SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3."

Átírás

1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága március 12-én (csütörtökön) órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal 218-as tárgyalójában ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. N A P I R E N D: Zárt ülésen kerül tárgyalásra: Saját hatáskör 1. Sárvár város közigazgatási területén a közterület-fenntartási feladatok ellátása tárgyú közbeszerzési eljárásban az eljárás fajtájának a megállapítása, valamint az eljárást megindító felhívás és a dokumentáció jóváhagyása Később kerül fel a honlapra. Nyílt ülésen kerül tárgyalásra: A képviselő-testület március 26-án tartandó ülésének előkészítése: 1. Ingyenesen használatba adott önkormányzati vagyonnal kapcsolatos éves beszámolókról, valamint a Sárvári Futball Clubbal kötendő ingyenes használati megállapodásról 2. Az Önkormányzat által alapított gazdasági társaságok évi üzleti tervének jóváhagyása a) Sárvári Gyógyfürdő Kft. b) Sárvári Média Közhasznú Nonprofit Kft. c) Sárvár Távhő Kft. d) Sárvári Zöld Pont Kft. 3. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésére vonatkozó közszolgáltatással kapcsolatos éves beszámoló jóváhagyása 4. A hulladékgazdálkodásra vonatkozó közszolgáltatással kapcsolatos éves beszámoló jóváhagyása 5. Önkormányzati rendeletalkotás a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosításáról, a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak megállapítása tekintetében. 6. A gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő intézményi térítési díjakról szóló önkormányzati rendelettervezetről, és a gyermekétkeztetés nyersanyagköltségeinek megállapításáról 7. Önkormányzati rendeletalkotás az elővásárlási joggal nem terhelt önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről szóló 13/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról 8. Sárvár város közigazgatási területén a helyi menetrend szerinti autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatás május 1. napjától történő - ellátására vonatkozó feltételek meghatározása. Később kerül fel a honlapra. 9. Sárvár Város Önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervének felülvizsgálata.

2 A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések: 10. Pályázati felhívás jóváhagyása a helyi építészeti értékek támogatására 11. Önkormányzati tulajdonú gépjárművek értékesítése 12. S-Palace Kft. közterület használati kérelme vendéglátóipari előkert létesítésére a Posta téren 13. Sárvár, Gárdonyi u. 1. szám alatti ingatlan előtti fanyesési kérelem elbírálása 14. Városi Bölcsőde fakivágási kérelemének elbírálása 15. Sárvár, Ady u. 9. szám alatti ingatlan előtti fa kivágása iránti kérelem elbírálása 16. Nádasdy Ferenc Múzeum útbaigazító táblák kihelyezése iránti kérelmének elbírálása 17. Sárvár, Tulipán u. 11. (2538 hrsz.) előtt kapubejáró szélesítése iránti kérelem 18. Tájékoztató az egyházak részére nyújtott évi működési támogatás elszámolásáról. Később kerül fel a honlapra. Sárvár, március 6. Kampel Oszkár s.k. A bizottság elnöke

3 A képviselő-testület március 26-án tartandó ülésének előkészítése 1./ Napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Ingyenesen használatba adott önkormányzati vagyonnal kapcsolatos éves beszámolókról, valamint a Sárvári Futball Clubbal kötendő ingyenes használati megállapodásról Tisztelet Képviselő-testület! A nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (továbbiakban Nvt.) 11. (11) bekezdése az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: Nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződés kizárólag olyan természetes személlyel vagy átlátható szervezettel köthető, amely az átengedett nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződésben vállalja, hogy a) a hasznosításra vonatkozó szerződésben előírt beszámolási, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségeket teljesíti, b) az átengedett nemzeti vagyont a szerződési előírásoknak és a tulajdonosi rendelkezéseknek, valamint a meghatározott hasznosítási célnak megfelelően használja, c) a hasznosításban a hasznosítóval közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként kizárólag természetes személyek vagy átlátható szervezetek vesznek részt. Az Nvt. 11. (13) bekezdése továbbá kimondja, hogy a nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. -a rendelkezik a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében különösen ellátandó helyi önkormányzati feladatokról: 13. (1) A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: 15. sport, ifjúsági ügyek; 17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában; Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete 16. m) pontja alapján a Képviselő-testület hatáskörébe tartoznak a vagyonkezelői joggal és ingyenes használati, hasznosítási jog átengedésével kapcsolatos döntések. I. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a 245/2013. (X.24.) számú határozatával módosított 83/2013. (III. 26.) számú határozata alapján kötött használatba adási szerződéssel az Önkormányzat tulajdonában álló Sárvár, Dózsa György u. 14. szám alatti (241 hrsz.) ingatlan épületének öt földszinti, udvari bejárat felőli, mindösszesen m2 területű helyiségét (11,5 m2, 2,39 m2, 4,12 m2, 11,2 m2, 46,55 m2) határozatlan időre Sárvár Város Polgárőr Egyesülete (9600 Sárvár, Várkerület 3.) használatába adta. A használatba adási szerződés 17. pontja szerint A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a vagyonkezelő az adott évet követő március 31-ig írásban beszámol Sárvár Város Önkormányzatának az átvállalt e szerződés tárgyát képező feladatok ellátásáról és a hozzá kapcsolódó vagyon működtetéséről Sárvár Város Polgárőr Egyesülete képviseletében Kovács Ferenc elnök a szerződés tárgyát

4 képező feladatok ellátásáról és a hozzá kapcsolódó vagyon működtetéséről szóló szakmai beszámolót benyújtotta, mely a határozati javaslat mellékletét képezi. A beszámolóban foglaltak ismeretében javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a beszámolót elfogadni szíveskedjen. II. Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a 44/2013. (II.14.) számú határozata alapján megkötött és a 287/2013. (XII.12.) számú határozatával módosított - használatba adási szerződéssel a Sárvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló - a sárvári 3210 hrsz-ú, 2ha 7862 m2 területű, sporttelep megnevezésű - a sárvári 3219 hrsz-ú, 2ha 6624 m2 területű, sporttelep és öltöző megnevezésű - a sárvári 3424/2 hrsz-ú, 6785 m2 területű, sporttelep és öltöző megnevezésű - a sárvári 3427 hrsz-ú, természetben a 9600 Sárvár, Sport u. 26. szám alatti 1539 m2 területű - továbbá a sárvári 3219 hrsz-ú, 2 ha 6624 m 2 területű sporttelep és öltőző megnevezésű ingatlanon november 4-i műszaki átadás-átvétellel kialakított 22m x 42m alapterületű műfüves sportpálya ingatlanokat március 27. napjáig a Sárvári Futball Club (9600 Sárvár, Ipartelep u. 6.) használatába adta. A használatba adási szerződés 21. pontja szerint A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a vagyonkezelő az adott évet követő március 31-ig írásban beszámol Sárvár Város Önkormányzatának az átvállalt e szerződés tárgyát képező feladatok ellátásáról és a hozzá kapcsolódó vagyon működtetéséről A Sárvári Futball Club képviseletében Szabados Endre elnök a szerződés tárgyát képező feladatok ellátásáról és a hozzá kapcsolódó vagyon működtetéséről szóló szakmai beszámolót benyújtotta, mely a határozati javaslat mellékletét képezi. A beszámolóban foglaltak ismeretében javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a beszámolót elfogadni szíveskedjen. III. Az előterjesztés II. pontjában megjelölt ingatlanokat Sárvár város Önkormányzata Képviselőtestülete határozott időre adta a Sárvári Futball Club ingyenes használatába. Arra tekintettel, hogy az ingyenes használati megállapodás határideje március 27. napján lejár, Szabados Endre elnök a Sárvári Futball Club képviseletében kérte a megállapodás 2 évvel történő meghosszabbítását. Az ingyenes használati megállapodás 2 évvel történő meghosszabbítására a fent hivatkozott jogszabályhelyek biztosítanak lehetőséget. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslatot megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen.

5 Mellékletek az előterjesztéshez:

6

7

8

9

10

11 I. HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár Város Polgárőr Egyesülete évi működéséről szóló, a Képviselő-testület 245/2013. (X.24.) számú határozatával módosított 83/2013. (III. 26.) számú határozata alapján az Egyesület használatába adott vagyonra vonatkozó főbb mutatókat is tartalmazó szakmai beszámolót tudomásul veszi. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester II. HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Futball Club évi működéséről szóló, a Képviselő-testület 44/2013. (II.14.) számú határozata alapján megkötött és a 287/2013. (XII.12.) számú határozata alapján módosított - használatba adási szerződés tárgyát képező vagyonra vonatkozó főbb mutatókat is tartalmazó szakmai beszámolót tudomásul veszi. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester III. HATÁROZATI JAVASLAT: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvári Futball Club (9600 Sárvár, Ipartelep u. 6.) között kötendő - a határozat mellékletét képező - ingyenes használatba adási szerződést jóváhagyja, és felhatalmazza a Polgármestert az ingyenes használati megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Sárvár, március 2. Kondora István Polgármester

12 melléklet a /2014. (III. ) számú határozathoz HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Sárvár Város Önkormányzata 9600 Sárvár, Várkerület 2. Törzskönyvi azonosító szám: Adószám: Bankszámlaszám: Képviseli: Kondora István polgármester mint használatba adó tulajdonos /továbbiakban: tulajdonos, Önkormányzat/ másrészről Sárvári Futball Club 9600 Sárvár, Ipartelep u. 6. Bírósági bejegyzési szám: Pk /1975/3 Adószám: Bankszámlaszám: Képviseli: Szabados Endre elnök mint használatba vevő /továbbiakban: használatba vevő/ között az alulírott helyen és időben Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete./2015. (III..) sz. határozatának felhatalmazása alapján alábbi feltételek mellett. I. A szerződés tárgya, célja 1. Sárvár Város Önkormányzata tulajdonában állnak az alábbi ingatlanok: a sárvári 3210 hrsz-ú, 2 ha 7862 m 2 területű, sporttelep megnevezésű, a sárvári 3219 hrsz-ú, 2 ha 6624 m 2 területű sporttelep és öltőző megnevezésű; a sárvári 3424/2. hrsz-ú 6785 m 2 területű, sporttelep és öltöző megnevezésű a sárvár 3427 hrsz-ú, természetben a 9600 Sárvár, Sport u. 26. szám alatti, 1539 m2 területű továbbá a sárvári 3219 hrsz-ú, 2 ha 6624 m 2 területű sporttelep és öltőző megnevezésű ingatlanon kialakított 22m x 42m alapterületű műfüves sportpálya ingatlan. 2. Az Önkormányzat tulajdonában áll az ingatlanokon található, az Önkormányzat leltára szerinti ingó vagyon. 3. Annak érdekében, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló 1-2. pontokban jelölt vagyontárgyak hosszútávon és magas színvonalon, továbbá azonos jogi keretek között és egységes elvek szerint a sport funkció működtetése és fenntartása ezzel együtt a vagyon értékének a megőrzése biztosítható legyen, szerződő felek az 1. pontban tételesen felsorolt, korlátozottan forgalomképes sportcélú ingatlanok, valamint az Önkormányzat leltára szerinti ingó vagyonelemekre használati jogot létesítő ingyenes használatba adási szerződést kötnek az alábbi feltételek szerint.

13 II. Részletes szerződési feltételek A feladat meghatározása, a használati jog és annak ellenértéke 4. Sárvár Város Önkormányzata tulajdonosként a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 15. pontjában meghatározottak szerinti sport, valamint ifjúsági ügyek támogatása, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése közszolgáltatási feladatok ellátására az önkormányzati vagyoni körbe eső 1-2. pontokban jelölt vagyontárgyakra ezennel kijelöléssel ingyenes használati jogot létesít a Sárvári Futball Club, mint használatba vevő részére 2 év időtartamra. A használatba vevő a szerződésben megállapított használati jogot és annak gyakorlását ezennel elfogadja. 5. A használatba vevő a használati jogot a tulajdonos Önkormányzat döntése alapján, kijelöléssel, ingyenesen szerzi meg. A használatba vevőt a használati jog alapján nem illetik meg a tulajdonos jogai és kötelezettségei. A használatba vevő kizárólag az ingók és ingatlanok működtetésére és karbantartására jogosult és köteles. III. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezések, a vagyon üzemeltetése 6. A használatba vevő kijelenti, hogy a szerződés 1-2. pontokban szereplő, a használati jog tárgyát képező vagyontárgyakat ismeri, azokat a szerződésben meghatározott feladatok ellátására alkalmasnak tartja. Tulajdonos az 1-2. pontokban meghatározott vagyontárgyakat használatba vevő birtokába adja, Felek a birtokba adás vonatkozásában valamennyi releváns információt, adatot tartalmazó jegyzőkönyvet vesznek fel. 7. A használatba vevő köteles a vagyon megóvásáról a hatályos jogszabályok és e szerződés rendelkezéseinek betartásáról és betartatásáról gondoskodni, a vagyonelemek károsodástól mentes állapotát megőrizni. A vagyon megóvása érdekében tett halaszthatatlan intézkedéseiről használatba vevő a tulajdonost tájékoztatja. 8. A felek megállapodnak abban, hogy a használatba vevő által végzett vagy végeztetett felújítási és rekonstrukciós beruházásokkal az adott vagyontárgyakon nem szerez tulajdonjogot - ideértve a ráépítést, beépítést és a túlépítést is -, osztatlan közös tulajdoni hányadként sem. A felek megállapodnak abban, hogy ilyen jellegű beruházás csak a Tulajdonossal történt előzetes írásbeli megállapodás alapján lehetséges. 9. A használatba vevő köteles - lényeges szerződéses kötelezettségeként a vagyontárgyakat a jogviszony fennállta alatt folyamatosan és ténylegesen összvárosi érdeket szolgáló sport, ifjúsági ügyek és az egészséges életmód közösségi elősegítése céljára használni, és azokat e célhoz rendelten hasznosítani. A használatba vevő az általa végzett rekonstrukciós, felújítási, állagmegóvó, valamint értéknövelő beruházásokat, illetve üzemeltetési tevékenységet is az így meghatározott elsődleges szerződéses célt szolgálóan végezheti. Ezen elsődleges kötelezettsége mellett jogosult azonban a vagyontárgyakat más, a számára hasznos egyéb módon is használni és hasznosítani, amennyiben ez az elsődleges funkció és használat sérelmével nem jár. A szerződő felek kijelentik, hogy a másodlagos használat alatt elsősorban szórakoztató, kereskedelmi, vendéglátó, illetve egyéb kulturális jellegű felhasználást, reklámtábla kihelyezést értenek. Ilyen jellegű felhasználási szándék esetében azonban használatba vevő köteles ennek részleteiről előzetesen a Tulajdonossal egyeztetni. 10. A használatba vevő a tulajdonos felé történő előzetes bejelentést követően jogosult a tényleges vagyonhasznosítási feladatok végrehajtásához alvállalkozót igénybe venni. A használatba vevő felel az általa igénybe vett alvállalkozó, illetve bármilyen más közreműködő részéről végzett tevékenységek ellátásáért.

14 11. A használatba vevő vállalja, hogy az Önkormányzat szervezésében sorra kerülő sportrendezvények lebonyolításában közreműködik, az ingókat és ingatlanokat térítés nélkül rendelkezésre bocsátja. Az Önkormányzat ezen igényét a rendezvényt megelőző 30 nappal közli a használatba vevővel. 12. A használatba vevő vállalja, hogy az Önkormányzat intézményei a vagyontárgyakat havonta maximum 10 óra időtartamban ingyenesen igénybe vehetik. Az igénybevétel időpontját a felek egyeztetés alapján közösen jelölik ki. 13. Használatba vevő kijelenti, tudomással bír arról, hogy a Tulajdonos Önkormányzat a műfüves sportpálya kezelésére, fenntartására, karbantartására Együttműködési Megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (1112 Budapest, Kánai út 2/D) szeptember 16-án. 14. Használatba vevő kijelenti, hogy a 13. pontban foglalt Együttműködési Megállapodás tartalmát megismerte, értelmezte és az abban foglalt Tulajdonos Önkormányzatot terhelő mindennemű kötelezettségek teljesítésére képes és alkalmas. 15. Használatba vevő kijelenti, hogy a 13. pontban foglalt Együttműködési Megállapodás alapján a Tulajdonos Önkormányzatot terhelő mindennemű kötelezettségek teljesítését a jelen szerződés hatálya alatti időszakban átvállalja és azokat a Tulajdonos Önkormányzat helyett és nevében teljes körűen teljesíti. IV. A vagyonnal való gazdálkodás 16. A használatba vevő a vagyon használatáért díjat a tulajdonosnak nem fizet. A használatba vevő a vagyontárgyak hasznosításából keletkező bevételeiből köteles a vagyontárgyak állapotát és értékét hosszú távon megőrizni, továbbá a 4. pontban meghatározott feladat magas szintű ellátásához szükséges technikai színvonalon fenntartani. 17. A szerződő felek rögzítik azon tényt, hogy a szerződés tárgyát képező vagyontárgyak a nemzeti vagyon részét képezik, így az ezzel való gazdálkodás fokozott felelősséggel jár. Ebből kifolyólag használatba vevő a szerződéses viszony fennállta alatt folyamatosan köteles a használatba vett vagyonnal eredményesen, a jó gazda gondosságával eljárva gazdálkodni. E kötelezettsége keretében köteles a tulajdonost haladéktalanul értesíteni, amennyiben a gazdálkodás eredményessége bármilyen okból veszélybe kerül. E pontba foglalt kötelezettsége felróható és folyamatos, illetve visszatérő, a vagyon értékét és épségét veszélyeztető megszegése esetén Tulajdonos azonnali hatályú rendkívüli felmondással élhet a IX. fejezetben foglaltak szerint. 18. A használatba vevő a használatába vett vagyontárgyak hasznosításából származó bevételeit, közvetlen költségeit és ráfordításait, saját vagyonának a hasznosításából származó bevételeitől elkülönítetten köteles nyilvántartani. 19. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a használatba vevő, ha az gazdaságilag indokolt és a jogszabályok lehetőséget adnak rá, a használatba vett vagyon bővítése, továbbfejlesztése, a szolgáltatás minőségének javítása érdekében államháztartási vagy EU források elnyerése érdekében pályázatot nyújthat be a kiíróhoz. A pályázat benyújtásához a tulajdonos előzetes hozzájárulása szükséges. A hozzájárulásnak tartalmaznia kell a tervezett beruházás céljára az igényelt támogatás nyújtására, összegére, az önerőre, a beruházás elszámolására, valamint a támogatás felhasználásával kapcsolatos biztosítékokra vonatkozó feltételeket is.

15 20. A beruházások eredményeképpen létrejött vagyontárgyakat használatba vevő a használati jog megtartása mellett - úgy adja az Önkormányzat tulajdonába, hogy az Önkormányzatnak ebből sem forgalmi (ÁFA), - sem egyéb adófizetési kötelezettsége nem keletkezhet. Ha a jogviszony tulajdonosnak felróható okból szűnik meg, úgy felek között a létrejött beruházás elszámolt értékcsökkenést meghaladó mértéke tekintetében elszámolásnak van helye. V. Adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettség 21. A használatba vevő a használatba átvett vagyon vonatkozásában az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 4/2013. (I.11.) sz. Korm. rendeletben foglalt adatokkal kapcsolatban adatszolgáltatási és adatnyilvántartási kötelezettség terheli a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal vagyonnyilvántartása számára. Ennek keretében a használatba vevő: - az önkormányzati vagyon-kimutatáshoz az adott évet követő legkésőbb március 31-ig a tulajdonos által meghatározott módon és formában - összesítő kimutatást kell készítenie a vagyonban bekövetkezett változásokról. 22. A használatba vevő az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanok vagyonkataszterének felállításáról és vezetéséről szóló 147/1992. (11.06.) Korm. rendeletben foglaltak szerint a kezelésében lévő ingatlanokat érintő változásokról /telekalakításról és a beruházásokról/, a változást követő 30 napon belül köteles a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal vagyonkataszterét tájékoztatni az alábbiak szerint: - Telekalakításnál a jogerős hatósági határozat megküldésével. - Beruházás esetében a bruttó érték közlésével és a használatbavételi engedély megküldésével. 23. A használatba vevő a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvényben foglaltak szerint haladéktalanul köteles a Tulajdonost értesíteni, ha a nemzeti vagyon hasznosításában részt vevő bármely a használatba vevővel közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik fél szervezet a szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek. VI. A nemzeti vagyonnal történő elszámolás 24. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a használatba vevő az adott évet követő március 31-ig írásban beszámol Sárvár város Önkormányzatának az általa a 4. pont alapján ellátott feladatok ellátásáról és a hozzá kapcsolódó vagyon működtetéséről. A használatba vevő a gazdálkodásra és a vagyonra vonatkozó főbb mutatókat is tartalmazó beszámolót Sárvár város Polgármesteréhez kell benyújtania. A beszámolót a Polgármester Sárvár város Önkormányzata Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága elé terjeszti és annak állásfoglalása alapján dönt annak elfogadásáról. 25. A használatba vevő a használati jog megszűnésekor köteles a használatba vett vagyontárgy jelen szerződés megkötéskori értékének a megszűnéskori vagyoni értékéhez viszonyított érték különbözetével elszámolni a következők szerint: - Ha a vagyon csökkenése az elszámolt értékcsökkenéseknek megfelelő karbantartások és felújítások elvégzése, illetve az éves beruházási tervek megvalósítása ellenére úgy következett be, hogy a használatba vevőt, illetve az általa alkalmazott alvállalkozót ezzel kapcsolatban felelősség nem terheli, akkor a használatba vevő a különbözetet nem köteles megtéríteni. - Amennyiben a fent felsorolt feltételek nem teljesültek, illetve a vagyon csökkenésében használatba vevőt felelősség terheli, a különbözetet használatba vevő köteles megtéríteni.

16 - A vagyon növekedéséből származó többletre /darab, érték/ használatba vevő nem tarthat igényt, arra nézve sem tulajdonjoga /rész tulajdon/ nem keletkezik, sem pedig megtérítési igénnyel nem léphet fel. VII. Biztosítások 26. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy az átvett vagyonelem működtetésére vonatkozó tevékenység végzésével kapcsolatosan esetleg felmerülő károk elleni felelősségbiztosítást szükség esetén a Használatba vevő köti a saját költségére. VIII. Az ingyenes használat időtartama 27. A szerződő felek a vagyonkezelési szerződést jelen szerződés aláírásától számított 2 éves időtartamra kötik. IX. A szerződés megszűnése 28. A szerződés szerződő felek erre irányuló megegyezésével, továbbá a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvényben szabályozottak és az államháztartásról szóló évi CXCV. törvényben szabályozottak, valamint a szerződésben meghatározott egyéb ok miatti felmondás esetében a következők szerint szűnhet meg. 29. A használatba adási szerződés megszüntethető - rendes felmondással, - a felek közös megegyezésével, - rendkívüli felmondással, - az ingyenes használó jogutód nélküli megszűnésével, - az adott vagyontárgy megsemmisülésével, erre a vagyontárgyra vonatkozóan. 30. A tulajdonos rendes felmondással a használatba adási szerződést legalább 3 hónapos felmondási idővel szűntetheti meg. 31. A tulajdonos a használatba adási szerződést rendkívüli felmondással - 30 napos felmondási idővel - akkor szüntetheti meg, ha - a használatba vevő használatba vevő a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvényben és az államháztartásról szóló évi CXCV. törvényben foglalt kötelezettségeit megszegi továbbá, ha a használatba vevő a szerződés tárgyát nem a 3. pontban meghatározott célra használja. 32. A tulajdonos azonnali hatályú rendkívüli felmondással felmondhatja a szerződést, ha a használatba vevő: - a szerződésben részletezett feladatokat nem látja el, a vagyont rendeltetés ellenesen használja, abban kárt okoz, - a konkrét vagyonhasznosításhoz alvállalkozót vagy közreműködőt nem e szerződésben foglaltak szerint alkalmaz, - jogszabályban meghatározott egyéb ok fennállása esetén. 33. A szerződő felek a szerződés megszűnésekor ezen szerződésben foglaltak szerint elszámolnak egymással azzal, hogy a használatba vevőt megilleti a ius tollendi, de az állagsérelem nélkül el nem távolítható dolgok vonatkozásában megtérítést nem követelhet. X.

17 A használati jog gyakorlásának az ellenőrzése 34. A használatba vevő köteles tűrni, hogy a tulajdonos Önkormányzat a nemzeti vagyonnal kapcsolatos tevékenységére, annak célszerűségére, törvényességére vonatkozó ellenőrzési jogait zavartalanul gyakorolhassa. 35. A szerződő feleknek az ellenőrzéssel kapcsolatban jogaik és kötelezettségeik teljesítése során figyelemmel kell lenniük az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezéseire, illetve az üzleti titokra vonatkozó jogi szabályozásban foglaltakra. XI. Egyéb általános és záró rendelkezések Bizalmas információk 36. A szerződő felek kötelesek bizalmasan kezelni a szerződéssel kapcsolatban a tudomásukra jutott bizalmas információkat, elsősorban az üzleti vagy szolgálati titkot. 37. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződésben szereplő bizalmas információkat harmadik felek előtt csak azt követően tárják fel mikor arról a másik féllel egyeztettek. XII. Együttműködés, viták rendezése 38. A szerződő felek jelen szerződéssel kapcsolatos kötelezettségeik teljesítése során a tőlük elvárható módon, jóhiszeműen együttműködnek. 39. A jelen szerződésből eredő vagy azzal összefüggő bármely vitát felek kötelesek egyeztető tárgyaláson rendezni. A vitás kérdések egyeztetését bármelyik fél írásban a használatba vevő vezetőjéhez, illetve az önkormányzatot képviselő Polgármesterhez intézett levélben kezdeményezheti. Az egyeztető tárgyalást felek a lehető legközelebbi időpontban folytatják le. 40. Amennyiben az előző pontban írt egyeztető tárgyalásokon a vitás kérdést legfeljebb 5 napon belül felek nem tudják rendezni, úgy a vita eldöntésére felek hatáskörtől függően alávetik magukat a Sárvári Járási Bíróság, illetve a Szombathelyi Törvényszék kizárólagos illetékességének. XIII. Záró rendelkezések 41. A szerződő felek kijelentik, hogy a tulajdonos Magyarország helyi önkormányzata, míg használatba vevő Magyarországon bejegyzett jogi személyiségű egyesület és ezen szerződés megkötésére vonatkozó képességüket jogszabály nem korlátozza és nem zárja ki. 42. A szerződő felek a szerződésben nem szabályozott kérdésekben Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXIX. törvény, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 4/2013. (I.11.) sz. Korm. rendelet, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit, szabályait kell alkalmazni. A szerződő felek a szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt képviselőik útján jóváhagyólag írták alá.

18 Sárvár, március.... Sárvár város Önkormányzata tulajdonos használatba adó Képviseletében Kondora István Polgármester Sárvári Futball Club használatba vevő Képviseletében Szabados Endre Elnök

19 2./ Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Az önkormányzat által alapított gazdasági társaságok évi üzleti terveinek jóváhagyása. A/ Sárvári Gyógyfürdő Kft évi üzleti terve HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Kft évi üzleti tervét az előterjesztéssel egyező tartalommal elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Vancsura Miklós ügyvezető igazgató B/ Sárvári Média Nonprofit Kft évi üzleti terve HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft évi üzleti tervét az előterjesztéssel egyező tartalommal elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató C/ Sárvár TÁVHŐ Kft évi üzleti terve HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár TÁVHŐ Kft évi üzleti tervét az előterjesztéssel egyező tartalommal elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Takó László ügyvezető igazgató 2/D Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft évi üzleti terve HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft évi üzleti tervét az előterjesztéssel egyező tartalommal elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester, Pintér László ügyvezető igazgató Sárvár, március 5. /: Kondora István :/ polgármester AZ ÜZLETI TERVEK A BIZOTTSÁG ZÁRT ANYAGAI KÖZÉ KERÜLTEK FELTÖLTÉSRE!

20

21

22 3./ Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatással kapcsolatos éves beszámoló jóváhagyásáról Tisztelt Képviselő-testület! Sárvár város közigazgatási területén a nem közművel gyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtését Szabó Norbert egyéni vállalkozó végzi a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény (továbbiakban: Vgt.), a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XI. 29.) Korm. Rendelet (továbbiakban: Kormányrendelet) és a vonatkozó ágazati jogszabályok rendelkezései alapján. A Vgt. 44/H. (1) bekezdése az alábbi rendelkezést tartalmazza: A közszolgáltató köteles a közszolgáltatói tevékenységéről évente részletes költségelszámolást készíteni, és azt a tárgyévet követő év március 31-ig a települési önkormányzatnak benyújtani. A kötelezettséget megerősíti a évre, mint tárgyidőszakra vonatkozó közszolgáltatási szerződés 1.4 d) pontja: 1.4: A Közszolgáltató köteles gondoskodni d) a Vállalkozó által alkalmazott közszolgáltatási díj mértékéről és az alkalmazás tapasztalatairól szóló, részletes költségelszámolással kiegészített tájékoztatás benyújtásáról az önkormányzat képviselőtestületének legalább évenkénti egyszeri alkalommal, a tárgyévet követő év március 31-ig. A közszolgáltató a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos alapadatokat tartalmazó beszámolót elkészítette, mely a határozati javasat mellékletét képezi. A közszolgáltatást igénybe vevőknek a szolgáltatás költsége a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról szóló évi CXIV. Törvény (továbbiakban: Tv.) 1. -ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően, valamint ezen rendelkezések alapján Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 5/2002. /II.21./ önkormányzati rendelete 2. mellékletében szabályozott díj alapján 2014-ben 1328,- Ft+ÁFA/m3 volt. A Közszolgáltató vállalkozói díja, mely tartalmazza a gyűjtött szennyvíz ártalmatlanítási díját is: 2185,- Ft+ÁFA/m3 volt. A két díjtétel közötti különbözetet (857,- Ft+ÁFA/m3) - ellátási érdekből az Önkormányzat díjkompenzáció formájában biztosította a vállalkozó részére, melyre a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgt.) 44/D. (8) bekezdése lehetőséget biztosít. A közszolgáltató által 2014 folyamán begyűjtött nem közművel gyűjtött háztartási szennyvíz mennyisége mindösszesen 1683 m3 volt. A kompenzáció teljes bruttó összege 2014-ben így 857,- Ft+ÁFA/m3 * 1683 m3 * 1,27 (ÁFA) = ,- Ft volt. Javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek Szabó Norbert egyéni vállalkozó közszolgáltatási tevékenységéről szóló beszámoló megtárgyalását és jóváhagyását.

23 Határozati javaslat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete Szabó Norbert egyéni vállalkozó évre vonatkozó, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatással kapcsolatos, jelen határozat mellékeltét képező beszámolóját jóváhagyja. Határidő: Felelős: azonnal Kondora István polgármester Sárvár, március 3. / : Kondora István : / Polgármester

24 Melléklet a /2015. (III. 26.) számú képviselő-testületi határozathoz:

25

26 4./ Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS A hulladékgazdálkodásra vonatkozó közszolgáltatással kapcsolatos éves beszámoló jóváhagyásáról Tisztelt Képviselő-testület! Sárvár város Önkormányzata és a Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft. között hatályos hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés 2.4 pontja az alábbiak szerint fogalmaz: A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységéről ideértve bevételeit és kiadásait évente beszámolót készít, és azt az Önkormányzatnak, valamint az OHÜ-nek benyújtja. Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft. mérlegbeszámolóját a Képviselő-testület 2015 májusi ülésén tárgyalja. A tárgyalásra kerülő mérlegbeszámolót megelőzően a Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft. a közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos alapadatokat tartalmazó beszámolót elkészítette, mely a határozati javasat mellékletét képezi. Javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek a Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft. közszolgáltatási tevékenységéről szóló beszámoló megtárgyalását és jóváhagyását. Határozati javaslat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Zöld Pont Nonprofit Kft évre vonatkozó, hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásával kapcsolatos, jelen határozat mellékeltét képező beszámolóját jóváhagyja. Határidő: Felelős: azonnal Kondora István polgármester Sárvár, február 26. / : Kondora István : / Polgármester Melléklet a /2015. (III. 26.) számú képviselő-testületi határozathoz:

27

28

29

30

31 5./ Napirendi pont Előterjesztés önkormányzati rendeletalkotás a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Általános indokolás A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. tv. (továbbiakban: Szt.) 92. (1) bekezdése alapján: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról a) a fenntartó önkormányzat, ( ) rendeletet alkot. Az Szt. 92/B. (1) bekezdése alapján: A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény állami fenntartója a) konkrét összegben meghatározza az intézményi térítési díjat; ( ) Az Szt (1) bekezdése alapján: Az intézményi térítési díj a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások ellenértékeként megállapított összeg (a továbbiakban: intézményi térítési díj). Az intézményi térítési díjat a fenntartó tárgyév április 1-jéig állapítja meg. Az intézményi térítési díj összege nem haladhatja meg a szolgáltatási önköltséget. Az intézményi térítési díj év közben egy alkalommal korrigálható. Az intézményi térítési díjat integrált intézmény esetében is szolgáltatásonként kell meghatározni, ilyen esetben az önköltség számítása során a közös költségelemeket a szolgáltatásonkénti közvetlen költségek arányában kell megosztani. A módosítás értelmében megszűnt az intézményi térítési díj számításának azon módja, amely az intézményi térítési díjat a szolgáltatási önköltség és az állami támogatás különbözeteként rendelte megállapítani. Az új szabály szerint az intézményi térítési díj meghatározásakor a szolgáltatási önköltség az intézményi térítési díj felső határa. A módosítás a fenntartók számára rugalmasabb térítési díj megállapítást tesz lehetővé, másrészt hangsúlyosabbá teszi az öngondoskodás elvének érvényesülését azok esetében, akik jövedelmi és vagyoni helyzetük alapján erre képesek. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993.(II.17.) Korm. rend. (a továbbiakban: Korm. rendelet) 9. (4)-(5) bekezdése alapján: Az étkeztetés intézményi térítési díja aszerint differenciált, hogy az ételt a helyszínen fogyasztják el vagy az igénybevétel helyére szállítják. A kiosztó helyen, illetve a lakáson történő étkeztetés térítési díja a kiszállítás költségét is tartalmazza.( ). Az étel helyben fogyasztásáért vagy elviteléért fizetendő személyi térítési díj a napi személyi térítési díj és az adott hónapban igénybe vett étkezési napok szorzata. Az étel kiszállítása esetén a személyi térítési díj a kiszállításra számított térítési díjnak és az adott hónapban kiszállítással igénybe vett étkezési napok szorzatának összegével növekszik. A Korm. rendelet 15. -a alapján: (1) Nappali ellátás esetében az intézményi térítési díjat külön meg kell határozni a) a csak napközbeni tartózkodást igénybe vevőkre, illetve b) a napközbeni tartózkodást és ott étkezést igénybe vevőkre, ahol az intézményi térítési díj megegyezik az a) pont szerint meghatározott és a (2) bekezdés szerinti díj összegével. (2) A nappali ellátás keretében igénybe vett étkezés esetében a személyi térítési díj megállapítására a 9. (5) bekezdésében foglaltak az irányadók. Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi C. törvény 2. melléklete határozza meg a szociális szolgáltatásban részesülő ellátottak után igénybe vehető támogatás mértékét.

32 Az előzőekben részletesen ismertetett jogszabályi előírásokra figyelemmel időszerűvé vált a Gondozási és Családsegítő Központ (a továbbiakban: GCSK) által biztosított szociális alapszolgáltatások: az Szt.62. -ában meghatározott étkeztetés, az Szt ában biztosított házi segítségnyújtás, illetve az Szt. 65/F. -ában meghatározott nappali ellátás (idősek klubja) tekintetében az intézményi térítési díjak felülvizsgálata, és évre történő megállapítása. A KSH tájékoztatója szerint: Összességében 2014-ben a fogyasztói árak átlagosan 0,2%- kal csökkentek. ( ) 12 hónap alatt decemberéhez viszonyítva az élelmiszerárak ára 0,6 %-kal csökkent. Ezen belül csökkent a cukor (19,6 %), az étolaj (5,2 %), az idényáras élelmiszerek (4,5 %), valamint a liszt (3,9 %) ára. Drágult többek között a tojás (3,9 %), a csokoládé, kakaó (1,7 %) és a tej (1,2%). A szolgáltatások átlagosan 1,5 %-kal drágultak. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (5,4 %). Ezen belül a vezetékes gázért 6,5, az elektromos energiáért 5,7, a távfűtésért 5,3 %-kal kellett kevesebbet fizetni decemberéhez viszonyítva. A mezőgazdasági termelői árak tekintetében az állati termékek ára 0,9%-kal csökkent. A növényi termékek ára 9,1 %-kal csökkent, ezen belül a gabonafélék ára 8,6 %-kal, az ipari növények ára 7,8 %-kal, a burgonya ára 21 %-kal maradt el a 2013 év azonos időszakitól. Összességében évben az élelmiszer árak átlagos változása - 0,4%, a szolgáltatásoké + 1,8 %. A térítési díjak felülvizsgálatához beszerzésre került a GCSK pénzügyi-gazdálkodási szempontból a Városgazdálkodás Sárvár által ellenjegyzett - javaslata, továbbá az ELAMEN Zrt. szolgáltatási árakra tett javaslata is. Az ELAMEN Zrt. 6,4 %-os nyersanyagnorma változtatást javasolt. A szolgáltató az eladási árak kiszámításánál jelenleg alkalmazott rezsikulcs (62 %) változtatására nem tett javaslatot. Az Elamen Zrt-vel kötött vállalkozási szerződés 13. pontja szerint: Az alkalmazandó nyersanyagköltséget a Vállalkozó javaslatát figyelembe véve az Önkormányzat jogosult megállapítani. A Vállalkozó az Önkormányzat által megállapított értéket köteles elfogadni. A nyersanyagnorma, valamint a bruttó adagárak emelésére legfeljebb az előző évi infláció figyelembevételével tehet javaslatot a vállalkozó. Az élelmiszerárak csökkenése 0,4%-os mértékű volt, ezért a térítési díjak és bruttó adagárak vállalkozó által javasolt 6,4 %-os mértékű indexálása helyett 2 %-os mértékű indexálásra teszek javaslatot. A GCSK vonatkozásában szolgáltatásonként az egyes ellátások szolgáltatási önköltségének és a tervezett létszám alapján meghatározásra került az intézményi térítési díj. A GCSK vezetője az intézményben nyújtott szociális szolgáltatások intézményi térítési díjának a fentiek alapján számított javaslatán túl, január 30-án kelt levelében indítványozta, hogy az idősek nappali ellátását és étkeztetést is igénybe vevő személyek a nappali tartózkodásért külön térítési díjat (mely az előzetes számítások szerint napi 760,- Ft-ot tett volna ki) ne fizessenek, hiszen annak beszedésére reális esély nincsen, mivel a szociálisan hátrányos helyzetűek ezt az összeget jövedelmi viszonyaik miatt megfizetni nem tudják. A GCSK vezetője javasolta, hogy az étkeztetés vonatkozásában a jogszabály alapján maximum fizethető 915,-Ft intézményi térítési díj is csökkentett mértékben, 605,-Ft összegben kerüljön megállapításra, figyelemmel arra, hogy a évben érvényes térítési díjhoz (580 Ft) képest 310 Ft-tal (53 %-kal) emelt összegű térítési díjat a szociálisan rászorulók nem tudnak megfizetni. A GCSK vezetője javasolta továbbá, hogy a házi segítségnyújtás vonatkozásában a maximum fizethető 1265,-Ft/gondozási óra helyett 635,-Ft/gondozási óradíj, míg szállítási díj vonatkozásában a maximálisan fizethető 140,-Ft/adag helyett 125,-Ft/adag kerüljön megállapításra.

33 A fentiekből fakadó bevételkiesést az intézmény a személyi juttatások előirányzatán elért illetve elérhető megtakarításokból fedezné. (Betöltetlen szociális segítő státuszra tervezett bér.) Ennek megfelelően e bevételkieséssel összefüggésben pótelőirányzat- igénnyel nem fordulhatna az intézmény az önkormányzat felé. Mivel a szociális étkeztetést az Elamen Zrt-től vásárolt étel révén oldja meg önkormányzatunk (illetve a GCSK), ezért, - figyelemmel arra, hogy a rendelet csak az intézményi térítési díjat és nem az Elamen Zrt-nek fizetendő teljes eladási árat határozza meg az előterjesztés részét képezi az a határozati javaslat is, mely az Elamen Zrt. által biztosított szociális étkeztetés eladási árának 2 %-kal emelt összegű megállapítását tartalmazza. Részletes indokolás Az 1. a április 1-jétől alkalmazandó intézményi térítési díj mértékét meghatározó rendelkezéseket tartalmazza. A 2. a módosító rendelet hatálybalépését szabályozza. Várható hatások Az élelmiszerárak évi változását figyelembe véve 6,4 %-os térítési díj indexálást nem tartok elfogadhatónak, ezért a vállalkozó ilyen irányú igényének teljesítését nem javaslom. A javaslat kapcsán a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások intézményi térítési díja kerül meghatározásra a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján. Szociális étkeztetés esetében az intézményi térítési díj a maximálisan megállapítható összeghez képest ugyan kisebb mértékben, de - emelkedik a évre vonatkozóan megállapított 580 Ft intézményi térítési díjhoz képest, viszont az intézményvezető által megállapítandó személyi térítési díj mértéke továbbra sem haladhatja meg a szolgáltatást igénybe vevő személy rendszeres havi jövedelmének 30 %-át. A házi segítségnyújtás vonatkozásában az intézményi térítési díj összege a évi 625 Fthoz képest emelkedik, de az intézményvezető által megállapítandó személyi térítési díj mértéke továbbra sem haladhatja meg a szolgáltatást igénybe vevő személy rendszeres havi jövedelmének 25 %-át. Idősek nappali ellátása esetében az önkormányzat, mint fenntartó az igénybevevők anyagi lehetőségeit figyelembe véve - él azzal a lehetőséggel, hogy a jogszabály által kiszámított térítési díjnál alacsonyabb intézményi térítési díjat állapít, pontosabban a kizárólag idősek nappali ellátását igénybe vevőknek nem kell térítési díjat fizetni. Az intézményi térítési díjak az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló évi III. törvény rendelkezéseinek megfelelő kerekítéssel kerültek meghatározásra a rendelet-tervezetben. Az intézményi költségvetések tervezése során a díjemelések, illetve kedvezmények figyelembe vételre kerültek. A díjak tervezet szerinti elfogadása nem igényel többlet önkormányzati támogatást. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a rendelet-tervezetet megtárgyalni és elfogadni szíveskedjenek. Sárvár, február 26. Kondora István sk.

34 Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (III..) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról (tervezet) Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 92. -ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete 11. melléklete helyébe, e rendelet 1. melléklete, lép. Ez a rendelet április 1-jén lép hatályba, majd április 2-án hatályát veszti. 2. Sárvár, március (: Kondora István :) (: Dr. Szijártó Valéria :) polgármester jegyző Ez a rendelet a mai napon kihirdetésre került: Sárvár, március Dr. Szijártó Valéria Jegyző

35 1.melléklet a /2015. (III..) önkormányzati rendelethez 11. melléklet a 4/2015.(II.16.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat által nyújtott szociális alapszolgáltatások intézményi térítési díjai 1. szociális étkeztetést igénybe vevők részére megállapított intézményi térítési díj: (Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény figyelembe vételével) 1. Étkeztetés intézményi térítési díja házhozszállítás nélkül (Ft/ ellátási nap) 2. Étkeztetés intézményi térítési díja házhozszállítással (Ft/ ellátási nap) A B 605,- 730,- A szolgáltatásért fizetendő térítési díj a mindenkor hatályos ÁFA összegét tartalmazza. 2. Házi segítségnyújtást igénybevevők részére megállapított intézményi térítési díj: (Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény figyelembe vételével) A 1. Házi segítségnyújtás intézményi térítési díja (Ft/gondozási óra) B 635,- A szolgáltatás mentes az ÁFA alól. 3. Idős korúak nappali ellátását igénybevevők részére megállapított intézményi térítési díj: (Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény figyelembe vételével) A 1. Idősek Klubja intézményi térítési díja csak napközbeni tartózkodást igénybe vevő esetén (Ft/ ellátási nap) 2. Idősek Klubja intézményi térítési díja napközbeni tartózkodást és étkeztetést is igénybe vevő esetén (Ft/ ellátási nap) B A kizárólag napközbeni tartózkodásért térítési díjat nem kell fizetni. 605,- A szolgáltatás - kizárólag nappali tartózkodás igénybe vétele esetén - mentes az ÁFA alól.

36 SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Pf. 78. Fax.: 95/ , Tel.:95/ , Tx HATÁROZATI JAVASLAT Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Elamen Kereskedelmi és Vendéglátó Zrt. által biztosított szociális étkeztetés eladási árát április 1. napjától az alábbiak szerint állapítja meg: - ebéd: 697,- Ft - vacsora: 379,- Ft - diétás ebéd: 697,- Ft. Fenti összegek az ÁFÁ-t is tartalmazzák. A Képviselő-testület egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert Sárvár város Önkormányzata és az Elamen Kereskedelmi és Vendéglátó Zrt. között június 23. napján létrejött vállalkozási szerződés, közétkeztetés eladási áraira vonatkozó melléklete módosításának aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Kondora István polgármester Sárvár, február 26. Kondora István sk.

37

38

39 6./ Napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S A gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő intézményi térítési díjakról szóló önkormányzati rendelettervezetről, és a gyermekétkeztetés nyersanyagköltségeinek megállapításáról Tisztelt Képviselő testület! I.A gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő intézményi térítési díjakról szóló rendelettervezet Az általános és részletes indokolásban ismertetésre kerülő okokra figyelemmel kérem, hogy a gyermekek napközbeni ellátásáért és gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendeletet megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen. Általános indokolás A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (Gyvt.) 29. (1) bekezdése szerint: A fenntartó önkormányzat ( ) a fizetendő térítési díjról rendeletet alkot. A Gyvt (1), (4) bekezdései szerint: A fenntartó megállapítja a 146. (1) bekezdése szerinti ellátások intézményi térítési díját, ami a szolgáltatási önköltség és a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított támogatás különbözete. Az intézményi térítési díjat több szolgáltatás és ellátás nyújtása esetében is szolgáltatásonként (ellátásonként) kell meghatározni, a közös költségelemek szolgáltatásonkénti (ellátásonkénti) közvetlen költségeinek arányában történő megosztásával. (4) A fenntartó az intézményi térítési díjat az (1) bekezdés szerint kiszámított és külön jogszabály szerint dokumentált térítési díjnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja. A Gyvt (2) bekezdése szerint: A bölcsődei ellátás esetében az intézményvezető ( ) megállapítja a bölcsődei ellátás keretében biztosított gyermekétkeztetésre vonatkozó személyi térítési díjat, valamint emellett a fenntartó döntésétől függően a bölcsődei ellátás keretében nyújtott gondozásra is megállapíthat személyi térítési díjat. A Gyvt (1), (2) bekezdései, valamint (2f)-(3) bekezdései szerint: (1) A gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni ( ) b) az óvodában, ( ) e) az általános iskolai, továbbá ha külön jogszabály másképpen nem rendelkezik középfokú iskolai menzai ellátás keretében, ( ) nyújtott étkeztetésre. (2) bekezdés b ) pont ( ) a gyermekek és tanuló számára az óvodai nevelési napokon, valamint az iskolai tanítási napokon ( ) a települési önkormányzat az általa fenntartott óvodában és a közigazgatási területén az állami intézményfenntartó központ által fenntartott nevelési-oktatási intézményben ( ) biztosítja a déli meleg főétkezést és két további étkezést. (2f) Ha a (2) ( ) bekezdés szerinti gyermekétkeztetést a települési önkormányzat biztosítja, úgy az intézményi térítési díjat a települési önkormányzat állapítja meg. (3) A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyag költségének egy ellátottra jutó napi összege.

VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS

VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS Szám: 2. melléklet VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely:3525 Miskolc, Városház tér 8. Adószám: 15735605-2-05 KSH törzsszám: 15735605-8411-321-05

Részletesebben

2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont

2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont 2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak és élelmezési

Részletesebben

Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/ ELŐTERJESZTÉS

Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/ ELŐTERJESZTÉS Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 5920. Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/258060 ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ a személyes gondoskodást

Részletesebben

-1'!3. számú előterjesztés

-1'!3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je -1'!3. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére aszociális szolgáltatásokról szóló 39/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló 6/2013.(IV.15.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 22-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról, valamint a szociális és gyermekvédelmi

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/ ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015.

s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. 14253065 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. Javaslat a 3681 hrsz.-ú ingatlan ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. szerves

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-i ülésére 1925-1/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 22-i ülésére Tárgy: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Az előterjesztő: Dr. Kelemen Márk

Részletesebben

Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 20-i ülésére

Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 20-i ülésére 6/2018. (XI.20.) előterjesztés 6. napirendi pont Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 20-i ülésére Tárgy: A gyermekek napközbeni ellátásáról és az oktatási

Részletesebben

Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására

Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására 14253287 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV/4.121-2/2015. Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére

3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 4/651/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A gyermekétkeztetés

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-43/2018. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. március 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgári Szociális Központ szociális alapszolgáltatásainak 2015. évi önköltség megállapítására és térítési díjainak

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-46/2016. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről

Részletesebben

a Képviselő-testület 2014. december 3-i ülésére

a Képviselő-testület 2014. december 3-i ülésére H ALIMB A K Ö ZS É G Ö NKORMÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1030 /2014. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat által

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (...) rendelete

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (...) rendelete Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /2010. (....) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint a gyermekek napközbeni ellátásának térítési díjáról Kelebia Községi Önkormányzat

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

1. ÁTLAGOS ÁPOLÁST GONDOZÁST IGÉNYLŐ ELLÁTÁS

1. ÁTLAGOS ÁPOLÁST GONDOZÁST IGÉNYLŐ ELLÁTÁS ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL

Részletesebben

III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:

III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja: ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. március 26-i ülésére

Részletesebben

A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak

A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. december 11-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

II. Általános rendelkezések

II. Általános rendelkezések Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (III.17.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS közétkeztetési vállalkozási szerződés

ELŐ TERJESZTÉS közétkeztetési vállalkozási szerződés 3. Napirend Közétkeztetési vállalkozási szerződés 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS közétkeztetési vállalkozási szerződés Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat által biztosított intézményi étkeztetés (óvodások,

Részletesebben

VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:

VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja: ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az

Részletesebben

Kecel Időseiért Közalapítvány 6237 Kecel Fő tér 1. M e g h í v ó

Kecel Időseiért Közalapítvány 6237 Kecel Fő tér 1. M e g h í v ó Kecel Időseiért Közalapítvány 6237 Kecel Fő tér 1. M e g h í v ó A Kecel Időseiért Közalapítvány 2018. február 08. napján 18 órai kezdettel tartja soron következő ülését, melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes

Részletesebben

VAGYONKEZELÉSI. Előzmények

VAGYONKEZELÉSI. Előzmények Szám: VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata /7621 Pécs, Széchenyi tér 1./ Adószám: 15 478706-2 02 KSH törzsszám: 15478706-8411-321-02 PIR szám: 478-704

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. március 30-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. március 30-i ülésére Tárgy: Hulladékszállító jármű ingyenes használatba adása Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14. Döntéshozatal módja: egyszerű

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésére 859-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére Tárgy: A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 7/1998 (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani. Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. március 25-i ülésére

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-103/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Vargáné

Részletesebben

1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre

1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. március 28-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Lőrincz György

Részletesebben

2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok

2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 8-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: polgarmester@sagvar.hu Előterjesztés Ságvár, Som és Nyim Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. február

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére Tárgy: Szent Lázár Alapítvány kérelme a Békés, Petőfi u. 35. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozóan Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Véleményező

Részletesebben

1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki:

1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki: Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2012. (II.16.) önkormányzati rendelete A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza Székhely által nyújtott szociális ellátások

Részletesebben

Előterjesztés. az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról

Előterjesztés. az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról Előterjesztés az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról 1. előterjesztés száma: 60/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve:

Részletesebben

Tárgy:a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról

Tárgy:a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról Összeállította: Dr. Szabó Attila Előterjesztette: Dr. Szabó Attila Látta: Tárgy:a gyermekétkeztetési és egyéb étkezési térítési díjak megállapításáról Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekétkeztetési

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(II.25.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Football Clubbal kötött használati szerződés felülvizsgálatáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET - a Nyírbátori

Részletesebben

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: /2012. E l ő t e r j e s z t é s

Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: /2012. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 1364-9/2012. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 28-án tartandó ülésére

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok

Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. március hónap 29. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 26-án /csütörtökön/ 16.00 órai

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404

Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 Sárospatak Város Jegyzőjétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 27-i ülésére Tárgy: A Zirc, Kossuth u. 18. szám alatti 996/3/C helyrajzi számú garázs ingatlan bérleti úton történő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület március 28.-i ülésére A gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 9/2009.(VI.02.) számú rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület március 28.-i ülésére A gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 9/2009.(VI.02.) számú rendelet módosítására Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Szociális

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjáról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Rendelettervezet. helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet, összehasonlító táblázat

Rendelettervezet. helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet, összehasonlító táblázat Ikt. sz.: 1/288-1/2015/I. Üi.: dr. Ákosi Ádám Gábor Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet,

Részletesebben

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan

1 ) Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan Sorszám: Tárgy: 1 ) t Békési Motoros Baráti Kör kérelme a Békés, Széchenyi tér 4. szám alatti Kazamata ingatlan használatára vonatkozóan L Döntéshozatal mócba: Minősített többség a vagyonrendelet 10. (4)

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Pf. 78. Tel.: 95/323-555, Fax.:95/ 320-230 e-mail: onkormanyzat@sarvar.hu ELŐTERJESZTÉS a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület december 17-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület december 17-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. december 17-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 23-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 23-i ülésére Tárgy: A Békés Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület kérelme Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdálkodási Osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/6 Döntéshozatal módja: Egyszerű

Részletesebben

30/2015. /III.26./ számú képviselő-testületi határozat. /: dr. Szijártó Valéria :/ jegyző

30/2015. /III.26./ számú képviselő-testületi határozat. /: dr. Szijártó Valéria :/ jegyző a képviselő-testület 2015. március 26-i ülésének könyvéből 30/2015. /III.26./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Kft. 2015. évi üzleti

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I-1- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 1 34/2018. (IV.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a térítési díjakról szóló rendelet módosítására

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő

Részletesebben

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester Előterjesztés Tárgy: Az iskolai és szociális étkezés biztosítása, az étkezésért fizetendő díjakról szóló rendelet elfogadása Készült: A Bakonynánai képviselő-testületek 2013. június 24-ei ülésére Készítette:Feketéné

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2014. november 13. napján 13:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Sán ár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméröl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.-ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete

Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások

Részletesebben

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL SZÓLÓ 4/2012.(II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL SZÓLÓ 4/2012.(II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 4-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 db TÁRGY: A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKÉRT FIZETENDŐ INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJAKRÓL

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i ülésének 5 napirendi pontja

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i ülésének 5 napirendi pontja Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017 március 13-i ülésének 5 napirendi pontja Tárgy: Személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények intézményi térítési díjának megállapítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról Biatorbágy Város önkormányzat Képviselő-testülete a 127/2013. (IX.26.) önkormányzati határozatával döntött a Boldog Gizella Alapítvánnyal

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az Üllői

Részletesebben

Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 29-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 29-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Előterjesztés Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,

Részletesebben

a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására

a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Répcelak Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Részletesebben

A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és szerveire, intézményeire.

A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és szerveire, intézményeire. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól Jánossomorja

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/994-1/2013/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2015. március

Részletesebben

15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet

15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal

ELŐTERJESZTÉS. Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal ELŐTERJESZTÉS Együttműködési Megállapodás a Boldog Gizella Alapítvánnyal Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete több éve működik együtt a Boldog Gizella Alapítvánnyal annak érdekében, hogy

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet 1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A rendelet normaszövegét törvényességi szempontból megvizsgáltam:

A rendelet normaszövegét törvényességi szempontból megvizsgáltam: BADACSONYTOMAJ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14. Telefon: 87/571-270 Fax: 87/471-289 E-mail: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu Szám: 1/13-./2015.. ELŐTERJESZTÉS Badacsonytomaj Város

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi

Részletesebben

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre,

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre, Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól ( egységes szerkezetben ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

S V /.víla á -... 2015. Tisztelt Közgyűlés!

S V /.víla á -... 2015. Tisztelt Közgyűlés! 14252600 S algó Vagyon Kft. Salgótarján S V /.víla á -... 2015. Javaslat a Salgótarján, Tanács út 9/a. szám alatti (hrsz: 3918/1/A/108) helyiség Nagycsaládosok Nógrád Megyei Egyesületének történő ingyenes

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő

Részletesebben