PHD-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kiss-Koczka Éva. Az erény mestersége David Hume morálfilozófiájának két olvasata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PHD-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kiss-Koczka Éva. Az erény mestersége David Hume morálfilozófiájának két olvasata"

Átírás

1 PHD-DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Kiss-Koczka Éva Az erény mestersége David Hume morálfilozófiájának két olvasata Filozófia Doktori Iskola Pécs 2013

2 Kutatásai feladat David Hume morálfilozófiai gondolatait két írása, az Értekezés az emberi természetről 1, valamint a Tanulmány az erkölcs alapelveiről 2 alapján rekonstruálhatjuk. A Hume etikáját ismertető tanulmányok a két írást gyakran kezelik egységes egészként, felváltva használva az egyes paragrafusokat a hume-i gondolatok pontosabb megvilágítására. A Hume kutatók körében ugyanakkor régóta vita tárgyát képezi, hogy a két mű mennyiben feleltethető meg egymásnak. Dolgozatomban az egyes problémakörök ismertetésén túl azt vizsgálom, hogy mennyiben változott meg Hume álláspontja a két könyv megjelenése között eltelt időben. Amellett érvelek, hogy összhangban Hume állításával és ellentétben a kortárs meggyőződéssel, Hume valóban sikeresebben fejti ki álláspontját a Tanulmányban. A hume-i morálpszichológia Halva születetten hagyta el a nyomdát 3 ezekkel a szavakkal jellemzi Hume az Értekezést, amelyet mindössze 27 éves korában publikált, és amellyel filozófiai hírnevét kívánta megalapozni. Fiatalkori írása azonban nem talált kedvező fogadtatásra. Az idézet tanúsága szerint Hume maga is elismerte annak gyengeségeit, bár egész végig hitt abban, hogy a negatív visszhang kizárólag a stílusbeli esetlenségekkel magyarázható. Ez a meggyőződés inspirálta, hogy az Értekezés három könyvét rövidítve és némileg átdolgozva külön-külön is megjelentesse. Ennek a projektnek a részeként jelent meg az Értekezés harmadik könyvét összefoglaló írása, a Tanulmány az erkölcs alapelveiről. Hume erkölcsfilozófiájának alapvető célkitűzése, hogy az erkölcsi viselkedést az emberi természet sajátosságaira hivatkozva magyarázza. Véleménye szerint hibás minden olyan megközelítés, amely ennek fontosságát elhanyagolja, vagy tévesen mutatja be az emberi természetet. Hume szerint az egyik leggyakoribb tévedés, amelyet a morálfilozófusok elkövetnek, racionalitásunk túlhangsúlyozása. Az ész csak rabszolgája a szenvedélyeknek, s meg is kell maradjon ennél, nem igényelhet magának más feladatot, mint szolgálni és engedelmeskedni nekik. 4 Hume ezzel az idézettel deklarálja, hogy viselkedésünk alakulásában az értelem sokkal kevésbé játszik fontos szerepet, mint azt hagyományosan gondolnánk. Az értelem alárendelt szerepet tölt be a szenvedélyekhez képest, 1 David Hume Értekezés az emberi természetről Akadémiai kiadó 2006 továbbiakban Értekezés 2 David Hume Tanulmány az erkölcs alapelveirő Osiris Kiadó 2003, továbbiakban Tanulmány 3 David Hume Összes esszéi I. Bp., Atlantisz kiadó, Értekezés 396

3 ami azt jelenti, hogy viselkedésünket nem a racionális belátásaink, hanem az érzelmeink irányítják. Megállapításai az értelem gyakorlati szerepével kapcsolatban provokatívak, fontos azonban, hogy megfelelő módon értelmezzük álláspontját. Bár bizonyos idézetek a szkeptikus olvasatot erősítik, Hume valójában elismeri az értelem gyakorlati szerepét. Ennek igazolásához arra van szükség, hogy különbséget tegyünk érzelem, ítélet és cselekvés között. Az értelem gyakorlati szerepének tagadása azt jelenti Hume-nál, hogy az nem befolyásolja ítéleteink alakulását, ebből azonban nem következik, hogy a ténylegesen megvalósuló viselkedésben ne játszana fontos szerepet. Belátásaink képesek iránymutatásul szolgálni arra vonatkozóan, hogy miként tudjuk vágyainkat a leghatékonyabban kielégíteni. Hume kizárólag annak lehetőségét tagadja, hogy a gyakorlati ész belátásai önmagukban rendelkeznének motivációs funkcióval. Az értelem gyakorlati szerepének vizsgálata valódi jelentőségét az erkölcsi szituációk kapcsán nyeri el. Hume azért elemzi hosszasan ezt a kérdést, hogy bizonyítsa: nem racionális voltunk tesz képessé arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között. Érve a következőképpen rekonstruálható: 1. Az erkölcsök befolyásolják a cselekedeteinket. 2. Az ész nem képes ilyen hatást kifejteni. Tehát: az erkölcsi szabályok nem az értelemből származnak. Legfontosabb kritikája az általa tanulmányozott morálfilozófiai elméletekkel kapcsolatban, hogy nem képesek megfelelő magyarázatot adni az erkölcsi viselkedésre. Ezzel szemben az érzelmekre alapozott erkölcsfilozófia legnagyobb kihívása a radikális szubjektivizmus elkerülése. Ha az erkölcsi ítéleteink érzelmeinket tükrözik és azokról tudjuk, hogy változóak, akkor miként biztosítható az erkölcsi ítéletek egyöntetűsége. Hume további kritériumokat vezet be annak érdekében, hogy ezt a nehézséget elkerülje. Helyes erkölcsi ítélet alkotáshoz a következő feltételeknek kell teljesülniük: (1) fel kell adnunk személyes nézőpontunkat és azok érzelmeit alapul vennünk, akik részesei az eseményeknek, (2) ítéleteink meghozatala során mindig a cselekvést kiváltó jellemvonásra kell koncentrálnunk és nem magára a személyre, (3) azt kell figyelembe vennünk, hogy általában milyen hatást vált ki az adott jellemvonás, (4) birtokában kell lennünk valamennyi releváns információnak. A legfontosabb ezek közül annak deklarálása, hogy az erkölcsi ítéleteinket motiváló szenvedély mindig az áldozatok szenvedése kell legyen. Hume ennek hangsúlyozásával kívánja elkerülni azt a

4 vádat, hogy ítéleteink személyes preferenciáinkat tükrözik. Következésképpen azt az álláspontot kell védelmeznie, hogy az áldozatok szenvedése valamilyen módon hozzáférhető a számunkra. A szimpátia lesz az a képességünk, amely lehetővé teszi, hogy anélkül osztozzunk az áldozat szenvedésében, hogy ténylegesen beleképzelnénk magunkat az ő helyzetébe. Az eseményekről való tudásunk és az áldozatok viselkedése elégséges ahhoz, hogy megfelelő ideát alkossunk az érzelmi állapotokról. Ez az idea a szimpátia működése révén olyan elven hatást gyakorol ránk, amely megfeleltethető az eredeti szenvedélynek és mint ilyen, az erkölcsi ítélet alapját képező szenvedély forrásául szolgál. Hume számára a szimpátia ilyen felfogása kitüntetett jelentőségű, mivel nem csak azt képes megindokolni általa, miként vagyunk képesek átérezni mások érzelmeit anélkül, hogy beleképzelnénk magunkat az ő helyzetükbe, de a magyarázat értelmében az erkölcsi helytelenítéshez nincs szükség az általános jóindulat tételezésére. Az erkölcsi érzelmek forrása az áldozatok szenvedéséről alkotott idea eleven lenyomata bennünk, ami az asszociáció elvével magyarázható. A szimpátia hatásmechanizmusa a törődés szenvedélyétől függetlenül képes érzelmi kapcsolatot létesíteni köztem és az áldozat között. Nem azért ítélem el azt, ami vele történt, mert sajnálom, hanem azért mert a viselkedéséről kialakított ideám a szimpátia működése révén benyomássá alakul. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségeket vet fel egy ilyen koncepció, jól példázza, hogy miként gondolkodik Hume az emberi természetről. Olvasatában az ember mérsékelten racionális, de viselkedését mindig a szenvedélyei irányítják és csak korlátozott mértékben foglalkoztatja mások szenvedése. Ez az emberkép motiválja az igazságosság erényével kapcsolatos álláspontját. Erényetika: Az igazságosság erénye Az emberi természet sajátossága, hogy önző és ezt a tulajdonságát nem képes levetkőzni, ugyanakkor racionális lényként képes felismerni, miként tudja érdekeit a leginkább érvényesíteni. Képesek vagyunk felismerni, hogy ha önzésünket szabadjára engedjük, akkor hosszú távon sokkal nagyobb veszteségekkel kell számolnunk. Tudatában vagyunk annak, hogy egy olyan társadalmi berendezkedés szolgálja legjobban az érdekeinket, ahol szabályok biztosítják mindenki hosszú távú érdekeit. A társas együttélést lehetővé tevő erények között vannak olyanok, amelyek mesterségesek, vagyis konvenciók lévén lettek kialakítva. Az igazságosság erénye ezek közé tartozik. Hume elméletében az igazságosság két lépcsős folyamatként jön létre. Elsőként kialakítjuk az igazságosság szabályait, második lépésként kialakul az igazságosság erénye. Hume különböző motivációt feltételez a két folyamat között. Az igazságosság szabályainak kialakítását az motiválja, hogy felismerjük ez szolgálja valódi érdekeinket. Mindaddig amíg mindenki más is így cselekszik addig nekem is érdekemben áll a szabályok betartása. A szabálykövető magatartást kizárólag az a

5 belátás motiválja, hogy érdekeimet általa tudom a leghatékonyabban kielégíteni. A szabálykövető magatartásra nincs, ettől a felismeréstől független, természetes indítékunk, és ez a tény Hume számára igazolja az igazságosság mesterséges voltát. Az igazságosság, mint szabályrendszer tökéletesen működik mindaddig amíg az emberek tudatában vannak valódi érdekeiknek, vagyis amíg nyilvánvaló a kapcsolat az érdekek és a szabálykövető magatartás között. Kis közösségekben ez nem okoz nehézséget. Később azonban a társadalom növekedésével már nem könnyű belátni, hogy a szabályok betartása a saját érdekeinket szolgálja. Az igazságosság nagy társadalmakban csak akkor működik, ha mint erényt tiszteljük, vagyis az igazságosság szabályrendszere az erény státuszára kell emelkedjen. Ez az átmenet a szimpátia működésével magyarázható. Pontosabban, a szimpátia működése révén kapcsolunk erkölcsi érzelmeket az igazságosság szabályrendszeréhez. A szimpátia közelebb hozza hozzánk az áldozatok szenvedését, ami indokolja, hogy miért helytelenítjük azt, ami velük történt. Különös módon azonban a szimpátia nem szolgál elégséges alapul az igazságosság szabályrendszerének kialakítására. Önzésünk túlságosan nagyfokú ahhoz, hogy bármi képes legyen ellensúlyozni. Ez az oka, hogy Hume az önzésben jelöli meg az igazságosság szabályrendszerének forrását. Hume az önérdeket nem tartja elég univerzálisnak, vagy helyes indítéknak az igazságosság erényének helyesléséhez. A szimpátia ellenben biztosítja, hogy erkölcsi ítéleteink olyan érzelmeken alapuljanak, amelyek megfelelő motivációval szolgálnak egy erkölcsi szituációban. A szimpátia azért elengedhetetlen, mert alternatívát kínál az önérdekkel szemben, ami nem csak, hogy nem lehet erkölcsi kiindulópont, de nem is lehet megfelelő magyarázat az erkölcsi viselkedésre, mert érdekeink gyakorta azt diktálják, hogy ne engedelmeskedjünk a szabályoknak. Ez az ellenvetés azonban csak akkor tartható, ha az érdekek egy speciális típusára koncentrálunk. Pontosabban, ha nem hosszú távú érdekeinket vesszük alapul. Az igazságosság szabályrendszerének mesterséges volta ugyanis azzal a következménnyel jár, hogy előnyös volta a rendszer egészéből következik. Lehetséges, hogy egyes megnyilvánulásai nem szolgálják pillanatnyi érdekeinket, de az egész mégis olyan előnyöket biztosít számunkra, amelyek az ilyen esetekben is érdekünkké teszik betartásukat. Egy ilyen magyarázatot azért utasítana el Hume, mert azon az elgondoláson alapul, hogy mindenkor tudatában vagyunk a szabályrendszer előnyös voltának, ez azonban nem igaz. Sőt vannak olyan szituációk, amikor még közvetett módon sem tudjuk érdekeinket a szabálykövető magatartáshoz kapcsolni. Ilyenek például az időben távoli események is. Az ilyen eseményekkel kapcsolatos helytelenítésünk eredete problematikussá válik, ha csak a szabályrendszer számunkra előnyös vonásainak felismerésére hivatkozhatunk a magyarázat során. A szimpátia ellenben érvel Hume tökéletes magyarázattal szolgál az ilyen esetekre. A szimpátia kapcsán nem csak az kérdéses, hogy miért nem lehet az igazságosság kialakításának

6 eredeti indítéka, hanem az is, hogy vajon képes e betölteni a neki szánt szerepet. Szerepe szerint a szimpátia az áldozat viselkedése és az eseményekről való tudásunk révén kialakított ideát emeli a benyomás rangjára. Nem magyarázza azonban, hogy miként alakítjuk ki az eredeti ideát. Elismeri, hogy működése túlmutat azokon az eseteken, amikor első kézből szerzünk tudomást az eseményekről és a más elmékhez való hozzáférést sem feltételezi. Hume számos olyan példát említ, amikor annak ellenére osztozunk valaki szenvedésében, hogy ő maga tudatában lenne annak, hogy igazságtalanságot követtek el vele szemben, vagy nem viselkedik áldozatként. Fentiek mögött Hume azon feltevése azonosítható, hogy a másik fél érzelmi állapotáról alkotott ideáink olyan feltételeken alapulnak, amelyek függetlenek a szimpátiától. Az, hogy miként azonosítok egy erkölcsi szituációt olyan körülményektől függ, amelyeket Hume nem tárgyal explicit módon. További fontos körülmény, hogy a szimpátia nem azonosítható a törődéssel, és kizárólag arra szolgál, hogy az általunk azonosított idea benyomássá alakuljon. A szimpátia hume-i definíciója nem támaszt alá semmiféle magyarázatot arra vonatkozóan, hogy egy erkölcsi szituációban miért az áldozatok szenvedését tartjuk elsődlegesnek, miért ez lesz a kulcsmozzanata az eseményeknek. A szimpátia, annak Hume által megadott definíciója értelmében tehát nem képes betölteni a neki szánt szerepet, és így nem lehet ellenpontja az önérdeknek. A nehézség feloldásához arra van szükség, hogy azonos indítékot feltételezzünk az igazságosság szabályrendszerének a kialakítása és az igazságosság erényének helyeslése mögött. Ez kétféleképp lehetséges. Az egyik lehetőség, hogy elfogadjuk, hogy az igazságosság erényének helyeslése is önérdeken alapul, míg a másik lehetőség, ha a szimpátia képességét oly módon értelmezzük, hogy az összeegyeztethető legyen az emberiség iránt érzett törődéssel. A Tanulmány éppen abban tér el az Értekezéstől, hogy nem tesz különbséget az erény és a szabályrendszer között. Ezáltal Hume úgy tűnik elismeri, hogy megvan bennünk az emberiség iránt érzett törődés érzése. Tanulmány az erkölcs alapelveiről Az áldozatok szenvedésének kellő objektivitásával szemben a Tanulmányban a helyes erkölcsi ítélet záloga, a cselekedet hasznosságának mérlegelése, valamint a hasznossághoz kapcsolódó helyeslés szenvedélye. A hasznosság ilyen előtérbe helyezése valódi különbség a két írás között. A mesterséges erények Értekezésbeli fogalma kapcsán nem találkozunk ezzel a tulajdonsággal. Az igazságosság szabályrendszerét azért értékeljük, mert előmozdítja érdekeinket, míg az igazságosság erényével kapcsolatos helyeslés forrása a szimpátia. A hasznosság hangsúlyozása révén a szabályok és az erény helyeslése mögötti indíték változik meg, az önérdeket és a szimpátiát felváltja az általános jóindulat. Hume a hasznosság kapcsán a következő megállapításokat teszi: (1) ha valamit hasznossága

7 miatt dicsérünk, akkor ez azt jelenti, hogy alkalmas valamilyen cél megvalósítására; (2) a hasznosság abban az esetben számít dicséretnek, ha a megvalósuló cél pozitív. Nagy a kísértés, állítja Hume, hogy az igazságosságot kizárólag egoista alapokon méltányoljuk. Ugyanakkor nem igaz, hogy szigorú megfelelés állna fenn az érdekeink érvényesülése és a szabályok helyeslése között, ettől függetlenül képesek vagyunk helyes erkölcsi ítéletet hozni. Szemben az egoista magyarázattal, az igazságosságot nem azért tartjuk dicséretesnek, mert az általa megvalósuló cél előnyös a számunkra, hanem mert a társadalom javát szolgálja, és mint ilyen közvetlenül vívja ki helyeslésünket. A társadalom boldogulását azért tartjuk dicséretesnek, mert megvan bennünk az embertársaink iránt érzett törődés szenvedélye. Ebben a verzióban szó sincs az érdekekre alapozott kiinduló tételről. Hume megismétli azt a gondolatot, hogy az igazságosság mesterséges intézkedések révén lett kialakítva, de az, hogy eredetileg az önérdek hatására alakítjuk ki a szabályrendszert, kimarad. Hiányzik az igazságosság szabályrendszerének és erényének megkülönböztetése is. Az általános jóindulat tételezésével Hume közvetlenül jelöli meg ebben a helyeslés forrását és egyetlen ponton sem kell az önérdekre hivatkoznia. Így az igazságosság azért lesz dicséretes, mert a társadalom fennmaradása is az. El kell utasítanunk azt az elméletet, amely minden erkölcsi érzést az önszeretet elvével magyaráz. E kell fogadnunk, hogy létezik egy közösségibb érzés, s meg kell engednünk, hogy a társadalom érdekei még önmagukban véve sem teljesen közömbösek a számunkra. A hasznosság nem több mint egy bizonyos célra való irányulás; s önellentmondás volna, ha valami eszközként örömet szerezhetne nekünk, még ha valami teljesen közömbös is a számunkra. 5 Az Értekezésben ezzel ellentétben a társadalom előnyeit önmagunkra vetítjük vissza, a helyeslés forrása saját érdekeinkből táplálkozik. Ha a szabályok előnyös voltához kapcsolódó bizonyosság elvész, akkor válik központi jelentőségűvé a szimpátia. A szimpátia Értekezésbeli fogalma ugyanakkor nem azonos az emberiség iránt érzett jóindulattal. A szimpátia lehetővé teszi számunkra, hogy más emberek érzéseiben osztozzunk. Ebben a megközelítésben a szimpátia képessége arra szolgál, hogy megindokolja: az áldozatok szenvedésének átvétele miként eredményez erkölcsi ítéletet. Ezzel ellentétben, a Tanulmányban a mesterséges erények helyeslését motiváló szenvedély nem a szimpátia képessége révén realizálódik, hanem egy konkrét szenvedélyben kerül megjelölésre. Ezzel a változtatással Hume feloldja azokat a nehézségeket, amelyeket az Értekezésben azonosítottunk, és ezzel egyben alátámasztja azt a kijelentését is, hogy a Tanulmány összes történeti, filozófiai és irodalmi művem közül összehasonlíthatatlanul a legjobb 6 5 Tanulmány 51 6 David Hume Összes Esszéi I Bp., Atlantisz kiadó,

8

Az erkölcsi gondolkodás fejlődése

Az erkölcsi gondolkodás fejlődése Az erkölcsi gondolkodás fejlődése Integrál Pszichológia képzés 2007. Október 14. Ferenczi Szilvia Az erkölcsi gondolkodás Gyerekeknek el kell sajátítaniuk a társadalom erkölcsi normáit, a helyes viselkedés

Részletesebben

GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18.

GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18. GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA 2014-2015. TANÉV II. ELŐADÁS 2014. SZEPT. 18. A GYAKORLATI FILOZÓFIA TÁRGYA ELMÉLETI ÉSZ GYAKORLATI ÉSZ ELMÉLETI ÉSZ: MILYEN VÉLEKEDÉSEKET FOGADJUNK EL IGAZNAK? GYAKORLATI

Részletesebben

VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Döntési Alapfogalmak

VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Döntési Alapfogalmak Vállalkozási VÁLLALATGAZDASÁGTAN II. Tantárgyfelelős: Prof. Dr. Illés B. Csaba Előadó: Dr. Gyenge Balázs Az ökonómiai döntés fogalma Vállalat Környezet Döntések sorozata Jövő jövőre vonatkozik törekszik

Részletesebben

EURÓPAI KÖZPONTI BANK

EURÓPAI KÖZPONTI BANK HU A Kormányzótanács tagjai számára szóló magatartási kódex e nem hivatalos, egységes szerkezetbe foglalt változata kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. B EURÓPAI KÖZPONTI BANK A KORMÁNYZÓTANÁCS TAGJAI

Részletesebben

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés

Részletesebben

Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei

Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei A racionális vita célja és eszközei A racionális vita célja: a helyes álláspont kialakítása (a véleménykülönbség feloldása). A racionális vita eszköze: bizonyítás

Részletesebben

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi

Részletesebben

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése A diszpozíciókat úgy is elképzelhetjük,

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Követelmények nappali tagozaton

Követelmények nappali tagozaton Követelmények nappali tagozaton 1 házi feladat 1 zárthelyi vizsga A tantárgy honlapja: http://tig.kgk.uni-obuda.hu/targyak/karayt e-mail: karay.tivadar@kgk.uni-obuda.hu ÜZLETI ETIKA 1 Követelmények ÜZLETI

Részletesebben

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5. Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,

Részletesebben

Döntéselmélet KOCKÁZAT ÉS BIZONYTALANSÁG

Döntéselmélet KOCKÁZAT ÉS BIZONYTALANSÁG Döntéselmélet KOCKÁZAT ÉS BIZONYTALANSÁG Bizonytalanság A bizonytalanság egy olyan állapot, amely a döntéshozó és annak környezete között alakul ki és nem szüntethető meg, csupán csökkenthető különböző

Részletesebben

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus

K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus K É R D Ő Í V személyes kommunikációs stílus Önnek bizonyára van elképzelése önmagáról mint személyes kommunikátorról, ezen belül arról, hogyan érzékeli önmaga kommunikációs módját, más szavakkal: kommunikációs

Részletesebben

Betegség elméletek. Bánfalvi Attila

Betegség elméletek. Bánfalvi Attila Betegség elméletek Bánfalvi Attila A halál kihordásának módjai A halál utáni élet a halál mint átjáró A halál idejének elhalasztása csak az evilági élet reális Az emlékezetben való megőrződés Halál és

Részletesebben

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. feladat 5 pont Határozza meg a szocializáció fogalmát! A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés

Részletesebben

A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt

Részletesebben

Válogatott fejezetek a közlekedésgazdaságtanból

Válogatott fejezetek a közlekedésgazdaságtanból Válogatott fejezetek a közlekedésgazdaságtanból 2. Választási modellek Levelező tagozat 2015 ősz Készítette: Prileszky István http://www.sze.hu/~prile Fogalmak Választási modellek célja: annak megjósolása,

Részletesebben

Az üzleti magatartás szabályzata

Az üzleti magatartás szabályzata A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata Gyógyszereink képesek alapjaiban befolyásolni az emberek egészségét. Vevőink és a társadalom egész mindnyájunkra számít minden munkakörben, hogy segítséget

Részletesebben

Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.

Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését. Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének

Részletesebben

A kommunikációs tér filozófiája

A kommunikációs tér filozófiája A kommunikációs tér filozófiája András Ferenc A doktori értekezés tézisei Tézisek; az értekezés újszerűsége; a továbbgondolás lehetőségei; a témában megjelent publikációk Témavezetők: Boros János, Bagi

Részletesebben

szakpszichológus képzés

szakpszichológus képzés K. Németh Margit szakpszichológus képzés Freud: Kis Hans Kivel is dolgozott??? Sikeres lett a megoldás??? Ma kivel is dolgozunk? Sikeres a megoldás? Anna Freud Gyereket nem lehet analízisbe venni Pedagógia

Részletesebben

A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA?

A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA? A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA? A döntéshozatali tudatosság hiányosságai és lehetőségei a projekt menedzsmentben Török L. Gábor PhD Sikeres és sikertelen projektek arányai PMI nemzetközi felmérés

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS az Érd és Térsége Regionális Víziközmű Kft. tulajdonosainak a Társaság taggyűlése elé terjesztett 2017. december 31-i éves beszámolóról Vélemény Elvégeztük az Érd és Térsége

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

Kritikai érzék és társadalmi felelősség

Kritikai érzék és társadalmi felelősség Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány

Részletesebben

Célmeghatározás, célhierarchia

Célmeghatározás, célhierarchia Célmeghatározás, célhierarchia ERASMUS+ Célok: A jövőbeli fejlődése során milyen irányban haladjon az intézmény. JÖVŐKÉP A célok lehetnek: 1) - stratégiai célok: általánosak, tágak, hosszú távon fogalmazzák

Részletesebben

Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére. Csibi Enikő Baja, 2014.04.10-11-12.

Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére. Csibi Enikő Baja, 2014.04.10-11-12. Szocioterápiás eljárások az agresszió kezelésére Csibi Enikő Baja, 2014.04.10-11-12. Az agresszió Ranschburg Jenő: Szándékos cselekedet, melynek indítéka, hogy valakinek, vagy valaminek kárt, sérelmet,

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. Daruka Eszter egyetemi tanársegéd BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.19. 1 Szociális tanuláselmélet Az emberekben az utánzásra való hajlam

Részletesebben

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben.

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Tartalom Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Megjegyzés Az egység a mű egyik alapelve. Fogalmát, különböző megjelenéseit több téma tárgyalja a műben,

Részletesebben

Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány évi beszámolójának elfogadásáról

Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány évi beszámolójának elfogadásáról Előterjesztés A Bicske Város Sportjáért Közalapítvány 2018. évi beszámolójának elfogadásáról 1. előterjesztés száma: 128/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve: Setéth-Fazekas Hajnalka 3. előterjesztést

Részletesebben

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.

Részletesebben

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.

Részletesebben

Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai

Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai III. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIA EGYÜTT-LÉT. A kapcsolatok természetrajza Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai Sivaráma Szvámi vaisnava teológus - Mit nevezünk kapcsolatnak? - Azt a közös alapot,

Részletesebben

EMBERISMERET ÉS ETIKA

EMBERISMERET ÉS ETIKA Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék

Részletesebben

3. A személyközi problémák megoldásának mérése

3. A személyközi problémák megoldásának mérése 3. A személyközi problémák megoldásának mérése Élete során ki ritkábban, ki gyakrabban mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor nem egyezik véleménye a másik véleményével, más célokat fogalmaz meg, eltérő

Részletesebben

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A Magyar Pénzverő Zrt. részvényesének. Az éves beszámolóról készült jelentés. Vélemény

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A Magyar Pénzverő Zrt. részvényesének. Az éves beszámolóról készült jelentés. Vélemény FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A Magyar Pénzverő Zrt. részvényesének Az éves beszámolóról készült jelentés Vélemény Elvégeztük a Magyar Pénzverő Zrt. ( a Társaság ) 2018. évi éves beszámolójának könyvvizsgálatát,

Részletesebben

Független Könyvvizsgálói jelentés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Független Könyvvizsgálói jelentés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Független Könyvvizsgálói jelentés Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSRÓL ALKOTOTT RENDELET-TERVEZETHEZ Készítette: a Dialog Plusz Audit Könyvvizsgáló Kft-munkatársa

Részletesebben

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.

Részletesebben

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Dr. Dernóczy-Polyák Adrienn PhD egyetemi adjunktus, MMT dernoczy@sze.hu A projekt címe: Széchenyi István Egyetem minőségi kutatói utánpótlás nevelésének

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX 2012. április BEVEZETŐ A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Elhajlás, (helyes) úttól való eltérés. Deviáns viselkedés Olyan viselkedésforma, amely a társadalom többsége által elfogadott normát, normákat sért. Társas együttélésünket

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,

Részletesebben

Trefort nap 2017.december 6. Bevezetés az etikába. Szalai Judit, ELTE

Trefort nap 2017.december 6. Bevezetés az etikába. Szalai Judit, ELTE Trefort nap 2017.december 6. Bevezetés az etikába Szalai Judit, ELTE I. ETIKAI GONDOLATKÍSÉRLETEK A levél és az oldtimer Mercedes (Peter Unger) 1. Levél az UNICEF-től: 3 dollárért vegyünk rehidratációs

Részletesebben

Fogalmak Navigare necesse est

Fogalmak Navigare necesse est Döntéselmélet Fogalmak Navigare necesse est - dönteni mindenkinek kell A döntés nem vezetői privilégium: de! vezetői kompetencia, a vezetői döntések hatása Fogalmak II. A döntés célirányos választás adott

Részletesebben

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív

Részletesebben

Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke

Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban Szolnok, 2016. ápr. 26. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke Személyiség és szerep közötti viszony Magszerepek - foglalkozási

Részletesebben

TÓTH I. JÁNOS JÁTÉKELMÉLET ÉS TÁRSADALOM JATEPress Szeged 1997 LEKTORÁLTA: SZABÓ TIBOR ÉS FELEKY GÁBOR

TÓTH I. JÁNOS JÁTÉKELMÉLET ÉS TÁRSADALOM JATEPress Szeged 1997 LEKTORÁLTA: SZABÓ TIBOR ÉS FELEKY GÁBOR TÓTH I. JÁNOS JÁTÉKELMÉLET ÉS TÁRSADALOM JATEPress Szeged 1997 LEKTORÁLTA: SZABÓ TIBOR ÉS FELEKY GÁBOR Bevezetés Az ember a szűkösen rendelkezésre álló javak és korlátozott lehetőségek világában él, ezért

Részletesebben

Kant és a transzcendentális filozófia. Filozófia ös tanév VI. előadás

Kant és a transzcendentális filozófia. Filozófia ös tanév VI. előadás Kant és a transzcendentális filozófia Filozófia 2014-2015-ös tanév VI. előadás Kant és a transzcendentális filozófia A 18. század derekára mind az empirista, mind a racionalista hagyomány válságba jutott.

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 20. FILOZÓFIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A vizsgarész (20 pont) 1. B

Részletesebben

A TERMÉSZET, AZ ÉRTÉKEK ÉS A KÖTELESSÉGEK: A METAETIKAI NATURALIZMUS-VITA

A TERMÉSZET, AZ ÉRTÉKEK ÉS A KÖTELESSÉGEK: A METAETIKAI NATURALIZMUS-VITA Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar BODA MIHÁLY A TERMÉSZET, AZ ÉRTÉKEK ÉS A KÖTELESSÉGEK: A METAETIKAI NATURALIZMUS-VITA Doktori értekezés tézisei Budapest, 2010 I. Témaválasztás és

Részletesebben

..::Kiberkultúra::..

..::Kiberkultúra::.. ..::Kiberkultúra::.. Bódog Alexa DE, Digitális Bölcsészet Központ alexa(.)weirdling(kukac)gmail(.)com ..::Bevezetés::.. Az előadás célja olyan lehetőségek föltárása, melyek segítségével azonosíthatjuk

Részletesebben

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ ETIKUS ISKOLA, ETIKUS OSZTÁLY PROGRAM Az iskolai viselkedési nehézségek gyökere leginkább a tolerancia hiánya, egymás elfogadásának valamilyen mértékű képtelensége.

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 18. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Általános útmutató Az A vizsgarész

Részletesebben

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében?

02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? VIZSGATÉTELEK 01. Tétel - Melyek az üzleti etika alapvető komponensei? 1. 02. Tétel - Mi az etika szó jelentése, honnan származik és hol a helye a tudományok rendszerében? 04-05. Mennyiben van döntési

Részletesebben

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2015/2016 1. forduló 1. A keresztrejtvény vízszintes soraiba írja

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A HEVES MEGYEI VÍZMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (3300 Eger, Hadnagy u. 2.) TULAJDONOSAI RÉSZÉRE

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS. A HEVES MEGYEI VÍZMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (3300 Eger, Hadnagy u. 2.) TULAJDONOSAI RÉSZÉRE EGER-AUDIT KÖNYVSZAKÉRTŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT. 3300 EGER, Trinitárius u. 2. Telefon/Fax: 36/411-210, 36/518-167 E-mail: titkarsag@eger-audit.t-online.hu FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A HEVES MEGYEI VÍZMŰ

Részletesebben

Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány. Mátrixetika. Etika tantárgy. Dr. Kollár József 2009.02.14.

Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány. Mátrixetika. Etika tantárgy. Dr. Kollár József 2009.02.14. Magyar Coachszövetség Közhasznú Alapítvány Mátrixetika Etika tantárgy Dr. Kollár József 2009.02.14. A karteziánus szkeptikus érvei közül a két legismertebb az álom- és a démonargumentum. A démon által

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció I.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció I. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció I. Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.18. 1 Vezetés A szervezeti tagok viselkedésének befolyásolása Munkaerő-biztosítás

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma.

Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma. Polányi elosztási elmélete Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban Bauer András Berács József Reciprocitás Redisztribúció Piac 2 A piaci csere A piaci csere nem az

Részletesebben

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA

LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika A RACIONÁLIS VITA Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Forrai Gábor

Részletesebben

Az adatvédelem új rendje

Az adatvédelem új rendje Az adatvédelem új rendje A GDPR főbb újdonságainak rövid bemutatása dr. Osztopáni Krisztián vizsgáló, NAIH 1. A hozzájárulás új követelményei 1. Az adatkezelőnek képesnek kell lennie annak igazolására,

Részletesebben

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6. Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ Ország: Portugália Vállalat: Inovafor Képesítés Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban

Részletesebben

AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON

AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A BANAT-TRIPLEX CONFINIUM KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ EURÓPAI TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI CSOPORTOSULÁS tagjainak Vélemény Elvégeztem a BANAT-TRIPLEX CONFINIUM KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ

Részletesebben

TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010. június

TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010. június TÁRSADALOMFILOZÓFIA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.

KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I. KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I. 4 IV. FÜGGVÉNYEk 1. LEkÉPEZÉSEk, függvények Definíció Legyen és két halmaz. Egy függvény -ből -ba egy olyan szabály, amely minden elemhez pontosan egy elemet rendel hozzá. Az

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja

Részletesebben

A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata

A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata A feddhetetlenség a legfontosabb. Úgy kell dolgoznunk a mindennapok során, hogy megfeleljünk azoknak a legmagasabb szintű etikai normáknak, amelyek elvárhatók

Részletesebben

A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében. Kaleta Jánosné

A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében. Kaleta Jánosné A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében Kaleta Jánosné Címválasztás oka Aktualitása Internet A területfejlesztés nélkül elképzelhetetlen a jövő fejlesztés, eddigi gyakorlat

Részletesebben

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS UNIVERSAL-SALD 0 Kö~YVSZAKÉR'ró, nvzi'gyi- ÉS AuóTH:Íl'Srnó KPT. IROll~ : 1137 Brum:sr, RHJ.\ÓTI Hmós r. 15. II. 3. TEL. / f'h: 359-9508 www.unimsalsaldo.hu > 11rn: un

Részletesebben

Az európai adatvédelmi biztos perbeszéde a Bizottság kontra Magyarország (C-288/12) ügyben. Az Európai Unió Bírósága október 15.

Az európai adatvédelmi biztos perbeszéde a Bizottság kontra Magyarország (C-288/12) ügyben. Az Európai Unió Bírósága október 15. Az európai adatvédelmi biztos perbeszéde a Bizottság kontra Magyarország (C-288/12) ügyben Az Európai Unió Bírósága 2013. október 15. Tisztelt Elnök úr, tisztelt Bíróság, tisztelt Főtanácsnok úr! Bevezetés

Részletesebben

PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK

PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Levező tagozat MESTERSZAK Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:

Részletesebben

Az önszabályozó tanulás megalapozása. Nahalka István ny. egyetemi docens

Az önszabályozó tanulás megalapozása. Nahalka István ny. egyetemi docens Az önszabályozó tanulás megalapozása Nahalka István ny. egyetemi docens nahalkai@gmail.com A tanulásról I. Hagyományosan a tanulást ismeretek és képességek elsajátításaként, átvételeként értelmezzük A

Részletesebben

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés?

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? És mit ír az újság? Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? MOTIVÁCIÓ IRÁNY INTENZITÁS IDŐTARTAM A motiváció alapjai Cselekvéseink alapvető indítékai

Részletesebben

Fenomenológiai perspektíva

Fenomenológiai perspektíva Fenomenológiai perspektíva Fenomenológiai perspektíva Jellemzői, kiindulópontjai: A világból felvett összes információt némiképpen megszemélyesítve értelmezzük A hangsúly az egyén szubjektív tapasztalatán,

Részletesebben

A kohorszkutatás terve, jelentősége

A kohorszkutatás terve, jelentősége KOHORSZ 18 - Magyar Születési Kohorszvizsgálat A kohorszkutatás terve, jelentősége 2017. november 13. Spéder Zsolt KSH Népességtudományi Kutatóintézet Miről lesz szó? Motivációk Nemzetközi tapasztalatok

Részletesebben

Családi vállalkozásokról

Családi vállalkozásokról REORGANIZÁCIÓ VAGYONKEZELŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT WWW.REORGANIZACIO.COM Családi vállalkozásokról KVK Horváth Dénes, MBA 2015.02.25. Budapest Forrás: Reorganizáció Vagyonkezelő és Tanácsadó KO. 2 Mi számít családi

Részletesebben

Tantervelmélet. Kaposi József

Tantervelmélet. Kaposi József Tantervelmélet Kaposi József A tantervelmélet meghatározása Az oktatás tartalmi szabályozásával foglalkozó diszciplína. A tantervekkel, tartalmuk kiválasztásával, elrendezésével, kidolgozásával, funkcióival,

Részletesebben

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03.

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Egészségfejlesztés és egészség coaching Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Bevezetés Kulcsfogalmak Egészségfejlesztés Egészség coaching A változás szakaszai

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója

Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója Oktatási Hivatal A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának javítási-értékelési útmutatója FILOZÓFIÁBÓL 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat!

Részletesebben

Tárgyalás-technikai alapok

Tárgyalás-technikai alapok BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1 Tárgyalás-technikai alapok Bevezetés: vitatípusok, tárgyalási dimenziók, tartalom-folyamat-kapcsolat, belépési pont és sikerkritérium Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu

Részletesebben

S atisztika 1. előadás

S atisztika 1. előadás Statisztika 1. előadás A kutatás hatlépcsős folyamata 1. lépés: Problémameghatározás 2. lépés: A probléma megközelítésének kidolgozása 3. lépés: A kutatási terv meghatározása 4. lépés: Terepmunka vagy

Részletesebben

Bizalom az üzleti kapcsolatok irányításában

Bizalom az üzleti kapcsolatok irányításában Bizalom az üzleti kapcsolatok irányításában Dr. Gelei Andrea Budapesti Corvinus Egyetem Ellátás lánc optimalizálás; bárhonnan, bármikor Optasoft Konferencia 2013 2013. november 19., Budapest Gondolatmenet

Részletesebben

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex. 1102 Budapest, Halom utca 5. www.any.hu Telefon: 431 1200 info@any.hu

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex. 1102 Budapest, Halom utca 5. www.any.hu Telefon: 431 1200 info@any.hu ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Az ANY Biztonsági Nyomda Etikai Kódexe... 4 2.1. Az Etikai Kódex alapelvei... 4 2.2. Az Etikai Kódex hatálya... 4 3. Az ANY Biztonsági

Részletesebben

Művészeti kommunikáció. alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Művészeti kommunikáció 2008 tavasz

Művészeti kommunikáció. alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Művészeti kommunikáció 2008 tavasz Művészeti kommunikáció alapkérdések, avagy miért élnek sokáig a művészetfilozófusok? Danto esete Hamupipőkével Danto fő kérdése, hogy - két teljesen egyforma dolog közül hogyan választjuk ki azt, amelyik

Részletesebben

Társadalmi Etikai Kódex

Társadalmi Etikai Kódex Társadalmi Etikai Kódex Magunkért Mozgalom 2017. április 30. A Kódex célja A Kódex azokat az értékeket és magatartási normákat foglalja össze, amelyeket elvárhatunk a mai kor emberétől, származástól, nemtől,

Részletesebben

BEVEZETÉS A FEJLŐDÉS- LÉLEKTANBA

BEVEZETÉS A FEJLŐDÉS- LÉLEKTANBA BEVEZETÉS A FEJLŐDÉS- LÉLEKTANBA Jean Piaget Dr. Szabó Attila A pszichológiai fejlődés alapkérdései Milyen kölcsönhatás létezik a biológiai tényezők és a környezeti hatások között a fejlődésben? Folyamatos-e

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 21. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. Írja a megfelelő

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus

Részletesebben

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!

Részletesebben

4. A Maglód Projekt Kft évi mérleg-beszámolója május 24. ELŐTERJESZTÉS

4. A Maglód Projekt Kft évi mérleg-beszámolója május 24. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. május 24-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Maglód Projekt Kft. 2017. évi mérleg-beszámolója. Előadó: Varga Krisztina ügyvezető Melléklet:

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI. Problémamegoldás, Döntéshozatal

MENEDZSMENT ALAPJAI. Problémamegoldás, Döntéshozatal MENEDZSMENT ALAPJAI Problémamegoldás, Döntéshozatal PROBLÉMAMEGOLDÁS, DÖNTÉSHOZATAL 1. A problémamegoldás folyamata, módszerei 2. A vezetői döntések típusai 3. Döntéshozatali folyamat 4. Vezetői döntéshozótípusok

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely

Részletesebben