BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének május 16-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyvvezető: Horváthné Pécz Renáta 1/16

2 Jelen vannak (a később érkezett képviselőkkel együtt): Dr. Bényi Zsolt, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Koszorúsné Tóth Katalin, Lukoczki Károly, Nagy Anikó, Petrőczy Dániel, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Szabó Tiborné, Várbíró Anita, Virág Mihály képviselők (18 fő). Távolmaradását jelezte: Kovács István, Nótin Tamás, Dr. Piláth Károly (3 fő) Jelen vannak továbbá: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Dr. Dombóvári Csaba aljegyző, Némethné Sári Irén, a Gazdasági Iroda vezetője, Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó, az Oktatási, Művelődési és Sport Iroda vezetője, Dr. Zsigó Anikó, a Vagyonkezelői Iroda vezetője, Kreutzer Aurél, a Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gombás Adrienne, az Egészségügyi és Szociális Iroda vezetője, Dr. Ughy Gabriella önkormányzati tanácsadó, Debnár László, az Oktatási Csoport vezetője, Dr. Kasza Diána, az Oktatási Csoport ügyintézője, File Lajosné, az Egyesített Szolgáltató Központ mb. vezetője, Vada Erika, a PRIM- AUDIT 2005 Kft. részéről, Erdészné Nagy Éva, a Laborcz Ferenc Általános Iskola igazgatója, Nagyné Szeker Éva, a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség lelkésze, Hangai Gáborné, az Eszterlánc Óvoda vezetője, Dr. Hicz János, az Igazgatók Szakmai Szervezetének elnöke valamint: Vajda Edit, a Képviselő-testületi Iroda vezetője, Csernákné Valaszkai Mária jegyzőkönyvvezető és Horváthné Pécz Renáta jegyzőkönyvezető és a szavazatszámláló gép kezelője. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester Riz Levente levezető elnök: Tisztelt Képviselő-testület! Kedves Vendégeink! Köszöntök mindenkit tisztelettel a május 16-i rendkívüli testületi ülésünkön. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, jelen van 16 fő. Hamarosan megérkezik Petrőczy Dániel. Távollétét jelezte Dr. Piláth Károly, Nótin Tamás, Dr. Fenke Ferenc. Kovács István nem tudom, jelezte-e, reméljük, talán még megérkezik. Az ülést 8 óra 14 perckor megnyitom. A napirend összeállítása következik elsőként. Két előterjesztést nyújtottunk be erre a mai testületi ülésre. Az egyik a 98/2012/ számú, amely az Eszterlánc Óvoda illetve a Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói jogának átengedéséről szól a Magyarországi Evangélikus Egyház részére. Minősített többséggel vehető fel az ülés napirendjére. 144/2012. (V. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 98/2012/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda Bulyovszky utcai tagóvodájának a Napsugár Óvodához történő csatolására, a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája és a Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói 2/16

3 jogának a Magyarországi Evangélikus Egyház részére történő átengedésére Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (16 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: a másik a 99/2012/ számú előterjesztés, amely a szociális alapellátást és gyermekjóléti alapellátást érintő térítési díjak megállapításáról szóló rendeletünk módosítása tárgyában született. Minősített többséggel vehető fel az ülés napirendjére. 145/2012. (V. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztést: 99/2012/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló 48/2010. (XII. 20.) rendelete módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (16 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: most a napirend elfogadása következik. Aki ezt a két napirendet elfogadja, kérem, most szavazzon, egyszerű többséggel dönthetünk. 146/2012. (V. 16.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 144/2012. (V. 16.), 145/2012. (V. 16.) Kt. határozatok figyelembevételével napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ 98/2012/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda Bulyovszky utcai tagóvodájának a Napsugár Óvodához történő csatolására, a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája és a Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói jogának a Magyarországi Evangélikus Egyház részére történő átengedésére Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 2./ 99/2012/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló 48/2010. (XII. 20.) rendelete módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (16 igen szavazat, egyhangú) 3/16

4 A napirend 1. pontja: 98/2012/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda Bulyovszky utcai tagóvodájának a Napsugár Óvodához történő csatolására, a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája és a Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói jogának a Magyarországi Evangélikus Egyház részére történő átengedésére Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: ez az előterjesztés - mint ahogy azt az előbb is említettem - az Eszterlánc Óvoda és a Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói jogának átengedéséről szól a Magyarországi Evangélikus Egyház részére. Köszöntöm a körünkben megjelent Erdészné Nagy Éva igazgató asszonyt. Köszöntöm Nagyné Szeker Évát, a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség lelkészét. Megadom a szót az előterjesztőnek, Fohsz Tivadar alpolgármester úrnak. Fohsz Tivadar: Tisztelettel köszöntök mindenkit. Ez az előterjesztés már több mint egy éves múltra tekint vissza, hiszen március 9-én kaptunk az evangélikus egyházközösség részéről egy szándéknyilatkozatot, melyben egy óvodát kívántak volna átvenni működtetésre, üzemeltetésre, fenntartásra. Az idő a tárgyalásokkal együtt haladt, és később, ha jól emlékeznek Önök is, tavaly decemberben kaptunk egy kiegészített szándéknyilatkozatot, mely már nemcsak egy óvoda átvételéről, hanem az általános iskola átvételéről is szólt. Így konkrétan az Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagintézményéről, illetve a Laborcz Ferenc Általános Iskoláról szólt. A testületi döntést követően elkezdődtek a tárgyalások. Most hosszú órákat lehetne beszélni a néhány hónap történéseiről, hiszen ez egy elég intenzív, több tárgyalási fordulóból álló tárgyalási sorozat volt az elmúlt három hónap alatt, míg végül is a megegyezés megszületett. Ez az, amelyet Önök is itt látnak az előterjesztés mellékleteként: a két szerződéstervezet, a vagyonszerződés-tervezet, illetve most már véglegesített formája, valamint a közoktatási megállapodás véglegesített formája. Ezek voltak azok az anyagok, amelyeket természetesen elküldtünk a véleményező szervezeteknek: a fővárosnak, valamint a nevelőtestületnek, az iskolaszéknek, a diákönkormányzatnak. Láthatják az anyagban, hogy visszaérkezett minden egyes válasz is. Az evangélikus egyházzal közösen több esetben tartottunk az intézményekben tájékoztatókat. Az óvodában, már amikor a tavalyi évben az első szándéknyilatkozat megszületett, akkor is kint voltunk. Akkor is kimentünk, amikor a szándéknyilatkozat ellenére egy kicsit a tavalyi évi átadás eltolódott. Illetve természetesen az elvi döntést meghozó testületi ülést követően is kint voltunk több ízben. Tartottunk nevelőtestületi fórumokat, megbeszéléseket, illetve mindkét esetben szülői értekezleteket, fórumokat is. Az egyház vezetői elmondták, ismertették, hogy milyen egy evangélikus egyház által fenntartott intézmény, milyen napi rutinok vannak ezekben az 4/16

5 intézményekben. Természetesen tájékoztattuk a dolgozókat is arról, hogy milyen következményekkel jár az átvétel. Én úgy hiszem, hogy mindenki, aki ott volt, és azóta is megkeresett minket, megfelelő módon választ kaphatott az összes felvetett kérdésére, problémájára. Azt kell tudni ez is benne van az anyagban -, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház a Laborcz Ferenc Általános Iskola kis épületét amelyben az alsó két évfolyam tanul nem kívánja átvenni. Viszont az is benne van az anyagban, hogy így a nagy épületben fogjuk kialakítani azt a szükséges négy tantermet, amely ahhoz kell, hogy a kis épületből be tudjanak oda költözni a diákok megfelelő körülmények közé. Felvetés volt, érdemi felvetés, hogy az ottani játszóeszközöket telepítsük át az iskola udvarára. Ez is meg fog történni. Az egyik tanterem jelen pillanatban a könyvtár által használt tanterem. A könyvtár viszont leköltöztetésre kerül az alagsorba, és nagy valószínűséggel a későbbiek során ott még ki tud alakulni egy öltöző is, ahová a gyerekek majd biztonságosan el tudják helyezni a magukkal hozott kabátokat, értékeket. Bevezetőképpen ennyit szerettem volna mondani, várjuk a kérdéseiket. Lukoczki Károly: üdvözlök mindenkit! Az után szeretnék érdeklődni, hogy láttuk a mellékletekben a szülői közösség és az iskolaszék üléséről készült jegyzőkönyvet, és az összes többi jegyzőkönyvben nem túlságosan pozitívan nyilatkoznak erről az egész átadásról. Azt szeretném megtudni, hogy ezekre a feltett kérdésekre milyen válaszok születtek. Azért, hogy a Laborcz Ferenc Általános Iskolába 16 tantantermet kell bezsúfolni, azért az nem lesz egy egyszerű kérdés, hogy fog ez megoldódni. Gondolom, a vizesblokkok száma, a mosdók, kézmosók száma nem fog növekedni attól, hogy még tantermek lesznek kialakítva. Igazából az a félelme ennek az egész dolognak, hogy tudom én, hogy az a könyvtárszoba nem egy nagy könyvtár, a Laborcznak nincs egy óriási könyvtára, sajnos, de azért ezt a könyvtárat letenni a pincébe? Én olvastam, hogy azt írta a szakértő, hogy megengedhető, ha a gyermekek csak a könyvtárba le fognak menni, és kiveszik gyorsan a könyveket, de vannak bent olvasásra szánt könyvek is, amiket nem lehet kölcsönözni, mert azokat bent kell olvasni. Ez az egyik problémám. Öltözőt levinni a pincébe, azért az sem igazán egészséges dolog. Másik, olvassuk az előterjesztés mellékleteként, és teljesen jogos, hogy lesznek megoldva a tornaórák? Ha jól olvassuk az új tantervet, mindenkinek napi tornaórát kell biztosítani. Hol lesznek ezek a tornák? Nem értem, hogy a kisiskolát miért nem veszi át az egyház. Ez az egész dolog sokkal rendezettebben tudna a továbbiakban működni. Most arról nem beszélünk, hogy az 1 millió munkahely teremtése helyett megint megszűnnek munkahelyek ezzel az összevonással. Szeretnék ezekre a kérdésekre választ kapni. Például, amik a szülői közösség közös ülésén elhangzottak, a feltett kérdésekre, első körben ezt szeretném. Fohsz Tivadar: több kérdés is elhangzott. A tornaterem: ez az iskola egy épületben nem lesz nagyobb, mint mondjuk a Kossuth Lajos Általános Iskola Rákoskerten, és jóval kisebb tornateremmel rendelkezik, mint a Laborcz Ferenc Általános Iskola. Tornaterem szempontjából biztos, hogy megoldható ez a kérdés. 5/16

6 Kis épület és nagy épület használata: a Laborcz Ferenc Általános Iskola korábban 8 évfolyammal és évfolyamonként 2 osztállyal korábban is működött a nagy épületben. Ezzel kapcsolatban megint nem lesz semmiféle probléma, hiszen már egy meglévő intézmény, egy olyan intézmény, amelyikben egy ilyen struktúra már működött, az kerül visszaállításra. A kis épület működtetése, akkor, amikor valakinek az jutott eszébe, hogy csökkentsük az óvodai férőhelyeket, mondjuk abban a kihasználatlan óvodában iskolát, alsó tagozatot helyezzünk el, akkor ez egy megfelelő döntés volt nagy valószínűséggel. Most, amikor egy intézményt lehet integrálni, és minden probléma nélkül lehet működtetni egy ilyen épületben, akkor az is egy jó döntésnek tűnik. Semmivel sem lesz kevesebb a mosdó, mint amennyi volt, amikor szintén 16 osztály járt ebbe az iskolába. De ez nem visszalépés. A kerület iskoláit meg kell nézni, a kerület iskoláiban ugyanekkora négyzetmétereken, ugyanekkora tantermekkel, ugyanilyen létszámmal működnek egy intézményben, egy épületben az iskolák. Ugyanekkora tornatermekkel vagy kisebbekkel. Ezért hoztam példaként a rákoskerti Kossuth Lajos Általános Iskolát, mert ott például a tornaterem kisebb mint a Laborcz Ferenc Általános Iskoláé. Én úgy látom, hogy a szülői aggodalmak azok, hogy természetesen a változástól mindenki fél. A változás mindig egy negatív irányt gerjesztő lehet. Azt látom, hogy a mostani, kezdeti problémákon felül az, hogy a kerületben lesz egy bővülés, és egy kínálati bővülés olyan szinten, hogy a meglévő és jól működő katolikus általános iskola és gimnázium mellé a tavalyi évben átadott Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola mellé most belép egy evangélikus egyház által fenntartott intézmény, ez mindenképpen jó dolog. A könyvtár kialakításával kapcsolatban: nagyon sok helyen működnek több intézményben, de akár a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban és egyetemi könyvtárakban is olyanok, amelyeken nincs ablak. Szintén pincékben, alagsorokban működnek könyvtárak. Tehát nem egy elvetemült dolog, hogy könyvtárat az alagsorba helyezzenek el. Megfelelő légtechnikával, megfelelő szellőztetéssel, megfelelő gépészettel minden megoldható a mai világban. Öltöző: a saját lányom iskolájában, a Xantus János Két Tanítási Nyelvű Gyakorló Gimnáziumban lent vannak az öltözők a pincében. Ott nem állandóan vannak a gyerekek. Ott van a szekrényük, bepakolnak, kipakolnak, és ennyi. Ezek nem elvetemült dolgok. Várom a további kérdéseket. Riz Levente levezető elnök: van-e esetleg még észrevétel? Dr. Hrutka Zsolt frakcióvezető úr kért szót. Dr. Hrutka Zsolt: Tisztelt Képviselő-testület! Nekem a megállapodás tervezettel kapcsolatban lenne néhány kérdésem, ami lehet, hogy csak pontosítás jellegű. A megállapodás tervezet 6.4. bekezdésnél a legjobb tudomásom szerint kimaradt az utolsó fordulatnál egy hogy. Azon a részen, hogy jogosultsága azzal, hogy minden szerződésben biztosítani kell a 30 napos rendes felmondás lehetőségét. Lenne egy kérdésem a 9.1. ponthoz. A mondat utolsó részében ez a bármilyen megállapodás hatályban van pontosan mit takar, mert így eléggé pongyolának érzem ezt a dolgot? A 9.5. bekezdésnél lenne még egy kérdésem, hogy a szükséges településrendezési feladatokat haladéktalanul saját költségén megkezdi az Önkormányzat, nem 6/16

7 lenne szerencsésebb, hogy ha nem így fogalmaznák meg, hanem inkább úgy, hogy el is végzi ezt a munkát? Hiszen ebben az esetben az Önkormányzat csak arra kötelezi magát, hogy elindít egy folyamatot, aztán majd hogy azzal mi lesz, annak nincsen semmilyen következménye. Fohsz Tivadar: az utolsó felvetés: természetesen már el is kezdtük ezt a munkát, hiszen az előző testületi ülésen döntöttünk arról, hogy erre a területre egy szabályozási terv készül. Pontosan azért, hogy ki lehessen szabályozni az iskolák telkeit megfelelő módon, így biztosítva a Laborcz Ferencz Általános Iskolának is a szabadtéri sportpályát illetve a játszóudvart, ami majd az áthelyezett játszóeszközök számára kerül fenntartásra. A hogy szövegrészt illető kérdésre illetve a szerződést konkrétan illető kérdésekre megkérném dr. Kasza Diánát, hogy válaszoljon. Ha ez a vagyonszerződést érinti, akkor dr. Zsigó Anikót. Köszönöm szépen. Dr. Zsigó Anikó, a Vagyonkezelői Iroda vezetője: Tisztelt Képviselőtestület! A hogy -ot el tudom fogadni. A 9.1. pontra vonatkozóan: jelen esetben nem tudom, hogy pár év múlva pontosan milyen jogi szabályozás lesz ebben a tárgyban. Ezért írtuk valóban egy kicsit pongyolán, hogy az óvodai és általános iskolai, közoktatási feladatok tárgyában bármilyen megállapodás. Hívhatjuk ezt közoktatási megállapodásnak, de ha jól tudom, akkor a következő évtől teljesen más elnevezése lesz a megállapodásnak. A fontos az, hogy a megállapodás tárgya meglegyen. Nem tudjuk, hogy adott esetben, amikor a közoktatási megállapodás lejár, akkor utána kiknek kell a szerződést megkötni, ezért írtuk bele mindenképpen azt, hogy az Önkormányzatnak benne kell lennie ebben a szerződésben, hiszen így tudja biztosítani, hogy az általa kért feltételek megvalósuljanak. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen Irodavezető Asszony hozzászólását! Lukoczki Károly kért szót. Lukoczki Károly: azt szeretném kérdezni még, hogy mivel úgy olvastam, hogy a feltételek javulása azért alapfeltétele annak, hogy egy ilyen váltás történjen, a törvény szerint, ha a dajkák számát 2-vel csökkentjük - az előbb erre nem kaptam választ -, akkor az a színvonal emelkedését vagy csökkentését jelentheti-e? Miért nem maradhat ugyanúgy? Tudom, hogy önként vállalt feladatként vállalta az Önkormányzat, hogy 6 dajka legyen abban az óvodában. Szerintem ezzel nem rossz döntést hozott az Önkormányzat, ezért nem tudom, hogy ezt miért kell csökkenteni, lejjebb vinni egy színvonalat. Arra szeretnék még választ kapni, hogy amit az előbb Alpolgármester Úr elmondott, tényleg igaza van ebben, hogy teljesen, halálosan jó technikák vannak erre a dologra, amit elmondott, de most adunk 4 millió forintot ennek az attrakciónak a végrehajtásához, de ebből a 4 millió forintból, gondolom, ez a technika nem fog megvalósulni. Mert azért 4 millió forintból nem lesz ez megcsinálva. A másik, amit még kérni szeretnék, hogy mi lesz ezzel a vizuális kultúra emelt szintű oktatással, ami a Laborcz Ferenc Általános Iskolában működött? Nincs több a kerületben ebből. Ez kiemelten az iskolának a feladata volt. Ha jól tudom, az idegen nyelv oktatásában is igen komoly eredményeket ért el az iskola. Ezekkel az 7/16

8 oktatási formákkal mi fog történni, kik fogják ezt átvállalni? Én értem azt, hogy a Kép utcában is lesznek, de azért a Kép utca és a Laborcz között igen komoly közlekedési távolság van, amit le kell küzdeni. Azért érdekes ez a megfogalmazás, hogy az általános iskolájában vizuális kultúra emelt szintű oktatás indítása az államosítás függvényében. Ez azért nagyon érdekesen van leírva a szakértői véleményben. Egyébként érdekes ez a szakértői vélemény is. Elég ügyesen írta a szakértő, hogy minden nagyon rendben van. Egymást mi így szoktuk dicsérni. Fohsz Tivadar: Tisztelt Képviselő Úr! Én nem a szakértői véleményre alapoznék igazándiból, hiszen, hogy a szakértő mit ír le, azt tudjuk. Kap egy állapotot, az állapotot valamilyen módon ő értelmezi. Ezek általában egyéni értelmezések, de neki mint szakértőnek joga van ehhez, hogy a saját látásmódja szerint értelmezzen bizonyos dolgokat. A tagozat továbbélését én egyértelműen az átvevő egyház részéről tett nyilatkozatban látom. Az egyház, úgy a nevelőtestületi, mint a szülői fórumokon kijelentette, hogy azzal a jó hagyománnyal, ami az iskolának a nagyszerű rajztagozata, a Laborcz Ferenc emlék, ezzel semmiképpen nem szeretne szakítani. Sőt olyan szinten nem, hogy még a Laborcz Napokat is meg kívánja hagyni, még akár ezen a néven is. Ez egy hagyománya az iskolának. Ők semmilyen jó hagyományt nem szeretnének abbahagyni, semmilyen jó hagyományt nem szeretnének megszakítani. Továbbra is fenntartják a tagozatot, természetesen a nyelvi tagozatot is, hiszen az iskolának ezzel együtt még nagyobb lehetőségei is lesznek. Ha majd az informatikára is nagy hangsúlyt szeretnének helyezni, akkor majd az informatikát is erősíteni fogják. Ha ezen kívül még a népzenére szeretnének nagy hangsúlyt helyezni, akkor a népzenét is erősíteni fogják. Ők azt nyilatkozták, és megvan a jegyzőkönyvekben is, hogy elvenni ebből, ami most van, semmiképpen nem szeretnének, hozzátenni annál többet. Tehát a tagozat megmarad, a tagozat neve is megmarad. A meghatározott hagyomány szerinti nap is megmarad. Ezen felül lesz az, hogy az iskolának egy új neve lesz. Ez pedig teljesen természetes, hiszen egy evangélikus intézménynek evangélikus név dukál, tehát ilyen szempontból a váltás teljesen természetes. Dajkakérdés: nálunk is felvetődött a dajkaszám csökkentésének lehetősége a költségvetés függvényében. A törvény 1 dajkát ír elő egy csoporthoz. A 1,5 dajka az Önkormányzatnak illetve a kerületnek egy plusz vívmánya. Ahogy Ön is említette, természetesen nem egy kötelező, hanem önként vállalt lehetőség. Ezt fogja szabályozni 2013 szeptemberétől a törvény, és az óvodákba a dajkák mellé különböző kisegítő személyzetet fog majd a törvény is rendelni. A fenntartó lehetősége az, hogy eldöntse, mekkora kollegagárdával szeretne dolgozni. Az egyház más módon kívánja megoldani a dajkák pótlását. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen! Ruthner György képviselő úr következik. Ruthner György: én is köszöntök mindenkit! Pár dologra szeretnék még választ kapni a döntés előtt. Az egyik kérdésem, hogy ebben az 50 évben, amikor meghatároztuk az ingatlan átadásának ezt az időszakát, ebben mi befolyásolta az Önkormányzatot? Miért nem tudtunk korlátlan időt 8/16

9 megjelölni, vagy miért pont ezt az 50 évet jelöltük meg, miért nem akár 25-öt vagy akár 100-at? Milyen jogi környezet okozza azt, hogy pont az 50 évet választottuk ebben az esetben? Nyilván ez emberi léptékben elég sok, de intézményfenntartás szempontjából szinte indifferens. A másik, hogy a nyitott kérdésekre mikor kapnak választ a képviselők illetve a kerületi lakosok? Ahogy Fohsz Tivadar is elmondta korábban, hogy a más funkcióval működő Akácvirág utca 36. szám alatti épület, amit a korábbi években önkormányzati pénzből sikerült lassan, de biztosan újítgatni, nyilván nem abban a funkciójában lesz továbbhasználva. Tehát innentől kezdve ennek a rendezése egy feladattá válik az Önkormányzatnak. Továbbá lehet, hogy a hajnali olvasási technikámnak köszönhető, de nem teljesen tudtam értelmezni a munkavállalóknál a vallásgyakorlás és a házirend kérdését. Nem teljesen volt számomra világos, hogy a nyilatkozat megtétele előtt megkapták az erre vonatkozó válaszaikat, azaz, hogy milyen házirendben, milyen napirendben kell a vallással kapcsolatos tevékenységeiket elvégezni. Én még nem dolgoztam evangélikus intézményben, nem ismerem az ő vallásgyakorlásuk kötelező feladatait, ezért nem tudtam hirtelen ezeknek a válaszoknak a meglelésében előrelépni. Megköszönöm, ha most el tudnák mondani. Illetve ez a május 10-i aláírás, hogy néhányan nehezményezték, hogy korábban kellett aláírniuk, korábban kellett dönteniük, még mielőtt minden információt megkaptak akár napirend, házirend, vagy vallásgyakorlás tekintetében. A többi információról elég részletes az anyag, a többi információt szerintem megtaláltam. Fohsz Tivadar: a napirendre vonatkozóan tényleges több helyen is felvetődtek ezek a kérdések, úgy a nevelőtestületi, mint a szülői értekezleteken is. Az egyház képviselői tételesen elmondták a napirendet, de én majd szeretném megkérni Nagyné Szeker Éva lelkész asszonyt, ha esetleg most is elmondaná, hogy milyen megterhelést fog ez jelenteni, vagy milyen problémákat jelenthet adott esetben, vagy egyáltalán milyen rutint hoz majd az evangélikus váltás. Elmondták, mindenki megkérdezhette, akár az óvodában a nyílt napon - akkor voltunk kint egy olyan intézményvezetővel, aki evangélikus intézményt vezet most, és korábban önkormányzati intézményt vezetett, tehát egy átvett intézmény vezetője jött el, és mondta el a gyakorlatot -, hogy hogyan zajlott egy átvétel. Három órán keresztül állt a szülők rendelkezésére a nyílt napon az Eszterlánc Óvodában. Folyamatosan feltehették a kérdéseiket, folyamatosan kapták meg a választ az összes feltett kérdésre. Azt hiszem, a leginkább, a legjobban nyitottunk a szülők és a nevelőtestület felé. A nyilatkozatok természetesen jogilag csak a mai pozitív testületi döntést követően tehetők és kérhetők meg, hiszen akkor lesz joga és felhatalmazottsága az Önkormányzatnak arra, hogy a további lépéseket megtegye. Az 50 év. Szerintem nagyjából Ön is elmondta az okát az 50 évnek. Az iskola fenntartása szempontjából az egyház évet szeretett volna, hiszen az evangélikus egyház nagyjából az elmúlt években az átvett intézményeinél ezt a 99 évet követte. Mi a tavalyi évnek megfelelően a Jókai Mór Református Általános Iskola mintájára próbáltuk meg a mostani átadást is, hiszen az egy nagyon sikeres átadás volt. Ezt annak mintájára próbáltuk szervezni. Ott 25 évet határoztunk mi meg. A kompromisszum lett az 50 év, amely az iskola fenntartója számára egy megfelelő biztonságot nyújt, 9/16

10 ugyanakkor egy belátható időtartam még az Önkormányzat számára is. Ez utána még hosszabbítható adott esetben még 50 évvel. Én nem érzem ezt problémásnak. Az 50 év fenntartás és pályázatok szempontjából egy nagyon jó, belátható időtartam, és mégsem olyan, ami a döntéshozók számára már egy távoli időpont, amit képtelenség belátni. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen! Dr. Fenke Ferenc kért szót, mint a körzet képviselője is. Dr. Fenke Ferenc: elnézést kérek, hogy nem tudtam a vita elején részt venni, ha véletlenül ismételek valamit, ami már elhangzott, akkor megint csak elnézést kérek. Én csak az aggódó képviselőket, szülőket, pedagógusokat szeretném megnyugtatni két mondattal. Ne felejtsük el, hogy 800 éven keresztül az oktatás az egyház kezelésében, úgymond felügyeletében zajlott. Az, hogy az elmúlt 60 évben ez bizonyos politikai, társadalmi okokból kifolyólag, amiket ismerünk és megszenvedtünk, részben megváltozott, az egy másik kérdés. A másik, amit szerettem volna hangsúlyozni, hogy az aggódó képviselőket nagyon szívesen láttam volna vasárnap 16 órától az evangélikus templomban, amikor az evangélikus egyház és a Laborcz Ferenc Általános Iskola szervezésében egy súlyosan beteg 15 éves lány számára szerveztetett egy adománygyűjtés. Egy igazán felemelő kegyelmi pillanat volt, amikor a résztvevők egy olyan fantasztikus, színvonalas előadást adtak elő, ami a kerületben párját ritkítja. Az evangélikus egyház képviselői és az iskola ott megjelent képviselői, tanárok, tanulók valami olyan hangulatot, olyan harmóniát sugároztak, ami minden aggódó képviselő számára megnyugtató lett volna, ha vették volna a fáradságot, és eljönnek. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen! Lelkész Asszonyt megszólította az előbb Alpolgármester Úr. Nagyné Szeker Éva, a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség lelkésze: tisztelettel köszöntök mindenkit! Köszönöm szépen a megszólítást! Valójában már csak ismételni tudom a sokszor szóban elmondott önmagamat, ismételni tudom azt, ami az írott pedagógiai programban le van írva. Ez nem más, mint 4-5 mondat csupán, hogy mi az a napirendi változás vagy újítás, amit esetleg az egyház hozni kíván. Újra és újra így kezdem ezt a gondolatsort, hogy az iskola iskola marad, a matematika óra az egyházi iskolában is matematika óra marad, az 5 x 5 ott is 25 marad. Ez a része szinte értelmezhetetlen a kérdésnek, hogy miért vagy mi lenne más egy iskolában, mint ami bárhol máshol iskolai rend. Csupán ami hozzátétetik, hogy a tanévnyitó és tanévzáró alkalma a templomban van. Egy nagyon ünnepélyes áldáskérés a családokra, a pedagógusokra, a tanárokra. Egy olyan alkalom, amikor az igazgató urak és hölgyek nemcsak azt mondják, hogy jó munkát és sok erőt, hanem hozzátesszük mindehhez azt a mondatot, hogy legyen az Isten áldása ezen a munkaéven. Ezen felül pedig nagyjából 5 ünnepkörhöz kapcsolódóan a tanrendbe illeszkedően - karácsony, vízkereszt, húsvét, pünkösd ünnepkörében és a reformáció napja tájékán - a hét valamelyik napján, egy kijelölt órán átjönnek a diákok, és részt vesznek egy 1 10/16

11 órás ünnepi alkalmon, és visszamennek az iskolába, és folytatják a tanulást. Igazából csak egy kicsit azt a tudást, azt az identitást erősítve mindenkiben, ami az én olvasatomban, alapjaiban az általános műveltség része. Ennyi, amit hozzá kívánunk tenni. Köszönöm szépen! Riz Levente levezető elnök: köszönjük szépen! Azt gondolom, hogy végszónak is tökéletesen jó volt, amit Lelkész Asszony elmondott. Köszönöm mindenkinek a véleményét és a hozzászólását, további jelentkező hiányában a vitát lezárom. Személyesen magam is nagy örömmel üdvözlöm ezt a döntést, és kívánok nagyon sok erőt és jó munkát az evangélikus egyház részéről a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközségnek ennek a nagyon fontos munkának a továbbvitelében. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem Erdészné Nagy Éva igazgató asszonynak a segítségét, a közreműködését, a támogatását ennek a folyamatnak a végigvitelében, ami nélkülözhetetlen volt, hogy idáig eljussunk. Köszönöm neki is személyesen. Mellette hadd emeljem ki Fohsz Tivadar alpolgármester urat, aki az elmúlt hónapok tárgyalásait vezette, és sikerre vitte a megállapodást. Köszönöm a munkáját, és a kollegáinak is! Most pedig szavazni fogunk. A szavazás három határozati javaslatból áll. Az I. határozati javaslatról szavazzunk minősített többséggel! 147/2012. (V. 16.) Kt. határozat 1. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja a 140/2011. (IV. 28.) Kt. határozat II.1-II.3. pontjait, és az Eszterlánc Óvoda 1174 Budapest, Bulyovszky utca 10. szám alatti tagóvodáját augusztus 30-tól a Napsugár Óvoda (1173 Budapest, Földműves utca 2/b.) telephelyeként - a tagóvodának az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 11. (2)-(3) bekezdései szerinti beolvadásával - működteti tovább. 2. Képviselő-testülete augusztus 30. napjával módosítja a Napsugár Óvoda 271/2011. (VIII. 25.) Kt. határozattal jóváhagyott alapító okiratát, ezért kiadja az intézmény alapító okiratának jelen határozat 1. számú mellékletét képező módosító okiratát, és jóváhagyja az intézmény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, jelen határozat 2. számú mellékletét képező alapító okiratát. 3. A Képviselő-testület a Napsugár Óvoda álláshelyeinek számát augusztus 30. napjától 11,5 (6 óvodapedagógus, 4,5 dajka és 1 gondnok) státuszhellyel megemeli az Eszterlánc Óvoda Bulyovszky utcai tagóvodájának augusztus 30. napján érvényes engedélyezett létszámkeretének átcsoportosításával. 11/16

12 4. A Képviselő-testület augusztus 30. napjától kezdődően a Napsugár Óvoda költségvetésében biztosítja a Bulyovszky utca 10. szám alatti tagóvoda működtetésével kapcsolatos személyi és tárgyi feltételek költségfedezetét. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a módosító okirat és az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat benyújtására a Magyar Államkincstárhoz: 8 napon belül, az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására irányuló előterjesztés benyújtására: a Képviselőtestület júniusi ülése (15 igen szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: a II. határozati javaslatról szintén minősített többséggel dönthetünk. 148/2012. (V. 16.) Kt. határozat 1. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy július 1-jei hatállyal az Önkormányzat fenntartásában működő Eszterlánc Óvoda nevelő munkát közvetlenül segítő alkalmazotti álláshelyeinek számát 2 fővel csökkenti. 2. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy július 1-jei hatállyal az Önkormányzat fenntartásában működő Laborcz Ferenc Általános Iskola technikai álláshelyeinek számát 4,5 fővel csökkenti. 3. Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az 1-2. pontokban foglalt döntések végrehajtása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, az intézményvezetők értesítésére: a döntést követő 8 nap (15 igen szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: a III. határozati javaslat következik, minősített többséggel fogadható el. 149/2012. (V. 16.) Kt. határozat I.1. Képviselő-testülete mint az Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája 12/16

13 (1173 Budapest, Gyökér utca 5.) valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola (1173 Budapest, Ferihegyi út 115.) alapítója és fenntartója úgy dönt, hogy az Eszterlánc Óvoda Gyökér tagutcai óvodája valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói jogát augusztus 31-i hatállyal átengedi a Magyarországi Evangélikus Egyház részére. I.2. Képviselő-testülete az I.1. pontban valamint a 147/2012. (V. 16.) Kt. határozat 1-2. pontjaiban foglaltakra tekintettel - elfogadja az Eszterlánc Óvoda valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola jelen határozat 1. és 2. számú mellékleteit képező megszüntető okiratait. I.3. Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az Eszterlánc Óvoda valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola jelen határozat 1. és 2. számú mellékleteit képező megszüntető okiratait Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nevében írja alá, a Magyar Államkincstárhoz nyújtsa be, és a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő költségvetési szervként történő megszüntetés valamint a törzskönyvi nyilvántartásból való törlés érdekében a szükséges egyéb intézkedéseket tegye meg. II.1. Képviselő-testülete az I.1. pontban foglaltakra tekintettel - úgy dönt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházzal a jelen határozat 3. számú mellékletét képező tervezet szerinti tartalommal közoktatási megállapodást köt, és felhatalmazza a polgármestert a közoktatási megállapodás aláírására. II.2. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye alapján beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő, a Laborcz Ferenc Általános Iskolába a 2012/2013. tanév végéig beiratkozott/beiratkozó XVII. kerületi lakos tanulók ellátására kimenő rendszerben Ft/fő/hó működési célú támogatást nyújt a Magyarországi Evangélikus Egyház részére szeptember 1. napjától június 30. napjáig. II.3. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 4 millió Ft összeget biztosít az 1173 Budapest, Ferihegyi út 115. szám alatti iskolaépület alagsori helyiségének átalakításához, a jelenlegi könyvtár alagsori helyiségbe történő átköltöztetéséhez és öltöző kialakításához, azzal, hogy a 13/16

14 felsorolt munkálatok ezen összeget meghaladó további költségeit a Magyarországi Evangélikus Egyház viseli, külön megállapodás alapján. II.4. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az egyházi fenntartású intézményben továbbfoglalkoztatott munkavállalók részére a Magyarországi Evangélikus Egyház által a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény szerinti jubileumi jutalmazás jogcímén a szeptember 1. napjától december 31. napjáig terjedő időszakban megfizetett összegeket a Magyarországi Evangélikus Egyház részére megtéríti. III.1. Képviselő-testülete az I.1. pontban foglaltak teljesülése érdekében Budapesti 1. számú Körzeti Földhivatal ingatlan-nyilvántartásában /18 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan 4806 m 2 területét a hozzá tartozó felépítménnyel és a /1 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan m 2 területét a hozzá tartozó felépítménnyel 50 éves határozott időtartamra a Magyarországi Evangélikus Egyház ingyenes használatába adja. III.2. Képviselő-testülete az I.1. pontban foglaltak teljesülése érdekében a Laborcz Ferenc Általános Iskola és az Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája június 30. napján hatályos vagyonleltáraiban meghatározott ingóságokat, a leltár szerinti értéken térítésmentesen a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonába adja. III.3. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházzal a jelen határozat 4. számú mellékletét képező tervezet szerinti tartalommal megállapodást köt az Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola működésére szolgáló ingatlan használatba illetve az intézmény működését szolgáló ingóságok tulajdonba adásáról, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. IV. Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagóvodája valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola évi költségvetését június 15. napjától kezdődően részben zárolja. Ezen időponttól kezdődően az óvoda valamint az iskola engedélyezett költségvetési gazdálkodása csak a kötelezettséggel terhelt kiadások teljesítésére (személyi juttatások terén: bérek, kötelező juttatások, azok 14/16

15 járulékai, dologi kiadásoknál a közmű biztosítása, szükséges üzemeltetés) vonatkozhat. Felelős: Riz Levente polgármester Határidő: azonnal, a megszüntető okiratok aláírására és a Magyar Államkincstárhoz történő benyújtására: 8 napon belül, a közoktatási megállapodás és a vagyonátadásra vonatkozó megállapodás aláírására: május 17., a fenntartói jog átadásához kapcsolódó egyéb intézkedések megtételére: augusztus 30. (15 igen szavazat, 3 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen a vendégek jelenlétét! Ügyrendben Fohsz Tivadar kért szót. Fohsz Tivadar (ügyrendi): köszönöm szépen! Megköszönöm Polgármester Úrnak, hogy megköszönte a munkámat. Én tényleg szeretném mindenkinek, aki ebben a hosszú folyamatban részt vett, megköszönni az együttműködését. Nagyné Szeker Éva lelkész asszonyon kívül a tárgyalást az evangélikus egyház részéről Kákay Istvánnak, a Magyarországi Evangélikus Egyház irodavezetőjének. Valamint Erdészné Nagy Évának és Hangai Gábornénak, akik az intézményben zajló munkát, folyamatot, egyeztetéseket szervezték, bonyolították, és segítségünkre voltak. Valamint természetesen az egyház részéről nagyon sok statisztikát, számot és anyagot kértek tőlük is. A szerződés elkészítésében pedig egyértelműen az Oktatási, Művelődési és Sport Irodát szeretném kiemelni, dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó irodavezető asszonyt, Debnár László csoportvezető urat, dr. Kasza Diánát, aki a szerződések megszövegezésének oroszlánrészét végezte. Természetesen dr. Zsigó Anikónak és dr. Mód Kristóf ügyvéd úrnak is köszönöm a közreműködését. Tényleg a legnagyobb köszönet ezért az elmúlt 3 hónapért, ez nagyon intenzív munka volt. Ahogy ezt Kákay Úr levelében többször is jelezte, Isten áldása legyen rajtunk! Én úgy érzem, hogy megint egy jó dolgot hoztunk létre. Egy intézmény nagyszerű továbbélését tudjuk biztosítani ezáltal. Köszönöm szépen! Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen Alpolgármester Úrnak! Áttérünk a következő napirendi pontunkra. A napirend 2. pontja: 99/2012/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló 48/2010. (XII. 20.) rendelete módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester Riz Levente levezető elnök: megkérem az előterjesztőt, hogy pár mondatban mondja el, hogy mi az előterjesztés lényege. 15/16

16 Fohsz Tivadar: a testület döntött ez év elején a bölcsődei térítési díjak bevezetéséről. Viszont egy olyan probléma és kérés is eljutott hozzánk a szülői közösség részéről, hogy térítési díjat lehetőség szerint arra az időszakra, és azoktól, akik a zárás időszakában nem kívánják igénybe venni az ügyeleti rendszert, ne kérjünk. Ezt a kérést látják itt rendeletben rögzítve. Tehát a bölcsődékben a nyári zárások idejére azoknak a szülőknek bölcsődei térítési díjat nem kell fizetniük, akik nem veszik igénybe a más intézményben biztosított ügyeleti rendszert. Azért kértük, hogy ez ma rendkívüli sürgősséggel tárgyalásra kerüljön, hogy a június 1-jétől való zárásokra alkalmazni lehessen. Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen a tájékoztatást! Úgy látom, hogy hozzászólás nincs az előterjesztés tárgyában, a vitát lezárom. A rendeletalkotási javaslatról minősített többséggel dönthetünk. RENDELETALKOTÁS Képviselőtestülete megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2012. (V. 16.) önkormányzati rendeletét a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló 48/2010. (XII.20.) rendelet módosításáról. (17 igen szavazat, egyhangú) Riz Levente levezető elnök: köszönöm szépen, a mai testületi munkánkat befejeztük, az ülést 8 óra 49 perckor bezárom. Tájékoztatom Képviselőtársaimat, hogy a rendes testületi ülésünkre május 31-én 9 órakor kerül sor. Szeretettel várunk mindenkit! K. m. f. Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző Riz Levente s.k. polgármester 16/16

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott

Részletesebben

2011. március 8. 2011. március 24.

2011. március 8. 2011. március 24. 2011. március 8. Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Presbitériuma 6/2011. (03.08.) sz. presbitériumi határozat A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség Presbitériuma kifejezi azt a szándékát, hogy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012. JEGYZŐ KÖNYV amely készült a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 2012. augusztus

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/4/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/4/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/4/2011. JEGYZŐ KÖNYV amely készült a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 2011. április 26-án

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2015. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-1/8/2015. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Ikt. szám: 9-3/9/2010. 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/19/2010. KIVONAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/19/2010. KIVONAT BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/19/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 24-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottsága Ikt. sz.: 17-1/8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/5/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/11/2016. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/3/2015. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/13/2016. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/13/2010. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/29/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/9/2015. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2016. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/18/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. június 21-én

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/3/2016. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 7-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/19/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 12-én megtartott

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 4-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 28-án 15,00 órakor Réde és Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének együttes -testületi üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Réde Község

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 29/2015. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtök) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/14/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 7-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/5/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/5/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/5/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. március 11-én megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-án (kedd) órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-án (kedd) órai kezdettel tartott üléséről Szám: 9/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án (kedd) 18.00 órai kezdettel tartott üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György polgármester,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/24/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki? JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt:

Jegyzőkönyv. Peresztegi Lászlóné. Napirend tárgyalása előtt: Jegyzőkönyv Készült : 2012. május 7.-én a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli üléséről 16.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-án megtartott

Részletesebben

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/17/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Brantmüller Zoltán polgármester Tratnyek Gyula alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 30-9/2015. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés Község Képviselő-testületének 2015. május 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/10/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/10/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/10/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 40/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 41/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én

Részletesebben

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma

Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/521-011 e-mail:polgarmester@nemesvid.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. július 24- én megtartott soron következő

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők Szám: 12/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 29-én (hétfőn) 17.00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék: JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/2/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/2/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/2/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Iktatószám: /2015.

Iktatószám: /2015. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 6054-7/2015. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.február 26-án tartott soros, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.február 26-án tartott soros, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.február 26-án tartott soros, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.február 26-án

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 72/2017. (VIII. 02.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 72/2017. (VIII. 02.) HATÁROZATA BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Szám: 212-10/2017/K. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. augusztus 2. napján

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/26/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. november 15-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben