A JÖVŐ EMLÉKEI. KOPPÁNY ATTILA festőművész kiállítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A JÖVŐ EMLÉKEI. KOPPÁNY ATTILA festőművész kiállítása"

Átírás

1 A JÖVŐ EMLÉKEI KOPPÁNY ATTILA festőművész kiállítása 2007

2 A kultúra szellemi és gazdasági épületére úgy vigyázunk, mintha tudnánk, hogy az utolsó menedékünk lesz talán. A kultúra intézményei tehát fontosabbak, mint valaha, mert rezervátumok is egyben, melyek mesterséges labirintjában az élet és az arra reflektáló kultúra kipusztulófélben lévő fajtái talán mégis egérutat nyerhetnek majd. (Perneczky Géza: Művészet az ezredfordulón. Palatinus, 2006.) A jövő emlékei I II. Borító: Jégmadár

3 A jövő emlékei Nem kisebb személyiség üdvözölte Koppány Attila jelentkezését első önálló, a Műegyetemen rendezett tárlatán, mint Pogány Frigyes, az Iparművészeti Főiskola akkori főigazgatója, aki a kiállítás megnyitására is vállalkozott. A professzor akkor elmondott szavai mintha jóslatként hangzottak volna: Kétségtelen, hogy nehéz, sőt veszélyes utakon jár, de ezt tudatosan teszi. A mondanivalót, annak pregnáns kifejezését nem áldozza fel iskolás, konvencionális szabályoknak, s vállalja a keresést, tovább érlelést, küzdelmet, hogy végül is tartalom-forma egységben a kép egyveretű legyen írta. A tartalom és a forma egysége mellett a különböző jelrendszerek, az azokban rejlő kifejező erő iránti elmélyült érdeklődését, az eltérő minőségek ötvözésének a szándékát, a tudatosságot kell megemlítenünk, amely a folytatásban, a pálya későbbi szakaszaiban is mindvégig jelen volt. Ami azonban az utóbbi évek műveire egyre inkább jellemző, s amit ez a legutóbbi évek alkotásaiból összeállított tárlat is jól érzékeltet, az az, hogy az idők folyamán ez a tudatosság ötvöződött egy olyan természetességgel, spontaneitással, amelynek köszönhetően nem eleve kigondolt, hideg tervszerűséggel valósítja meg művészi programját, hanem a látvány, a kompozíció logikája, követelményei szerint. Ennek köszönhető, hogy képein föloldódnak azok a nehezen föloldható ellentmondások, amelyek a kortárs művészet világán belül oly sokszor megfigyelhetőek. Egyrészt a különböző stílusok, szemléletmódok, kifejezésmódok között, másrészt, és nem kis részben a nehezen dekódolható nyelvi rendszerek miatt, a művész és a mű nézője között. A kiállítás művei három nagy egységre oszthatók. Az elsőbe a félig átírt természeti élményt idéző néhány kép tartozik (Csapda, Kis kompozíció), a másodikba azok, amelyeknél a különböző léptékű struktúrák és a szilárd szerkezet adnak különös feszültséget a kompozícióknak (Ground Zero, A jövő emlékei I II.), a harmadikba az elektrografikák, amelyeknél a grafikai, festői és fotográfiai elemek ötvöződnek (Blue(s), Az első nap). Akármelyik csoportról is van szó azonban, Koppány Attila alkotásai szinte észrevétlenül indítanak el messzire vezető asszociációsort nézőjükben, s miközben egy nagyon személyes művészi világgal szembesítik, olyan problémákat idéznek föl, amelyekben művészi-filozófiai-történelmi kérdések sora összegződik. Alkotásról alkotásra követhető, a spontán gesztusok hogyan kapnak szilárd formát, szerkezetet, az élmény pillanatnyisága hogyan alakul át hosszú távon érvényes megfogalmazásokká. Jónéhány olyan organikus kompozíciót találunk, amely mintegy a természeti folyamatok magától értetődőségét modellezi, vagy a múlt távoli folyamatait, emlékeit idézi meg (Merülés, G.A. Úr X-ben, Jákob létrái). Amikor ezekből a mikro- vagy makrovilágokból átlép a művész a XX. század történelmének sorsfordító időszakaiba, például 1956 drámájához (Mementó, Requiem 56), a kompozíciók szerkezetességükkel, komor tónusaikkal revelatív élményként idézik meg az egykori történések lényegét. A múltban járunk? A jelenben? Vagy a jövő emlékei között? P. Szabó Ernő művészettörténész

4 Mementó Godzilla Kerek erdő

5 Requiem 56

6 Jákob létrái A géniusz születése

7 Jelenet Merülés

8 Zónák 2913.

9 G. A. úr X-ben

10 Transition Villa del Mar

11 Blue(s) Az első nap

12 Crash

13 Titanic

14 Koppány Attila festőművész (Enying február 25.) Diákéveit Székesfehérvárott töltötte. Képzőművészeti körökben és szabadiskolákban ismerkedett meg a festészet és a grafika technikáival és az alkotás alapvető folyamataival. Székesfehérvárott Áron Nagy Lajos és Ballagó Imre festőművészek tanítványa volt, ebben az időszakban két alkalommal díjazták aranyéremmel munkáit (1963, 1965) a Keszthelyi Helikoni Ünnepségeken tól Budapesten folytatta tanulmányait. Rendszeres képzőművészeti tanulmányokat a Műegyetem Építészmérnöki Karán a Rajz és Formaismeretek Tanszék művészeti kurzusain ill. a tanszék műtermeiben folytatott. Mesterei Boross Géza és Máriási (Masznyik) Iván festőművészek voltak. Első önálló kiállítását Budapesten 1968-ban Dr. Pogány Frigyes professzor az Iparművészeti Főiskola főigazgatója nyitotta meg. Ezután már rendszeresen kiállító művész. A Fejér Megyei Képzőművészek Kiállításain 1974-től 1977-ig szerepelt ben a megyei tárlat díját nyerte el grafikai alkotásaival ben költözött Győrbe, ahol azóta is minden megyei tárlaton szerepelt, 1982-ben megyei pályázati díjat és Borsos Plakettet nyert től számos jelentős országos tárlaton is bemutatták alkotásait. Egyéni külföldi kiállításokat rendezett 1989-ben Erfurtban a Rieth Galériában majd 2006-ban Grazban a Cafe Kaiser Joseph művész-kávéházban ban az IN MEMORIAM Országos Képzőművészeti Kiállításon I. díjat nyert. Eddig 28 önálló tárlaton és közel 100 kollektív kiállításon szerepeltek munkái tól A Képzőművészeti Alap, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tagja. A Győri Képző- és Iparművészek Egyesülete tagja. A Győri Grafikai Műhely alapító tagja. Az Association Internationale de la Couleur Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Színelméleti Albizottsága tagja. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria, a Xantus János Múzeum, a győri Városi Művészeti Múzeum gyűjteményében, a Körmendi-Csák Kortárs Művészeti Gyűjteményben valamint középületekben és számos magángyűjteményben. Murális munkája középületben: Földmérők c. mozaikkép Székesfehérvárott a Jáky József Szakközépiskola aulájában. Kiállítások Egyéni kiállításai: 1. Budapest, Műegyetem, Budapest, Műegyetem, Velence, Győr, Műcsarnok, Sárbogárd, József Attila Művelődési Központ, Szeged, Bartók Béla Művelődési Központ, Győr, Xantus János Múzeum Képtára, Győr, Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola aulája, Győr, Városi Könyvtár Galériája, Székesfehérvár, Megyei Művelődési Központ Galériája, Gyöngyös, Képcsarnok V. Diósy Antal Terem, Győr, Képcsarnok V. Bemutatóterem, Székesfehérvár, Jáky József Szakközépiskola Díszterme, Győr-Sopron megyei Képzőművészek Tárlata. Krajská Galéria v Nitre (Csehszlovákia) IV. Dunántúli Tárlat, Kaposvár V. Dunántúli Tárlat, Kaposvár VIII. Debreceni Országos Tárlat, Debrecen II. Észak-Dunántúli Tárlat, Szombathelyi Képtár I. Lublini Képzőművészeti Triennálé, Lublin, Majdeneki Állami Múzeum Győr-Sopron megyei Képzőművészek Tárlata, Konin (Lengyelország) Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás, Berlin, Kiállítási Központ XIV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc Győr-Sopron megyei Képzőművészek Kiállítása, Jána KoniarkaTrnava (Csehszlovákia) VI. Dunántúli Tárlat, Kaposvár A grafikai biennálé anyaga Tamperében, Antwerpenben IV. Országos Rajzbiennálé, Salgótarján Díjak, ösztöndíjak 14. Pécs, Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Erfurt, Rieth Galerie, Sopron, Képcsarnok V. Bemutatóterme, Győr, Fórum Stúdió Kiállítóterme, Szombathely, Derkovits Gyula Galéria, Győr, Széchenyi István Főiskola aulája, Győr, Városi Művészeti Múzeum, Győr, Napóleon-Ház Galéria, Győr, Achilles Park, Budapest, Orczy Galéria, Sopron, Körmendi Galéria, Győr, Városi Művészeti Múzeum, Budapest, ART-SZEM Modern Művészeti Galéria, Graz, Cafe Kaiser Joseph, Győr, Cathedral Galéria, Csoportos tárlatok: rendszeres résztvevője megyei és regionális tárlatoknak, esetenként országos kiállításoknak és külföldi kollektív bemutatóknak. Néhány fontosabb kiállítás ezek közül: Győri Grafikai Műhely Kiállítása, Oberpullendorf (Ausztria) VII. Dunántúli Tárlat, Kaposvár XIII. Országos Akvarell Biennálé, Eger XIV. Országos Akvarell Biennálé, Eger XV. Országos Portré Biennálé, Hatvan, Moldvay Győző Galéria XI. Táblaképfestészeti Biennálé, Szeged XIX. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Debrecen PIXEL I. Országos Elektrográfiai Szemle, Budapest ARTICUM II. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, Szolnok IN MEMORIAM Országos Képzőművészeti Kiállítás, Mosonmagyaróvár LÁNC S6 Magyar Elektrográfiai Társaság Kiállítása, Tatabánya, Kortárs Galéria VII. International Computer Art Biennale, Rzeszów XVII. Országos Tájkép Biennálé, Hatvan, Moldvay Győző Galéria Helikoni Ünnepségek képzőművészeti díja. Keszthely Helikoni Ünnepségek képzőművészeti díja. Keszthely Fejér megyei Képzőművészeti Pályázat díja. Székesfehérvár Győr-Sopron Megyei Tárlat Díja. Győr Borsos-Plakett A győri műszaki főiskola művészeti ösztöndíja In memoriam Országos Képzőművészeti Pályázat és Kiállítás I. Díja

15 Irodalom 1. Dr. Pogány Frigyes: Koppány Attila kiállítása. A Jövő Mérnöke, november Dr. Bauer jenős Koppány Attila kiállítása. Művészet: május, X. évf. 5. sz. 3. Torday Alíz: Műteremsarok: Koppány Attila, Fejér megyei Hírlap, október T.K.J.: Koppány Attila kiállítása. A Jövő Mérnöke november 21. XVII. évf 37. sz. 5. Kloss Andor: Oldott konstruktívizmus. Koppány Attila grafikus kiállítása a győri Műcsarnokban. Kisalföld, május Hamar Imre: Oldott konstruktívizmus. Koppány Attila kiállítása a győri Műcsarnokban, A Jövő Üzemmérnöke június 7. Salamon Nándor: Képzelt riport Koppány Attilával kiállítása előtt. Győri Műsor; A. Szabó János: Fiatalokról fiataloknak, Koppány Attila tárlata, Fejér megyei Hírlap, Varga Lajos: Műterem a kilencediken. Alkotói kísérletek esztendei. Kisalföld, december Művész életrajzok. Kortárs magyar képzőművészek Képcsarnok, Bp o. 11. Kloss Andor: Számadás egy évtizedről. Koppány Attila tárlata. Kisalföld, Salamon Nándor: Grafikusból festő. Művészet A. Szabó János: Elemzésből szenvedélybe. Koppány Attila furcsa útja. Fejér megyei Hírlap, Magyar festők és grafikusok adattára. Életrajzi lexikon, Szeged, o. I5. Tóth Mária: Üzennek a képek. Gyöngyösi Hírek G. Molnár Ferenc: Koppány Attila kiállítása Gyöngyösön. Népúj ság (Heves megye), Bakonyi István: Koppány Attila tárlat a Jákyban. Fejér Megyei Hírlap, november A. Szabó János: Koppány képei. Szív és démonok. Fejér Megyei Hírlap december Ausstellung in der Rieth-Galerie. Das Volk. Erfurt Varga Lajos: Megszelídült látomások. Kisalföld Fábián György: Kalandvágyból vidéken. Vendégünk: Koppány Attila. Győri Vasárnap, október Varga Lajos: Visszaút a tradícióba. Koppány Attila kamaratárlata. Kisalföld, május Salamon Nándor: Koppány Attila festményei a Derkovits teremben. Vas Népe október Salamon Nándor: Tájak, fák, ligetek. Győri művész tárlata Vas megyében. Kisalföld, október Képzőművészet, iparművészet Győr (háromnyelvű életrajzi kiadvány reprodukciókkal) Győr Városi Művészeti Múzeum, Salamon Nándor: Kisalföldi Művészek Lexikona. Kisalföld Művészetéért Alapítvány, Győr, o. 27. Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. 2. kötet, 459. o. Koppány Attila grafikus, festő, Enciklopédia Kiadó, Budapest, Salamon Nándor: Koppány Attila tárlata a Cziráki Teremben. Kisalföld, Dr. Szabó Ákos András: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikonja I-IL, NBA Kiadó, Nyíregyháza, 2002, I. kötet oldal 30. Varga Lajos: Parázsból hamu. Utazások és találkozások. Győr, Városi Könyvtár, Műterem a kilencediken oldal. 31. Varga Lajos: Egy festőművész korszakai. Kisalföld, október Dr. Rechnitzer János: Szellem és értelem. Adalékok Koppány Attila műveihez. Koktél. Győri Társasági és Üzleti Magazin, V. évfolyam, 3. szám, március, P. Szabó Ernő: Képek a jövőről jelen időben. Koppány Attila festő- és grafikusművész kiállítása az Orczy Galériában. Magyar Nemzet XII P. Szabó Ernő: Kép és kétely. Turcsányi Antal és Koppány Attila tárlatai. Bábel tornyai. Új Művészet, február, XVII. évf. 2. sz Forgács Sándor: Képek a mindenségről. Struktúrák és színvilág érzékletes kapcsolata. Koppány Attila. Győri Hét március Don Péter-Lovas Dávid-Pogány Gábor: Új magyar művésznévtár. Festők és grafikusok. I. kötet. DecoArt Kiadó, Varga Lajos: Rejtjeles összegzés képekben. Koppány Attila festőművész győri nyara. Kisalföld, július Varga Lajos: Koppány Attila kamaratárlata: Különös képek. Összegzés vagy kísérlet? Kisalföld, december 3. Képek jegyzéke Karinthy Szalon Koppány Attila festőművész kiállítása A jövő emlékei I. (akril, vászon) 100x100 cm, A jövő emlékei II. (akril, vászon) 100x100 cm, Ground Zero (akril, farost) 100x70 cm, A géniusz születése (akril, vászon) 100x100 cm 2007 Zónák (akril, farost) 100x70 cm, Csapda (akril, farost) 20x40 cm, Kis kompozíció (akril, farost) 32x21,5 cm, Jelenet (akril, vászon) 70x100 cm, Jégmadár (akril, vászon) 70x70 cm, Merülés (akril, vászon) 70x70 cm Titanic (akril, vászon) 120x80 cm, Transition (akril, vászon) 90x130 cm, G. A. úr X-ben (akril, vászon) 120x100 cm, Az első nap (elektrográfia) 60x84 cm Blue(s) (elektrográfia) 30x32 cm Jákob létrái (akril, vászon) 120x100 cm, Villa del Mar (akril, farost) 60x50 cm, Crash (akril, vászon) 120x100 cm, Mementó (akril, vászon) 80x100 cm Requiem 56 (tus, papír) 66x46 cm Kerek erdő (akril, vászon) 40x30 cm Godzilla (akril, vászon) 40x30 cm Dokumentáció az Interneten: koppany_attila.htm PALATIA NYOMDA

16 Ground zero Budapest Karinthy Frigyes út március 27 április 27.

Városi Művészeti Múzeum Váczy Péter Gyűjtemény Cziráki Terem Győr. Elektrográfiák és síkplasztikák. K o p p á n y

Városi Művészeti Múzeum Váczy Péter Gyűjtemény Cziráki Terem Győr. Elektrográfiák és síkplasztikák. K o p p á n y Városi Művészeti Múzeum Váczy Péter Gyűjtemény Cziráki Terem Győr Elektrográfiák és síkplasztikák K o p p á n y 2007 A borítón az Időgép című elektrogáfia látható. Hungary 1956 Koppány Attila festőművész

Részletesebben

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26.

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26. Szilánkok KOPPÁNY ATTILA Festőművész kiállítása Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u. 7. 2008. július 2 26. Szilánkok Koppány Attila erőteljes, expresszív képi metaforái és struktúrái az emberi

Részletesebben

Szakmai életrajz. Koppány Attila festőművész (Enying 1947. február 25.)

Szakmai életrajz. Koppány Attila festőművész (Enying 1947. február 25.) Szakmai életrajz Koppány Attila festőművész (Enying 1947. február 25.) Tanulmányok 1961-1970 Derkovits Képzőművészeti Kör, Székesfehérvár. Mestere. Ballagó Imre festőművész 1966-1971 Művészeti képzés a

Részletesebben

ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5.

ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. ÉLETRAJZ Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. Tanulmányok 1961-1970 Derkovits Képzőművészeti Kör, Székesfehérvár. Mestere:

Részletesebben

VAMART & DESIGN GALÉRIA

VAMART & DESIGN GALÉRIA VAMART & DESIGN GALÉRIA 1056 Budapest, Váci utca 62 64. KOPPÁNY ATTILA F E S T Ő M Ű V É S Z K I Á L L Í T Á S A 2009. április 9 május 7. Homokóra (akril, vászon) 120 x 100 cm, 2008. A borítón: Hommage

Részletesebben

UNIVERZUM KOPPÁNY ATTILA. festőművész kiállítása Újlipótvárosi Klub-Galéria 2013. szeptember 3 október 6. 1136 Budapest, Tátra u. 20/b www.kult13.

UNIVERZUM KOPPÁNY ATTILA. festőművész kiállítása Újlipótvárosi Klub-Galéria 2013. szeptember 3 október 6. 1136 Budapest, Tátra u. 20/b www.kult13. UNIVERZUM KOPPÁNY ATTILA festőművész kiállítása Újlipótvárosi Klub-Galéria 2013. szeptember 3 október 6. 1136 Budapest, Tátra u. 20/b www.kult13.hu Metamorfózis (akril,vászon) 120 x 80 cm Előszó Megszokhattuk

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,

Részletesebben

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost 1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; 2. A város 85x100 cm; 3. Sötét víz 110x80 cm 4. Világítótorony 70x50 cm; 5. Veranda télen 120x90 cm; 6. Hó és köd 80x100 cm; 7. Védett öböl 80x90 cm; 8. Ódon házak 90x80

Részletesebben

bemutatja Turcsányi Antal festőművész kamaratárlatát Budapest 2014

bemutatja Turcsányi Antal festőművész kamaratárlatát Budapest 2014 bemutatja Turcsányi Antal festőművész kamaratárlatát Budapest 2014 Turcsányi Antal festőművész 2014 Benedek Elek meseillusztráció I. 16x22 cm papír, ceruza Turcsányi Antal festőművézs 2014 Benedek Elek

Részletesebben

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február bemutatja festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február Cseresznye és barack 1. Korfu, öböl, reklám... 90x120 cm 2. Téli este 80x123 cm 3. Falusi hófoltos 80x110 cm 4.

Részletesebben

Szakmai életrajz. Csoportos kiállítások:

Szakmai életrajz. Csoportos kiállítások: Szakmai életrajz Durucskó Zsolt a Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakán végzett 2003-ban. Elsősorban grafikával és festészettel foglalkozik. Szakmai tanulmányai során végighaladt az akadémikus

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát

Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát bemutatja Hegedüs Endre festőművész Visszatekintés című tárlatát válogatás az elmúlt 15 év alkotásaiból Nagykovácsi III. 40x55 cm Maglódi kertek 40x60 cm Szeszfőzde 40x55 cm Újpesti utca 40x50 cm Sikátor

Részletesebben

2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar Nath Bhattacarya

2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar Nath Bhattacarya Ö N É L E T R A J Z N a g y O t í l i a 1 9 7 8. 0 9. 2 9. K e c s k e m é t www.nagy-otilia.hu Tanulmányok 2011-2012 Rabindra Bharaty University, PHD képzés, Kalkutta, India Témavezető mesterem: Bhaskar

Részletesebben

TÖREDÉKEK. Koppány Attila festőművész kiállítása. Városi Művészeti Múzeum Téli Templom, Győr, Kossuth L. u július 19 augusztus 31.

TÖREDÉKEK. Koppány Attila festőművész kiállítása. Városi Művészeti Múzeum Téli Templom, Győr, Kossuth L. u július 19 augusztus 31. TÖREDÉKEK Koppány Attila festőművész kiállítása Városi Művészeti Múzeum Téli Templom, Győr, Kossuth L. u. 5. 2012. július 19 augusztus 31. Önéletrajz, tőmondatokban P. Szabó Ernő művészettörténész írása

Részletesebben

akril, pasztel, homok, vászon

akril, pasztel, homok, vászon portfolio2016 a r t i s t i. h u Vak Bottyán 14. akril, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2014 POSZT 2008 - Festők versenye II. díj Lorena olaj, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2008 EZÜSTGERELY 2016

Részletesebben

bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március

bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest olajfestmények Erdei út 70x50 cm, olaj, vászon Nytsz:10333 Zempléni táj 60x80 cm; olaj, vászon Nytsz:10334 Egy este Szentendrén 55x80 cm; olaj, vászon

Részletesebben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben

VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,

Részletesebben

MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm

MESTERMUNKA ADATAI. cím: Mások emlékei. műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm MESTERMUNKA ADATAI cím: Mások emlékei műfaj/technika/dimenzió: plextol, porfesték és olaj rétegelt lemezen, 20x20-100x100 cm kiállítás helye: Ari Kupsus Galéria, 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 23/b ideje:

Részletesebben

1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely

1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely 1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely 1987 MEGYEI TÁRLAT katalógus, Savaria Múzeum, Sz.hely EGY ELFELEDET MŰVÉSZ - (G.Szigeti Magda kiállítása az Utcagalériában)

Részletesebben

Hegedüs Endre festőművész. kiállítását

Hegedüs Endre festőművész. kiállítását bemutatja Hegedüs Endre festőművész Hajók a Dunán című kiállítását Az Adony az Újpesti-öbölben 97x140 cm olaj, rétegelt lemez Nytsz.:10296 Hajó a Margit-hídnál 80x100 cm olaj, vászon Nytsz.:10297 Uszályok

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Páger Bernadett művésztanár e-mail cím: bpager@bkf.hu

ÖNÉLETRAJZ. Páger Bernadett művésztanár e-mail cím: bpager@bkf.hu ÖNÉLETRAJZ Páger Bernadett művésztanár e-mail cím: bpager@bkf.hu Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 1998-1999 University of Art and Design, Vantaa-Finnország 1994-1999 Magyar Iparművészeti Egyetem, Szőnyeg

Részletesebben

2008-2011 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzés, festészet, Témavezető mestereim: Keserű Ilona Professzor Emeritusz és Hegyi Csaba DLA

2008-2011 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzés, festészet, Témavezető mestereim: Keserű Ilona Professzor Emeritusz és Hegyi Csaba DLA Ö N É L E T R A J Z N a g y O t í l i a 1 9 7 8. 0 9. 2 9. K e c s k e m é t oteszka@yahoo.de www.nagy-otilia.hu T a n u l m á n y o k 2008-2011 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar DLA képzés, festészet,

Részletesebben

BULLA MÁRTA iparművész Elérhetőség: Tel: 30/

BULLA MÁRTA iparművész Elérhetőség: Tel: 30/ BULLA MÁRTA iparművész Elérhetőség: Tel: 30/268-4270 bullamarta@gmail.com www.bullamarta.hu Alkotómunkámat meghatározza a különböző anyagokkal történő kísérletezés: két, egymással ellentétes anyag egymásra

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

CSURGAI FERENC Cegléd,1956.október 1.

CSURGAI FERENC Cegléd,1956.október 1. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ CSURGAI FERENC Cegléd,1956.október 1. 1984 - ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1985 - ben a murális tanszéken művészképzős 1985-1993-ig tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kiállítását Budapest 2012 szeptember

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kiállítását Budapest 2012 szeptember bemutatja Hegedüs Endre festőművész kiállítását Budapest Vörösfenyő olaj, vászon; 100,5x80,5 cm Nysz.: 10354 Barackfa olaj, vászon; 60x70 cm Nysz.: 10255 Faluvége (Kisbánya) 2011 olaj, farost; 40x55 cm

Részletesebben

DOMANOVSZY ENDRE ( )

DOMANOVSZY ENDRE ( ) DOMANOVSZKY ENDRE DOMANOVSZY ENDRE (1907 1974) 1937: Diplome d'honneur, Párizsi Világkiállítás, kétszeres Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló mûvész, a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola volt

Részletesebben

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI,

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, 1951 1960 Helye: Budapest, V., Erzsébet tér (1946 1952: Sztálin tér, 1953 1989: Engels tér) 1951-től: a Kiállítási Intézmények - Műcsarnok intézménye 1960: az épületet lebontják

Részletesebben

Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát

Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát bemutatja Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát Budapest Néhány mondat a kiállítás születéséről... Az itt bemutatott képek Kovács Tamás Vilmos festőművész ezidáig műtermében lévő tájfestészetét

Részletesebben

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

lonovics László á l d o Artézi galéria

lonovics László á l d o Artézi galéria lonovics László á l d o za t Artézi galéria Lonovics László festőművész E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307 Kiállítás címe: áldozat Megnyitó: 2017. május 20. szombat du. 5 óra Nyitva: 2017.

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

Palásti Renáta. önéletrajz

Palásti Renáta. önéletrajz Palásti Renáta önéletrajz Név: Palásti Renáta Születési idő: 1978 február 16. Telefon: +3620 559 5025 E-mail: palastirenata78@gmail.com Honlap: www.palastirenata.hu STÍLUSIRÁNYZAT A mai kor értő szemével

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett

Részletesebben

Kovács Tamás Vilmos festőművész T é r című kiállítását

Kovács Tamás Vilmos festőművész T é r című kiállítását bemutatja T é r című kiállítását Budapest 2017. szeptember 22. 1. A szobában 61x64 olaj, faragot hársfa 2. A szenátusban 60x80 olaj, farost 3. Árnyékban 70x90 olaj, farost 4. A szónok 40x50 vegyes technika,

Részletesebben

SZÉKELYI KATI, DRÉHER JÁNOS, VÉGH ANDRÁS május 4 25.

SZÉKELYI KATI, DRÉHER JÁNOS, VÉGH ANDRÁS május 4 25. SZÉKELYI KATI, DRÉHER JÁNOS, VÉGH ANDRÁS 2017. május 4 25. Cserekiállítások - Budapest II. kerületének művészei Szegeden HÁRMAN: SZ+D+V festmények, grafikák, objektek Megnyitó: 2017. május 4., csütörtök,

Részletesebben

KÁNTOR LAJOS Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi és a Múzsa Galériában május június 10.

KÁNTOR LAJOS Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi és a Múzsa Galériában május június 10. KÁNTOR LAJOS KÁNTOR LAJOS Munkácsy-díjas festômûvész kiállítása a Körmendi és a Múzsa Galériában 2007. május 24. 2007. június 10. A kiállítást rendezi és megnyitja: SZEPES HÉDI mûvészettörténész A kiállított

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Borbás Helga. Életrajz. Tanulmányok Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Festő szak.

Borbás Helga. Életrajz. Tanulmányok Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Festő szak. Borbás Helga Életrajz Tanulmányok 2001-2006 Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Festő szak. Díjak 2007 Fiatal Zalai Képzőművészek Tárlata, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Díja 2004-2005 Zalaegerszeg Város

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz

Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Város Zónakód Aktuális szezon munkanapon szabadnapon munkaszüneti napon Max. parkolási idő Személygépkoc Motor Kistehergépjármű Tehergépjármű Busz Ajka 8401 Jan 02 - Dec 24 07:00-17:00 07:00-12:00 - -

Részletesebben

Az EGYSZA lap kitöltése

Az EGYSZA lap kitöltése Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös

Részletesebben

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt

PORTFÓLIÓ. Készítette: Halmi Zsolt PORTFÓLIÓ Készítette: Halmi Zsolt ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Halmi Zsolt Cím: 5340 Kunhegyes, Lejtő u. 40. Telefon: 06304708484 E-mail: herrysheldon@gmail.com Weboldal: www.halmi.eoldal.hu TANULMÁNYOK

Részletesebben

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

bemutatja a Kicsiben festve című gyűjteményes tárlatát Budapest 2016 augusztus

bemutatja a Kicsiben festve című gyűjteményes tárlatát Budapest 2016 augusztus bemutatja a című gyűjteményes tárlatát Budapest Miért? Mit jelent ez a cím és vajon mi értelme van egy tematikus méretre tervezett kiállításnak? Ezek a kérdések merülnek fel a látogatóban mielőtt kinyitná

Részletesebben

ARTÉZI GALÉRIA GALÉRIA. Lonovics László festőművész. E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307

ARTÉZI GALÉRIA GALÉRIA. Lonovics László festőművész. E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307 RÉTEGEK LONOVICS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA 2015. szeptember 12 október 6. Artézi Galéria, Budapest Lonovics László festőművész E mail: lono@t-online.hu Mobil: 06 30 548 6307 Kiállítás címe: RÉTEGEK

Részletesebben

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Kiírás és jelentkezési lap Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Művelődési

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

ÓDOR TÜNDE PORTFÓLIÓ

ÓDOR TÜNDE PORTFÓLIÓ ÓDOR TÜNDE PORTFÓLIÓ Ódor Tünde Enéh (született: Nyitrai Tünde) festőművész és grafikus 1968. december 12-én született Budapesten. Hamar megmutatkoztak képzőművészeti adottságai, pedagógusai felfigyeltek

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie) Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO

SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO Mojzer Tamás Képzőművész SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO Név: Mojzer Tamás Műfaj: Képzőművész (eseményművészetek és videó-festészet) Születési adatok: Siófok, 1976. Július 12. Lakcím: 7400 Kaposvár, Béke u.

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

2017. február 9. Horváth Kinga

2017. február 9. Horváth Kinga ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Völgyi Skonda Gyűjtemény

Völgyi Skonda Gyűjtemény 5S Í K Völgyi Skonda Gyűjtemény Fogadják szeretettel a kiállításunkat! Skonda Mária és Völgyi Miklós MŰGYŰJTÉS, MECENATÚRA a Völgyi - Skonda Kortárs Gyűjteményben Vácott születtem és egész életemben gyűjtöttem.

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Baráth Hajnal DLA habil főiskolai tanár művészeti rektorhelyettes, intézetvezető, szakvezető, szakirányvezető e- mail cím: hbarath@bkf.

ÖNÉLETRAJZ. Baráth Hajnal DLA habil főiskolai tanár művészeti rektorhelyettes, intézetvezető, szakvezető, szakirányvezető e- mail cím: hbarath@bkf. ÖNÉLETRAJZ Baráth Hajnal DLA habil főiskolai tanár művészeti rektorhelyettes, intézetvezető, szakvezető, szakirányvezető e- mail cím: hbarath@bkf.hu Tudományos minősítés és művészeti díj: 2008 DLA habil,

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei

Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei 2017/12/14-2018/01/12 A képzőművészeti nézőpontok, a teremtő módszerek, a korstílusok változatossága szédületbe ejti

Részletesebben

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évben alkalmazott épületek (egyéb építmények, lakások) adóztatással kapcsolatos adatai Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évi építményadó előírásai

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet - az egyes szakképesítések szak 2. oldal 6. Budapesti Műszaki Főiskola 1034 Budapest, Doberdó u.

Magyar joganyagok - 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet - az egyes szakképesítések szak 2. oldal 6. Budapesti Műszaki Főiskola 1034 Budapest, Doberdó u. Magyar joganyagok - 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet - az egyes szakképesítések szak 1. oldal 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről és a szakmai vizsga

Részletesebben

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója:

Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója: Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai e és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás

Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás 2013 szeptember 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Veledértékelve vagyunk Akeem! Még Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Budapesten és vidéken is több ponton van lehetőség vért adni Akeem Adams számára.

Részletesebben

START Klub Kártya átvevő helyek

START Klub Kártya átvevő helyek START Klub Kártya átvevő helyek Balassagyarmat, vasútállomás: 2660 Balassagyarmat, Benczúr Gyula u. u. 1/a Kunszentmiklós-Tass, vasútállomás: 6090 Kunszentmiklós-Tass, Vasút u. 9. H-V: 00:00-24:00 H-V:

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Gálhidy Péter. Szobrok

Gálhidy Péter. Szobrok Gálhidy Péter Szobrok 1997-2017 Gálhidy Péter Szobrok 1997-2017 Turbinaszárny 2017 lucfenyő Turbinalevél 2017 bronz Turbinalevél 2017 bronz Kendő 2016 vörösfenyő Őrség 2017 bronz, gyertyán Fenyőfa 2017

Részletesebben

1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. TEL.: , NYITVATARTÁS: H-P:

1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. TEL.: , NYITVATARTÁS: H-P: 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 95/1. Aba-Novák Vilmos (1894-1941) Szépítkezõk, nyilvántartási

Részletesebben

Prutkay Péter ÉLETRAJZ. 1947 március 24-én született Budapesten. 1969 kiállító művész

Prutkay Péter ÉLETRAJZ. 1947 március 24-én született Budapesten. 1969 kiállító művész Prutkay Péter ÉLETRAJZ 1947 március 24-én született Budapesten 1969 kiállító művész TAGSÁGOK 1972 Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 1975 Magyar Képzőművészek

Részletesebben

S zakm ai beszám o ló a 3437/317. szám ú N KA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

S zakm ai beszám o ló a 3437/317. szám ú N KA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Dr. Kovács Pál M egyei Könyvtár és Közösségi Tér 9023 Győr. Herman Olló u. 22. Telefon: 96/516-670» Telefax: 96/418-942 S zakm ai beszám o ló a 3437/317. szám ú N KA PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A Dr. Kovács

Részletesebben

Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében

Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

KÁDÁR KATALIN PARTOK 1

KÁDÁR KATALIN PARTOK 1 KÁDÁR KATALIN PARTOK 1 VIHAROS HULLÁMVERÉS TUS, 70 x 50 cm, 2008. CÍMLAP: rózsaszín part, VEGYES TECHNIKA, 70 x 50 cm, 2008. HÁTLAP: ŐSZI PART, SZITANYOMAT, 70 x 50 cm, 2008. 2 Kádár Katalin Lakás és műterem:

Részletesebben

Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége

Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége 1 Magyar Telekom Nyrt. T-Mobile Jogorvoslati fórumok elérhetősége T-Mobile dedikált üzleti hálózati szolgáltatás 6. sz. melléklet Hatályos: 2011. január 1-jétől 1. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek 219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu

Részletesebben

Bibliográfia Samu Katalinról

Bibliográfia Samu Katalinról Bibliográfia Samu Katalinról Fotó: Koffán Károly (Tornyai János Múzeum) Hódmezővásárhely, 1934. november 21 Hódmezővásárhely, 2011. január 21. Részlet a Samu Katalin által összeállított 2007-es kiállítási

Részletesebben

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők

Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők Képzési program Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők A képzés a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (Szentendre) és a Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezése. Önkéntes tárlatvezető képzés 5 helyszínen:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben