Kórházszervezet, statisztikai táblák, mutatók

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kórházszervezet, statisztikai táblák, mutatók"

Átírás

1 Kórházszervezet, statisztikai táblák, mutatók Jubileumok a Markusovszky Kórházban 403

2 Lakner László A kórház szervezeti felépítése A Markusovszky Kórház a jelenleg közel 1650 dolgozójával Vas megye legnagyobb foglalkoztatója. Emellett rendkívül bonyolult szervezet is, amelyet igazol az is, hogy bizonyos kisebb szervezeti egységek önállóságának megszüntetése mellett jelenleg még mindig 38 klinikai és diagnosztikus szakmai egységre tagolódik. Az utóbbi évek legjelentõsebb döntése volt, hogy a Rendelõintézet szakmai önállósága orvosszakmai szempontból teljesen megszûnt, és a Foglalkozásegészségügyi Szakszolgálat kivételével minden szakrendelés irányítása, mûködtetése az illetékes osztály hatáskörébe került. Végül erre a sorsra jutottak a gondozók is, bár a gondozóvezetõi státuszt az Onkológiai Gondozó kivételével, amelyet közvetlen az osztályvezetõ fõorvos irányít megtartottuk a Tüdõszûrõ és Tüdõgondozó, a Bõr- és Nemibeteg Gondozó, a Felnõtt Pszichiátriai Gondozó, valamint a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó esetében is, de szervezetileg az illetékes osztályhoz integráltuk. Így a Tüdõszûrõ és Tüdõgondozó a Tüdõgyógyászati Osztály, a Bõr- és Nemibeteg Gondozó a Bõrgyógyászati Osztály, a Felnõtt Pszichiátriai Gondozó, valamint a Gyermekés Ifjúságpszichiátriai Gondozó pedig a Pszichiátriai Osztály szerves részét képezi. De hasonló módon az EEG Diagnosztikai és Epilepszia Centrum is ma már a Neurológiai Osztály része. A augusztus 1-jétõl mûködtetésre megkapott Kõszegi Szakorvosi Rendelõt egyenlõre külön egységként kezeljük, de várhatóan az ott mûködõ szakrendeléseknek fokozatosan az illetékes osztályok hatáskörébe kerülésével az önállóság elõbb-utóbb meg fog szûnni. A szakmai szervezeti egységek megszûntetését, illetve létrehozását több esetben a személyi feltételek alakulása kényszeríti ki. Így került sor egy ízben a Nukleáris Medicina Osztály megszûntetésére, majd az ismételt megszervezésére, de ezért kellett december 31-i hatállyal megszüntetni az Intervenciós és Kardiovaszkuláris Radiológiai Osztályt is. Természetesen az utóbbi tevékenység tovább folytatódik a Központi Radiológiai Osztály szervezeti keretein belül. Az Arc-Állcsont- és Szájsebészeti Osztály kapacitását 16 ágyról 13 ágyra kellett visszarendezni a regionalitás megszüntetése miatti igények csökkenése következtében. Viszont 15 ágy alatt nem mûködhet önálló osztályként, ezért december 31-i hatállyal megszûnt az önálló Arc-Állcsontés Szájsebészeti Osztály, viszont létrejött orvosszakmai matrix szervezetként a Fül-Orr-Gége-Fej-Nyaksebészeti és az Arc-Állcsont-Szájsebészeti Osztály. 404 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

3 Ez az új szervezeti forma olyan vezetési problémákat vetett fel, amelynek kezelésére Magyarországon még nincs egységes elképzelés, útmutatás. Nálunk a mátrix osztály vezetõje az osztályvezetõ fõorvos kompetenciája, de a részben önálló arc-állcsont- és szájsebészeti egység teljes szakmai munkájának felelõse a társosztályvezetõ fõorvos, akire az osztályvezetõ fõorvos az egységre vonatkozóan további vezetõi feladatokat is delegálhat. A jövõ hasonló szervezeti változtatásokat kényszeríthet ki a kórház vezetésébõl, mert az akut betegek egyre nagyobb száma a fekvõbeteg osztályokból kikerülve az adott szakma ambulanciáin kapnak végleges, befejezett ellátást. Ma már az önálló osztály feltételéül elõírt minimum 15 ágyas határt súrolja a ágyas Szemészeti Osztály, valamint a Bõrgyógyászati Osztály, de a betegutak törvényben deklarált arányai miatt hamarosan hasonló ágyszámra kell berendezkednie az Ideg- és Gerincsebészeti Osztálynak, sõt egyéb okokból az Ortopédiai Sebészeti Osztálynak is. A matrix osztályok létrehozásának sajnos ma még nem tudjuk a megatív következményeit. Nem ismert, és senki nem ad választ arra a kérdésre, hogy a matrix osztályon belüli szakmai egységek a progresszív ellátásban vagy a szakorvos képzésben betöltött szerepük megítélése, akkreditációja során nem részesülnek-e negatív diszkriminációban. Az aktív ágyszámok csökkenése alátámasztja a kórház vezetésének azt a koncepcióját, hogy a járóbeteg szakellátó egységeket az osztály közelébe kell telepíteni, mert csak így teremthetõ meg a járóbeteg szakellátás korszerû orvostechnikai és tudásbeli szakmai háttere. Az elmúlt tíz évben legtöbb változáson a Központi Igazgatás, s azon belül is a gazdasági szervezet ment keresztül. A legjelentõsebb változás a zrt. megalakulásával történt október 1-jei hatállyal. Azt követõen is finomodott még a renszer, s úgy tûnik, ma egy mûködõképes Központi Igazgatása van a kórháznak. A vezérigazgató fõorvos irányítása alá tartozó felsõvezetõi kar tagjai a gazdasági igazgató két igazgatóhelyettessel, a stratégiai és minõségirányítási igazgató, a tudományos és oktatási igazgató, a kontrolling, finanszírozási és informatikai igazgató, valamint a Szervezési és Jogi Osztály osztályvezetõje. Ezek többsége viszont nem függetlenített státusz, hanem más munkakörrel együtt látják el az igazgatók és helyettesek többsége vezetõi feladataikat. Természetesen attól is függ a mostani szervezeti struktúrának az idõtállósága, hogy a 2010-es elementáris politikai változások milyen egészségpolitikai koncepciót hoznak magukkal. Ma úgy tûnik, hogy nagy változásokra kell számítani, amelynek áldozata lehet az eddig felépített kórházi struktúra. Erre nem lehet mást mondani, ha ez az ára, akkor nem ragaszkodunk a kialakított konstrukcióhoz, hiszen erre a változásra várunk már húsz éve. Jubileumok a Markusovszky Kórházban 405

4 406 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

5 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 407

6 408 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

7 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 409

8 410 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

9 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 411

10 412 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

11 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 413

12 414 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

13 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 415

14 Lakner László, Marton Cecília, Csiszár Adrienn A Markusovszk usovszky Kórház néhány jellemzõ statisztikai mutatója Az elmúlt hat év nem nagy idõszakot ölel fel, de mégis jelentõs változásokat élt át a kórház. 3 olyan esemény történt ebben a rövid idõszakban, amelyek a kórházi statisztikai mutatókat is jelentõsen befolyásolták. A kapacitások, a betegforgalmi mutatók alakulására 2 tényezõnek volt hatása. Egyrészt a Markusovszky Kórház február 16-tól integrálódott a Vas Megyei Rehabilitációs és Gyógyfürdõ Kórházzal, másrészt április 1-jétõl az un. reformintézkedések teljesen átalakították a kórház fekvõbeteg szakellátó struktúráját. Az aktív ágyak száma 1055-rõl 857-re csökkent, a krónikus ágyak száma némileg emelkedett, sõt a szentgotthárdi 130 ággyal együtt a kórház összes ágyszáma emelkedett is, 1309-rõl 1321-re nõtt. Az említett,,reformintézkedések részeként bevezetett vizitdíj és napidíj a jól vagy rosszul, de egy bizonyos szinten megállapított teljesítmények 100 százalékos befagyasztásával együtt csökkentette a fekvõ- és járóbeteg szakellátásban is a betegforgalmat. A vizitdíj és a napidíj egy évet élt meg, s a megszüntetést követõen már érzékelhetõ a betegszám ismételt növekedése. A TVK (Teljesítmény Volumen Korlát) április 1-jei hatállyal történõ feloldása, illetve az EMAFT (Elõre Megállapított Alapdíjjal Finanszírozott Teljesítmény) bevezetése nem hozott kedvezõ finanszírozási változásokat, mert a bázis súlyszám és járóbeteg pontszám 70 százalékos kifizetésén felül maradt OEP-kassza maradékösszege,,lebegtetéssel került felosztásra, amely bizonytalanságot, s kevesebb bevételt hozott az egészségügyi intézmények számára. A harmadik jelentõs esemény volt a kórház mint költségvetési intézmény átalakulása gazdasági társasággá október 1-jei hatállyal. Ez a változás és az elõtte fél évvel megtörtént struktúraátalakítás kikényszerített egy létszámcsökkentést, amely érintett a kórházban minden foglalkoztatási csoportot, az orvosi, asszisztensi, az ágymelletti hárommûszakos ápolói, a gazdasági-mûszaki ügyintézõi és a fizikai létszámot is. Említést érdemel még a Kõszegi Szakorvosi Rendelõ idõközben változó státusza is, ugyanis 2004-ben kivált a Markusovszky Kórház szervezeti keretei közül, hogy aztán 2009-ben ismét visszatérjen az elhagyott anyaintézményhez. Bár a kõszegi járóbeteg szakellátás volumene olyan kicsi a kórház egészének teljesítményéhez képest, hogy az intézmény statisztikai mutatóinak alakulására szinte alig van befolyással. 416 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

15 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 417

16 418 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

17 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 419

18 420 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

19 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 421

20 422 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

21 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 423

22 424 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

23 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 425

24 426 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

25 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 427

26 428 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

27 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 429

28 430 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

29 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 431

30 432 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

31 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 433

32 434 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

33 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 435

34 436 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

35 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 437

36 438 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

37 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 439

38 440 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

39 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 441

40 442 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

41 Jubileumok a Markusovszky Kórházban 443

42 444 Jubileumok a Markusovszky Kórházban

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 146-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is''

Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is'' Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is'' Veszprém Megyei Orvos- Gyógyszerész Napok Sümeg, 2014. november 22. Zirci Erzsébet Kórház- Rendelőintézet

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

Az Intézet havi betegforgalmi és finanszírozási adatait összefoglalva az alábbiakról tájékoztatom:

Az Intézet havi betegforgalmi és finanszírozási adatait összefoglalva az alábbiakról tájékoztatom: Országos Onkológiai Intézet Számítástechnikai Osztály Az Intézet 2016. 1-12.havi betegforgalmi és finanszírozási adatait összefoglalva az alábbiakról tájékoztatom: Betegforgalom alakulása Az Országos Onkológiai

Részletesebben

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

TÁMOGATJUK, TŰRJÜK VAGY

TÁMOGATJUK, TŰRJÜK VAGY TÁMOGATJUK, TŰRJÜK VAGY TILTJUK?, AVAGY AZ EGYNAPOS SEBÉSZET KIHASZNÁLTSÁGÁNAK SEGÍTÉSE VAGY KORLÁTOZÁSA A CÉL? SZAKÁCS ANASZTÁZIA ZIRCI ERZSÉBET KÓRHÁZ - RENDELŐINTÉZET Társszerző: Dr. Vermes Tamás XXV.

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

MDB L W MDB RI H A D RI X RI J A

MDB L W MDB RI H A D RI X RI J A neszteziológia mbulancia udiológia (hallásvizsgálat) utószerviz aleseti Sebészet mbulancia aleseti Sebészet Szakrendelés elgyógyászati Osztály. (kardiológia, nefrológia) elgyógyászati Osztály. (gasztroenterológia)

Részletesebben

Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke

Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke 2003 járó díjcsökkentés, szabálykönyv szigorítás, teljesítmény határérték 2004 TVK, egynapos sebészet 2005 Járó és fekvő kassza összenyitása, díjharmonizáció 2006 Labor

Részletesebben

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése 1. sz. organogram: A Kórház elvi felépítés 2. sz. organogran : A Szent Imre Kórház felépítése (áttekintés) 3. sz. organogram: A Kórház vezetése

Részletesebben

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei Magyar Ápolók Napja 2016 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei Jósa András Oktatókórház Kitüntetett neve Munkaköre Deákné Hajnal Márta Fül-Orr-Gégészeti és Fej-

Részletesebben

A KÓRHÁZAK PÉNZÜGYI HELYZETE

A KÓRHÁZAK PÉNZÜGYI HELYZETE A KÓRHÁZAK PÉNZÜGYI HELYZETE Az MKSZ tagkórházai körében az EGVE támogatásával felmérést készített a finanszírozás változásainak kezelhetősége tárgyában. - 87 kórház az intézmények 70 %-a szolgáltatott

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/86-2/2010. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:746.272/2006. Javaslat a Semmelweis Kórház- Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház valamint a Diósgyőri Kórház - Rendelőintézet struktúrájának átalakítására,

Részletesebben

Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe Sándorné

Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe Sándorné Járóbeteg szakellátást végző intézményekben működő egynapos sebészeti ellátás fókuszálva a Kistérségi Járóbetegellátó Központban végzett tevékenységre. Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe

Részletesebben

INFECTOLOGIA OSZTÁLY. Ágyszám: intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy. Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő.

INFECTOLOGIA OSZTÁLY. Ágyszám: intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy. Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő. INFECTOLOGIA OSZTÁLY Ágyszám: 55 + 2 intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő 2009-ben 3061 fő 2010-ben 2612 fő ebből gyermek: 1067 Ambuláns betegforgalom: 2010-ben

Részletesebben

NEAK Szakmai Fórum. Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

NEAK Szakmai Fórum. Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő NEAK Szakmai Fórum Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Egészségbiztosítási Alap kiadásai 2017 A daganatos betegségek

Részletesebben

Laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozása a járóbetegszakellátásban

Laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozása a járóbetegszakellátásban Kistérségi Járóbetegellátó Központ 7570 Barcs, Kálmán I. u. 10 Laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozása a járóbetegszakellátásban Szerző és előadó: Dr. Kisimréné Györkös Ágnes Tóth Szilvia

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

Az egészségügyi intézményi struktúra átalakítása

Az egészségügyi intézményi struktúra átalakítása Az egészségügyi intézményi struktúra átalakítása dr. Helmle László 2012. szeptember 20. A Semmelweis Terv tézisei Az ellátórendszer összhangjának ismételt megteremtése (térségi szervezés, progresszív ellátás)

Részletesebben

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely 2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től Központi telephely Aktiv fekvőbeteg ellátás 0100 050210101 I. Belgyógyászat Kardiológiai

Részletesebben

Szervezeti egységek vezetői

Szervezeti egységek vezetői Szervezeti egységek vezetői Az orvosigazgató irányítása alá tartozó osztályok, egységek I. Fekvőbeteg osztályok Ápolási osztály Vezető ápoló: Kovácsné Szabó Ibolya Telefon: +36/53/310-011/167 Elektronikus

Részletesebben

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend

102/1995. (VIII.25.) Korm. rend 102/1995. (VIII.25.) Korm. rend Statisztikai adatok 2013 évi 51 milliárd forinttal szemben idén 54 milliárd forint körüli a táppénz budget, a táppénzjogosultak száma a 2010. évi 3 millió 474 ezerről 2013-ra

Részletesebben

Dr. Dózsa Csaba 1,2, Dr Kövi Rita 3 1. Miskolci Egyetem, 2 Med-Econ Kft., 3 ELTE MEDICINA2000 ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA

Dr. Dózsa Csaba 1,2, Dr Kövi Rita 3 1. Miskolci Egyetem, 2 Med-Econ Kft., 3 ELTE MEDICINA2000 ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA Hogyan hatott a járóbetegszakellátásra az aktív fekvőbeteg szakellátás kapacitás csökkentése? (7 szakma adatainak elemzése) Adatvagyon hasznosítás: OEP finanszírozási adatok elemzése Dr. Dózsa Csaba 1,2,

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2005 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/05 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika

Részletesebben

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére.

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére. SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat

Részletesebben

Szakmai anyagok és kisértékű eszközök. Cél szerinti juttatás megnevezése Előző év* Tárgyév*

Szakmai anyagok és kisértékű eszközök. Cél szerinti juttatás megnevezése Előző év* Tárgyév* Közhasznúsági melléklet 1. A szervezet azonosító adatai név: Markhot Ferenc Kórház Kft székhely: Eger, Széchenyi u. 27-29. bejegyző határozat száma: 10-09-029709 nyilvántartási szám: képviselő neve: Dr.

Részletesebben

A laboratóriumi diagnosztikai tevékenység finanszírozásának változása. Molnár Attila Főosztályvezető helyettes

A laboratóriumi diagnosztikai tevékenység finanszírozásának változása. Molnár Attila Főosztályvezető helyettes A laboratóriumi diagnosztikai tevékenység finanszírozásának változása Molnár Attila Főosztályvezető helyettes Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyító-Megelőző Ellátási Főosztály molnar.at@oep.hu

Részletesebben

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok:

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: 2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 7 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 61255K0000 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp.

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2016. április 28-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2016. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő 2015. évi munkájáról Előkészítette: Erdélyi Imola Igazgató főorvos Véleményező Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és bizottság: Szociális Bizottság

Részletesebben

Szent Márton Járóbeteg Központ Pannonhalma önkormányzati tájékoztató /készítette Török Péter ügyvezető/

Szent Márton Járóbeteg Központ Pannonhalma önkormányzati tájékoztató /készítette Török Péter ügyvezető/ Szent Márton Járóbeteg Központ Pannonhalma 2011-2016. önkormányzati tájékoztató /készítette Török Péter ügyvezető/ Pályázati alapvető információk TIOP-2.1.2/07/1. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ

Részletesebben

EUROP- MED KFT. 2040 BUDAÖ R S, KOS S U T H L. U. 9. BESZÁMOLÓ A BIATOR B Á G Y I EGÉ S Z S É G H Á Z M ŰKÖDÉ S É R Ó L

EUROP- MED KFT. 2040 BUDAÖ R S, KOS S U T H L. U. 9. BESZÁMOLÓ A BIATOR B Á G Y I EGÉ S Z S É G H Á Z M ŰKÖDÉ S É R Ó L EUROP- MED KFT. 2040 BUDAÖ R S, KOS S U T H L. U. 9. BESZÁMOLÓ A BIATOR B Á G Y I EGÉ S Z S É G H Á Z M ŰKÖDÉ S É R Ó L 2010. JANUÁR 01. 2010. DECE M B E R 31. ID ŐS ZAKRÓL BUDAÖ R S, 2011-04-11. ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

SZABÁLYZAT ELŐJEGYZÉS ÉS INTÉZMÉNYI VÁRÓLISTA KEZELÉSÉRE VALAMINT A TERÜLETEN KÍVÜLI BETEG BEFOGADÁSÁRA

SZABÁLYZAT ELŐJEGYZÉS ÉS INTÉZMÉNYI VÁRÓLISTA KEZELÉSÉRE VALAMINT A TERÜLETEN KÍVÜLI BETEG BEFOGADÁSÁRA SZABÁLYZAT ELŐJEGYZÉS ÉS INTÉZMÉNYI VÁRÓLISTA KEZELÉSÉRE VALAMINT A TERÜLETEN KÍVÜLI BETEG BEFOGADÁSÁRA A példány sorszáma: A példány tulajdonosa: A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI SZABÁLYZAT A DR. KENESSEY ALBERT KÓRHÁZ

Részletesebben

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői Igazgatás Főigazgató Dr. Pusztai Dezső Telefon: (53)310-551 Elektronikus levélcím: Pusztai.Dezso(kukac)toldykorhaz.hu Orvosigazgató Dr. Gyáni Éva Telefon:

Részletesebben

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2006 Vezetői összefoglaló Az egészségügyi ágazat létszám- és bérstatisztika (nyilvántartási

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Varroda (Balassi úti portánál)... 333 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.05.01-2012.05.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 25 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 40139P0000 Szállítási kód:

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő

Részletesebben

Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓTERV PONTBA N. dr. Csiba Gábor Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke

Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓTERV PONTBA N. dr. Csiba Gábor Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. EGÉSZSÉGÜGYI AKCIÓTERV 18 PONTBA N dr. Csiba Gábor Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke 1. E-alap : Egységes, egy nemzeti kockázat közösségen

Részletesebben

Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013.

Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013. Az egészségügyben, gazdasági műszaki területen dolgozók foglalkoztatási adatainak felmérése 2013. Készítette az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak az

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok a a idejére a belgyógyászat 0100 49 2016.05.04 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 nefrológia 0105 5 2012.07.01 sebészet 0200 32 2012.12.19 traumatológia 1002 20 2012.12.19 szülészet 0405 30 2016.05.04

Részletesebben

PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY

PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY Ágyszám: Akut ágy 116, Alkohológia ágy10, Krónikus ágy 10, Pszichiátriai Rehabilitációs ágy 34. Évi átlagos fekvő betegforgalom: 3200 fő ( 2010. évi adat ) Évi átlagos járó / ambuláns

Részletesebben

A labordiagnosztika finanszírozása és a tervezett változtatások

A labordiagnosztika finanszírozása és a tervezett változtatások A labordiagnosztika finanszírozása és a tervezett változtatások Molnár Attila OEP GYMEF főosztályvezető helyettes molnarat@oep.hu Szeged, 2005 május 25. Az érdekrendszerek szorításában Laborszakmai érdekek

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2004 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Az OSAP 1626/04 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika adatszolgáltatóinak

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding megalakulásáról sikerek és buktatók A fekvőbeteg ellátás progresszivitásának kialakítása DR.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding megalakulásáról sikerek és buktatók A fekvőbeteg ellátás progresszivitásának kialakítása DR. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding megalakulásáról sikerek és buktatók A fekvőbeteg ellátás progresszivitásának kialakítása DR. TÓTH LAJOS BARNA szakmai főigazgató A KÖRÜLMÉNYEK, MELYEK

Részletesebben

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév Budapest, 2004. október vállalkozások változatlan pesszimizmus A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő

Részletesebben

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok jegyű Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000

Részletesebben

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok:

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: 2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 8 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási kód: 43 Óraszám: 3 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika

Részletesebben

a vizitdíj és a napidíj elsô éve

a vizitdíj és a napidíj elsô éve a vizitdíj és a napidíj elsô éve A vizitdíj és a napidíj bevezetésének fô indoka az volt, hogy a legális önrészfizetés segít visszaszorítani a hálapénzt, jelentôs bevételhez juttatja a háziorvosokat, és

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke. 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke. 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. 1 Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/279-11/2008. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2015. május 15.

Utoljára frissítve: 2015. május 15. TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2015. május 15. KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati Szaküzlet... 336 06-37-341-732 ALAGSOR REHABILITÁCIÓS KÖZPONT Gépház...

Részletesebben

+ II. rész. Mi a feladatellátásikötelezettség és mi a probléma a laborral?

+ II. rész. Mi a feladatellátásikötelezettség és mi a probléma a laborral? II. rész Mi a feladatellátásikötelezettség és mi a probléma a laborral? Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza és Egyetemi Oktatókórház Terület: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, közel 600 ezer lakos Fő telephelyek:

Részletesebben

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások - 2 - Az Egészségbiztosítási Alap 2007. évi költségvetésének előirányzott bevételi főösszege 1 636 393,3 millió forint, kiadási főösszege 1 668 631,7 millió forint, a költségvetés hiánya 32 238,4 millió

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01

Részletesebben

A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására

A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására Magyar Onkológusok Társasága XXVIII. Kongresszusa Budapest, 2009. november 14. A teljesítmény-volumen korlát (keret) hatása az onkológiai ellátás finanszírozására Dr. Boncz Imre 1,2, Donkáné Verebes Éva

Részletesebben

18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság

18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság 18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának előterjesztése

Részletesebben

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint Általános szempontok: - érvényes kamarai igazolvány - érvényes működési nyilvántartási igazolvány a szakképesítés szakmacsoportja / szakterület szerint/ vagy annak hiányában igazolás, hogy a meghosszabbítás

Részletesebben

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára Dr. Balogh Zoltán ELTE TáTK- AstraZeneca 15. Egészség-gazdaságtani Szimpózium, Budapest, 2013. május 31. A szolgáltatás

Részletesebben

AZ ÉN BETEGEM, A TE BETEGED, A Mi BETGÜNK ELŐTT JÖN? Betegút elemzés.

AZ ÉN BETEGEM, A TE BETEGED, A Mi BETGÜNK ELŐTT JÖN? Betegút elemzés. AZ ÉN BETEGEM, A TE BETEGED, A Mi BETGÜNK ELŐTT JÖN? Betegút elemzés. Szánti Istvánné, egyetemi okleveles ápoló Rácz György, közgazdász Szent György Kórház II. Járóbeteg Szakrendelő, Székesfehérvár, 2008

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA

Részletesebben

MESZK Semmelweis Oklevél díjazottak Csiszár Zoltánné (Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Intézeti Gyógyszertár)

MESZK Semmelweis Oklevél díjazottak Csiszár Zoltánné (Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Intézeti Gyógyszertár) MESZK Semmelweis Oklevél díjazottak Csiszár Zoltánné (Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Intézeti Gyógyszertár) A Kenézy Kórház Gyógyszertárában 2005-óta dolgozik. Gyorsan beilleszkedett a kollektívába

Részletesebben

Az elmúlt év finanszírozói tapasztalatai a járóbeteg-szakellátásban

Az elmúlt év finanszírozói tapasztalatai a járóbeteg-szakellátásban Az elmúlt év finanszírozói tapasztalatai a járóbeteg-szakellátásban Molnár Zsuzsanna osztályvezető Országos Egészségbiztosítási Pénztár Finanszírozási Főosztály Jelentősebb változások Két hónapos finanszírozásra

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl

Részletesebben

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh.

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÓRHÁZAK ÉS EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ SZERZŐDÉSES STRUKTÚRÁJA 2014.11.01-TŐL Aktív fekvőbeteg-ellátás megnevezése Külső kó Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0100 belgyógyászat

Részletesebben

K1 99% K2 99% K3 99% K4 0% K5 100% K6 100% K7 100% K8 0% K9 0%

K1 99% K2 99% K3 99% K4 0% K5 100% K6 100% K7 100% K8 0% K9 0% Intézmény neve Intézmény OEP kódja PÉNZÜGYI ADATOK III. negyedév I/1. Tartozásállomány alakulása 126 275 252 ebből nem lejárt 23 697 440 1-30 napon belül lejárt 14 882 514 31-60 napon belül lejárt 13 787

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.09.01-2012.09.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 10 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp. Ált. Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási

Részletesebben

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások - 2 - Az Egészségbiztosítási Alap 2009. évi költségvetésének előirányzott bevételi főösszege 1 417 726,6 millió forint, kiadási főösszege 1 422 962,7 millió forint, a költségvetés egyenlege -5 236,1 millió

Részletesebben

Sikeres példák a gyakorlatban: Szondabeültetés finanszírozás. Veres Tamás DE OEC, Ellátásszervezési Igazgatóság

Sikeres példák a gyakorlatban: Szondabeültetés finanszírozás. Veres Tamás DE OEC, Ellátásszervezési Igazgatóság Sikeres példák a gyakorlatban: Szondabeültetés finanszírozás Veres Tamás DE OEC, Ellátásszervezési Igazgatóság Homogén Betegség Csoportok (HBCs) A fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt betegosztályozási

Részletesebben

Budapesti Gyermek Intézmények Gyermek Dietetikai Ellátása

Budapesti Gyermek Intézmények Gyermek Dietetikai Ellátása 2014 12 03 Budapesti Gyermek Intézmények Gyermek Dietetikai Ellátása 2014. szeptember hónapra, 1039 ágyra vonatkoztatva, az alábbi intézmények adataival: S.E. I.sz. Gyermekklinika, Szent János Kórház és

Részletesebben

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október Flóris István A baleseti sebészeti ellátás finanszírozásának változása a HBCs rendszer bevezetését követően és ennek hatása a Péterfy Kórház adósság állományára: értékelés és javaslatok Péterfy Kórház-Rendelőintézet

Részletesebben

Beszámoló az egészségügyi integrációról

Beszámoló az egészségügyi integrációról Előterjesztő: Szegedi Tudományegyetem Iktatószám: 01-5515-48/2008. Tárgy: Beszámoló az egészségügyi integrációról Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Szegedi Tudományegyetem Véleményezésre

Részletesebben

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház megye település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest Budapest XVI. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség

Részletesebben

ELLATASIFORMACSOPO RTNEV. Vas audiológia ÖNKORMÁNYZATI KORHÁZ SÁRVÁR Járóbeteg szakellátás 9600 Sárvár Alkotmány utca 6.

ELLATASIFORMACSOPO RTNEV. Vas audiológia ÖNKORMÁNYZATI KORHÁZ SÁRVÁR Járóbeteg szakellátás 9600 Sárvár Alkotmány utca 6. allergológia és klinikai immunológia útegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelten allergológia és klinikai immunológia Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi,Nonprofit ZRT Fekvõbeteg szakellátás 9700 Szombathely

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a FESZ KN Kft. Szervezeti

Részletesebben

Úton és útközben az orvosegyetemek tapasztalatai a külföldi betegek ellátásában. Gál János általános és klinikai rektorhelyettes Semmelweis Egyetem

Úton és útközben az orvosegyetemek tapasztalatai a külföldi betegek ellátásában. Gál János általános és klinikai rektorhelyettes Semmelweis Egyetem Úton és útközben az orvosegyetemek tapasztalatai a külföldi betegek ellátásában Gál János általános és klinikai rektorhelyettes Semmelweis Egyetem Egészségturizmus - fogalma: olyan turizmusforma, melynek

Részletesebben

OEP által finanszírozott implantátumok protetikai rehabilitáció céljából történő behelyezésének várólista protokollja MP 031.ST

OEP által finanszírozott implantátumok protetikai rehabilitáció céljából történő behelyezésének várólista protokollja MP 031.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: OEP által finanszírozott implantátumok protetikai rehabilitáció céljából történő behelyezésének várólista protokollja

Részletesebben

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-189 /2010. JAVASLAT alapító okiratok módosítására Készült: a Képviselő-testület 2010. decemberi

Részletesebben

Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen. Csetneki Julianna ápolási igazgató

Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen. Csetneki Julianna ápolási igazgató Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen Csetneki Julianna ápolási igazgató A struktúra váltás következményei a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ szervezeti felépítésében

Részletesebben

PEG BEÜLTETÉS FINANSZÍROZÁSA A

PEG BEÜLTETÉS FINANSZÍROZÁSA A PEG BEÜLTETÉS FINANSZÍROZÁSA A GYAKORLATBAN Ludman István, Veres Tamás Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Mátraháza, 2012. június 15. HBCs alapú finanszírozás Homogén Betegség Csoportok

Részletesebben

Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet

Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet a történelmi múltú Szent Rókus Kórházban IX. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2012. Farkas Annamária, Dr. Göböl Zsolt Szent Rókus Kórház és Intézményei,

Részletesebben

MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN

MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN XIV.OrszágosJáróbetegSzakdolgozói Konferencia, Balatonfüred 2017. szeptember 20.-22. Felméréseink célja A

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a Csongrád i Dr. Bugyi István Infektológia 1600 20 2018.01.31 - Csongrád i Dr. Bugyi István Belgyógyászat 0100 48 Csongrád i Dr. Bugyi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1.

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1. 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK... 4 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja... 4 1.2. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya... 4 2.1. Az intézmény alaptevékenységének

Részletesebben

Gyermekkorban a dietetikának a perikoncepcionális időszaktól, az egészséges étkeztetésen át a táplálásterápiáig jelentős szerepe van.

Gyermekkorban a dietetikának a perikoncepcionális időszaktól, az egészséges étkeztetésen át a táplálásterápiáig jelentős szerepe van. Budapesti gyermek-intézmények gyermek-dietetikai ellátása Gyermekkorban a dietetikának a perikoncepcionális időszaktól, az egészséges étkeztetésen át a táplálásterápiáig jelentős szerepe van. Gyermekkorban

Részletesebben

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 I. negyedév

Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 I. negyedév Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 I. negyedév Budapest, 2004. Július vállalkozások pesszimista kilátások A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő vállalkozások

Részletesebben

Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06.

Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06. Országos Idegtudományi Intézet Amerikai út 57, H-1145 Budapest Főigazgató: Dr. Gusztonyi Ágnes T:1-467-9300, fax: 1-251-5678 Email: igazgatosag@oiti.hu, internet: www.oiti.hu Az Országos Idegtudományi

Részletesebben

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és 233/2010. (XII. 15.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért a Veszprém Megyei a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt által kezdeményezett intézményen belüli

Részletesebben

Kis város, kis rendelőintézet

Kis város, kis rendelőintézet Kis város, kis rendelőintézet Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet Abony Dr. Pusztai Dezső intézményvezető 2011. október 5. dr. Kostyán Andor Rendelőintézet - Abony 1 Kis város, kis rendelőintézet Abony Egészségügyi

Részletesebben

11/2007. (II. 22.) MÖK

11/2007. (II. 22.) MÖK 11/2007. (II. 22.) MÖK határozat A Veszprém megyei egészségügyi ellátórendszer struktúra-átalakításának támogatása, az intézményi átalakítások megkezdése céljából a Veszprém megyei önkormányzati fenntartású

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok a idejére a a idejére a Belgyógyászat 0100 40 Angiológia, phlebológia, lymphológia, 0101 20 Haematológia 0102 71 Endokrinológia,

Részletesebben

RÉTSÁGI KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ KÖZPONT NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET ügyvezető igazgató

RÉTSÁGI KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ KÖZPONT NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET ügyvezető igazgató RÉTSÁGI KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ KÖZPONT NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2013. Rétság, 2014.05.08. Bugarszki Miklós ügyvezető igazgató Azonosító adatok: Rétsági kistérségi Egészségfejlesztő

Részletesebben

KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004... - án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZAT

KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004... - án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZAT KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2004... - án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2004. (...) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Polgármester 23094-19/2004. számú, Szeged Megyei

Részletesebben