Átmeneti, átrendező, iránymutató, nem túl szigorú Fürjes Pál szerint az idei a remény költségvetése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Átmeneti, átrendező, iránymutató, nem túl szigorú Fürjes Pál szerint az idei a remény költségvetése"

Átírás

1 2011. február 25. III. évfolyam 2. szám Átmeneti, átrendező, iránymutató, nem túl szigorú Fürjes Pál szerint az idei a remény költségvetése Februári fricska Rohanunk. Kerget az idő, a kapzsiság. Közben elkényelmesedtünk. Bankkártyával fizetünk a boltban, a neten rendelünk játékot a gyereknek, telefonon köszöntjük föl az anyánkat nőnapon, ismerősökkel csetelünk a meleg szobában, s ben vagy sms-ben jelentjük be szerelmünknek, hogy vége... Tovatűnt időkre gondolunk, mikor kártyázott és beszélgetett a család a hétfői adásszünetkor, munkahelyi brigádok kirándultak az ország legkülönbözőbb tájaira, nősök-nőtlenek fociztak a strandon, vagy csak közösen beültek valahová társalogni az emberek, mi van a másikkal, hogyan élnek. 10 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással fogadta el a város költségvetését február 17-én Ózd Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A korábbi időszakban képződött hiány alaposan beszűkítette a mozgásteret, így a 2011-es költségvetés a további évek feladataira és lehetőségeire is kihatással van. Fürjes Pál polgármesterrel beszélgettünk. Az ózdi polgárra milyen hatással lesz a költségvetés? Úgy gondolom, az ózdiak azt fogják tapasztalni, hogy körülöttük minden működik. Nincs parkolási díj, az intézmények ellátják feladataikat, az iskolákban folyik az oktatás, a sport és a kultúra területén is változatlanul halad minden. Az ellenzék azt mondja, hogy a koncepció elfogadásáig sokat puhult a tervezet. Későbbre halasztották a népszerűtlen döntéseket? A legnagyobb költségvetési támogatást igénylő általános iskoláknál az ettől keményebb beavatkozás rövid távon megnehezítené a működést. A költségvetést segítő intézkedések között vannak utalások arra, hogy a koncepcióban szereplő összeg egy keret, egy lehetőség. Ahhoz azonban, hogy tudjuk tartani az előirányzatokba beírt további 50 milliós csökkentést az iskoláknak saját maguknak kell intézkedéseket végrehajtaniuk. Ha hideg fejjel, csupán a pénzügyi adatokra támaszkodva cselekszünk, akkor nem kerüljük el az iskolabezárásokat, az összevonást. Ózdon ezt most azért nem tartom felvállalhatónak, mert a város elég tagolt, nincs túlbiztosítva tömegközlekedéssel. Egy nagyvárosban könnyebb a gyerekek szállítása a lakóhelyüktől a távolabbi iskoláig. Van azért, amihez keményebben hozzányúltak s van, amihez egyáltalán nem. Igen. A hivatal működésének finanszírozása 75 millió forinttal, a képviselő-testület működése 40 millió forinttal csökken. Ez az egyötödös költségvetési megvonás jó példa arra, hogy a következő évben a többi területen is lépni kell. Amivel nem nagyon tudunk mit csinálni. Ilyen például a tömegközlekedés, a rend és közbiztonság fenntartásáért felelős intézmény, a rendőrség támogatása. Ezek olyan kötelező feladatok, amelyekre a városnak fokozottan szüksége van. (folytatás az 5. oldalon) A gép előtt ültem, a lányaim fotóit nézegettem, mikor csörrent a telefon, ha tudok, menjek, egy Géza úti garázsban májat pirítanak, lesz sör is, ne aggódjak... Baráti társaság, péntekenként közösen múlatják az időt, máskor túrázni járnak vagy pecázni, mintha egy másik korból maradtak volna itt, vagy csak Üvegtigrist játszanának meglett családapák... Mutatványokkal is elkápráztattak, Béla úr kéz használata nélkül hajt föl egy üveg sört, Imi úr táncol, a máj remek, a folyékony kenyér hideg, a hangulat olyan, mint apáink idején, mikor kissrácként mi bonthattuk föl a sört, s belehallgathattunk anekdotáikba. Elkészült a Fórum Üzletház Hat hónap alatt készült el a megújuló városközpont egyik magánvállalkozó által finanszírozott frekventált épülete, a Fórum Üzletház, amely többféle kereskedelmi és szolgáltató feladatot lát el a jövőben, fő profilja azonban a vendéglátás. Irigylem ezt a társaságot. Ha valakinek lerobban a kocsija mondjuk Pesten, a másik rögtön indul, ha havat kell lapátolni, segít a többi is, csak egy telefon... Talán nem egyedi dolog ez, jó volna hinni, hogy összejárnak még emberek, ha nem is jön vissza a gulyáskommunizmus diszkrét bája, megállítják az időt, nem hagyják, hogy a lepergő homokszemek maguk alá temessék a lassan ködbe vesző emberi kapcsolatokat... Farkas Nándor A tulajdonos Fórum-Regnum Kft. az épület átalakításának teljes egészét ózdi vállalkozókra bízta. A Hódos Épker Kft. dolgozói június 1-jén láttak munkához, és november 30-ig valamennyi munkafolyamat befejeződött. Elégedettek vagyunk a kivitelezők munkájával, az épület olyan lett, amilyennek megálmodtuk mondta el a beruházással kapcsolatban Turiné Orosz Margit, a Fórum-Regnum Kft. ügyvezetője. A beruházás összköltsége: Ft Az új vendéglátó egység az A capella nevet kapta, ezzel is utalva arra, hogy az épület évtizedeken keresztül zeneiskolaként funkcionált. A földszint amely nyáron kültéri terasszal egészül ki - a tranzit forgalom helye lesz. Az ebédelni, vacsorázni vágyók bőséges ételkínálatból válogathatnak, a bárpultban a kávék, üdítők és gyümölcslevek mellett márkás italok széles választéka várja a vendégeket. Az emeleten rendezvény- és konferenciatermeket alakítottak ki esküvők, ballagások, egyéb partik lebonyolítására. A téli hónapokban a kabátokat ruhatárban helyezhetik el a vendégek. Az európai uniós normáknak megfelelően az épület akadálymentesített. M. N.

2 február 25. III. évfolyam 2. szám H í r m o r z s á k Munka + Tanulás Már a harmadik Velence-telepi lakást újítják fel a Munka + Tanulás programban résztvevők. A felújított önkormányzati lakásokba a résztvevők valamelyike költözhet be. Az ÉRÁK szervezésében november 1-jén elindult speciális, gyakorlatorientált képzés segítségével 14 fiatal juthat általános karbantartói szakmához. A program február végén záródik. Bérletkártya Még mindig sokan nem vették át bérletkártyájukat a Borsod Volán jegypénztárában. A kártyákat csak személyesen adják ki. Az érintettek a cég honlapján, a kártyaellenőrző fül alatt tudják megnézni, hogy a kártya elkészült-e már. Ehhez a szerződésen található hatjegyű kódot kell beírni a kijelölt mezőbe. Aki további információt szeretne kérni, annak a Volán az as telefonszámon ad felvilágosítást. Kárelhárítás Vélhetően egy elektromos rövidzárlat okozta a február 10-i tüzet a városi hőerőműben. A kárelhárítás rövid idő alatt megkezdődött, azt viszont még nem tudni, hogy pontosan mekkora az anyagi kár. A kiégett kapcsolószekrényt újjá kell építeni. Ehhez és a többi feladathoz két külső cég segítségét kérte az Ózdi Távhő Kft. A tervek szerint a tizenöt éves hálózathoz egy, a mai kornak megfelelő, modern rendszer csatalakozik majd. Nem drágult Az alapvető élelmiszerek, a cukor és a liszt árának emelkedése az ország több tanintézményében áremelésre késztette az iskolai menzákat is, de az ózdi általánosokban nem drágult az étkeztetés. Azoknak azonban, akik az iskolákból visznek haza ebédet, február elsejétől mélyebben zsebbe kell nyúlniuk, ugyanis az oktatási intézmények által vállalt külső-és vendégétkeztetés körülbelül száz forinttal drágult. Tetőcsere, ablakcsere Hőszigetelt tetőborítást kapott a Vásárcsarnok, új nyílászárókat a Vasvár úti Kistérségi Tehetséggondozó Központ. A csarnokra épült új tetőszerkezet egyik legfőbb előnye, hogy nemcsak az esővíz beszivárgását gátolja meg, hanem elzárja az utat az épületbe berepülő madarak elől is. A városközponti funkcióbővítő település rehabilitációs projekt keretében a téli hónapokban e két épületre fókuszál a kivitelező, a közterek felújítása és átalakítása a tavasz beköszöntével kezdődhet el. a város lapja kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. Tel.: 48/ , , 20/ , fax: 48/ ozdikorkep@ozdimedia.hu ISSN: kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt (bukovinszky@ozdimedia.hu) felelős szerkesztő: Szabó Zsóka (szabo@ozdimedia. hu) tördelő szerkesztő: Dolezsár Zoltán olvasó szerkesztő: Czeglédi Orsolya fotó: Kajdi Szabolcs nyomda: Sprint Nyomdaipari Kft Miskolc, Sajószigeti út 2/a., ügyvezető: Sinka Róbert terjesztő: T+P Control Bt. Fű alatt Bár a statisztikák nem tükrözik vissza, az egészségügyben dolgozók állítják: a leghátrányosabb helyzetű térségekben is növekszik a drogosok száma. November közepén Ózdon, 72 óra leforgása alatt 23 kábítószerrel kapcsolatba hozható személyt fogtak el a rendőrök, és volt közöttük több fiatalkorú is. Január elején Mátraverebélyről érkezett három fiatal árult drogot egy szórakozóhelyen, amelynek biztonsági őrei értesítették a kapitányságot. Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói egy drogterjesztéssel gyanúsított 29 éves férfi lakását figyelték meg november 17-én az Ózd alsó vasútállomás környékén, akinél egyetlen délelőtt 15 vásárló fordult meg. Őket egyenként kapcsolták le, majd kommandósok fogták el a dílert, akinél speedet, marihuánát, heroint és kokaint is találtak. A gyorsteszt minden esetben pozitív volt, THCés kokainszármazékokat jelzett. Másnap folytatódott a drograzzia, ekkor egy Budapestről érkező futár autójában foglaltak le egy ózdi belvárosi parkolóban félmilliót érő kokainszállítmányt. Az ügy kapcsán újabb hat személy vált gyanúsítottá. Utoljára 2006-ban ért el ilyen átütő sikert a kábítószer elleni harcban a város rendőrsége, abban az évben három drogdílert és 16 fogyasztót kaptak el. Megháromszorozódtak A négy évvel ezelőtti razziák után alaposan megnőtt az úgynevezett elterelést kérők száma dr. Péter Mária pszichológus rendelőjében. A Btk évi II. törvénye szerint a kábítószerfogyasztók azáltal, hogy részt vállalnak egy gondozói programban, elkerülhetik a börtönbüntetést. A pszichológus elmondta: négy évvel ezelőtt folyamatosan fő járt hozzá elterelésre, de mára megháromszorozódott a számuk. A rendelőben első alkalommal - amikor még krízishelyzetben vannak a drogosok, mert nem tudják felmérni, milyen büntetés vár rájuk - tisztázzák a drogfogyasztás körülményeit, majd feszültségoldó technikák alkalmazásával próbál segíteni a szakember a hozzá fordulókon világította meg az elterelés lényegét dr. Péter Mária. A fogyasztók mellé a rendőrség és a bíróság pártfogó felügyelőt jelöl ki, aki napi kapcsolatban áll az elterelést választóval és annak családjával, valamint a pszichológussal. A vendégkörbe ugyanúgy beletartozik a jól ismert helyi kemény mag, mint az első fogyasztó. A szakember megemlítette, hogy néhány éve még egyetlen hölgy sem jelentkezett nála, aminek oka a gyorsteszt alkalmazása lehet, melynek segítségével vizeletből hamar kimutatható a drog. Mivel kevés a rendőrnő, a férfiak talán elnézőbbek, netán szégyenlősebbek a nőkkel szemben. Egyébként kor szerint a 12 éves gyerektől a 45 éves felnőttig sokan megfordulnak a kórházi rendelőben, és akadnak köztük helyi ismert emberek csemetéi is. Komoly hátrányként említi a pszichológus, hogy ő maga nem rendelkezik gyorsteszttel, így csak bemondás alapján tud tájékozódni arról, fogyasztott-e drogot az elterelésre járó személy az utóbbi néhány hétben. Elmondta: sokáig próbálta bizalmi alapon végezni a munkáját, ám volt, aki már az adatközlésnél félre akarta vezetni. Azóta nem fogadja el azt a kifogást, hogy otthon maradtak az iratok. Hátrányos helyzetűek is Foto: istockphoto A pszichológus szenvedélybetegeinek mintegy 15 százaléka visszaeső, többségében olyan deviáns viselkedésűek, akiket egyszerűen nem lehet terápiás helyzetbe hozni. Már megjelentek a leghátrányosabb helyzetű fiatalok is az elterelésen, akiknek a családja semmiféle legális jövedelemmel nem rendelkezik és csak bűnözés útján juthatnak pénzhez, amiből anyagot tudnak vásárolni. Információnk szerint a fű, az extasy és a speeed ára adagonként Ft. Dr. Péter Mária könyvet írt a kialakult helyzetről és elemezte az okokat, valamint kínált megoldási lehetőségeket is, de a kiadáshoz idáig nem talált támogatókat. Az Ózdi Rendőrkapitányság mintegy tíz éve indította el drogprevenciós programját, melynek keretében évente kiadványokat jelentetnek meg és programokat szerveznek iskoláskorú fiataloknak, ám az erőfeszítések eredménye nem igazán mérhető. A városban működik a KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum), amely szervezet szereplői kapcsolatban állnak egymással és ismerik a mindenkori helyzetet. Igaz, nem mostanában üléseztek Egy ilyen fórumon hangzott el pár évvel ezelőtt, hogy Ózdon 5 percen belül bárki hozzá tud jutni valamilyen kábítószerhez, ami jelentős mértékű fertőzöttségre utal. Borsod más településein sem jó a helyzet annak ellenére, hogy a hivatalos statisztikákban nem szerepelnek riasztó adatok. Polgárdi József a B.- A.-Z. Megyei Kórház neurológiai és toxikológiai osztályának részlegvezető főorvosa elmondta: 25 ágyas intenzív osztályukra túladagolást követően kerülnek a szenvedélybetegek, így ők csak az akut eseteket látják el. Könnyen szerzett függőség Véleménye szerint, amit ők az osztályon tapasztalnak csak a jéghegy csúcsa, ezért számokról beszélni nem érdemes. Gyakran kerülnek hozzájuk éves fiatalok, akik főleg partidrogokat fogyasztanak. Az ő esetükben sokszor lép fel légzési illetve szívelégtelenség, amely máj-, vesevagy agykárosodással párosul. Akinél kialakul a függőség, csak intézetben kezelhető, mert az elvonási tünetek is végzetesek lehetnek. Az ideggyógyász főorvos felsorolt néhány gyógyszerfajtát is, amelyek rendszeres fogyasztása függőséget okoz, ám egyes kábítószerekkel ehhez az állapothoz pár nap alatt el lehet jutni. A megyei drogambulancián 2736 beteg szerepel a nyilvántartásban, 417 nő és 2319 férfi tudtuk meg Juhászné Ceglédi Tünde részlegvezetőtől. A gyógyászati egység nyitása óta eltelt 14 évben fős betegforgalmat regisztráltak, pácienseik a év közötti korosztályt képviselik. A ragasztóktól az altatókon és az alkoholon át a speedig vagy a heroinig sokféle bódítószert fogyasztanak az ambulanciára került emberek, de a leggyakoribb mégis a cannabis ben , november 30-ig 8474 fő jelent meg náluk kezelésre. A betegek számát tekintve magasan Miskolc vezeti a listát, míg Kazincbarcika és térsége 340, Ózd és térsége pedig 161 fővel képviseltette magát november 30-ig a drogambulancián. Betegeik közül 761 fő már volt büntetve, többségében vagyon elleni bűncselekmények miatt, ami általában összefügg a kábítószer-fogyasztással. A drága tudatmódosítók beszerzéséhez ugyanis sok pénzre van szükség. Visszaesők Jellemző, hogy a börtönbüntetés letöltése után a nagy többség ugyanott folytatja, ahol abbahagyta, vagyis újra beállnak terjesztőnek, sőt fogyasztanak is ezt az információt már a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodájától kaptuk. Adataik szerint Borsodban igazi drogkereskedelem még nem alakult ki, a beszerzések zöme továbbra is a fővárosból történik. Rendszeres fogyasztóként főt említenek, 2-3 ezerre tehető az eseti fogyasztók száma és több ezerre azoké, akik csak kíváncsiságból próbáltak ki valamilyen kábítószert. A fiatalkorú elkövetők/fogyasztók többsége középiskolás, bár a rendőrség szerint az oktatási intézmények közvetlenül még nem számítanak veszélyeztetettnek ezen a területen. A meghallgatások során az derül ki, hogy divatból, az életvitel részeként, kényszerűségből vagy menekülésként nyúlnak a szerekhez. A terjesztők többsége ismeri a Btk.-t, így a súlyosabb büntetés elkerülése végett mindig csak a fogyasztókra jellemző kis mennyiséget tart magánál. A közelmúltban új drogfajták jelentek meg a borsodi piacon, a ketamin és a BZP, ezek főként Szlovákiából származnak. A legveszélyeztetettebb korosztályként a év közöttiek említhetők. A drogfogyasztáson tetten értek 85 százaléka férfi, 22 százalékuk pedig 18 év alatti. Sokat elárul a következő adat is, miszerint a kábítószeres büntetőeljárás alá kerültek 65 százaléka büntetlen előéletű, a többiek viszont akár többszörös bűnismétlők. Az Ózdi Körkép információja szerint a megyében mindössze egy drogkereső kutya teljesít szolgálatot, ám a közeljövőben azt is nyugdíjazni kell. Az ezzel kapcsolatos kérdésre nem kaptunk választ a főkapitányságon, pedig a megelőzés érdekében akár több kutyával történő iskolalátogatásokat is rendszeresíteni lehetne. Több büntetőeljárás Az Ózdi Városi Bíróságon megtudtuk: 2009-ben 8 büntetőeljárás zajlott kábítószerrel visszaélés vétsége vagy bűntette miatt, míg november 30-ig már 14 perre került sor ugyanebben a büntetőkategóriában. B.-A.-Z. megye bíróságain 2009-ben 116, míg 2010 első félévében 59 büntetőeljárást folytattak le kábítószeres ügyben ismertette a számokat dr. Szabó József bíró, sajtószóvivő. A megyei főügyészség osztályvezető ügyésze, dr. Martossy György az előző két év adatai alapján a közvádas bűncselekmények esetében 12,5 százalékos csökkenésről számolt be. A kábítószerrel visszaélés miatti bűncselekmények egy évre kivetítve 371-ről 247-re estek vissza, de ebben az időszakban nem volt megyénkben úgynevezett sokszereplős ügy. Kijelentette: 2008-ban 1322, míg 2009-ben 1071 fiatalkorú köztörvényes elkövetővel szemben jártak el. Hozzátette, 20 éve nem volt ilyen alacsony ez a szám, bár még mindig aggasztó, hogy 2009-ben 359 gyermekkorú személy ellen indult eljárás valamilyen büntetőügyben. Összességében egyébként tért vissza a kábítószerkérdésre dr. Martossy György - a statisztikák nem igazolják azt a feltevést, miszerint robbanásszerűen nőne Borsodban a drogfogyasztás. Ózdhoz visszatérve óhatatlanul is felmerül a kérdés, vajon miből futja a fogyasztóknak a drága kábítószerek vásárlására, hiszen városunkban az átlagkereset nem éri el az évi bruttó 1,3 millió forintot, a tényleges munkanélküliség pedig az országos átlag háromszorosa körül mozog. Kovács István

3 A VÁROS LAPJA február 25. III. évfolyam 2. szám 3 Arcok a városból Egybefonódó ózdi és egri szálak Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam eddigi életem során, aki ha belép egy társaságba, azonnal a középpontba kerül a remek történeteivel, s a jókedve, pozitív életszemlélete pillanatok alatt átragad a többiekre is. Fonó János nyugdíjas pedagógus ma már Egerben él, de soha nem szakadt el ózdi gyökereitől, a családtól és a baráti társaságától. Az Árpád vezér úti iskolában mondott búcsút a tanári hivatásnak, ezen alkalomból volt szerencsém egy versikével búcsúztatni, de a kapcsolat nem szakadt meg, amikor csak teheti, betoppan az ódon falak közé, hogy egy kis vidámságot csempésszen a megfáradt kollégák szürke és olykor reménytelen hétköznapjainak szélmalomharcába... Általában úgy képzelünk el egy nyugdíjast, hogy ül a karosszékében és várja a postást a nyugdíjjal. Mérget vennék rá, hogy esetünkben ez a legcsekélyebb mértékben sincs így. Hogyan telnek a lant letétele utáni évek? Nagyon jól. Az egészségi állapotom megfelelő, ami alapvető ebből a szempontból. Egerben élek, ott is nagyon sok barátra tettem szert az évek során, nálam fiatalabbakkal is, s együtt járunk példának okáért vízilabdameccsekre. Az almári hegyen van egy hobbitelkem, nagyon szép környezetben, sokat kertészkedünk, egyébiránt is szeretem a természetet. Nem a megfelelő megfogalmazás, hogy szerencsésnek mondhatja magát, hogy más országokba is eljuthatott, mert ez nem pusztán a véletlen dolga. Sokat utazgatunk, már amennyit a jelenlegi gazdasági helyzetünk megenged. Régebben bejártuk Európát a párommal. Szlovákiában, ahol rokonaink is élnek, remek kirándulóhelynek vannak. Egy nyugdíjasnak, aki ráadásul nagyapa is, még az utazásokon szerzett élményeknél is vannak szebb pillanatai az életben. Valóban, most lesz négy éves az unokám, s a vele eltöltött idő egy nagyapa számára a legcsodálatosabb dolog a világon. A fiamék Gyömrőn élnek, s ő maga egy nagy cég üzleti menedzsere. Édesanyám kilencven éves, őt sem hagyjuk magára a testvéreimmel, ami természetes is. A jelen után tegyünk most egy utazást a múltba, amikor elhatározta, hogy márpedig tanár lesz, s amikor megkedvelte a matematikát és a többi reáltárgyat. A Gyár úti iskolában és a József Attila Gimnáziumban tanultam, s főként az általánosban olyan pedagógusokkal találkoztam, akikre az első pillanattól fogva fölnéztem, megszerettették velem a reáltárgyakat, említhetném a sokak által ismert Sturman Sanyi bácsit vagy Tusai Lászlót. Azt is elhittem nekik, hogy ennek a pályának vannak szép oldalai is. Az első időkben ez így is tűnt. Hol kezdődött a tanári pálya? 1966-ban előfelvételis voltam, majd az egri tanárképző főiskola elvégzése után Sajóvárkonyon kaptam állást, míg a feleségem a Petőfi úti intézményben. Később üresedés volt a Gyár úti iskolában, s nekem nagy megtiszteltetés volt, hogy éppen oda helyeztek át, ahol a kisiskolás éveimet töltöttem ben aztán Egerbe hívtak, hisz a Balassi Bálint Általános Iskolában akkori 6-os iskola beindították a tanárképző gyakorló részlegét, ott technikát oktattam. Ezután egy jókora fordulat tanúi lehetünk, a pedagógusok néha torz szemüvegén keresztül úgy is fogalmazhatunk, hogy hűtlen lett ehhez a csodálatos hivatáshoz... Semmiképp nem a tanári pályához, a dolog sokkal prózaibb: nem igazán jöttem ki az akkori igazgatóval, mindennek elsősorban politikai okai voltak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy megéreztem az idők szavát, hogy váltani kell. Sokan ezt akkor úgy is gondolhatták, hogy ez is csak egy Fonó János-féle tréfa... Kétségtelen, hogy 1987-ben éppen április elsején igazoltam át az Állami Biztosítóhoz, ahol kárszakértőként dolgoztam. Időközben megszereztem a biztosítási szakközgazdász végzettséget a Közgazdasági Egyetemen. A tékozló fiú azután visszatért a kaptafához, hogy egy borzasztó képzavarral éljek. A nyugdíjazás előtti utolsó öt évet nem kisebb mélyvízben tölthette, mint az Árpád iskola. Az egykori és az új kollégák nagy-nagy szeretettel fogadtak, közben még két éven keresztül a kárszakértői munkát is folytattam. A jó kapcsolatot az is jelzi, hogy a fiúk minden évben meghívnak a hagyományos rimaszombati teremfoci tornára, ahol néhány hete az előkelő második helyezést is elhódítottuk, amire eddig még nem volt példa. Csak fogalmaim lehetnek róla bár rémlik valami azokból az időkből, mikor a katedra túloldalán ültem, hogy egy egészen más világ volt a régi rendszerben tanárnak lenni. A kettőt össze sem lehet hasonlítani. A társam, Kovacsics Zsóka őt sokan ismerhetik a művelődési osztályról még időben fölhívta a figyelmemet, hogy ne arra számítsak, mint amit régen itt Ózdon megszoktam. Először nem akartam ezt elhinni, de gyorsan rá kellett döbbennem, hogy a különbséget már zongorázni sem lehet. S itt nem az egri elitiskolákhoz képest mondom, hanem amit szülővárosomban megszoktam, teszem azt a várkonyi iskolában. Akkoriban még mindenki tudta a kötelességét, a diákok tanultak, a szülők törődtek a gyerekeikkel, a füzet és a könyv becsben volt, ami viszont most uralkodik, az katasztrófa, s nemcsak az Árpádra gondolok, hanem országszerte a hasonló összetételű intézményekre. Három évtizede él Egerben, mégis megőrizte és ápolja az itteni kapcsolatait. A családom itt maradt, s a régi barátok is, sokukkal még osztálytársak voltunk a gyári iskolában, aztán együtt futballoztunk a Lendület csapatában, s maradtunk öten, akik heti rendszerességgel összejárunk lábteniszezni. A gyermekkori barátok mindig többet jelentenek az ember számára, mint a később kialakult kapcsolatok. Említhetném Juhász Lászlót, dr. Tóth Istvánt és dr. Mészáros Miklóst, de nagyon sok jó barátot tudhatok magaménak. A helyzet itt Ózdon sajnos abban a tekintetben is sokat változott, hogy a friss diplomás fiatalok közül, aki csak teheti, az máshová költözik. Én még nem azért mentem Egerbe, mert azt éreztem volna, amit a mai fiatalok. Az egy nagy megtiszteltetés volt a számomra, hogy hívtak. Sokat beszélgetünk erről is, s érdekes, hogy ma már a barátaink családtagjai is sorra távoznak a városból. Lássuk be, hogy a fiatalok előtt Ózdon nemigen nyílnak lehetőségek... Farkas Nándor * Fonó János ajánlatára következő számunkban dr. Mészáros Miklósról olvashatnak. EZ ITT AZ ÖN HIRDETÉSÉNEK A HELYE! Akár 4.900,-Ft A részletekről érdeklődjön szerkesztőségünkben. Cím: Ózd, Brassói út 2., Tel.: 06 48/ ozdikorkep@ozdimedia. hu, hirdetés felvétel: 06-20/ Postaláda Az avarégetésről Még vége sincs a télnek, felelőtlen emberek máris égetik az avart, feketednek a domboldalak. Oka lehet a szorgoskodásnak, hogy az elmúlt év rendkívül csapadékos volt, erőteljesebb volt a növényzet növekedése, dúsabb az avarréteg is. A növényzet gyorsabb kizöldülését remélők régóta választják a biológiai szempontból rendkívül káros módot a növényi maradványok eltávolítására a hegyoldalak leégetését. A természetvédők a korábbi években is többször kérték a gyújtogatókat a rossz gyakorlat megváltoztatására, ami mindezideig kevés eredménnyel járt. Bár nincs már szervezett természetvédelmi egyesület városunkban, de úgy gondolom, nem mehetünk el február közepén a Tábla városrész utáni hegyoldalak látványa mellett. A nagyobb mennyiségű avarban nagyon gazdag élővilág van: madártojások, -fiókák, hasznos rovarok, a talajéletet jelentő mikroorganizmusok. Az elbomló avar elősegíti a talajképződést, az új növényzet fajban gazdagabb, értékesebb, szebb lehetne. Az avarégetés folytán különösen a tavaszi szeles időkben a tűz behatol az erdőkbe, s az értékes gombatermő ún. mucs réteget is megperzseli, kevesebb gomba fog teremni. A művelhető, pl. kaszálható területeken az avar összegyűjtése, komposztálása, a kaszálók fogasolása elősegíti a kívánt eredményt, miközben az élővilág megmarad. A kiskertekben az összegereblyézett lombozatot célszerű beforgatni a talajba, elősegítve annak szervesés tápanyag ellátottságát. A nem hasznosított területeken hagyjuk meg a most nem is legszebb látványt nyújtó növényzetet pl. a nádas, sásos völgyekben. Pár hónap múlva szebb, fajgazda növényzetben, fiókáikat költő madarakban valamint bogarakban, lepkékben gyönyörködhetünk. Az idelátogatóknak nem a tavaszi koporsóhegy látványt nyújtó, később kopár hegyoldalak jelentik a szép vidék látványát, hanem a gazdag, élővilágban dús szép városi környezet. Hiszem, hogy nem szabad kézlegyintéssel elintézni a dolgot, mondván nem lehet ezt megváltoztatni. Indokolja ezt az a tudtommal tervezett nagyszabású fásítási program is, mely az avarégetésnek mint már annyiszor áldozatul eshet. A telepített erdők, fiatal facsemeték a lángok martalékává válnak, hasztalan a telepítők fáradozása, s a ráfordított költség. Ismét javasolható a veszélyeztetett időszakokban néhány hét a frekventált dombokon figyelőszolgálat működtetése, amely a korszerű technikával, a mobiltelefonok használatával segíteni tudja a telektulajdonosokat, az önkéntes és hivatásos tűzoltókat a gyors oltáshoz, mert ez is közös érdekünk. Feczkó Sándor Az ÓVTV műsorai Hétfő Sportmérkőzés I., Ózdi Krónika, Sportmérkőzés II., Ózdi Krónika (ism.) Kedd Ózdi Krónika, Háttér, Kaleidoszkóp, Ózdi Krónika (ism.) Szerda Magazinműsorok ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika, Aréna, Harangszó, Skicc, Ózdi Krónika (ism.) Csütörtök Magazinműsorok ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika, EpizÓzd, Dosszié, Ózdi Krónika (ism.), Péntek Magazinműsor ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika, Közös értékeink Spoločné hodnoty, Ózdi Krónika (ism.) Szombat Magazinműsor ismétlése (előző napi), Ózdi Krónika (heti válogatás), Kaleidoszkóp Vasárnap EpizÓzd, Dosszié (ism.), Háttér, Harangszó, Skicc

4 február 25. III. évfolyam 2. szám Fókuszban Ha az ember valaminek a pontos meghatározására kíváncsi, már nem kell komoly kutatómunkába kezdenie. Elég egyszerűen bekapcsolni a számítógépet, beütni egy kereső programba amire kíváncsi, s pillanatok alatt ott a válasz. Én azt szerettem volna megtudni, hogy a polgármesteri hivatalnak mi is a pontos meghatározása. A webes enciklopédia, a wikipédia a következő meghatározást adta: A polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat hivatásos szakapparátusa. Rendeltetése az önkormányzat működésének segítése, a közigazgatási ügyek döntésre való szakszerű előkészítése és a döntések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. S a hivatal vezetőjéről, a jegyzőről is kérdeztem a számítógépet, mire ezt a választ kaptam: A polgármesteri hivatal operatív szakmai vezetője a jegyző. Alapvető feladata, hogy a képviselő-testület és a polgármester által meghatározott önkormányzati feladatok teljesítésén kívül megszervezze az állampolgárok államigazgatási ügyeinek szakszerű intézését. Nos, e két szakszerű meghatározással a zsebemben már könnyebb volt kopogtatnom dr. Almási Csabánál, Ózd város jegyzőjénél, akivel sok egyéb mellett a hivatal munkájáról, a már megtörtént és a várható változásokról, valamint az ügyfelekkel való kommunikáció rejtelmeiről is beszélgettünk. Jegyző úr! Milyen létszámmal, s hány osztállyal működik ma Ózdon a polgármesteri hivatal? A jelenlegi engedélyezett létszámunk 152 fő, de ez nincs teljesen feltöltve, hat üres álláshelyünk van. S idén további nyugdíjazások várhatók, és még nem tudni, minden nyugállományba vonuló helyére felveszünk-e új embert. S ehhez az engedélyezett létszámhoz kapcsolódik még 12 fővel a közterület-felügyelet, s 24 fővel a védőnői szolgálat. E két szervezet nyilván teljesen más feladatokat lát el, de hozzánk tartoznak. Már a köztisztviselői lét sem egy életre szól Keményebb munkát, jobb felkészültséget követel a munkatársaktól Interjú dr. Almási Csabával, Ózd város jegyzőjével Dr. Almási Csaba munkatársai körében A mostani létszám a 152 főre gondolok, pontosabban, ha az üres álláshelyeket tekintjük, csak 146-ra sok, elegendő, vagy már kevés a mindennapi munkához? Pillanatnyi létszámunk már kicsit az ideális alatt van. Célunk, hogy a hivatalt, mint közigazgatási nagyüzemet a munkafegyelem, a munkatempó és a leterheltség szempontjából közelebb vigyük a gazdasági szférához. Ha azt vesszük, hogy milyen leterheltséget kapnak a dolgozók a Tescoban, vagy a General Electric üzemében, kiderül: igencsak kihasználják az alkalmazottaik munkaidejét. Félreértés ne essék, nálunk is nagy a tempó, de területenként, osztályonként változóan. Keményen leterheltek az ügyfélfogadás szempontjából a kollégák például a szociális osztályon, az okmányirodában, a klasszikus igazgatás területein. De vannak olyan pillérei a hivatalnak, amelyekben a leterheltség jóval lazább. Ezt szeretném kiegyenlíteni, hiszen a bérek, a besorolások szinte mindenhol egyformák. S ide kapcsolódik a rugalmas munkaidő kérdése is. A hivatalban sajnos egy-két személy ezzel nem él, hanem visszaél. A közeljövőben, a polgármester úr egyetértésével beléptető rendszer kiépítését tervezzük, ha a költségvetést elfogadják, talán már áprilisban működni is fog. Attól kezdve világosan láthatjuk, hogy ki mikor érkezik, és hagyja el az épületet. Szabályozni fogom a helyszínelések időpontját is, s csak azokon az előre meghatározott napokon lehet a munkatársaimnak ilyen indokkal kilépni a hivatalból. Természetesen a sürgős, váratlan helyzetek kivételt képeznek ezen utasítás alól. Sok a fegyelmezetlen ember az ózdi polgármesteri hivatalban? Nem. Számításaim szerint a munkatársak húsz százalékával van probléma, a többség ma is korrektül végzi a napi feladatát. Említette, hogy kicsit az ideális alatt van a létszám. Mint a hivatal vezetője, hogyan ítéli meg: milyen a munkatársak szakmai felkészültsége? Jó, hullámvölgyekkel. Vannak kiemelkedő képességű, jó munkabírású, jó hozzáállású kollégák, akiket már eddig is megpróbáltam képességeiknek megfelelő pozícióba helyezni, s az anyagi megbecsülésüket is növelni. S vannak olyanok kb. tíz százalék, akiknek a szakmai tudása megkérdőjelezhető. Közülük már jó párat leépítettem, más beosztásba helyeztem, de még mindig lesznek tennivalók e téren. S végül szólnunk kell arról a tíz százalékról is, akiknek nem a képességükkel van a baj, hanem a hozzáállásukkal. Ők azok, akik soha nem voltak munkanélküliek, s el sem tudják képzelni, hogy erre a sorsra juthatnak. Rossz hírem van: semmi nem biztos. Egy-egy álláshely megőrzéséhez a mindenkori teljesítmény a döntő. Mi a tapasztalata: munkatársai mennyire fogékonyak az újra, mennyire érdeklődnek a változások, az új eljárások iránt? A kollégák többsége fogékony az újra, keresik a tanulási, önképzési lehetőségeket. De itt is van húsz százalék, aki nem képezte magát az elmúlt két évtizedben. Rájuk a munkaerőpiacon nincs szükség. A közigazgatás is eljutott arra a szintre, hogy aki nem halad a korral például nem tudja használni a számítógépet, kiírja magát a hivatali szervezetből. Hogyan épül föl a polgármesteri hivatal? Az átvilágításunkat 2008-ban végezték el. Akkor egy jó anyagot kaptunk az átvilágítást végző cégtől. Elkülönítették az önkormányzati feladatokhoz köthető egységeket és a hatósági irodát. Ugyanez a helyzet következett be 2010-ben, a választások után kormány szinten is. Az önkormányzati szféra a Belügyminisztériumhoz, a közigazgatás dr. Navracsics Tibor miniszter vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz került. Mint mondtam, az ehhez hasonló szervezeti átalakulás nálunk 2008-ban megtörtént. Eszerint a jegyző után az aljegyző következik, aki egyben a hatósági irodát is vezeti. Ide tartoznak azok az osztályok, amelyek az államigazgatási hatáskört gyakorolják: okmányiroda, igazgatás, műszaki, szociális és egészségügyi osztályok. Az önkormányzati iroda pedig azokat az osztályokat foglalja magába pénzügy, településfejlesztés, vagyongazdálkodás, művelődés, jog, amelyek a képviselő-testület működésével kapcsolatos feladatokat végzik. S létezik egy jegyzői iroda, a jegyző közvetlen vezetése alatt, ahová a belső ellenőrzés, az informatika, a gondnokság, a humánpolitika és a titkárság tartozik. Ez utóbbi a polgármestert és a jegyzőt szolgálja ki elsősorban. NÉVJEGY S milyen a kommunikáció az osztályok között, van-e erre valamilyen kiépített rendszerük? A kommunikációnak két szintje van. A külső kommunikációt az elmúlt évtől egy sajtóreferens végzi, Juhászné dr. Soltész Edit. Nála futnak össze azok az információk, amelyeket a sajtónak szánunk. A belső kommunikációnál használjuk az t, a telefont, az osztályvezetői értekezleteket, de tavaly decembertől működik egy belső honlapunk, melyen szintén minden fontos információt közzé teszünk. S ha már itt tartunk, milyen a hivatal és az önkormányzat, a képviselő-testület között a viszony? Alapvetően jó, viszont érdekes s ez nem csak ózdi probléma, hogy a képviselők és a köztisztviselők között megfigyelhető egy különállás. Pedig ez a két csoport egy hajóban evez. Nekem az a filozófiám, hogy a hivatal nem egy hatalmi centrum, nem ellenpólusa az önkormányzatnak, hanem mellérendelt viszonyban kiszolgáljuk a képviselőket, segítjük a szakmailag megalapozott döntéshozatalt és felhívjuk a figyelmet az esetleges hibákra. Én minden erőmmel megpróbálom lebontani a bizalmatlanság falát a két szervezet között. S nem beszéltünk még az ügyfelekről. Mik az elvárásai munkatársaival szemben az ügyfelekhez való viszonyukat illetően, s rögtön azt is megkérdezem, milyen viszonzást várna el az ügyfelektől cserébe? Az ügyfelekkel foglalkozó kollégák nagy része az okmányirodán, a szociális osztályon, a gyámügyön nagyon sok ügyféllel találkozik, akiknek az összetétele az évek során minőségileg sokat romlott. Van egy olyan társadalmi csoport, amelyik minősíthetetlenül viselkedik. Itt kb százalékról beszélek, a többiekkel nincs baj. Természetesen én minden esetben megkövetelem munkatársaimtól az udvariasságot, de a kellő határozottságot is. Fordult már elő tettlegesség? Szerencsére csak egyszer, s az is még a kilencvenes év második felében. Az anyakönyvvezetőt támadták meg, aki nem akarta anyakönyvezni Ramirez néven a gyermeket, ez a név ugyanis akkor még nem szerepelt az MTA elfogadott, anyakönyvezhető névjegyzékében. Tudom, hogy ebben a pénztelen világban mennyire fontos a plussz források felkutatása. Mennyire aktívak a dolgozók a polgármesteri hivatalban a pályázatírás terén? Azt kell mondanom, aktívabbak is, mint kellene. Az elmúlt két évben olyan sok pályázatunk szerepelt eredményesen a különböző kiíróknál, hogy az önrész megteremtése jelentett és jelent komoly gondot. Jelenleg is 19 futó pályázatunk van. A közeljövőben nagyon meg kell gondolni hova nyújtunk be pályázatot, egyértelmű elsőbbséget élveznek azok a tenderek, amelyek munkahelyteremtéssel, vagy infrastrukturális fejlesztéssel járnak. Kocsik L. Csaba Név: dr. Almási Csaba Foglalkozás: jegyző Végzettség: ELTE Állam és Jogtudományi Kar (1990), Summa Cum Laude minősítéssel, továbbá EU szakjogász, jogi szakvizsga (1992) Nyelvismeret: felsőfokú német, középfokú angol Kedvenc zene: Rod Stewart, Smokie Kedvenc könyv: nem tud választani, kedvenc foglalatossága az olvasás Kedvenc étel: grillezett csirkemell rántott őszibarackkal Kedvenc ital: Nestea Hobbi: filmek, autóvezetés Kedvenc film: Keresztapa és a Havanna (Robert Redforddal) Kedvenc autómárka: Mazda 6 Sport Család: felesége projektmenedzser, fiuk IV. évfolyamos joghallgató az ELTE-n

5 (folytatás az 1. oldalról) A VÁROS LAPJA február 25. III. évfolyam 2. szám 5 Egyértelműen a racionálisabb gazdálkodást szolgálja az intézmény-összevonás, a Sportcentrum beolvasztása az ÓZDSZOLG-ba? A két cég összevonása egy elemzés eredménye. Az előző ciklus idején elindított átvilágítás szerint, idézem: az ÓZDSZOLG Nonprofit Kft. úgy működik, mint egy szocialista nagyvállalat. Na, nem ezért kell átalakítani, hanem azért, mert a működésében nem volt hatékony, sem a költségeket tekintve, sem a tevékenységét, sem az irányítást. Egy példa: azzal, hogy mint kft. működött és az önkormányzat a támogatását a maga elszámoló rendszerében bruttóban adta, éves szinten 33 millió forint áfakülönbözet keletkezett. Ha a szervezeti változás megtörténik, akkor ezt helyből meg lehet spórolni. Azzal, hogy összevonjuk az ÓZDSZOLG-ot és a Sportcentrumot további 30 millió megtakarítást érünk el. Az átszervezésnél az is kiderült, hogy feladathoz a létszám nem megfelelően lett hozzárendelve, ez is mintegy 20 millió forintot jelent. Az átszervezések megindításánál az vezérelt minket, hogy más nagyvárosokban ezek az intézmények, az önkormányzati tulajdonban lévő cégek - a mieinkkel ellentétben - mind-mind bevételt hoznak a konyhára, gazdaságosan működnek. Az átszervezéseket ezért folytatjuk majd a jövőben az összes önkormányzati cég és intézmény tekintetében. Átmeneti, átrendező, iránymutató, nem túl szigorú Ha hideg fejjel, csupán a pénzügyi adatokra támaszkodva cselekszünk, nem kerüljük el az iskolabezárásokat. A takarékos gazdálkodást segíti az önkormányzati cégek folyamatos átvilágítása is? Havi jelentések, pénzügyi beszámolók készülnek. A szigorúbb költséggazdálkodásnak elengedhetetlen része az, hogy havonta képet kapjunk pénzügyileg, illetve létszámadatokban is arról, hogy mi folyik az intézményeknél, illetve az önkormányzati cégeknél. Ezt egyébként rendelet is előírja. Nemcsak kötelező feladatai vannak egy önkormányzatnak, az önként vállalt feladatok között is van sok olyan, amitől nem lehet megválni. A nem kötelező feladatok között szinte mindegyik olyan, amitől város a város. A sport, a kultúra és a civil kezdeményezések támogatása, finanszírozása is szükséges, hiszen ezek a területek a továbblépés, az előrehaladás, a jövőkép szempontjából is meghatározóak. Úgy tűnik, hogy a nehézségek ellenére idén több pénz jut a sportra, sportegyesületekre. Valóban, az élő sportra a évi költségvetésben 35 millió forint jelent meg. Egyéb forrásból, pl. a polgármesteri keretből, ami igen magas volt, még további 7 millió forint vándorolt, tehát 42 milliós forráshoz jutottak az egyesületek önkormányzati oldalról. Ez utóbbi gyakorlat megszűnik. Most 35 millió forint helyett 40 millió forintot állítottunk be az egyesületek támogatására és még további 10 millió forintot arra, hogy a naptári évvel nem egyező költségvetési év miatt kieső közel 3 hónapban is tudjanak működni a nagyobb sportszervezetek. Van egy másik újdonság is, amit a finanszírozásra vezettünk be. A civil szervezeteknél már jól működik a pályáztatás, mostantól a sportegyesületeket is így támogatjuk. Korábban a hagyomány, a bázisszemlélet, a haverság alapján történt ezeknek a pénzeknek az elosztása, most reálisabb lesz a rendszer. Mi lesz a pályázatokkal? 26 futó pályázatot gyűjtöttünk össze. Az új testület megalakulása előtt különböző cégek, intézmények és osztályok, külön-külön kezelték őket. Most a gazdasági szempontokat is figyelembe véve egy kézbe kerültek a projektek. Az volt a cél, hogy a pályázatok ne tartalmazzanak olyan megbízásokat, amelyek a városon kívül kerülnek. A nem ózdi fővállalkozóknak is tudomására hoztuk, hogy célunk elsősorban a helyi vállalkozók bevonása a kivitelezésbe. Várhatóak újabb fejlesztések, beruházások? Rombauer Terv. Erről eddig még nem hallottunk. Ismert, hogy a város legnagyobb problémája a gazdaságfejlesztés. Elkészítettünk egy olyan várost és a kistérséget is érintő fejlesztési tervgyűjteményt, koncepciót, amely 19 kiemelt projektben tartalmazza azt, hogy az elkövetkezendő 5-10 évben mi az a fő irány, ami fejlődést hoz a városnak ban a gyáralapítás Rombauer Tivadar nevéhez fűződött, innen a név. A tervet két építész, a Hódoscsépányról származó Csontos Györgyi és Csontos János készítette. Lényege, hogy fontos a kulturális örökség megőrzése. Ennek a városnak nincs semmiféle turisztikai attrakciója, viszont itt van a volt gyártelep. Más országokban, Angliában, Németországban ilyen leszerelt nehézipari központokat alakítottak át térségi központokká, olyan látogató hellyé, ahol felnőtteknek, gyerekeknek be tudták mutatni, régen hogyan is működött az ipar. Egy 4-5 oldalas kis tanulmány készült ezen ötlet nyomán. A tervet továbbdolgoztuk és kezünkben van már egy 78 oldalas kiadvány is. Úgy tudom, hogy ez az anyag már a miniszterelnök asztalára került. Négy nyomdai példány készült. Egyet Orbán Viktor miniszterelnök kapott, egy Riz Gábor országgyűlési képviselőnél van, egy Fónagy Jánosnál és egy van nekem is. Az anyaggal kapcsolatban nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, több helyen értékeltették és már megirigyelték más térségek is. A terv rekordidő alatt készült, hiszen december 29-én kezdtük el a munkát. Az volt a cél, hogy mielőbb be tudjuk mutatni a miniszterelnöknek. Ő azt mondta miután átnézi, találkozunk és személyesen beszéljük meg elképzeléseinket. Várom a telefont! Egy olyan sokmilliárdos projektről van szó, ami sok embernek ad munkát. Ebben a térségben pedig nagy szükség van arra, hogy megvalósuljon egy kiemelt, munkahelyteremést célzó beruházás. Bukovinszky Zsolt Boda István, önkormányzati képviselő (MSZP) a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság titkára Az előző kormányzat utolsó néhány évében nem igazán volt biztosított az önkormányzati finanszírozás. Nagyon sok helyen kötvények kibocsátására kényszerültek, így járt Ózd is. A finanszírozási feltételeken a jelenlegi kormány sem tudott javítani, így a normatív támogatásokból és az SZJA-ból mintegy 175 millió forint kiesett. Rendkívül demokratikus folyamat volt az előterjesztés előkészítése, szakmai vitákkal, egyeztetésekkel, a véleményemet is több területen kikérték. Egyetértek az eddigi intézkedésekkel, melyek elsődlegesen bizonyos pénzügyi visszafogásokat takarnak, mintegy 78 millió forint megspórolását, cégek átszervezését és egy újabb pénzügyi rendszert. Nagy eredménynek tekinthető, hogy ez a költségvetés megszületett, mert nagyon nehéz volt az előkészítés. Nekem is az a véleményem, hogy a városi léthez fontos a sport, a településüzemeltetés, a kommunikáció. Ilyen nehéz pénzügyi körülmények között, még ha eltérő mértékben is, de érzékeltetni kellett volna minden területen legalább jelképesen egy kis megvonást. Volt olyan intézmény, amely komolyan vette a költségvetés előkészítését, és igen jelentős részben beszállt a megtakarításokba, míg mások csak a felszínen mozogva dolgoztak, és a racionális gazdálkodást kevésbé érvényesítették. Nagy kérdés a hogyan tovább. Az utolsó lépést az elmúlt 8 évben sem lépte meg senki. Szükség van a masszív működési hiány megszüntetésére, a tartós működési kiadások csökkentésére. Át kell gondolni, és amit lehet, másképp kell csinálni, másképp kell szervezni, vagy meg kell szüntetni. Kisgergyely András, önkormányzati képviselő (JOBBIK) Eljött a pillanat, amikor mindenki láthatja, hogy mi teljesül azokból az ígéretekből, amelyek 2010 tavaszán, őszén a választási kampányban a most városvezető Fidesz részéről elhangzottak. Egy olyan tervet kellett volna letenni az asztalra, ami egy válságban lévő városnak a költségvetése. Ez nem az. Erősen átcsúszott a politikai költségvetés kategóriájába, amelynél csak a népszerűség megtartása, növelése fontos. A tavalyi 725 millió forintos költségvetési hiánnyal szemben nemhogy csökkent volna, hanem 102,5 millió forinttal, 827,5 millió forintra növekedett a tervezett hiány. Ez csak a működési hiány, a több mint 200 milliós felhalmozási hiányról még nem is beszéltünk. A működési hiányt kell elsősorban figyelni, ami megnőtt. Erre a 102 millió forintra ugyanis újabb hitelt kell felvenni. A 3 milliárdos kötvénykibocsátásból származó pénz már elfogyott. Eljutottunk odáig, hogy elértük a hitelfelvételi korlátot, a városnak mintegy 400 millió forintot kell majd megtakarítania jövőre, ezt már idén el kellett volna kezdeni. Ez már most sem sikerült, ezért nem tudjuk, hogy 2012-ben hogyan lesz a város működőképes. A választási kampányban arról volt szó, Orbán Viktor maga mondta itt Ózdon, hogy sok szavazat nagy változást, kevés szavazat kis változást jelent. A jelenlegi városvezetés sok voksot kapott, Fürjes Pál több mint 4400 szavazattal lett polgármester, még sincs nagy változás. Talán abban van, hogy a normatív támogatások és az SZJA Ózdot érintő része 176 millió forinttal csökkent. Ezt a költségvetést többek között ezért nem tudtuk elfogadni.

6 február 25. III. évfolyam 2. szám Sokk- (talanító) Téged megvert az Isten - hallgattam egyik kollégám kissé komikusnak tűnő felismerését. Engem? Na, de miért? Merthogy mivel? Azt eléggé egyértelműen bizonyította a jobb hüvelykujjamon szemmel mások számára is jól érzékelhető fehér kötés. Alatta pedig, kb. 3 cm hosszan egy vágás véleményem szerint sötétkék horgászzsinórral összevarrva. Nem is értem, miből gondoltam, hogy egy 3 deciliteres pohár fenekére büntetlenül bele tudom préselni a kezem? Most már nem lesz meglepő a következő kijelentés: nem sikerült! Kicsit sem ötletes kísérletem eredménye: 20 perc várakozás a kórház ambulanciáján, magamon kívüli állapotban, amelyet még jobban tetézett egy csomó fehérruhás ápoló és doktor látványa. Akik ilyen megjelölésű ajtókon járkáltak ki és be, mint például: öltöző, vetkőző, tartózkodó, sokktalanító. Sokktalanító? És nekem ide kell bemennem? Már a neve láttán is kiráz a hideg. Mások elmondása alapján kifehéredve vártam a véget Amikor pedig kimondták a nevem, hát a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom! Jelen körülmények között, a doktor és asszisztense megnyugtató hangjának sem hittem el, hogy nincs itt az elmúlás. Összevarrták. Továbbá, minden erőfeszítésem ellenére részesültem az ilyenkor ajándékként járó tetanuszoltásban is, hiába magyaráztam az orvosnak, hogy a múlt héten már kaptam, természetesen nem hitte el. (Jól tette.) Hát, végül is kiélvezhettem a megfelelő orvosi ellátás minden pillanatát és ráadásul elláttak mindenféle instrukciókkal, melyeknek rövid megfogalmazása így hangzik: ne érje víz. Ami első hallás után, rövidesen kiderült, hogy nem is olyan egyszerű feladat. Hisz egy-egy mosogatáskor, zuhanyzáskor és bármely vízzel kapcsolatos tevékenység elvégzésekor kötelezővé teszi a kesztyű viselését. Mondanom sem kell, minden háromszor annyi időbe telik. Visszatekintve, meg kell jegyeznem, hogy a kozmetikusomnál egy-egy szemöldökgyantázás nagyobb kínokkal jár, a lényeges különbség pedig az, hogy az ő ajtajára az van kiírva: kozmetika. Eme sorok végén, üzenem kollégámnak, hogy az Isten nem megvert, hanem bebizonyította nekem azt, amit már elfelejtettem, vagy talán soha nem is tudtam igazán. Az élet útvesztőjében sok mindennek szentelhetünk figyelmet és sok mindent részesíthetünk előnyben, a legfontosabb mégis az a világon, hogy legjobb tudásunk szerint becsüljük meg azt, ami számunkra oly könnyen megadatott és ugyanolyan könnyen el is veszíthető vagyis amit méltán nevezhetünk legnagyobb kincsünknek: az egészségünket! Köszönöm annak a két kórházi dolgozónak, akik án a sebészeti ambulancián teljesítettek szolgálatot, hogy halált megvető bátorsággal elviselték minden hogy is fogalmazzak? hisztimet. téa Pusztuló peremkerületek, leszakadó társadalmi csoportok A közelmúltban egyre több írás jelent meg városunk egykori munkáskolóniáiról, jelen állapotuk állagmegőrzéséről, még megmaradt, az idősebb helybeliek számára nosztalgikus erővel bíró értékeinek megóvásáról. Példaként említhető Fejes István 2009-ben kiadott naplószerű, érzelmi szálakkal átszőtt kötetének ( 3 tükörcserép ) első fejezete a Velence-telepről, Fürjes Judit tudósítása a Munka + tanulás nevet viselő, az örökségvédelem alatt álló telepi önkormányzati bérlakások megújulását szolgáló projektről (hvg.hu). Esetükben nem túlzás kijelenteni: az utolsó órákban vagyunk. A fenti városrészek társadalmi és szociális helyzetét már tíz évvel ezelőtt is kiemelt problémaként kezelték, előrevetítve azok részleges vagy teljes rehabilitációját. A fenti elképzelés sürgősségét indokolta az Országos Cigány Önkormányzat Alelnöki területbejárásai során tapasztaltak, amelyek programpontként kerültek bele a évi cselekvési programba a leszakadó, hátrányos helyzetben lévő városrészek megmentése végett. A beszámoló szerint abban az évben a száz évnél is idősebb hétesi kolónia közel 70%-a már leromlott állapotba került. A helyi bérlakások önkormányzati tulajdonúak ugyan, azonban ezek lakói 65%-ban jogcím nélküliek, 30%-ban pedig nem is ózdi illetékességű állampolgárok. A véleményezés ezek alapján érthető módon lesújtó: A társadalom szinte minden szintjéről kitaszított emberek szálláshelye ez a telep. Olyan emberek lakják, akik a jogi kategóriákon kívül vannak. - áll a megállapításban. A helyszínen tett bejárások ugyanakkor a mindennapi életkörülményekbe bepillantást nyerve igen súlyos, az ott élők egyéni előrehaladását nagyban akadályozó problémák (pl.: devianciák, nem megfelelő családi és szociális háttér, olykor állandó nélkülözés) kezelhetetlenségére hívták fel a figyelmet ben indult ugyan egy kétéves projekt a kb. 400 fős egykori munkáskolónia épületeinek (45 lakás) felújítására, az Amaro Drom című roma lap Útinapló Riportja azonban 2006 őszén is változatlan helyzetről számolt be. A Lakhatási és szociális integrációs program címmel meghirdetett pályázaton akkor elnyert 20 millió Ft-os összeg legfeljebb az életveszélyes helyzetek megszüntetésére bizonyult elegendőnek; de e téren is csupán ismételten átmeneti jelleggel. A telepeken élők helyzete az ózdi kistérség mellett - több régióban mutat hasonlóságot: magas az inaktívak (pl.: álláskeresők, szociális ellátásokból élők) aránya, magas az egy családon belüli gyermekszám, rosszak az iskolázottsági mutatók, jellemzően a város periférikus részein élnek régi, olykor életveszélyes házakban. A felsorolt (és más) városrészekben a magasabb arányú cigány etnikum problémái szinte azonosak. Megoldásukra akkor több elképzelés is született: Bánszállás esetében például helyi polgárőrség szervezése, az egyesületi, sportés klubélet fellendítése, az óvodai ellátás bővítése, Somsályon a bérlakás-kérdés rendezése szerepelt a fő célkitűzések között, miközben Velence-telepet 2005-ben a kulturális miniszter örökségvédelem alá helyezte. Az eltelt 10 év tükrében a helyi kisebbségi vezetők pozitív szemléletváltozásról (is) beszélnek, azonban ennek erősödése az újabb koncepciók hátterében - ismét gyengülni látszik. Az Ózd Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat évente 4-5 alkalommal tart telepbejárást; legutóbb Hétesben. Úgy tűnik, a tapasztalatok alig változnak és lassan városi, sőt kistérségi szintű közös gondokra utalnak. Most érzem magam embernek, amikor este hazamegyek munka után Állítom, hogy a lakosság konkrét problémái a munkanélküliségből adódnak, s már a harmadik generáció nő fel munka nélkül. A segélyekből nehezen élnek meg, így szociális helyzetük, valamint a telepekre jellemző lakáskörülményeik nem megfelelők. Panaszok érkeznek nap mint nap például rágcsálók, csótányok elszaporodása miatt, illetve az önkormányzati lakások állapotával kapcsolatban mondja Berki Lajos elnök, majd hozzátette Nincsenek életstratégiák, nincs jövőkép, s csak romlás várható a közeljövőben. Jogvédő szervezetek és a média helyett belső megoldásokat kell találni. Tanulságos szavak: a szenzációszámba menő bulvárhírek iskolai botrányok, uzsora bűncselekmények kiemelése gyakran legalább annyira nem visznek a megoldás felé, mint lásd Hétes példáját - a csoportos és egyéni felelősség tényét tagadó jogvédők. A kisebbségi önkormányzat 2010 őszén megválasztott új tagjával, Budai Elemérrel már nem egy problémát beszéltünk meg az elmúlt hónapokban. Nehéz lesz EU-s szinten megoldást találni, hiszen most még csak egy-egy adott területen érezhető erős etnikai konfliktus Európában. emelte ki a képviselő. De mi lesz később? A romák érdekképviseletét szem előtt tartva kijelenthető, hogy négyórás közfoglalkoztatási rendszerrel nem lehet emelni a munka értékét, viszszaforgatni lesüllyedt emberek, rendes családi életet élő és annak megteremtésére törekvő romák tömegeit a munka világába. A lehetséges alternatívák lesújtóak. Az eddigi közmunkaprogramok csupán átmeneti, nem tartós megoldást hoztak, hozzájárultak ellenben egyes peremkerületek nagyobb rendben tartásához. Egyik pataktisztító közmunkás mondta is nekem: Most érzem magam embernek, amikor este hazamegyek munka után. A jövőben viszont még tovább súlyosbodhatnak a roma és nem roma lakosság életkörülményei, ezáltal egymás mellett élésük sokszor kiélezett problémái is vezeti le Berki Lajos. Környezetének alakítója azonban maga az ember. A megváltozott lakosságú külső városrészeken élők új generációjának már megszokott látvány az egyre több helyen érzékelhető házbontások és pusztítások ha a ház nem lehet az övé, senkié sem legyen, de vajon mit érezhetnek az idősebb helybeliek? Együtt olvasunk bele Csák Lászlóné Nelli néni évi, Bánszállásról írt honismereti dolgozatába: dolgos szegény, de boldog emberek éltek az egykor rendezett, virágos településrészen. Ott, ahol a becsület fokmérője a munkához való hozzáállás és az erkölcsi tartás volt. Az ezredforduló utáni második évtized elején úgy tűnik, már ezek a fogalmak is eltűnőben vannak. Az előttünk álló feladatok azonban már túlhaladtak pusztán a felelősök keresésén. A kilátástalanság ellen közösen léphetünk fel, ez egyben létfenntartásunk záloga, erőfeszítéseink sikerének kulcsa. Alabán Péter Ruszó Viktor

Az utolsó padban SZKA_207_33

Az utolsó padban SZKA_207_33 Az utolsó padban SZKA_207_33 376 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET AZ UTOLSÓ PADBAN 7. ÉVFOLYAM 377 HÁRTÁNYOS HELYZETBEN 33/1 SZEREPKÁRTYÁK MOZGÁSSÉRÜLTEK ROMÁK

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásának átalakítására

J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásának átalakítására J A V A S L A T a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásának átalakítására Ózd, 2015. szeptember 24. Előterjesztő: Ózd Város Polgármestere Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! I. Magyarország

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete és Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 4. napján megtartott együttes ülésén Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára

Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2012. január 26-i nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a Helyi Érték - Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél felkérésére kutatást végzett Közép-Dunántúl három

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2010./SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről Jelen vannak: Bíró István, Danyi László, Fekete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop és Csesznek községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 18-án (hétfőn) 17 órai kezdettel megtartott együttes üléséről Az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS június 30-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS június 30-i rendes ülésére Új napirendi pont Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 30-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII. 26.) rendelet

Részletesebben

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése

A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése 1 1. melléklet a..2014. (IV...) határozathoz A 2013. évi költségvetési pénzmaradvány feladatonkénti részletezése M e g n e v e z é s 1. Gazdasági Ellátó Központ (ÓKIG) - Pályázatok és egyéb átvett pénzeszközök

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2016. április 22.-én 13 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete,

Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Előterjesztés Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, 2014. április hónapban tartandó együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Kunágotai Közös

Részletesebben

2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) Átlagéletkor 47,61 év

2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) Átlagéletkor 47,61 év MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Nyt. szám: 2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) sz. példány 1. Az Ön neme 1. férfi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

International Ambulance Service Kft. 2049. Diósd Pf.19. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet. 2012.

International Ambulance Service Kft. 2049. Diósd Pf.19. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet. 2012. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet 2012. évi beszámolója I. Ellátási terület: 2005.02.01-től Érd városában, illetve a négy környező településen (Diósdon, Tárnokon, Sóskúton, és Pusztazámoron)

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok 1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat

Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat J E L N Y E L V I S S Z O L G Á L A T Á N A K T O L M Á C S Z O L G Á L T A T Á S I

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Ózd, 2014. december 19. Előterjesztő: Ózd Város Jegyzője Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. április 21-ei munkaterv szerinti üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. április 21-ei munkaterv szerinti üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága 6/2015. VFKB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: a Városfejlesztési és Környezetvédelmi

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28-11/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 26-án (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

az ÓZDINVEST Kft. átvilágításával, racionalizálásával kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról

az ÓZDINVEST Kft. átvilágításával, racionalizálásával kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról T á j é k o z t a t ó az ÓZDINVEST Kft. átvilágításával, racionalizálásával kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról Előterjesztő: Ad hoc Bizottság elnöke Előkészítő: ÓZDINVEST Kft. PH. Településfejlesztési

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, június 24.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, június 24. J a v a s l a t Ózd Város Önkormányzata által - 2015. június 01. és 2015. augusztus 31. közötti időtartamban - megszervezésre kerülő hagyományos közfoglalkoztatáshoz szükséges önerő és létszámkeret jóváhagyására

Részletesebben

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Készítették (2004.) Kovács Antalné, Léderer Kinga, Löffler Tamás A 2006. évi felülvizsgálatban közreműködtek: Dr. Bácsai Márta, Benyes Rita, Löffler

Részletesebben

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 29-én megtartott nyilvános üléséről, a Városi Polgármesteri Hivatal 45. sz. tanácskozótermében Jelen vannak:

Részletesebben

Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás?

Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás? Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás? 2.0* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068

KOMMUNIKÁCIÓS TERV. Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/A-2008-0068 KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése 1. Helyzetelemzés Tét Város Önkormányzatának legfontosabb szerve a képviselő-testület, amely az önkormányzat működésével,

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2009. (I. 23.) számú R E N D E L E T E az intézményi

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Miért nem érdemes CSAK a gázszámlára hagyatkozni vásárláskor?

Miért nem érdemes CSAK a gázszámlára hagyatkozni vásárláskor? Miért nem érdemes CSAK a gázszámlára hagyatkozni vásárláskor? Hogyan lehet sokkal nagyobb a fűtésköltség, mint azt Ön várta? Nádas Krisztián Ön ingatlanvásárlás előtt áll Talán már ki is nézte a megfelelőt:

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2011/SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről Jelen vannak: Koncz Ferenc, dr.

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 09.23.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS. Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1.

MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS. Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben