J e g y z ı k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ı k ö n y v"

Átírás

1 74 J e g y z ı k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének november 6. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl Ülésvezetı: Dr. Botka László polgármester 1./ Beszámoló az egészségügyi integrációról Elıterjesztı: Prof. Dr. Pál Attila, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı határozati javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza: (A jelenlévı képviselık közül 35 fı szavazott.) 496/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyőlés megtárgyalta a Szegedi Tudományegyetem 01/ /2009. számú, Beszámoló az egészségügyi integrációról tárgyú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta: A Közgyőlés a szegedi egészségügyi integráció végrehajtásáról, valamint a TIOP és TIOP pályázatokról szóló tájékoztatót elfogadja. Errıl a Tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, az Általános Igazgatási Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Irodát, valamint az Iroda által az SZTE rektorát, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökét jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.

2 75 2./ Tájékoztató a Szegedi Vadaspark elmúlt 3 évben megvalósított fejlesztéseirıl, tevékenységérıl Elıterjesztı: Várospolitikai Alpolgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı határozati javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 35 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következı határozatot hozza: (A jelenlévı képviselık közül 35 fı szavazott.) 497/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a várospolitikai alpolgármester 91183/2009. számú elıterjesztését "Tájékoztató a Szegedi Vadaspark elmúlt 3 évben megvalósított fejlesztéseirıl, tevékenységérıl" címmel, és az alábbi határozatot hozta. A közgyőlés tudomásul vette a tájékoztatást. Errıl a Tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatalt, továbbá a Szegedi Vadasparkot jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. 12./ Rendırségi kamerarendszer telepítése Elıterjesztı: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı határozati javaslatot.

3 76 A Közgyőlés a javaslatot 34 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következı határozatot hozza: (A jelenlévı képviselık közül 34 fı szavazott.) 498/2009 (XI. 6.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta a polgármester 89780/2009 sz. elıterjesztését a Rendırségi kamera-rendszer telepítése tárgyában és az alábbi határozatot hozta: 1./ A Közgyőlés az évi XXXIV. törvény 42. (3) bekezdésének megfelelıen kijelöli a Csongrád Megyei Rendır-fıkapitányság javaslatára - térfigyelı kamerák elhelyezésére az alábbi helyeket azzal, hogy a kiépítés-telepítés és üzemeltetés költségei a Csongrád Megyei Rendırfıkapitányságot terheli: 1. Szeged Kiskundorozsma, Szent János térnél lévı körforgalom 2. Szeged Szıreg, Makai út és Szerb utca keresztezıdése 3. Szeged, Bajai út 55.sz. Fıút (körforgalom) 4. Szeged, 47.sz. Fıút - Shell benzinkút 5. Szeged, 5. sz. fıút (E-75) - Öthalmi Diákotthon melletti útszakasz 6. Szeged, Szabadkai út - Mőjégpálya elıtti körforgalom 7. Szeged, Széchenyi tér - Takaréktár u. sarka (Takaréktár u. 7.sz.) 8. Szeged, Széchenyi tér - Kiss Ernı u. sarkával szembeni járdaszakasz 9. Szeged, Széchenyi tér - Híd u. sarka (Erste bank elıtti rész járdaszakasz) 10. Szeged, Belvárosi híd szegedi hídfı 11. Szeged, Belvárosi híd újszegedi hídfı (Torontál tér) 12. Szeged, Aradi vértanúk tere 13. Szeged, Dugonics tér (SZTE épület homlokzata) 14. Szeged, Árpád tér és Toldi u. sarka (Toldi u. 4.sz. elıtti járdaszakasz) 15. Szeged, Klauzál tér 16. Szeged, Bartók tér 11.szám és Bólyai J. u. sarka 17. Szeged, Bartók tér - Török u. sarka 18. Szeged, Csillag tér (körforgalom) 19. Szeged Kiskundorozsma, Dorozsmai út - Szilva u. keresztezıdése (körforgalom) 20. Szeged, Csongrádi sgt. - Ipoly sor keresztezıdése (körforgalom) 21. Szeged, Rókusi krt. - Körtöltés u. keresztezıdése 22. Szeged, Felsı Tisza part Etelka sor keresztezıdése 23. Szeged, Somogyi u. - Oskola u. sarok 24. Szeged, Csongrádi sgt. - Sárosi u. keresztezıdése 2./ A Közgyőlés Polgármester útján utasítja a Városüzemeltetési Irodát, hogy az önkormányzati térfigyelı rendszer mőszaki specifikációját is tartalmazó dokumentációját a Csongrád Megyei Rendır-fıkapitányság részére átadja.

4 77 3./ A Közgyőlés hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat térfigyelı rendszerérıl a képinformációkat a Szegedi Rendırkapitányság ügyelete biztosítási feladatok ellátása esetén az irányító törzs számára a kiépítendı rendırségi kamerarendszerre átadja. A határozatról jegyzıkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Csongrád Megyei Rendır-fıkapitányság. 3./ Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl szóló rendelet elfogadása Elıterjesztı: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslatot nyújtott be a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság, melyet elıterjesztıként elfogad. Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı rendelet-tervezetet. A Közgyőlés a javaslatot 34 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı rendeletet alkotja: (A jelenlévı képviselık közül 35 fı szavazott.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2009. (XI.11.) rendelete Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. (2) bekezdése, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint a természet védelmérıl szóló évi LIII. törvény 24. (1) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet célja a) Szeged város egyedi arculatának sajátos megjelenésének, továbbá az emberek munkáját és kultúráját is híven tükrözı természeti környezetének megırzése b) a város területén lévı természeti emlékek, természeti területek, tájak, valamint ezek természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének védelme, a fenntartható használatuk elısegítése c) a város és a táj harmonikus összhangjának megtartása és fejlesztése

5 78 d) a környezet iránt érzékeny kultúra fejlesztése e) a város lakosságának a természeti szabadidıs, kulturális és sporttevékenységét elısegítı környezetben való felüdülését biztosító természeti területek, tájak védelme f) a város természeti, tájképi és kultúrtörténeti szempontból értékes területeinek és környezetének megismertetése, a védelmükkel kapcsolatos ismeretterjesztési tevékenység támogatása g) A város természeti területeinek ökoturisztikai hasznosítása, fejlesztése. (2) A rendelet hatálya kiterjed a város területén lévı, az országos védelem alatt nem álló, de ritkaságuk, különlegességük, esztétikai, kultúr- vagy helytörténeti jelentıségük miatt megırzésre érdemes és e rendelettel helyi védelem alá helyezett a) természetes, természet-közeli tájrészletekre, vagy tájképi, kultúrtörténeti, ipartörténeti, néprajzi szempontból jellegzetes tájrészletekre b) álló- és folyóvizekre, valamint azok partjaira és árterületükre c) egyéb természeti és természetközeli élıhelyekre d) felszíni, felszínalaktani képzıdményekre, tipikus és ritka talajszelvényekre e) kultúrtörténethez kötıdı természeti emlékekre és természetvédelmi területekre (parkokra, intézménykertekre, udvarokra, templomkertekre, arborétumokra, történelmi, vagy botanikus kertekre, élıállat győjteményekre, fasorokra, egyedi fákra, facsoportokra). Helyi jelentıségő védett természeti területek típusai 2. (1) Helyi jelentıségő természetvédelmi terület: a város jellegzetes természeti, tájképi adottságokban gazdag, kisebb összefüggı területe, melynek elsıdleges rendeltetése egy vagy több természeti érték, illetve ezek összefüggı rendszerének a védelme (például: természetes, természetközeli élıhely, park, győjteményes kert). (2) Helyi jelentıségő természeti emlék: valamely különlegesen jelentıs egyedi természeti érték, képzıdmény és annak védelmét szolgáló terület (például: egyedi fa, fasor, facsoport). A védelem alá helyezés és a védettség feloldása 3. (1) A védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet. A védetté nyilvánítás elıkészítése hivatalból indul meg. (2) A védetté nyilvánítás elıkészítése során természeti értékvizsgálatot kell készíteni, amely dokumentumnak tartalmaznia kell: a) a védetté nyilvánítás vagy a védettség feloldásának indokoltságát b) a védelem céljainak megvalósításához szükséges intézkedéseket c) a védelemhez szükséges feltételek, pénzügyi eszközök biztosíthatóságát d) a védelem várható következményét e) fotódokumentációt f) helyrajzi számot (a mővelési ág megjelölésével) g) tulajdonos megjelölését h) kezelı/üzemeltetı megjelölését i) kezelési tervet j) hiteles térképmásolatot

6 79 k) az Európai Közösségek jogi aktusaiban meghatározott védettségi kategóriába tartozás tényét. (3) A helyi jelentıségő védett természeti területté és emlékké nyilvánítása esetén érdekeltnek kell tekinteni és értesíteni kell: a) tulajdonost vagy tulajdonosi jogok gyakorlóját, b) javaslattevıt, c) Szegedi Körzeti Földhivatalt, d) állami fıépítészt, e) városi fıépítészt, f) kulturális örökségvédelmi hatóságot, g) területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot, h) területileg illetékes állami erdészeti hatóságot, i) természetvédelmi és vízügyi hatóságot, j) a területileg illetékes természetvédelmi hatóságot, k) egyéb érdekelt hatóságot, l) közmő üzemeltetıket és közútkezelıket, m) a kezelıt/üzemeltetıt, n) ingatlannyilvántartásba bejegyzett haszonélvezıt, használót. (4) A terület és emlék védetté nyilvánítása során az (3) bekezdésben megjelölt szervek, szakhatóságok állásfoglalását be kell szerezni. (5) A védetté nyilvánítás elıkészítése során be kell szerezni az ingatlan tulajdonosának véleményét, és tájékoztatni kell a védetté nyilvánítás következményeirıl. (6) Azon érdekeltek, akik a véleményezési eljárás során írásbeli véleményt nem adnak, kifogást nem emelı véleményezınek tekintendık. 4. (1) A védettség feloldására akkor kerülhet sor, ha annak fenntartását természetvédelmi szempontok a továbbiakban nem indokolják és a védelemben részesülı természeti érték károsodása olyan mértékő, hogy az már vissza nem fordítható. (2) A védettség feloldását megelızıen el kell készíteni az értékvizsgálati dokumentum 3. (2) bekezdés a) és e)-f) pontjaiban meghatározott részét, értesíteni kell a 3. (3) bekezdésben meghatározottakat, és be kell szerezni az érdekelt szervek, szakhatóságok állásfoglalását. A védettség feloldására vonatkozó javaslattal együtt ismertetni kell az állásfoglalásokat, amelyeket a Közgyőlés elé kell terjeszteni. A helyi jelentıségő természeti területek és emlékek védelmének nyilvántartása (1) A helyi jelentıségő természeti területekrıl és emlékekrıl helyi nyilvántartást kell vezetni. 5. (2) A nyilvántartásnak tartalmazni kell: a) a terület megnevezését b) a terület jellegét, kiterjedését c) a védetté nyilvánításról szóló döntés számát és megnevezését d) a helyrajzi számot (mővelési ág megjelölésével) e) a védelem szakszerő rövid indokolását f) tulajdonos, kezelı/üzemeltetı megjelölését

7 80 g) az értékvizsgálati dokumentumot h) a védelem feloldásának indokát, a megszüntetésre vonatkozó közgyőlési határozat számát. A védett területek fenntartására, üzemeltetésére vonatkozó szakmai követelmények (1) A helyi jelentıségő természeti területek és emlékek fennmaradásának feltétele a természetvédelmi szempontoknak megfelelı használat. 6. (2) A természeti terület és emlék használata, illetve fenntartása során a kezelési terv elıírásait be kell tartani. (3) Védett fák, facsoportok védıövezete, amennyiben a kezelési terv máshogy nem rendelkezik: a) a gyökér védelmében: a lombkorona vetülete b) a lombkorona védelmében: a lombkorona + 1 méter sugarú kör. (4) A védett zöldterület és környezetének összhangját meg kell teremteni. Helyi jelentıségő természeti területekre és emlékekre vonatkozó engedélyezések, a Környezetvédelmi Alap forrása 7. (1) A helyi védelem alatt álló parkokat és természeti emlékeket folyamatosan helyre kell állítani, törekedve az eredeti jellegre, a jellemzı belsı szerkezetre, a növényanyagra és az eredeti stílusjegyekre. Helyreállítás elıtt a városi fıépítész, a mőemléki és természetvédelmi hatóság véleményét be kell szerezni. (2) Természetvédelmi területeket, természeti emlékeket érintı építési munkák befejezése után, továbbá rendkívüli esemény, üzemzavar elhárítását követıen az igénybe vett területek eredeti állapotát helyre kell állítani. (3) Kiemelt közérdekbıl a helyi védelem alatt álló területek kezelési elıírásaitól eltérı használatához a kezelı/üzemeltetı véleményezése és a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság jóváhagyása szükséges. (4) A külön jogszabály alapján kiszabott természetvédelmi bírságot az önkormányzat Környezetvédelmi Alapjába kell befizetni. E rendelet alkalmazása szempontjából Értelmezı rendelkezések 8. a) parképítés, park helyreállítás: a jelenlegi állapotot megváltoztató építési tevékenységek: növénytelepítés, növényeltávolítás, burkolatépítés, mőtárgy (lépcsı, támfal, berendezési tárgy, stb.) építése és bontása (forma, nyomvonal és anyag megváltoztatása);

8 81 b) kiemelt közérdek: a város társadalmi, gazdasági fejlıdését szolgáló cél, melyet a kezelı/üzemeltetı véleményezésével a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi, Víz és Csatorna Bizottság annak minısít; c) inváziós fajú fás szárú növények: akác Robinia pseudo-acacia; amerikai kıris Fraxinus americana; bálványfa Ailanthus altissima; gyalogakác Amorpha fruticosa; kései meggy Prunus serotina; zöld juhar Acer negundo; madárcseresznye Prunus avium; nyugati ostorfa Celtis occidentalis; az akác, amerikai kıris, bálványfa, az ostorfa, madárcseresznye kertészeti változatainak kivételével; d) aktív kezelés: baleset megelızése és a növények egészségének megtartása céljából a növények természetes állapotának megváltoztatása (például metszés);

9 82 Záró rendelkezések 9. A helyi jelentıségő természeti területek, emlékek jegyzékét és a kezelési terveket jelen rendelet mellékletei tartalmazzák. a) 1. sz. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó fasorai b) 2. sz. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó egyedi fái c) 3. sz. melléklet: Helyi területi védelem alá tartozó parkok jegyzéke d) 4. sz. melléklet: Szeged város helyi jelentıségő természetvédelmi területei e) 5. sz. melléklet: Szeged város helyi védelem alá tartozó természetvédelmi területei és természeti emlékei kezelési terve f) 6. sz. melléklet: Speciális kezelési módokat igénylı egyedek, és egyedi kezelési módjaik g) 7. sz. melléklet: A Maty éri tározó tó egyedi követelményei, korlátozásai, a folytatható tevékenységek köre 10. (1) E rendelet január 1-én lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejőleg hatályát veszti a a) a Maty éri tározó tó - helyi védetté nyilvánításáról szóló 4/1998. (I. 22.) Kgy. rendelet b) Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl szóló 56/2001. (XII.20.) Kgy. rendelet, a 2/2004. (II.4.) Kgy. rendelet, az 56/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet, a 67/2007. (XII.20.) Kgy. rendelet.

10 83 1. sz. melléklet Szeged város helyi védelem alá tartozó fasorai Természetvédelmi értékük: kultúrtörténeti emlékek Kiterjedésük: fák és védıövezetük Terület helyrajzi szám fasor 1. Tisza L. krt. 3725, 4039 Celtis occidentalis (ostorfa) fasor 2. József A. sgt Platanus hybrida (platán) fasor 3. Arany J. u Ginkgo biloba (páfrányfenyı) fasor 4. Berzsenyi u Ginkgo biloba (páfrányfenyı) fasor 5. Fı fasor 300 Platanus hybrida (platán) fasor 6. Népkert sor 235 Platanus hybrida (platán) fasor 7. Dóm tér 3736 Celtis occidentalis (ostorfa) fasor 8. Hajnóczi u. 3246,3223,3146 Sophora japonica (japán akác) fasor 9. Gutenberg u. 3259,3220,3159 Sophora japonica (japán akác) fasor 10. Gogol u. 3281,3209,3170 Sophora japonica (japán akác) fasor 11. Kazinczy u Kétoldali fasor 12. Tömörkény u Kétoldali fasor 13. Béla u Kétoldali fasor 14. Révai u Nyugati fasor 15. Szabadkai út Kétoldali idıs fasor 16. Föltámadás u. 7/B elıtti közterület db Ginkgo biloba (páfrányfenyı) 17. Bihari utca Aesculus hippocastanum (vadgesztenye) fasor 18. Korányi fasor 2286/1 Quercus sp. és Sophora japonica (tölgy és japán akác) fajokból álló fasor 19. Rigó u Tilia sp. és Pinus nigra (hárs és fekete fenyı) fajokból álló fasor

11 84 2. sz. melléklet Szeged város helyi védelem alá tartozó egyedi fái Természetvédelmi értékük: kultúrtörténeti emlékek Kiterjedésük: fa és védıövezete Terület helyrajzi szám fafaj 1. Mátyás tér 11/b 20691/2 Taxodium distichum (mocsárciprus) 1 egyed 2. Kígyó u Platanus hybrida (platánfák) 3. Mőhely u Cedrus atlantica (atlaszcédrus) 4. Takaréktár u Ginkgo biloba (páfrányfenyı) 5. Szeged -Kiskundorozsma vasútállomás 16899/4 Aesculus hippocastanum (vadgesztenye) 3 egyed 6. Szövetkezeti út Juglans nigra (dió) 2 egyed- Egyedi kezelési mód! 7. SZTE Szülészeti és Nıgyógyászati Klinika 8. SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ 3717 Platanus hybrida (platán) 1 egyed 3724 Platanus hybrida (platán) 2 egyed 9. SZTE Klinikai Tömb 3724 Platanus acerifolia (platán) 1 egyed 10. SZTE Klinikai Tömb 3724 Taxus baccata 3 egyed 11. Huszár u Platanus hybrida (platán) 1 egyed 12. Volt kábelgyár üzemi területe 25382/1 Cupressus sempervirens - Egyedi kezelési mód! 13. Volt kábelgyár üzemi területe 25382/1 Ginkgo biloba (páfrányfenyı) 1 egyed 14. Budapesti krt közötti közterület 15446/4 Quercus robur (kocsányos tölgy) 1 egyed 15. Retek u. - Róna u. sarok Quercus robur (kocsányos tölgy) 1 egyed 16. Petrozsényi u és1271 Quercus robur (kocsányos tölgy) 1 egyed

12 85 3. sz. melléklet Helyi területi védelem alá tartozó parkok jegyzéke Természetvédelmi értékük: kultúrtörténeti területek Kiterjedésük: A természeti védelem a mindenkor hatályos helyi építési szabályzatban közterület illetve intézményterület helyileg védett felületének jelölt ingatlanrészére terjed ki. Park neve Hrsz. Mővelési ág 1. Várkert-Mórapark 4035/3 közpark 2. Dugonics tér 3761 közterület 3. Népliget /1 1764/2 236/4 közterület gyermekjátszótér közpark közpark 4. Széchenyi tér 3939 közterület 5. Rerrich Béla tér 3728/2 közterület 6. Aradi vértanúk tere 3738 közterület 7. Szent György tér 2442 közterület 8. Lechner tér 2934/1 közterület 9. Honvéd tér 3443 közterület 10. Mátyás tér közterület 11. Kolozsvári tér közterület 12. Szent Rókus tér templom és parókia 13. Kiskundorozsma, Szent János tér 533 templom 14. Kálvária tér 25246/1 tér 15. Partfürdı 2289 parti sáv 16. Mars tér 25591/1 vásártér

13 86 4. sz. melléklet Szeged város helyi jelentıségő természetvédelmi területei terület Helyrajzi szám (kivett mővelési ág) Kiterjedés (ha) 1. Vadaspark 24008/4 (a-gazdasági épület és udvar, b- erdı), 24011/7 (beépítetlen terület), (erdı), 24348/1 (a-mocsár, b-közlekedési út, c- mocsár), 24348/2 (erdı), 24348/3 (beépítetlen terület), 24348/4 (beépítetlen terület), 24348/5 (beépítetlen terület), 24348/6 (a-erdı, b-út, c-erdı), 24348/7 (mocsár), 24388/1 (beépítetlen terület), 24388/3 (a-, b-, c-gazdasági épület és udvar, d-erdı, e-út, f-erdı), (beépítetlen terület), (közterület) 2. Füvészkert 2106 (arborétum), 2107 (csatorna), 2108 (arborétum), 2109 (csatorna), 2110 (arborétum), 2136/1 (arborétum) 3. Kiskundorozsma Nagyszék 4. Maty éri Természetvédelmi Terület 0530/31 (a-nádas, b-legelı), 0530/33 (gyep, legelı) 02063/2. (rét, legelı), 02064/3 (rét), 02064/4 (rét, nádas), 02064/5. (rét), 02065/1 (víztároló)-(jelenleg: 02065/4, 5, 7, 8, 9, 10, 11, 12), 02067/3 (rét, nádas), 02067/4 (rét), 02069/1 (szántó), 02069/2. (rét), (rét) Terület természetvédelmi értéke 41,4735 Élıállat győjtemény, és tájképi értékő természeti környezete 17,3354 Rendkívüli botanikai győjtemény 1,843 és 4,8863 értékő Szikes jellegő értékes növénytakaró 84,9385 Tájképi értékő természeti környezet

14 87 5. sz. melléklet Szeged város helyi védelem alá tartozó természetvédelmi területei és természeti emlékei kezelési terve I. Fejezet: Hatálya az 1-4. számú melléklet védett természetvédelmi területeire és természeti emlékeire terjed ki. 1. Természetvédelmi célkitőzés: Szeged város területén lévı természeti emlékek és természetvédelmi területek védelme, és megırzésük céljából használatuk korlátozása. Cél, hogy a természeti emlékek és természetvédelmi területek állapota károsodás nélkül megmaradjon. 2. Természetvédelmi stratégia: Szeged város egyedi arculatának megırzése, védelme. A természeti emlékek és természetvédelmi területek megtartása, felújításuk szabályozása. A természeti emlékek és természetvédelmi területek veszélyeztetésével járó mély- és magasépítési tevékenység korlátozása. 3. A természetvédelmi kezelés módjai, korlátozásai és tilalmai: a) A védett területek fenntartására, üzemeltetésére, használatára vonatkozó korlátozások és tilalmak: (1) A fák védıövezetén belül csak akkor újíthatók fel meglévı közmővek, amennyiben egyéb mőszaki okok (közmővek védıtávolsága, fák védıövezete) miatt nem oldható meg a közmővek áthelyezése. A meglévı közmővek a fák védıövezetén belül átfúrással vagy kézi földmunkával a fa törzsének szélétıl mért 1,5 méterre újíthatók fel. A kezelıvel/üzemeltetıvel történı egyeztetés során a nyomvonal - helyi adottságokat figyelembe véve - a 1,5 m-tıl eltérhet. A vezetékeket védıcsıbe fektetve kell elhelyezni. A munka során 5 cm-nél vastagabb gyökeret elvágni nem lehet. (2) Közvilágítási lámpatest, térfigyelı kamera, stb. csak a fák lombkoronájának jelenlegi és késıbbi károsodása nélkül helyezhetı el, légvezeték miatt a fák nem csonkolhatók. (3) Meglévı út burkolata a jelenlegi nyomvonalon felújítható, új burkolat a fa- fasor védıövezetén kívül, a gyökerek károsodása nélkül építhetı. (4) Közmő vezeték hiányos fasor esetén sem vezethetı a fasor nyomvonalában, illetve annak védıtávolságán belül, a fák pótlásának lehetıségét fenn kell tartani. (5) Védett parkokon belül hulladékudvar, szelektív hulladékgyőjtı sziget, reklámtábla, termálkút, - a terület ellátását kiszolgáló közmővek kivételével - új közmőnyomvonal nem helyezhetı el. (6) Védett park jellegét megváltoztató építési és felújítási munka (pl: utak nyomvonalvezetésének megváltoztatása, játszóterek építése, játszótéri felszerelési tárgyak cseréje, ivókút, szökıkút, szobor, köz- és díszvilágítás, telefonfülke, pavilon, hírközlési oszlop létesítése) csak kertépítészeti engedélyterv alapján végezhetı. (7) Az aktív kezeléshez, valamint a fák, fasorok védelmében felhasznált növényvédı szerek és egyéb irtószerek alkalmazásakor nem szükséges a külön jogszabály szerinti engedély. b) A védett területeken fakivágásra vonatkozó korlátozások és tilalmak: (1) Védett parkokban és természeti emlékek esetében a kivágásra kerülı fákat a védett terület (park, fasor) adottságait figyelembe véve kell pótolni. Az engedély nélkül telepített (örökzöld

15 88 növények, gyümölcsfák), magról kelt, vagy sarjról növı inváziós fajú fás szárú növények pótlás elıírása nélkül kivághatók. (2) Az erdırıl és az erdı védelmérıl szóló törvény hatálya alá nem tartozó önkormányzati tulajdonú védett területeken fát kivágni csak emberi életet és egészséget veszélyeztetı növények esetében vagy kiemelt közérdekbıl lehet. (3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése nem mentesít a külön jogszabály szerinti engedély beszerzése alól. II. Fejezet: Szeged város helyi védelem alá tartozó fái, fasorai kezelési terve: Az 1. számú melléklet 18. és 19. számú természeti emlékeire és a 2. számú melléklet számú természeti emlékeire az I. fejezetben foglalt szabályozásokon túlmenıen az alábbi szabályok vonatkoznak: 1. Természetvédelmi célkitőzés: A fák, fasorok kora, habitusa, állapota, táj és kultúrtörténeti értéke vagy ritka elıfordulása indokolja védettségüket. Cél, hogy a növények állapota károsodás nélkül megmaradjon. Fontos az árnyékot biztosító fák megırzése (például a klinikai szárnynak árnyékot biztosító fa, játszótéri árnyékoló fa), károsodásuk megelızése. Lakótelepi környezetben meg kell ırizni a valamikori kertes beépítés emlékeként fennmaradt tájképi értéket. A közmő vagy burkolatépítés nem okozhat kárt sem a gyökérzetben, sem a lombkoronában. Biztosítani kell a védelemre javasolt egyedek jó fiziológiai és ökológiai állapotát. Meg kell ırizni a helytörténeti jelentıségő fák, fasorok tájképi értékét. 2. Természetvédelmi stratégia: A több évtizedet megélt fák állagának megırzése, védelme. A védelemre javasolt egyedek megtartása, a rovásukra terjeszkedı cserjeállomány visszaszorítása. A fák védıövezetén belül a növény veszélyeztetésével járó mély- és magasépítési tevékenység korlátozása. Telekhatáron található egyedek megtartása érdekében kerítés építés korlátozása. A városi weblapon az ismeretanyagok elhelyezése. Az egyedi fák, és fasor egyedei állapotának stabilizálása. A kártevık és kórokozók kártételének megelızése. A természetkárosítás megakadályozása. 3. A természetvédelmi kezelés módjai, korlátozásai és tilalmai: a) A kezelés módjai: (1) A fák folyamatos, aktív kezelése, elszáradt, veszélyes ágak eltávolítása, cserjék irtása. (2) Kórokozók és kártevık elleni megfelelı védekezés vegyszeres, fizikai biztosítása. (3) A növények környezetét érintı épület-, út- közmőépítés, és egyéb kiviteli munkákat a kezelıvel/üzemeltetıvel egyeztetni kell. (4) Minden tavasszal állapotfelmérés, szükség esetén szárazgallyazás. (5) A kártevık megjelenésének figyelemmel kísérése, a kártétel megelızése. (6) Tavaszi növényvédelem (lemosó permetezés, kórokozók elleni permetezés) (7) Termıhely gondozása. Esztétikai érték megırzése. b) Korlátozások, tilalmak:

16 89 (1) Épület és új közmő építése a védıtávolságon kívül végezhetı, meglévı közmő a védıtávolságon belül csak átfúrással, vagy kézi árokásással újítható fel a kezelı/üzemeltetıvel történı egyeztetést követıen. (2) Épület felújítása elıtt a fák törzsét be kell védeni, lombkoronájuk nem sérülhet. (3) Munkagödör, munkaárok kialakítása a fák lombkoronájának vetületén belül csak kézi földmunkával végezhetı. 4. Fajok védelme A tervezési területen nincsenek más védett, fokozottan védett, továbbá természetvédelmi szempontból jelentıs növény- és állatfajok, illetve életközösségek. 5. Táj- és kultúrtörténeti értékek A területen a védett fák, illetve fasorok képezik a tájképi szempontból meghatározó értéket. 6. Látogatás A terület szabadon látogatható. 7. Oktatás és bemutatás A természeti emlék táblával való megjelölése szükséges. 8. Kutatások, fenntartó metszés, vizsgálatok Az egyedek állapotának károsítása nélkül szabadon végezhetık, azonban az eredményrıl készült jelentés egy példányát el kell juttatni a természetvédelmi hatósághoz. 9. Terület- és földhasználat a) Minden olyan terület- és földhasználat tilos, amely a növények védett egyedeinek állapotát közvetve, vagy közvetlenül veszélyezteti. b) A területen található vonalas létesítmények üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységek továbbra is e rendeletben szabályozott módon folytathatók a természetvédelmi szempontok figyelembevételével.

17 90 6. sz. melléklet Speciális kezelési módokat igénylı egyedek, és egyedi kezelési módjaik: a) 2 db Juglans nigra Szövetkezeti út (hrsz. :20307) : bármilyen kivitelezési munka csak a lombkoronán kívüli területen végezhetı. b) 1 db Cupressus sempervirens volt Kábelgyár üzemi területe (hrsz.: 25382/1) 1. Természetvédelmi célkitőzés: Habitusa, mérete a mediterrán természeti viszonyok között élı egyedekkel vetekszik, ezért cél, hogy a hazánkban ritka növény megmaradjon. Továbbra is biztosítani kell a fa életfeltételeit és kedvezı termıhelyi adottságait. 2. Természetvédelmi stratégia: A tervezett mélygarázsok, épület-, és útalapozások, közmőnyomvonalak a fa termıhelyi adottságait nem korlátozhatják. A tervezett terület-felhasználás során a növény benapozási feltételei nem csökkenhetnek. A védendı növény a távlatban is beépítésre nem szánt területen helyezkedjen el. 3. Mővelési ághoz, illetve földhasználathoz köthetı természetvédelmi kezelési módok, korlátozási tilalmak: (1) A fa körül legalább 5 méter sugarú körben a jelenlegi terepszint nem változtatható. (2) A növény 5 méteres védıövezetén belül a fa gyökérzetét, törzsét és lombkoronáját érintı tevékenység nem folytatható, közmő csak a védıtávolságon kívül vezethetı. (3) Munkagödör, munkaárok kialakítása csak a törzstıl számított 5 méteres távolságon kívül történhet. (4) Építési munkák megkezdése elıtt a fa védelme érdekében ideiglenes védıkerítés építése szükséges a növénytıl számított legalább 5 méteres sugárban. (5) A kivitelezési munkák megkezdése elıtt a természetvédelmi hatóság meghívásával helyszíni bejárást kell összehívni. (6) A kivitelezési munkák megkezdése elıtt, valamint a kivitelezés ideje alatt rendszeres állapotfelmérés szükséges.

18 91 7. sz. melléklet A Maty éri tározó tó egyedi követelményei, korlátozásai, a folytatható tevékenységek köre a) A védetté nyilvánítás indoka és célja: Tájképi értékek kiemelése, megırzése, illetıleg a terület többcélú funkciójához méltó természeti környezet kialakítása, illetıleg megırzése. b) A területen folytatható tevékenységek: A védetté nyilvánított területen sportversenyek, közösségi és sportesemények megrendezésével kapcsolatos, valamint sporthorgászati tevékenység folytatható. c) Korlátozások: 1. A terület szegélyén az adottságok figyelembevételével a tájképi értéket gazdagító és a mikroklímát is kedvezıen befolyásoló teljes fásítást kell kialakítani. Elınyben kell részesíteni a nagytáj honos cserje és fa fajait. 2. Óvni kell a terület nádas foltjait, kívánatos a nád rendszeres évenkénti vágása, égetés csak kivételesen indokolt esetben engedhetı meg. 3. A tó környezetében területet felhasználni, építési tevékenységet folytatni részletes szabályozási terv alapján szabad. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı határozati javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 33 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza: (A jelenlévı képviselık közül 35 fı szavazott.) 499/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ /2009. számú, Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl szóló rendelet elfogadása tárgyú elıterjesztését és a következı határozatot hozza: 1./ A Közgyőlés a Polgármesteren keresztül felkéri a Címzetes Fıjegyzıt, hogy a természet védelmérıl szóló évi LIII. törvény (továbbiakban: Tvt.) 25. (3) bekezdésének megfelelıen a 35/2009. /2009. (XI. 11.) Kgy. rendelettel elfogadott védelem alá helyezés tényét

19 92 küldje meg az érintett területen mőködı természetvédelmi igazgatóságnak, és a Tvt. 26. (2) bekezdése alapján a változásokat az ingatlannyilvántartásban vezettesse át. Felelıs: Városi Fıépítész Határidı: a rendelet kihirdetésétıl számított 30 nap 2./ A Közgyőlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi fıépítészt a változások átvezetésére a helyi építési szabályzat soron következı karbantartásánál. Felelıs: Városi Fıépítész Határidı: a SZÉSZ következı karbantartása 3./ A közgyőlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi fıépítészt, vizsgáltassa felül a helyi építési szabályzat táj- és természetvédelmi övezetek vonatkozó elıírásait és a kapcsolódó zónalapokat. Felelıs: Városi Fıépítész Határidı: nagy SZÉSZ felülvizsgálat 4./ A Közgyőlés a Polgármesteren keresztül utasítja a városi fıépítészt, a vonatkozó törvénynek és rendeletnek való megfeleltetése érdekében vizsgálja felül a korábban védetté nyilvánított területeket és emlékeket és készíttesse el a kezelési tervüket. Felelıs: Városi Fıépítész Határidı: december 5./ A Közgyőlés felkéri a Városüzemeltetési Irodát, hogy a Városi Fıépítésszel történı egyeztetést követıen a védetté nyilvánítás következtében fellépı többletköltségekre a évi költségvetésben tegyen javaslatot. Felelıs: Városüzemeltetési Iroda vezetıje Városi Fıépítész Határidı: következı éves költségvetés A fentiekrıl jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a Címzetes Fıjegyzı, az Aljegyzı, a Jegyzıi Iroda, a Városi Fıépítész, a Városüzemeltetési Iroda, a Közgazdasági Iroda, az Építési Iroda és a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal. 4./ Az Önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletérıl, a lakbérek mértékérıl és a lakbértámogatásokról szóló 45/2006. (XII. 13.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı határozati javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 34 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza: (A jelenlévı képviselık közül 35 fı szavazott.)

20 93 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletérıl, a lakbérek mértékérıl és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet módosítása tárgyú, 3437/2009. számú elıterjesztését és az alábbi határozatot hozta: 1.)A Közgyőlés a Szeged MJV Önkormányzat vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI. 27.) Kgy. rendelet 41. (1) bekezdés b) pontja alapján november 15. napjától a Szeged, Székely sor 21. II. emelet 212., VII. emelet 714., 715., 717., valamint a VIII. emelet 830. számú önkormányzati tulajdonú lakásokat a Szegedi Nemzeti Színház rendelkezésébıl elvonja és az IKV Zrt. részére hasznosítás céljából használatba adja. 2.) A Szegedi Nemzeti Színház a tárgyi lakásokat helyreállított állapotban köteles az IKV Zrt. részére átadni, illetve amennyiben a tárgyi lakásokat helyreállítatlan állapotban adja át, köteles az IKV Zrt. által megállapított helyreállítási költségeket megtéríteni az átadás-átvételi jegyzıkönyvben rögzített módon. Felelıs: Szegedi Nemzeti Színház vezetıje IKV Zrt. vezetıje 3.)A Közgyőlés november 15-ei hatállyal a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képezı, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát (amely megtalálható/letölthetı a honlapon), és ezzel egyidejőleg hatályon kívül helyezi a 311/2009. (V. 15.) Kgy. sz. határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 4.) A Közgyőlés január 1-jei hatállyal a Szegedi Nemzeti Színháznak a 311/2009. (V. 15.) Kgy. sz. határozat 2. pontjában jóváhagyott alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képezı, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát (amely megtalálható/letölthetı a honlapon), és ezzel egyidejőleg hatályon kívül helyezi a 311/2009. (V. 15.) Kgy. sz. határozat 2. és 3. pontját. 5.) A Közgyőlés utasítja az intézmény vezetıjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történı átvezetésérıl. Felelıs: az intézmény vezetıje Határidı: november 30., illetve február 1. 6.) A Közgyőlés felkéri az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, valamint a Szegedi Nemzeti Színház fıigazgatóját, hogy a lakásokat a számviteli és a vagyonkataszteri nyilvántartásba vegye fel, illetve abból vezesse ki, továbbá az eszközkartonok és a számviteli bizonylatok átadásával egyidejőleg a birtokba adási-vételi eljárásokat jegyzıkönyv felvételével folytassa le. Határidı: 2009.december 15. Errıl a tisztségviselıket, a Címzetes Fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az IKV Ingatlankezelı és Vagyongazdálkodó Zrt.-t, a Szegedi Nemzeti Színházat, a Szegedi Kortárs Balettért Alapítványt, és az Ingatlanvagyon-kataszter vezetıjét jegyzıkönyvi kivonaton értesíti.

21 94 az 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 3. Telephely, létesítmények: - Kamaraszínház Szeged, Horváth M. u Jegyiroda - Szeged, Stefánia 6. (bérlemény) - Raktár - Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény) - Garázs - Szeged, Székely sor 21. (bérlemény) - Mőhely és raktártelep Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u Újszegedi Szabadtéri Színpad - Szeged, Fı fasor 2. - Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17. számú lakások - Szeged, Székely sor 21. VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., számú lakások - Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712., 719., 720. számú lakások - Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9. sz. lakások

22 95 az 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Az intézmény neve: Szegedi Nemzeti Színház 2. Az intézmény székhelye: 6720 Szeged, Vaszy Viktor tér Telephely, létesítmények: - Kamaraszínház Szeged, Horváth M. u Jegyiroda - Szeged, Stefánia 6. (bérlemény) - Raktár - Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény) - Garázs - Szeged, Székely sor 21. (bérlemény) - Mőhely és raktártelep Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u Újszegedi Szabadtéri Színpad - Szeged, Fı fasor 2. - Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17. számú lakások - Szeged, Székely sor 21. VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., számú lakások - Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712., 719., 720. számú lakások - Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9. sz. lakások 4. Az intézmény mőködési köre: Szeged város és térsége, illetve hazai és nemzetközi fesztivál 5. Az alapító és a fenntartó neve, székhelye: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 6. Irányító szerve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 7. Az intézményvezetı megbízásának rendje: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. 23. ; az elıadó-mővészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény alapján 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról). Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvrıl, évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvérıl). 9. Az intézmény tevékenységi jellege, típusa: Közszolgáltató költségvetési szerv, közintézet 10. Jogszabályban meghatározott közfeladat: Mővészeti tevékenység TEÁOR 9001 Elıadó-mővészet 11. Alaptevékenység: Szakágazati rend szerint: Elıadó-mővészet Szakfeladat rend szerint: Színházi tevékenység

23 Kiegészítı tevékenység: Igénybe veszi a Szegedi Szimfonikus Zenekar szolgálatszáma 50 %-ig az opera, balett, operett, musical, zenés játék mőfajú elıadásokhoz klasszikus szimfonikus zenekari hangszerekre vonatkozó feladatokat (I hegedő, II. hegedő, mélyhegedő, gordonka, nagybıgı, fuvola, /piccolo, altfuvola/, oboa, /angolkürt/, klarinét, /Esz klarinét/, fagott, /kontrafagott/, kürt, trombita, harsona, tuba, hárfa, ütı). Szakfeladat rend szerinti: Egyéb mővészeti tevékenység - szimfonikus zenekari koncertek esetében az épület rendezvényszerő rendelkezésre bocsátása - a városi rendezvények esetében az épület rendezvényszerő rendelkezésre bocsátása - a szabadtéri mőszaki bázisának folyamatos felülvizsgálatára és fenntartására vonatkozó intézkedések kezdeményezése az önkormányzat felé a szabadtéri színházi rendezvények lebonyolítására kalmas ingatlanoknak és a szabadtéri színházi ndezvények megvalósításához szükséges mőszaki esítményeknek a célnak megfelelı rendelkezésre csátása Költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítı tevékenység (lakásbérbeadás) 13. Kisegítı tevékenység: 14. Vállalkozási tevékenysége és arányának felsı határa a szerv kiadásaiban: nincs A vállalkozási tevékenységbıl származó bevétel maximális aránya a tervezett összkiadás %-ában: 25 %. Szakágazati rend szerinti: TEÁOR 5811 Könyvkiadás TEÁOR 5920 hangfelvétel készítése, kiadása TEÁOR 1820 Egyéb sokszorosítás TEÁOR 5819 Egyéb kiadói tevékenység: - képfelvétel készítése, kiadása, sokszorosítása - nyomdaipari tevékenység TEÁOR 4799 Egyéb nem bolti, piaci kereskedelem: - külkereskedelem - saját produkciók külföldi forgalmazása és külföldi produkciók fogadása saját mősorrendbe - cukrászdai és egyéb nyílt árusítási vendéglátás TEÁOR 5221 Szárazföldi szállítást kiegészítı szolgáltatás TEÁOR 7312 Médiareklám TEÁOR 5913 Film- videó és televízióprogram terjesztése TEÁOR 5914 Filmvetítés TEÁOR 8299 máshova nem sorolt egyéb kiegészítı üzleti szolgáltatás

24 97 - mővészközvetítés - saját produkcióhoz külföldi mővészek szerzıdtetése TEÁOR 1813 Nyomdai elıkészítı tevékenység - fénymásolás Szakfeladat rend szerint: Költségvetési szervek által végzett egyéb vállalkozási tevékenységek 15. Általános forgalmi adó alanyiság: Általános szabályok szerint Adószám: A költségvetési szerv számlaszáma: Raiffeisen Bank Zrt A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény leltára és vagyonnyilvántartása szerinti ingatlan és ingó vagyon 3988, 3954, 01443/5, 236/1 helyrajzi számú ingatlanok 11900/A/2, 11900/A/4, 11900/A/5, 11900/A/6, 11900/A/12, 11900/A/18, 11900/A/22, 11900/A/26, 11900/A/31, 11900/A/32, 11900/A/39, 11900/A/43, 11900/A/44, 11900/A/45, 11900/A/53, 11900/A/55 helyrajzi számú ingatlanok -A 1777 helyrajzi számú ingatlanban a 3. pontban a Szeged, Székely sor 21. számhoz felsorolt lakások -A 10904/13 helyrajzi számú ingatlanban a 3. pontban a Szeged, Kemes u. 5/B. számhoz felsorolt lakások 18. A vagyon feletti rendelkezési joga: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló közgyőlési rendelet szerint. 19. Gazdálkodási jogköre: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv. Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése az 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. határozatával, hatályos november 15. napjától.

25 98 az 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. határozat 3. sz. melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a Szegedi Nemzeti Színház alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 3. Telephely, létesítmények: - Kamaraszínház Szeged, Horváth M. u Jegyiroda - Szeged, Stefánia 6. (bérlemény) - Raktár - Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény) - Garázs - Szeged, Székely sor 21. (bérlemény) - Mőhely és raktártelep Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u Újszegedi Szabadtéri Színpad - Szeged, Fı fasor 2. - Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17. számú lakások - Szeged, Székely sor 21. VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., számú lakások - Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712., 719., 720. számú lakások - Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9. sz. lakások

26 99 az 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Az intézmény neve: Szegedi Nemzeti Színház 2. Az intézmény székhelye: 6720 Szeged, Vaszy Viktor tér Telephely, létesítmények: - Kamaraszínház Szeged, Horváth M. u Jegyiroda - Szeged, Stefánia 6. (bérlemény) - Raktár - Szeged, Vadász u. 4. (bérlemény) - Garázs - Szeged, Székely sor 21. (bérlemény) - Mőhely és raktártelep Szeged-Kiskundorozsma, Díszlet u Újszegedi Szabadtéri Színpad - Szeged, Fı fasor 2. - Szeged, Öthalom u. 1/B. Földszint 2., 4-6., 12., 18., I. emelet 3., 7., 12., 13., II. emelet 1., 5-7., 15., 17. számú lakások - Szeged, Székely sor 21. VIII. emelet 809., 827., IX. emelet 902., 904., 910., 921., 928., X. emelet 1001., 1005., számú lakások - Szeged, Székely sor 21. II. emelet 208., III. emelet 306., VI. emelet 612., 618., VII. emelet 712., 719., 720. számú lakások - Szeged, Kemes u. 5/B. II. emelet 7., és 9. sz. lakások 4. Az intézmény mőködési köre: Szeged város és térsége, illetve hazai és nemzetközi fesztivál 5. Az alapító és a fenntartó neve, székhelye: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 6. Irányító szerve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése (6720 Szeged, Széchenyi tér ) 7. Az intézményvezetı megbízásának rendje: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. 23. ; az elıadó-mővészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény alapján. 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról). Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvrıl, évi XXII. tv. a Munka Törvénykönyvérıl). 9. Az intézmény tevékenységi jellege, típusa: Közszolgáltató költségvetési szerv, közintézet 10. Jogszabályban meghatározott közfeladat: Mővészeti tevékenység TEÁOR 9001 Elıadó-mővészet

27 Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: Elıadó-mővészet Szakfeladatrend szerint: Kıszínházak tevékenysége Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás igénybe veszi a Szegedi Szimfonikus Zenekar szolgálatszáma 50 %-ig az opera, balett, operett, musical, zenés játék mőfajú elıadásokhoz klasszikus szimfonikus zenekari hangszerekre vonatkozó feladatokat (I hegedő, II. hegedő, mélyhegedő, gordonka, nagybıgı, fuvola, /piccolo, altfuvola/, oboa, /angolkürt/, klarinét, /Esz klarinét/, fagott, /kontrafagott/, kürt, trombita, harsona, tuba, hárfa, ütı). 12. Kiegészítı tevékenység: Szakfeladatrend szerint: Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - szimfonikus zenekari koncertek esetében az épület rendezvényszerő rendelkezésre bocsátása - a városi rendezvények esetében az épület rendezvényszerő rendelkezésre bocsátása - a szabadtéri mőszaki bázisának folyamatos felülvizsgálatára és fenntartására vonatkozó intézkedések kezdeményezése az önkormányzat felé - a szabadtéri színházi rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlanoknak és a szabadtéri színházi rendezvények megvalósításához szükséges mőszaki létesítményeknek a célnak megfelelı rendelkezésre bocsátása Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (lakásbérbeadás) 13. Kisegítı tevékenység: 14. Vállalkozási tevékenysége és arányának felsı határa a szerv kiadásaiban: nincs A vállalkozási tevékenységbıl származó bevétel maximális aránya a tervezett összkiadás %-ában: 25 %. Szakfeladatrend szerint: Könyvkiadás Egyéb kiadói tevékenység Hangfelvétel készítése Élıhangfelvétel készítése Egyéb sokszorosítás Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Egyéb, szárazföldi szállítást kiegészítı szolgáltatás Médiareklám Film-, video és televízió-mősor terjesztése Film-, video és egyéb képfelvétel vetítése, mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken Egyéb kiegészítı gazdasági tevékenység

28 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 15. Általános forgalmi adó alanyiság: Általános szabályok szerint Adószám: A költségvetési szerv számlaszáma: Raiffeisen Bank Zrt A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény leltára és vagyonnyilvántartása szerinti ingatlan és ingó vagyon 3988, 3954, 01443/5, 236/1 helyrajzi számú ingatlanok 11900/A/2, 11900/A/4, 11900/A/5, 11900/A/6, 11900/A/12, 11900/A/18, 11900/A/22, 11900/A/26, 11900/A/31, 11900/A/32, 11900/A/39, 11900/A/43, 11900/A/44, 11900/A/45, 11900/A/53, 11900/A/55 helyrajzi számú ingatlanok -A 1777 helyrajzi számú ingatlanban a 3. pontban a Szeged, Székely sor 21. számhoz felsorolt lakások. -A 10904/13 helyrajzi számú ingatlanban a 3. pontban a Szeged, Kemes u. 5/B. számhoz felsorolt lakások. 18. A vagyon feletti rendelkezési joga: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló közgyőlési rendelet szerint. 19. Gazdálkodási jogköre: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv. Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése az 500/2009. (XI. 6.) Kgy. sz. határozatával, hatályos január 1. napjától. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány nyújtott be a Városrendezési, Tulajdonosi és Lakásügyi Bizottság, melyet elıterjesztıként elfogad. Szavazásra bocsátja az elıterjesztés mellékletét képezı rendelet-tervezetet. A Közgyőlés a javaslatot 32 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadja és a következı rendeletet alkotja: (A jelenlévı képviselık közül 35 fı szavazott.)

29 102 Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 36/2009. (XI. 11.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletérıl, a lakbérek mértékérıl és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.) Kgy. rendelet módosításáról A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló évi XX. törvény 44/A. (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében (továbbiakban: Ltv.) és 34. (1) bekezdésében, 35. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletérıl, a lakbérek mértékérıl és a lakbértámogatásról szóló 45/2006. (XII.13.) Kgy. rendelet (továbbiakban: Kgy. rendelet) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A Kgy. rendelet 2. (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 2. (3) Lakás bérlıje szolgálati lakás kivételével csak európai uniós állampolgár lehet. A Kgy. rendelet 4. (4) bekezdésének a) pontja elsı tagmondata az alábbiak szerint módosul és c) pontja az alábbi tagmondattal egészül ki: (4) a) az országterületén bárhol rendelkezik önálló beköltözhetı lakástulajdonnal, önálló lakásnak minısülı tulajdoni hányaddal, önkormányzati bérlakással ide nem értve a 11., a 14., a 15., a szerinti elhelyezést, a 21., 22. (1) bekezdés és a 22/A. (1) bekezdés (az a) és c) pontok kivételével) szerinti elhelyezést abban az esetben, ha a bérlınek nincs lakbér-, használati díj, közüzemi díj tekintetében tartozása, a 24. szerinti elhelyezést (4) c), illetve a pályázat benyújtását megelızı tíz éven belül önkormányzati bérlakásból végrehajtás útján költöztették ki. 3. A Kgy. rendelet 5. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 5. (1) A bérbeadó üres lakást szociális helyzet alapján csere jogcímén pályázati úton adhat bérbe. A Kgy. rendelet 11. (5) bekezdésének elsı tagmondata az alábbiak szerint módosul: (5) A rendelet 3. sz. melléklet II/2. és II/3. pontjában meghatározott, a jogos lakásigény mértékét meg nem haladó szoba számú lakás szociális rászorultság alapján annak az (1) bekezdés alapján elhelyezett bérlı részére csereelhelyezés céljára adható bérbe egy éves határozott idıtartamra,... 5.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről (hatályos 2010. január 1-től) Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet

3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet a természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítıjére és tartalmára vonatkozó szabályokról A természet védelmérıl szóló 1996. évi LIII. törvény 36. (4) bekezdésében

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2000. (VI.5.) Önk. számú rendelete A helyi jelentıségő természeti értékek védelmérıl

Dunabogdány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2000. (VI.5.) Önk. számú rendelete A helyi jelentıségő természeti értékek védelmérıl Dunabogdány Község Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2000. (VI.5.) Önk. számú rendelete A helyi jelentıségő természeti értékek védelmérıl (Egységes szerkezetben a 16/2011. (X. 5.) * módosító rendelettel)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797-7/2012.

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító okiratának módosításáról Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlése megtárgyalta a Fejér Megyei Mővelıdési Központ alapító

Részletesebben

polgármester Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései

polgármester Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 10823/2010. Tárgy: Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Melléklet: 5 pld. határozati javaslat 1 pld. alapító okirat módosítás

Részletesebben

Zalaszántó község Önkormányzatának képviselı-testülete. 6/1992. (XI. 16. ) számú R E N D E L E T E

Zalaszántó község Önkormányzatának képviselı-testülete. 6/1992. (XI. 16. ) számú R E N D E L E T E Zalaszántó község Önkormányzatának képviselı-testülete 6/1992. (XI. 16. ) számú R E N D E L E T E Az építészeti és természeti értékek helyi védelmérıl. (Egységes szerkezetben.) Egységes szerkezetbe foglalva:

Részletesebben

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/73096-4/2011. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon Alapító Okiratának módosítása Melléklet: Határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

A Rendelet 8. -a a következı e) ponttal egészül ki:

A Rendelet 8. -a a következı e) ponttal egészül ki: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 4/2013. (II.27.) önkormányzati rendelete a Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl szóló 35/2009. (XI. 11.)

Részletesebben

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény felhatalmazása

Részletesebben

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi

.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi Ruzsa Község Polgármesterétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Tel.: 62/585-511, Fax.: 585-519 37-7/2009. Tárgy: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirat módosítása, egységes szerkezetbe

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı

Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı 8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának felülvizsgálata Az elıterjesztést

Részletesebben

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei:

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei: A.../2011.(...) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított 1997. évi XXXI. törvény, továbbá

Részletesebben

Bizottság Pénzügyi Bizottság

Bizottság Pénzügyi Bizottság Elıterjesztı megnevezése: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 3306/2009 Tárgy: Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései Melléklet: 4 pld. Határozati javaslat Készítette: Városüzemeltetési

Részletesebben

A védetté nyilvánítás célja

A védetté nyilvánítás célja Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VI.26.) önkormányzati rendelete az egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának szeptember 23. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának szeptember 23. napján tartott nyílt ülésérıl J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2009. szeptember 23. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t

A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy

Részletesebben

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454

Részletesebben

polgármester A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént.

polgármester A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete az egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról szóló 17/2015. (VI.26.) önkormányzati

Részletesebben

A rendelet 2. számú melléklete a jelen rendelet 1. számú melléklete szerint módosul.

A rendelet 2. számú melléklete a jelen rendelet 1. számú melléklete szerint módosul. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2006. (V. 15.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról A Magyar

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.

Részletesebben

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T

Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással

ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a január 30-i, illetve a szeptember 1-jei, valamint a július 1-jei módosítással ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetben a 2008. január 30-i, illetve a 2008. szeptember 1-jei, valamint a 2009. július 1-jei módosítással Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata, az 1990. évi LXV. törvény 8.

Részletesebben

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA KÖRZETI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA RÁBATAMÁSI ALAPÍTÓ OKIRATA Rábatamási Község Önkormányzata az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. és a költségvetési

Részletesebben

Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről

Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Nagycenk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2007. (XI. 25.) számú rendelete A helyi jelentőségű természeti értékek védelméről Egységes szerkezet! Lezárva: 2012. 06. 07. Nagycenk Község Önkormányzat

Részletesebben

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

5/2007. (II.23.) 17/1994. (IV.26.)

5/2007. (II.23.) 17/1994. (IV.26.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 5/2007. (II.23.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról A Szeged

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t 1 A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Játéksziget Napköziotthonos Óvoda 2173. Kartal, Ady Endre út 60-62. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 65/2005. /VII.21./, a 82/2007/VIII.

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 17/2014. (II. 27.) ÖH. A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Babits Mihály Kulturális Központ alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy

Részletesebben

TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:

TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Városi Bölcsıde dolgozói létszámának bıvítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. február 20-i

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. július 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Tündérkert

Részletesebben

Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat

Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat Elıterjesztı: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 33088-13/2014. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 2014. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzıi

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/ Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Gondozási Központ

Részletesebben

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet)

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet) KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezet) 1. Az intézmény neve: Törzsszáma: 2. Az intézmény székhelye: Tagintézményei: 3. Az intézmény alapító szerve:

Részletesebben

Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának módosítása Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 10/2009 Témafelelős: Gábor Valéria Ikt: 1004/2009 Véleményező bizottság: PTB, TVMB Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának

Részletesebben

melyet Devecser Város Önkormányzatának Képviselıtestülete

melyet Devecser Város Önkormányzatának Képviselıtestülete DEVECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİTESTÜLETE 8461. Devecser, Petıfi tér 1.Tel: 512-730 Devecser Város Önkormányzatának Képviselı-testülete megállapítja az államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

A rendelet hatálya 1. A védetté nyilvánítás célja 2.

A rendelet hatálya 1. A védetté nyilvánítás célja 2. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének Albertirsa Város helyi jelentőségű természeti einek és értékeinek védetté nyilvánításáról és a természetvédelem helyi szabályairól szóló 16/2008.(III.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-154/2011. Tárgy: Dózsa György Általános Iskola alapító okiratának módosítása

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2015. (IX.11.) számú rendelete a helyi jelentőségű természeti területek és értékek védetté nyilvánításáról 2. oldal Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (IX.11.)

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/69127-14/2013 Tárgy: Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló 35/2009. (XI. 11.) Kgy. rendelet

Részletesebben

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e a helyi jellegű természeti értékek védelméről (A 11/2012.(V.31.), a 18/2009.(X.01.), a 7/2001.(V.31.) sz. Rendelettel

Részletesebben

4. (4) e) pályázati eljárás során valótlan adatot közöl, az eredményhirdetéstıl számított 2 évig.

4. (4) e) pályázati eljárás során valótlan adatot közöl, az eredményhirdetéstıl számított 2 évig. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 4/2011.(III.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletérıl, a lakbérek mértékérıl és a lakbértámogatásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. 5. Az intézmény

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2010. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló rendelet módosítása

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló rendelet módosítása Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/49099-1/2012 Tárgy: Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló rendelet módosítása Melléklet:

Részletesebben

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 285/2008. (IX.25.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a Javaslat a Fejér Megyei Szakképzésszervezési

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Városfejlesztési Alpolgármestere 6745 Szeged, Széchenyi tér

Szeged Megyei Jogú Város Városfejlesztési Alpolgármestere 6745 Szeged, Széchenyi tér Szeged Megyei Jogú Város Városfejlesztési Alpolgármestere 6745 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Ikt.sz.: 02/9543-1/2010. Tárgy: Sürgısségi indítvány Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Szeged Tisztelt Közgyőlés!

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés az alábbi d) ponttal egészül ki és a jelenlegi d)-g) pontok számozása e)-h) pontokra változik:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés az alábbi d) ponttal egészül ki és a jelenlegi d)-g) pontok számozása e)-h) pontokra változik: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 43/2007. (XI. 15.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló rendelet

Részletesebben

A SZÉSZ 8. (1) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A SZÉSZ 8. (1) bekezdés helyébe az alábbi rendelkezés lép: - 1 - Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 18/2011. (VI. 01.) önkormányzati rendelete a Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII. 5.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör.

23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör. 23/2005 (XII. 23.) Hev. Ör. Semjén kastély, a Halász-kúria, a Borpince, a Református templom és az Erzsébet kápolna helyi egyedi védelem alá helyezésérıl Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Csemı Község Önkormányzatának 13/2008. (XI. 26.) számú rendelete. a helyi építészeti örökség védelmérıl

Csemı Község Önkormányzatának 13/2008. (XI. 26.) számú rendelete. a helyi építészeti örökség védelmérıl Csemı Község Önkormányzatának 13/2008. (XI. 26.) számú rendelete a helyi építészeti örökség védelmérıl Csemı Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 280. MELLÉKLET: - Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi Közbeszerzési tervének módosítására

AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 280. MELLÉKLET: - Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi Közbeszerzési tervének módosítására AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 280. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010. évi Közbeszerzési tervének módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 9524/2010. Melléklet: 18 db határozati

Részletesebben

A l a p í t ó O k i r a t

A l a p í t ó O k i r a t A Kartal Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete a Könyves Kálmán Általános Iskola 2173. Kartal, Iskola tér 1. számára a 1992. december 4-én kiadott, a 17/2000.(IV.6.), a 38/2004.(III.11.), a 82/2007.(VIII.30.),

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 46/2012. (..) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl

Részletesebben

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege S z e g e d, 2009. február 19. Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.)

2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások és helyiségek elidegenítésérıl szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL HUMÁN FİOSZTÁLY. Elıterjesztés Az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010. november 24-i ülésére

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL HUMÁN FİOSZTÁLY. Elıterjesztés Az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010. november 24-i ülésére PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL HUMÁN FİOSZTÁLY Dátum: 2010. november 12. Ügyszám: 06-6/720-5/2010 Ügyintézı: dr. Lovász Nóra Tárgy: A Pannon Filharmonikusok-Pécs zenekar alapító okiratának

Részletesebben

Általános rendelkezések A rendelet hatálya

Általános rendelkezések A rendelet hatálya Páty Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7/2006. (III. 30.) rendelete Páty Önkormányzat Képviselı-testületének Páty Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 18/2002. (X. 15.) Kt. számú rendeletének

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-172/2011. Tárgy: Alapító okiratok módosítása Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 312 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 94951/2012. Tárgy: Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről, és az ehhez kapcsolódó intézmények

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 30/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 30/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /12. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

(2) Az R. 3. -a a következı (6) bekezdéssel egészül ki:

(2) Az R. 3. -a a következı (6) bekezdéssel egészül ki: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 11/2012. (III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 31/2004. (XII. 1) önkormányzati rendelet

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 301. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 12107/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - a Családsegítı

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A

Részletesebben

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010.szeptember 16-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS az önkormányzati vagyonról és az arról való rendelkezési jog gyakorlásáról szóló 21/2011. (X. 25.) Önkormányzati Rendelet módosítására

ELİTERJESZTÉS az önkormányzati vagyonról és az arról való rendelkezési jog gyakorlásáról szóló 21/2011. (X. 25.) Önkormányzati Rendelet módosítására Hajdúnánás Városi Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 2. Száma: 4881-3/2016. Elıkészítı: Kónya Brigitta önkormányzati és vagyonhasznosítási ügyintézı Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje:

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 30-i ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 30-i ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnökétıl ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-i ülésére Tárgy: Egyetértés a Bakfark Bálint Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény alapító

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás ALAPÍTÓ OKIRAT Epöl Község Önkormányzatának képviselı-testülete, Bajna Község Önkormányzatának Képviselı-testülete és Nagysáp Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 1. Egyes közrendvédelmi és közbiztonsági feladatokat ellátó szervezetek beszámolói

J e g y z ı k ö n y v. 1. Egyes közrendvédelmi és közbiztonsági feladatokat ellátó szervezetek beszámolói 83 J e g y z ı k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. május 7. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl Ülésvezetı: Dr. Botka László polgármester 1. Egyes közrendvédelmi és közbiztonsági

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére Tárgy: Egyetértés a társulásban fenntartott Pedagógiai Szakszolgálat (Nyergesújfalu)

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Tárgy: Beszámoló a Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottság 2012. november

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az Önkormányzat tulajdonába kerülı lakóingatlanok mőszaki állapotáról, az önkormányzati tulajdonú lakások lakbérérıl szóló 5/2003. (III. 28.) rendelet módosítása Elıkészítette: Váczi

Részletesebben

Tárgy: egyes szociális intézmények és egészségügyi intézetek alapító okiratának módosítása

Tárgy: egyes szociális intézmények és egészségügyi intézetek alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2010. április 29. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 42/2010. (IV. 29.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: egyes szociális intézmények és egészségügyi

Részletesebben

HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata

HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata HATÁROZATI JAVASLAT Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata Recsk Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete megtárgyalta a Javaslat a települési költségvetési

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 121/2011.(VI.23.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés 2007. június 28-ai testületi ülésére Tárgy: A Német Nemzetiségi Zene-és Mővészeti Iskola (Csolnok) fenntartására létrehozott társulási megállapodás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Az előterjesztés tárgya: Önálló képviselői indítvány: Petőfi Sándor Művelődési

Részletesebben