VERSENYKIÍRÁS. A évi Beszédes József Emlékversenyre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VERSENYKIÍRÁS. A évi Beszédes József Emlékversenyre"

Átírás

1 VERSENYKIÍRÁS A évi Beszédes József Emlékversenyre 1. A verseny célja: Minősítő távolsági verseny és Balaton Kupa futamok a nagyhajók részére. 2. A verseny helye és időpontja: Balatonfüred-Siófok, szeptember A verseny rendezője: Vízügyi Sport Club Vitorlás Szakosztály Felelős rendező: Sipos Péter Versenybíróság elnöke: Fluck Benedek Versenyorvos: dr. Varga Lajos 4. Nevezés helye és időpontjai: 1. Siófokon a VSC siófoki telepén szeptember 5-én óra között. 2. A verseny előtt előzetes nevezés után szeptember 6-án, szombaton a befutást követően 19 óráig a VSC siófoki telepén Kardos Gyulánál. Előzetes nevezés módja: a címre, a tárgy mezőben kérjük Beszédes vagy nevezés szavak feltüntetését és a levélben szerepeljenek: osztály, hajó neve, rajtszáma, yardstick száma, kormányos és legénység nevei (sürgős esetben sms-ben Barcza György részére a fenti adatokkal). Az adatokat kérjük előre megadni, a szükséges okmányokat pedig a nevezésnél személyesen kell bemutatni. Aki a nevezési díj befizetését legkésőbb szombaton elmulasztja, az automatikusan törlésre kerül a résztvevők közül és nem vehet részt a vasárnapi futamon. 3. A nevezett versenyzők pólót kapnak. 4. Minden induló hajónak rendelkeznie kell érvényes felelősségbiztosítással, okmányokkal, valamint kötelező felszerelésekkel. Versenyzőknek érvényes sportorvosival kell rendelkezniük. 5. Nevezési díj: Ft/fő - ifjúságiaknak (1996. jan. 1. után születettek) 2500 Ft/fő - mocók (2000. január 1.után születettek) nevezési díjat nem fizetnek 6. Versenyszabályok: a versenyen az RRS évi Versenyszabályai, annak módosításai, a Magyar Vitorlás Szövetség által kiadott évre érvényes Általános Versenyutasítás és Versenyrendelkezések, a Nagyhajós Bizottság határozatai, az osztályelőírások, valamint a jelen versenykiírás rendelkezései együttesen érvényesek. 1/6

2 7. Osztályok: Regina 33-as osztály Dragon Nautic Európa 30 és 22-es cirkáló Összevont cirkáló Sudár Regatta YS I. Sudár Sport 8 M OD Scholtz M OD YS II. 70-es cirkáló YS III. 50-es cirkáló Dolfin 40-es cirkáló Elan as cirkáló 25-ös yolle X ös yolle Asso 99 J 24 Melges 24 Folkeboat Többtestűek Elliott Versenypályák: szeptember 6-án: Balatonfüred (Arács Paksi Atomerőmű Koloska Kikötő) (RAJT) Öreg Tihany - Alsóörs Siófok kikőtő (CÉL) szeptember 7-én: Siófok (RAJT) "Öreg" Tihany - Balatonfüred - Siófok (CÉL) 9. Pályajelek: felfújható sárga bóják, melyek az útvonallal érintett kikötők előtt méterrel lesznek lehorgonyozva. A rajt- és célhajó az Aquarius nevű KH motoros, RC zászlóval. A rajt- és célbója is nagyméretű sárga bója. 10. Versenypálya teljesítése: szeptember 6-án: a bójákat a rajtnál és Tihanynál balkézről, Alsóörsnél és célban jobb kézről kell elhagyni! szeptember 7-én: Minden bóját jobb kézről kell elhagyni! 11. Rajt és Rajteljárás A rajtvonalat a rajtbója és a rajthajó narancsszínű lobogót viselő árboca közötti egyenes jelöli ki. Szombaton és Vasárnap is a rajtvonalon az első bója, azaz Tihany irányába kell áthaladni, függetlenül attól, hogy a motoros milyen irányban áll. (például északi szélben fél-háromnegyed szeles áthaladás). 2/6

3 Jelzés Lobogó Időpont Hangjel Rajteljárás következik Narancssárga zászló fel 5 perccel figyelmezt ető előtt 1 hangjelzés Figyelmeztető V lobogó lobogó fel hangjelzés Előkészítő P lobogó fel hangjelzés 1 perces P lobogó le hangjelzés Rajt V lobogó le hangjelzés Egyéni visszahívás az X lobogó felhúzásával és egyetlen hosszú hangjelzéssel történik. A korán rajtoló hajónak a P lobogós eljárás szabályai szerint nem kell sem a bóját, sem a rendezőhajót megkerülni elegendő, ha a hajó teljes terjedelmével visszatér a rajt területre, azaz visszafordul, és újból elrajtol. Amennyiben minden korai rajtoló hajó visszatért és szabályosan elrajtolt, úgy a zászló bevonásra kerül. Ha legalább egy korai rajtos hajó nem tér vissza, úgy a zászló 4 perc után, hangjelzés nélkül bevonásra kerül. Általános visszahívás az első helyettesítő lobogó felhúzásával és két hangjelzéssel történik. A lobogó levonása 1 hangjellel történik, amely után 1 perccel új rajteljárásra kerül sor, azaz minden hajónak vissza kell térnie a rajtterületre. A rajtidő a központi telefonidőhöz kerül igazításra. 12. Hátszélvitorla használat korlátozása: A rajtot követő 3 perc elteltéig mind spinnakert, mind gennakert használni tilos! Ezt megelőzőn a vitorláknak a hajó normál menetében kell lennie, tehát a vitorla minden részének a hajón belül, az orrsudárnak pedig behúzott állapotban. A 3 perc elteltét egyetlen hosszú hangjelzés jelzi. Ezen előírás megszegőit a versenyvezetőség óvástárgyalás nélkül köteles a futamból kizárni. (Ez a 63.1 szabály megváltoztatása) 13. Pályarövidítés: A Versenyvezetőség fenntartja a jogot a pályarövidítésre bármely pályajelnél. Pályarövidítés jelzése az S lobogó felhúzásával és két hangjelzéssel történik. Ekkor a befutás az első hajó által kerülendő következő pályajelnél történik. A célbója az első hajó által elért (normál) pályajel a célvonal másik vége pedig a rendezőmotoros, amely az S 3/6

4 lobogót viseli. A célvonalat az ezt megelőző bója felőli irányból kell keresztezni, tehát a bója és a motoros közötti célvonalon kell áthaladni. 14. Tájékoztatás a vízen: A versenyrendezők a VHF 78-as csatornáján kommunikálnak, ezt bármely hajó hallgathatja. 15. Időkorlátozás: Szeptember 6-án 18 óra, szeptember 7-én 17 óra 16. Veszélyhelyzet vagy rendkívüli esemény, verseny feladása: Sipos Péter ( ), illetve Barcza György ( ) értesítendő. 17. Értékelés: Az egyes osztályok külön kerülnek értékelésre, a Nagyhajós Osztályok Szövetségének elfogadott pontozási rendszere szerint, a két futam összesített eredménye alapján. Amennyiben valamelyik osztályba nevezettek száma nem éri el a három egységet, a rendező jogosult ezeket a hajókat (a klasszikus flottához tartozó hajók kivételével) a megfelelő YS osztályba sorolni. 18. Díjazás: 1. A Beszédes József örökös vándordíj évi védője a verseny abszolút győztese (jelenleg ez nincs a VSC birtokában, utólag fogjuk pótolni) 2. Az Épvízkör örökös vándordíj évi védője a Yardstick alapján számolt győztes 3. "NAUTIC KUPA" Nautic 370 és Nautic 311/310 osztályokban forint vásárlási utalványt nyer az osztály abszolút győztese. 4. Legalább hat induló esetén osztályonként az I-III. helyezettek nevezettjeinek, három induló esetén az első helyezett kerül díjazásra. 5. A évi Hamisszalag és a évi Beszédes helyezettjeinek minden tagja, tehát a KORMÁNYOS ÉS A LEGÉNYSÉG IS KUPÁT kap! A díjakat csak a szombat esti vacsora előtt megrendezett díjkiosztón, óra között, a siófoki helyszínen személyesen lehet átvenni. 6. A évi verseny Beszédes díjainak kiosztása a évi versenyen történik. 19. Díjkiosztó: A évi Beszédes József Emlékverseny, valamint a évi Hamisszalag díjainak átadására szeptember 6-án, szombaton óra között kerül sor. 20. Vacsora: A Rendezőség szeretettel meghívja a versenyzőket egy baráti vacsorára. Babgulyás, pogácsa, aperitif pálinka, sör, bor, fröccs az indulók részére térítésmentesen (a kiosztott sört a büfé alkoholmentesre vagy üdítőre beváltja). Helyszín: a Nébih Üdülő (8600 Vitorlás utca 16.) - a Balatonon egyedülálló szépségű - vízparti részén. 4/6

5 21. Kérdések: kérjük a címre elküldeni. 5/6

6 26. Felelősség kizárása: A versenyen való részvétellel kapcsolatos, illetve annak során előforduló vagy okozott személyi sérülésekért- beleértve az esetleges elhalálozást is és vagyoni károkért a verseny rendezője és a versenyrendezőség semmilyen felelőséget nem vállal. Minden versenyző egyéni felelőssége dönteni a versenyen való indulásról vagy annak folytatásáról. (ládf RRS 4. szabály Döntés a versenyen való részvételről) Jó szelet és sportszerű versenyzést kívánunk! szeptember 1. A Rendezőség 6/6

VERSENYKIÍRÁS A 2015. évi Beszédes József Emlékversenyre

VERSENYKIÍRÁS A 2015. évi Beszédes József Emlékversenyre 8600 Siófok, Vitorlás u. 6. Tel: +36 84 311 497 VERSENYKIÍRÁS A 2015. évi Beszédes József Emlékversenyre 1. A verseny célja Távolsági verseny, mely ranglista verseny a 15-ös jolle és Összevont cirkáló

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS SUBARU EGIS KUPA PÁLYAVERSENY július CSOPAK

VERSENYKIÍRÁS SUBARU EGIS KUPA PÁLYAVERSENY július CSOPAK VERSENYKIÍRÁS SUBARU EGIS KUPA PÁLYAVERSENY 2016.július 02-03. CSOPAK VERSENYSZABÁLYOK A versenyen a WS "Vitorlázás Versenyszabályai 2013-2016", az MVSZ 2016. évre érvényes Általános Versenyutasítása (ÁVU)

Részletesebben

TECON KUPA. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS. Balaton Kupa 5. futama szeptember 10.

TECON KUPA. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS. Balaton Kupa 5. futama szeptember 10. TECON KUPA Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama szeptember 10. A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2016. szeptember 10-11. A verseny rendezője: Versenyvezető:

Részletesebben

TECON KUPA. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama

TECON KUPA. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama TECON KUPA Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2015. augusztus 01-02. A verseny rendezője: Versenyvezető: Versenybíróság

Részletesebben

Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama augusztus 30.

Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama augusztus 30. Nagyhajós túraverseny VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS Balaton Kupa 5. futama augusztus 30. A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2014. augusztus 30-31. A verseny rendezője: Versenyvezető: Versenybíróság

Részletesebben

TECON Nagydíj 2010 Nagyhajós túra- és pályaverseny Balaton Kupa (1 futam, túraverseny) Versenykiírás és versenyutasítás

TECON Nagydíj 2010 Nagyhajós túra- és pályaverseny Balaton Kupa (1 futam, túraverseny) Versenykiírás és versenyutasítás TECON Nagydíj 2010 Nagyhajós túra- és pályaverseny Balaton Kupa (1 futam, túraverseny) Versenykiírás és versenyutasítás A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2010. augusztus 28-29. A verseny rendezője:

Részletesebben

Tavaszi Regatta/Kenesei Szezonnyitó. a One Design Trophy I. fordulója. Balatonkenese, 2015. április 25-26. VERSENYKIÍRÁS

Tavaszi Regatta/Kenesei Szezonnyitó. a One Design Trophy I. fordulója. Balatonkenese, 2015. április 25-26. VERSENYKIÍRÁS Tavaszi Regatta/Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, 2015. április 25-26. VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: Versenyvezető: VB elnök: Versenyorvos: Kenese Marina-Port Vízisport

Részletesebben

Atomerőmű Sportegyesület Vitorlás Klub E-mail: vitorlas@npp.hu Fax: 75/-507-498 Vitorlás Sportért Egyesület E-mail: vise.paks@gmail.

Atomerőmű Sportegyesület Vitorlás Klub E-mail: vitorlas@npp.hu Fax: 75/-507-498 Vitorlás Sportért Egyesület E-mail: vise.paks@gmail. VERSENYKIÍRÁS A verseny neve: 43. VILLAMOSENERGIA-IPARI VITORLÁS TALÁLKOZÓ NAGYHAJÓS FUTAM Verseny jellege: Meghívásos túraverseny a nagyhajós osztályok számára Verseny időpontja: 2014. szeptember 13.

Részletesebben

IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa. A ONE DESIGN TROPHY II. fordulója. Siófok, május VERSENYKIÍRÁS

IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa. A ONE DESIGN TROPHY II. fordulója. Siófok, május VERSENYKIÍRÁS IV. Osjecko Pivo LVE OD Kupa A ONE DESIGN TROPHY II. fordulója Siófok, 2013. május 25-26. VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: Lellei Vitorlás Egylet Versenyvezető: Dániel Gábor VB elnök: Kerekes Kázmér Versenyorvos:

Részletesebben

Atomerőmű Sportegyesület Vitorlás Klub E-mail: vitorlas@npp.hu Fax: 75/-507-498 Vitorlás Sportért Egyesület E-mail: vise.paks@gmail.

Atomerőmű Sportegyesület Vitorlás Klub E-mail: vitorlas@npp.hu Fax: 75/-507-498 Vitorlás Sportért Egyesület E-mail: vise.paks@gmail. VERSENYKIÍRÁS A verseny neve: 44. VILLAMOSENERGIA-IPARI VITORLÁS TALÁLKOZÓ NAGYHAJÓS FUTAM Verseny jellege: Meghívásos túraverseny a nagyhajós osztályok számára Verseny időpontja: 2015. szeptember 12.

Részletesebben

KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA

KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA A ONE DESIGN TROPHY I. fordulója Balatonkenese, 2012. április 28-29. VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: Versenyvezető: VB elnök: Versenyorvos: Kenese Marina-Port VSE

Részletesebben

KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA a Peugeot Hungária támogatásával

KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA a Peugeot Hungária támogatásával KENESEI SZEZONNYITÓ és TAVASZI REGATTA a Peugeot Hungária támogatásával A ONE DESIGN TROPHY I. fordulója Balatonkenese, 2013. április 27-28. VERSENYKIÍRÁS MÓDOSÍTOTT 2013. április 23. Rendező szervezet:

Részletesebben

KEREKED KLASSZIKUS KUPA Csopak, július VERSENYKIÍRÁS

KEREKED KLASSZIKUS KUPA Csopak, július VERSENYKIÍRÁS KEREKED KLASSZIKUS KUPA Csopak, 2014. július 26-27. VERSENYKIÍRÁS Pályaverseny a 75-ös, 70-es, Összevont (+40/2 és 40/4), 50-es, 30-as és 22-es cirkáló Európa 30-as, Dragon, 25-ös és 15-ös túrajolle, valamint

Részletesebben

BURGMANN KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016

BURGMANN KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016 BURGMANN KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016 2016. ÉVI KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Balatonfüred, 2016. július 23-28. VERSENYKIÍRÁS 1 BEVEZETÉS 1.1 A verseny célja: Magyar Bajnoki cím elnyerése a Kalóz hajóosztályban

Részletesebben

FEHÉR SZALAG - NJL Nagydíj VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS

FEHÉR SZALAG - NJL Nagydíj VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS FEHÉR SZALAG - NJL Nagydíj Nagyhajós távverseny és NJL Classic Round futam 13. IZSÁK SZABOLCS EMLÉKVERSENY Balaton Kupa versenysorozat 3. versenye VERSENYKIÍRÁS ÉS VERSENYUTASÍTÁS A verseny helye és ideje:

Részletesebben

32. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A

32. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A 32. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2014. június 7-8-9 V E R S E N Y K I Í R Á S A TVSK Kupa futamai (1. 2. és 3. futam

Részletesebben

59. MVM FINN-DINGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY 2015 FELNŐTT, JUNIOR ÉS MASTERS KATEGÓRIÁK RÉSZÉRE VERSENYKIÍRÁS

59. MVM FINN-DINGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY 2015 FELNŐTT, JUNIOR ÉS MASTERS KATEGÓRIÁK RÉSZÉRE VERSENYKIÍRÁS 59. MVM FINN-DINGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY 2015 FELNŐTT, JUNIOR ÉS MASTERS KATEGÓRIÁK RÉSZÉRE BALATONFÜRED, SZEPTEMBER 16-21. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja: Országos

Részletesebben

34. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A

34. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A 34. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2015. május 23-24-25. V E R S E N Y K I Í R Á S Támogató: Rendező: Helly Hansen, Ilcsi

Részletesebben

TVSK ÁBRAHÁMHEGYI TELEP 12. RIZLING KUPA

TVSK ÁBRAHÁMHEGYI TELEP 12. RIZLING KUPA TVSK ÁBRAHÁMHEGYI TELEP 12. RIZLING KUPA versenykiírása Ábrahámhegy, 2012. július 14. A 12. RIZLING KUPA A YARDSTICK TROPHY Nagyhajós Versenysorozat 5. versenye. Versenykiírás A verseny célja: hagyományőrzés

Részletesebben

NOVOFER KUPA KEREKED NÉGYKEZES

NOVOFER KUPA KEREKED NÉGYKEZES NOVOFER KUPA KEREKED NÉGYKEZES kétszemélyes ("négykezes") nagyhajós versenye 2015. augusztus 15-16. CSOPAK VERSENYKIÍRÁS Verseny célja: Kétszemélyes vitorlás verseny egytestű nagyhajóknak Rendező szervezet:

Részletesebben

Regina Országos Magyar Bajnokság 2014

Regina Országos Magyar Bajnokság 2014 Regina Országos Magyar Bajnokság 2014 2014. augusztus 8-11 Alsóörs VERSENYKIÍRÁS 1. RENDEZŐ SZERVEZET A verseny rendezője TVSK Alsóörsi Telep. Versenyvezető: Igali Csilla A versenybíróság elnöke: Papp

Részletesebben

2015. évi Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny IV. ORC Nagyhajós Magyar Bajnokságának túrafutama VERSENYKIÍRÁS

2015. évi Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny IV. ORC Nagyhajós Magyar Bajnokságának túrafutama VERSENYKIÍRÁS 2015. évi Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny IV. ORC Nagyhajós Magyar Bajnokságának túrafutama Balaton Kupa futam VERSENYKIÍRÁS 1. Bevezetés A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2015. szeptember

Részletesebben

MVM ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ASSO 99, 8M ONE DESIGN ÉS MELGES24 HAJÓOSZTÁLYOK RÉSZÉRE A BMW TÁMOGATÁSÁVAL BALATONFÜRED, AUGUSZTUS

MVM ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ASSO 99, 8M ONE DESIGN ÉS MELGES24 HAJÓOSZTÁLYOK RÉSZÉRE A BMW TÁMOGATÁSÁVAL BALATONFÜRED, AUGUSZTUS MVM ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ASSO 99, 8M ONE DESIGN ÉS MELGES24 HAJÓOSZTÁLYOK RÉSZÉRE A BMW TÁMOGATÁSÁVAL BALATONFÜRED, 2014. AUGUSZTUS 20-24. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja: Országos Bajnokság

Részletesebben

- v e r s e n y k i í r á s -

- v e r s e n y k i í r á s - MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁGA I. FORDULÓ Tóth László Emlékfutam - v e r s e n y k i í r á s - (Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2009.évi Általános Versenyutasításával és

Részletesebben

MVM MAGYAR LASER FLOTTABAJNOKSÁG ÉS RANGLISTA VERSENY 2014 LASER STANDARD, LASER RADIAL ÉS LASER 4.7 OSZTÁLYOK SZÁMÁRA VERSENYKIÍRÁS

MVM MAGYAR LASER FLOTTABAJNOKSÁG ÉS RANGLISTA VERSENY 2014 LASER STANDARD, LASER RADIAL ÉS LASER 4.7 OSZTÁLYOK SZÁMÁRA VERSENYKIÍRÁS MVM MAGYAR LASER FLOTTABAJNOKSÁG ÉS RANGLISTA VERSENY 2014 LASER STANDARD, LASER RADIAL ÉS LASER 4.7 OSZTÁLYOK SZÁMÁRA BALATONFÜRED, 2014. JÚNIUS 17-19. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja:

Részletesebben

ALLIANZ Nagydíj FÉLSZIGET-KERÜLŐ SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY. Nagyhajós távverseny Balaton Kupa 10. futama VERSENYKIÍRÁS

ALLIANZ Nagydíj FÉLSZIGET-KERÜLŐ SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY. Nagyhajós távverseny Balaton Kupa 10. futama VERSENYKIÍRÁS ALLIANZ Nagydíj FÉLSZIGET-KERÜLŐ SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY Nagyhajós távverseny Balaton Kupa 10. futama VERSENYKIÍRÁS 1.1 A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2010. szeptember 18. 1.2 A verseny

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2013. ÉVI REGINA 30 BAJNOKSÁGA. 2013. augusztus 16 19 (tartalék nap). Alsóörs VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2013. ÉVI REGINA 30 BAJNOKSÁGA. 2013. augusztus 16 19 (tartalék nap). Alsóörs VERSENYKIÍRÁS MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 03. ÉVI REGINA 30 BAJNOKSÁGA 03. augusztus 6 9 (tartalék nap). Alsóörs VERSENYKIÍRÁS. RENDEZŐ SZERVEZET A verseny rendezője az alsóörsi TVSK. Versenyvezető: Igali Csilla A versenybíróság

Részletesebben

MVM MELGES24 TAVASZI REGATTA - EB ELŐVERSENY2014 BALATONFÜRED, 2014. ÁPRILIS 26-27. VERSENYKIÍRÁS

MVM MELGES24 TAVASZI REGATTA - EB ELŐVERSENY2014 BALATONFÜRED, 2014. ÁPRILIS 26-27. VERSENYKIÍRÁS MVM MELGES24 TAVASZI REGATTA - EB ELŐVERSENY2014 BALATONFÜRED, 2014. ÁPRILIS 26-27. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja: A 2014. évi Melges 24 Európa Bajnokság előversenye, nemzetközi regatta

Részletesebben

KOLOSKA REGATTA VERSENYKIÍRÁS

KOLOSKA REGATTA VERSENYKIÍRÁS KOLOSKA REGATTA Dolfin Magyar Bajnokság 2015 Balatonfüred, 2015. szeptember 03 06. VERSENYKIÍRÁS a DOLFIN hajóosztály részére 1/7 A verseny célja: Magyar Bajnok 2015 cím elnyerése a Dolfin hajóosztályban,

Részletesebben

2016. évi Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS

2016. évi Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS 2016. évi Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS 1. Bevezetés A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2016. szeptember 17. A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség Versenyvezető:

Részletesebben

Regina Regatta 2014. 2014. június14-15. Balatonfüred és Alsóörs VERSENYKIÍRÁS

Regina Regatta 2014. 2014. június14-15. Balatonfüred és Alsóörs VERSENYKIÍRÁS Regina Regatta 2014 2014. június14-15. Balatonfüred és Alsóörs VERSENYKIÍRÁS 1. RENDEZŐ SZERVEZET A verseny rendezője az alsóörsi TVSK. Versenyvezető: Igali Csilla A versenybíróság elnöke: Papp Gábor,

Részletesebben

50 Éves a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség

50 Éves a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség 50 Éves a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2007. ÉVI KALÓZ ÉS IFJÚSÁGI KALÓZ BAJNOKSÁGA SZÉCHENYI REGATTA NEMZETKÖZI VERSENY 2007. július 14-19. 1 A Magyar Köztársaság 2007. évi Kalóz

Részletesebben

35. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A

35. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A 35. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2016. május 14.-15.-16. V E R S E N Y K I Í R Á S és Versenyutasítás Fő támogatók: Helly

Részletesebben

AUDI KUPA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2004. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁGA. I. forduló 2004. július 30 augusztus 4. II. forduló 2004. augusztus 6 augusztus 11.

AUDI KUPA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2004. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁGA. I. forduló 2004. július 30 augusztus 4. II. forduló 2004. augusztus 6 augusztus 11. AUDI KUPA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2004. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁGA I. forduló 2004. július 30 augusztus 4. II. forduló 2004. augusztus 6 augusztus 11. AUDI KUPA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2004. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁGA

Részletesebben

Soproni Építők Kupa Török Gábor Emlékverseny. Versenykiírás és versenyutasítás

Soproni Építők Kupa Török Gábor Emlékverseny. Versenykiírás és versenyutasítás Soproni Építők Kupa Török Gábor Emlékverseny 2015 Versenykiírás és versenyutasítás 1 1. A verseny célja: Vitorlás verseny Optimist, Laser Radial, Laser 4,7, Finn és Kalóz hajóosztályban, versenylehetőség

Részletesebben

NOVOFER KUPA KEREKED NÉGYKEZES. kétszemélyes ("négykezes") nagyhajós verseny VERSENYKIÍRÁS

NOVOFER KUPA KEREKED NÉGYKEZES. kétszemélyes (négykezes) nagyhajós verseny VERSENYKIÍRÁS NOVOFER KUPA KEREKED NÉGYKEZES kétszemélyes ("négykezes") nagyhajós verseny 2016. augusztus 6-7. CSOPAK VERSENYKIÍRÁS Verseny célja: Kétszemélyes vitorlás verseny egytestű nagyhajóknak Rendező szervezet:

Részletesebben

KOLOSKA REGATTA. Magyarország évi. nyílt Dolfin Magyar Bajnoksága. Balatonfüred, szeptember VERSENYKIÍRÁS

KOLOSKA REGATTA. Magyarország évi. nyílt Dolfin Magyar Bajnoksága. Balatonfüred, szeptember VERSENYKIÍRÁS KOLOSKA REGATTA Magyarország 2013. évi nyílt Dolfin Magyar Bajnoksága Balatonfüred, 2013. szeptember 05 09. VERSENYKIÍRÁS a DOLFIN hajóosztály részére 1/7 A verseny célja: Magyar Bajnok 2013 cím elnyerése

Részletesebben

MVSz ASSO 99 Európa Kupa és Magyar Bajnokság - 2015. Balatonfüred, 2015. augusztus 27-30. VERSENYKIÍRÁS

MVSz ASSO 99 Európa Kupa és Magyar Bajnokság - 2015. Balatonfüred, 2015. augusztus 27-30. VERSENYKIÍRÁS MVSz ASSO 99 Európa Kupa és Magyar Bajnokság - 2015 Balatonfüred, 2015. augusztus 27-30. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS Rendező szervezet: Versenyvezető: A versenybíróság elnöke: Felmérő: Magyar Vitorlás Szövetség

Részletesebben

V e r s e n y k i í r á s

V e r s e n y k i í r á s Minősítő nemzetközi verseny, faktorszám: 11 FD, M3 és F-18 faktorszám: 1,2 V e r s e n y k i í r á s A verseny helye: Balatonfüred A verseny ideje: 2010 október 23-24 A verseny rendezője: Versenyvezető:

Részletesebben

Minden hajónak rendelkeznie kell érvényes felelősségbiztosítással, melynek hiányában a nevezést a versenyvezetőség visszautasítja.

Minden hajónak rendelkeznie kell érvényes felelősségbiztosítással, melynek hiányában a nevezést a versenyvezetőség visszautasítja. 28. P Ü N K Ö S D I R E G A T T A nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2010. május 22-23-24. V E R S E N Y K I Í R Á S A TVSK-AIS-AHICO Kupa futamai (1., 2. és 3. futam

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS I. MED-SCOP BAVARIA 32 ORSZÁGOS FLOTTABAJNOKSÁG 2014 1. BEVEZETÉS 2. A VERSENY RENDEZŐJE 3. VERSENYSZABÁLYOK 4.

VERSENYKIÍRÁS I. MED-SCOP BAVARIA 32 ORSZÁGOS FLOTTABAJNOKSÁG 2014 1. BEVEZETÉS 2. A VERSENY RENDEZŐJE 3. VERSENYSZABÁLYOK 4. 1. BEVEZETÉS I. MED-SCOP BAVARIA 32 ORSZÁGOS FLOTTABAJNOKSÁG 2014 BALATONLELLE, 2014. SZEPTEMBER 10.-11.-12.-13. VERSENYKIÍRÁS 1.1. A verseny célja: Országos Flottabajnokság Bavaria 32 hajóosztályban 1.2.

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2014. ÉVI SUDÁR REGATTA és ELIOTT 770 BAJNOKSÁGA. 2014. augusztus 27 30. Csopak

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2014. ÉVI SUDÁR REGATTA és ELIOTT 770 BAJNOKSÁGA. 2014. augusztus 27 30. Csopak MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2014. ÉVI SUDÁR REGATTA és ELIOTT 770 BAJNOKSÁGA 2014. augusztus 27 30. Csopak 1 VERSENYKIÍRÁS 1. RENDEZŐ SZERVEZET A verseny rendezője a Kereked Vitorlás Klub. Versenyvezető: Holczhauser

Részletesebben

MVM MELGES24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2013 BALATONFÜRED, OKTÓBER 2-6. VERSENYKIÍRÁS

MVM MELGES24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2013 BALATONFÜRED, OKTÓBER 2-6. VERSENYKIÍRÁS MVM MELGES24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2013 BALATONFÜRED, 2013. OKTÓBER 2-6. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja: Országos Bajnokság Melges24 hajóosztályban és nemzetközi verseny. 1.2. A verseny

Részletesebben

BALATONFÜRED, JÚLIUS 9. A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ: KEREKES KÁZMÉR VERSENYBÍRÓSÁG ELNÖKE: TUSNAI TAMÁSNÉ

BALATONFÜRED, JÚLIUS 9. A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ: KEREKES KÁZMÉR VERSENYBÍRÓSÁG ELNÖKE: TUSNAI TAMÁSNÉ FEHÉR SZALAG 19. IZSÁK SZABOLCS EMLÉKVERSENY GENERALCOM NAGYDÍJ CLASSIC ROUND FUTAM BALATONFÜRED, 2016. JÚLIUS 9. VERSENYKIÍRÁS A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ: KEREKES KÁZMÉR

Részletesebben

SEIKO NAGYDÍJ IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY 2009. Versenykiírás és Versenyutasítás

SEIKO NAGYDÍJ IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY 2009. Versenykiírás és Versenyutasítás SEIKO NAGYDÍJ IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY 2009. Versenykiírás és Versenyutasítás A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2009. július 2. A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség Versenyvezető: Kerekes

Részletesebben

FEHÉR SZALAG 18. IZSÁK SZABOLCS EMLÉKVERSENY CLASSIC ROUND FUTAM

FEHÉR SZALAG 18. IZSÁK SZABOLCS EMLÉKVERSENY CLASSIC ROUND FUTAM FEHÉR SZALAG 18. IZSÁK SZABOLCS EMLÉKVERSENY CLASSIC ROUND FUTAM NAGYHAJÓS TÁVOLSÁGI VERSENY A BALATON KUPA VERSENYSOROZAT FUTAMA BALATONFÜRED, 2015. JÚNIUS 27. VERSENYKIÍRÁS A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR

Részletesebben

NAGYHAJÓS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. ÉS RANGLISTAVERSENY BALATONFÜRED, AUGUSZTUS

NAGYHAJÓS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. ÉS RANGLISTAVERSENY BALATONFÜRED, AUGUSZTUS NAGYHAJÓS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG I. ÉS RANGLISTAVERSENY BALATONFÜRED, 2016. AUGUSZTUS 24-28. Rendező szervezet: Magyar Vitorlás Szövetség, együttműködésben a Balatonfüredi Yacht Clubbal és a Kereked Vitorlás

Részletesebben

KENESEI SZEZONNYITÓ ONE DESIGN TROPHY I. FORDULÓ BALATONKENESE, MÁJUS 6-7. VERSENYUTASÍTÁS

KENESEI SZEZONNYITÓ ONE DESIGN TROPHY I. FORDULÓ BALATONKENESE, MÁJUS 6-7. VERSENYUTASÍTÁS KENESEI SZEZONNYITÓ ONE DESIGN TROPHY I. FORDULÓ BALATONKENESE, 2017. MÁJUS 6-7. RENDEZŐ SZERVEZET: KENESE MARINA-PORT VSE VERSENYUTASÍTÁS RÖVIDÍTÉSEK: [NP] A szabály megsértése nem képezheti egy hajó

Részletesebben

6. Kékpántlika Windows - Nagydíj

6. Kékpántlika Windows - Nagydíj 6. Kékpántlika Windows - Nagydíj IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY 2013. Versenykiírás és Versenyutasítás A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2013. július 24. A verseny rendezője: Versenyvezető: A Versenybíróság

Részletesebben

1.1. A verseny helye és ideje: Balatonfüred - Nemzetközi Vitorlás Központ kikötő. B pálya: Süle Péter 15-ös jolle, 25-ös jolle, Dolfin

1.1. A verseny helye és ideje: Balatonfüred - Nemzetközi Vitorlás Központ kikötő. B pálya: Süle Péter 15-ös jolle, 25-ös jolle, Dolfin 2015. évi Magyar Nagyhajós Bajnokság I. a 15-ös, 25-ös jolle, Asso 99, 8mOD, E770, Sudár Regatta, Scholtz 22, 11mOD és Regina osztályoknak MVSz Ranglista verseny a J24, Melges 24, Dolfin osztályok részére

Részletesebben

hunsail.hu NAGYDÍJ ÉVI BALATONI ÉVADNYITÓ T-SYSTEMS NAGYDÍJ VERSENYKIÍRÁS BALATONFURED.HU

hunsail.hu NAGYDÍJ ÉVI BALATONI ÉVADNYITÓ T-SYSTEMS NAGYDÍJ VERSENYKIÍRÁS BALATONFURED.HU hunsail.hu 2017. ÉVI BALATONI ÉVADNYITÓ NAGYDÍJ 2017. ÉVI BALATONI ÉVADNYITÓ T-SYSTEMS NAGYDÍJ VERSENYKIÍRÁS BALATONFURED.HU 2017. évi Balatoni Évadnyitó T- Systems Nagydíj Balatonfüred, 2017. május 13.

Részletesebben

Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, 2016. április 23-24. VERSENYKIÍRÁS

Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, 2016. április 23-24. VERSENYKIÍRÁS Kenesei Szezonnyitó a One Design Trophy I. fordulója Balatonkenese, 2016. április 23-24. VERSENYKIÍRÁS Rendező szervezet: Versenyvezető: VB elnök: Versenyorvos: Kenese Marina-Port Vízisport Egyesület Dávid

Részletesebben

BURGMANN KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016.

BURGMANN KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. BURGMANN KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. 2016. ÉVI KALÓZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Balatonfüred, 2016. július 23-28. Rendező szervezet: Atomerőmű SE VERSENYUTASÍTÁS 1 SZABÁLYOK A versenyen az alábbi szabályok

Részletesebben

TOLNAY KÁLMÁN LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY BALATONFÜRED, 2016. ÁPRILIS 30. VERSENYKIÍRÁS

TOLNAY KÁLMÁN LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY BALATONFÜRED, 2016. ÁPRILIS 30. VERSENYKIÍRÁS TOLNAY KÁLMÁN LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY BALATONFÜRED, 2016. ÁPRILIS 30. Rendező szervezet: Balatonfüredi Yacht Club VERSENYKIÍRÁS RÖVIDÍTÉSEK: [NP] A szabály megsértése nem képezheti egy hajó általi óvás alapját.

Részletesebben

8. KÉKPÁNTLIKA IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY BALATONFÜRED, 2015. JÚLIUS 1. VERSENYKIÍRÁS

8. KÉKPÁNTLIKA IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY BALATONFÜRED, 2015. JÚLIUS 1. VERSENYKIÍRÁS 8. KÉKPÁNTLIKA IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY BALATONFÜRED, 2015. JÚLIUS 1. VERSENYKIÍRÁS A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ: KEREKES KÁZMÉR A VERSENYBÍRÓSÁG ELNÖKE: TUSNAI TAMÁSNÉ

Részletesebben

MVM OPTIMIST RANGLISTAVERSENY 2016 BALATONFÜRED, JÚLIUS 1-4. VERSENYKIÍRÁS

MVM OPTIMIST RANGLISTAVERSENY 2016 BALATONFÜRED, JÚLIUS 1-4. VERSENYKIÍRÁS MVM OPTIMIST RANGLISTAVERSENY 2016 BALATONFÜRED, 2016. JÚLIUS 1-4. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja: Optimist ranglistaverseny 1.2. A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2016. július 2-4.

Részletesebben

I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Regatta versenykiírás 2012

I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Regatta versenykiírás 2012 I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Regatta versenykiírás 2012 I. Melanomamobil 2szalag Katamarán Regatta Nemzetközi távolsági vitorlás verseny 2012. BALATONFÜRED, JÚLIUS 7. VERSENYKIÍRÁS A verseny helye

Részletesebben

1. Rendező szervezet MVM Sportegyesület (MVM SE), együttműködésben a Magyar Vitorlás Szövetséggel (MVSZ) és a Magyar Dragon Szövetséggel (MDSZ)

1. Rendező szervezet MVM Sportegyesület (MVM SE), együttműködésben a Magyar Vitorlás Szövetséggel (MVSZ) és a Magyar Dragon Szövetséggel (MDSZ) Erste Private Banking Nemzetközi Dragon Országos Bajnokság 2015 Sonnenschein Kupa Balatonfüred, 2015. május 27-31. VERSENYKIÍRÁS 1. Rendező szervezet MVM Sportegyesület (MVM SE), együttműködésben a Magyar

Részletesebben

SZÉLRÓZSA NAGYDÍJ TÚRAFUTAM VERSENYUTASÍTÁS 2015. BALATON, JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 01. Együtt érvényes a kiadott Versenykiírással.

SZÉLRÓZSA NAGYDÍJ TÚRAFUTAM VERSENYUTASÍTÁS 2015. BALATON, JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 01. Együtt érvényes a kiadott Versenykiírással. SZÉLRÓZSA NAGYDÍJ TÚRAFUTAM VERSENYUTASÍTÁS 2015. BALATON, JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 01. Együtt érvényes a kiadott Versenykiírással. 1 1. VERSENYSZABÁLYOK A futamon a Vitorlázás Versenyszabályai 2013-2016

Részletesebben

Pünkösdi Regatta. 35. PÜNKÖSDI REGATTA Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2016. május 14-15-16.

Pünkösdi Regatta. 35. PÜNKÖSDI REGATTA Nemzetközi nagyhajós túraverseny Balatonföldvár - Keszthely vízterületen, időpont: 2016. május 14-15-16. rssailing.com/hu 35. Pünkösdi Regatta versenykiírás 2016 pünkösdi regatta Nemzetközi nagyhajós túraverseny időpont: 2016. május 14-15-16. www.tvsk.hu 35. PÜNKÖSDI REGATTA Nemzetközi nagyhajós túraverseny

Részletesebben

2SZALAG KATAMARÁN REGATTA

2SZALAG KATAMARÁN REGATTA 2SZALAG KATAMARÁN REGATTA NEMZETKÖZI TÁVOLSÁGI VERSENY BALATONFÜRED, 2015. JÚLIUS 1. VERSENYKIÍRÁS A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ: KEREKES KÁZMÉR A VERSENYBÍRÓSÁG ELNÖKE:

Részletesebben

Nemzeti Regatta Siófok, június 11. Részletes versenykiírás

Nemzeti Regatta Siófok, június 11. Részletes versenykiírás Nemzeti Regatta Siófok, 2016. június 11. Részletes versenykiírás 1. Bevezető Rendező: Versenyvezető: Versenybíróság elnöke: Balatoni Hajózási Zrt és a Magyar Vitorlás Szövetség Sipos Máté Hauer Ferenc

Részletesebben

1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ), Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és Hungária Yacht Club (HYC).

1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ), Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és Hungária Yacht Club (HYC). Nemzetközi Dragon Országos Bajnokság 2014 Sonnenschein Kupa VERSENYKIÍRÁS 1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ), Balatonfüredi Yacht Club (BYC) és Hungária

Részletesebben

2016. ÉVI BALATONI ÉVADZÁRÓ

2016. ÉVI BALATONI ÉVADZÁRÓ 2016. ÉVI BALATONI ÉVADZÁRÓ és 420 Sail Centrop Cup 2016. szeptember 30-október 2. 420, Laser Standard 2016. október 1-2. Laser Radial, Laser 4,7, F18, M3 VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny rendezője:

Részletesebben

2016. évi F18 és M3 Bajnokság. Versenykiírás

2016. évi F18 és M3 Bajnokság. Versenykiírás 2016. évi F18 és M3 Bajnokság Versenykiírás 1. Bevezetés 1.1. Verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2016. július 21-24. 1.2. Résztvevő hajóosztályok F18 és M3 osztályok 2. A verseny rendezője 2.1. A verseny

Részletesebben

Szélrózsa Nagydíj, Távolsági Túrafutam BALATON, 2015. JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 01 (TELIHOLD IDEJÉN)

Szélrózsa Nagydíj, Távolsági Túrafutam BALATON, 2015. JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 01 (TELIHOLD IDEJÉN) 1 Szélrózsa Nagydíj, Távolsági Túrafutam BALATON, 2015. JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 01 (TELIHOLD IDEJÉN) VERSENYKIÍRÁS V. kategóriájú verseny, melyen engedélyezett az amatőr versenyzők részvétele is. A verseny

Részletesebben

FÉLSZIGET-KERÜLİ SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY. Nagyhajós távverseny Balaton Kupa 7. futama VERSENYKIÍRÁS. Magyar Vitorlás Szövetség

FÉLSZIGET-KERÜLİ SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY. Nagyhajós távverseny Balaton Kupa 7. futama VERSENYKIÍRÁS. Magyar Vitorlás Szövetség FÉLSZIGET-KERÜLİ SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKVERSENY Nagyhajós távverseny Balaton Kupa 7. futama VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2012. szeptember 15. A verseny rendezıje: Versenyvezetı:

Részletesebben

2SZALAG Katamarán Regatta 2014 Nemzetközi távolsági verseny BALATONFÜRED, JÚLIUS 12.

2SZALAG Katamarán Regatta 2014 Nemzetközi távolsági verseny BALATONFÜRED, JÚLIUS 12. 2SZALAG Katamarán Regatta 2014 Nemzetközi távolsági verseny BALATONFÜRED, JÚLIUS 12. VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2014 július 12. A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség

Részletesebben

46. KÉKSZALAG. Nemzetközi távolsági verseny 2014. BALATONFÜRED, JÚLIUS 10-12. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 4. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS

46. KÉKSZALAG. Nemzetközi távolsági verseny 2014. BALATONFÜRED, JÚLIUS 10-12. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 4. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS 46. KÉKSZALAG Nemzetközi távolsági verseny 2014. BALATONFÜRED, JÚLIUS 10-12. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 4. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS Balatonfüred, 2011. július 14-16. Verseny helye és ideje: Balatonfüred,

Részletesebben

MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. Balatonfüred, 2012. augusztus 21-26. VERSENYKIÍRÁS

MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. Balatonfüred, 2012. augusztus 21-26. VERSENYKIÍRÁS MVM MELGES 24 NYÍLT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012 Balatonfüred, 2012. augusztus 21-26. 1. ALAPADATOK VERSENYKIÍRÁS 1.1. A verseny helye: Koloska Marina Vitorlás Kikötő (8230 Balatonfüred, Kouvola u. 1. 1.2.

Részletesebben

F18 M3

F18 M3 2016. évi Balatoni Vitorlás Hét, Utánpótlás Magyar Bajnokság Laser Standard, Laser Radial női, felnőtt férfi és 470 felnőtt Bajnokság 2016. szeptember 22-25. F18 M3 Ranglista verseny: 2016. szeptember

Részletesebben

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2014. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2014. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2014. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA 1 Bevezető A Magyar Vitorlás Szövetség 2014. évi Általános Versenyutasítása (11/2014 (01.24.) számú elnökségi határozat) A versenyutasítás

Részletesebben

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2013. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2013. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2013. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA 1 A Magyar Vitorlás Szövetség 2013. évi Általános Versenyutasítása Bevezető (3/2013. 01.22. számú elnökségi határozat) A versenyutasítás

Részletesebben

2017. ÉVI EDZŐREGATTA SOROZAT KIÍRÁS Optimist One-Design versenyzőknek RS Feva versenyzőknek 420-as kezdő egységeknek

2017. ÉVI EDZŐREGATTA SOROZAT KIÍRÁS Optimist One-Design versenyzőknek RS Feva versenyzőknek 420-as kezdő egységeknek 2017. ÉVI EDZŐREGATTA SOROZAT KIÍRÁS Optimist One-Design versenyzőknek RS Feva versenyzőknek 420-as kezdő egységeknek Edzőfutamok versenypályán v FINAL (05.26.2017) Nádas Cup Sorozat A NÁDAS CUP edzőregatta

Részletesebben

44. KÉKSZALAG MVM PARTNER NAGYDÍJ

44. KÉKSZALAG MVM PARTNER NAGYDÍJ 44. KÉKSZALAG MVM PARTNER NAGYDÍJ Nemzetközi távolsági verseny 2012. BALATONFÜRED, JÚLIUS 5-7. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2012. július

Részletesebben

MVM UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY 2013 Balatonfüred, 2013. augusztus 26-31.

MVM UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY 2013 Balatonfüred, 2013. augusztus 26-31. MVM UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS NEMZETKÖZI VERSENY 2013 Balatonfüred, 2013. augusztus 26-31. Rendező szervezet: Magyar Villamos Művek Sportegyesület, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel VERSENYUTASÍTÁS

Részletesebben

Magyar Vitorlás Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Balatonfüred, 2014. július 17-19.

Magyar Vitorlás Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Balatonfüred, 2014. július 17-19. Magyar Vitorlás Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Balatonfüred, 2014. július 17-19. 1 2014/2015. TANÉVI VITORLÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A vitorlázó

Részletesebben

XI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság. Adria, Primosten 2015. október 10-17.

XI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság. Adria, Primosten 2015. október 10-17. XI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság Adria, Primosten 2015. október 10-17. 1. A verseny kiírója: Magyar Vitorlás Szövetség 1.1. Szervező és lebonyolító: SAIL-ING Kft. és VAL Sibenik Yacht Club 1.2. A

Részletesebben

Pünkösdi Regatta TVSK - AIS AHICO. Kupa

Pünkösdi Regatta TVSK - AIS AHICO. Kupa Pünkösdi Regatta TVSK - AIS AHICO Kupa nagyhajós túraverseny, a 2008. évi BALATON KUPA 1.-2. futama 2008. május10-12. VERSENYPROGRAM Május 10-én: Balatonföldvár - Keszthely (a TVSK- AIS-AHICO Kupa és a

Részletesebben

41. KÉKSZALAG T-Mobile Nagydíj. nemzetközi távolsági vitorlás verseny és fesztivál 2009. A BALATON KUPA 6. FUTAMA. Versenykiírás

41. KÉKSZALAG T-Mobile Nagydíj. nemzetközi távolsági vitorlás verseny és fesztivál 2009. A BALATON KUPA 6. FUTAMA. Versenykiírás 41. KÉKSZALAG T-Mobile Nagydíj nemzetközi távolsági vitorlás verseny és fesztivál 2009. A BALATON KUPA 6. FUTAMA Versenykiírás A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2009. július 3-5. A verseny rendezője:

Részletesebben

40. BALATON KÉKSZALAGJA

40. BALATON KÉKSZALAGJA T-MOBILE NAGYDÍJ 40. BALATON KÉKSZALAGJA Nemzetközi távolsági verseny MOL FESZTIVÁL 2008 BALATONFÜRED, JÚLIUS 18-20. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred,

Részletesebben

Tájékoztató. 45. Villamos-energiaipari vitorlás találkozó szeptember

Tájékoztató. 45. Villamos-energiaipari vitorlás találkozó szeptember Tájékoztató 45. Villamos-energiaipari vitorlás találkozó 2016. szeptember 15-18. A 45. VILLAMOSENERGIA-IPARI VITORLÁS TALÁLKOZÓ BALATONFÜRED, 2015. SZEPTEMBER 15-18. A Találkozó célja: A Találkozó rendezője:

Részletesebben

42. KÉKSZALAG T-MOBILE NAGYDÍJ

42. KÉKSZALAG T-MOBILE NAGYDÍJ 42. KÉKSZALAG T-MOBILE NAGYDÍJ Nemzetközi távolsági verseny 2010. BALATONFÜRED, JÚLIUS 2-4. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2010. július

Részletesebben

1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ) és Kenese Marina- Port VSE (KMPVSE).

1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ) és Kenese Marina- Port VSE (KMPVSE). Erste Private Banking Nemzetközi Dragon Országos Bajnokság 2012 Sonnenschein Kupa VERSENYKIÍRÁS 1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), Magyar Dragon Szövetség (MDSZ) és Kenese Marina- Port

Részletesebben

QUANTUM SAILS BYC KUPA UTÁNPÓTLÁS RANGLISTA VERSENY Balatonfüred, szeptember Rendező szervezet: Balatonfüredi Yacht Club VERSENYUTASÍTÁS

QUANTUM SAILS BYC KUPA UTÁNPÓTLÁS RANGLISTA VERSENY Balatonfüred, szeptember Rendező szervezet: Balatonfüredi Yacht Club VERSENYUTASÍTÁS QUANTUM SAILS BYC KUPA UTÁNPÓTLÁS RANGLISTA VERSENY Balatonfüred, 2016. szeptember 9-11. Rendező szervezet: Balatonfüredi Yacht Club VERSENYUTASÍTÁS RÖVIDÍTÉSEK: NP a szabály megsértése nem képezheti egy

Részletesebben

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2015. ÉVI VERSENYRENDELKEZÉSEI VITORLÁS HAJÓK VERSENYEIRE 5/2015. (2015.01.13.) számú MVSz elnökségi határozat Bevezető

Részletesebben

45. KÉKSZALAG Laptop.hu Nagydíj

45. KÉKSZALAG Laptop.hu Nagydíj 45. KÉKSZALAG Laptop.hu Nagydíj Nemzetközi távolsági verseny 2013. BALATONFÜRED, JÚLIUS 25-27. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2013. július

Részletesebben

46. KÉKSZALAG Nemzetközi távolsági verseny 2014. BALATONFÜRED, JÚLIUS 10-12. VERSENYUTASÍTÁS

46. KÉKSZALAG Nemzetközi távolsági verseny 2014. BALATONFÜRED, JÚLIUS 10-12. VERSENYUTASÍTÁS 46 KÉKSZALAG Nemzetközi távolsági verseny 2014 BALATONFÜRED, JÚLIUS 10-12 VERSENYUTASÍTÁS 1 VERSENYSZABÁLYOK A versenyen a Vitorlázás Versenyszabályai 2013-2016 (továbbiakban VSZ) az MVSZ 2014 évre érvényes

Részletesebben

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015.

A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015. A Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség versenykiírása 2015. Időpont: 2015. március 28. április 12. közötti időszak. Lehetséges versenynap, megfelelő időjárás esetén: 2015. március 28.

Részletesebben

MVM 2012. évi Európa Kupa és Magyar Bajnokság Asso 99 osztályban Balatonfüred 2012 augusztus 21.-26. VERSENYKIÍRÁS. Hegedős Tibor.

MVM 2012. évi Európa Kupa és Magyar Bajnokság Asso 99 osztályban Balatonfüred 2012 augusztus 21.-26. VERSENYKIÍRÁS. Hegedős Tibor. MVM 2012. évi Európa Kupa és Magyar Bajnokság Asso 99 osztályban Balatonfüred 2012 augusztus 21.-26. VERSENYKIÍRÁS 1. RENDEZİ SZERVEZET Magyar Villamos Mővek Sportegyesület Versenyvezetı: A versenybíróság

Részletesebben

Laser Pico és RS Feva Flottabajnokság 2015 VERSENYKIÍRÁS

Laser Pico és RS Feva Flottabajnokság 2015 VERSENYKIÍRÁS VERSENYKIÍRÁS 1 Laser Pico és RS Feva Flottabajnokság 2015 VERSENYKIÍRÁS 1. Rendező szervezet Vitorlázó Gyermekekért Egyesület; Társszervező TVSK 2. Szabályok A versenyen érvényes szabályok: az ISAF érvényes

Részletesebben

Borregatta-Borászregatta 2011. július 29-31. Balatonkenese

Borregatta-Borászregatta 2011. július 29-31. Balatonkenese Borregatta-Borászregatta 2011. július 29-31. Balatonkenese Fővédnök: Főszervező: Versenyszervező: Helyszín: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Corso Vino KFT. BS Balatonfűzfői Vitorlás Klub Balatonfői Yacht

Részletesebben

47. KÉKSZALAG ÁRKÁD NAGYDÍJ

47. KÉKSZALAG ÁRKÁD NAGYDÍJ 47. KÉKSZALAG ÁRKÁD NAGYDÍJ NEMZETKÖZI TÁVOLSÁGI VERSENY A BALATON KUPA VERSENYSOROZAT FUTAMA BALATONFÜRED, 2015. JÚLIUS 2 4. VERSENYKIÍRÁS A VERSENY RENDEZÔJE: MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG VERSENYVEZETÔ:

Részletesebben

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA

A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG 2016. ÉVI ÁLTALÁNOS VERSENYUTASÍTÁSA 1 Bevezető A Magyar Vitorlás Szövetség 2016. évi Általános versenyutasítása 1/2016 (01.12) számú elnökségi határozata A Magyar Vitorlás

Részletesebben

MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS

MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS Nemzetközi távolsági verseny 2012. BALATONFÜRED, JÚLIUS 5-7. MINŐSÍTŐ VERSENY A BALATON KUPA 6. FUTAMA VERSENYKIÍRÁS A verseny helye és ideje: Balatonfüred, 2012. július 05-07. A verseny rendezője: Versenyvezető:

Részletesebben

FEHÉR SZALAG - 19. Izsák Szabolcs Emlékverseny GeneralCom Nagydíj Classic Round futam Balatonfüred, 2016. július 9. VERSENYKIÍRÁS

FEHÉR SZALAG - 19. Izsák Szabolcs Emlékverseny GeneralCom Nagydíj Classic Round futam Balatonfüred, 2016. július 9. VERSENYKIÍRÁS FEHÉR SZALAG - 19. Izsák Szabolcs Emlékverseny GeneralCom Nagydíj Classic Round futam Balatonfüred, 2016. július 9. VERSENYKIÍRÁS A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség Versenyvezető: Kerekes Kázmér

Részletesebben

45. KÉKSZALAG Laptop.hu Nagydíj BALATONFÜRED, JÚLIUS 25-27. VERSENYUTASÍTÁS

45. KÉKSZALAG Laptop.hu Nagydíj BALATONFÜRED, JÚLIUS 25-27. VERSENYUTASÍTÁS 45. KÉKSZALAG Laptop.hu Nagydíj 2013 BALATONFÜRED, JÚLIUS 25-27. VERSENYUTASÍTÁS 1. VERSENYSZABÁLYOK A versenyen a Vitorlázás Versenyszabályai 2013-2016." (továbbiakban VSZ) az MVSZ 2013. évre érvényes

Részletesebben

48. K KÉKSZALAG ERSTE W WORLD NAGYDÍJ VERSENYUTASÍTÁS

48. K KÉKSZALAG ERSTE W WORLD NAGYDÍJ VERSENYUTASÍTÁS 48. K ÉKSZALAG ERSTE W ORLD NAGYDÍJ VERSENYUTASÍTÁS 1. VERSENYSZABÁLYOK 1.1. A versenyen a Vitorlázás Versenyszabályai 2013 2016 (továbbiakban VSz), az MVSz 2016. évre kiadott Versenyrendelkezései az itt

Részletesebben

Hungarian IOM Open és Magyar IOM Flottabajnokság

Hungarian IOM Open és Magyar IOM Flottabajnokság Hungarian IOM Open Magyar IOM Flottabajnokság Orfű, Pécsi-tó - 2015. október 24-25. A verseny megnevezése: A rendező szervezet: Társrendező: Versenyvezető: Versenybíróság elnöke: Pályarendező: A verseny

Részletesebben

Erste Private Banking Nemzetközi Magyar Dragon Bajnokság Sonnenschein Kupa KORONÁS Pannónia Dragon Kupa első fordulója VERSENYKIÍRÁS

Erste Private Banking Nemzetközi Magyar Dragon Bajnokság Sonnenschein Kupa KORONÁS Pannónia Dragon Kupa első fordulója VERSENYKIÍRÁS Erste Private Banking Nemzetközi Magyar Dragon Bajnokság Sonnenschein Kupa KORONÁS Pannónia Dragon Kupa első fordulója VERSENYKIÍRÁS 1. Rendező szervezet Magyar Vitorlás Szövetég (MVSZ), Magyar Dragon

Részletesebben