H A T Á R O Z A T. kiegészítem: I. A határozat rendelkező részének 1. oldalán a Szakkérdés vizsgálata című rész az alábbiak szerint egészül ki:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H A T Á R O Z A T. kiegészítem: I. A határozat rendelkező részének 1. oldalán a Szakkérdés vizsgálata című rész az alábbiak szerint egészül ki:"

Átírás

1 CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: /2016. Tel.: +36 (62) Tárgy: Országos Vízügyi Főigazgatóság Homokhátság vízpótlása, előzetes vizsgálat, határozat kiegészítése H A T Á R O Z A T Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány u. 1/D., KÜJ: ) képviseletében a K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20.) szeptember 28-án a Homokhátság vízpótlása elvi vízjogi engedélyezési tervdokumentációhoz kapcsolódó előzetes vizsgálati eljárás tárgyában benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció alapján /2015. számon kiadott határozatot az alábbiak szerint kiegészítem: I. A határozat rendelkező részének 1. oldalán a Szakkérdés vizsgálata című rész az alábbiak szerint egészül ki: Szakkérdés vizsgálata: 2. növény- és talajvédelmi szakkérdésben, így különösen a termőföldre gyakorolt hatások vizsgálata tekintetében: 1. A felszíni vízelvezető csatornák és tározók, valamint a felszín alatti csővezetékek létesítése során gondoskodni kell a talaj humuszos termőrétegének mentéséről, deponálásáról, majd a munkálatok befejezését követően helyben történő felhasználásáról. Utóbbi akadályozottsága esetén a humuszos feltalaj csak a talajvédelmi hatóság hozzájárulása alapján szállítható el a területről talajvédelmi járulék megfizetése mellett. 2. Tisztított szennyvíz termőföldön történő felhasználása engedélyköteles tevékenység, melynek részletes feltételeit a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet tartalmazza. A nagy beruházás igényű nyomócsőhálózat kiépítésének vízjogi létesítési eljárásában szükségesnek tartom annak vizsgálatát, hogy adottak-e Ócsa térségében a nagy mennyiségű szennyvíz termőföldön történő felhasználásának talajtani, vízföldtani valamint földhasználati feltételei. 3. Az öntözés miatt megemelkedő talajvízszint által okozott sófelhalmozódás (másodlagos szikesedés) a talaj termőrétegében mindenképpen megelőzendő, mert a folyamat következtében az öntözés egyébként pozitív hatása összességében negatívvá válik, az érintett talajok termékenysége hosszú távon és visszafordíthatatlanul csökken. Amennyiben a vízpótlás hatására számolni kell a másodlagos szikesedés Postacím: Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 6721 Szeged, Felső-Tisza part Szeged, Pf (62) (62) alsotiszavideki@zoldhatosag.hu

2 veszélyével, további vizsgálatok elvégzése válhat szükségessé a vízjogi létesítési engedélyezési eljárás során. 3. örökségvédelmi szakkérdésben, így különösen kulturális örökség (nyilvántartott műemléki értékek, műemlékek, műemléki területek védelme, nyilvántartott régészeti lelőhelyek, védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek) védelmére kiterjedően: Megállapítottam, hogy a tárgyi beruházás a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) pontja a) alpontjának értelmében nagyberuházásnak minősül. A Kötv. 23/C. (1) bekezdése szerint nagyberuházás esetén előzetes régészeti dokumentációt (a továbbiakban: ERD) kell készíteni. A régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) Korm. rendelet 22. (5) bekezdése értelmében a feltárási projekttervet tartalmazó teljes ERD-t a földmunkával járó tevékenység engedélyezésére irányuló azon első hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemhez kell mellékelni, amelyben a hatóság eljár vagy szakhatóságként közreműködik. A tényállás tisztázása során megállapítást nyert, hogy az ERD készítése folyamatban van, valamint a tárgyi eljárás előzetes környezeti hatásvizsgálati eljárás, amelyben az érdemi döntést követően földmunkavégzés nem történik, ezért a tárgyi kérelem a fentiek alapján, örökségvédelmi szempontból az alábbiak szerint engedélyezhető: - Felhívom a Beruházó figyelmét, hogy a beruházáshoz kapcsolódóan a hatályos jogszabályoknak tartalmilag és formailag megfelelő ERD-t kell készíteni, melyet a földmunkával járó tevékenység engedélyezésére irányuló azon első hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemhez kell mellékelni, amelyben hatóságom eljár vagy szakhatóságként közreműködik. - Az ERD elkészítésére a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.) jogosult. - Az elkészített ERD-t hatóságomhoz meg kell küldeni. - A kivitelezés csak az ERD elkészítése után kezdhető meg. - A kivitelezés során figyelemmel kell lenni az ERD megállapításaira. 4. földvédelmi szakkérdésben, így különösen termőföld mennyiségi védelmének követelményei tekintetében: Tekintettel arra, hogy a jelen munkaanyag nem foglal magában területkimutatást az egyes létesítmények tervezett nyomvonala, igénybevétele által érintett területekről, így konkrét adatok hiányában a földvédelmi szakkérdés tekintetében általános érvénnyel bíró szakmai álláspontomat közlöm az alábbiak szerint: A termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 8. (1) bekezdése alapján 8. (1) Ha az ingatlanügyi hatóság földvédelmi szakkérdést vizsgál vagy más hatóságok engedélyezési eljárásaiban földvédelmi szakhatóságként működik közre, a termőföld védelmének érvényesítése érdekében érvényre kell juttatni, hogy az engedélyezési eljárás alá eső tevékenység végzése, létesítmény elhelyezése, jogosultság gyakorlása lehetőség szerint a gyengébb minőségű termőföldeken, a lehető legkisebb mértékű termőföld igénybevételével történjen. 2

3 (2) A szakhatósági állásfoglalás kialakítása, illetve a földvédelmi szakkérdés vizsgálata során figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy a szakhatósági eljárás tárgyát képező földrészletekkel szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység, létesítmény ne akadályozza. 11. (1) Termőföldet más célra csak kivételesen - elsősorban a gyengébb minőségű termőföld igénybevételével - lehet felhasználni. (2) Az átlagosnál jobb minőségű termőföldet más célra hasznosítani csak időlegesen, illetőleg helyhez kötött igénybevétel céljából lehet. A termőföldnek hulladéklerakó céljára történő igénybevétele esetén a környezetvédelmi és természetvédelmi követelmények betartása mellett, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan vagy átlagosnál gyengébb minőségű termőföld más célú hasznosítása engedélyezhető. (3) A (2) bekezdés alkalmazása szempontjából helyhez kötött igénybevételnek kell tekinteni különösen a) a meglévő létesítmény bővítését, közlekedési és közmű kapcsolatainak kiépítését; b) a bányaüzemet és a természeti kincsek kitermeléséhez szükséges egyéb létesítményt; c) azt a területet, amelyet a Kormány a Magyar Közlönyben közzétett határozatával beruházási célterületté nyilvánított. (4) Az igénybevételt az indokolt szükségletnek megfelelő legkisebb területre kell korlátozni. E törvény alkalmazásában átlagos minőségű termőföld: az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvényben meghatározott törzskönyvben szereplő, az adott település azonos művelési ágú termőföldjei 1 hektárra vetített aranykorona értékeinek területtel súlyozott átlagának megfelelő termőföld. Az előzetes vizsgálati dokumentáció leírása és mellékletei alapján a létesítmény földvédelmi szempontú vizsgálata során fenti jogszabályi előírásokból kiindulva elsődlegesen a területfoglalásban jelentkező, igen nagymértékű, különösen jelentősnek ítélhető hatás állapítható meg. A beruházás során felszíni, illetve felszín alatti (vezetékes) létesítmények kialakítása történik részben meglévő, részben új nyomvonalon. Az igénybevétellel érintett területek között a tervanyag, valamint áttekintő légi felvételek szerint döntően szántó, valamint gyep (rét/legelő) művelési ágú termőföldek találhatóak összességében az 1000 ha-t meghaladó nagyságrendben. A felszínen megvalósuló, így a termőföld végleges más célú hasznosítását, vagyis a végeredményben termőföld terület csökkenést eredményező beruházási elemek (csatornák, víztározók, fenntartó utak stb.) tervezése során a területfelhasználás szükséges minimális mértéke mellett további, súlyozott szempontként figyelemmel kell lenni az érintett termőföldek minőségére. Ennek megfelelően a lehetőségekhez mérten maximálisan törekedni szükséges arra, hogy a létesítmény felszíni, végleges jelleggel megvalósuló elemei az adott település viszonylatában átlagosnál gyengébb minőségű termőföldeken kerüljenek megvalósításra. Emellett további szempontként merül fel a nyomvonalak termőterületekre gyakorolt elválasztó hatása, mely az érintett és szomszédos termőföldek, mezőgazdasági táblák megközelíthetőségére, illetve művelhetőségére egyaránt befolyással lehet. Így az elsődleges műszaki szempontok figyelembe vétele mellett a nyomvonalak végleges kijelölését megelőzően célszerű a használati, természetbeni viszonyok alapján ezen szempont mérlegelése is az esetenkénti negatív hatás elkerülése, mérséklése érdekében. A végleges más célú hasznosítással érintett területek esetén a munkavégzés megkezdését megelőzően az ingatlanügyi hatóság erre vonatkozó engedélyét be kell szerezni. 3

4 A beruházás részét képező felszín alatti létesítmények (vezetékek), valamint a kivitelezés alatti organizációs területek esetén a termőföldre gyakorolt hatás a területfoglalásban időleges, melynek engedélyezésére fentiektől részben eltérő szabályozás vonatkozik. A termőföld időleges más célú hasznosítása esetén is törekedni szükséges arra, hogy az igénybevétel az indokolt szükséglethez igazodó legkisebb területre korlátozódjon. Ugyanakkor az átlagosnál jobb minőségű területek időleges célú igénybevétele a jogszabály alapján nem kizárt, de a területet végső soron eredeti állapota szerint helyre kell állítani. Az időlegesen engedélyezhető igénybevétel maximális időtartama 5 év, a munkavégzés megkezdését megelőzően az ingatlanügyi hatóság erre vonatkozó engedélyét be kell szerezni. * II. A határozat indokolás részének 32. oldalán a szakkérdések vizsgálatának indokolásáról szóló rész az alábbiak szerint egészül ki: 2. A növény- és talajvédelmi szakkérdés vizsgálatának indokolása: A fenti előírásokat 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet alapján tettem meg. 3. Az örökségvédelmi szakkérdés vizsgálatának indokolása: Az ERD elkészítésére jogosult intézmény a Kötv. 6. (2) bekezdése és a 23/C. (3) bekezdése értelmében a központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. A központi költségvetési szervet a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központról szóló 199/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet 6. d) pontja nevesíti. A feltárási projekttervvel kiegészített ERD készítését a Kötv. 23/C-D. -a szabályozza. A nagyberuházáshoz kapcsolódó régészeti feladatellátás idő- és költséghatárát a Kötv. 23/F. -a rögzíti. 4. A földvédelmi szakkérdés vizsgálatának indokolása: Fentiek szerinti szakmai álláspontomat a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015 (III.30.) Korm. rendelet által biztosított jogkörben eljárva a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével közöltem. A kiegészítés a határozat egyéb rendelkezéseit nem érinti. * A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez címzett, de a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz, mint elsőfokú környezetvédelmi és természetvédelmi hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja a jogszabályban meghatározott esetek kivételével a befizetett szolgáltatási díjtétel 50 %-a, azaz Ft, amelyet a Csongrád Megyei Kormányhivatal 4

5 előirányzat-felhasználási számú számlára kell átutalni, és a díj megfizetését igazoló bizonylatot vagy annak másolatát hatóságunk részére megküldeni. A befizetési bizonylat közlemény rovatába kérem feltüntetni jelen határozat számát. Jelen határozat fellebbezés hiányában a fellebbezésre nyitva álló határidő leteltét követő napon jogerőre emelkedik. I N D O K O L Á S Az Országos Vízügyi Főigazgatóság képviseletében a K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft szeptember 28-án a Homokhátság vízpótlása elvi vízjogi engedélyezési tervdokumentációhoz kapcsolódó előzetes vizsgálati eljárás tárgyában a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) szerinti előzetes vizsgálati kérelmet nyújtott be hatóságunkhoz, és kérte az eljárás lefolytatását. Hatóságunk a fenti tárgyban /2015. számon határozatot hozott, melyben megállapította, hogy a tervezett tevékenység, mely a R. 3. sz. mellékletének 5. pontja szerint minősül, ( Nyílt felszínű öntözőfőcsatorna a) 2 m 3 /sec vízszállító kapacitástól ), nem okoz jelentős környezeti hatást, ezért a tevékenység megkezdéséhez nem kell környezetvédelmi hatásvizsgálatot végezni. A környezetvédelmi hatóság a fenti számú határozatban a rendelkező részben megnevezett szakkérdések tekintetében, a Pest Megyei Kormányhivatal illetékességi területét érintően nem rendelkezett, így a határozat kiegészítése vált szükségessé. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 81/B. (1) bekezdése alapján, ha döntésből jogszabály által előírt kötelező tartalmi elem hiányzik, vagy az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem született döntés, a hatóság a döntést kiegészíti. A fentiekre tekintettel a rendelkező részben foglaltak szerint a határozatot a Pest Megyei Kormányhivatal szakkérdésre vonatkozó megkeresésünkre adott hiányzó nyilatkozatai alapján kiegészítettem. A határozatot a 81/B. (1) bekezdése és a (3) bekezdés a) pontja alapján hoztam meg. Hivatalunk jelen határozatot az évi LIII. törvény 71. (3) bekezdése értelmében jogerőre emelkedésre tekintet nélkül hivatalában, honlapján és a központi rendszeren ( nyilvánosan közzéteszi. Hatóságunk a R. 5. (6) bekezdése alapján ezen döntését megküldi az eljárásban érintett, hatásterületen lévő települések (összesen 82 település) Jegyzőinek, akik jelen határozat megküldésétől számított 8. napon gondoskodnak annak közzétételéről, továbbá a közzétételt követő 5 napon belül tájékoztatják hivatalunkat a közzététel időpontjáról, helyéről, a betekintési lehetőség módjáról. A fellebbezési jogot a Ket. 98. (1) bekezdése és 99. (1) bekezdése, valamint a 81/B. (4) bekezdése alapján biztosítottam. 5

6 A fellebbezést a Ket (1) bekezdése alapján annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. A jogorvoslati eljárási díját a FM rendelet 2. (5)-(7) bekezdése alapján állapítottam meg. A megyei kormányhivatal hatáskörét a R. 3. (1) bekezdése, illetékességét a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 2. számú melléklete állapítja meg. S z e g e d, január 18. Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott nevében és megbízásából: Dr. Börcsök Levente főosztályvezető 6

7 Kapják: 1. Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány u. 1/D.) tv. 2. K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20.) tv. 3. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály (6721 Szeged, Berlini krt ) 4. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály (6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky utca 10.) HKP 5. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály (5000 Szolnok, József Attila u. 14.) HKP 6. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály (1081 Budapest, Dologház u. 1.; Postacím: 1443 Budapest, Pf.: 154.) HKP 7. Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály (6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.) b.p. 8. CsMKH Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály (6800 Hódmezővásárhely, Rárósi út 110.) b.p. 9. CsMKH Szegedi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (6722 Szeged, Rákóczi tér 1.) b.p. 10. CsMKH Földhivatali Főosztály, Földügyi és Földmérési Osztály (6724 Szeged, Kálvária sgt ) b.p. 11. CsMKH Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály, Építésügyi Osztály (6721 Szeged, Felső-Tisza part 17.) b.p. 12. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály (6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 32.) HKP 13. BKMKH Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály (6000 Kecskemét, Halasi út 36.) HKP 14. BKMKH Földhivatali Főosztály, Földmérési és Földügyi Osztály (6000 Kecskemét, Fecske u. 25.) HKP 15. BKMKH Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály, Építésügyi Osztály (6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/a.) HKP 16. BKMKH Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Erdőfelügyeleti és Hatósági Osztály (6000 Kecskemét, József A. u. 2.) HKP 17. BKMKH Kecskeméti Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12.) HKP 18. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály (1138 Budapest, Váci út 174.) HKP 19. Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztály 7

8 (1135 Budapest, Lehel út ) HKP 20. PMKH Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya (2030 Érd, Budai út 10.) HKP 21. PMKH Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztály (2092 Budakeszi, Fő utca 179.) HKP 22. PMKH Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály, Építésügyi Osztály (1051 Budapest, Sas utca 19.) HKP 23. PMKH Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály, Erdőfelügyeleti Osztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) HKP 24. PMKH Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Bányászati Osztály (1145 Budapest, Columbus u ) HKP 25. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Bányászati Osztály (5000 Szolnok, Hősök tere 6.) HKP 26. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.) HKP 27. Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (1121 Budapest, Költő u. 21.) HKP 28. Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (6721 Szeged, Stefánia 4.) 29. Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4.) HKP 30. Alsó-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság (6500 Baja, Széchenyi I. u. 2/C.) HKP 31. Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság (1088 Budapest, Rákóczi út 41.) HKP 32. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (1072 Budapest, Nagy Diófa u ) HKP 33. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (6721 Szeged, Berlini krt ) tájékoztatásul 34. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) HKP, tájékoztatásul 35. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (5000 Szolnok, József Attila u. 14.; Postacím: 5001 Szolnok, Pf.: 110.) HKP, tájékoztatásul 36. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (1081 Budapest, Dologház u. 1.; Postacím: 1903 Budapest, Pf.: 314.) HKP, tájékoztatásul Továbbá: 37. Akasztó Község Jegyzője 6221 Akasztó, Fő u. 40. HKP 38. Albertirsai Közös Önk. Hiv. Jegyzője 2730 Albertirsa, Irsay K. u. 2. HKP 39. Alsónémedi Nagyközség Jegyzője 2351 Alsónémedi, Fő u. 58. HKP Bácsalmási Közös Önk. Hiv. HKP 40. Jegyzője 6430 Bácsalmás, Gr. Teleki J. u Bácsbokod Község Jegyzője 6453 Bácsbokod, Gr. Széchenyi I. u. 80. HKP 42. Bácsborsód Község Jegyzője 6454 Bácsborsód, Petőfi S. u. 3. HKP 43. Bácsszőlős Község Jegyzője 6425 Bácsszőlős, Kossuth u. 16. HKP 44. Baja Város Jegyzője 6500 Baja, Szentháromság tér 1. HKP 8

9 45. Balotaszállás Község Jegyzője 6412 Balotaszállás, Ady E. u. 26. HKP 46. Bócsa Község Jegyzője 6235 Bócsa, Rákóczi F. u. 27. HKP 47. Borotai Közös Önk. Hiv. Jegyzője 6445 Borota, Felszabadulás u. 43. HKP 48. Bugac Község Jegyzője 6114 Bugac, Béke u. 10. HKP 49. Bugacpusztaháza Község Jegyzője 6114 Bugac, Béke u. 10. HKP 50. Bugyi Nagyközség Jegyzője 2347 Bugyi, Beleznay tér 1. HKP 51. Ceglédbercel Község Jegyzője 2737 Ceglédbercel, Pesti u. 61. HKP 52. Ceglédi Közös Önk. Hiv. Jegyzője 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. HKP 53. Császártöltés Község Jegyzője 6239 Császártöltés, Keceli út 107. HKP 54. Csávoly Község Jegyzője 6448 Csávoly, Arany J. u. 25. HKP 55. Csemő Község Jegyzője 2713 Csemő, Petőfi u. 1. HKP 56. Csengele Község Jegyzője 6765 Csengele, Petőfi u. 13. HKP 57. Csévharaszt Község Jegyzője 2212 Csévharaszt, Kossuth L. u. 43/B. HKP 58. Csólyospálos Község Jegyzője 6135 Csólyospálos, Kossuth L. u. 62. HKP 59. Dabas Város Jegyzője 2370 Dabas, Szent István tér 1/B. HKP 60. Dánszentmiklós Község Jegyzője 2735 Dánszentmiklós, Dózsa Gy. u HKP 61. Dunaharaszti Város Jegyzője 2330 Dunaharaszti, Fő út 152. HKP 62. Érsekcsanád Község Jegyzője 6347 Érsekcsanád, Dózsa Gy. út 77. HKP 63. Érsekhalma Község Jegyzője 6348 Érsekhalma, Fő u. 22. HKP 64. Felsőlajos Község Jegyzője 6055 Felsőlajos, Iskola u. 12. HKP 65. Felsőszentiván Község Jegyzője 6447 Felsőszentiván, Rákóczi F. u. 60. HKP 66. Forráskút Község Jegyzője 6793 Forráskút, Felszabadulás u. 74. HKP 67. Hajós Város Jegyzője 6344 Hajós, Rákóczi u. 12. HKP 68. Harkakötöny Község Jegyzője 6136 Harkakötöny, Kossuth u. 1. HKP 69. Hernád Község Jegyzője 2376 Hernád, Köztársaság út 47. HKP 70. Imrehegy Község Jegyzője 6238 Imrehegy, Kossuth L. tér 11. HKP 71. Inárcs Nagyközség Jegyzője 2365 Inárcs, Rákóczi u. 4. HKP 72. Jánoshalma Város Jegyzője 6440 Jánoshalma, Béke tér 1. HKP 73. Jászszentlászló Község Jegyzője 6133 Jászszentlászló, Dózsa Gy. u. 8. HKP 74. Kakucs Község Jegyzője 2366 Kakucs, Fő út 20. HKP 75. Kaskantyú Község Jegyzője 6211 Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16. HKP 76. Kecskemét Város Jegyzője 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. HKP 77. Kéleshalom Község Jegyzője 6444 Kéleshalom, Fő u. 2. HKP 78. Kiskőrös Város Jegyzője 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1. HKP 79. Kiskunfélegyháza Város Jegyzője 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 1. HKP 80. Kiskunhalasi Közös Önk. Hiv. Jegyzője HKP 6400 Kiskunhalas, Hősök tere Kiskunmajsa Város Jegyzője 6120 Kiskunmajsa, Fő u. 82. HKP 82. Kisszállás Község Jegyzője 6421 Kisszállás, Felszabadulás u. 28. HKP 83. Kunfehértó Község Jegyzője 6413 Kunfehértó, Szabadság tér 8. HKP 84. Ladánybene Község Jegyzője 6045 Ladánybene, Fő u. 66. HKP 85. Lajosmizse Város Jegyzője 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. HKP 86. Mátételke Község Jegyzője 6452 Mátételke, Kossuth u. 2. HKP 87. Mélykút Város Jegyzője 6449 Mélykút, Petőfi tér 1. HKP 9

10 88. Mikebuda Község Jegyzője 2736 Mikebuda, Fő u. 19. HKP 89. Móricgát Község Jegyzője 6132 Móricgát, Deák F. u. 26/B. HKP 90. Nagykőrös Város Jegyzője 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 5. HKP 91. Nemesnádudvar Község Jegyzője 6345 Nemesnádudvar, Petőfi S. u. 40. HKP 92. Nyáregyháza Nagyközség Jegyzője 2723 Nyáregyháza, Nyáry Pál út 37. HKP 93. Nyársapát Község Jegyzője 2712 Nyársapát, Béke u. 11. HKP 94. Ócsa Város Jegyzője 2364 Ócsa, Bajcsy Zs. u. 2. HKP 95. Örkény Város Jegyzője 2377 Örkény, Kossuth L. u. 2. HKP 96. Öttömös Község Jegyzője 6784 Öttömös, Felszabadulás u. 12. HKP 97. Pálmonostora Község Jegyzője 6112 Pálmomostora, Posta u. 10. HKP 98. Petőfiszállás Község Jegyzője 6113 Petőfiszállás, Kossuth L. u. 6. HKP 99. Pirtó Község Jegyzője 6414 Pirtó, Dózsa Gy. u. 19. HKP 100. Pusztamérges Község Jegyzője 6785 Pusztamérges, Móra tér 2. HKP 101. Pusztavacs Község Jegyzője 2378 Pusztavacs, Béke tér 10. HKP 102. Rém Község Jegyzője 6446 Rém, Május 1. u. 17. HKP 103. Ruzsa Község Jegyzője 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. HKP 104. Soltvadkert Város Jegyzője 6230 Soltvadkert, Kossuth L. u. 6. HKP 105. Sükösd Község Jegyzője 6346 Sükösd, Dózsa Gy. út 201. HKP 106. Szank Község Jegyzője 6131 Szank, Béke u. 33. HKP 107. Tabdi Község Jegyzője 6224 Tabdi, Kossuth L. u. 9. HKP 108. Táborfalva Község Jegyzője 2381 Táborfalva, Köztársaság tér l. HKP 109. Taksony Nagyközség Jegyzője 2335 Taksony, Fő út 85. HKP 110. Tápióbicske Község Jegyzője 2764 Tápióbicske, Rákóczi út 93. HKP 111. Tápiószentmárton Község Jegyzője 2711 Tápiószentmárton, Kossuth L. út 3. HKP 112. Tápiószőlős Község Jegyzője 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. út 65. HKP 113. Tataháza Község Jegyzője 6451 Tataháza, Kossuth L. u. 60. HKP 114. Tázlár Község Jegyzője 6236 Tázlár, Templom köz 2. HKP 115. Újhartyán Község Jegyzője 2367 Újhartyán, Fő u. 21. HKP 116. Újlengyel Község Jegyzője 2724 Újlengyel, Kossuth L. u. 69. HKP 117. Üllés Nagyközség Jegyzője 6794 Üllés, Felszabadulás u. 40. HKP 118. Zsana Község Jegyzője 6411 Zsana, Kossuth u. 3. HKP 119. Hatósági nyilvántartás 120. Irattár 10

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 115145-1-20/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/00523-10/2018. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Házszám

H A T Á R O Z A T. Házszám CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti

Részletesebben

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen! Bács-Kiskun megye településeinek térképei utcakeresővel, vel.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma

H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 16881-8-40/2017. Ügyiratszám: CS-06Z/01/02716-5/2017. Ügyintéző: dr. Kiss Renáta Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: MARS Magyarország

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető

Részletesebben

Tárgy: Kiskunhalas megjelölésű kutatási területre vonatkozó kutatási jogadomány átruházása Jogerőssé vált: január 13-án H A T Á R O Z A T

Tárgy: Kiskunhalas megjelölésű kutatási területre vonatkozó kutatási jogadomány átruházása Jogerőssé vált: január 13-án H A T Á R O Z A T MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5., 5001 Szolnok, Pf.: 164 (56) 512-319; 512-320 Fax: 512-337, Ügyeleti tel: (56) 512-318 Szegedi iroda: (62) 558-283,

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 76.735-1-10/2010. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Szeged, el zetes

Részletesebben

A tanyafelmérés eredményei

A tanyafelmérés eredményei Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. Stratégiai Tervezési Igazgatóság 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. A tanyafelmérés eredményei Összefoglaló a Tanyai Tudományos Tanács 2005. június

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106989-1-3/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál / dr. Valastyán Réka Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: KERAMAX Kft., Hódmezővásárhely, levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

29/411-919 monor@voroskereszt.hu. 53/311-743 cegled@voroskereszt.hu. 29/360-269 dabas@voroskereszt.hu

29/411-919 monor@voroskereszt.hu. 53/311-743 cegled@voroskereszt.hu. 29/360-269 dabas@voroskereszt.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A DÉMÁSZ Zrt. (Bács-Kiskun megye, Pest megye déli és Baranya megye) területén villamos energia felhasználási hellyel rendelkező rászoruló fogyasztók támogatására A Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

JÁRÁSI FÖLDHIVATALA. Melléklet:- HATÁROZAT

JÁRÁSI FÖLDHIVATALA. Melléklet:- HATÁROZAT Ku n s z e n t m á r t o n i já r á s i H ivatal JÁRÁSI FÖLDHIVATALA Ügyiratszám:10.172/12/2014. Ügyintéző: László Zoltán Telefon:56/461082 Tárgy: Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113370-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00933-17/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi

Részletesebben

Ügyiratszám: /2015. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes

Ügyiratszám: /2015. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 0544--3/05. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes zajkibocsátási határérték megállapítása Retek Zoltán Tel.: +36 (6) 553-060/4455 H

Részletesebben

2. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosítása

2. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 193/2015. (VII. 21.) Korm. rendelete egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 106. szám A Kormány a foglalkoztatás elősegítéséről és a

Részletesebben

Szeptember 30. Szerda

Szeptember 30. Szerda Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2015. szeptember havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság

Részletesebben

ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez

ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

Tárgy: Bugyi község külterületére szóló, homok és kavics nyersanyagra vonatkozó kutatási műszaki üzemi terv. H A T Á R O Z A T

Tárgy: Bugyi község külterületére szóló, homok és kavics nyersanyagra vonatkozó kutatási műszaki üzemi terv. H A T Á R O Z A T BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Földtani és Adattári Osztály Ikt.sz.: BBK/2933/20/2010. Üi.: Kókay Ágoston Kamrás Kft. 2340 Kiskunlacháza Dózsa Gy. u. 168. Tárgy: Bugyi község külterületére szóló, homok és

Részletesebben

Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről

Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről A hirdetmény módosításának oka: a Bácska, Borota, Hajós és Vidéke, Rónasági valamint a Szabadszállás

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 69405-1-19/2010. Tárgy: ATIKÖVIZIG - Hódtó-Kis-Tiszai El adó: dr. Séra Judit (jogi) vízrendszer el zetes vizsgálati el-

Részletesebben

Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.

Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 88.075-1-10/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Filakné Enyedi Andrea Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Kistelek 0233/2

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 31908-8-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Maksa Ágnes Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 60536-6/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/02627-37/2018. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Sipos Orsolya Telefon : +36

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/00773-2/2015. számú állásfoglalása:

H A T Á R O Z A T. 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/00773-2/2015. számú állásfoglalása: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104440-1-12/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Berényi Anita Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Kiskunhalas MOL

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Profiöntvények Kft. (6000 Kecskemét, Akácfa u. 10/A.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. A Profiöntvények Kft. (6000 Kecskemét, Akácfa u. 10/A.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107980-2-6/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Szenes Róbert Tel.: +36 (62) 681-663/2663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély Hiv. szám: - Melléklet: -

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata

Újhartyán Község Önkormányzata Újhartyán Község Önkormányzata Schulcz József polgármester 2367 Újhartyán, Fő u. 21. Tel./Fax: (29)372-133, 372-258, 372-025 Iktatószám:42-5/2013. Ügyintéző: Göndörné Frajka Gabriella, Jegyző elérhetősége:06/29-372-133

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda Szolgáltató Kft. (6640 Csongrád F u. 11-17.) továbbiakban engedélyes részére.

H A T Á R O Z A T. A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda Szolgáltató Kft. (6640 Csongrád F u. 11-17.) továbbiakban engedélyes részére. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 14703-7-3/2015. Ügyintéz : dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: leveg tisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A T A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105343-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: Ecorgan Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása H A

Részletesebben

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Tárgy: ICGRAIN Zrt., Baja, zajkibocsátási határérték megállapítása, határozat Ikt. szám: 112411-1-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 93595-1-12/2014. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Kiskunfélegyháza Ügyintéz : dr. Barka Dóra 043-059 transzformátor

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.

Részletesebben

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L

BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító:112905-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00051-12/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Filakné Enyedi Andrea

Részletesebben

LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI

LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI VÉLEMÉMYEZÉSI SZAKASZ (314/2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 38.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség H A T Á R O Z A T Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 50093-3-10/2010. Ea: dr. Ruzsáli Pál / P.Gy. Tóth Lajos Jenei Mária Tárgy: Démász Hálózati Elosztó Kft., el zetes vizsgálat

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember. Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Melléklet Véleményezési tervdokumentáció véleményezési eljárásában részt vettek véleményei Tervezői

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, hogy a Makó, Rákosi út 4. szám alatti telephelyén légszennyező pontforrást működtessen az alábbiak szerint:

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, hogy a Makó, Rákosi út 4. szám alatti telephelyén légszennyező pontforrást működtessen az alábbiak szerint: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 16008-10-7/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Lipták Dávid Tel.: +36 (62) 553-060/44127 Tárgy: ASS Berendezési Rendszerek Bt., Makó levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Törölt: Az EDF Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A technológiához tartozó engedélyeztetni kívánt pontforrás adatai:

H A T Á R O Z A T. A technológiához tartozó engedélyeztetni kívánt pontforrás adatai: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 16077-9-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Hollós Zita Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítás: Orosházi fiókiroda nyitvatartása megváltozik

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108301-3-4/2015. Ügyintéző: dr. Valastyán Réka Bakainé Dani Krisztina Tel.: +36 (62) 681-668 Tárgy: László Gumiszervíz Kft., Kiskunfélegyháza levegőtisztaság-védelmi

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 112766-1-7/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Filakné Enyedi Andrea Hegedűs Helga Sárosi Edit Herczeg

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 111646-2-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02636-13/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Telefon: +36 (76) 795-859 Tárgy:

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107313-1-15/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Kissné Nagy Ildikó Bánfi Szabolcs Berényi Anita Balatonyi Zsolt Csókási Anita Báló Bertalan Barnabás Huszár Edit

Részletesebben

A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.

A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107872-1-10/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Berényi Anita Kovács Viktor Andrásné Nemes Edit Bodó Ádám Darányi Réka Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati

Részletesebben

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek

Részletesebben

- A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.

- A dokumentációban foglaltak alapján, közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 111532-1-14/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/13127-16/2016. Ügyintéző: dr. Valastyán Réka Katona Csaba Privitzer Jenő

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 3. oldalán az A rekultivációra, utógondozásra vonatkozó előírások c. fejezet az alábbiakkal egészül ki:

H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 3. oldalán az A rekultivációra, utógondozásra vonatkozó előírások c. fejezet az alábbiakkal egészül ki: KTFO-azonosító: 11790-8-8/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/10074-9/2016. Ügyintéző: dr. Tekulics Éva Maknics Katalin CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Tel.: +36 (62)

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Jogerőre emelkedett: 2012. november 22-én Magyar Horizont Energia Kft.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Gyöngyi Imréné egyéni vállalkozó (6647 Csanytelek, Jókai u. 11.; KÜJ: 100 309 120) részére. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. Gyöngyi Imréné egyéni vállalkozó (6647 Csanytelek, Jókai u. 11.; KÜJ: 100 309 120) részére. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105792-1-3/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Gyöngyi Imréné, Csanytelek leveg tisztaság-védelmi engedély H A

Részletesebben

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Jászfelsőszentgyörgy I.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1225-6/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 06.

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítások felsorolása: Orosházi és kondorosi fiókiroda

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

Ügyiratszám: 10.255-5/2013. célú hasznosításának engedélyezése H A T Á R O Z A T

Ügyiratszám: 10.255-5/2013. célú hasznosításának engedélyezése H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MAKÓI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI FÖLDHIVATALA Ügyiratszám: 10.255-5/2013. Ügyintéző: Molnár Zsolt Tel.: 62 / 211-422 Tárgy: Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése

Részletesebben

Bács-Kiskun

Bács-Kiskun Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH Engedélyezési terv beadásának tervezett határideje Kivitelezés megkezdés tervezett határideje Kivitelezés befejezés tervezett határideje

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 100084-3-3/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Bakainé Dani Krisztina Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 12006-5-6/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Telefon: +36 (76) 795-862 Tárgy: Kunszállás

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám:

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY NEMZETI FÖLDLPB TRTOZÓ FÖLDRÉSZLETEK NYILVÁNOS PÁLYÁZTTÁS, ILLETVE ÁRVERÉS MELLŐZÉSÉVEL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK 2015/I. SZÁMÚ ÜTEMÉRE VONTKOZÓN mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Metalconstruct Zrt. (6000, Kecskemét, Fűzfás köz 3.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. A Metalconstruct Zrt. (6000, Kecskemét, Fűzfás köz 3.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/2318-15/2016. Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély KTFO-azonosító: 14541-9-10/2016. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Melléklet: - Tel.:

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113494-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01284-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95.167-1-12/2013. Ea: dr. Hofszang Brigitta Filakné Enyedi Andrea Kovács Viktor Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113446-1-7/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01147-16/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Domokos Antal

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Bányakapitányság az ügyben SZBK/1080-2/2014. számon döntést hozott (határozatot adott ki).

HIRDETMÉNY. A Bányakapitányság az ügyben SZBK/1080-2/2014. számon döntést hozott (határozatot adott ki). MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/1080-3/2014. Ügyintéző: Szabó Miklós : (06-56) 512-331 : (06-56) 512-337 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu HIRDETMÉNY A Szolnoki Bányakapitányság

Részletesebben

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 5000 Szolnok, Templom u. 5. (56): 512-319; 512-320 Fax: 512-337 Ügyeleti tel: (56) 512-310, 5001 Szolnok; Pf.:164 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu SZBK/822/10/2010. Üi.: Szabó Miklós

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 11789-9-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Telefon: +36 (76) 795-862 Tárgy: Bugac Nagyközség

Részletesebben

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. jóváhagyja. 1. A bányabezárási, tájrendezési tevékenységgel igénybe vehető ingatlan: Fülöpháza 0101/99 hrsz.

H A T Á R O Z A T. jóváhagyja. 1. A bányabezárási, tájrendezési tevékenységgel igénybe vehető ingatlan: Fülöpháza 0101/99 hrsz. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/2999-23/2013. Ügyintéző: Szabó Miklós : (06-56) 512-331 : (06-56) 512-337 E-mail: miklos.szabo@mbfh.hu Határozat jogerős: 2015. március

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 98416-1-12/2014. Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., Domaszék 0325/38 hrsz. Ügyintéz : dr. Balthazár Éva ingatlan többlet

Részletesebben

Tárgy: Démász Hálózati elosztó Kft., Bácsszőlős, Felső-Bácskai Gazda Kft. többlet energia ellátása előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat

Tárgy: Démász Hálózati elosztó Kft., Bácsszőlős, Felső-Bácskai Gazda Kft. többlet energia ellátása előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A KTFO-azonosító: 113351-1-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00904-13/2017. Hiv. szám: - Melléklet:

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105438-1-13/2015. Ügyintéz : dr. Valastyán Réka Berényi Anita Lipták Dávid Király Dániel Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060 / 44147 Tárgy: EDF Démász Hálózati

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 93.761-1-9/2013. Ea: dr. Balthazár Éva Berényi Anita Radócz Zoltán Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Domaszék,

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Az Univer Product Zrt. (6000 Kecskemét, Szolnoki út 35., KÜJ: ) továbbiakban engedélyes részére engedélyezem,

H A T Á R O Z A T. Az Univer Product Zrt. (6000 Kecskemét, Szolnoki út 35., KÜJ: ) továbbiakban engedélyes részére engedélyezem, CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 14888-3-15/2015. Tárgy: leveg tisztaság-védelmi engedély Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44255 H A T Á R O Z A T Az Univer

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. módosítom:

H A T Á R O Z A T. módosítom: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 10423-6-5/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/10072-9/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Maknics Katalin Tel.: +36

Részletesebben

M.8. számú melléklet

M.8. számú melléklet EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. elérhetőségei, ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2010. március2 1-jétől EDF

Részletesebben

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95880-1-12/2013. Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Szeged Ea: dr. F z István Bócsa-Bugacpusztaháza 8813 Kisk

Részletesebben

DAKK Zrt. közlekedési termékek árusítására kijelölt postahelyek CSONGRÁD MEGYE

DAKK Zrt. közlekedési termékek árusítására kijelölt postahelyek CSONGRÁD MEGYE CSONGRÁD MEGYE Helyközi Hmvhely. Szentes Makó Csongrád Szeged bérlet 1. Apátfalva posta 6931 Apátfalva Templom utca 73. 2. Ásotthalom posta 6783 Ásotthalom Királyhalmi utca 32. 3. Baks posta 6768 Baks

Részletesebben

2. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.2. Tájékoztatási szakasz véleményeinek összegzése 2.1. Településfejlesztési döntés (Tájékoztatási szakasz

2. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.2. Tájékoztatási szakasz véleményeinek összegzése 2.1. Településfejlesztési döntés (Tájékoztatási szakasz 2. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ELŐZMÉNYEK 2.2. Tájékoztatási szakasz véleményeinek összegzése 2.1. Településfejlesztési döntés (Tájékoztatási szakasz véleményei alapján) 2.3. Hatályos HÉSZ (4/2012. (II.28.) önkormányzati

Részletesebben