A gazdasági növekedés dinamizálásának lehetősége az államháztartási kiadások csökkentése mellett

Átírás

1 A gazdasági növekedés dinamizálásának lehetősége az államháztartási kiadások csökkentése mellett A Reformszövetség megbízásából készítette a KOPINT-TÁRKI Zrt. munkacsoportja, külső szakértők bevonásával Munkaanyag Lezárva: 29. március 1.. 1

2 A tanulmányt készítő munkacsoport Bartha Attila Gém Erzsébet Hárs Ágnes Matheika Zoltán Nagy Ágnes Nagy Katalin Palócz Éva Megbízott külső szakértők: Antal Dániel (Bankárképző): Az államvasúti rendszer reformjában levő megtakarítási lehetőségek Kincses Gyula (ESKI): Egészségügy: hátterek, peremfeltételek, javaslatok Voszka Éva (Pénzügykutató Intézet): Az állami vagyon privatizálásának lehetőségei 29-től Szerkesztette és a munkacsoportot vezette: Palócz Éva 2

3 Tartalomjegyzék Összefoglaló... 2 A gazdasági növekedés dinamizálásának lehetősége az államháztartási kiadások csökkentése mellett. Bevezetés A világgazdasági helyzet A magyar gazdaság helyzetének értékelése Nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan magas újraelosztási arány Az EU viszonylatban is magas kiadásokat a külföldi hitelek finanszírozták annak ellenére, hogy Magyarországon kiemelkedően magas az adóteher Lassuló gazdasági növekedés, recesszió Kiugróan alacsony foglalkoztatottsági ráta Hiányzik a versenyképes, képzett és konvertálható munkaerő Polarizált vállalati szerkezet A gazdaságpolitika vargabetűi Teendők A magyarországi állami kiadások szerkezete nemzetközi összehasonlításban Kamatkiadások Az állam működési kiadásai Gazdasági funkciók Szociális kiadások Megtakarítási lehetőségek A fiskális kiigazítási programk hatása a magyar gazdasági növekedésre és a monetáris politika mozgásterére. A GDP-növekedési pálya

4 Összefoglaló 1. Az alábbi tanulmány a Reformszövetség megbízásából készült, és a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből való fontos kitörési pontot az államháztartás kiadásainak a csökkentésében keresi, teret nyitva ezzel az adóterhek mérsékléséhez. Ezzel nem állítja, hogy ez a magyar gazdaság egyetlen problémája, azt azonban igen, hogy a gazdaság egyik legnagyobb strukturális gyengeségét az állam által elvont és újraelosztott összegek magas aránya jelenti. Az állam elvonja a jövedelem megtermelésére képes gazdasági szereplőktől jövedelmük átlagosan majdnem felét, és ennek nagy részét lényegesen alacsonyabb hatékonysággal használja fel, mint ahogyan az eredeti jövedelemtulajdonosok tennék. Az adóbevételek jelentős része tűnik el a továbbra is a (szocialista rendszert idéző) puha költségvetési korláttal működő állami intézmények és vállalatok kasszájában, a koncepciótlan és gyakorta változó prioritású fejlesztésekben, a korrupció csatornáin, és a nem elégé célzott, gyakran egyenesen kontra-produktív szociális támogatások magas kiadásaiban. Mindez egyre gyengébb gazdaságot, alacsony beruházási hajlandóságot, gyenge tőkevonzó képességet és a feketegazdaság kiterjedtségét, magas adóelkerülési hajlamot eredményez, ami a legális gazdaságban maradók egyre szűkebb rétegének a mind nagyobb adóztatásához vezet. 2. A tanulmány ezért az állami kiadások csökkentésének lehetőségét állítja a vizsgálat középpontjába, és az ehhez tartozó középtávú előrejelzés különböző szcenárióit vázolja fel következő 4 évére ( közötti időszakra). Az egyes szcenáriók abban különböznek egymástól, hogy a gazdaságpolitika megteszi-e azokat az alapvető fiskális politikai szerkezeti korrekciókat, amelyekre a gazdasági növekedés dinamizmusának visszanyerése szempontjából szükség van. A tanulmány nem lép fel gazdaságstratégia készítési ambíciókkal, csupán a teendők egy, bár igen fontos területét vizsgálja. Nem foglalkozik a reálgazdasági teendőkkel 1, az adórendszer átalakításával 2, és a monetáris politikát is csak passzívan érinti, amennyiben a fiskális politikai lépések következtében szélesedő mozgásterét vizsgálja. 3. A magyar gazdaságot a következő makrogazdasági helyzetképpel jellemezhetjük: Nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan magas (5% feletti) újraelosztási arány; az EU-összevetésben is magas kiadásokat a külföldi hitelek növekedése finanszírozta...annak ellenére, hogy Magyarországon kiemelkedően magas az adóteher; a gazdasági évről évre egyre lassabban bővül, két éve gyakorlatilag stagnál, sőt ellentétben a többi visegrádi országgal jelenleg immár recesszió van; drámaian alacsony a foglalkoztatottsági ráta; 1 Ezzel foglalkozik a Reformszövetség megbízásából Chikán Attila csapata 2 Az adószerkezet-átalakítási javaslatokat Oszkó Péter tanulmánya tartalmazza, részben ennek a tanulmánynak a kiadás-megtakarítási adatai alapján 2

5 hiányzik a versenyképes, képzett és konvertálható munkaerő; rendkívül polarizált a vállalati szerkezet; végül pedig komoly üzleti bizonytalanságot okoznak a gazdaságpolitika vargabetűi. 4. Az államháztartási kiadások funkcionális bontásában készülő statisztikákból kiderül, hogy Magyarország a szerény költségvetésű honvédelmi és környezetvédelmi funkción, valamint a magas költségvetésű egészségügyön kívül minden fennmaradó területre többet költ, mint az EU átlagosan. Magyarországon elsősorban 4 állami funkció emészt fel lényegesen nagyobb összeget a GDP-arányában, mint a hozzánk hasonló fejlettségű országokban: 1) az állam működése, 2) a kamatfizetés, 3) gazdasági célok, valamint 4) a szociális védelem. Ezek közül a kamatterhek adott pillanatban adottságnak tekinthetők, a cél ennek a középtávú csökkentése. Ennek legjobb útja a sikeres kiadáscsökkentés, aminek köszönhetően gyorsan mérséklődhet a jelenleg a többi visegrádi országgal összevetésben is kiugróan magas kamatfelár. 5. Az állam működési kiadásai terén Magyarország 26-ban a 4. helyen állt az EU 27 országa között, és kiadásai a visegrádi országokét a GDP arányában 2 százalékponttal haladták meg. A magyar állam működési kiadásai azóta is csak a költségvetési törvényekben csökkentek, a Zárszámadások tényadatai mindezt nem támasztják alá. Bár a személyi jellegű juttatások növekedése érdemben lassult, ez a dologi kiadások gyors, messze infláció feletti növekedésével párosult (27-ben 11,5%, 28-ban 8,6%). Az állam működési kiadásainak csökkentésére tehát nem alkalmas eszköz a központilag meghatározott létszámcsökkentés, célszerűbb a teljes költségek korlátozása. A tárcavezetők döntései alapján megszüntethetők a még mindig létező felesleges háttérintézmények, csökkenthetők a dologi kiadások és a kiszerződések, mindez azonban az állami feladatok és kompetenciák alapvető tisztázását igényli. A fenti eszközökkel a magyar közigazgatásban többszáz-milliárd forintos megtakarítási lehetőség van. 6. A GDP közel 13%-át, 29-ben 36 milliárd Ft-ot elosztó önkormányzatok költségvetésében az oktatás után a második legnagyobb kiadási tétel az állami működési funkciók, amelyre a 29-es költségvetésben mintegy 5 milliárd Ft van előirányozva (Magyarországon a közel 32 önkormányzat mintegy 14 ezer költségvetési intézményt tart fent). Hasonlóan a központi költségvetésből finanszírozott államigazgatási kiadásokhoz, az önkormányzati igazgatásra költött összegekből is mintegy évi 1%-ot meg lehetne takarítani. Szembeszökő tétel például az önkormányzati képviselők javadalmazása. A magyar önkormányzati rendszerben közel 26 ezer választott önkormányzati képviselő dolgozik, összességében mintegy 6-7 milliárd Ft éves juttatás mellett. Bár az önkormányzati képviselők számának csökkentéséhez törvényi változtatás kellene - amit valószínűleg nem lehet rövid távon elérni -, a képviselői díjak, juttatások jelentős visszavágásáról, akár megfelezéséről, vagy jelképessé tételéről az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnének. Ezzel mintegy 3 milliárd Ft-ot lehetne megtakarítani. 7. A magyar állam tulajdonában ugyanakkor még mindig jelentős nagyságú forgalomképes vagyon van. A társasági portfólió fontosabb cégeinek, illetőleg az 3

6 ingatlan- és földvagyon egy részének értékesítésével néhány év alatt 2-2,5 ezer milliárd forintos bevétel is befolyhat. (Az államadósság csökkentésére fordítható összeg ennél biztosan kevesebb.) Nagyobb léptékű privatizációt azonban csak az eladásra váró cégek részpiacainak megfelelő, sok területen az állami szerepvállalás újragondolását is feltételező szabályozás után célszerű elindítani. Ez társadalompolitikai szempontból érzékeny döntéseket kényszerít ki: magánbefektetők megjelenésére csak akkor lehet számítani, ha a cégek gazdaságosan működtethetők (ez pedig esetenként a szolgáltatás szűkítését, a tarifák emelését jelenti), vagy pedig ha az állam kiszámítható módon megfizeti, támogatja az általa megrendelt szolgáltatási szintet (ami viszont hosszú távú állami többletkiadást jelent). A megfelelő szabályozási környezet kialakítása mindenképpen időigényes feladat, így figyelembe véve a jelenlegi recessziót is az állami vagyon értékesítésének pillanatnyilag sem a gazdasági, sem a társadalmi-politikai feltételei nem kedvezőek. 8. A magyar vasúti rendszer hatékonysága a MÁV-csoport átláthatatlan szerkezete miatt nehezen vizsgálható. Ezzel együtt részben nemzetközi összehasonlítás révén viszonylag realisztikus becslés készíthető a lehetséges megtakarítási lehetőségekről. Ha a munkaerő-hatékonyságot sikerülne feljavítani a Lengyelországban vagy Szlovéniában tapasztalható szintre, az önmagában közel 38 Mrd forintos megtakarítást jelentene. Ehhez hozzávéve a valószínűsíthető korrupciós veszteséget, a szuboptimális finanszírozási szerkezet okozta többletkiadásokat, valamint egyes elmulasztott reformlépések miatt elmaradt bevételeket (EU-források) figyelembe véve összességében mintegy 85 Mrd forintos megtakarításra van lehetőség éves szinten. Ez nagyságrendileg meg is egyezik a MÁV évi átlagos túlköltésének (vagyis a parlament által jóváhagyott, illetőleg a ténylegesen megvalósult közfinanszírozás különbségének) a mértékével. 9. A vállalati szférának osztott támogatásokhoz kapcsolt támogatási célok között a két legnagyobb tételt a szektorális fejlesztési támogatások (még a közlekedéssel összefüggő támogatások leszámítása után is mintegy 1 Mrd Ft), illetőleg a regionális fejlesztési támogatások (több mint 5 Mrd Ft) jelentik, tehát itt mutatkozik a legnyilvánvalóbb lehetőség a támogatási összegek mérséklésére. A nem közlekedéssel összefüggő szektorális fejlesztési támogatásokon belül a legnagyobb tételt a 27-re kb. 9 Mrd forintosra becsült beruházási adókedvezmények jelentik. A regionális fejlesztési támogatásokon belül három támogatástípus volt jelentős 27-ben: a fejlesztési adókedvezmény (27-re becsült érték: 13 Mrd Ft), a kormány egyedi döntésével megítélhető (EKD-)támogatások (21 Mrd Ft), illetőleg a helyi önkormányzatok által nyújtott támogatások (18 Mrd Ft). Ezek közül elsősorban a beruházási adókedvezmények, az EKD-támogatások és a fejlesztési adókedvezmények nyújthatnak leginkább megtakarítási lehetőséget. Ezek ugyanis elsősorban nagyvállalatokat céloznak meg, mivel nagyberuházási tervekhez kapcsolódva igényelhetőek. A Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatok ugyanis egyrészt relatíve túltőkésítettek (a külföldi vállalatoknak a térség más országaihoz képest kiemelkedően magas termelékenységéből ítélve), másrészt pedig az utóbbi néhány évben a támogatások ellenére jóval kevesebb újabb beruházást kezdtek, mint ahogy az a térségben jellemző. Így felvethető, hogy legalább néhány évre időszerű lenne a 9 Mrd-os volumenű beruházási támogatások lefaragása 4

7 mintegy 1 Mrd forinttal, illetőleg a fejlesztési adókedvezmények és az EKDtámogatások visszafogása együttesen mintegy 1-15 Mrd Ft erejéig. Bár különösen a jelenlegi recessziós környezetben joggal vetődhet fel, hogy mindez az amúgy is gyenge tőkevonzó képességet tovább csorbítja, nyilvánvaló, hogy az esetek döntő többségében itt a speciális adókedvezmények megkurtításáról van szó, ami ráadásul visszatérül: mindez ugyanis egy olyan csomag keretében történik, amelynek során a vállalati adó- és járulékterhek általában és érdemi mértékben csökkennek. 1. A munkaerő-piaci alap (MPA) logikája a felhasználás alapján ellentmondásos: az alapvetően munkaadói és munkavállalói befizetésekből fizetett alap egyre növekvő része a költségvetésbe kerül, újraelosztási célra. Ez aránytalan terhet ró a befizetőkre. Ugyanakkor az újraelosztásra fordított összegek célja nem ismert, így az nem indokolja, hogy azt munkaadói és munkavállalói befizetésekből fedezzék. Bár az MPA az utóbbi években pozitív egyenleggel zárt, a munkanélküliség trendje jelenleg szignifikánsan emelkedő, ami kiegészítő forrásokat igényelhet. Ezzel együtt az MPAból a költségvetésbe történő átcsoportosításokból 21-re mintegy 5 milliárd forint megtakarítása indokoltnak tűnik, hiszen ez az összeg folyamatosan emelkedett nem nevesített költségvetési célokra. Mindez a munkaerő-piaci alap befizetésének adóterheit könnyítheti. 11. A magyar nyugdíjrendszer nemzetközi összehasonlításban nagy költségterhet jelent, a vásárlóerő-paritáson vizsgált egy főre eső nyugdíjak költsége az új EU tagországok között a legmagasabb, és a GDP-arányában közelít a régi EU 15-ök színvonalához. A nyugdíjráfordítások trendje élesen eltér a régió többi országáétól: aránya a GDP-ben folyamatosan növekvő, ami akkor sem tarható fenn, ha a kiadások célja önmagában érthető. A nyugdíjreform (folyamatosan) napirenden levő átalakítása számos kérdést vet fel a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával és finanszírozhatóságával szemben, ez közép- és hosszútávú elképzeléseket jelent, ami túlmutat az általunk jelenleg vizsgált időszakon. Javaslataink tehát kizárólag a rövidtávon lehetséges beavatkozásokra és hatásokra vonatkozhatnak szem előtt tartva a hosszú távú szempontokat és azt, hogy ne mondjon ellent a várható és szükséges reformváltozások irányának. A nyugdíjrendszer reformja mellett a költségvetési megtakarítások rövid távú feladata szempontjából a nyugdíjrendszert terhelő legfontosabb, a rendszer logikájával ellentétes és a költségvetést súlyosan terhelő kifizetéseket célszerű rendezni: a 13. havi nyugdíjakat, illetve a foglalkoztatásra ellenösztönző hatásokat kifejtő opciókat a korengedményes nyugdíj és foglalkoztatás egyidejűsége csökkenteni. Mindebből között összesen mintegy 335 milliárd forintnyi kiadás megtakarítására van lehetőség, a szabályozási korlátok miatt elsősorban ben, illetve 213-ban. 12. A család- és gyermektámogatásra fordított GDP-arányos kiadások nagyságrendekkel nagyobbak a környező országok ilyen típusú kiadásainál, de tartósan meghaladják a legkiterjedtebb jóléti intézményrendszert működtető fejlett európai országokét is. Az ország jelenlegi teherbíró képessége alapján túlságosan nagyra nőtt, valamint a női foglalkoztatást akadályozó családtámogatások,25 százalékpontos visszavágása a GDP arányában durván 7 milliárd Ft-os megtakarítást jelentene, amit 2 vagy 3 év alatt lehetne végrehajtani. Bár a megtakarítás/visszavágás mikéntjéről szóló döntés szakpolitikai feladat, az alábbi néhány szempont figyelembe 5

8 vételét javasoljuk: Munkaerőpiaci szempontból hasznos lenne a gyes idejének rövidítése, a jogosultság szűkítése vagy eltörlése, de ez csak akkor nem okoz súlyos szociális feszültségeket, ha ugyanakkor bővítjük a gyermekgondozó intézményhálózatot, segítjük a kismamák munkaerőpiacra történő visszalépését, illetve a részmunkaidős- és távmunka kínálatának bővülését. A gyes visszametszésénél elért megtakarítások egy részét tehát ezekre a programokra kell fordítani. A gyes melletti teljes munkaidőben történő munkavállalást semmiképpen nem indokolt megengedni. A családi támogatások visszavágásának másik lehetősége a családi pótlék csökkentése. Ez történhet a jövedelemhez kötött jogosultság bevezetésével vagy a családi pótlék bruttósításával és megadóztatásával. A felső három jövedelmi decilistől való családipótlék-megvonás az egy főre jutó jövedelem-határ meghúzásától függően 5-7 milliárd Ft megtakarítást eredményezhet. A családi pótlék bruttósítása és megadóztatása technikailag könnyebben járható út, költségvetési hatásait azonban nehéz megbecsülni. Társadalmi hatása hasonló lenne a jogosultsági elv bevezetéséhez: a családi pótlék adózás alá vonásával a középső és felső jövedelmi, adózó rétegek juttatását vennénk vissza. 13. A közoktatásban nem látunk számottevő költségvetési megtakarítási lehetőségeket, a jelenlegi forrásokat ugyanakkor nyilvánvalóan sokkal hatékonyabban és célzottabban kellene felhasználni. Nem mondható el ez azonban a felsőoktatásról, még annak ellenére sem, hogy a magyar felsőoktatás elmúlt közel 2 évtizedes expanziója ellenére a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát tekintve relatív helyzetünk romlott. A évesek közötti arányok alapján ugyanis mind az EU-, mind az OECDországokkal összehasonlítva sereghajtók vagyunk, míg a felsőfokú végzettségűek számát a teljes munkaképes korú népességhez viszonyítva a középmezőny alján helyezkedünk el. A 2-es évtized közepe óta alapvetően demográfiai okok (a éves korosztály létszámának csökkenése) miatt egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba, ezt ráadásul felerősítheti a külföldi továbbtanulás valódi alternatívává válása, lehetőségének bővülése. Ennek következtében a már ma is túlkínálattal bíró felsőoktatási kapacitások jelentős mértékben, 2-25%-kal is meghaladhatják a hallgatói keresletet. Mennyiségi bővítésre tehát semmiféle állami vagy uniós pénzt nem szabad költeni, és az államilag finanszírozott helyek csökkentésével ben mintegy évi 1 milliárd Ft-ot meg lehetne takarítani. A felsőoktatás iránti kereslet szűkülése ugyanakkor lehetőséget teremt egy verseny alapú intézmények közötti minőségi szelekcióra, amit állami forrásokkal nem gátolni, hanem ösztönözni kell, akár azon az áron is, hogy a gyengének bizonyuló intézmények bezárásra kerülnek. Fontos lenne továbbá a jó színvonalú, a munkaerőpiac által elismert és a hallgatók által is keresett intézmények kiemelt fejlesztése, az államilag finanszírozott és a költségtérítéses helyek tanulmányi eredmény szerinti átjárhatóságának bevezetése, illetve a hátrányos helyzetű családokból továbbtanuló hallgatók ésszerű, tanulást is ösztönző szociális támogatása. 14. A magyar egészségügyi ellátórendszer túlhasznált, erőforrás-hiányos, azaz változatlan szerkezetben és működésben kizárólag a technikai hatékonyság javításával, azaz a belső tartalékok feltárásával már nem lehet komoly kockázatok és társadalmi áldozat nélkül érdemi forrást kivonni belőle. Az egészségügyi ellátórendszer fenntartható növekedése az Egészségügyi. Alap egyensúlya mellett csak 6

9 komplex eszközökkel biztosítható, amelyben a bevételi oldal stabilitása mellett azonos fontosságú a kiadási oldal kontrollálása. Ez utóbbi fontosabb elemei: a kapacitások átalakítása, az igénybevétel korlátozása és a szereplők költség-érzékenységének javítása. Az egészségügyet költségvetésből működő közellátási rendszerből modern szolgáltatási rendszerré kell alakítani, amely innovatív húzóágazat, nem pedig a költségvetés terhe. Az ellátórendszerben ki kell alakítani a garantált minimális ellátási hálózat rendszerét, és ezt szektor-semlegesen kell finanszírozni. Az intézményeknek gazdasági társaságként kell működnie, szektor-semleges környezetben, amely az önkormányzati ellátási felelősség állami felelősség szintjére emelésével érhető el. Növelni kell az öngondoskodás, a legális szolgáltatásvásárlás szerepét. Az egészségügy olyan nagyrendszer, amely forrásigénye még érdemi reformok esetén sem csökkenthető tartósan, ugyanakkor a forrásigény fedezeti összetétele átrendezhető: az élőmunka költsége felől átstrukturálható a költségvetés általános bevételei, illetve a fogyasztáshoz kötött adók felé. Ezért változatlan forrásigény mellett is megvalósítható járulékcsökkentés, de kompenzatorikus forrásokra van szükség: ilyen lehet például az egészségkárosító termékek jövedéki adója. Növelni kell ugyanakkor az öngondoskodás, a legális szolgáltatásvásárlás szerepét. Az egészségügy meghatározó kérdése a humánerőforrás helyzete, és ez a kérdés is csak komplex eszközökkel kezelhető. Ebben szerepet kell kapnia a jövedelmek növekedésének, aminek egyik jelentős forrása a szolgáltatási rendszer legális, a hálapénzt kiváltó bevétel-növekedése. A fejlesztéspolitikában jobban, tudatosabban össze kell hangolni a szakmapolitikát, kapacitásátrendezést és a fejlesztési forrásokat. Ennek érdekében kiemelt prioritás a garantált minimális ellátási hálózat kialakításához szükséges fejlesztések megvalósítása, a koncentrációt eredményező szerkezeti átalakítás, az informatika, a hatékonyságjavulás, ideértve az energiagazdálkodás korszerűsítését is, valamint a piaci bevételt elősegítő fejlesztéseket (gyógy-idegenforgalom, komfortosítás). 15. A megtakarítási lehetőségeket összegezve: az állam kiadásainak ben történő jelentősebb, majd a későbbi években kisebb csökkentésével és azután alapvetően reálértékben való befagyasztásával 213-ra el lehet érni a GDP arányában 42%-os kiadási szintet (a mai mintegy 5%-os szintről indulva). Ez 29- ben még csupán egy szerényebb, később azonban egyre számottevőbb adókönnyítéssel járhat együtt. A 29-ben az elfogadott költségvetési törvényhez képest éves szinten 355 milliárd forintnyi megtakarításnak ugyanakkor csak egy (kisebbik) része fordítható adócsökkentésre: kb. 21 milliárd forint megtakarítás az elfogadott költségvetéshez képest várható alacsonyabb növekedés és alacsonyabb infláció miatti egyenlegromlást kompenzálja. A további kiadáscsökkentések zöme 21-re (29-es árszinten 45 milliárd forint), illetve 211-re (29-es árszinten 24 milliárd forint) esik. 213-ban elsősorban a nyugdíj-korhatár felemeléséből származó megtakarítások jelentkeznek. Az általunk javasolt megtakarítások alapvetően három területre koncentrálódnak: ugyancsak 29. évi árszinten mérve, az államháztartás működési kiadásainál 213-ig összesen 26 milliárd forintos, a közalkalmazottak illetménykiegészítésének megszüntetéséből 6 milliárd, a nyugdíjrendszerben mintegy 335 milliárd forintos, a gazdasági funkcióknál pedig mintegy 12 milliárd forintos 7

10 megtakarítás érhető el. További 8 milliárd forintos megtakarítási lehetőséget látunk a szociális támogatásoknál (beleértve a gázár-támogatást), 7 milliárdot a család- és gyerektámogatások célzottabbá tételével, 5 milliárdot a Munkaerőpiaci Alapnál, 6 milliárdot a felsőoktatásnál és 2 milliárdot kizárólag a műsorszóráshoz kapcsolódóan a kulturális kiadásoknál. 16. A vázolt, erőteljes kiadáscsökkentésen alapuló kiigazítás nem csupán az államháztartási egyensúlyi gondokat orvosolhatja, hanem részben a magyar gazdaság jelenlegi súlyos növekedési problémáit is. Amennyiben ez már 29 közepéig elindul, annak pozitív növekedési hatásai már 21 második felétől jelentkezhetnek, a közötti időszakban pedig jelentősen gyorsítják majd a gazdasági növekedést, a jelenleg 2,5% alattira becsült potenciális növekedési rátát ismét a 3-4% közötti tartományba tolva. Mivel a feltételezett pozitív növekedési hatások döntően a hitelesség megteremtésén és a gazdasági szereplők várakozásainak pozitív irányú módosulásán keresztül juthatnak érvényre, a fiskális kiigazítás csak akkor lehet növekedési értelemben is sikeres, ha a magángazdasági szereplők (a hitelezést biztosító pénzpiac, a beruházó vállalkozások és a fogyasztó, hitelfelvevő lakosság) vitathatatlanul meggyőzőnek tartják. Erre csak jelentős, erőteljes kiadáscsökkentő kiigazító lépések esetén van esély a tétova, elégtelen mértékű kiigazítás azzal a veszéllyel fenyegetne, hogy a növekedést lassító keresletkorlátozó lépések teljességgel érvényre jutnának, miközben a remélt pozitív növekedési impulzusok egyáltalán nem jelentkeznének. Ugyanakkor éppen a kiugró kamatfelárban és a gyenge árfolyamban, illetve szélsőséges árfolyam-ingadozásban is testet öltő különösen rossz magyar induló helyzet következtében egy hitelesnek érzékelt kiigazítás pozitív hatásai viszonylag gyorsan jelentkezhetnek, és viszonylag erősek lehetnek. 17. A növekedést serkentő hatások legfontosabb csatornája Magyarországon egyértelműen a kamatprémium csökkenése lehet, amely élénkíti a beruházást és a magánfogyasztást, emellett a kormányzati adósságszolgálat terheit is mérsékli. A befektetők által hitelesként elfogadott kiigazítás esetén jelentősen élénkülő működőtőke-beáramlással is lehet számolni, amit a forint árfolyamának számottevő erősödése is kísér, serkentve a magánfogyasztást, illetve a beruházást. A tapasztalatok szerint a kiadás alapú fiskális konszolidációk sikerességét, pozitív növekedési hatásait jelentősen fokozzák a szociális paktumok, a munkavállalók, a munkaadók és a kormányzat közötti ár-bér-adó megállapodások. Erre mindenképp törekedni kell, még az esetleges átmeneti kudarcok után is. Bár a növekedési hatások érvényre jutását döntően a sikeres fiskális kiigazítás alapozza meg, a pozitív forgatókönyv esetén a monetáris politika mozgástere is látványosan kibővül, és a sikeres fiskális kiigazítással párhuzamosan látványos és gyors kamatcsökkentések sorozatával 1-2 éves időtávon belül minimálisra csökkenthető az euróövezeti gazdaságokhoz viszonyított magyar kamatprémium. A fiskális és a monetáris politika összhangját alapvetően segíti egy hiteles és gyors euróbevezetési menetrend kijelölése (29 végi ERM-2-csatlakozással, illetve a as euróövezeti belépéssel). 18. Az erős kiadáscsökkentésen alapuló kiigazítás érdemi pozitív növekedési hatásai sem jelentkeznek azonban még 29-ben, abban az esetben sem, ha jó szerkezetű, a kiadások korábban vázoltaknak megfelelő csökkentése valósul meg az idei év második felétől. Az állami kiadások visszafogásából közvetlenül adódó negatív, illetve a 8

11 kamatszint (és a kamatprémium) csökkenése, az árfolyam stabilizálódása és az élénkebb működőtőke-beáramlás miatti pozitív növekedési hatások még 21-ben is többé-kevésbé kiegyenlítik egymást között ugyanakkor az erőteljes és hiteles fiskális kiigazítás esetén már érdemi addicionális növekedéssel számolhatunk: a három év átlagában közel 1 százalékponttal, 213-ban pedig mintegy 1,5 százalékponttal lehet nagyobb a GDP éves reálnövekedése, mint az alappálya szerinti verzióban. Az erőteljes kiadáscsökkentés negatív hatásai döntően a közösségi fogyasztás visszaesésében mutatkoznak meg, miközben a kamatprémium csökkenése, az árfolyam stabilizálódása és a működőtőke-beáramlás elsősorban a magánvállalati beruházás közvetve mind az export, mind az import, másodsorban pedig a magánfogyasztás volumenét növeli. Az addicionális beruházás-növekmény különösen az időszak végén lehet jelentős, ekkor köszönhetően a fiskális stabilitás megteremtésének, párosulva az euró reménybeli magyarországi bevezetésével a bruttó felhalmozás mintegy 3 százalékponttal gyorsabban bővülhet, mint a jelenleg hatályos fiskális alappályának megfelelően. Ágazati metszetben pedig az állami szolgáltatások elkerülhetetlen visszaesését az ipar, az építőipar és a versenypiaci szolgáltatások nagyobb élénkülése várhatóan bőségesen kompenzálja. 9

12 A gazdasági növekedés dinamizálásának lehetősége az államháztartási kiadások csökkentése mellett. Bevezetés 28 őszén óriási sokk érte a magyar gazdaságot. A magyar értékpapírpiacot a nemzetközi pénzvilág a pánik napjaiban drasztikusan leértékelte, sokkal jobban, mint a biztos pénzügyi és gazdasági fundamentumokon álló gazdaságokat. Az IMF-hitel nélkül megindulhatott volna a magyar pénzpiac és a bankrendszer összeomlása. A nemzetközi pénzügyi válság jóval súlyosabban érintette azokat a kis országokat, amelyet pénzügyi egyensúlya instabil, gazdasága pedig gyenge. A magyar gazdaság valamennyi pénzügyi és reálgazdasági mutatója, amelyet a külföldi befektetők figyelnek, Európában a legrosszabbak között van. Az állampolgárok, de láthatólag a döntéshozó politikusok egy része sincs tisztában azzal (vagy legalábbis nem akarja elfogadni), milyen lefelé mutató gyorsuló spirálban van a magyar gazdaság. Ez a spirál nem új, gyakorlatilag a pénzügyileg megalapozatlan, a gazdaság teljesítőképességét meghaladó jóléti rendszerváltással kezdődött, a nemzetközi pénzügyi válság pedig csupán előrehozta és felerősítette azt a helyzetet, amelyből passzívan már semmiképpen sem kerülhet ki a magyar gazdaság. Az alábbi tanulmány a Reformszövetség megbízásából készült, és a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből való fontos kitörési pontot az államháztartás kiadásainak a csökkentésében és ezzel párhuzamosan az adóterhek mérséklésében keresi. Ezzel nem állítja, hogy ez a magyar gazdaság egyetlen problémája, azt azonban igen, hogy a gazdaság egyik legnagyobb strukturális gyengeségét az állam által elvont és újraelosztott összegek magas aránya jelenti. Az állam elvonja a jövedelem megtermelésére képes gazdasági szereplőktől jövedelmük átlagosan majdnem felét, és ennek nagy részét lényegesen alacsonyabb hatékonysággal használja fel, mint ahogyan az eredeti jövedelemtulajdonosok tudnák azt felhasználni. Az adóbevételek jelentős része tűnik el a továbbra is a (szocialista rendszert idéző) puha költségvetési korláttal működő állami intézmények és vállalatok kasszájában, a koncepciótlan és gyakorta változó prioritású fejlesztésekben, a korrupció csatornáin, és a nem elégé célzott, illetve kevéssé hatékony (gyakran egyenesen kontraproduktív) szociális támogatások magas kiadásaiban. Mindez egyre gyengébb gazdaságot, alacsony beruházási hajlandóságot, gyenge tőkevonzó képességet és a feketegazdaság kiterjedtségét, magas adóelkerülési hajlamot eredményez, ami a legális gazdaságban maradók egyre szűkebb rétegének a mind nagyobb adóztatásához vezet. A tanulmány ezért az állami kiadások csökkentésének lehetőségét állítja a vizsgálat középpontjába, és az ehhez tartozó középtávú előrejelzés különböző szcenárióit vázolja fel a következő 4 és fél évre (a közötti időszakra). Az egyes szcenáriók abban különböznek egymástól, hogy a gazdaságpolitika megteszi-e azokat az alapvető fiskális politikai szerkezeti korrekciókat, valamint az egyéb, az üzleti környezetet javító lépéseket, amelyekre a gazdasági növekedés dinamizmusának visszanyerése szempontjából szükség lenne. 1. Az államháztartás kiadásainak a csökkentésével kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy a nagy elosztó rendszerek alapvető reformja nélkül nem lehet tartós megtakarításokat elérni. Ez csak részben igaz. Többszáz-milliárd forintot lehetne megtakarítani egyszerűen csak felelősebb gazdálkodással, a nyilvánosság erősítésével, az adatok transzparens kezelésével, azaz: alapjában véve az adófizetők pénzével való takarékosabb gazdálkodással. Ezt is lehet persze reformértékűnek tekinteni, mivel alapvető 1

13 szemléletváltozást jelentene. Mindenesetre tanulmányunk számos olyan javaslattal él, amelyeket akár lehet reformértékűnek is lehet értékelni, de nem dolgoz ki átfogó szakpolitikai reformokat, miközben a mellékletekben az egyes részterületek részletes helyzetleírását adja és az átalakítási irányát (mértékét) is megjelöli. 2. Fontos leszögezni, hogy a tanulmány nem foglalkozik politikai kérdésekkel, azaz azzal, hogy az egyes lépések milyen rövid távú politikai-választási-népszerűségi hatásokkal járhatnak. Abból a megfontolásból indul ugyanis ki, hogy a magyar gazdaságpolitikán az elmúlt években túlságosan eluralkodtak az aktuális politikai szempontok, és alapjában véve ez okozta gazdaságunk helyzetének drámai romlását. Ennyiben ez a tanulmány tehát ezzel a gyakorlattal való szakításra tett javaslatnak is tekinthető. 3. Mindazonáltal, a javaslatok igyekeznek elkerülni bármiféle doktriner megközelítést, figyelembe veszik a társadalmi szempontokat. Nem arról a társadalmi tűrőképességről van szó, amellyel a kormány gyakran a szükséges lépések elodázását magyarázza, hanem arról, hogy csak olyan lépéseket javasol, amelyek nem hoznak egyetlen társadalmi csoportot sem igazságtalan helyzetbe. Ellenkezőleg: arra törekszik, hogy a gazdaság teljesítőképességéhez (a fiskális szempontokhoz) mérten igazságosabb elosztási szempontok érvényesüljenek. A tanulmány ugyanis abból az alapvetésből indul ki, hogy a jelenlegi fiskális és elosztási politika nem a társadalmi szempontok optimális érvényesülését eredményezi, hanem az egyes lobbycsoportok és pártszempontok erőviszonyainak függvényében alakul, és ennyiben is nyilvánvalóan szuboptimális helyzetnek tekinthető. 4. A tanulmány igyekszik elkerülni bármiféle doktriner megközelítést a téren is, hogy költségvetési megtakarításai javaslataiban figyelembe veszi az államigazgatási intézmények működőképességének fenntartását, sőt annak javítására törekszik. 5. A tanulmány az euró évi bevezetését prioritásként kezeli, ezért csak olyan lépést javasol, amely a fiskális egyensúlyt nem csak nem veszélyezteti, hanem érdemben javítja. 6. Az állami kiadások csökkentésének nincs olyan lépése, amely ne hozna valamilyen csoportot legalábbis rövid távon kedvezőtlenebb helyzetbe. Ezért az állami költekezés visszafogására tett intézkedésekhez legalábbis egy társadalmi elfogadottsági minimum kell, amelyhez ideális lenne egy társadalmi-gazdasági megállapodás létrehozása. Ehhez mindenképpen meg kell értetni a lakossággal, hogy a jelenlegi fiskális és gazdaságpolitika folytatása sokkal rosszabb kimenetellel járhat, mint egy ideig-óráig netán fájdalmas, de már belátható, 2-3 éves időtávon belül gyorsabb növekedéssel járó lépéssorozat. A tanulmány első része egy rövid világgazdasági kockázatelemzést, második része pedig a magyar gazdaság vizsgált területeiről áttekintő helyzetértékelést tartalmaz. A helyzetértékelésben feltárja azokat a legfontosabb okokat, amelyek a magyar gazdaság jelenlegi válságos helyzetéhez vezettek. A harmadik fejezet kidolgozza azokat az államháztartási kiadáscsökkentési lehetőségeket, amelyek az európai viszonylatban is kimagasló adóteher csökkentését megalapozhatják. Ezen javaslatok kialakításakor felhasználja azokat a tanulmányokat, amelyeket az elmúlt időszakban más intézmények fogalmaztak meg. A tanulmányhoz 12 melléklet tartozik, amelyek az egyes szakpolitikai területek állami kiadásainak szerkezetét világítják meg. 11

14 1. A világgazdasági helyzet Talán soha nem volt ilyen nehéz a világgazdasági tendenciák előrejelzése, mint napjainkban. Az idei évet alapvetően az Amerikából indult pénzügyi válság pénzpiaci és reálgazdasági hatásai determinálják, s egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mikorra mondhatjuk: itt az alagút vége. A pénzügyi korrekciók, veszteségleírások még nem értek véget, sőt várhatóan akár 21-ig is elhúzódhatnak: mind Európában, mind az USA-ban újabb és újabb bankokról derül ki, hogy veszteségeik nagyobbak a vártnál. Ez a helyzet rendkívül nagy bizalmatlanságot szül, s a bizalomhiány a recesszió elmélyülésének egyik fő oka. A monetáris politika az elmúlt hónapokban szinte kimerítette eszköztárát: a történelmi mélypontra süllyedt jegybanki alapkamatok és a pénzpiacok likviditását biztosító intézkedések egyelőre nem hozták meg a kellő hatást: a súlyos bizalomhiány következtében a bankok hitelezési tevékenysége nem indult meg. A kereskedelmi bankok sem egymásnak nem nyújtanak hitelt, sem pedig nem hajlandók továbbadni az alacsonyabb kamatszintből származó előnyöket a hiteligénylők felé. Sőt még szigorú feltételek mellett sem nagyon nyújtanak hitelt, inkább parkolják a pénzt. Az általános bizalomhiány feltételei mellett még a jó projektek sem igen jutnak hitelhez, s a forgóhitel-finanszírozás feltételei is egyre rosszabbak, ami különösen a kisebb vállalkozásokat hozza nehéz helyzetbe. Igaz, a hitelfelvevők sem tolonganak: a dezinfláció ellenére a kedvezőtlené váló munkaerő-piaci feltételek mellett a fogyasztók inkább kivárnak, míg a pesszimista értékesítési kilátások a beruházókat is visszafogják. Így a pénzügyi szektor válságának reálgazdasági következményei súlyosabbak és időben jobban elnyúlhatnak, mint ahogyan azt korábban gondolták volna. Így az utóbbi hetekben a különböző államok a fiskális politika eszköztárát igyekeznek bevetni, s szinte naponta jelentenek be újabb és újabb konjunktúraélénkítő és bankmentő csomagokat. ezek részben továbbra is a bankszektor iránti bizalmat próbálják helyreállítani (pénzügyileg megrendült bankok államosításával, kétes követelések átvállalásával, hitelgaranciák biztosításával, bankok feltőkésítésével), illetve igyekeznek beruházásösztönző, fogyasztást generáló intézkedéseket hozni (állami beruházások, indirekt adók csökkentése, transzferfizetések a magánháztartásoknak). A csomagok hitelét némileg aláássa az a tény, hogy már a második körnél tartunk, s a novemberben hozott intézkedésekről igen hamar kiderült, hogy nem elégségesek. Az IMF legalábbis úgy vélekedik, hogy a globális GDP mintegy 2%-ának megfelelő fiskális ösztönzőkre lenne szükség, ahhoz, hogy valami hatást lehessen elérni. Így is kérdéses, hogy a várt hatások milyen gyorsan jelentkeznek majd. Az állami beavatkozások egy nagyon gyorsan érzékelhető következménye az érintett országok államháztartási helyzetének alakulásában mutatkozik meg. A 21-ben még kiegyensúlyozott államháztartással rendelkező Nagy-Britannia idei GDP-arányos költségvetési deficitje 9-1% körül alakulhat, s még távolról sem biztos, hogy a hozott intézkedések elegendőek lesznek-e. De hasonló mondható el az USA-ról, ahol a 27. évi 1% körüli GDP arányos deficit az idén 8%-ra emelkedik, vagy Németországról, ahol több évi kemény költségvetési visszafogás után a deficit az idén ismét jóval a Maastrichti határ fölött lesz. A fejlett országok megnőtt finanszírozási igénye ráadásul átorientálhatja az amúgy is mérsékelt kockázati hajlandóságot mutató tőkét a feltörekvő piacokról a fejlett országokba. Így az amúgy is sérülékenyebb feltörekvő országok (köztük a nem eurózóna tag kelet-európai országok) valutájuk leértékelődésével és megnehezült finanszírozási körülményekkel szembesülhetnek. 12

15 Ezen kiinduló feltételek mellett látható, hogy 29 igen nehéz esztendő lesz, a globális lassulás minden régiót elér. Egyelőre nehéz megmondani, hogy mikorra várható fordulat: optimista szcenáriók szerint jövőre már mérsékelt élénkülés várható, amelynek a mértéke elsősorban attól függ, hogy az USA-ban sikerül-e úrrá lenni a recesszión. De még optimista verziók esetén is a magyar gazdaság számára oly fontos euróövezet növekedése 21-ben is inkább stagnálás közeli lesz, s ez a várhatóan jövőre is gyenge (inkább stagnáló) brit gazdasági teljesítménnyel párosulva az EU 27 egészét is lehúzza. Tulajdonképpen különböző szcenáriók inkább 21 után vethetők fel: a) az optimista szcenárió szerint a pénzpiacok 21 során stabilizálódnak, a veszteségek transzparenssé válnak, a bizalom megerősödik, a különböző gazdasági mentőcsomagok elérik céljukat, s 21-től mindenütt élénkül a belső kereslet, s valamilyen mértékben erőre kap a növekedés. Az USA-ban 21-el megindul egy újabb növekedési időszak, amely, ha nem is lesz olyan erőteljes, mint a krízis előtti, de mindenesetre az amerikai belső kereslet elegendő impulzust ad mind Európának, mind Kínának, hogy az export újra erőre kapjon. A külső kereslet élénkülése különösen Németország szempontjából fontos, ahol a GDP alakulására az export döntő befolyással bír. A hitelezés körülményeinek normalizálódása új erőt ad a beruházási tevékenységnek és két év csökkenés után (29-21) a beruházások erőteljesen növekszenek. Az ingatlanpiacokon a házárak esése megáll, és ha lassan is, de mégiscsak megindul egy piaci korrekció. A fogyasztási kedv visszatér, ami pozitívan hat vissza a beruházásokra is. A globális élénkülésre mérsékelt infláció mellett kerül sor, az alapvető nyersanyagárak egészséges és kiszámítható ütemben emelkednek. A kamatszint alacsony marad, ami támasztja a hitelezést, s megkönnyíti az adósságmenedzselést, de ezzel párhuzamosan a kockázati kedv nem nő újra irreális módon. Annyira azonban igen, hogy a tőke a feltörekvő piacokra visszatérjen, így a forráshiány ott se legyen a növekedés gátja. b) A mérsékelten optimista szcenárió szerint a stabilizálódás csak 21 után indul meg, az alacsonyan tartott kamatok ellenére a bankok hitelezési tevékenysége az idén, s még jövőre is visszafogott marad. Az állami mentőcsomagok csak lassan érnek el hatást, sőt esetleg még további kiegészítő akciók is szükségessé válnak. Így mindaz, amit az optimista szcenárió esetében lehet várni, késéssel következik be, ami a globális kereslet lassúbb ütemű élénkülésével jár együtt. c) A pesszimista szcenárió szerint az amerikai recesszió elmélyül, ami az európai növekedési kilátásokat is erőteljesen visszaveti. A bizalom csak nagyon lassan áll helyre, és a konjunkturális kilátásokat előrejelző indikátorok még sokáig lefelé mutatnak. A deflációs tendenciák erőre kapnak, amelyeken a gazdaságpolitika nemigen tud úrrá lenni. A kereslet mindenütt visszafogott marad, így hiányzik az igazi húzóerő a világ vezető gazdaságaiban. A lassú növekedés és a magas államháztartási hiány mindenütt fékezi a kormányok cselekvési mozgásterét. A kockázati kedv mérsékelt marad, így a feltörekvő országok egyre nehezebben tudják finanszírozási igényeiket kielégíteni. 1. táblázat Optimista szcenárió Eurózóna,9-2,,4 1,2 1,6 1,6 EU 15 (régi),8-2,1,4 1,2 1,6 1,7 Németország 1,3-2,3,7 1,2 1,5 1,4 USA 1,1-2,4 1,6 1,7 1,7 1,8 13

16 2. A magyar gazdaság helyzetének értékelése 2.1. Nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan magas újraelosztási arány A magyar államháztartás kiadásai meghaladják a GDP 5%-át, azaz a költségvetés a gazdaság által megtermelt jövedelem kb. felét osztja el. Az EU27-ben mindössze 3 ország van, amelyik magasabb kiadási hányaddal rendelkezik, mind a három (Svédország, Franciaország és Dánia) Magyarországnál lényegesen fejlettebb gazdaság. A hozzánk hasonló fejlettségi szinten álló országok rendre alacsonyabb jövedelem-újraelosztást hajtanak végre, a költségvetés kiadásai Lengyelországban és Csehországban a GDP 43-44, Szlovákiában 36%-át teszik ki. A kamatfizetések nélkül számított elsődleges kiadások 28-ban Magyarországon a GDP 45%-át, Csehországban 4,7, Lengyelországban 39,9, Szlovákiában pedig 34,8%-át képviselték. Magyarországon tehát az állam kiadásai 5-1%-kal, a jelenlegi magyar GDP-ben mérve milliárd forinttal meghaladják a hozzánk hasonló adottságú országok kiadásait. A széles körben elterjedt tévhittel ellentétben, az állam kiadásai nem a szocialista örökség következtében ilyen magasak. 21-ben az állam kiadásai (46,5%) még mindössze 2-3 ponttal voltak magasabbak, mint a többi visegrádi országban. Ezt követően azonban két hullámban tornázta fel a fiskális politika a kiadásokat az 5% körüli szintre Az államháztartás kiadásai a GDP arányában az EU országokban 27-ben eu27 se fr dk hu be at it fi pt nl uk de gr cy cz mt si pl bg es lu lv ro ee ie lt sk 2 Forrás: Eurostat, Economy and finance adatbázis Államháztartási kiadások a GDP százalékában A magyar állam kiadásai tehát a gazdaság fejlettsége teljesítőképessége alapján indokoltat messze meghaladják, ami a gazdasági felzárkózás lassulásához, majd megtorpanásához vezetett. A 54 mellékelt ábra a 4 visegrádi országban a vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó GDP és a kiadások GDP arányos szintje közötti összefüggését mutatja (az EU15 százalékában). Látható, hogy Magyarország, amely a legmagasabb, és növekvő irányzatú állami kiadások útjára lépett, 23-tól nem tudott 2 4 közeledni a régi tagországok fejlettségi szintjének átlagához, míg az állami kiadásokat 23-tól folyamatosan csökkentő Csehország 13 ponttal (6%-ról 73%-ra), Szlovákia pedig 16 ponttal (44- ről 6%-ra tudta csökkenteni a régi tagországoktól Forrás: Eurostat, Economy and finance adatbázis való elmaradását. Magyarország azonban 23 óta mindössze 2 százalékponttal tudott közeledni a régi tagországok átlagos fejlettségi szintjéhez Az állami kiadások aránya és a felzárkózás üteme közötti összefüggés a visegrádi országokban 2-27 között Kiadás/GDP (%) CZ HU PL SK % 5% 6% 7% 8% GDPfő (PPS, EU15=1%) HU PL CZ SK EU27 14

17 2.2. Az EU viszonylatban is magas kiadásokat a külföldi hitelek növekedése finanszírozta Magyarországon a gyorsan növekvő kiadások az államháztartási hiány növekedésével jártak együtt. Az államháztartási hiány között, 5 éven keresztül éves átlagban a GDP 8%-át tette ki, ami 2 után világviszonylatban is egyedülálló negatív teljesítmény. Ebben az időszakban ugyanis az EU mind régi, mind új tagországaiban az államháztartási hiány csökkentésének az igénye erősödött fel, jórészt a Túlzott Deficit Eljárás (EDP) kedvezőtlen következményei miatt. Az államháztartási hiány két hullámban emelkedett, kezdetben a 22-es jóléti intézkedések magas kiadásai, 25-től pedig a választásra készülés hatására. Az óriási államháztartási hiány miatt jelentősen megemelkedett az államadósság. Míg 21-ben még a GDP-nek csak az 52%- át tette ki (ami nagyjából megegyezett az akkori szlovák államadóssággal) addig 27- ben elérte a 67%-ot, majd 28 végére megközelítette a 7%-ot. Az államadósság mintegy egyharmada külföldi devizában denominált értékpapírokban testesül meg, ami tovább növeli a finanszírozás kockázatát. Az államadósság kamatterhe mindvégig az éves GDP 4%-körüli arányát emésztette fel, a kamatok szintjétől függően. Ilyen nagymértékben (5 év alatt 15 százalékponttal) egyetlen EU-országban sem emelkedett az államadósság a GDP arányában. Az országok többségében az államadósság jellemzően csökkent az elmúlt évtizedben. Magyarországnál magasabb adósságrátát csak a kilencvenes évek első felében óriási hiányt felhalmozó Belgium és Olaszország mondhat magáénak (azóta az adósság ezekben az országokban is folyamatosan csökken), illetve Görögország, ahol az adósság csökkentését az olimpia megrendezése jelentősen lassította. % % % 2 Államháztartási deficit a GDP százalékában HU PL CZ SK Az államadósság a GDP százalékában Forrás: Eurostat, Economy and Finance adatbázis Forrás: Eurostat, Economy and Finance adatbázis eu27 nms Az államadósság az EU-országokban a GDP arányában, 27 it gr be hu fr de pt mt cy at nl pl uk se es fi sk cz dk ie si bg Forrás: Eurostat, Economy and finance adatbázis 28 HU SK PL CZ lt ro lv lu ee 15

18 2.3. annak ellenére, hogy Magyarországon kiemelkedően magas az adóteher A magyar gazdaság GDP-arányos adóterhelése 27-ben (és 28-ban is) 4%-hoz közelített. Ezzel nagyjából megegyezik az EUországok átlagával, de jóval meghaladja a visegrádi országokét. 26-ig a magyar adóterhelés összesen 1,3 százalékpontot csökkent (38,5%-ról 37,2%-ra), majd 27-ben, a kiigazítási csomag hatására 39,8%-ra ugrott fel (29-ben várhatóan 4% fölé emelkedik). Eközben Csehországban és Lengyelországban az államháztartási deficit csökkentése érdekében enyhén emelkedett az adóteher, de még mindig elmarad a magyar szinttől. Szlovákiában ugyanakkor számottevő adócsökkentés történt, 27-ben a GDP-arányos adóterhelés 3% alá esett vissza. A munka adóterhelése terén Magyarország élen jár az EU-országok között (és világviszonylatban is, mivel az Európán kívüli országokban jellemzően alacsonyabb az adóterhelés). Az átlagos adóterhelés 27-ben a teljes bérköltség 54,4%-át tette ki, amely csak hajszálnyira marad el az első helyen álló Belgiumtól, 12 ponttal haladja meg a cseh és a lengyel szintet, és mintegy 16 ponttal a szlovákot. Az OECD adatai szerint a marginális (a kereset egységnyi emelkedésére számított) adóterhelés a legmagasabb Európában, 26-ban 73,3% volt egy egyedálló, gyermektelen dolgozóra vetítve ra nem állnak rendelkezésre a vonatkozó adatok, de feltehetően itt is emelkedés volt tapasztalható. 27-ben Magyarországon volt ugyanis a legmagasabb a munkát terhelő adók emelkedése (2,5%), miközben az EU-országok többségében inkább az adóék csökkentése volt jellemző. A teljes adóterhelés majdnem felét Magyarországon a munkáltatók fizetik. Ilyen magas arány egyedül Görögországban tapasztalható, ott viszont a teljes adóék mindössze 42,3% - szemben a magyar 54,4%-kal A GDP-arányos adóbevételek szintje az EUországokban 27-ben EU27 DM SW BL FR IT FL AT CY HU GE NL SI UK EE CZ LU PL MT PL BG EE GR LT IR RO LV SK Forrás: Eurostat, AMECO adatbázis A munkát terhelő átlagos adók a teljes bérköltség százalékában, EU27, 27 BE HU DE FR AT IT SW NL FI CZ PL GR DK ES SK LU PT UK IR Forrás: OECD Taxing wages, 27 A munkát terhelő átlagos adók változása (a teljes bérköltség százalékában) 27-ben 26- hoz képest, EU27 BE HU DE FR AT IT SW NL FI CZ PL GR DK ES SK LU PT UK IR Forrás: OECD Taxing wages, 27 16

19 2.4. Lassuló gazdasági növekedés, recesszió A magyar gazdaság megtorpanása a felzárkózásban már 24-től megkezdődött, a 26-os kiigazítási csomag bevezetése után pedig kifejezetten a leszakadás fázisába került. Az exporton kívül a GDP valamennyi komponensének a növekedése jelentősen visszaesett. Számításaink szerint, ha ban az export nem nőtt volna még kétszámjegyű ütemben (28-ra ez csak az első félévre érvényes), akkor a gazdaság már ekkor negatív növekedést tudott volna csak elérni. A kedvező külföldi konjunktúra által kínált exportlehetőségeket tehát a magyar gazdaság is ki tudta használni (szinte kizárólag az ide települt külföldi vállalatok kivitelének köszönhetően), a belföldi növekedési komponensek azonban rendkívül gyengék maradtak vagy csökkentek. A másik három visegrádi országban a háztartások fogyasztása (amely mindenütt a GDP legjelentősebb komponense) az elmúlt években nagyjából kiegyensúlyozottan, a GDP növekedésétől valamivel elmaradó ütemben emelkedett, míg Magyarországon 22-ben, a jóléti rendszerváltás évében még 11% feletti ütemben nőtt, majd 26-tól lényegében stagnált. Míg a többi országban tehát előbb történt meg a fogyasztás anyagi alapjának a megteremtése, Magyarországon ban a gazdaság növekedését lényegesen meghaladó fogyasztás-növekedést számottevő kényszerű visszafogás követte, amely a GDP növekedésének a lehetőségét is csökkentette. A hektikus ingadozás pedig nem csak a GDP növekedése szempontjából tett rosszat, hanem az általános hangulatnak: a gyors költekezés időszakát az emberek gyorsan elfelejtik, a visszafogást viszont nagyon rossz néven veszik A GDP növekedése a visegrádi országokban és az EU15-ben (előző év=1) eu15 cz hu pl sk Háztartások fogyasztásának növekedése (előző év=1) cz hu p sk Forrás: Eurostat, Economy and Finance adatbázis *) A 28-as adatok az Eurostat becslései 2 A beruházások növekedése a visegrádi orszáokban (az előző évhez képest) cz hu p sk Forrás: Eurostat, Economy and Finance adatbázis *) A 28-as adatok az Eurostat becslései 17

20 2.5. Kiugróan alacsony foglalkoztatottsági ráta A gyenge magyar foglalkoztatottságot döntően az alacsony iskolázottságú csoportok kirívóan alacsony foglalkoztatása magyarázza. Alapvetően ennek tudható be az, hogy a magyar foglalkoztatási ráta közel 1%-ponttal marad el az EU-átlagtól és mintegy 8%- ponttal az új EU-tagországok átlagától, ráadásul lemaradásunk az utóbbi években növekvő. Az alacsony magyar foglalkoztatás mögött ugyanis nem a nemek és csak csekély mértékben az életkor szerinti tényezők, hanem a kirívóan súlyos iskolázottság szerinti foglalkoztatási egyenlőtlenségek húzódnak meg. Míg a középiskolát és főiskolát-egyetemet végzettek nagyjából az OECD-átlaggal megegyező mértékben találnak munkát, a nyolc osztályt vagy azt sem végzettek foglalkoztatása 2 százalékponttal alacsonyabb, mint Nyugaton. A magyar fiatalok mintegy ötöde ma is az általánosnál nem magasabb befejezett iskolai végzettséggel hagyja el az iskolarendszert, emiatt 215-ig a -8 osztályt végzett népesség részaránya nem csökken majd 25% alá. A lassú összetételváltozás révén így az OECD-átlaghoz viszonyított tíz százalékpontos foglalkoztatási lemaradásunkból tíz év alatt legfeljebb másfél százaléknyit hozhatunk be. 3 Dánia Szlovénia Csehország EU-27 Bulgária Szlovákia Románia Magyarország Lengyelország Forrás: Eurostat 5, 4, 3, 2, 1,, -1, Magyarország Foglalkoztatási ráták 27-ben (a éves népességre vetítve, %), 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, A foglalkoztatás változása az előző év azonos negyedévéhez képest, (28 III. né., %) Dánia Forrás: Eurostat Foglalkoztatási ráták 27-ben, képzettségi csoportok szerint (a éves népességre vetítve, %) Általános iskola, szakiskola vagy alacsonyabb (ISCED 1997, -2 szint) Középfokú érettségivel (ISCED 1997, 3-4 szint) EU-27 Csehország Szlovénia Szlovákia Felsőfokú (ISCED 1997, 5-6 szint) Bulgária Lengyelország Összesen Lengyelország 24,9 61, 82,8 57, Magyarország 27,3 64,8 8, 57,3 Románia 4,3 63,9 85,8 58,8 Szlovákia 14,7 69, 83,1 6,7 Bulgária 3,6 7,6 84,6 61,7 EU-27 48,6 7,3 83,9 65,4 Csehország 24,2 72,6 84, 66,1 Szlovénia 43,1 7,8 87,5 68,8 Dánia 64,2 81,8 87,8 77,1 Forrás: Eurostat 3 Köllő János (27): A foglalkoztatás hosszútávú alakulására gyakorolt hatás. Megjelent: Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjainak horizontális ex-ante értékelése. NFÜ-TÁRKI, Budapest, o. 18