Tartalom. A FELTALÁLÁSRÓL Simon L. Zoltán fordítása

Átírás

1 Tartalom Bevezetés (Adamik Tamás) Cicero ifjúsága és tanulmányai De inventione A feltalálásról De oratore A szónokról Partitiones oratoriae A szónoki felosztások Brutus Orator A szónok Topica De optimo genere oratorum A legkiválóbb szónok Cicero Magyarországon Bibliográfia A FELTALÁLÁSRÓL Simon L. Zoltán fordítása Első könyv Előszó Az ékesszólás haszna és kára Az ékesszólás mibenléte, feladata, célja, anyaga és részei A négy ügyállás A bevezetés Az elbeszélés A tételes fölosztás A bizonyítás forrásai A bizonyítás fajai A cáfolás A befejezés Második könyv Előszó A második könyv anyaga és a szónoklattani hagyomány

2 Bizonyítás az ügyek és az ügyállások fajai szerint A következtetésen alapuló ügyállás A meghatározáson alapuló ügyállás A kifogáson alapuló ügyállás A minőségen alapuló ügyállás Az írott szövegből származó vitás kérdések. A kétértelműség A törvény betűje és szelleme Az ellentmondó törvények Az okoskodáson alapuló vita A meghatározás A tanácsadó és a bemutató beszéd A SZÓNOKRÓL Első könyv Adamik Tamás fordítása Előszó Cicero nehéz helyzete A szónoklattan és a többi tudomány A szónok követelményei A mű témája és jelentősége A beszélgetés helyszíne és résztvevői Crassus: A szónok dicsérete Scaevola: Crassus tételének korlátozásáról Crassus: A szónok széles körű tudásának fontossága A szónok és a költő összehasonlítása Crassus és Scaevola vitájának lezárása Antonius: az elmélet gyakorlat nélkül haszontalan Sulpicius, Cotta és Scaevola közbevetése Vita az ékesszólás művészetéről Cotta és Sulpicius tehetségének dicsérete A retorika alapjai A gyakorlás fontossága és fajai A polgári jog ismeretének fontossága A jogtudomány természete A jogi kultúra szükségessége Antonius: a saját tapasztalat fontossága

3 A szónok meghatározása Antonius szerint Különbség a szónok és a filozófus között Szókratész példája A mély jogi ismeret nem szükséges A szónok számára elég az általános műveltség Alapvető a gyakorlás Befejezés Második könyv Polgár Anikó és Csehy Zoltán fordítása Előszó Crassus és Antonius műveltsége Catulus és Caesar érkezése Az ékesszólás gyakorlati jellege A szónok feladata és hatásköre A bemutató beszéd A történetírás és a szónoklás viszonya A szónoklás határai A retorikai elméletek hiábavalósága A tehetség és a képességek A modellek fontossága és a gyakorlás A feltalálás és az ügyek típusai Megnyerés, megindítás, befolyásolás A feladatok megosztása Antonius és Crassus között Források és közhelyek Konkrét és általános kérdések Lélekjelenlét, józan ész, szorgalom Bölcselet és retorika viszonya A külső és belső érvek A hallgatóság érzelmi motiválása A bírák ráhangolása A kiváltandó érzelmek természete A nevetséges Öt kérdés a nevetségesről A helyzetből és a szavakból adódó tréfák Kétértelműségek Az elvárásokkal szembeszegülő tréfák Szójátékok

4 Versek, közmondások A szószerintiség Az allegória, a metafora és az irónia Az irónia Különc poénok Célozgatások A váratlan csattanók A feltalálás Az anyag elrendezése A bevezetés Az elbeszélés A tanácsadó beszéd A bemutató beszéd Az emlékezet Befejezés Harmadik könyv Adamik Tamás fordítása Előszó Crassus halála A beszélgetés helyszíne A gondolatok és a szavak egysége Az ékesszólás sokrétűsége A stíluserények: világosság, latinosság, ékesség, illőség A kiejtés fontossága A tökéletes szónok Az ékesszólás és a filozófia A tökéletes szónok, a közepes szónok és a filozófus Tevékeny élet szemlélődő élet Ékesség, illőség és a latin rétorok Az ékesség alapformája Nagyítás és a közhelyek A széles körű műveltség szükségessége A beszéd és tudás eredeti egysége Az ékesség Névátvitel Szófűzés Ritmus és körmondat

5 A prózaritmus verslábai Gondolat- és szóalakzatok Az illőség elve Az előadásmód Befejezés A SZÓNOKI FELOSZTÁSOK Gonda Attila fordítása Bevezetés Az ifjú Cicero kérése A szónoklattan részei A feltalálás Az elrendezés A stílus Előadásmód Az emlékezet A szónoki beszéd részei Bevezetés Elbeszélés Bizonyítás és cáfolás A következtetés A meghatározás A minőség A cáfolás Az érvelés A befejezés A nagyítás A felsorolás A kérdés A tétel Az elméleti kérdés A gyakorlati kérdés Az ügy A dicsérő beszéd A tanácsadó beszéd A törvényszéki beszéd

6 A következtetésen alapuló ügyállás A meghatározáson alapuló ügyállás A minőségi ügyállás Kétértelmű szövegek értelmezése Befejezés CICERO LEVELE Marcus üdvözli testvérét, Quintust BRUTUS Krupp József fordítása Előszó. Emlékezés Quintus Hortensiusra A szónoklás helyzete A beszélgetés körülményei A görög ékesszólás története A római szónoklás kezdetei Az idősebb Cato és kortársai Galba és kora A Gracchusok kora Marcus Antonius és Licinius Crassus kora Cotta és Sulpicius kora Hortensius és kortársai Iulius Caesar és kortársai A polgárháborúban meghalt szónokok Atticisták és asianisták Hortensius hanyatlása, Cicero felemelkedése Befejezés

7 A SZÓNOK Kárpáty Csilla fordítását átdolgozta és jegyzetekkel kiegészítette Mezei Mónika Bevezetés Brutus kérése A három stílusnem Az atticizmus Az asianismus Visszatérés Brutus kéréséhez A szónok feladatai A feltalálás Az elrendezés A stílus Az előadásmód A tökéletes szónok A stílusnemek Az egyszerű stílusú szónok A közepes stílusú szónok A fennkölt stílusú szónok A tökéletes szónok A retorika és egyéb tudományok Forma és stílus A (próza)ritmus Befejezés A HELYEK (TOPICA) Kisdi Klára fordítása Előszó Trebatius kérése Az érvek és helyeik Meghatározás, felosztás, szófejtés Azonos szócsalád szavai, nem, hasonlóság Különbség, ellentét, következmény, előzmény Okok, hatás, okozat Összehasonlítás

8 Az ügyön kívüli érvforrások: a tanúságok A határozott és a határozatlan kérdés A kérdések fajaihoz illő helyek A három ügyfajta Az ügyállás A szónoki beszéd részei A LEGKIVÁLÓBB SZÓNOK Kisdi Klára fordítása A szónoklás és a költészet műfajának különbségei A tökéletes szónok ismérvei Az atticista szónoklás Démoszthenész és Aiszkhinész beszédeinek háttere Névmutatók A feltalálásról A szónokról A szónoki felosztások Brutus A szónok A helyek (Topica) A legkiválóbb szónok

9 Bevezetés Cicero ifjúsága és tanulmányai Marcus Tullius Cicero Kr. e január 3-án született Arpinumban (ma: Arpino), egy latiumi kisvárosban a volscusok földjén, Rómától délkeletre mintegy 120 kilométerre. A volscusok hosszú ideig a rómaiak ellenségei voltak; leereszkedve a hegyekről a Liris folyása mentén elérték a tengert. Arpinum neve Kr. e. 305-ben jelenik meg a történelemben a samnis háborúk idején. Ebben az évben a rómaiak visszafoglalták a samnisoktól; 303-ban a kis város római polgárjogot kapott szavazati jog nélkül. Arpinumot Róma előretolt őrállásának tekintették, ezért gondosan őrizték. Kr. e. 188-ban megkapta a római jogot szavazattal, és nem sokkal ezután municipiumi rangra emelkedett: saját hivatalnokai irányították. Régi bástyájának hatalmas falai ma is láthatók, amelyek a fellegvárat védték. A magas dombokon épült Arpinum, bevehetetlen fellegvárával sokáig ellenállhatott az újításoknak, és makacsul ragaszkodott hagyományaihoz. Jól kitűnik ez magának Cicerónak a szavaiből, amelyekkel felidézi szülőházát A törvények második könyvének előszavában: ez az én szülőföldem, és ez az én öcsém igazi hazája is. Innen származunk, ősrégi családból; itt vannak szent tárgyaink, itt él nemzetségünk, itt őrizzük őseink emlékének megannyi nyomát. Mit mondjak még? Látod ezt a házat, ahogyan itt áll, apánk fáradozásának eredményeként előkelő módon megnagyobbítva; apánk gyönge egészségű ember lévén, csaknem egész életét itt töltötte, tanulmányaiba mélyedve. De azt is tudd meg, hogy én is pontosan ezen a helyen születtem, amikor még élt a nagyapám, s amikor még a hajdani szokásoknak megfelelően aprócska volt ez a ház, olyan, mint Curius villája a szabin földön (1, 3; fordította Simon Attila). Igaza lehet Pierre Grimalnak, amikor megállapítja, hogy ez az a hely, amelynek Cicero köszönheti politikai hitvallását; ez az a város, amelynek hagyományaihoz mindvégig ragaszkodott. 1 1 Pierre Grimal: Cicéron. Fayard 1986,

10 Apja, Marcus a lovagrendhez tartozott. Gyenge egészsége miatt vidéken élt, de a családnak jó kapcsolatai voltak Rómával és a szenátori renddel. Nagyapjának felesége, Gratidia annak a Marcus Gratidiusnak a nővére volt, aki baráti kapcsolatban állt M. Antoniusszal, a híres szónokkal, és a nagy C. Marius egyik nővérét vette feleségül. Anyja, Helvia olyan családból származott, amely már a második században két praetort adott Rómának. Helvia nővére pedig C. Visellius Aculeóhoz ment feleségül, aki jogtudósként tevékenykedett, és baráti viszonyt ápolt L. Crassusszal, e korszak másik nagy szónokával. 2 Ennek fia, C. Visellius Varro elnyerte az aedilis curulis tisztséget. Cicero nagybátyja, Lucius szintén közeli kapcsolatban volt M. Antoniusszal. Ez a családi háttér szinte predestinálta a kis Cicerót a szónoki, illetőleg a politikai pályára. A család anyagi eszközei is lehetővé tették, hogy Marcus Cicerót és öccsét, Quintust unokatestvéreivel, Aculeo fiaival együtt korán Rómába küldjék tanulni, ahol apjának háza volt. A felsőfokú oktatás tananyagát, amelyben Rómában részesült, a retorika szolgáltatta. Amióta a görög hatás a Kr. e. második században Rómában is érvényesült, görög rétorok telepedtek le a városban, akik az előkelő családok gyermekeit görög retorikára oktatták. Cicero Brutus című művében, amelyben felvázolja a római ékesszólás történetét, Catón kívül egy sor olyan híres szónokot is felsorol, akik ilyen oktatásban részesültek. Amikor Cicero elkezdte retorikai stúdiumait, kedve lett volna, hogy latinul tanulja a retorikát L. Plotius Gallusnál, aki a rhetores Latini mozgalom feje volt. Amikor ezt elmondta otthon, a család előkelő és képzett barátai ellenezték. 3 Feltehetőleg Lucius Crassus volt az, aki eltanácsolta ettől, hiszen ő volt az, aki Kr. e. 92-ben cenzorként bezáratta a latin rétorok iskoláit. 4 Görög tanárai közül később csak A. Licinius Archiast említi. Hogy milyen lehetett a retorikaoktatás a kezdők számára, arról fogalmat alkothatunk magunknak Partitiones oratoriae (Szónoki felosztások vagyis az ékesszólás részei) című tankönyvéből, amelyet kérdés-felelet, azaz katekizmus formájában készített fia számára 54-ben, aki ekkor éves lehetett. Figyelemre méltó, hogy Cicero fia számára latin nyelven adta elő azt a tananyagot, amelyet ő még görögül tanult. Ez azt jelenti, hogy a Kr. e. 2. század végén és 1. század elején társadalmi méretekben jelentkezett az anyanyelv használatának az igénye, amelyet cenzori rendelettel sem lehetett visszaszorítani. Ahogyan e könyv címe is jelzi, a retorikai tananyag gerincét a szónoklattan részei alkották, de kiegészí- 2 Mathias Gelzer: Cicero. Ein biographischer Versuch. Wiesbaden: Franz Steiner Verlag 1969, Vö. Suet. De gramm. et rhet Vö. De or. 3, 24, 93. E műre K. F. Kumaniecki kiadása alapján hivatkozom (Teubner, 1969). 16

11 tették ezt még a közhelyekkel vagy általános érvekkel: latinul loci, ami a görög topoi tükörfordítása. Ezek a közhelyek a szónok eszköztárát képezték, amelyekkel bizonyításnál, cáfolásnál, egyáltalán a meggyőzésnél élt. Használatuk alapelveit még Arisztotelész fektette le Topika című munkájában; nem véletlen tehát, hogy Cicero is hagyott az utókorra egy ilyen című munkát. 5 Brut. 7 Plut. Cic.