2017. január 24. Napi hírek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2017. január 24. Napi hírek"

Átírás

1 2017. január 24. Napi hírek Ma délután tartja kamatdöntő ülését a török jegybank, az irányadó kamatszintet a várakozások szerint 50, míg a hitelkihelyezési rátát 75 bázisponttal emelheti a testület. A piaci szereplők arra számítanak, hogy a gyengülő deviza kikényszeríti majd a jegybanki kamatemeléseket. R.T. Erdogan elnök azonban alacsonyabb kamatszintet vár el, a jegybanki függetlenség pedig a tavaly júliusi puccskísérlet óta erősen csorbult. Törökországban jelenleg rendkívüli állapot van érvényben, amelyet január elején újabb három hónappal meghosszabbítottak, a politikai tisztogatások még mindig nem értek véget. A líra zuhanása mögött nem csak a fentiek, hanem a gyakori terrorcselekmények, az elszabaduló infláció, a bankrendszer válsága és az általánosan romló befektetési és üzleti klíma is állnak. A török nagyvállalati hitelek nagy része devizában denominált, a helyzetet a banki lakossági hitelállományok és tőkehelyzet romlása tetézi. Pénteken, piaczárás után a Fitch mond véleményt a török államadósságról, amelyet nagy figyelemmel követünk. A jelenlegi besorolás BBB-, negatív kilátással 2016 augusztus 19 óta. Ez a minősítés az utolsó befektetésre ajánlott a három minősítő közül, mivel a Moody s Ba1, az S&P pedig BB kategóriában tartja az országot. Egy tegnapi Unicredit elemzés szerint minimum 150 bázisponttal kellene kamatot emelnie a török jegybanknak, hogy "piac-semleges" legyen, és 300 bázispontos emelés lenne szükséges a líra gyengülő trendjének megfordításához. A piac által várt bázispontos emelés szerintük nem lesz elegendő. Az év első MNB ülésére készülünk ma. Decemberben 750 milliárd forintra szűkítette az irányadó három hónapos eszköz tenderére vonatkozó korlátot a Monetáris Tanács 2017 első negyedév végére, ez a fő üzenete 2016 utolsó jegybanki kamatdöntő ülésének. Emellett a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, így az most is 0,9%-on áll. A Reuters előzetes felmérése alapján az elemzői konszenzus mediánja 700 milliárd forintos keretösszeg volt. Ma nem számítunk lényegi változásra, a jegybanki kommunikáció viszont fontos lehet a 2017-es trendek szempontjából. Trump kilépteti az Egyesült Államokat a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP). Az új elnök már alá is írta a rendeletet, mellyel az egyik választási ígéretét váltja be, így különösebb meglepetést sem okozott. A megállapodást egyébként tavaly február 4-én írták alá, és két év lett volna arra, hogy a résztvevő országok beemeljék a hazai jogrendbe. A japán miniszterelnök szerint az USA nélkül nincs semmi értelme a megállapodásnak, és gyakorlatilag így nem is lehet életbe léptetni azt, hiszen az egyik feltétel az volt, hogy az aláírók együttes GDP-jének 85 %-át adó országok harmonizálják a jogrendjükkel, és az Egyesült Államok adja a GDP 60%-át. Trump tegnap elmondta, hogy az új kormányzat tanulmányozza annak lehetőségét, hogyan tudnák 35%-ról 15-20%-ra csökkenteni az adó mértékét a középosztály, és a vállalkozások számára. Pozitív meglepetést okozott a japán feldolgozóipar. A januári beszerzési menedzser-index a várt 52,3 pont helyett 52,8 pont lett, mely 2014 márciusa óta az egyik legmagasabb érték. A kedvező folyamatok elősegítésében szerepet játszott a jen érdemi gyengülése, így jelentősen nőttek a külföldi megrendelések. Jeffrey Lacker Fed jegybankár tegnap a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy aggódik az infláció megugrása miatt, ez esetben a korábban vártnál is agresszívabb kamatemelésekre lehet szükség az Egyesült Államokban. A jegybankárok általános várakozása szerint az idei évben három

2 kamatemelés várható, azonban a piaci szereplők továbbra is inkább két lépést áraznak. Mai adatok, események FR - 9:00 Feldolgozóipari BMI, január. Előző: 53,5. Várt: 53,4. FR - 9:00 Kompozit BMI, január. Előző: 53,4. Várt: 53,3. FR - 9:00 Szolgáltatóipari BMI, január. Előző: 52,9. Várt: 53,2. GE - 9:30 Feldolgozóipari BMI, január. Előző: 55,6. Várt: 55,4. GE - 9:30 Kompozit BMI, január. Előző: 55,2. Várt: 55,2. GE - 9:30 Szolgáltatóipari BMI, január. Előző: 54,3. Várt: 54,5. EU - 10:00 Feldolgozóipari BMI, január. Előző: 54,3. Várt: 54,5. EU - 10:00 Kompozit BMI, január. Előző: 54,4. Várt: 54,5. EU - 10:00 Szolgáltatóipari BMI, január. Előző: 53,7. Várt: 53,9. TR - 13:00 CBRT kamatdöntés. Előző: 8,0%. Várt: 8,5% HU - 14:00 MNB kamatdöntés. Előző: 0,9%. Várt: 0,9% US - 15:45 Feldolgozóipari BMI, január. Előző: 54,3. Várt: 54,5. US - 16:00 Folyamatban lévő lakásértékesítések száma, december. Előző: 5,61 m. Várt: 5,52 m. Január 25. szerda: JP - 0:50 Külkereskedelmi mérleg, december. Előző: 153 mrd JPY. Várt: 270 mrd JPY. JP - 0:50 Export változása (év/év), december. Előző: -0,4%. Várt: +1,2% JP - 0:50 Import változása (év/év), december. Előző: -8,8%. Várt: -0,8% AU - 1:30 Fogyasztói árindex változása (év/év), Q4. Előző: +1,3%. Várt: +1,6% Napi stratégiák EUR/USD 1,0738 Folytatódott a dollár gyengülése a tegnapi kereskedésben, és továbbra is felfelé mutat a grafikon technikai képe, így minden korrekciót érdemes lehet longnyitásra kihasználni. Az 1,0630-as szint tesztelése esetén lépnénk be, a célárfolyamot 1,0790-nél, míg a stop-szintet 1,0584-nél határoztuk meg. A későbbiekben az 1,09-1,10-es tartományban érdemes lehet majd hosszabb távú short belépési lehetőséget keresni. Támasz: 1,0574 1,0600 1,0700 Ellenállás: 1,0750 1,0800 1,0950

3 Visszavonásig Vétel: 1,0630 Célár: 1,0790 Stop-loss: 1,0584 EUR/HUF 310,32 Már az 50 napos mozgóátlag felett az árfolyam, de a jelenlegi szinten kockázatosnak ítéljük meg a long pozíció nyitását, így továbbra is 307,50-nél tartjuk a beszállási szintet. Ott egy kedvező hozam kockázatú vételi lehetőség adódhat, a célárfolyamot 310,50-nél, a stop-szintet 307 alatt húztuk meg korábban. Támasz: 307,50 309,18 310,17 Ellenállás: 310,70 312,50 315,00 Visszavonásig Vétel: 307,50

4 Célár: 310,50 Stop-loss: 306,94 USD/JPY 113,12 Tegnap teljesült a korábbi short pozíciónk célárfolyama, így továbbra is ezt a bevált stratégiát követjük: a csökkenő trendcsatorna felső trendvonalának közelében ismét piacra lépnénk. A beszállási árfolyamot 114,25-re, a célárfolyamot 111,65-nél, míg a stop-szintet 114,96-nál határozzuk meg. Támasz: 110,00 112,00 113,00 Ellenállás: 114,40 114,83 115,40 Visszavonásig Eladás: 114,25 Célár: 111,65 Stop-loss: 114,96

5 GBP/USD 1,2472 Az árfolyam áttörte az 50 napos mozgóátlagot, ezzel egy fordított fej és vállak alakzat nyakvonalát is átlépte. Emiatt továbbra is a long belépéseket érdemes keresni rövid távon, az 1,2410-es szint visszatesztelése esetén lépnénk be, a célárfolyamot 1,2640-nél, míg a stop-szintet 1,2322-nél húzzuk meg. Később az 1,2870-es szint közelében már a short belépésekre érdemes koncentrálini, mivel ott igen komoly ellenállás húzódik. Támasz: 1,2200 1,2312 1,2401 Ellenállás: 1,2500 1,2700 1,2870 Visszavonásig Vétel: 1,2410 Célár: 1,2640 Stop-loss: 1,2322

6 Jelenleg élő, még nem teljesült stratégiák EUR/HUF long 307,50 megérintése esetén. Vétel: 307,50. Célár: 310,50. Stop-loss: 306,94. GBP/USD long 1,2410 megérintése esetén. Vétel: 1,2410. Célár: 1,2640. Stop-loss: 1,2322. USD/JPY short 114,25 megérintése esetén. Eladás: 114,25. Célár: 111,65. Stop-loss: 114,96. EUR/USD long 1,0630 megérintése esetén. Vétel: 1,0630. Célár: 1,0790. Stop-loss: 1,0584. Jelenleg nyitott pozíciók nincs Lezárt pozíciók januárban EUR/USD short. Nyitás: Nyitóár: 1,0495. Zárás: Záróár: 1, ,58% NZD/USD long. Nyitás: Nyitóár: 0,6952. Zárás: Záróár: 0, ,00% AUD/USD long. Nyitás: Nyitóár: 0,7310. Zárás: Záróár: 0, ,71% NZD/USD short. Nyitás: Nyitóár: 0,6996. Zárás: Záróár: 0, ,37% EUR/USD long. Nyitás: Nyitóár: 1,0465. Zárás: Záróár: 1, ,72% GBP/USD short. Nyitás: Nyitóár: 1,2290. Zárás: Záróár: 1, ,61% USD/JPY short. Nyitás: Nyitóár: 115,40. Zárás: Záróár: 114,65. +0,65% EUR/HUF short. Nyitás: Nyitóár: 307,65. Zárás: Záróár: 307,53. +0,04% EUR/USD long. Nyitás: Nyitóár: 1,0590. Zárás: Záróár: 1, ,27% USD/JPY short. Nyitás: Nyitóár: 115,20. Zárás: Záróár: 112,80. +2,13%

7 A hírlevél lezárásának időpontja: 8:15 További híreket és elemzéseket az Equilor Blog oldalán olvashat! Megnézem a blogot >> További Equilor hírlevelek: Equilor Befektetési Zrt. H-1037 Budapest, Montevideo u. 2/C Call-center: Deviza üzletág: Értékpapír üzletág: Online üzletág: Private Banking: Fax: Ezt az t a következő címre küldtük ki: % % A hirlevélről történő végleges leiratkozás hoz, kérjük kattints on ide Jogi nyilatkozat Jelen dokumentum hirdetésnek minősül és nem a befektetési elemz és függetlenségének előmoz dítását célz ó jogi követelményeknek megfelelően kész ült, egyúttal nem vonatkoz ik rá a befektetési elemz és terjesz tését, köz z étételét megelőz ő ügyletkötésre vonatkoz ó tilalom. Jelen dokumentum sem önmagában, sem rész ben nem képez ajánlatot, vagy felhívást semmilyen pénz ügyi esz köz jegyz ésére, vagy

8 megvásárlására, tartására, értékesítésére és sem maga a dokumentum, sem annak bármely tartalma nem tekinthető semmilyen sz erz ődéskötésre, vagy kötelez ettségvállalásra történő ösz tönz ésként. A dokumentum, vagy annak tartalmának ilyen felhasz nálásából, illetve az z al össz efüggésben bármely más módon keletkez ő esetleges vesz teségekért az Equilor Zrt. felelősséget nem vállal. A dokumentumhoz kapcsolódó teljes jogi nyilatkoz at honlapunkon a címen Jogi nyilatkoz at az EQUILOR által küldött hírlevelekhez, tájékoz tatásokhoz, kiadványokhoz pontban érhető el. Kérjük, hogy a dokumentumban foglaltak helyes értelmez ése érdekében a teljes jogi nyilatkoz atot olvassa el.

2017. október 12. Napi hírek

2017. október 12. Napi hírek 2017. október 12. Napi hírek Tegnap este jelent meg a Fed legutóbbi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyv. Több jegybankár aggodalmát fejezte ki az alacsony infláció miatt, és megvitatta az új technológiai

Részletesebben

Tartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre

Tartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre 1 Tartalom Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre November 5 9. A november 5-én kezdődő héten hazai részről az októberi inflációs

Részletesebben

Hogyan értelmezzük a gazdasági híreket? Privátbankár Pénzügyi Tudatosság Fórum 2016

Hogyan értelmezzük a gazdasági híreket? Privátbankár Pénzügyi Tudatosság Fórum 2016 Hogyan értelmezzük a gazdasági híreket? Privátbankár Pénzügyi Tudatosság Fórum 2016 Kiss Mónika Equilor Befektetési Zrt., vezető elemző 2016. november 24. Equilor több mint 25 éves tapasztalat Az Equilor

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak! 1 Tartalom Makrogazdasági és pénzpiaci előrejelzések Makrogazdasági naptár a következő három hétre Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak! 2 Makrogazdasági és

Részletesebben

A certifikátok mögöttes termékei

A certifikátok mögöttes termékei A certifikátok mögöttes termékei Erste Befektetési Zrt. Dr. Miró József Budapest, 2011 április 5. 2011.04.06. 1 S&P500 Emelkedő trend Áttörte a rövidtávú trendvonalat ha áttöri az 1 340-es szintet irány

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

2015. július 24. www.ebroker.hu

2015. július 24. www.ebroker.hu CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a következő hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELŐREJELZÉSEK Egység 2012 2013 2014 2015 2016

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

25. Hét 2010. július 22. Kedd

25. Hét 2010. július 22. Kedd Napii Ellemzéss 25. Hét 2010. július 22. Kedd Összegzés Az európai részvények többsége immáron kilencedik napja emelkedik és hétfőn 7 hetes csúcsra ért fel. A fő optimizmust a kínai központi bank bejelentése

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

2016. október 21. Technikai kép

2016. október 21. Technikai kép DAX- Long Belépési pont: Index piaci Kiszállási pont: 11.420 Stop-loss: 10.330 Kitörés előtt a DAX index, a 10.760 pontos ellenállás leküzdésével komolyabb tere nyílna az emelkedésnek. A kedvező technikai

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. 2014. december 16. kedd. 2014. dec. 16. K. Idő Esemény/Indikátor Várakozás*

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. 2014. december 16. kedd. 2014. dec. 16. K. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* 2014. december 16. kedd Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2014. dec. 16. K. Idő Esemény/Indikátor Várakozás* Takarék bank Előző Németország 9:30 BMI, dec. 50,2 49,5 9:30 BMI szolgáltatások, dec.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 10.

Vezetői összefoglaló március 10. 2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

BC Tipp heti statisztika (9. hét)

BC Tipp heti statisztika (9. hét) BC Tipp heti statisztika (9. hét) DAX index vétel 7697,95 áttörésekor Profitcél: 7997,95 Javasolt stop loss: 7603,90 2013.02.22. 12:52 5 db CFD Index 158,94 pont 235 650 Ft 684 730 Ft 2 500 000 Ft 1 /

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre

TARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELŐREJELZÉSEK ÁRFOLYAMOK, IDŐSZAK VÉGE EUR/HUF 297

Részletesebben

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám

BEFEKTETÉSI KÖRKÉP. Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi különszám Pénz- és tőkepiaci kitekintő 2016 DECEMBER 20. CSÚCSRA JÁRNAK A VEZETŐ TŐZSDEINDEXEK CSÚCSOKAT DÖNT A BUX INDEX IS TRUMP HIVATALOSAN IS AZ USA ÚJ ELNÖKE BEFEKTETÉSI KÖRKÉP Kellemes Ünnepeket! - Karácsonyi

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

2010. május 19. CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. május 19.  CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Az ingatlanpiaci adatok vegyes képet mutattak. A termelıi árindex áprilisban váratlan csökkenést jelzett. Ma az áprilisi inflációs szám, valamint (az európai

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2017.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az OECD friss előrejelzése alapján az erős gazdasági teljesítmény 2018-ban is folytatódhat hazánkban, de 2019-re

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

A currency war lehetséges kialakulása

A currency war lehetséges kialakulása A currency war lehetséges kialakulása Portfolio.hu Klub 2013 Március 25 Pápa Levente Deviza- és kamatstratéga OTP Bank Elemzési Központ 1 A válságra jelentős monetáris lazítással (is) válaszolt a fejlett

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

1. A piacokat befolyásoló események, pletykák, sentiment

1. A piacokat befolyásoló események, pletykák, sentiment BPForex Piaci iránytű 28. hét Pozitív hangulat az EU találkozó után tartós lesz? 1. A piacokat befolyásoló események, pletykák, sentiment... 1 2. A hét fontosabb chartjai... 2 3. A trend modell alapján

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

péntek, szeptember 11. Vezetői összefoglaló

péntek, szeptember 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. szeptember 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai indexek negatív, míg az amerikaiak pozitív tartományban zártak. Tegnap a hazai fizetőeszköz a dollárral és a svájci frankkal szemben

Részletesebben

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. november 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexei eltérő teljesítmény nyújtottak: a tengerentúlon folytatódott a tőzsdék erősödése, Európában viszont estek a részvényindexek. Kedden

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 4.

Vezetői összefoglaló május 4. 2017. május 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, az euróhoz képest gyengült. A BUX 17,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 30.

Vezetői összefoglaló november 30. 2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ december 14. Elemzés

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ december 14. Elemzés 2018. december 14. Elemzés IZGALMAS MAKROADATOK ÉRKEZNEK AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTEN IDEHAZA A GKI konjunktúraindexe továbbra is optimizmust tükrözhet Idén nyáron még történelmi csúcsokat döntött a GKI konjunktúraindexe

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 16.

Vezetői összefoglaló december 16. 2016. december 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dolláral szemben gyengült. A BUX 16,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Technikailag emelkedhet még az EUR/USD

Technikailag emelkedhet még az EUR/USD Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 27.

Vezetői összefoglaló július 27. 2016. július 27. Vezetői összefoglaló Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a vezető devizákkal szemben. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,23 százalékkal erősödött

Részletesebben

Hogyan fektessünk be 2015-ben?

Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hogyan fektessünk be 2015-ben? Hajósi Péter, CFA 2015. április 13. Szép új világ a befektetések piacán mi lehet a megoldás? Szép új világ a befektetések piacán Szép új világ részvény kötvény pénzpiaci

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. június 10. Mi várható a héten? Ismét erőre kaphatnak a piacok Az előttünk álló héten kitarthat a kedvező hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. A múlt pénteki átfogó

Részletesebben

Az előadás tartalma. 1. Világgazdasági kilátások. 2. Magyarország Gazdasági kilátások. 3. Devizapiaci várakozások. Sebességvesztés

Az előadás tartalma. 1. Világgazdasági kilátások. 2. Magyarország Gazdasági kilátások. 3. Devizapiaci várakozások. Sebességvesztés Az előadás tartalma 1. Világgazdasági kilátások Sebességvesztés 2. Magyarország Gazdasági kilátások Csökkenő bizonytalanság felszálló köd 3. Devizapiaci várakozások EUR/HUF, EUR/CHF, EUR/USD Európai gazdasági

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 12.

Vezetői összefoglaló december 12. 2016. december 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 8,1 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

BC Tipp heti statisztika (42. hét)

BC Tipp heti statisztika (42. hét) BC Tipp heti statisztika (42. hét) USDHUF eladás 216,65 áttörésekor Profitcél: 210,15 Javasolt stop loss: 218,25 2013.10.11. 11:56 100 000 263,7 pont 263 700 Ft 649 950 Ft 2 500 000 Ft 1 / 10 DAX index

Részletesebben

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló

csütörtök, november 6. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 6. Vezetői összefoglaló Pozitív hangulat uralkodott tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a forint kétéves mélypontra ért a dollárral szemben. A BUX 4,2 milliárd forintos

Részletesebben

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 19. Elemzés

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 19. Elemzés 2018. október 19. Elemzés KÉT HAZAI ADAT JÖN A RÖVID HÉTEN A kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülését erősítheti meg a KSH A 2018-as évi robosztus gazdasági növekedésben meghatározó szerepe van a fogyasztás

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 10. Vezetői összefoglaló Európában és Amerikában is estek a tőzsdék, a jövő hétre várt amerikai alapkamat-emelés határozta meg a befektetői hangulatot. Tovább csökkent az olaj

Részletesebben

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 7/2011

Technikai elemzés. c.člá. Fio o.c.p., a.s. Fio o.c.p., a.s. Forrás: Bloomberg 7/2011 Technikai elemzés c.člá Fio o.c.p., a.s. Az S&P 500 index elpattant a trendcsatorna alsó határától. Sikerült az 1 300 pontos utolsó lokális maximumot is áttörni és az index mögött most már 5 emelkedı szeánsz

Részletesebben

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI ÖSSZEFOGLALÓ szeptember 19.

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI ÖSSZEFOGLALÓ szeptember 19. MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI ÖSSZEFOGLALÓ TOVÁBBI HOZAMCSÖKKENÉS, FELMINŐSÍTÉS UTÁN MÉRSÉKELT FORINTERŐSÖDÉS VÁRHATÓ ITTHON A Meglepett minket az S&P Global Ratings pénteki lépése, tőlük csak jövő tavaszra

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

DAX 9964.5-0.50% CAC-40 4291.5-0.69% Eurostoxx50 3130-0.51%

DAX 9964.5-0.50% CAC-40 4291.5-0.69% Eurostoxx50 3130-0.51% 2015. január 16., péntek Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. jan. 16. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Takarék bank Előző USA 14:30 Fogyasztói árindex SZK, dec. hó/hó -0,4% -0,3% 15:15 Ipari

Részletesebben

41. Hét 2009. Október 07. szerda

41. Hét 2009. Október 07. szerda Napii Ellemzéss 41. Hét 2009. Október 07. szerda Összegzés A keddi kereskedés során a befektetők pozitív híreket kaptak a nemzetközi piacokról, így további jelentős emelkedéseket könyvelhettünk el a nap

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ július 20. Elemzés

MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ július 20. Elemzés 2018. július 20. Elemzés KEDDEN MNB KAMATDÖNTÉS A július 24-i kamatdöntő ülésen nem számítunk a monetáris kondíciók változására A júniusi MNB kamatdöntés során a monetáris kondíciók változatlanok maradtak,

Részletesebben

Csökkenő hazai, stagnáló USA infláció várható

Csökkenő hazai, stagnáló USA infláció várható Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

Továbbra is nyomás alatt az EKB

Továbbra is nyomás alatt az EKB Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN 2018. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2018-BAN 2. A 2019. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megugrott a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Devizapiac a gyakorlatban. Budapesti Értéktőzsde 2014. November 25.

Devizapiac a gyakorlatban. Budapesti Értéktőzsde 2014. November 25. Devizapiac a gyakorlatban Budapesti Értéktőzsde 2014. November 25. Equilor Az Equilor Befektetési Zrt. A Budapesti Értéktőzsde alapító tagja A befektetővédelmi Alap és a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület

Részletesebben

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette

Részletesebben

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Visszapattanhatott a hazai infláció

Visszapattanhatott a hazai infláció Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 3.

Vezetői összefoglaló november 3. 2017. november 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben nem változott, míg a svájci frankhoz és a dollárhoz képest gyengült. A BUX 14,6 milliárd forintos, jóval átlag

Részletesebben

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. Napi összefoglaló. 2015. május 15. péntek. 2015. máj. 15. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás**

Várható fontosabb makrogazdasági adatok. Piaci adatok. Napi összefoglaló. 2015. május 15. péntek. 2015. máj. 15. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** 2015. május 15. péntek Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. máj. 15. P. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Takarék bank Előző Csehország 9:00 GDP, I. né. év/év 2% 1,4% Lengyelország 10:00 GDP,

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

2010. június 24. CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. június 24.  CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Az új házak eladási statisztikája a készházakhoz hasonló negatív meglepetést okozott az állami támogatási program kifutása miatt. A Fed vártnak megfelelı kamatdöntése

Részletesebben

QUAESTOR Pénzügyek február 19.

QUAESTOR Pénzügyek február 19. QUAESTOR Pénzügyek 2015. február 19. www.q25.hu Dow Jones Industrial Average index Egyesült Államok Támasz: 17 600, 17 678 (MA 50), 17 800 Ellenállás: 18 103 (ATH), 18 200 ATH: 18 103 (2014. december 26.)

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló

péntek, december 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 11. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában enyhe pluszban, Európában pedig vegyesen zártak a vezető tőzsdeindexek. Legnagyobb mértékben a londoni FTSE esett. Gyengült a forint

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

A technikai elemzés alapjai

A technikai elemzés alapjai A technikai elemzés alapjai Mi a technikai elemzés? Grafikonok vizsgálata múltbéli árfolyammozgásokból következtetés a várható árfolyammozgásra Kiválóan tükröződik a piacon megjelenő tömeg gondolkodása/érzelmei

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 17. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 17. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 17. Vezetői összefoglaló 0,25 bázisponttal emelte irányadó kamatlábát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A Fed fokozatos kamatemelési politikát jelentett be középtávra.

Részletesebben

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP

HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP CIB REGGELI HAZAI ÉS NEMZETKÖZI KÖRKÉP Az euró övezet előzetes első negyedéves GDP adatai szerint a valuta unió gazdasága recesszióban maradt (immár hat negyedéve folyamatosan zsugorodik a GDP); negyedéves

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 27.

Vezetői összefoglaló november 27. 2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Nincs érdemi romlás a német bizalmi indexekben

Nincs érdemi romlás a német bizalmi indexekben Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

BPForex Piaci iránytű különleges kiadás. 1. Az elmúlt 2 hónap történései röviden

BPForex Piaci iránytű különleges kiadás. 1. Az elmúlt 2 hónap történései röviden BPForex Piaci iránytű különleges kiadás 1. Az elmúlt 2 hónap történései röviden... 1 2. Az elmúlt 2 hónap iránytűiben leírt meglátásaink értékelése... 2 3. A trend modell alapján lezárt és még nyitott

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben