Sok szeretettel köszöntöm képviselőtestületünk nevében községünk megjelent lakosait!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sok szeretettel köszöntöm képviselőtestületünk nevében községünk megjelent lakosait!"

Átírás

1 Sok szeretettel köszöntöm képviselőtestületünk nevében községünk megjelent lakosait! Tisztelt Falugyűlés! Először hallgassák meg beszámolómat a 2010 évi fejlesztésekről, illetve az önkormányzat feladatellátásáról ben is köszöntöttük a legtöbb adót fizető környei vállalkozókat, kiemelve, hogy az általuk végzett tevékenységek alapozzák meg településünk fejlődését. A képviselő-testület februárban alkotta meg a Szülőföld program -ját, majd annak jegyében júniusban módosította az első lakáshoz jutási támogatás feltételeit rögzítő rendeletét: a vissza nem térítendő és a kamatmentes kölcsön összegeit a korábbi ezerről kétszer 500 ezerre növelte. A tavalyi esztendőben kezdtük meg a HPV védőoltások beadását éves korú lányok körében ben is csatlakoztunk a Magyar Közút hulladékgyűjtési akciójához, mely során környei civilek illetve az általános iskola felső tagozatos tanulóival közösen a bekötő utak árkaiból szedjük össze a szemetet. Szintén a Föld-napi rendezvényhez kapcsolódva a település belterületén lévő közterületeken is végeztünk szemétgyűjtést március 27-én megalakult a Környebányai Nyugdíjas Klub. A helyiekben már évek óta jelen van az igény, hogy legyen egy olyan közösség, ahol az idősebb korúak közösen tölthetik el szabadidejüket. A klub megalakítását az is indokolta, hogy Környebányán jelenleg 67 nyugdíjas él, s közülük 23-an teljesen egyedül április 8-án került átadásra a Becton és Dickinson fecskendőgyára. A gyár jelenleg 90 főt foglalkoztat, mire a gyár teljes kapacitással fog üzemelni közel 300 főnek ad munkát a jövőben. A képviselő-testület áprilisi ülésén módosította a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendeletét, melybe belekerült az a rendelkezés, hogy Környe területén szabálysértést követ el az, aki a hulladékot jogosulatlanul kezeli, s ezért akár 30 ezer forintos bírsággal is sújtható. A változásnak köszönhetően a tavalyi évben már eltűntek a kirakott hulladék között guberálók, válogatók, nem okozva ezzel problémát az itt élőknek. 1

2 Szinte egy emberként mozdult meg Környe lakossága május 16-án, miután a hirtelen lehullott jelentős csapadék a tó vízszintjét annyira megemelte, hogy az elkezdett kilépni medréből. A hathatós és több napon át tartó védekezésnek köszönhetően sikerült az árvizet jelentősebb, a lakosságot érintő károk nélkül megúszni. Június elején egy újabb árhullám érkezett az Által-éren, amely rövidebb ideig tartott, viszont ez az árhullám hozta a rekordot a vízállásban. Az árhullámok levonulása után az önkormányzat gépi illetve kézi erővel kitisztíttatta a vízelvezető árkokat, illetve a sportpályát megkerülő vízfolyást. Az idei tél során pedig a befolyásnál lévő halrács is helyreállításra került. A csapadékvíz-elvezető árkoknál nagyon nagy gondot jelent, hogy a mezőgazdasági területek vízelvezető rendszerei nincsenek kellően karbantartva, vagy egyáltalán nem is léteznek. Így a szántóföldekről érkező sáros, iszapos víz nagyon nagy problémát jelent a település csapadékvíz-elvezető rendszerének. A környei önkormányzat 250 ezer forinttal támogatta a BAZ-megyei Sajóecseg községet, a felajánláshoz csatlakoztak még községünk lakosai, szervezetei, így tartós élelmiszert és bútorokat is eljuttattunk a károsultak számára. A fuvarozásban a Road Master Kft. segített. A sajóecsegi gyerekek számára pedig lehetővé tettük, hogy öt napot a környebányai erdei iskolában töltsenek el. Sajóecsegről 16 gyerek és két felnőtt vendégeskedett nálunk. A számukra nyújtott programok megvalósításának támogatásához szintén nagyon sok civil és cég is csatlakozott. Szintén 250 ezer forinttal támogattuk Dunaszentmiklós települést, ahol az intenzíven lezúdult csapadék következtében megcsúszott a partfal és így a település megközelítése is nehézzé vált. Majdnem félmillió forintot utalt át november 11-én önkormányzatunk a vörösiszap sújtotta Somlóvásárhely helyhatóságának az általános iskola támogatásaként. Mint ismert, községünk önkormányzata október közepén döntött úgy, hogy 300 ezer forinttal támogatja a vörösiszap sújtotta települések egyikét, és ehhez további 163 ezer forint gyűlt össze, amelyet ezúton is köszönünk a rászorulók nevében. Június elején óvoda és iskola pedagógusainkat köszöntöttük pedagógus nap alkalmából július 5-én Semmelweis nap alkalmából köszöntöttük a községünk egészségügyi ellátásában dolgozókat. 2

3 2010. július került megrendezésre a hagyományos Környei Nemzetiségi és Sörfesztivált. A falunapon került átadásra a évi díszpolgári cím, melyet tavaly Peter Pfingst, Steffenberg település polgármestere kapott meg augusztus 7-én negyedik alkalommal rendezte meg a Remény napját a környei Római Katolikus Egyházközség, a Református Gyülekezet, a Három Királyok Alapítvány, valamint Környe önkormányzata. A rendezvény a Barátaimnak mondalak titeket mottóval várta a híveket, akik ezúttal is nemcsak helyből, de a környékbeli községekből, s Felvidékről is érkeztek a településre. Az ünnepségen Petrás Mária csángó keramikus művész alkotásaiból nyílt kiállítás, délután pedig a katolikus templomtéren Bemutatkozott a falu, azaz, színre léptek a helyi kulturális, hagyományőrző és műkedvelő csoportok, a vendégek megismerkedhettek az egyházak életével, s a Háromkirályok Alapítvánnyal, községünk történetével. A tardoskeddi önkormányzattal részt vettünk egymás nemzeti ünnepein, falunapjain. A kulturális csoportok is ápolják az eddigi kapcsolatokat. A labdarúgóink is részt vesznek az egyesületek által szervezett tornákon. Idén tél végén pedig tardoskeddi labdarúgók edzőtáboroztak a környebányai Erdei iskolában. Steffenbergi és a környei iskola közötti partnerkapcsolatban változás történt, a német iskola a jövőben nem tudja felvállalni a cserediák kapcsolatot. A tervek szerint a jövőben a két önkormányzat fog lehetőséget nyújtani a diákcserére november 12-én a faluházban került megrendezésre a Komárom-Esztergom megyei folklór gála. A Virágnak virága elnevezésű programot hagyományteremtő szándékkal hívta életre a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága. A rendezvényen tizenkét tánc- és énekegyüttes, gyermekcsoportok és zenekarok mintegy 300 fellépője érkezett december 3-án az ipari park környei területén megtörtént a gyár alapkőletétele. Az új üzem beruházási értéke 14,7 millió euró, s várhatóan nyarán kezdi el működését 80 fő részére biztosítva munkalehetőséget december 4. a ludwigsburgi Államigazgatási és Pénzügyi Főiskola Európa napjára kaptam felkérést, hogy a Fenntartható településfejlesztés a társadalmi kapcsolatok tükrében című előadásában ismertessem Környe történelmi múltját, a jelenlegi gazdasági szerkezetének kialakulását, a településen belüli kapcsolatrendszert a civil szervezetekkel, egyházakkal, a lakossággal. 3

4 A rendezvény folytatásaként február 4-én Környére látogatott 24 főiskolás diák. A főiskola tanárai arra kértek fel minket, hogy az uniós csatlakozás hatásairól tartsunk rövid előadást. Orlovits Tímea jegyző asszony a jogharmonizációs kötelezettséget, annak folyamatát ismertette, én pedig a gazdasági életet, az egészségbiztosítást, munkavállalást érintő változásokat, a megnyíló pályázati lehetőségeket. Ryutaro Ishii-t, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezetője, és Yasuhisa Ebuchi vezető HR igazgatója a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, valamint a Vackor Óvodának 350 darab rajzkészletet ajándékoztak a cég társadalmi felelősség vállalás projektjének keretében. Ennek az eseménysorozatnak a folytatásaként az általános iskola kórusa meghívást kapott a cég karácsonyi ünnepére. A Környei Katolikus Karitasz 2010-ben is Advent harmadik vasárnapján mozgósítja a jóakaratú, segíteni vágyó embereket, akik a puritán ebédjük árával támogatják a község rászoruló, esetleg krízishelyzetben lévő lakóit. A rendezvényből több mint Ft támogatás jött össze. A Karitász országos központjából is érkezett tartós élelmiszerekből összeállított adomány, így a helyiek felajánlásai, és a karitatív szervezet támogatása tavaly is mind az 56 rászoruló környei család ünnepét varázsolta szebbé. A január 29-ei földrengés után (amely a potsdami geofizikai intézet adatai szerint a Richter-skála szerint 4,8-es erősségű volt, Környe és Vértessomló közötti epicentrummal) több mint 110-en jelezték a környei polgármesteri hivatalban, hogy káruk keletkezett, kilencven százalékuk rendelkezik biztosítással. A károsultak zömmel különböző méretű belső és külső fal-, födémrepedéseket jelentettek, de kéménydőlés, csőtörés, melléképületek elmozdulása, ajtó megrogyás, tetőszerkezeti szarufák és kerítésalap kimozdulása is szerepel az ismertetett károk között. Akik nem rendelkeznek biztosítással, azoknak a tervek szerint, lehetőségük lesz pályázatot benyújtani a KEM Önkormányzathoz, a Segít a megye alaphoz. Ez a támogatás hasonló lesz ahhoz, melyet a megye tavaly nyár elején nyújtott a szélsőséges időjárás következtében kárt szenvedettek számára. Az idei tavasz legnagyobb jótékonysági rendezvénye volt a Tavaszváró Kikelet Bál. A bál bevételéből 425 e Ft-ot kapott a Kisfaludy Mihály Általános Iskola, ugyanennyi pénz jutott a Vackor Óvodának, és Ft-ot kapott a Szivárvány táncegyüttes. 4

5 Köszönet illet meg mindenkit, aki segített a rendezvény szervezésében, lebonyolításában. Vállalkozói fórumot tartott február 23-án a Komárom-Esztergom Megyei Iparkamara a térségi munkaerő paktum illetve az új Széchenyi Tervvel kapcsolatban. A nagy érdeklődést mutatta, hogy a tájház tele volt és a helyi vállalkozások nagyon várják az új Széchenyi Terv által nyújtott lehetőségeket. A titkár úr a konkrét elképzeléseket még nem tudta az érdeklődők elé tárni, ezért a jelenlévők abban állapodtak meg, hogy a program beindulása után március 9-én újból találkoznak, 17.oo órától a tájházban. Napirendek: A munkaügyi központ által biztosított foglalkoztatás-bővítési lehetőségek Az új Széchényi Terv kínálta pályázati lehetőségek Idén márciusban adományt kaptunk Hollandiából érkező kamiont, amely egy raklapnyi játékot szállított a környei Vackor Óvodába. Az adomány a Beers Winkel szállítmányozási Kft-nek, s a Blokker üzletláncnak köszönhető. A társaság nevéhez évente több jótékonysági és ajándékozási akció is kapcsolódik, a cég akkor is megmozdult, amikor értesültek a magyar vörösiszap katasztrófáról. Erről a helyről is köszönjük a segítségét annak a környei kötődésű fiatalembernek, aki a cégnél dolgozik. Neki köszönhetően jutottak a játékok a Vackor óvodába. 5

6 Megvalósult évi fejlesztések Polgármesteri hivatal felújítása befejeződött. A felújított irodákba új bútorok kerültek. A megújult épület megfelel a mai közintézményekkel szemben támasztott elvárásoknak. A hivatal mellett 26 férőhelyes parkoló került kialakításra, egy kis térrel együtt. Fontos szempont volt a tér kialakítása a régi udvar helyén. Ezzel egy nagyon szép része alakult ki falunknak. Az iskolában a konyhai rész fölé a magastető építését nem lehetett kivitelezni, így a beázások megszüntetésére a szigetelés felújítása mellett döntöttünk. A hátsó épület folyosóinak végén lévő üvegfalakat lecseréltük, csökkentve ezzel az épület hő veszteségét. Az általános iskola kis épületében a gyerekek ruhás szekrényeit kicseréltük, a kis épület bejáratánál a nyílászárókat lecseréltük korszerű, alumínium illetve műanyag nyílászárókra. Beszerzésre került egy újabb interaktív tábla, amelyet az első emeleti német nyelvi tanterembe szereltek fel. A tornaterem térelválasztó fala is elkészült, lehetővé téve ezzel, hogy a termet egyszerre két osztály egymás zavarása nélkül is használhassa. Az iskolában három tanteremben történt meg a parketta cseréje. A konyhai lefolyórendszer tönkrement, így szükségessé vált egy új lefolyórendszer kiépítése. A nyár végén eldugult a főépület földszintjén a lefolyórendszer, ennek a cseréjét szeptember hónapban végeztük el. Az iskola konyhája 100%-os le terheltségű, mivel Környe főz Vértessomlónak és Várgesztesnek is. Ezért szükség volt a következő konyhai eszközök cseréje: robotgép, dagasztógép, gázzsámoly, munkaasztal, konyhai bútor, tányércsepegtető kocsi. Elkészült az új óvoda és bölcsőde engedélyes és kiviteli tervdokumentációja. Megtörtént a geodéziai munkarészek elkészítése. Az Erdei Iskolában megoldódott az épület villámvédelme. A háziorvosi, a gyermekorvosi és a fogorvosi feladatellátás során önkormányzatunk a minimum feltételeket biztosította. A Szent Rókus rendelőben megtörtént a beltéri ajtók cseréje, továbbá az I. számú orvosi rendelő akadálymentesítése is megtörtént. Az idősek otthonában megtörtént a nyílászárók cseréje, mivel a régi nyílászárók rossz minősége komoly veszteséget jelentett a fűtés során. Az udvarban egy pihenő park került kialakításra, padokkal, grillezővel. Az elmúlt esztendő tavaszára húzódott át Dózsa György utca felújításának második üteme, a járdaépítés, illetve a mellette lévő csapadék elvezető árok építése. Kisebb 6

7 útfelújítást végeztünk a Bajcsy Zsilinszki utcában, továbbá elkészíttettük az utca teljes felújítására vonatkozó tervdokumentációt, melynek engedélyeztetése jelenleg folyamatban van. A ravatalozó előtti téren megváltoztattuk az út nyomvonalát, biztosítva ezzel a tér nyugalmát. Felújításra, újra aszfaltozásra került a Bem utca Beloiannisz utca kereszteződése. Településünkön térkövezéssel folytattuk a járdaépítést, Beloiannisz u as házszámig, továbbá az Alkotmány úton az üzletektől a tájházig. A Nyugati ltp-en megtörtént 2010-ben a keleti oldalon lévő ereszcsatorna cseréje, meggátolva ezzel a vakolat és a falak folyamatos vizesedését. A Rákóczi utcában lévő önkormányzati ingatlanon a leromlott állapotú önkormányzati házat lebontottuk. Elkészült egy önkormányzati bérlakás terve, mellyel pályázaton kívánunk indulni. 6 db m 2 alapterületű lakás készülne el, mivel igen megnőtt azoknak a száma, akik ideiglenesen segítségre szorulnak, illetve a pálya- és életkezdő fiatalok megsegítésére gondoltunk a garzonok tervezésénél. Saját pénzügyi forrásból történt meg az Alkotmány úti jelzőlámpás gyalogátkelőhely kivitelezése. A településtisztasági és közterület fenntartási tevékenységek színvonalát tovább szeretnénk növelni. Ezért a tavalyi évben a kistraktor mellé rézsűkaszát vásároltunk. Beszereztünk továbbá egy MTZ 82-es traktort, toló lappal, sószóróval. Jelenlegi gépparkunk alkalmas rá, hogy mind a téli útkarbantartási feladatokat, mind a közterületek karbantartását önkormányzatunk saját feladatellátásban lássa el. Tagyospusztán több mint 18 millió forintos költségvetéssel épült meg a vízvezeték. Az alsótelepre 560 m hosszban, kétmilliós ráfordítással készült útfelújítás. Több mint kétmillióból újultak meg az irtáspusztai és tagyosi buszmegállók, elkészült a Szentgyörgyre vezető útpadka javítása. Környebányán a közösségi ház mellett található útszakasz 200 m hosszan felújításra került. Az 1,7 millió forintos rekonstrukció a felszíni vízelvezetők kialakítását is tartalmazza. Valamennyi külterületen új játszótereket alakított ki az önkormányzat, a beruházások értéke megközelítette az ötmillió forintot. A külterületi játszóterek mellett elkészült a Béke lakótelepen és a Bem József utcában is a játszótér. A tagyosi, irtás- és szentgyörgypusztai területvásárlások fontosak voltak a külterületen élők számára, hiszen a korábban magántulajdonban lévő ingatlanok így az önkormányzat birtokába kerültek, s ezek tették lehetővé például a játszóterek kialakítását is. Az ilyen területek kapcsán az is gondot jelentett, hogy a környéken 7

8 élők más tulajdonában lévő ingatlanon keresztül közelíthették meg házaikat, melléképületeiket, így a vásárlások ezt a problémát is orvosolták. A könyvtárba beszerzésre került egy újabb laptop, így a könyvtárba látogatók még nagyobb számban használhatják a számítógépeket, csatlakozhatnak az internetre. Ezek nem kötelező önkormányzati feladatok, ennek ellenére BURSA támogatást 29 főről 39 bővítettük, erre E Ft-ot fordítottunk, óvodásoknak 4000 Ft/fő, általános iskolásoknak 5000,- Ft/fő, középiskolások, főiskolások, egyetemisták 6000,- Ft/fő beiskolázási támogatást adott településünk. A sportegyesületet az eddigi évekkel megegyező mértékben támogatta önkormányzatunk. A támogatottak körét bővítettük a sakk szakkörrel, ők 300 e Ft támogatásban részesülnek évben is folytattuk a Mozdítsd meg KÖRNYE zeted tömegsport sorozatot. Az elmúlt évben 8 rendezvény volt, melyen nagy számban vettek részt falunk lakói, a legnépszerűbb rendezvények a tókerülő futóverseny, a gyalogtúra, a kenuzás és a jégkarnevál voltak. Önkormányzatunk a tavalyi esztendőben is együttműködött és támogatta a községünkben működő egyházakat, illetve civil szervezeteket. Sikeres pályázatot nyújtottunk be a Környei Római Katolikus Egyházközséggel közösen a plébánia épületének felújítására. Ezt a felújítást is a prioritások között kezeli önkormányzatunk, hiába nem saját tulajdon, de szervesen kapcsolódik a kialakítandó faluközponthoz, illetve falunk legrégebbi, műemlék épületének megmentéséről van szó. Támogattunk a református templom tornyának tetőjavítását. 8

9 Beszámolóm második része a évi terveinket tartalmazza. Fő prioritás 2011-ben az óvoda építés, a művelődési ház felújítása, illetve a tatai úti övárok kialakítása. Az idei terveink között az új óvoda építésének I-IV. üteme szerepel E Ft összegben. Az IKSZT pályázat keretében felújításra kerül a művelődési ház, illetve eszköz beszerzés is szerepel a pályázatban. Sor kerül magastető építésére is. A beruházás során elkészül az épület nyílászáróinak cseréje, az épület hőszigetelése, a fűtési rendszer korszerűsítése. Emellett a színházteremben kialakításra kerül egy korszerű hang és fénytechnikai rendszer is. A tatai úti övárok megépítése is az idei feladatok közé kerül. Jelenleg a vízjogilétesítési engedély megszerzésénél tartunk, amint rendelkezésre állnak a szükséges engedélyek, akkor megkezdhetjük a szükséges kisajátítási eljárást, és ennek befejezésével a beruházást. Ennek a fenti három beruházásnak az összege eléri a 400 millió forintot, melyek magvalósítását hitel nélkül tervezzük. A Környebányai Erdei Iskolánál a fürdő felújítására 250 E Ft-ot irányoztunk elő. Utak, járdák felújítására E Ft szerepel a költségvetésben. Ennek a felhasználásáról a településfejlesztési és Környezetvédelmi bizottság ajánlása alapján döntünk. Utak kisebb karbantartására, kátyúzására terveztünk E Ft-ot. Két gyalogátkelő létesítésére nyújtottunk be pályázatot. Az egyik a sportpályára való lejutást segítené elő, a másik pedig a Patak utca és Bem József utca kereszteződésénél könnyítené meg a gyalogosok átkelését az úttesten. A háziorvosi szolgálatnál a minimumfeltételek biztosításához szükséges eszköz beszerzésre 1500 EF-ot terveztünk. Továbbá a évi pénzmaradvány terhére 2 db. defibrillátor vásárlásáról döntött testületünk. A fogorvosi rendelőnél a minimumfeltételek biztosításához szükséges eszköz beszerzését, közműdíjait terveztük meg. Átadott pénzeszközként az ÖNO-ban dolgozók számára továbbra is biztosítjuk azokat a juttatásokat, melyeket saját dolgozóink megkapnak. BURSA támogatásra 45 főre E Ft-ot terveztünk. Óvodásoknak 4000 Ft/fő, általános iskolásoknak 5000,- Ft/fő, középiskolásoknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak 6000,- Ft/fő beiskolázási támogatást terveztünk, mely 9

10 összességében E Ft. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás előirányzata 2000 E Ft. Pénzbeli szociális ellátások között terveztük a közgyógy igazolványok, temetési segély, átmeneti segély, természetbeni segély, köztemetés előirányzatát, mely E Ft-ot tesz ki Rendszeres szociális segély szakfeladaton 14 fő ellátása került megtervezésre 479 E Ft-ban. A tartósan munkanélküliek szociális segélyének 10%-a, mivel a Magyar Államkincstár utólagos finanszírozással biztosítja a kifizetett összeg 90%-át. A bérpótló juttatásokra pedig 5472 E Ft, mely 80 fő támogatásának 20 %-t fedezik. Normatív ápolási díjban 14 fő, méltányossági ápolási díjban pedig 12 fő részesül. A normatív ápolási díj kiadásaihoz szintén hozzájárul az állam. A szennyvízhálózaton elvégzett felújítási munkák elvégzésére 3961 E Ft-ot terveztünk. 5 fő állandó alkalmazott bérét, járulékát, fűnyíráshoz, hótoláshoz üzemanyag költséget, a gépek karbantartását terveztük. Gép beszerzésre 1875 E Ft előirányzatot tartalmaz a szakfeladat kiadási terve. Március 1-től 8 fő dolgozik, napi 4 órában két hónap időtartamban az önkormányzatnál. Fő feladataik a közterületek tisztántartása, illetve a szakképesítéssel rendelkező az intézmények karbantartási munkaiban kapnak feladatot. 1 fő munkabérét, illetve július 1-től 1 fő művelődési ház vezető bérét és járulékát terveztük. Az IKSZT pályázat keretében felújításra kerül a művelődési ház, illetve eszköz beszerzés is szerepel a pályázatban. Sor kerül magastető építésére is. Dologi kiadások között rendezvények, nemzeti ünnepeink kiadásai, sörfesztiváli kiadás, külkapcsolati költség, valamint 500 E Ft Kulturális Bizottság szabad felhasználású kiadási előirányzata és közműdíjak előirányzata szerepel. 1 fő részmunkaidős könyvtáros bére, járuléka, könyv, folyóirat beszerzés, olvasóterem berendezése, illetve író olvasó találkozó szerepel ezen a szakfeladaton. Az előirányzatok közé tettük a közüzemi díjakat, sportolók szállítását, valamint 3951 E Ft támogatást, a évihez képest fennmaradó 4000 E Ft-os összegre pályázni lehet. A tájház felújításai között szerepel pincefelújítás és kemence feltárás. Dologi kiadások között szerepelnek a közüzemi díjak, valamint a tájház berendezése. 10

11 Bérek és járulékok tervezésénél 22 fővel számoltunk, továbbra is 6 csoporttal működik az óvoda. Dologi kiadások között az óvoda üzemeltetési, fenntartási kiadásai szerepelnek. Az iskolában 3 tanteremben szerepel parketta csere. Felújítások között meszelés, fűtés kialakítás, parketta felújítás szerepel. A konyhán villanytűzhely, gázzsámoly beszerzésére terveztünk. Kiadásai között szerepel a bérek és járulékai, az oktatáshoz szükséges eszközök, segédanyagok beszerzése, a tanulók szállítása. A helyi önkormányzat támogatása 530 E Ft, illetve évtől kezdve személyi juttatásként, illetve járulékként 908 E Ft szerepel, amely tartalmazza a dalkör vezetőnek a megbízási díját illetve a német nemzetiségi gyermek hagyományápoló csoport vezetőjének megbízási díját és a tájház gondnokának megbízási díját. Civil szervezetek támogatása A pályázaton minden olyan szervezet részt vehet, aki Környén közösségi tevékenységet folytat, munkájával hozzájárul a település fejlődéséhez, a sport és kultúra területén kiemelkedő munkát végez. Beadási határidő: március óra A pályázati adatlapot két eredeti példányban kell a Környei Polgármesteri Hivatal titkárságán leadni. A pályázati eljárásban hiánypótlásra lehetőség nincs. Nyertes pályázat esetén a pályázó köteles január 10-ig a megnyert összeggel elszámolni. A benyújtott pályázatokról Környe Község Képviselőtestülete mérlegelési jogkörben dönt. Köszönöm, hogy meghallgattak! Kérem, tegyék fel kérdéseiket! 11

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek 2. sz. melléklet Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához Előirányzat Bevételi jogcímek Összesből Eredeti Működési Felhalmozási

Részletesebben

Nagyoroszi Község Önkormányzata. 3/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete

Nagyoroszi Község Önkormányzata. 3/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete Nagyoroszi Község Önkormányzata 3/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetését megállapító 1/2011. (II.16.) rendelet módosításáról Nagyoroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE 1.napirendi pont Tárgy: 2014. évi zárszámadás elfogadása Előterjesztés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. ( I.11.) Kormányrendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! A 2007. márciusában elfogadott gazdasági programról kell a mai, ünnepi képviselőtestületi-ülésen beszámolnom. Ha rövidre szeretném fogni beszámolómat, akkor azt kell mondanom,

Részletesebben

10,10% 24,56% 45,07% 3,97% 26,40%

10,10% 24,56% 45,07% 3,97% 26,40% Balatonkenese Város Önkormányzatának 2010. évi beruházási kiadásainak a feladatonként 2. sz. melléklet Beruházás megnevezése Teljes ktg önrész Kivitelezés tervezett kezdési éve Kivitelezés tervezett befejezési

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái

Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái 2017 Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye jelentősebb munkáinak bemutatása Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tornaterem

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 1/2014.(II.05) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről

Ágasegyháza Község Önkormányzat 1/2014.(II.05) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről Ágasegyháza Község Önkormányzat 1/2014.(II.05) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről Ágasegyháza Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 146/2014.(VII.16.) sz. képviselő-testületi határozat: 1. A Képviselő-testület bérüzemeltetési szerződést köt a celldömölki ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére a melléklet szerinti tartalommal. 2. A

Részletesebben

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Ügyrendi

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület április 29-i ülésének 3. napirendi pontjához

Előterjesztés a Képviselő-testület április 29-i ülésének 3. napirendi pontjához Előterjesztés a Képviselő-testület április 29-i ülésének 3. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 2013. évi költségvetés végrehajtásáról az alábbiakban számolok be. Piliscsév Község Önkormányzata

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Feladatalapú állami támogatások Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyéb működési célú kiegészítő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 22-i ülésére 1937-1/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2017. február 22-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 25.)

Részletesebben

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés

E G Y E K N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L. Előterjesztés Előterjesztés az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletének módosítására Előterjesztő: Dr. Miluczky Attila Polgármester Készítette: Szekeres Zsuzsanna Az önkormányzat a 2012. évi költségvetését

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 20-i ülésére 7415/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 20-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016.

Részletesebben

Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe következő rendelkezés lép:

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe következő rendelkezés lép: Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016.(..) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 25.) önkormányzati

Részletesebben

Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról

Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Döntés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetésének 1. számú módosításáról

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. Tárgy: Döntés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetésének 1. számú módosításáról ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 49/2014 Tárgy: Döntés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2014. évi költségvetésének 1. számú módosításáról Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester Előadó neve:

Részletesebben

az önkormányzat évi költségvetéséről

az önkormányzat évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017 (II28) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017 évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és

Részletesebben

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A biatorbágyi egyházak

Részletesebben

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása

1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 2. Biztonságos szociális ellátás fenntartása Helyi házi szociális gondozás munkakörülményeinek javítása - gépjármű csere 3. Infrastruktúra állapotának javítása Polgármesteri

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE Előterjesztés 1.napirendi ponthoz Tárgy: 2013. évi zárszámadás elfogadása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola 940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2012. (X. 19.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1

KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 KÖZMEGHALLGATÁS 2017. november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 Tájékoztató Nyergesújfalu { Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységéről A ktsv-t

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről.

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Hagyárosbörönd község Önkormányzata 8992 Hagyárosbörönd Fő u. 29. Telefon-fax: 92/560-030 92/560-031 E-mail: hborond@zelkanet.hu Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Az

Részletesebben

Az Önkormányzat évi bevételei

Az Önkormányzat évi bevételei . Az Önkormányzat bevételei 1. Intézményi működési bevételek 472 725 485 198 163 726 648 924 692 832 16,77 Önkormányzat 57 755 69 863 141 528 211 391 216 97 12,64 Polgármesteri Hivatal 16 1 16 1 1 533

Részletesebben

Kivonat a Dombóvári Német Kisebbségi Önkormányzat január 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 1/2009. (I.23.) sz. határozat

Kivonat a Dombóvári Német Kisebbségi Önkormányzat január 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 1/2009. (I.23.) sz. határozat Kivonat a i Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. január 23-i ülésének 1/2009. (I.23.) sz. határozat A i Német Kisebbségi Önkormányzat a 2008. évi költségvetésének módosítását az alábbiak szerint elfogadja:

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Kárpátaljai Csoma település támogatása Előterjesztő: Szabó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-ei ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs. Tárgy: Beszámoló a civil szervezetek 2014.

Részletesebben

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések 1. melléklet a /2012. ( ) önkormányzati rendelethez 2011. évi költségvetés CÍMREND Jogcím: I. Szálka Község Önkormányzata II. Szálkai Német Kisebbségi Önkormányzat I. Szálka Község Önkormányzata Kötelező

Részletesebben

Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(XII.18.) önkormányzati rendelete

Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(XII.18.) önkormányzati rendelete Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(XII.18.) önkormányzati rendelete Tardos Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 9/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

es évben megvalósult fejlesztések, beruházások as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve

es évben megvalósult fejlesztések, beruházások as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve 1. 2017-es évben megvalósult fejlesztések, beruházások 2. 2018-as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve előkészített pályázatok Belső átalakítás, teljes burkolatcsere

Részletesebben

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 30/2011. /VIII.31./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 30/2011. /VIII.31./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 0/0. /VIII../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

1. sz.melléklet. Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege. Adatok eft-ban. Bevételek

1. sz.melléklet. Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege. Adatok eft-ban. Bevételek 1. sz.melléklet Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege Bevételek Intézményi működési bevételek 10 854 10 854 5 791 53,35% Helyi adók 21 750 21 750 7 041 32,37% Egyéb sajátos

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA rendkívüli ülése könyvéből: 52/2012.(III.27.) sz. képviselő-testületi határozat: 1.) A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a jelenlegi szolgáltatóval fennálló közszolgáltatási szerződés megszüntetésének

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS

BESZÁMOLÓ PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1705461664 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT RÓMAI KATOLIKUS

Részletesebben

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre 2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,

Részletesebben

2017. évi éves fejlesztési terv

2017. évi éves fejlesztési terv ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi éves fejlesztési terv Elfogadva: a 33/2017. (III.30.) Kt. határozattal I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szakfeladatok kiadása

Szakfeladatok kiadása Szakfeladatok kiadása Adatok ezer/ft-ban 841126 Önkormányzati igazgatás 2009. évi 2010. évi ei. várh. ei. I. Személyi jellegű kiadás - Alapilletmény 33307,- 28811,- 31955,- Részfoglalkozt. -------- 1135,-

Részletesebben

A rendelet hatálya. A költségvetés rendje

A rendelet hatálya. A költségvetés rendje PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2010. (III. 18.) rendelete a Nagyközség 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II. 15.) rendelet módosítása Egységes szerkezetben Az önkormányzat

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére.

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére. Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Czövekné K. Veronika főtanácsos Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára,

Részletesebben

Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 KEOP-1.2.0/B/ 2013. július 29.-2014. január 29-ig próbaüzem. Jelenleg a helyreállítási

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /0. /V../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BESZÁMOLÓ a 2013. I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről BEVÉTELEK Az Önkormányzat bevételei 84,14 %-ban teljesültek az I-III. negyedévben, a Függő és átfutó kiadások figyelembevételével. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK:

Részletesebben

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:

Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek: B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2016. augusztus 16-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott

Részletesebben

Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2019. (I

Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2019. (I Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei 2019. évi költségvetéséről szóló 3/2019. (II.13.) önkormányzati rendeletéhez BEVÉTELEK 2019. évi

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Az önkormányzat 2011. évi kiadások módosított előirányzata eft-ban eft fő össz.eft

Az önkormányzat 2011. évi kiadások módosított előirányzata eft-ban eft fő össz.eft 3. melléklet a 1/2011. (II.21.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat 2011. évi kiadások módosított előirányzata eft-ban eft fő össz.eft 1.cím Önkormányzatok igazgatási tevékenysége 8 42869 1.alcím

Részletesebben

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1. Telefon: 42/533-500; Fax:42/533-509 E-mail: onkormanyzat@demecser.hu web: www.demecser.hu Kivonat Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2010. (III.13.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének

Részletesebben

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY NOVEMBER 21.

FALUGYŰLÉS VARSÁNY NOVEMBER 21. FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2018. NOVEMBER 21. Amiről szó esik: 2017-2018. évi BESZÁMOLÓ Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Varsányi Falugazdaság

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata

Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900

Részletesebben

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete KÖZMEGHALLGATÁS 2014. Előadó: Csige Tamás polgármester Az előadás felépítése 1) Tájékoztató a 2013-ben elért eredményekről, az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011.

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011. Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 124-4/2011. Tárgy: Emőd Város Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása Emőd Város Képviselő-testületének

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-i ülése 3. napirendi pontjához. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-i ülése 3. napirendi pontjához. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 13-i ülése 3. napirendi pontjához Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi költségvetéséről Az államháztartásról szóló 2011.évi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2011.(III.18.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2010.évi költségvetés megállapításáról szóló 2/2010.(II.18.)

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-én (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat az önkormányzat Gazdasági programjára

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 19/2009. (XI.26.) számú

Szatymaz Község Képviselő-testületének 19/2009. (XI.26.) számú Szatymaz Község Képviselőtestületének 19/009. (XI.6.) számú rendelete Szatymaz Község Képviselőtestülete a 009. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló 1/009. (II.1.) KT. rendeletét / a továbbiakban:

Részletesebben

Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

Az önkormányzat bevételi előirányzatainak módosítása forrásonként (e Ft-ban)

Az önkormányzat bevételi előirányzatainak módosítása forrásonként (e Ft-ban) .sz.melléklet Az önkormányzat bevételi előirányzatainak módosítása forrásonként (e Ft-ban) Bevételi forrás megnevezése Működési Felhalmozási Mindösszesen: Eredeti ei. Módosított ei. Eredeti ei. Módosított

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester

Bodorkós Ferenc polgármester Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről szóló polgármesteri beszámolót elfogadja. Gencsapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KIVONAT. 23/2015. (VIII.17.) TKM bizottsági határozat

KIVONAT. 23/2015. (VIII.17.) TKM bizottsági határozat Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának 2015. augusztus

Részletesebben

A közmeghallgatás meghívójában szereplő napirendekkel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom településünk lakosságának:

A közmeghallgatás meghívójában szereplő napirendekkel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom településünk lakosságának: Hejőbába Község Polgármesterétől 1 A közmeghallgatás meghívójában szereplő napirendekkel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom településünk lakosságának: 1.A 2008. évi gazdálkodás pénzügyi adatai:

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselőtestületének 5/2009. (IV.23.) KT. r e n d e l e t e

Szatymaz Község Képviselőtestületének 5/2009. (IV.23.) KT. r e n d e l e t e Szatymaz Község Képviselőtestületének 5/009. (IV..) KT. r e n d e l e t e Szatymaz Község Képviselőtestülete a 008. évi költségvetésről és annak végrehajtásáról szóló 4/007. (II.1.) KT. rendeletét / a

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2011. JÚNIUS 22. Pintérné Kanyó Judit polgármester

FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2011. JÚNIUS 22. Pintérné Kanyó Judit polgármester FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2011. JÚNIUS 22. Pintérné Kanyó Judit polgármester Pénzügyi helyzet 2010. évi költségvetés teljesítése összes bevétel: 237.240 e Ft összes kiadás: 238.603 e Ft 2011. évi költségvetés

Részletesebben

Polgármesterét l J e g y z j é t l

Polgármesterét l J e g y z j é t l Üi.sz.: 564/2012. Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterét l J e g y z j é t l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30-i ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

Galgamácsa Község Polgármestere Napirendi pont: Előterjesztés Galgamácsa Község Önkormányzatának 2015. május 28- i rendkívüli ülésére Pályázat- Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása

Részletesebben

Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézménye 2018. évi költségvetéséről szóló1/2018. (II.14.) önkormányzati rendeletéhez BEVÉTELEK 2018. évi

Részletesebben

3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének

Részletesebben

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház

FALUGYŰLÉS VARSÁNY. 2015. június 17. Közösségi Ház FALUGYŰLÉS VARSÁNY 2015. június 17. Közösségi Ház témák 2014. évi beszámoló Közös Önkormányzati Hivatal működése Az önkormányzat gazdálkodása Szociális helyzet Intézmények működése Adózási kérdések Start

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete Csanádpalota Nagyközség Önkormányzatának 2008. évi költségvetéséről szóló 1/2008. (I. 30.) ÖR. rendeletének

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Nyírpazony Község Önkormányzat összesített

Nyírpazony Község Önkormányzat összesített 1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.

Részletesebben