NÓGRÁDI GÁBOR NÉZZ RÁM, MAMI! A HÓ FOGSÁGÁBAN. *

Átírás

1 NÓGRÁDI GÁBOR NÉZZ RÁM, MAMI! A HÓ FOGSÁGÁBAN (Ifjúsági regény) 1

2 1. fejezet Kriszti, a tanya és a kavinok Mért nem született apa városban? Méteres torlaszokat is építhet a hóból a szél Konok vagyok, de nem hülye! Ha Kriszti, a tizenkét éves, csinos, városi lány valahol igazán nem szeretett lenni, az Zsófi nagyi tanyája volt egy somogyi pusztán. Pláne télen utált ott lenni, amikor a hideg, a szél és a hó miatt néha egész nap bent kellett ülni a füstös, párás konyhában. Szagolgathatta a bableves, vagy valamelyik másik rettenetes étel illatát, és közben hallgatta a nagymamát, hogy így kell csinálni, meg úgy kell viselkedni, és vedd ki a fülhallgatót a füledből, kislányom, ha hozzád beszélek! Göndör, barna haja füstszagú lett az ilyen látogatások után, és ott hordott ruháit is büdösnek érezte. Idézet Kriszti naplójából: Utálom, utálom, unom, unom! Utálom, utálom, unom, unom! A telet, a tanyát, a babot, a kapát! Talán érthető, ha nem tapsikolt, mikor karácsony előtt egy nappal a szülei Zsófi nagyihoz küldték. Holnap utánad megyünk mondta mamája a kora reggeli készülődés, pakolgatás közben. Egy éjszakát kibírsz. Egy órát se bírok ki morgott Kriszti, és fekete szemével úgy nézte a bőröndjét, mintha egy kígyót látna kibújni belőle. Bogarak vannak, egerek vannak, piszok van, büdös van, hideg van, nincs telefon, nincs zuhany, kint a vécé az udvaron! Idézet Kriszti naplójából: És nincs ott Tímea, Nóri meg Rebi, és senki és semmi, amit szeretek! Bibó, Cicó és Didó is utálják a nagyi tanyáját. Ha ott vagyunk, betegek lesznek, és meg akarnak halni. Bibó, Cicó és Didó kavinok voltak. Kriszti már nem emlékezett rá, mikor találta ki magának őket, hogy ne legyen egyedül. És hogy mindig megvédjék és vigasztalják, ha kell. Talán valamikor ovis korában, öt-hat évesen? Vagy kicsit később? Mert sokat volt egyedül. Anya és apa estig dolgoztak, és a tizenhat éves szomszéd Katilány hozta haza Krisztit az oviból, aztán meg a suliból. De Katilány mindig elment fiúzni, és Kriszti félt. Hiába égtek a lámpák és szólt a tévé. Akkor találta ki magának a kavinokat. Bibó, Cicó és Didó, ezek az igen apró termetű lények, Kriszti derekáig értek csupán. De ahogy Kriszti nőtt, úgy nőttek, nődögéltek ők is. A kavinoknak olyasféle lábuk meg kezük volt, mint az oroszlánoknak. És olyan kéz- és lábfejük, mint egy-egy oroszlánmancs. A hasuk, a mellkasuk és a derekuk azonban a vizslakutyákéhoz hasonlított. Ugyanakkor a fejük pedig A fejük, mint egy makimajomé, olyasmi lehetett. Bibó fiú volt, Cicó kislány. Didó pedig szintén fiú, és a legfiatalabb kavin. Kriszti velük beszélgetett, ha egyedül maradt. Pontosabban: a kavinok beszélgettek egymással. Például elalvás előtt, ha eloltotta a villanyt. Vagy az iskolában, órán, ha unatkozott. Vagy ha megbántotta valaki, tanár vagy osztálytárs, és duzzogott. A kavinok mindig sokat vitatkoztak. Valahogy úgy, mint Kriszti szülei. Persze főleg Krisztiről volt szó. Őt dicsértek vagy őt vigasztalták. Vagy azon gondolkodtak, hogy hogyan tudnának segíteni a gazdájuknak. Verjék meg, aki Krisztit megbántotta? Kriszti képzeletében megverték. Fogják el az éjszaka belopakodó betörőt? Elfogták. Hozzák el Kevin Spacey-t beszélgetni? Elhozták. A kavinokra mindig lehet számítani gondolta Kriszti, mikor már indulnia kellett volna a nagyihoz. Nem úgy, mint anyura meg apura. Amiben persze nem volt igaza, de ez a dühös Krisztit nem zavarta. A nagyinál még egy rendes tévé sincs, csak az a kis képernyős folytatta panaszáradatát az anyjának, mikor a kavinok eltűntek a szeme elől. És ha odamegyek folyton ugráltat Meg leforrázza a tyúk tollát, ami büdös És hideg van a szobában. Meg azzal a hideg dunyhával kell takarózni!... Meg a bili is ott büdösödik az ágy alatt!... 2

3 Kriszti! szólt a lányára a mamája, mint egy szigorú fogorvos. (Mellesleg valóban fogorvos volt, ha nem is olyan szigorú.) Százszor megbeszéltük, nem? Az a baj a szülőkkel, hogy azt hiszik, ha valamit a gyerekükkel megbeszélnek, akkor az meg van beszélve. Hatalmas tévedés. A gyerekkel csak azt lehet megbeszélni, a gyereket csak arról lehet meggyőzni, amit a gyerek is akar. Például meg lehet vele beszélni, hogy megkapja a legújabb típusú kütyüt, vagy saját tévét a szobájába. Ezen kívül meg lehet győzni arról, hogy bulit rendezzen a barátnőinek, akik aztán ott alszanak nála, hogy reggel párnacsatát lehessen vívni. Azt azonban nem lehet a gyerekkel megbeszélni, amit a gyerek nagyon nem szeretne. Legalábbis még egyetlen fiatalkorúval sem találkoztam, aki egy rövid és nyugodt beszélgetés után boldogan betermelte a tökfőzeléket, amit egyébként utált. Idézet Kriszti naplójából: Mért nem tudott az én apám egy városban születni? Annyi hülye ember születik a városokban! Pont neki kellett a világ végén? Fúj, fúj, fúj! Háromszor is fúj! Miért kell nektek éppen most Bécsbe menni? nyirvogott Kriszti azon a sírós hangján, amivel négy éves korában még szinte mindent elért, amit akart. És miért nem mehetek veletek? nyirvogott tovább, mintha nem azon a hegyes könyökén jött volna már ki a válasz. Kriszti! Meg akarsz őrjíteni? kérdezte a mamája csendesen, és imára kulcsolta a kezét. Csak kicsit jobban elfehéredtek az ujjai, mint a templomban. Hányszor mondjam el? Helmuth Riedel úr, apád osztrák főnöke partit rendez a cég alkalmazottainak Bécsben. Apád a magyarországi igazgató. Ott kell lennünk. Szállodai szobát is foglaltak számunkra. És téged nem vihetünk magunkkal, mert gyerekeket nem hívnak ilyen partikra. Nem akarunk itt hagyni egyedül. És Bécsből már nem akarunk hazajönni, mert az nagyon nagy kerülő lenne. Holnap egyenesen a nagyihoz megyünk. Délutánra ott leszünk. De lehet, hogy már délre. Együtt karácsonyozunk, és megünnepeljük a nagyi születésnapját. Holnap lesz hetvenöt éves. Hiszen tudod!... Kriszti! Egy napról van szó! Ennyit igazán kibírsz!... Egyetlen napról! Egy éjszakáról! És Bécsből hozzuk neked a nagy meglepetést!... Idézet Kriszti naplójából: Azt hiszik, engem meg lehet venni egy meglepi ajándékkal, akármi legyen is az!... Hol van azzal megfizetve a nagyi mellett töltött huszonnégy óra? A nagyi tanyája Budapesttől távol, Horvátországhoz közel, a Balaton alatt vagy nyolcvan kilométerrel bújt meg, amerre Kriszti szerint a madár se jár. A tanyán egy náddal fedett ház állt, a házban két szoba, pitvar (előtér), konyha, kamra, s az udvaron disznóól, disznók nélkül, istálló, lovak nélkül. No, meg persze drótkerítéssel körbekerített kis udvarok meg tetővel védett ketrecek csirkéknek, tyúkoknak, kacsáknak meg nyulaknak. Nincsenek is nyuszik a nagyinál! kiáltott fel Didó. Koszos csirke, az van, de akit Kriszti szeret simogatni, az nincs. Jó is, hogy nincs mondta Bibó, mert a nagyi biztosan megsütné, mint egyszer. Igen, igen! bizonygatta Cicó. Akkor Kriszti meg is ette, mert nem tudta, mi az. Aztán Öcsi bácsi megmondta, és Kriszti kihányta az egészet. A nagyi háza mögött terült el a kert, ahol folyton kapálni kellett, mert a nagyinak ez volt a hobbija. Krisztinek is kapálni kellett volna, ha nem olyan okos már nyolc éves korában is, hogy az első kapavágásra széthasítson néhány káposztát, és elmetsszen egy-két paradicsompalántát. Ezzel az előre eltervezett pusztítással elérte, hogy a nagyi elzavarja, és így nyugodtan lehetett játszani a kavinokkal. Meg Bundás kutyával és a macskákkal. Bundás volt az egyetlen, aki elviselhetővé tette a tanyát. Bundás meg a cicák. Meg a kavinok. Meg a szilvalekváros derelye. De persze az se volt mindig. Kriszti összeszorította a száját, úgy pakolta be a hátizsákjába a legfontosabb holmikat. Először a fehér pulcsit, amit apa Párizsból hozott. Aztán a kéket, aminek a hátán Eminem felirat volt. A sárgát is eltette, mert Timinek az tetszett a legjobban. És kikészítette a zöldesszürkét, hogy felvegye. Aztán még betette a hátizsákba a fekete meg a kék nadrágját. A 3

4 vörösben akart utazni, hogy majd abban szállhasson le a buszról Somogyhalódon. Cicó szerint ebben a cuccban a leghódítóbb. Kislányom szólalt meg Kriszti mamája halkan. Mindössze két napig leszünk a nagyinál Igaz, hogy hideg van, és talán kicsit havazni is fog, de nem lesz sok négy pulóver és három nadrág?... Kriszti egy pillanatig maga elé meredt, mint Nyikita, a bérgyilkosnő, mielőtt akcióba lendül, aztán két pulóvert, meg a kék nacit kirántotta a hátizsákból, és visszanyomta a szekrényébe. Idézet Kriszti naplójából: Mért nem csinálhatom azt, amit akarok? Mért nem vehetem fel azt, amit akarok? Mért nem szerethetem azt, amit akarok? A mamája nagyot sóhajtott. Krisztina! Ezt a játékot most én nem játszom el veled. Ha nem akarsz a nagyihoz menni, ne menj! Szólok apádnak. Mi se megyünk Bécsbe. És nyugodt léptekkel távozott a szobából. A napsugarak olyan melegséget árasztva ömöltek be a meteorológiai intézet ablakán, mintha nem mínusz két fokos decemberi reggel lett volna odakint, hanem tavasz. A néhány nappal korábban leesett hó még nyomokban sem látszott a városban. Az alacsony, vörös hajú fiú az ujjával körberajzolta a műholdfelvétel egyik világos foltját. Ez egy elég nagy hófelhő, nem? A fiú mellett álló hosszú hajú, szemüveges férfi a viharok szakértője volt. A fiú szavaira csak annyit mondott: Ühüm. A fiú folytatta: Ebből akár ötven centiméteres hó is lehet. Vagy több? Ühüm. Ha erős szél lesz, mondjuk, úgy ötven-hatvan kilométeres sebességgel Ühüm. akkor két méter magas torlaszokat is építhet az utakon. Ühüm. Ha így halad tovább mutatta a fiú a képernyőn a világos folt irányát, akkor az ország déli részén biztosan átvonul. Hát szólalt meg a szemüveges férfi. Ühüm. Adj ki egy jelentést, hogy kisebbnagyobb havazás várható, erős szél stb. A derekam is azt mondja, hogy vihar lesz. Fáj. Az enyém nem mond semmit vigyorgott a fiú. Mert még fiatal vagy. Mire Kriszti édesapja belépett a gyerekszobába, a lánya már hátizsákkal a vállán álldogált és a szemében könnyek csillogtak. Sötét szeméhez jól illettek a könnyek. Ezt onnan tudta, hogy egyszer megnézte magát a tükörben, amikor csendesen sírdogált. Bibó, Cicó meg Didó is azt mondta, hogy könnyekkel a szemében szép. És ha Kriszti sírt, a kavinok is sírtak. Mint most is. Egyszóval Kriszti, könnyekkel a szemében mozdulatlanul állt vállán a hátizsákkal, a hátizsák oldalzsebéből kikandikáló naplóval, és nyakában a mobillal indulásra készen. Tizenkét éves volt ugyanis, nem hülye. Pontosan tudta, hogy a szüleinek most Bécsbe kell menniük, neki pedig a nagyihoz. Nincs más megoldás. De azt senki se várja, hogy harc nélkül 4

5 belenyugszik, amibe bele kell nyugodnia. Van ő olyan konok, mint a neveletlen hercegnő meg Nyikita, a bérgyilkosnő egy személyben! Piff-puff! Piff-puff! Tatatata! Ha a kavinok is segítenek neki, akkor képes az utolsó pulóverig és nadrágig küzdeni az igazáért. Pontosabban azért, amit igaznak gondol. Idézet Kriszti naplójából: Ha nagy leszek, olyan férjem lesz, mint apa. Csak sokkal kevesebbet fog dolgozni, mert nagy sztár lesz vagy gazdag ember. És a gyerekeinket minden partira magunkkal visszük. Akár meghívják őket, akár nem. Kriszti édesapja magas és izmos volt, bár ez a bő zakóban nemigen látszott. Nyugodt barna szemeit a lányára függesztette. Három szenvedély éltette. Az egyik a kosárlabdázás volt, a másik a munkája, a mosószergyártás, a harmadik a lánya. Mi a baj, Krisztinkém? kérdezte, és imádott nagylánya elé guggolt, hogy az arcuk egy vonalba kerüljön. Néha Krisztinnek szólította a lányát, mert az egyik musicalben így hívták a főszereplőt, akit Kriszti kedvelt. Nem akarsz a nagyihoz menni? Mi se menjünk Bécsbe, a partira? Kriszti-Krisztin-Krisztina nyelt egyet. Kész vagyok mondta. Mehetünk a buszhoz. Jól van mondta az apa, és a lányát magához ölelve megcsókolta a könnyes arc mindkét oldalát. Így szeretem az én okos gyermekemet Majd hozzátette: A nagyi vár téged. Vár és szeret Kriszti bólintott. És mindössze egy napról van szó. Kriszti ismét bólintott. Egyetlen éjszakáról. S az okos gyermek bólintott megint. Érdekes. Mért van az, hogy egy apa néha szinte szó nélkül rá tudja venni a lányát olyasmire, amire az anyja több napos veszekedés után sem, miközben mindkét szülő egyformán szereti a gyerekét? Vannak még nehezen megválaszolható kérdések az életben. 5

6 2. fejezet Egy búcsúpuszi elmaradása Mindenki mindenkit ismer? A szilvalekváros derelye a legfinomabb nasi Miért nyugtalanok az állatok? Krisztina a délelőtti autóbusszal utazott Kaposvárig, és onnan Somogyhalódig, ahol az édesapja született. Ez volt a nagyi tanyájához legközelebb eső falu. Egy zsákfalu. A zsákfalu olyan, mint a zsák (ki gondolná, ugye?!), az egyik végén be lehet menni, a másik végén meg nem lehet kimenni. Mert onnan nem vezet ki út. Legfeljebb afféle keskeny ösvény. Ilyen egyszekérnyi csapás indult Somogyhalódtól is a nagyi tanyájára. Ez az út ősszel eltűnt a sárban. Nyáron meg hullámos volt, mint a megfagyott tenger. Ezen az úton Somogyhalód dombra fel, dombról le két-háromórányi járásra volt a nagyitól gyalog, attól függően, hogy felnőtt vagy gyerek indult neki a göröngyös, kátyús útnak. Idézet Kriszti naplójából: Ha legalább aszfaltozott út vezetne a nagyihoz!... Azt mondom: rendben! De amíg oda megyünk, rágózni sem tudok a kocsiban, mert leharapom a nyelvem! Krisztina mindig autóbusszal utazott, ha apja szülőfalujába és Zsófi nagyi tanyájára egyedül ment. Ami életében eddig egyszer, az elmúlt nyáron történt meg. A szülei akkor sem tudtak vele menni. Sőt, akkor egy hétig egyedül volt. Hol Öcsi bácsinál, apa testvérénél, aki a falu boltosa (több bolt a faluban nincs is), hol a nagyinál. Öcsi bácsinál még nem is volt gázos, mert ott volt Nórika, az unokahúga, meg Ádám, az unokabátyja. Főleg Ádám!... Mármint hogy az volt a jó. Ádám tizenöt éves, és hasonlít Kriszti édesapjára. Pontosabban: arra a sportoló kamasz fiúra hasonlít, amilyen az apa volt a régi fényképek szerint. Idézet Kriszti naplójából: Csak kék a szeme, nem barna. De ez nem baj, mert a kék még szebb. És az arca pattanásos. De ez se baj, mert anyu azt mondta, hogy a pattanások el fognak múlni. És hogy apunak is voltak pattanásai, csak a fényképész jól leretusálta, vagy mit csinált. Vajon ez az igazi szerelem? kérdezte Didó. Igen mondta Cicó. Mert ilyenkor nehéz lélegezni. És bizsereg az ember háta, meg ilyesmi. Te ezt honnan tudod? kérdezte Bibó, de Cicó csak megrántotta a vállát: Mi közöd hozzá? Egyébként könyvekben is olvashattam. Ádám néha beszélgetett Krisztinával, ha nem kellett segíteni az apjának a boltban, vagy az árubeszerzésben. Még lovagolni is megtanította az unokahúgát. Pedig Kriszti félt a lovaktól. De Ádámnak nagyon nyugodt hangja van, és amikor azt mondta, hogy Tina, téged most felsegítlek a Deres hátára, (mert ő Tinának nevezte Krisztinát), a lány egy hangot se nyirvogott. És egy pillanat múlva már fent is volt a nyeregben. Ádám pedig vezette körbekörbe a lovat majd egy órán keresztül, és közben Krisztire figyelt. Kriszti azonban csak a ló két fülét nézte, ahol tutira át fog esni, és összetöri magát. Most még Bibó, Cicó és Didó se segítettek, mert nekik is vacogott a foguk a félelemtől. Miközben Kriszti remegő kézzel szorította a kengyelt, fél szemmel látta, hogy az unokatestvére őt nézi. Érdekes, hogy az ember néha kétfelé is lát. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy közben lelki szemeinkkel a képzeletünkben is látunk valamit. Például a kavinokat. Vagy mondjuk, magunkat, amint nyakig gipszben fekszünk az ágyon, miközben mellettünk lelkiismeret-furdalásuk miatt joggal zokognak a szüleink: Mért engedtem el egyedül a világ végére?! Mért nem hallgattam rá?! Meg ilyesmi. (Egyébként egy kicsit megérdemelnék képzelte Krisztina.) 6

7 A lovaglás rettenetében mellesleg Krisztinek jutott valami jó is. Amikor az unokatestvére lesegítette a paci hátáról, óvatosan átkarolta a derekát, és ez Krisztinek nagyon jól esett. Csak égett az arca. A feneke is égett, de az mástól. Aztán három napra ki kellett menni a Zsófi nagyihoz, ami borzalmas volt. És nem csak a tanya miatt, hanem azért is, mert nem adott búcsúpuszit Ádámnak, amikor Zsófi nagyihoz indultak Öcsi bácsival. Kaphatok búcsúpuszit? kérdezte Ádám. Ha holnap kijössz a tanyára, majd kapsz mondta Kriszti kacéran, mert Öcsi bácsi meg Nóri is ott volt, és nem akart előttük az unokabátyjával hetyerészni, vagy hogy mondják. Az már nem búcsúpuszi lesz mondta Ádám szomorkás hangon, és igaza volt. Másnap a fiú nem mehetett ki a tanyára, mert áruért kellett menni Szlovéniába. És az unokatestvérek azóta nem is találkoztak. Meg kellett volna puszilni! mondta Bibó és megvakarta majomfejét a mancsával. Na és miért? kérdezte Cicó, piros nyelvét ki-kinyújtogatva. Mások előtt nem csókolózunk. Jó, jó mondta Didó. Csak furcsa volt, hogy este Ádám megcsókolhatta, reggel meg egy puszit sem kaphatott. Merthogy a tanyára indulás előtti estén Ádám az istállóban, amikor a lovakat nézegették, egy kicsit megcsókolta Krisztit. Nem úgy, mint a filmeken a színészek szokták a színésznőket, mintha meg akarnák enni, ham-ham, meg ilyesmi, csak puhán Kriszti szájához nyomta az ajkát, és ott tartotta sokáig. Kriszti pedig hagyta, mert jól esett. És ezek után maradt el a búcsúpuszi. Hiba volt. Mért nem lehet visszaforgatni az időt? Csak legalább néha!... A buszállomásra Krisztit anya is, apa is elkísérték. Apa beszélt a sofőrrel, akit ismert. Magyarország kicsi ország: itt mindenki mindenkit ismer valahonnan. Kriszti a buszon később be is írta a naplójába: Szerintem, ha valakit itthon nem ismernek, az csak külföldi lehet. Vagy remete, aki most jött ki a barlangjából először, és még nem volt a tévében. Apa Ferinek szólította a sofőrt, és megkérte, hogy vigyázzon a lányára Kaposvárig. Ott pedig tegye fel a somogyhalódi buszra, amit Gombos Tóni vezet. Tóni, apa gyerekkori barátjának a testvére volt, és tudott Kriszti érkezéséről. Ő viszi majd a lányt haza, vagyis Somogyhalódra, ahol a kislányt már várni fogja Kupás Gabika, a falu rendőrőrmestere, akivel Öcsi bácsi általános iskolába járt. Gabika őrmester viszi majd Krisztit a nagybácsikájához, a boltba, aki a nyitva tartás miatt nem tud kimenni a buszhoz. S aztán, ha majd bezárja a boltját, Öcsi bácsi szállítja ki Krisztit a nagyihoz, a tanyára. Vagy, ha nem ér rá, akkor megkéri Gabi bácsit Lehet, hogy ez egy kicsit bonyolultnak hangzik, de csak azért, mert bonyolult is. A Feri nevű sofőr mindent megértett és megígért, csak azt kérte, hogy Kriszti az első ajtó melletti ülésre csücsüljön, hogy szemmel tarthassa. Ez Krisztinek is jó volt, mert az első ülésről a legjobb a kilátás. De azért a szüleinek nem mutatta, hogy ennek örül. Igyekezett szomorú, de elszánt képet vágni. Idézet Kriszti naplójából: Ha haragszom anyuékra, akkor úgy nézek, mint egy terminátor. Egy gyilkolós automata, amibe csak be kell dobni egy százast. De nem kakaót ad ki, hanem sorozatot lő. Szerintem mondta Didó, mindenki akkor a legszebb, ha mosolyog. Ha tök komoly, akkor már nem olyan szép. Ha pedig haragos vagy utálatos, akkor csúnya. Szerintem is mondta Cicó meg Bibó egyszerre. De Krisztit ez nem érdekelte, ha a szüleiről volt szó. A szülei tudják, hogy ő szép. Krisztin! Kislányom! szólt rá a nyitott ajtóból az apja. Nem kérsz valamit? 7

8 Nem mondta Kriszti. Ha bármi van, telefonálj! Elég pénz van még a kártyádon? Kriszti megrántotta a vállát. Most ez sem érdekelte. Majd Somogyhalódon vesz feltöltőkártyát. Holnap mi is ott leszünk a mamánál mondta az anyja, de erre Kriszti nem is válaszolt. Holnap? A holnap olyan messze volt számára, mint egy másik csillagrendszer. S ott egy bolygó, ahol talán szintén emberek élnek. Ráadásul olyan emberek, akik magukkal viszik a kislányukat az ottani Bécsbe, ha partira hívják őket. Kriszti most ott szeretett volna élni. Feltételezve persze, hogy ott is Ádám az unokatestvére, és nincsenek tanyák. A busz végre elindult, a szülei integettek, és Krisztina kegyesen rájuk villantott egy halvány mosolyt. Végül is a szüleiről van szó, akiket teljes szívéből imádott máskor. Zsófi nagyi szilvalekváros derelyével várta Krisztit. Tudta, hogy ez az unokája kedvence, csak nem volt mindig ereje tésztát gyúrni. Meg nem is lehet folyton szilvásderelye. Aznap délelőtt megfőzte és megpucolta a krumplit. Aztán az egészet átpasszírozta a krumplinyomón és meggyúrta a tésztát. A tésztából a sodrófával két darab ujjnyi vékony lapot hengerelt. Az egyik lapra, egymástól kicsit távolabb egy-egy kanálnyi szilvalekvárt helyezett. Aztán a másik tésztalapot az elsőre borította. Látszott, hol van a lekvár, mert ott kidomborodott. Derelyeszaggatóval keresztben és hosszában villámgyorsan felszeletelte a tésztalapot. Ezerszer csinálta már. Professzor lehetett volna a Szilvásderelye Egyetemen. Ha volna ilyen. Ott hevertek egymás mellett a kockabatyuk édes kis titkukkal, csinosan és nyersen. Zsófi nagyi ekkor különös gyengeséget érzett. Megremegett a lába. Az asztalba kapaszkodott. Még jó, hogy nem rántotta le a gyúrótáblát a batyukkal együtt. Biztosan az időjárástól van, gondolta. Vagy az izgalomtól. Hiszen sok izgalommal jár a karácsonyra készülődni, ha jön a család. Jó izgalom ez, de akkor is kimeríti az embert. Kicsit állt, fogódzkodott, aztán leült a konyhaszékre. Bundás meg izgatottan nézte. Ősi ösztönével valami bajt érzett. Főzés közben a gazdája még nem ült le, mióta a kutya a világra nyitotta csipás kis szemét. Az út Kaposvárig nem is volt olyan kellemetlen, mint amilyenre Kriszti számított. Gyönyörűen ragyogott a hófoltos táj a napsütésben, és Krisztin két nyulat, meg egy őzikét is látott. A buszban meleg volt, és amikor szokás szerint egy negyedórára megállt az egyik buszpályaudvaron, akkor Kriszti vett magának csokis nápolyit, meg üdítőt. Néha a sofőr beszélgetett vele, néha meg bekapcsolta a rádiót, hogy meghallgassa a híreket. A déli hírekben azt mondták, hogy estére kisebb-nagyobb havazás várható, és erős szél. Lesz az még hóvihar is! mondta hangosan egy bácsi a Kriszti mögötti ülésen, aki az asszonylányával utazott. Érzem a csontjaimban. Ugyan már, apa! morgott mellette a kövérkés nő. Mit ijesztgeted az embereket? Nézz ki! Süt a nap. Ha a meteurológia azt mondja, hogy kisebb nagyobb havazás várható, akkor ne viharozz! Meteorológia! javította ki a lányát a bácsi. És nem ijesztgetek. Az állatok is nagyon nyugtalanok ma. Nem láttad az előbb a birkákat abban a karámban? Összebújtak és bégettek. Az állat okos, megérzi a vihart. 8

9 De hát te ember vagy, apa! legyintett az asszony egy kicsit az utasok felé is, mintha azt mondaná, hogy ne is figyeljenek rá. Csinálja itt a pánikot. Vihar lesz. Hóvihar ismételgette a bácsi, de már csak halkan, és bólogatott. Idézet Kriszti buszon írt naplójából: Két vagy három éve akkora hóvihar volt, hogy nem tudtunk kimenni a tanyára. Mert az utat egészen belepte a hó. Bár most is volna egy hóvihar! Akkor bent maradhatnék Öcsi bácsinál Ádámmal!... Már kora délután volt, amikor a busz megérkezett Kaposvárra. Ott Feri sofőr átadta Krisztit Gombos Tóninak. Tóni olyan kövér volt, hogy alig fért el a kormány mögött. Nagyon szerette a körömpörköltet csülökkel, ami igen jó étel, csak kicsit hizlal. Na, mi van, nagylány? vigyorgott Krisztire, akit babakora óta ismert. Mégy a nagyihoz? Rendes dolog. Hát az apád? Hogy van az igazgató úr? S míg mentek Somogyhalód felé, elbeszélgettek a családról. Közben puha pelyhekben esni kezdett a hó. Lehet, hogy fehér karácsonyunk lesz? vigyorgott Tóni, és hirtelen a fékre lépett. 9

10 3. fejezet Fekete öregember nagy kalapban Meddig tart egy mobilkártya? A hókotrók telepén minden rendben A szerelem örök félreértés? Az úton, a busz előtt egy öregember állt. Maga elé tartotta a jobb kezét, mintha így akarná megállítani a hatalmas járművet. Kopott, néhol lyukas fekete köpeny volt a vállán, de lehet, hogy csak egy vékony takaró, amilyeneket a lovakra szoktak tenni, ha izzadnak, hogy meg ne fázzanak. Az öreg nagy görcsös botot szorongatott a bal kezében, és a fejét furcsa, széles karimájú fekete kalap fedte. A kalap karimájától nem látszott a szeme, csak a bajusza. Na, Bendegúz, most majdnem elgázoltalak! kiáltott rá Tóni, mikor a fekete embernek kinyitotta a busz ajtaját. Az öreg ekkor felemelte a fejét és Kriszti szemébe nézett egyenesen. Világoskék szeme volt. Nagyon világoskék. Sokkal világosabb, mint az Ádámé. A pillantásától Kriszti gyomra összerándult, és ugyanúgy elakadt a lélegzete, mint amikor a nagyinál este ki kellett mennie a sötét udvarra egy elemlámpával, és valami megijesztette. Egy hang, egy árnyék, egy rezzenés. Na, például ezekért a rémült pillanatokért is utálta a tanyát. A Bendegúznak nevezett fekete ember szó nélkül lépett fel a buszra. Még csak nem is köszönt. A bezáródó ajtó mögé, a lépcsőre ült. Nagy göcsörtös botját maga mellé fektette. Mi újság, Bendegúz? pislantott az öreg hátára meg a kalapra Tóni. Itt a karácsony? Eljöttél megint? De az öreg csak morgott valamit, amit nem lehetett érteni. Hamarabb szoktál. Valami baj volt? De az öreg nem válaszolt erre sem, csak fel-felpislantott Krisztire, mint aki ismerőst lát. Ilyenkor mindig felbukkan mondta a sofőr Krisztinek, meg az utasoknak, miközben előre nézett a lassú hóesésben. Azt mondják az idősebbek, errefelé született, de senki sem tudja, hogy most hol lakik. Nem beszél ez. Nem néma, de nem beszél. Ugye, Bendegúz? Nem vagy te néma, csak nem beszélsz. Szerintem nincs neked lakásod sehol. Hajléktalan vagy, ugye? Csoda, hogy nem fagysz meg ilyenkor ebben a köpenyben. A fekete ember úgy tett, mintha nem is hallaná, amit a sofőr mond. Fel-felpislantott Krisztire, és néha hosszabb ideig rajta felejtette a tekintetét. Mint aki ismerősnek gondol valakit. A szeme körül az öreg csupa ránc volt. A bajusza zúzmarás. A bőre meg a széltől, a hidegtől vagy a kortól sötétlett, mint tavasszal a föld. Kriszti jobban szerette volna, ha az öreg nem pislog rá állandóan. Jobb lett volna, ha hátra ül, ahol nem is látjuk mondta Bibó. Mért kell minden csavargót felvenni a buszra? Ráadásul nem is fizetett tette hozzá Didó. Fizetés nélkül mért viszi el a busz? És milyen piszkos! fintorította el kis majomarcát Cicó. Pfúj! Kriszti otthon minden nap zuhanyozott esténként. Sőt, néha félórát, órát is pancsikolt a kádban. És napközben gyakran megmosta a kezét. Ezért se szerette a tanyát. Mert ott vizet kellett hozni a kútról, aztán megmelegíteni, ha mosakodni akart, és csak lavórban vagy fakádban fürödhetett. Idézet Kriszti buszon írt naplójából: Egy egészen fekete ember volt. Fekete kalap, fekete köpeny, fekete ruha, fekete cipő. Talán még a bőre is fekete volt Csak a szeme, az volt világoskék. Ha a szemébe néztem, nem is utáltam annyira. Csak egy kicsit. Amikor a fekete ember felszállt a buszra, Kriszti szülei már elhagyták Budapestet és az autópályán haladtak az osztrák-magyar határ felé. Arrafelé nem havazott. 10

11 Én imádtam gyerekkoromban a nagynénémnél falun lenni mondta az anya, mert persze szinte az egész úton Kriszti meg a tanya volt a téma. Imádtam az állatokat. A fákat, a virágokat, a természetet. A gyerekeket, akikkel egész nap játszhattam A falut Kriszti is szereti mondta az apa. Ha Öcsinél van, nem panaszkodik Csak a tanyán érzi magát egyedül. És tudod, milyen anyám: szigorúvá, keménnyé tette az élet. Mikor apám meghalt, negyven éves volt. Egyedül nevelt fel bennünket. Nem volna szabad már kint élnie egyedül A gazdaság, az állatok, a magány Csoda, hogy bírja!... Bármikor történhet vele valami, Isten ments! Még telefonja sincs, hogy szóljon. Te is tudod, hányszor hívtuk, hogy költözzön fel hozzánk! Vagy legalább menjen be a faluba Öcsihez... Az anyám ilyen. Senki nyakán nem akar élni, azt mondja. Ameddig a lábára tud állni, a tanyán marad. Az autó hangtalanul suhant a száraz úton. A tájat aranyba borította a nap. Tiszta volt az ég. Csak messze, a nyugati láthatáron szürkéllett egy felhő. Fekete karácsonyunk lesz mondta az anya. Pedig fehér karácsonyt ígértek a tévében. Várd ki a végét! mondta a férfi. Még fehér is lehet. Remélem, nem lesz olyan hóvihar, mint két-három éve, amikor ki se tudtunk menni hozzá a tanyára, akkora volt az úton a hó. Isten ments! mondta a férfi, s mintha ettől a lehetőségtől bújt volna elő a félelme, a feleségére nézett. Felhívnád Krisztint? Az anya megnyomott két gombot a mobilon. Halló! Szervusz kislányom! Merre jársz?... Akkor mindjárt megérkeztek Nem fázol?... Megetted a szendvicseket?... Tóni bácsival beszélgettetek?... Üdvözöljük. Ott is ilyen szép napsütéses az idő?... Komolyan? Akkor fehér karácsonyunk lesz Jól van. Majd később hívunk. Ne felejts el kérni egy kártyát Öcsi bácsitól, vagy venni valahol, mert különben csak mi tudunk hívni, te nem Apu is csókol! Puszi, puszi!... Puszi Az anya megnyomta a megszakító gombot, és sóhajtott egy nagyot. A lányod olyan hangon tud beszélni, mintha valami szörnyű tragédia érte volna. Közben szépen havazik, mindjárt megérkezik, és Tóni szórakoztatja Az apa kicsit bosszúsan megcsóválta a fejét. Miért nem vettünk neki otthon kártyát a mobilba? Még a buszpályaudvaron is megtehettük volna És ha Öcsinél nincs? Az lehetetlen! mondta az anya. Öcsinél mindig kapható. Az autóbusz egy drótkerítéssel körbevett telep mellett futott el. A kerítésen túl hatalmas, tolólapáttal felszerelt gépek, traktorok álltak a hóesésben. A telep vezetője, nagydarab, kopaszodó ember egy kis épület előtt cigarettázott. Laci! kiabálta. Laci! Vékony, bajuszos férfi jött elő valahonnan hátulról, kék munkaruhában. Látszott, hogy fázik. Igen, főnök! Havazik mondta a cigarettázó. Ez semmi mondta a Lacinak nevezett vékony ember. Nyugodtan hazamehet főnök. Holnap karácsony. Biztosan elkel a segítség. A telep vezetője bólintott. Kik lesznek ma ügyeletben? A Puktai testvérek. Nehogy igyanak, mert azonnal kirúgom őket. Egy kortyot se, főnök. 11

12 A két nagy gép rendben van? Persze! mondta a kis ember és összedörzsölte a kezét. Mindig azt mondjátok, hogy persze, aztán ha kimegy a gép az útra, két óra múlva lerobban. Nem fog lerobbanni, főnök. Ellenőriztem. Meg amúgy se kell kimenni az útra, mert ez nem hó. A nagydarab ember eldobta a cigarettáját. Két éve is ezt mondtátok karácsonykor, aztán egész éjszaka kint voltunk a honvédséggel meg a tűzoltókkal együtt, hogy kimenekítsük az autókat A Laci nevű kis ember legyintett. Tíz évben egyszer, ha történik ilyesmi Bolondokat beszélsz! mondta a telepvezető, és kezet fogott a másikkal. Na, viszlát! Megyek. De ha bármi történik, hívj! Elérsz. Csak nyugodtan legyen főnök! mondta a munkaruhás, és megszívta az orrát. Nem lesz itt semmi. Amikor a busz megállt Somogyhalódon, a fekete ember egy pillanat alatt eltűnt Kriszti szeme elől. De a lány akkor már nem is foglalkozott vele, mert meglátta Ádámot. Nem számított rá, hogy Kupás Gabika őrmesterrel együtt Ádám is várni fogja. Akkorát dobbant a szíve, hogy szinte hallotta. Jaj, de rendes! mondta Bibó. Jaj, de helyes! mondta Cicó. Látod, ez a szerelem! mondta Didó. Na, milyen szép hóeséssel fogadjuk, Krisztina királynő?! harsogta Gabika őrmester talpig egyenruhában, rendőrkabátban, de sapka helyett kopott barna kucsmában. Én rendeltem! Nem kerül semmibe! A falu rendőre nagyon tréfás embernek tartotta magát. Kár, hogy annyi humorérzék szorult bele, mint egy hasmenéses sündisznóba. Ezt azonban senki sem akarta megmondani neki. Ki tudja, mért? Ádámon rövid zöld dzseki, farmer és csizma volt. Szia mondta, és két kezével megfogta Kriszti vállát. Le akarta venni róla a hátizsákot. Kriszti azonban azt hitte, hogy puszi következik. Hiszen nyár óta erre várt. Az elmaradt búcsúpuszira. Ami most már nem búcsúpuszi, de azért nagyon jól esett volna. Úgyhogy Kriszti felágaskodott, és az arcát Ádám felé emelte. De Ádám csak ügyetlenül súrolta ajkával a lány homlokát, miközben leemelte róla a hátizsákot. Majd én viszem mormogta, és elindult az autó felé Mi van, gyerekek? vihogott Gabika. Találkoznak az unokatesók, és se puszi, se pá? Nem nézek oda! Kriszti egy szót sem szólt. Beszállt a kocsiba és csak bámult maga elé. Tuti, hogy Ádám haragszik motyogta Bibó. Azért nem puszilta meg. Tehát nem felejtette el azt a nyári dolgot mondta Cicó. Pedig azóta már emileztek is, nem egyszer. Sose említette a leveleiben. Oké! mondta Didó. Ha Ádám felhúzza az orrát, akkor Kriszti még jobban felhúzza. Ádám azt gondolta, hogy Kriszti kibambulása az autó ablakán elutasítást jelent. Történhetett valami nyár óta, amiről ő nem tud. Talán az unokatestvére már mást szeret. A városi fiúk biztosan rámenősebbek. Hát, ha így van, akkor így van. Ádám tudta, hogy az élet olyan, mint jégcsap az ereszcsatornán: kemény, de törékeny. Nem örült neki, de elfogadta. És csak nézett kifelé a másik ablakon ő is. 12

13 Így aztán az unokatestvérek némán ültek hátul egymás mellett a kocsiban és hallgatták Gabika rendőrt, akinek a humorával csótányt lehetett volna irtani. Na, ki tudja, hogy hívják a süket macskát?... Nem tudjátok? Hát, jó hangosan! Hehehe! Jó, mi? 13

14 4. fejezet Indulás a tanyára Amire kettő perc is elég Gabika őrmester, a nagy tréfamester A nagymama tekintete Öcsi bácsi, Kriszti édesapjának a testvére csak egy pillanatra szaladt ki a vegyesboltjából, hogy az unokahúgát köszöntse. Látszott, hogy sorban állnak az emberek a pult előtt odabent. Fehér köpeny volt a boltoson, mint mindig, ha kiszolgált. Nagy kerek arca csillogott a zsírtól meg a mosolygástól. Hú, de megnőttél nyár óta, kislány! kiabálta, ahogy mindig beszélni szokott. És hogy megszépültél! Már kész nő vagy! Na, puszi, puszi! Sajnos, nem tudlak anyuhoz kivinni, mert ilyenkor karácsony előtt van a legnagyobb vásárlási láz. Nézz oda! Látod? Nem zárhatom be a boltot. No, de Gabika kivisz! Ugye Gabika, kiugrasz a Krisztivel anyuhoz? Mi az neked!... Nana! mondta a rendőr szigorúan, mert amilyen vigyori volt néha, olyan komoly is tudott lenni. Szolgálatban vagyok, Öcsi! Ne gazdálkodjunk a hatóság idejével! Ugyan már, Gabika! Persze hogy szolgálatban vagy! Hát szolgálatban vidd ki a Krisztikét, mert ellenőrizned kell a tanyán élőket is. Vagyis anyámat. Aztán visszafele bejössz, mert félretettem neked a marcipános szaloncukrot, amit kértél!... Jól van, jól van! De akkor menjünk, mert akármi is történhet a faluban, ha én nem vagyok itt. Aztán kapok a fejemre egy tóckost! Holnap mi is kimegyünk mondta Öcsi bácsi Krisztinek. Mondd meg anyámnak!... Ádám! Ugorj csak be a boltba! Ott van két doboz: kenyér, olaj, cukor, liszt, élesztő, mosópor meg satöbbi. Minden, amit a mami kért. Tedd be Gabika bácsi kocsijába. Végre Öcsi bácsi levegőt vett, és Kriszti meg tudott szólalni. Azonnal ki kell menni a tanyára? Nem lehetne este? Jaj, aranyom! kiabált kedvesen Öcsi bácsi. Nem látod, mi van? Ezren várnak rám. És ez így fog menni kilencig. Akkor meg már holtfáradt leszek. Majd holnap találkozol Rózsika nénivel, meg az unokatestvéreiddel. Addig szórakoztasd anyámat! Kriszti látta, hogy Öcsi bácsit nem lehet meggyőzni. Öcsi bácsi nem apa. Eszébe jutott a telefon. Öcsi bácsi! Kellene egy kártya. A mobilomba. Mert már nagyon kevés van rajta. A nagybátyja széttárta a kezét, mint mindig, ha sajnálkozott valamin. Azt a mindenit! A kártya!... Elfelejtettem hozni tegnap. Mert persze elfogyott. Ilyenkor mindenki telefonál, mint az eszement. Ugye, a szeretet ünnepe!... De holnap viszek neked egyet! A legdrágábbat. Az lesz az ajándék tőlem a fa alatt. De hát akkor én? kezdte Kriszti kétségbeesetten. Mi lesz, ha lefogy a kártyám? Nem tudok telefonálni! Öcsi bácsi biztatóan legyintett, mintha Krisztit meg lehetett volna egy legyintéssel nyugtatni. Majd mi hívunk! Ugye Ádám? Majd hívod. És holnap viszem a kártyát. Na, menjetek! Menjél Gabika! Annál hamarabb érsz vissza. Közben Ádám már kihozta a két dobozt, és a rendőrrel betették a kocsiba. Elkísérem Krisztit a hídig mondta Ádám. Az apja bólintott. Csak siess vissza, mert fel kell tölteni a polcokat! Kriszti és Ádám ismét hátra ültek. Gabika őrmester pedig már indított is. Hova lesz a menet? kiáltotta és nevetett. Bekapcsoljam a taxiórát? Drága a fuvar! De a két gyereknek nem volt kedve nevetni. Titokban mind a ketten abban reménykedtek, hogy Kriszti a faluban marad estig. S ez az idő elég lehet arra, hogy újra összekössék, ami valójában sosem szakadt el. Csak hát a 14

15 félreértések! Mennyivel szebb lehetne az élet félreértések nélkül! Elmaradt búcsúpuszik, meg ilyesmi. Idézet Kriszti tanyán írt naplójából: Nagyon megharagudtam Öcsi bácsira. Arról volt szó, hogy estig ott vagyok náluk. És majd ő hoz ki. Ha tudom, hogy így lesz, és azonnal menni kell a tanyára, talán el se jövök Ez is anyuék miatt van! Még jó, hogy Ádám végül velem jött a hídig A híd a falu végén volt. Két percre a bolttól. Lánynak és fiúnak két perce volt, hogy ismét egymásra találjanak. Súgd a fülébe, hogy szereted mondta Cicó, és kis majomszeme csillogott az izgalomtól, hogy mi történik. Nem! kiáltott Bibó és Didó egyszerre. Az sok! Csak fogd meg a kezét! És Kriszti, aki a rendőr mögött ült, egy pillanatot se tétovázott. Megfogadta a kavinok okos tanácsát. Amint az autó elindult, megragadta Ádám kezét, mint egy fuldokló a mentőövet. Persze úgy csinálta, hogy Gabika őrmester ne lássa. Megfogta a fiú kezét és megszorította. Ádám meg visszaszorított. Ezzel a mozdulattal virágba borult bennük a tél. Majd hívlak este lehelte Ádám halkan, és a hangja remegett. Ha lesz egy kis idő. Suttognak a fiatalok? kiabált Gabika őrmester. A rendőrnek jó a füle! Szépen szól a fülemüle! És nevetett. Apu azt mondta, Öcsi bácsinál biztosan lesz feltöltő-kártya motyogott Kriszti, és megint megszorította a fiú kezét. Tegnap fogyott el mondta Ádám, és visszaszorított finoman. Mi? Mi? kiabált Gabika őrmester. Kártya? Alsó, felső, király, ász? Buta, aki nem vigyáz! És kacagott. Tudjátok, hogy költő is lehettem volna? Minden lakodalmon én vagyok a vőfély. Kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát! Ezer hordó borom van, mind az ezer csapon van! A kezemben van egy hatos, a mennyasszony fara lapos! A kocsi megállt, mert elérték a hidat. Köszönjük a díszkíséretet, tábornok úr! mondta a rendőr és integetett, ahogy az államfők szoktak a felvonulóknak az ünnepeken. Menjen haza sietve, mert befagy a feneke! Hehehe! Ádám, mielőtt kiszállt volna, hirtelen odahajolt Krisztihez és megcsókolta. Vagyis a szájához érintette a száját. Gabika őrmester persze semmit sem láthatott, mert mindez a háta mögött történt. S egyébként is el volt foglalva valami bohóckodással. Mielőtt a fiú bezárta volna maga mögött a kocsi ajtaját, visszanézett. Látta, hogy Kriszti szeme ragyog, a szája meg mosolyog. Ez a tekintet és ez a mosoly többet mondott száz szerelmes levélnél is. Ha ilyen érzés a szerelem mondta Didó, én is szerelmes akarok lenni! Legyél belém szerelmes mondta Cicó. Akkor kettőnknek lesz jó! Bibó persze dühös lett: És én addig mit csináljak? A rendőrautó huszonöt perc alatt tette meg a dimbes-dombos utat a tanyáig. Nyáron ez tíz percbe került volna, de Gabika őrmester most félt a hófödte gödröktől és lassan sötétedett. Már csak egy tengelytörés hiányzott! Aztán állhatnának a téli sötétben, míg nem jön a segítség. Nicsak! Őzike! riasztotta fel Krisztit az álmodozásából hirtelen a rendőr. A karcsú, szép állat az ösvényhez közel álldogált, néhány csenevész fa és bokor mellett. Szegény! mondta Kriszti. Megfagy itt. 15

16 Szó sincs róla! horkant fel Gabika őrmester. Az erdészetnél finom széna várja. Meg a tető, ami alatt megbújhat. A mi erdészünk, Stierlitz úr, akkor is kijön ellátni az állatokat, ha mellig ér a hó. De honnan tudja az őz, hogy hol az ennivaló? Gabika őrmester nevetett. Az állatnak jó a szimata. Messziről megérzi a friss széna vagy a víz illatát. Na, meg szerintem egymásnak is elmondják, hogy: Figyelj, haver! Az erdésznél van kaja meg pia! Aztán az erdészlaknál találkoznak és beszélgetnek, mint az emberek a kocsmában. Kriszti elhúzta a száját. Gabika bácsi már megint butaságokat beszél! Pedig ez a gondolat, kivételesen, nem is volt butaság. A nagymama már a ház előtt állt, mikor az autó odaért. Nem volt nehéz meghallani ebben a nagy fehér csendben a motor zaját. Persze Bundás is rögtön előrohant valahonnan hátulról, s vadul ugatni kezdett. Fő a bizalmatlanság! Hátha idegen jött. Hadd tudja meg, hogy itt őrzik a házat. Aztán persze boldog farkcsóválással rohant a kocsiból kiszálló Krisztihez. Majd feldöntötte a lányt. Bundás! Vissza! kiáltotta a nagymama, és megemelte a kezét. A kutyának ennyi elég volt, hogy behúzza a farkát. Csak Kriszti kezét nyalta meg lopva és hevesen, hogy végtelen imádatát, amit a családtagok iránt érzett, kimutassa. Aztán odébb lépett kettőt, és félszemmel Krisztit, félszemmel meg a gazdáját figyelte, hogy lássa, mikor szeretgetheti ismét a régen látott vendéget. Zsófi néni! Csókolom! rikkantott Gabika őrmester olyan harsányan, hogy a tyúkok rikácsolva rohangáltak a ketrecükben. Hoztam az unokáját! Meg az ellátmányt karácsonyra. Hogy van? A nagymama bólintott, és csak annyit mondott: Jó napot! Jól vagyok. Köszönöm! mert már csak az unokáját nézte, várta, hogy megállapíthassa, mekkorát nőtt, s nyár óta mennyit változott. Az alacsony, tömzsi öregasszonyon kopott fekete ruha volt. A ruhát sötétszürke kötény védte. A lábán magas szárú fűzős cipő feszült. Kontyba kötött fehér haját két fésű simította még jobban a fejéhez. Szegény nagyi! mondta Bibó Milyen öreg! De azért egy kicsit szép mondta Cicó. A szeme! Az a legszebb mondta Didó. Zsófi nagyi ovális alakú arcából, amelyen csak néhány ránc jelezte a hetvenötödik évet, Ádám kék szeme nézett Krisztire a félhomályban. Ettől Krisz egy kicsit meg is lepődött. Még sohasem vette észre a hasonlóságot. Talán ez okozhatta, hogy jobban odasimult a nagymamájához, amikor az magához ölelte. Mert nem szokott simulni. Inkább csak úgy hagyja magát megpuszilni, míg ő csupán belecsókol a levegőbe. A nagyi illata ugyanis mindig azokat a szagokat tartalmazta töményen, amelyeket Kriszti nem bírt elviselni a tanyán. A tyúkoknak, a kacsáknak, a bablevesnek és a kamrának, valamint a hideg szoba bútorainak a szagát. Isten hozott, kislányom! mondta a nagymama ölelés közben, mert mindig kislányomnak szólította Krisztit, pedig az unokája volt. Jól utaztál? Kriszti bólintott és motyogott valamit köszönés helyett, mint általában. Mikor kisebb volt, szervusz -szal köszönt Zsófi mamának, aki néhány éve azt mondta neki, hogy ez most már egy butuska, illetlen köszönés. Mert egy nagylány az idősebb asszonyoknak, de különösen a nagymamájának kezicsókolommal köszön. Krisztinek azonban sehogy sem tetszett a kezicsókolom. Úgyhogy helyette csak motyogott valamit. Gabika őrmester bevitte a két dobozt a házba, mint aki otthon van. Ha úgy vesszük, otthon is volt: gyerekkorában sokat járt ő kint a tanyán a barátjánál, Öcsinél. Mielőtt beszállt a kocsiba, megkérdezte, hogy kell-e valamit segíteni. De nem kellett. 16

17 Siess haza Gabika, mert mindjárt besötétedik! mondta Zsófi mama. Igenis! kiáltotta Gabika őrmester, és kezét a kucsmájához illesztve szalutált, majd énekelni kezdett: Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, hogy Betlehembe sietve menvén lássátok! És még odarikkantotta, mielőtt beszállt a kocsiba: Boldog, békés karácsonyi ünnepeket! Legyen boldog mami, Kriszti! Sok öröm kell, kevés hiszti! Neked is békés karácsonyt, Gabika, meg mindenkinek otthon! mondta az öregasszony, s csak akkor csóválta meg a fejét, amikor az autó elindult. Ez se nő fel soha! Mikor a kocsi kifarolt az udvarról, és egy köszönésnyi szirénaszót megeresztve elindult az úton, Kriszti szíve összeszorult. Mintha a kocsival, és Gabika őrmesterrel az ő érdekes, kedves és izgalmas otthoni világa távolodna el tőle meg a tanyától a szüleivel és Ádámmal együtt. A sírás kerülgette, de csak a kavinok hüppögtek halkan. A nagymama váratlanul köhögni kezdett. Csúnya, ugató köhögés tört ki a torkán, és a háta meggörnyedt. A szája elé kapott zsebkendőbe fojtotta a köhögését, és intett Krisztinek. Gyerünk be! Meg ne fázz! lihegte, s még hozzátette: A lábad! ami azt jelentette, hogy verd le róla a havat!, s Bundást a fedett tornácon hagyva, Krisztivel együtt bement a házba ő is. A két lusta macska a tűzhely mellett persze csak a félszemét nyitotta ki a vendég érkezésére. 17

18 5. fejezet Bécs, apartman, parti Hogyan kellene kivégezni egy tyúkot? Mindjárt kidobom a taccsot! Aggódó anya telefonál Helmuth Riedel úr, Kriszti édesapjának a főnöke elegáns szállodai szobát foglaltatott a magyar vendégeknek Bécs egyik belvárosi szállodájában. Nem is egy szobát, hanem egy egész apartmant. Azaz egy nagyobb szobát, amelyből a hálószoba, s onnan a fürdőszoba nyílt. A falon kacskaringós mintájú tapéta aranylott, és faragott keretben lógott egy hatalmas tükör. A nagyobb szobában barokk stílusú asztalt és foteleket helyeztek el. Az apartmanhoz természetesen italszekrény, hűtő és nagyképernyős televízió is tartozott. Ez utóbbi számtalan csatornával. Kriszti szülei persze nem tévéztek. Kipakoltak és átöltöztek, hogy időben odaérjenek a partira. (A Krisztinek szánt karácsonyi ajándékot még otthon megvették.) Biztosan megérkezett már nézett az órára az anya. Fél hat. Attól függ, hogy Gabika viszi ki vagy Öcsi mondta az apa, és nyakát a felesége felé nyújtotta, hogy segítsen neki begombolni az inge felső gombját. Öcsi? Karácsony előtt egy nappal? Nem ismered a testvéredet? Ilyenkor csinálja a legnagyobb bevételt. Ha Gabika vitte ki, akkor még szinte világosban odaértek. Felhívjam? Krisztit? Persze!... Vagyis nem tudom Lehet, hogy csak felkavarjuk a lelkét. Ott van anyu. Bízzuk most rá! De most legalább beszélhetsz a mamával is Igazad van. Az asszony füléhez tartott kagylóval állt a szoba közepén. Elegáns sötét bordó kosztüm volt rajta liliomot ábrázoló arany kitűzővel. Nem kapcsol nézett a férjére. Az automata azt mondja, nem lehet elérni a számot Előfordul arrafelé, hogy gyönge a térerő. Vagy valami történt az adótoronnyal. Tél van. No, menjünk! Majd felhívjuk később. Te nem aggódsz? kérdezte az asszony. Hívd fel Öcsit, hogy megnyugodj! mondta a férfi. Fél óra múlva Kriszti szülei a taxiban ültek, és semmi okuk nem volt az aggodalomra. Minden a legnagyobb rendben van! kiabált Öcsi a telefonba, amikor az asszony telefonált neki. Gabika kivitte a tanyára! Anyu jól van! Várunk holnap benneteket, aztán kimegyünk együtt. Ne aggódjatok! Jó kezekben van a lányotok! Azok a jó kezek, amelyekbe Öcsi bácsi szerint Kriszti került, éppen egy tyúkról szaggatták le a tollakat, miután forró vízbe merítették néhányszor. Fúj, de büdös! fintorgott Kriszti. Mért kell ezt csinálni? Azért kislányom, mert így sokkal könnyebben lejön róla a toll. De olyan büdi! Én nem érzem. Én meg érzem! Akkor menj arrébb és tegyél a tűzre! Szegény tyúk! mondta Cicó. De legalább már nem fáj neki, hogy megkopasztják mondta Bibó. 18

19 Akkor is szörnyű. Véres a torka, ahol elvágták mondta Cicó. Nem lehetne inkább elaltatni? Van még ilyen ötleted? vihogott Didó. Villamosszék, méreginjekció, kivégzőosztag, máglyahalál Az volna a legjobb mondta Bibó. Akkor utána rögtön fel lehet tálalni, mint grillcsirkét. Jaj, de bunkók vagytok! mondta Cicó. Nincs bennetek semmi érzés? De van! mondta Didó. Nekem például az az érzésem, hogy éhes vagyok. A tyúkot nagyi már koradélután levágta, hogy Kriszti ne lássa a gyilkolászást. Ismerte unokája érzékenységét. De megkopasztani már nem volt idő. S ha karácsonyra húslevest akart főzni, márpedig azt akart, valamikor elő kellett készítenie az alapanyagokat. Kriszti, amint a hátizsákjával belépett az ajtón a pitvarba, vagyis a ház első helyiségébe, az előtérbe, azonnal látta, hogy a tanyán semmi sem változott. Mi változott volna? kérdezte Bibó. Szerintem már a nagyi gyerekkorában is így nézett ki minden. Legfeljebb akkor még nem volt villanyáram. Ja mondta Didó, mert valami okosat akart mondani ő is. De a pitvarban már akkor is ott állt a kemence, meg az a láda a tulipános díszítéssel. Cicó nem mondott semmit csak elhúzta az orrát. Rettenetes ez a szag!... A pitvarból jobbra nyíló konyhában volt a tűzhely, a farakás, az asztal, a lóca, meg egy dikó, azaz keskeny fekvőhely, és a falvédő. Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki! A konyhából nyíló kamrában befőttek sorakoztak a polcokon. A nagyi minden nyáron és ősszel gondosan eltette a gyümölcsöket szilvákat, körtéket, almákat, őszi- és sárgabarackokat befőttnek vagy lekvárnak, hogy a családtagok, ha jönnek, megkóstolhassák, s hazavihessék. A mennyezetről zsineggel lelógatott seprűnyélen pedig, Öcsi bácsi disznóvágásaiból nagydarab szalonnák, kolbászok, sonkák csüngtek. A kavinoknak ez nagyon tetszett. Csak az nem tetszett, hogy nem tudták elérni a finomságokat, akárhogy ugráltak Kriszti képzeletében. Talán, ha egymás vállára álltak volna A pitvarból balra nyíló szobában volt az ágy, párnával meg dunyhával megrakva, és egy dívány is. Ebből a szobából még egy helyiség nyílt, amelyet a két fiú megszületése után építettek a házhoz. Az ő szobájukat kintről, a tornácról is meg lehetett közelíteni. A szobák általában hidegek voltak. Volt egy cserépkályha, de a mami nem fűtött, csak ha a családtagok itt aludtak. Mint most Kriszti. Mami egész életében hideg szobában aludt télen is. Amikor Kriszti belépett a szobába, és megérezte a tizenöt fokot, azonnal elöntötte agyát a düh. Itt mindig olyan hideg van, nagyi! Éjszakára alváshoz nem kell melegebb! mondta az öregasszony. Nálunk otthon éjszaka is jó meleg van. Nálatok otthon, pocsékoljátok az energiát, ami nagyon drága! Kriszti egyáltalán nem értett egyet a nagyanyjával, de nem akart a megérkezése pillanatában veszekedni vele. Inkább a kavinoknak adta át a szót. Szegény Krisztike! Meg fog fagyni! mondta Cicó. Vagy tüdőgyulladást kap és belehal, mint sokan mások. Bezzeg a szülei most Bécsben táncikálnak! mondta Didó. Majd sírnak ők még! kiáltott Bibó, és megrázta hatalmas mancsát. Majd sírnak ők még, ha szegény Kriszti ki lesz terítve a halottas ágyán. És a kavinok egymás vállára borulva zokogtak Kriszti képzeletében, ami Krisztinek nagyon jól esett. 19

20 A meteorológiai intézetben az alacsony vörös hajú fiú idegesen sietett végig a folyosón. A külföldi mérőállomásoktól kapott hírek izgatták fel. Alig néhány hónapja került az Intézetbe. Nem szokta még meg a katasztrófahelyzeteket. A hosszú hajú, szemüveges férfit a kávéja mellett találta. Aznap éjszaka mindketten ügyeletesek voltak. Kávé nélkül az idősebb nem bírta volna ki ébren reggelig. Milánó környékén hatalmas hóvihar van hadarta a fiú. Hatvan kilométeres a szél. Ne mondd! mondta a szemüveges és ivott egy kortyot a fekete löttyből. A szél két-három méteres hótorlaszokat emelt az utakon. A legtöbb mellékutat lezárták. Az baj mondta a szemüveges. Meg kellene nézned Lehet, hogy elkerüli Magyarországot? Ühüm kortyintott a hosszú hajú szemüveges. Mindjárt megyek. Gyere kislányom! Itt egy kötény, vedd fel, össze ne piszkold magad, és szedd ki a tokokat mondta a nagymama, amikor befejezte a tyúk kopasztását. Utána vacsorázunk. Kriszti sok mindent utált a tanyán, de a tokozást legjobban. Hogy ő ehhez a zsírosnak látszó sárgás bőrhöz hozzányúljon, és egy kés segítségével kihúzogassa a tollak fehér tokocskáit, amelyek a bőrben maradtak?! Mér kell azokat kihúzni? nyirvogott, és elfintorította az arcát. Mert nyilván nem szeretnéd, ha a szádba kerülne, amikor eszel! mondta a nagyi. Olyan undormány! Undormány? kérdezte a nagyi élesen. Néha az életben olyasmit is meg kell csinálnunk, ami undormány, ahogy te mondod. Én sohasem fogok ilyet csinálni! Sohasem tudhatod, mit hoz a holnap! mondta az öregasszony. Kriszti szeme dühösen a nagyanyjára villant. Nagyi, te mindig csak ijesztgetsz! Az élet ijesztget, kislányom, nem én. Anyád meg apád nem fog mindig mindent megcsinálni helyetted. Lehet, hogy egyszer még tyúkokat kell kopasztanod, hogy megélj! Soha! Vagy vécét pucolni. Soha! A gyerekedet sem fogod tisztába tenni? Kriszta erre semmit sem mondott, mert nem jutott eszébe megfelelő válasz. Tessék itt a kés! mondta a nagyanyja. Kezdj hozzá! Még ki is kell bontanom A legszívesebben rögtön hazamennék! mondta Kriszti, amikor átvette a kést. Mindjárt kidobom a taccsot! Egyszer még hálás leszel nekem, hogy ezeket a munkákat rád bíztam! mondta a nagymama. Ettől a szövegtől Kriszti a plafonra tudott volna mászni, ha ő a Batman. De nem akart tovább veszekedni. Valahogy ki kell bírni ezt az estét, meg ezt az éjszakát. Holnap, világosban már kimehet egy kicsit játszani Bundással. Délre meg talán anyuék is megérkeznek. Majd akkor megmondja nekik a magáét, az biztos! És az életben soha többé! Krisztinek a legidegesítőbb az volt, hogy miközben ő a tokokkal kínlódott, a mami valami szerelmeskedő betyárról meg annak a szeretőjéről énekelt halkan, ahogy szokott. Mintha ő ott se lenne! Ha lovamra ülök éjjel: / Versenyt futok én a széllel Na, persze! A mama, amint lovagol! Ha lovamra ülök nappal: / Babámhoz visz lassan, halkkal 20