David Hesmondhalgh Az elektronikus tánczene kulturális politikája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "David Hesmondhalgh Az elektronikus tánczene kulturális politikája"

Átírás

1 David Hesmondhalgh Az elektronikus tánczene kulturális politikája Az elektronikus tánczene 1 központi szerepet játszott az 1990-es évek brit ifjúsági kultúrájában. Sok elemző számára azonban az elektronikus tánczene megvetendő volt, és ezt a hatást új keletű népszerűsége csak tovább erősítette. Nem meglepő, ha a jobboldal szemében a partikultúra veszélyesnek, közönségesnek, vagy mindkettőnek tűnt. De a baloldal is kudarcot vallott a megfelelő elköteleződés kialakításában. Az értelmiségiek idősebb generációjának tagjai akik a zene politikáját a dalszövegekben, vagy a rocksztárok közmegnyilvánulásaiban találták meg számára az elektronikus tánczene személytelensége és hedonizmusa visszalépésnek tűnhetett. Ennek ellenére, a kilencvenes években az ellenálló populáris kultúra gondolata mellett elkötelezettek számára e tánczenei kultúra elképesztően hiteles, olyan mértékben, ami húsz évvel ezelőtt az elképzelhetetlen lett volna. Hogyan alakult ki a partikultúra hegemónia-ellenesként való értelmezése? Termelésének és fogyasztásának politikája mennyiben felel meg a támogatói által tett gyakran utópisztikus kijelentéseknek? A tánczene növekvő hitelessége az 1980-as években Az 1970-es évek végén az elektronikus tánczene akkor uralkodó formája, a diszkó, a rockrajongók gúnyolódásának célpontja volt. A tánczene közönsége és intézményei számottevően kevesebb érdeklődést mutattak az akkori politikai témák iránt, mint a punkok. Nem volt a tánczenei megfelelője a punkhoz és a reggae-hez kötődő Rock Against Racism (Rock a Rasszizmus Ellen) mozgalomnak; a punk pedig jóval nagyobb figye- 1 A cikk főként a kilencvenes évek elektronikus tánczenéjének térnyerésével kapcsolatos brit kulturálispolitikai diskurzust vizsgálja. Az elektronikus tánczene elnevezés így egyszerre szolgál a vizsgált zenék egyfajta funkció mentén történő lehatárolására, és egybeesik a zenei sajtóban és zeneiparban a kilencvenes évek elektronikus tánczenéjét jelölő stílusmegnevezéssel (dance music). Mivel a cikk kitekintést ad a dance music kultúrtörténeti gyökereire a diszkókra, a sound systemekre és blues dance-ekre is, a fordításban végig az elektronikus tánczene elnevezést használjuk. A dance music culture kifejezést a Replikában korábban megjelent írásokkal összhangban partikultúrának fordítjuk, kivéve ott, ahol a kifejezés az elektronikus-zenei partik előtti tánczenei kultúrákra vonatkozik, illetve az ezekkel kapcsolatos kontinuitásra utal. (A szerk.)

2 2 gépszerü zene replika 49 lemre és hitelességre tett szert baloldali körökben, mint a tánczene. Olyan folyóiratok, mint például a Marxism Today és a New Society széleskörűen és pozitívan tudósítottak a punk mozgalomról. A diszkót egyáltalán nem kísérte hasonló tetszésnyilvánítás. Ahhoz, hogy a 80-as és 90-es években a baloldal egy része felkarolja a tánczenét, nagy változáson kellett átessen a populáris kultúra politikájával kapcsolatos felfogás. E változás szempontjából központi jelentősége volt a kritikai kultúrakutató egyre kifejlettebb elemzéseinek, amik az élvezet, a tánc és a politika összefüggéseit vizsgálták a feketék zenéjében. Ezek a kutatások jellemzően szembeállították a fekete tánczene finom és élvezetes erotikáját a rock tolakodó macsóságával. 2 A popzene ezen új politikája a feminista és meleg aktivizmus a testet az ellenállás lehetséges helyeként hangsúlyozó gondolkodásából táplálkozott. E megfontolások tükröződtek a zenével és divattal foglalkozó publicisták meglehetősen nagy hatású generációjának munkáiban. Olyan írók, mint Barney Hoskyns és Stuart Cosgrove (ma a Channel 4 Művészeti és Szórakoztatási részlegének vezetője) hasonló, a táncolás politikájával foglalkozó írásokat közöltek például az NME, a The Face és az i-d magazinokban. 3 A rock feszengése a tánccal kapcsolatban lassan átalakult a tánctér szexualitásának ünneplésévé. A zenei sajtó és a tudományos populizmus egymással szövetségre lépve fedezték fel a tánczene által képviselt, egészen újfajta hitelességeket (authenticities), amelyek nem csak a társadalmi osztályokkal álltak összefüggésben (mint a rock esetében), hanem a szexualitással, a társadalmi nemmel és az etnikai hovatartozással is. Részben e közvetítő munkának köszönhetően, új, kozmopolita rétegeket hódított meg a tánczene, míg az alsó-középosztály és a munkásosztály továbbra is diszkó és soul rendezvényekre járt. Így történhetett az, hogy amikor az elektronikus tánczene körül berobbant Angliába, már az ellenállás jelentése tapadt hozzá. A kifejezések, amelyeket akkortájt használtak az új tánczenei kultúra leírására rave 4 és acid house ma már legalább annyira elavultnak tűnnek, mint amennyire a beat combo elnevezés az lehetett a korai hetvenes évek hippijei számára. Ugyanakkor mindkét kifejezés a velük kapcsolatos diskurzusokra emlékeztet, amelyek vélhetőleg további radikális vonást (radical edge) adtak a partikultúra tereinek a nyolcvanas évek végén. Az acid house kifejezést sokan drogokkal kapcsolatosnak tekintették. Mai napig tart az unalmas vita arról, hogy maga a kifejezés az LSD-ből eredeztethető, vagy inkább egy ezoterikusabb utalásból, a Chicagóból származó torzított basszusmenetre vonatkozóan. 5 Bármi is az elnevezés eredete, az Amerikából importált house és ennek üzletiesebb angol verziója is illegalitással és marginális helyzettel kapcsolatos asszociációkat keltett. A rave kifejezést általában nagy, gyakran engedély nélkül, a város peremén rendezett táncos megmozdulásokra, partikra használták. A 80-as évek elején ezek az 2 Jellemző példa erre Richard Dyer In Defence of Disco (A diszkó védelmében) című cikke, amit először a Gay Left c. magazin adott közre 1979-ben. 3 Ezen írók többsége értelmiségiként a kor brit kritikai kultúrakutatására legnagyobb hatást tevő nevekre és elméletekre hivatkoztak, így például Barthes-ra és a szemiológiára, Hebdige-re és a szubkultúrára, Kristevára és a pszichoanalitikus feminizmusra. 4 Jelentése: révület, extázis, tombolás. (A fordító megjegyzése) 5 Azaz az LSD lizergsavtartalmára vagy a TB808-as basszusszintetizátor savas hangzására utal az acid (sav) előtag az acid house megnevezésben. (A fordító megjegyzése.)

3 D. Hesmondalgh: Az elektronikus tánczene kulturális politikája 3 elhagyatott raktárakban tartott partik váltak az angol divatsajtó nagy terjedelemben és lenyűgöző eseményként tálalt témájává. A raverek kiterjesztették a mozgalmat a városközpontban található helyszínekkel kapcsolatos korlátozásoktól távolra, ki Anglia szabályozásmentes városperemeire és vidékre. Sok elemző számára a rave az elektronikus tánczene felforgató populizmusát igazolta. Veszélyes hírnevét az országos sajtóban megjelenő, az elektronikus tánczenei színtérhez kötődő drogokkal főleg az ecstasyval kapcsolatos morális pánik pecsételte meg. E pánikot egy meglehetősen erős, olykor utópisztikus diskurzus kísérte a klubkultúrán belüli egyenlőségről és kollektivizmusról, amelyben különös hangsúlyt kapott az etnikai csoportok, a társadalmi osztályok és a nemek közötti különbségek lebontása. A táncos eseményeket már régebben is az együttlét és az összetartozás rituáléinak tekintették, de az új tánczenei kultúra legalábbis kivételesen demokratikus retorikájában ennél messzebbre ment: Nincsenek előadók, nincsenek VIP-k, mindannyian különlegesek vagyunk ahogyan azt egy tipikus szórólap szövege hirdette. Sok táncos teljes mértékben az ecstasy pszichológiai hatásainak tekinti az egység és szeretet életérzését a nyolcvanas évek ravereinél. Ez a gyógyszerészeti determinizmus figyelmen kívül hagyja az ilyen rendezvények körüli szubkulturális diskurzus döntő szerepét, de nem sok kétségünk lehet afelől, hogy az ecstasy hozzájárult a kollektív önfeledtség érzésének kialakulásához ezen a születő színtéren. Sok klubban az emberek sokkal lazábban, zabolátlanul kezdtek táncolni. A zene kezdetben a diszkó főleg Chicagóból, Detroitból és New Yorkból importált ritmikus utódirányzataiból állt. Mára három kifejezés maradt meg: a house, a techno és a garage. A pop producerek a kora nyolcvanas évektől a tánczene felé húztak, hamar kitanulták a fekete amerikai szubkultúra stílusát, és a legnépszerűbb számokban egyre inkább központi szerepet játszottak az elektronikus tánczenei elemek. 6 Ez a tánczenei hangzást még inkább visszataszítóvá tette a rock-kultúra azon tagjai számára, akiket nem érintett meg a rave vagy az acid house hatása. A Stock-Aitken-Waterman dance-pop produkciós csapat a tömegkultúra új metaforájává vált mind a rockkultúrához kötődők, mind az olyan parti-közönségek körében, akik inkább az underground, kísérleti hangzásokat kedvelték. A partikultúra és a baloldal Az elmúlt ötven évben a brit fiatalsághoz kapcsolódó zenei kultúrák, meglehetősen összetett viszonyban álltak a politikai mozgalmakkal. A punk egyedülálló átfedést mutatott a baloldal és a populáris kultúra között: a mozgalom kitermelte a hozzá szervesen kapcsolódó értelmiségieket, akik a baloldali gondolkodásra támaszkodtak, és az értelmiségieket arra bátorította, hogy értelmezzék újra a populáris kultúrához fűződő viszonyukat. (A punk, persze szintén ellentmondásos volt: egyrészt a néha vadul nőgyűlölő szövegek miatt, másrészt azért, mert szélső jobboldali csoportok számára is kisajátíthatóak voltak e szövegek mint a munkásosztály reakciójának kifejeződései.) 6 A The Economist (1992. május 30., 34. old.) publikálta a Gallup felmérését, amely 1988-ban 23%-ra taksálta az elektronikus tánczenei irányzathoz tartozó kislemezek eladási arányát az összeladásokon belül az Egyesült Királyságban, és 33%-ra 1990-ben.

4 4 gépszerü zene replika 49 A brit baloldal sokkal távolabbi kapcsolatban volt a partikultúrával. Ez ironikus, tekintve, hogy az elektronikus tánczene központi szerepet játszott a kor szubkulturális zenei életében, miközben a baloldal a Marxism Today és a New Socialist hasábjain saját vállát veregette, hogy mennyire érzékennyé vált a populáris kultúra iránt. Valójában, úgy tűnik, a mai napig ott tátong a politikai baloldal (a Munkáspárt (Labour Party) és a szakszervezeti aktivisták, valamint a New Left Review-hoz és a Socialist Review-hoz hasonló folyóiratok) és a kulturális baloldal (a szervesen a divat- és zenesajtóhoz például a Face magazinhoz kötődő értelmiség, illetve a posztmodernizmushoz és/vagy a posztstrukturalizmushoz húzó tudósok) közötti szakadék, amit e folyóiratok be akartak temetni. E szakadék semelyik oldalán álló csoportnak sem sikerült kialakítania a partikultúra adekvát értelmezését. A kulturális baloldal meglátta (és meghallotta) az elektronikus tánczene jelentőségét az innováció terén (vagyis azt, hogy ez a zene sokkal inkább a ritmusra volt kihegyezve, mint az ének- és gitárközpontú rock), illetve észrevette, hogy egy új kollektivizmust hozott létre a klubközönségek körében. Ez a közönségre összpontosított figyelem arra az általánosabb értelmiségi mozgalomra volt jellemző, amely a baloldali politikát úgy látta revitalizálhatónak, hogy a termelés helyett a fogyasztásra, a munka helyett a játékra és a szórakozásra koncentrált. A kulturális baloldal az elektronikus tánczenével kapcsolatos kommentárjait arra alapozta, ami a klubokban és rave-eken tehát a fogyasztás helyszínein történt. E kritikai értelmezések legjobbjai (például, Simon Reynold a The Wire-ban illetve a Melody Markerben megjelent, a rave szexuális politikáját taglaló munkái) a test szofisztikált esztétikáját népszerűsítették. A rave ugyanakkor termékeny talajt biztosított a posztmodern elmélet túlkapásainak is. Újságírók és tudósok a klubközönség erős hedonizmusáról illetve gyermeteg szimbólumok átvételéről számoltak be. A posztmodernisták olvasatában ez a hedonizmus, amit Jean Baudrillard divatos zsargonát használva eltűnésnek (disappearance) neveztek, több félelmet váltott ki a fennálló rendszerben, mint amit puszta ellenálló aktivizmussal el lehetett volna érni. Egy tudományos tanulmánykötet szerint ennek oka, hogy a jelentés egész fogalmának elutasításával az ilyen visszahúzódó szubkultúrák még az autoritás elismerését is visszautasították. 7 Ez a vulgár-romantikus szemlélet azonban egyáltalán nem korlátozódott a tudományos állásfoglalásokra: a hedonizmus politikájáról hasonló nézetek jelentek meg a zenei- és divatsajtó partikultúráról szóló írásaiban is. Amikor azonban a kutatók végre vették maguknak a fáradságot, hogy megkérdezzék a parti-közönség véleményét, kiderült, hogy a raverek az új tánczenei kultúrát egyáltalán nem találták semmitmondónak (meaningless). 8 A politikai baloldal hasonlóan felszínesen kezelte a partikultúrát. A politikai bal úgy bánt az elektronikus tánczenével, mintha pusztán a politikai aktivizmus aláfestő zenéje lett volna. Erre a felfogásra jellemző volt a New Statesman and Society bánásmódja a lutoni Exodus aktivista csoporttal között. 9 A magazin ugyan hajlandó 7 Steve Redhead (szerk.) Rave Off, Aldershot, Ld. Maria Pini Women and the Early British Rave Scene (Nők a korai brit rave-kultúra színpadán). In: Angela McRobbie (szerk.) Back to Reality? The Social Experience of Cultural Studies. (Vissza a realitásba? A kulturális tanulmányok társadalmi tapasztalata) Manchester, Az Exodus egy lutoni székhelyű, ingyenes rave-eket szervező, a partikultúra áruba bocsátása ellen tiltako-

5 D. Hesmondalgh: Az elektronikus tánczene kulturális politikája 5 volt megfelelő nyilvánosságot biztosítani az új tiltakozás politikájának de magát az elektronikus tánczenét új népzeneként, vagy toborzózeneként kezelték. Arról azonban, hogy a zene hogyan hangzott, arról hogy ezek a hangok mit árultak el a kultúráról, vagy hogy ez a kultúra hogyan készült, hogyan értékesítették, és hogyan terjedt, nem derült ki a politikai baloldal írásaiból. A publikációk fő témája inkább az volt, hogy az elektronikus tánczenét a morális pánik célpontjaként mutassa be. A partikultúráról született máig legkifinomultabb munkában Sarah Thornton a morális pánik elméletet kritizálja a partikultúra kapcsán. 10 Thornton szerint az, hogy a tömeg-média (mainstream media) kedvezőtlen színben tűnteti fel az ifjúsági szubkultúrákat, nem fenyegeti, hanem inkább fenntartja e csoportkultúrákat, mivel így hitelessé teszi őket potenciális közönségük körében. Thornton szerint a morális pánik elmélet figyelmen kívül hagyja azt a folyamatot, ahogyan a tömegmédiával versengő marginális szubkulturális médiumok (niche media) (ilyenek az elektronikus tánczenei lapok is) a bulvárlapok gyalázkodását felhasználva úgy nevezett szubkulturális tőkét kovácsolnak. Thornton kritikájában ugyanakkor felfedezhető a kulturális baloldal erős gyanakvása a hagyományos baloldal politikájával szemben. Nem veszi figyelembe azt, hogy a bulvársajtó beszámolói milyen mértékben segítették a rendőrségi razziák és útlezárások formájában megnyilvánuló, a fiatalok szabadidejének kontrollálását célzó állami beavatkozás elfogadottságának kialakulását, és a rendőri erők növelésére irányuló parlamenti intézkedések foganatosítását. A parti színtéren két törvényt értelmeztek teljesen helyesen a partizáshoz való jog elleni támadásként. Az első a Bright-féle törvényjavaslat (Bright Bill) volt, amit évi Szórakozatóipari (Megnövelt Büntetések) törvényként (1990 Entertainments (Increased Penalties) Act) fogadtak el, a másik az 1994-ben elfogadott Büntetőjogi törvény (Criminal Justice Act) volt. Az új intézkedések szándéka nem volt más, mint hogy szabályozza, ellenőrizze a szabad partizás éppen kialakuló kultúráját, a politikai tiltakozást és az alternatív életstílust. Annak ellenére, hogy elbagatellizálja ezeket a politikai aggodalmakat, Thornton érvelése jelentős. Kritizálja az állam és a média funkcionalista felfogását, amit a partikultúrában sokan vallanak (akik politikailag általában korántsem annyira közönyösek, mint ahogy azt a kulturális baloldal állítja). Thornton könyvét buzgón kapkodták el azok az egyetemisták és más olvasók, akik ki voltak éhezve az elektronikus tánczene értelmes magyarázatára. zó és a városi tér revitalizálását annak kollektív tulajdonba vonásán keresztül elképzelő kollektíva/kommuna volt, melynek tagjai elhagyott házakat foglaltak el, újítottak fel és üzemeltettek közösségi kultúr-házakként és lakásokként. A rendőrség többször razziázott a kollektíva bázisának számító farmon. Volt, hogy elkobozták a bulik hangosításához használt hangtechnikai eszközöket arra hivatkozva, hogy ezeket akár lophatták is, de állítólag voltak olyan esetek is, amikor a rendőrök maguk rejtettek el később bizonyítékként felhasznált drogot a kollektíva területén. Mikor a rendőrség 1993-ban letartóztatta az Exodus vezetőit, négyezer raver gyűlt össze a lutoni kapitányság előtt, szabadon bocsátásukat követelve. A kollektíva 2000-ben bomlott fel, főként azért, mert a tagok már nem értettek egyet a kezdeti alapelvekkel. (A ford.) 10 Sarah Thornton Club Cultures. (Klubkultúrák) Cambridge, 1995.

6 6 gépszerü zene replika 49 A partikultúra termelésének politikája: három mítosz Mindezek ellenére Thornton tanulmánya jó példája annak, ahogy a tudományos kulturális baloldal vonakodik foglalkozni a termelés kérdéseivel. Valójában a kritikai kultúrakutatók gyakran a megreformálatlan, régi-vágású marxizmus jelét látják abban, ha valaki a kulturális termeléssel foglalkozik (a vászonsapka közhelye gyakran felbukkan a populáris kultúrával foglalkozó konferenciákon, amikor a kapitalizmus témája kerül szóba). A politikai baloldal pedig nem sokat tett azért, hogy megcáfolja ezt az igencsak felületes kapcsolatot, noha manapság a kultúra és az információ áruvá tétele (commodification) egyre fontosabb szerepet kap a globalizálódó nagyvállalatok stratégiájában. Az elektronikus tánczene figyelemfelkeltően példázza, hogy sokkal körültekintőbb gondolkodásra van szükség a kulturális termelés politikájáról, a partikultúrához kötődőkben ugyanis az az erős képzet él, hogy annak termelési módjai hegemónia-ellenesek. Az, hogy sok tánczene rajongót foglalkoztat az underground és az alternatív termelés gondolata, jelentőségteljes azt sugallja, hogy a partikultúra utópizmusa nem korlátozódik a tudósok által tanulmányozott klubokra, a fogyasztás helyszíneire. Sőt, gyakran hallhatunk azt a reményt tükröző kijelentéseket, hogy a kapitalizmusban is lehetséges kreatív munkát végezni. Mindezek ellenére komoly tévedésekkel találkozunk az elektronikus tánczene rajongóinak közkeletű elképzeléseiben, hogy hogyan is készül a zene, amit hallgatnak. Itt vitába szállok ezekkel; nem azért, hogy megcáfoljam, hanem hogy tisztázzam a parti-közönség nézeteit. A következő idézetben megtalálunk néhányat annak a feltételezhető folyamatnak a leggyakoribb leírásaiból, ahogy a népszerű zene termelését a partikultúra demokratizálta. (Ironikus, hogy ez a cikk a korábban a politikai baloldal zászlóshajójának számító újságban, a The New Statesmanben jelent meg, egy olyan újságíró tollából, aki meg akarta győzni az újság balos olvasótáborát arról, hogy a partikultúrával szembeni gyanakvásuk alaptalan.) Van valami alapvetően felforgató jellegű az elektronikus tánczene legmélyén [ ] A popzenét többé már nem az eredeti dallamokra és harmóniakészletre alapozott számokat rögzítő zenészek állítják elő és főleg birtokolják. Ambient és techno akár számítógépen, a hálószobában is készíthető, és sokkal inkább szól a hangképről, mint a dallamról. House zenét úgy is készíthetünk, hogy kizárólag más emberek felvételeit keverjük össze hangmintavételre alkalmas berendezések segítségével. Az ecstasy-kultúra legnépszerűbb felvételei közül sok egyáltalán nem kerül kereskedelmi forgalomba ezek kizárólag DJ-k számára készült fehér cimkés lemezek (white labels). Amit egy klubban hallunk, azt nagy részben a DJ a helyszínen rakja össze. Nincs eredeti. Az elektronikus tánczene, még ha utánozható, sőt [a domináns kultúra által] kisajátítható is, természeténél fogva mindig felforgató jellegű marad. 11 Három, egymással szoros kapcsolatban álló kulcsmotívum bukkan fel a vitákban az elektronikus tánczene előállításának politikájával kapcsolatban. Először is, létezik az az elképzelés, hogy az elektronikus tánczene megkérdőjelezi az eredetiség és a szerzőség 11 Toby Manning Meet the E-culturati (Találkozz az E(cstasy)-értelmiséggel!) New Statesman and Society, február 23.

7 D. Hesmondalgh: Az elektronikus tánczene kulturális politikája 7 fogalmát. Ezen állítások szempontjából kiemelten fontos a remixelés gyakorlata, melynek lényege, hogy az eredeti felvételen található hangok átrendezésével a szám egy új verzióját állítják elő. Ez azonban vitatható érv a partikultúra radikalizmusának igazolására. A parti-közönség egy része már régóta lenézi ezt a gyakorlatot, miközben néhány elemzőnél a remixelés mint az eredeti fogalmának finom dekonstrukciója lép fel. 12 Másodszor, itt van a fehér címkés lemez 13 képe, a hangfelvétel egy olyan formája, ami meghaladja, vagy megússza az áruvá tételt (commodification) azzal, hogy csak DJ-k között forog, illetve ellenáll a sztárrendszerrel kapcsolatos személyiség-kultusznak. A fehér címkés lemez valójában nem több mint egy bakelitlemez, ami kevés vagy semennyi információt sem hordoz tartalmáról. A fehér címkés lemez presztízse folyamatosan csökken, mivel a lemezipar óriáskiadóinak tánczenei részlegei is ezt a médiumot használják a promóciós célú kiadványok terjesztésére. E gyakorlat fénykorában ( ) azonban tényleg úgy tűnt, hogy a fehér címkés lemezek kifejezik az elektronikus tánczene ellenállását a rock és a popzenében tapasztalt személyiség- és imidzs-kultusszal szemben. Harmadrészt, a hálószoba-stúdió kibővíti a zenekészítéshez hozzáférők körét. Ezeket az állításokat elég nehéz alátámasztani. A remixelésre valójában helyesebb úgy gondolnunk, mint a szerzőség fogalmának kiterjesztésére, semmint annak módszeres dekonstrukciójára vagy lebontására. Azzal, hogy a kiadók egy sztár DJ vagy remixer nevét kapcsolják egy indie felvételhez, a parti-közönségnek is megpróbálják eladni ugyanazt a nagylemezt, amit a pop/rock rajongóknak. A fehér címkés lemezek radikális státuszát is nagyon aláaknázta, amikor e médium használata megjelent a nagy lemezkiadók promóciós stratégiáiban. Nem pusztán arról van szó, hogy a zeneipar óriáscégei egy eredetileg szubkulturális formát sajátítanak ki: a tánczenei szubkultúrákban az ismeretlenség és titkolózás mindig egyfajta elitizmusnak felelt meg, a különbségtétel (distinction) egy módja volt. (Sarah Thornton a partikultúra e vonásával szemben a legkritikusabb.) Will Straw is rámutatott, hogy a titkolózás inkább a zenei műértők férfi-dominanciájú kultúrájának ismertetőjegye, mint a demokratikus egalitarianizmus jele. 14 A hálószoba-stúdió az eddigieknél összetettebb eset. A saját lakóterükben dolgozó zenészek gondolata által a zenekészítés decentralizációjáról és a hozzáférés kiterjesztéséről megidézett kép valóban erőteljes, és fontos szerepet játszik az elektronikus tánczenével kapcsolatos demokratizációs elképzelések kialakulásában. Ha a punkban a hozzáférés amerikai pszichedelikus pop-rocktól kölcsönözött m- etaforája a garázs, az elektronikus tánczenében a hálószoba tölti be ugyanezt a szerepet. A hálószoba-stúdió képe a felvételi technológia elérhetősége, ára és berendezések által nyújtott lehetőségek terén valóban lezajlott változásokra utal. De mennyiben hihetünk 12 Ld. Simon Watney Cover Story (Címlapsztori) Artforum, október. 13 A fehér címkés lemezek a közepükön található fehér színű, kevés vagy egyáltalán semmilyen az előadóra, a szám címére, kiadójára vonatkozó információt nem tartalmazó információs címkéről kapták a nevüket. Ilyen lemezeken keringenek a közismert hangmintákat engedély nélkül használó felvételek, illetve a hivatalos megjelenés előtt álló zenék próba-nyomásai (test pressing). (A fordító megjegyzése.) 14 Will Straw: The Booth, the Floor and the Wall: Dance music and the Fear of Falling (A fülke, a parkett és a fal: elektronikus tánczene és a zuhanás félelme) Public 8, 1993

8 8 gépszerü zene replika 49 a számos önjelölt tánczenei-szakértőnek, akik ezeket a változásokat a zene-készítés demokratizálódásaként állítják be? Az elektronikus tánczene és az új digitális technológia A zenei technológiával foglalkozó cégeknél megvalósított számos jelentős újításnak köszönhetően az 1980-as évek végére lehetővé vált a lemezek nagyon olcsó előállítása. A sequencerek és samplerek gyökeresen megváltoztatták a zenei alkotás folyamatát azáltal, hogy lehetővé tették a zenetárolás és a zeneszerzés egyesítését. A sequencerek a zene szövegszerkesztői, amelyek az egyes zenei sávokat könnyedén összehangolhatóvá teszik. A samplereknek köszönhetően pedig minőségi veszteség nélkül lehet más művekből lehet zenei mintákat kimásolni. E hasznos számítástechnikai eszközök árának zuhanása a nyolcvanas évek végére viszonylag olcsóvá tette, hogy házi stúdiókban félprofi felvételek készülhessenek. Az elektronikus tánczene a fent említett okok miatt folyamatosan növekvő népszerűségének köszönhetően a zenei publicisták a nyolcvanas évek végére a house és techno impozáns ritmusait már radikális jelenségként mutathatták be. A sequencerrel ezek a repetitív ütemek viszonylag olcsón reprodukálhatóak voltak. A magazinok a house-stílusú zenekészítés egyszerűségét és gyorsaságát hangsúlyozó cikkei a zenészeket arra bátorították, hogy maguk is próbálják ki ezeket az új lehetőségeket. A zenészek otthon vették fel saját számaikat; esetleg digitális magnószalagra (DAT) rögzítve tesztelték azokat egy helyi klubban; ötszáz, vagy akár kétezer óriás kislemezt 15 nyomtak belőle; és ezeket kéz alatt terítették az erre a zenei műfajra specializálódott kiskereskedői hálózaton. Természetesen van tehát igazság abban, hogy az elektronikus tánczene a csináld-magad zene-zenekészítés új hullámát hozta magával. A hálószoba és a sufni valójában azonban csak az önálló és független alkotás romantikus mítoszának képei, amelyben a zene elkerüli az árucikk jelleg dialektikus bonyolultságát. A hálószoba-stúdió elképzelése sokban merít az amerikai libertariánus baloldal körében elterjedt, az Internetre építő technológiai utópizmusból. Ez a megközelítés azonban nem számol azzal, hogy e kulturális javak terjesztése és népszerűsítése is szükséges ahhoz, hogy az egyes számok a kis, belterjes színtéren kívül is ismertté váljanak. A nagyon kis példányszámban megjelentetett felvételektől eltekintve, általában szükség van nagyobb terjesztő cégekre a termék piacra juttatásához és népszerűsítéséhez ennek megfelelően sok kis tánczenei kiadó áll szoros együttműködésben zeneipari nagyvállalatokkal, miközben színleg gyakran úgy tesznek, mintha megvetnék ezeket. A kisebb, független kiadók kezdetei sikerei főleg az alacsony promóciós költségeknek voltak köszönhetők, amit az elektronikus tánczene egy lázadó ifjúsági kultúrával való kapcsolatain keresztül hozzáférhető speciális szubkulturális népszerűsége tett lehetővé. Az elektronikus tánczene elmozdulását a mainstream irányába nem feltétlenül kell a hitelesség/kisajátítás modelljével 15 A nagylemezhez hasonlóan 12 hüvelyk átmérőjű bakelitkorongra préselt, ám csupán néhány felvételt tartalmazó Maxi-single vagy 12 single elnevezését a formátumot Magyarországon először kipróbáló Lokomotív GT együttes magyarította így. (A szerkesztő megjegyzése.)

9 D. Hesmondalgh: Az elektronikus tánczene kulturális politikája 9 magyaráznunk, amelyben a csúnya nagyvállalatok beszennyezik a makulátlanul tiszta ifjúsági kulturális formákat. Sőt, az elektronikus tánczenére mindig is inkább jellemző volt egyfajta ambivalencia saját népszerűségével és tömegcikké válásával kapcsolatban. Az elektronikus tánczene sajtója is ritkán foglalkozott kritikusan a zene előállításának alapvető kérdéseivel: például a kreatív kulturális termékek kiadásának hosszútávon is lehetőséget biztosító új együttműködési formák kialakításával, vagy a zeneipari nagyvállalatok által uralt mainstream zenei piacnál kedvezőbb feltételeket biztosító új szerződéses viszonyok létrehozásával. Kisebbségpolitika az elektronikus tánczenében Az etnikai kisebbségek kérdése is olyan téma, amit a partikultúrában mozgók túlzó módon mutattak be, és amivel kapcsolatban a baloldali értelmiségiek szintén nem voltak képesek koherens alternatív magyarázatokat adni. A kulturális baloldal szakértői szemében a house-korszak utáni brit tánczenei színteret annak gyökerei igazolták: a (gyakran meleg) fekete amerikai DJ-k munkássága, és a rave-ekre jellemzőnek hitt faji egység a mozgalom aranykorában ( ). Ha volt is a rave-nek ilyen, fehér és fekete tánczenei színtereket átmenetileg egyesítő hatása, kevés kétségünk lehet a fehér partikultúra és a fekete zene intézményei (sound systemek, shabbenek és blues partyk) közötti nagymértékű szegregáció felől, a fenti periódus előtt és után. E szegregáció szemmel látható a brit tánczenei sajtóban megjelent parti-fotókon, amiken az amerikai house DJ-k kivételével a rengeteg fehér partizóról készült kép között csak elvétve találunk egy két fekete arcot. A fekete olvasóközönséget célzó lapok (mint a Hip-Hop Connection és a Touch) főként hip-hoppal, R&B-vel és reggae-vel foglalkoznak. Úgy tűnik, a brit-ázsiai és brit-karibi ifjúságot is inkább ezek az irányzatok vonzották, mint a rave-es partikultúra. Az elektronikus tánczene eklektikus aranykora után, 1991-ben kezdett el különböző műfajok alapján szegmentálódni. A hardcore techno nevű al-műfaj elkezdte használni a hip-hopból ismert, általában más felvételekről hangmintázott breakbeateket 16, és már nem a house különböző változatainak dobgépeken programozott ritmusait használták fel. Ez vezetett el ahhoz, hogy a hardcore techno vált a brit partikultúra egyetlen olyan szegmensévé, ami számottevő fekete közönséget vonzott. Ironikus, hogy az elektronikus tánczenei magazinok (melyeknek újságírói az elektronikus tánczenei kultúra soul hagyományán nőttek fel) a kifinomultság hiánya miatt rótta meg hardcore technót, így az irányzat nagyon kis publicitást kapott 1991 és 1993 között. Az ebből az underground irányzatból kifejlődött hangzások táján azonban váratlanul berobbantak a köztudatba, amikor a zenei sajtó és a nemzeti média felkapta e legújabb szubkulturális trendet (amit egy kisebb morális pánik kísért a klubokban megjelent fegyverek miatt). A hardcore techno tehát befutott, és ettől kezdve már inkább a jungle elnevezést használták rá. Ahogy a house is a fekete, underground 16 Régi soul, funk, rock és diszkó lemezeken található ritmikus kiállások amikor a szám zenei témáját játszó hangszerek elhallgatnak és általában csak a dob, vagy a dob és basszus szól, melyeket eredetileg hiphop számok zenei alapjaihoz kölcsönöztek hangmintaként. (A szerk.)

10 10 gépszerü zene replika 49 gyökerekből merítette hitelességét, a jungle jelentősége is nagyrészt rejtett, fekete brit intézményi gyökereiben a kalózrádiókban és a jellemzően feketék által látogatott klubokban rejlett a fehér közönség számára. A jungle a brit-karibi szubkulturális termelés és fogyasztás több olyan fontos, korábban kizárólag a reggae és ragga sound systemek világában megfigyelhető elemét is átvette, mint a dubplate-ek használata (olyan lemez, amiből egyetlen, egy DJ számára készített példányt vágnak) és az, hogy a táncolók kérhetik kedvenc számaik rewindját. 17 A jungle/drum&bass a kilencvenes évek legfontosabb fekete brit műfaja (még ha fontos és elismert fehér zenészek is részt vettek benne). Árucikkeinek előállítása és terjesztése sok közös vonást mutat a house utáni partikultúrával: a zene digitalizált formában, viszonylag alacsony áron előállítható, és elkötelezett boltok, buliszervezők és lemezkiadók hálózatára támaszkodnak. Fontos megjegyezni, hogy az értelmiségiek a korábbi formákhoz például a house-hoz vagy a technóhoz hasonlóan értelmezik ezt az irányzatot, 18 holott ugyanazokat a kérdéseket kellene feltenni a drum&bass, amiket az elektronikus tánczene intézményi politikájával kapcsolatban: megváltoztatta-e műfaj, hogy ki állítja elő a népszerű zenét, és ki nyúlja le a profitot? Ténylegesen demokratizálta-e a zenei termelést és terjesztést Nagy-Britanniában? A drum&bass breakbeatjei kifinomultabbak, ebből adódóan a zene előállításának költségei magasabbak e műfajokban, mint az elektronikus tánczene más irányzataiban. A drum&bass zenészek és zenék fő problémája azonban mégsem ebből, hanem a műfaj jelenleg a média által kialakított helyzetéből ered: jelenleg ez a legdivatosabb kortárs szubkultúra. A drum&bass ugyanazzal a csapdával áll szemben, mint a huszadik század sok más fekete zenei formája: amint egy zenei irányzat kilép marginális helyzetéből, és elindul a mainstream felé, a műfaj elismertté válik, s ez büszkeséggel tölti el az előállító közösséget. Ezzel párhuzamosan azonban az irányzat védtelenné válik az azt kisajátítókkal és kizsákmányolókkal szemben. Mostanában mindennapos jelenség, hogy legbanálisabb pop daloknak jungle remixeket készítenek. A tomboló ütemek és a lágy vokálok és basszusok e kombinációja mára elfogadott yuppie koktélzene. Ne írjuk azért le ilyen hamar a drum&basst: ez az irányzat egy mai, jellegzetesen fekete brit stílus, új identitások kifejezője, ami olykor hátborzongató egyvelege a sötétnek és a felemelőnek; egyszerre a lágyan emberi és a karcos, utcai módon tiszteletet parancsoló. Mindeközben a partikultúra egy másik ágában, egyfajta misztikus anti-intellektualizmus feltámadását észlelhetjük. A neo-hippie rave kultúra ezen legabszurdabb katyvasza a DJ-t és a többi művészt mágikus sámánként ábrázolja, nem pedig olyan emberként, aki megélhetését a kulturális kommunikáció e formáján keresztül teremti meg. 19 A hallgatóság törzsként jelenik meg a pre-indusztriális kifejezés használóinak szentimen- 17 A rewind során a DJ az éppen szóló lemezt megállítja, és a tűt visszahelyezi a felvétel legelejére. A közönség tagjai általában a levegőben köröző mutató-ujjukkal jelzik, ha valamelyik felvétel annyira tetszik nekik, hogy újra, elölről szeretnék hallani. (A szerkesztő megjegyzése). 18 Benjamin Noys például a formális újításra, a közönségre és a másodlagos előállításra koncentrál. A jungle vizsgálatánál a szöveget tekinti a fő iránynak. Úgy gondolja, hogy a jelentés visszautasítása jelentkezett a house-ban és a technóban (persze, lehet, hogy csak arra célzott, hogy a számoknak nincs szövege) és ezzel párhuzamosan a rassz és a szexualitás új dimenziói is megnyíltak: Into the»jungle«(be a Jungle-be) Popular Music 14:3, A New Age partikultúra egyik alakja, Fraser Clark számos ehhez hasonló állítást fogalmazott meg.

11 D. Hesmondalgh: Az elektronikus tánczene kulturális politikája 11 tális nosztalgiáját tükrözi. Az ehhez hasonló nonszensz ostobaságok ellenében fontos lenne, hogy a népszerű kultúra iránt fogékony értelmiség több munkát fektessen a különböző megközelítések integrációjába. Míg a kulturális baloldal a textuális újításokra és a közönség új viselkedési formáira figyel, a politikai baloldal az elektronikus tánczene és az új társadalmi mozgalmak közötti kapcsolatot próbálja megérteni. Természetesen néha elmosódik a fenti tendenciák közti határvonal: néhány elektronikus tánczenével foglalkozó újság, például a Mixmag, széles körben foglalkozik politikai témákkal is; és néha-néha a politikai baloldal is megjelentet az elektronikus tánczenével kapcsolatos cikkeket (miközben ha a Red Pepper legutóbbi zenei különszámát megbízható forrásnak tartjuk nyilvánvalóan azt hiszi, hogy a britpop retro-rockja a kortárs népszerű zene legfontosabb fejleménye). Több figyelmet kellene fordítani a nem annyira divatos témákra is, mint amilyen például a zene áru-jellege és a kulturális termelés helye a profit-orientált kapitalista termelés változó formái között. Ahogy a globális nagyvállalatok és a nemzeti kormányok stratégiáiban egyre fontosabb szerephez jutnak a kulturális iparágak, minden eddiginél fontosabb lesz, hogy felismerjük, az újonnan megjelenő kulturális producerek mire alapozzák az alternatívák felmutatásába vetett reményüket. Fordította: Bellay Szilvia Vincze Orsolya

12

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL

BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL BEVEZETÉS MIÉRT ÉS HOGYAN BESZÉL(HET)ÜNK FEMINIZMUS ÉS ANTROPOLÓGIA VISZONYÁRÓL Sokak számára furcsán hangozhat a feminizmusnak valamilyen tudományággal való összekapcsolása. Feminizmus és antropológia

Részletesebben

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) 2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment

Részletesebben

A kultúra egy adott csoport által őrzött értékekből, a csoport tagjai által követett normákból illetve az álltaluk létrehozott anyagi javakból áll

A kultúra egy adott csoport által őrzött értékekből, a csoport tagjai által követett normákból illetve az álltaluk létrehozott anyagi javakból áll Kultúra és szubkultúra A KULTÚRA FOGALMA A kultúra egy adott csoport által őrzött értékekből, a csoport tagjai által követett normákból illetve az álltaluk létrehozott anyagi javakból áll A kultúra magába

Részletesebben

Techno- house. Avagy, ismerjük meg gyermekeink szubkultúráját alapfokon

Techno- house. Avagy, ismerjük meg gyermekeink szubkultúráját alapfokon Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV010-L Magyarország kultúrája a XXI. század elején dr. Agárdi Péter habil. Csc, egyetemi tanár Techno- house Avagy, ismerjük meg

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében 21.3.2019 A8-0156/153 153 5 preambulumbekezdés (5) Az európai kulturális sokféleség előmozdításához elengedhetetlenek a jól fejlődő és stabil kulturális és kreatív ágazatok, amelyek széles és sokrétű közönségeknek

Részletesebben

A tabloidizáció megjelenése a megyei napilapokban

A tabloidizáció megjelenése a megyei napilapokban Bak Ivett A tabloidizáció megjelenése a megyei napilapokban A Zalai Hírlap vizsgálata Tabloidizáció A tabloidizáció jelensége néhány évtizede jelent meg a média területén, és a médiapiac számos képviselőjének

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása.

A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.30. COM(2018) 366 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Kreatív Európa program (2021 2027) létrehozásáról

Részletesebben

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó

Részletesebben

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n?

TÉLETEK K S TEREOT O ÍPI P ÁK K iv an n a k é k pe p n? ELŐÍTÉLETEK SZTEREOTÍPIÁK Ki van a képen? Előzetes megállapítás Egyediségünkben rejlik erőnk egyik forrása: nincs két ember, aki tökéletesen egyforma lenne... Mivel nem pontosan egyformán szemléljük a

Részletesebben

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/7481-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 568/2015. (V. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Új földrajzi irányzatok 5. Posztmodern geográfiák, Timár Judit

Új földrajzi irányzatok 5. Posztmodern geográfiák, Timár Judit Új földrajzi irányzatok 5. Posztmodern geográfiák, Timár Judit Egyetemi docens DE Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék (MTA Közgazdasági és Regionális Kutatóközpont) 5600 Békéscsaba, Szabó

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu Hip-hophoz kötődő márkákkal rombolják azt a társadalmat, mely ezeket a brandeket

Részletesebben

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN

HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN SZAK Andrea HELYI KONFLIKTUSOK AZ ÍROTT MÉDIÁBAN LOCAL CONFLICTS IN THE PRESS A tanulmány a tartalomelemzés módszertanával vizsgálja az írott sajtóban megjelent 2004-es koszovói konfliktus, s egyben vizsgálja

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

ELŐSZÓ Csak nem azt hitted, hogy itt és most egyszer és mindenkorra megoldjuk a cigánykérdést? 1

ELŐSZÓ Csak nem azt hitted, hogy itt és most egyszer és mindenkorra megoldjuk a cigánykérdést? 1 MAGYAR AGORA 2005 SZALAI JÚLIA Csak nem azt hitted, hogy itt és most egyszer és mindenkorra megoldjuk a cigánykérdést? 1 Manapság sok szó esik a cigányok helyzetéről, a cigányok és a nem cigányok közötti

Részletesebben

A távmunka és a távdolgozók jellemzői

A távmunka és a távdolgozók jellemzői TÁRSADALOM A távmunka és a távdolgozók jellemzői Tárgyszavak: foglalkoztatás; humánerőforrás; információtechnológia; munkahely; távmunka trend. Bevezetés A távmunka képlékeny meghatározása arra enged következtetni,

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,

Részletesebben

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN*

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN* STATISZTIKAI ELEMZÉSEK A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN* Magyarországon nem véletlenül a rejtett gazdaság általános érdeklődésre számot tartó örökzöld téma. Ennek ellenére az e témakörről rendelkezésre

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Fontos tudni: Minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. Mondanivalónkat, gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Dévaványa Város Önkormányzata 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Dévaványa Város Önkormányzat Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Bevezetés A kilencvenes évek történései nem csak az államok gazdasági-politikai

Részletesebben

Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében

Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Ahogy a világ számos országában, így Magyarországon is megjelentek az elmúlt évtizedben a szavazati tanácsot adó internetes oldalak, a smartvote

Részletesebben

Idősek a reklámokban

Idősek a reklámokban Idősek a reklámokban AKTÍV IDŐSKOR NEMZEDÉKEK ÚJ SZEREPBEN (Active Ageing, Generations in New Roles) Nyíregyházi Gerontológiai Napok XI. Nemzetközi Konferencia A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar és a

Részletesebben

UGC (felhasználói tartalom) niche, szubkulturális termelõk, hálószoba-alkotók, félprofesszionális és amatõr alkotók szubkulturális gazdaságok

UGC (felhasználói tartalom) niche, szubkulturális termelõk, hálószoba-alkotók, félprofesszionális és amatõr alkotók szubkulturális gazdaságok BEVEZETÉS Ez a tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a fájlcserélõ hálózatokon egymással tartalmat illegálisan, fél-illegálisan megosztó felhasználók tíz- és százezreinek a szerepe a kulturális

Részletesebben

Képernyőmagazinok. a digitális újságok piaca. Tinnyei István, Mobilmédia MOBILIZE ME! 2012. szeptember 13.

Képernyőmagazinok. a digitális újságok piaca. Tinnyei István, Mobilmédia MOBILIZE ME! 2012. szeptember 13. a digitális újságok piaca Tinnyei István, Mobilmédia 2 Mi a digitális magazin? 1. Digitális replika: a print digitális magazin másolatának megjelenítése digitális eszközön 2. Replika Plusz vagy Fél replika:

Részletesebben

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás

Részletesebben

09.06. Aktív polgárok, Visegrád és Közép Európa

09.06. Aktív polgárok, Visegrád és Közép Európa NEMZETKÖZI KONFERENCIA ÉS CIVILPARTNERSÉG PROGRAMOK VÁROSSZERTE 2. NEMZETKÖZI JÓTÉKONYSÁGSZIGET KONFERENCIA ÉS TALÁLKOZÁS CIVILEKKEL TÖBB HELYSZÍNEN CIVILEK VADONATÚJ, FORMABONTÓ KIÁLLÍTÁSON 2013. SZEPTEMBER

Részletesebben

Alternatív szociológia

Alternatív szociológia Acsády Judit Alternatív szociológia Kapitány Ágnes Kapitány Gábor: Alternatív életstratégiák Typotex 2014. Never doubt that a small group of thoughtful committed citizens can change the world. Indeed,

Részletesebben

JELENKOR. Propaganda Hitler után

JELENKOR. Propaganda Hitler után JELENKOR Propaganda Hitler után Thomas Mergel 1 Propaganda Hitler után című könyvében elsősorban azt vizsgálja, milyen politikai elvárások születnek a szavazók és a politikai aktivisták választások alatt

Részletesebben

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló

Részletesebben

Drinóczi Tímea. A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján

Drinóczi Tímea. A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján Pázmány Law Working Papers 2015/14 Drinóczi Tímea A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pázmány Péter Catholic University Budapest http://www.plwp.jak.ppke.hu/

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

A paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek szerepe ma

A paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek szerepe ma A paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek szerepe ma Krekó Péter, igazgató, Political Capital Institute 2012. március 28. 1 Szélsőjobb: régi vagy új? Populizmus népszerű témák, stílus és kommunikáció

Részletesebben

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra

Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Keretezés Kognitív és emotív jelentés Átminősítés Keretezés 3 Keretezés 4 Keretezés

Részletesebben

Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből

Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből Kölnei Lívia Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből A 19. század első évtizedei a szellemi-kulturális fellendülés időszakát hozták el Magyarországra.

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

Médiahatás-vizsgálat. A médiumok teljes mértékig átitatják mindennapi életünket. A modern társadalmakban élık számára a média megkerülhetetlen

Médiahatás-vizsgálat. A médiumok teljes mértékig átitatják mindennapi életünket. A modern társadalmakban élık számára a média megkerülhetetlen Médiahatás-vizsgálat. A médiumok teljes mértékig átitatják mindennapi életünket. A modern társadalmakban élık számára a média megkerülhetetlen szocializációs tényezıként van jelen. A kereskedelmi televíziók

Részletesebben

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban

Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based

Részletesebben

AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK

AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK AMIKOR AZ ELNYOMÁS VISSZAFELÉ SÜL EL ALAPOK BACKFIRE BASICS BRIAN MARTIN 2012 TRANSLATION: NOVEMBER 2017 TRANSLATOR S NOTES Translated but not evaluated Amikor az elnyomás visszafelé sül el alapok Ahhoz,

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

A GENDER FOGALMA BIOLÓGIAI NEM ÉS TÁRSADALMI NEM

A GENDER FOGALMA BIOLÓGIAI NEM ÉS TÁRSADALMI NEM A A GENDER FOGALMA 28 BIOLÓGIAI NEM ÉS TÁRSADALMI NEM A gender fogalmának összetettsége etimológiai jelentéseiből is levezethető. Magában rejti egyrészt a latin generare igének, másrészt pedig a fajtát

Részletesebben

Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak

Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak Seattle, 1999 Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak. Gustave LE BON (1841-1931) Tömegviselkedés Fertőzéselmélet anonimitás személytelenség befolyásolhatóság Konvergenciaelmélet Emergens normák elmélete

Részletesebben

BRAND MENEDZSEREK A KÖZÖNSÉG ELLEN?

BRAND MENEDZSEREK A KÖZÖNSÉG ELLEN? Bukovinszky Béla / Hegyalja Fesztivál Elektronikus zene VS rockzene? BRAND MENEDZSEREK A KÖZÖNSÉG ELLEN? Saját ízlése szerint választ egy brand menedzser? Megengedheti-e magának, hogy saját ízlése után

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010

ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010 ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010 káosz zűrzavar terrorizmus ANARCHIZMUS BALOLDAL JOBBOLDAL? LIBERALIZMUS SZOCIALIZMUS? EGYÉN KÖZÖSSÉG? MAGÁNTULAJDON KÖZÖSSÉGI TULAJDON? ATEIZMUS VALLÁSOSSÁG? ERŐSZAKOS ERŐSZAKELLENES?

Részletesebben

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban Paár Ádám Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban A Republikánus Párt konzervatív hátországában szerveződő, azonban a republikánusoktól független Tea Party mozgalom sikeres szereplése a májusi szenátusi

Részletesebben

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv

Részletesebben

A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) A negatív kampa nyok sikeresse ge ro l e s buktato iro l Kovács János vezető elemző Negatív kampányról akkor beszélhetünk a politikában, ha egy politikus vagy politikai párt egy másik politikus vagy politikai

Részletesebben

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A stratégiai anyagot a Kormány 2000. július 4-én, az Országgyûlés 2000. december 5-én fogadta el Elõterjesztõ: IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

Részletesebben

Kultúra és szabadidő. Harmati Edina. Campus-lét Konferencia, december 3.

Kultúra és szabadidő. Harmati Edina. Campus-lét Konferencia, december 3. Kultúra és szabadidő Harmati Edina Campus-lét Konferencia, 2010. december 3. Az OTKA kutatás második munkacsoportja amellett, hogy az egyetemisták szakmai érdeklődését illetve elkötelezettségét kutatja,

Részletesebben

Palatitz András: Minőségi hozzáférés. Jeremy Rifkin: The Age of Access: Experience (J. P. Tarcher, 2000) 140 fordulat 8

Palatitz András: Minőségi hozzáférés. Jeremy Rifkin: The Age of Access: Experience (J. P. Tarcher, 2000) 140 fordulat 8 Palatitz András: Minőségi hozzáférés Jeremy Rifkin: The Age of Access: The New Culture of Hypercapitalism, Where all of Life is a Paid-For Experience (J. P. Tarcher, 2000) 140 fordulat 8 Egy olyan világban,

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI

Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI Losonczy Ágnes: A zene életének szociológiája, Zeneműkiadó, Budapest, 1969 A ZENEI MEGÉRTÉS FOKOZATAI, A FEJLŐDÉS. TARSADALMI INDÍTÉKAI Amikor a zenei választás kiindulópontját keressük, tudnunk kell,

Részletesebben

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o. BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,

Részletesebben

UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I.

UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I. UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I. Sárközi Andrea Bernadett osztályvezető sarkozi.andrea@oik.hu Utak A zene szerepe, hatása az emberre, mint egyénre Társadalomtudományi vizsgálatok:

Részletesebben

Versenyképesség-menedzsment

Versenyképesség-menedzsment Csath Magdolna Versenyképesség-menedzsment Felsőoktatási tankönyv A könyv megjelenését támogatták: BÉTEX Kereskedő és Szolgáltató Zrt. Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. Garzon Bútor Kereskedelmi

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN Varga Attila * AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN I. Nyelvpolitika nyelvi jogok. Fogalmi keret A nyelv és politika a Kárpát-medencében élő népek kapcsolatát évszázadokra visszamenően, hányattatott

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása

Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44 A Kistehén együttest az elmúlt hét végén az alternatív zenekar kategóriában díjazták a Székelyudvarhelyen megtartott Transylvanian Music Awards-on. Kollár-Klemencz Lászlóval a díj átadása és az egyórás

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.10/b Telefon: (06-1) 209-0619 E-mail: sportkozpont@ppk.elte.hu

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA (2007/C 303/01) 2007.12.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Részletesebben

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

A sajtó közönsége 2008-ban

A sajtó közönsége 2008-ban What do we see? A sajtó közönsége 2008-ban Nobody s Unpredictable Az egyes médiatípusok közönségének nagysága 2008. II. félévében (ezer fı, 15 évnél idısebbek) 9000 8000 7000 7650 7049 6800 6000 5000 4000

Részletesebben

Politikai tükör tükör

Politikai tükör tükör MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont mtatk Jelentés a magyar társadalom politikai gondolkodásmódjáról, politikai integráltságáról és részvételéről, 2015 Gerő Márton Szabó Gerő Márton Szabó Andrea Andrea

Részletesebben

Találkozás egy fiatalemberrel egy fejezet a magyar atomenergia diskurzusából (élet)történeti megközelítésben. Szijártó Zsolt. 2011. december 5.

Találkozás egy fiatalemberrel egy fejezet a magyar atomenergia diskurzusából (élet)történeti megközelítésben. Szijártó Zsolt. 2011. december 5. Találkozás egy fiatalemberrel egy fejezet a magyar atomenergia diskurzusából (élet)történeti megközelítésben Szijártó Zsolt 2011. december 5. Egy idézet Most felém fordult. Elgörbült sz{jjal, gyűlölettel

Részletesebben

Szociális munka Európában áttekintés és jövõbeni fejlõdési irányok

Szociális munka Európában áttekintés és jövõbeni fejlõdési irányok WALTER LORENZ Szociális munka Európában áttekintés és jövõbeni fejlõdési irányok Arra kaptam felkérést, hogy beszéljek az európai szociális munka jelenlegi és jövõbeni fejlõdési irányairól, hogy ezzel

Részletesebben

A Bitcoin mint fizetőeszköz

A Bitcoin mint fizetőeszköz A Bitcoin mint fizetőeszköz A kriptovalutákról általában Manapság mindenki, de legalábbis is majdnem mindenki hallott már azokról az ingyenes játékprogramokról, amelyek ingyenesen beszerezhetők, a játékon

Részletesebben

NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT

NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT BEMUTATKOZÁS A Global Internet Liberty Campaign 1 (GILC), azaz Nemzetközi Mozgalom az Internet Szabadságáért nevû szervezetet 1996 júniusában alapították kormányzatoktól

Részletesebben

DSM és a hírszolgáltatók kapcsolódó jogi védelme

DSM és a hírszolgáltatók kapcsolódó jogi védelme DSM és a hírszolgáltatók kapcsolódó jogi védelme P I AC T É R VAG Y P I AC G A Z D A S ÁG? A D I G I TÁ L I S E G Y S É G E S P I AC K I A L A K U L Á S A É S A Z E Z Z E L K A P C S O L ATO S K I H Í

Részletesebben

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben?

Mit közvetítenek a női magazinok 2012-ben? Haraszti Adrienn Tömör Ágnes Mit közvetítenek a női magazinok 0-ben? A Nők Lapja, a Kiskegyed, az Éva és a Cosmopolitan magazinok 0-es évfolyamának tartalomelemzése Bevezetés A tömegkommunikáció korszakában

Részletesebben

A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor

A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor A minőségügyi szaklapok tevékenysége és fontossága Sződi Sándor a Magyar Minőség elnöke, a Minőség és Megbízhatóság szerkesztőbizottsági tagja A FENNTARTHATÓSÁGÉRT A KÖRNYEZETTERHELÉS CSÖKKENT KKENTÉSÉÉRT

Részletesebben

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq

A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq A Zsidó (nevén nevezve: Cionista) Világkongresszus http://youtu.be/ua1s53tj0lq Az idei Zsidó (Cionista) Világkongresszussal új korszak kezdődött a Cionista Világbirodalom építésében. A helyszín megválasztásával

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3543/2013 számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3543/2013 számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3543/2013 számú ügyben Előadó: dr. Magicz András A vizsgálat megindítása 2013. május 2-án az országos nemzetiségi önkormányzatok műhelybeszélgetésen tekintették

Részletesebben

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata

Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata Az ARTIQ Kulturális Magazin médiaajánlata 2014 ARTIQ BEMUTATKOZÁS BANNERHELYEK ÁRAK ÉS AKCIÓK Tisztelt leendő Hirdetőnk! Az ARTIQ kulturális magazin (http://artiq.hu/) 2014. január 16-án indult. Az ARTIQ

Részletesebben

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a 1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,

Részletesebben

Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye

Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye 1 dr. Czeglédy Csaba Kiüresedik a rendes felmondás jogintézménye Fő jogterületem a munkajog; az ügyvédi praxisomban felmerülő jogesetekből a munkaviszony megszüntetésének gyakorlatát, a vonatkozó bírósági

Részletesebben

L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa

L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa Várnay Ernő Az Európai Bíróság ítélete a Magyarország kontra Szlovákia ügyben* Sólyom László uniós polgár és/vagy államfő? Hivatalos hivatkozás:

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu 23 CSOPORTDINAMIKA A csoportok másképpen viselkednek, mint az egyének. A hasonló gondolkodású emberek találkozása a Network Marketing/MLM üzlet rendezvényein, különleges atmoszférát teremt. Nagyon nehéz

Részletesebben