J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült február 19-én a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet) Jánossomorja Televízió munkatársai Dr. Kurunczi Károly: Köszöntötte a megjelent képviselő-testületi tagokat, megjelenteket. Megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, 7 fő képviselő jelen van, (Gotsch János és Molnár Zoltánné dr. Mihályi Zsuzsanna igazoltan van távol) továbbá azt, hogy a kiküldött napirend módosítására nem tettek írásbeli javaslatot az SZMSZ szerint arra jogosultak. (2. sz. melléklet) Megkérdezte, hogy a napirenddel egyetértenek-e a képviselő-testület tagjai. Bella Zsolt: Kérése az, hogy az első napirendi pont után a negyedik napirendi pontot tárgyalja meg a bizottság. Kérését azzal indokolta, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy az ülés befejezéséig jelen legyen a képviselő-testületi ülésen. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel Bella Zsolt javaslatát. A képviselő-testület egyhangú, 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a napirend módosítására tett javaslatot. Így a napirend a következő: 1./ Jánossomorja Város Önkormányzata évi költségvetésének megtárgyalása, elfogadása 2./ Ingatlanügyek 3./ A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátásának helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelettervezet 4./ A szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 15/2013. (XI. 27.) rendelet módosítása 5./ Egyéb ügyek 1

2 Határidő: azonnal. 1./ Napirendi pont - Jánossomorja Város Önkormányzata évi költségvetésének megtárgyalása, elfogadása (3. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A képviselő-testület az idei munkát a évi költségvetés megtárgyalásával kezdte meg. A költségvetést valamennyi bizottság megtárgyalta. Előszőr Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét kérte fel, mondja el a bizottság véleményét. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elég részletesen megtárgyalta a kiküldött anyagot. A bevételeknél feltétlenül meg kell említeni azt, hogy az a évi szint alá nem csökkenhet. Ez a tavalyi évben teljesült is, mert 411 M Ft helyett 420 M Ft az iparűzési adó bevétel. Az év végi adófeltöltés a várakozáson felül teljesült. Ez az összeg biztosítja azt, hogy relatív nagy összegű beruházásokat és fejlesztéseket valósítson meg az önkormányzat. Ehhez még két pályázati támogatást is figyelembe kellett venni a költségvetésnél. Az egyik a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár pályázata 70 M Ft-tal. A másik pedig az ÁROP pályázat 22 M Ft-tal. A bevételeknél 10 M Ft-os összeg szerepel eladásból. Ez ingatlanértékesítést jelent. Idén az önkormányzat E Ft költségvetési bevétellel és E Ft költségvetési kiadással tervez. Fentiekből látható, hogy a költségvetés egyenlege negatív. Ez nem azt jelenti, hogy az önkormányzat hitelfelvételre szorul, hiszen a működési célú bevételek és kiadások mérlegénél a kiadások tekintetében a 100 M Ft tartalék terhére történnek a kifizetések. Az adósságkonszolidáció terén M Ft-os összeg folyik be az önkormányzathoz, melyből a Közkincs Hitel kerül visszafizetésre. A kiadási oldalon az intézmények között az iskolával kapcsolatban személyi jellegű kiadások nem szerepelnek, de továbbra is fennmarad az önkormányzatnak az a kötelessége, hogy a működési kiadásokat állja. Az önkormányzat létszám növekedést nem tervez a évre. A bérek tehát a múlt évi létszám alapján kerültek megtervezésre. A évi működési és felhalmozási célú kiadások között szerepel 159 M Ft. Ezt az önkormányzat a Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézményfenntartó Társulás részére adja át. A támogatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a polgárőrség támogatását nem javasolta a bizottság, mivel a tevékenységük nem volt aktív. Autóvásárlásra és működési költségeikre kérték a támogatást. Azonban a évi rendezvényeken nem vettek aktívan részt a polgárőrség tagjai. A felhalmozási célú kiadások között a katolikus egyház támogatása szerepel. Tavalyi évben akadály merült fel a támogatás felhasználása kapcsán, így az idei évben szeretnék a betervezett összeget felhasználni. Az útfelújításokkal kapcsolatban elmondta, hogy erre 35 M Ft-ot terveztek be. Kedvező fordulat állt be ezen a téren, ugyanis a közútkezelő cég a hanságfalvai bekötőtől a somorjai templomig felújítja az utat. Így a 35 M Ft-ot más utak felújítására tudják majd fordítani. A Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtárnál nem csak energetikai beruházás szerepel, hanem a nagyterem, az előtér, öltöző, homlokzat is megújul. A beruházások és felújítások között a művelődési ház felújítása szerepel a legnagyobb összeggel. A térfigyelő rendszerre is került betervezésre összeg. Ez egy tavalyról áthúzódó beruházás. 2

3 A Szórády-féle malomnál a tető felújítására is sort kell keríteni és egyéb vagyonmegóvási munkálatokat is el kell végezni. Erre 3,4 M Ft-ot kellene elkülöníteni. A bizottság javasolta a képviselő-testületnek a költségvetés fenti módosításokkal történő elfogadását. Dr. Kurunczi Károly: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a szokásos alapossággal, minden apró részletet megtárgyalva javasolta elfogadásra az önkormányzat évi költségvetését. Megköszönte a bizottság munkáját. Winkler Lászlót, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét kérte fel a bizottság javaslatának ismertetésére. Továbbá felkérte arra, hogy a polgárőrség vezetőjével történt tárgyalásról is számoljon be. Winkler László: A Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta a évi költségvetést és elfogadásra javasolta azt a képviselő-testületnek. A polgárőrség vezetőjével, Németh Lászlóval folytatott le egy tárgyalást. A vezető elmondta, hogy nehéz összehozni, beosztani az embereket erre a munkára. A 2013-as évben a polgárőrök szolgálati órája 2486 óra volt. Ebből 1243 órát a rendőrséggel együttműködve töltöttek el km-t tettek meg a polgárőrség autójával, nem magáncélra felhasználva azt. Ez az autó az elmúlt évben megsérült, használhatatlan. Jelenleg a polgárőrök saját autóikat használják munkájuk során. A rendőrség kérése az, hogy a képviselő-testület lehetőségeihez mérten továbbra is támogassa a polgárőrséget. Javasolta, hogy a polgárőrség támogatását biztosítsa az önkormányzat a 2014-es évben is. A Szociális és Egészségügyi Bizottság javasolta a képviselő-testületnek a költségvetés fenti módosításokkal történő elfogadását. Dr. Kurunczi Károly: Megköszönte a Szociális és Egészségügyi Bizottság munkáját. Felkérte Bella Zsoltot, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét. Gotsch János megérkezett, így 8 fő van jelen a képviselő-testületi ülésen. Bella Zsolt: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság véleménye szerint ismét jól gazdálkodott az önkormányzat. Olyan tartalékalapot képezett, amilyen az önkormányzatiság alatt még nem volt. Ez arra ad lehetőséget, hogy mind beruházások, mind felújítások terén magasabb összeget tud biztosítani az önkormányzat. A Klafszky Katalin Tagiskolában 2 tanterem építésére 22 M Ft-ot terveztek be. A bizottság azonban ezt a bővítést nem javasolta. A bizottság azon a véleményen van, hogy a Klafszky Katalin Tagiskola felújításra szorul. Ezért a bizottság kérése és javaslata az, hogy a 22 M Ft-ot mindenképpen költsék a Klafszky Katalin Tagiskolára. Elsősorban a pincében szeretnének két termet kialakítani a délutáni foglalkozásokra, csoportfoglalkozásra. Második helyen lenne a homlokzat felújítása, harmadikként pedig egy vagy két tanterem felújítását javasolta a bizottság. A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság javasolta a képviselő-testületnek a költségvetés fenti módosításokkal történő elfogadását. Dr. Kurunczi Károly: Megköszönte a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság munkáját. A bizottságok módosító javaslatait tette fel szavazásra. Először a Szórády-féle malom állagmegóvására fordítandó 3,4 M Ft biztosítását tette fel szavazásra. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta a javaslatot. 3

4 Dr. Kurunczi Károly: Winkler László javaslatát tette fel szavazásra, miszerint a polgárőrséget 2,5 M Ft-tal támogassa az önkormányzat 2014-ben. A képviselő-testület 7 igen, 1 nem szavazattal elfogadta Winkler László javaslatát. Dr. Kurunczi Károly: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság javaslatát tette fel szavazásra, mely javaslat szerint a Klafszky Katalin Tagiskola felújítására 22 M Ft-ot biztosítson az önkormányzat 2014-ben. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság javaslatát. Dr. Kurunczi Károly: A baseball egyesület támogatására 1,6 M Ft-ot terveztek be. Az egyesületnek NB I-es csapata van, ezért három korosztályt kell működtetniük. Ez plusz kiadásokkal jár, ezért 2 M Ft biztosítását kérte az egyesület elnöke. Szavazásra tette fel a kérdést. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta a baseball egyesület 2 M Ft-tal történő támogatását. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a évi költségvetési rendelet bevételi főösszegének elfogadását, mely ,- Ft. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta a évi költségvetési rendelet bevételi főösszegét, mely ,- Ft. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a évi költségvetési rendelet kiadási főösszegének elfogadását, mely ,- Ft. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta a évi költségvetési rendelet kiadási főösszegét, mely ,- Ft. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel elfogadásra a hiány finanszírozására a évi pénzmaradvány fedezetét, mely ,- Ft. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta, hogy a évi költségvetés hiánya a évi pénzmaradványból kerüljön finanszírozásra, mely ,- Ft. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a évi költségvetési rendelet elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta és megalkotta az 1/2014. (II. 19.) rendeletét, mely Jánossomorja Város évi költségvetéséről szól, a 4. sz. melléklet szerint. 4

5 2./ Napirendi pont - Ingatlanügyek - Pisztillus Patika kérelme (5. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A gyógyszertár épületét szeretné megvásárolni a jelenlegi bérlő. Készült az épületről értékbecslés is. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az ügyet megtárgyalta. Kérte a bizottság elnökét, Luka Jánost, ismertesse a bizottság véleményét. Luka János: Elmondta, hogy a bizottság megtárgyalta a kérelmet. Két fő 18 M Ft-os eladási árat javasolt, egy javaslat 20 M Ft-ról szól, egy javaslat pedig 16 M Ft-ról. A jelenlegi bérlő havonta bérleti díjat fizet az épületért. Ez a bérleti díj csak egy része a bérlő kiadásainak. A gyógyszertár az orvosi rendelő mellett található. A bizottság az eladást támogatta, az árban azonban nem volt egységes vélemény. Dr. Kurunczi Károly: A törvény szerint 5000 lakosonként lehet egy gyógyszertárat üzemeltetni. Ez az ellátási kötelezettség személyi joghoz kötött. Bella Zsolt: Elmondta, hogy az ő javaslata a bizottsági ülésen 14,5 M Ft-ról szólt. Véleménye szerint az üzemeltető a vásárlás után is folytatná tevékenységét. A gyógyszertár épülete felújításra szorul. Az épület állagát figyelembe véve nettó 16 M Ft-os vételárat javasolt. Egyéb javaslat nem hangzott el. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel Bella Zsolt javaslatát, miszerint a gyógyszertár vételárát nettó 16 M Ft-ban állapítsák meg. A képviselő-testület 5 igen, 3 nem szavazattal a következő határozatot hozta: 2/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező 1201/1. hrsz.-ú gyógyszertár épületrészt nettó 16 M Ft vételáron a Pisztillus Patika Bt. (9241 Jánossomorja, Dr. Dicsőfi E. u. 2.) részére. Határidő: folyamatos. Bella Zsolt távozott, így 7 fő van jelen a képviselő-testületi ülésen. 5

6 3./ Napirendi pont - A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátásának helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet-tervezet (6. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény hatályon kívül helyezte a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt, amely meghatározta a települési folyékony hulladékkezelést. E törvény módosította a vízgazdálkodásról szóló törvényt is. Ezen módosítás szerint ez a tevékenység a hulladékgazdálkodás területéről átkerült a vízgazdálkodási ágazatba. Luka János: A díjtételek tekintetében hogyan alakulnak az összegek? Dr. Péntek Tímea: Az AQUA Kft. központilag meghatározta a díjakat és ezeket valamennyi önkormányzat felé megküldte. Egy szerződés jön létre az ingatlantulajdonos és a közszolgáltató között a nem közművel összegyűjtött szennyvíz begyűjtésére és szállítására vonatkozóan. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátásának helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 7 igen szavazattal elfogadta és megalkotta a 2/2014. (II. 19.) rendeletét, mely a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátásának helyi szabályairól szól, a 7. sz. melléklet szerint. Dr. Kurunczi Károly: Elmondta, hogy a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére az Aqua Kft.-vel közszolgáltatási szerződést kell kötni. A szerződés aláírására a polgármestert kell meghatalmazni, ehhez egy testületi határozat szükséges. Szavazásra tette fel a kérdést. 3/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Jánossomorja Város Polgármesterét, hogy a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátásához szükséges, az Aqua Szolgáltató Kft.-vel, mint közszolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést megkösse és aláírja. Határidő: február 28. 6

7 4./ Napirendi pont - A szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 15/2013. (XI. 27.) rendelet módosítása (8. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény január 1-től változott. Ezért a tavalyi év során új helyi rendeletet kellett a képviselőtestületnek megalkotnia. A kormányhivatal jelezte, hogy a helyi rendelet két paragrafusa pontosításra szorul. Fentieket megtárgyalta a Szociális és Egészségügyi Bizottság. Kérte a bizottság elnökét, mondja el a bizottság véleményét. Winkler László: A Szociális és Egészségügyi Bizottság javasolta a rendelet elfogadását. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet módosításának elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 7 igen szavazattal elfogadta és megalkotta a 3/2014. (II. 19.) rendeletét, mely a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 15/2013. (XI. 27.) rendelet módosításáról szól, a 9. sz. melléklet szerint. 5./ Napirendi pont - Egyéb ügyek - Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal megállapodás módosítás kezdeményezése ( 10. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Dr. Dudás Eszter kirendeltségvezetőtől érkezett a 10. sz. mellékletben található előterjesztés, melyet valamennyi képviselő kézhezkapott és áttanulmányozhatott március 1. napja óta tart fenn közös önkormányzati hivatalt Jánossomorja, Újrónafő és Várbalog önkormányzata. A tavalyi évben a finanszírozást minden önkormányzat megkapta. Az idei évben azonban erre a finanszírozásra a székhely önkormányzat jogosult. Újrónafő és Várbalog önkormányzata a közös önkormányzati hivatal fenntartásáról szóló megállapodás módosítását kezdeményezte azért, hogy Újrónafő és Várbalog községeket ne terhelje Jánossomorja iparűzési adójából származó beszámítás összege. A beszámítás összegének megállapítására a költségvetési törvényben található egy képlet. A beszámítás nélküli finanszírozás összege ,- Ft, míg a beszámítás után járó támogatás összege ,- Ft. Újrónafő és Várbalog önkormányzata a beszámítás nélkül járó finanszírozás után szeretné megkapni a támogatást. Az előterjesztést megtárgyalta a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. Kérte Luka Jánost, ismertesse a bizottság javaslatát. Luka János: A kérdés az, hogy a kérés szakmailag megalapozott-e. A könyvvizsgáló véleménye szerint nem megalapozott a kérés. A bizottság javaslata az, hogy az állami támogatás felosztását településenként a szerint a számítási metodika szerint fogadják el, ahogy azt a könyvvizsgáló 7

8 elkészítette. Tehát a bizottság nem javasolta a közös önkormányzati hivatal fenntartásáról szóló megállapodás módosítását. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a kérdést. 4/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem javasolta a közös önkormányzati hivatal fenntartásáról szóló megállapodás módosítását. Határidő: február Jánossomorja Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítása (11. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A törvény szerint az önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzatok között fennálló együttműködési megállapodást minden évben kötelező felülvizsgálni. Wennesz József Károly: Mint a Német Nemzetiségi Önkormányzat tagja, elfogadásra javasolta az együttműködési megállapodást. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel az önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 7 igen szavazattal a következő határozatokat hozta: 5/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta az Önkormányzat és a Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodást. Határidő: február 28. 6/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta az Önkormányzat és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodást. 8

9 Határidő: február Szociális parcella kijelölése (12. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A temető törvény szerint január 1-jétől az üzemeltetőknek a köztemetőben szociális parcellát kell kijelölni. A jánosi temető 6. parcellája lenne a legmegfelelőbb hely erre a célra. Lőrincz György: Támogatta, hogy a 6. parcella kerüljön kijelölésre. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a kérdést. 7/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hrsz.-ú Mosonszentjánosi Köztemető 6. parcelláját jelölte ki szociális temetkezés céljára. Határidő: február A települési önkormányzatok adósságának Állam által történő átvállalásához szükséges döntések meghozatala (13. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Jánossomorja város hitelállománya a közkincs hitelből eredően december 31. napján ,- Ft. Ennek 40 %-át évben az állam átvállalta. A még fennálló tartozás ,- Ft, melyet február 28-ig vállal át az állam. Jánossomorja Város Önkormányzata szeretett volna azon önkormányzatok közé tartozni, akiknek nincs hitelállománya. Ezért úgy gondolták, hogy a közkincs hitelből fennmaradó részt visszafizeti az önkormányzat. Erre azonban már nincs lehetőség, mivel az önkormányzat tavaly is részesült adósságkonszolidációban. Lőrincz György: Sajnos fentieket el kell fogadniuk. Annyit lehet tenni, hogy minden fórumon hirdetni kell azt, hogy ez az adósságállomány nem volt magas és nem a fenntartáshoz volt rá szüksége az önkormányzatnak. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a kérdést. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 9

10 8/2014. (II. 19.) határozat 1. A képviselő-testület Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CCXXX. törvény (továbbiakban: évi költségvetési törvény) aiban foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a évi költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történő átvállalását igénybe kívánja venni. 2. A képviselő-testület kijelenti, hogy az önkormányzat december 5-én nem rendelkezett olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, ami kifejezetten egy adott adósságelemhez kapcsolódott, és annak fedezetére, teljesítésének biztosításául szolgált. 3. A képviselő-testület kijelenti, hogy amennyiben az önkormányzat egy átvállalással érintett ügylete az ügylethez kapcsolódóan befolyó támogatás, illetve egyéb bevétel miatt bevétel megelőlegezésére szolgáló ügyletté válik, úgy a befolyt bevétel összegét, legfeljebb az érintett adósságból átvállalásra került összeg erejéig, a bevétel beérkezését követő 3 munkanapon belül átutalja a kincstár által megjelölt fizetési számlára. 4. A képviselő-testület kinyilvánítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény 332. alapján megállapodást kíván kötni a Magyar Állammal az önkormányzatot terhelő, az adósságátvállalással érintett adósságállománya átvállalásáról. 5. A képviselő-testület az adósságátvállalással összefüggésben felhatalmazza a polgármestert, hogy: a) megtegye a évi költségvetési törvény ai szerinti nyilatkozatokat és intézkedéseket; b) az átvállalással érintett adósság részét képező ügyleteket a évi költségvetési törvény a szerinti átvállalás érdekében átalakítsa; c) a évi költségvetési törvény 68. (4) bekezdése szerinti megállapodásokat megkösse. 6. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az adósságátvállalással kapcsolatos intézkedéseiről a soron következő ülésén tájékoztassa a testületet. Határidő: február Az Önkormányzat évre vonatkozó közbeszerzési tervének elfogadása (14. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Közbeszerzési tervet minden évben kell készítenie az önkormányzatnak. A közbeszerzésekről szóló törvény szerint az ajánlatkérőnek a költségvetési év elején, legkésőbb március 31-ig kell közbeszerzési tervét elkészítenie. Az idei közbeszerzési tervbe négy feladat került be. A terv év közben is módosítható az előre nem látható beszerzések lebonyolítása érdekében. Kérte a közbeszerzési terv elfogadását. 10

11 9/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés szerint elfogadta az önkormányzat évi közbeszerzési tervét. Felkérte a jegyzőt, hogy a közbeszerzési eljárások során az abban foglaltakat vegye figyelembe. Határidő: március Szavazatszámláló Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása (15. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Az idei évben három alkalommal kerül sor választásra. Ehhez szükséges megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait és póttagjait. Az előterjesztés szerint összeálltak a bizottságok. Kérte a szavazatszámláló bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztását. 10/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés szerint megválasztotta Jánossomorja Város közigazgatási területén működő szavazatszámláló bizottságok tagjait és póttagjait. Felelős: Dr. Péntek Tímea jegyző Határidő: március Érdekeltségnövelő pályázat a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár vonatkozásában Dr. Kurunczi Károly: február 3-án a Magyar Közlöny 14. számában megjelent A könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, valamint a muzeális intézmények szakmai támogatásának évi szabályairól szóló 9/2014. (II. 3.) EMMI rendelet. Az önkormányzat az előző években sikeresen pályázott erre a támogatásra. Ehhez a pályázathoz E Ft önrészre van szükség. Ebből az összegből a művelődési ház technikai felszerelésének pótlása fog megvalósulni. Kérte a T. Testületet, hogy fenti összeget ezen pályázathoz biztosítani szíveskedjen. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a kérdést. 11

12 11/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár a közművelődési intézmény technikai, műszaki állományának, berendezési tárgyainak gyarapítására kiírt pályázaton részt vesz. A képviselő-testület a pályázathoz szükséges E Ft önrészt a évi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítja. Felelős: Dr. Kurunczi Károly Határidő: február Kovács Tibor (9242 Jánossomorja, Halomalja u. 24.) kérelme (16. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Kovács Tibor a jánosi városrészen melegkonyhás kávézót szeretne működtetni. A nyári időszakban a kávézó előtti részt teraszként szeretné használni, melyet szabaddá tenne abban az esetben, ha az önkormányzatnak szüksége lenne a területre rendezvényei során. A terület helyrajzi száma 1222., ebből 20 m2-t szeretne használni Kovács Tibor. Lőrincz György: 10 évvel ezelőtt a várossá válási folyamatban aktívan részt vett. Nagyon sok feltételnek kellett megfelelni. Az egyik feltétel szerint kell egy minőségi kávézó is, ahol egy újságot is el lehet olvasni. Támogatta a terület bérbeadását. Luka János: Szintbeli eltérésről véleménye szerint szó sem lehet. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a kérdést. 12/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kovács Tibor 9242 Jánossomorja, Halomalja u. 24. sz. alatti lakos kérelmének helyt adott és az hrsz.-ú ingatlan egy részét bérbeadja kérelmező részére. Határidő: folyamatos. Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány alapító okiratának módosítása (17. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a Jánossomorja Kultúrájáért 12

13 Közalapítvány alapító okiratát módosítani kell, mivel a kuratórium tagjainak személye megváltozott, illetve a bankszámla feletti rendelkezési jog szintén. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. 13/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: 1. Az Alapító Okirat VIII/2. pontjában a Kuratórium tagjai az alábbira módosulnak: A Kuratórium tagjai: Lőrincz György 9241 Jánossomorja, Halomalja utca 12. Gláser-Kozma Edit 9241 Jánossomorja, Kápolna u. 8 sz. Hauptmann Tamás 9241 Jánossomorja, Liget u. 1. Prátser Krisztián 9241 Jánossomorja, Béke u Az Alapító Okirat IX. pontjának első bekezdése az alábbiak szerint változik: A Közalapítvány egyszemélyi teljes körű képviseletére a Kuratórium elnöke jogosult. Képviseleti jogát írásbeli megbízással a Kuratórium bármely tagjára átruházhatja. A megbízásban meg kell jelölni a képviseleti jog tartalmát és idejét. A bankszámla feletti rendelkezésre Lacknerné Fördős Klára a Kuratórium elnöke önállóan jogosult. Az Alapító Okirat jelen módosítással nem érintett pontjai változatlanul fennállnak. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a testület elfogadja. Határidő: március Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár alapító okiratának módosítása (18. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Elmondta, hogy a közelmúltban módosította a képviselő-testület a művelődési ház alapító okiratát január 1. napjától azonban az alaptevékenységek besorolását eddig biztosító államháztartási szakfeladatok helyett kormányzati funkciókra kell áttérni. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. 13

14 14/2014. (II. 19.) határozat Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár alapító okiratának módosítását és egységes szerkezetű alapító okiratát a mellékeltek szerinti tartalommal. Felkérte a Jegyzőt, hogy gondoskodjon az alapító okirat törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetéséről. Felelős: Dr. Péntek Tímea jegyző Határidő: február 27. Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte, kinek van közérdekű bejelentése. Lőrincz György: Tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy március 15-én szombaton 16 órakor lesz a városi ünnepség a művelődési házban. Radics Kálmánné: Péteri lakosok kérik azt, hogy a péteri régi buszmegállót újítsa fel az önkormányzat, mert az ablakokban nincs üveg, beázik, a víz pedig mindig áll az épületben, így nem lehet használni esőben sem. Dr. Kurunczi Károly: Többször beüvegezték már az épületet, de sajnos mindig kitörik ezeket az üvegeket a randalírozók. Lőrincz György: Véleménye szerint polikarbonát lappal be lehetne vonni az ablakokat. Luka János: Úgy gondolta, hogy nem lenne megfelelő a polikarbonát. Dr. Kurunczi Károly: A képviselő-testület tagjai nem jutottak egyforma álláspontra, ezért az ügyre egy későbbi időpontban visszatérnek. Több napirendi pont nem lévén, megköszönte a részvételt és az ülést befejezte. K. m. f. Dr. Kurunczi Károly polgármester Dr. Péntek Tímea jegyző 14

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 27-i ülésére Tárgy: Adósságkonszolidációval kapcsolatos döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Száma: 591-1/2014. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2014. január 14-én megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 1/2014. (I. 14.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív

Részletesebben

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 1/2014. (I. 30.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (3) bekezdésében foglaltak alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 21-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 21-én megtartott üléséről Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 21-én megtartott üléséről Megalkotott rendeletek: - Hozott határozatok:

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (24-26) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés Balkány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Boros Lajosné, Korcsmáros

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/3/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 26-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1062-3/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 1/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 1/2014.(I.15.)

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 174/2013. (VI.12.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 174/2013. (VI.12.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása 174/2013. (VI.12.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1.) Adósságkonszolidáció végrehajtásához szükséges Képviselő-testületi döntés meghozatala Előadó: Dr. Fekete Zoltán Referens: Balog Lászlóné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. január 16. napján (szerdán) 8 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat adósságátvállalással kapcsolatos döntés meghozatalára

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat adósságátvállalással kapcsolatos döntés meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S TE R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat adósságátvállalással kapcsolatos döntés

Részletesebben

Előterjesztés. Az 5000 fő feletti önkormányzatok adósságának részben történő állami átvállalásának végrehajtásához

Előterjesztés. Az 5000 fő feletti önkormányzatok adósságának részben történő állami átvállalásának végrehajtásához Előterjesztés Az 5000 fő feletti önkormányzatok adósságának részben történő állami átvállalásának végrehajtásához Az Országgyűlés által elfogadott Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 120-14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése

Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése Kapos vár Megyei Jogú Város Közgyűlése Testületi ülés ideje: 2014. január 13. Testületi ülés helye: Kaposvár M egyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. I. emelet Díszterem J E G

Részletesebben

2. Tájékoztató a település lakosságának szociális helyzetéről, Zarudnaja Krisztina a munkanélküliség alakulásáról

2. Tájékoztató a település lakosságának szociális helyzetéről, Zarudnaja Krisztina a munkanélküliség alakulásáról Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 28-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL könyvéből: 1/2013.(I.10.)sz. képviselőtestületi határozat: 1. A képviselő-testület Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) 72-75.

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. november 12. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti

Részletesebben

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 25. NAPJÁN MEGTARTOTT 5. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 25-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570-1/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én de. 10 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről 170/2/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 2/2014.(II.28.) önkormányzati

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal: Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 30. MELLÉKLET: 1 db. TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata adósságkonszolidációs eljárásának elfogadására E L İ T E R J E S Z T É S Szekszárd Megyei Jogú

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Szalmási Tamás Ferencné

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Szalmási Tamás Ferencné J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 21- én megtartott rendes, nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Ikt.szám:169 /2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről

Ikt.szám:169 /2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről Ikt.szám:169 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről 1 A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya:

Részletesebben

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v

Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Szám: 38-8/2010. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 98 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 18-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 42/2014.

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám: 459-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. március 26. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: u. 2.) Jelen vannak: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Javasolja, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendek kerüljenek megtárgyalásra:

JEGYZŐKÖNYV. Javasolja, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendek kerüljenek megtárgyalásra: 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságának 2017. december 14.-én 13.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal (4262 Nyíracsád, Petőfi tér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által február 10-én (hétfőn) 17 órakor megtartott rendes nyilvános üléséről.

Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által február 10-én (hétfőn) 17 órakor megtartott rendes nyilvános üléséről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 616-1/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

2013. február 18-i soron kívüli nyílt üléséről

2013. február 18-i soron kívüli nyílt üléséről Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt.sz.: 349-11/2013.. Je gyzők önyv Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tibor Józsefné,

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14.-én 13.45. órakor a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz.) megtartott

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 22-ei rendkívüli ülésére. dr.

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 22-ei rendkívüli ülésére. dr. Budakalász Város Polgármestere 32/2013.(II.22.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. február 22-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat adósságkonszolidációval kapcsolatos

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. december 16ai Képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 139/2014.(XII.16.) Napirendi pontok

Részletesebben