Az Európai Unió régióinak GDP-je

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Európai Unió régióinak GDP-je"

Átírás

1 Az Európai Unió régióinak GDP-je A évi, vásárlóerő-paritáson 1 kifejezett, egy lakosra jutó GDP 2 az EU 27-ek 268 NUTS 2 3 szintű régiója közül Románia Nord-Est régiójában volt a legalacsonyabb a 27 ország átlagának 24%-ával, és Belső- Londonban (Inner London) a legmagasabb az átlag 303%-ával. Ezt az információt az Európai Közösségek statisztikai hivatala, az Eurostat tette közzé. Minden hatodik régió az EU 27-ek átlagának 125%-a felett 2004-ben az egy főre jutó GDP régiók szerinti rangsorában Belső-London (az átlag 303%-ával), Luxemburg nagyhercegség (251%) és Brüsszel (248%) állt az élen. Ezeket is magába foglalóan 46 régió értéke haladta meg a 125%-os szintet, ebből nyolc-nyolc helyezkedett el Németországban, illetve az Egyesült Királyságban, hét Olaszországban, öt Hollandiában, négy Ausztriában, három-három Belgiumban, illetve Spanyolországban, kettő Finnországban, egy-egy pedig a Cseh Köztársaságban, Írországban, Franciaországban, Szlovákiában és Svédországban, valamint ide tartozott Luxemburg nagyhercegség is. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy néhány régióban a GDP egy főre jutó értékét jelentősen befolyásolhatja az ingázás. Az ingázási többlet ezekben a régiókban olyan szintre emeli a termelést, amelyet a helyben lakó aktív népesség saját maga nem tudott volna előállítani. Ennek következménye, hogy az egy főre jutó GDP ezekben a régiókban túl-, míg az ingázási veszteséget elszenvedő régiókban alulbecsült lehet. és minden negyedik a 75%-a alatt volt A rangsor utolsó tizenöt helyén csak bolgár, lengyel és román régiók találhatók, közülük a legalacsonyabb értéket a román Nord-Est képviselte az átlag 24%-ával, amelyet három bolgár területi egység Severozapaden, Yuzhen tsentralen és Severen tsentralen követett egyaránt 26%-kal. Összesen 70 régió nem érte el a 75%-os szintet, közülük tizenöt volt lengyel, nyolc-nyolc görög, illetve román, hét cseh, hat-hat bolgár, illetve magyar, négy-négy francia (valamennyi tengerentúli megye), olasz, illetve portugál, három szlovák, egy pedig spanyol, továbbá ide sorolandó még Észtország, Lettország, Litvánia és Málta is. Forrás: az Eurostat News releases című internetes kiadványának 2007/23. száma. Az Eurostat az interneten: 1 A vásárlóerő-paritás (PPS) mesterséges valuta, amely figyelembe veszi az egyes országok közötti árszínvonalbeli különbségeket. Ez a mértékegység lehetővé teszi az egyes országok gazdasági mutatóinak jól értelmezhető mennyiségi összehasonlítását. 2 A GDP és az egy lakosra jutó GDP valamely régió gazdasági összteljesítményének mérésére szolgál. Felhasználható a régiók gazdasági fejlettségi fokának összehasonlítására. A GDP valamely régió magánháztartásai számára véglegesen rendelkezésre álló jövedelmet nem méri. A részletes módszertan az Eurostat Regionális számlák módszerei: bruttó hozzáadott érték és bruttó állóeszköz-felhalmozás gazdasági ágak szerint című kiadványában (1995, ISBN X) található. 3 Az adatok közlése a statisztikai célú területi egységek 2003 májusában elfogadott nómenklatúrája (NUTS) szerint történt. A NUTS 2003 egységes, összefüggő területi osztályozási rendszer, 2. szintjén 268 régió található, melyből az egyes tagországok részesedése a következő: Ausztria 9, Belgium 11, Bulgária 6, Cseh Köztársaság 8, Egyesült Királyság 37, Finnország 5, Franciaország 26, Görögország 13, Hollandia 12, Írország 2, Lengyelország 16, Magyarország 7, Németország 41, Olaszország 21, Portugália 7, Románia 8, Spanyolország 19, Svédország 8 és Szlovákia 4. Ciprus, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta és Szlovénia az egész országot 2. szintű régiónak értelmezi. Az európai statisztikai régiók listája megtekinthető az alábbi internetcímen:

2 274 SIPŐCZ BALÁZS 1. táblázat Egy főre jutó regionális GDP az EU 27-ekben, 2004 (PPS, EU 27 = 100) A tizenöt legalacsonyabb érték A tizenöt legmagasabb érték Régió GDP Sorrend Sorrend Régió GDP 1. Belső-London (Egyesült Királyság) Vest (Románia) Luxemburg Podlaskie (Lengyelország) Bruxelles-Capitale (Belgium) Centru (Románia) Hamburg (Németország) Podkarpackie (Lengyelország) Wien (Ausztria) Lubelskie (Lengyelország) Île de France (Franciaország) Nord-Vest (Románia) Berkshire, Buckinghamshire & Oxfordshire (Egyesült Királyság) Sud-Est (Románia) Yugoiztochen (Bulgária) Oberbayern (Németország) Severoiztochen (Bulgária) Stockholm (Svédország) Sud-Vest Oltenia (Románia) Utrecht (Hollandia) Sud-Muntenia (Románia) Darmstadt (Németország) Severen tsentralen (Bulgária) Praha (Cseh Köztársaság) Yuzhen tsentralen (Bulgária) Southern and Eastern (Írország) Severozapaden (Bulgária) Bremen (Németország) Nord-Est (Románia) North Eastern Scotland (Egyesült Királyság) 154 Az Európai Unió régióinak GDP-je 2. táblázat, EURÓPAI UNIÓ (27 ország) ,0 AUSZTRIA ,7 Burgenland ,8 Niederösterreich ,4 Wien ,7 Kärnten ,6 Steiermark ,8 Oberösterreich ,2 Salzburg ,8 Tirol ,4 Vorarlberg ,4 BELGIUM ,4 Bruxelles-Capitale ,3 Antwerpen ,5 Limburg (BE) ,5 Oost-Vlaanderen ,0 Vlaams Brabant ,1

3 AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGIÓINAK GDP-JE 275, West-Vlaanderen ,8 Brabant Wallon ,9 Hainaut ,6 Liège ,3 Luxembourg (BE) ,0 Namur ,7 BULGÁRIA ,2 Severozapaden ,6 Severen tsentralen ,4 Severoiztochen ,3 Yugoiztochen ,9 Yugozapaden ,1 Yuzhen tsentralen ,6 CIPRUS ,4 CSEH KÖZTÁRSASÁG ,2 Praha ,1 Střední Čechy ,9 Jihozápad ,6 Severozápad ,7 Severovýchod ,7 Jihovýchod ,4 Střední Morava ,8 Moravskoslezsko ,1 DÁNIA ,5 EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ,0 Tees Valley & Durham ,6 Northumberland and Tyne & Wear ,4 Cumbria ,3 Cheshire ,9 Greater Manchester ,1 Lancashire ,9 Merseyside ,3 East Riding & North Lincolnshire ,8 North Yorkshire ,5 South Yorkshire ,9 West Yorkshire ,7 Derbyshire & Nottinghamshire ,6 Leicestershire, Rutland & Northamptonshire ,9 Lincolnshire ,5 Herefordshire, Worcestershire & Warwickshire ,2 Shropshire & Staffordshire ,9 West Midlands ,7 East Anglia ,7 Bedfordshire & Hertfordshire ,6 Essex ,3 Inner London ,9 Outer London ,9

4 276 SIPŐCZ BALÁZS, Berkshire, Buckinghamshire & Oxfordshire ,8 Surrey, East & West Sussex ,4 Hampshire & Isle of Wight ,3 Kent ,2 Gloucestershire, Wiltshire & North Somerset ,4 Dorset & Somerset ,5 Cornwall & Isles of Scilly ,2 Devon ,0 West Wales & The Valleys ,3 East Wales ,9 North Eastern Scotland ,9 Eastern Scotland ,6 South Western Scotland ,4 Highlands & Islands ,0 Northern Ireland ,0 ÉSZTORSZÁG ,7 FINNORSZÁG ,5 Itä-Suomi ,3 Etelä-Suomi ,4 Länsi-Suomi ,0 Pohjois-Suomi ,6 Åland ,3 FRANCIAORSZÁG ,3 Île de France ,5 Champagne-Ardenne ,5 Picardie ,5 Haute-Normandie ,2 Centre ,9 Basse-Normandie ,3 Bourgogne ,4 Nord Pas-de-Calais ,0 Lorraine ,8 Alsace ,8 Franche-Comté ,7 Pays de la Loire ,5 Bretagne ,6 Poitou-Charentes ,1 Aquitaine ,1 Midi-Pyrénées ,2 Limousin ,7 Rhône-Alpes ,8 Auvergne ,5 Languedoc-Roussillon ,7 Provence-Alpes-Côte d'azur ,9 Corse ,2 Guadeloupe ,9

5 AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGIÓINAK GDP-JE 277, Martinique ,3 Guyane ,4 Réunion ,5 GÖRÖGORSZÁG ,8 Anatoliki Makedonia, Thraki ,7 Kentriki Makedonia ,2 Dytiki Makedonia ,7 Thessalia ,3 Ipeiros ,5 Ionia Nisia ,7 Dytiki Ellada ,5 Sterea Ellada ,1 Peloponnisos ,0 Attiki ,7 Voreio Aigaio ,6 Notio Aigaio ,9 Kriti ,5 HOLLANDIA ,0 Groningen ,7 Friesland ,6 Drenthe ,9 Overijssel ,5 Gelderland ,0 Flevoland ,4 Utrecht ,7 Noord-Holland ,7 Zuid-Holland ,8 Zeeland ,8 Noord-Brabant ,8 Limburg (NL) ,7 ÍRORSZÁG ,4 Border, Midlands and Western ,1 Southern and Eastern ,5 LENGYELORSZÁG ,7 Łódzkie ,7 Mazowieckie ,8 Małopolskie ,4 Śląskie ,0 Lubelskie ,2 Podkarpackie ,4 Świętokrzyskie ,3 Podlaskie ,9 Wielkopolskie ,5 Zachodniopomorskie ,2 Lubuskie ,4 Dolnośląskie ,7 Opolskie ,6

6 278 SIPŐCZ BALÁZS, Kujawsko-Pomorskie ,4 Warmińsko-Mazurskie ,4 Pomorskie ,6 LETTORSZÁG ,5 LITVÁNIA ,1 LUXEMBURG NAGYHERCEGSÉG ,0 MAGYARORSZÁG ,0 Közép-Magyarország ,6 Közép-Dunántúl ,1 Nyugat-Dunántúl ,8 Dél-Dunántúl ,6 Észak-Magyarország ,5 Észak-Alföld ,9 Dél-Alföld ,2 MÁLTA ,4 NÉMETORSZÁG ,8 Stuttgart ,0 Karlsruhe ,3 Freiburg ,6 Tübingen ,2 Oberbayern ,3 Niederbayern ,0 Oberpfalz ,3 Oberfranken ,0 Mittelfranken ,2 Unterfranken ,3 Schwaben ,0 Berlin ,2 Brandenburg Nordost ,2 Brandenburg Südwest ,7 Bremen ,8 Hamburg ,2 Darmstadt ,3 Gießen ,8 Kassel ,7 Mecklenburg-Vorpommern ,6 Braunschweig ,1 Hannover ,8 Lüneburg ,2 Weser-Ems ,9 Düsseldorf ,2 Köln ,1 Münster ,7 Detmold ,1 Arnsberg ,0 Koblenz ,4

7 AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGIÓINAK GDP-JE 279, Trier ,4 Rheinhessen-Pfalz ,4 Saarland ,3 Chemnitz ,0 Dresden ,4 Leipzig ,9 Dessau ,8 Halle ,2 Magdeburg ,7 Schleswig-Holstein ,1 Thüringen ,4 OLASZORSZÁG ,4 Piemonte ,5 Valle d'aosta/vallée d'aoste ,2 Liguria ,7 Lombardia ,5 Bolzano/Bozen ,2 Trento ,9 Veneto ,4 Friuli-Venezia Giulia ,4 Emilia-Romagna ,4 Toscana ,9 Umbria ,0 Marche ,5 Lazio ,8 Abruzzo ,9 Molise ,1 Campania ,4 Puglia ,8 Basilicata ,4 Calabria ,5 Sicilia ,3 Sardegna ,4 PORTUGÁLIA ,8 Norte ,8 Algarve ,1 Centro (PT) ,3 Lisboa ,8 Alentejo ,3 Açores ,9 Madeira ,8 ROMÁNIA ,0 Nord-Vest ,0 Centru ,5 Nord-Est ,6 Sud-Est ,7 Sud-Muntenia ,4

8 280 SIPŐCZ BALÁZS, Bucuresti-Ilfov ,5 Sud-Vest Oltenia ,8 Vest ,0 SPANYOLORSZÁG ,7 Galicia ,0 Asturias ,0 Cantabria ,1 País Vasco ,4 Navarra ,7 La Rioja ,4 Aragón ,4 Madrid ,1 Castilla y León ,9 Castilla-La Mancha ,1 Extremadura ,1 Cataluña ,5 Valenciana ,9 Illes Balears ,3 Andalucía ,6 Murcia ,4 Ceuta ,4 Melilla ,9 Canarias ,8 SVÉDORSZÁG ,3 Stockholm ,7 Östra Mellansverige ,7 Sydsverige ,2 Norra Mellansverige ,4 Mellersta Norrland ,7 Övre Norrland ,6 Småland med öarna ,5 Västsverige ,1 SZLOVÁKIA ,7 Bratislavský kraj ,3 Západné Slovensko ,7 Stredné Slovensko ,7 Východné Slovensko ,3 SZLOVÉNIA ,3 Resume Fordította és szerkesztette: Sipőcz Balázs The news release of Eurostat presents the regional gross domestic product figures in 2004 of an enlarged European Union with 27 members already. It analyses regional GDP per inhabitant in separate groups of regions above 125%, and below 75% of the EU-average, respectively, informing on their number by country. The territorial units with the 15 highest as well as the 15 lowest values in the rankings are included in an individual table, while a detailed table lists the data of all the regions.

Az európai régiók egy főre jutó GDP-je 2003-ban

Az európai régiók egy főre jutó GDP-je 2003-ban Az európai régiók egy főre jutó GDP-je 2003-ban Belső-London tartósan vezet 2003-ban az egy főre jutó GDP 1, vásárlóerő-paritáson 2 kifejezve az EU-25-ök 254 NUTS-2 3 szintű régiója között az EU-25-ök

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓK AZ EURÓPAI UNIÓBAN

KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓK AZ EURÓPAI UNIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓK AZ EURÓPAI UNIÓBAN 2300/2/2005. GYŐR 2005. június 30. Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2005 ISSN 1786 9145

Részletesebben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel

Részletesebben

NUTS 2 régiók helyzete Kelet- Közép-Európában

NUTS 2 régiók helyzete Kelet- Közép-Európában NUTS 2 régiók helyzete Kelet- Közép-Európában Az Európai Unió regionális politikája Európai Gazdasági Közösség 1957-es Római Szerződés Egységes piac, mint cél regionális politikák egyeztetése 1973 Dánia,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS EK RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS EK RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.3.18. COM(2009) 125 végleges 2009/0040 (CNS) C7-0005/09 Javaslat A TANÁCS EK RENDELETE az Európai Közösségben működő mezőgazdasági üzemek jövedelmére és

Részletesebben

L 50/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014.2.20.

L 50/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014.2.20. L 50/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014.2.20. A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2014. február 18.) a 2014 2020 közötti időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és az Európai Szociális

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 51/21

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 51/21 2006.2.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 51/21 A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2006. február 3.) az egyes gyümölcsfafajok ültetvényeire vonatkozó statisztikai felméréseket érintő 2001/109/EK európai parlamenti

Részletesebben

15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA

15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA 15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA 1. 31994 R 1164: A Tanács 1994. május 16-i 1164/94/EK rendelete a Kohéziós Alap létrehozásáról (HL L 130. szám, 1994.5.25., 1. o.), az

Részletesebben

A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban

A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban 2007/54 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Gyõri Igazgatósága www.ksh.hu I. évfolyam. 54. szám 2007. október 4. A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban A tartalomból

Részletesebben

Területi fejlettségi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió 27 tag- és tagjelölt államának régióiban

Területi fejlettségi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió 27 tag- és tagjelölt államának régióiban Zsúgyel János: Területi fejlettségi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió 27 tag- és tagjelölt államának régióiban Az Európai Unió keleti bővítésének 2004. évi indulásával

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

Társadalmi-gazdasági útkeresés egy észak-nógrádi kistérségben. A szécsényi kistérség.

Társadalmi-gazdasági útkeresés egy észak-nógrádi kistérségben. A szécsényi kistérség. Engelberth István BGE PSZK Társadalmi-gazdasági útkeresés egy észak-nógrádi kistérségben. A szécsényi kistérség. Az önkormányzati gazdálkodás aktuális problémái Kutatói Napok: Alkalmazott tudományok a

Részletesebben

Regionális diszparitások: a GDP és a munkanélküliségi ráta regionális összefüggéseinek vizsgálata az Európai Unióban.

Regionális diszparitások: a GDP és a munkanélküliségi ráta regionális összefüggéseinek vizsgálata az Európai Unióban. Regionális diszparitások: a GDP és a munkanélküliségi ráta regionális összefüggéseinek vizsgálata az Európai Unióban Kalocsai Kornél Absztrakt Tanulmányomban a GDP és a munkanélküliség alakulását vizsgálom,

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN

A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN KARLIK CSILLA A kontinensünk tizenöt tagállamát tömörítő Európai Unió közismert társadalmigazdasági

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

A vállalati K+F regionális ösztönzése Itáliában

A vállalati K+F regionális ösztönzése Itáliában A vállalati K+F regionális ösztönzése Itáliában K+F+I szakpolitikai szekció Dr. Pánczél Mária TéT attasé Róma K+F regionális ösztönzése Az olasz K+F+I szakpolitikák jellemzıi:

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

GDP at regional level/hu

GDP at regional level/hu GDP at regional level/hu Statistics Explained Regionális GDP 2016. márciusban adatok. A legfrissebb adatokat lásd itt: Az Eurostat további információi, fő táblázatok és adatbázis.a cikk frissítésének tervezett

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

Integrált területfejlesztés. Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti

Integrált területfejlesztés. Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti Integrált területfejlesztés Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József kaposzta.jozsef@gtk.szie.hu Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti kollar.kitti@gtk.szie.hu Előadások, követelmény 2017.01.31. Csíkszereda- Dr.

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

DETUROPE THE CENTRAL EUROPEAN JOURNAL OF REGIONAL DEVELOPMENT AND TOURISM Vol.3 Issue 1 2011 ISSN 1821-2506

DETUROPE THE CENTRAL EUROPEAN JOURNAL OF REGIONAL DEVELOPMENT AND TOURISM Vol.3 Issue 1 2011 ISSN 1821-2506 55 TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK AZ EURÓPAI UNIÓBAN REGIONAL DIFEERENCES IN THE EUROPEAN UNION Csaba Sarudi, Dr., egyetemi tanár Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Regionális gazdasági- és Statisztika Tanszék

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLET. a következőhöz A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.31. COM(2017) 636 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2015.

Részletesebben

Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban *

Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban * NOVÁK GÉZA PAPDI ÁKOS Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban * A 2004-es és 2007-es bővítési folyamatokkal minden korábbinál nagyobbra nőttek az Európai Unió területi egyenlőtlenségei, hiszen

Részletesebben

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMÁK, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA(I) A TAGÁLLAMOKBAN 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus

Részletesebben

Nyugat-Dunántúl helyzete a közép-európai régiók összehasonlításában

Nyugat-Dunántúl helyzete a közép-európai régiók összehasonlításában 2009/61 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 61. szám 2009. május 14. Nyugat-Dunántúl helyzete a közép-európai régiók összehasonlításában A tartalomból 1 Bevezetõ 1 Terület,

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,

Részletesebben

A FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETI SZINTEKEN AZ EURÓPAI UNIÓBAN

A FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETI SZINTEKEN AZ EURÓPAI UNIÓBAN A FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETI SZINTEKEN AZ EURÓPAI UNIÓBAN SZABÓ PÁL * Bevezetés A társadalmi-gazdasági jelenségek területi egyenlőtlensége többféle térségi keretben vizsgálható. Egyrészről

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 328/27

2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 328/27 2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 328/27 A TANÁCS 1217/2009/EK RENDELETE (2009. november 30.) az Európai Közösségben m köd mez gazdasági üzemek jövedelmére és üzleti tevékenységére vonatkozó

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.7.22. COM(2015) 355 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2013.

Részletesebben

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.11.15. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS A TANÁCS HATÁROZATA (2006. november 7.) a 77/388/EGK irányelv 28. cikke (6) bekezdésében

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13.

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13. TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK SZOCIÁLIS VÉDELMI V RENDSZEREK MST, Balatonfüred 2006. október 12-13. 13. ÁLTALÁNOS MEGKÖZEL ZELÍTÉS A szociális védelem v meghatároz rozása Társadalmi szüks kségletek Nemzetközi

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap

Részletesebben

EUROSTAT: 9. Fejezet: Oktatás Tipus: Eurovat (0) Feltöltve: 2011-04-20 12:09:47 Forrás: [eurostat.ec.europa.eu]

EUROSTAT: 9. Fejezet: Oktatás Tipus: Eurovat (0) Feltöltve: 2011-04-20 12:09:47 Forrás: [eurostat.ec.europa.eu] EUROSTAT: 9. Fejezet: Oktatás Tipus: Eurovat (0) Feltöltve: 2011-04-20 12:09:47 Forrás: [eurostat.ec.europa.eu] Bevezetõ Az oktatás, a szakképzés és az élethosszig tartó tanulás fontos szerepet játszanak

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja évi éves jelentés

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja évi éves jelentés EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 3..4. COM(3) 856 final ANNEXES to 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Az Európai Unió Szolidaritási Alapja. évi éves jelentés HU HU I. MELLÉKLET: JELENTŐS KATASZTRÓFÁKRA

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AA2003/AF/TR/hu 1 I. A ZÁRÓOKMÁNY SZÖVEGE ŐFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA, A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, ŐFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNŐJE, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,

Részletesebben

31998 R 2431: A Bizottság 1998.11.11-i 2431/98/EK rendelete (HL L 302. szám, 1998.11.12., 13. o.),

31998 R 2431: A Bizottság 1998.11.11-i 2431/98/EK rendelete (HL L 302. szám, 1998.11.12., 13. o.), 7. HALÁSZAT 1. 31994 R 2211: A Bizottság 1994. szeptember 12-i 2211/94/EK rendelete a 3759/92/EK tanácsi rendeletnek az importált halászati termékek árának bejelentése tekintetében történő végrehajtására

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról 2010. október 22. Jelentés a 2009. évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat a kormányzati hiány- és adósságadatokat 1 jelenleg 26 országra vonatkozóan

Részletesebben

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3. ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus

Részletesebben

L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4.

L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4. L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4. A BIZOTTSÁG 1187/2006/EK RENDELETE (2006. augusztus 3.) a 21. cikk egyes tagállamok esetében történő alkalmazása tekintetében a 796/2004/EK rendelettől

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről

Részletesebben

A rendőrség hatékonyságának mérése Angliában és Walesben.

A rendőrség hatékonyságának mérése Angliában és Walesben. KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség hatékonyságának mérése Angliában és Walesben. Dr. Vári Vince Ph.D. r. őrnagy tanársegéd NKE RTK, Büntetőeljárásjogi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal végleges

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Hatályba lépés: január 06.

Hatályba lépés: január 06. Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. január 06. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 18. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 18. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 18. Jelentés a 2007. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU27 tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 0,6%-a illetve 0,9%-a. Az

Részletesebben

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés 2005-ben több mint 1460 MWp PV Éves növekedés>40% EU a legnagyobb piac Bevezetés

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.14. COM(2017) 299 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): kötelezettségvállalásokra,

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2009. június 29. Baromfi 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Hatáserősség Gyógyszerforma Az alkalmazás módja. 50 μg adagonként. Szuszpenziós adagolt orrspray. Szuszpenziós adagolt orrspray.

Hatáserősség Gyógyszerforma Az alkalmazás módja. 50 μg adagonként. Szuszpenziós adagolt orrspray. Szuszpenziós adagolt orrspray. I. melléklet Felsorolás: megnevezés, gyógyszerforma(k), gyógyszerkészítménydózis(ok), alkalmazási mód(ok), forgalomba hozatali engedély jogosultja(i) a tagállamokban 1 Ausztria Merck Sharp & Dohme Ges.m.b.H.

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. január február 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2014 februárjában a kereskedelmi

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben