ETSZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR REGIONÁIS GAZDASÁGTANI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI INTÉZET KLIMAGAZDASÁGI ELEMZŐ ÉS KUTATÓ KÖZPONT

Átírás

1 1 ETSZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR REGIONÁIS GAZDASÁGTANI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI INTÉZET KLIMAGAZDASÁGI ELEMZŐ ÉS KUTATÓ KÖZPONT GAZDASÁG ÉS KLIMAPOLITIKA Klímagazdálkodási szakközgazdász szakmérnöki képzés jegyzete Szerkesztette: Intézeti igazgatók: Dr. (CSc) Zsarnóczai J. Sándor, egyetemi docens Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Dr. (CSc) Káposzta József, egyetemi docens Dr. (PhD) Fogarassy Csaba, egyetemi docens Gödöllő 2010

2 2 Tartalomjegyzék 1. A GLOBALIZÁCIÓ A NEMZETKÖZIESEDÉS ÚJ SZAKASZA A VILÁGGAZDASÁG AZ ÁTALAKULÓ VILÁGRENDBEN A világgazdaság komplex rendszere: fogalmak és elméletek A világgazdasági fejlődés trendjei és problémái a XXI. században A fejlődés fogalmának értelmezése a társadalomtudományban Az elméletek és a realitások AZ 1970-ES ÉVEKBEN NÉMA TAVASZTÓL AZ ENSZ ÉRDEKLŐDÉSÉNEK FELKELTÉSÉIG A népesség növekedése Az ENSZ szerepe Az ezerkilencszázhetvenes évek: a Stockholmi Konferencia UNEP feladatai és tevékenysége Az 1980-as évek: a Brundtland jelentés Az 1990-es évek: a Riói Konferencia A Riói Konferencia A nem kormányzati szervezetek A Kiotói Értekezlet A fenntartható agrárgazdaság az AGENDA-21 dokumentumban AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ: AZ EURO-ATLANTI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Európai Unió - történeti visszatekintés Az Európai Unió intézményei Környezetpolitika Környezetvédelmi akcióprogramok Környezetvédelmi jogszabályok az Európai Unióban Európai Környezeti Ügynökség Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (OECD) Európai környezetvédelmi miniszterek konferenciái Regionális Környezetvédelmi Központ A VILÁGGAZDASÁGI FEJLŐDÉS FŐBB IRÁNYAI Hivatkozások Ajánlott irodalom

3 3 1. A GLOBALIZÁCIÓ A NEMZETKÖZIESEDÉS ÚJ SZAKASZA 1 A transzformációk között meghatározó fontosságú folyamat a globalizáció, mert a fejlődés szinte valamennyi tényezőjét és terü1etét befolyásolja. A globalizáció definícióival összefüggésben lehetne hivatkozni egy ismert indiai történetre, az elefántról és a vak emberekről. Néhány vak ember meg akarta tudni, hogy milyen is az elefánt. Kérésükre elvezették őket egy elefánthoz, s megengedték, hogy tapogassák meg az állatot. Egyikük az ormányát tapogatta meg, a másik a lábát, a harmadik az egyik combját és így tovább. Ezután leültek, s mindegyik elmondta a maga véleményét az elefántról, természetesen azon az alapon, amit kitapogatott. Aki az ormányát tapogatta, azt állította, hogy az elefánt vékony, karcsú állat. Aki a lábait tapogatta, úgy vélte, hogy az elefánt olyan, mint egy fatörzs. Mindegyik meg volt győződve arról, hogy az ő leírása helyes, és nem volt hajlandó elfogadni a többiek véleményét. A vak emberek, és az elefánt történetére emlékeztet azoknak a tudósoknak, szakértőknek a véleménye is, akik igyekeznek leírni, meghatározni, modellezni a globalizációt. A probléma természetesen abból is adódik, hogy a folyamat különböző dimenzióját ismerik meg, írják le és általánosítják. További problémát jelent az is, hogy a globalizációs folyamat hívei, haszonélvezői és kárvallottjai másképpen jellemzik sajátosságait és következményeit. (Bizonyos értelemben ugyanez vonatkozik a regionalizálódásra is, amelyet egyesek a globalizációs folyamat lépcsőfokaként, mások ezzel ellentétes tendenciaként jellemeznek.) A globalizáció fogalmát valóban több összefüggésben értelmezhetjük: - A nemzeti gazdaságok összekapcsolódásának és kölcsönös függősége elmélyülésének folyamataként, amelyik a gazdasági áramlások liberalizálásával párosul. Valamely országból kiinduló gazdasági tevékenységek kiterjesztéseként más országokra, térségekre vagy az egész világgazdaságra, például a transznacionális társaságok révén. A fejlődés olyan tendenciájaként, amelyik a világgazdaságot egységes egésszé integrálja, amelyben a nemzeti határok jelentősége megszűnik. Az emberiség olyan közös problémáinak kialakulásaként, amelyekért az országok többsége felelős, s megoldásuk csak globális együttműködés révén lehetséges. 1 Símai Mihály: A világgazdaság a XXI. Század forgatagában, Akadémia Kiadó, oldal)

4 4 A globalizálódás folyamata kiterjed a politikára, a kultúrára, a tudományos és technikai fejlődésre. Fő területe azonban a gazdaság. A gazdasági globalizálódás olyan áramlások és folyamatok kialakulása és bővülése, amelyek ugyan az államok keretei közötti tevékenységekhez kapcsolódnak, de azokra az egyes államok befolyása minimális, tehát általuk a ma alkalmazott eszközökkel gyakorlatilag ellenőrizhetetlenek. Ennek tipikus területei a pénzpiacok és a nemzetközi információs rendszerek. Két jelentős folyamat bontakozott ki a globalizálódás kapcsán, a transznacionalizálódás és az univerzalizálódás, amely tovább növelte a nemzetközi viszonyok és intézmények szerepét az államok életében. Gyökeres átalakulás ment végbe a nemzetközi munkamegosztás területi, ágazati és szervezeti viszonyaiban. Az államok, főként a fejlett ipari országok keretei között új, a korábbinál sokkal összetettebb és nehezebben áttekinthető kapcsolat alakult ki a pénz- és tőkepiacok, az ún. papírgazdaság és a reálgazdaság között. A nemzetközi pénz- és tőkepiacok rendkívül gyors bővülése és globális összekapcsolódása, a nemzetközi áru- és szolgáltatásforgalom tőkeáramlásoktól és a nemzetközi vállalati rendszerek stratégiájától való növekvő függősége igen jelentós új lehetőségeket nyitott, de új kockázati és versenyfeltételeket teremtett. Tovább növelte az államok közötti egyenlőtlenségeket, szakadékokat is. Munkáimban a globalizációt a nemzetköziesedés új, magasabb fokaként értelmezem, s a világfejlődés új szakaszának tekintem. Gazdasági és politikai kapcsolatok a világ különböző térségei és államai között természetesen korábban is léteztek. A kínaiak, a föníciaiak, az arab kereskedők és Velence kalmárai bejárták az általuk ismert világot. A történelem hatalmas népvándorlásai arányaikban sokkal több embert mozgattak, mint a migráció a XX. században. Egyes nagy birodalmak - például a perzsa, a görög vagy a római - hatalmas területeket kormányoztak. Sokak szerint a Németrómai Császárság kísért az Európai Unió gondolatában. A nemzetköziesedés történelmi gyökerei a különböző közösségek közti csereviszonyokba nyúlnak vissza. Senki sem látott még kutya vásárt szervezni, vagy előzetesen elhatározott módon csontot cserélni egy másik kutyával írta Adam Smith, A nemzetek gazdagsága című könyvében, s hozzátette, hogy a cserére való hajlam az emberi természetből fakad. 2 A csere az emberek különböző csoportjai között valóban ősrégi. 2 Adam Smith: The Wealth of Nations. New York, 1937, Modern Library Inc. p. 13.

5 5 Az őstörténet kutatói szerint a szibériai sztyeppék mamutvadászainak maradványai között, olyan mediterrán eredetű kagylókat találtak, amelyek az adott korban fizetési eszközként szolgálhattak. Az archeológusok Pomeránia őslakóinak temetkezési helyein olyan leletekre bukkantak, amelyeket azok a több mint ezer kilométerre, délre lévő bronzkori kézművesektől szerezhettek. Ezékiel próféta az időszámítás előtti hatodik évszázadban az egyik ókori kikötőváros piacát jellemezve jelentős és változatos üzleti életre utalt.,,(tirus) ki lakol a tenger révhelyein, ki népek közt kereskedik sok sziget felé... Senir ciprusaiból építették mindkét oldaladat, cédrust hoztak Libanonból,... Thrsis volt a te kereskedőtársad, sok különféle gazdagsága miatt: ezüstöt, vasat, ónt és ólmot adtak ők áruidért... Javan, Tubal és Mések, ezek a te kereskedőid, rabszolgákat és rézedényeket adtak áruidért... Togarma házából lovakat és öszvéreket adtak áruidért sok sziget kereskedése, van hatalmad alatt, elefántcsont szarukat és ébenfát hoztak neked adóba,...damaskus a te kereskedőtársad... Arabia és Kedar fejedelmei, ők mindnyájan hatalmad alatt kereskednek bárányokkal, kosokkal és kecskebakokkal. Sheba és Ramah kalmárai fűszereket, drágaköveket és aranyat adnak áruidért. 3 A közgazdász nyelvére fordítva a következtetést Ezékiel idézett, modern marketingtanulmánynak is beillő leírásából: már a nagy felfedezések előtti világban is, amikor a föld egyes részei el voltak szigetelve egymástól, voltak az emberi társadalomnak olyan központjai, amelyek viszonylag magas fejlettségi szintet értek el, és kapcsolatban álltak azokkal a területekkel, ahova eljuthattak. Az ókor kereskedői árukat vittek a nagy piacokra, rendszerint olyan kikötővárosokba, ahol nagy vásárlóerő összpontosult, onnan, ahol a különböző cikkek bőségben voltak. Ezeknek az áruknak a fellelése és szállítása nyilvánvalóan nem volt egyszerű. A kereskedők évezredeken keresztül egyszerre voltak felfedezők, kalandorok és gyakran harcosok, sőt rablók is. Az ókori piacokhoz hasonló központok évezredeken keresztül léteztek, de ma is találkozhatunk a kereskedelem primitív formáival a fejlődő világ különböző térségeiben, sőt itt-ott a fejlettebb országokban is (legfeljebb a kereskedők és az áruk változtak: kevesebb a kecske és több a televízió vagy a rádió, s természetesen modern iparcikkeket keresnek az i. e. hatodik századbeli fogyasztók XXI. századbeli utódai is). A történelem egyik érdekes sajátossága 3 Ezékiel Könyve, 27. rész, A próféta sir TITUS romlásán. Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában. Károli Gáspár fordítása. Budapest, p. 744.

6 6 azonban, hogy az állandóan megjelenő új mellett a régi sem tűnik el teljesen. A vásári kereskedő Aden, Omdurman vagy Kalkutta sikátoraiban már elvesztette régi, viszonylagosan nagy mozgékonyságát. Helyette az áru és a pénz utaznak. Portékáját rendszerint egy transznacionális vállalattól vagy annak valamelyik helyi ügynökétől szerzi be, s pénzét valószínűleg egy nemzetközi bank helyi fiókjában tartja, amelyben jobban bízik, mint a helyi mikro-bankban. Egy másik lényeges történelmi sajátosság az, hogy a gazdaság és a kultúra korábbi gócainak elszigetelt fejlődése gyakran akadt meg. Nagy civilizációk jutottak zsákutcába s tűntek el. Csak ott bizonyult a gazdaság és a társadalom fejlődése fenntarthatónak, ahol különlegesen jó lehetőségek alakultak ki a külső és a belső kapcsolatok fejlesztésére. Ezek a feltételek sokszorozták meg Európa képességeit, eszközeit, fejlesztették lakóinak munkamódszereit és igényeit. A nemzetköziesedés folyamata modern értelemben feltételezte nemzeti vagy soknemzetiségű államok létrejöttét. A kapitalizmus nemzetköziesedése esetenként korábbi kapcsolatrendszerekre épült. Az általa kifejlesztett technikák és szervezeti formák (például a modern vállalat) segítésével, s a rendkívül érzékeny és hatékony profitösztönzőktől hajtva, a kapcsolatrendszer gazdasági téren mélységében, szervezettségében, méreteiben és hatékonyságában messze túlment elődeinél. A modern értelemben vett nemzetköziesedés főbb szakaszait véleményem szerint az ipari forradalom és a napóleoni háborúk befejeződése óta célszerű definiálni és elemezni. Mint minden szakaszképzés, ez sem fűződhet csupán technikai-gazdasági vagy politikai folyamatokhoz. Nyilvánvalóan kölcsönhatásos viszonyok határozták meg a főbb folyamatokat és ezek rendezőerőit. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a szakaszok közötti választóvonalak a gazdasági folyamatok esetében nem határozhatók meg pontosan. Egyes politikai események, mint határvonalak egyértelműbbeknek tűnnek. Ugyanakkor ezek hátterében jelentős gazdasági és társadalmi változások álltak, illetve állnak ma is. A nemzetköziesedés első szakasza az amerikai polgárháborúig, illetve a porosz-francia háborúig terjedő időszak. Ezt a szakaszt a nagy felfedezések és a korai gyarmatosítás kora készítette elő. Az első átfogó hatalmi rendszert, amelyben a politikai és gazdasági hódítás összekapcsolódott, a spanyol királysággal együttműködő Portugália alakította ki, 1450 és

7 között. Olyan globális erődhálózatot, kereskedelmi állomásokat, településeket és missziókat építettek ki, amelyek átfogták az akkor ismert világot. A hollandok, majd az angolok követték, illetve szorították ki őket. Különlegesen fontos szerepet játszottak ebben a folyamatban olyan sajátos képződmények, mint a Brit Kelet-indiai Társaság vagy a Hudson Bay Társaság: a mai transznacionális társaságok sajátos elődei. A nemzetköziesedés e szakaszában különlegesen fontos szerepet játszott a gyarmatosítás, majd pedig a Napóleont legyőző hatalmak közötti megállapodás. A nemzetköziesedés gazdasági folyamatai hátterében a nyersanyagok és piacok megszerzésének céljai álltak. Az adott kor technikája meggyorsította és olcsóbbá tette a közlekedést és szállítást. Javultak a kommunikáció feltételei is. A második szakasz az 1870-es évektől az első világháborúig tartott. Az új, nagy távlatokat nyitó technikai vívmányok, az elektromos áram és a robbanómotor hasznosítása, a tömegtermelés új módszerei, új áruk és szolgáltatások megjelenése hozzájárultak a külkereskedelem igen gyors növekedéséhez. Rendkívül gyorsan nőttek a nemzetközi tőkeáramlások. Meghatározó fontosságúvá váltak és gyorsan nemzetköziesedtek a nagyvállalatok. A XX. század elején 50 önálló állam létezett bolygónkon s 14 birodalom osztozkodott 137 gyarmaton. A két világháború között nem folytatódtak a nemzetköziesedés 1913 előtti tendenciái, sőt a nemzetköziesedés addig elért szintje is jelentősen visszafejlődött. A világgazdaságot meghatározó kapitalista rendszer globális dominanciája megszűnt. A második világháborút követően bontakozott ki a nemzetköziesedés új szakasza, amely több lényeges területen különbözött az előzőektől. E szakasz legfőbb politikai folyamatai: a dekolonizáció, a kapitalizmus hagyományos hatalmi zónájának további szűkülése és egy sajátos bipoláris hatalmi rendszer kialakulása. Emellett a történelemben először jöttek létre olyan globális nemzetközi szervezetek, amelyek az államok számára nemcsak általános célokat, hanem magatartási szabályokat és mechanizmusokat alakítottak ki olyan kulcsfontosságú területeken, mint a pénzügyek vagy a világkereskedelem. A második világháborút követő korszak a nemzetköziesedés szemszögéből három szakaszra osztható. Az első az 1945-tól az 1970-es évek elejéig terjedő időszak, amelynek keretében megkezdődött a globalizációs korszak feltételeinek kialakulása. Ez a szakasz a Bretton- Woods-i rendszer felbomlásáig és az olajválságig terjed. A második szakasz az olajválságtól a nyolcvanas évek végéig tart, s fő jellemzője a transznacionális társaságok globális terjeszkedésének számottevő gyorsulása, a liberalizálódás és az új technikai korszak kibontakozása. A harmadik szakasz a világkapitalizmus egységének helyreállása nyomán

8 8 alakult ki. Centrumában az áruk, a tőke, az információk nemzetközi áramlásának intenzívebbé válása áll. A következő évtizedek során a nemzetköziesedés új szakaszában az ún. nemzetközi szereplők jelentősége tovább nő. Néhány ezek közül pozitív választ képvisel a technikai, gazdasági és társadalmi fejlődés kihívásaira: például a nemzetközi együttműködési szervezetek, illetve rezsimek, a transznacionális társaságok, nemzetközi társadalmi szervezetek; mások a negatív válasz megtestesítői: szervezett bűnözés, nemzetközi terrorizmus. Egyes esetekben ez utóbbiak államokat is befolyásuk, uralmuk alá vonhatnak. A gazdasági globalizálódás a globalizációs folyamat centruma. Olyan lényeges folyamatok összességeként fogható fel, mint javak, szolgáltatások, tőke, technika, információk nemzetközi áramlásának bővülése és jelentőségének növekedése a nemzetgazdaságok működésében. 4 A globalizációs folyamat fontos dimenziói közé tartoznak olyan változások is, mint a nemzetközi migráció, a vállalatok termelési folyamatainak országhatárokon átívelő összekapcsolódása, a piacok integrálódása, működési szabályaik és intézményeik konvergálódása (lásd például a tőzsdék összekapcsolódását). A globalizáció sajátos termetét alkotják a világproblémák. A globalizáció igen fontos dimenziója a kommunikációs rendszerek, a közlekedés és szállítás fejlődése, valamint az áru és tőkepiacok liberalizálása, nyitottabbá válása. A XX. század végére minden korábbinál jobb technikai és institucionális feltételek alakultak ki a világgazdaság integrálódására is. A transznacionális társaságok, nemzetközi bankok és különböző típusú vállalatközi hálózatok lettek az integrálódási folyamat fő mikro-gazdasági tényezői. 5 és ben a világkivitel (áruk és szolgáltatások) a világ bruttó termékének 6%-át, 2005-ben csaknem egyharmadát tette ki. A közvetlen külföldi tőkebefektetések állománya 1960-ban 68 milliárd dollár volt, ben meghaladta a tízezer milliárdot. A külföldi tulajdonban lévő vállalatok üzleti forgalma a világ-gdp csaknem felének felelt meg 2005-ben. A világexport és a nemzetközi termelés együttesen a világtermék több mint 40%-át tették ki 2005-ben. (UNCTAD, World Investment Report ÚN. Geneva, p. 9., és A World Economy for the Benefit of Ali. Danish Ministry of Foreign Affairs. Copenhagen, p. 114.) 5 38 UNCTAD World Investment Report, Geneva, ben a világkivitel értéke mintegy háromtrillió dollárral múlta felül az 1950-es világ termelésének értékét. A világtermék negyven százalékát ben nemzetközi vállalatokban állították elő, s a világkereskedelem csaknem fele transznacionális vállalati rendszerek keretében bonyolódik. A világkereskedelmi rendszer működése szemszögéből, amely az áruk, a szolgáltatások és a tőke nemzetközi áramlásának folyamatait hivatott szabályozni, az Egyesült Államok, az Európai Unió és bizonyos vonatkozásokban Japán szerepe marad meghatározó. A világon működő transznacionális társaságok 70%-ának ezek a bázisállamai, náluk összpontosul az összes közvetlen külföldi tőkebefektetés két-harmada, s társaságaik tulajdonában van a globális közvetlen külföldi befektetések 78%-a. E három térségből származott a világ árukivitelének 78%-a, és ide irányult a világ árubehozatalának 70%-a a XX. század végén.

9 9 A globalizációs folyamat ösztönzése, általánosabban elfogadott nemzetközi szabályok, és normák kialakulása terén fontos szerepe van az államközi szervezeteknek és együttműködési rezsimeknek. A gazdasági globalizálódás egyik sajátos megnyilatkozásának oka és következménye is az univerzalizálódás. Az univerzalizálódásnak a gazdaság szempontjából két értelmezése van: - az egyik a technikához, a termeléshez és a fogyasztási szokások alakulásához kapcsolódik, - a másik a gazdasági rendszerhez. Ez utóbbi a gazdasági folyamatok, a nemzeti intézmények, és szabályozók növekvő hasonulását s a piaci feltételek hatására történő globális konvergálódását tekinti a folyamat lényegének. Az univerzalizálódás körül alakult ki egyébként a globalizációval kapcsolatban a legtöbb nézetkülönbség és vita. Az univerzalizálódás kérdése különleges jelentőséget nyert a közgazdaság-tudományban. Az univerzálódó világpiaci építmény koncepciója európai eredetű, de az Egyesült Államokban kapta meg modern homlokzatát. Az építmény központjában a neoklasszikus iskola áll. A walrasi általános egyensúlyelméletre épült alapüzenete roppant egyszerű. Ha megszabadítják a piacot a kormányok szabályozásának igájától, s ha a kormányok helyes makrogazdaság-politikát folytatnak, a folyamatos gazdasági növekedés biztosítva van. Az építmény két alappillére a dereguláció és a privatizáció. A gazdasági globalizálódás egyik fő hajtóereje a transznacionalizálódás. Ez a nemzetgazdaságok termelési és jövedelmi viszonyait közvetlenül befolyásoló nemzetközi vállalati hatások összessége. Lényegében az államok érdekeitől független nemzetközi vállalati döntési centrumokból indul ki, s globális vállalati érdekeknek rendeli alá a különböző nemzetgazdaságokban folyó tranzakciókat, s a nemzeti termelést és szolgáltatást közvetlenül integrálja globális vállalati rendszerekbe. Ennek alapján megfogalmazható, hogy egy valóban globalizálódott gazdaság az, amelyet a transznacionális társaságok és pénzintézetek uralnak, s ezek műveleteikben nincsenek tekintettel az államhatárokra, a nemzetgazdasági szabályzókra és a nemzeti politikai feltételekre. Ebben a modellben az államok megadják magukat a piac főszereplőinek. A gazdaság globalizálódásának folyamatai szoros kölcsönhatásban fejlődnek a politikai globalizálódással, amely a nemzeti államok szerepének, a nemzeti szuverenitás érvényesíthetőségének és érvényesítésének sajátos módosulása. - A politikai globalizáció - jelentős mértékben az államok kölcsönös kötelezettségvállalása

10 10 alapján - a nemzetközileg közösen meghatározott szabályok, magatartási normák szerepét növeli, és bizonyos területeken korlátozza cselekvési szabadságukat. - A gazdasági globalizálódás függ tehát az államok politikai hajlandóságától a liberalizálásra és a deregulációra, valamint hatalmi helyzetüktől és képességüktől érdekeik érvényesítésére a nemzetközi rendszerben. Különösen fontos feltétele ez a globális problémák kezelhetőségének és kezelésének. A globális problémák megjelenése és hatásuk erősödése a fejlődés globalizálódásának fontos jele és következménye. E problémák lényegét az alábbiakban definiáltam. Először: döntő többségük a technikai, gazdasági és társadalmi fejlődés előre nem látható vonzatának vagy olyan gazdaság- és műszaki fejlesztési politikáknak következménye, amelyek nem törődtek sem nemzeti, sem nemzetközi méretekben a káros hatásokkal és végső soron a világ nagy térségeire háruló következményekkel. (Olyan országok vagy országcsoportok cselekedeteinek következményeit tükrözik tehát, amelyekre az ilyen fejlődés volt jellemző.) Másodszor: e problémák rendszerint komplexek, összetettek, s több tényező együttes hatásának következtében alakultak ki, többé-kevésbé egy történelmi szakaszban s számos országban. Harmadszor: az adott problémákból származó veszélyek már ma is érezhetőek, vagy súlyosbodásuk káros következményei egyértelműen prognosztizálhatók és tudományosan bizonyíthatók. Negyedszer: a problémák és a veszélyek jelentősek, súlyosak s az emberiség (vagy legalábbis bolygónk lakói jelentős részének) életfeltételeit fenyegetik. Súlyos globális válsággá szélesedhetnek, ha az emberiség nem lesz képes vagy hajlandó kezelésükre vagy megoldásukra (technikai vagy társadalmi okokból). Ötödször: az adott problémák mérséklése, kezelése vagy megoldása sokoldalú és koncentrált nemzetközi együttműködést igényel. 7 A globális problémák egyébként azt is jelzik, hogy az emberiség történelme során évszázadunk második felére olyan feltételeket alakított ki, amelyek képessé tették nemcsak saját maga, hanem a földön lévő biológiai élet megsemmisítésére vagy legalábbis jelentős korlátozására, vagy gyorsan és látványosan, a tömegpusztító fegyverek segítségével, vagy a természeti környezet életfenntartó erejének elpusztításával. 7 Mihaly Simai: Interdependence and Conflicts in the World Economy. Alphen, The Netherlands, 1981, Sijthoff & Noordhoff, pp

11 11 A globális problémák egy része olyan kérdésekkel függ össze, amelyek az emberi tevékenység kereteinek a technikai fejlődés nyomán bekövetkezett és folytatódó bővülésével kapcsolatosak. Ezek nem szükségképp okoznak károsodásokat közvetlenül az ember létfeltételeiben, de más globális problémákhoz kapcsolódva veszélyessé válhatnak, illetve olyan kérdésekről van szó, amelyek globális együttműködés nélkül súlyos feszültségforrásokká nőhetnek. Ilyenek a tengerek, az óceánok vagy a világűr hasznosítása polgári vagy katonai célokra. Ezek a problémák sokoldalúan érintik földünk szinte valamennyi országát. Sajátos kérdéskört képvisel a tudomány fejlődésével összefüggésben a genetikai manipulációk lehetősége, amely nemzetközi együttműködés, szabályozás nélkül az egész emberiséget fenyegető veszéllyé válhat. (Például a baktériumok és vírusok genetikai tulajdonságainak átalakítása biológiai hadviselés eszközeként, vagy véletlen katasztrófák, az ember illetve más emberszabású élőlények genetikai manipulációja következtében stb.) Vannak természetesen más jellegű globális problémák is. Az is tény, hogy a napi szóhasználat az emberiség sok egyéb gondját említi nemegyszer globális problémaként. Valószínű az is, hogy a fejlődés során a globális problémák köre bővülni fog a világrendben, s egyesek már a közeljövőben súlyos, válságos helyzethez vezethetnek. Az ENSZ dokumentumai a globális problémákat szélesebben értelmezik - a következőket tekintik e kategóriába sorolhatónak (részben a fentiekhez hasonlóan): - a világbéke és a nemzetközi biztonság olyan nagy kérdései, mint a nukleáris világháború elkerülése, a leszerelés, a nemzetközi terrorizmus elleni harc; - a gyarmati rendszer következményei felszámolásának elősegítése s a fejlődő országok gazdasági és társadalmi felemelkedésének előmozdítása; - bolygónk népességének növekedése s az ebből eredő globális gondok és feladatok; - a világ élelmezési biztonságának problémája s az emberiség ezzel összefüggő teendői - a természeti erőforrások birtoklásának és hatékony hasznosításának globális kérdései; - a természeti környezetben bekövetkezett károsodások és az ebből eredő globális gondok; - az emberi településrendszer átalakulása és az ebből eredő természeti, társadalmi és gazdasági problémák; - a tengerek, az óceánok és a világűr békés felhasználása feltételeinek megteremtése;

12 12 - a világgazdasági fejlődés zavarai, a nagy globális társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek és ezek következményei; - az emberi jogok tömeges megsértése elleni küzdelem és az alapvető emberi jogok biztosításának feladatai, beleértve a humanitárius célokat szolgáló nemzetközi intervenció problémakörét; - a szervezett nemzetközi együttműködés gyengeségei, feltételeinek és minőségének javítása az emberiség jövője érdekében. Nem tekinthettem jelen könyv feladatának annak a hatalmas nemzetközi szakirodalomnak ismertetését, és kritikáját, amely ebben az évtizedben a globalizációs folyamatról napvilágot látott. Ez eleve is lehetetlen volna e munkában. Hangsúlyozni kívánom, hogy az elmúlt évek során a globalizációs folyamat főbb sajátosságainak, következményeinek megvi1ágításával kapcsolatban jelentős eredmények születtek Ezek szintetizálására, azonban mind ez ideig kevés kísérlet történt. Ugyanakkor azonban igen sok a félreértés, illetve a tévedés is. Ezek a téma sajátos vírusaiként hazai publikációkban is előfordulnak Ez utóbbiakat kíséreltem meg csokorba szedni az alábbiakban. - A témával a fogalom tisztázása nélkül, illetve lényegének megértése nélkül foglalkoznak. - A történelmi hátteret figyelmen kívül hagyva, csupán a mai világ jelenségének és elsősorban a liberalizáció következményének tekintik, vagy éppen ellenkezőleg, egyszerűen a megszakadt történelmi folyamatok folytatódásának tartják a globalizációt, figyelmen kívül hagyva az új feltételeket. - A mai világ minden lényeges problémáját a globalizáció számlájára írják, azt teszik felelőssé a szegénységért, a munkanélküliségért, a globális egyenlőtlenségek növekedéséért, s nem a mögötte álló sajátos érdek- és értékviszonyokat. A globalizáció fő vagy szinte egyedüli forrásának a transznacionális társaságok tevékenységét, üzleti stratégiáját tartják, sőt nemegyszer e vállalkozások valamiféle nemzetközi, a világ elleni összeesküvésének tekintik. - A globalizáció folyamatát a mikroszférára szűkítve vizsgálják, és ezen belül is a technika és a pénzügyek területére szűkítik. Nem fordítanak figyelmet a szélesebb makrogazdasági és társadalmi összefüggésekre. Nem vizsgálják a folyamat politikai, társadalmi hátterét, következményeit. - Lényegében figyelmen kívül hagyják az emberiség közös globális problémáit, amelyek különösen nagymértékben igénylik a globális együttműködést. Viszonylag kevés és gyakran nem elég reális ezzel összefüggésben a normatív kutatás, a törekvés az alternatív megoldások

13 13 lehetőségének felvázolására. - Nem értik meg, hogy vannak igen jelentős pozitív vonásai és következményei is a globalizációs folyamatnak, csak a negatívumokat ostorozzák. Nem veszik figyelembe az intézmények képességeinek javulását a problémák megértésére és kezelésére. - Az emberiség nagy családjáról álmodva, túlhangsúlyozzák a közös emberi érdekeket, nem érzékelik a globalizációs folyamat mögötti állami érdek- és hatalmi viszonyokat, esetenkénti érdek-összeütközéseket és konfliktusokat. Figyelmen kívül hagyják a globalizációval szembeni, ellenható erőket. - Leegyszerűsítve kezelik, az államszervezet jelentőségét s alábecsülik az államközi szervezetek, nemzetközi együttműködési rendszerek szerepét is a folyamatban. Túl gyorsan temetik el az államot, és nem értik meg, hogy a folyamatok menedzsmentje szemszögéből meghatározó fontosságú marad. - Túlhangsúlyozzák a civilszervezetek fontosságát a társadalmak jövőjének, konfliktusainak, együttműködésének formálásában. - Fontos problémának tűnik az is, hogy a kutatók gyakran vesznek át egymástól megalapozatlan, empirikus kutatásokkal nem bizonyított megállapításokat s bizonytalan hipotéziseket.

14 14 2. A VILÁGGAZDASÁG AZ ÁTALAKULÓ VILÁGRENDBEN 8 A világ értelmezése sokat változott az idők során, szoros összefüggésben bolygónk és a világűr megismerésének fejlődésével, az emberek mobilitásának növekedésével és az elszigetelten élő embercsoportok közötti kapcsolatok intenzitásának alakulásával. Az afrikai kontinens, Ázsia és Európa lakói között ősidők óta voltak kapcsolatok, s a nagy ókori birodalmak közül több is kiterjedt mindhárom kontinensre. Kínai kereskedők igen korán eljutottak már Nyugat-Ázsiába és Kelet-Afrikába. Hatalmas területekre terjedtek ki az arabok kapcsolatai. Ibn Batuta 9, beszámolója, ázsiai és afrikai utazásairól, ennek egyik mindmáig érdekes dokumentuma. Jól ismert a vikingek nagy mobilitása is. Döntő szerepet játszottak a világról alkotott kép bővülésében a nagy felfedezések, amelyek között a történelmi mérföldkövet Kolumbusz, Vasco de Gama és Magellán utazásai jelentették. Nem foglalkozunk e munka keretében a világgazdaság vagy a világpiac történetével. Csupán jelezni kívánjuk, hogy kialakulásának folyamatában meghatározó szerepük volt az európai térség államainak. Modern értelemben vett és sokoldalúan integrálódott világgazdaság kialakulása az ipari forradalom nyomán kibontakozott, Európa-központú kapitalista fejlődés következménye volt. 10 Földrészünkön jöttek létre a tartós gazdasági növekedés technikai és 8 Símai Mihály: A világgazdaság a XXI. Század forgatagában, Akadémia Kiadó, oldal 9 Ibn Batuta, aki szunnita berber volt Marokkóból, csaknem harminc évet töltött utazásaival. Bejárta az egész iszlám világot, s mai becslések szerint közel 120 ezer kilométeres utat tett meg. Messze felülmúlta Marco Polo utazásait. Különösen érdekesek az akkori Indiáról, Sri Lankáról és Kínáról szóló beszámolói. 10 Európa igen hosszú történelmi időszakban különleges földrajzi előnyöket élvezett, amelyek megkönnyítették jelentős méretű települések kialakítását és a földrészen belüli, valamint más földrészekkel kialakított kapcsolatok fejlődését. A középkor sötét évszázadait követően meggyorsult kulturális és tudományos fejlődése is. Nemcsak új mezőgazdasági termékeket hozott be a nagy felfedezéseket követően, s nemcsak az arany és ezüst beáramlásával gazdagodott, hanem technikai vívmányokat is más térségekből. Sajátos tényezője és ösztönzője volt Európa globális terjeszkedésének és a fejlődésnek a kereszténység messianisztikus szerepe is. Igen jelentős szerepet játszott Európa világgazdaságot formáló szerepének kialakításában a fejlődés és a nemzetközi kereskedelem súlypontjának áttolódása a Földközi-tenger térségéből az északnyugati-atlanti régióba körül a spanyol, portugál, francia és angol, holland és dán hajósok, kereskedők, szorosan együttműködve a politikai hatalommal, vagyis korabeli államukkal, több mint 35 kereskedelmi bázist tartottak fenn a világ különböző pontjain. Ezek döntő szerepet játszottak a rabszolga-kereskedelemben, az európai eredetű áruk elterjesztésében a távoli földrészek nyersanyagainak importjában, valamint a telepes gyarmatok benépesítésében és a gyarmatosításban. Mindez elősegítette az ipari forradalom kibontakozásához s vívmányai alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges tőkefelhalmozást. Európában jöttek létre a kapitalista fejlődéshez és ezek globális elterjesztéséhez szükséges intézmények is. A középkori olasz bankok helyét sokkal jelentősebb flandriai, német, majd később angol bankok foglalták el. Nagymértékben segítette a fejlődést a biztosítási tevékenység kiszélesedése is. Mindez kezdettől fogva, kereskedelmi háborúkat is eredményező, éles küzdelemben zajlott a

15 15 gazdasági feltételei. Az európai kapitalista rendszer már korai szakaszában is nemzetközi forradalmasító gazdasági erő volt. Gyarmatosító hatalmai sikeresen küzdötték le a kontinensek közötti távolságokat, törték át az elzárkózás falait, s már évszázadokkal ezelőtt megkezdték a globális rendszer kiépítését. Kedvező földrajzi, történelmi és társadalmi tényezők egész sorának köszönhető, hogy a kontinensek közül Európa államai bizonyultak képesnek világot átfogó, modern birodalmak kiépítésére. A vezető európai államok nagy kiterjedésű területeket foglaltak el, sok millió embert zsákmányoltak ki s az e térségekből származó aranyat, ezüstöt, fűszerféléket és nyersanyagokat alakították át - további terjeszkedésüket és fejlődésüket elősegítő - működő tőkévé. A második évezred tulajdonképpen Európa évezrede lett. A gazdasági növekedés hosszú ciklusai, a tőkefelhalmozás és a migráció a fejlett európai országokat különösen jelentós mértékben kötötte össze Észak-Amerikával és Ausztráliával és 1914 között több mint 50 millió ember vándorolt ki Európából. Ez a népesség 30%-át tette ki re ezek a telepesek a föld akkori lakosságának közel egy tizedét alkották. Ezek a telepesek tőkét, technikai ismereteket, politikai és intézményi kultúrát vittek magukkal. Döntő szerepet játszottak új nemzetközi kereskedelmi hálózatok kialakításában re a fő tőkeexportőr országból, Angliából származó külföldi tőkeállomány a korabeli angliai GDP 150%-át tette ki. 11 Európa-központú módon fejlődött a tudomány és a technika is. A XX. században véget ért az Európa-központú fejlődés korszaka, s a súlypont, valamint a meghatározó fontosságú erőközpont az Egyesült Államok lett. Nyitott kérdés a XXI. század elején, hogy a következő esztendő során elveszti-e az USA centrális szerepét s átveszi-e azt Ázsia vagy valamelyik ázsiai állam, illetve, hogy többközpontú globális gazdasági rendszerré fejlődik-e a világgazdasági rendszer. 2.1 A világgazdaság komplex rendszere: fogalmak és elméletek Sok más fogalomhoz hasonlóan, nem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor kapcsolódott össze a világ és a gazdaság fogalom és jelent meg először a szakirodalomban a világgazdaság, mint társadalmi-gazdasági formáció. Az sem ismert, hogy kitől származik ez az elnevezés. kor vezető államai között. A XIX. századra a Brit Birodalom vált a világgazdaság további fejlődését meghatároz6legfőbb erővé. 11 Angus Maddison: Phases of Capitalist Development. Oxford, 1982, Oxford University Press, p. 38.

16 16 Feltételezem, hogy a világgazdaság fogalma is Európában született. Földrészünkön fogalmazódtak meg először azok a közgazdasági elméletek is, amelyek a nemzetek közötti gazdasági kapcsolatrendszerre, mindenekelőtt a kereskedelemre vonatkoztak. Az sem véletlen természetesen, hogy a XX. század folyamán az amerikai közgazdászok fejlesztették, ezeket tovább vagy dolgozták ki az újabb elméleteket. A világgazdaságnak egyébként mindmáig nincs általánosan elfogadott definíciója. A fogalom ugyanis több dimenzióban értelmezhető. Az egyik értelmezés szerint a világgazdaság a világrend döntő fontosságú tartóoszlopa. Ebben az értelmezésben a világgazdaság az államok közötti kapcsolatok és intézményesült együttműködési formák, nemzetközi szervezetek, integrációs tömörülések rendszere, amelyben a politikai és gazdasági tényezők is összekapcsolódnak. 12 Felfogható a nemzetek gazdálkodásának összességeként, a termelő, fogyasztó és kereskedő emberiség számos kötelékkel összekapcsolt tevékenységeként. 13 Sokan azonosítják a világgazdaságot a világpiaccal s azt a különböző - áru-, tőke-, pénz-, technika-, munkaerő-, szolgáltatások stb. - piacok és intézményeik összességeként fogják fel. 14 A világgazdaság mennyiségi oldala globálisan összesített nemzeti adatok vagy becslések kifejeződése. A világgazdaság rendszerszemléletű felfogásában, amelyre jelen munka is épít, szükséges természetesen annak meghatározása is, hogy melyek a rendszer szereplői, vagyis az olyan egységek, amelyek önálló érdekekkel és hatékony érdekérvényesítő képességekkel rendelkeznek. 15 A XXI. század elején a világgazdaság rendkívül komplex rendszerében nagyszámú, soktípusú és diverzifikált érdekekkel rendelkező szereplő lép fel. A legtöbbjük, a színházi hasonlattal élve, statisztának tekinthető. A főszereplők az államok és a globális orientációjú transznacionális társaságok, amelyek a világgazdaságot tekintik stratégiájuk színterének. Sajátos, jórészt az államoktól függő szereplők a különböző nemzetközi, államközi szervezetek, integrációs rendszerek. A szereplők között különböző mértékű és intenzitású organikus kapcsolatok, függőségi viszonyok léteznek, amelyek kölcsönösek, és befolyásolják a rendszer működését. Hatásuk makro- és mikro-szinten és különböző dimenziókban érvényesül. A világgazdasági rendszer működése szempontjából centrális jelentőségűek az 12 Pl. Miriam Camps & Catherine Gwin: Collective Mnnagement. New York, Council on Foreign Relations. 13 Lásd pl. Towards a World Economy That Works. United Nations, New York, DPI, DIESA. 14 Pl. M. R. Czinkota, P. Rivoli, Illka A. Ronkainen: International Business. N.Y. 1989, The Dryden Press. 15 M. Ougaard: Magt of interesser I den globale samfundsformation. Aarhus, pp

17 17 államok kölcsönhatásai. A világgazdaság fejlődésének tényezői, rendezőerői is sokrétűek, szerteágazóak s regionálisan is differenciáltak. Különösen nagy szerepe van ezek között a technikai fejlődésnek. A komplex és gyorsan változó rendszerekre az állandó változás, a labilitás, a bizonytalanság, az egyensúlyhiány sokkal inkább jellemző, mint a stabilitás és a rend. A világgazdasági viszonyok alakulása meghatározó módon függ szereplőinek érdekeitől, hatalmi viszonyaitól és képességeiktől érdekeik érvényesítésére. A világgazdaság szereplőinek sokrétűsége is arra utal, hogy a világgazdaságban, mint komplex rendszerben a kölcsönhatások eredője is rendkívül komplex lehet és lényegesen intenzívebb, mint az elszigetelt hatások összege. Tekintettel a szereplők eltérő erejére, érdekeire és lehetőségeire, az is nyilvánvaló, hogy a rendszerre gyakorolt befolyásuk egészében véve szükségképp ellentmondásos. Ennek nyomán sajátos mechanizmusok keletkeznek, zavarok, konfliktusok alakulnak ki. A világgazdaság nem önszabályozó rendszer. Működése szemszögéből rendkívül fontos ezért azoknak a tényezőknek az összhatása, amelyek az államok gazdasági viselkedését meghatározzák, s különböző zavarokat is okozhatnak a rendszerben. Ugyancsak lényegesek az eszközök is, amelyekkel az államok vagy a világgazdasági rendszer más szereplői, például a transznacionális társaságok igyekeznek céljaikat elérni. A rendszer működésében természetesen sok más tényező is szerepet játszik. A XXI. században a determináltnak tekintett, a valószínűségi viszonyokra és a bizonytalansági tényezőkre építő állami döntési feltételek mellett a döntések szempontjából különösen fontos az információáramlás gyorsasága, az információk megbízhatósága és a helyes következtetések levonására való képesség. A világrend és ezen belül a világgazdaság előrehaladásában éppúgy, mint az államok fejlődésében, kedvező vagy kedvezőtlen változásaiban végső soron az emberi, társadalmi vonatkozásoknak döntő szerepe van. A világgazdaságot, ezen az alapon, felfoghatjuk, mint az emberi gazdasági tevékenységek összességét bolygónkon. A világgazdasági folyamatok elemzésénél ezért is elengedhetetlen a transzdiszciplináris megközelítés. (Ez esetenként antropológiai, politikatudományi, szociológiai, lélektani, sőt etikai összefüggéseket is jelenthet.) Éppen ezért, a világgazdaságot nem izolált rendszerként vizsgálom. Különösen fontos a fenti összefüggésekre alapuló

18 18 megközelítés, ha a világgazdaság problémáit jövőorientált módon vizsgáljuk. 16 Nagyon lényeges a világgazdasági és a nemzetközi politikai rendszer és az ezekre jellemző folyamatok viszonya, hiszen miután mindkét rendszer főszereplői az államok, ezért a köztük lévő politikai kapcsolatok, a kooperáció és konfliktusok meghatározó jellegűek az egész világrend szempontjából. A politikának a gazdasági fejlődés szempontjából irracionális döntései rendszerint kedvezőtlenül hatnak a világgazdasági viszonyokra is. Visszavethetik, eltorzíthatják a világgazdasági fejlődést, és ezen belül különösen károsan befolyásolhatják egyes államok vagy államcsoportok helyzetét. A történelmi tapasztalatok szerint, ha a világrendben a politikai és a gazdasági struktúrák között ellentmondás keletkezik, a politikai hatalom végső soron alkalmazkodni kényszerül a gazdasági realitásokhoz és szükségszerűségekhez, ami végül is a gazdasági fejlődést segíti elő, néha a meglévő rend felbomlásával és új, a gazdasági fejlődés számára kedvezőbb feltételek kialakításával. Ezek a változások azonban nem szükségképp gyorsak és automatikusak, sőt, nem mentesek a megrázkódtatásoktól sem. A világpolitika és a világgazdaság folyamatai különösen szorosan kapcsolódnak össze a globalizáció hatására. Először is a globalizációs folyamat fenntarthatósága megkövetelné globális orientációjú nemzeti gazdaságpolitikák kialakítását. Ez azt jelent, hogy a lényeges, más országok helyzetét is érintő nemzeti gazdaságpolitikai döntéseket eleve kölcsönhatásos feltételrendszerben kellene hozni. Pontosan meg kellene fogalmazni azokat a tényezőket, problémákat, amelyek csak multilaterális rendszerben kezelhetők. Másodszor, igen fontos lenne az, hogy az egyes országok sokkal felelősségteljesebben alakítsák politikájukat a multilaterális szervezetekben. 2.2 A világgazdasági fejlődés trendjei és problémái a XXI. században Bizonytalanok és ellentmondásosak a világgazdasági fejlődés kilátásai a XXI. században. Új és sok tekintetben példátlan lehetőségek és remények bontakoztak ki, több milliárd ember számára, s globális problémák, feszültségek, növekvő egyenlőtlenségek és kaotikus viszonyok árnyékolják be a jövő kilátásait bolygónk jelentős térségeiben. Az új feltételek és kihívások határozzák meg a fejlődés útjait. Különösen lényegesek a fejlődő világban végbemenő változások. A gyarmati rendszer romjain létrejött államokat a hidegháború időszakában a 16 A The Future of Global Governance című munkámban ezt a megközelítést használtam. Lásd Mihály Simai: The Future of Global Governance. Mimaging Risk and Change in the International System. Washington, 1994, USIP Press.

19 19 társadalomtudományok harmadik világnak keresztelték. Tekintettel azonban arra, hogy nincs többé két, illetve kétpólusú világ, ez a fogalom a szó politikai értelmezésében nem alkalmas a világ megosztottságának jellemzésére. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus globális rendszerében a fejlődő világ ne foglalna el sajátos helyet, s a fejlődés problémái az egységesült piac viszonyaira lennének korlátozhatók, amelyben a fejlődő világ egyedüli útja a fejlett piacgazdaságok felé való konvergálódás A fejlődés fogalmának értelmezése a társadalomtudományban A fejlődés, a változások, és transzformációk problémája ősidők óta foglalkoztatja a gondolkodókat. A XIX. században kezdtek azonban komolyan foglalkozni azzal a problémával, hogy miképpen, milyen tényezők hatására fejlődnek a társadalmak. Ebben a természettudományok fejlődése is igen jelentős szerepet játszott. Darwin munkássága forradalmi jelentőségű volt a biológiában, s a fajok eredetéről szóló munkája a fejlődés evolúciós jellegét emelte ki. Megjelent azonban a társadalomban is, különösen a XIX. század angliai és amerikai liberalizmusának eszmevilágában, sőt később is, a fejlődő országokkal kapcsolatban. 17 Hegel és más német filozófusok a fejlődés lényegét igyekeztek meghatározni, s gyakran igen sajátos következtetésekre jutottak. Hegel például az emberiség fejlődését a modern állammal azonosította, amelyet úgy tekintett, mint Isten menetelését a földön. 18 Marx és követőinek munkássága a társadalmak átalakulásának lényegére keresett magyarázatot, s a termelőerők és a termelési viszonyok konfliktusba kerülésében, a változások evolúciós és forradalmi jellegének dialektikájában látta a történelmi átalakulások lényegét. Népszerűek voltak és időnként ma is szerepelnek a fejlődés sajátosságaival, a jelentkező problémák hasonlóságával kapcsolatban a különböző történelmi, társadalmi, technikai, hatalmi ciklusokra vonatkozó s a változásokat lényegében ezzel magyarázó elméletek. Ugyancsak fontos összefüggéseket világítottak meg a növekedés és fejlődés fogalmának összefüggéseivel, a fejlődés egyenlőtlenségeivel foglalkozó elméletek is. A téma keretében természetesen nem általában a fejlődés problematikájával, hanem ennek egy lényeges kérdésével foglalkozom, a fejlődő világban megindult és folyamatban lévő hatalmas történelmi átalakulással, illetve ennek tükröződésével a társadalomtudományokban s 17 Charles Darwin: On the Origin of Species. London, A társadalmi darwinizmus a liberalizmus egyik változataként továbbra is él a közgondolkodásban a világ fejlett országaiban. 18 G. W. F. Hegel: The Philosophy of Right. 1821, London, 1844.

20 20 kapcsolódásaival a fenntartható fejlődés tárgyköréhez. Elengedhetetlen azonban néhány általános összefüggés megvilágítása. Témánk egyrészt a vonatkozó elméletekkel kapcsolatos. Az elmélet fogalmát a különböző társadalomtudományok és iskolák eltérő módon értelmezik. Abban általában egyetértenek, hogy az elméletek elvontak. Abban a tekintetben azonban már eltérőek a vélemények, hogy mennyire lehet és kell azokat általános érvényűeknek tekinteni. (A legtöbb elmélet csak meghatározott feltételek mellett tekinthető érvényesnek.) Eltérnek természetesen a vélemények azzal kapcsolatban is, hogy mi az elméletek forrása és szerepe. Az egyik felfogás szerint az elmélet a tudós által kialakított tudományos hipotézis folyamatok, jelenségek magyarázatára. A történelmi determinizmus és a predesztináció tekinthető ilyen megközelítésnek. Egy másik felfogás hívei valamilyen alapigazságot vagy centrális fontosságú tényezőt, ún. paradigmát keresnek, amely körül a gondolatok, a magyarázatok felépíthetők. Korunkban például a globalizációt tekintik egyesek ilyen paradigmának. Sok tudós végkövetkeztetésként fogja fel az elméletet, amely a valóság általánosításának eredménye, az ebből való következtetések levonása. Megoszlanak a vélemények az elméletek szerepéről, jelentőségéről is. Egyes tudósok a folyamatok és jelenségek magyarázatát, mások a normatív megközelítést tartják az elmélet fő feladatának. Korunkban egyre többen az iránymutatást, a cselekvés ösztönzését tekintik az elmélet egyik fő feladatának. A világpolitikában és a világgazdaságban a dekolonizáció nyomán megszületett új (vagy újjászületett) államok fejlődésének jövőjével kapcsolatos elméletek a fejlődéselméletek sajátos területét képviselik. Általános és specifikus célokat igyekeznek meghatározni, magyarázatokat és feltételeket ajánlanak, ösztönzőket és korlátokat jelölnek meg, s különböző tudományágakra támaszkodnak. Különböző társadalomtudományi iskolákat és irányzatokat képviselnek. A kor jelentős társadalom tudósai, közgazdászai, szociológusai, politikai tudományokkal foglalkozó kutatói és antropológusai tartoztak a fejlődéstudományok címen megindult tudományterületek korai művelői közé a XX. század közepén. Magyarországon is megkezdődött a kutatómunka. Azok a tudósok, akik a hatvanas és a hetvenes években Magyarországon a fejlődő országok problémáival, a fejlődésre vonatkozó elméletekkel és a harmadik világban végbemenő változásokkal foglalkoztak, sok tekintetben jobban értették a volt szocialista országok

21 21 gondjainak forrásait, belső és nemzetközi társadalmi problémáinak okait is. Nemcsak a problémák és forrásaik, hanem kezelésük nehézségei is hasonlóak voltak. A fejlődő és a volt szocialista országok is lényegében a világgazdaság peremén helyezkedtek el. A fejlődés problémáinak és feltételeinek kutatása elengedhetetlenné tette elmaradottságuk fokozatainak külső és belső, társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági okainak megvilágítását is. Az elmaradottság okaival kapcsolatban is sokfajta magyarázat született, különböző elméletek fogalmazódtak meg. Ezek között voltak ún. egytényezős elméletek és komplex megközelítések. Az egytényezős elméletek között jelentős volt a nemzetközi kizsákmányolás és gyarmatosítás elmarasztalása, a lakosság alacsony kulturális színvonalával összefüggő magyarázat, a politikai és gazdasági intézmények fejletlenségének vagy a felhalmozás alacsony szintjének kiemelése stb. A téma elméleti összefüggéseinek és gyakorlati problematikájának kutatói közül többen megértették a soktényezős és halmozott ok-okozati összefüggések szerepét, vagyis azt, hogy az elmaradottságot sehol sem lehetett egyetlen okra visszavezetni (Myrdal, Singer, Bognar, Szentes). Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a fejlődés sem értelmezhető és nem is valósítható meg csupán gazdasági vagy kulturális eszközökkel, s a gyarmatosítás felszámolása, vagy a volt szocialista országok esetében a kiszakadás a kapitalista világgazdaság kereteiből, nem vezetnek automatikusan az elmaradottság felszámolhatóságához. A fejlődésre vonatkozó elméletek kezelése a XXI. század elején sok tekintetben könnyebb, sok tekintetben nehezebb, mint a XX. század közepén volt, amikor elkezdődött egy új globális vita a téma értelmezéséről. A XX. század rendkívül sok és szerteágazó példával gazdagította a társadalmi és gazdasági átalakulások történetét. Az orosz forradalom egy új, a politikai struktúra által diktált, a kötelező erejű központi tervezésre és a társadalom felülről kezdeményezett központi döntésekre épített átalakítására alapozott diktatórikus fejlesztési modellt eredményezett, amelynek vitathatatlan eredményei voltak az ország modernizálásában. Ugyancsak a XX. század hozta magával ennek a modellnek a bukását. Sajátos és sikeres modellként jelent meg a XIX. és a XX. században Japán fejlődése, amely ugyancsak a XX. század során jutott el teljesítőképessége korlátaihoz, bizonyos elemeinek ellehetetlenüléséhez. Igen sok önálló elemet tartalmazott a sok megrázkódtatáson keresztül változó Kína fejlődési modellje is. Ezek a modellek, sikereikkel és kudarcaikkal egyaránt gazdagították a fejlődésre vonatkozó elméleteket is. Megvilágították a kezdeti feltételek eltéréseinek fontosságát, a külső és belső tényező szerepét, a politikai közeg jelentőségét,