Új BSc mintatanterv az Építőmérnöki szakon Kiindulási- és háttérinformációk hallgatóknak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új BSc mintatanterv az Építőmérnöki szakon Kiindulási- és háttérinformációk hallgatóknak"

Átírás

1 Új BSc mintatanterv az Építőmérnöki szakn Kiindulási- és háttérinfrmációk hallgatóknak Készült a i Kari Tanácsra készült beszámló és a któber 8-i Tanszékvezetői Értekezletre Dr. Ádány Sándr ktatási dékánhelyettes által a Kari Oktatásfejlesztési Bizttságk munkájának összefglalásaként készített anyag alapján. Bevezetés Jelenleg is flyik a 2014 tavaszán elindult ktatásfejlesztési munka, melynek célja az Építőmérnök BSc képzés mintatantervének megújítása. A munkát a Kari Oktatásfejlesztési Bizttság stratégiai és peratív albizttságai végzik, ezek közül az peratív bizttságnak egy hallgató tagja is van a tanszékek képviselői mellett. A tervek szerint a 2015/16 Őszi félévben beiratkzó évflyam már az új mintatanterv szerint fg haladni. Az eddig, a Kari Tanács által tárgyalt anyagkból készítettünk egy összefglalót, melyből tájékzódhattk az alapelvekről és a tervezett fő váltzáskról. Küldetésnyilatkzat Az építőmérnöki tevékenység mind szakmai, mind gazdasági, mind pedig öklógiai szempntból helyes megldáskat kíván adni a társadalm által megfgalmaztt igényekre. Ezek, többek között: a biztnságs épületek és mérnöki szerkezetek létrehzása és fenntartása, a megbízható vízellátás, az árvízvédelem, a szennyeződések kezelése, a hatékny közlekedési infrastruktúra létrehzása, valamint az ezekhez szükséges térképek, térinfrmatikai adatbázisk és geinfrmációs rendszerek biztsítása. A BME a hallgatóinak magas szintű mérnöki tudást, elméleti és gyakrlati ismereteket kíván átadni. A végzett mérnökeink el kell, hgy igazdjanak gyrsan váltzó világunkban és a szakmai ismereteken túlmenően el kell, hgy sajátítsák azkat a képességeket is, amelyekkel a társadalm etikusan gndlkdó, felelős tagjává válnak. Elsődleges célunk, hgy a hallgatók az ismert prblémák megldásán túlmenően képesek legyenek az új feladatk felismerésére és a jövő, ma még nem ismert kihívásainak való megfelelésre is. Jó kmmunikációs képességekkel rendelkező, csapatmunkára alkalmas, gndlkdó, innvatív, egy életen keresztül tanulni tudó mérnököt kívánunk képezni. A fentieknek megfelelően a BSc képzésnek kettős célja van. Egyrészt el nem avuló, a mérnöki tudást megalapzó ismeretek átadása, valamint a hallgató azn képességének kifejlesztése, hgy a mérnöki létesítmények viselkedését és a mérnöki munkát beflyásló jelenségeket megértse. Másrészt a legfntsabb építőmérnöki feladatkat lefedő knkrét mérnöki ismeretek ktatása, amelyek révén a hallgató megismerkedik a mérnöki gndlkdással és prblémamegldással. Ilyen módn a végzett hallgató képessé válik arra, hgy néhány területen közvetlen mérnöki munkát végezzen, majd a

2 gyakrlatban töltött kellő idő után alkalmassá váljn a mérnöki feladatk széles körének elvégzésére. Az MSc képzés célja, hgy felkészítse a hallgatót a vezető mérnöki feladatk betöltésére, interdiszciplináris feladatk megldására és előkészítse a mérnököket a tudmánys (akadémiai) karrierre is. Ennek megfelelően hangsúlyt fektetünk arra, hgy a BSc képzésben tárgyalt egyes ismereteket magasabb szinten újratárgyaljuk, és fnts témaköröket, amelyek ktatása nem vagy csak a jelenség ismertetése szintjén került sr a BSc képzésben, megtárgyaljunk. Az MSc képzésből kikerülő mérnökre fkzttan igaz, hgy önálló gndlkdása révén a jövőben előkerülő, ma még nem ismert mérnöki feladatk megldására alkalmas kell, hgy legyen. Az MSc képzés fnts részét képezi az önálló kutató, fejlesztő munka is. Fgalmak Kntaktóra: lyan tanóra, amikr egy ktató egy csprt hallgatónak (új) ismereteket ad át (pl. tipikusan, tanteremben a táblánál magyaráz az ktató). EA ( előadás ): kntaktóra nagy előadóteremben. (De: nem feltétlenül csak elméleti tananyag ismertetése.) GY ( gyakrlat ): kntaktóra kis tanteremben. (De: nem feltétlenül csak gyakrlati tananyag ismertetése.) L ( labrgyakrlat ): kntaktóra (tipikusan) nem tanteremben, hanem labrban vagy terepen. A házi feladat (HF) lyan hallgatói feladat, melynek elsődleges célja a tananyag elsajátításának segítése és/vagy az elsajátítás (ön)ellenőrzése. A HF mérete lyan, amelynek elvégzése egy átlaghallgató számára néhány órát vesz igénybe (és egy tárgy összes HF-a maximum heti 1-2 órát vesz igénybe). A HF tipikusan lyan jellegű, ahl a megldás egyértelmű, ezért a HF nem igényel egyéni ktatói iránymutatást (knzultációt), hanem az órai tananyag és íráss segédletek alapján a hallgató egyénileg el tudja végezni. (Ettől függetlenül, természetesen, ha a hallgató megakad, kérdezhet az ktatótól.) A prjektfeladat (PF) nagybb időigényű hallgatói feladat, jellemzően egy adtt hallgató (vagy egy -néhány hallgatóból álló- hallgatói csprt) számára előírt egyéni feladat. Mindenképpen több 10 órát vesz igénybe az elkészítése. (Elvileg: egy tárgy PF-ának összes munkaigénye annyiszr 30 óra, ahány kredit rendelhető a PF-hz.) A PF tipikusan lyan jellegű, ahl a megldás nem egyértelmű, ezért szükséges a knkrét, egyénre (ill. feladatra) szabtt ktatói iránymutatás (knzultáció).

3 Prblémák Az alább felsrlt prblémák nagymértékben összefüggenek, illetve egyszerre kk és kzatk is. 1. Általában nagy a hallgatók leterheltsége, (egy átlags képességű hallgató számára) irreális mennyiségű az elvárt munka. Ezen belül: sk a kntaktóra, amelyek egy részére aztán be sem járnak a hallgatók. Tvábbá: sk a (terv)feladat. 2. Az előadásk és gyakrlatk jelenfrmájukban általában kevéssé hatéknyak. Egyrészt kicsi az előadásk látgatttsága, másrészt az EA és GY órák skszr nincsenek összhangban, emiatt sk az ismétlés. 3. Nagy a hallgatói sikertelenség (azaz: skan nem teljesítik a felvett tárgyaikat), mely végül nagy lemrzslódáshz vezet (azaz: skan vannak a beiratkzók közül, akik nem jutnak el a diplmáig). 4. Az ktatás stílusa és eszközei (pl. jegyzetek) nem megfelelőek, elsősrban is nem krszerűek (figyelembe véve a mai hallgatói generáció szkásait, elvárásait). 5. Önálló prblémamegldás hiánya a hallgatók egy részénél. A teljesített alaptárgy nem feltétlenül jár együtt azzal, hgy a hallgató az alapismereteket tudja is alkalmazni. Alapelvek a kidlgzandó váltzáskhz 1. A miért -re helyezni a hangsúlyt a hgyan helyett, a prblémamegldás -ra a rutin helyett. 2. A tárgyakban elsősrban lyan ismereteket kell ktatni, amelyek nem elavulók, és így a lehetséges legnagybb mértékben készítik fel a hallgatót a ma még előre nem látható mérnöki feladatkra is. 3. Az alaptárgyak és szaktárgyak visznyában: szaktárgyak ktatói fgalmazzák meg elvárásaikat az alaptárgyakkal kapcslatban, de nem kizárólagsan lyan alaptárgyi ismereteket kell/lehet ktatni, amelyek közvetlenül megjelennek a szaktárgyakban. 4. Az elmúlt években-évtizedekben sk új ismeretanyag, diszciplína bekerült az ktatásba, ezért biznys területeket el kell hagyni. Egyes területeken szükséges lehet a tananyag csökkentése a megjelent új ismeretanyagk miatt is. 5. Összhang kell, hgy legyen az elvárt tudás és a kntaktóra/kreditszám között. A szükségesnek tekintett ismeretek elsajátításáhz szükséges időt/kntaktórát/kreditet biztsítani kell. 6. A BSc diplma megszerzése váljn elérhetővé az átlags képességű és szrgalmas hallgató számára a mintatanterv szerint. 7. Csökkenjen a kntaktórák száma. Elérendő irányszám: átlagsan kntaktóra hetente. A képzés elején lehet inkább több, a képzés vége felé inkább kevesebb. 8. Az EA és GY órákat össze kell hanglni. Adtt tárgyak esetén az EA és GY órák aránya módsulhat (akár szélsőségesen is), különösen, ha az egyéni knzultáció és az tthni HF is megfelelő szerepet kap.

4 Tárgystruktúra Megmarad a törzstárgy + ágazats tárgy + szakiránys tárgy felépítés. A váltzásk irányultsága: az egyszerűbb, tisztább felé. Ez az alábbiakat jelenti. A tárgyak tematikájában inkább a lényegre igyekezzünk kncentrálni.a tárgyak tematikáinak minél lgikusabb strukturáltságát igyekezzünk megvalósítani (ami miatt a tárgyak zöme egy tanszékhez rendelhető, kivéve a PF tárgyakat). Egy képzésen belüli átfedéseket minél inkább kiküszöbölni. (Átfedés mst két területen frdul elő. Az egyik: hasnló tárgy más néven-kódn két különböző szakirányban. A másik: ismétlés az elvileg egymásra épülő tárgyak között, pl. ágazats tárgy ismétli a törzstárgyat, vagy szakiránys az ágazatsat). Elv, hgy inkább tárgyakat összevnjunk, mintsem szétszedjünk. Azaz: inkább kevesebb, de nagybb kreditértékű tárgy legyen a mintatantervben. A prfiltisztítás jegyében megszűnik a település szakirány. E szakirány tárgyainak egy része átkerül az út-vasút szakirányba, más része átkerül a vízi közmű szakirányba. (Létrejön tehát egy klasszikus út-vasút, és egy klasszikus vízi közmű szakirány. Ezen szakirányk egyértelműen tanszékhez is rendelhetőek.) A 240 kredit felsztása: közös törzstárgy: ágazats tárgy: szakiránys tárgy: szabadn választható: diplmamunka: Jelen ktatásfejlesztés nem fglalkzik a (kari) szabadn választható tárgyakkal. Ezek minden biznnyal a jelenlegi gyakrlatnak megfelelően tág határk között, a tanszéki és hallgatói igények szerint alakíthatóak. Hallgatói feladatk Összességében cél, hgy csökkenjen a feladatk mérete. Kétféle váltztatás: egyes (prjekt jellegű) feladatk megszüntetése, ill. különféle tárgyak prjektfeladatainak összevnása. Törzstárgyaknál: ne legyenek PF-ek, csak HF-ek (plusz ZH-k, ED-k, vizsgák, stb.) Minden ágazatn legyen 1 db hangsúlys (nagy kreditértékű) ágazats PF, amely egy külön tárgyba kerül, mely tárgy lényegében csak a prjektfeladatról szól, nulla kntaktórával, de (szervezett) knzultációval. Ez a váltztatás együtt jár(jn) azzal is, hgy a többi ágazats tárgyban inkább csak HF-ek (esetleg minimális méretű PF-ek) legyenek. Hasnlóan az előző pnthz: minden szakirányn legyen 1 db hangsúlys (nagy kreditértékű) szakiránys PF, amely egy külön tárgyba kerül, mely tárgy lényegében csak a prjektfeladatról szól, nulla kntaktórával, de (szervezett) knzultációval. Ez a

5 váltztatás együtt jár(jn) azzal is, hgy a többi szakiránys tárgyban inkább csak HFek (esetleg minimális méretű PF-ek) legyenek. Kntaktóraszám Alapelv, hgy a kntaktóraszám valamelyest (azaz: észrevehetően) csökkenjen. A kntaktóraszám alapvetően két módn csökken: 1. megszűnő PF-ekhez kapcslódó órák elmaradnak (azaz a PF-ekre vnatkzó feladatismertetés és knzultáció elmaradhat) 2. EA és GY órák összehanglása, összevnása, átfedések megszüntetése. (Amennyiben egy tárgy tananyaga váltzik, a kntaktóraszám azt valamelyest követi, emiatt a kntaktóraszám egy adtt tárgyban csökkenhet vagy nőhet is.) A mérőgyakrlat és labrgyakrlat típusú órák óraszáma bekerül a tantervbe és az órarendbe (ill. azk mindenképpen, amelyek szrgalmi időszakban vannak). Ezek labr (L) típusú órák, amelyek kntaktórának számítanak. A PF-ekhez knzultációs óratípus rendelődik (jele pl.: PK, prjektfeladat knzultáció ). Ez bekerül az órarendbe is, az ütközések elkerülése végett. A PK típusú órák nem számítanak kntaktórának, de az EA+GY+L+PK összeg ne haladja meg a heti 30-at.

6 Az alábbi váltzásk még nem elfgadtt, kőbevésett döntések, részletes kidlgzásuk jelenleg is flyamatban van! Ágazats prjektfeladat Az ágazats prjektfeladatról sk szó esett eddig, de a részletek nincsenek véglegesítve. Többféle ötlet felmerülhet. Egy lehetséges kncepciót tartalmaz az alábbi leírás. Az ágazats prjektfeladat mini BSc diplmamunkaként képzelhető el, mert: egyéni feladat, alapvetően tervezési feladat, (a lehetőségekhez mérten) kmplex feladat, a teljes szrgalmi időszakban dlgzik rajta a hallgató, nincsenek kntaktórák, de vannak rendszeres knzultációk, 2-3 knzulens van hzzárendelve, A feladat egyéni abból a szempntból, hgy a hallgatónak egyénileg kell megldania, valamint a knkrét kidlgzandó feladatrészek egyénre szabttak (pl. egyéni paraméterekkel). Ugyanakkr a feladat tipizált, vagyis 1-3 típusfeladat egyikét dlgzza ki a hallgató. Adminisztráció: DH-s kódú a tárgy. Minden ágazatn 1 db ilyen tárgy van, azaz összesen 3 kódn fut az ágazats prjektfeladat. Egy tárgyn belül minden félévben kurzuskat hzunk létre. Egy adtt kurzushz azn ktatók vannak hzzárendelve, akik ténylegesen a kurzus hallgatóival knzultálni fgnak. (Jellemzően tehát 2-3 ktató, 2-3 különböző tanszékről.) Egy adtt kurzushz tartzna órarendi infrmáció is, azaz meg vlna adva az órák időpntja és terme. Az óra ezen kurzusk esetében prjektknzultáció típusú (azaz: a hallgató számára általában nem kötelező a részvétel, de az ktató számára igen). Az óraszám -t el kell dönteni. Pl. heti 2 óra Ha az adtt ágazat érintett tanszékei-ktatói jónak gndlják, párhuzamsan futhat többféle (pl. 2-3 féle) prjektfeladat. Ha ilyen van, akkr ezt a kurzusk kiírásánál egyértelműen jelezni kell a hallgatók felé. (Azaz: jelezni kell, hgy az adtt kurzus milyen feladatt takar.) A kurzus kódja is legyen lyan, hgy egyértelműen utaljn a feladat jellegére. (Tehát pl. ha van a), b) és c) típusú feladat egy adtt ágazatn, akkr legyen A1, A2, A3, B1, B2, C1, C2, jelű kurzus.) A hallgatók csakúgy, mint minden más tárgy esetében az előre kiírt kurzuskra jelentkeznek. Azaz, a hallgató választását beflyáslhatja a knzulensek személye, a knzultációk időpntja, vagy a feladat jellege (ha többféle is van). A hallgató a tárgyat akkr teljesíti, ha mindegyik feladatrészt legalább elégséges szinten kidlgzza. Ha a hallgató megbukik, akkr az egész tárgyat ismételnie kell.

7 A mintatanterv bevezetése Az Nftv. előírása szerint új mintatantervet csak felmenő rendszerben lehet bevezetni. Jelen mintatanterv nem tekinthető jgilag új mintatantervnek, amit az is jelez, hgy nem igényel MAB jóváhagyást, sőt, még Szenátus jóváhagyást sem. Egyértelmű hallgatói igény, hgy a bevezetés ne kzzn hátrányt a jelenlegi hallgatóknak. Ez az igény alapvetően jgs. A kreditvesztés teljes kiküszöbölése (szinte) csak úgy lehet, ha mindaddig fenntartjuk a jelenlegi (régi) rendszert (az új mellett), amíg az utlsó jelenlegi hallgatónk jgvisznyban van. (Ez történt az Építő2000 BSc átmenet esetén). Ez nem javaslt, mert sk bajjal járt! A knkrét javaslat: A 2015-ben felvett hallgatók az új rendszerben kezdenek, a 2015/16/1 félévben. A 2015/16/2 félévtől elindítjuk az új szakiránys tárgyakat (elsősrban azn jelenlegi hallgatóknak, akik még nem kezdték meg a szakiránys tárgyak teljesítését). Létrehzunk egy ekvivalencia-táblázatt a régi és új tárgyak között. Javaslat: ez az ekvivalencia táblázat legyen rugalmas (az épeszűség határain belül)! (Ekvivalens tárgyak = egymással kölcsönösen megfeleltethető tárgyak.) Az lyan tárgyak, amelyeknek van ekvivalens párjuk, bármikr indíthatóak az új váltzatban, és nem szükséges a régi és új tárgy párhuzams futtatása. Az lyan régi tárgyak, amelyeknek nincs ekvivalens párja, néhány féléven keresztül futtatandóak azután is, hgy az utlsó, mintatanterv szerint haladó régi hallgató felvette. Fentiek szerint az összes új tárgy elindul 3 év alatt. Várhatóan az (egyik) utlsóként induló új tárgy az ágazats prjektfeladat lesz a 2017/18/2 félévben. (De esetleg ez is indulhat 1-2 félévvel krábban, ha lesz rá hallgatói igény. Ez a hallgatói igény akkr merülhet fel, ha a jelenlegi rendszer elején lévő hallgatók nagybb számban döntenének úgy, hgy inkább az új rendszerben végeznének.) Fentiek szerint a régi tárgyak megszűnhetnek 3 év alatt. Fentiek szerint a hallgatók 4 alapkategóriába szthatóak: 2015-ben kezdő hallgatók: teljesen az új rendszer szerint haladnak. A (kb) ban vagy utána kezdő hallgatók: a törzstárgyakat és ágazats tárgyakat a régi rendszerben, a szakiránys tárgyakat az új rendszerben teljesítik. A (kb) ban vagy előtte kezdő hallgatók: alapvetően a régi rendszer szerinti tárgyakat teljesítik. Azn hallgatók, akik nagyn egyéni módn (azaz: össze-vissza) teljesítik a tárgyakat, feltehetően különféle prblémákat fgnak kzni. Ezen prblémákat a Kari Tanulmányi Bizttság kezeli (a szükséges szigrral és rugalmassággal).

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmjegyzék 1. Az iskla nevelési prgramja... 5 1.1. A nevelő-ktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 1.1.1. Az

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. 2004.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. 2004. PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általáns Iskla 5932 Gádrs, Iskla u. 4. 2004. 2 TARTALOMJEGYZÉK NEVELÉSI PROGRAM I. Pedagógiai alapelvek...3 II. Az isklában flyó nevelő és ktató munka céljai feladatai,

Részletesebben

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon A fgyasztói tudatsság növelése az elektrnikus hírközlési piacn A Nemzeti Hírközlési Hatóság szakmai tájékztató anyaga 2008. szeptember A fgyasztók körébe meghatárzás szerint valamennyien beletartzunk,

Részletesebben

A képzés célja. A képzés jellemzői

A képzés célja. A képzés jellemzői 1 Intézményvezetők felkészítése az intézményi önértékeléshez, a tanfelügyeleti ellenőrzéshez és a pedagógus-minősítéshez kapcslódó intézményvezetői feladatk ellátására A TÁMOP 3.1.15-14-2014-001 Köznevelési

Részletesebben

A duális felsőfokú képzés alapelvei

A duális felsőfokú képzés alapelvei A duális felsőfkú képzés alapelvei 1. A duális felsőfkú képzés definíciója A duális képzés definícióját az Nftv. 108. 1.a. bekezdése tartalmazza. Eszerint duális képzés: a műszaki, infrmatika, agrár, természettudmány

Részletesebben

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve PMJVÖ Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer LOGO-VIR Oktatási terv Pécs Megyei Jgú Várs Önkrmányzata Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer ktatási terve Daten-Kntr Számítástechnikai Fejlesztő és Szlgáltató

Részletesebben

IFFK 2013 Budapest, 2013. augusztus 28-30. Paradigmaváltás a logisztikában. Dömötörfi Ákos

IFFK 2013 Budapest, 2013. augusztus 28-30. Paradigmaváltás a logisztikában. Dömötörfi Ákos IFFK 2013 Budapest, 2013. augusztus 28-30. Paradigmaváltás a lgisztikában Dömötörfi Áks Széchenyi István Egyetem, Multidiszciplináris Műszaki Tudmányi Dktri Iskla H 9026 Győr, Egyetem tér 1. (Tel:+36-96-503-490;

Részletesebben

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats

Részletesebben

H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefon: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szocm@vhf.hu; honlap: www.vhf.hu

H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefon: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szocm@vhf.hu; honlap: www.vhf.hu 0 H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefn: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szcm@vhf.hu; hnlap: www.vhf.hu Bevezető A Veszprémi Érseki Hittudmányi Főisklán 1995 óta flyik szciális munkás képzés.

Részletesebben

Bevezetés. 1.) Bemutatkozás

Bevezetés. 1.) Bemutatkozás 2007. december 19. Bevezetés A minségirányítási prgram az intézmény minségirányítási rendszerét rögzíti, amely az intézmény vezetése, tanáraink, a pedagógiai munkát segít munkatársaink és partnereink számára

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Tartalmjegyzék

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL Besztás Besrlási csprt/fkzat AD 8 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye A tartaléklista érvényességének ideje

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M Az én tanításm nem arra van ítélve, hgy könyvtárak prában penészedjék, hanem hgy győztesen hassn a gyakrlati életben. (Semmelweis Ignác) Semmelweis Ignác Humán Szakképző

Részletesebben

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere Oktató: Fleischer Tamás Kurzus: Várs, közlekedés, társadalm A nyilváns tér, művészet és társadalm visznyrendszere Árvay Orslya Szcilógia III. Dlgzatmmal a 2003. március 3-i, A vársi köztérről, a vársi

Részletesebben

PEDAGÓGIA PROGRAM. Hatályos: 2015. december 1-jétől* * Az intézmény 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógiai programja helyébe lép.

PEDAGÓGIA PROGRAM. Hatályos: 2015. december 1-jétől* * Az intézmény 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógiai programja helyébe lép. PEDAGÓGIA PROGRAM Hatálys: 2015. december 1-jétől* * Az intézmény 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógiai prgramja helyébe lép. Kiskőrösi Petőfi Sándr Evangélikus Óvda, Általáns Iskla, Gimnázium

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés Gazdaságfejlesztési és Innvációs Operatív Prgram KÓDSZÁM GINOP-2.1.7-15 A pályázati kiírás a

Részletesebben

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE Elemző tanulmány Készült a JÖVŐFORMÁLÓ Pályaválasztást támgató rendszer kialakítása fgyatéks és egészségkársdtt fiatalk számára című

Részletesebben

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program Felhívás Csprts tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsítószámú című kiemelt prjekt keretében A Tehetséghidak Prjektirda a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsító számú 1

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése Alsózslcai 2. sz. Óvda Az Alsózslcai 2. sz. Óvda önértékelése Beszámló a 2015/2016 nevelési évünk működéséről Bevezető: Az önértékelés célja, hgy segítséget adjn az intézmény pedagógiai-szakmai munkájának

Részletesebben

BGE TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL

BGE TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL KEDVES KOLLÉGÁNK! 2018. ÁPRILIS 5-6-ÁN RENDEZZÜK MEG ISMÉT A KUTATÓI NAPOKAT. Tavaly nagyn jól sikerült ez a rendezvény, hiszen több, mint 30 általatk javaslt prgramn 800 résztvevő (egyetemi plgárk és

Részletesebben

Taneszközök a földrajz, a biológia és a kémia tanításához

Taneszközök a földrajz, a biológia és a kémia tanításához Taneszközök a földrajz, a bilógia és a kémia tanításáhz BIOLÓGIA Taneszközök Minden évflyamra elkészült Kipróbálás zajlik Már mst megfgadtuk Tankönyv Munkafüzet Tanmenet Témazáró Digitális anyagk Évflyamnként

Részletesebben

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL Kerekegyháza Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 04. 30. 2 / 34 Tartalmjegyzék 1.

Részletesebben

Mérnöknek lenni annyit jelent: előre látni, hogy egy megvalósítandó rendszer/termék hogyan működik, viselkedik majd a hétköznapokban.

Mérnöknek lenni annyit jelent: előre látni, hogy egy megvalósítandó rendszer/termék hogyan működik, viselkedik majd a hétköznapokban. Rendszertervezés A legtöbb hallgató már hallgató krában lehetőség kap arra - főleg itt, az Adatbázisk Labr keretein belül -, hgy rendszereket hzzn létre a tervezéstől és a megvalósításig. Igazából ez az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.2.0/09-11. Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. című konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.2.0/09-11. Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. című konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a örnyezet és Energia Operatív Prgram EOP-1.2.0/09-11 Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása című knstrukcióhz érvényes: 2011. február 10-től 1 Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS

Részletesebben

LUDA SZILVIA. sikerül egységnyi anyagból nagyobb értéket létrehozni, gyorsabban nő a GDP, mint az anyagfelhasználás.

LUDA SZILVIA. sikerül egységnyi anyagból nagyobb értéket létrehozni, gyorsabban nő a GDP, mint az anyagfelhasználás. A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS ÉS A PAPÍRFELHASZNÁLÁS ALAKULÁSA NÉHÁNY OECD ORSZÁG PÉLDÁJÁN KERESZTÜL Bevezetés LUDA SZILVIA A tanulmány az ök-hatéknyság fgalmának értelmezését bemutatva, felhívja a figyelmet annak

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkrmányzat Képviselő-testületének 2009. nvember 27-ei testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállíttta: Melléklet: Velem községi Önkrmányzat 2010. évi költségvetési

Részletesebben

2015 09 29. MISKOLCI EGYETEM B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Non-profit Kft.

2015 09 29. MISKOLCI EGYETEM B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Non-profit Kft. 2015 09 29. MISKOLCI EGYETEM B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nn-prfit Kft. SAJTÓKÖZLEMÉNY DUÁLIS KÉPZÉSEK A MISKOLCI EGYETEMEN 1 ELTÉRŐ UTAK A SIKERES ÉLETHEZ PROJEKT ZÁRÓ DISSZEMINÁCIÓS

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA EREDMÉNYEK INFORMATIZÁLÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE (ÁROP 3.d) VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8200 Veszprém, Óvárs tér 9. INFORMATIKAI STRATÉGIA Készítette: Indikátrk, amelyek teljesítéséhez

Részletesebben

Tantárgyi tematika (nappali tagozat) Piac-konform korszerűsített változat, (2010.jun.25).

Tantárgyi tematika (nappali tagozat) Piac-konform korszerűsített változat, (2010.jun.25). Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: 06-1-2733090 Fax: 06-1-2733099 E-mail: mail@bkf.hu Tantárgyi tematika (nappali tagzat) Piac-knfrm krszerűsített váltzat, (2010.jun.25). A tantárgy adatai:

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

A felülvizsgálatok során feltárt hibákat a döntések tartalmához igazodó sorrendben csoportosítottuk.

A felülvizsgálatok során feltárt hibákat a döntések tartalmához igazodó sorrendben csoportosítottuk. 1 Jegyző helyi környezet- illetve természetvédelemmel kapcslats hatáskörében hztt I. fkú szakhatósági állásfglalásk és eljárásk felülvizsgálatának tapasztalatairól Cél meghatárzása: - a hatóságk közötti

Részletesebben

Projekt címe: Az IKT fejlesztése a sopronhorpácsi Általános Iskolában

Projekt címe: Az IKT fejlesztése a sopronhorpácsi Általános Iskolában www.ujszechenyiterv.gv.hu A prjekt bemutatása Mttó: "Az embereknek mindenben a tökéletességet kell célul kitűzniük maguk elé, még akkr is, ha meghaladja erejüket. Ha azt hinnék valóban, hgy csak da jutnak

Részletesebben

Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók!

Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók! HÁZIREND 1. BEVEZET Kedves Lakóink, Tisztelt Hzzátartzók! A Telki Hld Otthn Nyugdíjasház (a tvábbiakban: Nyugdíjasház) célkitűzése a Nyugdíjasházban lakók mindennapjainak biztnságssá-, kényelmessé tétele.

Részletesebben

HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA

HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOM Intézményünk pedagógiai prgramjának elkészítésénél figyelembe vett dkumentumk:... 5 1.AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI... 5 1.1. Az óvda alaptevékenysége:...

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

TANULMÁNY. Az állami kézbe kerülő iskolák energiahatékonysági felújításában rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségről 2011. 12. 13.

TANULMÁNY. Az állami kézbe kerülő iskolák energiahatékonysági felújításában rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségről 2011. 12. 13. Az állami kézbe kerülő isklák energiahatéknysági felújításában rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségről 2011. 12. 13. 2 / 5 BEVEZETÉS Ma szinte minden gazdasági témájú hír a magyar gazdaság bővülésével,

Részletesebben

L E V E G Ő M U N K A C S O P O R T

L E V E G Ő M U N K A C S O P O R T L E V E G Ő M U N K A C S O P O R T S T R A T É G I A 2 0 1 2 15 Budapest, 2012. május 24. IFUA Nnprfit Partner Közhasznú Nnprfit Kft. H-1119 Budapest Fehérvári út 79. A prjekt megvalósulását az IFUA Hrváth

Részletesebben

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk.

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk. Csapata erősítésére keres gyakrnkt a Kultúra.hu Téged keresünk, ha életed az újságírás, ha kultúrafgyasztó vagy miközben pedig tárlatról tárlatra jársz, és kedvenc íród könyveit keresed a plcn, a kultúra

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE

VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE a tantárgy tematikája és követelménye, 2015-2016. tanév, 2. félév Pénzügy mesterképzési szak, levelező tagzat Tantárgy megnevezése, kód: Szak,

Részletesebben

IPR TÁMOP 3.1.4. TÁMOP 3.3.2. Játék. Óvodai nevelésünk feladatai. Egészséges életmód alakítása

IPR TÁMOP 3.1.4. TÁMOP 3.3.2. Játék. Óvodai nevelésünk feladatai. Egészséges életmód alakítása 1 Fenntartó Óvdai nevelésünk feladatai IPR TÁMOP 3.1.4. Fenntartó Mzgás, Mzgáss játékk A tevékenységekben megvalósuló tanulás Ének, zene, énekes játék, gyermektánc TÁMOP 3.3.2. Rajzlás, festés, mintázás,

Részletesebben

MATEMATIKA C 12. évfolyam 5. modul Ismétlés a tudás anyja

MATEMATIKA C 12. évfolyam 5. modul Ismétlés a tudás anyja MATEMATIKA C. évflyam 5. mdul Ismétlés a tudás anyja Készítette: Kvács Kárlyné Matematika C. évflyam 5. mdul: Ismétlés a tudás anyja Tanári útmutató A mdul célja Időkeret Ajánltt krsztály Mdulkapcslódási

Részletesebben

A Szociális Műhely ajánlásai

A Szociális Műhely ajánlásai A Szciális Műhely ajánlásai - a közösségi társadalm megteremtésének elősegítésével kapcslatban A műhelymunka résztvevői szciális munkás, szciálpedagógus és pedagógus (andragógus) képzések ktatói és hallgatói,

Részletesebben

SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ A TUTORÁLT BEVÁLOGATÁS FOLYAMATÁHOZ

SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ A TUTORÁLT BEVÁLOGATÁS FOLYAMATÁHOZ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ A TUTORÁLT BEVÁLOGATÁS FOLYAMATÁHOZ A tutrhálózat legfntsabb szlgáltatása a tutr maga, egy tehetségsegítő szakember. A prgram két fnts szereplője a tutr és a tutrált. A tutr az a tehetséggndzó

Részletesebben

A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG DR. FARKAS GYÖRGY TANSZÉKVEZETŐ HÍDKONFERECIA 2009. SIÓFOK A MŰEGYETEM FEJLŐDÉSE AZ ALAPÍTÁSTÓL - 1782 Institutum Geometricum Mérnöki Osztály 1967-ig

Részletesebben

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM 3. priritás: A minıségi ktatás és hzzáférés biztsítása mindenkinek Akcióterv 2007-2008. 2008. július 1. A priritás bemutatása 1.1. A priritás tartalma Priritás száma

Részletesebben

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS 10XONE Sftware and Services Agreement General Terms and Cnditins V3.3 Szftver és Szlgáltatási Szerződés Általáns Szerződési Feltételek V3.3 Jelen Szftver és Szlgáltatási szerződés (tvábbiakban Szerződés

Részletesebben

BÁCSBORSÓD KÖZSÉGI ÓVODA HELYI ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

BÁCSBORSÓD KÖZSÉGI ÓVODA HELYI ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BÁCSBORSÓD KÖZSÉGI ÓVODA HELYI ÓVODAI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 "Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, inkább megjegyzi. De amiben ő maga is tevékenyen részt vesz, az biznysan bevésődik

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 56/2013. (XII. 19.) MÖK határzat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkrmányzat 2014-2017. évekre vnatkzó stratégiai ellenőrzési tervének és a 2014. évi belső

Részletesebben

2. A kiszolgálási politika működésének lépései (releváns kiszolgálási elemek, teljesítménynormák, teljesítésmérés, eltérések elemzése)

2. A kiszolgálási politika működésének lépései (releváns kiszolgálási elemek, teljesítménynormák, teljesítésmérés, eltérések elemzése) 5.A) Ismertesse a kiszlgálási színvnal fgalmát! Mutassa be a kiszlgálási plitika működésének lépéseit! Melyek a kiszlgálási színvnal fő mutatói? Mutassa be a kiszlgálási színvnal mérésének jellemző mutatószámait!

Részletesebben

Etikai kódex Erkölcsi szabály és normagyűjtemény

Etikai kódex Erkölcsi szabály és normagyűjtemény A erkölcsi szabály és nrmagyűjtemény PROFORM Kft. 2012 évi kiadás Jelen dkumentum érvényessége kiterjed a PROFORM Kft. által végzett Kereskedelmi, tervezési, fejlesztési, értékesítési illetve ezekkel összefüggő

Részletesebben

KÍNÁBÓL MEGRENDELT ÉS ELŐRE

KÍNÁBÓL MEGRENDELT ÉS ELŐRE EASTINFO SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. AZ ÖN PARTNERE KÍNÁBAN KÍNÁBÓL MEGRENDELT ÉS ELŐRE KIFIZETETT ÁRU MINŐSÉGHIBA MIATTI KÁRTÉRÍTÉSI ELJÁRÁSA ESETTANULMÁNY 2006/01 Budapesti Irda: Budapest H-1146

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mkelnk@vpmegye.hu Szám: 02/303-11/2013. ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkrmányzat

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Összegezés az ajánlatk elbírálásáról Educati Társadalmi Szlgáltató Nnprfit Krlátlt Felelősségű Társaság, 1122 Budapest, Mars utca 19-21. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

Kötelező szakmai gyakorlat

Kötelező szakmai gyakorlat Kötelező szakmai gyakrlat Jelentkezési segédlet A kötelező szakmai gyakrlat teljesítéséhez az alábbi feladatkat, teendőket kell ellátni: A KITÖLTÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT: 1. A hallgató akkr kezdheti meg a jelentkezést,

Részletesebben

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése)

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése) Közlemény A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hgy a TIOP-1.2.1/08/1 Agóra -multifunkcinális közösségi közpntk és területi közművelődési tanácsadó szlgálat infrastrukturális

Részletesebben

Üi.: Dancsecs Roland Tel. szám: 06-96-516-232

Üi.: Dancsecs Roland Tel. szám: 06-96-516-232 Dr. Szakács Imre úr elnök Győr-Msn-Sprn Megyei Önkrmányzat Győr Árpád u. 32. 9021 Iktatószám: Üi.: Dancsecs Rland Tel. szám: 06-96-516-232 Tárgy: Nyugat-dunántúli Reginális Energia Stratégia és Sprn-Fertőd

Részletesebben

A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS SZAK OKTATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KARÁN

A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS SZAK OKTATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KARÁN A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS SZAK OKTATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KARÁN BSC IN SOFTWARE ENGINEERING TEACHING AND MAINTAINING EXPERIENCES AT THE FACULTY OF INFORMATICS OF THE

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZAKISMERTETŐJE 2011. 1 1. A szakképzettség klevélben szereplő megnevezése: Nemzetközi szállítmányzási

Részletesebben

Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 3. rész Oldal 1

Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 3. rész Oldal 1 ı 15. Irányjelzés A kerékpársnak is, jeleznie kell minden irányváltztatási szándékát, mégpedig balra kanyardva bal, jbbra kanyardva jbb kézzel. Az irányjelzést az irányváltztatás előtt megfelelő távlságban

Részletesebben

Osteodenzitometriás szûrõvizsgálat eredményeinek értékelése

Osteodenzitometriás szûrõvizsgálat eredményeinek értékelése Ostedenzitmetriás szûrõvizsgálat eredményeinek értékelése Simnkay Lászlóné fõnõvér Vas megyei Markusvszky Kórház, Szmbathely A vizsgálat célja: Az steprsis gyakriságának és súlysságának felmérése. Vizsgálati

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Adaptált testkultúra és sprt_kkk 1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ADAPTÁLT TESTKULTÚRA ÉS SPORT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK (10/2006.(IX. 25.) OKM RENDELET ALAPJÁN) 1.

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSTERVEZÉS. www.scmtrening.hu A KÉPZÉSRŐL

SZÁLLÍTÁSTERVEZÉS. www.scmtrening.hu A KÉPZÉSRŐL SZÁLLÍTÁSTERVEZÉS A KÉPZÉSRŐL Képzésünk kulcsszavai és egyben főbb témakörei: járatszerkesztés, flttamenedzsment és térinfrmatikai rendszerek. Átfgó, gyakrlatias ktatás, melynek srán az életből vett gyakrlati

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER TERVEZÉSÉHEZ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA RÉSZÉRE Intézményi akkreditációs lajstrmszám: 01-0789-04 OM aznsítószám: FI33842 Tartalmjegyzék

Részletesebben

Tárgy: Javaslat egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására

Tárgy: Javaslat egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására Tárgy: egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására Előterjesztő: Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR A. az energetikai

Részletesebben

SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16.

SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16. SZÉKELY ERIKA Szaktanácsadás támgatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában Kecskemét, 2014. 05.16. Hangsúlyban a tudásátadás és az innváció A VP 2014-2020-ban a tudásátadás és az innváció előmzdítása

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT PROJEKTMÓDSZERTAN AZ ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE

EGYSZERŰSÍTETT PROJEKTMÓDSZERTAN AZ ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu EGYSZERŰSÍTETT PROJEKTMÓDSZERTAN AZ ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE Intézményi

Részletesebben

Gyakornoki Szabályzat

Gyakornoki Szabályzat SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Gyakrnki Szabályzat Tóth Ferenc, intézményvezető 2014.09.01. Tartalm 1. Fgalmak... 2 2. A szabályzat területi hatálya... 2 3. A szabályzat személyi

Részletesebben

5CG. számú előterjesztés

5CG. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere 5CG. számú előterjesztés Bizalmas az előterjesztés 2. mellékletének 2. és 211. melléklete! Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Körösi

Részletesebben

VIK Hallgatói Képviselet Kari BME ösztöndíj

VIK Hallgatói Képviselet Kari BME ösztöndíj VIK Hallgatói Képviselet Kari BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2017/18. tanév őszi félévére A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudmányi Egyetem (BME) Villamsmérnöki és Infrmatikai Kar Hallgatói Képviselet

Részletesebben

JELENTÉS. az önkormányzatok 1993. évi normatív állami hozzájárulás igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól. 1994. július 212.

JELENTÉS. az önkormányzatok 1993. évi normatív állami hozzájárulás igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól. 1994. július 212. JELENTÉS az önkrmányzatk 1993. évi nrmatív állami hzzájárulás igénybevételének és elszámlásának ellenőrzési tapasztalatairól 1994. július 212. Állami Számvevőszék V-1006-52/1994. Témaszám: 221 Jelentés

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény BABEȘ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1.2 Kar FIZIKA 1.3 Intézet MAGYAR FIZIKA INTÉZET 1.4 Szakterület ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK

Részletesebben

HOGYAN TUDUNK KIALAKÍTANI OLYAN ÉRTÉKESÍTÉSI OUTSOURCING RENDSZERT, AMELY VALÓBAN EREDMÉNYEKET HOZ ÉS CSÖKKENTI KÖLTSÉGEINKET?

HOGYAN TUDUNK KIALAKÍTANI OLYAN ÉRTÉKESÍTÉSI OUTSOURCING RENDSZERT, AMELY VALÓBAN EREDMÉNYEKET HOZ ÉS CSÖKKENTI KÖLTSÉGEINKET? HOGYAN TUDUNK KIALAKÍTANI OLYAN ÉRTÉKESÍTÉSI OUTSOURCING RENDSZERT, AMELY VALÓBAN EREDMÉNYEKET HOZ ÉS CSÖKKENTI KÖLTSÉGEINKET? Kiinduló pnt A gyakrlat azt mutatja, hgy ma már bármely iparágban, bármely

Részletesebben

Informatika szaktanácsadók képzésének tapasztalatai

Informatika szaktanácsadók képzésének tapasztalatai Infrmatika szaktanácsadók képzésének tapasztalatai Dancsó Tünde dancs.tunde@fi.hu Az előadás célja Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által szervezett, a TÁMOP-3.1.5/12 "Pedagógusképzés támgatása prjekt

Részletesebben

Etikai Kódex Dometic Csoport

Etikai Kódex Dometic Csoport Etikai Kódex Dmetic Csprt 1. Alapelvek és általáns követelmények 1.1 Alapelvek Levél az Elnöktől A Dmetic Csprt tevékenységét bővítő multinacinális vállalatként elkötelezte magát amellett, hgy felelős

Részletesebben

1. táblázat: alapozó és törzstárgyak

1. táblázat: alapozó és törzstárgyak RLEVÉL Fizikus Tanszékcsoport - Kedves Kollégák, Diákok, fizika iránt érdeklődő Olvasók! számában ezekre a kérdésekre szeretnénk válaszolni. számjegy a számolási illetve laboratóriumi gyakorlatok óraszámát

Részletesebben

3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI

3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI 3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI Segédanyag az OMKT Kft.- n flyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, 2011. nvember Szerkesztő: Duruc József 3.1. A magánszemélyek

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.12. COM(2010) 662 végleges 2010/0325 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a külső határk átlépésére jgsító és vízummal ellátható úti kmányk listájáról,

Részletesebben

A TAPOLCAI JÁRDÁNYI PÁL ALAPFOKÚ PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A TAPOLCAI JÁRDÁNYI PÁL ALAPFOKÚ PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A TAPOLCAI JÁRDÁNYI PÁL ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYERMEK - ÉS SZEMÉLYISÉGKÖZPONTÚ NEVELÉS A ZENE ESZKÖZEIVEL Az emberiség bldgabb lesz, ha megtanul zenével élni, s aki valamit

Részletesebben

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Vállalatk K+F+I tevékenységének támgatása Gazdaságfejlesztési és Innvációs Operatív Prgram KÓDSZÁM GINOP-2.1.1-15 A vissza nem térítendő támgatás célja

Részletesebben

A kimeneti követelmények áttekintése

A kimeneti követelmények áttekintése A kimeneti követelmények áttekintése Érvényes a hallgatók egyedi kérésére a 2012/2013. tanév I. félévében kezdő hallgatókra, illetve kötelezően minden később kezdő hallgatóra. 1. Az MSc képzés alatt összesen

Részletesebben

IV. rész. Az élettársi kapcsolat

IV. rész. Az élettársi kapcsolat IV. rész Az élettársi kapcslat Napjaink egyik leggyakrabban vitattt jgintézménye úgy tűnik kimzdult az évtizedeken át tartó jgi szabályzatlanságból, sőt az újnnan megjelenő jgszabályk és az azk által generált

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TANTÁRGYI ADATLAP ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1. ALAPADATOK 1.1. Tantárgy neve (magyarul, anglul) Tanszéki tervezés 2 Departmental Design 2 1.2.

Részletesebben

Kristályszerkezetek és vizsgálatuk

Kristályszerkezetek és vizsgálatuk Kristályszerkezetek és vizsgálatuk Az anyagk tulajdnságait atmjaik fajtája, kémiai kötésük jellege és kristályszerkezete együttesen határzza meg. A fentiekre a szén egy tipikus példa. A tiszta szén gyémánt

Részletesebben

Kraiciné Szokoly Mária: Az andragógus szakma kulcskompetenciái és a képzés lehetőségei I. Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debrecen 2006. szeptember 28.

Kraiciné Szokoly Mária: Az andragógus szakma kulcskompetenciái és a képzés lehetőségei I. Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debrecen 2006. szeptember 28. Kraiciné Szkly Mária: Az andragógus szakma kulcskmpetenciái és a képzés lehetőségei I. Durkó Mátyás Emlékknferencia Debrecen 2006. szeptember 28. A TÉMA KUTATÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI A LLL gndlat és EU dkumentumk

Részletesebben

I. Adatok, adatgyűjtés

I. Adatok, adatgyűjtés I. Adatk, adatgyűjtés Adatgyűjtés adatk minőségének értékelése. Gazdasági adatkról lesz szó! Adat: rögzített ismeret. Számszerű adatkkal fgunk fglalkzni. Általában az adatk nem teljes körűek (kmplettek).

Részletesebben

Visszajelzı anyag. Fıfolyamat-átvilágításról

Visszajelzı anyag. Fıfolyamat-átvilágításról Visszajelzı anyag Taksny Nagyközség Plgármesteri Hivatalának részére a Budapesti Kmmunikációs és Üzleti Fıiskla által készített Fıról Az átvilágítás idıtartama: 2009 április 1.- nvember 5. Készítette:

Részletesebben

1/2018. (I. 01.) sz. Dékáni Utasítás a Szakdolgozat készítésének rendjéről a BME Építőmérnöki Kar alapképzésén február 1-től

1/2018. (I. 01.) sz. Dékáni Utasítás a Szakdolgozat készítésének rendjéről a BME Építőmérnöki Kar alapképzésén február 1-től 1/2018. (I. 01.) sz. Dékáni Utasítás a Szakdolgozat készítésének rendjéről a BME Építőmérnöki Kar alapképzésén 2018. február 1-től 1. Az Utasítás célja (1) Az építőmérnöki alap- (továbbiakban: BSc) képzés

Részletesebben

Tájékoztató a évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ECSEGFALVI ÓVODA 5515 Ecsegfalva, Árpád utca 8. Telefn: 06-66/487-326 E-mail: vda@ecsegfalva.hu ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készült: 2013. július 3. 1 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1 Általáns

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS ÉS -ÉRTÉKBECSLÉS 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOAFAT44 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok

Részletesebben

EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ

EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ Dátum és időpnt: 2013. június 25. 10:00 Helyszín: NFÜ tárgyalója RÉSZTVEVŐK Meghívtt vendégek

Részletesebben

A kompetens intézmények logói. ECVET ASSET Autóipari Szolgáltatási Szektor ECVET Tesztelés Hivatkozási szám /

A kompetens intézmények logói. ECVET ASSET Autóipari Szolgáltatási Szektor ECVET Tesztelés Hivatkozási szám / Tanulmányi Megállapdás az ASSET ECVET Prjekthez A kmpetens intézmények lgói ECVET ASSET Autóipari Szlgáltatási Szektr ECVET Tesztelés Hivatkzási szám - 2008 3991 / 001-001 1 Tanulmányi Szerződés (ASSET

Részletesebben

Vállalkozás bemutatása

Vállalkozás bemutatása Szakmai beszámló Térségi és helyi vállalkzásk fejlesztése, új szlgáltatási paletták kialakítása, versenyképességük növelése A1 Mezőföldi Híd Térségfejlesztős Egyesület által meghirdetett intézkedés Vállalkzás

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ. IT szakértő (F/N)

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ. IT szakértő (F/N) ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ Munkakör Besrlási csprt/fkzat AD 6 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye IT szakértő (F/N) Ideiglenes alkalmaztt

Részletesebben

A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre

A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni glbális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vnatkzó külügyminisztériumi knzultációs kérdésekre 2013.09.10. A HAND Szövetség az alábbi kérdések megválaszlásában

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

Az átlagos gyermek. Az átlagtól eltérő gyermek. A hátrányos helyzetű gyermek. A veszélyeztetett gyermek

Az átlagos gyermek. Az átlagtól eltérő gyermek. A hátrányos helyzetű gyermek. A veszélyeztetett gyermek Az átlags gyermek Az átlagtól eltérő gyermek A hátránys helyzetű gyermek A veszélyeztetett gyermek Kit nevezünk "átlags gyermeknek?" aki az isklai tanulmányk elvégzéséhez megfelelő értelmi képességekkel

Részletesebben