1. számú melléklet. Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés évről Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. számú melléklet. Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés évről Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás"

Átírás

1 1. számú melléklet Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés évről Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás

2 Vezetői összefoglaló A belső ellenőrzési feladatokat az önkormányzati társulásnál és tagönkormányzatainál a 37/2013. (XI.27.) Társulási Tanácsi határozattal felülvizsgált Társulási Megállapodás alapján a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás végezte. A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Bkr.) 56. (8) bekezdése alapján az önkormányzatok részére elkészített éves ellenőrzési jelentést március 20-ig az érintett jegyzők részére megküldtük, hogy azt a polgármester a zárszámadással egyidejűleg a képviselő-testület elé terjeszthesse. A jelentés a Bkr. 48., valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott útmutató alapján készült. A Társulás a tevékenység ellátásának finanszírozására külön pénzügyi keretet hozott létre, amelyben évre 1 fő belső ellenőr létszámhelyet engedélyezett. Az Mötv. szerint előírt feltételeknek is megfelelve a Társulás munkaszervezete megszűnt, a belső ellenőrzést ellátó dolgozók az átalakítást követően a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztályára kerültek április 1-jétől. A Társulás belső ellenőrzése évben az önkormányzat képviselő-testülete által jóváhagyott ellenőrzési terv, valamint előzetes kockázatelemzés alapján végezte az ellenőrzéseket. A Társulás belső ellenőrzése szakmai tanácsadással is támogatta a jegyző munkáját. A belső ellenőrzés tekintetében évben a Bkr. 22. értelmében a Társulásnál kijelölt személy a belső ellenőrzési vezetői feladatokat is ellátta. A vizsgálatok során a belső ellenőrzés javaslatokat, ajánlásokat rögzített a belső ellenőrzési jelentésekben, amelyek hasznosulásáról az intézkedési tervekben megjelölt határidőt követően, a Bkr a alapján beszámolót kért az ellenőrzött szervezettől. A belső ellenőrzések nyilvántartását a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya végzi a Bkr. 22. (2) b) pontja alapján. Az önkormányzat és költségvetési szervei tekintetében a Bkr. 14. (1) szerinti külső ellenőrzések nyilvántartásáról az önkormányzat hivatala gondoskodik.

3 Tartalomjegyzék I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján...4 I/1. Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése...4 I/1/a. A tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési terv teljesítése, az ellenőrzések összesítése...5 I/1/b. Az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések száma és rövid összefoglalása...5 I/2/a. A belső ellenőrzési tevékenység humánerőforrás ellátottsága...5 I/2/b. A belső ellenőrzési egység és a belső ellenőrök szervezeti és funkcionális függetlenségének biztosítása...5 I/2/c. Összeférhetetlenségi esetek...6 I/2/d. A belső ellenőri jogokkal kapcsolatos esetleges korlátozások bemutatása...6 I/2/e. A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényezők...6 I/2/f. Az ellenőrzések nyilvántartása...6 I/2/g. Az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatok...6 I/3. A tanácsadó tevékenység bemutatása...6 II. A belső kontrollrendszerek működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján...7 II/1. A belső kontrollrendszerek szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatok...7 II/2. A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése...8 III. Az intézkedési tervek megvalósítása...10

4 I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján A belső ellenőrzés a belső kontrollrendszer keretén belül működő független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje. A Belső Ellenőrzési Osztály év végén egy önértékelési kérdőívet állított össze az Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján közzétett: Útmutató a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján összeállítandó éves ellenőrzési terv és összefoglaló éves ellenőrzési terv, valamint éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés elkészítéséhez alapján. A kérdőív 6 részből áll, melyek a következőek: 1.) A belső ellenőrzés kialakítása és működése 2.) Funkcionális függetlenség 3.) A belső ellenőrzés feladata 4.) A belső ellenőrökre vonatkozó általános és szakmai követelmények 5.) A belső ellenőrzési vezető 6.) A belső ellenőr jogai és kötelezettségei A évre vonatkozó önértékelés a /2016. iktatószámon megtalálható. Az önértékelés alapján megállapítottuk, hogy a tanácsadó tevékenység dokumentálási folyamatának egységesítése szükséges. A minőséget biztosító eljárások rendelkezésre állnak, ezeknek a mérése- értékelésének eredménye folyamatosan beépül az ellenőrzési tevékenységbe. Az ellenőrökre, mint köztisztviselőkre vonatkozó teljesítményértékelés a hatályos törvényeknek megfelelően megtörtént. I/1. Az éves ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének értékelése A Társulás a évi belső ellenőrzési tervet a társult települések vonatkozásában a 25/2014. (XI.28.) Társulási Tanácsi határozatával hagyta jóvá. Terven felüli és soron kívüli ellenőrzés nem volt évben a munkaszervezet és az intézmények vonatkozásában. A tagönkormányzatoknál tervezett és végzett ellenőrzések számát az alábbi táblázat foglalja össze: Vizsgálat típusa Tervezett Megvalósult ellenőrzések száma munkaügyi 3 3 szabályszerűségi közbeszerzés 1 1 vagyonnyilatkozat 1 1 pénzügyi pénzügyi 2 2 térítési díj 1 1 informatikai 1 1 rendszerellenőrzés 8 7 teljesítmény 1 0 összesen 18 16

5 I/1/a. A tárgyévre vonatkozó éves ellenőrzési terv teljesítése, az ellenőrzések összesítése évben az önkormányzatoknál tervezett 18 ellenőrzésből 16 valósult meg, terven felüli és soron kívüli vizsgálat nem volt. Hernádkak Községi Önkormányzata december 18-án kelt kérelmében a Társulásból való kiválás miatt nem kérte a tervezett ellenőrzés lefolytatását. Mályi Községi Önkormányzatnál az ellenőrzés megkezdése előtt büntető eljárás indult, így az ellenőrzés lefolytatása szükségtelenné vált. I/1/b. Az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések száma és rövid összefoglalása évben nem történt az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény. I/2. A bizonyosságot adó tevékenységet elősegítő és akadályozó tényezők bemutatása A belső ellenőrzési tevékenység végzése megfelelt a jogszabálynak. A megbízólevél, az ellenőrzési program összeállítása az előírások szerint történt. A jelentéstervezetek minden esetben megküldésre kerültek az érintett költségvetési szervek számára. Az intézkedési tervek és az intézkedési terv végrehajtásáról szóló beszámolók megküldésre kerültek, illetve megküldésük folyamatban van a Bkr. 46. (1) bekezdésének megfelelően. I/2/a. A belső ellenőrzési tevékenység humánerőforrás ellátottsága A munkaszervezeten belüli belső ellenőrzési egység 1 fővel kezdte el a működését az első félévben, a megfelelő tárgyi feltételek mellett. Az év folyamán egy alkalommal került sor munkakör átadására. A munkatársak rendelkeztek az államháztartásért felelős miniszter engedélyével, a belső ellenőrzési tevékenységre jogosult személyek nyilvántartásában szerepelnek. A kötelező továbbképzést valamennyi érintett munkatárs sikeresen teljesítette. A évtől belső ellenőrzési tevékenység központi költségvetési támogatása a Társulások vonatkozásában megszűnt, így a tevékenység ellátásának finanszírozására létszámcsökkentési döntéssel - a Társulás egy külön pénzügyi keretet hozott létre, amelyben évre 1 fő belső ellenőr létszámhelyet engedélyezett évben a tényleges felhasznált revizori nap (112 nap) az éves ellenőrzési tervben rögzített munkaterv szerint alakult. I/2/b. A belső ellenőrzési egység és a belső ellenőrök szervezeti és funkcionális függetlenségének biztosítása A Bkr. 19. (1) foglaltakban meghatározott funkcionális függetlenség biztosított volt. A feladatellátást végző dolgozók a Társulás székhelytelepülése Miskolc MJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának köztisztviselői, a Jegyzői Kabineten belül működő Belső Ellenőrzési Osztály dolgozói.

6 I/2/c. Összeférhetetlenségi esetek A Bkr a szerinti összeférhetetlenségi eset nem állt fent. I/2/d. A belső ellenőri jogokkal kapcsolatos esetleges korlátozások bemutatása Az ellenőrzések során a Bkr a által előírt jogosultságokkal kapcsolatban nem merült fel probléma, korlátozás. I/2/e. A belső ellenőrzés végrehajtását akadályozó tényezők évben a belső ellenőrzési feladatellátás tárgyi feltételei adottak voltak, azt a Társulás, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, illetve a tagönkormányzatok biztosították, az eszközellátottság hiánya nem lépett fel. Az információellátottság megfelelő volt. A működéshez szükséges pénzügyi forrás a Társulás költségvetéséből származik. I/2/f. Az ellenőrzések nyilvántartása A belső ellenőrzési vezető a Bkr a által előírt nyilvántartást az elvégzett ellenőrzésekről vezeti az előírt tartalommal és gondoskodik az ellenőrzési dokumentumok megőrzéséről. A belső ellenőrzések nyilvántartását a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Osztálya végzi a Bkr. 22. (2) b) pontja alapján. Az önkormányzat és költségvetési szervei tekintetében a Bkr. 14. (1) szerinti külső ellenőrzések nyilvántartásáról az önkormányzat hivatala gondoskodik. I/2/g. Az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatok A Társulásba bevont önkormányzatoknál általános ellenőrzési tapasztalat alapján kockázati elemként értékeljük, ezért szükségesnek tartjuk felhívni valamennyi szervezet figyelmét, a: gazdálkodási feladatokkal összefüggésben, a pénzügyi ellenjegyzés, utalványozás, teljesítésigazolás jogszabályi előírások szerinti alkalmazására, a Vezetői Irányítási Rendszer működtetésére, belső kontrollok folyamatos felülvizsgálatára és használatára. A megállapítások számának csökkentése érdekében továbbra is fontosnak tartjuk az önkormányzatokkal folytatott év közbeni folyamatos konzultációkat, a közös jogszabályértelmezéseket, tanácsadási tevékenységet. I/3. A tanácsadó tevékenység bemutatása A belső ellenőrzési egység külön szóbeli felkérés alapján elsősorban a jogszabályváltozások folyamán szükséges szabályzat-módosítások és dokumentációk, nyilvántartások vezetésének ügyeiben adott tanácsot. A tanácsadás egyrészt célirányosan a helyszíni vizsgálatkor az adott

7 témakörben felmerült kérdések megválaszolásával, másrészt telefonon, -ben az önkormányzati gazdálkodást, illetve a közalkalmazottak jogállásáról és a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényekben foglaltak értelmezését és alkalmazását érintették. A külső ellenőrzések (pl.: Állami Számvevőszék) által kért adatszolgáltatásnál közreműködtünk. A belső ellenőrzési egység által adott véleményekben, javaslatokban a Költségvetési levelek című szakmai folyóiratban, belügyminisztériumi feljegyzésekben szereplő állásfoglalásokat is felhasználtuk. II. A belső kontrollrendszerek működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján II/1. A belső kontrollrendszerek szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatok Az egyes Önkormányzatoknak készített éves összefoglaló ellenőrzési jelentések részletesen tartalmazzák az önkormányzatokra vonatkozó ellenőrzések intézkedési javaslatait. Az egyes ellenőrzések célját és az ellenőrzések során tett általános intézkedési javaslatokat az alábbi táblázat foglalja össze: Az ellenőrzés tárgya rendszerellenőrzés (7) pénzügyi ellenőrzés (2) Az ellenőrzés célja A gazdálkodás során biztosított-e a szabályszerűség, a számviteli bizonylati rend területén érvényesülnek-e a jogszabályokban, belső szabályzatokban meghatározott követelmények. A folyamatba épített ellenőrzés lehetővé tette-e a szabálytalanságok, hiányosságok, a nem kellően hatékony megoldások feltárását, megelőzését. Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás megfelelően szolgálta-e a szakmai feladatok ellátását, az önkormányzati vagyon megőrzésére, gyarapítására milyen intézkedéseket tettek. A külső és belső ellenőrzés elősegített-e a szabályszerű gazdálkodást, a hiányosságok megszüntetése érdekében megtették-e a szükséges intézkedést. Annak értékelése, hogy a Polgármesteri Hivatalnál a törvényi előírásokat, a gazdálkodást érintő szabályzatok vonatkozó pontjait érvényesítették-e a házipénztár kezelése, készpénz-, banki forgalom elszámolása során. A Polgármesteri Hivatalnál a jogszabálynak megfelelően hajtották-e végre az államháztartás számvitelének évi megváltozásával kapcsolatos feladatokat (4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet, 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet, 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet, 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet). Általános intézkedési javaslatok Szabályzatok felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot tettünk (Kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés rendjének szabályzata, SzMSz) Gazdálkodással kapcsolatos szabályzatok átdolgozására (Pénzkezelési szabályzat, Gazdálkodási szabályzat), pénzügyi ellenjegyzés valamennyi kötelezettségvállalási dokumentumon való elvégzésére tettünk javaslatot térítési díj ellenőrzés (1) Annak értékelése, hogy a térítési díjak megállapítása, elszámolása, a kedvezmények érvényesítése a jogszabályokban előírtaknak megfelelően történt-e, az ellenőrzési jogköröket a helyi sajátosságoknak megfelelően, a célszerűségi szempontok alapján határozták-e meg. Élelmezés szabályzat elkészítésével, étrend összeállításával, nyilvántartással kapcsolatos javaslatokat tettünk.

8 munkaügyi ellenőrzés (4) közbeszerzés szabályszerűségének ellenőrzése (1) informatikai ellenőrzés (1) Annak értékelése, hogy a törvényi előírásokat, a munkaviszony (közszolgálati jogviszony) létesítését, az átsorolásokat a törvényi előírásoknak megfelelően végezték-e? A létszám és bérköltség felhasználást a költségvetésben engedélyezett keretek között valósították-e meg? Annak értékelése, hogy a közbeszerzési eljárások tervezése megfelelt-e a közbeszerzési törvényben és a helyi előírásokban foglaltaknak. Annak vizsgálata, hogy szükséges volt-e közbeszerzési eljárás lefolytatása, ha igen azt lefolytatták-e, valamint az annak alapján kötött szerződéseknél betartották-e a közbeszerzési törvény előírásait. Annak vizsgálata, hogy az Önkormányzat, Polgármesteri Hivatal informatikai rendszere megfelel-e a vonatkozó törvényi előírásnak. Közszolgálati Szabályzat módosítására, illetménykiegészítésekre vonatkozóan tettünk javaslatot. Közbeszerzési terv elfogadásával, közzétételével, jóváhagyásával kapcsolatos, valamint a Kbt. szerinti közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó javaslatokat tettünk. Az informatikai biztonsági szabályzatban meghatározott elektronikus információs rendszerekhez való hozzáférési jogosultság szabályozására és megismerésére vonatkozó javaslatot tettünk. II/2. A belső kontrollrendszer öt elemének értékelése A bels ő kontrollrendszer működésének értékelése az ellenőrzési tapasztalatok, valamint a témában a jegyzők által kitöltött kérdőív feldolgozása alapján történt. A Bkr. 56. (8) bekezdés alapján a feladatellátásban résztvev ő önkormányzatok jegyzőjének elküldött éves összefoglaló jelentések tartalmazzák az egyes településekre vonatkozóan a belső kontrollrendszer működésének értékelését. A Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás belső ellenőrzést ellátó Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal belső kontrollrendszerének értékelése: 1. Kontrollkörnyezet A Jegyző a Hivatal hatékony, gazdaságos és eredményes működése érdekében olyan kontrollkörnyezetet alakít ki, amelyben: - világos a szervezeti struktúra, - egyértelműek a felelősségi, hatásköri viszonyok és feladatok, - meghatározottak az etikai elvárások a szervezet minden szintjén, - átlátható a humánerőforrás-kezelés. A kontrollkörnyezet része az ellenőrzési nyomvonal, valamint a szabálytalanságok kezelésének az eljárásrendje. Kontrollkörnyezet keretében a szervezeti felépítés meghatározott, feladatai, célrendszere (Alapító Okirat, SZMSZ), a főbb folyamatok szabályozottak (Jegyzői és Polgármesteri Utasítások, együttműködési megállapodások, munkaköri leírások). A feladatellátáshoz a megfelelő humán erőforrás rendelkezésre áll, a szükséges továbbképzések terv szerint történnek. A feladat és felelősségi körök szabályozottak. 2. Kockázatkezelés

9 A kockázatok kezelésére a szervezeti egységek tekintetében készült kockázatkezelési szabályzat és ellenőrzési nyomvonal, valamint meghatározásra kerültek a szervezeti célok. A kockázati tényezőket a szervezeti egységek felmérik, a csökkentésre szükséges intézkedéseket megteszik. A kiemelten nagy kockázatú tevékenység esetében a szervezeti egység vezetője intézkedik a preventív ellenőrzésről. Ennek keretében folyamatos jelentést, beszámolót kér, vagy felkéri a Belső Ellenőrzési Osztályt vizsgálat elvégzésére. Amennyiben a kockázat több szervezeti egység feladatkörét érinti, a kockázatkezelésre Kockázatkezelő Bizottságot lehet létrehozni. A hatékony folyamatba épített ellenőrzés a legjobb eszköz a kockázatok kezelésére. A folyamatba épített ellenőrzés hatékonyságát támogatja az ellenőrzési nyomvonal. 3. Kontrolltevékenységek A folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés (a továbbiakban: FEUVE) alapvető célja számot adni arról, hogy az intézményi pénzeszközökkel, vagyonnal szabályszerűen, gazdaságosan, hatékonyan és eredményesen történik a gazdálkodás. Kötelezettségvállalási, engedélyezési eljárások szabályozottak, a gazdálkodás területére az ellenőrzési nyomvonal kialakított, a feladatok és felelősségek köre megosztott, mely biztosítja a hatékony kontrollt. A FEUVE rendszer működtetése, az egyes tevékenységek feladatköri elkülönítése biztosított, a különféle eljárási rendek, hozzáférési, beszámolási eljárások szabályozottan történnek. FEUVE főbb jellemzői: A folyamatnak megfelelő időben történik Gazdaságos Számon kérhető Megfelelő helyen van Rugalmas Oknyomozó Célszerű A problémákat korán felderíti, a kockázatok csökkentéséhez hozzájárul. Elvárható biztosítékot nyújt a kívánt eredmény elérésére, a legkevesebb nemkívánatos mellékhatással. Segít a beszámoltathatóságot biztosítani, a kijelölt feladattal kapcsolatban. Ott alkalmazzák, ahol a leghatékonyabb. Az eljárások változásait gyorsan elsajátítja, a teljes rendszer változtatása nélkül. Nem csak problémákat, hanem annak okait is megtalálja. A vezetés szükségleteinek megfelel. 4. Információ és kommunikáció Az információs rendszerek keretében a beszámolási rendszereket úgy kell működtetni, hogy azok hatékonyak, megbízhatóak és pontosak legyenek, a beszámolási szintek, határidők és módok világosan meg legyenek határozva. Ennek érdekében a Hivatal dokumentumokban szabályozza a feljegyzések azonosításának, tárolásának, védelmének, megőrzési idejének és selejtezésének előírásait, valamint az elmúlt évben központi iktatási rendszert vezetett be.

10 5. Nyomonkövetés A Hivatal monitoring rendszere az operatív tevékenységek keretében megvalósuló folyamatos és eseti nyomonkövetésből, valamint az operatív tevékenységektől függetlenül működő belső ellenőrzésből áll. A belső kontrollrendszer keretén belül működő belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje. A Hivatalban az ajánlásoknak megfelelő számú főből álló Belső Ellenőrzési Osztály működik a 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletnek megfelelően. III. Az intézkedési tervek megvalósítása Az ellenőrzések megállapításait az ellenőrzöttek részletesen megismerték. A évben tett megállapításokkal kapcsolatosan, többségében a szabályszerű működésre vonatkozó javaslat, illetve feladat került megfogalmazásra. A javaslatok realizálása érdekében a vezetők - a felelősöket és a határidőket tartalmazó - intézkedési tervet készítettek. A feltárt hiányosságok megszüntetésére készített intézkedési terv végrehajtásáról az ellenőrzöttek a beszámolóikat elkészítették és megküldték az Osztály részére. A 11 önkormányzatot érintő 16 ellenőrzési jelentésből 9 tartalmazott javaslatot. Az intézkedések megvalósítási aránya 97,0 %-os. Miskolc, április 28.

2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés

2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2014. évi.. Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Márkus Erika belső ellenőr jegyző 1 TARTALOMJEGYZÉK: Vezetői összefoglaló 3 I. A belső ellenőrzés által

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm.

Éves ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. BELSŐ ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY Éves ellenőrzési jelentés a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján (Tartalma a jogszabályi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FŐJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2016. április 28-i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Szám: 1- /2014. Előterjesztés

Szám: 1- /2014. Előterjesztés Szám: 1- /2014. Monorierdő Község Önkormányzat Jegyzője 2213 Monorierdő, Szabadság u. 50/A.. Telefon: 06-29-419-103 Fax: 06-29-619-390 E-mail: merdo.hivatal@monornet.hu Előterjesztés a Képviselő-testület

Részletesebben

HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján

HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2011. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján 2011. évben az ellenőrzés a belső ellenőrzési tervben meghatározott

Részletesebben

Szálka Község Önkormányzatának éves ellenőrzési jelentése a évről

Szálka Község Önkormányzatának éves ellenőrzési jelentése a évről Szálka Község Önkormányzatának éves ellenőrzési jelentése a 2015. évről A Szálka Község Önkormányzatnál lefolytatott belső ellenőrzési tapasztalatokról A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés. a Budapest Fővárosi IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2011. évi belső ellenőrzéséről

Éves ellenőrzési jelentés. a Budapest Fővárosi IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2011. évi belső ellenőrzéséről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 1. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Vámosmikola, Ipolysági út 9-11.

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 2015. 1. oldal, összesen: 10 Az intézmény neve, címe: Az intézmény vezetője: Belső ellenőri álláshellyel

Részletesebben

2016 MÁJ O& Jászboldogháza Község Önkormányzata Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési Jelentés

2016 MÁJ O& Jászboldogháza Község Önkormányzata Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési Jelentés 2016 MÁJ O& Jászboldogháza Község Önkormányzata Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési Jelentés lktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2015. évi Éves ellenőrzési Jelentés és éves

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló

Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése. Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzat 2014. éves ellenőrzési jelentése Vezetői összefoglaló Csabdi Község Önkormányzatnál az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 22-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Vincent Auditor Számviteli Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2011.

Részletesebben

Előterjesztés. a Társult Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés. a Társult Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére Bugac Nagyközségi Önkormányzat Polgármesterétől 678/1/2013. Előterjesztés a Társult Képviselő-testület 2013. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az önkormányzat és a felügyelete alá tartozó költségvetési

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés. 2013. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés

Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés. 2013. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2013. évi Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Márkus Erika belső ellenőr jegyző Szolnok,

Részletesebben

B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M

B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M 1. sz. melléklet B U D A P E S T I M Ű S Z A K I ÉS G A Z D A S Á G T U D O M Á N Y I E G Y E T E M BELSŐ ELLENŐRZÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályba lép: 2013. július 1-jén Az államháztartásról

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Javaslat a 2013. évben végzett belső ellenőrzésekről készített éves ellenőrzési jelentés jóváhagyására

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Javaslat a 2013. évben végzett belső ellenőrzésekről készített éves ellenőrzési jelentés jóváhagyására GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városháztér 1..... napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a 2013. évben végzett belső ellenőrzésekről készített éves ellenőrzési jelentés jóváhagyására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz. ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása

Részletesebben

2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés

2014. évi. Éves ellenőrzési jelentés és éves összefoglaló ellenőrzési jelentés Iktatószám: Készült 2 eredeti példányban 2014. évi Készítette: Illyésné Nagy Terézia Jóváhagyta: Udud Róza belső ellenőr jegyző 1 TARTALOMJEGYZÉK: Vezetői összefoglaló 3 I. A belső ellenőrzés által végzett

Részletesebben

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE * 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. ( (88) 592-660/166 3 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Ellenőrzési jelentés

Részletesebben

1. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

1. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása napirend BESZÁMOLÓ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalánál és intézményeinél 2013. évben végzett belső ellenőrzések tapasztalatairól Tisztelt Közgyűlés! A költségvetési szervek belső

Részletesebben

PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE

PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. PÜSKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Vezetői összefoglaló Kérem a vezetői összefoglalót mellékelni. I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása (Ber. 31. (3) bekezdés a) pont) Átfogó ellenőrzésre

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013.

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. március 22. Módosítva: 2013. január 22., hatályba lép: 2013. január 24-én A Belső Ellenőrzési Iroda ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére sz. napirend Előterjesztés Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április -i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Beszámoló a belső ellenőrzési feladat évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, április 25.

Beszámoló a belső ellenőrzési feladat évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, április 25. Beszámoló a belső ellenőrzési feladat 2015. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, 2016. április 25. Előterjesztő: Készítette: Társulási Tanács Elnöke Belső Ellenőrzési Csoport

Részletesebben

HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE

HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Iktatószám:. HALÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI MUNKATERVE Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység 1239 Budapest Grassalkovich u. 162 2015. ÉVI ELLENŐRZÉSI JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2014. (XII.15.) KT.

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv

Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv Gencsapáti Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőrzési vezető Dr. Görög István jegyző 2017. évi belső ellenőrzési terv

Részletesebben

Beszámoló a évi belső ellenőrzésekről. Bodorkós Ferenc polgármester. Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőr Dr. Görög István jegyző

Beszámoló a évi belső ellenőrzésekről. Bodorkós Ferenc polgármester. Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőr Dr. Görög István jegyző Beszámoló a 2015. évi belső ellenőrzésekről Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőr Dr. Görög István jegyző Éves ellenőrzési jelentés és évi összefoglaló ellenőrzési jelentés

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉSE 2014, ÉVRŐL

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉSE 2014, ÉVRŐL MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉSE 2014, ÉVRŐL Ellenőrzési Összefoglaló A Mezőberény Város Önkormányzatának 2014. évre vonatkozó belső ellenőrzési munkaterve a Költségvetési szervek

Részletesebben

Összefoglaló Jelentés a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Összefoglaló Jelentés a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről Resznek Község Önkormányzata képviselő-testületének 27/2014.(V.9.) határozata a 2013. évi belső ellenőrzésről Resznek Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2017. évi belső i terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ NEVE:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzata 2013. évi belső ellenőrzési tervéről A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Tapasztalatok az intézményi belső ellenőrzés munkájáról - javaslatok a belső ellenőrzési munka minőségének javítására.

Tapasztalatok az intézményi belső ellenőrzés munkájáról - javaslatok a belső ellenőrzési munka minőségének javítására. Tapasztalatok az intézményi belső ellenőrzés munkájáról - javaslatok a belső ellenőrzési munka minőségének javítására Balkay Attila Tapasztalatok az intézményi belső ellenőrzés munkájáról - javaslatok

Részletesebben

"31. A jegyző és az aljegyző" "Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki.

31. A jegyző és az aljegyző Az aljegyző. 56/A. (1) A polgármester a jegyző javaslatára pályázat alapján aljegyzőt nevez ki. Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014.(II.20.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2013.(XII.30.)önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2012.

Részletesebben

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzéséről

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzéséről Előterjesztés Csorvás Város Önkormányzatának 2015. évi belső ellenőrzéséről Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 119.. (4) bekezdése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére. 2. napirendhez. Tóth Antal pénzügyi bizottság elnöke

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére. 2. napirendhez. Tóth Antal pénzügyi bizottság elnöke ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére 2. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Beszámoló a 2011. évi belső ellenőrzésekről

Részletesebben

304-7/2014. Tárgy: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés jóváhagyása Melléklet: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés

304-7/2014. Tárgy: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés jóváhagyása Melléklet: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés Ruzsa Község Jegyzőjétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Telefon: 62/285-011 304-7/2014. Tárgy: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés jóváhagyása Melléklet: Éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2015. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Vezetői összefoglaló A belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött

Részletesebben

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA A Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal, mint az Ávr. 10. alapján kijelölt költségvetési szerv szabályzatának hatálya

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Bazsi Község Önkormányzatánál 2011. évben lefolytatott belső ellenőrzések tapasztalatairól A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.)

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére.

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére. 16.sz. melléklet az /2015.(V.28.) önkormányzati rendelethez. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-956, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerve és munkaszervezete

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott. költségvetési szerve és munkaszervezete J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása által létrehozott költségvetési szerve és munkaszervezete 2015. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere

Részletesebben

Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről

Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről Önkormányzatának Belső ellenőre 4465 Rakamaz, Kossuth út 68. Száma:../2014. Éves összefoglaló i jelentés, Önkormányzatának 2013. évi belső i tevékenységéről A jelentésben használt jogszabályi hivatkozások:

Részletesebben

Az intézmény neve, címe: Biatorbágy Város Önkormányzat. 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a.

Az intézmény neve, címe: Biatorbágy Város Önkormányzat. 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a. Az intézmény neve, címe: Biatorbágy Város Önkormányzat 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a. Polgármester: Dr Palovics Lajos Jegyző: Makranczi László Belső ellenőr foglalkoztatási formája: külsős, megbízási

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről

Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának 2016. évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei évi belső ellenőrzési munkaterve

Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei évi belső ellenőrzési munkaterve Hangony Község Önkormányzata és költségvetési szervei 2017. évi belső ellenőrzési munkaterve Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Csoportja Ózd, 2016. november 28. Az államháztartásról

Részletesebben

Tájékoztató a belső ellenőrzési feladat 2014. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól

Tájékoztató a belső ellenőrzési feladat 2014. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Tájékoztató a belső ellenőrzési feladat 2014. évi ellátásáról, az ellenőrzések legfontosabb tapasztalatairól Ózd, 2015. április 29. Előterjesztő: Készítette: Társulási Tanács Elnöke Belső Ellenőrzési Csoport

Részletesebben

DÁM ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

DÁM ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS DÁM ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS BELSŐ ELLENŐRI 2014. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Vezetői összefoglaló A belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy

Részletesebben

Összefoglaló Jelentés a évi belső ellenőrzési tevékenységről

Összefoglaló Jelentés a évi belső ellenőrzési tevékenységről Rédics Község Önkormányzata képviselő-testületének 30/2014.(V.13.) határozata a 2013. évi belső ellenőrzésről Rédics Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2013. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás Szeghalom, Szabadság tér 4-8. sz. Ügyszám: 16-19/2009/1. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az ellenőrzésre a Társulás 2009. évi ellenőrzési munkaterve alapján került sor. Az ellenőrzés

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.

Részletesebben

Hidegkút Község Önkormányzat évi belső ellenőrzéséről készült éves összefoglaló jelentés

Hidegkút Község Önkormányzat évi belső ellenőrzéséről készült éves összefoglaló jelentés Horváthné Székely Zita okl. közgazda, regisztrált belső ellenőr (52528) Levelezési cím: 8228 Lovas, Öreghegyi út 302/7. Telefon: 06-20-387550 E-mail: revizor.h@gmail.com Ikt.sz: 5-4/206. Hidegkút Község

Részletesebben

SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2013. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2013. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2013. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján [Bkr. 48. a) pont] A belső ellenőrzés az önkormányzatnál külső

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére. Tárgy: Az Izsáki Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés

Éves ellenőrzési jelentés Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 1. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi

Részletesebben

Ellenőrzési jelentés a 2008. évi belső ellenőrzésekről

Ellenőrzési jelentés a 2008. évi belső ellenőrzésekről Ellenőrzési jelentés a 2008. évi belső ellenőrzésekről Tisztelt Képviselőtestület! A 193/2003. (XI.26) Korm. Rendelet (Ber.) 31. -a éves ellenőrzési jelentés elkészítését írja elő. Az összefoglaló jelentés

Részletesebben

SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2012. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása önértékelés alapján [Bkr. 48. a) pont] A belső ellenőrzés az önkormányzatnál külső

Részletesebben

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE 8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE A Csákvár Nagyközség Polgármesteri Hivatala Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét

Részletesebben

Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása Rédics Község Önkormányzata képviselő-testületének 49/2015.(V.29.) határozata a 2014. évi belső ellenőrzésről Rédics Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről

Részletesebben

SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS SZAJOL KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2014. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Vezetői összefoglaló A belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés október 29-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés október 29-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ALJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. október 29-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és a Komárom-Esztergom

Részletesebben

2010. évi ellenőrzési jelentés az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének belső ellenőrzéséről

2010. évi ellenőrzési jelentés az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének belső ellenőrzéséről 2010. évi ellenőrzési jelentés az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének belső ellenőrzéséről I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása (Ber. 31. (3)

Részletesebben

dr. Mészáros Miklós jegyző

dr. Mészáros Miklós jegyző PK.: 10.052/2007. Mellékletek: 1.sz. Ellenőrzési kapacitás bemutatása 2.sz. 2008. évi belső ellenőrzési terv-javaslat J a v a s l a t a 2008. évi belső ellenőrzési terv megállapítására Összeállította:

Részletesebben

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

Beszámoló a 2013. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól

Beszámoló a 2013. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Beszámoló a 2013. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól Ózd, 2014. április 30. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Belső Ellenőrzési Csoportvezető Vezetői összefoglaló Az éves összefoglaló ellenőrzési

Részletesebben

Javaslat. a Heves Megyei Önkormányzat 2014. évre vonatkozó belső ellenőrzési tevékenységéről szóló jelentés elfogadására

Javaslat. a Heves Megyei Önkormányzat 2014. évre vonatkozó belső ellenőrzési tevékenységéről szóló jelentés elfogadására Ikt.sz: 13-5/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2014. évre vonatkozó belső ellenőrzési tevékenységéről szóló jelentés elfogadására Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT FEUVE SZABÁLYZAT SOPRON 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Ellenőrzési nyomvonal... 3 III. A kockázatkezelés rendszerének kialakítása... 4 IV.

Részletesebben

JAVASLAT A 2014. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS. elfogadására

JAVASLAT A 2014. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS. elfogadására 4. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI JEGYZŐ 37-7 /2015. ikt.sz. JAVASLAT A 2014. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS elfogadására Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. március

Részletesebben

Almáskert Napköziotthonos Óvoda

Almáskert Napköziotthonos Óvoda Almáskert Napköziotthonos Óvoda A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA Hatályba lépés időpontja: 2006. május 1. Készítette: Kiss Róbertné óvodavezető I. Bevezetés

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés Nagycserkesz Község Önkormányzatának 2014. évi ellenőrzési tervének végrehajtásáról VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az Éves ellenőrzési jelentés Nagycserkesz Község 2014. évi belső ellenőrzési

Részletesebben

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ JAVASLAT A 2007. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Simon István Benkó Péter belső ellenőrök Előterjesztő: Dr. Szeles Gábor jegyző Budapest-Csepel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FŐJEGYZŐJE E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2015. évi belső

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata 2010. évi belső ellenőrzési tervéről Az Önkormányzat éves ellenőrzési terv készítési kötelezettségét több jogszabály is előírja: - a költségvetési szervek belső

Részletesebben

Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA

Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA I. Bevezetés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht),

Részletesebben

2012. ÉVI ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

2012. ÉVI ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Intézmény neve, címe: Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona, 1064 Budapest, Rózsa u. 67. Intézmény vezetője: Barta Zsolt Belső ellenőr foglalkoztatási formája (közalkalmazott vagy külsős):

Részletesebben

A költségvetési szervek belső kontrollrendszere

A költségvetési szervek belső kontrollrendszere A költségvetési szervek belső kontrollrendszere Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai alapján Magyar Könyvvizsgálói Kamara XXIV. Országos Könyvvizsgálói Konferencia Visegrád Salamon Ildikó felügyeleti

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Részletesebben

4. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2013. ikt.sz.

4. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2013. ikt.sz. 4. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE NÓGRÁD MEGYEI FŐJEGYZŐ 33-10/2013. ikt.sz. ÖSSZEFOGLALÓ ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS a 2012. évi belső ellenőrzési tevékenységről, a

Részletesebben

A Makói Kistérségi Többcélú Társulása

A Makói Kistérségi Többcélú Társulása Iktatószám: 1/1212-1/2015/I Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanács 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel: 62/511-800, Fax: 62/511-801 Tárgy: Belső ellenőrzés tervezése, 2016. évi belső ellenőrzési

Részletesebben

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár Dr. Bőcz Sándor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kabinetfőnöke Budapest, 2012. november 15. A KEHI JOGÁLLÁSÁT, TEVÉKENYSÉGÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

TÁRGY: Ellenőrzési jelentés Szálka Község Önkormányzatánál évben lezajlott ellenőrzésekről

TÁRGY: Ellenőrzési jelentés Szálka Község Önkormányzatánál évben lezajlott ellenőrzésekről AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 34. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Ellenőrzési jelentés Szálka Község Önkormányzatánál 2015. évben lezajlott ellenőrzésekről E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

GOMBA KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

GOMBA KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS GOMBA KÖZSÉG BELSŐ ELLENŐRI 2014. ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Vezetői összefoglaló A belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés

Éves ellenőrzési jelentés Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 1. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30.-i ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30.-i ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30.-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. évi belső ellenőrzési munkaterv teljesítéséről, az ellenőrzések tapasztalatairól Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE

STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Intézményi Kistérségi Társulás Belső Ellenőrzés 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., E-mail: vinati2@t-online.hu Tel. szám: 514-772, 20-823-98-47, 823-98-02 Iktatószám:

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2016. december

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:39253/2012. JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervére és a 2012. évi belső ellenőrzési terv módosítására

Részletesebben

Költségvetési szervek ellenőrzése. V. Előadás. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott, a belső ellenőrzésre vonatkozó útmutatók

Költségvetési szervek ellenőrzése. V. Előadás. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott, a belső ellenőrzésre vonatkozó útmutatók Költségvetési szervek ellenőrzése V. Előadás A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott, a belső ellenőrzésre vonatkozó útmutatók A Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott, belső ellenőrzésre vonatkozó

Részletesebben

Előterjesztés a képviselő-testület számára. Intézkedési terv az

Előterjesztés a képviselő-testület számára. Intézkedési terv az Polgármester Előterjesztés a képviselő-testület számára önkormányzat rendszerének 2008. ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentés alapján Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Intézkedési terv az gazdálkodási

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. február 15-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 4/2016. (II.15.) határozata

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Egység 1239 Budapest Grassalkovich u. 162 2013. ÉVI ELLENŐRZÉSI JELENTÉS I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység

Részletesebben