Dr. Medjanik Zoja Popova Lyudmila A GYÓGYÍTÁS TUDOMÁNYA ÉS MÛVÉSZETE SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA (SZRT)

Átírás

1 Dr. Medjanik Zoja Popova Lyudmila A GYÓGYÍTÁS TUDOMÁNYA ÉS MÛVÉSZETE SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA (SZRT) 2011

2 Dr. Medjanik Zoja

3 Dr. Medjanik Zoja Popova Lyudmila A GYÓGYÍTÁS TUDOMÁNYA ÉS MÛVÉSZETE SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA (SZRT)

4 SZERZŐI JOGOK ÉS FIGYELMEZTETÉSEK Ez a könyv a szerzõi jogról szóló törvény védelme alatt áll. A szerzõk írásos engedélye nélkül tilos lemásolni a könyvet vagy annak bármelyik részét. A könyv anyagának felhasználásakor kötelezõ utalni a forrásmûre. Ez a könyv nem tekintendõ sem orvosi tankönyvnek, sem a támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) zavarainak diagnosztizálására és gyógyítására szolgáló gyakorlati útmutatónak. A szerzõk felhívják a figyelmet arra, hogy a szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) nem szakemberek által történõ alkalmazása kárt okozhat az ember egészségének. Az SZRT veszélymentes és hatékony gyakorlati alkalmazása hosszú, speciális elõkészítést kíván, ami kötelezõ az orvosi területen dolgozók számára is. A szerzõk mostanáig nem tûzték ki célul és nem is kísérelték meg, hogy mások részére tanítsák az SZRT-t. A szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) törvényi oltalom alatt álló regisztrált védjeggyel rendelkezik és a szerzõ tulajdonában van. A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) segítségével történõ kezelési módszere a szerzõi jogról és szabadalmakról szóló törvény védelme alatt áll. Tudományos konzultáns: Dr. Popov Sz. V., a tudomány és technika doktora, a Harkovi Nemzeti Rádióelektronikai Egyetem tudományos fõmunkatársa Recenzens: Pereverzev A. Sz., a tudomány és technika érdemes mûvelõje, Ukrajna Állam-díjjal kitüntetett tudós, az orvostudományok doktora A szerzõkkel kapcsolatba lehet lépni az alábbi elérhetõségek egyikén: cím: srt2011med@gmail.com Telefonszám: ISBN Copyright Dr. Medjanik Zoja Felelõs kiadó: Dr. Medjanik Zoja Nyomdai elõkészítés: AKCIDENS REPRO, Veszprém Nyomda: OOK-Press Kft., Veszprém Felelõs vezetõ: Szathmáry Attila

5 Recenzió 5 RECENZIÓ A környezõ anyagi világra vonatkozó tudományos ismeretek összekapcsolására és szintetizálására irányuló tendenciának köszönhetõen az emberi tevékenység minden területén: nõ a tudományos-mûszaki fejlõdés tempója; és új, fejlett tudományigényes technológiák kidolgozására kerül sor. Az említett tényt szem elõtt tartva kellõ figyelmet kell fordítani erre a mûre, arra a rendkívüli jelenségre, hogy megjelent ez a tudományos kutatómunka, amit van szerencsém kommentálni. A szerzõk (akik szisztémás analitikusok, azaz a mûszaki tudományos gondolat képviselõi) ezt a munkát kifejezetten orvosi problémák tárgyalásának szentelték, nevezetesen: az ortopédia és a gerinc-ideggyógyászat, a vertebro-neurológia problémáinak a tárgyalására. Meg kell jegyezni, hogy az élet maga kényszerítette ki, hogy ilyen kutatásra sor kerüljön, mivel az említett orvostudományi szakmai irányok elméleti válsága túlságosan mély; és szemmel látható, hogy az akadémiai és a klinikai orvostudomány gyengének mutatkozik a támasztó-mozgató szervrendszer (a TMSZ) növekvõ számú megbetegedéseinek kezelésére. Az említett problémának a komolyságát mutatja: mindenekelõtt a TMSZ patológiás betegségei által okozott munkaképtelenség miatt kiesõ munkanapok óriási mennyisége; az ilyen megbetegedések krónikus lefolyása; a TMSZ-zavarok egyre fiatalabb életkorban jelentkezõ, egyre gyakoribbá váló megnyilvánulása; a patológiás rendellenességeknek a gyógyíthatatlansága annak ellenére, hogy ezeknek a legyõzésére a világ összes országában milliárdokra rúgó pénzösszeget különítenek el. Aggodalomra ad okot az is, hogy a földgolyó lakóinak többségénél a TMSZ perzisztens patológiás állapotának etiológiája és patogenezise egyáltalán nem világos. Ez a tisztázatlanság már oda vezetett, hogy az orvosok az egész világon mindenütt diagnózis felállítása helyett jobbnak látják, ha: csupán az ilyen betegségekre jellemzõ szimptómákat említik (amik között a fájdalom a legjellemzõbb); csupán feltüntetik ennek a titokzatos betegségnek a megnyilvánulási helyét, azaz csupán behatárolják. Az orvostudomány egyetlen ágazata sem ismert idáig ilyen diagnózisokat, a betegséggel szemben ekkora tehetetlenséget. Az orvostudomány ezen elméleti gyengesége miatt most mindenütt gyakorlattá vált olyan diagnózisok felállítása, mint a hátfájás, a nyakfájás stb., ami a lényeget illetõen nem tekinthetõ diagnózisnak. A dolog mára már odáig fajult, hogy: az orvostudomány arra hívja fel figyelmünket, hogy tanuljunk meg együtt élni ezzel a betegséggel; tiszteletre méltó orvostudósok a keletkezését az ember egyenes (két lábon történõ) járásával kezdték magyarázni, azt állítva, hogy az iparosodott társadalomban elkerülhetetlen ez a testi rendellenesség, ami tulajdonképpen tagadása az emberiség fejlõdésének és az evolúció értékének.

6 6 A gyógyítás tudománya és mûvészete Íme, ilyen következtetésekig lehet eljutni, ha a probléma megítélése kizárólag csak orvosi nézõpontra támaszkodik. Az ilyen ismerettudományi (gnoszeológiai) hibák oda vezették az orvostudományt, hogy elválasztotta a fájdalmat anyagi táptalajától (szubsztrátumától) és áthelyezte a problémát a központi idegrendszer patológiájának a területére, ahol ilyen zavarok fennállása esetén a legtöbbször nincs is patológiás megbetegedés (amit a szerzõk be is bizonyítottak). A tudósok, jelen könyv szerzõi is, éppen a központi idegrendszert vették vizsgálat alá. Azonban nem olyan minõségben tanulmányozták, hogy ez (az ellenõrzés alól kibújó idegrendszer) saját maga a fájdalom generátora ; hanem a maga természetes minõségében vizsgálták. Azaz úgy, mint a szervezet irányítórendszerét, és mint a szervezet összes alrendszerének: a TMSZ-nek, a vérkeringésnek, az emésztésnek stb. az irányítórendszerét. Születése pillanatától kezdve ebben a minõségben tartózkodik az ember a Földön és itt sikeresen éli le életét külsõ beavatkozás nélkül. Ezért az ember egészségi állapotát is és a betegségeit is olyan szemszögbõl kell vizsgálni, hogy szervezetét, mint bonyolult biológiai önszervezõdõ rendszert, az agy irányítja céltudatosan. A megfelelõ tudományágaknak tehát szuverén joguk az emberi szervezetet irányítás tárgyának tekinteni és ekként vizsgálni. Ha viszont a tudományokat nem alkalmazzák az emberi szervezet vizsgálatához, akkor az elõbb vagy utóbb elméleti krízisbe juttatja az orvostudományt, ami be is következett az ortopédiánál. Az említett megközelítési módot alkalmazva a szerzõknek sikerült önállóan, orvosok részvétele nélkül megtalálni a TMSZ krónikus, patológiás betegsége problémának a megoldását. Ugyanis meg voltak gyõzõdve az Általános Rendszerelmélet Tudomány nagyszerûségérõl és szépségérõl és errõl minket is meggyõztek. Ez nemcsak elméleti, de gyakorlati problémákat is képes megoldani az élet bármelyik területén annak köszönhetõen, hogy az élõ és az élettelen természeti rendszerek azonos alakúságának (izomorf) tulajdonságát alkalmazza (felhasználja). A szerzõk a TMSZ-t a maga szisztémás épségében, szisztémás egységében vizsgálták; és nem vizsgálták egymástól elválasztva, külön-külön a gerincet, a porckorongokat, az izmokat vagy a TMSZ egyéb töredékeit és elemeit. Ezzel demonstrálták a szisztémás megközelítés igazi hatalmát, óriási erejét, és sikerült felfedezniük a TMSZ szisztémás patológiás folyamatának a jelenségét. Nem lehet meghatározni a patológiás állapotok kialakulásának pillanatát, és a bekövetkezését sem lehet megakadályozni. Egyszer csak bekövetkezik, és attól kezdve kíséri az egyént egész életén át; eközben fokozatosan, kérlelhetetlenül rongálja a támasztó-mozgató szervrendszer szisztémás felépítettségét, szervezõdöttségét. Ezek a szerzõk az általános rendszerelmélet, a fizika, a szisztémás elemzés és az irányításelmélet törvényeinek a segítségével úgy tanulmányozták a TMSZ destruálódásának a mechanizmusát, mintha egy rendszer pusztulásának a mechanizmusát vizsgálták volna. Elvonatkoztattak a TMSZ konkrét patológiás betegségétõl (ezt nem vették figyelembe); ily módon felépítették a TMSZ szisztémás, organikus elváltozásainak, ezeknek benne zajló szétterülésének új elméletét, amit a TMSZ szisztémás destrukciójának neveztek el (TMSZ SZD-nek). Ilyen méretû és ekkora jelentõségû tudományos kutatómunka véghezvitelével véleményem szerint a szerzõk tudományos hõstettet hajtottak végre, amit érdeme szerint fog értékelni az akadémiai orvostudomány; mert nem csak az említett problémára vonatkozóan gazdagították a szerzõk ezt a tudományágat új problémakezelési módjukkal, hanem ennek más, égetõen fontos problémáira vonatkozóan is. Õk váltak

7 Recenzió 7 a módszer úttörõivé és õk adtak ösztönzést hasonló problémák sokaságának további kutatására. Egyáltalán nem kételkedem abban, hogy az ilyen problémákra végül is megoldások születnek majd akkor, amikor az orvosok: úgy kezdik vizsgálni az ember testét, mint egy célirány szerint vezérelt, céltudatosan irányított rendszert; ezzel feltárják és kiderítik majd számos irányítására vonatkozó kritériumát; vizsgálni kezdik azt, hogy a szervezet IR-e miként valósítja meg irányító ráhatásait. A TMSZ szisztémás destrukciójának elmélete e szervrendszer mindegyik patológiás betegségének a helyét az egységes, szisztémás destrukciós folyamatban határozza meg (ehhez a folyamathoz kapcsolja / ezzel köti össze). Ez az elmélet megmagyarázza a patológiás folyamatok keletkezését, lefolyását és kölcsönös kapcsolatait; ami azonban a legfontosabb megmutatja az ilyen betegségekkel való szembeszállás útját, amit a szerzõk meg is valósítottak a szisztémás rekonstrukciós terápia (az SZRT) formájában. Azáltal, hogy az orvostudományba bevitték a szerzõk az egzakt tudományok módszertani hozzáállását (azt a problémakezelési módot, ami a kutatás tárgyának a megengedhetõ elvonatkoztatás szintjén folyó vizsgálatát jelenti), sikerült konkrét diagnózisok nélkül, általános formában vizsgálniuk a TMSZ-t is és ennek patológiás megnyilvánulásait is. Ennek érdekében bevezették az ortopédiába a norma fogalmát, ami szinonimájával, az etalon TMSZ kifejezéssel együtt most (elsõ ízben) bekerült az ortopédiai fogalmak körébe és a TMSZ abszolút szabályos anatómiai állapotának a kifejezõjévé vált szabályos anatómiai státusz néven. Bármilyen patológiás állapotról / folyamatról van szó, az normától való eltérést jelent. A TMSZ vonatkozásában ez azt jeleni, hogy ilyen állapot fennállása esetén alábbi három jellemzõjének valamelyike (bármelyike) eltér saját etalonjától: eltérés van a szabályos térbeli konstrukciótól; ez megfelel a TMSZ legalább egy eleménél a szabályos helyzettõl való eltérésnek; eltérés áll fenn az elemek szabályos szövetösszetételénél és szabályos szövettulajdonságainál; eltérés áll fenn az elemek szabályos alakjához (szabályos formájához) képest. A szisztémás destrukció elmélete gyökerében változtatja meg az orvostudomány elképzeléseit a TMSZ sok krónikusan zajló patológiás folyamatának állítólagos gerinc eredetû keletkezésérõl, fejlõdésérõl és lefolyásáról. A szerzõk rámutatnak arra, hogy a test központi támaszának, a gerincoszlopnak a pusztulása rendszerint a TMSZ szisztémás destruktív folyamatának nem a kezdeti, hanem a befejezõ szakaszát jelenti. Ez a pusztulás nem hirtelen és nem egy üres helyen keletkezik, hanem a gerincstruktúrára nehezedõ nem-anatómiai terhelések következményének tûnik. A nem-anatómiai terhelések pedig azért lépnek fel, mert a TMSZ-elemek közötti szabályos mechanikai kapcsolatokban zavar keletkezik. A TMSZ elemeinek egy része az SZD-folyamat részévé válik, destruálódik. A belõlük képzõdött, organikusan elváltozott elemeket tartalmazó halmazok (konglomerátumok) között (a szerzõk által bevezetett új fogalmakkal mondva: az üledékes struktúrák és a hiperstruktúrák között) új patológiás mechanikai kapcsolatok jönnek létre. Ezt azonban nem úgy kell érteni, hogy a szerzõk megdöntik és teljesen felborítják a gerinc-ideggyógyászat (a vertebro-neurológia) alapjait. Az orvoslás ide vonatkozó alfejezeteiben leírt valamennyi patológiás állapot ugyanis valóban létrejöhet és létre is jönnek a TMSZ-ben mint a szabályos mechanikai státusztól való független eltérések. Ezeket azonban a szerzõk csupán töredékeknek (fragmentumoknak)

8 8 A gyógyítás tudománya és mûvészete tekintik: destrukciót indító és erõsítõ tényezõknek (IET-nek), amik elindíthatják vagy meglétük esetén erõsíthetik az egész életen keresztül állandóan ható destrukciós folyamatot. Ezt a folyamatot a TMSZ-re ható elsõ patológiás befolyás indítja be, ennek legelsõ eltérése az etalontól, azaz valamelyik IET. Ezt követõen aztán maga az SZD szüli az összes többi eltérést, amik erõsítik a TMSZ etalontól való saját eltéréseit. Ily módon létrejön egy sajátos láncreakció, amit kiegészítésként felgyorsítanak és tovább fokoznak az életben fellépõ újabb IET-k. Az ember soha nem születik tökéletesnek. Testfelépítésében mindig találhatók aszimmetriák is, ilyen vagy olyan súlyos anomáliák is; a TMSZ elemeinél és szöveteinél elõfordulhatnak nagyon lényeges fejlõdési hiányosságok is, amiket az ortopédia ír le, de lehetnek benne születéskor keletkezett traumák is. Késõbb aztán, a kisgyermek fejlõdése alatt, fellép az egyoldalú munkaorientáció következménye, ami felborítja a TMSZ szimmetriáját. Bekövetkeznek a traumák, a mikrotraumák. A TMSZ kezd hosszan tartó dinamikai és statikai terhelések hatása alá kerülni. A szervezetben kialakulhatnak anyagcserezavarok, amik feltétlenül hatással vannak a TMSZ fejlõdésére. Ezek a zavarok jelentkezhetnek gyulladással, fertõzéssel kísért megbetegedések formájában és sok más (TMSZ-re káros) rendellenesség formájában, közöttük például az öregedés természetes folyamatát jellemzõ zavarokban. Azonban az említett patológiás folyamatok teljes spektruma feltétlenül egybekapcsolódik, összeáll egy közös destrukciós folyamattá. Amikor aztán mi vizsgálni kezdjük a TMSZ-t és látjuk, hogy az etalonhoz képest már több eltérés is fennáll, akkor már nem tudjuk tisztán kiválasztani, elkülönítve meghatározni, hogy az eltérések melyike lehetett primer jellegû, ami elindította az SZD-t, és melyek lehettek ennek további fokozói. A szerzõk azt állítják, hogy mi mindig a TMSZ szisztémás destrukciójának általánossá vált eredményét látjuk, ami az izmok organikus elfajulásában ölt testet, és a TMSZ-elemek izmokhoz kapcsolódó (már destruált) más elemeinek térbeli eltolódásában nyilvánul meg. Emellett: minél több IET hat az emberre az élet során, annál súlyosabb fokozatú rongálódás keletkezik a TMSZ szerkezetében, aminek következtében valós állapota egyre jobban eltávolodik a szabályos anatómiai státusztól, az etalontól, a TMSZ ideálisan szabályos állapotától. Az SZD-elmélet feltárja és leleplezi a TMSZ tönkremenetelének mechanizmusát. Bizonyítja, hogy mindig létezik szisztémás destrukciót elindító primer tényezõ, amibõl egy is elég ahhoz, hogy a pozitív visszacsatoláson át önmagát erõsíteni kezdje és szétterjedjen az egész TMSZ-ben. Ennek a mechanizmusnak a lényege tárja fel, hogy a TMSZ céltudatos irányítását a szisztémás irányításában kell keresni (és vizsgálni). A TMSZ fõ szisztémás célja az, hogy biztosítsa saját térbeli stabilitását az erre a folyamatra irányuló energiafelhasználás minimalizálása mellett. Akár két lábon, akár négy lábon járó élõlényrõl van szó, vagyis akár függõleges, akár vízszintes helyzethez kötõdik a gerinc tartása: a test stabilitása csak az összes izom állandó összehúzásával érhetõ el, aminek operatív (azonnali) irányítása a TMSZ-IR-tõl érkezõ impulzusokkal történik. Az izmok összehúzódásának mértékétõl függ a hozzájuk kötõdõ csontelemek térbeli helyzete, amik eltolódhatnak az ízületek szabad mozgásának határain belül. Az izmok összehúzódása / összehúzása munkavégzést képviselõ folyamat, ami a szervezettõl energiaráfordítást kíván. Az energiaráfordításokat azonban a szervezet mindig törekszik minimalizálni saját továbbélése és fennmaradása érdekében. A könyvben bizonyítva van, hogy a TMSZ etalon állapotában az izmok normális feszítettségû, normális tónusú állapotban vannak, és ennek a feszességnek a fenntartása minimális energiafelhasználással történik. (A szerzõk azok, akik elsõként fogalmazták meg világosan és pontosan

9 Recenzió 9 a normális tónus fogalmát.) A TMSZ rendszerben belsõ nem-anatómiai terhelések keletkeznek, amikor bármilyen patológiás folyamatról van szó. A TMSZ-IR ezeket egy pillanat alatt kompenzálja az izomzat tónusának elváltoztatásával az egész rendszerben. Ez tulajdonképpen egy alkalmazkodási (adaptációs) folyamat. Ennek következtében az izmokban hipertónus és hipotónus lép fel, aminek nyomán az ilyen izmokkal összeköttetésben álló csontok térbelileg eltolódnak. Ha a patológiás folyamat sokáig fennmarad és nem szûnik meg, akkor a TMSZ-ben a szervezet energiájával való takarékoskodás céljából viszonylag gyorsan beindul az önszervezõdési folyamat, ami az izomszövet organikus elfajulásával zajlik és az izomzat elváltozott tónusának rögzülésében (fixációjában) nyilvánul meg. Figyelembe véve azt, hogy a TMSZ etalon állapota gyakorlatilag elérhetetlen: az ember TMSZ-ében születéstõl kezdve elkezdõdik az izmok organikus elfajulásának folyamata és a velük kapcsolatban álló csontelemeknek az eltolódása a térbeli konstrukcióban. Az önszervezõdés abból áll, hogy a stabilitását elvesztõ TMSZ kényszerül megváltoztatni aktív elemeinek (az izmainak) organikus állapotát úgy, hogy ezeket keménnyé változtatja. Ezzel a már létezõ, természetes teherviselõ elemekhez (a csontokhoz, a szalagokhoz stb.) kiegészítõ, pótlólagos teherviselõ elemeket társít, amik kiegyensúlyozott helyzetét fenntartják. Ennek az a következménye, hogy a mozgékonyság csökkenése árán sikerül megõrizni (fenntartani) a test stabilitását. Az izomszövetek destrukciója maga után vonja az idegi vezetõképesség és a véredény-rendszeri áteresztõképesség zavarát, a mikrocirkuláció és az anyagcsere rendellenességét az elfajult izmokban is és a TMSZ velük szomszédos elemeiben is. Ilyenkor vizenyõk (ödémák) keletkeznek, és pangási tünetek lépnek fel, amik kaotikusan szétterjednek és behatolnak a környezetükben található TMSZ-elemek mélyébe és teljes szélességébe. Ezek után történik az összeragadás, vagyis az ilyen zónába került anatómiai egységek mechanikai egyesülése konglomerátumokká (üledékes struktúrákká és hiperstruktúrákká), ami megzavarja a TMSZ mechanikáját. Emiatt a TMSZ-ben új, nem-anatómiai terhelések jelentkeznek, amire a TMSZ-IR újabb adaptációs és önszervezõdési reakciókkal válaszol. Mindennek nyomán a már destruált (és újabb) izmokban erõsebbé válik az elkorcsosodás, és a TMSZ elemeinél újabb térbeli eltolódások keletkeznek. Fellép tehát egy patológiás pozitív visszacsatolás, ami az SZD-folyamat erõsödéséhez és általánossá válásához vezet a TMSZ egyre nagyobb területén. Ha ekkor a rendszerre hatni kezd még egy (újabb) IET is, akkor az SZD-folyamat ugrásszerûen felerõsödik; ahol pedig eddig is jelen volt, ott súlyosabbá válik. Ily módon pont az izmok fixációja, a TMSZ önszervezõdési folyamatában létrejövõ izomrögzítés válik az SZD fõ aktivizáló tényezõjévé. A fent említettekbõl az következik, hogy az ember élete során az SZD-folyamatban egyre újabb és újabb izmok térnek át a hipertónusos vagy a hipotónusos állapotba, majd utána a TMSZ-IR parancsára organikusan elfajulnak (és nem görcsös állapotban vagy a teljes ellazulás állapotában maradnak, ahogyan azt néhány orvos gondolja). Emellett a csontelemek megváltoztatják helyzetüket az ízületek szabad mozgásterének határain belül, és közben egyre jobban elveszítik mozgékonyságukat. Végeredményben némelyiküket az organikusan elfajult izmok mereven fixálják, amit a szervezet saját erõivel nem képes visszafordítani. Ennek bebizonyításával a szerzõk teljesen elvetették azt az alaptézist (a manuális terápia alapját képezõ azon posztulátumot), ami szerint bármelyik ízületnek, például a csigolyaközti ízületeknek a funkcionális leblokkolása megfordítható. Ezzel megfosztották a manuális terápiát elméleti alapjától, és nemcsak azt bizonyították be, hogy gyakorlatilag használhatatlan, sikertelen módszer, hanem azt is,

10 10 A gyógyítás tudománya és mûvészete hogy ártalmas. Ily módon a szerzõk azok, akik elsõként vezették be az orvostudományba azt az elképzelést, hogy a TMSZ stabilitásának fenntartási folyamatában a TMSZ-IR olyan szerv, ami parancsával elváltoztatja az izmok tónusát. Ezt követõen pedig (a szervezet energiafelhasználásának minimalizálása végett) utasításaival saját maga idézi elõ az izmok organikus elfajulását, aminél a hipertónus izomkeményedésbe megy át, a hipotónus pedig izomsorvadásba (atrófiába). Ez bekövetkezhet, és, miként az esetek túlnyomó többségénél tapasztalható, valóban meg is történik a gerinc és az idegrendszer normális állapotánál is (amikor még nem áll fenn csigolya eredetû patológiás megbetegedés). Az SZD-elmélet világos, határozott elképzelést nyújt arra nézve, hogy az egész élet folyamán miként változik a TMSZ állapota: ez szisztémásan (teljes egészében) destruálódik. Lágyan, megrázkódtatások nélkül megy át az állapotok teljes során: az etalon közelitõl elindulva az egyre inkább és a még inkább destruált állapot felé. Ez idõ alatt pedig az emberi test egész konfigurációja megváltozik annak következtében, hogy az SZD-folyamatban az izmok organikusan elfajulnak, és a velük kapcsolatban lévõ csontok a helyükrõl eltolódnak: egyes testrészeknél aránytalanságok jelentkeznek és elvész a vonalak esztétikus folyamatossága. Megváltoznak az embereknél az izomtakaró fizikai tulajdonságai: többségüknél ez egyre inkább keménnyé válik, megkövesedik ; a nagyon keveset mozgó embereknél és a fekvõ betegeknél viszont ennek ellenkezõje lép fel: az izomtakaró fellazul, pépszerûvé válik. Az egyes embereknél az SZD kialakulásának és fejlõdésének tempója különbözik egymástól. Ez sok tényezõtõl függ. Ugyanakkor jelenleg a lakosság nagyobbik részénél a szisztémás destrukció fejõdési ütemének növekedési tendenciája figyelhetõ meg. Ez oda fog vezetni, hogy a Földön egyre kevesebb olyan ember marad majd, akinek TMSZe viszonylag szabályos anatómiai státuszú, hiszen ez ma már a gyermekek többségénél, a korai gyermekkortól kezdve torzulást szenved. Ez a patológiás folyamat eleinte szabálytalan alakban nyilvánul meg. Késõbb (a súlyosabb stádiumába való átmenetnél, annál, amit már az ortopédusok is kezdenek észrevenni) a meghatározása már konkrétabb diagnózisokkal nyer kifejezést; olyanokkal, mint a scoliosis, kyphosis és más testtartási rendellenesség. Nem ritka eset ma már olyan (korábban a felnõttek betegségének számító) patológiás elváltozások és kórképek megjelenése gyermekeknél, mint: a csigolyaközti porckorongok és az ízületek betegsége, sõt: a csigolyaközti sérvekig és a gerincinstabilitásig súlyosbodott állapot elérése. A felnõtteknél mindez természetesen még fokozottabb mértékben jelentkezik. A TMSZ szöveteinek SZD-folyamatban történõ elfajulása már korai stádiumában megnyilvánul különbözõ vázizomfájdalmak formájában. Ezek olyan diagnózisokkal váltak ismertté, mint a hátfájás, az izomhártya triggerpontok / ( myofasciális triggerpontok ) stb. Ugyanakkor ebben a stádiumban a diagnosztizálás modern mûszaki módszerei (a röntgenfelvétel, a számítógépes tomográfia a CT) még nem mutatnak ki semmilyen eltérést. Ez meglepõdést vált ki az orvosoknál és zavarba ejti õket, mivel nem látják a csigolya eredetû patológiás állapot szimptómáit, amit az ember majdnem minden hiányossága bûnös okozójának tartanak; emiatt aztán észre sem veszik, hogy a TMSZ már régóta el van nyomva. Ezek az eltérések azonban elkerülhetetlenül jelentkeznek késõbb; sõt, néha olyan késõn, hogy, akorra az SZD már eljutott a gerinchez; lépteinek sebessége azonban minden embernél más és más.

11 Recenzió 11 Miként említettem már: az SZD-jelenség felfedezése, elméletének felépítése kiemelkedõ tudományos eredmény, aminek nincs analógiája. A szerzõk azonban még tovább mentek: elkezdték vizsgálni ezt a jelenséget a gyakorlatban. Ezért megtanulták, hogyan kell ezt érzékszerveik segítségével (taktilisan) diagnosztizálni, mivel egyedül a kezek bizonyultak olyan eszköznek, amivel a legmegbízhatóbban, gyorsan és mindenre kiterjedõen, a TMSZ szisztémás megfigyeléséhez szükséges módon lehet diagnosztizálni az SZD-t. Tehát úgy döntöttek, hogy megpróbálják tapasztalati úton bebizonyítani elméleti eredményeik igazát. Ezen az úton hajtották végre második tudományos hõstettüket: kidolgozták a TMSZ korrigálására szolgáló új technológiájukat, a szisztémás rekonstrukciós terápiát, és ennek segítségével 30 év alatt több mint 40 ezer páciens TMSZ-ének mindenféle súlyos patológiás betegségére vonatkozó fizikai rehabilitációt végeztek. Ezen betegek közül sokak állapotát évtizedeken keresztül követték. Az SZD különbözõ megnyilvánulási formáinak vizsgálásával és az SZRT ilyen esetekben való alkalmazásával szerzett közvetett (nem mindig érthetõ, meglepõ) eredményeiknek az elemzésével a szerzõk vitathatatlanul bebizonyították elméletük igazát, a szisztémás destrukcióval szembeszálló, azt akadályozó, általuk javasolt technológia kiváló hatékonyságát. Az SZRT technológia kidolgozását azért nevezem e könyv szerzõi második hõstettének, mert és ezt szeretném különösen hangsúlyozni ennek segítségével a szerzõk megoldották a kezdetben maguk számára kitûzött problémát: a TMSZ szabályos anatómiai státusza helyreállításának a problémáját, ami jóval több, mint az SZD-vel való szembeszállás problémája. Mindazonáltal kezdetben én megálltam a hátfájás probléma megoldásán, mivel az orvostudomány számára ez a legfájóbb kérdés. A szerzõk által viszont ez a kérdés automatikusan megoldást nyert annak az alapvetõ problémának a megoldásával, ami az emberi test minden lehetséges deformitására, így a TMSZ-megbetegedés elõtti stádiumában már létezõ testdeformitásokra vonatkozik. Ezáltal ugyanis lehetõség nyílik arra, hogy: meg lehessen elõzni a csigolya eredetû patológiás állapotot, ami a modern társadalom korbácsa; valamint arra is, hogy nem engedjük meg, hogy ez a patológiás állapot továbbfejlõdjék (és súlyos stádiumot érjen el), hiszen az SZRT-vel helyreállíthatjuk a TMSZ anatómiai státuszát, amitõl az egész szervezet egészsége függ. Tulajdonképpen miért állt elõ az a helyzet, hogy különbözõ szakmák specialistái hirtelen bekapcsolódtak a TMSZ krónikus, patológiás betegségei gyógyításának orvosi problémájába? Maguk a szerzõk ezt azzal magyarázzák, hogy õket tisztán tudományos szempontból érdekelte az, hogy az emberek teste miért nem szabványos (miért nem standard) az állatok testének szabványosságához képest. A szerzõk feltételezték azt, hogy az emberek testének szemmel látható szabálytalanságát, aránytalanságát a destrukció okozza, vagyis a TMSZ elemeinél és szöveteinél bekövetkezett egy organikus elváltozás, amit ezeknek a térbeli konstrukcióban bekövetkezõ eltolódása kísér. Ezért, feltételezésük helyességének leellenõrzésére elhatározták, hogy kiderítik ennek (vagyis a destrukciónak) az okát. Ennek eredményeként született meg a TMSZ szisztémás destrukciójának az elmélete. Ez megmutatta, hogy az SZD-vel való szembeszállás problémája egy nagyobb problémakörhöz tartozik: a TMSZ szabályos anatómiai státusza kialakulásának és fenntartásának problémaköréhez. Amikor aztán 30 év alatt gyakorlati úton kidolgozták és tökéletesítették a szisztémás destrukcióval szembeszálló SZRT technológiát, akkor az alkalmazásával szerzett tapasztalatok azt a gondolatot keltették életre a szer-

12 12 A gyógyítás tudománya és mûvészete zõkben, hogy létezik egy még nagyobb probléma, ami magában hordozza a két elsõ problémát: az egész szervezet vérkeringési és innervációs, vagyis általános, szisztémás zavarainak a problémáját, ami a TMSZ elemeinek organikus, patológiás állapotával kapcsolatos; és az anatómiailag szabályos térbeli konstrukció zavarával kapcsolatos problémát, ami a TMSZ szabályos anatómiai státuszának zavarával kapcsolatos. A gyakorlat azt mutatta, hogy az SZRT ezt a nagyobb, még kiterjedtebb problémát is képes hatékonyan megoldani. Az SZRT technológia a szervezet ön-helyreállítási lehetõségén / regenerálódási potenciálján alapszik, amit irányítórendszere valósít meg. A belsõ környezet állandóságát biztosító élettani folyamatok összességének, a homeosztázisnak a fenntartási folyamatában a szervezeti IR céltudatos irányítást valósít meg a negatív visszacsatolás elve szerint; vagyis minimalizálja az ellenõrizendõ paraméterek értékeinek eltérését a normától. A szerzõk feltételezték, hogy a norma a szervezet általános, generális terve, és ezért (egyebek között például) a TMSZ is mindig ismert irányítórendszerei számára. A generális terv szerint mindnyájunknak szabványosan arányos, külsõleg tetszetõs, anatómiailag szabályos teste kellene hogy legyen. A valóságban sok ezer emberbõl csupán néhány válik ilyenné. Ugyanis irányítórendszereik nem képesek megbirkózni olyan feladatokkal, amik ilyen magas követelményeket támasztanak. Gátolják az IR-ek irányító tevékenységét: a TMSZ (mindenkinél jelen lévõ és a pozitív visszacsatolás PVCS által egyre erõsödõ és súlyosabbá váló) szisztémás destrukciójának hatásviszonyai, továbbá a szisztémás destrukció indító és erõsítõ tényezõi (az IET sokaságának hatásviszonyai). (Megjegyzendõ, hogy pont a munka az embert az állattól megkülönböztetõ alapvetõ ismérv képezi az IE-tényezõk többségének alapját; pont a munka kelti õket életre.) Ha viszont segítséget kapnak a szervezet irányítórendszerei, és a számukra szükséges körülmények létrejönnek, akkor ezek az irányítórendszerek képesek helyreállítani a TMSZ és a szervezet szabályos anatómiai státuszát. Ehhez szükséges, hogy irányításuk tárgyaira, a TMSZ-re és az egész szervezetre kívülrõl gyakorolt korrigáló befolyások hassanak. Azaz legyen jelen egy nagyon erõs negatív visszacsatolással bíró külsõ a páciens szervezetén kívüli irányító kontúr (vezérlõkör / szabályozókör). Ilyen ráhatást gyakorló külsõ kontúr szerepét töltheti be a speciálisan kiképzett rehabilitológus, a szisztémás rekonstrukciós terapeuta. Az SZRT a logikai betetõzése a szerzõk tudományos kutatómunkájának, és állítható, hogy ez az alkotásuk megkoronázása. Ez egy igen nagy hatású eszköz, olyan technológia, ami nemcsak a TMSZ-re, hanem az egész szervezetre gyakorol egészségjavító ráhatást. Nagyon sokáig lehet sorolni az SZRT elõnyeit, ugyanakkor nem okoz semmilyen mellékhatást, ami rendkívül ritka dolog a modern orvosi gyakorlatban. Ahhoz, hogy ilyen hatást lehessen vele elérni, a szerzõknek elemzés alá kellett venni és végeredményben el kellett utasítani a TMSZ-re ható összes létezõ korrigáló módszert, mivel azok nem felelnek meg a kívánt követelményeknek. A szerzõk megtalálták a megoldást a TMSZ korrigálására / helyreállítására az általuk kifejlesztett módszerrel. Hatékonyságát illetõen ennek nincs párja. Mechanikai befolyást gyakorolnak a TMSZ elemeire és szöveteire Adaptív Rekonstrukciós Terápiai nyomással (ART-pressinggel), ami sok fontos tulajdonsággal rendelkezik: alkalmazkodó (adaptív),

13 Recenzió 13 fájdalommentes, irányultsága van (azaz vektoriális jellegû), mélyre hatoló, dinamikus, simán (durva beavatkozás nélkül, folyamatosan / könnyedén) van végrehajtva, és szelektív (különválasztó / elválasztó) hatású. Az SZRT kulcsfontosságú elõnye: egyetemessége, univerzális jellege (mivel a TMSZ-ben keletkezõ SZD-folyamat miatt kialakuló bármilyen patológiás állapot rehabilitálására alkalmas), valamint a szervezetre gyakorolt, mindenre kiterjedõ befolyása, mindent felölelõ ráhatása. Az SZRT segítségével irányított önhelyreállítás / regenerálódás nem csak a TMSZ szöveteit érinti, hanem az ember összes szervét és szövetét elsõsorban azáltal, hogy normalizálja a vérkeringést, a nyirokkeringést, az innervációt és az anyagcserét (elég megemlíteni, hogy az ember vérének 50%-a állandóan a szövetekben van). Az SZRT-vel könnyen megszüntethetõ sok idegrendszeri és keringési rendellenesség. Olyan zavarok ezek, amiket nem-tiszta, nem azonosítható tünetek kísérnek. Közéjük tartozik az állandó gyengélkedés, a vázizom fájdalom, a fejfájás, a vérnyomás ingadozása, a krónikus fáradtság, a rossz közérzet és a szívtáji fájdalom. Ugyancsak ide kell sorolni még az ingerlékenységet, a kimerültséget, a gyengeséget, az étvágytalanságot, a fizikai és a szellemi fejlõdés késését, valamint (gyermekeknél) a hiperaktivitást, a kezelhetetlenséget, illetve (felnõtteknél) a depressziót és az emocionális kiegyensúlyozatlanságot. Az SZRT másik fontos elõnye az elkülönítõ, kiválasztó ráhatás és az alkalmazkodó befolyásolás. Ez az elõny a folytonos és mindenre kiterjedõ diagnosztizálásra épül, ami az SZRT-kezelés egész ideje alatt az ART nyomás segítségével történik. Éppen az ART nyomás említett tulajdonságai, jellemzõi teszik lehetõvé, hogy a többitõl elkülönítve csak az elfajult szövetekre és csak ezekhez alkalmazkodva történjen a befolyásolás, és ne lépjen fel egész sor mellékhatás, olyanok: amik az emberek szokásos masszírozásakor ( meggyúrásakor ) szoktak jelentkezni a klasszikus masszázs vagy más manuáltechnika alkalmazása következtében; amik a fizioterápia és a tûszúrásos (akupunktúrás) terápia vagy a gyógytorna alkalmazásának hatására keletkeznek. Az említett módszereknek az alkalmazása gyógyításmódjuk alapelvénél fogva nem nyújthatja a kívánt szelektivitást. Éppen az ART nyomás tulajdonságainak köszönhetõ, hogy az SZRT alkalmazása mindig fájdalommentes és tartós pozitív hatást biztosít. A szerzõk vizsgálták az SZRT után évvel megjelenõ következményeket is, és ezek azt mutatták, hogy a rehabilitálásukon átesett emberek lényegében visszagombolyították az SZD fonalát és közeledtek az anatómiailag szabályos státuszhoz. Mintha nem is léteztek volna náluk azok a súlyos patológiás elváltozások, amik miatt õket korábban kezelték: a bordapúpokkal társult scoliosis, a kyphosis, a hátgerinc és a mellkas más rendellenességei, a TMSZ egyéb tagjainál és a hátgerincnél jelentkezett durva mozgathatósági zavarok, a hátgerinc instabilitása, a porckorongsérvek, a sikertelen gerincmûtétek következményei, a sántítás, az agy súlyos vérkeringési zavarai stb. Az SZRT harmadik legfontosabb elõnyénél szeretnék megállni: a prevenciónál, a TMSZ szabályos anatómiai státusza zavarainak megelõzésében jelentkezõ felülmúlhatatlan hatékonyságánál. Az SZRT, periodikusan alkalmazva, a lényegében véve egészséges emberen kiküszöböli a korai stádiumban lévõ, patológiás megnyilvánulással (még) nem kísért SZD következményeit. Az ember még abszolút egészségesnek érzi magát, azonban az SZD-folyamat (mivel soha nem áll meg, és ha lassan is, néha azonban gyorsan, de állandóan) rágja és szétrágja ennek az egészségnek a gyökereit. A betegség-

14 14 A gyógyítás tudománya és mûvészete nek ebben a szakaszában, különösen gyermekkorban, az SZRT idejében történõ alkalmazása lehetõvé teszi, hogy megelõzzék az ember jövõjét fenyegetõ patológiás rendellenességeket: a szörnyû bordapúpokat, a kínzó vázizomfájdalmakat, a porckorongsérveket és a durva testtartászavarokat. Ennek köszönhetõen válnak megelõzhetõvé vagy lényegesen kisebbé az idegrendszeri, a pszichikai eredetû és a szív- és érrendszeri (a cardiovascularis) patológiás rendellenességek. Sõt, az említettek mellett a korai gyermekkorban alkalmazott SZRT lehetõséget nyújt a TMSZ egyes elemeinek növekedési korban megvalósítható, kiegészítõ-javító jellegû alakítására olyankor is, amikor azoknál bizonyos veleszületett anomáliák léteznek. Meglepõ eredményeket ad az SZRT alkalmazása a gyermekkori agykárosodásnál, a GYAK-nál (infantilis cerebralis paresisnél, az ICP-nél): a születésük óta felállni egyszer sem tudó gyermekek járni kezdtek, képesek lettek jelentõs távolságra eljutni, önmagukat ellátni. Képletesen szólva az SZRT lehetõvé teszi az ember fokozatos átformázását, újraalakítását, helyreállítja a test anatómiai szabályosságát és szépségét. Sõt, amikor az ember nem is panaszkodik TMSZ-problémákra, csupán szeretne szépnek látszani: az SZRT az ilyen esetekben is tud hatalmas kozmetikai hatást nyújtani. Arányosabbá teszi a testet, élénkíti az izmokat, javítja a testtartást, megszünteti a test egyes részeinél fennálló (oda nem illõ) teltségeket, megszünteti a lazakötõszöveti gyulladást (a cellulitiszt), képes átformálni a nõi mellet (nagyobbá vagy kisebbé), helyreállítja az arcbõrt, kisimítja a ráncokat. Mindezt a legegyszerûbb szerszámmal, az emberi kézzel valósítja meg. Az emberi test fizikai rehabilitációjának ilyen csodáit mindenféle kiegészítõ berendezés nélkül lehet elérni, kimondottan a rehabilitológus kezeivel és az agya irányítása alatt (ami rendelkezik az SZD-elmélet és az SZRT technológia ismeretével). A szerzõk mindezt széleskörû gyakorlatuk számos példájával demonstrálták (Európa és Amerika sok országában 30 éven keresztül folytatott kísérleteikkel és munkáikkal). Igen, az elsõ felszínes pillantásra az SZRT gyakorlati eredményei csodának tûnnek. Ennek a csodának azonban van reális, szilárd elméleti alapja: a szisztémás destrukció elmélete. Ez az elmélet tárja fel és mutatja be a TMSZ szisztémás jellege pusztulásának univerzális mechanizmusát. Ennek az elméletnek a tanulmányozása nyomán válik érthetõvé, hogy minden lokális patológiás folyamat a TMSZ általános szisztémás patológiás folyamatának elválaszthatatlan része. És nem lehet elkülönítve kezelni egyes részeket úgy, hogy nem kerül sor az egész TMSZ (az egész rendszer) patológiás állapotának a felszámolására. Az SZRT sikere és egyetemessége (univerzalitása) éppen az ilyen szisztémás hozzáálláson nyugszik: azon, hogy szisztémásan lett megközelítve a TMSZ patológiás állapota (és az eliminálásának módszertana is; vagyis a TMSZ szabályos anatómiai státuszának, rendszerépségének a helyreállítása). Bármivel fordul az ember a szerzõkhöz, õk rögtön a fõ problémával, a minden embernél létezõ globális problémával kezdenek foglalkozni a szervezet fizikai rehabilitációjára szolgáló saját technológiájuk (az SZRT) segítségével. Ennek az a következménye, hogy automatikusan felszámolódik a TMSZ minden lokális destruktív elváltozása, az idegrendszer vezetõképességénél és az erek áteresztõképességénél keletkezett minden általános, szisztémás rendellenesség, zavar. Ez aztán soha nem látott, bámulatos eredményt szolgáltat: mind a TMSZ, mind pedig az egész szervezet sokféle krónikus és addig gyógyíthatatlannak tartott betegségének az eltûnését. Nem kis fáradság árán idáig jutva megállapíthatom, hogy lehetetlen értékelni vagy legalább felsorolni egy recenzió néhány oldalán e könyv minden fontos momentumát. Ugyanis a bemutatott eredmények annyira újak, annyira fontosak és oly gyakran tük-

15 Recenzió 15 rözõdnek vissza a könyvben, hogy lehetetlen õket tömörítve, rövid formában ismertetni. Emiatt csupán javasolni lehet az olvasóknak, hogy közvetlenül (saját maguk) ismerkedjenek meg ezzel a kiemelkedõ munkával, ami nemcsak saját korára vonatkozóan látszik élenjáró mûnek, hanem sok eljövendõ évre vonatkozóan is progresszív mû marad. Ennek a tudományos kutatómunkának a terjedelme, az újdonságok foka és volumene egy egész akadémiai kutatóintézet munkájának felel meg. Az elért eredmények annyira jelentõsek, hogy az orvostudomány új irányát nyitják meg, amiben sok évtizeden át hasznos kutatások fognak folyni, és sok doktori disszertáció megvédésére kerül majd sor. Ez azt jelenti, hogy az itt tárgyalt elméleti felfedezések kidolgozóinak, e könyv szerzõinek alapvetõ tudományos és nehéz gyakorlati munkája érdeme szerint lesz értékelve, a könyv pedig az olvasók nagy érdeklõdését váltja majd ki. Professzor Pereverzev A. Sz., a tudomány és technika érdemes mûvelõje, Ukrajna Állam-díjjal kitüntetett tudós, az orvostudományok doktora

16 Elõszó 17 ELŐSZÓ Ennek a könyvnek a megjelenése rendkívüli eseményt jelent, mivel tartalma terjedelme és unikális jellege alapján ritka összekapcsolása az ember szervezetét vizsgáló új, interdiszciplináris elméleti kutatásoknak és ezek gyakorlati alkalmazásának. 30 évi sikeres gyakorlat támasztja alá és igazolja a szerzõk által felállított elmélet igaz voltát (az ember támasztó-mozgató szervrendszerének TMapparátusának, TMSZ-ének szisztémás destrukcióját feltáró elmélet helyességét); kidolgozott SZRT technológia hatékonyságát (az SZD megelõzésére és a vele való szembenállásra szolgáló szisztémás rekonstrukciós terápia SZRT eredményességét). A szerzõk, akik az általános rendszerelmélet, az irányításelmélet, a szisztémás elemzés, és a fizikai rehabilitáció szakemberei, e könyvben meggyõzõen bizonyítják, hogy a modern orvostudomány a mai napig nem rendelkezik olyan egységes, összefüggõ elmélettel, ami képes visszatükrözni azoknak a destruktív zavaroknak a lényegét és mélységét, amelyeknek az ember életében a TMSZ-e ki van téve. Ilyen elmélet hiányában viszont szó sem lehet hatékony diagnosztikáról és a hasonló bajok gyógyításáról. E könyv szerzõi megoldották ezt az alapvetõ orvostudományi problémát. Az SZD-elmélet azt állítja, hogy a (születéskor fennálló veleszületett és a késõbbi) rendellenességek, traumák, betegségek, statikai és dinamikai terhelések stb. vagyis a TMSZ-t romboló tényezõk következményeinek fejlõdési mértékét, halmozódásának fokát követi az ember irányító szerve (IR), az agy. A szervezet energiafelhasználásának minimalizálása céljából az agy az említett zavarokhoz adoptálja a TMSZ-t olyképpen, hogy megváltoztatja a TMSZ elemeinek organikus szerkezetét. A szervezet szisztémás tulajdonságainak következtében a TMSZ megváltozott elemei és a környezetükben lévõ, velük szomszédos elemek idõvel nem-anatómiai felhalmozódásokat, azaz konglomerátumokat hoznak létre. Ezek megkeményedett, elfajzott, összeragadt, egyetlen egységgé összepréselõdött izmokból állnak, valamint a hozzájuk tartozó izompólyákból, inakból, ínszalagokból, porcokból és csontokból. Ezek a képzõdmények összegyûlt lerakódásokból kialakult úgynevezett üledékes struktúrák és hiperstruktúrák. Létrejöttük következményeként a TMSZ anatómiailag független elemei mechanikai kapcsolatba kerülnek egymással, ami az alábbiakhoz vezet: a belsõ mechanika dezorganizációjához; az egész csont-izom konstrukció elemeinek kaotikus térbeli eltolódásához (az emberi test deformálódásához); a szervezet azon szerveinek és rendszereinek az eltolódásához, amelyek támasza a TMSZ; az egész szervezet vérkeringésénél és beidegzésénél jelentkezõ zavarok fellépéséhez; a szervezet anatómiai státuszának szabálytalanná válásához. A szisztémás destrukciót mindig pozitív visszacsatolás veszi körül, azaz állandóan erõsíti önmagát. Ezért a szisztémás destrukció pótlólag fellépõ külsõ ráhatások nélkül képes általánossá válni, elterjedni az egész TMSZ-ben. A hátban, a nyakban, a derékban jelentkezõ érthetetlen fájdalmak és az egyéb, vázizmokban fellépõ fájdalmak, az izomkötegek triggerpontjai és triggerzónái, az osteochondrosis, a porckorongsérvek, a gerincferdülés, a csontritkulás stb., valamint az

17 18 A gyógyítás tudománya és mûvészete idegrendszer vezetõképességénél és az erek átjárhatóságánál tapasztalható, az egész szervezetben megnyilvánuló zavarok: mind-mind a TMSZ általánossá vált, szétterjedt szisztémás destrukciójának egyedi, részleges megnyilvánulásai. Elsõsorban a TMSZ izomszöveteinek (késõbb aztán az összes többi szövetének és elemének) mindent magával ragadó organikus elfajulását kifejezõ megnyilvánulásai. A szisztémás destrukció mechanizmusának tanulmányozása és ismertetése után az SZD-t akadályozó, vele szembeszálló új technológiára tesznek javaslatot a szerzõk: a szisztémás rekonstrukciós terápiára. Az SZRT magának a szervezetnek nyújt segítséget ahhoz, hogy az megfordítsa a szisztémás destrukciót, vagyis helyreállítsa és fenntartsa saját szabályos anatómiai státuszát. A TMSZ minden elemét és minden szövetét érintõ adaptív, szelektív, korrigáló jellegû mechanikai ráhatások komplexumát képviseli az SZRT. Az SZRT segítségével ember TMSZ-ét állították helyre a szerzõk a világ különbözõ országaiban, többek között: Ukrajnában, Oroszországban, Magyarországon, Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Görögországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Argentínában, Brazíliában, Chilében, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban stb. Ennek eredményeként a legsúlyosabb rendellenességek közé tartozó bajokat eliminálták: 4-es súlyossági fokozatú, gerincferdüléshez (kyphosishoz) társult bordapúpok, csigolyaközti (intervertebrális) porckorongsérvek sokasága, csontritkulások, a TMSZ némelyik veleszületett rendellenessége (gyermekeknél), vázizmokban jelentkezõ fájdalmak, az izmok rendellenes fejlõdése és sorvadása (disztrófia és atrófia), bármely típushoz tartozó testtartászavarok, hátgerinc-instabilitás, alaki aránytalanságok (közöttük nõk emlõinek aránytalansága), vegetatív idegrendszeri zavarok, krónikus fáradtság, lelki-érzelmi (pszicho-emocionális) zavarok, álmatlanság (insomnia), fejfájások és szívtáji fájdalmak, gyermekeknél a fizikai fejlõdés késése, gyermekek és felnõttek testsúlyzavarai, és egyéb, eddig gyógyíthatatlannak tartott, az egész szervezetet és az egész testet érintõ bajok és deformitások. A szisztémás rekonstrukciós terápia említett sikerei és ami a fõ: a megelõzés területén jelentkezõ korlátlan lehetõségei megengedik annak a következtetésnek a levonását, hogy: az SZRT az orvostudomány új ágaként nagy jövõvel rendelkezik.

18 A szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) elméleti alapjai 19 I. RÉSZ A SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA (SZRT) ELMÉLETI ALAPJAI 1. FEJEZET BEVEZETÉS Jelen könyvben megkíséreljük közérthetõ formában ismertetni az emberi szervezetre erre a bonyolult biológiai önszervezõ rendszerre vonatkozó, több tudományágra kiterjedõ (interdiszciplináris) elméleti és gyakorlati kutatásainkat, valamint ezek alkalmazásakor az ember fizioterápiás rehabilitációja terén gyûjtött tapasztalatainkat. Nem szokványos úton jutottunk el az orvostudomány aktuális problémáinak a megoldásához. Megvizsgáltuk a problémás kérdéseket más tudományok, mégpedig az általános rendszerelmélet, a rendszerelemzés és a vezetéselmélet szemszögébõl is, mivel szakértõknek tartjuk magunkat az ismeretek eme területein. Figyelmünket legelõször az a probléma keltette fel, ami itt van mindenki szeme elõtt, és véleményünk szerint alapvetõ a betegségek többségének megelõzésében, viszont az orvostudomány említésre méltónak sem tartja. Ez alatt a támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szabályos anatómiai státusza fenntartásának (az egyén / az individuum egész életciklusa alatti megõrzésének) a problémáját értjük. Attól a pillanattól fogva kezdõdött el munkánk az említett irányban, amikor érdeklõdni kezdtünk az iránt a tény iránt, hogy az emberek többségének nem arányos (nem proporcionális) az alakja, és az emberi testek többségének felépítése messze van a tökéletestõl. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az embernek, a homo sapiens biológiai faj képviselõjének sajátja, hogy olyan szabványos (standard), arányos, anatómiailag szabályos alakja legyen, mint amilyent az anatómiai atlaszokban ábrázolnak. A valóságban azonban egyikünknek sem tökéletes (nem standard ) a felépítése, amin nincs megütközni való, mert úgy véljük, hogy ez normális dolog. Fordítsuk csak figyelmünket az állatokra: testük színében és eltérõ mértékû teltségében megnyilvánuló különbözõségük ellenére ugyanazon fajhoz tartozó összes képviselõjüknek gyakorlatilag egyformán arányos a teste. Az állatokra vonatkozóan olyan fogalmak, mint a TMSZ deformációja, a gerincferdülés ha alkalmazzák is õket, akkor is csak nagyon ritkán fordulnak elõ, és az ilyen esetek mindig súlyos sérülésekhez (traumákhoz) kapcsolódnak. Az emberek viszont egészen eltérõ testfelépítésûek, nem szabványosak, amit normálisnak, rendben lévõnek tartanak. Az embereknek az tûnik természetesnek és nyilvánvalónak, hogy ha az arcuk különbözõ, akkor az alakjuknak, a testfelépítésüknek is különbözõnek kell lennie. Mi ezt a természetest és nyilvánvalót kétségbe vontuk, és felvetettük azt a hipotézist, hogy az emberi test térszerkezetében (konfigurációjában) tapasztalható, szabványmintától (etalontól) való eltéréseknek a nagy része nincs a sors által eleve elrendelve, hanem a szervezet fejlõdése és élettevékenysége során alakult ki. Ezzel kapcsolatban felvetõdik az a kérdés, hogy milyennek kell lennie ennek az etalonnak. Véleményünk szerint az emberi test etalonja alatt a mindenre kiterjedõ szabályosságát kell érteni, ami magában foglalja a TMSZ-elemek összetételének és szöveti tulajdonságainak, valamint ezen elemek formájának és térbeli elhelyezkedésének anatómiai szabályosságát.

19 20 A gyógyítás tudománya és mûvészete Az anatómiai szabályosság szavak megjelenése gondolkodásunkban azonnal az orvostudomány egyik ágához vezetett bennünket, történetesen az ortopédiához, mivel éppen a TMSZ határozza meg az emberi test külsõ alakját. Az ortopédia a meghatározás [1] szerint az emberi test deformációinak (normális alaktól való eltéréseinek) felismerésével, megelõzésével és gyógyításával foglalkozik. Mi az orvostudomány eme területétével foglalkozó számos irodalmi forrás tanulmányozása után megértettük, hogy a problémát sokkal szélesebb értelemben kell vizsgálnunk. Az ortopédia klinikai irányultságánál fogva a TMSZ nyilvánvaló patológiás állapotaival foglalkozik; mindenekelõtt a traumás esetekkel, a súlyos születési és a veleszületett rendellenességekkel és más deformációkkal, amikor ezek heveny stádiumba kerültek és már betegségnek nevezhetõk. Emellett az ortopédia ezeket különálló testrészenként vizsgálja, és nem teszi fel a TMSZ szabályos anatómiai státuszának kialakulására és az egyén minden életszakaszában épségben való fenntartására vonatkozó kérdést. Mi viszont elhatároztuk, hogy ezt a problémát szisztémás megközelítéssel fogjuk elemezni és megvizsgáljuk azokat a deformációkat is, amelyeket az ortopédia vizsgál, és azokat is, amelyek egyszerûen a szabálytalan, az ember számára nem kívánatos testkonfigurációhoz vezetnek. Ilyen például a nagyon nagy vagy nagyon kicsi testmagasság, az egyes testrészek, például a végtagok hosszúságának aránytalansága, ezek csúnya formája stb. Vizsgálataink során kiderült, hogy a fent említett példák ugyanannak a folyamatnak a különbözõ megnyilvánulásai. Például sok ember teste deréktól felfelé és lefelé nem egyformán telt. Ez különösen a nõknél észrevehetõ, például a széles, masszív vállak, telt karok, nagy mellek mellé sovány medence, sovány csípõ és sovány láb társul; vagy fordítva: a masszív medencéhez és kövér lábakhoz kicsi mellek, kiálló kulcscsontok, sovány nyak társul. A test alaki hibáinak eme listáját még nagyon sokáig lehetne folytatni. Másik példa: a vékony, 2 méter magas, sápadt, szürke arcú fiatalemberek esete, akik még katonának sem alkalmasak; vagy az alacsony, majdnem kocka alakú, kövérségtõl felfújódott testû férfiak és nõk példája. Érthetõ, hogy ezeket a deformációkat az ortopédia nemcsak megelõzni képtelen, hanem ilyen célt soha nem is tûzhet maga elé. Ezek az emberek talán nem szeretnének arányos, karcsú, középmagas testûek, finoman ívelt alakúak, vonzóak lenni? De hiszen ezek egyszerûen egyéni adottságok, ezeket nem lehet megváltoztatni így jellemezték az ortopédus orvosok a hasonló deformációkat, amikor kikértük a véleményüket. Nem értettünk velük egyet és felvetettük azt a hipotézist, hogy elõször is a természet minden emberbe beprogramozta, hogy a test proporcionális, anatómiailag szabályos legyen; másodszor: az emberi szervezet egész életen át ennek a programnak a megvalósításán dolgozik. Ha tényleg mindannyiunk testének anatómiai státusza kisebb-nagyobb mértékben eltér az etalontól, akkor ez nem genetikai norma, hanem kóros elváltozás, patológiás deformáció. Ez pedig azt jelenti, hogy mindannyiunk teste destrukciós elváltozásokon ment keresztül, amik olyan organikus elváltozásoknak számítanak, amiket a szervezet önmaga erejével nem tud visszafordítani. Továbbfokozódásuk a TMSZ súlyos deformitásaihoz vezet, amiket már betegségnek lehet nevezni, hiszen krónikus lefolyásúak, amiket az ortopédia sem képes megelõzni, sõt, lényegében véve radikálisan gyógyítani sem tud. Ismeretes, hogy a forma határozza meg a tartalmat. Ha a valós alakok, az emberi testek nagyon eltérnek az etalontól, mert súlyos hibájuk, ferdülésük van; ha az ember csontváza eldeformálódott, az izmai pedig annyira elfajultak, hogy tömör, összenõtt, összepréselõdött kemény páncélt képeznek, akkor érthetõ, hogy:

20 A szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) elméleti alapjai 21 a gerinc szerkezete károsodni fog, az összes belsõ szerv el fog tolódni anatómiailag szabályos helyérõl, károsodni fog a térbeli geometria, valamint az ér- és idegrendszer mûködõképessége. Ebbõl logikusan az következik, hogy a TMSZ etalontól való eltérései sok zavart okoznak az egész szervezet mûködésében, és magát a szervezetet patológiás állapotokra, betegségekre hajlamosítják. A TMSZ etalontól való eltérésének folyamatát elneveztük a TMSZ destrukciójának; ugyanakkor a TMSZ-elemek összetételének és szöveti tulajdonságainak a szabályos anatómiai státusztól való összes eltérését közéjük számítva formájuk és térbeli helyzetük eltéréseit is destruktív elváltozás kifejezéssel jelöltük. Mit mond ezzel kapcsolatban korunk orvostudománya? Az irodalmi források elemzése és maga az élet is azt mutatja, hogy az ortopédia és ennek legújabb válfaja, a csigolya-ideggyógyászat (vertebro-neurológia) súlyos krízisben van a TMSZ destruktív elváltozásaira vonatkozó elméleti kérdéseket illetõen. A degeneratív csontosodási zavar (osteochondrosis) elméletén kívül, vagy ahogyan ma nevezik: a porckorong eredetû (diszkogén) betegség elméletén [10] kívül (ez az egyetlen olyan elmélet, ami a TMSZ destrukciójának végsõ stádiumában a zavarok korlátozott csoportjára vonatkozóan többé-kevésbé pontosnak tûnik) csak a hátfájás fogalom (a nyakcsont, a keresztcsont és más testrészek fájdalmának fogalma) létezik. A világon megjelent számos publikáció szerzõje már nem tartja értelmetlenségnek, hogy a betegség szimptómáját, azaz magát a fájást önálló diagnózisnak tekintse. Sõt, ezt a szót ki is emelje a publikációi címében [16, 19, 26, 29, 38, 50, 51, 54, 56, 57, 62, 65, 69, 71, 74, 76, 77, 79, 88, 92, 97, 102, 103, , 120]. A WHO ennél tovább megy évi közlönyében [2] szó szerint a következõt állítja: Nem betegség a hátfájás, és nem is valamilyen diagnosztikai tényezõ. Ez egy szakkifejezés, ami az anatómiai téren jelentkezõ, különbözõ idõtartamú, olyan gyakran nyugtalanító fájdalmat jelenti, hogy a külsõ és a belsõ ingerekre adott reakciók paradigmájává, mintájává vált. Például: Ó, a fájós hátam! mondat annak a kifejezésére szolgál, hogy az embert nyugtalanítja valami. A hátfájás elterjedtsége / gyakorisága körülbelül egyforma az egész világon. Ez az egyik fõ (gyakran az elsõ) oka a munkaképesség elvesztésének és a rokkantságnak, az életszínvonal csökkenésének és az orvoshoz járásnak. Azonban sok esetben okai nincsenek feltárva és meghatározva; és csak az esetek kisebb részében van közvetlen kapcsolata egy meghatározott szerv megbetegedésével. Ugyanakkor a világ egyik fontos orvostudományi szaktekintélyének számító WHO egyúttal hangsúlyozza ennek a problémának a jelentõségét is: Ezért tehát a nem specifikus hátfájás a diagnosztizálást és a gyógyítást illetõen fontos problémának látszik. Az Angliában végzett kutatások a hátfájást a fiatalság munkaképesség-elvesztésének leggyakoribb okaként definiálták. A kutatás kimutatta, hogy a hátfájás évente 100 millió munkanap kieséséhez vezet. A svédországi kutatások azt mutatták, hogy az évi (hátfájás miatti) 7 millió munkanapkiesés 1987-ben a négyszeresére, 28 millióra nõtt. Egy másik szaktekintély, az USA Nemzeti Egészségügyi Intézete a következõ szavakkal jellemzi ezt a problémát: Az amerikaiak legalább 50 milliárd dollárt költenek a hátfájásra évente, ami a munkaképesség elvesztésének leggyakoribb oka és a munkaidõ-kiesés vezetõ tényezõje. A hátfájás a második leggyakoribb neurológiai betegség az USA-ban a fejfájás után. [3]. Paradox és különös, hogy az orvostudomány nem ismeri fel, hogy a vázizom (sceletomuscularis) fájdalmak amiknek gyakori esetét pont a hátfájások jelentik a TMSZ szabályos anatómiai státusza károsodásának, vagyis destrukciójának a következményei.

21 22 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ez pedig éppen az organikus megbetegedéssel fennálló közvetlen kapcsolatuk létezését jelenti, mivel a TMSZ destrukciója a meghatározás szerint organikus zavar, szervi rendellenesség. Hogyan történhetett az, hogy egy ennyire fontos problémának nem csak hogy nincs megoldása, hanem mostanáig hiányzik lényegének a megértése is? Mi azt gondoljuk, hogy ennek a krízisnek az elmélet hiányára vonatkozó krízisnek az ismeretelméleti (gnoszeológiai) gyökerei a TMSZ-kutatás egyoldalú megközelítésében rejlenek. Az orvostudományra jellemzõ, hogy az emberi szervezet életmûködésének és patológiájának a vizsgálatánál keresi az ok-okozati összefüggéseket: a Miért? ( Mi miatt? / Minek a következtében? ) kérdés megválaszolásakor. Ugyanakkor az orvosok a kutatásaikban soha nem teszik fel úgy a kérdést, hogy Mi végett?, vagyis Mi célból? ( Minek az érdekében: ), jóllehet, õk mindenkinél jobban tudják, hogy az emberi szervezetet a legtökéletesebb irányító rendszer (IR), az agy irányítja. Az irányítórendszereknek pedig az a jellemzõ tulajdonságuk, hogy mindig van célkitûzésük. Azért kell az IR ilyen tulajdonságára odafigyelni, mert vannak a szervezetben olyan folyamatok, beleértve a kóros folyamatokat is, amelyek mechanizmusát nem lehet megérteni, ha azt kérdezzük: Miért?. Viszont könnyen érthetõvé válik mechanizmusuk, ha úgy van feltéve a kérdés: ( Minek az érdekében? ) Milyen céllal? mûködik ez a mechanizmus. Ez teljes mértékben vonatkozik a támasztó-mozgató apparátusra és ennek destruktív elváltozásaira. Még az orvostudománynak is sajátja az elemzõ hozzáállás, vagyis a TMSZ betegségeinek testrészek különálló elemek, különálló szövetek szerint történõ szétválasztása és konkretizálása. Ez helyes klinikai hozzáállás egy konkrét beteg konkrét betegségének a gyógyításakor. Amikor azonban a valós dolgok (a reáliák) olyanok, hogy érthetetlen okból mindenhol fáj, de a fájdalom helyén nincsen semmilyen sajátos (specifikus) elváltozás [19, 29, 31, 32, 93, 121], akkor logikus felvetni a TMSZ tanulmányozásának és patológiás állapotának a szisztémás megközelítésére irányuló kérdést. Ahhoz, hogy bebizonyítsuk a destruktív változások szisztémás jellegére vonatkozó hipotézisünket, el kellett távolodnunk az orvostudomány konkrétságától, és vizsgálatainknál a TMSZ-t bonyolult biomechanikai önszervezõdõ rendszernek kellett tekintenünk. Ez természetesen elvezetett minket ahhoz, hogy az általános rendszerelmélet, a rendszerelemzés és az irányításelmélet kategóriái és szakkifejezései szerint vizsgáljuk az embert. Azt tûztük ki célul, hogy az ember TMSZ-ében létrejött destruktív elváltozások fejlõdési mechanizmusát elméletileg összefoglaljuk, tudományosan leírjuk. Kutatásaink során felfedeztük, hogy a TMSZ szisztémás szervezõdésének károsodása terjeszkedõ jellegû. Olyan jelenség, amit máris beindít az anatómiai normától való legelsõ (a TMSZ szervezetétõl független) nem-szisztémás eltérés; ezt a folyamatot mi szisztémás destrukciónak (SZD-nek) neveztük el. Aztán megtanultuk a gyakorlatban felismerni a bárki TMSZ-ében lévõ szisztémás destrukció konkrét megjelenési formáit. Késõbb megtanultuk azt, hogy hogyan kell ezeket befolyásolni mind az anatómiai státusz már meglévõ, etalontól való eltérései megszüntetése céljából, mind pedig a destruktív elváltozások megelõzése céljából. Az általunk kidolgozott új technológiát, ami a TMSZ-re gyakorolt korrigáló mechanikai ráhatások technológiája aminek sehol nincs analógiája, elneveztük szisztémás rekonstrukciós terápiának, SZRT-nek. Ez a technológia lehetõvé teszi, hogy átalakítsuk a TMSZ elemeinek és szöveteinek organikus elváltozásait és ellenhatást gyakoroljunk a szisztémás destrukcióra. További kutatásaink lehetõvé tették azon következtetés levonását, hogy a TMSZ egyetlen betegségét sem szabad vizsgálni és gyógyítani a TMSZ-ben lévõ szisztémás destruk-

22 A szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) elméleti alapjai 23 tív elváltozások folyamatának megértése nélkül. Mivel ezek az elváltozások mindig organikusak (azaz a TMSZ szöveteinek összetétele és szöveti tulajdonságai változnak), az ilyen elemeknél deformációk keletkeznek. Kezdetben ezek a deformációk jelentéktelenek, de már ezek is megbontják a test arányosságát és konfigurációját. Késõbb ezt a kóros folyamatot az idegek vezetõképességének és az erek átjárhatóságának a zavarát magával ragadj a pozitív visszacsatolás. A folyamat térben és idõben tovább növekszik: akadályozza a TMSZ szöveteinek vérkeringését és anyagcseréjét; a TMSZ elemeinél és a szöveteinél súlyosabb degeneratív-disztrófiás (elfajulásos-fogyatékos fejlõdési) elváltozáshoz vezet és eléri a betegség szintet. E folyamat alatt fájdalmak keletkeznek a TMSZ-ben. Éppen az SZD az oka a hát-, a nyak- és a derékfájásnak, valamint az olyan legsúlyosabbnak számító rokkanttá nyomorító betegségeknek is, mint a porckorongsérv, a púposság (kyphosis) és a gerincferdülés (scoliosis). Sõt, az emberi szervezet struktúrájával kapcsolatos mindazon megbetegedések többségének is okozója, amik a vérkeringés és a beidegzés zavara következtében keletkeznek. Példának hozzuk fel a vegetatív idegrendszer zavarával kapcsolatos kóros izomtónus-rendellenességet (vegetatív dystoniát), az agy vérkeringésének elégtelenségét, a fejfájásokat, az álmatlanságot, a krónikus fáradtság szindrómáját, a szívfájást és a szívritmuszavart, a gyermekek fizikai és értelmi fejlõdésben való lemaradását, a minden ok nélküli, állandó betegségérzetet és a sok idegi-pszichikai lehangoltságot, zavart. További gyakorlatunk megerõsítette azt a tényt, hogy a TMSZ szabályos anatómiai státuszának SZRT segítségével megvalósított rehabilitációjából származik, a helyreállítása következményének tekinthetõ: nemcsak az emberi test sok fizikai fogyatékosságának eltûnése, hanem összes degeneratív-disztrófiás sérülésének megszûnése is. Mindez a TMSZ szövetei és elemei ön-helyreállítási (regenerálódási) folyamatának beindításával valósul meg, és elvezethet oda, hogy: a csigolyaközti porckorongok helyreállnak és a gerinc anatómiailag szabályos alakja visszatér, a bordapúpok eltûnnek, a TMSZ-ben érzett fájdalmak megszûnnek. Ezenkívül az SZRT azzal, hogy eredményesen helyreállítja a TMSZ idegrendszerének a vezetõképességét és a vérkeringést helyreállítja az egész szervezet egészségét, normalizálja az összes szerv és rendszer mûködését. A gyakorlat azt mutatta, hogy nem lehet kiválóan meggyógyítani a szervezet egyetlen rendszerét sem, egyetlen belsõ szervét sem (fõként, ha a szívrõl, az agyról és az érrendszerrõl van szó), ha a gyógyítással párhuzamosan a TMSZ-nél nem akadályozzák meg az SZD-t, és nem állítják helyre annak szabályos anatómiai státuszát. Az SZRT alkalmazását a kis gyermek elsõ életéveitõl kell elkezdeni. Ez lehetõvé teszi az SZD megelõzésének megvalósítását és ellenõrzés alatt tartását. A TMSZ állandó monitorozása (megfigyelés alatt tartása) és SZRT-vel való korrigálása nem engedi, hogy degeneratív-disztrófiás elváltozások és deformációk fejlõdjenek ki az emberi testben; még akkor sem, ha ezeknek az oka a test szöveteinek veleszületett rendellenességében rejlik. Az SZRT lehetõvé teszi az emberi alak sok fizikai hiányosságának a korrigálását, mivel nem engedi meg ezeknek a növekedését, TMSZ-betegség szintjéig való kifejlõdését. Korai alkalmazása pedig lehetõséget nyújt ahhoz, hogy az ember anatómiailag szabályos, standard testet alakítson ki és fenntartsa ezt ebben az állapotban, késleltetve vele az öregedés folyamatát.

23 24 A gyógyítás tudománya és mûvészete 2. FEJEZET A TÁMASZTÓ-MOZGATÓ SZERVRENDSZER (TMSZ) SZISZTÉMÁS DESTRUKCIÓJÁNAK (SZD) ELMÉLETI ALAPJAI Az agy irányítja az emberi szervezetet, beleértve a támasztó-mozgató szervrendszert (a TMSZ-t) is. Az irányításelméleti szakkifejezésekben a TMSZ az irányítás tárgyát jelenti, az irányításáért felelõs megfelelõ agyi területek pedig a támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszerét (TMSZ-IR-t). Az egész emberi szervezethez viszonyítva a TMSZ alrendszert jelent, a szervezet irányítórendszere (a szervezet IR-e) pedig a TMSZ-IRhez képest egy magasabb szintû rendszert képvisel. A TMSZ bonyolult biomechanikai önszervezõdõ rendszert testesít meg. Anatómiai szempontból a TMSZ a csont-izom rendszert (CSIR-t) foglalja magában és az emberi idegrendszer azon szegmentumait, amelyek a CSIR irányításáért felelõsek. A legtöbb esetben értelmetlen a CSIR-t külön (az irányítórendszer figyelembevétele nélkül), egymagában vizsgálni, hiszen éppen az IR felel a test térbeli, határozott helyzetben tartásáért és mozgásáért. Állandóan ható idegrendszeri jelek (szignálok) nélkül (azaz olyankor, amikor az izomzat teljesen el van lazulva) a CSIR arra fog törekedni, hogy a hozzá tartozó elemek minimális mennyiségû potenciális energia felhasználásával járó helyzetet foglaljanak el; vagyis essenek el és legyenek fekvõ helyzetben. Munkánkban a TMSZ-t azon feltételezés mellett vizsgáljuk, hogy irányítórendszere mindig mûködõképes. Azaz olyan állapotot, mint a bénulás, nem vizsgálunk. A TMSZ különálló anatómiai egységekbõl egymással kapcsolatban álló elemekbõl áll: csontokból, ínszalagokból, porcképzõdményekbõl, inakból, fasciákból (izompólyákból / kötõszövetekbõl) és izmokból. Bármennyire különös, nem lehet pontosan megjelölni a TMSZ alkotóelemeinek a mennyiségét [117, 118]. Úgy számítják, hogy az embernek több mint 200 csontja és körülbelül 700 izma van. Miután kutatásaink számára nincs elvi jelentõsége annak, hogy egy TMSZ pontosan hány anatómiai egységbõl áll, közelítésként feltételezzük, hogy 3000-bõl. A TMSZ-IR a szervrendszer aktív elemeit képezõ izmok segítségével irányítja a TMSZ mechanikáját. Irányítás fogalom alatt mindig egy nyilvánvalóan vagy nem nyilvánvalóan kifejezett meghatározott cél elérésére irányuló bizonyos tevékenységet értenek [139]. Ezért a TMSZ bármilyen orvosi nézõpontból történõ tárgyaláskor abból az elképzelésbõl kell kiindulni, hogy a TMSZ céltudatosan irányítandó rendszer. Az orvostudomány ennek a rendszernek csupán szerkezetét vizsgálja: tanulmányozza e rendszer felépítését, megfigyeli az ingerületvezetési utakat, leírja az idegsejtek felépítését, az idegimpulzusok haladását az idegsejtek mentén és a legegyszerûbb irányító mechanizmusokat a reflexek szintjén. A TMSZ-IR meghatározott célkitûzéseinek szintjéig viszont soha nem emelkedik fel az orvostudomány, és nem vizsgálja az irányítás kritériumait [7 11, 13 18, 21, 23, 25, 28, 62, 63, 66, 68, 70, 72, 78, 80, 81, 92, 95, 121, 136]. Bár az orvostudomány szisztémás alapú megközelítést hangoztat, a tények azt mutatják, hogy nem rendelkezik az ezen elv realizálásához szükséges módszerekkel. A TMSZ elemeinek leírásánál mi eltekintettünk a konkrétumoktól és lemondtunk e szervrendszer konkrét megbetegedéseinek bemutatásáról. Ugyanakkor a TMSZ mûködésének és kórtanának (patológiájának) logikai elemzését általánosságban, fõ vonalakban elvégeztük. Ez elve-

24 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 25 zetett minket a TMSZ szisztémás destrukciója nyilvánvaló jelenségének a felfedezéséhez, amit eddig észre sem vett az orvostudomány. Mi keveset használunk tisztán orvosi szakszavakat és még kevésbé orvosi definíciókat. Mindenekelõtt azért, mert nem léteznek orvosi szavak olyan fogalmak a kifejezésére, amikkel mi kutatásaink során dolgozunk. De azért sem, mert még, ha sikerül is felkutatni a fogalmakhoz illõ orvosi szakszavakat többségük használata nem kellõ szigorral történik, és hemzseg bennük a pontatlanság. Lehetõvé teszik, hogy többféleképpen lehessen értelmezni õket. Ugyanis a szerzõk nem törekszenek egységesítésre. Sõt, éppen ellenkezõleg: szeretnek bevezetni valamilyen saját értelmezést ezek alkalmazásánál. Emiatt ezeknek az orvosi szakszavaknak és meghatározásoknak a többségét nem lehet használni egzakt tudományok alkalmazásával folyó tudományos kutatásoknál. Ezért a témák tárgyalásánál saját szakkifejezéseinket és saját definícióinkat kellett bevezetni, amik e könyv szövegében vastag, dõlt betûs írásmóddal vannak kiemelve. Kezdjük a TMSZ szabályos anatómiai státuszának a meghatározásával. A TMSZ anatómiai státusza kifejezés a TMSZ állapotát jelenti. Azaz anatómiai egységei (elemei) állapotának összességét kell ez alatt érteni, vagyis ezen elemek: térbeli helyzetének, szövetei összetételének és szöveti tulajdonságainak, valamint alakjainak (formáinak) összességét. A TMSZ szabályos anatómiai státusza (TMSZ anatómiailag szabályos állapota, TMSZ etalon állapota, etalon TMSZ, ideális TMSZ) kifejezések a TMSZ olyan állapotát jelölik, aminél mindegyik eleme (mindegyik anatómiai egysége): anatómiailag szabályos pozíciót foglal el a TMSZ térbeli szerkezetében, anatómiailag szabályos szövetösszetétellel és szöveti tulajdonságokkal rendelkezik, anatómiailag szabályos alakkal bír. Ebben az esetben a TMSZ etalon állapotának zavara (anatómiai státusza szabályosságának rendellenessége) kifejezésen azt az eltérést (deviációt) fogjuk érteni, ami a TMSZ legalább egy eleménél (legalább egy anatómiai egységénél) fennáll a szabályos anatómiai státuszhoz képest megnyilvánuló legalább egy tartós eltérés formájában az említett három állapotjellemzõ bármelyikére vonatkozóan. Még inkább vonatkozik ez arra az esetre, amikor ezek az eltérések bármilyen kombinációban, nagy számban fordulnak elõ. Az etalon TMSZ-tõl különbözõ TMSZ-t patológiásan (kórosan) elváltozott, destruált TMSZ-nek fogjuk hívni. Ezen eltéréseknek (destruktív elváltozásoknak) a keletkezési folyamatát pedig a TMSZ destrukciójának (pusztulásának) hívjuk. A tartós jelzõ azt jelenti, hogy a szervezet nem képes saját erõivel helyreállítani sérült eleme anatómiailag szabályos állapotát. A TMSZ-elem térbeli helyzetének tartós eltérését eltolódásnak (áthelyezõdésnek) fogjuk nevezni A kutatási feladat kitûzése A TMSZ tényleges anatómiai státusza minden embernél élete bármelyik szakaszában kisebb vagy nagyobb mértékben különbözik az ideálistól (az etalon állapottól). Sõt, mi több, az egyén életének elõrehaladtával a TMSZ destrukciója fokozódik, azaz egyre nagyobb mértékben tér el a TMSZ a szabályos anatómiai státusztól. Mindez mechanikai szerkezetként való használatából, továbbá a szervezet közös szisztémás zavaraiból adó-

25 26 A gyógyítás tudománya és mûvészete dik, valamint az öregedési folyamat következménye. Ismeretes, hogy az öregedés nem számít betegségnek, mivel természetes dolog. Ugyanakkor az öregedési folyamat alatt az egész szervezetben kóros elváltozások jelentkeznek, amennyiben a normától való eltérést tekintjük kórosnak [132]. Ilyenformán a TMSZ destrukcióját (pusztulását) az öregedési folyamat elválaszthatatlan részének lehet tekinteni. Érthetõ, hogy ha az öregedési folyamat során ezek az elváltozások gyors tempóban növekedve bizonyos határt túllépnek, akkor olyan fájdalmak keletkeznek, amelyek végül is a szervezet pusztulásához vezetnek. A TMSZ-ben a destrukció folyamata hasonlóan zajlik, de a mai modern körülmények között agresszívebben. A tapasztalat azt mutatja, hogy az életük elsõ éveiben lévõ gyermekek többségénél már megfigyelhetõ a testtartás zavara, és éves koruk után nem ritka a gerincsérv fellépte. Mindez a TMSZ szabályos anatómiai státusztól való eltéréseinek, azaz a TMSZ destrukciójának a következménye. Ezek az eltérések rendszerint a jóval idõsebb korú emberekre voltak jellemzõek, akiknél ezeket már természetesnek tekintették. A TMSZ destrukciós folyamatának felgyorsulása, a természetes öregedési folyamat tempóját meghaladó sebessége a TMSZ önálló patológiájának kategóriájába a társadalom és az orvostudomány jelentõs problémáinak sorába juttatják ezt a destrukciós folyamatot. Magától értetõdõ, hogy az orvostudomány nem állíthat maga elé olyan célt, hogy az embert abszolút egészségessé vagy halhatatlanná tegye. Ugyanakkor a betegség megelõzésével foglalkozó orvostudomány célul tûzi ki, hogy megelõzze a szervezet megbetegedéseit. Lényegében véve ez azt jelenti, hogy törekszik a szervezet paramétereinek ellenõrzésére és normától való eltéréseinek a megakadályozására. Ehhez hasonló szerepet jelent az, ha ellenõrizzük a TMSZ anatómiai státuszát és megakadályozzuk az etalon állapottól való eltéréseinek kialakulását. Ugyanis ezzel ellenõrzés alá vonjuk természetes pusztulási folyamatát, visszafoghatjuk, fékezhetjük e folyamat sebességét és nem engedjük meg, hogy ez túlszárnyalja a természetes öregedés tempóját. Sõt, az is lehetséges, hogy ezzel magát az öregedés folyamatát is késleltethetjük. A gyakorlatban nem lehet ideális (etalon) állapotot elérni a TMSZ-nél ugyanúgy, ahogy a szervezet egészségi állapotát illetõen sem érhetõ el ideális állapot. A szabályos anatómiai státusz (az etalon) lényegében ugyanolyan absztrakciónak tekinthetõ, mint az egzakt tudományok sok fogalma, például: az abszolút kemény test, a pontszerû fényforrás stb. Az ilyen jelenségeket nem lehet ténylegesen megvalósítani, ugyanis ideális tulajdonságaik elérhetetlenek, mivel a valós anyagoknak és a valós tárgyaknak mindig jellemzõik a hiányosságok. Ennélfogva az említett fogalmak tényleges megtestesítése az életben és az abszolút egészséges ember fogalom vagy az etalon TMSZ fogalom megvalósítása mindig csupán bizonyos fokú közelítés az ideálishoz. Ugyanakkor kívánatos, hogy az etalontól való eltérés minden embernél a lehetõ legkisebb mértékû legyen. Ennek megvalósítása érdekében a gyakorlatban mindenekelõtt arra van szükség, hogy tanulmányozzuk a TMSZ-ben fellépõ destruktív elváltozások fejlõdési mechanizmusát, felépítsük ennek elméletét. Ehhez azonban be kell vezetni az ideális TMSZ absztrakt fogalmát (az etalont). Miként említettük már, az emberi szervezet olyan bonyolult önszervezõdõ rendszer, aminek fejlõdésére és mûködésére irányítórendszere, az agy figyel. A szervezetben a TMSZ olyan alrendszer, amit saját irányítórendszere irányít: a támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszere (TMSZ-IR). A TMSZ-IR-be van betáplálva a TMSZ ideális terve, és ezt a TMSZ-IR nem csak õrzi, hanem az ember egész életciklusa alatt igyekszik megvalósítani. Mivel szervezetünk élettevékenysége nem ideális körülmények között zajlik,

26 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 27 a TMSZ-re ható zavaró hatások akadályozzák, hogy a TMSZ etalon állapota megvalósulhasson. Éppen emiatt a TMSZ-IR-nek nincs lehetõsége arra, hogy szabályos anatómiai státuszt alakítson ki és tartson fenn. Ennek ellenére a TMSZ-IR az etalon TMSZ-állapottól való eltérés minimalizálására törekszik. Logikailag érthetõ: minél jobban eltér az ember tényleges anatómiai státusza az etalontól, azaz minél súlyosabb a TMSZ destrukciója, minél szabálytalanabb a konfigurációja és minél nagyobb mértékben változik meg az emberi test szöveteinek összetétele és szöveti tulajdonsága, annál valószínûbb, hogy a testben betegségek alakulnak ki. A probléma (a szisztémás elemzés kifejezéseit használva: a kívánt és a tényleges állapot közötti különbség [138]) tehát abból adódik, hogy a TMSZ tényleges anatómiai státusza mindig eltér a szabályos anatómiai státusztól, amit a TMSZ-ben létrejövõ destruktív elváltozások okoznak. A fent említettekbõl következnek kutatásaink céljai, amik a következõk: tanulmányozni kell a TMSZ destrukciójának fejlõdési mechanizmusait és létre kell hozni a rá vonatkozó, vele kapcsolatos elméletet; meg kell alkotni a TMSZ destrukciójával szembeszálló ellenhatás módszertanát. Azaz a TMSZ anatómia státuszától (etalonjától) való eltérését minimalizáló utakat kell találni; ki kell dolgozni a TMSZ fizikai rehabilitációjának módszereit és a destrukciós elváltozások megelõzésének a módszereit A TMSZ-re gyakorolt irányítás kritériumai A TMSZ-IR a szervezetünk élettevékenységéhez kapcsolódó folyamatban állandóan feladatokat old meg: bonyolult módon egymáshoz kapcsolódó, sõt, néha egymásnak ellentmondó feladatok sokaságát. Elsõsorban minimális energiafelhasználással kell bármelyik tevékenységet vagy folyamatot végrehajtani, mivel a TMSZ a szervezet leginkább energiaigényes rendszere. Emellett azonban olyan (élettanilag fontos) folyamatok sokasága is létezik, amik állandóan fogyasztanak energiát, például a szívnek, a tüdõnek, az agynak stb.-nek a mûködése. Az energiakészletek viszont mindig korlátozottan állnak rendelkezésre. Ez a magyarázata annak, hogy miért ró ki energiafelhasználás minimalizálására vonatkozó követelményt mind a TMSZ-IR felé, mind pedig az ember más rendszerei és más szervei irányítását végzõ rendszerek felé az egész szervezet irányítórendszere (a szervezeti IR, ami az említetteknél magasabb szintû, azokat koordináló irányítórendszer). Az energiafelhasználás minimalizálásán kívül a TMSZ-nek más oldalról érkezõ parancsokat is teljesítenie kell, amiket a tudat közvetít felé; például járásra, tárgyak áthelyezésére stb.-re vonatkozó parancsokat. Ilyenkor is állandóan kiegyensúlyozott térbeli helyzetben kell tartani a testet: statikus (mozdulatlan) és dinamikus (mozgó) állapotánál egyaránt; akár pótlólagos megterheléssel nem járó, akár fizikai munka teljesítését kívánó parancsokat kell teljesítenie. Például súlyemeléskor a TMSZ-nek kell elosztania a terhelést úgy, hogy a felemelendõ súly tömege ne borítsa fel a sportoló egyensúlyát, és az ne essen el. Ezen túlmenõen (bármilyen funkció teljesítése közben) a TMSZ-IR-nek arra is ügyelnie kell, hogy ez a teljesítés ne vezessen a mûködésbe vont elemek sérüléséhez.

27 28 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ily módon az emberi TMSZ-IR állandóan sok kritérium optimalizálására irányuló feladatot old meg. E feladat kritériumai közé sorolandók: az energiafelhasználás minimalizálása, a térbeli stabilitás, az elõírt mozgás sikeres teljesítése, a TMSZ elemeit érõ negatív hatások minimalizálása. Az esetek többségében ezek a kritériumok nincsenek összehangolva egymással, azaz egyikük javítása elkerülhetetlenül maga után vonja egy vagy több másik kritérium rosszabbodását. Például: minél nagyobb súlyt emel fel a súlyemelõ (minél sikeresebb a kívánt mozdulat teljesítése), annál több energiát ad le, annál nagyobb kárt okoz a TMSZ elemeinek. Ilyen esetben, vagyis amikor lehetetlen egyidejûleg teljesíteni mindegyik kritérium optimumát, mûködésbe lép az ezeket rangsoroló mechanizmus, ami szerint némelyik kritérium fontosabbnak tûnik, mint a többi. Szempontjaink alapján normális körülmények között a TMSZ-IR említett kritériumai a következõ fontossági sorrendbe sorolhatók. Legfontosabb az energiafelhasználás minimalizálása kritérium, mivel az energiaveszteség közvetlenül az egész szervezet életképességére hat. Második helyre kerül a stabilitás kritériuma, mivel elvesztése esetén a TMSZ semmilyen hasznos funkciót nem képes betölteni. Harmadik helyre kerül az elõirányozott mozgás sikeres teljesítése, és az utolsó helyre sorolandó a TMSZ elemeit érõ negatív hatás minimalizálása. Megjegyzendõ, hogy valamelyik pillanatban tudatosan vagy nem tudatosan módosulhat ez a rangsorolás: valamilyen a TMSZ-IR számára ismeretlen magasabb szintû cél elérése érdekében vagy a szervezet mûködési feltételeinek változása következtében. A súlyemelõvel kapcsolatos példánál maradva ilyen eset áll fenn, ha õ tudatosan az elsõ helyre rangsorolja a kívánt mozgás sikeres teljesítése kritériumot és így löki ki a súlyt, nem törõdve az óriási energiaveszteséggel és annak lehetõségével, hogy elveszíti stabilitását és ezzel kárt okoz az egészségének. Az energiaráfordítás minimalizálása kritérium jelentõsége lényegesen függ a szervezetben található pillanatnyi energiakészlettõl. Ha hatalmas készlet áll rendelkezésre, akkor a szervezet IR-e jelentõs energiamennyiséget különíthet el más kritériumok optimális teljesítésének elérésére. Ha a szervezet energiakészlete minimális, akkor a szervezet IR-e szigorú takarékossági mûködésmódra tér át, ami akár a szervezet egyes funkcióinak teljes kikapcsolásáig fokozódhat. Minden élõlény optimális élettevékenységének domináns, fõ kritériuma a minimális energiaráfordítás kritérium. Érvényes ez az elv a sejtek szintjétõl kezdve egészen az egész szervezet szintjéig, mivel ebben a kritériumban az önfenntartási törekvés tükrözõdik vissza. Az energiatakarékosság külsõ megnyilvánulása a lustaság, ami jellemzõ az állatokra is és az emberre is. Például: a jóllakott ragadozó közelében veszély nélkül tartózkodhatnak azok az állatok, amelyek számára korábban (szó szerint néhány perccel jóllakottsága bekövetkezése elõtt) táplálékul szolgálhattak volna. Az energiával való takarékoskodás szükségessége miatt törekednek lefeküdni az állatok táplálékuk elfogyasztása után, ugyanis a táplálék megemésztése energiaigényes folyamat. Az emberek többsége gyakran kényszerül akaraterõvel legyõzni a lustaságot, és e tekintetben nincs különbség fizikai vagy szellemi munka nem kívánása között. Ugyanezen ok miatt a sportolóknál nem szívesen engedélyezi a TMSZ-IR, hogy elérjék izmaik hipertrófiáját (az izmaik túltengõ megnagyobbodását); ez ugyanis pótlólagos energiát követel. Ilyenformán a minimális energiafelhasználás közös kritériuma alá van rendelve a szervezet bármelyik alrendszerének irányítórendszere, függetlenül lokális, helyi céljaitól és feladataitól. Emlékezve ezen alapelvre, vizsgáljuk meg most a TMSZ-IR szisztémás célját. Ez nem más, mint a TMSZ térbeli stabilitásának a biztosítása, ami sikeres mûködésének elengedhetetlen feltétele.

28 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai A biomechanikai rendszert képviselõ TMSZ stabilitása A támasztó és a mozgató funkciók végrehajtásához, valamint a tárgyak munkavégzés közbeni áthelyezéséhez a TMSZ-nek a térben mechanikailag stabilnak kell lennie mind statikus (álló), mind dinamikus (mozgással kísért) állapotában: enélkül elképzelhetetlen az ember élettevékenysége. Ugyanakkor a majdnem 3000 anatómiai egységbõl álló TMSZ szerkezetileg rendkívül instabil, ugyanúgy, mint az összes élõlény TMSZ-e. Az élõ testek térbeli stabilitása csakis a TMSZ-IR (az idegrendszer) meglétének köszönhetõ. A TMSZ-IR állandóan figyeli a TMSZ térbeli helyzetét, és ezt operatívan irányítja oly módon, hogy megfelelõ jeleket, impulzusokat küld az operatív irányító szervekbe, vagyis az izmokba. Vizsgáljuk meg részletesebben a biomechanikai rendszernek tekintett TMSZ stabilitásának fogalmát! Mechanikai szempontból vizsgálva a TMSZ egymással kölcsönös kapcsolatban álló, különbözõ típusú elemek meghatározott módon kialakított gyûjteménye. A csontok merev elemek, amik képesek elviselni mind a húzó igénybevételt (például a kéz csontjai), mind a nyomó igénybevételt (például a csigolyák). A csontok méretei és körvonalai, azaz térbeli alakjuk állandó, és gyakorlatilag ilyen, azaz változatlan marad a mechanikai terhelések alatt is. A porcképzõdmények, a porcos elemek viszont a TMSZ olyan rugalmas elemei, amik csak nyomó terhelés viselésére képesek. Térbeli alakjuk állandó, de nagyon nagy megterhelés esetén kismértékû rugalmas alakváltozásra (deformálódásra) is képesek. Az inak képviselik a TMSZ azon rugalmas elemeit, amik csak húzó irányú terhelés viselésére alkalmasak. Hosszúságuk állandó, de nagyon nagy terhelés alatt kismértékû rugalmas alakváltozásra ezek is képesek. A szalagok is a TMSZ azon rugalmas elemei, amik csak húzó terhelést tudnak elviselni. Térbeli alakjuk bizonyos mértékben szintén változhat, de már viszonylag kis terhelésnél képesek rugalmasan széthúzódni. A fasciák (az izompólyák), az izmokat borító vékony kötõszövetes hártyák csak húzó irányú terhelések viselésére képesek. Térbeli alakjukat akadálytalanul tudják változtatni anélkül, hogy közben széthúzódnának (ami azt jelenti, hogy a fascia felületének nagysága állandó marad). Nagyon nagy terhelés hatására azonban képesek kismértékû rugalmas alakváltozásra. Az izmok csak húzó irányú terhelés viselésére képesek. Térbeli alakjukat és az általuk kifejtett erõt külsõ irányító jelek (idegimpulzusok) hatására változtatják széles határok között. Ily módon tehát egyedül az izmok tekinthetõk a TMSZ operatívan irányítható, aktív elemeinek (anatómiai egységeinek), a többi eleme anatómiailag passzív egységet képvisel. A TMSZ elemei merev vagy mozgatható módon kapcsolódhatnak egymáshoz. A csontösszenövés a merev, rögzített kapcsolódású kötéscsoportba tartozik (mechanikai szempontból ezt a kötéscsoportot egy csontnak lehet tekinteni). A rögzített kapcsolódású kötések csoportjába tartozik az inak izmokhoz és csontokhoz kapcsolódása is stb. Merev kapcsolódású kötéseknél a TMSZ valamelyik elemétõl érkezõ erõ teljes egészében átadódik a hozzá kapcsolódó elemeknek. A mozgatható kötéseknél két kapcsolattípus létezik: a tangenciális, azaz érintõ menti kötés és az ízületi kötés. Érintõ menti kapcsolódásoknál a TMSZ-szel szomszédos elemek térbelileg szorosan egymáshoz zárkóznak, anélkül, hogy bármilyen merev kötés jönne létre közöttük; azaz nincs erõátvitel, erõtovábbítás az elemek között (példa: az izmok egymás mellett fekvõ hártyái az izmokat borító kötõszövetek, amik szabadon csúsznak egymás mellett). A TMSZ egy-

29 30 A gyógyítás tudománya és mûvészete mással összeköttetésben álló néhány eleme képes funkcionálisan különálló csoportot alkotni; ilyen láncszemenként egymáshoz kapcsolódó elemekbõl alkotott csoportok a TMSZ ízületei; például a kéz, a gerincoszlop, az ujj stb. Az ízületek a csontok bonyolult, csuklós kapcsolódású kötõelemei, amik a TMSZ térbeli mozgathatóságát biztosítják. Az ízületek nyomóerõ továbbítására képes porcképzõdményeket tartalmaznak, valamint szalagokat, amik a húzóerõk továbbítására szolgálnak. Az ízületek révén a húzóerõ teljes mértékben továbbadódik egyik csonttól a másiknak. Ilyenkor a csontok egymáshoz viszonyított kölcsönös helyzete (a közöttük lévõ szög) anatómiailag meghatározott határokon belül szabadon változhat. Jóllehet, maga az ízület bonyolult, sok elembõl álló egyesülést (TMSZ-láncszemet) képvisel, mechanikai szempontból egyetlenegy elemnek tekinthetõ. Egészében véve a TMSZ állandóan biztosítja az emberi test stabil térbeli helyzetét a rá ható belsõ és külsõ terhelõ erõk átrendezésével és továbbításával. A belsõ terhelõ erõkhöz lehet sorolni a TMSZ rugalmas elemei által létrehozott állandó erõket, a szervezet összes elemére ható nehézségi erõt, továbbá az izom-összehúzódás által létrehozott erõket. A külsõ terhelõ erõkhöz sorolandók: a légköri nyomás által létrehozott, a bõr felületén át egyenletesen ható terhelés; vagy az a reakcióerõ is, amivel a testre hat az õt (alá- / meg-) támasztó eszköz, például a padló vagy a szék; továbbá azok az erõk is, amik az emberben (valamilyen) munkavégzés közben keletkeznek, például tárgyak felemelésekor és ezek térbeli áthelyezésekor. A TMSZ olyan kiegyensúlyozott mechanikai szervrendszert képvisel, amit a mechanika törvényei szerint lehet vizsgálni. Newton elsõ és harmadik törvénye szerint statikus (azaz mozdulatlan) állapotban a TMSZ bármelyik pontjában nullával egyenlõ az erõk összege (eredõje). Kiegyensúlyozatlan erõ felléptekor Newton második törvényének megfelelõen a pont addig fog mozogni, amíg mozgását le nem állítja egy egyensúlyba hozó, kiegyenlítõ erõ. Mutassuk meg ezt most a járás példáján! Az ember súlypontja elõrehelyezésével kezdi el mozgását, azaz kimozdítja magát az egyensúlyából (az egyensúlyi állapotából). Ha ekkor a TMSZ-IR nem foganatosít semmilyen intézkedést, akkor az ember az említett elmozdulás eredményeként egyszerûen elõreesik. A stabilitás megtartása érdekében azonban a TMSZ-IR az egyik lábat áthelyezi, elõre mozdítja, és ez a láb az elõrezuhanó test súlyát magára vállalja és azt továbbítja az õt egyensúlyban tartó támasznak. Ezzel megállítja a test elesését. Ily módon zajlik le egy lépés. A TMSZ alapját a csontváz alkotja. Ezért a TMSZ helyzetérõl és az egész test térbeli helyzetérõl éppen csontváza helyzete alapján lehet dönteni. A csontok többsége mozgatható kapcsolatban áll egymással, következésképpen helyzetük a rájuk ható erõktõl függ. Szigorúbban fogalmazva: minden csont abban a helyzetben található, amelyikben a rá ható erõk vektorösszege nullával egyenlõ. Amikor külsõ és belsõ terhelések keletkezésekor ezek eredõje (az erõk összege) nem azonos nullával, akkor elmozdul a csont, és mozgásban marad egészen addig, amíg ez az elmozdító erõ nem szûnik meg vagy nem egyenlíti ki külsõ vagy belsõ terhelés. Belsõ kiegyenlítõ erõk létrejöhetnek izmok feszítésével vagy a TMSZ elemeinek rugalmassága révén. Ezen elemek szilárdságának (szilárdsági határértékeinek) túllépése sérüléseket fog okozni. Ha ugyanis nem lehet létrehozni elegendõ ellensúlyozó kiegyenlítõ erõt, akkor nem lehet ennek a csontnak a mozgását megállítani. Ekkor az anatómiai mozgáshatárokat átlépõ csont rongálni kezdi az útjába esõ egyéb más TMSZ-elemek és az egész szervezet térbeli épségét. További tárgyalásunk során lényegében véve mi csak a TMSZ statikáját (mozdulatlan állapotra vonatkozó erõviszonyait) fogjuk vizsgálni, mivel csak statikus állapotban lehet

30 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 31 egyértelmûen értékelni anatómiai státuszát. Egyértelmû meghatározás elérésére törekedve azt a testhelyzetet használjuk ehhez a vizsgálódáshoz, amit alapállásnak szokás nevezni. Ebben a helyzetben egyenes síkon áll az ember, egyenes testtartásban, kiegyenesített lábakon, kiegészítõ (pót)támaszték nélkül; az izomzata nincs tudatosan megfeszítve, ezáltal súlya egyenlõen oszlik el a két lábra; a fej egyenesen elõre néz; kezei, szabadon leengedett helyzetben vannak. Ha ebben a testhelyzetben folyik a TMSZ vizsgálata, vagyis úgy, hogy az aktív elemek (az izmok) elõzetesen már ki lettek kapcsolva, akkor ez a konstrukció nem tekinthetõ stabilnak azért, mert súlypontja a támasztó felület fölött (kb. 1 m) magasan helyezkedik el, és a támasztó felület mindössze néhány négyzetcentiméternyi területet tesz ki (a talpak támasztékkal érintkezõ része). Emellett a TMSZ összes fõ tagja mobilitást (mozgathatóságot) biztosító összeköttetésben áll egymással és nagymértékû mozgásszabadsággal rendelkezik. Ezt a konstrukciót úgy lehet egyensúlyban tartani, ahogyan a zsonglõr a hosszú, függõlegesen felemelt nádbot végén tartja meg a tányért; ami azonban az egyensúlyi helyzettõl való legkisebb eltérésnél leesik. Ezért az ilyen konstrukció stabilitásának megteremtésére olyan aktív irányítható elemek léte szükséges, amilyeneknek mutatkoznak a TMSZ-IR irányítása alatt álló izmok Az izomtónus Az ideális TMSZ-ben nyugalmi állapotban a terhelés egyenletesen oszlik el a teherviselõ elemeken: a csontokon, a szalagokon, a porcokon, a kötõszövetes elemeken. Az izmok szerepe ilyenkor az egyensúly megtartása; azaz a TMSZ egyensúlyi állapotának egy szempillantás alatt lezajló visszaállítása, ha az valamilyen zavaró behatás következtében attól eltér. Nagyszámú (lélegzés, szívverés stb. okozta), de nem kifejezetten nagy zavaró hatással szemben kell biztosítani, hogy a TMSZ egyensúlyi állapota stabil legyen. Ezért minden izom bizonyos nem nagy mértékû összehúzott állapotban (tónusban) van, amit izomfeszülésnek / izomfeszültségnek hívnak. A tudatalatti szinten (az ember akaratától függetlenül) a TMSZ-IR impulzusokkal tartja fenn ezt az izomfeszülést, s ezzel egyensúlyi helyzetben rögzíti a TMSZ-t. Ugyanazon testhelyzetben az egyes izmok tónusa eltér egymástól, és a különféle testhelyzetekben ugyanazon izomnak a tónusai szintén eltérnek egymástól; ez minden izomra érvényes. Ebbõl következik, hogy a tónusnak nem a teherviselés a rendeltetése, hanem az erõk (teherviselõ elemek közötti) elosztásának az irányítása. Az ilyen mûködésmód optimálisnak tûnik, mivel olyan elemekre van szétosztva a terhelés, amik a teher viseléséhez nem fogyasztanak energiát. Azaz egy etalont megtestesítõ TMSZ-ben a szervezet egyensúlyi állapotának a fenntartására felhasznált energiamennyiség minimális: azonos a normális izomfeszültség állandó fenntartásához felhasznált energia mennyiségével. A fentieket a következõk szerint foglalhatjuk össze: az izomzat összehúzódásának azt a fokát, aminél az anatómiailag szabályos (ideális / etalon / abszolút egészséges állapotban lévõ) TMSZ stabilitása statikus állapotban, alapállásban, pótlólagos terhelések nélkül elérhetõ, normális izomtónusnak nevezzük. A fordított állítás is igaz: a TMSZ-t etalon állapotában, anatómiailag szabályos helyzetben fenntartó izomtónus normálisnak számít. A normális izomtónus kifejezésen az izmoknak azt a TMSZ-IR által állandóan fenntartott összehúzódását értjük, amit a természet irányozott elõ a szabályos

31 32 A gyógyítás tudománya és mûvészete anatómiai státuszú emberi test számára azért, hogy stabilitást biztosítson neki a Föld tömegvonzási hatóterének (gravitációs erõterének) viszonyai között. Ez az izomszövetösszehúzódásnak olyan mértéke, ami nem zavarja a szervezet összes szervének és összes rendszerének a mûködését, köztük az idegrendszer vezetõképességét és az érrendszer áteresztõképességét. Szükséges jól megérteni, hogy az izomtónus ugyanolyan izom-összehúzódást jelent, mint bármelyik másik izom-összehúzódás, és ennek a fenntartása is energiafelhasználást kíván. A különbség csupán az, hogy a célirányos izom-összehúzódás helyett ezt az izomtónust a TMSZ-IR a tudatalatti szinten tartja fenn, és ebben nem vesz részt az emberi akaraterõ. Amikor a mindennapi életben az izmokat ellazítjuk, akkor ez nem jelenti azt, hogy az izmok egyáltalán nem fejtenek ki semmilyen erõt. Az izmok ilyenkor (ha a TMSZ szabályos anatómiai státusszal bír) a normális feszültségi állapotba térnek vissza, amit a tudat ellazult állapotként érzékel. Az etalon TMSZ normális izomtónusa a TMSZ bármelyik térbeli helyzetére meghatározható, mivel bizonyos fokú izom-összehúzódás mindig létezik: még akkor is, amikor az ember egészen elernyedt, teljesen ellazult állapotban fekszik. Mi csak azzal a céllal vizsgáljuk alapállásban az embert, hogy növelhessük kutatási eredményeink bizonyosságát és elérhessük ezek ismételhetõségét; továbbá azért, mert éppen ez a testhelyzet az emberi test fõ munkahelyzete; vagyis ez az a helyzet, aminél maximálisan megnyilvánul a gravitációs tér hatása Anatómiai és nem-anatómiai terhelések A TMSZ mindenekelõtt egy mechanikai rendszer, aminek az a rendeltetése, hogy létrehozza, elossza és kompenzálja az emberi testre ható külsõ és belsõ mechanikai terheléseket. Lehetnek ezek akár statikai, akár dinamikai terhelések és változhatnak széles határok között, például súlyemeléskor, futáskor, karon függéskor, eséskor stb. Anatómiai terheléseknek fogjuk hívni azokat a statikai terheléseket, amiket az etalon TMSZ elemei alapállásban érzékelnek, azaz amiket a TMSZ szerkezete eleve elõzetesen kondicionál; valamint azokat, amiket szabályos anatómiai státuszánál elemeinek mechanikai tulajdonságai elõre meghatároznak. A fentiekkel összhangban: nem-anatómiai terheléseknek fogjuk nevezni a TMSZ elemeire ható azon terhelõ erõket, amik valamilyen módon (moduljuk nagysága vagy iránya szerint) különböznek az anatómiai terhelésektõl; vagyis olyan terhelések ezek, amik a TMSZ szabályos anatómiai státuszánál nem jellemzõk a szerkezetére. Tartós nem-anatómiai terhelések közé tartoznak a TMSZ elemeire állandóan ható olyan terhelések, amelyeket a szervezet a saját erejével vagy nem képes megszüntetni (aminek szervi / organikus okai lehetnek, például traumák), vagy a TMSZ-IR tart fenn tudatalatti szinten (például az izmok hipertónusát vagy hipotónusát). Mivel a csontok helyzetét a rájuk ható erõk határozzák meg, a szabályos anatómiai státusz fogalom és az anatómiai terhelések fogalom szorosan összefügg egymással. Szabályos anatómiai státusznál a TMSZ minden eleme anatómiai terheléseknek van kitéve; és fordítva: ha a TMSZ összes eleme anatómiai terhelésnek van kitéve, akkor a TMSZ szabályos anatómiai státusszal rendelkezik. Ha a TMSZ-ben nem-anatómiai terhelések találhatók, akkor kiegyensúlyozásuk a keletkezési okuktól függetlenül már csak a TMSZ csontelemeinek más (anatómiailag nem szabályos) helyzeténél érhetõ el, és az izomzat normálistól eltérõ tónusánál.

32 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 33 Szót kell ejteni még egy fontos fogalomról: a megengedett terhelésekrõl. Ezek olyan terhek, amelyeknek levétele (azaz megszüntetése) után a TMSZ képes saját magától visszatérni etalon állapotába. Vagyis ezek a terhelések nem okoznak tartós eltérést a TMSZ elemeinek térbeli helyzetében, alakjában és tulajdonságaiban. Amikor a TMSZ-ben akármilyen nem-anatómiai terhelés keletkezik, akkor a TMSZ kilép a kiegyensúlyozott, etalon állapotából. Ilyenkor a stabilitás megõrzése céljából a TMSZ-IR az ember tudatos közremûködése nélkül izmok segítségével kompenzálja ezt a terhelést, és ennek nyomán a TMSZ a térben új, kiegyensúlyozott helyzetet foglal el. Ez a folyamat az adaptáció (az alkalmazkodás). Ha a nem-anatómiai terhelés a megengedett határértékeken belül volt, akkor megszûnése után a TMSZ-IR visszatereli a TMSZ-t az eredeti, kiindulási etalon helyzetébe. Minden itt említett dolog az ember normális élettevékenységére vonatkozik és az ideálisan egészséges támasztó-mozgató szervrendszer mûködésére jellemzõ. Az ember mozog, fekszik, ül, fizikai munkát végez. Mindez a TMSZ célirányos mûködését jelenti, ami az ember akaratának hatására történik. A nap folyamán ezerszer változnak a TMSZ testtartásai, és ugyanilyen gyakran változnak a mindegyik elemére ható nem-anatómiai terhelések nagyságai. Ilyenkor a terhelõerõk hatása alatt (a TMSZ-IR által tudat alatt irányított izom-erõfeszítések segítségével) szakadatlanul zajlik a TMSZ adaptációs folyamata. Ha viszont ezek a nem-anatómiai terhelések az adott egyén számára megengedhetõ terhelési határokon belül voltak, akkor a munka után (alapállásba helyezkedve, bármelyik pillanatban) az ember mindegyik elemére újból a rá jellemzõ anatómiai erõ hat, és az ember egész izomzata ismét normálissá válik. Magától értetõdõ, hogy különbözõ emberek ugyanazon elemére ható anatómiai terhelések abszolútértéke különbözni fog egymástól. Az alábbi, 1-es számú ábra vázlatosan bemutatja a TMSZ valamelyik tetszõleges elemére ható anatómiai terhelések és a megengedett terhelések kölcsönös viszonyát. Anatómiai terhelés n n n Terhelés nagysága Megengedett terhelések terjedelme ábra A maximális stabilitás és a minimális energiafelhasználás kritérium lényegében két egymásnak ellentmondó kritérium, mivel az elsõ az izomfeszülés fokozását követeli, a második pedig a kritérium szerinti követelmény teljesülése ellen hat. Az optimalizálási elméletben hasonló eseteknél az egyik kritériumot korlátnak tekintik. Esetünkben a normális élettevékenységhez szükséges stabilitási szint elérése lesz a korlátozó tényezõ, és az energiafelhasználás lesz minimalizálva. Az utóbbi kritériumhoz tartozó optimum a TMSZ szabályos anatómiai státuszánál érhetõ el. A TMSZ ezen állapota egyúttal a legkedvezõbb állapotnak számít a szervezet azon más szervei és szervrendszerei részére is, amelyek számára a TMSZ támasztékul szolgál. Ilyenkor ugyanis szerkezetileg ideális feltételek vannak biztosítva ezek mûködéséhez, és a test minden szervének vérellátásához és normális innervációjához is. Ugyanakkor azonban fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a TMSZ támasztó funkciója passzív funkció! Ugyanis nem tartozik feladatai közé a szervezet többi szerve és rendszere térbeli helyzetének figyelemmel kísérése, és nem elemezi ezek állapotát.

33 34 A gyógyítás tudománya és mûvészete 2.6. A TMSZ szisztémás destrukciója (pusztulása) Vizsgáljuk most meg a TMSZ azon strukturális változásainak mechanizmusát, amelyek miatt a TMSZ kilép az etalon állapotból. Minthogy a TMSZ három döntõ jellemzõje szerint akkor van etalon állapotban, amikor minden eleme számára biztosítva van az anatómiailag szabályos állapot: az etalonság (az etalon minõségû állapot) megsértése akkor lép fel, amikor e három jellemzõre vonatkozóan tartós eltérés keletkezik. Következésképpen az etalon állapottól való eltérésnek három típusa létezik a TMSZ minden elemére és magára a TMSZ egészére nézve: 1.) eltérés a szabályos térbeli konstrukcióban, ami azt jelenti, hogy legalább egy elemnél fennáll a szabályos pozíciótól való eltérés; 2.) eltérés a szövetek szabályos összetételében és a szabályos szöveti tulajdonságokban; 3.) eltérés a szabályos alakban. Emellett: ha akár egyetlenegy eltérés is fennáll, akkor (a definíciónak megfelelõen) erre a tényre úgy tekintenek, hogy nemcsak az általa érintett elem, de az egész TMSZ destruálódik, azaz kóros patológiás elváltozás alá került. A TMSZ ilyen destruált állapotánál ugyanakkor létezhet néhány olyan elem is, amelyeknél lehet, hogy semmilyen eltérés nincs. Számos konkrét ok létezik, ami az anatómiai státusz említett eltéréseit kiváltja. Ezeket együttvéve iniciáló és erõsítõ tényezõknek (IET-nek) nevezzük. Közülük némelyik tényezõ az emberi élet folyamán, ennek valamelyik pillanatában lép fel (traumák, mikrosérülések a TMSZ különféle betegségei következtében). Más eltérések kialakulását viszont beindíthatják veleszületett rendellenességek, a TMSZ fizikai használata vagy a szervezet egészének megbetegedése. Bemutatjuk az ilyen jellegû okok listáját: a TMSZ veleszületett rendellenességei; a TMSZ veleszületett szöveti megbetegedései; születési sérülések; a test egyoldalú munkaorientációja (egyoldalú terhelése munkavégzés közben); traumák (sérülések) és mikrotraumák (apró sérülések); sebészeti beavatkozás; hosszan tartó statikai terhelések; hosszan tartó dinamikai terhelések; a TMSZ nem elegendõ fizikai terhelése (az izmok inaktivitása); szív- és érrendszeri zavarok; az idegi vezetõképesség zavarai; általános anyagcserezavarok; belsõ szervek megbetegedése; daganatok a TMSZ szöveteiben, gyulladással járó folyamatok magában a TMSZ-ben és az egész szervezetben; a TMSZ és a szervezet fertõzés okozta megbetegedései; a TMSZ-szövetek bármilyen más megbetegedései; mérgezés (intoxikáció); belsõ (endogén) és külsõ eredetû (exogén), sérülést okozó ágensek; a természetes öregedés folyamata. A felsorolt okok némelyike (például a traumák) az ütés bekövetkezésével azonos pillanatban tartós nem-anatómiai terhelést vált ki, és a TMSZ rendszerét azonnal kibillenti stabil állapotából. Más okok viszont (például a TMSZ szöveteinek krónikus gyulladásai)

34 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 35 fokozatosan erõsödõ mértékben hathatnak, aminek következtében az érintett elemre ható anatómiai terhelések fokozatmentesen mennek át a tartós nem-anatómiai terhelések sorába és eközben megzavarják a TMSZ stabilitását. Olyan okok, mint a hosszan tartó, naponta ismétlõdõ statikai és dinamikai terhelések, némelyik izomnál perzisztens hipertónust (állandóan fennálló nagy izomfeszülést) okozhatnak, és ezzel egyidejûleg az antagonista izmoknál (a hajlító- és a feszítõizmoknál) hipotónust (kis izomfeszültséget) válthatnak ki. Vagyis: állandóan fennálló tartós nem-anatómiai terheléseket okozhatnak, amik a konstrukció csontjainál és más elemeinél hoznak létre eltolódást, áthelyezõdést. Ily módon az eltérések minden lehetséges okát és típusát elemezve azt a következtetést lehet levonni, hogy a szabályos anatómiai státusztól való bármilyen eltérés tartós anatómiai terhelések felléptét okozza az egész TMSZ-ben, és megzavarja a TMSZ stabilitását. Helyénvaló most vázlatosan is bemutatni (lásd a 2. ábrát): a TMSZ etalon állapotból való kilépését követõ szerkezetváltozás további folyamtát a TMSZ összes további elváltozásait, amiket a TMSZ elszenved az emberi élet folyamán (a különbözõ okok miatt ismétlõdõ jelleggel fellépõ eltérések keletkezésekor). A TMSZ mûködését és kóros állapotát mi általános formában vizsgáljuk. Ugyanis pontosan ez a vizsgálódási módszer a konkrét betegségektõl és a konkrét diagnózisoktól való elvonatkoztatás tette lehetõvé számunkra, hogy a szisztémás szemlélet (a szisztémás felfogás) alapelvet teljes mértékben megvalósíthassuk. Pontosan ennek a vizsgálati módszernek köszönhetõ, hogy sikerült feltárnunk a TMSZ szisztémás szervezetét rongáló az ember egész életciklusa alatt térben és idõben keletkezõ folyamatok teljes sokféleségének igazi lényegét. Mielõtt rátérnénk a két oldalon bemutatott vázlat tárgyalására, még egyszer pontosítjuk a TMSZ szisztémás célját. A TMSZ szisztémás célja az, hogy a test részére stabil térbeli helyzetet biztosítson úgy, hogy a szervezet minimális energiát használjon fel erre a folyamatra. A TMSZ-t alkotó elemek és az ugyanazon láncba kapcsolt tagjai ízületei (a TMSZ alkotórészei) mindegyikének megvan a maga lokális munkafunkciója aszerint, hogy mi az anatómiai rendeltetése és a térbeli konstrukcióban elfoglalt helyzete. Mindegyiknek különféle mozgásfajtát kell végeznie megszabott határok között; a szükséges erõkifejtéseket létre kell hoznia, és továbbítania kell az erõket a meghatározott irányokba. Az ideális TMSZ-ben elemeinek és tagjainak lokális funkciói össze vannak hangolva a TMSZ szisztémás céljával (és ennek nem mondanak ellent). Ezért az anatómiailag ideális TMSZ egyidejûleg ideálisan funkcionáló rendszer és ideális biomechanikai rendszer is, ami sajátjaként rendelkezik az ember természetét jellemzõ összes támasztó és mozgató funkció teljes terjedelmével, ezen funkciók mindegyik fajtájával. A TMSZ szisztémás célja mindig elõtérben van elemei lokális funkcióival szemben. Ez azt jelenti, hogy a TMSZ stabilitásának biztosítására szolgáló folyamatban összes eleme és összes tagja (összes láncszeme ) átlagosnak, azonos közkatonának számít, függetlenül attól, hogy a szervezet tevékenységében betöltött fiziológiai szerepük jelentõsége és anatómia felépítésük bonyolultsága mennyire különbözõ. Ezen összefüggés felfedezése csak azért vált lehetõvé, mert a TMSZ-nek (és patológiás állapotainak) tanulmányozását szisztémás vizsgálódás módszerével végeztük. Nehéz dolog ezt megérteni az akadémiai orvostudomány képviselõinek általában véve, és még inkább a vertebro-neurológusoknak (a csigolya-ideggyógyászoknak).

35 A gyógyítás tudománya és mûvészete 2. ábra (1. rész): A TMSZ-ben zajló szisztémás destrukciós folyamat vázlata (A TMSZ anatómiai státuszától való eltérések térbeli és idõbeli keletkezése és fejlõdése) A TMSZ térbeli konstrukciója szabályos A TMSZ SZABÁLYOS ANATÓMIAI STÁTUSZA A TMSZ-elemek szöveteinek összetétele és szöveti tulajdonságai szabályosak Tartós belsõ nem-anatómiai terhelések keletkezése. A térbeli konstrukció stabil állapotának etalonjához képest eltérés áll fenn (a TMSZ elemeinél eltolódások jelentkeznek); az is lehet, hogy a TMSZ elemeinél deformálódás van, vagy az elemei megsérültek Az IR reakciója: szisztémás válasz A mozgásba jött izmoknál (a normális izomfeszültséghez képest) tónusváltozás történik: ADAPTÁCIÓ TMSZ funkcionális destrukciója Az IR reakciója A TMSZ alakja szabályos Ha hosszú idõn keresztül hatnak a belsõ nem-anatómiai eredetû terhelések, akkor (a stabil állapot fenntartására irányuló energiafelhasználás minimalizálásának érdekében, a szövetösszetétel és a szöveti tulajdonságok elváltozásával bekövetkezik az ÖNSZERVEZÕDÉS A hipertónusban lévõ izmok fokozatosan rögzítõdnek, tömörebbé és keményebbé válnak. A hipotónusos izmok pedig fokozatosan elsorvadnak INICIÁLÓ és ERÕSÍTÕ TÉNYEZÕK (IET) jegyzéke a TMSZ veleszületett anomáliái; a TMSZ szöveteinek veleszületett betegségei; születési sérülések (traumák); egyoldalú munkaorientáció; sérülések (traumák); mikrotraumák; sebészeti beavatkozások; hosszan tartó statikai terhelések; hosszan tartó dinamikai terhelések; a TMSZ nem elegendõ mértékû leterhelése, inaktivitása; az általános anyagcsere zavarai; szív- és érrendszeri zavarok; idegi vezetõképesség zavarai; (folytatás a következõ oldalon) ADAPTÁCIÓ Kötelezõ ismertetõ jel a TMSZelemek tartós belsõ nem-anatómiai terheléseinek jelenlétére és lehetséges eltolódásaira; azaz a TMSZ nem optimális (fokozott energiafelhasználással zajló) mûködésmódjára ÖNSZERVEZÕDÉS A TMSZ szisztémás destrukciójának fõ aktivizáló tényezõje Az izomszövet primer organikus destrukciója Hosszan tartó statikai terhelések (pl. a,,munkapóznál ); vagy dinamikai terhelések (kimerültség); vagy sokáig tartó ellazulás Primer eltérés az etalon állapottól. TMSZ-elemek primer térbeli eltérése: mikroeltolódások és eltolódások, a TMSZ primer térbeli destrukciója Primer eltérés az etalon állapottól Primer organikus destrukició Primer eltérés az etalon állapottól Primer organikus destrukició Az izommûködés részben vagy teljesen elégtelen

36 Izomszövet növekvõ szisztémás organikus destrukciója A szervezet IR-e (az ember központi idegrendszere) által gyakorolt korrigáló hatások esetei: ÖNHELYREÁLLÍTÁS Növekvõ szisztémás organikus destrukció. Üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdése A TMSZ növekvõ szisztémás, funkcionális destrukciója A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai ábra (2. rész) 7 A TMSZ szöveteinek és elemeinek vérkeringési és innervációs zavara 8 A TMSZ-szövetek mikrocirkulációjának és anyagcseréjének zavara A TMSZ-elemek szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak a sérülései folytatódnak: az izmoknál, a kötõszöveteknél, az inaknál, a szalagoknál, a porcoknál, a csontoknál A TMSZ-elemek alakzavarai továbbra is fennállnak A tartós belsõ nem-anatómiai terhelések megnyilvánulásai továbbra is fennállnak. A TMSZ-elemek stabil állapotában elváltozás és egyre nagyobb mértékû eltolódás jelentkezik Az IR reakciója: önszervezõdés A mûködésbe lépett izmok tónusváltozása folytatódik; továbbra is fennáll az ADAPTÁCIÓ Az IR reakciója A TMSZ-ben tovább folytatódik az ÖNSZERVEZÕDÉS. Izomrögzítés (izomfixálás) és izomsorvadás (atrófia) lép fel Növekvõ izommûködési elégtelenség IET IET IET IET IET INICIÁLÓ és ERÕSÍTÕ TÉNYEZÕK (IET) jegyzéke (folytatás az elõzõ oldalról) belsõ szervek megbetegedései; gyulladásos folyamatok magában a TMSZ-ben és az egész szervezetben; TMSZ és a szervezet fertõzõ betegségei; daganatok a TMSZ szöveteiben a TMSZ-szövetek bármilyen más megbetegedései; mérgezés (intoxikáció); belsõ (endogén) és külsõ (exogén) eredetû károsító ágensek; az öregedés természetes folyamata. (IET jegyzék vége) ADAPTÁCIÓ Nélkülözhetetlen diagnosztikai ismertetõ jele annak, hogy a TMSZ elemeinél tartós belsõ nemanatómiai terhelések vannak és eltolódások lehetnek. Vagyis a TMSZ nem-optimális (hanem fokozott) energiafelhasználással mûködik ÖNSZERVEZÕDÉS A TMSZ szisztémás destrukciójának fõ aktivizáló tényezõje. A szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) külsõ korrigáló (javító) ráhatásai

37 38 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ez abból a példából is látszik, hogy az ortopédiai irodalomban a stabilitás fenntartását tárgyaló szövegösszefüggésben sehol sem hangzik el, hogy a hátgerinc a TMSZ-rendszerben közönséges láncszem, egyszerû tag; éppen olyan, mint a TMSZ többi tagja. Vagyis a TMSZ mint rendszer számára a hátgerinc nem rosszabb és nem jobb, nem jelent többet és nem kevésbé fontos, mint például az ujj vagy a medence. Ezzel szemben a (gerincoszlop anatómiai és többfunkciós bonyolultságától és szervezetre vonatkozó nagy jelentõségétõl hipnotizált) orvostudomány kiragadja a TMSZ rendszerébõl a hátgerincet. A komplexitásra figyelmeztetõ saját felhívásától [10, 14, 16] az orvostudomány valójában visszakozott (mi ezt a fogalmat, a komplexséget rendszerszerûségnek értelmezzük és a teljes rendszerre kiterjedõ összefüggésnek / a teljes rendszerre vonatkozó hatályosságnak fogjuk fel). Az orvostudomány nekiáll vizsgálni azoknak a patológiás állapotoknak összes lehetséges tüneti megnyilvánulását (szimptómáját) és tünetegyüttesét (szindrómáját), amik az idegek vezetõképességével és a véredények áteresztõképességével függnek össze; ezeknek azonban a TMSZ gerincmozgató szegmentumaiban keletkezett destrukció az elsõdleges okozója. Ennél a pontnál aztán meg is áll az orvostudományi kutatás, és létrejön az orvostudomány önálló külön része: a vertebro-neurológia (a gerinccsigolya-ideggyógyászat). Ez aztán ismételten ciklikusan körbejárja a gerincoszlopot, mivel uralkodó szerepet tulajdonít neki a TMSZ-ben. Ugyanakkor a hátgerinc igazi, átlagos, közönséges szerepét nagyon könnyû megérteni, ha állandóan emlékezünk a TMSZ-IR által oldalról gyakorolt hatásra, arra a vezetõ-irányító befolyásra, ami az ember térbeli stabil állapotának fenntartására irányul, és egyáltalán nem a gerincoszlop épségének és egészségének a fenntartására. A TMSZ stabilitása olyan állapot, aminél a (külsõ és belsõ terhelésbõl eredõ) ráható mechanikai erõk egyensúlyban vannak. És ez az egyensúly a TMSZ minden elemétõl azonos mértékben függ. Függ a gerincoszloptól is, de se nem nagyobb, se nem kisebb mértékben, mint a többi elemétõl. Ez jól látható lesz a további ismertetés során. A stabilitás elérését szolgáló folyamatban a TMSZ-IR irányítása alatt az izmok olyan erõket hoznak létre, amelyek kompenzálják azokat a terheléseket, amelyek kibillentették a TMSZ-t az egyensúlyi állapotából, a stabilitásából. Ebben a folyamatban a TMSZ mindegyik eleme eltolódhat a saját helyérõl, és eltolódása addig folytatódhat, amíg a rendszer nem kerül ismét új, stabil, kiegyensúlyozott állapotba. A gerincoszlop lévén a test központi támasza gyakran bizonyul ilyen kompenzáló eltolódásokba (a TMSZ többi elemével azonos mértékben) bevont elemnek. Amennyiben az ilyen eltolódásokat nem ismerték fel és nem szüntették meg idejében, akkor éppen ezek az eltolódások okoznak destrukciót a hátgerincben ugyanúgy, mint a TMSZ egyéb más elemében. Ezért mi soha nem vizsgáljuk a gerincoszlopot külön, egymagában, és nem tulajdonítunk neki valamilyen sajátos szerepet, hanem a TMSZ-t együttvéve, teljes egészében vizsgáljuk anélkül, hogy kiélezett figyelmet fordítanánk egyes elemeire és egyes láncoltan egymáshoz kapcsolt csoportos tagjaira. Ahogyan már az elõzõekben megállapítottuk, a TMSZ szabályos anatómiai státuszának három fõ jellemzõje (lásd az 1-es, a 2-es és a 3-as számú tömböt a 2-es számú ábrán): a szabályos térbeli konstrukció; a TMSZ-hez tartozó elemek szöveteinek szabályos összetétele és szöveti tulajdonságai; és az elemek szabályos alakja. A TMSZ primer destrukcióját jelenti, ha bármelyik eleménél e három jellemzõ bármelyikével kapcsolatban bármilyen elsõdleges eltérés keletkezik. Az elemek alakjában és a szöveteik összetételében és tulajdonságaiban jelentkezõ új deviációk primer organikus (szervi)

38 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 39 destrukciót jelentenek. Az elemek térbeli, elsõ alkalommal jelentkezõ eltérései pedig (a mikroeltolódások és az eltolódások) primer térbeli destrukciót jelentenek. Ezen eltéréstípusok bármelyike tartós belsõ nem-anatómiai terheléseknek a kialakulásához vezet (lásd a 4. tömböt a 2. ábrán). A normális izomtónusoktól való tartós eltérés (a hipertónus és a hipotónus) szintén egyik útja az ilyen nem-anatómiai terhelések keletkezésének. Ilyen deviációk keletkeznek: hosszan tartó statikai feszültségnél (munkavégzés közbeni testtartásnál / munkapóznál); hosszan tartó túlzott dinamikai erõfeszítéseknél (amik után az izmokban sokáig él még az úgynevezett remanens, visszamaradt izomfeszültség, amit nyugalmi állapotban sem tud megszüntetni az ember saját akaraterejével); és az izmok sokáig fennálló elgyengülésénél, amikor nincsenek bevonva kellõ fizikai aktivitásba. A tartós nem-anatómiai terhelések okozzák: a TMSZ eltérését az etalon jellegû, stabil állapottól; a TMSZ elemeinek eltolódását; a TMSZ elemeinek esetleges deformálódását, valamint ezen elemek esetleges sérülését, ha a rájuk ható terhelések túllépik a megengedett értékeket. A stabilitás elvesztése egy szempillantás alatt kiváltja a TMSZ-IR szisztémás válaszát. Kifejezést nyer ez a mûködésbe vont izmok tónusának etalon állapothoz viszonyított elváltozásában, ami a tartós nem-anatómiai terhelések kiegyensúlyozására irányul (lásd az 5-ös számú tömböt a 2. ábrán). A TMSZ egy bonyolult mechanikai rendszer, ami egymással szoros összeköttetésben álló elemek sokaságából (körülbelül 3000 elembõl) áll. A csupán egyetlenegy elemére ható tartós nem-anatómiai terhelés is elkerülhetetlen mechanikai hatást gyakorol szomszédai sokaságára, ezek pedig a saját környezetükben található szomszédokra stb. Ennek következtében a csontokra ható erõk modulusa és iránya megváltozik. Eltérnek etalon értékeiktõl, aminek következtében a csontok egyensúlyi állapotba kerülése már egy másik eltolt helyzetben valósul meg. Ezért a TMSZ akár csak egy elemében jelentkezõ bármilyen eltérés hatására azonnal tartós nem-anatómiai terhelések és eltolódások sokasága keletkezik. Ezek kompenzálása az egész szervrendszer reakcióját igényli, amit mi szisztémás válasznak nevezünk. A TMSZ elemeinek sokasága játszik szerepet ebben a válaszban; néha a primer eltérés forrásától eléggé messze álló elemek is, amik mind a tartós nem-anatómiai terhelések kiegyensúlyozását végzik. Az izomzat tónusváltoztatásával adott szisztémás válasz lényegében véve szintén létrehoz tartós nem-anatómiai terheléseket és eltolódásokat, amik azonban már a TMSZ új etalon állapotától eltérõ egyensúlyi állapotának elérésére irányulnak. Ily módon az izomzat tónusának változtatásával a TMSZ-IR alkalmazkodik (adaptálódik) azokhoz a tartós nem-anatómiai terhelésekhez, amiket a szervezet saját erõivel nem képes kiküszöbölni. Az új egyensúlyi állapot elérési folyamatában a TMSZ-IR nem törõdik elemei egészségével. Azzal sem, hogy ezek az elemek az új egyensúlyi állapotban képesek lesznek-e (vagy nem lesznek képesek) arra, hogy teljes mértékben betöltsék a TMSZ rendszerében rájuk háruló saját, lokális funkcióikat; például a láb tud-e majd járni, a hátgerinc tudja-e majd biztosítani a hajladozásokat és a forgásokat. A dolgok ilyen állásáról mondjuk mi azt, hogy olyan ellentmondás jön létre a TMSZ elemeinek lokális funkciói és a TMSZ szisztémás célja között, ami mindig a rendszercél javára, a stabilitás biztosítására nyer megoldást.

39 40 A gyógyítás tudománya és mûvészete A stabilitás biztosítására irányuló folyamatban a TMSZ minden lánctagja eltolódhat és deformálódhat, ha a rendszerben tartós nem-anatómiai terhelések jöttek létre. Ilyen eltolódások és deformálódások bekövetkezhetnek például a mellkasnál, a medencénél, az ízületeknél, a szalagoknál, az inaknál. Kezdetben ezek jelentéktelenek és nem vehetõk észre. Azonban a TMSZ rongálódásának fokozódása nyomán (ami azért következik be, mert a már destruálódott TMSZ-re a szabályos anatómiai státusztól való új eltérések sokasága gyakorol befolyást) egyre fontosabbakká válnak ezek a kis eltolódások és deformálódások. Az ilyen eltérések azonban csak akkor kezdik nyugtalanítani az orvostudományt, amikor már elérik a test központi támaszát, a hátgerincet, és ennél mindenféle lehetséges elferdülést váltanak ki (a gerincelemek egymáshoz képest, valamint a csontváz más elemeihez képest jelentkezõ eltolódásait). Ez a nyugtalanság azért lép fel, mert pont a gerincnél jelentkeznek az ilyen eltolódásoknak a legkomolyabb következményei, mivel érintik a gerincvelõt, az idegeket és a tápláló ereiket. Az eltolódások valójában a test valamennyi részében már az ember életének elsõ éveiben jelentkeznek, mivel a terhelések kiegyensúlyozásába a TMSZ ami osztatlan mechanikai rendszert képvisel minden elemével szerepel ilyen vagy olyan mértékben. Kezdetben ezen eltolódások közül sok nem mutat semmilyen világosan kifejezett rendellenességet, és ezért figyelembe sem veszik õket (többnyire azért, mert nehéz õket diagnosztizálni, de azért is, mert hiányoznak a megszüntetésükhöz szükséges módszerek). Azonban éppen ezek, vagyis a TMSZ bármelyik elemének idejében fel nem számolt eltolódásai válnak azoknak a tartós nem-anatómiai terheléseknek a forrásává, amik megtámadják a gerincet, és azt fokozatosan rongálják, pusztítják. A 4-es és 5-ös tömbben (lásd a 2. ábrán) leírt folyamat a TMSZ funkcióinak korlátozásához vezethet; az ember teljes mozgásterjedelmének, sportolási és munkavégzési lehetõségeinek a korlátozásához. Azaz e folyamat hatására fellép a TMSZ primer, szisztémás, funkcionális destrukciója. Miért mondjuk azt, hogy szisztémás? Azért, mert nem csak a (sérülést szenvedett) konkrét elem zavara (léziója) miatt jelentkezik a destrukció ez ugyanis magától értetõdõ dolog, hanem a szisztémás válaszadás miatt is. Sérülés (trauma) esetén ez a kapcsolat nagyon világos. Például: még ha csak kis mértékû is a lábszár-lábfej ízületében bekövetkezett húzódás (vagyis csupán egyetlen eltérés történt), akkor is: az érintett személy máris sántítani kezd, és egy ideig teljesen elferdült testtartással jár a húzódás miatti eltérésre adott szisztémás válasz következtében. Ez azután az egész TMSZ térbeli destrukciójához vezet. Ha már most ez az ember megkísérli alapállásba hozni destruált TMSZ-ét, akkor ezt nem sikerül teljesen elérnie, mivel a TMSZ sok eleme el fog tolódni, és az izomzat tónusa különbözni fog a normális izomtónustól. Az adaptációs szakaszban vissza lehet-e téríteni a TMSZ-t az etalon állapotba? Elméletileg ez akkor lehetséges, ha a primer eltérést sürgõsen megszüntették, azaz gyorsan megtörténik a destrukciót iniciáló (elindító) elem szabályos állapotának helyreállítása. Ilyenkor következik be a TMSZ-IR-nek a fordított reakciója: a szisztémás válaszadásban részt vevõ izmok visszatérítése a normális tónushoz, és a TMSZ ezen izmokkal kapcsolatban álló elemeinél az elmozdulások spontán felszámolása. Ez azonban a gyakorlatban elég ritkán történik meg, mivel a primer és az utána következõ eltérések rendszerint kapcsolatban állnak a TMSZ-ben keletkezett organikus zavarokkal (a baleseti sérülésekkel, a mikrotraumákkal, a betegségekkel). Ezeknek a megszûnése azonban elég hosszú idõt kíván, ami alatt viszont a TMSZ-IR-nek sikerül elindítania az önszervezõdési folyamatot. Kivételt képeznek azok a primer eltérések, amik a hosszú idõ óta fennálló statikai

40 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 41 és dinamikai túlterhelésekhez, vagy a régóta fennálló izomelernyedésekhez (izomgyöngülésekhez) kapcsolódnak. Ezek az eltérések tartós hipertónust és tartós hipotónust váltanak ki az izmokban, a hozzájuk tartozó térbeli konstrukció szabályosságának károsodásával együtt (lásd a 2. ábrán az 1-es tömbtõl a 4-es tömbhöz mutató nyilat). Ha az ember elõbb túlságosan sokat dolgoztatta bizonyos izomcsoportját, majd utána azt hosszú idõn keresztül pihentette (vagy fordítva: fokozatosan terhelni kezdte a hosszú idõn keresztül elernyedt, hipotónusos állapotban lévõ izomcsoportját), akkor az izomzat normális tónusának helyreállításával a TMSZ-IR automatikusan felszámolja (likvidálja) a szisztémás választ. Az ilyen primer eltérés gyors likvidálása történhet ezen izmokra gyakorolt más célirányos intézkedések foganatosításával is: masszázzsal, gyúrással, fürdetéssel, speciális kenõcsök bedörzsölésével. Éppen ez történik a helyesen végzett sportedzéseknél és akkor, amikor az ember figyelmesen viszonyul saját TMSZéhez. Természetesen ilyenkor is (azaz a tartós, iniciáló természetû, nem-anatómiai jellegû terhelés gyors eltûnése után is) bekövetkezik az erre adott szisztémás válasz spontán likvidálása. Ugyanakkor minden olyan esetben, amikor a primer eltérés sokáig fennáll, akkor az izomzatban is jelen van a tónus normálistól való eltérése. Ez azt jelenti, hogy a TMSZ nem optimális rezsimben, hanem fokozott energiafelhasználással mûködik. Ennek szemléletes példájaként vizsgáljuk meg, hogyan kerül átadásra a gerincnek a felsõ testrész tömegétõl származó terhelés (lásd a 3. ábrát). Az ideális TMSZ-ben a terheléselosztás szigorúan szimmetrikus, és maga a gerincoszlop is szimmetrikus a frontális síkban. Következésképpen: az egész F erõ szigorúan a hátgerinc tengelye mentén hat (lásd a 3.a ábrán), azaz teljesen a konstrukció ezen teherviselõ elemére irányul. Amikor a test felsõ része elmozdul oldalra (lásd a 3. b ábrán), akkor a terhelés szimmetriája felbomlik. Ilyenkor az F erõ felbomlik két összetevõre: a gerincoszlop tengelye mentén lefelé ható F1 erõre és az oldalirányba ható F2 erõre. A test térbeli stabil helyzetének fenntartása végett (a szóban forgó esetnél egyszerûen azért, hogy az ember az F2 erõ hatásirányába nézõ oldala felé el ne essen) a TMSZ-nek létre kell hoznia egy kompenzáló erõt, ami az ellenkezõ oldalra irányul. Ilyen kompenzáló erõfeszítést csak izomerõ segítségével lehet létrehozni, mivel az etalon (állapotban lévõ) TMSZ-ben nem léteznek olyan teherviselõ elemek, amiknek ilyen nem-anatómiai terhelések rendeltetésszerû kompenzálása lenne a feladatuk. Következésképpen a rendszerben állandóan pótlólagos energiafelhasználás keletkezik, ami az F2 terhelés izomerõvel történõ kompenzálását szolgálja. Ily módon a TMSZ együttvéve számított, állandó energiafelhasználása ami a test térbeli stabil helyzetének fenntartására irányul a destruált állapotban lévõ TMSZben nagyobbnak tûnik, mint az etalon állapotú TMSZ-ben; azaz ez a mûködési mód nem optimális. F 2 F F 1 F a 3. ábra b

41 42 A gyógyítás tudománya és mûvészete Összegezzük a fentebb mondottakat: a TMSZ etalon helyzetbõl való bármilyen eltérése, orvosi nyelven szólva bármilyen patológiás deviációja (akár egyetlenegy anatómiai egységénél jelentkezõ betegség vagy trauma) fölborítja a belsõ mechanikai terhelések egyensúlyát. A TMSZ-IR viszont törekszik az egyensúlyt azonnal helyreállítani a számára létezõ egyetlen operatív beavatkozási móddal, az izomtónus változtatásával. Ennek az az eredménye, hogy a TMSZ helyreállítja a stabil állapotot, közben azonban egyes izmai túlságosan feszes (hipertónusos) állapotba kerülnek, más izmai pedig ernyedt, csekély feszítettségû (hipotónusos) állapotba jutnak. Ezért a velük kapcsolatban álló összes csont eltolódik anatómiailag szabályos helyérõl a térbeli konstrukcióban, mivel a csontok helyzetét az erõk egyensúlya szabja meg, az erõket pedig az izmok irányítják. Ezek a változások nem csak a patológiától sérült iniciáló elemnél zajlanak le, hanem a tõle távol esõ anatómiai egységeknél is bekövetkezhetnek, mivel a debalanszot (az egyensúlytalanságot) kiváltó erõk kompenzálását az egész rendszer valósítja meg. Ezt a jelenséget nevezik szisztémás válasznak. A nem etalon állapotban lévõ TMSZ stabilitásának fenntartására irányuló, a szervezet által megvalósított energiafelhasználás mindig eltér az optimálistól, mivel ilyenkor az erõegyensúlyt a túlságosan feszes állapotba került hipertónusos izmok állandó összehúzódásra irányuló aktivitása határozza meg. Ha az iniciáló eltérés és a rá adott szisztémás válasz nem szûnik meg gyorsan, akkor beindul a TMSZ önszervezõdésének a folyamata (lásd a 2. ábra 6-os számú tömbjét). Ugyanis a TMSZ-IR állandóan optimális mûködési módra (optimális funkcionális rezsimre) törekszik. Ez az önszervezõdési folyamat új, optimális mûködési mód elérésére irányul. Arra, hogy a destruktív elváltozások miatt az etalon állapottól szintén eltérõ, de immár új TMSZ-állapot elérése lehetõleg minimális energiafelhasználással történjék. A TMSZ-IR az összes cselekvésben részt vevõ izom állandóan elváltozott tónusát rögzíti (fixálja) az izomszövetek állapotának és tulajdonságainak az elváltoztatásával. A hipertónusos állapotban lévõ izmok megkeményednek és ennek eredményeként képessé válnak arra, hogy a szükséges erõkifejtést ne összehúzódásukkal, hanem saját mechanikai szilárdságukkal hozzák létre. Ezáltal a részben vagy teljes egészében keménnyé vált izmok (a szalagokhoz és az izompólyákhoz hasonló) teherviselõ elemekké válnak, és magukra vállalják a TMSZ etalon állapothoz képest eltolódott csontjai és egyéb elemei fönntartásának funkcióját. Az izomszövet ezen átalakulására (elfajulására) bizonyos mennyiségû energiát kell felhasználni. Ez azonban egyszeri, mindösszesen egyszer elõforduló energiaráfordítás, ami összehasonlíthatatlanul kevesebb annál, mint amit a szervezetnek az eltolódott elemek új állapotának fenntartására kellene felhasználnia (az izmok állandó összehúzására irányuló munkával). A csökkent feszültségû hipotónusos állapotba lépõ izmok részben elsorvadnak (atrofizálódnak), mivel nincs szükség teljes értékû izmokra az állandóan csökkent mértékû izomtónus fönntartásához. Az atrofizálódott izmok pedig kevesebb energiát fogyasztanak. A TMSZ-IR számára kényszerû megoldásnak, egyetlen lehetséges reakciónak tûnik az önszervezõdés, ami a szervezet épségben tartására és életképessége fönntartására irányul a TMSZ-nél hosszú ideje meglévõ patológiás állapotok (szabályos anatómiai státuszától való eltérések) fennállásakor. Az önszervezõdés azonban mindig a TMSZ funkcionális lehetõségeinek megfelelõ ezekkel összhangban álló korlátozásához vezet. Ezek után ez a konstrukció lesz az új etalon, mivel külsõ beavatkozás nélkül az igazi etalonjához (szabályos anatómiai státuszához) a TMSZ spontán módon már soha többé nem tér vissza. Még akkor sem, ha a primer eltérés végül is likvidálva lesz, és

42 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 43 a destrukciót elindító nem-anatómiai terhelés eltûnik. Az adaptáció idõszakában a szervezet önerõivel még megfordítható szisztémás válasz visszafordíthatatlanná válik az izmokat organikus elváltozásokkal rögzítõ önszervezõdés beindulása után. A baleseti sebész orvosok állandóan szemben találják magukat a TMSZ önszervezõdésének jelenségével, de nem ismerik fel nem tudatosul bennük, hogy errõl van szó. Arra törekednek, hogy a sérült elemek gyógyítását minél elõbb elkezdjék, mivel a gyakorlatból tudják, hogy idõvel ez a folyamat egyre inkább problémássá válik a környezõ szövetek visszafordíthatatlan elváltozásai miatt. Miközben teljes figyelmüket a balesettel érintett elemre fordítják (vagyis a destrukciót elindító, etalontól való eltérésre összpontosítanak), egyáltalán nem törõdnek a szisztémás válasszal, figyelmen kívül hagyják ezt. Ugyanis a szisztémás válasz gyakran semmivel sem ad jelt magáról, ha az elemek elmozdulása az ízületek szabad mozgáshatárain belül történt az iniciáló tartós nem-anatómiai terhelés kompenzálásának ideje alatt. Pedig némelyik izom a sérülés bekövetkezésének pillanatától kezdve egészen a teljes felgyógyulás pillanatáig (a TMSZ ilyen számára nem jellemzõ állapotában is) a TMSZ stabilitásának a megõrzésére törekedve a normálistól eltérõ, elváltozott tónussal mûködik egészen a teljes gyógyulásig. Az ilyen izmokban (TMSZ-IR parancsra) fellépõ organikus elváltozások már csak a traumából való felgyógyulást követõen mutatkoznak meg. A késõbbiekben ezek az organikus elváltozások a mozgásterjedelem tartós korlátozásának okozói lesznek az ízületekben; és nem feltétlenül a sérülés helyének közvetlen közelében! Az izmokban zajló organikus elváltozások elkerülhetetlenül befolyással bírnak az idegek vezetõképességre és az erek áteresztõképességére: magukban az izmokban is és a TMSZ szomszédos elemeiben is (lásd a 2. ábrán a 7-es számú tömböt). Az idegeket érõ mechanikai nyomás nehezíti az idegek normális mûködését. A véredényekre és a hajszálerekre nehezedõ összeszorító nyomás pedig akadályozza bennük a vér normális áramlását. Emiatt sérül a vérkeringés, a nyirokáramlás és a beidegzés (az innerváció), de nemcsak az elfajult izmokban, hanem a TMSZ szomszédos elemeiben és a szervezet más rendszereiben is: azokban, amelyek kapcsolatban állnak az edények átjárhatóságának és az idegek vezetõképességének sérült szakaszaival. Mindezek elkerülhetetlen következménye a TMSZ szöveteiben jelentkezõ rendellenesség: a mikrocirkuláció rendellenessége és az anyagcserezavar (lásd a 8-as számú tömböt). A sejtek munkájához szükséges anyagok (molekulák) sejtekbe történõ felvétele és az anyagcsere során keletkezõ termékek elszállítása akadályozva lesz. Emellett nehezebbé válik a TMSZ elemeinek és szöveteinek mûködését vezérlõ idegi és humorális (testnedvekkel kapcsolatos) szabályozás. Ez azt jelenti, hogy a TMSZ-IR és a szervezet IR által történõ irányítás korlátozottá válik. A mikrocirkuláció és az anyagcsere zavara a TMSZ-elemek szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak (lásd a 9-es számú tömböt a 2-es számú ábrán), ezek után pedig alakjuknak (lásd ugyanott a 10-es számú ábrát) súlyosbodó rendellenességéhez vezet: vagyis szabályos anatómiai státuszuktól való eltérésük fokozódásához. Ez nemcsak az összes iniciáló / elindító és a szisztémás válaszadásba bevont elemet érinti, hanem a TMSZ ezekkel szomszédos összes elemét is. Ugyanis az említett zavarzónákban szivárgások keletkeznek, a szabálytalan anyagcsere termékei felgyülemlenek, amiket mi közös szóval lerakódásoknak (üledékeknek / depozítumoknak) nevezünk. Ezekbõl keletkeznek az üledékes struktúrák. Az üledékes (depozítumos) struktúra olyan konglomerátum, aminek alkotórészei a következõk:

43 44 A gyógyítás tudománya és mûvészete az egészséges szövetek, az organikusan elváltozott (elfajult / elkorcsosodott) szövetek és a TMSZ egy anatómiai egységének határain belül képzõdött, különbözõ fizikai halmazállapotban (gáznemû, folyékony, szilárd állapotban) található üledékek, amik részben vagy egészen elváltoztatják ennek az anatómiai egységnek a mechanikai tulajdonságait. Az üledékes struktúrák idõvel befolyásuk alá vonják a TMSZ elemének egyre nagyobb részét és egyesülnek a velük szomszédos elemek üledékes struktúráival. Ezáltal jóval nagyobb nem-anatómiai képzõdmények jönnek létre, az úgynevezett üledékes hiperstruktúrák. Hogyan alakulnak ki, hogyan jönnek létre ezek az egyesülések? Hosszú idõ óta fennálló pangási tüneteknél az üledékes struktúrákon belül félfolyékony, ragacsos masszák (gélek) képzõdnek, amik fokozatosan szétterjednek a térben, és ezzel egy közös konglomerátummá egyesítik a TMSZ független elemeit. A lerakódások folyékony alkotói késõbb felszívódnak, és a visszamaradó rész az enyvhez hasonlóan egymáshoz ragasztja az összes elemet és ezzel egy darabból álló üledékes hiperstruktúrát létesít. Az üledékes (lerakódási) struktúrák és hiperstruktúrák kialakulási folyamata az említett módon lényegesen hozzájárul a TMSZ szisztémás, organikus destrukciójának növekedéséhez. Említést kell tennünk arról az értelmezésbeli különbségrõl, ami (a TMSZ elemére vonatkozóan) fennáll az általunk használt ( eltérés a szövetek szabályos összetételétõl és szabályos tulajdonságaitól, valamint eltérés a szabályos alaktól ) kifejezések és az orvostudomány által használt degeneratív-disztrófiás elváltozások ( elfajulásos-fogyatékos fejlõdést okozó elváltozások ) kifejezés között. Ezek a kifejezések nem ugyanazt jelentik. A mi értelmezésünk szélesebb körû, mivel az említett típusú szabályosságoktól való eltérések hamarabb következhetnek be, mint az említett elváltozások: már akkor, amikor bizonyos idõ eltelte után a lényegében még egészséges elem kezdi elveszíteni a szöveteire jellemzõ mechanikai tulajdonságokat és szabályos alakját: az üledékes struktúrákban megjelent lerakódások miatt; az ezek által létesített nyomások miatt; vagy az üledékes hiperstruktúra közös térfogatában lévõ más elemek és lerakódások szorítása miatt. A TMSZ elemeiben a degeneratív-disztrófiás elváltozások viszont csak akkor jelennek meg, amikor az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák fogságába került szövetek táplálása már hosszú ideje rendellenessé vált. Az üledékes hiperstruktúrák durván megváltoztatják a mechanikai erõk terjedési irányait a TMSZ-ben. Emellett új, korábban nem létezett mechanikai kapcsolatokat visznek a TMSZ rendszerébe s ezzel dezorganizálják (zavarják) az izomhúzás irányát. Mindez egyre újabb és újabb tartós belsõ nem-anatómiai terhelés kialakulását eredményezi (lásd a 2. ábrán a 11-es számú tömböt). A nem-anatómiai terhelések ugyanúgy, mint a 4- es számú tömbben a TMSZ stabil állapotának változásához vezetnek; fokozzák a TMSZ elemeiben keletkezett eltolódásokat; esetleg deformációt vagy sérülést idézhetnek elõ az ilyen elemekben. Mindez a TMSZ-IR részérõl szisztémás választ vált ki (lásd a 2. ábrán a 12-es számú tömböt), ami a mûködésbe vont izmoknál az emberi test térbeli stabilitásának megõrzéséhez szükséges további tónusváltozásban nyilvánul meg. Ez a folyamat hasonlít az 5-ös számú tömbben leírt folyamathoz. A belsõ tartós nem-

44 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 45 anatómiai terhelések fellépte és az izomzat tónusváltozása szintén hozzájárul a TMSZ szisztémás, funkcionális destrukciójának növekedéséhez. Ha a TMSZ-ben hosszú idõ óta fennáll az izomzat tónusváltozása, akkor ez az önszervezõdési folyamat újabb menetét, újabb fordulóját váltja ki (lásd a 13. tömböt) és (a 6-os számú tömbhöz hasonlóan) tovább növeli az izmok funkcionális elégtelenségét, mûködési hiányosságát. Látjuk, hogy a as számú tömbben leírt folyamatok teljesen hasonlóak a 4 6- os számú tömbben leírtakhoz. Mindössze annyi különbség van közöttük, hogy: a 4-es számú tömbben a tartós belsõ nem-anatómiai terhelések keletkezését a TMSZ rendszerétõl független (külsõ) primer okok idézik elõ; a 11-es tömbben viszont a TMSZ önszervezõdési folyamatát kísérõ mellékhatások következményei (azaz belsõ okok) váltják ki a szóban lévõ folyamatokat; a folyamatokban egyre újabb és újabb elemek szerepelnek. Ilyen módon a TMSZ destruktív elváltozásai keletkezésének és fejlõdésének egész leírt folyamatát visszacsatolás fogja körül. Minél messzebbre jut / minél tovább fejlõdik a TMSZ önszervezõdése: annál erõsebben sérül a vérkeringés és a beidegzés (az innerváció); annál inkább sérülnek a TMSZ-elemek szövetei: ezek összetétele és tulajdonságai; annál több tartós belsõ nem-anatómiai terhelés keletkezik; annál erõsebbé válik a szisztémás válasz; és végeredményként annál mélyebbé válik, annál erõsebb lesz maga az önszervezõdés. Ha a TMSZ bekerül a kóros állapot terjeszkedésének és növekedésének ilyen zsákutcájába, akkor abból nem tud kiszabadulni. Az ilyen patológiás, visszatérõ kapcsolatot, ami a minél inkább, annál inkább alapelvre épül, a vezetéselméleti terminológia pozitív visszacsatolásának (PVCS) nevezi. Mi a TMSZ szisztémás destrukciója (SZD) nevet adtuk ennek az általunk felfedezett jelenségnek, aminek az a lényege, hogy a TMSZ kóros megbetegedésének növekedése és általánossá válása (generalizációja) amit valamelyik elemének elsõ sérülése indít el (inicializál) a szabályos anatómiai státusztól való eltérések állandó növekedéséhez vezet. Bár mi ezt a jelenséget körfolyamatként írtuk le (vagyis ciklikusan, visszatérõen ismétlõdõ jelenségként), azonban itt a (2-es számú ábrán lévõ) nyilak ennek csupán logikai kapcsolatait mutatják be; mindezek a folyamatok azonban a valóságban megszakítás nélkül és egyidejûleg zajlanak. A TMSZ szisztémás destrukciója nem más, mint szisztémás szervezettségének zavara (rendellenessége). Elméletileg csupán egy a legelsõ kóros megbetegedés is az egész szervezet destrukciójához vezethet a pozitív visszacsatolás miatt. Ilyen értelemben nincs jelentõsége annak, hogy ez az eltérés milyen típusú és melyik elemben történt, mivel ezek bármelyikénél sérülést szenved a TMSZ mechanikai stabilitása. A szisztémás destrukció szemléletes példájául szolgálhat a scoliosis (a hátgerinc elgörbülése, elferdülése). Ez a megbetegedés az egyik csigolya szabályos formától való nem nagy mértékû aszimmetrikus eltérésével kezdõdik. (E soktényezõs megbetegedésnek ez az egyik lehetséges kezdete.) Ezt követi a szisztémás destrukció nagyszámú ismétlõdése, aminek hatására a scoliosis végül az egész TMSZ csúf torzójává válik. Ebben az állapotban aztán nem csak a hátgerincet, hanem a csontok többségét is degeneratív-disztrófiás elváltozások sújtják; anatómiailag szabályos helyükrõl ezek a csontok durván eltolódnak, a test összes izma szervesen elkorcsosodik, elfajul.

45 46 A gyógyítás tudománya és mûvészete Éppen a szisztémás destrukció az oka a csigolyaközti (intervertebrális) porckorongsérvek képzõdésének, a hátfájások kialakulásának és a TMSZ olyan durva, kóros megbetegedéseinek, mint: a bordapúpok, a végtagok korlátozott funkcionálása, a hátgerinc instabilitása, a test körvonalainak egyszerûen ijesztõ torzulásai. Ennek következménye a sok ideg- és érsérülés, ami megnyilvánulhat: fejfájásban, a vérnyomás és a szívritmus normálistól való eltérésében, szövetelváltozásban, agyvérzésben (inzultusban) és szívizomelhalásban (infarktusban). Megvizsgáltuk a TMSZ-nél keletkezett, az anatómiai státuszától (az etalonjától) való eltérések folyamatainak egész logikai láncolatát arra az esetre nézve, amikor az eltérés egyetlenegy iniciáló tényezõ hatásának eredményeként jött létre. Ilyen triviális esetben alakul ki a TMSZ szisztémás destrukciója, aminek súlyosbodási üteme sok befolyásoló tényezõtõl függ. Két csoportba sorolhatók ezek a ráhatások: egy részük erõsíti a szisztémás destrukciót (a 2-es számú ábrán ezeket jelölik a jobbról jövõ nyilak); másik részük ellenhatást fejt ki a szisztémás destrukcióval szemben (a 2-es számú ábrán ezeket jelölik a balról jövõ nyilak). Miként föntebb már említettük: mi egy közös elnevezésbe vontuk össze mindazon befolyásoló tényezõket, amik a szabályos anatómiai státusztól való eltéréseket elindítják (iniciálják) és erõsítik: az iniciáló és erõsítõ tényezõk (IET) elnevezésbe. Ha az említett tényezõk közül bármelyik hatást gyakorol az etalon állapotban lévõ TMSZ-re, akkor az utóbbi elindítja a szisztémás destrukciót. Érthetõ, hogy kötelezõen iniciáló tényezõknek tekintendõk az olyan IET-k, mint a TMSZ veleszületett anomáliái; a TMSZ szöveteinek veleszületett betegségei; és a születési sérülések is. Ha egyszer beindult az SZD, akkor az IET ismétlõdõ hatásai fokozzák, tovább erõsítik ezt a folyamatot azzal, hogy pótlólagos nem-szisztémás eltéréseket váltanak ki. Ezek ugyanis külsõ indíttatásúak a szisztémás destrukció folyamatához képest. Ezek a pótlólagos, a szabályos anatómiai státusztól való nem-szisztémás eltérések a 7 11-es számú tömbökbe kerültek. Az IET jellegét tekintve lehet egyszeri (például baleseti sérülés), de lehet folyamatosan elõforduló (például a természetes öregedési folyamat; a közös anyagcserefolyamat zavarai stb.). Az elsõ esetben hatásuk következményei élesen nyilvánulnak meg; a második esetben viszont a tényezõk állandó befolyása legtöbbször észrevétlen marad. Ugyanakkor ennek hosszú idõ alatt összeadódó hatása az SZD mechanizmusán keresztül komoly zavarokhoz, akár rokkantsághoz is vezethet A szervezet helyreállítása önerõvel (a szervezet regenerálódása) A TMSZ szisztémás destrukciós folyamatában keletkezõ organikus zavarok, amik idõvel egyre több elemét érintik (és egyre jobban eltávolítják etalon állapothoz tartozó anatómiai státuszától) nem maradnak észrevétlenek a szervezet irányítórendszere számára. A szervezet IR-e mindig törekszik az élettani folyamatok összességének (a homeosztázisnak) a fenntartására, azaz a belsõ környezet összetételének és tulajdonságainak állandóságára. Ezért a szövetek vérkeringési elégtelenségére (vagy a sejtközi / intercelluláris közeg szabálytalan összetételére) utaló jelzéseket stb. kapva a szervezet IR-e hatást gyakorol a szervezet mûködésének azon paramétereire, amelyek saját ellenõrzése alá tartoznak.

46 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 47 Például: tágít bizonyos ereket azért, hogy több vér áramolhasson a nehézséggel küzdõ vérkeringési helyre; növeli a vérben nem elegendõ mennyiségben található anyagok koncentrációját; törekszik csökkenteni a szervezet élettani mûködésében fellépõ, normálistól eltérõ paraméterértékeket. Mivel ez az egész korrekciós folyamat a szervezeten belül zajlik, külsõ behatások és az emberi akaraterõ részvétele nélkül, elneveztük a szervezet önhelyreállításának vagy regenerálódásának (lásd a 14-es számú tömböt). Irányításelméleti szempontból a szervezet önhelyreállítása az eltérésfüggõ irányítás tipikus példájának tekinthetõ. Azaz a negatív visszacsatolásos rendszer olyan példájának, amiben a kimeneti paraméter eltérésének növekedése a szervezet IR-ének részérõl e növekedés csökkentésére irányuló hatást fejt ki. Ily módon a szisztémás destrukció mechanizmusában a szervezet önhelyreállítása a pozitív visszacsatolás patológiás befolyásával szemben mûködik. Vizsgáljuk meg részletesen ezt a mechanizmust. Ezért általánosított formában röviden ismét összefoglaljuk a szisztémás destrukció keletkezési és fejlõdési folyamatának szakaszait. A TMSZ etalontól való bármilyen eltérése (az elsõ is és az összes utána következõ is) tartós belsõ nem-anatómiai terhelések forrásává válik, amik e szervrendszer térbeli mechanikai stabilitását zavarják. Az ilyen terheléseket szisztémás válaszadás követi, amit a TMSZ-IR szervez azért, hogy kompenzálhassa (kiegyenlíthesse) õket. Ebbe a válaszadásba tehát a TMSZ egybefüggõ, összetartozó, egész rendszerként van bevonva. Ennek során a válaszban némelyik izom a saját normális tónusát hipertónusra vagy hipotónusra változtatja, ami a TMSZ (velük kapcsolatban álló) elemeinél eltolódást vált ki, és ezek a térbeli konstrukcióban anatómiailag szabályos helyükrõl eltolódnak. A TMSZ- IR ezen reakcióját adaptációnak (alkalmazkodásnak, illeszkedésnek) nevezik. Adaptációs mûködési módban a szervezet több energiát használ fel a TMSZ mûködtetésére, mint etalon állapotánál. Ezen energiaráfordítás minimalizálásának céljából a TMSZ önszervezõdést hajt végre oly módon, hogy az izmok megváltozott tónusát fixálja (rögzíti) az izomszövetek organikus degenerálásával, organikus elkorcsosításával. A TMSZ-IR ilyekor megszervezi az izomszövet gyors módosulását (elfajulását), és ezzel a megváltoztatott tónussal az izmokat alkalmasabbá teszi a TMSZ eltolódott elemeinek a tartására. Ez mindenekelõtt a hosszú idõ óta fennálló elháríthatatlan, kóros megbetegedés viszonyai között lévõ TMSZ mûködéséhez szükséges. Az adaptáció és az önszervezõdés a TMSZ önhelyreállításának a mechanizmusa, bizonyos fajta önmagának nyújtott segítség azzal számolva, hogy csak saját tulajdon erõire építhet. Ugyanis a szervezet soha nem tudja azt, hogy külsõ erõk gyakorolhatnak rá befolyást, és az orvostudomány létezésérõl, ennek ráható erejérõl nincs tudomása. Mindez az önszervezõdés jó oldala. A rossz oldala abban rejlik, hogy az izmok organikus elváltozásai az egész rendszerben zavart okoznak az idegek vezetõképességében és az erek áteresztõképességében a szervezet szisztémás integritása következtében. Emiatt az önszervezõdés a TMSZ generálissá (általánossá) váló szisztémás destrukciójának fõ mozgósító tényezõje lesz. A TMSZ a szervezet alrendszere. Izmai egyrészt a TMSZ aktív elemeit testesítik meg, másrészt viszont, a szervezet (az egész rendszer) szempontjából nézve egyszerûen a TMSZ olyan szerveit képviselik, amelyek részére biztosítani kell a normális élettevékenységet. Ezért az izomszövet összetételében és tulajdonságaiban jelentkezõ elváltozásokra a szervezet IR-e azonnal választ ad, és a szövetek életben tar-

47 48 A gyógyítás tudománya és mûvészete tási folyamatainak új állapotban történõ optimalizálásával reagál az ilyen elváltozásokra. Irányításelméleti szempontból a szervezet önhelyreállító tevékenysége más alrendszerének adaptációját és önszervezõdését szintén tartalmazza: egyebek között az idegrendszerét és a szív- és érrendszerét. Az adaptálódási szakaszban ezeknek a mûködési paraméterei megváltoznak. Például a pulzusszám, az erek keresztmetszete, az idegi impulzusok frekvenciája. Az önszervezõdés állapotában az ilyen alrendszereknél strukturális elváltozások lépnek fel (például mûködésbe lép a kollaterális a mellékági vérkeringés). Ezek tanulmányozása azonban nem tartozott feladataink közé, jóllehet, ezekre fog majd vonatkozni egyik-másik feltételezésünk e könyv következõ fejezeteiben. Ha a szervezet elegendõ erõforrással rendelkezik, akkor a szervezet önhelyreállítása képes kompenzálni a vérellátás, a beidegzés és az anyagcsere-folyamat elég nagy zavarait és ezzel ki tudja zárni a TMSZ önszervezõdésével együtt járó, pótlólagosan jelentkezõ patológiás hatásokat. Ennek köszönhetõen az önszervezõdési folyamatba bevont elemek szövetösszetételénél és szöveti tulajdonságainál, valamint alakjánál ilyenkor nem történik további sérülés. Elkerülhetõvé válik a TMSZ szomszédos elemeinek és más rendszereknek a bevonása is. Vagyis nem válnak általánossá a TMSZ organikus zavarai, és organikus destrukciója nem mélyül tovább. Ha a szervezet önhelyreállító képessége korlátlan lehetõségekkel rendelkezne, akkor organikus destrukciós folyamata sohasem öltene szisztémás jelleget a pozitív visszacsatolás hiánya miatt. Az iniciáló és erõsítõ tényezõk (IET) sokaságának hatása alatt azonban a legtöbb esetben az önhelyreállítás erõforrásai elég gyorsan kiapadnak és rendkívül lassan pótlódnak. Emiatt a szervezet irányítórendszere nem képes teljesen kompenzálni minden eltérést. A pozitív visszacsatolás hatására ezek az eltérések felhalmozódnak és felerõsödnek; egyre újabb és újabb IET gyakorol pótlólagos destruktív hatást a TMSZ-re. Az organikus destrukció akadályozza a TMSZ elemeinek és szöveteinek önhelyreállítására irányuló jelek és erõforrások áthaladását. Oly mértékben, hogy bizonyos pillanatban ezek teljesen lefékezõdhetnek, és ekkor az önhelyreállítás lehetetlenné válik. Ez meg is figyelhetõ az üledékes struktúrákban és az üledékes hiperstruktúrákban az anyagszállítás zavarainak formájában és a szervezet IR-étõl jövõ vezérlésének, illetve irányíthatóságának az elvesztésében. A TMSZ szisztémás destrukciójának jelensége objektív valóság, amit megerõsítenek az általunk 30 éven át végzett gyakorlati kutatások. Mi megtanultuk, hogyan kell diagnosztizálni a TMSZ anatómiai státuszát. Nyilvánvalóvá tettük és kimutattuk a TMSZ elemeire vonatkozóan, hogy a tartós belsõ nem-anatómiai terhelések és az esetleges eltolódások jelenlétének, azaz a TMSZ nem optimális mûködési módjának (funkcionális rezsimjének) mik a feltétlen diagnosztikai ismertetõ jelei. Megtanultuk, hogyan lehet felismerni a TMSZ izmaiban és más elemeiben keletkezett organikus elváltozások jelenlétét. Megtanultuk, miként lehet megállapítani az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák jelenlétét és határait. Azaz megtanultuk, hogyan kell diagnosztizálni bármelyik ember TMSZ-ében keletkezett szisztémás destrukció jelenlétét és ennek súlyosságát. Amikor a szisztémás destrukciós folyamatra irányuló kutatásaink és az SZD-elméletnek a felépítése befejezõdött, akkor azt a célt állítottuk magunk elé, hogy megteremtjük az SZD akadályozásának (a vele való szembeszállásnak), a TMSZ-nél pedig az anatómiai státusza etalonhoz való visszatérítésének a hatékony módszertanát. Ennek a munkának az eredménye a TMSZ anatómiai státuszának javítására vonatkozó technológia a szisz-

48 A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás destrukciójának (SZD) elméleti alapjai 49 témás rekonstrukciós terápia (SZRT) kidolgozása (lásd a 2-es számú ábra 15. tömbjét). Az SZRT aktivizálja a szervezet ön-helyreállítási folyamatait és megoldja a TMSZ anatómiai státusza külsõ korrekciójához kapcsolódó feladatok széles körét; azokat, amiket a szervezet saját erõivel nem képes megoldani. A gyakorlat megmutatta, hogy az SZRT az ember TMSZ-ének fizikai rehabilitációjára szolgáló, kiváló hatékonyságú technológiának látszik.

49 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai FEJEZET AZ SZD-ELMÉLET ALKALMAZÁSÁNAK SZEMPONTJAI Az emberi szervezet a születés pillanatától a halálig olyan világban él, ahol teljes erõvel hatnak rá a fizika törvényei, különösen a mechanika törvényei. Olyan mechanikai erõk hatóterébe kerül, mint a gravitáció, a légköri nyomás, a támasztófelületek reakcióereje, a munkával járó terhelõ erõk stb. Ahhoz, hogy ne legyen elnyomva, hanem egyszerûen csak létezzen, és a térben önmagát és a tárgyakat is mozgathassa, az emberi test rendelkezik egy bonyolult biomechanikai rendszerrel, az úgynevezett támasztómozgató szervrendszerrel (TMSZ). A TMSZ egy élõ mechanikai szerkezet (egy élõ gép), ami mechanikai erõhatásokat visel el, oszt szét, továbbít és hoz létre saját maga is. E bonyolult gépezet irányítása a TMSZ irányító szervére (a TMSZ-IR-re) van bízva, aminek alapvetõ rendszercélja az, hogy a szervezet minimális energia felhasználása mellett biztosítsa a TMSZ térbeli stabilitását. Az emberi test stabilitásának fenntartására szolgáló tevékenység bonyolultságát nehéz elképzelni, hiszen a másodperc töredéke alatt az IR feldolgozza: a test különbözõ részeiben található adóktól (érzékelõktõl / receptoroktól) érkezõ több ezer információt; a külsõ nyomásról tájékoztató, bõrben lévõ tapintásérzékelõktõl jövõ információkat; a látóidegközpontok adatait; a vestibuláris apparátusok (a bemeneti szakaszok és csarnokok) adatait. Ezek alapján egyedi döntést hoz mindegyik izom összehúzódására vonatkozóan, és ezt utasításként adja ki. Mindezt nehéz elképzelni, hiszen olyankor is, amikor mi úgy tûnik mozdulatlanul állunk: a valóságban picit ide-oda himbálódzunk, s emiatt a helyzetünkre vonatkozó információ egész idõ alatt változik. Ugyanakkor bármelyik pillanatban szaladhatunk, ugrálhatunk, táncra perdülhetünk, vagy akár súlyos tárgyat vehetünk kezeink közé, mert szilárdan hisszük, hogy az IR biztosítja számunkra bármelyik szituációban a stabilitást. Szilárdnak, stabilnak lenni: az ember számára ez ugyanolyan egyszerû és megszokott dolog, mint a lélegezés. A valóságban azonban e funkció által nyújtott teljesítés látszólagos könnyûsége mögött a tudat alatti irányítás nagyon bonyolult algoritmusa áll, amit a legtökéletesebb irányítórendszer és a világ legtökéletesebb számítógépe, vagyis az emberi agy irányít. Ez idáig egy orvosnak sem jutott eszébe, hogy ennek az irányítórendszernek a munkaeredményeit tanulmányozva keresse és találja meg a TMSZ és az egész szervezet patológiás állapotának az okait. A TMSZ összes eleme mechanikai szempontból két kategóriába sorolható: Az elsõ kategóriába tartoznak a szerkezet teherviselõ elemei (a csontok, a szalagok, a porcok, az inak és az izompólyák / a kötõszöveti elemek). Ezek merevségük révén tudják betölteni azokat a mechanikai funkciókat, amik nem követelnek ehhez a szervezettõl energiaráfordítást. A teherviselõ elemek passzív elemek, mivel nem képesek maguktól elmozdulni. A második kategóriába a lágy, elasztikus, aktív elemek tartoznak: az izmok. Ezek a teherviselõ elemekhez kötõdnek, és a TMSZ-IR utasításainak hatására operatívan tudják változtatni alakjukat. Az izmok összehúzódásukkal és ellazulásukkal mechanikai erõket hoznak létre. Ezek továbbadódnak a teherviselõ elemeknek úgy, hogy eközben az izmok fönntartják és térbelileg elmozdítják az ilyen elemeket. Önmagában véve

50 52 A gyógyítás tudománya és mûvészete a TMSZ szerkezete rendkívül labilis. Tíz kilogramm többszörösét elérõ összsúlyú, nem nagy támasztófelületre támaszkodó testet kell egyensúlyban tartania, ami figyelembe véve azt, hogy szerkezeti elemeinek többsége mozgatható olyan feladat, amire csak a TMSZ-IR képes. Az ember tudatos felkelni parancsának engedelmeskedve ez az IR a test 700 izma mindegyike számára kiválasztja a szükséges izomösszehúzó erõt, és ezek segítségével felemeli a testet vízszintes helyzetébõl, és függõlegesen elhelyezi / elrendezi egymáson mind a 3000 anatómiai egységét. Eközben az izmok dinamikai munkát végeznek. Amikor már mozdulatlanul áll az ember, akkor az izmok áttérnek a statikai munkavégzési módra, ami a tónus (az izomfeszülés) fenntartására irányul. Ezt a feladatot szintén a TMSZ-IR tûzi ki / irányozza elõ és ellenõrzi ezt idegi impulzusok formájában az izmoknak küldött utasításai segítségével. Ez azonban már az ember akaratának részvétele nélkül, a tudatalatti szintjén zajlik. Ha a TMSZ-IR bármelyik pillanatban kikapcsol, akkor az összes izom egy szempillantás alatt elernyed, és az ember a földre hull, összeesik, mint egy kártyavár. Az izmok állandóan fogyasztják a szervezet energiáját, mivel a TMSZ-IR az emberi akarattól függetlenül tónusos, azaz feszes állapotban tartja õket nem csak dinamikus (mozgással járó), hanem statikus (mozdulatlan) állapotban is (amikor az ember áll, ül, fekszik, sõt még akkor is, amikor alszik). Mégpedig a TMSZ térbeli stabilitásának eléréséhez szükséges összehúzódási foknak megfelelõ tónusban. Ugyanazon izom tónusos összehúzódásának foka a különbözõ statikus pózoknál természetesen különbözõ. A különbözõ izmok tónusos összehúzódásának mértéke szintén különbözõ mindegyik konkrét testtartásnál. Az izmok többségének akkor legkisebb a tónusos összehúzódása, amikor az ember alszik. Azonban ilyenkor az alvó ember testtartásától függõen ennek ellenkezõje is fennállhat: némelyik izom éppen ilyenkor erõsebben megfeszülhet, mint ébrenlétkor, álló helyzetben. Ilyen eset állhat fenn például a nyakizmoknál, amikor oldalra fordul a fej stb. Mivel a szervezet energiakészlete mindig korlátozott: az IR által a TMSZ-re gyakorolt irányító hatás mindig a szervezet energiafelhasználásának minimalizálására irányul, akár munkát végez a TMSZ, akár egyszerûen csak létezik és fenntartja önmagát. Ezt az igazságot nem szabad a TMSZ-IR közvetlen elutasító magatartásaként értelmezni; olyanként, ami ellenszegül és nem engedelmeskedik az emberi akaratnak, vagy akadályokat kíván gördíteni az egyén mozgató és munkavégzõ tevékenysége elé. Az utóbbi azonban igaz is lehet, amikor nagyon kevés az energia. Például betegség idején, a szervezet általános legyengülése miatt; vagy az izmok túlságos megerõltetése / kifáradása után; vagy a TMSZ elemeinek patológiás állapotánál stb. Ezt azonban a TMSZ-IR által folytatott szigorú ellenõrzésnek kell tekinteni, a TMSZ-elemek mozgáskontrolljának kell értelmezni, fõként az izmok esetében, amik rendkívül nagy energiafogyasztók. Ez az ellenõrzõ-felügyelõ tevékenység a mozgatási mûveletek megszervezésekor máris az energiatakarékosságra irányul, mivel a TMSZ-IR arra törekszik, hogy az izmok csupán rövid ideig legyenek igénybe véve az ilyen mûveletekhez. Csupán annyi ideig, ami alatt megtörténik a terhelõ erõ továbbítása a teherviselõ elemekre, amik nem fogyasztanak energiát a terhelõ erõk hatásának elviselésére. Statikus állapotban az IR azzal ügyel például a (megfelelõ) testtartás kiválasztására, hogy törekszik elkerülni az izmok túlságos elfáradását és az izomterhelés csökkentésére megpróbál felhasználni kiegészítõ (pótlólagos) támasztó felületeket a TMSZ számára. Például, ha sokáig áll az ember, akkor arra törekszik, hogy valamilyen támasztéknak dõljön. Ugyancsak ide kell sorolni a TMSZ olyan reakcióit, mint az adaptáció és az önszervezõdés, amik vezetõ szerepet töltenek

51 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 53 be a TMSZ elemeinek patológiás állapotában. Általánosan elmondható, hogy a TMSZ szerkezete szabályos anatómiai státuszánál fogva saját maga elõsegíti az energiafogyasztás minimalizálását (a Föld felszínén uralkodó mechanikai erõk hatóterében való folyamatos létezéshez szükséges energiafelhasználás minimalizálását). Ha megvizsgáljuk az etalon TMSZ-t alapállásban is (vagyis a legjellemzõbb állapotában, amikor a síkban támasztó funkció szerepét tölti be) és mozgásra kész helyzetben is, akkor rögtön szembeötlik szimmetrikus felépítése. Ilyen állapotban ugyanis összes eleme egyensúlyban van; a teherviselõ elemekre egyenlõ mértékben van elosztva a terhelés; és az izmok szerepe csupán ezek pozicionálására irányul, azaz az egyensúly izomtónus segítségével való fenntartására. Éppen ezért választottuk a patológiásan elváltozott TMSZ etalonnal való összehasonlító elemzéséhez kiindulási állapotnak az alapállást, és ennek izomtónusát fogadtuk el (jelöltük ki) normális izomtónusnak. A továbbiakban az alapálláshoz tartozó tónusra vonatkozóan mutatjuk be, hogy a stabilitás fenntartására felhasznált energiamennyiség ilyen esetben minimális. A TMSZ bármelyik eleménél jelentkezõ bármilyen patológiás állapot (bármilyen eltérése a normától), függetlenül konkrét megjelenési formájától (az orvosi terminológiával összhangban: függetlenül etiológiájától / kóroktanától és patogenezisétõl / kórfejlõdésétõl), károsítja a TMSZ-nek mint mechanikai szerkezetnek a munkáját. Ez a negatív hatás elsõsorban a stabilitásánál jelentkezik. Amíg azonban egy szokásos gépet, például egy gépkocsit meg lehet állítani, az elromlott alkatrészeket ki lehet cserélni és ezzel hamar helyre lehet állítani normális állapotát, majd utána lehet vele továbbutazni, addig az emberi géppel ezt nem lehet megtenni. A TMSZ-t csupán olyan értelemben lehet javításra leállítani és ezt is csak részben lehet megtenni, hogy levesszük róla a mozgásfunkciót. Arra azonban senki sem képes, hogy levegye a testrõl az õt övezõ külsõ fizikai világtól jövõ mechanikai terheket. Hiszen a test állandóan ebben a térben van, és a támasztó, valamint a térbeli egyensúlyát fenntartó funkciója is éppen ilyen terheléseknek a legyõzésében / leküzdésében nyer értelmet (ez a feladatuk). Arra sincs tervezve az emberi gép, hogy valaki egy pillanat alatt eltávolítsa belõle a TMSZ sérült elemeit, és ezeket javított elemekkel kicserélje vagy egy szempillantás alatt meggyógyítsa. Ezért a TMSZ-IR hajthatatlanul tovább folytatja fõ funkciójának a teljesítését: fenntartja a test térbeli egyensúlyát; a fellépõ patológiás állapotra azonnali adaptációval, alkalmazkodással reagál; ha pedig a patológiás állapot fennmarad, és nem lesz gyorsan megszüntetve, akkor a TMSZ-IR igazodik ehhez az állapothoz és átépíti a támasztó-mozgató apparátust (szerkezetét). A TMSZ-IR az itt felsorolt folyamatok mindegyikét természetesen a szervezet minimális energiaráfordítása mellett valósítja meg, engedelmeskedve ennek a legfõbb kritériumnak. A sérülés nyomán fellépõ reakciók ilyen algoritmusát az ember önfenntartási viszonyok között sok millió évig tartó evolúciója munkálta ki. Kívülrõl jövõ például orvosi segítségben soha nem reménykedik sem a TMSZ-IR, sem egyéb (idegrendszeri, vérkeringési stb.) alrendszer IR-e, sem ezek koordinátora és vezérlõje a legfelsõbb szintû irányítórendszer, vagyis az egész a szervezet IR-e. Hiszen egyáltalán nem sejtik, hogy létezik / létezhet külsõ orvosi segítség, mivel a szervezet irányítását a tudat alatti szinten végzik, automatikus mûködési módban. Az orvosi tudomány ismeri a szervezet és a TMSZ bizonyos képességeit, egyebek között az adaptációt és az önhelyreállítást, a regenerálódást. Legalábbis elõfordulnak ilyen szavak az orvosi irodalomban. Azonban nem csak az a fontos, hogy valamit absztrakt

52 54 A gyógyítás tudománya és mûvészete módon, csupán elvont fogalomként ismerjünk, hanem az is, hogy az ilyen ismereteket helyesen alkalmazzuk. Az ortopédiával és a csigolya-ideggyógyászattal foglalkozó soksok könyvet elolvasván meggyõzõdtünk arról, hogy az orvostudomány szinte mindent ismer a TMSZ-re vonatkozóan, csupán azt nem tudja, hogy miért fáj az ember háta és hogyan lehet neki segíteni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a TMSZ sokfajta betegségébe és traumájába nem fogunk részletesen belemerülni, hanem egyenesen és egyszerûen e bonyolult biomechanikai rendszer célkitûzéseit fogjuk vizsgálni. Továbbá azt, hogy miképpen lehet elérni az ilyen célokat a TMSZ ideálisan egészséges, etalon állapotánál és megváltozott, patológiás állapotánál. Összegezve tehát: azzal, hogy eligazodtunk ebben és megértettük, hogy konkrétan miben is áll a TMSZ adaptációjának és önszervezõdésének a lényege akkor, amikor elemei patológiás állapotban vannak, sikerült megtalálnunk a legendás hátfájás, a legendás myofascialis triggerpontok (az izomhüvelyi / kötõszöveti fájdalomkiindulási pontok) megfoghatatlan forrását. Ezzel viszont megtaláltuk az emberi test összes szörnyû, egyáltalán nem kívánat deformitásának megfoghatatlan kiindulási pontját. Kiderült, hogy a szisztémás patológiás elváltozás mutatkozott e fájdalmak forrásául, amit a TMSZ bármelyik nem-szisztémás spontán patológiás kórfolyamata indít el. A szisztémás patológiás kórfolyamat a láthatatlanságnak a sapkájába burkolózik és eltakarja magát az orvosok tudatlanságával (akik nem ismerik a bonyolult rendszerek irányításának közös törvényeit és szervezettségének alapelveit). Ezzel lehetõséget kap az SZD ahhoz, hogy korlátlanul terjeszkedjen és általánossá váljék az egész támasztómozgató szervrendszerben. Sõt, még akkor is észrevétlen maradjon igazi arca, amikor nem találkozván a klinikai orvostudomány ellenállásával már degeneratív-disztrófiás elváltozásokat okoz a gerincszerkezetekben, fenyegetve ezzel az embert mozgásképessége, sõt, élete elvesztésével. Létezik több száz diagnózis, amik között a diszkogén (porckorong eredetû) megbetegedés a legnépszerûbb [10.] Ezek azonban nem tükrözik vissza a lényeget, csupán megnevezik az anatómiai egységeket és a sérülés mértékét, súlyosságát. A szisztémás patológiás folyamat (ami mindezen kóros betegségeknek a forrása) a TMSZ mellett még a szervezet sok más szervének és sok egyéb rendszerének munkáját is zavarja, és ezeket károsan befolyásolja. Figyelemre méltó, hogy a TMSZ szisztémás destrukciója tünetet mi akkor fedeztük fel, amikor: olyan jó reakciókat elemeztünk, mint az adaptáció és az önszervezõdés; olyan nagyszerû tevékenységet vizsgáltunk, mint a munka (ami miként mondani szokták emberré alakította a majmot); és olyan kiváló gyógyító eljárás TMSZ-re gyakorolt befolyását tanulmányoztuk, mint az izmok erõsítésére szolgáló gyógytorna.

53 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai Organikus elváltozások keletkezése az izmokban a TMSZ adaptációs és önszervezõdési folyamatainak hatására A szisztémás destrukciós jelenség megértéséhez részletesen, lépésrõl lépésre haladva kell átvizsgálni és elemezni a TMSZ részérõl elemei sérülése miatt foganatosított reakciókat. Kezdjük az etalon állapotú TMSZ elsõ kóros megbetegedésével, a szabályos anatómiai státuszától való elsõ eltéréssel. Bármelyik elemének elsõ kóros megbetegedése (akárcsak bármelyik ezután következõ patológiás állapota), bárhol is fordul elõ, gyengíti ezen elem és a TMSZ egész szerkezetének (anatómiailag elõírt, megkövetelt ) etalonképességét és azt, hogy az állandóan rájuk ható mechanikai terhet elviseljék. Ez aztán felborítja azt az erõegyensúlyt, aminél az anatómiailag szabályos TMSZ stabilitása fennáll. A patológiás hatásra elváltozott TMSZ-ben azonnal fellépnek olyan tartós belsõ nem-anatómiai terhelések, amilyenek nem állhatnak fenn a normális, azaz az egészséges TMSZ-ben. Ezért ezeket egy pillanat alatt kompenzálni kell, különben a test elveszíti az egyensúlyát és elesik. Ennek elkerülésére azonnal fellép az IR reakciója, az adaptáció, aminek lényege az egész rendszer teherviselõ képességének erõsítésében nyilvánul meg. A TMSZ-IR a számára létezõ egyetlen lehetséges módon, csak az izomfeszülés elváltoztatásával képes operatívan reagálni, azaz gyorsan intézkedni. Ennek hatására egyes izmok részben vagy egészen a hipertónus egy meghatározott, állandó fokozatába váltanak át (a normálisnál nagyobb mértékben húzódnak össze); a velük szemben mûködõ, úgynevezett antagonista izmok pedig a hipotónus megfelelõ állandó fokozatába lépnek (a normálisnál kisebb tónusba). Mivel az izmok csontokhoz kötõdnek, ezek pedig, a maguk részérõl többnyire mozgatható kötéssel kapcsolódnak egymáshoz, az izmok tónusváltozásának eredményeként a velük kapcsolatban álló csontelemek eltolódnak helyükrõl szabad mozgáshatáraikon belül. Ennek az a következménye, hogy ezek az elemek szabálytalan helyzetbe kerülnek a TMSZ térbeli szerkezetében. Az állandó hipertónusos állapotban lévõ izmok nem a számukra, hanem a teherviselõ elemek számára elõírt szerepet kezdik játszani: a TMSZ stabil állapotban tartására szolgáló támasztógerenda / tartórúd szerepét töltik be. Mivel a TMSZ valamennyi elemére ható összes terhelés finom, célirányos kiegyensúlyozásával érhetõ el a TMSZ stabilitása: akár csak egy eleménél jelentkezõ kóros megbetegedésre is az egész rendszer reagál (ez a szisztémás válasz). Ennek során sok izom tónusa megváltozik: a beteg elemmel közvetlen kapcsolatban lévõ izmoké is és (lehet, hogy) a tõle távol lévõ izmoké is. Az ezekkel kapcsolatban lévõ csontoknál is ennek megfelelõ mennyiségû eltolódás jelentkezik. Kedvezõ körülmények esetén az adaptációs idõszak alatt mindezen mechanikai elváltozások visszafordíthatók, ha a TMSZ elemét ért bántalmat gyorsan megszüntetik. Amikor ugyanis a rendszerbõl eltûnik a tartós nem-anatómiai terhelés, azaz a szisztémás válasz is eltûnik, akkor a TMSZ-IR minden izmot visszatérít normális tónusába, és minden eltolódott elem elfoglalja majd szabályos pozícióját a térbeli konstrukcióban. A valós életben ez rendszerint ritkán történik meg. Hiszen a (TMSZ-t ért) traumák kigyógyítása rendszerint hosszú idõbe telik. A krónikus betegségekbõl való kigyógyítás pedig általában véve még inkább problematikus. Ezért az adaptációs szakasz után következik az önszervezõdés, a TMSZ alkalmazkodása elemei hosszú idõ óta meglévõ kóros állapotához. Az önszervezõdés a TMSZ-IR ellenreakciója arra, hogy a szervezet növeli az adaptációs folyamatba bevont izmok állandó tónusának fenntartását szol-

54 56 A gyógyítás tudománya és mûvészete gáló energiafelhasználást. Nem az izmok rendeltetése az állandó teherviselés. A TMSZben erre más egységek vannak rendszeresítve: a csontok, a szalagok stb. A patológiás folyamat által megtámadott TMSZ-ben azonban néhány izomnak a teherviselõ elem szerepét kell magára vállalnia. Az izom-összehúzódással újonnan létesített támasztógerenda merevségének fenntartását szolgáló energiafelhasználás csökkentése érdekében a TMSZ-IR utasítást ad a kívánt erõfeszítés állandósítására, azaz az izomszövet elkorcsosítással történõ rögzítésére (fixálására). Ilyen módon az IR jeladásoknak engedelmeskedve a patológiásan megváltozott TMSZ-ben elég gyorsan (részben vagy egészen) elfajul néhány izom és átalakul merev, teherviselõ elemmé. Ezek az elváltozások organikus jellegûek, és a szervezet önerejével nem fordíthatók vissza. Akkor sem, ha az õket beindító, iniciáló patológiás elváltozás a késõbbiekben megszûnik, mivel az önszervezõdési folyamat soha nem megy fordított irányba. Ezzel arra utalunk most, hogy a TMSZ-IR nem tudhatja, hogy a TMSZ-szel mi történik majd a késõbbiek során. Ugyanis a TMSZ-IR úgy van felépítve, hogy feladatai végrehajtásához magának a szervezetnek a csupán itt és most hozzáférhetõ erõire számít. A TMSZ-IR ezzel a szervezet épségét és életképességét biztosítja az adott pillanatban kevésbé fontos funkcionális lehetõségeinek részleges elvesztése árán. Az izmok állandó hipotónusa szintén rögzítve van abban az állapotban, amibe befagyasztotta õket a mindent látó IR, aminek utasítására történik ezen izmok szövetének atrofizálása (elsorvadása). Ugyanis nincs értelme tovább fenntartani a korábbi, az egészséges állapot õrzésére szolgáló energiafelhasználást, ha az izom állandóan ellazult, elernyedt állapotban van. Hiszen ebben az esetben már nincs szükség a nagyobb energiafelhasználásra (ahogyan az adott pillanatban gondolja, számolja az IR). Az ember régóta tudja, hogy a nem mûködõ (inaktív) izom elsorvad. Ezt az igazságot megerõsíti az orvostudomány is és a gyakorlati tapasztalat is. Azonban az, hogy ez a sorvadás az adaptáció és az önszervezõdés mechanizmusával történik, mindaddig senkit nem érdekelt, amíg nem röpültek fel a világûrbe az ûrhajósok. Az ûrorvosokat meglepte az a tény, hogy az ûrhajósok egészséges, teljes értékû, edzett izmai katasztrofális gyorsasággal sorvadtak el a világûrben, és ezt nem lehetett megmagyarázni az izmok inaktivitásával, csupán azzal a ténnyel, hogy az ûrhajósok nem használták az izmaikat. Hiszen a fekvõ ember sem használja az izmait, és a sorvadási folyamat nála lényegesen kisebb sebességgel zajlik és nem jut el ilyen mértékig [4]. A csontoknál is hasonló a helyzet, ezek is gyorsan veszítenek tömegükbõl [5]. Az ûrorvosok már elég régen észrevették, hogy az izomsorvadás az irányítórendszer jeladásainak (szignáljainak) hatására következik be [37], azonban ennek magyarázatát mindmáig nem találják. Csak az általunk létrehozott szisztémás destrukció elmélete írja le teljességgel az összes ilyen folyamatba bevont mechanizmust. A világûrben lévõ ember hipotónusa sokkal nagyobb mértékû (izmainak tónusa jóval alacsonyabb), mint a földön lévõ, nem mozgó ember hipotónusa. Hiszen a TMSZ-IR az utóbbinál fekvõ helyzetben is a test földi súlyának figyelembevételével tartja fenn a testre ható terhelések egyensúlyát. Ennek a földi hipotónusértéknek megfelelõen szervezi a TMSZ-IR a szövetsorvadást és tartja a szövetet olyan állapotban, hogy az fenntarthassa az ehhez illõ és ennél nem nagyobb izom-összehúzódást. Hangsúlyozzuk, hogy az izomsorvadás szintén organikus elváltozás: az izomszövet organikus elfajulása. Az ûrhajósok izomsorvadásának gyors irama, ami a szervezet energiafelhasználásának megtakarítását célozza, lényegét tekintve önszervezõdés. (Hiszen a TMSZ-IR nem tudja, hogy ezek az ûrhajósok, azaz ezek az izmok majd visszatérnek

55 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 57 a Földre.) Ez a gyors iramú izomsorvadás igen szemléletesen érzékelteti állításaink helyességét: azt, hogy a TMSZ-IR céltudatosan irányítja a TMSZ-t; és azt is, hogy a szervezet magasabb rendû, legfõbb IR-ének (a szervezeti IR-nek) az utasításai és céljai a TMSZ-IR-nél prioritással bírnak. Így tehát a világûr rendkívüli viszonyai elméletünk alapelveit demonstrálják. Bizonyítják, hogy a TMSZ destrukciója nem csak a mivel / mert okán keletkezhet, hanem a valamilyen cél elérése okán is. Ami az állandó hipertónus fixálását illeti, megjegyzendõ, hogy jelen könyv megjelenéséig az ilyen izmok organikus elfajulási folyamata idáig még senki részérõl sem lett megemlítve. Megerõsítik ezt az állítást az olyan típusú kifejezések, mint: az izmok görcsös állapota évekig elhúzódhat [15, 16], az izmok rövidebbek lettek, egyes izmok inkább hajlamosak a rövidülésre, más izmok pedig az ellazulásra [9]. A görcs (a spazmus), a rövidülés, az ellazulás szavak az izmok mûködési (funkcionális) állapotának (és nem az organikus állapotuknak) a jellemzõi. Az ilyen szavak használata egyértelmûen tanúskodik az abszolút tudatlanságról. Arról, hogy az orvosok abszolút nem értik, vagy legalábbis nem alkalmazzák a szervezet legfontosabb munkával kapcsolatos alapelvét, az energiatakarékosság elvét. Ennek alkalmazása esetén ugyanis konkrét következtetéseket kellene felállítani: a hosszan tartó izom-összehúzódás ellentmond a fent említett (energiatakarékosságra vonatkozó) alapelvnek, és a TMSZ-IR soha nem enged meg ilyen ellentmondást; a TMSZ önszervezõdési folyamatában az izmok a szükséges keménységet a bennük bekövetkezett elváltozások hatására érik el. Mi azt állítjuk, hogy az ilyen elváltozásoknak nagyon gyakran nincs fogyatékos idegfejlõdésre utaló (neurodisztrófiával kapcsolatos) természetük, hanem elsõdleges jellegûek; vagyis õk okozzák az idegrendszer vezetõképességénél fellépõ zavarokat és a véredények áteresztõképességét érintõ rendellenességeket. Állítjuk, hogy az izmok merevségét okozó organikus változások lehetnek nem csigolyáktól származók, hanem olyanok, amik a TMSZ-IR (az emberi agy) utasítására keletkeznek. Méghozzá akkor, amikor a TMSZ szabályos anatómiai státuszát bántalom éri, és erre válaszolva a TMSZ-IR beindítja a TMSZ önszervezõdési folyamatát azért, hogy ennek segítségével az izmok elfajulásával erõsítse a TMSZ teherviselõ (támasztó) funkcióját. Az említett módon a TMSZ-IR a patológiásan elváltozott TMSZ mechanikai stabilitását minimális energiamennyiség felhasználásával tudja biztosítani, vagyis ezzel a saját célkitûzését valósítja meg. Az izomszövet sorvadása is és keményedése is organikus elváltozást jelent (azaz a TMSZ-elem szöveteinek jelen esetben izomszöveteinek szabályos összetételüktõl és tulajdonságaiktól való eltérését jelentik). Ezért ezeket a korábbi meghatározásainkkal összhangban destruktív változásoknak lehet hívni; az orvostudomány elképzeléseinek lényege szerint pedig patológiás elváltozásoknak (kóros betegségnek). Ebbõl következik, hogy a patológiásan elváltozott TMSZ fogalom azonos a destruált TMSZ fogalommal. A TMSZ destrukciója pedig az a folyamat, ami a TMSZ-t ebbe az állapotba juttatja. Ily módon a TMSZ-re egész rendszerére az a jellemzõ, hogy legelsõ patológiás elváltozása akár egyetlenegy elemében jelentkezõ legelsõ eltérés a szabályos anatómiai státusztól az önszervezõdés mechanizmusán át a patológiás állapot bõvü-

56 58 A gyógyítás tudománya és mûvészete léséhez, szétterjedéséhez vezet. Vagyis az egész rendszer destrukciójához, aminél már a szisztémás válaszba bevont TMSZ-elemek bizonyos sokasága tér el saját anatómiai normájától, azaz destruálódik Nem-szisztémás eltérések hatása a TMSZ anatómiai státuszára Jelöljük TMSZ 0 jelöléssel a TMSZ etalon állapotát (szabályos anatómiai státuszát) és TMSZ 1 jelöléssel az elsõ nem-szisztémás eltérés, Δ 1 keletkezése után létrejött, destruált állapotát (ami valamilyen külsõ, iniciáló-erõsítõ tényezõ / IET hatására jött létre). Ezt az állapotváltozást a következõ egyenlettel lehet kifejezni: TMSZ 1 = TMSZ 0 + Δ 1. A TMSZ 1 destruált állapota szintén stabil lesz, azonban az etalonhoz képest a TMSZ1 funkcionális lehetõségei egyre korlátozottabbak, mivel az izmok bizonyos része organikusan elfajul (elkorcsosodik), és a szerkezet velük kapcsolatban álló csontelemeinél térbeli elmozdulás lép fel. A TMSZ szisztémás destrukciójára vonatkozó elméletünk kidolgozásának folyamán amíg nem jutottunk el a gyakorlati kutatásokig nekünk úgy tûnt, hogy a TMSZ 1 állapota változatlan marad addig a pillanatig, amíg a TMSZ rendszerében nem lép fel egy következõ külsõ tényezõk által okozott eltérés (Δ 2 ). Mivel a TMSZ-IR szisztémás célja változatlan maradt, a második eltérés is hasonló adaptációs és önszervezõdés jellegû folyamatokat vált ki. Ennek eredményeként egy új stabil állapot keletkezik, a TMSZ 2 = TMSZ 1 + Δ 2. Ennél az állapotnál, a TMSZ 1 -hez képest, még nagyobb, még súlyosabb destrukció keletkezik. Ez azért jöhet létre, mert a korábban érintetlenül maradt izmokban is megjelennek az organikus elváltozások, és lehet, hogy ezek még tovább mélyülnek azokban az izmokban, amiket már a TMSZ 1 állapotban érintett a destrukció. Érthetõ, hogy az ezen izmokban zajló elváltozásoknak megfelelõen a szerkezet csontelemeinél új eltolódások jelentkeznek, már meglévõ eltolódásaik pedig még tovább erõsödnek. Számunkra logikusnak tûnt, hogy ha az egyén élete során TMSZ-állapotában az etalonhoz képest bekövetkezett N darab, egymástól független patológiás eltérés, akkor minden új eltéréssel a TMSZ destrukciója tovább fog súlyosbodni (ez szemléletesen látható ugyanazon ember ifjúkori és öregkori alkatának összehasonlításánál). Az egyre nagyobb mértékben tönkrement TMSZ-hez tartozó stabil állapotok sorának bõvülése pedig folytatódni fog: TMSZ 3 = TMSZ 2 + Δ 3, TMSZ 4 = TMSZ 3 + Δ 4, + + TMSZ (N-1) = TMSZ (N-2) + Δ (N-1), TMSZ N = TMSZ (N-1) + Δ N = TMSZ 0 + Δ i, ahol i = 1,, N. Ha valamelyik (N + 1)-edik eltérésnél a TMSZ-IR többé nem lesz képes biztosítani a stabilitást, akkor az ember külsõ támasztó eszközre fog szorulni, ami lehet bot, mankó, kerekesszék stb. Miután felépítettük ezt az elméletet, természetesen szerettük volna leellenõrizni a gyakorlatban. Az orvostudományhoz fordulván azt vettük észre, hogy egyszerûen nincsenek megfelelõ diagnosztikai módszereik. Olyanok, amik szükségesek a TMSZ szabályos anatómiai státuszára vonatkozó döntés gyors (nagyfokú megbízhatósággal jellemezhetõ, nem invazív, azaz a szervezetbe való behatolás nélküli diagnosztizálásra épülõ döntés) meghozatalához. Ilyen módszerek egyszerûen azért nincsenek, mert nem létezik olyan orvosi mûszer, ami lehetõvé tenné az emberi TMSZ-nél 3000 anatómiai egysége mindegyikénél az aktuális állapot károsodás nélküli, gyors, tömeges és alapos felmérését. Mégpedig alakjuk, szöveti összetételük és szöveti tulajdonságaik szabályos-

57 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 59 ságának, valamint a csont-izom szerkezetben elfoglalt térbeli helyzetük szabályosságnak a diagnosztizálását. Még a szupermodern, mûszeres diagnosztizálási módszerek sem képesek átfogni az egész emberi testet és szükség esetén részletezni a test egyes elemeiben fõleg a puha izomszövetekben jelentkezett destrukciós elváltozásokat. Ez a tény késztetett minket arra, hogy olyan diagnosztikai módszereket keressünk, amelyek igényeinknek megfelelnek, amellett egyszerûek és tömeges használatra alkalmasak. Ilyen diagnosztikai eszköznek mutatkoztak az emberi kezek; konkrétan szólva: jelen könyv szerzõinek a kezei. Ezek után egy hosszadalmas idõszak következett: tudományos hipotéziseink bizonyítási idõszaka, az elmélet kipróbálásának periódusa, ami a maga nemében egyedülálló, unikális eredményekhez vezetett minket. Felépítettük a TMSZ szisztémás destrukciója keletkezésére és fejlõdésére vonatkozó új elméletet és létrehoztunk egy vele szembeszálló, hatékony ellentechnológiát, a szisztémás rekonstrukciós terápiát. A gyakorlati tapasztalat segített minket abban, hogy tovább folytassuk elméleti kutatásainkat. Ez megsúgta a továbbfejlesztésük szempontjából elsõbbséget (prioritást) kívánó irányokat. Az elmélet a maga részérõl szintén rendelkezik irányító és szervezõ hatással a gyakorlatra. Ez idõ alatt több tízezer ember TMSZ-ének állapotát ellenõriztük és elemeztük. Ezek mindenféle korosztályba tartozó, beteg és egészséges emberek voltak; a TMSZ etalontól való eltéréseinek nyílt vagy szemmel nem látható megnyilvánulásaival; különbözõ fokú fizikai aktivitást kívánó, különféle szakmák képviselõi. Sokak állapotát követtük életük elsõ éveitõl 2 3 évtizeden át. Másokat középkorúakat is megfigyeltünk ugyanilyen hosszú idõn át; a harmadik csoport tagjait pedig érett felnõtt kortól a késõi öregkorig kísértük figyelemmel. A nagy gyakorlati tapasztalat annyira kifejlesztette kezeink érzékelõképességét / érzékenységét, hogy kezdtük érezni a TMSZ tapintással érzékelt szövetállapotai közötti különbséget; azt, ami fennállt az anatómiailag szabályos összetételû állapotuk és az ettõl eltérõ állapotuk között. Emellett kezdtük finoman érzékelni a csont-izom szerkezetben a TMSZ-elemek alakeltéréseit és az anatómiailag szabályos térbeli pozícióiktól való eltéréseiket (eltolódásokat) is. A tapintási tapasztalattal egyidejûleg fejlõdött vizuális képességünk is; az, hogy nagy pontossággal tudjuk értékelni az anatómiai szabályosságot mind az egyes elemekre, mind pedig a TMSZ egész szerkezetére nézve. Megtanultuk, hogyan kell diagnosztizálni az izmok tónusát és megkülönböztetni: a normális tónust a hipertónustól és a hipotónustól, az izom igazi hipertónusát a patológiásan kemény állapotba került (az önszervezõdési folyamatban organikusan elfajult) izom tónusától, az igazi (az egészséges izomellazuláshoz tartozó) hipotónust az atrófiás (a sorvadásos) izom tónusától. A gyakorlati diagnosztika során kidolgoztunk egy speciális fogást: azt, hogy a kezek hogyan hassanak mechanikailag a TMSZ szöveteire. Ezt a fogást mi adaptív rekonstrukciós terápiai nyomásnak (ART nyomásnak / ART-pressingnek) neveztük el. Errõl még bõven fogunk beszélni a késõbbiekben. Itt csupán annyit jegyzünk meg, hogy ennek segítségével tanultuk meg, hogyan lehet mélyen behatolni az izomszövetbe anélkül, hogy annak sérülést okoznánk. Természetes dolog, hogy kerestük a TMSZ destrukciójáról alkotott elméletünk legelsõ változatának helyességére utaló, kézzel fogható jellemzõket, az izomszövet organikus elváltozásait. Különösen érdekeltek minket a lefagyott, lemerevedett hipertónusok, azok az érintéskor merevnek mutatkozó izmok vagy izomrétegek, amik az irányí-

58 60 A gyógyítás tudománya és mûvészete tórendszer utasítása nyomán teherviselõkké, a destruált TMSZ stabilitását fenntartó elemekké váltak. Többet találtunk annál, mint amennyit vártunk. Tény, hogy az izomszövet merev rétegei köpenyként burkolják körbe a csontváz elmozdult (helyükrõl eltolódott) csontelemeit. Tényleg lehetett tapasztalni, hogy az izmok annál sûrûbbek / annál tömörebbek voltak, minél nagyobb mértékben tolódtak el helyükrõl a velük kapcsolatban álló csontok. Elõfordult azonban olyasmi is, amit mi sehogyan sem tudtunk megmagyarázni. Azt a jelenséget, hogy ha ugyanazokat a személyeket jelentõs szünet (3 hónap, fél év, egy év) után vizsgáltuk, akkor izomkeménységük rohamos növekedését észleltük úgy tûnt minden látható ok nélkül. Azaz ennek természetesen volt valami oka, csupán mi nem tudtuk felismerni azt, mivel ennek okát a TMSZ-t kívülrõl érõ patológiás ráhatások között kerestük (elméletünkbõl ez következett). Kikérdeztük pácienseinket, hogy az eltelt idõ alatt érte-e õket valamilyen trauma, érgyulladás, rendkívüli fizikai megterhelés, vagy érte-e a TMSZ-t bármilyen más észrevehetõ bántalom. A legtöbbször nemleges választ kaptunk. Az volt a benyomásunk, hogy az izomkeményedés rohamos súlyosbodásának oka maga az idõ. Ezt követõen, amikor gyermekeket kezdtünk megfigyelni elsõ életéveiktõl kezdve, nemritkán találkoztunk olyan esetekkel, hogy a 4 5 éves kisgyermek egész teste gumiszerû, monolit keménységû volt. Ez teljesen ellentétben állt elméletünkkel. Ezek a gyermekek lemaradtak a fizikai fejlõdésben, fejfájásra vagy hátfájásra panaszkodtak, egészségtelen volt arcszínük; csenevész, satnya gyermekek voltak, ingerlékenyek és szófogadatlanok. A késõbbiek során észrevettük, hogy némelyik hozzájuk hasonló gyermek igen alacsony maradt, és emellett mintha minden izmuk egymással összenõtt volna, és ennek következtében egy egységes konglomerátumot képeztek. Ez a konglomerátum, ez az elfajult szövetekbõl képzõdött réteg (köpeny) a letapogatásos érzékeléskor porcképzõdményre emlékeztetett. Az összes izom hasonló elfajulásait hordozó más gyermekek viszont az elõbbiek ellentétét testesítették meg: túlzottan magasra nõttek, miközben nagyon vékonyak, gyengék maradtak, akárcsak a fénykedvelõ növény, ami erõs árnyékban nõtt fel (mint például a napraforgó). Az említett gyermekek jövõjének harmadik változatát jellemzõ betegségek: a legkülönfélébb típusú és súlyossági fokú scoliosisok, amik bordapúpokkal társultak; az elképzelhetetlen alakú kyphosisok (púposságok, hátgerincgörbületek); vagy, általában a gerinc és a TMSZ más lánctagjainak másfajta bármilyen elferdülései. Emellett ezeknek a gyermekeknek a szülei, de maguk a gyermekek sem tudtak visszaemlékezni olyan esetre, ami kapcsolatban állt volna a TMSZ valamilyen elõzetes sérülésével, megbetegedésével. A felnõttek izmaiban viszont a kemény, szalagszerû összenövések mellett különbözõ konzisztenciájú (eltérõ összetételû és eltérõ sûrûségû) folyékony zárványok nagy területeit fedeztük fel. Ezek mintha egyszerûen vizet, gélt, zselét tartalmaztak volna. Ezenfelül kõtömör szövetekbõl álló, meghatározhatatlan alakú tömböket (konglomerátumokat) is kitapogattunk (azaz háromdimenziós elváltozásokat is), amiknek határain belül a kéz képtelen volt különálló izmokat megkülönböztetni, mivel azok monolittömbként úgy egymáshoz voltak tapadva, mintha a legerõsebb enyv ragasztotta volna össze õket. Az ilyenfajta monstrumok fogságba ejtették a bennük és a közelükben húzódó ízületeket, és ezzel korlátozták az ezekben zajló mozgásokat. Az ilyen izmok

59 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 61 belsejében a legkülönfélébb széthúzódásokat, szalagokat, összefonódásokat érzékeltük, amik szinte különálló töredékekre (fragmentumokra) tagolták a testet. Ezek mind nem-anatómiai képzõdmények voltak. A benyomuló kézzel szemben más-más ellenállást tanúsítottak és eltérõ módon viselkedtek. Rögtön szétestek különálló töredékekre; lehámozódtak, szétváltak rétegenként, mint a fõtt burgonya; ujjaink alatt beszakadtak / behorpadtak, mint a rothadó gyümölcsök; szétestek, szétfolytak nyálkás iszappá ; vagy feloldódtak és annyira elmozdultak, hogy a kéz beesett egészen a csontokig. Elég gyakran fordult elõ az egész izomtömeg elfajulásának két ellentétes változata. Az elsõ változat: az az elfajulás, amelyik szabad szemmel gyakorlatilag nem érzékelhetõ. Ugyanakkor úgy néz ki az ember, mint egy koncentrációs tábor foglya: rettenetesen sovány, a csontokhoz tapadt bõr oly szorosan vonja be a csontvázat, hogy minden egyes csontocska köztük az arccsont is kiáll. A legkisebb próbálkozás, ami arra irányult, hogy az ilyen bõrt elmozdítsuk a csonttól, akkora fájdalmat okozott a páciensnek, hogy az nem tudta visszatartani felkiáltását és könnyeit. A TMSZ ilyen típusú destrukciójától inkább a gyermekek és a fiatal emberek szenvedtek. Megkerestek minket felnõttek is ilyen bajjal, de ritkán. Viszont pontosan ilyen destrukcióval tûntek ki a nagyon magas, 2 m körüli ifjak és leányok. A sokkal inkább elterjedt második változatnál az egész test fel van fúvódva és (teltsége miatt) monolittömbnek tûnik. Ilyenkor az izmok tapintással szinte nem is érzékelhetõk, viszont a lágy szövetek összes rétege a bõrtõl a csontokig egynemû tömegnek mutatkozik. Úgy tûnik, hogy az emberi test megszakítás nélkül összetapadt sûrû tejbegrízbõl áll. A második változat gyakrabban fordul elõ a 40 évesnél idõsebb felnõtteknél. Elõfordult azonban néhány gyermeknél is, lényegében iskoláskorúaknál. Ezek az emberek különféle bajoktól szenvedtek: magas vérnyomástól (hipertóniától), vegetatív idegrendszeri disztóniától és érrendszeri disztóniától (kóros mûködési zavaroktól), hajlamosak voltak az elájulásokra, az erek begörcsöléseire, a szívritmuszavarokra, másoknál gyakrabban szenvedtek az ilyen emberek depressziótól (nyomott kedélyállapottól), fájdalomcsillapítókkal / analgetikumokkal és nyugtató / pszichotróp készítményekkel sikertelenül próbálkoztak megszabadulni legkülönbözõbb vázizomfájdalmaiktól és belsõ szerveik fájdalmaitól. A TMSZ puha szöveteinél jelentkezõ destruktív változások összes felsorolt típusához legtöbbször világosan látható degeneratív-disztrófiás (elfajulási-fogyatékossági) elváltozások társultak, amik nemcsak a gerincet érintették, hanem a porcok, a kötõ- és csontelemek jelentõs részét is. Ezeket az elváltozásokat tapintással meztelennek, száraznak, gyengének lehetett érezni, olyannak, mintha mûanyagból lettek volna. Azoknak, akik éhezõ emberekre emlékeztettek, általában az összes csontja ilyen volt. A csigolyák ilyen nyúlványos-tövises elváltozásaitól szenvedõ felnõtt emberek többségénél a részletesebb orvosi egyebek között a röntgenvizsgálat rendszerint kimutatott valamit a vertebro-neurológiai diagnózisok (a csigolya-ideggyógyászati kórismék) gazdag spektrumából. Vonatkozhatott ez porckorong eredetû (diszkogén) betegségre, csigolyaporckorongok többszörös kizáródásaira (többszörös porckorongsérvekre), rendellenes csontfejlõdésre, csontosodási zavarra (osteochondrosisra), csigolyamerevedési / csigolyasorvadási betegségre (spondiloartrózisra); vagy lehetett ez azoknak a diagnózisoknak egyike, amik a szindróma (tünetegyüttes) vagy a neuropátia (idegbántalom) szavak valamelyikével kezdõdnek.

60 62 A gyógyítás tudománya és mûvészete A TMSZ destrukciójára irányuló gyakorlati kutatásaink évei lehetõvé tették számunkra, hogy két összefoglaló következtetést vonjunk le: 1. Ahogyan nem létezik két olyan emberi szervezet, aminek állapotjellemzõi egy és ugyanazon idõben abszolút azonosak lennének, éppen úgy egyetlen pillanatban sem léteznek egyformán tönkrement TMSZ-ek. Ez azt jelenti, hogy a destrukció rajzolata mindegyik embernél abszolút individuális, azaz teljesen egyéni. Akkor is, ha az elfajult izomszövetek elfajulási típusai egyformák, vagy, ha a TMSZ ugyanazon anatómiai egységeit érintette a destrukció, nem is beszélve arról, ha az orvosi diagnózisok egyformák. A destrukció rajzolata a TMSZ elemeinél és szöveteinél jelentkezõ destruktív elváltozások egyéni felvétele, egyéni gyûjteménye. Ráadásul egyazon embernél ez rövid idõn belül állandóan változik. Ebbõl következik, hogy a destrukcióellenes, TMSZ-re irányuló gyógyító ráhatásoknak / befolyásoknak (ha gyógyítási célt tûzünk ki): szelektív (elválasztó) tulajdonsággal és adaptív (alkalmazkodó) készséggel kell rendelkezniük; a ráhatásoknak a TMSZ konkrét elemének a kiválasztásban és a valós destrukciós állapothoz való alkalmazkodásban kell megnyilvánulniuk abban a pillanatban, amikor gyógyítás céljából alkalmazzák õket. 2. A gyakorlatunkból származó sok ezer esetet elemezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a TMSZ destrukcióját tárgyaló elméletünk elsõ változata nem eléggé teljes. Ebbõl a változatból ugyanis azt a következtetést lehetett levonni, hogy az N-edik nem-szisztémás eltérés hatása után létrejövõ, ennek nyomán kialakult anatómiai státusz a szabályos anatómiai státuszból keletkezik. Azaz a rendszerhez képest külsõ eredetû tényezõk által elõidézett, az ember élete alatt bekövetkezett összes eltérés összegzõdésének eredménye az éppen létezõ anatómiai státusz: TMSZ N = TMSZ 0 + Δ 1 + Δ Δ N-1 + Δ N. A páciensek részletes kikérdezésébõl azonban más következett, más kép rajzolódott ki. Többségüknél életük során nem fordult elõ olyan sérülés (trauma) vagy más olyan ráhatás a TMSZ-re, ami annyira mélyreható destrukcióhoz vezetett volna, mint amilyen mélységût megfigyeltünk náluk. Az elmélet és a gyakorlat ezen ellentmondása különösen szemléletesen nyilvánult meg azoknál a kisgyermekeknél, akiknek a testtartása durván eltorzult. Rövid életük során semmiképpen sem következhetett be annyi ilyen patológiás befolyás, ami összegezõdve TMSZ-üket ilyen állapotba juttathatta volna: gyakran a roskatag öregek TMSZ-énél összehasonlíthatatlanul rosszabb állapotba. Azaz, a tények szerint, ebbõl az összegezõ képletbõl valamilyen tényezõk még hiányoztak, amiket meg kellett találni A pozitív visszacsatolás mechanizmusai a TMSZ szisztémás destrukciós folyamatában Kutatásaink során sikerült kimutatnunk olyan tényezõket, amik függetlenek voltak a külsõ hatásoktól. A TMSZ elemeiben fellépõ destruktív elváltozások maguk mutatkoztak ilyen tényezõknek. Méghozzá éppen azokban az elemekben fennálló destruktív elváltozások voltak ilyen tényezõk, amely elemek be lettek vonva a TMSZ önszervezõdési folyamatába. Azaz a megtalált tényezõk belsõ elemek voltak: olyanok, amiket maga a rendszer szült. Kiderült, hogy a TMSZ és a szervezet egészének szisztémás tulajdonságai olyanok, hogy a TMSZ-etalonban keletkezett bármilyen nem-szisztémás, egyedül fellépõ (solitaer) zavar (amit a szervrendszerhez képest külsõ eredetû tényezõ okozott)

61 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 63 rendszeren belüli, újabb rendellenességet okozó tényezõk keletkezésének vég nélküli, öngerjesztéses egyre erõsebbé és általánossá váló folyamatát indítja el. Ezek a belsõ tényezõk, amik TMSZ etalontól való újabb eltéréseit okozzák, megállás nélkül rombolják a TMSZ szisztémás rendszerét. Ezért szerepel a folyamat megnevezésében a szisztémás szó. A szisztémás destrukció mechanizmusát a következõképpen lehet megmagyarázni: 1. A TMSZ-elemek szöveteinél jelentkezõ elfajulások és eltolódások, vagyis az ilyen elemeknek a destruktív elváltozásai (amik a TMSZ-IR utasításai nyomán keletkeznek az önszervezõdési folyamatban) egyrészt a szervezet számára szükséges elváltozásoknak tekinthetõk, amik a test térbeli stabilitásának fenntartásához kellenek; másrészt viszont patológiás jellegûek (azaz tünetegyüttessel kísért, kóros megbetegedést okozó elváltozások). A szervezet szisztémás épségénél (integritásánál) fogva a TMSZ destrukciója a szervezet egyéb alrendszereinek mûködésébe zavart visz, és mindenekelõtt az idegrendszer, a vérkeringési rendszer és a nyirokrendszer mûködésében okoz zavart. A megkeményedett, valamint az elsorvadt izmokban, a szabályos helyzetükbõl elmozdult csontelemekben feltétlenül jelentkeznek az idegrendszer vezetõképességét és az erek átjárhatóságát akadályozó tartós zavarok. Amint ezek bekövetkeztek, a destruált elemek szöveteiben máris jelentkeznek a mikrocirkulációs áramlás és az anyagcsere zavarai. Ismeretes, hogy a szövetek idegrendszeri vezetõképességének és edényrendszeri átjárhatóságának zavarai, valamint a mikrocirkulációs rendszerüket és az anyagcseréjüket ért bántalmak a pozitív visszacsatoláson át egymással összeköttetésben állnak, azaz erõsítik egymást. Végül is ez vezet oda, hogy a már destruált TMSZ elemeinél bekövetkezett eltérések (az anatómiai normájukhoz képest jelentkezõ szöveti összetételt, szövettulajdonságokat és az elemek alakját érintõ elváltozások) tovább erõsödnek, azaz a TMSZ destrukciója kezd elmélyülni. 2. Ezenkívül ugyanezen bántalmak és zavarok a destruált elemek tartózkodási zónáiban tartósan megmaradó, pangó jelenségeket hoznak létre, amik elõsegítik ezen zavarok átterjedését a szomszédos elemekre. Ez fokozottan érinti a bõ vérellátással rendelkezõ lágy izomszöveteket (amelyek 1 cm 2 -nyi keresztmetszetén körülbelül 500 hajszálér [118] megy át). Az idõ elõrehaladtával a vizenyõ (a vérbõl és a nyiroknedvbõl származó ragadós anyag) szétterjed. A TMSZ nagy területeibe és nagy zónáiba történõ behatolását követi a TMSZ sok, egymáshoz közel fekvõ elemének egy-egy önálló konglomerátummá való összeragadása. Ezek a konglomerátumok részben üledékes struktúrák, azaz olyan lerakódási szerkezetek, amik egy anatómiai egység határain belül jönnek létre, részben hiperstruktúrák, amik már több anatómiai egységet kapcsolnak össze egy egésszé. A depozítumos (lerakódási / üledékes) jelzõ arra utal, hogy ezek a konglomerátumok lerakódásokat / üledékeket tartalmaznak, amik a TMSZ szövetsejtjeinek szabálytalan anyagcseréjébõl származnak. Ezek a termékek megszakítás nélkül, folyamatosan felhalmozódó különféle anyagok, amik elõfordulhatnak a három fizikai halmazállapot bármelyikének formájában: gáznemû, folyékony vagy szilárd halmazállapotú zárványok alakjában. A lerakódásokhoz tartoznak a folyadékokból álló vizenyõk is, amik idõvel elveszítik a vizet, és utána zselé formájában és sajátos képzõdményû, különbözõ sûrûségû kocsonyák formájában megdermednek. Az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdése végül is destruktív elváltozások létrejöttéhez vezet azokban az elemekben, amelyekben ilyenek korábban egyáltalán nem voltak (mivel nem szerepeltek az önszervezõdési folyamatban).

62 64 A gyógyítás tudománya és mûvészete 3. A depozítumos struktúrák és hiperstruktúrák olyan nem-anatómiai képzõdmények, amikben: a TMSZ szerkezetére jellemzõ természetes mechanikai kapcsolatok fölerõsödnek vagy meggyengülnek; ugyanakkor az anatómia egységek között kaotikusan zûrzavaros módon új, közvetlen, normáknak nem megfelelõ kapcsolatok is keletkeznek. Fizikailag ez azzal magyarázható, hogy a nagy mennyiségû ragadós vizenyõfolyadék elõre meg nem határozható módon addig szivárog be az egyes elemek közé, amíg ennek nem állja útját valamilyen akadály, vagy maga a vizenyõ el nem apad. Ebben a szétterjedési folyamatban minden bizonnyal nem kis jelentõségû szerepet tölt be a közel fekvõ izmok munkaintenzitása, és itt nehéz egyértelmû következtetést levonni a munka befolyására vonatkozóan. Lehet, hogy egyes esetekben ez a munka elõsegíti ennek a folyadéknak a gyors felszívódását. Más esetekben viszont lehet, hogy ennek a továbbjutását segíti elõ; azt, hogy a folyadék még mélyebbre és még szélesebb terjedelemben hatolhat be a TMSZ puha szöveteibe. Elõbb vagy utóbb azonban akadályok jelennek meg, amik zárt térfogatra korlátozzák szétterjedését, és akkor a térbeli határokkal bekerített összes elemre ez a vizenyõ rendkívül káros hatást kezd kifejteni. Az így lehatárolt területeken belül gyors iramban fokozódnak az idegrendszer vezetõképességének és az edények átjárhatóságának a zavarai; lényegesen lassúbbá válik a mikrocirkuláció és nagy mennyiségben halmozódnak fel a sejtek élettevékenységébõl származó termékek. Ez viszont azt jelenti, hogy zavar keletkezik a sejttáplálási folyamatok összességében (a sejttáplálásban / troficában). Ez hivatott arra, hogy biztosítsa a TMSZ elemeihez tartozó szövetek összetételének és tulajdonságainak megõrzését. Ezek a zavarok az összes itt lévõ elem gyors degeneratív-disztrófiás elfajulásához vezetnek; érintik az említett területen belül található öszszes, már elfajult elemet is és az újakat is, amik véletlenül kerültek az elemek hiperstruktúrájába. A lerakódási struktúrákat és a hiperstruktúrákat mi fedeztük fel annak a szimbiózisnak (kölcsönös együttmunkálkodásnak) köszönhetõen, ami kifejezést nyert: egyrészt a TMSZ mûködésének tudományos kutatására irányuló sokéves munkában, ami a TMSZ bonyolult biomechanikai önszervezõdõ rendszerének vizsgálatára irányult; másrészt a TMSZ-szövetek tapogatása közben észlelt érzések aprólékos, nagyon figyelmes és céltudatos elemzésében (aminek során vizsgáltuk a kezeinken átmenõ (különbözõ betegségektõl szenvedõ) rengeteg páciens TMSZ-ének tapogatása közben szerzett érzéseinket. 4. A TMSZ elemeinek növekvõ destrukciójánál és fõként az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdésénél (amikben durván eltorzult az izmok húzóereje a különbözõ izmok, izompólyák, inak stb. egymáshoz ragadása miatt) a TMSZ-ben feltétlenül újból tartós belsõ nem-anatómiai terhelések jelentkeznek. A destruált TMSZ-stabilitás emiatt újból sérül, így aztán a továbbiakban a folyamat kezd ismétlõdni: fellép az IR reakciója, a szisztémás válasz; változik a folyamatba bevont izmok tónusa; folytatódik a TMSZ önszervezõdése, és hatására a destrukciótól addig is terhelt izmok a korábbi állapothoz képest keményebbé válnak; és megjelennek az újonnan, elsõ ízben destruálódott izmokkal bíró új teherviselõ elemek;

63 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 65 a szerkezet csontelemeinél új eltolódások keletkeznek, a régiek pedig tovább mélyülnek; ezek után az idegrendszer vezetõképességénél és az edényrendszer átjárhatóságánál még hosszabb lesz a rendellenessé vált szakasz stb. Azaz a folyamat pozitív visszacsatolással zárul és tovább folytatódik, emelkedõ trend szerint. Ezt mutatják a 2. ábrán látható, 3-tól 7-ig számozott tömbök. Itt emlékeztetnünk kell arra, hogy ennek a folyamatnak ciklikus formában való visszatükrözését mi az ok-okozati kapcsolatok szemléletes demonstrálására használtuk, és ez nem tükrözi ezek idõbeni sorrendjét. A valóságban mindezek a folyamatok egyidejûleg, egymással párhuzamosan zajlanak. Az ember azonban eközben soha nem veszíti el a stabilitását, mert a TMSZ-IR ellenõrzi ezt a folyamatot; de azért sem, mert az egyik stabil, destruált állapotból a másik sokkal rosszabb állapotba való átmenet simán zajlik. 5. A szisztémás destrukció egy olyan patológiás folyamat, ami képletesen szólva szinte kúszik az ember testében és megszakítás nélkül terjeszkedik. Az SZD lépése annyira kicsi, hogy nem lehet észrevenni; éppen úgy, ahogy az emberi szem számára észrevehetetlen az óramutatók mozgása. Gyakorlati kutatásaink során éppen ezt a folyamatot sikerült megfigyelnünk a kórosan beteg TMSZ-û embereknél. Betegségük az idõ elõrehaladtával minden látható ok nélkül súlyosbodott és a test egyre nagyobb területére terjedt szét. Erre való tekintettel a destrukcióról készített elméletünk elsõ változatát kiegészítettük úgy, hogy a valóság szabályos visszatükrözésére belevettük az idõtényezõt. A képletekkel leírt elsõ változat kifejezte a TMSZ etalon állapotából, a TMSZ 0 -ból további stabil, (de már) destruált állapotaiba, TMSZ 1 -be TMSZ N -be való átmeneteit; azonban ezek a képletek csak a nem-szisztémás eltérések hatására bekövetkezett átmeneteket (állapotváltozásokat) tükrözték vissza Δ i (jelölésû) ugrásokkal: TMSZ 1 = TMSZ 0 + Δ 1 ; TMSZ 2 = TMSZ 1 + Δ 2 ;... ; N TMSZ N = TMSZ (N-1) + Δ N = TMSZ 0 + Δ i, ahol: 1 N a diagnosztizálás pillanatáig a TMSZ-nél az etalonhoz képest bekövetkezett nemszisztémás eltérések számát jelenti, és i a nem-szisztémás eltérés sorszáma. A fenti képletekbõl látható, hogy két egymást követõ nem-szisztémás eltérés között változatlan marad a TMSZ stabil, destruált állapota. A valóságban azonban már az elsõ olyan külsõ behatásnál, ami elõidézte a TMSZ etalontól való elsõ, nem-szisztémás eltérését, a TMSZ rendszerében beindul és soha többé nem fejezõdik be a destruktív elváltozások növekedésének folyamata, a szisztémás destrukció. Jelöljük most az elsõ nem-szisztémás eltérés, Δt 1 megnyilvánulásának idõpontját t 1 - gyel. Az elsõ stabil, destruált állapotot leíró képlet ebben az esetben a következõ lesz: TMSZ 1 (t 1 ) = TMSZ 0 + Δ 1 Ez már kifejezi, hogy a t 1 idõponttól kezdve ez az állapot nem marad változatlan, hanem az idõ elõrehaladtával állandóan változni fog a szisztémás destrukció mûködése következtében. Δt idõ után a TMSZ állapotát a következõk szerint lehet kifejezni: TMSZ 1 (t 1 + Δt) = SZD [TMSZ 1 (t 1 ), Δt].

64 66 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ha a t 2 idõpillanatban fellép a második nem-szisztémás eltérés, Δt 2, akkor az új stabil, destruált állapotot az alábbi kifejezéssel lehet megadni: TMSZ 2 (t 2 ) = SZD [TMSZ 1 (t 1 ), t 2 -t 1 ] + Δ 2. A harmadik nem-szisztémás eltérésre vonatkozó kifejezés pedig a következõ lesz: TMSZ 3 (t 3 ) = SZD [TMSZ 2 t 2 ), t 3 -t 2 ] + Δ 3 = SZD {SZD [TMSZ 1 (t 1 ), t 2 -t 1 ]+ Δ 2, t 3 -t 2 }+Δ 3 stb. A negyedik nem-szisztémás eltérésre vonatkozó kifejezés a következõ lesz: TMSZ 4 (t 4 ) = SZD [TMSZ 3 (t 3 ), t 4 -t 3 ] + Δ 4 = = SZD ((SZD {SZD [TMSZ 1 (t 1 ), t 2 -t 1 ] + Δ 2, t 2 }+Δ 3, t 4 -t 3 )) +Δ 4. Az itt leírt képletekbõl látható, hogy az új nem-szisztémás eltérések fellépésének pillanataiban ugrásszerûen változik a TMSZ állapota. A közöttük lévõ idõ alatt pedig, monoton módon, folyamatosan romlik az állapota a belsõ, szisztémás eltérések hatása alatt, amik a szisztémás destrukció következtében keletkeznek. Kiderült, hogy az emberi gép közönséges mechanikai szerkezethez hasonlóan viselkedik. Az egyszerûség kedvéért térjünk vissza a gépkocsival való összehasonlításhoz. A gépkocsiban már egyetlenegy nem nagy rendellenesség is ha sokáig fennáll elkerülhetetlenül egyre komolyabb törésekhez és végül a gépkocsi teljes leállásához vezet. Ugyanez történik a TMSZ-szel is: akár egy rendellenesség is, az etalontól való egyetlenegy nem-szisztémás eltérés is elegendõ ahhoz, hogy beinduljon szisztémás rongálódásának, szisztémás destrukciójának a folyamata. Ez pedig, az idõ elõrehaladásával a TMSZ funkcionális tarthatatlanságához, azaz mûködésképtelenségéhez vezet. Az ember azonban jóval biztonságosabb szerkezet, mint a gépkocsi, ezért ez a destrukciós folyamat rendszerint hosszú idõre, évekre elhúzódik. Elméletünkbõl következik, hogy a szisztémás destrukció a TMSZ-nek nem valamilyen sajátos betegsége és nem valamilyen sajátos patológiás állapota / folyamata. Nem lehet tõle fertõzést kapni és nem örökölhetõ. A szisztémás destrukció lényegében véve a TMSZ elhasználódásának, a kopásának (általunk felfedezett és tanulmányozott) specifikus mechanizmusa. Annak a TMSZ-nek a sajátossága, ami egy biomechanikai önszervezõdõ rendszert képvisel a maga konkrét szisztémás tulajdonságaival és céljaival együtt. A szisztémás destrukció a TMSZ szisztémás szervezetét romboló mechanizmus, ami a rendszertõl független patológiás folyamatra (a TMSZ-t és a szervezet egészét ért betegségekre, traumákra, fizikai terhelésekre, IET-re stb.-re) adott válaszként lép fel akkor, amikor ezek a TMSZ etalontól való legelsõ eltérését okozzák. A szisztémás destrukciónak csupán egyetlen lökésre van szüksége ahhoz, hogy elinduljon, és azután már megy magától: egyre nagyobb lesz, és egyre jobban szétterjed, amivel az atomhasadás láncreakciójához hasonlóan egyre újabb destrukciós elváltozásokat generál a TMSZ-ben. Az SZD-t egy ember sem tudja elkerülni, mivel a rendszertõl független, SZD-t kiváltó és erõsítõ külsõ tényezõk száma igen nagy. Ezenkívül ezek között olyan tényezõk is akadnak, mint az egyoldalú munkavégzési testhelyzet (egyoldalú munkaorientáció) vagy a természetes öregedési folyamat, amik feltétlenül beindítják a szisztémás destrukciós folyamatot. (Ha azt addig még nem indította el valami más tényezõ azok közül, amiket az elõzõ fejezetben idézett IET-jegyzék felsorol). Emlékeztetünk arra, hogy az ott felsoroltak bármelyike iniciáló indító tényezõvé válhat, és ekkor a többi tényezõ már erõsítõ tényezõvé válik. Természetes, hogy mindegyik

65 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 67 emberre nézve az IET-gyûjtemény (vagyis ezeknek az iniciáló és erõsítõ tényezõknek a száma, valamint az élet folyamán TMSZ-re gyakorolt hatásuknak a sorrendje) szigorúan individuális, egyénhez kötött dolog. Fellépésük függ: a szóba került konkrét esettõl is; az ember általános egészségi állapotától is és szervezete anyagától is; egész sor öröklött adottságtól, hajlamtól; és még nagyon-nagyon sok olyan októl, ami nem mindig mutatkozik meg elõttünk nyíltan. Az IET mûködésérõl és hatásáról még nagyon részletesen fogunk beszélni a könyv megfelelõ fejezetében, mivel számuktól és konkrét fajtájuktól függnek a szisztémás destrukciós folyamat kibontakozásának tempói, ami nagyon fontos dolog. Ezenkívül ezek némelyikét el lehet kerülni, vagy legalábbis gyöngíteni lehet a hatásukat. Ehhez azonban legalább látásból ismerni kell õket, amirõl szintén szólunk majd. Most viszont figyelmünket hangsúlyozottan magára az SZD-jelenségre fordítjuk, aminek arca a modern orvostudomány számára szintén ismeretlen még A szisztémás destrukciós folyamat miatt a TMSZ-ben keletkezõ kóros, patológiás betegségek (patológiás állapotok) Mi voltunk az elsõk, akik felfedeztük az SZD-t és elsõként mi tanultuk meg azt, hogy miképpen szálljunk vele szembe, hiszen ebbõl ugyanúgy, mint az öregedésbõl nem lehet teljesen kigyógyulni. Azt, hogy az SZD-t nem ismeri a modern orvosi tudomány, megerõsíti az a tény, hogy még célzás sem fordul elõ arra vonatkozóan, hogy a TMSZ- IR utasítására fellép az izomszövet organikus elváltozása, ami a szisztémás destrukció fõ aktivizáló tényezõje. Ugyancsak ezt (az SZD ismeretének hiányát) erõsíti meg a klinikai ortopédia gerinc körüli és a gerinc degeneratív-disztrófiás elváltozásai körüli forgolódása. Az orvosok számára minden éppen ezzel kezdõdik, holott a valóságban ezzel fejezõdik be minden. Ugyanis minden a TMSZ elsõ önszervezõdési aktusának a pillanatával kezdõdik; azzal az aktussal, ami válaszként jelenik meg a TMSZ etalontól való elsõ eltérésére. Ez azonban rendkívül feltételes, nagyon viszonylagos idõpillanat, mivel minden ember úgy születik, hogy TMSZ-e bizonyos mértékben már eltér a normától. A TMSZ-IR az ember születésének pillanatától, vagyis a mechanikai erõk cselekvésmezejébe (aktivitáskörébe) jutásától kezdve teljes értékû rendszerként kezd mûködni. Ezért az ilyen eltérésekre rögtön képes reagálni az adaptációs és az önszervezõdési folyamattal, ami annyit jelent, hogy már az élet elsõ napjaitól kezdve képes utasítást adni az izmok fixálására (rögzítésére). Gyakorlatunkban különösen Magyarországon nem kevés esetben találkoztunk a szisztémás destrukció ilyen korai kezdetével: amikor a gyermekek születésük óta néhány éven át nem csak hogy járni vagy ülni, de még csak hasra fordulni sem tudnak, és a fejüket sem tudják megtartani az izomszövet teljes elfajulása miatt. Õket csak a mi szisztémás rekonstrukciós terápiánk állítja talpra; azok a speciális terápiák, amik helyreállítják az izomszövetet. Ez bizonyítja, hogy nem áll fenn csigolyától eredõ (vertebrogén) baj még az ilyen rendkívül súlyos bántalmaknál sem. Az ilyesmik, természetesen, az SZD rendkívül súlyos esetei.

66 68 A gyógyítás tudománya és mûvészete Az SZD lényegesen könnyebb eseteinek ismertetõ jeleivel találkozunk most majdnem minden picinynél, 2 3 éves kortól kezdõdõen. Összefüggésben állhat ez a jelenség a TMSZ szöveteinek születés óta fennálló, veleszületett fejletlenségével, valamint általános anyagcserezavarával mind a kisgyermeknél, mind pedig az anyjánál. Ha az ember életében nem fordultak elõ közvetlen traumák és nagy fizikai terhelések, akkor jóval késõbb kezd szenvedni a gerinc az SZD-tõl: akkor, amikor az elfajult izmok az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdésének stádiumában vannak, és ezek a test jelentõs részén szétterjednek. Ezzel egyidejûleg azonban mi olyan emberekkel is találkoztunk, akiknél hajlott koruk ellenére majdnem teljesen egészséges volt a TMSZ, és a természetes öregedési folyamat sem idézte elõ náluk az SZD súlyos fokozatát. Az ilyen esetek azonban sajnos csak a szabály alóli kivételek. Többségünknél ugyanis a TMSZ SZDje már általánossá vált, a szétterjedési fokozatba jutott, és mi nem is gyanakszunk erre addig, amíg nem lép fel nyíltan porckorong eredetû betegség vagy a gerincszerkezet valamilyen más rendellenességének formájában. A világ orvosai eddig nem ismerték az SZD kezdeti megnyilvánulásait és általános (generális) szétterjedésének fejlett fokozatát, vagyis az üledékes hiperstruktúrák keletkezését. Ez tette lehetõvé, hogy az SZD (az ember fél életén keresztül) kígyómozgással kússzon elõre, egyre veszélyesebbé váljon, és végül elkezdje a test központi támaszának a szétrombolását. A gerincsérülés az SZD utolsó stádiuma; ekkor már durva mozgászavarok és erõs fájdalmak formájába jelentkezik. Az objektív orvosi diagnosztikai módszerek azonban csak most jutottak oda, hogy végre kezdik kimutatni / jelezni a csigolyaközti porckorongokban, a szalagokban és az ízületekben jelentkezõ nyilvánvaló organikus bántalmakat. Az SZD lefolyását akár könnyûnek is lehetne mondani, ha már érett korban, csigolyától származó bántalmak formájában jelentkezik. Éppen ilyen szokott lenni a lakosság 50%-ánál. Sokkal rosszabb viszont, ha az egész TMSZ-ben az SZD rohamos szétterjedése a TMSZ fejlõdésének az idõszakára esik; fõként, ha ez a nagyon korai gyermekkorban történik. Ilyen esetben az SZD már az egész szervezet normális növekedési és fejlõdése folyamatát kezdi elnyomni. És nem csak a gerincet fenyegeti az SZD a korábban kezdõdõ, csigolya eredetû bántalmak megnyilvánulásával, hanem az egész testet is fenyegeti durva rokkanttá nyomorító deformitásokkal, és az összes szervet és rendszert is kialakulásuk / fejlõdésük és mûködésük zavaraival. Mindez végzetes kimenetelhez is vezethet. Az SZD nagyon korai kezdete rendszerint a TMSZ-szövetek veleszületett fejletlenségében rejlik, és az egész szervezetben fellépõ, általános anyagcserezavarban. Éppen ezek a tényezõk találhatók az IET közös jegyzékének élén. Ilyen változat esetén már 4 5 éves korra összenõ minden üledékes hiperstruktúra egy közös gumi puhaságú vagy kõ keménységû páncéllá, ami jóval lassabban fejlõdik, mint a csontváz csontjai. Éppen ilyen esetekben képzõdnek aztán a különféle scoliosisok bordapúpoktól kísérve, és a kyphosisok, amiknek görbületi íve olyan nagy, hogy az arc a föld felé néz. Ha viszont ez a közös páncél nem ennyire tömör, akkor: az embernek egyszerûen nem lesz szép az alakja, és olykor kis növésû marad; vagy szerencsésen megússza aránytalan testrészekkel: rövid nyakkal, tyúkmellel, rövid lábakkal (miközben karjai hosszúak) vagy ezek ellenkezõjével. Nagyon gyakran fordul elõ a masszív felsõtest sovány altest típusú deformitás, vagy ennek fordítottja. Az SZD kisebb ajándékai között említhetõk: a görbe lábak, a csípõízületi bõnye (a galifea coxae), a mell majdnem teljes hiánya a nõknél, a szabálytalan fejtartás, a kancsalság, az állkapocs-ízületek hiányosságai. A rendkívüli sovány-

67 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 69 ságnak vagy a test és az arc túlzott teltségének a forrása ugyanaz: a szisztémás destrukciós folyamat. Ide sorolandók még a korai ráncok, a csapott, akárcsak a majomnál elõredõlõ vállak, az elõremeredõ fogak, valamint az idegrendszeri eredetû és az érrendszerhez kapcsolódó megbetegedések számtalan sokasága. A gerinc nyaktáji (cervico-vertebrariumi) deformálódása és a nyakizmok kõkemény elfajulásai miatt nagyon erõsen szenved az agy vérkeringése. Ha ez az állapot már kialakult a korai gyermekkorban, akkor az ilyen gyermekeknél mindig lehet számítani olyan léziókra, mint a szellemi fejlõdés késése, a hiperaktív, elviselhetetlen magatartás, az agresszivitásra való hajlam, sírás, hisztéria, az ok nélküli dühkitörés. Az ilyen megnyilvánulások mellett elhalványul (csekélységnek vagy elviselhetõnek tûnik) sok más lézió: a fejfájás, az érrendszer vegetatív tónuszavara (a vegetatív vascularis disztónia), az ingerlékenység, a félénkség, az állandóan hideg kezek és lábak, a sápadt arc, a gyakori orrvérzés, a szemek alatti kék karikák, a gyors fáradékonyság és a tanórák alatti figyelemzavar. Miután az idõ múlásával egyre erõsebbé válik a súlyosbodás irányába haladó SZDfolyamat, az életkor elõrehaladtával ezek a megnyilvánulások egyre csak fokozódnak. Hangsúlyoznunk kell itt, hogy a modern orvostudomány számára még a hírhedt hátfájásnál is nagyobb talányt jelentenek a fent említettekhez hasonló rendellenességek, amik az idegrendszer vezetõképességének és az érrendszer átjárhatóságának zavaraival kapcsolatosak, és jelen vannak az ember egész testében, amit az üledékes hiperstruktúrák acélos ölelésében tartott izomszövet súlyos elfajulása kerített hatalmába. Az SZD jelenségének felfedezése és elméletének felépítése egy szempillantás alatt megoldotta ezt a sok évszázados problémát. Hiszen a TMSZ összes eleme (amikre az emberi test tömegének 40%-a jut) az emberi szervezet azon részeit képviseli, ami a vér- és nyirokerek széleskörû, kiterjedt hálózatával rendelkezik, s amiben az idegrendszer ugyancsak nem kevésbé széles körû és nem kevésbé szerteágazó hálózata található. Az SZD súlyosbodását követve az ilyen hálózatok mindegyike a hiperstruktúrák konglomerátumaiban egyre nagyobb nyomás alá kerül, ami odáig fokozódik, hogy mûködési (funkcionális) elégtelenség lép fel náluk, ami szintén egyre súlyosabbá válik az idõ elõrehaladtával. A konkrét, de változó formában megnyilvánuló idegrendszeri és érrendszeri elégtelenség megfigyelhetõ minden embernél, mivel a szisztémás destrukciós folyamat minden ember TMSZ-ében mindig jelen van. Az SZD mélységétõl függõen ezen elégtelenség konkrét megnyilvánulásai súlyossági fokozatukat tekintve nagyon eltérõek: a gyengétõl a katasztrofális fokozatúig különbözhetnek egymástól. Nemritkán találkoztunk olyan páciensekkel: akiknek fájt az egész testük, állandóan szédültek, a látásuk és a hallásuk meggyengült; akik magas vérnyomástól, szívbetegségtõl, álmatlanságtól és depressziótól szenvedtek; akik idõszakosan elõforduló gyengeség és krónikus fejfájás szindrómára panaszkodtak. Mindezek ellenére az ilyen betegeknél nem sikerült feltárni semmilyen patológiás folyamatot sem az agyvelõben, sem a gerincvelõben, és a csigolyák szintjén sem voltak bántalmaik. Amikor azonban az SZRT segítségével elvégeztük náluk az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák eltávolítását, akkor az összes ilyen szimptóma nyomtalanul eltûnt, úgy, mintha egy varázspálca legyintésére történt volna mindez. Ilyenek a SZDelmélet gyakorlati alkalmazásának eredményei.

68 70 A gyógyítás tudománya és mûvészete Most álljunk meg egy rövid idõre néhány elméleti jellegû szempontnál. Mi úgy véljük, hogy az SZD-elmélet lezárja a sólerakódások létezésérõl szóló kérdéseket e szavak egyenes, közvetlen értelmében, valamint a myofascialis triggerpontok (az izomhártya-triggerpontok és a triggerzónák stb.) megmagyarázhatatlan természetére vonatkozó kérdéseket. Érthetõ, hogy a sók kémiai vegyületek formájában az esetek többségében (még ha a TMSZ elemeinek elfajult szöveteiben jelen is vannak) az izomszövetekben csupán elhanyagolható mennyiségben fordulnak elõ. Igaz, jelenleg még nem ismert és további kutatásokat igényel annak kiderítése, hogy a TMSZ-IR konkrétan milyen módon tudja megszervezni az izmok megkeményedését: azokét az izmokét, amiket bevon az önszervezõdési folyamatba és teherviselõ elemekké alakít át. Vitathatatlan tény, hogy az állandó hipertónus befagyasztása az izomszövetek organikus elfajulásával, elkorcsosulásával történik. Úgy gondoljuk azonban, hogy egyhamar nem fogjuk megismerni azt, hogy konkrétan milyen kémiai reakciók segítségével valósítja meg ezt a folyamatot az irányítási rendszer. Ennek megismeréséhez széleskörû, nagy méretben foganatosítandó kutatásokra van szükség, amikbe erõs laboratóriumi alapokkal rendelkezõ, hatalmas tudományos kutató szervezeteket, kutatóintézeteket kell bevonni. Reméljük, hogy a jövõben ez majd megvalósul. Azonban itt és most mi azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy pontosan az organikusan elváltozott izmokban lévõ idegpályák vezetõképességének és a bennük található érhálózatok átjárhatóságának a zavarai miatt jelentkezik az embernél a valami fölösleges érzet, ami zavarja õt, nyugtalanságot és kényelmetlenséget vált ki benne. Lehet, hogy az ilyen izmokban nincsenek is sók, de az organikus elváltozások jelen vannak, és az izomszövet tömörségének és merevségének erõsödése szintén kézzelfoghatóan jelen van. Természetes dolog, hogy az ilyen izmokban romlani fog az idegpályák vezetõképessége és az edények átjárhatósága, hiszen ezek puha és elasztikus izomszövetekben való mûködésre vannak tervezve, és nem a szerkezetileg nem tervezett izomszövet-tömörödésre. Egy sor orvosi könyvbõl és cikkbõl [19, 29, 31, 32, 93, 121] tudjuk, hogy a képzeletbeli sólerakódások helyén és a myofascialis triggerpontokban nem találtak specifikus elváltozásokat. Azonban az organikus elváltozások jelenléte az említett helyeken az irányításelméletbõl következik, és bizonyítást nyert széleskörû gyakorlatunkkal és kezeink tapintásérzékenységével. A legfõbb bizonyítékot azonban és ideje már errõl szólni a szervezet azon (általunk felfedezett) képessége szolgáltatta, amivel vissza tudja fordítani az ilyen változásokat a szisztémás rekonstrukciós terápia speciális fogásainak hatására. Ezek alkalmazása után nem érzékeljük többé az említett izomtömörségeket, a páciens pedig nem panaszkodik többé a korábbi helyeken jelentkezõ fájdalomra és az ott tapasztalható kellemetlen érzésre. Miután visszaadtuk az izmoknak a rugalmasságot, és a csontváz korábban eltolódott csontelemei visszatértek szabályos térbeli pozíciójukba, az ember alakja szemre sokkal szabályosabb lett, mozdulatai szabadabbá váltak. Joggal tehetõ fel tehát az a kérdés: ha az ilyen helyeken nincsenek specifikus elváltozások, akkor mi volt az, ami zavart és fájdalmat okozott és eltorzította a testvonalakat. Hogyan lehet visszafordítható az, ami nem is létezik? Nyilvánvaló, hogy a dolog lényege abban áll, hogy az orvostudomány képviselõi akárcsak a gyakorló ortopédorvosok az életben sohasem nyúltak pácienseik testéhez, és figyelmüket csak a röntgenfelvételekre, a tomográfiás képekre és az objektív kutatások egyéb eredményeire fordították. Magát a beteg emberi testet, valamint szövetei állapotát nem veszik számításba és ezeket nem tanulmányozzák kellõ módon annak ellenére, hogy a TMSZ mint a szervezet

69 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 71 alrendszere igazán alkalmas (alkalmasabb már nem is lehetne) a tapintással történõ kivizsgálásra. Kiderült, hogy éppen az élõ emberi test önmagában tartalmazza a legobjektívebb és leginformatívabb patológiai mutatókat; azokat, amiknek a kimutatására ma még nincsenek mûszeres mérésen alapuló módszerek. Azonban az orvosoknak ahhoz, hogy ezt értsék nagyon sokat kell dolgozniuk, és ezt a beteg testet jól kell tanulmányozniuk, nem bízva ezt a munkát a gyógytorna (a GYT) gyúróira és oktatóira. Elõre látva a várható ellenvetéseket, rögtön megemlítjük, hogy a manuális terápiában elfogadott tanulmányozási módszereket (amelyek alkalmazása közben az orvos mégiscsak hozzáér az ember testéhez, standard / szokványos fogásokat alkalmazva) mi egyáltalán nem számítjuk információt adó módszernek, és errõl a megfelelõ speciális fejezetrészben még említést fogunk tenni. Még képtelenebbnek tûnik némelyik szerzõ [16, 19, 29, 48, 95, 96, 121] triggerpontok, vagy kakas-(tarajos)-zónák létezésérõl (pontosabban szólva ilyen zónáknak a TMSZ izmaiban, izompólyáiban és más elemeiben való létezésérõl) szóló elképzelése, ami szerint ezek lennének az embernél meglepõ módon mindenütt jelen lévõ vázizomfájdalmak érthetetlen forrásai [19]. Csodálatos, hogy ezek a szerzõk milyen részletességgel írják le az ilyen pontokat és találnak ki ezek jellegére különféle elnevezéseket, olyanokat, mint: primer (elsõdleges), szekunder (másodlagos), aktív, látens (lappangó), szatellit (hozzákapcsolt / kísérõ), asszociatív (társuló) jellegû triggerpontok [19]. Zavarba hozzák ezzel magukat is és a betegeket is, és a problémát a feje tetejére állítják. Érthetetlen, hogy az ilyen izomkutatók számára mindez, akárcsak Caesar felesége, mindig gyanú felett áll. Amikor arról beszélnek, hogy a myofascialis triggerpontban (MTP-ben, vagyis az izomkötõszövet triggerpontjában) sajátos izomszövet-tömörülés érzékelhetõ és ennek megnyomására néha ezzel a ponttal anatómiailag semmilyen kapcsolatban nem álló területen fejezõdik ki a fájdalom: akkor nem értik, hogy nem egy normális, egészséges izomban lévõ pontot érintettek meg, hanem egy üledékes struktúra fogságába zárt pontot. Ami a többi hasonló struktúrával közösen alkotott konglomerátum (zárványegyüttes) közvetítésével hozza létre, szüli a fájdalomjelzéseket. Mégpedig olyan fájdalomjelzéseket ( pattern -eket) (J. G. Trewell professzor kifejezésével élve: fájdalomzónák jelkombinációját ), amiket csak rémálomban lehet látni. A valóság azonban még az álomnál is rosszabb. Az összenyomott és az üledékes hiperstruktúrákban egymással összeragadt, elfajult izmok elõre meg nem jósolható, húzó és rángató jellegû, nem-anatómiai terheléseket adnak át a közel fekvõ területeknek. A test nagyon távoli részei felé pedig a vizenyõkön keresztül továbbítódnak ezek a terhelések. Ugyanis ezek a hiperstruktúrák létrejöttük kezdeti periódusában rendszerint vizenyõkkel vannak körülvéve. Az ilyen konglomerátumokban természetesen össze vannak nyomva az edények is, az idegvégzõdések is; az izompólyák feszültséggel telítettek, és az inak olyan feszesek, mint a húrok. Nagy belsõ nyomás alá kerül és állandóan fáj a TMSZ minden elfajult szövete az ilyen zónákban: létrejöttük kezdeti szakaszában a vizenyõk miatt, a késõbbi fejlõdési szakaszokban pedig azért, mert ezek a területek a lehetõ legnagyobb mértékben feltöltõdnek megdermedt kocsonyával (zselatinnal). Pascal még 1663-ban felfedezett, ismert törvénye azt mondja, hogy a folyadékfelületre ható, külsõ erõk által keltett nyomást a folyadék egyformán továbbítja minden irányban. Ez azt jelenti, hogy a hiperstruktúra bármelyik (nem csak MTP) pontját megnyomva a nyomóerõt el lehet juttatni továbbítani lehet a folyadék segítségével a különféle csoportokhoz tartozó izmok összeragadási helyére; ez pedig fájdalomra kü-

70 72 A gyógyítás tudománya és mûvészete lönösen fogékony hely, mivel állandóan szakítóerõ hat rá. Ha pedig az összeragadás zónájába idegvégzõdés is bekerült, akkor egy asszociatív pont (MTP) is társul ehhez a zónához, vagy egy egész kakastaréj-zóna. Ha pont ezt a helyet nyomjuk meg, akkor garantált, hogy ugrásszimptómát kapunk (azaz az MTP megnyomására a beteg összerezzen, felkiált vagy a teste megrándul) [19]. Itt megszakítjuk az idézgetést, és az olvasónak azt javasoljuk, hogy nézze át azt a speciális mellékletet, amiben részletesen ismertetjük ellenvéleményeinket. Igen, ellenvéleményeink a triggerpontok és más áltudományos kitalálások hivatalos védelmezõivel szemben. Akiknek követõi az organikus sérüléstõl totálisan érintett izomzatú emberekben nem a beteget látják, hanem egy általuk kedvelt célpontot : akit majd tûvel megszúrnak; akibe majd anesztétikumokat (érzéstelenítõket), oxigént, vagy egyszerûen csak levegõt adnak, vagy (a fájdalomcsillapításra) botulinus toxint juttatnak [29, 54, 56, 59, 60]; akit majd antidepresszánsokkal, nyugtatószerekkel fognak gyógyítani; akit speciális szikét használva közvetlen izomszétvágással [45] fognak meggyógyítani. Mindeközben sokat okoskodnak, sokat beszélnek az MTP rejtélyességérõl és a hátfájásról. No de mi azt gondoljuk, hogy õk egyáltalán nem fognak meghallgatni minket. Ugyan mit is lehetne várni az olyan specialistáktól, akik az egészséges izmokat nem képesek megkülönböztetni a destruált izmoktól? Az ember azt hihetné, hogy mi sem egyszerûbb ennél. Hiszen még a gyermekek is tudják, hogy ellazult állapotban a normális izom (még a jól fejlett és erõs izom is) puha lesz, és kézzel benyomható. Õk azonban csak azért se! Fekvõ állapotba helyezik az embert, és nem látják, hogy (a kemény, elfajult izomtömegekkel összeszorított szalagok feszessége miatt) az ember lábai nem fekszenek rá a támasztékra, hanem szétállnak, mint egy túlságosan felpumpált gumibaba lábai. Majd a páciens ilyen izmait borító kemény, áthatolhatatlan páncélt tapogatva felkiáltanak: Ó, milyen jó kötésû izmai vannak önnek! Ön valószínûleg sportol! Ez esetben az orvosok tényleg telibe találták a dolgot, mivel az ilyen izmok valóban átalakultak kötéssé (csontot körbepólyázó fûzõvé ), azaz kemény páncéllá, aminek semmi köze nincs az egészséges, normálisan mûködõ izmokhoz. Mellesleg mondva még az igazi sportolók és edzõik is tévedésben vannak, amikor saját sikeres teljesítményüknek számítják az üledékes struktúrák reliefszerûen kidomborodó, kemény alakjait, amikké váltak már régóta elváltozott, túledzett izmaik. És arról álmodnak, hogy ilyen izmokkal majd világrekordokat fognak felállítani! Az ilyen szép, kemény, reliefszerûen kidomborodó izmok titka azonban igen egyszerû: napi sok órás edzésükkel a sportolók izmaikat állandó hipertónusos (állandóan túlfeszített) állapotba hozzák, amit aztán a TMSZ-IR energiatakarékossági céllal ebben az állapotban rögzít az organikus destrukció segítségével. Az organikusan elfajult izmok beteg izmok, amik nem tudnak megduzzadni / felfúvódni ; vagyis tömegük és az általuk kifejtett erõ nem növekszik, akármennyit is edz az ember. A hatás éppen a kívánt ellentéte lesz: minél többet edz az ilyen izomzatú sportoló, annál inkább elfajulnak az izmai. Idõvel ezek az izmok összenõnek egy zárt, tömör hiperstruktúrává, és akadályozzák a TMSZ lánctagjainak normális mozgását. Az ilyen sportolók izomszalagjai és inai állandóan elszakadnak; állandó hátfájás jelentkezik náluk (pontosabban: mindenütt ok nélküli fájdalom lép fel náluk); létrejönnek a titokzatos izompólya-triggerpontok (MTP); majd hirtelen teljesen váratlanul csigolyaközti porckorong-kizáródások,

71 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai 73 porckorongsérvek észlelhetõk náluk. Az eredmény tehát az, hogy az egészséges ember, a nagyszerû izomkötéssel rendelkezõ sportoló egyszeriben rokkanttá válik. A sportvilág zsúfolásig telve van ilyen tényekkel; a tények pedig, miként ismeretes, makacs dolgok. Ez az, amit úgy hívnak: a problémát megfordítani, azaz feje tetejére állítani. Ez az, amikor a jelenségek igazi ok-okozati összefüggése ki van forgatva helyes sorrendjébõl: a következmények válnak okozóvá, az okok pedig következményekké. Ilyenkor az jön létre, hogy elõször az egészséges embernél (aki normális TMSZ-szel és egészséges izmokkal rendelkezik) megjelennek a titokzatos MTP-pontok, amik fájnak maguk is és fájdalmat idéznek elõ a tõlük távol lévõ zónákban is. Ilyenkor az izom-kötõszöveti triggerpontoktól (TP-tõl) visszatükrözõdõ fájdalomnak nincs szegmentumhoz kötött jellege, és nem oszlik szét a neurológiai zónák törvényei szerint, hanem ( ) részben más szegmentumokban is visszatükrözõdhet [19]. Az izom-kötõszöveti triggerpontok (MTP) a sérült izmok merevségét (rigiditását) és gyengeségét válthatják ki [19]. A triggerpontok a tõlük nagy távolságra lévõ izmok diszfunkcióját képesek kiváltani. Így például a lábizmokban fájdalomérzetet és mûködéskorlátozottságot kiváltó triggerpontok (TP) aktivitásának hatástalanítása (inaktivizálása) az állkapcsokban elõsegítheti a cirkuláció 30 40%-os növekedését, ha ezek mozgékonyságát a rágóizmokban lévõ triggerpontok (TP) korlátozták [19]. Íme, a triggerpontok egymás közötti milyen misztikus kapcsolatáig lehet gondolatban eljutni, ha a TMSZ patológiás állapotának vizsgálatánál nem alkalmazzák a szisztémás szemléletû közelítést. Ezek szerint a dolog úgy adódik, hogy elõbb léteztek a pontok és a hátfájások, de körös-körül minden nagyon egészséges volt, majd hirtelen megszüntették a lábakban a triggerpontok aktivitását (nyilvánvalóan botulinus-toxinnal), aminek hatására a más triggerpontok (TP) által öszszeszorított állapotban lévõ állkapcsok egymáshoz szorítása megszûnt. Az egészséges TMSZ belsejében a semmibõl / a sehonnanból elõbukkanó kóros betegség / patológiás folyamat fentiekhez hasonló ortopédiai értelmezése alkotja az alapját annak az orvosi koncepciónak is, ami a csigolyaközti porckorongsérvek képzõdésére vonatkozik. Az élet elsõ évtizedének végén a porckorongok rostos gyûrûjében szakadások keletkeznek. Az élet második évtizedének végén elkezdõdik a kolloid mag fokozatosan növekvõ víztelenedése, a vízvesztés. A csigolyaközti porckorongsérv, a gyakorlat szerint, mindenekelõtt olyan személyeknél keletkezik, akiknél már elkezdõdtek a csigolyaközti porckorongok degeneratív elváltozásai [9]. Az orvostudomány hallgatásba burkolózik a tekintetben, hogy a TMSZ összes többi elemével mi is történt ezelõtt, ezalatt és mi fog történni ezután. A fentiek szerint a folyamat úgy zajlik, hogy már gyerekkortól kezdõdõen degeneratív-disztrófiás folyamat ( porckorong eredetû diszkogén betegség) kezd kialakulni, egybõl a test központi támaszában, miközben a körülötte lévõ összes szerkezet egészséges. Vagyis, mintha az izmokban nem is lenne organikus elváltozás, mintha a csontelemek el sem tolódtak volna pozícióikból. Majd valamikor késõbb történik egy ügyetlen mozdulat [34, 85, 110, 111, 115], és a porckorong magja, vagy a korong egy része beleesik a gerinccsatornába, és operálást javasolnak az embernek azért, hogy megóvják a bénulástól. Érdekes: vajon melyik / vagy milyen mozdulatot lehet ügyetlennek számítani annál az embernél, akinek az orvosi elõírás szerint egész életén át olyan izomfûzõt kell viselnie, mint amilyent kisgyermekeknek javasolnak az orvosok [7, 9, 15, 83, 109, 110, 112, 114, 115, 146]? Minden úgy történik, mint a nõ öregedésérõl szóló ismert viccben: Kisleány, nagyleány, ifjú asszony, ifjú asszony, ifjú asszony, ifjú asszony. Puff no nézd csak meghalt az öregasszony.

72 74 A gyógyítás tudománya és mûvészete Azért, hogy ne kerülhessünk ugyanilyen helyzetbe (és ne keresgéljünk a lábak és az állkapcsok közötti pontok társíthatóságához egzotikus okokat), mi a TMSZ-t a maga teljes egységében vizsgáljuk; úgy, mint: egy bonyolult biomechanikai önszervezõdõ rendszert, amit a maga konkrét, szerkezetileg determinált, szisztémás kapcsolataival együtt összetartozó egységnek kell tekinteni; a fizika egyebek között a mechanika törvényeinek hierarchikusan engedelmeskedõ rendszert; az irányítását saját irányítórendszerével, a TMSZ-IR-rel megvalósító rendszert, ami hierarchiailag az ember közös irányítórendszere lényegében véve az agy és az idegrendszer alá tartozik. Hasonló rendszerek elemzésére az emberiség régen megalkotta az irányításelméletet, az általános rendszerelméletet, a szisztémás elemzést, az optimalizálási elméletet, a mesterséges ész elméletet [ ], amik valamiért nem nagyon érdekesek az orvostudomány számára. Bevezettük a TMSZ szabályos anatómiai státusza fogalmat, amit mi a TMSZ etalon állapotának tekintünk, s amit egyúttal patológiás folyamatainak / állapotainak elemzéséhez kiindulási pontnak tekintünk. Tettük ezt azért, hogy: ne vesszünk el az orvostudomány hiányos elméleteinek zûrzavarában; megragadhassunk egy fonalat a TMSZ egymással összefonódott patológiás, destruktív elváltozásainak gombolyagjából, és azt végig legombolyíthassuk anélkül, hogy elszakítanánk. Azzal, hogy nyomon követtük és vizsgáltuk, hogy az irányítási rendszer miképpen reagál a TMSZ etalontól való nem-szisztémás eltéréseire, és ezek hogyan állnak összefüggésben az összes olyan külsõ patológiás tényezõvel, amik az ember életében gyötörték a TMSZ-ét (a traumákkal, a szervezet és a TMSZ betegségeivel és az öregedéssel), felfedezésre tettünk szert. Sikerült felfedeznünk, hogy bármelyik ilyen eltérés szervezetben való elsõ fellépésére már elsõ megnyilvánulásának nyomán kialakul, majd térben és idõben kezd megállás nélkül bõvülni a szisztémás eltérések saját növekedési folyamata, a TMSZ szisztémás destrukciós folyamata (az SZD-folyamat). Azzal, hogy felépítettük az SZD elméletét, bebizonyítottuk a támasztó-mozgató szervrendszer elemeiben keletkezõ organikus elváltozások egymás közötti határozott, kölcsönös kapcsolatát és evolúciójuk törvényszerûségeit; kimutattuk azt, hogy ezek az organikus elváltozások képezik a TMSZ azon betegségeinek forrását, amik külsõleg az emberi test egyre súlyosabbá váló deformitásaiban nyilvánulnak meg. Azért, hogy olvasóink számára egyszerûbbé és érthetõbbé tegyük az SZD elméletének megértését, tömören összefoglaljuk a lényegét az alábbi tézisek formájában. 1. A TMSZ egy élõ mechanikai szerkezet, egy gép. 2. A TMSZ-nek térbelileg stabilnak kell lennie ahhoz, hogy a szervezet által rábízott mûveleteket: a támasztást és a mozgatást képes legyen végrehajtani. 3. A TMSZ stabilitása a 3000 elemére ható (külsõ és belsõ) terhelések kiegyensúlyozásával és ezeknek az egyensúlyban tartásával érhetõ el. 4. A terhelések egyensúlyban tartása izmok segítségével történik, amiket a TMSZ-IR operatívan irányít (a TMSZ elemei közül egyedül az izmok irányíthatók operatívan). 5. A szervezet IR-e irányelvként írja elõ a TMSZ-IR részére, hogy a szervezet energiájával takarékoskodni kell. (Ez egyébként az összes szervre és rendszerre vonatkozó irányelv: olyan parancs, ami a továbbélésnek elengedhetetlen feltétele).

73 Az SZD-elmélet alkalmazásának szempontjai A fentiekbõl kiindulva: a TMSZ-IR globális szisztémás célja az, hogy a TMSZ térbeli stabilitása a szervezet minimális energiafelhasználásával legyen fenntartva. 7. Az emberi gépezetnek éppen az az állapota tekintendõ a TMSZ szabályos anatómiai státuszának (etalonjának), amelyiknél stabilitása minimális energiafelhasználás mellett normális izomtónusnál érhetõ el. 8. A TMSZ etalontól számított legelsõ eltérése (akárcsak a többi utána következõ szisztémás vagy nem-szisztémás eltérése) a terhelések egyensúlyváltozását idézi elõ az egész TMSZ-ben, ami stabilitása elvesztésével fenyeget. 9. A stabilitás megõrzésére törekedve a TMSZ-IR operatív módon megváltoztatja az egész TMSZ-ben az izmok tónusát. Hatására az izmokkal összeköttetésben álló csontok eltolódnak a térbeli konstrukcióban anatómiailag szabályos helyükrõl. Ezt nevezzük adaptációs folyamatnak. 10. Az izmok megváltozott tónusa (ami aktív embernél lényegében véve hipertónust jelent) fokozott energiafelhasználást igényel. 11. A megnövekedett energiafelhasználás minimalizálására törekvõ TMSZ-IR igyekszik rögzíteni az izomzat már korábban elváltoztatott tónusát; ezért organikusan átalakítja az izomszövetet. Ez képezi az önszervezõdési folyamatot. 12. Az izomszövet organikus elváltozásait nem lehet visszafordítani a szervezet saját erõivel. Ezek a TMSZ destruktív elváltozásai, amik zavarják az izomszövet anatómiailag szabályos összetételét és tulajdonságait (a definíció szerint). 13. Az izmok másik elváltozott tónusa a hipotónus (ami a fekvõ betegek izmainak többségénél vagy az ember nagyon erõs hipodinamikai gyengeségénél figyelhetõ meg) ugyancsak rögzõdik: organikus átalakulás / organikus elfajulás útján. A TMSZ- IR részben elsorvasztja az ilyen (inaktív, vagyis nem-leterhelt ) izmokat. Ezzel a szervezet energiamegtakarítást hoz létre az olyan izmok életben tartására szolgáló energia felhasználásának a csökkentésével, amelyek teljes értékû állapotának további fenntartása a szervezet számára szükségtelen. Az izomsorvadás (az atrófia) tehát az izomszövetnek a destruktív elváltozása. 14. Az izmok fixálása és atrofizálása a szisztémás destrukció fõ aktivizáló tényezõi közé tartozik. 15. Az izmok organikus elváltozásai és a csontok eltolódásai gátolják a bennük lévõ (és a közelükben található) elemekben az idegrendszer vezetõképességét és az érrendszerek átjárhatóságát. Ez zavarja a TMSZ-elemek szöveteiben zajló mikrocirkulációt és anyagcserét, ami a már megrongálódott elemekben a destruktív elváltozások növekedéséhez vezet; az elváltozások által eddig nem érintett elemek ben pedig a destrukció megjelenéséhez. Ezzel a TMSZ rendszerében új szisztémás eltérések jelentkeznek. Ezek is rontják a TMSZ stabilitását, és ezzel az adaptáció és az önszervezõdés újabb szakaszát idézik elõ. Vagyis a rendszerben kialakul a pozitív visszacsatolás. 16. Ilyen módon a legelsõ iniciáló jellegû, nem-szisztémás eltérés által elõidézett adaptációs és önszervezõdési folyamatok (amik az elsõ destruktív elváltozásokat szülték és az idegrendszer vezetõképességének és az erek átjárhatóságának zavaraihoz kapcsolódó pozitív visszacsatolást okozták) a TMSZ újabb és újabb adaptációs és önszervezõdési szakaszait indítják be, amik az egész TMSZ-ben (destruktív hatású) organikus változások vég nélküli növekedéséhez vezetnek. 17. Különösen fokozza és gyorsítja az SZD-folyamatot a konglomerátumképzõdési folyamat. Az, hogy a TMSZ már elpusztult elemei és a közelükben fekvõ, destrukci-

74 76 A gyógyítás tudománya és mûvészete ótól még érintetlen elemei összetapadnak lerakódási struktúrákká és hiperstruktúrákká. 18. Az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák a TMSZ mechanikailag független elemeibõl képzõdnek. Ezek a ragadós üledékmasszákkal egyetlen közös testté összecementálódott, nem-anatómiai képzõdmények. Az ilyen képzõdmények zavarják az anatómiailag szabályos mechanikai kapcsolatokat, és ezzel új nem-anatómiai kapcsolatokat hoznak létre. Emiatt a TMSZ-ben nem-anatómiai terhelések keletkeznek azokon a helyeken és azokra az elemekre irányulva, ahová-amire a szerkezet jellege miatt ilyen terhelések nem voltak elõirányozva. Ez viszont a TMSZ elemeinek deformálódásához és destrukciójához vezet. Ezenkívül az üledékes struktúrák és a hiperstruktúrák (maguk körül nagy vizenyõzónák létesítésével és a szövetekben pangási tünetek elõidézésével) a TMSZ összes ilyen zónába jutott eleménél elõsegítik a degeneratív-disztrófiás elváltozások további növekedését. 19. A TMSZ etalontól való legelsõ eltérésének számít az az eltérés, ami elsõ ízben indította el az egész TMSZ-ben az adaptációs és az önszervezõdési folyamatokat, amikben aztán a TMSZ teljes egészében, egész rendszerével részt vett. Maga az említett legelsõ eltérés sok izomban organikus elváltozásokat szül, és az ilyen izmokkal kapcsolatban álló csontelemeknél eltolódásokat vált ki a térbeli konstrukcióban elfoglalt anatómiailag szabályos helyükrõl való áthelyezõdéssel. A destruktív elváltozások (az izmok organikus elváltozásai és a csontelemek eltolódásai) és a destruált elemek szöveteiben keletkezett rendellenességek (az idegek vezetõképességénél, az erek átbocsátóképességénél, a mikrocirkulációnál és az anyagcserénél fellépett zavarok) miatt képzõdött pozitív visszacsatolás és az itt említett patológiás egész rendszert érintõ állapotnak az átterjedése a TMSZ szomszédos elemeire a TMSZ stabilitását felborítja. Ennek hatására az adaptáció és az önszervezõdés mechanizmusai újból bekapcsolódnak. Így aztán a pozitív visszacsatolás arra kényszeríti az ilyen folyamatokat, hogy vég nélkül ismétlõdjenek. Ez az önszervezõdés patológiás következményeinek további növekedését váltja ki; az organikus elváltozások tovább súlyosbodnak, és még tovább terjednek az egész TMSZ-ben. 20. A szisztémás destrukció súlyos stádiumában a TMSZ szisztémás szervezete sérülést szenved: sok, eredetileg nem teherviselõ elem (sok izom) teherviselõvé válik; ugyanakkor a teherviselõ elemek (csontok, szalagok stb.) részlegesen elveszítik teherviselõ képességeiket. Az izmok aktív funkciójának bántalmai miatt az ember mozgásainak teljes befejezésig történõ végrehajtása korlátozott lesz. Az elemek teherviselõ funkciójának gyengülése miatt pedig gyöngül a TMSZ támasztó funkciója. Kezdetben mindez az ember mozgékonyságát és nehéz fizikai munka végrehajtását lehetõvé tevõ képességét korlátozza; késõbb azonban munkavégzõ képességének teljes elvesztését okozhatja és rokkantsághoz vezethet.

75 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése FEJEZET A SZISZTÉMÁS DESTRUKCIÓS (SZD) FOLYAMAT INICIÁLÓ ÉS ERŐSÍTŐ TÉNYEZŐINEK (IET) ELEMZÉSE A szisztémás destrukció jelenségének felfedezése eleve meghatározza a TMSZ összes lehetséges kóros megbetegedésének két részre osztását: szisztémás és nem-szisztémás patológiás elváltozásokra. Miután a TMSZ minden patológiás megbetegedését egy közös képben vizsgáljuk (és ezeket a TMSZ anatómiai státusza etalontól való eltéréseinek szakkifejezéseivel írjuk le), az említett elváltozásokat szintén 2 részbe soroljuk: szisztémás és nem-szisztémás csoportba. A nem-szisztémás eltérések külsõ, TMSZ-tõl független tényezõk befolyására jönnek létre. A szisztémás eltérések a szisztémás destrukciós folyamat mûködésének eredményeként a TMSZ-ben létrejövõ, e folyamattól függõ eltérések. A nem-szisztémás és a szisztémás eltérések közötti viszonyokat a vegyi és a maghasadási (nukleáris) láncreakció példáján lehet illusztrálni. Az ilyen reakciókra jellemzõ, hogy a reakció során keletkezett termékek magának a reakciónak a további végbemenetelét, folytatódását segítik elõ. Az ilyen típusú reakció beindulásához rendszerint arra van szükség, hogy kívülrõl bekerüljön legalább egy aktív elem, ami beindítja a láncreakció folyamatát. Esetünkben ezt a szerepet tölti be az elsõ nem-szisztémás eltérés. A reakció folyamán képzõdnek azok az új a tulajdonképpeni aktív elemek (szisztémás eltérések), amik pozitív visszacsatolást hoznak létre és a reakciót a továbbiakban fenntartják. Érhetõ, hogy ha az ilyen új elemekhez pótlólagos külsõ, aktív elemek (nem-szisztémás eltérések) is társulnak, akkor ezek gyorsítják a reakciót. A fentiekhez hasonló bemutatás teljes összhangban van az SZD elméletével, ami szerint a TMSZ-ben a szisztémás destrukciós folyamat beindul legalább egy olyan külsõ, független tényezõ hatására, ami legalább egy nem-szisztémás eltérés okozója. Az ilyen eltérést a könyvben primer elsõdleges eltérésnek nevezzük, az õt elõidézõ tényezõt pedig iniciáló tényezõnek. Ilyen módon elmondható, hogy az SZD-folyamat menete hasonló a fönt leírt láncreakció lefolyásához. Nagyon sok olyan külsõ tényezõ létezik, ami képes kiváltani a TMSZ szisztémás eltérését az etalontól. Az adott esettõl függ, hogy ezek közül melyik válik iniciáló / elindító tényezõvé a konkrét egyéni életben. Ha azonban egyszer már beindult az SZD-folyamat, akkor az élet további folyamán fellépõ összes többi tényezõ erõsítõ tényezõnek számít (amik láncreakció-erõsítõ, pótlólagos, külsõ, aktív elemek szerepét fogják betölteni). A különféle tényezõk mûködhetnek egymást követõ sorrend szerint, vagy akár egy idõben, és a konkrét embernél meglévõ összes ilyen tényezõ közül mûködhet mind vagy csak némelyikük. Az IET-k lehetnek folyamatosan (megszakítás nélkül) vagy csak diszkréten (esetenként) hatók; hathatnak egy meghatározott ideig, és azután eltûnhet hatásuk; de olyan tényezõk is vannak, amik az élet egész folyamán állandóan hatnak. Némelyik IET játszhat iniciáló szerepet, és utána rögtön áttér az erõsítõ szerepre. Minden az IET konkrét fajtájától függ, amelyek hatásainak rövid jellemzésére máris rátérünk. Ismételten felsoroljuk az összes IET-t, amivel gyakorlati tevékenységünk alatt találkoztunk (de rögtön megemlítjük, hogy nem igyekszünk azt állítani, hogy ez a jegyzék hiánytalan). Mivel az összes IET abszolút hiánytalan jegyzékének nincs elvi jelentõsége,

76 78 A gyógyítás tudománya és mûvészete mi csak a legfontosabb és a gyakran elõforduló tényezõket ismertetjük, amelyek a következõk: a TMSZ veleszületett rendellenességei; a TMSZ szöveteinek veleszületett megbetegedései; születési sérülések; egyoldalú munkavégzési (testtartási) irányultság; traumák; mikrotraumák (apró sérülések); sebészeti beavatkozás; hosszú idõ óta ható statikai terhelések; hosszú idõ óta ható dinamikai terhelések; a TMSZ nem elegendõ fizikai terhelése (izmok inaktivitása); az általános anyagcserezavarok; a szív és az érrendszer bántalmai; az idegrendszer vezetõképességének zavarai; belsõ szervek megbetegedései; gyulladásos folyamatok magában a TMSZ-ben és általában a szervezetben; fertõzéses megbetegedések a TMSZ-ben és a szervezetben; daganatok a TMSZ szöveteiben; a TMSZ szöveteinek bármilyen más megbetegedései; mérgezés (intoxikáció); endogén és exogén károsító ágensek (belsõ és külsõ eredetû károsító anyagok) a természetes öregedési folyamat. A 2. ábrán (lásd a 2. fejezetben) lévõ grafikai ábrázolás (az 1 3-as tömböktõl jövõ nyíl) az IET-k közül az iniciáló tényezõk hatását jelöli; a jobbról jövõ, 7 11-es számú tömbökbe tartó nyilak pedig az erõsítõ tényezõket jelölik A TMSZ veleszületett rendellenességei Ezek az anatómiai egység alakjának és/vagy térbeli elhelyezkedésének (pozíciójának) durva károsodásai. Általában ide sorolandó a szerkezet egyes elemeinek hiánya, de a szerkezetileg nem elõirányzott egységek elõfordulása is ide tartozik; vagyis a TMSZelemek összes fejlõdési hiányossága, ami az ember születésének pillanatában már megvan. Az ilyen okból kialakuló patológiás folyamat egyértelmûen a TMSZ szabályos anatómiai státusza sérülésének (attól való primer eltérésnek) számít (lásd a 2. ábra 1. és 3. tömbjét). Ez a tényezõ elõször iniciáló szerepet játszik, az SZD elindítója; késõbb viszont az SZD erõsítõje szerepét tölti be, mivel állandóan létrehoz olyan tartós belsõ nem-anatómiai terhelést, amit a TMSZ-IR egész élet alatt kompenzálni kényszerül, elsõsorban a test növekedési periódusában. És ha a késõbbiekben ez az anomália meg is szûnik mondjuk egy sebészeti beavatkozás következtében, akkor is: maga az operáció már egy erõsítõ tényezõnek fog számítani. Ugyanis ráhatást fog gyakorolni az ugyan már destruált, azonban az adaptációs és önszervezõdési képességei folytán ismét stabil, primer anomáliához alkalmazkodott TMSZ-re. Ilyenkor nem lehet elõre tudni, hogy az egész TMSZ-re vonatkozóan pozitív eredményt hoz-e az operáció vagy a protézisbeültetés a messze elõrehaladott szisztémás destrukciós folyamatban lévõ TMSZ-nél. Ismeretes, hogy az SZD-t nem lehet visszatéríteni, mivel az általa létesített

77 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 79 organikus változásokat a szervezet nem képes saját erõivel visszafordítani, és azok teljesen, szisztémásan érintik az egész TMSZ-t. Ezért (annak ellenére, hogy az egyszer elõforduló IET ilyen esetben megszûnik egész élet alatt ható erõsítõ tényezõként létezni) az operáció pozitív hatása csak lokális szakaszon lesz elérhetõ. (Ami viszont lehet, hogy nagyon fontos a TMSZ lokális lánctagjának mûködéséhez, az ember sikeres élettevékenységéhez, külleme esztétikus érzékelésének normalizálásához.) Ugyanakkor az is lehetséges, hogy ez az operáció erõs lökést ad az egész szisztémás destrukciós folyamat tovább erõsödéséhez. Logikusnak tûnik, hogy teljes értékû pozitív hatás elérésére az egész TMSZ-rendszert kellene megoperálni, ez azonban technikailag lehetetlen. Hiszen megint csak az a helyzet, hogy semmilyen sebészet nem képes visszafordítani a TMSZ szöveteiben és elemeiben meglévõ organikus változásokat, jóllehet, ezek alakját és térbeli pozícióját meg tudja változtatni. Viszont még az ilyen feltételesen pozitívnak tûnõ döntésnél is a rendszerben meglévõ tartós belsõ nem-anatómiai terhelések továbbra is megmaradnak a TMSZ szövetei összetételének és tulajdonságainak egész életre szóló elváltozása miatt, és az SZD tovább fog fejlõdni. Mindebbõl olyan következtetést lehet levonni, hogy a javító, korrekciós célú intézkedéseket lehetõleg minél korábban kell megtenni: addig, amíg a kisgyermek még nem kezdett el járni. Ha pedig protézisrõl van szó, akkor azt cserélni kell a kisgyermek növekedésének megfelelõ méret szerint Sebészeti beavatkozás Ezt az IET-t már részben tárgyaltuk az elõzõ pontban, itt azonban kiegészítjük még a korábbiakat azzal, hogy ez a tényezõ majdnem mindig erõsítõ tényezõként fordul elõ. Elméletileg és nagyon-nagyon ritkán iniciáló szerepe is lehet olyan esetben, amikor az operációt szoptatott gyermeken hajtják végre, de ilyenkor is csak akkor, ha erre nem a TMSZ miatt kerül sor, hanem ennek csupán szöveteit érinti (például izomelvágás esetén). Ellenkezõ esetben az a tényezõ lesz iniciáló jellegû, ami az ilyen operáció indítékául szolgált. A felnõtt embernél mindig található más IET, ami már beindította a szisztémás destrukciós folyamatot. Például a munka közbeni egyoldalú testtartás, a természetes öregedési folyamat. Az SZD erõsödése ezen IET hatására vagy a TMSZ szöveteinek és elemeinek közvetlen zavara nyomán lép fel (tartós nem-anatómiai terhelések következtében), vagy az idegek és az erek károsodása miatt, ami a szisztémás destrukciós folyamatban a pozitív visszacsatolás erõsödéséhez vezet. Szeretnénk itt különösen hangsúlyozni a (porckorongsérvek miatt hátgerincen gyakran alkalmazott) csigolyaoperációk SZD-t erõsítõ hatását. Érthetõ, hogy életveszély esetén és más komoly indokok miatt feltétlenül szükséges lehet a sebészeti beavatkozás. Azonban magának a sérült porckorongnak az eltávolítása, vagy ennek mûanyag porckoronggal való kicserélése, valamint a szomszédos csigolyák ezek után következõ öszszeforrasztása (ami az ortopédorvos megkönnyebbült sóhaját váltja ki: sikerült az operáció! [122]) mind-mind olyan tett, ami a TMSZ rendszerébe pótlólagos tartós belsõ nem-anatómiai terheléseket visz. Az ilyen terheléseket pótlólagosaknak kell számítani az egész TMSZ-ben már eddig is létezett, a csigolyaközti sérv keletkezésének okául szolgáló terhelések mellett. A lokális problémát megoldó operáció nem képes helyreállítani a TMSZ szabályos anatómiai státuszát, ami szükséges a sérvet okozó terhelések megszüntetéséhez. Ezért

78 80 A gyógyítás tudománya és mûvészete az operáció új, nem-szisztémás eltéréseket szül, a szisztémás destrukció újabb menetét idézi elõ, aminek vagy egy újabb porckorongsérv lehet a következménye, vagy az egész TMSZ durva deformációinak súlyosbodása. Az említett kimenetek bármelyike a TMSZ mûködési lehetõségeinek további súlyosbodásához vezet. Ugyanezt lehet elmondani a súlyos stádiumú scoliosisok miatti operációkról is. Az operáció megállítja a hátgerinc további elferdülését, menti a szívet és a tüdõket a mellkasváz okozta összenyomódástól. Tehát, ha életbevágóan fontosnak bizonyul az operáció, akkor alkalmazni kell. Ugyanakkor a csigolyák, a bordák, a medence és a csontváz egyéb elemeinél az összes degeneratív-disztrófiás elváltozás továbbra is megmarad. Az egész izomszövet szélsõséges organikus elfajulása szintén változatlan marad; márpedig az ilyen izomszövetek miként elméletünkbõl következik a szisztémás destrukciós folyamat fõ aktivizáló tényezõi. A scoliosisos deformáció folyamatában gyorsan képzõdõ, izomelfajulásból származó páncél, ami lényegében az izmot körbefogó fûzõ (egy természetes korzett, amit a TMSZ-IR apránként alakít ki a kisgyermek fejlõdésének különbözõ idõszakaiban azért, hogy ezzel megtámassza a gerincet) végül is összenõ. Innentõl kezdve aztán a páncél növekedésének sebessége kezd elmaradni a csontok fejlõdésének sebességétõl. Ezzel a páncél maga is durva scoliosisos deformációk okozójává válik, és ezt a páncélt ezek után semmilyen operáció nem képes megváltoztatni. Érthetõ, hogy mûtéte után is beteges annak az embernek a külsõ megjelenése, akinél a TMSZ összes szövetében ilyen degeneratív-disztrófiás elváltozások vannak, és emiatt erõszakosan megmûtötték, a hátgerincét (amennyiben lehetséges volt) kiegyenesítették. Érthetõ, hogy ennek az embernek a külleme is és a megjelenése is kiált a fizikai nem teljesértékûségérõl és tovább árulkodik a betegségrõl. Hiszen a gerincmûtét a legkevésbé sem tette õt egészségesebbé és nem szüntette meg betegségének az okát, a szisztémás destrukciót. Minden itt említett dolog a scoliosisos deformáció képzõdésének, folyamata mechanikájának elemzésébõl következik, amit könyvünk 7. fejezetében, a 33. példánál tárgyalunk A TMSZ szöveteinek veleszületett megbetegedései Ez az IET rendszerint el is indítja, majd rendkívüli mértékben föl is erõsíti az SZD-t azzal, hogy a TMSZ elemeinél a szabályos szövetösszetételhez és a szabályos szöveti tulajdonságokhoz képest eltéréseket vált ki (lásd a 2-es számú ábrán a 2-es számú tömböt). Az ilyenfajta eltérések negatívan hatnak a szervezet fejlõdési periódusában is és a TMSZ mechanikai szerkezetként való aktív használatának idõszakában is, mivel csökkentik az ember-gép szilárdságát és megbízhatóságát, és gyorsítják annak öregedési folyamatát. Ezen IET befolyását tükrözõ tipikus diagnózisnak tekinthetõ az izomdisztrófia (a rendellenes izomfejlõdés), valamint a kötõszöveti diszplázia (a kötõszövet rendellenes fejlõdése) Az utóbbi különösen gyakorivá, divattá vált napjainkban. Az ilyen IET a többi tényezõnél gyakrabban vezet az SZD katasztrofális következményeihez: a rokkantsághoz, a legsúlyosabb deformitásokhoz és a szervezet egyéb szerveinek és rendszereinek sok más megbetegedéséhez. Éppen ilyen diagnózisokat szoktak felállítani azoknál a gyermekeknél, akiknél születésük óta hiányzik a TMSZ aktív mozgása, és még a fejüket sem képesek megtartani, ugyanakkor idegrendszerük nem sérült és a csontvázukon sincs konstrukciós bántalom.

79 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése Születési sérülések (traumák), valamint traumák és mikrotraumák A születési traumák (ugyanúgy, mint általában véve bármilyen trauma és mikrotrauma) károsítják a TMSZ elemeinek szövetösszetételét és szöveti tulajdonságait, valamint az elemek alakjának és térbeli elhelyezkedésének anatómiai szabályosságát. Vagyis a TMSZ etalontól való eltérése mindhárom típusának okozói. Ha ezek az eltérések primer jellegûek, akkor beindítják az SZD-t. Ha szekunder jellegûek, akkor fölerõsítik a szisztémás destrukciót. A különbség csupán annyi, hogy születési sérülések gyakrabban szoktak iniciáló tényezõként szerepelni. Itt azonban teszünk egy kis megjegyzést. Éppen a traumák és a mikrotraumák válnak aktív iniciáló IET-vé a kisgyermekeknél, akik szerencsére gyakorlatilag egészségesnek születtek, s akiknél ez a tényezõ késõbb jelentkezik: az õket körülvevõ világ elsajátításának folyamatában. Ugyanis ez az az idõszak, amikor a kisgyerek tanul ülni, járni, akadályokat leküzdeni, ami nemritkán esésekhez vezet. A társadalom elfogadja azt a véleményt, ami szerint természetes dolog, hogy a kisgyermekek elesnek, és hogy az ilyen esések következmények nélkül elmúlnak. Ez azonban csak a ritkán elõforduló csonttörésekre vonatkozóan igaz. Viszont a TMSZ elemeinél ilyenkor elõforduló, nem nagy térbeli eltolódások (azok, amik szinte nem is okoznak hosszan tartó fájdalmat) tapasztalatunk szerint késõbbre tolódó, jóval komolyabb következményeket vonnak maguk után. Miként tudjuk, a TMSZ térbeli szerkezetének zavarával egyidejûleg (azaz a TMSZ-nél jelentkezõ, etalontól való elsõdleges eltérések nyomán) megjelennek az SZD kezdeti periódusára jellemzõ összes ismérvek, a TMSZ szisztémás válasza és az alkalmazkodási, valamint az önszervezõdési folyamatai. Ez idõ alatt történik az izmok megváltozott tónusának rögzítése. Vagyis pontosan ilyen módon, észrevétlenül hatol be a még csöppnyi ember életébe a TMSZ SZD-jének fõ aktivizáló tényezõje. Ez viszont azt jelenti, hogy a szervezet viharos növekedése úgy zajlik, hogy közben organikusan elfajult kemény izmok vannak a szervezetben, amik jóval lassabban nõnek, mint a csontok. Az ilyen izmok feszesre húzott szíjak sokaságát képezhetik, amik kezdik eltolni a vázcsontokat elõre meg nem határozható, de már semmi esetre sem szimmetrikus módon. Az ilyen ártalmatlannak tûnõ csecsemõkori traumáknak és mikrotraumáknak köszönhetik közülünk sokan testvonalaik hibáit és alakjuk aránytalanságait. Így tehát ez az IET egy négyzetre emelt IET, mivel nem csak gyakran beindítja az SZD-t, hanem állandóan rossz közérzetet teremt a gyakorlatilag egészséges emberekben akkor, amikor a tükörben nézik magukat, vagy ruhát vásárolnak és összehasonlítják magukat a szépségversenyek gyõzteseivel. Ezek azok az emberek, akiknek az ortopédusok szavai szerint egyszerûen ilyen az alakjuk. Még egyszer hangsúlyozni kívánjuk, hogy éppen a gyakorlatilag egészséges embereknél (azoknál, akik elkerülték a legtöbb IET hatását) válik a trauma és a mikrotrauma az SZD vezetõ tényezõjévé. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a tényezõ ne fordulna elõ a betegeknél is. Gyermekkorban ugyanolyan gyakran fordul elõ mindenkinél, mivel minden gyermek elesik. Azonban a beteg embereknél több a súlyosabb következményekkel járó IET, és számukra a traumák csupán pótlólagos csekélységet, apróságot jelentenek. Éppen a természettõl jó egészséggel megáldott emberek mutatkoznak mozgékonynak gyermekkorban és felnõttkorban egyaránt, és az ilyen emberek gyakran választanak maguknak olyan szakmát, amit a traumaszerzés kockázata kísér; fõként a sportolók ilyen emberek. A beteg emberek azonban nem lelkesednek az ilyen szakmák iránt, sõt, még a járásuk is óvatos.

80 82 A gyógyítás tudománya és mûvészete A születési traumákra vonatkozó vélemény az, hogy ezek száma viszonylag alacsony, és hatásmechanizmusuk azonos a szokásos traumákéval. Igaz, az is ismeretes számunkra, hogy születéskor sok gyermek gerincének nyaktáji szakaszát kis sérülések (mikrotraumák) érik [89, 90, 119]. Ha ez elõfordult, akkor ez az IET rendkívüli jelentõségre tesz szert, mivel egyenesen iniciálja az SZD-t már az élet elsõ pillanatától kezdve, és az ember egész életében káros hatással bír az agyi vérkeringésre. Ezt a témát nem vizsgáltuk külön, mivel csecsemõk fizikai rehabilitálásával csak végszükség esetén foglalkozunk (a könnyezõ, elkeseredett szülõk kérésére). Ezek rendszerint olyan gyermekek, akiknek gyógyítását minden orvos elutasítja, mert TMSZ-ük vagy olyan súlyos veleszületett deformitásokkal terhelt, hogy csak a rokkantság vár rájuk; vagy egyáltalán nem képesek mozogni izmaik születéstõl kezdve fennálló nem teljesértékûsége miatt. Megjegyzendõ, hogy (általunk nem várt) nagyon kedvezõ hatást értünk el a gyermekkori agybénulás diagnózisával bíró gyermekek TMSZ-ének rehabilitálásánál Általános anyagcserezavarok Ez az IET lehet iniciáló jellegû, majd utána rögtön erõsítõvé válik. Jelentõségének közvetlenül a fenti, 4. 4-es számú pont után következõ magyarázatát az indokolja, hogy rá kell még mutatni az emberi test egyik korai, de nagyon-nagyon komoly deformitásának okára is. Amíg csak az elõzõ pontban tárgyalt IET gyakorol hatást (a TMSZ nem sok elemére és olyankor is csak rövid ideig), addig az SZD egyéb IET távolléte esetén elég lassan növekszik. Ha viszont ehhez az IET-hez csatlakozik már a korai életkorban az általános anyagcserezavar is, akkor az SZD legsúlyosabb formáinak kialakulására lehet számítani. Olyanokra, mint a bordapúpokkal párosult gerincferdülés (scoliosis), súlyos oldalirányú gerincferdülés (kyphosis), a hátgerinc cikcakk alakú elgörbülése, a gerinc teljes befordulása / elõregörbülése (inverziója), amikor a kyphosis átváltozik nyaki és ágyéktáji elõrehajlássá (lordosissá), a lordosis pedig kyphosissá. No de már egy konkrét IET is nagyon veszélyes mind a csecsemõre, mind pedig a felnõtt emberre, mivel gyorsítja a testnél elsõsorban az izmoknál az elfajulást. Ezzel sokszorosan felerõsíti az SZD-t, aminek hatására ilyenkor gyorsan zajlik a konglomerátumképzõdés, az izomtömeg összeállása közös, üledékes hiperstruktúrává. Az így elkorcsosult izmok pedig páncéllá válnak, amik visszafogják az egész szervezet növekedését és fejlõdését. Tulajdonképpen a TMSZ valamennyi, súlyos deformációja vagy egyedül ennek az IETnek, vagy más IET éppen ilyen tényezõvel közös kombinációinak a következménye. Az SZD-re gyakorolt súlyosbító hatását tekintve csak a TMSZ-szövetek veleszületett megbetegedései kelhetnek vele versenyre. Az orvosi gyakorlat állandóan találkozik olyan betegségek megszámlálhatatlan sokaságával, amelyek alapját az anyagcserezavar képezi. Föntebb leírtuk már, hogyan keletkezik egy zárt, tömör páncél, ami egyesíti közös, kemény köpennyé fogja össze az összes elfajult izmot. A vizsgálni kívánt IET hasonló jelenséghez vezet. A könyvben többször leírjuk ennek a páncélnak a TMSZ-re és az egész szervezetre gyakorolt patológiás befolyását és megnevezzük a TMSZ-ben emiatt keletkezõ konkrét betegségeket: a TMSZ összes szövetének és elemének degeneratív-disztrófiás elváltozásait, a súlyos deformitásokat, a csigolya-porckorong sérveket, a gerincvelõ és az agyvelõ sérüléseit. Leírjuk más szervek és rendszerek azon betegségeit, amik az idegi

81 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 83 vezetõképességnek és az erek áteresztõképességének a zavarai miatt keletkeznek az egész emberi testben. Az SZD-nek ez a súlyos stádiuma (aminél egybefüggõ, tömör páncélköpeny képzõdik az organikusan elváltozott, egybenõtt lágy szövetekbõl) majdnem teljesen elzárja azokat a szállítási utakat, amiken keresztül érkeznek a tápanyagok, elvezetõdnek a sejtek élettevékenységébõl származó termékek, amiken zajlik az információcsere az agy és az ellenõrzése alatt lévõ objektumok között az összes szervektõl sejtekig terjedõ irányítási szinten. Ezt a súlyos állapotot a szervek és a rendszerek normális élettevékenységének zavara, kaotikus mûködése jellemzi, amit úgy lehet meghatározni, hogy elveszett az irányíthatóságuk. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ilyen szituációban az anyagcsere zavara rendszerint egész idõ alatt fokozódik. Ez pedig tovább súlyosbítja a TMSZ SZD-t, aminek következtében még tovább nõ az irányíthatóság zûrzavara. Vagyis a pozitív visszacsatolás alapelvének megfelelõen a páncél és ez az IET kölcsönösen erõsíti egymást. Ez tehát az oka annak, hogy az SZD ezen típusánál az ember: egész teste, minden szerve fáj; elveszíti a látás és a hallás élességét; gyakran elveszti az eszméletét, és szédülési rohamai vannak; gyomra émelyeg és kerülgeti a hányinger; vérnyomása ugrál, mellkasából kiugrik a szíve ; álmatlanságtól és depressziótól kezd szenvedni; szervezetének immunitása lecsökken; állandóan meg van fázva; szervezetében elkezdõdnek a vég nélküli torokgyulladások, fülgyulladások, arcüreg-gyulladások, a légcsõhurut betegségek; elsatnyul, betegesen sorvadozik, lesoványodik. Az ilyen ember kezd fölkeresni mindenféle szakorvost, akik közül mindegyik a maga módján próbálja gyógyítani. No de itt van az ennél is bonyolultabb talány, a hátfájás, aminél egyetlen gyógyszer sem segít, még az sem, ami rendszerint mindenkinek használ. Pedig nagyon erõs fájdalomcsillapítókat és narkotikum-anyagokat tartalmaz, és azért is írják fel ezeket az ilyen embereknek, mivel különösen erõs fájdalmak gyötrik õket. Ilyenkor aztán egymás után vetõdnek fel a különféle verziók: elõször az, ami szerint itt csupán a betegség szimulálása áll fenn; majd jön az a változat, hogy ezek a betegségek elsõdlegesen pszichés alapon (lelki problémák miatt) keletkeznek; sõt, a nyilvánvaló pszichikai ziláltság (lelki zavar, idegösszeomlás) verzióját is felvetik. Eközben soha egyetlen orvost (köztük egyetlen ortopédorvost és egyetlen manuálterapeutát) sem hozott még zavarba a páncélköpeny. Az, amit mi egyszerûen a szemünkkel is látunk, mivel a mi tekintetünk a betegre irányul: õt nézzük, õrá figyelünk. (Nem úgy, mint az orvosok, akik leggyakrabban más irányba, az úgynevezett objektív mutatókra néznek: az elemzési eredményekre és a különféle diagramokra ). Az orvosok fel sem tudják tételezni, hogy gyógyszereik nem is juthatnak el a rendeltetési helyükre, mivel oda jutásukat éppen az a (mindenkinél szemmel látható) páncélköpeny akadályozza meg, ami elfajult szövetekbõl áll, és tele van tömve üledékekkel, lerakódásokkal.

82 84 A gyógyítás tudománya és mûvészete Szólni kell arról, hogy ez a páncél egy áthatolhatatlanul kemény, vérthez hasonló izomréteg, egy izomköpeny, ami lehet vastag is és vékony is. Minél vékonyabb, annál keményebb, és annál erõsebben nyomja a szervezet alatta fekvõ anatómiai egységeit. Amikor az ember egy csupasz csontvázhoz hasonlít (ami a gyermekeknél sajnos gyakrabban fordul elõ), és a bõre olyan szorosan hozzánõ a csontokhoz, hogy úgy tûnik a bõr már-már elpattan, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy régóta nagyon beteg, páncélköpenybe öltözött ember áll elõttünk, aki nem szimuláns és nem is egy éhezõ. Ez az ember olyan régóta beteg, hogy minden izma kiszáradt már, és a csontjait körülfogó összes izomfûzõ (izomkorzett) a bõrrel együtt egyetlen üledékes hiperstruktúrává változott. Ha a szóban forgó ember felsõteste emellett még egy hengerre emlékeztet (mert alkotórészei nem normálisan fonódnak egymásba), akkor ez a személy gyermekkora óta beteg. Ugyanis az ilyenfajta deformitás korai életkorban alakul ki, amikor a növekvõ üledékes hiperstruktúra zavarja a mellkas és a medence normális kialakulását. Tegyük hozzá, hogy a szemre egészséges, de áttörhetetlenül kemény izmok jelenléte az egész testben szintén páncélt jelentenek. Illik ilyenkor emlékezni arra, hogy ön elõtt még ha sportolóról is van szó egy beteg ember áll. Az SZRT fogásainak segítségével a lágy szövetek organikus elváltozásait mi 2-3 gyógykezelés (kezelés) alatt visszaforgatjuk. Szétromboljuk ezt a páncélköpenyt, és ennek köszönhetõen mihelyt helyreállt az idegek vezetõképessége és az erek átjárhatósága normálissá válik a szervek, a rendszerek és a szövetek irányíthatósága. Normálissá válik a szervezet önszabályozása, és rögtön külsõ, pótlólagos ráhatások és speciális gyógyítás nélkül eltûnik az egész szervezetben a fönt felsorolt betegségek egész csokra, azok, amiktõl az ilyen emberek rendszerint szenvednek. Ennek eredményeként lényegesen javul az általános anyagcsere és gyengül az SZD-folyamatban a pozitív viszszacsatolás. A gyakorlat azt mutatja, hogy a TMSZ állapotát még a csontsovány embernél is vissza lehet állítani egészen a normális állapotig A test egyoldalú terhelése munka közben (az egyoldalú munkaorientáció) Ha az embernek nincsenek veleszületett rendellenességei, megbetegedései, és nincsenek születési sérülései (traumái), akkor éppen ennek az IET-nek jut az a megtisztelõ jog, hogy az embernél SZD-t indítson el, majd utána ezt állandóan erõsítse, és örökre sújtsa az embert. Még a bölcsõben fekvõ csecsemõ is inkább jobb kezével fogja meg a babákat (a lakosság 90%-a jobbkezes). Az emberi test jobb oldalának izmai az állandó gyakorlás eredményeként fokozatosan masszívabbá és erõsebbé válnak, mint a bal oldali izmai. Ennek következtében a gerinc is a jobb oldalra hajlik. A TMSZ-IR az egyensúly fenntartására törekedve fokozza a bal oldali hátizmok tónusát, hogy megtartsa a hátgerincet. Ez a hipertónus állandóvá válik és az energiafelhasználás minimalizálásának céljából rögzítõdik organikus elkorcsosulással, ami az SZD kezdetét vagy továbberõsödését jelenti. A késõbbiekben aztán akármilyen baj történik az emberrel, akármilyen új IET fokozza tovább a TMSZ-ben már meglévõ szisztémás destrukciós folyamatot, vagy akármilyen deformációja létezik már teljesen mindegy: az egyoldalú munkavégzési testhelyzet a bajra rátámad, szinte rárakódik. A test jobb és bal oldala közötti aszimmetria képviseli ennek az IET-nek az erõsödõ hatását (megjelenésének ez a látható nyoma, a vizitkártyája ).

83 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 85 Magunk között ezt az IET-t ünnepnek nevezzük Ernest Hemingway regényének címe után (Vándorünnep). Emiatt az ünnep miatt egy ember sem tarthatja magát teljesen szimmetrikusnak, és legalább emiatt bizonyossággal állítható, hogy a gyakorlatban nem lehet elérni a TMSZ etalonszerû, ideális állapotát. Pont emiatt, a testorientáció következményeként mindegyikünknél fennáll néhány foknyi jobb oldali scoliosis. Ezt az ünnepet a munka ajándékozta nekünk; az a munka, ami emberré teszi az embert. Gyakran olvasható olyasmi [34, 111, 120], hogy az állatoknál nincs osteochondrosis (csontosodási zavar / csontdegeneráció), az embernél viszont van, éspedig azért, mert felegyenesedett testtartással jár. Emlékezzünk arra, hogy az osteochondrosis nem légbõlkapott dolog, ez az SZD végsõ stádiuma. És ahány IET létezik, ugyanannyi SZDelindító ok létezik. Közülük a munka a legfõbb ok, ami láthatatlanul ott áll majdnem mindegyik IET mögött. Az állatok teste szimmetrikus, náluk nincs ünnep, nincs munkaorientációból származó egyoldalú testhelyzet. Õk nem dolgoznak a mancsaikkal, hanem csupán esznek a szájukkal. Az állatok nem terhelik túl izmaikat hosszú ideig tartó statikus vagy dinamikus munkával, ami az izomzat állandó hipertónusának és organikus elváltozásainak a forrása. Vagyis az állatok nincsenek kitéve az SZD fõ aktivizáló tényezõje hatásának, aminek végsõ pontját az osteochondrosis és a csigolyaközti porckorongsérvek jelentik. Az embernek, sajnos, megfeszítve dolgoznia kell, hogy táplálhassa magát. Ezért aztán, még ha négy végtagjára ereszkedne, akkor is kényszerülne arra, hogy folytassa a megélhetéshez szükséges (a kenyérre való ) megkeresését. Ebbõl az következik, hogy az embernél mindig létezni fog a TMSZ szisztémás destrukciója, amit nála a munka, a mindig vele lévõ ünnep indít el. Más dolog, hogy az ember képes és köteles úgy cselekedni, hogy ne engedje meg a szisztémás destrukciónak, hogy eljusson az osteochondrosis stádiumáig. Ennél sokkal hamarabb le lehet azt fékezni. Pontosan ezért alkottuk meg a szisztémás rekonstrukciós terápia technológiáját, és ilyen cél ösztönzött minket jelen könyvünk megírására Hosszú ideig tartó statikai terhelések Az ember izmai állandóan igénylik a szervezet energiáját, mivel mindig tónusos (feszes) állapotban vannak, ami az ember térbeli stabilitását biztosítja. A tónus izomösszehúzás, az összehúzás pedig munka. És bármilyen csekély is: ez a munka kimeríti és fárasztja az izmokat. Az izmoknak viszont szükségük van arra, hogy idõrõl idõre ellazuljanak és pihenjenek. Ha az ember tudatosan nem ad pihenést a pózfenntartás statikai munkájával elfoglalt izmoknak, akkor az izmok saját maguk, spontán módon kezdik el a pihenést és ellazulnak saját maguktól. Erre az ember kezdi elveszíteni a stabilitását, ingatagon kezd járni, vagyis ezzel megváltoztatja a testtartását. Ilyenkor ha szükséges az ember arra törekszik, hogy megtartsa elõzõ testtartását és akaraterejével növelje az izmok feszességét (tónusát). Az ilyen hipertónus (amit hosszú idõn át kell fenntartani például: nap mint nap a sok órán keresztül tartó munkaidõ alatt vagy az iskolapadban ülve), reakciót vált ki a TMSZ-IR-nél, ami energiamegtakarításra törekszik. Az önszervezõdési folyamat eredményeképpen az izmok organikus átalakuláson esnek át, elfajulnak és megkeményednek. Ez viszont miként ismert a TMSZ szisztémás destrukciójának fõ aktivizáló tényezõje. A statikai terhelés, lényegében, destrukciót erõsítõ IET. Ez a tényezõ rendszerint az iskolai évek alatt jelentkezik, amikor az SZD majd-

84 86 A gyógyítás tudománya és mûvészete nem minden gyermeknél létezik már és dús virágként kivirult (gazdag tapasztalatunkból fakadnak az ilyen következtetések). Ez az IET a rohamos fejlõdés idõszakában hatalmas lökést ad a TMSZ durva deformitásainak, amiknek a fõ oka azonban a páncélköpeny, ami sokkal korábban alakul ki. Illik megfelelõ magyarázatot adni erre a tényezõre. Az izmok bármilyen statikus pózban képesek rögzülni: nem szabályos, nem szimmetrikus testtartásban is, amikor az iskolás gyermek ferdén (testét jobbra döntve) ül a padban; szabályos testtartásban is, amikor a gyerek festõien szép, egyenes testtartással ül a padban; és karosszékben elterülõ, lustálkodó ember testtartásánál is. Az állandó hipertónus is és az állandó hipotónus is organikus destrukcióval van rögzítve. A szigorúan szimmetrikus testtartást azonban egyszerûen szebbnek tartják a kötetlen laza majomtesttartásnál. A katonás testtartástól mindenki el van ragadtatva, ha az megmarad a késõi öregkorig, és követendõ példaként utalnak rá. A katonás testtartás meg is marad aztán az egész életen át, mivel ez nem más, mint egy elcsontosodott izomfûzõ (egy csonttá változott izomkorzett). Pontosan az a páncélköpeny, amirõl mi már olyan sokszor beszéltünk és olyan sok rosszat mondtunk. E mögött a köpeny mögött azonban beteg ember rejtõzik. Lehet, hogy sokkal betegebb ember, mint a kiálló lapockájú, görbe testtartású iskolás gyermek, akinél ez a páncél még puhábbnak mutatkozhat fiatal életkora miatt. Márpedig, ha puhább, akkor ez jobb az ember egészségére nézve akkor is, ha nem tûnik esztétikusnak. Nincs szüksége az embernek ilyen kínlódással elérhetõ, de fõként nem egészséges testszabályosságra, testharmóniára. Az embernek egészséges, nem rögzült (nem fixálódott), rugalmas izmokra van szüksége, amiket úgy lehet irányítania, ahogyan szüksége van rá használatukkor. Akkor fel tud venni bármilyen pózt, és, ha történetesen szakmája szerint színész, akkor eljátszhatja vele a katona és a fejét vállai közé húzó utcai csavargó szerepét is. Ebbõl az a gyakorlati következtetés adódik, hogy az embernek nem szabad megengednie, hogy izomzata hipertónusban vagy hipotónusban rögzüljön. Ehhez viszont szükséges, hogy a természet cárja tanuljon az állatoktól, amik lényegében állandóan lassan, fesztelenül mozognak. Ismeretes, hogy az állatok még alvás közben is sokszor változtatják testtartásukat. Az ember is így cselekszik álmában, amikor tudata nem zavarja TMSZ-IR-ét abban, hogy teljesítse funkcióit. Figyeljék meg a házi macskát. Állandóan mozog, nem marad sokáig egy helyzetben sem ülve, sem fekve. Ugyanígy viselkednek a gyerekek is, akiket ösztönük vezérel Hosszan tartó dinamikai terhelések A hosszan tartó dinamikus munka hatására, fõként olyankor, amikor nagy fizikai terheléseknek volt kitéve a szervezet, az izmok sokáig nem képesek még nyugalmi állapotban sem tudják helyreállítani a normális izomtónust. Az ilyen visszamaradó (remanens) hipertónus a TMSZ-IR látókörébe jut, mivel ez állandóan fürkészi a test minden izmának mozgási és energetikai mûködésmódját. Ha hosszú idõ óta áll fenn ilyen remanens hipertónus, akkor a TMSZ-IR az izomszövetek organikus elkorcsosításával

85 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 87 intézkedik a szervezet energiafelhasználásának optimalizálásáról. Az elkorcsosítás viszont nem más, mint a TMSZ SZD-jének (egyik) fõ aktivizáló tényezõje. Mindenki tudja, hogy a mozgás az életet jelenti. Azonban mindig csak mozogni pihenés nélkül nem normális élet, hanem a TMSZ SZD-jéhez vezetõ út. Különösen a sportolóknak kell ügyelniük erre; azoknak, akik sok-sok órás edzés árán érik el a rekordokat. Õk azt gondolják, hogy jó izmaik vannak. A valóságban azonban a középkori lovagok kemény vértezetével, kemény páncéljával rendelkeznek, ami követi (ismétli) a testvonalakat. Ha sikerül is mozgással felfrissíteni az ilyen izmokat, tapintásra ezek akkor is porcként hatnak; a porcok pedig képezhetnek-e / jelenthetnek-e jó támasztékokat egy rúd számára? Még ha igen, akkor is csak a törzs és a lábak részére. A súlyemelõ kézizmainak feszítéskor egészségesnek, erõsnek, rugalmasnak kell lenniük, lazításkor pedig puhának. Nagy mûvészet ilyen izmokat kifejleszteni, az izomrostokat hipertrofizálódásra kényszeríteni és az izomerõt helyes edzéssel úgy növelni, hogy közben ne következzen be a hipertónusok rögzülése (fixálása). Ehhez elõször is szükséges, hogy születéstõl kezdve egészséges izomszövete legyen az embernek (és szervezete általánosan egészséges legyen). Ez pedig mint bármilyen tehetség adottság kérdése: ha megadatott, akkor van, ha nem adatott meg, akkor nincs. Másodszor pedig arra van szükség, hogy okos és tapasztalt edzõ irányításával és szabályosan végezzék az edzéseket. A sportolók többsége fiatal éveinek és egészségének kíméletlen kihasználásával éri el rekordjait, és eközben izomnövesztõ szerek használatával lényegében pusztítja az egészségét. Ennek az az eredménye, hogy mindegyiküknél páncélba van bilincselve az egész test. Azt pedig, hogy mit jelent a páncéllal együtt élni, már tisztáztuk (lásd a pontban). Ez az IET lényegében erõsítõ jellegû tényezõ. Csak azoknál a kezdettõl fogva egészséges gyermekeknél szokott destrukcióinciáló szerepe lenni, akiket (a kertben, a ház körül) életkoruknak nem megfelelõ, erõn felüli munkára vagy sportolásra kényszerítenek A TMSZ nem elegendõ fizikai terhelése (inaktivitása) Az izmok pihentetése és lazítása tekintetében ez az IET jobban már nem is lehetne, olyan jól demonstrálja a minden jó, de mértékkel alapelvet. Ha az izmok egyáltalán nem dolgoznak, akkor közülük igen sok állandóan hipotónusos állapotban van (a fekvõ betegeknél ez gyakrabban figyelhetõ meg, mivel náluk az izmok többsége inaktív állapotban van). Ilyen állapot esetén a test összes izmának mûködésmódjára állandóan figyelõ TMSZ-IR kezdi sorvasztani a feleslegesnek mutatkozó izomszöveteket. Ha az ember nem használja valamelyik izmát, akkor nem kell neki, nincs rá szükség, így gondolja az IR és utasítást ad a nem használt izmok sorvasztásra. Ezzel a teljes értékû izom számára szükséges energiafelhasználást csökkenti. Az IR részére nem létezik takarékossági alsó határ: mindig törekszik a takarékoskodásra. Olyankor is, amikor úgy tûnik már csökkent az energiafelhasználás (mert az izmok már hipotónusos állapotban vannak), de még lehetõség kínálkozik annak további mérséklésére. Ilyenkor az IR megteszi ezt, és tovább csökkenti az energiafelhasználást. Az izmok elsorvadása, az atrófia ugyanolyan organikus elfajulás, mint a fixálásuk. Tehát az atrófia a TMSZ SZD-nek szintén aktivizáló tényezõje.

86 88 A gyógyítás tudománya és mûvészete A szóban forgó IET jellegzetes sajátossága, hogy gyorsan hat a csontokra, mivel a TMSZ-re ható fizikai terhelés elégtelensége a csonttömeg csökkenéséhez vezet, csontritkuláshoz, azaz osteoporosishoz [147]. Ezen IET ragyogó példáját szolgáltatják azok az eltérések, amik az ûrhajósok testében zajlanak le, amikor sokáig tartózkodnak a súlytalanság állapotában. Ilyenkor a TMSZ-üket érõ terhelés sokszorta kisebb a szokásos földi terhelésnél. Ez aztán a TMSZ rendszerében súlyos destruktív folyamat gyors kibontakozásához vezet, ami az izmok sorvadásában és a csonttömeg csökkenésében / elvesztésben nyilvánul meg [4, 5]. Az ûrorvostudomány jól ismeri ezt a folyamatot, mivel ez számára a kulcsfontosságú problémák egyikének minõsül. Mindez igazolja az SZDrõl alkotott elméletünk helyességét. A Földre való visszatérés után a TMSZ normális mûködésének helyreállítására az ûrhajósok hosszú ideig tartó rehabilitációs programokban vesznek részt, amik a szokásos sportorvosi tudományra épülnek. Mindazonáltal mi meggyõzõdéssel állítjuk, hogy az SZD mechanizmusának ismerete és az SZRT alkalmazása lehetõvé tenné: elõször azt, hogy az ûrhajósok TMSZ-ét érõ, a súlytalanság miatt fellépõ negatív hatás csökkenjen; majd azt is, hogy hatékonyan lehessen visszavezetni õket a normális fizikai formába (állapotba). Ezt sokszorosan igazolja fekvõ betegek gyógyítása közben szerzett munkatapasztalatunk. (Mellesleg megjegyezzük, hogy pont a fekvõ betegeket tekinti modellnek az ûrorvostudomány a súlytalanság emberi szervezetre gyakorolt hatásának a vizsgálatkor) Szív- és érrendszeri zavarok, ingerületvezetési zavarok Ez esetben az SZD-folyamat pozitív visszacsatolásának összetevõirõl van szó, amik behálózzák az egész szervezetet. Természetes dolog, hogy az ilyen bántalmak (mint például a szívelégtelenség, az artéria falának elmeszesedése / az arterioszklerózis, az agyvelõ és a gerincvelõ bántalmai és ezek traumái) erõsítik a szisztémás destrukciós folyamatot (ha ez már beindult) vagy beindítják az említett bántalmakat, ha azok születéstõl fogva fennállnak (például veleszületett súlyos szívrendellenesség vagy gyermekkori agybénulás stb.) Belsõ szervek megbetegedései Elsõ megjegyzés: egyes szervek megbetegedése anyagcsere-bántalmakhoz vezethet, ami már önmagában nagyon komoly baj (lásd a pontot). Második megjegyzés: bármelyik szerv megbetegedése rendszerint vértódulást idéz elõ ehhez a szervhez és a közel fekvõ izomszövetekhez. Ezután pangási tünetek jelentkeznek, és kialakulhat kisfokú vizenyõsség (vagy nagy, ha a vesékrõl van szó). Ha a betegség nem hosszú lefolyású, akkor a sérülést szenvedett szerv környékén gyorsan felszívódnak a vizenyõk, és a TMSZ-ben általuk létrehozandó tartós nem-anatómiai terhelések nem vezetnek önszervezõdéshez a TMSZ-ben. A még visszafordítható adaptációs állapotban lévõ rendszer pedig visszatér kiindulási állapotába. Ha viszont a szervezet megbetegedése áttér periodikusan felerõsödõ krónikus formára, akkor az összes mellette található izomban

87 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 89 fokozatosan besûrûsödnek / megalvadnak a vizenyõk. Ha pedig a betegség még erõsebbé válik, akkor az új vizenyõk rétegenként rátelepülnek a régi, elkocsonyásodott vizenyõkre. Az SZD-mechanizmusba tartozó lerakódási struktúrák és hiperstruktúrák kialakulásának ezen a helyen zajló képzõdésének tehát ilyen a forgatókönyve. Ez fõként a vesékre vonatkozik: ha a csecsemõ veséi fájnak, akkor számára ez SZD-iniciáló tényezõvé válhat. A TMSZ diagnosztizálásával foglalkozva észrevettük, hogy a szervek fölött elhelyezkedõ szövetek érzékelésével következtetést vonhatunk le ezek állapotáról. Ha csupán puha vizenyõt érezni, akkor a betegség nem régen kezdõdött, ha viszont a szervek fölötti szövetszakaszok páncélra emlékeztetnek, akkor a betegség már évtizedek óta húzódik. Azt is észrevettük még, hogy a hasüreg némelyik szervének állapotáról megbízhatóan lehet véleményt formálni a hátizmok organikus elfajulásának tükrében. Ha a medencétõl nyakig terjedõ szakaszon sajátos szövetkeményedés észlelhetõ és lényegében a jobb oldalon, akkor az ember mája és epehólyagja beteg. Ha ugyanilyen kép a bal oldalon észlelhetõ, akkor a hasnyálmirigy és/vagy a belek betegek. A gyomorbetegségek diagnosztizálása közvetlenül a gyomor mögötti izmok állapota alapján történik. Ha az üledékes hiperstruktúrás zóna rövidebb (csak a derék táján), de rendkívül kemény, akkor a megfelelõ oldalon lévõ vese beteg. Ha mind a két vesénél lézió áll fenn, akkor az izmok szimmetrikusan korcsosulnak el. Ha vizenyõ található a csípõízület (az articulatio coxae) környékén, ami áthúzódik a hasra (ez azonban nem kizáró feltétel), akkor ebben az ízület saját maga vétkes. Legvalószínûbb azonban az, hogy homok vagy kõ van az ezen az oldalon lévõ vesében. Ha a hasizmok a köldök alatt mind a két oldalon atrofizálódtak, gyengék és egyáltalán nem tanúsítanak ellenállást a benyomuló kézzel szemben, akkor az illetõ bélrendszere kimerült, nagyon lanyhán mûködik, és ez krónikus megbetegedést jelent. Sõt, ha az ember feje, egyszerûen csak úgy magától, gyakran fáj, akkor még ennek az okát is meg lehet állapítani a nyakizom és a felkaröv keménységének mértéke alapján; a betegség fájdalmas periódusában pedig a koponyát borító bõr vizenyõje szerint pontosan meg lehet jelölni a fájdalomzónát Gyulladásos folyamatok magában a TMSZ-ben és az egész szervezetben A csecsemõknél ez iniciáló tényezõ is lehet, a felnõtteknél azonban mindig erõsítõ tényezõ. Egészében véve az IET hatása az elõzõ pontbelihez hasonló, azonban elõfordulnak kivételek is, a TMSZ szöveteiben fellépõ specifikus gyulladások, amik organikus elváltozásokat hagynak maguk után a szövetekben, ami aztán direkt erõsíti az SZD-t. A krónikus gyulladások (mindegy, hogy hol találhatók, magában a gyulladás által érintett TMSZ-elemben vagy ennek közelében) az állandó vizenyõk miatt: mindig széles körre kiterjedõ üledékes hiperstruktúrákat hoznak létre a gyulladás helyén, amik tovább erõsítik az SZD-t; pótlólagos nem-anatómiai terheléseket hoznak be; megváltoztatják a TMSZ-ben a mechanikai erõk szerkezetileg elõirányzott továbbítási irányát; mindezzel pedig elmélyítik az SZD-t.

88 90 A gyógyítás tudománya és mûvészete A TMSZ és a szervezet fertõzõ megbetegedései Minden fertõzõ megbetegedés mélyen érinti az ember egész szervezetét: a vérben mérgek (toxinok) jelennek meg; eközben növekszik a terhelés a szívre, a májra, a vesékre; a szervezetben víz halmozódik fel; az ember minden szövete bizonyos mértékig megdagad / vizenyõssé válik. Ha komoly fertõzésrõl van szó és a betegség sokáig tart, akkor a vizenyõk tartós belsõ nem-anatómiai terheléseket hoznak létre, amik módosítják a TMSZ-ben a terhelések egyensúlyát. Gyakran fordulnak hozzánk influenzán átesett emberek a gerincükre panaszkodva: Nálam szövõdmény jött létre az influenza után. Begyulladtak az idegek. Ez a szövõdmény nem más, mint az SZD hatalmas vizenyõkkel elõidézett új menete (újabb felvonása ) Mérgezés (intoxikáció) Ez az IET lényegében erõsítõ jellegû. Az erõsítés mechanizmusa hasonlít a pontnál közöltre. A mérgezés okai lehetnek fertõzõ megbetegedések, amikrõl már szó volt; lehetnek azonban súlyos mérgezések és a nem megemésztett étel. Az utóbbi állapot általában nagyon elmosódott; a mérgezés semmilyen nyilvános jelét, semmilyen tünetét nem idézi elõ. Ugyanakkor a szervezet nagyon sok szövetében mérgezést és vizenyõket hoz létre. Az ilyenfajta mérgezés ismertetõjelei: a váratlan, ok nélküli ingerültség; az egyszerûen, minden ok nélküli szomorú közérzet, a nyomott / búskomor kedély; a kedvtelenség, kimerültség; a nap legkevésbé arra alkalmas idején feküdni, aludni vágyás; a fejfájás (minél erõsebb a mérgezés, annál erõsebb a fájás, ami élessé, pulzáló jellegûvé válhat). Az ilyen fejfájást hívja az orvosi irodalom migrénnek, aminek etiológiája (kóroktana / eredetvizsgálata) és patogenezise (kórfejlõdése) a mai napig nem világos, jóllehet úgy tûnik a migrén ugyanolyan idõs, mint maga az emberiség. Gazdag tapasztalatunk olyan vélemény felé terel minket, hogy a migrén lényegében véve az emésztetlen étel, másrészt pedig mérgezõ metabolitok (anyagcseretermékek) vérbe jutásának a következménye. A mérgezésnek van még egy ismertetõ jele: az egy alkalommal és a 24 óra alatt összesen ürített vizeletmennyiség hirtelen csökkenése. Ez azt jelenti, hogy a képzõdött mérgek megzavarták a vesék mûködését. Ez az oka annak, hogy az egész testben egyebek között a nyakizmokban is vizenyõ jelentkezik, ami nyomja az agy szolgálatában álló artériákat és a vénákat. Mivel az artériás nyomás jóval nagyobb a vénás nyomásnál, a vér eljut a fejbe, azonban vénás elfolyása az agyból erõsen gátolva van. Ez aztán az agyi vérkeringésben lényeges bántalmakat okoz: erõs pulzálással párosult fájdalmat, az agy túlgerjedését idézi elõ (a migrénekre jellemzõ, hogy alanya nem képes elviselni a hangos zajt, a fényt; émelyeg, hányás lép fel nála). A migrénre jellemzõ a sok órás (24 órás vagy még tovább tartó) elhúzódó fájdalom, amit nagyon nehezen lehet csökkenteni bármiféle akár nagyon erõs, narkotikumok közé tartozó fájdalomcsillapító készítményekkel.

89 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 91 Ez az állapot teljes zavarodottságba viszi az orvosokat, akik mossák kezeiket, megadják magukat a migrén elõtt, jóllehet, könnyen megmagyarázható a fizika törvényeinek a segítségével. A nyaki vizenyõ, ami fizikailag nyomja el az ereket, nagyon lassan szívódik fel; viszont azok a gyógyszerek, amelyek segítségével törekednek megszüntetni a migrént, nincsenek a vizenyõre semmilyen hatással. Az SZD súlyossága az, ami nagy hatással van a migrén erejére. Ha az ember egész testében az izmok annyira elfajultak már, hogy páncélállapotba jutottak, és ennek igájába a nyak is be lett fogva, akkor a vizenyõ fellépte mindannak az összenyomásához vezet, ami a páncélon belül van. A vizenyõ ugyanis saját nyomásával képtelen kibõvíteni a páncélt. A nyaknál ez a szorító nyomás a benne található erek mechanikai összenyomásához vezet, és ez az, ami kiváltja a migrén föntebb leírt összes tünetét. Amíg nem szívódik fel a vizenyõ, azaz nem csökken a nyomás a páncélon belül, addig nem tud segíteni semmilyen szer. Ha nem fordít figyelmet az ember olyan csekélységekre, mint tulajdon közérzetének a függése az elfogyasztott tápláléktól, akkor a nem megfelelõ emésztés miatt fellépõ mérgezés krónikussá válik, ami nagyon erõsen súlyosbítja az SZD-t: az izmok még erõsebben összenõnek egymással a páncélon belül, a migrénrohamok pedig egyre gyakoribbakká válnak. Sok ember azt mondja, hogy az életkor elõrehaladtával a migrénrohamok egyre ritkábbá és kevésbé erõssé válnak. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az idõsebbek kevesebbet esznek, és emellett az életkor elõrehaladtával jelentkezõ gyomorbélrendszeri megbetegedések arra kényszerítik õket, hogy igényesen viszonyuljanak táplálékhoz. Ebben a fejezetben azért írjuk le aprólékos gondossággal az SZD és az IET megnyilvánulásának minden kis részletét, hogy a beteg emberek megértsék: vannak olyan szakemberek, akik el akarnak és el tudnak igazodni a problémáikban. Elõbukkan most emlékezetünkbõl gyakorlatunk egyik esete. Harkov város egyik nagyon híres fül-orr-gégész specialistája (aki a legfelsõbb orvosi körökbe tartozó személy) TMSZ-ének rehabilitáláskor, az SZRT-kezelés alatt arról panaszkodott, hogy gyakran szenved fejfájástól. Érdeklõdésünkre, hogy hogyan táplálkozik és melyik étel elfogyasztása után fáj erõsebben a feje, talpra ugrott, tágra nyitotta szemeit a csodálkozástól és örömmel kiáltott fel: Elõször hallok ilyen kérdést! Sok neurológus professzorhoz fordultam már és elmagyaráztam nekik, hogy észrevettem: fejfájásom meghatározott ételek fogyasztásához kapcsolódik. Válaszuk erre az volt, hogy ez lehetetlen, és még nevettek is rajtam, ami nagyon bántó volt. Önök viszont itt most errõl komolyan beszélnek! Daganatok a TMSZ szöveteiben Bármilyen daganatokról legyen is szó, ezek tartós nem-anatómiai terheléseket visznek a támasztó-mozgató szervrendszerbe, és ezzel közvetlenül erõsítik az SZD-t (lásd a 2. ábrát).

90 92 A gyógyítás tudománya és mûvészete A TMSZ szöveteinek bármilyen más megbetegedései Ez esetben azokról a specifikus megbetegedésekrõl van szó, amik a TMSZ meghatározott elemeit és szöveteit támadják meg. Hatásukra a három különbözõ típusú nemszisztémás eltérés közül legalább az egyik mindig fellép (lásd a 2. ábrán az 1 3. tömböt), ami a pozitív visszacsatolás láncán át az SZD beindulásához vagy erõsítéséhez vezet Külsõ (exogén eredetû) és belsõ (endogén eredetû), sérülést okozó ágensek Ezek a tényezõk a szövetösszetétel és a szöveti tulajdonságok patológiás elváltozásait idézhetik elõ a TMSZ elemeinél is és az egész szervezetben is. Ilyen ágensek lehetnek a kémiai anyagok, de a sejtet károsító fizikai behatások is. Az endogén eredetû károsító ágensek magában a szervezetben képzõdnek. Lehetnek ezek szabálytalan anyagcserébõl, kóros anyagcsereutakból származó termékek, szabad oxigéngyökök, amik a sejtek normális anyagcseréjéhez tartozó oxidációs reakciók eredményeként képzõdtek [13]; lehetnek immunológiai reakciók termékei stb. Az exogén eredetû károsító ágenseket a környezõ közegbõl a szervezetbe került anyagok képviselik: ipari termelésbõl származó hulladékok, gépkocsik kipufogógáza, gyomirtó szerek (herbicidek), por, azbeszt, üvegszál, füst, radioaktív részecskék, villamos áram, narkotikumok, alkohol, gyógyszerek, káros sugárzások (többek között az elektromágneses sugárzások). Bonyolult dolog közvetlenül nyomon követni a szisztémás destrukció ezen IET hatására keletkezõ erõsödését. Ugyanakkor megfigyelhetõ, hogy az SZD súlyos stádiuma leggyakrabban éppen azoknál az embereknél fordul elõ, akik ökológiailag kedvezõtlen zónákban élnek Az öregedés természetes folyamata Ez az IET elméletileg iniciáló jellegû lehetne, ha lehetne találni a Földön olyan embert, akinek sikerült élete során elkerülnie a többi IET hatását. Tehát ez a tényezõ mindig erõsítõ jellegû, mivel a szervezet azon önszabályozó mechanizmusait rontja, amelyek segítségével megpróbál saját maga ellenállni az SZD-nek; azaz ez az IET elnyomja az ön-helyreállítási képességet (ami azt jelenti, hogy elõsegíti az SZD erõsödését). Ennek az alfejezetnek a megírásánál mi kimondottan a standard orvosi megközelítési módot alkalmaztuk: elemeztük azokat a tényeket, amelyek beindítják és erõsítik a TMSZ szisztémás destrukcióját. Akárcsak az ortopédusok, mi is kerestük a patológiai okokat és találtunk is mindig újabbakat és újabbakat. Végül megértettük, hogy a folyamatot vég nélkül lehet folytatni. Mi csak a fõ tényezõket boncolgattuk, de már érthetõ lett számunkra, hogy a szisztémás destrukciót nem lehet elkerülni. Megértettük azt is, hogy az ilyen tényezõk legalább kis részének figyelembevétele szintén lehetetlen, mivel ezek a tényezõk minden embernél különbözõ kombinációkban és különbözõ sorrendben hatnak, és az ilyen kombinációk száma milliókra rúg. Ezért értelmetlen dolog megkísérelni egy kimerítõ listát összeállítani az IET-rõl. Amikor egyenként vizsgáljuk az IET-t, akkor

91 A szisztémás destrukciós (SZD) folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõinek (IET) elemzése 93 világos elképzelésünk van arról, hogy a szóban forgó IET konkrétan milyen nem-szisztémás patológiás állapotot tud elõidézni a TMSZ-ben. Amikor aztán elkezdjük diagnosztizálni az adott egyént, a konkrét embert, akkor már csak arról beszélhetünk, amit a valóságban éreznek kezeink az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák határairól, az általuk rabul ejtett szövetek és elemek organikus elfajulásának mértékérõl és a TMSZelemek eltolódási fokáról. Azt azonban sohasem tudhatjuk meg és maga az érintett személy sem tudja, hogy milyen úton jutott az ember ebbe az állapotba. Ez azért van így, mert az SZD egy végeredmény. Nagyon sok külsõ tényezõ (IET) és nagyon sok belsõ tényezõ (belsõ szisztémás eltérés) hatásának végsõ eredménye; ezek a tényezõk együtt váltanak ki új szisztémás eltéréseket stb., és ez így folytatódik a végtelenségig. Az SZD-t egy nagy, bõvizû folyóhoz lehet hasonlítani, amelynek ezernyi vízpótló forrása van. E források típusát mi megnevezhetjük pontosan: mellékágak, föld alatti források, esõ stb., azt azonban sohasem tudjuk pontosan megmondani, hogy melyik forrásból mikor mennyi víz jutott a közös mederbe. Az SZD változékony és soha nem áll egy helyben. Ha csupán egy nap eltéréssel diagnosztizáljuk ugyanazt az embert (nem is beszélve arról, ha a két diagnosztizálás között hetek vagy hónapok telnek el), akkor a destrukció rajzolatáról még ha kis mértékben is, de már más képet kapunk. Most akaratlanul Hérakleitosz mondása jut eszünkbe: Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. A szisztémás destrukció egy szakadatlanul fejlõdõ folyamat, ami erõsítõ tényezõinek minden fajtáját magában foglalja. Hatásainak mi csupán végsõ eredményét figyelhetjük meg és azt is csak a diagnosztizálás pillanatára szóló érvényességgel. Akkor hát miért tanulmányozzuk mi ennyire részletesen az IET-t? Logikus válasznak tekinthetõ, ha azt mondjuk: azért, hogy elkerüljük õket. Azonban az IET általunk összeállított jegyzékét átnézvén megértettük, hogy a fontosabbnak számítók közül egyik tényezõt sem lehet elkerülni. Mi csak annyit tehetünk, hogy megkíséreljük csökkenteni hatásukat. Ez a próbálkozás elsõsorban a mozgásrezsimre (a mozgás nemének és jellegének fajtájának és végrehajtási módjának választására) vonatkozik, amit az ember képes irányítani valamilyen mértékben. Ha azonban jól belegondolunk a dolgokba, akkor rájövünk, hogy lényegében még ezt a bizonyos mértékû irányítást sem gyakorolhatjuk, hiszen dolgoznunk kell, gondoskodnunk kell a nálunk gyengébb emberekrõl, váratlan körülmények fogságába kerülhetünk, és saját egészségünk õrzése mellett vannak még nekünk más, halaszthatatlan, sürgõs céljaink is. Így aztán a dolgok úgy adódnak, hogy lehetetlen, hogy ne legyen a szervezetünkben szisztémás destrukció, és valójában nem mi irányítjuk az SZD-t, hanem õ irányít minket. Ilyen nem megnyugtató következtetés levonása után elgondolkoztunk azon, hogy lényegében szervezetünk rengeteg más betegségét sem tudjuk megelõzni vagy véglegesen megszüntetni. Az orvostudomány pedig bármennyire is élenjáró, betegségek mindig vannak és lesznek. Mindezek mellett azonban bár betegeskedünk, de meggyógyulunk, majd ismét megbetegszünk, és ismét meggyógyulunk. Az orvosok mellett ki az, aki harcol még betegségeinkkel? És kinek / minek köszönhetõ, hogy még élünk? A válasz egyszerû: a szervezetünknek. Ennek a nagyfokú szervezettséggel rendelkezõ, bonyolult biológiai rendszernek és az irányítórendszerének. Ezért állítottuk magunk elé azt a célt, hogy: tanulmányozzuk, miként létesít a szervezet ellenállást a TMSZ-t romboló SZD-nek; megtanuljuk, hogyan tudjuk hatékonyan segíteni a szervezetet ebben az ellenállásban.

92 94 A gyógyítás tudománya és mûvészete Célunkat elértük. Megértettük, hogy a szisztémás destrukciós folyamatnak ellenszegül a szervezet önhelyreállító képessége, amit a szervezet IR-e indít be és irányít. A mi feladatunk tehát ebben az SZD ellen folyó harcban a szervezet támogatása kell hogy legyen. Segítsük abban, hogy olyan feltételeket teremtsünk, amiknél a szervezet önhelyreállítása (regenerálódása) a lehetõ leggyorsabban és leghatékonyabban fog megtörténni. Ehhez szembe kell állítanunk az SZD-vel egy új, vele szemben ható folyamatot (ami az SZD-nek mintegy visszatükrözõdése): ugyanazon TMSZ-nek saját szisztémás rekonstrukciós folyamatát, ami képes alkalmazkodni az SZD-hez és képes azt semlegesíteni és visszafordítani. Vagyis magunkra kell vállalni egy magasabb szintû irányítórendszer szerepét; el kell indítanunk, meg kell terveznünk és irányítanunk kell a szisztémás rekonstrukciós folyamatot, és ehhez céljaink elérése érdekében a szervezet önhelyreállító (regenerációs) képességét eszközként kell felhasználni. Mindez gyakorlati megtestesítésre talált az általunk kidolgozott új a TMSZ fizikai rehabilitálására irányuló technológiában, a szisztémás rekonstrukciós terápiában.

93 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) FEJEZET SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA (SZRT) 5.1. A szervezet alrendszereinek együttmûködése Az emberi szervezet bonyolult biológiai önszervezõdõ rendszer, ami alrendszerek sokaságából áll (lásd a 4. ábrát). A szervezetet saját irányítórendszere vezérli (a szervezeti IR, az agy), amit, bármilyen körülmények állnak fenn, egy fõ kritérium vezérel: a szervezet életben maradása. Ez a kritérium mérhetõ formában nyer kifejezést: a szervezet bármilyen tevékenységére irányuló energiafelhasználás minimalizálásában. Az alrendszerek mindegyike szintén rendelkezik saját irányítórendszerrel (ezt az idegrendszer megfelelõ részei testesítik meg, amik a szervezet ezen alrendszereiért felelõsek). Ezeket az alrendszereket saját irányítási kritériumaik vezérlik, amik minden egyes alrendszerre vonatkozóan specifikusak. A TMSZ esetében ilyen kritériumnak számít a térbeli stabilitás fenntartása. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a szervezet alrendszereinek irányítási kritériumai ellentmondóak: többségük egymásnak is és a szervezet fõ kritériumának is ellentmondó kritérium. Vagyis egyikük javulása a többiek romlása árán következik be. Ez egyebek között azt jelenti, hogy a TMSZ stabilitásának fokozása az izomzat mûködtetésére felhasznált energiamennyiség növelésével érhetõ el. Ilyen szituációnál azonban létezik a szervezet alrendszerei mindegyik kritériumára vonatkozóan egy bizonyos minimálisan megengedhetõ, korlátként megadott szint, aminek követelményét ki kell elégíteni [ ]. Ily módon az egész szervezet optimális tevékenysége az összes alrendszer minimális energiafelhasználásra vonatkozó korlátozásainak a kielégítésébõl áll. Mindegyik alrendszer irányítási minõségét lehet javítani, azaz a hozzá tartozó kritériumértéket lehet fokozni; ez azonban csak az energiafelhasználás növelésével és más kritériumok romlásával (a többiek rovására) érhetõ el. Az irányítási kritérium szerinti legkevesebb megengedhetõ energiafelhasználás és a korlátozásai szerint megvalósítható legnagyobb energiafelhasználás közötti különbség jelenti az adott alrendszer biztonsági tartalékát. Ha a szervezetet olyan kóros behatások érik, amik a megadott korlátozások alá viszik az ilyen kritériumokat, akkor éppen a biztonsági tartaléknak köszönhetõen következik be a programban megadott kritériumszintek helyreállítása. A TMSZ részére a stabilitási tényezõ egyben biztonsági tartalékot jelent, mivel (nemanatómiai terhelések fennállása esetén) ez az, ami képessé teszi a TMSZ-t az egyensúly fenntartására. A kritérium megadott szintjének helyreállítási folyamatát mi önhelyreállításnak nevezzük. Ez a folyamat az alrendszer adaptációs és önszervezõdési mechanizmusainak segítségével zajlik. Ugyanis a TMSZ éppen ennek az önhelyreállításnak a segítségével tudja megõrizni saját stabilitását majdhogynem bármelyik kóros megbetegedésnél. Ugyanakkor magának a TMSZ alrendszernek az irányítási kritériumai is egymással ellentmondásban lévõ kritériumok. Ezért a stabilitási kritérium adott szintjének a megõrzése a mozgékonysági kritérium biztonsági tényezõjének csökkentésével történik. (A szisztémás destrukciós folyamatban elfajulnak a mozgékonyságért felelõs nem teherviselõ aktív elemek / az izmok, és átalakulnak merev teherviselõ elemekké.)

94 96 A gyógyítás tudománya és mûvészete A páciens szervezete Irányítási kritériumok A szervezet irányítórendszere (IR) Kritériumok korrigálása Állapotra vonatkozó információk Irányító ráhatások (negatív visszacsatolás) Állapotra vonatkozó információk Irányító ráhatások (negatív visszacsatolás) A szervezet más rendszerei Támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) Állapotra vonatkozó információk Irányítási kritériumok Állapotra vonatkozó információk IR (irányítórendszer) Irányító ráhatások (negatív visszacsatolás) Irányítási kritériumok Állapotra vonatkozó információk TMSZ-IR (támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszere) Irányító ráhatások (negatív visszacsatolás) A szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) korrigáló hatásai Irányítandó alrendszer Csont-izom rendszer NVCS (negatív visszacsatolás) 4. ábra: A szervezethez tartozó különbözõ irányítási szintek kölcsönhatásának vázlata Irányítási kritériumok (SZD-elmélet) Rehabilitológus (Sokkal magasabb szintû irányítórendszer = IR)

95 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 97 Miként fentebb már említettük: a kritériumok, egyebek között a TMSZ-re vonatkozó kritériumok valamelyikének jobbítása, azaz egy patológiás behatás (egy nem-szisztémás vagy szisztémás eltérés bekövetkezte) után a stabilitás elérése a szervezet más alrendszereinél a hozzájuk tartozó kritériumok szerint feltétlenül rosszabbodást eredményez, aminek hatására ezek az alrendszerek válaszként bekapcsolják saját önhelyreállítási mechanizmusaikat. Esetünkben ez az idegrendszerre, a vérkeringési rendszerre és a nyirokrendszerre vonatkozik. Ily módon a szervezet bármelyik alrendszerére gyakorolt patológiás behatás valamilyen mértékben csökkenti a szervezet összes alrendszerének biztonsági tényezõjét. Miután könyvünk a szervezet alrendszerei közül csupán egyre, a támasztó-mozgató szervrendszerre (a TMSZ-re) összpontosít, mi nem vizsgáljuk más alrendszerek mûködésének részleteit és nem emeljük ki ezeket az egész szervezetbõl. Ehelyett ezeket együttvéve külsõ közegnek tekintjük, amivel kapcsolatban áll a TMSZ. Ezért az említett alrendszerek adaptációs és önszervezõdési folyamatait, azaz a bennük zajló ön-helyreállítási folyamatot a szervezet ön-helyreállítási folyamatának nevezzük, és azzal számolunk, hogy ezt a folyamatot a szervezet irányítórendszere vezérli (lásd a 2. ábrán a 14-es számú tömbtõl a 7 10-es számú tömbökhöz menõ nyilakat). Egészséges szervezet esetében a TMSZ elemeinél és szöveteinél a vérkeringés és az innerváció (az idegekkel való behálózás) sérülései, valamint mikrocirkulációjuk és metabolizmusuk zavarai, vagyis a megfelelõ kritériumok csökkenése a megfelelõ alrendszerek ön-helyreállítási mechanizmusainak aktivizálását váltja ki. Ha ezek nem használták még el a biztonsági tartalékukat, akkor a kritériumok visszatérnek a megengedett szintre. Ellenkezõ esetben azonban ezen alrendszerek mûködési minõsége a norma alá süllyed. Az idegrendszer, a vérellátó és a nyirokrendszer a szervezet egészében szétágazódó, bonyolult alrendszer. Ezért egyikük esetében sem teljesen korrekt dolog az egész alrendszer biztonsági tartalékáról beszélni. A perifériás részeken (az egyes hajszálerek szintjén) ugyanis ez a biztonsági tartalék (tényezõ) jóval kisebb, mint az alrendszer középpontjában (azaz a nagy erek szintjén). Emiatt az ilyen alrendszerekben a szisztémás sérülések elkezdõdhetnek a perifériákon viszonylag nem nagy kóros behatásoknál (a TMSZ önszervezõdési folyamatában fellépõ organikus elváltozásoknál). A szisztémás destrukciós folyamatot felölelõ pozitív visszacsatolás mélysége annak alapján különböztethetõ meg, hogy ezen alrendszerek mûködését sikerült-e teljesen helyreállítani, és ha igen, akkor ennek mi volt az ára. A fent említettek fényében érthetõ, hogy a szisztémás destrukció mélysége mennyire eltérõ a különbözõ embereknél, akkor is, ha azonos az életkoruk és az életmódjuk. Vannak olyan idõs emberek, akiknek a TMSZ-e majdnem teljesen egészséges, ám vannak olyan gyermekek (gyermekek sokasága), akiknél már 4 5 éves korban megtalálható az SZD fejlett stádiuma: az üledékes struktúrák és a hiperstruktúrák jelenléte. Gyakorlatunk mindent összevetve azt mutatja, hogy a lakosság nagy részénél már gyermekkorban elkezdõdik az, hogy a szervezet ön-helyreállítási mechanizmusai nem képesek megbirkózni a szisztémás destrukcióval. A szóban forgó embereknél az SZD-folyamatot mélyreható pozitív visszacsatolás (PVCS) fogja körül, és ez a folyamat gyorsan növekszik. Visszatükrözõdik ez az orvosi statisztikában, ami a TMSZ-megbetegedések számának növekedését jelzi minden évben [3, 6].

96 98 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5.2. A krónikus TMSZ-betegség (patológiás állapot és folyamat) korszerû gyógyítási módszereinek kritikai elemzése Miután elmélyülten tanulmányoztuk az SZD-t, majd megtanultuk, hogyan kell különbözõ fejlõdési fokozatait diagnosztizálni szemrevételezéssel és tapintással, áttértünk kutatásunk soron következõ feladataira, nevezetesen: a TMSZ szisztémás destrukciójával szembeni cselekvés módszertanának létrehozására (az anatómiai státusza etalontól való eltéréseinek minimalizálását eredményezõ utaknak a keresésére); a TMSZ fizikai rehabilitációját szolgáló konkrét módszereknek és destruktív elváltozásai prevenciójának kidolgozására. A szó szerint szembeötlõ megoldás nem más, mint a szembeszállás az SZD-vel a szervezet ön-helyreállítási folyamatainak erõsítése révén; vagyis az, amivel a szervezet IR-e saját maga állandóan foglalkozik is (lásd a 2-es ábrán a 14-es tömböt). Hogyan lehet segíteni a szervezet IR-ét? Fontos, hogy ez esetben megkülönböztessük az SZD azon fejõdési szakaszait, amelyekben mi magunk törekszünk segíteni a szervezet IRjének. Beszéltünk már arról, hogy elméletileg minden embernél létezik valamilyen mértékben kifejlõdött SZD, és ez az állítás helyes. Gyakorlatilag az SZD fejlõdését a következõ szakaszokra bontjuk fel: a kezdeti szakaszra (az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdése elõtti szakaszra); a fejlett szakaszra (ekkor már léteznek a TMSZ egyes zónáiban üledékes struktúrák és hiperstruktúrák); az általános szétterjedést (generalizálódást) tanúsító szakaszra (amiben az egész testet átszövik az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák, amiknek határai közel kerülnek egymáshoz). Az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák ilyenkor még nem alkotnak közös konglomerátumot és még nincsenek közös páncélköpenybe zárva); a páncélszakaszra (ami az SZD rokkantságot okozó stádiuma). A páncélállapotok szintén különbözõek (fejlõdési fokuk eltérõ), ennek azonban már nincs alapvetõ, elvi jelentõsége. Mindenki számára érthetõ, hogy az ember annál egészségesebb, minél jobb a vérkeringése és idegrendszerének a vezetõképessége. Az egészségerõsítés annyit jelent, hogy betegségmegelõzést (prevenciót) folytatunk, aminek módszerei közismertek: helyes táplálkozás, napsütés, levegõ és víz, mérsékelt fizikai tevékenység. Mindez helyénvaló az SZD kezdeti stádiumában, mivel az általános egészség-helyreállítási módszerek gyengítik a PVCS-t. Úgy gondoljuk, hogy ilyen szavak után olvasóink fejében automatikusan megjelennek más látszatra ártalmatlan szavak: olyanok, mint a masszázs, reflexterápia, gyógyító testedzés (GYT), az oly kellemes víz alatti masszázs, valamint a Charcot-masszázs + zuhanyozás. Itt azonban mi azt mondjuk: Állj! Az izomszövet szerves elfajulásai (márpedig ezek mindenkinél elõfordulnak) nem bocsátják meg a velük való helytelen, közvetlen érintkezésen alapuló bánásmódot, ami az itt felsorolt gyógyító intézkedések többsége mögött rejtõzik. Masszázs esetében csak a klasszikusat szabad alkalmazni, mélyre ható gyúrást semmi esetre sem! A mai orvostudomány minden gyengesége abból fakad, hogy nem tudja: a mai, modern embernél megfigyelhetõ az izomszövet totális elfajulása, és ez az, ami az SZD fõ

97 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 99 aktivizáló tényezõje. A modern kor orvosai nem ismerik a bonyolult biológiai önszervezõdõ rendszerek mûködési alapelveit, ezért tehetetlenül állnak ezek szisztémás patológiája elõtt. Az izomszövet szisztémás, organikus elfajulása, vagyis a test stabilitásának fenntartása céljából a TMSZ-IR jeleire az izomzatban fellépõ hipertónus- és hipotónus-fixáció képezi azt a víz alatti követ, amin széttört és széttörik az ortopédiai patológia és a csigolya-ideggyógyászati kórtan minden gyógyító eljárása. Az orvostudománynak a mai napig nincs fogalma a szisztémás destrukciós folyamatról, ennek egész TMSZ-t érintõ, megállás nélküli szétterjedésérõl, általánossá válásáról. Márpedig, ha így van, akkor nincsenek módszerei, amikkel szembeszállhatna vele. Miután az orvostudomány nem érti ennek a patológiás folyamatnak a szisztémás lényegét: az általa alkalmazott összes módszer valójában nem gyógyító eljárás. Sõt, az összes ilyen módszernek az a helyi hatása, hogy saját maguk válnak a mindent átölelõ szisztémás patológiás folyamat elindító és erõsítõ tényezõivé (IET-vé). Az egészséges izmokat lehet gyúrni óvatosan, mérsékelten adagolva a GYT-t. Azonban a beteg, organikusan elfajult izmoktól biztonságos távolságra el kell távolítani: az erõs masszõröket, a tûszúrással (akupunktúrával) gyógyító specialistákat, a gyógytorna (a GYT) oktatóit, mindazokat, akik kedvelik botulinus toxinjukkal és érzéstelenítõ szereikkel hatástalanítani (dezaktivizálni) a myofascialis triggerpontokat [29, 54, 56, 59, 60], azokat a sebészeket, akik izomszövetek mélyvágására való speciális szikével operálnak [45], és a manuálterapeuták nagy létszámú seregét, akik jogot formálnak arra, hogy kézzel gyakorolt álorvosi tudományukat az anatómia, a fiziológia, az ortopédia, az ideggyógyászat és a biomechanika területére vonatkozó tudományos ismeretek szintézisének nevezzék [10]. Még az egészséges izmok is megsérülnek az erõs kezû gyúrók izomszakító erõfeszítései alatt, valamint a víz alatti masszázs ütõhatása és a zuhanyrózsából kivágódó nagy erejû vízsugár verõ hatása következtében. Ezek a traumát okozó hatások az izmokban organikus elváltozásokat hoznak létre, amik fokozzák a TMSZ szisztémás destrukcióját. Az itt említett eljárások következtében a már elfajult izomrétegek a destruktív elváltozásokból pótadagot kapnak. A GYT ilyen izmokon kifejtett hatása szintén pótlehetõség arra, hogy ezek a pótadagok gyorsan idézzenek elõ pangási jelenségeket (hiszen az ilyen izmokban már eddig is erõs vérkeringési zavar állt fenn). A foglalkozások során nagy buzgalommal végzett kezelésekkel pedig az állandó hipertónus fixációját lehet elérni, vagyis az IET egy újabb, soron következõ adagját. Az organikus izomelváltozás nem a normális izomszövet görcse (spazmusa), ahogyan a tudományos ismereteket szintetizálók gondolják. Ezért az organikus, destruktív elfajulást nem képes visszafordítani sem a masszázs, sem a tûszúrásos gyógymód, sem a reflexterápia egyéb változata, sem a posztizometriás relaxációs gyógyító eljárás (utókezeléskor izmokra irányított, azonos mértékkel alkalmazott manuális fogás ). Szerencséjük van az izmoknak, hogy a szisztémás destrukció kezdeti stádiumában a manuális terápia és az akupunktúra alkalmazását kívánó indikációk még nem léteznek, és egyelõre myofascialis triggerpontok sincsenek bennük. Ennek köszönhetõ, hogy nem alkalmaznak botulinus toxint, és nem alkalmaznak izomvágást szikével. Mindez azonban sorra kerül, amikor: az SZD fejlett szakaszában megjelennek az üledékes struktúrák és a hiperstruktúrák;

98 100 A gyógyítás tudománya és mûvészete az ilyen struktúrák szétterjednek az egész testben és a gerincet acélpántként fogják körül. Fõleg olyankor következik be ez, amikor az SZD már általánosan szétterjedt. Hatására, a gerincnél mûködésleblokkolás lép fel, ami késõbb visszafordítható. (A szerzõ így hívja a csigolyaízületekben és más ízületekben is jelentkezõ mozgáskorlátoltságot, amit funkcionális leblokkoltságnak tart [9].) Valójában azonban azért keletkezik az ízületekben mozgáskorlátoltság, mert a hát mélyen fekvõ izmaiban organikus elfajulás áll fenn (keletkezett), és degeneratív-disztrófiás elváltozások jelentek meg egyrészt azokban az inakban, amikkel ezek az izmok a csigolyákhoz kötõdnek, másrészt a gerincet körülfogó szalagokban és a csigolyaközti porckorongokban is. Még a betegek számára is érthetõ, hogy ilyen környezetben a gerinc sok szegmentumában elveszíti mozgékonyságát. Igaz, hogy a betegek orvosi képzettség hiányában a hátgerinc nehézkes mozgását meggondolatlanul sólerakódásnak nevezik, mintegy ösztönösen összekötve saját problémáikat a szerves elváltozásokkal. Mindez azonban mást jelent azoknak az orvosoknak a gondolkodásában, akiket még az orvostudományi egyetemen leszoktattak az önálló gondolkodásról és arról, hogy figyelmesek legyenek pácienseik érzéseihez. Álláspontjaik egyszerûek és egyenesek, akárcsak a vasúti sínek: ha a csigolyaközti ízületekben nincs mozgás, akkor maguk az ízületek vétkesek. Érdekes (egyszerûen a magas logikájú gondolkodás gyöngyszeme) az a következtetés, ami a manuális gyógyító eljárást alkalmazó orvostudomány vezetõ egyéniségének és fõpapjának (korifeusának és pátriárkájának) tartott K. Levitnél fordul elõ: Az a feladatunk, hogy a zavarokat megkeressük, és a gerincre jellemzõket megkülönböztessük a többitõl. Ezek elsõsorban a mûködést / a funkcióit érintik, és ezért visszafordíthatók [9]. Nem kell híres orvosnak, elég csupán középiskolásnak lenni ahhoz, hogy megértsük: abból, hogy a gerincbántalmak mûködési zavarokra utaló jellegûek, semmiképpen sem következik az, hogy ezek visszafordíthatók. Minden éppen ellenkezõleg áll fenn. Ugyanis épp a TMSZ-ben minden mûködési zavar alapját, köztük a gerincmûködés zavarának alapját is az organikus elváltozások képezik. Ugyanis a TMSZ-IR a megváltozott izomtónust gyorsan rögzíti organikus elfajulással, ami miatt a TMSZ összes többi eleme eltolódik, és az üledékes struktúrákban és hiperstruktúrákban disztrófiás elváltozások közé jut. Ismerik ezt gyakorlatuk alapján a baleseti sebészek, a traumatológusok is, akik igyekeznek lehetõleg minél hamarabb elkezdeni a sérülések gyógyítását, emlékezvén arra, hogy a TMSZ visszafordíthatatlan szerves elfajulásai rohamos gyorsaságúak. Ugyanakkor a mozgásszervek gyógyítói, az ortopédus orvosok valamiért nem ismerik mindezt, jóllehet, mindnyájukat a traumatológusokat is és az ortopédus orvosokat is egyformán tanítják. Az ilyen funkcionális zavaroknál alkalmazott bármilyen manuálterápiás ráhatás a gerincstruktúrák durva traumáját jelenti. Mi azonban eltértünk a témától (az orvostudományt a következõ fejezetben fogjuk céltudatosan és szisztémásan kritizálni). Most viszont az a kérdés áll elõttünk, hogy a szisztémás destrukciós folyamatban hogyan lehet csökkenteni a pozitív visszacsatolás (PVCS) mûködését. Valamilyen módszert szerettünk volna találni a normális idegvezetésnek és a vérkeringésnek (az edények átbocsátóképességének) a helyreállítására. Olyanokat, amik nem azonosak a szervezet IR-e által amúgy is nélkülünk foganatosított intézkedéseivel (a jelfölerõsítéssel, az erek tágításával), habár az ezekkel történõ helyreállítást a szervezet (mindig csak korlátozottan rendelkezésre álló) tartalékainak a felhasználásával érheti el. Emlékezzünk arra, hogy a TMSZ elemeihez vezetõ utakon, az

99 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 101 impulzusok mozgáspályáin és az anyagszállítási útvonalakon mechanikai akadályok fekszenek. Ezeket egyrészt eredeti halmazállapotukban és formájukban található üledékek, lerakódások alkotják (ödémafolyadékok, valamint a mikrocirkulációs mederbõl az áramlási utakról el nem távolított, el nem szállított anyagcseretermékek); másrészt üledékes struktúrák és hiperstruktúrák. Az utóbbiak pedig olyan összeragadt masszákat képeznek, amiket az említett üledékek hoztak létre: az egészséges, valamint a részben és az erõsen elfajult izomrétegekbõl; egész izmokból, amiket saját izompólyáik vesznek körül; egész izomcsoportokból és ezek inaiból; valamint a közelükben fekvõ csontos ízületi elemekbõl és szalagokból. Mindezeken az anyagmasszákon át (vékonyka, gyenge áramlással) vér és nyirok folydogál. Ezek az áramlási utak tehát még léteznek, de már nem képesek biztosítani az üledékes struktúrák összepréselt konglomerátumába került összes elem és szövet számára a teljes értékû táplálást és a feldolgozott anyagok maradéktalan elszállítását. Az összes ilyen súlyos zavar a periférián kezdõdik. Kedves olvasóim! Ha van kiskorú gyermekük, akkor figyeljék meg, nem fázik-e állandóan gyermekük lábfeje és kézfeje (sõt, idõsebb gyermekeiknél ezek fájhatnak is)! Ha ilyesmi észlelhetõ, akkor gyermekeiknél az SZD fejlett stádiuma áll már fenn. Mit lehet tenni olyan emberrel, akinek kemény, kõtömör a teste, de ennek belsejében eltolódott helyérõl az összes csont, hátgerincének minden fiziológiás hajlata sérült már és mindössze éves? Általában véve bármilyen életkorról legyen is szó, ha bekövetkezett az SZD általánossá válása, akkor ebben a stádiumban az ember összes lágy szövete monolitkeménnyé válik, csontjai helyükrõl eltolódnak, és gyengévé, disztrófiásan elváltozottá válnak. Az ilyen állapotban lévõ ember testét azzal a vékony fával lehet összehasonlítani, aminek egész koronáját és törzsét az eljegesedett hó vastag, egy tömbbe összeállt rétege fedi, aminek súlya alatt ágai legörbülnek. Az ember csontja ehhez hasonlóan fagy be a megkeményedett, összepréselõdött izomszövetekbõl álló páncélköpenybe. Érthetõ, hogy az ilyen páncélköpenybe zárt csigolyaközti ízületek hogyan érzik magukat, amikor ebben a megkeményedett masszában erõszakos kézmozdulattal megpróbálják forgatni õket. A manuálterapeuták azonban azt állítják, hogy az ilyen manipulációikat kísérõ jellegzetes ropogás mûveleteik sikerét jelenti [9, 10, 14, 28, 95]. Léteznek emellett más csonthelyreigazító emberek is, az úgynevezett csontkovácsok [27]. Õk ököllel ütnek rá a funkcionálisan visszafordítható, leblokkolt helyekre. Vagy ugyancsak az ízületek kiforgatásával valamit visszaigazítanak valahová, a helyére. Ezek orvosi diplomával rendelkezõ emberek, akik azt hiszik magukról, hogy õk a tudományos ismeretek szintézisét valósítják meg, amikor a hátgerinc nyaki szakaszát olyan fogással ragadják meg, ami a dzsúdónál, a szambónál és más típusú birkózásoknál alkalmazott fogásra hasonlít, pontosan úgy, ahogyan két vízcsepp hasonlít egymásra. (Hasonlítsák össze a [10]-es számú forrásmû 48 v számú fényképét a [128]-as számú forrásmû 142. oldalán látható fényképpel). Csontgyógyítók és kiropraktikát (kézrátételes gyógymódot) alkalmazók, csontkovácsok és manuálterapeuták (diplomások és diploma nélküliek) naponta száz és száz, ezer és ezer pácienst nyomorítanak meg az eltolódás megszüntetésével, a csigolyaközti porckorongsérv kisimításával, az izmok görcsös szorításában lévõ porckorongok becsípõdéseinek ledobásával [15]. Õk mindnyájan azt hiszik, hogy a korongokat, a csigolyákat és az ízületeket sok éven át izomgörcs-szorítással leblokkolva lehet tartani, és ez alatt az idõ alatt az izmok egész-

100 102 A gyógyítás tudománya és mûvészete ségesek maradnak, vagy megrövidülnek, vagy csak egyszerûen hajlamosak a rövidülésre [9]. Ropogás felléptéig folytatott, erõszakos lökésekkel végrehajtott manipulációjuk eredményeként íme: a görcs el van távolítva, megszûnt. Könnyû és egyszerû ez az eljárás, és a beteg máris egészséges, miként állítja írásában az orvostudományok doktora, A. B. Szityel [10]. Mi azonban azt állítjuk, hogy ez a fantázia terméke, és az ilyen kezelés után senki sem távozik egészségesként! Az ilyen orvoslás iránt hiszékeny emberek pótlólag szerzett mikrotraumával távoznak. Bizonyos idõ múlva az ily módon gyógyított emberek TMSZ-ében megháromszorozódik az organikus elváltozás, mivel a pótlólag szerzett mikrotraumák SZD-t iniciáló és erõsítõ tényezõk. Három hónap után fájdalmaik újbóli felerõsödése miatt ugyanezek az emberek ismét eljönnek ugyanezen rendelõbe, vagy elutaznak falura ugyanazon csontkovácsokhoz azért, hogy a ciklikusan ismétlõdõ utazgatásaik befejezése után végül megkaphassák kitüntetésüket, a gerincinstabilitást és a rokkantságot. Annyi áldozata van ennek (lehetetlen, hogy a manuálterapeuták ne ismernék ennek statisztikáját)! A manuálterápia virtuózai azonban továbbra sem értik, hogy a TMSZ izmainál, szalagjainál, porckorongjainál, csigolyáinál keletkezett organikus szövetelváltozásokat nem lehet visszafordítani semmilyen huzigálással, mozgósítással, lazítással, manipulációval, ütéssel, tûszúrással vagy izommetszéssel. Ezt nem érteni és izomgörcsökrõl beszélni (*), méghozzá olyan izmokéról, amik régóta elfajultak és üledékes struktúrákká váltak; beszélni a görcsök gyors megszüntetésérõl és a beteg teljes felgyógyulásáról: ez már az inkompetencia (az illetéktelenség / a hozzá nem értés) és a szakmai felelõtlenség csúcsa. Éppen ezért éppen a lényeg nem értése miatt a király mégis csak meztelen marad, jóllehet, minden szónoki emelvényrõl és az összes orvosi könyvbõl állandóan árad a manuálterápiát dicsõítõ himnusz. Eközben azonban a hátat, a nyakat, a derekat és a keresztcsontot gyötrõ fájdalom (a század ezen óriási titka) továbbra is büszkén lépdel a világban. Úgy tûnik, nem akaródzik neki egy helyben ülni a nyugtalan lábak szind- * Orvos urak! Végre értsék meg, hogy a hipertónusos állapotban rögzõdött izom nem lazulhat el, és nem is kell lazának lennie, hiszen a TMSZ-IR megparancsolta neki: legyen feszes, álljon szilárdan és tartsa a TMSZ-t stabil állapotban. Az így rögzõdött izom zavarja önöket abban, hogy az ízület visszafordítható leblokkoltságát megszüntessék. Azonban nem csak ez az egy, hanem még sok más izom található a testben hasonlóan rögzített állapotban. Hiszen az egész szervezet szisztémásan destruált! Az izmok ugyanis szervesen elfajultak a TMSZ önszervezõdési folyamatában azért, hogy ne kelljen fogyasztaniuk a szervezet energiáját az állandó összehúzódásra. Most viszont merevségükkel támaszt biztosítanak az önök ízületének, ami eltolódott anatómiailag szabályos helyérõl; és támaszt jelentenek a csontváz összes csontelemének is, amik szintén eltolódtak a helyükrõl. Uraim! Értsék meg, hogy önök elõtt most nem egy etalon ember áll, hanem egy sérült anatómiai státuszú ember, akinek teste teljesen átrendezõdött és organikusan elváltozott. Önök viszont úgy lépnek fel, mintha csak az önök leblokkolt ízületérõl szólna az egész dolog. Igen, az önök ízületét körülvevõ izmok is fixált állapotban vannak; pont az ilyen hely számára szükséges rögzítettségi állapotban. Érhetõ, hogy önök az ilyen izmokat addig fogják rángatni, addig fogják húzgálni, amíg (mikrotraumák és rándulások, izomhúzódások árán) nem érik el saját célkitûzésüket. Nos, hát csak rajta! Szüntessék csak meg az ízület leblokkoltságát ám ezzel önök megzavarják a TMSZ stabilitását, és az önök által ily módon végrehajtott fékkioldásra a TMSZ azonnal reagálni fog az egész rendszert érintõ adaptációs és önszervezõdési folyamatokkal. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy más helyeken az izmok destrukciói is és az elemek eltolódásai is még erõsebbekké válnak, és feltûnnek majd valahol olyan ízületek is, amik még erõsebben lesznek lefékezve. Jó, ha mindez nem a hátgerincen történik, mert az ilyen fékkioldással még csigolyasérvet is lehet szerezni. Uraim! Az, amit önök a leblokkoltság megszüntetésével próbálnak elérni, más módon érhetõ el: az egész TMSZ lépésenként történõ, az etalon állapot elérését célzó visszatérítésével, a TMSZ valamennyi elemére szisztémásan, egyszerre gyakorolt ráhatással, hiszen a TMSZ pusztulása is ugyanígy történt. Csak fokozatosan, stabilitására ügyelve, az SZRT-fogások segítségével szabad levenni a TMSZ-rõl a nem-anatómiai terheléseket. Elemeinek szerves elváltozásait fokozatosan kell visszafordítani. Összes eleménél helyre kell állítani az anatómiailag szabályos szövetállapotot és szöveti tulajdonságokat, az anatómiailag helyes alakot, és ezeket a térbeli konstrukcióban apránként vissza kell tenni a helyükre. Ez az a módszer, amivel bizonyos idõ alatt viszonylag szabályossá lehet tenni az egész elferdült és elcsavarodott TMSZ-t. Ennek a helyreállító munkának következményeként aztán az önök összes ízületén maguktól kioldódnak a fékek, és fiziológiailag mindez úgy fog lezajlani, hogy önök észre sem fogják venni.

101 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 103 róma miatt [129]. A tudományos ismeretek szintézisének titulált manuális terápia elméleti alapjai azonban továbbra is hiányoznak: nincsenek, nem is voltak és nem is lesznek, mivel semmilyen, az SZD keletkezésére vonatkozó elmélet sem létezhet a TMSZ irányításelméleti és általános rendszerelméleti szempontból történõ vizsgálata nélkül. Elmélet nélkül pedig igazi gyógyítási módszerek sem léteznek, amit minden, csigolya eredetû bántalmakkal kínlódó beteg tud. Ezek a betegek pedig mindnyájan, továbbra is gyógyíthatatlan, krónikus betegségben szenvedõ emberek maradnak, mivel a manuálterapeutánál tett szokásos látogatásuk után TMSZ-ükben a szisztémás destrukció csak tovább fokozódik. Tehát a mai modern orvostudomány TMSZ gyógyítására vonatkozó összes lehetséges fogásának és módszerének a figyelembevétele után megértettük, hogy ez a tudomány nekünk semmit sem tud javasolni, mivel nem csak hogy nem képes gyógyítani, de nem is érti meg, nem is ismeri, mi az, amit gyógyít. Azonban ennél is rosszabb, hogy (az SZD kezdeti szakasza után, amikor még lehet javasolni a betegnek vérkeringést és beidegzést javító, hagyományos, ismert eljárásokat, módszereket, általános egészségjavító intézkedéseket) a destrukció összes többi szakaszában az organikus elváltozások már olyan súlyosak, hogy az ember számára nem marad más cselekvési lehetõség, csak az, hogy várjon a természetes megoldásra: várjon az ettõl az állapottól való megszabadulásra. Ehhez pedig, vagyis állandó fájdalmai valamilyen módon történõ elfojtásához vegye igénybe azt, amit az õt sajnáló, feléje együttérzést tanúsító orvostudomány kínál számára: a fájdalomcsillapító gyógyszerek lépcsõjét (az analgetikumok valamelyik lépcsõfokát) [2]. Az Egészségügyi Világszervezet fájdalomcsillapítókra vonatkozó lépcsõzete: Nem opioid fájdalomcsillapítók + (szükség esetén) kisegítõ terápia. Gyenge opioidokkal való kiegészítés. Szükség esetén erõs opioidok, kiegészítésként a nem opioidokhoz és a kisegítõ terápiához. Van-e még kérdés? Ki kételkedik még abban, hogy a modern orvostudomány a tudományos ismeretek szintézise? Meg kell említenünk, hogy annak a kérdésnek az elemzési folyamatában értettük meg, hogy hibát követünk el, ami arra irányult, miként lehetne segíteni a szervezet IRét abban, hogy keresztülvigye, végrehajtassa (adaptációval, valamint az idegrendszer, a vérkeringési rendszer és a nyirokrendszer önszervezõdésével) a TMSZ önhelyreállítását. Ekkor értettük meg, hogy: nekünk nem szabad kiemelnünk és elkülönítenünk a PVCS következményeit és minden mást kizárva csak a PVCS következményeivel foglalkozni; az ilyen döntés alapelvében is zsákutcába vezetne minket. Hiszen, ha engedtünk volna az ilyen csábításoknak, akkor szinte hivatalos ortopédusokká váltunk volna. Van egy orosz közmondás, ami szerint akivel barátkozol, szokást veszel át attól. Majdhogynem az SZD egy-egy alkotója egyenkénti elemzésének az útján indultunk el, és egy szisztémás probléma alkotórészei mindegyikénél majdhogynem az egy-egy alkotóra vonatkozó különálló megoldásokat kezdtük keresni. Késõbb határozottan tudatosult bennünk, hogy a szisztémás destrukciós folyamat közös eredménye áll elõttünk. És ebben az elõttünk álló kõtömbszerûen kemény, elfajult, összekötözött, megviselt, ám mégis stabilitást, szívósságot tanúsító testben (vázcsontjainak elképzelhetetlen eltolódásai ellenére) nem szabad különválasztani a PVCS nyomán keletkezett szerves elfajulásokat azoktól a szerves elfajulásoktól, amelyek a TMSZ-IR parancsai nyomán valósultak meg.

102 104 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5.3. Adaptív rekonstrukciós terápiás nyomás (ART nyomás) Ekkor világosan megfogalmazódott bennünk, hogy a TMSZ javítására olyan szisztémás átmenetet képezõ folyamatot kell szerveznünk, aminél a súlyosan destruált állapotból a kevésbé súlyos állapotba úgy jut el a TMSZ, hogy közben sikerül megõriznie az egész rendszer stabilitását. Ezt a folyamatot úgy lehet megvalósítani, ha a TMSZ elemeiben keletkezett szerves elváltozásokat visszaforgatjuk és az elemek térbeli elmozdulásait megszüntetjük. Gyakorlati tapasztalatunk azt súgta, hogy a TMSZ szöveteivel való érintkezéshez nincs más eszközünk, csak a kezeink; továbbá, hogy új, nem a maszszázsra épülõ fogásokat kell keresnünk a lágy szövetekkel történõ munkavégzéshez; olyan módszereket, amik a TMSZ eltolódott elemeinek lépésenkénti visszahelyezését szolgálják. Ezeknek az új módszereknek a következõ jellemzõkkel kell rendelkezniük: képesnek kell lenniük arra, hogy a TMSZ szöveteibe mélyen, simán és fájdalom nélkül hatoljunk be és a szöveteknél ne okozzunk traumát; képesnek kell lenniük arra, hogy segítségükkel a lágy szövetekben irányított (vektoriális), különbözõ intenzitású (azaz eltérõ dinamikus hatású) nyomást lehessen létesítenünk, aminek ereje alkalmazkodik (adaptálódik) annak a szövetnek az állapotához, amelyikkel az adott idõpillanatban kezünk éppen kapcsolatba került (együttmûködik); az alkalmazott fogásoknak szövetállapottól függõen szelektíven kell hatniuk. Azaz csakis a destruált szövetszakaszokra szabad hatniuk, az egészséges szakaszokat viszont el kell kerülniük. Gyakorlatunkból megszületett a fent említett követelményeknek megfelelõ gyógyító eljárás, amit adaptív rekonstrukciós terápiás nyomásnak (ART nyomásnak = ART-pressingnek) nevezünk. Íme jellemzõi az ábécé sorrendje szerint: adaptív (alkalmazkodó / illeszkedõ) jellegû; dinamikus; fájdalommentes; mélyre hatoló; simán (folyamatosan) zajló; szelektív, különválasztó; vektoriális jellegû. Az ART nyomás olyan nyomás, ami: a TMSZ szövetében a rehabilitológus a kezével hozza létre; erõsíti a mikrocirkulációt; megszünteti a folyadékpangást; lehetõvé teszi a lerakódások, az üledékek kivonását a szövetbõl; erõsíti az artériás vér áramlását a TMSZ elemeihez; erõsíti a szövetek folyadékelvezetését (a drenálást) a vénás és a nyirokhálózat erein át. Jellemzõi sokféleségének köszönhetõen az ART nyomás lehetõséget kínál arra, hogy a TMSZ szövetein és elemein el lehessen végezni az alábbi, különbözõ típusú diagnosztikai és korrigáló mûveleteket: 1. Diagnosztizálás (pásztázás, sávonként végzett letapogatás scanning és azonosítás identifikálás). Ennek segítségével különböztetjük meg az egyes elemek egészséges szövetét az organikusan elfajult szövettõl és az izmok igazi tónusát az organikusan elfajult izomszövet tónusától. Ennek segítségével állapítjuk meg az izmok tónusos összehúzódásának nagyságát és a lerakódásokból keletkezett üle-

103 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 105 dékes struktúrák és hiperstruktúrák jelenlétét és határait a test térfogatában. Ennek segítségével találjuk meg a TMSZ helyükrõl eltolódott elemeit. 2. Aktivizálás (élénkítés). Erõsíti a vérkeringést és a mikrocirkulációt a TMSZ szöveteiben. 3. Dezintegrálás (szétbontás). Ez a hatás az üledékes hiperstruktúrák likvidálására irányul. Ezen hatásidõ alatt a kéz szétválasztja, azaz kisebb zónákra bontja az üledékes hiperstruktúrákat, és ezt a mûveletet addig folytatja, amíg ezek nincsenek szétválasztva különálló, solitaer üledékes struktúrákká. Ennek során likvidálva van a nemanatómiai kapcsolat (az összeragadás vagy a közös ödéma), tehát az, ami a hiperstruktúrát alkotó üledékes struktúrákat egyben tartotta. 4. Szeparálás (elválasztás). Ezzel a ráhatással történik az üledékes struktúrában lévõ egészséges izomszövet elválasztása az elkorcsosodott szövettõl. 5. Fragmentálás (darabokra törés). Az izom kõtömb keménységû szakaszának feldarabolása normális tömörségû állapotának visszaállításához szükséges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ekkor a szövetet szétszakítjuk. A szövet soha nem sérül meg. Ilyenkor olyan mechanikai hatást alkalmazunk, ami az elfajult izomszakaszból lágyan, fájdalommentesen, erõszak nélkül távolítja el az ödémát (a felgyülemlett szövetvizet) és az összeragasztó anyagot. Ennek hatására egyes izomkötegek és izomrostok önállóak szabadok lesznek, egymástól elválnak és visszatérnek normális anatómiai helyzetükbe 6. Repozicionálás (visszahelyezés / pozíció helyreállítása). Ez a szabályos pozíció helyreállítását jelenti, azaz a szóban forgó elem helyzetének visszaállítását a TMSZ közös térbeli struktúrájában. Egyáltalán nem kell arra gondolni, hogy ezzel a ráhatással mi rögtön feldaraboljuk és alkotórészeire szabdaljuk az embert. Arra sem kell gondolni, hogy minden szövet és az összes elem rögtön anatómiailag szabályossá és egészségessé válik, és ezeket majd alig gyõzzük helyükre tenni a térbeli konstrukcióban. Az itt felsorolt javító ráhatásokkal a TMSZ helyreállításában meglepõ eredményeket lehet elérni, ez azonban nem hirtelen, hanem lassan, fokozatosan következik be, ami hetekig, hónapokig, néha évekig is eltart. Mi nem lépünk fel manuálterapeutaként, aki úgy gondolkozik, hogy a visszafordítható funkcionális leblokkoláson kívül a TMSZ-ben más patológiás rendellenesség nem létezik. A manuálterapeuta, éppen ezen álláspontját követve, igyekszik: rögtön rárontani az egész szervezetet érintõ szisztémás kóros betegség éles megnyilvánulásának a helyeire, és arra törekedni, hogy valamit erõvel repozicionáljon, egyvalamit erõ segítségével tegyen vissza a helyére, anélkül, hogy számításba venné az összes elem és az egész konstrukció közös katasztrofális helyzetét.

104 106 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5.4. Az organikusan destruált TMSZ korrekciójára nem fogadható el gyógyítási eljárásnak a manuálterápia A destruált TMSZ-t egy majdnem összeomlott öreg házhoz lehet hasonlítani, aminél ledõltek a falak, elkorhadtak a szarufák, elgörbültek és keretükbõl kifordultak az ajtók, az ablakok és megvetemedtek a padlódeszkák. A ház gazdája egy tehetetlen öreg csak azokkal a támasztó dúcokkal tudja visszatartani a házat a teljes összedõléstõl, amiket maga helyezett a falak alá. És ekkor arra jár egy nem mindennapi erõvel bíró karakán fickó, aki azt mondja neki: Öregapó! Hoztam neked egy új, vasalással megerõsített ajtót. Gyerünk, hadd tegyem mindjárt a helyére neked! Az elferdült ajtótokba azonban nem lehet egybõl behelyezni az ajtót, ami egyáltalán nem zavarja a mokány legényt. Izmainak ereje lehetõvé teszi, hogy nagy erõfeszítéssel ismét egy síkba állítsa a falat, és utána helyére tegye az ajtót. Az ifjú az ajtó acélkeretét hozzáerõsíti az elgyengült, roskatag fatokhoz, felülteti az ajtót az acélkeretre és elmegy. A beavatkozás után az összes támasztó dúc, amivel alátámasztotta az öreg a házat, elmozdult a helyérõl, és csak az ajtóbeszerelõ specialista azon becsületszavába fogódzkodhattak, amivel elhitette az öreggel, hogy ezek után az öreg jobban fog itt élni. Néhány nap múlva azonban erõs szél támadt, és a ház összedõlt. Érthetõ a hasonlat, vagyis az, hogy mi minek felel meg: a ház: a beteg támasztó-mozgató szervrendszer; a falakat támasztó dúcok: az organikusan elváltozott izmok, amik a TMSZ irányítórendszerének (az öreg gazdának) a parancsára teherviselõ elemekké váltak; a mokány legény: a manuálterapeuta; a ház összedõlése: a funkcionális zavar, vagyis az ajtó ferdeségének kijavítására irányult manuális ráhatások eredménye; az ifjú becsületszava egy ûr, amivel az orvostudomány helyettesíti az elméletet, aminek magyarázatot kellene adnia arra, hogyan gyógyítja az embert a manuális terápia. Mindig emlékezni kell arra, hogy a szisztémás destrukciót éppen azért hívják szisztémásnak, mivel szerves elváltozásokhoz vezet a TMSZ egész konstrukciójában. Amikor a beteg panaszkodik a manuálterapeutának, és azt mondja, hogy annyira fáj a háta, hogy se lehajolni, se kiegyenesedni nem tud, akkor az orvosnak tudnia kell, hogy ennél a betegnél az egész TMSZ szisztémásan sérült, mégpedig organikusan. A manuálterapeuta ilyenkor a csigolyaközti ízületek funkcionális zárlatára vonatkozó saját elmélete szerint áll neki a páciens kezelésének. Végzi a kezelést a hátgerincen (porcropogás mellett vagy anélkül). Ilyenkor a kezelés lehet direkt manipuláció, amikor a nyomás közvetlenül a hátgerincoszlopra irányul, vagy lehet közvetett, amikor a hatást a felsõ vagy az alsó végtagok, a medence, a felkaröv stb. mozgatása eredményezi [14]. Az idézett szövegbõl érthetõ, hogy ez az orvos a TMSZ mindegyik szervét egészségesnek tartja: a csigolyákat, a szalagokat, a csigolyaközti ízületeket (amik a manipulálás céltárgyát jelentik), a csigolyaközti korongokat és az összes izmot, ami a gerincmozgást irányítja. Emellett egészségesnek tartja az összes felsõ és alsó végtagot, a medencét, a felkarövet és a test összes többi izmát is. Szerinte a feladata mindössze annyi, hogy gyakoroljon nyomást ott, ahol kell; forgasson, rántson (ott, ahol kell), és ennek nyomán az ízület leblokkoltsága megszûnik. Így is lép fel a manuálterapeuta, majd a manipulálás elvégzése után felajánlja, hogy a beteg percig maradjon fekve [10]. A proce-

105 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 107 dúrákat rendszerint naponta kell végezni, ha azonban a beteg tûrõképessége rossz, akkor hetente csupán 2 3 alkalommal. Annál a betegnél is naponta kell végezni, akinél éles fájdalomszindróma jelentkezik ideggyök-összenyomódás (-becsípõdés, -kompreszszió) miatt [10]. Milyen ártatlan szavak: rossz tûrõképesség és kész (ezzel minden, a tünet egész háttere, el van intézve). Pedig ez azt jelenti, hogy ilyen tûrõképesség esetén az ember TMSZ-e már teljesen destruált; összes izma már régóta nem izom, hanem depozítumokból álló üledékes hiperstruktúrák része. Ezek az izmok össze vannak ragadva, el vannak nyomva és közös masszává vannak összepréselve. Emiatt a gerincre irányuló erõátadás anatómiai szabályossága megsérült. Lehet, hogy: a rá ható terhelések már túllépik a megengedett mértéket; lehet, hogy máris degeneratív-disztrófiás elváltozások állnak fenn az ízületekben, a szalagokban és a porckorongokban; az is lehet, hogy már osteoporosis (csontritkulás) áll fenn. Amikor aztán az SZD következtében minden annyira megérett már, hogy a csigolyák kezdenek szabadon sétálni és becsípik az ideggyököt, akkor meg is jelenik az éles fájdalom szindróma. Úgy látszik, hogy ez indikátor szerepet tölt be; azaz olyan vallomásnak tûnik, ami tanúsítja, szinte sugallja, hogy a meggyöngült csigolyákat a kezelés kiegészítéseként még naponta meg kell forgatni az üledékes hiperstruktúra anyagában, azaz abban a masszában, amivé változott az összes gerinc körüli szövet. Íme, így néz ki az a gyógyítás, ami után fél órát feküdni kell, hiszen ez egy közvetlen trauma, aminek szörnyû következményei vannak. Bizonyos idõ után gerincsérv fog jelentkezni és minden valószínûség szerint nem is egy helyen. Lapozzák át bármelyik manuális terápiával foglalkozó atlaszt, vagy a [9, 10, 14, 28] sorszámú forrásmûvek közül bármelyik könyvet. Igaz, hogy lenyûgözõ a látvány? Nem emlékezteti-e önöket ez a látvány azokra a harci mûvészetekrõl szóló mozifilmbeli jelenetekre, amikben törik az ízületeket? Most tegyék hozzá mindehhez azt, hogy az orvosok nem tudják, hogy ezek a fogások (az ilyen kezelésmódok) a TMSZ szervesen elváltozott elemeinél vannak alkalmazva. Azért nem tudják, mert nem gondolják, mert nem gondolkoznak. Ha viszont megtudják, akkor csak legyintenek. Hiszen ki értene egyet azzal, hogy az orvostudomány egyik irányzatát, egy teljes tudományágat bezárjanak? Kikért? Az ilyen betegekért? Nem érdekes (ez semmiség); eltûrik majd ezt a kezelésmódot, hiszen rögtön segít. Lefekszenek majd percre, és utána egészségesként távoznak. Valójában azonban ez nem így van. Mert akármilyen merevség (rigiditás) keletkezett is a gerinc ízületeiben vagy más ízületekben, akármilyen gyökök csípõdtek is be, vagy egyszerûen elkezdett szúrni a hát vagy meghúzódott a lapocka, mindezeknek egy a forrása: a TMSZ szisztémás destrukciója, ami elkezdõdött már a gyermekkorban. Éppen ez ellen irányul a TMSZ korrekcióját szolgáló technológiánk, a szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT), ami arra az alapelvre épül, hogy az organikus elváltozásokat fokozatosan, lépésenként kell visszafordítani a TMSZ összes elemében. Az elemek lassú (kezelésrõl kezelésre egyre nagyobb sebességgel megvalósuló) visszahelyezõdése anatómiailag szabályos helyükre a csontizmok konstrukcióján belül olyan ütemben zajlik, amilyen ütemben és mértékben bekövetkezik szöveteik szabályos összetételének és szabályos tulajdonságainak, valamint szabályos alakjának a helyreállítása. Az SZRT-elméletnek is megvan a saját lépcsõje, vagyis az átmeneteknek az a lépcsõzete, amin át a TMSZ je-

106 108 A gyógyítás tudománya és mûvészete lenlegi állapotától (ezen terápiás kezelések kezdõ pillanatától) vissza lehet jutni a TMSZ etalon közeli anatómiai státuszához. Nem is szabad, nem is lehet csak úgy egyszerûen valamit megragadni és hirtelen felszabadítani a leblokkolt állapotból, vagy hirtelen kiszabadítani például a becsípõdött ideggyököt anélkül, hogy eközben durván meg ne sértenénk a TMSZ egész destruált konstrukcióját. Helyesebben mondva: lehet vágni is, és lehet operálni is; lehet a beteget a másik oldalra fordítani az alsó és felsõ végtagokból kialakított emelõkarokkal; lehet újból az elõzõ oldalára fordítani a pácienst akkor, amikor ismét eljön azért, mert egy újabb ideggyök-kompresszió történt nála. Mindez lehetséges, mindezt meg lehet tenni, és így is cselekszenek. Az ilyen mûveletek után azonban az ember nem egészségesként távozik, hanem betegebb állapotban, mint a kezelés elõtt, mivel az SZD-folyamat iniciáló és erõsítõ tényezõi új lökést kaptak. Hiszen mindez a TMSZ itt említett elemének és a többi elemének sérülése és mikrosérülései árán történik. Ha azonban az említettek mellett még az elemekben keletkezett degeneratív-disztrófiás elváltozásokat is figyelembe vesszük, akkor el lehet mondani, hogy az ilyen kezelés sürgõs operációhoz vagy inzultus bekövetkezéséhez vezethet. Sõt, az is lehet, hogy halálesethez; fõleg akkor, ha a nyakcsigolyánál alkalmazzák az ilyen manipulációkat. Ilyen példát említ interjújában maga A. B. Szityel az orvostudományok doktora, amikor a szovjet számítástechnika szülõatyjának, V. M. Gluskov akadémikusnak a haláláról beszél. Ez egy manuálterápiás kezelés alatt következett be, közvetlenül a manipulációs kezelés közben: a terapeuta szerencsétlenül fordította el Gluskov fejét [131]. Az érintett orvos nevét természetesen nem említi, de nyilvánvaló, hogy az akadémikust nem egy egyszerû praktizáns gyógykezelte. Mi, ennek a könyvnek a szerzõi, valamint a többi kollégánk is, jól emlékszünk arra, milyen kiváló tudós és nagyszerû ember volt Viktor Mihájlovics Gluskov, aki egyetemünk gyakori vendége volt. Élete váratlanul szakadt meg. Most azonban megtudtuk, mi volt ennek az oka. Ami a különféle károsodásokat és bántalmakat (inzultusokat) illeti: sok ilyen esetet ismerünk, ami azt jelenti, hogy már nem esetekrõl, hanem törvényszerûségrõl van szó. Csak nincs olyan személy, aki ezt állandóan figyelné, nyomon követné, majd pedig intézkedne. Lássuk azonban még a gyógyítás mintapéldáját. Az alábbiakban idézett szerzõ a kedvelt eltolódások megszüntetõje, aki az eltolódásokat tartja az összes gerincbántalom elsõdleges okozójának. Odavezettem az ablakhoz és arra kértem, hogy olvassa el a szomszéd ház felsõ részén lévõ reklámot. Csak a nagy betûs szöveget tudta nagy nehezen felismerni. Elõzetesen jelezvén, hogy jelentéktelen fájdalmat fog majd érezni, lapát alakra formált tenyeremmel teljes lendülettel rácsaptam az utolsó nyakcsigolyák és az elsõ hátcsigolyák környékére; az ütés után valami tagolatlan, mellkasból feltörõ, érthetetlen hangot hallottam. Ezután hirtelen térdre esett, és, bizonyos idõ eltelte után, amikor már elmúlt sokkos állapota, halk hangon kezdte mondani: «A cégünk által készített szögecselés» és mondta tovább a felírt reklámszöveget, olvasva annak legkisebb betûkkel írt részét is. Majd térdelésébõl felállva felém fordult és nem titkolt csodálkozással mondta: «Látok!» [130]. Ilyen ütés után a páciens rendszerint olyasmit érez, ami a villamos áram hatásához hasonlít. Az érzés függ az ütés erejétõl, de némelyik páciens nem érez sajátos különb-

107 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 109 séget. A «villamos áram» néha csak a derék környékéig jut el, néha csak a kezeken fut végig. Megfigyeléseim szerint mindez a gerinc állapotától függ, és minél több problémája van a páciensnek, annál nehezebb elõidézni ilyen érzéseket. A manuálterápiás kezeléseket követõ gerincállapot-javuláskor az impulzusok áramlása / a villamos vezetés javul az ütés után, fõként a deréktáji szakaszon. [130]. A diplomás orvosok védelme érdekében megemlítjük, hogy hasonló dolgot könyveikben nem találni (a [130]-as számú forrásmû szerzõje nem diplomás orvos, hanem tapasztalt manuálterapeuta praktizáns ). Vannak azonban más gyakorlók ( praktizánsok ) is, akik ugyanilyen dolgokat mûvelnek. Egyik páciensnõnk hátgerincének mellkasi szakaszán már 15 éve egy mély horpadás található, ami egy ismert népgyógyító csontkovács öklének alakját ismétli (lenyomatát formázza). Minden ily módon praktizáló amatõr gyógyásznak illik emlékeznie arra, hogy az üledékekbõl álló hiperstruktúrák destruált elemeinek a szövetszilárdsága hasonlít az ugyanilyen elemekbõl álló, patológiásan, kórosan beteg egyesüléseknek a szövetszilárdságához. Ez a figyelmeztetésünk minden amatõr gyógyásznak szól: azoknak is, akik a hátgerincre mért ökölcsapással igazítják helyre a gerincsérveket, és hasonló módon igazítják helyre a gyermekek scoliosisát; vagy akkorát ütnek a gyerekek gerincére, hogy az ütéskor keletkezõ csattanás hangját még a falak mögött tartózkodó szülõk is hallják; azoknak a kézzel gyógyító amatõröknek is, akik a felsõ és az alsó végtagokkal manipulálnak; és mindazon természet-tesztelõknek, akik a lapát alakra görbített tenyerükkel végzett ütés következményét, a gerincvelõ reakcióját kívánják tanulmányozni. A szisztémás destrukció ezen stádiumában folytatott olyan kísérlet, ami arra irányul, hogy a TMSZ egyes elemeit szétválasszuk egymástól és elkülönítsük a többitõl, vagy arra, hogy egyes elemeit más elemeihez képest áthelyezzük erõfeszítés alkalmazása mellett: javíthatatlan következményekkel járhat, mivel a szétválás bekövetkezhet nem a kezelésbe vett elemek határán, hanem magukban az elemekben. A szemléletesség kedvéért a TMSZ destrukcióját összehasonlítjuk az óra szerkezetének eltörésével. Ha megszüntetjük az óra szerkezetének kenését, akkor egyes elemei között nõni fog a súrlódás. Ha nedvesség található benne, akkor a fém alkatrészeken rozsda jelenik meg. A rozsda elõször a felületi réteget kezdi pusztítani; a meglazult vagy elernyedt felületi részecskék leesnek, összeragadnak és összekapcsolnak egymással különféle fogaskerekecskéket. Mindez fékezi mozgásukat, káoszt és összehangolatlanságot okoz, és pontatlanná teszi az óra mûködését. Ha a rozsda még nem hatolt mélyre, akkor eltávolítható, meg lehet szakítani az elemek közt létrejött szabálytalan kapcsolatokat, és helyreállítható a szabályos mûködés. Ha viszont az óra alkatrészei annyira elrozsdásodtak, hogy a bomlási folyamat megsértette belsõ struktúrájukat, akkor elvész a fém alkatrészek szilárdsága és épsége. Ezek szilárdsága a közöttük található kapcsolat, a kötõréteg szilárdságával mérhetõ össze (vagyis az összeragadt rozsdaüledék szilárdságával). Ha most a szerkezet alkotórészeit megpróbáljuk egymástól elválasztani és mozgásképes állapotba hozni, akkor elõfordulhat, hogy a szétválás nem az alkatrészek határvonala mentén következik be, hanem az alkatrészekben. Ha például megpróbáljuk egy rozsdás óra mutatóját elmozdítani, akkor az rendszerint eltörik. Az ilyen mechanikai rendszer már nem kerül javításba, és hulladék anyagként van hasznosítva. Ezzel szemben a TMSZ élõ mechanikai rendszerét teljesen helyre lehet állítani (az óra fent leírt állapotához feltételesen hasonló helyzetébõl) a szisztémás rekonstrukciós terápia fönt felsorolt hat javító ráhatásának segítségével.

108 110 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5.5. A rehabilitológus a destruált TMSZ külsõ magasabb szintû irányító köre Sokéves gyakorlati tapasztalatunk során sikerült felfedeznünk a TMSZ organikus elváltozásainak visszafordíthatóságát, ami azonban csak kívülrõl indítható el. Nem vagyunk képesek arra, hogy az ember életébõl kizárjuk a destrukciót iniciáló és erõsítõ tényezõket, és nem tudjuk kikapcsolni a TMSZ ön-helyreállítási funkcióját (az adaptációt és önszervezõdési képességét); a pozitív visszacsatolást sem tudjuk megszakítani. Viszont képesek vagyunk közvetlen ráhatást, közvetlen befolyást gyakorolni a TMSZ-IR és a szervezet IR-e által irányított tárgyra: a csont-izom rendszerre. Képesek vagyunk arra kényszeríteni a TMSZ-IR-t és a szervezeti IR-t, hogy dolgozza át, alakítsa át munkáját. Ehhez azonban meg kell teremtenünk ezen irányítórendszerek számára a megfelelõ feltételeket külsõ javító ráhatások segítsége mellett. A szervezet csak önmaga, egyedül képes arra, hogy reagáljon a külsõ hatásokra és alkalmazkodjon ezekhez. A szervezet és a TMSZ nem tesz különbséget a behatások között olyan értelemben, hogy azok rosszak vagy jók, azaz patológiásak (kóros megbetegedésbõl eredõek) vagy helyreállító jellegûek. Reakciójuk mindig egy és ugyanaz: ha elváltozások történtek a szervezetben, akkor bekapcsolódik az adaptáció és az önszervezõdés. Ha a ráhatás patológiás jellegû, akkor a TMSZ anatómiai státusza romlik. Ha a behatás javító-korrigáló jellegû, akkor státusza javul. Ugyanakkor a szervezet egyedül, önmaga nem képes javító ráhatást létrehozni, mivel nincsenek ilyen hatás létesítésére szolgáló mechanizmusai. Például: az izmok csak húzó erõt tudnak létrehozni, és nem tudnak toló erõt létesíteni; márpedig éppen toló erõ szükséges a TMSZ eltolódott elemeinek a visszahelyezéséhez. a szervezet nem rendelkezik olyan mechanizmusokkal, amik képesek eltávolítani az idegpályákon és a véredényekben felgyûlt akadályokat. Ezért csak azzal próbálkozhat, hogy ezeket megkerülje. Egy külsõ rendszer azonban (vagyis egy rehabilitológus, aki egy magasabb szintû irányítási rendszer funkcióit teljesíti), miután tanulmányozta már a szisztémás destrukció elméletét, képes tüzetesen megvizsgálni és diagnosztizálás alá venni a TMSZ-t; és rendelkezik olyan lehetõséggel, hogy erre kívülrõl jövõ, javító ráhatásokat fejtsen ki; képes megteremteni a negatív visszacsatolás irányítási kontúrját és képes helyreállítani az ember TMSZ-ét. A gyakorlati tapasztalat arra a következtetésre juttatott minket, hogy az emberi testet, ami gyurmából való szoborhoz hasonló, át lehet formázni. A szobrász ehhez öszszegyúrja az anyagát, és a szobrot újból megalkotja. Az élõ rendszerben ezt alkalmazni nem lehet, viszont van egy hatalmas elõnye: az, hogy élõ, ami annyit jelent, hogy képes megújulni. Közismert, hogy az öreg sejtek elhalnak, a helyüket azonban új, fiatal sejtek foglalják el, s ez vonatkozik a TMSZ elemeinek szöveteire is. Ebbõl következik, hogy a TMSZ-IR és a szervezet irányítórendszere az összes hozzájuk tartozó rendszer rajzait õrzi, és mindkettõ állandóan törekszik azok újjáépítésére, felújítására. Azonban a rajz szerinti, ideális szervezet létrehozatalához ideális körülményekre lenne szükség, ami valós világunkban lehetetlenség. Emiatt mondjuk azt, hogy a TMSZ szabályos anatómiai státusza (az etalon) csupán absztrakt fogalom (csupán egy kiindulási pont), és a gyakorlatban elérhetetlen. Ugyanakkor a tõle való eltérések valós deviációk, amiket az irá-

109 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 111 nyítórendszer (a TMSZ-IR) törekszik minél kisebbre csökkenteni. A szisztémás destrukciót elindító és erõsítõ tényezõk (az IET) (és maga az SZD-folyamat, amit átölel / behálóz a pozitív visszacsatolás) megnehezítik ezt a feladatot a TMSZ-IR számára is és a szervezeti IR számára is. Emlékeztetünk arra, hogy a TMSZ-elemek etalontól való eltéréseinek 3 különbözõ típusa van: a szöveteik összetételénél és tulajdonságainál jelentkezõ eltérések, az alakjukat érintõ eltérések, a térbeli helyzetüknél fellépõ eltérések. A két elsõ eltérést képes kijavítani a szervezet TMSZ-e ön-helyreállítási mechanizmusa segítségével, ha az ehhez szükséges feltételek megvannak. Ezek létrehozásához a szervezet különbözõ alrendszereinek (idegi, vérkeringési, nyiroki stb. rendszereinek) szállítási útvonalain lévõ akadályokat el kell távolítani, ami külsõ, mechanikai javító ráhatásokkal érhetõ el. Az eltérések harmadik típusa lényegében véve szintén feltétlenül igényel külsõ mechanikai, korrigáló behatásokat, amiket a szervezet saját maga nem képes létrehozni. A rehabilitológus az elõbbi és az utóbbi mechanikai javító ráhatásokat is képes megteremteni, mivel kezei képesek mechanikai munkát végezni. Tekintsük át ismét a 4-es számú ábrát. Ha a csont-izom rendszert az irányítás tárgyának tekintjük, és ilyen minõségben vizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy ezt a rendszert a szervezeten belül két különbözõ szintû IR irányítja: a TMSZ irányítórendszere (a TMSZ- IR) és az egész szervezet irányítórendszere (a szervezeti IR). Mindkét irányítórendszer a negatív visszacsatolás (NVCS) alapelve szerint mûködik. Mindkettõ felelõs a TMSZ specifikus alrendszeri funkcióiért (a támasztásért és a mozgatásért), valamint az egész szervezet és a TMSZ közös funkcióiért (a táplálásért, a vérkeringésért stb.). Ezeknek az irányítási szinteknek (kontúroknak = vezérlõköröknek / szabályozóköröknek) a mûködési mechanizmusait és mûködési alapelveit korábban már ismertettük. Akkor jeleztük, hogy ezek nem képesek kijavítani azokat az elváltozásokat, amik a TMSZ szisztémás destrukciós folyamatának elõrehaladása alatt keletkeznek. Sõt, mi több, a szervezet különféle (ellentétes kritériumok szerint irányítandó) alrendszereinek kölcsönhatása következtében az SZD-folyamatot pozitív visszacsatolás veszi körül, ragadja magával. A PVCS elnyomásához és a keletkezett eltérések kijavításához magasabb irányítási szintû (negatív visszacsatolással NVCS-vel rendelkezõ) kontúr szükséges (ami a páciens szervezetéhez képest külsõ irányítási kontúrnak minõsül). Éppen ilyen magasabb szintû külsõ kontúrrá válik (ilyen szerepkört tölt be) az a rehabilitológus, aki a szisztémás rekonstrukciós terápiát alkalmazza. Az SZD-folyamat megszakítás nélkül és állandóan zajlik. A rehabilitológus a TMSZ helyreállítási folyamatában rendszeresen ismétlõdõ idõszakonként (periodikusan) együttmûködik a pácienssel. SZRT-kezelésnek (SZRT-összejövetelnek) hívják ezt az együttmûködési alkalmat. Tapintásos és szemrevételezéses érzékelés segítségével szerez információt a rehabilitológus a TMSZ és az egész szervezet állapotáról. Ezen, valamint az elõzõ állapotokra vonatkozó információk birtokában (amiket a korábbi kezelések alatt és a folyamatban lévõ kezelés alatt ennek elején szerzett) a rehabilitológus: kidolgozza a javításra irányuló ráhatások programját saját irányítási kritériumai (az SZD-elmélet) és saját célkitûzései (a szabályos anatómiai státuszra vonatkozó ismeretei) által vezérelve; és alkalmazza ezt a programot a csont-izom rendszernél; ez pedig a páciens szervezetének más alrendszereire is befolyást gyakorol.

110 112 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5.6. Az SZRT alkalmazásának megszervezése A TMSZ rehabilitációja bonyolult, sok szakaszból álló folyamat, ami gondos tervezést és szervezést követel (lásd az 5-ös számú ábrát). Az SZRT alkalmazásakor minden kezelés a páciens TMSZ-ének általános szisztémás vizsgálatával és betegségeinek diagnosztizálásával kezdõdik (lásd a 2-es számú tömböt). Ennek eredményeként a rehabilitológus beszerez minden információt, ami a kezelés koncepciójának kialakításához szükséges (lásd a 3-as számú tömböt): azaz, ami a találkozás céljának, a szükséges ráhatás dózisának, a kezelés idõtartamának stb. meghatározásához kell. A továbbiakban aztán összeállításra kerül a kezelés elõzetes terve (4. tömb), azaz meghatározásra kerül: az összes olyan zóna, amelyben majd végrehajtják a korrekciót és a zónákban kifejtendõ hatások sorrendje. Mindezt el kell végezni az adaptív rekonstrukciós terápia (az ART) minden egyes különálló mûveletére. Fontos megérteni, hogy a TMSZ olyan dinamikai rendszer, aminek állapota idõben és az ART mindegyik korrekciós mûvelete után változik (az adaptáció következtében). Ezért az elõzetesen összeállított terv az SZRT-kezelés végrehajtása közben is változhat mindegyik javító ráhatás eredményének a függvényében. Amikor a terv elkészült, akkor elkezdõdik a kezelés aktív fázisa. Ez az ART nyomás (az ART-pressing) sokszori, iterációs (egymás után ismétlõdõ) alkalmazásából áll, ami az elõirányozott terv teljesítésére irányul és a szisztémás rekonstrukciós terápiás kezelés céljának elérését szolgálja. Elõször is kiválasztják a TMSZ korrekció alá kerülõ zónáját (5. tömb). Ezek után megállapítják, hogy ezen belül hol lesz az ART mûvelet kezdési helye (6. tömb). Mindegyik adaptív rekonstrukciós terápiás mûvelet egy aktus, ami a TMSZ korrekcióját szolgálja, ami az ART nyomás segítségével valósul meg, és a kézzel történõ érintés a kézrátétel pillanatával kezdõdik és a kéz elvételének a pillanatáig tart. Az ART mûvelet bonyolult, adaptív jellegû folyamat, ami magában foglalja: a TMSZ szöveteinek diagnosztizálását az ART mûvelet alkalmazásának helyén; a döntéshozatalt, vagyis annak meghatározását, hogy mik legyenek a folyamatban lévõ ART mûvelet céljai és milyen típusúak legyenek az alkalmazandó korrekciós ráhatások; a kiválasztott ráhatások végrehajtását az ART nyomás segítségével (7. tömb). Az ART nyomás hatására adott válaszként azonnal bekövetkezik a TMSZ adaptációja (lásd a 8. tömböt). Az egész ART mûvelet átlagosan 3 5 másodpercig tart; maximum másodpercig, nagyon bonyolult ART mûveletek esetén, amik a TMSZ nagy szakaszaira terjednek ki, például az egész törzsre. Az ART mûvelet befejezésekor sor kerül eredményeinek kiértékelésére: a mûvelet céljainak és a TMSZ által az új állapotban, vagyis az alkalmazkodása után tanúsított stabilitásának a figyelembevételével. Ha az eredmény nem kielégítõ, akkor bezárul a negatív visszacsatolási kontúr, és egy új ART mûvelet tervezésére és kivitelezésére kerül sor. Ez addig folytatódik, amíg a kívánt eredményt nem éri el a rehabilitológus. Ilyen módon egymás utáni sorrendben zajlik az összes tervbe vett zóna korrekciója addig, amíg az egész TMSZ-re vonatkozó korrekciós tervet a rehabilitológus végre nem hajtja (lásd a 10. tömböt). A SZRT-kezelés befejezésekor a rehabilitológus értékeli:

111 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 113 az elért eredményeket; azt, hogy milyen mértékben sikerült teljesíteni a kezelés célját; a TMSZ szöveteinek állapotát és a TMSZ korrekció utáni stabilitását (lásd a 9. tömböt). Ha az derül ki, hogy az addig gyakorolt ráhatás nem elegendõ, akkor a negatív visszacsatolási lánc szerint visszatérnek a 2-es számú tömbhöz, és a kezelés folytatódik tovább. Egy SZRT-kezelés átlagosan percig tart. Ez alatt az idõ alatt körülbelül ART mûveletet hajt végre a rehabilitológus, vagyis ez egy bonyolult, munkaigényes folyamat. A kezelés egész ideje alatt a rehabilitációt végzõ személy: fejben követi, figyeli és kijavítja a kezelésre vonatkozó munkatervét, sokszor végzi el a TMSZ vizsgálatát és kidolgozza a javító célú korrekciós ráhatásokat. A rehabilitológus agya mindezt megállás nélkül, folyamatosan végzi reális idõléptékben a TMSZ állandóan változó állapotának figyelembevételével. Ilyen munkák elvégzéséhez szükséges képesség több évtizedes gyakorlat alapján fejlõdött ki nálunk. Csupán könyvek olvasásával ez nem érhetõ el akkor sem, ha valakinek a keze veleszületett, fokozott tapintási érzékenységgel bír. Ezért mi óva intjük az olvasókat köztük az orvosokat is attól, hogy önállóan alkalmazzák az ebbõl a könyvbõl szerzett ismereteiket, mivel hozzá nem értéssel történõ használatuk rendkívül negatív következményeket vonhat maga után.

112 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5. ábra (1. rész): SZRT-terápia alkalmazásával történõ TMSZ-rehabilitáció általános vázlata SZRTkezelés kezdete A TMSZ (támasztó-mozgató szervrendszer) diagnosztizálása ART nyomás alkalmazásával Az SZRT-kezelés koncepciójának kialakítása Elõzetes terv készítése a folyamatban lévõ kezelés céljainak a figyelembevételével a TMSZ jelenlegi állapota és az összes elõzõ kezelés alapján A javítás (a korrekció) alá veendõ TMSZ-zóna kiválasztása Az ART mûvelet kezdési helyének kiválasztása Van alapja a kezelés folytatásának! ART mûvelet kezek rátétele A TMSZ-szövetek diagnosztizálása. Döntéshozatal az ART mûvelet céljáról és a korrigáló ráhatások típusáról. A választott befolyásolások / ráhatások végrehajtása aktivizálás szeparálás elküölönítés Az ART mûvelet eredményeinek értékelése. (A mûvelet céljának és a TMSZ stabilitásának a figyelembevételével) dezintegrálás= szétválasztás fragmentálás= feldarabolás repozicionálás= visszahelyezés NVCS Negatív visszacsatolás NVCS NVCS A TMSZ adaptációja (alkalmazkodása) Nem kezek elvétele Az SZRT-kezelés kiértékelése céljainak (a TMSZ szövetállapotának és stabilitásának a) figyelembevételével Igen Megvalósult-e az egész TMSZ korrekciója? 10 Kielégítõ eredmény 11 NVCS Nem kielégítõ eredmény SZRT-kezelés vége

113 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 115 SZRT-kezelés rendeltetése / célja SZRT-kezelés vége Szervezeti IR A TMSZ (támasztó-mozgató szervrendszer) szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak helyreállítása. Az elemek alakjának helyreállítása SZRT TMSZ-IR 15 Szakadatlan állandó adaptáció A TMSZ anatómiai státusza közel van az etalonhoz? TMSZ-IR 16 Szakadatlan állandó önszervezõdés TMSZ jelenlegi anatómiai státusza Áttérés a megelõzésre irányuló mûködési módra 5. ábra (2. rész): A támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) alkalmazásával történõ rehabilitációjának általános vázlata Szisztémás destrukció (SZD) Iniciáló és erõsítõ tényezõk (IET)

114 116 A gyógyítás tudománya és mûvészete 5.7. Az SZRT elõnyei és lehetõségei A rehabilitációt végzõ orvos összes korrekciós ráhatása összefonódik egymással és kölcsönös befolyást gyakorol egymásra. Az SZRT egész folyamatát úgy kell tervezni, hogy a lépésenkénti javuláshoz nagyon körültekintõen jussunk el: megfontoltan, mindent mérlegelve közelítsünk az SZRT mindegyik kezelésének és mindegyik ART mûveletnek a feladataihoz, így a ráhatás, a befolyásolás minden egyes legkisebb pillanatához is. Hiszen destruált szervezettel van dolgunk, aminél egy önmagában jó cselekedet egy különálló elem állapotát javítja, és eközben lehet, hogy a szervezetre egészében véve kedvezõtlen hatást gyakorol. Például az üledékes hiperstruktúra dezintegrálását (alkotó összetevõire üledékes struktúrákra való szétbontását) nem szabad idõ elõtt az egész TMSZ viselkedésének figyelembevétele nélkül végrehajtani. Ez ugyanis a belsõ terhelõ erõk egyensúlyát hirtelen felboríthatja, ami elõidézheti a TMSZ általános destabilizációját. A szisztémás destrukció olyan megszakítás nélkül zajló folyamat, amit a TMSZ-IR állandóan ellenõriz, és a TMSZ-ben fellépõ legkisebb elváltozásra is azonnal reagál úgy, hogy a keletkezõ tartós nem-anatómiai terheléseket egyensúlyba hozza az adaptációs és az önszervezõdési mechanizmusok mûködésbe hozatalával. Amikor nekiállunk a TMSZ javításának, akkor emlékeznünk kell arra, hogy egy rossz, beteg, de egyensúlyban lévõ konstrukcióval van dolgunk, és a feladatunk az, hogy az egyensúlyi állapot megsértése nélkül javítsuk a részek állapotát, és eközben ne rontsuk az egésznek az állapotát. Hiszen a TMSZ szisztémás célja a test egyensúlyban tartása, térbeli stabil állapotának a megõrzése. Ez az, ami biztosítja az ember élettevékenységét, ezért elsõsorban ezt kell teljesítenie, és ez mindig fontosabb bármilyen lokális célnál, a TMSZ egyes elemeinek egészségénél is. Példaként említhetõ egy hiperstruktúra gyors dezintegrálása: egyedi, különálló stuktúrákra való szétbontása, ami traumához vezethet, ha a benne lévõ elemek nem készek a szétválasztásra. Megtörténhet az is, hogy ezek az elemek szétszakadnak, de az is, hogy leépítésük pótlólagos patológiás eltolódáshoz vezet. Hasonló dolgok elkerülése végett a rehabilitációt végzõ személy kezei mozgatását (minden egyes mozdulatát) könnyen, fájdalomkeltés nélkül kell hogy végezze, reagálva a páciensnél jelentkezõ legkisebb tapintással kiváltott érzésekre is és a közérzetére is. Ilyenkor a fájdalom a (természet által számára elõírt) pozitív szerepet játssza. A fájdalom ugyanis jelzi, ha nem helyesen cselekszünk. Pácienseink szeretik az SZRT-kezeléseket, és úgy jönnek hozzánk, mint egy ünnepre. A következõkkel jellemzik érzéseiket: Szeretném, ha az ön kezei örökké a testemen maradnának, ha soha el nem venné õket. Miért van ez így? Azért, mert az SZRT-kezelés alatt a TMSZ szövetei és elemei megszabadulnak a feszültségtõl, felélednek és kezdenek lélegezni, az idegvégzõdések kiszabadulnak az összeszorítottságból és az összepréseltségbõl. Miként már említettük, a destruált TMSZ-ben fáj minden, és ha hozzá is szokott az ember ahhoz, hogy ne vegye észre a nem nagy, tompa fájdalmakat, az agya mindent érzékel, és idegrendszere kimerül. Az ilyen páciens mindig ingerült, és nem világos, hogy milyen ok miatt. És íme, itt van a régóta várt SZRT-kezelés, ami alatt hirtelen feltámad benne egy szokatlan érzés: a könnyedség, a repülés érzése. Van, amikor elég egy érintés, aminek nyomán fellép a felszabadultság érzése a páciensnél, aki ezek után kitartóan kéri, hogy a kezelés legyen meghosszabbítva. Azonban ellenõrzés nélkül nem szabad így eljárni.

115 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 117 A szisztémás rekonstrukciós terápia és az adaptív rekonstrukciós terápiás mûvelet is programba foglalt, elõzõleg felmért intézkedés. A rehabilitológusnak mindig pontosan kell tudnia és éreznie, hogy hány másodpercig szabad tartania minden egyes korrigáló ráhatásnak, amit az élõ szöveten alkalmaz. Létezik nálunk egy olyan fogalom, mint a szövetgyúrás. Ez nem azt jelenti, hogy összepréseljük a szövetet és traumát okozunk benne. Az élõ szervezet egyáltalán nem közömbös az ismételt hozzáéréssel szemben még a gyenge hozzáérés iránt se, ez ugyanis egy beavatkozás. A rehabilitológusnak az a feladata, hogy a kezelés folyamata alatt optimálisan adagolja a TMSZ-re a ráhatásokat. Fájdalommentesen, szigorúan korlátozott (nem nagyobb és nem is kisebb) terjedelemben történik az összes ART mûvelet végrehajtása. Még egyszer szeretnénk aláhúzni, hogy a szisztémás rekonstrukciós terápia nem egy absztrakt (valóságtól elvont) elmélet, és nem egyszerûen egy csábító álomkép. Ez a terápia azt jelenti, hogy kézzel gyógyítjuk az embert és ennek során (mondhatni, gyökeréig) kijavítjuk a TMSZ összes hibáját (hiányosságát), megelõzzük és eltávolítjuk a jövõbeli súlyos destrukciók okát és ezzel a szervezet rendszereiben található összes betegség csíráit is. Az SZRT 30 évnyi kutatásaink nagyszerû gyakorlati eredményeinek kiértékelt összefoglalása. Megtestesítése azoknak az elképzeléseknek, leírása azoknak a tetteknek és gondolati következtetéseknek, amik már megtörténtek élõ embereken, a pácienseinknél és az õ sorsukban. Ezért a 4. és az 5. ábrán bemutatott vázlatok nem egyszerûen valamiféle kitalált, bonyolult feltételezésekre épített tervek grafikus ábrázolása. Ezek a vázlatok kísérletet jelentenek; arra irányulnak, hogy kifejezzék és megmagyarázzák: a TMSZ élõ, biomechanikai önszabályozó rendszerének rendkívül bonyolult, adaptív és önszervezõdési mechanizmusait, valamint azt, hogy mindezek kitanulmányozása után hogyan létesítünk külsõ, javító ráhatásokat a TMSZ szabályos anatómiai státuszának helyreállítása közben. Hangsúlyozzuk, hogy a destrukciós folyamat egy dinamikus folyamat, mint minden, ami az élõ természetben zajlik. Ezért értelmetlen dolog szokványos (standard) fogásokat alkalmazni a TMSZ-en, hiszen ez egy mozgásban lévõ (dinamikus) rendszernek a mozgás nélküli (statikus) irányítását jelentené: vagyis egy idõben változó rendszer egyszer és mindenkorra elõírt változatlan módon való irányítását, ami értelmetlen dolog. Az ortopédia emblémája is ilyen értelmetlenség: kijavítani a növekedésben lévõ, meggörbült fiatal fát úgy, hogy egyszer s mindenkorra odakötözik egy egyenes karóhoz [1]. Elsõsorban tehát azt kell szem elõtt tartani, hogy az SZRT-kezelésnek szisztémásan kell érintenie az egész TMSZ-t, mivel az SZD szintén szisztémásan zajlik. Emlékezni kell arra, hogy a rendszerben minden kapcsolatban áll mindennel, és nem lehet úgy hozzányúlni egy eleméhez sem, hogy az ne tükrözõdjék vissza az egész rendszeren. Az SZD tulajdonképpen a TMSZ szisztémás szervezõdésének (szisztémás szervezettségének) a destrukciós folyamata. Az SZRT pedig ugyanezen szisztémás szervezettségnek a helyreállítási folyamata. A destruált TMSZ olyan rendszer, amiben: a mechanikai kapcsolatok részben megsérültek; egyrészt korábbi eredetû ( megõrzõdött ), másrészt új, kórosan beteg kapcsolatok (üledékekbõl képzõdött hiperstruktúrák) is vannak. Ezekben már organikusan elváltozott minden elem vagy a benne lévõ elemek egy része. A szervezet nem képes visszafordítani az organikus elváltozásokat, mivel az SZD meggátolja a szervezeti IR számára, hogy hozzáférhessen a TMSZ destruált elemeihez, amikhez tartozó szállítási útvonalak tele vannak szennyezõdésekkel (a szállítási útvonalakon

116 118 A gyógyítás tudománya és mûvészete mechanikai akadályok találhatók: lerakódások, üledékes struktúrák és üledékes hiperstruktúrák). Érthetõ, hogy nem tisztíthatjuk meg közvetlen módon a TMSZ-t és nem is operálhatjuk meg. Emellett ez semmi javulást nem hozna, mivel semmilyen sebészeti gyógyító beavatkozás, semmilyen gyógyszer nem képes visszafordítani az izmokban keletkezett organikus elváltozásokat; fõként akkor, amikor ezek az izmok gyakorlatilag már nem is léteznek (mivel páncélállapotba kerültek / átváltoztak páncéllá). A páncélállapot egyes változatainál a bõr és a csontok között helyet foglaló összes izom átalakul pókháló vékonyságú alátétté. Ismeretes, hogy az izmok 75%-ban vízbõl állnak [117], viszont az üledékes struktúrákban és hiperstruktúrákban ebbõl elkeserítõen kevés marad. De mivé alakul át az izmok többi, 25 százaléknyi része? Azonban a legcsodálatosabb dolog mégis az, hogy az izmok milyen gyorsan képesek helyreállni. Elegendõ odairányítani a véráramlást, helyesen alkalmazni az ART nyomást, és 5 10 TMSZ-kezelés után az ember átalakul (újjászületik): ismét megjelennek az izmai, mégpedig egészséges, teljes értékû izmokként. (A TMSZ-kezeléseket hetente egyszer alkalmazzuk, végsõ esetben hetente kétszer.) Ez arra utal, hogy a sejtek táplálási zavara esetén is és a szövetet mérgezõ lerakódások jelenléte esetén is a szervezet IR-e a szövetek életképességének fennmaradásához szükséges szintet fenntartja, és amint normálissá válik a vérkeringés és a beidegzés (az innerváció) a szövetek helyreállítják szabályos összetételüket és tulajdonságaikat. Ugyanez mondható el a kötõszövetekrõl, a szalagokról, a porcokról és a csontokról. Körülbelül ugyanannyi idõ alatt lehet helyreállítani a csontokat mindenféle kálciumpótlás nélkül idõseknél és nagyon idõseknél is. Amikor a helyreállítási folyamat abba a stádiumba jut, hogy már kezdenek eltûnni az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák, akkor a TMSZ elemei már könnyen engedelmeskednek a visszahelyezésnek, a repozicionálásnak. Apró, ismétlõdõ lépésekkel történik a térbeli konstrukció javítása minden alkalommal, és ezt, vagyis az egész konstrukció javítását rögtön mindegyik kezelés alatt el kell végezni; eközben azonban mérlegelni kell a TMSZ elemeinek stabilitását, szöveteik és alakjuk helyreállásának mértékét. A TMSZ fizikai rehabilitációjára irányuló 30 évi munkával (ami kiterjedt a legkülönbözõbb korú embereknél elõforduló összes szisztémás destrukció fokozatra és a legkülönbözõbb patológiás állapotokra) megismertük a szervezet kimeríthetetlen önhelyreállítási lehetõségeit. Csupán a kezek segítségével elérjük, hogy fokozatosan és fájdalommentesen: megszûnnek a bordapúpok, kiegyenesedik a gerinc; a bordák, a medence, a kezek, a lábak formája megjavul; eltûnnek a ráncok; megváltozik a test alakja; formálódik a mell az asszonyoknál (nemcsak a kicsi, de a nagy, széthúzódó mellet is lehet normálissá formázni). Az SZRT az egészséges emberi test sima (megrázkódtatások nélküli), fájdalommentes, szisztémás helyreállítása, megformázása. Amikor helyreáll a szabályos anatómiai státusz a TMSZ-nél (ami olyan háznak tekinthetõ, amiben különféle alrendszerek és szervek élnek és, ami fontos, e háznak a falain keresztül táplálkoznak), akkor az egész szervezet egészségessé válik. Említettük már, milyen kóros megbetegedéseket lehet megszüntetni a szisztémás rekonstrukciós terápiával. Ezeket mi nem gyógyítjuk, hanem kifejezetten likvidáljuk (felszámoljuk) és megelõzzük. Fizikai rehabilitációval foglalkozunk, azonban ennek minden meglepõ eredménye a TMSZ és a szervezet önhelyreállító képességeinek következménye. Ezek a képességek pedig igazán óriásiak.

117 Szisztémás rekonstrukciós terápia (SZRT) 119 Különösen fontos kitérni a szervezet összes betegségének megelõzésére, amit az SZRT valósít meg. Ha az SZRT-t már korai gyermekkortól kezdve alkalmazzák, akkor: soha senkinél nem lesz gerincferdülés; soha senki nem fog hallani a csigolyaközti (porckorong) sérvrõl; senkinél nem fog elõfordulni idegbecsípõdés, hátfájás és a különösen fájó (myofascialis) triggerpont. Ugyanis mindez az SZD elmélyült stádiumának következménye. Miután az orvosok az SZD már beindult formáival találkoznak: nem ismerik ennek etiológiáját és patogenezisét (kóroktanát és kórfejlõdését); tehát még csak látásból sem ismerik. Nem kötelezõ azonban megvárni, hogy a baj az embert hétrétre görnyessze és utána (az SZRT segítségével) mi majd helyreállítjuk a TMSZ szabályos anatómiai státuszát. Mi viszont jelenleg éppen csak ezzel foglalkozunk. Jobb tehát nem megvárni a súlyos állapotot. Az SZD-t meg lehet és meg kell elõzni a súlyos deformációhoz vezetõ úton akkor, amikor még nem destruálódott az egész TMSZ. Az SZD-t éppen úgy, mint az öregedési folyamatot nem lehet megszüntetni, de mindig lehet jelentõsen gyengíteni. Éppen erre való az orvostudomány és egyebek mellett az ortopédia, a mozgásszervi szabálytalanságok tudománya. Emlékezzünk csak arra, hogy mit is mond az ortopédia feladatát ismertetõ meghatározás [1]: az ortopédia az emberi test deformitásainak megismerésével, megelõzésével és gyógyításával foglalkozik. Nos hát: éppen az SZRT ortopédiában való alkalmazása az, ami lehetõséget nyújt az emberi test deformitásainak megelõzéséhez. Meggyõzõdtünk arról, hogy az SZRT számára még olyan diagnózis sem rémisztõ, mint a TMSZ bármelyik szöveténél elõforduló diszplázia (rendellenes szervfejlõdés). Az SZRT lehetõséget nyújt arra is, hogy az anyaméhen kívüli emberi testet utólag formálja és tegye szabályossá. Gyakorlatunkban nagyon sok ilyen eset fordult elõ. A születést követõ néhány éven át mozgásképtelen gyermekek 2 3 havi SZRT-kezelés hatására felálltak és járni kezdtek. Mennyi születéstõl fogva deformált lábfejet és kézfejet javítottunk meg! Hány gyermekkori agybénulással kínlódó gyermeket (sõt, felnõtté vált személyt) állítottunk (szó szerint) talpra, tanítottunk meg járni, önmagát kiszolgálni, önállóan nagy távolságokra elmozdulni. Az SZRT segítségével szabályos, szép alakot lehet kialakítani. Testünk szemmel látható összes hiányosságának forrása az SZD, aminek fejlett stádiuma már 2 3 éves korban is elõfordul. A szervesen elfajult izmok üledékes hiperstruktúrákká egyesülnek és visszatartják, fékezik a csontok fejlõdését; elhúzzák, eltolják helyükrõl a csontokat. Ha az ilyen páncél csíráit idejében megszüntetik, akkor minden gyerek magas és arányos növésû lesz. Az emberi élet teljesértékûségének nagyon fontos tényezõje a testbõr és az arc egészsége. A cellulitisz (a bõr alatti kötõszövetrost gyulladása), a test petyhüdtsége, az arcon lévõ ráncok, a száraz bõr mind-mind a szisztémás destrukció ajándékai, amik nemcsak torzítják és deformálják a TMSZ-t, de a test érintett részét megfosztják az idegek normális vezetõképességétõl és a normális vérkeringéstõl. Ilyenkor aztán a kozmetikusok semmilyen furfangja és semmilyen kozmetikai operáció sem tud segíteni. Az ifjúság és a szépség akkor lesz tartós, akkor marad meg sokáig, ha azt maga a szervezet tartja fenn. Nos hát: a szisztémás rekonstrukciós terápia (az SZRT) ilyen lehetõség garanciájának tûnik.

118 120 A gyógyítás tudománya és mûvészete 6. FEJEZET BEFEJEZÉS Ebben a könyvben kísérletet teszünk arra, hogy népszerû formában mutassuk be az emberi szervezetre, erre a bonyolult biológiai önszervezõdõ rendszerre irányuló nem szabványos elméleti és gyakorlati kutatásainkat és az alkalmazásukkal szerzett tapasztalatokat, amik az egészség helyreállítását és megõrzését szolgáló halaszthatatlan problémák megoldására irányulnak. Jóllehet, mi már 30 éve foglalkozunk az itt tárgyalt kérdésekkel, könyvünk befejezésekor el kell ismernünk, hogy csupán az utat sikerült kijelölnünk: azt, amin majd elindulnak más kutatók és gyakorló orvosok. Lehet, hogy több évtized is el fog telni, mire az általunk felvázolt problémakör megtalálja végleges megoldását. Munkánk azzal a pillanattal kezdõdött el az említett irányba, amikor figyelmet fordítottunk arra a tényre, hogy az emberek többségének alakja nem arányos, azaz az emberi test külsõ képe a legtöbb embernél messze van a tökéletestõl. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egy biológiai faj képviselõjének vagyis az embernek jellemzõje, hogy szabványos, anatómiailag szabályos teste legyen: olyan, mint amilyet az anatómiai atlaszokban ábrázolnak. Az életben azonban mindnyájan abszolút nem szabványos alkatúak vagyunk, és ez normális. Az emberek természetesnek és magától értetõdõnek tartják, hogy ha az arcuk különbözik egymásétól, akkor a testük is különbözõ legyen. Mi kétségbe vontuk ennek a természetességnek és magától értetõdõségnek a helyességét és azt a hipotézist állítottuk fel, hogy az emberi test konfigurációjának etalontól való eltérései legalábbis ezek többsége nem eleve elrendelt dolog, hanem a szervezet alakulásának és élettevékenységének folyamatában szerzett eltérés. Ennek kapcsán felvetõdik az a kérdés, hogy milyennek is kell lennie ennek az etalonnak. Véleményünk szerint az emberi test etalonja alatt annak minden vonatkozásában szabályos voltát kell érteni: azaz nem csak a testmagasság, a fejhossz, a lábfej stb. arányainak szabályosságát, amik miként ismert õsidõk óta a szépségetalon alapvetõ részei. Az anatómiai szabályosság szavak megjelenése fejtegetéseinkben egybõl az orvostudományra, mégpedig az ortopédiára irányította figyelmünket, mivel éppen a támasztó-mozgató szervrendszer (TMSZ) határozza meg az emberi test külsõ képét. Az ortopédia foglalkozik az emberi test deformációinak megismerésével, megelõzésével és gyógyításával. Az orvostudomány ezen ágához tartozó irodalmi forrásokat áttanulmányozván azonban megértettük, hogy a problémát sokkal szélesebben kell felvetnünk. Klinikai rendeltetésénél fogva az ortopédia a TMSZ nyilvánvaló patológiás állapotaival foglalkozik: mindenekelõtt a traumákkal, a durva veleszületett rendellenességekkel, valamint azokkal a deformációkkal, amelyek már éles, heveny megnyilvánulási stádiumba jutottak és ezért betegségnek nevezhetõk. Az ortopédia az ilyen deformációkat azonban a test különálló részeiként vizsgálja, anélkül, hogy az egyén minden életszakaszára kiterjedõen, ennek teljes egészében vizsgálná a TMSZ szabályos anatómiai státuszának alakulására és fenntartására vonatkozó kérdést. Mi viszont úgy döntöttünk, hogy a problémát szisztémásan fogjuk kielemezni. Tehát az egész szervrendszerre vonatkozó összes deformációt / deformitást vettük vizsgálat alá: azokat is, amiket az ortopédia vizsgál, és azokat is, amik egyszerûen csak a nem szabályos, ember által nem kívánt testkonfigurációhoz vezetnek. Ilyen jellegû deformá-

119 Befejezés 121 ciótípusnak tartottuk a test nagy vagy kis magasságát, az aránytalan testrészeket, például a végtagok aránytalan hosszúságát és nem szép alakját stb. Úgy tûnt, hogy ezek a deformációk ugyanazon folyamat megnyilvánulásai. Például sok ember testénél a felsõ rész teltsége nem arányos a test alsó részének teltségével. Ez fõként az asszonyoknál vehetõ észre: a széles, masszív vállakhoz, telt karokhoz és nagy mellekhez sovány medence, sovány combok és sovány lábak társulnak; vagy ellenkezõleg: a masszív medencéhez és a kövér lábakhoz fonnyadt mellek, kiálló kulcscsontok és sovány nyak társul. Nagyon sokáig lehetne folytatni a test alakbeli fogyatékosságainak ezt a listáját. Még egy példa: a sovány, magas, 2 méter körüli fiatal emberek esete, akiknek arca sápadtszürke, akiket be sem vesznek a hadseregbe; vagy gondoljunk az alacsony növésû, majdnem kocka alakú, kövérségtõl szétpukkadni akaró testû férfiakra és nõkre. Érthetõ, hogy az ortopédia az ilyen deformitásokat nem gyógyítja, és nem is képes ezeket meggyógyítani. Vajon ezek az emberek mindnyájan nem szeretnének arányos, sudár, középmagas termetûek lenni, simán kirajzolódó testkörvonalakkal rendelkezni és szemre szépnek lenni? Amikor az orvosoktól megkérdeztük, hogy mi a véleményük minderrõl, akkor a hasonló alaki rendellenességeket a következõ szavakkal jellemezték: de hiszen ezek csupán egyedi sajátosságok, ezeket nem lehet megváltoztatni. Mi nem értettünk egyet velük és az alábbi feltételezésekkel álltunk elõ: elõször: a természet minden ember számára eleve arányos, anatómiailag szabályos testet programozott be; másodszor: az ember szervezete az élet egész folyamán ezt a programot valósítja meg, igyekezik e szerint mûködni. Ha viszont a tények szerint testünk anatómiai állapota kisebb vagy nagyobb mértékben valóban eltér az etalontól, akkor ez nem genetikai norma, hanem patológiás deformáció. Ez viszont azt jelenti, hogy testünk olyan destruktív, organikus jellegû változásoknak lett kitéve, amiket a szervezet saját erejébõl nem képes megfordítani. További súlyosbodásuk a TMSZ olyan súlyos deformációihoz vezet, amiket már betegségnek lehet nevezni, amik már krónikus jellegûek, s amiket az ortopédia megelõzni nem képes és lényegében radikálisan meggyógyítani sem tud. Magunk elé tûztük azt a célt, hogy az ember TMSZ-ében jelentkezõ destruktív elváltozások fejlõdési mechanizmusát elméletileg leírjuk, és ezt meg is tettük úgy, hogy a TMSZ szisztémás szervezettségét romboló folyamatot elneveztük szisztémás destrukciónak (SZD-nek). Utána megtanultuk hogyan kell felismerni bárkinek a TMSZ-ében a szisztémás destrukció konkrét megnyilvánulásait. Ezt követõen tanultuk meg, hogy hogyan lehet az SZD-re hatni is: mégpedig azzal a kettõs céllal, hogy az anatómiai státusz etalonhoz képest bekövetkezett, már meglévõ eltéréseit felszámoljuk, és egyúttal megelõzzük a destruktív elváltozások keletkezését a TMSZ-ben. Az általunk kidolgozott új technológiát, ami korrigáló hatást képes létrehozni a TMSZ-en és lehetõvé teszi elemei és szövetei organikus elváltozásainak megfordítását, elneveztük szisztémás rekonstrukciós terápiának, röviden SZRT-nek. További kutatásaink lehetõvé tették, hogy levonjuk azt a következtetést: legyen szó a TMSZ bármilyen betegségérõl, nem szabad csak azt vizsgálni és gyógyítani a TMSZ-ben keletkezett destruktív elváltozások folyamatának megértése és figyelembevétele nélkül. Mivel ezek az elváltozások mindig organikus jellegûek, azaz a TMSZ elemeinek és szöveteinek összetételében és tulajdonságaiban jelentkeznek: megállapítható, hogy az ilyen elváltozások az említett elemek és szövetek deformációjához vezetnek. Ezek a deformációk kezdetben jelentéktelenek, de már ezek is torzítják a test konfigurációját és arányosságát. Késõbb azonban a pozitív visszacsa-

120 122 A gyógyítás tudománya és mûvészete tolás magával ragadja ezt a patológiás folyamatot az idegpályák vezetõ-képességének és az erek átjárhatóságának a rendellenességein keresztül. Ennek következtében a folyamat térben és idõben tovább halad: gátolja a TMSZ elemeiben zajló anyagcserét, ezekben még súlyosabb degeneratív-disztrófiás elváltozások megjelenéséhez vezet és eljut a betegség szintjéig. Pontosan az SZD az igazi oka a hátfájásoknak, a nyakban, derékban stb. fellépõ fájdalmaknak, valamint a legsúlyosabb, nyomorékká tevõ patológiás folyamatoknak; olyanoknak, mint a hátgerincsérv, púposság (kyphosis), oldalirányú gerincgörbülés (scoliosis). További munkánk és a késõbbiek során szerzett gyakorlatunk megerõsítette azt a tényt, hogy a TMSZ szabályos anatómiai státuszának SZRT segítségével megvalósuló rehabilitációja következtében: nemcsak az emberi test sok fizikai hiányossága tûnik el; hanem operálás nélkül kigyógyul a test az összes degeneratív-disztrófiás rendellenességébõl a TMSZ elemei és szövetei ön-helyreállítási folyamatának beindulása nyomán; sõt: a javulás elvezet a csigolyaközti porckorongok helyreállításához és a gerinc anatómiailag szabályos alakjának visszanyeréséhez, a bordapúpok likvidálásához. Emellett a TMSZ-ben lévõ idegpályák vezetõképességének és az erek mûködésének hatékony helyreállításával az SZRT az egész szervezetet gyógyítja, és normálissá teszi az összes szerv és az egész szervezet mûködését. Emellett korai gyermekkortól kezdõdõ alkalmazása lehetõvé teszi az SZD ellenõrzés alatt tartását. A TMSZ állandó monitorozása és korrigálása: nem engedi meg a degeneratív-disztrófiás elváltozások kifejlõdését; lehetõséget nyújt anatómiailag standard emberi test kialakítására; lehetõséget teremt ezen állapot fenntartására azzal, hogy lassítja az öregedési folyamatot. Hipotéziseink bizonyítására el kellett távolodnunk az orvostudomány konkrét vizsgálódási módjától, és szisztémás megközelítést kellett alkalmaznunk az emberi szervezet vizsgálatánál, bonyolult biológiai önszervezõdõ rendszernek tekintve ezt. Ez a problémamegközelítési mód természetesen elvezetett minket ahhoz, hogy az emberi test vizsgálatát az általános rendszerelmélet, a szisztémás analízis és az irányításelmélet kategóriáit és szakkifejezéseit használva végezzük. Az ember szervezetét ezen belül a TMSZ-t is az agy irányítja. Az említett tudományágak szakkifejezéseit használva úgy fogalmazhatunk: a TMSZ jelenti az irányító tevékenység tárgyát, az irányításáért felelõs megfelelõ agyrészek pedig a támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszerét alkotják (a TMSZ-IR-t). Az egész emberi szervezethez viszonyítva a TMSZ alrendszernek számít, ezért az egész szervezet irányítórendszere a TMSZ-IR-hez viszonyítva egy sokkal magasabb szintû irányítórendszert képvisel. A TMSZ egy bonyolult biomechanikai önszervezõdõ rendszer, amit a TMSZ-IR irányít izmokból álló mechanika segítségével, amik a TMSZ aktív elemeinek számítanak. Az irányítás fogalom alatt mindig olyan tevékenységet kell érteni, ami valamilyen világosan vagy nem világosan kifejezett cél elérésére irányul. Ezért a TMSZ bármilyen orvostudományi szempont alapján folyó vizsgálatakor mindig abból kell kiindulni, hogy a TMSZ-t céltudatosan irányítandó / irányított rendszernek kell tekinteni. Irányítórendszerének, a TMSZ-IR építményének a tanulmányozásakor az orvostudomány az építménynek csak a szerkezetét vizsgálja: nyomon követi az ingerületvezetési utakat; leírja az idegsejtek felépítését és az ingerek érzékelésekor keletkezõ impulzusok ezen utakon zajló áramlását.;

121 Befejezés 123 leírja a reflexek szintjén mûködõ legegyszerûbb irányítási mechanizmusokat; de soha nem emelkedik fel a TMSZ-IR által kitûzött célok szintjére, és soha sem vizsgálja az irányítási kritériumokat. Bár az orvostudomány azt hangoztatja, hogy szisztémás megközelítést alkalmaz, valójában nincs is módja ennek megvalósítására. Mi viszont (azzal, hogy a TMSZ elemeinek leírásánál eltekintettünk az orvostudomány konkrétságától és nem vettük figyelembe a TMSZ konkrét betegségeit, ugyanakkor ezekre közös szakkifejezéseket alkalmaztuk) el tudtuk végezni a TMSZ mûködésének és patológiás állapotának a logikai elemzését. Ez elvezetett minket a TMSZ szisztémás destrukciójának a felfedezéséhez, szisztémás pusztulása nyilvánvaló jelenségének a megismeréséhez, amit az orvosok nem ismertek fel. A TMSZ etalonjának leíró jellegû meghatározására bevezettük az alábbi három jellemzõt (és ezek közös halmazával definiáltuk a TMSZ etalonját): a TMSZ térbeli konstrukciójának anatómiai szabályosságát (vagyis összes eleme kölcsönös anatómiailag szabályos helyzetét); minden TMSZ-elem szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak anatómiai szabályosságát; minden TMSZ-elem alakjának anatómiai szabályosságát. Ha a fenti három jellemzõ bármelyikénél és annak akár egy eleménél (a TMSZ akár csak egyetlenegy egységénél) eltérés áll fenn, akkor az már a TMSZ etalon állapotának a zavarát jelenti, és még inkább ennek számít, ha ezek az eltérések akármilyen kombinációban nagyobb számban vannak jelen. Ezután bonyolult biomechanikai önszervezõdõ rendszerként kezeltük és vizsgáltuk a TMSZ mûködését, és elõször etalon (azaz ideális) állapotában vizsgáltuk. Utána pedig szabályos anatómiai státuszától való eltérésének akármelyik patológiás folyamatának az állapotában vizsgáltuk mûködését; mind a két esetben általánosan, konkrét diagnózisok nélkül. Amikor az általános rendszerelmélet pozíciójából vizsgáltuk a TMSZ célirányos mûködését és irányítását, akkor ezen tudományos diszciplína szakkifejezéseinek és meghatározásainak már a legegyszerûbb leírási szintjén egész sor tudományos felfedezésre tettünk szert, amelyek, ahogy mondani szokás, ott hevertek a szemünk elõtt, a felszínen. A multifunkcionális céltudatosan irányítandó rendszert képviselõ TMSZ-nek sok szisztémás célja van. Ezekbõl mi külön kiválasztottuk és elkülönítettük a globális célt (aminek elérése nélkül nem lehet elérni a többi célt): a TMSZ térbeli stabilitásának biztosítását. A támasztási-mozgatási funkció feladatainak teljesítéséhez, a munkavégzés közbeni tárgymozgatáshoz (tárgyáthelyezéshez) szükséges, hogy a TMSZ térben statikai és dinamikai értelemben egyaránt mechanikailag stabil legyen. Enélkül elképzelhetetlen az ember élettevékenysége. Ugyanakkor az ember majdnem 3000 anatómiai egységbõl álló TMSZ-ének szerkezete akárcsak az összes élõlény TMSZ-ének szerkezete rendkívül instabil. Az élõ testek térbeli stabilitásának elérése kizárólag a TMSZ irányítórendszere (az idegrendszer) létének köszönhetõ. A TMSZ-IR állandóan figyeli nyomon követi a TMSZ térbeli helyzetét, és ezt operatív módon úgy irányítja, hogy az operatív irányítás szerveibe, az izmokba megfelelõ jeleket küld. A TMSZ aktív anatómiai egységeit egyedül az izmok jelentik, összes többi egysége passzív egység. Térbeli stabilitásának biztosítására a TMSZ minden izmát bizonyos mértékig összehúzott állapotban tartja, és ezt az állapotot az ember akaratától függetlenül fenntartja irányító szervétõl, a TMSZ- IR-tõl tudatalatti szinten érkezõ jelek hatására. Az izmok ilyen összehúzott állapotát hívják izomtónusnak. Minden izomnál az izom-összehúzottság azon fokát hívják normális izomtónusnak, aminél elérhetõ az anatómiailag szabályos (ideális, etalont képviselõ,

122 124 A gyógyítás tudománya és mûvészete minden téren abszolút egészséges) TMSZ stabilitása statikus állapotban, alapállásában, pótterhelések nélkül. A fentiek fordítottja is (vagyis a fordított állítás is) igaz: az etalont képviselõ, anatómiailag szabályos állapotában lévõ TMSZ-nél normális izomtónusnak tekinthetõ az, amelyik ezt az állapotot fenntartja. A normális izomtónus tehát az izmok minimális mértékû összehúzódását jelenti, amit a természet azért irányozott elõ az emberi test számára, hogy biztosítsa ennek stabilitását a Föld gravitációs erõterének hatásviszonyai között. A normális izomtónus az izomszövet olyan mértékû összehúzódása, ami nem zavarja a szervezet összes szerve és rendszere mûködését, köztük az idegrendszer vezetõképességét és az erek átjárhatóságát, a vérkeringést. Az élõ szervezetnél mindig korlátozott mértékben áll rendelkezésre az energia, ugyanakkor az izmok összehúzásához energia kell. Ezért a TMSZ-IR mindig arra törekszik, hogy a magasabb rangú rendszer, vagyis az egész szervezetet vezérlõ IR direktívájának megvalósítása érdekében célratörõen azaz úgy irányítsa a TMSZ-t, hogy az minimális energiafelhasználással mûködjön. A TMSZ térbeli egyensúlyának a fenntartása viszont akkor érhetõ el minimális energiafelhasználással, ha az anatómiai státusza szabályos, ha az összes mûködésbe lépett izom tónusa normális. A TMSZ egy élõ mechanikai szerkezet, ami saját maga hoz létre mechanikai erõket, vagy elviseli és átrendezi a rá ható mechanikai erõket. Ennélfogva minden eleme valamilyen mechanikai terhelõ erõ hatása alatt van. Közülük azokat neveztük el anatómiai belsõ terheléseknek (anatómiai belsõ terhelõ erõknek), amiket etalon tulajdonságainak zavara nélkül képes elviselni a TMSZ. Az ember teste akkor van stabil állapotban, amikor a rá ható erõk egyensúlyban vannak, azaz minden pontjában nullával egyenlõ a rá ható belsõ és külsõ erõk vektoröszszege. Mivel a TMSZ alapját a csontváz alkotja, ezért stabil vagy instabil térbeli helyzete pont a csontok helyzete alapján egyértelmûen eldönthetõ. A legtöbb csont mozgatható kapcsolatban áll egymással; következésképpen helyzetüket a rájuk ható erõk határozzák meg. Az erõkkel való irányítás pedig izmokkal történik. Az ideális TMSZ-ben nyugalmi állapot esetén az összes anatómiai terhelés egyenletesen van elosztva a teherviselõ elemekre: a csontokra, a szalagokra, a porcokra, az izompólyákra. Az izmok feladata ilyenkor az egyensúly fenntartására irányul. Azaz, ha a TMSZ valamilyen zavaró hatás következtében eltér egyensúlyi helyzetétõl, akkor az izmok egy pillanat alatt visszatérítik az egyensúlyi helyzetbe. A számos kismértékû zavaró hatással szemben a TMSZ egyensúlyi állapotának stabilitását az biztosítja, hogy minden izma meghatározott tónusban van, ami a TMSZ-t stabil állapotban rögzíti. A tónus rendeltetése tehát nem teherviselés, hanem a terhelõ erõk elemek közötti elosztásának az irányítása. Ez a mûködési rezsim optimálisnak látszik, mivel a terhelõ erõk olyan elemekre vannak elosztva, amiknek nem kell energiát használniuk a terhek viselésére. Ez azt jelenti, hogy etalon állapotú TMSZ-ben a szervezet minimális mennyiségû energiát használ fel a stabil állapot fenntartására. Ezek után vettük vizsgálat alá a TMSZ állapotváltozásának azt a mechanizmusát, aminek révén megszûnik a TMSZ állapotának etalont képviselõ, egészséges, anatómiailag szabályos jellege. Azt az erõegyensúlyt, aminél a normális izomtónus segítségével sikerült elérni a TMSZ stabilitását, mindenképpen felborítja az etalon állapotától való legelsõ akár egyetlenegy eltérés. Bármi is volt ennek az eltérésnek a kiváltó oka (betegség, trauma, mértéktelen statikai vagy dinamikai terhelés, anyagcserezavar, külsõ vagy belsõ eredetû ágens stb.), és függetlenül attól, hogy ez az eltérés a korábban említett három lehetséges eltéréstípus közül melyikhez tartozik: megjelenése a belsõ terhelõ erõ kie-

123 Befejezés 125 gyensúlyozatlanságát okozza. Az etalontól való eltérés nyomán a TMSZ-ben nem-anatómiai belsõ terhelõ erõk keletkeznek, amikre a TMSZ-IR egy pillanat alatt reagál az izomzat tónusának változtatásával. Ennek következtében a térbeli konstrukcióban az elemek eltolódnak anatómiailag szabályos helyükrõl. A TMSZ akkor kerül majd új egyensúlyi helyzetbe, amikor a mechanika törvényeinek megfelelõen minden pontjában nullával lesz egyenlõ az összes erõ vektorösszege. A TMSZ stabil állapota ilyenkor csak annak árán érhetõ el: ha néhány izom tónusa megváltozik, és a velük kapcsolatban álló elemek eltolódnak; vagy ha ezekhez néhány eleménél utólagosan, akár pusztulásukig vezetõ deformáció is társul. Megismételjük hát még egyszer: a TMSZ etalon állapottól való bármilyen eltérése, vagy az orvostudomány nyelvén szólva bármilyen patológiás állapota / folyamata (akár egyetlenegy anatómiai egységének traumája vagy megbetegedése) megbontja az anatómiai belsõ erõk egyensúlyát, amit a TMSZ-IR törekszik egy pillanat alatt helyreállítani a számára egyedül lehetséges operatív módon, az izmok tónusának változtatásával. Ennek eredményeként a TMSZ képes helyreállítani stabil állapotát, amit azonban: egyes izmaiban hipertónus, más izmaiban pedig hipotónus keletkezése kísér; és a velük kapcsolatban álló csontok térbeli konstrukcióban való eltolódása, saját anatómiailag szabályos helyükrõl való elmozdulása követ. Emellett ezek az elváltozások nemcsak az elváltozást elindító patológiás folyamattól sérült iniciáló elemnél lépnek fel, hanem a tõle nagyon távol esõ anatómiai egységekben is jelentkezhetnek, mivel az egyensúly elvesztését kiváltó erõk kompenzálását az egész rendszer valósítja meg. Ezt a jelenséget hívják szisztémás válasznak. A nem etalon állapotban lévõ TMSZ stabilitásának fenntartása mindig nem optimális energiafelhasználással történik, mivel ilyekor a hipertónusba került izmok állandó aktivitása révén összehúzódásra irányuló szakadatlan törekvésük nyomán valósul meg az erõegyensúly. Ha nincs gyorsan elhárítva a folyamatot elindító eltérés, és az erre adott egész szisztémás válasz nincs gyorsan megszüntetve, akkor az energiafelhasználás minimalizálására törekvõ TMSZ-IR az izomszövetek összetételének és tulajdonságainak változtatásával rögzíti / állandósítja (fixálja) az említett állapottal kapcsolatos összes mûködésbe hozott izom állandóan változó tónusát. A hipertónusba került izmok megkeményednek, aminek következtében a szükséges erõt már nem az izmok feszültsége hozza létre, hanem a megkeményedett izmok saját mechanikai szilárdsága. A hipotónusban lévõ izmok viszont részben elsorvadnak, mivel nincs szükség teljes értékû izomra a tónus állandóan alacsony értéken tartásához. Az összes fent említett állítást figyelembe véve már konkrétabban fogalmaztuk meg a globális irányítási célt, amit a TMSZ-IR-nek kell megvalósítania: biztosítania kell a TMSZ térbeli rendszerstabilitását a fenntartásához szükséges energiafelhasználás minimalizálása mellett. A TMSZ-IR operatív reakcióinak folyamatát, ami az izomtónus elváltoztatásával a test stabilitásának fenntartását célozza, adaptációnak, azaz alkalmazkodásnak hívják. Az ember mozgásfolyamatait, munkavégzését, testtartás-változtatásait stb. állandóan izomtónus-adaptáció kíséri, ami az említett helyzetek mindegyikénél a stabilitás fenntartására irányul. A TMSZ céltudatos mûködését az emberi akarat indítja el, a mûködését kísérõ adaptáció viszont a tudat alatt zajlik.

124 126 A gyógyítás tudománya és mûvészete Az energiafelhasználás minimalizálása céljából a TMSZ-IR-nek magára kell vállalnia azoknak az izmoknak a rögzítését, amelyeknek tónusa hosszú idõ óta eltér a normálistól. Ezért irányítania kell a TMSZ-elemek szerkezetváltozásának a folyamatát, amit önszervezõdésnek neveznek. Az önszervezõdési folyamatot a szervezet önerõvel nem képes megfordítani, mivel az a TMSZ elemeinek organikus elfajulását tartalmazza. Az önszervezõdés a TMSZ-IR kényszerreakciója, ami a szervezet épségének (integritásának) és életképességének a megõrzésére irányul a TMSZ-nél már hosszú ideje fennálló patológiás eltérések (szabályos anatómiai státusztól való eltérések) viszonyai között. Ugyanakkor az önszervezõdés szervezetfenntartó hatása mellett a TMSZ mûködési lehetõségeinek megfelelõ korlátozásához is vezet mindig. Az önszervezõdésnek köszönhetõen a TMSZ térbeli konstrukciója új, stabil állapotába jut, amiben az anatómiailag szabályos helyükrõl elmozdult csontokat megbízhatóan rögzítik az elfajult izmok. Most már ez az új konstrukció válik etalonná, mivel kívülrõl jövõ beavatkozás nélkül, spontán módon a TMSZ már soha nem lesz képes arra, hogy visszatérjen a korábbi az igazi etalonhoz (a szabályos anatómiai státuszhoz). A TMSZ önszervezõdése önmaga számára pozitív jelenség, ugyanakkor negatív jelenség az ideg- és érrendszer számára. Ugyanis a TMSZ elemeiben fellépõ organikus elváltozások akadályozzák a vérkeringést, a nyiroknedvek folyását, a mikrocirkulációt és az idegek vezetõképességét. Ez az akadályozó hatás nemcsak a TMSZ organikusan elfajult elemeinél lép fel, hanem a velük szomszédos elemekben is megnyilvánul a szervezet szisztémás tulajdonságai miatt. Ennek a következménye a TMSZ elemeinél jelentkezõ anyagcserezavar. Ez pedig azt jelenti, hogy az ilyen elemekben degeneratív-disztrófiás elváltozások kezdenek kifejlõdni, azaz új patológiás folyamat kezd beindulni. Ezzel a ciklus bezárul, de ugyanakkor ki is bõvül. Bezárul abban az értelemben, hogy: az elemek elsõ ciklusban keletkezett patológiás elfajulása súlyosabbá válik a degeneratív-disztrófiás elváltozások miatt, amiket az egész szervezetben jelentkezõ zavarok fellépése okoz az idegek impulzustovábbítási képességében és az erek átjárhatóságában; a súlyosabb patológiás állapot a TMSZ mechanikai stabilitásában újabb zavart okoz és az adaptáció és az önszervezõdés újabb menetét hozza létre. Ugyanakkor kibõvül a ciklus abban az értelemben, hogy: a degeneratív-disztrófiás elváltozások alá került szomszédos elemek mechanikai tulajdonsága változik; és az ilyen elváltozások miatt a korábbiaknál súlyosabb szisztémás reakció jön létre. Az irányítási elmélet terminológiájával élve az ilyen patológiás visszacsatolást hívják pozitív visszacsatolásnak. Mi pedig szisztémás destrukciónak (SZD-nek) neveztük el ezt az általunk felfedezett jelenséget, ami a TMSZ valamelyik eleménél keletkezett legelsõ zavar által elindított patológiás állapot növekedésére és szétterjedésére (általánossá válására) vonatkozik; tehát arra a patológiás folyamatra, ami a szabályos anatómiai státusztól való eltérések állandó növekedéséhez, további fejlõdéséhez vezet. Jóllehet, ezt a jelenséget mi ciklusként ismertettük, a valóságban ezek a folyamatok megszakítás nélkül, egyidejûleg zajlanak. A TMSZ szisztémás destrukciója a TMSZ szisztémás szervezõdésének zavara. Elméletileg egy patológiás elváltozás a legelsõ is elvezethet az egész rendszer zavarához a pozitív visszacsatoláson át. Emellett nincs jelentõsége annak, hogy milyen típusú az eltérés; és annak sincs jelentõsége, hogy az eltérés melyik elemben keletkezett, mivel mindegyik esetben zavar keletkezik a TMSZ mechanikai stabilitásában. A szisztémás destrukció szemléletes példáját képviseli az oldalirányú ge-

125 Befejezés 127 rincferdülés (a scoliosis), ami az egyik csigolya szabályos alaktól való kismértékû aszimmetrikus eltérésével kezdõdik (e soktényezõs megbetegedésnek ez csupán egyik lehetséges kezdete), majd a szisztémás destrukció sok-sok ciklusán áthaladva eljut abba a fázisba, amikor: már az egész TMSZ torz deformációjának kifejezésévé válik; a degeneratív-disztrófiás változások már megtámadják a legtöbb csontot, aminek hatására a csontok nagyon durván odébbtolódnak anatómiailag szabályos helyükrõl (például a bordapúpok); a test minden izma organikusan elfajul. Az SZD-folyamat egész TMSZ-ben bekövetkezõ szétterjedését eredményezi (általánossá válásához vezet) a pozitív visszacsatolás alapelve, a minél nagyobb, annál több elv. Ez a folyamat vezet ahhoz a specifikus jelenséghez, ami kezdetben üledékes struktúrák keletkezésében fejezõdik ki. (Az egy anatómiai egység határain belül található, éles anyagcserezavarral és organikus változásokkal terhelt zónákat tekintjük üledékes lerakódási struktúráknak.) Késõbb ez a folyamat az ilyen struktúrák nagyobb méretû nem-anatómiai képzõdményekké válásában úgynevezett üledékes hiperstruktúrákká történõ egyesülésében nyer kifejezést. Amikor az önszervezõdés következtében az izomszövetek organikusan jelentõs mértékben elfajultak, akkor ezekben is és a TMSZ ezekhez közel lévõ elemeiben is állandóan rendellenes, zavart állapotban van a véráramlás is és a beidegzés (az innerváció) is. Az ilyen zavarzónákban szövetvíz-felhalmozódások (vizenyõk / ödémák) keletkeznek, és összegyûlnek a szabálytalan anyagcsere termékei. Ezeket nevezzük közös szóval üledékeknek (depozitumoknak / lerakódásoknak). Hosszú ideje fennálló pangó jelenségeknél az ilyen zónákban félig folyékony, ragacsos masszák (gélek) keletkeznek, amik fokozatosan szétterjednek a térben, és közös konglomerátummá egyesítik, közös zárványba zárják a TMSZ független elemeit. Az üledékek folyékony alkotói idõvel felszívódnak. A kiszáradó maradék az enyvhez hasonlóan az összes elemet összeragasztja egymással, és ezzel egyetlen üledékes hiperstruktúrát képez belõlük. A hipersruktúrákon belül szervezetlenné válik az izomhúzás, és belsõ nem-anatómiai, kiszámíthatatlan irányba ható (továbbított) terhelések lépnek fel, amik a TMSZ stabilitásának durva zavaraihoz és elemeinek térbeli eltolódásához vezetnek, vagyis a szisztémás destrukciós folyamat súlyosbodásához. Éppen az üledékes hiperstruktúrák okozzák: a csigolyaközti sérvek képzõdését, a hátfájásokat, a TMSZ más, durva patológiás elváltozásait; a bordapúpokat, a végtagok korlátolt mûködõképességét és a gerinc instabilitását; a torz egyszerûen visszataszító testkörvonalakat; az említettek nyomán fellépõ sokféle ideg- és érrendszeri zavart: a fejfájást, a nem normális vérnyomást, a szívritmuszavart, a szövetek helyi vérszegénységét (ischémiáját), a különbözõ bántalmakat (inzultusokat) és az infarktust. A TMSZ-ben zajló szisztémás destrukciós folyamat a TMSZ szisztémás szervezettségét romboló mechanizmus, ami beindul a TMSZ bármelyik eleménél jelentkezõ bármelyik patológiás folyamat hatására. Ha pedig beindul, akkor ez a folyamat soha többé nem áll meg és idõvel szétterjed az egész TMSZ-ben, mivel: a TMSZ elemei között szoros, kölcsönös mechanikai kapcsolat áll fenn; az elemek gyakorlatilag egyenértékû befolyást fejtenek ki a szisztémás cél elérése, a TMSZ egészére vonatkozó térbeli stabilitás biztosítása érdekében; a TMSZ szoros kapcsolatban áll az idegrendszerrel és a vérellátó rendszerrel.

126 128 A gyógyítás tudománya és mûvészete A felsorolt kapcsolatok teljes halmaza nagyon sokféle okot hoz létre, amik a szisztémás destrukciós folyamatot beindítják vagy az erõsödéséhez vezetnek (a pozitív visszacsatoláson át). Az ilyen elõidézõ okokat és a továbberõsítõ okokat neveztük el iniciáló, illetve erõsítõ tényezõknek, röviden IET-nek. A TMSZ SZD jelensége általunk történt elméleti felfedezésének pillanatától kezdve keresni kezdtük az SZD emberi testben való jelenlétének azokat a diagnosztikai tüneteit, ismertetõ jegyeit, amiknek alapján tévedhetetlenül megállapítható az SZD jelenléte fejlõdésének bármelyik stádiumában. Keresni kezdtük azokat a módszereket, amiknek segítségével szembe lehet szállni az SZD-vel és helyre lehet állítani az ember szabályos anatómiai státuszát. Azonban nincs olyan orvosi eszköz, ami a TMSZ 3000 anatómiai egysége mindegyikénél lehetõvé tenné a sérülésmentes, gyors és tömeges diagnosztizálást (vagyis az elemek alakjának, szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak, valamint a csont-izom konstrukcióban elfoglalt térbeli helyzetük szabályosságának a diagnosztizálását). Ezért szemrevételezéssel (vizuálisan) és tapintással (taktilisan) kezdtük vizsgálni az emberi TMSZ-t. 30 év alatt több mint ember TMSZ-ének állapotát vizsgáltuk meg. Közöttük minden korcsoport beteg és egészséges képviselõje elõfordult, akik különbözõ fokú fizikai aktivitást igénylõ, más-más szakmák képviselõi közé tartoztak, akiknél azonban a TMSZ nyilvánvalóan vagy rejtve eltért az etalontól. Sokukat életük elsõ éveitõl kezdve, 2 3 évtizeden át figyelemmel kísértünk, és másokat középkorúak csoportjába tartozókat is ugyanilyen sokáig. A harmadik csoportba pedig azok tartoztak, akiket felnõtt koruktól kezdve a késõi öregkorig tartottunk megfigyelésünk alatt. A gyakorlati tapasztalat segített minket abban, hogy folytassuk elméleti kutatásainkat, ugyanakkor sejtette / sugallta azt is, hogy milyen kutatási irányoknak adjunk prioritást. Ugyanakkor az elmélet gyakorlati munkánkat is irányította és szervezõ hatást gyakorolt rá. Nagy gyakorlati tapasztalatunk rámutatott arra, hogy a (szemrevételezéssel anatómiailag arányos) szabályos alakúnak tûnõ emberek TMSZ-szövetein tapintással nyert érzés eltér attól az érzéstõl, amit az etalontól szemmel láthatóan eltérõ testû emberek TMSZ-szöveteinél tapogatás közben lehet érezni. Megtanultuk azt, hogy: miképpen kell diagnosztizálni az izomtónust, hogyan kell megkülönböztetni a normális tónust a hipertónustól és a hipotónustól, hogyan kell megkülönböztetni az igazi hipertónust az (önszervezõdési folyamat miatt) organikusan elkorcsosult / elfajult (patológiás zavarok miatt megkeményedett) izom tónusától, hogyan kell megkülönböztetni az igazi hipotónust (az egészséges izom ellazulását) az izomsorvadástól (az atrófiától), ami szintén organikus zavara az izmoknak. Megtanultuk azt is, hogy az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák határait hogyan lehet tévedés nélkül meghatározni szemrevételezéssel (az elemek eltolódásának jellege alapján), valamint tapintással (az izmok keménysége vagy rendkívül nagy mértékû ernyedtsége alapján). Amikor felépítettük a TMSZ szisztémás szervezettségének destrukcióját illusztráló modellt, akkor a rá vonatkozó szakkifejezéseket sikerült lefordítani a szemmel és tapintással történõ érzékelés egyszerû és könnyen érthetõ nyelvére. Ha a TMSZ ideálisan egészséges (vagyis etalon), akkor a szemrevételezésnél ez egy arányos, szabályos vázizom-konstrukció, amelynek minden eleme anatómiailag szabályos térbeli pozíciót fog-

127 Befejezés 129 lal el (ezt a csontok alapján lehet legkönnyebben észrevenni), és minden izma normális tónusban van. Ilyenkor a test körvonalai simák és vizuálisan esztétikus látványt nyújtanak, mivel az izmok alakja anatómiailag szabályos, és éppen az izmok képezik a test körvonalait. Normális tónus esetén az izmok rugalmasak és csak kis ellenállást fejtenek ki a beléjük nyomuló, gyúrást végzõ kézzel szemben. Az etalontól való bármilyen eltérésnél a test alakja kívülrõl szemlélve nem tûnik esztétikusnak, mivel elõtûnik az egyes testrészek aszimmetriája. A lágy izmok pont itt, az ilyen testrészeknél tanúsítanak fokozott (vagy csökkent) tömörséget. Nagyarányú szisztémás destrukció esetén a test nagy területei válnak kõkeménnyé, sõt, néha az egész test. Más, sokkal ritkábban elõforduló (nagyon idõs fekvõ betegeknél és késõi öregkorukat élõ öregeknél megfigyelhetõ) esetekben általános izomszövet-sorvadás következik be, amit a régóta hipotónusos állapotban lévõ izmok okoznak. Mindegyik eset a TMSZ szisztémás destrukciójának egyenrangú megnyilvánulása, mivel ugyanaz a föntebb ismertetett mechanizmus alkotja mindkét eset alapját. Az SZD-folyamat minden embernél elõfordul, mivel az életet nem lehet leélni abszolút egészségesen a szisztémás destrukciós folyamat számos iniciáló és erõsítõ tényezõjének létezése miatt, amelyek hatását gyakorlatilag nem lehet elkerülni. Emellett a gyakorlat azt mutatta, azt tapasztaltuk (és ez egy nagyon fontos tudományos felfedezés), hogy az SZD-folyamat gyakorlatilag mindig már a gyermekkor elsõ éveiben elkezdõdik. A TMSZ konstrukciója instabilitása miatt érzékeny elemeinek bármilyen akár kis mértékû eltolódására; és nemcsak a traumákra, hanem a mikrotraumákra is. A TMSZ mechanikai stabilitását képesek megzavarni olyan mikrotraumák is, amiket nem kísér fájdalom, és ezért nem fordulnak velük orvoshoz (ilyenek keletkeznek például a kisgyermekek állni és járni tanulása alatt gyakran elõforduló eleséseknél). Az ilyen mikrotraumák az ízületek mozgáshatárain belül képesek szisztémás választ kiváltani a csontelemek kismértékû eltolódásának formájában. Ez viszont az ilyen csontelemekkel kapcsolatban álló izmok azonnali adaptációját is jelenti; némelyik izomnál hipertónus, más izmoknál pedig hipotónus felléptét. Ha ilyen esetben a TMSZ szabályos anatómiai státusza néhány napon belül nem lesz helyreállítva (és nem lesz felszámolva etalontól való eltérése és az erre adott szisztémás válasz), akkor beindul a TMSZ önszervezõdése, vagyis az izmok tónusváltozással járó organikus elfajulása. Pont az ilyen izmok létezése utal az SZD jelenlétére, pont ezek a fõ diagnosztikai ismertetõ jelei. Ha az SZD eljutott az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdésének stádiumába, akkor az emberi test egyes részei annyira tömörré válnak, hogy visszanyomják a rehabilitációt végzõ személy kezét. Ha ez a stádium korai gyermekkorban lép fel (márpedig mi ennek rengeteg példájával találkoztunk), akkor a magukba zárkózott, megkeményedett izmok kezdik visszatartani és fékezni a csontváz csontjainak növekedését, és ezeket kaotikusan eltolják. A szisztémás destrukció következménye különbözõ lesz, attól függõen, hogy a TMSZ melyik helyén következik be ez a nagyon erõs organikus izomelfajulás, ami kifejezõdhet: kyphosis vagy scoliosis formájában; vagy olyan gerincferdülésben, amit egyáltalán nem lehet meghatározni, amivel együtt jár egy ennek megfelelõ alaktorzulás; vagy az összes csont növekedésének elmaradottságában, amit az izmok megkövesedése, megkeményedése okoz, s aminek az a következménye, hogy az ember alacsony termetû lesz.

128 130 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ilyen embereknél gyakran fordul elõ, hogy a kéz- és a lábhosszúság és az egyes testrészek teltségének aránya rendellenes. Íme: ez az oka, hogy sokunknál miért állnak fenn olyan esztétikai alakhiányosságok, amikrõl szót ejtettünk már a tárgyalás elején, s amik semmiképpen sem köthetõk genetikai hajlamhoz. Az olyan embereknél, akik nehéz fizikai munkát végeznek a TMSZ-re ható súlyos statikai és dinamikai terhelõ erõk hatására mindennél intenzívebben zajlik az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdése. Ilyen embereknek lehet tekinteni a sportolókat, de azokat is, akik hosszú idõn keresztül kényszerülnek statikai feszültséggel járó testtartásban dolgozni. Ilyenek például a szabók, a gépkezelõk, a szállító- és emelõgépek vezetõi, a szolgáltatási szektor azon dolgozói, akik állandóan talpon vannak (például az eladók, a fodrászok stb.). Álljunk meg itt, hogy részletesen leírhassuk az ilyen szakmákat ûzõ emberek izmaiban lejátszódó dolgokat. Ismeretes, hogy az izmok nem kis része olyankor is mûködik, amikor az ember sokáig van valamilyen testhelyzetben. Ilyennek tekinthetõ akár maga az élettani (a fiziológiai) testtartás is, amikor az ember például egyszerûen szabadon ül vagy áll. Ha ez a statikai helyzet órákon keresztül tart, akkor a mûködõ izmok hipertónusos állapotba jutnak, ami még a hosszú ideig tartó pihenés (az alvás) után is fennáll úgynevezett visszamaradó (remanens) izom-összehúzódás formájában. A továbbiakban a TMSZ-IR az ilyen izmokat az önszervezõdési stádiumban organikus elfajulással rögzíti és elindítja a szisztémás destrukció folyamatát, vagy ha ez már fennáll, akkor tovább fokozza. Ennek analógiája jelentkezik akkor is, amikor az ember hosszú idõn keresztül végez dinamikai erõfeszítéssel járó munkát, és helytelenül szervezi meg a munka és a pihenés idõbeosztását. Az ember izmai ilyen esetben is állandó hipertónusban maradnak, és a TMSZ-IR ilyen állapotban rögzíti a szóban forgó izmokat. Miként látjuk: bármit is teszünk, az állandó munkavégzést kívánó mai, modern világban nem lehet elkerülni a TMSZ szisztémás destrukcióját. A klinikai orvosi hagyományokat követve a modern csigolyaortopédusok és csigolya-ideggyógyászok arra törekednek, hogy a konkrét beteg részére amennyire csak lehet, annyira részletes és konkrét diagnózist állítsanak fel a betegségérõl. Ezt a hozzáállást elvi szintre emelik, és feltétlenül szükségesnek tartják; ezzel, sajnos, hibát követnek el. Igen, ma már természetes dolog, hogy a komputertomográfiával (a CT-vel) pontosan meg lehet mutatni: a gerincoszlop sérült mozgató szegmentumát; azt a konkrét porckorongot, amelyiknél degeneratív-disztrófiás elváltozások bekövetkeztek; és a becsípõdött ideggyököt. Ez azonban nem a megbetegedés okának, hanem a következményének a megjelölése, leírása lesz. A TMSZ elemeinek számát alapul véve legkevesebb 3000 ilyen diagnózist lehet felállítani. Ha pedig ezek közül néhány elem már mûködésbe lépett és szerepelni kezdett, akkor már milliókban kell számolni az összeadandó kombinációk mennyiségét. No de a betegnek mi haszna van mindebbõl? Bármilyen is volt a felállított diagnózis, a gyógyítás továbbra is a szokványos marad: gyulladáscsökkentõ és fájdalomcsillapító készítmények, masszázs, manuálterápia, tûszúrás (akupunktúra) és gyógytorna (GYT). Az említett gyógyító intézkedések közül azonban egyik sem képes megszüntetni a TMSZ összes degeneratív-disztrófiás sérülésének igazi okát: a szisztémás destrukciót. Sõt, mi több! Amikor még ilyen diagnózist sem sikerül felállítani, például a hátfájásoknál, azaz, amikor diagnosztizáló berendezés segítségével sem sikerül felfedezni az izomszövetben keletkezett patológiás elváltozásokat (az üledékes struktúrá-

129 Befejezés 131 kat), akkor elmegyógyászhoz küldik a pácienst, és nyugtatókat írnak fel neki; vagy a lélekelemzõhöz (a pszichoanalitikushoz) küldik. A lélekbúvár aztán elméletet kezd gyártani arról, hogy a lélekelemzés alapját (bázisát) jelentõ isiász valamilyen kötelezettség alóli kibújás vagy valamilyen veszélyelkerülés kívánságának kifejezõjeként lépett fel. A diagnózis konkrét megfogalmazásain rágódó, ezekben szétforgácsolódó, szisztémásan gondolkodni képtelen orvosok nem látják a fától az erdõt, a fenyegetõ, szörnyû patológiás folyamatot, ami: már organikus elfajulást idézett elõ az ember egész testében; már mélyen behatolt a TMSZ szöveteinek egész terjedelmébe és durván zavarja az erek átjárhatóságát és az idegek vezetõképességét; már a szervezet összes szervének és rendszerének mûködését zavarja. Nagyon szemléletesen látható ez a gerincoszlopnál: az üledékes hiperstruktúrák által közrefogott, összeszorított csigolyatestek, valamint a csigolyaközti porckorongok és az õket összekötõ apparátus kiszárad a vérellátásában keletkezett rendellenesség miatt. Az ugyanezen hiperstruktúrák által okozott nem-anatómiai terhelések pedig a meggyöngült elemeket durván eltolják saját helyükrõl. Az ilyen patológiás folyamatok következményei a porckorongsérvek, valamint a gerincvelõ és az idegek életveszélyes sérülései. A gerincoszlop bármelyik szakaszáról legyen szó, az ilyen típusú patológiás folyamat mechanizmusa mindig ugyanaz, mindig egyforma, tekintet nélkül arra, hogy ilyen esetekben az orvosok sokféle diagnózist állítanak föl. Ugyanis ezt a patológiás elváltozást az egész TMSZ általánosan szétterjedt, mindenhová behatoló szisztémás destrukciós folyamata szüli. Véleményünk szerint a szisztémás destrukció jelenséget idáig azért nem fedezték fel, mert tagadták és nem ismerték fel (nem ismerték el) a TMSZ bonyolult, célirányosan mûködõ irányítórendszerének (TMSZ-IR-ének) a létezését. Pedig ez az, ami fenntartja a TMSZ stabilitását és felel a tudat akarati célkitûzéseinek a megvalósításáért. Néha elõfordul, hogy az orvostudomány észreveszi és izomgörcsnek (spazmusnak) nevezi az izomtónus-elváltozás formájában jelentkezõ reakciót; azt, amivel a TMSZ-IR reagál a stabilitás zavarára. Mivel nem találja igazi okát, azt állítja, hogy ez elhúzódhat évekig. A kérdés ilyenfajta föltevése maga mutatja a szervezetben zajló dolog teljes meg nem értését; nevezetesen azt, hogy: az izom-összehúzódás nagy energiafelhasználással jár, és a szervezet nem engedheti meg magának ezt a pazarlást; ezért a TMSZ-IR viszonylag nem hosszú idõ alatt létrehozza az önszervezõdést, azaz az izom-összehúzódást céltudatosan organikus elfajulással helyettesíti; ez a folyamat ilyenkor mindenestül magával ragadhat egyes izmokat, sõt, egész izomcsoportokat. A TMSZ-IR által irányított önszervezõdési folyamat sokkal gyorsabban zajlik le, mint az orvostudomány által ismert, izomszövetszakaszoknál jelentkezõ táplálási zavarok miatt fellépõ organikus elfajulási folyamat. Az orvostudomány soha nem tûzte maga elé azt a célt, hogy az etalon TMSZ-t, vagyis az emberi test szabályos anatómiai státuszát fenntartsa vagy helyreállítsa. Elsõsorban azért, mert nem vizsgálta a TMSZ egész patológiáját a maga szisztémás, kölcsönös öszszefüggésében. A gyakorló ortopédus orvos szempontjából például milyen összefüggés, milyen kapcsolat létezhet tegyük fel a kartörés és a gerincoszlop körüli, deréktáji szakaszban zajló degeneratív meszesedési folyamat között; avagy a kartörés és a gerincoszlop bármelyik szakaszában megjelenõ csigolyaközti porckorongsérv képzõdése

130 132 A gyógyítás tudománya és mûvészete között? Ha viszont az emberi testet a szisztémás megközelítés pozíciójából vizsgáljuk, akkor van közöttük kapcsolat a TMSZ mechanikai stabilitásán át. Mivel azonban az orvostudománynak nincs egyenértékû (adekvát) elmélete nincs mibõl okosodnia, útmutatást szereznie, a hatékony gyakorlat részére a hátfájás az egész világon minden orvos számára a mai napig talány marad. És ezért tekintenek az orvosok a hátgerinc egész degeneratív-disztrófiás patológiás állapotára úgy, hogy az megengedhetõ, krónikus, egyre súlyosbodó (progrediáló) betegség. Mi azonban az említett problémákat a szisztémás szakemberek szemével vizsgáltuk, és azután, hogy elméleti feltételezéseinket sok évig tartó, nehéz gyakorlati munkával ellenõriztük, nekiálltunk és felépítettünk egy másik elméletet. Mivel már rendelkeztünk az SZD-elmélettel, és ennek igaz voltát sokévi tapasztalattal bebizonyítottuk (és már megtanultuk azt is, hogy az SZD-t hogyan kell diagnosztizálni az emberi testben), képessé váltunk arra, hogy felvessük: a megelõzésére és a vele való szembeszállásra vonatkozó kérdést; a megnyilvánulásai minimumra csökkentéséhez vezetõ módszereknek a kérdését. Tudatában voltunk annak, hogy az SZD-t éppen úgy nem lehet véglegesen felszámolni, mint ahogyan az öregedési folyamatot sem lehet megállítani és meggyógyítani. Az említettek mellett azért sem lehet kizárni az ember életébõl a SZD-t, mert az az egész TMSZ-en kezd eluralkodni: szétterjed a TMSZ erekkel és idegekkel átszõtt elemeinek szoros kapcsolatán át. Az SZD (egész TMSZ-ben általánossá váló) szétterjedését az egyre szaporodó, egymásra rakódó szisztémás válaszok hozzák létre, amik az ember élete során történõ, a TMSZ etalontól való sok-sok eltérése nyomán keletkeznek. Az anatómiai státuszban bekövetkezett minden új eltérésnél a TMSZ (az elõzõleg még stabil, de az eltérés nyomán már rendellenessé váló anatómiai státuszú állapotból) tovább mozdul a következõ stabil állapotba. A már sokkal zavartabb anatómiai státuszú TMSZ azonban, végül, mûködésképtelenné válik. Végeredményben a hosszú idõn keresztül folytatott gyakorlat alapján sikerült kidolgoznunk egy új a destruált TMSZ-re ráhatással bíró manuális technológiát, ami a TMSZ anatómiailag szabályos státuszának helyreállítására irányul. Ezt az új technológiát neveztük el szisztémás rekonstrukciós terápiának (SZRT-nek). A SZRT mechanizmusa az SZD irányával ellentétes irányban hat: a nagy destrukciós elváltozásokkal terhes stabil állapotból egy új kevesebb destrukciós elváltozást tartalmazó stabil állapot elérésére irányul, ami közelebb van a szabályos anatómiai státuszhoz. A szervezet saját magától nem képes elmozdulni az SZD-vel ellentétes irányba, mivel nem képes létrehozni önmagában olyan mechanikai erõket, amik a TMSZ elemeit visszafordítanák anatómiailag szabályos helyükre; azaz nem képes létesíteni visszahelyezõ (repozicionáló) erõket. Azonban egy másik tanult ember, aki a pácienshez képest egy magasabb szintû irányítórendszer szerepében lép fel, képes megtenni ezt. Az SZD spontán módon lép fel és szakadatlanul zajlik az ember testében egész élete alatt. Egyre több izom fajul el, és egyre nagyobb mértékben; egyre több elem tolódik el szabályos anatómiai helyérõl; egyre több elem szenved el degeneratív-disztrófiás elváltozásokat. Az SZD kezdete minden embernél egyéni, ami a késõbbiekben elõre kiszámíthatatlan módon, kaotikusan fejlõdik tovább. Emiatt a destruktív elváltozások teljes konkrétuma, a destrukció rajzolata minden pillanatban minden embernél egyéni képet mutat. Az organikusan elfajult izmok, az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák,

131 Befejezés 133 valamint az eltolódott, degeneratív-disztrófiás elváltozások alá került elemek elhelyezkedésének teljes jellemzése mindenkinél egyéni. Az SZD-vel való szembeszállás módszertanát képviselõ SZRT számításba veszi az SZD ezen fontos ismérvét, ezért rehabilitációs fogásainak adagolása (a TMSZ 3000 anatómiai egysége mindegyikénél) a TMSZ-elemek és szövetek állapotának és valós térbeli helyzetének állandó diagnosztizálása közben történik minden kezelés alatt. Minden ember teste a maga nemében egyedülálló, megismételhetetlen. TMSZ-e szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak a paraméterei ugyancsak egyediek (individuálisak); és miként már említettük saját SZD-jének rajzolata is egyedi, megismételhetetlen. Ezért az SZRT-t alkalmazó terapeuta (a rehabilitológus) minden embernél az egyéni sajátosságok figyelembevétele mellett végzi az illetõ TMSZ-ének helyreállítását. Tehát nemcsak mindegyik kezelés alkalmával, hanem minden egyes mûvelet végrehajtása közben is különbözõ, egyedi (individuális) taktikákat választ ki. Ezért aztán minden egyes mûvelet (a terapeuta minden egyes kézmozgása a páciens testén) az adaptív rekonstrukciós terápiás mûvelet (ART mûvelet) nevet viseli. Magától értetõdõ, hogy egy SZRT-kezelés az ART mûveletek meghatározott halmazát jelenti. Az SZD tanulmányozására és a vele való szembenállásra fordított 30 év alatt szerzett tapasztalatunk vitathatatlan megállapítása az, hogy az SZD megállítható. Ez tény, ami viszont azt jelenti, hogy a TMSZ visszafordítható a szabályos anatómiai státuszba. Természetesen minél több év telt el az SZD elkezdõdésének elsõ pillanata óta, annál súlyosabb fokozatba jutott az SZD; és minél súlyosabb fokozatú a TMSZ elemeinél és szöveteinél bekövetkezett organikus elfajulás, annál nehezebb visszatéríteni a TMSZ-t az etalonhoz. Mi az, amiben kifejezõdik még a szisztémás destrukció jelensége? Mi az, amit minden beteg saját magán tapasztalt, és tapasztalt az õt gyógyító orvos is? A tüneti stádiumba jutott patológiás állapotot szívós, krónikus (elhúzódó) folyamat jellemzi, bárhol is van; valamint súlyosbodásának rendszeressége és tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be õszintén a kigyógyíthatatlansága. Emellett nem fontos, hogy a betegnél konkrétan milyen diagnózis lett felállítva: egyszerûen csak hátfájások, lumbágó, degeneratív csontosodási zavar (osteochondrosis), csigolyaízületi betegség (csigolyamerevedés / spondylarthrosis). Az sem fontos, hogy milyen idegek csípõdtek be, vagy melyik ízületeknél következtek be degeneratív változások. A beteg egész életében megmarad az SZD-jelenség. Ami miatt mindez történik, ami miatt az ilyen diagnózisokat felállítják, az egyetlen okra: az üledékes hiperstruktúrára vezethetõ vissza. Ez az egyre élesebben fájó, egyre súlyosabbá váló patológiás struktúra egymáshoz kapcsolja, majd egyetlen konglomerátumba zárja a TMSZ összes destruktív elváltozás alá került elemét, késõbb pedig az SZD nagyon súlyos stádiumában az ember egész testét. Ebbõl a közös patológiás folyamat által létrehozott csomóból lehetetlen kiszakítani egyetlen fonalat és csak ezt az egyet gyógyítani, hiszen minden összefügg mindennel. Miként az egészséges TMSZ-ben az összes egészséges elem kapcsolatban áll egymással a szabályos mechanikai kapcsolatokon át, ugyanúgy a destruált TMSZ-ben is összeköttetésben áll egymással ennek minden eleme. Mégpedig szabálytalan mechanikai kapcsolatokon át, amiket az idõ elõrehaladtával a patológiás PVCS még jobban felerõsít. A modern orvostudomány feldarabolja ezt a gordiuszi csomót, és az így keletkezett foszlányokat (az egymástól elválasztott patológiás állapotokat) külön gyógyítja. Az SZRT az egyetlen mód arra, hogy ezt a csomót ki lehessen bogozni úgy, hogy a zsineg vagyis a TMSZ ép és egészséges maradjon. A SZRT az SZD-vel szemben elv (az ellen-

132 134 A gyógyítás tudománya és mûvészete kezõleg, nem úgy, mint az SZD elv) szerint van felépítve. Ez szintén hosszú idõt igénylõ (de nem romboló, nem destruktív, hanem) helyreállító jellegû folyamat. Miként már szó volt róla: az önszervezõdési folyamatban a TMSZ összes eltolódott elemét organikusan elfajult izmok rögzítik. Az idegek vezetõképességének és az erek átjárhatóságának a zavarai miatt ezek az izmok üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdésének folyamatát indítják el. Más szóval olyan sajátos testzónák kialakulását, amik lerakódási üledékeket és degeneratív-disztrófiás elváltozások alá került, egyberagadt elemeket tartalmaznak. Az ilyen zónákban a TMSZ-IR nem képes teljes mértékben megvalósítani irányító befolyását. Az egészséges TMSZ visszaállításához meg kell fordítani a TMSZ-elemek organikus elfajulását; azaz a degeneratív-disztrófiás elváltozások alá került elemeket egészségessé kell tenni, majd pedig vissza kell õket állítani szabályos helyzetükbe. Ehhez az üledékes hiperstruktúrákat alkotó struktúrákat egymástól el kell választani, szét kell bontani, és el kell távolítani belõlük az üledékzárványokat. Vagyis az ilyen zónákat szét kell rombolni, helyre kell állítani bennük a normális vérkeringést és a normális beidegzést (az innervációt). Ezzel lehetõvé válik az, hogy a TMSZ-IR újból bekapcsolódjon a TMSZ elemeiben zajló életfolyamatok irányításába. Amikor aztán a páciens TMSZ-IR-e számára lehetõvé válik, hogy hozzáférjen a degeneratív-disztrófiás elváltozásokkal terhes elemekhez, ezek mindegyik sejtjéhez, akkor a rehabilitációt végzõ terapeuta ellenõrzése és irányítása alá került TMSZ-IR képes létrehozni a destruált, rendellenes állapotba került elemek és szövetek ön-helyreállítási folyamatát. Ugyanakkor a TMSZ-IR nem képes létrehozni visszahelyezõ erõket. Helyette ezt a rehabilitológus valósítja meg. Õ az, aki ilyen erõket létrehoz; õ az, aki a páciens TMSZ-ének stabilitása szerint, erre ügyelve, kezelésrõl kezelésre haladva a vázizomzatban visszahelyezi az elemeket anatómiailag szabályos helyükre. Magától értetõdik, hogy az SZRT a páciens szervezetének és a rehabilitológus IR-ének együttes, közös tevékenysége, ami nagy szakértelmet, sok évig tartó tanulást és gyakorlatot követel a rehabilitációt végzõ terapeutától. Az SZRT során alkalmazott manuális ráhatás (befolyásolás) taktikája abból áll, hogy speciális fogásokat alkalmazva mélyen behatolunk a páciens testébe. Mi ART nyomásnak (ART-pressingnek) neveztük el az ilyen fogást. Ez univerzális fogás, ami általánosan használatos a TMSZ-elemek diagnosztizálásának és organikus elváltozásaik megfordításának és visszahelyezésének minden szakaszában. Az ART nyomás szövetekre irányuló befolyást hoz létre. Következõk a fõ jellemzõi: adaptív (alkalmazkodik annak a szövetnek az állapotához, amelyikre irányul); fájdalommentes; vektoriális (a szükséges irányba hat); mélyre ható (mélyen hatol a testbe, egészen a csontokig); egyenletes, sima (nem okoz sérülést a szövetekben ütésekkel, rángatásokkal és lökésekkel); szelektív tulajdonságú (az egyes izmok közötti különbségekre figyelõ hozzáállást követel; csak az organikus elváltozással megtámadott szövetekre irányul és elfajulásuk súlyosságától függ; ezért az ilyen befolyás megvalósítása különbözõ nagyságú mechanikai erõt igényel). Az SZD a test szisztémás szervezetét romboló minden embernél elkerülhetetlen folyamat. Elindítja a TMSZ legelsõ, hosszú ideje fennálló, etalontól való eltérése. Súlyosabbá válik minden ezt követõ eltérés hatására, és önmaga fokozódásának forrásává válik a pozitív visszacsatolás révén. A patológiás elváltozás kezdetének idõpontja, fejlõdésének üteme és mélysége természetesen függ az eltérések súlyosságától és a po-

133 Befejezés 135 zitív visszacsatolás mélységétõl. A gyakorlatban nem lehet elérni, hogy az ember teljesen egészséges legyen; éppen így elérhetetlen az is, hogy a TMSZ abszolút ideális legyen. Elérhetetlen ez azért, mert már a születés pillanatától kezdve számos olyan tényezõ kezd hatni az ember testére, amiket mi könyvünkben a szabályos anatómiai státusztól való nem-szisztémás eltérések iniciáló és erõsítõ tényezõi (IET) névvel jelöltünk meg. Tekintsük át az ilyen a tényezõk SZD-re gyakorolt hatását az egyén egész életfolyamata alatt bekövetkezõ természetes keletkezésük sorrendjében. Elõször vegyük vizsgálat alá az újszülötteket, akiknek TMSZ-elemeiben létezhetnek veleszületett szövetmegbetegedések, fejlõdési anomáliák vagy születéskor szerzett traumák. Nem mindegyik rendellenességet szokták észrevenni, vagy pláne kiküszöbölni a gyermek felállása elõtti idõpontig. Vagyis azon idõpontig, amikortól a TMSZ teljes erõvel kezdi teljesíteni fõ feladatát: a test stabilitásának fenntartását a térben. Az említett eltérések azonnal kiváltanak szisztémás választ, aminek hatására helyreáll a TMSZ stabilitása: egyrészt néhány eleme (a térbeli konstrukcióban elfoglalt anatómiailag szabályos helyérõl való) eltolódása árán; másrészt a mozgásba hozott izmokban (az eltolódással egyidejûleg) fellépõ hipertónus és hipotónus kialakulása következtében. Ha ezek után nem kerül sor a TMSZ szabályos anatómiai státuszának helyreállítását szolgáló intézkedésekre, akkor a TMSZ-IR nekiáll rögzíteni a megváltozott tónusú izmokat. Megkezdõdik ezek organikus elfajulása, és beindul az SZD-folyamat. Ez az SZD beindulásának legkedvezõtlenebb változata. Hiszen jelentõs veleszületett rendellenességek fennállása esetén a TMSZ egész rendszerében is azonnal jelentõs deformációk keletkeznek. Az elfajult izmok nagy kiterjedésû szakaszai gátolni kezdik a vérkeringést ezen izmokban, az eltolódott csontelemekben és a test velük szomszédos szakaszaiban. Ez aztán még nagyobb degeneratív-disztrófiás elváltozáshoz vezet azokban az elemekben, amelyekben elkezdõdött, amelyektõl elindult az SZD-folyamat. Növekedésben lévõ szervezetnél ez a visszacsatolás legtöbbször a hátgerincferdülés súlyos formáihoz és az ember rokkanttá válásához vezet. Szerencsére a gyermekek többségének nincsenek ilyen veleszületett rendellenességeik. A gyermekek elsõ életéveitõl kezdõdõ SZRT-módszerünkkel végzett diagnosztizálásaink során viszont azt figyeltük meg, hogy 90%-uknál már fejlett szisztémás destrukciós folyamat létezett. A 30 évi gyakorlati munkánk során vizsgálatunk alá került gyermekek 20%-ánál (több ezer 2 3 éves korú gyermeknél) pedig az SZD már az általános szétterjedés stádiumában volt. Az anatómiai státusz milyen primer eltérései vezethettek ide? Véleményünk szerint ezek olyan traumák és mikrotraumák lehetnek, amiket a kisgyermekek önálló elmozdulásuk, játszadozásuk stb. kezdeti szakaszában szerezhettek. Létezik olyan vélemény, ami szerint az ilyen eltérések gyermekek esetében nem okoznak kárt és számukra ezek teljesen természetesek. Azonban a korai gyermekkorban szerzett szinte fájdalommentes nem nagy mértékû eltolódás mégiscsak eltérést jelent a TMSZ etalon állapotához képest. Ezt az eltérést izomtónus-változás kíséri: a normálistól eltérõ tónusú izmokat organikus elfajulás rögzíti, ami az SZD-folyamat beindulását jelenti. A gyermekek 20%-ánál észlelt általánossá vált, szétterjedt SZD pedig véleményünk szerint általános anyagcserezavarok következménye, tehát más szervek és rendszerek egészségtelen állapotához kötõdik. A nem szabályos anyagcsere termékei és a gyulladásos folyamatok mérgezõ termékei a TMSZ izomszövetei és más szövetei számára belsõ eredetû (endogén), sérülést okozó ágenseknek tûnhetnek és emiatt gyorsíthatják a trauma által már elindított SZD-t.

134 136 A gyógyítás tudománya és mûvészete Létezhet ezzel ellentétes szituáció is. Az, amikor a belsõ szervek megbetegedése miatti (az emésztõ traktushoz tartozó gyomor vagy a bélrendszer, a vesék, a belsõ elválasztású mirigyek zavaraival kapcsolatos) rendellenességekhez, szabálytalan anyagcseréhez kapcsolódó szövetelfajulási folyamat indítja el az SZD-t. Az ilyen eredetû SZD rohamosan terjed az egész szervezetben. Minden izomszövet összeragad, összeáll egyetlen közös hiperstruktúrává, egy páncélköpennyé, ami akadályozza a kisgyermek növekedését és a csontrendszer összes csontjánál eltolódást okoz. Az ilyen gyermekeknél gyakran képzõdnek bordapúpok. Ha feltételezzük, hogy a kisgyermek szerencsésen elkerülte az SZD elkezdõdésének fentiekben említett összes változatát, azaz nincsenek veleszületett rendellenességei, traumái, mikrotraumái és anyagcserezavarai, akkor nagyon valószínû, hogy a TMSZ-re destruktívan ható folyamat elkezdõdését beindíthatják azok az állandó statikai terhelések, amik a tanulási folyamattal az iskolába járással kezdõdnek (a hosszú ideig tartó statikai feszültség olyan izomfeszültség, ami munkavégzési testtartásnak felel meg). Ha a TMSZ hosszú ideig rögzítve van valamilyen statikai helyzetben, és felvesz egy ehhez a munkához, a tanuláshoz igazodó alkalmas testtartást, akkor a mûködésbe lépett izmoknál önmagától (spontán módon) jelentkezik a hipertónus. Ha a pihenés ideje alatt nem következik be a normális tónus helyreállása (márpedig az esetek többségében éppen ez történik), akkor a TMSZ-IR az ilyen izmokat organikus elfajulással rögzíti, és ezzel elkezdõdik az SZD majd megy tovább, követve az általános sémát. Az SZD kezdetének következõ tipikusnak tekinthetõ fajtája az, amikor hosszú idõn át fennálló dinamikai terhelés hatására következik be a megváltozott tónus rögzítése. Sok szülõ úgy gondolja, hogy a sport, vagyis a fokozott izomtevékenység használ a gyermeknek és segíti a szabályos testtartás kialakítását. Ezzel azonban csak számos fenntartás mellett lehet egyetérteni. Elõször: a fokozott izomtevékenységet ellenõrizni kell, és nem szabad (a konkrét szervezetnél túlzásba vinni) erõltetni, mert a fizikai túlterhelésbõl származó, visszamaradó (remanens) izom-összehúzódás állandósul (éppen ez történik a sportolók többségénél). A TMSZ-IR ezt az állapotot hipertónusnak fogja fel, és az energiafelhasználás minimalizálására törekedve az izomszövet organikus elfajulásával elindítja a TMSZ önszervezõdését. Másodszor: edzeni és ennek révén pozitív hatást, vagyis feszes izmokat (izom-hipertrófiát) és izomerõsödést elérni csak kezdetektõl fogva egészséges izmoknál lehet. Vagyis olyan embereknél, akiknél még nem kezdõdött el az SZD-folyamat; vagy ha igen, akkor még jelentéktelen. Ellenkezõ esetben az önszervezõdés fönt ismertetett folyamata nagyon gyorsan fellép, mert az elfajult izmok nagyon gyorsan elfáradnak, megdagadnak (vizenyõssé válnak), és a bennük pangó jelenségek felerõsödnek. Ez felerõsíti a patológiás visszacsatolást, és a szisztémás destrukciós folyamat gyorsan eljut az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdésének stádiumába. Ha pedig léteznek már ilyen struktúrák az emberben, akkor a fizikai gyakorlatok alatt keletkezõ mechanikai erõk szabálytalanul oszlanak el a TMSZ-ben. Ez viszont nagyon súlyos gerincferdülést, durva deréktáji és mellkasi eltolódásokat vált ki. Ezek az eltolódások többszörösen fölerõsödnek annál az embernél, akinek a TMSZ-ében már léteznek hasonló deformitások, és most fokozott edzések hatása alá kerülnek. Nemegyszer észleltük ezt azoknál a gyermekeknél, akik nagy szorgalommal végezték a gyógytornát (GYT) a scoliosisos gyerekek számára szakosított internátusokban.

135 Befejezés 137 Nehéz elképzelni korunkban olyan embert, aki a gyermekkori és az iskolai nevelés minden szakaszán úgy tudott volna túljutni, hogy sikerült elkerülnie a szisztémás destrukció kezdeteit, bár ez elméletileg lehetséges. A gyakorlatban azonban ez nem fordul elõ, mivel létezik az univerzális IET, amit egyoldalú munkaorientációnak neveznek. Amikor a gyermek tárgyakat kezd a kezébe venni, akkor valamelyik oldalát elõnyben részesíti, és azt fokozottan kezdi használni (a legtöbb gyermek a jobb oldalát). Emiatt a jobb kéz izmai és az egész jobb oldali (tehát a munkát végzõ) testfélnek az izmai erõsebben fejlõdnek, ami a hátgerincet aszimmetrikusan terheli. Tulajdonképpen ezzel állandóan jobb oldalra tolódik a hátgerinc. Erre adott válaszként az ellenoldal izmai a TMSZ stabilitásának megõrzésére törekedve állandóan hipertónusban lesznek. Ezt aztán követi az izmoknak az elfajulása és az SZD-folyamat beindulása. Az utolsó, teljes egészében hipotézisnek számító változatot az az abszolút egészséges ember képviseli, akinek a jobb oldalán és a bal oldalán az izmok egyenletesen vannak kifejlõdve. Nincsenek veleszületett rendellenességei vagy születéskor szerzett traumái; soha nem is voltak traumái vagy mikrotraumái. Szervei szabványszerûen egészségesek, és a TMSZ-ére ható mérsékelt statikai és dinamikai terhelések optimális mûködésmódját betartva dolgozik: egyenlõen, azonos mértékben használva mindkét karját és egyformán terhelve teste mindkét felét. Mivel azonban az elöregedés miatt végül is a legegészségesebb szervezet is meghal, az öregedési folyamat fogja elindítani az ilyen ember testében az SZD-t. Az SZD-folyamat konkrét kifejezési formát fog ölteni vagy az idegek vezetõképességének és az erek átjárhatóságának zavaraiban, vagy izomrostsorvadásban (atrófiában), ami a nem elegendõ fizikai aktivitás miatt lép fel. A két utóbbi IET saját maga képes elindítani az SZD-t bármelyik akármilyen korai életkorban. Az idegek vezetõképességének és az erek átjárhatóságának a zavarai azonban a pozitív visszacsatolás elválaszthatatlan alkotórészét képezik. Azért írtuk le ilyen részletesen az SZD-folyamat elindulását és fölerõsödését kiváltó összes lehetséges okot, hogy érthetõ legyen: a szisztémás destrukciós folyamat bizonyos mértékben feltétlenül jelen van minden emberben; és minél több IET hat az emberre, annál mélyebb, annál súlyosabb ez a folyamat. Akkor tehát az a feladata az orvostudománynak, hogy olyan javaslatokat dolgozzon ki, amelyek lehetõvé tennék: egyrészt azt, hogy minél több ilyen tényezõt sikerüljön elkerülni; másrészt az SZD-folyamat késleltetésének kitanulását, és, ha lehet, ennek a folyamatnak a megfordítását; vagyis a TMSZ visszatérítését anatómiailag szabályos státuszába. Mindemellett mindig tudomásul kell venni, hogy az SZD-folyamatot teljesen megállítani nem lehet; éppen úgy, ahogyan az egész szervezet öregedését sem lehet elhárítani. Ezek után kezdjük most azzal, hogy áttekintjük: mit is tud a mai napig az orvostudomány a szisztémás destrukcióról. Semmit, mivel nem látja ezt a folyamatot a maga teljességében, és csak helyi megnyilvánulásaival foglalkozik: lényegében a hátgerinc degeneratív-disztrófiás elváltozásaival. Ezt tanúsítja az ortopédia két új szakosított (specializált) tudományágának: a csigolyagyógyászatnak (vertebrológiának) és a csigolyaideggyógyászatnak (vertebro-neurológiának) a létrehozása. Az SZD-elmélet szemszögébõl nézve ezek a tudományágak az SZD-tevékenységnek csupán a végeredményét tanulmányozzák: a test központi támaszát jelentõ gerincnek a megbetegedéseit. Az említett diszciplínák szerint minden baj a csigolyaközti porckorongokban jelentkezõ degeneratív-disztrófiás folyamattal kezdõdik, miközben a valóságban minden ezzel fejezõdik be.

136 138 A gyógyítás tudománya és mûvészete Elméletileg mi már bebizonyítottuk, és a gyakorlatban mindig azt tapasztaljuk, hogy a szabályos anatómiai státusztól való elsõ (meg nem szüntetett) eltérés fellépésétõl kezdve az ember TMSZ-ében (már fiatal korban, majdhogynem a születésétõl kezdve) elkezdõdik szisztémás szervezettség tönkremenetele, rongálódásának folyamata, amit mi szisztémás destrukciónak neveztünk el. Ezt a folyamatot tovább súlyosbítják a rárakódó új eltérések és a patológiás visszacsatolás. Az SZD mechanizmusa a szabályos anatómiai státusztól való eltérések egyre nagyobb mennyiségéhez vezet, amik a TMSZ-hez tartozó elemek formájának, szövetösszetételének és szöveti tulajdonságainak organikus elváltozásaiban fejezõdnek ki. Ezek az elváltozások degeneratív-disztrófiás elfajulásoknak nevezhetõk. A térbeli konstrukcióban ezzel egyidejûleg zajlik a TMSZ összes elemének eltolódása, ami egy növekvõ, egyre fokozódó eltolódási folyamat. Az SZD (mûködési) természetét a TMSZ-IR által gyakorolt, TMSZ-re ható céltudatos irányítás jelenléte határozza meg. Ez az irányítórendszer a TMSZ-nél fellépett traumákra, betegségekre és túlterhelésekre csak a normális izomtónus változtatásával képes reagálni azzal a céllal, hogy az új viszonyok között is ellássa fõ feladatát: az emberi test térbeli stabilitásának minimális energiafelhasználással történõ biztosítását (hiszen enélkül elképzelhetetlen az ember élettevékenysége). A stabilitás elvesztését kiváltó fent említett zavarokra a TMSZ-IR kénytelen azzal válaszolni, hogy a TMSZ-t törekszik alkalmassá tenni, adaptálni egy új, stabil állapot elérésére. Ezt úgy valósítja meg, hogy az etalon állapotot biztosító normális izomtónust hipertónusra és hipotónusra változtatja át azokban az izmokban, amelyek kapcsolatban állnak az eltolódott elemekkel. Ezután pedig az új stabilitás fenntartásához szükséges energiafelhasználás minimalizálására törekedve elindítja az önszervezõdési mechanizmust: organikus elfajulással rögzíti (fixálja) azokat az izmokat, amelyek tónusát megváltoztatta. Az organikusan elfajult izmok és a helyükrõl eltolódott elemek jelentik az idegek vezetõképességének és az erek átjárhatóságának a zavarforrásait saját magukban is és természetesen a TMSZ szomszédos elemeiben is. Ez vezet el aztán az SZD-folyamatra jellemzõ specifikus jelenséghez: konglomerátumok képzõdéséhez, amik a TMSZ üledékes zárványok által összeragasztott egymással szomszédos elemeibõl állnak. Hangsúlyoznunk kell, hogy az üledékes zárványok azoknak az organikus folyamatoknak a termékei, amik közvetlenül az ilyen szövetekben (a szabálytalan anyagcsere következtében) keletkeznek, és ezek nem valamilyen feltételezett (hipotetikus) sólerakódások. Létrejöttük kezdeti szakaszában ezek az üledékes zárványok enyvszerû, ragadós folyadékot képeznek, amik képesek bejutni a TMSZ szomszédos, egészséges elemeibe is, és ezzel új elemeket vonnak a cementálódási zónába. A késõbbiekben bekövetkezõ kiszáradásuk merev, mechanikai, nem-anatómiai kapcsolatok kialakulásához, azaz üledékes hiperstruktúrák képzõdéséhez vezet. Ez az egyesülésre irányuló tendencia állandóan fokozódik, és végsõ soron az összes hiperstruktúra további nagyobbodásához és egyetlen páncélba zárásához vezet.az ilyen hiperstruktúrák az SZD nagyon gyors fejlõdéséhez vezetnek, mert olyan nem-anatómiai terhelõ erõket képviselnek, amik a TMSZ-re és fõként a gerincet alkotó struktúrákra hatnak. Éppen az üledékes hiperstruktúrák a közvetlen okozói az úgynevezett rendellenes csontfejlõdésnek (az osteochondrosisnak), azaz a csigolyaközti porckorongok degenerációjának, amit a késõbbiekben a korong elõrecsúszása (prolapsus disci) és a korongtöredékek gerincvelõ-csatornába esése követ. Pont az üledékes hiperstruktúrák belsejében keletkezett szövetcementálódás, szövet-összeragadás és szövetelnyomás vezet súlyos vérkeringési zavarokhoz az általuk közvetlenül bezárt elemekben és a hozzájuk közel lévõ elemekben is a szervezet szisztémás tulajdonságai következtében. Ez

137 Befejezés 139 a folyamat vezet a csigolyaközti korongok elvíztelenedéséhez, táplálásuk zavaraihoz, vagyis degeneratív-disztrófiás elváltozásokhoz a korongokban is és más gerincstruktúrákban is (a szalagokban, az igazi ízületekben, a csigolyák csontszövetében). A TMSZ mechanikáját durván torzító hiperstruktúrák létezése esetén a járáskor és munkavégzés közben jelentkezõ nem nagy terhelések is okozhatnak a csigolyatesteknél váratlan, elõzetesen meghatározhatatlan eltolódásokat és rongálódásokat a destrukciótól meggyöngült korongoknál. Így néz ki az osteochondrosis és következményei fejlõdésének igazi algoritmusa. Az SZD az igazi oka a TMSZ-ben jelentkezõ fent leírt és az összes többi degeneratív-disztrófiás deformitásnak: a scoliosisnak, a kyphosisnak, az emberi test arányainál jelentkezõ más torzulásoknak, amelyek közül az egyszerûen nem szép testalkatot tartják legkevésbé fontosnak. Az SZD megnyilvánulásainak kell tekinteni az összes vázizomfájdalmat, köztük a hírhedt hátfájásokat és az izomhártyák triggerpontjait. Az SZD válhat az izomsorvadás, a csontritkulás, a rendkívüli soványság és kövérség, a testbõr és az arc idõ elõtti öregedése, a ráncok képzõdése valódi okozójává. A test bármelyik részénél jelentkezõ vérkeringési zavarok és az idegek vezetõ-képességénél fellépõ zavarok, amiket a SZD indított el, pangó jelenségeket idézhetnek elõ más szervekben és más rendszerekben is, de okozói lehetnek az ezekben már meglévõ patológiás folyamatok krónikussá válásának is. A mai modern orvostudomány a következõ gyógyító eljárásokat és gyógyszereket alkalmazza a hátgerinc degeneratív-disztrófiás betegségeinek gyógyítására: 1.) sebészeti beavatkozást; 2.) fájdalomcsillapító és gyulladásgátló szerek igénybevételét; 3.) fizioterápiás gyógyítást, amihez különféle mûszaki eszközöket vesz igénybe: hõ-,fény-, mágneses, ultrahang hatással mûködõ készülékeket; 4.) reflexterápiát, lényegében véve tûszúrásos gyógyító eljárást; 5.) gyúrást (masszázst); 6.) manuális terápiát; 7.) gyógytornát. A felsorolt összes intézkedés a patológiás elváltozás fészkére irányul, ami megjelenik fájdalom vagy gyulladás formájában, a fészekben és a tõle függõ területeken fellépett beidegzési és vérkeringési zavarok, valamint a mozgásfunkciók és mozgatási funkciók zavarainak formájában. Hatékony-e az ilyen gyógyítás? Vezet-e tartós pozitív eredményre? Gyakorol-e hatást a patológiás betegség okára? Kizárja-e ugyanezen ok újbóli jelentkezését? A sebészeti beavatkozás hatékony intézkedés, mivel a létfontosságú életjelzõk figyelemmel kísérése mellett zajlik: a gerincvelõ, továbbá ennek ideggyökerei és táprendszerei összenyomása veszélyének szem elõtt tartása mellett. Ilyenkor a sérült porckorongot / porckorongokat eltávolítják, és a csigolyákat összekapcsolják, összeforrasztják csonttranszplantációkkal vagy fémbetétekkel (fémprotézisekkel), amiket csavarokkal rögzítenek. Magától értetõdõ, hogy a sebészeti beavatkozás még ha sikeres is hosszú helyreállítási idõt követel, csökkenti a gerinc hajlékonyságát és mûködési lehetõségeit. Az SZD-elmélet megvilágításában azonban azt kell mondani, hogy a sebészeti beavatkozás a TMSZ szisztémás destrukciójának igen erõs elindító és erõsítõ tényezõjének látszik. A tünetegyüttes megszüntetésére irányuló összes többi (a 2 7. pontban felsorolt) módszer és eszköz részben segít a heveny megnyilvánulások idõszakában. Ezután azonban sok éven át fennálló, néha a beteg életének végéig elhúzódó krónikus idõszak

138 140 A gyógyítás tudománya és mûvészete következik. Magától értetõdõ, hogy az ilyen gyógyítás hatékonysága kicsi. Azonban ez nem is lehet más. Hiszen az összes degeneratív-disztrófiás elváltozásnak és vészes következményeinek igazi oka a szisztémás destrukciós folyamat, ami magával ragadja az egész TMSZ-t. A súlyos stádiumba jutott SZD megzavarja a TMSZ egész mechanikáját, mivel: a TMSZ elemeinek összetételét, tulajdonságait és alakját megváltoztatja; az üledékes hiperstruktúrákkal minden oldalról nyomja a gerincet és ezzel rontja a vérellátást; ezenkívül arra kényszeríti a TMSZ-t, hogy kaotikusan ráható terheket viseljen. Képesek-e a fent említett gyógyító intézkedések egy ilyen állapotban lévõ TMSZ-re úgy hatni, hogy visszaadják szabályos anatómiai státuszát? Hiszen ehhez szükséges, hogy ezek az intézkedések: az üledékes hiperstruktúrák alkotóit, az üledékes struktúrákat egymástól elválasszák (dezintegrálják) és az összetartásukra szolgáló üledékes zárványokat eltávolítsák; a zárványokban fogva tartott elemeket szabaddá tegyék; az említett elemekben biztosítsák a szabályos vérkeringést és a beidegzõdést; a szabályos anatómiai státusz visszaállításához magában a szervezetben elindítsák, irányítsák és ellenõrizzék a helyreállítási (rekonstrukciós) folyamatot, mivel ez képes arra, hogy megszüntesse az elemekben keletkezett degeneratív-disztrófiás elváltozásokat és helyreállítsa az immár sok év óta patológiás elemek összetételét, tulajdonságait és alakját. Végül az is szükséges, hogy külsõ (rehabilitológus által létrehozott) mechanikai erõ segítségével a TMSZ térbeli szerkezetében az eltolódott elemet visszategyék anatómiailag szabályos helyére. A fönt feltett kérdésre adandó válasz tehát egyértelmûen csakis NEM lehet. Az ilyen intézkedések nem képesek visszaadni a TMSZ-nek szabályos anatómiai státuszát. Az orvosok nem értik meg, hogy a gerinc egyik vagy több más szegmentumában jelentkezett patológiás állapotot lehetetlen gyógyítani úgy, hogy nem veszik figyelembe az egész TMSZ-ben fennálló zavarok teljes komplexumát, ami a csigolya megszólalásának a pillanatában már létezett, hiszen ilyen esetben a TMSZ már teljesen megváltoztatta anatómiai státuszát. Nevetséges, ugyanakkor részben rettenetes: olvasni a manuális terápia fogásairól szóló olyan tájékoztatót, ami jogot formál arra, hogy az ember anatómiája, fiziológiája, ortopédiája, neurológiája és biomechanikája területére vonatkozó tudományos (szakmai) ismeretek szintézisének nevezzék ezt a terápiát; találkozni olyan szóösszetételekkel, mint a krónikusan begörcsölt izom, hiszen pontosan tudjuk, hogy ilyenkor egy organikusan elfajult izomról van szó, ami valamilyen hiperstruktúra elválaszthatatlan részévé vált már. Ugyanilyen szintézisre utaló találgatásokra nyújtanak alkalmat a következõ mondatok: a funkcionális leblokkolás (mûködésleállás) a gerinc mozgató szegmentumának korlátozott (de helyreállítható) mozgatóképessége. Ez a leblokkolás az ereken belüli kötõszöveti elemek kölcsönös helyzetének változása nyomán jön létre: az edények körüli, reflexvezérléses izomrögzítés hatására. ; a mozgósítási (a mobilizációs) és a befolyásolási (a manipulációs) technika olyan speciális, célzott fogásokat tartalmaz, amik megszüntetik a nem normális feszült-

139 Befejezés 141 séget a szalagokban, az izmokban, a tokokban (a kapszulákban), az ízületekben stb. [9, 10]. Magunktól fûzzük hozzá, hogy ilyen esetben erõvel végrehajtandó fogásokról van szó, amik sok év óta destrukciótól rongált, organikus elváltozás alá került elemekre irányulnak, amik nem reflexvezérléssel lettek rögzítve, hanem az izomszövet organikus elváltozásával! No de idézzük tovább ezt a szerzõt: kilélegezési fázisban kezelést végzünk; ezalatt nem nagy térfogatú, de gyors mozgást hajtunk végre a mozgáskorlátozottság irányába. Ilyenkor gyakran hallatszik ropogás, ami egyáltalán nem kötelezõ, és a kezelés sikerességét sem tanúsítja. Ajánlatos, hogy a kezelés befejezése után feküdjön a beteg még percig. Nem folytatjuk tovább az idézetet. Hiszen ebbõl is látható már, hogy a szerzõnek fogalma sincs arról, hogy. a gerincnél és nem csak a gerincnél sok csontelem eltolódott anatómiailag szabályos helyérõl; az ilyen elemekben degeneratív-disztrófiás elváltozások jöttek létre; a szóban forgó csontelemeket szorosan rögzítik a TMSZ önszervezõdési folyamatában organikusan elfajult izmok, szalagok és inak; az ilyen elemeknek erõvel történõ kiszabadítása (nem normális feszültség alól való kivétele rángatással, mechanikai erõfeszítések útján) az elemek törését, szétrántását, traumáját jelenti. Ezenkívül még azt is figyelembe kell venni, hogy a destruált TMSZ-ben durva rendellenességek és zavarok is keletkeztek a mechanikai kapcsolatokban, és lehet, hogy az idézett gyors mozgás egyáltalán nem oda továbbítja az erõt, ahová az orvos gondolta, ami aztán kiszámíthatatlan traumákat okozhat. Talán erre a kiszámíthatatlan traumára gondoltak a szerzõk, amikor ropogásról beszélnek, és azt javasolják, hogy az ilyen gyógyító manipuláció után percig maradjon fekve a páciens? De hiszen még K. Levit, a manuálterápiai orvostudomány területének vitathatatlan tekintélye is õszintén elismeri: még ha meg is vagyunk gyõzõdve arról, hogy a manuálterápiás fogásokkal végrehajtott gyógyítás eredményeként áll helyre a mozgás a bilincsbe vert ízületben, és, ha ehhez még a reflexmegnyilvánulások jelentõségét is számításba vesszük, akkor is csak nagyon nehezen, pontatlanul tudjuk elképzelni, hogy tulajdonképpen mi is játszódik le magában az ízületben [9, 10]. Mi viszont SZRT-terápiánk segítségével 30 év alatt szerzett TMSZ-helyreállítási gyakorlatunk tapasztalatával rendelkezve nagyon pontosan el tudjuk képzelni, hogy a hivatalos orvostudománynak fogalma sincs az embernél mindig fennálló, TMSZ-re ható szisztémás destrukcióról. Arról, ami miatt a TMSZ teljesen deformálttá válik, szövetei organikusan elváltoznak, és a gerincízületek (és más ízületek is) össze vannak préselve és kõtömör üledékes hiperstruktúrákba vannak zárva. Bizonyos analógiát lehet felállítani a destrukció által megtámadott TMSZ és a jégtömbbé összefagyott, földig lehajló fa között, aminek néhány ága kiáll a jégtömbbõl (vegyük úgy, hogy a fa a csontvázat jelenti, a jégtömb pedig a TMSZ összes, egyetlen közös hiperstruktúrává összenõtt lágy szövetét). Nos, a manuálterápeuta által alkalmazott fogások mindegyike: a mobilizáció, azaz az izmok mozgósítása, a manipuláció, azaz az izmok kezelése, a trakció, azaz az izmok kinyújtása, széthúzása (vagyis a nyújtógyakorlatok) a már említett ember viselkedésére emlékeztetnek minket; arra, akinek eszébe jutott felemelni a meggörbült fát és kiegyenesíteni az ágait úgy, hogy ezeket a szabad, kiálló

140 142 A gyógyítás tudománya és mûvészete végeiknél fogva húzgálja. Minden egészségesen gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy a fa helyreállítását a jég felolvasztásával kell elkezdeni, és közben óvatosan kell eljárni, lépésrõl lépésre haladva, azaz a korona szélétõl a fa törzse felé. A terhelést egyenletesen és fokozatosan kell levenni. Ezért elõbb a fa törzsét és koronája egy részét kell megmelegíteni, és nem szabad jégtömböt hagyni a többi ágon, mert annak súlya a támaszukat vesztett ágakat eltöri. Az SZD-vel folytatott küzdelemben a manuálterápia más (úgynevezett lágy) technikái, amik a görcsbe összehúzódott izmokra irányulnak [9], szintén hiábavalók; például a befejezéskor alkalmazott szabályos ütemben végzett izomgörcslazítás (posztizometriás relaxáció). Itt újból emlékeztetnünk kell arra, hogy a destruált TMSZ-ben az izmok egyáltalán nincsenek görcsös állapotban, hanem organikus elfajulás stádiumában vannak. Ezért az említett technikák alapját képezõ nyújtógyakorlatok, amik az ilyen izmok erõszakos széthúzására irányulnak, természetesen nem képesek az organikus elváltozás megfordítására. A manuálterápiát mi a TMSZ gyógyításánál veszélyes és nem hatékony módszernek tartjuk. Ugyanis: még ha sikerül is erõszakos módon szabaddá tenni az ízületet, akkor ezt az ízület sérülése, rongálódása kíséri; ami a késõbbiek során feltétlenül az erõszakkal széthúzott szalagok és inak még nagyobb mértékû organikus elfajulásához, valamint a környezõ izmok még nagyobb hipertónusához vezet. Ez viszont a destrukciós folyamat súlyosbodása miatt az ilyen izmoknak a további keményedéséhez vezet. Ez a fajta, részenként folyó gyógyítás, vagyis a destrukciótól érintett TMSZ-be való durva behatolás feltétlenül reakciót vált ki a TMSZ stabilitását ellenõrzõ szervnél, a TMSZ-IRnél, mégpedig szisztémás választ. A válasz magával hozza a rendszer új, stabil állapotba való átmenetét. Az új, stabil állapot rendszerint rosszabb az elõzõnél, mivel a TMSZ szabályos anatómiai státuszától való új eltérések árán jön létre, ami súlyosbítja az SZD-t. A gyógytorna (GYT) ugyancsak kis hatékonyságú a destrukció súlyos stádiumában lévõ TMSZ számára. Csak a kezdeti stádiumban lévõ destrukciónál képes fékezni a GYT az SZD-t: akkor, amikor a hiperstruktúrákban lévõ zárványok még folyékony halmazállapotban vannak, és a GYT lassítja ezek megkeményedési folyamatát. Ha azonban egyszer elkezdõdött a GYT alkalmazása, akkor azt a beteg egész életében alkalmazni kell, és nem szabad abbahagyni, mert a gyakorlatok akár rövid ideig tartó szüneteltetése alatt az üledékes zárványok teljes tömege megdermed. Emellett az újból beindított edzések a megrongált, destrukció alatt lévõ izmokban állandó hipertónust hoznak létre, mégpedig gyorsan, ami az SZD pótlólagos jellegû, újabb menetének kialakulásához vezet. Ez gyakran fordul elõ azoknál a sportolóknál, akik abbahagyták a rendszeres sportolást, és nagyon gyorsan nagyon beteg emberré válnak. A TMSZ szabályos anatómiai státuszától való primer, iniciáló eltéréseinek és az ezeket követõ többi destrukcióerõsítõ eltérésének okait, az indító és erõsítõ tényezõket (IET-t) vizsgáló fejezetrészben arra a következtetésre jutottunk, hogy nem lehet elkerülni az SZD-t. Mindemellett azonban állítható: minél kevesebb IET-t kell eltûrnie az embernek, és ezek minél késõbbi életkorban kezdenek hatni rá, annál nagyobb annak a valószínûsége, hogy az SZD-folyamat kevésbé lesz súlyos (különösen fontos szerencsésen átjutni a növekedési perióduson). Nem fogjuk megismételni azokat a javaslatokat, amik arra vonatkoznak, hogy milyen életmódot kell folytatni, és a TMSZ milyen mûködési módját kell alkalmazni ahhoz, hogy némelyik IET-t elkerülhessük. Mindezeket régóta ismertetik az ortopédus orvosok és más szakemberek (köztük az egészséges életmód propagandistái is). Ezeket a lényegében helyes javaslatokat könnyebb leírni, mint végrehajtani (sajnos ezt kell mondani).

141 Befejezés 143 Mindenki számára magától értetõdõ dolog, hogy kerülni kell a traumákat és a mikrotraumákat, hogy kényelmes bútorokat kell használni, és az embernek nem szabad túlterhelnie saját TMSZ-ét. Mi csupán egyetlen saját javaslattal állunk elõ, aminek nem teljesítése azonban áthúzza, teljesen megsemmisíti az összes többi jó tanács és jó kívánság hatását: az embernek kerülnie kell az izomzat hipertónusainak és hipotónusainak a fixációját. Miként többször is említettük, a hipertónust és a hipotónust az izomszövet organikus elfajulása rögzíti. Mikor keletkezik a TMSZ-ben ilyen állapot? Emlékezzünk rá, hogy etalon állapotban (a szabályos anatómiai státusznál) minden izom tónusa normális. Az emberi test státusza nagyon plasztikus: a csontváz nagyobbik része mozgathatóan van rögzítve, erre szolgál a csont és izom pár szétszakíthatatlan kapcsolata. Ha a TMSZ térbeli konstrukciójában egy csontot elmozdítunk anatómiailag szabályos térbeli helyérõl, akkor ugyanazon pillanatban fellép a TMSZ-IR reakciója (az alkalmazkodásra vonatkozó utasítás), és ennek nyomán az elmozdult csonttal kapcsolatban álló összes izom megváltoztatja tónusát, ami már el fog térni a normálistól. Emellett egyetlenegy csont eltolódása is már egyensúlyzavart okoz, amire szisztémás válasz következik: a többi csont kompenzációs eltolódása és a velük kapcsolatban álló összes izomban az izomtónus-változások megfelelõ láncolatainak jelentkezése. Mindennek a fordítottja is igaz: az izmok tónusváltozása maga után vonja a csontok eltolódását. Ilyen mechanizmus található minden mozgással kapcsolatos aktus alapjában: akár az emberi akarat utasítására történik a mozgás, akár a tudattól független, tudat alatti utasításra, vagyis a (TMSZ-t érõ külsõ és belsõ erõk hatása miatt) TMSZ-IR által kiadott utasításra. Az életben állandóan keletkeznek az izomzatban hipertónusok és hipotónusok a statikus pózok (a mozdulatlan testtartások) hosszú ideig tartó változatlanságánál. Nincs is jelentõsége annak, hogy az ember szabályos vagy szabálytalan testtartásban van. Például: nem fontos, hogy kényelmes vagy kényelmetlen padon ül az ember; az sem számít, hogy eközben a hátát egyenesen vagy ferdén tartja. Ugyanis az izmok organikus elfajulása rögzít bármilyen helyzetet, és az adott helyzetnek megfelelõen vagy elkezdõdik a destrukciós folyamat; vagy, ha ez már fennáll, akkor ez tovább fog erõsödni. Természetesen az egyenes hát jobb, mint a görbe; de a katona kiegyenesített testtartása egy sor megkeményedett izommal társulva semmiképpen nem fogja az ilyen izmok gazdáját egészségesebbé tenni annál az otthonülõnél, aki a televízió elõtt hátra dõlve sokáig üldögél a kényelmes karosszékben, ami minden oldalról megtámasztja testét. Az ilyen ember izmai elernyednek a hosszú ideig tartó statikus póz miatt, mivel sokáig vannak hipotónusban. Nem kétséges, hogy a TMSZ-IR nem fog megfeledkezni arról, hogy az ilyen izmokat rögzítse ebben az állapotban részleges izomsorvadással, ami szintén organikus elfajulás, s aminek következtében az organikus destrukció vagy beindul, vagy tovább fog folytatódni. A másik változat a hipertónusok állandó rögzítése. Akkor lép fel ez a változat, amikor az ember túlterheli magát: sportedzésekkel, kerti munkával vagy túlzásba vitt gyógytornázással abbéli törekvésében, hogy jól teljesítse, sõt, túlteljesítse az orvos javaslatait, aki azt ígérte neki, hogy a tornázás javítani fogja a testtartását. A túlterheléssel okozott remanens izomfeszültség azonban meggátolhatja a normális izomtónus helyreállítását a következõ edzés kezdetéig. A TMSZ-IR a visszamaradt (remanens) izomfeszültséget hipertónusnak tartja, ezért az ilyen izmokat organikus elfajulással rögzíti.

142 144 A gyógyítás tudománya és mûvészete A fentiek alapján milyen az ember számára hasznos mozgásrezsimre (mozgásmódra / -rendre) vonatkozó következtetést lehet levonni? Az embernek periodikusan változtatnia kell testhelyzetét, nem szabad sokáig ugyanabban a testhelyzetben maradnia. Nem-intenzíven és egyenletesen kell terhelnie minden izmát. Nem szabad megengednie az izmok túlzásba menõ fárasztását vagy sokáig tartó tétlenségét. Ki van olyan állapotban, ami ilyen életmód folytatására lehetõséget teremt? A gyermek. Pont a gyermekek azok, akik ösztönösen betartják a TMSZ számára szabályos mozgásrezsimet. Mindenki tudja, hogy nehéz a gyermeket hosszú ideig mozdulatlan állapotban tartani, és ugyancsak nehéz arra késztetni, hogy hosszú ideig aktívan mozogjon. A gyermekek nem egy helyben üldögélõk, hanem mozgékonyak, és ezért állandóan feszültség nélkül mozognak. A tanulás és a munka gyökerében töri meg ezt az életmódot, a mozgásrezsimet. Az ember oda jut, hogy a TMSZ-IR csak alvás közben, tudat alatt kényszeríti testhelyzete periodikus változtatására. Ugyanilyen mozgásrezsim figyelhetõ meg a szabadban élõ állatoknál. Ezek csendesen, fesztelenül mozognak, és csak szükség esetén végeznek intenzív mozgást: akkor, amikor a veszély elõl menekülnek, vagy üldözik a zsákmányt. Utána aztán sokáig pihennek, és csak alvás közben változtatják testhelyzetüket. Sok, a gerincbetegségekrõl író orvos gondolja azt, hogy az ember egyenes járása (testtartása) okozza az ilyen betegségeket. Arra hivatkoznak, hogy az állatoknak nincs rendellenes csontfejlõdésük (osteochodrosisuk). Valójában azért nincs az állatoknak ilyen bajuk, mert nem dolgoznak. Ez lehetõvé teszi számukra azt, hogy mindkét testfelet szimmetrikusan terheljék, és ezt a terhelésszimmetriát fenntarthassák a test mindkét felén. Ezzel sikerül elkerülniük az izomzat hosszú ideig fennálló hipertónusát és hipotónusát, vagyis a TMSZ általánosan szétterjedt szisztémás destrukciójának fõ aktivizáló tényezõjét, a test központi támasza szétrombolásának utolsó felvonását jelentõ destrukció fõ mozgósítóját, a munkát. Az ember gerince (szerintünk) ugyanolyan jól alkalmas az egyenes testtartással történõ járásra, mint amennyire az állatok gerince alkalmas a négy lábon járásra. Az emberi test csigolyáinak átmérõje fölülrõl lefelé haladva egyre nagyobb, azaz az alsó csigolyák képesek nagyobb függõleges terhelést hordozni; emellett a hátgerinc képes meggörbülni, hogy ezzel amortizálja (enyhítse) a függõ-legesen ránehezedõ terheléseket. Az állatok hátgerince teljes hossza mentén körülbelül azonos átmérõjû és ív alakú (nincsenek benne görbületek). A gerinc íveltsége lehetõvé teszi a törzs súlyának hatékonyabb elosztását az elülsõ és a hátsó végtagok között. A stabilitást illetõen látnunk kell, hogy az összes (végtagokon mozgó) élõlény testszerkezete már eleve instabil, és minden élõlény egy izmokat vezérlõ bonyolult irányítórendszer segítségével éri el testének stabilitását. Ha az állatot arra kényszerítik, hogy hosszú idõn át azonos mozgást végezzen, akkor a keletkezett hipertónusokat és hipotónusokat az állat TMSZ-IR-e is organikus elfajulással fogja rögzítni, mivel az állat TMSZ-IR-e is hasonló mûködési elveken nyugszik, mint az emberé: az is a szervezet energiafelhasználásának minimalizálására törekszik. Ha mindehhez még hozzászámítjuk a helytelen táplálkozásból származó anyagcserezavarokat, és figyelembe vesszük, hogy az idõ nagyobbik részében be vannak zárva valamilyen helyiségbe, akkor elmondhatjuk, hogy az ilyen állat számára eleve biztosítva van TMSZ-ének szisztémás destrukciója. Pontosan ez történik a háziállatokkal. Az emberben már meglévõ SZD-folyamat további súlyosbodásához vezet a nem egyenes testtartással történõ járás, és az, hogy kénytelen munkát végezni. Ez ugyanis arra kényszeríti, hogy:

143 Befejezés 145 hosszú idõn át azonos ugyanazon testtartásban maradjon (a szellemi munkánál), vagy túlságosan megterhelje az izmait valamilyen dinamikus munkarezsimben, és ezzel tovább növelje az izmaiban azt a káros hatást, ami az egyik testfél túlterhelése miatt keletkezik, a munkát bármilyen még a legkedvezõtlenebb körülmények között is elvégezze, ami gyakran okoz traumákat. Az SZD szétterjedését segítõ, nem kevésbé fontos tényezõnek tûnik a kedvezõtlen ökológia helyzet. Ez káros hatást gyakorol a szervezetre. Olyan külsõ eredetû (exogén) tényezõket hoz létre, amik a szabályos anyagcserében zavart keltenek; emiatt belsõ eredetû (endogén) ágensek lépnek fel, amik kárt okoznak a TMSZ szöveteiben.

144 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 147 II. RÉSZ A SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK BEMUTATÁSA 7. FEJEZET PÉLDÁK A SZISZTÉMÁS REKONSTRUKCIÓS TERÁPIA ALKALMAZÁSA BETEGEK GYÓGYÍTÁSÁRA (1 35. PÉLDA) 1. Gyermekek étvágy- és figyelemcsökkenése, gyors fáradékonyság Vezetéknév, keresztnév, születés éve: O. V., Szakma: óvodás gyermek. Tartózkodási hely: Ukrajna, Vinnica. Megfigyelési idõszak: Panaszok. SZRT-kezelése közben felhívtuk a fiatalasszony figyelmét vele lévõ kisfiára, aki nagyon sápadt, ingerlékeny gyermek volt. Nagyon elfáradt, amíg anyjára várakozott és sírva kéredzkedett haza. A kisgyermek szemre túltápláltnak tûnt. Javasoltuk az anyának, hogy ne adjon neki csokoládés cukorkákat és csökkentse le teljesen a cukrász készítmények fogyasztását, mivel a kisgyermekeknél az ilyen termékek gyakran okoznak anyagcserezavart és idegrendszeri izgalmat. Az anyuka ekkor hirtelen sírva fakadt és elmondta, hogy a fia egyáltalán semmit sem akar enni: sem otthon, sem az óvodában, és a gyermek táplálása nagy problémát jelent nevelõinek. Ezen kívül a nevelõk arra is panaszkodtak, hogy a gyermek nem tud figyelni, és hamar elfárad sétáláskor; étvágytalansága pedig már 2 éve tart. Gyógyítás orvosi intézetekben. Annak ellenére, hogy a szülõk arról panaszkodtak, hogy a gyermek étvágytalan, a kicsit születése óta figyelemmel kísérõ gyermekorvos nem tapasztalt eltérést az egészségében. Elsõdleges SZRT-diagnosztika. A gyermek teste puha volt; mintha fel lett volna fúvódva, tónusa pedig alacsony volt. Izmaiban pangást tapintottunk és az izomszövet elfajulásának kezdeti stádiumát állapítottuk meg. Az édesanya kitartó kikérdezése révén végül is kiderült, hogy a gyermek 1 éves korától kezdve 3 éves koráig túl sok cukorkát fogyasztott, aminek következtében étvágytalansága már az édességekre is kiterjedt. Rehabilitáció. 2 SZRT-kezelést alkalmaztunk a kisgyermeknél, ami alatt eltávolítottuk a vizenyõket, aktivizáltuk a vérkeringést az izmokban végzett szelektív, célhelyre irányított, könnyû ART nyomással. Ezzel megteremtettük az izomszövet önhelyreállításához szükséges feltételeket. Már az elsõ kezelés után közölte az anyuka, hogy az óvodában a kisgyermek nemcsak jó étvággyal kezdte megenni mindazt, amit kapott, de még repetát is kért. Az egy hét múlva sorra kerülõ 2. kezelésre már rózsaszínû arccal hozta õt az édesanyja; ekkor észre lehetett venni, hogy soványabb lett, izmai viszont teltebbé váltak. Még 2 éven át megfigyelés alatt tartottuk, és ez idõ alatt az anya elmondta, hogy gyermeke normálisan eszik és fejlõdik, sokat kerékpározik és jó bizonyítvánnyal zárta az elsõ osztályt.

145 148 A gyógyítás tudománya és mûvészete Magyarázatok és javaslatok. Az SZRT korai gyermekkorban történõ alkalmazása az egészség gyors javulásához és teljes helyreállításához vezet mindig. Gyermekek SZRTkezelésével szerzett tapasztalatunk tárta fel elõttünk azt, hogy az izmokban a vérpangás okaként, például a helytelen táplálkozás miatt fellépõ, akár kismértékû vérkeringési rendellenesség is súlyos betegségekhez vezet nem csak a TMSZ-ben, de az egész szervezetben. Minél fiatalabb korban történik mindez, annál erõsebb negatív hatást gyakorol ez a fejlõdésben lévõ szervezetre. Ugyanakkor az ilyen betegségeknek a megszüntetése nem jelent nagy munkát ebben az életkorban. Ezért a gyermekeknél alkalmazott SZRT preventív jelentõségét nehéz túlbecsülni. A szülõknek és az ortopédus orvosoknak eszükbe sem jut, hogy a gyermekek gerincferdülése gyakran pont az izmokban fellépõ vérpangás miatt kezdõdik. A vérpangást ugyanis az egész izomkorzett (az izmokból álló fûzõ ) organikus átalakulása (elfajulása) és megkeményedése követi, ami kezdi lefékezni a csontok fejlõdését, és görbülésre kényszeríti õket. Az orvosoknál rendszerint nem váltanak ki visszhangot az egészségtelen állapot olyan enyhén megnyilvánuló, közös jellemzõi, mint a rossz étvágy; a gyors fáradékonyság; a figyelem csökkenése. Ugyanis nem tudják, hogy miként reagáljanak ezekre, ha szokványos diagnosztikai módszereikkel nem észlelnek komolyabb szimptómákat. Ez nemcsak a gyermekeknél van így, hanem a felnõtteknél is. Az átlagos orvos válasza a rossz idõjárásra, a környezetre utal, és el is felejti ezt az esetet. A tehetséges orvos (aki elhivatottságnak tartja az orvoslást), ha nem találja a betegség konkrétabb jeleit, akkor megnyugtatja a beteget, de megjegyzi az esetet és várja az események további alakulását. Különösen fontos megfigyelés alatt tartani a gyermekeket, és ez a körzeti gyermekorvosok szakmai kötelessége. A fent ismertetetthez hasonló patológiás elváltozásokat soha sem fojtják el csírájában, mivel a földgolyó egyetlen orvostudományi egyetemén sem tanítják a test szabályos anatómiai státuszától való eltérések korai felismerésének és likvidálásának módszereit. És egyáltalán nem tanítják azt, hogy a TMSZ megbetegedéseit miként lehet felismerni a kézzel történõ tapintásos érzékelés segítségével. Ehelyett inkább az orvosi eszközök alkalmazására fordítják a hallgatók figyelmét. Éppen ez vezet aztán a testtartás durva zavaraihoz és a TMSZ megbetegedéseihez már az élet elsõ évtizedében [9], és ezzel egyidejûleg a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez. Mindez azért következik be, mert a TMSZ betegségénél az izomszövet organikusan sérül (destruálódik), ez pedig megzavarja a véredények áteresztõképességét. Ennek következtében aztán már az egész szervezetben a véredényrendszerekben, a szívben, az agyban fellép a vérkeringési zavar. Hatással van ez az agy mûködésére, és ezért jelentkezhet az ilyen gyermekeknél lemaradás a szellemi fejlõdésben, rossz tanulás, ingerlékenység, kezelhetetlen magatartás, ami az egész világon jelen van. A népmesékben is megfigyelhetõ, hogy a negatív személyek külsõleg mindig hasonlítanak a scoliosisos betegekre, mivel görbék, elferdült vagy kicsavarodott valamelyik testrészük, sánták, vagyis olyan személyek, akiknél a test anatómiai státusza rendellenes. A fent említettek fényében válik érthetõvé az a kijelentésünk, hogy jobb már a korai életkorban az SZRT segítségével már csírájában elfojtani a TMSZ szabályos anatómiai státuszától való eltéréseket, mintsem megengedni azt, hogy ezek tovább nõjenek és egy beteg testûvé, negatív karakterûvé váló felnõtt ember megoldhatatlan problémáivá váljanak.

146 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása Fejfájás, rossz alvás, állandó fáradtságérzés, állandó ingerültség Vezetéknév, keresztnév, születés éve: I. M., Szakma: egyetemi hallgató Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Állandó, hasogató fejfájás, rossz alvás, állandó fáradtságérzet, ingerlékenység. Az egészségromlás említett jeleit az után vette észre, hogy vizsgaidõszak alatt lábon hordta ki influenzáját. Gyengélkedése fél éve tart. Gyógyítás orvosi intézetekben. Fájdalomcsillapító tablettákat szedett, macskagyökérfû (Valeriana) és gyöngyajak (Leonorus) tinktúrákat ivott idegnyugtatóként. Miután magát egészséges embernek tartotta, sokáig nem fordult orvoshoz. Késõbb elvitte õt a nõvére egy ismerõs ideggyógyászhoz, aki megvizsgálta és az alábbi diagnózist állította fel: hipertóniás típusú véredényrendszeri tónusváltozás (vegetatív-vasculáris dystonia), idegrendszeri gyengeség. Ideggyógyász orvosa szanatóriumi-gyógyüdülõi gyógykezelést és teljes kikapcsolódással járó pihenést javasolt. I. M.-et generális édesapja magával vitte a Honvédelmi Minisztérium szanatóriumába, ahol a leányt magasan kvalifikált, mindenféle szakorvos tüzetesen megvizsgálta. A diagnózist megerõsítették, kísérõ megbetegedést nem találtak. M. szépen gyógyult és sokat pihent: oxigénfürdõkkel, vízsugármasszázzsal (tangentorral) gyógykezelték, ásványvizet ivott, fokozott erõvel végzendõ masszázst alkalmaztak egész testén, gyógytornagyakorlatokon vett részt, nagy sétákat tett és fürdött a tengerben. Minden gyengélkedése megszûnt, újból tudott aludni, a vérnyomása ismét normális lett: 110/70; közérzete pedig kitûnõ volt. Szanatóriumból való hazatérése után, másfél hónappal késõbb azt tapasztalta, hogy minden ismétlõdni kezdett: vérnyomása 140/90 lett, álmatlansága fokozódott, és az izmaiban fájdalmak jelentkeztek. Ez vezette aztán hozzánk az említett panaszokkal. Elsõdleges SZRT-diagnosztika. Az egész testben az izmok erõsen ödémásak. A hajas fejbõr alatt puha, kocsonyaszerû helyenként tömörebb zárványok észlelhetõk; kissé fokozott mértékû nyaki lordosis és mellkasi kyphosis. A testtartás egészében véve normális volt. Azonban már voltak jelei annak helyesebben mondva a tapasztalt szem meglátta, hogy van már nála egy alig észrevehetõ görnyedtség. Jeleztük ezt neki is és nõvérének is, akik erre egybehangzóan kijelentették, hogy a szanatóriumi gyógyításig a test alakja normális volt. Az is felkeltette figyelmünket, hogy az izmokban lévõ vizenyõ nem tette lehetõvé a gerinc kitapogatását a mellkasi szakaszon. Rehabilitáció. M. már az elsõ SZRT-kezelés után, alig hogy hazaért, mély álomba merült és aludt reggelig. Vérnyomása ekkor 120/80 volt. Egy hét múlva, a 2. kezelés alatt észrevettük, hogy eltûnt az izmokból a vizenyõ. Majdnem teljesen felszívódtak a fejbõr alatti puha zárványok. Ugyanakkor annak a vizenyõnek a felszívódása után, amelyik az elsõ kezelésen akadályozta kezünk behatolását a test mélyébe észrevettük, hogy tapintásnál keménynek mutatkoznak a nyak-, a hát- és a vállizmok, ezek kötõszövetei és a hozzájuk közel lévõ inak, szalagok. Szinte összeolvadtak egyetlenegy konglomerátummá, ami szorította és nyomta az alatta lévõ csigolyákat, lapockákat, bordákat, kulcscsontokat. Ilyen patológiás egyesülés történik akkor, amikor a TMSZ egyes különálló elemeinek elkorcsosult szöveteit összeragasztják, összeforrasztják a lerakódási, üledékes zárványok. Ezek a zárványok: néha tapintással folyadéknak érzékelhetõk (a fiatal, nem tömör, üledékes struktúrákban és hiperstruktúrákban);

147 150 A gyógyítás tudománya és mûvészete máskor megdermedt kocsonyának mutatkoznak (a közepes tömörségû struktúrákban); elõfordulnak azonban tapintással meghatározhatatlan képzõdményként is; ilyenkor kiszáradt közegnek mutatkoznak. Gumiszerû vagy kõtömörségû hiperstruktúrákat alkotnak olyankor, amikor a szövetelfajulás a végsõ stádiumába jutott, és a mikrocirkuláció rendkívül zavarttá vált bennük. Ha csupán egy izomban észlelhetõ hasonló patológiás elváltozás, akkor az így létrejött képzõdmény egyszerû üledékes struktúra. Ha ez az elkorcsosodási, elfajulási folyamat megérintett és magával ragadott 2 vagy több szomszédos izmot, plusz mellettük lévõ más anatómiai egységeket, akkor az ilyen egyesülést már üledékes hiperstruktúrának kell tekinteni. Mind az elsõ, mind pedig a második esetben az izomszövet organikus elfajulása kezdi akadályozni a benne található folyadékok mikrocirkulációját: fellép az izmok blokkolása. Visszatérve esetünkre, megjegyezzük, hogy M.-nél közepes tömörségû üledékes hiperstruktúrát állapítottunk meg. A 2. kezelésnél óvatos felszíni ART nyomást alkalmaztunk. Ezzel aktivizáltuk a hiperstruktúra körzetében a vérkeringést anélkül, hogy mélyen behatoltunk volna a testbe, mert emlékeztünk rá, hogy az elsõ szeánsz alatt ezen a helyen hatalmas vizenyõ helyezkedett el: a vállak és a hát lapos, vízzel feltöltött kispárnára emlékeztetett, amit a szanatóriumban szerzett magának M. Ugyanis traumát okozott az ezen a helyen található izmokban a víz alatt rájuk zuhanyozott, rájuk vágódott erõs vízsugár és az erõs fokozatú masszázs. (Emiatt a kispárna miatt vált szemmel is láthatóvá a görnyedtség, ami korábban nem létezett nála.) Nem lehet az ember izmaira és testére túl nagy erõvel hatni anélkül, hogy ezzel el ne szakítanánk, össze ne gyûrnénk a szöveteket. (Mi például ösztönösen érezzük az alkalmazható erõ határértékét; 30 év alatt kialakult, létrejött nálunk az erõvel megvalósítandó ráhatás automatizmusa). Nem szabad gyógyítani a gerincet úgy, hogy rávágunk egy nagyot a páciens hátára; nem szabad durván összegyúrni az izmokat; emlékezni kell arra, hogy a test számára a még erõsebben mindig a még rosszabbat jelenti. Még a klasszikus masszázst is idõ és erõsség tekintetében mérsékelten, gyógykezelésszerûen szabad adagolni. Mi vagyunk az elsõk, akik tudományos módon tudják megmagyarázni ezt. A jól meggyúrni kívánság lépten-nyomon felbukkan. Mégpedig nemcsak a tapasztalatlan masszõröknél, hanem a nagy gyakorlattal rendelkezõ egészségügyi dolgozóknál is, a diplomás manuálterapeutáknál is, olyankor, amikor szembe találják magukat a gumiszerû vagy éppen kõkemény tömörségû izmokkal, amiknek természetérõl mélyen hallgat az orvostudomány. A jól meggyúrni kívánságot a tapasztalatlan masszõrök a sók széttördelésével magyarázzák. Az utóbbi két csoportba tartozó masszõrök viszont (mivel tudják, hogy a só kérdés az orvostudományban imitt-amott ugyan még vitatott, összességében azonban ma már mégiscsak elutasított téma) hallgatnak, de továbbra is ugyanúgy végzik a masszázst. Ezzel önmagukat ámítják, és becsapják a pácienseket is az ilyen gyógyítás ideiglenes hatásával. A páciensek többsége ugyanakkor azt hiszi, hogy az erõs masszázs a masszõr minõségének a jele, és úgy mennek haza a kék foltokkal kidíszítve, mint a kitüntetésekkel kidekorált hõsök. Hõsiesen tûrik a testükben másnap fellépõ fájdalmat (ami úgy fáj, mint amikor kõvel dobják meg a testet). Ugyanakkor bár mozogni is alig tudnak mégis örülnek, mert azt gondolják, hogy szabadságot kaptak (jóllehet, csak ideiglenesen). Ugyanis valóban megszabadulnak a préseltség, az összenyomottság érzésétõl, de csak bizonyos rövid idõre. Ez azonban csalóka eredmény, mivel az izomszövetek organikus elfajulásának súlyos stádiumában

148 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 151 azért jöhet létre izomkeményedés, mert az izmok leblokkoltak, és a hiperstruktúrákban összepréselõdtek. A hiperstruktúrák szilárd, szétválaszthatatlan egyesülések; miattuk bomlik fel az izomhúzás szabályossága és keletkezik benne zavar. Ezért válik nehézzé a mozgás; a test beszorul egy merev izomfûzõbe (egy izomkorzettbe), és ez erõsen nyomja a véredényeket és az idegeket. Az ilyen izomállapottal rendelkezõ TMSZben belsõ nem-anatómiai terhelések keletkeznek, amiknek hatására a váz csontelemei eltolódnak. Ettõl különösen erõsen szenved a hátgerinc, mivel a rá ható nem szabályos erõk a csigolyákat kaotikusan eltolják a különbözõ síkokban, és csigolyarotációt (függõleges tengely körüli csigolyaelfordulást), valamint a csigolyaközti porckorongoknál kopást idéznek elõ. A hiperstruktúrák képzõdési stádiumában a gerinc két ok miatt szenved: a szöveteiben fellépõ anyagcserezavartól, amit az elfajult, kemény izmok okoznak az idegek, továbbá a vér- és nyirokerek összeszorításával; és az anyagcsere mechanizmusának zavaraitól, amit a patológiás terhelések okoznak. Mindkét folyamat végeredményben oda vezet, hogy: a gerinc elemei idõ elõtt megöregednek; a gerinc ízületeiben és korongjaiban degeneratív-disztrófiás elváltozások lépnek fel; kialakul a spondiloartrosis; osteochondrosis jelentkezik a gerincben; és számos csigolyaközti sérv keletkezik. Amikor a kemény szöveteket durván szétgyúrják, akkor a hiperstruktúra mélyebben lévõ részeibe egy ideig be tud hatolni a vér. Ilyenkor ezek a szövetek néhány órányi lélegzetvételhez jutnak és viszonylag szabadon táplálkozhatnak. A szabálytalan terheléseket továbbító izomkötegek is felpuhulnak, ezáltal a gerinc ideiglenesen meg könnyebbül. Az élõ, teljes értékû izomrostok számára azonban végzetes következménnyel jár a mindenre kiterjedõ szétgyúrás. Ugyanis az egészséges izomrostok egy része bennmarad a hiperstruktúra belsõ terében bármelyik hiperstruktúráról van szó és abban az elfajult rostokkal váltakozva fordul elõ. Az erõs masszázs következtében ezek a még ép izomrostok megsérülnek. Traumájuk és a hajszálereikbõl kiáramló vér ( kék foltok ) vizenyõt és gyulladást hoznak létre. Ilyenkor mérgek kerülnek a vérbe, és az említett gyógymasszázs után néhány nap múlva az ember szó szerint beteg lesz. Ily módon az addig épen maradt izomrostok szintén elfajulnak (fibrosis lép fel), a destrukció pedig súlyosabbá válik. Idõvel a hiperstruktúra még inkább áthatolhatatlanná / átjárhatatlanná válik. Mi megtaláltuk a kiutat ebbõl a kilátástalannak tûnõ helyzetbõl azzal, hogy létrehoztuk a mi sajátos, testre ható gyógyító fogásunkat, amit adaptív rekonstrukciós terápiás nyomásnak (ART-pressingnek) neveztünk el. Ennek a fogásnak a végrehajtása közben kezeink nem nyomják a szöveteket, hanem szelektív (kiválasztó/elkülönítõ), irányított jelegû nyomást (pressinget) hoznak létre a szövetek mikrocirkulációs medrében (edényzetében), ami egy teljesen más ráhatás. Ennek a nyomásnak az erejét ellenõrzés alatt tartjuk azon szövet állapotától függõen, amelyiket az adott idõpillanatban kezünk érint (adaptív tulajdonság). Az egészséges szövetben érzékelünk egy bizonyos nyomást. De már más nyomást érzékelünk az üledékes struktúrákban és hiperstruktúrákban. Megint másnak mutatkozik a nyomás az izmokban, a szalagokban, az ízületnél, a csontoknál stb. Érthetõ, hogy a kezeinkkel és az agyunkkal egyidejûleg végzett szövetállapot-érzékelés (vagyis az állapot egy szempillantás alatt történõ felismerése és meghatározása

149 152 A gyógyítás tudománya és mûvészete a pásztázó letapogatás = a szkennelés és az azonosítás = az identifikálás) olyan képesség, ami a TMSZ sokféle patológiás betegségének a kezelésével hosszú idõ alatt szerzett munkatapasztalat eredménye. Az ART nyomás alkalmazása simán (egyenletesen), megszakítás nélkül (folyamatosan) végzett, lágy (enyhe) kézmozgással történik. A kéz mozgása a testben / testen megérintésének pillanatától kezdve egészen a kéz elvételének a pillanatáig, 1 5 másodpercig tart. Az ezalatt megoldandó feladatok bonyolultságára való tekintettel ennek a kézmozgásnak az adaptív rekonstrukciós terápiás mûvelet (ART mûvelet) nevet adtunk. A rehabilitológusnál töltött egy látogatás (egy gyógykezelés) ideje alatt végrehajtott ART mûveletek összességét, azaz az ezen idõ alatt testen belül végrehajtott valamennyi cselekvés összességét pedig szisztémás rekonstrukciós terápiás szeánsznak (SZRT szeánsznak) nevezzük. Az ART nyomás közben alkalmazott nyomás iránya (a hatásvektor iránya) az ART mûvelet konkrét feladatától, tervétõl függ. Ezt a mûveleti tervet a rehabilitológus állítja össze, figyelembe véve az adott konkrét páciensnél korábban (alkalmazott összes SZRT alatt) megfigyelt és az éppen folyamatban lévõ SZRT alatt megállapított szövetállapotokat. A testhez érés pillanatában a kéz létrehoz egy nyomást, és ezt simán, egyenletesen viszi tovább a szövet mentén és a szöveten át. E pár másodperc alatt a rehabilitológus értékeli a szövet állapotát, döntést hoz a teendõkrõl és megvalósítja ezt a döntést. Pont az ilyen fájdalommentes, sima (egyenletes) nyomással sikerül elérni, hogy erõsebb legyen a mikrocirkuláció a TMSZ összes szövetében (ez az aktivizálás, az élénkítés). A mikrocirkulációs véredényrendszerben létrehozott nyomás: likvidálja a folyadékok pangását; biztosítja az üledékes zárványok kivitelét / eltávolítását; elõsegíti az anyagcserébõl származó felgyülemlett termékek elvezetését; erõsíti a szövetek drénezését a vénás és a limfatikus rendszerekkel. Még egyszer hangsúlyozzuk: az ART nyomás mindig tartalmaz olyan munkaszakaszt, amiben sor kerül a TMSZ pásztázó letapogatással folyó vizsgálatára (szkennelésére). Ennek segítségével lehet nyomon követni az üledékes struktúrákat, mivel az elfajult szövetek mindig nagyobb ellenállást tanúsítanak a nyomással szemben, mint az egészségesek. Ugyanezen fogással történik az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák fékjeinek kioldása is. Meghatározott módon koncentrált nyomás hatására az ödémák folyadékai áthelyezõdnek és széttagozódnak; bekövetkezik a rétegekre bomlás és az egészséges szövetszakaszok elkülönülése (szeparálódása) az elfajultaktól; az elfajulási zónák határai világosan érzékelhetõk. A szövetekre gyakorolt nyomás irányának (vektorának) változtatásával (ez vagyis a nyomás irányváltoztathatósága jelenti a mûvelet szelektív tulajdonságát) lehet megvalósítani a struktúrák szétesését, darabokra törését (fragmentálását, azaz a szövetdarabok egymástól való elkülönítését, összeragadásuk megszüntetését). A nyomás alatt zajló, irányított, elkülönítõ, elválasztó mozgás a TMSZ elemeit vissza is teszi a helyükre, azaz helyreállítja ezek anatómiailag szabályos térbeli helyzetét. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az SZRT-kezelés alatt végzett minden egyes ART mûvelet tartalmazza az ART nyomás valamennyi elemét: a pásztázó letapogatást (a szkennelést), az élénkítést (az aktivizálást), a zárlatok megszüntetését (a deblokkolást) és a visszahelyezést (a repozicionálást). Mindezt egyedül a kéz mozgásával kell teljesíteni. Az ART mûvelet ideje alatt a magasabb szintû irányítórendszer a rehabilitológus kapcsolatot hoz létre az irány tárgyával egy másik ember TMSZ-ével és ezalatt közvetlen korrigáló hatást gyakorol rá. A ráhatás célja: létrehozni azokat a feltételeket, amik a TMSZ patológiásan elváltozott elemeinél a TMSZ-IR vezetésével történõ önhelyreállításhoz szük-

150 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 153 ségesek. Az SZRT-kezelés alatt a rehabilitológus elõkészíti és elindítja az ön-helyreállítási folyamatot, amit aztán a páciens TMSZ-IR-e irányít és valósít meg a rehabilitológus (következõ SZRT-kezelések alatt végzett) ellenõrzése mellett. Az SZRT-kezelés folyamán mi mindig rekonstruáljuk és korrigáljuk az egész TMSZ-t, az egész testet a megnyilvánult patológiás folyamattól függetlenül. Ez képezi bármelyik rendellenesség likvidálása sikerének a zálogát, mivel csak szisztémás hozzáállással sikerül eltávolítani az idegek vezetõképességének és a véredényrendszer áteresztõképességének az egész rendszeren belül jelentkezõ zavarait, és csak a szisztémás megközelítés lépésrõl lépésre történõ alkalmazásával vezethetjük a TMSZ-t stabil, de patológiás állapotából az etalon állapotához. Ilyen hozzáállásnál a TMSZ egyetlen rendellenességét sem lehet kikerülni, nem észrevenni vagy figyelmen kívül hagyni. Kezeinkkel látunk mindent és ráhatást tudunk gyakorolni mindenre. Ezzel tudjuk segíteni a TMSZ-IR-t abban, hogy megvalósítsa az emberi test felépítésére vonatkozó ideális tervét, megformázza a szépségetalont, ami mindegyikünk sajátja, mivel genetikailag adott mindegyikünk számára. I. M. TMSZ-ének további gyógykezelése SZRT-vel a következõkbõl állt: A harmadik és negyedik kezelés alatt teljesen dezintegráltuk a fent említett üledékes hiperstruktúrát, azaz elkülönítettük egymástól az egymással összetapadt izmokat. Ennek következében helyreállt a szabályos izomhúzás (vagyis a mûködésben lévõ izmok erõfeszítéseinek iránya). (A kezelések hetente követték egymást.) Az ötödik kezelésre a fiatal leány szervezete eltávolította az összes üledékes zárványt és helyreállította az izomszövetet. Az izomfékek ezzel kioldódtak; következésképp eltûntek az összenövések, amik a nem-anatómiai erõket a váz csontelemeihez továbbították. Ekkor mi visszahelyeztük (szabályos anatómiai helyükre) a lapockákat, amik elõzõleg eltolódtak fölfelé a destrukciós folyamat alatt; a vállakat leengedtük a helyükre, aminek következtében a fokozott mértékû nyaki lordosis és a mellkasi kyphosis visszatért a normához. Az öt kezelés alatt természetesen nem feledkeztünk el a test többi izmáról. Élénkítettük bennük a vérkeringést és mindet megtisztítottuk azoktól az üledékes, folyékony zárványoktól, amikkel azok szó szerint tele voltak. Öt kezelés után az izomfájdalmak megszûntek, M. egészséges lett. Eltûnt az álmatlansága, az ingerlékenysége, és a vérnyomása 110/70 lett. Az ifjú lány vidám, életteli, nyugodt személlyé változott, olyanná, mint amilyen volt a kárt okozó influenza elõtti egész életében. Javasoltuk neki, hogy félévenként legalább egyszer jöjjön el egy megelõzést jelentõ SZRT-kezelésre. A tanulás azonban teljesen lekötötte minden idejét. Egészsége többé nem volt rossz (ez ugyanis emlékeztette volna ránk), ezért aztán többé nem jött el. Véletlenül azonban többször is találkoztunk vele, legutoljára 3 évvel ezelõtt, amikor még az intézetünkbe járt. Az SZRT hatása stabilnak mutatkozott nála. Magyarázatok és javaslatok. Súlyos influenza idején a szervezet mérgekkel telítõdik, és az egész testben, az izmokban vizenyõk keletkeznek. Ilyenkor ágyban kell maradni azért hogy a fekvõ állapot megkönnyítse a szervezet munkáját: a mérgek eltávolítását a testbõl. Ehelyett M. mindennap órák hosszat statikailag feszült testhelyzetben ült könyveire görnyedve. Ezalatt a nyak, a felkaröv és a hát izmai hipertónusban (a normálisnál erõsebb tónusban), azaz összehúzott állapotban voltak. Emiatt duzzadtak meg (teltek fel vízzel). Elegendõ pihenés esetén az izmoknak lehetõségük van arra, hogy teljesen ellazuljanak. M.-nél azonban a fentiek miatt a vizenyõsséghez még pótlólagos ödéma is társult a szervezet mérgekkel való telítõdése miatt. Ez megakadályozta, hogy az izmok teljesen helyreálljanak akkorra, amikor M. újra leült ugyanabba a testhelyzetbe a tanulás folytatására. Ennek következtében az izmok hipertónusa fixálódott.

151 154 A gyógyítás tudománya és mûvészete Az irányítórendszer (a TMSZ irányításáért felelõs agyvelõ és a gerincvelõ-szegmentumok) állandóan figyeli minden izom tónusát, mégpedig kettõs céllal; azért, hogy: biztosítsa az ember térbeli stabilitását; a szervezet energiafelhasználását összességében minimalizálja. A magasabb szintû vagyis az egész szervezetet vezérlõ irányítórendszer célkitûzése az energiafelhasználás minimumkritériumának a betartása, ami minden élõlény számára a túlélés törvényét jelenti. Ezen célkitûzés egyik megnyilvánulási formája az élõlények természetes lustasága. Ha az izom állandóan azonos, normálistól (teljesen mindegy, melyik irányban) eltérõ tónusban van, akkor az IR fixálja ezt az állapotot, örökre rögzíti, és organikusan destruálja az izomszövetet. Mindnyájunk számára jól ismert a szervezet ezen tulajdonsága: amikor állandóan alacsony tónusról, az izomzat hipotónusáról van szó olyan betegeknél, akik a betegség alatt szinte mozdulatlanul fekszenek. Hiszen például elég csupán 3 napot lázasan fekve tölteni, és máris nehézzé válik a járás a láb izmaiban kezdõdõ sorvadás (atrófia) miatt. Számunkra ez érthetõnek tûnik, és nem is gondolkozunk el azon, hogy az izomsorvadás az IR parancsára lép fel. Pont az agyunk az, ami megparancsolja az izmoknak az alacsony tónus rögzítését, hogy ezzel elkerülhetõvé váljon az izmok munkaképes állapotának fenntartása, a felesleges energiafelhasználás. E cél elérésének egyik lehetséges útja az izomsorvadás, az atrófia. Ugyanakkor sokkal kevesebb ismerettel rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy az IR miképpen bánik azokkal az izmokkal, amelyek a normálisnál több energiát fogyasztanak. Itt is két különbözõ fogyasztási változat létezik: a fokozott dinamikai terhelés esete és a fokozott statikai terhelés esete. Az elsõ esetben a fokozott izomfeszültség (izom-összehúzódás) periódusa után az izomban lazulás lép fel. Ez arra kényszeríti az IR-t, hogy energiát rendeljen ki az izom részére: egyik adagot a másik után, egyre többet és többet, úgy, ahogy ez történik a sportolóknál az edzés alatt. Ha az edzések helyesen vannak szervezve, akkor (az izmok számára megengedhetõ határon belül maradó, nem túl fárasztó terhelés esetén) egy idõ múlva sikerül meggyõzni az IR-t, hogy az ilyen rezsim a szervezet számára szükséges. Ekkor az IR intézkedéseket kezd foganatosítani: növeli az izom tömegét, és ezzel bár remegõ szívvel, de elindul a szervezet energiafelhasználásának növelése felé. Azonban ezt a szükségességet nagyon sokáig kell bizonyítani az IR számára. Nem minden sportembernek sikerül növelnie az izmait; ez csak a legegészségesebbeknek, a legkitartóbbaknak és a legtehetségesebbeknek sikerül. A fokozott statikai terheléseknél viszont nem gondolkozik sokáig az IR. Nem kíván állandóan energiát felhasználni az izom állandó összehúzásának (hipertónusának) a fenntartására, tudva, hogy ugyanilyen keménységet tud elérni egyszer és mindenkorra azzal, hogy az izom összehúzott állapotát fixálja az izomszövet organikus elkorcsosításával. Ezzel annyira tömörré tudja tenni az izomszövetet, hogy az a hipertónussal egyenértékû erõfeszítést képes létesíteni, aminek a fenntartására ezek után már egyáltalán nem kell energiát vesztegetnie. Az IR saját szemszögébõl nézve nagyon bölcsen cselekszik. Ha már egyszer ezen a helyen a szervezetnek állandó statikai feszültséget kell viselnie, akkor ezt egyszerûen egy kötél (az izomköteg / az izomszalag) vagy a csont tudja ideálisan elviselni; ezért az agy parancsára ilyenné kell átalakítani a teljes értékû, rugalmas (elasztikus) izmot. A szabályos anatómiai státusz fenntartásának érdekében azonban nekünk részleteiben is ismernünk kell az IR ilyen tulajdonságát, és nem szabad megengednünk, hogy az önkényesen járjon el és mûködési (funkcionális) elégtelenséghez vezesse az izmokat. Ez szabályosan egyet-

152 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 155 len módon érhetõ el: nem szabad megengedni az izmoknak, hogy a test sokáig mozdulatlanul maradjon és izmaiban rögzõdjön a statikai feszültség. Ha a munka vagy a sport azt kívánja, hogy a test sokáig legyen statikai feszültséggel járó helyzetben (testtartásban), akkor gyakran kell beiktatni lazító szüneteket. Ajánlatos arra kényszeríteni az izmokat, hogy teljesen végigmenjenek az egész mozgásskálán, amit a nap folyamán többször történõ tornázással lehet legjobban elérni. Emlékezni kell azonban arra, hogy a torna csak az egészséges izmok számára jelent megelõzõ preventív eszközt; vagy a csupán kismértékû funkcionális elégtelenségtõl érintett izmok részére. Abban az esetben azonban, amikor már súlyos organikus elváltozások állnak fenn, és üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdtek, a tornázás már nem képes az elfajult izmokat helyreállítani. Legjobb esetben is csak késleltetni tudja a destrukciót. Nem szabad azonban összetéveszteni a tornát és a gyógytornát, ami a legjobb esetben csupán egy hiábavaló eszköz, mivel rendszerint inkább nagy kárt okoz. Fõként olyankor, amikor: a ferde gerincû, eltolódott medencéjû vagy a csont-izom rendszer más bajától szenvedõ betegeknél alkalmazzák; elõbb hipertónus lép fel, majd organikus rendellenesség keletkezik a csont-izom konstrukció térbeli zavaraihoz való alkalmazkodás miatt. Ha a betegnél a GYT alkalmazása (szerepének és alkalmazhatósága helyének ismerete nélkül) nem kellõ hozzáértéssel történik, akkor az megzavarhatja a TMSZ-IR önszabályozási mechanizmusát, ami siralmas következményekhez vezethet. Ilyenkor erõsebbé válik és súlyosabb lesz a TMSZ patológiás állapota. Lehet, hogy ez az állítás vitathatónak tûnik sok olvasó számára, de a szakosított internátusok egykori, scoliosistól szenvedõ betegei megértenek minket. Õket arra kötelezték, hogy gyakorolják a GYT-t, ami a javukat szolgálja. Azonban a GYT nagy adagjai ennek éppen a fordítottját eredményezték: kárt okoztak. Mennyi gyermek jár oda 2-es fokozatúnak minõsülõ scoliosissal és távozik onnan bordapúpokkal kísért, 4-es fokozatú scoliosissal. De azért is nagyon szomorú dolog ez, mert az ilyen gyermekek a legjobb, legszófogadóbb gyermekek szoktak lenni, akik buzgón végrehajtották az orvosok minden elõírását. No de térjünk vissza M.-hez. Az izmok statikus feszültsége miatt keletkezett üledékes hiperstruktúra nyomta a gerincét, fõként a nyaki szakaszon. Emiatt kezdtek szenvedni a véredények, emiatt vált rendellenessé az agy vérkeringése, és emiatt léptek fel a kínzó fejfájások. Az említett rendellenességet tovább fokozták a fejbõr alatt a vizenyõk, amik pótlólag képzõdtek a fejfájás folyamatában. Patológiás pozitív visszacsatolás keletkezett: agyi vérkeringés zavara vizenyõk fejfájás vizenyõk zavar az agyi vérkeringésben. Létrejött egy zárt kör, ami elhúzódhatott volna egész életére. Az SZRT azonban felszámolta ezt egy hónap alatt. I. M.-nek szerencséje volt. Ilyen esetek azonban milliószámra fordulnak elõ a világon. A fejfájás nem hiába áll az elsõ helyen az Egyesült Államokban az összes idegrendszeri zavar között. Ez hivatalos statisztikai adat [3]. Nálunk ugyanez a helyzet, és ebben az olvasók most bizonyára egyetértenek velünk. Hiszen többségük számára ez a patológiás állapot saját keserû tapasztalatukból ismert. Viszont most azt is megtudhatták, hogy ezt milyen könnyen fel lehet számolni. Nincs szükség ehhez az élet végéig szedett fájdalomcsillapító tablettákra, amikkel csak rongáljuk az egész szervezetet. Az M. izmaiban képzõdött üledékes hiperstruktúra volt a vétkes a magas vérnyomás kialakulásában is. Miután ez a vérnyomás stabilan magas volt, a diagnózis is úgy szólt: hipertóniás típusú vegetatív véredényrendszeri rendellenesség (dystonia). És ez így is maradt volna egész életében. Vérnyomása pedig még magasabb lett volna, mivel, az

153 156 A gyógyítás tudománya és mûvészete idõ elõrehaladtával az organikus destrukció még erõsebbé válik, és a vele vívandó küzdelemhez az SZRT-n kívül más módszer nem létezik. Enélkül csak kínlódott volna M. Idõlegesen ugyan megkönnyebbülhetett volna az értágító szerektõl, az erõs masszázstól, a víz alatt rávágódó vízsugaraktól; késõbb azonban (a destrukció új menetének felléptekor) elsírta volna magát az orvostudomány tehetetlensége miatt. A pozitív visszacsatolás következtében ezek a folyamatok M. egész testét magukkal ragadták volna. Meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy olvasóink 90%-a (mintha tükörben nézné önmagát) M. példáján saját, évek óta létezõ szenvedéseit látja. 3. Fájdalom a hát- és deréktáji izmokban, fejfájások, nehézkesség, kézés lábzsibbadtság érzése, gyors fáradékonyság, látásélesség csökkenése Vezetéknév, keresztnév, születés éve: M. G., Szakma: távolsági járaton dolgozó gépkocsivezetõ. Tartózkodási hely: Ukrajna. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Fájdalom a hátizmokban, a derékizmokban; fejfájás; elnehezülés és zsibbadásérzet jelentkezése a karokban és a lábakban; látásélesség csökkenése. Képtelen a szakmájában dolgozni, mivel körülbelül minden 2 óra (volán mögött töltött idõ) után fellép nála olyan állapot, mintha egész teste megbénult volna, bilincsbe lenne verve, pulzusa pedig percenként 120 ütésre emelkedik. Ezért kényszerül kiszállni a gépkocsiból és ilyenkor vízszintes testhelyzetbe kell helyezkednie. Ha a körülmények nem teszik lehetõvé, hogy lefeküdjön és ellazuljon, akkor erõs fejfájása lesz, és a szemei elsötétülnek. Ilyenkor olyan félelemérzet keletkezik benne, hogy el fogja veszíteni tudatát és balesetet fog okozni. Ez az állapot már 5 éve tart. Gyógyítás orvosi intézetekben. Több ízben volt orvosi megfigyelés alatt. Gyakorlatilag egészségesnek nyilvánították; a gerincrõl készült röntgenfelvételek nem mutatnak különös dolgot és az EKG-ja is normális. Nyugtatókat és fájdalomcsillapítókat szedett. Szabadsága alatt a nyomott lelkiállapot (a depresszió) elleni gyógyszereket vett be, amiket máskor, szakmai okok miatt, nem szabad szednie. Elmegyógyászati (pszichiátriai) klinikai megfigyelést javasoltak neki, de M. G. ettõl elzárkózott. Primer SZRT-diagnosztika. Az egész test izmai, de fõként jobb oldalon a nyak- és karizmok rendkívül tömörek; annyira, hogy nehéz ezeket kézzel benyomni akkor is, amikor a test már ellazult és fekvõ helyzetben van. Fokozott mértékû nyaki lordosis áll fenn, a mellkasi csigolyákat nem lehet kitapintani. A jobb oldali lapocka 2 cm-rel lejjebb van, mint a bal oldali. A mozgatás fájdalmat okoz a vállízületekben. A mellkas el van deformálódva. A gerincmozgásokat csak nehezen tudja végrehajtani: fõként a test nyílirányú (sagittalis) síkjában végzendõ (elõre és hátra irányuló) hajlásokat. Fokozott mértékû deréktáji lordosis áll fenn: a deréktáji csigolyákat nem lehet kitapintani. A far- és a combizmok kõkemények. A csípõízületek és a térdízületek el vannak tolódva. A lábinak rendkívül feszesek. A távolsági járatok gépkocsivezetõi sok órát töltenek a volán mögött statikai feszültséggel járó munkahelyzetben. Az állandó fokozott mértékû izomtónus egy idõ után organikus destrukció által rögzítõdik (fixálódik). Vezetés közben a jobb és a bal kar mûködése aszimmetrikus, és emiatt a vállak eltérõ nagyságú terhelésnek vannak kitéve. Ez eltolódásokat okoz a mellkasnál és a vállövnél, amik kompenzációt váltanak ki és

154 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 157 együttvéve az egész TMSZ-ben eltolódásokat okoznak. Emellett a gépjármû körüli térség állandó megfigyelés alatt tartásának szükségessége arra kényszeríti a gépjármû vezetõjét, hogy állandóan ide-oda forgassa a fejét, ami a nyakcsigolyák eltolódásához és ennek nyomán az agy vérkeringési zavarához vezet olyankor, amikor az izmok már átalakultak (elfajultak) és fixálva vannak. Éppen ilyen állapotot lehetett megfigyelni M. G.-nél. Izmai súlyosan elfajultak; ennek következtében már üledékes lerakódások keletkeztek, amik vérkeringési zavarokat okoztak, és elkezdõdött nála az üledékes hiperstruktúra képzõdésének folyamata. Ilyenkor az elkorcsosult szövetekbõl közös, tömör, összeforrt váz képzõdik, ami utánozza a test alakját. M. G.-nél ez a hiperstruktúra (alkotta köpeny) magába foglalta a nyak jobb oldali részét, az egész jobb kart, a jobb vállat, a lapockát, és a derék táján fejezõdött be. Bal oldalon is volt egy hiperstruktúra, azonban ebben puhábbak voltak a szövetek a test jobb oldalán lévõ, kõkeménynek mutatkozó, be nem nyomható szövetekhez képest. Ezek a képzõdmények ezek a hiperstruktúrák azonban megnehezítették a kéz és gerinc mozgását, kényelmetlenség érzetét keltették, és hosszan tartó fizikai terhelés esetén (pótlólagos izomfeszültségnél) tompa, sajgó hátfájást okoztak. Az egész derék alatti testrész egy másik hiperstruktúrába volt bezárva, ami a medencét és a két lábat fogta össze (egy közös köpenybe). Itt a csípõízületek és a térdek nyilvánvaló eltolódása volt megfigyelhetõ, mivel a megkeményedett, rugalmasságukat vesztett izmok a váz csontelemeire továbbították a nem-anatómiai terheléseket, eltolva ezzel a csontokat anatómiailag szabályos helyükrõl. Rehabilitáció. A TMSZ ilyen állapotban az SZRT segítségével függetlenül a szimptómák súlyosságától könnyen rehabilitálható. A kezelésekre hetente egyszer került sor. A hiperstruktúrás zónában ART nyomás segítségével megvalósított mikrocirkuláció-erõsödés két kezelés alatt azt eredményezte, hogy a hiperstruktúrák szétváltak különálló, kisebb tömbökké, üledékes struktúrákká, ami azonnal csökkentette a vázra nehezedõ nem-anatómiai terhelõ erõket. A gerincet szorító bilincsek annyira kinyíltak, hogy páciensünk már egészségesnek érezte magát és útra kelt a soron következõ távolsági járattal. Egy hónappal késõbb jelentkezett a harmadik kezelésre és ekkor elmondta, hogy ez idõ alatt kétszer volt kiküldetésben. Elsõ útja simán zajlott le, és nem léptek fel nála rohamok. Második kiküldetése alatt azonban 5 órával az után, hogy a volán mögé ült erõs fejfájás jelentkezett nála; viszont nem nyugtalanította többé szapora szívverés. Elmagyaráztuk neki, hogy tartós, végleges eredményre csak azok után számíthat, amikor szervezete már helyreállította a test minden izmának a rugalmasságát (elasztikusságát); ehhez azonban idõre van szükség és a három hiperstruktúrába zárt izmokon végzendõ további munkára (ezek ART kezelésére). Ezenkívül a csípõízületeinél és a térdízületeinél helyre kell állítani a szabályos anatómiai helyzetet, különben nagyon hamar újból fájni fognak a lábai. Erre vonatkozóan megjegyezte, hogy ha váratlanul nagyobb távolságot gyalog kell megtennie, akkor a lábai tényleg fájnak, méghozzá tûrhetetlenül. Elmondtuk neki, milyen a mi univerzális gyógyító eljárásunk, amivel ráhatást gyakorolunk a TMSZ szöveteire. Vagyis ismertettük az adaptív rekonstrukciós terápiás nyomást, aminek segítségével reálisan kiküszöbölhetõ minden zavara, és ezen kívül a TMSZ-ben keletkezõ egyéb lehetséges eltérések is megelõzhetõk, hogy hosszú idõre elfeledje bajait. Mivel M. G.-nek az általános egészségi állapota jó volt (normálisan mûködtek a veséi, a mája, a szív- és véredényrendszere), a következõ öt kezelés alatt TMSZ-e összes szövetét sikerült helyreállítani (rekonstruálni). Közben az egész testén részleges izommûködés-leállásokat (izomleblokkolásokat) fedeztünk fel,

155 158 A gyógyítás tudománya és mûvészete amiket menet közben megszüntettünk. Ezzel sok olyan megbetegedés csíráját sikerült likvidálni, ami a késõbbiekben jelentkezett volna M. G.-nél. Ugyanakkor (tekintettel arra, hogy nem változtathatta meg a munkahelyét) ajánlottuk neki, hogy 3 havonta vegyen részt egy megelõzõ jellegû SZRT-kezelésen, amit azóta kötelességszerûen teljesít. Magyarázatok és javaslatok. Ez az eset azért érdekes, mert a gépjármûvezetõ az (orvosi eszközökkel) látható és nem látható csigolya-ideggyógyászati patológiás megbetegedések határán volt. A három hiperstruktúra egyike sem jutott még olyan kemény, olyan merev állapotba, amikor: a testet teljesen összeszorítja már lovagi páncéljával (ez a páncél a test saját organikusan átalakult, elfajult szöveteibõl jön létre); az egész testben ennek bármelyik helyzetében közös, tartós vérkeringési zavar lép fel; gerincre ható patológiás nem-anatómiai terhelés keletkezik, ami a TMSZ elemeinél és struktúráinál elkerülhetetlen térbeli eltolódásokhoz vezet és az egész TMSZ mechanikájában zavart kelt. A közös (az egész) vérkeringés ilyen zavara a szokásos, feszültséggel járó statikai munkapózban (munkavégzési testtartásban) mindenképpen jelt adna magáról az edényrendszer elégtelen mûködésével. A térbeli eltolódás pedig akkor mutatkozna meg, amikor az ember napi élettevékenysége folyamán elkövetne valamilyen ügyetlen mozdulatot: elcsúszna a jégen, hirtelen lehajolna, súlyt emelne fel, hirtelen felnyúlna például egy könyvért. Az idegzsába, a lumbágó, a degeneratív csontosodási zavar és a csigolyaközti porckorongsérv ezen gyönyörûségei vártak volna a továbbiak során erre a gépkocsivezetõre (elsõsorban a gerinc nyaki szakaszánál). Mi azonban elcsíptük õket a határhoz való közeledésükkor. Ha azonban az említettek megtörténtek volna, akkor: az orvosi mûszerek meglátták volna a korongokban bekövetkezett elváltozásokat; de a vizsgálat is egyszerûen adta volna eredményeit; a csigolya-ideggyógyászati diagnózist nehézség nélkül lehetett volna felállítani; az orvosoknak nem kellett volna lelki eredetû (pszichogén) titkos indítékot elõvenni nyugtatószerek (antidepresszánsok) kiírására, amik csak szétzilálják az agy mûködését, és az egészséges ember számára végzetesek. A betegségnek azon fázisában, amelyiknél hozzánk fordult M. G., egy nem világos (egyáltalán nem triviális) helyzet jött létre. A munkavégzési helyzetet kivéve az összes egyéb testhelyzetben a vérkeringés és a mozgékonyság elegendõ volt még ahhoz, hogy a probléma nyilvánvalóan ne mutatkozzon meg (ehhez azonban már minden közel volt). Ezért az orvosi vizsgálat nem állapított meg semmilyen eltérést. Azonban munkavégzési helyzetben amikor a test sokáig van statikus feszültséggel járó pózban az ízületekben utólagos összenyomódás (kompresszió) történt, pótvizenyõsség (utólagos ödéma) jelentkezett a nyak, a vállak és a hát környékén, ami két óra múlva egyetlen egységgé egyesítette a felsõ testrész két hiperstruktúráját. A csapda bezárult összecsapódott, pont a gépjármûvezetõ nyakán. A fej gyakori forgatásakor (amire az útviszonyok és az éppen zajló körülmények figyelése kényszerítette a jármûvezetõt) a nyaki csigolyáknál kismértékû eltolódás keletkezett: normális helyzetbõl (patológiás eltolódással kísért) nem-normális helyzetbe kerültek a csigolyák, majd ebbõl visszakerültek a normális helyzetbe, állandó ingalengést végezve. Ez ingerelte a csigolyákon átmenõ ereket, ami éppen a nyaki gerincszakaszra jellemzõ ennek specifikus felépítése miatt. A véráramlás ciklikusan ismétlõdõ ingadozása saját maga hozzájárul az agy ingerléséhez, a rohamok formájában fellépõ fejfájáshoz, a szapora szívveréshez, az izzadás hirtelen erõsödéséhez

156 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 159 és azon természetes félelem jelentkezéséhez, ami a gépjármû-vezetõi szakmával és felelõsséggel amúgy is együtt jár. Ha ilyen pillanatokban M. G.-re orvosi mûszerek lennének kapcsolva, akkor nem is vetõdne fel a diagnózissal kapcsolatos kérdés. A vízszintes (fekvõ) testhelyzet elfoglalása után a lazítást és a pihenést követõen a vérkeringés helyreállt, az ödéma felszívódott, az összetapadt hiperstruktúrák egymástól elváltak és szokásosan elfáradt izmoknak álcázták magukat. M. G.-t nem egyszer, hanem többször is vizsgálták magasan kvalifikált szakemberek, professzorok, sõt akadémikusok is (mivel az orvosok érthetetlen eset elõtt álltak); ezért kézrõl kézre adták, egyre nagyobb szaktekintélyek vizsgálták. Minthogy az orvostudomány büszke csillagai elektronikus mûszereik birtokában nem szoktak érzékeléssel (kézzel) történõ diagnosztizálást végezni, ennek az igen súlyos patológiás folyamatnak sikerült elõlük teljesen elbújnia és a figyelmük alól kisiklania. De, ha érezték volna is az izmok keménységét, akkor azt az izmok erõsségének és teljesértékûsége jelének tartották volna; és megtörténhetett volna még az is, hogy megdicsérték volna a jármûvezetõt jó formájáért. Azért mondjuk ezt ilyen magabiztosan, mert tudjuk, hogy ilyen mondat hangzik el még a scoliosisos betegek vizsgálatánál is, ahol jó formának tartják a beteg gyerekek teljesen elcsontosodott izmait. Akkor hát minek is beszélünk mi itt a normális alkatú emberekrõl! A mi kezeink viszont csupán hozzáértek M. G. testéhez, és azonnal elértük, hogy az üledékes hiperstruktúráknak egyetlen lehetõségük se maradjon arra, hogy tovább folytassák az ember kínzását. Mi továbbra is ugyanazon megváltást hozó ART nyomás segítségével távolítottuk el a jármûvezetõnél keletkezett összes rendellenességet és levettük róla azt a gyanúsítást, hogy õ szimuláns és pszichikailag nem teljes értékû. 4. Mellméret- és mellalak-korrekció, súlyfelesleg az asszonyoknál Vezetéknév, keresztnév, születés éve: R. J., Szakma: fodrász. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Nem szép, széthúzódott mell, a felsõ testrész túlzottan telt, alakja szétfolyó. A szülésig 46-os méretû ruházatot viselt, jelenleg 54-est. Mellméretét nem lehet meghatározni, mivel a normális félgömbök helyén üres bõrzsákok lógnak le a köldökig. Ez az állapot már 7 éve tart. Gyógyítás orvosi intézetekben. A hölgy fordult már endokrinológushoz, akitõl a következõ választ kapta: De mit akar ön, ha nagyon sok volt a teje? Örülnie kell annak, hogy nem csak a saját kislányát tudta táplálni, hanem két másik csöppség számára is donor volt. Ön egy igazi nõ és anya; viszont azzal, hogy a melle szétnyúlt, semmit sem lehet tenni. J. más szakemberekhez, kozmetikai sebészekhez is fordult; elutazott Moszkvába, a Szépség Intézetbe, de ott is csak elképedtek ilyen szélsõséges deformitás láttán. J. azonban nem csak azt követelte, hogy egyszerûen kisebbé tegyék melleit, hanem igényt tartott arra is, hogy visszaadják egykori szépségét; ugyanakkor visszautasította, hogy implantátumot építsenek a mellébe. Primer SZRT-diagnosztika. A hölgy egész felsõteste puha volt; izmai elernyedtek, széthúzódtak, elsorvadtak (atrofizálódtak). Ugyanilyen elváltozást mutattak a mell szövetei. Feneke és a lábai ennek ellenkezõjét mutatták: kõkemények, kimondottan soványak voltak, fõként alsó lábszárai, lábikrái. Szemmel látható ellentmondás volt az alsó

157 160 A gyógyítás tudománya és mûvészete és a felsõ testfél között: mintha különbözõ emberekhez tartozott volna a két testfél. Az egész alsó test egy közös üledékes hiperstruktúrát testesített meg; az izmok nem domborodtak ki. Az összes izomszövet összenõtt egymással, egyenletes, vékony réteget alkotott: valami sajátos huzatot, ami rendkívül szorosan húzódott rá a medencére és a lábakra, és emiatt úgy tûnt, mintha az izomszövet egy monolit gumidarabból lenne. A csípõízületek és a térdízületek mozgékonysága 50%-ban elveszett. Az említett huzat annyira kemény, hogy a benyomuló kezet visszadobja, mint egy gumilabda. A puha izomszövetek szabad csúszása a csontok mentén teljesen hiányzik. Mi nyíltan megmondtuk J.-nek, hogy nem ígérjük mellei változását, mivel elsõ alkalommal találkozunk ilyen méretû elváltozással. Természetesen éves korú személyeknél is javítottuk a melleket, de ezek olyan állapotban voltak, hogy mégiscsak hasonlítottak a mellre. A lógó, petyhüdt mell az SZRT-kezelések után felhúzódik és rugalmas lesz. Ugyanakkor az a csodálatos, hogy a kisméretû mell ilyenkor nagyobb és teltebb lesz, nedvvel telítõdik, a nagy mell viszont kisebb méretûvé válik, lesoványodik (összemegy), határozott alakot ölt. Ily módon az SZRT alkalmazása mindkét szélsõséget kiküszöböli. Azonban ennyire üres melleket, mint amilyenek J. mellei voltak, mi csak a százéves öregasszonyoknál láttunk, de azok nem nagy, hanem kis mellek voltak. Olyat azonban soha nem láttunk, hogy üres bõrzsákok lógjanak a has közepéig. Mi tehát csupán azt ígértük a hölgynek, hogy kiegyenlítjük az alsó és a felsõ testrészt, visszatérítjük az ízületek mozgékonyságát, és visszautasítottuk, hogy akár csak érintéssel kezeljük a melleit. J. ekkor kiabálni és sírni kezdett; kiszaladt a rendelõbõl, majd 2 óra múlva váratlanul visszatért, fürdõruhával a kezében. Bejött, csendben levetkõzött, és ekkor felfigyeltünk arra, hogy nem visel alsónemût. Kezdte felvenni szép fürdõruháját elõttünk, de ez sehogyan sem sikerült neki. Csõalakban összetekerte mellét és begyömöszölte a fürdõruha melltartó kosarába, ahonnan az rögtön kiesett. Ekkor értettük meg, hogy egyetlen méret sem jó neki, mivel a nagyméretû kosár ugyan megfelel a mellének, azonban a kosár majdnem üres marad. A kisméretû kosár térfogata jóllehet, úgy tûnt megfelelt összetekert melle térfogatának, viszont mellkörét nem tudta körbefogni, mivel a melltartó kosár körkerülete kicsi volt. Keserve ily módon történt demonstrálásával egyetlen szót sem szólva ez a hölgy arra késztetett minket, hogy lássunk hozzá teste javításához. Rehabilitáció. J. hetenként egy SZRT-kezelésen vett részt. Kivételesen céltudatos páciensnek mutatkozott. Pontosan a megadott idõben jött a rendelõbe, aminek alapján akár az óramûvet lehetett volna ellenõrizni. Haragudtunk rá azért, mert nem mindig hozta magával kislányát, akinél fejlõdési stádiumba jutott (progrediáló) scoliosist fedeztünk fel. Kicsinyét illetõen messze nem volt olyan lelkiismeretes, mint saját küllemét illetõen. Az elsõ kezelések alatt sikerült annyit elérni, hogy alteste hiperstruktúrájának a keménysége csökkent. Az ART nyomás utat nyitott a vér számára az alsó testrészbe. Amilyen mértékben helyreállt a huzatba zárt izmokban a mikrocirkuláció, ugyanolyan mértékben vastagodott az izmokat körbefogó huzat és vált kezelésrõl kezelésre egyre dagadtabbá, puffadtabbá. Ezeket a változásokat a levesbe dobott szárított gomba változásaihoz lehet hasonlítani, amikor is annak térfogata egy bizonyos idõ múlva a korábbi ötszörösére nő. Az ART nyomást, természetesen, a felsõtesten is mindig, minden kezelésen alkalmaztuk, csak azt nem tudtuk, mit lehetne tenni a mellekkel, amiket egyszerûen csak simogatni tudtunk fölfelé irányított apró mozgásokkal. Nem volt észlelhetõ változás a 15. kezelésig. Ekkor azonban megéreztük, hogy a felsõtest hiper-

158 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 161 struktúrája szétesett különálló izmokra, amikbe könnyen behatolt a kéz. Ezek után szó szerint 2 kezelés múlva az alsó és a felsõ testrész teltsége egyforma lett, a mell pedig kezdett nedvekkel telítõdni és felemelkedni. Most már mertük alkalmazni az ART nyomást a tejmirigyeknél is, de csak rendkívül óvatosan, légies ujjmozgásokkal. Fél év alatt J. körülbelül 30 kezelésen vett részt. Amikor helyreálltak a medence izmai és a lábizmok, akkor teljesen helyreállt a csípõízületek és a térdízületek mozgékonysága is. Ekkor végezhettük el a medence visszahelyezését, ami hátrafelé volt eltolódva, s ami miatt J. szûnni nem akaró fájdalmat érzett lábaiban. Õ azonban errõl csak azután tett említést, amikor ezek a fájdalmak megszûntek. Ugyanis azt gondolta, hogy az ilyen fájdalom normális jelenség annál, aki napi 8 órát talpon állva dolgozik. Ez valóban jellemzõ a futókra és azokra az emberekre, akik statikai feszültséggel járó pózban dolgoznak. Kiderült, hogy iskolás évei alatt J. futott; naponta több órán keresztül edzett, ami nem hagyott elegendõ pihenési idõt az izmok számára, ezek teljes értékû megújulására (regenerálódására). Az ilyen megterhelések következménye a lábizmok állandóan fennálló, visszamaradt (remanens) összehúzódása, amit állandó hipertónusként érzékel a TMSZ- IR. Végeredményben ez vezetett a medence izmainak és a lábizmoknak az organikus elfajulásához és fixációjához. Fodrászmunkája még tovább erõsítette ezt az elfajulási folyamatot, mivel az ilyen munka kapcsolatba kerül ugyanazon itt fent említett izmok statikai feszültségével. A medence és a lábizmok egymással összenõttek, megkeményedtek és kezdték akadályozni a beidegzést és a vérkeringést. Ezek után a lábak kezdtek kiszáradni. Az ide irányuló vér a test felsõ részében rekedt, késleltetve lett, amitõl az megduzzadt és feltelt. Vagyis a felsõ testrész teltsége nem a zsírlerakódások, hanem a törzs szöveteiben folyó anyagcserébõl (metabolizmusból) származó mérgezõ termékek pangásának, az ezekben keletkezett vizenyõk felhalmozódásának a következménye. No de mi történt a melleivel? A csecsemõ szoptatásának a befejezése után sok nõnél a tej befülled és visszamarad a tejmirigyekben mérgezõ vegyületek formájában, úgy hatva a szövetekre, ahogyan az ecet hat a rablóhúsra (a saslikra). Ilyenkor a mellszövetek szétterülnek, kinyúlnak és lelógnak. A mell helyreállításához normalizálni kellett a vérkeringést nem csak a mellben, hanem az összes, környezetében található szövetben is. Ez azért is nagyon fontos volt, mert a vizenyõ felszívódása és a törzs teltségének hirtelen eltûnése után kiderült, hogy mélyen az ödéma alatt, a mellen és a hason, ugyanolyan kemény, elfajult izomszövetekbõl álló rétegek húzódnak, mint amilyenek az alsó testrészben voltak észlelhetõk. Ezek a rétegek alulról is és fölülrõl is nyomták a mellet és akadályozták teljes értékû táplálását. Természetes, hogy emiatt a mellszövetek elsorvadtak, és amíg nem állítottuk helyre az említett izmokat, a mell üres maradt és lefelé lógott. Azonban amikor biztosítottuk a vér bejutását, a mell máris kezdett dagadni; utána pedig, az ART nyomás hatására, kitisztult, megszabadult a mérgezõ zárványoktól és nagyon hamar helyreállt; megfiatalodott, rugalmas lett és összehúzódott 4-es méretre. J. öröme határtalan volt. Ismét kezdte hordani korábbi, 46-os méretû, mélyen dekoltált ruháját. Megfiatalodott, megszépült, mivel gyakorlatilag teste majdnem minden szövetét helyreállítottuk. Ezek után azt kérte J., hogy az arcán is alkalmazzunk SZRT-t. Ennek az lett a következménye, hogy a városunk fodrászüzleteiben dolgozó nõk fele ostrom alá vette rendelõnket. J. nem volt rest arra, hogy elutazzon Moszkvába, ahol a mellei ritka deformitása miatt rá jól emlékezõ sebész egyfolytában kereste rajta az operáció után látható vágásnyomokat és törte a fejét, hogy milyen melltöltõ lett alkal-

159 162 A gyógyítás tudománya és mûvészete mazva J. Amikor J. elmondta, hogy a mellhelyreállítás csupán emberi kéz ráhatásával történt, akkor az orvos nem hitt neki, és sokáig kérte, hogy árulja el, melyik országban operálták meg. Befejezésül még egyszer szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra, hogy gyakran az elzsírosodás következményének tartják a mérgektõl terhelt szövetek (petyhüdt, tésztaszerûen folyós) teltségét. Egyesek koplalókúrát vezetnek be, éheztetési adagokon tengõdnek és nem tudnak lefogyni addig, amíg szöveteiket nem tisztítja meg az ART nyomás, és nem választja el egymástól ezeket a sajátos, puha, üledékes hiperstruktúrákat, amiket közös vizenyõ (egy közös ödéma) egyesített tésztaszerû masszába. 5. A sovány test szintén betegség Vezetéknév, keresztnév, születés éve: I. S., Szakma: nehézatlétikai edzõ. Tartózkodási hely: Oroszország, Moszkva. Megfigyelési idõszak: Panaszok: Egy bentlakásos sportiskola súlyemelõ sportolóival foglalkozva figyelmünk az edzõjükre irányult. A súlyemelõk akár fiatal, akár idõsebb korosztályúak erõsen fejlett kéz- és lábizomzattal és igen erõs törzzsel tûnnek ki. A tanítványok is éppen ilyenek voltak, viszont edzõjük, aki korábban ismert csúcstartó volt, vékony alakjával vonta magára a figyelmet. Úgy tûnt: az izmai laposak, kiszáradtak, mintha nem is léteznének, és a bõr alatt szinte nincs is izom; emellett szembeötlõ volt a kéztövek és a bokák vékonysága. Mindettõl az egész ember csinosnak tûnt; azonban ebben a kecsességben érzõdött valami nem egészséges. Ez az ember teljesen úgy nézett ki, mint egy kiszáradt virág. Sõt, az arc és a fej izomrétege is ránézésre vékony és száraz volt, akárcsak egy öregembernél. Az edzõ életkoránál sokkal idõsebbnek tûnt és nem panaszkodott az egészségére, de beszélt a gyengeségérõl, amit állandóan tapasztal, és nem teszi lehetõvé, hogy valahogyan tartsa a formáját. Emiatt nem tudott reggelente tornázni és a futóedzéseken részt venni, mivel nagyon hamar elfáradt. Megígértük, hogy segíteni fogunk neki, és ezután kezdte látogatni a rendelõnket. Gyógyítás orvosi intézetekben. Élete során I. S.-t még sohasem gyógykezelték. A sportsérüléseket nem számította betegségnek, és ezeket türelemmel viselte. Mindig arra törekedett, hogy a gyengélkedéssel ne törõdjön és tudatát csakis a gyõzelemre és a rekordokra összpontosítsa. Primer SZRT-diagnosztika. Az egész test izmai egyetlen homogén, vékony, kemény réteggé egyesültek, és szorosan körbefogták a csontvázat: szinte egybeforrtak, összenõttek a vázzal, egy közös egészet alkottak vele. Csontjait és lábfejeit olyan feszesen borította a bõr, hogy úgy tûnt: éppen most fog elszakadni, és a csontok kiállnak majd a bõr alól. Ugyanígy fedte a bõr a fejét is: annyira hozzánõtt a koponyához, hogy semmi szabad mozgása nem volt. Hajjal fedett rész csak egyes helyeken fordult elõ: a feje búbjánál és a tarkónál. Minden ina végsõkig feszes volt, fõképpen a lábaiban. Ugrálós, egyenetlen járása volt. A gerincgörbületek kisimultak, eltûntek. A csontos kinövéseket alig lehetett kitapintani: kicsik és szárazak voltak. Minden csigolya egymáshoz képest egyidejûleg volt eltolva a különbözõ síkokban; sõt, ezek itt-ott a függõleges tengely körül is elfordultak. Nyakcsigolyái közül csak a hetediket lehetett kitapintani; a többit lehetetlen volt meghatározni, mert a megkövült nyakizmok ezt

160 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 163 megakadályozták. Mindenfajta mozgásának szabadsága erõsen korlátozva volt. Fejét mindkét irányban csupán 30 foknyira tudta elfordítani; ennél nagyobb elfordulásnál a fejjel együtt elfordult a felsõtest is. A felsõtest ugyancsak 30 foknyira tudott elfordulni a frontális síkban is és a nyílirányú (sagittalis) síkban is. Ismételt kikérdezése alatt derült ki, hogy I. S. rossz alvó, fülei állandóan zúgnak, hallás- és látáscsökkenésben szenved. Elõfordult nála nyilalló fejfájás is, és egész testében állandó fájdalmat érzett az izmokban. Reggelenként arra kényszerítette a bénultság, hogy komplikált testmozgásokat hajtson végre, míg végül is valahogyan kezeire támaszkodva fel tudott kelni. Kérdésünkre, hogy miért nem panaszkodik az egészségére, I. S. azt mondta: De hát ez a sport! Mi is történt tulajdonképpen az egykori sportolóval? Magyarázatok. Minden sportoló a rekordokra törekedve túlfeszíti izmait a gyakori, sok-sok órán keresztül tartó edzéssel. Ez gátolja az izomszövet önhelyreállítását. Emiatt az izomszövetben feszültség marad (remanens izomfeszültség), és az anyagcserébõl eredõ melléktermékek is elakadnak. Minden újabb edzéssel csak erõsödik ez a negatív folyamat, majd egyszer visszafordíthatatlanná válik, és ekkor már nem tudja megszüntetni a visszamaradt feszültséget sem a tartós pihenés, sem a sportorvosok által alkalmazott módszerek. Ha ez az állapot eléggé sokáig elhúzódik (néha elég erre csupán néhány hét), akkor az irányítórendszer, az agy kezdi kényszeríteni a TMSZ-t, hogy alkalmazkodjon az izomzat állandó, fokozott mértékû feszességéhez (tónusához). Energiatakarékossági célból az IR organikus destrukcióval rögzíti (fixálja) a hipertónusos állapotban lévõ izmokat. Az IR logikája a következõ: ha az izom állandóan feszes állapotban van, akkor ezen a helyen állandó statikai erõkifejtésre van szükség. Az izom azonban ennek a feladatnak a teljesítéséhez állandóan fogyasztja a szervezet értékes energiáját, aminek tartalékai mindig korlátozottak, és emiatt kritikus erõforrásnak minõsülnek. Ezért az IR mindig keresi az energiatakarékosság módjait. Adott esetben az IR megváltoztatja az izom organikus szerkezetét és azt átalakítja keménnyé és tömörré. Hatására az izom képes a terhelést elviselni anélkül, hogy ahhoz energiát fogyasztana. Másrészt azonban ez az alkalmazkodás mellékhatásokkal jár: az izom részben elveszti mûködési lehetõségeit. Emiatt természetes, hogy a sportoló a kívánttól eltérõ, azzal szemben álló hatásban is részesül: az izomtömeg növelése helyett (és az izmok mûködési lehetõségeinek erõsödése helyett) elfajult izmok birtokosa lesz, és részben elveszíti mozgáslehetõségeit. Mindebben az a paradox dolog, hogy az elfajult izmok keménységét rendszerint a megnagyobbodott izomerõ pozitív jeleként fogják fel; az állandó vizenyõ pedig (ami a vérkeringés sérülésének a jele, és az izmot dagadásra / puffadásra kényszeríti) reliefszerûen kidomborítja az izmot, ami örömet szerez a sportolóknak is és az edzõknek is. Ugyanakkor azonban észreveszik azt is, hogy eredményeik nem javulnak, és ez arra készteti õket, hogy még szorgalmasabban eddzenek. Az izomszövet organikus destrukciója a benne zajló vérkeringés zavarához vezet, ami viszont már nemcsak a TMSZ (közös rendszerhez tartozó) elemeinek szisztémás sérülését jelenti, hanem az egész szervezet szisztémás sérülését is. Ez pedig késlelteti az anyagcsere-folyamatot az izmokban, és ezzel együtt csökken az izmok mûködésének hatékonysága. A sportoló ekkor nekilát a még erõsebb edzésnek, amivel a destrukció újabb fordulóját idézi elõ. Vagyis a folyamatot átfogja a pozitív visszacsatolás. Ha olyan sportnemrõl van szó, ami lényegében véve dinamikus jellegû (például a futás, az úszás vagy a torna), ahol az izom-összehúzódás izomellazulással váltakozik, akkor a pozitív visszacsatolás hatása jóval gyengébb, mint azoknál a sportnemeknél, ahol jelentõs statikai terhelések vannak. A súlyemelõknél, lényegében véve, csak a kezek kerülnek dina-

161 164 A gyógyítás tudománya és mûvészete mikai terhelések alá; a törzs és a láb az idõ nagyobbik részében statikai feszültséggel járó állapotban van. Ezért a súlyemelõknél az izomelfajulási folyamat lényegesen gyorsabb. Említést kell itt tennünk azoknak a hormonkészítményeknek a szedésérõl, amik elõsegítik az izomrostok hipertrófiáját; az izomrostok ugyanis ideiglenesen képesek fokozni a sportolók izomerejét. Ilyenkor azonban durva sérülést szenved az anyagcsere, ami arra kényszeríti a sportolókat, hogy egész hátralévõ életük alatt egészségükkel fizessenek (bûnhõdjenek) elért gyõzelmeikért és rekordjaikért. Pontosan ez történt I. S.-sel is. A hipertrófia révén I. S.-nek az izmai valóban sokkal erõsebbek és sokkal vastagabbak lettek, õ pedig országos csúcstartóvá vált. Ezután megjelent elõtte a világbajnoki cím illúziója ; ezért edzései még feszesebbé váltak. Azonban sem a sportoló ambíciói, sem edzõi, sem a hormonkészítmények nem képesek leváltani a TMSZ alkalmazkodási mechanizmusát (ami a szervezet energiafelhasználásának csökkentésére irányul): a minden élõre vonatkozó túlélési törvényt. A túlterhelt izmokban szüntelenül visszamaradó (remanens) feszültség miatt fellépõ állandó hipertónust függetlenül attól, hogy az izmok normális vagy már hipertrofizált állapotban vannak változatlanul fixálta az izomszövet organikus destrukciója. Az önhelyreállítás (ami lokális jellegû folyamat, és a vérkeringésnek az intenzitásától függ) erõtlenül, bágyadtan harcolt az organikus destrukciós folyamattal, amit I. S.-nél továbbra is fenntartott izmai állandó aktivitása. Így hát ezek a folyamatok egymás ellen fordultak, és ez végül is egy sajátos dinamikai egyensúly kialakulásához vezetett, ami viszont rögtön felborult, amikor abbamaradtak az edzések. Ezenkívül: a súlyemelés alatt nem-anatómiai terhelések keletkeztek, amik elég gyakran veszélyeztetik a TMSZ épségének megõrzését. Egy sor esetben az ilyen nem-anatómiai terheléseket nem lehetett ellensúlyozni a megfeszített izmok erejével Az ilyen esetek aztán eltolódásokat okoztak, és ezek következtében sérült a test stabilitása. Legtöbbször a deréktáji csigolyáknál (a súlyemelõk legsérülékenyebb helyén) jelentkeztek ezek az eltolódások. Ennek hatására élesen megváltozott az izomzat tónusa, és ez az elváltozás már rendszerint örökre megmarad, mivel a csigolyaeltolódásokat valójában soha nem szüntették meg. Itt említjük meg, hogy megdöbbentett minket az a tény, hogy a váratlan lumbágó (derékzsába) megszokott jelenség azon éves fiatalok körében (köztük leányoknál is), akik ezt a sportnemet választották maguknak. Elõremutatva itt említjük meg, hogy törekedtünk minél hamarabb elmenni ebbõl az intézetbõl, ahol azt láttuk, hogy az ifjú leányok nyögnek és összegörnyednek a gerincfájdalomtól, ugyanakkor azonban fatális módon készek továbbra is szenvedni a sportgyõzelmek érdekében. Mit is tehettünk volna mi? Csak egyet mondhattunk volna nekik: Nem kell nektek súlyemeléssel foglalkozni; még gyenge szervezeteteket nem kell aláásni és hormonkészítményekkel megzavarni. Nézzetek csak az edzõtökre, aki már maga is majdnem rokkant, és titeket hamarosan saját hasonmásává fog tenni. Mi tudtuk, hogy szavainkkal kiváltjuk a sportiskola vezetõségének elégedetlenségét. Azonban most már az úgyis mindegy elv alapján a sportsikerek soron következõ áldozatával foglalkozva hasonló szavakat mondtunk, majd gyorsan elmentünk. Nem vártuk meg, hogy ezt ők kérjék tõlünk, azzal indokolva, hogy mi bomlasztó tevékenységet folytatunk abban a baráti, összeforrt sportkollektívában, ami nem többre és nem kevesebbre vágyik, mint az olimpiai dicsõségre. No de térjünk vissza a csigolyák eltolódásaihoz. Amikor ilyesmi történt, akkor a gyermekeket a manuálterapeutához vezették, aki az ismert csontkovácsnak a módszerével,

162 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 165 a hátra mért ütéssel gyógyított. Igaz, hogy ennek a terapeutának hatalmas munkatapasztalata volt: valamikor éppen õ volt az, aki ennél az edzõnél helyreigazította a csigolyákat élete korábbi, legjobb éveiben. Így aztán az edzõt (I. S.-t) félig rokkant állapotba juttató folyamatról nem csak visszapillantást nyerhettünk igen könnyen, de módunkban állt megfigyelni a jelen idõben zajló folyamatot is a manuálterapeuta tetteiben, az edzõhöz tartozó tanítványok gerincére irányított csapásiban. Módszere abból állt, hogy gerincre mért nagy ütéssel a has irányába elõrelökte / elõredöntötte a hátgerincet. Nyilvánvalóan arra gondolt: az ütés arra készteti a kimozdult porckorongot, hogy elmozduljon elõre és szabaddá tegye a becsípõdött idegvégzõdést. Ez itt megingathatatlan, nyílt nézet volt, egyenes, mint a sínek. Ha pedig a gerinccsatorna hátrafelé fordult el, a hát irányába (ami veszélyes elmozdulási irány a porckorong számára, mert kieséséhez és elõre nem látható, bonyolult helyzetekhez, akár lebénuláshoz is vezethet), akkor a szemközti irányból rá mért csapással térítették vissza a korongot a megfelelõ helyre. Ezután a csontkovács markos kezeivel felemelte a levegõbe a pácienst és jól megrázta: azért, hogy a gerincoszlop minden szerkezeti eleme saját maga helyezkedjék el úgy, ahogyan kell (hasonlóan ahhoz, ahogy a derelyék helyezkednek el a szakács által jól megrázott tálban). Érdekes, hogy az orvostudomány ezt a (falusi csontkovácsoktól lemásolt) népi gyógyító eljárást másképpen interpretálja: azt állítja, hogy ilyenkor a valódi csigolyaközti ízületek félhold alakú porcainak, a meniszkuszoknak a becsípõdése megszûnik. A sikeres gyógyítást pedig az jelzi és ez kívánatos is, hogy a manipuláció alatt ismeretlen eredetû száraz roppanás hallható [9]. Így aztán érdekes szituáció adódik: a falusi nagyapák a korongok helyreigazításáról beszélnek. Diplomás kollégáik viszont a csigolyaközti ízületekrõl, mivel a gerinc anatómiai ismerete nem engedi meg nekik, hogy azt mondják: az ilyen 'pontos' módszer mint a hátra mért ütés egy ötvös precizitásával igazítja helyére a gerincoszlop nyomásától összeszorított és struktúrájába belenõtt korongot. Helyreigazítani azt a korongot, amit nyitott operáció alatti is csak olyan speciális mechanikai szerkezetek segítségével lehet elmozdítani, amik képesek ezt a gerincnyomást legyõzni! Ugyanakkor mindkét tábor állítja, hogy valamit likvidál. Az elõbbiek, a csontkovácsok azt mondják, hogy megszüntetik a korong eltolódását. Az utóbbiak az orvosok azt állítják, hogy felszabadítják, deblokkolják a csigolyaközti ízületeket. Csakhogy mindenki tudja: ha már legalább egyszer jelentkezett a derékzsába (a lumbágó), akkor ez végigkíséri az embert egész életében, függetlenül attól, hogy már hányszor likvidálták. Most viszont (a számítógépes diagnosztizálás megjelenése óta) ilyen esetekben porckorongsérveket határoznak meg, amik a szisztémás destrukció folyamatának eredményeként jelentkeznek. Ez a szisztémás destrukció a gerincszerkezetekben (a gerincstruktúrákban) és a hozzájuk kapcsolódó izmokban keletkezett organikus elváltozások növekedésében fejezõdik ki. Példáinkban mi nem is egyszer leírjuk ezt a folyamatot. A vizsgált személy szakmájától és a munkájával járó fontosabb terhelésfajtáktól függõen, valamint a TMSZ betegségeitõl függõen a destrukciós folyamat mindegyik konkrét esetben különbözõ egyéneknél különbözõ módon indul el. Azonban a TMSZ szisztémás jellege miatt a destrukciós fordulók (menetek) felgombolyítása és ezeknek a további elõrehaladása már egyformán zajlik. Ez azt jelenti, hogy a TMSZben keletkezett nem-anatómiai terhelések (amik kivitték a TMSZ-t szabályos anatómiai státuszából) vezetnek a csontelemek eltolódásához és a velük kapcsolatban álló izmok tónusának elváltozásához. Ezek hatására az izomszövet organikus elváltoztatásával beindul az adaptáció ehhez az új megváltozott izomtónushoz. Ezt pedig követi a vér-

163 166 A gyógyítás tudománya és mûvészete keringés, a beidegzés, a mikrocirkuláció és a szövetek anyagcseréjének a zavara az érintett izmoknál is és a TMSZ velük szomszédos elemeinél is. Így képzõdnek olyan zónák, amik patológiásan elváltozott elemeket zárnak magukba. Ilyennek tekintendõk az üledékes (a lerakódási) struktúrák és hiperstruktúrák zónái, amik újból nem-anatómiai belsõ mechanikai terhelésekhez vezetnek. Hatásukra a szisztémás destrukció kereke kezdi növelni fordulatszámát, hogy már csak az ember halálakor álljon meg. Az I. S.-nél látható sportváltozatnál ez a folyamat nagyon gyorsan haladt elõre, mivel: az izmok túlterhelése (az állandó hipertónus) is organikus elváltozásokhoz vezetett, és a csontelemek súlyemelés közbeni eltolódásai is ugyanilyen hipertónust és organikus elváltozásokat váltottak ki ugyanabban az izomcsoportban is és más izomcsoportokban is. Mindkét erõsítõ tényezõ egy irányban hatott. Mindehhez társult még egy tényezõ: a hormonszedés miatti anyagcserezavar. Az állandó aktív edzések ösztönözték a vérkeringést és valahogyan segítették a sérült anyagcsere-folyamatban keletkezõ termékek idejében történõ kivonását. Amikor ezek az aktív edzések elmaradtak, akkor felerõsödött a vérpangás, és I. S.-nek minden izma üledékes zárványokat tartalmazó kásává alakult. (Vizenyõkbõl és mindazon egyéb komponensekbõl képzõdött kásává, amikben az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák gazdagok ). Egy idõ után a folyékony összetevõk mégis csak eloszlottak és felszívódtak; a visszamaradó üledékes zárványok pedig véglegesen összeragasztottak minden sérült szövetet és kezdték elfojtani az egészséges sejteket úgy, hogy ezeket disztrófiás elváltozásra kényszerítették. Az elfajult izmokból álló kemény páncél nyomta I. S.-nek a csontvázát, és megakadályozta a vér eljutását a csontokhoz. Emiatt a csontok kezdték elveszíteni a vizet és kezdtek kiszáradni. A degeneratív-disztrófiás folyamat kiterjedt az egész testre; az edzõ kezdett soványodni és kiszáradni, mint az a virág, ami egy csepp nedvességet sem kap. Megkeményedett teste elemi mozgások végrehajtását sem engedte meg, fájdalmat okozott és egyre inkább sorvadt, egyre jobban kiszáradt. A késõbbiekben I. S.-nek a teste olyanná vált volna, mint a 8. példában ismertetett N. Zs.-é. Õk külsõleg hasonlítottak is egymásra, mivel mindketten megzavarták saját anyagcsere-folyamatukat: I. S.-nél ez hormonokra ható szerekkel történt, N. Zs.-nél pedig cukorfogyasztással. Mindkét ember, az idõs is és a fiatal is szemlátomást kiszáradt és összezsugorodott. Rehabilitáció. I. S.-nél hasonlóan zajlott a rehabilitáció, mint N. Zs.-nél: a vérkeringés aktivizálásával, a még életképes sejtek felélesztésével. Az egyes hiperstruktúrákat (amivé testük elfajult) elõször arra kellett kényszeríteni, hogy duzzadjanak, mint a beáztatott kétszersült. A fogságukba jutott szöveteket meg kellett tisztítani a helytelen anyagcsere termékeitõl, hogy bennük a vér szabadon áramolhasson. Ezzel elkezdõdött a TMSZ szöveteinek helyreállítása a páciens saját szervezetével. Ezek után az lett a feladatunk, hogy az SZRT módszereivel ellenõrizzük ezt a folyamatot, és az egyes elemeket helyreállásuk mértéke szerint lépésenként visszahelyezzük anatómiailag szabályos helyükre. Eközben mind a két feladat végrehajtását (a helyreállítást is és az ellenõrzést is) az irányításunk alatt kellett tartani és felváltva kellett alkalmaznunk; eközben pedig számításba kellett venni ezek hatását az egész test stabilitására nézve. A két történet vége eltérõ. N. Zs.-nél szerencsés kimenetelû, I. S.-nél viszont nem egészen, mivel õvele több éven át kellett együttdolgozni, amit késõbb megzavart területi különválásunk. Emiatt nem tudtuk munkánkat 100%-osan befejezni, csak 70%-osan.

164 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 167 Igaz: nemrégen levelet küldött nekünk az edzõ, és ebben azt írta, hogy sokkal jobban érzi már magát, hízott 10 kg-ot és apránként edzi az izmait, de természetesen a súlyokhoz többé nem nyúl. Az SZRT-re jellemzõ az ilyen hosszú idõ után jelentkezõ következmény, mivel a szervezet ön-helyreállítási lehetõségei részére széles horizontot nyit meg. A szabályos anatómiai státusz helyreállítása után még hosszú ideig tart, amíg a szervezet helyreállítja a betegség ideje alatt elvesztett vagy megsérült funkcióit. 6. Gyermekek lassúbb fizikai fejlõdése Vezetéknév, keresztnév, születés éve: G. L., Szakma: kisgyermek, mûvészi tornával foglalkozik. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. G. L. édesanyja, aki maga mûvészitorna-vezetõ, lányát 4 éves korától edzette azért, hogy ezzel megelõzze a scoliosis kialakulását, amitõl õ maga korai gyermekkorától kezdve szenvedett, és állapota 4-es fokozatúvá súlyosbodott! Félve attól, hogy saját kisgyermeke hasonló sorsra jut, mindennap magával vitte õt munkahelyére és számára nagy megterheléseket írt elõ, hogy az orvosok ajánlása szerint ezzel erõsítse gyermeke izmait. Mi a mamát gyógyítottuk, és õ gyakran magával hozta a kislányát. Elõször 5 éves korában láttuk L.-t. Elmúlt 2 év, és ezalatt magassága nem változott, nem nõtt: 7 éves korában úgy nézett ki, mint egy 4 5 éves. Mondtuk az édesanyának, hogy sürgõs intézkedésekre van szükség, és az anyuka örömmel kezdte hozni hozzánk, mivel már õ maga is kezdett nagyon nyugtalankodni lánya fizikai fejlõdése miatt, és a rokonai is értetlenül álltak az elõtt, hogy a kislány nem nõtt. Gyógyítás orvosi intézetekben. L. édesanyja felhívta a körzeti gyermekorvos figyelmét a kislány fizikai fejlõdésénél tapasztalt késedelemre. Válaszként az orvosnõ vállvonogatva csak annyit mondott: De hiszen önöknél a családban mindenki kisnövésû! Primer SZRT-diagnosztika. A kisgyermek teste kemény, gumitömörségû, s ez jellemzõ volt teste egész terjedelmére oly mértékben, hogy még az arcizmai is kemények voltak. Ezen tulajdonsága miatt mindjárt elkereszteltük L.-t guttapercha kislánynak az ismert mesében szereplõ guttapercha kisfiú analógiájára. Kézfejei és kis lábfejei különösen picinyek voltak: akkorák, mint egy hároméves kisgyermeké. A TMSZ összes fõ lánctagja a mellkas bordázata, a medence, a vállöv, mindegyik végtag erõsen eltolódott. A gerinc deréktáji, rendkívül súlyos patológiás lordosisa (elõredõlése) tetõzte be a kis gyermektest anatómiai státuszának sérülésérõl árulkodó, elénk táruló képet. Nem lehetett kitapogatni a csigolyákat annak ellenére, hogy csöppnyi teste nagyon sovány volt. Egész hátgerince valahogyan bement / betolódott, és azon a helyen, ahol behúzódott, tapintás közben azt lehetett érzékelni, mintha ott egy gumipáncél lenne. Mindezek alapján megértettük, hogy az egész izomszövet nemritka, de mindig ijesztõ hatású, általánossá vált elfajulásával van dolgunk, vagyis az egész TMSZ szisztémás destrukciójával. Hogyan fejlõdött ki ez a patológiás folyamat? A hajlékonyság fokozására irányuló fizikai gyakorlatok (amiket azért végzett a lányka, hogy jó tornász legyen) naponta okoztak bántalmat a gyönge gyermeki ínszalagoknak. Emiatt kezdtek eltolódni a csontjai; azaz olyan helyzetet foglaltak el, ami nem felelt meg az emberi test anatómiai felépítése elveinek. Nem-anatómiai terhelések keletkeztek, amik zavarták a test térbeli stabilitását.

165 168 A gyógyítás tudománya és mûvészete Az irányítórendszer a stabilitás fenntartására törekedve az elmozdult csontokkal kapcsolatban álló izmoknak utasítást adott, hogy feszüljenek meg és tartsák kiegyensúlyozott helyzetben a TMSZ-t. Emiatt néhány izomnál állandó, fokozott mértékû tónus lépett fel, és ezek ellentéteinél (az antagonista izmoknál, amelyek az ellenkezõ irányba fejtnek ki húzóerõt) a tónus az elõbbi fordítottjává vált, állandóan alacsony lett. Miért állandósulnak ezek az izomtónusok? Vizsgáljuk meg és kövessük végig L. edzésének minden fázisát és magyarázzuk meg a TMSZ állapotával kapcsolatos IR-reakciók sorrendjét ebben a folyamatban. Kezdjük egy egyszerû összehasonlítással. Tételezzük fel, hogy L. reggelenként végzett tornagyakorlatai közben a szokásos módon elõredõl. Ilyenkor a TMSZ elõrehajlik a test mellsõ felén lévõ izmok (akarati / tudati utasításra bekövetkezõ) összehúzódása következtében; ugyanekkor a test hátsó felén lévõ izmok passzívan széthúzódnak. Az elõrehajlás az ízületek szabad mozgásának határain belül történik. A hajlás alsó pontjában minden izom laza, és a törzset a test hátsó felén lévõ, feszes állapotba került szalagok tartják. Emeléshez a test hátsó felén elhelyezkedõ izmok megfeszülnek és visszatérítik a testet a függõleges helyzetbe. Ezután az egész izomzat a normális izomfeszültséghez tartozó állapotba tér vissza; vagyis a normális tónusba, ami ahhoz szükséges, hogy a test a függõleges állapotban stabil helyzetben maradjon. Most végezzen L. hasonló hajlást edzés közben. Ilyenkor azt követelik tõle, hogy hajoljon le olyan mélyre, amennyire csak lehet, aztán pedig még lejjebb, minél mélyebbre. Ezt csak úgy tudja teljesíteni, ha az összes mûködésbe vont szalag a végsõkig megfeszül. Bizonyos idõ múlva L.-nek sikerül elérnie a szükséges kinyújtózkodást : elõrehajlásnál oda tudja nyomni arcát a térdeihez. Az edzõ anyuka most már elégedett, de ezt az eredményt a szalagok visszafordíthatatlan széthúzásával sikerült elérni, vagyis a szalagoknál bekövetkezett mikrotraumák (mikrosérülések) árán. Ezután L. visszatért a függõleges testhelyzetbe; csontjai azonban ekkor már nem tértek vissza a korábbi, anatómiailag szabályos helyzetükbe, hanem ehhez képest eltolódtak; azaz ennek következtében rendellenessé vált a test stabilitása. Az erre utaló jelzések máris eljutottak az agyhoz, amire az IR azonnal reagált és módosította az izomtónust. Erre a mûködésbe vont izmok az akarat mellõzésével spontán megfeszültek; az ellentétes (az antagonista) izmok viszont rendkívül ellazultak azért, hogy az ember ne essen el. Az IR jeladására bekövetkezõ fokozott tónussal megvalósuló új izomállapotot (ami a traumától és eltolódástól megzavart, rendellenes TMSZ-nél a test stabilitásának fenntartására irányul) hipertónusnak hívják; csökkent tónusú állapotát pedig hipotónusnak. Képesek-e a csontok arra, hogy saját maguk visszatérjenek normális helyzetükbe? Nem! A csontok soha nem térnek vissza korábbi helyzetükbe külsõ korrigáló ráhatás nélkül, ugyanakkor a széthúzódott szalagokat a szervezet saját maga kezdi helyreállítani. Ezt a folyamatot az érintett szövetek gyulladása és organikus zavarai kísérik. Mivel a gyakorlatok tovább folytatódnak, a szalagok behegedése (begyógyulása) széthúzódott állapotban történik, ezért a csontok soha nem kerülnek vissza az eredeti helyükre. Ez pedig azt jelenti, hogy a stabilitás állandó fenntartásához szükséges hipertónus és hipotónus szintén állandó marad. Mit kellett volna tenni ebben a szakaszban ahhoz, hogy L. TMSZ-ét vissza lehessen téríteni a szabályos státuszba? Elsõsorban abba kellett volna hagyni az edzéseit, és a TMSZ számára nyugalmat kellett volna biztosítani arra az idõre, amíg az ínszalagok helyreállnak. Biztosítani kellett volna a TMSZ orvosi ellenõrzését, esetleg lehet, hogy gyógyszert is kellett volna szednie. Mi is történt azonban a valóságban? Ügyes vagy! Jól sikerült! Menj le most spárgába! Ne lustálkodj! Rajta: nyújtsd szét a lábaidat,

166 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 169 nyújtsd! És ez így megy napról napra. Sõt! Olyan trénerek is vannak, akik odaszaladnak és lefelé tolják a gyermekeket a spárga helyzetben, odanyomva õket a padlóhoz. A tornászok naponta körülbelül száz hasonló, lábak szétfeszítésével járó gyakorlatot végeznek. Azaz tudatosan teszik tönkre és tolják el a TMSZ-t azért, hogy hajlékonyak legyenek, sportfokozatot kaphassanak és ezzel együtt egész életükre beteggé tegyék a TMSZ-üket. Ez azonban már senkit nem nyugtalanít. Az a nyugtalanító, ha a kiváló sportolónõ hirtelen ténylegesen ( de facto ) rokkant lesz, és többé nem szerepelhet, és nem tudja fenntartani az ország presztízsét. A potenciális (vagy a jövõbeni) rokkantság nem indok arra, hogy lemondjanak a sportgyõzelmekrõl. Így hát a csontok bármilyen eltolódása az izomzat hipertónusához és hipotónusához vezet. No és mit tesz a továbbiakban az IR? Figyeli, hogy ezek az állapotok milyen sokáig folytatódnak. A néhány nap is szerinte sokáig tartó állapot. Az IR logikája ilyenkor a következõ: Én már 3 napja fokozott izomtónust tartok fenn. Összehúzódott izmaim értékes energiát vesztegetnek erre és elfáradnak. Ha viszont ezen múlik, és ettõl függ a test stabilitása, akkor erre szükség van. És ha ez alatt a 3 nap alatt a csontok nem kerültek vissza a helyükre, akkor az ilyen izmokat, az egész további életben, továbbra is feszes állapotban kell majd tartani. De honnét veszek én majd ehhez annyi energiát? Hiszen mindig takarékoskodni kell az energiával. Az izom-összehúzódással létrehozott statikai erõkifejtést azonban másképpen is el lehet érni: az izomszövet tömörítésével, amit részleges, organikus izomelkorcsosítással lehet megvalósítani. Ez is kíván energiát, azonban csupán egy alkalommal, és jóval kevesebbet, mint a normális izom állandó összehúzásának fenntartása. A másik az antagonista izmok viszont hipotónusos, ellazult állapotban vannak, és a normálisnál kevesebb energiát fogyasztanak! Ez sincs rendben. Itt is lehet megtakarítani energiát. Utasítást adok részleges elsorvasztásukra. Miért kellene állandó jelleggel fenntartani egy nagy izmot, amikor többé nincs is szükség az erejére, mivel a csontok többé már nem térnek vissza a helyükre? Fõnököm, az egész szervezet IR-e, most majd elégedett lesz velem. Körülbelül így okoskodik a TMSZ-IR, mivel a tudatában így van elhelyezve fõnökének (a magasabb szintû rendszer az egész szervezet IR-ének) a szigorú utasítása (irányelve). Így diktálja a természet a maga szigorú feltételeit minden élõlénynek: Takarékoskodjatok az energiával. Lehet, hogy holnap nem lesz táplálék; lehet, hogy holnap betegek lesztek; ki tudja, milyen szituációkat hoz nektek a holnap? Lehet, hogy holnap hanyatt-homlok menekülni kell valamilyen veszély elõl, háború lesz, vagy valamilyen elemi csapás lép fel! Akkor aztán szükség lesz minden energiára, hogy azt túl lehessen élni. Ezt a folyamatot alkalmazkodásnak, a TMSZ adaptációjának nevezik. Másképpen szólva: a nagyobb energiafelhasználással járó, nem optimális mûködési módokhoz (rezsimekhez) való illeszkedésnek hívják, ami az izmok hipertónusának és hipotónusának jelentkezésekor keletkezik. Az említett irányelv szerint az emberi agy pontosan nyomon követi és figyeli a normális tónustól való összes eltérést; az izmok pedig az organikus átalakítással abban az állapotban kerülnek rögzítésre, amelyik állapotban az idõ nagyobbik részét töltik. Traumákkal kapcsolatos tapasztalatai alapján mindenki tudja, hogy a TMSZ bármilyen húzódást szenvedett szövetét (de más traumákat is) gyorsan kell gyógyítani. Amikor azonban a TMSZ elemei vagy lánctagjai hosszú idõn keresztül mozdulatlan immobilis állapotban voltak (például csonttörésnél), akkor utána még nagyon sokáig kell megmunkálni (ismételten kezelés alá venni) az ilyen csontokkal kapcsolatban álló izmokat, és le kell gyõzni az irányítórendszer által elrendelt és mûködésbe léptetett alkalmazkodást, az adaptációt.

167 170 A gyógyítás tudománya és mûvészete Így hát L. sporteredményeinek folyamata alatt napról napra folytatódtak csontjainak eltolódásai. Emiatt a helyükrõl eltolódott csontokat fenntartó egész izomzat megkeményedett. Ezt tudat alatti szinten az IR szervezte, vagyis L. agya. No és mi történt a továbbiakban? A keménnyé vált izmok összeszorították az idegeket és a véredényeket; fellépett a vérkeringés és a beidegzés zavara. Ez pedig azt jelenti, hogy: vénás és limfatikus pangás következett be; a sejtközti folyadék mikrocirkulációja sérülést szenvedett; hypoxia (oxigénhiány) és anyagcserezavar lépett fel a szöveteknél; vagyis rendellenessé vált a sejtek táplálása és a sejtek élettevékenysége alatt keletkezõ termékek, más szóval a mérgezõ anyagok elvezetése. Ez a másodlagos patológiás folyamat a részben atrofizálódott izmokat is érintette, mivel ezek a leblokkolódott izmok térbeli szomszédjai, és a pangási jelenségek elkerülhetetlenül átterjednek rájuk is. Minden izom kezdett ödémássá és begyulladttá válni. Ez pedig azt jelentette, hogy megváltoztak a mechanikai tulajdonságaik, és emiatt a TMSZ-ben új nem-anatómiai terhelések léptek fel. Ez pedig a csontok újabb eltolódását eredményezte és felborította a test stabilitását, aminek következtében ismét megváltozott az izomzat tónusa, újra beindult az adaptációs folyamat, és ezzel a kör bezárult. A zavarok ilyen patológiás, egymást elõidézõ gyûrûje jól ismert az irányításelméletben, ugyanis ez képezi a pozitív visszacsatolás alapelvét. Ezt a folyamatot indította el a legelsõ rendellenesség (L. esetében az eltolódás jelentette ezt). Utána aztán folytatódott ez a folyamat és magától gurult tovább. Az összes ezután következõ lézió (például egy véletlen trauma) már nem számít primer (elsõdleges) rendellenességnek. Ezért a késõbbiek mindig csak tovább erõsítik az egyszer már beindult folyamatot, aminek kellemetlen elnevezése: a TMSZ szisztémás destrukciós folyamata. Szisztémásnak hívják azért, mert ez a folyamat mindig szétterjed a TMSZ egész rendszerére. Destruktívnak hívják azért, mert ez a folyamat magával vonja a támasztó-mozgató szervrendszer szerkezetének a tönkremenését (rongálását / pusztítását). Miben nyilvánul ez meg? Egyrészt az elemek eltolódásában (ez a térbeli destrukció), másrészt az elemek szöveteinek az elfajulásában / átalakulásában (ez az organikus destrukció). Ha a folyamatot elkapja a pozitív visszacsatolás, akkor az összes elváltozás összegzõdik egy közös patológiás folyamatban, ami ha egyszer (gyakorlatilag már a születéskor) elkezdõdött soha nem fejezõdik be, és minden gyógyítás csupán gyengíteni, fékezni tudja. Íme, ez hát az oka annak, miért vált gumiszerûen keménnyé L. teste; íme, itt a magyarázata annak, miért vált õ guttapercha lánykává. A szisztémás destrukciós folyamatot nála pótlólag még tovább erõsítette a gyakori edzés. A kifáradt izmok képtelenek voltak egy éjszaka alatt regenerálódni. Ezért állandóan összehúzott (feszes) állapotban maradtak, amit az IR ismét fokozott tónusként fogott fel és emiatt gyorsította az organikus destrukciót. A folyamat ezután generálissá vált, és a hatására létrejött egész izomfûzõ annyira keménnyé és áthatolhatatlanná vált, hogy nyomta már a növekvõ fejlõdésben lévõ testet és majdnem leállította ennek fejlődését. A növekvõ csontok kezdtek elgörbülni, ami elsõsorban gerincferdülésben nyilvánult meg. Rehabilitáció. A következõ feladat állt elõttünk: elõször életre kell kelteni és élénkké kell tenni (aktivizálni kell) az üledékes hiperstruktúra szöveteit (a gyermek egész teste egy üledékes hiperstruktúrának tûnt). Normalizálni kell a vérkeringést ebben az egyenletesen, egyformán gumiszerû testben: még most is rettenetes rágondolni erre. Emellett, ráadásként, a kislány részérõl váratlanul igen erõs ellenállás volt tapasztalható. Még a nem erõs nyomással történõ simogatás alatt is ami a megmentése érdekében fel-

168 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 171 tétlenül szükséges volt éles fájdalom lépett fel nála. A kislány sírt, végigordította az egész, egy órán keresztül tartó SZRT-kezelést. Ha az anyukának nem lett volna elég bátorsága, ha a bajt nem értette volna meg tisztán, ha nem hitt volna a mi hozzáértésünkben: akkor nem bírtunk volna ezzel a kisgyerekkel. Felugrált, elszaladt, arcán patakokban folyt a könny, és az ilyen viselkedés nemcsak az elsõ alkalommal fordult elõ. Volt már tapasztalatunk ilyen testtel, és tudtuk, hogy nem szeszélyrõl van szó, mivel a kezelés valóban fáj az ilyen gyerekeknek. L. reakciója azonban rendkívül felfokozott volt. Édesanyja az orvosi intézetek és a szakosított egészségügyi internátusok minden stádiumát megjárta már. Emlékezett arra, hogy neki nem segített semmilyen orvosi tekintély; látott más gyermekeket, akiket soha sehol nem gyógyítottak ki, akármennyire is akarták a szülõk és a gyermekek is; ezért kitartóan törekedett tûrésre bírni a kicsit, és újra és újra elhozta õt hozzánk. Öt héten keresztül tartott ez a kínlódás. Ez idõ alatt L. öt kezelésen vett részt, és ezeken a legenyhébb ART nyomással kezeltük egész testét. A 6. kezelésen a guttapercha kislány kiabálásai váratlanul megszûntek, és észrevettük, hogy a gumizsák már valamennyire mozog, és elmozdítható a csontokhoz képest. A 7. kezelés alatt ez a gumizsák már teljes szabadsághoz jutott, elvált a csontváztól, és ez már gyõzelem volt. Ugyanis tudtuk, hogy az ART nyomás most már teszi a maga dolgát: a közös izomkonglomerátumot szét fogja választani alkotóelemeire, és utána helyre fogja állítani az izomszövet rugalmas tulajdonságát is és az összehúzódási képességét is. Ezen a (7.) kezelésen vált elõször kitapinthatóvá a gerincoszlopa, és rágondolni is rémes a megpuhult izmok alatt kitapintottunk egy nem nagy S-alakzatot: L.-nek már 1-es és 2-es súlyossági fokozatú scoliosisa (oldalirányú gerincferdülése) volt. Ettõl a kezeléstõl kezdve megváltozott L. és saját maga kérte, hogy minél tovább dolgozzunk vele. Azt mondogatta: Ott bent valami olyan kellemesen viszket, és ez nagyon jólesik nekem. Ilyen szavakkal fejezte ki a gyermek a kellemes ellazulás érzését, ami eltöltötte akkor, amikor az elfajult szövetekben helyreállt a vérkeringés. Ez jelezte, hogy sikerült likvidálni az organikus destrukciót. Ekkor elkezdtünk rendszeresen dolgozni a csontvázzal, összehangolva ezt a munkát a puha szövetek további helyreállításával és a csontelemek erõsítésével. Észrevettük, hogy a csigolyatestek keménnyé váltak és megnagyobbodtak. Most már, szép csöndben, el lehetett kezdeni a gerinc kiegyenesítését. 20 kezelés telt el, mire a kislány TMSZ-e helyreállt. L. 10 cm-rel magasabb lett, kézfejei és lábacskái kétszer akkorák lettek, mint korábban voltak. Orcái kikerekedtek, és sápadt szürke színük rózsaszínûvé változott. Itt említjük meg, hogy arcszíne a helyreállítás kezdetén olyan felnõtt asszony arcára emlékeztetett, mint aki nagy keserûséget viselt el: szemei alatt sötét karikák voltak; az arca sovány madár-arc volt, markáns, éles arcvonások jellemezték; a bõre szorosan ráfeszült a koponyájára. Anyukája elmondta, hogy a kicsinek kora gyermekkorától kezdve rossz volt az étvágya, rosszul szokott aludni, és bélmûködése sem volt rendben. A kislány ideges volt és nem volt vidám. Mindezek a zavarok a múltéi lettek. Õsszel iskolába ment L. Mi pedig ideiglenesen abbahagytuk SZRT-kezeléseit, hogy csökkentsük terhelését. Újévkor aztán eljött hozzánk L. Ekkorra erõs, szép kislány lett. E néhány hónap alatt nõtt még 5 cm-t. Anyja azonban még egy éven át rendszeres idõközönként elhozta õt ellenõrzõ kezelésekre. L.-t a mai napig is megfigyelésünk alatt tartjuk. Eközben felnõtt, és, ami csodálatos, magas lett 20 éves korára. Apjánál és anyjánál is nagyobb, 180 cm magas, arányos testalkatú lány lett, akinek gerince teljesen rendben van.

169 172 A gyógyítás tudománya és mûvészete 7. Súlyfelesleg Vezetéknév, keresztnév, születés éve: A. I., Szakma: tisztviselõnõ. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok: A. I. 40 évesnek látszó, telt alkatú nõ azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy segítsünk neki lefogyni. Gyógyítás orvosi intézetekben. Nem járt egészségügyi intézményekben. Kevesebb élelem fogyasztásával próbált lefogyni, de nem érte el a kívánt eredményt. Primer SZRT-diagnosztika. A. I. izmai nagyon kemények, nagyon duzzadtak voltak. Rögtön világos volt, hogy ezek nem egészséges, teljes értékû izmok, hanem vizenyõkkel körülvett üledékes hiperstruktúrák. I. 5 évvel ezelõtt hagyta abba a sportot: azelõtt súlylökéssel foglalkozott. Nagy izomtömeggel rendelkezett, amikor azonban abbahagyta az edzést, akkor meghízott. Kövérsége miatt koránál jóval idõsebbnek látszott. Szokásos, egykori sportolókra jellemzõ esetrõl volt szó, akiknél az izomszövet organikus átalakuláson megy át (elfajul) az izmok állandó túlfeszítettsége miatt. Nagyon súlyos deréktáji lordosisa volt. A derék és a medence környékén hatalmas kemény üledékes hiperstruktúrát lehetett megfigyelni, ami kilökte a gerincet a has irányába. Amikor I. még sportolt, akkor mint minden sportoló õ is túlterhelte az izmait, amitõl azok megkeményedtek, elfajultak, átalakultak üledékes hiperstruktúrákká és lelassították a vérkeringést. Ugyanakkor az edzések alatt végzett dinamikai erõfeszítések valahogyan átpumpálták a vért ezeken a hiperstruktúrákon és visszatartották a vizenyõk és pangási jelenségek képzõdését. Amikor abbamaradtak az edzések, a táplálkozás viszont olyan maradt, mint addig volt, akkor az összes anyag térfogata (az összes anyag struktúrája) rendellenessé vált, és zsírlerakódások keletkeztek. Az üledékes struktúrák izomszöveteinél oxigénszegény állapot (hypoxia) jött létre, vizenyõk keletkeztek, és az üledékes struktúrák kezdtek egyesülni, összeállni hiperstruktúrákká. Ilyen állapotban a keménnyé vált test túltelítõdik mérgezõ anyagokkal, amik sokáig nem ürülnek ki a szervezetbõl. Ilyen esetben lehetetlen lefogyni. Elõször arra van szükség, hogy helyre legyen állítva a normális vérkeringés, amihez elõbb: szét kell választani az üledékes struktúrákat és hiperstruktúrákat, és ezeket meg kell nyitni; el kell távolítani a bennük lévõ zárványokat; normalizálni kell a szövetekben a mikrocirkulációt és az oxidációs folyamatokat; és csak ezek után lesz majd hatása a táplálék csökkentésének. Rehabilitáció. Az elsõ kezeléseken az ART nyomás segítségével mint mindig, ezúttal is gyors hatást értünk el. A vérkeringés aktivizálódott és az üledékes struktúrák megnyíltak. A vér mélyen behatolt az izomrétegekbe és a test felpuhult. A kezelési idõ nagyobbik részében a derekával foglalkoztunk, arra törekedve, hogy minél hamarabb szabaddá tegyük a gerinc deréktáji szakaszát, ami egyáltalán nem tetszett nekünk, és betegnek találtunk azért, mert olyan feszes volt, mint egy szorosan összecsavart ru gó. Az ötödik kezelés alatt a testnek ezen a részén lévõ hiperstruktúra szétesett, a ge rinc a helyére került, a lordosis normális lett. I. váratlanul abbahagyta nemcsak a kezeléseket, de a sportintézmény látogatását is, ahol miként kiderült mindanynyian dolgoztunk.

170 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 173 Magyarázatok. Elmúlt egy év. Véletlenül találkoztunk A. I. barátnõjével, aki korábban többször elkísérte õt a kezelésekre azért, hogy megtanulja a módszert. Odajött hozzánk az utcán, ahol a következõ dialógus zajlott le: Tudja, I. önt mindenkinek dicséri. Mi történt? Sikerült lefogynia? Dehogyis, nem errõl van szó. I. gyermeket szült, és most mindenkinek azt mondja, hogy 10 évig sikertelenül próbálkozott teherbe esni; többször elutazott gyógyiszapkezelésre, professzorokkal konzultált, sok pénzt kiadott; most viszont 5 kezelés után rögtön teherbe esett. Azt is mondta: ha tudta volna, hogy a masszázs segít, akkor már régen elment volna erre a kezelésre és régen szült volna; a férje ugyanis majd hogy el nem dobta azért, mert meddõ volt. Válaszként elnevettük magunkat. Elõször is azért, mert örültünk munkánk sikerének. Másodszor pedig azért, mert I. a mi rekonstrukciós terápiánkat masszázsnak nevezte. Ugyanis a mi ART nyomásunknak semmi köze nincs a szokványos (standard) módon végzett masszázsfogásokhoz; ezt a nyomást csak a TMSZ organikusan elváltozott szöveteinél alkalmazzuk. Kezünkkel kiválasztó, irányított nyomást hozunk létre, ami az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák patológiásan egybenõtt szöveteit szétválasztja. Ez a nyomás elõsegíti, hogy a szervezet eltávolítsa az üledékes zárványokat és ösztönzi a TMSZ elemeinek ön-helyreállítási folyamatát. Ennek eredményeként a szövetek felélénkülnek és minden elem helyreállítja saját szabályos anatómiai struktúráját. Elmagyaráztuk ezt I. barátnõjének, mivel emlékeztünk arra, hogy õ tanulás céljával járt a kezelésekre. A következõ analógiát említettük neki. Képzeld el azt, hogy egy könyv lapjai összetapadtak. Ekkor fogod a könyvet és belefújsz. Ettõl a lapok elválnak egymástól, és szabaddá válnak. Ilyen átfúvást végeztünk mi I. dereka és keresztcsontja izmainál. Az üledékes hiperstruktúra ettõl szétesett és többé nem szorította el a nõi szervekhez menõ idegeket. Amikor aztán a beidegzõdés, az innerváció helyreállt, akkor helyreállt a nemzési funkció is. Masszázs alkalmazásakor az izmokat együttesen mozgatjuk és teljes tömegüket átgyúrjuk. Semmilyen masszázs, semmilyen manuális terápia nem rendelkezik olyan fogásokkal, mint az SZRT, ami képes mélyen behatolni az organikusan elváltozott izomszakaszokba és a normális szöveteknél traumát nem okozva képes vért juttatni a szövetek patológiásan elváltozott rétegeihez. Ilyen esetek tömegesen fordultak elõ nálunk. Azok után, hogy a páciens átment a szisztémás rekonstrukción, teherbe esett. Mi nem foglalkozunk speciálisan a meddõség elhárításával, csupán helyreállítjuk a TMSZ-t. Ennek nyomán azonban felélénkül az egész szervezet és mindazon szervek és rendszerek, amelyek támaszát a TMSZ jelenti. A vérkeringésnek a helyreállítása a TMSZ-ben elõsegíti a vérkeringés javulását a test egész keringési rendszerében. Innen erednek olyan kellemes, általunk azonban várt meglepetések, mint: a vérnyomás normalizálódása; a fejfájás és a szédülés megszûnése; a látás és a hallás javulása; a jó alvás és a jó étvágy. Vagy a máj, a vesék, a gyomor és a bélrendszer mûködésének a normalizálódása; az idegrendszer állapotának egyensúlyba kerülése; a gyermekek fizikai és szellemi fejlõdésének a javulása; a szívmûködés javulása; a férfiak impotenciájának eltûnése. És még sok-sok minden más javulása, de lehetetlenség itt mindezeket felsorolni. A nõknél nemi területen tapasztalt változások közül megemlíthetõ: a régóta várt terhesség bekövetkezése; a menstruáció fájdalommentes lefolyása azoknál a lányoknál, akiknél mielõtt még a szeánszainkra jártak volna rendszeresen kihívták az elsõsegélyt (a mentõket), mivel rendkívül erõs fájdalmaik voltak; önkívületi állapotba kerültek és

171 174 A gyógyítás tudománya és mûvészete rohamot kaptak, ami már megszokottá vált a környezetük számára. A változás idõszakában (a klimaxos korban) lévõ nõket az SZRT megajándékozta az ifjúsághoz való visszatéréssel, mivel helyreállította a rendszeres havi vérzést; likvidálta az akarattól független (vegetatív) véredényrendszeri zavarokat olyan nõknél, akiket az ilyen zavarok évek óta gyötörtek a menstruáció elmaradását (a menopauza fellépését) követõ idõszakban. 8. Gyermekek rendkívüli soványsága az édességekkel való visszaélés következménye Vezetéknév, keresztnév, születés éve: N. Zs., Szakma: elemi iskolás gyermek Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Egyszer egy apa és egy anya elhozta rendelõnkbe 11 éves fiát, Zs.-t. Külsejük alapján, kinézetre, a szülõk átlagos embernek tûntek; gyermekük azonban úgy nézett ki, mintha a televízió képernyõjérõl lépett volna közénk akkor, amikor a koncentrációs tábor foglyairól szóló filmet vetítik. Ha azt mondjuk, hogy nagyon sovány volt, akkor az azt jelenti, hogy semmit sem mondtunk róla. Amikor levetkõzött, akkor megláttuk, hogy egyáltalán nincsenek izmai; csupán szoros, pergamenszerû, száraz, sápadtszürke bõre volt, ami olyan szorosan lapult a vázra, hogy minden csontocska látható volt. Kész exponátum volt egy anatómiai múzeum számára. A csontvázára tapadt bõr összenyomta és becsavarta õt egy keskeny hengerbe, amibõl a vékony nyakacskán egy nagy fej meredt kifelé. Rettenetesen kiálltak az éles, lapos medencecsontok, a mellkas, a végtagok, a váll, a lapocka, és térdízületei. Korához képest a gyermek nagyon magas volt, és az arca ilyen soványságával és sápadtságával olyan benyomást keltett, mintha nem is egy ember, hanem annak csupán árnyéka lenne. Gyógyítás orvosi intézetekben. A szülõk azt mondták, hogy a gyermek ilyen állapotban van kiskora óta, de 6 éves korától kezdve kinézete különösen rettenetessé vált. A kisgyermeket sokszor vizsgálták már a legkülönbözõbb szakágra specializálódott orvosok. Az összes lehetséges vizsgálatot és elemzést elvégezték nála; a diagnosztizálást nagyon gondosan, röntgengéppel és más készülékek segítségével végezték. A lényeg azonban az, hogy még csak feltételezett diagnózist sem tudtak felállítani. Egyedül az Ortopédiai és Traumatológiai Tudományos Kísérleti és Kutató Intézet ortopédus orvosa próbált diagnózist felállítani. Amikor a két szülõ együtt bevezette gyermekét az ortopédus rendelõjébe, kitört belõle egy felkiáltás: Ó, mi a gyermek baja? Éppen azért jöttünk ide, hogy öntõl tudjuk meg volt a szülõk válasza. Az ortopédus manuálisan megvizsgálta a gyermeket és Ukrajna itt említett tekintélynek örvendõ orvosi intézményébe utalta újabb elemzésekre és röntgenvizsgálatokra. Nem találván magyarázatot erre a rendkívüli esetre, egy hónap után amit az orvos saját maga kért átgondolásra és konzultálásokra értesítette a szülõket, hogy egy rendkívül ritka orvosi könyvben rátalált egy hasonló eset leírására. Ez a könyv egy XVII. században élt orvosra hivatkozott, aki ezt a rejtélyes betegséget leírta, s akirõl ez a betegség a nevét kapta. Az ortopédus megmondta a betegség nevét, de a szülõk nem tudták megjegyezni a bonyolult külföldi nevet. Az ortopédus orvos határozottan megmondta azt is, hogy nem tudja, milyen módon kellene gyógyítani a kisfiút, jóllehet, meg van gyõzõdve arról, hogy pont ebben

172 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 175 a ritka betegségben szenved. Nemegyszer kértük a szülõktõl, hogy hozzák el ennek az ortopédus orvosnak és a többi orvosnak az írásos orvosi zárójelentését, kérésünk eredménytelen maradt. Érezhetõ volt, hogy ha ezt továbbra is szorgalmazzuk, akkor a szülõk többé egyáltalán el sem jönnek, és nem lehet majd megtudni, hogy mi történt a késõbbiekben a gyermekkel. Primer SZRT-diagnosztika. A szülõknek feltett elsõ kérdésünk a gyerek táplálkozására vonatkozott: Születésétõl kezdve kapott-e teljes értékû táplálékot? Lehet, hogy túltáplálták édességekkel?. Nem. Õ ugyanúgy szereti az édességet, mint mindenki. A fiút jól tápláljuk. Mi jólétben élünk. Utána megkérdeztük, hogy volt-e hasonló eset a rokonságban, és erre is nemleges választ kaptunk. A kisgyermek vázcsontjai vékonyak és gyengék voltak, és úgy kiszáradtak, mintha mûanyagból készítették volna õket. A gerinc sima, egyenes volt, mintha kisimították volna a fiziológiás görbületeket. A csigolyák kicsik voltak és betegesen gyengének tûntek. Miként említettük: az izomréteg rendkívül vékony volt. Csak a kezein és a lábain voltak az izmok kissé vastagabbak. Hasa beesett, és annyira megfeszült rajta a bõr, hogy ráütéskor olyan hangot adott, mint egy dob. Kellemetlen volt az arckifejezése, mivel koponyacsontjaival összenõtt a bõre, és ez rettenetes látványt nyújtott. Az emberben olyan benyomás keletkezett, hogy ez a kisgyermek a végsõkig kimerült és legyengült. Ennek ellenére hangja nem volt gyenge és a szülõk tájékoztatása szerint megfelelõen tanult az iskolában; viszont rendkívül kiegyensúlyozatlan természet és hiperaktív viselkedés jellemezte. Meg voltunk gyõzõdve arról, hogy az izomdisztrófia valamelyik ritka változatával van dolgunk, ami az izomszövet általánossá vált átalakulásával (elfajulásával) és az általános anyagcserezavarokkal áll kapcsolatban. Hozzá kell tenni ehhez, hogy a csontok és az izmok hasonló gyengesége és a lágy részek keménysége nagyon emlékeztetett a végsõ stádiumba sorolt, legmagasabb fokozatú kyphosistól szenvedõ betegek TMSZ-ének szövetstruktúrájára. Ugyanakkor egyáltalán nem volt gerincferdülése; pont a kyphosisos gerincgörbület nem létezett nála. Egyszerûen a szerencsés véletlennek volt köszönhetõ, hogy a két testoldal szimmetriájánál valamiért nem keletkezett zavar. A váz, szerencsére, nõhetett fölfelé annak ellenére, hogy az egész izomréteg megkeményedett. Zs.-nek szerencséje volt. Az ilyen gyermekek testi fejlõdése rendszerint rosszul alakul. Nála a fejlõdõ szervezet minden erejét az egyetlen lehetséges irányba fölfelé fordította. Valószínûleg sokan láttak már ilyen fiatal embereket. Lényegében véve ezek két méter körüli ifjak; keskeny, hosszú, sápadt testalkattal, gyenge izomzattal, legtöbbször hajlott háttal és kiálló lapockákkal. Az ilyen legényeket nem veszik be a hadseregbe, mivel fizikailag gyengék és természetük kiegyensúlyozatlan. Testük az árnyékban növõ, nap felé törekvõ növények gyenge szárára emlékeztet. Fiatalabb korában Zs. akárcsak a 6. példában említett L. nyilvánvalóan guttapercha kisfiú volt. Abban a példában azonban a szövetátalakulás (a szövetelfajulás) a túlzásba vitt sportedzések miatt fellépõ izomtúlterhelés és csonteltolódás nyomán következett be. Zs. viszont nagymértékû izomgyengesége miatt soha nem foglalkozott testneveléssel, még az iskolában sem. Végül is a késõbbiek során Zs.-t foglalkozásainkra elkísérõ, szülõket helyettesítõ nagymama volt az, aki világosságot teremtett a történtekre nézve. Ugyanis a szülõk két kezelés után kiábrándultak belõlünk, mert 11 éven keresztül disztrófiás gyermeküket nem látták máris teljesen egészségesnek. Így derült ki, hogy Zs. édesanyja korábban cukrászdában dolgozott, és a kicsi pólyás korától kezdve teleette magát édességekkel. Én mondtam nekik, hogy ezzel tönkreteszik a gyermek egészségét, de senki nem hallgatott rám. Õ pedig csak követelte az édessé -

173 176 A gyógyítás tudománya és mûvészete get és minden más ételt visszautasított. Reggelente épp csak hogy kinyitotta a sze - mét és máris: kéjek szokolát!. A szülõk pedig korlátozás nélkül adták neki a cso - koládét. Rehabilitáció. Hosszú idõn át, nagyon részletesen magyaráztuk a nagymamának, hogyan kell helyesen táplálni Zs.-t. Ugyanezt elismételtük az édesanyának is, aki végül elismerte, hogy soha nem gondolkozott azon, hogy ártalmas lehet a kisgyermek számára, ha az egyedül csak bonbonokkal táplálkozik. Azokban az években a finom bonbon és a csokoládé még hiánycikk volt, és Zs. anyja büszke volt arra, hogy ezeket korlátlan mennyiségben tudta kicsinye rendelkezésére bocsátani. Sokszor elismételtük neki, hogy a csokoládét, a tortákat és más cukrászkészítményeket ki kell zárni a gyermek étrendjébõl, és létezik olyan fogalom, mint a gyermek helyes étkezése. A gyerek iránti aggodalom miatt mi, saját magunk, megvásároltuk azt a könyvet, aminek Az iskolás táplálkozása volt a címe, és Zs. anyjának ajándékoztuk. A szisztémás rekonstrukciós terápia Zs. esetében azt jelentette, hogy 15-ször került sor vérkeringése aktivizálására teste mindegyik kis szegletében. Akárcsak G. L., õ is kiabált a fájdalom miatt: akkor is, amikor éppen csak hozzáértünk a bõréhez, ami hozzánõtt a csontokhoz és rájuk feszült, és a feszültségtõl szó szerint szét akart szakadni. Kibírhatatlan, féktelen természetû volt, mint minden olyan gyermek, aki visszaélt az édességekkel. Idõnként úgy tûnt, hogy szellemileg visszamaradt, debilis gyermek. Kényeskedett (affektált), harapdálta a kezünket, fintorgatta az arcát, gorombán beszélt velünk is és a szüleivel is, és mindenkit tegezett. Súlyos megpróbáltatást jelentett számunkra a kezelése. Lehetetlen volt neki megmagyarázni, hogy fizikailag és szellemileg nem teljes értékû ember lesz; számára az is mindegy volt, hogy az udvaron a kisfiúk csontvázacskának hívták Általános érvénnyel mondható, hogy ez volt a legképtelenebb, legdurvább eset a gyakorlatunkban. Azonban a gyermek sírására, üvöltésére, harapásaira figyelmet sem fordítva életet kellett lehelni a pókhálóvékonnyá vált izmokba, amik bármilyen organikus elváltozásról van is szó mégis képesek helyreállni (újjáépülni), ha létrejönnek az ehhez szükséges feltételek. Az SZRT ilyen feltételeket létrehozó módszer. Bármennyire paradoxul hangzik: Zs. teste egyetlen üledékes hiperstruktúrává vált. Minden szövet összenõtt egymással és egyetlen közös egységet alkotott. Ezek a szövetek összepréselõdtek, kiszáradtak, mert nem kaptak elegendõ és teljesen megfelelõ (adekvát) táplálékot. Az üledékes zárványok eltávolításához elõbb ki kellett nyitni / fel kellett bontani a hiperstruktúrát. Ehhez meg kellett duzzadnia úgy, mint a kétszersültnek a vízben; itt azonban a vér látta el ezt a duzzasztó szerepet. Azután pedig amikor feltöltõdése már megtörtént szét kellett esnie ennek a hiperstruktúrának azért, hogy ezzel lehetõséget biztosítson a vér szabad áramlásának. Ehhez mindkét fél (a páciens és a rehabilitológus) részérõl idõre, türelemre és bátorságra volt szükség. Ez nehéz munka volt. Végül, a 30. kezelés alatt lecsendesedett Zs. Abbahagyta a sírást, többé nem lökdösött minket a fejével; kezünket többé nem tolta el, nem csipkedte, nem harapdálta. Eltûnt szemeinek vad, felajzott tekintete. Egy év múlva nem lehetett ráismerni; többé nem hasonlított a koncentrációs táborok éhezõ foglyaira. Egyszerûen sovány, ugyanakkor nyugodt kisfiú lett belõle. Két évnek kellett eltelnie, mire izomszövetei helyreálltak és erõre kaptak. Az ART nyomás visszaadta neki a normális izmokat, csontjainak az erõt, és újjáteremtette vérkeringési és idegrendszerét. Jelenleg is a megfigyelésünk alatt tartjuk. Az iskolát normálisan befejezte, és bevették a hadseregbe. Külsõre semmiben sem különbözik a vele egykorúaktól. A katonaság után megnõsült, van egy kisgyermeke.

174 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 177 Magyarázatok. Ilyen esetek gyakran elõfordulnak, csak nem ennyire szélsõséges formában. Az utóbbi idõben azonban az ilyen megnyilvánulások egyre elterjedtebbé váltak az olyan táplálékok miatt, mint a chips, a rágcsálnivalók, a szénsavval erõsen telített italok, valamint a táplálékok cukorkákkal és tortákkal való egyesítése következtében. A cukor mindig erõsen megzavarja az anyagcserét, fõként a fejlõdõ szervezetnél. Sok gyermeknél keletkezik úgy nevezett cukoralkoholizmus, ami utat nyit a valódi alkoholizmusnak, a kábítószerek használatának, és gyakran a pszichikai zavaroknak is. Az édességekkel való visszaélés a hormontermelés zavarához vezet, ami fokozott aktivitásban és az agy gyorsabb fejlõdésében nyilvánul meg. A rohamosan fejlõdõ agy és az ember személyiségének és ezzel együtt erkölcsi minõségeinek a kialakulása és formálódása közötti kiegyensúlyozatlanság (debalansz) az ilyen gyermekeket kis öregekké (koravénekké) teszi, akiket nem hozzájuk illõ (nem adekvát) társadalmi magatartás jellemez. Az ilyen gyermekek képesek jól tanulni és gyorsan megértik a felnõttek viselkedésének motivációját. Ugyanakkor nem képesek ennek helyes erkölcsi (morális) értékelést adni. Az ilyen gyermekek válnak kiskorú szélhámosokká, akik olyan kifinomult, ravasz bûntetteket képesek elkövetni, amikre aligha gondol egy felnõtt, tapasztalt, visszaesõ bûnözõ. Természetes dolog, hogy a normálisan gondolkodó szülõk soha nem adnak a kisgyermeknek vodkát, cigarettát, kábítószert. Viszont mindenki veszélytelen dolognak tartja, ha naponta visz haza nagy mennyiségben édességet. Gyakori eset, hogy maga az édesanya gondolkodik úgy, hogy a kisgyermek asztaláról nem kell elvenni a csokoládét és a cukorkát, mert enélkül nem is lenne gyermekkor ez a kor. Késõbb aztán rémülten fogja hallani az 5 éves kisgyermektõl jövõ hangos mondatokat, például ilyen típusút: Ha kikergetsz engem a vízbõl, akkor mindenkinek elmondom, hogy te azért nem fürdesz, mert most menstruálsz. Szemtanúi voltunk ennek az incidensnek a strandon; amikor az édesanya nem tudta, hogy hová tûnjön el a szégyentõl és a váratlanul elhallgató új ismerõsök szemei elõl, akiknek a rokonszenvét szemmel láthatóan igyekezett elnyerni. Kicsit késõbb halkan azt javasoltuk neki, hogy hagyja abba a kisgyermek édességekkel való etetését. Szavainkat hallván tágra nyitotta szemeit, és azt mondta: De honnan tudják, hogy nagy édességfaló? Mindnyájan azt szeretnénk, hogy gyermekeink tiszteletreméltó emberré váljanak, de elgondolkozunk-e azon, eszünkbe jut-e gyakran, hogy helyes táplálkozás nélkül nincs helyes gyermeknevelés? 9. Többszörös csigolyaközti porckorongsérv. Vezetéknév, keresztnév, születés éve: K. V., Szakma: munkás. Tartózkodási hely: Magyarország, Kaposvár. Megfigyelési idõszak: Panaszok. K. V. erõs nyaki fájdalmai miatt fordult hozzánk. Nagyon nehéz páciens. 7 éves kora óta szenved epilepsziában, de 20 éve nincsenek rohamai, mivel állandóan roham elleni készítményeket szed. Gyermekkora óta nehéz mezõgazdasági munkával foglalkozik. Hosszú idõn át évekig fájt a dereka, de nem volt ideje arra, hogy gyógyíttassa magát, mivel õ volt a családfenntartó egyik napján, miután a kertben görnyedve dolgozott egész nap, váratlanul elvesztette az eszméletét és kórházi kezelésre

175 178 A gyógyítás tudománya és mûvészete szorult. Ilyen rendkívül súlyos (eszméletlen) állapotban volt egy hónapon át, míg végül is felállították a diagnózist: prolapsus disci (a csigolyaközti korong teljes kiesése), gerincvelõ-összenyomás. Budapesten megoperálták, és csak ezután tért magához K. V. Az operáció után (azóta 20 év telt el) többé nem tudott hajolni. Cipõjét felesége húzza fel, fûzõ nélküli cipõt hord. Derékfájdalmai nem szûntek meg; most találtak a derekánál két porckorongsérvet. Azonban a nyaka okoz különösen nagy fájdalmat, ahol a diagnózis szintén két porckorongsérvet mutat. Állapota minden évben rosszabbá vált. Elõször nem tudta többé oldalra fordítani a fejét, késõbb pedig már felemelni sem tudta; emiatt állandóan lefelé néz, és nagyon elkeseríti, hogy már 10 éve nem tud feltekinteni az égre. Nyaki fájdalmai éjjelenként elviselhetetlenek. K. V. szinte nem alszik, az ágyban gyakran változtatja testhelyzetét. Régen megbékélt azzal is, hogy nem tud hajolni, és a deréktáji fájással is Azonban a nyaka nem hagyja élni. Az utóbbi idõben lábai kezdenek elnémulni (elgémberedni); periodikusan elõfordul, hogy lábait egyáltalán nem érzi, járni viszont tud. Gyógyítás orvosi intézetekben. Az orvosok a nyaki sérv operációját javasolják, de nem ígérik, hogy utána mozgatható lesz a nyaka, mivel a csigolyák nagyon megsérültek és eltolódtak, két csigolya pedig ék alakú. Az orvosok azt mondták, hogy a sérvek veszélyesek, és nem garantálják a páciensnek, hogy az operáció sikeres kimenetelû lesz; ezért a páciens fél megoperáltatni magát. Ambuláns betegként gyógyíttatja magát; gyakran utazik termálvizes fürdõhelyekre. A gyógyítás azonban nem hoz eredményt; fájdalomcsillapító szereket (analgetikumot) szed állandóan. Primer SZRT-diagnosztika. A nyak vékony és nagyon rövid, elgörbült; olyan, mint egy kérdõjel. Mélyen behúzódott a vállak közé, állandóan egy helyzetben van, mint a Bechterew-betegségnél. A váll-, hát- és derékizmok kõtömörségûek, a törzs rövidebb lett; a mellkas ráült a medencére; jobb oldalon a bordák mélyen benyomultak a hasba és ezzel egyidejûleg élesen jobbra tolódtak. A medence dõlési szöge megnõtt, és ugyancsak jobb felé van eltolódva. A csigolyatesteknél számos kaotikus eltolódás áll fenn a gerincoszlop mindegyik szakaszában. A deréktáji csigolya emellett még jelentõsen el is csavarodott a függõleges tengely körül. A csontizomzat destruált, és sok csigolyának, bordának és a medence sok csontjának alakja sérült. Érintéskor úgy tûnik, mintha vékony mûanyagból lennének. Az ízületek csatlakozó elemei elfajultak és hipertrofizáltak. Az izmok is elváltoztak organikusan, és összenõttek a környezõ elemekkel (a test egész térfogatában) egy közös üledékes hiperstruktúrává. A gyerekkor óta végzett kíméletlen fizikai munka a TMSZ összes eleménél általánossá vált organikus elfajuláshoz és ezen elemek kaotikus térbeli eltolódásához vezetett. Mivel K. V. nem gyógyíttatta magát kellõ idõben, és fájdalmát tûrve folytatta beteg teste terhelését, TMSZ-e a végsõkig elhasználódott állapotba került. Diagnózisunk természetesen tipikus diagnózis volt: éppen olyan, mint az összes többi esetnél, amikor az ember úgy dolgozik, mint egy teherhordó, málhás állat: a TMSZ-nél a legsúlyosabb fokozatú destrukció állt fenn. 20 évvel korábban is már fenyegetõ állapot állt fenn, és az elvégzett operáció lényegében véve semmit nem változtatott meg. Akárcsak az összes hasonló operáció, az õ operációja is a szisztémás destrukció következményeinek eltávolítására irányult (arra, hogy a csigolyaközti korong töredékeit eltávolítsák a gerinccsatornából). A gerincromboló nem-anatómiai terhelések, a gerincsérv igazi okozói azonban természetesen továbbra is megmaradtak. Az operáció csupán arra volt képes, hogy a patológiás, mechanikai terhelések irányát (vektorát)

176 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 179 megváltoztassa, ami aztán új negyedfokú gerincsérvek képzõdéséhez vezetett: kettõ ugyanebben a szakaszban jött létre, kettõ pedig a gerinc nyaki szakaszánál. Rehabilitáció. Rögtön megmondjuk, hogy nem számítunk különös sikerre. Minden azt mutatta, hogy reménytelen esetrõl van szó. Azonban bármilyen súlyos lézióval, vagy fordítva, akármilyen enyhe felületi sérüléssel is van dolgunk: ezúttal is miként mindig szisztémásan fogtunk hozzá a rehabilitációhoz. Kezeink segítségével kezdtük keresni a váz csontelemeinek térbeli eltolódásait és a velük kapcsolatos izomszövet keményedési (elfajulási) zónáit. Igen, bizony: zónákat! Ugyanis itt már nem különálló, leblokkolt izmokról volt szó (nem üledékes struktúrákról), hanem mechanikai egyesülésrõl: az elfajult izmok, izompólyák, szalagok, inak és csontok konglomerátumáról! Ezeket az összenõtt egyesüléseket ART nyomás alá vettük (ami kimondottan csak az ilyen szövetekre ható célirányos nyomás). Az ART nyomás hatására a hiperstruktúrák szétválnak alkotóelemeikre, ami az elfajult szakaszoknál elõsegíti a vérkeringés, a mikrocirkuláció és a táplálás megújulását az említett elemekben. Az ilyen beavatkozások megteremtik az önerõvel történõ helyállítás körülményeit; azt, hogy a szervezet saját erejével likvidálja a destruktív elváltozásokat. Az ART nyomás hatására a TMSZ-IR képessé válik arra, hogy elvégezze az ilyen elemek regenerálását a TMSZ elemeinek (anatómiailag nem-szabályos) állapotáról szóló jelzések alapján; azaz képessé válik arra, hogy teljesen helyreállítsa a szövetek elvesztett összetételét és tulajdonságait. Minden SZRT-kezelés, sõt: minden egyes kézmozdulat végrehajtás közben egyidejûleg egész sereg feladat (egy feladatkomplexum) megoldására irányul: a TMSZ szövetei és elemei állapotának diagnosztizálására; az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák blokkolásának a kioldására és a bennük lévõ elemeknek a szétválasztására; az elkülönített elemek helyreállítását (regenerálását) szolgáló feltételek megteremtésére; a csont-izomzat térbeli konstrukciójában a helyreállított elemek repozicionálására (anatómiailag szabályos visszahelyezésére). K. V. esetében elõször nem lehetett az egész testre irányuló kezelést végezni, mivel csak ülni és állni tudott; ezért lábaihoz kezdetben nem nyúltunk. Ágyban sem tudott aludni, félig ülõ helyzetben töltötte az éjszakákat. Öt kezelés után izmai puhábbá váltak, az üledékes hiperstruktúra kezdett szétesni, és óvatosan el lehetett kezdeni a mellkas, a bordák és a medence kiegyenesítését. Mihelyst a mellkas szabályosabb helyzetbe került, a nyak még erõsebben kezdett fájni. Ez kritikus pillanat volt, mivel 20 év alatt a TMSZ adaptálódott a nem szabályos állapothoz, és most arra kényszerítettük, hogy readaptálódjék, azaz újból alkalmazkodjon, átépüljön ; most azonban már a mellkas immár szabályos helyzetéhez, ami érintette a nyak helyzetét. Ezt természetesen figyelembe vettük, és egyidejûleg korrigáltuk a nyakcsigolyák helyzetét is; ezt azonban rendkívül kis ráhatásokkal végeztük: icipicit elfordítottuk a mellkast és icipicit a nyakat. Azonban ez az óvatosság sem kímélte meg K. V.-t a nyaki fájdalmaktól. Nagy kockázatot vállaltunk, mivel a röntgenfelvétel azt mutatta, hogy ezen a helyen nem voltak csigolyatestek, csupán valami ezekhez hasonló. Ezért alig hogy elkezdtük a nyak helyreállítását, azt máris abba kellett hagynunk, és a csigolyatesteknek és a csigolyaalakoknak a helyreállítására irányuló munkát kellett elkezdenünk. Ez azonban jóval több idõt követelt. K. V. nem akarta megadni nekünk ezt az idõt, mivel fájdalmai nem szûntek meg. Mi nem voltunk hibásak és nem is tévedtünk, mivel minden terv szerint ment. Elõfordul, hogy a rekonstrukciós folyamat egy idõre, egy köztes állapotban

177 180 A gyógyítás tudománya és mûvészete függõben marad. Ez akkor fordul elõ, amikor a TMSZ kilépett a stabil patológiás állapotból és még nem lépett be az új, szabályosabb állapotba, mivel a szöveteknek még nem volt idejük regenerálódni. Ilyenkor a páciens részérõl megértésre és türelemre van szükség. Hiszen a TMSZ nem egy pillanat, hanem sok-sok év alatt destruálódott. Csakhogy akkor K. V. patológiás betegsége minden újabb munka hõstettével még súlyosabbá vált, és ezek mindegyike újabb, még patológiásabb állapotba vitte õt. Mi viszont most ezt a folyamatot megfordítottuk, alvásra kényszerítettük, hiszen az SZRT mindegyik lépése a TMSZ állapotának jobbítására irányult. Ez egy korrigálási folyamat, ami néha a fájdalom fokozódásával jár együtt, mivel át kell menni a szövetstruktúrák aktivizálásának stádiumán. Ahhoz, hogy regenerálódásra késztessük õket, a szöveteket ki kell hozni a pangás állapotából, és ezt a feladatot végzi el az ART nyomás. Ennek kell felkészítenie az organikusan elfajult szöveteket a regenerációs folyamatra, majd az IR figyelmét rá kell irányítani erre a helyre, hogy mobilizálódjék a rendellenesség eltávolítására. Mindez a traumatológus mûködésére emlékeztet: ha a törött csont rosszul forrt össze, akkor azt a traumatológus újra eltöri, majd szabályos helyzetbe állítja, és rákényszeríti a szervezetet, hogy az ismét végezze el a saját munkáját. Ez a javítási folyamat természetesen orvosi ellenõrzés mellett zajlik, kíméletesen, fájda lommentesítéssel, függetlenül az elsõ váratlan traumától. Az SZRT ugyanígy zajlik a mi ellenõrzésük alatt. Olyan részletekben adagoljuk korrigáló ráhatásainkat, amik az adott helyen, az egész konstrukció állapotát figyelembe véve ebben az idõben a legoptimálisabbnak tekinthetõk. A folyamat nincs szabadjára engedve, mint a szisztémás destrukciónál. Mi nem engedélyezzük ösztönös lefolyását, hanem irányítjuk ezt a folyamatot. A testet újraformázzuk, pontosan ismerve és mérlegelve az elõzõleg már megtett lépéssorozatot és tervezve az ezek után következõt (a pillanatnyilag fennálló helyzet és a felállított cél függvényében). Ezért egyetlen standard (szokványos) kézmozdulatot sem teszünk, és nem dolgozunk könnyelmûen, meggondolatlanul. Ez az, ami megkülönbözteti az SZRT-t az összes kivétel nélkül minden manuális és maszszázsgyakorlattól, technológiától (és egyéb gyógyító mechanikai ráhatásoktól, például a feszítéstõl, a nyújtástól, a GYT-tõl stb). Kezünk csupán néhány másodpercig marad benyomva a testbe, és ez alatt a röpke idõ alatt a mi irányítórendszerünknek, az agyunknak sikerül megoldania és teljesítenie egy bonyolult feladatot: hol és hogyan kell hatni a patológiásan elváltozott szövetre az egészséges szövetek megzavarása nélkül (ez jelenti a szelektív, szétválasztó tulajdonságot). A 7. kezelésre érkezvén K. V. kezdte fújni régi nótáját : mi mennyire rossz, mi menynyire fáj. Mi azonban miközben panaszára figyeltünk odacipeltük a magas gyúróasztalhoz. Ezalatt annyira lekötötte õt fájdalmainak a leírása, hogy passzív módon segített nekünk, majd hirtelen elakadt a beszéde egy fél szónál; szája kinyílt a csodálkozástól, hogy már a hasán fekszik (20 év után elsõ alkalommal). Hirtelen mindent megértett, lecsendesedett, mint a megszégyenült gyermek, és látható volt: ég a türelmetlenségtõl, hogy megtudja, miért tud már feküdni. Ez az ember egy pillanat alatt megváltozott, szívébe megtelepedett az irántunk való bizalom és sokkal kevesebbet kezdett panaszkodni a fájdalmáról. Türelmesebb lett, tudván, hogy a gyógyulás felé tart. Most már tudta, hogy miért szenved, és megértette: mi tudjuk, hogy fájdalmai most már nem annyira erõsek, mint akkor voltak, amikor õ majd beleszakadt a zöldségeszsákok cipelésébe, mint amikor kapálta és öntözgette a kertjét, két részre görbítve ezzel szerencsétlen gerincét.

178 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 181 Fekvõ helyzetben megvizsgáltuk a lábait, amik szárazak, sápadtak, sárgák, élettelenek voltak. Végtelenül óvatosan, enyhe ART nyomással kezdtük aktivizálni lábizmait, és ez alatt a kellemes procedúra alatt páciensünk elaludt. Ezen a napon nem akarta elhagyni rendelõnket. Kérte, hogy naponta fogadjuk õt kezelésre, és megsértõdött, amikor megmondtuk neki, hogy jöjjön egy hét múlva. Nehezen lehetett vele megértetni, hogy az SZRT, éppen úgy, mint egyéb nagyhatású szerek, szigorú adagolást követel, és a túl gyakori beavatkozás a szervezetbe éppen úgy káros, mint a málhás állatként végzett munka. Egy hét múlva K. V. örömmel közölte, hogy kezdi érezni a lábait, és azok már nincsenek elgémberedve. Újból és újból aktivizáltuk a vérkeringést teste különbözõ részein, és ezt az élénkítõ ráhatást váltogattuk az egyes testrészek a mellkas, a medence, a medencekörnyék, a térd, a váll és végül a nyak visszahelyezésével. Eközben éberen ügyeltünk arra, hogy amikor a TMSZ valamelyik elemét helyileg javítjuk és szabályos helyzetébe visszatesszük, ne ártsunk az egész TMSZ stabilitásának. Ilyenkor a sietség végzetes következményekkel járhat. Az elsõ kezelés alatt is erõszakkal a helyükre lehetett volna tenni az eltolódott csigolyákat, anélkül, hogy szétválasztottuk volna az egész lerakódási hiperstruktúrát, ami kiterjedt az egész felsõ testrészre. Ennek az lett volna a következménye, hogy a TMSZ ezen vagy egy másik helyén egy pillanat alatt kiegyensúlyozatlan nem-anatómiai terhelés lépett volna fel, ami durván elmozdíthatta volna a TMSZ elemeit, közöttük más csigolyákat is. Újabb prolapsus keletkezhetett volna, hiszen ilyen súlyos fokozatú szisztémás destrukciónál degeneratív módon elváltozott már az összes csigolyakorong. Errõl szokták mondani, hogy fél lábbal már a sírban van. Itt említjük meg, hogy minket mindig elkap a remegés, amikor azt halljuk, hogy: hol ez, hol az a csontkovács (manuálterapeuta, természetgyógyász stb.) egy pillanat alatt helyreigazítja az eltolódott csigolyát, porckorongsérvet; az ember néhány másodperc alatt egészségessé válik azok után, hogy a hátára néhány erõs ütéssel rácsaptak (vagy azon erõs manipulálást hajtottak végre). De miért is beszélünk a természetgyógyászokról, amikor itt van az orvostudománynak egy egészen nagy, törvényes területe, a manuálterápia. Ez magába szívta az osteopatológusok és a kiropraktikusok által szerzett összes tapasztalatot anélkül, hogy azt kétkedés alá vette volna (márpedig ez a tudomány alapelveinek legdurvább megsértése). Utána pedig mindezt gyorsan tudománynak nevezte. Számos monográfia és atlasz jelent meg, amiben leírták a trakciót (a nyújtást), a mobilizációt (a mozgásba hozatalt), valamint számos manipulációt (sokféle kezelésmódot) és egyéb, más technikákat, amiknek a hatékonysága nincs hitelt érdemlõen bizonyítva. Emellett errõl a témáról disszertációkat írnak és védenek meg az orvosok! Ha azonban ezekben egy szó sincs a szövetek organikus elváltozásáról, ami az agy utasítására történik azzal a céllal, hogy ez a szövetátalakulás a nem-anatómiai terhelések és eltolódások keletkezésekor a TMSZ stabilitását fenntartsa (úgy, ahogyan például a szétesni akaró hordót megtartják a ráhelyezett, körbefogó vasabroncsok): akkor az ilyen módszerek, alapjában véve, senkit sem tudnak meggyógyítani. Ellenkezõleg: csak kárt okoznak, mert durván beavatkoznak a TMSZ mechanikai szerkezetébe, amit a TMSZ-IR finoman egyensúly - ban tart. Eltolódások és elfajulások nem léteznek egymás nélkül: ezért ezeket mindig együtt, egyidejûleg kell eltávolítani. Csupán egyikük eltávolítására és a másik meghagyására irányuló kísérlet csak negatív következményekkel járhat. Miután elvileg nem lehet

179 182 A gyógyítás tudománya és mûvészete gyorsan eltávolítani az organikus elváltozásokat, a manuális terápia minden olyan ígérete, ami az egy pillanat alatt bekövetkezett gyógyulásról szól, nem több áltudományos kitalálásnál. Ha pedig a kiropraktikusoknak, a csontkovácsoknak és a csontbántalomgyógyítóknak sok évszázados tapasztalatára hivatkoznak, akkor kezdetként illett volna a mai, modern tudományos módszerekkel ellenõrizni ezek gyógyító tevékenységének eredményeit. Hiszen az eltelt évszázadok alatt õk is hibázhattak, elfogadva a páciens közérzetének gyors (legtöbbször ideiglenes) jobbulását végleges gyógyulásnak. Elkerülhetetlenül óvatossá tesz minket az a közismert tény, hogy az olyan ember, aki egyszer már megfordult a csontkovácsnál vagy a manuálterapeutánál, ismét visszatér hozzá, újra és újra. És minden ilyen alkalommal a páciensnél egy újabb patológiás betegséget fedeznek fel (a szokásosat, a kedvelt eltolódást). No de ha a gyógyító személy (a természetgyógyász) a pácienst minden alkalommal kigyógyítja, akkor miért van az, hogy minden alkalommal egyre több eltolódásról van szó? Miért blokkolódik le ismételten, újra és újra az, amit egyszer már kiszabadítottak (deblokkoltak)? Mi meg tudjuk adni a választ erre a kérdésre. Az a helyzet, hogy a TMSZ elemeinek a térbeli elmozdulására irányul minden figyelem, és az ilyen elmozdulások rögzítését szolgáló organikus elfajulásokat soha nem távolítják el. Az ilyen szakembereknek illene feltenniük maguknak azt a kérdést: lehet-e szabadon eltolni az ember csontjait a térben úgy, mint a gyufaszálakat az asztalon? lehet-e kirakni belõlük bármilyen figurát annyiszor, ahányszor akarják? mi történik ezalatt a környezõ szövetekkel? az összes ilyen helyreigazításnak mégis miért az a végeredménye nagyon gyakran, hogy a gerincnél és az egész TMSZ-nél visszafordíthatatlan instabilitás áll elõ? Annak ellenére, hogy páciensünk már 20 éve képtelen volt hajolni, mi tudtuk: ha a medence, a mellkas és a bordák közelíteni fognak (akár csak 70%-ra) az anatómiailag szabályos helyzethez, akkor õ képes lesz már arra, hogy lehajoljon és ujjaival elérje a padlót. És ez be is következett néhány kezelés múlva. Képes lett arra, hogy a procedúra alatt lehajoljon: méghozzá nem is egyszer, hanem sokszor. Saját maga fel tudta venni cipõjét, és már elõre élvezte, mennyire fog csodálkozni a felesége, amikor megszabadítja õt ettõl a megtisztelõ kötelezettségtõl. A következõ (20.) kezelés alatt kissé jobbra fordította a nyakát, majd balra, amitõl az még betegebb lett. Újra jajveszékelni kezdett, mondván: inkább soha többé ne tudjon lehajolni, csak a nyaka ne kínozza többé. Megértettük: ideje szünetet tartani a procedúráknál. Elõször is azért, hogy hagyjunk a szervezetnek több idõt az önhelyreállításra; másodszor pedig azért, hogy hagyjuk õt megnyugodni, adaptálódni az ugyan még nem optimális, de mégiscsak jónak mondható, addig elért stabil helyzetéhez. Ideje volt pihenési idõt adni az egész idegrendszernek és az embernek is ahhoz, hogy ellazulhasson. Az ilyen kezelési szünet néha csodákat tesz. Az IR, kipihenvén magát, megháromszorozott erõvel áll neki a munkának: végigviszi, befejezi az általunk elkezdett dolgot, és az ember meggyógyul saját magától, vagy a gyógyfüvek iszogatásától. Elõfordult már, hogy nagyon súlyos betegek, akik agyongyötörtek minket vég nélküli kifogásaikkal, az itt is fáj, ott is fáj ismétlésével (utalva elõbb a gerincre, majd a kisujjra), sürgetésünkre szabadságra mentek. Majd néhány hónap múlva megjelentek és azt mondták: Kellett nekem az, hogy annyi hónapig járjak ide önhöz és annyi fájdalmat elviseljek? A köszönet a szomszédasszonynak jár! Adott nekem füvet és minden bajom megszûnt.

180 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 183 K. V. egy hónap múlva jött el és rögtön panaszkodni kezdett hátfájására, ami olyan nap végén jelentkezett, amit ismét a kertben töltött. Amikor megértette, hogy teljes erõvel elõrehajolhat, rögtön nekiállt a régi dolognak: a kapálásnak, az ültetésnek, a gyomlálásnak. Emiatt aztán a TMSZ új, egészséges helyzetéhez még nem teljesen adaptálódott, meg nem erõsödött hátizmaiban fájdalom keletkezett. Elnevettük magunkat és azt mondtuk neki, hogy vigyázzon magára, dolgozzon kevesebbet, mivel TMSZ-kímélõ életmódot kell folytatnia ezzel a testtel, amelyen (egy életen át fennálló tönkremenetel után) ilyen mindent átfogó rekonstrukciót hajtottunk végre. És mit válaszolt nekünk? De miért kellene úgy élnem? Hiszen akárhogyan is dolgozom, a nyakam nem fáj! Nézzék csak: én minden irányba tudom forgatni, sõt, lefelé és fölfelé is, ahogyan akarom. Javítsák meg, hogy ne fájjon a derekam se, soha. Elmagyaráztuk neki, hogy ha nem lett volna operálva a dereka, akkor az már régen helyreállt volna. Így viszont havonta egyszer továbbra is látogatnia kell minket, amíg nem sikerül végleg kiküszöbölnünk az operáció negatív következményeit és át nem vizsgáljuk a gerincét azért, hogy az a késõbbiekben fájdalommentesen mûködhessen. K. V. jelenleg gyakorlatilag egészséges. Nyaka megnyúlt, kihúzódott a vállai közül, képes korlátozás nélkül minden irányba forogni. Medencéjére sem panaszkodik. Azonban nem akarja abbahagyni az SZRT-kezeléseket, és továbbra is havonta egyszer ellátogat hozzánk. Én bíztam magukban, és folytatni fogom gyógyíttatásomat. K. V. közlékeny ember. Gyógyulását ismeri az összes szomszédja, és egy nap sem telt el úgy, hogy ne jött volna el hozzánk valaki az ismerõsei közül. 10. Többszörös csigolyaközti porckorongsérv, Schmorl-sérv Vezetéknév, keresztnév, születés éve: O. A., Szakma: mérnök. Tartózkodási hely: Magyarország, Balatonalmádi. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Állandó derékfájás, lábai meggémberednek. Ugyanazt a testtartást nem képes fél óránál tovább megtartani; ha ül, fel kell állnia, és fordítva: ha megy, akkor le kell ülnie vagy le kell feküdnie. 18 éve nem tud hason feküdni. Csak háton fekve, felpolcolt lábakkal tud aludni, és gyakran felébred, mivel éjjel is változtatnia kell a testhelyzetét. Annak ellenére, hogy étvágya jó és elegendõen táplálkozik, sovány, kimerült, szemei alatt sötét karikák vannak Gyógyítás orvosi intézetekben. Ambuláns (járó)betegként kezelték, járt gyógyfürdõkben ban volt kivizsgálva. A röntgen kimutatta, hogy a deréktáji csigolyaközti korongok magassága csökkent. Jelenleg nem akarja, hogy CT-vizsgálatot végezzenek rajta, mondván: semmi esetre sem egyezik bele egy operációba, mivel sikertelen gerincoperáció miatt nagybátyja lebénult. Fájdalomcsillapító szereket szed; sok különbözõ fizioterápiás procedúrán ment már keresztül. Primer SZRT-diagnosztika. Izmai vékonyak, kiszáradtak, hozzánõttek a csontokhoz. Az egész test egységes lerakódási hiperstruktúrát képez. Nem engedi, hogy a derekához nyúljanak, mivel ilyenkor éles fájdalom lép fel a hátában és a lábában. Törzshajlása mindegyik síkban erõsen korlátozott. Világosan kifejezésre jutó 2-es fokozatú scoliosis. Mellkasa összelapult és nagy szögben jobbra tolódott. A medence erõs elfordulással balra tolódott. Nyaka eltolódott, feje oldalra áll.

181 184 A gyógyítás tudománya és mûvészete Arra kértük O. A.-t, hogy mégis készíttessen egy CT (komputertomográfiás) felvételt. Erre megkérdezte: De ha a felvétel gerincsérvet fog kimutatni, akkor önök engem többé nem fognak fogadni?. Megnyugtattuk, hogy ettõl függetlenül fogjuk fogadni. Hiszen lényegesen súlyosabb patológiás elváltozással is volt már dolgunk; de azért is, mert tudjuk, hogy rajtunk kívül senki más nem tud segíteni neki. Látván, hogy szenvedéseitõl elcsigázott, kimerült idegrendszerû ember keresett fel minket, megnyugtatására egész elõadást tartottunk arról, hogy mi hogyan dolgozunk. Elõször is megmondtuk neki, hogy azon a helyen valószínûleg nem csak az az egy sérv van. Elmondtuk, hogy 30 évnyi munka alapján kezeink tapintási érzékenysége annyira kifejlõdött, hogy a szövetek érintésünk következtében fellépõ legkisebb reakcióját is képesek érzékelni. Teste reakciója pedig nemcsak mondja, de kiáltja felénk, hogy (ahogy Magyarországon mondják) szétszakadt porckorongsérvvel van dolgunk. Másodszor pedig azt is megmondtuk neki, hogy a helyzet súlyosságát tanúsítja teste egész anatómiai státuszának rendellenessége, ami olyan súlyos fokot ért el, hogy régóta a paralízis (a lebénulás) határán van. Valamikor, amikor éppen csak elkezdtünk dolgozni, és a gerinc diagnosztizálására még nem voltak olyan pontos orvosi berendezések, mint ma, az ilyen készülékeket mi a kezeinkkel helyettesítettük. És a kezeinket használjuk mi a mai napig, mivel még most sem léteznek olyan készülékek, amelyek segítségével nem csak a gerinc egy szakaszát, de az egész gerincet minden vetületében látni lehetne egyidejûleg. Emellett nekünk ennél is többre van szükségünk, mivel az ember teljes TMSZ-ét kell látnunk; mégpedig nemcsak a vázának az állapotát, hanem az összes többi szövetének: az izmoknak, a fasciáknak, az inaknak, az ízületeknek és a csontszöveteknek az állapotát is. És nemcsak egyszerûen látnunk kell ezeket, hanem figyelnünk kell ezek valós idõegység alatt bekövetkezett elváltozását is. Nem valószínû, hogy ilyen készülékeket sikerül létrehozni belátható idõn belül. De még ha lennének is ilyen készülékek, akkor is fennáll az a tény, hogy az orvostudomány nem rendelkezik a TMSZ szisztémás zavarainak javítását szolgáló módszerekkel (amik a TMSZ minden területén érvényesek). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nincsenek olyan szakemberek, akik rendelkeznének ilyen módszerekkel. Mi saját diagnosztikával, saját elmélettel rendelkezünk, ami megmagyarázza, hogy miképpen keletkezik a szisztémás, patológiás (kóros) állapot: ez a TMSZ szisztémás destrukciójára vonatkozó elmélet. Rendelkezünk a destrukció kiküszöbölését szolgáló saját technológiával is: ez a szisztémás rekonstrukciós terápia, az (SZRT), ami lehetõvé teszi, hogy a destrukciót rögtön, az egész testben, azaz szisztémásan likvidáljuk. Az SZRT módszerei veszélytelenek, pontosak, fájdalommentesek, és csupán finom érintésekbõl állnak. Ezek jóval kíméletesebbek, mint a klasszikus gyúrás; nem is beszélve a manuális terápia egyéb ráhatásiról, amelyek soha nem képesek megbirkózni az ilyen zavarokkal már csak azon egyszerû oknál fogva sem, hogy nem szelektívek (nem rendelkeznek szétválasztó tulajdonsággal). Elmagyaráztuk neki egy példán, hogy ez mit jelent. Megkérdeztük O. A.-t, hogy van-e autója. Azt válaszolta: Igen, van, de a feleségem vezeti. Õ hozott ide, mivel nem tudok vezetõ helyzetben ülni, és lábaimban nincs erõ a gépkocsi irányításához. Korábban én magam vezettem és javítottam a gépkocsimat. Nagyon jó válaszoltuk. De most válaszoljon arra a kérdésre: ha a porlasztóban eltörött volna valami, akkor ragadna-e kalapácsot a kezébe és ütögetné-e vele a karburátor fölötti motorház fedelét, azt remélve, hogy ez a hatás valahogyan továbbadódik a karburátor belsejébe és abban valaminek a javulásához vezet? Bizonyára nem! Hiszen

182 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 185 ön felnyitotta már a motorház tetejét, és szét is szedte már pont a porlasztót; és elkezdte javítani, éppen ezt, és nem valami mást. Igen, természetesen. Én a porlasztót szedném szét és megszüntetném a konkrét hibát. Ez esetben az ön által végrehajtott cselekvés a mi szisztémás rekonstrukciós terápiánknak felel meg, ami pontosan csak azokat a szöveteket és elemeket veszi célba, amik helyreállítást igényelnek. Ezzel szemben az összes többi masszázs jelegû fizikai és manuális ráhatás és a manuális terápia befolyása a gépkocsi motorházfedelére mért kalapácsütésnek tekinthetõ. Amit még akkor mértek rá, amikor nem volt ismert, hogy a gépkocsiban mi törött el, de remélik, hogy ettõl az ütéstõl a jármû valahogyan majd rendbejön. Emellett bár a törés pontos helyét nem látják elõre kijelölt pontokon ütnek a jármûre. Ha az ütést végzõ specialistáknak szemrehányást tesznek a durva ütések miatt, akkor megváltoztatják a technikájukat. Az új technikát pedig a manuálterápia puha technikájának nevezik, mert ilyenkor keréktömlõre mérik az ütéseket, és a levegõvel töltött gumira mért ütés (bár nem segít, de legalább) nem árt. Ezzel aztán a gyógyítás szerintük megtörtént. A GYT azonban ennél is továbbmegy. Javaslói számára ugyanis teljesen mindegy, hogy a kezek egy javítatlan jármûvet tologatnak elõre-hátra a szervizelõ padon. Õk azt remélik, hogy a jármû elindul majd magától is. (Vagyis: a GYT javaslói számára mindegy, hogy: a tornaszerre került, gyógyítatlan testet a gyakorlat irányítójának kezei merre / hogyan mozgatják; és a gyúrópadon fekvõ testet a masszõr kezei hol és hogyan gyúrják át. Õk ugyanis azt remélik, hogy a test magától is meg fog gyógyulni). Az említett példa alapján érthetõ, hogy mit jelent a szelektivitás? Ó, igen, nagyon jól érthetõ. CT-felvételt azonban mégis kell készíttetni. Legalább azért, hogy megtudja, hogy mitõl is van ön olyan rosszul évek óta. Mi természetesen a lehetõségek szerint elhárítjuk a csigolyaközti sérv, a porckorong-elõreesés összes következményét és megszüntetjük a fájdalmakat, helyreállítjuk a TMSZ szabályos anatómiai státuszát. Azonban a porckorongból kiesett töredékek megsérthették az ideggyököket, a véredényeket, és lehet, hogy megjósolhatatlan irányban benyomultak a gerinccsatornába; megnyomhatták a gerincvelõt; bánthatták ennek vérellátását és elõidézhették a velõhártya gyulladását. Miután ön már hosszú ideje betegeskedik, az éles folyamaton ön viszonylag szerencsésen túljutott; azonban a továbbiakban az lesz a legjobb, ha részt vesz egy gyulladásellenes (és egyben szétoszlató rendeltetésû) terápián. Ezért önnek ideggyógyászt kell felkeresni, és nem fogja tudni elkerülni a CT-t. O. úr elvégeztette a vizsgálatokat. Ezek kimutattak a derekánál két csigolyaközti (porckorong) sérvet, amik közül az egyik kiszakadt, és ugyanott volt egy Schmorl-sérv is. A Schmorl-sérv olyan sérv, ami nem oldalirányba, hanem fölfelé vagy lefelé húzódik és benyomul a csigolyatest szivacsos szövetébe. Ez azt mutatja, hogy nemcsak magukban a porckorongokban, hanem a csigolyatestekben is degeneratív folyamat (destrukció) áll fenn. Rehabilitáció. O. úr rehabilitációja nehéz volt, mivel nagyon súlyos organikus átalakulás állt fenn az összes olyan szövetében, ami bekerült az üledékes hiperstruktúrába; ez pedig átfogta ennek az embernek az egész testét. O. úr aki iskolai képzettségét illetõen mérnök volt, látván, hogy mindegyik SZRT-szeánsznál mekkora figyelmet fordítanak rá és ennek ellenére õ még a 10. kezelés után sem érzett megkönnyebbülést (hetente egy kezelésen vett részt), kezdett az iránt érdeklõdni, hogy mi is történt az

183 186 A gyógyítás tudománya és mûvészete õ testével. Hiszen a látszatra sokkal súlyosabb betegeknél (akik közül egyeseket fekve hoztak be) a fájdalmak már 3 5 kezelés után eltûntek, nála viszont szinte megrekedtek. Miért nincs fejlõdés? kérdezte tõlünk. Hiszen én olyan sovány vagyok, és a kezelésem sokkal könnyebb kell hogy legyen, mint azoké, akiknek a súlya 100 kg körül van. Végül megértettük vele, hogy az orvosok (akikkel korábban bizonyos idõn át tanácskozott, és akiktõl útmutatást kért) miért tanácsolták neki, hogy forduljon ideggyógyászhoz vagy egy pszichiáterhez; és miért állították komolyan (O. úr nem titkolta el a véleményüket), hogy erõs fájdalmai nála idegi alapon jöhetnek létre (magukban pedig azt gondolták, hogy pszichés / lelki alapon). Ismerjük az ortopédiai elméleti kutatások jelenlegi színvonalát, azt, hogy az orvosok a TMSZ-nél fellépõ zavarok egész seregét képtelenek megmagyarázni, diagnózis helyett annak szimptómáját, a fájdalom szót használják (és hát-, nyak, deréktáji fájdalmakról beszélnek). Ezért egyáltalán nem csodálkoztunk O. úr kérdésein és viselkedésén. Ez az ember megszokta, hogy pontos mechanikai szerkezetekkel, pontos számításokkal van dolga. Most nekiállt elolvasni a szakorvosi irodalmat, arra törekedve, hogy segítsen magán. Miután az orvostudomány nem segített rajta, az orvosokat kezdte kikérdezni és minket is szenvedélyesen faggatott, ami teljesen érthetõ szánalmas helyzetében. Az ortopédusokkal ellentétben mi tudtunk válaszolni a kérdéseire. Elmagyaráztuk neki, hogy mi történt a TMSZ-ével. Nem hozakodtunk elõ a pszichének a fájdalom-szimptomatikában (a lelki tényezõ fájdalomjelzésben) játszott szerepét tárgyaló ködös elmélettel, hiszen valóban jelen volt helyesebben mondva a testében zajlott a szerves patológiás folyamat. Ezt jól lehetett látni és még inkább tapintással érzékelni. Elmagyaráztuk neki, hogy a TMSZ kölcsönös kapcsolatban álló elemek rendszere, aminek az a célja, hogy biztosítsa és fenntartsa testünk térbeli stabilitását. A TMSZ-t az emberi agy irányítja: ez az irányítórendszere. Ez az irányítás célirányos és a legmagasabb szinten tökéletes, hiszen az emberiség sok millió év óta létezik, mozog és él tovább az orvostudomány beavatkozása nélkül. Elmondtuk, hogy az embert egyelõre csak nagyon kis mértékben tanulmányozták. Senki sem ismeri például azt, hogy tudatalattija hogyan mûködik: sem az illetõ, sem a tudósok. A TMSZ-IR pedig éppen a tudat alatti szinten ügyel a test térbeli stabilitására, és ezt az állapotot az emberi akarattól függetlenül fenntartja az izomzat állandó, kismértékû összehúzódásával, amit mi izomtónusnak nevezünk. O. úr! Szeretnénk javasolni, hogy végezze el egy igen egyszerû szerkezet egyensúlyban tartását. Fogjon két ceruzát és helyezze el õket függõlegesen egy asztalon bizonyos távolságra egymástól. Tegyen rájuk egy nagy érmét, majd ennek közepére tegyen még egy ceruzát; erre is tegyen egy érmét, majd erre, fölül egy golyót. Emlékezteti-e ez az emberi testre? Emlékeztet, csak jóval egyszerûbb annál, mivel itt összesen 6 db elem van, az embernek pedig 206 darab csontja van. Legyen az asztal most teljesen vízszintes és az összes tárgy ideálisan szabályos alakú. Tudja-e egyensúlyban tartani ezt a szerkezetet? Úgy gondolom, nem lennék rá képes, csak akkor, ha mind össze lenne ragasztva egymással. Rendben van. De, ha most fújni kezd egy kis szél?

184 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 187 Akkor ez a kis alakzat azonnal eldõl. Tehát az ön számára érthetõ annak a feladatnak a bonyolultsága, amit a TMSZ-IR állandóan megold akkor, amikor egyensúlyban tart 206 csontot a hozzá kapcsolódó ízületekkel együtt. Ennek a feladatnak a megoldására ezt az egész szerkezetet körülveszik a csontokhoz kapcsolódó izmok, amiknek a száma körülbelül 700. Óriási mennyiségû helyzetérzékelõ adó (receptor) segítségével végzi a TMSZ-IR ezen szerkezet helyzetének az érzékelését, amiben részt vesz a vestibulum szervrendszer is. Az ön sokat szenvedõ gerincébõl kilépõ mozgatószervi idegeken át az agy jeleket (impulzusokat) küld mind a 700 izomnak, és szabályozza ezek tónusát (összehúzódási feszességét) úgy, hogy ön ne essen el, hanem stabil helyzetben maradjon. Ennek eredménye az, hogy a TMSZ öszszesen kb eleme (206 csont, 700 izom és körülbelül 2000 izompólya, ín, szalag és porc) nemcsak egyszerûen stabilan áll két tartóján (a két lábon). (Ez maga is már egyike a legbonyolultabb feladatoknak). Ennek eredménye az is, hogy ezek az elemek bármelyik pillanatban képesek elmozdulni a helyükrõl: futni, ugrani, leülni, egy lábon lábujjhegyre állni, táncolni; vagy rendkívül súlyos tárgyat felemelni és azt sokáig vinni. Igaz-e, O. úr, hogy ön soha nem gondolkodott el azon, hogy mindezt a legtökéletesebb irányítórendszer és az ön bámulatos támasztó-mozgató szervrendszere (TMSZ-e) biztosítja önnek? Tudják, én ezen soha nem gondolkodtam, amellett mindez nagyon bonyolult. Nem is kell ezen gondolkodnia, mivel a TMSZ egy olyan biomechanikai önszervezõdõ rendszer, ami egész életünk alatt a tudat beavatkozása nélkül mûködik. Miért magyarázzák el mindezt nekem? Azért, hogy megértse: ez a szerkezet mennyire megfizethetetlen; és, hogy tudja: az ön számára ez drágább kell hogy legyen mindannál, mint ami helyett ön ezt használja: drágább, mint az emelõdaru, a tehergépkocsi, a traktor vagy az exkavátor. Ön, miután mérnök, jól tudja, hogy az ilyen mesterséges mechanikai szerkezetek gyártását megelõzi tervezésük fázisa. Ekkor elsõsorban a rendeltetésüket határozzák meg, és eldöntik azt, hogy mekkora lehet annak a mechanikai terhelésnek a határértéke, amit el kell bírnia az egyik vagy a másik gépnek. Ebbõl kiindulva folyik aztán az egész szerkezet méretezése és az alkatrészek gyártásához való anyag kiválasztása. Ennek alapján körvonalazódnak a gép mûködési feltételei: a mûszaki ellenõrzésére, a tervszerû karbantartására és a fõjavítására vonatkozó idõpontok, és általában, az egész mûködési idejének (élettartamának) a megállapítása. Ha például egy tehergépkocsi megengedett teherbírása 10 tonna, és ön 15 tonna terhet fog szállítani vele, akkor bekövetkezhet elõször is az, hogy az alváza eltörik, másodszor pedig ha ez nem is történik meg mindjárt bekövetkezhet, hogy sürgõsen fõjavításba kell vinni. Vagyis önök azt akarják ezzel mondani, hogy nekem tudnom kell, mekkora erõkifejtésekre lett tervezve az én TMSZ-em? És ha azt szeretném, hogy továbbra is mûködjön, akkor a TMSZ-emet helyesen kell használnom azért, hogy az irányítási rendszer vezetése alatt és a szervezetem segítségével önjavítást végezhessen magán, tudatom és az orvostudomány beavatkozása nélkül? Ön pontosan megértette, milyen irányba vezetjük önt. Most viszont gondolkozzék el azon, hogy az élõ, kényes emberi test milyen erõk viselésére lehet méretezve Csak nem önmaga térbeli hordására? De igen, pontosan arra. Nézzen a természetben található nagy gerinces állatok (az összes oroszlán, párduc, elefánt, antilop, a háziállatok közül a tehén stb.) testére: ezek mind egyformák, mindegyik önmaga hordására van tervezve. Ezek az állatok mindnyá-

185 188 A gyógyítás tudománya és mûvészete jan szabadon élnek, és csak a ragadozók erõltetik meg magukat a vadászat idejére, ami után viszont nagyon sokáig pihennek. (Ismert például, hogy a nõstény oroszlán naponta 20 órát alszik.) A ménesben lévõ összes vadló egyforma. De nézze meg az elit lovakat is, azokat, amik a versenyekre vannak kiválasztva. Ezek már észrevehetõen különböznek az elõbbiektõl, jóllehet, TMSZ-ük sokkal jobban van kímélve, mint az emberi test. Az ilyen versenylovakkal nem cipeltetnek terheket, nem fogják be õket az eke elé, nem cipelnek a testükön bútort, nem kapálják a kertet; csak a könnyû nyerget hordják, vagy húzzák az ügetõkocsit a zsokéval. Tréningezésük szigorú adagolással történik; szabályosan táplálják és sétáltatják õket; pihenési idõt biztosítanak számukra és, általában, mindenképpen gondozzák õket. Ugyanakkor minden versenyló dolgozik : saját akaratuktól függetlenül futniuk kell, izmaikat lehetõségük határáig kell megfeszíteni, és emiatt küllemük különbözõ: némelyiké szebb és arányosabb, a másiké viszont kevésbé. Talán pont azoké, amelyek szövetei kevésbé képesek elviselni a fokozott megterhelést? Igen, így van. Akkor hát hogyan kell élni, hogy a TMSZ mindig egészséges legyen? És hogyan lehet észrevenni, ha a TMSZ-emmel nincs valami rendben? Milyen intézkedéseket kell hoznom, hogy képes legyek megelõzni a töréseit és a fõjavítását, amivel ha jól értem most ön foglalkozik? Hosszú ideig tart ennek elmondása. Hajlandó ön sokáig hallgatni? Igen, hajlandó vagyok. Nagyon szeretnék mindent tudni. Akkor elmondjuk, hogy milyen is a TMSZ mechanizmusa és mik a TMSZ patológiás folyamatainak a sajátosságai. Másképpen szólva elmondjuk, hogy hogyan kopik el (hogyan használódik el), hogyan törik el a testünk. Ahhoz, hogy tudjuk, mikép - pen kell gyógyítani ezt vagy azt a betegséget, tudni kell, hogy ez mitõl származik, mit támad meg, és azt is, hogy a patológiás folyamat az idõ múlásával hogyan fejlõdik. Logikus? Logikus. Akkor hát kezdjük a legelején. Attól a pillanattól kezdjük vizsgálni az ön testét, amikor az még teljesen egészséges, amikor az ön TMSZ-e mind a 3000 elemének még szabályos az alakja, ezek egészséges szövetekkel rendelkeznek és anatómiailag szabályos térbeli konstrukciót képeznek. Ez azt jelenti, hogy az ön teste a TMSZ etalon állapotát testesíti meg, vagy, más szavakkal mondva, szabályos anatómiai státusszal rendelkezik. Ez esetben ön egy etalon, és a TMSZ összes elemére ilyen esetben ható terhelésnek anatómiai terhelés a neve; az ön testét ilyenkor stabil állapotban tartó izomfeszességet pedig normális izomtónusnak kell tekinteni. Ugye nem felejtette el, hogy a tónus az izmok összehúzott állapotát jelenti, és a szervezetnek energiát kell felhasználnia ennek az összehúzódásnak a fenntartására? Az energia azonban nemcsak azért kell a szervezetnek, hogy biztosítsa a TMSZ mûködését. Azért is kell, hogy táplálja vele a szívet és ezzel biztosítsa a szív állandó lüktetését; azért is, hogy táplálja a tüdõket, és azok állandóan lélegezzenek; meg azért is, hogy a táplálékfeldolgozó és az érzékelõ szervek stb. állandóan mûködjenek. Ami pedig a legfontosabb: azért is kell az energia, hogy a szervezet gazdája az agy mûködjék, hiszen ez is energiát igényel. A mûkö-désben lévõ, azaz összehúzódó izmok nagyon sok energiát fogyasztanak, sokkal többet, mint a fönt említett összes szerv, közéjük számítva az agyat is. Az ön szervezete akkor is nem kevés energiát fogyaszt a normális izomtónus fenntartására, amikor ön egyszerûen csak áll és szinte semmilyen munkát nem végez;

186 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 189 máskülönben ön nem tudna állni, hanem csonthalmazként esne el, és kártyavárként omlana abba a helyzetbe, amelyiknél az energiafogyasztása minimális. Az egész szervezet energiájával az irányítórendszere (a szervezeti IR) rendelkezik. Õ a legfelsõbb szintû irányító szerv a TMSZ-IR részére; olyan, mintha a parancsnoka, a fõnöke lenne. A TMSZ részére ez a legfõbb szerv az agy különíti el az energiát, és õ írja elõ a TMSZ-IR részére, hogy azt takarékosan használja fel. Az energia mindig korlátozottan áll rendelkezésre, ezért a vele való takarékoskodás az összes élõlény számára a túlélés törvényét jelenti. Itt említjük meg, hogy a lustaság ebbõl fakad, és ez ránk éppúgy vonatkozik, mint az összes többi szervezetre. A lustaság az irányítási rendszernek az energiával való takarékoskodásra vonatkozó rejtett irányelve, egy õsi ösztön. Hiszen az energiát az a táplálék biztosítja a szervezetnek, amit mindig is nehezen lehetett megszerezni, és ez ma sem könnyû. Bár a boltok dugig vannak termékekkel, ezeket csak pénzért lehet megszerezni; a pénz megszerzéséért viszont sokat kell dolgozni, ami annyi, mint energiát fogyasztani. Nem így van, O. úr? Valóban így van. Mi azonban szerintem nagyon eltértünk a témától. Nem, ez csak önnek tûnik így. Pontosan ott vagyunk, ahol kell. Önnek értenie kell, hogy az ön teste mindenekelõtt egy olyan tárgy, amit az ön agya irányít, és egyáltalán nem az orvostudomány tárgya. Értenie kell, hogy az ember és a TMSZ-e egy bonyolult rendszer; viszont minden rendszernek vannak célkitûzései. A szervezetben zajló összes folyamat köztük az összes patológiás folyamat is nem egyszerûen csak önmagáért zajlik, hanem valamilyen cél érdekében, ami nem mindig világos az emberi tudat számára, amit azonban az ember tudatalattija feltétlenül követ. Ha ilyen szempontból közelítünk a szervezet patológiás állapotához, akkor könnyen érthetõ, hogy mi is a megbetegedés és hogyan kell azt gyógyítani. Az a fontos, hogy a problémát helyesen fogalmazzuk meg. Nem azt kell kérdezni, hogy a betegség miért, milyen ok miatt keletkezik, hanem azt, hogy milyen célból, minek az érdekében jön létre. Én valahogyan egészen belezavarodtam. Azért, mert félbeszakított minket és nem hallgatott végig. Térjünk vissza az energiához. Miért takarékoskodik az energiával minden élõlény? Nehezen tudnék rá választ adni. Azért, mert az életet nem lehet elõre megjósolni. Hiszen már holnap létrejöhet egy olyan szituáció, ami összes energiáját követeli ahhoz, hogy az ön életét megmentse. Lehet, hogy ön súlyosan megbetegszik, bekövetkezhet elemi csapás, háború, tûzvész. Ön ezen nem gondolkozott, azonban az ön IR-e (az ön tudatalattija) õrzi az összes korábbi tapasztalatot amit az evolúció alatt szerzett és, miközben irányítja a mai napját, nem feledkezik meg a fekete napok és kedvezõtlen körülmények esetleges bekövetkezésérõl. Most megértettem válaszolta O. A. Lássunk most egy életszerû példát azért, hogy közben hagyjuk önt lazítani. Találkozott-e élete során személyesen olyan nagyon bántó, követelõdzõ fõnökökkel, akik mindig elégedetlenek voltak a beosztottjaikkal, bármilyen jól végezték is azok a munkájukat? Akik egész idõ alatt csak az általuk látható hiányosságokat keresgélik buzgón, és vég nélkül az addig végzett munka átdolgozására kényszerítik beosztottjaikat? Vagy találkozott-e már olyan fõnökkel, akinek soha senki nem tudott eleget tenni? De még mennyire! Volt nekem is ilyen fõnököm. Mondja: mi történt, amikor ennek a fõnöknek hirtelen fogfájása támadt vagy megfájdult a feje?

187 190 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ilyenkor a munkahelyen béke és nyugalom uralkodott, és a munka sikeresen folyt. Vagyis ez a példa jól mutatja, hogy mi történik olyankor, amikor túl sok az ember energiája, és azt hogyan tünteti el egy szempillantás alatt egy fekete nap: a betegség. Tegnap még volt energia, de ma már nincs. Hát az ilyen napok miatt és ezek érdekében õrzi az energiát az irányítórendszer. Térjünk vissza most az ön TMSZ-éhez, és máris megérti, hogy ezt az egész beszélgetést mi nem ok nélkül kezdeményeztük. Elmondjuk önnek, hogy a TMSZ-IR-e hogyan gondoskodik önrõl olyankor, amikor ön túlterheli, eltöri a TMSZ-ét, vagy fájdalmat okoz neki. Térjünk vissza csont-izom szerkezetének etalon jellegû, szabályos állapotához. Az ön szervezete nyugalmi állapotban is fogyaszt energiát az izomzat normális tónusának fenntartásához. Ugye nem felejtette el, hogy éppen az izomtónus szabályozásával lehet elérni testének stabil állapotát? Nem, nem felejtettem el. Emellett azonban az IR figyeli az izomzat tónusát az ön mozgásmódjának értékelése végett is. Például olyankor is, amikor ön fizikai munkát végez és izmai hol összehúzódnak, hol pedig elernyednek. Ha ön az erejével összhangban álló munkát végzett, akkor ennek befejezése után az ön izmai ismét normális állapotba kerülnek és tónusuk is normális lesz. Ha viszont ön túlterhelte az izmait, akkor még a következõ napon is fennállhat, hogy az izmai nem térnek vissza a normális tónusba, hanem kemények maradnak és fájnak. És bennük marad a szervezet által el nem távolított tejsav. Erre vonatkozóan ön tévedésben van. De ez érthetõ is. Hiszen ön gyakran kapott maszszázst, és gyógyfürdõkben gyógyították. Ott hallott arról, hogy az izmokban felgyülemlik a tejsav. Egyes nem tájékozott masszõrök és gyógytorna-irányítók pont ezzel magyarázzák az izmok keménységét. A tejsav az izmok anyagcseréjének egyik végterméke, amit a szervezet nagyon gyorsan hasznosít, ezért az izmok nem tárolják hosszú idõre. A fizikai túlterhelés után visszamaradó (remanens) izom-összehúzódás viszont hosszú ideig fennmaradhat. Az orvostudomány helyesen írja le az izomszövet keményedési folyamatának kezdeti fázisát. A nehéz, dinamikusan végzett fizikai munka után (de a nehéz statikus terhelés után is) ez az izom-összehúzódás valóban fennáll. O. úr! Ugye ön vezetett már gépkocsit? Ugye emlékszik még arra, hogy ha egész nap a volán mögött ült, akkor mennyire feszesek maradtak derékizmai, lábizmai, kezei és nyakizma? Pedig nem is végzett aznap különös erõfeszítéseket! Csupán az izomzata megfeszítésével egy adott statikai munka végzéséhez szükséges testtartásban tartotta a testét. Így van? Igen. Emlékszem arra, amikor a nap végén alig tudtam kiegyenesíteni ödémássá vált lábaimat. Ugye, ugye. Jegyezze meg jól azt a szót, hogy ödémássá váltak. Most pedig hallgasson ide. Ha a visszamaradt (remanens) izomfeszültség sokáig, állandóan fennmarad, azaz ez a fokozott tónus (ez a hipertónus) nem váltakozik a normálissal, akkor az IR azonnal észreveszi ezt a rendellenességet, ami a hipertónusos állapotban lévõ izmok fokozott energiafogyasztásában nyilvánul meg. Ugye emlékszik arra, hogy az izmok összehúzása sok energiát kíván? Nos, a TMSZ-IR megengedhetetlennek tartja az izmok ilyen mûködésmódját. Ítélje meg saját maga: ha az összehúzódás izomellazítással váltakozik, akkor ez normális dolog. Ha azonban az izom bizonyos mértékig állandóan össze van húzódva (azért, mert a mindennapi sok órás megterhelés nem teszi lehetõvé, hogy teljesen helyreálljon és újból normális feszültségû állapotba kerüljön), akkor az IR úgy gondolja: nem lehet megengedni, hogy a test állandóan energiát fogyasszon az izom

188 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 191 hipertónusának fenntartására. Ha viszont a szervezetnek szüksége van arra, hogy ezen a helyen állandóan létrehozzon bizonyos nagyságú erõfeszítést, akkor az IR ezt az erõfeszítést az izomszövet organikus elváltoztatásával, hozza létre, amit egészen addig fokoz, amíg az a hipertónus által létesített erõvel egyenértékûvé nem válik. Erre szintén áldozni kell a szervezet energiájából, ez azonban csak egyszeri ráfordítás lesz. A szervezet csupán egyszer adott erre a helyre olyan anyagokat, amik az izmot feszes állapotban rögzítették, és az izom bizonyos mértékig máris megkeményedett, és részben csökkent az összehúzódási képessége. Ez az energiamegtakarítási törvény azonban itt gonosz játékot is ûzött önnel: megbüntette az izmok irgalmatlan kizsákmányolásáért azzal, hogy ezek az izmok elfajultak és egészen tömörré váltak. Ez történik a sportolókkal is. Õk azt gondolják, hogy éjjel-nappal edzeniük kell, és akkor az izmaik kemények lesznek. Az állandósult jelleggel elváltozott tónushoz való ilyen alkalmazkodási folyamatot hívják adaptációnak (illeszkedésnek). Ez a folyamat nagyon gyorsan lép fel. Néha elegendõ csupán néhány nap ahhoz, hogy az IR energiamegtakarításra irányuló intézkedést foganatosítson. Ugyanez érvényes a hipotónusra is, az állandó jelleggel kisebbé vált, csökkent mértékû tónusra. Például: amikor a beteg egy hónapon keresztül ágyban fekvõ volt és felállt, alig tudott mozogni. Izmai ugyanis legyengültek, részben elsorvadtak. Mi okozta ezt? A TMSZ-IR. Õ ugyanis azt gondolta: miért kellene az izmokat normális munkavégzésnek megfelelõ állapotban tartani, ha azok csupán jelentéktelen mértékben vannak használva? A fölösleges rész elsorvasztható; az IR pedig majd fixálni fogja a hipotónusos állapotot is organikus elváltozással, de most a normálisnál kisebb izomfeszültség irányába, az izomrostok egy részének elsorvasztása, atrofizálása irányába. Ezáltal ezek az izmok puhává válnak, és érintéskor erõtlennek mutatkoznak. O. úr, mondja csak: mit értett meg mindebbõl? Azt, hogy rendszeresen gondoskodni kell saját izomzatunkról; állandóan, mérsékelt módon gyakoroltatni, tréningeztetni kell az összes izmot, túlfeszítés nélkül; de azt sem szabad hagyni, hogy tétlenül pangjanak. Ezért hasznos dolog a reggeli torna és a munkahelyi testgyakorlás. Ez ugyanis egyenletes mértékben leterheli az összes izmot különbözõ gyakorlatok segítségével. Ez igen! Milyen talpraesett válaszai vannak! Ön okosabbá vált, mint sok sportedzõ. No és mi a véleménye arról, hogy ön emelõgép helyett hordárként dolgozzék? Ebbe soha többé nem fogok beleegyezni. Most megértettem, hogy miért ilyen kemény minden izmom már kora gyermekkorom óta. Sok fizikai munkát végeztem, úgy, ahogyan a szüleim követelték. Az agyam megálljt parancsolt, de nem hallgattam rá! Ez nem egészen pontos. Az agy fájdalomjelzésekkel próbálta önt megállítani, azonban az adaptáció bekapcsolódott azok után, hogy ön nem volt hajlandó tudomásul venni õket. Hiszen az izom fáj, amikor túlterhelt és állandóan össze van húzódva. Emlékezzék csak arra, amit mondott: vizenyõkkel feltelt lábak és kezek. Az összehúzódott izmok nyomják a véredényeket és az idegeket, ettõl pedig a test vizenyõssé (ödémássá) lesz. Rendellenessé válik a vérkeringés és az anyagcsere az összenyomott szövetekben; zavar lép fel a véráramlásnál, a nyirok- és a sejtközi folyadék mikroáramlásában; lefékezõdik a sejtek mûködésébõl származó mérgezõ termékek (a salakanyagok) elvezetése. Ha ön hagyott volna izmainak elég pihenési idõt, akkor a TMSZ-IR által irányított ön-helyreállítási folyamat képes lett volna likvidálni az ilyen pangási jelenségeket. Az is rossz dolog, hogy ön igen nehéz munkát végzett kora gyermekkorától kezdve, azaz akkortól, amikor még intenzíven fejlõdnie kell a csont-izom rendszernek. Igen, mindent megértettem. Izmaimnak nem jutott idõ arra, hogy úgy fejlõdjenek,

189 192 A gyógyítás tudománya és mûvészete ahogyan kellett volna, ezért megkeményedtek. A nehéz fizikai munkától izmaim állandóan hipertónusos állapotban voltak, amit a TMSZ-IR energiatakarékosságra törekedve az adaptációs folyamatban organikus elváltozással váltott fel. Akkor tehát a TMSZ-IR a bûnös? kérdeztük tõle. Nem, saját magam. Nem kellett volna annyit dolgoznom. Ha pedig dolgozom, akkor gyakori pihenõket kell tartani, az izmokat ki kell simítani, masszírozni kell. Ezt minden nehézség nélkül megtehettük volna egymásnak, mivel nálunk több gyerek is volt a családban. De ugyan ki tájékoztatott volna minket minderrõl? És tudtam is én elõre, hogy mindez mivel fog végzõdni? Igen, természetesen nem tudhatta. Mi vagyunk az elsõk, akik tudományosan megmagyarázzák, hogy mitõl keményednek meg az izmok. Még az orvosok sem tudják ezt, mivel a TMSZ-t õk soha sem vizsgálták szisztémás megközelítési pozícióból és az irányítási elmélet szemszögébõl. Õk a mai napig a kemény, organikusan elváltozott izmokat jó izomkorzettnek (jó izomfûzõnek) vélik. A scoliosisos gyerekek gyógyításakor találkoztunk ezzel a jelenséggel. Azonban az ûrhajózás segítséget nyújtott ahhoz, hogy az állandó hipotónusos állapotban lévõ izmok elsorvadási (atrofizálódási) folyamatát megértsék. A súlytalanság körülményei között a szervezetnek nincs szüksége arra, hogy a Föld vonzáserejéhez szokott viszonyok szerint tartsa fenn a TMSZ stabilitását. Az ûrben való néhány órás tartózkodás után rögtön elkezdõdik az új viszonyokhoz való alkalmazkodás, és az ûrhajósok izmai gyorsan atrofizálódnak (elsorvadnak). Az ûrhajósok szervezetének állapotát vizsgáló orvosok végül megértették, hogy az izmok sorvadása a TMSZ-IR jeladásai szerint történik. Ehhez azonban nekik több évtizedre volt szükségük. És a Szovjetunió kozmikus orvostudományának a képviselõi voltak azok, akik ezt elsõként belátták. Világos; ezek után már értem, hogy miért olyan kemény az egész testem. Ez a szervezetem alkalmazkodása az agyondolgoztatott izmok fokozott tónusához. Nem egészen így van. Az izomszövet organikus elváltozására vonatkozó lökést a TMSZ-IR adta, de ez csupán azokat az izmokat érintette, amelyek különösen túlterheltek voltak. Önnél azonban az egész test egyenletesen kemény. Ez pedig a szisztémás destrukció miatt vált ilyenné: az egész TMSZ tönkremenése miatt. Hiszen önnek nem csak az izmai fajultak el, hanem ezen kívül sok csonteleme is eltolódott a helyérõl: eltolódott a medencéje, mellkasa elfordult a függõleges tengely körül; emellett össze is van lapulva, ami azt jelenti, hogy maguk a bordák tolódtak el; és elgörbült a hátgerinc. Hogyan történt mindez? A szisztémás destrukciós folyamat kezdetét már megtárgyaltuk. Ezt követik a következmények. Az összetömörödött izomszövet nem csak magában az izomban kezdte akadályozni a vérkeringést és a beidegzést, hanem a szomszédos szövetekben és elemekben is. Elkezdõdtek a vizenyõsödések és a hypoxia (a szövetek oxigénhiánya); a TMSZ más elemeinek a szöveteinél is elkezdõdtek az anyagcsere zavarai. Ilyenkor a vér, a nyirokér és az ödémás folyadékok pangása miatt félig folyékony ragadós gélek keletkeztek, amik a mûködõ izmok nyomására behatoltak a szomszédos szövetekbe és azokat egymással összeragasztották. Ezáltal nem-anatómiai képzõd - mények jöttek létre: üledékes struktúrák és hiperstruktúrák. Képzelje el, O. úr, mi történne, ha a gépkocsi sebességváltójába kátrányt öntenének! Az ilyen váltómûben vajon képesek-e forogni a fogaskerekek, és lehet-e benne átállítani a kapcsolókarokat? Az bizony nehéz lenne. Igen. Amikor aztán megdermed a kátrány, akkor az átállítás egyszerûen lehetetlenné

190 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 193 válna. No de, ha mégis fokozná a motor teljesítményét, és akkor próbálná forgatni a fogaskerekeket? Akkor több mint valószínû, hogy törés következne be, eltörnének a fogak. Úgy bizony. Amikor üledékes struktúrák és hiperstruktúrák keletkeztek, akkor a beléjük került (fogságukba jutott) izmok húzóerejének szabályossága megbomlott. Nem-anatómiai terhelések léptek fel, amik kezdték összevissza eltolni a helyükrõl az egyedül álló csontokat és a TMSZ összes lánctagját. Önnél, O. úr, pont az ilyen terhelõ erõktõl tolódtak el helyükrõl: a medence is, a bordák is, a mellkas is és a gerinc is. Mondjon köszönetet azért, hogy mégis sikerült felnõnie. Megtörténhetett volna az is, hogy az ön teste alacsony marad, s ehhez, hozományként, még bordapúp is társulhatott volna. Itt azonban (az O. úrnál jelenleg fennálló helyzetben) semmit sem lehetett elõre megjósolni. Ugyanis az elemek csontjainak eltolódásához csatlakoztak a csontokhoz kapcsolódó izmok is azért, hogy fenntartsák a test stabilitását; ezáltal ezek állandó hipertónusba kerültek. Miért állandóba? Azért, mert ezek az eltolódások nem lettek idejében likvidálva. No és mi történik az állandó hipertónusban lévõ izmokkal? A TMSZ-IR az energiatakarékosság végett átvezeti õket organikusan elváltoztatott állapotba. Helyes. Viszont az ilyen izmoknak az organikus átalakítása után ismét következett a vérkeringést zavaró folyamat stb. Vagyis a kör bezárult és pozitív visszacsatolás keletkezett, ami egész idõ alatt egyre csak erõsítette és tovább fokozta a szisztémás zavarokat. Ön pedig ezen idõ alatt is folytatta nehéz munkáját, és ezzel csak fokozta a destrukciót. Ez azzal fejezõdött be, hogy az ön izmai kõkeménnyé váltak. Ennek eredménye az, hogy az ön izmaiban szinte nem maradtak egészséges sejtek. Kiszáradtak a sejtek és páncélba zárták az ön a testét. Ezért lapult le a mellkasa. Ez az oka annak, hogy ön soha nem épül fel, soha nem hízik meg, bármennyit is eszik. Így van? Ez igaz, én sokat eszem Ugyanakkor valóban, egész életemben sovány voltam. Ez észrevehetõ. Az elfogyasztott táplálék összes energiája önnél a csontok hosszirányú növekedésére irányult, mivel a csontok és az izmok másik irányba való növekedését gátolta a (saját, elfajult izmokból álló) kõkemény zsák. Végül önnek nehezére esett bármilyen mozgás végzése, mivel az izmok egészen elveszítették rugalmasságukat. Csigolyaközti sérvet szerezni ezek után már csak technikai kérdés volt. A gerinc már régóta szakító erõfeszítésnek volt kitéve; szerkezetei is régóta mintha kiszáradtak volna, mivel a gerinctartó szalagoknak és a korongok porcos szöveteinek a táplálása zavart szenvedett és maguk a csigolyatestek beszáradtak. Íme, tapintáskor mennyire gyengék és erõtlenek. Ilyen állapotban bármilyen (súlyos) tárgy felemelése az ön számára végzetes következménnyel járhatott, és nem csak maga az emelés. Egyszerûen bármilyen bonyolult mozgás, ami valamilyen ritkán használt irányban összehangolt izommû - ködést igényel (például az, amikor magasra tett könyv után húzódzkodik, vagy amikor a vasúti fülke felsõ polcára helyezi táskáját), olyan erõvel hathatott volna a gerincre (ott, ahol a porckorong már degeneratív módon elváltozott és repedések vannak rajta), hogy a korong szétszakadását és a porckorongmag gerinccsatornába esését okozhatta volna. Igen, éppen ez történt. Éppen csomagot tettem fel a polcra, amikor hirtelen összerántott engem. No látja; és még ön az, aki kérdezi, hogy miért nem tapasztalható fejlõdés önnél, másoknál viszont van. Másoknál nem keményedett meg ennyire az izom, és a TMSZ szisztémás, mindenre szétterjedõ tönkremenésének folyamata nem vált ilyen súlyossá. Attól,

191 194 A gyógyítás tudománya és mûvészete hogy ön sovány, nem könnyebb, hanem rosszabb az ön testével dolgozni. Hiszen a végsõkig elfajult izomzat miatt sovány ön; a valóságban szinte nincs is izma. Csak kiszáradt izommaradványok és a csontváz száraz csontjai maradtak meg. Ahhoz pedig, hogy mindezt helyre lehessen állítani, idõ kell. Csak 40 kezelés után tudtuk helyreállítani O. úr izmainak normális struktúráját. Ezzel egyidejûleg kezdtek feléledni a csontjai. Nagyon sokáig igazgattuk mellkasát, minden egyes bordáján külön munkálkodva. Sok csigolyája tönkrement már, széleik egyenetlenek voltak, helyükrõl eltolódtak, a tengely körül elfordultak. Mondható, hogy egész gerincét tönkretette a degeneratív-disztrófiás folyamat. Ez pedig elsõsorban azért keletkezett, mert megsérült a vérkeringés, és a gerincoszlopot nyomták a megkövesedett izmok. Ezek akadályozták a normális táplálást a csigolyatesteknél is, a porc korongoknál és a csigolyaközti valódi ízületeknél is. (O. A.-nak elhanyagolt spondilosis arth rosisa csigolyaízület-merevedési betegsége volt.) A gerincszalagok szintén kiszáradtak és eldeformálódtak. Mindezen struktúrákat újra kellett éleszteni úgy, hogy vért juttattunk hozzájuk. Ezzel egyidejûleg irányítani és ellenõrizni kellett helyreállításuk folyamatát. Természetesen azzal kezdtük a kezelést, hogy megtisztítottuk a TMSZ-t az üledékes zárványoktól: a lerakódási struktúrákat és hiperstruktúrákat likvidáltuk elõször. Amikor az izmok helyreálltak, és a csont- és a porcszövet összetétele normálissá vált, akkor likvidáltuk a gerinc, a medence és a mellkas eltolódását, és sokat szenvedett derekában csak ezek után szûnt meg a fájdalom. O. A. most teljesen egészséges; fizikai munkát végez, azonban ezt tanításainkra emlékezve mértékkel végzi. Havonta jár hozzánk ellenõrzésre. Félek megharagítani az irányítórendszert, nehogy rámkapcsolja újból az adaptációs folyamatot mondja tréfálkozva. Mi pedig most már vele együtt nevetünk, mondván: De hiszen ez az IR az öné, boldoguljon vele most már ön. Nem, jobb, ha önök foglalkoznak vele. Én félek tõle, õ pedig az önök szisztémás rekonstrukciós terápiájától fél. 11. Csontkovácsoknál történõ gyógyítás következményei Vezetéknév, keresztnév, születés éve: L. V., Szakma: étteremvezetõ. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. L. V. panaszait a következõk szerint fogalmazta meg: Hozzanak rendbe engem, nem tetszik nekem az alakom. Gyógyítás orvosi intézetekben: L. V. egészséges asszonynak tartotta magát, legalábbis TMSZ-e vonatkozásában. E tekintetben orvosokhoz nem fordult. Primer SZRT-diagnosztika. Amikor L. V. elõször állt elénk, akkor enyhe teltségét nem számítva testtartásán semmilyen eltérést nem vettünk észre. Amikor átvizsgáltuk izmait, akkor azokat egyenletesen duzzadtnak, ödémásnak találtuk. Fizikailag L. V. soha nem volt túlterhelve. A táplálkozására vonatkozó kérdésre azonban azt mondta, hogy szeret jól enni, gyakran étkezik az étteremben. Otthon szintén szeret készíteni erõs, sok fûszerrel, sóval ízesített ételeket, mindennap fogyasztja a sült krumplit (szalmaburgonyát), ez a kedvenc reggelije. Mindez nyilvánvaló anyagcserezavarra utalt.

192 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 195 Amikor lefeküdt, akkor a gerinc mellkasi szakaszánál, a csigolyák környékén hirtelen egy nagy horpadást vettünk észre. A bordák is gyûröttek és befelé hajlóak voltak, és az említett csigolyáknak a csontos kinövéseit (tövisnyúlványait) tapintáskor nem lehetett érzékelni. Mikor esett le háttal egy kõre, nagyon magasról? kérdeztük. Nem estem én le; ököllel ütöttek rám válaszolta és megnevezte a híres csont-helyreigazító vajákos embert (csontkovácsot). Barátnõmet vittem hozzá, akinek fájt a térde. Kapcsolatának köszönhetõen rögtön fogadott minket, és bementem vele a rendelõjébe. Amikor befejezte barátnõm kezelését, felém fordult: Rajta, Téged is megvizsgállak. De hiszen nincsen problémám, semmim sem fáj! válaszoltam. Amikor majd lesznek problémáid, akkor lehet, hogy nem fogsz tudni bejutni hozzám. Láttad a várakozók utcán hömpölygõ sorát? Dönts! Gyerünk, leellenõrzöm a gerincedet. Húzódozva vetkõztem le. Lefektetett, a kezét végighúzta a gerincemen és váratlanul ráütött. Szemeim elõtt minden elsötétült, és felugrottam. A porckorongodat igazítottam helyre; hamarosan panaszt okozott volna. Könnyes szemmel köszöntem meg neki, hogy eleve megszabadított ettõl. Sokáig fájt nekem ez a hely, fel is dagadt, egy hónap múlva pedig a férjem ezen a helyen egy bemélyedést vett észre. Megmondtuk L. V.-nek: figyelembe véve, hogy a hátgerinc melyik szintjére ütöttek, megtörténhetett volna az is, hogy ott, a gyógyító rendelõjében lebénul. Megmondtuk neki azt is, hogy azt ugyan jelenleg már nem lehet megmondani, voltak-e akkor porckorong-eltolódásai, de biztosan vannak (nem is egy!), méghozzá igen súlyos eltolódások, és összesítve elmondható, hogy gerince komolyan sérült. Megmagyaráztuk neki: az mentette meg, hogy akkor nem volt a szervezetében degeneratív-disztrófiás elváltozás. Ez azt jelenti, hogy a tömör, rostos koronggyûrûket az ínszalagokhoz és a szomszédos csigolyákhoz erõsítõ természetes anatómiai kapcsolódás nem sérült meg. A legfontosabb pedig az volt, hogy akkor a rostos porckorongokban még nem voltak repedések, mert különben feltétlenül elõreesett volna a porckorongmag, prolapsus jöhetett volna létre. Miután bordái is behajlottak, állítható, hogy az említett ütés igen erõs volt. Miért gondoltuk azt, hogy a sérülés idején még nem volt osteochondrosisa (csontosodási rendellenessége)? Tapasztalatunkból tudjuk, hogy a gerincben lévõ degeneratívdisztrófiás elváltozások mindig az egész TMSZ perzisztensen (hosszú idõn át) ható szisztémás destrukciójának a következményei. Ezért megnyilvánulásuk idejére már a perifériákon is súlyosan eltolódtak helyükrõl a csontelemek. Ha tehát ilyesmi bekövetkezett, akkor a velük anatómiai kapcsolatban álló izmok is organikusan átalakultak, elfajultak. Ilyenkor a testben üledékes struktúrák és hiperstruktúrák érzékelhetõk. Azaz a TMSZ-nél patológiás zónák észlelhetõk, amikben a megkövült izmok egybefolynak az eltolódott csontokkal, az elmeszesedett szalagokkal és az inakkal. Tulajdonképpen az ilyen képzõdményeknél elvész az izom fogalma. Hiszen már nem lehet izmoknak nevezni azokat a funkcionálisan nem teljes értékû, rugalmatlan kötelékeket, amikké (az organikus elfajulás hatására) átalakultak az izomszövetek az anatómiai státusz zavarához való adaptációs folyamat során (az egész szervezetnek a vérkeringési zavarokhoz és innervációjának az egész rendszerre átterjedt rendellenességeihez való illeszkedésének a folyamatában). A funkcióvesztés kifejezõdött: egyrészt abban, hogy az izmok összehúzódási képessége jelentõs mértékben el - veszett;

193 196 A gyógyítás tudománya és mûvészete másrészt abban, hogy teljesen elveszett az izmok ellazulási képessége; abban is, hogy az izmok nem tudták szabályosan (anatómiailag helyesen) továbbítani a húzóerõt. Mindez átalakítja az ilyen izmokat és az ilyen patológiás zónák egész térségét nemanatómiai képzõdményekké, amik aztán felborítják a TMSZ belsõ mechanikáját. L. V.-nél diagnosztizálásunk idején a sérült csigolyákat nem számítva nem tolódtak el lényegesen a TMSZ elemei, izmai sem szenvedtek destrukciótól. Azonban valamennyi izma bizonyos mértékig ödémás volt. L. V. éppen ezekrõl gondolta, hogy ezek zsírlerakódások, és ezért kérte ezek rendbehozatalát. Ezzel szemben a gerincbehorpadás és a környezetében lévõ izmok nagyon kemények voltak; ez azonban ennek környékére lokalizálódott, ami kizárta, hogy keletkezésükben az említett súlyos sérülésen kívül más ok is közrejátszott volna. Természetesen, hogyha mi most csak az izmok vizenyõsödését érzékeltük, akkor 3 évvel korábban (a gerincsérülés bekövetkezte elõtt) ezek az izmok még egészségesek voltak. Vagyis akkor még nem léteztek lerakódási struktúrák és hiperstruktúrák (azaz akkor még nem volt domináns ok arra nézve, hogy osteochondrosis lépjen fel). Ezek ugyanis nem csak a puha szövetekben zárhatták volna el a vérkeringést, hanem a porcelemekben is, a kötõszöveti és a csontelemekben is és közöttük a gerincben is. Megismételjük: páciensünket az mentette meg, hogy gerincsérülése idején nem voltak organikus elváltozások a csigolyakorongokban. Azonban, látva az egész életére megmaradó gerincbehorpadás mélységét, feltételeztük, hogy a gerincvelõ is ütést kapott. Óvatosan rákérdeztünk, hogy lábai nem fáradnak-e el. De, bizony elfáradnak, mivel ülõmunkát végzek, keveset járok, és, ha megyek, azt is kocsival teszem. Addig-addig üldögéltem, hogy végül is kövér lettem, és bizony néha még a lábaim is elgémberednek; ilyenkor kénytelen vagyok még éjszaka is masszírozni õket adta tudtunkra. Ezek riasztó szimptómák voltak, amik az idegpályák vezetõképességének zavaráról árulkodtak. Tanácsoltuk neki, hogy lehetõleg minél hamarabb érje el teljes kivizsgálását az Ortopédiai és Traumatológiai Intézetben. L. V. további sorsáról semmit sem tudunk, de arról semmi jót nem tételezünk fel. Magyarázatok. Miért nem kezdtünk foglalkozni a rehabilitációjával? Azért, mert feltételeztük, hogy a gerincvelõje megsérült. Az ilyen esetek pedig elõre megjósolhatatlan következményekhez vezethetnek a trauma utáni idõszakban is, az élet egész hátralévõ szakaszában. Még az állandó, mértéktelenül nagy, TMSZ-re ható mechanikai megterhelések által elõidézett súlyos szisztémás destrukció esetén is az irányítórendszer ellenõrzi a patológiás folyamatot. Ennek köszönhetõ, hogy lehetetlenné válik olyan veszélyes patológiás, kóros folyamat váratlan elõfordulása, mint amilyen patológiás folyamat lép fel a gerincvelõ becsípõdésekor vagy elszakadásakor, ami visszafordíthatatlan következményekkel jár. Trauma esetén azonban ez lehetséges. Igaz, L. V.-nél nem történt még semmi ehhez hasonló rémes dolog: sem akkor, rögtön, az ütés pillanatában, sem a rákövetkezõ 3 év alatt. Ez azonban még bekövetkezhet, mivel mindez csak egy hajszálon múlott. És ahhoz, hogy az ember megfelelõ, helyes intézkedéseket tegyen, világos képet kellett alkotnia magának arról, hogy mi a lényege ennek a még -nek. Megtörténhetett volna az, hogy a csigolyák szabályosabb helyzetbe állítására irányuló legkisebb kísérletnél a trauma helyén képzõdött organikus elváltozások által létrehozott önvédelemre szolgáló, természetes komplexum (ami lényegében a gerinc struktúrájában létrejövõ, a szervezet önhelyreállítása révén keletkezett termék) esetleg részlegesen széttöredezett volna, és a hátgerincre mért ütés következményeit végzetes

194 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 197 módon betetõzi. Tehát nem akartuk veszélyes helyzetbe hozni L. V.-t, hanem elküldtük hivatalos orvosi intézménybe, ahol mód van rá, hogy radikális intézkedéseket foganatosítsanak, és ahol ha szükségessé válik be lehet bizonyítani azt is, hogy a betegnek (milyen) kárt okoztak. Ezenkívül a mi szisztémás rekonstrukciós terápiánk (az SZRT) a TMSZ olyan korrekciós technológiájaként lett kidolgozva, aminél a TMSZ irányítórendszere valóban munkaképes, azaz a központi idegrendszer nem sérült. Ha a TMSZ-IR saját maga komolyan megsérült, akkor elméletileg az SZRT alkalmazása hatástalan lesz. Igaz, hogy gyakorlati tevékenységünk során elõfordultak olyan esetek, amikor parézis (enyhe bénulás / enyhe izomerõ-csökkenés) esetén, sõt, lebénulás esetében is sikerült elérnünk a páciens teljes rehabilitációját. A TMSZ-IR önerõvel történõ helyreállítási lehetõségeinek a vizsgálata azonban kutatásaink következõ szakaszát jelenti. Jelenleg is folytatunk ilyen vizsgálatokat, és ismételjük már vannak gyakorlati eredményeink is. Elméletileg azonban még nem készültünk fel arra, hogy meg tudjuk magyarázni, miként zajlik le mindez. Éppen úgy, ahogy azt sem tudjuk ma még megmagyarázni, hogy ha a technológiánk segítségével történt a TMSZ helyreállítása, akkor utána miért következik be egyes esetekben a rákos tumorok spontán eltûnése. Magyarországon fordult elõ olyan eset, hogy egy férfi, aki porckorongsérvre vonatkozó panaszaival fordult hozzánk, 30 kezelést kapott, és egészen addig elhallgatta a gyomorrákját, tudva, hogy ilyen betegség esetén mi nem vettük volna kezelésbe. Tudta, hogy szabályaink szigorúak, és minden kérlelés és rábeszélés hasztalan. A csigolyaközti sérvet 12 kezelés után sikerült megszüntetnünk, õ azonban továbbra is járt hozzánk kezelésre, azzal az indokkal, hogy szeretné egész szervezetét helyreállítani. Egy évvel késõbb eljött és megmutatta az orvosi zárójelentéseket: elõször azt, ami a rákos daganatra vonatkozott, majd azt, ami ennek eltûnésérõl szólt. Elmondta: úgy döntött, hogy kockáztat, bár tudta, hogy bármilyen manuális beavatkozás ösztönözheti tumorának növekedését. Az a tény késztette õt ilyen irányú döntés felvállalására, hogy az 5. kezelés után észrevette: váratlanul megszûnt állandó gyomorfájása. Ekkor azt mondtam magamban: ha már egyszer ez abbamaradt, akkor el fogok járni addig, amíg meg nem halok. Kész voltam arra, hogy inkább hamarabb haljak meg, de enélkül az elcsigázó, kimerítõ fájdalom nélkül. Ugyancsak Magyarországon fordult elõ, hogy olyan fiatalasszony rehabilitációjával foglalkoztunk, akinek 3-as fokozatba tartozó kyphoscoliosisa volt, és medencéje erõsen eltolódott a helyérõl. Rehabilitációja elhúzódott másfél évig. Ekkor bejelentette, hogy a méhén (1-es és 2-es stádiumban lévõ) rákos daganat volt, és ez hirtelen eltûnt. Szavainak alátámasztására megmutatta az új és a 2 évvel korábbi ultrahangfelvételeket. Szeretnénk azonban ezúttal is hangsúlyozni, hogy nincs jogunk arra, hogy az ilyen csodákat közvetlenül összekössük az SZRT-kezelések alkalmazásával, mivel elméletileg ez megmagyarázhatatlan. Lehetséges (ismételjük: lehetséges), hogy a vérkeringésnek a helyreállítása (ami az egész szervezetben bekövetkezett kezelésünk hatására) ösztönzést nyújtott a szervezetben zajló ön-helyreállítási folyamathoz, és ez vezetett a daganatok eltûnéséhez. (Jellemzõ, hogy ezek a páciensek nagyon sok kezelésen vettek részt, és természetesen radikálisan helyreállítottuk egész testük anatómiai státuszát.) Említsük még meg néhány szó erejéig azt a szomorú esetet, ami L. V.-vel történt ben lett kiadva (majd 2002-ben ismét ki lett adva) az a könyv [15], amelynek szerzõje az osteochondrosist tévelygésnek (tévhitnek) nevezi. Ezzel tulajdonképpen tagadja, hogy a csigolyaközti korongokban léteznek organikus destruktív elváltozások azoknál a betegségeknél, amiket korábban radikulitisznak (ideggyök-gyulladásnak) és

195 198 A gyógyítás tudománya és mûvészete lumbágónak neveztek. Elmélete szerint ezekért a mélyen fekvõ hátizmok váratlan spazmusa (görcsös összehúzódása) a felelõs. Ez a bûnös, mert ez a görcsös összehúzódás leblokkolja lebénítja valamilyen retesszel az egészséges csigolyaközti korongot; a csont-helyreigazító (a csontkovács) pedig, aki L. V.-t erõszakkal kezelésbe vette, az említett szerzõ szerint egyetlen pontos ütéssel kikapcsolja kioldja ezt a fékezõ reteszt és ezzel megszünteti a porckorong rendkívül erõs összenyomottságát. Azaz, ez a szerzõ, elméleti igazságának bizonyítékaként hivatkozik erre a tényre (anélkül, hogy azt saját maga ellenõrizte volna). Az ilyen bizonyítékhoz ami kényszerít a vak vezet világtalant példabeszédre emlékeztetni mi nagyon szeretnénk még hozzátenni az igazság pecsétjét / lenyomatát is (amit a csontkovács öklével örökre bepecsételt L. V. gerincébe); mégpedig azért, hogy ezek után már senki ne vonja kétségbe, hogy pont így kell lemásolni, lefényképezni a titokzatos görcsöt. A könyv szerzõje valószínûleg csak hallomásból ismeri az ütéssel történõ gyógyítás hatékonyságát, mert különben óvakodott volna ilyen bizonyíték idézésétõl. Hiszen, ha elmélete igaz lenne, és a csigolyaközti porckorongban egyáltalán nem lennének organikus elváltozások, egy ilyen pontos ütés után (ami egyszerre 3 csigolyára csapódott rá) az említett elváltozások feltétlenül megjelennek. Jelen könyv olvasói elõtt jól ismert a véleményünk a manuális terápiáról, a kiropraktikáról, az osteopathiáról és az egyéb mechanikai beavatkozáson alapuló technikákról, amennyiben azokat a jelenlegi formában alkalmazzák. Jól ismert elõttük ezek elméleti megalapozására vonatkozó véleményünk is, ha megalapozásnak tekintjük ezek létének hiányát. Sokszor kerültek szemeink elé az ilyen beavatkozások következményei. A gyermekeknél különösen szörnyû a gerinc instabilitása a gerinc scoliosisos görbületeire irányított ütés után. 12. Impotencia Vezetéknév, keresztnév, születés éve: B. M., Szakma: vállalkozó. Tartózkodási hely: Ausztria. Megfigyelési idõszak: Panaszok. B. M. hátfájásai miatt fordult hozzánk. Mellesleg megemlítette, hogy 10 év óta szenved impotenciában. Kezdetben a merevedés váratlan megszakadása gátolta a nemi aktus befejezését, a késõbbiek során aztán fellépett a merevedés teljes hiánya. 5 évvel ezelõtt elhagyta a felesége, és azóta sem nemi élete, sem bármilyen erre irányuló fiziológiai ingere nincs. Emellett a páciens panaszkodott a hasogató alhasi fájásokra, a rossz alvásra, az idegességére és az ingerültségére. Az ilyen zavarokat õ a munkájához fûzõdõ kellemetlenségekkel hozta kapcsolatba. Az említett zavarok miatt régóta nyugtatókat és altató szereket szed. Emellett nagyon sokat dohányozik. Gyógyítás orvosi intézetekben. Szexológus szakorvoshoz fordult, aki azonban ezen állapot okát nem tudta megállapítani. Stimuláns tablettákat írt fel neki és fizioterápiás kúrákon való részvételt rendelt el. Mindez nem segített. Primer SZRT-diagnosztika. A TMSZ megvizsgálásakor a bordák és a medence nyilvánvalóan kifejezett durva eltolódásait fedeztük fel. Kiderült, hogy páciensünk egy autóbaleset során megsérült. Ezenkívül házépítéshez kapcsolódó nehéz fizikai munkát végzett. A vizsgálatnál észre lehetett venni, hogy a medence csontjai nincsenek egy sík-

196 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 199 ban, ami miatt elváltozott a hasizomzat tónusa. Miután a tónus állandóan elváltozott állapotba került, a TMSZ úgy alkalmazkodott ehhez a helyzethez, hogy az izomszövetet organikusan átalakította. A has bal felén lévõ izmok összehúzott állapotban fixálódtak (ami hipertónusos állapotnak felelt meg), rövidebbek és kemények lettek. A has jobb felén lévõ izmok széthúzódtak, teljesen elgyengültek (hipotónusos állapotba kerültek) és elsorvadtak (atrofizálódtak), azaz organikusan szintén átalakultak. Emiatt a nemi szerv valamennyire elcsavarodott a tengelye körül, jobb oldalra billent, a vérkeringés rendellenessé vált benne; ezért gyengévé, elszáradttá, összeaszalódottá, sárgás színûvé vált, azaz impotenciára jellemzõ képet vett fel. Itt kell megemlíteni, hogy a nemi szervekben keletkezõ vérkeringési zavarok mechanizmusát megállapítani általában bonyolult dolog. Azonban azt pontosan tudjuk, hogy ez az oka az impotenciának. Az impotenciára panaszkodó mintegy 200 férfi egyikénél sem fordult elõ, hogy nemi erõtlenség esetén ne léteztek volna nála rendellenességek az alsó testfél anatómiai státuszánál. Az ilyen betegeknél gyakran kerül sor krónikus prosztatagyulladás megállapítására, és ez a patológiás betegség minõsül elsõdleges okozónak. Ugyanakkor jól meg kell jegyezni, hogy, ha pont a gyulladásos folyamattal kezdõdött is mindez, a hozzá útitársul szegõdõ vérpangás vizenyõt (ödémát) hoz létre a környezõ izmokban, és hamar kialakul egy patológiás pozitív visszacsatolás, ami fenntartja és erõsíti ezt a két tényezõt. A zavarok említett láncolata vázlatosan a következõképpen néz ki: Az impotencia okainak szokványos (standard) értelmezése) Gyulladás a nemi szférában Vérpangás és mikrocirkulációs zavar a környezõ szövetekben Izomvizenyõsödés a környezõ zónákban Vérkeringési zavar az összes környezõ zónában (a derékban, a hasban, a keresztcsontban, a farizmokban) Pozitív visszacsatolás Ez a patológiás láncolat zavarja leggyakrabban a nemi szervek gyulladásának teljes meg szüntetését még erõsen ható készítmények és procedúrák alkalmazása esetén is. A gyulladás hamarosan áttér krónikus formára. A fenti vázlatból érthetõ: a gyógyító folyamat abból áll, hogy egyidejûleg kell hatni a láncolat mind a négy tagjára. Ugyanakkor az orvostudomány látókörében rendszerint csak az elsõ kettõ szerepel, amit szokványos módon gyógyítanak: az éles periódusban orvosságokkal, a krónikus periódusban pedig fizioterápiával. Olvasónk azonban már tudja az elõzõ példákból, hogy az izmokban zajló vérkeringés zavara az izmok anyagcserezavarához, majd organikus átalakulásukhoz (elfajulásukhoz) és megkeményedésükhöz vezet. Emellett az izomszövet átalakulása olyan jellegû, hogy nagy kiterjedésû patológiás zónák üledékes hiperstruktúrás zónák kezdenek képzõdni. Kezdetben ezeket egy közös vizenyõ egyesíti. Késõbb azonban ragacsos, üledékes zárványok fogják össze õket, amiket már csak a mi SZRT-módszerünk segítségével lehet eltávolítani, vagyis a rehabilitológus kezeivel végzett konkrét ráhatások segítségével. Semmilyen más gyógyító intézkedés nem képes megtalálni és radikálisan eltávolítani az ilyen zónákat.

197 200 A gyógyítás tudománya és mûvészete A hasban és a medence tájékán néha még egyéb hasüregi szervek gyulladása miatt keletkezik vérkeringési zavar. Ilyenkor is a rendellenességek hasonló láncolata jön létre. A végeredmény ez esetben is ugyanaz: az izmok organikus átalakuláson mennek keresztül, azaz elfajulnak és megkeményednek, ami megzavarja a véredényrendszer vezetõképességét, és végül megnehezíti a véráramlást a férfi nemi szervhez. Rehabilitáció. A B. M.-en végzett vizsgálatok alatt különbözõ nehézségek merültek fel. A medencecsontok eltolódását és a hasizmok ezekhez kapcsolódó aszimmetrikus, organikus átalakulását (elfajulását) 3 kezelés alatt kijavítottuk, ettõl azonban nem állt helyre a potenciája. Ekkor a merevedést gátló más okok után kezdtünk vizsgálódni, és a gát mélyén és a farizomzat alsó felében nagyon kemény izomösszenövéseket (izomcsomókat) fedeztünk fel, amiknek az eltávolításához még 3 SZRT-kezelésre volt szükség. Azaz eltelt újabb 3 hét, és eredmény ezután sem volt. Ekkor mi (meggyõzõdvén arról, hogy az ok nem csak a környezõ a közel lévõ területeken keresendõ) az egész testen ART nyomást kezdtünk alkalmazni. Eközben B. M.-tõl folyton azt hallottuk: ez nálam idegi alapokra vezethetõ vissza. Az ilyen megfogalmazásokat nagyon nem szeretjük. Ugyanis már sokszor meggyõzõdtünk arról, hogy az idegi alap, a rossz környezet, az idõjárás változása idézgetése befejezõdik akkor, amikor mi kitartóan kutatunk és végül találunk új, organikusan destruált szöveteket és ezeket likvidáljuk a csontelemeknél miattuk keletkezett térbeli eltolódásokkal együtt. Ezek az eltolódások gyakran nagyon mélyen rejtõzködnek, és részben álcázva is vannak más rendellenességekkel. Nagyon sokszor találkoztunk olyan esetekkel, hogy a vázizomrendszer látszatra ideális, ugyanakkor az ember csak panaszkodik, egyre csak panaszkodik a fájdalmaira. Ilyenkor a pácienst meg kell vizsgálni minden vetületben (minden oldalról) és minden testhelyzetben: dõlt, meggörbült, félig ülõ pózban, felemelt kezekkel, oldalra kinyújtott kezekkel és lábakkal kialakított testhelyzetben stb. Ilyenkor különösen sok információt szokott szolgáltatni az elõredõlés: ha a medence tájékán eltolódás áll fenn akár a legcsekélyebb mértékû is, akkor ezt észlelni lehet mély elõredõlésnél. Ugyanis az etalon helyzethez képest nyilvánvalóan eltolódik a medence. Az idegi alap olyankor mutatkozik meg, amikor már létezik objektív rendellenesség, még ha az utóbbi kismértékû zavar formájában jelentkezik is. Idegi állapotnál akaratlanul izomgörcs lép fel, ami az organikusan átalakult izmok által összenyomott véredényeket pótlólag szorítja össze. Ekkor a következõ állapotláncolat lép fel: idegi alapon jelentkezõ stressz izmok begörcsölése véredények görcsös összehúzódása fájdalom. Sokszor meggyõzõdtünk arról, hogy ez a stressz normális izmoknál nem elegendõ ahhoz, hogy fájdalmat keltsen. B. M.-nél elkezdtük az egész TMSZ globális helyreállítását. A mellkasi gerincszakaszon csigolyaeltolódásokat észleltünk; emellett kismértékû eltolódást találtunk a lapockánál, a kulcscsontoknál, valamint a térd és a lábszár ízületeinél. Ezek kijavításával egyúttal helyreállítottuk a hozzájuk kapcsolódó izmokat is. Különös figyelemmel vizsgáltuk meg a nyaktáji csigolyákat és a nyakizmok állapotát. B. M.-nek a nyakizma nagyon ödémás volt. Ez alatt a vizenyõ alatt felfedeztük két csigolya eltolódását és a hozzájuk kapcsolódó izmok megkeményedését. Ez okozta nála az agy vérkeringési zavarát és ennek következményét a rossz alvást. 10 kezelésre volt szükség ahhoz, hogy B. M.-nél a TMSZ normális anatómiai státuszát helyreállítsuk. Ezalatt erõsen megváltozott: nyugodttá, kiegyensúlyozottá vált; alvása helyrejött; abbahagyta az idegi alap emlegetését; impotenciája azonban továbbra is szilárdan fennállt. Ekkor úgy döntöttünk, hogy az egész testén még egyszer végigmegyünk: elmentünk minden egyes csontocskáig, minden kis izomkötegig. Ekkor megérintettük a fejbõrt is, ami erõsen ránõtt a koponyára és aka-

198 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 201 dályozta a vérkeringést. Ezek után megszûnt B. M.-nek a fejfájása, amit eddig egyáltalán nem említett nekünk. Végül úgy döntöttünk, hogy még egyszer átvizsgáljuk B. M.-nek a hasizmait, mégpedig álló testhelyzetben. Ekkor még egy izomcsomót találtunk, ami vízszintes helyzetben feküdt a szeméremdomb területén, s amit fekvõ testhelyzetben egyáltalán nem lehetett érzékelni tapintással. És íme: amikor ezt eltávolítottuk, akkor B. M.-bõl ismét férfi lett. Néhány hónappal késõbb megnõsült; most két gyermeke van. Magyarázat. Azért volt annyira bonyolult B. M.-nek a rehabilitációja, mert betegsége már 10 éve fennállt. Ezalatt a destrukciós folyamat annyira elhatalmasodott, hogy nem sok esély maradt nemi szervei vérkeringésének a helyreállítására. Statisztikánk azt mutatja, hogy az 50 évnél nem idõsebb férfiaknál jelentkezõ (3 hónapnál nem régebben fennálló) hasonló helyzetben 2-3 SZRT-kezelés elegendõ szokott lenni a potencia teljes helyreállításához. Elvileg azonban az életkor nem képez akadályt. Nem kevés olyan esetünk volt, amikor éves idõs embereknél (akik egészen más okok miatt fordultak hozzánk) számukra teljesen váratlanul helyreállt a nemi funkció, és a hatás tartósnak bizonyult azok után, hogy SZRT módszerünkkel került sor az egész szervezet gyógyítására. 13. Gyermekek veleszületett lábdeformitása Vezetéknév, keresztnév, születés éve: A. A., Szakma: 6 hónapos kisgyermek. Tartózkodási hely: Magyarország, Veszprém. Megfigyelési idõszak: Panaszok ben elsõ alkalommal érkeztünk Veszprémbe. Magánlakásban helyeztek el minket, és ennek gazdája, egy fiatalasszony megmutatta nekünk hat hónapos kisfiát, A.-t, aki veleszületett rendellenességgel, deformált lábfejekkel jött a világra. Az anya hallott a reménytelenül beteg emberektõl azokról a csodálatos gyógyulásokról, amiket szisztémás rekonstrukciós terápiás módszereink segítségével értünk el. A sajtó sokat írt ilyen esetekrõl, és a magyar állami televízió többször sugárzott erre vonatkozó riportot. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy ez az asszony rögtön kérlelni kezdett minket fia gyógyítására. Gyógyítás orvosi intézetekben. Az orvosok azt mondták az anyának, hogy fia soha nem lesz egészséges alkatú ember. Ahhoz pedig, hogy legalább állni tudjon, egész sor operációt kell majd végezni a lábfejeken; ehhez viszont meg kell várni, hogy a gyermek betöltse a 3. évét. Primer SZRT-diagnosztika. A kisgyermek mindkét lábfeje úgy volt meggörbülve, hogy azok a fán ülõ madár karmaira emlékeztettek. A kis lábujjacskák a láb sarkáig voltak elcsavarodva, azaz a lábfej minden eleme egy marékba, egy csomócskába volt összefogva. Az anya valamiért csak a lábfejekrõl beszélt. Viszont a valóságban ez egy teljesen nyomorék kisgyermek volt: csípõízületei nagy szögben elcsavarodtak; nagyon erõs bandzsasága miatt szemeit alig lehetett látni; a nyaktáji csigolyák különbözõ síkokban eltolódtak és tengelyük körül elfordultak (el voltak csavarodva); cikcakk alakban elferdült gerince pedig kígyóra emlékeztetett. A kisfiú nagyon sovány, sápadt, gyenge, erõtlen gyermek volt. Szóval egy kis rokkant feküdt elõttünk, akinek egész TMSZ-ét elképzelhetetlen deformitások torzították el.

199 202 A gyógyítás tudománya és mûvészete Rehabilitáció. Olyan eset elõtt álltunk, amikor a TMSZ szöveteinek és elemeinek a fejlõdési rendellenességei már az anya méhében kialakultak, és emiatt a kisfiú már nyomorékként született. Ez azonban nem minden. A gyermekre még durvább és eltávolíthatatlan deformálódások vártak volna a késõbbiek során: akkor, amikor már ül és megkísérli, hogy felálljon. Ugyanis, amikor az egész test súlya a szabályos alkattól eltérõ elemekre (lábfejekre) ránehezedik, akkor beindul a szörnyû szisztémás destrukciós folyamat. Bármilyen eset állt volna is elõ, a TMSZ-IR biztosította volna a kisgyermek testének stabilitását; ehhez azonban lehet, hogy majd mankók is kellettek volna. Ezt azonban csak az izmok, a kötõelemek, az ízületi csatlakozások patológiás organikus átalakulása (elfajulása) árán lehet elérni. Miután a gyermeki szervezet még fejlõdés elõtt áll, az így eldeformálódó testben rendellenes módon helyezkedne el minden belsõ szerv és belsõ rendszer; emiatt pedig ezek valószínûleg fejletlenek lesznek. Azaz az egész szervezet anatómiailag szabálytalan és valószínûleg életképtelen lenne. Elméletünkben azt állítjuk, hogy a támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszere memóriájában mindig õrzi a TMSZ anatómiailag szabályos állapotának etalonját. Ha azonban a valóságban mégis léteznek eltérések ettõl az etalontól, akkor meg lehet azt kísérelnünk, hogy kényszerítsük az IR-t ha nincs megsérülve, hogy javítson a munkáján és alakítsa azt át. Az SZRT korrekciós módszereinek és fogásainak a segítségével kell létrehoznunk az ehhez szükséges feltételeket. Most tehát olyan eset került elénk, ami lehetõséget adott ennek ellenõrzésére egy szabálytalanul fejlõdött kisgyermeknek befejezetlen kialakulása, fejlõdése végéig még nem jutott TMSZ-én. Elképzeléseink szerint az SZRT alkalmazása ez esetben reális dolog volt, mivel egy fejlõdésben lévõ szervezettel volt dolgunk olyankor, amikor még nem késõ kijavítani és véglegesre formálni azt, ami nem lett befejezve a méhen belüli fejlõdés idõszakában. A. A.-nál hetente egy kezelést alkalmaztunk. Apránként kezdtük kiegyenesíteni lábfejeit, szabályos helyzetbe tenni a bennük lévõ elemeket (lábfejrészeket) és korrigálni a hátgerincet. Közben, természetesen, nem feledkeztünk el az izmokról: aktivizáltuk az ezekben zajló vérkeringést és likvidáltuk a bennük észlelt pangó jelenségeket. Annak ellenére, hogy csecsemõkorú gyermekkel volt dolgunk, puha szöveteiben már elkezdõdött a szabálytalan anyagcserébõl származó termékek felgyülemlése azért, mert az eldeformálódott testben már rendellenessé vált az innerváció, a vérkeringés és a mikrocirkuláció. Amikor a nyakcsigolyák elfoglalták szabályos helyzetüket, akkor eltûnt a szem bandzsasága, és sikerült elkapnunk a csöppség értelmes tekintetét, amibõl megértettük, hogy az agya normálisan mûködik. Öt kezelés után A. A.-nál sikerült elérni a megfelelõ testsúlyt. Kis teste megerõsödött, orcái rózsaszínûek lettek. Kezecskéivel kezdett aktívan nyújtózkodni a játékok után és jól mozgatta a lábacskáit. Most már meggyõzõdtünk arról, hogy a TMSZ-IR nincs megsérülve, és csak ekkor mondtuk meg az anyjának, hogy a fia valószínûleg nem lesz labdarúgó, de fog járni. Törekedtünk arra, hogy a csípõízületeket minél gyorsabban a helyükre tegyük, mivel eljött az az idõ, amikor a kicsinek már ülnie kellett volna. Jó, hogy izmai gyengesége miatt nem ült fel, de megtehette volna, mert már 6 hónapos volt. Ha felült volna azokkal a rendellenességekkel, amik testét eldeformálták, az nagyon megnehezítette volna a munkánkat. Így viszont 8 hónapos korában ült fel; akkor, amikor a csípõízületek, a hátgerinc és a hátizmok már megerõsödtek és szabályos anatómiai helyzetbe kerültek. A kis csöppség TMSZ-ét 11 hónapos koráig korrigáltuk. Ekkor páciensünk fel tudott már állni normálissá vált, általunk megjavított lábfejeire és elkezdett járni, mint minden hozzá hasonló korú kisgyermek.

200 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 203 Ily módon sikerült 25 kezelés alatt teljesen helyreállítani a kisgyermek veleszületetten deformált TMSZ-ét. Mi azt mondtuk, hogy A. A nem lesz labdarúgó, de tévedtünk. A kisfiú most 10 éves, sportol, és pont futballozik. A. erõs, fizikailag jól fejlett kisfiú, akinél nincs semmilyen eltérés a TMSZ-ben. Errõl a ritka esetrõl újságcikk jelent meg a helyi sajtóban, a Veszprémi Napló február 18-ai számában. Ez után az eset után egész Magyarországról seregnyi anya jött hozzánk hasonló gyermekekkel. Az ilyen gyermekek sikeres rehabilitációjáról az állami televízió riportot készített és mutatott be. 14. Veleszületett lábszárferdeség Vezetéknév, keresztnév, születés éve: T. K., Szakma: egyetemi hallgató. Tartózkodási hely: Szlovákia. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Éles, veleszületett lábszárferdeség, erõs térdfájdalmak, rendellenes járás, amik miatt K. nem tud sokáig talpon maradni. Gyógyítás orvosi intézetekben. Nemegyszer kezelték bent fekvõ betegként is és bejáró betegként is. Alkalmaztak nála masszázst, fizioterápiát, gyógytornát; küldték több különbözõ termálfürdõbe, amikbõl nagyon sok van Magyarországon. Primer SZRT-diagnosztika. A lábak kerékalakban vannak kifordulva. A szalagok elmeszesedtek és olyan feszesek, mint a szakadásra kész, elpattanás elõtti húrok. Emiatt a térdek erõsen eltolódtak, rosszul esik a járás, hamar elfárad; járása ingadozó; erre odafigyelnek a környezõ emberek, amitõl lelkileg szenved a fiatal lány. A lábak teljes hosszuk mentén nagyon soványak, kiszáradtak, erõtlenek. A gerinc ferde: 1. fokozatú scoliosis áll fenn. A medence el van tolódva, és a csípõízületek patológiásan elcsavarodtak. A térdek nagy szögben elfordultak már a függõleges tengely körül. Rehabilitáció. A TMSZ korrigálása a csípõízületeknél és a medencénél kezdõdött. Két SZRT-kezelés után a csípõízületek anatómiailag szabályos helyzetbe kerültek, aminek hatására rögtön csökkent a szalagok feszítettsége, csökkent a fájdalom is, és a járás stabilabb lett. A lány életében elõször érezte, hogy a most általunk alkalmazott módszerek valóban segítenek rajta, és kezdett rendszeresen hetente egyszer járni rendelõnkbe, annak ellenére, hogy emiatt más országból kellett ideutaznia. Öt kezelés után a gerince egyenes lett, a medence eltolódása likvidálva lett. A 12. kezelés után az alsó lábszárcsontok 50%-ig kiegyenesedtek, megszûnt a térdfájás, járása akárcsak másoknál közönségessé vált, megszûnt a lábak elfáradása. K. külön ellenõrizte lábai állóképességét: most elfáradás nélkül képes megtenni 10 km-t. Jelenleg havonta egyszer jön el hozzánk, és lábai (egyik kezelésrõl a másikra) egyre jobban kiegyenesednek.

201 204 A gyógyítás tudománya és mûvészete éves gyermek 3. fokozatú scoliosisa Vezetéknév, keresztnév, születés éve: M. Sz., Szakma: 6. osztályos tanuló. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Az egész TMSZ-nél súlyos deformáció áll fenn: harmadfokú scoliosis (oldalirányú gerincferdülés), szívfájdalmak, fokozott szívveréssel járó rohamok, fejfájás, gyengeség, az egész testre kiterjedõ mozgásnehézség, étvágytalanság. Gyógyítás orvosi intézetekben. Ambuláns betegként lett kivizsgálva és gyógyítva. Eljárt masszázskúrákra és manuálterápiás kezelésekre. Az orvosok azon erõsködtek, hogy a kisfiút adják be a scoliosisos gyerekek részére létesített szakosított internátusba (bentlakásos intézetbe), és javasolták, hogy állandóan viseljen fûzõt. A szülõk mindezt visszautasították, mivel úgy tájékozódtak, hogy az ilyen gyógyítás csekély hatékonyságú. Primer SZRT-diagnosztika. Sz. testének minden izma kõtömörségû volt. Csontjai viszont ennek ellenkezõjét tanúsították: gyengék, szárazak és vékonyak voltak. A gerinc S-alakú elgörbülése mellett a TMSZ összes többi eleménél kaotikus eltolódást lehetett megfigyelni: az egyes bordáknál és az egész mellkasnál összességében; továbbá a lapockáknál, a kulcscsontoknál, a vállízületnél, a medencénél, a csípõízületeknél és a térd - ízületeknél. A kisfiú különösen sovány volt, fõként a kezei és a lábai. Emellett a gyermek sápadt volt, és szemei körül sötét karikák húzódtak. Kérdezõsködésünk nyomán tisztázódott, hogy M. Sz. már kora gyermekkorától kezdve vesebetegségben szenved, és állandóan teljesen sótlan diétára van beállítva. Rehabilitáció. Ha az életbõl teljesen hiányzik a só, akkor az mindig anyagcserezavarokhoz és az izomszövet organikus átalakulásához (elfajulásához) vezet. Sz. egész teste organikusan elváltozott, egymással összenõtt izmokból álló tömör, kemény, de vékony izomtasakokból állt. Az egész test egyetlen sûrû hiperstruktúrát alkotott, ami kívülrõl is és belül is kemény volt (azaz a valamikor puha izmok és szövetek ilyenek lettek egész terjedelmükben). Miután a vesék megbetegedése és a sótól való tartózkodás nagyon korai életkorban történt, ezzel egyidejûleg a TMSZ torzulása is elkezdõdött. A megkeményedett izmok kezdték akadályozni a vérkeringést és a beidegzést az érintett és a velük szomszédos elemekben, többek között az ezen izmokkal szomszédos csontokban is. A csontok kezdtek szenvedni a tápanyagok hiányától és ezért váltak gyengévé és vékonnyá. Emellett a kemény izmok fékezték a csontok fejlõdését. Ez a jelenség fölerõsödött, amikor üledékes hiperstruktúrák kezdtek képzõdni, amikor az egyedül álló izmok kezdtek egyesülni és az üledékes zárványok kezdték õket összeragasztani. Ezáltal közös, kemény páncél jött létre, ami a növekvõ csontokat a szabad mozgáshatárokon belül eltolta. A csontok eltolódása viszont a velük kapcsolatban álló izomzatnál állandó tónuselváltozást hozott létre, ami miként ismert adaptációs folyamatot indított el, és az ilyen izmoknál az izomszövet még súlyosabb destrukciójának további rögzüléséhez vezetett. A patológiás elváltozások minden évben tovább növekedtek a fennálló anyagcserezavar miatt is (a sóhiány miatt is), és a pozitív visszacsatolás miatt is, ami tovább erõsítette a beindult szisztémás destrukciót. Elmagyaráztuk a szülõknek, hogy a teljes sóelvonás csak a betegség súlyosabbá válásánál hasznos, és krónikus lefolyása esetén egy kevés sót mégis kell fogyasztani.

202 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 205 A rehabilitáció egy évig tartott és az izomszövet fokozatos helyreállításával kezdõdött. Az ART nyomás segítségével eltávolítottuk az üledékes zárványokat és az egész testben aktivizáltuk a vérkeringést. Az izmok idõvel puhábbak lettek, és már áttérhettünk a csontszövet aktivizálására is. Amikor az izmokban helyreállt a vérkeringés, akkor megszûntek a fejfájások és a szívfájdalmak. A csontok megerõsödtek, a csigolyák mérete normálissá vált, a csigolyák tömörek és egészségesek lettek, mivel a csontszövet anyagcseréje szabályos lett. Amikor pedig elkezdtük fokozatosan egyenes tartásba hozni a gerincet, fõképpen, amikor a nyaki gerincszakaszt kezdtük kiegyenesíteni, akkor megszûnt a szapora szívverés is. Sz. arca felélénkült és a bõre rózsaszínû lett. Az elsõ fél év alatt 10 kg-ot hízott. Egy év múlva a gyerek egészséges lett. Lehetõségünk van arra, hogy gyakran lássuk. Alakja most szabályos, és veséi régóta nem nyugtalanítják már. Azt gondoljuk, hogy a közös vérkeringés és a beidegzés normalizálása (ami a TMSZ szabályos anatómiai státusza helyreállításának a következménye volt) kedvezõ hatást gyakorolt a vesék mûködésére is, és mi ebben a kérdésben is segítettünk neki. Magyarázatok. Mi történt volna akkor, ha Sz.-t beadják egy internátusba és fûzõt adnak rá? Legjobb esetben csupán annyi, hogy a gerinc állapota stabilizálódott volna, és 3. fokú scoliosisa továbbra is megmaradt volna. Az is lehet azonban, hogy deformációja még tovább erõsödött volna. A scoliosis lényeges regresszióját (visszaszorítását), azt, amit megvalósítottunk, csak a mi SZRT-tchnológiánkkal lehet elérni. A gyógyító test edzés, amiben annyira bíznak a mai modern ortopédusok és csigolya-ideggyógyászok (akár szakosított internátusban, akár azon kívül történik), a szisztémás destrukciós folyamatnak csupán kezdeti szakaszában segít; akkor, amikor az izmok a vérkeringésre vonatkozóan még nem fékezõdtek le (nem blokkolódtak le), és még nem alakultak át üledékes struktúrákká. Tapasztalatunk lehetõvé tette olyan következtetés levonását, hogy a testedzés a megelõzés terén mutatkozik hatékony eszköznek az egészséges és a destrukció kezdeti szakaszában lévõ emberek részére. Ha azonban a destrukció súlyos, akkor gyógyító eszközbõl ennek ellenkezõjévé válik. Megmagyarázzuk ezt egy egyszerû példán. Gyors folyású, tiszta folyóban a szennyezõdés nem telepszik meg. Ha le is rakódott vékony iszapréteg formájában, akkor a vízfolyás gyorsításával az iszap gyorsan kimosódik, és a folyó kitisztulhat. Ha viszont a folyó annyira eliszaposodott, hogy álló mocsárrá változott, akkor már semmilyen áramlás nem képes elhordani a szemetet, mivel alkotóelemei már összeragadtak, összefonódtak, és mint a láncszemek összekapcsolódtak egymással egyetlen egésszé, ami fizikailag már nem képes továbbjutni a folyó mederében. Ezt a szemetet, ilyen esetben, speciális szétbontó (dezintegráló / alkotóit egymástól elválasztó) eljárással kell olyan apró részekre szétválasztani, amelyek mindegyikét a vízfolyás már képes kihordani. A fizikai gyakorlatoknál is pontosan ez a helyzet áll fenn: még a fokozott mértékû véráramlás sem képes kimosni az izmokból az üledékes zárványokat külsõ mechanikai beavatkozás, az ART által létrehozott nyomás nélkül. Tudjuk, hogy a leblokkolódott, összeragadt izom nem képes telítõdni, felduzzadni; izomtömege nem képes megnagyobbodni. Ilyen módon nem lehet elérni izomerõsítõ hatást. A fokozott edzések ellenkezõ hatáshoz vezetnek: állandó pangó jelenségekhez és vizenyõsségekhez, amik keményebbé változtatják az izmokat. Tévedés azt gondolni, hogy ezzel izomerõsödést értek el, vagy azt gondolni, hogy az ilyen izmok sokasága jó izomfûzõ (jó izomkorzett). No de a GYT-t alkalmazó orvosoknak és instruktoroknak ismerniük kell azt az elemi igazságot, hogy az egészséges, teljes értékû izomnak csak ösz-

203 206 A gyógyítás tudománya és mûvészete szehúzott állapotban kell keménynek lennie, laza állapotban pedig egészen puha kell hogy legyen. Pont ennek segítségével lehet tesztelni az izmokat arra nézve, hogy vane vagy nincs bennük organikus elváltozás. A ferde gerincû gyermekeknél az egész izomfûzõ állandóan áthatolhatatlanul kemény. Az ilyen izmok keménysége nem az izmok egészséges állapotának az eredménye, hanem a TMSZ adaptációjának, a nemanatómiai terhelésekhez való illeszkedésének az eredménye. A szervezet ilyen módon az izmokból álló fûzõ organikus fixálásával tartja vissza a csontvázat a további deformálódástól. Az egyre erõsebb, szinte éjjel-nappal folytatott GYT foglalkozások (az orvosok ezeket szó szerint így ajánlják és ezeket a minél gyorsabban gyógyulni vágyó gyermekek éppen így hajtják végre) gyakran pont a kívánttal ellentétes eredményre vezetnek: csak fokozzák a gerinc ferdeségét. 16. Sportolók többszörös csigolyaközti porckorongsérvei Vezetéknév, keresztnév, születés éve: Sz. D., Szakma: sportoló, karatés. Tartózkodási helye: Oroszország, Moszkva. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Erõs szédülési rohamok és hányingerrohamok, gyengeség, rendkívüli fáradtság, gyomor- és májfájdalmak, hátfájás. Gyógyítás orvosi intézetekben. Rögtön a sportvetélkedõk után került kórházba erõs szédülés miatt. Sokáig volt infúzión; állapota ekkor stabilizálódott. A kórházból megszökött azért, mert nem akarta elmulasztani soron következõ sportversenyét, és hogy ne vezesse félre, ne csapja be az edzõjét. Ezen fellépése alatt rettenetes szédülés kezdõdött nála; mentõt kellett hívni, és D. ismét ugyanabba a kórházi ágyba került. CTvizsgálatra került sor, ami a gerincoszlop nyaktáji szakaszán két sérvet mutatott ki, mellkasi szakaszán pedig a lapockák között egy sérvet. Kórházi bent fekvõ betegként gyógyító kurzuson vett részt, majd bizonyos mértékû jobbulás után ki lett írva a kórházból. Azonban a sporttal többé már nem tudott foglalkozni. A továbbiak során ambuláns betegként kezelték, manuálterápiás kurzusra járt, aminek végén állapota hirtelen rosszabb lett. Primer SZRT-diagnosztika. Sz. D.-nek sápadt, kínoktól gyötört arca volt; szemei alatt sötét karikák húzódtak; járása bizonytalanná vált. A csigolyák csontos kinövései (tövisnyúlványai) szárazak, egészen kicsik, gyengék és vékonyak voltak és a különbözõ síkokban helyükrõl eltolódtak. A hátgerinc egésze erõs instabilitást mutatott. Nem volt szabad hozzáérni a nyakcsigolyáihoz, mert akkor erõs szédülés kezdõdött nála. D. összes izma organikusan átalakult, kõtömörré vált. Rehabilitáció. Az elsõ két SZRT-kezelésen ülve kezeltük, és ez rövid ideig mindegyik 5 percig tartott. Ugyanis bármilyen beavatkozás nyomán azonnal szédülni kezdett, gyöngeség lépett fel nála, vérnyomása megemelkedett, és ilyenkor D.-nek bizonyos ideig feküdnie kellett anélkül, hogy közben felkelt volna. Az üledékes zárványok eltávolításának és a hiperstruktúrák szétbontásának (dezintegrálásának) mértéke szerint az egész testben fokozatosan helyreállt a normális vérkeringés, ami rögtön megmutatkozott az izmok és a csontok állapotán. Az 5. kezelés után lényegesen jobb állapotba kerültek a csigolyák, és az izmok elveszítették merevségüket. A TMSZ-elemek összes eltolódását sikerült fokozatosan likvidálni (ezek okozták a gerincsérveket). Eltûnt az in -

204 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 207 stabilitás és megszûnt a szédülés. A hetenként egyszer (összesen 15 alkalommal) végzett kezelés hatására D. már egészségesnek tartotta magát, és még a gyomorban, a májban és a hátában korábban érzett fájdalmai is nyomtalanul eltûntek. Kategorikusan megtiltottuk neki, hogy karatéval foglalkozzon, és õ tartotta magát ajánlásainkhoz. Még 3 éven át megfigyelés alatt tartottuk, állapotát ellenõriztük, ugyanis ez idõ alatt teste tovább növekedett, és 5 cm-rel magasabb lett. Gerince ez idõ alatt továbbra is stabilan jó maradt, panaszok nem léptek fel. Magyarázatok. Voltak már hasonló eseteink olyan sportolókkal, akik szintén karatéztak vagy a küzdõsportok valamelyik másik fajtáját ûzték. Mindegyiküknél a TMSZ szabályos anatómiai státuszától való durva eltérés állt fenn. Az SZRT segítségével végzett helyreállítás után közülük sokan ismét visszatértek az edzéshez, mivel sikerült gyakorlatilag egészséges állapotba hozni õket. Némelyiküknek azonban olyan súlyos rendellenességei voltak, hogy kategorikusan megtiltottuk nekik a sportolást. Emiatt aztán gyakran kellett olyan választ hallanunk: nem tudok élni karate nélkül. Az ilyen betegek nem jöttek el az ellenõrzõ kezelésekre és nem tartot - ták be ajánlásainkat. Az ilyen meggondolatlanság az egyik sportolónál végül is gerincoperációhoz és mankós rokkantsághoz vezetett, a másiknál pedig tolókocsis rok kantsághoz. Gyakran találkozunk saját egészségük iránti könnyelmû magatartással pácienseinknél. Világos, hogy ennek magyarázatául szolgál az a tény, hogy súlyos sérüléseiktõl könnyen megszabadultak az SZRT-módszerek segítségével. Az emberek valamiért magabiztosan azt gondolják: ha évek óta kínzó fájdalmaiktól ilyen gyorsan megszabadították õket, akkor nem volt komoly a patológiás betegségük, és õk újra terhelhetik magukat. Sokan a helyreállítási folyamat alatt is tovább sportolnak vagy nehéz fizikai munkát végeznek, holott számukra ez kategorikusan meg lett tiltva. Mi törekszünk pácienseinkben tudatosítani, hogy a TMSZ-ük szöveteinél és elemeinél bekövetkezett zavarok ugyan valóban visszafordíthatók, de a helyreállítás lassan és szakaszonként történik. És ha néhány SZRTkezelés után a fájdalmak hirtelen el is tûnnek, ez még nem jelenti azt, hogy a TMSZ elemei a korábbiaknál erõsebbé váltak egy óra alatt. A valóságban ugyanis a szisztémás destrukciótól meggyöngült elemek teljes helyreállítása csak több hónap után következik be. Az olyan súlyos sérülések esetében, mint amilyenek a csigolyaközti porckorongok sérvei (vagy a gerincoszlop általános instabilitása), örökre abba kell hagyni a nehéz fizikai munkát. Emellett illik teljesíteni a megengedett fizikai aktivitásra, az életmód és a táplálkozás kérdéseire vonatkozó ajánlásainkat! Kívánatos eljárni az ellenõrzõ, állapotfenntartó kezelésekre. Ideális változatnak tekinthetõ, ha az anatómiai státuszt maximálisan közelítjük a szabályos etalon státuszhoz; ez azonban a nagyon súlyos patológiás betegséggel küszködõ felnõtt embernél csak a rendszeres SZRT-kezeléseket követõ egy év eltelte után lehetséges. Azoknak az olvasóknak az érdekében, akik a TMSZ szisztémás destrukcióját taglaló elméletünkben nem kívánnak részletesen elmélyülni (jóllehet, éppen ennek a destrukciónak a likvidálására dolgoztuk ki egyedülálló unikumnak tekintendõ metodikánkat, az SZRT-t), továbbá azoknak az olvasóinknak az érdekében, akiknek ebbõl a könyvbõl csupán a gyakorlati rész érdekes, az alábbiakban közöljük ezen utolsó mondat bizonyos magyarázatát. Ha egy új automobilt minõségileg jól gyártottak, akkor senkiben sem támad kétely az iránt, hogy ez jobb a régi gépnél. Miért? Mert a használója által támasztott igényeket ez elégíti ki legteljesebben, és ez felel meg leginkább a saját etalon-jellemzõinek. A kopás mértékében azonban a kívánt paraméterekhez képest

205 208 A gyógyítás tudománya és mûvészete eltérések lépnek fel, és emiatt a gépkocsinál problémák keletkeznek. Mindegyik gépkocsi-tulajdonos arra törekszik, hogy lehetõleg idejében kiküszöböljön minden hibát és ne halassza el a javítást a majd az utánra, mivel tudja, hogy már egy rendellenesség is más hibák egész sorát vonhatja maga után; és ez feltétlenül bekövetkezik, ha nem ma, akkor holnap. Egyetlen jármûvezetõ sem elégszik meg csupán azzal, hogy a jármû ma még gurul, hiszen ez nem jelenti azt, hogy a gépkocsi teljesen kifogástalan állapotban van. A mai kifogástalan állapot nem jelent garanciát a holnapra, még új gépjármûnél sem, még kevésbé egy használatban lévõ jármûnél. Ezért minden jármûtulajdonos állandóan ellenõrzi gépjármûve állapotát és ápolja az autóját. Az ember TMSZ-e ugyan ilyen mechanikai gépezet. A gépkocsi-tulajdonosoknak legalább lehetõségük van arra, hogy fõjavításba adják a jármûvüket és kicserélhessék majdhogynem az összes alkatrészét új alkatrészekkel. Végül pedig új gépet is vásárolhatnak. Mi azonban a testünket nem cserélhetjük le, jóllehet, némelyikünk ezt nem használja nem óvja olyan jól, mint a gépkocsiját. És, amiként a jármûnél bekövetkezett bármilyen törés nagy és általános rendellenességrõl tanúskodhat, ugyanúgy az embernél is érvényes a mondás, ami szerint nincsen füst tûz nélkül. A ma motorhibásnak mutatkozó gépkocsival holnap egyetlen komoly jármûvezetõ sem indul el hosszú túrára. Elõbb jól átvizsgálja azt és megjavítja. Az emberek azonban, nem tudni, milyen oknál fogva, meg sem engedik maguknak azt a gondolatot, hogy a TMSZ-ük esetleg már alaposan elhasználódott, elkopott. Így viselkednek például olyankor, amikor csigolyaközti porckorongsérvet fedeznek fel náluk, vagy általában olyankor, amikor valami megbetegedett; pláne, ha az régóta fáj. Ebben a könyvben bizonyítást nyert, hogy a TMSZ-nek az etalonhoz képest bekövetkezett bármilyen eltérése, azaz a szabályos anatómiai státusztól való bármilyen eltérése rögtön beindítja a szisztémás destrukció patológiás folyamatát: az egész mozgatóapparátusnak, az egész szervrendszernek a tönkremenését. Mivel mi vagyunk azok, akik elsõként adtunk hangot ennek, magától értetõdõ, hogy az orvostudomány a mai napig nem rendelkezik a TMSZ egész rendszerének gyógyítására vonatkozó gyógyító módszerekkel és eszközökkel, hanem csak egy-egy eleme patológiás állapotának a konkrét megnyilvánulására vonatkozó gyógyító módszerekkel és eszközökkel. Az orvostudomány nem is állít maga elé olyan célt, hogy az egész test etalon állapotát visszaadja az embernek. Mi fedeztük fel azt is, hogy bárkinek a TMSZ-ében, élete bármelyik idõszakában csupán egyetlenegy elem önmagában soha nem változhat el patológiásan (akkor sem, ha ez az eltérés egy véletlen trauma miatt lépett fel). Mégpedig azért nem, mert egész testünk általános destrukciójának folyamata kisebb vagy nagyobb mértékben már feltétlenül kibontakozott, hiszen elindítja ezt az egyszerûen biomechanikai gépezetünk alkatrészeinek életkorával együtt járó kopás is. Az SZRT technológiájának a kidolgozásával megtanultuk visszagombolyítani a szisztémás destrukció meneteit. Azzal, hogy a TMSZ szöveteire és elemeire speciális manuális fogások segítségével ráhatást gyakorolunk: a szervezésünk alá vonjuk az ember szervezetét és ennek irányító szervét, az agyat (testünk messze nem kellõ mélységig tanulmányozott, unikális a maga nemében egyedülálló gazdáját), és ráirányítjuk a figyelmét a TMSZ rendszerében fellépett funkcionális és organikus elváltozások visszafordításának a folyamatára. Más szavakkal mondva: megtanultuk, hogyan kell teljes sebességnél, a motor kikapcsolása nélkül arra kényszeríteni a szervezetet, hogy regenerálja, megfiatalítsa elkopott alkatrészeit : azokat is, amelyek már kidõltek a sorból, és azokat is, amelyek még csak intõ jelet adnak a romló állapotról. Az SZRT segítségével visszaforgatjuk az óra mu-

206 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 209 tatóját a test etalon állapotához. Ez olyankor is lehetséges, amikor az ember teste még soha nem volt etalon állapotban. Ugyanis az ember agyában élete kezdetétõl élete végéig el van téve (õrizve van) TMSZ-ének etalonmodellje. És minden ember számára adott az a lehetõség, hogy az élet bármelyik szakaszában TMSZ-e állapotát lényegesen jobbá tegye. Ezt tesszünk mi mindenkinél, függetlenül attól, hogy az illetõ milyen eltérés miatt fordult hozzánk. Ez a lehetõség minden páciensünk számára adott, és nem érdemes ezt lenézni, hanem gondolni kell rá; hiszen mindig jobb idejében elvégezni egy fõjavítást, mint szorult helyzetben, azonnal, most, rögtön foltozni. És, miután megszabadultunk egy rendkívül súlyos patológiás betegségtõl: nem érdemes TMSZ-ünket újból túlterhelni és ezt munkagéppé vagy sportgéppé változtatni. 17. A TMSZ szisztémás destrukciójának súlyos stádiuma idõs embereknél Vezetéknév, keresztnév, születés éve: E. M., Szakma: nyugdíjas hölgy. Tartózkodási hely: Magyarország, Tatabánya. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Fáj a háta és a dereka tája; fájnak a vállai, a végtagjai; a lábszár- és bokaízületei, a lábfeje ízületei. Különösen fájnak a vállai, ami miatt nem tud aludni, és ezért testhelyzetét gyakran kell változtatnia. Karjait csak 30 foknyira tudja felemelni, elõredõlni nem képes. A kézfej inai durván összehúzódtak, és a tenyerein borsószem nagyságú csomók dudorodtak ki. Az inak annyira összehúzódtak, hogy a hölgy képtelen megtartani a kanalat; külsõ segítség nélkül enni sem tud, a rokonok etetik. Állandóan úgy érzi, hogy gyenge és el van fáradva. Gyógyítás orvosi intézetekben. Az orvosok a következõ diagnózisokat állították fel: lumbágó, artrózis (ízületi kopás), osteoporosis (csontritkulás). Kézfej-operációt javasolnak, hogy kimetszhessék a kis göböket és (széthúzhassák) kinyújthassák az inakat. Az ilyen operáció nagyon bonyolult. Nagyon hosszú lábadozási idõre van szükség, ugyanis a kézfejeket több hónapon át fokozott erõvel kell kezelni azért, hogy ha lehetséges, akkor ismét képesek legyenek görbülni (behajolni). Ambuláns betegként kezelték; járt gyógyfürdõkbe; állandóan szedi a fájdalomcsillapító szereket, de még ezek sem képesek megbirkózni a fájdalommal. Primer SZRT-diagnosztika. A páciensnõ rendkívül sovány, kimerült, világosan érzékelhetõ rajta az idegrendszer gyengesége. Az izomzat tónusa lecsökkent, az izmok atrofizálódtak, elpuhultak, gyengék és vékonyak. Az inak, a szalagok, a csontok szintén elváltoztak organikusan: mintha szárazak és élettelenek lettek volna. Az ízületi csatlakozások ödémásak. A csigolyák csontos kinövései (tövisnyúlványai) elvékonyodtak; a gerinc merev, mozgékonysága erõsen lecsökkent. A TMSZ szisztémás destrukciójának súlyos fokozata áll fenn. Magyarázatok. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kézfej inainál fennálló specifikus (kis csomócskák formájában látható) elváltozásokat, akkor a TMSZ (életkorral együtt járó) elváltozásainak tipikus esetével van dolgunk. A degeneratív-disztrófiás elváltozások a TMSZ valamennyi lánctagjánál megfigyelhetõk voltak; az izmok öregkori atrófiája és a csontok osteoporosisa is tipikus volt. Az orvosokat különösebben soha nem izgatják az ilyenkor észlelt ízületi fájdalmak, az ízületi csatlakozásoknak a merevsége, a gerincben jelentkezõ fájdalmak; de maguk az öregek is megadóan, beletörõdve viselik az ilyen fáj-

207 210 A gyógyítás tudománya és mûvészete dalmakat. Nem nagyon valószínû, hogy a páciensnõ egyáltalán valaha is eljutott volna hozzánk, ha a kézinaknál nem lépett volna fel ez a durva görcsbe szorultság, ami megakadályozta, hogy ellássa önmagát. Ez egyre súlyosabban terhelte a rokonokat, akik emiatt kezdtek lépéseket tenni. A kor elõrehaladtával erõsen csökken a fizikai aktivitás, a csontokra és az izmokra esõ terhelés. Lelassul bennük a vérkeringés. Ez a lassulás még inkább felerõsödik a vérkeringést kísérõ véredényrendszeri megbetegedésektõl. Ha pedig ilyen állapotban a súlyosabb betegségek arra kényszerítik az idõs embereket, hogy sokat feküdjenek az ágyban, akkor az izomtónus állandóan petyhüdt lesz, és az izomzatnál hipotónus (csökkent mértékû izomfeszesség) alakul ki. Természetes, hogy az izmok nem fognak sokáig ilyen állapotban maradni, mivel a TMSZ-IR a hipotónust átvezeti organikus elfajulásba az izomrostok egy részének átalakításával (atrofizálásával, elsorvasztásával). Az izmok emiatt vékonnyá, puhává és petyhüdtté válnak. Az ilyen izmokban lelassul a szövetekben zajló anyagcsere, pangási tünetek lépnek fel; egyre több folyékony lerakódási zárvány jön létre (halmozódik fel). Ez aztán még tovább fékezi a vérkeringést nemcsak az elsorvasztott izmokban, hanem egyéb szomszédos szövetekben is. A degeneratív-disztrófiás elváltozások folyamata kezd terjeszkedni, amit egy olyan folyó eliszaposodásához lehet hasonlítani, amelyiknél, egy sor ok miatt, az áramlás nem tud megbirkózni a folyóba került szeméttel. A folyóban zátonyok keletkeznek és part menti öblök, amikben állóvíz alakul ki. Ha ezt a kis folyót nem tisztítják meg, akkor ez néhány év múlva átalakul poshadó állóvizû mocsárrá. Valami ehhez hasonló jelenség zajlik a szövetekben is akkor, amikor jelentõsen lecsökken bennük a véráramlás; idõseknél pedig az egész testben fellép a véráramlás-csökkenés. Ennek következtében az egész test egy patológiás zónává változik, majd átalakul egy közös (lerakódási) üledékes hiperstruktúrává. Ebben éppen úgy, mint a mocsárban egyre nagyobb mértékû pangás lép fel, és a szervezet szöveteiben mindenféle elváltozások jönnek létre. A fejlett izomszövet-atrófia esetében konkrétan a csontokban: megsérül a csontszövet természetes regenerálódási folyamata; a csontszövet ön-helyreállítási sebességei kezdenek lemaradni a természetes önpusztulásnak a sebességétõl; bekövetkezik a kalcium, a víz és más elemek elvesztése; a csontok élettelenné, törékennyé válnak. Jellemzõ, hogy az élelemmel és a gyógykészítményekkel bevitt kalcium fokozott mértékû fogyasztása sem hozza meg a kívánt hatást, mert a csontok makacsul elállnak a kalcium felvételének. Sokféle elmélet létezik, ami az osteoporosis (a csontritkulás) keletkezését tárgyalja, azonban egyetlen hatékony módszer sincs a gyógyítására. Rehabilitáció. A páciensnõ TMSZ-ének helyreállítása a szokásos módon történt. A három kezelés alatt alkalmazott ART nyomás szó szerint újjáélesztette a test összes izmát. Felszívódtak a folyékony üledékes zárványok, az izomzat rugalmas lett, a bõr megszûnt vékony és száraz lenni, elkezdõdött a ráncok eltûnése elõbb a testen, késõbb pedig az arcon. Megszûnt az arcizmok lógása, mivel kisimultak ezek az izmok. Fokozatosan szabályos körvonalat öltöttek az orcák és az áll, a szemek pedig ragyogni kezdtek. Elmondtuk a páciensünknek, hogy izomsorvadás és csontritkulás miatt milyen ételeket kell fogyasztania. Javasoltuk, hogy fogyasszon csontlevest, húslevest és halászlét (azelõtt 30 éven keresztül fegyelmezett vegetáriánus volt E. M.). Amikor izmai helyreálltak, és az ízületei megerõsödtek (7 kezelés után), akkor megszüntettük a mellkas, a medence, a vállövcsontok és a karok eltolódásait. Ennek hatására a (korábbi durva

208 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 211 csonteltolódások miatt) patológiásan feszes inak szabályos anatómiai helyzetbe kerültek, és a tenyereken kidudorodó kis göböknek még az emlékei is eltûntek; a karokat újra szabadon lehetett felemelni. Ekkorra minden fájdalma megszûnt, és az idõs asszony végre nyugalomra lelt és tudott aludni. Tíz kezelés után a csontsûrûségmérés (az osteodenzitometria: Magyarországon ezzel diagnosztizálják az osteoporosist) azt mutatta, hogy E. M.-nek sikerült ebbõl az öregkori betegségbõl kigyógyulnia. Kezeink azonban az említett mérés nélkül is érezték már, hogy a páciensnõ csontváza nagyon megerõsödött és egészségessé vált, mivel helyreállítottuk testében a szabályos vérkeringést. Ezzel mi automatikusan megjavítottuk nemcsak a TMSZ, hanem az egész szervezet minden szövetének állapotát is, ami mindig megfiatalít minden embert, azonban pont az idõs embereknél látható legjobban. Természetes, hogy ezek után a nagymama nemcsak önállóan tudott bánni a kanállal, hanem otthon kezdett segíteni a rokonainak: ismét õ foglalkozott a virágok ápolásával, amikkel tele volt az egész udvar. Sõt, olyan ígéretet is tett, hogy számunkra nemesít egy új rózsafajtát, és azt Ukrajnának fogja nevezni. 18. Többszörös csigolyaközti sérvek Vezetéknév, keresztnév, születés éve: H. A. R., Szakma: farmer. Tartózkodási hely: Argentína, La-Plata. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Hátfájás. Eleinte csak terheléskor jelentkezett a fájdalom a hátában, késõbb viszont ez állandó sajgó fájdalommá változott, ami mozgás közben még erõsebb lett. Hamarosan elõredõléskor váratlanul nagyon éles fájdalom hasított belé, ami után többé már nem tudott teljesen kiegyenesedni. H. A. most egyáltalán nem képes egyenesen állni. A gerince scoliosisos lett (elferdült), mozogni nem tud, köhögéskor és tüsszentéskor fájdalma még erõsebbé válik. Az alsó végtagokban gyengeség észlelhetõ, jobb lábfeje béna. H. A. állandóan erõs fájdalomcsillapítókkal él, de ez nem segíti abban, hogy növelje mozgásterjedelmét, és a fájdalmát sem tudja teljesen megszüntetni. Gyógyítás orvosi intézetekben. H. A.-t kórházban gyógyították. CT-vel végzett vizsgálat során porckorong-kidülledést (protrusiót) állapítottak meg az L4-es és az L5-ös csigolyák között. Operációt javasoltak, amit páciensünk visszautasított, mivel a kórház ugyanazon részlegében olyan betegeket látott, akiknél hasonló operációk után nagyon súlyos következmények léptek fel. A fekvõbeteg-osztályon gyógyszeres gyógyításban részesült; fizioterápiás procedúrákon ment keresztül; kapott masszázst és manuálterápiás kezelést. Mindez azonban nem bizonyult hatékonynak: a mozgató funkció nem állt helyre, fájdalmai pedig továbbra is ugyanolyan erõsek maradtak, mint amilyenek voltak korábban. H. A. nem tud egyedül, más segítségének igénybevétele nélkül mozogni; fájdalomcsillapító injekciókkal él. Ez a betegsége már hat hónapja tart. Mindehhez pótlólag társult még: a szív ritmusszabálytalansága (aritmiája) és a hipertónia, ami 190/100 Hgmm-es vérnyomást mutat. Primer SZRT-diagnosztika. H. A.-t a rokonok hozták el rendelõnkbe. Jobb lába béna és behajlított állapotban van. Nincs deréktáji lordosisa (gerinc-elõredõlése), azonban megfigyelhetõ, hogy az izmok egész testében erõsen vizenyõsek. Az izmok részben

209 212 A gyógyítás tudománya és mûvészete atrofizálódtak. Elõredõlni nem tud az erõs fájdalom miatt. Amikor dereka táján ujjunk hozzáért a gerincéhez, akkor éles fájdalom lépett fel, ami kisugárzott fájó lábába. A CTfelvételen (az L4 L5 csigolyák közötti porckorongsérven kívül) látható még két másik sérv is: az L2 L3 és az L5 S1 csigolyák között is. Ezek leírása azonban hiányzik, mivel kisebbek, mint a fõ porckorongsérv, ami a gerinccsatorna belvilágának egyharmadáig benyomul és azt beszûkíti. A fentiek mellett megfigyelhetõ még a mellkas, a bordák, a medence és a csípõízületek eltolódása is. Rehabilitáció. Az elsõ SZRT-kezelésre ülõ helyzetben került sor, mivel a beteg nem tudott feküdni. Elkezdtük az ödémák eltávolítását, és enyhén elfordítottuk a mellkast és a medencét a szabályos irányukba. H. A. ekkor rögtön kiegyenesítette behajlított lábát és kezdett rátámaszkodni; önállóan járni azonban egyelõre még nem tudott, jóllehet, fájdalmai majdnem eltûntek. Egy hét múlva eljött a rendelõbe a saját lábán. A második kezelés alkalmával már fekvõ helyzetben folytattuk rajta a procedúrákat, és ennek során sikerült a mellkas és a medence repozicionálásával lényegesen csökkenteni a gerincet szétszakítani akaró szabálytalan terhelõ erõket. Ez csak azok után vált lehetõvé, hogy dezintegráltuk (elválasztottuk egymástól) az üledékes hiperstruktúrákat a háta és a dereka táján. A neurológiai szimptomatika (az idegrendszeri kórjelzõ tünetegyüttes) súlyossága ellenére a páciens nagyon gyorsan felépült. A 7. kezelésen kijelentette, hogy egészségesnek érzi magát. A 9. kezelés után pedig nekiállt dolgozni, a gazdaságával kezdett foglalkozni. Szavai szerint a legfontosabb munkaszakaszokat képes volt gyalog bejárni és a szükséges rendelkezéseket meghozni. Kezdett elmélyülni farmjának problémáiban, amik iránt, erõs fájdalmai miatt, eddig közömbös volt. Miután birtoka 2000 hektárra terjedt ki, ezt gépkocsival járta be mindennap, és a jármûvet már szabadon, saját maga tudta kezelni, jóllehet, az SZRT elvégzése elõtt erre teljesen képtelen volt jobb lába gyengesége és bénultsága miatt. A gerinc deréktáji szakaszának kezelésével egyidejûleg dolgoztunk a gerinc nyaktáji és mellkasi szakaszán is. Ebben az övezetben egybefüggõ, nagy üledékes hiperstruktúrát fedeztünk fel, ami kiterjedt a nyakra, mindkét kézre és az egész vállövre. Nyilvánvaló, hogy ezen a részen is voltak sérvek, mivel a primer vizsgálódás alatt, amikor megpróbáltuk az ilyen gerincszakaszoknak a csigolyáit kitapintani, ez a mûvelet a jobb kézben éles izomgörcsöt váltott ki és a vérnyomás emelkedéséhez vezetett. Amikor ez a hiper - struktúra szétesett, akkor a vérnyomás normalizálódott és a szívritmus is helyreállt. Magyarázatok. H. A.-nak az esete azért érdekes, mert TMSZ-állapota gyorsan javult, hiszen másfél hónap alatt nyomtalanul eltûntek az idegrendszer nagyon súlyos károsodásának szimptómái. Általános tapasztalatunk szerint Argentínában és más dél-amerikai államokban a páciensek, mondhatjuk, villámgyorsan felépültek. Ezt a jelenséget mi a (sûrûn lakott Európához képest ökológiailag) tiszta környezettel magyarázzuk. Pont ott volt néhány olyan esetünk, amikor bénaságból sikerült kigyógyítani a pácienst. Egyik alkalommal ez történt egy fiatal indián nõvel, aki egy hónapja teljesen mozdulatlanul feküdt. A másik eset egy 70 éves öregasszonnyal történt, akinek sikerült felállnia a tolószékbõl, amiben 10 évet töltött. Az ilyen eseteket nem emeljük ki és nem tárgyaljuk önálló példaként, nehogy a hasonló betegeket reménnyel kecsegtessük. Ugyanis nem volt elég idõnk az ilyen betegek megfigyelésére, mert ez a mozgató funkciók helyreállításától nagyon távoli, jóval késõbbi idõt kíván. A legfõbb ok azonban az, hogy az ilyen tényeknek a megmagyarázásához nem rendelkezünk kellõen megalapozott elmélettel. Mivel azonban ezek megtörténtek, ahhoz sincs jogunk, hogy az ilyen eseteket elhallgassuk.

210 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása A bordapúpgyógyítás legnehezebb esete Vezetéknév, keresztnév, születés éve: K. N., Szakma: eladó. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Legeslegsúlyosabb fokozatú scoliosis. Fájdalom a gerincben, a nyakban és az ágyékban. Gyengeség, fáradékonyság. Fejfájás, rendkívül nagyfokú ingerlékenység, álmatlanság, depresszió. A lány állandóan sír és panaszkodik a sorsra, ami õt nyomorék életre predesztinálta. Gyógyítás orvosi intézetekben. N. egészségi állapota 11 éves koráig jó volt. Ezután viszont, amikor a szervezet rohamos gyorsasággal fejlõdik, gerince néhány hónap alatt elferdült. A szülõk rögtön elvitték orvoshoz. Harmadfokú scoliosist diagnosztizáltak nála. A szülõk elzárkóztak attól, hogy a kislányt szakosított internátusba adják, mivel nagyon jómódúak (vagyonosak) voltak. Elkezdték hát N.-t mindenféle híres specialistához, a hivatalos orvostudomány neves képviselõihez is hordani, de a népi orvoslás (a természetgyógyászat) képviselõihez is. Elvitték G. A. Ilizárovhoz is és N. A. Kaszjánhoz is. Közben a betegség tovább progrediált, olyan erõsen, hogy 2 év múlva már meg sem lehetett határozni a gerincferdülés fokát. Mivel a scoliosisnál a 4-es fokozat számít a legsúlyosabbnak, ezért azt lehet mondani, hogy a kislánynak már 4-es fokozatú scoliosisa volt, amihez nem-tipikus, szörnyû sajátosságok társultak. Primer SZRT-diagnosztika. N. vizsgálatakor számunkra rögtön világos lett, hogy sok különféle ágazatra szakosodott szakember foglalkozott vele, s ezek mindegyike a maga módján görbítgette N.-t. Az lett volna a legjobb, ha a szülõk beadták volna õt egy internátusba, ahol ugyan soha nem jutnak el a patológiás folyamat visszaszorításához, de legalább senki nem vág öklével a fájó gerincre. N. mellkasa annyira eldeformálódott, hogy jobb melle a bal oldali mell helyére került; bal melle pedig eltolódott a bal kar alatti hónaljmélyedésbe és ott eltûnt, teljesen elmosódott; azaz oly mértékben vált lapossá, hogy ott csupán a mellbimbó állt ki, mell viszont nem is létezett. A mellkas teljesen belapult és a normális helyzethez képest 90 foknyira elfordult. Ily módon a gerinc is elcsavarodott 90 fokkal és a jobb oldal peremére került. Emellett a test annyira sovány volt, hogy csontváznak tûnt, amihez a bõr hozzánõtt. Mindez együttvéve olyan benyomást keltett, olyan látványt nyújtott a testrõl, mintha ennek fekvõ helyzetben lévõ gazdáját elõbb valami nagy súllyal szétlapították volna, majd, ezek után, talpra állították, hogy mellkasát a függõleges tengely körül jobbról balra elforgassák, aminek következtében a gerinc oldalra csavarodik, azaz a test a hátulról szemlélõ felé fordul. Ez azonban még nem minden! Ugyanis a gerincnek volt néhány olyan görbülete (elferdülése) is, ami kígyóra emlékeztetett. Ez a kép azonban csak akkor vált láthatóvá, ha a gerincre jobb oldalról néztek. Amikor járt a leány, akkor hátulról nézve úgy tûnt, hogy egy mellkas nélküli hátgerinc jár elõttünk. Hogyan tudott élni ez az ember ilyen deformitással? Kész csoda volt, hogy ez a lány képes volt még lélegezni. N. nõi ruha vagy kosztüm helyett bõ és hosszú ruhában (parasztruhában) járt; még nyáron is bõ mellényt viselt azért, hogy elrejthesse teste rútságát. Sírva mondta el nekünk, hogy egyszer elhatározta, hogy elmegy egy diszkóba. Felfigyelt rá ott egy nagyon szép legény (arcát illetõen N. maga is egy szépség volt), és felkérte õt táncolni. Amikor azonban N. hátára tette a kezét, akkor ezt rémülten visszarántotta, elsápadt, és azt mondta Bocsásson meg, ki kell mennem dohányozni. S ezzel

211 214 A gyógyítás tudománya és mûvészete gyorsan kiment a terembõl. N. életében ettõl a pillanattól kezdõdött el az idegzavar; azóta lép fel nála idegi alapon keletkezõ ingerlékenység; azóta törnek rá idegrohamok és azóta kínozza az álmatlanság. Mi nem ígértünk és nem adtunk semmilyen garanciát N.-nek és szüleinek, hanem kezelésbe vettük õt azért, hogy (likvidáljuk legalább a minket megelõzõ gyógyítók munkájának a következményeit és legalább) a szokásos 4-es fokozatú scoliosisra hozzuk vissza az állapotát, mivel jelenlegi állapota életveszélyt jelentett. Sokat kockáztattunk, de nem volt más kiút. Magyarázatok. Az ortopédiában a scoliosis gyógyíthatatlan betegségnek számít. Ezért a szakosított internátusokban a gyógyítás legjobb eredményének számít a deformálódás megállítása, stabilizálása. Ha 2-es fokozatú scoliosissal beadnak egy csecsemõt, és az például 2-es fokozatú scoliosissal hagyja el az intézményt a fejlõdési periódus befejezésekor, akkor úgy számítják, hogy a gyógyítás elérte a célját. Sajnos nem sok ilyen eset fordul elõ. A legtöbbször a deformálódás súlyosabbá válik, és a gyermekek stabil, 4-es fokozatú scoliosissal hagyják el az internátust, de nem a gyógyításnak köszönhetõen, hanem azért, mert befejezõdött a növekedési periódus. Ha viszont az állapot nem marad stabil, akkor az ilyen gyermekeken operációt hajtanak végre, ami alatt különbözõ gerincrögzítõ szerkezeteket építenek be a testbe. A szakosított iskolai oktatást is biztosító internátusokban a gyógyító tevékenység körébe tartozik: a gerinc tehermentesítése (a gyermekek a tanuláskor speciális priccsen fekszenek, azaz fekve tanulnak); azok az intézkedések, amik statikai korrigáló hatással járó, tehermentesítõ elemeket egyesítenek (a gyermekek speciális levehetõ ortopédiai korzetteket, azaz ortopédiai fûzõket hordanak és a gerinc kiegyenesítésére szolgáló gipszágyacskákban alszanak); a speciális fizikai gyakorlatok [123]. Az internátusokban dolgozó orvosok pont a gyógytornához fûzik legfõbb reményeiket, mivel azt gondolják, hogy speciálisan kiválasztott gyakorlatokkal létrehozható a gyerekeknél egy jó izomfûzõ (ami saját izmaikból áll), és ez állítólag képes visszatartani a gerincet a további (a késõbb jelentkezõ) deformálódástól. A scoliosis különbözõ manuálterápiás technikák és fogások segítségével történõ gyógyítására irányuló próbálkozásokat foganatosítottak azokban a korábbi ma már távolinak számító években is, amikor mi helyreállítottuk N.-t, és jelenleg is történnek ilyen próbálkozások. Az akadémiai orvostudomány képviselõi ezek alkalmazását az 1- es és a 2-es fokozatú (1-es és 2-es stádiumban lévõ) scoliosisra korlátozzák. Ugyanakkor sok, úgynevezett csontjavító, azaz csontkovács akik között orvosi képzettséggel rendelkezõ emberek is vannak vállalkozik mindenféle elferdülés / elgörbülés gyógyítására, köztük a kifejezett bordapúpokkal kísért, súlyos stádiumban lévõ scoliosisok gyógyítására is. Elvileg azonban ezt a deformációt nem képesek likvidálni sem a scoliosis gyógyítására irányuló hivatalos módszerek, sem egyetlen ma létezõ manuálterápiai technika. Ugyanis nem képesek likvidálni a TMSZ elemeinek többségénél bekövetkezett organikus elváltozások teljes halmazát; azokat, amelyek scoliosis esetén az ilyen elemekben keletkeztek. Ezenkívül az ilyen próbálkozások gyakorlata kimerítõen és részletesen demonstrálja azt, hogy sem az orvosok, sem a csontgyógyítók egyáltalán nem értik annak a problémának a lényegét, aminek a megoldására vállalkoznak, amit azonban sohasem fognak tudni megoldani. Bebizonyítjuk ezt.

212 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 215 Tulajdonképpen mit testesít meg, mit képvisel maga a scoliosis, függetlenül attól, hogy milyen típusú és mi az oka a képzõdésének? Nem más, mint a szisztémás destrukciónak a súlyos stádiuma az egész TMSZ-ben. Miként a TMSZ bármilyen más patológiás folyamata: ez is szisztémás jellegû, és nemcsak a hátgerinc patológiás elváltozását jelenti. Mivel a szisztémás destrukció elméletét mi fedeztük fel, és mi dolgoztuk ki visszafordításának a módszereit, természetes, hogy rajtunk kívül senki más nem tudja likvidálni a scoliosisos deformációt sem a gyermekeknél, sem a felnõtteknél. Pont mi vagyunk azok, akik elsõként tanultuk meg likvidálni a bordapúpokat a 4-es fokozatú scoliosisnál. Az egész világ gyakorlati eredményeit figyelembe véve sem találni ilyen eredményeket. Néha sikerül teljesen kiegyenesítenünk az embert (a legtöbbször ezek gyermekek, akik még a növekedés, a fejlõdés stádiumában vannak). Néha megmarad némelyiküknél kisebb eltérés, amit (amiket) csak a szakemberek látnak és a környezõk nem vesznek észre. Ezek rendszerint olyan nyomorékok, akiknek a betegségét elõttünk más specialisták próbálták megszüntetni. No de térjünk vissza a SZD-elmélethez és alkalmazzuk azt a scoliosisos deformáció fejlõdésének a leírására. Nemegyszer tettünk már említést arról (az elõzõ példákban is és a könyv elméleti részében is), hogy a TMSZ legfõbb szisztémás célja az, hogy fenntartsa az ember térbeli stabilitását minimális energiafelhasználással. A stabilitás elérése szempontjából a TMSZ minden egyes eleme és valamennyi lánctagja (köztük a gerinc is) egyszerû közkatonának (egymással azonos értékû egységnek) számít. Miként már említettük: az etalontól való bármilyen eltérés felborítja a terhelõ erõk egyensúlyát a TMSZ-ben, és ez a stabilitás elvesztéséhez vezethet. Bármilyen esetrõl legyen szó: a TMSZ-IR izomtónus-elváltoztatással alkalmazkodik a terhelõ erõk elváltozásához (ez a szisztémás válasz). Ilyenkor léphetnek fel a TMSZ más elemeinél a szabályos anatómiai helyzettõl való kompenzáló eltérések. Ez viszont maga után vonja más izmokban is a tónuselváltozást: azokban, amik részt vesznek a szisztémás válaszban. Ennek hatására aztán a patológiás folyamat kiterjed az egész TMSZ-re. Ez a patológiás folyamat kezdetben a váz azon csontelemeinek az eltolódását tartalmazza, amik eltolódnak anatómiailag szabályos helyükrõl; tartalmazza továbbá a hozzájuk kapcsolódó izmok tónuselváltozásait is. Egy idõ múlva aztán, ha ezek az eltolódások nem küszöbölõdtek ki, akkor, a szervezet energiájával való takarékoskodás céljából, az izmok tónuselváltozása áttér az ilyen izmok organikus átalakítására (elkorcsosítására); vagyis elkezdõdik a TMSZ önszervezõdési folyamata. A hipertónusos izmok részben megkeményednek, a hipotónusos izmok pedig részben elsorvadnak. Az organikusan átalakult izmok akadályozzák a saját és a TMSZ szomszédos elemeinek a vérkeringését és a beidegzését; ödémák és pangó jelenségek keletkeznek. Ennek követ - kez tében az organikus átalakulás patológiás folyamatába egyre újabb elemek kerülnek be, és kialakulnak az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák; vagyis azok a nem-anatómiai képzõdmények, amik a TMSZ összenõtt üledékes zárványok által egymással összeragasztott elemeibõl állnak. Ily módon az egyszerûen egymás mellett fekvõ elemek mechanikai kapcsolatba kerülnek egymással, függetlenül attól, hogy mi a funkcionális rendeltetésük. A hiperstruktúrák néha annyira hatalmasak és szétterjedtek, hogy egész TMSZ-lánctagokat (egész testrészeket) ejtenek rabul. Ilyenkor úgy tûnik, hogy az ember saját izomszöveteibõl álló lovagi vért (lovagi páncél) rabjává válik. Ezek a hiperstruktúrák durván zavarják az izomhúzást, az erõk szabályos irányba történõ továbbítását, és ezzel magától értetõdõ, hogy újra megzavarják a rendszer elõzõ szakaszban elért stabilitását.

213 216 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ha a szisztémás destrukciós folyamatban a gerincre jobbról és balról ható terhelések nem szimmetrikusak, akkor gerincferdülés keletkezik a frontális síkban. Ha szigorúak vagyunk, akkor azt mondhatjuk, hogy minden embernek van bizonyos mértékû scoliosisa az egyoldalú munkaorientáció miatt. A scoliosisos betegeknél a deformációs folyamat hajlamos a súlyosbodásra. Az SZRT alkalmazása szempontjából számunkra teljesen közömbös ennek a súlyosbodási tendenciának az oka. Már nemegyszer leírtuk, hogy a szisztémás destrukció a TMSZ-ben fennálló destrukciós folyamatnak a fejlõdési me - chanizmusa, a TMSZ szisztémás szervezettségének a pusztulási (tönkremenési) folyamata. Az SZRT viszont egy rekonstrukciós, helyreállító folyamat, ami a destrukcióval szembeszáll és akadályozza azt. Bármik is voltak a scoliosis mélységi gyökerei, bármi is volt a kóroktana / etiológiája (talán a szövetek és az elemek veleszületett anomáliája, talán a sejtek gyengesége, talán egyéb okok), az a fontos, hogy a TMSZ-IR a TMSZ más lánctagjaiban eltérítések egész sorával teljesen kompenzálja a gerinceltolódásokat azért, hogy ezzel elérje a test stabilitását. Ha azonban ezek az eltérítések nincsenek gyorsan likvidálva, akkor mûködésbe (hatályba) lép a saját önszervezõdési folyamat a TMSZ rendszerében, aminek eredményeként a gerinc és a test más szakaszai organikusan átalakulnak. Az anatómiailag szabályos helyükrõl eltolt csontok ekkor táplálék nélkül maradnak és kiszáradnak, meggyengülnek; ugyanakkor a velük kapcsolatban álló izmok részben elsorvadnak, részben megkeményednek, és az elsõ és a második esetben is elváltoztatják a szerkezetüket. Ezek az izmok is és azok az izmok is elveszítik funkcionális sajátosságaikat: a rugalmasságot, az összehúzódási képességet. A vérkeringés és az innerváció egész rendszerben jelentkezõ zavarai miatt ezek az izmok a TMSZ összes közeli elemében további átalakulások (újabb elfajulások) elindítóivá válnak. Ezek az izmok a ragacsos, üledékes zárványok segítségével összeragadnak a szomszédos TMSZelemekkel, és ezekkel együtt közös, megkeményedett konglomerátumokat képeznek az átalakult szövetekbõl. Tehát új patológiás terhelõ erõk forrásává válnak, amik aztán hihetetlen módon képesek elcsavarni az egész vázat; új eltolódásokat hoznak létre, és új, organikus elváltozásokat teremtenek. Ugyanakkor ezt az egész folyamatot ellenõrzése alatt tartja a TMSZ-IR, és ezzel biztosítva van a rendszer stabilitása, ami az egész test deformálódása árán érhetõ el. A scoliosisos betegek TMSZ-ét helyre lehet állítani, ha igénybe veszik ehhez a mi univerzális SZRT technológiánkat, ami a destruktív folyamatok megfordítására irányul. Ennek lényege: a TMSZ etalon állapotához tartó, szakaszonkénti hátrafelé irányuló mozgások végzése. Minden SZRT-kezelés alatt sor kerül: az egész TMSZ diagnosztizálására; az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák megkeresésére és dezintegrálására (a fõbb alkotók elválasztására, egymástól való elkülönítésére); a vérkeringés aktivizálására az összes organikusan átalakult elemben; a TMSZ (visszatehetõ) elemei egy részének repozicionálására (az anatómiailag szabályos helyre). Mindegyik kezelés az itt felsorolt ART mûveletekkel kezdõdik, amiket elõbb a periférián hajtunk végre, majd fokozatosan egyre beljebb, egyre mélyebbre hatolunk a központi támasz, az elváltozott gerinc irányába. Eközben a rehabilitológus kezei és az agya értékeli a konkrét szövetek és elemek állapotát, és elõzetesen megbecsülik, prognosztizálják minden egyes soron következõ ART mûveletnek az egész TMSZ stabilitására gyakorolt várható, teljes ráhatását. Ilyenkor az a feladatunk, hogy mindegyik beavatkozásnál, mindegyik operatív mûvelet elemeinek végrehajtása közben a rekonst-

214 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 217 rukciós folyamatot úgy irányítsuk, hogy a TMSZ-nél sikerüljön új stabil állapotot elérni; olyant, ami közelebb van az etalon állapothoz, mint az elõzõ. Természetes, hogy mindezt csak speciálisan képzett, hosszú gyakorlati múlttal rendelkezõ ember képes végrehajtani. Különösen hangsúlyozni kell a szelektivitási tulajdonságot (a különválasztó, megkülönböztetõ képességet), amire nagy szükség van mindegyik ART mûvelet végrehajtása közben. Ugyanis csak a célba vett elemek és szövetek organikusan elváltozott szakaszain jelentkeznek a korrigáló ráhatások (csak ezeken mutatkozik meg e mû-veleteknek a hatása), és az egészséges szakaszokat elkerülik. A TMSZ-re befolyást gyakoroló jelenleg ismert más technológiák közül egyetlenegy sem rendelkezik ilyen fokú szelektivitással, legyen szó akár masszázsról, akár manuálterápiáról, akár GYT-rõl, akár fizioterápiáról, akár gyógyszerekrõl stb. Ismeretes, hogy a scoliosisos deformáció ritka kivételtõl eltekintve pont az ember növekedésének folyamata alatt (a fejlõdés idõszakában) képzõdik és fejlõdik. Azért, mert a gerinc elsõ eltérésére már az egész hátizomzat reagál: a felszín közeli izmok is és a mélyen lévõ izmok is. Tegyük hozzá ehhez a reagáláshoz még az izmok a medence, a bordák, a lábak (gyakorlatilag az egész test) izomzatának a reakcióját, ami a TMSZ szisztémás válaszának folyamatában jelentkezik egy olyan komoly eltérésre, mint amilyen a test központi támaszának oldalirányú elgörbülése (elferdülése). Az ilyen izmokkal kapcsolatban állnak a TMSZ egyéb csontelemei is, aminek következtében az érintett izmoknál az etalon állapothoz képest bekövetkezett tónuselváltozás egyúttal magával vonja a csont-izom konstrukcióban sok csontelemnek az eltolódását is. Mivel ezek az elváltozások észrevétlenek maradnak és nincsenek idejében megszüntetve, egy idõ múlva, az önszervezõdési folyamat keretében az izmok átalakulnak (elfajulnak) és bilincsbe zárják az egész konstrukciót. Ez a folyamat gyorsan lezajlik (néhány hét alatt). A fejlõdési folyamat viszont sokkal lassúbb. Emiatt a még fejlõdésben lévõ gerincnek az átalakult izmok által létrehozott erõket, azaz olyan terheléseket kell legyõznie, ami meghaladja a képességét. Scoliosis esetén a gerincet, képletesen, egy íjhoz lehet hasonlítani, aminek fából való részét (ami kezdetben egy egyenes bot) megfeszíti a húr, és ennek hatására az egyenes bot ív alakú lesz. A nyíl kiegyenesítéséhez el kell engedni a húrt. Az átalakult izmok fejlõdése lefékezõdik, erõsen lelassul. Ezek az elfajult izmok súlyos szerves átalakuláson mentek át, ezért elveszítik a rugalmasságukat és olyan egyszerû kifejezéssel élve spárgává válnak, ami annál jobban megfeszül, minél magasabbra nõ a gerinc. A gerincferdülés íve lehet egyszerû, olyan, mint a nyílnál; de ölthet más alakot is, attól függõen, hogy konkrétan melyik izomrész rögzõdött leginkább, melyik egész izom fixálódott legerõsebben. Az ortopédus orvosok pont az elferdülés alakjára fordítanak fokozott figyelmet, és emiatt a beteg számára szentelt idõ oroszlánrésze ennek a vizsgálására és leírására megy el. Pontosan felmérik az elemek (az egyes csigolyák) összes lokális hiányosságát, és a kölcsönös helyzetükkel kialakított szöget (egy fok pontossággal) meghatározzák. Mivel azonban nem rendelkeznek a hibák kijavítására szolgáló módszerekkel, az orvos munkája ilyenkor a megbetegedés súlyosbodási folyamatának és idõbeli lezajlásának aggályos gondossággal történõ rögzítésére (leírására) szorítkozik. Tekintsünk át még egy szemléletes példát! Képzeljük el, hogy a gerinc egy olyan rugó, aminek a hossza többször nagyobb az átmérõjénél. Ha összenyomása közben a nyomóerõ iránya eltér a rugó tengelyirányától, akkor a rugó oldalirányba kiugrik, mégpedig annál nagyobb erõvel, minél erõsebb a rugó.

215 218 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ilyen módon a fejlõdés mértékét követve a gerinc egyre jobban deformálódik. A normális helyzetükbõl eltolt, táplálékuktól megfosztott csigolyák és porckorongok degeneratív módon elváltoznak. Viszont a gerinchez tartozó többi struktúrák: a szalagok, a csigolyaközti ízületek, a gerincvelõhöz kapcsolódó ideggyökerek csak lassan degenerálódnak. A scoliosis súlyos stádiumába került kisgyermekek gyenge, erõtlen nyomorékok, akiknél az idegi, a pszichikai és az értelmi státusz gyakran eltér a normálistól. Emlékeztetünk arra, hogy egyes organikusan elváltozott izmok a szomszéd elemekkel összekapcsolódnak, összetapadnak, és üledékes hiperstruktúrákat hoznak létre. Ugyanilyen helyzet jön létre a gerincnél is: minél jobban eldeformálódott, annál súlyosabb a szisztémás destrukciós folyamat, és annál tömörebben fogják körül, ragadják magukkal az üledékes hiperstruktúrák. Ez a gerincállapot annak a fának az állapotához hasonlít, amelyiket télen vízzel öntöznek. Az ilyen fán jégréteg képzõdik, ami kezdetben csak néhány ágat kapcsol össze, késõbb azonban a fát egyetlen jégtömbbé változtatja. Bármilyen kísérlet, ami a fa jégtelenítésére irányul (felmelegítése nélkül), a fa eltörésével végzõdik. A gerincet körülfogó képletesen szólva jégköpenyt az üledékes hiper - struktúrák hozzák létre, amik összeszorítják és elgörbítik, meghajlítják az elgyöngült gerincet. A SZRT viszont olyan fogások komplexuma, ami lehetõvé teszi: a gerincet körülvevõ jégréteg felmelegítését, a TMSZ egybefonódott elemeinek szétválasztását; mindegyik elemében vagy mindegyik részében a vérkeringés aktivizálását; a TMSZ szabályos anatómiai státuszának a visszafordítását (azoknál a csigolyáknál is, amelyek ilyen nem-anatómiai konglomerátum fogságába estek). Pontosabban mondva: az SZRT lehetõvé teszi a hiperstruktúrát alkotó elemek egymástól való elválasztását és bennük a szabályos vérkeringés helyreállítását. A TMSZ-IR, ami mindegyik elem etalon állapotát õrzi a tárolójában (a memóriájában), a vérkeringés helyreállítása után újból életre kelti az addig elszigetelt, konglomerátumba zárt elemeket. Ezt követi aztán a rehabilitológus munkája, amivel a helyreállított elemeket visszateszi anatómiailag szabályos helyükre a csont-izom konstrukcióban. Ilyen módon, lépésrõl lépésre haladva, mindig sikerül pácienseink TMSZ-ét újjáformázni a szisz - témás destrukció bármilyen formájánál, akár a legsúlyosabb stádiumba jutott scoliosi - sos deformáció esetén is. Így újítjuk meg a bordapúpoktól szenvedõ öreg emberek gerincét. Természetesen az ember rekonstrukciója eléggé lassú tempóban történik. Nagyon nehéz esetekben ez a pácienssel folytatott szívós munka elhúzódhat 2 évig; könnyû esetekben viszont fél évig. No de mit jelent akár 2 évi szívós munka a nyomorék ember azon boldogságához képest, hogy olyan lett, mint minden egészséges ember? No és mit tesznek a csontkovácsok? Mivel a TMSZ organikusan elváltozott elemeinek lépésenkénti visszafordítására szolgáló módszereik nincsenek, nagy erõvel végzett fogásokkal törekednek függõleges helyzetbe kényszeríteni a meggyengült gerincet. Eközben durván megsérülnek a szövetek, mivel a gerincet körbefogó, rátelepült hiperstruktúrák ragasztási szilárdsága (egymáshoz kapcsolódásuk erõssége) a destrukciótól meggyengült gerincelemek szilárdságához hasonló. Ezért a hiperstuktúrák szétválasztására irányuló, bármilyen módszerrel történõ durva próbálkozás azt ered - ményezheti, hogy a hiperstruktúra önálló egységekre történõ szétválasztása nem alkotóelemeinek a határa mentén, hanem magukban az elemekben fog megtörténni (a szétdarabolódás a gerincelemekben fog bekövetkezni). Ez elég gyakran meg is történik. Ezenkívül gyakran elõfordul, hogy az erõszakkal megmozgatott gerinc valamennyire el-

216 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 219 csavarodik a függõleges tengely körül, ami a TMSZ minden elemére ható nem-anatómiai terhelések további erõsödéséhez vezet, és az erre adott szisztémás válasz még rémesebb következményeihez. Emlékezni kell arra, hogy a szisztémás destrukció természetes meneténél az ember teste bár rossz állapotban, de mégiscsak stabil állapotban van, annak ellenére, hogy a TMSZ sok eleme már organikusan elváltozott. Ilyen gombolyagot csak lépésenként, lassan, óvatosan szabad lefejteni.ezzel egyidejûleg, ezzel párhuzamosan pedig át kell alakítani a térbeli konstrukciót és el kell érni az elemeinél bekövetkezett organikus zavarok eltolódások visszafordítását. Ezt a két feladatot szigorúan össze kell hangolni. Az izmoknak vissza kell adni szabályos anatómiai státuszukat, meg kell erõsíteni a csigolyákat, a szalagokat és a korongokat. Ezt csak a szisztémás rekonstrukciós terápia folyamán lehet megtenni. A TMSZ degeneratív-disztrófiás elváltozás alá került elemeinek a mozgatása az ember életét veszélyeztetõ feladat. N. testével pontosan ezt tették a csontkovácsok, és ezért vált õ a maga nemében páratlan ritkán elõforduló nyomorékká. Emellett az egész világon nincs jelen a szisztémás hozzáállás, a szisztémás közelítés a TMSZ-hez, lett légyen szó akár gerincferdülésrõl vagy a TMSZ más patológiás állapotáról. Ez az állításunk egyaránt vonatkozik a tudós ortopédus orvosokra és a népi csonthelyreigazítókra, a csontkovácsokra éppen úgy, mint ezek diplomás kollégáira: a csontbántalmak szakértõire és a kiropraktikusokra. A legjobb esetben némelyiküknél elõfordul ennek alkalmazása, de csak a kinyilatkoztatások szintjén. Az SZRT-ben alkalmazott szisztémás megközelítés a TMSZ 3000 anatómiai egységének mindenre kiterjedõ diagnosztizálását jelenti, a beteg bármilyen panaszáról van szó. Lényegében véve ez egy tudás (hozzáértés ahhoz a munkához), ami mindezen elemek organikus elváltozásainak a kiküszöbölésére irányul, mivel a TMSZ-ben nemcsak lokális patológiás folyamat létezik. Ugyanis az etalontól való bármilyen eltérés ha nincs idejében kiküszöbölve, valamint az erre adott szisztémás válasz elindítja az SZD-t, amiben a TMSZ minden eleme részt vesz. A páciens testének semmilyen kopogtatása, megrázása, különféle görgõkkel való hengerlése, nyújtása sem segít megállítani az SZD-t. És bármilyen más manipulációhoz folyamodnak is, azok sem tudnak segíteni: sem a mobilizálás, sem a posztizometriás relaxáció (a kezelések utáni lazítás), de egyéb technikák sem, mivel nem rendelkeznek a TMSZ organikusan elváltozott szövetei helyreállítására szolgáló ráhatással, vagyis nem tudják kiküszöbölni a patológiás elváltozás okát. Ez azonban a tehetetlenségnek csupán egyik oka; a másik okot az a benyomás kelti az emberben, hogy ezek az orvos emberek nem is gyanítják ezeknek az organikus elváltozásoknak a létét. Ugyanilyen következtetésekre jut az ember akkor is, amikor olyan kifejezéseket olvas, mint: a görcsös állapotban lévõ izom, az összehúzódott izom, a homorú oldal felõl az izom megfeszül, a domború oldal felõl ellazul, a lerövidült hátizmok, a görcs évekig elhúzódhat [9, 15, 16]. Mit jelent ez? Azt, hogy azoknak az embereknek, akik az ilyen kifejezéseket leírják, fogalmuk sincs arról, hogy az élõ szervezetben fennálló állandó izom-összehúzódásról beszélni értelmetlenség, nonszensz dolog. Ugyanis a TMSZ-IR segítségével az izomzat görcsös állapota mindig áttér organikusan fixált állapotba, mivel az energiatakarékosság bármilyen élõlényrõl legyen szó a túlélés záloga. Máskülönben a szervezet nem lenne képes semmilyen élettevékenység végzésére, kivéve egyetlen dolgot, az izomgörcs éveken keresztül tartó fenntartását. Ilyenfajta értelmezés szerint alkalmazzák ezek a specialisták a szisztémás megközelítés alapelvét a TMSZ-re vonatkozóan. Azt gondolják:

217 220 A gyógyítás tudománya és mûvészete azzal, hogy megrángatták a karokat, a lábakat, a gerincet, és lehetõleg minél több izomnál elvégezték a posztizometriás relaxációt; azzal, hogy megropogtatták a csigolyaközti ízületeket (úgy, hogy közben reccsenést lehetett hallani), és íme õk máris megvalósították a szisztémás hozzáállást a gyógyítási folyamatban. Vizsgáljuk meg most az orvosi intézetekben folyó scoliosis-gyógyítási módszereket a szisztémás destrukció pozíciójából. A fekve folytatott foglalkozásokat és az úszást a hasznos intézkedésekhez lehet sorolni, mivel tehermentesítik a meggyöngült gerincet. Emellett az úszás javítja a vérkeringést és lassítja az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdésének folyamatát. A fûzõ hordása pozitív és negatív hatást is eredményez. Pozitív a hatása azzal, hogy a test támaszkodhat a fûzõ merev konstrukciójára, ami ugyancsak tehermentesíti a beteg gerincet. Negatív a hatása annyiban, hogy eközben a tulajdon izomzat egyre jobban gyengül és sorvad. Ezért nehéz eldönteni azt, hogy használata esetén mi a több: a haszon vagy a károkozás. Ha a fûzõt hordani kell az élet egész hátralévõ részében, akkor ez bizonyos mértékben megoldja ezt a problémát. Ha arra törekednek, hogy a beteg azt valamikor végleg levegye, akkor jobb, ha soha nem ölti magára a fûzõt, vagy csak végsõ intézkedésként, a végszükség diktálta pillanatokra korlátozza ennek hordását. A gyógytornát aligha lehet a valóban gyógyító intézkedések közé sorolni, mivel a test izmai organikusan elváltoztak, és ezek állapotát semmilyen gyakorlat nem képes javítani. Érthetõ, hogy az ilyen és az ehhez hasonló izmok a szó igazi értelmében már nem tekinthetõk izmoknak. Ezek csupán spárgák, kötelek szalagok ; az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák olyan részei, amikben az izomhúzás eltorzult. Hogyan lehetne beszélni a gerinc ezek segítségével történõ korrekciójáról, ha nem ismert, hogy hová továbbítják az erõket? De ez még nem minden. Ilyenkor még azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az elváltozások minden embernél szigorúan egyéniek, individuumonként eltérnek egymástól, mivel az ilyen izmokat rabságba ejtõ hiperstruktúrák kaotikusan, mindenféle szabály nélkül képzõdnek, és az alakjuk attól függ, hogy a ragadós, gélszerû üledékes zárványok konkrétan hová hatolnak be. A GYT ilyen szituációknál olyan ráhatást valósít meg, mint amilyet a csontkovácsok teremtenek: szabálytalan mechanikai erõhatásokat hoz létre, amik különbözõ irányokba rángatják a gyenge gerincet. Seregnyi olyan példát ismerünk, amiknél a GYT foglalkozások erõltetése a scoliosisos deformáció gyorsabb súlyosbodásához vezetett. Világos, hogy egyszerûen az ostobaság és a tudatlanság jele az izomfûzõ erõsítésérõl beszélni abban az esetben, amikor az ember testében olyan súlyos stádiumba jutott az SZD, hogy a gerince scoliosisossá vált. Létrehozatalához csak akkor lehet reményeket fûzni, amikor egészséges gyermekeknél a gerincferdülés megelõzése a cél. A már beteggé váltaknál a túlzott izommunka csak kárt okoz. Az organikusan elváltozott izom nem tud felduzzadni, feltöltõdni; ehelyett még inkább elzáródik az anyagcserébõl származó termékekkel. Ennek ellenére az internátusokban lévõ gyermekeket arra kényszerítik, hogy naponta, sok órán keresztül GYT-gyakorlatokat hajtsanak végre. Ezért mi még egyszer megismételjük: csupán legenda azt állítani, hogy létezik erõs izomfûzõ a scoliosistól beteggé vált csecsemõknél vagy felnõtteknél. Rendszerint az izmok organikus átalakulása folyamán keménnyé vált izmokat tartják, tévesen, izomfûzõknek. Ha önök úgy akarják, akkor tekintsék csak fûzõnek az ilyen izmokat; ezek azonban a scoliosisos betegeknél mindig léteznek. Ez ugyanis egy olyan páncél, amit a TMSZ-IR alakít

218 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 221 ki azzal a céllal, hogy a gerincet megtartsa, védje a további deformálódástól; ezért aztán ez a páncél a GYT nélkül is kialakul. Ha a deformáció csupán egyszeri aktus volna, akkor a kemény páncél létrehozatala az organikusan átalakult izmokból ideális mód lenne a további gerincferdülés ellen. A csecsemõ azonban nõ, és az elõzõ fejlõdési szakaszban védelmet biztosító, megmentõ szerepet betöltõ páncélburok a fejlõdés következõ szakaszában a deformálódás új menetének okozójává válik. Miért? Azért, mert nem képes nyúlni; a gerinc viszont a fejlõdés folyamán egyre hosszabb lesz, és emiatt az organikusan átalakult izmok kezdik betölteni az íjhúr szerepét: együttes erõvel elterelik (hajlítják egymás felé) az íj (a gerincoszlop) végeit; azaz ív alakúvá hajlítják a hátgerincet. A gyermekek scoliosistól való megmentésére egyetlenegy módszer létezik: a TMSZ szisztémás destrukciójának rendszeres megelõzése az SZRT segítségével. Ha pedig a deformáció már korábban kialakult, akkor a kiküszöbölésére irányuló helyreállító mûveletek reguláris végrehajtása az egyetlen javítási lehetõség. Ezt bizonyította 30 éve folyó gyakorlati tevékenységünk, ami scoliosistól, kyphosistól és más patológiás rendellenességektõl gyötört betegek rehabilitációjára irányult. Ha a gerincet a növekedés idõszakában kapja el az SZD, akkor rendszerint egyidejûleg van jelen a gerincferdülés összes típusa. Ezek típusokra bontása feltételes dolog, azaz megegyezésen alapul, mivel az izmok organikus rögzítésének folyamatában keletkezõ nem-anatómiai terhelések a gerincet minden irányba hajlítják, elcsavarják. Ugyanez a sors jut a medencének is, a mellkasnak is, a vállaknak is, továbbá a nyaknak, a karoknak és a lábaknak: az egész konstrukció megjósolhatatlan módon deformálódik. Az SZRT ugyanakkor bármelyik esetben segítséget nyújthat. Rehabilitáció. K. N.-nél az egész izomszövet átalakulásának az a ritka fokozata jött létre, amiben az egyre keményebbé és még keményebbé váló izmok egyetlen üledékes hiperstruktúrává nõnek össze, ami aztán kiterjed az egész testre izomrétegének teljes mélységében. Az összeragadt izmokból álló réteg az átalakulás mértéke szerint egyre csak laposabb lesz. Végül mintha teljesen eltûnnének az izmok csak a csontokra tapadt bõr marad meg. Kezdetben még foglalkoztunk azzal, hogy az ART nyomás segítségével elválasszuk a bõrt a csontoktól. Ez nagy fájdalmat okozott hölgy páciensünknek, számunkra pedig nehézséget jelentett. Éjszakára darált halhúsrétegbe kellett õt helyeznünk és ezzel a hölgy egész testét be kellett borítani. Csak ilyen módon sikerült elérni, hogy kinyíljanak és felszívódjanak a száraz üledékes zárványok, amelyek a kiszáradt enyvhez hasonlóan a bõrt az alatta lévõ csontokhoz ragasztották és ezekkel összenõtt állapotban tartották. Amikor a bõr elvált a csontoktól, akkor elkezdtük aktivizálni az izmok maradékait, amik mindig léteznek (akármilyen átalakulás történt, bármilyen izomelfajulás miatt száradtak ki). Ezek a maradékok egy kezdeti (kiindulási) vázat képeznek, mintegy alapot jelentenek a teljes értékû izom számára. Az izom mihelyt vér jut hozzá kezd erõre kapni és helyreállítja az alakját. Óvatos mozdulatokkal kezdtük ösztönözni az izomszövetet és sikerült elérnünk, hogy a csontok körül izomrétegek kezdtek kialakulni. Ezzel egyidejûleg aktivizáltuk a vérkeringést a csontokban, az ízületekben, a szalagokban és az egész test többi elemében is. Megerõsítettük a váz csontszövetét majd elkezdtük óvatosan visszahelyezni a csontelemeket és újraformázni, újramintázni N. alakját. Ez nagyon nehéz munka volt; nagyon nehéz, majdnem reménytelen esetnek tûnt. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy annyi ideig fogunk az ifjú lánnyal foglalkozni, amennyi csak szükséges a test helyreállításához. Be akartuk bizonyítani magunknak is, és másoknak is, hogy a mi új technológiánk segítségével még az ilyen ritka torzulás is megszüntethetõ.

219 222 A gyógyítás tudománya és mûvészete A kezeléseket napi öt órán át hetente kétszer végeztük. Fokozatosan elértük mellkasa megfordítását és sikerült kihozni a bal mellét a bal oldali hónaljból. Amikor aztán mellkasa elfoglalta a szabályos helyzetet, akkor mind a két mell a maga helyére került, azonban a bal oldali melle szemlátomást kisebb volt a jobb oldalinál. Csak fél év után sikerült elérnünk, hogy mind a két mell azonos méretû legyen. Mi a hátizmokat is formáztuk, és ezzel egyidejûleg kiegyenesítettük a hátgerincet. Ezekkel a munkákkal párhuzamosan likvidáltuk a bordák, a medence, a vállövi csontok eltolódását; kiegyenesítettük a nyakat és szabályos helyzetet teremtettünk a csípõízületek és a térdízületek részére. N. TMSZ-ének rekonstrukciója 2 évig tartott. A scoliosis egyes jelei mégis megmaradtak, de ezek már nem voltak szembetûnõk. Gerincferdülésének mértékét valahol az 1-es és a 2-es fokozat között állapították meg. Ebben mutatkozott meg annak a beavatkozásnak a hatása, amit a gyógyítók okoztak az SZRT alkalmazását megelõzõ gyógyítási szakaszban. Ilyen esetekben mindig maradnak bizonyos mértékû arányzavarok, mi azonban törekszünk ezeket is minimalizálni. Azóta N. már férjhez ment. Templomi esküvõjén nyitott menyasszonyi ruhában jelent meg, és senki nem vett észre semmit. Normálisan szülte meg a fiát, aki már 10 évesnél idõsebb. K. N.-nel rendszeres idõközönként találkozunk. Elégedett az alakjával és az életével; idegrendszere rendben van, és többé nem nyugtalanítja támasztó-mozgató apparátusa. Arca továbbra is olyan szép, mint régen, és bármerre jár, megfordulnak utána az emberek; õ azonban jól tudja, hogy ezt már nem torz alakja okozza. 20. Scoliosis, bordapúp Vezetéknév, keresztnév, születés éve: G. J., Szakma: PTU középiskola diákja, késõbb pedig varrónõ. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. 3-as fokozatú scoliosis, gerincfájdalmak, gyorsan elfárad, gyengeség, szédülés, étvágytalanság. Gyógyítás orvosi intézetekben. Gyógyítás céljából 3 éven át a scoliosisos beteg gyermekek gyógyítására szakosodott internátusban volt. 2-es fokozatú scoliosissal lépett be, hordta a gerincfûzõt, intenzíven végrehajtotta az elõírt gyógytornagyakorlatokat. 3-as fokozatú scoliosissal távozott az intézetbõl. Primer SZRT-diagnosztika. Küllemét illetõen J. úgy nézett ki, mint egy disztrófiás, kicsiny, rendkívül sovány lány. Kezecskéi ostorhoz hasonlítottak, vállai pedig természetellenes módon fölhúzódtak. Az sápadt arcon szemei körül sötét karikák rajzolódtak ki. Bõre sárga-szürke színû volt, szemei pedig fénytelenek, élettelenek voltak. Nem 17 éves nagylánynak nézett ki, hanem egy 12 éves kisgyermeknek. Vékony, erõtlen, gyenge gerince ki volt száradva (el volt vékonyodva). A hátizomzat nagyon keménynek mutatkozott, és domború rajzolata (a reliefje) eltûnt. A hát merev és egyenes volt. Az összenõtt és megkeményedett szövetekbõl álló homogén réteg kemény cementköpenyén át alig lehetett kitapintani a hátgerincet. A gerinc becementálódott ebbe az üledékes hiperstruktúrába (ebbe a jó izomfûzõbe ) és elvesztette mozgékonyságát. J. nem tudta begörbíteni (elõredönteni), majd pedig kiegyenesíteni a testét. A test többi része is (a medence, a mellkas, a karok, a lábak; ezeknek a csontjai, izmai, izompólyái, inai, szalagjai) az organikus átalakulás (az elfajulás) és a közös konglomerátumokba zártság hasonló állapotában volt.

220 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 223 Rehabilitáció. A lány hét SZRT-kezelésen vett részt. Ezalatt a konglomerátumokat sikerült szétválasztani az alkotóikra és sikerült feldarabolni az üledékes zárványokat. Ezek felszívódása után a test minden izmát aktivizáltuk. Ennek hatására visszatért az izmok domború rajzolata (reliefje), helyreállt a rugalmasságuk és az összehúzódási képességük. A gerinc vérrel való táplálása is normális módon elkezdõdött, és ennek nyomán a gerinc és az összes többi csont is megerõsödött. A szalagok kitisztultak és újra rugalmassá, élõvé váltak. Az üledékes hiperstruktúrák likvidálása után helyreállt a szabályos izomhúzás. Miután kisimítottuk a mellkast, a bordákat és a medencét, megszûntek a gerincet görbülésre kényszerítõ nem-anatómiai terhelések, és ennek hatására a gerinc lényeges mértékben kiegyenesedett. Ebben az idõben kezdték mezõgazdasági munkákra irányítani a PTU diákjait. Miután scoliosisa miatt J.-nek nem volt szabad nehéz fizikai munkát végeznie, jelentette ezt az intézet vezetõségének, ami betegségét igazoló dokumentumot kért tõle. A tanárok egyike elvitte õt az ortopédiai orvosi rendelõbe. Az ortopédus orvos sokáig vizsgálgatta a lányt és sokáig olvasta az internátus által kiállított kórtörténet-kivonatot, de semmit sem értett: Az ön papírján 3-as fokozatú scoliosis szerepel, és látom, hogy ezt a zárójelentést olyan ismert, tekintélyes szakemberek írták alá, akiket én személyesen is ismerek. Természetesen elhiszem, hogy ez így van és ez fennáll. Miután ez gyógyíthatatlan betegség, természetes, hogy a 3-as fokozatú scoliosis sehová sem tûnhetett el. Amit azonban én most látok, az alig-alig éri el az 1-es fokozatot. Természetesen én hiszek a professzoroknak és kiállítom az igazolást arról, hogy önnek 3-as fokozatú scoliosisa van. Határtalan öröm fogta el J.-t is és a szüleit is. A szembeszökõ változást természetesen mindnyájan érzékelték, de a lelkük mélyén megmaradt a kételkedés: rendbe jött-e a gerinc. Mi tovább folytattuk J. kezelését és megmondtuk a szülõknek, hogy hamarosan elkezdõdik J. fejlõdése, és növekedése miatt fél év múlva cserélni kell majd a ruháit. Hitetlenkedve hallgattak minket, és azt hozták fel ellenvetésként, hogy ez lehetetlen; az internátusban ugyanis elhitették velük azt, hogy a lány növekedése befejezõdött, és nem kell aggódniuk attól, hogy a 3-as fokozatú scoliosis rosszabb lesz és áttér a 4-es fokozatra. Bekövetkezett a tél, és amikor J. fel akarta venni a téli ruháit, nem sikerült ezekbe felöltöznie. Szûk lett neki a régi ruha, és rövid is. Tavasszal pedig az összes többi ruháját még a fehérnemûit is le kellett cserélnie. A szülõk csak nevettek ezen, és tréfálkozva megjegyezték, hogy tönkretettük õket, és miattunk érte õket nagy anyagi vesztesség. A rehabilitáció kezdete után egy évre J.-t az öltözõben váratlanul körülvették barátnõi, fogdosni kezdték a testét, és meglepõdve kérdezték: L. hová lett a bordapúpod? Hiszen te teljesen sima vagy. Igen, így igaz. Egy év múlva a lány alakja valóban karcsú lett, széppé vált, a scoliosis jelei pedig eltûntek. És, annak ellenére, hogy a mai napig varrónõként dolgozik, a háta többé nem nyugtalanítja. Megjegyzések. Tevékenységünk kezdetén gyakran találkoztunk TMSZ-ük súlyos deformitásától szenvedõ pácienseink irántunk tanúsított bizalmatlanságával. Miután végigjárták a professzorok által irányított gyógykezelés minden lépcsõfokát, évekig éltek specializált internátusokban és szanatóriumokban, és gyógyulást sem magukon, sem másokon nem láttak, nem tapasztaltak, természetes dolog, hogy nehéz volt nekik elhinni azt, hogy valamilyen asszonyok csak úgy, egyszerûen, nekiállnak a gyógyításnak és képesek lesznek likvidálni a bordapúpokat, és megszabadítják õket kínzó fájdalmaiktól. Az ilyen hitetlenkedés egyik esete a mai napig komor emlékeket ébreszt bennünk.

221 224 A gyógyítás tudománya és mûvészete 1986-ban elhoztak hozzánk egy 14 éves fiút, akinek 4-es fokozatú scoliosisa volt. Amikor levette a fûzõjét ami úgy tûnt súlyosabb, mint az õ teste, akkor elénk tárult egy betegségtõl elcsigázott, törékeny, sápadt színû, kiszáradt, mûanyagnak tûnõ testecske képe. K.-nak hívták a fiút. Édesanyja elmondta, hogy K.-t õszre elõjegyezték operációra. Május vége volt ekkor, és mi biztosítottuk az anyát és a fiát is arról, hogy inkább nem megyünk nyári szabadságra, de minden erõvel azon leszünk, hogy olyan eredményeket érjünk el, amik meggyõzik az internátus orvosait arról, hogy az operációra vonatkozó döntést visszavonhatják. K. anyja elmondta ezt az ortopédus orvosok fõnökének, egy professzorasszonynak. Ez felnevetett és azt mondta: Micsoda ostobaságot beszélnek õk. Ez gyógyíthatatlan betegség. Készítse fel a fiát az operációra. Most nyár van, adjon neki minél több gyümölcsöt. Olyan gyenge, hogy attól félek: nem bírja ki az operációt, amit azonban feltétlenül el kell végezni, mert a helyzet kritikus. Ezek után többé nem jöttek el hozzánk K.-ék. Az orvos szavait más szülõk mondták el nekünk. Ugyancsak õk említették meg fél év múlva, hogy megtörtént a gerincoperáció, K. és az anyja nagyon boldog, mert a fia kibírta az operációt és nem halt meg a mûtõasztalon. Az anya örült, mi viszont elkeseredtünk, arra gondolva, hogy a fia örökre nyomorék marad, holott a nyár elég lett volna arra, hogy deformálódását megállítsuk; 2 év pedig arra, hogy a testét újjáteremtsük. J. szülei is viselkedhettek volna ugyanígy. Õk egyikünk szomszédai voltak és ugyanabban a házban laktak. Késõbb aztán elismerték, hogy a lányuk kiegyenesítésére vonatkozó javaslatunk után egész éjjel nem aludtak és arról tanácskoztak, hogy ez az asszony az-e, akirõl említést tett nekik az apó (Ukrajnában így hívják a vajákos embert, a kuruzslót). Kiderült, hogy néhány évvel ezelõtt J. anyját elvitték egy népi gyógyítóhoz, aki híres jós volt, de képes volt gyógyítani az ideg-összeroppanást és az idegzavarokat. Idõsebbik fia halála után az anya súlyos állapotban volt, és ez az ember akkor azt mondta neki: Te még életben maradsz a lányodért, aki veled él és nagyon beteg. De tudd, hogy meg fog gyógyulni. Eljön majd hozzád (abba a házba, ahol élsz) egy asszony, aki majd meggyógyítja a lányodat és egy kopejkát sem fog kérni ezért. És amikor tényleg megtörtént ez a találkozás (ugyanis egyikünk pont abba a többemeletes házba költözött, ahol J. élt a szüleivel), akkor ez a jóslat elõre eldöntötte a szülõk beleegyezését. Enélkül J. egész életében bordapúpos maradhatott volna. 21. Kyphoscoliosis; erõs hátfájás gyermekeknél Vezetéknév, keresztnév, születés éve: Sz. A., Szakma: 6. osztályos tanuló. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Az egész TMSZ rendkívül nagy mértékben deformált; 3-as fokozatú, progrediáló scoliosis; hátfájások, fejfájások, ingerlékenység, ideges természet, siránkozás, nyafogás. Gyógyítás orvosi intézetekben. A deformálódás elsõ jelei 6 éves korban jelentkeztek, és emiatt a gyermekorvos javasolta, hogy A. járjon úszni. Õ évekig járt is. Testtartása azonban egyre rosszabb és rosszabb lett, és 12 éves korában aztán hirtelen nagyon súlyosan megváltozott. A.-t ekkor beutalták szakosított internátusban történõ gyógyításra, ahol fûzõt hordott, GYT-vel foglalkozott, azaz az ilyen esetben végzendõ gyógyító intézkedések egész komplexumát rendszeresen végrehajtotta.

222 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 225 Primer SZRT-diagnosztika. A. élesen meggörbült a sagittalis síkban, alakja egy vénségesen vén öregasszony alakjára emlékeztet. Mellkasa szinte szabályos karikára emlékeztet. A vállak messzire elõredõlnek és a test központja felé hajlanak. A lapockák elhúzódtak a hónaljak felé, és ebben a helyzetben vastömörségû, átalakult (elfajult) izomszövetbõl álló szalagokkal vannak rögzítve. A test többi izma ugyanilyen tömör; az arc és a test bõre zöld színû, száraz és vékony. Az egészen vékonyka hátgerinc nagyon gyenge, alig lehet kitapogatni annak a közös üledékes hiperstruktúrának a szilárd rétegén át, ami a lányka egész törzsét körbefogja. A bordák vékonyak és szárazak. A lábak kemények, és háton fekvõ testhelyzetben nem fekszenek a támasztó síkon, hanem feszes állapotban elõremerednek, mivel az elfajult szövetekbõl álló kemény, kötélszerû szalagokkal a csípõhöz vannak húzva. Ez azonban még nem minden! Ezek a szalagok nem szimmetrikusak, és emiatt az egyik láb saját hosszirányú tengelye körül bizonyos mértékig elfordult helyzetben van a medencéhez húzva. A karok szárazak és gyengék. A fej lefelé hajlik, az arc a földet nézi. A tekintet ködös, öröm nélküli. Az eldeformálódott mellkas kemény és mintha ki lenne száradva; olyan, mintha merev mûanyagból készült volna. A rátapadó bõr olyan feszes, mintha egy dobra lenne ráhúzva, és a behatolni igyekvõ kezet visszadobja. Teste érintésére A.-nál fájdalom lép fel. Rehabilitáció. A. kezelése lassan haladt elõre, mivel elviselhetetlen fájdalmak léptek fel nála olyankor, amikor törzsének izmainál ART nyomást alkalmaztunk. Emiatt aztán a gyermek testét majdhogynem légies mozdulatokkal érintettük; ennek ellenére a kislány zokogott, felugrált és visszautasította a kezelés folytatását. A fájdalmat az okozta nála, hogy a bõr és az organikusan átalakult izmok maradványai szorosan ránõttek a csontokra. És amíg ezek nem lettek elválasztva egymástól, addig tovább folytatódtak a mi kínlódásaink is és az övéi is. Végül is, 15 kezelés alatt sikerült szétbontani (dezintegrálni) a hiperstruktúrákat, és ekkor kaptunk lehetõséget arra, hogy a vérkeringést aktivizálhassuk az egész testben. Ezután meglazítottuk / meggyengítettük a csontokat összebilincselõ és eltoló kötélszerû szalagokat, amik az organikus rögzítés eredményeként hipertónusos állapotba került izmokból keletkeztek. Ezeknél az elfajult izmoknál szétválasztó (szeparáló) és szétaprózó / széttördelõ (fragmentáló) fogásokat alkalmaztunk, és ennek révén sikerült feltámasztanunk rugalmasságukat és mûködõképességüket. Amikor a szalagok meggyengültek és a mellkas valamennyire kiegyenesedett, akkor egyre mélyebbre kezdtünk hatolni és kezdtük aktivizálni a gerinc és a bordák csontszöveteit. Végre-valahára kezdett lehetõvé válni, hogy a gerincet teljesen kitapogathassuk. Ezzel gyõzõdtünk meg arról, hogy A.-nak nemcsak kyphosisa van, hanem scoliosisa is, mivel gerince a frontális síkban eltolódott jobbra. Amikor megerõsödött a gerinc, akkor fokozatosan és nagyon óvatosan elkezdtük kiegyenesíteni. Rendkívül kíméletesen nyúltunk a kyphosis csúcsához, ahol a röntgenfelvétel szerint 3 csigolya ék alakú volt. Az SZRT korrigáló ráhatásait követve A. TMSZ-IR-e a gerincben kialakult destruktív elváltozásokat kezdte visszafordítani és a TMSZ-elemek szabályos anatómiai formáját kezdte visszaállítani. E folyamat eredményeként a kislány csigolyái megnagyobbodtak (szélesebbek lettek) és erõvel telítõdtek. Az erre az idõre helyreállított izmok megerõsödtek, és az egyenessé vált gerincoszlopot kezdték anatómiailag szabályos helyzetben tartani. A.-nak a törzsét (ahogyan az ortopédusok mondják:) jó izomfûzõ fogta össze, akárcsak azoknak a gyermekeknek a törzsét, akiknek súlyos testtartási hibái vannak és GYT segítségével próbálnak gyógyulni. Ez a fûzõ azonban a valóságban azokból a saját, elfajult izmokból álló merev páncélköpeny volt, ami a TMSZ adaptációs és önszer-

223 226 A gyógyítás tudománya és mûvészete vezõdési folyamata alatt vált ilyenné a TMSZ-elemek etalontól való eltéréseire adott válaszban. Merevsége pedig az eredetinél jóval erõsebbé vált az intenzív fizikai gyakorlatok következtében. Válogatás nélkül minden izomcsoport egymással szorosan összefonódott izmaiból állt ez a jó páncél, ami visszafogta a mellkas növekedését, és a kisgyermek gerincét hajlította, görbítette. Mivel az átalakult, elfajult izmok elveszítették rugalmasságukat és a normális fejlõdésre való képességüket, a belõlük képzõdött konglomerátum a kislány fejlõdésben lévõ törzse körül kõkemény huzatot (ponyvát) képezett. Ez pedig acélabroncsként fogta körül a mellkast és azt kerékbe hajlította. Ezért vált henger alakúvá (lásd még a Magyarázatokat). A kislány testének stabil helyzetben tartására megváltoztak és eltolódtak helyükrõl medencéjének a csontjai is. A csípõ és a hasizmok merev zsinórokká / kötelekké változtak; nem-anatómiai terhelések nehezedtek a lábakra; a mellkas lesüllyedt és ráült a csípõre; a lábak viszont természetellenesen elhúzódtak a has felé. Nekünk tehát egy ilyen testet kellett kiszabadítani a fogságból, majd helyreállítani és szabályos alakot adni neki. Miként rendszerint, úgy ezúttal is az ART nyomás segítségével aktivizáltuk a vérkeringést a TMSZ minden szövetében. Az organikusan átalakult szakaszokon pedig, az aktivizálással egyidejûleg elvégeztük a szeparálást és a fragmentálást (a páncélköpeny szétválasztását alkotóira és ezek feldarabolását). Fél év alatt A. állapota lényegesen javult, gerince jelentõsen kiegyenesedett. Meg kell adni az illõ tiszteletet a Zsukovszkij faluban (Harkov peremkerületében) található, Sz. A.-t gyógyító, szakosított internátus fõortopédusának (aki egyébként azonos a 20-as számú példában említett professzorasszonnyal). Miként abban a példában említettük: abban az esetben õ elõre meg volt gyõzõdve arról, hogy mi nem tudunk majd segíteni K.-n, mivel gyakorlatában ilyen még nem fordult elõ. Amikor viszont saját maga meggyõzõdött arról, hogy mi mindössze fél év alatt elértük, hogy A. súlyos kyphosisa kiegyenesedjék, és azt pont a felére csökkentettük, akkor azt mondta A. szüleinek: Vegyék ki a kislányt az internátusból, és gyógyíttassák ezekkel a specialistákkal. Amióta ortopédus orvosként dolgozom, márpedig ez közel 30 éve tart, ez volt az elsõ eset, hogy ilyen súlyos deformációt nem csak hogy megállítottak, de bizonyos mértékben vissza is fejlesztettek. Ha az ellenõrzõ méréseket nem saját magam végeztem volna, akkor soha el sem hittem volna, hogy léteznek olyan emberek, akik képesek ilyen csodákat mûvelni. Viszont az is igaz, hogy nem fejezte ki azt a kívánságát, hogy találkozzék velünk, és nem irányított hozzánk más súlyosan beteg gyermekeket. Az a tény azonban, hogy õ, saját maga, becsületesen elismerte, hogy hasztalan dolog A.-t továbbra is az internátusban tartani: már nagy elõrelépést jelent az orvostudomány képviselõje részérõl. Hozzászoktunk ahhoz, hogy a Szovjetunió, de a Független Államok Közösségének orvosai is és a távoli országok orvosai is mély hallgatással reagálnak az általunk elért gyógyítás bármilyen esetére. Akkor is ezt tapasztaljuk, ha a TMSZ olyan súlyos patológiás állapotának a gyógyításáról van szó, mint például a csigolyaközti porckorongsérv, a bordapúp, vagy olyan kisgyermekek veleszületett deformitásának a korrigálásáról, akik születésük óta képtelenek voltak járni, sõt, mászni sem tudtak; az SZRT-szeánszok után pedig többé semmivel sem különböztek velük egykorú társaiktól. A reakció olyan, mintha semmi nem történt volna, hiszen, utóvégre nem is volt semmi. És így van ez ma is, annak ellenére, hogy Magyarországon a gyógyíthatatlan betegek gyógyulásának csodáiról különösen sok publikáció látott napvilágot; sõt, az állami televízió nemegyszer mutatott be errõl szóló filmeket. A hivatalos orvostudomány mégis jobbnak látja, ha elhallgatja ezeket a nyilvánvaló nagy számban elõforduló tényeket.

224 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 227 Sz. A. kijött az internátusból (akkor, amikor már túl volt a 30. SZRT-szeánszon) és nagyon hamar abbahagyta látogatásunkat. Egy idõre eltûnt a szemünk elõl. Két év múlva, nyáron egy üdülõhelyen váratlanul találkoztunk vele és a szüleivel. Mi magunk is meglepõdtünk alakja harmóniáján, kivirult lányarcán, tekintete tisztaságán. Most mi voltunk azok, akik azt mondták maguknak, hogy ha nem saját maguk dolgoztak volna vele, akkor nem hinnék el, hogy az SZRT az, ami képes volt átalakítani virágzó lánnyá azt, aki ténylegesen egy rokkantságra kárhoztatott kisgyermek volt. Az eltelt 2 év alatt a rehabilitáció eredménye nemcsak megõrzõdött, hanem megtöbbszörözõdött. Ez az eredmény tanúbizonyság: az SZRT felséges hatékonyságáról, ha azt a TMSZ súlyos patológiás betegségében szenvedõ betegek rehabilitálásának módszereként használják; technológiánk preventív alkalmasságának legeslegmagasabb színvonaláról. A. jelenleg 30 éves. Férjhez ment, gyermeket szült és örökre elfeledte azt az idõszakot, amikor egész életében tartó rokkantságot jövendöltek neki. Magyarázatok. Ezzel kapcsolatban helyénvaló most megemlíteni Victor Hugo A nevetõ ember címû könyvében leírt módszert (aminek segítségével önzõ, kapzsi célból nagyon csúnya alkatú gyermekeket gyermekszörnyeket tudtak kifejleszteni bûnözõ, alvilági emberek). Ezt a módszert az író fordított ortopédiának nevezte. A normális kisgyermeket különös alakú, fedél és fenék nélküli porcelánvázába ültették és éveken át ebben tartották. Ennek az lett a következménye, hogy a szerencsétlen kisgyermek fejlõdésben lévõ teste kitöltötte az edény belsõ terét és felvette annak alakját. A vázát ezek után széttörték, a kisgyermek teste azonban javíthatatlanul torz maradt. Ilyen váza szerepéhez hasonló szerepet a jó izomfûzõ is játszik, sõt: ennél nagyobb mértékben, ha a keménységét még fokozzák is intenzív fizikai terhelésekkel, köztük GYT-gyakorlatokkal is. Leírjuk még egyszer az ilyenkor zajló folyamatot. Amikor a gerinc kezd elhajolni a szabályos anatómiai helyzettõl, akkor a váz eltolódott elemeivel kapcsolatban lévõ összes izom tónusa elváltozik. Egyes izmoknál hipertónus lép fel, más izmoknál pedig hipotónus. Ilyenkor maga az irányítórendszer adaptálja az egész TMSZ-t ehhez a helyzethez, és végeredményként az önszervezõdési folyamat keretében az elváltozott tónust ezen izmoknál organikusan rögzíti. A hipertónusba került izmok átalakulnak olyan keménységûvé, ami a deformációval szembeszállni képes mechanikai erõk létrehozásához szükséges (állandó energiafelhasználás nélkül). (A hipertónus olyan izomös szehúzódás, ami a szervezettõl nagy energiafelhasználást igényel.) A hipotónusba került izmok részben elsorvadnak (atrofizálódnak), mivel a szervezet többé nem használja ki korábbi erejüket. Ily módon a deformációs zónában a TMSZ-IR saját maga ügyel az erõk egyensúlyára azzal, hogy mindegyik mûködésbe vont izomnál õ adagolja az organikus átalakulás fokát, az organikus elkorcsosulás mértékét. Ahhoz, hogy az ilyen beteg embernél saját izomerõinek segítségével lehessen korrigálni gerincének ferdeségét: a korrigálásban részt vevõ mindegyik izom számára ki kell osztani a rá esõ feladatot, és mindegyikükre pontosan kell adagolni a terhelést; ilyen módon kell arra törekedni, hogy ezek kompenzálják a deformáló erõket. A GYT-gyakorlatok alkalmazásakor azonban egyik gyakorlatfajta sem képes a hátizmok mindegyikére egyedileg külön hatni, mivel bármelyik mozgásfajta végrehajtása közben az egész testben tíz izom többszöröse egyidejûleg lép munkába. Ezenkívül figyelembe kell venni még azt is, hogy a scoliosisos deformáció miként azt már többször is említettük az egész TMSZ szisztémás destrukciójának nagyon súlyos fokozata. Ennél a fokozatnál az

225 228 A gyógyítás tudománya és mûvészete organikus átalakulással rögzített izmok nem egyedül, nem önállóan léteznek, hanem a már régóta meglévõ üledékes hiperstruktúrák részét képezik. A gerincferdülésnél kialakult izomfûzõ maga is egy közös üledékes hiperstruktúra, ami jégtömbhöz hasonlóan körülfogja az ember egész törzsét, és ebbe a hiperstruktúrába belefagynak az ember csontjai (a gerinc, a bordák, a lapockák). Ez a képzõdmény annál keményebb, minél súlyosabb fokozatú a destrukció. És ezt a patológiás közösséget, ezt a tömböt nevezik az orvosok izomfûzõnek! Ha az egészséges embernél nem lehet kiválasztani egyetlen hátizmot és csak azzal az egy izommal végeztetni a gyakorlatokat, akkor hogyan lehetne végrehajtatni egyedi izomgyakorlatokat scoliosisos emberrel, akinek izmai már régóta mechanikailag szétválaszthatatlanok? Így tehát elmondható, hogy a GYT elméletileg sem képes minõségi módon megoldani a deformációk kompenzálásának feladatát. Igaz, a valóságban a deformációkat nem kompenzálni kell, hanem az okukat kell megszüntetni: a nem-anatómiai terheléseket létesítõ organikus szövetátalakulásokat (szövetelfajulásokat) kell megszüntetni. A beteg gyermekekkel végeztetett GYT viszont súlyosan megzavarja az izomerõknek azt az egyensúlyát, amit a TMSZ-IR elért a stabilitás fenntartásának folyamatában. Az organikus elváltozáson átmenõ izmok felpumpálására irányuló kísérlet az ilyen izmok még nagyobb mértékû, még súlyosabb átalakulásához vezet: olyanhoz, amilyent nem irányozott elõ az irányítórendszer. Az órákon keresztül tartó intenzív fizikai gyakorlatok még az abszolút egészséges izmokban is sokáig fennálló, visszamaradó izom-összehúzódást (hipertónust) hoznak létre. Az organikusan átalakult izmokban pedig amikben már az anyagcsere is rendellenessé vált ez a terhelés állandó hipertónushoz vezet, amit a TMSZ-IR (energiamegtakarítási céllal) ismét, feltétlenül organikus átalakítással fog rögzíteni. Ez azonban már nem lesz arányban a deformációval; ez az átalakulás egy vaskeménységû páncélköpeny létrejöttéhez vezet, ami a kisgyermek fejlõdésben lévõ csontjai számára áthághatatlan akadályt fog képezni. Ennek eredményeként elkezdõdik a gerinc gyors ferdülése, amit sokszor megfigyeltünk a szakosított internátusokból eltávozott gyermekek rehabilitációjánál. Ezért jobb, ha az orvostudomány a nem-szelektív (az izmokat különválasztani nem képes) korrekciós módszerek segítségével egyáltalán nem avatkozik be a deformációs folyamatba, mint az, ha beavatkozik (mert ezzel a fordított ortopédia segítségét veszi igénybe). 22. Szokatlan, súlyosbodó scoliosis gyógyításának legérdekesebb esete Vezetéknév, keresztnév, születés éve: N. P., Szakma: közgazdász. Tartózkodási hely: Magyarország, Veszprém. Megfigyelési idõszak: Panaszok. 16 éves korában sérülés érte és a háta átalakult egy hatalmas púppá. Állandóan fájdalmat érez az egész gerincében; nagyon fájnak a vállai és a nyaka. Általános gyengeség, szédülésrohamok, erõs, szaggató fájások a keresztcsontban és a csípõ-ízületekben. Gyógyítás orvosi intézetekben. 17 éves korától rendelõintézeti nyilvántartásba van véve kyphoscoliosisa miatt. Sokszor vett részt gyógyító kurzusokon beutalt, fekvõ betegként is, és bejáró / ambuláns betegként is. Álladóan járt gyógyfürdõkbe, részt vett

226 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 229 fizioterápiás kezeléseken, a gyógytornagyakorlatokat fokozott erõvel törekedett végrehajtani. P. sok híres ortopédussal és csontkováccsal konzultált, ezekkel gyógyíttatta magát, púpja azonban továbbra is megállíthatatlanul nõtt. Primer SZRT-diagnosztika. A páciensnek nagyon erõs kyphosisa van. Ennek megfelelõen nagyon súlyos fokozatú a gerinc nyaki és deréktáji lordosisa, ami (a rohamosan progrediáló destruktív folyamatra adott válaszban) a TMSZ adaptációja és önszervezõdése során, ezek következtében jött létre. Ezek a lordosisok már olyan súlyos stádiumba jutottak, hogy nem lehet kitapintani a csontos kinövéseket (a tövisnyúlványokat). Tapintás közben olyan érzés támad, mintha a kéz feneketlen gödrökbe esne, amik merev és szilárd gumidarabokkal vannak megtöltve. Ezek a gumirétegek az összehúzódott, késõbb azonban organikusan átalakult izmokból képzõdtek, amik erõvel a púphoz húzták, majd ehhez odaszorították a fejet is és a medencét is. A karok, a lábak és a medence disztrófiás, vékony és alig észrevehetõ az óriási púp (a hatalmas üledékes hiperstruktúra) hátterében; ugyanis a hát az, ami ilyenné változott. Amikor P. a hasán fekszik, akkor úgy tûnik, mintha egy hatalmas kerek páncélba bújt óriási teknõsbéka feküdne az ember elõtt, amibõl alig láthatóan, alig áll ki a kis fej, a medence, a karok és a lábak. Nemigen hasonlít emberi alakra. Amíg ezzel a pácienssel dolgoztunk, emberhegynek hívtuk magunk között. A csigolyák, a bordák, a lapockák be vannak szorítva a hiperstruktúrába: nagyon gyengék, rendkívül vékonyak, mûanyagszerûek. Ezzel szemben az átalakult, elfajult izmok kövérek, puffadtak és kemények, mint a kõ. Ezek nyomták a gerincet, és ezek hajlították meg úgy, mintha íj lenne; tömegükkel ezek zárták el a vér útját a test összes többi részéhez, a belsõ szervekhez. Ezért váltak élettelenné, szárazzá, teljesen izom nélkülivé a karok is, a lábak is, a medence is; helyesebben mondva ezeknek az izmaiból csupán egy egészen vékonyka réteg maradt meg, ami hozzánõtt az alatta lévõ csontokhoz is és a bõrhöz is. Siralmas állapota ellenére P. magabiztosan viselkedett. Büszkén és kihívóan kijelentette már a küszöbön, hogy gyógyulást keresett sok hírességnél, de ezek nem tudtak neki segíteni, a pénzt viszont elfogadták. Kijelentette, hogy mi még kevésbé tudunk segíteni rajta, de õ úgy döntött, hogy kivétel nélkül minden specialistát felkeres, hogy kipróbálja az összes létezõ gyógyítási módot. Továbbá ultimátumot jelentett be, miszerint bár jelentõs pénzforrással rendelkezik nem fog fizetni nekünk addig, amíg nem lát eredményt. Az 1. példában említettük már, hogy azok az emberek, akiknek súlyos testi torzulásai vannak, (a TMSZ-elemek organikus elváltozásai által kiváltott, egész szervezetet érintõ vérkeringési és beidegzési zavarok következtében) kitûnnek az állapotukhoz, helyzetükhöz nem illõ viselkedéssel, kellemetlen, rossz jellemmel, és az ilyen betegeknél kilengések jelentkezhetnek pszichikai, morális és értelmi állapotukban. P. esetében teljesen valószínûnek tûnt az értelmi hanyatlás. Ez bekövetkezhetett amiatt, hogy a struktúrája nem kapott elegendõ táplálékot. Hiszen a púpja akadályozta az agyi vérkeringést és a gerincvelõ-folyadék normális áramlását is; emellett megnehezítette a lélegzését is, ami állandó oxigénhiányt idézett elõ a vérben, s ezzel negatívan hatott az agy tevékenységére. Úgy tettünk, mintha észre sem vennénk inadekvát viselkedését (hiszen ahelyett, hogy egyszerûen, szerényen segítséget kért volna, egyszerre kért és fenyegetett is, ami nem volt logikus). A reménytelennek látszó esetnek mégis nekiálltunk, az ennyire beteg ember iránti sajnálatból kiindulva, hiszen jól tudtuk, hogy rajtunk kívül senki nem tud segítséget nyújtani neki.

227 230 A gyógyítás tudománya és mûvészete Magyarázat. P.-t a természet magas termettel áldotta meg. Amikor sérülése történt, úgy tûnik, már elég magas volt, de növekedési periódusa (16 év) még nem zárult le, és a deformáció ezért ment át ilyen továbbfejlõdõ folytatásba. Amikor a gerinc teljesen kifejlõdött és nem nõ tovább, akkor a felnõtt embereknél az életveszélyes és az egészségre ártalmas gerincsérülések, amik kétségtelenül patológiás folyamatot képviselnek, általában nem vezetnek olyan súlyos fokozatú gerincferdüléshez, mint ami tipikus a gyermekeknél, akiknek teste egyidejûleg tovább nõ és ferdül. A gyermekkori gerincferdülés képzõdésének okaira vonatkozóan az orvostudomány sokféle változatot állított fel. SZRT-módszereink hosszú idõ óta történõ alkalmazásával szerzett gyakorlatunknak köszönhetõen mi viszont tudjuk, hogy a patológiás folyamat bármi is volt a kiváltó oka minden esetben ugyanazon forgatókönyv szerint fog tovább fejlõdni: a TMSZ szisztémás destrukciójára vonatkozó elmélet szerint. A TMSZ bármelyik eleménél bekövetkezett bármilyen eltérés (a szabályos anatómiai státusztól) elindítja a TMSZ szisztémás szervezetének univerzális bomlási folyamatát (pusztulását), ami kifejezést nyer: passzív anatómiai egységeinek kölcsönösen elõidézett, egymásnak kölcsönösen okozott térbeli eltolódásában (a csontoknál, a kötõszalagoknál stb.); valamint aktív egységeinek (az izmoknak) a tónusváltozásában. Egy idõ után (az energiamegtakarításra törekvõ irányítórendszer által bekapcsolt önszervezõdési mechanizmus erejénél fogva) ezek az elváltozások organikusan rögzülnek, azaz a TMSZ elemei és szövetei organikus átalakulásba mennek át, amit a szervezet saját erejével nem képes visszafordítani. Ezt a patológiás folyamatot mindig körülveszi (magával ragadja) a pozitív visszacsatolás, és attól kezdve úgy viselkedik, mint a tûz: minél több tárgy ég, annál erõsebb a láng, és minél erõsebb a láng, annál több tárgyat érint meg. Ha egy kétéves kisgyermeknél csak kismértékû gerincelhajlást érzékelnek a rehabilitológus kezei, és nem jeleznek nagy eltolódást a medencénél, a csípõ-ízületeknél, a mellkasnál és a lapockáknál, akkor az ezekhez kapcsolódó izmok állandó feszességét vagy ellazulását (petyhüdtségét) is kismértékûnek érzik a kezei (amennyiben ezek az izmok már organikusan átalakult állapotban vannak). A 12 éves gyermeknél viszont ez a spontán zajló, szabadon, szervezetlenül mûködõ romboló folyamat (ami ezen évek alatt továbbra is fennmaradt és erõsebbé vált) az ember teljes átalakulásához vezet: torzzá, bordapúpos törpévé változtatja. Említést kell tenni arról, hogy a szabályos anatómiai státusztól való legelsõ eltérést sohasem sikerül észrevenni. Miért? Azért, mert erre adandó válaszként rögtön bekövetkezik a TMSZ stabilitásának zavara és a szisztémás válasz, ami az egész TMSZ-ben bekövetkezõ kompenzáló elváltozásokból áll. Ezeket, vagyis ezt a folyamatot a TMSZ- IR szervezi és ellenõrzi azzal a céllal, hogy fenntartsa a test térbeli stabilitását. A rendellenességek említett komplexuma tehát egyidejûleg lép fel az egész TMSZ-ben, és nem lehet tudni, hogy ezek közül melyik volt az elsõ. Ezért bármikor kezdjük el a diagnosztizálást, mi már az eltolódások és az organikus elváltozások komplexumával találkozunk, és nehéz megmondani, hogy mindez mivel / hol kezdõdött: a hátgerincnél, vagy (lehet, hogy) a medencénél, vagy a mellkasnál. Ez azért van így, mert a rendszercél (azaz a test térbeli stabilitásának) elérésére irányuló folyamatban a TMSZ ezen elemei és az összes többi eleme egymással egyenértékûnek / egyenlõnek számít. Továbbá azért is, mert amennyiben ezek az elváltozások tartósak, akkor már léteznek (korábban bekövetkeztek) az õket elõidézõ okok, az organikus elváltozások az izmokban, a szalagokban és a csontokban (de nem mind-

228 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 231 egyikben, hanem csak azokban, amelyek szabálytalan helyzetben vannak az új, stabil, az etalonhoz képest azonban már patológiás helyzetben). Néhány mondattal ezelõtt azt a kifejezést használtuk, hogy a spontán zajló, szabadon, szervezetlenül mûködõ, romboló folyamat. Igen, ez a folyamat nincs szabályozva, hanem a spontaneitásnak van kitéve, mivel az orvostudományban és az orvosi gyakorlatban sehol nincs közölve, nincs bemutatva, hogy a TMSZ elemeiben keletkezett organikus elváltozásokat hogyan kell gyógyítani akkor, amikor a szervezet már nem képes õket saját erejével visszafordítani. Képes lenne erre a fûzõ vagy a GYT? Vagy létezik olyan készítmény, amelyik képes visszafordítani a deformációba bevont összes elem degeneratív-disztrófiás elváltozásait? A világ orvostudománya jelenleg az általános erõnlétet fokozó tornát és a gyógytornát tolja elõtérbe. Azt hirdeti, a TMSZ minden megbetegedésére ezek jelentik a panaceát (minden betegség gyógyító varázsszerét, a csodagyógyszert ). Erõsítse izmait! felhívást hangoztat minden második majdhogynem minden könyv, ami a TMSZ-ben keletkezett patológiás elváltozás ilyen vagy olyan módon történõ gyógyítása problémájával foglalkozik. Ez nagyon hasznos tanács, de csak az egészséges emberek számára, preventív eszközként! Ha viszont olyan 3 éves kisgyermekekrõl van szó, akiknek TMSZ-elemeinél mindenekelõtt az izmaikban már fennállnak az organikus elváltozások, az ilyen tanács nem hasznosítható! És egyetlen hátfájástól szenvedõ embernél sem, hiszen panaszuk jelentkezésének idõpontjára gyakorlatilag átalakult már az egész test, és az elváltozások odáig súlyosbodtak, hogy nincsenek is már izmok, csupán ezekbõl összeragadt, összepréselõdött konglomerátumok léteznek! Az így létrejött konglomerátumokban, az ilyen üledékes struktúrákban és hiperstruktúrákban semmilyen mozgásnál (tehát a fizikai gyakorlatoknál és a GYT-nél) sem tekinthetõk standardnak a mechanikai erõk, valamint ezek továbbítása, az erõátvitel! Az ilyen gyakorlatok szakító jellegû nem-anatómiai erõvel támadnak a beteg gerincre. Ki tudja, mennyi kárt okozott a scoliosisos gyermekeknek ez a könnyelmû, deklaratív jellegû, izomerõsítést hirdetõ idea? Ki tudja megmondani, mennyi csigolyaközti sérv róható fel ennek a panaceának a számlájára? Orvos urak! Fordítsák meg az organikusan elváltozott izmokat, csontokat, szalagokat, zsigereket, izompólyákat, amik mindig kísérõi a TMSZ etalontól való idõben elhúzódó bármilyen eltérésének. Likvidálják a TMSZ-elemek szabályos anatómiai helyzetüktõl való eltolódásait. Utána pedig erõsítsék meg az önök által feltámasztott izmokat. Ezeket elõbb tegyék egészségessé! És csak ezek után foglalkozzanak az edzésekkel, de nehogy túlbuzgón, mert a túlzott terheléstõl remanens feszültséggel telt izmokat a TMSZ-IR ismét az organikus átalakulás állapotába fogja vinni, ami lépten-nyomon meg is történik. Amiért küzdöttek: attól megsérültek! mondja az ismert orosz közmondás, ami teljes mértékben illik a GYT-re, amit most egyre nagyobb gyakorisággal alkalmaznak. Megemlítendõ azonban, hogy a GYT népszerûsége részben az orvosok felelõsségtõl való szabadulási vágyának köszönhetõ. Õk szeretnék levenni magukról annak felelõsségét, hogy nem képesek meggyógyítani a TMSZ patológiás betegségeiben szenvedõket. Ezért aztán azt mondják nekik: ti magatok vagytok bûnösök abban, hogy betegek vagytok, mert lusták vagytok tornázni, testedzéssel foglalkozni. Ebben az a paradox, hogy ugyanazok az ortopédus orvosok és traumatológusok beszélnek így, akik maguk is: jól ismerik a szervezet azon tulajdonságát, hogy traumák esetén igyekszik organikus elváltozással, gyorsan fixálni a TMSZ szabálytalan helyzetbe került elemeit;

229 232 A gyógyítás tudománya és mûvészete jól tudják, hogy haladéktalanul el kell kezdeni a traumáknak (a töréseknek, a ficamoknak, a szalaghúzódásoknak) a gyógyítását. No de mindkét esetben ugyanarról a TMSZ-rõl van szó, amelyik egyformán viselkedik (a nagyon súlyos trauma esetében is és a szabályos anatómiai státusztól való eltérés nem súlyos esetében is), ha elemei eltértek etalon helyzetüktõl. Ezért ugyanolyan gyorsan, mint a traumánál, meg kell keresni az ember testében az elemek térbeli eltolódását és az õket rögzítõ organikus elváltozásokat; és ugyanolyan gyorsan kell elhárítani ezeket, mint a trauma esetében: és ez elsõsorban az izmokra vonatkozik. Igaz, hogy a gyakorlatban nehéz ezt megtenni, mivel minden ember munkavégzés közben és általában élete folyamán állandóan halmozza a szabályos anatómiai státusztól való eltéréseket. Ezért mi kidolgoztunk egy olyan saját technológiát (a szisztémás rekonstrukciós terápiát), ami lehetõvé teszi ezen eltérések felismerését és likvidálását egyeztetett idõszakonként. Azonban világosan és határozottan tudni kell, hogy az ember számára az a legjobb, ha ezt a technológiát minél hamarabb alkalmazzák, mert annál hamarabb lehet helyreállítani a szabályos anatómiai státuszt. Ezért az SZRT preventív alkalmazása nagyon hatékony módszer a TMSZ súlyos patológiás betegségeinek a megelõzésére. Ha rendszeres idõközönként, legalább félévente egyszer a gyermekek preventív szeánszon vesznek részt, akkor soha nem lesz nekik se scoliosisuk, se kyphosisuk. A kétéves, kicsiny gyermek TMSZ-ének helyreállítása egy SZRT-kezelés alatt megtörténik. Ha azonban hagyják, hogy a szisztémás destrukció menjen a maga útján spontán (ismételten mondjuk, hogy éppen ez történik mindig), akkor a kisgyermek rövid idõn belül bordapúpot kap, ami majd egész életét végigkíséri. Ilyen esetben hogyan alakulnak az események a késõbbiek során? Ha kissé elferdült a gerinc, akkor a TMSZ-ben máris keletkeztek még ha nem is nagy, de szabálytalan nem-anatómiai terhelések. A TMSZ kezdi elveszíteni stabilitását, és, hogy ez ne következzék be és megõrizhesse a stabilitását, bekövetkezik a medence, a csípõízületek, a mellkas elmozdulása. A velük kapcsolatban álló összes izom tónusa emiatt megváltozik; ennek következtében egyes izmok túlságosan feszesek lesznek, más izmok viszont elgyengülnek. A TMSZ-IR nyomon követi, figyeli az izommûködésben bekövetkezett ilyen mûködésmódot (mûködési rezsimet); és (mivel az izmok a szervezet fõ energiafelhasználói, és a TMSZ-IR energiatakarékosságra törekszik) organikus destrukcióval rögzíti az izmokat az elváltozás nyomán keletkezett új helyzetben (ilyenkor a szükséges erõk kialakulnak izomfeszítés nélkül). Vagyis a TMSZ-IR fixálja az új, stabil helyzetet. Ezután már ez a helyzet fog fennmaradni mindaddig, amíg nem történik új eltolódás. A kisgyermekeknél azonban a TMSZ elemeinek a növekedése még tart, tovább folytatódik, ami ebben a megváltozott helyzetben eltolódásokat von maga után. A szisztémás destrukció következtében a különbözõ elemek növekedése különbözõ sebességgel történik: a nem sérült elemek normálisan fognak növekedni, a sérült elemek viszont lassabban (lassított sebességgel). Emellett az ilyen elemeknél degeneratív-disztrófiás elváltozások is fellépnek. Ennek az a következménye, hogy a szóban forgó elemek mérete, egymáshoz viszonyított aránya rendellenessé válik, és zavar lép fel az egész szervrendszerben. Vagyis eltolódás keletkezik a TMSZ térbeli konstrukciójában, és ezzel egyidejûleg új nem-anatómiai terhelések jönnek létre. Emellett, ezzel párhuzamosan zajlik egy másik folyamat is: az izmok lefékezése (leblokkolása), valamint az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák képzõdése. Az utóbbiak maguk is létesítenek új nem-anatómiai terheléseket, és saját obulusaikkal hozzájárulnak a szisztémás destrukció folyamatának súlyosbításához. A nem-anatómiai terhelések lépésrõl lépésre görbítik

230 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 233 a gerincet, elcsavarják a mellkast, a medencét. Az irányítórendszer azonban a szisztémás destrukciós folyamat mindegyik menetében / fordulójában ellenõrzi a helyzetet és törekszik megõrizni a TMSZ stabilitását is és más funkcionális képességeit is. Pontosan a TMSZ adaptációs és önszervezõdési képességének köszönhetõen azonban a gerincferdülések többsége stabilizálódik az 1-es és a 2-es súlyossági fokozatban; a gyermekek pedig még a 3-as és a 4-es súlyossági fokozatnál is képesek élni, mozogni, dolgozni. Valószínûleg ez engedte meg az amerikai tudósoknak azon következtetés levonását, hogy az ember életminõsége nem nagyon romlik a gerincferdüléstõl [67]. Természetesen az életminõség már nemigen különbözik egymástól, és már szinte mindenkinél egyformán rossz akkor, amikor: a földgolyó mindegyik lakójának TMSZ-ében már szétterjedt destrukciós folyamat áll fenn (szinte mindegyikük szenved a hátfájástól), a gyermekek felénél már különbözõ fokozatú gerincferdülés létezik. Rehabilitáció. Térjünk vissza páciensünkhöz. Amikor a gyermekeknél elkezdõdik a gerincgörbülés, akkor patológiás betegségük fokozatosan és lassan alakul ki. Ilyenkor a TMSZ-IR átalakítgatja a csont-izom rendszert: az esetek többségében enyhíti elemeinek az eltéréseit / elhajlásait és ezeket átlagolja. A 16 éves koráig normálisan fejlõdõ P.-nél a trauma után a deformálódás hirtelen és durván zajlott le. Magas termete miatt az IR olyan megoldást talált a TMSZ stabilitásának megõrzésére, hogy az egész hátát egy hatalmas, kerek teknõsbékapáncélba csavarta. Ez a deformálódás nagyon súlyos és veszélyes változata. Elõször is: ettõl erõsen szenvedtek a tüdõk és a szív; másodszor: a lordosis mélyén olyan gerincdeformáció alakult ki, ami P. esetében elkerülhetetlenül inzultushoz (gutaütéshez / apoplexiához) vagy bénuláshoz vezethetett volna, nem is beszélve ezek elõzetes hírnökeirõl, a csigolyaközti sérvekrõl. Páciensünk mindössze 25 éves volt, és nem lehet tudni, mennyit élt volna még, ha nem menti meg az SZRT. Lévén fiatal ember: megrémült alakja rútságától, eltorzultságától; mi viszont, amikor megláttuk, az életéért kezdtünk rettegni. Az orvostudomány azt állítja, hogy gyógyítja a scoliosisokat a fûzõkkel, a gyógytornával; ugyanakkor a kyphosisra vonatkozóan egyenesen kijelenti, hogy gyógyíthatatlan. Az SZRT tekintetében viszont ennek pont az ellenkezõje érvényes: a kyphosis sokkal kisebb problémát jelent az SZRT részére, mint a scoliosisok. Hét SZRT-kezelés után P. eljött hozzánk és ünnepélyesen átadta nekünk az addigi kezelések kifizetésére vonatkozó csekket, mivel ekkorra felére csökkent a púpja. A rendszerint hallgatag és komor fiatalember bõbeszédûvé vált és közölte, hogy amikor találkoznak vele a szomszédai és a kollégái, akkor mindnyájan csodálkoznak azokon a bámulatos változásokon, amik vele történtek; és azt is észrevette, hogy a háta mögött sugdolóznak. P. türelmes volt: rendszeresen látogatta rendelõnket másfél éven át. Ugyanis nagyon sok idõt töltöttünk el a gerinc nyaki szakaszán és deréktáján kialakult degeneratív-disztrófiás elváltozások likvidálásával. Itt sok erõt kellett kifejtenünk és ügyességet, hozzáértést alkalmaznunk, mivel éppen itt rejtõzködött a fõ veszély. Így aztán, amíg a lordosisok nem egyenesedtek ki, a kyphosis kiegyenesedése is leállt. Hetente egy SZRT-kezelésre került sor. 50 rendszeresen végrehajtott kezelés után a púp eltûnt, de az alak még nem volt ideális, mivel a páciensnek mégiscsak kyphoscoliosisa volt, és még sokáig fennmaradt a vállmagasságok közötti különbség. P. szerette volna, ha az alakja kifogástalan, és ezért még egy éven keresztül járt hozzánk, havonta egyszer. Ezután áttért a félévenként egyszeri látogatásra. Ezek után sudár alkatú, szép férfivá vált és többé nem jár hozzánk.

231 234 A gyógyítás tudománya és mûvészete Egyszer, egyik szeánsza alatt eljött hozzánk a helyi újság tudósítója. P. ekkor saját maga kérte arra, hogy írja meg, hogyan szabadult meg a púpjától, és micsoda szerencse számára az, hogy a strandon levetkõzve többé nem különbözik a többi embertõl. Állandóan jártam egyik szakembertõl a másikig; állandóan hittem abban, hogy létezik olyan specialista, aki majd meggyógyít engem, és ezért állandóan kerestem. Ezek a szavak mutatják, hogy fel sem fogta: a véletlennek köszönhetõen pont oda (arra a kivételes, egyedülálló helyre) került, ahol egyáltalán segíthettek rajta. Ebben a kiváló, jól képzett közgazdászban, ebben az egyoldalúan okos emberben egyáltalán nem tudatosult (és ez tipikus a TMSZ hasonló patológiás folyamatának eseteinél), hogy (ha az orvostudománynak nincs elmélete a patológiás gerincferdülés folyamatának a megmagyarázására, akkor ebben) az orvos-szférában nem is létezhetnek olyan szakemberek, akik gyakorlatilag képesek lennének likvidálni az ilyen elferdüléseket. Mi ezt többször is elmondtuk neki válaszként arra a kérdésére, hogy Korábban miért nem gyógyított meg engem senki? A hírességek felkeresésére fordított fáradozásai eleve kudarcra voltak ítélve, mivel nem a mi rendelõnkbe került. Annak ellenére, hogy P. lelkesen és felsõfokon dicsérte munkákat, mégis azt kérte a tudósítótól, hogy valódi nevét változtassa meg; ez meg is történt a Veszprémi 7 nap címû, május 5-ei újságban közölt cikkben (és jelen példában is). Mi azonban úgy gondoljuk, hogy valódi neve mindennél jobban tanúsította volna háláját. S bár nincs szükségünk reklámra, az mindig jólesik, ha a páciensek valódi nevét is lehet közölni a valódi gyógyulásokat ismertetõ példák leírásakor; mégpedig azért, hogy ezáltal az emberek még egyszer meggyõzõdhessenek arról, hogy a szerzõk nem agyaltak ki semmit és nem szépítettek semmit. Hiszen ahány specialista van, annyi a hangzatos állítás: Mi meggyógyítjuk a scoliosist, a kyphosist, a csigolyaközti sérveket. Káprázik a szem a sok reklámtól, miközben a valóságban még az egyszerû hátfájás is világméretû orvosi problémának számít ma is. Írjuk azonban P. (névtelensége megõrzésére vonatkozó) kívánságát a viselkedésével nem egyezõ valóság számlájára, mivel ez még egyszer hangsúlyozza azt, hogy a TMSZ korcsosulásakor rendszerint meggyöngül az ember idegrendszere is és a pszichikuma is. Éppen azért is kell már 2 5 éves korban kiegyenesíteni a gerincoszlopot, hogy a TMSZ szisztémás destrukciós folyamatának ne engedjük meg, hogy eltorzíthassa nemcsak az ember alakját, de a jellemét és a gondolkodását is. 23. Scoliosis, bodapúp, gerincfájdalmak, csípõízületi fájdalmak, csontritkulás (osteoporosis) Vezetéknév, keresztnév, születés éve: K. I., Szakma: nyugdíjas, de még dolgozó mérnöknõ. Tartózkodási hely: Magyarország, Budapest. Megfigyelési idõszak: Panaszok. 4-es fokozatú scoliosis, bordapúp; fáj az egész hátgerinc, fõként a derék táján. Fájnak a csípõízületek, ezért a páciens sántít. Csontritkulás (osteoporosis), magas vérnyomás: 180/120 Hgmm, fejfájások. Szédülések fogják el, ezért csak az egyik oldalán tud feküdni ben inzultust (apoplexiát/gutaütést) hordott ki ; azóta kezei állandóan remegnek, és állandóan képtelen visszatartani a vizeletét. Gyógyítás orvosi intézetekben. Sokszor gyógyították már bent fekvõ betegként; állandóan kezelésre járt ambuláns betegként és minden évben gyógyfürdõn kúráltatta

232 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 235 magát. Elõrehaladott csontritkulása miatt a hátgerinc deréktáji szakaszán a csigolyák rongálódnak, instabil lett a gerincoszlop, és stabilizáló operáció vált szükségessé. A súlyos csontritkulás miatt az orvosok visszautasítják az operáció elvégzését. K. I. naponta vesz be fájdalomcsillapító készítményeket. Primer SZRT-diagnosztika. A páciens egyik oldalára sem tud hajolni, és a hátán sem tud feküdni. Az egész hátgerinc nagyon görbült, fõként a derék tájékán, ahol a csigolyák eltolódtak a has irányába és kitapinthatatlanok. A mellkas teljesen leereszkedett a derékra, és a törzs elképesztõen röviddé vált. A test egész izomtakarója átalakult és átváltozott egyetlen kiszáradtnak tûnõ, nem homogén üledékes hiperstruktúrává: ez sok tömör szalagból áll, de vannak benne elsorvadt részek is. A medencecsont erõsen elferdült, s ezért olyan benyomása támad az embernek, hogy a lábak nem egyforma hoszszúságúak. A lábak keskenyek, elvékonyodtak; járás közben K. I. sántít. A csípõízületek eltolódtak, tömör ránövések vannak rajtuk, amik kidudorodnak a bõr alól és erõsen fájnak. A derék tájékán egy hatalmas ödéma helyezkedik el. A nyaki csigolyák különbözõ síkokban vannak eltolódva. Rehabilitáció. Mivel a páciens nem tudott feküdni, 2 kezelésen ülve vett részt. Elõször a vizenyõt vezettük le és elkezdtük aktivizálni az összes izmot. Ezzel egyidejûleg arra törekedtünk, hogy szétválasszuk (dezintegráljuk) az üledékes hiperstruktúrát és elválasszuk a mellkast a medencétõl, mivel ezeket egymáshoz erõsítette egy (organikusan átalakult izmokból álló) szalagöv. Két kezelés alatt sikerült kicsit visszatenni a helyére a mellkast és a medencét (azaz sikerült ezeket kissé közelebb hozni szabályos anatómiai helyzetükhöz). Ezután K. I. kezdett hajladozni; a gerincoszlopban a deréktáj kivételével mindenütt elcsitultak a fájdalmak. Öt kezelés után a mellkas és a medence eltávolodott egymástól, és majdnem teljesen szabályos helyzetet foglaltak el a frontális síkban. Említést kell tenni arról, hogy K. I. kezdetben havi egy kezelésen vehetett részt, mivel csontjai túlságosan gyengék és törékenyek voltak. Ezért idõt kellett hagyni az irányítórendszernek ahhoz, hogy helyreállíthassa a TMSZ szöveteinek normális összetételét. A folyamat gyorsítására törekedve javaslatunkra K. I. marhaízületekbõl (marhacsontokból) készített csontlevest evett 2 hónapon keresztül. Ez idõ alatt csontjai megerõsödtek, ami után a visszahelyezésükhöz szükséges mechanikai erõvel lehetett már hatni rájuk, és nem féltünk attól, hogy kárt okozunk nekik. Amikor megszûnt a derékfájás (azaz 5 kezelés után), akkor a fájdalom már csak a csípõízületekben maradt meg. Mindegyik kezelés alatt arra törekedtünk, hogy az ízületeket sikerüljön visszatenni a helyükre, de ezt akadályozták a rajtuk képzõdött ránövések. Sokáig kellett veszõdnünk velük, és csak az ART nyomás segítségével tudtuk õket feldarabolni (fragmentálni). Végül is 15 kezelés alatt sikerült õket szétoszlatni. Amint ez bekövetkezett, az ízületek eltolódtak és még erõsebb fájdalmak léptek fel, mivel ezek a kinövések többé már nem támasztották az ízületeket. Megértettük, hogy ezek a ránövések a TMSZ önszervezõdési folyamatában keletkeztek, és lényegében az idõs hölgy egész csontvázát megtámadó szisztémás destrukció súlyos stádiumára adott válaszban léptek fel. Amikor a ránövések felszívódtak, eloszlottak, akkor kezdtek ezek az ízületek jól kitapinthatóvá válni; és ekkor fedeztük fel, hogy ezek mintha szárazak lennének; vékonyak és kicsik, mint a kisgyermekeknél. Eltelt újabb néhány hónap a vérkeringés aktivizálására az ízületekben és a közelükben lévõ szövetekben. Ennek hatására az ízületek erõre kaptak, megnagyobbodtak és végül szabályos helyzetet tudtak elfoglalni.

233 236 A gyógyítás tudománya és mûvészete Egy évig tartó munkánk után K. I. minden fájdalma megszûnt, köztük a fejfájása is; eltûnt a sántasága, a szédülése, a vérnyomása normális lett, kezei többé nem remegtek; eltûnt a csontritkulása is, és ezt a csontsûrûségmérés igazolta. A páciens még egy évig járt hozzánk, mivel férje észrevette, hogy kezd eltûnni felesége bordapúpja. Ezt a szomszédok is észrevették. Ekkor, váratlanul, azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy teljesen egyenesítsük ki, tegyük karcsúvá, jóllehet, már 75 éves volt. Szeretett volna legalább öregkorára megszabadulni a testtorzító púptól. Megígértük neki, hogy a púpját eltüntetjük, de nem garantáljuk, hogy ideálisan karcsú lesz. Egy év múlva bordapúpja valóban eltûnt. Kezdett normális nõi ruhákat hordani, könnyû anyagból készült nõi kosztümöket, blúzokat, jóllehet, a csípõje kismértékben továbbra is eltolódott; ezt azonban szemmel alig lehetett érzékelni, és csak azok vették észre, akik ismerték õt korábban is és kötekedve vették õt szemügyre. Kétévi kezelés után összes panaszai közül csupán az inkontinencia, a vizelet-visszatartási képtelenség maradt meg; de ez sem volt állandó, hanem csak ritkán fordult elõ: olyankor, amikor a páciens szervezete valamitõl legyengült. K. I. a mai napig jár hozzánk, havonta egyszer. Most vele együtt azon fáradozunk, hogy megfiatalítsuk a testét, melleit, arcát, és ebben jelentõs eredményeket értünk el. K. I. most kitûnõen néz ki; kinézetre 55 évesnek vélik, holott a valóságban már 78 éves, amit senki nem akar elhinni. Magyarázatok. Szeretnénk megosztani olvasóinkkal a megfigyelésünket: az idõs emberek betegségeik ellenére, valamilyen oknál fogva az SZRT hatását gyakran jobban hasznosítják, mint a fiatalok. Lényegesen nagyobb náluk a javulás dinamikája. Mi azzal próbáljuk ezt megmagyarázni, hogy szervezetük kialakulása olyan korban történt, amikor a mainál lényegesen jobbak voltak az ökológiai körülmények. Hiszen a mai fiatalok már pelenkás kortól kezdve betegeskednek, a szöveteik pedig gyengébbek. Emiatt a TMSZ-elemek biztonsági tényezõje lényegesen kisebb, mint azoknál az embereknél, akik 50 évvel korábban voltak fiatalok. 24. Csigolyaközti porckorongsérvek, erõs derékfájdalmak Vezetéknév, keresztnév, születés éve: R. K., Szakma: gépész. Tartózkodási hely: Magyarország, Balatonfüred. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Rohamok formájában fellépõ fájdalmak. Az erõs fájdalom teljesen váratlanul lép fel a derék tájékán és átterjed a jobb lábra, egészen a talpáig; a láb ilyenkor elgyengül és elveszti érzékenységét. Mozgás közben, tüsszentéskor, köhögéskor a fájdalmak felerõsödnek és olyan erõsek lehetnek, hogy néhány napig ágyban kell feküdnie. Fájdalmai némileg csökkennek, ha mind a két lábát fölemeli és kispárnával fölpolcolja. Gyógyítás orvosi intézetekben. Rendszeres idõközönként kórházi betegként gyógyították; az ágynyugalmat (az ágyban fekvést) betartotta; gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítményeket szedett. Az átmeneti enyhülés (a remisszió) ideje alatt fizioterápiás kezeléseken és GYT-foglalkozásokon vett részt, a fájdalmai azonban visszatértek, és emiatt R. K ismét kórházba került. A CT (komputertomográfiás) vizsgálat két sérvet mutatott ki a gerincoszlop deréktáji szakaszán Az operációt visszautasította. Primer SZRT-diagnosztika. Az erõs fájdalmak miatt R. K.-nak az arca (ugyanúgy, mint égõ, vörös szemei) gyötrõ kínokról árulkodik. Mankón jött hozzánk, mivel nem tud rá-

234 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 237 állni a jobb lábára, és ezt a lábát behajlítva tartja. A páciens arról panaszkodik, hogy mindkét lába zsibbad és elgémberedik. Vérnyomása: 200/120. A test minden izma kõkemény tömörséget tanúsít és egy közös üledékes hiperstruktúrát képez. A gerincoszlop vékony, mintha kiszáradt volna. A medence, a mellkas és a csípõízületek eltolódtak. Az organikusan átalakult izmokból álló tömör szalagok a medencéhez húzzák a mellkast. Emiatt ez ferdén ült a medencén, és annyira szorosan, hogy a hozzá közel esõ oldalon lévõ két utolsó borda eldeformálódott és egymáson feküdt. A gerincoszlop nyaki szakaszán lévõ csigolyák egymáshoz képest különbözõ síkokban eltolódtak. Rehabilitáció. Mivel a páciens nem tudott feküdni, az elsõ öt SZRT-kezelésen állva kellett kezelnünk, a késõbbieken azonban már fekve. Testének állapota az egész TMSZ súlyos szisztémás destrukciójáról árulkodott, ami már több évtizede fennállt. R. K.-nak érdeklõdésünkre adott válaszai megerõsítették azt a feltételezésünket, hogy gyerekkorától kezdve nehéz fizikai munkával foglalkozott, és nemritkán súlyos terheket kellett emelgetnie. Ez pedig mindig krónikus hipertónust hoz létre az izomzatban, amit a késõbbiek során az izomszövet organikus destrukciója fixál visszafordíthatatlan megkeményedéssel. Az elfajult izmokban rendellenessé válik a bennük áramló folyadékok mikrocirkulációja. Az izomsejtek élettevékenységébõl származó mérgezõ termékek elakadnak. Munkavégzés közben az ilyen izmok gyorsan vizenyõssé válnak, megdagadnak, ami még inkább fékezi a vérkeringést az ilyen izmokban is, és a TMSZ velük szomszédos elemeiben is. Fokozatosan létrejönnek olyan nagy zónák, amikben a vérkeringés rendellenessé vált: ezek az úgynevezett üledékes hiperstruktúrák. Idõvel ezek a hiperstruktúrák egyesülnek még nagyobb közös hiperstruktúrákba, amik aztán a test egyre nagyobb szakaszaira szétterjednek egészen addig, hogy végül összeolvadnak egyetlen közös konglomerátummá, ami magában foglalja az egész vázat. Az enyvhez hasonló üledékes zárványokkal egy közös masszává összeragadt, átalakult (elfajult) izmok elveszítik erejüket, rugalmasságukat, és a váz csontjaihoz szabálytalanul továbbítják az erõket. Emiatt olyan belsõ nem-anatómiai terhelések keletkeznek, amik eltolják helyükrõl az egyes lánctagokat (a medencét, a mellkast, a lapockákat) és szakító erõhatást gyakorolnak az egyes csigolyákra. Ennek következtében keletkeznek aztán a csigolyaközti porckorongsérvek. Meg kell említeni itt azt is, hogy amikor a destrukciós folyamat már ennyire szétterjedt az egész TMSZ-ben, akkor a porckorongok mintha kiszáradnának a bennük és a test hozzájuk közeli szakaszaiban létrejött vérkeringési zavarok miatt, és a porckorongok szövetei degeneratív-disztrófiás elváltozásokon mennek át. Emiatt a porckorongok összetömörödnek, megkeményednek, ami lényegesen fölgyorsítja a végzetes kimenetelt: a porckorong kidülledését / kitolódását a gerincvelõcsatornába, valamint a porckorongmagnak a csatornába esését a porckorong fibrosusgyûrûjének résein át. Hogyan lehet megelõzni a porckorongsérv képzõdését, kialakulásának a folyamatát, és hogyan lehet helyreállítani a TMSZ-szövetek egészségét? SZRT-kezelésekre kell járni, amik az üledékes hiperstruktúrák felderítésére és dezintegrálására (szétválasztására) és az izmokban keletkezett organikus elváltozások likvidálására irányulnak. Az izmok helyreállásának mértékében a test kiszabadítja magát a bilincseibõl : beindul a vér keringése az összes szövetben, az üledékes zárványok szétoszlanak, felszívódnak, és bekövetkezik az organikus elváltozások megfordítása az izmokban is, a porckorongokban is, a szalagokban és a csontokban is. Rehabilitáció: R. K.-nál is hasonló sorrend szerint zajlott az SZRT. Öt kezelés után kiszabadult a bilincseibõl és le tudott feküdni. Az ez után következõ kezeléseket már

235 238 A gyógyítás tudománya és mûvészete fekvõ és más testhelyzetekben tudtuk rajta végrehajtani, amik megkívánták például a test elõredöntését (vagy bonyolult elforgatását, vagy a lábak felemelését). Az ilyen sokféle testhelyzet lehetõvé teszi a TMSZ összes rejtett hibájának kiderítését, valamint a mélyen fekvõ elemeiben bekövetkezett elváltozások és eltolódások feltárását. Mindegyik elem számára azt a pozíciót választjuk ki, amelyikben lehetõvé válik mûködésének teljes terjedelemben való megfigyelése. Tizenöt kezelés után teljesen helyreállítottuk az összes izmot és likvidáltuk az összes eltolódást: a csigolyáknál, a bordáknál, az egész mellkasnál, a medencénél és a csípõízületeknél. A vérnyomás normális lett, megszûnt minden fájdalom. Az ellenõrzõ vizsgálat szerint eltûntek a sérvek. Amikor az országos televízió filmet készített munkánkról, akkor páciensünk készségesen és örömmel mondta el, hogy hogyan menekült meg a mûtéti beavatkozástól. Hat év múlva véletlenül találkoztunk vele az utcán és érdeklõdtünk az egészségérõl. Válasza szó szerint az volt, hogy nincs problémám az egészségemmel. 25. Gyermekkori agykárosodás (GYAK) hatásai és gyógyítása gyermekkorban Vezetéknév, keresztnév, születés éve: D. Sz., Szakma: gyermek. Tartózkodási hely: Magyarország, Budapest. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Annak ellenére, hogy D. Sz. már 3 éves volt, nem csak hogy járni, de mászni sem tudott, és a fejét sem volt képes tartani. Gyógyítás orvosi intézetekben. Születésétõl kezdve D. Sz.-en különbözõ kiterjedt vizsgálatokat végeztek Magyarország számos gyógyintézetében. Az anya elmondása szerint az orvosok nem tudnak olyan diagnózist felállítani, ami magyarázatot adna a gyermek ennyire különös állapotára. Az igazoláson, amit az anya mutatott, csupán az állt, hogy a kisgyermeknek izomelfajulása (myodystrofiája) van. Ismét az anya elmondása szerint a gyermeket fokozott gyógyszeres kezeléssel gyógyítják, állandóan kap masszázst, javulás mégsincs. Primer SZRT-diagnosztika. A kisfiú nagyon sovány, erõtlen. Feje különös alakú: hoszszúkás, nagyon széles homlokrésszel. Mellkasa tölcsér alakú. A kicsi szemmel láthatóan angolkóros, amit a szülõk nem fogadnak el, az orvosok véleményeire hivatkozva. A gyermek állandóan fekszik. Születése óta még soha nem tudta megtartani a fejét, soha nem tudott hasra fordulni, mászni, ülni, még kevésbé állni; ugyanakkor kezeit és lábait rendesen tudja mozgatni. Erõsen bandzsít. Kora ellenére egy szót sem szól. A test minden izma petyhüdt, puha, valami érthetetlen, nyálkás anyaggal van feltöltõdve. Az egyik talpa el van csavarodva és kifelé fordul. Rehabilitáció. A kicsit kéthetenként hozták hozzánk. Kértük a szülõket, hogy vezessenek naplót és ebben rögzítsenek minden változást, ami bekövetkezik egy-egy kezelés után. Ennek a feljegyzésnek az alapján az alábbiakban ismertetjük a javulások dinamikáját. Az elsõ kezelés után változott a talp alakja. Kiegyenesedett és szabályos helyzetbe került. A gyermek aktívabb lett, már tudja tartani a fejét, próbál hasra fordulni és próbál enni. A második kezelés után a kisfiú mozdulataival kezdte kérni, hogy állítsák talpra; ami-

236 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 239 kor ez megtörtént, akkor rátámaszkodott az ágy peremére és tett néhány lépést. A kezelés utáni második hét végére képes volt önállóan megtenni néhány lépést. A negyedik kezelés után megjött a kicsi étvágya, ereje is megnõtt. Ez alatt a 2 hónap alatt 4 kilogrammot hízott. Az anyja után néhány szót megismétel, önállóan jár. Bandzsasága eltûnt, mellkasa kiegyenesedett. D. Sz. összesen öt SZRT-kezelésen vett részt. Ezek után többé nem hozták hozzánk. Egy év múlva a szülõk elhozták kontrollkezelésre. A kisfiú aktív, mosolygós, csintalan, rakoncátlan volt, izgõ-mozgó, mint minden vele egykorú gyermek. Minket különösen meglepett, hogy nemcsak helyesen beszélt, de helyénvalóan tréfálkozott is, ami a kicsi szellemi és pszichikai fejlõdésének normális állapotát tanúsítja. A szülõk nem panaszkodtak a gyermek egészségérõl. Magyarázatok. Ez a rendkívüli eset demonstrálja SZRT technológiánk meglepõ hatékonyságát olyankor is, amikor a TMSZ-sérülések legsúlyosabb és kóroktanilag (etiológiailag) megmagyarázhatatlan eseteivel van dolgunk. Miért megmagyarázhatatlan? Számunkra ez mindenképpen az volt, mert a beteg gyermek szülei nekünk ezt állították, ezt erõsítgették. Mi azonban arra gondolunk, hogy õk tudatosan eltitkolták elõlünk a diagnózist. Miután az emberek tudják, hogy tekintélyes specialisták írásos zárójelentése nélkül nem fogadunk olyan pácienseket, akiknek a TMSZ-ét és idegrendszerét súlyos patológiás folyamat terheli, rendszerint kijelentik: õket megvizsgálták és nem találtak náluk semmit, és emiatt nincs is írásos zárójelentés az állapotukról. Mi az ilyen betegeket elküldjük és azt mondjuk nekik, hogy hozzanak röntgenfelvételeket, ultrahangos vizsgálati véleményt, komputertomográfiás megállapítást. Késõbb az ilyen személyek újra megjelennek és azt mondják: Kértünk ilyen vizsgálatot, de az orvos azt mondta, hogy nincs szükség rá. Lehet, hogy ez egyáltalán nem igaz, de az is lehet, hogy ez a tiszta igazság. Magyarországon recept nélkül még az egyszerû orvosság sem kapható, és az orvos beutalója nélkül nem lehet vérvizsgálatot, laborelemzéseket, röntgenfelvételt, elektrokardiogramot vagy más vizsgálatokat kérni. Ilyen beutalót viszont mindig nagyon nehezen lehet kapni, állítják a betegek. Kezdetben a csigolyaközti porckorongsérves betegeket elutasítottuk, mivel nem voltunk biztosak abban, hogy az SZRT terápiával képesek vagyunk meggyógyítani ezt az igen komoly és sokakat érintõ betegséget is. Mivel többen a kezelések elõtt és után is készíttettek CT-felvételt amit elõttünk eltitkoltak, ebbõl a kezelés befejezése, a panaszok megszûnte után kiderült, hogy a gerincsérv eltûnt. Ennek híre gyorsan elterjedt, ám tudták, hogy a gerincsérves betegek kezelését nem vállaljuk. Mivel mindenáron be akartak jutni hozzánk, ezért inkább eltitkolták elõttünk a valódi diagnózist, azt mondták, hogy nekik egyszerûen csak lumbágójuk van. Késõbb azonban többen visszajöttek és beismerték, hogy nem mondták el nekünk a teljes igazságot, elhozták és megmutatták annak dokumentált bizonyítékát, hogy a csigolyaközti sérvük eltûnt. Így ezeknek a megtévesztéseknek a segítségével derülhetett ki az általunk kidolgozott és alkalmazott szisztémás rekonstrukciós terápia újabb csodálatos eredménye: a csigolyaközti porckorongsérvre gyakorolt gyógyító hatása. A fájdalom jellegzetessége és a megmutatkozó tünetegyüttes alapján természetesen gyanítottuk, hogy csigolyaközti sérvrõl van szó. Az említettek alapján kezdtünk fogadni egyre súlyosabb és súlyosabb állapotban lévõ pácienseket, tudván azt, hogy: az SZRT módszer soha nem okozhat kárt a betegeknek, mivel eszközei közé semmilyen erõvel végzendõ fogás (manipuláció, nyújtó gyakorlat stb.) nem tartozik; néha elõfordulhat, hogy az SZRT módszer nem tud segíteni.

237 240 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ily módon fokozatosan meggyõzõdtünk arról, hogy az SZRT segítségével kedvezõ hatást lehet elérni a legreménytelenebbnek tûnõ esetekben is. Térjünk azonban vissza a betegeinkkel kapcsolatos esetekhez. Mi úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben a GYAK valamilyen változata állhatott fenn, amihez angolkór és izomdisztrófia társult. Nagyon szemléletes tünetegyüttesek vezetnek minket ilyen vélemény felé: a kisgyermek hallgatagsága (nem beszél), a három éve tartó mozgásképtelenség, a bandzsaság, valamelyik talp görcsbeszorultsága és kontraktúrája (zsugorodottsága), az egész izomzatban fennálló markáns izomtónus-süllyedés. A GYAK olyan betegség, ami még nem teljesen ismert; lehet, hogy itt enyhe megnyilvánulási formáinak egyik esete állt fenn. A gyors javulásnak örvendezõ szülõk azonban nagyon különös módon viselkedtek: öt kezelésre elhozták a gyermeket és azután eltûntek. Teljesen mindegy, hogy tudták-e vagy nem tudták a GYAK fennállásának valószínûségét, de (gyermekük három éve tartó mozgásképtelenségét megélve) nekik, akiknek beteg gyermekük javulását illetõen ekkora szerencséjük volt, még néhány évig semmi esetre sem lett volna szabad elmaradniuk a rendelõnkbõl, hanem maradniuk kellett volna úgy, ahogyan azt sokan mások meg is tették. Azért említjük meg ezt, mert a kontrollkezelésen nem nagyon tetszett nekünk a gyermek testtartása. Testtartásában valami halványan emlékeztetett a GYAK-betegek testtartására. Erre utalt a lábak ollószerû helyzete (jóllehet, nem élesen kifejezett formában), de a széttárt karok helyzete is, amikkel úgy tûnt a kisgyermek az egyensúlyt igyekezett megtartani. A legfontosabb, hogy mi az egész életére fennmaradó mozdulatlanságát meg tudtuk akadályozni; azt viszont már a szülõknek kell eldönteniük, hogy a kisgyermeket végleg egészséges állapotba akarják-e juttatni. Ez a példa szemléletesen demonstrálja a TMSZ anatómiai státuszának kölcsönös kapcsolatát az egész szervezet vérkeringésével és innervációjával. Ismeretes, hogy a GYAK betegek csontvázának szerkezeti deformitásai a születés után nem tûnnek elõ rögtön, hanem késõbb, a fejlõdés folyamán válnak észlelhetõvé, az izomtónus rendellenességének következményeként. Az izomtónusnál a szabálytalan innerváció miatt lép fel rendellenesség, vagyis az irányítórendszer mûködési zavarai következtében. Minden bizonnyal a GYAK-hoz rögtön társult az összes izom disztrófiája, ami az angolkór miatt alakult ki. A disztrófia maga egy olyan patológiás folyamat, aminek hatására a szövetekben fölgyülemlenek az anyagcserébõl származó mennyiségileg és minõségileg elváltozott melléktermékek. Amikor az ART nyomás segítségével az egész testben aktivizáltuk a vérkeringést, akkor ezek a melléktermékek kikerültek a szervezetbõl, ami azt jelenti, hogy ezzel együtt megszûnt mérgezõ hatásuk, ami elsõsorban az agynál jelentkezett, de a szervezet más, létfontosságú szerveinél és rendszereinél is. A tudomány a szervezet általános egészségére vonatkozóan ma még nagyon keveset tud az izmok egészsége által e téren betöltött szereprõl. A hasonló példák azonban azt mutatják, hogy ez a szerep óriási és sokoldalú. Mi helyreállítottuk D. Sz. izmait; erre újjászületett az egész szervezete. Ezt a törvényszerûséget nemegyszer sikerült megfigyelnünk pácienseinknél, de azt nem sejtettük, hogy az orvostudomány szemszögébõl gyógyíthatatlannak számító patológiás betegségnél, a GYAK-nál ilyen grandi-ózus hatása lehet. Ha viszont a kicsinek mégsem volt GYAK-ja, akkor feltehetõ, hogy szélsõséges stádiumba jutott izomdisztrófia volt mozgásképtelenségének elsõdleges oka, ami esetleg a fejlõdés méhen belüli fázisában keletkezett. Az agya egészében véve egészséges volt, azonban erõsen nyomták a mérgezõ üledékes zárványok, amik a szabálytalan anyag-

238 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 241 csere termékei. Tehát most megint, ebben az esetben is, mélyen átérezhettük, hogy az ilyen korai periódusban, amikor a szervezet kialakulása zajlik, kölcsönhatás áll fenn az izmok, az idegrendszer és a vérkeringési rendszer állapota között. Úgy tûnik, hogy az újszülött izmaiban keletkezõ anyagcserezavar az egész szervezetben mérgezést (intoxikációt) idézhet elõ, ami teljesen elnyomhatja a csöppség élettevékenységét. A kis csöppségnek szélsõséges stádiumba jutott, heveny izomdisztrófiája volt, és ezt a patológiásan durva folyamatot jelen esetben még angolkór is súlyosbította. No de az is igaz, hogy valamennyiünknek, de fõként a mai gyermekeknek az izmai szó szerint tele vannak tömve a szabálytalan anyagcserébõl származó termékekkel. Az ilyen anyagcsere okai a helytelen táplálkozásra, a hipodinamiára (gyengeségre), a kedvezõtlen ökológiai körülményekre vezethetõk vissza. Mindez sok esetben az egész izomszövet általános átalakulásához (elfajulásához, elkorcsosodásához) vezet, amivel gyakran találkozunk a munkánkban. Ilyen esetben csak az SZRT tarthatja fenn a szervezet normális állapotát azzal, hogy periodikusan eltávolítja az üledékes zárványokat és aktivizálja a vérkeringést. Ebben az értelemben tekintjük az SZRT-t panaceának, azaz minden betegséget gyógyító varázsszernek ( csodagyógyszernek ). 26. Gyermekkori agykárosodás hatásai és gyógyítása felnõttkorban. Vezetéknév, keresztnév, születés éve: A. I Szakma: 1. súlyossági csoportba sorolt rokkant. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Gyermekkora óta rokkant, mivel születésétõl kezdve GYAK-ja van. Nem tud önállóan mozogni, enni, fiziológiás szükségleteket elintézni. Tolókocsiban ül. Gyógyítás orvosi intézetekben. A GYAK diagnózis megerõsítést nyert szakosított, bentlakásos gyógyintézetekben eltöltött, többszöri, hosszú ideig tartó tartózkodása során. Ez gyógyíthatatlan és nem progrediáló betegség, ami a fejlõdés korai szakaszaiban bekövetkezett agysérülés következménye. Fontos tudni, hogy a hozzá kapcsolódó vázdeformációk nem rögtön a születés után fejlõdnek ki, hanem a kisded fejlõdésének ideje alatt, az izomtónus zavarai következtében. Ilyenkor aztán zavar keletkezik a járásban, elváltozik a testtartás, hiba van a végtagfunkcióknál. Az ilyen zavaroknak a mélyén olyan tényezõk találhatók, mint: az agonista és az antagonista izmok közötti egyensúly zavara, görcsösség vagy zsugorodás keletkezése. A különbözõ izomcsoportok patológiás folyamata maga után vonja a páciens mindennapi tevékenységének lényeges korlátozását. Így, például nehéz megvalósítani: az ülést a gerincoszlop deformációja miatt; a test egyensúlyának elérését a váz súlyos deformációja esetén; a normális ülõ helyzet / ~ testtartás elérését a csípõízületek deformációja miatt. Probléma lép fel az öltözet kiválasztásánál és a fiziológiás szükségletek elintézésénél a deformációk és a zsugorodások miatt. [124]. Az ilyen páciensek életminõségének javítására bonyolult, több szakaszból álló ortopédiai operációkat hajtanak végre. A.-nál még nem került sor ilyen operációra. Gyermekkorában évekig szakosított szanatóriumokban élt, ahol alkalmazták nála az összes az idõ tájt létezõ, ilyen gyermekek számára elrendelt gyógyítási módszert. Lényeges hatást azonban nem sikerült elérni.

239 242 A gyógyítás tudománya és mûvészete Primer SZRT-diagnosztika. A. családja a szomszédságunkban élt, édesanyja SZRTkezelésekre járt hozzánk. Egyszer arra kért minket, hogy tanítsuk meg a módszertanunkra, hogy állandóan segíthesse fiát. Az anya utazott vele a tengerre, éveken át együtt élt a fiával a szanatóriumokban; állandóan mellette volt, hordta a karjaiban, mivel az egy lépést sem tudott tenni és nem tudta önmagát ellátni. Eddig az idõpontig még egyszer sem találkoztunk a GYAK-kal, ezért elmentünk ezzel az asszonnyal a lakására egyszerûen azért, hogy megnézzük A.-t. Rettenetes látvány tárult elénk: a tolókocsiban egy kis csontváz ült. Nyaka és feje a mellére lógott, bõre földszínû volt és hozzánõtt a csontokhoz. Az egész test megkeményedett, elfásult (elmerevedett) és egyetlen közös üledékes hiperstruktúra foglyaként feszültséggel teli, görcsösen öszszehúzott állapotban volt. A test annyira feszes volt, hogy amikor karjánál fogva odébb húztuk, akkor A. egész teste mozdult el anélkül, hogy eközben karja kiegyenesedett volna. Megkíséreltük lábra állítani, de talpai deformáltsága miatt csak nehézségek árán tudott állva maradni és közben erõsen ide-oda imbolygott, düledezett. A járáskísérlet oda vezetett, hogy A. oldalirányba ügyetlenül széttárta karjait, sokáig-sokáig ingadozott, majd elvette lábát a padlótól és ekkor elesett. Az anyja hordta õt a vécére is, mivel akaratának nemcsak a lábai, de a kezei sem engedelmeskedtek. Nem tudott önállóan enni, bár ezt néha saját maga követelte. Ilyenkor az anya valahogyan magához vette, hogy saját térdeire ültesse, és lelógó fejét odavezesse a tányérjához. A. ilyenkor megpróbált egyedül enni: kicsavarodott anyja ölelésébõl, az élelmet szájával próbálta megragadni, és eközben számtalanszor beverte a fejét az asztalba és a tányérba. Néha sikerült elkapnia a szájával az ételt, azonban mindezt tovább nézni erõnket meghaladó feladat volt. A döbbenetes mozgásszervi rendellenességek dacára A. szellemileg ép volt: tudott olvasni, sokat beszélt és tréfálkozott, de a beszédéhez nem szokott személy nehezen tudta szavait megkülönböztetni; a környezetén kívüliek számára ez a beszéd érthetetlen volt. Mindezt látván megértettük, hogy anyja képtelen rajta segíteni, és elhatároztuk, hogy foglalkozni fogunk A. rehabilitációjával. Rehabilitáció. Miután megvizsgáltuk A. testének minden négyzetcentiméternyi felületét, elfogadtuk A.-t olyan megszokott páciensünknek, mint akinek egész TMSZ-e a szisztémás destrukció súlyos stádiumában van. Ennek megfelelõek voltak kezelésének módszerei is. Kezdtük azzal, hogy szétválasztottuk alkotóikra az üledékes hiperstruktúrákat, eltávolítottuk az üledékes zárványokat, aktivizáltuk az izomszövetet az egész testben. Ehhez, az ART nyomás segítségével: el kellett választani a bõrt a csontoktól, amikhez hozzánõtt; meg kellett találni az alatta megmaradt izomréteget és ezt aktivizálni kellett; szabaddá kellett tenni a hiperstruktúra fogságába került ízületeket; le kellett gyõzni a zsugorodásokat oly módon, hogy az elfajult izmokban lévõ üledékes zárványokat fragmentáltuk (széttördeltük, egymástól elválasztottuk); és vissza kellett adni az ízületeknek a mozgásképességet. Mivel a lágy izmok organikus elfajulása A.-nál évtizedeken keresztül folytatódott, és ez, a pozitív visszacsatolás elvének megfelelõen, minden évben tovább nõtt, ízületeinek többsége teljesen mozgásképtelen volt. Ezért mindegyik ízülettel dolgoznunk kellett, naponta sok órán keresztül, és ezt kellett folytatni hónapokon át. Nagyon fájdalmas volt A. számára, amikor ujjaink behatoltak összepréselõdött, összenõtt, átalakult (elkorcsosult) testébe. Ilyenkor felkiáltott, de máris kérte, hogy folytassuk csak tovább, mivel az elsõ kezeléstõl kezdve javulást érzett; teste mindegyik részében javult a mozgathatóság. Nagyon figyelmes volt, észrevette a legkisebb változásokat, és nagyon hálás

240 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 243 volt ezért. A fájdalom okozta felkiáltásokat nekünk címzett kedveskedõ szavakkal törte meg; sírt és arra kérlelt minket, hogy folytassák még, ne hagyjanak itt, ne hagyjanak cserben!. A.-val naponta 5 órán keresztül foglalkoztunk: néha mindennap, néha viszont kis szüneteket iktattunk be a szövetek helyreállítására. A. esetében nem lehetett alkalmazni a kezelések szokásos rezsimjét; az nem lett volna megfelelõ, mivel túl sok feladatot, nagyon sok munkát kellett elvégezni. Amíg a test egyes részei pihentek és folytatódott helyreállásuk, az idõ alatt lehetett dolgozni a test másik részeivel, mivel ugyanolyan súlyos rendellenességeket lehetett / kellett kiküszöbölni a test más részein is. Ezért még ha napi 24 órát lehetett volna dolgozni, akkor is mindig lett volna vele munka, mindig lett volna elvégzendõ feladat. Órákon át masszíroztuk kézfejeit, talpait, külön-külön mindegyik ujját. Helyreállítottuk arcizmait, aminek hatására arca a szokásos emberi arckifejezést vette fel. Kialakítottuk és megerõsítettük nyakizmait; ennek eredményeként a feje többé nem hajlott állandóan lefelé, a mellére. Több hónapi munka hatására A.- nak nemcsak az arca változott meg: a beszéde is fejlõdött, sokkal érthetõbbé vált. Most már normálisan tudott beszélgetni az emberekkel, és a gyerekek többé nem féltek tõle és nem hívták õt hullának. Meg kell említeni, hogy a TMSZ-IR-e által vezérelt szövethelyreállítási folyamat semmiben sem különbözött az egészséges embernél zajló hasonló folyamattól. Számunkra ez nagyon értékes információ volt. Meggyõzõdtünk arról, hogy a GYAK-nál bekövetkezett agyi rendellenességek nem érintik azokat a struktúrákat, amikben a TMSZ szabályos anatómiai terve és fenntartásának a mechanizmusai tárolódnak. Ezt tapasztalni lehetett A.-nál is és az összes többi GYAK-tól érintett páciensünknél is, akikkel gyógyító munkánk késõbbi periódusában dolgoznunk kellett. Végül eljött az az idõ, amikor a kezei mozogni kezdtek. Kolosszális mennyiségû munkát fektettünk mindegyik ujjába. A.-nak azonban mindez kevés volt: soha nem fáradt el kérni és ismét arra kérni minket, hogy csak dolgozzunk vele még tovább. Azt mondta: nem akar tovább teher lenni az anyja számára, aki majdnem 40 évig a karjaiban cipelte, és úgy igyekezett mindig, hogy majd beleszakadt, és órákon át masszírozta a testét. A. csak külsõleg, rokkantsága folytán tûnt kicsinek. Korát tekintve azonban felnõtt ember volt, olyan, aki teljesen éretten és normálisan gondolkodik. Az esze a helyén volt, és amikor kezdett jobban beszélni, akkor hosszan beszélgettünk egymással. A. teljesen a korának megfelelõen viselkedett: olvasott, televíziózott, és jó volt az emlékezõképessége. Egy év eltelte után A. kezdett járni. Kezdetben a falba kapaszkodva, késõbb pedig már önállóan. Ehhez azonban elõbb helyre kellett állítanunk a talpát, likvidálnunk kellett a csípõízületek, a gerincoszlop és a vállöv csontjainak deformációját. Mindezek elvégzése után A. testhelyzete stabillá vált: képessé lett arra, hogy önállóan leüljön, lefeküdjön és felkeljen. Ekkorra már kezdtek mûködni a kezei is, és anyjának többé nem kellett õt segítenie vécézésnél. Ugyanakkor nem sikerült neki finom, koordinált mozgásokat végeznie az ujjaival. A. önálló járását látván a sikertõl szárnyra kaptunk, és tovább fokoztuk munkánkat az ujjaival. Egyszer aztán az anyja talányos arccal asztalhoz invitált minket, ahová A. is leült velünk együtt, majd fogta a kanalat és kezdte enni a levest anélkül, hogy egy cseppet is elcsöppentett volna. Páciensünk most azzal kezdett foglalkozni, hogy napokon át egész nap gyakorolja a le-föl járást a lépcsõn. Be tudta zárni a lakást, és ezután már a mi helyzetünk is sokkal könnyebb lett. Korábban ugyanis állandóan követelte a jelenlétünket, hisztériákat rendezett az anyjának: kérte, hogy keressen meg minket és hozzon el minket hozzá. Állan-

241 244 A gyógyítás tudománya és mûvészete dóan az volt a benyomása, hogy mi cserbenhagyjuk (nem fejezzük be a gyógyítását). Értette, hogy mi csupán együttérzésbõl segítünk neki. Ekkorra erõsen megváltozott természete is. Hosszasan beszélgetett az udvaron az emberekkel és játszani kezdett a gyerekekkel, akik megszerették õt. Ezután õ kezdett kenyérért járni a közeli boltba. Ujjait ekkor már olyan jól tudta irányítani, hogy a papírpénzt és a pénzérméket is normálisan tudta kezelni. Az emberek természetesen elõreengedték mindenhol és ellátták tanácsokkal, hogy mit érdemesebb venni. Eltelt 2 év, és mi ritkábban kezdtük fogadni. Hetenként, kéthetenként egy kezelést biztosítottunk neki. A. közben eljárt hazulról, egyre messzebb és messzebb. Megtanulta, hogyan kell felszállni a közlekedési eszközökre, és már az egész városban tett sétákat. Felbukkant a metrón is, a parkokban is és a vásári tömegben is. Akkoriban országunkban a legegyszerûbb áruk is hiánycikknek számítottak. Fél napig kellett sorban állni egy kiló cukorért vagy egy darab szappanért. A. 1. osztályú rokkantként jogosult volt arra, hogy soron kívül kiszolgálják. Ezért õ nem egyszerûen csak kószált a városban, hanem õ látta el a családját minden beszerzendõvel. Néhány év alatt A. 20 kg-ot hízott, megférfiasodott. Izmai olyan erõsek lettek, hogy kezdett nehéz táskákat is hordani. Minél többet járt-kelt, minél többet érintkezett az emberekkel, annál inkább fejlõdött. Egy idõben a szülei arra gondoltak, hogy megházasítják. Azt mondta, hogy nincs ellene, de nem akar gyermeket, mert elege volt abból a látványból, ahogyan az anyja kínlódott vele. A késõbbi, sokkal nehezebb idõkben, amikor a boltokban roskadoztak a polcok a sok árutól, viszont az embereknek pénzük nem volt (mert nem volt munkahelyük, a segély és a nyugdíj pedig nyomorúságosan kevés volt), A. kereskedni kezdett a piacon. A kiskereskedõk szívesen fogadták fel eladónak, az õ nevére állították ki az engedélyeket, meg a jogosító papírokat. Az A. 1. osztályú rokkantságához kapcsolódó kedvezményeknek köszönhetõen ezek a kereskedõk jóval kevesebb adót fizettek, elkerülhették az adóhatóság részérõl gyakorolt plusz ellenõrzéseket és a bûnözõk részérõl megnyilvánuló sanyargatásokat (zsarolásokat). Ezért tisztességes összegeket fizettek neki, amibõl megfelelõen (méltóan) tudtak élni: õ és megöregedett szülei is. Ezzel teljesült az álma: hasznosnak lenni és a mamának segíteni, aki egész életét rááldozta. A. jelenleg 57 éves. Anyja él és jól érzi magát. Fia arra kérte, hogy a rokkantak otthonában helyezze el, mert szeretne közösségben élni, barátokra szert tenni és nagyon szeret másokkal társalogni. Jelentõs (s ami a fõ: saját keresetével elõteremtett) pénzügyi hozzájárulásának köszönhetõen az intézetben nagyon jó lakáskörülményeket alakítottak ki A. részére, és õ teljesen elégedett az élettel. Az anyja, akivel néha beszélgetünk telefonon, azt mondja, hogy fia gyakran emleget minket, és szeretne minket viszontlátni: Hol vannak most az én megmentõim, az én fecskéim? Mennyire szeretem õket! 27. Általános anyagcserezavar; általánossá vált, organikus izomszövet-elfajulás Vezetéknév, keresztnév, születés éve: B. K., Szakma: könyvelõ. Tartózkodási hely: Magyarország, Debrecen. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Állandó magas vérnyomás, erõs fájások a hátban, a térdekben, a nyakban, a vállakban; az egész testet ólomnehézség tölti el. Nagyon gyakori (majdnem naponkénti) a fejfájás. Zúg a feje is és a füle is. Gyakran fordul elõ rohamszerû szédülés és

242 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 245 hányinger, ami fejfájáskor erõsebbé válik (ilyenkor hányni szokott). Éles fájás van a szemeiben; ezek idõnként elhomályosulnak, és ez zavarja látásélességét. Látásélessége az utóbbi néhány év alatt erõsen csökkent. Idõnként elmegy a hangja és annyira gyenge lesz, hogy nehéz megérteni a beszédét. B. K. váratlan hidegrázási rohamokkal is küszködik; szenved tõlük, mert ilyenkor belül annyira erõs hideget érez, hogy az rázza az egész testét; visszatartani nem tudja, és ezt észreveszi környezete is. A pácienst idõnként olyan erõvel kapja el és rázza a hideg, hogy a környezete segítsége nélkül nem tud ülve maradni a széken Ez az állapot már 6 éve tart és évrõl évre rosszabbá válik. Az utóbbi két évben B. K. már nem dolgozik; a férje tartja el, aki csigolyaközti porckorongsérvének rehabilitációjára jár hozzánk, és az egyik kezelésre magával hozta a feleségét. Gyógyítás orvosi intézetekben. A hölgy diagnózisa magasvérnyomásról szól. Semmilyen más eltérést nem állapítottak meg, laboreredményei normán belüliek. Nemegyszer volt már fekvõ betegként kórházban, ahol gyulladásgátló és fájdalomcsökkentõ injekciós kúrákkal kezelték, és szteroidokat is kapott. Bejáró betegként állandóan gyógykezelteti magát; naponta sok gyógyszert szed (fájdalomcsillapító, magas vérnyomás elleni és szívritmus-szabályozó tablettákat). Fizioterápiás kezeléseket kapott, gyógy - fürdõkbe járt, gyógytornagyakorlatokkal foglalkozott. Az utóbbi két évben szívfájdalom is fellépett nála, amihez tachycardia (szapora szívverés) társult; pulzusa percenként , ami idõnként magasabb is szokott lenni (percenként ütés). Primer SZRT-diagnosztika. Az elhízott, 160 cm magas páciens súlya 96 kg. Nagyon sápadt, gyenge, kínoktól meggyötört tekintetû; hangja halk és rekedt. Jelenleg fáj a feje, emellett szédülés és hányinger kínozza. Testét szabályos idõközönként enyhe remegés fogja el. Vérnyomása 200/120, pulzusa percenként 150. Bár ilyen szívveréssel és vérnyomással küszködõ betegek részére az SZRT-kezelések alkalmazása nem ajánlott, mégis fogadtuk õt, mert 340 km-t utazott, hogy eljusson rendelõnkbe, és nem hagyhattuk õt segítség nélkül. Javasoltuk, hogy vegye be a magas vérnyomás és a szapora szívverés elleni gyógyszereit és feküdjön le a rendelõnkben. A tablettákat bevette, de lefeküdni nem tudott, mivel fekvõ helyzetben erõsebb lett volna a szédülése, és hányinger fogta volna el. Miután vérnyomása lement 170/100-ra, pulzusa pedig percenként 110-re csökkent, diagnosztizálni kezdtük álló és ülõ helyzetben. A páciens kövér teste fel volt fúvódva, ugyanakkor azonban puha volt. Teljes értékû izmok helyett hol vattát, hol folyékony vizenyõket lehetett érezni az alatt, amíg átmentek a kezek az izmokon egészen a csontokig és az ízületekig. Amikor testéhez értünk, akkor minden érintésnél erõs fájdalmat érzett. Rehabilitáció. Az 1. kezelés sokáig elhúzódott, mivel periodikusan félbeszakították a páciensnél jelentkezõ szédülési rohamok, valamint az érintési helyeken fellépõ fájdalmak. B. K. szó szerint nem hagyta, hogy hozzáérjenek; nyögött a fájdalomtól. Ezért fokozatosan kellett behatolni a testébe, sokáig kellett simogatni az izmait, és csak ezután lehetett zökkenõmentesen, simán áttérni az ART nyomásra. Ezzel a fogással elértük, hogy az az egyetlen üledékes hiperstruktúra, amivé átalakult az egész teste, széjjelváljon és darabokra törjön. B. K.-nak a teste vizuálisan egy felrázott, puha párnára emlékeztetett. Ennek érintésekor úgy tûnt, hogy a páciens egész bõrtakarója zárt burokká változott, amibe olyan sok nyálkás, folyékony anyag lett bepumpálva, hogy az látszólag belülrõl lett felfújva. Idõnként az embernek olyan benyomása is támadt, hogy emellett még gázbuborékok is felhalmozódtak a test egyes részeiben. Érthetõ, hogy ezek az üledékes zárványok magának a páciensnek a szervezetében képzõdtek, és nyil-

243 246 A gyógyítás tudománya és mûvészete vánvaló, hogy a szabálytalan anyagcsere termékei voltak, amiket a páciens szervezete nem tudott elkülöníteni. Ezért aztán a szervezet izmai váltak sajátos tárolóikká. A test izmai (amiket ezek az üledékek mechanikailag szorítottak és vegyileg mérgeztek) mindezek hatására megváltoztak, organikusan átalakultak, elsorvadtak. Ez a nyálkás folyadék természetesen fokozatosan gyûlt össze, és az egészséges izomsejteket is fokozatosan kezdte szorítani. Ezzel megakadályozta a sejtek normális anyagcseréjét, nyomta a véredényeket és az idegvégzõdéseket. Mindez nemcsak az izmokban zavarta a vérkeringést és az innervációt, hanem az egész testben is, a szervezet szisztémás épségénél fogva. Ez volt tehát a magas vérnyomás, az agyi és a koszorúséri vérkeringési zavarok oka. Emiatt keletkezett a fejfájás is, a szédülés is és a patológiás pulzusszám-növekedés is. A szabálytalan anyagcserébõl származó pangó termékek megmérgezték B. K.-nak a szervezetét. Ezek miatt léptek fel a gyötrõ hányingerek, az egész testet magával ragadó borzongás, hideglelés és remegés. Egy kezelés alatt mélyen átdolgoztuk B. K. szöveteit, ügyelve arra, hogy ezeket meg ne sértsük. Az ART nyomás segítségével az üledékes zárványokra irányuló szelektív nyomást hoztunk létre, amivel megbontottuk ezek összeforrottságát és létrehoztuk annak feltételeit, hogy felszívódjanak és a szervezetbõl távozzanak. Még a rendelõnkben megszûnt B. K.-nak a fejfájása, kitisztultak a szemei és megszûnt a zúgás a fejében és a fülében is. A hölgy közérzete annyira feljavult, hogy feltámadt benne a gyógyulás reménye, és ezt rögtön közölte is velünk. Öt nap múlva a páciens telefonált és bejelentette, hogy többé nem jön el hozzánk, mert teljesen egészségesnek érzi magát, semmije sem fáj és munkába áll. Férje két hónapig járt még hozzánk kezelésre, mivel sok kezelésre volt szükség gerincszöveteinek és gerincstruktúrájának helyreállításához. Ez idõ alatt mindvégig fáradhatatlanul, folyton arról beszélt, hogy a felesége milyen kitûnõen érzi magát, hogy a vérnyomása most már normális, nem fáj semmije sem és 15 kg-ot fogyott. Magyarázatok. Lehet, hogy az olvasó számára úgy tûnik, hogy ez a példa egy rendkívüli esetet ír le. Valójában azonban ez a legtipikusabb esete az egész izomszövet olyan patológiás állapotának, ami ilyen vagy olyan mértékben mindnyájunknál fennáll. A földgolyón jelenleg uralkodó kedvezõtlen ökológiai körülmények között a mai embereknél majdnem mindenkinél megfigyelhetõ, hogy a szervezetben zajló anyagcsere szabályosságában zavar keletkezett. Nem titok, hogy jelenleg már a gyermekek többségénél is funkcionális zavarok vannak a gyomor, a máj, a hasnyálmirigy, a bélrendszer és a vesék mûködésében. Sokuknál a pajzsmirigy mûködése is rendellenes. Ugyanez figyelhetõ meg még nagyobb mértékben az idõsebbeknél, ámbár ez a természetes öregedés következménye. Logikailag érthetõ, hogy ha az emésztõ és a kiválasztó funkció rendellenesen mûködik, akkor a szervezetben szabálytalan anyagcserébõl származó termékeknek kell képzõdniük; és érthetõ az is, hogy a szervezet nem tudja valamennyit eltávolítani. Akkor viszont hol találhatók ezek az el nem távolított termékek? Az izmainkban rakódnak le. Természetesen ahhoz, hogy ezeket nevükön lehessen nevezni, azaz megadhassuk vegyi képleteiket, hosszadalmas laboratóriumi vizsgálatokra lenne szükség. Nekünk azonban elég, ha az izomszövet változásai révén érezzük jelenlétüket és hatásukat. Elég utalnunk arra, hogy a kezünk között megfordult ember közül csak néhányszor tíz fõre tehetõ azoknak a száma, akiknél ezek az elváltozások nem jelentkeztek. Ha ezt a számot felkerekítjük 100-ra, akkor az egészséges izomzatú emberek aránya csupán 0,25%. Könyvünkben az izmok ilyen állapotát hívjuk általánossá vált, generálisan szétterjedt organikus átalakulásnak. Tapasztalatunk arról tanúskodik, hogy ez az elfajulás a TMSZ szisztémás destrukciójának nagyon erõs iniciáló

244 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 247 (elindító) és erõsítõ tényezõje. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy az izomszövet generálissá vált, organikus átalakulását nemcsak endogén ágensek okozhatják (azaz a szervezet belsejében keletkezett anyagok), hanem exogén (kívülrõl származó) anyagok is, amik a környezetbõl közvetlenül kerültek a szervezetbe, és agresszív izomszövet-károsító ágensek. Azonban bármibõl is vannak ezek az anyagok, maga az a tény, hogy létezik olyan jelenség, mint az általános organikus izomszövet-átalakulás, számunkra kétségbevonhatatlan, vitathatatlan ténynek számít. Vitathatatlan azért, mert a szövetnek ezt a patológiás állapotát mi a kezeinkkel érezzük, és meg tudjuk különböztetni a szövet normális állapotánál tapasztalt érzettõl. Ezenkívül azért is vitathatatlan és valóságos számunkra az ilyen szövetállapot létezése, mert ezt a patológiás állapotot képesek vagyunk megfordítani technológiánk, a szisztémás rekonstrukciós terápia fogásaival. Az, hogy páciensünk, B. K. mindössze egy SZRT-kezelés hatására teljesen meggyógyult, természetesen nem jelenti azt, hogy az izomszövet-elfajulás összes többi esete ugyanilyen könnyen elhárítható. Ez a példa inkább azt jelenti, hogy ez nem szabály, hanem kivétel volt. Miért? Azért, mert: ahogy nincs két egyforma ember, ugyanúgy nincs két abszolút egyforma anyagcserezavar. Ez az jelenti, hogy különbözõ emberek izmaiban a károsító anyagok különbözõ összetételben halmozódnak fel. Ezenkívül ezek befolyásának eredményei is eltérõek. Az is igaz, hogy létezik néhány általunk észlelt törvényszerûség is. Ha például a gyermekeket korai életkoruktól kezdve édességekkel táplálják, akkor ez tipikusnak tekinthetõ eredményre vezet (lásd a 8-as számú példát): a kisgyermekek anémiássá (vérszegénnyé) és disztrófiássá válnak a fejlõdés során: nagyon soványak és magasak lesznek; testük egész izomrétege vékonnyá válik, bõrük pedig hozzánõ a csontokhoz. Ha a gyermekeknél a vesék mûködésében keletkezik zavar, akkor izmaik külsõleg, ránézésre normálisnak tûnnek. Tapintásra azonban ezek az izmok nagyon kemények és különbözõ a tömörségük. Szomorú dolog, hogy ezt a tényt pozitívnak tartják az orvosok is, a gyermekek maguk is, és a szülõk is: a kislányom egészséges, jól összekovácsolt kis dundi, meg se tudod csípni. Az ilyen test büszkeség tárgya még a felnõtteknél is. De kik is az ilyen felnõttek? Ezek azok a felnõtté vált gyermekek, plusz azok a felnõtt emberek, akiknek a veséi a késõbbiekben kezdenek majd rosszul mûködni. A sovány, kemény izomzatú, édességfaló gyermekek ugyanilyenek maradnak késõbb is, amikor már felnõtté váltak. Közülük sokan azzal szeretnek dicsekedni, hogy akármennyit is esznek, soha nem híznak meg, és ebbõl elhamarkodott következtetést vonnak le: jó az anyagcserém, annyit eszek, amennyit akarok, és nem hízok. A környezetükben lévõ, hízásra hajlamos emberek rendszerint irigykednek rájuk. Azonban nincs miért irigykedni. Ugyanis ezek a kemény izmú emberek az elsõszámú jelelöltek azok között, akik majd csigolyaközti porckorongsérvet kapnak. Miért? Azért, mert az organikusan elfajult izmokból kialakult összenõtt, kemény páncél az egész csontváz vérellátását akadályozza. Emiatt nem kapnak elegendõ táplálékot a porckorongok és a csontok, és kezdenek kiszáradni. A porckorongok rostgyûrûiben elkezdõdik a repedések képzõdése. A rugalmasságukat vesztett izmok nem képesek az összes szükséges mozgásteret biztosítani (a jó izomfûzõ valamiért nem tud hajolni). No de ezek már nem izmok, hanem üledékes struktúrák és hiperstruktúrák, amik szabálytalan nem-anatómiai terheléseket továbbítanak a gerincoszlopra; amik egy szép napon, egy váratlan pillanatban a szétrombolt porckorong darabjainak gerincvelõ-csatornába eséséhez és az ebbõl származó következményekhez vezetnek.

245 248 A gyógyítás tudománya és mûvészete Még egy meggyõzõ példa az anyagcserezavarra vonatkozóan az úgynevezett túlsúly, ami világprobléma: ostorcsapás a gyermekek és a felnõttek számára is. Valamiért mindenki azt hiszi, hogy ez fölösleges zsír. Az orvosok elzsírosodásról beszélnek, és alacsony kalóriájú diéta betartását javasolják az elhízott embereknek. A mi páciensünk, B. K. is nyilvánvalóan túlsúlyos volt, hiszen 96 kg volt. De mi alkotta ezt a súlytöbbletet? Üledékes zárványok, a szabálytalan anyagcsere termékei, az ödémák folyadékai és a nyálkás anyagok. Mindezek egy SZRT-kezelés után nyomtalanul szétoszlottak, és ezzel megszûnt a vérkeringés és az innerváció akadályozottsága. Vajon a zsír képes ilyen gyorsan szétoszlani és felszívódni? Szétoszlottak és felszívódtak az üledékes zárványok, és ennek hatására máris: eltûnt az a súlyos tünetegyüttes, aminek része volt a magas vérnyomás, a szapora szívverés, a szédülés, a fejfájás, a hányinger és a hidegrázás; és megszûntek a vázizomfájdalmak is. Igaz, hogy az SZRT nem mindig képes megbirkózni egyetlen kezelés alatt az izomszövet általánossá vált, generálisan szétterjedt organikus elváltozásaival. Ehhez néha 10, 20, sõt, akár 30 kezelés szükséges. A fõ dolog végül is az, hogy az izomszövet visszatér a normális állapotba, és organikus átalakulását vissza lehet fordítani, bármilyen stádiumba is jutott már elfajulása. Ez zálogot jelent a nagyon súlyos állapotba került betegek egészségének a helyreállítására. Milyen jövõ várt volna B. K.-ra, ha nem került volna hozzánk? Lehet, hogy egy inzultus (gutaütés / apoplexia), lehet, hogy egy infarktus bekövetkezése. A legvalószínûbb azonban az, hogy a jelenleg még laza lerakódás fölhalmozódása mértékében az izmok kõkeménnyé válásához vezetett volna, és ennek nyomán a szisztémás destrukció aktív lefolyásához, ami az egész szervezetet rombolta volna. Ilyen állapotnak (amikor csigolyaközti porckorongsérv keletkezik) késõbb akár bénulás is lehet a következménye, ami mozdulatlanságra ítéltséget és tolókocsiban töltendõ rokkant életet jelent. Mennyi ilyen ember van, akinek minden laboreredménye normális, de nem tud úgy élni és dolgozni, mint B. K? Millió és millió ilyen ember található. Ebbe a kategóriába tartoznak a hírhedt hátfájástól szenvedõ emberek is. Ezt a bajt a modern orvosi diagnosztikai eszközök segítségével sem lehet elcsípni ; így aztán szokásos problémává vált még az Egészségügyi Világszervezet szintjén is. A világ minden részén az orvosok lelki táplálékul szolgáló (pszichotróp) készítményeket írnak elõ az ilyen betegek számára (holott azoknak egyáltalán nincs szükségük erre). Mindez csupán azért van így, mert a hátfájás látszólagos megfoghatatlanságát nem sorolják a saját szakmai gyengeségeik közé, hanem a pácienseik sajátos lelki állapotához fûzõdõ, mondvacsinált kapcsolat terhére írják. Immáron 30 év óta ilyen betegek rehabilitációjával foglalkozva jelentjük ki, hogy: a hátfájás a támasztó-mozgató szervrendszer szisztémás destrukciós folyamatában létrejött (organikus izomszövet-átalakulás következtében keletkezõ) fájdalom. Az izmok ilyen patológiás állapotát könnyû diagnosztizálni emberi kezekkel; ez az állapot megfordítható, tehát teljesen meggyógyítható. Mégpedig nem gyógyszerek segítségével, hanem a szisztémás rekonstrukciós terápia módszereinek a segítségével. Ez egy új általunk létrehozott technológia, aminél a kezek mélyre ható korrigáló befolyást gyakorolnak a TMSZ szöveteire azzal a céllal, hogy serkentsék (ösztönözzék) a szervezet önhelyreállítását és irányítsák ön-helyreállítási folyamatait.

246 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása Csigolyaközti porckorongsérvek, kyphosis, a TMSZ szisztémás destrukciójának súlyos stádiuma idõs embereknél Vezetéknév, keresztnév, születés éve: I. L., Szakma: nyugdíjas. Tartózkodási hely: Magyarország, Gyõr. Megfigyelési idõszak: Panaszok. I. L. unokalányát kísérte el hozzánk, akinek bordapúppal társult scoliosisa, neki pedig erõs kyphosisa volt. A nagymama el volt ragadtatva attól, hogy kisunokájának az alakja milyen gyorsan áll helyre, és állandóan azt mondogatta: Hová tüntették a bordapúpját? Mi azt válaszoltuk neki, hogy õt is megszabadíthatjuk a púptól, amire azt mondta: Én már öreg vagyok, engem nem zavar a púpom. Én már ezzel fogok meghalni. Van azonban két porckorongsérvem, amik zavarják az életemet. És kezdte sorolni a panaszait: nem tud hajolni és nem tud kiegyenesedni; fáj a háta és fáj a dereka; kezei fájnak és elgémberednek, zsibbadnak; emiatt éjszakákon át nem alszik, dörzsölgeti õket és forgolódik az ágyban. Nagyon erõsen fáj a nyaka, fáj az összes ízülete, minden izma és az egész gerincoszlopa. Elmondta, hogy lábai sem engedelmeskednek neki: zsibbadnak, és nem tud 50 méternél tovább menni. De állni sem tud sokáig, mert akkor, egy idõ után, már nem is érzi, hogy vannak lábai. Vérnyomása magas, fülei állandóan zúgnak és fájnak; fáj a feje, és már a szíve is fáj. Szemei könnyeznek, krónikus arcüreggyulladás kínozza. Hogyan tudja akkor ön, ilyen állapotban, még az unokáját is elhozni? Férjem hoz el minket gépkocsival. Nagyon sokat kínlódik velem! Az elmondottak mellett még erõs csontritkulásom is van. Emiatt nem akarják vállalni az orvosok a sérvoperációt. Azt mondogatják, hogy csak akkor fogják megkockáztatni a sérvoperációt, amikor kezdem érezni, hogy lebénulok. Gyógyítás orvosi intézetekben. Nemegyszer volt kórházi bent fekvõ beteg, és egyik ilyen alkalommal, 1998-ban diagnosztizáltak két porckorongsérvet a gerincoszlop lumbális szakaszán. Gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítményeket szedett. Az utóbbiakat 2 év óta állandóan szedi (enélkül nem tud elaludni). Gyógyfürdõkben is gyógyíttatta magát. Gyógytornagyakorlatokat is folyatott, de utána rosszabbul lett. Primer SZRT-diagnosztika. Erõs kyphosis. Az asszony teste félig be van görbülve, feje lefelé néz. Gerince vékony, gyenge, instabil, ezért I. L. egyenesen állni egyáltalán nem tud. Az izmok disztrófiásak, erõsen ödémásak; tapintásuk csomós zárványokat tartalmazó híg agyag érzetét kelti. A gerincoszlop összes fõ lánceleme durván eltoló - dott anatómiailag szabályos helyérõl: a nyak, a vállak, a kulcscsontok, a lapockák, a bordák, az egész mellkas, a medence, és a csípõ-, a térd-, a lábszár-, a talp- és a könyök ízületek. Rehabilitáció. Az elsõ SZRT-kezelés után hazaérkezvén a páciens rögtön elaludt, és a vécézésre fordított idõket kivéve 24 órán keresztül csak aludt. Ez alatt az egy nap alatt sok vizeletet ürített. A második kezelés után megszûnt az álmatlansága és lényegesen csökkentek fájdalmai. A páciens ekkor abbahagyta a fájdalomcsillapítók szedését. Amilyen mértékben kezdtek kitisztulni az izmok az üledékes zárványoktól és aktivizálódtak a TMSZ szövetei, olyan mértékben kezdtek helyreállni, rugalmassá válni, erõvel feltöltõdni az izmok, és kezdtek erõsödni a csigolyák. Hetente egy kezelésre fogadtuk a pácienst, akinél 7 kezelés után sikerült: helyreállítanunk az izmok összehúzódási funkcióját; kiegyenesíteni a gerincoszlop mellkasi szakaszát;

247 250 A gyógyítás tudománya és mûvészete likvidálni a kyphosist; eltüntetni a púpot. Megszûntek a gerincfájdalmak, és az összes többi vázizomfájdalom is, mivel ezek alatt a kezelések alatt nemcsak a gerinccel foglalkoztunk, hanem mint mindig az egész TMSZ szisztémás rekonstrukciójával is, és az ART nyomás segítségével felélénkítettük a test minden kis darabját. A gerincoszlop kiegyenesedése után az alsó testrésszel kezdtünk foglalkozni fokozott erõvel, mivel vissza kellett téríteni anatómiailag szabályos helyükre a végtagokat és a medencét. Pont a medence ízületeiben bekövetkezett destruktív, organikus elváltozások okozták a medence erõs eltolódását, ami aztán kiváltotta a deréktáji csigolyákra nehezedõ nem-anatómiai (nem szabályos) belsõ mechanikai terheléseket és ezen a helyen csigolyaközti porckorongsérvek kialakulásához vezetett. Összesen 15 SZRT-kezelésen vett részt I. L: az utolsó 5-re havonta egyszer került sor. Ezután páciensünk diagnosztikai ellenõrzésre ment, ami nem mutatott ki csontritkulást, és csigolyaközti porckorongsérvet sem találtak. Sokáig csodálkoztak az õt korábban gyógyító orvosok az ilyen, soha nem tapasztalt gyógyuláson. Hol gyógykezeltette magát? kérdezték I. L.-t. Õ megmondta, hogy nálunk. Igen, hallottunk már a csodáikról. A televízió többször is mutatta õket. Nos, kezeltesse csak magát továbbra is velük. Fantasztikus, amit önnél elértek. I. L. és a férje eljött hozzánk. A férj sírt és az izgalomtól és az örömtõl egy szót se tudott elrebegni. Neje ezalatt állandóan azt erõsítgette: Azt gondoltam, hogy én már görbe emberként fogok meghalni is. Magyarázatok. Olvasóink feltehetik nekünk azt a kérdést, hogy miért kell egész csokorra valót írni az öreg emberek betegségeirõl. Világos, hogy a 70 év feletti embereknek akármilyen bajuk lehet. Ezenkívül a szerzõk a TMSZ betegségei mellett olyan kellemetlenségeket is felsorolnak, mint az arcüreggyulladás, a szem könnyezése. Mi közük ezeknek a könyv témájához? A további kérdések megelõzésére még egyszer szeretnénk elmagyarázni olvasóinknak, és még egyszer szeretnék felhívni a figyelmüket arra, hogy felfedezésünk a TMSZ szisztémás destrukciójának jelensége és mechanizmusának tanulmányozása kulcsot jelent az egész szervezet normális élettevékenysége alatt bekövetkezõ sokféle más rendellenesség okainak megértéséhez. Az ember betegségeinek túlnyomó többsége éppen ilyen rendellenességeknek a következménye. Hiszen az emberi szervezet egymással kölcsönös kapcsolatban álló, egymástól kölcsönösen függõ szervek, elemek és rendszerek egybetartozó közössége. Ha a TMSZ annyira beteg, hogy az embernél csigolyaközti porckorongsérv keletkezett, akkor teljes valószínûséggel állítható, hogy a szervezet végsõkig elhasznált állapotba került. Emiatt arra kell számítani, hogy betegség lép fel: a szív- és érrendszernél, az idegrendszernél, a belsõ elválasztású (endokrin) rendszernél, az immunrendszernél stb. Milyen patológiás folyamatok vezetnek a csigolyaközti porckorongsérvek kialakulásához? Az egészséges gerincnél a porckorongok nem csúsznak odább hirtelen csak úgy egyszerûen. Még kevésbé fordulhat elõ az, hogy porckorongtöredékek (porckorongszilánkok) essenek a gerincvelõ-csatornába. Az egészséges gerincstruktúrák nagyon szilárdak, és a porckorongokat megbízhatóan rögzítik a csigolyatestek és a gerincszalagok. Ha ezek a szövetek mind egészségesek, akkor csak nagyon súlyos trauma (például egy autóbaleset során bekövetkezõ sérülés vagy magasból történõ leesés stb.) képes arra, hogy a gerincoszlop épségének olyan súlyos zavarát váltsa ki, mint a porckorongsérv. A csigolyaközti porckorongsérveket rendszerint megelõzik a gerincstruktúrák szöveteinél jelentkezõ degeneratív-disztrófiás elváltozások. Pont ezek vezetnek a porc-

248 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 251 korongmagasság csökkenéséhez, szilárdságuk és rugalmasságuk elvesztéséhez, a porckorong rostgyûrûiben található repedések kialakulásához. Az említett elváltozások viszont a vérkeringés, az innerváció és a mikrocirkuláció zavarainak a következményei, amik keletkezhettek a gerinc saját anatómiai egységeiben vagy az összes, környezetükben található szövetben. Ugyanakkor ezek a zavarok sem jöhettek létre hirtelen, csak úgy egyszerûen, nem tudni, honnan! Sokéves gyakorlati tapasztalatunk megengedi nekünk, hogy azt állítsuk: a gerinc degeneratív-disztrófiás elváltozásai az egész TMSZ-ben kifejlõdött, már általánossá (generálissá) vált szisztémás destrukció eredményei. A mai, modern idõk emberénél ez már az élet elsõ évében elkezdõdik, és soha nem fejezõdik be; sõt, a végsõ öregedési folyamat jelentõs hányadát éppen a szisztémás destrukció alkotja. A szisztémás destrukciós folyamat térbeli és idõbeli fejlõdésének alakulása, könyvünk elsõ fejezetében, az elméleti részben leírt sorrendje éppen az (egyre erõsebbé váló, egymást váltó) ilyen állapotok végtelen láncolatából áll. A TMSZ (elsõsorban az izmok) szövetei organikusan elváltoznak; elemei térben eltolódnak anatómiailag szabályos helyükrõl; az ilyen állapotok aztán vérkeringési és innervációs zavarokat okoznak az említett szövetekben is, és a test összes, közelükben található szakaszában is. Mivel a csigolyaközti porckorongsérvek legtöbbször nehéz fizikai munkát végzõ, testüket nem kímélõ embereknél keletkeznek, hasonló példán áttekintjük a sérvképzõdés tipikus esetét. Az emberek egy része (a mezõgazdaságban dolgozó munkások, a hordárok, a nehézatlétikával foglalkozó sportolók) naponta a végsõkig igénybe veszik (végletekig feszítik) izmaikat. Emiatt az ilyen embereknél az izomtónus állandóan nagyobb (állandó izomzat-hipertónus áll fenn); ugyanis a rövid pihenési idõ alatt az izmok nem tudnak helyreállni és visszatérni a normális tónusba. Az elfáradt izmoknak ezt az állandósult, mértéktelen összehúzódását visszamaradt (remanens) izom-összehúzódásnak hívják. Az izom-összehúzódás azonban sok energiát követel a szervezettõl. Viszont tudjuk, hogy a TMSZ-IR az energiafelhasználás minimalizálására törekszik mindig. A TMSZ- IR akkor tartja optimálisnak az izomenergia felhasználását, ha bármilyen munkáról van szó a tevékenység befejezése után a test mindegyik izma visszatér a normális tónusba (ez egy kismértékû izom-összehúzódás, ami testünk térbeli stabilitásának fenntartásához szükséges). A TMSZ-IR állandóan felügyeli az izmok energiafelhasználását és állandóan korlátozza azoknak az izmoknak a mûködését, amelyek ebbõl az energiából túl sokat használnak fel (az állandóan hipertónusban lévõ izmok tartoznak ezek közé). Az ilyen izmok organikusan átalakulnak (elfajulnak), megkeményednek, és mindez az emberi akarat beavatkozása nélkül, a tudat alatti szinten történik. Így jönnek létre a kemény összenövések, amik aztán akadályozzák a vérkeringést és az innervációt az említett izmokban is, és a mellettük fekvõ izmokban is. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az izomtakaró a test 40%-át teszi ki, akkor mit jelent a szervezet számára az izmokban keletkezett vérkeringési zavar? Azt, hogy a vérkeringés zavara már az egész szervezetben bekövetkezett. Emiatt alakulnak ki a véredényrendszerek megbetegedései, a szív- és az agymûködési zavarok, a különbözõ szervek szöveteiben jelentkezõ pangási jelenségek, a folyadékok mikrocirkulációjának zavarai, a helyes táplálkozás rendellenessé válása, a sejtek élettevékenységébõl származó mérgezõ termékek elvezetésének zavarai. Azok a szövetek, amelyek a TMSZ-IR jeleinek hatására kezdettõl fogva átalakultak, a destrukciós folyamat mélyülésének mértékében eltömõdnek az üledékes zárványokkal (salakokkal), vizenyõkkel telnek meg, gyulladásba jönnek, összeragadnak, és közös, mechanikailag egymáshoz kapcsolódó nem-anatómiai képzõdményeket alkotnak: üledékes struktúrákat és hiperstruktúrákat. Az ilyen

249 252 A gyógyítás tudománya és mûvészete képzõdményekben lévõ átalakult szövetek (az egykori izmok) elérhetik a kõke-ménységet is. Természetes, hogy emiatt az általuk közrefogott, összeszorított gerinc, gerincszalagok, gerincízületek és porckorongok vérrel való normális ellátása megszûnik, és éppen ennek következtében degeneratív-disztrófiás folyamatok keletkeznek bennük. Az izmaikat nem eléggé terhelõ embereknél (például fekvõ betegeknél vagy az aggastyánoknál) alacsony izomtónus lép fel (hipotónus). A TMSZ-IR ilyekor úgy kalkulál, hogy nincs többé szükség az egészséges izmokra; ezért megengedhetõ, hogy ne fogyasszanak annyi energiát, amennyi a munkaképes állapotban tartásukhoz szükséges. Ezért csökkenti az ilyen izmokba küldött tápanyagokat, aminek következtében azok elsorvadnak. A TMSZ-IR ezzel eléri célját: csökken a szervezet energiafogyasztása. Az elsorvasztott izomszövetekben lelassul a véráramlás; ez is a folyadék mikrocirkulációjának a zavarához és pangási jelenségek keletkezéséhez vezet. Végsõ soron mindez szintén a vérkeringés és az innerváció egész rendszert érintõ zavaraiba torkollik, éppen úgy, mint a hipertónusnál. Az itt elmondottakból világos, hogy az organikus elváltozások nemcsak túlterheléskor, hanem a nem elegendõ terhelés esetében is létrejönnek az izmokban. Ily módon az izmok organikus átalakulása (fixációja vagy elsorvadása), amit a TMSZ- IR által küldött jelek váltanak ki az izmoknál, minden esetben üledékes struktúrák képzõdéséhez vezet. Ezek aztán késõbb hiperstruktúrákba egyesülnek, és a közel lévõ szövetekben elkerülhetetlen degeneratív-disztrófiás elváltozásokat hoznak létre. A szisztémás destrukciós folyamat elõrehaladott stádiumában az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák negatív hatást gyakorolnak a vérellátásra a közelükben fekvõ csontokban is, aminek következtében ilyenkor elzáródás keletkezik a véredényeikben. A csontok mintha kezdenének kiszáradni (elvékonyodni); törékenyekké válnak, csonttömegük csökken, és csontritkulás (osteoporosis) keletkezik (ami a csontokban keletkezett degeneratív-disztrófiás elváltozások konkrét diagnózisa). A gerincízületeket, a gerincszalagokat és a gerinckorongokat megtámadó degeneratív-disztrófiás elváltozások szintén szülnek olyan ismertetõ jeleket, amikkel diagnosztizálhatóvá válnak. Ezekhez tartozik: a spondylartrosis (a csigolyaízületek nem gyulladásos, merevséggel járó megbetegedése); a spondylaesio (csigolyasérülés); az osteochondrosis (degeneratív csontosodási zavar). Ismételten hangsúlyozzuk azonban, hogy ezek nem helyi, nem lokális jellegû folyamatok következményei. Ezek a rendellenességek nem valamelyik gerincszegmentum önálló patológiás folyamatát jelentik (és nem is több olyan szegmentumét, ahol csigolyaközti sérv képzõdött). Az összes ilyen elváltozás a generálissá vált szisztémás destrukciós folyamat következménye, ami nemcsak a TMSZ elemeiben és szöveteiben szül degeneratív-disztrófiás elváltozásokat, hanem a szervezet más szöveteiben, elemeiben, szerveiben és rendszereiben is. Ily módon tehát mi feltártuk / tisztáztuk, hogy a csigolyaközti porckorongsérv keletkezésének elõfeltétele, hogy a gerincstruktúrákban már elõzõleg, régóta létezzenek degeneratív-disztrófiás elváltozások. Emellett létezik még egy másik elõfeltétel, egy másik ok is: az ugyanezen struktúrákra ható szabálytalan, rendkívül nagy terhelések. Ezek azért keletkeznek, mert a nem-anatómiai képzõdmények (az üledékes hiperstruktúrák) fogságába került, organikusan átalakult (elfajult) izmok durván eltorzítják az izomhúzás (az erõátadás, az erõtovábbítás irányának) anatómiai szabályosságát. Ilyen esetben a gerincoszlopra és ennek minden elemére, tehát a porckorongokra is szabálytalan (nem-anatómiai) belsõ mechanikai terhelõerõk hatnak.

250 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 253 Egyik pillanatban aztán az ilyen erõk hatása alatt bekövetkezik a degeneratív-disztrófiás folyamattól már meggyöngült porckorong kitolódása, sõt, néha a szétszakadása. Ilyenkor a gerincvelõ-csatornába esõ porckorongtöredékek traumát okozhatnak a gerincvelõnek, ami részleges vagy teljes lebénulással járhat. Ezért a csigolyaközti porckorongsérvet a TMSZ szisztémás destrukcióját jelzõ, a rendkívüli veszélyére utaló ismérvnek kell tekinteni. A vázcsontok vérkeringését zavarva a szisztémás destrukció elnyomja a csontvelõ vérképzõ funkcióját is, ami az immunrendszer meggyengítéséhez vezet. Ha a TMSZ-ben a véredények átbocsátó képessége rendellenes, és emiatt az összes többi szervben és szövetben is sérül az erek áteresztõképessége, akkor az ilyen háttérrel rendelkezõ, legyengült immunrendszernél létrejöhet akármilyen gyulladás, betegség vagy patológiás folyamat. Emiatt állhat elõ az a helyzet, hogy a TMSZ szisztémás destrukcióján túl, mellékesen még olyan zavarok is felléphetnek, mint a: krónikus arcüreggyulladás; beteges könnyezés; krónikus légcsõhurut (bronchitis); ízületi gyulladás; fejfájás; szédülés; magas vérnyomás; és az egészség sok más rendellenessége, egészen az infarktusig és az inzultusig. Mindezek ilyen vagy olyan módon kapcsolatban vannak a TMSZ patológiás elváltozásával. Valójában a TMSZ egy ház, amiben a szervezet összes eleme éli a maga életét. Ez a ház nem egy közömbös, környezetétõl elzárkózó tok, hanem egy élõ burok, aminek élete szorosan kapcsolódik lakóinak életéhez. És, ahogyan egy közönséges háznál is szükség van a rendre, a tisztaságra és a javításra, ugyanúgy: a TMSZ-nek is szüksége van megelõzõ (preventív) javításra és tényleges, hathatós helyreállításra. A ház és a lakói (a TMSZ és a szervezet összes más szerve és rendszere) közötti erõs kölcsönös kapcsolat (összefüggés) következtében az SZRT által megvalósított, TMSZ-re gyakorolt hatás erõs aktivizáló befolyást fejt ki az egész szervezetre, ösztönzi önhelyreállításának folyamatait. Térjünk azonban vissza a nagymamánkhoz, I. L.-hez. Azzal, hogy helyreállítottuk izomszöveteit és likvidáltuk csontvázelemeinek eltolódásait (azaz helyreállítottuk TMSZét és visszaadtuk neki szabályos anatómiai státuszát), a beteg szervezetének minden szegletében sikerült lényegesen megjavítani a vérkeringést, az innervációt és a mikrocirkulációt (jóllehet, nem is érintettük ezeket). Mindezek hatására páciensünk nemcsak kiegyenesedett, de a TMSZ-tõl állítólag független betegségei is eltûntek: a krónikus arcüreggyulladás, a beteges könnyezés, a magas vérnyomás, a fejfájás és a fülzúgás. Ezt az asszonyt figyelemmel kísérjük a mai napig. Kitûnõen érzi magát és külsõleg is megfiatalodott.

251 254 A gyógyítás tudománya és mûvészete 29. Migrén Vezetéknév, keresztnév, születés éve: I. T., Szakma: gimnáziumi tanuló. Tartózkodási hely: Magyarország, Budapest. Megfigyelési idõszak: Panaszok. 7 éves kora óta állandó (majdnem naponkénti) fejfájások. Ezek hasogató fejfájások, amik periodikus idõközönként (hetente 1-2 alkalommal) rohamok formájában jelentkeznek. Az ilyen fejfájásrohamokat mindig szédülés, hányinger és hányás kíséri, amihez néha egész testet rázó remegés társul, amit környezete is észrevesz. Havonta 1-2 alkalommal a rohamok alatt teljesen elveszíti az eszméletét. Gyógyítás orvosi intézetekben. Nemegyszer volt bent fekvõ beteg, aki teljes körû kivizsgáláson ment keresztül. A kontrolldiagnosztizálás nem mutatott ki eltéréseket. Az agyvelõ röntgenlelete nem kóros; a belsõ szervek vizsgálata eltéréseket nem talált; a vér és a vizelet vizsgálatának eredményei normális értéken belüliek; a pajzsmirigyek és más belsõ elválasztású mirigyek területén nincs patológiás eltérés. A diagnózis: migrén. Állandóan gyógyszeres kúrákat végeztettek vele, eredményt azonban nem sikerült elérni. Primer SZRT-diagnosztika. A lánynak a teste kemény, áthatolhatatlanul tömör. Minden izma organikusan átalakult, elfajult. Az egész test egységesen zárt, tömör üledékes hiperstruktúrát alkot. A mellkas eltolt, a nyak szintén, és a vállak közé behúzódott. A nyakcsigolyák el vannak csavarodva a függõleges tengely körül. Rendellenes a fej szimmetriája a frontális síkban. Magyarázatok. I. T. TMSZ-énél fiatal kora ellenére erõsen megnyilvánuló szisztémás destrukció áll fenn. Miként nemegyszer említettük már, a szisztémás destrukciónak nagyon sokféle okozója van, amik iniciáló tényezõként és erõsítõ tényezõként is szerepelhetnek. Közöttük különleges helyet foglal el az általános anyagcserezavar, aminek hatására a szervezetbõl el nem távozott, számára idegen anyagok összegyûlnek az izmokban. Az idõ elõrehaladtával (a pozitív visszacsatolás hatására) az ilyen anyagoknak a felgyülemlése megállás nélkül tovább folytatódik. Az izmok vizenyõssé válnak, felfúvódnak, vérkeringésük lelassul; pangási jelenségek keletkeznek, amik negatívan hatnak az izomsejtek élettevékenységére. Ismeretes, hogy az izmok munkavégzését anyagcserébõl származó termékek képzõdése kíséri az izmokban. Eltávolítási sebességük azonban erõsen lecsökken a vérkeringés zavara miatt. Emiatt a mikrocirkulációs áramlatban a pangási jelenségek még inkább felerõsödnek, ami az izmok további pótlólagos felfúvódásához és megkeményedéséhez vezet. Ha sokáig fennmarad az anyagcsere említett zavara, akkor az egész szervezet minden izmára szétterjed egy ilyen jellegû patológiás állapot a vérkeringési rendszer és a TMSZ erõs kölcsönös függõsége miatt. További következménynek tekintendõ az is, hogy az izmok állandóan kimerült állapotban lesznek annak következtében, hogy: az el nem távolított bomlástermékek állandó mérgezõ hatást fejtenek ki; a vérkeringés zavara miatt nincs elegendõ táplálékuk. A TMSZ-IR kénytelen állandóan erõsíteni vezérlõ jelzését azért, hogy az ember kimerült, legyengült izmai segítségével továbbra is képes legyen viselni a korábbi fizikai terhet. Ez viszont azt jelenti, hogy egyre jobban, egyre erõsebben kell megfeszítenie az izmait (adaptációs folyamat jön létre). Emiatt az összes izom fokozott tónusú állapotban lesz állandóan, ami nagyobb energiafogyasztással jár és több energiát követel a szer-

252 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 255 vezettõl. A szisztémás destrukció elméletével összhangban ilyenkor a TMSZ-IR az energiafogyasztás minimalizálása érdekében bekapcsolja az önszervezõdési mechanizmust: az állandóan összehúzott állapotban lévõ izmokat organikus átalakítással fixálja, aminek következtében azok megkeményednek. Röviden összefoglalva így nézett ki az a folyamat, ami I. T.-nél a test kõkeménnyé válásához vezetett. Természetesen az ilyen patológiás állapotok éveken keresztül formálódnak, késõbb pedig egyre inkább, egyre nagyobb mértékben bilincsbe fogják a vázat és akadályozzák a mozgásokat. A folyamat alatt képzõdõ nem-anatómiai terhek a TMSZ elemeinek térbeli eltolódásához és stabilitási zavarához vezetnek. A stabilitás megõrzésére az IR úgy adaptálja az izomzat tónusát, hogy egyensúlyban legyenek tartva a nem-anatómiai terhek. Ez viszont a szisztémás destrukció új menetéhez vezet. Az izomszövet átalakulásának mértékében üledékes struktúrák képzõdnek a szervezetben, amik, a késõbbiek során, hiperstruktúrákká egyesülnek. Mindennek a végsõ eredménye az elfajult izmokból álló egyetlen kemény páncélköpeny létrejötte, ami foglyul ejti az egész szervezetet, megzavarja a szervezet minden szervének és -rendszerének mûködését, elsõ sorban a szív- és érrendszernek a munkáját. Amikor az ember úgy érzi, hogy az izmai bilincsbe vannak verve, akkor rendszerint azt gondolja (és az orvosok mindig támogatják ilyenkor hozott téves véleményét), hogy érdemes tornázni és többet mozogni, mert ennek hatására, a bilincsbe zártság érzése majd elszáll. Ez azonban az izomszövet organikus elfajulásának csupán a legelején, a kezdeti szakaszában tud segíteni; akkor, amikor a véráramlás fokozása még képes a szabálytalan anyagcserébõl származó termékeket odább lökni, és ezeket a mûködõ izmokból elvezetni. Ha azonban már kialakultak az üledékes struktúrák, akkor a vérkeringés erõsítése nem képes a szisztémás destrukció folyamatát visszafordítani, mivel a vérkeringés le lett blokkolva az izmokban. Az ilyen izmokat nem lehet tornáztatással kinyújtani, gyakoroltatni. Az ilyen gyógyulástól várt hatás ugyanis a reméltnek éppen ellenkezõje lesz: az ilyenkor végzett fokozott fizikai aktivitás csak a pangási jelenségek fokozódásához vezet, a mikrocirkuláció még erõsebb zavarához, és az izomszövet keménysége (a szisztémás destrukció) csak növekedni fog, még erõsebb lesz. Érthetõ, hogy a rugalmasságukat vesztett, egymáshoz szorított izmok (amiket az üledékes zárványok összeragasztottak és egy konglomerátummá formáltak) elveszítik azt a képességet, hogy a mechanikai erõket szabályosan, mindegyiket saját, közvetlen anatómiai rendeltetésének megfelelõen továbbítsák. Ehelyett a mozgatási folyamat közben durván megzavarják a TMSZ mechanikáját, ami a TMSZ egyes elemeinek és egész lánctagoknak kaotikus eltolódásához vezet. A bilincsbe zártság említett állapotából edzésekkel és jógázással törekedett kitörni I. T. Ez aztán a mellkas, a nyak és egyes csigolyák súlyos eltolódásához vezetett. Valószínû, hogy a mellkas eltolódása heveny feszültséget váltott ki a vállöv destruált izmaiban, amik aztán a törzs belsejébe húzták a nyakat. A test jobb oldali munkaorientációja miatt a jobb váll lefelé süllyedt és az átalakult izmokból képzõdött összenövésekkel magával húzta a fejet is. Az egyensúly fenntartásához azonban a fejnek függõlegesen kell állnia, ezért az IR az izomzat tónusának elváltoztatásával viszszatérítette a maximálisan szabályos helyzetbe. A nyaki szakaszon a csigolyák ekkor fordultak el (csavarodtak el) a függõleges tengely körül. A nyakcsigolyák ilyen helyzetének az lett a következménye, hogy az agyhoz vezetõ erek megfeszültek, és ez mûködési zavarokhoz vezetett. Az emberek többségénél az agy vérkeringésének hasonló zavarai okozzák a fejfájásokat. Ezeknek a rohamszerû jelentkezése attól függ,

253 256 A gyógyítás tudománya és mûvészete hogy ezek a tápvéredények mennyire vannak összeszorítva, és a közelükben lévõ szövetek mennyire vizenyõsödtek el. Az ödémásság azonban változó és több tényezõtõl függ: a fizikai terheléstõl (a fizikai túlfeszítettségtõl), a stresszhelyzetektõl, az idõjárási tényezõktõl, és közepesen hat rá a gyomor-bél traktus, a vesék stb. egészségi állapota. Az ok azonban minden esetben ugyanaz: az anyagcsere zavara. A szervezet egyik nap jobban bonyolítja az emésztés folyamatát, a másik nap pedig rosszabbul. Ettõl függõen változik a helytelen anyagcserébõl származó, vérbe jutó termékek mennyisége. Ez az izomszövetben további utólagos ödémásságot okoz, ami rátelepül a már megkeményedett izmokra. Ez az ödéma rendszerint a test egyik oldalán határozottabban érzékelhetõ: azon az oldalon, ahol a mûködési zavarokkal küzdõ szerv helyezkedik el. Például, ha rosszul mûködik az ember mája, akkor az ödéma a jobb oldalon helyezkedik el; ha a hasnyálmirigy mûködik rosszul, akkor a test bal oldalán; ha különbözõ terheltséggel mûködik a két vese, akkor az ödéma a sérültebb vese oldalán található. Ehhez hasonlóan: az ember feje a jobb oldalon vagy a bal oldalon fáj, mivel az ödéma a sérült oldalon rendszerint eléri a nyakat, és utólag kezdi szorítani az agy vérellátására szolgáló véredényeket. Mivel az ütõerekben uralkodó nyomás nagyobb a vénás erekben lévõnél, az ide érkezõ agy felé áramló vér legyõzi az ér beszûkülése (összeszorítottsága) által keletkezett akadályt; a vér visszafolyása azonban megnehezül. Az agyban lévõ erek vérrel túltelítõdnek, kitágulnak és nyomják az agyszövetet. Attól függõen, hogy ez a túlnyomás melyik agyszakaszban nyilvánul meg erõsebben, a hozzá társult migrénszimptómák eltérõek lehetnek; olyanok, mint például az erõs fénytõl való félelemérzet, a látásromlás (az aura), a gyenge zajtûrõ képesség, a fejfájás, a hányinger, vagy néha az eszméletvesztés. A fájdalom lüktetõ jellege valószínûleg megmagyarázható a vénás szelepek mûködési mechanizmusával, mivel kinyitásukhoz a vérnyomásnak el kell érnie egy meghatározott értéket. Ekkor a szelep kinyílik és a vérnyomás leesik. Ez egy periodikusan ismétlõdõ folyamat; ez okozza a jellemzõ, nem egyenletes (lüktetõ, pulzáló) fájdalmat. Az irodalomban [125, 127] nemritkán olyan állítással is találkozhatunk, hogy a migrén legtöbbször a jobb oldalon fordul elõ. Ennek logikus magyarázatát a jobb oldali munkaorientáció adja. A fizikai munkával foglalkozó embereknél a jobb kar vizenyõssége (ödémája) gyakran elkapja a nyakat is, ezért náluk leggyakrabban a jobb oldali migrén fordul elõ. A szellemi munkával foglalkozóknál a fejfájás felléphet a jobb és a bal oldalon is. Mindabból, amit a fentiekben elmondtunk, olyan következtetést lehet levonni, hogy a migrén azoknál a személyeknél fordul elõ: akiknek az anyagcseréje rendellenessé vált; akiknél már jelentkezett a TMSZ szöveteinek organikus elfajulása, és a TMSZ elemeinél megjelentek az elfajulást kísérõ térbeli eltolódások, amik az agyi vérkeringés rendellenességét okozzák. Az ilyen emberek többségénél csigolyaeltolódások észlelhetõk a gerincoszlop nyaki szakaszán. Mi több ezer, migréntõl szenvedõ emberen segítettünk, akiket az SZRT segítségével szabadítottunk meg a fejfájásrohamoktól. Az izomszövet struktúrájának a helyreállítása, a nyakcsigolyák eltolódásának a likvidálása mindig segített (még olyanokon is, akik gyermekkoruk óta, éven keresztül szenvedtek a migréntõl). Ehhez rendszerint elegendõ volt 2-3 SZRT-kezelés. Rehabilitáció. Az elsõ kezelést nagyon óvatosan végeztük I. T.-nél, mivel nyaka leggyengébb érintésére szédülésrohamok léptek fel nála. Ezen a kezelésen csak részben

254 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 257 tudtuk szétválasztani a test felsõ részén található üledékes hiperstruktúrát, és a nyakcsigolyákat kissé elfordítottuk, a helyes irányba. Már ennek hatására kitisztultak és ragyogni kezdtek a lány szemei (holott addig fénytelenek voltak). 2 hét múlva jött el I. T. a 2. kezelésre, és rögtön azt kérte, hogy a melleit nagyobbítsuk meg; ugyanakkor a migrénjét meg sem említette, mintha el is felejtette volna. Kérdésünkre, hogy van-e még fejfájása, nemleges választ adott. Melle, mint a férfiaknál, teljesen lapos volt; rajta csak mellbimbók helyezkedtek el. Ennek az eszmének (kérésének) megszállottjaként még fél éven keresztül járt a rendelõnkbe, de egyszer sem említette, hogy egész életé - ben szenvedett a migréntõl. Könnyes szemmel kérte, hogy alakját tegyük széppé. Megmagyaráztuk neki, hogy ezt meg lehet tenni, de ehhez elõbb normalizálni kell a vérkeringést az egész testében, mert pont ennek a zavara miatt következett be, gyermekkorától kezdve, az egész izomtakaró megkeményedése, és ez a zavar gátolta a tejmirigyek vérrel való ellátását, táplálását. A lányka nem értette meg, hogy az alaki hiányosságok csupán virágocskák, és a termés még csak ezután jött volna; és fenyegette volna a jövõjét, ha mi a testét nem szabadítottuk volna ki a bilincseibõl. A szisztémás destrukció évrõl évre csak erõsödött volna, és vele együtt egyre nagyobb lett volna annak a kockázata, hogy a csigolyaközti sérv miatt infarktus, inzultus, bénulás fogja utolérni. Fél év múlva lett melle 3-as méretû. Álma megvalósításához testét teljesen rekonstruálni kellett: vissza kellett fordítanunk izmai organikus elváltozásait; ehhez meg kellett szüntetnünk a mellkas, a derék, a nyakcsigolyák, a végtagízületek eltolódásait. Még fejformáját is aminek a frontális síkban észrevehetõ aszimmetriája volt sikerült megjavítani. Ez alatt a fél év alatt egyszer sem panaszkodott a migrénjére, egyszerûen el is felejtette. 30. Többszörös csigolyaközti porckorongsérvek a nyaki gerincben Vezetéknév, keresztnév, születés éve: L. D., Szakma: rokkant nõ. Tartózkodási hely: Magyarország, Baja. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Nyaki fájdalmak. A nyak egy helyzetben mereven van rögzítve és lefelé hajlik. Emiatt a fej egyik oldalra sem fordítható: a tekintet csak lefelé, a lábak elé irányul. Fejfájás, szédülés, hányinger, magas vérnyomás, szapora szívverés, szívtájéki fájdalom. Gyógyítás orvosi intézetekben. Többször is volt kórházi bent fekvõ beteg. A gerinc nyaki szakaszán két sérvet diagnosztizáltak, operálásukat azonban visszautasította ben többszörös csigolyaközti porckorongsérv diagnózissal (67%-os) rokkanttá lett minõsítve. Az 1990 óta eltelt egész idõ alatt jobb kezét erõs, tartós, nem szûnõ fájdalom gyötri. Ez a karja meggémberedett, és az érzõképessége szinte teljesen elveszett ben részlegesen lebénult a törzs jobb oldala, és az arca elferdült. Sokáig volt kórházban, ahol gyógyszeres kezelésben részesült és fizioterápiás kezeléseken vett részt. Többször gyógyították termálfürdõkben is ban jött hozzánk, soron következõ kórházi gyógykezelése után.

255 258 A gyógyítás tudománya és mûvészete Primer SZRT-diagnosztika. A páciensnõ sápadt, elcsigázott, betegségtõl elkínzott, kimerült. A nyakizmok egyáltalán nem hasonlítanak izmokra: organikusan átalakultak, durván elfajultak. Úgy néz ki, mint akinek a nyakát zsineggel körbetekerték, bepólyálták, és ez az egész konstrukció összenõtt és megkövült. Ugyanilyen szalagszerû zsinegekké (kötelekké) változtak a vállöv izmai, amik megfeszültek és elcsavarták a nyakat elõre és lefelé nézõ irányba. A vállak természetellenesen emelkedtek fölfelé. A nyak nagyon rövid volt, lehúzódott és besüllyedt a törzsbe; a nyakcsigolyák vékonyak és szárazak. A nyak teljesen mozdulatlan. Rehabilitáció. Az elsõ SZRT-kezelésen erõs szédülése miatt a páciens nem tudott lefeküdni a masszázságyra. A késõbbiekben, még az ülõ helyzetben végzett elsõ öt kezelés alatt is, gyakran félbe kellett szakítani vagy teljesen abba kellett hagyni a kezelést, mivel a nyak kezelésekor váratlan rohamok törtek rá rendkívül erõs fejfájás, hányinger és hányás formájában. Azonban az ezek után adott további SZRT-kezelések végrehajtása után: fokozatosan kezdett helyreállni az izomszövet; az izmok kezdték visszanyerni rugalmasságukat, és megszûnt a nyak lefelé húzása; a nyak kezdett egyenes helyzetet felvenni; megnyúlt a nyak, kiszabadult a törzsbõl, és már nem emlékeztetett kagylóból kikandikáló csigára; leereszkedtek a vállak és a lapockák; a nyak kezdett kis mértékben forgatható lenni, és mozgástartománya minden kezelés után fokozatosan nagyobb lett. Amikor pedig az üledékes struktúrák és hiperstruktúrák a lerakódási zárványoktól megszabadultak (kitisztultak), akkor szétestek, és a vérkeringés ismét normálissá vált az izmokban. Ezzel lehetõség nyílt arra, hogy a vér eljusson a nyakcsigolyák csontszöveteihez, amik ezután kezdtek gyorsan helyreállni és erõvel telítõdni. Ezek a jelek mind arra utaltak, hogy a szervezet bekapcsolta az ön-helyreállítási mechanizmust, és elkezdõdött a degeneratív-disztrófiás elváltozások likvidálása a TMSZben, a csigolyaközti korongokban és az ízületekben is. A továbbiak során rendkívül óvatosan elkezdtük a csigolyák egymáshoz képest kialakult eltolódásának likvidálását a frontális síkban és a függõleges tengely körül is. Hatására rögtön abbamaradtak a fejfájások, a szapora szívverés, a szívfájás; a vérnyomás pedig normális lett. A törzs felsõ része külsõleg hamarosan szokásos (standard) képet öltött. Elmúltak a fejfájások, a fejet pedig minden irányba akadálytalanul lehetett forgatni. Tizenöt SZRT-kezelés után L. D. saját szavai szerint teljesen egészségesnek érezte magát és abbahagyta rendelõnk látogatását ben aztán ismét megjelent a rendelõnkben és a bal vállában jelentkezõ fájdalomról panaszkodott. Kértük, hogy készíttessen komputertomográfiás felvételt a gerincoszlop nyaki szakaszáról. Néhány nap múlva hozta a zárójelentést, ami szerint a gerincoszlop nyaki szakaszának nincs patológiás elváltozása. A porckorongsérveknek nyomuk sem volt. Mi megõriztük az ban készült felvételt, és a kettõt összehasonlítva még egyszer meggyõzõdtünk arról, hogy az ember TMSZ-e az SZRT-módszerek ráhatására képes visszaadni szöveteinek az egészséget azzal, hogy visszafordít bármilyen degeneratív-disztrófiás elváltozást. Nehezen lehetett elhinni, hogy egy ilyen embernél, aki korábban nagyon súlyos beteg, sõt, rokkant volt, a gerincoszlop most teljesen egészséges.

256 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása Bechterew-kór Vezetéknév, keresztnév, születés éve: V. A., Szakma: tornatanárnõ. Tartózkodási hely: Magyarország, Budapest. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Erõs fájások a keresztcsontban, a lágyékban és a csípõ külsõ oldalának a területén. 3 év óta tartja magát betegnek. Éjjelente és reggelenként a fájások erõsebbé válnak, ezért az alvása nem tekinthetõ teljes értékûnek. Reggelente a háta bilincsbe van verve, le van bénulva, és nehezen tud felkelni az ágyból. Az utóbbi évben a fájdalom és bilincsbe vertség annyira felerõsödött, hogy egyedül nem tud felkelni; a férje és a lánya emeli ki az ágyból. Megnehezült és fájdalmat okoz az oldalra, elõre és a hátrafelé végzett hajlás. A köhögés és a tüsszentés is fájdalmat okoz. Gyógyítás orvosi intézetekben. Gyógyintézetben kezelték és gyógyították. A diagnózis Bechterew-kórt jelöl meg. Többször vett részt gyógyszeres kúrákon. A súlyosabb állapot megszüntetése után gyógytornával foglalkozott, termálfürdõkben keresett gyógyulást. Mindez tompította a fájdalmat, de mozgékonysága ezalatt is, megállás nélkül, egyre jobban és jobban romlott. A gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítmények hosszú idõn keresztül folytatott szedése a gyomor-bél traktus nyálkahártyájának gyulladásához vezetett. Primer SZRT-diagnosztika. Az egész test gumihoz hasonlóan kemény. A hát lapos. A gerincoszlop fiziológiai görbületei kisimultak. Tapintásra (palpációra) nagyon érzékenynek mutatkoznak a lágy szövetek is, és a gerinc is. A páciensnõ bõre nagyon sápadt, különösen az arca. A beteg szemei gyengeséget és fáradtságot, kimerültséget tükröznek. A testsúly a normálisnál kisebb. A hajlongások rendkívüli fájdalmat okoznak. A hajlásszögek az egészséges ember gerincével elérhetõ hajlásértékeknek körülbelül 30%-áig terjednek (minden irányban). Rehabilitáció. Az elsõ két SZRT-kezelés kíméletes volt és rövid ideig tartott, mivel a páciens nagyon gyenge és kimerült volt, és a legenyhébb érintésre fájdalom és szédülés jelentkezett nála. Ugyanakkor ilyen körülmények mellett is enyhe ART nyomás segítségével sikerült: eltávolítani a friss ödémákat, amik elborították a páciens egész hátát, a vállait és a medencéjét; egy kicsit benyomulni a közös üledékes hiperstruktúrába, amivé átalakult a páciens egész teste; valamennyire elválasztani egymástól ennek a hiperstruktúrának a rétegeit. A páciens lánya, aki minden találkozóra elkísérte anyját és a kezelés alatt segített õt áthelyezni, a harmadik kezelés alatt közölte, hogy anyja már két napja önállóan kel fel az ágyból. A következõ kezelések alatt folytattuk az üledékes zárványok eltávolítását. Ilyenkor, az ART nyomás segítségével, behatoltunk a szövetekbe, és az egymáshoz ragadt izmokból, izompólyákból és szalagokból álló nem-anatómiai képzõdményeket szétromboltuk, és a TMSZ szöveteiben serkentettük a folyadékok mikrocirkulációját. Mihelyt kezdett helyreállni az egészséges vérkeringés az asszony testében, máris kezdett jobban lenni. Megszûntek a fájdalmai, eltûnt a bõrtakarók sápadtsága, mélyen és hoszszú ideig tudott aludni. V. A. összesen tíz kezelésen vett részt. Ezalatt nemcsak minden fájdalma megszûnt, de a gerinc mozgékonysága is helyreállt. Fájdalom nélkül ugyanolyan mélyre tudta meg-

257 260 A gyógyítás tudománya és mûvészete hajlítani a testét, mint bármilyen más egészséges ember. Két év múlva az utcán véletlenül összetalálkoztunk vele és nem ismertük meg. Õ jött oda hozzánk és emlékeztetett a nevére és betegsége történetére. Közölte, hogy nagyon jól érzi magát, és a külsõ megjelenése is rózsaszínû orcái, a világos, ragyogó szemek és egészséges teltsége szintén ezt tanúsította. Semmivel sem hasonlított korábbi énjére, a meggyötört, satnya aszszonyra; ezért természetes, hogy nem ismertük meg õt. Pont ez idõ tájt készített filmet munkánkról Magyarország állami tévétársasága. Arra kértük V. A.-t, hogy vegyen részt a felvételeken, amibe õ szívesen beleegyezett. Részletesen, pontosan beszélt a betegségérõl a kamerák elõtt, és arról, hogy mi teljesen meggyógyítottuk. Most rendszeresen találkozunk vele, mivel javaslatunkra megelõzés céljából évente két kezelésen vesz részt. Továbbra is kitûnõen érzi magát, sikeresen dolgozik: gyógytorna-foglalkozásokat vezet. 32. A TMSZ szisztémás destrukciójának súlyos stádiuma sportolóknál Vezetéknév, keresztnév, születés éve: M. P., Szakma: határõr állomáson dolgozó rendõrnõ. Tartózkodási hely: Magyarország, Õriszentpéter. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Fejfájás, szédülés, hátfájás és derékfájás; instabil (gyakran magas) vérnyomás. Gyógyítás orvosi intézetekben. Nemegyszer volt ambuláns betegként orvosi megfigyelés alatt, de az orvosok nem tudtak diagnózist felállítani. Fájdalomcsillapító szereket szedett, sokszor volt gyógyfürdõkben; egészségi állapota azonban egyre rosszabb és rosszabb lett. Primer SZRT-diagnosztika. 160 km-re lévõ otthonából M. P.-t alig tudták elhozni hozzánk Veszprémbe erõs szédülése és hányingere miatt. Ilyen állapot mindig fellép nála, amikor gépkocsin utazik. A páciens izmai (fõként a lábai) nagyon kemények, kövérek, duzzadtak. Az egész test összefüggõ, kemény hiperstruktúrát alkot. Ilyen esetekben a TMSZ elemeinél rendszerint anatómiai helyükrõl való durva eltolódások szoktak elõfordulni. Most is ezt tanúsították az ifjú hölgy alakjának szabálytalan körvonalai. Mi azonban kezdetben nem tudtunk konkrétan leírni ilyen eltolódásokat, mivel a test kõkemény tömörsége zavarta az érzékelésen alapuló diagnosztizálás elvégzését. Rehabilitáció. Az elsõ két SZRT-kezelésen M. P. ülõ helyzetben vett részt, mivel, amikor megkíséreltük lefektetni, erõs fejfájás fogta el és hányni kezdett. Amikor a nyakához értünk, akkor többször is ájuláshoz hasonló állapot lépett fel nála. Öt kezelés után felszívódtak a vizenyõk, az izmok részben megtisztultak az üledékes zárványoktól. Amikor szétesett a közös üledékes hiperstruktúra, akkor vált észrevehetõvé, hogy a test egyes részeit még helyi, lokális, a közös hiperstruktúránál keményebb üledékes hiper - struktúrák tartják fogságban; olyanok, amik nagyon nehezen engedik, hogy szétválasszuk (dezintegráljuk) és feldaraboljuk (fragmentáljuk) õket. Mi azonban szívósan alkalmaztuk az ART nyomást; minden egyes izmot, ami a helyi struktúrákban volt, igyekeztünk szabaddá tenni és megtisztítani. Amikor a lágy izmok oly mértékben helyreálltak, hogy valóban lágyak (puhák) lettek, akkor eljutottunk oda, hogy diagnosztizálhassuk a váz csontelemeinek állapotát. Kiderült, hogy az ifjú hölgynek: a bordái eltolódtak;

258 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 261 a mellkasa a homlokoldali síkban teljes elfordult az óramutató járásával ellentétes irányban; a dereka eltolódott a helyérõl; a gerincén hiperlordosisos deformáció érzékelhetõ a deréktáji szakaszon; a nyakcsigolyái elcsavarodtak a függõleges tengely körül és egymáshoz viszonyítva eltolódtak a homlokoldali és a sagittalis síkban. Azaz a támasztó-mozgató szervrendszer szisztémás destrukciójának súlyos stádiuma vált megfigyelhetõvé. Kérdéseinkre adott válaszaiból kiderült, hogy M. P. gyermekkorától kezdve nagy odaadással sportolt; különféle sportokat ûzött, sokat edzett, gyakran vett részt versenyeken és jó eredményeket ért el. Ezek után feltételeztük, hogy az M. P.-nél észlelt szisztémás destrukció az izmok túledzése következtében jutott ilyen rohamos fejlõdéshez, mivel ez tipikus jelenség a sportolóknál. Az idõben és mennyiségében szélsõségekig fokozott izmokra esõ dinamikai terhelés rendszerint ahhoz vezet, hogy, a terhelés megszûnését követõ bizonyos idõ elteltével az izmok visszamaradó (remanens) feszültséggel terhelt állapotban lehetnek. Az ilyen terhelés gyakori ismétlése, ami az intenzív (naponkénti) edzések alatt történik, az izomzat kiterjedt szakaszain állandó hipertónusos állapothoz vezet, ez pedig végül az izomszövet organikus átalakulásához. A TMSZ ilyen önszervezõdési folyamatát, amit irányítórendszere a szervezet energiafelhasználásának minimalizálása céljából foganatosít, nemegyszer leírtuk az elõzõ példákban. A TMSZ-IR jeleire megkeményedett izmok belsõ nem-anatómiai terheléseket hoznak létre, amik megzavarják a TMSZ térbeli stabilitását. A test térbeli stabilitásának biztosítása céljából a TMSZ némelyik eleme eltolódik, aminek következtében az ilyen izmokkal kapcsolatban álló izomzat is hipertónusba jut. A késõbbiekben aztán ez a hipertónus kiterjed, generálissá válik az egész TMSZ-ben: egyrészt az idegrendszer vezetõ-képességének és a véredények áteresztõképességének egész szervezetet érintõ zavarai miatt, másrészt pedig a szisztémás destrukciós folyamat alkotói között keletkezett önszervezõdés jelenléte miatt. A könyv elméleti részében úgy írtuk le a szisztémás destrukciós folyamatot, hogy ez lépésenként terjeszti szét és mélyíti el a patológiás folyamatot a TMSZ egyre több eleménél; és ezek szöveteinél az organikus átalakulás egyre erõsebb, egyre súlyosabb stádiumát hozza létre. Összességében véve a szisztémás destrukció megállás nélkül mélyül tovább, de nem sima, nem egyenletes ütemben valósul meg, hanem lépcsõzetes jelleggel. A TMSZ ilyenkor bizonyos ideig megõrzi viszonylag stabil állapotát: addig, amíg kívülrõl nem éri valamilyen zavaró hatás, aminek következtében a TMSZ egyensúlyi állapota ismét rendellenessé válik; ekkor a TMSZ-IR átvezeti a TMSZ-t egy másik egyensúlyi állapotba, ami azonban minõségileg mindig rosszabb az elõzõnél. Milyen események történhettek M. P. életében, amik a destrukció súlyosbodásához vezetõ szakaszába juttatták õt a szisztémás destrukció folyamatának soron következõ ugrásánál (lépcsõjénél)? Az adott esetben elsõsorban a szélsõséges dinamikai és statikai terhelésekre kell gondolni, valamint a TMSZ-t ért mikrotraumákra, amik a versenyekre való felkészülés ideje alatt és a versenyek alatt keletkezhettek. Mindezek hatására a hölgy teste egyre inkább átalakult, egy kemény páncéllá vált az izomszövetben létrejött, generálissá váló organikus átalakulás következtében. Érthetõ, hogy a rugalmasságukat vesztett izmok, amik összenõttek egyetlen hiperstruktúrává, végül is kezdték torzítani a TMSZ mechanikáját, és a vázcsontoknál rendkívüli problémákat okoztak, megakadályozva a csontok teljes mûködési terjedelemben való mozgathatóságát.

259 262 A gyógyítás tudománya és mûvészete A mindennapi életben ez ugyan kellemetlenséget okozott, de nem voltak messzire ható következményei, mivel az izmokat bilincsbe záró folyamat simán, egyenletesen zajlott, és a páciens fokozatosan alkalmazkodott hozzá. A sportküzdelmeket közvetlenül megelõzõ idõszakokban és a találkozók alatt azonban M. P.-nek, aki fõként karatézott, már tömegével kellett szélsõséges amplitúdójú és nagyon heves mozdulatokat végeznie, hiszen ilyenek nélkül semmilyen küzdõsport sem képzelhetõ el. Pont az ilyen rántások, dobások és részben maguk a karatefogások vezettek a TMSZ csontelemeinek és lánctagjainak durva eltolódásaihoz, amiket mi fel is fedeztünk a lány rehabilitációja alatt. Kezdetben ezek, természetesen, csak apró kis elmozdulások voltak a csont-izom konstrukcióban, amik nem nagy, gyorsan múló fájdalmak és ínrándulások formájában nyilvánultak meg. Az ilyen jelenségeket a sportolók és trénereik megszokott, mindennapi jelenségeknek tartanak, és nem fordítanak figyelmet rájuk. A már destrukciótól megtámadott testben azonban a nem nagy eltolódásnak is lehet olyan következménye, hogy a szisztémás destrukció új menetét indítja el. Hiszen a mikroelmozdulást az izomzat hipertónusú és hipotónusú reakciója követi. Ezzel viszont újra elkezdõdik a TMSZ patológiás átmenetet képezõ ciklusának a kibontakozása, amiben az elõzõ stabil állapotból áttér az újabb stabil állapotba. Ez azonban úgy történik, hogy eközben a TMSZ egyre több eleme tér el a szabályos anatómiai státusztól, és az eltérések amplitúdója növekedni fog. M. P. rehabilitációjának ideje alatt nekünk körülbelül ugyanennyi SZRT-ciklust kellett létrehoznunk és végigvinnünk, de fordított sorrendben. Szétkalapáltuk / széttörtük a hiperstruktúrák rétegeit, egyiket a másik után. Ennek során azonban mindegyik kezelés alatt: el kellett érnünk, hogy a TMSZ térben stabil maradjon; prognosztizálnunk kellett az események várható alakulását a kezelések közötti egyhetes szünetben; ezalatt a páciens TMSZ-IR-ében tovább zajlott a szövetek általunk kijelölt ön-helyreállítási folyamata. Ily módon mindegyik SZRT-kezelés egy fordított irányban zajló a rosszabb TMSZ-állapottól a jobb TMSZ-állapot felé tartó folyamat menetét indította el, ami szabályosabb anatómiai státuszhoz vezetett, mivel ehhez szabályosabb térbeli konstrukció és a TMSZ-elemek egészségesebb állapota tartozott. Tíz kezelés után M. P.-nél a fejfájások és a szédülések megszûntek. 15 kezelés után teljesen egészségessé vált, mivel ekkorra minden izomnak a mûködési tulajdonsága helyreállt annak következtében, hogy mi visszatettük szabályos anatómiai helyére a gerincét ennek nyakcsigolyáit, valamint a bordáit, a mellkasát és a medencéjét. 33. Scoliosis súlyos formája Vezetéknév, keresztnév, születés éve: Zs. S., Szakma: ortopédus orvos. Tartózkodási hely: Argentína, Buenos Aires. Megfigyelési idõszak: Panaszok. 3-as fokozatú scoliosis, gerinc- és ízületi fájdalmak, hamar elfárad, ingerlékenység. Gyógyítás orvosi intézetekben. A scoliosist akkor vették észre, amikor S. már 10 éves volt. Az akkori diagnosztizálás 2-es fokozatú scoliosist állapított meg. S. anyja, aki

260 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 263 maga is orvos volt a megyei kórházban, lányát a legjobb szakemberekkel vizsgáltatta és gyógyíttatta, az orvosi elõírásokat pedig pontosan betartották. S. állandóan részt vett fizioterápiás és gyógytorna-kurzusokon. Annak ellenére, hogy az anya kiválóan elsajátította a masszázs és a kiropraktika technikáját, sok éven keresztül alkalmazta saját tudását és saját maga gyógyította a leányát: a scoliosis tovább növekedett az alatt az idõ alatt, amíg a szervezet a fejlõdési periódusban volt, és elérte a 3-as fokozatot. Meg kell jegyezni, hogy az anya minden erejével arra törekedett, hogy a lánya hátát kiegyenesítse, eljárásai azonban nagyon fájdalmasak voltak. S.-nek ez nagyon rosszulesett, magharagudott az anyjára és azt mondta, hogy az csak rosszabbá teszi állapotát. Minél jobban törekedett az anya, annál erõsebbek lettek S. hátfájásai és az ízületeiben uralkodó fájdalmak. Zs. S. elhatározta, hogy a végsõkig fog küzdeni betegségével. Elvégezte az orvostudományi egyetemet, és ortopédus orvos lett. S. a megyei ortopédiai rendelõintézetben kezdett dolgozni, ahol lehetõsége volt konzultálni és gyógyíttatni magát a legtapasztaltabb ortopédusokkal, azonban nem sikerült visszafordíttatni TMSZ-e scoliosisos elváltozásait és kiegyenesíteni a hátát. Primer SZRT-diagnosztika. S.-nek áthatolhatatlan, kõtömör, nagyon kemény izmai voltak. Ez mindig így van a súlyos stádiumba jutott scoliosisszal küzdõ embereknél, akik ezt fokozott erõvel végzett gyógytornagyakorlatokkal igyekeznek megállítani. Ilyenkor a beteg gyermekeknek tornát elõíró ortopédus orvosok a következõ szavakkal fejezik ki a követendõ célt: meg kell erõsíteni a hátizmokat, jó izomfûzõt kell létrehozni. Mi már nemegyszer leírtuk, hogy a TMSZ-elemek bármilyen (etalonhoz szabályos anatómiai státuszhoz képest bekövetkezett) eltérésének nem kellõ idõben (késlekedve) történõ elhárítása mindig beindítja a szisztémás destrukciós folyamatot. Ez aztán, egy idõ múlva, kiterebélyesedik és elmélyül, azaz generálisan rátámad, rátelepszik az egész TMSZ-re. Ez azt jelenti, hogy, egy idõ után: egyre több TMSZ-elem tolódik el szabályos anatómiai helyérõl a csont-izom konstrukcióban; az ilyen elemekhez kapcsolódó izmoknak egyre nagyobb mennyiségénél állandóan fennálló normálistól eltérõ ennél nagyobb vagy kisebb tónus jön létre. Tehát egyre több izom kerül az ember megváltozott anatómiai státuszához alkalmazkodó, úgynevezett adaptációs folyamatba. A TMSZ-IR számára az izmok tónusa állandóan ellenõrizendõ paraméternek számít, mivel pont ennek a paraméternek a nyomon követésével tudja megfigyelés alatt tartani az izomzat munkarezsimjét (mûködési módját). Az izomtónusnak a normálistól való bármilyen eltérését az IR a TMSZ optimális mûködési módja zavarának tekinti, aminél a szervezet izom-összehúzódásra fordított energiafelhasználása nem optimális. Ezért a TMSZ-IR, az ilyen rendeltetésû energiafelhasználás minimalizálása céljából, az állandóan elváltozott tónussal mûködõ izmokat organikusan átalakítja (elkorcsosítja), amit a szervezet saját erejével nem tud megfordítani. Ennek az a következménye, hogy lehetetlenné válik a szervezetnél olyan folyamat létrejötte, ami spontán módon, önerõvel tudná visszatéríteni a TMSZ izomszöveteit a normális struktúrához és a TMSZ elemeit a szabályos térbeli helyzetbe. A TMSZ-IR emiatt (válaszként az etalon állapotát felbolygató hatásokra) hozza létre struktúrájának önszervezõdési folyamatát. Ezt fejezi ki fizikailag a hipertónusban lévõ izmok megkeményedése és a hipotónusban lévõ izmok elgyengülése (részleges elsorvadása). A testtartás korrigálása céljából végzett fizikai gyakorlatok az organikusan elfajult izmokkal

261 264 A gyógyítás tudománya és mûvészete élõ ember számára elkésett ráhatásoknak tekintendõk, mivel az ilyen izmokban már rendellenessé vált a véredények áteresztõképessége; ezért a bennük zajló anyagcsere termékei nem ürülnek ki teljesen, hanem egy részük visszamarad és felhalmozódik az ilyen izmokban. Az ilyen izmok felduzzasztására irányuló kísérlet csak még nagyobb mértékû keményedésükhöz vezet, amit rendszerint jó izomfûzõnek tartanak. A valóságban azonban az ilyen izmok már nem izmok, hanem üledékes struktúrák. Az ilyen struktúrákkal végeztetett fizikai gyakorlatok csak gyorsítják a szóban forgó struktúrák további átalakulását üledékes hiperstruktúrákká, mivel pangási jelenségekhez, ödémákhoz, enyvszerû gélek létrejöttéhez vezetnek, amik az egyedül álló struktúrákat sokkal nagyobb struktúrákba, úgynevezett hiperstruktúrákba egyesítik. Még ha tisztán elméletileg lehetséges is lenne felpumpálni az organikusan átalakult izmokat, a TMSZ eltolódott elemeit akkor sem lehetne visszatéríteni anatómiailag szabályos helyükre csupán az izmok erõsítésének segítségével; mégpedig azért nem lehetne, mert elméletileg sem képesek a visszahelyezéshez szükséges mechanikai erõ biztosítására. Az eltolódott elemeket az adaptációs folyamat és az önszervezõdési folyamat rögtön magával ragadja, aminek hatására az egész TMSZ átalakul úgy, hogy minimális energiafelhasználással képes megõrizni az új, stabil állapotot. Ez azt jelenti, hogy maga az eltolódott elem és az összes vele kapcsolatban álló elem gyorsan organikus átalakulás alá kerül, ami rögzíti, fixálja õket. Még ha hirtelen egészségessé lehetne is tenni a mûködésbe vont izmokat (az eltolódott elemek visszahelyezésével), akkor is: húzóerejük nem lenne elegendõ, és ennek az erõnek az iránya elvileg nem is lenne alkalmas; és emellett tolóerõt sem tudnának létrehozni. A szervezet tehát, ilyen módon, elvileg nem képes önállóan visszahelyezni saját eltolódott elemeit. Ehhez mindig kívülrõl jövõ mechanikai hatás szükséges, amit csak a speciálisan betanított, SZRT-t alkalmazó professzionális rehabilitológus tud létrehozni. Az SZRT-kezelés alatt mi nemcsak az organikus elváltozásokat fordítjuk meg az átalakult izmokban, hanem beindítjuk az ön-helyreállítási folyamatot az eltolódott elemben is és az egész körülötte lévõ területen is; fokozzuk a mikrocirkulációt; szétválasztjuk az összes üledékes hiperstruktúrát; eltávolítjuk az üledékes zárványokat és ellenõrizzük a helyreállítási folyamatot. Amikor pedig eljön az ideje, akkor fokozatosan visszatesszük az eltolódott elemeket anatómiailag szabályos helyükre. Az eltolódott elem saját maga, külsõ ráhatás nélkül soha nem tud visszatérni a helyére. Most pedig megmagyarázzuk, hogy miért nem lehet elméletileg sem a fizikai (a torna) gyakorlatok segítségével növelni az izomerõt, felpumpálni az organikusan átalakult izmokat. A gyakran ismétlõdõ izom-összehúzódások azt eredményezik, hogy az izomnak nincs elég ideje ahhoz, hogy visszarendezõdjön, azaz teljesen ellazuljon; emiatt egy ideig továbbra is fenntartja, õrzi összehúzott állapotát. Ez azt jelenti, hogy nem mindjárt tér vissza a normális tónushoz tartozó állapotba, hanem egy ideig hipertónusos állapotban marad. Gyakran ismétlõdõ, fokozott erõvel végzett edzések esetében az ilyen izom hipertónusa állandósul, és az ilyen hipertónust, jól tudjuk, a TMSZ-IR haladéktalanul rögzíti organikus átalakítással, azzal a céllal, hogy az izomtevékenységre fordított energiafelhasználást minimalizálja. Mindig ilyen negatív mellékhatás kíséri az izmok mértéktelen dinamikai és hosszú idõn keresztül fennálló statikai tevékenységét, és ez megtörténik azokkal a sportolókkal is, akik gyakorlatilag egészségesnek tûnnek és kezdettõl fogva teljes értékû izmokkal rendelkeznek. Mindebbõl következtetésként azt

262 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 265 lehet levonni, hogy az a képesség, az az ügyesség, ami az izomerõ és az izomtömeg erõsítését lehetõvé teszi (az izmok túledzésbõl származó átalakulása elkorcsosulása nélkül): egyrészt egyéni adottság következménye, másrészt az ilyen sportolók és edzõik magas szakmai tudásának eredménye; mindez azonban csak keveseknek adatik meg. Ami pedig az ortopédiai szempontból beteg embereket, továbbá orvosaikat és a GYTinstruktorokat jellemzi: szókészletükben soha nem található olyan szó, hogy túledzés. A gyógyító gyakorlatok sokszori (százszor és ezerszer történõ) ismétlését nem csak hogy nem tiltják, hanem mindenképpen üdvözlendõ és támogatandó dolognak számítják. Ennek az a következménye, hogy minden ilyen edzés, a primer organikus átalakulás miatt a betegnél már enélkül is fennálló izomelfajuláshoz újabb, pótlólagos izomátalakulási meneteket társít azzal, hogy az ilyen izmoknak a hipertónusát fixálja. Ez az ördögi kör (circulus viciosus) pozitív visszacsatolással zárul: minél többször edzik az átalakult izmot, az annál inkább átalakul (annál inkább elfajul). Ennek mindig az a következménye, hogy a GYT-t nagy erõvel végzõ scoliosisos betegeknek az izmai áttörhetetlenné válnak (helyesebben mondva: ezeknél sajátos, kõkemény tömörségû üledékes hiperstruktúrák keletkeznek). Ez az, amit az ortopédus orvosi nyelv jó izomfûzõnek nevez, pedig valójában ez egy páncélköpeny, ami akadályozza a vérkeringést nem csak az említett izmokban, hanem az egész szervezetben is. Fõként a lentebb fekvõ gerincben, ami szemlátomást szó szerint mintha kiszáradna, és annál gyorsabban korcsosodik el, minél többször végzi a beteg a tornagyakorlatokat. Természetes dolog, hogy az ilyen terápia hatására a scoliosis súlyosabbá válik. Minden itt fent tett megállapítás bármilyen átalakult, elfajult izomra nézve igaz, és ez a kijelentés vonatkozik minden emberre, de különösen aktuális a scoliosisos deformációtól szenvedõ betegekre. Tekintsük most át a scoliosis fejlõdési szakaszait az emberi test egyszerûsített ábráinak a segítségével. Az embert hátulról fogjuk nézni. A scoliosis kezdeti szakaszában, amikor a domináns jobb oldali külsõ terhelés hatására a gerinc jobbra hajlik (a jobbkezes embernél), a törzs bal oldalán elhelyezkedõ izmok erõsen megfeszülnek, és igyekeznek kiegyensúlyozott, stabil állapotban tartani az embert (a TMSZ-IR reakciója: adaptáció). A jobb oldali izmok ilyenkor állandóan ellazult állapotban vannak. Egy idõ múlva a törzs bal oldalán lévõ izmok állandó hipertónusát fixálja az organikus átalakulásuk (a TMSZ-IR reakciója: önszervezõdése). A gerinc további jobb oldalra hajlásának megakadályozáshoz szükséges visszatartó erõt most nem az izom-összehúzódás hozza létre, hanem az örökre megdermedt, csupán kismértékben nyújtható izomtömeg rugalmassága: ez a kötélszerû szalag hozza létre a gerinc megtartásához szükséges erõt. Ez az erõ viszont most nem igényli a szervezet állandó energiaráfordítását, mivel nem az összehúzódott izom hozza létre, hanem az összehúzódás korábbi résztvevõibõl, az átalakult izmokból álló, állandóan kemény konglomerátum. Eléggé erõs gerincelhajlásnál a medence mindig ferdén áll, igazodva a mechanika törvényeihez: fölfelé emelkedik az a fele, amelyik a támasztó láb fölött van (jobbkezes embernél a medence jobb oldala, balkezesnél a bal oldala). Miért? Azért, mert a külsõ terhelés a jobb kézen és a gerincen át erõsebben terheli a jobb lábat, mint a bal lábat. Newton harmadik (akció-reakció / hatás-ellenhatás) törvényének megfelelõen (bármely erõ támadására vele azonos nagyságú, ellentétes irányú erõ lép fel): a támaszték reakcióereje a jobb lábon keresztül nagyobb lesz, mint a bal lábon át; ezért a medence úgy ferdül el, ahogyan ezt a következõ b) ábra mutatja.

263 266 A gyógyítás tudománya és mûvészete a) etalon b) C-alakú scoliosis c) S-alakú scoliosis Nyilak jelentése: a) b): primer scoliosisos deformáció b) c): az ember nõ / fejlõdik b) bal oldalon (2 nyíl): az izmok feszesek / megfeszültek b) jobb oldalon, fönt: külsõ terhelés b) jobb oldalon, lent (2 nyíl: az izmok lazák / elernyedtek c) bal oldalon vastag (vonal): kemény / merev szalag c) jobb oldalon (2 kicsi nyíl): lágy / rugalmas / puha szalag A gerinc további sorsa most attól az idõszaktól függ, amelyikben elkezdõdött a scoliosisos deformáció. Minél fiatalabb a kisgyermek, annál hosszabb idõn át fog nõni a gerinc, tehát a scoliosis progrediálni fog. Ennek az az oka, hogy a gerincnek a növekedési sebessége rendszerint sokkal nagyobb a szalag növekedésének a sebességénél; a szalagot ugyanis organikusan átalakult izmok alkotják, amikben a vér áramlása megnehezült és lelassult. Késõbb elérkezik az a szituáció, amikor a szalag a vállakat és a medencét kezdi egymástól fix távolságra tartani. A fejlõdõ gerinc igyekszik széttolni ezeket egymástól; mivel azonban a gerincoszlop különálló, egymáshoz flexibilisen kapcsolódó csigolyákból áll, a szalag jelentõs visszatartó ereje miatt a gerinc oldalirányban kidülled, scoliosisos íveket alkot: közülük a jobbra nézõ ívek nagyobbak; vagy egyenlõ mértékben hajlanak el a jobbra és balra nézõ ívek. Ezt a szituációt úgy lehet modellezni, hogy az ember az ujjai közé fog egy hosszú rugót, például egy golyóstoll rugóját, és azt tengelyirányban összenyomja. A deformáció konkrét fajtája sok tényezõtõl függ: melyik életkorban történt az elsõ elferdülés; milyen típusú, milyen fajta és milyen fokú fizikai terhelés érte a pácienst élete folyamán; milyen korrigáló rendeltetésû ráhatásokat alkalmaztak nála stb. Az elferdülés formái nagyon különbözõek, és mindegyik páciensnél egyediek, mivel a gerinc saját, scoliosisos deformációja mellett, ezzel egyidejûleg fennáll az általa a scoliosis által elindított szisztémás destrukciós folyamat is. Ez azt jelenti, hogy a TMSZ más elemei is kaotikusan eltolt helyzetben vannak, és a velük kapcsolatban álló izmok szintén organikus átalakulás alá kerültek. Mindezek következtében: a TMSZ-ben rendezetlen keretek között zajlik a mechanikai erõk vektorirányainak változása; belsõ nem-anatómiai terhelések lépnek fel, amik még inkább zavarják a gerinc egyensúlyát; a közös scoliosisos ferdüléshez az egyes csigolyáknál még lokális eltolódások is társulnak.

264 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 267 A legáltalánosabb esetben ezt mutatja a b) vázlat a scoliosis primer szakasza kezdetben úgy kopogtat be, hogy a vízszintes síkhoz képest a bal oldali váll felemelkedik (följebb kerül), a jobb oldali pedig leereszkedik. A gerinc viszont, ilyenkor C-betûre emlékeztetõ alakot ölt. Az elferdülés (a görbülés fõ része) a gerinc deréktáji szakaszára jut. A további deformálódásnál (a fejlõdési / növekedési folyamatban) az organikusan átalakult szalagok visszatartó hatása következtében a gerinc fordított S-betûre emlékeztetõ alakot vesz fel ezt mutatja a c) vázlat, aminek alsó íve korábban alakult ki (még az elõzõ deformálódási szakaszban). Az elferdülési ívek kanyarodási (= irányváltási) pontjában a gerinc metszi a test függõleges tengelyét: ekkor a test felsõ része ettõl a tengelytõl jobbra van, az alsó része pedig balra. Nagy mértékû ferdeség esetén a gerinc (fölülrõl lefelé nézve) elcsavarodik a függõleges tengely körül az óramutató járásával egyezõ irányban. Ilyenkor a fej és a keresztcsont viszonylag szabályos helyzetben marad (egy függõleges tengelyen helyezkednek el). A gerinc középsõ része azonban elcsavarodik (mellkasi szakasza nagyobb mértékben, deréktáji szakasza kisebb mértékben). Ezt a jelenséget hívják rotációnak. Ez kelt olyan látszatot a röntgenfelvételeken, frontális nézetben, hogy a csigolyaívek lábai (pedes spinulae / pediculus spinulis) a test középvonalához képest eltolódtak. A csigolya csontos tövisnyúlványai (processus spinosus) az egyik (a gerinctõl balra esõ) oldalon nem vehetõk észre, mivel a gerinc jobb oldalával elfordult a szemlélõ felé (azaz elcsavarodott). Ilyenkor a mellkas az óramutató járásával ellentétes irányba fordul, azaz a gerinc elfordulásával ellentétes irányba; eközben a bal váll lejjebb kerül, a jobb oldali váll pedig felemelkedik. A sagittalis síkban a mellkas bal oldali része elõretolódik, a jobb oldali pedig hátrább húzódik; emiatt és a gerinc súlyos rotációja miatt a bordák durván eldeformálódnak és jobb oldalról bordapúpot képeznek. Mivel a gerinc a test központi támasza, erõs deformációja a csont-izom rendszer öszszes többi lánctagján visszatükrözõdik: szabálytalan térbeli helyzetet vesznek fel a karok, a fej, a mellkas, a medence, a lábak. Ebben a bonyolult szituációban a TMSZ-IR megállás nélkül ügyel a test térbeli stabilitásának megtartására és mozgatási funkcióinak maximális mértékben való megõrzésére. Ezért az említett feltételeknek / követelményeknek a teljesítésére az adaptációs és az önszervezõdési folyamatban a TMSZ egyes lánctagjai úgy tolódnak el, hogy a test súlypontja a támasztó felület középpontjára vetítõdjön, és ehhez a súlypont projekciója a lehetõ legközelebb legyen mindig. A gerinc nyaki szakasza pedig az ilyen deformációnál úgy hajlik el, hogy maximálisan biztosítsa a fej a két szem összekötõ vonalának szabályos vízszintes helyzetét. Ezek azok a feltételek, amik lehetõvé teszik az ember számára, hogy egyenesen mozogjon, tekintet nélkül arra, hogy testének milyen deformációja van. Az elmondottakat ki kell egészíteni azzal a megjegyzéssel, hogy a gerincdeformálódás itt vizsgált fejlõdési szakaszai csak a scoliosis klasszikus esetében vezetnek a test egyes részeinek fönt említett helyzeteihez (terminológiánk szerint az S-alakú scoliosis esetében). Ilyen klasszikus esetben a gyermek jobb oldali munkaorientációja spontán módon zajlik, és a deformálódása is spontán módon halad elõre ; mondhatnánk úgy is, hogy természetes körülmények között alakul ki. Vagyis ilyenkor még: nem próbálnak a gyermeknél gyógyító ráhatásokkal kecsegtetõ intézkedéseket alkalmazni (például masszázst, manuális terápiát, GYT-t, fûzõviselést még nem írtak elõ); nincs kitéve a gyermek teste a mindennapi nehéz fizikai megterheléseknek.

265 268 A gyógyítás tudománya és mûvészete Ha azonban a deformációt figyelembe se véve a gyermek aktív életmódot folytat, vagyis: részt vesz a közös, csoportos tornagyakorlatokon (nem is beszélve a sportról), és / vagy részt vesz a családra háruló fizikai megterheléssel járó mindennapi feladatok megoldásában (például dolgozik a kertben vagy nehéz tárgyakat emel fel), az esetben a fõ izomszalag mellett ami a c) ábra bal oldalán látható egy sereg pótszalag keletkezik az organikusan átalakult izmokból; és ez bekövetkezhet gyakorlatilag a test bármelyik részén. Az ilyen pótszalagok aztán (a fizikai terhelések jelentkezésekor) durván eltolják a váz fõ részeit és ezeket kiszámíthatatlan módon, megjósolhatatlan irányba mozdítják el. Így keletkeznek a csontoknál olyan kaotikus eltolódások, amik a klasszikus, S-alakú eltolódási képet megváltoztatják. Ilyen esetben a scoliosisívek elveszítik a folyamatosságot: egyes csigolyák olyan helyzetet foglalnak el, ami zavarja (rendellenesnek mutatja) a rotációs rajzolatukon látható általános / közös sorrendjüket. Emiatt a frontális síkban készült röntgenfelvételeken a gerinc S-alakú projekcióvonalához képest némelyik csigolyának a tövisnyúlványai a bal oldalon láthatók, némelyiké pedig a jobb oldalon. Mivel S-alakú deformáció esetében a mellkas jobb oldali része felfelé tolódik el, a medence és a mellkas között, a jobb oldalon lásd a c) ábrát olyan izomerõ lép fel, ami a törzs felsõ részét törekszik visszatéríteni a normális helyzetbe. Ez azt jelenti, hogy a scoliosis fejlõdésének elõzõ szakaszában, a C-alakú scoliosisnál még laza, petyhüdt állapotban lévõ izmok lásd a b) ábrát most fordított állapotba kerülnek és feszesek lesznek. Egy idõ múlva állandó hipertónusuk miatt organikusan átalakulnak, fixálódnak, aminek eredményeként a medence és a mellkas között nagyon erõs izomszalag jön létre. A homloksíkban látható vetületen ez még erõsebbé teszi, még jobban fokozza a medence jobb oldali elferdülését. Ez azonban még nem minden, mivel a hasban lévõ harántcsíkolt izmok bevonása (ebbe az üledékes hiperstruktúrába a medencénél) még további (pótlólagos) eltolódáshoz vezet a sagittalis síkban is! Ennek hatására a medence nem csak ferde állásba, hanem elcsavart helyzetbe is kerül. Ilyenkor a medence jobb oldali része ventrálisan mozdul el (eltolódik a has elülsõ izma felé), és ez különösen szembeötlõ, ha a páciensre elölrõl néznek. Emiatt válik rendellenessé a csípõízületek és a térdízületek helyzete; emiatt következik be a talpdeformálódás, ami a frontális síkban látszólagos lábhosszkülönbséghez vezet. Itt kell említést tenni némelyik ortopédus orvos hibás állításáról, ami szerint a scoliosis kifejlõdésének közvetlen oka az a különbség, ami az ember lábhosszúsága között kezdettõl fogva létezik, és állítólag a lakosság 90%-ánál fennáll [123, 126]. Ezt az állítást megdöntik mindenekelõtt saját gyakorlati eredményeink, mivel a lábak hosszúsága rendszerint kiegyenlítõdik még a frontális síkban is azoknál a scoliosisos pácienseinknél, akiknek szabályos anatómiai státuszát helyreállítottuk az SZRT segítségével. Ez a tény önmaga azt jelenti, hogy az alsó végtagok összes csontjának igazi hosszúsága egymással teljesen megegyezett, azonos volt, és soha nem különbözött egymástól. A lábhosszúságoknál észlelt látszólagos különbség a szabálytalanul végzett mérésbõl adódik, mivel, amikor lemérik a láb teljes hosszúságát, nem veszik figyelembe az egyes csontok igazi hosszúságát. Ilyenkor figyelmen kívül hagyják: a csípõízületek és a térdízületek eltolódását; az adaptálódott talpszalagok feszes állapotát (intencióját / összetapadását); az izmokban bekövetkezett tónuselváltozást;

266 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 269 az izmok végleges rövidebbé válását, ami a hipertónusból organikus átalakulásba való áttérésüknek (a TMSZ önszervezõdési folyamatának) a következménye. Ha az orvosok véleménye igaz, ami szerint az emberek többségénél a két láb hosszúsága eltér egymástól, akkor 90%-uknál miért a klasszikus scoliosisos deformáció alakul ki, jobb oldali bordapúppal társulva; hiszen pont a bal oldali (a lökõ) láb tûnik látszólag rövidebbnek a jobb oldali lábhoz képest. Ebbõl az következik, hogy mind a 90%-nál éppen a bal láb rövidebb a jobb lábnál, ami ellentmond a valószínûségi elméletnek. Akkor lehetne magyarázatot találni erre, ha statisztikát vezetnének a lábak hosszúságáról azoknál a csecsemõknél, akik életükben még soha nem álltak fel. Közismert, hogy az élet folyamán az emberek túlnyomó többségénél fennálló jobb oldali munkaorientáció kismértékû jobb oldali scoliosishoz vezet. Ilyen esetben a test jobb oldalán lévõ izmoknak és végtagoknak az organikus átalakulása nagyobb mértékû (a munkatevékenységgel kapcsolatos, hosszú idõ óta fennálló hipertó - nus miatt). Ugyanakkor az esetek többségében, ha nem lépett fel semmilyen pótlóla - gos (késõbbi) ok, akkor ez a fajta scoliosis nem fejlõdik tovább; tehát nem vezet a medencénél ferde testhelyzethez, és nem vezet a lábak hosszúságában érezhetõ kü - lönbséghez. A kérdés lezárásához összefoglaljuk mindazt, amit az elõzõekben elmondtunk: némelyik ortopédus orvosnak az a véleménye, hogy a lábak különbözõ hosszúsága indítja el a scoliosist, ami a medence elferdüléséhez, majd pedig természetesen a gerincoszlop elgörbüléséhez vezet. Scoliosisos betegek sokaságának rehabilitálása során szerzett gyakorlati tapasztalatunk alapján engedtessék meg nekünk az, hogy ezzel ellentétes, fordított következtetést vonjunk le: a gerinc progrediáló, oldalirányú elgörbülése ferde medenceálláshoz vezet, aminél nem egyforma a lábak terhelése. Ez a csípõízületek, a térdízületek és a talp deformációjához vezet, aminek hatására a nem-támasztó láb rövidebbé válik. Ilyenkor teljesen egyforma marad (mind a két lábnál) a comb és az alsó lábszár csontjainak a hosszúsága; a nem-támasztó láb rövidebbé válása fõként az alszár és a talp közötti összekötõ ízületek eltolódása (és az ennél a lábnál jelentkezõ talpboltozat-magasság csökkenése) miatt következik be; az SZRT-módszerek, amikkel a gerinc kiegyenesítése zajlik, lehetõvé teszik a medence kiegyenesítését és a talp szabályos alakjának a helyreállítását egyidejûleg. Ilyenkor mind a két láb hosszúsága egyforma lesz, ami lehetetlen lenne, ha csontjaik hosszúsága különbözõ volt a kezdetek kezdetén. Álljunk meg most még egyszer néhány ortopédus orvos gyakran hallható következtetésén, ami szerint a kisgyermekek hátizmai egyszerûen gyengék ahhoz, hogy megtartsák a gerincet. Ezt követik az izomerõsítésre vonatkozó javaslataik, továbbá az úszásra és a speciálisan kiválasztott, korrigáló rendeltetésû gyógytornagyakorlatokra vonatkozó ajánlásaik. Mi már bebizonyítottuk, hogy bármilyen akár a legenyhébb fokozatú scoliosis fennállása esetén minden hátizom organikusan átalakult már, és elvileg nem lehet õket felduzzasztani. Arra az állításra azonban figyelmet kell fordítani, hogy a gyenge izmok állítólag nincsenek olyan állapotban, hogy a gerincet képesek legyenek megtartani az anatómiailag szabályos helyzetben. Nem érthetõ és sehol sem találni magyarázatot arra, hogy az ortopédusok mit értenek a gyenge szó alatt. A mi elméletünkbõl az következik, hogy ha az ember TMSZ-ének anatómiai státusza szabályos, tehát:

267 270 A gyógyítás tudománya és mûvészete elemeinek összetétele és tulajdonságai szabályosak és emellett, az elemek anatómiailag szabályos helyet (helyzetet) foglalnak el a csont-izom konstrukcióban, akkor az ilyen konstrukció stabil állapotban tartására elég, ha minden izom normális tónusban van. Ez egy kismértékû izom-összehúzódáshoz szükséges feszültségi állapotot jelent, aminek nagyságát a TMSZ-IR határozza meg és tartja fenn a tudat alatti szinten. Másképpen mondva: a TMSZ irányítása közben az agy fenntartja a TMSZ etalon (anatómiailag szabályos) helyzetét, mégpedig az izmok összehúzódásával, ami nem függ az ember akaratától. Mivel a TMSZ-IR mindig takarékoskodik a szervezet energiájával, ez az összehúzódás minimális; és ezt a leggyengébb izmok is létre tudják hozni, ha nincsenek a TMSZ-ben nem-anatómiai terhelések; vagyis, ha a TMSZ egészséges. Nem az a döntõ, hogy az izmok erõsek vagy gyengék, hanem az, hogy egészségesek, vagy betegek. Azt mondani, hogy az ember természettõl kapott izmai nem képesek megtartani a gerincet etalon állapotban, egyenértékû az olyan kijelentéssel, hogy a légzõizmok gyengesége miatt nem tud lélegezni az ember. Másrészt azonban nem szabad követelni az izmoktól olyat, amire nem szól a rendeltetésük. Scoliosis esetén az izmok többsége beteg a TMSZ-ben: köztük a hátizmok is. Mibõl áll a betegségük? Mi hozza ezt létre? Az izomszövet organikus átalakulása. Ez akkor lép fel, amikor a TMSZ elemeire nem-anatómiai terhelések hatnak, és emiatt az izmok tónusa állandóan eltér a normális tónustól mind a nagyobb, mind pedig a kisebb értékek irányába (vagyis hipertónus és hipotónus áll fenn). Ez a TMSZ-IR reakciója, és az adaptációt, az alkalmazkodást szolgálja. Éppen ez történik, éppen ilyen folyamat zajlik akkor, amikor a gerincnél scoliosis miatt deformáció lép fel és fokozatosan fejlõdik tovább. Amikor a scoliosist szemmel láthatóan meg lehet állapítani, akkorra a destrukciós folyamatba bevont összes izom már régen organikusan átalakult; vagyis ezek az izmok már mind betegek. Ilyenkorra az említett izmok elveszítették a rugalmasságukat és átalakultak tömör izomszalagokká. Értelmetlen dolog azzal kísérletezni, hogy az organikus átalakulásokat fizikai gyakorlatok segítségével próbálják leküzdeni, és megkíséreljék túlerõltetni a kemény izomszalagokat. Hiszen még az egészséges és a nagyon erõs izmok sem képesek arra, fizikailag nincsenek olyan állapotban, hogy a már erõsen eldeformálódott gerincet kiegyenesítsék. Ha pedig (gyakorlatokkal kifejlesztett) erõs izmokkal kísérelik meg, hogy szembeszálljanak a még nem nagy deformációval (akkor, amikor ezeknek az ereje elegendõ lehet a hát kiegyenesítésére ), akkor figyelembe kell venni azt, hogy az izmok saját maguktól, vagyis az IR parancsa nélkül nem fognak létrehozni semmilyen erre irányuló erõt. Az IR pedig nem fog az izmoknak parancsot adni a hát kiegyenesítésére, mivel az õ célja az egyensúly minimális energiafelhasználással történõ fenntartása és nem az ezzel gyakorlatilag éppen ellentétes intézkedés; vagyis a hát egyenességének a fenntartása, ami az izmok összehúzásához állandó energiafelhasználást kíván. Csak az SZRT képes arra, hogy helyreállítsa az izomszöveteknek, valamint a gerinc - struktúrák más elemeinek a szerkezetét és a tulajdonságait; és arra, hogy ezzel egyidõben ezeket visszahelyezze anatómiailag szabályos helyükre. Az izmok fölpumpálását még az egészséges embernél is hozzáértéssel, körül te - kintõen és fokozatosan kell végezni. Az izomzat hipertrófiája a TMSZ-ben pótlólagos mechanikai erõket hoz létre, ami egyensúlyi állapotának a zavarához és az említett erõket felfogó vázcsontoknak az eltolódásához vezet; az utóbbi aztán saját maga is létrehozhat bármilyen gerincgörbülést.

268 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 271 a) b) c) Nyilak jelentése: a) b): az izmok felduzzasztása b) c): az ember nõ / teste fejlõdik Az ábra vázlatosan bemutatja, hogy a felduzzasztott hátizmok hatalmas összehúzó erõt hoznak létre a test függõleges tengelye mentén; vagyis a már elgörbült gerincet pótlólagosan terhelik, és még jobban elmélyítik, tovább súlyosbítják a deformáltságát. Ahhoz, hogy ez a tény egyszerûen érthetõ legyen, azt javasoljuk, hogy figyelmesen vegyék szemügyre azoknak a sportolóknak az alakját, akik speciálisan felduzzasztották az izomzatukat, például a birkózók vagy a súlyemelõk alakját. Közülük senki sem tûnhet ki (egyáltalán nem csilloghat, semmiképpen sem villoghat) szép testtartással. Görnyedt, erõsen kyphosisos az alakjuk; a karjuk és a lábuk valamilyen mértékben szintén görbe; az erõs izmok tömege alatt pedig mindig ott rejtõzködik az 1-es vagy már a 2-es fokozatba került kyphosis. Rehabilitáció. Az izomtakaró rendkívüli keménysége mellett S. állapotát az is súlyosbította, hogy nem-klasszikus, nem S-alakú scoliosisa volt az anyja által alkalmazott kiropraktikai és manuálterápiás ráhatások következtében. Ez elsõsorban az egyes csigolyatestek helyzetére vonatkozott. Ezek eltolódtak minden lehetséges irányba a különbözõ irányú (mélyen fekvõ, elfajult hátizmokból keletkezett lokális üledékes struktúrákat és hiperstruktúrákat alkotó) szalagok sokaságának köszönhetõen. A scoliosisos ívek lépcsõzetes alakúak voltak; a bordák erõsen elcsavarodtak és legyezõszerûen szétálltak; a medence egyszerre volt ferde helyzetû és csavart állású; a csípõízületek meglazultak és eltolódtak; a térdek természetellenesen tolódtak el. Az említett manuális technikák ráhatásai önmagukban nem elegendõek ahhoz (nem képesek arra), hogy a TMSZ-ben keletkezett szisztémás destrukciós folyamatot megfordítsák (azaz a TMSZ elemeinek az organikus elváltozásait megfordítsák és az ilyen elemeket visszatérítsék anatómiailag szabályos helyzetükbe). Nem csak hogy nem képesek erre, hanem ezzel akadályt képeznek az önszervezõdési és az adaptációs folyamatnak, és mindig ellenhatást fejtenek ki vele szemben. Ezt a két folyamatot a TMSZ saját IR-e vezérli azzal a céllal, hogy: az embert adaptálja anatómiai státuszának a rendellenességeihez; és ezek segítségével törekedhessen maximálisan megõrizni a TMSZ stabilitását és mûködési képességeit.

269 272 A gyógyítás tudománya és mûvészete Nincs mit csodálkozni azon, hogy S. erõs vázizomfájdalmakat érzett, hiszen ezeket közvetlenül az izmokra és ízületi csatlakozásokra ható nem-anatómiai szakító erõk okozták, amik az üledékes hiperstruktúrák képzõdése miatt keletkeztek. Tíz kezelés (körülbelül 3 hónap) alatt sikerült nemcsak helyreállítanunk az izmok rugalmasságát, hanem olyan mértékben visszatenni a helyére a mellkast, a medencét és a gerincet, hogy felöltözve, ruha viselésekor a hölgy egyenesnek tûnt. Mindemellett az anyja úgy viselkedett, mintha nem látná lánya testtartásának jelentõs javulását és a lánya örömét. Ünnepélyesen mutatta nekünk a régi és az új rötgenfelvételt, és kezdte bizonygatni, hogy a scoliosis egyáltalán nem lett kisebb (még egy szemernyit sem) az SZRT-kezelések hatására. Valóban: amikor a legújabb röntgenfelvételt ráhelyeztük a korábbira, akkor azokon egybeestek a scoliosis rajtuk látható görbületi ívei. Ekkor a szokásos (a már megszokott) eset adódott számunkra: el kellett magyaráznunk egy (orvos!) anyukának, hogy a 3-as és a 4-es fokozatú scoliosis a gerinc térbeli (3 dimenziós) deformációját jelenti. Az orvosi gyakorlatban minden figyelmet a gerinc oldalirányú elferdülésére / elgörbülésére fordítanak, és ezt értik a scoliosis diagnózis alatt. A lényeget illetõen a scoliosis az egész TMSZ szisztémás destrukciójának súlyos stádiuma. A deformáció kezdeti szakaszában a gerinc oldalra hajlik a frontális síkban. Ezután pedig, a scoliosis-szög növekedésének mértékében (ami az egész TMSZ stabilitásának megõrzésére irányuló törekvésnek a következménye) a gerinc eltolódik egyidejûleg két síkban (frontális és sagittalis síkban), és ezzel egyidõben rotáció lép fel a csigolyatesteknél (elfordulnak függõleges tengelyük körül). Ennek következtében jobb oldali scoliosis esetén úgy tûnik, hogy a mellkas: eltolódott a frontális vetületen (az óramutató járásával ellentétes irányba); elfordult a függõleges tengely körül (az óramutató járásával egyezõ irányba). Ennek hatására képzõdik a bordapúp. Azokban az országokban, ahol az ortopédiai szakszolgálat által nyújtott segítség magas szinten van, a scoliosisos beteg állapotának monitorozása a következõket tartalmazza: a TMSZ állapotának részletes szemrevételezését, a púpmagasságnak (h) a lemérését és a torziós szögnek (b) a meghatározását (lásd az 1-es számú ábrát); a scoliosisos deformáció nagyságánk (a Cobb-szögnek) a meghatározását, Cobb módszere szerint (lásd a 2-es számú ábrát); az egyes csigolyák elfordulási (rotációs) fokának a meghatározását (lásd a 3-as számú ábrát). h b a) A púpmagasság meghatározása. b) A torziós szög meghatározása (Schultes módszere szerint) 1. ábra: A gerinctorzió (a gerincelcsavarodás) klinikai értékelése

270 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása K ábra: A scoliosisos deformáció (görbület) nagyságának meghatározására szolgáló módszer (Cobb módszere) a b c d e 3. ábra: A csigolyarotáció csigolyaelfordulás mértékét kifejezõ fokozatok megállapítása scoliosis esetén (spondylográfia közvetlen vetületben): csigalyaívlábak (pedes spinulae / pediculus spinulis) eltolódása a csigolyatest középvonalához képest Nyilak jelentése: bal oldalon: a scoliosisos görbülés homorú oldala jobb oldalon: a scoliosisos görbülés domború oldala Betûk jelentése: (balról jobbra, fölülrõl lefelé) a) nincs rotáció: a csigolyaívlábak (pedes spinulae / pediculus spinulis) a csigolyatest középvonalához viszonyítva szimmetrikusan helyezkednek el b) 1-es fokozatú rotáció: az elfordulás (a rotáció) oldalán lévõ csigolyaív lábának a vetülete a csigolyatest szélén helyezkedik el; az ellenoldali csigolyaív lábának a vetülete pedig eltolódik a középvonal felé az odáig terjedõ hosszúság 1/3-ával c) 2-es fokozatú rotáció: az elforgás (a rotáció) oldalán lévõ csigolyalábat alig lehet meghatározni, annyira kitolódik a csigolyatest széléhez az ellenoldali láb a csigolyatest középvonala felé eltolódik az eddig terjedõ hosszúság 2/3-ával d) 3-as fokú rotáció: a bal oldali csigolyaívláb a rotáció oldalán nem is látható az ellenoldalalon lévõ láb vetülete pedig a test középvonala mentén helyezkedik el e) 4-es fokozatú rotáció: a rotáció oldalával ellentétes oldalon lévõ csigolyaívláb még tovább nyomul balra; a vetületen pedig áthelyezõdik a csigolyatest középvonala mögé

271 274 A gyógyítás tudománya és mûvészete A deformáció fent ismertetett mérését és értékelését csak akkor végzik el, ha a gerincrõl legkevesebb két röntgenfelvétel áll rendelkezésre: egy, ami a frontális síkban készült (hátulnézetben, állva), és egy, ami a sagittalis síkban készült (oldalnézetben). Az Amerikai Egyesült Államokban azonban négy felvételt készítenek erre a célra: álló helyzetben egy elölnézeti és egy hátulnézeti felvételt, háton fekvõ helyzetben egy harmadikat és oldalra hajlás mellett a negyediket [122]. Egyes országokban, köztük Magyarországon és Argentínában az ortopédus orvosok nem fárasztják magukat sem a beteg szemrevételezésével, sem a mérések lelkiismeretes elvégzésével, tudva, hogy a bordapúppal társult scoliosis gyógyíthatatlan. Csak a (frontális síkban készült röntgenfelvétel alapján meghatározott) Cobb-szög segítségével tájékozódnak. Ez azonban a fönt ismertetettek alapján érthetõ, hogy nem tudja teljes mértékben jellemezni a térbeli, háromdimenziós deformáció bonyolultságát, ennek egész geometriáját. Ez vonatkozott S. esetére is. Itt az argentin ortopédus (a beteget, S.-t meg sem vizsgálva) csak a két frontális síkban készített felvételt hasonlította össze, és, mivel nem talált közöttük lényeges különbséget, azt mondta S. anyjának, hogy nincs változás. Ez azt jelentette, hogy a gerinc mellkasi szakaszán kezeléseink után mért Cobb-szög ugyanakkora volt, mint amikor S.-nek még olyan torz púpja volt, hogy azt bõ nagykabátja sem tudta eltakarni. A Cobb-szög ugyanakkora volt, pedig ekkor S. (ruhában) vizuálisan már szimmetrikusnak tûnt, és bordapúpja is eltûnt. Pont az a deformitás tûnt el, aminek megléte eltorzítja az embert, és a világ minden scoliosisos fiataljánál könnyeket okoz, elfogadhatatlan, tönkrement sorsot jelent. Annak az orvosnak, aki szaktudását a két röntgenfelvételre szûkítette, a két állapot azonosnak, ugyanolyannak számított. A páciens számára azonban ez mást jelentett; azt, hogy: nyomorék vagy nem nyomorék; fél a strandon levetkõzni, vagy már nem fél, mert a körülötte lévõ emberek számára szemre ugyanolyan, mint mindenki. Az, hogy az ortopédusok megengedik, hogy a gerinc elképzelhetetlen módon eldeformálódjon (annyira, hogy S-alakot öltsön és ehhez még bordapúp is társuljon), azt mutatja, hogy: nemcsak arra vonatkozó ismerettel nem rendelkeznek, hogy mi a scoliosis etológiája (mik az okozói) és milyen a patológiája (a kórtana, a keletkezésének és a fejlõdésének a mechanizmusa); de fogalmuk sincs arról, nincs ismeretük arra vonatkozóan, hogy a scoliosis olyan szisztémás betegség, aminél az egész csontkonstrukció deformálódik, és a deformáció egyes fejlõdési szakaszai a mechanika törvénye szerint zajlanak. Éppen ez a körülmény (az ismeretek hiánya) vezet oda, hogy az ortopédusok többsége csupán a gerinc frontális síkban készült vetülete alapján dönt a páciens állapotának javulásáról vagy súlyosabbá válásáról. Ennek során mintha hipnotizálva lennének csak az S-alakú görbületet látják, és nem fordítanak figyelmet az egész TMSZ-re. Mi viszont, amikor scoliosisos páciens jön hozzánk, az SZRT segítségével elkezdjük helyreállítani a TMSZ egész rendszerét, és ezen belül a gerincet is. Ilyenkor a rehabilitációhoz való szisztémás hozzáállás abban fejezõdik ki, hogy lépésrõl lépésre, szeánszról szeánszra megfordítjuk az organikus átalakulást (visszafordítjuk az elfajulást) a test minden beteg izmában, és fokozatosan likvidáljuk a degeneratív-disztrófiás elváltozásokat a csontokban, a porcokban, a szalagokban, és ezt nem csak a gerincnél, hanem a TMSZ többi lánceleménél is elvégezzük. A visszahelyezésre kész (erre alkalmassá vált) elemeket, szakaszonként, visszatesszük anatómiailag szabályos helyükre, és szakaszonként vezetjük át a rendszert az új, stabil állapotba. Ennek nyomán minden következõ lé-

272 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 275 pésnél az új állapot a korábbinál közelebb kerül a szabályos anatómiai státuszhoz. Olyan ez, mintha mi bejárnánk a scoliosis fejlõdésének minden szakaszát, de fordított sorrendben. Emlékeztetünk arra, hogy a deformálódási folyamatban a gerinc elõször csak oldalirányban tolódik el, a púp pedig a deformáció utolsó szakaszában képzõdik. Emellett kezdetben nem is nagy; azonban fejlõdésnek indulhat és nagyon észrevehetõvé válhat akkor, amikor a rotáció eléri a 3-as, 4-es fokozatot, és a mellkas kifelé elcsavarodik. Az SZRT alkalmazása közben mi ezzel ellentétes sorrendbe tereljük a folyamatot: elfordítjuk a gerincet a függõleges tengely körül, amivel csökkentjük a rotációs szög nagyságát. Ekkor a mellkas szabályosabb anatómiai helyzetbe kerül, a bordapúp eltûnik; csak ezután térünk át a scoliotikus ívek likvidálására a gerinc mellkasi szakaszán. Kiderül, hogy ilyenkor a bordapúpos páciensnél nem változik a púp fennállásakor mért és a púp likvidálása után mért Cobb-szög. Létezik azonban egy paradoxon, egy látszólag ellentmondásos helyzet! Azok a scoliosisos betegek (gyermekek és felnõttek), akik évtizedeken keresztül ortopédustól ortopédushoz jártak, akikrõl egyre újabb és újabb felvételeket készítettek (amik azonban évrõl évre csak állapotuk romlását mutatták), akik saját állapotuk rosszabbodását nem csak szemmel érzékelték, de a testükön is tapasztalták, akik egyre inkább természetellenes testtartást vettek fel, ami kellemetlenül érintette õket is és környezetüket is, akik részt vettek néhány SZRT-kezelésünkön (amitõl testtartásuk és gerincük szemmel láthatóan egyenes lett), hirtelen nem hiszik el többé azt, amit addig a saját szemükkel láttak és a testükön is éreztek, és az orvosoknak kezdenek hinni!! Azoknak, akik az eltelt évtizedek alatt nem csak hogy semmivel sem segítették õket, de még azt sem tartották szükségesnek, hogy saját maguk számára tisztázzák, hogy valójában mi is a scoliosis, jóllehet, ez szakmai kötelességük lett volna. Reméljük, hogy könyvünk kiadása után ez a helyzet megváltozik (ugyanúgy, ahogyan S. anyjának is megváltozott a felfogása technológiánkról azok után, hogy megmagyaráztuk neki mindazt, amit itt föntebb leírtunk). Tehát a bordapúp likvidálása lehet, hogy elég gyorsan megtörténik; a gerinc teljes kiegyenesítése azonban sokkal több idõt követelhet. Fejlõdésben lévõ kisgyermeknél ez az idõ néhány hónap, felnõtteknél azonban egy évig vagy ennél is tovább tarthat. S. már 37 éves volt, amikor hozzánk került. Ekkor már az egész törzse egy összenõtt, tömör üledékes hiperstruktúrát alkotott, amit az izomszalagok szorosan, megbonthatatlanul összehúztak. Emiatt vált a törzse annyira röviddé. Emellett maga a gerinc is gyenge volt, degeneratív módon elváltozott; erõtlen lett, olyan lett, mint ha kiszáradt volna. Ezért egy egész évre volt szükség ahhoz, hogy: egyrészt: a gerincoszlop összes elemében megfordítsuk az organikus elváltozásokat (a degeneratív-disztrófiás elfajulásokat), másrészt: átalakítsuk a törzset, megformázzuk ennek új változatát azok után, hogy már likvidáltuk az izomszalagokból álló köteleket, helyreállítottuk a hátizmok rugalmasságát és kijavítottuk az összes borda, a lapocka, vállcsont és vállízület alakját. Szigorúan véve azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag az egész test helyreállítására került sor, mivel helyükre kerültek a medence csontjai, a csípõízületek, a térdízületek, a combok, a lábszárak, a lábfejek. Amikor a medence és az összes lábízület elfoglalta

273 276 A gyógyítás tudománya és mûvészete szabályos anatómiai helyzetét, és a lábizmok újból rugalmasak lettek és helyreállt korábbi mûködõképességük, akkor egyenlõ hosszúak lettek a lábak. Vagyis ugyanolyanok lettek, mint amilyenek voltak korábban is, csak az orvos anyuka és az S.-t gyógyító ortopédusok számították õket eltérõ hosszúságúaknak. Meg kell említeni, hogy amikor scoliosisos páciensek jönnek hozzánk, akkor az az elsõ teendõnk, hogy kidobjuk a cipõikbõl a speciális betéteket, mivel ezek csak elõsegítik a scoliosisos deformáció rögzítését azzal, hogy a lábak hosszúságánál mesterséges stabilitást hoznak létre. Ilyen betéteket a rövidebbé vált láb alá helyeznek. A valóságban azonban a lábak teljesen egyenlõ hosszúak, viszont a különbözõ vetületeken eldeformálódtak a feszültséggel teli és organikusan átalakult izmok és inak miatt. S. TMSZ-ének helyreállításához másfél évre volt szükség. Most minden évben kapunk tõle levelet Argentínából, amikben azt írja, hogy abszolút egészséges, boldog, és hálát ad Istennek azért, hogy hozzánk került és megszabadult a scoliosistól. 34. Kyphoscoliosis Vezetéknév, keresztnév, születés éve: Sz. O., Szakma: mérnök. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Egyszer, egyik páciensünk SZRT-kezelése alatt bejött a rendelõnkbe a lánya, O. Rögtön szemünkbe ötlött, hogy a lány átlag arányosnak mondható alakját görnyedtség csúfítja el. Az anyja elkapta a tekintetünket és rögtön mondani kezdte, hogy ez egy régi probléma a lányánál, és megpróbáltak küzdeni ellene, de senki nem tudott segíteni nekik. Mi azt javasoltuk O.-nak, hogy járjon el SZRT-s rehabilitációs kurzusra, és félévi egyévi kezelés után a TMSZ-e gyakorlatilag egészséges lesz, szövetei helyreállnak, elemeinek eltolódásai megszûnnek. Ezek eredményeként alakja szabályos lesz és nyoma sem marad majd a gerinc görbeségének. Közben kiderült, hogy anya és a lánya már megbeszélték, hogy a kezelés után rögtön egy esküvõi ruhákat áruló boltba mennek ruhaválasztásra. O. esküvõjét már kitûzték, másfél hónappal késõbbi idõpontra. Már két hónap óta keresgélték a megfelelõ esküvõi ruhát, olyat, aminek a szabása el tudta volna tüntetni alakja hiányosságát. Ez alatt a beszélgetés alatt a lány észrevehetõen elkeseredett. Arra próbálta rábeszélni anyját, hogy szerezzen neki egy hosszú hajú parókát, ami befedné a hátát és el tudná rejteni a kyphosisát. Megsajnáltuk O.-t és javasoltuk neki, hogy egyezzen bele abba, hogy a hátralévõ idõ alatt mi kijavítjuk alakját annyira, hogy bármilyen ruhát felvehessen, akár annyira nyitottat (kivágottat), amennyire õ akarja. A nõk nem hittek nekünk: O.-nak kyphosisa van. 12 éves kora óta keressük azt a specialistát, aki legalább egy kicsit tudna segíteni, de hiába. Mi azt válaszoltuk, hogy a kyphosis számunkra nem jelent nehézséget, de a TMSZ szövetei ilyen rövid idõ alatt nem képesek teljesen helyreállni; azaz a külsõ hiányosságokat viszonylag gyorsan ki tudjuk küszöbölni, azonban javasoljuk, hogy járja végig a teljes rehabilitációs kurzust, hogy teljesen meg lehessen szüntetni a TMSZ-ben fennálló destruktív elváltozásokat. Gyógyítás orvosi intézetekben. Az asszonyoktól kapott tájékoztatásból kiderült, hogy O.-nál középiskolás korában kezdõdött a görbeség, amikor teste gyors fejlõdésnek

274 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 277 indult. Görbülését nem kis mértékben elõsegítette a túlterhelése: ugyanis az iskolai kötelezõ tananyaggal való foglalkozás mellett kiegészítésként még idegen nyelvekkel is kezdett foglalkozni, sokat olvasott, órákon keresztül görnyedten ült a könyvek fölött. O. támasztó-mozgató szervrendszerének az irányítórendszere ezt a testtartást energiafelhasználási szempont alapján optimális testtartásként fixálta. Lányuk görnyedtségét látva a szülõk kezdtek rászólni, késõbb pedig állandóan rákiáltani: Ülj egyenesen!. Amikor aztán végre megértették, hogy O. saját akaraterejével semmiképpen nem tudja kiegyenesíteni a hátát, elvitték ortopédus orvoshoz, aki azt mondta, hogy a kyphosist nem lehet kijavítani. A szülõk ismert specialistákhoz kezdték elvinni O.-t, akik a GYT speciális, komplex gyakorlatait jelölték ki O. számára: masszázst, manuális terápiát. Mivel eredményt ezek sem hoztak, azt javasolták, hogy O.-t adják be speciális internátusba, mert azt tapasztalták, hogy O. deformációja egyre tovább súlyosbodik. O. kategorikusan visszautasította azt, hogy internátusba kerüljön. A szülõk ezek után kezdték népi gyógyítókhoz (természetgyógyászokhoz) hordani O.-t. Manipulálásaik eredményeként a kyphosis diagnózis kyphoscoliosisra változott, a kyphosis-fokozat pedig még súlyosabb lett. Az orvosok is és a természetgyógyászok is egybehangzóan kijelentették, hogy a kyphosist maguknak senki sem képes kijavítani! A kismértékû scoliosis gyógyítható, de a kyphosis nem. O. 15 éves korára a deformáció stabilizálódott, és szülei abbahagyatták az ellene folytatott küzdelmet. O. számára azonban öltözetét illetõen ez a kyphosis mindig problémát jelentett; az ifjú lány kerülte az érintkezést az egykorúakkal és az ideg-összeroppanás jelei léptek fel nála. Primer SZRT-diagnosztika. O. puha felületi izomrétegén keresztül mélyen fekvõ, kemény izomkötegeket tudtunk kitapintani. Ezek az izomszalagok rugókhoz hasonlóan lehúzták a vállakat a mellkas elülsõ részéhez. Hátul is ugyanilyen izomszalagok voltak a vállak és a lapockák között. Emiatt a lapockák fölfelé tolódtak és kiálltak, mintha szárnyak lennének. A gerinc mellkasi szakasza meggörbült és ívelten elõredõlt, a fej lehajlott, a nyak pedig leereszkedett. Ezenkívül az egész hátat (egybefüggõ rétegként) egy közös üledékes hiperstruktúra fedte be, amin keresztül alig lehetett kitapogatni a mellkasi csigolyák kicsi, száraznak tûnõ csontos tövisnyúlványait. Az egész mellkas hengerformára emlékeztetett. Tapasztalataink alapján ez azt tanúsította, hogy létezik még egy mélyen fekvõ kemény üledékes hiperstruktúra, ami hüvelybe zárta és összeszorította az összes bordát; emiatt a mellkas gömbölyû, kerek alakot öltött. Rehabilitáció. Már az elsõ nap törekedtünk arra, hogy a hátáról eltávolítsuk a vizenyõt, és mély ART nyomással puhítottuk a lapockák és a vállak körül található izomszalagokat. A kezelés végén javasoltuk O.-nak, hogy próbálja kiegyenesíteni a hátát, amit könnyedén végrehajtott. Ekkor a kyphosisszög egybõl a felére csökkent. Az anya és a lánya elképedt. Hetente egy kezelésre került sor. A 2., a 3. és a 4. kezelés alatt az összes említett üledékes hiperstruktúrát majdnem teljesen dezintegráltuk, azaz az alkotóikat majdnem mindet egymástól elválasztottuk. Ennek hatására a bennük található izomszövet helyreállította szabályos összetételét és tulajdonságait. Ezzel megszûntek (eltûntek) a nemanatómiai terhek, amik addig eltolták a lapockákat és a vállakat és meggörbítették a hátgerincet. Így lehetõvé vált, hogy a TMSZ ezen elemeit visszahelyezhessük anatómiailag szabályos helyükre. Mindezek hatására O. szemre egyenes lett. Az asszonyok kimondhatatlanul örültek ennek és mondták, hogy egyelõre többet nem jönnek, mert minden idejüket lekötik az

275 278 A gyógyítás tudománya és mûvészete esküvõi elõkészületek. Mi azonban elmagyaráztuk nekik, hogy a szabályos anatómiai státusz helyreállításához: meg kell erõsíteni a csigolyákat és a bordákat, amik meggyengültek a TMSZ-ben a vérkeringés rendellenességei miatt; még legalább 3 hónapig el kell jönni a kezelésekre, egyebek mellett azért is, mert a szövetek regenerálódása (helyreállása) lassú folyamat eredményeként valósul meg. O. azonban nem jött el. Ehelyett 2 hét múlva interneten ( ben) elküldte nekünk esküvõi fényképeit, amiken fehér, mélyen kivágott esküvõi ruhában, fedetlen háttal volt lefényképezve. A sokféle perspektívában készült számos felvételen (a profilban készített felvételeken is) egyenesnek tûnt. Magyarázatok. Az akadémiai orvostudomány képviselõi között létezik olyan vélemény (ami az ortopédiai és a csigolya-ideggyógyászati szakirodalomban is helyet kapott), hogy az olyan gerincdeformációkat, mint a kyphosis és a kyphoscoliosis, nem lehet kigyógyítani, viszont az 1-es és a 2-es súlyossági fokozatú scoliosist eléggé sikeresen lehet gyógyítani masszázs, manuális terápia és GYT segítségével. A 3-as és a 4-es fokozatú scoliosisban szenvedõ betegeknek az orvostudomány nem tud mást javasolni, mint fûzõt és operációt. Ilyen vélemény ellenére mi sikeresen tudjuk likvidálni a gerinc bármilyen elgörbülését, köszönhetõen: a TMSZ szisztémás destrukciója jelenség általunk tett felfedezésének; a vele kapcsolatos elmélet felépítésének; az SZRT technológia létrehozásának; gyakorlatunknak, aminek alapjai az említett tudományos vizsgálatokra épülnek. Nemegyszer kerültünk még 70 éves öregeknél is olyan feladat elé, hogy teljesen likvidáljunk bordapúpokat a 3-as és a 4-es fokozatú scoliosis legjellemzõbb deformációjával együtt. Megjegyzendõ, hogy ilyen súlyos fokozatú scoliosis esetén a TMSZ helyreállítása SZRT-vel néhány hónaptól egy (másfél) évig terjedõ idõt is igényelhet (a páciens életkorától és az egész TMSZ-t ért destrukció súlyossági fokától függõen). Az 1-es és a 2-es fokozatú scoliosis viszont az SZRT technológiával néhány szeánsz alatt felszámolható. Paradox dolog, hogy az összes gerincdeformáció közül az SZRT-vel pont a kyphosist lehet felszámolni legegyszerûbben (függetlenül attól, hogy az milyen súlyossági fokozatú, és tekintet nélkül a kigyógyíthatatlanságára vonatkozó akadémiai orvostudományi véleményre). Mi a legkönnyebben gyógyítható pácienseink közé soroljuk a gerinc mellkasi szakaszának patológiás kyphosisától szenvedõ betegeket (akkor is, ha a Scheuermann-Mau betegségrõl szól a diagnózisuk). 35. Csípõízület nem gyulladásos betegsége (coxarthrosis) Vezetéknév, keresztnév, születés éve: A. P., Szakma: nyugdíjas hölgy; korábban nagyvállalat anyagbeszerzési osztályának mérnöke. Tartózkodási hely: Ukrajna, Harkov. Megfigyelési idõszak: Panaszok. Krónikus fájdalmak a jobb oldali combban (csípõben), amik a lágyék felé sugároznak. Ha sokáig áll, akkor elviselhetetlenné válnak a fájdalmai. Ilyenkor ezekhez további tompa deréktáji fájdalmak társulnak, és hasogató fájdalom jelentkezik mind

276 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 279 a két térdében. Különösen nyugtalanítja a jobb oldali csípõízület mozgásképességének korlátoltsága; ez járás-rendellenességhez és lábon álláskor stabilitási zavarhoz vezet. Az említetteken kívül fennálló további rendellenesség: lépcsõzéskor a páciens fájdalmat, ropogást, pattogást érez bal oldali térdében. Gyógyítás orvosi intézetekben. A. P. körülbelül 5 év óta betegeskedik. Lábfájása, ami eleinte nem volt nagy, azok után jelentkezett, hogy a testsúlya hirtelen gyarapodott. Akkor mindjárt orvoshoz fordult, aki sok sétát és alacsony kalóriás diétát javasolt neki. A hölgy egész munkatevékenysége hosszú talpon állásokhoz kötõdött, mivel gyakran kellett utaznia kiküldetésbe számos beszállító vállalathoz (vagyis éppen elég mozgásaktivitást igényelt a munkája). Ennek ellenére (az orvos erõsködésére) kiegészítõ gyalogos sétákat kezdett végezni; a fájdalmak azonban egy idõ múlva a combtõben egyre erõsebbé váltak. Fájdalmai enyhítésére ugyanezen orvos javaslatára A. P. szteroidmentes gyulladásgátló készítményeket kezdett szedni, és egyidejûleg fájdalomcsillapító és a vérkeringést helyileg aktivizáló kenõcsöt kezdett dörzsölni a testébe. Eleinte ezek segítettek is az éles fájdalmak esetén. Késõbb azonban csökkent fájdalomcsillapító hatásuk; ugyanakkor a csípõízületben egyre erõsebb lett a mozgáskorlátozottság, a csípõ mozdíthatatlansága. A. P. végül ortopédus orvoshoz fordult, és részletes kivizsgáláson esett át. Az ennek eredményeként felállított diagnózis jobb oldali csípõízületi coxarthrosisról (nem gyulladásos csípõízületi betegségrõl) szólt. Ez megerõsítést nyert komputertomográfiás és a késõbbiekben mágnes rezonanciás felvétellel. Az ezután következõ néhány év alatt a páciens chondroprotectorokat (porcvédõket) szedett, amik porcszövet-helyreállítást stimuláló készítmények. Értágító készítményeket is elõírtak részére, amik a vérkeringés serkentésére szolgáltak az ízületek szöveteiben. A. P. részt vett több manuálterápiás kurzuson is, amikkel jobb oldali csípõízületének mozgékonyságát próbálták helyreállítani. Emellett állandóan alkalmaztak nála maszszázst és fizioterápiás procedúrákat is, többek között iszapfürdõs gyógyítást és a jobb lábánál elektromos izomstimulálást. Mivel nem következett be javulás, és a fájdalmak kezdtek elviselhetetlenné válni, az orvosok A. P.-t kortikoszteroid (mellékvesekéreg) hormonokat tartalmazó injekciókkal kezdték kezelni, amiket az ízület körüli területekre adtak be. Készülék segítségével nemegyszer végeztek nála csípõízület nyújtására szolgáló tractiót azzal a céllal, hogy növeljék az egymáshoz kapcsolódó csontok közötti ízületi hézagot: a combcsont ízületi feje és a csípõcsont forgásfelülete közötti üreget. A felsorolt procedúrák egyike sem hozott kedvezõ hatást. Ekkor az orvosok arra biztatták A. P.-t, hogy fokozott erõvel végezzen speciális gyógytornagyakorlatokat. Az ortopédusok meggyõzték arról, hogy csak a lábizmai és a medenceizmai erõsítésével tudja reálisan javítani ízületeinek állapotát, és csak ilyen módon lehet gyógyítani a coxarthrosist (a nem gyulladásos csípõízületi betegséget). Az asszony szavai szerint azonban ezek a gyakorlatok további valódi fájdalmakkal növelték szenvedéseit, és magától gyakorlati úton rájött arra, hogy fájdalmai csak akkor csökkennek, ha a lábai teljes nyugalomban vannak. Elment tehát nyugdíjba és állandóan otthon ült; a lakásban pedig sétabot segítségével mozgott egyik helyrõl a másikra. Ennek az életmódnak az lett az eredménye, hogy (fájdalmai lényeges csökkenése ellenére) csípõízületének a mozgathatósága még tovább romlott. A kényszerbõl alkalmazott hipodinamia új szenvedések okozója lett: sajgó fájdalom keletkezett a derekában, a keresztcsontban, mindkét lábában (azok teljes hosszában); ezek a fájdalmak rendszerint éjszaka jelentkeztek a test érintett részeiben fennálló pangási jelenségek és keringési zavarok miatt.

277 280 A gyógyítás tudománya és mûvészete Primer SZRT-diagnosztika. Az asszony törzse a test alsó részével és a hassal együtt tapintásra egyetlen kemény üledékes hiperstruktúrát képviselt. Ez azt jelentette, hogy a minden embernél megtalálható szisztémás destrukciós folyamat A. P.-nél az utolsó stádiumba lépett, aminél az elfajult izmokból egy összefüggõ, kõtömör állapotot tanúsító páncél képzõdött. Az ilyen páncél belsejében rendszerint minden vázelem erõsen eltolódik a helyérõl. Az idõs hölgynél azt lehetett megfigyelni, hogy: a medence ferdén állt, a gerinc deréktáji szakaszán scoliosis képzõdött, a mellkas és a bordák eltolódtak a helyükrõl. Érthetõ, hogy ilyen mértékû destruktív elváltozásoknál legtöbbet az alsó végtagok szenvedtek, mivel próbálkozásaik alatt (amik arra irányultak, hogy legalább valamilyen mértékben biztosítsák a test stabilitását) kaotikusan eltolódtak és a különbözõ síkokban elferdültek vagy elgörbültek: a combok kifelé álltak; a térdek a test középvonalához képest eltolódtak különbözõ irányokban; a beteg alsó lábszárai egyáltalán nem támaszkodtak egyenesen a támfelületre, hanem más-más irányból, különbözõ szög alatt nehezedtek rá; eközben az alsó és a felsõ lábszárizmokból képzõdött szalagok a medence felé húzták a lábszárakat. Amikor talpra állítottuk az asszonyt, észrevettük, hogy a lábcsontok összes említett eltolódásának következtében csak a sarkain áll, és az egyensúlyát nehezen tudja megtartani. Rehabilitáció és magyarázatok. Az emberi test ilyen legsúlyosabb elkorcsosodását tanúsító képe mindig elkeserítõ benyomást kelt az orvosokban. Sokkolja és feldúlja õket, mivel gondos vizsgálódás esetén mintegy 10 különbözõ ortopédiai diagnózist lehet felállítani. Amikor a vázcsontok mindegyike eltolódott anatómiailag szabályos helyérõl a TMSZ térbeli konstrukciójában, akkor: az õket körülvevõ összes izom feltétlenül összepréselõdik egy összefüggõ konglomerátumba; ebben a konglomerátumban az izomhúzások iránya zavart lesz, rendellenessé válik; a mozgáskísérletek pedig az ilyen izmokkal kapcsolatban lévõ csontoknál egyre nagyobb mértékû eltolódásokhoz vezetnek. Ilyenkor a csontokra óriási nem-anatómiai terhelések nehezednek, amik a pusztulásokhoz vezetnek. Ebben az állapotban az ember durva kifejezéssel élve ronccsá válik, és, ha segíteni akarunk rajta, akkor az egész TMSZ-ét kell szisztémásan helyreállítani. A. P. részére az orvosok coxarthrosis diagnózist állítottak fel; egyszerûen ezt az egyet, a legnagyobb fájdalom okozóját emelték ki panaszai közül. Mi óvatlanságot tanúsítottunk, amikor megmondtuk neki összes többi elváltozását: a scoliosist, a keresztcsont részleges kificamodását, (nemcsak a jobb oldalon, hanem) mind a két csípõízületnél fennálló coxarthrosisát, a térdízületeknél már kezdeti stádiumban lévõ arthrosisát, a lábfejei deformáltságát, és feltehetõen két csigolyaközti porckorongsérv létezését a gerinc deréktáji szakaszán. Ezzel pánikba kergettük ezt az asszonyt. Kiabálni kezdett: Akkor mi a csodának kell most nekem éjjel-nappal gyógytornával foglalkoznom? Az orvos azt mondta, hogy csak a farizmokat és az alsó lábszárak izmait kell erõsítenem, és rajtam semmi más nem segít. Maguk pedig scoliosisról, gerincsérvekrõl, szabálytalanul álló lábakról, a sarkak eltolódásáról beszélnek itt nekem. Hány órát kell mindennap tornáznom, nem törõdve az erõs fájdalmakkal! És emellett mennyi gyógyszert kell bevennem, amiket az orvosok azért írnak elõ, hogy javítsák és helyreállítsák a porcszövetek vérkeringését; és emellett még fájdalomcsillapító hormoninjekciókkal is kell kezeltetnem magamat! A szívem nem fogja bírni ezt a sok megterhelést. Infarktust fogok kapni.

278 A szisztémás rekonstrukciós terápia gyakorlati alkalmazásának bemutatása 281 Megnyugtattuk a beteget. Elmagyaráztuk neki: azzal, hogy hozzánk került, el kell felejtenie a gyógytornát, félre kell tennie az orvosok által elõírt készítményeket, és csak a kezeléseinkre kell eljárnia. A TMSZ-ének helyreállításával kapcsolatos összes intézkedést pedig mi magunk fogjuk megtenni. Elmagyaráztuk neki már amennyire lehetett, hogy az orvosok tévedésben vannak, amikor azt állítják, hogy a coxarthrosis esetében izomgyengeség áll fenn az elsorvadt csontokat körülvevõ izmokban, és ezért az ilyen izmokat azonnal meg kell erõsíteni. A valóság az, hogy ilyen csontmegbetegedés esetén az izmok az organikus átalakulásnak (az elkorcsosodásnak) már a legsúlyosabb stádiumába kerültek: egy részük már el is sorvadt; de a másik részük sem képes munkát végezni a hipertónus organikusan bekövetkezett fixálása miatt. Elmagyaráztuk a betegnek, hogy a coxarthrosist legtöbb esetben leginkább pont a lábizmoknak és az alsó lábszárak izmainak mértéktelenül nagy megerõsítése okozza. Ezek az izmok állandó hipertónusban vannak a mindennapi megerõltetõ edzések miatt a súlyemelõknél, a kerékpározóknál, a futóknál és azoknál az embereknél, akiknek munkájuk végzése közben hosszú ideig kell gyalogolniuk. A szisztémás destrukcióra vonatkozó elméletünkbõl ismert, hogy a TMSZ-IR organikus átalakítással fixálja az állandó hipertónust is, és az állandó hipotónust is. Az ember TMSZ-ét a természet csak arra alkotta, hogy viselje / hordozza saját magát a térben; és nem a sportra vagy a mértéktelen mechanikai kizsákmányolásra teremtette azt. Az IR olyan mindennapi izommûködési rezsimet tart optimálisnak, aminél zökkenõmentesen váltakozik a legkisebb izom-összehúzódás a normális (vagy a maximális mértékig terjedõ, megengedhetõ) izom-összehúzódással anélkül, hogy az izom bármelyik említett fokozatban hosszú ideig tartózkodna. A TMSZ-IR parancsaira a mozgékony, aktív elemekbõl álló izmok átalakulnak passzív teherviselõ elemekké azoknál az embereknél, akik rekordokra törnek, vagy arra kényszerülnek, hogy súlyosan terheljék izmaikat munkavégzés közben. Amikor ilyen átalakult (elfajult) izmok fogják közre az ízületeket adott esetben a csípõízületeket, akkor ezek az izmok az ízületekben akadályozzák a normális vérkeringést és a mikrocirkulációt. Ez a fõ oka az ízületben lévõ porcállomány szétrombolásának / pusztulásának. Éppen ezért azok az orvosi tanácsok, amik az ilyen izmok kiegészítõ erõsítésére vonatkoznak, a beteg állapotának csak a rosszabbodásához vezetnek. Ennek a betegnek a gyógyítását azzal kezdtük, hogy az ART nyomás segítségével hatást gyakoroltunk mindenekelõtt a TMSZ összes izmára, és kezdtük helyreállítani az izomszövetek normális összetételét és tulajdonságait. Az volt a feladatunk, hogy lassan, szisztémásan hassunk az egész TMSZ-re; fokozatosan szétválasszuk az üledékes hiper - struktúrát, és az átalakult izmokból és az általuk rabul ejtett csontokból összeállt közös konglomerátumot szétválasszuk egyes elemeire. Megintcsak az ART nyomás segítségével felerõsítettük a vérkeringést az üledékes hiperstruktúra összes meggyöngült alkotójában, fõként a csontokban és az ízületekben. Megemlítjük, hogy ez egy hatalmas hiperstruktúra volt, ami magában foglalta az egész hátat, a combokat, a hasat és mind a két lábat. A. P.-nél különösen nehéznek bizonyult a combok megmunkálása. Combizmai szinte egybeforrtak, összenõttek a combcsontokkal és nem akarták csak úgy egyszerûen átengedni nekünk megmunkálásra az áldozatukat, az osteoporosistól sérült csontszövetet. Pont az átalakult izmok említett tömörsége és az emiatt keletkezett táplálási hiányosság okozta, hogy az alsó lábszár csontjai kezdték elveszíteni a kálciumot. Ugyanezen ok miatt (azaz az ízületet körbevevõ páncélköpeny kõkemény tömörsége miatt) az ízületi porc sem kapott kellõ mennyiségû táplálékot, lassanként mintha

279 282 A gyógyítás tudománya és mûvészete kezdett volna kiszáradni (összeaszalódni) és felrepedezni, hiszen egyetlen gyógyszer sem jutott el a rendeltetési helyére. Amikor minden izom helyreállítása megtörtént már (vagyis mindegyikük regenerálódott már), akkor lehetett szabályos helyzetébe visszatenni az alsó végtagok mindegyik csontját és mindegyik ízületét, mivel ezek ekkorra nyerték vissza szabályos anatómiai mozgékonyságukat. Mindezzel párhuzamosan kiegyenesítettük a gerincet, normális helyzetbe hoztuk a mellkast és a bordákat. 5 naponként adtunk egy SZRT-kezelést. A. P. 3 hónap múlva egészségesnek érezte magát. Azt tanácsoltuk neki, hogy fordítson figyelmet a vesék működésére, mivel a lágyékban érzékelt kemény ödémák azt a gyanút keltettek bennünk, hogy talán homok van A. P. veséiben. Aggodalmaink beigazolódtak. A. P. mára teljesen megszabadult a coxarthrosistól és ügyel veséi működésre, egyúttal pedig diétázik. Arthrosisa kigyógyítása egyszerűen lehetetlen lett volna a szisztémás rekonstrukciós terápia és ennek módszerei nélkül. TMSZ-e bármelyik szövetének anatómiailag szabályos összetételét és tulajdonságait kizárólag ezzel a terápiával, csakis ennek módszereivel lehetett helyreállítani. A térbeli konstrukcióban az eltolódott elemeket pedig nem lehetett volna visszahelyezni (a helyükre tenni) az SZRT fogásai nélkül.

280 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 283 III. RÉSZ RÖVIDÍTÉSEK, SZAKKIFEJEZÉSEK ÉS DEFINÍCIÓK JEGYZÉKE 8. FEJEZET TÁRGYMUTATÓ A Adaptáció A szervezetek struktúráinak és funkcióinak alkalmazkodása a létfeltételekhez: fiziológiai adaptáció: azoknak a reakcióknak az összessége, amelyek biztosítják a szervezetnek vagy a szervezet valamelyik szervének alkalmazkodását a környezõ feltételek változásához; adaptáció (a könyvben): a TMSZ-IR-nek (a támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszerének) izomtónus-elváltoztatással adott válasza (reakciója) a TMSZ-elemek térbeli elhelyezkedésének változására a TMSZ térbeli stabilitásának fenntartása céljából. Adekvát Egyenlõ, azonos, a behatásnak teljesen megfelelõ. AIR Lásd: Automatizált irányítási rendszer. Aktivizálás Az aktivitás erõsítése. A könyvben: a TMSZ-szövetekben a hajszáleres vérkeringés (a mikrocirkuláció) erõsítésére irányuló, korrigáló / javító ráhatás, befolyás. Alrendszer / szubszisztéma A rendszer olyan eleme, ami a részletes vizsgálat során maga is rendszernek mutatkozik. Ambulancia Gyógyintézet (orvosi rendelõintézet); a fõ szakágaknak (terápiának, sebészetnek stb.) megfelelõ orvosi segítséget / betegellátást biztosítja járóbetegek vagy otthon ápolt betegek részére. Anatómiai terhelések A könyvben: olyan statikai terhelések, amik az etalon TMSZ elemeit alapállásban terhelik; azaz olyan terhelõ erõk, amiket a TMSZ konstrukciója és elemeinek mechanikai tulajdonsága szabályos anatómiai státusznál elõre meghatároz (eleve feltételez).

281 284 A gyógyítás tudománya és mûvészete Anatómiai státusz (TMSZ) Lásd: TMSZ anatómiai státusza. Ankylosis Ízületi merevség. Az ízület nem képes mozogni: gyulladás, degeneratív folyamat, trauma miatt, vagy sebészeti beavatkozással létesített mesterséges akadályozás miatt. Antagonista Anatómiai kifejezés. Olyan izom, ami egy másik az agonista izomhoz képest ellentétes irányban mûködik. ART-pressing Adaptív rekonstrukciós terápiai (terápiás) nyomás. A könyvben: adaptív jellegû, gyógyító célú eljárás, ami alatt a TMSZ szöveteiben fájdalommentes, vektoros (irányított), szelektív nyomást alkalmaznak a szövetek rekonstruálására. Artritisz Ízületi gyulladás vagy az ízület néhány elemének gyulladása. Arthrosis / artrózis Gyulladással nem járó krónikus ízületi megbetegedés; anyagcsere-bántalmakkal kapcsolatos betegség, amit a csatlakozási felületeken jelentkezõ elváltozások kísérnek. Atlant Az elsõ nyakcsigolya, C1. Atónia Tónushiány. Atrófia Ember vagy állat szervezetében lévõ szerv vagy szövet elfonnyadása, egész életre vonatkozó méretcsökkenése, amihez a szerv vagy a szövet mûködési zavara vagy mûködésének leállása társul. Automatizálási rendszer Kétféle típusú meghatározó szereppel rendelkezõ elemekbõl álló bonyolult rendszer: az egyik típushoz a mûszaki eszközök tartoznak, a másikhoz az ember tevékenysége. Automatizált irányítási rendszer (AIR) Ember gép irányítási rendszer, ami automatikus információfeldolgozó eszközöket használ. B Bechterew-Strümpell-Marie (Pierre) betegség Gyulladással járó csigolyaízület-merevség: ankylosist okozó spondylosis (spondylarthritis).

282 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 285 Biztonsági tényezõ (szilárdsági mutató) Ez egy viszonyszám: az anyag szilárdsági határértékének a (TMSZ-elemre ható) legnagyobb, normális mechanikai feszültséghez viszonyított hányadosa. Biztosság (megbízhatóság) Rendszer azon tulajdonsága, hogy a közeg paramétereinek a változása esetén is megõrzi jellemzõit. Blokkolás Lásd: Izomblokkolás. C CT = komputertomográfia Számítógép segítségével rekonstruált képalkotás. A röntgensugaras vizsgálatok egyik fajtája, ami a vizsgálandó objektum keresztmetszeteirõl minõségi ábrák (ábrázolások) készítését teszi lehetõvé azoknak az adatoknak számítógépes feldolgozásával, amiket a különbözõ pontokból jövõ röntgensugarak objektumon való többszöri átjárásával nyernek. Cseppentésszabályozó Lásd: Infúziós készülék. CS Csigolyaanomália A csigolya fejlõdési rendellenessége, ami kialakulásának, szegmentesedésének a zavara miatt keletkezett, vagy a csigolya páros településû részeinek fúziós zavara miatt. Csigolyablokkosodás (blokkcsigolya-képzõdés) Néhány csigolya összenõ, ami a Bechterew-betegségnél vagy csigolya-tuberkulózisnál (spondylitis tuberculosa esetén) figyelhetõ meg. Csigolyadiszplázia Rendellenes csigolyafejlõdés. Ez egy feltételes (azaz megegyezésen alapuló) általánosító fogalom, amit a helytelen csigolyafejlõdés különbözõ változatainak jelölésére hasz - nálnak. Az embriopátiára és a fetopátiára (a csírabántalomra és a magzatbántalomra) vonatkozó csigolyaanomáliáktól eltérõen a diszpláziák képesek hosszú idõszak alatt növekedni, így a születés utáni idõszak alatt is, és a fejlõdés (a növekedés) befejezése után is. A diszplázia klinikai megnyilvánulásai nagyon erõsen függnek a szervezet kialakulásának és létezésének körülményeitõl. Csigolyaközti porckorong Szomszédos csigolyatesteket összekötõ rostos korong. Rostos gyûrûbõl és kocsonyás magból áll.

283 286 A gyógyítás tudománya és mûvészete Csigolyaközti porckorongsérv A csigolyák közötti porckorong azon állapota, amikor beboltosul a porckorong rostos szerkezetû gyûrûje a gerincvelõ-csatornába (azaz benyomulás, bedõlés protrúzió áll elõ; vagy pedig kinyomódik, kiesik a porckorong kocsonyás magjának egy része a korong rostos gyûrûjében keletkezett résen át (azaz elõesés, elõredõlés prolapsus jön létre). Csigolyarotáció Csigolya elfordulása a függõleges tengely körül. Csigolyatest zárólemeze Porcos növekedési lemez: a csigolyatestnek az a része, ami a csigolyaközti porckoronghoz simul. CSIR Csont-izom rendszer. D Degeneráció A biológiában: a növények vagy az állatok értékes (alkalmazkodási vagy létfenntartási) tulajdonságainak nemzedékrõl nemzedékre folytatódó elfajulása / elkorcsosulása. Az orvostudományban: a sejtekben és a szövetekben fellépõ, közös, általános vagy helyi anyagcserétõl függõ elváltozások. Depozitárium Depónia, depó: lerakási hely: az a hely, ahol a lerakott dolgok / anyagok tárolva és õrizve vannak; lerakódási hely, ahol az anyagok lerakódnak. A könyvben: a lerakódási (üledékes) struktúrák és a lerakódási (üledékes) hiperstruktúrák szóösszetételekben fordul elõ. Depozítumos (lerakódási / üledékes) hiperstruktúra Olyan lerakódási / üledékes struktúra, ami a TMSZ kettõ vagy ennél több anatómiai egységét öleli fel, ami a struktúra negatív hatásának lényeges fokozódásához vezet. Depozítumos (lerakódási, üledékes) struktúra Ez egy konglomerátum, amit egészséges szövetek és organikusan elváltozott (elfajult, elkorcsosult) szövetek alkotnak, valamint különbözõ fizikai állapotban lévõ üledékek és lerakódások: gáznemû, folyékony, szilárd halmazállapotban lévõ depozítumok. Ezek a TMSZ egy anatómiai egységének határain belül képzõdnek úgy, hogy közben ennek az egységnek a mechanikai tulajdonságai részben vagy teljesen elváltoznak. A lerakódási struktúra: megzavarhatja, rendellenessé teheti az izomhúzást; részben vagy teljesen leszûkítheti, korlátozhatja az ízületek mozgását;

284 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 287 saját magában és a közel fekvõ szövetekben akadályozhatja a vérkeringést és az innervációt; a TMSZ elemeire hatást gyakorolhat nem-anatómiai belsõ mechanikai terhelésekkel; az ilyen terheléseket elõre meg nem határozható / kiszámíthatatlan irányba továbbíthatja. Depozítum Üledék, lerakódás, tárolásra / õrzésre adott dolog. A könyvben: a szövetekben felgyûlt / felgyûlõ olyan anyag, ami az adott szövettípusra normális mûködése esetén nem jellemzõ. Destabilizáció A stabilitás, a rendszeregyensúly elvesztésének folyamata, a rendszer mûködésének a romlása. Destrukció Valaminek a tönkremenetele, pusztulása, normális szerkezetének megzavarása, rendellenessé tétele. Destruktív elváltozások A könyvben: a TMSZ-szövetek összetételének és tulajdonságainak, továbbá elemei formájának elváltozásait kell érteni ez alatt, valamint anatómiai egységei anatómiailag szabályos térbeli helyzetének a megsértését. Más szóval: a destruktív elváltozások elõfeltétele egy vagy sok eltérés megléte, függetlenül attól, hogy milyen típusúak és milyen konkrét anatómiai egységekben jelentkeznek. Destruált / destruálódott TMSZ A könyvben: az a TMSZ, amiben destruktív elváltozások vannak. Dezintegrálódás Elkülönítés, szétválasztás: az egésznek a szétválása (felbontása) az alkotórészeire. Diszplázia Lásd: Csigolyadiszplázia. Dystonia / disztónia Az izomtónus patológiás elváltozása. Döntéshozatal A feladat vagy a probléma megoldási változatai közül az egyik változat kiválasztása, ami a szituációra vonatkozó információk garanciáján és a szituáció szisztémás elemzésén alapszik. E Eisberg (ejtsd: ájszberg) Jéghegy: ez egy hatalmas jégtömeg, ami a part menti gleccser borjadzásával keletkezik, és az óceánban úszik. 9/10 része rendszerint a víz alatt van.

285 288 A gyógyítás tudománya és mûvészete Eltolódás A könyvben: az elem térbeli elmozdulása / elhajlása saját, anatómiailag szabályos helyérõl, amit a szervezet saját erõivel nem tud megszüntetni. Endogén Belsõ eredetû, belsõ okok által elõidézett. Exogén Külsõ eredetû, külsõ okok által elõidézett. F Fascia Tömör, rostos kötõszövetbõl álló burok, ami körbeburkolja az izmot, sok belsõ szervet, a vérellátási rendszer véredényeit és az idegeket. Kötõszövetbõl ágyazatot és hüvelyt képez számukra és egyúttal kibéleli a sejtközi teret. Fibrózis Rostos szövet képzõdése / rostos elfajulás: a rostos kötõszövet burjánzása, túltengése, ami például gyulladás következménye lehet. Fragmentálás / fragmentáció Darabokra törés / szétválasztás darabokra: valami egésznek a szétválása / szétválasztása alkotóira, apró, tovább nem bontható részekre. G Generalizáció Az orvostudományban: a (kezdetben korlátozott mértékû) megbetegedési folyamat elterjedése az egész szervezetben vagy az egész szervben. Gerinccsatorna-sztenózis Szûkület a gerinccsatorna bármelyik keresztmetszeti szakaszában. Gerincinstabilitás A gerinc mozgatószegmensének (~ szegmenseinek) elveszett vagy nincs meg az a képessége, amivel nyugalmi állapotban vagy mozgás közben fenn tudja tartani / meg tudja õrizni a csigolyák egymáshoz viszonyított átlagos (középvonal mentén történõ elrendezõdésének megfelelõ) fiziológiai helyzetét. Traumák esetében az instabilitás jelentkezhet a törésvonal mentén és / vagy az izomösszekötõ apparátus szakadási helyén. Gerincinverzió A fiziológiai ívek irányával ellentétes irányú ívek képzõdése a sagittalis síkban: nyaki és deréktáji kyphosis, mellkasi lordosis kialakulása.

286 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 289 GMSZ / gerincmozgató szegment / gerinc elemi mozgásszegmentje Megállapodás szerinti feltételes egység, ami áll: két szomszédos csigolyából, az õket egymáshoz kötõ csigolyaközti porckorongból, a csigolyaközti ízületekbõl és a szegmens többi struktúrájából (az ezeket egymáshoz kötõ apparátusból: izomból, szalagból stb). Guttapercha Szétnyújtható / kinyújtható, gumiszerû. GY GYAK / gyermekkori agykárosodás Az agy korai fejlõdési szakaszában bekövetkezett sérülése miatt keletkezett tünetek összessége. Nem progrediáló állapot: az agyvelõ anyagában fellépett strukturális elváltozásokkal áll kapcsolatban. GYT / gyógyító testedzés Gyógyítási módszer, ami gyógyítási és megelõzési céllal alkalmaz fizikai / fizikális gyakorlatokat és természetes természeti tényezõket a beteg embernél. A GYT alkotórészei: a mechanikai terápia, a munkaterápia és a gyógymasszázs. H Határ Valaminek térbeli vagy idõbeli határa / lehatárolása; ~ utolsó, legszélsõ éle / pereme / foka. Hierarchia Az egész részeinek vagy elemeinek felülrõl lefelé haladó elhelyezése / elrendezése. Hiperplázia Kóros szövetszaporodás: a szövetek vagy a szervek szerkezeti elemei számának növekedése a sejtek (például: egy daganat) vagy a struktúrák burjánzó újraképzõdése miatt. Hipertrófia Kóros szövetszaporodás: a szerv vagy a test térfogatának mértéktelen megnagyobbodása alkotóelemei specifikus sejtelemei méreteinek növekedése miatt. Homeostasis / homeosztázis A rendszer azon képessége, hogy a belsõ közeggel való együttmûködési folyamatban meg tudja õrizni a változók értékét (állandóságát) bizonyos határokon belül. Homo sapiens Biológiai faj: az értelmes ember.

287 290 A gyógyítás tudománya és mûvészete Hordozó elemek Lásd: TMSZ hordozóelemei. Identifikáció / identifikálás Azonosítás: objektum azonosítása diagnosztikai jellemzõi alapján. IET Lásd: Iniciáló és erõsítõ tényezõk. Incidens (Rendszerint kellemetlen jellegû) eset, történés, félreértés, ütközés. I Információelmélet A kibernetika azon fejezete, ami az információszerzés, információõrzés, információfeldolgozás és az információátadás törvényszerûségével foglalkozik. Infúziós készülék Folyadékadagolás sebességének beállítására szolgáló készülék, amit a folyadék cseppenkénti szervezetbe vitelénél használnak. Iniciáló és erõsítõ tényezõk (IET) A könyvben: belsõ és külsõ zavaró hatások, amik primer (elsõ alkalommal fellépõ), nem szisztémás eltéréseket idéznek elõ a TMSZ anatómiai státuszánál és erõsítik a TMSZ anatómiai státuszától való (már meglévõ / addig is létezett) eltéréseket. Innerváció Beidegzés: valamilyen szerv vagy szövet idegelemekkel (idegrostokkal, idegsejtekkel) való ellátása, ami aztán biztosítja ezek kapcsolatát a központi idegrendszerrel. Inverzió Lásd: Gerincinverzió. Inzultus Az agyi vérkeringés durva megsértése, aminek kísérõi: váratlan eszméletvesztés, bénulás, az agy szöveteinek hiányos vérellátása, vagy hematóma (vérömleny) keletkezése az agy szöveteiben. Irányításelmélet Ez egy tudomány / tudományág, ami kutatja és tanulmányozza: a különféle rendszerekben létezõ irányítások tartalmát és az irányítási formákat; ezeknek a fejlõdésére és mûködésére vonatkozó általános és specifikus törvényszerûségeit; az irányítórendszerek felépítésének alapelveit és a bennük zajló folyamatok törvényszerûségeit.

288 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 291 IR Irányítási rendszer. Irányítási rendszer, magasabb szintû Lásd: Magasabb szintû irányítási rendszer. Irányító befolyás / irányító ráhatás Az irányítórendszer utasítása: az irányító alanytól kiinduló cselekedet, ami az irányítás tárgyánál állapotváltozást idéz elõ. Ischialgia / ischia / isiász Ülõidegzsába: az ülõideg mentén jelentkezõ fájdalom. Legtöbbször a gerinc deréktáji és keresztcsonti szakaszának osteochondrosisával (csontosodási zavarával) kapcsolatos. Izomblokkolás Izomlezárás / izomelzáródás. A könyvben: az üledékes (a lerakódási) struktúrával teljesen körülvett izom állapota. Ilyen állapotnál az izomnak a mûködési (funkcionális) lehetõségei részben vagy teljesen rendellenessé válnak; lényegesen meggyengül benne a vérkeringés és a beidegzés (az idegekkel való ellátás / az innerváció). Izomhúzás / izomerõ Az izom által létrehozott erõ. Izomtónus A könyvben: az izomzat fiziológiás, hosszú ideig fennálló, tartós összehúzódása (izomfeszesség), amit a TMSZ-IR tudat alatti szinten tart fenn. Ízület leblokkolása Az ízület mozgathatóságának élesen jelentkezõ és fájdalommal kísért korlátozása, ami a sérült meniscus (térdízületi porckorong) vagy más ízületen belüli képzõdmények becsípõdésének a következménye. Járóbeteg-rendelõ Lásd: Ambulancia. J Juvenilis Fiatalkorú: nemileg éretlen. K Kardiális Szívre vonatkozó. Kardinális Legfontosabb, leglényegesebb, legfõbb.

289 292 A gyógyítás tudománya és mûvészete Katonás testtartás A könyvben: szabályos külsõ testtartás, amit speciális edzéssel (alaki kiképzéssel) lehet elsajátítani. A szisztémás destrukció elmélete szerint ezt a testtartást a poszturális (a tartásrögzítõ) izom akaraterõvel teremtett perzisztens hipertónusával (állandósított, túlzott erõfeszítésével) lehet elérni, amit, ezek után a TMSZ szöveteinek organikus elkorcsosulása rögzít. A lényeget tekintve ugyanolyan patológiás állapot ez is, mint a szisztémás destrukció egyéb megnyilvánulása azzal az eltéréssel, hogy ennél nincs világosan kifejezõdõ aszimmetria. Kázus Eset: rendszerint bonyolult, szövevényes vagy szokatlan, nevetséges eset. Kezelés A könyvben: a) találkozó a terapeuta rendelõjében gyógykezelésre; b) kézzel történõ gyógyítás, gyógykezelés. Kyphoscoliosis / kifoszkoliózis A gerinc háti hajlatának oldalirányú elferdülése / elgörbülése, ami scoliosist és igazi kyphosist foglal magában. Kiropraktika és oszteopraktika A nyugati országokban nem teljesen hivatalos manuális terápia két változata. A gerincre és az ízületekre gyakorolt erõhatáson alapul mindkét módszer, amik nem rendelkeznek manipulációik megalapozására szolgáló korrekt elmélettel. Kompresszió Nyomás. Konglomerátum Halmaz: elszigetelt, különálló részecskék mechanikai egyesülése; rendezetlen keverék. Korongelhalás / porckorongelhalás Lásd: Sequestratio disci Korzett Fûzõ. Az orvostudományban: olyan kötés (készülék), ami gipszbõl, bõrbõl vagy fémbetétes szövetbõl van készítve; a gerinc mozdulatlanságának a megteremtésére / elérésére alkalmazzák gerincbetegségek vagy gerincsérülések esetén. Kritérium Ismertetõjel, aminek alapján értékelés történik; valaminek a meghatározása vagy osztályba sorolása végezhetõ; ismérv / fokmérõ. Kritérium (optimalitási ~) Lásd: Optimalitási kritérium.

290 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 293 Laterális Oldalsó: a test középsõ síkjától oldal felé esõ. Lánctag / láncszám / láncelem (a TMSZ-ben) A TMSZ funkcionálisan elkülönült eleme vagy elemeinek egyik együttese. Leblokkolni Elzárni az utat; akadályozni valamit. L Limfatikus rendszer Gerinces állatoknál és embernél meglévõ rendszer, ami limfatikus edényekbõl (nyirokéredényekbõl) és nyirokcsomókból áll, amiken keresztül elvezetõdik a nyirokfolyadék a szövetekbõl és a szervekbõl a vénás érrendszerbe. A limfatikus rendszer védekezési funkciókat is betölt azzal, hogy fagocitákat falósejteket és antitesteket ellenanyagokat hoz létre. Lumbágó Derékzsába: fájásroham fellépésével kísért intenzív fájdalom a derék tájékán, ami korlátozza a gerincmozgást az ágyéki, keresztcsonti szakaszon. Az SZD-elmélet szerint a lumbágó a hát és a medence övezetében képzõdõ üledékes struktúrák és hiperstruktúrák miatt keletkezik. Az ilyen struktúrákban minden izom összeragad egy merev tokká (hüvellyé), ami gátolja a gerinc fiziológiai mozgását. M Magasabb szintû irányítási rendszer A könyvben: ez a rendszer az alárendeltségi hierarchiában magasabban helyezkedik el, mint a vizsgált IR, és ez utóbbi részére õ tölti be a célkijelölõ /a célállító funkciót. Manifesztáció Megnyilvánulás: megmutatkozás, kifejezõdés. Manuális Kéz segítségével végzendõ. Manuális terápia / manuálterápia A disztrófiás gerincpatológiának a reflektorszindrómáitól (visszaverõdési / visszatükrözõdési tünetegyüttesétõl) szenvedõ betegek patogenetikailag megalapozott, hatékony gyógyítási módszere [Lewit, K. 1975, 1981; Ivanicsev, G. A., Popeljanszkij, A. Ja., 1983; Gruntovszkij, G. H., Kiszlica, V. A., 1982]. Fõ feladatai: az ízületek olyan mozgáskorlátoltságának a diagnosztizálása és megszüntetése, amit elsõsorban az ízületekben már fellépett leblokkoltság okoz, és ezen a területen fájdalom, valamint az ízület körüli (periartikuláris) izmok reflektorosan (visszaverõdés következtében) létrejövõ feszültsége kísér.

291 294 A gyógyítás tudománya és mûvészete Mágneses-rezonanciás tomográfia (MRT) Az ember belsõ szerveinek és szöveteinek nem röntgensugaras vizsgálati módja. Az elektromágneses hullámok (atomok) segítségével történõ rezgéselnyelési effektust használja ez a módszer. Az embert behelyezik egy mágneses mezõbe, amit egy szerkezet hoz létre. Ekkor a szervezet molekulái a mágneses mezõ irányával egyezõ irányba elfordulnak. Ezután rádióhullámmal letapogatják a szervezetet. A molekulák állapotváltozása rögzítõdik egy speciális matricában, és továbbítódik egy számítógépnek, ami feldolgozza a kapott adatokat. A komputeres tomográfiától eltérõen az MRT lehetõvé teszi a patológiás folyamatok különbözõ síkokban történõ ábrázolását. Külsõre az MRT hasonlít a CT-re. A vizsgálat is ahhoz hasonlóan zajlik, mint a CT-nél. Az asztal fokozatosan mozog elõre a letapogató készülék mentén. Az MRT vizsgálat hosszabb idõt kíván, mint a CT-s vizsgálat, és rendszerint legalább 1 órán keresztül tart (a gerinc egy szakaszának diagnosztizálása percet igényel). Masszázs A test felületén mechanikai ráhatással alkalmazott fogások rendszere; a szövetekben elõsegíti a vérkeringés és a nyirokfolyadék-áramlás javulását és az anyagcserét; gyógyítási, higiéniás és más céllal alkalmazzák. Mediális Közép felé esõ, a test középsõ síkjához közelebb fekvõ. Megbízhatóság Lásd: Biztosság. Megfordíthatóság / visszafordíthatóság A folyamat azon képessége, hogy meghatározott körülmények között ellenkezõ irányban halad. Merevség A szerkezeti elem azon jellemzõje, ami a deformálódással való szembenállási képességét határozza meg. Mio / mi- / myo Összetett szavak alkotórésze; jelentése: izomhoz tartozó, izom-. Miofascialis triggerpont (MTP) Trawell, J. G szerint: az MTP a csontváz-izom (vagy a ~-fascia) összetömörült kötelékében (összenõtt szalagjában) található hiperingerlékeny terület. Az MTP más (K. B Petrov által közölt) elnevezései: lokális izomhipertónus; fibrózitisz (kötõszövet-gyulladás); neurodisztrófia (idegrendszeri rendellenesség); pereosztitisz (elmélyült csontgyulladás); myalgia (izomfájdalom); fibro-myalgia (rostizomfájdalom);

292 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 295 izomreuma; Müller-Kornelius-féle csomók / ~ göbök; Schade-Langa myogelézek stb. Az MTP klinikai jellemzése a következõ: az izom és a bõr alatti kötõszövet (sejtanyag), a fascia és a csontot borító hártya (a periosteum) sajátos elváltozása, amihez intenzív fájdalom kapcsolódik; palpációval (kitapintással / tapogatással) lehet felfedezni. Monitorozás = monitoros vizsgálat A rendszer vagy környezõ közegének megfigyelése, a nyert információk értékelése és prognózis (elõrejelzés) készítése. Mozgató szegmentum Lásd: Gerincmozgató szegmentum. MTP Lásd: Miofascialis triggerpont. Myalgia Különbözõ intenzitással és karakterrel (nyilalló, szaggató, hasogató, sajgó formában) jelentkezõ izomfájdalom, ami rendszerint rohamokban jelentkezik. Myasthenia Krónikus izomideg-megbetegedés, ami az izomidegi vezetõképesség zavarával kapcsolatos; jellemzõje a különbözõ izomcsoportok gyengesége és fáradékonysága. Myatonia Izomtónus hiánya, amit a gerincvelõ mozgató idegének a disztrófiája (anyagcsere-rendellenessége vagy sorvadása) idéz elõ; az aktív mozgások éles korlátozottságában nemritkán teljes hiányában nyer kifejezést. Natális Születési: közvetlenül a csecsemõ születése alatti idõszakhoz kapcsolódó. Negatív visszacsatolás (NVCS) Lásd: Visszacsatolás. N Nekrózis Elhalás: az élõ szervezetben valamilyen szerv, szervszövetek vagy sejtcsoportok elhalása. Nem-anatómiai terhelések A könyvben: TMSZ-re ható, valamilyen módon az anatómiai terhelõ erõktõl eltérõ (moduljuk vagy irányuk tekintetében különbözõ) erõk. Azaz olyan terhelések, amik a TMSZ szabályos anatómiai státuszánál szerkezetileg nem tartoznak a TMSZ jellemzõi közé. Nem-szisztémás eltérések a TMSZ anatómiai státuszától Lásd: TMSZ anatómiai státuszától, állapotától, helyzetétõl való nem-szisztémás eltérések.

293 296 A gyógyítás tudománya és mûvészete Nonszensz Értelmetlen / képtelen dolog; ostobaság. Normális izomtónus A könyvben: az etalon TMSZ stabilitásának fenntartásához szükséges izomtónus a fõ statikai testtartásnál (alapállásnál); ilyenkor a test egyenes tartással támaszkodik a két lábra, a karok le vannak eresztve. Ez a tónusérték a Föld nehézségi erõterének hatásviszonyai között tekinthetõ (normálisnak) érvényesnek. Nyirokrendszer Lásd: Limfatikus rendszer. Nyomás (pressing) Nyomás, összeszorítás. NY O Optimalitás/optimálisság kritériuma = optimum-kritérium Mutató, aminek szélsõ értéke a rendszer (határértékként elérhetõ) hatékonyságát jellemzi. Organikus elváltozások (~ elfajulások/ ~ elkorcsosulások) a TMSZ szöveteinél és elemeinél A TMSZ-elemek szöveteinél az anatómiailag szabályos összetételtõl és tulajdonságoktól való eltérése és ezen elemeknek az anatómiailag szabályos formától való eltérése értendõ a címbeli kifejezésen, ami degenerációs és disztrófiás folyamatokat is tartalmazhat. Osteoporosis / oszteoporózis Csontritkulás; a csontszövet disztrófiája (rendellenes / fogyatékos fejlõdése), ami szerkezete átépülésével párosul. Jellemzõje: az egységnyi csonttömegben lévõ osteotrabecula (csontgerenda / csontrostköteg) számának a csökkenése, továbbá az ilyen elemekhez tartozó rész szétmorzsolódása, elgörbülése és teljes feloszlása / teljes felszívódása. Ö Önhelyreállás / önhelyreállítás (regenerálódás) A szervezet azon képessége, amivel saját élettevékenysége paramétereinek állapotát normális, azaz egészséges vagy ehhez közeli állapotba tudja hozni.

294 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 297 Önszabályozás (önreguláció) A biológiai rendszerek azon tulajdonsága, hogy képesek automatikusan beállítani és fenntartani meghatározott, viszonylag állandó szinten ilyen vagy olyan fiziológiai és egyéb biológiai mutatókat. Önszabályozás esetén az irányító tényezõk nem kívülrõl hatnak a szabályozandó rendszerre, hanem ezen belül keletkeznek, és visszacsatolások létezése (megléte / mûködése) kelti õket életre. Önszervezõdõ rendszer Ez a rendszer olyan speciális mechanizmusokat tartalmaz, amelyek segítségével a rendszer szervezete megõrizhetõ és tökéletesíthetõ zavaró behatások körülményei között (is). Önszervezés / önszervezõdés A könyvben: a TMSZ-IR reakciója a TMSZ hosszú idõn át adaptív állapotban való tartására. Ez a reakció az izmok organikus elkorcsosításában / ~ átalakításában fejezõdik ki, amit az izomtónus-elváltozás hoz létre a szervezet energiafelhasználásának minimalizálása céljával. P Palpáció A beteg szerveinek vizsgálatára szolgáló orvosi módszer: a bõrön át kézzel történõ kitapogatás. Panacea Olyan csodaszer, ami az élet minden esetében segíthet. (Kezdetben: minden betegséget gyógyító univerzális varázsszer, úgynevezett csodagyógyszer, amit a középkorban igyekeztek kitalálni). Porckorongelhalás Lásd: Sequestratio disci. Porckorong-elõesés Lásd: Prolapsus disci. Porckorong-kidülledés Lásd: Protrusio disci. Potenciális energia Valamilyen fizikai rendszer teljes mechanikai energiájának az a része, ami alkotói kölcsönös elhelyezkedésétõl és helyzeteitõl függ valamilyen külsõ erõtérben (például a gravitációs erõtérben); a rendszer mechanikai energiájának másik részét a kinetikai energia képezi. Pozitív visszacsatolás (PVCS) Lásd: Visszacsatolás.

295 298 A gyógyítás tudománya és mûvészete Pressing Nyomás, szorítás. Prioritás Valaminek domináló, elsõdleges jelentõsége. Prolapsus disci Porckorong-elõesés: a csigolyaközti porckorong elemeinek kiesése (betüremkedése) a gerinccsatornába, amit a rostgyûrû résszerû kiszakadásai kísérnek, valamint a kocsonyás mag azon elemeinek eltolódása / benyomulása a gerinccsatornába, amik továbbra is fenntartják kapcsolatukat a mag korongon belül lévõ részével. Protrusio disci Porckorong-kidülledés: a csigolyaközti porckorong fibrózusos (rostos) gyûrûjéhez tartozó elemek elmozdulása, kidülledése a gerinccsatornába a korong épségének megsértése nélkül (a korong egyben maradása mellett). R Rachitis Angolkór. Kiskorú gyermekeknél jelentkezõ D-vitaminhiány, amire a kálcium- és a foszforcsere rendellenessége a jellemzõ. A csontképzésnek, az idegrendszer funkcióinak és a belsõ szerveknek a zavaraiban nyilvánul meg. Regeneráció (regenerálódás) Helyreállás, újraképzõdés, megújulás. Biológiai regeneráció: a meggyengült vagy károsodott szervek és szövetek helyreállítása a szervezet erejével. Regresszió Hanyatlás, visszaesés, visszafejlõdés: a fejlõdés magasabb formáiról áttérés az alacsonyabb formáihoz; visszatérés; elmozdulás hátrafelé; változás a rosszabb irány felé. Rekonstrukció Valaminek a helyreállítása a megõrzõdött maradványok vagy a leírások szerint. Rendszerbemenet A rendszer kapcsolata a környezõ közeggel, ami a közegtõl a rendszerbe / a rendszerhez irányul. Rendszerkimenet A rendszer kapcsolata a környezõ közeggel, ami a rendszertõl a közeg felé irányul. Repozíció Az orvostudományban: a törésnél elmozdult csontrész helyrerakása, visszahelyezése. Repozicionálás A könyvben: a TMSZ elmozdult elemének visszatérése / visszatérítése a térbeli szerkezetben anatómiailag szabályos pozíciójába.

296 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 299 Rotáció Anatómiai értelemben: körívben való elfordulás (körbefordulás) valamelyik ízületnél / ízületben. Rotáció (csigolyáé) Lásd: Csigolyarotáció. S Sagittalis sík / szagittális sík Nyílirányú sík: anatómiai sík, ami a testet hosszanti síkban két testfélre osztja: bal oldalira és jobb oldalira. Schmorl-sérv A kocsonyás porckorong bedülledése a csigolyatestbe ennek vízszintes zárólemezén át. Scoliosis / szkoliózis Oldalirányú gerincferdülés / gerincgörbülés. Sequestratio disci Korongelhalás: a korongsérv egyik változata, aminek kísérõje: a csigolyaközti porckorong rostos gyûrûjének szakadása, valamint a kocsonyás mag vagy szilánkjainak / töredékeinek kijutása a gerinccsatornába, és magányos eltolódásuk / elszigetelt mozgásuk a gerinccsatornában. Spontán Önkényes, amit nem külsõ ráhatások váltanak ki, hanem belsõ okok. Súlypont Lásd: Test súlypontja. Stabil Szilárd, állandó, egy meghatározott szinten megkeményedõ / megszilárduló, nem változó. Státusz Helyzet, állapot. SZ Szabályos anatómiai státusz A könyvben: a TMSZ anatómiailag szabályos állapota, a TMSZ etalon állapota, az etalon TMSZ. Mindez a TMSZ olyan állapotát jelenti, aminél ennek minden eleme szabályos

297 300 A gyógyítás tudománya és mûvészete anatómiai állapottal bír; mindegyik eleme szigorúan a saját térbeli helyzetét fog - lalja el; megfelelõ típusú és megfelelõ szerkezetû egészséges szövetbõl áll, ami rendelkezik a rá jellemzõ, sajátos anatómiai és fiziológiai tulajdonságok teljes (hiánytalan) skálájával. Szeánsz Összejövetel, találkozás. A könyvben: terapeuta gyógyító kezelésén való részvétel. Lásd: Kezelés. SZD Szisztémás destrukció. A könyvben: a szisztémás szervezet tönkremenése, pusztulása. Szeparálás (szeparáció) Valaminek a szétválasztása azokra az alkotórészekre, amikbõl összeállt. Szisztéma Rendszer: részekbõl alkotott egész; egyesülés; egymással törvényszerû kapcsolatban álló elemek (tárgyak, jelenségek, szempontok, ismeretek stb.) sokasága, ami meghatározott, épséget összetartozást kifejezõ képzõdményként, egységként nyilvánul meg. Szisztémás destrukció (SZD) A könyvben: a szisztémás (rendszert alkotó) szervezet tönkremenése (pusztulása). Szisztémás elemzés / egész (szerv-)rendszerre vonatkozó analízis A rendszerszemléletû megközelítés elemzõ tevékenységben való alkalmazásához tartozó módszerek, fogások és algoritmusok összessége. Szisztémás megközelítés (szisztémás hozzáállás) Olyan fogalom, ami hangsúlyozza a kutató, a tervezõ és az ütemezõ tevékenységekben a komplexitás, a széleslátókörûség és a precíz szervezés fontosságát / szükségességét. A szisztémás közelítést összekötik a formális és az absztrakt rendszerek és az általános rendszerelmélet kialakulási és tanulmányozási irányzatainak fejlõdésével. Az általános rendszerelméletben a szisztémás közelítésen (a ~ szemléleten) elsõsorban a különbözõ alkalmazott tudományok és a különféle tudományos irányzatok terminológiai egyesítését értik. A szisztémás közelítés a megismerõ-kutakodó és a gyakorlati tevékenységek alapelve, ami a tevékenység rendszerszemléletû, szisztémás visszatükrözõdésén (értelmezésén és bemutatásán) alapszik. SZRT Szisztémás rekonstrukciós terápia / egész szervrendszerre kiterjedõ terápia A könyvben: a TMSZ-re irányuló szisztémás, korrigáló rendeltetésû mechanikai ráhatások technológiája, ami a TMSZ szabályos anatómiai státuszának helyreállítását (rekonstrukcióját) célozza. Az SZRT-nek nincs analógiája. Ez egy önálló, önmagában elegendõ technológia, aminek az alapját a TMSZ szisztémás destrukciójának az elmélete képezi, és a TMSZ-re ható ismert gyógyító eljárások egyikének fogásait, módszereit, terminológiáját sem alkalmazza. Ilyennek tekinthetõk egyebek között: manuális terápia, a ki-

298 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 301 ropraktika, az osteopatia, a masszázs, a gyógytorna, a reflexterápia (a tûszúrásos terápia), a fizioterápia, a gyógyszeres kezelés vagy a nem hivatalos orvoslás különbözõ módszerei. Sztenózis Lásd: Gerinccsatorna-sztenózis. T Tartós nem-anatómiai terhelések A könyvben: ezek a TMSZ-re ható nem-anatómiai terhelések, amiket: vagy nem tud elhárítani a szervezet saját erõivel (aminek organikus okai vannak; például traumák miatt keletkeztek), vagy a TMSZ-IR tart fenn tudat alatti szinten (hipotónus és hipertónus formá jában). Tendineus Ínelváltozás: Az izom ínjének disztrófiás elváltozásai azon a helyen, ahol az ín a csonthoz kötõdik. Megnyilvánulási formájuk: a szövetet rostos porc váltja fel, amit a késõbbiek során elmeszesedés (kalcifikáció), majd csontosodás (osszifikáció) követ. Test súlypontja (~ centruma) Szilárd test azon pontja, amin áthalad mindazon nehézségi erõk eredõje, amik e test részeire (a test bármilyen térbeli helyzetében) hatást gyakorolnak. TMSZ Támasztó-mozgató szervrendszer (támasztó-mozgató apparátus), amibe beletartozik a vázizomrendszer és ennek irányítórendszere (IR) (a központi idegrendszer részei és a periférikus idegrendszer részei). TMSZ anatómiai státusza A könyvben: a TMSZ tényleges, valós anatómiai állapota értendõ ez alatt. TMSZ anatómiai státuszának eltérése A könyvben: a TMSZ tényleges (reális) anatómiai státusza nem felel meg a TMSZ etalon (anatómiailag szabályos) állapotának. Az eltérések általános formában, a három kiemelt típus szerint vannak vizsgálva: a TMSZ-elemek térbeli helyzetének az eltérései szerint, a TMSZ-szövetek összetételénél és tulajdonságainál jelentkezõ eltérések szerint, a TMSZ-elemek alakjának eltérései szerint. TMSZ anatómiai státuszának nem-szisztémás eltérései A könyvben: a TMSZ anatómiai státuszának olyan eltérései, amik belsõ és külsõ zavaró hatások mûködésének eredményeként keletkeznek.

299 302 A gyógyítás tudománya és mûvészete TMSZ anatómiai státuszától való szisztémás eltérések A könyvben: a TMSZ anatómiai státuszától való olyan eltérések veendõk itt figyelembe, amik a szisztémás destrukciós folyamat térben és idõben zajló terjeszkedése következtében jönnek létre. TMSZ destrukciója A könyvben: ezen a kifejezésen azt kell érteni, hogy: a TMSZ etalon tulajdonságai megsérültek; a TMSZ nem egyezik az etalonnal (a mintával). TMSZ hordozóelemei A TMSZ azon elemei, amelyek az alapvetõ terheléseket (a test súlyát, a külsõ terhelõ erõket) megtartják / felfogják a TMSZ stabil állapotában: ilyenek a csontok és ezek kapcsolódásai / kötései. TMSZ-IR A támasztó-mozgató szervrendszer irányítórendszere. TMSZ optimális mûködési módja (rezsimje) A könyvben: a TMSZ olyan mûködési módja, aminél minimális mennyiségû energiát használ fel funkciói teljesítésére. Az optimális üzemmódtól való eltérés jeleként kell felfogni az izomzatnál tartósan, állandóan fennálló hipotónust vagy hipertónust. TMSZ organikus elváltozásainak a megfordíthatósága A könyvben: a TMSZ-IR (és az egész szervezet) képessége, amivel helyre tudja állítani a TMSZ szöveteinek anatómiailag szabályos összetételét és tulajdonságait, valamint a TMSZ-elemek anatómiailag szabályos alakját (meghatározott viszonyok között, amiket a szisztémás rekonstrukciós terápia alkalmazása teremt meg). TMSZ szabályos anatómiai státusza A könyvben: a TMSZ anatómiailag szabályos állapota; a TMSZ etalon állapota; az etalon TMSZ. Ez alatt a TMSZ olyan állapotát kell érteni, amelyiknél a TMSZ mindegyik anatómiai egysége szabályos anatómiai formával rendelkezik; mindegyik szigorúan saját térbeli pozícióját foglalja el; és mindegyik megfelelõ típusú (fajtájú), egészséges szövetbõl áll, ami a rá sajátos anatómiai és fiziológiai tulajdonságok teljes (hiánytalan) készletével rendelkezik. TMSZ SZD-elmélet A könyvben: az e könyv szerzõi által alkotott a támasztó-mozgató szervrendszer szisztémás destrukciójára vonatkozó elmélet, ami leírja és megmagyarázza e szervrendszer szisztémás tönkremenésének mechanizmusát, azt, ami a TMSZ adaptációs és önszervezõdési folyamatában érvényesül, és anatómiai egységei konkrét patológiás állapotától függetlenül választ / válaszadást jelent a TMSZ anatómiai státusztól való eltéréseire. Az SZD-elméletnek nincsenek analógiái. Ezen elmélet alapjait a következõ elméletek képezik: az általános rendszerelmélet;

300 Rövidítések, szakkifejezések és definiciók jegyzéke 303 a szisztémás elemzés; a vezetéselmélet és az irányítási elmélet; az adaptációs és önszervezõ képességekre vonatkozó elmélet; a fizika és a mechanika posztulátumain (alaptételein) nyugvó elméletek; a TMSZ különféle patológiás állapotainak rehabilitációja során szerzett gyakorlati tapasztalatok és az ezekre épített elméletek. Ugyanakkor ez az elmélet nem épül rá az ortopédia, a traumatológia és a vertebro-neurológia által valamikor nagy hangon bejelentett, létezõ elméletek egyikére sem, és nem is támaszkodik ezekre. TMSZ szisztémás destrukciója A könyvben: a TMSZ szisztémás szervezetének tönkremenési folyamata, amit áthat / átfog a pozitív visszacsatolás, ami tartalmazza a TMSZ szisztémás funkcionális destrukciójának folyamatait (a TMSZ stabilitásának megsértését és az adaptációt = az alkalmazkodást), ami tartalmazza a TMSZ szisztémás organikus destrukciójának folyamatait (az önszervezõdést és azt is, amiért az önszervezõdés beindult: a vérellátás, a mikrocirkuláció, az innerváció, az anyagcsere rendellenességeit, valamint a TMSZ szöveti összetételének és tulajdonságainak a zavarát). A TMSZ szisztémás funkcionális destrukciója lehet a szervezet önerejével visszafordítható destrukció, de lehet visszafordíthatatlan destrukció. A szisztémás organikus destrukciót azonban a szervezet saját erõivel soha nem képes visszafordítani. TMSZ szisztémás funkciója A könyvben: a TMSZ azon funkciója, ami szisztémás célja elérésére irányul. Egy bonyolult rendszernek lehet sok hierarchiailag egymás alá rendelt szisztémás célja. A TMSZ fõ szisztémás célja a szervezet térbeli stabilitásának megtartása, megõrzése, azaz a szervezet stabilitásának fenntartása a térben. TMSZ szisztémás válasza A könyvben: adaptív, patológiás eltérések láncolata a TMSZ rendszerében Arra az elsõdleges, primer jellegû patológiás eltérésre adott válaszkén jelenik meg, ami a TMSZ stabilitási rendellenességét okozta. TMSZ-szövetek és -elemek organikus elváltozásai (organikus átalakulásai) A TMSZ szöveteinek eltérése az anatómiailag szabályos összetételtõl és tulajdonságoktól, valamint a TMSZ elemeinek eltérése a szabályos anatómiai formától gyakran degeneratív és disztrófiás folyamatok következménye. Tors (ejtsd: torsz) Törzs (orosz); felsõtest (angol, francia); mellkas (francia); törzs (latin): truncus. Trankvilláns / tranquillans Idegnyugtató: gyógyszercsoport, ami nyugtató hatást gyakorol a központi idegrendszerre és kivédi a rettegés, riadalom, feszültség, hallucinálás, a lázas fantáziálás (az agyrémek) kialakulását.

301 304 A gyógyítás tudománya és mûvészete Trófika Sejttáplálási folyamatok összessége, amik a szövet és a szerv szerkezetének és funkciójának fennmaradását biztosítják. Turgor A normális vérellátású szövet ellenállása; a szövetek fiziológiai állapotuk függvényében változó feszessége és elaszticitása (rugalmassága). Döntõen a bõr állapotának jellemzésére használt szakkifejezés. U Unciformis vertebrális artikulációk (horog alakú kampós csigolyaízületek) (Lüssk-ízületek): a nyakcsigolyák horog / kampó alakú nyúlványai és a fölül elhelyezkedõ csigolya ívelési alapja vagy teste között képzõdõ ízületek, amik gyulladással nem járó új krónikus ízületi megbetegedés kifejezõi. Normális esetben ilyenek nem képzõdnek. Osteochondrosisnál (vagyis a rendellenes csontfejlõdés esetén) keletkeznek a csigolyaközti korongok magasságának csökkenése miatt. Unikális / unikum A maga nemében egyedülálló, páratlan, kizárólagos. Ülõidegzsába Lásd: Ischias. Ü V Vertebrális neurológia / vertebro-neurológia Csigolya-ideggyógyászat: az idegrendszer perifériás és központi szakaszainál gerinc vagy egyéb TMSZ-struktúrák megbetegedései alkalmával keletkezett funkcionális és organikus sérülések klinikai megnyilvánulásait tanulmányozó tudomány. Visszacsatolás (VCS): PVCS / NVCS Valamilyen rendszer (objektum) mûködési eredményeinek (kimenetének) hatása, befolyása ugyanezen rendszer mûködésének jellegére (a rendszer bemenetére és belsõ állapotára). Azaz a visszacsatolással rendelkezõ rendszerekben el lehet különíteni a jelenségeknek egy zárt ok-okozati láncolatát. Amennyiben a rendszer állapotában a zavaró hatások nyomán bekövetkezett legelsõ eltérés a visszacsatolás hatására csökken, akkor negatív visszacsatolásról (NVCS-rõl) van szó; ellenkezõ esetben pedig, amikor tovább erõsödik az eltérés: pozitív visszacsatolásról (PVCS-rõl) van szó. Visszafordíthatóság Lásd: Megfordíthatóság Zárólemez Lásd: Csigolyatest zárólemeze. Z

302 Egy kezelés után 341

303 342 A gyógyítás tudománya és mûvészete Öt kezelés után

304 343

305 344 A gyógyítás tudománya és mûvészete Tíz kezelés után