orvosi szemmel prof. dr. Halmy László

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "orvosi szemmel prof. dr. Halmy László"

Átírás

1 A hazai ásványvizek orvosi szemmel prof. dr. Halmy László 1

2 2

3 97/1999. (XI.18.) FVMEüMGM együttes rendelet E rendelet alkalmazásában: a) természetes ásványvíz: olyan, természetes állapotában emberi fogyasztásra szánt, elismert (törzskönyvezett) víz, amely 1. természetes, vagy védelmi intézkedésekkel védett, felszín alatti vízadó rétegből származik, 2. eredeténél fogva tiszta, 3. mikrobiológiai szempontból nem kifogásolható, 4. összetétele és hőmérséklete a víznyerő helyen közel állandó, vagy a természetes ingadozás határain belül van, 5. összes, oldott ásványi anyag tartalma legalább 1 vagy 51 között van, és megfelel az 1. számú melléklet 2. pontjában meghatározott követelményeknek, 6. kezeletlen vagy az 5. ban megengedett módon kezelték, és 7. a 7. ban előírt módon palackozták; b) forrásvíz (spring water, quelle wasser, eau de source): olyan, természetes állapotában emberi fogyasztásra szánt víz, amely 1. természetes, vagy védelmi intézkedésekkel védett, felszín alatti vízadó rétegből származik, 2. eredeténél fogva tiszta, 3. mikrobiológiai szempontból nem kifogásolható, 4. összes oldott ásványi anyag tartalma 5 nél kevesebb vagy 51 közötti, de nem felel meg az 1. számú melléklet 2. pontjában meghatározott követelményeknek, 5. kezeletlen, vagy az 5. ban megengedett módon kezelték, és 6. a 8. ban előírt módon palackozták; c) ivóvíz: minden olyan víz, amely megfelel az érvényes előírásoknak; d) ásványi anyaggal dúsított ivóvíz: olyan ivóvíz, amelynek ásványi anyag tartalmát mesterséges módon alakították ki; 3

4 A palackozott ásványvíz kémiai összetevőire vonatkozó határértékek Megnevezés Felső határérték (Mg/l) Összes ásványi anyag tartalom 6 Nátrium, Na 1. Fluorid, F 5, Szulfát, SO4 1. Vas, Fe 2, Mangán, Mn 1, Antimon, Sb,1 Arzén, As,2 Bárium (oldott), Ba 2 Higany (összes), Hg,1 Króm (összes) Cr,1 Nikkel, Ni,4 Kadmium, Cd,6 Ólom, Pb,2 Szelén (összes), Se,2 Bór, B 5 Réz, Cu 2 Cink, Zn 5 Cianid (bórkosavval felszabadított),15 Nitrát, NO3 2 Nitrit, NO2,2 Az 5 és 1 közötti ásványi anyag tartalmú vizek egyes összetevőire vonatkozó határértékek A víz nátrium tartalma legyen kisebb 2 nél és legalább egy táplálkozásfiziológiai szempontból fontos összetevője alapján feleljen meg az alábbiaknak. Megnevezés Határérték legalább () Kalcium, Ca 6 Magnézium, Mg 2 Fluorid, F,8 Jodid, J,5 Az ásványvizek lehetséges jelzői I. a) "kis ásványi anyag tartalmú" ásványvíz, amelynek ásványi anyag tartalma < 5 ; b) "nagyon kicsi ásványi anyag tartalmú" ásványvíz, amelynek ásványi anyag tartalma < 5 ; c) "ásványi sókban gazdag" ásványvíz, amelynek ásványi anyag tartalma > 15 ; d) "hidrogénkarbonátos" ásványvíz, amelynek hidrogénkarbonát tartalma > 6 ; e) "szulfátos" ásványvíz, amelynek szulfát tartalma > 2 ; Az ásványvizek lehetséges jelzői II. f) "kloridos" ásványvíz, amelynek klorid tartalma > 2 ; g) "kalciumos" ásványvíz, kalcium tartalma > 15 ; h) "magnéziumos" ásványvíz, amelynek magnézium tartalma > 5 ; "fluoridos" ásványvíz, amelynek fluorid tartalma > 1 ; i) "vasas" ásványvíz, amelynek vastartalma > 1 ; j) "szabadszéndioxid tartalmú" ásványvíz, amelynek szabadszéndioxid tartalma > 25 ; k) "nátriumos" ásványvíz, amelynek nátriumtartalma > 2 ; "kis nátrium tartalmú" ásványvíz, amelynek nátriumtartalma <2. 4

5 5

6 Kalcium Mangán mg/die 4 Klorid mg/die 3 ÁSVÁNYIANYAG BEVITELLI ÉRTÉKEK Molibdén mg/die 8 Kálium mg/die 3,5 Foszfor mg/die,25 Fluor mg/die 1,5 Natrium mg/die 6 7 Cink mg/die f: 1 n: 9 Szelén mg/die f:,75 n:,6 Réz mg/die 1,4 gr/die 2 Króm mg/die,12 Vas mg/die f: 12 n:15 Magnéz ium mg/die f: 35 n: 3 ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA NÁTRIUM (Na + ) TARTALOM SZERINT THEODÓRA QUELLE ÓBUDAI GYÉMÁNT RÖMERQUELLE LILLAFÜREDI SZENTKIRÁLYI MOHAI ÁGNES LILLA SILVER AQUA VISEGRÁDI AQUA MATHIAS AQUALIFE 13 13, ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA NÁTRIUM (Na + ) TARTALOM SZERINT II. FONYÓDI FORRÁSVÍZ FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ KRISTÁLYVÍZ PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ APENTA CSERKE KINCSE MINERALIS 35 MISTRAL AQUA VIVA PARÁDI GYÓGYVÍZ BORSODI VÍZ ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA KÁLIUM (K + ) TARTALOM SZERINT I. MISTRAL AQUALIFE SZENTKIRÁLYI ÓBUDAI GYÉMÁNT LILLAFÜREDI PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ KRISTÁLYVÍZ VISEGRÁDI APENTA THEODÓRA QUELLE LILLA 1,27 6

7 ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA KÁLIUM (K + ) TARTALOM SZERINT II. SILVER AQUA FONYÓDI FORRÁSVÍZ RÖMERQUELLE CSERKE KINCSE MOHAI ÁGNES MINERALIS 35 AQUA MATHIAS FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ PARÁDI GYÓGYVÍZ BORSODI VÍZ AQUA VIVA ,53 2,4 4,2 4,4 ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA KALCIUM (Ca 2+ ) TARTALOM SZERINT I. MISTRAL AQUA VIVA MINERALIS 35 CSERKE KINCSE FONYÓDI FORRÁSVÍZ AQUALIFE SZENTKIRÁLYI SILVER AQUA LILLA ÓBUDAI GYÉMÁNT LILLAFÜREDI 1,7 12, , ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA KALCIUM (Ca 2+ ) TARTALOM SZERINT II. FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ RÖMERQUELLE KRISTÁLYVÍZ VISEGRÁDI PARÁDI GYÓGYVÍZ APENTA THEODÓRA QUELLE AQUA MATHIAS BORSODI VÍZ MOHAI ÁGNES , ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA MAGNÉZIUM (Mg 2+ ) TARTALOM SZERINT I. MISTRAL BORSODI VÍZ AQUA VIVA MINERALIS 35 CSERKE KINCSE FONYÓDI FORRÁSVÍZ LILLA SILVER AQUA LILLAFÜREDI SZENTKIRÁLYI AQUALIFE 15 18,3 18,3 21,4 26 3,9 5,4 26,5 ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA MAGNÉZIUM (Mg 2+ ) TARTALOM SZERINT II. FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ KRISTÁLYVÍZ ÓBUDAI GYÉMÁNT PARÁDI GYÓGYVÍZ MOHAI ÁGNES AQUA MATHIAS APENTA VISEGRÁDI RÖMERQUELLE THEODÓRA QUELLE , ,6 76 7

8 ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA SZULFÁT (SO4 ) TARTALOM SZERINT I. MISTRAL AQUALIFE SZENTKIRÁLYI ÓBUDAI GYÉMÁNT PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ VISEGRÁDI THEODÓRA QUELLE LILLA SILVER AQUA FONYÓDI FORRÁSVÍZ CSERKE KINCSE ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA SZULFÁT (SO4 ) TARTALOM SZERINT II. MINERALIS 35 FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ BORSODI VÍZ AQUA MATHIAS MOHAI ÁGNES LILLAFÜREDI PARÁDI GYÓGYVÍZ KRISTÁLYVÍZ RÖMERQUELLE APENTA AQUA VIVA , ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA METAKOVASAV (H2SiO3) TARTALOM SZERINT I. MISTRAL AQUALIFE SZENTKIRÁLYI ÓBUDAI GYÉMÁNT PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ VISEGRÁDI APENTA THEODÓRA QUELLE RÖMERQUELLE CSERKE KINCSE MINERALIS 35 8

9 ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA METAKOVASAV (H2SiO3) TARTALOM SZERINT II. PARÁDI GYÓGYVÍZ BORSODI VÍZ LILLAFÜREDI SILVER AQUA FONYÓDI FORRÁSVÍZ LILLA AQUA VIVA AQUA MATHIAS FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ KRISTÁLYVÍZ MOHAI ÁGNES , ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA HIDROGÉN KARBONÁT (HCO3 ) TARTALOM SZERINT I. FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ LILLAFÜREDI LILLA SILVER AQUA SZENTKIRÁLYI RÖMERQUELLE ÓBUDAI GYÉMÁNT FONYÓDI FORRÁSVÍZ AQUALIFE KRISTÁLYVÍZ MISTRAL ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA HIDROGÉN KARBONÁT (HCO3 ) TARTALOM SZERINT II. APENTA VISEGRÁDI PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ AQUA VIVA CSERKE KINCSE MINERALIS 35 AQUA MATHIAS THEODÓRA QUELLE MOHAI ÁGNES PARÁDI GYÓGYVÍZ BORSODI VÍZ , ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA FOSZFÁT (PO 3 4) TARTALOM SZERINT I. MISTRAL AQUALIFE SZENTKIRÁLYI ÓBUDAI GYÉMÁNT LILLAFÜREDI PARÁDI ÁSVÁNYVÍZ KRISTÁLYVÍZ VISEGRÁDI APENTA THEODÓRA QUELLE SILVER AQUA ÁSVÁNYVIZEK OSZTÁLYOZÁSA FOSZFÁT (PO 3 4) TARTALOM SZERINT II. RÖMERQUELLE Elektrolitbevitel javallataiellenjavallatai CSERKE KINCSE MOHAI ÁGNES Nátrium javallat ellenjavallat MINERALIS 35 FONYÓDI ÁSVÁNYVÍZ sportolók szívbetegségek PARÁDI GYÓGYVÍZ BORSODI VÍZ AQUA VIVA AQUA MATHIAS FONYÓDI FORRÁSVÍZ,4,21 meleg munkahely nehéz fizikai munka hipertónia nehhéz fizikai munka LILLA,33 9

10 Kálium javallat ellenjavallat Kálcium javallat ellenjavallat diuretikum gyengeség lábbadozás vesebetegségek Elektrolitbevitel javallataiellenjavallatai serdülőkor hyperpara terhesség thyreosis? csontritkulás hypoparathyreosis Elektrolitbevitel javallataiellenjavallatai Elektrolitbevitel javallataiellenjavallatai Magnézium javallat ellenjavallat Jód javallat ellenjavallat Elektrolitbevitel javallataiellenjavallatai szívizom hypermaggyengeség nézémia harántcsíkolt izomgyengeség idegrendszeri állapotok jódhiány hyperthyreosis Basedowkór Elektrolitbevitel javallataiellenjavallatai Szilicium javallat ellenjavallat deg. porc csontritkulás növekedés köröm, bőr gastroint. betegségek 1

11 11

12 Mg ++ SO 4 S Na + Parádi ,2 47 Hungarian bottled medical waters Ferenc József Hunyadi János Mira Salvus 31, Jódaqua jódhiány csökkent pajzsmirigyhormon szekréció szívizomkárosodás perifériás erek rezisztenciája nő zsíranyagcsere zavarok érelmeszesedés HCO 3 I 118,18 122,7 121,4 1226, , szív és érrendszeri betegségek mortalitása 6, 5, 4, % 3, Jódürítés megoszlása megyénként Nógrád KomáromEsztergom BAZ 2, 1,, <5 511 >1 ug/g kreatinin Saxlehner András Saxlehner Andrásné Pelikán Emília

13 13

14 14

15 A jódürítés (ug/g kreatinin) százalékos megoszlása Komárom Esztergom megyei rendőrök körében (n: 1) 38, A jódürítés (ug/g kreatinin) százalékos megoszlása BorsodAbaújZemplén megyei rendőrök körében (n: 64) 23,4 35,9 35, 27, <5 511 >1 4,6 <5 511 >1 A jódürítés ( ug/g kreatinin) százalékos megoszlása Nógrád megyei rendőrök körében (n: 94) 21,3 31,9 46,8 <5 511 >1 A nem eléggé megbecsült hazai kincseink sorában ott találjuk ásványvizeinket és gyógyvizeinket is. A sok évtizedes múltra visszanyúló felhasználás ellenére még a mai napig sem töltik be megfelelő helyüket az egészségmegőrzésben és a gyógyításban. Bizony kevés azoknak a betegeknek száma, akiknek orvosuk idült betegségük gyógyítása során, vagy azt követően a betegség kiújulásának megakadályozására gyógyvizes ivókúrát írna elő. Se szeri, se száma azoknak a gyógyhelyeknek, ahova elődeink elutaztak, hogy gyenge gyomrukat, epebajukat vagy túltápláltságukat környezetváltozással egybekötve kezeltessék. A hosszú sétákkal olykor kényszerű futással járó ivókúra eredményében természetesen benne volt a gyógyhely hatása is, de vitathatatlan, hogy megfelelő javallat esetén a gyógyvizek értékelhető javulást tudtak biztosítani számos betegségben. 15

16 A gyorsuló életritmus és a rohamos tempóban fejlődő gyógyszeripar sokféle terméke háttérbe szorította ezt a kezelési formát. Ebben az is szerepet játszott, hogy sokkal könnyebb volt néhány tablettát bevenni, mint egy módszeres ivókúrát végigvinni. Ráadásul a gyógyszerek ára nem terhelte meg pénztárcánkat. Táplálkozásunk közben jelentősen átalakult. A szükséges többszörösét kitevő zsiradékfogyasztás jelentős terhet okoz az emésztőbélrendszernek, de a megnövekedett zsírraktárak az elhízás a szív és érrendszer betegségeinek kialakulásában is jelentős szerepet játszik. Az elhízással együttjáró, fokozott koleszterin szintézis viszont az epekőképződést segítheti elő. A renyhe epehólyag működés csökkent bélmozgáshoz és székrekedéshez vezet, amely a fogyókúrák során fokozódhat. A modern élet táplálkozási anomáliáinak megjelenése mellett érdekes, hogy az emberek jelentős része a természet adta gyógytényezők felé fordul. Kétségtelen ebben szerepet játszhat a gyógyszerek árának drágulása is. 16

17 a Mira víz összetétele: Ammónium NH4,2 Kalcium Ca2+23 Kálium K+ 3 Magnézium Mg Mangán Mn2+ 1,24 Nátrium Na+ 48 Vas Fe++,4 Bór HBO2 3,3 Bromid Br 22,6 Fluor F 1,1 a Mira víz összetétele II: Hidrogénkarbonát HCO Jodid I,62 Klorid Cl 27 Nitrát NO3,1 Nitrit NO2,3 Szulfát SO42 86 Metakovasav H2SiO3 15 Oldott oxigén O2 5,6 Szabad szénsav CO2 89 ph 7,7 Jellemzők: Telephelye: Tiszajenő (Jászkarajenő), vízhozam: 15 l/perc kútmélység: 7 m. Módszerek: A 15 beteget energiaigényük szerint napi 115 kcal tartalmú étrendre állítottuk be, belgyógyászati átvizsgálás, dietetikus interjú és tanácsadás után egy hónapos időtartamra. Étrendjüket kezelés alatt ellenőriztük. 11 beteg epehólyagjának epehomoktartalmát B típusú ultrahangvizsgálattal ellenőriztük. Módszerek: A testtömegmérés digitális kijelzésű elektromos mérleggel az alapanyagcsere meghatározás DeltaTrac műszerrel, a zsírtömeg és a zsírszázalék bioimpedancia méréssel, a kémiai paraméterek rutin laboratóriumi módszerekkel kerültek meghatározásra. A Mira víz adagja napi 3x2 dl volt. Az eredményeket egymintás t próbával értékeltük. Body weight loss after Mira drinking cure and VLCD kg ,8 p<,5 12,28 17

18 Change of body mass index Change of waist circumference kg/m ,46 p<,5 36,6 cm p=, , Hip circumference Fat Body Mass kg 45,5 cm ,17 p<,5 119, p=,5 4, Fat Body Percent Basal metabolic rate % ,9 p<,5 39,5 kcal/d N.S , ,

19 Serum total cholesterol Serum triglycer ceride level 6,5 6 5,5 6,35 p<,1 5,42 1,6 1,4 1,2 1 1,6 p<,5 1,25 5 4,5 4,8,6,4,2 3,5 3 High Density Cholesterol Low Density Cholesterol 1,55 1,48 N.S. 1,47 4,5 4,14 p<,5 1,5 4 3,38 1,45 3,5 1,4 3 1,35 2,5 1,3 2 Blood glycose level ASAT 8 7,5 7 6,5 6 5,5 5 7,64 p=,1 6,84 U/l ,7 p<,5 16,8 19

20 ALAT GGT U/l ,4 p<,5 19,6 U/l ,6 p<, , Az epehólyag epehomok tartalmának ultrahang vizsgálati eredménye Vizsgált esetek száma: 11 fő Kezelés után epehomok ultrahang képének eltűnése: 6 fő Kezelés után epehomok ultrahang képének csökkenése: 2 fő Ellenőrző vizsgálaton nem jelent meg: 1 fő Idült epepanaszok változása Mira vizes ivókúra hatására Jobb bordaív alatti tompa fájdalom illetve feszülés megszűnt: 1/1 fő Hasi puffadás szélgörcs megszűnt: 6/8 fő Hasi puffadás szélgörcs csökkent: 2/8 fő Székrekedés megszűnt: 8/1 fő Étvágy javult: 3/5 fő Összefoglalás Célkitűzésünk annak vizsgálata volt, hogy Mira vizes ivókúrával kiegészített fogyókúra során változike a zsír, és szénhidrát anyagcsere, valamint az epehólyag ürülése. Napi 115 kcal tartalom étrend mellett súlyos mértékben elhízott betegek négy hétig napi 3x2 ml Mira vizet kaptak. A szérum koleszterin, LDL koleszterin triglicerid és a per os cukorterhelési görbe, valamint egyes májeredetű enzimek aktivitásának testsúly és a zsírtömeg szignifikáns mértékű csökkenését észleltük a kontroll csoport adatainak kisebb mértékű csökkenése mellett. A betegek megfelelő székletürítésről számoltak be. A kezelés megszakítása egy esetben hasmenés miatt volt szükséges. Eredményeink alapján a hypokalóriás étrenddel végzett fogyókúra Mira vizes ivókúrával történő kiegészítését javasoljuk, amely az elhízást kísérő diszlipidémiára és csökkent glukóz toleranciára is kedvező hatást gyakorolhat. 2

21 Effect of Salvus in functional dispepsy n: 51 Dose: 3*1dl Salvus before meal 3 min. Signs: in women 47% in men 4% improved Blood glucose level: in women 2,52 in men 4,32 decreased Effect of Salvus on laboratory parameters in functional dispepsy (women) Amilas LDH gammagt ALP Decresased non significantly Drinking cure with an alkaline Hungarian medical water (Salvus) Prof. Laszlo Halmy Centr. Hosp. of Min. Int. Budapest, Hungary Content of an alkaline medical water (Salvus) Na+ 58 K + 75 Mg² Li + 2. HCO Cl 22 Br 13.9 total: 2225 J 2.8 F 3. Material and method 12 outpatients in 3 GP practices were followed during 3 month Dyspepsia: 51 (male:23, female:28) Age 62,6 (3783) DM2: 51 (male:3, female:21) Age 64,4y (4489) Diabetes mellitus type 2 Dose: 3x1 dl 21

22 9,2 9 8,8 8,6 8,4 8,2 8 7,8 7,6 7,4 Effect of Salvus water on serum glucose level in DM2 9,9 8,99 8,9 8,52 8,13 7,85 NS p=.2 p=.1 total glucose glucose male glucose female 7 6,9 6,8 6,7 6,6 6,5 6,4 6,3 6,2 Effect of Salvus water on serum HbA1c level in DM2 6,93 6,92 6,9 6,58 NS 6,5 NS 6,44 NS hemoglobin A1c total hemoglobin A1c male hemoglobin A1c female 7,2 6,1 kg Effect of Salvus water on body weight in DM2 9 88, ,3 p= , ,92 p=.3 body weight total 82 body weight male body weight female 8 79,95 79,1 p= Effect of Salvus water on serum LDH level in DM2 p=. 329,49 39,54 p=.8 313,3 293,93 p= ,62 331, LDH total LDH male LDH female Effect of Salvus water on serum cholesterol level in DM2 5,6 p=.1 p=.9 5,5 Effect of Salvus water on serum uric acid level in DM2 p=.3 p= ,8 34,33 337, ,63 p=.2 35,38 293,67 5,4 5,2 5,28 p=.7 5,13 5, ,8 4,99 4, ,6 5 4,4 cholesterol total cholesterol male cholesterol female uric acid total uric acid male uric acid female 22

23 14,6 14,4 14, ,8 139,6 139,4 139,2 139 Effect of Salvus water on serum sodium level in DM2 14,47 14,45 14,43 14,5 NS p= ,65 139,37 p=.44 Na total Na male Na female 16 15, , , ,5 Effect of Salvus water on serum chloride level in DM2 15,71 15,24 14,9 14 p=.52 13,69 p=.2 13,47 p=.1 Cl total Cl male Cl female 138,8 12 Effect of Salvus water on serum LDH level 35 3 p=. 38,14 281,12 p=.6 288,57 267,17 p=.1 324, Functional dyspepsia LDH total LDH male LDH female Effect of Salvus water on serum ALP level Effect of Salvus water on serum GGT level 9 84,35 p=.2 p=.6 p=.1 84,4 84,61 7 p=.3 65, ,43 72,74 7, ,98 p=.1 4,57 52,39 p=.57 35,36 3, ALP total ALP male ALP female gammagt total gammagt male gammagt female 23

24 Effect of Salvus water on serum amylase level p=. p=.3 149,13 16 p=. 139,63 131, ,57 19, ,54 Effect of Salvus water on serum cholesterol level 5,5 5,4 p=.12 5,44 p=.16 5,49 p=.17 5, ,3 5,2 5,1 5 5,16 5,21 5,12 amylase total amylase male amylase female 4,9 cholesterol total cholesterol male cholesterol female Effect of Salvus water on serum triglyceride level Effect of Salvus water on serum uric acid level 2,5 2 1,5 1 p=.46 1,88 1,56 p=.7 2,2 p=.39 1,63 1,62 1, p=.6 333,84 31 p=.1 357,7 335,61 p=.3 314,25 289,43 1,5 5 triglyceride total triglyceride male triglyceride female uric acid total uric acid male uric acid female Effect of Salvus water on serum glucose level p=.39 7 p=.4 6,27 5,9 5,73 p=.4 6 5,46 5,28 5,16 Effect of Salvus spray in acut respiratory infections day effects decreased coughing and nasal congestion 1 glucose total glucose male glucose female 24

25 Salvus effects in diabetes mellitus n:5 3*1dl Salvus before meal 3 min. during 3 months Decreased glucose level 3,6 % in women 1, % in men glucose hgb 3,8 in women 2,14 in men HbA1C 2,56 in women 4, in men Effect of Salvus on uric acid level Uric acid level decreased in patients suffering from diabetes mellitus 3,3 % in women 4, % in men Uric acid level decreased in patients without diabetes mellitus 7,12 % in women 4,83 % in men Conclusion We recommend the Salvus water together with the specific therapy for the treatment of DM2 and functional dyspepsia THE ROLE OF DRINKING CURE IN OBESITY MANAGEMENT Prof. László Halmy IRM Central Hospital, Budapest, Hungary 25

26 Hunyadi János Főbb oldott alkotóelemek: Magnézium (Mg2+):29 Nátrium (Na+):47 Kalcium (Ca2+):364 Hidrogénkarbonát (HCO3):121 Szulfát (SO42):212 Klorid (Cl):7 Összes alkotóelem:31243 Ferenc József Főbb oldott alkotóelemek: Magnézium (Mg2+):1555 Nátrium (Na+):38 Kalcium (Ca2+):372 Hidrogénkarbonát (HCO3):567 Szulfát (SO42):141 Klorid (Cl):45 Összes alkotóelem:2882 Obesity and drinking cure An uptodate approach to reducing body weight is not the slimming cure, but the change of lifestyle. There may be a role for drinking cure too, in the establishment of the new lifestyle and may help in the formation of regular activity and walking habits. Obesity has been declared a chronic recurrent disease by WHO in 1998, therefore diagnosis and treatment indication must be made by a physician. A drinking cure may be used as an adjuvant therapy for weight reduction and for the treatment of comorbidities. At start consultation with a physician is necessary. For the treatment of obesity and related metabolic disorders Ferenc József, Hunyadi János, Mira and Parádi waters can be proposed. The effect of magnesiumsulphate and sodiumsulphate containing waters on lipid, carbohydrate and uric acid metabolism has long been acknowledged, and actual medical practice is also positive, but studies with uptodate examination methods and fulfilling evidence based medicine criteria are lacking. Sulphatecontaining medical waters may be effective in the prevention or treatment of obesity or weight reduction related problems, like liver steatosis, bile congestion, constipation and gall stone formation. In case of iodine insufficiency, iodinecontaining medical waters (Jódaqua) may have beneficial effects on obesity and the comorbidities. 8% of the territory of Hungary is regarded to be insufficient in iodine, which may contribute to the high prevalence of obesity and related lipid and carbohydrate metabolic disorders. Hungarian bottled medical waters are summarised in table. 26

27 Hungarian bottled medical waters () Parádi Ferenc József Hunyadi János Mira Salvus Jódaqua Conclusion Mg++ SO4 S , , Following our previous clinical studies, further studies on our medical waters seem to be necessary with uptodate methods. Na HCO I,18,7,4,62 2,8 98 Epehomok (sludge) jelenléte esetén az ivókúra annak megszűnését vagy mérséklését idézheti elő a panaszok csökkenése mellett. Igyon reggel egy pohár Mirát és még.. Masaryk 27

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N), Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag

Részletesebben

VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK

VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK A HIDROFILT Analitikai Laboratórium a mintavételt, helyszíni- és laboratórium vizsgálatokat szabványok és validált egyedi módszer szerint végzi. mintavétele laboratóriumi

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1586/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Halászati és Öntözési Kutatóintézet Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium (5540

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Kecskeméti Környezetanalitikai Laboratórium (6000

Részletesebben

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1612/2009 számú akkreditált státuszhoz A KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamû Kft. Minõségvizsgáló Laboratórium (7400 Kaposvár, Dombóvári út 0325 hrsz.)

Részletesebben

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek

Részletesebben

Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # 1000 Fajl. el. Vezetőképesség 20 o C (helyszíni) MSZ EN 27888:1998 1000 ph (helyszíni)

Részletesebben

2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség (helyszíni) MSZ EN 27888:1998

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1615/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Homokkert Kistérségi Integrációs Nonprofit Közhasznú Kft. SoilChem Agrár és

Részletesebben

Dr. Széll Sára Hagymatikum

Dr. Széll Sára Hagymatikum Makó természeti kincsei Dr. Széll Sára Hagymatikum 1 ISZAP Történeti visszapillantás Iszap fogalma Gyógyiszap Honnan nyerjük? Erdély, Csíki hegyek, Arad, Szeged útvonal 683km, szintkülönbség 811m, Hordalék

Részletesebben

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok Jelen kiadvány megjelenése után történõ termékváltozásokról, új standardokról a katalógus internetes oldalán, a www.laboreszközkatalogus.hu-n tájékozódhat. ALPHA Az alábbi standard oldatok fémek, fém-sók

Részletesebben

2018. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2018. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség 20 o C (helyszíni) MSZ

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1051/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Szegedi Vízmű Zrt. Környezetvédelmi osztály (6724 Szeged, Kátay u. 21. és Szeged

Részletesebben

DIÓSD. 7. számú melléklet

DIÓSD. 7. számú melléklet 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAT 1-1318/2012 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

Ivóvíz év ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

Ivóvíz év ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) KALKULÁCIÓS IRÁNYÉRTÉK a laboratóriumi tevékenységekre Ivóvíz 2018. év ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Komponens Módszer Díj Vízszintmérés # 1000 Hőmérséklet

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1226/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PANNON-VÍZ Zrt. Minőségvizsgáló Laboratórium (9025 Győr, Bercsényi liget 83.) akkreditált területe: I. Az akkreditált területhez

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1701/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: EUROFINS ÖkoLabor Laboratóriumi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Laboratórium

Részletesebben

a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz Az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízmûvek Zrt. Központi Laboratórium (3700 Kazincbarcika, Tardonai út

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1323/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (8044 Kincsesbánya

Részletesebben

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból * Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített

Részletesebben

2015. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2015. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Szín (látszólagos) MSZ EN ISO 7887:2012 4. Szag Íz MSZ EN 1622:2007 M:C MSZ EN 1622:2007 M:C Ammónium MSZ

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmû Zrt. Környezet- és Vízminõségvédelmi Osztály Központi Laboratóriumok

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1437/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0990/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MOTIM ZRt. Laboratórium 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 9-13. 2) Akkreditálási

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1548/2007 számú akkreditált státuszhoz A Kecskeméti Fõiskola Kertészeti Fõiskolai Kar Környezettudományi Intézet - és Növényvizsgáló Laboratórium

Részletesebben

a NAT /2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0991/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MÉLYÉPTERV Kultúrmérnöki Kft. Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz

Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz Az Európai Közösségben természetes ásványvizek kinyeréséről

Részletesebben

Tápanyagfelvétel, tápelemek arányai. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V.

Tápanyagfelvétel, tápelemek arányai. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V. Tápanyagfelvétel, tápelemek arányai Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V. Vízfelvétel és mozgás a növényben Vízfelvételt befolyásolja: besugárzás (növény) hőmérséklete Páratartalom (% v. HD) EC (magas

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1157/2013 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület 0940/7 hrsz.) akkreditált

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT(1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT(1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT(1) a NAH-1-1615/2014 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Homokkert Kistérségi Integrációs Nonprofit Közhasznú Kft. SoilChem Agrár és Környezetanalitikai Laboratórium

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1226/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PANNON-VÍZ Zrt. Minőségvizsgáló Laboratórium Telephelyek címe: 9025 Győr, Bercsényi

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-0990/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MOTIM ZRt. Laboratórium 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 9-13. 2) Akkreditálási

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1157/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1183/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A GW-Borsodvíz Közüzemi Szolgáltató Kft. Központi Laboratórium (3527 Miskolc, Tömösi u. 2.) akkreditált mûszaki területe

Részletesebben

Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek

Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek Környezetvédelem / Laboratórium / Vizsgálati módszerek Az akkreditálás műszaki területéhez tartozó vizsgálati módszerek A vizsgált termék/anyag Szennyvíz (csatorna, előtisztító, szabadkiömlő, szippantó

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők

rendszeresen vizsgált vízkémiai jellemzők 7. számú melléklet Érd és Térsége Víziközmű Kft. Környezetvédelmi Laboratóriuma 2049 Diósd, Rákóczi Ferenc u. 19 A NAH 1-1318/2016 számon akkreditált vizsgálólaboratórium. Jellemző Vízkémiai adatok a szolgáltatott

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1217/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1612/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság (KAVÍZ Kft.)

Részletesebben

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése 2016 Debrecen 2016. Július 6-8 Előadó: Harmati Ferenc A FEJLESZTÉSEK MŰSZAKI TARTALMA 1. Az Aquaticum

Részletesebben

Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György

Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György Vízminőségi adatok értékelési módszerei Bagyinszki György Mikor van rá szükség? Felszín alatti vizek jellemzése, állapotleírása Vízbázis állapotértékelés Tényfeltáró dokumentáció Monitoring jelentés Vízbázisok

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1146/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: BARANYA-VÍZ Víziközmű Szolgáltató Zrt Szigetvári Üzemigazgatóság Szigetvári Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1157/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület 0940/7 hrsz.)

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1217/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 43/b.)

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1111/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A MIVÍZ Miskolci Vízmû Kft. Környezet- és vízminõségvédelmi osztály Laboratórium (3527 Miskolc, József Attila u.

Részletesebben

fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu

fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu A Répce folyó virágzó síkján karnyújtásnyira az Alpoktól Magyarország nyugati csücskében helyezkedik el Bük városa. Kincse, a több mint ezer méter mélységből feltörő

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1380/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló Szt. István park 1-3.) akkreditált

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1780/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hidrofilt Kft. Hidrofilt Analitikai Laboratórium (8800 Nagykanizsa, Magyar utca 191.) akkreditált területe: I. Az akkreditált

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1157/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1699/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A synlab Umweltinstitut Ungarn Kft. Labor (9200 Mosonmagyaróvár, Terv utca 92.)

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1394/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Délzalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Laboratórium (8800 Nagykanizsa,

Részletesebben

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás.

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Részletes tematika (14 hetes szorgalmi időszak figyelembe vételével): 1. hét (2 óra) Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Kémiai alapjelenségek ismétlése, sav-bázis,

Részletesebben

A Talaj-és Növényvizsgáló Laboratórium szolgáltatásai

A Talaj-és Növényvizsgáló Laboratórium szolgáltatásai A Talaj-és Növényvizsgáló Laboratórium szolgáltatásai TALAJVIZSGÁLAT Szűkített talajvizsgálat paraméterei: - ph(kcl) és/vagy ph(h2o) - nitrit-nitrát nitrogén-tartalom (NO2-+NO3-)-N - P2O5 (foszfortartalom)

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1548/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar - és Növényvizsgáló Laboratórium (6000 Kecskemét,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1323/2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (Kincsesbányai

Részletesebben

0,25 NTU Szín MSZ EN ISO 7887:1998; MSZ 448-2:1967 -

0,25 NTU Szín MSZ EN ISO 7887:1998; MSZ 448-2:1967 - Leírás Fizikaikémiai alapparaméterek Módszer, szabvány (* Nem akkreditált) QL ph (potenciometria) MSZ EN ISO 3696:2000; MSZ ISO 10523:2003; MSZ 148422:2009; EPA Method 150.1 Fajlagos elektromos vezetőképesség

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH-1-1323/2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1111/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: MIVÍZ Kft. Szolgáltatási és Üzemeltetési Igazgatóság Üzemeltetési Osztály Laboratórium

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1375/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Somogy megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1429/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály Központi Laboratóriumok (2600 Vác, Kodály

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 (3) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 (3) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH-1-1548/2015 (3) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar - és Növényvizsgáló

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1129/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A VÍZÉPSZOLG-94 Kft. Laboratóriuma (6400 Kiskunhalas, Kéve u. 41.) akkreditált területe I. Az akkreditált

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH-1-1433/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság

Részletesebben

A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata

A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-0790/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Dél-balatoni Vizsgálólaboratórium (Zamárdi,

Részletesebben

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén Mintavétel ideje Minta száma Szín, szag, íz zavarosság* ammónium nitrit vas mangán kémiai oxigénigény vezetőképesség ph arzén A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1111/2014 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MIVÍZ Miskolci Vízmű Korlátolt Felelősségű Társaság Szolgáltatási igazgatóság Laboratórium (3527 Miskolc,

Részletesebben

a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezõgazdaságtudományi Kar Agrármûszerközpont (4032 Debrecen, Böszörményi

Részletesebben

Reagensek kémiai tesztkészletekhez

Reagensek kémiai tesztkészletekhez Ammónia (édesvíz), Nessler kolorimetriás HI 3824-025 Készlet 25 méréshez (NH 3 -N) Ammónia (édesvíz), Nessler kolorimetriás HI 38049-100 Készlet 100 méréshez (NH 3 -N) Ammónia (sósvíz), Nessler kolorimetriás

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1364/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MOL Petrolkémia Zrt. Tiszaújváros Termelés Igazgatóság Minőségellenőrzés Környezetanalitikai

Részletesebben

Bükfürdô több mint fürdô

Bükfürdô több mint fürdô Bükfürdô több mint fürdô Bükfürdô Vas megye északnyugati részén, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál található. Szombathelytôl 30, Soprontól 46, Kôszegtôl pedig 20 km távolságra fekszik, félúton

Részletesebben

Potenciálvizsgálat módszertanának összeállítása

Potenciálvizsgálat módszertanának összeállítása Potenciálvizsgálat módszertanának összeállítása Az utóbbi időben egyre határozottabban előtérbe kerül a természetes gyógytényezők (ásvány-és gyógyvíz, egyszerű termálvíz, mofetta, gyógybarlang, klimatikus

Részletesebben

2003. ÉVI ADATOK 2009. ÉVI ADATOK 6/2009. h

2003. ÉVI ADATOK 2009. ÉVI ADATOK 6/2009. h Tiszanána " Minta beazonositó száma Minta beazonositó száma 2003 ÉV ADATOK 2009 ÉV ADATOK 6/2009 h Jelen táblázat mellékletét képezi a (v 14 )rendelet L sz, minta felszín 2 sz minta felszín Határérték

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

A tej ásványianyag-tartalma Ásványi anyagok A tej összetétele (g/dm 3 ) Átlagérték Szélsőérték Kalcium (Ca) 1,21 0,9 1,4 Foszfor (P) 0,95 0,7 1,2

A tej ásványianyag-tartalma Ásványi anyagok A tej összetétele (g/dm 3 ) Átlagérték Szélsőérték Kalcium (Ca) 1,21 0,9 1,4 Foszfor (P) 0,95 0,7 1,2 ÁSVÁNYI ANYAGOK A tehéntej átlagosan literenként 7,3 g ásványi anyagot tartalmaz. A tej ásványianyag-tartalma Ásványi anyagok A tej összetétele (g/dm 3 ) Átlagérték Szélsőérték Kalcium (Ca) 1,21 0,9 1,4

Részletesebben

A felszín alatti vizek

A felszín alatti vizek A felszín alatti vizek geokémiai jellemzői a sörfőzésben Hágen András Újvárosi Általános Iskola. 6500, Baja. Oltványi u. 14. hagen13@freemail.hu Tartalom Bevezetés; A sörfőzéshez felhasznált felszín alatti

Részletesebben

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén

Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén Mintavétel ideje Minta száma Szín, szag, íz zavarosság* ammónium nitrit vas mangán kémiai oxigénigény vezetőképesség ph arzén A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-0790/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Dél-balatoni Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK C-1 es ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAH-1-0790/2015 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Dél-balatoni

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1429/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1429/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály

Részletesebben

a NAT-1-1129/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1129/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1129/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A VÍZÉPSZOLG-94 Kft. Laboratórium (6400 Kiskunhalas, Kéve u. 41.) akkreditált területe I. laboratóriumi

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1636/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DINAX Vízkezelési és Szervezetfejlesztési Kft. Vízvizsgáló laboratórium (2160

Részletesebben

1.ábra A kadmium felhasználási területei

1.ábra A kadmium felhasználási területei Kadmium hatása a környezetre és az egészségre Vermesan Horatiu, Vermesan George, Grünwald Ern, Mszaki Egyetem, Kolozsvár Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár (Korróziós Figyel, 2006.46) Bevezetés A fémionok

Részletesebben

OTKA T037390. Szakmai beszámoló. (Zárójelentés 2002-2005)

OTKA T037390. Szakmai beszámoló. (Zárójelentés 2002-2005) OTKA T037390 Szakmai beszámoló (Zárójelentés 2002-2005) 2 Bevezetés A kutatás célja, feladatai A hasznosításra nem kerülő REA-gipsz a salak és pernye anyagokkal és az ún. mosóvízzel együtt sűrű zagy formájában

Részletesebben

a NAT-1-1446/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1446/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1446/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÁNTSZ Laboratórium Kft. Heves Megyei Kémiai Laboratóriuma (3300 Eger, Klapka György u. 11.)

Részletesebben

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1323/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1129/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: VÍZÉPSZOLG-94 Kft. Laboratóriuma 6400 Kiskunhalas, Kéve u. 41. 2) Akkreditálási

Részletesebben

SZABÁLYZAT BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZNDDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK

SZABÁLYZAT BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZNDDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK Lap: 1/7 BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZNDDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK A társadalombiztosítási jogviszonyukat igazolni nem tudóknak szóló térítési díjjak illetve jogviszonnyal rendelkezők

Részletesebben

Tápláltsági állapot vizsgálata. Élelmiszerfogyasztási gyakoriság mérése

Tápláltsági állapot vizsgálata. Élelmiszerfogyasztási gyakoriság mérése Tápláltsági állapot vizsgálata Élelmiszerfogyasztási gyakoriság mérése Tápláltsági állapot vizsgálata 1. Felnőttkorban: Különféle indexek 2. Gyermekkorban: Percentilis táblák vagy görbék BMI határértékek

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1391/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1391/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1391/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Országos Környezetegészségügyi Intézet Környezetegészségügyi főosztály 2 (1097

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálati díjak vizsgálattípusonként. Vizsgálat típus. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer

Laboratóriumi vizsgálati díjak vizsgálattípusonként. Vizsgálat típus. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer I-4 2-02 F07 v4 Laboratóriumi vizsgálati díjak vizsgálattípusonként MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATOK Coccus szám coliformszám coliformszám szennyvíz többcsöves 2 700 3 429 Endo szám Escherichia coli szám Escherichia

Részletesebben

a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdõ és Egészségturisztikai Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló,

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZÕKÖNYV

VIZSGÁLATI JEGYZÕKÖNYV Jegyzõkönyv száma: 00372/2011 Oldalszám: 1 Minta típusa: Minta származása: Mintavétel típusa: Mintavétel módja: Mintavétel tervezése: Mintavételi technika: Minták tartósítása és kezelése: MSZ EN ISO 5667-3:2004

Részletesebben

a NAT-1-0988/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-0988/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0988/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A METRIC Minõsítõ, Fejlesztõ és Szolgáltató Kft. Vizsgálólaboratóriuma (2921 Komárom, Szabadság

Részletesebben