AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT"

Átírás

1 AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT a től megkötött szerződésekre Nyilvántartásba vétel: Miskolci Bíróság mint Cégbíróság a cégjegyzékszámon Székhely: 3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8. Honlap: Érvényes: től Módosítva: től (A módosítás oka a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény előírásainak történő megfelelés biztosítása.) Módosítva: től (A módosítás oka az ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet, a Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint a Zemplén Takarékszövetkezet egyesülésével létrejövő AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet kapcsán szükséges változások átvezetése.) Módosítva: től (A módosítás oka: a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény szerinti felülvizsgálat. A módosított részek dőlt betűvel és kék színnel kerülnek megjelölésre.)

2 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések Alapfogalmak, értelmező rendelkezések, Magatartási Kódex Az hatálya, a Hitelintézet és az Ügyfél jogviszonyát rendező egyéb előírások Az nyilvánossága és az Ügyfél által történő elfogadása 8 4. Az üzletszabályzat módosítása A Felek képviseleti joga Személyazonosság vizsgálata, ügyfélről nyilvántartott adatok, pénzmosás megelőzése A Felek nyilatkozatai, írásbeliség Kézbesítési szabályok Együttműködési és tájékoztatási kötelezettségek és szabályok Az Ügyfél által adott megbízások Fizetési kötelezettség teljesítésének helye és ideje Kamatok, jutalékok, díjak, költségek A beszámítási jogosultság, engedményezés Biztosítékok A Hitelintézet felelőssége Titoktartás és bankinformáció nyújtása Személyes adatok védelme A Hitelintézet információszolgáltatási kötelezettsége és információkérési joga a Központi Hitelinformációs Rendszerrel szemben (a továbbiakban: KHR) Az Ügyfél és a Hitelintézet közötti Szerződés megszűnése, megszüntetése Jogviták rendezése, alkalmazandó jog Kiszervezés Közreműködők, a megbízások teljesítésébe bekapcsolt társaságok és a Hitelintézet által közvetített szolgáltatások II. Bankszámlavezetés és fizetési forgalom A bankszámlavezetésre vonatkozó általános szabályok Távolról hozzáférést biztosító fizetési eszközök Készpénzt helyettesítő fizetési eszközök (bankkártya) Pénztárszolgálat III. Betételhelyezés A betétekre vonatkozó közös szabályok

3 2. Egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) Betét-elhelyezés forintban Betét-elhelyezés devizában IV. Hitel-, kölcsönügyletek és más kockázatvállalások Általános rendelkezések Fogyasztók részére nyújtott hitelek Gazdálkodó szervezet részére nyújtott éven belüli lejárattal rendelkező hitelek Gazdálkodó szervezetek részére nyújtott éven túli hitelek Faktoring Hitelintézeti garancia Teljes hiteldíj mutató V. Biztosítási ügynöki tevékenység VI. Hatálybalépés

4 I. Általános rendelkezések A jelen üzletszabályzat (a továbbiakban: ) az AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Hitelintézet) által nyújtott, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvényben (a továbbiakban Hitelintézeti törvény/hpt.) meghatározott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások általános szerződési feltételeit tartalmazza. A jelen hatálya a jogelőd ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet és az Ügyfél között július 10-től létrejött jogviszonyokra, valamint a jogutód AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet és az Ügyfél között március 21-től létrejött jogviszonyokra terjed ki. A Hitelintézet felügyeleti szervének neve: Magyar Nemzeti Bank, székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8-9. Az AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet (Székhelye: 3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) a Magyar Nemzeti Bank engedélye alapján szövetkezeti hitelintézeti formában működő hitelintézet. A Magyar Nemzeti Bank H-EN-I-37/2015. sz. határozatában az AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet számára engedélyezett tevékenységek: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 3. (1) bekezdésben meghatározott pénzügyi szolgáltatások közül az alábbiak üzletszerű végzése a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása, b) hitel és pénzkölcsön nyújtása, d) pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása, g) kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása, h) váltóval, illetve csekkel kizárólag saját számlára történő kereskedelmi tevékenység, i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése, j) széfszolgáltatás, l) követelésvásárlási tevékenység; a Hpt. 3. (2) bekezdés szerinti a) pénzváltási tevékenység; a Hpt. 7. (3) bekezdés i) pontja szerinti pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenység; a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló évi LX. törvény ában foglalt feltételekkel függő biztosításközvetítői tevékenység; a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló évi CXXXVIII. törvény 111. (2) bekezdés a) pontja szerinti függő ügynöki tevékenység. Az AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet hatósági engedély alapján végzett főtevékenysége és további tevékenységei a TEÁOR 2008 szerint: Főtevékenység: 3

5 Egyéb monetáris közvetítés Egyéb tevékenységek: Máshova nem sorolt egyéb pénzügyi közvetítés Értékpapír-, árutőzsdei ügynöki tevékenység Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet Az AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet tagja a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) és az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA). 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések, Magatartási Kódex Adós: Az az Ügyfél, aki/amely hitel,- vagy kölcsönszerződést vagy hitelkeret-szerződést köt, mely szerződés alapján a Hitelintézet a szerződésben meghatározott pénzösszeget az ügyfél rendelkezésére bocsátja, és aki/ amely ezen összeget és annak járulékait a Szerződés szerint visszafizetni köteles. Előtörlesztés: jelenti a Hitelszerződés alapján fennálló tartozás teljesítési idő előtt történő teljes vagy részleges teljesítését. Felek: megjelölés jelenti az Ügyfelet és a Hitelintézetet együttesen. Felügyelet, Felügyeleti hatóság, Magyar Nemzeti Bank: jelenti a Magyar Nemzeti Bankot, melynek székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8 9. Fhtv.: jelenti a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvényt. Fix kamatláb: azt a szerződésben meghatározott mértékű hitelkamatlábat, amely a kölcsön teljes futamidejére rögzítésre kerül és a teljes futamidő alatt változatlan marad. Fogyasztási kölcsön: jelenti mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hiteleket (áruhitelek) és a Fogyasztó részére nyújtott felhasználási célhoz nem kötött kölcsönt. Fogyasztó: jelenti az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyt. Fogyasztó Ügyfél: jelenti a Fogyasztónak minősülő Ügyfelet. Hirdetmény: jelenti a Hitelintézeti kirendeltségekben (a Hitelintézet ügyfélforgalom előtt nyitva álló helyiségeiben) kifüggesztett, és jogszabályban meghatározott módon, valamint a Hitelintézet honlapján közzétett tájékoztatót, amely a kamatokat, szolgáltatási díjakat, az Ügyfelet terhelő egyéb költségeket, a késedelmi kamatokat, a teljes hiteldíj mutatót (THM) tartalmazza. A mindenkor hatályos Hirdetmény a Hitelintézet ának elválaszthatatlan részét képezi. Hitelintézet jelenti az AZÚR Takarék Takarékszövetkezetet. (székhely: 3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.; cégjegyzékszám: ; tevékenységi engedély száma: H-EN-I-37/2015.). Hitelkamat jelenti a fogyasztó által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeget. Hitelszerződés: jelenti a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló évi V. törvényben (a továbbiakban: Polgári törvénykönyv) meghatározott hitelszerződést és 4

6 kölcsönszerződést, valamint eltérő rendelkezés hiányában pénzügyi lízing szerződést, ide nem értve az olyan szerződést, amely alapján folyamatos szolgáltatásnyújtás vagy azonos termék azonos mennyiségben történő értékesítése ellenében a Fogyasztó részletfizetést teljesít. Honlap jelenti a Hitelintézet című weboldalát. Jelzáloghitel Szerződés: jelenti a Hitelintézet és a Fogyasztó Ügyfél között megkötött olyan Hitelszerződést, mely alapján a Hitelintézet a Fogyasztó Ügyfél részére ingatlanra alapított jelzálogjog - ideértve a különvált zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett nyújt hitelt. Kamatfelár: jelenti a referencia-kamatlábon felül - a hitelkamat részeként - fizetendő kamatot, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrészt, amely éves százalékban kifejezett értéke az Ügyféllel való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel kerül a Hitelintézet által meghatározásra. Kamatfelár-változtatási mutató: jelenti a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutatót, amely alkalmazása esetén a hitelszerződésben kerül meghatározásra. A Hitelintézet csak olyan Kamatfelár-változtatási mutatót alkalmaz, amelyet a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétett. ( Kamatforduló: a következő kamatperiódusra referencia-kamat alkalmazása esetén kamatfelárperiódusra érvényes kamat rögzítésének napját jelenti. A 3 évet meghaladó futamidejű Hitelszerződések esetén új kamatperiódusban, kamatfelár-periódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértéke a kamatperiódus, kamatfelár-periódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kerül megállapításra. Kamatperiódus: a Hitelszerződésben meghatározott olyan időszak, amely alatt a kamat mértékét a Hitelintézet nem jogosult egyoldalúan megváltoztatni. (A kamatperiódus nem egyezik meg a kamatfizetés gyakoriságával.) Az első kamatperiódus Kölcsönszerződés esetében a Kölcsön folyósítása napján, Hitelkeret Szerződés esetében a Hitelkeret megnyílásának napján kezdődik, és a Szerződésben meghatározott első kamatperiódus utolsó napjáig tart. Minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és az adott kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a Kölcsön lejáratának napján végződik. Külön eltérő rendelkezés hiányában a kamatperiódus kifejezés vonatkozik a Referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a kamatfelár-periódusra is. Kamatváltoztatási mutató: jelenti a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a Hitelintézet által nem befolyásolható, tőle független, valamint általa el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszámot, amely alkalmazása esetén a hitelszerződésben kerül meghatározásra. A Hitelintézet csak olyan Kamat-változtatási mutatót alkalmaz, amelyet a Magyar Nemzeti Bank a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően honlapján közzétett. ( Keretszerződés: jelenti a Hitelintézet és az Ügyfél között az olyan Pénzforgalmi Szolgáltatás nyújtására létrejött megállapodást, amely egy adott időszakra vonatkozóan határozza meg az azon alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla megnyitását is. Késedelmi Kamat: jelenti azt a hitelszerződésben és/vagy a Hirdetményben meghatározott mértékű kamatot, melyet az Ügyfél az általa az esedékességkor a Hitelintézetnek meg nem fizetett összeg után köteles a késedelem idejére fizetni. A Fogyasztó Ügyfél késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a Hitelintézet legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számíthat fel a Fogyasztó Ügyfél szemben, amely nem haladja meg a Hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat másfélszeresének legfeljebb 3 százalékponttal növelt mértékét, és nem lehet magasabb, mint a 5

7 hitelszerződés típusa tekintetében az Fhtv.-ben meghatározott teljes hiteldíj mutató maximális mértéke. Központi hitelinformációs rendszer (KHR): jelenti azt a zárt rendszerű adatbázist, amelynek célja a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az adósok és a referenciaadat-szolgáltatók biztonságának érdekében. Lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés: jelenti ingatlanra alapított jelzálogjog - ideértve az különvált zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett megkötött olyan hitel- vagy kölcsönszerződést, a) amelyben a felek által okiratban rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése, felújítása, vagy b) amelynek igazolt célja az a) pontban meghatározott célokra nyújtott kölcsön kiváltása és ennek összege kizárólag a hitelnyújtók közötti árfolyamkülönbség miatt, valamint az eredeti hiteltartozás lezárásához és az új hitel folyósításához kapcsolódó igazolt díjakkal és költségekkel haladhatja meg az eredeti hiteltartozás kiváltásakor fennálló összeget; Magatartási Kódex: jelenti azt a piaci önszabályozás keretében létrehozott megállapodást és szabály együttest, amely lakosság részére nyújtott pénzügyi szolgáltatás (hitel/kölcsön, pénzügyi lízing) tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határozza meg azon pénzügyi szervezetek számára, amelyek a kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A Hitelintézet csatlakozott a Magatartási Kódexhez, melyre tekintettel a Hitelintézet a Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel alávetette magát és a Kódex előírásait szem előtt tartva jár el a lakossági hitelezési tevékenysége során. A Magatartási Kódex február 1. napjától hatályos teljes szövege magyar nyelven megtekinthető a Hitelintézet honlapján, illetve a fiókokban az Ügyfél kérésére ingyenesen hozzáférhető. Pénzforgalmi Szolgáltatás: a. a fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatás, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység, b. a fizetési számláról történő készpénzkifizetést lehetővé tevő szolgáltatás, valamint a fizetési számla vezetéséhez szükséges összes tevékenység, c. a fizetési műveletek fizetési számlák közötti teljesítése, d. a c) pontban meghatározott szolgáltatás, ha a fizetési művelet teljesítése a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő Ügyfél rendelkezésére álló hitelkeretéből történik, e. a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz - ide nem értve a csekk és az elektronikus pénzeszköz - kibocsátása, f. a készpénzátutalás, g. az olyan fizetési művelet teljesítése, ahol a fizető fél távközlési eszköz, digitális eszköz vagy más információtechnológiai eszköz segítségével adja meg a fizetési megbízást, és ahol a fizetési művelet a távközlési eszköz, digitális eszköz vagy más információtechnológiai eszköz üzemeltetőjénél történik, aki kizárólag közvetítőként jár el az ügyfele és az ügyfele részére árut szállító vagy szolgáltatást nyújtó harmadik személy között. Referencia-kamatláb: bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető, szerződésben meghatározott mindenkori kamatláb, amelynek mértékére a Hitelintézetnek nincs ráhatása. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású ügylet esetén a Hitelintézet a referencia-kamatláb mértékét a Hitelszerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként (referencia-kamatláb periódus), a 6

8 referencia-kamatláb periódus fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes referencia-kamatlábhoz igazítja. A referenciakamat változása automatikus változásnak minősül, vagyis nem egyoldalú szerződésmódosítás. A Referencia-kamatlábhoz kötött ügyleti kamat esetén a Hitelintézet rendszeresen a honlapján és fiókjaiban kifüggesztve tájékoztatja Ügyfeleit a Referencia-kamatláb változásáról. Rögzített hitelkamat jelenti a Hitelszerződésben annak megkötésekor meghatározott, a Hitelszerződés teljes futamidejére vonatkozó egy, vagy a futamidő részeire vonatkozó több, százalékos mérték használatával meghatározott hitelkamatot; a hitelkamat kizárólag arra az időszakra tekinthető rögzítettnek, amelyre vonatkozóan a Hitelszerződésben a százalékos mértéke meghatározásra került. Szerződés: jelenti a Hitelintézet és az Ügyfél között a Hitelintézet által nyújtandó pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra megkötött egyedi szerződést, beleértve a Keretszerződést is, biztosíték nyújtására vonatkozó szerződéseket, ezek valamennyi mellékletével, a Hirdetménnyel és a jelen tal továbbá az mellékletét képező Általános Szerződési Feltételekkel együtt. Tartós adathordozó: olyan eszköz, amely az ügyfél számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Teljes Hiteldíj mutató vagy THM: jelenti a hitel teljes díjának arányát a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve. A THM számításánál a Hitelintézet az arra vonatkozó külön jogszabályban 1 meghatározottak szerint az általa ismert minden olyan ellenszolgáltatást figyelembe vesz, amelyet a Fogyasztó a Hitelszerződés kapcsán megfizet. THM maximum: A Hitelintézet részéről az Adósnak nyújtott kölcsön jogszabályban meghatározott módon számított THM mértéke nem haladhatja meg az adott hiteltermék típusra előírt maximális nagyságot (THM plafont). A THM Maximum az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat mértékének és a jogszabályban százalékpontban meghatározott mértéknek összege. Ügyfél alatt értendő az a természetes, valamint jogi személy, akinek/amelynek a Hitelintézet az ban meghatározott pénzügy és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások valamelyikét nyújtja, illetve annak nyújtása érdekében kérelemmel fordul a Hitelintézethez. Ügyfélnek minősül továbbá az a személy (szervezet) is, aki/amely az ban megjelölt jogügylet teljesítésének biztosítékaként a Hitelintézetnek fedezetet nyújt. Ügyleti év: az első ügyleti év a szerződéskötéstől az adott év december 31-ig tart, a további ügyleti évek a naptári évnek felelnek meg. Ügyleti Kamat: A Hitelszerződésben megállapodott mértékű hitelkamat, amely a teljes futamidő alatt fix, vagy legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített kamatként, vagy referenciakamatlábhoz kötött kamatként kerül meghatározásra a Hitelintézet által. Referencia kamatlábhoz kötött kamat esetében az adott ügyletre alkalmazott érvényes Referencia-kamatláb és az egyedileg meghatározott a teljes futamidő alatt fix, vagy legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített Kamatfelár összege alkotja az Ügyleti kamatot. A Hitelszerződésben a Hitelintézet a szerződéskötés napja szerinti tárgyhóra, vagy az első Kamatperiódusra Referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén az első referencia-kamatláb periódusra érvényes Ügyleti kamat mértéket tünteti fel, melytől a folyósítás napján a folyósítás napja szerinti Ügyleti Kamat mértéke eltérhet. Az Ügyleti Kamatot a Hitelintézet a folyósított kölcsön összege után naptári napokra számítja fel. Az első kamatnap a folyósítás napja, az utolsó kamatnap a törlesztést megelőző nap. Az utolsó 1 A THM számítására a 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet az irányadó 7

9 kamatfizetés a kölcsön lejáratának a napján esedékes. Ha az Ügyfél a kölcsönt lejárat előtt fizeti vissza, az Ügyleti Kamat a kölcsön visszafizetésének a napján válik esedékessé. A Hitelintézet az Ügyleti Kamatot a tényleges visszafizetés napját megelőző napig számítja fel. Változó hitelkamat: minden olyan kamat, ami nem minősül rögzített hitelkamatnak. Végtörlesztés: jelenti az Ügyfél egy adott Szerződése alapján fennálló valamennyi tartozásának egyösszegű előtörlesztését. Az, az Általános Szerződési Feltételek, a Hitelintézet Hirdetménye, Kondíciós Listája, valamint a Szerződés alatt - eltérő rendelkezés hiányában - azok Szerződés aláírásakor hatályos szövege, illetve azok a Hitelintézett általi egyoldalú, illetve a Felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő. 2. Az hatálya, a Hitelintézet és az Ügyfél jogviszonyát rendező egyéb előírások 1. Az rendelkezéseit kell alkalmazni - jogszabály kötelező erejű rendelkezése vagy Felek eltérő tartalmú szerződéses kikötése hiányában - a Hitelintézet és az Ügyfél közötti július 10-től létrejött valamennyi szerződéses jogviszonyra. 2. A Felek közötti jogviszony tartalmát elsősorban a Felek által megkötött Szerződés határozza meg. A Felek jogviszonyára - a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában a jelen ban és mellékleteiben foglalt Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit is alkalmazni kell. Amennyiben a Szerződés és az, illetve annak mellékletei egymásnak ellentmondó előírásokat tartalmaznak, a Szerződésben foglalt szabályok az irányadók. Az és az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek eltérése esetén Általános Szerződési Feltételekben foglalt szabályok az irányadók. 3. Amennyiben valamely kérdésről sem a Szerződés, sem a jelen és annak mellékletei nem rendelkeznek, azokra a Hitelintézeti törvény, a pénzforgalomra, valamint a Felek által létesített jogviszonyra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok, így különösen a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Polgári törvénykönyv) rendelkezései az irányadóak. 4. Jelen on túl az egyes pénzügyi szolgáltatásokra, az azokra vonatkozó üzletági általános szerződési feltételek rendelkezései az irányadók. Azokban a kérdésekben, amelyeket a különös rendelkezések nem szabályoznak másként, az általános rendelkezéseit kell alkalmazni. 5. A Hitelintézet általa nyújtott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatások nyújtása során a mindenkor aktuális verzió szerinti nemzetközi szerződéseket, szabályokat, szokványokat alkalmazza. 6. Az és a Szerződés rendelkezéseit a szerződéses jogviszony megszűnése után is, a még el nem számolt kölcsönös követelések rendezéséig alkalmazni kell. 3. Az nyilvánossága és az Ügyfél által történő elfogadása 1. Az nyilvános, azt bárki megtekintheti és megismerheti. A Hitelintézet az ot, illetve annak módosítását a Hitelintézet székhelyén, illetve valamennyi, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben és a Hitelintézettel megbízási szerződéses jogviszonyban álló közvetítők ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben, könnyen hozzáférhető helyen teszi közzé. Az megtalálható továbbá a Hitelintézet Honlapján. Az Ügyfél kérésére a Hitelintézet díjtalanul az Ügyfél rendelkezésére bocsátja az egy példányát. 8

10 2. Az Ügyfél a Szerződés aláírásával tudomásul veszi és elfogadja az ban meghatározott feltételeket. 4. Az üzletszabályzat módosítása 4.1. Az egyoldalú módosításra vonatkozó általános szabályok 1. Az ot a Hitelintézet a Szerződés Hitelintézet általi egyoldalú módosítására vonatkozó feltételek fennállása esetén jogosult egyoldalúan módosítani. A Hitelintézet az módosításáról az Ügyfeleket az egyoldalú szerződésmódosításra irányadó szabályok szerint értesíti. 2. A Hitelintézet nem jogosult a Szerződést egyoldalúan, az Ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani új díj vagy költség bevezetésével. A Hitelintézet nem jogosult továbbá az egyes kamat, díj, vagy költségelemek Szerződésben meghatározott számítási módját egyoldalúan, az Ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani. 3. A nem Fogyasztó Ügyfél számára kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt a Hitelintézet csak akkor módosíthat egyoldalúan, a nem Fogyasztó Ügyfél számára kedvezőtlenül, ha a Szerződés ezt a Hitelintézet számára külön pontban egyértelműen meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére lehetővé teszi. A Szerződés kamatot, díjat érintő a nem Fogyasztó Ügyfél számára kedvezőtlen módosítását a módosítás hatálybalépését tizenöt nappal megelőzően, Hirdetményben közzé kell tenni, elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé kell tenni. 4. Az Ügyfél Hirdetményben történő tájékoztatása során a Hitelintézet biztosítja, hogy megállapítható legyen, melyik kamat-, díj- vagy költségelem milyen mértékben változik. A Hitelintézet a tájékoztatás során megadja a módosítás okait is. 5. A Hitelintézet a Szerződést az Ügyfél számára nem kedvezőtlenül módosíthatja. Az Ügyfél számára nem kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosítást a Hitelintézet az a vagy az Általános Szerződési Feltételek módosításával is végrehajthatja, ebben az esetben az vagy az Általános Szerződési Feltételek vonatkozó rendelkezése válik a Szerződés részévé. A Hitelintézet ezen, Ügyfél számára nem kedvezőtlen módosítást amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, legkésőbb annak hatálybalépését megelőző banki munkanapon, Hirdetményben teszi közzé Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetén a Szerződés egyoldalú módosításra irányadó szabályok 1. A Hitelintézet a Fogyasztó Ügyféllel kötött Hitelszerződésben kizárólag a hitelkamatot, kamatfelárat, díjat, költséget jogosult egyoldalúan, a Fogyasztó Ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani. 2. Ha a Fogyasztó Ügyfél Hitelszerződésében meghatározott kamatperiódus lejárta után a kamat, illetve a kamatfelár mértéke az újabb kamatperiódusban a Fogyasztó Ügyfélre hátrányosan változik, a Fogyasztó Ügyfél a Hitelszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. A felmondást a Fogyasztó Ügyfélnek a kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Hitelintézettel, és annak érvényességéhez az is szükséges, hogy a Fogyasztó Ügyfél a fennálló tartozását legkésőbb a kamatperiódus utolsó napján a Hitelintézet részére teljesítse. 3. A hitelkártyához vagy fizetési számlához kapcsolódó Hitelszerződés feltételeinek egyoldalú módosítása esetén a Fogyasztó Ügyfél a szerződést 30 napos határidővel költség- és díjmentesen akkor is felmondhatja, ha a szerződést határozott időre kötötték. A felmondás akkor érvényes, ha a fogyasztó a felvett hitelösszeget és annak a visszafizetés időpontjáig felszámítható szerződés szerinti hitelkamatait a felmondási határidő leteltéig a Hitelintézetnek visszafizeti. Ha a 9

11 Fogyasztó Ügyfél a felmondás jogával a határidőn belül nem él és a fennálló tartozást annak járulékaival együtt a Hitelintézet részére nem fizeti vissza, a módosítás a Fogyasztó Ügyfél részéről elfogadottnak tekintendő. 4. Ha a Hitelszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Hitelintézet ezt a szerződéses kötelezettsége részeként a Fogyasztó Ügyfél javára érvényesíti. 5. Az új kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével állapítja meg a Hitelintézet. 6. Az egyoldalú módosításáról annak hatálybalépését megelőzően legalább 60 nappal, a hitel kamatfeltételeinek módosítása esetén a kamatperiódus lejáratát megelőző legalább 90 nappal kell értesíteni a Fogyasztó Ügyfelet. 7. A hitelkártya-szerződéshez és a fizetési számlához kapcsolódó hitel kivételével a legfeljebb 3 éves futamidejű hitel annak teljes futamidejére a Hitelszerződésben meghatározott fix kamatozással, vagy a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással és fix kamatfelárral nyújtható, és e hitel kamatfeltételei a Fogyasztó Ügyfél számára hátrányosan egyoldalúan nem módosíthatók. 8. A hitelkártya-szerződéshez és a fizetési számlához kapcsolódó hitel kivételével a 3 évet meghaladó futamidejű hitel a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással és annak teljes futamidejére vagy legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített kamatfelárral, vagy legalább 3 éves kamatperiódusokban rögzített hitelkamattal, vagy fix kamatozással nyújtható. Ilyen hitel esetében a hitel utolsó kamatperiódusának időtartama 3 évnél rövidebb is lehet. 9. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású Hitelszerződés esetén a referencia-kamatláb mértékét a Hitelszerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként (referencia-kamatláb periódus) a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes referencia-kamatlábhoz igazítja a Hitelintézet. 10. A Hitelintézet a hitel futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal az egyes kamatperiódusok lejárta után a hitelkamatot legfeljebb a Hitelszerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató, a kamatfelárat legfeljebb a Hitelszerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelárváltoztatási mutató alkalmazásával számított mértékig módosíthatja. Ha a Hitelintézet az ilyen kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt annak erejéig a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja. 11. A Hitelintézet az alkalmazni kívánt kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat a Hitelszerződésben meghatározza, és az ideértve annak bármely összetevőjét is a kamatperiódust követően sem módosítható egyoldalúan. Abban az esetben azonban, ha a kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutató vagy referencia-kamatláb a kialakítását meghatározó körülményekben bekövetkezett lényeges változás miatt a rendeltetésére alkalmatlanná vált, a Magyar Nemzeti Bank azt a honlapjáról törli és egyidejűleg megjelöli az azt helyettesítő kamatváltoztatási, kamatfelár-változtatási mutatót vagy referencia-kamatlábat. 12. A Hitelintézet a kamaton kívül a fogyasztó terhére csak olyan költséget állapíthat meg és módosíthat annak növekedésével arányosan a Fogyasztó Ügyfél számára hátrányosan, amelyet a szerződésben tételesen meghatározott, és amely költség a szerződés megkötése, módosítása és a Fogyasztó Ügyféllel való kapcsolattartás során közvetlenül a Fogyasztó Ügyfél 10

12 érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben a Fogyasztó Ügyfélre áthárítható módon merült fel. 13. A Hitelintézet a kamaton kívül díj fizetését ide nem értve a hitel folyósításához, a hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint a fogyasztó általi előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében e törvény szerint megállapítható díjat a Hitelszerződésben tételesen rögzített módon, a szerződéskötéssel, a szerződés módosításával és megszüntetésével, valamint ügyviteli költségeivel összefüggésben köthet ki, és e díjat legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével emelheti. 14. A Hitelintézet a költséget annak felmerülésekor, a díjat pedig évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal módosíthatja Szerződés módosítása a Szerződő Felek közös megegyezésével 1. A Keretszerződés módosítását a papíron vagy más tartós adathordozón, a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább két hónappal kezdeményezheti. 2. A Keretszerződés módosításának 1. pont szerinti kezdeményezése esetén a módosítást az Ügyfél részéről akkor lehet elfogadottnak tekinteni, ha annak hatálybalépése előtt az Ügyfél a nem tájékoztatta arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A módosítás hatálybalépése előtti napig az Ügyfél jogosult a Keretszerződés azonnali, díj-, költség-, és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen felmondani. 5. A Felek képviseleti joga 1. A képviseleti jog igazolására a Hitelintézet közokiratot vagy teljes bizonyító erejű magánokiratot fogad el. 2. A személyazonosságot, illetve képviseleti jogot igazoló okirat hamis vagy hamisított voltából, téves fordításából eredő esetleges károkért a Hitelintézet kizárólag súlyos gondatlansága esetén felel. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a jogutódlás (öröklés) bizonyítására benyújtott okiratok esetén is. 3. Az Ügyfél a Hitelintézettel kötött szerződés aláírásával egyidejűleg - köteles megjelölni a szerződéssel kapcsolatban rendelkezésre jogosultakat és a rendelkezési jog módját (önálló vagy együttes), továbbá benyújtani a Hitelintézet által meghatározott módon, a rendelkezésre jogosultak aláírás mintáit. Az ezzel kapcsolatos változásokról az Ügyfél - új aláírás minták megadásával - a Hitelintézetet haladéktalanul köteles tájékoztatni. 4. A Hitelintézet köteles a hozzá képviseleti joggal bejelentett személyek rendelkezéseit elfogadni, amíg az Ügyfél a képviseleti jog visszavonását írásban be nem jelenti. A visszavonás időpontjának a Hitelintézeti érkeztetés időpontját kell tekinteni. Ha a képviseleti joggal kapcsolatos változásról a Hitelintézet önhibáján kívül nem szerzett tudomást, az ebből eredő károkért a felelősség az Ügyfelet terheli. Ha a rendelkezésre jogosult személye teljes biztonsággal egyértelműen nem állapítható meg, a Hitelintézet jogosult a teljesítést megtagadni. A Hitelintézet nem felel azokért a károkért, amelyek a rendelkezési jog változásával összefüggésben keletkezett jogviták miatt a rendelkezések teljesítése, nem teljesítése vagy késedelmes teljesítése folytán következnek be. 5. A Hitelintézet az adott ügylet sajátos jellege, valamint ügyfelei érdekeinek védelme érdekében, jogosult a meghatalmazás közokiratba (közjegyzői ügyleti okirat, konzuli okirat, továbbiakban együtt: közokirat) foglalását előírni, vagy záradékában közokiratot (közjegyzői tanúsítvány, konzuli tanúsítvány, továbbiakban együtt: tanúsítvány), illetve a Polgári Perrendtartásról szóló törvény (1) bekezdés c), d) vagy e) pontjaiban rögzített feltételeknek megfelelő magánokiratot kérni. 11

13 12 AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet 6. A Hitelintézethez intézett, - mind a közokiratba, mind a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt - meghatalmazásnak legalább a következő tartalmi elemeket magában kell foglalnia fel kell tüntetni a meghatalmazó és a meghatalmazott nevét, a meghatalmazó és a meghatalmazott beazonosítására/személyazonosítására alkalmas adatainak megjelölését (cégnév, székhely, adószám, cégjegyzékszám/ név, születési hely, idő, anyja születési neve, lakcím, személyazonosító okmány száma), amely alapján a Hitelintézet a meghatalmazót és a meghatalmazottat teljes bizonyossággal azonosítani tudja. Az ügyvédnek adott meghatalmazás esetében az ügyvédi igazolvány szám, az abban szereplő nyilvántartási szám megadása az ügyvédi bélyegző elhelyezése mellett az eljáró ügyvéd azonosításához elegendő. minden esetben pontosan meg kell jelölni azt az ügyletet, amelynek tárgyában a meghatalmazott a Hitelintézetnél eljárhat, a meghatalmazás tárgyának, a rendelkezési jog körének egyértelmű megjelölésével a meghatalmazás keltét (hely és időpont) a meghatalmazó aláírását az okiraton két tanú által igazolt az okiratot kiállító személy aláírása, az ügyvéd vagy jogtanácsos az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte sajátkezű aláírásának ismerte el, a tanúk aláírásával is ellátott okiraton szerepelnie kell az Előttünk mint tanúk előtt kitételnek vagy ezzel azonos értelmű kifejezésnek, a tanúk nevének és címének olvasható formában és sajátkezű aláírásuknak. 7. A meghatalmazásra vonatkozó tartalmi, formai követelmény a meghatalmazás világos, egyértelmű, pontos megfogalmazása, továbbá, hogy a szöveg jól olvasható legyen, törlés, javítás, vagy a szöveg értelmezése és hitelessége tekintetében kétséget támasztó helyesbítések ne forduljanak elő. A meghatalmazott további harmadik személy részére meghatalmazást nem adhat, kivétel az ügyvéd által adott további meghatalmazás az ügyvédekről szóló évi XI. törvény rendelkezéseinek megfelelően. 8. A Hitelintézet jogosult visszautasítani az olyan meghatalmazás alapján történő rendelkezést, amely a fenti követelményeknek nem felel meg. Az üzletági általános szerződési feltételek az adott ügylet jellegzetességeinél fogva és az Ügyfelek jogainak és törvényes érdekeinek védelme miatt eltérő formai kötöttségeket és további tartalmi elemek meghatalmazásban való szerepeltetését is előírhatják. 9. A meghatalmazás megszűnik: az Ügyfél általi visszavonással, a meghatalmazásban meghatározott idő lejártával, az Ügyfél halálával, a meghatalmazott halálával, szerződésben, általános szerződési feltételekben meghatározott egyéb esetekben. 10. A Hitelintézet kizárólag eredeti, vagy közjegyző által hitelesített másolati formájú okiratot fogad el bemutatásra, és bármely okirat esetében kérheti az Ügyfelet az okirat eredeti példányának vagy közjegyzői hiteles másolatának bemutatására. 11. Amennyiben az adott ügyletre vonatkozó szerződés, általános szerződési feltétel kifejezetten eltérően nem rendelkezik, akkor okiraton, nyilatkozaton, értesítésen papír alapú okiratot kell

14 érteni. A Hitelintézet elektronikus okiratot a jogszabályok által előírt körben és az adott termékekre vonatkozó általános szerződési feltételekben, egyedi szerződésben meghatározott módon fogad el. 12. A Hitelintézet - a nem Magyarország területén, illetve nem Magyarország jog hatósága alatt készült meghatalmazást - az ügy összes körülményére tekintettel, a tanúsítványba foglalt okiratot is elfogadja, ha a kiállítás helye szerinti ország jogrendszere nem teszi lehetővé közjegyzői ügyleti okirat készítését, illetve konzul okirat készítésére nem rendelkezik felhatalmazással a külképviselet. 13. A Hitelintézet a nem Magyarország területén, és nem Magyarország joghatósága alatt készült meghatalmazást a 6. pontban meghatározott formában fogad el. A Hitelintézet a külügyekért felelős miniszter által arra felhatalmazott konzul készítette konzuli okiratot és konzuli tanúsítványt Magyarország területén kiállított okiratnak tekinti. 14. Amennyiben nemzetközi szerződés, a külföldön kiállított okiratnak a 6. pontban meghatározottól eltérő formában való elfogadását írja elő, úgy a nemzetközi szerződés fennállását, hatályát és tartalmát a Hitelintézet az Ügyfél közreműködésével vizsgálja. Ennek keretében, az Ügyfelet a Hitelintézet felkérheti az Ügyfél által hivatkozott nemzetközi szerződés megjelölésére, annak igazolására, hogy a nemzetközi szerződés személyi, tárgyi és időbeli hatálya az ügyben alkalmazandó, valamint annak közlésére, hogy mely okirati körre vonatkozóan írja elő a nemzetközi szerződés az 6. pontban meghatározottaktól eltérő okirati forma elfogadását. 15. Nem magyar nyelven kiállított okirat esetében a Hitelintézet jogosult az Ügyféltől az okiratról az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI), vagy magyarországi szakfordító, vagy szakfordító-lektor által készített hiteles fordítást kérni, amelynek költségei az Ügyfelet terhelik. A szakfordítótól és szakfordító lektortól származó fordítás esetén csatolni kell a szakfordítói és tolmácsi képesítést igazoló okmány másolatát. 16. A Hitelintézet - az Ügyfél kérésére - lehetővé teszi, hogy az Ügyfél és a Hitelintézet között létrejött ügyletben, a Hitelintézet képviseletében eljáró személyek aláírás mintáit az Ügyfél megtekintse. A Hitelintézet képviseletére jogosult személyek neve és aláírás mintája az ügyfélforgalom számára rendelkezésre álló helyiségekben ki van függesztve. 6. Személyazonosság vizsgálata, ügyfélről nyilvántartott adatok, pénzmosás megelőzése évi LXXXIII. törvényben foglaltak alapján december 19-től betét (takarékbetétkönyv / betéti okirat) kizárólag NÉVRE SZÓLÓAN helyezhető el. 2. Az üzleti kapcsolat létesítésekor, továbbá az üzleti kapcsolat fennállása alatt a Hitelintézet bármikor jogosult a pénzmosás megelőzésére vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban ellenőrizni az Ügyfél, illetőleg képviselője személyazonosságát, továbbá a képviselő képviseleti jogosultságát. Ennek megfelelően a Hitelintézet kérheti, hogy az Ügyfél, illetve a képviselő személyazonosságát, képviseleti jogát megfelelő okirattal igazolja. A belföldi Ügyfél, illetve képviselő személyazonosságát személyazonosításra alkalmas okirattal (érvényes személyi igazolvánnyal, vezetői engedéllyel vagy útlevéllel), külföldi Ügyfél, illetve képviselő érvényes útlevéllel, illetve személyi azonosító igazolvánnyal (feltéve, hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít), vagy tartózkodási jogot igazoló okmánnyal, vagy tartózkodásra jogosító okmánnyal köteles igazolni. Kétség esetén a Hitelintézet a személyazonosság igazoláshoz egyéb okmányokat is bekérhet. 3. Pénzmosás megelőzését szolgáló eljárások: A Hitelintézet hirdetményben tájékoztatja Ügyfeleit a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása 13

15 megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályok szerinti ügyfél-azonosítás rendjéről. A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: Pmt.) alapján a Hitelintézet ügyfél-átvilágítási intézkedéseket köteles alkalmazni az alábbi esetekben: az üzleti kapcsolat létesítésekor, a hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy meghaladó összegű ügyleti megbízás teljesítésekor, figyelembe véve a ténylegesen összefüggő, több ügyleti megbízást is, pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény felmerülése esetén, ha az ügyfél-átvilágításra még nem került sor, ha a korábban rögzített ügyfél-azonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatban kétség merül fel, pénzváltás esetén a tranzakció értéke az ötszázezer forintot eléri, meghaladja. A Hitelintézet az ügyfél-átvilágítási kötelezettségek említett eseteiben azonosítja az ügyfelet és személyazonosságának igazoló ellenőrzését elvégzi, valamit azonosítja a tényleges tulajdonost, és ha a tényleges tulajdonos személyazonosságával kapcsolatban kétség merül fel, akkor személyazonosságának igazoló ellenőrzését is végrehajtja. Ezen túlmenően rögzíti az üzleti kapcsolatra és az ügyleti megbízásra vonatkozó adatokat és folyamatosan figyelemmel kíséri az ügyleti kapcsolatot (monitoring). A Hitelintézet ezen ügyfél-átvilágítási intézkedések terjedelmét kockázatérzékenységi alapon jogosult meghatározni. Ezzel összefüggésben a Pmt. a vonatkozó adatrögzítés esetében minimum és maximum adatkört határoz meg. A Hitelintézet a maximum adatkör bekérésével azonosítja az ügyfeleit. Amennyiben az ügyfél adataiban változás következik be és azt az ügyfél az előírtak szerint írásban nem közli a szolgáltatóval, úgy a szolgáltató az adatokban való változást rögzíti az ügyfél első személyes megjelenésekor. A pénzügyi információs egységként működő hatóság feladatait a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatal Pénzmosás elleni Információs Iroda látja el. A pénzügyi információs egységként működő hatóság a Pmt-ből eredő kötelezettségeként fogadja és feldolgozza a szolgáltató által küldött bejelentéseket, az ügylet felfüggesztése esetén ellenőrzési feladatait ellátja, adatot kér a szolgáltatótól, más hatóságtól, az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtása kapcsán a évi CLXXX. törvény alapján elvégzi a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések foganatosítását ellátó szerv feladatait. TERMÉSZETES SZEMÉLY azonosítása során a Hitelintézet a következő adatokat köteles írásban rögzíteni: családi és utónevét (születéskori nevét) állampolgárságát lakcímét (ami a személyi igazolványban, vagy lakcímet igazoló hatósági igazolványban szerepel, ha nincs cím, akkor lakcím nélküli megjelölést) és az azonosító okmánya(i) számát(ait), annak(azok) típusát(ait) születési hely, idő anyja neve Külföldi természetes személy esetében az azonosító okmány alapján kell a fenti adatokat, valamint a magyarországi tartózkodási helyet (ha van) dokumentálni. 14

16 A személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a Hitelintézet köteles megkövetelni az alábbi okmányok bemutatását: magyar állampolgár személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa és lakcímet igazoló hatósági igazolványa külföldi természetes személy útlevele vagy személyi azonosító igazolványa, feltéve hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít vagy tartózkodási jogot igazoló okmánya vagy tartózkodásra jogosító okmánya A Hitelintézet köteles ellenőrizni a bemutatott azonosságot igazoló okirat érvényességét is. A Hitelintézet köteles az üzleti kapcsolat és az ügyleti megbízás céljáról és tervezett jellegéről információt szerezni. Ennek érdekében legalább a következő adatokat rögzíti: üzleti kapcsolat esetén a szerződés típusát, tárgyát és időtartamát ügyleti megbízás esetén a megbízás tárgyát és összegét A Hitelintézet ezen túlmenően kockázatérzékenységi alapon a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása érdekében rögzítheti az alábbi adatokat is: a teljesítés körülményei (hely, idő, mód) VÁLLALKOZÁS, SZERVEZET esetén a Hitelintézet a következő adatokat köteles írásban rögzíteni: a neve és rövidített neve székhelye és külföldi székhelyű vállalkozás esetén magyarországi fióktelepének címe cégjegyzékszáma vagy egyéb jogi személy esetén a létrejöttéről (nyilvántartásba vételéről, bejegyzéséről) szóló határozat száma vagy nyilvántartási száma a főtevékenység képviseletre jogosultak neve és beosztása kézbesítési megbízott azonosítására alkalmas adatai Jogi személy vagy más szervezet esetén - a nevében vagy megbízása alapján eljárni jogosult személy(ek) a természetes személy azonosítása résznél megjelölt okiratainak bemutatásán túlmenően a Hitelintézet az azt igazoló 30 napnál nem régebbi okirat bemutatását követeli meg, hogy a belföldi gazdálkodó szervezetet a cégbíróság bejegyezte, vagy a bejegyzési kérelmét benyújtotta; egyéni vállalkozó esetében azt, hogy az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása megtörtént, illetőleg az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása iránti kérelmét az egyéni vállalkozó a körzetközponti jegyzőhöz benyújtotta más belföldi jogi személy esetén, ha annak létrejöttéhez hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel szükséges, a nyilvántartásba vétel megtörtént külföldi jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén a saját országának joga szerinti bejegyzése vagy nyilvántartásba vétele megtörtént amennyiben a cégbejegyzési, hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel iránti kérelem cégbírósághoz, hatósághoz vagy bírósághoz történő benyújtását még nem történt meg, a jogi személy társasági szerződését (alapító okiratát, alapszabályát) benyújtotta. Külföldi jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet azonosításához a saját országa szerinti bejegyzés, vagy nyilvántartásba vétel 30 napnál nem régebbi igazolása szükséges. 15

17 Az ügyfél-átvilágítás elvégzése során a Hitelintézet a Magyarországon nem bejegyzett külföldi jogi személytől, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezettől, a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, off-shore cégek esetében a Certificate of Good Standing (vagy egyenértékű tartalmú) okiratot kizárólag hiteles magyar fordítással fogadja el. A jogi személy vagy szervezet köteles a cégbejegyzés, hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel megtörténtét követő 30 napon belül okirattal igazolni, hogy a cégbejegyzés vagy nyilvántartásba vétel megtörtént és a Hitelintézet köteles a cégjegyzékszámot vagy egyéb nyilvántartási számot rögzíteni. A jogi személy, illetőleg a más szervezet átvilágítását követően a Hitelintézet elvégezi a jogi személy, más szervezet nevében vagy megbízása alapján eljáró személy átvilágítását is. A személyazonosság igazoló ellenőrzésénél köteles ellenőrizni az azonosság igazolására bemutatott okirat érvényességét. Amennyiben valamelyik adat az elfogadott okmányban nem szerepel, vagy az ügyfél lakcímkártyával nem rendelkezik, akkor ezt dokumentálni kell. A Hitelintézet köteles az üzleti kapcsolat és az ügyleti megbízás céljáról és tervezett jellegéről információt szerezni. Ennek érdekében legalább a következő adatokat rögzíti: üzleti kapcsolat esetén a szerződés típusát, tárgyát és időtartamát ügyleti megbízás esetén a megbízás tárgyát és összegét A Hitelintézet ezen túlmenően kockázatérzékenységi alapon rögzítheti az alábbi adatokat is: a teljesítés körülményei (hely, idő, mód) Az üzleti kapcsolatot folyamatosan figyelemmel kell kísérni, annak érdekében, hogy az adott ügyleti megbízások összhangban vannak-e az ügyfélről, a jogszabályok alapján rendelkezésre álló adatokkal. A monitoring tevékenységbe beleértendő az üzleti kapcsolat fennállása folyamán teljesített ügyleti megbízások elemzése is. A személyazonosság igazoló ellenőrzés során, a Hitelintézet köteles ellenőrizni a meghatalmazott esetében a meghatalmazás érvényességét, a rendelkezésre jogosult esetében a rendelkezési jog jogcímét, továbbá a képviselő képviseleti jogosultságát. Külföldi lakhellyel rendelkező ügyfél esetén arról is nyilatkoznia kell az ügyfélnek, hogy saját országában Ő kiemelt közszereplőnek minősül-e, továbbá nyilatkozatot kell rendelkezésre bocsátania a pénzeszközök forrására vonatkozóan. Abban az esetben, ha a szerződő fél úgy nyilatkozik, hogy nem Ő a tényleges tulajdonos, úgy a tényleges tulajdonos természetes személyre, - vagy ha a tényleges tulajdonos személy nem állapítható meg, akkor természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselőjére - vonatkozóan, amennyiben nem rendelkezik Magyarországon bejegyzett lakcímmel, úgy PEP nyilatkozatot kell kitölteni. A Hitelintézet a fent meghatározott adaton kívül ha erre az ügyfél és az üzleti kapcsolat, ügyleti megbízás azonosításához az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellege és összege, valamint az ügyfél körülményei alapján a belső szabályzatban rögzített eljárás eredményének alapján, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és megakadályozása érdekében szükség van a teljesítés körülményét (hely, idő, mód) is rögzítheti, valamint kérheti a pénzeszközök forrására vonatkozó információk rendelkezésre bocsátását. Az azonosítás és a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében, a Hitelintézet az ügyfélátvilágítás során jogosult ha erre az ügyfél és az üzleti kapcsolat, ügyleti megbízás azonosításához az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellege és összege, valamint az ügyfél körülményei alapján a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzése és 16

18 megakadályozása érdekében szükség van a személyazonosságra vonatkozó adat nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartás vagy olyan nyilvántartás alapján történő ellenőrzésére, amelynek kezelőjétől törvény alapján adatigénylésre jogosult. A ténylegesen összefüggő ügyleti megbízások azonosítása érdekében a Hitelintézet a háromszázezer forintot elérő vagy meghaladó ügyleti megbízás teljesítése előtt az ügyfél családi és utónevét (születéskori nevét), állampolgárságát, lakcímét és az azonosító okmánya(i) számát(ait), annak(azok) típusát(ait), valamint az ügyleti megbízás esetén a megbízás tárgyát és összegét köteles rögzíteni. A Hitelintézet az ügyfél-átvilágítás során köteles ügyfelét írásban nyilatkoztatni arra vonatkozóan, hogy az ügyleti megbízást saját, vagy más nevében teljesíti-e. Tényleges tulajdonosnak minősül az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak. a) aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Ptk. 8:2.. (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, b) aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben Ptk. 8:2.. (2) bekezdésében meghatározott meghatározó befolyással rendelkezik. c) akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak, továbbá d) alapítványok esetében az a természetes személy: aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár. az a)-b) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője Vezető tisztségviselő a Ptk 3:21. pontjában meghatározott személy. Kiemelt közszereplő az a külföldi lakóhellyel rendelkező természetes személy, aki fontos közfeladatot lát el, vagy az ügyfél-átvilágítási intézkedések elvégzését megelőző egy éven belül fontos közfeladatot látott el, továbbá az ilyen személy közeli hozzátartozója, vagy akivel közismerten közeli kapcsolatban áll. Fontos közfeladatot ellátó személy az államfő, a kormányfő, a miniszter, a miniszterhelyettes, az államtitkár, az országgyűlési képviselő, a legfelsőbb bíróság, alkotmánybíróság és olyan bírói testület tagja, melynek ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs, a számvevőszék elnöke, a számvevőszék testületének tagja, a központi bank igazgatóságának legfőbb döntéshozó szervének tagja, a nagykövet, az ügyvivő és a fegyveres szervek hivatásos állományú, főtiszti vagy tábornoki rendfokozatú tagjai, a többségi állami tulajdonú vállalkozás ügyviteli, igazgatási vagy felügyelő testületének tagja. Közeli hozzátartozó a Ptk. 8:1 (1) 1. pontjában meghatározott közeli hozzátartozó, továbbá az élettárs. Kiemelt közszereplővel közeli kapcsolatban álló személynek minősül bármely természetes 17

19 személy, aki a fontos közfeladatot ellátó személlyel közösen, ugyanazon jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tényleges tulajdonosa vagy vele szoros üzleti kapcsolatban áll, illetve bármely természetes személy, aki egyszemélyes tulajdonosa olyan jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, amelyet fontos közfeladatot ellátó személy javára hoztak létre. Amennyiben az ügyfél a szolgáltató részére tett írásbeli nyilatkozata arra vonatkozik, hogy nem a saját nevében, hanem a tényleges tulajdonos nevében, illetőleg érdekében jár el, akkor az írásbeli nyilatkozatának a tényleges tulajdonos következő adatait kell tartalmaznia: tényleges tulajdonos családi neve, utóneve (születési neve) lakcíme állampolgársága A Hitelintézet a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tényleges tulajdonosának ezen három adatát elkérheti abban az esetben, amennyiben az adatok a bemutatott dokumentumokból nem állapíthatók meg. A Hitelintézet az olyan tényleges tulajdonosokról, akik nem az EU állampolgárai és fokozott ügyfél-átvilágítás alá esnek további adatokat is kér: az azonosító okmány típusa és száma, külföldi természetes személy esetében a magyarországi tartózkodási hely, születési hely és idő, anyja neve. Amennyiben az ügyfél a nyilatkozatot megtagadja, vagy átvilágítása nem végezhető el teljes körűen, az ügyleti megbízást a Hitelintézet nem teljesíti, az ügyféllel nem lép üzleti kapcsolatba, vagy megszünteti a vele fennálló üzleti kapcsolatot. Amennyiben a tényleges tulajdonos kilétével kapcsolatban kétség merül fel, akkor a Hitelintézet az ügyfelet ismételt írásbeli nyilatkozattételre szólítja fel, illetve ha a személyazonosságával kapcsolatban kétség merül fel, köteles intézkedéseket tenni a tényleges tulajdonos személyazonosságára vonatkozó adat jogszabály alapján e célra rendelkezésére álló vagy nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásban történő ellenőrzése érdekében. Az ügyfél a szerződéses kapcsolat fennállása alatt, a tényleges tulajdonos személyét érintően bekövetkezett változásokról köteles a tudomásszerzést követő 5 munkanapon belül a Hitelintézet szervezetet értesíteni. E kötelezettséget a Hitelintézet a szerződési feltételek között szerepelteti. 7. A Felek nyilatkozatai, írásbeliség 1. A Hitelintézet azt megelőzően, hogy a Fogyasztó Ügyfelet bármilyen Szerződés vagy ajánlat kötné, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény mellékletében szereplő - a Fogyasztó Ügyfél által megadott információk alapján kitöltött - formanyomtatvány útján kellő időben, papíron tájékoztatja a Hitelszerződéssel, illetve a Jelzáloghitel Szerződéssel kapcsolatos lényeges adatokról. 2. Az Ügyfél és az Hitelintézet közötti kapcsolattartás nyelve a magyar. Amennyiben az értesítés magyar nyelven és idegen nyelven is megküldésre kerül a másik fél részére, akkor a két verzió közötti bármely értelmezési eltérés esetén a magyar nyelvű verzió az irányadó. Az idegen nyelvű értesítésben használt fogalmak jelentését az tal és a magyar jogszabályokkal összhangban kell meghatározni. 18

20 3. A Hitelintézet pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban vagy minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat formájában köthet. Az írásban kötött szerződés egy eredeti példányát a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélnek átadni. 4. A pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit is. 5. Mind a Hitelintézet, mind az Ügyfél az egymásnak szóló értesítéseket, megbízásokat kötelesek írásba foglalni, illetve írásban megerősíteni. 6. A külföldi természetes vagy jogi személlyel kötött szerződést magyar nyelven is el kell készíteni. Értelmezési vita esetén - eltérő szerződéses megállapodás hiányában - a magyar szöveg az irányadó. 7. A Hitelintézet ha azt kockázatvállalásának csökkentése érdekében szükségesnek tartja kérheti a szerződés, illetve az Ügyfél egyes nyilatkozatainak közjegyzői okiratba foglalását. A közokiratba foglalás költségei az Ügyfelet terhelik. 8. Az Ügyféltől a Hitelintézet - szerződés eltérő rendelkezése hiányában - csak írásos formában adott megbízásokat és nyilatkozatokat fogad el. Írásbelinek minősül a levélben, en, telefaxon küldött nyilatkozat. 9. Az Ügyfél felel minden olyan kárért, amely az általa elküldött -, telefax értesítéssel kapcsolatban előforduló tévedés, félreértés vagy hiba következménye, kivéve, ha bizonyítható az, hogy a kárt a Hitelintézet szándékos vagy súlyosan gondatlan eljárása okozta. 10. Ha a Hitelintézet -en, telefaxon küldött vagy valamely szóbeli közlést, rendelkezést írásban visszaigazol, az Ügyfél köteles haladéktalanul jelezni a Hitelintézetnek a közlés és a visszaigazolás közötti eltérést. 8. Kézbesítési szabályok 1. A Felek az egymáshoz intézett értesítéseket (szerződéses ajánlat, nyilatkozatok, okmányok stb.) - amennyiben a Szerződés, az Általános Szerződései Feltételek vagy a jelen eltérően nem rendelkezik - közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral), postai úton, vagy telefax útján kötelesek eljuttatni a címzett fél értesítési címére, illetve az általa megadott faxszámra. 2. Mindegyik fél köteles az új értesítési címe közlésével haladéktalanul írásban bejelenteni a másik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a Szerződésben feltüntetett székhely (cím) minősül. 3. A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte, vagy két tanú jelenlétében megtagadta. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést (a) a Hitelintézet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; (b) Ügyfél esetében a vele együtt élő cselekvőképes közeli hozzátartozója vagy élettársa tette. 4. A Hitelintézet jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás. 19

Pénzmosás elleni szabályzat

Pénzmosás elleni szabályzat Pénzmosás elleni szabályzat A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben foglaltak értelmében az Euro Quattro Bróker Kft. köteles ügyfeleit

Részletesebben

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról

Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról ... (társaság neve)... (adószám) Szabályzat a Pénzmosás Megelőzéséről és Megakadályozásáról Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Pannon Takarék Bank Zrt. ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2016. március 21. naptól TARTALOMJEGYZÉK I ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 4 I.1. Az Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az Ügyfél jogviszonyát

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben

ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet 9461 Lövő, Fő u. 203. ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben Az Üzletszabályzat legutolsó módosítását a Takarékszövetkezet Igazgatósága az 13/7/2015 számú határozatával

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT. 3A Takarékszövetkezet

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT. 3A Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT 3A Takarékszövetkezet Szabályzat száma: S-001/2015. Döntést hozó testület: Takarékszövetkezet Igazgatósága Határozat száma: Ig.-146/2015. Hatályos: 2016. március 21.-től. Jóváhagyó

Részletesebben

AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT

AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT a 2014.07.10-től megkötött szerződésekre Nyilvántartásba vétel: Miskolci Bíróság mint Cégbíróság a 05-02-000186 cégjegyzékszámon Székhely: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

A személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében az ügyfél köteles valamely alábbi, érvényes és sérülésmentes okiratát bemutatni:

A személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében az ügyfél köteles valamely alábbi, érvényes és sérülésmentes okiratát bemutatni: H I R D E T M É N Y A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény által támasztott követelményekről A Magyarországi Volksbank Zrt. (a továbbiakban:

Részletesebben

AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT

AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT AZÚR TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETSZABÁLYZAT a 2014.07.10-től megkötött szerződésekre Nyilvántartásba vétel: Miskolci Bíróság mint Cégbíróság a 05-02-000186 cégjegyzékszámon Székhely: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT BOLDVA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Az eddigi 1/2015 sz. határozattal elfogadott Általános Üzletszabályzat hatályon kívül helyezése mellett, az Ügyvezetés 24/2016 számú Ügyvezetői

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. július 1. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók Kihirdetve: 2015. augusztus 24. Érvényes: 2015. augusztus 25. Jelen dokumentum nem

Részletesebben

HIRDETMÉNY. rögzíteni és azokat a Pmt-ben meghatározott ideig visszakereshető módon nyilvántartani.

HIRDETMÉNY. rögzíteni és azokat a Pmt-ben meghatározott ideig visszakereshető módon nyilvántartani. HIRDETMÉNY A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről l és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény által támasztott követelményekről 2013. november 01 A Sberbank Magyarország Zrt.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Érvénybe helyezve: 1992. szeptember 17-én az Igazgatóság által Utolsó módosítás: 2016.január 1. PILISVÖRÖSVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 1 I. ÁLTALÁNOS ADATOK 1. A hitelintézet

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: április 1-től TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. április 1-től A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél október 1. és október 31. között forgalmazott

HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél október 1. és október 31. között forgalmazott HIRDETMÉNY A Jogelőd KisRába menti Takarékszövetkezetnél 2017. október 1. és 2017. október 31. között forgalmazott Ingatlan célú nem támogatott Takarékszövetkezeti Kölcsön esetében alkalmazott kondíciókról

Részletesebben

Hatályos: november 05. napjától

Hatályos: november 05. napjától 1 Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: Termék ÁSZF) a MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Fogyasztóknak nyújtott fogyasztási kölcsön típusú forint kölcsön ügyletei esetében Hatályos: 2015. november

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. április 6. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t és Kiváltó Takarék

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. október 01. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t és Kiváltó Takarék

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016. október 01-jétől A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Személyi Kölcsön célja: A Takarék

Részletesebben

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.10.01.-től befogadott kérelmek esetén A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet a Szabadfelhasználású

Részletesebben

HITELEZÉSI ÜZLETSZABÁLYZAT

HITELEZÉSI ÜZLETSZABÁLYZAT HITELEZÉSI ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2015. június 15. Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 2 2. Alapfogalmak... 2 1. Az Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az Ügyfél jogviszonyát rendező

Részletesebben

HIRDETMÉNY. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét, hogy az Üzletszabályzatai és az Általános Szerződési Feltételei az alábbiak szerint módosulnak.

HIRDETMÉNY. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét, hogy az Üzletszabályzatai és az Általános Szerződési Feltételei az alábbiak szerint módosulnak. HIRDETMÉNY Az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét, hogy az Üzletszabályzatai és az Általános Szerződési Feltételei az alábbiak szerint módosulnak. **** I. Az UniCredit Ingatlanlízing

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól Közzététel: 2017. január 13. A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza

HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza HIRDETMÉNY a 2015. április 1-től igényelt fogyasztói deviza LAKÁSCÉLÚ VAGY SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához A Kölcsön összege: 5.000 EUR 50.000 EUR A Kölcsön devizaneme: EURO (a folyósítás

Részletesebben

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017.04.01.-től befogadott kérelmek esetén A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet a Szabadfelhasználású

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 2. oldal (2) Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához

Magyar joganyagok évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 2. oldal (2) Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához Magyar joganyagok - 2011. évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 1. oldal 2011. évi CXLVIII. törvény a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíj mutató korlátozása, valamint az átlátható

Részletesebben

Rábaközi Takarékszövetkezet

Rábaközi Takarékszövetkezet Rábaközi Takarékszövetkezet Vállalkozások és egyéni vállalkozók részére vezetett pénzforgalmi számlák és betétszámlák kamatairól, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos: 2015. július

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.17. Jelen Hirdetmény a 2016. január 01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. ügyfél-átvilágítással kapcsolatos kötelezettségeiről

HIRDETMÉNY. A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. ügyfél-átvilágítással kapcsolatos kötelezettségeiről HIRDETMÉNY A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. ügyfél-átvilágítással kapcsolatos kötelezettségeiről 2018 Tisztelt Ügyfeleink! A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.12.01. Jelen Hirdetmény a 2016. január 01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY Az AZÚR Takarék Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. Általános Szabályok 4 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések 4 2. Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2018. január 01-től Közzététel: 2017. december 29. A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, valamint FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, valamint FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet 4372 Nyírbéltek, Kossuth u. 16. Engedélyszám: 837/1997/F. számú határozat Engedély kelte: 1997. november 27. TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben Jóváhagyta: 3/29/2016. sz. határozatával a Takarékszövetkezet Igazgatósága Hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

HIRDETMÉNY a fogyasztói forint alapú SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához

HIRDETMÉNY a fogyasztói forint alapú SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához HIRDETMÉNY a fogyasztói forint alapú SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához Hatályba lépés napja: 2017. január 3. A Kölcsön összege: 1.000.000,- Ft 10.000.000,- Ft A Kölcsön futamideje: 18 hónap

Részletesebben

HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ INGATLANFEDEZETTEL BIZTOSÍTOTT HITEL- ÉS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL

HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ INGATLANFEDEZETTEL BIZTOSÍTOTT HITEL- ÉS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ INGATLANFEDEZETTEL BIZTOSÍTOTT HITEL- ÉS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 15. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.09.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 7- napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2016. 01.01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.06. Jelen Hirdetmény a 2016. május 6. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.17. Jelen Hirdetmény a 2016. május 17. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.07. Jelen Hirdetmény a 2015. december 14. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek

Részletesebben

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet 95/2015. számú igazgatósági szabályzat A Takarékszövetkezet Üzletszabályzatáról Hatályos: 2015. augusztus 15. 1/63 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK...

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY (JAVASOLT HIRDETMÉNY MINTA) Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 30-ig befogadott

Részletesebben

A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA

A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA FOGYASZTÓNAK MINŐSÜLŐ ADÓSSAL 2004.05.01-2014.03.14. NAPJA KÖZÖTT KÖTÖTT, MEG NEM SZŰNT FORINT ALAPÚ GÉPJÁRMŰ- FINANSZÍROZÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK ÁLTALÁNOS

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. 01. 16. A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek

Részletesebben

HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2018.

HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2018. A Dél TAKARÉK Szövetkezet 1 a fedezetlen Takarék Személyi t, a Kiváltó Takarék Személyi t, a Fix Takarék Személyi t az alábbi feltételek szerint nyújtja: célja: A Takarék Személyi és a Fix Takarék Személyi

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél 2017.07.01. és 2017.10.31. között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 01. Közzététel napja:

Részletesebben

HIRDETMÉNY TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2015.július 1.

HIRDETMÉNY TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2015.július 1. HIRDETMÉNY TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2015.július 1. Jelen Hirdetmény a 2015. április 01. napját követően befogadott Takarék Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza.

Részletesebben

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre Hirdetmény Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról I. Lakossági folyószámlahitel Érvényes: 2015. április 9. Közzétéve: 2015. április 9. Csak az új szerződésekre Igényelhető

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓS LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS -VÁSÁRLÁSI KÖLCSÖN nyújtásához

HIRDETMÉNY AKCIÓS LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS -VÁSÁRLÁSI KÖLCSÖN nyújtásához HIRDETMÉNY AKCIÓS LAKÁSÉPÍTÉSI ÉS -VÁSÁRLÁSI KÖLCSÖN nyújtásához Hatályba lépés napja: 2016. július 2. összege: 100.000,- Ft 20.000.000,- Ft futamideje: 13 hónap 300 hónap Az alkalmazott Referencia-kamatláb:

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA HATÁLYOS: 2016. március 21. napjától 1 ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. ALAPADATOK, ALAPFOGALMAK, ÉRTELMEZŐ

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói

HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói HIRDETMÉNY 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói A,,Rábaközi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY 2017. április 1-től visszavonásig Az M7 TAKARÉK Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY KIVÁLTÓ FIX ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet 3915 Tarcal, Fő út 66. Telefon +36 47 580 011 E-mail kozpont@szerencs.tksz.hu www.szerencs.tksz.hu Cégjegyzékszám 05-02-000269, Miskolci Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet 3915 Tarcal, Fő út 66. Telefon +36 47 580 011 E-mail kozpont@szerencs.tksz.hu www.szerencs.tksz.hu Cégjegyzékszám 05-02-000269, Miskolci Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY 1 TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 15. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. Általános Szabályok 4 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések 4 2. Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017.04.10-től ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY A Sajóvölgye Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön

Részletesebben

2. Kamatok, díjak, költségek

2. Kamatok, díjak, költségek Kondíciós lista az elszámolással és forintosítással érintett KDB Bank által kezelt lakáscélú és szabadfelhasználású jelzálog kölcsönügyletekre vonatkozóan /magánszemélyek részére/ 1. A kölcsön feltételei:

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. október 01. Jelen Hirdetmény a 2016. január 1. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Forint

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2017.01.01. Jelen Hirdetmény a 2016. december 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA HATÁLYOS 2015. február 1. napjától A RAKAMAZ ÉS

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: január 01.

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: január 01. Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet 5540 Szarvas, Szabadság út 30. Telefon +36 66 312 100 Fax +36 66 312 577 E-mail kozpont@szarvastksz.hu www.szarvastksz.hu Cégjegyzékszám 04-02-000342, Gyulai

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. számára A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (székhelye: 1126 Budapest, Nagy

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY (hitelfedezeti élet-és balesetbiztosítás előírása nélkül) Hatálybalépés napja: 2017. január 16. Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

Részletesebben

HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2016. január 1.

HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY. Hatálybalépés napja: 2016. január 1. HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. január 1. Jelen Hirdetmény a 2015. december 21. 2016. május 15. között befogadott Takarék Forint Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Borotai Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint

Részletesebben

ÉRVÉNYES KAMATOK. - egyéb építési bankhitel /felújít/ 2.- 13.- 15.06-18.06 2012.03.31.-ig folyósított hitelekre érvényes

ÉRVÉNYES KAMATOK. - egyéb építési bankhitel /felújít/ 2.- 13.- 15.06-18.06 2012.03.31.-ig folyósított hitelekre érvényes Nyírbélteki Takarékszövetkezet 4372.Nyírbéltek,Kossuth u.16. ÉRVÉNYES KAMATOK Eng.szám:36/1990.05.14. egysz.kez.költs. kamat Hiteldíj mutató Új folyósításu hitelek kamata: % / év % /év várható % 2005.

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS A FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS A FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS A FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Közzététel napja: 2018.06.29. Hatályos: 2018. július 02. napjától Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy jelen Hirdetményt megelőzően

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a személyi hitel kamata változott a báziskamat

Részletesebben

LAKOSSÁG RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI

LAKOSSÁG RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK FŐBB KONDÍCIÓI ÉS KÖLTSÉGEI GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1 em 7. Telefon: 37/505-220, Fax: 37/505-225 email: kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság: Egri Törvényszék

Részletesebben

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY - LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2015. január 1-től A Takarékszövetkezet

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1. em 7. Telefon 37/505-220, Fax 37/505-225 email kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság Egri Törvényszék

Részletesebben

A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA

A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA A PORSCHE BANK ZRT. KIEGÉSZÍTŐ ÜZLETSZABÁLYZATA FOGYASZTÓNAK MINŐSÜLŐ LÍZINGBEVEVŐVEL 2012.07.17-2015.01.31. NAPJA KÖZÖTT KÖTÖTT, MEG NEM SZŰNT FORINT ALAPÚ GÉPJÁRMŰ PÉNZÜGYI LÍZINGSZERZŐDÉSKRE 2015. február

Részletesebben

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2011. április 1. A Király Hitel elengedhetetlen szerződéskötési feltétele,

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Borotai Takarékszövetkezet Hatálybalépés napja 2016.12.01 Jelen Hirdetmény a 2015.07.01 napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosítására a 2014. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet. Általános Üzletszabályzat

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet. Általános Üzletszabályzat Általános Üzletszabályzat Az eddigi 1/2015 számú ügyvezetői és 31/2015 számú.ig. határozattal elfogadott Általános Üzletszabályzat hatályon kívül helyezése mellett, az Ig: 38/2016 sz. határozatával elfogadva.

Részletesebben

HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2017.

HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2017. A Szigetvári Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t, a Kiváltó Takarék Személyi t, a Fix Takarék Személyi t az alábbi feltételek szerint nyújtja: célja: A Takarék Személyi és a Fix Takarék

Részletesebben

Közzététel napja: Hatályos: október 01. napjától

Közzététel napja: Hatályos: október 01. napjától TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet hivatalos tájékoztatója a Takarék Személyi kölcsön esetén alkalmazott

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-53/2014. számú határozata a Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-53/2014. számú határozata a Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-53/2014. számú határozata a Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt. számára A Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt.-nél (székhelye:

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Közzététel napja: 2018.03.31. Hatályos: 2018. április

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZAT A korábbi Ig. 1/7/2015.(04.29.) sz határozattal elfogadott hatályon kívül helyezése mellett az Igazgatóság az Ig.TÜN 30/5/2015.(12.18.) számú határozatával jóváhagyta. Kihirdetve:

Részletesebben

Á L T A L Á N O S Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T a október 14. napja után megkötött szerződésekre

Á L T A L Á N O S Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T a október 14. napja után megkötött szerződésekre Á L T A L Á N O S Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T a 2016. október 14. napja után megkötött szerződésekre A korábbi 50/2010.sz határozattal elfogadott és azóta többször módosított Általános Üzletszabályzat

Részletesebben

Kedvezményezett: az, aki a betét tulajdonosának nyilatkozata alapján, valamilyen feltétel teljesülése esetén a betét tulajdonosává válik.

Kedvezményezett: az, aki a betét tulajdonosának nyilatkozata alapján, valamilyen feltétel teljesülése esetén a betét tulajdonosává válik. BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET TAKARÉKSZELVÉNY ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Hatályos: 2015.07.23. napjától Jelen általános szerződési feltételek hatálya az Ügyfelek által a Borotai Takarékszövetkezetnél

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.09.01. Jelen Hirdetmény a 2016.08.31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016.11.30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó Hitel

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FIX TAKARÉK SZEMÉLYI, VALAMINT AZ ONLINE FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FIX TAKARÉK SZEMÉLYI, VALAMINT AZ ONLINE FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FIX TAKARÉK SZEMÉLYI, VALAMINT AZ ONLINE FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Közzététel napja: 2018.06.29. Hatályos: 2018. július 01. napjától

Részletesebben

beolvadását követően, azok általános jogutódjaként november 30. napjától Dél TAKARÉK Szövetkezet néven folytatja tevékenységét.

beolvadását követően, azok általános jogutódjaként november 30. napjától Dél TAKARÉK Szövetkezet néven folytatja tevékenységét. A Dél TAKARÉK Szövetkezet 1 a fedezetlen Takarék Személyi t, a Kiváltó Takarék Személyi t, a Fix Takarék Személyi t, valamint az Akciós Fix Takarék Személyi t az alábbi feltételek szerint nyújtja: célja:

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Mohácsi Takarék Bank Zrt. a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék 1. ALAPFOGALMAK, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK, MAGATARTÁSI KÓDEX... 5 2. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT HATÁLYA, A HITELINTÉZET ÉS AZ

Részletesebben

HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye

HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye Hatályos: 2015. április 15-től visszavonásig 1 1 Lakáscélú hitelek (1) 1.1 HUF alapú lakáscélú hitelek HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye Kamatláb = Referencia Kamatláb

Részletesebben