NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság"

Átírás

1 NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság

2 Összeállították: Dr. Tellné Horváth Zsuzsanna és Kálózi Erika koordinálásával a szakterület versenyfelelősei: Borbás Józsefné, Déri Tünde, Dombovári Mátyás, Farkas Péter, Fogarasi József, Glowacz Miklósné, Gál Zoltán, Kovács Gáborné, Kovács Sándorné, Kristóf Lajos, Dr. Lázár Piroska, Lipienné Krémer Ibolya, dr. Lengyel Sándor, Módos Gábor, Mohácsi Csilla, Molnárné Simon Éva, Nagy Áronné, Peresztegi Éva, Tóth Bernadett Szakmai vezető: Modláné Görgényi Ildikó A versenyszabályzat lektora: Vincze István Szerkesztette és szakmailag ellenőrizte: Plósz Antal Kiadja a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága Felelős kiadó: Modláné Görgényi Ildikó főigazgató-helyettes 2

3 Tartalomjegyzék Általános versenyszabályzat 6 1. A versenyszervezés alapjai 7 2. A tanulmányi versenyek célja 7 3. A verseny meghirdetése, formái, a részvétel feltételei, a jelentkezés módja A tanulmányi verseny meghirdetése A szakmai tanulmányi verseny formája A versenyben való részvétel feltételei és a jelentkezés módja 8 4. A verseny fordulói és részei A verseny fordulói Első forduló A második (döntő) forduló A versenyt (döntőt) rendező iskola A versenybizottság A versenyzők teljesítményének értékelése Többletpont a felvételi eljárás során A verseny jegyzőkönyve Záró rendelkezések Egyes szakmacsoportos versenyek előkészítése és lebonyolítása 18 Szakmacsoportos versenyszabályzat Egészségügy szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Szociális szolgáltatások szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Oktatás szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Gépészet szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport A verseny részei 49 3

4 6.2. Első forduló Második (döntő) forduló Informatika (szoftver) szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Vegyipar szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Építészet szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Könnyűipar szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Faipar szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Nyomdaipar szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Közlekedés szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Közgazdaság szakmacsoport 106 a) Közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan) A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló 108 b) Közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan) A verseny részei Első forduló 112 4

5 15.3. Második (döntő) forduló Ügyvitel szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Mezőgazdaság szakmacsoport A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Élelmiszer-ipari szakmacsoport A verseny részei Első forduló A versenyzők teljesítményének értékelése Második (döntő) forduló 145 5

6 ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT 6

7 1. A versenyszervezés alapjai (1) Az Nemzeti Erőforrás Minisztérium a szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak tanulmányi versenyeinek megszervezésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságát (NMH SZFI) bízta meg. (2) A versenyek szervezését a NMH SZFI által megbízott szakértők (versenyfelel ő- sök, koordinátorok stb.) segítik. (3) A versenyzők teljesítményét a NMH SZFI által felkért versenybizottság értékeli a jelen szabályzatban versenycsoportonként meghatározottak szerint. (4) Az Általános versenyszabályzat a szakmai tanulmányi versenyek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos valamennyi szakmacsoportra/versenycsoportra érvényes előírást tartalmazza. (5) Az egyes szakterületeken érvényes speciális előírásokat az Általános versenyszabályzathoz csatlakozó Szakmacsoportos versenyszabályzat foglalja össze. A versenyek pontos helyéről, időpontjáról a NMH SZFI honlapján közzétett VER- SENYFELHÍVÁS ad tájékoztatást. (6) A szakmai tanulmányi versenyeket a versenyszabályzat és a Versenyfelhívás előírásaival összhangban kell lebonyolítani. (7) A tanulmányi versenyeket a NMH SZFI készíti elő, és irányítja azok lebonyolítását. 2. A tanulmányi versenyek célja A tanulmányi versenyek célja: a tanulók felkészítése, érettségi vizsgájuk elősegítése, lehetőség biztosítása az érettségiző tehetséges tanulóknak a megmérettetésre, a kiemelkedő eredmények elérésére, a szaktanárok tehetséggondozó munkájának bemutatása, a szakközépiskolák oktató-nevelő munkájának versenyszintű értékelése, a kiemelkedő oktató-nevelő tevékenység ösztönzése és elismerése. 3. A verseny meghirdetése, formái, a részvétel feltételei, a jelentkezés módja 3.1. A tanulmányi verseny meghirdetése (1) A tanulmányi verseny meghirdetése a NMH SZFI honlapján ( kerül közzétételre. (2) A meghirdető minisztérium a verseny meghirdetésében kijelöli: a verseny versenycsoportjait, a versenyek helyét, időpontjait, a nevezési díjakat. 7

8 3.2. A szakmai tanulmányi verseny formája A Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyi versenyt szakmacsoportonként rendezik meg, tartalmában az adott szakmacsoport érettségi követelményében megfogalmazott ismeretanyagra épül A versenyben való részvétel feltételei és a jelentkezés módja (1) A Szakmacsoportos szakmai előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenyén az a tanuló indulhat, aki: az adott szakmacsoportos képzést folytató magyarországi szakközépiskolában tanulói jogviszonnyal rendelkezik, nappali rendszerű képzésben szakmacsoportos alapozó oktatásban vesz részt, és akinek a rendes érettségi vizsgája a versenykiírás tanévének májusjúniusi vizsgaidőszakában esedékes. (2) A versenyre a tanulóknak az iskola igazgatójánál kell jelentkezniük, a nevezéseket a NMH SZFI csak az iskoláktól fogadja el! (3) Az egyes szakmacsoportokra vonatkozó előírásokat a szakmacsoportos versenyszabályzatok tartalmazzák. (4) A versenyre nevezni a NMH SZFI honlapján leírt útmutató betartásával lehet. Az iskola igazgatója felelős azért, hogy a rendszerben rögzített adatok pontosak, valósak legyenek, és a jelentkezett tanulók megfeleljenek a versenykiírásban meghatározott feltételeknek. (5) A nevezési határidőt a meghirdetés tartalmazza. A megadott határidő után a NMH SZFI nem fogad további nevezéseket. (6) Az iskola a nevezéssel egyidejűleg kötelezettséget vállal a nevezett tanulók után a nevezési díj befizetésére. A nevezési díj összegét az első forduló írásbeli tételeinek átvétele előtt kell befizetni. A díjfizetést valamennyi, az első fordulóba nevezett tanuló után, a meghirdetés szerinti második (döntő) fordulót rendező iskola számlájára postai befizetéssel vagy átutalással kell teljesíteni. A második (döntő) fordulót rendező iskolák számlaszámát a NMH SZFI a honlapján közzéteszi. A második (döntő) fordulót rendező iskola a befizetett összegről kiállított számlát a nevezési díj beérkezését követő két héten belül megküldi a nevező iskoláknak. (7) A versenyekre nevezett tanulóknak ha külön értesítést nem kapnak a meghirdetett időpontban kell a versenyek helyszínén megjelenni. (8) A versenyzők személyazonosságát a személyi igazolvány, a szakmacsoportban történő versenyzésre való jogosultságát a szakközépiskolai bizonyítvány bemutatásával kell igazolni. Amelyik versenyző nem tudja bemutatni az előzőekben megnevezett okmányokat, a versenyben nem vehet részt. 4. A verseny fordulói és részei 4.1. A verseny fordulói A tanulmányi versenyre benevezett tanulók tudásának mérése, a legjobbak kiválasztása két fordulóban történik. (1) Az első és a második (döntő) forduló központi szervezésű. A verseny írásbeli és szóbeli versenyrészek teljesítéséből áll. 8

9 (2) A versenyek szakmai tartalmát a középszintű érettségi vizsga központi követelményei alapján a Szakmacsoportos versenyszabályzat tartalmazza. (3) Az első és második fordulóban a versenyzők központi feladatot kapnak. (4) Az iskolák az első fordulóra történő nevezést megelőzően saját hatáskörben válogató versenyeket szervezhetnek. (5) Az első forduló megtartására akkor kerülhet sor, ha a nevező iskolák száma minimum három Első forduló (1) Az első forduló célja a második (döntő) fordulóba jutó versenyzők kiválasztása. A versenyzők az első fordulóban elért pontszámaikat a második (döntő) fordulóba nem viszik tovább. (2) Az első forduló írásbeli feladatsorának szakmai tartalmát, szerkezetét, időtartamát, pontszámait a Szakmacsoportos versenyszabályzat tartalmazza A verseny első fordulójának megrendezése és szervezése (1) Az első forduló lebonyolítására a versenyzők iskolájában kerül sor. (2) Az első forduló központi írásbeli feladatlap(ok) megoldásából áll. (3) A központi feladatlapokat, továbbá a feladatok megoldásához szükséges segédanyagokat (a továbbiakban a feladatlap és a segédanyag együtt: feladatlap) és a javítási, értékelési útmutatókat a NMH SZFI készítteti el. (4) A NMH SZFI megszervezi a feladatlapok sokszorosítását, csomagolását. (5) A NMH SZFI a honlapján keresztül ad tájékoztatást a feladatlapok átadásának módjáról és idejéről. (6) Az igazgató az írásbeli versenytételeket tartalmazó feladatlapokat a csomagon meghatározott időpontig köteles elzárni oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (7) Az iskolákhoz zárt, biztonságos csomagolásban érkező feladatlapok kibontása a csomagon megjelölt időpontban háromtagú, a nevelőtestület tagjaiból álló bizottság előtt történik. A felbontás helyét, időpontját, a csomag (sértetlen vagy sérült, felbontott) állapotát és a jelenlévők nevét jegyzőkönyvben rögzíteni kell. (8) Az írásbeli versenyre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a versenyfeladat megoldását valamilyen rögzített módon, a versenyrész befejezését követően, a szaktanár által javítható formában kell elkészíteni (pl. rajz, műszaki rajz, számítástechnikai program). (9) Az írásbeli feladatok kidolgozásához rendelkezésre álló maximális időt a versenycsoportokra vonatkozó Szakmacsoportos versenyszabályzat tartalmazza. (10) Ha az írásbeli versenyt bármilyen esemény megzavarja, a kiesett idővel a rendelkezésre álló időt meg kell növelni. (11) Ha az írásbeli versenyen több feladatlapot kell megoldani, az egyes tárgyak írásbeli versenyéhez rendelkezésre álló idő felhasználásához, felosztásához a feladatlap további rendelkezéseket tartalmazhat. (12) Az írásbeli versenyen részt vevő tanulókat versenycsoportokba kell beosztani. A versenycsoportok megnevezését a versenyfelhívás tartalmazza. (13) A versenyteremben az ülésrendet a versenynap kezdetekor a felügyelő tanár - az előzetes csoportbeosztás alapján - úgy köteles kialakítani, hogy a versenyzők 9

10 egymást ne zavarhassák, és ne segíthessék. Egy versenyteremben több versenycsoport is elhelyezhető. (14) Az írásbeli versenyt olyan épületrészben kell megszervezni, amelynek felügyelete megfelelő módon biztosítható. Az írásbeli verseny időtartama alatt a versenyre elkülönített épületrészbe - a versenyzőkön és a felügyelő tanárokon, valamint az írásbeli verseny ellenőrzésére érkező hivatalos szervek képviselőin kívül - csak az igazgató engedélyével lehet belépni. A technikai berendezés igénybevételével készített írásbeli feladat esetében az elkülönített épületrészben - amennyiben ez a verseny biztonságos lebonyolításának érdekében szükséges - az igazgató engedélyével jelen lehet olyan személy, aki a technikai feltételek folyamatos biztosításáért felelős. (15) A verseny kezdetekor az igazgató a felügyelő tanár jelenlétében a versenytermekben megállapítja a jelenlévők személyazonosságát. Ezt követően ismerteti az írásbeli verseny szabályait, az elkövetett szabálytalanság következményeit, majd kiosztja a feladatlapokat. (16) A versenyzőknek a feladat elkészítéséhez útbaigazítás, segítség nem adható. (17) A versenyteremben és a folyosón gondoskodni kell az állandó felügyeletről. A felügyelő tanárok az igazgató által előre megállapított sorrendben, óránként váltják egymást. A felügyelő tanár feladata annak megakadályozása, hogy a versenyző meg nem engedett segédeszközt használjon, társaitól vagy más személytől segítséget vegyen igénybe. A terembe mobiltelefont bevinni tilos. Nem lehet felügyelő tanár az, aki az adott tantárgy oktatására jogosító végzettséggel, szakképzettséggel rendelkezik. (18) Az írásbeli versenyen csak a központilag kiadott feladatlapon, valamint az első fordulónak helyt adó intézmény bélyegzőjével ellátott lapokon lehet dolgozni. A rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával (golyóstollal) kell elkészíteni. A feladatlap előírhatja a számítógép használatát. A ki nem osztott feladatlapokat az írásbeli verseny befejezéséig az igazgató az irodájában őrzi. (19) A versenyzők az írásbeli versenyen a Szakmacsoportos versenyszabályzatban meghatározott eszközöket használhatják. Az íróeszközökről és a segédeszközökről a versenyzők gondoskodnak. A segédeszközöket a versenyzők egymás között nem cserélhetik. (20) A versenyző az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése előtt mindegyik átvett feladatlapon és az intézmény bélyegzőjével ellátott lapokon is feltünteti a nevét és osztályát, továbbá a versenynap keltét. (21) Az írásbeli verseny alatt a helyiséget csak indokolt esetben lehet elhagyni, lehetőleg egyidejűleg csak egy versenyzőnek. A folyosón a felügyelő tanár gondoskodik arról, hogy a versenyzők ne kerülhessenek kapcsolatba senkivel. (22) A helyiséget elhagyó versenyző átadja versenydolgozatát a felügyelő tanárnak, aki a távozás és a visszaérkezés pontos idejét rávezeti a jegyzőkönyvre, és - azon a helyen, ahol az írásbeli munka félbe maradt felírja a dolgozatra. Számítógépen történő megoldás esetén a központi feladatlapon jelöli a távozás, visszaérkezés pontos idejét, azon a helyen, ahol a versenyző a munkát megszakította. (23) Az írásbeli munka befejezése után a versenyző a versenydolgozat üresen maradt részeit (hátoldalt is), valamint a piszkozatlapokat köteles áthúzni. A megoldást tartalmazó versenydolgozatot az üres feladatlapokkal, a piszkozatot tartalmazó áthúzott lapokkal együtt belehelyezi a nevével ellátott borítékba, és nyitva átadja a 10

11 felügyelő tanárnak. A felügyelő tanár - a versenyző jelenlétében - ellenőrzi, hogy a versenydolgozat üresen maradt részeit és a piszkozatlapokat a versenyző áthúzta-e. Ezt követően a versenyző jelenlétében leragasztja a borítékot. A felügyelő tanár a jegyzőkönyvben feljegyzi a befejezés időpontját, és aláírja azt. A versenyző a boríték lezárása után távozik a verseny helyszínéről. (24) A felügyelő tanárok az írásbeli versenyről jegyzőkönyvet vezetnek. Minden versenycsoportról külön jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülésrendet és a verseny menetével kapcsolatos eseményeket. A jegyzőkönyvet a felügyelő tanár aláírja, majd az igazgatónak átadja. (25) Az igazgató az írásbeli versenyen vezetett jegyzőkönyveket, valamint a versenydolgozatokat tartalmazó borítékokat az üresen maradt feladatlapokkal együtt a kidolgozási idő lejártával átveszi a felügyelő tanároktól. A jegyzőkönyveket aláírásával lezárja, és a versenyiratokhoz mellékeli. (26) Ha a felügyelő tanár az írásbeli versenyen szabálytalanságot észlel, elveszi a versenyző versenydolgozatát, ráírja az elvétel pontos idejét, továbbá azt, hogy milyen szabálytalanságot észlelt, aláírja és visszaadja a versenyzőnek, aki folytathatja az írásbeli versenyt. A felügyelő tanár a folyosón lévő felügyelő tanár útján értesíti az igazgatót. (27) Az igazgató az írásbeli verseny befejezését követően haladéktalanul kivizsgálja a szabálytalanság elkövetésével kapcsolatos bejelentést. Megállapításait részletes jegyzőkönyvbe foglalja. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a versenyző és a felügyelő tanár nyilatkozatát, továbbá minden olyan eseményt, amely lehetővé teszi a szabálytalanság elkövetésének kivizsgálását. A jegyzőkönyvet a felügyelő tanár, az iskola igazgatója és a versenyző írja alá. A versenyző külön véleményét a jegyzőkönyvre rávezetheti. (28) Ha a versenyző az írásbeli versenyről neki fel nem róható okból elkésik, elkezdheti a versenyt, de ha befejezni nem tudja, vagy a megkezdett versenyről engedéllyel távozik, mielőtt a válaszadást befejezné, kérésére a részteljesítést értékelni kell. (29) Az előző pont alkalmazásában a versenyzőnek fel nem róható ok minden olyan, a versenyen való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a versenyző szándékos vagy gondatlan magatartására. (30) Az írásbeli verseny versenydolgozatait a szaktanár kijavítja, a hibákat, tévedéseket piros színű tintával megjelöli, és minden oldalt a kézjegyével lát el. (31) A versenykérdésekre kidolgozott megoldásokat a központi Javítási és értékelési útmutató alapján kell javítani és értékelni. (32) Ha a szaktanár a versenydolgozatok javítása során arra a feltételezésre jut, hogy a versenyző meg nem engedett segédeszközt használt, segítséget vett igénybe, megállapítását rávezeti a versenydolgozatra, és értesíti az igazgatót, aki a (27) pontban foglaltaknak megfelelően jár el. (33) A versenyzők számára a kijavított dolgozatok megtekintésének lehetőségét az iskolák biztosítják. Az esetleges versenyzői észrevételt az igazgató és egy szaktanár elbírálja. A megtekintésről és az észrevételek elbírálásáról jegyzőkönyvet kell vezetni. (34) A szaktanár a megtekintés után a versenydolgozatban lévő táblázat kijelölt helyére piros színnel rávezeti az általa javasolt végleges pontszámot, a javítás időpontját, majd aláírásával látja el, és az igazgató által meghatározott időben a borítékokkal együtt átadja az igazgatónak. Egy versenyző borítékjának tartalmaznia kell az 11

12 adott versenyző valamennyi, a versenyhez tartozó dokumentumát (feladatlapok, CD stb.). (35) Az igazgató az írásbeli verseny iratait versenycsoportok szerint szétválogatja és versenycsoportonként az alábbi iratokat továbbítja a NMH SZFI-nek: a versenyzők által elkészített, legalább az 50%-os teljesítményt elért versenydolgozatokat tartalmazó borítékokat, illetve egyes szakterületi versenyeknél a számítógépen elkészített feladatokat elektronikus adathordozón (CD-re írva) is. névsort, amely valamennyi, az írásbeli fordulón részt vett versenyző nevét és az írásbelin elért százalékos teljesítményét tartalmazza. A névsor első részében félkövér betűtípussal kérjük felsorolni a legalább 50%-os teljesítményt elért versenyzők nevét és az írásbelin elért százalékos teljesítményét. a szaktanárok esetleges írásbeli észrevételeit. A felsorolt iratokat versenycsoportonként abba az eredeti borítékba kell viszszahelyezni, amely a kitöltendő feladatlapokat tartalmazta, és ezeket együtt kell egy lezárt csomagban az alábbi címre postai úton megküldeni vagy személyesen átadni. Dr. Tellné Horváth Zsuzsa Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság, 1085 Budapest, Baross u 52. Kérjük, a borítékon feltüntetni: SZÉTV elődöntő dolgozat. (36) A lezárt csomag feladásakor célszerű a posta Tértivevénnyel, Kéztől-kézbe, Elsőbbséggel szolgáltatásait igénybe venni. Feladási határidő: április óra (37) Az első forduló egyéb iratait (jegyzőkönyvek, ülésrend stb.) az intézmény iratt á- rában egy évig meg kell őrizni. (38) A beérkezett iratokat a NMH SZFI adja át az illetékes versenybizottságnak. (39) A versenybizottság a jegyzőkönyvben rögzíti a beérkezett versenydolgozatok számát. (40) A beérkezett versenydolgozatokat a versenybizottsági értékelők kijavítják, a hibákat, tévedéseket zöld színű tintával megjelölik, majd a versenydolgozatban lévő táblázat kijelölt helyére rávezetik az általuk javasolt pontszámot, a javítás időpontját, és aláírásukkal látják el. (41) A versenyfelelős kitölti a versenyre vonatkozó előzetes összesítő táblázatot a versenyzők pontszámaival, rögzíti a versenyzők javasolt sorrendjét. (42) Az első fordulón elért előzetes eredményeket tartalmazó táblázatok a NMH SZFI honlapján, a honlapon közzétett időpontban tekinthetők meg. (43) Ha a honlapon közölt pontszám és az iskolai pontszáma között eltérés van, akkor a versenyző a NMH SZFI honlapján közzétett helyszínen és időpontban dolgozatát megtekintheti. A megtekintés során csak azokkal a feladatokkal kapcsolatban tehet észrevételt, amelyeknél az iskolai és a versenybizottsági javítás között eltérés van. (44) Az észrevételeket a versenybizottság bírálja el. (45) A megtekintésen tett észrevételt és a versenybizottság ezzel kapcsolatos döntését a versenyfelelős jegyzőkönyvezi. 12

13 (46) A versenyfelelős kitölti a versenyre vonatkozó végleges összesítő táblázatot a versenyzők pontszámaival, és rögzíti a versenyzők sorrendjét. (47) Az első fordulón elért végleges eredményeket tartalmazó táblázatok a NMH SZFI honlapján, a honlapon közzétett időponttól tekinthetők meg. (48) A második (döntő) fordulóba behívható tanulók maximális létszámát a Versenyfelhívás tartalmazza. Ezen belül a végleges létszámot a versenybizottság határozza meg az elért eredmények figyelembe vételével. (49) A második (döntő) fordulóba behívható tanulók névsorát csak a honlapon tesszük közzé. (50) Az első forduló írásbeli versenyrész lebonyolításának szabályszerűségét a NMH SZFI megbízottja a helyszínen ellenőrizheti A versenyzők teljesítményének értékelése A versenyzők első fordulón elért végleges eredményeit, valamint a versenyzők sorrendjét az írásbeli feladatsor összesített pontszámai alapján kell megállapítani. Az összesített pontszámok egyezősége esetén a sorrendet a Szakmacsoportos versenyszabályzatban foglaltak alapján kell megállapítani A második (döntő) forduló A megrendezésre és szervezésre vonatkozó általános szabályok (1) A verseny második (döntő) fordulójára a meghirdetésben meghatározott helyszínen kerül sor. (2) A második (döntő) forduló versenyrészeit, azoknak szakmai tartalmát, szerkezetét, időtartamát, pontszámait a versenyszabályzat szakmacsoportokra vonatkozó része tartalmazza. (3) A versenyek előkészítését, szervezését szakmacsoportonként versenyfelelős végzi. Egy iskolában lebonyolított két vagy több szakmacsoport versenye esetén a versenyt összefogó versenyfelelős koordinálja. A versenyfelelősöket, a koordinátorokat a NMH SZFI illetékes főigazgató-helyettese bízza meg. (4) A versenyzők személyazonosságát a személyi igazolvány, a szakmacsoportban való versenyzésre való jogosultságát a szakközépiskolai bizonyítvány bemutatásával kell igazolni. Amelyik versenyző nem tudja bemutatni az előzőekben megnevezett okmányokat, a versenyben nem vehet részt. (5) A versenyen részt vevő tanulókat versenycsoportokba kell beosztani. A versenycsoportok elnevezését betűjelek helyettesítik. A csoport betűjele és a versenyző által kihúzott sorszám adja a versenyző anonimitását biztosító azonosító jelet Az írásbeli versenyrész (1) Az írásbeli versenyrész helyszínére, a versenyzők elhelyezésére, a felügyelő tanárok feladatára és az itt nem szabályozottakra vonatkozó előírások megegyeznek az első fordulónál felsoroltakkal. (2) Az írásbeli versenyrész a központi feladatlapok megoldásából áll. A feladatlapokat, továbbá a feladatok megoldásához szükséges segédanyagokat (a továbbia k- ban a feladatlap és a segédanyag együtt: feladatlap) és a javítási, értékelési útmutatókat a NMH SZFI készítteti el. (3) A versenyzők az írásbeli versenyrész megkezdése előtt kihúzzák az azonosító jelüket. A felügyelő tanár a versenyszervező által szakmacsoportonként előzetesen 13

14 összeállított jegyzéken a versenyző adatai (a versenyző neve, születési helye és ideje, anyja neve, iskolája neve és címe) mellett feltünteti az azonosító jelet is. A jegyzéket a kitöltést követően egy borítékba kell helyezni, amelyet azonnal le kell zárni. A jegyzéket az igazgató a verseny végeredményének megállapításáig köteles elzárni oly módon, hogy illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (4) A versenyző a feladatlappal együtt kiosztott borítékra, a feladatlap minden oldalára, illetve az egyéb adathordozóra felírja az azonosító jelét. Név sehol sem szerepelhet. (5) Az igazgató az iskola körbélyegzőjének lenyomatával hitelesíti a jegyzéket tartalmazó borítékot, és azt a versenydolgozatokkal együtt a versenybizottság megbízottjának történő átadásig elzárja oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (6) Az írásbeli munka befejezése után a versenyző a versenydolgozat üresen maradt részeit (hátoldalt is), valamint a piszkozatlapokat köt eles áthúzni. A megoldást tartalmazó versenydolgozatot az üres feladatlapokkal, a piszkozatot tartalmazó áthúzott lapokkal együtt belehelyezi az azonosító jelével ellátott borítékba, és nyitva átadja a felügyelő tanárnak. A felügyelő tanár - a versenyző jelenlétében - ellenőrzi, hogy a versenydolgozat üresen maradt részeit és a piszkozatlapokat a versenyző áthúzta-e, illetve, hogy a borítékon, a versenydolgozat lapjain szerepel-e az azonosító jel. Ezt követően a felügyelő tanár a jegyzőkönyvben (ülé s- rend) feljegyzi a befejezés időpontját, majd a versenyző jelenlétében leragasztja a borítékot. A versenyző a boríték lezárása után távozik a verseny helyszínéről. A felügyelő tanár a dolgozatokat tartalmazó lezárt borítékot átadja az igazgatónak, aki a versenybizottság megbízottjának történő átadásig elzárja oly módon, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férhessen hozzá. (7) Az írásbeli verseny versenydolgozatait az értékelő kijavítja, a hibákat, tévedéseket piros színű tintával megjelöli, és minden oldalt a kézjegyével lát el. (8) A versenydolgozatokat a javítási, értékelési útmutató alapján kell javítani és értékelni. (9) A kijavított dolgozatokat a versenyzők a szóbeli versenyrész előtt megtekinthetik. Az esetleges versenyzői észrevételt a versenybizottság elbírálja. A megtekintésről és az észrevételek elbírálásáról jegyzőkönyvet kell felvenni A szóbeli versenyrész (1) A versenyfelelős a központi követelmények figyelembe vételével tesz javaslatot a szóbeli tételekre. (2) A 3 javaslat közül a versenybizottság választja ki a szóbeli versenyrész tételét, melyet a versenybizottság elnöke aláírásával hagy jóvá. (3) A szóbeli versenyen a versenybizottság tagjainak jelen kell lenni. Fel kell függeszteni a szóbeli vizsgát addig, ameddig a megfelelő számú bizottsági tag jelenléte nem biztosított. (4) A szóbeli verseny - beleértve a tételhúzást is - nyolc óra előtt nem kezdhető el, és legfeljebb tizennyolc óráig tarthat. (5) Minden versenyzőnek harminc perc gondolkodási időt kell biztosítani a felkészülésre. A felkészülési idő alatt a versenyző jegyzetet készíthet, de gondolatait szabad előadásban kell elmondania. (6) A versenyzők a felkészülés során egymással nem beszélgethetnek, egymást nem segíthetik. 14

15 (7) A tételben szereplő kérdések kifejtésének sorrendjét a versenyző határozza meg. (8) A versenyző útbaigazítás és támogatás nélkül, önállóan felel. A versenyző a tétel kifejtésében akkor szakítható félbe, ha súlyosan tévedett, vagy a rendelkezésre álló idő letelt. (9) A versenyzőt nem szabad félrevezetni, gondolkodásában, a tétel kifejtésében megzavarni. (10) A versenybizottság tagjai a tétellel kapcsolatosan a versenyzőnek kérdéseket tehetnek fel, ha meggyőződtek arról, hogy a versenyző a tétel kifejtését befejezte vagy a tétel kifejtésében elakadt, illetve súlyosan tévedett. (11) Ha a versenyző befejezte a tétel kifejtését, a versenybizottság elnöke, tagjai és a kérdező tanár rávezetik az általuk javasolt értékelést az értékelő lapra. (12) Ha a szóbeli versenyen a versenyző szabálytalanságot követ el (pl. társának segítséget nyújt vagy társa segítségét veszi igénybe, meg nem engedett eszközt használ), vagy a verseny rendjét zavarja, figyelmeztetni kell, hogy a szóbeli versenyt befejezheti ugyan, de ha a szabálytalanság elkövetését, a verseny rendjének megzavarását a versenybizottság megállapítja, az elért eredményt megsemmisítheti. A figyelmeztetést a verseny jegyzőkönyvében fel kell tüntetni. 5. A versenyt (döntőt) rendező iskola (1) A verseny második (döntő) fordulóját a NMH SZFI előzetes egyeztetése, majd a versenyrendezésre vonatkozó szándéknyilatkozat alapján a Versenyfelhívásban közzétett intézmény rendezi meg. (2) A rendező intézmény vezetője: a versenyfelelőssel/koordinátorral való egyeztetés alapján írásban bízza meg a versenyben közreműködőket az adott feladatra, előkészítteti a második (döntő) forduló versenyhelyszínét és a versenyhez szükséges eszközöket, a nyitó- és záróünnepség helyét, biztosítja a verseny nyugodt, biztonságos körülményeit, a versenybizottság működésének zavartalan feltételeit, 6. A versenybizottság hitelesíti a verseny költségvetés-tervezetét, gondoskodik arról, hogy az iskola által készített meghívókon értelemszerűen az alábbiak szerepeljenek: A 2011/2012. tanévi Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyi versenyt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatósága szervezésében, a Szolnoki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola rendezi. (1) Versenybizottságot versenycsoportonként kell létrehozni. A versenybizottság összetétele: elnök két versenybizottsági tag. A versenybizottság munkáját szakértők, vizsgáztató tanárok segítik. (2) A versenybizottság elnökét és tagjait a NMH SZFI főigazgató-helyettese kéri fel, elsősorban a szakmai szakértői és vizsgaelnöki névjegyzék alapján. 15

16 (3) A versenybizottság elnöke és tagjai akadályoztatásuk esetén írásban, a megbízólevelük visszaküldésével együtt legkésőbb a verseny időpontja előtt egy héttel értesítik a NMH SZFI főigazgató-helyettesét, aki új személyt kér fel a feladat ellátására. (4) A szóbeli versenyrészt csak a teljes versenybizottság előtt lehet megkezdeni, illetve folytatni. (5) Az elnök váratlan akadályoztatása esetén értesíteni kell a NMH SZFI főigazgatóhelyettesét, a továbbiakban annak intézkedése szerint kell eljárni. (6) A versenybizottság elnöke felelős a versenyek tisztaságáért, a versenybizottság munkájának megszervezéséért, az értékelés irányításáért. (7) Az elnök feladatai: irányítja a versenybizottság munkáját, jóváhagyja a szóbeli tételeket, a versenyek egyes részeinek megkezdése előtt előkészítő megbeszélést tart, ahol meghatározza a versenybizottság tagjainak feladatát, a versenyfelelős tájékoztatása alapján ellenőrzi a verseny előkészítését, a verseny megkezdése előtt közvetlenül is ellenőrzi a szükséges szakmai feltételek, az egészség- és munkavédelmi szempontból biztonságos versenykörülmények meglétét, ellenőrzi a versenyzők személyazonosságát, részvételük jogosságát, gondoskodik arról, hogy a versenyzőket tájékoztassák a verseny lebonyolításának módjáról, a versenyfeladatok megoldásával kapcsolatos formai tudnivalókról, áttekinti az írásbeli feladatok javítását, indokolt esetben javaslatot tesz a versenybizottságnak azok megváltoztatására, a szóbeli versenyrészen a versenybizottság tagjaival együtt értékeli a feleleteket, a verseny befejezésekor záró értekezlet tart, ahol értékeli a verseny előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok végrehajtását, valamint a versenyzők eredményeit és a verseny szakmai színvonalát; közreműködik a versenyzőknek adandó jutalmak elosztásában, az okmányok előkészítésében, a díjak kiosztásában, aláírja az Igazolásokat, jóváhagyja és aláírásával hitelesíti a verseny jegyzőkönyvét. (8) A versenybizottság tagjai az elnök által kijelölt részfeladatokat látnak el. (9) A feladatlapokat (vagy részfeladatokat) a javításban közreműködők aláírásukkal látják el. 7. A versenyzők teljesítményének értékelése (1) Az értékelés módját a szakmai sajátosságoknak megfelelően a szakmacsoportos versenyszabályzatok tartalmazzák. (2) A döntőbe jutott versenyző által elért eredményről a versenybizottság Igazolást állít ki. (3) A verseny eredményeinek kihirdetésére ünnepélyes keretek között kerül sor. (4) Valamennyi, a második (döntő) fordulón részt vevő tanuló "Emléklap"-ot kap. (5) A verseny I II III. helyezett tanulója az elismerő "Oklevél" mellett jutalomban is részesül. A versenybizottság dönt az egyéb jutalmak szétosztásáról. 16

17 (6) Az Igazolást, az Oklevelet a verseny után a NMH SZFI a versenyző iskolájának postai úton megküldi Többletpont a felvételi eljárás során A december 1-jétől hatályos, a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. sz. kormányrendelet 20. -a ca) pontja alapján a jelentkező a felsőoktatási intézmény szabályzatában meghatározottak szerint a felvételi eljárás során a Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyén elért helyezésért 80, helyezésért 40, helyezésért 20 többletpontra jogosult. 8. A verseny jegyzőkönyve A központi szervezésű első forduló és második forduló versenyekről részletes jegyzőkönyvet kell készíteni. (1) A jegyzőkönyv tartalmazza: a verseny megnevezését, a verseny helyét és időpontját, a versenybizottság tagjainak nevét, a versenyen részt vevő tanulók számát, a versenyre behívott tanulók adatait (az esetleges távolmaradók nevének és iskolájának megnevezésével), az elnök, illetve a versenybizottsági tagok értékelését a verseny feltételeiről, az előírások betartásáról, a szakmai színvonalról, a versenyzők részletes eredményeit, táblázatos formában, az átlagos pontszámot és teljesítmény-százalékot az összes versenyző pontszámának figyelembe vételével. A jegyzőkönyvet és a pontozólapot a versenybizottság elnöke és a versenyfelelős aláírásával hitelesíti. (2) A jegyzőkönyvhöz mellékelni kell: 9. Záró rendelkezések a megtekintést követően a versenyzők írásbeli versenydolgozatával kapcsolatos észrevételeit, és az arra hozott versenybizottsági döntést, a versenybizottság elnöke által hitelesített szóbeli feladatokat, a második forduló tekintetében a tételbontás és az írásbeli versenyrész jegyzőkönyvét, a szóbeli feleletek értékelő lapjait. (1) A versenyfelelős az első forduló és a második (döntő) forduló befejezése után a verseny dokumentumait (feladatlapok, értékelő lapok stb.), iratait leadja a NMH SZFI, ahol gondoskodnak az irattárazásról. (2) A verseny jegyzőkönyvét és a tanulóknak kiadott igazolások összesített listájának egy példányát, az igazolások másolatait a NMH SZFI irattárában kell elhelyezni. A verseny jegyzőkönyvét három évig, a versennyel kapcsolatos többi anyagot, iratot egy évig meg kell őrizni, utána selejtezhető. Az igazolások másolatai nem selejtezhetők. (3) Az első fordulókról készített jegyzőkönyveket a versenyzők iskolájában kell egy évig megőrizni, utána selejtezhetők. Ezeket a jegyzőkönyveket szükség esetén az értékelő bizottság/versenybizottság bekérheti. 17

18 (4) Az iskolák, illetve a nevezett versenyzők tudomásul veszik, hogy a nevezéssel alávetik magukat a Versenyfelhívásnak, illetve a Versenyszabályzatnak, és ennek értelmében azok ellen kifogást nem emelhetnek. (5) A NMH SZFI csak a jelen szabályzatában ismertetett módon megküldött nevezéseket fogadja el. (6) A központi első fordulóra benevezett tanulók számának megfelelően, a versenyköltségek részbeni fedezésére, a küldő iskola nevezési díjat fizet. A nevezési díj összegét a verseny meghirdetése tartalmazza. A nevezési díj megfizetése nem hárítható át a benevezett tanulóra! (7) A második (döntő) fordulón részt vevő tanulók szállás- és utazási költségei a küldő iskolát terhelik. (8) A versenyek indításakor és a versenyek folyamán előadódó rendkívüli helyzetben a NMH SZFI illetékes főigazgató-helyettesének, akadályoztatása esetén Dr. Tellné Horváth Zsuzsannának van intézkedési joga, aki írásban (telefaxon) is megküldi döntését a versenyfelelősnek. Ebben az esetben az intézkedéssel érintett verseny felelőse jegyzőkönyvet készít, amit a versenyt rendező oktatási intézmény igazgatója hitelesít. 10. Egyes szakmacsoportos versenyek előkészítése és lebonyolítása Egyes versenyrészek, illetve feladatok az iskolai rendszergazdáktól és a felügyelő tanároktól külön feltételek biztosítását kívánják meg. Az érintett versenyrészek: a Művelődési és kommunikációs alapismeretek II. írásbeli versenyrésze az Informatikai alapismeretek (második forduló) írásbeli versenyrésze az Ügyviteli alapismeretek írásbeli feladata Tárgyi feltételek (1) A terem berendezése A géptermet a számítógépes munkahelyre vonatkozó előírások figyelembevételével kell berendezni: A monitorok elhelyezése olyan legyen, hogy a szomszédos monitorra a fej jelentős elfordítása nélkül ne lehessen rálátni. (Megfelelőnek tűnik, ha kisebb, mint 20 fokos szög alatt látszik, vagy legalább 1,2 méter távolságban van.) A versenyhelyek száma a terem befogadóképességéig növelhető a szomszédos monitorkép kitakarásával. Ez megoldható paravánnal vagy a monitorra helyezett fülekkel. Utóbbi esetben a szomszédos diákok közötti papír alapú kommunikáció megakadályozására különös figyelmet kell fordítani. A terem berendezésének, illetve később az ültetési rend kialakításának fontos szempontja legyen, hogy a versenyző várható mozgása (mellékh e- lyiség megközelítése) ne zavarja a többiek munkáját. (2) A környezet A gépteremben étkezni nem lehet, enni- és innivaló a terembe nem vihető be! Innivalót a folyosón lehet biztosítani. A számítógépes versenykörnyezet kialakítása nagy gondosságot és odafigyelést igényel. Nem elegendő a számítógépek fizikai biztosítása, azok 18

19 megfelelő működését is garantálni kell. A teremben a versenyzők létszámán felüli tartalékgépeket kell biztosítani. A megfelelő működés biztosítása érdekében a versenykörnyezetet kellő időben elő kell készíteni. A gépeket javasolt hasonló feladatok megoldásával tesztelni, mert e nélkül nehezen deríthető ki, hogy minden szükséges szoftverkomponens jól működik-e. Minden gépen azonosra be kell állítani a rendszeridőt! A verseny ideje alatt a gépekről nem lehet elérhető egyetlen olyan állomány sem, amely nem tartozik a telepített programokhoz, és a várható feladatok megoldását segítheti. A Művelődési és kommunikációs alapismeretek II. írásbeli versenyrészén, valamennyi gépen az alábbi szoftvereket kell biztosítani: - szövegszerkesztő - előadás-tervező. Az Ügyviteli alapismeretek írásbeli versenyén valamennyi gépen az alábbi szoftvereket kell biztosítani: - Office 2003 vagy Office 2007 Az Informatikai alapismeretek (második (döntő) forduló) írásbeli versenyrészén valamennyi gépen az alábbi szoftvereket kell biztosítani: - a jelöltek által tanult általános célú programozási nyelv (Pascal, C, Java, Basic, C+) fejlesztői és futtató környezete, - a jelöltek által tanult általános célú relációs adatbázis-kezelő rendszer (MS Access, xbase, Oracle, stb.) fejlesztői és futtató környezete, - szövegszerkesztő program, - esetlegesen: Programtervező CASE eszköz, rajzoló program stb. A fenti eszközök használatát lehetővé tevő operációs rendszer és kiegészítő szoftverek (pl. vírusirtó stb.). Az üzembiztonság A versenyen alkalmazott gépek kiválasztásánál lényeges szempont az üzembiztos működés. Az üzembiztonságot befolyásolja az elektromos hálózat működése is. Ha gyakran előfordul hosszabb-rövidebb áramkimaradás, akkor célszerű előzetesen tájékozódni arról, hogy előreláthatólag terveznek-e ilyet a verseny időpontjában. Különösen figyelemmel kell lenni azokra az eszközökre, amelyek a versenyterem vagy a szerverek áramellátását veszélyeztetik. Ha valamelyik eredetileg kiválasztott számítógép működése a verseny előtti időszakban bizonytalan, akkor javasolt azt a versenyből kivonni. Lebonyolítás (1) A verseny előkészítése: a versenyen meg kell szüntetni a hálózati kapcsolatot a versenyen részt vevő számítógépek között, de a nyomtatást biztosítani kell, a versenyzők számára papíron rendelkezésre kell bocsátani leírást, amely a gép használatával kapcsolatos alapvető információkat tartalmazza. Ezen 19

20 fel kell tüntetni a bejelentkezés módját, a feladatok megoldásához biztosított szoftverek körét, a feladatbeadással kapcsolatos teendőket, a nyomtatáshoz használható nyomtató nevét, a leírás tartalmazza, hogy a versenyre biztosított idő lejárta után a szövegszerkesztő és táblázatkezelő programokat le kell zárni, de a számítógépet ellenőrzésre alkalmas állapotban (Windows vagy Total Commander vagy Windows Intéző) bekapcsolva kell hagyni. (2) A versenynapot/versenyt közvetlenül megelőző teendők: a gépek helyreállítása (partíciók visszatöltése), az internet elérésének letiltása a versenygépeken, a gépek közötti kommunikáció megakadályozása, rendszeridők beállítása/ellenőrzése, az irodai szoftverek hibátlan működésének ellenőrzése. (3) A felügyelő teendői a verseny előtt: Elfoglaltatja a versenyzőkkel a helyüket a verseny kitűzött időpontja előtt (min. 10 perccel előbb). A versenyig terjedő időnek elegendőnek kell lennie a versenyt megelőző szokásos teendők mellett arra is, hogy a versenyzők meggyőződjenek a gépek és a használni kívánt szoftverek működőképességéről. A verseny nem kezdhető el, amíg a felmerülő problémákat nem oldották meg. Kiosztja - a gépek bekapcsolási időtartama alatt - a Verseny előkészítése pont alatt említett leírást, amelyet a tanulók áttanulmányoznak. Amennyiben valamennyi tanuló befejezte az átolvasást, és a felmerült problémák rendeződtek, a verseny megkezdhető. Biztosítja a versenyzők részére a hozzáférést a forrásfájlokhoz. A versenyző, a versenyszervező által megadott meghajtón az azonosító jelével megegyező könyvtárat hoz létre. Kiosztja a versenytételt a versenyzőknek. (4) A felügyelő speciális teendői a verseny közben (5) Archiválás Meggyőződik arról, hogy a versenyzők elindítják a feladat megoldásához szükséges programo(ka)t. Felügyeli a munkavégzés folyamatát. A diákok panasza esetén a bejelentés időpontját bejegyzi a versenyjegyzőkönyvbe, egyidejűleg a folyosó-felügyelő útján értesíti a rendszergazdát. A hibaelhárítás kezdetének és befejezésének időpontját és a hiba okát (ide értendő a felhasználói hiba tényének megállapítása is!), az elvégzett tevékenység rövid leírását szintén feljegyzi a versenyjegyzőkönyvbe. A termet elhagyó diákok esetében a szokásos módon regisztrálja a terem elhagyásának, illetve a munka újrakezdésének időpontját, valamint a feladat beadásának időpontját. A verseny zárását követően a felügyelő tanár ellenőrzi, hogy a merevlemezen és a cserélhető adathordozón (amennyiben használata szükséges volt) azok a fájlok szerepelnek-e, amelyet a versenyző a borítólapon fel- 20

21 tüntetett, majd a versenyzőktől átveszi az adathordózókat. Engedélyt ad a gép kikapcsolására. Az összegyűjtött adathordozókat az ülésrenddel és egyéb, a versennyel kapcsolatos dokumentumokkal együtt leadja. A rendszergazda a beszedett adathordozókon található fájlokat (változtatás nélkül!) kinyomtatja, kivéve, ha ezt a versenyfeladat tartalmazza, és azok tartalmát legalább két példányban egyszer írható adathordozóra írja (CD-R vagy DVD-R a legalkalmasabb erre a feladatra) úgy, hogy valamennyi fájl az eredeti lezárás időpontját mutassa. Hibás, nem másolható/nyomtatható lemez esetén a gép merevlemezéről új másolatot készít lemezre. Az archivált anyagok jóságának (megnyithatóság, másolhatóság, nyomtathatóság) ellenőrzése után a gépek merevlemeze törölhető. Az iskola az egyik egyszer írható adathordozót, valamint a versenyzőktől beszedett adathordozókat bélyegző lenyomatával ellátott borítékban lezárva és biztonságos helyre elzárva tárolja az esetleges későbbi megtekintések céljára. A másik egyszer írható adathordozó a papírnyomatokkal együtt a javítást végző tanárhoz kerül, aki a pontozást a papírnyomatokon, az ellenőrzést pedig (különös tekintettel a tiltott műveletekre, a függv é- nyekre stb.) az adathordozón végzi. 21

22 SZAKMACSOPORTOS VERSENYSZABÁLYZAT 22

23 1. Egészségügy szakmacsoport Egészségügyi alapismeretek 1.1. A verseny részei Első forduló Második forduló Írásbeli versenyrész Írásbeli versenyrész Szóbeli versenyrész 180 perc 180 perc 20 perc 100 pont 100 pont 50 pont 1.2. Első forduló Az első forduló célja: a második (döntő) fordulóba jutó versenyzők kiválasztása. A versenyzők az első fordulóban elért pontszámaikat a második (döntő) fordulóba nem viszik magukkal. Írásbeli versenyrész 180 perc 100 pont Egészségügyi alapismeretek feladatlap Rövid válaszokat igénylő feladatok Teszt jellegű feladatok (Feleletalkotó feladatok) 50 pont 50 pont Általános információk A versenyző csak a kiosztott feladatlapon dolgozhat! Az írásbelin semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandó anyag a versenyszabályzatban foglaltakon kívül nincs. Az írásbeli versenyrészen összességében 180 perc áll a versenyzők rendelkezésére. Általános szabályok A központilag összeállított írásbeli feladatlap feladatai az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló többször módosított 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben a k ö- zépszintre meghatározott témákból kerülnek ki. A feladatlapban szereplő feladatok csak a vonatkozó kerettanterv tananyagát tartalmazhatják. Az írásbeli az alábbi témakörökre terjed ki: az emberi test felépítése és működésének felidézése az egészséges életmód, az egészség megőrzésével, prevencióval kapcsolatos tények felidézése a szomatikus, szociális és pszichés jelenségek közötti kapcsolatok felismerése az egészséges ember életkorok szerinti gondozásának leírása az elsősegélynyújtás fontos lépéseinek a leírása Az írásbeli feladatlap formai és tartalmi jellemzői A feladatok formai szempontból a következők: Feleletválasztó feladatok (teszt jellegű) egyszerű választás (Húzza alá!) illesztés (párosítás, csoportosítás) sorrend meghatározása Feleletalkotó feladatok (rövid válaszokat igénylő) 23

24 rövid válasz (meghatározás) több jellemző felsorolása/megnevezése adatok kiegészítése ábrák értelmezése. Témakörök, arányok: Egészségfejlesztés 30% Anatómia 40% Gondozástan 20% Elsősegélynyújtás 10% A feladatok jellemzői: Az írásbeli feladatlap kérdéssorai az előírt ismeret és képesség jellegű követelményeknek felelnek meg. A rövid válaszokat igénylő feladatok esetenként egy-egy részfeladatot is tartalmazhatnak. Teszt jellegű feladatok Rövid választ igénylő feladatok Kompetencia % Alapfogalmak ismerete, definiálása 10 Összefüggések ismerete, megértése 20 Tájékozódás az ember szomatikus felépítésében, működésében 20 Alapfogalmak használata 10 Összefüggések értelmezése 10 Tájékozódás az ember szomatikus felépítésében, működésében 20 Szakkifejezések használata 10 Összesen 100 Lehetséges feladattípusok 1. Fogalmak meghatározása, magyarázata, hozzárendelése állításokhoz 2. Folyamatszakaszok sorrendjének megállapítása 3. Ok-okozati összefüggések felismerése 4. Ábrák felismerése, ábraelemzés 5. Tényadatok rendezése megadott szempontok szerint Az írásbeli feladatlap értékelése A feladatok értékelésénél kötelező a központilag összeállított javítási-értékelési útmutató alkalmazása. A javítás során a javítási-értékelési útmutatóban meghatározott pontozást kell alkalmazni. A versenyzők teljesítményének értékelése A versenyzők első fordulóban elért végleges eredményeit az írásbeli feladatsor összesített pontszámai alapján kell megállapítani. Az összesített pontszámok egyenlősége esetén a sorrendet a feleletalkotó feladatok összesített pontszáma alapján kell meghatározni. További pontegyenlőség esetén a sorrendet a versenybizottság dönti el. 24

25 1.3. Második (döntő) forduló Írásbeli versenyrész Szóbeli versenyrész 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont Feladatlap Teszt jellegű feladatok Rövidválaszokat igénylő feladatok Az egészségügyi alapismeretek tételsor alapján témakörök bemutatása 60 pont 40 pont Írásbeli versenyrész Általános információk A versenyző csak a kiosztott feladatlapon dolgozhat! Az írásbelin semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandó anyag a versenyszabályzatban foglaltakon kívül nincs. Az írásbeli versenyrészen összességében 180 perc áll a versenyzők rendelkezésére. Általános szabályok A központilag összeállított írásbeli feladatlap feladatai az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló többször módosított 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben az emelt szintre meghatározott témákból kerülnek ki. Az írásbeli az alábbi témakörökre terjed ki: az emberi test szerkezetének és működésének felidézése az életműködések jellemzésére latin szakkifejezések használatával, az egészséges életmód, az egészség megőrzésével, prevencióval kapcsolatos tények felidézésére, a szomatikus, szociális és pszichés jelenségek közötti kapcsolatok felismerése, ok-okozati összefüggések jellemzésére, az egészséges ember életkorok szerinti gondozásának leírása, alkalmazás szintű feladatok megoldására, az elsősegélynyújtás fontos lépéseinek a leírása, alkalmazás szintű feladatok megoldására, az egészséges és beteg ember általános megtekintésének leírására, ok-okozati összefüggések jellemzésére, alkalmazás szintű feladatok megoldására, Az írásbeli feladatlap formai és tartalmi jellemzői A feladatok formai szempontból a következők: Feleletválasztó feladatok (teszt jellegű): - egyszerű választás (Húzza alá!) - illesztés (párosítás, csoportosítás) - sorrend meghatározása. Feleletalkotó feladatok (rövid válaszokat igénylő): - rövid válasz (meghatározás) - több jellemző felsorolása/megnevezése - adatok kiegészítése - ábrák értelmezése. 25

Rendészeti alapismeretek

Rendészeti alapismeretek Tájékoztató a Rendészeti alapismeretek kétszintű érettségi vizsga II-III. írásbeli vizsgarészének előkészítéséhez és lebonyolításához az iskolai rendszergazdáknak és a felügyelő tanároknak Tárgyi feltételek

Részletesebben

1. Egészségügy szakmacsoport Egészségügyi alapismeretek

1. Egészségügy szakmacsoport Egészségügyi alapismeretek 1. Egészségügy szakmacsoport Egészségügyi alapismeretek 1.1. A verseny részei Első forduló Második forduló Interaktív versenyrész Írásbeli versenyrész Szóbeli versenyrész 180 perc 180 perc 20 perc 100

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2015-2016. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Összeállították: Dr.

Részletesebben

1. A VERSENYSZERVEZÉS ALAPJAI

1. A VERSENYSZERVEZÉS ALAPJAI TARTALOMJEGYZÉK 1. A VERSENYSZERVEZÉS ALAPJAI... 3 2. A SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK CÉLJA... 3 3. A VERSENYEK MEGHIRDETÉSE, A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI, A JELENTKEZÉS MÓDJA... 4 3.1. A tanulmányi versenyek

Részletesebben

ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK. számára

ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK. számára ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK számára 2015-2016. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 1 Összeállította: Csomor Katalin koordinálásával Isaszegi

Részletesebben

NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság

NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2013-2014. NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság Összeállították:

Részletesebben

Érettségi vizsga május-június

Érettségi vizsga május-június Érettségi vizsga 2019. május-június https://www.oktatas.hu 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet 40/2002. (V. 24.) OM rendelet korábbi feladatlapok, javítási útmutatók, idegen nyelvekhez letölthető hanganyag

Részletesebben

ÉRETTSÉGI 2015. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK. Tálas Valéria igazgatóhelyettes. vali@begart.hu 20/3393740

ÉRETTSÉGI 2015. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK. Tálas Valéria igazgatóhelyettes. vali@begart.hu 20/3393740 ÉRETTSÉGI 2015. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOKNAK Tálas Valéria igazgatóhelyettes vali@begart.hu 20/3393740 JOGSZABÁLYOK 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet

Részletesebben

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2010-2011. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET Összeállították: Nádráné

Részletesebben

Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján)

Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján) Tudnivalók a kétszintű érettségivel kapcsolatban (a 100/1997.(VI.13.) Korm.rend. alapján) 1. Az érettségi vizsga anyaga: az általános és vizsgakövetelményekben leírtak szerint 2. Érettségi vizsga közép-

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A SZAKMACSOPORTOS SZAKMAI ELŐKÉSZÍTŐ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2014-2015. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Összeállították: dr.

Részletesebben

Érettségi vizsga május-június

Érettségi vizsga május-június Érettségi vizsga 2017. május-június www.vmg.vm-knyek.hu Jogszabályi háttér Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról (100/1997.(VI.13.) Korm.r.) hatályos 2017.01.02-től Az érettségi vizsga részletes

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA

EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA A vizsga részei EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont

Részletesebben

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: 52 344 01 0000 00 00)

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: 52 344 01 0000 00 00) NGM Közlemény a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 2012/2013-as tanévi Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének (OSZTV) meghirdetéséről A számviteli

Részletesebben

14. Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek

14. Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek 14. Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek 14.1. A verseny részei Első forduló Második (döntő) forduló Interaktív versenyrész Írásbeli versenyrész

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. tanévre hatályos: 2015.11.12 - Jelen versenyfelhívás az emberi erőforrások

Részletesebben

GYÖNGYHALÁSZAT TEHETSÉGGONDOZÓ TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA

GYÖNGYHALÁSZAT TEHETSÉGGONDOZÓ TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA GYÖNGYHALÁSZAT TEHETSÉGGONDOZÓ TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA Összeállította: Pomázi Zsóka versenyfelelős TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 3 1. Bevezetés 4 2. A tanulmányi versenyek célja 4 3. A verseny meghirdetése,

Részletesebben

INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont

INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja NINCS NINCS A vizsgabizottságot

Részletesebben

A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 2011-2012 évi érettségi vizsgaszabályzata

A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 2011-2012 évi érettségi vizsgaszabályzata A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 20112012 évi érettségi vizsgaszabályzata 1. A vizsgaszabályzat célja, hatálya Vizsgaszabályzatunk célja a 100/1997. (VI.13.) Korm.

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2016-2017. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Összeállították: Gyetvai

Részletesebben

INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2018-2019. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Összeállították:

Részletesebben

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása az 55 723 01 OKJ azonosítószámú Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2018/2019. tanévre 2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás hatályos

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM AZ ÁGAZATI ÉS ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK VERSENYEINEK VERSENYSZABÁLYZATA 2017-2018. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Összeállították: Marton

Részletesebben

NCT Akadémia Közhasznú Nonprofit Kft.

NCT Akadémia Közhasznú Nonprofit Kft. NCT Akadémia Közhasznú Nonprofit Kft. Országos CNC programozás és gépkezelés szakmai verseny 2011/2012 1 Összeállították: Apostol Attila Dranka Róbert Dr. Sipos Jenő Végh István Szakmai vezető: Apostol

Részletesebben

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA A nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont

EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök: A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot

Részletesebben

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK MEGJELENÉS A VIZSGÁN A VIZSGA KEZDETE ELŐTT 30 PERCCEL VISELET: EGYENRUHA TEREMBEOSZTÁS HIRDETŐTÁBLÁN A VIZSGATEREMBEN CSAK A FELÜGYELŐ TANÁR JELENLÉTÉBEN SZABAD TARTÓZKODNI ÁLTALÁNOS

Részletesebben

HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán

Részletesebben

ARTISTA ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 120 perc 15 perc 100 pont 50 pont

ARTISTA ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 120 perc 15 perc 100 pont 50 pont ARTISTA ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra

Részletesebben

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁ- NYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁ- NYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁ- NYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT OSZTV, VALA- MINT KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT SZKTV)

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ, A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE

Részletesebben

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév VERSENY KATEGÓRIA: EGYÉNI A verseny célja: a belügyi rendészeti tantárgyat tanulók közül a tehetségek kiválasztása és motiválása

Részletesebben

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Bolgár, görög,

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

EGÉSZSÉGÜGYI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA EGÉSZSÉGÜGYI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok

Részletesebben

Országos versenyek szabályzat

Országos versenyek szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 24. sz. melléklet Országos versenyek szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A vizsgát érintő tartalmi és eljárásbeli tudnivalók A tájékoztatót a 40/2002. (V. 24.) OM rendelet 1/A - nak megfelelően tesszük közé. A dokumentum terjedelménél fogva sem térhet

Részletesebben

INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 120 pont 15 perc 30 pont A vizsgán

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ, A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT ÉS POSTAI

NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT ÉS POSTAI NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT ÉS POSTAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS OSZTV, VALAMINT KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT

Részletesebben

A Pogány Frigyes Szakközépiskola

A Pogány Frigyes Szakközépiskola K-292/2013 A Pogány Frigyes Szakközépiskola Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata 2013. augusztus 30. 1 A tanulmányok alatti vizsgák eljárási szabályai A tanulmányok alatti vizsga vizsgabizottsága A vizsgabizottság

Részletesebben

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK

II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK II. Az oktatásért felelős miniszter által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek ORSZÁGOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NEMZETISÉGI TANULMÁNYI VERSENYEK I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Bolgár, görög,

Részletesebben

Érettségi vizsga május-június

Érettségi vizsga május-június Érettségi vizsga 2015. május-június www.oh.gov.hu 100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet 40/2002. (V. 24.) OM rendelet korábbi feladatlapok, javítási útmutatók, idegen nyelvekhez letölthető hanganyag 100/1997.

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2008-2009. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNİTTKÉPZÉSI INTÉZET Összeállította: Nádráné Tóth Borbála osztályvezetı koordinálásával

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos: 2014.10.20 2014. HÉ 53. szám EMMI felhívás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ

VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ VIZSGÁZÓKNAK SZÓLÓ RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓ A JAVÍTÓVIZSGÁKKAL KAPCSOLATBAN Javítóvizsgát tehet az a tanuló, aki tanév végén legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott. A javítóvizsgán számon

Részletesebben

SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására

Részletesebben

A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete

A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete Győr 2013 TANULMÁNYI IDŐ ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA 1. A vizsgaszabályzat jogi kerete 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT OSZTV, VALAMINT KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT SZKTV) 2017/2018

Részletesebben

TUDNIVALÓK 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL

TUDNIVALÓK 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL TUDNIVALÓK A 2014-ES ÉRETTSÉGIRŐL Az írásbeli és szóbeli vizsgák időrendje: Írásbeli vizsgák időpontjai: Középszintű érettségi vizsgák Emelt szintű érettségi vizsgák Időpontok magyar nyelv és irodalom

Részletesebben

INFORMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

INFORMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA INFORMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 120 pont 120 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja vonalzó NINCS vonalzó NINCS A vizsgabizottságot

Részletesebben

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakk 2. oldal 2. Versenyrész 2. Versenyrész Számítógépes P

Magyar joganyagok - NGM közlemény - a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakk 2. oldal 2. Versenyrész 2. Versenyrész Számítógépes P Magyar joganyagok - NGM közlemény - a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakk 1. oldal NGM közlemény a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 23/2008.

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre hatályos: 2013.12.16 - z Emberi Erőforrások Minisztériuma a szakképzésről szóló

Részletesebben

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT OSZTV, VALAMINT KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT SZKTV) 2016/2017

Részletesebben

2018. május júniusi vizsgaidőszak

2018. május júniusi vizsgaidőszak 2018. május júniusi vizsgaidőszak A vizsga napján 7.30-ra illetve 13.30-ra (földrajz) kell a vizsgázónak érkeznie iskolai egyenruhában. A vizsgázók a középszintű vizsgák előtt a földszinti aulában gyülekeznek.

Részletesebben

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont

Részletesebben

Érettségi tájékoztató

Érettségi tájékoztató Érettségi tájékoztató 2019. május-júniusi vizsgaidőszakról 2019. március 13. Érettségi tájékoztató 2019 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika

Részletesebben

INFORMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

INFORMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA INFORMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Gyakorlati vizsga Gyakorlati vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont

Részletesebben

HELYI SZAKASZVIZSGA SZABÁLYZAT

HELYI SZAKASZVIZSGA SZABÁLYZAT HELYI SZAKASZVIZSGA SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. január 20.-ától visszavonásig Nagy László igazgató 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakaszvizsga fajtája, célja... 3 3. A helyi szakaszvizsga

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Tanulmányok alatti vizsgát kell tennie azoknak a tanulóknak, akiknek félévi vagy év végi osztályzatait évközi teljesítményük és érdemjegyeik alapján nem lehetett

Részletesebben

SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2011/2012 NMH SZAK- ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI IGAZGATÓSÁG Összeállították: Dr. Tellné Horváth Zsuzsanna koordinálásával

Részletesebben

VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. tárolására és megjelenítésére nem

VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. tárolására és megjelenítésére nem VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép

KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható

Részletesebben

TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A ÉVI ŐSZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA

TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A ÉVI ŐSZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A 2016. ÉVI ŐSZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA 1. Az érettségi vizsgák vizsgaszabályzatát a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet tartalmazza. A kormányrendelet

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2009/2010 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET 1 Összeállították: Nádráné Tóth Borbála

Részletesebben

INFORMATIKA SZAKMACSOPORT SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

INFORMATIKA SZAKMACSOPORT SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ INFORMATIKA SZAKMACSOPORT SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2013/2014 NMH SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI IGAZGATÓSÁG Összeállította:

Részletesebben

Vizsgaszervezés rendje 2013.

Vizsgaszervezés rendje 2013. Vizsgaszervezés rendje 2013. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint vizsgaszervező a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet, a 9/2008. (VI. 28.)

Részletesebben

VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2015/2016. tanév

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2015/2016. tanév Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről 2015/2016. tanév Általános tudnivalók Megjelenés: - Kezdés előtt legalább fél órával - Egyenruhában Terembeosztás: - Bejáratnál - Tanterem ajtaján Általános tudnivalók

Részletesebben

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖZLEKEDÉSI ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA (KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT OSZTV, VALAMINT KÖZLEKEDÉSI SZAKMACSOPORT SZKTV) 2014/2015.

Részletesebben

Érettségi tájékoztató

Érettségi tájékoztató Érettségi tájékoztató 2018. május-júniusi vizsgaidőszakról 2018. március 26 és 27. Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2018 1 Írásbeli érettségi vizsgák ideje (1. hét) 2017.

Részletesebben

Kandó Kálmán Szakképző Iskola. Vizsgaszabályzat. Készítette: dr. Tóth István igazgató. Tatabánya, szeptember 03.

Kandó Kálmán Szakképző Iskola. Vizsgaszabályzat. Készítette: dr. Tóth István igazgató. Tatabánya, szeptember 03. Kandó Kálmán Szakképző Iskola Vizsgaszabályzat Tatabánya, 2012. szeptember 03. Készítette: dr. Tóth István igazgató Készült a 20/2012. EMMI rendelet alapján A tanuló osztályzatait évközi teljesítménye

Részletesebben

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2016/2017. tanév

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2016/2017. tanév Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről 2016/2017. tanév Általános tudnivalók Megjelenés: - Kezdés előtt legalább fél órával - Egyenruhában Terembeosztás: - Bejáratnál - Tanterem ajtaján Általános tudnivalók

Részletesebben

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ FORDULÓ: Az első forduló a verseny meghirdetésnek megfelelően interaktív formában kerül megrendezésre. Az első forduló versenyrész

ELŐDÖNTŐ, ELSŐ FORDULÓ: Az első forduló a verseny meghirdetésnek megfelelően interaktív formában kerül megrendezésre. Az első forduló versenyrész Tájékoztató a 2017/2018. tanévi ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak verseny (továbbiakban: ÁSZÉV) első fordulójának lebonyolításához Az alábbi tájékoztató a Versenyszabályzat kiegészítéseként

Részletesebben

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2013/2014. tanév

Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2013/2014. tanév Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről 2013/2014. tanév Általános tudnivalók Megjelenés: - Kezdés előtt legalább fél órával - Egyenruhában Terembeosztás: - Bejáratnál - Tanterem ajtaján Általános tudnivalók

Részletesebben

TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A ÉVI TAVASZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA

TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A ÉVI TAVASZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA TARTALMI ÉS ELJÁRÁSBELI TUDNIVALÓK A 2018. ÉVI TAVASZI VIZSGAIDŐSZAKBAN ÉRETTSÉGIZŐK SZÁMÁRA 1. Az érettségi vizsgák vizsgaszabályzatát a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet tartalmazza. A kormányrendelet

Részletesebben

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelet szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont

KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot

Részletesebben

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A 2016. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A B C 1. Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga 2. magyar nyelv és irodalom Középszintű érettségi írásbeli vizsga magyar nyelv és irodalom, magyar mint

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET A MINISZTERELNÖKI HIVATAL HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2009/2010 NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZET Összeállították: Nádráné Tóth Borbála osztályvezető

Részletesebben

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény

A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény vizsgaszabályzata Hatályos: 2012. év szeptember hó 1. napjától 1 I. A tanulók munkájának értékelése - A tanuló osztályzatait évközi teljesítménye és érdemjegyei

Részletesebben

TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN

TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges

Részletesebben

TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA

TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA TERVEZET AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA Budapest 2006 AZ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK VERSENYSZABÁLYZATA

Részletesebben

TÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont. és megjelenítésére nem

TÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont. és megjelenítésére nem TÁVKÖZLÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot

Részletesebben

Érettségi tájékoztató

Érettségi tájékoztató Érettségi tájékoztató 2015. május-júniusi vizsgaidőszakról 2015. március - április Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2015 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak:

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2013/2014. tanévre

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2013/2014. tanévre Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2013/2014. tanévre I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

Részletesebben

Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről

Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről Megjelenés délelőtti vizsgák esetén 7. 30 perc, délután 13.30 perc! A felügyelő tanároknak

Részletesebben

Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése

Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC. Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma ZIRC Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata, részei és értékelése 2017 1.1 A vizsgaszabályzat hatálya Jelen vizsgaszabályzat hatálya kiterjed az

Részletesebben

2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE. A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak megállapítása,

2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE. A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak megállapítása, 2. számú melléklet TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK RENDJE Törvényi háttér: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet A tanulmányok alatti vizsgák célja azon tanuló osztályzatainak

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMACSOPORTRA VONATKOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMACSOPORTRA VONATKOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMACSOPORTRA VONATKOZÓ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYSZABÁLYZATA 2010/2011. NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI

Részletesebben

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje)

Középfokú iskolai felvételi tájékoztató (A felvételi eljárás rendje) Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 2400 Dunaújváros, Kossuth Lajos u. 10/A OM azonosító: 201471 Tel: 25/402-192, 25/410-254 Fax: 25/402-192 E-mail cím: igazgato@keri-dunaujvaros.hu

Részletesebben

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre

Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre Országos tanulmányi versenyek meghirdetése a 2012/2013. tanévre I. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

TUDNIVALÓK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA MENETÉRŐL

TUDNIVALÓK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA MENETÉRŐL TUDNIVALÓK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA MENETÉRŐL ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga kezdete előtt fél órával meg kell érkezni (általában fél 8-ra). Ünneplőben kell jönni. 7.35-kor igazgatói tájékoztató és a csoportbeosztás

Részletesebben

KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN

KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges

Részletesebben

TUDNIVALÓK A 2013. ÉVI ÉRETTSÉGI VIZSGÁKKAL KAPCSOLATBAN

TUDNIVALÓK A 2013. ÉVI ÉRETTSÉGI VIZSGÁKKAL KAPCSOLATBAN TUDNIVALÓK A 2013. ÉVI ÉRETTSÉGI VIZSGÁKKAL KAPCSOLATBAN Az írásbeli és szóbeli vizsgák időrendje: Írásbeli vizsgák Középszintű érettségi vizsgák Emelt szintű érettségi vizsgák Időpontok Kezdés nemzetiségi

Részletesebben