Kristályos fullerénszármazékok topokémiai reakciói

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kristályos fullerénszármazékok topokémiai reakciói"

Átírás

1 Kristályos fullerénszármazékok topokémiai reakciói Doktori értekezés tézisei Kováts Éva MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet Témavezető: Dr. Pekker Sándor Tudományos tanácsadó, a kémiai tudomány doktora Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémia Doktori Iskola Iskolavezető: Dr. Inzelt György Elméleti és Fizikai Kémia, Anyagszerkezetkutatás Doktori Program Programvezető: Dr. Surján Péter 2006

2 Bevezetés A fullerének a szén 1985-ben felfedezett molekuláris módosulatai. Szerkezetüket és tulajdonságaikat tekintve alapvetően különböznek a grafittól és a gyémánttól, ezért hamar a fizikai és kémiai kutatások középpontjába kerültek. Az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének kutatói az 1990-es évek eleje óta foglalkoznak fullerén vegyületekkel, főként fullerénsókkal, klatrátokkal és C 60 polimerekkel. Ebbe a kutatásba kapcsolódtam be 1998-ban tudományos diákkörösként, majd itt végeztem a diploma és doktori munkám is. Vizsgálataink elsősorban a C 60 tiszta, valamint szupramolekuláris rendszerekben kristályszerkezeti és molekulaszerkezeti sajátságok miatt végbemenő szilárd fázisú reakcióira irányulnak, új kristályos módosulatok előállítása céljából. A molekulák egymással, vagy a viszonylag nagy kristályszerkezeti üregekbe juttatott egyéb vegyületekkel topokémiailag kontrollált reakciókba léphetnek. Doktori munkám ennek a munkának szerves folytatása. Két fő részből áll: C 60 fotopolimerek, valamint fullerén-kubán rendszerek előállításából és vizsgálatából. Az alábbiakban röviden összefoglalom az értekezés főbb eredményeit. Doktori munkám egyik fő témája a C 60 fotopolimerek tanulmányozása. Korábban nagy problémát jelentett ezen anyagok vizsgálatánál az, hogy csak rendkívül kis mennyiségű (néhány mg) minta állt rendelkezésre, mivel a fotopolimer képződése csak a kristályok felületi rétegében történik. Mi kidolgoztunk egy új, egyszerű módszert grammnyi mennyiségű C 60 fotopolimer előállítására. Ennek lényege, hogy fullerén port telített oldata alatt világítottunk meg, így a reakció során az el nem reagált C 60 folyamatos újrakristályosításával fokoztuk a kitermelést. A termékből többszöri szerves oldószeres extrakcióval sikeresen kivontuk a dimerizálódott C 60 -at, és az oldható oligomereket. Maradékul grammnyi mennyiségű oldhatatlan fotopolimert kaptunk. Az elkülönített anyagok vizsgálata UV-látható spektrofotometriával, infravörös spektroszkópiával és röntgendiffrakcióval történt. Az oldható komponensek analízisét és szétválasztását nagy hatékonyságú folyadékkromatográfiával (HPLC) végeztem el. A röntgendiffrakciós vizsgálatok alapján meghatároztuk a fotopolimer kristályszerkezetét, majd a szerkezet sajátságai alapján az oligomerek méretének becslésére felépítettünk egy topokémiai modellt. Vizsgáltuk a képződött polimer 2

3 rácsállandójának, a belőle kioldható oligomerek mennyiségének, és összetételének függését az előállítási hőmérséklettől. A kioldott fázisok analízisét és szétválasztását HPLC készülékkel kezdtük meg. Az extraktumokból a dimert preparatív kromatográfiával kivontuk, oldószermentesen kristályosítottuk. Azonosítása infravörös spektruma alapján történt, pontos kristályszerkezetét pedig röntgendiffrakcióval határoztuk meg. Az extrahált oligomerkeverékből többféle trimert és magasabb polimerizációfokú oligomert tudtunk kimutatni. Topokémiai és termodinamikai megfontolások alapján a főbb komponensek azonosítottuk. Doktori munkám során sikeresen előállítottam többféle fullerén kubánnal alkotott molekulakristályát is. Célunk a C 60 kristályrácsának oktaéder alakú üregébe az ugyanilyen szimmetriájú kubán molekula beépítése volt. A heteromolekuláris kristály képződésekor az eredeti fullerénrács jelentősen kitágul, a keletkezés fő hajtóereje az alak alapján történő molekuláris felismerés. A kristályt összetartó erők közül a legjelentősebb a fullerének és kubánok közötti kölcsönhatás, ami a felületek tökéletes illeszkedése miatt maximális. A forgó, gömb alakú fullerének egyensúlyi helyzetben és orientációban tartják az álló kubánokat, nagy szimmetriájú molekulakristályt alkotva. A rendszer felépítése nem hasonlít sem az orientációsan rendezett, sem a plasztikus kristályokra. A forgó és álló molekulák rendszere új típusú molekulakristályt alkot, amit mi rotor-sztátor rendszernek neveztünk el. Vizsgáltuk, hogy a C 60 -hoz hasonlóan nagyobb méretű fullerének is alkotnak-e rotor-sztátor kristályt. A fullerén-kubán kristályok viselkedését szélés hőmérséklet tartományban tanulmányoztuk. Alacsony hőmérsékleten fázisátalakulások során a fullerének forgása leáll, a rendszerek orientációsan rendezettekké válnak, megszűnik a rotor-sztátor jelleg. Magas hőmérsékleten topokémiai reakció zajlik le a kristályokban. A fullerének reagálnak a kubán unimolekuláris bomlása során keletkező reaktív intermedierekkel, melynek eredményeképpen egy nagy stabilitású, oldhatatlan kopolimer keletkezik. A folyamatot követtük röntgendiffrakcióval, infravörös spektroszkópiával, termogravimetria-tömegspektroszkópiával és HPLC-vel. A kristályszerkezeti változások értelmezésével kidolgoztunk egy modellt, amelynek alapján a különböző méretű fullerének kubánnal alkotott kristályainak szerkezete és tulajdonságai megbecsülhetőek. 3

4 Konklúziók I. C 60 fotopolimerizációja I/1. Kidolgoztunk egy új módszert C 60 fotopolimer előállítására, aminek segítségével C-os tartományban több, grammnyi mennyiségű mintát állítottunk elő. A módszer lényege, hogy fullerén szuszpenziót telített oldatában világítottunk meg, ami lehetővé tette a reakció során az el nem reagált C 60 folyamatos újrakristályosítását, ezzel fokozva a kitermelést. I/2. A C 60 fotopolimerből elsőként vontunk ki nagy mennyiségű oldható oligomert, ezeket gyűjtöttük, majd szétválasztottuk. Az extraktumokból HPLC-vel kimutattuk a dimert, három különböző trimert és tetramereket. A dimer fázist nagy tisztaságban gyűjtöttük, majd az infravörös spektruma alapján azonosítottuk a molekulaszerkezetét. Ezzel sikerült bebizonyítanunk, hogy a reakciómechanizmus ténylegesen a korábban javasolt [2+2] cikloaddíció. A C 120 -at elsőként tudtuk tisztán, oldószermentesen kristályosítani. A dimernél nagyobb, oldható oligomereket bomlástermékeik alapján trimerként illetve tetramerként azonosítottuk. Bomlékonyságuk ellenére a detektált nagyobb oligomerek közül egy trimer izomert is sikerült nagyobb mennyiségben összegyűjtenünk. I/3. Röntgendiffrakcióval vizsgáltuk a fotopolimer kristályszerkezetét, ez alapján kidolgoztunk egy modellt a polimerizáció mehanizmusára és a fotopolimer molekulaszerkezetére. A C 60 lapcentrált köbös szerkezetének rácsállandója a fotokémiai reakció során lecsökken. Ezt a kristályszerkezeti változást a fotopolimerizáció topokémiai modelljével magyarázzuk. Geometriai megfontolások alapján [2+2] cikloaddícióval kis méretű, elágazó vagy zárt, kétdimenziós oligomerek kristályos oldata keletkezik. Az egymást keresztező kristálysíkokban a fotopolimerizációs reakciók versengése megakadályozza a nagyobb oligomerek keletkezését. A rácsállandó csökkenése arányos az anyagban létrejövő interfullerén kötések 4

5 számával, tehát a fotopolimer kristálytani adatainak ismeretében az oligomerek átlagos mérete becsülhető. A szerkezeti modell alapján a HPLC-vel detektált csúcsok nagy részét azonosítani tudtuk. I/4. Megállapítottuk, hogy mind a rácsállandó, mind a kioldható oligomerek mennyisége és minősége a preparálási hőmérséklet függvénye. Alacsony polimerizációs hőmérséklet esetén jobban összehúzódik a kristályrács, amit a nagyobb méretű, rosszul oldódó oligomerek keletkezése okoz. A hőmérséklet emelésével a polimerizációs reakciók mellett jelentős szerepet kapnak a kompetitív bomlások, így kisebb, oldódó oligomerek keletkeznek, amik képződésekor a rácsállandó kevésbé csökken. A HPLC-vel detektált trimerek aránya függ a polimerizációs hőmérséklettől: C polimerizációs hőmérsékleten a kinetikai kontroll alapján a 120 -os szerkezetű, míg magas hőmérsékletű szintézis esetén a termodinamikailag stabilabb, zárt háromszög szerkezetű trimer keletkezett. II. Fullerén kubán szupramolekuláris rendszer II/1. Elsőként állítottuk elő a C 60, C 70, C 76 és C 84 kubánnal alkotott 1:1 sztöchiometriájú heteromolekuláris kristályait. A keletkezés fő hajtóereje a kiegészítő felületek közötti molekuláris felismerés: a konkáv kubán és konvex fullerén felületek tökéletesen illeszkednek egymáshoz. II/2. Megállapítottuk, hogy az előállított fullerén-kubán heteromolekuláris kristályoknak bizonyos hőmérséklet-tartományban speciális, ún. rotor-sztátor jellege van. A fullerének forgását a beépült kubán molekulák nem zavarják, a kubánok viszont rendezetten állnak. A forgó és álló molekulák váltakozása a kristályon belül új sajátság, különbözik mind az orientációsan rendezett, mint a plasztikus kristályoktól, ezért a rendszert rotor-sztátor kristálynak neveztük el. II/3. Az C 60 -kubán és C 70 -kubán rendszerekben több fázisátalakulást is kimutattunk. A C 60 -kubán kristályok szerkezete szobahőmérsékleten lapcentrált köbös. Kimutattuk, hogy a rendszer egy elsőrendű fázisátalakulás során 140 K-en 5

6 rombossá alakul. Mivel ebben a szerkezetben a molekulák már orientációsan rendezetten állnak, a rotor-sztátor sajátság megszűnik. Megállapítottuk, hogy a C 70 -kubán szobahőmérsékleten tetragonális kristályszerkezete 375 K-en lapcentrált köbössé alakul. Mindkét szerkezet forgó fullerénekből és álló kubánokból épül fel. A C 70 -ek forgása 150 K-en korlátozódik, aminek következtében a tetragonális szerkezet monoklinná alakul. II/4. Kimutattuk, hogy a fullerén-kubán molekulakristályokban magas hőmérsékleten egyfázisú topokémiai reakció megy végbe, amely során igen stabil kopolimerek keletkeznek. Ezzel újabb anyagcsaládot állítottunk elő. Megállapítottuk, hogy a tiszta kubán kristályokban történő unimolekuláris izomerizáció a fullerén-kubán rendszerekben is végbemegy, aminek a következtében a keletkező reaktív intermedierek a fullerénekkel reakcióba lépnek. A keletkezett kopolimerek magas hőmérsékletig stabilak, bomlásuk C között zajlik le. A végtermék 99% szénből álló, amorf szerkezetű anyag II/5. Felállítottunk egy modellt, aminek segítségével a különböző fullerén-kubán molekulakristályok szerkezete megtervezhető. A tiszta fullerének rácsparamétereinek ismeretében a kubánnal alkotott kristályaik kristályszerkezeti adatai számolhatók. Ez alapján megállapítottuk, hogy C 86 -nál kisebb méretű fullerének esetében rotor-sztátor rendszer alakul ki. C 86 -nál nagyobb fullerének esetében pedig olyan klatrátok keletkeznek, amiben a kubánok mozgási lehetősége a rácsállandó növekedésével egyre nő, így plasztikus kristályok képződnek. 6

7 Tudományos közleményeim listája A dolgozathoz kapcsolódó, referált folyóiratban megjelent cikkeim 1. S. Pekker, K. Kamarás, É. Kováts, T. Pusztai, G. Oszlányi: Soluble Photopolymer: Isolation of cycloadduct oligomers from the phototransformed C 60, Synthetic Metals, 121, 1109 (2001) 2. S. Pekker, É. Kováts, K. Kamarás, T. Pusztai, G. Oszlányi: Diffusionless solid state reactions in C 60 and its supramolecular derivatives: Photopolymerization and host-guest cycloaddition, Synthetic Metals, , 685 (2003). 3. É. Kováts, S. Pekker: Separation of the photo-oligomers of C60, Fullerenes, Nanotubes and Carbon Nanostructures, 13, 471 (2005) 4. É. Kováts, G. Oszlányi and S. Pekker: Structure of the Crystalline C 60 Photopolymer and the Isolation of Its Cycloadduct Components, J. Phys. Chem. B, 109, (2005) 5. S. Pekker, É. Kováts, G. Oszlányi, G. Bényei, G. Klupp, G. Bortel, I. Jalsovszky, E. Jakab, F. Borondics, K. Kamarás, M. Bokor, G. Kriza, K. Tompa, G. Faigel: Rotor-Stator Molecular Crystals of Fullerenes with Cubane, Nature Materials, 4, 764 (2005) 6. É. Kováts, G. Klupp, E. Jakab, Á. Pekker, K. Kamarás, I. Jalsovszky, S. Pekker: Topochemical copolymerization of fullerenes with cubane in their rotor-stator phases, Phys. Stat. Sol. B, elfogadva 7. G. Bortel, G. Faigel, É. Kováts, G. Oszlányi, S. Pekker: Structural study of C 60 and C 70 cubane, Phys. Stat. Sol. B, elfogadva 8. S. Pekker, É. Kováts, G. Oszlányi, Gy. Bényei, G. Klupp, G. Bortel, I. Jalsovszky, E. Jakab, F. Borondics, K. Kamarás, G. Faigel: Rotor-stator phases of fullerenes with cubane derivatives: A novel family of heteromolecular crystals, Phys. Stat. Sol. B, elfogadva 9. C.A. Kuntscher, S. Frank, K. Kamarás, G. Klupp, É. Kováts, S. Pekker, Gy. Bényei, and I. Jalsovszky: Pressure-dependent infrared spectroscopy on the fullerene rotor-stator compound C 60 -C 8 H 8, Phys. Stat. Sol. B, elfogadva 7

8 A dolgozathoz kapcsolódó, konferencia kiadványban megjelent cikkeim 1. S. Pekker, K. Kamarás, É. Kováts, T. Pusztai, G. Oszlányi: Isolation and structure of fullerene photodimer, C 120, AIP Conference Proceedings, 591, 37 (2001) 2. É. Kováts, S. Pekker: HPLC separation of soluble (C 60 ) n oligomers from fullerene photopolymer, AIP Conference Proceedings, 685, 46 (2003) A dolgozathoz kapcsolódó poszterek 1. É. Kováts, S. Pekker: HPLC separation of soluble (C 60 ) n oligomers from fullerene photopolymer, IWEPNM2003, Kirchberg, Austria, G. Klupp, K. Kamarás, É. Kováts, S. Pekker, T. Pusztai, Z.-T. Zhu, V. C. Long, J. L. Musfeldt, G. B. Adams, J. B. Page: Vibrational spectroscopy of C 60 photopolymer, 1st SIWAN, Szeged, É. Kováts, G. Oszlányi, T. Pusztai, K. Kamarás, G. Klupp, S. Pekker: Large scale photopolymerization of C 60, 1st SIWAN, Szeged, É. Kováts, S. Pekker: Separation of the photo-oligomers of C 60, EMRS 2004 Spring Meeting, Strasbourg, France, É. Kováts, G. Klupp, E. Jakab, Á. Pekker, K. Kamarás, I. Jalsovszky, S. Pekker:Topochemical copolymerization of fullerenes with cubane in their rotor-stator phases, IWEPNM2006, Kirchberg, Austria, G. Bortel, G. Faigel, É. Kováts, G. Oszlányi, S. Pekker: Structural study of C 60 and C 70 cubane, IWEPNM2006, Kirchberg, Austria, C.A. Kuntscher, S. Frank, K. Kamarás, G. Klupp, É. Kováts, S. Pekker, Gy. Bényei, and I. Jalsovszky: Pressure-dependent infrared spectroscopy on the fullerene rotor-stator compound C 60 -C 8 H 8, IWEPNM2006, Kirchberg, Austria, É. Kováts, G. Bortel, G. Oszlányi, I. Jalsovszky, S. Pekker: Formation and structure of higher fullerene-cubane crystals, ICSM 2006, Dublin, Írország, É. Kováts, G. Bortel, G. Oszlányi, B. J. Nagy, I. Jalsovszky, S. Pekker: Fullerene-cubane molecular crystals with rotor-stator properties, 1st EuCheMS, Budapest, Magyarország,

9 A dolgozathoz nem kapcsolódó, referált folyóiratban megjelent cikkeim 1. B. Todorovic-Markovic, Z. Markovic, I. Mohai, Z. Nikolic, Z. Farkas, J. Szépvölgyi, É. Kováts, P. Scheier, S. Feil: RF thermal plasma processing of fullerenes, J. Phys. D: Appl. Phys., 39, 320 (2006) A dolgozathoz nem kapcsolódó, konferencia kiadványban megjelent cikkeim 1. G. Klupp, K. Kamarás, N.M. Nemes, P. Matus, D. Quintavalle, L.F., Kiss, É. Kováts, S. Pekker and A. Jánossy: Nanosegregation in Na 2 C 60, AIP Conference Proceedings, 786, 17 (2005) 2. É. Kováts, Á. Pekker, S. Pekker, F. Borondics, K. Kamarás: Carbon nanotube films for optical absorption, NATO Science Series: II Mathematics, Physics and Chemistry (Springer), 222, 169 (2006) A dolgozathoz nem kapcsolódó poszterek 1. Á. Pekker, F. Borondics, É. Kováts, K. Kamarás, S. Pekker: Optical studies on functionalized carbon nanotube thin films, 2nd SIWAN, Szeged, Á. Pekker, F. Borondics, K. Kamarás, É. Kováts, S. Pekker, U. Schade: Optical spectra of self-supporting SWNT films, Hungarian Nanotechnology Symposium, Budapest, É. Kováts, Á. Pekker, S. Pekker, F. Borondics, K. Kamarás: Carbon nanotube films for optical absorption, NATO ASI, Sozopol, Bulgária,

KONJUGÁLT KÖTÉSŰ POLIMEREK ÉS SZÉN-NANOSZERKEZETEK I. FULLERÉNEK

KONJUGÁLT KÖTÉSŰ POLIMEREK ÉS SZÉN-NANOSZERKEZETEK I. FULLERÉNEK ÓBUDAI EGYETEM ANYAGTUDOMÁNYI SZEMINÁRIUMOK, 2014. JÚNIUS 2. PEKKER SÁNDOR MTA WIGNER SZFI KONJUGÁLT KÖTÉSŰ POLIMEREK ÉS SZÉN-NANOSZERKEZETEK I. FULLERÉNEK 2. rész: A fullerének szerkezete és tulajdonságai

Részletesebben

Fulleridsók. Vizsgáltuk továbbá egy különleges fullerénpolimer, a Mg 5 C 60 szerkezetét és optikai, illetve mágneses tulajdonságait. [7,8].

Fulleridsók. Vizsgáltuk továbbá egy különleges fullerénpolimer, a Mg 5 C 60 szerkezetét és optikai, illetve mágneses tulajdonságait. [7,8]. A kutatásnak a pályázat beadásakor megfogalmazott célja: szén nanoszerkezetek kémiai módosítása és optikai, valamint NMR spektroszkópiai vizsgálata, alapvetően teljesült, bár a hangsúlyok a tényleges munka

Részletesebben

3. Tudományos eredmények (A zárójelentésben összefoglalt közlemények sorszámát a kapcsolódó témaköröknél szögletes zárójelben tüntettük fel.

3. Tudományos eredmények (A zárójelentésben összefoglalt közlemények sorszámát a kapcsolódó témaköröknél szögletes zárójelben tüntettük fel. Részletes szakmai beszámoló a Topokémiai reakciók kristályos fullerénekben és rokon szerkezetű anyagokban című, T 046700 azonosítójú OTKA pályázat zárójelentéséhez 1. Eredeti célkitűzések A pályázat keretén

Részletesebben

Kristályos fullerénszármazékok topokémiai reakciói

Kristályos fullerénszármazékok topokémiai reakciói Kristályos fullerénszármazékok topokémiai reakciói Doktori értekezés Kováts Éva MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet Témavezető: Dr. Pekker Sándor Tudományos tanácsadó, a kémiai tudomány doktora

Részletesebben

3.1. Fullerén-kubán kokristályok szerkezete, dinamikája, fázisátalakulásai: A fullerén-kubán kokristályok nagy szimmetriájú rotor-sztátor fázisainak

3.1. Fullerén-kubán kokristályok szerkezete, dinamikája, fázisátalakulásai: A fullerén-kubán kokristályok nagy szimmetriájú rotor-sztátor fázisainak Részletes szakmai beszámoló a Fullerén-kubán rendszer rotor-sztátor fázisai és hasonló szupramolekuláris anyagok című, 72954 azonosítójú OTKA kutatási téma zárójelentéséhez 1. Eredeti célkitűzések A pályázat

Részletesebben

Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában

Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Klórbenzol lebontásának vizsgálata termikus rádiófrekvenciás plazmában Fazekas Péter Témavezető: Dr. Szépvölgyi János Magyar Tudományos Akadémia, Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai

Részletesebben

A kutatás eredményeinek összefoglalója

A kutatás eredményeinek összefoglalója A kutatás eredményeinek összefoglalója A kristályos anyagok szerkezetének ab initio meghatározásához megkerülhetetlen a krisztallográfiai fázisprobléma megoldása. Kutatásunk során erre a feladatra dolgoztunk

Részletesebben

Szén nanoszerkezetek grafén nanolitográfiai szimulációja

Szén nanoszerkezetek grafén nanolitográfiai szimulációja GYŐR Szén nanoszerkezetek grafén nanolitográfiai szimulációja Dr. László István, Dr. Zsoldos Ibolya BMGE Elméleti Fizika Tanszék, SZE Anyagtudomány és Technológia Tanszék GYŐR Motiváció, előzmény: Grafén

Részletesebben

Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban. Pergerné Klupp Gyöngyi. Matus Péter, Kamarás Katalin MTA SZFKI

Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban. Pergerné Klupp Gyöngyi. Matus Péter, Kamarás Katalin MTA SZFKI Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban Pergerné Klupp Gyöngyi Matus Péter, Kamarás Katalin MTA SZFKI Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban Tartalom 2 Bevezetés az A 3 C 60 (A = K, Rb, Cs) alkálifém-fulleridekről

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 30 Műszeres ÁSVÁNYHATÁROZÁS XXX. Műszeres ÁsVÁNYHATÁROZÁs 1. BEVEZETÉs Az ásványok természetes úton, a kémiai elemek kombinálódásával keletkezett (és ma is keletkező),

Részletesebben

Fullerének és fulleridsók:

Fullerének és fulleridsók: A kutatásnak a pályázat beadásakor megfogalmazott célja: fullerének polimerizációs reakcióinak és az ezekből előállított fullerén polimereknek a jellemzése optikai (elsősorban rezgési) és NMR spektroszkópiai

Részletesebben

MTA AKI Kíváncsi Kémikus Kutatótábor Kétdimenziós kémia. Balogh Ádám Pósa Szonja Polett. Témavezetők: Klébert Szilvia Mohai Miklós

MTA AKI Kíváncsi Kémikus Kutatótábor Kétdimenziós kémia. Balogh Ádám Pósa Szonja Polett. Témavezetők: Klébert Szilvia Mohai Miklós MTA AKI Kíváncsi Kémikus Kutatótábor 2 0 1 6. Kétdimenziós kémia Balogh Ádám Pósa Szonja Polett Témavezetők: Klébert Szilvia Mohai Miklós A műanyagok és azok felületi kezelése Miért népszerűek napjainkban

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 6 KRISTÁLYTAN VI. A KRIsTÁLYOs ANYAG belső RENDEZETTsÉGE 1. A KRIsTÁLYOs ÁLLAPOT A szilárd ANYAG jellemzője Az ásványok néhány kivételtől eltekintve kristályos

Részletesebben

Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok

Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok Kerámia, üveg és fém-kerámia implantátumok Bagi István BME MTAT Bevezetés Kerámiák csoportosítása teljesen tömör bioinert porózus bioinert teljesen tömör bioaktív oldódó Definíciók Bioinert a szomszédos

Részletesebben

Szén nanoszerkezetek előállítása és spektroszkópiás vizsgálata

Szén nanoszerkezetek előállítása és spektroszkópiás vizsgálata Szén nanoszerkezetek előállítása és spektroszkópiás vizsgálata munkabeszámoló Németh Katalin Témavezető: Kamarás Katalin 2011. június 9. Áttekintés Szén nanocsövek - kovalens oldalfal-funkcionalizálás

Részletesebben

Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése

Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése P. Jenei a, E.Y. Yoon b, J. Gubicza a, H.S. Kim b, J.L. Lábár a,c, T. Ungár a a Department of Materials Physics, Eötvös Loránd University,

Részletesebben

AZ ACETON ÉS AZ ACETONILGYÖK NÉHÁNY LÉGKÖRKÉMIAILAG FONTOS ELEMI REAKCIÓJÁNAK KINETIKAI VIZSGÁLATA

AZ ACETON ÉS AZ ACETONILGYÖK NÉHÁNY LÉGKÖRKÉMIAILAG FONTOS ELEMI REAKCIÓJÁNAK KINETIKAI VIZSGÁLATA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Fizikai Kémia Tanszék Ph.D. értekezés tézisei AZ ACETON ÉS AZ ACETONILGYÖK NÉHÁNY LÉGKÖRKÉMIAILAG FONTOS ELEMI REAKCIÓJÁNAK KINETIKAI VIZSGÁLATA Készítette

Részletesebben

Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása

Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása P. Jenei a, E.Y. Yoon b, J. Gubicza a, H.S. Kim b, J.L. Lábár a,c, T. Ungár a a Anyagfizikai Tanszék,

Részletesebben

Reakciókinetika. Általános Kémia, kinetika Dia: 1 /53

Reakciókinetika. Általános Kémia, kinetika Dia: 1 /53 Reakciókinetika 9-1 A reakciók sebessége 9-2 A reakciósebesség mérése 9-3 A koncentráció hatása: a sebességtörvény 9-4 Nulladrendű reakció 9-5 Elsőrendű reakció 9-6 Másodrendű reakció 9-7 A reakciókinetika

Részletesebben

TÖBBKOMPONENS RENDSZEREK FÁZISEGYENSÚLYAI IV.

TÖBBKOMPONENS RENDSZEREK FÁZISEGYENSÚLYAI IV. TÖBBKOMPONENS RENDSZEREK FÁZISEGYENSÚLYAI IV. TÖBBFÁZISÚ, TÖBBKOMPONENS RENDSZEREK Kétkomponens szilárd-folyadék egyensúlyok Néhány fogalom: - olvadék - ötvözetek - amorf anyagok Állapotok feltüntetése:

Részletesebben

Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei. Muskotál Adél. Dr. Vonderviszt Ferenc

Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei. Muskotál Adél. Dr. Vonderviszt Ferenc Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei Készítette: Muskotál Adél Környezettudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Vonderviszt Ferenc egyetemi tanár Pannon Egyetem Műszaki

Részletesebben

Bevezetés az anyagtudományba III. előadás

Bevezetés az anyagtudományba III. előadás Bevezetés az anyagtudományba III. előadás 2010. február 18. Kristályos és s nem-krist kristályos anyagok A kristályos anyag atomjainak elrendeződése sok atomnyi távolságig, a tér mindhárom irányában periodikusan

Részletesebben

Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév

Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév Készült: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékén 2012.12.17. Összeállította Szilvágyi Gábor PhD hallgató Tartalomjegyzék Orgován

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása Oktatási Hivatal I. FELADATSOR Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása 1. B 6. E 11. A 16. E 2. A 7. D 12. A 17. C 3. B 8. A 13. A 18. C

Részletesebben

Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása

Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 1 1 A rendszer fogalma A körülöttünk levő anyagi világot atomok, ionok, molekulák építik

Részletesebben

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont

Részletesebben

10. előadás Kőzettani bevezetés

10. előadás Kőzettani bevezetés 10. előadás Kőzettani bevezetés Mi a kőzet? Döntően nagy földtani folyamatok során képződik. Elsősorban ásványok keveréke. Kőzetalkotó ásványok építik fel. A kőzetalkotó komponensek azonban nemcsak ásványok,

Részletesebben

HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA

HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA HIDROFIL HÉJ KIALAKÍTÁSA POLI(N-IZOPROPIL-AKRILAMID) MIKROGÉL RÉSZECSKÉKEN Róth Csaba Témavezető: Dr. Varga Imre Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest Természettudományi Kar Kémiai Intézet 2015. december

Részletesebben

Hidrogénezett amorf Si és Ge rétegek hőkezelés okozta szerkezeti változásai

Hidrogénezett amorf Si és Ge rétegek hőkezelés okozta szerkezeti változásai Hidrogénezett amorf Si és Ge rétegek hőkezelés okozta szerkezeti változásai Csík Attila MTA Atomki Debrecen Vizsgálataink célja Amorf Si és a-si alapú ötvözetek (pl. Si-X, X=Ge, B, Sb, Al) alkalmazása:!

Részletesebben

Félmerev és flexibilis molekulák rezgési-forgási állapotainak kvantumkémiai számítása és jellemzése

Félmerev és flexibilis molekulák rezgési-forgási állapotainak kvantumkémiai számítása és jellemzése Doktori értekezés tézisei Fábri Csaba Félmerev és flexibilis molekulák rezgési-forgási állapotainak kvantumkémiai számítása és jellemzése Témavezető Prof. Dr. Császár Attila Molekulaszerkezet és Dinamika

Részletesebben

KÉSEI MEGEMLÉKEZÉS SOMOGYI ANTALRÓL

KÉSEI MEGEMLÉKEZÉS SOMOGYI ANTALRÓL Ha ebbôl kiemeljük a kubán 1224 cm 1 -nél lévô elnyelési vonalát (3. ábra), és a különbözô hômérsékleten szemügyre vesszük látható, hogy 140 K környékén figyelhetô meg az átalakulás. Továbbá észrevehetô,

Részletesebben

Modern Fizika Labor. A mérés száma és címe: A mérés dátuma: Értékelés: Infravörös spektroszkópia. A beadás dátuma: A mérést végezte:

Modern Fizika Labor. A mérés száma és címe: A mérés dátuma: Értékelés: Infravörös spektroszkópia. A beadás dátuma: A mérést végezte: Modern Fizika Labor A mérés dátuma: 2005.10.26. A mérés száma és címe: 12. Infravörös spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 2005.11.09. A mérést végezte: Orosz Katalin Tóth Bence 1 A mérés során egy

Részletesebben

American Society of Materials. Szilárdtestek. Fullerének (C atomok, sokszögek) zárt gömb, tojás cső (egy és többrétegű)

American Society of Materials. Szilárdtestek. Fullerének (C atomok, sokszögek) zárt gömb, tojás cső (egy és többrétegű) Szilárdtestek Fullerének (C atomok, sokszögek) zárt gömb, tojás cső (egy és többrétegű) csavart alakzatok (spirál, tórusz, stb.) egyatomos vastagságú sík, grafén (0001) Amorf (atomok geometriai rend nélkül)

Részletesebben

A kémiatanári zárószigorlat tételsora

A kémiatanári zárószigorlat tételsora 1. A. tétel A kémiatanári zárószigorlat tételsora Kémiai alapfogalmak: Atom- és molekulatömeg, anyagmennyiség, elemek és vegyületek elnevezése, jelölése. Kémiai egyenlet, sztöchiometria. A víz jelentősége

Részletesebben

Vázlatos tartalom. Szerkezet jellemzése és vizsgálata Szilárdtestek elektronszerkezete Rácsdinamika Transzportjelenségek Mágneses tulajdonságok

Vázlatos tartalom. Szerkezet jellemzése és vizsgálata Szilárdtestek elektronszerkezete Rácsdinamika Transzportjelenségek Mágneses tulajdonságok Szilárdtestfizika Kondenzált Anyagok Fizikája Vázlatos tartalom Szerkezet jellemzése és vizsgálata Szilárdtestek elektronszerkezete Rácsdinamika Transzportjelenségek Mágneses tulajdonságok 2 Szerkezet

Részletesebben

Polimer nanokompozitok; előállítás, szerkezet és tulajdonságok

Polimer nanokompozitok; előállítás, szerkezet és tulajdonságok Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műanyag- és Gumiipari Tanszék Polimer nanokompozitok; előállítás, szerkezet és tulajdonságok PhD értekezés tézisei Készítette: Pozsgay András György Témavezető:

Részletesebben

Mágnesség és elektromos vezetés kétdimenziós

Mágnesség és elektromos vezetés kétdimenziós Mágnesség és elektromos vezetés kétdimenziós molekulakristályokban Jánossy András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Intézet, Fizika Tanszék Kondenzált Anyagok MTA-BME Kutatócsoport

Részletesebben

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális

Részletesebben

Kémia az abszolút nullától több ezer fokig. Magyarfalvi Gábor Alkímia ma február 23.

Kémia az abszolút nullától több ezer fokig. Magyarfalvi Gábor Alkímia ma február 23. Kémia az abszolút nullától több ezer fokig Magyarfalvi Gábor Alkímia ma 2012. február 23. A kémikusokat az összekapcsolódó atomok viselkedése érdekli, amit a hőmérséklet nagyban befolyásol Mit befolyásol

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZILÁRDTESTFIZIKAI ÉS OPTIKAI KUTATÓINTÉZET (MTA SZFKI)

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZILÁRDTESTFIZIKAI ÉS OPTIKAI KUTATÓINTÉZET (MTA SZFKI) MTA SZFKI Fémkutatási Osztály (1972: Fémfizikai O.) Tudományos osztályvezető (1995 óta): BAKONYI Imre (MTA Doktora) Fő tevékenység: szilárdtestfizikai és anyagtudományi kísérleti alapkutatás fémek, fémhidridek,

Részletesebben

Fázisátalakulások. A víz fázisai. A nem közönséges (II-VIII) jég kristálymódosulatok csak több ezer bar nyomáson jelentkeznek.

Fázisátalakulások. A víz fázisai. A nem közönséges (II-VIII) jég kristálymódosulatok csak több ezer bar nyomáson jelentkeznek. Fázisátalakulások A víz fázisai. A nem közönséges (II-VIII) jég kristálymódosulatok csak több ezer bar nyomáson jelentkeznek. Fából vaskarika?? K Vizes kalapács Ha egy tartályban a folyadék fölötti térrészből

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1) Vizsgáltak-e más bolygóról származó mintát földi laboratóriumban? Ha igen, honnan származik?

Részletesebben

Folyadékok. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok

Folyadékok. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok Folyadékok víz Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok 1 saját térfogat nincs saját alak/folyékony nincsenek belső nyíróerők

Részletesebben

AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA. Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola

AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA. Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA Doktori (PhD) értekezés tézisei Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Konzulens: Dr. Molnár Ágnes tudományos főmunkatárs Pannon Egyetem

Részletesebben

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok november 11. 19:30 ELTE TTK Konferenciaterem Dr. Ahmed Hassan Zewail: Science

Részletesebben

Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD

Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD Vezető kutató: Farkas Viktor TKA azonosító: 71817 típus: PD Szakmai beszámoló A pályázat kutatási tervében kiroptikai-spektroszkópiai mérések illetve kromatográfiás vizsgálatok, ezen belül királis HPLC-oszloptöltet

Részletesebben

A SZTE KDI képzési terve

A SZTE KDI képzési terve A SZTE KDI képzési terve (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre) Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika,

Részletesebben

Kinetika. Általános Kémia, kinetika Dia: 1 /53

Kinetika. Általános Kémia, kinetika Dia: 1 /53 Kinetika 15-1 A reakciók sebessége 15-2 Reakciósebesség mérése 15-3 A koncentráció hatása: a sebességtörvény 15-4 Nulladrendű reakció 15-5 Elsőrendű reakció 15-6 Másodrendű reakció 15-7 A reakció kinetika

Részletesebben

Poliaddíció. Polimerek kémiai reakciói. Poliaddíciós folyamatok felosztása. Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben

Poliaddíció. Polimerek kémiai reakciói. Poliaddíciós folyamatok felosztása. Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben Polimerek kémiai reakciói 6. hét Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben Poliaddíció bi- vagy polifunkciós monomerek lépésenkénti összekapcsolódása: dimerek, trimerek oligomerek

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

Folyadékok. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok.

Folyadékok. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok. Folyadékok folyékony nincs saját alakja szilárd van saját alakja (deformálás után úgy marad, nem (deformálás után visszaalakul, mert ébrednek benne visszatérítő nyíróerők) visszatérítő nyíróerők léptek

Részletesebben

1. változat. 4. Jelöld meg azt az oxidot, melynek megfelelője a vas(iii)-hidroxid! A FeO; Б Fe 2 O 3 ; В OF 2 ; Г Fe 3 O 4.

1. változat. 4. Jelöld meg azt az oxidot, melynek megfelelője a vas(iii)-hidroxid! A FeO; Б Fe 2 O 3 ; В OF 2 ; Г Fe 3 O 4. 1. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:

Részletesebben

Talaj szervesanyagai: Humusz? SOM? Szerves szén? Jakab Gergely

Talaj szervesanyagai: Humusz? SOM? Szerves szén? Jakab Gergely Talaj szervesanyagai: Humusz? SOM? Szerves szén? Jakab Gergely jakab.gergely@csfk.mta.hu Humusz Mezőgazdaság A talaj sajátos és egyik fontos alkotóeleme: az a szerves anyag a talajban, amely átesett a

Részletesebben

6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.

6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2. 6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen

Részletesebben

Polimerek alkalmazástechnikája BMEGEPTAGA4

Polimerek alkalmazástechnikája BMEGEPTAGA4 Polimerek alkalmazástechnikája BMEGEPTAGA4 2015. október 21. Dr. Mészáros László A gyártástechnológia hatása PA 6 esetén 2 Gyártástechnológia Szakítószilárdság [MPa] Extrudálás 50 65 Tömbpolimerizáció

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉN-, NITROGÉN- ÉS OXIGÉNTARTALMÚ VEGYÜLETEK GÁZKROMATOGRÁFIÁS ELEMZÉSE SZÉNHIDROGÉN-MÁTRIXBAN Készítette STUMPF ÁRPÁD okl. vegyész az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi

Részletesebben

GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL

GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI- ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: MOLNÁR ESZTER OKL. ÉLELMISZERMÉRNÖK TÉMAVEZETŐ:

Részletesebben

KARBON SZÁLLAL ERŐSÍTETT ALUMÍNIUM MÁTRIXÚ KOMPOZITOK AL/C HATÁRFELÜLETÉNEK JELLEMZÉSE

KARBON SZÁLLAL ERŐSÍTETT ALUMÍNIUM MÁTRIXÚ KOMPOZITOK AL/C HATÁRFELÜLETÉNEK JELLEMZÉSE Ph.D. értekezés tézisei KARBON SZÁLLAL ERŐSÍTETT ALUMÍNIUM MÁTRIXÚ KOMPOZITOK AL/C HATÁRFELÜLETÉNEK JELLEMZÉSE Magyar Anita okl. anyagmérnök Tudományos vezető: Dr. Gácsi Zoltán egyetemi docens Kerpely

Részletesebben

Határfelületi jelenségek. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 3. Általános anyagszerkezeti ismeretek. N m J 2

Határfelületi jelenségek. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 3. Általános anyagszerkezeti ismeretek. N m J 2 Határelületi jelenségek 1. Felületi eszültség Fogorvosi anyagtan izikai alapjai 3. Általános anyagszerkezeti ismeretek Határelületi jelenségek Kiemelt témák: elületi eszültség adhézió nedvesítés ázis ázisdiagramm

Részletesebben

A fény tulajdonságai

A fény tulajdonságai Spektrofotometria A fény tulajdonságai A fény, mint hullámjelenség (lambda) (nm) hullámhossz (nű) (f) (Hz, 1/s) frekvencia, = c/ c (m/s) fénysebesség (2,998 10 8 m/s) (σ) (cm -1 ) hullámszám, = 1/ A amplitúdó

Részletesebben

Összefoglaló a GOP-1.3.1.-11/A-2011-0164-es kutatásfejlesztési projektről.

Összefoglaló a GOP-1.3.1.-11/A-2011-0164-es kutatásfejlesztési projektről. Összefoglaló a GOP-1.3.1.-11/A-2011-0164-es kutatásfejlesztési projektről. Old. 1 Kutatás célja Nyolcatomos kén alkalmazása hőenergia tárolására, villamos energia előállítása céljából. Koncentrált nap

Részletesebben

Platóni ideális testek a szerves kémiában. Jalsovszky István ELTE Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék

Platóni ideális testek a szerves kémiában. Jalsovszky István ELTE Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék Platóni ideális testek a szerves kémiában Jalsovszky István ELTE Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék Niels Bohr gondolatai a nyelvről és a természettudományról* A tudomány két mozzanatból tevődik össze:

Részletesebben

VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALOIDOK

VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALOIDOK VILÁGÍTÓ GYÓGYHATÁSÚ ALKALIDK Biczók László, Miskolczy Zsombor, Megyesi Mónika, Harangozó József Gábor MTA Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet Hordozóanyaghoz kötődés fluoreszcenciás

Részletesebben

Nukleinsav bázis-származékok és modellpeptidek szerkezetének és önszerveződésének vizsgálata

Nukleinsav bázis-származékok és modellpeptidek szerkezetének és önszerveződésének vizsgálata TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1. 2012. május 31. 1. Az elemi téma megnevezése Nukleinsav bázis-származékok és modellpeptidek szerkezetének és önszerveződésének

Részletesebben

LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA

LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA LABORATÓRIUMI PIROLÍZIS ÉS A PIROLÍZIS-TERMÉKEK NÉHÁNY JELLEMZŐJÉNEK VIZSGÁLATA TOLNERLászló -CZINKOTAImre -SIMÁNDIPéter RÁCZ Istvánné - SOMOGYI Ferenc Mit vizsgáltunk? TSZH - Települési szilárd hulladék,

Részletesebben

A POLIELEKTROLIT/TENZID ASSZOCIÁCIÓ SZABÁLYOZÁSA NEMIONOS TENZIDEK ÉS POLIMEREK SEGÍTSÉGÉVEL

A POLIELEKTROLIT/TENZID ASSZOCIÁCIÓ SZABÁLYOZÁSA NEMIONOS TENZIDEK ÉS POLIMEREK SEGÍTSÉGÉVEL Doktori értekezés tézisei A POLIELEKTROLIT/TENZID ASSZOCIÁCIÓ SZABÁLYOZÁSA NEMIONOS TENZIDEK ÉS POLIMEREK SEGÍTSÉGÉVEL FEGYVER EDIT Témavezető: Dr. Mészáros Róbert, egyetemi docens Kémia Doktori Iskola

Részletesebben

Biomassza anyagok vizsgálata termoanalitikai módszerekkel

Biomassza anyagok vizsgálata termoanalitikai módszerekkel Biomassza anyagok vizsgálata termoanalitikai módszerekkel Készítette: Patus Eszter Nagykanizsa, Batthyány Lajos Gimnázium Témavezető: Sebestyén Zoltán 2010. júl. 2. Mit is vizsgáltunk? Biomassza: A Földön

Részletesebben

8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.

8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. 8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

Az SZTE KDI képzési terve

Az SZTE KDI képzési terve Az SZTE KDI képzési terve Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika, felület- és anyagtudomány 6. Komplex

Részletesebben

Anyagok az energetikában

Anyagok az energetikában Anyagok az energetikában BMEGEMTBEA1, 6 krp (3+0+2) Környezeti tényezők hatása, időfüggő mechanikai tulajdonságok Dr. Tamás-Bényei Péter 2018. szeptember 19. Ütemterv 2 / 20 Dátum 2018.09.05 2018.09.19

Részletesebben

Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása

Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 4. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet 1 Bevezetés: Gyógyszerhatóanyagok a környezetben

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 17. Folyadékkristályok

Modern Fizika Labor. 17. Folyadékkristályok Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. okt. 11. A mérés száma és címe: 17. Folyadékkristályok Értékelés: A beadás dátuma: 2011. okt. 23. A mérést végezte: Domokos Zoltán Szőke Kálmán Benjamin

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149

Részletesebben

Diffúzió. Diffúzió sebessége: gáz > folyadék > szilárd (kötőerő)

Diffúzió. Diffúzió sebessége: gáz > folyadék > szilárd (kötőerő) Diffúzió Diffúzió - traszportfolyamat (fonon, elektron, atom, ion, hőmennyiség...) Elektromos vezetés (Ohm) töltés áram elektr. potenciál grad. Hővezetés (Fourier) energia áram hőmérséklet különbség Kémiai

Részletesebben

Zárójelentés. D 048594 ny. számú posztdoktori kutatási szerződés

Zárójelentés. D 048594 ny. számú posztdoktori kutatási szerződés Zárójelentés D 048594 ny. számú posztdoktori kutatási szerződés Témavezető: Dr. Csík Attila Vezető kutató: Dr. Beke Dezső Kutatási téma címe: Határfelületek kialakulása és mozgásuk vizsgálata nanoskálán

Részletesebben

A templát reakciók. Template Reactions

A templát reakciók. Template Reactions A templát reakciók Template Reactions ifj. Dr. VÁRHELYI Csaba 1, Dr. PKL György 2, Dr. LIPTAY György 2, Dr. MAJDIK Kornélia 1, Dr. FARKAS György 1, Dr. VÁRHELYI Csaba 1 1 Babeş-Bolyai Tudományegyetem,

Részletesebben

Allotróp módosulatok

Allotróp módosulatok Allotróp módosulatok Egy elem azonos halmazállapotú, de eltérő molekula- vagy kristályszerkezetű változatai. Created by Michael Ströck (mstroeck) CC BY-SA 3.0 A szén allotróp módosulatai: a) Gyémánt b)

Részletesebben

AZ ATOMIUM. Ezt a kilencelemű képzeletbeli kockát térben sokszor egymáshoz fűzve kapjuk a kristályrácsot.

AZ ATOMIUM. Ezt a kilencelemű képzeletbeli kockát térben sokszor egymáshoz fűzve kapjuk a kristályrácsot. AZ ATOMIUM Az Európai Unió gyökerei hat állam - Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nyugat-Németország, Olaszország - által 1951-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösségig és az 1957-ben

Részletesebben

Modern Fizika Labor. 12. Infravörös spektroszkópia. Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 04. A mérés száma és címe: Értékelés:

Modern Fizika Labor. 12. Infravörös spektroszkópia. Fizika BSc. A mérés dátuma: okt. 04. A mérés száma és címe: Értékelés: Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 011. okt. 04. A mérés száma és címe: 1. Infravörös spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 011. dec. 1. A mérést végezte: Domokos Zoltán Szőke Kálmán Benjamin

Részletesebben

Versenyző rajtszáma: 1. feladat

Versenyző rajtszáma: 1. feladat 1. feladat / 5 pont Jelölje meg az alábbi vegyület valamennyi királis szénatomját, és adja meg ezek konfigurációját a Cahn Ingold Prelog (CIP) konvenció szerint! 2. feladat / 6 pont 1887-ben egy orosz

Részletesebben

Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája

Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (limitációk) Fókusz Légzsák (Air-Bag Systems) kémiája Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gáz egyenlet és általánosított gáz egyenlet 5-4 A tökéletes gáz egyenlet alkalmazása 5-5 Gáz halmazállapotú reakciók

Részletesebben

5. Laboratóriumi gyakorlat

5. Laboratóriumi gyakorlat 5. Laboratóriumi gyakorlat HETEROGÉN KÉMIAI REAKCIÓ SEBESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A CO 2 -nak vízben történő oldódása és az azt követő egyensúlyra vezető kémiai reakció az alábbi reakcióegyenlettel írható le:

Részletesebben

A kálium-lítium-niobát kristály tulajdonságai és hibaszerkezete

A kálium-lítium-niobát kristály tulajdonságai és hibaszerkezete A kálium-lítium-niobát kristály tulajdonságai és hibaszerkezete Doktori disszertáció Tézisei PTE TTK Fizika Doktori Iskola Nemlineáris optika és spektroszkópia program MTA Wigner FK SZFI Témavezető: Kovács

Részletesebben

Fémorganikus kémia 1

Fémorganikus kémia 1 Fémorganikus kémia 1 A fémorganikus kémia tárgya a szerves fémvegyületek előállítása, szerkezetvizsgálata és kémiai reakcióik tanulmányozása A fémorganikus kémia fejlődése 1760 Cadet bisz(dimetil-arzén(iii))-oxid

Részletesebben

TANULÁSTÁMOGATÓ KÉRDÉSEK AZ 2.KOLLOKVIUMHOZ

TANULÁSTÁMOGATÓ KÉRDÉSEK AZ 2.KOLLOKVIUMHOZ TANULÁSTÁMOGATÓ KÉRDÉSEK AZ 2.KOLLOKVIUMHOZ Vas-karbon diagram: A vas olvadáspontja: a) 1563 C. b) 1536 C. c) 1389 C. Mennyi a vas A1-el jelölt hőmérséklete? b) 1538 C. Mennyi a vas A2-el jelölt hőmérséklete?

Részletesebben

Karbon nanostruktúrák Anyagmérnök alapképzés Nanotechnológiai szakirány kötelező tárgy

Karbon nanostruktúrák Anyagmérnök alapképzés Nanotechnológiai szakirány kötelező tárgy Karbon nanostruktúrák Anyagmérnök alapképzés Nanotechnológiai szakirány kötelező tárgy Tantárgyi kommunikációs dosszié (TKD) Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Kémiai Intézet Miskolc, 2014. 1.

Részletesebben

41. ábra A NaCl rács elemi cellája

41. ábra A NaCl rács elemi cellája 41. ábra A NaCl rács elemi cellája Mindkét rácsra jellemző, hogy egy tetszés szerint kiválasztott pozitív vagy negatív töltésű iont ellentétes töltésű ionok vesznek körül. Különbség a közvetlen szomszédok

Részletesebben

1.7. Felületek és katalizátorok

1.7. Felületek és katalizátorok Mobilitás és Környezet Konferencia Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 2012. január 23. 1.7. Felületek és katalizátorok Polimer töltőanyagként alkalmazható agyagásvány nanostruktúrák előállítása Horváth

Részletesebben

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T 1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok

Részletesebben

Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz

Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz Pórusos polimer gélek szintézise és vizsgálata és mi a közük a sörgyártáshoz Póta Kristóf Eger, Dobó István Gimnázium Témavezető: Fodor Csaba és Szabó Sándor "AKI KÍVÁNCSI KÉMIKUS" NYÁRI KUTATÓTÁBOR MTA

Részletesebben

Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kri

Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kri Ásványtani alapismeretek 3. előadás Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kristályrácsa Polimorf

Részletesebben

XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK

XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja és a Magyar Kémikusok Egyesülete rendezvénye XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK Program és előadás-összefoglalók Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza Szeged,

Részletesebben

Intra- és intermolekuláris reakciók összehasonlítása

Intra- és intermolekuláris reakciók összehasonlítása Intra- és intermolekuláris reakciók összehasonlítása Intr a- és inter molekulár is r eakciok összehasonlítása molekulán belüli reakciók molekulák közötti reakciók 5- és 6-tagú gyűrűk könnyen kialakulnak.

Részletesebben

Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása

Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 6. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet 1 Antibiotikumok a környezetben A felhasznált

Részletesebben

Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás I.

Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás I. Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás I. Halmazállapotok, fázisok Fizikai állapotváltozások (fázisátmenetek), a Gibbs-féle fázisszabály Fizikai módszerek anyagok tisztítására - Szublimáció

Részletesebben

Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval

Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval Stirling András stirling@chemres.hu Elméleti Kémiai Osztály Budapest Stirling A. (MTA Kémiai Kutatóközpont) Reakciómechanizmus szimulációból 2007.

Részletesebben

Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek

Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek Fémek törékeny/képlékeny nemesémek magas/alacsony o.p. Fogorvosi anyagtan izikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek ρ < 5 g cm 3 könnyűémek 5 g cm3 < ρ nehézémek 2 Fémek tulajdonságai

Részletesebben

Mesterséges és természetes ellenanyagokon alapuló analitikai módszerek antiepileptikumok meghatározására

Mesterséges és természetes ellenanyagokon alapuló analitikai módszerek antiepileptikumok meghatározására Mesterséges és természetes ellenanyagokon alapuló analitikai módszerek antiepileptikumok meghatározására Bereczki Andrea tézisfüzet Budapesti Mszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Általános és Analitikai

Részletesebben

Lengyel Krisztián. OH rezgések abszorpciójának vizsgálata oxidkristályokban

Lengyel Krisztián. OH rezgések abszorpciójának vizsgálata oxidkristályokban Lengyel Krisztián OH rezgések abszorpciójának vizsgálata oxidkristályokban MTA SZFKI Budapest Témavezető: Kovács László 1/34 SZTE TTK, 25. március 1. Tartalom: Bevezetés Fázisátalakulás vizsgálata LaGaO

Részletesebben