SZÉKELY BERTALAN FELTÁMADÁSA,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZÉKELY BERTALAN FELTÁMADÁSA,"

Átírás

1 SZÉKELY BERTALAN FELTÁMADÁSA, ÍRTA: LÁNDOR TIVADAR. SzéKely Bertalan feltámadása Mint óceánból elsülyedt sziget, úgy bufckant fel művészeti életünk hullámzó felszínén Székely Bertalan: egykor elsőnek elismert, azután elfelejtett, félretolt és félre is vonult festőművésze Magyarországnak. Nagy volt már, amikor először élt a felszínen, amikor Bécs és München után hazatérvén, rendkívüli tudást, a művészet akkori központjaiban szerzett nagy tekintélyt és friss, újszerű, eredeti tehetséget hozott magával. Hatottak alkotásai, történeti festményei és arcképei ; a művészek közül néhányan, mint Izsó Miklós, Keleti Gusztáv és Lötz Károly köréje csoportosultak és követték tanítását az elméletben és példáját a festésben ; alkotásai bejárták a külföldet, meghódítva Bécs, Drezda, München és Berlin műértőít. Aztán egyszerre fordult a sor. A mestert, kit európaszerte elismertek, kinek festői kiválóságát a londoni kiállításon egy Ruskín méltatta nagy elismeréssel, mellőzni kezdették, apró tűszúrásokkal és nagy hántásokkal sértették, amíg elúnva a művészhez méltatlan közviszonyokat, elvonult a nyilvánosságtól, többé kí sem állított és folyton alkotva, újat termelve, csak a jövőre gondolt, a halál után való feltámadásra, minden nagyoknak erre az egyetlen vigaszára. így merült az élő Székely Bertalan a csöndes feledésbe, s így maradt róla a köznek emlékezetében hamis, mert egyoldalú kép : a történeti festő képe. S innen van, hogy most, amikor halála után félévvel ezernyi, nagyrészt ismeretlen művét hozza a Műcsarnokbeli emlékkiállítás, a magyar művészeti közvéleményt megdöbbenés fogta el. Egy ismertnek vélt, elintézettnek hitt s a magyar műtörténelembe már illő módon beosztott művész váratlanul új képet adott magáról mindeneknek, szétrobbantotta a kereteket, amelyekbe állították, s új helyet, új fejezetet tört magának művészetünk történetében. Ez Székely Bertalan feltámadása. A történeti festőnek és professzornak hirdetett művész mint a festőművészet egyik legsokoldalúbb és legeredetibb alakja bontakozik kí előttünk hátrahagyott műveiben, melyeknek sok ezerre menő sorozatában történeti képei csak egy rész, egy műfaj : egy láncszem az ő fejlődésének merész és csodálatos magasságra nyúló ívezetében. Nincs a festőmüvészetnek olyan ága és problémája, amellyel nem foglalkozott s amelyben a hagyaték tanúsága szerint eredeti és értékes alkotásokat nem termelt volna. Nincs a festői előadásnak technikája, amelyben nem elsőrendű mesternek mutatkoznék. És szemlélve ezt a roppant gazdagságot, ezt a minden irányban való készséget, eredetiséget és virtuozitást, megérti az ember azt a kivételes helyzetet, amelynek Székely Bertalan már fiatalon, az ötvenes évek végén Münchenben örvendett. Legkiválóbb kortársa, a valamivel fiatalabb Színnyeí-Merse Pál beszéli, hogy a hatvanas évek elején, amikor ő Münchenbe került, a művészkörökben, tanárok és tanítványok között egyaránt, szinte közmondásos volt a Székely Bertalan genialitása. Olyan feltétlen tekintély volt, hogy az akadémián vagy a fiatal művészeknek egymás munkáiról mondott bírálata közben unos-untalan ez hangzott : Székely ezt így mondta! Székely ezt igy csínálja. Ennek a nagy tekintélynek jelentőségét növeli az a kiváló kör, amelyben Székely ott tanult, s amelyből tagjainak jelessége mellett is ennyire kiemelkednie sikerült. Lenbach, Litzenmayer, Schleich Eduard, Makart, Wagner Sándor, utóbb Max Gábriel és Benczúr voltak tanulótársai között; a tehetségeknek ebben a nemzedékében való elsősége már maga bizonysága annak, hogy Székely kora ifjúságában ís érett felfogással és öntudatos akarattal haladt az ő művészi eszményei felé. Fejet festett Lenbachchal, a későbbi nagy arcképfestővel. S hogy kí volt a másiknak útmutatója, azt egynéhány portrait és keletkezési ideje bizonyítja. Székely ifjúkori önarcképe és Greguss festőművész arcképe készen voltak már a hatvanas évek elején (ez utóbbi a müncheni kiállításon eseményszámba Magyar Iparművészet. t

2 82 SzéKely Bertalan feltámadása SGRAFITTO-VAZLATOK AZ ÁLLAM- VASUTAK NYUGDÍJINTÉZETI PALOTÁJÁNAK HOMLOKZATÁRA. ESQUISSES AU SGRAFITO AU PIGNON DU PALAIS DES CHEMINS DE FER DE L'ÉTAT. menő feltűnést ís keltett), amikor Lenbach, a későbbi nagy portraitísta, még kezdeteit járta a maga művészetének. Történeti képeiben mind felfogás, mind előadás dolgában szembenállott mestereivel, Pílotyval és Kaulbachchal, akik később ugyan teljes elismeréssel hajoltak meg eredetisége és teljesen egyéni törekvése előtt, de eleinte sokat gáncsolták éppen ezen tulajdonságaiért. Különösen Píloty vetette szemére nyughatatlan kereső szellemét. Mesterének e szemrehányásaival szemben így védekezik naplójában: Í86Í. november. Ha meggondolom, hogy két éve vagyok itt Münchenben, ez alatt nem sokat tanultam sa fejfestésben stb. éppen annyit tudok, mikor idejöttem, mint most tudok, akkor azt kell mondanom: a subjektívításra vagyok én teremtve... Az önállás hibákat, de varázsló szépségeket is hoz, mialatt az eklekticizmus csak közepességre víszen... Valóban, Székely Bertalan magából merített, magából indult kí, s bárha szívesen és sokat tanult, elemezte művészetének nagy képviselőit: egyéni sugallatát, gondolatait, formai eszméit soha fel nem adta semmiféle más befolyás, legfeljebb saját okulásának, tapasztalásának befolyása alatt. Ha valamikor nyilvánosságra fognak kerülni naplójegyzetei s a bennük foglalt rajzok és képtervek, ki fog derülni kézzelfoghatóan mindenek számára amit az avatott szem már most is meglát az emlékkiállítás roppant nagy és változatos anyagában, hogy Székely Bertalan a különböző festői műfajokat, technikákat nem külső, korszerű hatások befolyása alatt kezdette művelni és fejlesztette magában magas fokra, hanem hogy úgyszólván összes festői problémáit, amelyek élete munkájában mutatkoznak, már korán, fiatalon, magának fölvetette, velük foglalkozott és megoldásukra törekedett.

3 SGRAFITTO-VÁZLATOK AZ ÁLLAM- VASUTAK NYUGDÍJINTÉZETI PALOTÁJÁNAK HOMLOKZATÁRA. ESQUISSES AU SGRAFITO AU PIGNON DU PALAIS DES CHEMINS DE FER DE L'ÉTAT. Abban a korszakában, amelyről azt vélték, s amelyről sokan még ma ís állítják, hogy a müncheni befolyás alatt elméjét a történelemfestés foglalta le, lelkesedéssel foglalkozott a természet tanulmányozásával, festett és rajzolt ezernyi természeti tájat, népéletet, kutatta a freskófestés titkait, tanult architektúrát és ornamentikát, megpróbálkozott az art appliqué" terén, figyelte és rajzolta a madarak röptét, az állatok mozgását, szóval nyughatatlan elmével készült a jövendő áhított s tán sejtett nagy feladataira, amelyekben végül, mint a képzőművészetek polihisztorja, mint egyetemes tudású és képességű formaművész, az összes művészetek harmóniájának nagy megérzője, megértője s a gyakorlatban is megvalósítója bontakozott kí. Ez a képzőművészetek minden terét átfogó széles látóköre és tudása, párosulva eredetiségével, adják monumentalitását, és jelölik meg az ő különleges helyét nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészettörténetében is. Művészi termelésének akármely fajtáját vetjük össze a kortársak és közvetlen elődök egynemű műveivel, nem csak tőlük való teljes különállását, művészi függetlenségét, hanem újszerűségét s minden tekintetben való haladottabb voltát kell megállapítanunk. Példa erre több is kinálkozík. Székely Bertalan valósággal kereste a versenyre való alkalmat; eleinte ösztönszerűen, később teljes tudatossággal kelt tornára a műtörténelem s a kortársak legnagyobbjaíval, és tőlük függetlenül, eredeti új stílusban, új egyéni modorban, elfogadva a művészeti hagyományokból azt, ami természeti törvény, tehát koroktól és dívatoktól független; megtoldva azt egyéniségének újszerű tartalmával, új, egyéni művészetet teremtett, amelyben bár ott rejtőzködik a művészeti fejlődés folytonossága, mégis teljesen új az eredetiségénél, s az új útnál fogva, amelyet a fejlesztés irányában megjelöl. így készültek versenyképpen

4 84 SzéKely Bertalan feltámadása SGRAFITTO-VAZLAT AZ ÁLLAM- VASUTAK NYUGDÍJINTÉZETI PALOTÁJÁNAK HOMLOKZATÁRA. ESQUISSE AU SGRAFITO AU PIGNON DU PALAIS DES CHEMINS DE FER DE L'ÉTAT. a z operaházi múzsák szemben Bau dry párisi múzsáival, így a Krisztus a keresztfán" terve szemben az összes eddigi megábrázolásokkal, amelyeken a Megváltó és a két lator felfeszített alakjai között a formai és színbeli összefüggés megoldatlan maradt. Ez a jelentősége történeti festményeinek, amelyek se nem német, se nem francia, sem Delacroix vagy Delaroche, sem Píloty vagy Kaulbach és Cornélius hatása alatt nem állanak, hanem új ösvényt jelentenek az eleddig ismert történeti festészethez képest : elmélyítvék felfogásban, merészek és eredetiek a formai megoldásban, a kolorisztíkus erőben, s míndakettőnek szimbolikus gazdagságában. Míg egyrészt ilyen már megoldottaknak vélt festői problémákat új megoldásra juttatott, addig egész sor megoldatlan problémájával a festészetnek is megpróbálkozott. Valósággal kereste a nehéz formákat, amelyek ingerelték teremtő erejét. A pécsi dóm triptichonjainak mesterien megoldott összefüggése és egysége, valamint a Halászbástya számára készült túlhosszúkás, szalagszerű formátumban való falfestmény-terveinek nagyszerű kompozíciói : bizonyságai monumentális festői látásának és bravúrjának. Ugyanezért foglalkozott a plafondfestés elméletével ís. A Tíepolo által kifejlesztett plafond-típus művészi meggyőződésével ellenkezett. Egy évtizeden át kísérletezett, tanulmányozott, ezernyi plafondtervet és variánst hányt halomra, amíg eljutott a megoldáshoz. Persze csak papíroson. Ahhoz, hogy valamelyik plafondját, hogy úgy mondjuk, kőre ís festhesse, a legnagyobb magyar dekoratív festő alkalmat sohasem kapott. És itt nem árt kitérni valamelyest arra a felfogásra, mely azt hirdeti, hogy Székely Bertalant életében mellőzés nem érte, hogy mindenkor megbecsülték, munkálkodására az alkalmat megadták. Elsősorban is nem megbecsülése a gazdagon teremtő művésznek, ha egy-egy alkotásra alkalmat nyújtanak neki. Közérdek, hogy akiben teremtő erő lakozik, ezt az erejét ki is fejthesse s géniuszával, bármily irányú ís az, a nemzet és az emberiség érdekeit növelje. Székely Bertalan a maga teremtő erejének csak egy töredékét fejthette kí, és azt ís milyen körülmények között! A parlament palotájában, ahol pedig annyi méltatlan festmény foltozza be a falakat, Székely Bertalannak kezenyoma sincs. Valósággal kálváriát járt a pécsi dómnál, a koronázó Mátyás-templomnál, a Szent-István bazilikánál, a régi zeneakadémiánál, a vajdahunyadí várnál. Pécsett Schmidt bárónak, a chromogothika mesterének, a Mátyás templomnál Schuleknek köszönhette, hogy sok herce-hurca közben és után alkothatott. A bazilikánál egész sor falfestménye kívítetlen, Vajda-Hunyad számára készült kartonjai kartonok maradtak, s a Halászbástya falfestményei évekig tartó huza-vona után sem valósulhattak meg. Ha a dekoratív festés terén, amelyen kétségtelenül hors concours állott minden hazai és külföldi festőkkel szemben, ilyen elbánás érhette: képzelhető, milyen sorsa volt egyéb alkotásainak. Amikor külföldön a legjobban elismerték, mikor Bécsben, Drezdában, Münchenben, sőt még Párisban is meghajoltak tehetsége előtt, s egyik bécsi műbíráló szinte Petőfi hódító erejéhez hasonlítja a Székely külföldi pályafutását, a nagy magyar lantos dalaihoz a Székely genrefestményeít, akkor idehaza néhai Hevesi Lajos, az igaz művészetnek mindenkor nagy előharcosa, keserű váddal kénytelen illetni a magyar előkelő

5 világot, amely nem jutott még annyira, hogy a Székely termelte műkincseket (épp a Japáni nő" című félaktja volt kíállítva) megbecsülje s akár a maga, akár a nemzeti műgyüjtemény számára megmentse. A Hevesi megörökítette ezen tényhez méltó kiegészítésül sorakozik amit talán senki sem tud hogy Székely Bertalan Magyarországon soha semmiféle művészeti érmet vagy jutalmat nem kapott. Különben ís teremtő művésszel szemben a megbecsülés nem annyira az anyagi, mint a lelki honorálásban van. A megértés a legnagyobb jutalom és a legnagyobb buzdító erő. Ebben Székely Bertalannak sohasem volt valóban része, semmiesetre sem olyan mértékben, a milyent geníalítása, sokoldalúsága, termelésének nagysága és kiválósága megérdemelt volna. Hiszen mint az új nemzedék nevelőjét ís folytonos mellőzés érte. Akik megérthették volna, a kortársak és intézők, azok hátratolták, meg nem felelő helyre szorították és művésznevelő szabadságában ott ís korlátozták; a fiatalok nem fogták fel tanításának jelentőségét, s nem egyik külföldön, idegen mesterekhez vetődve ébredt csak tudatára Székely Bertalan igazi nagyságának. De ez mind nem bántás Székely Bertalanra. Ö bezárkózva művészetének fellegvárába, elvégezte, amit kedvezőtlen körülmények között ís elvégeznie adatott s lerakta nagyságának, jövendő elismertetésének alapjait mesterművekben és a képzőművészetek elméletének megfogalmazásában egyaránt. A veszteség SGRAFITTO-VAZLAT AZ ÁLLAM- VASUTAK NYUGDÍJINTÉZETI PALOTÁJÁNAK HOMLOKZATÁRA. ESQUISSE AU SGRAFITO AU PIGNON DU PALAIS DES CHEMINS DE FER DE L'ÉTAT. csak a nemzet részén van, mely többet kaphatott volna örökségül a mester lángelméjétől, s az utódok részén, akik elmulasztották közvetlen tapasztalás útján sajátítani el ami művészetben megtanulható : az ábrázolás technikai módszereit s az alapelveket, amelyeken minden formai művészetek állanak. Akkor nem hallanánk panaszt, hogy a formai művészetek között nincs meg az együttérzés, a művészetek együttesének elve nem lenne jelszó, mely testet mostanában alig ölthet. Mert élne a művészetek harmóniájának elve nemcsak fogalomban, hanem gyakorlati, mesterségbeli készségben is azon elvek által, melyeket tanított, a stilizálásnak azon művészete által, amelyre műveível példát adott, s amelynek az egyéni képesség határain belül való követésére a módot megjelölte, az utat megmutatta. Mert Székely Bertalan nemcsak mint alkotó művész óriás, hanem nagyjelentőségű mint a magyar művészet nevelőmestere is. Nem szólva arról, hogy Lötz Károly tehetsége az ő hatása alatt bontakozott kí és fordult teljes erővel a dekoratív művészet felé, nem szólva arról az íránytjelző munkásságról, amelyet egy-egy műemlékünk létrejötte körül kifejtett (a Mátyás-templom restaurálásában és a Halász-bástyánál jobb keze volt Schuleknek), nem szólva Mészölyhöz, a tájképfestőhöz való tanító viszonyáról, a jelenlegi magyar művészetnek majd minden számottevő alakja SzéKely Bertalan feltámadása

6 86 SzéKely tanult a vezetése alatt, s többet-kevesebbet meg ís tartott a mester tanításából. Hogy Bertalan hatása teljes nem lehetett, annak oka nem Székely Bertalanban rejlett. Neki megvolt feltamadasa a m a g a helyes és egészséges tanító, nevelő módszere, melyet azonban a művésznevelésben meg nem valósítottak, sőt őt magát ís tanterv szerinti" eljárásra, vagyis gyakran meggyőződése elleni tanításra utasítottak. Mindazonáltal eredményei e téren ís most derülnek kí igazában, amikor például a Képzőművészeti Főiskola, amelynek évtizedeken át tanára, majd igazgatója volt, tanítómódszerével s annak bizonylataival, a tanítványok munkáival, egyre-másra aratja az elismerést a külföldön. Megmutatkozik továbbá nevelő munkájának gyümölcse a magyar rajzoktatás színvonalának emelkedésében és a közizlés fejlesztése körül elért eredményeiben. Művésznevelés, mely csak az alkotó tehetséget neveli, de nem fejleszti a felfogó elem, a közönség ízlését, félmunka, s a nemzeti kultúrát rosszul szolgálja. Az egyetemes szempont vezette őt abban a törekvésében, hogy a maga egyetemességéből mennél többet igyekezett juttatni tanítványaínak is, mert az általános művészeti neveltséget tartotta az alapnak, amelyen különleges egyéni tehetség és mesterségbeli hajlandóság a legjobban érvényesülhetnek. Ami lelkében élt, amit hat évtizedes fejlődése során elért, tanult, gondolt és tapasztalt, mind át szerette volna adni tanítványoknak, s általuk nemzetének és az emberiségnek. A nyitott tenyérrel kínált szellemi kincseket vajmi kevesen fogadják el az élő mestertől : iparkodjunk most átvenni a halottól, aki mesterműveível és elméleti irataival örök nevelőként itt marad közöttünk. Székely Bertalan színes vázlata nyomán.

7 KONTI IZIDOR! MAC KINLEY SZOBRA PHILADELPHIÁBAN. STATUE DU PRÉSIDENT MAC KINLEY À PHILADELPHIE. KONTI IZIDOR ÍRTA: GY. TAKÁCH BÉLA. New-York 55-ík «teájában, a hatodik és hetedik avenuek között, egymás mellé sorakoznak, a Holbeín- Studiok egyemeletes épületei. A legelső műtermek, melyek New-Yorkban épültek, hajdan istállókkal, most automobíl-garageokkal a földszinten. Keskeny, recsegős falépcső vezet fel az emeletre, az ott lévő műtermekhez. Jól ismert, régi házak ezek, sokat tudnának beszélni művészek álmairól, művészek szenvedéseiről s művészek dicsőségéről, mert alig akad amerikai festő vagy szobrász, kí valaha itt ne lakott volna. Itt él a maga nagy egyszerűségében, tőlünk régen elszakadt hazánkfia s most az Egyesült-Államok egyik legnagyobb szobrásza : Konti Izidor. Itt él, bár nem itt lakik, mert Yonkersbe, közel New-Yorkhoz, egy virággal befuttatott kis házba ha már munkájában kifáradt tér vissza megnyugodni édes anyjához s új munkaerőt gyűjteni a holnapra. Sokszor láttam őt reggelenként, amint biciklijéről leugorva, a í54-es szám előtt sietett fel műtermébe, hogy a jó yonkersí levegőtől felfrissült aggyal s kipihent erővel kezdjen új munkába, vagy folytassa a megkezdettet. De kövessük mi is őt s lássuk, hogy min dolgozik. Szobrász műterme sohasem oly meleg s oly otthonos mint a piktoré ; a hideg padozat, nedves levegő, mumiaszerűen begöngyölt figurák a falakon, szekrények tetején, polcokon hideg, fehér gípszöntvények, egy-egy nagy munkának kicsi vázlata, vagy pár anatómiai tanulmány, s szinte jól esik látni némelyiken a szürke port, mely színesebbé s még plasztíkusabbá teszi mindeniket. Az egyik sarokban agyagos s gipszes hordók, vizes kannák s rongyok egész halmaza. De a mester jobb keze már ott van, egy fiatal amerikai kezdő szobrász s egy pár alakról le is szedte már félig száraz éjjeli köntösüket: szinte megelevenedik a rideg műterem, amint a zöldesbarna agyagból egy-egy megkezdett mosolygó női arc vagy izmos férfi tekint felénk. A mintázó fák ís már szép sorba rakva egy asztalon, hogy a mester ne vesztegessen velők sok időt, mert az idő mindenütt pénz, de legdrágább New-Yorkban. Konti Í862. július 9-én született; apja Konti Lajos, a szabadságharcban hősiesen küzdött, honvédeínk között volt mint tiszt s a háború szomorú befejezése után őt ís, mint sok mást, besorozták az osztrák hadseregbe. Konti az édes apjától örökölt szabadság- és hazaszeretetben s az ő lelkesitő harci visszaemlékezéseinek elbeszélésén felnövekedve, iskoláit Szombathelyen, majd Wíenben végezte s bár már egy negyed század óta él Amerika földjén, magyar érzelmét és honszerelmét még mindig megtartotta. A Kunst-Academíe-t ís Wíenben végezte Kundtmann és Fellner alatt s azután éveket töltött Olaszországban, folyton tanulva és tanulmányozva, ellesve a klasszikusok formaszépségeít, anatómiai tudását s nemes egyszerűségét. Fiatalságát nagyobbrészt utazással töltötte s csak 29 éves korában, nyilván az öröklött szabadság-

8 88 Konti Izidor szeretettől ösztönözve, ment kí Amerikába, hogy új otthont teremtsen magának, ín the Home of the Brave and ín the Land of the Free". Ugyanez az érzés ösztönözte talán, midőn megmintázta oly kegyetlen egyszerűséggel a Zsarnoki uralom" szoborcsoportozatát, mely jelenleg a new-yorkí Metropolitan Museum egyik főékessége. Az Edward Beale és Kit Carson emlék a washingtoni National Museumban szintén hazafias irányú, a mexikói háborúnak két hősét mutatja ez, kik a mexikóiak hármas kordonán életök veszélyeztetésével keresztülhatolva, hoztak segítséget a San Pasqualeban körülzárt amerikai seregnek. Vagy San Martín lemondása Bolivar generális előtt, mely az International Bureau of American Republics épületét díszíti s a szomorú aktushoz mért komolyság és rídegséggel van megmintázva. A hazájokért küzdő vagy vértanu-halált szenvedő hősök mindig lelkesítették. Mac Kínley Philadelphiában lévő szobrában ís a katonát, államférfiúi és martírt állítja elénk, egy-egy karakterísztíkumból csak annyit véve, hogy megalkossa a hazájáért élő tökéletes embert, kinek emlékét egész Amerika szeretettel őrzi szívében. Az álló szobor talpazata előtt, a harc után pihenő Columbia, olajággal kezében, oktatja serdülő gyermekét. E magasztos témák után a mester ís kissé megpihen, gondolata az áldott béke felé fordul s megszületik a Patriotism", Inspiration", Awakening of Spring", Genius of Immortality", Enlíghtment", The Brook", Orpheus" s egész serege az ideális alakok és csoportoknak. A hazáért lelkesen küzdő, erőteljes alakokat a gyengéd, finom, álmodozó női aktok váltják fel. Erő és finomság. Finomság az erőben és erő a finomságban. Konti csendes, magábazárkózott ember s így életének apró epizódjaival, melyek különös befolyással lehettek művészetére, meg nem ismerkedhettem ; ő csak művészetének és öreg édes anyjának él, ezért tudta ís úgy megmintázni az Anya" szobrát, hol a hideg márványból ís az anyai forró szeretet sugárzik felénk, amint féltő gyengédséggel tartja játszó gyermekét. Az alakok csoportosításában s azok megkomponálásában különösen nagy tehetséget árul el a buffalói Zenetemplomára készült Sacred Music és Heroic Music csoportjaival, az elsőben a báj és finomság egyesül a vallásos rajongással, a másodikban a régi időkre visszaemlékező öreg s vak lantosnak szinte hallani húrja pengését, amint elmúlt honszerelmekről regél. Nem ís lehetne itt felsorolni összes munkáit, hiszen annyira tevékeny. De fel akarom mégis említeni a st-louísí Cascade Fountaínra készült számos csoportját, melyből különösen a Pacific Ocean és Atlantic Ocean megkapok, s melyekkel kiállítási aranyérmet ís nyert. Valamint a clevelandi Court-House, Alfred the Great és Justíníanus tömör alakjait s a West Indies", South America", North and East River" groupjaít. Ez utóbbi kettő a new-yorkí Arc de Tríomphe-ot, a maníllaí hős, Dewey tengernagy díadalkapuját ékesítik. Az architekturálís szobrászatnak igen nagy tere nyílík az Egyesült Államokban, hol minden középület, bank, nagyobb üzleti helyiség és sok bérház ís figurális szobrászmunkával van díszítve. A merev építészeti vonalak határt szabnak a képzeletnek s nagyon megnehezítik az igazi művész munkáját. Számtalan esetben megfelel Konti a dekoratív szobrászat kettős feladatának, mert bár szobrai csak mint díszítések szerepelnek, mégis megtartja a skulpturálís vonalakat s a monumentális jelleget, úgy hogy ily művei, megfelelve a megrendelő céljaínak, magukban ís önálló egészet alkotnak. Legjelesebb ilyen munkái közé sorolható a Cínton és Russel építészek tervezte híres Hotel Astor báltermében, New-Yorkban levő hármas nőalak grupja. Vagy pedig a Gainsborough Studio Building" Ünnepi Díszmenete, mely az egész épület hosszában végigvonul, amint öregek és ifjak mennek áldozni a művészetek oltárán. Számos középület hísztoríkus fríze dicséri benne mesterét s alig van nyilvános park, hol ne találnánk tőle egy-egy kutat vagy kisebb szobrot, mindig nagy szeretettel s gyöngédséggel megmintázott alakokkal. Sok apró bronz-szobra, iparművészeti tárgyai,

9 MAGYAR IPARMŰVÉSZET XIV, ÉVF, II. MELLÉKLET, íhask Jïïmiïïïïïw^MiiiMiTiîîîïïiî VAJDAHUNYAD: A NŐRABLÁS, SZÉKELY BERTALAN FALFESTMÉNY-VÁZLATA. ENLÈVEMENT DE FEMMES, FRESQUES DESTINEES POUR LE CHATEAU DE VAJDAHUNYAD,

10

11 89 SzéKely Bertalan hagyatéka CLASZLON ERZSEBET UVEGFESTMENYVAZLATOK A KORONÁZÓ TEMPLOM ABLAKAIHOZ. DESSINS POUR VITRAUX D'ÉGLISE. Magyar Iparműveszet. 2

12 90 SzéKely Bertalan hagyatéka 95. MENYEZET. ESQUISSE D'UNE PEINTURE DE PLAFOND.

13 96. MENYEZET. ESQUISSE D'UNE PEINTURE DE PLAFOND,

14 VAJDAHUNYADI FALFESTMÉNYTERV : A CSODASZARVAS REGÉJE. BÁRÓ FORSTER GYULA TULAJDONA. ESQUISSE DE FRESQUE. LA LÉGENDE DU CERF MIRACULEUX.

15 98. FRÍZTERV A ZENEAKADÉMIA SZÁMÁRA. FRISE POUR L'ACADEMIE DE MUSIQUE. V v es» «T N </> 9) r» (Cv j-» se w 8) c* \o» S V! U)

16 CÍMERŐRZŐ VITÉZEK A KORONÁZÓ TEMPLOMBAN. HOMMES D'ARMES.

17 95 SzéHely Bertalan hagyatéka '«« MENYEZET-ÉKÍTMÉNY TERVE A BUDAI HALÁSZBÁSTYA SZÁMÁRA. PLAFOND DESTINÉ POUR LE BASTION DIT DES PÊCHEURS À BUDE.

18 DRAPÉRIA-TANULMÁNYOK ÉTUDES DE DRAPERIES.

19 97 plakettjei s érmei ismertek s keresettek, nagy rajztudásáról és finom lelkületéről téve _ A Kert es tanúbizonyságot. Az idei iparművészeti karácsonyi tárlaton is láthattuk állandó tetszésnek vlra é al örvendett könyvtámasztó kis bronz-figuráit. Művészetét s így evvel őt magát ís legrövidebben s leghelyesebben két szóval jellemezhetném : egyszerűség és becsületesség. Mindig el tudta találni azt a hangot, amely éppen kifejezi a kivánt hatást anélkül, hogy túlzásokba esnék. Tud lenni masszív vagy finom, erőteljes vagy gyöngéd, eszméjének megfelelően, de minden esetben keresetlen. Konti a National Sculpture Society alelnöke s az Architectural League-nek, valamint a Municipal Art Society igazgatója s a National Academy of Desígn-nak megválasztott tagja. Kétszeres kitüntetések ezek, mert nem született amerikait érnek, de dicsérik ezek az amerikaiakat ís, kik, nem tekintve idegen voltát, tisztán művészi tudása előtt hajolnak meg. Büszkék lehetünk mi ís s örvendhetünk, hogy messze külföldön dicsőséget szerez hazánknak, s csak sajnálhatjuk, hogy nem élvezhetjük őt s munkáját itthon, hova mindig visszavágyódík, s hol gyarapítaná jeleseink számát. A KERT ÉS VIRÁGAI. ÍRTA ÉS A MAROSVÁSÁRHELYI KEMÉNY ZSIGMOND IRODALMI TÁRSASÁG ÜLÉSÉN FELOLVASTA T. VlGAND EDE. A művészileg rendezett kertek már a piramisok kortársai. Egyptom művészetével Mezopotámiába vándoroltak, hol Semíramís függőkertjeíről szóló legendák alapjául szolgáltak. Kelet csodálatos növényvilága kifejlesztette az ó-korban a művelésük iránt való hajlamot, mí a rómaiakra származott át tőlük s ők közvetítették nyugat felé. Nyomait láthatjuk a pompéjí házkörülí és szobakertekben s az ő nyomukon keletkeztek a középkor renaíssance-kertjeí ís, melyeknek szép példányai maradtak fenn a kolostorokban. Ezek a római körülfalazott kertek mintájára készültek. Kővel kerített szabályos virágágyak osztják fel őket. Gondosan megnyírták az ízlésesen elosztott bokrokat, fácskákat. A kert közepén nyugalmas, egyhangú melódiát ismétel a szökőkút vízsugara. Hangulatos a fehér udvar sötét bolthajtású keresztfolyosóíval, napsütötte virágágyaival és rózsafáival, melyeket szeretettel gondoztak komor, sötétkámzsás gazdái. További átalakulást mutatnak XIV. Lajos barokkertjeí, melyeket Le Nôtre építész a paloták stílusával, a viselettel és etikettel hozott összhangba. Nagy kíterjedésüek, különböző magasságú pázsitjait lépcsők kötik össze, gazdagon faragott korlátokkal. Nagy arányú szökőkútak, hol tritonok, nimfák és faunok kacér játékot űztek a vidám vízsugarakkal. A mértani pontossággal szabályozott zöld növényfalak fülkéiből kivillan egy-egy olímpusí alak kőszobra. Nyírott sövények és lugasok e kor híres pásztoróráínak kulisszái. Itt már minden mesterkélt és művészi hatásokra törekszik. így akar kedélyhangulatot ébreszteni. Filozófiai alapon meghatározták, hogy a hegy a fenség érzetét kelti, a szikla félelmet, a pázsitos rét nyugalmat, a sötét tó búskomorságot, a csobogó víz vidámságot ébreszt. A bíedermeyer-korszak levendulaíllatos kertjei már közvetlenebbek. Vidám színezetű dús virágpompa, egyenes utak, cseréppel határolt, ízlésesen elrendezett virágágyak között, rózsakarókon különféle színű és nagyságú üveggömbök, melyek az ég egy darabját vetítik a kertbe. Oleandersor vezet a kerti házba, hol öreg anyóka ezüst fürtjein fodrozott fehér mousselín-főkötővel uzsonnára várja unokáit a virágos, kerek asztal mellett. Szintén külföldi eredetű típus a paróchía-kert. Gyakran vegyes volt a zöldségessel. Lelkipásztoraink hajdan nagyjelentőségű kertészek voltak s a virágok királynéja nekik Magyar Iparművcazet. 3

20 98 A Kert és virágai köszöni szépségét. Hasonló eredménnyel fejlesztették a nárciszt. A kertészkedés nyajtott enyhülést az élet súlyos gondjai után. E példákból láthatjuk, hogy minden stilust kifejező kornak megvolt a maga kertmüvészete. A régi magyar kert nyomait a XV. században találjuk. A lakóház előtt volt az udvar, ennek folytatását a kert kép ezé, ezek háromfélék voltak, u. m. : dísz, veteményes vagy zöldséges és gyümölcsös." E században az érseknek volt szép kertje az esztergomi várban és szigeten, Palotán, Martonoson és Visegrádon. II. Ulászló menyegzőjének leirója említi, hogy van a királynénak csepelszígetí háza mellett díszkertje. Nagy szeretetet tanúsítottak a lugasok iránt. Szécsy Máriát a dévai vár alatt levő udvarházában megostromolja férje, rosályí Kun István és ő háza ablakán, lugasos kertjén és ennek a vár útján nyíló kis ajtaján Déva várába menekül. A XVII-ík század úrasszonyai rózsákat és puszpángot cserélnek egymással. Lorántffy Zsuzsanna így ír férjének : Mind az kiskert és nagyobbik kertekben édesem, az virágok igen szépen vannak". A dísz- és várkertekben rózsafákból utak, szőlőből, kúszónövényekből, rózsából lugasok voltak. Apaffy, Rákóczi nagyon kedvelték a hársfát. Utóbbi így keltezte leveleit : írtam a Í00 hárs alatt". Apaffy ebesfalvi és fogarasi parkjában árnyas lugasok és rózsaberkek. Kis ligeteit patakocskák metszették át, partjuk virággal beültetve, leginkább kardosliliommal, kékviolával, szarkalábbal, rozmarínnal, szegfűvel és rezedával. Régi írásban olvassuk : Míkoron az ur kitekint az ablakon, paradícsombélí palotában láttassék lenni, ahol különbféle szép virágok szines szép köntösben parancsolatjára udvaroljanak... Az ís ékesíti a lugasokat és a kertet, ha négy szegletein a lugasoknak és a közepén, ahol a négy lugas összemegyen, rondellákat, azaz kerekded erkélyeket vagy másforma kijáratokat építhetni, hogy eső meg ne érje: vagy lécekkel lécezni kell és ujonan ültetett fáknak, szőlőknek lehajtott ágaival beboritandó". A kertet sövények, fasorok, sőt boltívesen befuttatott utak darabolták szét, melyek találkozásánál sátorszerű lugasok voltak. így a kert táblákra oszlott. A helyes érzék azt tanácsolta, hogy a táblák a telekhez képest arányosak legyenek. E táblákat ágyakra osztották. Szépnek tartották, ha az ágyak színe közt nagy volt az ellentét, de később szerették a pázsitot puszpáng"-gal szegélyezve ís. Jobb azért, ha az ágyakat az ösvényektől vagy szagos és zöld füvekkel, vagy alacsony fácskákka1, kik meg hagyják magukat nyírní és bojtosán nőnek, vagy cifrán metszett lécekkel, vagy téglákkal választják el. Az ágyak szélén legjobban díszlik az ízsép, levendula, zsálya, puszpáng, ístenfája, csillagvirág." A hosszú, egyenesen nyírott élősövény egyhangú. Ennek elkerülésére az élősövénybe 2 ölenként magas oszlopokat kell leverni, amire mindenféle színes edényekbe, avagy mázas fazekakba ültetett virágokat, vagy idegen fácskákat lehetne, ékességére a kertnek, egymás ellenében tenni. Vegyes kertben középen a virág, körül a vetemény. Később a dísznövények a bejárathoz kerültek, hátra jutott a zöldséges. Az utakat sárga fövénnyel hintették be. Ha kicsi a kert (ház előtt), a hosszú ágyakat más-más virág és zöld fűszegély borítja. A rózsafa karóját a következőképpen díszítették: Az hegyeit killyebb hagyjuk egy kevéssé és azon nagy gombot kell faragni, vagy más fából faragtatni, megfestetni, aranyoztatní ; hosszú ís lehet, nemcsak gömbölyű. Ha ki pedig jobban akarja, csináltasson a fazekasokkal, kiváltképpen ujkeresztényekkel, különb-különb színű mázas gombokat, mikkel a karókat felékesítse". Manapság kí gondolkoznék kertjéről ilyen szerető részletezéssel? Legfeljebb az ősztön vezeti csak kertművelőinket. Parasztkertjeink még megőrizték a közvetlenséget, azért szépek és értékesek. Egy érdekes példáját láttam a régi székelykerteknek Ákosfalván. Ház előtt állott, 3 részre oszlott. A középső rész volt a külső udvar, kétoldalt kis virágos kert, hagyományos, máshol már feledésbe ment virágokkal. Fűszeres illatú gyógynövények : bazsalikom, izsóp, rozmarín, rezeda, zsálya, menta. Díszítő növények : muskátli, pünkösdi rózsa, sárgavíola, szegfű, hajnalka, mályvarózsa, napraforgó, szent áhítat lilioma, császár-

21 korona, pulykaméreg:, méhfű, borágó, levendula, fehér kápolnavírág, tísztesfű, bodroskatica, égőszerelem. Ezeknek a szép régi magyar virágoknak illata és színpompája váltották fel egymást. A baloldali kiskert végében a ház húzódott, tornácán, oszlopai közt és ablakában színesre festett ládíkókban tűzvörös muskátlik égő virágai integetnek. Zsuppolt házfedelén varázserejü fülfű. Udvarán a sövénykas, tyúkrekesz, kutyaház, hátul a csűr, mögötte a gyümölcsös. Léces kerítését szines zománcű csuprok élénkítik. Kisebb, házkörülí kertjeink méltó mintái lehetnének ezek a falusi kertek. A kert a föld és vidék természetével és a gazda lényével egységben kell legyen. Minden virágszerető gondosságról beszéljen. Akár kicsi, akár nagy a kert, jó, ha gazdag és rendezett. Ne legyen hivalkodó és mesterkélt, exotíkus növényekkel, hanem a körülfekvő természet gyermeke, bájos és intim, lombos, hívogató lugasokkal s lehetőleg a külső világtól elzárt. A kertben dús tömege pompázhat a sok-sok jó magyar, szebbnél-szebb, színes-szagos virágnak: parasztszegfű, bazsarózsa, százszorszép és gyorgyéna, peremís, jázmin, borsíka, verbéna, majoránna, meg tulí-tubarózsa, kikerics, somkóró, ístenfa, mályva stb. A virágok nemesítését ne vigyük a végtelenségbe. Túlságosan szokták fokozni a levelek számát, nagyságát, szinét ; így a virág tulajdonképpen elfajzík. A rózsa hajdanában kúszónövény volt, majd bokorrá, végre tővé fejlesztették. A rózsatő virága gyönyörű, de senki sem mondhatná, hogy botszerű szára kielégíti az ízlést. Sírkert. így nevezik e sötét határsorompókkal bekerített világot, honnan vándor még nem tért vissza s az örökkévalóság mélyjelentőségű gondolata nyugszik minden síron. Itt a legprimitívebb s egyszersmind a legmagasztosabb az egyszerű, merev, életnélkülí kő, mint a megváltozhatatlan jelképe. E helyen a szeretet és kegyelet megtisztulva nyilatkozik, mégis a tőkeverseny eredményeit látjuk az obelíszkok léleknélkülí, sivár alkalmazásában. A métermázsák nyomasztó súlya aránytalan tömegekben. Mily szép tere kínálkoznék itt a hanyatlóban levő vírágművelésnek. A közvetlenségnek őszinte útja egy letett csokor a Mementó" jelében. A kő felállításával vagy a sír bekerítésével még nem zártuk le végleg érzelmeinket és nem emeltünk utolsó választófalat közénk és halottaink közé. Emlékezzünk meg a virág néma nyelvén. Gyermekhantokra fehérszínű virág, mely a lélek tisztaságát jelzi. Mélyebb elégikus hatást kelt a borostyánnal fedett sír. Poétikus a vadrózsabokor, melankolikus a fűzfa. Hogy milyen megható a közvetlenség megnyilatkozása, arról a falusi temetők beszélnek sokat. Pedig azok a szerény kis színes kopjafák milyen mulandók, de talán éppen ezért több szerető gondosságot bírnak el. Mindeniken virágok hirdetik a lelki békét s hervadásukkal mintha azt mondanák:... és mind ahhoz járók vagyunk". A virágban lélek van, mindenik egy-egy érzelmet fejez ki. A boldogtalant vigasztalja, a boldog érzését mélyebbre vési. Menjünk közéjük, szívjuk be lényükkel a boldogságra való képességet ott, hol ők ís örömmel ragyogtatják színpompájukat. Menjünk kertünkbe virágjainkhoz I 99 A Kert s vir ágai

22 ÍOO Rodin a művészi fegyelmezettségről RODIN A MŰVÉSZI FEGYELMEZETTSÉGRŐL. Az Opinion" a kézművesség, a művészet és mesterség válságát illetőleg körkérdést intézett olvasóihoz. Ez alkalomból Rodin mester a művészetben nélkülözhetetlen fegyelmezettségről ír. Komoly szavakkal áll elébe a handabandázó tömegnek, mely felületes és öntelt szabadosságában a mesterség és a művészet rendjének nélkülözhetetlen kötelékeit le akarja rázni. Figyelemreméltó cikke, amelyből művészeink ís sok megszívlelni való tanulságot meríthetnek, így szól : A művészek sohasem értelmezték oly tévesen a mesterséget", mint ma. Összetévesztik a rutinnal, és a művészet örökéletű törvényeit is művészi recipével pótolják. Különféle oka-foka van ennek az eltévelyedésnek, és akárhánya összefügg az utolsó száz évben beállott politikai hangulatváltozásunkkal. Semmi sem árthat inkább a művészetnek, mint ha elfelejtjük'azokat a dogmákat, melyeket minden idők nagy mesterei megállapítottak. Az egíptomíak, a görögök, a renaissance, a XVIII-ík század csodálatos mesterei ismerték a mesterség alaptörvényeit. Jól tudták, hogy egyik vagy másik művész normáinak követése még korántsem teremt műremeket. A mestermű betetőzése a művész hosszú tapasztalatának, míg azok a többé-kevísbbé csinos munkák, melyeket inkább sorozhatunk az iparhoz mint a művészethez, nem tudnak ellentállani az idő pusztításának. Ezek terméketlenek, korán elavulnak és nem használnak senkinek. Nem az egyén hosszú munkájának és türelmének eredményei. Kí kell mondanom s a mi korunknak nincs türelme ahhoz, hogy a lángészt felnevelje. Száz év alatt oly bonyolulttá lett az élet, hogy a mesterművek alkotásához szükséges kellékek közül sok elveszett. Ilyen a türelem ís. Gondoljunk csak azoknak a renaíssancemestereknek erejére, akik nem törődve azzal, hogy munkásoknak avagy művészeknek nevezik-e őket, műhelyeikben oly szeretetteljes türelemmel dolgoztak, hogy kezök munkája a mi legnemesebb műkincseinket alkotja. Ezeknek a művészeknek helyes felfogásuk volt a hierarchiáról. Azért látjuk az ő művészetükben azt a magasabb egységet, amelynek a neve stílus, míg ezzel szemben a XIX. század mint a nyomorult anarchiának korszaka jelenik meg előttünk. A hierarchia iránti érzék, az inaskodás szelleme a művészet egysége szempontjából elkerülhetetlen. Lényege. A művésznek ma ís, mint a nagy korszakokban, az inaskodáson, nem pedig a tanítványkodáson kell kezdenie. Régente először a műhelyt söpörte. Úgy tanult meg látni és szemlélődni. Lassan fölébredt benne a tevékenység érzéke, kis munkákon segített. Értett hozzá, hogy alázatos és szerény legyen, s így öregbedett észrevétlenül a tapasztalása. Egy napon aztán érezte, hogy maga ís teremthetne valamit, eszméjét visszatükrözheti egy munkában. Megérett a teremtő munkára : ekkor már Verrocchíonak vagy Michelangelónak hítták. Ma túlságosan sokat fecsegünk és szónokolunk. Sokkal többet dobálódzunk ma mindenütt puszta szavakkal, semhogy a művész java erejével és összes idejének kihasználásával a művészetének élhetne. Túlgyorsan alkotunk. így nem lehet megtanulni a mesterséget : azoknak a törvényeknek az összességét, melyek az eszmét a kifejezéssel, a formát a lélekkel egybeolvasztják és a művészettől elválaszthatatlanok. A mai munkák legtöbbjén egészen hiányát érezzük a kéz munkájának. Minden hamis rajtuk, mert a közvetlen szemlélet és a személyes tapasztalat nem érlelte meg a művész akaratát. Ez a lelkek és formák anarchiája. Úgy kellene, hogy az új művészgenerácíók ismét megtanulják a mesterség szentségét azért, hogy a művészet megint azzá lehessen, ami minden kor számára volt s az emberi eszmény tökéletes, megnyugtató és vigasztaló kifejezése. Ki kellene harcolníok azt a megismerést, hogy amit ma mesterségnek nevezünk, csak néhány iparágnak könnyű és jelentéktelen szemfényvesztése, nem pedig műfaj. Elengedhetetlen a hierarchikus szellemnek újjászületése. A társadalom fenséges templom, melyet ezredévek szenvedése és öröme épített fel. Társadalmi fokozatok a művészetben ís éppúgy vannak, mint bármely más téren, A társadalom nem sík mező, s nem szabad elfelednünk Pascal azon mondását, mellyel ez a nagy gondolkodó arra figyelmeztet, hogy a világot ne az igazság eszméjének szemüvegén, hanem értelmünkkel szemléljük, azzal az értelemmel, mely nem téveszti össze a meglévőt azzal, aminek lennie csak kellene. így jutunk el az antik filozófusok tiszta és derűs gondolkozásához, akik írásaiknak minden lapján egyszerű és bájteli tanításaikkal gyönyörködtetnek bennünket. Egy olasz költő szerint a régiek mind ismerték azt a művészetet, mely mindent megteremt, anélkül hogy elárulná, mely eszközökkel dolgozik. És ez a csúcspontja a mesterségnek. Ha egyszerűen és türelemmel mélyedünk el a természetben és az emberi műalkotásokban, akkor újból felfoghatjuk a művészet mesterségében rejlő szépséget, anélkül hogy összetéveszthetnők a gyári rutinnal, mely a művészt géppé alacsonyítja. Sajnos, egy évszázadja tán, hogy a műremekeket merev következetességgel oly helyen zárták el, mely messze van attól, amelynek tulajdonképen készültek. A múzeumokban elcseréljük az évszázadok szellemét s annak különféle megnyilatkozásait. Ezért van, hogy elvesztettük érzékünket a díszítés iránt, azon keret összessége iránt, melyre a művésznek gondolnia kell, ha bizonyos környezet számára alkot valamit. Nagyon hamar jutottunk oda, hogy a műtárgyakat éppen csak olyan tárgyaknak tekintjük, amelyeket oda állíthatunk, ahova nekünk tetszik. Ez a nagy baj. Mert a művészetnek nem szabad pusztán cifraságnak lennie, hanem legyen az mindig egy alaposan meggondolt díszítmény, mely szerves része a harmonikus egésznek. Ennek a harmóniának a titka, melyet a régiek szobrászatában és festészetében figyelhetünk meg, s amely mindig kiegészítő része volt az építészetnek s ez a művészet mesterségének ma már jóformán egészen veszendőbe ment rejtélye.

23 ÍOI AZ ORSZ. M. IPARMŰVÉSZETI MÜZEUM ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSAI. Az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeum ezideí ismeretterjesztő előadásainak sorát C s á n y 1 Károly igazgató-őr február í I-én kezdte meg A japán iparművészet technikái" cimű előadásával. Mielőtt áttért volna előadásának tulajdonképpeni tárgyára, megemlitette, hogy Japánban a képző- és iparművészetet nem választják el oly élesen mint minálunk. A japán iparművészet nekünk meglehetősen idegen világ. Hogy e tárgyak szépségét élvezhessük, erre különböző utakat választhatunk. Az előadó ismerteti a különböző iparművészeti ágak technikáját, hogy ily módon megértesse azokat a módokat, amellyel ezek az iparművészeti tárgyak készülnek. A legrégibb iparművészet minden népnél az agyagipar. Korán rájöttek az emberek arra, hogy az agyag a napon, de még inkább a tűzben, megkeményedik és eredeti alakját megtartja. A japán fazekas az edények alakításához szintén korongot használ. Eleinte mázas cseréptárgyakat készítenek, melyeknek a teaszertartásoknál van nagy szerepük, majd a XVI. századtól kezdve porcellántárgyakat ís állítanak elő, főleg az európai kivitel számára. A japánok legszentebb eszköze volt mindenkor a kard, azért oly művészien alkották meg azt, amint csak kitellett a japán iparművészeitől. A legfontosabb része a kardnak a penge. Ez kétféle anyagból készül és pedig vasból és acélból, ilyformán egyesíti magában a két anyag sajátságát : a szívósságot és a keménységet. Alacsony üllőn kovácsolják a japán kardcsíszárok a pengét hosszúfejű kalapácsaikkal. Legművészibb része a kardnak a kézvédő, a tsuba. Erre pazarolták a legtöbb díszt. Eleinte vasból készülnek körös, majd ovális alakban, később bronzból, eleinte áttört, később domborműves díszítéssel. A fegyverzet egyik fontos része, a sisak ís vasból készül, többnyíre trébelés, domborítás útján. A bronz kedvelt anyaga a japán íparművészetnek. A bronzöntés, eltérőleg az európai módszertől, mindenkor az ú. n. viaszkíolvasztási módszerrel (cire perdu) történik. A készülő tárgyat a művész viaszból megmintáza, ezt nedves agyaggal körülveszi, ebből meleg helyen kiolvasztja a viaszt, mely egy alúl levő nyíláson a mintából kifolyik. Ezután az olvasztott bronzot egy felső nyíláson át bocsátják az üresen maradt mintába. Ha az öntvény kihűlt, az időközben kiszáradt agyagburkot szétverik. A bronz réz és ón ötvözete, ehhez Japánban némi antimon és más anyagok is járulnak, így a többek között cink ís. Ezek könnyebben olvaszthatóvá teszik a bronzanyagot. A japánok nagy mesterek a bronz színezésében, ez ötvözetekkel és a felületen savakkal való kezelés útján érik el ; ez utóbbi a patínázás. Ha VaVo 6 /o aranyat adnak hozzá, vöröses bronzot nyernek, ez a sakudc; ha /o ezüsttel keverik, a s i b u 1 c s i, szürkés ezüst-bronz keletkezik. A japán iparművészet legjellegzetesebb ága a lakkművesség. Japánban terem a hozzá szükséges anyag, a lakkotadó lakkfa arbus vernícífera. Ennek kérgét 6 7 éves korában megvágják, belőle mézgaszerű világos anyag buggyan kí. Ez az anyag eleinte ritkább, később egyre sűrűbb és sötétebb lesz. A megkeményedett lakkot kámforporral lehet újból felhígítani. A furnirból készült doboz felületét papirossal beragasztják és erre kenik a lakkanyagot, ecsettel egyenletesen elosztva. Majd pormentes szárító kamrába kerül és a száradás után faszénnel simára csiszolják. Ezt az eljárást többször, néha szor ís ismétlik. Erre jön legfelül a díszítés, színezett vagy aranylakk, lemezkés aventurln-lakk, dombormű vagy berakás alakjában. A fa- és csontfaragás legkedvesebb tárgya a necke, kis apró szoborművecskék ; ezek egyes tárgyaknak az övben való megerősítésére szolgálnak. Az elefántcsontot a hollandusok révén ismerték meg Japánban a XVII. század közepén. Jellegzetes ága a fafaragásnak a No-álarckészítés. Ezt az álarcot vallási táncoknál használják. A szövésben ís kiváló ügyességet fejtenek ki a japánok. Szerszámuk, a szövőszék meglehetősen egyszerű volt, egészen addig, a míg 1867 után ők is meg nem ismerkedtek az európai tökéletes szövőgépekkel. Jellemző a régi szövetekre, hogy a dísz színes rajzú alapon, szétszórtan körös mezőkbe van elosztva. Rajzuk nagyjában hasonló, de részletben más és más. A díszítés lehet festett is. Ennek egyik módja a kivágott sablonnal való festés. A hímzés a XIX. században új életre ébred, amiben része van Európának ís. Alapul legtöbbször selyemszövetet és a hímzéshez sodratlan selyemfonalat használnak. A férfiak szinte ügyesebbek ebben, a mi felfogásunk szerint, a nőknek való foglalkozásban. Európában különösen méltányolt ága a japán iparművészetnek afametszet. Ez lényegesen különbözik az európaitól, mert amíg nálunk a nyomtató dúchoz a fa végét használják, addig a japánok a hosszszálak oldalára, vagyis egy deszka lapjára vésik a rajzot. A használt anyag leginkább cseresznye- és körtefa. A művész vékony papírosra ecsettel megrajzolja a kívánt rajzot. Ezt a rajzos oldalával a sima fafelületre ragasztják és a fametsző a fa felületét kivési, úgy hogy csak a rajznak megfelelő rész marad meg kiemelkedően. Ily módon a művész eredeti rajza elvész, de megmarad a nyomtatáshoz alkalmas dúc. A nyomtatáshoz vízfestéket használnak, a nedves papírost kézzel, vagy nyomtató párnával nyomják a dúchoz. Kedvelt tárgya a japánnak a legyező. Ez lehet merev felületű, összecsukható, ú. n. küllős legyező. Anyaga bambusz, csont, lakk és papiros. A zománcos émail cloisonné tárgyak készítése a XIX. század folyamán vett nagy lendületet Japánban. Készítését a kínaiaktól tanulták el. Őse a Az Iparmvészeti Múzeum ismeretterjesztő előadásai

24 102 Az Iparművészeti Múzeum ismeretterjesztő előadásai beágyazott zománc, melynek helyére a japánok a domborított rézedény felületére forrasztott szalagokból alkotott rekeszes zománcot honosították meg és ágy technikai, mint művészi szempontból hihetetlen tökéletességre emelték. Anyaga színes üveg, mely pép alakjában kerül az egyes rekeszekbe, amit azután erre a célra szerkesztett kemencében égetnek be. A redős felületet végül simára csiszolják. Ujabban az áttetsző (translucid) és a domborműves zománcdíszt Is készítik. Az előadó előadását 34 vetített képpel és számos tárggyal illusztrálta. A második felolvasást február hó 18-án, szombaton Fábián Gyula tartotta, aki a népi szövés művészetről értekezett. Elsőben is a fonásnak különböző fejlődési fokozatairól szólott s ismertette azokat olyan sorrendben, amint a tudományos kutatások mai állása szerint keletkeztek. A természetes fonál, a sodrásnak a jávaiaknál ma is dívó primitív formáit, végül az orsó és rokkával való fonalkészítés módjait írta le, illetve mutatta be ábrákkal. A szövetfélékre térve, bemutatta a Bíró Lajos útján Új-Guineából hozzánk jutott, nedves állapotban összevert szövetfélét, azután a szálkeresztezésen alapuló szövést annak ősével, a sövénykészítésnél ma is használatos fonással, egyetemben. A fonás és a gyékénykészítés anyagának merevsége fölöslegessé teszi külön eszközök alkalmazását, míg a hajlékony fonalakkal való szövésnél a láncfonalak kífeszítésére szolgáló nehezékekkel, majd keretekkel találkozunk a fejlődés különböző fokain. A nehezékekkel való munkára érdekes példát hozott fel még a hallstadti korszakból, a kerettel, illetve a vízszintes fára erősített láncfonalakat pedig egyiptomi képpel illusztrálta. Ehhez már csak egy lépés igaz, hogy hosszú lépés a rácsnak alkalmazása, mely a szövet egész szélességében alkotja meg a szálat, mely a keresztbevetett bélfonál befogadására szolgál. A szövőszéknek ezen primitív berendezése, kombinálva az egyszerű vagy kettős lábítóval, képezi ma is a népnek eszközét, mellyel szőtteseit előállítja. Ezután foglalkozott a népművészeti szövés formai kialakulásával s tette ezt abban a sorrendben, amelyben Seemayer dr. megállapítása szerint a különböző befolyások éreztetik hatásukat, foglalkozott tehát t az ősi vonások} az anyagszerűség követelte jellegek ; a faji behatás ; a történeti hatás és az egyéni vonásokkal. Bemutatott néhány példát, melyekkel illusztrálta a primitív ember ábrázolási kísérleteit, főként állatalakokra visszavezethető formákat, a mithikus vonatkozású svasztikát stb. Az anyagszerűség követelménye a sakktáblaszerű, majd a sávolyos elrendezés és ennek leszármazottjai ; aztán a rípsz (vesszőttes) kötés, melynek példáit már a múmialepleken megtaláljuk. A szín alkalmazása, mely a kihin néven ismert technikában terjedt el minálunk (a matyóknál < bossóka ; a székelyeknél t rakottas) bő teret nyújt az ornamentum alkalmazására, de mindig és mindenütt ott találjuk a technika követelte geometrikus elvet, mely a szövésben mindig klérezhető. A faji vonás jellemzésére bemutatta az oláh szőtteseket, ahol az ősi formák geometrikus összekapcsolásában nyilvánult a faji leleményesség, míg a magyarban bizonyos szabadabb természeti formautánzással találkozunk. A magyar a felolvasó véleménye szerint a piros és kék színnel elégszik meg rendszerint, nála a formai megoldás a fontosabb, míg a tót az élénk sárgát, az oláh a fakó színeket kedveli. A történelmi befolyás tárgyalásánál csak röviden érintette a török közvetítéssel hozzánk jutott perzsa szőnyegmotívumok hatását, az egyéni megnyilatkozásnál pedig szembeállította a tisztán utánzó, paraszt szövőasszonyt az alkotó talentummal, aki minta nélkül, saját kitalálása szerint teremti meg a maga naiv mesterműveit. A közönség nagy figyelemmel követte az előadónak gondos munkára valló és bőven illusztrált előadását. A szakemberek pedig, akik a népművészettel tisztán annak formai és színbeli megnyilatkozása szempontjából foglalkoznak, meggyőződhettek arról, hogy ezen formavilágnak van egy olyan része is, mely a szoros értelemben tudományos kutatás szempontjából szintén hozzáférhető s fáradságos munkával ugyan, de a távoli múltba elvezet bennünket Ezt pedig az etnográfiával szorosan összenőtt népművészetben találjuk meg, ahol az egyénnek sokkal kisebb szerepe van a formai kialakulás irányításában mint a tömegnek, melynek közös, fajokat és sokszor évezredeket átölelő, teremtő munkájával még ma Is találkozunk. Február 25-én, március hó 4. és Il-én Fieber Henrik a renaissance művészetről, március 18-án Éber László dr. a beuroni festőiskoláról, március 25-én Csermelyl Sándor dr. az olasz renaissance emlékérmeiről, végül pedig április hó í-én Tantossy József dr. az ékszerekről tart előadást. Ezek az előadások mindenkor délután 5 órakor kezdődnek.

SZÉKELY BERTALAN FELTÁMADÁSA,

SZÉKELY BERTALAN FELTÁMADÁSA, SZÉKELY BERTALAN FELTÁMADÁSA, ÍRTA: LÁNDOR TIVADAR. Mint óceánból elsülyedt sziget, úgy bufckant fel művészeti életünk hullámzó felszínén Székely : egykor elsőnek elismert, azután elfelejtett, félretolt

Részletesebben

ÍRTA: GY. TAKÁCH BÉLA.

ÍRTA: GY. TAKÁCH BÉLA. KONTI IZIDOR! MAC KINLEY SZOBRA PHILADELPHIÁBAN. STATUE DU PRÉSIDENT MAC KINLEY À PHILADELPHIE. KONTI IZIDOR ÍRTA: GY. TAKÁCH BÉLA. New-York 55-ík «teájában, a hatodik és hetedik avenuek között, egymás

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ BÚZAVIRÁG TAGÓVODA Kaposvár 2009 107 1. AZ ÓVODA ADATAI: Az

Részletesebben

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

A fekete-piros versek költője Kányádi Sándorról

A fekete-piros versek költője Kányádi Sándorról POMOGÁTS BÉLA 1934-ben született Buda - pesten. Irodalomtörténész, a Vigilia szerkesztőbizottságának tagja. Legutóbbi írását 2010. 12. számunkban közöltük. A fekete-piros versek költője Kányádi Sándorról

Részletesebben

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943)

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) A második Forrás-nemzedék tagjai közül Király László költészetében fonódik össze leginkább a romániai magyar irodalom hagyománykincse, a székely népballadák világa az avantgárd költészet

Részletesebben

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mi jut eszedbe a művészetről? szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mit jelent a művészet szó? mű (nem valódi) ember által csinált készített dolog teljesítmény, munka (kunst-német)

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök 5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó! ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő 634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA.

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. Ha a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárának utolsó másfél évtizedéről beszélünk, rögtön megmondjuk olvasóinknak: ezen a területen is a szerves fejlődést becsüljük

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE.

GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE GLÜCK FRIGYES GYŰJTEMÉNYE. V ^ \ ALAMELY ORSZÁG vagy ^O ^ város gazdagságára és műveltfóy )J s^ meglehetős biztosságere ^*-r gal következtethetünk magángyűjteményeinek számából

Részletesebben

Mindenkit Szeressetek

Mindenkit Szeressetek Gondolatok Mindenkit Szeressetek Életem napjaiban Szivem sarkaiban Egyszerű szeretettel Gondolok mindenkire. A szél fújásával Szabadon száguldok. Szivem dobogásával Ajkam suttogásával Szeretettel kérlek

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

(Bacsó Béla Gábor György Gyenge Zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata kép és filozófia, Typotex Kiadó, Budapest, 2011)

(Bacsó Béla Gábor György Gyenge Zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata kép és filozófia, Typotex Kiadó, Budapest, 2011) Horváth Nóra A szépség akaratáról AMBROOZIA Képek beszéltetése filozófus módra (Bacsó Béla Gábor György Gyenge Zoltán Heller Ágnes: A szépség akarata kép és filozófia, Typotex Kiadó, Budapest, 2011) Fotelben

Részletesebben

Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu.

Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. 21 Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. Előfordul a homlokzat tengelyére illesztett három ablakos változat is, itt vélhetően két helyiség néz az utcára. Mint korábban

Részletesebben

Tartalom. Bevezető / 7

Tartalom. Bevezető / 7 bevezető Visszaemlékezéseimet írva halottak, halottaim közt bóklásztam. Jó volt őket rövidebb hosszabb ideig magamhoz hívni. Mint hajdanán, most is szeretettel néztek rám. Faggattam volna őket, de a múltba

Részletesebben

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A

Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A EMLÉKEZÉS SZEGEDI KŐRÖS GÁSPÁRRA Dr. BENCZE JÓZSEF (Szombathely) Amohácsi vész utáni Magyarország három részre szakadt. A széttépett országban rendkívül sivár és nyomorúságos volt az élet. A török hódoltság

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből

Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből Kölnei Lívia Az életmód-reform és a vízgyógyászat (hidroterápia) Magyarországon Két értekezés az 1840-es évekből A 19. század első évtizedei a szellemi-kulturális fellendülés időszakát hozták el Magyarországra.

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned! Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

P a e d a g o g i a i d o l g o z a t o k.

P a e d a g o g i a i d o l g o z a t o k. IRODALMI ÉRTESÍTŐ. Paedagogiai dolgozatok. írta dr. Schneller István. III. kötet. Budapest, 1910. A pedagógiai dolgozatok első kötete Schneller pedagógiai gondolkodásának és nevelői munkásságának elvi

Részletesebben

Borbély Károly A pálya íve

Borbély Károly A pálya íve Borbély Károly A pálya íve Barabás Miklós munkásságáról (Kézdimárkosfalva, 1810-1898, Budapest) Hogyan van kódolva egy életpálya és miként kapcsolódhat az egy nemzet kultúrájának fejlődéséhez? Hogyan lesz

Részletesebben

TETŐBEN OTTHON PB I1

TETŐBEN OTTHON PB I1 TETŐBEN OTTHON PB I1 EGYEDIEK VAGYUNK - AHOGY A TETŐ IS Nincs két egyforma ízlés. Színek, formák, felületek sokszínűsége teszi otthonunkat is egyedivé. A tető látszik, meghatároz, hatással van Komoly vagy

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

LAJTA BÉLA: A TEMETŐ MŰVÉSZETE

LAJTA BÉLA: A TEMETŐ MŰVÉSZETE LAJTA BÉLA: A TEMETŐ MŰVÉSZETE j nagyvárosi temetők megalkotásánál oly feladatokat kell megoldani, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Nagy tömegeket kell ma eltemetni és ez a körülmény egy gazdaságosabb

Részletesebben

Az ember és a társadalom

Az ember és a társadalom Az ember és a társadalom Ha a többi ember közül egyet meg engem, aztán a nagyapját meg ezerév előtti ősapját és az én nagyapámat, ősapámat összehozná valami csoda s osztályozna bennünket belső és külső

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL

www.varosijogi.hu MESTEREKRŐL MESTEREKRŐL Sok szó esik a régen élt és önmagát felismerő mesterekről, ám gyakran egyfajta misztikus ködbe burkolóznak bennünk, mintha elérhetetlenek, legendák volnának, amivé mi sosem válhatunk. Számtalan

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet!

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! A természetes hangulatvilágítást kínál a falak, a padló és más felszínek kivilágításával. Az egyedi technológia olyan interaktív

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)

S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.

Részletesebben

7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály

7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály Tematikai egység Kifejezés, képzőművészet Valóság és képzelete Kifejezés, képzőművészet Stílus és mozgás Vizuális kommunikáció Időbeli és térbeli változások Vizuális kommunikáció Jelértelmezés, jelalkotás

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától?

Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától? PPEK 838 Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától? ` Török Jenő Mit olvassunk Prohászkától? mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb

Részletesebben

A kritikusok kritikája

A kritikusok kritikája A kritikusok kritikája Az emberi élet fejlődésének, a haladás utja egyengetésének egyik feltétele a kritika. Olyan, mint a lámpás, amely irányt mutat; mint a gőz, amely mozgatja és előrehajtja a gépet.

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

ke zmu ves tanszak 2013/2014

ke zmu ves tanszak 2013/2014 Művészeti beszámoló ke zmu ves tanszak 2013/2014 Az alapfokú művészeti képzés nagymértékben elõsegíti a tanulók személyiségfejlõdését és biztosítja a tehetséggondozás lehetõségét. Figyelembe veszi az életkori

Részletesebben

MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM.

MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM. MOST JELENT MEG ERNST-MUZEUM. I. füzet. ERNST LAJOS: Jacopo Tintoretto : Szent István Mária oltalmába ajánlja Magyarországot. MAYER L. AUGUST : Tintoretto egy ösmeretlen magyar vonatkozású képe. II. füzet.

Részletesebben

Pest drágagyöngye. Józsefvárosi blogmesék. Kerekes Pál. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Borító: Bak Ágnes

Pest drágagyöngye. Józsefvárosi blogmesék. Kerekes Pál. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Borító: Bak Ágnes Pest drágagyöngye Józsefvárosi blogmesék Kerekes Pál 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Borító: Bak Ágnes A posztok között hajdani fűszer- és gyarmatárú hirdetések Milyen volt? Az elmúlt évtizedek

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció.

2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció. TEMATIKA Tantárgy neve Alakrajz II. Tantárgy kódja KAB 1015 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Tematika 1. Figura, mozgásban. Akt krokik, 5 perces. 10 kroki egy beállításról,

Részletesebben

ERDÉLY ŐSRÉGÉSZETI REPERTÓRIUMÁHOZ. Az Erdélyi Tudományos Intézet kiadásában az archeológia tárgyköréből

ERDÉLY ŐSRÉGÉSZETI REPERTÓRIUMÁHOZ. Az Erdélyi Tudományos Intézet kiadásában az archeológia tárgyköréből 110 A harmadik csoportot a Tarjányi-család kevésszámú irata alkotja. Az iratok főleg Tarjányi János és Ignáo Csanád, Arad és Temes megyében játszott szerepére vetnek világot. A jelenleg is Cégén lévő iratok

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

FAZAKAS TIBOR. (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.

FAZAKAS TIBOR. (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. FAZAKAS TIBOR JÓZSEF ATTILA (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Fazakas Tibor életpályája, munkája meggyőzően tükrözi e gondolatot. Érdemes ezen életművet méltatni,

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

A n g ya l o k é s e g e r e k

A n g ya l o k é s e g e r e k A n g ya l o k é s e g e r e k a Szépművészeti Múzeumban Az angyalok és az egerek nagy barátságban élnek az idők kezdetétől. Mint az barátok között lenni szokott, időnként kisebb szívességeket kérnek egymástól.

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans) Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő

Részletesebben

A BESZÉD, MINT MŰALKOTÁS

A BESZÉD, MINT MŰALKOTÁS házi András emlékére Lőrincz Róza neje 1907"; ennek hasonmása szintén használatban van, melyen ez a felirat olvasható: özv. Jakabházi An-drásné Lorinczi Róza emlékére." Jakabházi András és neje sírja az

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása 5 Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 7 A világon mindenütt 10 Az élet virágának titkai 13 Története 15 Thot 18 2. Szakrális geometria 23 A misztériumiskolák 24 Ehnaton 27 Szakrális geometria 30 Az ősok

Részletesebben

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere ZSIGMOND ZSUZSA Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere 1971. augusztus 22-én születtem Budapesten. Édesanyám pesti polgári, Édesapám bácskai bunyevác családból származik. 1989-ben tettem érettségi

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Gerlóczy Gedeon műépítész

Gerlóczy Gedeon műépítész Gerlóczy Gedeon műépítész Hadik ház, a Szatyor bárral 1921-ben Lehel Ferenc megírta az első Csontváry monográfiát. A művek fotózásánál Gerlóczyn és Lehelen kívül jelen volt Fényes Adolf, Lyka Károly és

Részletesebben

Bajza József (Nemzetiség és nyelv.). Felelős kiadó: Szabó Dezső. 5138 Bethánia-nyomda, Budapest, VIII., Gyulai Pál u. 9. Felelős: Horváíh János.

Bajza József (Nemzetiség és nyelv.). Felelős kiadó: Szabó Dezső. 5138 Bethánia-nyomda, Budapest, VIII., Gyulai Pál u. 9. Felelős: Horváíh János. Sokan nem fognak engem megérteni, feleslegesnek tartandják szavaimat. Ez engem nem fog meglepni, mert fájdalom, nem kevesen vannak köztünk, kik érzelme és gondolkodása nemzetiség tekintetében gyökerestől

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I.

SZKB_207_09. Kell egy csapat! I. SZKB_207_09 Kell egy csapat! I. diak09.indd 55 2006.12.09. 22:01:12 DIÁKMELLÉKLET KELL EGY CSAPAT! I. 7. ÉVFOLYAM 57 DIÁKMELLÉKLET D1 Feladatlap a csoportmunkához b) A táblázat második oszlopában szereplő

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

1. évfolyam. Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás. Heti óraszám: Éves órakeret felosztás témakörönként. Témakörök

1. évfolyam. Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás. Heti óraszám: Éves órakeret felosztás témakörönként. Témakörök 1. évfolyam Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás Éves óraszám: Heti óraszám: 36. óra 1. óra Éves órakeret felosztás témakörönként Témakörök Az iskola 4 Az iskolás gyerek 4 Tájékozódás az iskolában

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Huzella Tivadar az etikáért, a békéért

Huzella Tivadar az etikáért, a békéért VÉRTES LÁSZLÓ Huzella Tivadar az etikáért, a békéért Dr. Huzella Tivadar professzor az egyetemes orvostudomány elismert képviselője, aki egyidejűleg az etika, a béke, az emberiség feltétlen tisztelője.

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer

Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Egy kovács gondolatai - Széljegyzetek éves történéseinkhez - Május Megyer Menetrend szerint Megyeren kezdjük az évet Kristófnál. Figyelemreméltó itt az eszmeiség. Mindig sikerül így alapot teremtenünk

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

Vallomások, gondolatok

Vallomások, gondolatok Vallomások, gondolatok Elhangzott a Szervátiusz Jenő díj átadása alkalmából 2014. 11. 19-én Tudattal és lélekkel megáldott emberi sorsunk ég és föld közé feszül. A bennünket körülvevő csodálatos kinti

Részletesebben