BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Múló félelmek HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem kaptunk újabb információkat TARTALOM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Múló félelmek 2014. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem kaptunk újabb információkat TARTALOM"

Átírás

1 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem kaptunk újabb információkat Múló félelmek Sok újdonsággal nem szolgáltak az elmúlt napok, pedig szinte az összes fontosabb jegybanki vezetı megszólalt legutóbbi hírlevelünk óta. A Bank of England, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntı ülést tartott, de egyik intézmény sem változtatott a monetáris kondíciókon, vezetı jegybankáraik pedig azon túl, hogy hangsúlyozták a hosszan fennmaradó laza monetáris politikai kereteket nem adtak újabb támpontokat a befektetıknek. Ugyanez mondható el a Fed új elnökének, Janet Yellennek az elsı kongresszusi meghallgatásáról is, hiszen tulajdonképpen csak megismételte azokat a kulcsmondatokat, melyeket már Ben Bernanketól is sokszor hallhattunk. Az év elsı hetei a feltörekvı piaci politikai bizonytalanság, illetve a kínai gazdaság lassulása miatti félelmekrıl szóltak, ez azonban mostanra mintha teljesen kezdene feledésbe merülni. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy ha mégis bekövetkezik valami negatív fordulat ezekben az országokban, akkor az nagyobb sokkot fog ismét jelenteni, de ezzel most látszólag senki sem foglalkozik. Ami nagyon meglepı volt, hogy a kínai piacok a holdújév miatti egyhetes szünet után gyakorlatilag úgy nyitottak ki, mintha semmi sem történt volna, pedig akkor történtek a nagyobb leszúrások a fejlett piaci részvényindexek grafikonjain. Itthon elég sok makrogazdasági adatközlésre figyelhettünk, de igazából új információkkal ezek sem szolgáltak, folytatódik a lassú növekedés, talán a bázis is szélesedik (már nem csak az autóipar bıvül), de igazi nagy fordulatról azért csak a politikusok beszélnek. Az állampapírok hozamai ugyan érdemi emelkedésen vannak túl, a forint is gyengébb szinteken ragadt, de ez egyelıre aligha akadályozza meg az MNB Monetáris Tanácsának tagjait abban, hogy tovább csökkentsék az alapkamatot, még ha a legutóbbinál esetleg kisebb mértékő lesz is esetleg ez a csökkentés. A devizahiteleseknek is volt mire figyelniük, hiszen az Alkotmánybíróság ugyan még nem döntött a kormány ezzel a témával kapcsolatos kérdéseirıl, de ez Európai Bíróság fıtanácsnoka megfogalmazta a- jánlásait, ami alapján újabb esélyt kaphatnak a devizában eladósodottak arra, hogy valamelyest csökkenjenek a terheik, de a bíróság döntésére alighanem még hónapokat kell várni, és a mostani ajánlás semmire sem kötelezi a bírákat, így az ítélet végül akár teljesen más is lehet. Amire még figyelni kell bár nem biztos, hogy érdemes az a gızerıvel beinduló választási kampány, mert a politikusok békeidıben is bıven tudnak olyat tenni vagy mondani, ami megijeszti a befektetıket, ilyenkor meg aztán pláne. A következı két hónap itthon errıl (is) fog szólni. TARTALOM Nemzetközi körkép... 1 Itthon történt... 2 Adatdömping... 4 Tızsdei hírek... 5 Technikai elemzések... 7 Jelen kiadvány a Top Finance & Consulting Kft. tulajdonát képezi, részben vagy egészben történı felhasználása a tulajdonos írásbeli engedélye nélkül tilos! A kiadványban megjelent információk nem minısülnek befektetési ajánlatnak, illetve tanácsadásnak, azt mindenki saját felelısségére használhatja fel, az ebbıl eredı károkért felelısséget nem vállalunk. Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft Székesfehérvár, Távírda u. 2. 1I. em. 40. Tel.: RO Timișoara, Str. Andrei Saguna, Nr. 3. Tel.: OLDAL

2 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Hírek, tények, háttér röviden Heti krónika Nem változtat a brit jegybank Sem az irányadó kamatszint 0,5%-os értékén, sem az eszközvásárlási program 375 milliárd fontos keretösszegén nem változtatott februári kamatdöntı ülésén a Bank of England. ITTHON TÖRTÉNT Nem mutatnak változást az adatok Lassan, de növekedünk A héten megjelent újabb makrogazdasági adatok nem hoztak igazi újdonságot, a lassan beinduló növekedés megerısítését láthatjuk bennük. A kiskereskedelmi forgalom és az ipar esetében is láthatunk némi lassulást, míg a külkereskedelmi többlet történelmi rekordot döntött. Az államháztartás nagyjából a szokásosnak mondható hiánnyal kezdte az évet, míg a tartalékadatoknál ismét látható az államadósság mutató év végi kozmetikázásának hatása. Az EKB tovább elemzi a gazdasági helyzetet Az Európai Központi Bank nem változtatott a jegybanki alapkamaton, így az irányadó ráta továbbra is 0,25% maradt. Mario Draghi, az EKB elnöke a döntést követı sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem változott a helyzet jelentısen az eddigiekhez képest, de a feltörekvı piaci helyzet komplexitása további elemzést igényel, ezért nem változtattak a monetáris feltételeken. Nem volt kiugró karácsonyi roham az üzletekben 1,8%-kal nıtt a kiskereskedelmi forgalom volumene decemberben az elızı év azonos idıszakához képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, ami jelentıs lassulást jelent a novemberi 4,9%-os éves növekedéshez képest derült ki a KSH legfrissebb adataiból. USA: Bı egy évig nem lesz gond az adósságplafonnal Az Egyesült Államok képviselıháza szoros szavazáson elfogadta azt a javaslatot, hogy az adósságplafon intézménye 2015 márciusáig felfüggesztésre kerüljön. Ezzel elkerülhetıvé vált a tavaly októberihez hasonló helyzet, amikor az adósságplafon elérése miatt az állami szervek részleges leállására került sor, mivel a mőködés finanszírozásához szükséges hitelfelvételre nem volt lehetıség. (Az adósságplafon nominális, azaz dollárban kifejezett összegszerő korlátot jelent az államadósságra nézve, így a GDP növekedésével akkor is eléri idıvel azt az adósság mértéke, ha közben a GDP-arányos államadósság nem nı, sıt, még akkor is, ha a GDP növekedésétıl elmaradó mértékkel csökken.) és munkanaptényezıvel kiigazítva) 1,9%-kal csökkent az ágazat termelése. Az év végi visszaesés annak ismeretében nem meglepı, hogy az autóipar súlya egyre inkább nı a hazai iparon belül, és ennek a szektornak a sajátossága az év végi gyengébb teljesítmény (elsısorban a decemberi leállások miatt). Lassan, de bıvült az ipar Tavaly decemberben munkanaphatástól megtisztítva 4,4%-kal nıtt az ipari termelés az elızı év azonos idıszakához képest, míg az elızı hónaphoz viszonyítva (szezonálisan 2013-ban az elızı évi vissza- 2. OLDAL

3 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL esést követıen összességében így ismét bıvülést láthattunk, az ipari termelés 1,4%-kal nıtt a évihez képest. A rendelési adatok kiugróan alakultak decemberben, különösen az új exportrendelések 2012 decemberéhez viszonyított 93%-os növekedése kimagasló, de a KSH közlése szerint ez a tavaly novemberben látotthoz hasonló módon egy egyszeri nagyobb megrendelés hatására következett be. A kiemelt ágazatok összes rendelésállománya december végén 12,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Januárban kis hiánnyal zárt az államháztartás Januárban 75,4 milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartásban, ami nem számít kiugró értéknek, bár az utóbbi években inkább többletet láthattunk az év elsı hónapjában. teljesült ezzel az elsı hónapban. Csúcsot döntött az éves külkereskedelmi többlet Decemberben 290 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, így 2013-ban összesen 7,25 milliárd euró lett a többlet, ami új történelmi csúcsot jelent. A decemberi év/év alapú növekedés az export esetében 9,5% volt, de figyelembe véve, hogy 2013-ban összességében az export (euróban számolva) 2,5%-kal, az import 1,8%-kal bıvült ez annak tudható be, hogy tavaly nem következett be az egy évvel korábbihoz hasonló sokkszerő visszaesés a kivitelben. A szezonálisan kiigazított adatok is jól mutatják, hogy az elızı évek stagnálását követıen visszafogott növekedésnek indult az export. Kicsivel több lett az ország nemzetközi tartaléka Az MNB elızetes adatai alapján az elızı hónaphoz képest 328 millió euróval, 34,11 milliárd euróra nıttek Magyarország nemzetközi tartalékai januárban. Újabb többszázmilliárdos ugrás a pénzügyi tartalékban A december végi ötéves mélypontot jelentı 752 milliárd forintos szintrıl 1305 milliárd forintra ugrott a magyar állam pénzügyi tartalékainak mértéke közölte az MNB. A nagy növekedésben döntı szerepe lehetett annak, hogy az év végi államadósság mértékének leszorítása érdekében az állam és a MOL eljátszotta a már szokásosnak mondható trükköt: a MOL decemberben visszaadta az államnak a nála lévı Prémium Euró Magyar Államkötvényeket, majd januárban ismét megvásárolta azokat. Az éves hiányelıirányzat 7,7%-a 3. OLDAL

4 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Jelentısen megemelkedtek a hozamok A kereslet megmaradt Mind a kötvények, mind a diszkontkincstárjegyek esetében érdemi hozamemelkedést láthattunk az elmúlt napokban, de pánikról egyáltalán nem beszélhetünk, hiszen a vételi érdeklıdés megmaradt, a forrásbevonás nem került veszélybe. A két héttel korábbi aukciós eredményekhez képest jelentısen emelkedı átlaghozamok mellett, de a tervezettnél nagyobb összegben tudott 3,5 és 10 éves kötvényeket értékesíteni az adósságkezelı a múlt csütörtöki aukciókon. A 3 éves értékpapírok aukcióján 3,42-szeres volt a lefedettség, így az adósságkezelı 20 milliárdról 30 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az így kialakult 4,76%-os átlaghozam 71 bázisponttal magasabb, mint a két héttel korábbi kibocsátás eredménye. Az 5 éves állampapírok iránt 1,86-szoros vételi érdeklıdés mutatkozott, de az ÁKK csak az eredetileg tervezett 20 milliárd forintnyi ajánlat elfogadásáról döntött 4,98%- os, a két héttel korábbinál 50 bázisponttal magasabb átlaghozam mellett. A 10 éves kötvények esetében a lefedettség 3,31-szeres volt, így az adósságkezelı a tervezett 10 milliárd helyett 15 milliárd forintnyi vételi ajánlatot fogadott el, a legutóbbinál 27 bázisponttal magasabb, 5,95%-os átlaghozam mellett. elfogadott mennyiséget. Az átlaghozam így 3,06% lett, ami a múlt heti 3,27%-nál 21 bázisponttal alacsonyabb, de a két héttel korábbi 2,86%-hoz képest 20 bázisponttal magasabb értéket jelent. 3,07-szeres lefedettség mellett zajlott a szokásos keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukció, ennek hatására pedig az ÁKK a tervezett 60 helyett 90 milliárd forintnyi vételi ajánlat elfogadásáról döntött. Az átlaghozam 3,07% lett, ami 8 bázispontos csökkenést jelent az elızı heti aukciós eredményhez képest. A 2,56-szoros lefedettség hatására 50-rıl 60 milliárd forintra emelte az ÁKK a 6 hetes likviditási diszkontkincstárjegyek aukcióján az ADATDÖMPING Nincs oka viszakoznia a Fednek Óvatos optimizmus Az amerikai munkaerıpiaci adatok sorra alulmúlták a várakozásokat, de Janet Yellen, a Fed frissen hivatalba lépett elnöke továbbra is kiállt az eszközvásárlási program fokozatos szőkítése mellett. A piac továbbra is bízik a gazdasági kilábalásban, és az utóbbi napokban a feltörekvı piacok és a kínai lassulás miatti aggodalmak is háttérbe szorultak, az indexek pedig megindultak többé-kevésbé legalábbis újra fölfelé. Egyesült Államok Munkaerıpiac Az elemzık által várt 191 ezernél kevesebb, mindössze 175 ezer új nem mezıgazdasági munkahely jött létre januárban az Egyesült Államok magánszektorában derült ki az ADP által közölt adatokból. A csalódás mértékét tovább növelhette, hogy az elızı havi adatot is 4. OLDAL

5 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL lefelé, 238 ezerrıl 227 ezer fıs növekedésre módosították. Az elemzık által várt 185 ezer helyett csak 113 ezerrel nıtt januárban a nem mezıgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, ami komoly strukturális problémákra utalhat a munkaerıpiacon. A munkanélküliségi ráta mégis tovább csökkent, az elızı havi 6,7%-ról 6,6%-ra. elızı hónaphoz képest, míg az elemzık csak 0,7%-os csökkenésre számítottak. A novemberi adatot ráadásul lefelé módosította az Eurostat, 1,4%-osról 0,9%-os növekedésre decemberéhez képest 1,0%-os volt a visszaesés mértéke közölte az Eurostat. 331 ezer új munkanélküli segélykérelmet regisztráltak az Egyesült Államokban január utolsó hetében, míg az elemzık 338 ezer kérelemre számítottak. Az elızı heti adatot viszont kissé fölfelé, 348 ezerrıl 351 ezerre korrigálta a munkaügyi tárca. Ágazati felmérések Az ISM felmérése szerint javult a hangulat a szolgáltató szektorban, az ágazati beszerzési menedzser index ugyanis az elızı havi 53,0 pontról 54,0 pontra emelkedett, míg az elemzık csak 53,6 pontos értékre számítottak. Decemberben az elızı hónaphoz viszonyítva 0,7%-kal visszaesett az ipari termelés az eurózónában és az Európai Unióban is közölte az Eurostat decemberéhez képest ugyanakkor 0,5%-kal bıvült az eurózóna és 0,9%-kal az EU ipara. TİZSDEI HÍREK Európa Általános gazdasági mutatók Tavaly decemberben 1,6%-kal csökkent az eurózónában a kiskereskedelmi forgalom volumene az Mégis megjött a fordulat Nem lesz rossz a szezon A jelentési szezon a végéhez közeledik, és szép csendben mégis megfordulni látszik az összkép, hiszen nem indult jól a szezon, de lassan mégis többségbe kerültek a tengerentúlon a várakozásokat túlteljesítı vállalatok. Európában már vegyesebb a kép, itthon pedig a Richter igencsak kiábrándító gyorsjelentésével indult a szezon. Mondhatnánk persze, hogy ha az Egyesült Államokban is bekövetkezett a fordulat a jelentési szezon közepén, akkor itthon miért ne történhetne meg ugyanez, de ezért azt látni kell, hogy öt nagy cég esetén erre azért lényegesen kisebb az esély, mint ott, ahol több száz jelentıs mérető cég adatainak összesített mérlegét figyelhetjük. 5. OLDAL

6 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Egyesült Államok Walt Disney Az elemzıi várakozásoknak megfelelı, 12,31 milliárd dolláros bevételrıl, és a várt 0,92 dollárt 12,0%-kal felülmúló, 1,03 dolláros egyszeri tételek nélküli egy részvényre jutó nyereségrıl (EPS) számolt be negyedéves gyorsjelentésében a Walt Disney. Procter & Gamble Profit warning -ot jelentett be a Procter & Gamble. A menedzsment közölte, hogy a devizaárfolyamok kedvezıtlen alakulása miatt a társaság egy részvényre jutó eredménye a korábban várt 5-7% helyett csak 3-5%-kal nıhet 2014-ben. Európa Credit Suisse Az elemzıi várakozástól (448 millió frank) jócskán elmaradó, 267 millió svájci frankos nettó eredményrıl számolt be gyorsjelentésében a svájci óriásbank, a Credit Suisse. Daimler A várakozásoknak megfelelı, 32,089 milliárd eurós bevételt ért el a negyedik negyedévben a Daimler, de az eredménymutatók pozitív meglepetésekkel szolgáltak. A nettó eredmény 1,636 milliárd euró lett, míg az EPS 1,53 euró, elıbbi 7,1%- kal, utóbbi 6,3%-kal múlta felül a prognózist. Itthon Richter gyorsjelentés Jelentısen elmaradt a Richter nyeresége az elemzıi várakozásoktól, az üzemi eredmény és a nettó profit esetében nem csak a konszenzustól, hanem a Portfolio.hu által megkérdezett elemzık közül a legpesszimistább elırejelzéstıl is. Az árbevétel 89,878 milliárd forint lett, ami 1,2%-kal még felül is múlta a várt értéket, de az üzemi eredmény 6,476 és a nettó profit 4,781 milliárd forintos értéke 43,7%-kal, illetve 55,8%-kal maradt el a konszenzustól, míg a legalacsonyabb várakozástól 34,8%-kal, illetve 38,1%-kal. Richter elemzıi vélemények A kedvezıtlen gyorsjelentést követıen sorozatban érkeznek a Richter részvényekre vonatkozó elemzıi felülvizsgálatok. A Jefferies a részvényekre vonatkozó célárát 4165 forintról 3440 forintra csökkentette, az ajánlás pedig tartásról alulteljesítıre módosult. Az UBS elemzıje a célárat 5000 forintról 4800 forintra, ajánlását pedig vételrıl semlegesre változtatta. A Concorde is lépett, a célárat 4700 forintról 4400 forintra csökkentette, az ajánlást pedig egyenlı súlyozásról alulsúlyozásra. Az HSBC 5000 forintról 4725 forintra csökkentett célárral, vala mint felülsúlyozásról semlegesre rontott ajánlással reagált a hazai gyógyszergyártó gyorsjelentésére. Az Unicredit elemzıje 4154 forintról 4050 forintra csökkentette a Richter részvényekre vonatkozó célárfolyamát, az ajánlást pedig vételrıl tartásra módosította. OTP A Deutsche Bank elemzıje megerısítette az OTP részvényekre vonatkozó 4900 forintos célárát és tartás ajánlását. 6. OLDAL

7 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL TECHNIKAI ELEMZÉSEK S&P 500 Index Ahogy jöttek, úgy múltak el utána a félelmek, így újra az 50 napos mozgóátlag fölé került az árfolyam. Az emelkedı trend tehát továbbra is él, ellenállást a történelmi csúcs jelent, míg támaszt a trendvonal és a 200 napos mozgóátlag. DAX Index A német részvényindex a decemberi lokális mélypont teszteléséig jutott a korrekcióban, majd ismét a történelmi csúcs felé vette az irányt. Ha nem sikerülne elsıre az áttörés, akkor oldalazásba válthat a piac, ha igen, akkor újabb lendületet vehet az emelkedés. NASDAQ Composite Index A NASDAQ úgy fordult a trendvonalon, mintha tényleg látná maga elıtt az akadályt, az azóta véghezvitt emelkedéssel pedig gyakorlatilag már el is érte a januári csúcsot. Ennek áttörése további jelentıs emelkedést hozhat, míg lefordulás esetén a trendvonalon győjthet ismét erıt az újabb ostromhoz. Negatív fordulatra utaló jeleket egyelıre nem láthatunk. Nikkei 225 Index A japán részvényindex már nem mutat a fentiekhez hasonlóan kedvezı képet, hiszen a 200 napos mozgóátlag környékén megtorpantak ugyan a medvék, de az emelkedésben jelentısen lecsökkent a forgalom, ami a további lejtmenetre, és a pont körüli szintek elérésére utalhat. 7. OLDAL

8 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL Shanghai Composite Index Jót tett az újévi szünet a kínai részvénypiacnak, az elmúlt napok emelkedése azonban most könnyen kifulladhat, hiszen az 50 és a 200 napos mozgóátlagok együttes erıvel próbálják megállítani a bikákat. Ha most éles lefordulás következik, akkor a csökkenı trend gyakorlatilag megerısítést nyer, ezt követıen pedig az 1950 pontos szint kerülhet veszélybe. Ha az is elesne, akkor viszont már 1800-ig válna szabaddá az út. A pozitív fordulatnak viszont csak az elsı apró jele lehetne a 200 napos mozgóátlag áttörése, annál sokkal több jelre lenne szükség ahhoz, hogy igazi fordulatról beszélhessünk. Sensex Index Hiába javult a nemzetközi hangulat, az indiai részvényindex nem tudott elrugaszkodni a 200 napos mozgóátlagról, ami mindenképpen gyengeségre utal. A pontos szint letörése komoly eladói hullámot indíthat be, míg egy esetleges csúcsdöntésre csak a as szint fölötti zárás esetén érdemes felkészülni. BUX Index A magyar beteg. Egyszerően nincs értelme foglalkozni vele, valami majd csak történik. Egyszer Talán Arany Az 1265 dolláros ellenállási szintet áttörve a 200 napos mozgóátlag és az 1300 dolláros szint ostromába kezdett az árfolyam. Ezek áttörése újabb muníciót adhat az emelkedésben bízók kezébe, de trendfordulót még nem jelentene, hiszen a legutóbbi lokális csúcs 1350 dollárnál található, ezt a szintet kéne áttörnie és után az 1200 dolláros szint alá nem beesnie az árfolyamnak, hogy teljesüljenek az emelkedı trend elemi feltételei. 8. OLDAL

9 BEFEKTETİI HÍRLEVÉL EURUSD Az euró erısödı trendje a dollár ellenében egyértelmően megtört, jelenleg az 1,3450- es szint fölötti oldalazás látszik. Hosszabb távú trendfordulót csak ennek a szintnek, illetve a 200 napos mozgóátlagnak a letörése hozhat. EURCHF A július óta érvényben lévı, 1,22 és 1,24 közötti sávba visszatért a kurzus, így ismét unalmas idıszak következhet, amíg újra meg nem próbálja valamelyik sávszélt áttörni az árfolyam. USDHUF A 230-as szintet nem tudta tartósan áttörni a kurzus, de igazi erısödést itt sem tudott produkálni ezt követıen a forint, így a dollár ellenében is inkább tartósan gyenge forintra érdemes készülni. EURHUF A 314-es szintrıl ugyan lefordult a kurzus, de érdemi erısödésre nem volt képes a forint az utóbbi napokban, ami inkább a gyengeségre utaló jelzés, így könnyen ismét ostrom alá kerülhet a hó eleji lokális csúcs. Nagyobb hangulatjavulás esetén a 303 forintos szint jelent erıs támaszt, ennek áttörése rövidtávon nem tőnik valószínőnek. 9. OLDAL

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Lassít, leáll, de mikor? 2013. 31. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Továbbra sem tudni, mire készül a Fed BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Továbbra sem tudni, mire készül a Fed Lassít, leáll, de mikor? Továbbra is a jegybankok, elsısorban ezek közül is az amerikai, azaz a Fed felıl érkezı jelzések vannak

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Döntésre várva 2012. 7. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Meddig folytatódhat a huzavona? BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Meddig folytatódhat a huzavona? Döntésre várva Az elmúlt héten továbbra is a görög bohózat (másnak aligha lehet nevezni az elmúlt két év történéseit) újabb fejezeteire

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Az egyszerőség diadala? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2013. 8. HÉT. Az USA és az EU más-más pályán mozog BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az USA és az EU más-más pályán mozog Az egyszerőség diadala? Nem volt igazán eseménydús az elmúlt néhány nap a nemzetközi politikában, egyedül a G20 találkozót mondhatnánk

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nincs nyugodt nyarunk 2014. 30. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem enyhülnek a geopolitikai feszültségek Nincs nyugodt nyarunk Dübörgı jelentési szezon és dübörgı fegyverek, így lehetne összefoglalni az elmúlt napok eseményeit

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Kivárnak a jegybankok TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2012. 32-33. HÉT. Csak információs cseppeket kaptunk BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Csak információs cseppeket kaptunk Kivárnak a jegybankok Legutóbbi hírlevelünk bevezetıjében arról írtunk, hogy ismét a jegybankoktól várják a piaci szereplık a feszültségek

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Tombol a nyári szünet 2013. 32-33. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A politikusok és a befektetık is szabadságra mentek Tombol a nyári szünet Hiába telt el hosszabb idı legutóbbi hírlevelünk óta, sok újdonságról

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön.

novemberre tervezik a megállapodást. Az árnyékboksz híre viszont a világon mindenhova eljutott, ami aligha javított nemzetközi megítélésünkön. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mérföldkı az uniós válságkezelésben Lehetnek még buktatók Fontos ponthoz érkeztünk el a múlt héten az Európai Unió válságának történetében.

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Politikai bizonytalanságok TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Politikai bizonytalanságok TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fertız a feltörekvı piaci nyugtalanság Politikai bizonytalanságok Kevés új információ látott napvilágot az elmúlt napokban, így nem volt ami változtasson a hangulaton.

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nyári szünet után TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Nem csak a tanév kezdıdött el TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nyári szünet után TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT. Nem csak a tanév kezdıdött el TARTALOM TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Nem csak a tanév kezdıdött el Nyári szünet után Idén szeptember 1-jén tartották az Egyesült Államokban a Munka ünnepét, ami szokásosan

Részletesebben

cégüket érintı lehetséges hatásairól.

cégüket érintı lehetséges hatásairól. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Eseménydús eseménytelenség Semmi sem változott Igazából nem sok minden változott az elmúlt napokban. Az igazán fajsúlyos gazdasági hírek nem okoztak meglepetést egyik

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Befagytak a frontvonalak TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 14. HÉT. Már tavasszal is van uborkaszezon?

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Befagytak a frontvonalak TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 14. HÉT. Már tavasszal is van uborkaszezon? TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Már tavasszal is van uborkaszezon? Befagytak a frontvonalak Nem nagyon lehet mit írni az elmúlt egy hét történéseirıl, nem nagyon történt

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A meglepetés elmaradt 2013. 41. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A meglepetés elmaradt 2013. 41. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Elıször ülhet hölgy a Fed elnöki székébe A meglepetés elmaradt Továbbra is az amerikai költségvetési huzavona árnyékában zajlik a kereskedés a különbözı piacokon,

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Goodbye Mr. Bernanke 2014. 5. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Goodbye Mr. Bernanke 2014. 5. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az elmúlt évek történéseinek legfontosabb szereplıje búcsúzott Goodbye Mr. Bernanke Az év elsı hónapja teljesen ellentétes képet mutat

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem szakad le Skócia 2014. 38. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Nem szakad le Skócia 2014. 38. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vártnál nagyobb fölénnyel nyertek az egységpártiak Nem szakad le Skócia Tulajdonképpen a legutóbb leírtakat kéne megismételnünk, ha lapzártáig nem érkezett volna

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Megint jelentenek TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 3-4. HÉT. A vállalati eredményekre figyelhetünk TARTALOM

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Megint jelentenek TOP FINANCE & CONSULTING KFT. 2014. 3-4. HÉT. A vállalati eredményekre figyelhetünk TARTALOM BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP A vállalati eredményekre figyelhetünk Megint jelentenek Ismét elkezdıdött egy jelentési szezon, ami mindig fokozott bizonytalanságot szül a piacokon. Az elsı egymásfél

Részletesebben

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. november 22. Vezetői összefoglaló A tengerentúli részvényindexek a pozitív amerikai makroadatoknak köszönhetően emelkedtek, azonban az európai tőzsdék többsége eséssel zárta a tegnapi kereskedést.

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed TOP FINANCE & CONSULTING KFT HÉT BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Még mindig nem elég erıs az Amerikai Egyesült Államok gazdasága? Idén már szinte biztosan nem lassít a Fed Miután véget ért az Egyesült Államokban a költségvetés körüli

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A politika (is) közbeszólt 2014. 12-13. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Egyre bizonytalanabb kilátások

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. A politika (is) közbeszólt 2014. 12-13. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. Egyre bizonytalanabb kilátások BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Egyre bizonytalanabb kilátások A politika (is) közbeszólt Az ukrán válság kiszélesedése, majd némi elcsendesedése, a Krím félsziget el nem ismert, de vissza nehezen

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 2.

Vezetői összefoglaló november 2. 2017. november 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza ellenében erősödött. A BUX 16,5 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,68 százalékos

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Összefoglaló. A világgazdaság

Összefoglaló. A világgazdaság Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

hétfő, május 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 5. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexeinek többsége negatív tartományban zárt pénteken a kedvező makroadatok ellenére. Csütörtökön 306,5-nél egyhetes csúcsra ért a a forint az

Részletesebben

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi

Részletesebben

szerda, december 11. Vezetői összefoglaló

szerda, december 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. december 11. Vezetői összefoglaló A keddi napon a nemzetközi tőzsdéken korrekciók mentek végbe, valamennyi vezető index csökkenéssel zárt. Az euró/forint kurzus továbbra sem tudott a 300-as

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Jegybankári dilemmák 2013. 45. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Jegybankári dilemmák 2013. 45. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ellentétes lépésekre kényszerül a Federal Reserve és az Európai Központi Bank? Jegybankári dilemmák Az elmúlt napokban továbbra is a jegybankokra figyeltek a piaci

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

péntek, december 13. Vezetői összefoglaló

péntek, december 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. december 13. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin a befektetők továbbra is a Fed eszközvásárlási programjának befejezését árazzák be; a részvények árfolyama esett, míg a kötvényhozamok

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Választások a fókuszban 2014. 22-23. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Választások a fókuszban 2014. 22-23. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Politikai megmérettetésekre figyelhettünk Választások a fókuszban Az elmúlt napok legfontosabb eseményei ezúttal kifejezetten politikai

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 5.

Vezetői összefoglaló április 5. 2017. április 5. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött. A BUX 24,1 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 1.

Vezetői összefoglaló augusztus 1. 2017. augusztus 1. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frank ellenében erősödött. A BUX 7,9 milliárd forintos átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 6.

Vezetői összefoglaló október 6. 2017. október 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,5 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 22.

Vezetői összefoglaló december 22. 2017. december 22. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 4.

Vezetői összefoglaló április 4. 2018. április 4. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben nem változott. A BUX 8,7 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 4. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is pozitív tartományban fejezték be a kereskedési napot. Az euró/forint árfolyam csütörtökön kora estére

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 6. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A kedd reggeli erősödést követően fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Merre billenhet a mérleg? 2013. 11. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Merre billenhet a mérleg? 2013. 11. HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Bizonytalanság Olaszországban, erısödı munkaerıpiac az Egyesült Államokban Merre billenhet a mérleg? Kamatdöntésekre lehetett figyelni

Részletesebben

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT.

BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP. Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? HÉT TOP FINANCE & CONSULTING KFT. BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Fokozódó geopolitikai kockázatok Fegyverzaj vet véget a hosszú ralinak? A nyári hónapok ritkán kedvezıek a részvénypiaci befektetık számára, ezúttal azonban fölfelé

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 9.

Vezetői összefoglaló augusztus 9. 2017. augusztus 9. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 1.

Vezetői összefoglaló december 1. 2017. december 1. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 16,2 milliárd forintos, jóval átlag

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 21.

Vezetői összefoglaló október 21. 2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló

péntek, március 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 14. Vezetői összefoglaló A Kínából érkező kedvezőtlen makrogazdasági adatok és a továbbra is feszült ukrajnai helyzet következtében a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló

szerda, október 21. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 21. Vezetői összefoglaló Mind az amerikai, mind az európai tőzsdéket kiváró hangulat jellemezte kedden, zárásra valamennyi index enyhe mínuszban fejezte be a kereskedést. Szerdán

Részletesebben

szerda, január 27. Vezetői összefoglaló

szerda, január 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2016. január 27. Vezetői összefoglaló Kedden pozitív hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, valamint Amerikában is kedvezőbb képet láthattunk az elmúlt időszakokhoz képest. Az pozitív eredményeket

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

számíthatnak, ami ugyancsak fokozza a bizonytalanságot. Mindez valamelyest érezhetı a hazai piacokon is, bár szokás szerint országspecifikus

számíthatnak, ami ugyancsak fokozza a bizonytalanságot. Mindez valamelyest érezhetı a hazai piacokon is, bár szokás szerint országspecifikus BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Mindent körülvesz a bizonytalanság köde Hol erre, hol arra Óriásira nıtt a volatilitás a piacokon, szinte naponta változik az irány, a jelentıs lejtmenetet azonnal

Részletesebben

Államokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai

Államokban lassan ugyan, de csökken, míg az Európai BEFEKTETİI HÍRLEVÉL NEMZETKÖZI KÖRKÉP Ahány jegybank, annyi probléma Mindenki máshol tart Csillapodni látszik a feszültség, amit az elmúlt hetekben az okozott, hogy a Fed döntéshozói jelezték, lassan levehetik

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

31. Hét 2009. július.29. Szerda

31. Hét 2009. július.29. Szerda Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 15.

Vezetői összefoglaló február 15. 2017. február 15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig stagnált. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi

Részletesebben