MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2009 EREDMÉNY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2009 EREDMÉNY"

Átírás

1 Palóc Társaság MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2009 EREDMÉNY A Magyar Kultúra Napja tiszteletére 13. alkalommal meghirdetett pályázatra beérkezett pályaműveket a Kolczonay Katalin egyetemi tanár vezette bizottság értékelte. Az ünnepélyes eredményhirdetésre január 18-án a Magyar Kultúra Alapítvány székházában került sor Budán. Az alap- és középiskolás diákok nyolc téma közül választhattak. Téma Alapiskolások Középiskolások Összesen Vár állott, most kőhalom Régen volt, igaz volt Visszaemlékezések A bölcsőtől a koporsóig Életút Kőbe vésték, fába rótták A magyar írás tört Mit tudok a Magyar Szent Koronáról? Az anyanyelv védelmében Amiről egymás közt beszélünk Mi lesz velünk magyarokkal? Összesen Pályázók nem szerint Alapiskolás Középiskolás Összesen Fiú Lány Összesen Pályázók országok szerint Ország Alapiskolás Középiskolás Összesen Szlovákia Magyarország Románia Szerbia 8-8 Horvátország Összesen A pályázaton az alábbi alapiskolák tanulói vettek részt: FELVIDÉK: Pázmány Péter Nyolcéves Gimnázium Érsekújvár, Széchenyi István MTNYA Felsőszeli, Eötvös Utcai MTNYA, Majthényi Adolf MTNYA Udvard, Balassi Bálint MTNYA Ipolynyék, i Nyolcéves Gimnázium - 6 DÉLVIDÉK: Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola Magyarkanizsa, Cseh Károly Általános Iskola Ada, Hunyadi János Általános Iskola - 3 ERDÉLY és PARTIUM: Mikes Kelemen I-VIII. Osztályos Iskola Zágon, Vajdakamarási Általános Iskola Vajdakamarás, Török János Általános Iskola Balavásár - 3 MAGYARORSZÁG: Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Nyíregyháza, Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szatmáry Kollégium Hódmezővásárhely, Szent Orsolya Iskolaközpont Dombóvár, Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium Makó, Szent László Katolikus Általános Iskola Sárvár, Eötvös József Általános Iskola Csurgó, Kölcsey Ferenc Általános Iskola Novajidrány, Móra Ferenc Általános Iskola és Könyvtár Homrogd, Somogyi Imre Általános Iskola Abony, Brenner János Óvoda, Általános Iskola és Kollégium Szombathely - 11 A pályázaton az alábbi középiskolák tanulói vettek részt:

2 FELVIDÉK: Gimnázium, Pázmány Péter MTNY Gimnázium Érsekújvár, Selye János Gimnázium, Lévai MTNY Egyházi Gimnázium Léva, Ipari Szakközépiskola - 5 DÉLVIDÉK: Svetozár Markovič Gimnázium Újvidék, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont Magyarkanizsa - 2 ERDÉLY és PARTIUM: Simion Barnutiu Nemzeti Kollégium Szilágysomlyó, Áprily Lajos Főgimnázium Brassó, Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed, Szatmárnémeti Református Gimnázium Szatmárnémeti, Grup Scolar Economic Joannes Kájoni, Nagy Mózes Elméleti Líceum Kézdivásárhely, Petőfi Sándor Elméleti Líceum Székelyhíd - 7 MAGYARORSZÁG: Sancta Maria Gimnázium Eger, Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és kollégium Békéscsaba, Padányi Katolikus Gyakorló Iskola Veszprém, Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Zalaegerszeg, Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Csurgó, Szent Margit Gimnázium Budapest, Katona József Gimnázium Kecskemét, Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola Gyula, Pásztorvölgyi Általános Iskola és gimnázium Eger, Deák ferenc Gimnázium Fehérgyarmat, Gastroker Alapítványi Vendéglátóipari, Kereskedelmi Szakközép- és Szakiskola Veszprém, Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét, Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Eger, Szent- Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola Balassagyarmat, Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Sárospatak, Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium Makó, Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Salgótarján, Bethlen Gábor Református Gimnázium Hódmezővásárhely, Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda Kisvárda, Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium Tiszaföldvár 19 ALAPISKOLÁS DÍJAZOTTAK Helyezés Név Település Díj I. hely Finy Márk Szombathely Könyv Józó Andrea Ada Könyv Sóky Bernadett Érsekújvár Könyv II. hely Dávid Ádám Sárvár Könyv Kádár Hanga Zágon Könyv Pathó Krisztina Könyv Zsapka Krisztina Udvard Könyv III. hely Alexa Luca Sára Nyíregyháza Könyv Nagy Anita Nyíregyháza Könyv Olajos Vajk Homrogd Könyv Takács Dániel Szombathely Könyv I. Csoportos különdíj Tisztelgés a Magyar szent Korona előtt a Rákóczi Szövetség díja Baráth Réka, Bata Mária, Berec Sára, Kávai Konrád, Medve Anikó, Özvegy Anikó, Terényi Emese Magyarkanizsa

3 II. Csoportos különdíj Anyanyelvi tábor Baján a Rákóczi Szövetség díja Józó Andrea Rúzsa Réka Bazsó Valentin Kozma Krisztián Perc Oszkár Ada Ada III. Csoportos különdíj Helytörténeti tábor Kevermesen A KEHOFA díja Illés Beáta Korcsog Ágnes Csölle Stefánia Ipolynyék Ipolynyék Kürt Dicséret Bacsó Brigitta Irén Barabás Imola Ágota Jandácsik Csaba Mossóczy Katinka Zsófia Munteanu renáta Portik Henrik Jánps Reisz Piroska Zágon Balavásár Abony Eger Zágon Vajdakamarás Makó KÖZÉPISKOLÁS DÍJAZOTTAK Helyezés Név Település Díj Kiemelt I. hely Lengyel Gabriella Udvard Könyv Reiter Viktor Kecskemét Könyv Szabó Erzsébet Szilágysomlyó Könyv Ternovácz Bálint Temerin Könyv I. hely Bartusz Réka Bencze Mikolt Brassó Domonkos Krisztofer Magyarkanizsa Gál Zoltán Csaba Arad Kerekes Ákos Kézdivásárhely Kúcs Ildikó Léva Miklai Attila Makó Páldi Lilla A kiemelt I. és az I. helyezettek jutalma: Részvétel a Magyar Kálvária táborban Sátoraljaújhelyen A Rákóczi Szövetség díja

4 Kiemelt II. hely Higyed Emília Szatmárnémeti Budapesti hétvége Syilágyi Henrietta Szatmárnémeti A MKA díja II. hely Akácsos Tibor Barót Fűzy Eszter Budapest Hoffmann Gréta Sárospatak Kurdy Éva Németh Edina Balassagyarmat Tűzes Timea Csilla Barót Díjuk: Részvétel az 56-os Történelmi Alapítvány Kiskunmajsa-Marispuszta nyári táborában Kiemelt Bodor Gergely Hódmezővásárhely ÖNT a Palóc Társaság III. hely Nagy András Hódmezővásárhely ÖNT díja Kakas Csaba Csongor Léva Részvétel az Ifjúsági Mészáros Szilvia Léva Honism. Akadémián Esztergomban Az Országos Honismereti Szövetség díja III. hely Dezső Kata Gizella Brassó Könyv Erdős Barbara Salgótarján Könyv Faragó Márk Veszprém Könyv Hajtman Arnold Könyv Kasza Imola Kecskemét Könyv Kása Ádám Eger Könyv Kovács Balázs Eger Könyv Petrohai Nikoletta Sárospatak Könyv Dicséret Bank Flóra Kecskemét Bagiczki Zsolt Hódmezővásárhely Bombek Éva Demény Norbert Nagyenyed Dudás Krisztián Magyarkanizsa Fényszárusi Anna Magyarkanizsa Fényszárusi Ákos Magyarkanizsa Jánosa Titusz Csurgó Kancsal ágnes Fehérgyarmat Kánya István Köble István Nagyenyed Kőrösi Tünde Nagyvárad Major Lajos Székelyhíd Muszka Ágnes Marsalik Ágnes Olasz Balázs Hódmezővásárhely Ravasz Kinga Renczés Márta Kecskemét Szabó Pál Székely Mikolt Szép Szilárd Varsány Tóth Mirjam Kecskemét Veres Kata Békéscsaba

5 Iskolák díja: Előfizetés a Honismeret c. folyóiratra Az Országos Honismereti Szövetség díja Nagyenyed Székelyhíd Grup Scolar Economic Joannes Kajoni Bethlen Gábor Kollégium Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ipari Szakközépiskola Petőfi Sándor Elméleti Líceum Támogatóink Anima Honismeret Lezsák Sándor Rákóczi Szövetség Honismereti Szövetség KEHOFA Kevermes Fidesz Ifjúsági Tagozat Madách Irodalmi Társaság Országos Trianon Társaság, 56-os Történelmi Alapítvány Magyar Kultúra Alapítvány Lítea Könyvesbolt és Teaház Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik a Palóc Társaság magyar nemzeti kultúrát őrző és ápoló tevékenységét.

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

MAGYAR KULTÚRA NAPJA PÁLYÁZAT 2011 EREDMÉNY

MAGYAR KULTÚRA NAPJA PÁLYÁZAT 2011 EREDMÉNY Palóc Társaság MAGYAR KULTÚRA NAPJA PÁLYÁZAT 2011 EREDMÉNY A Magyar Kultúra Napja tuiszteletére 15. alkalommal meghirdetett pályázatra beérkezett pályam veket a Kolczonay Katalin egyetemi tanár vezette

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Róth Csaba Baksay Sándor Református Gimnázium, Kunszentmiklós Kiss Attiláné 20 19 20 20 79 2. Rácz Viktor DRK Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I.

Eredménylista. Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Orban Vilmos Tusa Aniko Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 150 2. Bende

Részletesebben

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ VI.OSZTÁLY Sorsz. Tanuló Iskola Pontszám Helyezés 1 Ferenczi Csongor Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy 25.5 I 2 Szabó Enikı Mikes Kelemen Elméleti Líceum,

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Szilágy Körzet: Szilágysomlyó S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde Báthory István Általános Iskola

Részletesebben

VII % A

VII % A 4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1

Részletesebben

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám Eredménylista Megye: HARGITA Körzet: Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település 1 Ţepuc Tünde Kristó Irén Petőfi Sándor Általános 2 Erős Krisztina Laczkó Kinga Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Seress Dániel Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 20 80 2. Krokos Ádám Miskolc Lévay József Református Gimnázium

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D Iskola Göd Márkus Dávid Deák Gyöngyi Göd 46 D Eötvös József Általános Iskola Zalaegerszeg Bakó Zsombor Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D Általános Iskola Szentes Takács Aletta Vass Renáta Szentes 46

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Kecskeméti SZC Szent-Györgyi A. Szakgimn. és SZKI 36,750 36,650 37,050 110,450 2 Eger Neumann János Gimn., Szakgimn. és Kollégium 36,800 35,750 37,250 109,800 3 Békéscsaba

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 15 20 95 2. Makovsky Mihály Budapest Baár-Madas Református Gimnázium

Részletesebben

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4.

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4. 1. Golovics Milán Kecskemét 3 4 1 3 7 5 5 5 4 37 4 4 3 3 2 3 4 3 26 4 4 2 3 5 3 6 2 29 92 2. Boros Klaudia Miskolc 3 2 2 2 9 4 5 5 4 36 2 4 4 2 2 1 4 4 23 4 4 2 4 4 3 6 2 29 88 3. Tóth Gergő János Debrecen

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek

A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai helyezettek A 8. osztályosok számára szervezett Neumann tantárgyi versenyek díjazottjai Angol nyelv 1- helyezettek 1. Nagy Máté Harmath Virág Kopka Réka Német nyelv Egri Lenkey János Általános 1. Ruga Zsófia Kovács

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás Tanulói adategyeztető 10. / Szakács Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás Oktatási azonosító: 76830010947 Juhász Andrea Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK /2. FÉLÉV

KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK /2. FÉLÉV KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK 2017-18/2. FÉLÉV Intézeti gyakorlat (SPB2126): Ideje: 2018. március 5-április 27 ig Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi,

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 9. osztályosok 1. Fialovszky Márk Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 20 12 17 10 59 1. Földesi András Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 14 16 19 10 59 3. Ficsór

Részletesebben

Palóc Társaság esszépályázatának díjazottjai

Palóc Társaság esszépályázatának díjazottjai Palóc Társaság esszépályázatának díjazottjai 2015. január 18. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke A Palóc Társaság immár 19. alkalommal hirdetett eredményt az általános és középiskolai tanulóknak

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

2009/2010. Kodály hét verseny eredmények.

2009/2010. Kodály hét verseny eredmények. 2009/2010. Kodály hét verseny eredmények. Szólóének 5-6. osztály: I. /Megyei Népdaléneklési Verseny I. Fıdi Violett 6. Kodály Z. Ált. Isk. Komló II. Takács Nagy Jázmin 6. TÁMK, Park u. Int.egys. Mohács

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Magyarország: Sorszám Név Ország Kategória 444 Ando Gyula Bence Magyarország Informatika 128 Balogh Jenő Magyarország Színművészet-szavaló 439

Magyarország: Sorszám Név Ország Kategória 444 Ando Gyula Bence Magyarország Informatika 128 Balogh Jenő Magyarország Színművészet-szavaló 439 Magyarország: 444 Ando Gyula Bence Magyarország Informatika 128 Balogh Jenő Magyarország Színművészet-szavaló 439 Bártfay Hanna Luca magyarország 417 Botos Gesztenye Magyarország Tánc 58 Csajkos Norbert

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: GYERGYÓ S.sz. A tanuló 5. osztály Az iskola 1. Biró Kata Király Magdolna Fogarasy Mihály Általános Iskola Gyergyószentmiklós

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,250 1 46,150 2 46,150 1 45,850 1 185,400 2 Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. 46,200 3 46,300 1 44,600 2 45,100 2 182,200

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Kovászna. Körzet: Kézdivásárhely. 5. osztály

Eredménylista. Megye: Kovászna. Körzet: Kézdivásárhely. 5. osztály Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kézdivásárhely 5. osztály 1. Demeter Andrea Ajgel Krisztina Fehér Ákos Általános Iskola Mikóújfalu 134 2. Fábián Ágnes László Ildikó Molnár Józsiás Általános Iskola

Részletesebben

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei Név Osztály Tantárgy helyezés Pap Ágota 5.a szépírás 1. Zombori Kira 5.b szépírás 2. Törőcsik Alexandra 5.c szépírás 3. Zombori Flóra 6.b szépírás 1. Kis

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY FÜRKÉSZ HELYESÍRÁSI ÉS NYELVHELYESSÉGI VERSENY 2016-2017 KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY Megye: Szilágy Körzet: 5. osztály S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 1. Kósa Panna Boda Erzsébet Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Prohászka Ottokár út 71. Telefon: 22/315-198 Tel./fax: 22/312-969 E-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu Honlap: www.vasvarigimn.hu A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

Diákolimpia. u9 lány. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör. Tempo Sport Kft 1/ :35:59

Diákolimpia. u9 lány. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör. Tempo Sport Kft 1/ :35:59 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör u9 lány 1 24 Bali Emese SKÁID Kodály Zoltán 2 3 Kádár Eszter Hunyadi János Evangélikus Ócoda és Ált.Isk. 00:10:59 00:00:00 00:03:28 00:03:43

Részletesebben

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók INFOPROG 2017 Iskolák versenye Levelező fordulók Döntő Felh.B Felh. A Prog.B Prog. A Bemutató Felh.B Felh.A Prog.B Prog.A Vetélkedő Összesen Open Szlovákia # Iskola 40 40 40 40 20 100 100 100 100 100 680

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: NYÍREGYHÁZA Időpont: 2018.10.24 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Név Sportág Ösztöndíj kategória

Név Sportág Ösztöndíj kategória Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás paraúszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás paraúszás

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Hargita Körzet: Székelykeresztúr (+ Székelyudvarhely) S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység 1. Fodor

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben