Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése"

Átírás

1 Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése Dr. Puskás György háziorvos május 9.-ei keltezéső levelében kijelentette, hogy egészségi állapota miatt nem tudja ellátni a IV. számú felnıtt háziorvosi körzetben feladatait és július 1-jétıl visszaadja a körzet további mőködtetését Önkormányzatunknak. Az önálló orvosi tevékenységrıl szóló évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 13/A. (1) bekezdése értelmében a Doktor Úrnak a praxisjog elidegenítésére a feladat-ellátási szerzıdés megszőnését követı 6 hónap alatt van lehetısége, azaz január 1-jéig. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdésének 4. pontjában foglaltak alapján A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; Az egészségügyrıl szóló évi CLIV. törvény a szerint a települési önkormányzat az alapellátás körében gondoskodik a háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátásról, a fogorvosi alapellátásról, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásról, a védınıi ellátásról, az iskolaegészségügyi ellátásról. A törvény 155. (2) bekezdése szerint a területi ellátási kötelezettség körében az egészségügyi intézmény fenntartója a külön törvényben foglaltaknak megfelelıen köteles biztosítani az általa fenntartott egészségügyi intézményben az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges szakmai feltételeket, valamint az egészségügyi intézmény mőködıképességét és fejlesztését. Az önálló orvosi tevékenységrıl szóló évi II. törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. (2) bekezdése szerint a helyettesítést miniszteri rendeletben foglaltakat is figyelembe véve olyan orvos láthatja el, aki megfelel a praxisjog megszerzéséhez és a tevékenység gyakorlásához szükséges személyi feltételeknek. Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történı finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III.3.) Korm. rendelet 12. (3) bekezdése alapján a betöltetlen háziorvosi körzet helyettesítés útján ellátható, de az egy éven túl helyettesítéssel ellátott praxis a jogszabályban meghatározott fix összegő díj 60 %-ára jogosult. Dévaványa városban 4 háziorvosi, 2 gyermek háziorvosi, 2 fogorvosi praxis mőködik területi ellátási kötelezettséggel. Jelenleg a Doktor Úr és Önkormányzatunk között megkötött felnıtt háziorvosi körzet mőködtetésérıl szóló Megállapodás értelmében a helyettesítı orvosok Dr. Bagi Károly és Dr. Patka Lenke megkezdték a helyettesítést. A IV. sz. háziorvos körzet ellátási területére vonatkozóan a háziorvosi feladatokat helyettesítés útján biztosítjuk. A helyettesítı orvosokkal 1

2 történt megbeszélés alkalmával jelezték, hogy hosszú távon nem tudják bevállalni a saját körzetük mellett a helyettesítést. A körzetre vonatkozó mőködési engedély iránti kérelem benyújtásra került Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervéhez, mint engedélyezı hatósághoz. A Békés Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztár Szakigazgatási Szervének munkatársával egyeztetve elmondható, hogy amennyiben június elsı napjaiban jogerıs mőködési engedéllyel rendelkezünk, akkor július hónaptól a finanszírozást már önkormányzatunk kapja meg a körzet után. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekrıl szóló 60/2003. (X. 20.) ESzCsM rendelet szabályozza a háziorvosi ellátás személyi- és tárgyi minimumfeltételeit. A körzetben a személyi feltételek biztosítása érdekében az háziorvosi tevékenység ellátására a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény és végrehajtási rendelet alapján pályázati felhívás közzététele megfontolandó, az ápolói feladatokat ellátása érdekében a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. (2) bekezdés b) pontja szerint a munkakör pályázat kiírása nélkül is betölthetı, ha a munkakör haladéktalan betöltése a folyamatos ellátás biztonságos megszervezéséhez elengedhetetlenül szükséges, és a folyamatos mőködéshez szükséges személyi feltételek más munkaszervezési eszközökkel nem biztosíthatók. A tárgyi feltételek biztosítása érdekében tárgyalásokat kezdeményeztünk Dr. Puskás György háziorvossal bérleti szerzıdés megkötésére vonatkozóan. Kérem a Tisztelt Képviselı-testületet, hogy elıterjesztésem megtárgyalni és a pályázati felhívás közzétételérıl dönteni szíveskedjen. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete hozzájárulását adja a IV. számú felnıtt háziorvosi körzet tartós helyettesítéssel történı ellátásához július 1-jétıl december 31-ig terjedı idıszakban. A tartós helyettesítési feladatokat Dr. Bagi Károly, Dr. Patka Lenke és Dr. Diószegi Mária háziorvosok látják el váltott mőszakban, legalább napi két órában úgy, hogy a helyettesítés alatti rendelési idı a saját körzetük rendelési idejét nem érinti. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzat kötelezı feladata zavartalan ellátása érdekében a IV. számú felnıtt háziorvosi körzet helyettesítéssel történı alapellátására a mőködési engedélyt kérje meg. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a IV. számú körzet háziorvosi alapellátása jogerıs mőködési engedély birtokában a finanszírozás érdekében szerzıdést kössön a Békés Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztár Szakigazgatási Szervével. A Képviselı-testület felkéri a Polgármestert határozatban foglaltak szerint járjon el. 2

3 Felelıs: Pap Tibor polgármester Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy Dr. Puskás György háziorvossal és Dr. Puskás Györgyné Slezák Erzsébet nejével bérleti szerzıdést köt a tulajdonukat képezı 5510 Dévaványa, Eötvös J. u. 1. szám alatti háziorvosi rendelı és tárgyi eszközeinek használatára a határozat mellékletét képezı Bérleti szerzıdésben szereplı adattartalommal. A Képviselı-testület felhatalmazza a Polgármestert a Bérleti szerzıdés megkötésére. Felelıs: Melléklet: Pap Tibor polgármester Bérleti szerzıdés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a háziorvosi körzetekrıl szóló 8/2007. (II.23.) önkormányzati rendeletben meghatározott IV. számú körzetben háziorvosi tevékenység ellátására pályázatot ír ki. Pályázati felhívás Dévaványa IV. számú felnıtt háziorvosi körzete háziorvos munkakör betöltésére A közalkalmazotti jogviszony idıtartama: határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidı A munkavégzés helye: Békés megye, 5510 Dévaványa, Eötvös J. u. 1. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetıi megbízással járó lényeges feladatok: A IV. sz. felnıtt háziorvosi körzethez tartozó felnıtt-korú lakosság ellátása a Dévaványa, Eötvös J. u. 1. sz. alatti rendelıben. 3

4 A beosztáshoz kapcsolódó juttatások: A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadóak. A pályázat feltételei: magyar állampolgárság, büntetlen elıélet, cselekvıképesség, Orvosi egyetemi végzettség, a 4/2000. (II.25.) EüM rend. szerinti képesítés, a évi II. tv. végrehajtásáról szóló 313/2011.(XII.23.) Korm. rend., 96/2003. (VII.15.) Korm. rendeletben elıírt egyéb feltételek A pályázat tartalmi követelményeire vonatkozó igények, a pályázathoz kötelezıen csatolandó dokumentumok: az állás betöltéséhez szükséges végzettséget igazoló oklevél hitelesített másolata, részletes szakmai önéletrajz, a háziorvos szakmai gyakorlat igazolására szolgáló nyilatkozatot, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, ha van, a praxisjogról vagy az engedélyezés feltételei fennállásáról szóló igazolás, a pályázó adatkezelési nyilatkozatát arról, hogy a pályázati anyagot a pályázat véleményezésében és elbírálásában résztvevık megismerhetik. Pályázó nyilatkozata: a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggı kezeléshez hozzájárul. nyilatkozat arról, hogy pályázatának nyilvános képviselı-testületi ülésen történı elbírálásához hozzájárul-e, vagy zárt ülés tartását kéri. A munkakör betölthetıségének idıpontja: A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követıen azonnal betölthetı. A pályázat benyújtásának határideje: A Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán történı közzétételtıl számított 15 nap. A pályázat benyújtásának formája és helye: A pályázatokat ajánlott levélpostai küldeményként, vagy személyesen lezárt borítékban Pap Tibor polgármesternek címezve, egy eredeti példányban, Dévaványai Közös Önkormányzati Hivatal (5510 Dévaványa, Hısök tere 1.) címére Háziorvosi pályázat megjelöléssel és a pályázati adatbázisban szereplı azonosító számmal ellátva /2013. kell benyújtani. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt nyújt a 66/ telefonszámon. A pályázati kiírás további közzétételének helye: Egészségügyi Közlöny Dévaványai Hírlap Pályázat elbírálásának határideje: a véleményezési határidı lejártát követı képviselı-testületi ülés. 4

5 A Képviselı-testület felkéri a Jegyzıt, hogy gondoskodjon a pályázati felhívás közzétételérıl. Felelıs: Balogh Csilla jegyzı Dévaványa, május 17. Szarka Andrea igazgatási irodavezetı 5

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 117 MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Pályázati felhívás üres háziorvosi állás betöltésére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. április 28-i

Részletesebben

A Dévaványa-Ecsegfalva Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Általános Mővelıdési Központ vezetıjének megbízása július 31-éig tart.

A Dévaványa-Ecsegfalva Intézményfenntartó Társulás által fenntartott Általános Mővelıdési Központ vezetıjének megbízása július 31-éig tart. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés a 2013. március 28-án tartandó Képviselı-testületi ülésre Tárgy: Általános Mővelıdési Központ magasabb vezetı pályázati felhívásról döntés A Dévaványa-Ecsegfalva

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1.

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Ügyszám: 07-7/580/2011. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Az 1. számú házi gyermekorvosi körzet területi ellátási

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet igazgatói állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményei Gazdasági Szervezete gazdasági vezetı beosztására

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 314. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 53/2012. (V. 7.) határozata a napirend elfogadásáról

JEGYZİKÖNYV. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 53/2012. (V. 7.) határozata a napirend elfogadásáról JEGYZİKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Közjóléti Bizottsága 2012. május 7-én 13,30 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES A Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében a köztisztviselık jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. (1) bekezdése

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 258. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1.

Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Fıosztály 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Ügyszám: 07-7/669/2011. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázat kiírása az Integrált Szociális Intézmény igazgatói

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményeinek Gazdasági Szervezete költségvetési szerv vezetı

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 199. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat pályázat kiírására Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata aljegyzıi állására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

A Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények igazgatójának megbízásával kapcsolatos teendıkrıl

A Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények igazgatójának megbízásával kapcsolatos teendıkrıl Barcs Város Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é tıl 7570 Barcs, BajcsyZs. u. 46. Pf. 62 Telefon: 82/462459 sz. napirendi pont E lıterjesztés A Barcs Város Önkormányzata Járóbetegellátó Intézmények

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 161. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Javaslat pályázat kiírására Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata jegyzıi állására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok

TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 79. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: A 2. számú gyermekorvosi körzet működtetési jogának az önkormányzat részére történő visszaadásával kapcsolatos önkormányzati feladatok E L Ő T E R

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 84/2018. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. január 24-i ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. január 24-i ülésére Tárgy: Intézményvezetıi pályázatok Sorszám: IV./ 1 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Sápi András Igazgatási Osztály Tisztelt Képviselı-testület! Kulturális és Sport Bizottság Egyéb elıterjesztés Békés

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

A Barcs Város Önkormányzata Szociális Központ igazgatójának megbízásával kapcsolatos teendıkrıl

A Barcs Város Önkormányzata Szociális Központ igazgatójának megbízásával kapcsolatos teendıkrıl Barcs Város Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é tıl 7570 Barcs, BajcsyZs. u. 46. Telefon: 82/462459 sz. napirendi pont E lıterjesztés A Barcs Város Önkormányzata Szociális Központ igazgatójának megbízásával

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére 9. Elıterjesztés Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város igazgatói beosztására beérkezett pályázatok elbírálása Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V a Képviselı-testület 2013. szeptember18-án megtartott rendkívüli ülésérıl Tartalmazza: 214-215/2013.(IX.18.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült:Csörög Község Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. a 2010. június 30-i nyilvános ülésen hozott. határozatok. 31/2010. (VI. 30.) Ökt.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. a 2010. június 30-i nyilvános ülésen hozott. határozatok. 31/2010. (VI. 30.) Ökt. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2010. június 30-i nyilvános ülésen hozott határozatok 31/2010. (VI. 30.) Ökt. határozat elfogadja a Háziorvosi Szolgálat mőködésérıl szóló tájékoztatót.

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Elıterjesztés 12. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Ikt. szám: 47.374/2006.

Ikt. szám: 47.374/2006. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 47.374/2006. Javaslat Somoskıújfalu Község Önkormányzata fogorvosi feladatai ellátásának átvételére, és a

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 19-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 19-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 19-i ülésére 14. Tárgy: A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsıde óvodavezetıi beosztására kiírt pályázat

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kıtelek Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. június 28-án megtartott soron kívüli ülésérıl. Jelen vannak: Lovász Tibor polgármester, Váradi József alpolgármester,

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben