A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA"

Átírás

1 A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafi kája XXVI. évfolyam 9. szám szeptember 3. ELKEZDŐDÖTT! Fotó: Töreki Zsolt Véget ért a két és fél hónapos vakáció, az országban mintegy 1,3 millió diák ült padba. A tanulós hétköznapok mellett a gyerekeket ebben a tanévben is számos szabadidős program várja az iskolákban. A szakkörök mellett sportnapok, diáknapok és az ünnepekhez kapcsolódó kulturális elfoglaltságok teszik még tartalmasabbá az elkövetkező tíz hónapot. Az őszi szünet október 26-án kezdődik. A hatodik, nyolcadik és tízedik évfolyamon jövő év májusában tartanak kompetenciamérést, vagyis a diákok mindennapi életben használható tudását vizsgálják.

2 2 HÍREK INNEN-ONNAN szeptember 3. Fotó: Takács Tamás Fotók: Kisfaludi István DÍJESŐ A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJÁN Az ország legjobb, legtehetségesebb fotográfusait, fotóművészeit köszöntötték a Kossuth Múzeumban. Cegléd adott otthont a Magyar Fotográfia Napja központi ünnepségének. Elismerést vehetett át több ceglédi fotográfus, illetve díjat kapott a ceglédi fotóklub. Magyar Fotóművészeti diplomában részesült Tóth István, az Évszázad Kiváló Fotóművésze. A MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) Szalon FORRÓ NYÁR, KIMAGASLÓ FORGALOM Az elmúlt évek legjobb szezonját zárta a Budai úti fürdő. A hetekig tartó hőség miatt szinte minden hétvégén teltház volt. Az üzletek vasárnapi zárva tartása is pozitívan hatott a forgalomra, volt olyan hétvége, hogy 9 millió forint árbevétel lett, évek óta nem tapasztaltak ilyet mondta az ügyvezető, Tótin Lóránt. A kemping is szinte egész nyáron teljes kihasználtsággal működött. A költségcsökkentő intézkedések és a kiváló nyári bevétel miatt az éves árbevétel %-kal magasabb lesz, mint tavaly. A fürdő vendégeinek nagy hányada a térségből és a fővárosból érkezik, de örömmel tapasztalják, hogy egyre több a ceglédi vendég. A hírek forrása: CTV pályázatán második lett a ceglédi fotóklub, egyéni kategóriában pedig Sallai László Ügető című fotóját ítélték a legjobbnak. A ceglédi díjeső ezzel még nem ért véget, Papp Elek megkapta a FIAP, azaz a Nemzetközi Fotóművész Szövetség platinadíját, továbbá a MAFOSZ, Utazás a világ körül című pályázatán Vihar után fotója első díjat kapott. Papp Elek a ceglédi ünnepségen vehette át Az Év fotográfusa 2015 elismerést. Papp Elek továbbá a MAFOSZ Örökös Fotóművésze lett. Az ünnepségen mutatták be a Fotó-Hungarikum 2015 albumot, amelyben a ceglédi, nyertes fotók is helyet kaptak, valamint a Kossuth Múzeum kiállításán is megnézheti azokat közönség. A tárlatot Kisfaludi István rendezte be. Kardok lendültek a városházán Több, különleges esküvő szemtanúi is lehettek ceglédi járókelők az elmúlt hetekben. Felvirágozott tűzoltóautót láthattak a városban és a szerencsések egy igazi rendőrnász néhány pillanatát is elcsíphették. Az ifjú férj egyenruhás rendőrkollégái kivont kardokkal álltak sorfalat a pár tiszteletére a városházán. A tapasztalat szerint egyébként egyre többen választanak a megszokottól eltérő helyszínt vagy módot házasságkötésükhöz. Jól haladnak a Kossuth téri munkák Az ütemtervnek megfelelően, sőt még jobban is halad az előirányzottnál a Kossuth tér felújítása. Akár szeptember végére elkészülhet az Alkotmány és a Kazinczy utca közötti szakasz. A terület új burkolatot kap, utcabútorokat helyeznek ki és fákat is ültetnek, tíz amerikai hárs díszíti majd a belváros ezen szakaszát. A körzet önkormányzati képviselője, Imregi Tibor folyamatos tájékoztatást kér a kivitelezésről. Hosszú évek óta húzódó probléma oldódik meg a felújítással. A belvároshoz méltatlan állapotok megszűnnek mondta Imregi Tibor. Az önkormányzati képviselő hozzátette: a lakosság jogosan panaszkodott a fák által tönkretett burkolat, a kezelhetetlen szakasz miatt. A munkálatok alatt minden épület megközelítető marad, a Földhivatal az Alkotmány utca felől, a La Toscana Bisztró, valamint az IBUSZ iroda pedig a parkolósávon keresztül. A Városfejlesztési Kft. kéri a gyalogosokat és a járművel közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek! Fotó: Szokolai Attila

3 2015. szeptember 3. Ceglédi Hírmondó 3 A mi környezetünk, a mi jövőnk Mint minden évben, idén is ellátogatnak hozzánk a Kossuth Toborzó rendezvény alkalmával testvérvárosi partnereink. Az idei látogatást azonban az Európai Unió is támogatja, mivel az önkormányzat pályázatot nyújtott be az Európai Bizottság által kiírt Európa a Polgárokért Program egyik alprogramjának (Testvérvárosok Polgárainak Találkozói) megvalósítására. A pályázat sikeresen szerepelt, 4,5 millió forintot nyert az önkormányzat erre a célra, így az idei évben a XX. Kossuth Toborzó Ünnepély c. rendezvénnyel párhuzamosan megrendezésre kerül a A mi környezetünk, a mi jövőnk c. projekt, melynek megvalósítása során városunk 8 testvérvárosából érkeznek vendégek. A pályázat keretében főként a környezetvédelmet, környezettudatosságot népszerűsítő programok szerepelnek majd. A szeptemberre tervezett rendezvények között helyett kapott a ceglédi és környékbeli energetikai fejlesztések bemutatása, a testvérvárosok közötti kölcsönös tapasztalatcsere és a környezeti fenntarthatóságot szolgáló uniós támogatások ismertetése valamint a kisiskolások részére szervezett tematikus rajzverseny és a Gerje menti természetvédelmi terület értékeinek bemutatása is. Bravo olimpikonok! Arany-,ezüst és bronzéremmel tért haza a Speciális Olimpiáról a Losontzi iskola sportegyesületének két versenyzője. A Purcel Virginia-Károly Gergő tollaslabdapáros a dobogó legfelső fokára állhatott a világjátékokon. A 86 fős, magyar küldöttséget hazai sportvezetők, politikusok köszöntötték hazaérkezésük után. Virginia és Gergő fegyelmezett, kitartó munkájuknak köszönhetik, hogy a világjátékokon Magyarország és egyben Cegléd nevét is öregbítették mondta Sipos Béla, a Losi DSE vezetőedzője.

4 4 Ceglédi Hírmondó szeptember 3. Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelte a város ÉL NEMZET E HAZÁN Tűzijáték, tortakóstolás, zenei műsor,gyermeksziget-változatos, gazdag programot kínált Cegléd Város Önkormányzata augusztus államban éljünk, nem sikerült. Él egy nemzet Európa közepén, amely kiállja a legnehezebb erőpróbákat is. Köszönhető ez az államalapító által ránk hagyott iránymutatásnak. Az ünneplő közönséget Földi László, országgyűlési képviselő is köszöntötte. Beszédében úgy fogalmazott: az elmúlt öt évben minden esetben bátor döntésekkel megerősítettük Szent István ránk hagyott államát. Az ünnepen a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását az idei új kenyérre. 20-án. A polgármester, Takáts László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: gondolkodjunk és cselekedjünk úgy, hogy az a hazánk, a nemzetünk javát szolgálja-ez augusztus huszadika legfontosabb üzenete A polgármester hozzátette: hiába akarták az évszázadok során többen, több irányból megváltoztatni, hogy független keresztény Fotó: Töreki Zsolt Fotók: Szokolai Attila Az ünnepnap délutánján bemutatták az ország tortáját, amelyet idén is az Zöldházak Cukrászda szakemberei készítettek el. A torta ízvilága és szemet gyönyörködtető külleme miatt is különleges. A pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortából több mint 1200 ingyenes szeletet osztott szét a belvárosi cukrászda. Az esős, hűvös idő ellenére sokakat vonzottak a színpadi produkciók is az ünnepnek helyt adó Gubody kertben. A Patkós Irma Művészeti Iskola műsora után a világzenét játszó Cimbaliband szórakoztatta a közönséget. Hatalmas érdeklődés mutatkozott a z 50 éves szolnoki szimfonikus zenekar hangversenyére, csakúgy mint Janicsák Veca koncertjére. Az ünnepséget idén is tűzijáték zárta. A rakétákat új helyről, a Városi Sportuszoda teraszáról lőtték fel. A csodás fényjáték mintegy fél órán át tartott.

5 2015. szeptember 3. Ceglédi Hírmondó 5 A Velkey család másfél száz tagja találkozott Cegléden Cegléden rendezték meg az idei Velkey találkozót. A család tagjai minden évben más és más városban gyűlnek össze, de ahogy ők fogalmaztak a bázis, mindig Cegléd marad. Itt nőtt fel az a 10 Velkey testvér, akinek leszármazottai most teljesen megtöltötték a gimnázium dísztermét. Sokéves hagyomány, hogy más és más helyszíneken találkoznak, hogy megmaradjon, tovább éljen az a szoros kapcsolat, ami a Velkey családra nagyon régen jellemző. Dr. Velkey György, elnök, Magyar Kórházszövetség: Sokan vagyunk. Az egy dolog, hogy gyerekkorunk óta nagyon fontos volt az együttlét, de ebben benne van az 50-es 60-as évek szűrt levegője, amikor mindenki tudta, hogy a közvetlen családtagokra számíthat. A mi családunkat is eléggé megtiporta ez a korszak. De a szüleink és mi 33-an Az Olaszországban rendezett Európa-bajnokságon elért negyedik helyét követően a triálos, Hegedűs László ismét bizonyított. A világkupa-sorozat utolsó előtti állomása Franciaországban, Albertville városában került megrendezésre, ahol az ötödik helyen végzett. A nem mellesleg világbajnoki nyolcadik és 14-szeres magyar bajnok beszámolója: Amikor megérkeztünk, pontosan azt kaptuk, amire számítottunk. A pályák minőség, megjelenés és biztonság szempontjából tökéletesek voltak, a körülmények és a szervezés pedig az idei év legjobbja! Azonban a francia versenyek pontozásával kapcsolatban soha nem voltak jó tapasztalataim. Mivel a pályák teljesítése közben a versenyzőket két bíró felügyeli és általában ezeken a versenyeken mindig több a hazai pontozó, elkerülhetetlen a szubjektív döntés. Így történt ez két éve is, amikor egy rossz bírói döntés miatt nem sikerült bekerülnöm a fináléba. Ez után a Pra Loup-i verseny után elhatároztam, hogy ezentúl a lehető legegyértelműbben kell teljesítenem a pályákat. Nem engedhetek meg magamnak olyan megoldásokat, amik a kétely halvány lángját is fellobantják. Tudtam, hogy a formám kiváló és az osztrák világkupa 5. helye is kellő motivációt adott számomra, hogy képes vagyok újra a döntőbe kerülni. A kiváló szervezés miatt annyira sok néző jött ki a helyszínre, hogy alig lehetett közlekedni a szekciók között. Ezt végül sikerült az előnyömre fordítani, mivel a bírókat igyekeztem úgy kizárni a környezetemből, unokatestvérek is biztosan számíthatunk és számíthattunk egymásra, nagyon szoros kohézióban nőttünk fel. Ceglédiek, miskolciak, pestiek lettünk, de ez megmaradt. A gyerekeink akik 110-en vannak összesen között is nagyon erősek a szálak. A család tagjai év közben is igyekeznek minél többet együtt lenni, ez a találkozó mindig különlegesebb. Ő egyébként a kivétel, aki erősíti a szabályt. Mert a pedagógus vér folyamatosan és erőteljesen jelen van a családban. És él a családban a kiváló felmenők emléke is, ami itt Cegléden mindig felerősödik, mondta a találkozó egyik szervezője: Herpainé Velkey Klára. A család tanáridentitása kapcsán ez egy életérzés. Innen indult a család nem beszélve arról, hogy nagyon sok történet kering nagybátyáinkról. Nagyapáinkról már kevésbé, de unokatestvéreimről igen, akik ide jártak, és Hege a világelitben furcsa módon mi is meséljük, adjuk tovább, pedig nem is ebbe az intézménybe jártunk. A majd másfélszáz résztvevő között a legifjabb egyébként egy néhány hetes Velkey baba volt. B.B. hogy csak a pályákra és a nézőkre koncentráltam. Úgy álltam a startvonal elé, mintha egy bemutatót kellene megcsinálnom egy hatalmas tömeg előtt, ahol csupán a haladási irány van megszabva! Ez a módszer tökéletesen be is vált, hiszen sikerült a 6. helyen bejutnom a döntőbe. A fináléra a szervezők még nehezebbre építették a pályákat, így ezek hatalmas kihívást jelentettek minden továbbjutott versenyző számára. Ami még plusz nehézségi tényezőként társult, az a szemerkélő eső volt. A sportunkban, ha megázik egy farönkökből vagy éppen betonhengerekből álló pálya, sokkal nagyobb koncentrációval, jelentősen nagyobb energiával, kockázattal és sokkal lassabban lehet megoldani őket. Ezek közül bármelyik tényező plusz vagy mínuszba való billenése eldönthet egy helyezést. Amire nagyon büszke vagyok, hogy tökéletesen magabiztosnak éreztem magam a döntő futam közben és volt olyan ugrásom, amit csak én egyedül tudtam hibapont nélkül felugrani, az összes korábbi világbajnok hibaponttal teljesítette. Végül egy helyet javítva a középdöntős pozíciómon, az 5. helyet szereztem meg, amivel tovább biztosítottam a 6. helyem a UCI Világkupa-sorozat összetett eredménylistáján. Köszönet a családomnak és a támogatóimnak, valamint Abonyi Robinak a személyes segítségért, aki mellesleg ezt a kiváló képet is készítette. A következő nagy megmérettetés a világbajnokság lesz Andorrában. A célom, hogy javítsak a 8. helyezésemen. VGM Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a mozgalom résztvevőit és szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a évi Környezetvédelmi és Környezetszépítési Program DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGÉRE szeptember 23-án 16:30 órára a Polgármesteri Hivatal Dísztermébe. Szép Ernő: VIRÁGOK Nincs nekem kedvenc virágom, melyik szebb, nem prédikálom. Mind szeretem, mind csudálom, tavasszal mind alig várom. És szeretem én a fákat, amennyit csak szemem láthat. Szeretem, ó, a fanépet, a fák is oly szépek, szépek. Nem mások ők, nézz csak rájok: égig érő zöld virágok. Cím: 2700 Cegléd, Kossuth tér 1., Telefon: 06/

6 6 Hamarosan újra Cegléden ad koncertet Sárik Péter Minden délibáb című, tavaly megjelent koncertlemezükért Az év hazai jazz-albuma kategóriában Fonogram-díjat vehetett át a nyáron Sárik Péter és Berki Tamás. A közösségi portálon, a díjátadó előtt naponta többször lehetett azt olvasni Péter oldalán: legfőképpen Berki Tamás miatt drukkol a sikernek mert Neki már van ilyen, Berki Tamásnak még nem volt. Legalábbis Fonogram díja még nem. Sárik Péterrel beszélgettünk, nem csak díjakról, de tervekről is. Hogy élted, hogyan éltétek meg a sikert? Azt, hogy immár kétszeres Fonogram-díjas lehetsz? Nagyon meglepődtem, mert tényleg nem gondoltam, hogy egymás után kétszer is lehet Fonogram-díjat kapni. Az első döbbenet után aztán már ott is álltunk a színpadon és boldogan hallgattam Tamás, szokásosan rendkívül humoros köszönőbeszédét, melyben többek között a zsűrí kiváló ízlését méltatta! Nem tudom, mi lesz jövőre, hisz akkor több lemezt is jelölünk. Remélem komoly fejtörést okozunk majd a döntéshozóknak! Páratlan empátia, muzikalitás, kreativitás, zenei, előadói tehetség és inspirativitás ezt mind Berki Tamás nyilatkozta Rólad. Nyilván ezt Te magadról úgysem mondanád el soha. Gndolom, ezek a szép szavak akár Tőled is származhatnának és Berki Tamásról is szólhatnának. Persze. Nekem a zene társas játék. Nem is szeretek egyedül fellépni. Mivel nagyon érzékeny vagyok a partnereim minden rezdülésére, így különösen fontos számomra, Ceglédi Hírmondó szeptember 3. hogy kivel-kikkel játszom együtt. Ezért elég válogatós vagyok, de ennek az lett az eredménye, hogy csakis olyanokkal zenélek együtt, akikkel emberileg és szakmailag is teljes tudok kerülni. És itt következnek azok a jelzők amiket Tamás sorolt fel. Ezeket gondolom én is róla, és külön kiemelném azt az elképesztő energiát ami árad belőle, mikor énekel. Ráadásul, ha végiggondolom, ez az összes zenésztársamra igaz. Hát így könnyű! :-) A jazz berkekben naprakész közönségnek nem volt meglepetés, ám sokan felkapták a fejüket, amikor hihetetlen intenzív romániai turnékról olvashattak. Természetesen az erdélyi, székelyföldi koncertek mellett. Hogyan lett ilyen sűrű a találkozás a romániai közönséggel? Mindig is szerettem Erdélyben, és azon túl, Románia többi részén is játszani. Úgy éve kezdtem el arrafelé turnézni, és mára megismertek és megszerettek, bármilyen produkcióval megyek, szeretettel és nagy várakozással fogadják. Ez a szeretet abszolút kölcsönös, hisz Budapest és Cegléd után Csíkszereda a harmadik otthonom lett. Most pedig, hogy immár két éve, mint zenei partnerek egymásra találtunk Luiza Zannal, Románia legnépszerűbb, és számomra legjobb jazzénekesnőjével, szinte minden hónapban fellépek kint. A számtalan fellépés, turné mellett szerzői lemezen dolgozol, nem is akármilyen előadói csapattal. Kikkel és miért most készíted?

7 2015. szeptember 3. Ceglédi Hírmondó 7 Az októberben megjelenő lemezen azok a művészek szerepelnek, akikkel az utóbbi években alkalomszerűen, vagy hosszabb ideig együtt játszottam, és ezt kölcsönösen nagyon élveztük. Falusi Mariann, Palya Bea, Luiza Zan, Micheller Myrtill, Sena Dagadu, Berki Tamás és Pély Barna fognak énekelni, MC Kemon pedig rappelni fog. A zenekar is válogatott csapat lesz: természetesen a Trióm tagjai, valamint többek között Gyárfás István, Gyémánt Bálint és Borbély Mihály. Ami újdonság, hogy nem jazz lemez lesz. Szélesebb közönség számára is befogadható dalokat írtam az énekesek saját stílusában, így nagyon változatos lesz a CD anyaga, és remélem, hogy sok szerzeményt hallhatunk majd a különböző rádiókban. Hogy hogy nem jazz? Annyira összefonódott már a neveddel vagy éppen ezért? Nem tudom, ez csak úgy jött magától. Ugyanolyan ötlet volt, mint a Jazzkívánságműsor, csak kipattant a fejemből. Aztán mikor Palya Bea ott ült a kanapémon, és elkezdte énekelni a dalát, és még sokkal jobb volt, mint ahogy reméltem, vagy Falusi Mariann és Berki Tamás duóját meghallottam, fogtam csak fel, hogy milyen jó ötlet is volt ez. Alig várom, hogy az emberek meghallják a dalokat, úgy érzem sokaknak fogunk örömet okozni, végre olyanoknak is akiket a jazz műfaja eddig elzárt tőlünk. Vonósok, vokál, számos kiváló zenész lesz alkalom mindezt egy (vagy persze akár több) koncerten is létrehozni, színpadra állítani? Mikor belekezdtem ebbe az egészbe sejtettem, hogy nehéz lesz ennyi elfoglalt embert koordinálni, de közben rájöttem, hogy majdnem lehetetlen vállakozás. Október 18-án lesz a lemezbemutató koncert a Várkert bazárban, ahol csak egy hiányzónk lesz, ami kész csoda! Palya Bea ekkor épp külföldön fog koncertezni, de őt a technika segítségével fogjuk a színpadra varázsolni, szóval a rajongóit továbbra is szeretettel várjuk a bemutatóra! És természetesen mindenkit, annál is inkább, mert nem gondolom, hogy ezt a koncertet még egyszer meg tudjuk ismételni. Cegléd Város díszpolgárává választottak tavaly. Mérhetetlen szerénységgel vetted át az elismerést és térsz haza, amikor csak tudsz. A közeljövőben számíthatunk-e ceglédi koncertre? MEGHÍVÓ Cegléd Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a TUDOMÁNYOK ÉJSZAKÁJÁRA szeptember 12-én (szombaton) órától a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermébe. Előadók: Tűri László és Kozma Sándor fizikatanárok Ízelítő a programból: Kísérletek a A fény nemzetközi évében : visszaverődés,- törés; képalkotás; a poláros fény; infravörös fény; lézer-fény; Lufi-show lufis-kísérletek Az isteni arány Villanyóra-modell Egy mólnyi mák, egy mólnyi rizs Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Nagyon örültem a kitüntetésnek, de nehezen kezeltem a helyzetet. Eddig szakmai díjakat kaptam csak, ami sokkal mérhetőbb valami. Aztán hirtelen Cegléd Város egymás után kétszer is kitüntetett, amit egy ideig szokni kell még, de majd remélem belejövök a Díszpolgárságba. Igen, a legnagyobb örömömre kétszer is fellépünk Cegléden az ősz folyamán. Szeptember 24-én a Városháza dísztermében lesz a Fonogram-díjas Jazzkívánságműsor lemez második részének bemutató koncertje, ahol Micheller Myrtill lesz a Sárik Péter Trió vendége. November 21-én pedig Berki Tamással játszunk a gimnáziumban, és a szintén Fonogram-díjas közös lemezünk anyagát fogjuk játszani. Bekker Bernadett C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA Felelős kiadó: Ceglédi TV Közhasznú Nonprofit Kft Cegléd, Teleki u. 12. ctv@ctv.hu Főszerkesztő: Pap Zsolt Felelős szerkesztő: Junghansz Anita HU ISSN Nyomdai munkák: Terjeszti a Nagy László Lázár rajza

8 8 MŰSORAJÁNLÓ szeptember 3. A CTV műsora szeptember 3. és 10. között Hétfőtől péntekig: HÍRADÓ Friss hírek Ceglédről és a térségből minden hétköznap HÁTTÉR Mi áll a hírek hátterében? Minden hétköznap a Híradó után **** Hétfő: 18:50 Archív-múltidéző magazin Kedd: 18:50 Sportközvetítés Szerda: Sporthírek 19:10 Hosszabbítás 19:30 Fogadóóra -politikai magazin Csütörtök: 18:50 Múzsa-kulturális magazin Péntek: Múzsa (ism.) 19:30 Fogadóóra (ism.) **** Szombat: 18:00 Heti hírösszefoglaló Vasárnap: 18:00 Sportközvetítés (ism.) 19:10 Háttér-a hét magazinjainak ismétlése Aki egy önfeledt estére vágyik Izgalmakban és humorban bővelkedő vígjátékot nézhetnek meg a mozirajongók. A Kész katasztrófa nem csak a nézők, de a filmkritikusok szeretetét is kivívta. A főszerepet Amy Schumer, az amerikai stand-up sztárja játssza, így a szórakoztatás garantált. Amy Schumer a Kész katasztrófá-ban egy bulizós újságírót alakít, aki úgy kerüli a monogámiát, mint vámpírok a napfényt. De aztán találkozik egy szimpatikus orvossal (Bill Hader), és kénytelen átértékelni életének legfontosabb szabályát. Szókimondás, vicces jelenetek, izgalmas történetvezetés jellemzi a filmet, így aki felhőtlen kikapcsolódásra vágyik, mindenképpen váltson jegyet a moziba! A filmet Judd Apatow rendezte, aki az utóbbi tizenöt évben megreformálta az amerikai vígjáték műfaját és számos nagy tehetséget indított el a pályán. KÉSZ KATASZTRÓFA Színes, magyarul beszélő,amerikai komédia (125 perc) Szereplők: Amy Schumer ( Amy) Colin Quinn ( Gordon ) John Cena ( Steven ) Daven Atell ( Noam ) Forgalmazó: UIP-Duna Film A Ceglédi Uránia Mozi filmkínálata szeptember 3. és 10.között PATKÓS IRMA TEREM HÉTKÖZNAP: Irány a Bárka!- színes, magyarul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film Vakáció amerikai filmvígjáték A szállító Örökség, színes, magyarul beszélő francia-kínai akciófilm PATKÓS IRMA TEREM SZOMBATON ÉS VASÁRNAP: Irány a Bárka! színes, magyarul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film Irány a Bárka! színes, magyarul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film Vakáció amerikai filmvígjáték A szállító Örökség, színes, magyarul beszélő francia-kínai akciófilm HUSZÁRIK ZOLTÁN TEREM HÉTKÖZNAP: Tízezer km színes, feliratos,spanyol romantikus dráma Vakrandi francia, romantikus filmvígjáték Kész katasztrófa színes, magyarul beszélő amerikai komédia HUSZÁRIK ZOLTÁN TEREM SZOMBATON ÉS VASÁRNAP: Irány a Bárka! színes, magyarul beszélő, német-belga-luxemburgi-ír animációs film Tízezer km színes, feliratos,spanyol romantikus dráma Vakrandi francia, romantikus filmvígjáték Kész katasztrófa színes, magyarul beszélő amerikai komédia.

9 2015. szeptember 3. Ceglédi Hírmondó 9 VITAMINBOMBA ŐSSZEL IS! Véget ért a vakáció, a pihenés helyét ismét átveszi a rohanó életmód. A gyerekek szervezetét az iskolában való megfelelés, a felnőtteket pedig a munkahelyen való helytállás teszi újra próbára. A borús, őszi idő beköszöntével megszaporodnak a felső légúti megbetegedések és a tapasztalatok szerint az influenzajárványra sem kell sokat várni. Vitaminkészleteinket nem árt megerősíteni, a töltekezéshez ősszel is számos gyümölcsöt kínál a természet. Érdemes tudni, hogy a sárgás-narancssárgás, mélyzöld zöldségek és gyümölcsök fokozottan erősítik az immunrendszert. A citrusfélék, vagyis a citrom, narancs, mandarin, grépfrút, bővelkednek C-vitaminban, erősen antioxidáns hatásúak, és ősszel is könnyen elérhető gyümölcsök. Sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért, ha reggel eszünk narancsot és négy-öt mandarint a nap folyamán. A fanyar ízű grépfrút szintén vitamindús, gazdag bioflavinban és a vírusölő heszpetidinben, ezért érdemes rendszeresen az étrendbe iktatni. A zöldségek között is akad olyan, amelyik nem csak laktat, de a fertőzések megelőzésében, leküzdésében is a hasznunkra van. Mélyhűtött formában ősszel és télen is elérhető a spenót, a sóska, amelyek magas antioxidáns-tartalmukkal segítik az immunrendszert. A savanyított zöldségek és a cékla is remek immunerősítő. A káposzta savanyítása során hasznos baktériumok szaporodnak el, amelyek segítenek az egészséges bélflóra fenntartásában, ami aktívan részt vesz a szervezet védekezésében, de a káposzta önmagában is magas C-vitamin-tartalmú. A fokhagyma egészségre gyakorolt kedvező hatása már az ókor óta ismert. Gyógyító hatása és aromás szaga a benne található kéntartalmú vegyületeknek köszönhető. Ha immunerősítés céljából fogyasztjuk, napi egy gerezd fogyasztása javasolt. A zöld tea rákmegelőző, illetve a szívre és az érrendszerre kifejtett kedvező hatásáról is gyakran hallani. Ezek után nem meglepő, hogy magas C-vitamin- és polifenol tartalmával az immunerősítésben is aktívan részt vesz. Lehetőleg cukor, illetve édesítőszer nélkül igyuk, vagyis a lehető legtermészetesebben. A frissen facsart zöldség- és gyümölcslevek is segítenek a vírusok és baktériumok elleni védekezésben. Mindig idénygyümölcsöt válasszunk, ugyanis azt tudja szervezetünk a legjobban hasznosítani. J. A.

10 10 A bűnbocsánat határtalan öröme A Pünkösdi Egyház bemutatása Az örömhírnek, hogy létezik bűnbocsánat és van megoldás a problémákra, leginkább a bajbajutottakhoz kell eljutnia. Ez a hit. A fél-hívő azonban fél. A hitet csak teljes odaadással lehet megélni. Arról, hogy hogyan teszik ezt a Pünkösdi Egyházban, Bálint Tibor, a Magyar Pünkösdi Egyház ceglédi gyülekezetének a lelkipásztora mesélt nekem. A pünkösdi mozgalom az Egyesült Államokból indult el, az 1900-as évek legelején. Egy metodista lelkész tette fel magának a kérdést, hogy hol vannak azok a csodák, gyógyulások, amelyekről a Bibliában olvashatunk? Hogyan járhatna apostoli utat saját korának lelkésze? Mi az, amit az apostolok tudtak és ők nem? Ennek kutatására bibliaiskolát nyitott. Tanítványai országszerte kezdték hirdetni a Szentlélekkel való találkozást, a megszentelődést. Az emberekben hamarosan elindult egy lelki vágy, hogy Isten szava szerint éljenek. Felismerték, hogy sokkal mélyebb lelki életet kell élni, A Pünkösdi Egyház Ceglédi Gyülekezetének imaháza a Dózsa György út 15. szám alatt található. Istentiszteleti alkalmakat vasárnap 10.00, órakor tartanak. Ceglédi Hírmondó szeptember 3. ennek a kulcsa a Szentlélekkel való betöltekezés. A mozgalom futótűzként terjedt el az egész világon, így Magyarországra is korán eljutott. Amerikával szinte egy időben történtek megtérések Oroszországban is. Az első világháborúból, orosz földről hazatérő hadifoglyok és az Amerikából visszatérő megtért emigránsok terjesztették Magyarországon a pünkösdi ébredést. Pünkösdi Gyülekezet az 1920-as évek óta van Cegléden, az elsők között Magyarországon. Ekkor a gyülekezet lelkipásztora Lakos József volt, a pünkösdiek országos vezetőségének tagja. Megindulása óta majdnem töretlenül létezik a gyülekezet: csak majdnem, mivel a II. világháború előtt országos rendelet alapján, több más kisegyházzal együtt, a pünkösdiek működését betiltották. A háború alatt más egyházak védelme alatt próbáltak tevékenykedni; az egyik legnagyobb segítséget ebben az Evangélikus Egyház nyújtotta. Az 1960-as években lett újra hivatalos az egyház működése, kezdetben Evangéliumi Pünkösdi Közösség néven, később Pünkösdi Egyházként. A ceglédi gyülekezetnek, amelynek Bálint Tibor 18 éve pásztora, jelenleg 35 tagja van, de a látogatottság 50 fő körüli. A Pünkösdi Egyház, mint minden keresztény egyház az Atya, Fiú, Szentlélek egységét hiszi és vallja. Abban különbözik a többi egyháztól, hogy a Szentlélek-keresztségében hisz, úgy, ahogy a Bibliában meg van írva, az Apostolok cselekedetei 2. részében: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. A pünkösdiek tehát a megtérés fontosságát hirdetik, a bűnök bocsánatát. A megtért, bűnbocsánatot nyert embernél egy életváltozás következik be, amely során megismeri a Krisztus által adott életet, és aszerint cselekszik. Határtalan öröm járja át a lelkét. Megtérésének, újjászületésének jelképe a vízben való alámerítkezés, amely egyúttal a gyülekezet tagjává is teszi. Az újjászületett ember, aki Krisztus tanítása szerint él, Isten ajándékát a Szentlélek-keresztséget kapja meg. A Szentlélek-keresztségnek, úgy mint Pünkösdkor, az egyik első jele a nyelveken szólás, mely a Szentlélek adománya. A hitét gyakorló, bemerítkezett tagok részesülhetnek Úrvacsorában (a kenyér és a bor: Krisztus teste és kiontott vére). A tagok testvérként tekintenek egymásra, az összejövetelek rendkívül családias légkörben zajlanak. Cegléden a vasárnapi alkalmak szinte összefolynak: reggeltől estig van együtt a közösség: istentisztelet, éneklés, tanúságtételek, imák alkotják a napot, közös ebéddel egybekötve. A Magyar Pünkösdi Egyháznak számos missziója van, ilyen például a gyermekmisszió, cigánymisszió. A ceglédi gyülekezet sajátossága az erdélyi magyar pünkösdi gyülekezetekkel való szoros kapcsolatápolás, mely 1990-ben kezdődött, az országban elsőként. A cél, hogy az erdélyi közösségeket bevonják az itteni Pünkösdi Egyház vérkeringésébe, hogy ne az elszakítottságot éljék meg, hanem érezzék magukat otthon Magyarországon. A gyülekezet tagjai rendszeresen fogadják otthonukba a Kolozsvárról, Egrespatakról, Magyarkirályfalváról érkező testvérgyülekezeti tagokat. Kabdebó-Ladik Lívia

11 2015. szeptember 3. SZÜRET! A szőlő hajlott hátú embereket nevelt régen, a tőkeműveléses gazdálkodás idején. Ma már kordonon fut a finom csemege vesszeje, aminek termését nemcsak lágy kenyérrel szeretjük eszegetni, hanem cseppfolyós állapotban is szívesen fogyasztjuk borként, no meg sokan szeretik kóstolgatni a frissen préselt termés levét. Most van itt az ideje a mustivásnak, hiszen lassan országszerte beindul a szüret. Miként állnak a szőlőmunkák vidékünkön, erről beszélgettünk Klément György hegybíróval. Ceglédi Hírmondó 11 Mekkora szőlőterület tartozik a ceglédi hegybíró felügyelete alá és milyen speciális feladata van szőlőérés idején a cím viselőjének? A felségterületem Örkénytől, Cegléden, Abonyon és Albertirsán át egészen Jászszentandrásig tart és mintegy ötszáz hektár szőlőültetvényt ölel fel. Megjegyzem, hogy a második világháború előtt csak Cegléden, Csemőben és a mikebudai részeken, kétezer hektáron termesztették ezt a növényt. A Hegyközségi törvény értelmében a hegybíró ad engedélyt a szüret megkezdésére. Augusztus végén járunk, megkezdődött már a szüret a környékünkön? Eddig még csak kóstolgatták a gazdák ezt a munkát, bár többnyire leszedték az Irsai Olivér és a Nektár fajtákat. Városunk környékén merre található a legtöbb szőlőskert? A sok évszázados hagyomány megtört és ma már nem veszi szinte teljesen körbe a várost a sok szőlőültetvény. Annak döntő hányada a Cegléd és Ceglédbercel közötti Aranyhegyen és annak környékén található. Mi az oka annak, hogy a Budai út mentén egyre több új telepítés látható? Ezt a dolgot két tény befolyásolja. Az ötven esztendeje, nagyüzemi művelésre ültetett kordonos szőlők elöregedtek és itt az ideje a fokozatos cserének. A másik ok pedig az, hogy lassan de biztosan nő a kereslet a ceglédi bor iránt s ezért újabb ültetvények is láthatók a hegy - lábánál is. Mostanság, mely fajtákat ültetik a környékünkön? Sorra lecseréljük a korábbi Hárslevelű, Leányka, Bánáti rizling és egyéb vegyes fajtákat. Helyükre ismét többféle kerül, így a mai sztár a Cserszegi fűszeres s a Rajnai rizling, de találhatók illatos fajták is, mint az Irsai Olivér és a Muscat Ottonel. Behoztuk a mi vidékünkön eddig ismeretlen Zöldveltelini is. Telepítünk továbbá piros fajtákat, amelyekből már szépen díszlik a határban a Kékfrankos, a Cabernet, meg a Turáni. Visszanyúlunk a múltba is, mert jelentős számban telepítünk az Ezerjót és a Kadarkát. Sokat ártott a termésnek ez a több napig tartó iszonyatos hőség? Érdekes tapasztalat, hogy a tájhonos fajták szinte észre sem vették a nagy meleget, ilyen például a Kékfrankos és a Chardonnay. Minden bizonnyal ezek már valaha, századokkal ezelőtt éltek meg nagy hőhullámokat. Ezzel szemben az új fajták, mint a Zalagyöngye és a Cserszegi fűszere bizony szomjazott, ezeknek nem nagyon tetszett a viszonylag rövid ideig tartó, afrikaihoz hasonló időjárás. Mekkora kárt okoztak eddig a termést dézsmáló tolvajok? Szerencsére keveset, ugyanis az idén megalakított városi mezőőrség éjt-nappallá téve, még a hétvégéken is járőrözik. Így azután egyre kevesebb a két lábon járó seregély. A munka dandárja előtt tartottak már próbaszüretet és mikor kezdődik a nagyszüret? Éppen ma (augusztus 24-én) néztük meg, hogy lehet-e már megkezdeni a gépi szedést. Az Irsai Olivér 16 mustfokos, míg a Nektár 16,5 mustfokos. Jobb lett volna, ha nincs az utóbbi napokban nagyon csapadékos időjárás. Ez az eső viszont nagyon kedvezett a többi fajtának. Szerencsére ismét kisütött a nap és egy hét múlva indulhat a szedőgép, addig pedig hagy cukrosodjon még egy kicsit a termés. Az országosan is szépnek mutatkozó termés tud majd versenytársa lenni a rendkívül olcsó olasz boroknak? Várható a versenyképesség, ami azonban nem az idei jó termésnek, hanem annak köszönhető, hogy végre rájöttünk, mitől volt rendkívül olcsó az olasz bor a hazai piacon. A közelmúltban nagybani borpancsolók buktak le, mert kiderült, hogy több mint 350 ezer hektoliter olasz bor pancsolt hamisítvány, amiből bőven került Magyarországra is. Nincsenek csodák, nem lehet egy liter bort egy kiló szőlő árából előállítani, ugyanis átlagban ennyiből mindössze hét deciliter must szűrhet le. Kőhalmi Dezső

12 12 Ceglédi Hírmondó szeptember 3. Mesterségem címere: etnográfus Bangó Aliz etnográfus, fazekas Népi Iparművész bizony nagy fába vágta a fejszéjét, mikor 12 évvel ezelőtt doktori disszertációja témájául a hucul fazekasság történetének kutatását választotta. Mint mondja, mára megszállottan gyűjti e népcsoport fazekasainak gazdag motívumkincsét, fazekasként pedig annak tovább örökítésére vállalkozott. Elszántsága nem várt sikert hozott számára a szakmában. Ennek egyik legszebb tárgyi bizonyítéka a Kossuth Művelődési Központban látható az Élő Népművészet kiállítás első emeletén, ahol impozáns, hucul cserépkályhája rögtön magára vonzza a látogatók tekintetét. Mikor került kapcsolatba a népi kultúrával? Budapesten születtem, de a szüleim vidékről, a Jászságból és Hajdú-Bihar megyéből származnak, így én a nyarakat mindig a nagymamánál, nagypapánál töltöttem, úgyhogy a fazekassággal már elég korán találkoztam. Néprajzkutató szerettem volna lenni, de úgy gondoltam, hogy az elmélet mellett a gyakorlat is nagyon hasznos. Így jutottam el egy kis faluba, Jászladányba az akkor 70 éves Panyik János bácsi fazekas műhelyébe, ahol beleszerettem ebbe a mesterségbe. Úgy döntöttem, hogy mit nekem néprajzi elmélet, a fazekasság sokkal több örömet hoz, hiszen rögtön ott a sikerélmény az ember kezében. Elmentem hát Mezőtúrra középiskolába, s ma már azt mondhatom, nagyon nagy szerencsém volt, hogy a valaha legjobb képzést nyújtó Szakmunkásképző Intézet Kerámia és Porcelánkészítő Szakán tanulhattam a fazekasságot. Sajnos már megszűnt ez az iskola. 22 éves lehettem, amikor Tök községben vettünk egy pici házat, itt már kialakíthattam a saját műhelyem. Közben romológiából, majd a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán néprajzból diplomáztam. Nagyon élveztem a tanulást, eközben persze a műhely továbbra is működött, sőt dolgoztam az Országos Elmegyógyintézetben is, ahol egy művészetterápiás csoportot vezettem 5 éven át. Az egyetem befejezése után jött a nagy fordulat az életében. Tanáraim arra biztattak, hogy jelentkezzek PhD képzésre, de úgy gondoltam elég nagy luxus, hogy én csak magamnak tanulgatok. Ekkor érkezett egy felkérés a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolától. Tanítani hívtak, de ehhez kellett a PhD. Na ekkor gyorsan megszereztem a középfokú nyelvvizsgát, elkezdtem publikálni és fel is vettek a képzésre. Ám pechemre a zsámbéki főiskola teteje leégett, elköltözött Vácra az intézmény. Én nem engedhettem meg magamnak pici gyerek mellett, hogy napi 4 órát ingázzak a munkahelyemre, úgyhogy ez a terv tulajdonképpen elszállt. De akkor azt mondtam, ha már ennyi energiát beleraktam, csak megcsinálom. Doktori disszertációja témájául a hucul fazekasság kutatását választotta, nagy meglepetést okozva ezzel idehaza és külföldön egyaránt. Mi motiválta ebben a döntésében? Sok-sok évvel ezelőtt érintőlegesen már találkoztam a hucul fazekassággal. Láttam a kerámiákról készült fotókat, s lenyűgözött, hogy életképeket ábrázolnak edényeiken, hiszen ez annyira ritka, hogy egyáltalán az egyetemes fazekasság történetben sem jellemző. Ráadásul az a báj, kedvesség, ami a figurákból sugárzik! Teljesen tudtam vele azonosulni. Így kezdődött az egész. A huculok a mai Ukrajna területén élnek a Kárpátokban. Utazásaim e területeken nagyon kalandosak voltak, igazából megérné, hogy egyszer megírjam, mert fantasztikus élményekben volt részem, meg nagyon sok nehézségben. Bő egy évtizede úgy indultam az útra, hogy hiába próbáltam itthon szakemberektől segítséget kérni, merre menjek, hol vannak, senki nem tudott róluk semmit. A legtöbben azt mondták, hogy ennek már régóta nincs élő hagyománya, kár is elindulnom, mert nem fogok találni semmit. Kint pedig lépésről lépésre lehetett az információkat összeszedni. Még öt faluval a cél előtt nem tudták, hogy odébb ez a hagyomány él. De a lényeg az, hogy megtaláltam őket, és megtaláltam azt a maradék pár családot, akik még a hagyományos hucul fazekasságot képviselik. Gyönyörű motívumokat sikerült gyűjtenem. Ezek a motívumok önnél cserépkályhákon köszönnek vissza. Miért ezt választotta? Természetesen készítettek tálakat, edényeket, melyeket ugyanazokkal a motívumokkal díszítettek, mint a cserépkályháikat, de mindenképpen ez utóbbi képviseli legjobban e nép fazekas hagyományát. Az ember elképzeli, hogy jó hideg napokon ropog a tűz, ő ül a kályha mellett, már az is bódító, hogy érzi a lángok melegségét, nem beszélve arról, ha még a csempéken is elidőzik a szeme. Azokon pedig ott van a hucul nép története. Ezért születettek meg a kályhák. Az utóbbi években készült két cserépkályha között jelentős különbség van. 5 évvel ezelőtt a XV. Élő Népművészet pályázatra készítettem el az első kályhát, mert szerettem volna megmutatni a szakmának, hol is tartok Én ebben a kutatásban. Az derűs motívum világgal készült: zenélő állatokat, táncoló-, mulató figurákat ábrázolt, jókedv sugárzott róluk. Nagyon-nagy sikere volt! Úgy képzelje el, hogy amikor a Néprajzi Múzeumban kiállították, idős fazekas bácsik a kezemet csókolgatták, hogy Én ezt meg tudtam csinálni. Nagyon szép élmény volt. Persze, azóta is

13 2015. szeptember 3. Ceglédi Hírmondó 13 kutatok tovább. Az a kályha 65 csempéből állt, mindegyik külön történetet mesélt el. A mostani kályha nagyobb, évtizedes kutatás és három hónapos fazekas munka eredménye, mégis kikívánkozott belőlem, mert napi aktualitása van: Ukrajnában háború dúl. Nekem időközben nagyon sok barátom lett ezen a vidéken és fáj a szívem értük. A kályhán található csempék tele vannak brutalitással, erőszakkal, persze mindez hucul nyelven elmondva. A bájos, mosolygós figurák éppen megölik a medvét, akivel az imént még együtt zenéltek, a katonák kegyetlenkedése, kiűzetés a Paradicsomból... Szándékosan válogattam így össze, mert szerettem volna ezzel elmondani, belekiabálni a világba, mi történik ma Ukrajnában. Azért, hogy legyen feloldozás, az alul körbefutó nagy csempék lezárására szakrális sarokcsempéket raktam: templomokat, harangozókat, hogy szóljanak a harangok, ennek legyen vége, legyen egy normális élet ott is. A kis sarokcsempéknél pedig ornamentálisak a növények, életfák, tehát vissza-vissza a normális életbe. Ennek ez a mondanivalója. Ezek a csempeképek ihlették a Kályha-Kép-Regény című könyvet. Molnár Krisztina Rita költő - tanár kolléganőm gyakran nyitotta meg a kiállításaimat és egyszer az egyik képemhez írt egy történetet. Ez adta az ötletet a Kályha-Kép-Regény elkészítéséhez. Írtam egy tanulmányt a kötet elejére a huculok néprajzáról, fazekasságáról, Krisztina pedig az én kályhacsempéim mindegyikéhez egy-egy mesét. Ezek a történetek természetesen mind néprajzi hitelességgel bírnak, de nem gyűjtött mesék, ezekben benne van az író fantáziája. Alig várjuk, hogy megjelenjen. Milyen feladatok állnak Ön előtt? Néprajzkutatóként sokfelé hívnak előadásokat tartani az országban. Ami Ukrajnát illeti, alig várom, hogy egy kicsit nyugalmasabb legyen a helyzet, mert nagyon szeretném filmen dokumentálni a hucul fazekasság hagyományos mintakincsét még használó családokat. Fazekasként korongozok, amikor szezonja van: finom, pasztell színeket használok, nagyon visszafogott, apró mintákkal díszítem, szemben a huculall, ami nagyon harsogó. Ez a kettősség van bennem. Tanárként vizsgaidőszakban országos vizsgaelnökként járom az országot, dolgos hétköznapokon pedig szakkör jelleggel oktatom a gyerekeket a szakma alapjaira. Előttem áll még a disszertációm megírása, melyhez le kellene ülni több hónapig, úgy hogy nem dolgozom, csak belefeledkezem a kutatásaimba. Weöres Sándor írta egykor: Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad! Aliz bármerre jár a világban, kuriózumnak számító néprajzi kutatásának eredményeit, mint kincseket szórja szüntelen. Népművészként mégis úgy érzi, megalázó az a helyzet, melybe a kézműves társadalmat taszítják a pályázat kiírók. A jövőben azon fog fáradozni, hogy a magyarság egyedülálló kincsének őrzőit visszaemeltesse az őket megillető rangba. KozI KULTURÁLIS PALETTA Bizony már a bőrünkön érezzük, hogy visszavonhatatlanul közelít az ősz. Korábban sötétedik és esténként már elkel egy könnyű kardigán. A diákok ismét beültek az iskolapadba, szabadságunkról visszatértünk munkahelyünkre. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne jutna juthatna időnk ősszel is a kultúrára. Sőt! Az elmúlt hónapok után mely az idén korántsem volt uborkaszezon még gazdagabb programokkal készülnek az intézmények. Szeptember 17-ig látogatható a XVI. ÉLŐ NÉPMŰVÉSZET Közép Magyarországi Tárlata a Kossuth Művelődési Központ színházi előterének három szintjén. Az öt évente megrendezésre kerülő kiállításon közel 700 népművészeti alkotás látható. A kézműves remekek között helyi alkotók munkái is megtalálhatók: Botlik Mária szalmafonó Népi Iparművész kínálói, Gulicska Ágnes fazekas falitükre, dísztányérja és cserépkulacsa, Szabó Péterné Szanyi Aranka szélcsipkés terítője és Dobozi Ferenc antikolt konyhaszekrénye ad okot a büszkeségre. Cegléd hírnevét öregbítheti hamarosan három kézműves alkotó, hiszen a szakmai zsűri bemutatásra javasolta Bajor Sarolta szőnyegét, Marton László Népi Iparművész lószőrékszer kollekcióját, valamint Göncző Istvánné Fodor Erzsébet vertcsipke terítőjét a Közép-magyarországi tárlat után a Néprajzi Múzeumban ősszel nyíló Országos Népművészeti Kiállításon. Szívből gratulálunk mindannyiuknak! A lenyűgöző népművészeti remekeket felvonultató kiállításon mesterség bemutatókkal várják a Ceglédi Alkotók Egyesületének tagjai az érdeklődőket pénteki és szombati napokon. Szeptemberben is látogathatóak fényíróink tárlatai több helyszínen a városban, melyek hagyományosan a Magyar Fotográfia Napja alkalmából kerültek megrendezésre. A Ceglédi Galériában IRHÁZY BIRDIE RÓBERT 40 ÉV 40 KÉP című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Ország Szövetségének FOTO-HUNGARICUM kiállítása pedig a Kossuth Múzeumban várja a látogatókat. Az Artem Galéria a Ceglédi Alkotók Egyesülete Fotóművész Szekciójának nyújt bemutatkozási lehetőséget. Szeptember 12-én folytatódik a Körünkben Czigle-beszélgetések programsorozat a művelődési központ kamaratermében. Cegléd Város Önkormányzata 2014-ben, városunk 650. jubileumán alapította a Czigle-lánc díjat, melyet tavaly öten vehettek át. Az intézmény az elismeréssel jutalmazottakat hívja beszélgetésre. A rendezvénysorozat vendége ezúttal Nagy László Lázár festő- és grafikusművész lesz, akivel Koltói Ádám beszélget. Szeptember 28-án rendhagyó mesebeli megnyitó ünnepségen köszöntik a Táncsics- és a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola kisdiákjai Szekeres Erzsébet textilművészt a Ceglédi Galériában, aki a Népmese Napja alkalmából kapott meghívást az intézménybe. A művésznő válogatásában és illusztrációival idén jelent meg Benedeke Elek: A Tűzmadár című kötete. A tárlaton Elek Apó meséihez készített illusztrációi mellett meseszőnyegek és meseképes bélyegek is láthatók. Csoportoknak ingyenes tárlatvezetés és kézműves foglalkozás kérhető. A kiállítás október 22-ig látogatható. KozI

14 14 Gőzerővel készülnek a bajnokságra A Ceglédi Kék Cápák NB II-es női kézilabdacsapata az osztály újoncaként az előző bajnokságot az előkelő hatodik helyen zárta, s a 2015/2016-os szezonban sem szeretnék alább adni. A csapat, az egyesület jelenlegi helyzetéről, a közeljövő terveiről Pudics Zsoltot, az egyesület elnökét kérdeztük. Mikor kezdtétek a felkészülést? A felnőtt és a junior keretünk már július 20-án megkezdte a felkészülést, az U13 és az U11 Mindig magasabbra 2012-ben kezdte egyénileg Turjányi Tamással a CVSE pályán januárjában lett igazolt versenyző az Albertirsai SE-ben. Akkor még nem alakult meg Cegléden a CVSE Atlétikai Szakosztálya, csak májusában. augusztus 24-én kezdte, az U8 pedig szeptember 2-án. Kik irányítják a szakmai munkát? A felnőtt és a junior csapatot Jakab László, az U14-U13-at Varga Péter, az U11-et én, az U9-es csapatot Keszthelyiné Tóth Ildikó készíti fel. Összeállt-e már a végleges keret a felnőtteknél és a junioroknál? A felnőtt keretből Bimbó Bianka és Mester Szabó Anett fog hiányozni iskolai elfoglaltság miatt, de próbajátékon van nálunk két, magasabb osztályban szereplő játékos is. A junior csapat nagyon megváltozott. Gyakorlatilag a tavalyi U13-as bajnokcsapat alkotja a keretet, kiegészítve néhány fiatalabb játékossal. Minden bizonnyal nekünk lesz a legfiatalabb junior csapatunk az NB II-ben. Három évvel ezelőtt kezdett sportolni, rögtön az atlétikával kezdte, aminél meg is maradt. Nem véletlenül, a tehetsége már az elején nyilvánvaló volt. Magasugrásban egészen kiváló teljesítményekkel rukkol ki, korosztályos csúcstartó, válogatott. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Keszthelyi Luca a sportág nagy reménysége márciusában lett Budapest válogatott, amelynek tagjaként Dortmundban megszerezte első nemzetközi győzelmét. A júniusi, debreceni nemzetközi gyermek atlétikai versenyen elért eredménye alapján (magasugrásban új országos csúcs: 148 cm a 11 évesek korosztályában) beválogatták a Magyar Nemzeti Diákválogatottba. Tavaly nyáron már nyerte a magasugrás versenyeket Luca, de igazából az őszi miskolci viadalon elért 134 cm-es új korosztályos csúccsal (a 10 évesek korosztályában) dőlt el, hogy ez lesz a fő atlétikai száma. Ez a nyár pedig nem nyúlt hosszúra számára. Mennyi időd volt a pihenésre, mikor kezdted a felkészülést a versenyekre? Közel egy hónapot pihenhettem a nyáron, amit a gyermekválogatott edzője, Bencsik Pali bácsi SPORTRÓL RÖVIDEN Lesznek olyanok, akikre kettős teher hárul majd, azaz a juniorok mellett a felnőttben is pályára lép? Úgy néz ki, az idén nem lesz ilyen. Azért lesznek feljátszó gyerekek, de ők még - legalábbis egyelőre - nem meghatározóak a nagycsapatnál. Megfogalmazódott-e a már a vezetésben, hogy mi a célkitűzés a soron következő bajnokságban? A felnőtteknél minimum az első hatba kerülés, a nagyon megújuló junioroknál a tisztes helytállás, 2-3 csapat legyőzése, az U14-es gárda esetében a bajnoki cím megvédése, U13-ban és U11-ben a juniorokhoz hasonlóan a tisztes helytállás, 2-3 csapat legyőzése az elvárás. Hányan kézilabdáznak jelenleg a Cápák színeiben? Örömmel számolhatok be előírt nekem. Edzőim még Nagy Lászlóné, Turjányi Tamás, Ecseki Tibor és Édesapám, Keszthelyi Ferenc. Kicsit megzavart a július elején betervezett eindhoveni nemzetközi gyermek atlétikai verseny, amire a meghívást az utazás előtt két héttel kaptam a Budapest válogatottól. Ez a verseny nem volt betervezve, de jól felkészültünk rá. Sajnos elmaradt a nagy meleg miatt, pedig nagyon meg szerettem volna nyerni. Hetente mennyit edzel, mire helyezitek a fő hangsúlyt? A nyári szünetben kétszer is edzünk naponta. Az iskolai időszakban gyakorlatilag minden nap van egy edzés. Az atlétikai edzések mellett nagyon fontos a sok nyújtás és a lazítás. Ezért járok a fitneszes lányokhoz is edzésre hetente legalább kétszer, ahol Randos Gabriella segít a felkészítésben. Mindezek mellett ugyanilyen fontos a megfelelő mennyiségű pihenés és játék. Milyen versenyeken indulsz a következő időszakban? Budapesten a serdülő éves korosztálynak van Budapest bajnoksága, amelyre engedtek versenyen kívül benevezni szeptember 3. róla, hogy már meghaladja a 100-at a sportolói létszámunk. A bajnokságokban induló korosztályok természetesen a felnőtt, a junior, az U14, az U13, az U11, és van már U9-es csoportunk is, akik még csak edzőmeccseken fognak játszani. Szeptember 20-án kezdődik a bajnokság az NB II Déli csoportjában. Halasi Réka révén a felnőtteknél, Tóth Adriennek köszönhetően pedig a junior mezőnyben is gólkirálynőkkel büszkélkedhettek, hiszen a 2013/2014-es bajnokságban a megyében, 2014/2015-ben pedig az NB II-ben is ők lettek a legeredményesebbek. Számíthatunk most is ilyen kiváló eredményekre? A felnőtteknél talán triplázhat Halasi Réka, akinek legnagyobb kihívója remélhetőleg a juniorokból most kiöregedő Tóth Adrienn lesz... VGM azért, hogy a felkészülésemet segítsék vele. Remélem, hogy a nagyobbak között sem fogok szégyent vallani. Aztán a diákválogatottal szeptember 6-án Varsóban fogok versenyezni, ahol már 10. alkalommal rendezik meg 8 ország sportolói részvételével a nemzetközi gyermek atlétikai viadalt. Ugyanekkor lesz az olaszországi Majanóban egy nemzetközi gyermek atlétikai verseny, ahová a Budapest válogatottal kaptam meghívást, de ide az időpontok egyezése miatt nem tudok menni. Az ősz legnagyobb megmérettetései még szeptemberben a miskolci és októberben a Budapest bajnokság lesz. Emellett néhány kisebb erőpróba is lesz, de nagyon fontos a Cegléd Városi Atlétikai Verseny, amelyre valószínűleg szintén szeptemberben kerül sor, itt kötelező a győzelem. Mik a közeljövő, a következő 1-2 év célkitűzései? A legfontosabb a töretlen fejlődés, akkor minden eddig elért eredményt és helyet a korosztályomban meg tudunk tartani és minden kitűzött célt meg tudunk valósítani. VGM

15 2015. szeptember 3. Egszerű, de finom BABGULYÁS BOGRÁCSBAN A szabadtűzi bogrács ételek kellékei a bogrács, a stabil állvány, az egyenletes tűz, folyamatos fa utánpótlás. A megadott mennyiségek 10 adag elkészítéséhez elegendőek. Gasztrooldal 15 Hozzávalók: 2.5 kg szemes bab, 2 kg marhalábszár vagy nyak, vegyesen a legjobb, 1 füstölt csülök nem gyorspácolt, 1.5 kg hagyma, 2 fej fokhagyma, 3 paprika, 3 paradicsom, 1 kg sárgarépa, 0.5 kg fehérrépa, 1 zeller, 3 csomó gott marhahús, amit kevergetés közben kicsit pörkölünk, de vigyázzunk, hogy oda ne égjen! A hús egy idő után levet ereszt, ezt addig főzzük kevergetve, amíg vissza nem sül zsírjára, ekkor adjuk hozzá a pirospaprikát, a sót és a borsot, elkeverjük, felöntjük lefő róla a lé nagy része, pótoljuk majd beletesszük a beáztatott, felszúrt csülköt, és adunk még hozzá vizet. Legalább egy órát bugyborékolósan főzzük, majd amikor elkezd puhulni mindkét fajta hús, beletesszük a babot, ha újra felforr a sárgarépát, a fehérrépát, és kicsit később a kockára vágott krumplit. Ezután folyamatosan kóstolgatni kell valamennyi összetevőt, és kb. 20 perc múlva mehet bele a csipetke, Ezt tojás, liszt, só és egy kis víz összegyúrásával készítjük el, és kézzel csipkedünk a levesbe. Ha a csipetkék feljönnek a felszínre, felvágott petrezselyemzöldet teszünk a tetejére és tálaljuk. Adhatunk hozzá tejfölt, erős paprikát és kenyeret. petrezselyemzöld, 2 kg krumpli, 2 tojás, liszt, só, bors, pirospaprika, őrölt kömény, babérlevél, zsiradék Közepes, egyenletes tűzön feltesszük a zsiradékot, amibe piríthatunk füstölt szalonnát, majd beletesszük a kockára vágott hagymát, amit üvegesre pirítunk. Ezután következik a kockára vá- vízzel, hogy teljesen ellepje a húst. Ha felforrt hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, két marék karikára vágott sárgarépát, egy marék fehérrépát, az egész zellert, a meghámozott felvágott paradicsomot, az egész paprikákat, a köményt és két babérlevelet. Nagyon jó ízt ad neki a borsikafű, vagy a majoranna. Amikor

16 16 Ceglédi Hírmondó szeptember 3. XX. TOBORZÓ szeptember Cegléd, kossuth tér A kétnapos rendezvényen az 1848-as hagyományőrzés, míves portékák vására, ízek utcája mellett esténként könnyűzenei koncertekkel várjuk a kilátogatókat. Ízelítőül a programból: hagyományőrző felvonulás, néptánc bemutatók, gyerektoborzó, GYPO CIRCUS, REPUBLIC együttes, RÚZSA MAGDi és még sokan mások. További információ a rendezvényről: Árusoknak jelentkezés: fesztival@cegled.hu RENDEZVÉNY Információ a városról, szállásról:

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

Ifi Eb Grenoble 2017

Ifi Eb Grenoble 2017 Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó!

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó! Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Kedves Olvasó! Ha olvasod a levelem, akkor máris jól kezdődik a 2012-es év: - mert túlélted a tavalyit, - mert jól vagy és van időd levelemet

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése 2015. november 16-17. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár rendszeresen szervez továbbképzést a megye könyvtárosainak,

Részletesebben

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A februári elnökségi értekezlet témái: Együttműködés lehetőségei a Nemzeti Parkokkal; A NESZ

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. június 5. évf. 7. szám B Ú

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

HÍREK, ESEMÉNYEK Nagy volt az érdeklődés a VI. Gyermek Alkotótábor iránt Kaposszerdahelyen, 94 gyermek jelentkezett decemberben. Az egész napos rendezvényen 7 alkotóművész segítségével a gyermekek karácsonyi

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere

ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere ZSIGMOND ZSUZSA Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere 1971. augusztus 22-én születtem Budapesten. Édesanyám pesti polgári, Édesapám bácskai bunyevác családból származik. 1989-ben tettem érettségi

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, kedves Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2016/2017-es tanévének októberi hírlevelében megtalálhatják az állandó és várható programjainkat, valamint egyéb, közérdekű

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap

2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap 2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál 2017. szeptember 22-24. Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját KOSSUTH LAJOS

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben