Népszavazás blokkolhatja a vasárnapi boltbezárást

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Népszavazás blokkolhatja a vasárnapi boltbezárást"

Átírás

1 Népszavazás blokkolhatja a vasárnapi boltbezárást Négymillió választópolgár akarata is legfeljebb három évre menthetné meg a vasárnapi vásárlást, ugyanis a KDNP munkavégzési tilalomról szóló ötletét egy népszavazás is csak ennyi időre blokkolhatja. A referendum sikeréért munkaadói és munkavállalói szervezetek együtt küzdenének, de dolgukat az őket megelőző referendumhackerek", és a Fidesz jogi akadályai is nehezítik. Kétszázezer aláírást könnyű megszerezni a vasárnapi zárva tartást ellenzőknek, de ahhoz, hogy meg is torpedózzák a KDNP ötletét, már négymillió embert kell egy népszavazáson az urnák elé vinni. A VOSZ kérlelhetetlen ebben a kérdésben, mert látszik, hogy ahogy telik az idő, a helyzet csak rosszabb lesz - utalt az Origo kérdésére Dávid Ferenc főtitkár arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a vasárnapi házhoz szállítást is betiltják. A tárca közölte, hogy élelmiszert és egyéb árukat ugyan lehet rendelni vasárnap, de a boltok nem szállíthatják ki az árut, mert az már kereskedelmi tevékenységnek minősül. Dávid Ferenc szerint ez két-háromezer magyar vállalkozást tehet tönkre, ami a kiskereskedelmi forgalom 2-3 százalékát is elérheti, és évi milliárd forint kiesést jelenthet. Hozzátette, ráadásul éppen ez az a kereskedelmi szektor, ami a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére két számjegyű, százalékos bővülést tud felmutatni évről évre. A szakmai szervezet főtitkára a kapkodás jelének tartja, hogy az sem világos, 200 négyzetméternél kisebb boltok vasárnap házhoz szállíthatnak-e. Az is kérdés, mi lesz azoknak a termékeknek a kiszállításával, amelyeket külföldön bejegyzett, akár magyar nyelvű honlapokról rendel meg a vásárló. A törvény új, hivatalos olvasata megdöbbenést keltett. Főleg az után, hogy a vasárnapi boltzár elfogadása után még úgy tűnt, a kisboltok mellett a webshopok és a házhoz szállítást is vállaló cégek a változás nyertesei lehetnek. Az utóbbit kínáló Tesco a boltzárra készülve erősíteni is próbálta ezt a szolgáltatását. Ám a tárca közlése után kiszivárgott: a Tesco boltját zárhatja be, és dolgozót bocsáthat el. Népszavazással harcolnának ellene Dávid Ferenc az Origónak megerősítette, már dolgoznak a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazás megvalósításán. Még akkor is, ha dolgukat nagyban nehezíti, hogy Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, volt monoki polgármester tavaly decemberben 1

2 "megelőzte" a VOSZ-t, a főtitkár szerint meghackelve az ő, akkor már formálódó kezdeményezésüket. Szepessy négy, részint egymással ellentétes kérdést fogalmazott meg a vasárnapi munkavégzés témájában, amelyről népszavazást tervezett. Hármat a Nemzeti Választási Iroda már elutasított, mert a kérdőívek nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. A fellebbezésekkel együtt még több időt veszíthet emiatt a VOSZ, mert 30 napig ugyanabban a témában nem lehet kérdést hitelesíttetni. Kétszázezer támogató aláírás kell Ha a VOSZ várhatóan tavasszal benyújtandó népszavazási kérdéseit hitelesíti is a Nemzeti Választási Iroda, utána kétszázezer aláírást össze kell gyűjteni, hogy egyáltalán az Országgyűlés kiírja a referendumot. Erre a VOSZ-nak 120 napja lesz, ami Dávid Ferenc szerint elegendő. Főként, hogy arra számít, egy - egyelőre meg nem nevezhető - nagy szakszervezeti szövetség is csatlakozhat hozzájuk. A VOSZ a jelek szerint több segítőre is számíthat. Az Origónak két nagy érdekképviseleti konföderáció, az Autonómok (Autonóm Szakszervezetek Szövetsége) és a Liga Szakszervezetek is jelezték, szívesen csatlakoznak az aláírásgyűjtő akcióhoz, bár az Origónak mindkettő elnöke úgy nyilatkozott, hogy még egyik szervezet sem hozott erről formális döntést. Veszélyes és kártékony a tilalom A Liga továbbra sem ért egyet a vasárnapi boltzárral, mert Gaskó István elnök szerint korábbi javaslataikkal a tilalom nélkül is garantálható lenne, hogy a vasárnapi munkavégzés a dolgozók számára önkéntes és méltányos legyen. Javasolták például, hogy a vasárnapi pótlékot a jelenlegi 50-ről 200 százalékra emeljék. Ehelyett a teljes tiltás munkahelyeket veszélyeztet - állapította meg. Semmilyen racionális magyarázat nincs az Autonómok elnöke szerint a vasárnapi nyitva tartás tilalmára, az internetes kiskereskedelemre való kiterjesztést pedig Székely Tamás már nem is kívánta kommentálni. Az elnök jelezte, hogy ezért a népszavazási kezdeményezés sikere érdekében együttműködhetnek a VOSZ-szal, és támogatják a referendumot. Négymillió ember véleménye kell Bár a VOSZ-főtitkár szerint könnyen összegyűlhet a 200 ezer támogató aláírás, a referendum kiírására még akkor is van remény, ha ez mégsem jön össze. Legalábbis elvileg. Ugyanis a törvény ezer szignó felett - ismeri a fakultatív népszavazás intézményét is, ám ez esetben az Országgyűlésen múlik, kiírja-e a referendumot. 2

3 Kötelező érvénye azonban csak legalább 200 ezer támogató aláírásnak van az Országgyűlésre nézve. Ez esetben, miután a törvényhozás kiírta az országos népszavazást, a sikerhez az kell, hogy az összes választópolgár legalább fele, vagyis mintegy négymillió ember el is menjen szavazni. Ez azonban még csak az érvényességi küszöb - hívta fel az Origo figyelmét Tóth Zoltán választási szakértő. A referendum akkor érvényes és eredményes is egyben, ha az említett mintegy négymillió választó legalább fele, vagyis több mint kétmillió egyöntetű véleményt mond a feltett kérdésben - folytatta Tóth Zoltán. Ha a mozgósított négymillió tiltakozó fele el is utasítja a vasárnapi boltzárat, az ennek megfelelő kötelező érvényű döntés csak három évig köti meg e témában az Országgyűlés kezét. A Fidesz szigorította a szabályokat A szabályok nem voltak mindig ilyen szigorúak. A rendszerváltás idején, 1989-ben például már 100 ezer aláírás is elég volt egy népszavazás kiírásához, ráadásul akkor még nem korlátozták sem a szignók összegyűjtésének idejét, sem a szavazásra bocsátható kérdéseket. A sikerhez ekkor a választók felének részvétele, és közülük legalább minden másodiknak az azonos véleménye kellett. A szabályok 1998-ban szigorodtak: ekkortól érvényes a 120 napos időkorlát az aláírások gyűjtésére, és már ekkor szűkítették a referendumon feltehető kérdések körét. Bizonyos feltételeken viszont enyhítettek. Ekkortól nem volt érvényességi küszöb, az eredményességhez pedig elég volt, ha az érvényesen szavazók fele, de legalább az összes választó negyede azonos választ adott. A rendszerváltás utáni évek szigorúbb szabályát hozta vissza az érvényességi és eredményességi küszöb területén a Fidesz 2011-ben. Akkor kormánypárti kezdeményezésre módosították jelenlegi formájára a törvényt: azóta a választók legalább felének részvétele és a szavazók negyedének egyöntetű akarata szükséges a sikerhez. Nehéz teljesíteni a szigorú számokat A VOSZ főtitkára is egyetért Tóth Zoltán választási szakértővel abban, hogy az érvényes szabályok szerint országos népszavazást kezdeményezni viszonylag könnyű, ám azt sikerre vinni már sokkal nehezebb. Dávid Ferenc szerint azonban, ha mondjuk nem is sikerül négymillió szavazót mozgósítani, elég jelentős nyomás a kormányra hárommillió ember részvétele is egy ilyen referendumon". Noha a vasárnapi boltzár a társadalomban meglehetősen negatív érzelmeket váltott ki, egy ezt eltörölni kívánó referendum eredményességével és érvényességével kapcsolatos aggályok jogosak lehetnek. A szigorúbb szabályok életbe lépése óta egyetlen országos népszavazást sem tartottak Magyarországon, igaz, azt megelőzően, 2008 óta sem írtak ki referendumot. 3

4 Nem lennénk a NATO és az EU tagja A rendszerváltás óta megtartott hat országos népszavazás eredményét vizsgálva látható, hogy a jelenlegi eredményességi és érvényességi küszöböket nagyon nehéz elérni. A hat közül csak egy lenne most is sikeres. A 2008-ban, a Fidesz kezdeményezésére a vizit-, a tandíj és a kórházi napidíjról tartott szociális népszavazás" 50,4 százalékos részvétellel éppen elérte az érvényességi küszöböt. A mostani szabályok szerint Magyarország például nem lenne sem a NATO, sem pedig az Európai Unió tagja. Az előbbiről szóló 1997-es referendumon ugyanis csak 49, míg az utóbbiról szóló 2003-as népszavazáson 45 százalékos volt a részvétel, vagyis mindkét kérdés csak a választópolgárok kevesebb, mint felét érdekelte. A 2004-ben a Fidesz által támogatott, a kórház-privatizáció elutasításáról, valamint a kettős állampolgárság megadásáról szóló kettős referendumon még rosszabb volt a részvételi arány, mindössze 37 százalékos. Ha még plusz egymillió ember elment volna szavazni, sikeres lett volna a népszavazás, mert amúgy mindkét kérdést támogatta a szavazók több mint fele. origo.hu VOSZ a közösségi médiában! - 4

5 VÁLLALKOZÓI PIACTÉR - KAROSSZÉKBŐL Szeretné megmutatni termékét, szolgáltatását mások számára? Szeretne megbízható beszállítót, alvállalkozót találni? DE Kevés az ideje? Nincs üzletkötője? Látogasson el virtuális piacterünkre! Keressen, üzleteljen, adjon el, vásároljon igénye szerint! A mindezt egy helyen és ingyenesen nyújtja az Ön és vállalkozása számára. Mindössze regisztrálnia kell, majd feltöltheti az eladásra szánt vagy megvásárolni kívánt termékeket/szolgáltatásokat. A kínálatból regisztráció nélkül is válogathat. Ingyenes vállalkozói tanácsadás országszerte, a VOSZ-nál A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói TÁMOP C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás, munkabiztonság témakörben vállalkozói tanácsadást tartanak az alábbi VOSZ irodákban: dr. Pataki Dezső Közép-magyaroszági régió 06-70/ Budapest, Hold u. 21. Kedd, Csütörtök óra 5

6 kozep László Enikő Észak-alföldi régió 06-70/ Debrecen, Iskola u. 3. fszt. VOSZ iroda Kedd, Csütörtök óra Nádasdiné Kenessey Andrea Észak-magyarországi régió 06-70/ Eger, Trinitárius utca em. Kedd, Csütörtök óra Zámbori (Bíró) Tamás Dél-dunántúli régió 06-70/ Pécs, Király u. 42. Kedd, Csütörtök óra Hannauerné Szabó Anna Dél-alföldi régió 06-70/ Szeged, Fürj u. 92/B. Hétfő, Szerda óra dr. Bednár András Közép-dunántúli régió 06-70/ Székesfehérvár, Gyümölcs u. 18. Kedd, Csütörtök óra dr. Pataki Dezső Nyugat-dunántúli régió 06-70/ Győr, Magyar u. 8. Hétfő, Szerda óra A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettségvállalásunk nélkül. Az információ-forrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a center@vosz.hu címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ Cím: 1054 Budapest, Hold u. 21. Székhely:1107 Budapest, Mázsa tér 2-6. Tel.: , -82 Fax: center@vosz.hu 6

Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk!

Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk! Boldog békés Karácsonyt, és eredményekben gazdag újévet kívánunk! Szabad vállalkozási zónák 1. Az EU-s támogatásokkal feltámadhatnak a szabad vállalkozási zónák? Bár a kormány kis- és közép vállalkozásoknak

Részletesebben

Idősek életminőségét javító infokommunikációs megoldások támogatása

Idősek életminőségét javító infokommunikációs megoldások támogatása Idősek életminőségét javító infokommunikációs megoldások támogatása Határidő: 2015. 05. 28. Kiíró: AAL * A pályázat célja Otthon, a közösségben és a munkahelyen töltött aktív és egészséges időskort szolgáló

Részletesebben

Uniós fejlesztések nyílt napja

Uniós fejlesztések nyílt napja Uniós fejlesztések nyílt napja A rendezvény keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők. Március

Részletesebben

Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat

Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat 2016.04.29. Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tájékoztatom, hogy 2016. április 15-től országos konferenciasorozat indul "A vállalati szektorhoz kapcsolódó

Részletesebben

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására!

Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! Jöjjön el az év legrangosabb CSR kiállítására! A KÖVET Egyesület az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve 2015-ben újra megrendezi Magyarország legrangosabb CSR kiállítását,

Részletesebben

Magyarország CSR Cselekvési Terve

Magyarország CSR Cselekvési Terve Magyarország CSR Cselekvési Terve Az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság a Környezetvédelmi és Fenntarthatósági, valamint az Oktatási és Továbbképzési Szakbizottsággal közös délutáni szakmai fórumot tart az alábbi

Részletesebben

Cafeteria és öngondoskodás 2016

Cafeteria és öngondoskodás 2016 2016.01.04. 1 Cafeteria és öngondoskodás 2016 Robbanásszerű változás az igényekben és kínálatban Konferencia és fórum A BKIK IX. Bank, Biztosítás és Vagyongazdálkodás Osztálya Piac & Profit közös rendezvénye

Részletesebben

1. A nyitva tartási tilalom alóli mentesülés engedélyezésével kapcsolatos eljárás

1. A nyitva tartási tilalom alóli mentesülés engedélyezésével kapcsolatos eljárás 2015. március 17., kedd A Kormány 53/2015. (III. 17.) Korm. rendelete a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzési tilalomtól eltérő nyitva tartás engedélyezésének feltételeiről A Kormány

Részletesebben

Ingyenes vállalkozói tanácsadás

Ingyenes vállalkozói tanácsadás Ingyenes vállalkozói tanácsadás A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói 2013. szeptember 2-től a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás,

Részletesebben

Pályázati lehetőség Határidő: március Kiíró: Nemzetgazdasági Minisztérium Kódszám: GOP /A

Pályázati lehetőség Határidő: március Kiíró: Nemzetgazdasági Minisztérium Kódszám: GOP /A Pályázati lehetőség Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató nonprofit vállalkozások támogatása Határidő: 2015. március 2-16. Kiíró: Nemzetgazdasági

Részletesebben

Meghívó. Az önálló munkaügyi bírósági szervezet kérdése és a munkajog jogági elkülönültsége

Meghívó. Az önálló munkaügyi bírósági szervezet kérdése és a munkajog jogági elkülönültsége Meghívó Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közös részkollégiumi ülésére, szakmai rendezvényére a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium és az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Téma: Személyügyi alapkérdések és javadalmazási rendszerek, Audi Hungaria Motor Kft. Előadó: Rádi Lujza, vezető. Dr. Horváth István s.k.

Téma: Személyügyi alapkérdések és javadalmazási rendszerek, Audi Hungaria Motor Kft. Előadó: Rádi Lujza, vezető. Dr. Horváth István s.k. Munkajogi Akadémia Szociális párbeszéd az Audi Hungáriánál Téma: Személyügyi alapkérdések és javadalmazási rendszerek, Audi Hungaria Motor Kft. Előadó: Rádi Lujza, vezető Időpont: 2015. április 22. (szerda)

Részletesebben

Vasárnapi zárva tartás - A VOSZ népszavazást kezdeményez a jogszabály elfogadása esetén

Vasárnapi zárva tartás - A VOSZ népszavazást kezdeményez a jogszabály elfogadása esetén Vasárnapi zárva tartás - A VOSZ népszavazást kezdeményez a jogszabály elfogadása esetén Budapest, 2014. november 10., hétfő (MTI) - A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Partnerünk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szubszaharai Tagozata Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos etiópiai és kenyai látogatásához kapcsolódóan

Részletesebben

Bürokrácia csökkentési program országos konferencia sorozat Tatabánya, április 28.

Bürokrácia csökkentési program országos konferencia sorozat Tatabánya, április 28. Bürokrácia csökkentési program országos konferencia sorozat Tatabánya, 2016. április 28. A Miniszterelnökség a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével együttműködésben országos konferencia sorozatot

Részletesebben

MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI CSÚCS 2015

MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI CSÚCS 2015 MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI CSÚCS 2015 Fókuszban a migráció és a klímaváltozás összefüggései Időpont: 2015. november 18. Helyszín: Budapest, Hotel Arena (Budapest, Ifjúság útja 1-3.) 2015-ben hatodszorra rendezi

Részletesebben

Megkezdte működését Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet

Megkezdte működését Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet Megkezdte működését Tisztelt Vállalkozótársunk, Vállalatvezető Partnerünk! Örömmel értesítjük, hogy 2018. március 1-én megkezdte működését a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, amely számos előnyt

Részletesebben

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat Pécs - 2015.07.21-22. ( a pécsi program jelen levelünkben mellékelve) Budapest 2015.07.28-29. Ha Ön vállalkozó, vagy tervezi, hogy vállalkozást

Részletesebben

Főtitkárt választottak a VOSZ-ban

Főtitkárt választottak a VOSZ-ban Főtitkárt választottak a VOSZ-ban A VOSZ Elnöksége tegnap megtartott ülésén úgy határozott, hogy Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választja meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Részletesebben

Meghívó a ChinaCham Hungary Üzleti Klub rendezvényére

Meghívó a ChinaCham Hungary Üzleti Klub rendezvényére Meghívó a ChinaCham Hungary Üzleti Klub rendezvényére Tisztelt Tagunk! Tisztelt Partnerünk! Hölgyem, Uram! Tisztelettel meghívjuk a ChinaCham Hungary soron következő Üzleti Klub rendezvényére, melynek

Részletesebben

B2B találkozók a kiállítókkal egész nap 10:00-18:00

B2B találkozók a kiállítókkal egész nap 10:00-18:00 Üzleti kapcsolatépítés és B2B találkozók az Afrika Expón Időpont: 2015. február 27, péntek, 10:00-18:00 Helyszín: Hungexpo Budapesti Vásárközpont (1101 Budapest, Albertirsai út 10) A Pavilon, 101/a stand,

Részletesebben

CSR Hungary Summit 2015 Expo

CSR Hungary Summit 2015 Expo CSR Hungary Summit 2015 Expo A felelős és fenntartható gazdaság döntéshozóinak 2015. november 04-én, a Magyar Telekom Székházában, a 10. éves CSR Hungary Summit 2015 várja a felelős és fenntartható magyar

Részletesebben

Vagyon jog & Öröklési jog

Vagyon jog & Öröklési jog Vagyon jog & Öröklési jog A nagy érdeklődésre tekintettel a bpv JÁDI NÉMETH Ügyvédi Iroda folytatja tavaly megkezdett sorozatát, és ezúton tisztelettel meghívjuk Önt, valamint üzleti partnerét privát reggelinkre,

Részletesebben

Minden eladó! 2015.08.05. Szemléletváltás az értékesítési módszerekben

Minden eladó! 2015.08.05. Szemléletváltás az értékesítési módszerekben Minden eladó! Szemléletváltás az értékesítési módszerekben A BKIK IX. Bank, Biztosítás és Vagyongazdálkodás Osztálya Piac & Profit Időpont: 2015. szeptember 10. 10.00 16.30 (csütörtök) Helyszín: Budapest,

Részletesebben

Üzleti kapcsolatépítés Kínával

Üzleti kapcsolatépítés Kínával Üzleti kapcsolatépítés Kínával Tisztelt VOSZ Tag! Tisztelt Vállalkozó! A VOSZ együttműködő partnere a Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Promóciós Tanács (CCPIT) Tianjin (Tiencsin) városi szervezete intenzív

Részletesebben

Demján Sándor üzletember kapta a. Figyelő Év Embere évi elismerését

Demján Sándor üzletember kapta a. Figyelő Év Embere évi elismerését Demján Sándor üzletember kapta a Figyelő Év Embere 2015. évi elismerését Budapest, 2016. január 6., szerda (MTI) Lambert Gábor, a Figyelő hetilap főszerkesztője a szerdai díjátadáson elmondta, a cím odaítélésével

Részletesebben

Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója díjazásra

Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója díjazásra Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója díjazásra Beküldési határidő: 2015. augusztus 17. Szövetségünk életében Alapszabályunknak megfelelően ez év december 4- én (pénteken)

Részletesebben

2015.02.06 MEGHÍVÓ. Ecuadori Üzleti Fórumra

2015.02.06 MEGHÍVÓ. Ecuadori Üzleti Fórumra MEGHÍVÓ A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Latin-Amerikai Gazdasági Kapcsolatok Fejlesztéséért Szakmai Osztálya, a VOSZ Nemzetközi Szekciója és a LATIMO Egyesület meghívja Önt Ecuadori Üzleti Fórumra

Részletesebben

Mercedes-Benz Business Tour Meghívó

Mercedes-Benz Business Tour Meghívó Mercedes-Benz Business Tour Meghívó Kedves Partnerünk! Tartson velünk az országos Mercedes-Benz Business Touron, ahol kipróbálhatja magát vezető szerepben, vállalkozása igényeihez leginkább illő Mercedes-Benz

Részletesebben

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat Szeged - 2015.07.07-07.08. (a szegedi program jelen levelünkben mellékelve) Szombathely - 2015.07.14-15. Pécs - 2015.07.21-22. Budapest -

Részletesebben

Fél óra az egészségért!

Fél óra az egészségért! Fél óra az egészségért! A vállalkozás hosszú távú sikeréhez, a kimagasló teljesítményekhez egészséges vállalkozók és munkatársak is kellenek, hogy együtt legyen a csapat, amely a mindennapi kihívásoknak

Részletesebben

Megjelentek az új innovációs pályázatok!

Megjelentek az új innovációs pályázatok! Tisztelt Partnerünk! Megjelentek az új innovációs pályázatok! Pályázzon és fejlessze vállalkozását! 2015. augusztus 25.-én megjelent több innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységet támogató pályázat,

Részletesebben

2015. MÁRCIUS 9. - TATA

2015. MÁRCIUS 9. - TATA MEGHÍVÓ TÁMOP-2.5.3.c-13/1-2013-0001 a munkáért! Vállalkozások strukturált tapasztalatcseréje A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja önt a vállalkozások strukturált tapasztalatcseréje

Részletesebben

Széchenyi Kártya Program és Útdíj Hitelprogram országos rendezvénysorozat 2013. november-december

Széchenyi Kártya Program és Útdíj Hitelprogram országos rendezvénysorozat 2013. november-december Széchenyi Kártya Program és Útdíj Hitelprogram országos rendezvénysorozat 2013. november-december A Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. a megyei VOSZ Szervezetekkel és a területi Kereskedelmi

Részletesebben

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt térítésmentes, sajtónyilvános Zárókonferenciájára.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt térítésmentes, sajtónyilvános Zárókonferenciájára. MEGHÍVÓ TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! ZÁRÓKONFERENCIA A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt térítésmentes, sajtónyilvános Zárókonferenciájára. IDŐPONT: 2015.

Részletesebben

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános rendezvényre.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános rendezvényre. MEGHÍVÓ TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! VÁLLALKOZÓI AKADÉMIA A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános

Részletesebben

Van, aki maga takarít, míg mások profi szolgáltató céget bíznak meg ezzel a feladattal.

Van, aki maga takarít, míg mások profi szolgáltató céget bíznak meg ezzel a feladattal. TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár egy kiállítás, ahol megbecsülik a kétkezi munkát Miközben egyre több szó esik arról, milyen nehéz megfelelő munkaerőt találni a kézműves iparban,

Részletesebben

A Kormány 1059/2013. (II. 13.) Korm. határozata a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezéséről

A Kormány 1059/2013. (II. 13.) Korm. határozata a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezéséről A Kormány 1059/2013. (II. 13.) Korm. határozata a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgépek bevezetésének ütemezéséről A Kormány 1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert,

Részletesebben

2015. évi LVI. törvény a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról*

2015. évi LVI. törvény a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról* 2015. évi LVI. törvény a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról* Magyar Közlöny 2015. évi 65. szám 1. A kiskereskedelmi szektorban

Részletesebben

MEGHÍVÓ Vállalkozói Fórumokra

MEGHÍVÓ Vállalkozói Fórumokra MEGHÍVÓ Vállalkozói Fórumokra MÁTÉSZALKA VÁLLALKOZÁSOK STRUKTURÁLT TAPASZTALATCSERÉJE TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

JAVUL A MAGYAR CÉGEK TELJESÍTMÉNYE

JAVUL A MAGYAR CÉGEK TELJESÍTMÉNYE JAVUL A MAGYAR CÉGEK TELJESÍTMÉNYE 2015/40 Sikeres 2014-es évet zártak a magyar cégek az eddig beérkezett 2014-es teljes éves mérlegek eredményei alapján, ugyanis 2013-ról 2014-re 1,47 %-kal nőtt összesített

Részletesebben

A kamara álláspontja a "Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet" leveléről

A kamara álláspontja a Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet leveléről A kamara álláspontja a "Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet" leveléről A mellékelt levél nem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától (MKIK) származik. Javasoljuk, hogy a levélben foglalt díjfizetést

Részletesebben

Társadalmi egyeztetésen az "Egyházi épületek 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése " c. pályázat tervezete

Társadalmi egyeztetésen az Egyházi épületek 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése  c. pályázat tervezete Társadalmi egyeztetésen az "Egyházi épületek 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése " c. pályázat tervezete Tisztelt Partnerünk! Annak érdekében, hogy a pályázatok

Részletesebben

A Munkáért projekt. Sajtóközlemény 2013.09.04 2013.09.09.

A Munkáért projekt. Sajtóközlemény 2013.09.04 2013.09.09. A Munkáért projekt Sajtóközlemény 2013.09.04 Szeptember elsejével 37 fiatal szakértővel indul útjára A Munkáért! című, Európai uniós finanszírozású, két éves projekt a LIGA szakszervezetek irányításával.

Részletesebben

MATISZ, TISZTÍTÁS TECHNOLÓGIA KONFERENCIA 2015.10.20.

MATISZ, TISZTÍTÁS TECHNOLÓGIA KONFERENCIA 2015.10.20. MATISZ, TISZTÍTÁS TECHNOLÓGIA KONFERENCIA 2015.10.20. Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség konferenciájára. A rendezvény fővédnöke: Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki

Részletesebben

Vállalkozz 2016 GINOP Fiatalok Vállalkozóvá Válásának Támogatása országos program

Vállalkozz 2016 GINOP Fiatalok Vállalkozóvá Válásának Támogatása országos program Vállalkozz 2016 GINOP 5.2.2 Fiatalok Vállalkozóvá Válásának Támogatása országos program A program célja: Magyarország területén új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel

Részletesebben

Hogyan mehet el nyugdíjba 2017-ben?

Hogyan mehet el nyugdíjba 2017-ben? Hogyan mehet el nyugdíjba 2017-ben? A társadalombiztosítás minden területén, akár az egészségbiztosítási ellátásokat nézzük, akár a nyugellátásokat, minden év végén, év elején felmerülő kérdés, hogy a

Részletesebben

VOSZ Év Vállalkozója díjak: rövidesen lejár a határidő!

VOSZ Év Vállalkozója díjak: rövidesen lejár a határidő! VOSZ Év Vállalkozója díjak: rövidesen lejár a határidő! Jelölési és pályázati felhívás Év Vállalkozója és Megyei Év Vállalkozója Díj elnyerésére (ismételt közzététel) Beküldési határidő: 2014. augusztus

Részletesebben

KUTATÁS A MUNKAERŐPIACI HATÁSOKRÓL ÉS KEZELÉSÜKRŐL

KUTATÁS A MUNKAERŐPIACI HATÁSOKRÓL ÉS KEZELÉSÜKRŐL KUTATÁS A MUNKAERŐPIACI HATÁSOKRÓL ÉS KEZELÉSÜKRŐL Tisztelt Vállalatvezető! A magyar vállalatok versenyképességét akadályozó legfőbb tényezők közé tartoznak napjainkban a munkaerőpiacon tapasztalható nehézségek.

Részletesebben

Közbeszerzés, eszközbeszerzés, informatikai fejlesztések, GINOP, komplex energetikai megoldások!

Közbeszerzés, eszközbeszerzés, informatikai fejlesztések, GINOP, komplex energetikai megoldások! Közbeszerzés, eszközbeszerzés, informatikai fejlesztések, GINOP, komplex energetikai megoldások! Online konferencia a témában Milyen közbeszerzési kötelezettségeknek kell megfelelnie vállalkozásának? Hogyan

Részletesebben

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia A KÜLDETÉS Küldetésünk (Magyar Marketing Szövetség), hogy hazánk fejlődéséhez magas színvonalon művelt marketing tevékenységgel tudjunk hozzájárulni.

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

PROGRAM VÁLLALKOZÓI AKADÉMIA 2014. október 13. Vác TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001

PROGRAM VÁLLALKOZÓI AKADÉMIA 2014. október 13. Vác TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 MEGHÍVÓ A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános rendezvényre (TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013- 0001) időpont: 2014.

Részletesebben

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára Ajánlás a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! 2016.02.24. 1 2 Tisztelt Partnerünk! Tisztelettel meghívjuk az V. HTCC Afrika Expo és Vásár Megnyitójára, és az azt követő "Kereskedelmi lehetőségek Afrikában" című Konferenciára 2016. március 3-án csütörtökön,

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A VOSZ CÉLJAI Kedvező gazdasági környezet kialakítása Vállalkozások versenyképességének növelése Szolgáltatások

Részletesebben

Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének. a Zágrábi Egyetem Jogi Kara Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének ELSŐ HORVÁT MAGYAR

Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének. a Zágrábi Egyetem Jogi Kara Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének ELSŐ HORVÁT MAGYAR M E G H Í V Ó Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének és a Zágrábi Egyetem Jogi Kara Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének szervezésében: ELSŐ HORVÁT MAGYAR ÖSSZEHASONLÍTÓ MUNKAJOGI SZEMINÁRIUM

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Joint Venture Szövetség (JVSZ) tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait. c. szakmai rendezvényére

MEGHÍVÓ. A Joint Venture Szövetség (JVSZ) tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait. c. szakmai rendezvényére MEGHÍVÓ A Joint Venture Szövetség (JVSZ) tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait Felnőttkorú vállalatok: öröklés, átadás, utódlás c. szakmai rendezvényére Bátran kijelenthetjük, hogy a KKV

Részletesebben

ORBÁNÉK TUDTÁK, HOGY ROSSZ LESZ NEKÜNK, ÉS HAGYTÁK

ORBÁNÉK TUDTÁK, HOGY ROSSZ LESZ NEKÜNK, ÉS HAGYTÁK ORBÁNÉK TUDTÁK, HOGY ROSSZ LESZ NEKÜNK, ÉS HAGYTÁK Mégis készült hatástanulmány a vasárnapi boltbezárásról. Nem is akármilyen. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011-es háttéranyaga szerint a KDNP javaslata

Részletesebben

Önindító 2014 program Baranya megyében

Önindító 2014 program Baranya megyében Önindító 2014 program Baranya megyében A pályázat a kreatív iparhoz, illetve a turizmushoz kapcsolódó jó ötletekkel rendelkező álláskeresők új vállalkozásának elindítását segíti. Határidő: 2014. augusztus

Részletesebben

Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban

Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban Munkajogi Akadémia Alapjogok a munkajogban A foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó jogszabályok alaptörvényellenességével kapcsolatos indítványok az Alapvető Jogok Biztosa előtt Előadó: Dr. Zemplényi

Részletesebben

FÁK Üzleti Klub 2014.09.19. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Hölgyem/Uram!

FÁK Üzleti Klub 2014.09.19. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Hölgyem/Uram! FÁK Üzleti Klub Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Hölgyem/Uram! Tisztelettel meghívjuk a FÁK Üzleti Klub 2014. szeptember 24-én, szerdán 14.00 órakor tartandó Klubnapjára, amelynek az MKB Bank Zrt. ad otthont

Részletesebben

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános rendezvényre.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános rendezvényre. MEGHÍVÓ TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! VÁLLALKOZÓI AKADÉMIA A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tisztelettel meghívja Önt a Vállalkozói Akadémia című térítésmentes, sajtónyilvános

Részletesebben

III. Afrika Expo és Vásár Láss Afrikát!

III. Afrika Expo és Vásár Láss Afrikát! III. Afrika Expo és Vásár Láss Afrikát! Időpont: 2014. február 27. - március 2. Helyszín: Hungexpo Budapesti Vásárközpont A Pavilon, az Utazás Kiállítással egy időben Az Afrika Expo és Vásár az Afrikával

Részletesebben

2014.10.22. Adótörvény-tervezet: MKIK, OKISZ és VOSZ vélemény

2014.10.22. Adótörvény-tervezet: MKIK, OKISZ és VOSZ vélemény Adótörvény-tervezet: MKIK, OKISZ és VOSZ vélemény Vállalkozói szempontból nem olvashatók ki szigorítások a kedden bejelentett jövő évi adótörvény-tervezetből, így a cégek kiszámítható és stabil adózási

Részletesebben

A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információ-forrásoka

A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információ-forrásoka 1 A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információ-forrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb

Részletesebben

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint EU-pályázatok, támogatások, finanszírozás Konferenciasorozat a Vidékfejlesztési Programról agrár-, élelmiszeripari vállalkozásoknak és önkormányzatoknak Az Európai

Részletesebben

Menedzsment Fórum: KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák 2018 konferencia

Menedzsment Fórum: KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák 2018 konferencia Menedzsment Fórum: KKV-finanszírozás - égető tulajdonosi dilemmák 2018 konferencia Időpont: 2018. október 3. Helyszín: Budapest, A38 Hajó - - Petőfi híd, budai hídfő A VOSZ tagjai a konferenciára 30%-os

Részletesebben

Az Év Üzletembere 2014

Az Év Üzletembere 2014 Az Év Üzletembere 2014 Pályázat példamutató vállalkozók elismerésére. Határidő: 2014. szeptember 30. Kiíró: Ernst & Young Idén tizenegyedik alakalommal rendezik meg az EY Az év üzletembere programot Magyarországon,

Részletesebben

Selyemút az üzleti sikerekhez

Selyemút az üzleti sikerekhez Selyemút az üzleti sikerekhez Több száz kínai kiállító, partneri együttműködést kínál Interjú Tóth Sándorral, a China Smart Expo marketing igazgatójával Kinek érdemes ellátogatni a China Smart Expo-ra?

Részletesebben

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám 2016. április 15., péntek 2016.04.18. 2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról II. Törvények

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A VOSZ CÉLJAI Kedvező gazdasági környezet kialakítása Vállalkozások versenyképességének növelése Szolgáltatások

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat Tisztelt Hölgyem/ Uram!

MEGHÍVÓ. Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat Tisztelt Hölgyem/ Uram! MEGHÍVÓ Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tájékoztatom, hogy 2016. április 15-től országos konferenciasorozat indul "A vállalati szektorhoz kapcsolódó

Részletesebben

Ingyenes 300 órás nyelvi képzések a szakképzési centrumokban

Ingyenes 300 órás nyelvi képzések a szakképzési centrumokban Ingyenes 300 órás nyelvi képzések a szakképzési centrumokban Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal A szakképzés és felnőttképzés szolgálatában 2016. szeptember végétől a budapesti és vidéki szakképzési

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)

A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A VOSZ CÉLJAI Kedvező gazdasági környezet kialakítása Vállalkozások versenyképességének növelése Szolgáltatások

Részletesebben

2014.11.04. Komédia után szomorújáték

2014.11.04. Komédia után szomorújáték Komédia után szomorújáték Két évvel ezelőtti a Népszabadságban megjelenő, Finita la commedia? című írásomat azzal a kérdéssel kezdtem, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes

Részletesebben

SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMBAN

SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMBAN SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMBAN Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy 2016-ban emelkedtek a Széchenyi Kártya Program 1 egyes Konstrukcióihoz nyújtott állami támogatások! KEDVEZŐ VÁLTOZÁSOK:

Részletesebben

Meghívó Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének szervezésében:

Meghívó Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének szervezésében: Meghívó Az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének szervezésében: Devalválódott munkaügyi kapcsolatok Szolidaritás és együttműködés a problémák okai és a lehetséges kiutak három tudományterület,

Részletesebben

Öt év után először növekvőben a cégek száma

Öt év után először növekvőben a cégek száma Öt év után először növekvőben a cégek száma EGYRE TÖBB AZ ÚJ CÉG, DE MÉG EZ SEM ELÉG Több éves csökkenő tendencia fordult most meg, derül ki a Bisnode 2016 első félévét záró elemzéséből. Az új cégek száma

Részletesebben

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat Veszprém - 2015.06.16-17. (06.12.-ei hírlevelünkben olvashat bővebben a programról) Debrecen - 2015.06.23-24. (a program jelen levelünkben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára

TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára TÁJÉKOZTATÓ az Ifjúsági Garancia Programról munkáltatók számára Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 8.2.1-15- 2015-00001 munkaerő-piaci programból nyújtható foglalkoztatás bővítését szolgáló

Részletesebben

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására Elfogadta a Parlament a Polgári törvénykönyv (Ptk. 2013. évi V. törvény) hatályba lépésével összefüggő átmenti és felhatalmazó

Részletesebben

Piactisztulást hoz a fordított ÁFA bevezetése munkaügyben

Piactisztulást hoz a fordított ÁFA bevezetése munkaügyben Piactisztulást hoz a fordított ÁFA bevezetése munkaügyben A VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója a VOSZ Ifjúsági és Diákvállalkozási Szekciójával közösen, tevékenyen és sikeresen vett részt

Részletesebben

Meghívó a Magyar -Thai Kétoldalú Üzleti Találkozóra

Meghívó a Magyar -Thai Kétoldalú Üzleti Találkozóra Meghívó a Magyar -Thai Kétoldalú Üzleti Találkozóra A Thaiföldi Királyság Budapesti Nagykövetségének Kereskedelmi Irodája és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja Önöket a Magyar

Részletesebben

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001

A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT PROJEKT TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 TÁMOP CÉL Országos munkavállalói szövetségek, országos munkaadói szövetségek kapacitásának erősítése, együttműködésük elősegítése Konzorcium: LIGA szakszervezetek,

Részletesebben

III. Kínai Magyar Üzleti Fórum

III. Kínai Magyar Üzleti Fórum III. Kínai Magyar Üzleti Fórum Üzlet a kínai cégekkel Kínában és itthon Rendezők: ChinaCham Hungary Piac & Profit CECZ (Central European Trading and Logistic Cooperation Zone) Időpont: 2015. március 5.

Részletesebben

Megvannak az idei Prima jelöltek!

Megvannak az idei Prima jelöltek! Megvannak az idei Prima jelöltek! Sajtótájékoztató keretében jelentették be az idei Prima jelölteteket. Az Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is harminc Primát választott tíz kategóriában. Az erkölcsi

Részletesebben

A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23.

A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. Alapfogalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonya - a közvetlen hatalomgyakorlás intézményei o népszavazás: döntéshozatal

Részletesebben

Átláthatóbb közbeszerzés szeminárium és tréning

Átláthatóbb közbeszerzés szeminárium és tréning Átláthatóbb közbeszerzés szeminárium és tréning A Transparency International Magyarország szeretettel meghívja Önt az Átláthatóbb közbeszerzés szeminárium és tréning című rendezvényére. Időpont: 2009.

Részletesebben

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk PRO URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk Gazsi Ferenc Salgótarjáni születésű, iskolái után itt telepedett le. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett gépészés

Részletesebben

Elmélyülhet a magyar-kínai üzleti és kereskedelmi kapcsolatok világában!

Elmélyülhet a magyar-kínai üzleti és kereskedelmi kapcsolatok világában! China SMart Expo A ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara tisztelettel meghívja Önt a soron következő rendezvényére, a China SMart Expo üzleti kiállítás, konferencia és vásárra. A rendezvényen

Részletesebben

Magyarország aktualizált konvergencia programja 2009-2012

Magyarország aktualizált konvergencia programja 2009-2012 Magyarország aktualizált konvergencia programja 2009-2012 2010.02.03 Az Európai Uniós tagságból adódó jogszabályi követelményeknek megfelelve a tagállamok minden évben aktualizált stabilitási, illetve

Részletesebben

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat

SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat SUPER: Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat Veszprém - 2015.06.16-17. (06.12.-ei hírlevelünkben olvashat bővebben a programról) Debrecen - 2015.06.23-24. (a program jelen levelünkben

Részletesebben

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról

A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány 298/2011. (XII.22.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében foglalt feladatkörében

Részletesebben

A munkaadók nem örülnek a szuperbruttósításnak

A munkaadók nem örülnek a szuperbruttósításnak Fenti írás a Fejér Megyei Hírlap 2009. november 12-ei számában jelent meg. A cikkben szereplő Jimmy Hoffa amerikai szakszervezeti vezér volt a múlt században. Kétes kapcsolatokat ápolt a tengerentúli maffiával.

Részletesebben

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben Apró Antal Zoltán programvezető, mentor a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács civil tagja Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége 1136

Részletesebben

Legyen jelen az interneten!

Legyen jelen az interneten! Legyen jelen az interneten! VOSZ tagoknak 20 % kedvezmény! Mit kínálunk? ingyen elkészítjük az interneten való elegáns megjelenését (a megjelenés tartalmát bármikor megváltoztathatja) 2000 érdeklődő küldését

Részletesebben