Általános szerzıdési feltételek általános közüzemi szerzıdéshez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Általános szerzıdési feltételek általános közüzemi szerzıdéshez"

Átírás

1 Általános szerzıdési feltételek általános közüzemi szerzıdéshez I - A szerzıdés tárgya, hatálya 1. A szerzıdés tárgya a jelen szerzıdésben megnevezett Fogyasztó földgázzal való ellátása a szerzıdésben és az alábbi szerzıdési feltételekben foglaltak szerint. 2. Jelen Általános Közüzemi Szerzıdés szerint Fogyasztó a évi XLII. törvény pontjában meghatározott Fogyasztó. 3. Jelen szerzıdés határozatlan idıre szól, annak módosítását mindkét fél jogosult kezdeményezni. Felek a szerzıdés módosítását írásbeliséghez kötik. 4. A közüzemi szerzıdés a felek közötti aláírással lép hatálya és mindaddig érvényben marad, míg a felek között létrejött közüzemi szerzıdés meg nem szőnik. II - Szerzıdéskötés 1. Az Általános Közüzemi Szerzıdés megkötése írásban történik. Amennyiben ez a szerzıdés más módon jött létre, a közüzemi szolgáltató és az Fogyasztó köteles a szerzıdést haladéktalanul írásban megkötni. 2. Az elızıekben rögzítettek kivételével az írásbeli, hatályos, az adott fogyasztási helyre vonatkozó szerzıdés nélküli vételezés, amennyiben ahhoz a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. nem járult hozzá, szabálytalan vételezésnek minısül. 3. A közüzemi szolgáltató köteles jelen Szerzıdési Feltételeket minden új Fogyasztójának legkésıbb az Általános Közüzemi Szerzıdés aláírásakor ill. valamennyi egyéb Fogyasztójának kérésre rendelkezésre bocsátani. III - A közüzemi szolgáltató és elosztói engedélyes általános jogai és kötelezettségei a szerzıdés teljesítése kapcsán A Közüzemi szolgáltató jogai: 1. A közüzemi szolgáltató és/vagy az elosztói engedélyes jogosult a Fogyasztó biztonságos és szabályos földgázvételezését ellenırizni. 2. A Közüzemi szolgáltató jogosult az általa szolgáltatott földgáz ellenértékeként elszámolását érvényesíteni. 3. A közüzemi szolgáltató jogosult a Fogyasztó felé fennálló kinnlevıségeinek behajtását kívül álló harmadik személyre átruházni. 4. A közüzemi szolgáltató egyéb jogait a Fogyasztóval kötött szerzıdés, Üzletszabályzata, és a hatályos jogszabályok határozzák meg. 1. oldal

2 A Közüzemi Szolgáltató kötelezettségei: 1. Közüzemi Szolgáltató a gázszolgáltatás során tudomására jutott fogyasztói adatokat, információkat az adatvédelmi törvény és az Üzletszabályzat elıírásai szerint kezeli. 2. A Fogyasztó földgázellátásában a közüzemi szolgáltató és az elosztói engedélyes együttmőködnek, mely együttmőködés keretében az elosztói engedélyes jogosult a Fogyasztónál közvetlenül eljárni minden olyan esetben, melyet a jogszabályok, a közüzemi szolgáltató üzletszabályzata vagy a jelen általános szerzıdési feltételek meghatároznak. 3. A földgáz elosztói engedélyes jogosult a tulajdonát képezı berendezések karbantartására, az elszámolás alapjául szolgáló mérık leolvasására, valamint teljesítmény mérésére, amit a Fogyasztó köteles bármely idıpontban biztosítani. 4. Biztonsági okból a földgázelosztó vagy közüzemi szolgáltató a fıelzárót elzárhatja, és biztonsági záróelemmel láthatja el. A biztonsági záróelemet eltávolítani és a lezárt fıcsapot kinyitni a földgázelosztó, közüzemi szolgáltató, vagy azok megbízottjai jogosultak. 5. Az új Fogyasztó igénybejelentését követıen a közüzemi szolgáltatóval történı szerzıdés megkötése elıtt a közüzemi szolgáltató jogosult, a fogyasztó kérésére köteles gondoskodni arról, hogy a földgázelosztó a gázmérıt, nyomásszabályzót és csatlakozó vezetéket a Fogyasztó vagy megbízottja jelenlétében felülvizsgálja, ellenırizze, a gázmérıt leolvassa, az ellenırzésrıl jegyzıkönyvet vegyen fel és ebbıl a Fogyasztónak adjon át egy példányt. IV. - A földgáz díja 1. Az alapdíjat, a gázdíjat, mérı nélküli fogyasztás esetén az átalánydíjat, valamint a kapcsolódó egyéb díjakat a mindenkori hatósági árszabályozási rendelkezések alapján kell megfizetni. 2. Amennyiben a hatósági árszabályozás megszőnik, a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. jogosult a földgáz árának meghatározására. V. - Csatlakozási pontok 1. A gázátadás helye a fogyasztási hely telekhatára elıtt elhelyezett fıelzáró szerelvény, ennek hiányában a telekhatár. 2. A teljesítés helye a fogyasztási helyen felszerelt gázmérı kilépı csonkja, gázmérı nélküli átalányfogyasztás esetén a fogyasztói fıcsap. 2. oldal

3 VI. - A szolgáltatás módja és minıségi feltételei 1. A szolgáltatott földgáz minıségének ki kell elégítenie a mindenkor érvényben lévı földgázszabvány elıírásait. 2. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a földgázt a vonatkozó szabványoknak és mőszaki elıírásoknak megfelelıen szagosítva szolgáltatja. 3. A földgáz minıségi paraméterei tekintetében a szerzıdı felek elfogadják a rendszerirányító által, vagy ha a közüzemi nagykereskedı is rendelkezik ilyen adatokkal, akkor az általa, a tárgyi idıszakban mért és dokumentált átlagértéket. 4. Ha az Fogyasztó a földgáz minıségével szemben olyan követelményeket támaszt, amelyek jelen paragrafus 1. pontjában foglaltaktól eltérıek, azt a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. nem köteles kielégíteni. 5. A szolgáltatott földgáz jelen paragrafus 1. pontjában meghatározott minıségének megváltozásából adódó költségek a lakossági Ügyfelet nem terhelhetik. 6. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a földgázt a lakossági és kommunális Fogyasztó részére az alkalmazott készülékekre szabványban meghatározott nyomáshatárok között köteles szolgáltatni. VII. - A gázszolgáltatás szüneteltetése, korlátozása A) Szüneteltetés és korlátozás a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. kezdeményezésére: 1. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. indítványából történı szüneteltetésre és korlátozásra a évi XLII tv. 28., valamint a 111/2003 (VII.29.) Kormányrendelet 30. és a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. Üzletszabályzatának vonatkozó részei adnak útmutatást. 2. A szerzıdésszegés miatt a Fogyasztó gázszolgáltatásból történı ki és visszakapcsolásának költségei a Fogyasztót terhelik. 3. A gázszállító és elosztórendszer tervszerő megelızı karbantartása /továbbiakban TMK/ idején a gázszolgáltatás korlátozható, ill. szüneteltethetı. A közüzemi szolgáltató a TMK idıpontjáról a Fogyasztót a Gázszolgáltatási közüzemi szabályzat szerint legalább három hónappal korábban közölni kell. A TMK miatti szüneteltetés esetén a Fogyasztó a gázszolgáltatóval szemben semmiféle igényt nem támaszthat. A TMK idıpontjának illetve idıtartamának szükség szerinti módosítására - a Fogyasztóval történı egyeztetés mellett - a jogot a szolgáltató fenntartja. 4. Gázkorlátozás elrendelése esetén a korlátozást a Fogyasztó köteles haladéktalanul végrehajtani. B.) Szüneteltetés a Fogyasztó kérésére: 1. A Fogyasztó kérheti, hogy a Szolgáltató a földgázszolgáltatást a szerzıdés szerinti fogyasztási helyen szüneteltesse. Ezt csak a többi Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül szabad megvalósítani. A szüneteltetés idıtartam 1 hónapos idıtartamnál rövidebb nem lehet. 3. oldal

4 2. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a szünetelési kérelem kézhezvételétıl számított 3 munkanapon belül köteles a Fogyasztó gázszolgáltatásának szünetelését biztosítani. 3. A szüneteltetést a Fogyasztói fıcsap elzárásával vagy a gázmérı leszerelésével kell elvégezni. Minden esetben jogi zárat /plombát/ kell felszerelni és azt mindkét fél aláírásával bizonylaton rögzíteni kell. A jogi zárat csak az elosztói engedélyes megbízottja távolíthatja el. 4. A Fogyasztó mindaddig, amíg gázvételezésének lehetısége, az elızı pontban meghatározott munkálatok elvégzésével nem kerül szüneteltetésre, köteles a gázszolgáltatáshoz kapcsolódó díjakat megfizetni. 5. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. az elızı pontban meghatározott munkálatokért, szolgáltatás újbóli megindításáért, a szükséges mőszaki teendıkért és jogi zárért díjat számit fel. A díj mértékérıl az Ügyfelet a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-nek tájékoztatnia kell. 6. Fentiek az átalánydíjas fogyasztásra is vonatkoznak. VIII. - Nyomásszabályozó berendezés 1. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. tulajdonában levı nyomásszabályozók üzemképes állapotban tartása az elosztói engedélyes, megırzésük, védelmük a Fogyasztó kötelessége. A szabadban vagy közös használatú térben elhelyezett nyomásszabályozót és az elıtte lévı elzárót a gázszolgáltatás szüneteltetésének terhe mellett a Fogyasztó szekrénnyel köteles védeni. A nem rendeltetésszerő használatból és a védıszekrény hiányából eredı meghibásodásért a Fogyasztó teljes felelısséggel tartozik. 2. A Fogyasztó kérheti - megfelelı indokok alapján - a berendezés ingatlanon belül más helyre történı áthelyezését. Az elosztói engedélyes köteles a berendezést a Fogyasztó költségére áthelyezni, ha annak mőszaki, jogi vagy egyéb akadálya nincs. A költség mértékérıl a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-nek a Fogyasztót tájékoztatnia kell. 3. A nyomásszabályzó csak a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-tıl származhat, azt csak a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. vagy megbízottja jogosult fel ill. leszerelni és jogi zárral ellátni. IX. - Szolgáltatási feltételek A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. jogosult arra, hogy a leágazó és csatlakozó vezeték, valamint a fogyasztói berendezés létesítésekor ill. üzemeltetésekor követelményeket határozzon meg a biztonságos és zavarmentes szolgáltatás, valamint a késıbbi fejlesztési lehetıségek érdekében. A fogyasztói berendezésben történı változásnál figyelembe kell venni, hogy egyes fogyasztási készülékek alkalmazását a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. elızetes hozzájáruláshoz kötheti. A hozzájárulás csak abban az esetben tagadható meg, ha az alkalmazni 4. oldal

5 kívánt berendezés nem rendelkezik az elıirt engedélyekkel ill. a biztonságos üzemelést és a zavarmentes szolgáltatást veszélyezteti. X. - Belépési jog, hozzáférési lehetıség biztosítása 1. A Fogyasztó köteles lehetıvé tenni a földgázelosztó elızetes értesítése alapján megbízottjainak a bejutását a nyomásszabályzó és gázmérı karbantartás, javítás céljából az azok elhelyezését biztosító helyiségekbe, területekre. Gázömlés esetén a hibaelhárítás érdekében, az elosztói engedélyes külön értesítés és egyéb korlátok nélkül jogosult megtenni a szükséges intézkedéseket, a fogyasztási hely azon területére, ahol a hiba keletkezett. 2. A nyomásszabályzó és/vagy gázmérı beszabályozását, ellenırzését, karbantartását, cseréjét a földgázelosztói engedélyes végzi, függetlenül attól, hogy a nyomásszabályozó és/vagy gázmérı kinek a tulajdonában van. 3. Amennyiben olyan gyanú merül fel, hogy a Fogyasztó a gázhasználat során a biztonsági elıírásokat nem tartja be és az ezzel kapcsolatos ellenırzést nem teszi lehetıvé, illetve azt meggátolja, a közüzemi szolgáltató és a vele szerzıdéses kapcsolatban álló földgázelosztó a fogyasztás helyére való bejutásáig és a biztonsági ellenırzés lefolytatásáig a gázszolgáltatást a fogyasztási helyen kívüli beavatkozással is szüneteltetheti. XI. - A földgázfogyasztás mérése Az elszámolási gázmérés helye a Fogyasztónál telepített Országos Mérésügyi Hivatal által hitelesített mérı. A gázfogyasztás díja a mérı adatai alapján kerül megállapításra, illetve elszámolásra. Az elszámolás részletes szabályait a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. Üzletszabályzata tartalmazza. Az idıszakosan mérı nélküli fogyasztás elszámolása, külön megállapodás szerint történik. A gázmérıvel nem rendelkezı Fogyasztói helyek földgázfogyasztásának elszámolása a mindenkor érvényes földgáz díjára vonatkozó rendelet szerint történik negyedévente. XII. - A gázmérık vizsgálata 1. A mérı tulajdonosa a mérıt köteles a saját költségén rendszeresen karbantartani. A karbantartás elmaradásából eredı károkért a mérı tulajdonosát terheli a felelısség. A Fogyasztó köteles biztosítani a szolgáltató és a vele szerzıdéses kapcsolatban álló elosztó részére, bármely idıpontban a mérı ellenırzését. A mérı hitelesítésérıl ill. a mérı le- és felszerelésérıl, valamint a cseremérı biztosításáról, ill. a mérı nélküli fogyasztás elszámolásáról elızetes megállapodást köteles kötni a Fogyasztó és a szolgáltató vagy a vele szerzıdéses kapcsolatban álló elosztó. 2. A Fogyasztó köteles minden, általa észlelt, a szolgáltatással kapcsolatos rendellenességet a közüzemi szolgáltatónak haladéktalanul bejelenteni, így többek között bejelenteni a gázmérı, a gázmérın lévı plomba/ólomzár sérülését. 3. A Fogyasztó köteles minden óvintézkedést megtenni a gázmérı és annak tartozékainak állagmegóvására. 5. oldal

6 4. A helyiségen belüli gázszivárgás, gázömlés esetén a Fogyasztó köteles a veszély elhárítása érdekében a tıle elvárható intézkedéseket (pl. szellıztetés, gázcsapok lezárása, tőzgyújtás-, villamos berendezés bekapcsolásának mellızése, szikraképzıdés megakadályozása, a veszélyeztetett környezet tájékoztatása) megtenni. 5. A Fogyasztó köteles a tulajdonát képezı csatlakozó vezeték és fogyasztói berendezések 5 évenkénti mőszaki biztonsági felülvizsgálatáról gondoskodni. A csatlakozó vezetéken bekövetkezett, a közüzemi szolgáltatónak és földgázelosztónak okozott károkért a Fogyasztót terheli a felelısség. 6. A mérıeszközökkel kapcsolatos szerzıdésben nem szabályozott kérdésekben a mérésügyrıl hatályos jogszabály rendelkezései az irányadók. XIII. - A gázmérık leolvasása A gázmérı leolvasását a közüzemi szolgáltató megbízásából a földgáz elosztó vagy megbízottja végzi, melyet a Fogyasztó köteles lehetıvé tenni. Amennyiben a tervezett leolvasási idıben a gázmérı leolvasására nem került sor, a Fogyasztó jogosult a gázmérı óraállását a közüzemi szolgáltató részére megadni (telefonon, személyesen, írásban), mely az adott idıszak elszámolásának alapja. XIV. - Az elfogyasztott gázmennyiség elszámolása 1. A gázfogyasztást az elosztói engedélyes az általános közüzemi szerzıdésben meghatározott gyakorisággal olvassa le, amely érték az elszámolási idıszak végszámlázásának alapját képezi. 2. Az elszámolási idıszak folyamán a közüzemi szolgáltató havi rendszerességgel Fogyasztó részére részszámlát bocsát ki, melynek megállapításánál figyelembe veszi az Fogyasztó fogyasztási szokásait, beépített Fogyasztói berendezéseit. Közös megegyezés esetén a havi számlakibocsátásnál ritkább számlázásban is megállapodhatnak a felek. 3. A Fogyasztó kérésére illetve a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. igénye esetén indokolt esetben (pl. áremelés, tulajdonos változás, idıszaki fogyasztás ellenırzés) az elszámolási idıszak során többszöri, dokumentált leolvasási érték szerinti számla is készíthetı. 4. A részszámlák és a végszámla meghatározása az Üzletszabályzatban leírt módon történik. 5. Az elfogyasztott földgázért az Fogyasztó a mindenkor érvényes árszabályozási elıírásban meghatározott tarifa szerinti alapdíjat és gázdíjat köteles fizetni. A főtıérték tekintetében a szerzıdı felek elfogadják a rendszerirányító, vagy a közüzemi nagykereskedı, által az elszámolási idıszakban mért és dokumentált átlagértékeket. 6. Az elfogyasztott földgázmennyiség meghatározása a mérı nélküli, átalánydíjas fogyasztás kivételével a gázmérık leolvasásával történik. 7. A mért gázmennyiséget a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. közüzemi szolgáltatói Üzletszabályzatában meghatározott módon gáztechnikai normáltérfogatra számítja át. 8. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. megállapodhat fogyasztóival a gázfogyasztás mérı 6. oldal

7 nélküli, átalánydíjas elszámolásában. Átalánydíjas szolgáltatás esetén a szolgáltatott földgáz mérése lakásonként nem megoldott, ezért a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a mindenkor érvényes árszabás szerinti átalánydíjat számítja fel. Mérı nélküli, átalánydíjas elszámolás esetén a számlázás az általános közüzemi szerzıdésben meghatározott gyakorisággal történik. 9. A számlán, illetve részszámlán feltüntetett díjakat a fizetési határidın belül az általános közüzemi szerzıdésben meghatározott módon kell megfizetni. 10. Azon Fogyasztó, akinek bérkészüléke van és a gázdíjat nem vagy késedelmesen fizeti, köteles a bérkészüléket a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-nek visszaadni. 11. Ha az átalánydíjas Fogyasztónál a szolgáltatás karbantartás és hibaelhárítás miatt szünetel, a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a teljes átalánydíjat felszámítja. XV. - A hibásan mért fogyasztás elszámolása 1. Ha a lakossági Fogyasztónál felszerelt gázmérı a fogyasztást nem, vagy rosszul jelzi, akkor az elızı évi fogyasztását, abban az esetben, ha az elızı év gázfogyasztása nem állapítható meg, akkor a beépített készülékek névleges teljesítményét és a fogyasztási jelleget figyelembe vevı becslési eljárással meghatározott gázmennyiséget kell a gázdíj számlázás alapjául venni. 2. Az elszámolható gáz mennyiségét szintén becsléssel kell megállapítani, ha idıközben a gázfogyasztó készülékek száma, fajtája, a helyiségben lakó személyek száma vagy a helyiség mérete vagy a fogyasztási jelleg megváltozott. 3. Nem lakossági Ügyfelek esetén a lakossági Ügyfeleknél felszerelt mérıre vonatkozó eljárással történik az elfogyasztott gáz mennyiségének becslése. XVI. - Számlahelyesbítés 1. Az Fogyasztó kérheti a bemutatott számla helyesbítését a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-tıl, mint közüzemi szolgáltatótól, aki erre 15 napon belül köteles nyilatkozni. A helyesbítés iránti bejelentésnek a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs, ha a bemutatott számla összege az elızı év azonos idıszakára vetített díjat nem haladja meg. Egyenletes, részszámlás fizetés esetén, az elızı év azonos idıszakára vonatkozó díj megegyezik az elızı év ugyanazon idıszakában kiállított részszámla összegével. 2. Ha az Ügyfelet visszatérítés illeti meg és egyéb hátraléka nincs, akkor a közüzemi szolgáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy a visszafizetést tartalmazó számla fizetési határidejéig a visszatérítés történjen meg. XVII. - Szabálytalan gázvételezés A szabálytalan gázvételezésre vonatkozó szabályokat a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. közüzemi üzletszabályzata tartalmazza. 7. oldal

8 XVIII. - Fizetési késedelem A fizetési kötelezettségek késedelmes teljesítése esetén a késedelmesen teljesítı fél a késedelembe esés napjától a teljesítés napjáig terjedı idıszakra kötbért köteles fizetni a másik fél részére. Késedelmes fizetésnek minısül a fogyasztó/fizetı részérıl, ha a számlán feltüntetett díjat a felek eltérı megállapodása hiányában a számlán feltüntetett fizetési határidıig nem egyenlíti ki. A fogyasztó fizetési késedelme a közüzemi szolgáltató által kiállított számlákban foglalt fizetési határidıt követı napon kezdıdik és a teljesítés napján ér véget. A fogyasztó fizetési késedelme esetén a DBGÁZ KFT. kötbért számít fel. A fogyasztót alaptalan számlakifogás esetén is a befizetési határidıig ki nem egyenlített összeg erejéig kötbér fizetési kötelezettség terheli. A kötbérfizetési kötelezettség kezdı idıpontja a számlán feltüntetett befizetési határidıt követı nap. A kötbérfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a fogyasztó (fizetı) késedelmét kimenti. Késedelmes teljesítés esetén a DBGÁZ KFT., a fogyasztói befizetésbıl elıször a költségeket, a kötbért, majd a díjtartozást számolja el, kivéve, ha a felek ettıl eltérıen állapodnak meg. A DBGÁZ KFT. jogosult a fogyasztó késedelmes fizetésébıl adódó egyéb igazolt költségek (pl. postaköltség) felszámítására is. Ha az esedékessé vált gázdíjat a fogyasztó írásbeli felszólítás ellenére a számlafizetés határidejének lejárta után hatvan napon belül nem egyenlíti ki, a szolgáltató értesítése alapján az elosztó a gázszolgáltatást felfüggesztheti. Ha a gázszolgáltatást egy szerzıdés alapján többen veszik igénybe (több fogyasztó van), egyetemlegesen felelnek a fogyasztott gáz díjának megfizetéséért. XIX. - A szerzıdés megszőnése, változások bejelentése 1. A lakossági és a kommunális Fogyasztó az általános közüzemi szerzıdést 15 napos felmondási idıvel megszüntetheti. 2. Ha a Fogyasztói berendezést leszerelik vagy átalakítják, azt a munka megkezdése elıtt 48 órával a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-nek be kell jelenteni az esetleg szükséges intézkedések megtétele végett. 3. Ha a fogyasztó a fogyasztás helyérıl elköltözik, illetıleg a szolgáltatás igénybevételével felhagy, köteles azt a közüzemi szolgáltatónak 15 napon belül bejelenteni. A közüzemi szerzıdés hatályos marad a bejelentés elmulasztása vagy késedelmes bejelentés esetén is, és ennek megfelelıen az új fogyasztó igénybejelentéséig az elköltözött fogyasztó felel a csatlakozó vezeték, a fogyasztói berendezés, a nyomásszabályzó és gázmérı állapotáért, a fogyasztás díjának megfizetéséért, szerzıdésszegı magatartás esetén a következményekért. 4. Ha a Fogyasztó olyan lakásba, ingatlanba költözik, ahol gázszolgáltatás van és arra igényt tart, köteles azt a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft.-nél bejelenteni. A bejelentés után a 8. oldal

9 szerzıdést a II. szakasz szerint meg kell kötni. 5. A beköltözéskori gázmérıállást dokumentálni kell. 6. A 3. és 4. bekezdésben foglaltakat, amennyiben mindkét Fogyasztó ismert, együttesen kell elvégezni. 7. A közüzemi szolgáltató nem köteles az új Fogyasztóval szerzıdést kötni, amennyiben a korábbi fogyasztó a kettejük közötti jogviszonyában kötelezettségeinek nem tett eleget. 8. Ha a szerzıdéses viszonyból adódó jogokba és kötelezettségekbe a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. helyébe egy másik engedélyesi társaság lép (a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. helyett más közüzemi szolgáltató kijelölése történik meg), ahhoz az Fogyasztó hozzájárulása nem szükséges. A szolgáltató megváltozását nyilvánosan közzé kell tenni. XX. - A földgáz felhasználása A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a földgázt kizárólag a Fogyasztó saját céljára való felhasználására bocsátja rendelkezésre. A földgáz harmadik félnek való továbbvezetése, átadása csak a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. írásos hozzájárulásával megengedett. XXI. - Szerzıdésszegés és következményei Mind a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft., mind a Fogyasztó szerzıdésszegésének eseteit és annak jogkövetkezményeit a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft., mint közüzemi szolgáltató Üzletszabályzata tartalmazza. Szerzıdésszegés esetén, kötbért a szerzıdést szegı fél köteles fizetni az Üzletszabályzatban meghatározott mértékben. XXII. - Bérleti viszony létesítése Ha a Fogyasztó a szerzıdés tárgyát képezı fogyasztási helyet bérletbe, albérletbe adja ki, a szerzıdésben foglaltakért teljes körően felel, kivétel, ha a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. a bérlıvel köt Általános Közüzemi Szerzıdést. XXIII. - Panaszok, bejelentések intézése 1. A Fogyasztó panaszának és bejelentésének kivizsgálására vonatkozó szabályokat, valamint az ügyfélszolgálatok felsorolását az Üzletszabályzat tartalmazza. 2. A Fogyasztó jogorvoslati igényével a Magyar Energia Hivatalhoz fordulhat. 3. A Felek köztük lévı jogviták végleges eldöntésére illetékes bíróság tekintetében elfogadják a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény rendelkezéseit tartják magukra nézve kötelezınek. XXIV. - Vegyes rendelkezések 9. oldal

10 Jelen szerzıdésben nem szabályozott kérdésekben az ÜKSZ, a DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. Üzletszabályzata és a hatályos magyar jogszabályok az irányadóak. A DBGÁZ Debreceni Gázszolgáltató Kft. fenntartja a jogot arra, hogy jogszabály módosítása miatt a jelen Általános szerzıdési feltételeket, vagy az Üzletszabályzatát megváltoztassa, melyrıl a fogyasztókat írásban értesíti tájékoztatva arról, hogy ezen változásokat hol és milyen módon lehet megtekinteni. 10. oldal

TIGÁZ ZRT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA II/4. MELLÉKLET. II/4. Szerződésminták, Általános szerződési feltételek

TIGÁZ ZRT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA II/4. MELLÉKLET. II/4. Szerződésminták, Általános szerződési feltételek II/4. Szerződésminták, Általános szerződési feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 20 m3/h fogyasztást nem meghaladó fogyasztók részére I. A szerződés tárgya: A szerződés tárgya a felhasználó földgázzal

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA III/4. sz. melléklet III/4. MELLÉKLET

TIGÁZ ZRT. EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA III/4. sz. melléklet III/4. MELLÉKLET III/4. MELLÉKLET ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSULT FELHASZNÁLÓK RÉSZÉRE I. A szerződés tárgya: A szerződés tárgya a felhasználó földgázzal való ellátása az egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8. TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti

Részletesebben

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.

TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET. Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8. TIGÁZ-DSO Kft. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti

Részletesebben

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 1. sz. melléklet

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 1. sz. melléklet Ügyfélkód/Mérőhelykód LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓVAL KÖTÖTT VÍZIKÖZMŰ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Mely - egyrészről a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek -

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. Tisztelt Képviselı-testület! E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - önkormányzati ingatlan ideiglenes

Részletesebben

TIGÁZ Zrt. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET

TIGÁZ Zrt. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA II/8. MELLÉKLET Kapacitás-lekötési szerződésszegés jogkövetkezményei (Üzletszabályzat 8.b) SZERZŐDÉSSZEGŐ MAGATARTÁS FORMÁI FÖLDGÁZELOSZTÓ Nem értesíti az érintett rendszerhasználót az üzletszabályzatban, illetve a szerződésben

Részletesebben

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 3. sz. melléklet

Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. /4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós út. 1./ Üzletszabályzata 3. sz. melléklet Ügyfélkód/Mérőhelykód LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓVAL KÖTÖTT VÍZIKÖZMŰ MELLÉKSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Mely - egyrészről a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. (székhelye: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl

Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl Dunabogdány Község Önkormányzatának 2/1997 (I.6. ) rendelete a kéményseprı-ipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben a 3/1998. (II. 9.), 18/2005. (XII 9.), 15/2007. (XII.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZİDÉS

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZİDÉS A1-K000000/000 számú ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZİDÉS amely a.. szám alatti lakóépület, illetıleg vegyes célra használt épület (a továbbiakban együtt: épület), mint felhasználási hely hıközponti mérés szerinti

Részletesebben

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Várpalotai Közüzemi Kft. 8100 V á r p a l o t a, Fehérvári út 7. 9/4 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb célú felhasználó fűtés szolgáltatására SZÁMA: FELHASZNÁLÓ: 2 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Amely létrejött

Részletesebben

ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZİDÉS

ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZİDÉS Amely létrejött egyrészrıl a MAGÁZ Kft. (8800 Nagykanizsa, Csengery u. 9. cégjegyzékszám: 20-09-066055, adószám: 11907925-2-20,képviseli: Posztós Endre),mint Földgázelosztó valamint másrészrıl az alábbiakban

Részletesebben

Szolgáltatási szerzıdés közmőves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK

Szolgáltatási szerzıdés közmőves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatási szerzıdés közmőves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK A közmőves ivóvízellátásról és a közmőves szennyvízelvezetésrıl szóló többször módosított 38/1995.

Részletesebben

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - nem lakáscélú helyiség bérbeadására

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - nem lakáscélú helyiség bérbeadására SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - nem lakáscélú helyiség bérbeadására Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS Szerződés száma:.. Felhasználási hely száma:. Bekötés szám:.... I. Szerződést kötő felek: FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS 20 m 3 /h alatti gázmérő névleges összteljesítménnyel rendelkező alapdíjas, nem

Részletesebben

GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK

GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK A. A villamos energia kereskedelmi tevékenység folytatásának az egyedi felhasználókat érintı minimális minıségi követelményei 1.1 Fogalmak A jelen mellékletben használt fogalmakon

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 46/2012. (..) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Önkormányzata és

Részletesebben

Határozott idejő BÉRLETI SZERZİDÉS nem lakás céljára szolgáló helyiségre

Határozott idejő BÉRLETI SZERZİDÉS nem lakás céljára szolgáló helyiségre Határozott idejő BÉRLETI SZERZİDÉS nem lakás céljára szolgáló helyiségre amely létrejött a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló többszörösen

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh

Részletesebben

Szállítási Szerzıdés

Szállítási Szerzıdés Szállítási Szerzıdés amely létrejött egyrészrıl a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelı (a továbbiakban megrendelı), valamint BUSA Kft. (6100 Kiskunfélegyháza,

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek a Rendelıintézet számára eszközök

Részletesebben

KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb fogyasztó részére biztosított távhőszolgáltatásra

KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb fogyasztó részére biztosított távhőszolgáltatásra F 101 ESZF../. KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb fogyasztó részére biztosított távhőszolgáltatásra A szerződés létrejött egyrészről az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. (stat. azonosítója: 12794726-3530- 114-11, cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Fábián János 2013. október 07. kirendeltségvezető

Fábián János 2013. október 07. kirendeltségvezető Tájékoztató az elosztói engedélyes szerepéről a földgáz csatlakozó vezetékek és berendezések üzemzavar elhárításáról, javításáról és időszakos műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról Fábián János 2013 október

Részletesebben

A Kereskedőváltás részletes szabályai

A Kereskedőváltás részletes szabályai A Kereskedőváltás részletes szabályai A Társaság csak egyetemes szolgáltatásra nem jogosult Felhasználók részére nyújt szolgáltatásokat, így a kereskedőváltás szabályaira vonatkozó alábbi ismertetés nem

Részletesebben

A szolgáltatásokhoz kapcsolódó általános feltételeket az UPCRUO fejezetei ismertetik.

A szolgáltatásokhoz kapcsolódó általános feltételeket az UPCRUO fejezetei ismertetik. HÁLÓZATI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl a UPC MAGYARORSZÁG KFT. Székhelye: 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. Cégjegyzékszáma: 01-09-366290 Adószám: 10987278-2-44 (a továbbiakban: UPC ), valamint másrészrıl

Részletesebben

2009. április 2. HÍRLEVÉL

2009. április 2. HÍRLEVÉL HÍRLEVÉL 1 I. Szabványossági felülvizsgálatok szükségessége Földgázvezetékek felülvizsgálata A földgázellátásról szóló 2003.évi XLII. Törvény a földgázfogyasztóra vonatkozóan kötelezıen elıírja, hogy a

Részletesebben

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS

FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI SZERZŐDÉS 20 m 3 /h-nál kisebb mérő névleges összteljesítménnyel rendelkező, lakossági fogyasztók részére Szerződés száma:.. Felhasználási hely száma:. Bekötés szám:.... I. Szerződést

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére Tárgy: Finanszírozási szerzıdés kötése a Váci Egyházmegyével Elıterjesztı: dr. Völner

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelezı. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. A Visegrádi Önkormányzat 2/1997. (IV. 9.) ör. rendelete a kéményseprıipari közszolgálatatások kötelezı igénybevételérıl [egységes szerkezetben a *21/2005. (XI. 25.), az **1/2007. (I. 26.) rendeletekkel,

Részletesebben

Jánossomorja Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 12/1998. (XI.26.) ÖKT. számú rendelete a Fiatalok Lakóháza mőködésérıl

Jánossomorja Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 12/1998. (XI.26.) ÖKT. számú rendelete a Fiatalok Lakóháza mőködésérıl Jánossomorja Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 12/1998. (XI.26.) ÖKT. számú rendelete a Fiatalok Lakóháza mőködésérıl Jánossomorja Nagyközség Önkormányzat Képviselıtestülete a fiatalok takarékosságának,

Részletesebben

5. sz. melléklet. Eljárásrend a szerzıdésszegés és szabálytalan vételezés esetén, kötbértábla

5. sz. melléklet. Eljárásrend a szerzıdésszegés és szabálytalan vételezés esetén, kötbértábla 5. sz. melléklet Eljárásrend a szerzıdésszegés és szabálytalan vételezés esetén, kötbértábla 1/20. oldal 1. BEVEZETÉS 1.1. A SZABÁLYZAT CÉLJA A társaság közüzemi szolgáltatói engedélyese, (továbbiakban:

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI SZERZİDÉS közmőves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre. Partnerkód: Szerzıdés száma: Felhasználási hely száma:

SZOLGÁLTATÁSI SZERZİDÉS közmőves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre. Partnerkód: Szerzıdés száma: Felhasználási hely száma: SZOLGÁLTATÁSI SZERZİDÉS közmőves ivóvízellátásra és szennyvízelvezetésre Partnerkód: Szerzıdés száma: Felhasználási hely száma: mely létrejött egyrészrıl a DMRV Duna Menti Regionális Vízmő Zártkörően Mőködı

Részletesebben

6. d. sz. melléklet 3. sz. melléklete Szerződésminták Szerződés száma: KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁSSZERZŐDÉS

6. d. sz. melléklet 3. sz. melléklete Szerződésminták Szerződés száma: KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁSSZERZŐDÉS KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁSSZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről cégnév: FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. székhely: 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 20. központi ügyintézés helye: 1101 Budapest,

Részletesebben

A HB EURO KÁR- ÉS JOGVÉDELEM-BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI

A HB EURO KÁR- ÉS JOGVÉDELEM-BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI A HB EURO KÁR- ÉS JOGVÉDELEM-BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI A biztosító jelen biztosítás keretében a biztosítási díj ellenében megtéríti a harmadik személy által a megjelölt országok területén okozott és a biztosított

Részletesebben

HÁLÓZATI CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

HÁLÓZATI CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI HÁLÓZATI CSATLAKOZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI A hálózati csatlakozási szerződés tartalmi elemeinek minden fogyasztóra általánosan irányadó részét a jelen általános szerződési feltételek tartalmazzák,

Részletesebben

IGÉNYBEVÉTELÉRE H1HANG SZOLGÁLTATÁS

IGÉNYBEVÉTELÉRE H1HANG SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI TÁVBESZÉLİ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE H1HANG SZOLGÁLTATÁS Készült: 2003. március 01. Az utolsó módosítás hatályos: 2010. április 1-tıl 1. oldal Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató

Részletesebben

2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.)

2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások és helyiségek elidegenítésérıl szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

EGYÜTTMŐKÖDÉSI SZERZİDÉS

EGYÜTTMŐKÖDÉSI SZERZİDÉS EGYÜTTMŐKÖDÉSI SZERZİDÉS amely létrejött egyrészrıl a GYÖNGYHÁZ Önkéntes Kölcsönös Biztosító Nyugdíjpénztár (2400 Dunaújváros, Építık útja 2. képviselı: Balogh László elnök, adószám: 18484717-1-07) - a

Részletesebben

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS TARTALOMJEGYZÉK I. ALKALMAZÁSI KÖR... 3 I.1. A TÁRSASÁG ENGEDÉLYE... 3 I.2. A TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGE... 3 I.3. A SZERZİDİ FELEK... 3 I.4. AZ EGYEDI SZERZİDÉSEK, ÉS AZ ÜZLETSZABÁLYZAT... 3 I.5. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh László u. 4,-6 adószám: 15395577-2-13

Részletesebben

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁS a kereskedelmi engedélyessel

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁS a kereskedelmi engedélyessel amely létrejött egyrészről cégnév: székhely: bankszámlaszám: levelezési címe: adóig. száma: cégjegyzékszám: KORREKCIÓS ELSZÁMOLÁSI MEGÁLLAPODÁS a kereskedelmi engedélyessel mint földgázelosztói engedélyes,

Részletesebben

ClassFM ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI KERETFELTÉTELEK

ClassFM ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI KERETFELTÉTELEK ClassFM ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI KERETFELTÉTELEK ClassFM elnevezéső rádiócsatorna, mint lineáris médiaszolgáltatás terjesztésére Hatálybalépés idıpontja: 2012. április 9. Class FM ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI KERETFELTÉTELEK

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh László u. 4,-6 adószám: 15395577-2-13

Részletesebben

1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok 2011.03.05.

1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok 2011.03.05. 1./1. melléklet Szolgáltatási csomagok Dusnok 2011.03.05. Egyéni elıfizetık részére: A csomagok igénybevételéhez a Szolgáltatótól bérelt Motorola Docsis Kábel Modem szükséges. 1. START Light szolgáltatási

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK A Béres Egészségtár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelısségő Társaság 2000 Szentendre, Dózsa György út 26. szám alatti társaság KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉGE SORÁN

Részletesebben

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ... Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi

Részletesebben

8. Cím. Biztosítási szerzıdések. I. Fejezet Közös szabályok

8. Cím. Biztosítási szerzıdések. I. Fejezet Közös szabályok 8. Cím Biztosítási szerzıdések I. Fejezet Közös szabályok 5:360. [A biztosítási szerzıdés fogalma] Biztosítási szerzıdés alapján a biztosító a szerzıdésben meghatározott biztosítási kockázat viselésére

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 15/2000. (XI.23.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl

Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 15/2000. (XI.23.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 15/2000. (XI.23.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl (egységes szerkezetben a 9/2001. (VI.21.), 5/2005. (II.24), 17/2006. (V. 18.), 34/2006.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (az ÁSZF ) az és az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó között létrejött vezetékes földgáz egyetemes szolgáltatási szerződésének a része, annak elválaszthatatlan

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi fórum Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Fogyasztóvédelmi fórum Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt. Fogyasztóvédelmi fórum Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2012. június 12. 1 Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt - szervezeti felépítés feladatok panaszok, reklamációk kezelése tartozás miatti kikapcsolások ügyfélkapcsolati

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK WEBTÁRHELY BÉRBEADÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK WEBTÁRHELY BÉRBEADÁSRA Webalap Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 6000 Kecskemét, Tövis u. 76. ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK WEBTÁRHELY BÉRBEADÁSRA Hatályos: 2006. november 1-tıl 1 1. A szerzıdés tárgya A Szolgáltató a Felhasználó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (az ÁSZF ) az E.ON Energiaszolgáltató Kft és az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó között létrejött vezetékes földgáz

Részletesebben

KISTOLMÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2006. (XII.20.) számú rendelete a vízdíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről

KISTOLMÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2006. (XII.20.) számú rendelete a vízdíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről KISTOLMÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/2006. (XII.20.) számú rendelete a vízdíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről (módosítással egységes szerkezetben) Kistolmács Község Önkormányzatának

Részletesebben

/2012. (.) Korm. rendelet

/2012. (.) Korm. rendelet /2012. (.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL.

Részletesebben

Tárgy: Háziorvossal kötött megbízási szerzıdés elfogadása HATÁROZAT MEGBÍZÁSI SZERZİDÉS

Tárgy: Háziorvossal kötött megbízási szerzıdés elfogadása HATÁROZAT MEGBÍZÁSI SZERZİDÉS Sz.:30/2013. (V.28.) Tárgy: Háziorvossal kötött megbízási szerzıdés elfogadása HATÁROZAT Karancsalja község Önkormányzat Képviselı testülete dönt arról, hogy a Dr. Annau Károllyal kötött megbízási szerzıdést

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZŐDÉSHEZ

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZŐDÉSHEZ 1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELOSZTÓHÁLÓZAT-HASZNÁLATI SZERZŐDÉSHEZ I. Bevezető rendelkezések Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Földgázelosztó és a Felhasználó (a továbbiakban

Részletesebben

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Pályázatkezelı Rendszere (NCSSZI-PR) Általános Szerzıdési Feltételek (ÁSZF)

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Pályázatkezelı Rendszere (NCSSZI-PR) Általános Szerzıdési Feltételek (ÁSZF) Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Pályázatkezelı Rendszere (NCSSZI-PR) Általános Szerzıdési Feltételek (ÁSZF) 1) Fogalmak: a) Pályázatkezelı: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet b) Felhasználó:

Részletesebben

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság () Székhely: 9027 Győr, Puskás T. u. 37-39. Levelezési címe: Cégjegyzékszám: Adószáma:

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Levelezési címe:

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S SÁROSPATAK VÁROS ALJEGYZİJÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H-3950. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404. E L İ T E R J E S Z T É S - képviselı-testület részére - a távhıszolgáltatási díjak megállapításáról

Részletesebben

Kábeltelevíziós Szolgáltatás

Kábeltelevíziós Szolgáltatás Készítés/utolsó módosítás dátuma:2009.11.29 1.oldal,összesen:62 Kábeltelevíziós Szolgáltatás NOVI-COM KFT 3842 HALMAJ MÁJUS 1.ÚT 15. a Magyar Kábelteleviziós és Hirközlési Szövetség tagja Általános Szerzıdési

Részletesebben

Preambulum. Ügyfélmenedzser: Fábos Rudolf

Preambulum. Ügyfélmenedzser: Fábos Rudolf Vállalati és Ingatlanfinanszírozási Üzletág Nagyvállalati és Intézményi Ügyfélkezelés szerzıdésszám: 101/2007 Cím: 1138 Budapest, Népfürdı u. 24-26. Ügyfélmenedzser: Fábos Rudolf HITELSZERZİDÉS éven belüli

Részletesebben

Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottsága Elnökétıl 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 62/511-800

Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottsága Elnökétıl 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 62/511-800 Makó Város Önkormányzati Képviselı-testület Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottsága Elnökétıl 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 62/511-800 Ikt.sz.: 6/1911-1/2010/IX. Tárgy: Makó, Kálvin u.

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgy

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgy Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 12/1994.(IV.1.) KT. számú rendelete az ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díjak megállapításáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) Szekszárd Megyei Jogú Város

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda JAVASLAT

POLGÁRMESTERI HIVATAL Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda JAVASLAT Szám: 22113-2/2007 SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/310-750; Fax: 32/310-838; E-mail: vfenn@salgotarjan.hu JAVASLAT

Részletesebben

Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról

Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerzıdés részét képezı Általános Szerzıdési Feltételeink

Részletesebben

III/8. FÜGGELÉK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK ELJÁRÁSRENDJE. I. GSZ Előzetes tájékoztatás, kapacitás-igénybejelentésre adandó ajánlat

III/8. FÜGGELÉK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK ELJÁRÁSRENDJE. I. GSZ Előzetes tájékoztatás, kapacitás-igénybejelentésre adandó ajánlat III/8. FÜGGELÉK GARANTÁLT SZOLGÁLTATÁSOK ELJÁRÁSRENDJE I. GSZ Előzetes tájékoztatás, kapacitás-igénybejelentésre adandó ajánlat Előzetes tájékoztatás kérése, igénybejelentés: a felhasználó vagy megbízottja,

Részletesebben

Magyar Telekom Nyrt.

Magyar Telekom Nyrt. Magyar Telekom Nyrt. ELSZÁMOLÁS ÉS SZÁMLÁZÁS SZABÁLYAI A DIKTÁLÁS ALAPÚ SZÁMLÁZÁST VÁLASZTÓ FÖLDGÁZ FELHASZNÁLÓK ESETÉBEN 2011. szeptember 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐZMÉNYEK... 3 2. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...

Részletesebben

M.7. számú melléklet Garantált Szolgáltatások eljárási szabályzata

M.7. számú melléklet Garantált Szolgáltatások eljárási szabályzata Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.7. számú melléklete M.7. számú melléklet Garantált Szolgáltatások eljárási szabályzata Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.7. számú melléklete

Részletesebben

BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1.

BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK KÖZSZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE 1. Kiszombor Község Önkormányzata Képviselıtestületének 21/1996 (XII.30.) KKÖT R E N D E L E T E kéményseprı-ipari közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl (Egységes szerkezetben) Kiszombor Község Önkormányzatának

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. De Rossi Éva vezérigazgató

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. De Rossi Éva vezérigazgató PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT De Rossi Éva vezérigazgató TARTALOMJEGYZÉK 1. A panasz bejelentése... 3 2. A panasz kivizsgálása... 4 3. A panasz nyilvántartása... 6 4. Jogorvoslati lehetıség... 6 5. Záró rendelkezések...

Részletesebben

visszaigazolására szolgáló dokumentumokat és egyéb bizonylatokat, amelyeket a Felek egymás között kicseréltek vagy kicserélésre kerülnek. 1.

visszaigazolására szolgáló dokumentumokat és egyéb bizonylatokat, amelyeket a Felek egymás között kicseréltek vagy kicserélésre kerülnek. 1. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. január hó 21-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A CIB Bank Zrt.-vel kötött keretszerzıdés A közgyőlés 17 igen,

Részletesebben

306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól. Dr. Kugler Tibor. 2012. március 27.

306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól. Dr. Kugler Tibor. 2012. március 27. 306/2011. (XII. 23.) Korm. Rendelet Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól Dr. Kugler Tibor f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s i H a t ó s á g A Rendelet hatálya

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek 1. A szerződés tárgya, szolgáltatások Az által kötött egyetemes szolgáltatási szerződés alapján az egyetemes szolgáltatás keretébe tartoznak az Üzletszabályzat I. fejezet 4.1 pont szerinti szolgáltatások.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Hőközpont azonosító : Iktatási szám :./2013. ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Távhő mérés szerinti szolgáltatására mely létrejött egyrészről a Salgó Vagyon Salgótarjáni Vagyonkezelő és Távhőszolgáltató Kft.

Részletesebben

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 1. oldal 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.)

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Érvényes: április 1-tıl visszavonásig

HIRDETMÉNY. Érvényes: április 1-tıl visszavonásig HIRDETMÉNY Az ÁLTALÁNOS HITEL ÉS FINANSZÍROZÁSI ZRt. hivatalos tájékoztatója az ügyfeleknél alkalmazott kondíciókról, kamatokról, díjakról, jutalékokról és a fizetések teljesítési rendjérıl egységes szerkezetben

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK DEVIZA ALAPÚ PÉNZFORGALMI FIZETÉSI SZÁMLÁKHOZ. 1/1/b. számú melléklet

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK DEVIZA ALAPÚ PÉNZFORGALMI FIZETÉSI SZÁMLÁKHOZ. 1/1/b. számú melléklet 1/1/b. számú melléklet ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet (székhelye: 8380 Hévíz, Széchenyi u. 66., cégjegyzékszáma: 20-02-050059, tevékenységi engedély száma: 256/2000

Részletesebben

Vezetékes PB-gázszolgáltatás üzletszabályzata

Vezetékes PB-gázszolgáltatás üzletszabályzata 1. sz. melléklet: A mőködtetett rendszer leírása, mőszaki adatai A települések PB-gáz ellátásának sematikus vázlata: PRÍMAGÁZ Elosztóvezeték Tartálypark Elgızölögtetı berendezés Gázmérı Nyomásszabályozó

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. a ügyfelei részére. Általános Szerződési Feltételek oldal 1

Általános Szerződési Feltételek. a   ügyfelei részére. Általános Szerződési Feltételek oldal 1 Általános Szerződési Feltételek a www.ryckposter.hu ügyfelei részére Általános Szerződési Feltételek oldal 1 Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben igénybe veszi szoláltatásunkat, figyelmesen

Részletesebben

M4. számú melléklet. Egyetemes szolgáltatási szerződés 1. számú melléklete: Általános Szerződési Feltételek

M4. számú melléklet. Egyetemes szolgáltatási szerződés 1. számú melléklete: Általános Szerződési Feltételek M4. számú melléklet Egyetemes szolgáltatási szerződés 1. számú melléklete: Általános Szerződési Feltételek Hatályos: 1/20.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen

Részletesebben

Sárospatak Város Képviselı-testülete. 13/1994. (IV.21.) számú. r e n d e l e t e. az önkormányzat tulajdonában lévı lakások elidegenítésérıl

Sárospatak Város Képviselı-testülete. 13/1994. (IV.21.) számú. r e n d e l e t e. az önkormányzat tulajdonában lévı lakások elidegenítésérıl Sárospatak Város Képviselı-testülete 13/1994. (IV.21.) számú r e n d e l e t e az önkormányzat tulajdonában lévı lakások elidegenítésérıl (Egységes szerkezetben) 8 Sárospatak Város Képviselı-testülete

Részletesebben

VÁLLAKOZÁSI SZERZİDÉS

VÁLLAKOZÁSI SZERZİDÉS VÁLLAKOZÁSI SZERZİDÉS Amely létrejött egyrészrıl Vác Város Önkormányzata (2600 Vác, Március 15. tér 11. önkormányzati törzsszám: 395423000, adószám: 15395429-2-13) mint Megrendelı, (képviseletében Dr.

Részletesebben

MUNKÁLTATÓI SZERZİDÉS

MUNKÁLTATÓI SZERZİDÉS MUNKÁLTATÓI SZERZİDÉS mely létrejött egyfelıl a DIMENZIÓ Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár székhelye: H-1054 Budapest, Vécsey u. 3., nyilvántartási száma: Fıvárosi Bíróság 60.978/98., adószáma: 18234732-1-41,

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

F.4. számú függelék. Szolgáltatási tevékenységek árszabása és számlázása

F.4. számú függelék. Szolgáltatási tevékenységek árszabása és számlázása F.4. számú függelék Szolgáltatási tevékenységek árszabása és számlázása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Igazgatói utasítás Tárgy:

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYETEMES SZOLGÁLTA- TÁST IGÉNYBE VEVŐ FELHASZNÁLÁSI HELYEKRE

VILLAMOSENERGIA VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYETEMES SZOLGÁLTA- TÁST IGÉNYBE VEVŐ FELHASZNÁLÁSI HELYEKRE VILLAMOSENERGIA VÁSÁRLÁSI SZERZŐDÉS EGYETEMES SZOLGÁLTA- TÁST IGÉNYBE VEVŐ FELHASZNÁLÁSI HELYEKRE amely létrejött egyrészről a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. Székhely : 1132 Budapest, Váci út 72-74.

Részletesebben

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználót ellátó villamosenergia-kereskedő

Az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználót ellátó villamosenergia-kereskedő A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) fontosabb, a fogyasztókat érintő módosításai

Részletesebben

Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató

Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató 1 Vác Városi Kábeltelevízió Kft. szolgáltató [ a tagja ] Elıfizetıi tájékoztatója az elektronikus hírközlésrıl szóló 2003. évi C. törvény 138. (2) bekezdése alapján vezetékes mősorjel-elosztási (nyilvános

Részletesebben

1. Felek a felhasználási helyként a Felhasználó.. szám alatti épületét (.. nevű felhasználási hely) jelölik meg.

1. Felek a felhasználási helyként a Felhasználó.. szám alatti épületét (.. nevű felhasználási hely) jelölik meg. ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Komáromi Távhőszolgáltató Kft. (székhely: 2900 Komárom, Csokonai u. 2. adószám: 11183855-2-11), mint távhőszolgáltató (a továbbiakban: SZOLGÁLTATÓ),

Részletesebben

Általános üzleti feltételek

Általános üzleti feltételek Általános üzleti feltételek 1. Általános Az általános üzleti feltételek az Ostsprachen Fordítóteam és ügyfelei közötti üzleti forgalomra és szerzıdésekre vonatkoznak és a megbízás lebonyolításának teljes

Részletesebben

Általános Feltételek HU 0601-ENG I. GÉPJÁRMŐ CASCO BIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

Általános Feltételek HU 0601-ENG I. GÉPJÁRMŐ CASCO BIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI I. GÉPJÁRMŐ CASCO BIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Az EuroInsurances Ltd. (a továbbiakban: a biztosító) a felek között létrejött CASCO Biztosítási szerzıdés alapján magyar forintban, önrész levonása mellett

Részletesebben

Ellend község képviselı-testületének a lakások és helyiségek bérletérıl szóló 2/1994.(III.28.)számú rendelete

Ellend község képviselı-testületének a lakások és helyiségek bérletérıl szóló 2/1994.(III.28.)számú rendelete Ellend község képviselı-testületének a lakások és helyiségek bérletérıl szóló 2/1994.(III.28.)számú rendelete A képviselı-testület a lakások és egyéb helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó egyes

Részletesebben

ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS

ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS ELOSZTÓI CSATLAKOZÁSI ÉS FEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Cégnév: NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Székhely : 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Cégjegyzék szám: Adóig. szám: Számlavezető bank:

Részletesebben

2. A FÖLDGÁZ ELOSZTÓI ENGEDÉLYES ÁLTAL VÉGZETT KÜLÖNDÍJAS SZOLGÁLTATÁSOK A 2013. MÁJUS 1-TŐL HATÁLYOS 17/2013. (IV.30.) NFM RENDELET ALAPJÁN

2. A FÖLDGÁZ ELOSZTÓI ENGEDÉLYES ÁLTAL VÉGZETT KÜLÖNDÍJAS SZOLGÁLTATÁSOK A 2013. MÁJUS 1-TŐL HATÁLYOS 17/2013. (IV.30.) NFM RENDELET ALAPJÁN 2. A FÖLDGÁZ ELOSZTÓI ENGEDÉLYES ÁLTAL VÉGZETT KÜLÖNDÍJAS SZOLGÁLTATÁSOK A 2013. MÁJUS 1-TŐL HATÁLYOS 17/2013. (IV.30.) NFM RENDELET ALAPJÁN 2.1 Gázdíj tartozás miatti jogszerű kikapcsolással és visszakapcsolással

Részletesebben