II. Kongresszusa. Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának. Szeged, október

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. Kongresszusa. Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának. Szeged, 2012. október 11 13."

Átírás

1 Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának II. Kongresszusa Szeged, október Hunguest Hotel Forrás Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16. Tudományos Program

2 Köszöntő Kedves Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömmel köszöntünk mindenkit a Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának II. Kongresszusán Szegeden. A korábbi évek tapasztalataiból merítve, azok tanulságait felhasználva terveztük meg a programot, figyelembe véve az új fejlesztéseket, de a fontos rutin témákat is. Az előző évektől eltérően absztrakt szekciónak is időt biztosítottunk. Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel ez évben is beépítettünk a programba esetbemutatásokat felvonultató szekciót, ahol olyan érdekes echocardiographiás vagy egyéb eseteket ismerhetünk meg, ahol a képalkotó eljárás kiemelkedő szerepet kapott. A szakmai információkat hordozó program mellett természetesen közös kulturális eseményekre, felszabadult együttlétre is lehetőségünk lesz a Kongresszus során. Dr. Temesvári András Az Echocardiographiás Munkacsoport elnöke Prof. Dr. Varga Albert A helyi szervezőbizottság elnöke

3 Általános információ A kongresszus helyszíne: Hunguest Hotel Forrás (6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 16.) A kongresszus időpontja: október Regisztráció a helyszínen: Október 11. csütörtök Október 12. péntek Október 13. szombat Szervező és Tudományos Bizottság: Dr. Apor Astrid Dr. Asbót Richard Dr. Dinnyés József Prof. Dr. Forster Tamás Dr. Temesvári András Prof. Dr. Varga Albert Akkreditáció: A rendezvényt 50 kreditponttal, kötelező szintentartó tanfolyamként akkreditálták. A részvételi díj tartalmazza: Részvételt a tudományos programokon Névkitűzőt Kávészüneteket Részvételt a társasági programokon (ha jelölte a jelentkezési lapon) Ebédet október 12-én (ha jelölte a jelentkezési lapon) Társasági programok a kongresszus helyszínén: Nyitófogadás október 11-én órától Bankett október 12-én órától A társasági programokon és az ebéden a névkitűzőben elhelyezett étkezési jegyekkel lehet résztvenni. Parkolás: A szálloda korlátozott számú parkolóval rendelkezik, azonban a szálloda mellett található Aquapolis mélygarázsában közel 300 díjmentesen használható parkoló van.

4 Tudományos Program október 11. (csütörtök) Megnyitó Üléselnök: Temesvári András, Varga Albert Hogyan ítéli meg Amit az EAE/ESC ajánl Üléselnök: Temesvári András, Varga Albert 1. A billentyű szűkületek súlyosságát Forster Tamás 2. A billentyű elégtelenségek mechanizmusát Jebelovszki Éva 3. A TEE indikációit Asbót Richard 4. Az aorta betegségeit Varga Albert 5. Az infektív endocarditist Nagy András Kávészünet Amikor a neurológus és a kardiológus együtt gondolkodik Üléselnök: Faludi Réka, Cziráki Attila 1. A fiatal kori stoke-ok differenciál diagnosztikája Sas Katalin 2. Kardiális embóliaforrás: EAE ajánlás Cziráki Attila 3. Transcraniális Doppler Jenei László 4. PFO zárás Temesvári András Welcome fogadás

5 2012. október 12. (péntek) Üléselnök és bevezetőt mond: Temesvári András D echocardiographia Prof. Dr. Jarosław Kasprzak Echo vagy MRI: ez a kérdés válasszatok! Üléselnök: Simor Tamás, Kádár Krisztina 1. HCM Pálinkás Attila, Simor Tamás 2. GUCH Bálint Hajnalka, Tóth Attila 3. DCM Bartha Elektra, Tóth Levente 4. ARVD Faludi Réka, Vágó Hajnalka Kávészünet Absztrakt szekció Üléselnök: Apor Astrid, Asbót Richard 1. Hypertrophiás cardiomyopathia ritka formája: Fabry betegség Lenkey Zs. Szívgyógyászati Klinika, Pécsi Tudományegyetem 2. Jobb kamra funkciós paraméterek és a 6 perces járástávolság összefüggése pulmonális hypertoniában Csósza Gy., Losonczy Gy., Karlócai K. Semmelweis Egyetem Pulmonológia Klinika, Budapest 3. Jobb kamrai transzverzális displacement: új echokardiográfiás jobb kamra funkciós paraméter? Kovács A., Apor A., Peluso D., Muraru D., Marra MP., Badano LP., Merkely B., Iliceto S. semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Budapest 4. A bal kamrai remodeling, a diasztolés funkció és a torziós mechanika összefüggésének vizsgálata fiziológiás és patológiás bal kamra hipertrófia esetén Kovács A., Apor A., Nagy A., Vágó H., Tóth A., Nagy AI., Kováts T., Sax B., Becker D., Merkely B. semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Budapest 5. Az echocardiographia jelentősége a diabetes okozta szívkárosodás korai kimutatásában Ádám Zs., Hajós P., Czégeni A., Dabrónaki P., László Z., Winkler G. szent János Kórház III. Belgyógyászat, Budapest

6 Ebédszünet 6. A hypertoniás szívbetegség új, echokardiográfiás adatokon alapuló súlyossági besorolása Szauder I. XVIII. kerületi Kardiológiai Szakrendelés, Budapest Speciális technikák és klinikai alkalmazásuk Üléselnök: Forster Tamás, Hegedűs Ida 1. 3 D echo jelene és jövője Apor Astrid 2. Szöveti Doppler csak E/e -t jelent? Hegedűs Ida 3. Kontraszt echo: megéri? Ágoston Gergely 4. Stetoscope echo Uzonyi Gábor 5. Multislice CT: túl az echon Maurovich-Horvat Pál Kávészünet Esetszekció Üléselnök: Bartha Elektra, Bányai Ferenc 1. NCA-pozitivitás: Immunológiai betegség vagy infektív endokarditisz? Nógrádi Á., Lénárd L., Sütő G., Kumánovics G., Czirják L., Szabados S., Faludi R. 2. Ha a CT nem segít, avagy a titokzatos terime esete Bene O., Péter A., Karlócai K., Édes I. 3. Cyanotikus VSD-s beteg - lekésett a műtétről, vagy valami más? Fülöp T., Barta J., Bálint H. 4. Struma nodosa et cordis Szokatlan etiológiájú jobb kamrai terime Homoródi N., Borbély J., Hegedűs I. 5. Ischaemiás mitrális insufficientia megítélése haemodynamikai csapdák Babik B. 6. A favágás veszélyei Németh N., Varga Á., Bogáts G., Barzó P., Varga A Bankett vacsora

7 2012. október 13. (szombat) Hol tart a Üléselnök: Katona Márta, Ruzsa Zoltán 1. Magzati echocardiográfia Katona Márta 2. Carotis duplex scan Szabó Endre 3. Intravascularis echocardiográfia Ruzsa Zoltán 4. Intracardialis echocardiográfia Pap Róbert 5. Aneszteziológus által végzett echocardiográfia Szudi László Kávészünet Diagnosztika és terápia tüdőembóliában Üléselnök: Karlócai Kristóf, Dinnyés József Tesztírás 1. Diagnosztikus ajánlás Péter Andrea 2. Echocardiographia tüdőembólia gyanú esetén Havasi Kálmán 3. Terápiás ajánlás Halmai László 4. Pulmonális hipertónia (diagnózis és terápia) Karlócai Kristóf

8 Kongresszusi Információk C & T Hungary Kft. Kongresszusi Iroda 6720 Szeged, Dugonics tér 12. Tel./fax: 62/

II. KONGRESSZUSA. A Magyar Kardiológusok Társasága. Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának. Szeged, október

II. KONGRESSZUSA. A Magyar Kardiológusok Társasága. Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának. Szeged, október A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiovaszkuláris Képalkotó Munkacsoportjának II. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. október 27 29. Hotel Forrás 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u. 16 24. www.regio10.hu/kepalkoto2016

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló Szívelégtelenség Napok 2012. január 27-28. Hajdúszoboszló 2012. január 27. péntek (délután) 14:00 14:15 A konferencia megnyitása (Prof dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 14:15 15:25 Mi történt az elmúlt

Részletesebben

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN MI MENNYI? KVANTIFIKÁCIÓ A KARDIOLÓGIAI KÉPALKOTÁSBAN, LEHETŐSÉGEK, KORLÁTOK A Magyar Kardiológusok Társasága Kardiológiai Képalkotó Munkacsoport és a Vaszary Kolos

Részletesebben

Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának III. Kongresszusa

Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának III. Kongresszusa Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoportjának III. Kongresszusa 2014.10.02. Csütörtök 14.00 Megnyitó Üléselnök: Temesvári András - Varga Albert 14.00 16.00 2012 óta változott Amit

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló. 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi)

Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló. 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) Szívelégtelenség Napok 2013. január 25-26. Hajdúszoboszló 2013. január 25. péntek 10:00 10:15 A konferencia megnyitása (Prof Dr Merkely Béla, Dr Nyolczas Noémi) 10:15 11:35 Újdonságok a szívelégtelenség

Részletesebben

Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései)

Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) 1 Szívelégtelenség Napok 2010 (A szívelégtelenség aktuális kérdései) Hajdúszoboszló 2010. jan. 22-23. Tisztelt kollégák, 2010. januárjában immár 2. alkalommal rendezzük meg a Szívelégtelenség Napokat.

Részletesebben

VIII. Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló

VIII. Szívelégtelenség Napok január Hajdúszoboszló VIII. Szívelégtelenség Napok 2016. január 22-23. Hajdúszoboszló 2016. január 22. 10:00 10:15 A Kongresszus megnyitása 10:15 11:55 Kardiológia és szívelégtelenség 2016. Mi történt az elmúlt évben? Újdonságok

Részletesebben

Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig

Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig Program 2015. április 9., Csütörtök,,AZ ÚJ VÉRALVADÁSGÁTLÓK HELYE A KLINIKAI GYAKORLATBAN A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Stroke Társaság közös szimpóziuma 2015 A STROKE MEGELÕZÉSÉNEK ÉVE

Részletesebben

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK

SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2011. február 4-5. Meghívó A kongresszus ideje: 2011. február 4-5. Helyszíne: Best Western Pannonia Hotel**** 9400 Sopron, Várkerület 75. www.pannoniahotel.com A tudományos program

Részletesebben

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon

A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon A XIII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK, támogatóink jóvoltából ismét a festi i Lillafüreden, a Palota Szállóban kerül megrendezésre. A szakmai eladásokon kívül melyek a kardiológia idszer szer kérdéseit ölelik

Részletesebben

XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, 2010. április 9-11.

XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, 2010. április 9-11. A XVII. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK Lillafüreden, a csodálatos festői környezetben elhelyezkedő Palota Szállóban kerül ismételten megrendezésre. A tudományos program nagyszámú színvonalas előadást és esetismertetést

Részletesebben

A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem. A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19.

A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem. A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia idõpontja: 2015. április 17-19. Információ: Magyar Kardiológusok Társasága Titkársága 1146 Budapest, Cházár A. u. 19. Tel./Fax:

Részletesebben

XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok Eger, 2009. április 3-5.

XVI. Ifjúsági Kardiológus Napok Eger, 2009. április 3-5. A XVI. IFJÚSÁGI KARDIOLÓGUS NAPOK Egerben, Magyarország történelmi városában kerül megrendezésre. A tudományos program nagyszámú színvonalas előadást és esetismertetést foglal magába, olykor interaktív

Részletesebben

2016. október 7-8. Garden Hotel, Szolnok, Tiszaligeti Sétány

2016. október 7-8. Garden Hotel, Szolnok, Tiszaligeti Sétány A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Gyermekorvosok Társasága Gyermekkardiológiai Szekciójának Tudományos Ülése 2016. október 7-8. Garden Hotel, Szolnok, Tiszaligeti Sétány Tisztelt Kollégák, Tisztelt

Részletesebben

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának I. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2013. április 12-14. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Elérkezettnek éreztük az időt,

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK

2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM IDŐPONTJA: 2017. április 6-8. 2017. április 6, csütörtök, 14:00-18:00 EGRI KARDIOLÓGIAI NAPOK NEMZETKÖZI AJÁNLÁSOK ÉS KLINIKAI GYAKORLAT AZ ALVADÁSGÁTLÓ KEZELÉSBEN A Magyar Kardiológusok

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA A MAGYAR KARDIOLÓGUS TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA GYERMEKKARDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK ÜLÉSE ÉS GYAKORLATI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA PÉCS 2013. szeptember 19-21. A rendezvény fővédnökei: Prof.

Részletesebben

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Fő témák A colonoscopia új világa Sürgősségi gasztroenterológiai kórképek - kinek, mit, mikor és hogyan?

Részletesebben

XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2012. április 13-15.

XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2012. április 13-15. XIX. Ifjúsági Kardiológus Napok Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2012. április 13-15. A konferencia helyszíne: Hungest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia időpontja: 2012. április 13-15.. Információ:

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

fakultatív látogatás a Mercedes gyárba

fakultatív látogatás a Mercedes gyárba PROGRAM 2014. november 6. Csütörtök 10.00 13.00 Érkezés, regisztráció 12.00 13.00 Fakultatív ebéd fakultatív látogatás a Mercedes gyárba 13.00 13.30 Megnyitó, üdvözlések Konferencia terem I. 13.30 15.30

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

2. SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2013. február 22-23.

2. SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2013. február 22-23. 2. SOPRONI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2013. február 22-23. M E G H Í V Ó A kongresszus ideje: 2013. február 22-23. Helyszíne: Hotel Lövér**** 9400 Sopron, Várisi u.4. www.danubiushotels.com/lover A kongresszus

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9.

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának, a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták

Részletesebben

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek Program 2016. november 18., Péntek 11.00 Megnyitó 11.00 12.40 A SZIVINFARKTUS KEZELÉSÉNEK IZGALMAS KÉRDÉSEI Üléselnök: Prof. Dr. Merkely Béla Hazai infarktus regiszter tapasztalatai Prof. Dr. Jánosi András

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon.

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Kedves Kollégák és Kolléganők! Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon. Rendezvényünk hagyományosan a Magyar Kardiológusok Társasága, a Magyar Hipertónia

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

III. FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2007. szeptember 14-16. II.

III. FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2007. szeptember 14-16. II. III. FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK FÓRUMA Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2007. szeptember 14-16. II. ÉRTESÍTÕ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga, kedves Barátunk! A Magyar Hypertonia

Részletesebben

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19. 10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2014. november 27-29. 1 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ:

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ: TISZTELETTEL KÖSZÖNTJÜK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és

Részletesebben

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA

MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA MALIGNUS LYMPHOMA KONFERENCIA 2004. június 3-5. BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Fõtámogató: Roche (Magyarország) Kft. Köszöntõ Tisztelt Kollégák! A Magyar Haematológiai

Részletesebben

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK

TISZTELETTEL MEGHÍVJUK TISZTELETTEL MEGHÍVJUK az MTA SZAB Hypertonia és Nephrologiai Munkabizottsága, a Magyar Hypertonia Társaság, a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-Hypertonia Centrum és Hypertonia

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt. Kedves Kolléganõk és Kollégák! Elsõ rendezvényünk kedvezõ fogadtatása után 2011 márciusában második alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat. A kongresszus háziorvosok, valamint belgyógyász

Részletesebben

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

MEGHÍVÓ Határtalan elme Téma I.: Kardiológia és Pszichiátria Téma II.: Irodalom és Pszichiátria Mentális Egészség Tanévzáró Konferenciájára

MEGHÍVÓ Határtalan elme Téma I.: Kardiológia és Pszichiátria Téma II.: Irodalom és Pszichiátria Mentális Egészség Tanévzáró Konferenciájára MEGHÍVÓ Az Országos Pszichiátriai Központ, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinika, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Zrt. Határtalan elme címmel konferenciát szervez Téma I.: Kardiológia

Részletesebben

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15. Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság

Részletesebben

XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2014. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2014. április 11. 13.

XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2014. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2014. április 11. 13. XXI. Ifjúsági Kardiológus Napok 2014 Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2014. április 11. 13. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia időpontja: 2014. április 11-13..

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF)

Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF) Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság és

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az idei év sikerein felbuzdulva

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

XII. Háziorvos Napok

XII. Háziorvos Napok IX. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK XII. Háziorvos Napok 20 ÉVES A CSALÁDORVOSKÉPZÉS A PÉCSI EGYETEMEN PROGRAM Pécs, 2013. október 10 12. XII. HÁZIORVOS NAPOK 2013. október 10. (csütörtök) Helyszín: PTE ÁOK

Részletesebben

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Második értesítő Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! A tavalyi

Részletesebben

Dr. Herczeg Béla. a Szervezőbizottság elnöke

Dr. Herczeg Béla. a Szervezőbizottság elnöke Köszönto A Magyar Hypertonia Társaság Szolnoki Decentruma valamint a Szívügyünk Szolnok Alapítvány nevében szeretettel meghívjuk Önöket a 7. Szolnoki Hypertonia Nap rendezvényére 2011. november 11-12-én.

Részletesebben

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5.

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5. Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2014.I./00079 Szemeszter 2014.I.félév Jelleg Daganatok és komplex terápiája A tanfolyam akkreditálásra került Országos Onkológiai

Részletesebben

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga! 2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári

Részletesebben

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA SZEGED 2004. november 25-27. ELSŐ ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A Magyar Transzplantációs

Részletesebben

VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3.

VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3. VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3. 2011. december 2., péntek 08.00 18.00 REGISZTRÁCIÓ 09.00-09.30 SEMMELWEIS EGYETEM MAGISZTER PROGRAM (TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0013)

Részletesebben

Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a. magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a. magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez. Tisztelt Kolléganõk és Kolléga Urak! Nagy örömünkre szolgál, hogy a KRKA Magyarország Kft. hozzájárulhat a magyar háziorvosok, szakorvosok szakmai képzéséhez. A megfelelõ program összeállítása nem kis

Részletesebben

MEGHÍVÓ MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 2012. MÁRCIUS 23-24.

MEGHÍVÓ MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 2012. MÁRCIUS 23-24. MEGHÍVÓ A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 202. MÁRCIUS 23-24. Magyar Telekom székház, Budapest I. Krisztina körút 55. Kedves

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

VIII. szegedi Diabétesz nap

VIII. szegedi Diabétesz nap VIII. szegedi Diabétesz nap szeged, 201 3. NOV E MBER 22 2 3. 6722 Szeged, Ady tér 10. MEGHÍVÓ VIII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27.

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 44. Tudományos Ülés és Továbbképzés Kiskunhalas, 2013. április 25-27. ELŐZETES PROGRAM Holisztikus belgyógyászati gondolkodás multidiszciplináris

Részletesebben

2014. évi Vándorgyűlése

2014. évi Vándorgyűlése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy

Részletesebben

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó Meghívó Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk 2010. június 10-11-én megrendezésre kerülő konferenciánkat, melynek címe: Konferencia a Perikoncepcionális Egészségről és a Veleszületett Rendellenességek

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.

Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS

MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS 4. Kazuisztikai Fórum Programfüzet Debrecen, Aquaticum Debrecen Termál & Wellness Hotel 2015. november 20-21. Összefogás a Hörgőrák Megelőzéséért Alapítvány és a DEKK Tüdőgyógyászati

Részletesebben

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN

KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA A KARDIOLÓGIÁBAN HA JOBB NINCS FÓKUSZBAN A JOBB SZÍVFÉL A Magyar Kardiológusok Társasága Echocardiographiás Munkacsoport és a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom Belgyógyászat Kardiológia

Részletesebben

VIII. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság Szimpóziuma

VIII. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság Szimpóziuma KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! A "Szolnok Szívügyünk" Alapítvány, a Magyar Hypertonia Társaság és a Magyar Artériás Stiffness Társaság nevében szeretettel meghívjuk Önt/Önöket közös Szimpóziumunkra. Szervezeteink

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati

Részletesebben

Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam

Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2010. január 21-23. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A

Részletesebben

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám SE- TK/2013.I./00025 Szemeszter 2013.I.félév Jelleg Főcím Daganatok és komplex terápiája Állapot Tanfolyam adatok még változtathatóak a szervező által Szervező Országos

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Kedves Kollégák! 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban nagy sikerrel rendeztük meg a Budapesti Immunológiai Fórumot. A rendezvényeket követően számos pozitív visszajelzés érkezett, sokan jelezték, hogy

Részletesebben

II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF)

II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen (Debrecen, Nagyerdei krt. 1.) Főszervező: A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság

Részletesebben

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA Programtervezet 2017. ÁPRILIS 7-9. BALATONALMÁDI Hunguest Hotel Bál Resort**** MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V.

Részletesebben

XX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2013. április 19 21.

XX. Ifjúsági Kardiológus Napok. Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2013. április 19 21. XX. Ifjúsági Kardiológus Napok Lillafüred, Hunguest Hotel Palota, 2013. április 19 21. A konferencia helyszíne: Hunguest Hotel Palota Konferencia terem A konferencia időpontja: 2013. április 19-21.. Információ:

Részletesebben

Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében

Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében IV. DEBRECENI BŐRGYÓGYÁSZATI NAPOK Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében Debrecen, Thermal Hotel Aquaticum 2012. október

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa. Első értesítő. Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel 2013. november 8-9.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa. Első értesítő. Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel 2013. november 8-9. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa Első értesítő Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság szervezésében,

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2011. évi kongresszusa 2011. november 18-19. Tisztelt Kollégák! A Magyar Meserséges Táplálási Társaság Vezetősége nevében szeretettel meghívom Önöket a 2011-es kongresszusunkra.

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben