TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )"

Átírás

1 TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( ) február 22.

2 Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok Módszertani Függelékeiben leírt eltérésektől eltekintve a 2010 végén megszüntetett Költségvetési Tanács Titkárságán kidolgozott módszertanokra támaszkodik. Jelen tanulmány célja kettős. Egyrészt célzat és részrehajlás nélkül bemutatja a gazdasági folyamatok és a Január 30-ig kihirdetett jogszabályok alapján kirajzolódó középtávú makrogazdasági és költségvetési pályát. Másrészt összehasonlítási alapul szolgálhat minden elemző és gazdasági szereplő számára a jelen parlamenti ülésszakban tárgyalt törvényjavaslatok várható költségvetési hatásainak felmérésekor. Egy szakmailag megalapozott technikai kivetítés nem tehet mást, mint hogy tényekre hagyatkozik. Ebből a szempontból ténynek számítanak a hivatalos statisztikai adatszolgáltatók (pl. KSH) adatai, illetve a Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályok. A bemutatott számítási eredmények ily módon nem tekinthetők előrejelzésnek, mivel tudatosan és következetesen nem számolnak jövőbeli gazdaságpolitikai döntésekkel függetlenül attól, hogy e döntések megszületése mennyire valószínű. Miközben magunk nem tételezünk fel jövőbeli döntéseket, nem tekinthetünk el attól, hogy a gazdasági szereplők várakozásait és ezáltal döntéseit jelentős mértékben befolyásolhatják a hivatalos formában még ki nem hirdetett jogszabály-változások. A tanulmány megjelenését támogatta a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány. 2

3 Tartalomjegyzék 1 Összefoglaló A makrogazdasági folyamatok elemzése A költségvetési tételek alakulása...6 Külső tételek...6 A belső tételek egyenlege...7 A kamatok és az államadósság alakulása...8 3

4 1 Összefoglaló Középtávú makrofiskális pályánkon 2013-ban recesszió várható, de a reál GDP átlagos növekedési üteme a teljes időszakot tekintve is csak 0,4 százalék. A lakossági fogyasztás 2013-ban 1,1 százalékkal, a évek során összesen 2 százalékkal esik vissza. A járulékcsökkentő program sikerének elmaradása és a közmű-beruházásokat hátrányosan érintő rezsi-csökkentés miatt már nem tételezzük fel a beruházások kismértékű élénkülését sem. Bár a járulékcsökkentő program jelentős részének elmaradása miatt kisebb nominális béremelést várunk, de a rezsi-csökkentés miatti árindexcsökkenés ezt ellentételezi a reálbérek tekintetében. E két tényező eredője alapozza meg, hogy továbbra is 1 százalék körüli fogyasztás-csökkenést várunk. A növekedésre pozitív hatása kizárólag az exportnak van, de a magas importhányad miatt a nettó export csak részben képes ellensúlyozni a belföldi keresleti tényezők negatív hatását. Az infláció mértékét 2013-ban növeli az életbe lépő fogyasztási adóemelések hatása, de ezt részben ellensúlyozza a hatósági áras közmű-szolgáltatások árcsökkenése ( rezsi-csökkentés ). Ezek eredőjeként 4,1 százalék körüli érték adódik nem számolva a már bejelentett, de jogszabályi formában még ki nem hirdetett további hasonló lépésekkel. Keresletnövekedés hiányában 2014-től a fogyasztói árindex a csökkenő kamatlábak ellenére - 3 százalék alatti értékre esik vissza. Az euró árfolyama 2013-ban éves átlagban 283 forint körül alakulna, ha a jövőben nem történne semmi olyan, ami nem a gazdasági folyamatokból következik. A munkaerőpiacon a foglalkoztatás bővülése gyakorlatilag leáll, a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma 2016-ig összesen bővül mintegy 10 ezer fővel. Intézkedések hiányában a kimutatott munkanélküliségi ráta 11 százalék körül stabilizálódik. A költségvetést érintő tényezők közül egyértelműen romlottak a fogyasztási adóbevételekre vonatkozó kilátások, viszont csökkentek az államadósság finanszírozási költségei. Bár növekedési és foglalkoztatási szempontból kedvezőtlen, a költségvetési rövid távú egyensúlya szempontjából kedvező fejlemény a járulékcsökkentő intézkedések sikerének elmaradása. A maastrichti hiány becsléseink szerint a 2,7 százalékos célérték és a 3 százalékos küszöbérték között várható, amennyiben az önkormányzatok hiánya és az állami vállalatok vesztesége nem haladja meg az októberi EDP-jelentésben a kormány által feltételezett értéket. A költségvetési egyenleg 2013-ban csak akkor nem haladná meg a GDP 3 százalékát, ha a költségvetési törvénybe betervezett tartalékból 350 milliárd forintot nem költene el. Ahhoz, hogy teljesüljön a 2,7 százalékos cél, további 90 milliárd forint tartalékzárolás lenne szükséges, ami már 40 milliárd forint értékben az általános tartalék zárolását is szükségessé teszi. Amennyiben ez megtörténne, akkor 2014-ben további 0,5 százalék kiigazítás válna szükségessé ahhoz, hogy a hiány a jelenleg hatályos konvergencia programban 2014-re kitűzött 2,2 százalékos szintre csökkenjen. Hangsúlyozzuk, hogy mindez csak akkor lenne igaz, ha nem kellene számolni további kockázatokkal és a költségvetési törvényben figyelembe nem vett ígéretekkel decemberi kivetítésünkkel összehasonlítva rontotta a bevételi kilátásokat a makrogazdasági mutatók romlása, viszont csökkentette a januárban hatályba lépett járulékcsökkentő program bevételcsökkentő hatását a program vártnál jóval alacsonyabb kihasználtsága és csökkentette a kamatkiadásokat a forint kamatlábak vártnál tartósabb csökkenése. 4

5 2 A makrogazdasági folyamatok elemzése Kivetítésünkben a gazdaság hosszabb távú trendfolyamataiból indulunk ki, a december 10-ig kihirdetett jogszabályok változatlanságát feltételezve. Azt mutatjuk be, hogy milyen alappályára számíthatunk akkor, ha nem következik be változás a gazdaságpolitikában, de az államadósság ennek ellenére finanszírozható marad. A 2012-re várt 1,5 százalékos recesszió után 2013-ban is recesszióra számítunk. A években a GDP gyakorlatilag stagnál, a háztartások reálfogyasztása pedig összesítve 2 százalékkal csökken. A rendkívül alacsony bázishoz képest a beruházások szerény növekedésére továbbra is várni kell, mivel a kisvállalatok helyzetét javítani hivatott járulékcsökkentő program egyelőre nem sikeres. A járulékcsökkentő program sikerének elmaradása és a közmű-beruházásokat hátrányosan érintő rezsicsökkentés miatt már nem tételezzük fel a beruházások kismértékű élénkülését sem. Bár a járulékcsökkentő program jelentős részének elmaradása miatt kisebb nominális béremelést várunk, de a rezsi-csökkentés miatti árindex-csökkenés ezt ellentételezi a reálbérek tekintetében. E két tényező eredője alapozza meg, hogy továbbra is 1 százalék körüli fogyasztás-csökkenést várunk. A növekedésre pozitív hatása kizárólag az exportnak van, de a magas importhányad miatt a nettó export csak részben képes ellensúlyozni a belföldi keresleti tényezők negatív hatását. 1. táblázat: A főbb makrogazdasági mutatók a technikai alappályán (éves reál változás, százalék*) f 2013f 2014f 2015f 2016f GDP 1,7-1,5-0,5 0,0 0,1 0,3 Vásárolt fogyasztás 0,5-1,2-1,1-0,7-0,3 0,0 Természetbeni társadalmi juttatás -4,8-4,4-1,4 0,0 0,0 0,0 Közösségi fogyasztás -0,3-1,8-0,8 0,0 0,0 0,0 Bruttó állóeszköz-felhalmozás -3,6-4,3-0,1 0,1 0,8 1,1 Export 6,3 4,2 4,0 4,8 5,2 5,3 Import 5,0 3,6 3,8 4,6 5,4 5,5 Fogyasztói árindex 3,8 5,7 4,1 2,8 2,4 2,3 Versenyszféra bruttó reál átlagbér 1,5-0,3-0,1-2,3-0,4-0,5 Versenyszféra létszám 2,3 1,6-0,1 0,2 0,0 0,2 Nemzetgazdasági létszám 0,8 1,7 0,3 0,1 0,0 0,1 Munkanélküliségi ráta 10,9 10,9 10,8 11,0 11,2 11,2 HUF/EUR árfolyam 279,3 289,1 283,9 293,3 295,4 290,4 Három hónapos kamat 6,1 7,1 5,5 4,8 4,4 4,3 * Kivéve a munkanélküliségi ráta, a forint/euró árfolyam és a három hónapos kamat esetében, ahol a táblázat éves átlagos szintet közöl. Az infláció mértékét 2013-ban növeli az életbe lépő fogyasztási adóemelések hatása, de ezt részben ellensúlyozza a hatósági áras közmű-szolgáltatások árcsökkenése ( rezsi-csökkentés ). Ezek eredőjeként 4,1 százalék körüli érték adódik nem számolva a már bejelentett, de jogszabályi formában még ki nem hirdetett további hasonló lépésekkel. Keresletnövekedés hiányában 2014-től a fogyasztói árindex a csökkenő kamatlábak ellenére - 3 százalék alatti értékre esik vissza. Az euró árfolyama 2013-ban éves átlagban 283 forint körül alakulna, ha a jövőben nem történne semmi 5

6 olyan, ami nem a gazdasági folyamatokból következik. A fokozatosan csökkenő kamatlábak mellett 2014-ben az árfolyam is gyengül. A munkaerőpiacon a foglalkoztatás bővülése gyakorlatilag leáll, a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma 2016-ig összesen bővül mintegy 10 ezer fővel. Intézkedések hiányában a kimutatott munkanélküliségi ráta 11 százalék körül stabilizálódik. 1 3 A költségvetési tételek alakulása A költségvetési egyenleg 2013-ban csak akkor nem haladná meg a GDP 3 százalékát, ha tartani tudná a kormány a belső tételek vonatkozásában az elfogadott költségvetési törvény keretszámait, a költségvetési törvénybe betervezett tartalékból pedig 370 milliárd forintot nem költene el. Ahhoz, hogy teljesüljön a 2,7 százalékos cél, további 90 milliárd forint tartalékzárolás lenne szükséges. Amennyiben ez megtörténne, akkor 2014-ben további 0,4 százalék kiigazítás válna szükségessé ahhoz, hogy a hiány a jelenleg hatályos konvergencia programban 2014-re kitűzött 2,2 százalékos szintre csökkenjen. Hangsúlyozzuk, hogy ez csak akkor lenne igaz, ha nem kellene számolni további kockázatokkal és a költségvetési törvényben figyelembe nem vett ígéretekkel. Ezekről a tényezőkről külön elemzés készül. A maastrichti hiány becsléseink szerint a 2,7 százalékos célérték és a 3 százalékos küszöbérték között várható, amennyiben az önkormányzatok hiánya és az állami vállalatok vesztesége nem haladja meg az októberi EDP-jelentésben a kormány által feltételezett értéket. Külső tételek A külső tételek alakulása szempontjából az utóbbi egy hónapban egyrészt megerősödtek azok a fogyasztási adóbevételeket érintő negatív trendek, amelyekről decemberi kivetítésünkben már írtunk, másrészt viszont a munkahelyteremtést és növekedést elősegíteni hivatott járulékcsökkentő program töredékes megvalósulása a költségvetési egyenleget rövid távon javítja. A külső tételek GDP-arányos egyenlege 2013 és között 0,5 százalékpontos romlást mutat, amiből a legnagyobb tétel az MNB-nek a évi vesztesége miatt fizetendő térítés, ami számításaink szerint 120 milliárd forint. E költségvetési kiadás megjelenésének oka egyrészt, hogy a évi veszteséget még fedezi a jegybank korábban felhalmozott eredménytartaléka. Mivel azonban ez 2013-ban elfogy, ezért az intézkedések nélkül várható évi veszteséget már az államnak kell megtérítenie. Másrészt a devizahitelek végtörlesztése miatt 2012-ben még keletkezett az MNB-nek realizált árfolyameredménye, 2013-ban viszont ilyen hatásra nem számítunk. A külső tételek egyenlegromlásának második oka, hogy a reálbércsökkenés miatt a munkát terhelő adóbevételek (járulékok, KIVA, szja) növekedési üteme összességében elmarad a nominális GDP növekedési ütemétől. A harmadik ok részben technikai, ugyanis a kivetítés szabályainak megfelelően nem számoltunk azzal, hogy a nominális értéken rögzített adótételeket (elsősorban a jövedéki adó, de ide sorolható például a tranzakciós illeték plafonja, a távközlési adó, a KATA és a közműadó is) a törvényhozó valorizálná. A negyedik ok a nyugdíjkiadások GDP-arányos emelkedése, ami elsősorban a 40 éves szolgálati idővel rendelkező nők fokozatos nyugdíjba vonulásának hatását tükrözi. 1 A kimutatott munkanélküliségi ráta természetesen nem veszi figyelembe, de a foglalkoztatottságot mérő egyik mutató (LFS) tartalmazza azokat, akik külföldön dolgoznak. 6

7 A belső tételek egyenlege A belső tételek évi egyenlegének számításakor figyelembe vettük a 1428/2012 kormányhatározat zárolási döntéseit, nem tételeztük fel az év eleji szinthez képest a maradványok állományváltozását. A kormányzati szektor ESA 95 módszertan szerinti egyenlegének számításakor elfogadtuk bár kockázatosnak tartjuk az önkormányzatok összesített 22 milliárdos hiányát. A pénzforgalmi és eredményszemléletű egyenleg közti különbséget okozó ún. ESA-hídban az adóbevételek és a kamatkiadások eredményszemléletű értékein kívül figyelembe vettük a deviza végtörlesztések miatti állampapír kibocsátásokat, a kormányzati szektorba sorolt társaságok eredményét, a veszteséges MÁV-nak vállalt állami kezességeket, a Gripen szerződés alapján teljesített fizetéseket, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban keletkezett hozamokat. A belső tételek évi egyenlegének számításakor az elfogadott törvényből indultunk ki, de azt három tétellel módosítottuk. Gyógyszerkassza A gyógyszerkassza egyenlege 2012-ben 15 milliárd forinttal lett rosszabb az eredetileg tervezettnél, amiből 10 milliárd forint abból adódott, hogy a hazai gyógyszergyártók K+F kiadásaik egy részét egy december 27-i döntés alapján levonhatták befizetéseikből. Mivel a évi tervek a évi tényszámokhoz képest 35 milliárddal alacsonyabb kiadásokat és 26 milliárddal alacsonyabb bevételeket tartalmaznak, elfogadjuk a feltételezést, hogy a évi 5 milliárd nem tervezett egyenlegromlásra 2013-ban nem fog sor kerülni, de a gyártói befizetések 10 milliárdos csökkenését átvezetjük terv tény Benyújtott Elfogadott kfib Gyógyszertámogatás kiadásai 219,0 296,0 158,0 221,0 221,0 Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás 10,0 10,0 10,0 10,0 10,0 Gyógyszertámogatás céltartalék 43,0 0,0 30,0 49,0 49,0 Méltányossági gyógyszertámogatások 3,0 6,5 0,0 0,0 0,0 Gyógyszertárak juttatása 2,7 2,7 0,0 0,0 0,0 Kiadás összesen 277,7 315,2 198,0 280,0 280,0 Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések 16,0 18,4 9,0 9,0 9,0 Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és -forgalmazói, valamint egyéb befizetések 36,0 56,6 21,0 40,0 30,0 Bevétel összesen 52,0 75,0 30,0 49,0 39,0 Egyenleg 225,7 240,2 168,0 231,0 241,0 ebből: K+F miatti levonás becsült hatása Távhő-cégek támogatásának emelése Az önkormányzati tulajdonban lévő távhő cégek kormány által előírt árcsökkentésből eredő veszteségét a kormány a fogyasztóktól kapcsolt termelésszerkezet átalakítás címén évek óta beszedett, 1,2 ft/kwh díjból kívánja ellentételezni. Mivel ez a bevétel évente stabilan milliárd 7

8 forint, ezért valójában nincs fedezet a távhő cégek támogatásának 10 milliárd forintos, 52 milliárd forintra emelése mögött. 2 EU-források társfinanszírozása A októberben bejelentett költségvetési kiigazításokat követően a költségvetés Uniós fejlesztések című fejezetében szereplő összegek 1535 milliárd forintról 1390 milliárd forintra csökkentek. Ebből a kormány által biztosított támogatás összege 165,4 milliárdról 127,6 milliárd forintra, azaz mintegy 38 milliárd forinttal mérséklődött. Az akkor még napirenden tartott EU-IMF megállapodás részeként a kormány a 15%-os önrész helyett csak 5%-ot adott volna, amit a költségvetési törvényjavaslaton a parlament zárószavazás előtti módosító formájában át is vezetett. Megállapodás hiányában azonban változatlan önrésszel számolunk, amiből az következik, hogy az elérhető uniós források lehívásához nagyságrendileg 20 milliárd forinttal emelni kell a magyar rész összegét. Összességében e három tétel 40 milliárd forinttal rosszabb egyenleget von maga után. A évekre a technikai kivetítés szokásos elveinek megfelelően a évi várható értéket reálértéken rögzítettük, vagyis inflációval indexáltuk. Amennyiben a későbbi évekre vonatkozóan a parlament olyan költségvetési törvényt fogad el, amely szerint a kiadások nominális értéke az inflációtól elmaradó mértékben emelkedik, akkor a költségvetési egyenleg az itt vázolt alappályához képest javulhat. A belső tételek GDP-arányos egyenlege évente 0,1 százalékponttal romlik, ami a nominális GDP és a fogyasztói árak növekedési ütemének különbségéből adódik. A kamatok és az államadósság alakulása A kormányzati szektor adósságrátája 2012 végére valószínűleg több százalékponttal csökkent a 2011 végi szinthez képest. Ennek oka, hogy egyrészt a teljes adósság 42 százalékát kitevő devizaadósság forintban kifejezett értéke a 2011 vége óta bekövetkezett 6 százalékos árfolyamcsökkenés hatására csökkent. Másrészt az államadósság implicit kamatlába (5,1%) kisebb volt, mint az infláció (5,7%). Hasonló hatás 2013-ban nem várható annak ellenére, hogy az elmúlt hónapok során a forint kamatlábak jelentősen csökkentek. Amint a makropálya kapcsán már hangsúlyoztuk, ez a technikai kivetítés azzal a feltételezéssel készül, hogy egy változatlan gazdaságpolitika a következő években piaci forrásokból finanszírozható. Ezen belül feltettük, hogy a januári hozamgörbének megfelelően alakulnak a kamatlába a jövőben, 2013-ban az állam a február 12-i 3,25 milliárd dollár értékű kötvénykibocsátáson túl nem bocsát ki további külföldi devizakötvényt, viszont fenntartja a jegybanknál felhalmozott devizabetétjét ben a devizabetétet felhasználja, 2015-től pedig elkezd ismét devizakötvényt kibocsátani. Ennek eredményeként a GDP-arányos nettó kamatkiadás a 2013-ban várható jelentős csökkenés után ismét emelkedni kezd. 2 Árak az egyetemes szolgáltatásban január 1-től, Magyar Energia Hivatal, URL: illetve KSH: Villamosenergiamérleg (1990-), URL: 8

9 MELLÉKLETEK 9

10 1. melléklet: a főbb makrogazdasági mutatók alakulása a technikai alappályán f 2013f 2014f 2015f 2016f NEMZETI SZÁMLÁK (folyó áron, Mrd forint) Nominális GDP Reál GDP (éves % növekedés) 1,7-1,5-0,5 0,0 0,1 0,3 Háztartások fogyasztási kiadása Vásárolt fogyasztás vásárolt fogyasztás (éves % növekedés) 4,3 4,4 3,0 2,1 2,1 2,3 vásárolt fogyasztás volumene (éves % reálnövekedés) 0,5-1,2-1,1-0,7-0,3 0,0 Kormányzati kollektív fogyasztás 2823,0 2855,4 2957,1 3060,9 3159,5 3221,7 Kormányzati természetbeni transzfer 2974,8 3005,9 3086,0 3173,0 3249,2 3323,6 Összes kormányzati fogyasztás folyó áron 5797,8 5861,3 6043,1 6233,9 6408,6 6545,3 Kormányzati beruházás NSZ szerint 847,6 876,7 912,6 938,4 960,9 982,9 Kormányzati pénzügyi transzferek a lakosságnak 4311,3 4507,0 4713,5 4787,3 4841,6 4952,1 Import 23601, , , , , ,2 Lakossági beruházás 800,0 857,5 863,9 897,6 920,4 940,6 Lakosság rendelkezésre álló jövedelme 15888, , , , , ,5 ÁRAK (éves %) Infációs ráta (CPI) 3,8 5,7 4,1 2,8 2,4 2,3 GDP deflátor 3,1 6,0 3,5 2,4 2,0 1,1 Fogyasztási kiadás deflátora 4,6 5,7 4,1 2,8 2,4 2,3 Kormányzati fogyasztás delátora 0,0 3,0 4,4 3,5 3,2 2,0 Kormányzati természetbeni transzferek deflátora 3,8 5,7 4,1 2,8 2,4 2,3 Beruházások deflátora 6,3 5,7 4,1 2,8 2,4 2,3 Export deflátor 3,5 4,1-1,8 3,3 0,7-1,7 Import deflátor 5,1 2,9-1,8 3,3 0,7-1,7 MUNKAPIAC (ezer fő) Foglalkoztattak száma a nemzetgazdaságban (LFS, éves átlag) 3 811, , , , , ,0 ebből: Versenyszféra (LFS-intézményi állam) 3 077, , , , , ,1 Költségvetési szektor (intézményi, technikai feltevés) 734,6 751,8 766,8 766,8 766,8 766,8 Foglalkoztattak száma a nemzetgazdaságban (éves változás %) 0,8 1,7 0,3 0,1 0,0 0,1 Versenyszféra foglalkoztatottság (éves változás %) 2,3 1,6-0,1 0,2 0,0 0,2 Állami foglalkoztatottság (éves változás %) -4,9 2,3 2,0 0,0 0,0 0,0 Aktívak létszáma 4 279, , , , , ,1 Munkanélküliek száma a nemzetgazdaságban (éves átlag) 467,9 475,6 469,6 481,6 489,8 491,1 Munkanélküliségi ráta (LFS) 10,9 10,9 10,8 11,0 11,2 11,2 Versenyszféra bruttó nominál átlagbér (éves növekedés, %) 5,4 5,4 4,0 0,4 2,0 1,8 Állami bruttó átlagbér (technikai feltevés) Nemzetgazdasági bruttó bér- és keresetttömeg (folyó áron, millió HUF) Nemzetgazdasági bruttó bér- és keresettömeg (éves növekedés, %) 2,8 5,3 4,0 0,6 2,0 1,9 "KSH létszám és kereset" bruttó bér (éves növekedés, %) 5,2 0,7 3,6 0,4 2,0 1,8 "KSH létszám és kereset" nettó bér (éves növekedés, %) 6,4 1,2 4,7-0,5 1,1 0,6 Nyugdíj indexálás mértéke (éves növekedés,%) 4,3 5,7 5,2 2,8 2,4 2,3 TECHNIKAI FELTEVÉSEK Forint euró árfolyam (éves átlagok) 279,3 289,1 283,9 293,3 295,4 290,4 Hozam, 3 hónapos benchmark 6,1 7,1 5,5 4,8 4,4 4,3 Olajár, HUF/hordó

11 2. melléklet: a külső tételek alakulása az alappályán BEVÉTELI OLDAL Költségvetési tétel 2012f 2013f 2014f 2015f 2016f Gazdálkodó szervezetek befizetései Társasági adó 342,3 308,2 311,5 313,0 309,5 Hitelintézeti járadék 9,7 37,0 30,1 24,1 19,3 Pénzügyi szervezetek különadója 84,9 144,0 144,0 144,0 144,0 Pénzügyi tranzakciós illeték pénzügyi szolgáltatókat terhelő része 0,0 221,9 225,6 228,9 231,0 Biztosítási adó 0,0 29,2 28,8 28,8 29,1 Távközlési adó 12,2 37,0 37,0 37,0 37,0 Egyes ágazatokat terhelő különadó 164,7 3,3 0,0 0,0 0,0 Cégautóadó 32,3 34,4 34,2 34,1 34,0 Energiaellátók jövedelemadója 5,6 40,2 40,8 41,6 42,2 Egyszerűsített vállalkozói adó 146,5 109,7 112,7 115,1 116,6 Kisvállalati adó 48,8 54,6 55,7 56,4 Kisadózók tételes adója 49,0 54,7 55,8 56,6 Közmű adó 45,0 45,0 45,0 45,0 Energiaadó 16,9 17,4 17,8 18,2 18,4 Környezetterhelési díj 7,3 6,9 7,0 7,0 7,0 Környezetvédelmi termékdíj 51,2 51,0 51,0 51,0 51,1 Bányajáradék 103,6 100,1 103,6 105,0 103,8 Innovációs járulék 58,1 62,8 64,3 65,7 66,6 Egyéb befizetések 33,0 34,0 34,8 35,5 36,0 Egyéb központosított bevételek (csak külső!) 58,1 38,8 51,9 51,9 52,0 Fogyasztáshoz kapcsolt adók Általános forgalmi adó 2 747, , , , ,2 Jövedéki adó 929,4 958,3 960,5 955,4 963,7 Játékadó 52,4 26,1 26,7 27,3 27,9 Játékadó bevétel 5-ös lottóból 12,5 13,1 13,3 13,6 13,9 Regisztrációs adó 13,7 12,6 12,5 12,6 12,8 Gépjárműadó 24,9 42,0 41,8 41,6 41,5 Népegészségügyi termékdíj 20,1 20,3 20,1 20,1 20,1 Baleseti adó 25,2 27,3 27,8 28,4 29,1 Lakosság befizetései Személyi jövedelemadó (különadóval és önkormányzati résszel együtt) 1 550, , , , ,2 Adóbefizetések 0,2 0,2 0,2 0,2 0,2 Illeték befizetések 99,7 95,1 90,6 87,0 84,5 M.személyek jogviszony megszűnésével kapcs. különadó 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 Vám- és cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése 9,2 9,3 10,0 10,6 11,0 Munkát terhelő járulékok Munkáltatói és biztosítotti járulék (NyAlap, EAlap és MPA) és EHO 3 625, , , , ,3 Rehabilitációs hozzájárulás 62,7 64,0 63,5 63,5 63,6 Szakképzési hozzájárulás 78,7 80,7 81,1 82,6 84,2 TB-alapok egyéb külső járulékbevételei 39,2 21,8 21,9 22,4 22,8 Bérgarancia támogatások törlesztése 0,8 0,9 0,9 0,9 0,9 Külső bevételek összesen , , , , ,5 KIADÁSI OLDAL Költségvetési tétel 2012f 2013f 2014f 2015f 2016f Nyugellátások 3284,4 3460,7 3516,6 3552,6 3647,9 Családi támogatások Családi pótlék 344,9 346,4 344,0 341,9 340,8 Anyasági ellátás 5,6 5,6 5,6 5,6 5,6 Apákat megillető munkaidő kedvezmény megtérítése 1,7 1,7 1,7 1,7 1,8 TGYÁS 36,4 37,5 37,5 38,0 38,5 GYED 84,0 89,4 89,1 89,2 89,2 GYES 61,5 60,5 60,5 60,2 59,9 GYET 13,0 13,1 13,2 13,2 13,2 Szociális juttatások Passzív ellátások 65,0 66,2 68,1 70,6 72,2 Bérgarancia kifizetések 6,6 6,1 6,4 6,6 6,7 Táppénz 56,5 58,3 58,7 59,9 61,0 Vakok és fogyatékosok ellátásai 30,5 30,5 31,4 32,2 33,0 Egyéb külső kiadások Hozzájárulás az EU költségvetéséhez 234,9 268,9 281,5 304,8 289,6 MNB veszteségtérítés 0,0 0,0-120,5-96,9-72,0 Külső kiadások összesen 4 225, , , , ,3 Külső tételek egyenlege 6 192, , , , ,2 11

12 3/a. melléklet: különféle egyenlegmutatók alakulása az alappályán (Mrd forint) 2012f 2013f 2014f 2015f 2016f 2017f 2018f 2019f 2020f Külső tételek Belső tételek Elsődleges egyenleg Kamategyenleg A központi alrendszer egyenlege Önkormányzati alrendszer egyenlege ESA-híd a központi kormányzatban Kormányzati szektor egyenlege Egyenlegcél Eltérés Szabad tartalék Intézkedési szükséglet a tartalékok zárolásán felül GDP /b. melléklet: különféle egyenlegmutatók alakulása az alappályán (GDP-százalék) 2012f 2013f 2014f 2015f 2016f Külső tételek 21,4% 21,1% 21,1% 20,9% 20,8% Belső tételek -19,9% -21,2% -21,3% -21,4% -21,6% Elsődleges egyenleg 1,6% -0,2% -0,3% -0,5% -0,8% Kamategyenleg -3,7% -3,2% -3,8% -4,0% -4,3% A központi alrendszer egyenlege -2,1% -3,4% -4,0% -4,5% -5,0% Önkormányzati alrendszer egyenlege -0,1% -0,2% 0,0% 0,0% 0,0% ESA-híd a központi kormányzatban -0,7% -0,6% -0,1% 0,0% 0,0% Kormányzati szektor egyenlege -2,8% -4,2% -4,2% -4,5% -5,0% Egyenlegcél -2,7% -2,7% -2,2% -1,5% -1,5% Eltérés 0,1% 1,5% 2,0% 3,0% 3,5% Szabad tartalék 0,0% 1,3% 1,4% 1,4% 1,4% Intézkedési szükséglet a tartalékok zárolásán felül 0,0% 0,1% 0,6% 1,7% 2,2% 4. melléklet: a kormányzati szektor bruttó adósságának alakulása az alappályán 2012f 2013f 2014f 2015f 2016f Központi kormányzat bruttó adóssága (Mrd forint) Önkormányzati szektor adóssága (Mrd forint) Nominál GDP Kormányzati szektor adósságrátája 75,8% 75,3% 77,1% 79,0% 79,4% Implicit kamatláb 5,10% 5,60% 5,80% 5,80% 6,00% 12

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( ) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) 2012. december 19. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( ) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2014-17) 2014. január 31. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) 2016. február 4. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. hó %-a 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés I-VIII. teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VIII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 6 163 826,3

Részletesebben

ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,4 4,5% ,4 914,1 0,8% KAMATBEVÉTELEK , ,7 6,3% , ,6 7,4%

ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,4 4,5% ,4 914,1 0,8% KAMATBEVÉTELEK , ,7 6,3% , ,6 7,4% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi teljesítés %-a Eredeti előirányzat 213. évi előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 376 71,2 811 82,9 8,6%

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-III. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-IV. hó

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-IV. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi. I-VI. hó ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,7 42,5% , , ,0 51,2%

2012. évi. I-VI. hó ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , ,7 42,5% , , ,0 51,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-VI. hó teljesítés %-a Eredeti előirányzat Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-VI. hó előir. %-a

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-V. hó

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi. I-V. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ 212. évi I-V. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat 213. évi I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó %-a A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés I-XI. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-IX. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-IX. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-X. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2%

Teljesítés ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEFIZETÉSEK , , ,0 177,3% KAMATBEVÉTELEK , , ,1 142,2% 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 212. évi 213. évi Teljesítés Törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előzetes teljesítés előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 9 43 593,4

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ teljesítés %-a Eredeti előirányzat előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5 694 474,5 6,3%

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-II. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-II. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 21. év 211. év teljesítés törvényi módosított előirányzat* I-XII. előirányzat %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 461 161,1

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-III. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó

2012. évi évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 212. évi 213. évi BEVÉTELEK Teljesítés /előzetes/ I-XI. hó teljesítés %-a Törvényi módosított előirányzat I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-IV. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-IV. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967 796,5

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE. BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-VII. teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-VII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2

Részletesebben

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó

2013. évi évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ I-VII. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-VII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 1 967

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK előzetes teljesítés I-V. hó teljesítés %-a eredeti előirányzat I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 8 949,8

Részletesebben

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi

2014. évi BEVÉTELEK teljesítés évi 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 213. évi 214. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 1 24,3 1 697 314,9 11 8 949,8

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) 2013. június 19. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE évi BEVÉTELEK teljesítés A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet 214. évi 215. évi BEVÉTELEK teljesítés törvényi módosított előirányzat I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 11 954 333,8 11 18 855, 11 826

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( ) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2012-15) 2012. szeptember 30. 1 2 Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) 2015. június 9. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok Módszertani

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 211. évi teljesítés /előzetes/ Törvényi módosított előirányzat 212. évi I-XII. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342 181,5 9 548

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés 21. év 211. év I-X. hó teljesítés %-a törvényi módosított előirányzat* I-X. hó előirányzat %-a KÖZPONTI

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-III. hó teljesítés %-a előirányzat 212. évi I-III. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2 1

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-V. hó teljesítés %-a előirányzat 212. évi I-V. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 329 826,2 3 252

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-X. hó teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-X. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342

Részletesebben

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet A KÖZPONTI KORMÁNYZAT ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK teljesítés /előzetes/ 211. évi I-XI. hó teljesítés %-a módosított előirányzat 212. évi I-XI. hó előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 342

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE 1. számú melléklet AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS KÖZPONTI ALRENDSZERÉNEK ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2 9. é v i teljesítés eredeti előirányzat 2 1. é v i I-XII. előir. %-a KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS 8 321 92,8 7 929 155,1

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( ) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2014-18) 2014. december 10. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

A 2015. évi költségvetési törvény kockázatai

A 2015. évi költségvetési törvény kockázatai A 2015. évi költségvetési törvény kockázatai 2015. január 31. Jelen elemzés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és nagyrészt a 2010 végén megszüntetett

Részletesebben

1 A HATÁSELEMZÉS TÁRGYA... 5 2 A HATÁSELEMZÉS LOGIKAI MENETE... 6 3 A FELTÉTELEZETT INTÉZKEDÉSEK ÉS BECSÜLT ELSŐDLEGES HATÁSUK...

1 A HATÁSELEMZÉS TÁRGYA... 5 2 A HATÁSELEMZÉS LOGIKAI MENETE... 6 3 A FELTÉTELEZETT INTÉZKEDÉSEK ÉS BECSÜLT ELSŐDLEGES HATÁSUK... A munkaerőpiacot, a szociális ellátásokat és a nyugdíjrendszert érintő egyes kormányzati intézkedések és intézkedési elképzelések költségvetési hatásvizsgálata 2011. június 28. Jelen technikai kivetítés

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) 2013. június 19. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült

Részletesebben

Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István

Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István ügyvezető igazgató ICEG - MKT konferencia, Hotel Mercure Buda, 2003. Június 18 1 Az előadás vázlata Az MNB előrejelzéseiről

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2016. október 20. Célkitűzések

Részletesebben

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13.

Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető október 13. A Századvég makro-fiskális modelljével (MFM) készült középtávú előrejelzés* Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető 15. október 13. *A modell kidolgozásában nyújtott segítségért köszönet illeti az OGResearch

Részletesebben

1 A HATÁSELEMZÉS TÁRGYA... 5 2 A HATÁSELEMZÉS LOGIKAI MENETE... 6 3 A FELTÉTELEZETT INTÉZKEDÉSEK ÉS BECSÜLT ELSŐDLEGES HATÁSUK...

1 A HATÁSELEMZÉS TÁRGYA... 5 2 A HATÁSELEMZÉS LOGIKAI MENETE... 6 3 A FELTÉTELEZETT INTÉZKEDÉSEK ÉS BECSÜLT ELSŐDLEGES HATÁSUK... A munkaerőpiacot, a szociális ellátásokat és a nyugdíjrendszert érintő egyes kormányzati intézkedések és intézkedési elképzelések költségvetési hatásvizsgálata 2011. június 28. Jelen technikai kivetítés

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-18)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-18) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-18) 2015. január 31. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) 2013. november 30. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2 8. é v i 2 9. é v i 2 8. é v i 2 9. é v i KIADÁSOK teljesítés /előzetes/ előirányzat I-XII. előir. %-a teljesítés /előzetes/ előirányzat I-XII. millió

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( )

TECHNIKAI KIVETÍTÉS ( ) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2013-16) 2013. szeptember 30. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2011-15)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2011-15) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2011-15) 2011. szeptember 29. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és a Módszertani

Részletesebben

Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései

Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései Az Állami Számvevőszék költségvetési kockázatelemzései Dr. Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzésvezetőjének előadása Költségvetési Tanács szakmai konferencia Budapest 2017. október 12. Az ÁSZ

Részletesebben

A 2016. évi költségvetési törvényjavaslat

A 2016. évi költségvetési törvényjavaslat A 2016. évi költségvetési törvényjavaslat véleményezése 2015. június 9. Jelen elemzés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és nagyrészt a 2010

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐZETES MÉRLEGE BEVÉTELEK 2004. é v i 2005. é v i BEVÉTELEK teljesítés teljesítés I. hó /előzetes/ %-a előirányzat I. hó % % Társasági adó 448 708 28 564 6,4% 467 802 23 536 5,0%

Részletesebben

Költségvetési projekció Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI

Költségvetési projekció Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI Költségvetési projekció 2014-2015 Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI Tartalom 1. A feladat 2. A módszer 3. A makró előrejelzés 4. A változatlan költségvetés feltétel 5. A költségvetési

Részletesebben

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a 2019. évi költségvetés Ezekben a hetekben zajlik Magyarország 2019. évi költségvetésének tárgyalása, amelynek során a Költségvetési Tanácsnak is kiemelt

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

A 2014. évi költségvetési törvény kockázatai

A 2014. évi költségvetési törvény kockázatai A 2014. évi költségvetési törvény kockázatai 2014. 31. Jelen elemzés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és nagyrészt a 2010 végén megszüntetett

Részletesebben

2015. évi költségvetés, valamint kitekintés, hogy mi várható 2016-2017-ben. Banai Péter Benő államtitkár

2015. évi költségvetés, valamint kitekintés, hogy mi várható 2016-2017-ben. Banai Péter Benő államtitkár 2015. évi költségvetés, valamint kitekintés, hogy mi várható 2016-2017-ben Banai Péter Benő államtitkár 1 Gazdaságpolitikai eredmények és célok A Kormány gazdaságpolitikai prioritásait az alábbi, az ország

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

1. a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2013. február 15-től érvényes jegyzéke

Részletesebben

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények

EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények EGYENSÚLYTEREMTÉS A 2010 utáni magyar gazdaságpolitikai modell: kihívások, eredmények György László, PhD vezető közgazdász, egyetemi docens Századvég Gazdaságkutató Zrt. gyorgy@szazadveg.hu 1. Diagnózis

Részletesebben

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt

Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESAdeficitet

Részletesebben

A 2012. évi költségvetési törvényjavaslat

A 2012. évi költségvetési törvényjavaslat A 2012. évi költségvetési törvényjavaslat és a középtávú költségvetési folyamatok Kockázatelemzés a költségvetési vita 1. fázisa után 2011. december 20. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi

Részletesebben

A magyar makrogazdaság várható pályája és az azt övező kockázatok Balatoni András

A magyar makrogazdaság várható pályája és az azt övező kockázatok Balatoni András A magyar makrogazdaság várható pályája és az azt övező kockázatok Balatoni András Magyarország 2009-ben A 2009-es válság a hazai gazdaságot legyengült állapotban érte A 2000-es évek elejétől folyamatosan

Részletesebben

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke

A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke A NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2015. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a NAV

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

A NAV számlaszámok és adónemeik február 2-ától érvényes jegyzéke

A NAV számlaszámok és adónemeik február 2-ától érvényes jegyzéke A NAV számok és adónemeik 2018. február 2-ától érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására az alábbi jegyzékben szereplő költségvetési

Részletesebben

A NAV számlaszámok és adónemeik január 1-től érvényes jegyzéke

A NAV számlaszámok és adónemeik január 1-től érvényes jegyzéke A NAV számok és adónemeik 2017. január 1-től érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására az alábbi jegyzékben szereplő költségvetési

Részletesebben

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013.

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2013. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok (IBAN számok)

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN 2018. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2018-BAN 2. A 2019. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

2011. évi zárszámadás

2011. évi zárszámadás i csoport, kiemelt, megnevezés zárszámadás LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek ( 06408 Társadalombiztosítási, szociális és jóléti szolgáltatások

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság módosított finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete 2014 eddig eltelt időszakában. 2. A 2014. évi módosított finanszírozási terv főbb

Részletesebben

Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:

Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám: Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.

Részletesebben

A évi költségvetési törvény és a középtávú pálya értékelése ( )

A évi költségvetési törvény és a középtávú pálya értékelése ( ) A 2017. évi költségvetési törvény és a középtávú pálya értékelése (2016-20) 2016. június 16. Jelen elemzés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2013-ban Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2012-ben. 2. A 2013. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS A KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKA ALAPELEMEI AKTUÁLIS GAZDASÁGPOLITIKAI ESETTANULMÁNYOK 6. ELŐADÁS

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS A KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKA ALAPELEMEI AKTUÁLIS GAZDASÁGPOLITIKAI ESETTANULMÁNYOK 6. ELŐADÁS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS A KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKA ALAPELEMEI AKTUÁLIS GAZDASÁGPOLITIKAI ESETTANULMÁNYOK 6. ELŐADÁS BEVEZETÉS Gazdaságpolitika a politikának a gazdaságra vonatkozó ráhatása mindenféle kormányzati

Részletesebben

2012. november végéig a kincstári kör hiánya 698,0 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU

2012. november végéig a kincstári kör hiánya 698,0 milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU 212. november végéig a kincstári kör hiánya, milliárd forintot tett ki. Növelte a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege, amely -1, milliárd forint volt. Így a teljes nettó finanszírozási igény,

Részletesebben

POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE

POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE POLGÁROK KÖLTSÉGVETÉSE A következő diagramok és rövid tartalmi magyarázatok a központi kormányzat 2019. évi tervezett kiadásait és bevételeit kívánják szemléletesen és könnyen áttekinthetően bemutatni,

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2011-ben Fő kérdések: 1. A központi költségvetés finanszírozása és az állampapírpiac helyzete 2010-ben. 2. A 2011. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

LXXII. Egészségbiztosítási Alap

LXXII. Egészségbiztosítási Alap LXXII. Egészségbiztosítási Alap I. Az Egészségbiztosítási Alap 2016. évi költségvetését megalapozó főbb tényezők Az Egészségbiztosítási Alap 2016. évi költségvetésének előirányzott bevételi főösszege

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól negyedév Budapest, 19. május 17. - A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási

Részletesebben

Sajtótájékoztató. Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu

Sajtótájékoztató. Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu Sajtótájékoztató Budapest, 2015. november 26. www.adokamara.hu Főbb mutatószámok GDP arányos adóterhelés állami kiadások aránya a GDP %-ában adóék (tax wedge = közterhek az összes bérköltségben) fekete

Részletesebben

Berta Dávid Kicsák Gergely: A évi alacsony államháztartási hiányhoz a jegybank programjai is hozzájárulnak

Berta Dávid Kicsák Gergely: A évi alacsony államháztartási hiányhoz a jegybank programjai is hozzájárulnak Berta Dávid Kicsák Gergely: A 2016. évi alacsony államháztartási hiányhoz a jegybank programjai is hozzájárulnak 2016-ban historikusan alacsony lehet a magyar államháztartás hiánya, melyhez a Magyar Nemzeti

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a márciusi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a márciusi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. márciusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. márciusban 48 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év márciushoz mért 97

Részletesebben

A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS HELYZETE 2013. JANUÁR- 2014. JÚNIUS

A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS HELYZETE 2013. JANUÁR- 2014. JÚNIUS KOVÁCS ÁRPÁD EGYETEMI TANÁR, SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS ELNÖK MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG ELNÖK A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉS HELYZETE 2013. JANUÁR- 2014. JÚNIUS A KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS OLVASATA

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Költségvetési számlaszámhoz tartozó IBAN számlaszám

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek. Költségvetési számlaszámhoz tartozó IBAN számlaszám A NAV adóztatási tevékenységével összefüggésben, kizárólag a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó IBAN számok 2014. január 1-jétől érvényes jegyzéke Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek

Részletesebben

A költségvetésben rejlő kockázatok

A költségvetésben rejlő kockázatok A költségvetésben rejlő kockázatok elemzés Romhányi Balázs, Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest 1. Összefoglalás A költségvetési törvényt megalapozó szabályváltozások jelentős része még nem ismert,

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2013-ban. 2. A 2014. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

Helyzetkép a magyar gazdaságról

Helyzetkép a magyar gazdaságról Helyzetkép a magyar gazdaságról Borsod-Abaúj Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIII. Küldöttgyűlése 213. április 3. Palócz Éva KOPINT-TÁRKI Zrt. palocz@kopint-tarki.hu Az előadás témái Rövid visszatekintés,

Részletesebben

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság A válságot követően számos országban volt megfigyelhető a fogyasztás drasztikus szűkülése. A volumen visszaesése

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2015.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2015. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása 2015. október A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok A

Részletesebben

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk

Tartalom. 1. Nettó finanszírozási igény. 3. Bruttó kibocsátások. 4. Nettó finanszírozás. 5. Adósságkezelési stratégia. 6. További információk Tartalom 1. Nettó finanszírozási igény 2. Törlesztések 3. Bruttó kibocsátások 4. Nettó finanszírozás 5. Adósságkezelési stratégia 6. További információk 7. Kibocsátási naptár 1. Nettó finanszírozási igény

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) 2015. december 8. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. februári adatok alapján Az MNB téves jelentés korrekciója miatt visszamenőlegesen módosítja a 2. novemberi és az éves fizetési mérleg, valamint a 2. november 21. januári

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN december 19.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN december 19. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN 2017. december 19. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2017-BEN 2. A 2018. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása

Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása Baksay Gergely, MNB, Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóság MKT konferencia 2016. október 20. Érintett témák 1. Költségvetési előrejelzésünk

Részletesebben

2011. évi zárszámadás

2011. évi zárszámadás XLII. fejezet i csoport, kiemelt, megnevezés () 00. évi zárszámadás XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI Vállalkozások költségvetési befizetései ( 600 Funkcióba nem sorolt ) Társasági adó

Részletesebben

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk

Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső

Részletesebben

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése Baksay Gergely, Magyar Nemzeti Bank KT-MKT - Költségvetési Konferencia 2015. október 13. Az előadás felépítése 1. A GDP-arányos államháztartási hiány

Részletesebben