A pozsonyi nyilatkozat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A pozsonyi nyilatkozat"

Átírás

1 Pozsony (Bratislava), szeptember 16. A pozsonyi nyilatkozat Az európai projekt szempontjából kritikus időszakban találkozunk ma Pozsonyban (Bratislavában). A 27 tagállam pozsonyi csúcstalálkozójának az a célja, hogy együtt állítsuk fel az Európai Unió jelen állapotának diagnózisát, és megvitassuk közös jövőnket. Az alábbi általános szempontokban mindnyájan egyetértünk. Bár egy ország a távozás mellett döntött, a többi ország számára az EU nélkülözhetetlen marad. Azok után, hogy kontinensünket háborúk sújtották és mély megosztottság bénította, az EU biztosította, hogy békében és demokráciában élhessünk, és hogy országaink prosperáljanak. Sok EU-n kívüli ország még ma is csak törekszik mindezek elérésére. Eltökélt célunk, hogy közös történelmünkre építve az EU 27 tagállammal is sikeres legyen. Az EU nem tökéletes, de nincs jobb eszközünk arra, hogy az új kihívásokkal megküzdjünk. Nemcsak azért van szükségünk az EU-ra, hogy garantálhassuk a békét és a demokráciát, hanem azért is, hogy a lakosság biztonságát szavatolhassuk. És azért is, hogy jobban eleget tudjunk tenni polgáraink azon igényének és kívánságának, hogy kontinensünkön határok nélkül utazhassanak és bárhol szabadon élhessenek, tanulhassanak, dolgozhassanak és boldogulhassanak, valamint részesülhessenek Európa gazdag kulturális örökségéből. 1

2 Javítanunk kell a tagállamok között és az uniós intézményekkel folytatott kommunikáción, legfőképp pedig azon, ahogy a polgárokkal kommunikálunk. Egyértelműbbé kell tennünk döntéseinket. Világosan és őszintén kell beszélnünk. A polgárok elvárásait kell a középpontba helyeznünk, és határozottan szembe kell helyezkednünk a szélsőséges és populista politikai erők által felvetett, a végletekig leegyszerűsített megoldási javaslatokkal. Itt Pozsonyban vállaltuk, hogy az elkövetkező hónapokban olyan, vonzó uniós jövőképet tárunk majd polgáraink elé, amely iránt bizalommal viseltethetnek és amelyet támogatni tudnak. Meggyőződésünk, hogy ehhez meglesz bennünk a kellő szándék és képesség. Üdvözöltük a Bizottság elnökének az Európai Unió helyzetét értékelő beszédét. Átfogó vitát tartottunk az elkövetkező hónapok fő prioritásairól. Ennek alapján az Európai Tanács elnöke, a Tanács elnöksége és a Bizottság az alábbi munkaprogramot (a pozsonyi ütemtervet ) javasolta: 2

3 A pozsonyi ütemterv I. Általános diagnózis és célkitűzés Eltökélt célunk, hogy az EU 27 tagállammal is sikeres legyen. Sok közös kihívás vár ránk: a polgárok aggódnak, mert úgy vélik, elveszett a kontroll, és a migráció, a terrorizmus, valamint a gazdasági és társadalmi bizonytalanság is félelmeket gerjeszt. E problémákat a következő hónapokban sürgősen kezelnünk kell. Ha az EU 27 tagállama együttműködik, meg tudja oldani ezeket a kihívásokat. Eltökélten törekszünk arra, hogy közös megoldásokat találjunk azokra a kérdésekre is, melyek kapcsán eltérő állásponton vagyunk; itt és most az a fontos, hogy megmutassuk, hogy egységben vagyunk, és hogy biztosítsuk a folyamatok felett a politikai kontrollt, hogy közösen építhessük a jövőt. Világosan kell kommunikálnunk, mit tehet az EU, és mi a tagállamok feladata, hogy biztosan teljesíthessük, amit megígértünk. II. Migráció és külső határok Nem hagyhatjuk, hogy újrainduljon a migránsok ellenőrzés nélküli beáramlása a tavalyihoz hasonló módon; az irreguláris migránsok számát tovább kell csökkenteni Biztosítani kell a külső határok teljes ellenőrzését, és helyre kell állítani a schengeni rendszer rendes működését A hosszú távú migrációs politikával kapcsolatban szélesebb körű uniós konszenzust kell kialakítani, és alkalmazni kell a felelősség és szolidaritás elvét a) teljes elkötelezettséggel végre kell hajtani az EU Törökország nyilatkozatot, valamint továbbra is támogatást kell nyújtani a nyugat-balkáni országoknak b) több tagállamnak már ma vállalnia kell, hogy azonnali támogatást nyújt a bolgár-török határ védelmének megerősítéséhez, és folytatni kell az uniós frontországok támogatását 3

4 c) az év vége előtt el kell érni az Európai Határ- és Parti Őrség gyorsreagálási kapacitása teljes szintjét, amint az a hatályba lépett vonatkozó jogszabályban szerepel d) együttműködésre és párbeszédre vonatkozó migrációs paktumokat kell kötni harmadik országokkal az illegális migrációs áramlások csökkentése és a visszaküldött migránsok arányának növelése érdekében (mindezt az Európai Tanács decemberi ülésén értékelni kell) e) további törekvéseket kell tenni arra, hogy szélesebb legyen a hosszú távú migrációs politikára vonatkozó uniós konszenzus, többek között a tekintetben, hogy a jövőben miként lehet alkalmazni a felelősség és szolidaritás elvét. III. Belső és külső biztonság Belső biztonság A tagállamokat minden szükséges eszközzel támogatni kell a belső biztonság garantálásában és a terrorizmus elleni küzdelemben a) fokozni kell az együttműködést és az információcserét a tagállami biztonsági szolgálatok között b) el kell fogadni az annak biztosításához szükséges intézkedéseket, hogy ha bárki átlépi az Unió külső határát, akkor is, ha az uniós tagállam polgáráról van szó, adatait ellenőrizzék az érintett adatbázisok lekérdezésével, melyeket egymással össze kell kapcsolni c) meg kell kezdeni az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer (ETIAS) létrehozását, amely lehetővé tenné a vízummentességre jogosult utazók előzetes ellenőrzésének elvégzését, illetve szükség esetén beutazásuk megtagadását d) következetes küzdelmet kell folytatni a radikalizálódás ellen, többek között szükség esetén kitoloncolással és beutazási tilalom elrendelésével, valamint uniós támogatást kell nyújtani a tagállami prevenciós intézkedésekhez 4

5 Külső biztonság és védelem E bonyolult geopolitikai környezetben meg kell erősíteni az uniós együttműködést a külső biztonság és védelem terén a) Az Európai Tanács decemberi ülése konkrét végrehajtási tervet fogad el a biztonságra és védelemre vonatkozóan, illetve a Szerződésekben foglalt lehetőségek eredményesebb alkalmazásáról, különösen a képességek tekintetében b) a NATO-val együttesen tett nyilatkozat végrehajtását haladéktalanul meg kell kezdeni IV. Gazdasági és társadalmi fejlődés, ifjúságpolitika Mindenki számára ígéretes gazdasági jövőképet kell teremteni, meg kell őrizni életformánkat, és jobb lehetőségeket kell biztosítani a fiatalok számára a) decemberben az addigiak értékelése alapján határozatot kell hozni az Európai Stratégiai Beruházási Alap meghosszabbításáról b) az Európai Tanács tavaszi ülésén át kell tekinteni a különböző egységes piaci stratégiák (így a digitális egységes piac, a tőkepiaci unió, az energiaunió) megvalósításában elért eredményeket c) az Európai Tanács októberi ülése megvitatja, hogyan lehet olyan robusztus kereskedelmi politikát biztosítani, mely kiaknázza a nyitott piacok előnyeit, a polgárok fenntartásainak figyelembevétele mellett d) decemberben: határozatot kell hozni az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelem terén a tagállamoknak nyújtott uniós támogatásról, illetve a fiatalokat célzó továbbfejlesztett uniós programokról 5

6 V. További lépések Teljesíteni kell az ígéreteket: meg kell erősíteni a hozott határozatok végrehajtásának áttekintését célzó mechanizmusokat. Biztosítani kell a lojális együttműködést és kommunikációt a tagállamok és az intézmények között. Pozsony egy folyamat kezdete. Az Európai Tanács soron következő hivatalos ülésein konkrétan meg lehet majd határozni az itt említett kérdésekre vonatkozó további intézkedéseket. A 27 tagállam állam, illetve kormányfői 2017 elején nem hivatalos találkozót tartanak Vallettában márciusában a Római Szerződések 60. évfordulóján az állam- illetve kormányfők Rómában gyűlnek majd össze, hogy lezárják a Pozsonyban elindított folyamatot, és hogy iránymutatásokat adjanak közös jövőnkre vonatkozóan. ****** 6

Az Európai Tanács tagjainak máltai nyilatkozata

Az Európai Tanács tagjainak máltai nyilatkozata Valletta, 2017. február 3. (OR. en) Az Európai Tanács tagjainak máltai nyilatkozata a migráció külső vonatkozásairól: a Földközi-tenger középső térségében húzódó útvonal kezelése 1. Üdvözöljük és támogatjuk

Részletesebben

I. MIGRÁCIÓ Külső dimenzió

I. MIGRÁCIÓ Külső dimenzió Európai Tanács Brüsszel, 2016. december 15. SN 97/16 Az Európai Tanács következtetései a migrációról, Ciprusról és Ukrajnáról (2016. december 15.) I. MIGRÁCIÓ Külső dimenzió 1. Az Európai Tanács emlékeztet

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket. Európai Tanács Brüsszel, 2016. október 21. (OR. en) EUCO 31/16 CO EUR 8 CONCL 4 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2016. október 20. és 21.) Következtetések

Részletesebben

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:

Részletesebben

8831/16 eh/ju 1 DG C 1

8831/16 eh/ju 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 12. (OR. en) 8831/16 DEVGEN 89 ACP 67 RELEX 378 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. május 12. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK I. EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 816 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jelenlegi állás és a lehetséges további lépések a vízumpolitika területén

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket. Európai Tanács Brüsszel, 2016. március 18. (OR. en) EUCO 12/1/16 REV 1 CO EUR 3 CONCL 2 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2016. március 17. és 18.)

Részletesebben

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Szeminárium: "Hogyan alkalmazható a sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlata?" Magyarország, 2016.ápr.21. Ruairi Fitzgerald, ESZSZ

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 359 final 2014/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Moldovai Köztársaság Tanácsban az

Részletesebben

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket. Európai Tanács Brüsszel, 2015. december 18. (OR. en) EUCO 28/15 CO EUR 13 CONCL 5 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2015. december 17. és 18.) Következtetések

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 25. (01.12) (OR. en) 17555/11 ENFOPOL 416 JAIEX 125

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 25. (01.12) (OR. en) 17555/11 ENFOPOL 416 JAIEX 125 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. november 25. (01.12) (OR. en) 17555/11 ENFOPOL 416 JAIEX 125 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: a Főtitkárság Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága /

Részletesebben

AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG

AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG Brüsszel, 2008. november 7. AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG 1. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek a pénzügyi válságra adott válasz koordinálásában tanúsított

Részletesebben

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései

Részletesebben

Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész

Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész 2009 július 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2016.9.19. JOIN(2016) 40 final 2016/0290 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösség és

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 4. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 4. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 4. (OR. en) 12874/16 ADD 4 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 3. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2007/VIII/21 B(2007) 3926 végleges A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 2007/VIII/21 A 435/2007/EK tanácsi határozatnak a 2007-től 2013-ig terjedő időszakra vonatkozó

Részletesebben

Belső Biztonsági Alap 2014-2020

Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS

Részletesebben

2. Az elnökség a jelentésben figyelembe vette a delegációk megjegyzéseit, és azt december 3-án benyújtotta az Állandó Képviselők Bizottságának.

2. Az elnökség a jelentésben figyelembe vette a delegációk megjegyzéseit, és azt december 3-án benyújtotta az Állandó Képviselők Bizottságának. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0045 (CNS) 16498/14 FISC 222 ECOFIN 1159 JELENTÉS Küldi: Címzett: az elnökség a Tanács Előző dok. sz.: 16120/1/14

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

Barcelonai Folyamat 10.

Barcelonai Folyamat 10. Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő

Részletesebben

EURÓPA 2020. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája

EURÓPA 2020. Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája EURÓPA 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája Bevezet Nemzedékünk még soha nem élt meg ekkora gazdasági válságot. Az elmúlt évtizedben folyamatos gazdasági növekedés tanúi

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság *** AJÁNLÁSTERVEZET

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság *** AJÁNLÁSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2015/0062(NLE) 28.8.2015 *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és az Egyesült Arab Emírségek közötti, a rövid távú tartózkodásra

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.21. COM(2011) 909 végleges 2011/0444 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Seychelle-szigeteknek a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól

Részletesebben

Elméleti alapok a másodlagos migráció fogalmáról, megjelenési formáiról, kihívásairól

Elméleti alapok a másodlagos migráció fogalmáról, megjelenési formáiról, kihívásairól Elméleti alapok a másodlagos migráció fogalmáról, megjelenési formáiról, kihívásairól EMH X. Nemzeti Ülés Budapest, 2012. október 17. dr. MOLNÁR Tamás osztályvezető / Európai Együttműködési Főosztály /

Részletesebben

PUBLIC 9576/14 AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA. Brüszel,2014.június6. (OR.en) LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460

PUBLIC 9576/14 AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA. Brüszel,2014.június6. (OR.en) LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460 ConseilUE AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA Brüszel,2014.június6. (OR.en) PUBLIC 9576/14 LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: AzEurópaiUnióTanácsának(GAZDASÁGIÉSPÉNZÜGYEK)2014. május6-ánbrüszelbentartot3310.ülése

Részletesebben

TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN

TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN EURÓPAI PARLAMENT BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS OSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK KULTÚRA ÉS OKTATÁS TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN

Részletesebben

1. sz. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ. Új eszköz az Unión belül sürgősségi támogatás nyújtására

1. sz. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ. Új eszköz az Unión belül sürgősségi támogatás nyújtására EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.9. COM(2016) 152 final 1. sz. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2016. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ Új eszköz az Unión belül sürgősségi támogatás nyújtására HU HU Tekintettel:

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket. Európai Tanács Brüsszel, 2016. december 15. (OR. en) EUCO 34/16 CO EUR 10 CONCL 5 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2016. december 15.) Következtetések

Részletesebben

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.11.28. COM(2014) 714 final 2014/0338 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.14. COM(2015) 430 final 2015/0193 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Palaui Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok alóli

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT INTEGRÁLT FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az Európai Bizottság 2011 októberében elfogadta a 2014 és 2020 közötti kohéziós politikára vonatkozó jogalkotási javaslatokat

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 140 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Második jelentés a vízumliberalizációs ütemterve követelményeinek teljesítése során

Részletesebben

Részvételi költségvetés: A Porto Alegre-i modell

Részvételi költségvetés: A Porto Alegre-i modell Részvételi költségvetés: A Porto Alegre-i modell Miről lesz szó? A város és a kezdetek Mai helyzet Mi az a részvételi költségvetés? A költségvetési ciklus A részvételi költségvetés hatásai Elterjedtség

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! 2011. február 9. KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT! Önök Dr. Losoncz Miklós egyetemi tanár, Jean Monnet professzor Az EU előtti kihívások és a magyar elnökség előadását hallhatják! Az EU előtti kihívások és a magyar

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.23. COM(2016) 86 final 2016/0052 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió, Izland, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság közötti, a 2014 2021 közötti

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.3.5. COM(2015) 103 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata az Európai Unió és az Egyesült Arab Emírségek közötti, a rövid távú tartózkodásra

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

III. (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT

III. (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT C 271 E/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.10.7. III (Előkészítő jogi aktusok) EURÓPAI PARLAMENT A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik

Részletesebben

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Győri Enikő EURÓPAI ÜGYEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK Budapest, 2012. július 3. 7 éves Keretköltségvetés:

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai

A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai KEK tagállamok Visegrádi Négyek Előzmények Közép-európai Kezdeményezés (KEK) o 1989. 11.11. Budapest, Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Harmadik országból érkező idénymunkások

Harmadik országból érkező idénymunkások Harmadik országból érkező idénymunkások Szerkesztői bevezető Jelen tanulmánykötet szerkesztési elvei között szerepelt, hogy a Magyarországot és az Európai Uniót érintő migráció kapcsán a lehető legtöbb

Részletesebben

Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások

Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások Ez évben lett öt éves az Európai Unió terrorizmusellenes stratégiája. Az EU Bizottsága 2010 júliusában

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

Erasmus+ és Kreatív Európa - A két ernyőprogram bemutatása. Bagó Zoltán Európai Parlamenti Képviselő EP Kulturális és Oktatási Bizottságának tagja

Erasmus+ és Kreatív Európa - A két ernyőprogram bemutatása. Bagó Zoltán Európai Parlamenti Képviselő EP Kulturális és Oktatási Bizottságának tagja Erasmus+ és Kreatív Európa - A két ernyőprogram bemutatása Bagó Zoltán Európai Parlamenti Képviselő EP Kulturális és Oktatási Bizottságának tagja Erasmus+ keretprogram az Unió oktatási, képzési, ifjúsági

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 13. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 13. (OR. en) Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 13. (OR. en) 12295/15 LIMITE PUBLIC PV/CONS 47 JAI 684 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2015. szeptember 22-én Brüsszelben

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.8. COM(2016) 188 final 2016/0103 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Marshall-szigeteki Köztársaság közötti, a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 18. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 18. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. 18. (OR. en) 13453/16 ADD 3 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. 18. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató ASIM 137 ACP

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.2.2. COM(2016) 50 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz A közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak Cselekvési terv a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem

Részletesebben

FRANCIAORSZÁG NYILATKOZATA

FRANCIAORSZÁG NYILATKOZATA Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. április 17. (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2013/0025 (COD) 7768/15 ADD 1 REV 1 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

Döntéshozatal, jogalkotás

Döntéshozatal, jogalkotás Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések

Részletesebben

Klinikai audit-rendszer helye a szervezetek irányításában, stratégiájában és a menedzsmenti tevékenységekben

Klinikai audit-rendszer helye a szervezetek irányításában, stratégiájában és a menedzsmenti tevékenységekben TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Egységes külső felülvizsgálati rendszer kialakítása a járó- és fekvőbeteg szakellátásban, valamint a gyógyszertári ellátásban Klinikai audit-rendszer helye a szervezetek irányításában,

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA

106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA 106. plenáris ülés 2014. április 2 3. RESOL-V-012 A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁSRÓL SZÓLÓ EURÓPAI CHARTÁRÓL Rue Belliard/Belliardstraat 101 1040 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0043/4. Módosítás. Laura Agea, Rolandas Paksas, Tiziana Beghin az EFDD képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0043/4. Módosítás. Laura Agea, Rolandas Paksas, Tiziana Beghin az EFDD képviselıcsoport nevében 9.3.2015 A8-0043/4 4 78 bekezdés 78. üdvözli, hogy az Európai Bizottság elnöke azzal a felhívással fordult az EU tagállamaihoz, hogy az unióbeli szegénység csökkentése érdekében vezessenek be minimáljövedelmet;

Részletesebben

178/2004. (V. 26.) Korm. rendelet

178/2004. (V. 26.) Korm. rendelet 178/2004. (V. 26.) Korm. rendelet a Nemzetközi Migrációs Politikát Fejlesztő Központ (ICMPD) alapításáról és működéséről szóló Megállapodás és az azt módosító megállapodások kihirdetéséről 1. (1) A Kormány

Részletesebben

dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium

dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium Az Európai Unió jelenlegi kihívásai A gazdasági válság kezelésére kidolgozott átfogó uniós gazdaságpolitikai intézkedéscsomag dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium

Részletesebben

A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze

A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze A Nyitott Koordinációs Módszer, mint az EU oktatáspolitikai eszköze Előzmények a Római Szerződésben az oktatásügy kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozó ágazat ennek ellenére a 90-es években elsősorban

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.21. COM(2016) 818 final 2016/0411 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló

Részletesebben

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/2030(INI)

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/2030(INI) Európai Parlament 2014-2019 Külügyi Bizottság 2016/2030(INI) 2.5.2016 JELENTÉSTERVEZET a harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda elleni fellépést szolgáló uniós stratégiai kommunikációról

Részletesebben

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013

*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010)

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 22.11.2010 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE(29/2010) Tárgy: A Holland Királyság Képviselőházának indoklással ellátott véleménye a harmadik országbeli állampolgárok

Részletesebben

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2016/2024(BUD) 26.5.2016 MÓDOSÍTÁS: 1-19 Liisa Jaakonsaari (PE580.791v01-00) A 2017. évi költségvetés tervezetéről szóló háromoldalú

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1295/2013/EU RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1295/2013/EU RENDELETE 2013.12.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 347/221 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1295/2013/EU RENDELETE (2013. december 11.) a Kreatív Európa program (2014 2020) létrehozásáról és az 1718/2006/EK,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK. A schengeni rendszer helyreállítása - ütemterv

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK. A schengeni rendszer helyreállítása - ütemterv EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 120 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK A schengeni rendszer helyreállítása - ütemterv HU HU 1. Bevezetés

Részletesebben

MÁRCIUS 10, SZERDA. ELNÖKÖL: PITTELLA ÚR alelnök

MÁRCIUS 10, SZERDA. ELNÖKÖL: PITTELLA ÚR alelnök 1 MÁRCIUS 10, SZERDA ELNÖKÖL: PITTELLA ÚR alelnök 1. Az ülés megnyitása 2. A Parlament álláspontjaival és állásfoglalásaival kapcsolatos további intézkedések: lásd a jegyzőkönyvet 3. Európa 2020 - A 2010.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Gazdasági és Monetáris Bizottság 26/2005. SZ. KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. A Szlovák Nemzeti Tanács (Národná Rada) válaszai

EURÓPAI PARLAMENT. Gazdasági és Monetáris Bizottság 26/2005. SZ. KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. A Szlovák Nemzeti Tanács (Národná Rada) válaszai EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Gazdasági és Monetáris Bizottság 2009 26/2005. SZ. KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: A Szlovák Nemzeti Tanács (Národná Rada) válaszai Mellékelve a tagok megtalálhatják

Részletesebben

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013

Részletesebben

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) CO EUR-PREP 3 JAI 896 POLGEN 229 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Általános Ügyek Tanácsa / az Európai Tanács Elızı dok.

Részletesebben

Az EU iránymutatása a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédről aprakész változat

Az EU iránymutatása a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédről aprakész változat Az EU iránymutatása a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédről aprakész változat 1. Bevezetés 2001. június 25-i következtetéseiben a Tanács üdvözölte a Bizottság az Európai Uniónak az emberi

Részletesebben

A Progress eredményeinek biztosítása

A Progress eredményeinek biztosítása A Progress eredményeinek biztosítása A Progress közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007 2013) végrehajtására vonatkozó keretstratégia Európai Bizottság A Progress eredményeinek

Részletesebben

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése.

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Miért a mezõváros? Miért most? Miért itt? Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Mind az emberek, mind a természeti környezet életminõségének emelése. Közép-Kelet-Európában és így Magyarországon

Részletesebben

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg

Részletesebben

Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen

Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen Rácz Andrea Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen Az Európai Unióban a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok kérdéskörét a 70-es évek közepéig a Közösség a tagállamok belügyének tekintette, az

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 30. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 30. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 30. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0236 (COD) 11309/1/16 REV 1 PECHE 279 CODEC 1072 PARLNAT 264 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy:

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.12.8. COM(2016) 792 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Negyedik eredményjelentés

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.20. COM(2016) 231 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Első eredményjelentés az EU Törökország nyilatkozat végrehajtásáról

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA

AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA Bevezetés 1. Az Európai Unió mélyen elkötelezett az Egyesült Nemzetek mellett, a nemzetközi jog fenntartása

Részletesebben

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről 187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én

Részletesebben

Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?

Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális

Részletesebben

EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés

EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Gazdasági és Monetáris Bizottság

Gazdasági és Monetáris Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 28.1.2010 2009/0009(CNS) MÓDOSÍTÁS: 10 19 Jelentéstervezet David Casa (PE430.975v01-00) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló nek a számlázás

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban Ország: Vállalat: Magyarország TREBAG kft Képesítés: Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban EQF Szint: Kimenet: A

Részletesebben

94. plenáris ülés 2012. február 15 16. A Régiók Bizottsága VÉLEMÉNYE

94. plenáris ülés 2012. február 15 16. A Régiók Bizottsága VÉLEMÉNYE 94. plenáris ülés 2012. február 15 16. CIVEX-V-020 A Régiók Bizottsága VÉLEMÉNYE A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁS EURÓPAI KULTÚRÁJÁNAK KIALAKÍTÁSA: A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA FEHÉR KÖNYVÉNEK NYOMON KÖVETÉSE A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA

Részletesebben