KÖSZÖNTŐ. Kedves Kolléganők és Kollégák!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖSZÖNTŐ. Kedves Kolléganők és Kollégák!"

Átírás

1 KÖSZÖNTŐ Kedves Kolléganők és Kollégák! Immár harmadik alkalommal tartja a Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete tudományos kongresszusát, melynek idén, Szeged, a Napfény városa ad otthont. A rendezvény egy helyszínen Hunguest Hotel Forrás**** - és egy időben kerül megrendezésre a Magyar Reumatológusok Egyesületének Vándorgyűlésével. Most is igyekeztünk igen tartalmas, színes és a mindennapi betegellátás során hasznosítható tudásanyagot magában hordozó előadásokkal előrukkolni. A palettán több új és aktuális téma is szerepel. Elsőként a nemzetközi színterek megismerésére várjuk a kedves érdeklődőket. Megtudhatjuk, hogy Európa más országaiban mi a reumatológiai szakdolgozók szerepe, feladata a betegellátásban, valamint néhány külföldön szerencsét próbáló hazánkfia is megosztja velünk az idegenben való munkavégzéssel kapcsolatos tapasztalatait. A folytatásban nagy örömünkre, neves külföldi reumatológusoktól hallhatjuk a legújabb kutatási eredményeket, s számunkra az igazi attrakció, hogy az EULAR Health Professionals Standing Committee idén leköszönt elnöke, Ms. Susan Oliver (UK) megtiszteli kongresszusunkat jelenlétével és előadásában elhozza hozzánk az Európai Reumaellenes Liga üzenetét. Látogatásának apropója, hogy Egyesületünk az idén csatlakozott az EULAR szervezetrendszeréhez, bekapcsolva ezzel hazánkat az európai vérkeringésbe, megnyitva az utat a magyar reumatológiai szakdolgozók előtt a nemzetközi porondon való szereplésre. Susan töretlen lelkesedéssel és ösztönzéssel támogatta/támogatja elképzeléseinket, s a csatlakozási folyamat minden adminisztratív lépését segítette és segíti szervező munkánkat ma is. A programhoz visszatérve: hagyományosan folytatjuk a reumatológiai szakdolgozók azon irányú ismereteinek bővítését, hogy a mindennapi gyakorlatban hasznosítható betegedukációs képességekre és tudásra tegyenek szert. Az ez iránti érdeklődést kommunikációs tréninggel, motivációs interjú lényegi ismertetésével és egy komplex adherencia program megismertetésével kívánjuk felkelteni. Újdonság, hogy első ízben hívtunk meg pacienst az előadóink közé, s reméljük, hogy a megkezdett közös párbeszéd a beteg-együttműködés javulását fogja szolgálni a mozgásszervi betegek körében. A három napos programban természetesen most is helyet kaptak a biológiai terápiák alkalmazásával kapcsolatos ismeretanyagok, kutatások prezentációi, valamint a reumatológiai szakellátás egyik alapját képező alternatív kezelési módszerek (fizioterápia) világába is betekintést adnak a repertoáron szereplő változatos előadások. Az anyagcsere betegségek (oszteoporózis, köszvény), a képalkotó diagnosztika, s a gyermekreumatológia témaköréből merítő prezentációk további tartalommal töltik fel rendezvényünket. Az idei konferencia programjában reméljük sokak örömére és érdeklődésére szerepel néhány, stresszoldó technikát, kiégés elleni receptet és a helyes időgazdálkodás alapelveit 1

2 ismertető előadás. Úgy véljük ezek a témák is nagyon aktuálisak a XXI. század egészségügyi dolgozójának. Végül, de nem utolsó sorban itt, ebben a gyönyörű Tisza parti városban is várjuk az orvosokkal közösen - a betegeket egy közös fórumra, eszmecserére szombaton délelőtt, hogy közös terveinket, igényeinket, problémainkat felszínre hozzuk, megvitassuk, és megoldási javaslatokat fogalmazzunk meg. A hosszú és tudománytól átitatott kongresszusi napokat kötetlen hangulatú, esti vacsorákkal zárjuk. Kívánok, minden kedves résztvevőnek sikeres tanácskozást, hasznos és kellemes tapasztalatcserét! A kongresszus szabadon választható továbbképzésként akkreditált. A sikeres tesztírást követően a résztvevőknek pontigazolást adunk. dr. Domján Andrea MRSZE elnök Feledhetetlen eszmecsere Szegeden lesz eme MRE. Persze, mellette, vele MRSZE. Remek emberek kelnek terepre Elszekereznek Szegedre. MRE egyes embere levelezte le: "Gyere Szegedre, felcserek nemese! Esztendeje telt, levelem keresett. Eme telepen leled fekhelyed. Meglesz Neked eszed eledele. Emellett este elegyek rengetege. Pecsenye szeletek, fergeteges leves-sereg! Levelekbe betekert tejfeles eledelek! Kelyhet emelhetsz, benne veres leve hegynek, Esetleg kese ere nedve Szegednek. Este delejes zenede lesz kedvedre Neked, Lelkesen emeld tested, ne keresd kereveted! Szeretet keltette levelemet. Eszperente elemekkel tettem tele. Mert Szegedre elgyere! Ne keress megtekert "nem"-et! Helyed Mellettem, kelyhed megtelve, Fejed felett meleg kerek testnek telepe. Gyere, ezen helyen leled kedvedet, Mennynek embere szeresse Szegedet! " dr. Keresztury Imre Szeptember, Szeged 2

3 A KONGRESSZUS ELNÖKE Domján Andrea TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Bálint Anita Decsovné Dóczi Katalin Domján Andrea Győri Irén Hudoba Mihályné Lovas Erika Marcsik Ákos Ferenc Monek Bernadett Romfáné Csatári Katalin Ságiné Balaton Boglárka Terbéné Szekeres Klára HELYI SZERVEZŐ BIZOTTSÁG Győri Irén Hódi Zsuzsa Kenéz Ágota Kovács Klaudia Romfáné Csatári Katalin Sárosiné Hőh Henrietta Szelezsánné Melis Marianna TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hunguest Hotel Forrás**** 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A KONGRESSZUS IDŐPONTJA szeptember A KONGRESSZUS TÉMÁI Reumatológiai szakápolás helyzete hazánkban, helyünk a világban Ápoláskutatás a reumatológia területén Anyagcsere betegségek a reumatológiában (OP, Köszvény) Biológikumokkal szerzett tapasztalatok Hogyan éljük túl az egészségügyet? Stresszoldó, relaxációs technikák egészségügyi dolgozóknak Mozgásszervi rehabilitáció 2015 Betegedukáció szerepe a beteg-együttműködésben Varia 3

4 KIÁLLÍTÓK-HIRDETŐK-TÁMOGATÓK FŐ TÁMOGATÓ Bristol-Myers Squibb Gyógyszerkereskedelmi Kft. TÁMOGATÓK AbbVie Kft. Berlin-Chemie/A. Menarini Kft. MSD Pharma Hungary Kft. Roche (Magyarország) Kft. TEVA Gyógyszergyár Zrt. A Kongresszus szervezői köszönetüket fejezik ki a cégek által nyújtott támogatásért! 4

5 A KONGRESSZUS ÁTTEKINTŐ PROGRAMJA szeptember 24. (csütörtök) Szent-Györgyi Albert terem Juhász Gyula terem Regisztráció Ebédszünet Megnyitó, köszöntő Előadások az ápolás, szakellátás nemzetközi színteréről Kávészünet Előadások a betegoktatás témaköréből Kávészünet Meghívott külföldi előadók előadásai (MRE-vel közös program) Szabad program Esti tudományos előadás Nyitófogadás szeptember 25. (péntek) Szent-Györgyi Albert terem Előadások (nemcsak) a mozgásszervi rehabilitáció témaköréből Kávészünet Előadások a biologikumok témaköréből Ebédszünet Tapasztalaton alapuló reumatológiai szakellátás (szakdolgozók által végzett kutatások és azok eredményeinek bemutatása) Kávészünet Stresszoldó technikák, avagy hogyan éljük túl az egészségügyet? Vacsora szeptember 26. (szombat) Szent-Györgyi Albert terem Juhász Gyula terem Előadások az anyagcsere betegségek témaköréből Technikai szünet Betegfórum - kerekasztal (MRE-vel közös program) Kávészünet ROCHE szimpózium Ebédszünet Előadások a gyermek-reumatológia, a képalkotó diagnosztika és az alternatív gyógymódok témaköreiből Kávészünet MRSZE évi közgyűlés Technikai szünet Tesztírás Kongresszus zárása 5

6 RÉSZVÉTELI DÍJ A kongresszus helyszínén MRSZE tag részére Nem MRSZE tag részére Előadó (elfogadott absztrakt esetén) Napijegy Ft + ÁFA Ft + ÁFA Ft + ÁFA Ft + ÁFA A vonatkozó törvények az étkezési költségek részletezését írják elő, így a részvételi díjak számlázásakor a számlán MRSZE tagok és nem MRSZE tagok, valamint előadók esetén (5.250 Ft/nap) Ft étkezés külön sorban kerül feltüntetésre A regisztrált MRSZE tagok és nem MRSZE tagok részvételi díja az alábbiakat tartalmazza: részvételt az MRSZE szakmai programján, a névkitűzőt, a kongresszus kiadványait, a szakmai kiállítás megtekintésének jogát, szeptember ai kávészüneteken fogyasztást, a szeptember ai esti étkezéseken való részvételt. Az előadók díja az alábbiakat tartalmazza: részvételt a szakmai programon, a névkitűzőt, a kongresszus kiadványait, a szakmai kiállítás megtekintésének jogát, szeptember ai kávészüneteken fogyasztást, a szeptember ai esti étkezéseken való részvételt. A napijegy tartalmazza: részvételt az adott napi szakmai programon, a névkitűzőt, a kongresszus kiadványait, a szakmai kiállítás megtekintésének jogát, mindhárom napijegy megvásárlása esetén az akkreditációs pontokat. HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ NYITVA TARTÁSA szeptember csütörtök szeptember péntek szeptember szombat A regisztrációs iroda telefonszáma: 30/ (Csak szeptember án hívható!) 6

7 ELŐADÁSOK Az MS Powerpoint-ban elkészített, CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on elhozott előadásokat kérjük legkésőbb az adott szekció kezdete előtt 1 órával leadni a technikusi asztalnál. A pénteki és szombati első szekciók előadásait, kérjük előző délután szíveskedjenek leadni. A szoros időbeosztás miatt kérjük a rendelkezésre álló idő pontos betartatását! NÉVKITŰZŐ A kongresszus ideje alatt kérjük a névkitűző használatát a helyszínekre történő belépéshez. TOVÁBBKÉPZÉS 18 pontra akkreditált rendezvény. A Kongresszus egy egységben kerül akkreditálásra, így a napijegyekre kreditet csak mindhárom napijegy megvásárlása esetén tudunk jóváírni. Az akkreditációs pontokra sikeres tesztírást követően jogosult a résztvevő! TÁRSASÁGI PROGRAMOK Nyitófogadás szeptember 24. (csütörtök) AVándorgyűlés helyszínén, a Hunguest Hotel Forrásban**** Díját a regisztrált résztvevők részvételi díja tartalmazza, névkitűzővel látogatható. Vacsora szeptember 25. (péntek) Helyszín: József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) 6722 Szeged, Ady tér 10. Busztranszfert biztosítunk 19:45-kor (gyülekező: 19:30-tól) az alábbi szállodáktól: Hunguest Hotel Forrás Tisza Sport Hotel Hotel Novotel Buszok visszaindulása 23:00-tól félóránként 01:00-ig Díját a regisztrált résztvevők részvételi díja tartalmazza, belépőjeggyel látogatható. Ebéd Büféasztalos ebédet biztosítunk a kongresszus helyszínén, szeptember án. Díja: Ft/ebéd (3.150 Ft + ÁFA) MEGKÖZELÍTÉS, PARKOLÁS Parkolás A Hotel Forrás**** előtti zárt parkolóban (kb. 40 férőhely): óráig: 150 Ft/személygépkocsi/óra óráig: 70 Ft/személygépkocsi/óra A Napfényfürdő Aquapolis mélygarázsában (kb. 230 férőhely): óráig: 100 Ft/személygépkocsi/óra óráig: 50 Ft/személygépkocsi/óra A szálloda Jankovich utca felöli oldalánál és a hátsó parkolókban díjtalan a parkolás. 7

8 TAXI Javasolt taxi társaság (a rendezvény résztvevőinek kedvezményes tarifát biztosít): Rádió Taxi Három: 62/ , 62/ PARKOLÁS SZEGEDEN Újszegeden a parkolás díjtalan. Szeged belvárosában csak fizető parkolóhelyek vannak, melyek (hétfőtől-péntekig 8-18 óra között) előre megváltott és a helyszínen érvényesített parkoló jeggyel vehetők igénybe. A parkolási zónákat a táblák színei jelzik (zöld, sárga, kék). A jegy nélkül parkoló autókról videofelvétel készül, és bírságot kell fizetniük. Parkolószelvény minden élelmiszerboltban, trafikban, újságárusnál vásárolható. Részletes információk a szegedi parkolási rendszerről az Interneten: Mobiltelefonon keresztül is megvásárolhatja parkolószelvényét. Küldjön egy SMS-t, amelyben megadja gépjárműjének rendszámát, valamint vesszővel elválasztva a megvásárolni kívánt parkolószelvény típusát a 06-20/30/70/ as telefonszámra. A szelvény típusát a jegy elnevezés első két betűjének megadásával lehet kiválasztani. Így negyed parkolószelvény vásárlásánál a ne, felező esetén a fe, egész esetén az eg, napi esetén a na rövidítéseket kell alkalmazni. Tehát az elküldendő SMS üzenet például egy felező parkolószelvény vásárlásakor: ABC123,fe SZÁLLODAI ELHELYEZÉS Az előre megrendelt szállodai szobákat a résztvevő(k) nevére lefoglaltuk, azok a megküldött visszaigazolás szerint vehetők igénybe, általában az érkezés napján 14 órától az elutazás napján 10 óráig. Korábbi érkezés vagy későbbi elutazás esetén a csomagok elhelyezésében a szállodai porták nyújtanak segítséget. Hunguest Hotel Forrás**** 6726 Szeged, Szent-Györgyi A. u A szállodában kerül megrendezésre a kongresszus. Parkolás: óráig: 150 Ft/óra, óráig: 70 Ft/óra. Lehetőség van a szálloda oldalán, a szálloda hátsó parkolójában, illetve a Napfényfürdő Aquapolis mélygarázsában térítésmentes parkolásra is. Hotel Novotel **** 6721 Szeged, Maros utca 1. A szálloda közvetlenül a Tisza folyó partjánál fekszik, 10 percnyi autóútra a helyszíntől. Parkolás: A szálloda előtt található 54 férőhelyes parkoló Ft/nap, 16 férőhelyes garázsban Ft/nap díjszabással vehető igénybe. Parkolóhelyet sajnos nem tudnak előre garantálni! Art Hotel Szeged **** 6720 Szeged, Somogyi u. 16. A hotel Szeged belvárosában, közvetlenül a Dóm térre nyíló Somogyi utcában található, 10 perc autóútra a rendezvény helyszínétől. Parkolás: a szálloda mélygarázsában Ft/éj díjon. 11 Szent János Hotel**** 6722 Szeged, Gutenberg u. 12. A hotel a történelmi belváros egyik megújult, csendes sétálóutcájában, egy műemlék értékű felújított polgárházban található, 10 perc autóútra a rendezvény helyszínétől. Parkolás: a szálloda mélygarázsában Ft/éj díjon. 8

9 Tisza Hotel Szeged*** 6720 Szeged, Széchenyi tér 3. A szálloda a belváros szívében, a Széchenyi téren található, 5 perc autóútra a helyszíntől. Parkolás: a szálloda udvarán: Ft/éj. A parkolóban lévő gépjárművek épségéért a szálloda felelősséget nem vállal! Tisza Sport Hotel 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 42. A szálloda a rendezvény helyszínétől 5 percnyi sétára található. Parkolás: a szálloda előtt ingyenes lehetőség biztosított. Mozart Hotel**** 6720 Szeged, Oskola u. 16. A szálloda a belvárosi hídhoz közel, a kongresszus helyszínétől kb. 15 perc sétára található. Dóm Hotel**** 6720 Szeged, Bajza utca 6. A hotel a belváros szívében, a Fogadalmi Templom szomszédságában, a kongresszus helyszínétől percnyi sétára található. Parkolás: a szálloda mélygarázsában Ft/szgk/éj áron. Hotel Soleil Szeged**** 6720 Szeged, Kelemen László u. 7. A szálloda a belvárosban található, kb. 20 perc sétára a rendezvény helyszínétől. PÉNZÜGYEK SZÁMLÁZÁS A megrendelt szolgáltatások költségeit a kiállításra kerülő számlán az érvényes jogszabályok szerint tüntettük fel. Számlamódosítás, új számla kiállítása a kongresszus végéig, legkésőbb szeptember 26-ig lehetséges. Ezen időpont után nem áll módunkban a megrendelésen és az erről kiállított számlán változtatni. MÓDOSÍTÁSI, LEMONDÁSI FELTÉTELEK Esetleges módosítást, lemondást díjmentesen szállásdíj, részvételi díj, ebéd esetén augusztus 24-ig fogadtunk el. Módosítások, lemondások miatti számlamódosítások díja a rendezvényt megelőzően Ft+Áfa. A rendezvényt követően kizárólag a számla formai módosítása lehetséges, melynek díja Ft+Áfa. A kiszámlázott és írásban le nem mondott szolgáltatások díját a megrendelő köteles megtéríteni, még akkor is, ha azokat nem vette igénybe! FELELŐSSÉG- ÉS EGYÉB BIZTOSÍTÁS A kongresszus közzétett részvételi és egyéb díjai nem tartalmaznak baleset-, betegség-, poggyász- és felelősségbiztosítási díjat. Így baleset, betegség és valamely káresemény bekövetkezése esetén a szervezőknek nem áll módjukban semmilyen felelősséget vagy kártérítést vállalni. 9

10 TUDOMÁNYOS PROGRAM szeptember 24. csütörtök tól Regisztráció Ebédszünet Megnyitó, köszöntő Előadások az ápolás, szakellátás nemzetközi színteréről Üléselnökök: Terbéné Szekeres Klára, Decsovné Dóczi Katalin A szakdolgozó szerepe az ízületi gyulladásos betegek ellátásában EULAR ajánlás ismertetése Jeges Gáborné, Budapest Reumatológiai szakápolás - Európai körkép Domján Andrea, Debrecen Gyógytornászként Angliában, álom és valóság Huszti Ágnes, Nyíregyháza Ez jó mulatság, férfimunka volt, - Afganisztánban jártam Lendvai Bettina, Kistarcsa Megbeszélés Kávészünet Előadások a betegoktatás témaköréből Üléselnökök: Csarnainé Pálosi Rita, Lovas Erika Beteg-együttműködés jelentősége krónikus ízületi betegségekben (AbbVie) Domján Andrea, Debrecen Motivational interviewing, a hatékony kommunikáció szerepe az adherencia növelésében, Udvardi Anna, Budapest Így látjuk mi, betegoktatás - betegszemmel Udvarnoki Jánosné, Gyula A szavak ereje a gyógyításban Varga Gyöngyi, beszédtechnikai tréner, Budapest A varázstoll, az öninjekciózás elfogadtatása biológiai terápiában részesülő betegekkel Simon Krisztina, Szolnok 10

11 Kávészünet Meghívott külföldi előadók előadásai (MRE-vel közös program) Neuroendocrine immune bases for transition of chronic inflammation into cancer Maurizio Cutolo, Italy The work of the EULAR HP - what benefits does it bring to us? Susan Oliver, UK Expanding the treatment possibilities in PsA Peter Nash, New Zealand Szabad program Esti tudományos előadás Nyitófogadás szeptember 25. péntek Előadások (nemcsak) a mozgásszervi rehabilitáció témaköréből Üléselnökök: Dr. Sárosiné Hőh Henriette, Marcsik Ákos Ferenc Az ergoterápia szerepe a reumatológiában Makovicsné Landor Erika, Terbéné Szekeres Klára, Budapest A mozgásszervi rehabilitációs betegellátás speciális szempontjai reumatológiai kórképekben, Hőgye Zsófia, Debrecen Egységben az erő, avagy a team munka jelentősége a mozgásszervi rehabilitációban Kenéz Ágota, Gyula Újdonság! Maitland manuálterápia Marcsik Ákos Ferenc, Debrecen McKenzie torna mikor? mire? meddig? Koszna Lilla, Gyula Pulzáló elektromágneses kezelés hatása mozgásszervi megbetegedések esetén Varga Ildikó, Monek Bernadett, ORFI 11

12 Reumás betegek kardiológiai rehabilitációja Marcsik-Bedő Borbála, Debrecen Megbeszélés Kávészünet Előadások a biologikumok témaköréből Üléselnökök: Ságiné Balaton Boglárka, Holler Istvánné Védőoltások alkalmazása gyulladásos reumatológiai betegek esetén (MSD) Dr. Pósánné Király Gabriella, Debrecen Első vonalbeli terápiás lehetőség az RA kezelésében (BMS) Csarnainé Pálosi Rita, Debrecen A biológiai terápiák biztonságossági kérdései (AbbVie) Ságiné Balaton Boglárka, Pécs ANCA asszociált vasculitis, B-sejt gátló kezelésével szerzett tapasztalataink Aszalós Tiborné, Dr. Szűcs Gabriella, Debrecen A jelen és a jövő biológikumai, rövid áttekintés és kitekintés a reumatológiában használatos biológikumokról, fejlesztési irányokról Prof. Dr. Kovács Attila, Szolnok Ti hogy csináljátok?, biológiai terápiás talk-show moderátor: Margitháziné Szabó Emese, Kistarcsa Megbeszélés Ebédszünet Tapasztalaton alapuló reumatológiai szakellátás (szakdolgozók által végzett kutatások és azok eredményeinek bemutatása) Üléselnökök: Monek Bernadett, Hudoba Mihályné Az önellátó ápolási modell alkalmazása Reumatológiai osztályon, Kovács Adrienn, Budapest 12

13 A láb objektív vizsgálati lehetőségei a reumatológia területén Kőszegvári Ágnes, Budapest Kézi dynamometerrel végzett objektív izomerő felmérés újragondolása nemzetközi szakirodalmi áttekintés alapján, Komjáti Dalma, Kisné Bálint Zsófia, Németh Balázs, Varjú Cecília, Pécs Steroid szedés okozta szövődmények és kezelésük gyógytornász szemmel, két eset bemutatásával, Németh Balázs, Komjáti Dalma, Dr. Minier Tünde, Pécs Egy csók és más semmi? A betegek társas kapcsolatának változása a biológiai terápia hatására Lovas Erika, Szolnok Betegotatás 5 lépésben és tapasztalatok Sc. Orenciával (BMS) Hirthné Krucsó Márta, Gyula Megbeszélés Kávészünet Stresszoldó technikák, avagy hogyan éljük túl az egészségügyet? Üléselnökök: Romfáné Csatári Katalin, Hőgye Zsófia Érzelmi megterhelődés, kiégés az egészségügyi dolgozók körében Bálint Anita, Debrecen Receptek kiégés ellen Bálint Anita, Debrecen Pszichológus a reumatológián, relaxációs technikák mindenkinek Dallos Katalin, Debrecen A kézben tartott idő a helyes időgazdálkodás alapelvei Németh András, kommunikációs szakember,budapest Karcsúsodjunk! A kilók fogságában - testsúlykontroll nemcsak nőknek Szabóné Domokos Mariann, Dr. Sárosiné Hőh Henriette, Gyula Megbeszélés Vacsora 13

14 2015. szeptember 26. szombat Előadások az anyagcsere betegségek témaköréből Üléselnökök: Bálint Anita, Kenéz Ágota Köszvény, mint jóléti betegség? Nagyné Szabó Judit, Pécs Életvezetés köszvényben szenvedő betegeknél (Berline-Chemie) Szeleczkiné Papp Bernadett, Budapest Az osteoporosis diagnosztikájával és kezelésével kapcsolatos aktualitások Behán Erzsébet, Budapest Biszfoszfonátok indukálta állcsont nekrózis, Ványi Zsuzsa, Kistarcsa Redcord: egy függesztéses technika segítsége a törésvédelemben, Bíró Éva, Kistarcsa Megbeszélés Technikai szünet Betegfórum kerekasztal (MRE-vel közös program) Üléselnökök: Hodinka László, Ortutay Judit, Szekanecz Zoltán Kávészünet ROCHE szimpózium moderátor: Domján Andrea, Debrecen 11: MTX non-adherencia a klinikai gyakorlatban Prof. Dr. Sütő Gábor, Pécs Esetismertetések Dr. Falusi Istvánné, Pécs Petőné Gombos Emese, Debrecen Megbeszélés 14

15 Ebédszünet Előadások a gyermek-reumatológia, a képalkotó diagnosztika és az alternatív gyógymódok témaköreiből Üléselnökök: Bártfainé Kovács Tímea, Kovács Adrienn Elveszett gyermekkor? Krónikus beteg gyermek a családban, Csicskárné Nagy Ilona, Pécs Szakdolgozói teendők a gyermekeknél, ízületi punkció kapcsán, Szabó Brigitta, Budapest A Bechterew kór MRI képalkotó vizsgálata a sacroiliacalis ízületnél, Kasza Gábor, Budapest Gyógynövények a fizioterápiában, Makai Gabriella, Dr. Sárosiné Hőh Henriette, Gyula Megbeszélés Kávészünet MRSZE évi közgyűlés Technikai szünet Tesztírás Kongresszus zárása 15

Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged, október

Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged, október Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged, 2012. október 18-19-20. A KONGRESSZUS HELYSZÍNE SZTE Tanulmányi és Információs Központ 6722 Szeged, Ady tér 10. (GPS koordináták: 46.247339, 20.141838)

Részletesebben

Kedves Kolléganõk és Kollégák!

Kedves Kolléganõk és Kollégák! Kedves Kolléganõk és Kollégák! Az idén megalakult Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete elsõ ízben tartja tudományos kongresszusát, melynek Debrecen város Kölcsey Központja ad otthont. A rendezvény

Részletesebben

MRSZE. III. Kongresszusa ÉRTESÍTŐ. Szeged, 2015. szeptember 24-26.

MRSZE. III. Kongresszusa ÉRTESÍTŐ. Szeged, 2015. szeptember 24-26. Szeged, 2015. szeptember 24-26. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kolléganők és Kollégák! A Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete harmadik ízben tartja tudományos kongresszusát, melynek idén Szeged városa

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete. VI. Kongresszusa. Budapest, október 4-6.

ÉRTESÍTŐ. Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete. VI. Kongresszusa. Budapest, október 4-6. MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE 1023 Budapest, Ürömi utca 56. e-mail: titkarsag@mrsze.hu, info@mrsze.hu www.mrsze.hu MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete. V. Kongresszusa. Siófok, szeptember

ÉRTESÍTŐ. Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete. V. Kongresszusa. Siófok, szeptember MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE 1023 Budapest, Ürömi utca 56. e-mail: titkarsag@mrsze.hu, info@mrsze.hu www.mrsze.hu MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök

Részletesebben

A MAGyar ReuMAtológiai szakdolgozók Egyesülete. Siófok, szeptember

A MAGyar ReuMAtológiai szakdolgozók Egyesülete. Siófok, szeptember A MAGyar ReuMAtológiai szakdolgozók Egyesülete v. kongresszusa Siófok, 2017. szeptember 14-16. PROGRAM A Magyar Reumatológiai szakdolgozók Egyesülete v. kongresszusa Siófok, 2017. szeptember 14-16. PROGRAM

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam

Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Belgyógyászati és endokrinológiai kötelező szintentartó továbbképző tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2014. november 27-29. 1 ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati

Részletesebben

VIII. szegedi Diabétesz nap

VIII. szegedi Diabétesz nap VIII. szegedi Diabétesz nap szeged, 201 3. NOV E MBER 22 2 3. 6722 Szeged, Ady tér 10. MEGHÍVÓ VIII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete. VII. Kongresszusa. Eger, szeptember

ÉRTESÍTŐ. Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete. VII. Kongresszusa. Eger, szeptember MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE 1023 Budapest, Ürömi utca 56. e-mail: titkarsag@mrsze.hu, info@mrsze.hu www.mrsze.hu MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Kedves Kollégák! 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban nagy sikerrel rendeztük meg a Budapesti Immunológiai Fórumot. A rendezvényeket követően számos pozitív visszajelzés érkezett, sokan jelezték, hogy

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

A MAGYAR REUMATOLÓGUSOK EGYESÜLETÉNEK ÉVES VÁNDORGYŰLÉSE. Szeged, 2015. szeptember 24-27. ÉRTESÍTŐ

A MAGYAR REUMATOLÓGUSOK EGYESÜLETÉNEK ÉVES VÁNDORGYŰLÉSE. Szeged, 2015. szeptember 24-27. ÉRTESÍTŐ A MAGYAR REUMATOLÓGUSOK EGYESÜLETÉNEK ÉVES VÁNDORGYŰLÉSE Szeged, 2015. szeptember 24-27. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kolléganők és Kollégák! 2015. szeptember 24-27 között Szeged városa ad otthont az MRE

Részletesebben

Budapesti Immunológiai Fórum 2015. december 3-5. Park Inn by Radisson Budapest PROGRAM 1

Budapesti Immunológiai Fórum 2015. december 3-5. Park Inn by Radisson Budapest PROGRAM 1 Budapesti Immunológiai Fórum 2015. december 3-5. Park Inn by Radisson Budapest PROGRAM 1 KÖSZÖNTŐ Kedves Kollégák! Tisztelettel köszöntjük Önöket az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa

Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Magyar Urológus Társaság XVII. Kongresszusa Szeged 2012. október 18-19-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Kedves Urológus Barátaim, Szakdolgozóink, és a szakmánkat jó szívvel szolgáló cégek Képviselői! 2012. október

Részletesebben

Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam

Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Endokrinológiai kötelezı szintentartó továbbképzı tanfolyam Szegedi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Tanterme 6720 Szeged, Korányi fasor 8-10. 2010. január 21-23. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

XVI. Pécsi Reumatológus Rezidens és Szakorvosjelölt Fórum

XVI. Pécsi Reumatológus Rezidens és Szakorvosjelölt Fórum A Magyar Reumatológusok Egyesülete és az Immunológiai Reumatológiai és Rehabilitációs Egyesület szervezésében: XVI. Pécsi Reumatológus Rezidens és Szakorvosjelölt Fórum 2018. április 13-14. A rendezvény

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. PROGRAM

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. PROGRAM VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP S Z E G E D, 2 01 2. O K T Ó B E R 1 2 1 3. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. PROGRAM ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A KONGRESSZUS ÉS AZ OKT.

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4.

A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves MRE VÁNDORGYŰLÉSE ELSŐ ÉRTESÍTŐ. 2014. szeptember 24-26. Pécs. Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. ELSŐ ÉRTESÍTŐ Pécs Kodály Központ, Breuer Marcell sétány 4. Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ebben az évben Pécs városa, a Kodály Központ ad otthont az vándorgyűlésének szeptember 24-26 (szerda-péntek)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény házigazdája: Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztálya Dr. Petró Gizella főorvos A szervező bizottság elnöke Tel.: +36/52-511 777 Email: petrogizi@gmail.com

Részletesebben

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014

Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE XVI. OTTHONI SZAKÁPOLÁSI KONGRESSZUS. Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület MOHE Az otthoni szakápolás története Magyarországon 1994-2014 Budapest 2014. szeptember 18-19 Fővédnök Dr. Zombor Gábor Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Program. Tudományos program. 2013. január 25. péntek

Program. Tudományos program. 2013. január 25. péntek Program 2013. január 24-26. Budapesti Immunológiai Fórum 3 Danubius Hotel Flamenco, Budapest Szervezõk: Géher Pál Nagy György Tudományos program 2013. január 24. csütörtök 15.00-15.10 Megnyitó, köszöntések

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat

Részletesebben

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd.

Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME. VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd. Mit teszel ma, ami holnap is számít? AITSZME VIII. Nemzeti Kongresszusa 2013. szeptember 19-21. Balneo Hotel Zsori, Mezőkövesd Értesítő Tisztelt Kollégák, AITSZME Tagok, Kedves Vendégek! Az Aneszteziológus

Részletesebben

Program. 2010. március 26. péntek. 11.55-12.10 A rheumatoid arthritises várandós biztonságos kezelése Hittner György, Budapest 12.10-12.

Program. 2010. március 26. péntek. 11.55-12.10 A rheumatoid arthritises várandós biztonságos kezelése Hittner György, Budapest 12.10-12. Program 2010. március 26. péntek 9.00-9.15 Megnyitó Dr. Kovács József fõigazgató fõorvos, BMKT Pándy Kálmán Kórház a Fórum díszvendége 9.15-10.20 Tudományos ülés Bálint Géza, Szekanecz Zoltán 9.15-9.30

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Balatonalmádi, 2013. november 8-9. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Heim Pál Gyermekkórház

Heim Pál Gyermekkórház K e d v e s K o l l é g á k! S z e r e t e t t e l v á r u n k m i n d e n g y e r m e k p u l m k é r d é s e i i r ődő á n g t y e é r m d e k o l r v o s t a őg G y e ó r g m y á e s k z t S z e k c

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kolléganők, Kollégák, Kedves Munkatársaink!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kolléganők, Kollégák, Kedves Munkatársaink! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolléganők, Kollégák, Kedves Munkatársaink! Nagy öröm számomra, hogy szülővárosom, Pécs ad otthont Társaságunk 2015. évi Vándorgyűlésének. Akár vonattal, akár autóval érkeznek, úgy gondolom,

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

Hotel Novotel Budapest Centrum. 2006. november 23-25. PROGRAM

Hotel Novotel Budapest Centrum. 2006. november 23-25. PROGRAM A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Rendezvénye A TÜDŐGYÓGYÁSZAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Hotel Novotel Budapest Centrum 2006. november 23-25. PROGRAM A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI: Boehringer Ingelheim Pharma és a Pfizer

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk a Klinikánk által szervezett. Újdonságok a reumatológia, immunológia és fizioterápia terén.

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk a Klinikánk által szervezett. Újdonságok a reumatológia, immunológia és fizioterápia terén. MEGHÍVÓ SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ REUMATOLÓGIAI ÉS IMMUNOLÓGIAI KLINIKA Igazgató: Dr. Kovács László, tanszékvezető egyetemi docens 6725

Részletesebben

MAGYAR UROLÓGUS TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA

MAGYAR UROLÓGUS TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA MAGYAR UROLÓGUS TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SZEGED 2012. OKTÓBER 18-19-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Kedves Urológus Barátaim, Szakdolgozóink, és a szakmánkat jó szívvel szolgáló cégek Képviselői! 2012. október

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIV. VÁNDORGYŰLÉSE. Pécs, 2015. augusztus 27-29.

ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIV. VÁNDORGYŰLÉSE. Pécs, 2015. augusztus 27-29. ORVOSI REHABILITÁCIÓ ÉS FIZIKÁLIS MEDICINA MAGYARORSZÁGI TÁRSASÁGA XXXIV. VÁNDORGYŰLÉSE Pécs, 2015. augusztus 27-29. 1 A VÁNDORGYŰLÉS IDŐPONTJA 2015. augusztus 27-29. A VÁNDORGYŰLÉS HELYSZÍNE Kodály Központ

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓ XXXV. KONGRESSZUSA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ BÉKÉSCSABA 2014. október 3-4. Phaedra Rendezvényközpont Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 1997, 2005 után 2014-ben

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr.

Abbott Laboratories Kft. szimpózium Diabeteses dyslipidaemia - új evidenciák a teljes lipidkontrollért Előadó: Prof. Dr. Előzetes program 2011. június 3., péntek 13.30 14.00 Megnyitó Zsigó Róbert, Baja város polgármestere Dr. Vácity József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM. Debrecen, 2014. február 13-15.

DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM. Debrecen, 2014. február 13-15. DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Debrecen, 2014. február 13-15. KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolléganők és Kollégák, kedves Barátaim!

Részletesebben

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

PROGRAM. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye PROGRAM Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2016. szeptember 2-3. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

Transzparencia jelentés 2017

Transzparencia jelentés 2017 A Sager Pharma Kft., mint a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének tagja ezúton teszi közzé az Egyesület által elfogadott Transzparenia Kódex szerinti jelentését

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

Allergiás betegségek 2. továbbképzõ tanfolyam

Allergiás betegségek 2. továbbképzõ tanfolyam Allergiás betegségek 2. továbbképzõ tanfolyam Szeged, 2004. szeptember 22-23-24. Szervezõ: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrum

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye

MEGHÍVÓ. Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából. Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye MEGHÍVÓ Aktuális kérdések és válaszok a diabetológiából Az MDT Családorvosi Munkacsoport regionális továbbképző rendezvénye Nyíregyháza, 2013. szeptember 6-7. Helyszín: Hotel Pagony**** 4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA SZEGED 2004. november 25-27. ELSŐ ÉRTESÍTÉS JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FELHÍVÁS Köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A Magyar Transzplantációs

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése

Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Továbbképző Tanfolyama Pécs, Tudásközpont 2018. március 2-3. Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus MÁSODIK FELHÍVÁS VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus Meghívó Tisztelt Kollégák! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezete és a Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27.

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2011. március 25-27. http://www.diamond-congress.hu/sejt2011 A Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19. 10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani. Tisztelt Kollégák, Barátaink! Az idei évben egy rendhagyó rendezvény keretében kerül megszervezésre társaságunk kongresszusa. Idén megtörve a két éves ciklicitást, a Társaság az Esztétikai Szekcióval közösen

Részletesebben

MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS

MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MEGHÍVÓ MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI DECENTRUM 48. TUDOMÁNYOS ÜLÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS CSERKESZŐLŐ AQUA-SPA HOTEL 2018. MÁRCIUS 22 MÁRCIUS 24. MAGYAR BELGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG DÉL-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS

MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS 4. Kazuisztikai Fórum Programfüzet Debrecen, Aquaticum Debrecen Termál & Wellness Hotel 2015. november 20-21. Összefogás a Hörgőrák Megelőzéséért Alapítvány és a DEKK Tüdőgyógyászati

Részletesebben

DROP5. DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Debrecen, február

DROP5. DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Debrecen, február DROP5 A Debreceni Egyetem ÁOK Reumatológiai Tanszék, a Magyar Reumatológusok Egyesülete Észak-Kelet Magyarországi Szekciója, a Debreceni Akadémiai Bizottság Reumatológiai Munkabizottsága és a Magyar Kísérletes

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!

KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák! KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT AZ MDT REGIONÁLIS KONGRESSZUSA, A CSALÁDORVOSI, RENDEZVÉNY NEVE EDUKÁCIÓS, METABOLIKUS ÉS GENETIKAI MUNKACSOPORT TOVÁBBKÉPZŐ RENDEZVÉNYE HELYSZÍN ETO Park Hotel****, Győr IDŐPONT 2016. november 3-5. RENDEZVÉNY

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport Háziorvosi Nővér Akadémia Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja,

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András.

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András. Tisztelt Partnerünk! 2018. tavaszán 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Epilepszia Liga országos kongresszusa. A korábbi évekhez hasonlóan most is az a célunk, hogy az epileptológiát és az epilepsziás

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

DROP5 DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM

DROP5 DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM DROP5 DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM AZ INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM HELYSZÍNE Kölcsey Központ, 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

Részletesebben