A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE"

Átírás

1 A KÜRT GIMNÁZIUM SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE: AZ ISKOLAPOLGÁROK CSOPORTJAI, TESTÜLETEI, VÁLASZTOTT FELELŐSEI, HATÁSKÖRÖK ÉS KÖTELESSÉGEK A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE a, A Kürt Gimnázium iskolapolgárai a diákok, a szülők és az intézményben dolgozó tanárok, adminisztrációs és technikai munkatársak. b, Az iskolapolgárok csoportjai, testületei, választott felelősei, valamint természetesen az iskolapolgárok dönthetnek minden olyan kérdésben, amelyek csak őket érintik, továbbá azokban, amelyeket az SZMSZ az ő hatáskörükbe utal. c, Az iskolapolgárok csoportjai, testületei, választott felelősei, valamint természetesen az iskolapolgárok a Kürt Gimnázium bármely szakmai vagy irányító testületéhez, személyéhez fordulhatnak. A megszólított köteles érdemi választ adni ésszerű időn, de legkésőbb két héten belül. d, Az iskolapolgárok testületeinek, szervezeteinek ülései általában nyilvánosak. Az adott szervezet vagy testület azonban indokolt esetben elrendelhet zárt ülést, illetve a részvétel formájáról (megfigyelői vagy tanácskozói státusz) az adott szervezet vagy testület a résztvevő jogállása alapján jogosult dönteni. I. A DIÁKOK Az iskolába beiratkozott összes diák alkotja a diákok csoportját. I. 1. Az osztály a, Az iskolában a diákok osztálykeretben élnek". b, Az osztály működési rendjét a Kürt Gimnázium szabályait figyelembe véve - maga alakítja ki, nevét maga választja meg. c, Az osztály képviselőket delegál a Kürt Gimnázium megfelelő testületeibe (Kürttanács, Együttműködés Fóruma).

2 d, Az osztályt két osztályfőnök vezeti, gondozza. I. 2. A Diákönkormányzat (DÖK) Bizottság a, A Köznevelési Törvényben biztosított diákjogok gyakorlására a diákok önszerveződése nyomán alakuló testület. Létrejötte esetén a következő jogosítványok illetik meg: b, Felépítését és működési rendjét a diákok alakítják ki. c, A diákok operatív vezető, ügyvivő testülete. d, Dönt a diák iskolapolgárok összességét érintő napi, operatív ügyekben. e, Meghatározza a diákok céljaira fordítható pénzeszközök, egyéb eszközök, támogatások elosztását. f, Megilleti a törvényben biztosított keretek között egy tanítás nélküli munkanap megszervezése. g, A diákok ügyeit érintő napirendek esetén a Munkatársi Közösség programját, előterjesztéseit egy héttel a tárgyalást megelőzően megkapja. h, A Vezetőség minden, a diákságot is érintő döntéséről tájékoztatja a Diákönkormányzatot. i, Kérheti a Munkatársi Közösség egy adott döntése hatályba lépésének elhalasztását. Elutasítás esetén a Munkatársi Közösségnek vagy az érintett testületének, felelősének azt három napon belül írásban kell indokolnia a Diákönkormányzat számára. j, A Kürttanács napirendjét és a vitaanyagokat legkésőbb egy héttel az adott ülés előtt megkapja. k, Amennyiben egy, a Kürttanács hatáskörébe tartozó kérdésben a Vezetőség a működőképesség érdekében dönteni kényszerül, a Diákönkormányzattal megelőzően egyeztetni köteles. l, A Diákönkormányzat munkája ellátásához jogosult a Kürt Gimnázium felszerelését, berendezési tárgyait használni, ha ezzel nem akadályozza az iskola működését

3 II. A SZÜLŐK Az iskolába beiratkozott összes diák szülei, gondviselői alkotják a szülők csoportját. A Kürt Gimnázium működésének elengedhetetlen feltétele, hogy a szülők közössége képviseltesse magát az iskolát irányító szervezetekben. II. 1. Az Osztályszülői Tanácskozás a, Az egy osztályba járó diákok szülei, gondviselői az Osztályszülői Tanácskozás résztvevői. b, Az Osztályszülői Tanácskozás működési rendjét maga alakítja ki. c, Képviselőket delegálnak a Kürt Gimnázium megfelelő testületeibe (Kürttanács, Együttműködés Fóruma). d, Az Osztályszülői Tanácskozást évente legalább háromszor össze kell hívni. e, Az Osztályszülői Tanácskozást az osztályfőnökök szervezik meg. Ezek időpontjairól s tervezett témájáról az osztályfőnökök legkésőbb két héttel a találkozást megelőzően értesítik a családokat. f, Az osztályfőnökök a Munkatársi Közösség képviseletében az Osztályszülői Tanácskozásokon részt vesznek. Itt tanácskozási joguk van, valamint információkkal szolgálnak. g, Az Osztályszülői Tanácskozásokon a diákok is részt vehetnek. III. A PEDAGÓGUSOK a, A nevelő-oktató munkában résztvevő valamennyi dolgozó (a továbbiakban pedagógus) alkotja a pedagógusok csoportját. b, A pedagógusok lehetnek alkalmazásban állók foglalkoztatottak, ill. óraadó tanárok. Alkalmazásban álló és óraadói státuszú dolgozó felvételéről a pedagógiai vezető, az ügyvezető igazgató, a humánerőforrás vezető és a felveendő tanárral azonos vagy hasonló szakos tanárok képviselője döntenek. c, A pedagógusnak a Vezetőség mondhat fel. A vezetés által elbocsátott pedagógus 8 naptári napon belül a Munkatársi Közösséghez fellebbezhet (elbocsátás napja: 0. nap). A Munkatársi Közösség a fellebbezés benyújtásától (0. nap) számított 15 naptári napon belül, titkos szavazással, egyszerű többséggel dönt a fellebbezésről

4 d, A pedagógus munkáját az egyéni szabadság és felelősség kettős elve alapján végzi. e, A pedagógus munkájáról beszámolni köteles minden iskolai fórumon. f, Az alapdokumentumok alapján, a köznevelés egész követelményrendszerébe illesztve kidolgozza a tantárgyi koncepció tervezetét, illetve előkészíti annak továbbfejlesztését. g, A Gondolkodók Társasága által elfogadott tantárgyi koncepció alapján kidolgozza a tantárgy tantervét, követelményeit, értékelési rendszerét és tananyagát, meghatározza az oktatási segédanyagokat, taneszközöket, a szaktanterem létrehozásának, fejlesztésének szakmai felelősségét vállalja. h, Végzi a napi pedagógiai-szakmai tevékenységet. i, Dönt a tantárgyához tartozó napi, operatív ügyekben. j, Feladata a tanulmányi munkákkal kapcsolatos személyes kérések megoldásának segítése. k, A vizsgákat és az érettségit, az illetékességi körébe tartozó felvételit és szintfelmérőket előkészíti, lebonyolítja. l, Saját óráján felelős a baleseti jegyzőkönyvek felvételéért. m, Elkészíti a következő évi tantárgyfelosztás tervezetét. n, Felelős a tankönyvrendelésért. o, Elkészíti a tantárgyra vonatkozó éves költségvetési tervezetet. p, Véleményezési joga van a tantárgy működési feltételeit meghatározó gazdasági döntésekben. q, A pedagógusok normál tanári feladatokon túli kötelezettségeit A pedagógusok speciális feladatai a Kürt Gimnáziumban című melléklet tartalmazza. r, A pedagógusok önkéntes alapon munkaközösségekbe szerveződhetnek. III. 1. A Munkatársi Közösség a, A Munkatársi Közösség a pedagógusok legfőbb stratégiai, illetve pedagógiaiszakmai döntéshozó testülete. b, A Munkatársi Közösség tagja minden pedagógus, akinek legalább 15 tanítási órája van. Minden más munkatárs csatlakozhat

5 c, A Munkatársi Közösség ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a levezető elnökkel, aki ismerteti ezt a Munkatársi Közösséggel. d, A Munkatársi Közösség határozatképes, ha a szavazásra jogosultak 2/3-a jelen van. e, A Munkatársi Közösség döntéseit általában egyszerű többséggel hozza, de határozhat úgy is, hogy valamely döntés kétharmados többséget igényel. Személyi kérdésekben minden esetben titkos szavazásra van szükség. f, A Munkatársi Közösség ülései nyilvánosak, hacsak másképp nem dönt a testület. g, A Munkatársi Közösség szükség szerint ülésezik. h, Munkáját a pedagógiai vezető szervezi és elnökli. i, A Munkatársi Közösség tagjainak a napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztést legalább három nappal a Munkatársi Közösség előtt meg kell kapniuk. j, A Munkatársi Közösség témájává kell tenni minden olyan kérdést is, amit a Munkatársi Közösség tagjainak legalább 1/3-a írásban igényel. Ilyen esetben is szükséges az írásos előterjesztés. k, A Kürt Gimnázium szervezeti és működési szabályzatát, pedagógiai-szakmai programját, alapdokumentumait, alapintézményeit illetően a Munkatársi Közösség a legfelsőbb fórum, minden stratégiai kérdésben ő dönt vagy felsőbb (más) testületek felé ő az előterjesztő. l, Dönt a Kürt Gimnázium értékelési rendszeréről. m, Dönt a felvételi rendszer alapelveiről, ám előtte ki kell kérnie az Kürttanács véleményét. n, Dönt a nap kezdésének és szüneteinek, valamint a tanév időbeosztásáról. o, Elfogadja az iskola költségvetését és a költségvetési beszámolót. p, Elfogadja a tanári bérrendszer változásait. q, A munkatársak közül megválasztja: hároméves időtartamra: a Vezetőség tagjait, a Gondolkodók Társaságának tagjait, egyéves időtartamra: az Kürttanácstagokat, az Együttműködés Fórumának tagjait, a Szociális Bizottság tagjait; ötéves időtartamra vagy az osztály kifutásának idejéig: az osztályfőnököket

6 r, A pedagógiai vezetőt, az ügyvezető igazgatót, a választott vezetőket minden év végén beszámoltatja, szavazással elfogadja beszámolóikat. Amennyiben az igen szavazatok aránya 2/3-nál kevesebb, az éves munka részletes megbeszélésére kerül sor. s, A Munkatársi Közösség 1/3-ának írásos beadványa esetén a Munkatársi Közösség tárgyalni, majd szavazni köteles a bizalmatlansági indítványról. Bizalmatlansági indítvány indítható mindenki ellen, akit a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezése alapján a Munkatársi Közösség választott meg. t, Dönt más intézményekkel, szervezetekkel, személyekkel való közös társaságok, szervezetek létrehozásáról. u, A Munkatársi Közösség döntéseiről jegyzőkönyv készül. III. 2. A Gondolkodók Társasága a, A Kürt Gimnázium fejlesztő vezető testülete. b, Tagjait a Munkatársi Közösség választja meg a pedagógusok közül, létszáma korlátlan. c, A Gondolkodók Társasága ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a levezető elnökkel, aki ismerteti ezt az ülésen. d, A Gondolkodók Társasága határozatképes, ha a tagok legalább 2/3-a jelen van. e, A Gondolkodók Társasága döntéseit egyszerű többséggel hozza, személyi kérdésekben minden esetben titkos szavazásra van szükség. f, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti előzetesen részvételi szándékát, erről a Gondolkodók Társasága az előző ülésén dönt. g, Szükség szerint ülésezik. h, Munkáját a pedagógiai vezető készíti elő, az üléseket felváltva a tagjai vezetik. i, A Gondolkodók Társasága tagjainak a napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztést legalább három nappal a Gondolkodók Társasága ülése előtt meg kell kapniuk

7 j, Működési rendjét egyebekben maga alakítja ki. k, Féléves programja a tanári folyóson kifüggesztésre kerül. Napirendjét az ülés megkezdése előtt legkésőbb 3 nappal a tanári folyóson közzéteszi. l, A Munkatársi Közösség elé kerülő stratégiai szintű előterjesztések gazdája. m, A nem stratégiai pedagógiai-szakmai kérdésekben dönt. n, Elfogadja a tantárgyak alapvető tartalmát és működését meghatározó koncepciókat. o, Elfogadja a tantárgyak éves programját. p, Dönt a szakkörök, a fakultáció éves tervéről. q, A Gondolkodók Társaságának működéséről a pedagógiai vezető tanév végén beszámol a Munkatársi Közösségnek, a beszámolóban a tagok - önértékelésükön alapuló - egyéni munkájának elemzése is megjelenik. r, A Gondolkodók Társasága üléseiről jegyzőkönyv készül. III. 3. A Vezetőség a, A Kuratórium, a Kürttanács, a Gondolkodók Társasága és a Munkatársi Közösség döntései alapján irányítja az iskola működését. b, Az iskola operatív szervező, vezető, ügydöntő testülete. c, Döntési kompetenciája kiterjed minden olyan kérdésre, mely nem tartozik a többi szervezeti egység hatáskörébe. d, Az intézmény belső életének szervezője. e, Tagjai a pedagógiai vezető, az ügyvezető igazgató, illetve a Munkatársi Közösség által választott tagok (belső kommunikációs vezető, idegen nyelvi vezető, külső kommunikációs vezető, mérés-értékelési vezető). A Munkatársi Közösség által választott tagok visszahívására is a Munkatársi Közösség jogosult. f, A Vezetőség ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a levezető elnökkel, aki ismerteti ezt az ülésen. g, A Vezetőség határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van. h, A Vezetőség döntéseit egyszerű többséggel hozza. i, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti részvételi szándékát, erről a Vezetőség dönt

8 j, A Vezetőség rendszeresen ülésezik. k, Munkáját a pedagógiai vezető készíti elő és elnökli. l, A Vezetőség tagjainak a napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztést legalább egy nappal a Vezetőség ülése előtt meg kell kapniuk. m, Működési rendjét egyebekben maga alakítja ki. n, Feladata a szakmai munka ellenőrzése, segítése, értékelése (hospitálások, megbeszélések). o, Feladata az osztályfőnöki munka koordinációja, az osztályfőnök-párok, az egy osztályban tanító tanárok csoportjának kialakítása. p, A tanártovábbképzés elveinek előterjesztője, felelős a továbbképzési pénzek elosztásáért. q, Irányítja a pályázati munkát. r, Felügyeli a délutáni szakkörök működését. s, Felelős az ünnepek, rendezvények lebonyolításáért. t, A tanárok diákok általi értékelésének felelőse. u, Koordinálja a közös fogadóórákat. v, Felelős a nyílt nap lebonyolításáért. w, A Munkatársi Közösség által jóváhagyott alapelveknek megfelelően dönt a felvételi lebonyolításában, a felvételivel kapcsolatos operatív ügyekben, felelős a felvételi eljárás megszervezéséért, végrehajtásáért. x, Döntés-előkészítő munkát végez a felvételi időszakon kívül érkező felvételi, átjelentkezési kérelmek ügyében. A döntést a humánerőforrás vezető és az érintett osztályban tanító tanárok közösen hozzák meg. y, Felelős a helyettesítési, a vizsga-felügyeleti beosztások rendszereinek elkészítéséért, azok működéséért. z, Gondoskodik a hiányzó tanárok helyettesítéséről. aa, A hiányzó tanárokról és helyetteseikről a tanárinál lévő információs táblán tájékoztatni kell az iskolapolgárokat. bb, Felelős a pótvizsgabeosztás elkészítéséért, a vizsgák lebonyolításáért. cc, Felelős a mindenkori érettségire való jelentkeztetésért, az érettségi megszervezéséért, lebonyolításáért, segíti a továbbtanulást biztosító felvételire jelentkezés folyamatát

9 dd, Feladata a központi (országos, fővárosi) mérések iskolai lebonyolításának szervezése. ee, Felelős a külső orvosi vizsgálatok lebonyolításáért. ff, Elfogadja a tantárgyfelosztást. gg, Felelős a tanév és a nap időbeosztása tervezetének elkészítéséért. hh, Felügyeli az órarend elkészítését, karbantartását. ii, Felelős az iskola mindenkori törvényi szabályozásnak megfelelő működéséért. jj, Felelős a tanügyigazgatás jogi-törvényességi szempontból szabályszerű működésért, az iskola jogi biztonságáért, a jogszabályokban előírt tanügyigazgatási adatszolgáltatásokért. kk, Dolga a törvények, rendeletek megkívánta szabályok ismertetése, betartatása. ll, Felelős az adminisztrációs fegyelemért. mm,felelős az iskola sajátosságainak megfelelő belső dokumentáció szabályszerű vezetéséért, elkészüléséért. nn, Felelős a naplók, anyakönyvek, bizonyítványok, jelentkezési és felvételi lapok, érettségi jegyzőkönyvek stb. törvényben előírtak szerinti kezeléséért. oo, Felelős az irattár megfelelő működéséért. pp, A beérkező leveleket átnézi, eldönti, hogy mely levelek kerüljenek iktatásra, majd a megfelelő címzetthez továbbítja azokat. qq, Felelős a statisztikai kimutatások készítéséért. rr, Felelős a be- és kiiratkozás, a felvételik jogszabályoknak megfelelő adminisztrációjáért. ss, Átfogja, szervezi és irányítja az iskola gazdasági életét, hozzá tartozik minden pénzügyi-gazdasági kérdés azok kivételével, amelyeket az SZMSZ más testületek, vagy személyek hatáskörébe utal. tt, Irányítja az iskola külső partnereivel, támogatóival történő kapcsolattartást, szervezi a finanszírozási források biztosítását. uu, A Kuratórium által elfogadott költségvetésnek és a hatályos jogszabályoknak megfelelő gazdasági működést felügyeli. vv, A tantárgyi költségvetési tervezeteket" is figyelembe véve elkészíti a naptári év költségvetési tervezetét, melyet a Munkatársi Közösség jóváhagyása után beterjeszt a Kuratórium elé. ww,végrehajtja a Kuratórium által elfogadott költségvetést

10 xx, A költségvetésben elfogadott kiadási főösszegtől nem térhet el anélkül, hogy a Kuratóriumtól engedélyt kapna. yy, A mindenkori infláció mértékét és az intézmény pénzügyi helyzetét figyelembe véve minden évben javaslatot tesz a dolgozók bérfejlesztésének mértékére. zz, Elkészíti a családok hozzájárulásának rendjéről szóló tervezetet. aaa,a családok költségtérítésének zavartalan menetéért felelős. bbb,az óraadók munkáját elszámolja. ccc,valamely tantárgy működési feltételeit érintő gazdasági döntés előterjesztése előtt ki kell kérnie az érintett szaktanár(ok) véleményét. ddd,előterjesztést készít kutatási, fejlesztési pályázatokról, valamint az ezekhez tartozó keretösszegről. Az elfogadott előterjesztést benyújtja a Kuratóriumnak. eee,külső szolgáltató által végzett munkák esetén kiválasztja a vállalkozót. fff, Felelős a pályázati folyamatok és beszámolók pénzügyi folyamatainak szabályszerűségéért. ggg,a számlákat ellenjegyzi. hhh,felelőse a technikai területek munkájának. iii, Tervezi és ellenőrzi az iskolaépülettel kapcsolatos állagmegóvó és fejlesztő munkát. jjj, Felelős az intézmény tűz- és balesetvédelmének biztosításáért, vagyonának, infrastruktúrájának megóvásáért. kkk,felelős az eszköznyilvántartásért. lll, A pedagógusok munkáltatója. mmm,feladata az új kollégák beilleszkedésének segítése, óráikon történő hospitálás, munkájuk segítése és értékelése. nnn,a tanév végén valamennyi érintett véleményének figyelembevételével dönt a felvett új kollégák szerződésének meghosszabbításáról. ooo,felveszi és elbocsátja a technikai dolgozókat. ppp,feladata a könyvtáros munkájának koordinálása. qqq,irányítja a rendszergazda munkáját. rrr, A Titkárság munkáját irányítja

11 sss,a dolgozók számára a munkaszerződéseket, illetve a munkaköri leírásokat az adott munkaterület felelőseivel egyeztetve egyénekre szabottan elkészíti, elkészítteti. ttt, Tartja a kapcsolatot az óraadókkal. uuu,a Vezetőség minden, a diákságot is érintő döntésről tájékoztatja a Diákönkormányzatot. vvv,amennyiben a Kürttanács hatáskörébe tartozó kérdésben a Vezetőség a működőképesség érdekében dönteni kényszerül, a Diákönkormányzattal megelőzően egyeztetni köteles. www,képviseli az iskolát a külvilág felé. xxx,megszervezi, irányítja a felvételihez kapcsolódó iskolai reklám- és marketing-tevékenységet. yyy,tagjai a tanév végén beszámolnak munkájukról a Munkatársi Közösségnek, a Munkatársi Közösség tagjai évente szavazással nyilvánítanak véleményt munkájukról. zzz,a Vezetőség tagjainak feladatait A vezetők feladatai című melléklet tartalmazza. aaaa,üléseiről jegyzőkönyv készül. III. 4. A Szociális és Átjelentkezők Bizottság a, A költségvetésben rögzített keretek alapján dönt a diákok és a dolgozók szociális ügyeiben. b, Két tagból és egy felelős vezetőből, a titkárból álló testület. Tagja lehet mindenki, aki a Munkatársi Közösség tagja. Tagjait és titkárát a Munkatársi Közösség választja egyéves időtartamra, visszahívásukra is a Munkatársi Közösség jogosult. c, A Szociális Bizottság ülésein a tagok részvétele kötelező. d, A Szociális Bizottság határozatképes, ha a tagok jelen vannak. e, A Szociális Bizottság döntéseit egyszerű többséggel hozza. f, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti előzetesen részvételi szándékát, erről a Szociális Bizottság dönt. g, Szükség szerint ülésezik

12 h, Üléseit a titkár készíti elő és vezeti. i, A Szociális Bizottság tagjainak a kérelmeket, írásos anyagokat legalább három nappal az ülés előtt meg kell kapniuk. j, Működését a Munkatársi Közösség jóváhagyása mellett egyebekben önmaga határozza meg. k, Amennyiben a költségvetésben rögzített keret növelésére lenne szükség a kérelmek alapján, előterjesztéssel fordul a Munkatársi Közösséghez. l, Munkájáról a tanév elején tervet készít, a tanév végén pedig beszámol a Munkatársi Közösségnek. m, A Szociális Bizottság döntéseiről egyénenként, írásos határozat készül. n, A tanév közben átjelentkező tanulók átvételi folyamatának koordinálása. III. 5. Az Osztálytanítók Tanácsa a, Az osztályt, illetve az egyes gyerekeket érintő ügyek döntéshozója. b, Osztályszintű tanácskozó testület. c, Tagja az adott osztályban tanító valamennyi szaktanár és pedagógiai vezető. d, Az Osztálytanítók Tanácsa ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli az osztályfőnökökkel, akik ismertetik ezt az ülésen. e, Az Osztálytanítók Tanácsa határozatképes, ha a tagok legalább 2/3-a jelen van. f, Az Osztálytanítók Tanácsa döntéseit egyszerű többséggel hozza. g, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti előzetesen részvételi szándékát, erről az Osztálytanítók Tanácsa dönt. h, Évente legalább 2 alkalommal az összes tanuló helyzetét áttekinti, a szükséges irányokat megfogalmazza, egyébként szükség szerint ülésezik. i, Üléseit az osztályfőnökök készítik elő és vezetik. j, Az Osztálytanítók Tanácsa tagjainak az írásos előterjesztéseket legalább három nappal az ülés előtt meg kell kapniuk. k, Működését egyebekben önmaga határozza meg

13 l, Szavazati joga van: osztályügyben minden, az osztályban tanító tanárnak, a pedagógiai vezetőnek, valamint minden önmagát döntésképesnek tartó pedagógusnak; az egyes tanulókat érintő kérdésekben az adott tanulókat tanító pedagógusoknak, a pedagógiai vezetőnek, valamint minden önmagát döntésképesnek tartó pedagógusnak. m, Az osztályfőnökök az Osztálytanítók Tanácsának munkájáról évente beszámolnak az Osztályfőnökök Tanácsának. n, Az Osztálytanítók Tanácsának döntéseiről jegyzőkönyv készül. III. 6. Az osztályfőnökök a, Az osztályt két pedagógus, az osztályfőnökök párosa vezeti, gondozza. b, Az osztályfőnököket a Munkatársi Közösség választja meg, visszahívásukra is a Munkatársi Közösség jogosult. c, Minden segítséget megadnak az osztályukba járó gyerekeknek ahhoz, hogy ők az iskolában legjobb képességeik, tudásuk szerint tudjanak élni, tanulni, dolgozni. d, Feladatuk külön programok szervezése (pl. gólyatábor, kirándulások, színházlátogatás stb.). e, Felelősek az osztályukba járó gyerekek számára szükséges megfelelő információáramlásért. f, Feladatuk a kapcsolattartás a szülőkkel. g, Az osztálykonferenciák felelősei. h, Az Osztályszülői Tanácskozást megszervezik, azon a Munkatársi Közösség képviseletében jelen vannak, tanácskozási joggal bírnak, információkat szolgáltatnak. i, Kötelességük a hivatalos dokumentumok rendszeres, pontos vezetése, elkészítése. j, Legalább félévente beszámolnak az osztály helyzetéről, állapotáról, előmeneteléről az Osztálytanítók Tanácsán. III. 7. Az Osztályfőnökök Tanácsa a, Pedagógiai fórum. b, Minden osztályfőnök, illetve a pedagógiai vezető a tagja

14 c, Az Osztályfőnökök Tanácsa ülésein a tagok részvétele kötelező, ha valaki nem tud jelen lenni, azt indokával együtt előre közli a titkárral (lásd lejjebb), aki ismerteti ezt az ülésen. d, Az Osztályfőnökök Tanácsa határozatképes, ha a tagok legalább 2/3-a jelen van. e, Az Osztályfőnökök Tanácsa döntéseit egyszerű többséggel hozza. f, Ülései nyilvánosak a Munkatársi Közösség minden tagja számára, más iskolapolgár is jelezheti előzetesen részvételi szándékát, erről az Osztályfőnökök Tanácsa dönt. g, Szükség szerint ülésezik. h, Üléseit az osztályfőnökök közül, önmaguk által választott titkár készíti elő és vezeti. i, Az Osztályfőnökök Tanácsa tagjainak az írásos előterjesztéseket legalább három nappal az ülés előtt meg kell kapniuk. j, Működését egyebekben önmaga határozza meg. k, Az Osztályfőnökök Tanácsa titkára a testület munkájáról tanév végén beszámol a Munkatársi Közösségnek. l, Az Osztályfőnökök Tanácsának döntéseiről jegyzőkönyv készül. III. 8. A Költségvetési Tanács a, A Költségvetési Tanács a költségvetés éves megvalósulását monitorozza éves munkaterv alapján. b, Az ehhez szükséges információkat a Tanács számára rendelkezésre kell bocsátani. c, A költségvetéssel kapcsolatos észrevételeit jelzi a Munkatársi Közösség értekezletén. d, A Költségvetési Tanács két főből áll, akik a Munkatársi Közösség tagjai közül kerülhetnek ki. e, A Költségvetési Tanács tagjainak megbízása 1 naptári évre szól, tagjait a Munkatársi közösség választja. f, A Vezetőséggel együttműködve részt vesz a gazdálkodási év költségvetésének elkészítésében

15 g, Részt vesz a költségvetéssel kapcsolatos változtatásokat érintő szavazások előkészítésében. h, Javaslatot tehet a költségvetés módosítására. IV. A DIÁKOK, A SZÜLŐK ÉS A PEDAGÓGUSOK KÖZÖS TESTÜLETEI, SZERVEZETEI IV. 1. A Kürttanács m, Az iskolapolgárok csoportjainak képviseleti fóruma, legfelsőbb döntéshozatali szerve, minden nem szakmai, nem pedagógiai, nem költségvetési kérdésben dönt. n, A Kürttanácsba az iskolapolgárok három csoportja (diák, szülő, tanár) delegálhat képviselőket. Ülésein az egyes csoportok egyenlő arányú szavazati joggal rendelkeznek. A Kürttanács tagját csak a delegáló csoport hívhatja vissza. o, A tanári oldal a Munkatársi Közösség által választott két tagból és a felelős vezetőből, a Kürttanács titkárából tevődik össze. Tagja még osztályonként egy-egy szülő és egy-egy tanuló. Tagja továbbá a pedagógiai vezető és az ügyvezető igazgató. p, A Kürttanács rendkívüli ülését kell összehívni, amennyiben a testület tagjainak egyharmada, vagy valamelyik oldal tagjainak kétharmada írásban kezdeményezi azt. Az ülést a beadványtól számított két héten belül kell megtartani. q, Az iskolapolgároknak vagy azok csoportjainak előterjesztéseit, javaslatait köteles érdemben megvizsgálni, azokról dönteni. r, A Kürttanács működési rendjéről egyebekben önmaga dönt. s, Maga dönti el egy adott ügyről, hogy az pedagógiai, szakmai, vagy költségvetési kérdés-e. t, Stratégiai jellegű pedagógiai-szakmai kérdésekben véleményezési joga van. u, Elfogadja az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatát. v, Az iskola értékelési rendszerének kérdésében véleményezési joga van

16 w, Véleményezi az Együttműködés Fóruma működésének alapelveit. x, Évente beszámoltatja az Együttműködés Fórumát. y, Dönt az adományozható iskolai díjak köréről, illetve a díjazottak személyéről. z, Titkára évente tájékoztatja a testület munkájáról a Munkatársi Közösséget. IV. 2. Az Együttműködés Fóruma a, Az Együttműködés Fóruma az iskolai konfliktusok kezelésének legfontosabb színtere. b, Az Együttműködés Fórumába az iskolapolgárok három oldala (diák, szülő, tanár) évente delegálnak képviselőket. A Fórum tagját csak a delegáló csoport hívhatja vissza. A tanári oldal a Munkatársi Közösség által választott kettő tagból és a felelős vezetőből (az Együttműködés Fóruma titkárából) tevődik össze. c, Az Együttműködés Fóruma ülésein a diákoknak, a szülőknek és a tanároknak azonos jogosítványai, egy-egy "szavazatuk" van. d, Az Együttműködés Fóruma működésének alapelveit a Kürttanács véleményezi. Ennek alapján működési rendjét egyebekben önmaga dolgozza ki. e, Működésében teljes függetlenséggel bír. f, Az iskolai fegyelmi ügyekben egyedül az Együttműködés Fóruma hozhat határozatot. g, Titkára évente tájékoztatja az Együttműködés Fóruma munkájáról a Kürttanácsot és a Munkatársi Közösséget

A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE

A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE A KÜRT GIMNÁZIUM SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE: AZ ISKOLAPOLGÁROK CSOPORTJAI, TESTÜLETEI, VÁLASZTOTT FELELŐSEI, HATÁSKÖRÖK ÉS KÖTELESSÉGEK A KÜRT GIMNÁZIUM FELÉPÍTÉSE a, A Kürt Gimnázium iskolapolgárai a diákok,

Részletesebben

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata ROSTI PÁL GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata Dunaújváros, 2013. 2013. 1 S Z K A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata A szülői munkaközösség

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Rózsa Ferenc Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A DÖK az 1993. évi LXXIX. tv. 62 64. -aiban foglaltak alapján működik, kiegészülve a gimnázium Szervezeti Működési Szabályzatával

Részletesebben

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than

Részletesebben

201 2 /2013. tanév ÉVES MUNKATERV

201 2 /2013. tanév ÉVES MUNKATERV I. A tanév rendje Stábok: 201 2 /2013. tanév ÉVES MUNKATERV Operatív stábok hétfőnként 13.00-16.00 Esetmegbeszélő stábok szerdánként 13.00-16.00 Diákstábok szorgalmi időszakonként szerdán 10.30-11.00 Nyitóstáb

Részletesebben

ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG

ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG Szervezeti és Működési Szabályzat 2012. október 1. A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Iskolai Diákbizottságának Szervezeti és Működési Jelen Szervezeti és

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola

Részletesebben

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI SZC MAGYAR LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERVEZÉSI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Dunaföldvár, 2016. szeptember 20. 1. Általános rendelkezések 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 59. rendelkezése

Részletesebben

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának

Részletesebben

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Együttműködési megállapodás 1.sz.melléklet Együttműködési megállapodás mely létrejött az I. István Szakképző Iskola nevelőtestülete

Részletesebben

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

Széchenyi István katolikus Általános Iskola Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony Szülői Választmányának Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. október 21. napjától I. Általános rendelkezések A Nemzeti köznevelésről

Részletesebben

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások Belső ellenőrzés rendje 1. Az iskolai belső ellenőrzés feladatai: Az intézmény törvényes (a jogszabályokban, az iskola pedagógiai programjában, és egyéb belső szabályzataiban előírt) működésének biztosítása;

Részletesebben

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK

A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK A CEGLÉDI TÁNCSICS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK Szervezeti és Működési Szabályzata 2017. TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szülői szervezet tagsága, egyéni és szervezeti

Részletesebben

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata Kótaj 2015. 1 Az István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata

A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata 1 A Diákönkormányzat céljai: A diákönkormányzat célja, hogy olyan állapotot teremtsen és tartson fenn, mely lehetővé teszi, hogy a diákok jogai s érdekei

Részletesebben

LázárErvin Általános Iskola

LázárErvin Általános Iskola LázárErvin Általános Iskola Szülői szervezet működési szabályzata 5.sz melléklet Budapest 1043 Erzsébet utca 31 OM-azonosítója: 034862 Intézmény fenntartója:klebersberg Intézményfenntartó Központ Intézmény

Részletesebben

A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata. I.

A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Szülői Munkaközösségének Szervezeti és Működési Szabályzata I. rész Általános rendelkezések A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Ezen szervezeti és működési szabályzat a Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola, AMI tanulói által

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ZIPERNOWSKY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ZIPERNOWSKY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és annak végrehajtására kiadott

Részletesebben

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata

A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata A hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata 1. rész Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

Intézmény neve: Martfűi József Attila Általános Iskola. Szabályzat típusa: Diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata

Intézmény neve: Martfűi József Attila Általános Iskola. Szabályzat típusa: Diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata Intézmény neve: Martfűi József Attila Általános Iskola Szabályzat típusa: Diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 5435 Martfű Május 1. út 2. Intézmény OM-azonosítója:

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 AZ ISKOLASZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. Általános

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ ARLÓI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Székhelye: Arló, Rákóczi út 3/A. A Diákönkormányzat jogi háttere A Diákönkormányzat a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DEÁK FERENC SZAKKÖZÉPISKOLJÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA Szervezeti és Működési Szabályzat 1 A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DEÁK FERENC SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

Erzsébet Utcai Általános Iskola

Erzsébet Utcai Általános Iskola Erzsébet Utcai Általános Iskola Diákönkormányzati szabályzat 13. sz melléklet 1043 Budapest Erzsébet u. 31 034862 Intézmény fenntartója: Budapest Főváros IV.ker. Önkormányzat Intézmény vezetője: Pál lászlóné

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 8868 Letenye, Bajcsy Zs. u. 2. OM azonosító: 037530 Tel/Fax.: +36-93/343-042; e-mail: andrassy_suli@altisk-letenye.sulinet.hu ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK

Részletesebben

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata A Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata Győr, 2018. szeptember 3. 1 Tartalom 1. Jogszabályi háttér.3. 2. A diákönkormányzat célja, feladatai.5. 3. A diákönkormányzat

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné

Részletesebben

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre 6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban

Részletesebben

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft. Intézmény neve: Szabályzat típusa: MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM Szülői szervezet működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: 201251 Intézmény

Részletesebben

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata A CEGLÉDI TANKERÜLETI KÖZPONT SZENTLŐRINCKÁTAI IMRE SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata jóváhagyta: Horti Sándor igazgató érvényes: 2018-2019.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori és Habilitációs Tanácsának Ügyrendje A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (továbbiakban BTK) Doktori és Habilitációs Tanácsa

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23.

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23. A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok 2012. augusztus 23. Vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC tv. a nemzeti köznevelésről 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola Diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata

Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola Diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola Diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata 2014. Tartalom 1. Általános rendelkezések... 3 2. A diákönkormányzat célja,

Részletesebben

Vezetői ellenőrzési terv

Vezetői ellenőrzési terv Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje 11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

A KÖZGAZDASÁGI POLITECHNIKUM ALTERNATÍV GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

A KÖZGAZDASÁGI POLITECHNIKUM ALTERNATÍV GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZGAZDASÁGI POLITECHNIKUM ALTERNATÍV GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 1999. ÁPRIL I S 23-ÁN E L F O G A D O T T É S A Z I DŐKÖZI M Ó D O S Í T Á S O K K A L E G Y S É G E S S ZE R K E ZE T B E F O G L A

Részletesebben

A KÖZGAZDASÁGI POLITECHNIKUM ALTERNATÍV GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KÖZGAZDASÁGI POLITECHNIKUM ALTERNATÍV GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KÖZGAZDASÁGI POLITECHNIKUM ALTERNATÍV GIMNÁZIUM 1999. Á P R I L I S 23- Á N E L F O G A D O T T É S A Z I D Ő K Ö ZI M Ó D O S Í T Á S O K K AL E G Y S É G E S S ZE R K E ZE T B E F O G L A L T SZERVEZETI

Részletesebben

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata Ezen Szervezeti és Mőködési Szabályzat a Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tatabánya, 2012. október 29. VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE (VIMÉSZ)

Részletesebben

Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata

Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata Ikt.sz: Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Gyula Szent István út 38- Diákönkormányzat

Részletesebben

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabálya

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabálya Tartalom 1. Általános rendelkezések... 1 2. A Szülői Szervezet alapvető céljai... 1 3. Szülői Szervezet alapvető feladatai... 2 4. Az iskola szülői szervezetének belső felépítése, működése, a működéssel

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Zichy Miklós Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény Szülői Szervezet

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Zichy Miklós Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény Szülői Szervezet SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Zichy Miklós Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény Szülői Szervezet Bevezető Az 1993. évi LXXIX. törvény 59. (1) (6) bekezdése alapján. A Zichy

Részletesebben

A Svetits Katolikus Gimnázium. Diákönkormányzatának Szervezeti és. Működési Szabályzata

A Svetits Katolikus Gimnázium. Diákönkormányzatának Szervezeti és. Működési Szabályzata A Svetits Katolikus Gimnázium Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési 2011 1 Tartalomjegyzék I. Az SZMSZ célja, jogi alapjai...3 II. A diákönkormányzat szerepe, feladatai, jogai...3 1. A diákönkormányzat

Részletesebben

I. rész Általános rendelkezések

I. rész Általános rendelkezések Az Óbudai Árpád Gimnázium Diákönkormányzatának Küldöttgyűlése a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvénynek, a hatályos jogszabályoknak és az iskolai szabályoknak megfelelően az Óbudai Árpád

Részletesebben

Belső ellenőrzési terve

Belső ellenőrzési terve Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. sz. melléklet A diákönkormányzatának szervezeti és működési Szabályzata Ezen szervezeti és működési Szabályzat a

Részletesebben

2.4. Diákönkormányzat

2.4. Diákönkormányzat A Győri Szolgáltatási SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata. 1. Az iskolai diákönkormányzat alulról építkező

Részletesebben

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat 2.2. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DOKTORANDUSZ ÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA A Miskolci Egyetem Szenátusának 379/2012. sz. határozata. - 1 - A Miskolci Egyetem Doktorandusz Önkormányzat Alapszabálya

Részletesebben

Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata

Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések Az1993. évi LXXIX törvény és az 1996. évilxii. Törvénymódosítás rendelkezése alapján (Ktv.), a Végrehajtásról szóló 11/1994(VI.8.)

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

A Diákönkormányzat éves munkaterve. 2010/2011 -es tanévre

A Diákönkormányzat éves munkaterve. 2010/2011 -es tanévre A Diákönkormányzat éves munkaterve 2010/2011 -es tanévre A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolánkban diákönkormányzat

Részletesebben

NSZC Cserháti Sándor SZKI

NSZC Cserháti Sándor SZKI 2017. 0 NSZC Cserháti Sándor SZKI Kollégiumi Diákormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Nagykanizsa 2017 1 2 Tartalom 1. Általános rendelkezések jogszabályi háttér... 3 1.1. 2011. évi XCX törvény...

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések 1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Rendjének (a továbbiakban:

Részletesebben

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát BÚZASZEM NYUGATI ÓVODA OM: 033101 4400 NYÍREGYHÁZA Búza u. 7-17. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő

Részletesebben

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak

Részletesebben

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által

Részletesebben

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító:

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító: Az Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola Iskolaszékének szervezeti és működési szabályzata 2014. szeptember 5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu

Részletesebben

Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje

Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje S z o l n o k i Főiskola Etikai Bizottság Szervezeti és Működési Rendje S z o l n o k 2010 Preambulum A Szolnoki Főiskola Szenátusa 2006. április 25-én hozott döntése alapján Etikai Bizottságot működtet.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Kedves Kollégák! Az iskolai dokumentumok (SzMSz, házirend, pedagógiai program, továbbképzési program, továbbképzési program, éves munkaterv, tantárgyfelosztás stb.) ellenőrzése során előfordult, hogy a

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)

Részletesebben

Az Ady Endre Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Az Ady Endre Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Az Ady Endre Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat (későbbiekben SZMSZ) az Ady iskola tanulói, tanulóközösségei által létrehozott

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SASHALMI TANODA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI KÖZÖSSÉG 1163 BUDAPEST, METRÓ U 3-9. A SZÜLŐI KÖZÖSSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA /v3.1/ Elfogadva: 2003. december 9. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések...

Részletesebben

KATONA JÓZSEF Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium

KATONA JÓZSEF Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium KATONA JÓZSEF Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. A szervezet neve: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Katona József Műszaki,

Részletesebben

Hatályos: év október hó 1. napjától

Hatályos: év október hó 1. napjától HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Óbudai Almáskert Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától Az Óbudai Almáskert Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM RKH/333/5/2015. MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MŰVÉSZETELMÉLETI TANSZÉK ÜGYRENDJE Elfogadva a Szenátus 27/2015. (VI. 1.) számú határozata alapján. 2015. június 1. 1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar A Szak-és Továbbképző Bizottság ügyrendje 1 Készítette: Dr. Vincze Áron A dokumentáció kódja: ÜR- SZTB Jóváhagyta: Dr. Nyitrai Miklós dékán Változat száma

Részletesebben

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata Gyáli Liliom Óvoda Gyál Liliom utca 13-15. 2360 OM: 032993 A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének Működési Szabályzata 1. Az óvoda szülői szervezetének alapvető célja: Az óvodába járó gyerekek szüleinek

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti tagintézménye DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Farkas Zsuzsanna DÖK segítő tanár Orbán Veronika DÖK elnök 2012

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT. Szervezeti és Működési Szabályzat. Szigetszentmiklós, szeptember 1.

DIÁKÖNKORMÁNYZAT. Szervezeti és Működési Szabályzat. Szigetszentmiklós, szeptember 1. DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat Szigetszentmiklós, 2017. szeptember 1. 1 DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzata Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat az 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata

D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és annak végrehajtására kiadott 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési és

Részletesebben

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1. A Külügyi Bizottság résztvevői (1) A Külügyi Bizottság (továbbiakban: Bizottság) teljes jogú tagjai az Informatikai Kar

Részletesebben

A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata

A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata A diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata A diákönkormányzat (a továbbiakban DÖK) a közoktatásban illetékes minisztérium rendeletei, valamint a Közoktatási Törvény által megszabott keretek

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A DÖK ADATAI Név: Budapest IX. Kerületi Diákönkormányzata Cím: II. A DÖK CÉLJAI megteremtse a diákok számára az iskolai közéletben való részvétel

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK.

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. számú melléklete AZ OKTATÁS-MÓDSZERTANI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST 2015

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A TURIZMUS ÉS FÖLDRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A TURIZMUS ÉS FÖLDRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A TURIZMUS ÉS FÖLDRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. november 19., hatályba lép: 2013. november 21-én Utolsó módosítás: 2017. február 28., hatályba lép: 2017. március

Részletesebben

Szülői munkaközösség szabályzata

Szülői munkaközösség szabályzata 16. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Szülői munkaközösség szabályzata OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Értéktárának működéséről Biatorbágy Város Képviselő testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Elfogadta az Abigél Középiskola nevelőtestülete: Debrecen, 2013. szeptember 10. Bencze Rita

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint: ALAPÍTÓ OKIRAT Kardhordó Kálmán (a volt 508-as Szakmunkásképző és Szakközépiskola 1958-tól 1996-ig tanára) ( új név: Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola) ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek

Részletesebben

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének

Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Fórum üléseinek helyszíne: 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18. Békés Megye Önkormányzat Közgyűlésének A BÉKÉS MEGYEI KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Fórum adatai A Fórum neve: A Fórum rövidített neve: Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Készült az 1993. évi LXVIII. törvény és az 1996-os közoktatási törvény módosítása alapján)

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Készült az 1993. évi LXVIII. törvény és az 1996-os közoktatási törvény módosítása alapján) Szerb Antal Gimnázium 1 A DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Készült az 1993. évi LXVIII. törvény és az 1996-os közoktatási törvény módosítása alapján) A Diákönkormányzat (továbbiakban

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Szülői Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata Az intézménybe járó diákok szülei a köznevelésről szóló

Részletesebben

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben