2012. ÉVI BESZÁMOLÓ Természetjáró Szakosztály

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012. ÉVI BESZÁMOLÓ Természetjáró Szakosztály"

Átírás

1 2012. ÉVI BESZÁMOLÓ Természetjáró Szakosztály Nagyon gyorsan múlt el ez az év is, olyan közelinek érzem az előző évi záró értekezletet, mintha tegnap lett volna. Ti is úgy érzitek, vagy csak nekem tűnik úgy? Tudjátok, hogy miért van ez? Mert sok-sok programmal töltöttétek meg ezt az évet is. Idézzük most fel egy kicsit, milyen élményekkel gazdagodtunk, merre jártunk és mit láttunk. Hagyományos módon már 37 éve -minden hónap első keddjén megtartottuk a szakosztálynapokat, amelyen szép számmal fővel -vettünk részt. Az éves program elkészítésén túl havi részletezésben - interneten is és nyomtatott formában, papír alapon is- biztosítottuk tagjaink részére a programokat. Ez az idén számokban kifejezve 257 eseményt jelent (szakosztálynapok, klubnapok, torna, önkéntes napok, munkatúrák, kerékpártúrák, kultúrális programok) 2880 km kerékpárral, 932 km gyaloglás, ~3478 fő részére nyújtott valamilyen mozgás lehetőséget, elfoglaltságot. Az év 70 %-át használtuk ki aktívan, s ez az, amire a beszámolóm elején céloztam, ezért múlik gyorsan el 1-1 év, mert értelmet adunk mindennapjainknak. Kiemelkedő szerepet a Piroska vállalt magára. Összeállította az éves programot, 46 eseményt, túrát szervezett és bonyolított le, ezeken 1083 fő vett részt, 265 km-t gyalog teljesítettek. Az összes évi program 1/3-a. Szoros kapcsolatot épített ki az IBUSZ és a TTE túrázóival, kölcsönösen látogatták egymás túráit, rendezvényeit. Szívesen kalauzolta őket szűkebb hazánk a GERECSE és a VÉRTES -tájain, mutatta meg nevezetességeit. Jártak a hófödte Zuppán, Vértessomlón, megnézték Kisbéren a mini Magyarországot, Ászáron a Skanzent, az Agostyáni arborétumot, Tardoson a malom völgyet és a Gerecs üdülőt, voltak Tarjánban, a Csákvári haraszthegyi tanösvényen, Tatán az öreg tavi lehalászáson és a vadlúdsokadalmon. Tagjainkat pezsgő túrára invitálta a Budai hegyekbe, a Szabadság téri Mangalica fesztiválra, az MTA képtárba. Tavasznyitó túrára csábított a Vértesbe, nyugdíjas túrára Várgesztesre, Vérteskozmára, Vértestolnára, az aranymúzeumba, a lakás-és öntödei múzeumba, a Mechwart ligetbe, a Gül baba türbéjére, Gántra, s elbuszoztak a Balatonkenesei tátorján túrára. 3 napot töltöttünk az Észa-Zemplén tájain. Göncön kezdtük a programot, ahol megnéztük a tájházként működő erődjellegű Huszita házat, majd Telkibányán folytattuk túrázással. A 7 km-es gyaloglás után megtekintettük az

2 - 2 - ásványmúzeumot, a kopjafás temetőt és a református templomot. Este az Esztereket vadvirág csokorral köszöntöttünk, a tábortűz mellett későig énekeltünk. Másnap Mokri Júli volt a legfrissebb, az udvaron jóga és tornagyakorlattal ejtett ámulatba bennünket.. Reggeli után irány Pálháza, kisvonattal utazhattunk Kőkapuig. Hollóházán megcsodálhattuk a porcelánmúzeumot, felmásztunk a Füzéri várba, ellátogattunk a Füzérradványi Károlyi kastélyba, sétáltunk a parkban. 3. nap reggeli után indultunk Széphalomra a Kazinczy Emlékcsarnokba, utána a Magashegyi libegővel felmentünk a kilátóhoz és a középső állomásról a Magyar Kálvária érintésével visszaértünk Sátoraljaújhelyre. Kegyesek voltak az égiek, mert a túra végére csak szemerkélő esőt küldtek. Szép időben kellemes 3 napot töltöttünk a Zemplénben. A nyári kánikulába még belefért egy budapesti várbeli séta múzeumválasztási lehetőséggel, - történeti múzeum, Nemzeti Galéria, szikla kórház, - kinek-kinek igénye és érdeklődése szerint. A mini marathon után ismét 3 napos Kaszói kirándulásra készülődtünk. Ködös, párás volt a kora reggel, ezért az első tervezett balatonboglári várdombi séta a gömb kilátóval, a kék és vörös kápolnával kimaradt a programból. Bőszénfán a gyerekek nagy örömére megsimogathattuk a Kaposvári Egyetem szarvas farmján a szelídített vadállatokat. Olyan közel merészkedtek, hogy még a táskánkba is belenéztek, a hátizsákunkból élelmet kerestek, alig tudtuk lerázni őket. A trófea kiállítás megtekintése után Buzsákra mentünk a tájházba és a helybéli hímzésekkel díszített barokk katolikus templomba. Vacsorára érkeztünk a szálláshelyünkre Kaszóra. Rövid ismerkedés után a bátrabbak már ki is próbálták a feszített víztükrű medencében való lubickolást. Másnap reggeli után kisvonattal indultunk a Baláta tóig. Rövid sétát tettünk a közeli kilátóhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tóra és környékére. Sajnos a kevés csapadék, a nagy szárazság miatt a tó is kicsire zsugorodott, de a kalauz-idegenvezetőnk jóvoltából és szórakoztató előadásából magunk elé képzelhettük eredeti nagyságát, szépségét és madárvilágát. Visszatérve szálláshelyünkre mindenki elfogyasztotta a saját ebédjét, majd a kerékpározni vágyók a bérelhető kerékpárokra pattanva elindultak, hogy megtegyék a kalandos kerékpártúrát. A gyalogos túrázók sem unatkoztak, az Öregerdő tanösvényén egy rövid kirándulásra indultak. Harmadnap reggeli után bepakoltunk az autóbuszba, majd elindultunk Szennára. Megnéztük a festett, kazettás, református templomot, végigjártuk a néprajzi gyűjteményt. Ezután szabad programként Kaposvári városnézés következett. Ki-ki gyalogosan vagy kisvonattal közlekedve ismerkedett a szépen fejújított városközponttal. Utolsó programként még

3 - 3 - Somogyvámoson Krisna völgyi séta várt a csapatra. Kellemesen elfáradva, de gazdag élményekkel térhettünk haza. Piroska - kihasználva még a jó időt, - Balatonfüredre gyűjtötte össze a sok érdeklődőt. Jókai Kilátó, Jókai villa, Tagore sétány, s újabb túrán hajókirándulás a Dunán, Kopaszi gát Margit sziget. Egyre csak mondogatta, régen jártunk már Visegrádon a Mátyás palotában, Dunakeszin a Római Birodalom nyomában, s azzal már szervezte is a látnivalókat. Ősz a Bakonyban : Alsóperepuszta Eplényi sípálya, még a felvonó elindításáról is sikerült az üzemeltetőt meggyőznie. Interaktív természettudományos élmények Mosonmagyaróváron, győri karácsony, káptalandombi séta, Kovács Margit múzeum, Széchenyi téri vásár. Szilveszteri túra Csákányosra, újévi hangverseny a Népházban, ez van még az idén a tarsolyában. Jó hangulatban zajlottak a Kovács Lajos túrái is. Havonta 1-2 gyalogtúrát vezetett a környéken az alábbi útvonalakon: Felsőgalla XIV. akna Bányász krt., Hétvezér étteremtől Vértes László barlang érintésével Vértesszőlősre, majd vissza Tatabányára, Várgesztesről Mátyás kút Csákányos Felsőgallára, Hétvezértől Kisrét érintésével Alsógallára, Csákányos Vitányvár Környebányára, Kisrugó üzemtől Sikvölgyön át Bagolyvárig. Volt egy autós túrája a Bakonyba, a tési fennsíkra. Gyalogtúrák Tardosról Bányahegy Vértestolna Koldusszállás Alsógallára, Hétvezértől Vértes L. barlang Vértestolnára, Vértessomlóról Majk Várgesztesre, Felsőgalláról Kálvária Kőbánya Koldusszállás Alsógallára, s ami még az évet zárja Homoküzem Vitányvár XI. akna- Körtér. A túráin lévő létszámmal is elégedett, átlagosan 19 fő volt, de az is előfordult, hogy 36-an vettek részt. Nehezményezi, hogy legtöbbször ugyan azokkal túrázik, pedig nagy létszámú a szakosztályunk. Azt javasolja, hogy valamennyi tagunk aktívabban túrázzon, hiszen a természetben lenni mindig csodálatos érzés évszaktól függetlenül. Maller Klári is jeleskedett, s az ország távolabbi vidékeire busszal, vonattal - túrát szervezett. Székesfehérvár belvárosában tettek egy sétát, megtekintve a történelmi emlékeket, a szép régi műemlék épületeket, a Szent István szobrot, a városházát, az ország almát, a bazilikát és a romkertet. A városnézést követően megnézték a Bori várat. Gyöngyvirág túra volt Sopronban, amely a Szanatóriumtól indult a Károly kilátóhoz. Csodálatos gyöngyvirág mező mellett vezetett a 6 km-es gyalogút. A

4 - 4 - túra után a belváros nevezetességeit nézték meg: tűztorony, amely még mindig renoválás alatt áll, a Kecske templomot, a Stornó házat, a Szentháromság szobrot, a Trianon emlékére épült szobrot, no meg a híres soproni borozót a gyógygödört. A túranapot a Széchenyi téri cukrászdában fejezték be. A következő program Gödöllő volt. Megnézték a Kastély gyönyörű épületét és a környezetét. Nagyon szép volt a kiállítás, minden terem elragadó, emlékezetesen szép. Végig sétáltak a kastélyhoz tartozó parkon is, majd ezt követően megtekintették a vasút állomáson lévő Királyi Várat is. A látnivaló azonban csalódást okozott, mert nem a pazarul berendezett szobákat csodálhatták meg, - mint ahogy azt az ismertető hirdette - hanem egyikben egy kisméretű gőzmozdony, a másikban helytörténeti képek és helyi festők képeinek kiállítása volt. Aztán Klári kitalálta, hogy legközelebb a Kékestetőre látogatnak.a kirándulás napján esős, hűvös idő volt, ez sok túrázót elijesztett. Kékestető is borús volt, de nem volt ködben. Szép volt a kilátóból a táj, a szanatórium parkjában pedig mókusokkal ismerkedtek. A megtervezett út nem volt se szép, se élvezetes, ezért a 600 m szintkülönbség felét busszal küzdötték le. Mátraházától Mátrafüredig gyalogoltak, ami csodálatosan szép út volt. A túra végén még ebédelni és sörözni is tudtak. Hazafelé Gyöngyöstől Tatabányáig esett az eső, de a sors megkímélte túrázóinkat, mert napközben kellemes kiránduló időt biztosított. Egy-két önkéntes túravezetőnk is akadt, róluk is hadd szóljak. Az idén is a Pilisbe invitált Borkáné Ani, Csákvári pásztor napokra buzdított Simó Margit, Szegedre csábított Szabóné Ibolya, Csákányosra és környékére Vadóczné Hédi. Fazekas Marika is bevállalt 1-2 Környei sétát, Kisbéri és Vértessomlói túrát. Tölgyes Attila is aktív volt, sokat túrázott, néhányszor túrát is vezetett, hol meg munkatúrán serénykedett. Ebben az évben Kovács Krisztián lelkesedése sajnos alább hagyott, mindössze két túrára vállalkozott. Vargáné Erika is csak néhány Volános túrára hívta fel a figyelmet, de önálló túrával nem lepett meg bennünket. A szomori túrára sem jelent meg a találkozóra, rábízta a túrázókat saját sorsukra. A Máté Jani vezette kerékpáros túrák is megritkultak, az érdeklődés is megcsappant. Összesen 26 fő vett részt a túrákon, voltak akik csak egy-egy alkalommal kerékpároztak. A teljes túraútvonal hossza 460 km volt, összesen

5 km-t tettek meg. A hagyományos helyi túracélok közül a jelentősebbek: Vérteskozma, Csákvár, Tardosbánya, Bicske, Várgesztes, Vértesszentkereszt. Az egyhetes, sátorozással egybekötött kerékpáros túra a Tisza-tó felfedezésére irányult. Vízi és szárazföldi tanösvények, madárrezervátum, Európa legnagyobb édesvízi akváriuma, kenutúrák, motorcsónak túrák, kerékpártúrák, gyógyfürdő, szabad strand, horgászás töltötte ki a táborozási időt. Összességében a sok elmaradt túra ellenére érdekes és változatos évet zártak és sok új tervvel készülnek jövőre. Ácsi Jani sem tervezett túrát, de a Piroska mellé, vagy helyette készséggel jelentkezett, az idén elsősorban a szakosztály által vállalt piros túra útvonal festésének felújításában jeleskedett. Szabó Jani a nordic walking botok helyes használatát oktatta és mellette két ausztriai autóbuszos utat is szervezett. Tanítványait a túrákon is látjuk, amint a botokat ügyesen használják. Az IVV túrákat leggyakrabban a Farkas család látogatta. Az idén 15 alkalommal teljesítették a kisebb-nagyobb távokat, így eredményeik is kimagaslóak. A Mária szakadék ismételt örökbe fogadása is egyetlen helyzet felmérő túrában kimerült, ahol csak az útra letört, bedőlt ágakat sikerült eltávolítanunk. A következő évre nagyobb aktivitással kell készülnünk, hogy amit elvállaltunk, azt becsülettel teljesíthessük. A jövő évre tervezett programjainkkal is az egészséges életmódot ajánljuk mindazoknak, akik tenni szeretnének saját érdekükben. Mozgássérültek, látásés halláskárosultak, csontritkulásos betegek és egyedül élők is megtalálják ebben a közösségben a nekik megfelelő mozgásformát. Egy kis ízelítő a 2013-ra tervezett túráink közül: 4 napos autóbuszos túra az Aggteleki karszt vidékre, (szeptemberben) barlangok, várak, szép túra útvonalak várnak megismerésre (Aggtelek, Jósvafő, Gömörszőlős, Szögliget. Szádvár, napi 5-10 km-es túrázással) 3 napos autóbuszos túra a Balatonfelvidékre (májusban) Nagyvázsony, Tapolca, a tanú hegyek, Szigliget, Csobánc vára, Salföld, Balatonederics, a káli medence.

6 - 6 - Több 1-1 napos autóbuszos túra keretében ellátogatunk az újjávarázsolt Pannonhalmára, s folytatjuk a pilisi túrasorozatunkat is. Csak dolgozunk keményen, hajtjuk a pénzt, S az alagút végén nem látjuk a fényt. Még több kell belőle, mert jobban akarunk élni, Csak közben megváltozunk és ettől kell félni. Mit fog érni a pénz, ha nem lesz már egészség? Ezért kockáztatni elég nagy merészség! Tegyünk kicsit másképp, mint ahogy eddig tettük! Ne úgy nőjön fel gyermekünk, hogy észre sem vettük! Hová vezet mindez? Eljön majd a vég! S akkor hiába mondjuk már, hadd maradjunk még! Gondoljuk át mindezt, hisz repülnek az évek, Lassan megöregszünk és elmúlunk végleg! Van család, barátok, napfény és tenger, S még számtalan más, mitől boldog az ember! Értelem, érzelem, egymásra figyelés, Életünk csak egy van, nincsen ismétlés! Éljünk ma úgy, hogy a holnap szebb legyen, Szeretném azt, hogy mindenki így tegyen! Kívánom neked a csend szépségét, a napfény dicsőségét, A sötétség rejtelmét, a láng hatalmát, a víz és a föld higgadt erejét, A levegő édességét és a szeretetet, mely ott található minden dolgok gyökerében. Az élet csodáját kívánom neked. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd. Ezzel a verssel kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyt és új évet! Tatabánya,2012. december 14. Ilóczkiné Sipos Márta szakosztályvezető

Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára. 2014. évre

Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára. 2014. évre Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára 2014. évre ok Szakosztályi megbeszélést minden hónap első i napján tartunk 17.00 órai kezdettel a tatabányai Vértes Agoraja kamaratermében.

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

JEGYZETEK. Vulkán Tömegsport Egyesület. Tisztviselők és szakosztályok Elnökség /

JEGYZETEK. Vulkán Tömegsport Egyesület. Tisztviselők és szakosztályok Elnökség / Vulkán Tömegsport Egyesület Tisztviselők és szakosztályok Elnökség JEGYZETEK (dátum, esemény, telefonszám) Elnök Vadóc László -20/318-2897 vadoc@tbsport.hu Elnök helyettes Ilóczkiné Sipos Márta -20/349-4633

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület évi túranaptár

Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület évi túranaptár Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület 2019 évi túranaptár VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET 2019 évi túravezetői programok BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN TÚRÁZÓNAK! Dátum Program Túravezető

Részletesebben

Új menetrend bemutatása

Új menetrend bemutatása TATABÁNYA helyi autóbusz busz-közlekedés Új menetrend bemutatása Érvényes: 2012. július 1-től 1/34 Omega Park autóbusz forduló 2/34 1 Autóbusz-állomás - Bányász körtér Útvonal: Autóbusz-állomás - Dózsakert

Részletesebben

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály Osztálykirándulás 1. 2. osztály A legkisebbekkel Balatonfüreden jártunk. Vonattal érkeztünk a

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 1/2015.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 1/2015. 1/2015. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu Figyelemfelhívás néhány pontban: 2015. januári februári programkiírás

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat)

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat) Duna-Tisza köze Autóbuszos program 2003. március 22. (szombat) Szalkszentmárton: Nyakvágó csárda: Pusztavacs: Tápiószele: Jászberény: Aszód: Petöfi Múzeum múzeum Magyarország közepe, emlékhely Blaskovics

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA

FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA FKF ZRT SPORTKÖR TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA A természetjáró szakosztály vezetősége Vezetés Tisztség Név E-mail

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2013.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 3/2013. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 3/2013. számú körlevél 2013. május június havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken.

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE Közhasznú Szervezet 1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Mottó: Védőnők az egészséges boldog családokért Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653,,Kilométer falók védőnők

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

OKT 50 napi túratervek B.-A.-Z. megyei szakasz VIII. 2011. 08. 01. hétfő. Putnok, 08:00. Zádorfalva, 17:00. 18,4 km. 375 m

OKT 50 napi túratervek B.-A.-Z. megyei szakasz VIII. 2011. 08. 01. hétfő. Putnok, 08:00. Zádorfalva, 17:00. 18,4 km. 375 m OKT 50 napi túratervek B.-A.-Z. megyei szakasz 1. 2011. 08. 01. hétfő Putnok, 08:00 Zádorfalva, 17:00 18,4 km 375 m Putnok (reggel vásárlás a helyi boltokban) Mohos-tavak Kelemér Gömörszőlős Zádorfalva

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS.

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS. MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE Közhasznú Szervezet 1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Mottó: Védőnők az egészséges boldog családokért Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653,,Kilométer falók védőnők

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

Forrás:

Forrás: Forrás: http://cms.sulinet.hu/get/d/2d67b1e8-cfd4-4d3f-bb07-e1ad606f5f63/1/7/b/large/k0292.jpg Forrás: http://www.nsd.org/cms/lib08/wa01918953/centricity/domain/4547/handsglobe.jpg Forrás: http://www.nsd.org/cms/lib08/wa01918953/centricity/domain/4547/handsglobe.jpg

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

HELYI JÁRATI MENETREND TATABÁNYA. ÉRVÉNYES: től

HELYI JÁRATI MENETREND TATABÁNYA. ÉRVÉNYES: től HELYI JÁRATI MENETREND TATABÁNYA ÉRVÉNYES:..től AUTÓBUSZÁLLOMÁS SZENT ISTVÁN ÚTI FORDULÓ G D G AUTÓBUSZÁLLOMÁS VASÚTÁLLOMÁS KÓRHÁZ KOLLÉGIUM DÓZSAKERT ÚT ERDÉSZ ÚT MILLENIUM LAKÓPARK BÁNKI DONÁT ISKOLA

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Érvényes: szeptember 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK

Érvényes: szeptember 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK Ács, Árpád u., 7.26, 16.35 Ács, vá., 7.26 Ács, Zöldfa u., 7.26 Ajka, aut. áll. 7.54 Almásfüzítő, vá., 7.09, 7.26, 7.29 N 8.09, 8.14, 11.14 N12.09, 13.09, 14.19, 16.35, 18.09 e18.54 Ászár, posta H11.15

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő A reneszánsz Itália szeptember (4 nap) Irányár: 59.900.-Ft/fő A reneszánsz Itália 1. nap: Békéscsaba-Trieszt-Padova Találkozás Békéscsabán, az Evangélikus Nagytemplom mögötti Parkolóban. 05.00 h-kor. Elutazás

Részletesebben

Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról

Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról Elemzés a 21-es év teljesítménytúráiról Tartalomjegyzék oldal A teljesítménytúrák száma 21-ben szakágak szerint Új túrák 21-ben 2 Teljesítménytúrák száma hetente 3 Teljesítménytúrák tájegységek szerint

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 1 A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 31. Vasárnap. TÚRA A GERECSE HEGYSÉGBEN (részben Országos Kéktúra) Útvonal: Héreg Halyagos

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, Árpád u., 5.35, 12.15, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.15 03 Almásfüzítő, vá., 5.35, 12.15, 14.40 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45

Részletesebben

Érvényes: december 9-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: december 9-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, Árpád u., 5.35, 12.15, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.15 03 Almásfüzítő, vá., 5.35, 12.15, 14.40 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45

Részletesebben

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK Ács, Árpád u., 7.26, 16.35 Ács, vá., 7.26 Ács, Zöldfa u., 7.26 Ajka, aut. áll. 7.54 Almásfüzítő, vá., 7.09, 7.26, 7.29 N 8.09, 8.14, 11.14 N12.09, 14.19, 16.35, 18.09 e18.54 Ászár, posta H11.15 Bábolna,

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Érvényes: július 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: július 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, Árpád u., 5.35, 12.25, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.30 03 Almásfüzítő, vá., 5.35, 12.25, 14.40 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

Körtvélyesi kilátó Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Körtvélyesi kilátó Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A Vértes északi része remek választás lehet egy könnyed túrához, csekély szintkülönbségekkel, de annál nagyobb élményekkel, izgalmas látnivalóival kecsegtet a Vértes. 1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes:

Részletesebben

II. NEGYEDÉV.

II. NEGYEDÉV. II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia

Részletesebben

2/2015. számú körlevél. 2015. március április havi programkiírás

2/2015. számú körlevél. 2015. március április havi programkiírás 2/2015. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 2015. március április havi programkiírás Figyelemfelhívás néhány

Részletesebben

Horvátország-Szlovénia Autóbuszos program szeptember

Horvátország-Szlovénia Autóbuszos program szeptember Horvátország-Szlovénia Autóbuszos program 2003. szeptember 13.-17. 1.nap Virovitila/Verőce/: Kastély és kastélypark Zágráb: Plitvice Jezera: Szállás 2 éjszaka, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban, félpanziós

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Északi-középhegység természeti kincsei A megvalósítás időszaka: 2018.

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

Tájékoztatás: 06 (1)

Tájékoztatás:   06 (1) Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szeptember 18. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

Érvényes: április 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: április 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, cukrászda, 5.35, 12.25, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.30 03 Almásfüzítő, vá., 5.35, 12.25, 14.40 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) 2010. augusztus 30-ára terveztük bringatúránk alsó-szigetközi részét, ám az időjárás közbeszólt: az eső úgy esett, hogy két napig el sem állt. Kénytelenek

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ: II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra

Részletesebben

Burgenlandban jártunk szeptember

Burgenlandban jártunk szeptember Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer

Részletesebben

Érvényes: december 13-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: december 13-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 03 Ács, cukrászda, 5.35, 12.25, 14.40 03 Ács, vá., 14.40 03 Ács, Zöldfa u., 14.40 02 Ajka, aut. áll. 16.30 07 Almásfüzítő, vá., 4.40, 5.32, 6.25, 6.50 N 8.50, 9.45 N10.45, 11.15, 11.45, 15.35 P15.45 03

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

2011. szeptember október havi programkiírás

2011. szeptember október havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2011. számú körlevél 2011. szeptember október havi programkiírás 2011. szeptember

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002

Részletesebben

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27. HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos

Részletesebben

Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018

Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018 Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018 1 A program neve: Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés a hegyről. Tervezett létszám: 30-50 fő Diákfelelős: Tisza Ádám, Várai Axel 11.a Találkozás

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA

Részletesebben

A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről

A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről Egyesületünk sikerekben gazdag évet zárt, amelyben aktíváink áldozatos munkáján kívül nagy szerepe volt annak a széleskörű szakmai elismertségnek, melyet

Részletesebben

A XIII. kerületi Természetbarát Bizottság és a működési területéhez tartozó Természetbarát Szakosztályok 2005. évi tevékenységéről.

A XIII. kerületi Természetbarát Bizottság és a működési területéhez tartozó Természetbarát Szakosztályok 2005. évi tevékenységéről. A XIII. kerületi Természetbarát Bizottság és a működési területéhez tartozó Természetbarát Szakosztályok 2005. évi tevékenységéről. Köszöntöm a Sporttársnőket, Sporttársakat, és nem utolsó sorban kedves

Részletesebben

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak. A Zene Nyelvén Pályázatnak köszönhetően, lehetősége nyílt a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 40 fős tanulói csoportjának és kísérő tanáraiknak, Pármában (Olaszország) 2015. 07.01-05. között

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

Összetekerünk Székesfehérvár-Bakonyalja

Összetekerünk Székesfehérvár-Bakonyalja Összetekerünk Székesfehérvár-Bakonyalja 2015.08.31. - 2015.12.31. Az első szakasz (2015.06. 2015.08.31) célja elsősorban egy vállalható, jól kommunikálható, attraktív, de a gyakorlatlanabb túrázók által

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Szülői engedély-babits Diáknap szombat 01 Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés

Szülői engedély-babits Diáknap szombat 01 Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés 01 Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés Tanárfelelős: Lakihegyi György tanár úr Találkozás 8.10 majd indulás Újpest Központból 8:15 Túra a Széchenyi hegyen és a Normafán, majd

Részletesebben