36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről"

Átírás

1 REKTOR KANCELLÁR 36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről A kollégiumi felvételi eljárás, valamint a Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program végrehajtásának szűkre szabott határidői miatt elengedhetetlen, hogy a hallgatók a lehető legkorábban tájékozódhassanak a szükséges információkról, lehetőségekről. 1. (1) Jelen utasítás hatálya a (2) bekezdésben foglalt kivétellel kiterjed az Egyetem valamennyi, tanulmányait alapképzési, mesterképzési, szakirányú továbbképzési szakon, valamint doktori képzésben folytató hallgatójára, valamint a évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárás során felvételt nyert leendő mesterképzési szakos hallgatóira. (2) A Corvinus Hallgatói Kompenzációs Programra vonatkozó rendelkezések hatálya a 2012 szeptemberében és azt követően alap- és mesterképzésre felvételt nyert önköltséges vagy magyar állami részösztöndíjas képzésben részt vevő hallgatókra terjed ki, kizárólag ők pályázhatnak rá. 2. Az Egyetemen a költségtérítési díjak/önköltségek a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben is rögzített befizetési határideje minden esetben meg kell, hogy előzze a bejelentkezést. A 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévben beiratkozó hallgatók esetében a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben kiírt önköltség befizetéséről szóló igazolás szükséges a beiratkozáshoz. A Karok a karon megszokott módon tájékoztatják hallgatóikat a vonatkozó határidőkről. 3. Az Egyetem stabil gazdasági helyzetének biztonságos fenntartása érdekében kiemelt cél, hogy csak azon önköltséges vagy magyar állami részösztöndíjas hallgatók iratkozhassanak be az Egyetemre, akik fizetési kötelezettségüknek eleget tettek. 4. Az elektronikus ügyintézés és tájékoztatás ideértve a kollégiumi felvételi eljárást, a Corvinus Hallgatói Kompenzációs Programot, valamint a Rendszeres Szociális Ösztöndíj pályázatot azt a célt szolgálják, hogy a minél kevesebb nyomtatott tájékoztató anyag előállításával takarékossági és környezetvédelmi szempontokat érvényesítsünk. Ennek megvalósítása érdekében működteti az Egyetem a golyak.uni-corvinus.hu információs oldalt. 5. Jelen utasítással a mellékletben foglaltak szerint szabályozzuk a tanév-, illetve félévkezdéssel kapcsolatos feladatok teljesítését a felelősök és a határidők meghatározásával. 6. Jelen utasítás a közzététele napján lép hatályba, és a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félév végét követő napon hatályát veszti. Dr. Lánczi András rektor Dr. Pavlik Lívia kancellár

2 1. számú melléklet 1. A évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban felvételt nyert jelentkezők (gólyák) adatainak kezelése A felvételt nyert jelentkezők adatainak importálása a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerbe Felelős: Központi Tanulmányi Igazgatóság NEPTUN csoportvezető Határidő: január 26. (csütörtök) A felvételt nyert jelentkezők (gólyák) értesítése a) A golyak.uni-corvinus.hu információs oldal működéséről szóló tájékoztató levél elkészítése, aláírt elektronikus verziójának átadása a karok részére Felelős: a Központi Tanulmányi Igazgatóság vezetője Határidő: január 24. (kedd) b) A golyak.uni-corvinus.hu információs oldal központi anyagainak elkészítése, feltöltése Felelős: Kommunikációs Igazgatóság vezetője Határidő: január 24. (kedd) c) A golyak.uni-corvinus.hu információs oldalról elérhető kari információs oldalak anyagainak elkészítése, feltöltése, frissítése (A golyak.uni-corvinus.hu címen található kari linkek a már létrehozott kari információs oldalakra mutatnak, amennyiben a Karok új aloldalt hoznak létre, az új oldal linkjét a katalin.zs.szabo@uni-corvinus.hu címre kell megküldeni.) Határidő: január 24. (kedd) d) A ponthatárok kihirdetését követően a golyak.uni-corvinus.hu információs oldalra mutató linkek, banner és hír elhelyezése az egyetemi honlap főoldalán Felelős: Kommunikációs Igazgatóság vezetője, Informatikai Szolgáltató Központ vezetője Határidő: január 26. (csütörtök) e) Elektronikus ( es) tájékoztatás a golyak.uni-corvinus.hu információs oldalról, valamint a felvételt nyert jelentkező Neptun kódjáról és alapértelmezett jelszaváról. Felelős: Központi Tanulmányi Igazgatóság NEPTUN csoportvezető Határidő: január 26. (csütörtök) f) A felvételi határozatok, valamint a kari tájékoztató levelek kiküldése a Kar által választott módon /papír alapon vagy elektronikusan/ (A felvételi határozat kiküldése papír alapon kötelező, az egyéb tájékoztató anyagok a golyak.uni-corvinus.hu információs oldalról is elérhetővé tehetők a hallgatók számára.) 2

3 Határidő: február 1. (szerda) 3. Az önköltséges, a magyar állami részösztöndíjas és a költségtérítéses fizetési kötelezettségeinek adminisztrációja a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben a) A teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, mesterképzésben, doktori képzésben részt vevő hallgatók fizetési tételeinek kiírása a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben hallgatóknak február 3-i (péntek), bejelentkező hallgatóknak január 20-i (péntek) fizetési határidővel. Határidő: beiratkozó hallgatók (i.) esetén január 26. (csütörtök), bejelentkező hallgatók (ii.) esetén január (hétfő) b) A NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben kiírt tételek folyamatos aktualizálása a Corvinus Hallgatói Kompenzációs Programban részt vevő hallgatók számára Határidő: február 16. (csütörtök) c) A részidős (esti, levelező munkarendű) alapképzésben, mesterképzésben, valamint szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók fizetési tételeinek kiírása a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben hallgatóknak február 3-i (péntek), bejelentkező hallgatóknak január 20-i (péntek) fizetési határidővel. Határidő: beiratkozó hallgatók (i.) esetén január 26., bejelentkező hallgatók (ii.) esetén január (hétfő) d) A részidős (esti, levelező munkarendű) alapképzésben és mesterképzésben, a teljes idejű (nappali munkarendű) doktori képzésben, valamint a részidős (esti, levelező munkarendű) szakirányú továbbképzésben részt vevő, továbbá a 2012 előtt megkezdett költségtérítéses alapképzésben tanulmányaikat megkezdett hallgatók részletfizetési kérelmeinek benyújtása és elbírálása a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben hallgatóknak január 27-i (péntek) 12.00, bejelentkező hallgatóknak január 13-i (péntek) határidővel kell benyújtani a kérelmet. 3

4 Felelős az elbírálásért: az illetékes Kar dékánja Határidő az elbírálásra: beiratkozó hallgatók (i.) esetén január 31. (kedd), bejelentkező hallgatók (ii.) esetén január 17. (kedd) 4. A Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program a) Pályázati kiírás, és a 4/d. ponthoz szükséges Nyilatkozat elkészítése és közzététele Felelős: BCE HÖK Diákjóléti Bizottság, Központi Tanulmányi Igazgatóság NEPTUN csoportvezető Határidő: december 22. (csütörtök) b) Részletfizetési kérelem benyújtása és elbírálása a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben hallgatóknak január 27-i (péntek) 12.00, bejelentkező hallgatóknak január 6-i (péntek) határidővel kell benyújtani a kérelmet. Felelős: BCE HÖK Diákjóléti Bizottság Határidő az elbírálásra: a beiratkozó hallgatók (i.) esetén január 27. (péntek), bejelentkező hallgatók (ii.) esetén január 13. (péntek) c) A Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program keretében pályázatot benyújtott hallgatók listájának megküldése a karok dékáni hivatal/tanulmányi iroda/osztály vezetői felé Felelős: BCE HÖK Diákjóléti Bizottság, Központi Tanulmányi Igazgatóság NEPTUN csoportvezető Határidő: beiratkozó hallgatók b) pont i. alpont esetén január 27. (péntek) 13.00, bejelentkező hallgatók b) pont ii. alpont esetén január 6. (péntek) d) Diákhitel felvételére irányuló papíralapú Nyilatkozat benyújtása/befogadása Határidő: január 27. (péntek) e) A részletfizetési kérelemmel kapcsolatos hiánypótlási időszak vége (a hiánypótlási felhívás kiküldésétől kezdődően) Felelős: BCE HÖK Diákjóléti Bizottság Határidő: beiratkozó hallgatók b) pont i. alpont esetén január 31. (kedd) 23.59, bejelentkező hallgatók b) pont ii. alpont esetén január 17. (kedd) (Hiánypótlásra csak akkor van lehetőség, ha a Pályázó a jelentkezési időszakban legalább a kérelmét és a szükséges igazolások egy részét benyújtotta.) 4

5 f) A Corvinus Hallgatói Kompenzációs Programban részt vevő hallgatók által benyújtott kérelmek elbírálása, és az információ továbbítása a karok dékáni hivatal/tanulmányi iroda/osztály vezetői felé Felelős: BCE HÖK Diákjóléti Bizottság, Központi Tanulmányi Igazgatóság NEPTUN csoportvezető Határidő az elbírálásra: beiratkozó hallgatók b) pont i. alpont esetén február 1. (szerda) 12.00, bejelentkező hallgatók b) pont ii. alpont esetén január 23. (hétfő) Határidő az információ továbbítására: beiratkozó hallgatók b) pont i. alpont esetén február 1. (szerda) 13.00, bejelentkező hallgatók b) pont ii. alpont esetén január 23. (hétfő) g) A Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program keretében elbírált kérelmekben érintett hallgatók esetén a fizetési határidő módosítása Határidő: február 10. (péntek) h) A részletfizetési kérelemmel kapcsolatos fellebbezési időszak vége (az eredményhirdetéstől kezdődően) Felelős: BCE HÖK Diákjóléti Bizottság Határidő: beiratkozó hallgatók b) pont i. alpont esetén február 16. (csütörtök) 12.00, bejelentkező hallgatók b) pont ii. alpont esetén február 7. (kedd) i) A fellebbezési kérelmek elbírálása, szociális ponthatár megállapítása, eredményhirdetés Felelős: oktatási rektorhelyettes Határidő: február 17. (péntek) j) Diákhitel teljesítési határidő (2017. március 24.) rögzítése a NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszerben Határidő: február 20. (hétfő) 5. CUSMAN hozzáférés biztosítása a) A CUSMAN jelszó generálásáról szóló tájékoztató anyagok aktualizálása, feltöltése. Az információkat tartalmazó oldal linkjének elküldése a katalin.zs.szabo@uni-corvinus.hu címre Felelős: Informatikai Szolgáltató Központ vezetője Határidő: január 18. (szerda) b) A CUSMAN jelszókezelő modul eléréséhez szükséges link elküldése a katalin.zs.szabo@unicorvinus.hu címre Felelős: Informatikai Szolgáltató Központ vezetője Határidő: január 18. (szerda) 5

6 6. A december 15-ei határidővel kiírt kollégiumi felvételi pályázattal kapcsolatos határidők 6.1. Tanulmányaikat korábban megkezdett, a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévre bejelentkező hallgatóknak kiírt kollégiumi felvételi pályázattal kapcsolatos határidők a) Kollégiumi pályázati kérelem benyújtása/befogadása NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszeren keresztül Határidő: január 6. (péntek) b) Kollégiumi pályázati kérelemmel kapcsolatos hiánypótlási időszak vége (a hiánypótlási felhívás kiküldésétől kezdődően) Határidő: január 17. (kedd) c) A felvett jelentkezők által benyújtott kérelmek elbírálása, eredményhirdetés Határidő az információ továbbítására: január 23. (hétfő) d) Kollégiumi pályázati kérelemmel kapcsolatos fellebbezési időszak vége (az eredményhirdetéstől kezdődően) Határidő: január 26. (csütörtök) e) A fellebbezési kérelmek elbírálása, eredményhirdetés Felelős: Campus Igazgatók Határidő az információ továbbítására: január 27. (péntek) Tanulmányaikat a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévben megkezdő, felvételt nyert hallgatóknak kiírt kollégiumi felvételi pályázattal kapcsolatos határidők a) Kollégiumi pályázati kérelem benyújtása/befogadása NEPTUN tanulmányi és nyilvántartási rendszeren keresztül Határidő: január 27. (péntek) b) Kollégiumi pályázati kérelemmel kapcsolatos hiánypótlási időszak vége (a hiánypótlási felhívás kiküldésétől kezdődően) Határidő: január 31. (kedd) c) A felvett jelentkezők által benyújtott kérelmek elbírálása, első körös eredményhirdetés 6

7 Határidő az információ továbbítására: február 1. (szerda) d) Kollégiumi pályázati kérelemmel kapcsolatos fellebbezési időszak vége (az eredményhirdetéstől kezdődően) Határidő: február 2. (csütörtök) e) A fellebbezési kérelmek elbírálása, eredményhirdetés Felelős: Campus Igazgatók Határidő az információ továbbítására: február 3. (péntek) Könyvtári beiratkozás a) A felvételt nyert új jelentkezők adatainak könyvtári importja céljából a NEPTUN-ban elérhető szűrés aktualizálása Felelős: Központi Tanulmányi Igazgatóság NEPTUN csoportvezető Határidő: január 26. (csütörtök) b) Az importált adattábla átalakítása, alkalmassá tétele a könyvtári rendszerbe, a BCE-n új jogviszonyú hallgatók adatainak betöltése, a korábban is BCE hallgatók könyvtári tagságának meghosszabbítása a tanulmányok idejére Felelős: Egyetemi Könyvtár rendszergazda, Olvasói szolgáltatások Osztály Határidő: február 3. (péntek) 16:00 c) A felvett hallgatók értesítése ben a könyvtári beiratkozásról, a BCE-n tanulmányokat kezdő hallgatók a könyvtári kártyájukat egyénileg váltják ki Ft kártyadíj-fizetéssel Felelős: Egyetemi Könyvtár Olvasói szolgáltatások Osztály Határidő az értesítésre: február 7. (kedd) d) A tanulmányaikat kezdő hallgatók csoportos könyvtári körbevezetése igény szerint, előre egyeztetett időpontban Felelős: Egyetemi Könyvtár oktatási referens Határidő: folyamatosan, előre egyeztetett időpontban e) A felvételt nyert, de az Egyetemre be nem iratkozott hallgatók szűrése a NEPTUN-ból, Felelős: Központi Tanulmányi Igazgatóság, Egyetemi Könyvtár Olvasói szolgáltatások Osztály Határidő: március 17. (péntek) f) Az Egyetemre felvételt nyert, de be nem iratkozott hallgatók adatainak és könyvtári tagságának törlése Felelős: Egyetemi Könyvtár Olvasói szolgáltatások Osztály Határidő: március 22. (szerda) 7

A 2016/2017. tanév őszi félévének időbeosztása

A 2016/2017. tanév őszi félévének időbeosztása Hallgatói XML import tábla frissítése és kiküldése az igénylő kari szervezeti egységnek, valamint a 2016. június 15. szerdáig KKI-nek (KTO) Időszak beállításhoz táblázat megküldése kari TOnak (KTO) 2016.

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus

A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS. Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus A 2014/2015-ös tanév rendje Tanulmányi határidők 2014/2015. tanév őszi félév AUGUSZTUS Gólyatábor, Balatonfenyves augusztus 25-28. A nagykőrösi képzési helyre felvett első éves nappali munkarendű hallgatók

Részletesebben

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/2018 I. FÉLÉV - 0 -

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/2018 I. FÉLÉV - 0 - Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 10-11. -a alapján pályázatot hirdet Rendszeres szociális ösztöndíjra és

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Elsőéves, másodéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2015/2016.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal FEBRUÁR 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 A 2018/2019. tanév őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak utolsó Előzetes kurzusfelvétel utolsó Rangsorolásos kurzusfelvétel első Értékelésre

Részletesebben

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja

3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS. 1. A szabályzat célja 3/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS 1. A szabályzat célja (1) A Magyar Nemzeti Bank, mint Támogató által (továbbiakban: MNB) az Eszterházy Károly Főiskola, mint az Eszterházy

Részletesebben

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata A Szenátus 2013. május 13-i ülésén SZ-70/2012/13. (2013.

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Diplomadolgozat leadás

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: 2018. szeptember 3. - december 15. Költségtérítés befizetésének

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

Egészségtudományi Kar Tanulmányi Osztály

Egészségtudományi Kar Tanulmányi Osztály 1/2012. számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Karán költségtérítéses és önköltséges képzésben tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítésének, illetőleg önköltségének mérséklésére vonatkozó

Részletesebben

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás

2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás 2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás Pályázók köre A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. (1) bekezdés

Részletesebben

2018. augusztus 21., kedd

2018. augusztus 21., kedd zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet

Részletesebben

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 -

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 - 2017/2018 I. FÉLÉV Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 I. FÉLÉV - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat 10-11. -a alapján pályázatot hirdet

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,

Részletesebben

Pályázati felhívás. MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj. 2018/2019. tanév 1. félév - 0 -

Pályázati felhívás. MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj. 2018/2019. tanév 1. félév - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 1. - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 1. A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar

Részletesebben

5/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS A hallgatók külföldi tanulmányi útjainak támogatásáról. 1. Általános rendelkezések

5/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS A hallgatók külföldi tanulmányi útjainak támogatásáról. 1. Általános rendelkezések Iktatószám: KA/106/2016. 5/2016. (IX.26.) számú REKTORI ÉS KANCELLÁRI EGYÜTTES UTASÍTÁS A hallgatók külföldi tanulmányi útjainak támogatásáról 1. Általános rendelkezések (1) A Külföldi Tanulmányi Út Támogatás

Részletesebben

A kollégiumi felvételi eljárásrend szabályai. I. Általános rendelkezések

A kollégiumi felvételi eljárásrend szabályai. I. Általános rendelkezések A kollégiumi felvételi eljárásrend szabályai I. Általános rendelkezések 1. (1) A kollégiumi elhelyezés jelen eljárásrend szerint meghatározott módon, pályázat útján nyerhető el. (2) A kollégiumi felvételi

Részletesebben

1. (1) A költségtérítés, illetve az önköltség mérséklésére vonatkozó kérelmet a kar Dékánjának címezve a kar Tanulmányi Osztályára kell benyújtani.

1. (1) A költségtérítés, illetve az önköltség mérséklésére vonatkozó kérelmet a kar Dékánjának címezve a kar Tanulmányi Osztályára kell benyújtani. 3/2014. számú dékáni utasítás a PTE Egészségtudományi Karán költségtérítéses és önköltséges képzésben tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítésének, illetőleg önköltségének mérséklésére vonatkozó

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás a 2016/2017. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK 2013/2014-es tanév tavaszi félév JANUÁR 1. szerda Újév 2. csütörtök 3. péntek Téli rektori szünet utolsó. 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő Záróvizsga időszak első 7. kedd 8. szerda 9.

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás határideje (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári

Részletesebben

Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév

Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj Pályázati Felhívás 2017/2018 1. félév 1 A kiemelt kari ösztöndíj a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző, teljes idejű (nappali munkarendű)

Részletesebben

A 2017/2018. tanév tavaszi félévének időbeosztása

A 2017/2018. tanév tavaszi félévének időbeosztása Tantárgylisták módosításáról szóló körlevél 1 kiküldése, OKOSZ, Tanulmányi dékánhelyettes BTK 2018. január 4. csütörtök 1/2016 sz DU 2 Keresztféléves ponthatár megállapítás (OH) 2018. január 24. szerda

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére A pályázat célja BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2015/2016. tanév 2. félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal HASZNOS TUDNIVALÓK (határidős jegyzék előzetes) 2019/2020 tanév őszi félév AUGUSZTUS 1-29. csütörtök A ban az ügyfélfogadás szünetel 20. kedd Államalapítás Ünnepe 21. szerda Beiratkozási előkészületek

Részletesebben

A 2017/2018. tanév tavaszi félévének időbeosztása

A 2017/2018. tanév tavaszi félévének időbeosztása Tantárgylisták módosításáról szóló körlevél 1 kiküldése, OKOSZ, Tanulmányi dékánhelyettes BTK 2018. január 4. csütörtök 1/2016 sz DU 2 Keresztféléves ponthatár megállapítás (OH) 2018. január 24. szerda

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének : I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári MA tanári szakdolgozat

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017.

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Képzési szerkezet - Többciklusú képzés: Alap, Mester, Doktori - Érettségi utáni lehetőségek: Alapképzés Osztatlan mesterképzés Felsőoktatási szakképzés Felvételi

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Dátum Esemény 2017. augusztus 27. (vasárnap) augusztus 31. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét szeptember 4. (hétfő): 8 órától ÁJK 12 órától GÉIK

Részletesebben

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási

Részletesebben

BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére

BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A pályázat célja BGE Biztos Jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2016/2017. tanév 2 félévére A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév

Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj. Pályázati Felhívás. 2017/ félév Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíj Pályázati Felhívás 2017/2018 2. félév 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kiemelt kari (tanulmányi és szakmai) ösztöndíjra a BCE SZMSZ III.2. Hallgatói Térítési és Juttatási

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek FEBRUÁR félév regisztrációs időszakának félévére vonatkozó, kizárólag a 2016. január 15. után keletkezett tanulmányi kérelmek pótfélév, dékáni méltányosság

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal. A 2012/2013 tanév tavaszi félévének FEBRUÁR. A 2012/2013 tanév őszi féléves HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév 1. kedd 2. szerda 3. csütörtök 4. péntek 5. szombat 6. vasárnap 7. hétfő 8. kedd 9. szerda 10. csütörtök 11. péntek 12. szombat 13. vasárnap 14. hétfő

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY PÁLYÁZAT nappali tagozaton tanulmányokat folytató orvostanhallgatók támogatására Komló Város Önkormányzata, Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (VI. 21.) önkormányzati

Részletesebben

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV

Szociális Alapú Ösztöndíjpályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV 2017/2018 I. FÉLÉV Szociális alapú ösztöndíj pályázat "A 2018/2019/2 Szociális alapú ösztöndíj pályázat "B" 2018/2019/2 Alaptámogatás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018/2019 II. FÉLÉV - 0 - A Budapesti Corvinus Egyetem

Részletesebben

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére

BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag

Részletesebben

MNB Kiválósági Ösztöndíj

MNB Kiválósági Ösztöndíj MNB Kiválósági Ösztöndíj a 2017/2018. tanévre 2017. szeptember 0 Pályázati felhívás MNB Kiválósági Ösztöndíjra 2017/2018. tanévre A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése

Részletesebben

Pályázati felhívás - Református Ösztöndíj 2019/2020. tanév Református hallgatók számára

Pályázati felhívás - Református Ösztöndíj 2019/2020. tanév Református hallgatók számára Pályázati felhívás - Református Ösztöndíj 2019/2020. tanév Református hallgatók számára I. Tájékoztató a 2019/2020. tanévben meghirdetett Református Ösztöndíj pályázati felhívásához Az Egyetem a Magyarországi

Részletesebben

Rendszeres szociális ösztöndíj, rendkívüli szociális ösztöndíj, helyi közlekedési bérlet, kollégiumi elhelyezés

Rendszeres szociális ösztöndíj, rendkívüli szociális ösztöndíj, helyi közlekedési bérlet, kollégiumi elhelyezés Rendszeres szociális ösztöndíj, rendkívüli szociális ösztöndíj, helyi közlekedési bérlet, kollégiumi elhelyezés Szociális alapú juttatásoknak nevezzük azon támogatásokat, melyeket egy adott hallgató szociális

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal FEBRUÁR 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak utolsó Előzetes kurzusfelvétel utolsó Rangsorolásos kurzusfelvétel első Értékelésre vonatkozó adattal

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2012/2013-as tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK /-as tanév tavaszi félév 1 2 3 4 5 6 7 8 9 péntek 00 vasárnap JANUÁR A / tanév őszi féléves záróvizsga időszak első A leckekönyv leadásának első HKR 59 (1) (A leckekönyvek leadása a

Részletesebben

MILTON FRIEDMAN EGYETEM

MILTON FRIEDMAN EGYETEM MILTON FRIEDMAN EGYETEM FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYI AZONOSÍTÓ: FI83995 * FELNŐTTKÉPZÉSI NYILVÁNTARTÁSI SZÁM: E-000725/2014 1039 BUDAPEST, KELTA UTCA 2. * POSTACÍM: 1312 BUDAPEST, PF. 16. * E-MAIL: HIK@UNI-MILTON.HU

Részletesebben

Egységes Kollégiumi Felvételi Rend

Egységes Kollégiumi Felvételi Rend Egységes Kollégiumi Felvételi Rend 1. Általános rendelkezések 1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: BME) saját és bérelt kollégiumaiban férőhelyre jogosult minden teljes idejű

Részletesebben

A pályázatok leadásának határideje:

A pályázatok leadásának határideje: Általános rendelkezések: Nyugat magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI KIÍRÁSA. FÉLÉV 1. Pályázat célja támogatni azon kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységet

Részletesebben

Kollégiumi férőhely pályázat 2017/18. tanév őszi félév

Kollégiumi férőhely pályázat 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem) Építészmérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Hallgatói Képviselet (továbbiakban: HK) pályázatot hirdet a 2017/18 tanév őszi félévére a

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Dátum 2018. augusztus 26. (vasárnap) augusztus 30. (csütörtök) 2018. szeptember 3. (hétfő) szeptember 7. [levelező tagozaton szeptember 8. (szombat)

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Február 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 20 00 A 2017/2018. tanév őszi félévi vizsgajelentkezés és vizsgaidőszak Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel beadásának első

Részletesebben

1. Számú melléklet. Általános rendelkezések

1. Számú melléklet. Általános rendelkezések 1. Számú melléklet A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata Egységes Kollégiumi Felvételi Rend A Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya és a Hallgatói Jogviszonyból Származó

Részletesebben

PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 -

PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 - PRO UNIVERSITATE ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ, KIEMELT KÖZÖSSÉGI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018-as tanév 1. (őszi) félév - 0 - Általános információk A BCE HÖK pályázatot hirdet a Hallgatói

Részletesebben

MNB Kiválósági Ösztöndíj

MNB Kiválósági Ösztöndíj MNB Kiválósági Ösztöndíj Pályázati felhívás a 2017/18-as tanévre Az MNB Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal a közgazdasági értékteremtésben, aminek keretében MNB kiválósági

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. csütörtök 2. péntek 3. szombat 4. vasárnap 5. hétfő 6. kedd 7. szerda 20 00 10 00 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE JÁRÓ HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 2018/2019. TANÉV II. FÉLÉV Kivonat a Tanulmányi Osztály által kiadott: NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK TÁJÉKOZTATÓJA 1. számú tájékoztató

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM 7. 6. verzió BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE Budapest, 2009. február november A Budapesti Mőszaki Fıiskola Szervezeti és Mőködési

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban) 64. (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

Szenátus szeptember 28.

Szenátus szeptember 28. 2017. szeptember 28. Az anyagok leadásának határideje: 2017. szeptember 06. Rektori Tanács: 2017. szeptember 18. Rektori Tanácsra anyagküldés: 2017. szeptember 14. Szenátusra anyagküldés: 2017. szeptember

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra ZRÍNYI MIKLÓS sz. példány NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nyt.sz.: ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora pályázatot hirdet

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 4/2018. (XII. 18.) számú Rektori Utasítás A 2019/2020-as tanév időbeosztásáról Hatályba lépés napja: 2019. augusztus 15. A hatályba lépéssel egyidejűleg hatályon

Részletesebben

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére A évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. 2012. április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 BME - VIK BME 1. 269 526 m 2

Részletesebben

Szakirányválasztás 2018 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok

Szakirányválasztás 2018 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok Szakirányválasztás 2018 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok Dr. Márkus Eszter, főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Budapest,

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2016. július 15. A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE)

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.3.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM

Részletesebben

MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj

MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj a 2018/2019. tanév 2. ére - 0 - Pályázati felhívás MNB Közgazdasági Elemző Ösztöndíj 2018/2019. tanév 2. A Budapesti Corvinus Egyetem az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank

Részletesebben

Elsőéves kollégiumi férőhely pályázat 2018/19. tanév őszi félév

Elsőéves kollégiumi férőhely pályázat 2018/19. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar (továbbiakban: Kar) Hallgatói Képviselet (továbbiakban: HK) pályázatot hirdet a 2018/19 tanév őszi félévére a hallgatók számára rendelkezésre

Részletesebben

Szakirányválasztás 2019 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok

Szakirányválasztás 2019 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok Szakirányválasztás 2019 feltételek, eljárás, határidők, keretszámok Dr. Márkus Eszter, egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2011/2012. tanév II. és a 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozóan

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2011/2012. tanév II. és a 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozóan PÁLYÁZATI KIÍRÁS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2012. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek 1 Bevezetés A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5/D mellékletének a Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzat 1.. 5. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a SZIE Ybl Miklós

Részletesebben

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg, Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára

Részletesebben

NEMZETI FELŐSOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ

NEMZETI FELŐSOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ (KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ) a 2017/2018. tanévre 0 NEMZETI FELŐSOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJRA 2017/2018 tanév (KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal AUGUSZTUS 1. szerda 2. csütörtök 3. péntek 4. szombat 5. vasárnap 6. hétfő 7. kedd 8. szerda 9. csütörtök 10. péntek 11. szombat 12. vasárnap 13. hétfő 14. kedd 15. szerda 16. csütörtök 17. péntek 18.

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ BME KJK MUNKAVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT MUNKAVÉDELMI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Munkavédelmi

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatal SZEPTEMBER 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 20 00 Előzetes kurzusfelvétel Rangsorolásos kurzusfelvétel A 2017/2018. tanév őszi félévére vonatkozó, kizárólag a 2017. július 10. után keletkezett

Részletesebben

2. A Karon alkalmazható önköltségi kedvezmények:

2. A Karon alkalmazható önköltségi kedvezmények: 2/2019 (01.31.) sz. Dékáni Utasítás Az önköltség megfizetésének rendjéről és a hallgató számára adható önköltségi kedvezményekről a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán Preambulum A Pécsi

Részletesebben

Félévkezdési KisOkos õszi szemeszter

Félévkezdési KisOkos õszi szemeszter Félévkezdési KisOkos 2012. õszi szemeszter Tisztelt Hallgatók! Az alábbiakban hasznos tanácsokkal kívánjuk Önöket ellátni, illetve felhívni figyelmüket legfontosabb teendõikre. Beiratkozás Az új, 2012/2013.

Részletesebben

Döntés PÁLYÁZATI ADATLAP

Döntés PÁLYÁZATI ADATLAP EGYETEMI SZAKMAI ÖSZTÖNDÍJ EGYETEMI KÖZÖSSÉGI DÍJ PRO JUVENTUTE ÖSZTÖNDÍJ 5/8. számú melléklet az EHJFR-hez 260 Ügyiratszám: Pályázó neve: Hallgatói azonosító (Neptun-kód): Kar / Karhoz nem tartozó Intézet:

Részletesebben

BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára

BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára BGE felhívás a köztársasági ösztöndíj 2016/2017. tanévi pályázatára Az oktatásért felelős miniszter döntése szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv) 64. (5) bekezdése, valamint

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi

Részletesebben

Modulo használati útmutató

Modulo használati útmutató 1 / 8 ver2011032101_1.2 Tartalomjegyzék... 1 Tartalomjegyzék... 1 Bejelentkezéstől a beadásig... 2 Külső hallgatók jelentkezése... 2 A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak jelentkezése... 2 Kitöltés...

Részletesebben

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft)

A./ A Szenátus a 2010/2011. tanévben fizetendő költségtérítési díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: Szak Évfolyam Költségtérítés/félév (Ft) A 2010. május 26 i szenátusi ülés határozatai Ikt. szám: 473/10/RH 58/2010. (V.26.) sz. szenátusi határozat A Szenátus támogatja a Terminológia MA szakindítási anyagát, ennek megfelelően módosítja az Egyetem

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2017/2018. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT a 2016/2017. tanév őszi félévére I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) Jelen szabályzat a BME án hallgatói és doktorandusz jogviszonnyal rendelkező hallgatókra vonatkozik. (2)

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND ELJÁRÁSREND AZ INTÉZMÉNYI SZAKMAI, TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI ÖSZTÖNDÍJ KIFIZETÉSÉRE VONATKOZÓAN A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ának Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: PPKE BTK HÖK) a Hallgatói Térítési

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév II. félévére 2019. február 4. (hétfő) február 8. [levelező tagozaton február 9. is] 2019. február 7. (csütörtök) 10 óra 30 és február 8. 10 óra 30 2019. február

Részletesebben

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015 2014/2015. tanév Általános információk: ŐSZI félév Szorgalmi időszak: 2014. szeptember 1. - 2014. december 5. Költségtérítés befizetésének határideje:őszi szünet: október27. - október 31. I. részlet: 2014.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJRA A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) rektora pályázatot hirdet köztársasági ösztöndíj elnyerésére a 2015/2016. tanévre. 1. A pályázók köre

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ! Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsõoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges

Részletesebben