Az Édentől a Paradicsomig

Átírás

1 Az írásnak csak egy része olvasható a honlapon, a teljes írás ingyenesen megrendelhető nyomtatott formában a lehem777@gmail.com címen. SHLOMO DRORI ÉS JUREK SCHULZ Az Édentől a Paradicsomig Isten munkája velünk, emberekkel tegnap, ma és az örökkévalóságban I. rész Az Édentől Saul haláláig Az üdvtörténet felfedezése a múltban, a jelenben és a jövőben Pécs, 2010.

2 TARTALOMJEGYZÉK Előszó..3 Első rész: A megprófétált Messiás /0- Kr.e. 536/..8 Az Édenkert Szövetség Noéval Szövetség Ábrahámmal A patriarchák 10 A választott nép megalkotása - a Sínai szövetség..22 Az első lépések az ígéret földjén Józsué és a bírák alatt 34 Sámuel Saul Dávid király és messiási próféta...39 Salamon A felosztott ország: az északi Izrael a déli Júdea A próféták Második rész: A várt Messiás /Kr.e / Visszatérés a babiloni száműzetésből Isten hallgat Malakiás és Bemerítő János között Harmadik rész: A kinyilatkoztatott Messiás /Kr.e. 4- Kr.u. 30/ Általában az evangéliumokról Az evangéliumok áttekintése egységként Negyedik rész: A hirdetett Messiás /Kr.u / Az apostoli idők A zsidókeresztény ébredés Ötödik rész: A Messiás, mint vallás /IV. XVIII. század/ A konstantini fordulat és a következményei A pápaság Különböző kísérletek a vallás megreformálására A reformáció Németországban A reformáció Svájcban Az ellenreformáció A XVIII. század egy fejezet vége Hatodik rész: A Messiás a modern világban /XIX. XX. század/ A felvilágosodás és az atombomba között Az örök béke illúziójának vége Ma től A messiási mozgalom újraéledése Epilógus: Út az új Jeruzsálem felé Bibliográfia Fény és árnyék a modern Ádám világában Melyik út vezet az új Jeruzsálembe, az eljövendő Paradicsomba /A tartalom az egész könyv tartalomjegyzékét tartalmazza, mely füzetekben jelenik meg. Az e füzetben olvasható rész dőlt betűvel van kiemelve./

3 Előszó Két ok volt, amelyek e könyv megírására késztettek. Miután négy könyv, többek közt az életrajzom is megjelent, szükségét éreztem annak, hogy Isten üdvtervéről írjak. Ezáltal válhat Isten emberek iránti kegyelme világossá. A másik ok az időszámításunk harmadik évezredével függ össze. Mi voltaképpen annak a ténynek a valóságában élünk, hogy a világ nagy részén uralkodó időszámítás egy személy születési évén alapul. Ez véletlen, vagy meghatározott jelentőséggel bír? Azt hiszem, ez szimbolikus jelentőségű. Isten mindig emlékeztetni akarja az egész emberiséget erre a dátumra, amikor a történelem legfontosabb eseménye ment végbe: az év, amikor Isten Igéje testté, illetve emberré lett. Az Úr Jézus, a Messiás az, Aki a földre jött. Ezáltal Isten üdvtörténete új irányt vett! Az ezredforduló kapcsán fontos elgondolkodni az elmúlt két évezreden is. A múltban jövőre való utalásokat kellene keresnünk. És egyidejűleg azt vizsgálnunk, hogy vajon a múlt és a jelen is ránk nézve - keresztényekre és Jézus Gyülekezetére, mint egészre -, megegyezik-e azzal, amit a Messiás tanított. Azért kell ezt tisztáznunk, hogy bátran indulhassunk el a jövő felé. A mottóként választott bibliai verset zsinórmértékül is használhatnánk: JÉZUS, A MESSIÁS, TEGNAP, MA ÉS ÖRÖKKÉ UGYANAZ! (Zsid. 13,8) Ennek a könyvnek a fő célja, hogy Isten kegyelmének nagyságát világossá tegye azért, hogy Önöknek, kedves olvasóknak bátorságot adjon a holnaphoz. A teremtéstől indulva végigmegyünk az isteni kinyilatkoztatás mindkét csúcspontján: a Sínain és a Golgotán. Ezután következik majdnem kétezer év, amikor sajnos többé nem Isten Igéje az elsődleges forrás, hanem az emberi-vallási politika, és ebben az időszakban Isten mégis áldásaival beavatkozik. Az utolsó fejezet, az epilógus a gondolataikat Isten Igéjére akarja összpontosítani, ami a jövőbe vezet minket. Én magam messiási zsidó vagyok, ami azt jelenti, hogy etnikailag Izrael népéhez tartozom, tehát a patriarchák leszármazója vagyok. Mózes is, Dávid is ősöm. Azonban hit tekintetében nem a rabbinikus zsidósághoz tartozom, nem ahhoz a valláshoz, amely a második Templom lerombolása után jött létre. A hitem messiási, ami egyfajta héber kereszténységnek felel meg, és ezért szellemben Krisztus Testéhez tartozom, Jézus világméretű Gyülekezetéhez, azokhoz, akik a zsidó Messiásban hisznek. Ez az identitás a zsidó ősegyház egyenes leszármazottjává tesz engem. Ezt a tényt az olvasó bizonyára gyakran fogja érezni a magyarázataimnál. Én is izraeli vagyok, hetven éve abban az országban élek, amely nem csak az őseim hazája, hanem az a föld is, ahol Jézus élt, és munkálkodott, az egyetlen ország a világon, ahol Isten többször kinyilatkoztatta magát, és az ő országának nevezett. Lehetséges, hogy néhány olvasó számára ez a könyv tankönyv lesz. De a szándékom tulajdonképpen az volt, hogy a régi tudást ismét felfrissítsem és Isten kegyelmének meglátása által újra visszaadjam. A könyv tartalmának egyfajta nyersanyagnak kellene lennie, amiből az olvasó Isten emberekkel való cselekedeteinek világosabb megértésére juthat el. Néhány szót a tartalomról: Az Édentől a Sínain és a Golgotán keresztül az új Jeruzsálemig! Az Édenben, a Paradicsomban kezdődött el az emberiség története. És ott, mindjárt a kezdet kezdetén csődöt mondott az ember és hozott egy rossz döntést. Olyan akart lenni, mint Isten, ezért hallgatott a kígyóra, a sátán megtestesítőjére. Ezzel az ember a saját sírját ásta meg, a bűn bejött a világba és elválasztotta az emberiséget az alkotójától. Ezután jött a Sínai törvény, Isten teremtett egy saját népet magának AZÉRT, HOGY AZ Ő DICSŐSÉGÉT HIRDESSE (Ézs. 43, 21). Amit Isten Izrael népének a Sínai hegyen adott, egy újabb bizonyítéka volt az ember iránti szeretetének és kegyelmének. A Sínai új törvénye egy tankönyv arra nézve, hogy az ember hogyan viselkedjen Istennel szemben, de arra nézve is, hogy milyen viszony legyen ember és ember között.

4 Amit a törvényben megkívánnak, azt a bűnös ember számára lehetetlenség betölteni. Isten megköveteli az igazságosságot, az igazságosság pedig megkívánja azt, hogy a bűnöket büntessék meg. Ám ekkor tárul fel a Teremtő végtelen szeretete: a bűnöket meg kell büntetni, de nem muszáj, hogy a bűnös maga szenvedje el a büntetést! Így jelenik meg a Sínai tanításban a helyettesítő áldozati rendszer. Ez volt a megoldás azért, hogy Isten mindkét vonása az igazságosság és a szeretet ismét helyreálljon. A bűn elnyerte büntetését, ám a bűnös életben maradt, hisz valaki más vezekelt érte. Több, mint ezerháromszáz évig ez volt a megoldás Izrael számára, mindaddig, amíg a Templom fennállt. Aztán megváltozott Isten üdvterve, ahogy Ő ezt meg is jövendölte azért, hogy az egész világ számára megteremtse a megújulás lehetőségét. Isten Fia, az Ő Fia jött a világra. Isten Igéje lett testté, emberré! Az alapelv, amely a Sínai tanításban ki lett nyilatkoztatva, egy másik, ezerszer jobb és tökéletesebb formában valósult meg. Így érkezett el a Golgota, a Messiás helyettes áldozati halála a kereszten. A tökéletes, teljes és univerzális bűnbánat a világ bűneiért. Ez volt Isten kinyilatkoztatásainak tetőpontja, és az utolsó cselekedet a Fia visszatéréséig. Ma, a Golgota és az új Jeruzsálem között vannak az utolsó napok, ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője ezt az időszakot nevezi. A hossza az emberek számára ismeretlen, majdnem kétezer év telt el azóta, nagyon hosszú idő. Időközben felfedezhetjük e világ végének néhány jelét, azonban a Jézus visszatérése utáni vágyakozás ne vezessen minket megalapozatlan feltételezésekhez. A Messiás megjelenéséig sokat lehetett olvasni a természetéről és működéséről a Bibliában, az Ószövetségben. 300-nál több jövendölés vonatkozik rá. Ám aztán mindaz, ami addig csak árnyképként mutatkozott meg, valósággá lett. És erről olvasunk az Újszövetségben, a Brit Chadashában, a Biblia másik részében, amely ezzel lett valóban tökéletes és ezáltal vált oszthatatlanná. A Messiás az isteni hármasegység része, a háromságé, és ez azt jelenti, hogy Ő nem változhat. Ahogy a kinyilatkoztatása az Újtestamentumban le van írva, olyan az Ő lénye, az Ő tanítása és ez az, amit azoktól szeretne látni, akik követni akarják Őt. Ezért marad Jézus minden időkben, ahogy a Bibliában - az Ószövetségben (Tanachban) és az Újszövetségben (Brit Chadashában) - ábrázolják, örökre ugyanaz. A Benne való hit mindenekelőtt elvont, mivel valami egészen személyes dolog, Ő egy szellemi nagyság az emberek számára. Ezért csak a valódi hit számára ismerhető fel a tetteken és az életvitelen keresztül. A hinni tudás ajándék. A hitet egy gyertyával hasonlíthatjuk össze: szabadon állva a gyertya könnyen kialudhat. Ezért jó az, ha egy edénybe helyezik, egy rendbe, egy vallásba. De az edénynek passzolnia kell, ami annyit jelent, hogy biblikus legyen, különben fennáll annak a veszélye, hogy a gyertya, ami a hit, kialszik. Sajnos erre sok esetet találhatunk a keresztény vallás történetében. Jézus nem akart új vallást alapítani. Általa kellene a biblikus hitnek eljutnia a tökéletességre, és minden bizonnyal nemcsak a zsidóknak, hanem minden népnek. Ám sajnos ez egészen másként történt. Jézus Gyülekezetét a Kr. utáni harmadik évszázadtól zsidómentessé tették, és a Messiásban való hit a római birodalom keresztény államvallásává lett. A történelem ellenére a kiválasztott bibliai verset választottam egyfajta mottóul ennek a könyvnek. Jézus, a Messiás ugyanaz tegnap, ma és örökké (Zsid. 13, 8). A Messiás minden időkben változhatatlan. Arra kíván rámutatni ez a könyv, hogy mindegy hogy áll az emberiség történelme. De nem csupán ez a vágyam és imádságom, hanem hogy lehetőleg újra sokan örömüket leljék abban, hogy olvasnak az Isten emberekkel való történetéről, arról, ahogyan Isten korszakokon át cselekszik.

5 Hogy megerősödjünk mint Benne hívők, akik a KERESZTÉNY nevet viseljük, hogy ez ugyanazt váltsa ki bennünk is, amit az első hívőknél. Az első hívőket nevezték úgy akik ezt az utat követik. Shlomo Drori, Haifa * * * Ábrahám és Sára A következő állomásunk Ábrahám patriarcha - az özönvíz, és az Isten Ábrahámnak szóló elhívása között körülbelül 400 év telt el. Isten körülbelül Kr. e ben hívta őt. Az emberektől nem volt elvárható, hogy hirtelen Isten útján kezdenek járni úgy, mint ahogy elődjük, Noé tette. Ezért Istennek új tervet kellett készítenie azért, hogy az emberiségnek egy Neki tetsző életet hozhasson el. A mezopotámiai Urból, a mai Irakból származó patriarcha a családjával Háránba költözött (I. Móz. 11, 31). Ott kapta meg aztán egy nap Ábrahám Isten hívását, az elhívását, egy meghívást: És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. - így szólt az Isten (I. Móz. 12, 1). De ezen nehéz megbízatáshoz Isten még egy ígéretet is hozzáfűzött: És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. (I. Móz. 12, 2-3) Ez egy gyönyörű ígéret volt. Ábrahám valószínűleg nem mindent érthetett meg abból, amit Isten mondott neki, és azt sem érthette, hogyan valósul majd meg mindez részleteiben. Ennek ellenére az istenfélő Ábrahám figyelt Isten parancsára. Ezért Isten a hosszú évekig tartó utazásai alatt védelmezte őt. Egy utazáson, amelyben voltak vargabetűk is - Háránból Egyiptomba Kánaánon át, majd ismét vissza Kánaánba, arra a földre, amit Isten neki ígért. Az új hazában egy nehézség adódott: Ábrahám feleségének, Sárának meddősége (I. Móz. 16, 1). Később már túl idős is lett ahhoz, hogy gyermeke születhessen. Ezért a szokások szerint egy nap szolgái közül egyet az örökösévé tett. Isten azonban ismét megjelent Ábrahámnak, és egy ígéretet tett neki: Nem úgy lesz, amitől félsz, a saját fiad fog öröködbe lépni, és a te leszármazóid olyan sokan lesznek, mint égen a csillagok! (I. Móz. 22, 17). Ábrahám hitt ennek az oly fantasztikusnak tűnő isteni szónak, és ez igazságul tulajdonítatott neki. Tíz év múlt el Isten e beszéde után, de Sára továbbra is meddő maradt. Ábrahám elvesztette hitét Isten ígéretében, és követte Sára különös tanácsát. Ő ugyanis megtehette azt, ami akkoriban egyébként is megszokott volt: Sára az egyiptomi szolgálólányát, Hágárt ágyasává tette, és ha ennek fia születik, akkor az Sára fiának számít. Ábrahám megtette ezt, és Hágárnak fia született tőle, Ismáel. Isten prófétikus szavai szerint ő is sok nép atyjává lett (I. Móz. 17, 5); a későbbiekben tőle vezethető le a sok izmaelita nép, a mai arab népek. Azonban nem ő (Ismáel) lett az eljövendő Messiás áldásainak hordozója. Ismét évek teltek el. Már kilencvenkilenc éves volt, amikor Isten ismét megjelent neki. Először emlékeztette Ábrahámot az ígéretekre, amelyeket már korábban tett a leszármazókra vonatkozólag. Ám emellett még valamit, valami újat is akart Isten: Ő, a világ Ura, egy szövetséget akart kötni Ábrahámmal, egy örökké tartó szövetséget. Én leszek a TE ISTENED, és a tőled származóké szólt az Úr hozzá (I. Móz. 17, 7, 13-14). E második szövetség Ábrahámmal, ahogyan a korábbi is Noéval, egy látható jelet kapott. Az özönvíz után Noénál a szövetség jele az égen jelent meg láthatóan, a szivárvány formájában (I. Móz. 9, 12-17). E szövetségénél Ábrahám leszármazóiról volt szó, Isten jövendő népéről. Ezért kellett a szövetség jelét maguknál az embereknél láthatóvá tenni.

6 Így kérte Isten Ábrahámtól, hogy a háza minden egyes férfi tagja szeméremtestének előbőrét metélje körül (I. Móz. 17, 10-14). Ettől fogva ennek minden nyolcadik napját betöltő fiú csecsemőnél meg kellett történnie. Természetesen Ábrahám és Sára magas kora megkívánta - hisz ők időközben kilencven és kilencvenkilenc évesek lettek -, hogy Isten rendkívüli csodát tegyen. De Isten megígérte Sárának fia lesz, és Izsáknak hívják. És itt következik az, ami annyira fontos: Vele és az ő utódaival egy örök szövetséget akarok kötni. Ismáelt meg fogom áldani, nagy néppé lesz. De a szövetségemet, amelyből Izrael népe származik, (és amelyben a Messiás világra jön), Izsákkal fogom megkötni. (I. Móz. 17.) Itt egy nagyon fontos pontnál meg kell állnunk. Az ígéret szerint Sém leszármazói lesznek Isten népévé. Más népek is létrejönnek majd Ábrahámon keresztül, ő sokak atyja. Így mindkét nép, a zsidók, és az arabok (ismáeliták), szemiták. De Isten korlátokat állított fel. Noé és Sém után a lánc következő szeme Izsák, így ő a Messiás elődje, és nem Ismáel. Még meg kell említenünk egy nagyon fontos, nyelvi tényt is. Amikor Isten Ábrahámnak az első ígéretét adta, a csillagokat mutatta neki és azt mondta: Ilyen sokan lesznek az utódaid! (I. Móz. 22, 17-18). Ez így jelenik meg a legtöbb fordításban. Noha ez tartalmilag helyes, az eredeti héber szöveg mást írt, mivel ott az áll: a TE MAGOD. Ez a kifejezés nagyon fontos. Hasonlítsuk ezt össze még egy másik eseménnyel. Izsák megkövetelt áldozatának jól ismert epizódjánál Isten ad Ábrahámnak egy ígéretet: A leszármazóid által áldatik meg a föld minden népe!. Általában ez áll a fordításokban, de ez sem helyes. Nem az utódaid szónak kellene itt állnia, hanem annak, hogy a te magodban áldatik meg a föld minden népe (I. Móz. 22, 18). Hatalmas különbség van a szavak között, ha a puszta jelentésük mögé nézünk. Nem véletlenül lett ide kiválasztva egyes számban a MAG kifejezés. Itt nem kifejezetten Izrael népéről mint Ábrahám leszármazóiról van szó. A választott népnek kétségkívül megvan a feladata, hogy eszközként, és színpadként Isten kinyilatkoztatásainál szolgáljon. Biztosan áldás is mindezzel a népek számára. De itt valami másról van szó, valami még sokkal fontosabbról. Ábrahám MAGJA a Messiás. BENNE áldatik meg minden nép. Nem az áll ott, hogy ÁLTALA, hanem BENNE, mert csak aki a MessiásBAN él, az lesz teljesen áldott. Isten szól a kígyónak, a sátánnak az ellenségeskedéséről az ő magja és az asszony MAGVA, a Messiás között. Itt a második alkalom, amikor a Messiás magként jelenik meg. Izsák és Rebeka Ismét menjünk tovább egy lépéssel, és nézzük meg Izsák életét. Ábrahám hozatott neki egy feleséget a hazájából, Urból, a mai Irakból. Semmi esetre sem volt szabad kánaáni lányt elvennie az akkori Izrael lakói közül (I. Móz. 24). Isten ismét megvizsgálta a hitet, Izsák és Rebeka hitét, mert húsz évig nem volt gyermekük. Ám aztán Isten meghallgatta imádságukat, és Rebeka Kr.e ban ikreket szült, két fiút (I. Móz. 25, 19-28), Ézsaút és Jákobot, akik nagyon különböztek egymástól. Ézsaú, az elsőszülött vadász volt, a természet embere. Jákob ezzel szemben otthon ülő volt, szerette az otthonát (I. Móz 25, 27). Rebeka már a terhessége alatt érezte, hogyan harcolnak egymással. Isten magyarázatot adott neki minderre: Két nemzetség van a méhedben, ők két egymással rivalizáló nép ősei lesznek! (I. Móz. 25, 23). Ézsaú és Jákob Ézsaú később alig törődött az elsőszülöttségi jogával, amely őt egy különleges felelősséggel ruházta fel. Amikor nagyon kimerülten és éhesen jött haza a mezőről, eladta azt kenyérért és

7 egy tál lencséért a testvérének (I. Móz. 25, 29-34). Emiatt Rebeka feljogosítva érezte magát arra, hogy az elsőszülöttjének járó áldást Jákob, a kedvenc fia számára kijátssza. (I. Móz. 27.) Így lett Jákob a következő láncszem a Messiás őseinek sorában, ahogy Isten Rebekának ezt már a születése előtt megprófétálta. Amikor Ézsaú hallotta, hogy Jákob kapta atyjuk áldását és nem ő, úgy határozott, az egyetlen lehetséges utat választja, amivel az elsőszülöttségi jogát visszakapja: megöli Jákobot. Azért, hogy megmentse kedvenc fiát, Rebeka elérte, hogy Izsák beleegyezést adja ahhoz, hogy Jákobot Háránba küldjék Rebeka családjának lakóhelyére (I. Móz. 27, 41-46). A menekülésre azt az ürügyet hozta fel, hogy Jákobnak egy magához illő feleséget kell keresnie. Jákob elindult Háránba, ami nem kis távolságot jelentett abban az időben. Ott találkozott Ráchellal, nagybátyjának, Lábánnak lányával. Mindketten össze akartak házasodni, szerelem volt első pillantásra. A lány vételáraként Lábán azt követelte, hogy Jákob hét évet dolgozzon neki. Ezt szívesen meg is tette. Ám az idő lejárta után becsapottnak érezte magát: A nászéjszakán fedezte fel, hogy Lábán a csúnya Leát adta hozzá feleségül. Először az idősebb lánynak kell megházasodni, így magyarázta Lábán a viselkedését. Ám Jákob Ráchelt is el akarta venni feleségül, ezért újabb hét évet dolgozott (I. Móz. 29). Az idő lejárta után még egy ideig dolgozott Lábánnak, és bosszút állva, nagy ravaszsággal hatalmas birkanyájat szerzett magának. De aztán a hazatérés mellett döntött, mert látta, hogy Lábán fiai irigyek és gyűlölik őt (I. Móz ). Jákob utódai Így indult el Jákob két feleségével, Leával és Ráchellel, és két ágyasával, Zilpával és Bilhával és tizenkét gyermekével. Leától volt hat fia és egy lánya, Dina; Rácheltől egy fia, József. Ő még szült aztán egy fiút, amikor már Kánaánban voltak: Benjámint, Jákob legkisebb gyermekét. Az ágyasok is hoztak világra gyermekeket Jákobnak (I. Móz. 29, 21-30; 30, 1-22). Amikor Jákob újra Kánaánban volt, Kr.e ben Beth-Elben, megjelent neki Isten. Az Úr folytatta Jákobbal is a szövetségét aszerint, ahogy azt Ábrahámmal és Izsákkal tette. Ezenkívül Jákob Isten útmutatására nevét Izraelre változtatta, ami lefordítva annyit jelent: Istennel harcol (I. Móz. 32, 28). Ez azt jelenti, hogy Isten harcol Izraelért, és védelmezni akarja (I. Móz. 28, 10-22). Az Isten által kiválasztott vérvonal, mely az embereknek áldást hoz majd, egy nemzetséggé lett. Jákob tizenkét fia Rúben, Simon, Lévi, Júda, Zebulon, Izsakhár, Dán, Gád, Áser, Nafthali, József és Benjamin képezi Izrael népének fundamentumát (I. Móz. 49, 28). Ők törzseket alkottak, amelyekre Izrael népe a második Templom lerombolásáig fel volt osztva. A Messiás is tizenkét tanítványt választott ki, amint az Újszövetségben olvashatunk róla. A tizenkettes szám a törzsek szimbóluma. János Jelenéseiben ismét megjelenik a tizenkét törzs, de a tizenkét zsidó apostol neve is (Jel. 7, 4; 21, 12-14). * * * A Sínai törvény Ez a legcsodálatosabb esemény abban az időszakban, amely Isten Ábrahámmal kötött szövetségétől az oly sokat megprófétált Messiás megjelenéséig tart. Először néhány szót ehhez a témához: a Sínai törvényhez. Konstatáljuk azt, hogy Isten soha nem változik. Sem szeretete, sem igazságossága nem változik. Istennek határozott tervei vannak az emberiség számára, és meg akarja őket valósítani. Az emberiség történelme különböző korszakokra osztható, ezt figyelembe kell vennünk a Sínai törvény áttekintésénél, és később a Messiás üzeneténél. A törvény neve tulajdonképpen az, hogy Tóra. Ez nem törvényt jelent, hanem tanítást. A Tóra két részre osztható fel: a Dekalogra, a Tízparancsolatra, amelyeket a kőtáblákra véstek, és

8 az írott tanításra, amelyet Mózes jegyzett le. Az úgynevezett szóbeli törvény, amit ma a rabbinikus hagyományban betartanak, és a Talmudban jut kifejezésre, nem bír isteni eredettel. A zsidó bölcsek, tanítók és a különböző rabbik majdnem ezer év leforgása alatt foglalták írásba a Talmudot, Kr.u. az 5. évszázadban zárták le. Megkülönböztetjük a Babilóni és a Jeruzsálemi Talmudot. A Mózes második könyvének nagy része, az egész harmadik könyv, és többnyire az ötödik könyvben írtak a Sínai tanítás parancsaival és tiltásaival foglalkoznak. Nézzük meg először a Dekalogot. Két részből áll, mindkettőt külön-külön táblára írták. Az első rész első három parancsolata az Istennel szembeni emberi magatartásra vonatkozik: Ne legyen más istened rajtam kívül. Ne készíts magadnak képmásokat. Isten nevét ne világiasítsd el. (II. Móz. 20, 3-7) Ezután következik a sabbatra (szombatra) szóló parancsolat: hat napon át munkálkodjál a hét folyamán, az emberek materiális életét éld a világban. A sabbatnak (szombatnak) az embert egy másik szférába kellene vezetnie, a szellemibe, a soha el nem múlóba (II. Móz. 20, 8). Ahogyan Isten az utolsó napon megnyugodott, úgy kellene az embernek is megnyugodnia. Egy napot a világtól távol, az Úrnak szentelni. Az ötödik parancsolat megköveteli a szülőkkel szembeni tiszteletet és engedelmességet. A szülők jelképeznek minden tekintélyt a világban (II. Móz. 20, 12). A második tábla öt parancsolata az ember és ember közti viszonnyal foglalkozik: ne gyilkolj, ne lopj, ne hazudj, ne vágyakozz olyasmi után, ami máshoz tartozik, ne törj házasságot ami magába foglal minden házasságon kívüli nemi kapcsolatot. (II. Móz. 20, 13-17) Az Egyiptomból való szabadulás után, Kr.e körül adattak ki ezek a rendelkezések a Sínai sivatagban, tehát napjaiktól számítva Isten körülbelül 3500 éve adta őket. Egy népnek, amely körülbelül két évvel azelőtt még rabszolgasorsban élt. Egy nomád nép volt, földterület és állam nélkül, haza és birtok nélkül. Isten mégis ezt a népet választotta, nem azért, ahogy Ő mondta, mert jobbak vagy erősebbek voltak, mint más népek. Nem, éppen azért, mert Izrael volt a leggyengébb, és a legjelentéktelenebb nép a nemzetek között, és Isten bennük akarta kinyilatkoztatni magát (V. Móz. 4, 4-20; 7, 6-8). Az Izraelnek adott törvényből tanulta meg az egész világ az etika, a morál, az igazságosság és a tekintély alapjait; mindent, ami az emberi együttéléshez szükséges volt. Ez egy olyan szint, ahol az egyik parancsolat nem kevésbé fontos, mint a másik. A törvényben megadatott az ember számára a valódi megértés, AKI a mindenható, egyetlen Isten, a világ alkotója. Másrészt az ember megismerte, hogyan viszonyul Isten a vétekhez és a bűnhöz. Noha Isten szentsége az ember számára továbbra is elérhetetlen maradt, de egy előképet adott, egy ösztönzést az Istennek tetsző életre, látva Isten végtelen szeretetét. Ábrahám Kr.e ben történt isteni elhívása óta körülbelül 430 év telt el. Isten kiválasztásának gyümölcse ekkor jelent meg első alkalommal. Ábrahám patriarchából egy nép jött létre, egy nép, amit Isten magának teremtett azért, hogy dicsőségét hirdesse (V. Móz. 10, 20-22; V. Móz. 26, 16-19), ahogy ez a Bibliában áll. Ebben és ezen a népen keresztül nyilatkoztatta ki Isten Magát, és később a Messiást. A törvény nem akadályozhatta meg a bűnt, ahogy Pál olyan találóan a Róma levélben írta. De törvény nélkül az ember egyáltalán nem tudta volna, mi a bűn, és hogy mit követel Isten. Szóljunk az írott törvényről is. Egy nagyon nagy terjedelmű mű, ami Mózes öt könyveinek a felét kitölti. Nyolc területre oszthatjuk fel a törvényt: 1. A szertartás parancsai, ezek magukba foglalják a papságot, a szövetség ládáját, és az Istentiszteletet is 2. Az áldozati rendszer 3. Higiénia és betegségek 4. Táplálkozással kapcsolatos törvények 5. Az elrendelt ünnepek szabályozása és levezetése 6. Beszolgáltatandók és adók 7. Mezőgazdaság 8. Polgári törvények

9 Tekintsük át az egyes részeket, és vizsgáljuk meg a mai érvényességüket: Minden, szertartásra vonatkozó előírás csak átmeneti volt és a Templom lerombolásával érvényét vesztette. Ugyanez vonatkozik az áldozati rendszerre. Jézus Golgotán elszenvedett halála után ez felesleges. A higiéniai és orvosi rendelkezések részben meghaladottak, az akkori viszonyok között a túlélést szolgálták. Az eredeti étkezéssel kapcsolatos törvények orvosi szempontból szemlélve megalapozottak voltak. A későbbi, Talmudban adott szóbeli előírások azt a célt szolgálták, hogy Izrael elkülönüljön, hogy a más népekkel való keveredést tökéletesen lehetetlenné váljon. Az ünnepek megtartása azonban egy Istentől kapott állandó kötelessége Izraelnek egészen mostanáig. Az adók nagy részét a megalkotott adórendszer kiváltotta. A mezőgazdasági előírások nagy része még a mai napig érvényes. A polgári törvényeknek majdnem mindegyike még mindig használatban van. Ahogy mondtuk, a törvények átadása Mózesnek, és Mózes által egy óriási esemény volt, és három okból kifolyólag még mindig fontos maradt. Először: megmutatja az emberek számára, ki és mi Isten; másodszor: megmutatja az embereknek, hogy mi az embertársaink elleni bűn, és ezáltal a Sínai törvény képezi minden büntetőtörvénykönyv alapját az egész világon. Harmadik oka ennek, hogy az ember életében a törvény forradalmi újítást hozott. A helyettesítő áldozati rendszer a kifejezése annak, hogy Isten végtelen szeretete és az Ő igazságossága miként fonódik össze. A helyettesítő áldozat fajtái különbözőek voltak: Az égőáldozat Isten megdicsőülését szolgálja; aztán volt a hálaáldozat és a békeáldozat az emberek közti megbékélés jeléül, és utolsóként a vétek- és az engesztelő áldozat. Minket különösen az utóbbi kettő érdekel. A vétekáldozatot az embertársunknak okozott károkért mutatták be. A bűnért való áldozat engesztelésül szolgált többek között a tudatlanul és nem szándékosan elkövetett bűnökért is. Az, hogyan ajánlották fel az áldozatot, világosan megmutatja a szertartás célját: A bűnös az áldozati állat fejére teszi a kezét, elismeri a bűnét, és aztán levágja. Miután a vér az oltáron kiömlik, az állatot a táboron kívül kell elégetni (III. Móz. 4-5). Nem kell nagy fantázia annak felismerésére, hogy az áldozás e módja a Golgotán újra látható, azonban egy teljesen más szinten: Jézus meghalt a kereszten helyettes engesztelő áldozatként. Az Ő vére kifolyt, és Jeruzsálem városának kapuin kívül eltemették. Az áldozat bemutatása egy engesztelő napon történt (III. Móz. 16), az ünnepnapok legjelesebbjén, amint erről a törvény rendelkezik. Ez volt az egyetlen nap az évben, amelyen szabad volt belépnie a főpapnak a szövetség sátrába, és később a Templom Szentek Szentjébe. (A szövetség sátrát a kegyelem királyi székének nevezik, ami a Zsidókhoz írt levélben a 4., és 9. fejezetben is előfordul.) A főpap először magáért vitt bűnáldozatot. Ez a szertartás világosan megmutatja, hogy maga a főpap is bűnös volt. Azonban még sokkal inkább érdekesebb az engesztelés napjának második cselekedete: a helyettes áldozat egész Izrael népének bűneiért; ez egy kollektív engesztelés volt, amely minden egyes személyre érvényes! Így folyt le: a főpap vett két kecskebakot, az egyiket levágta engesztelő áldozatként a nép bűneiért, ilyenkor ugyanazt a szertartást alkalmazták, mint minden bűnért való áldozatnál. Aztán vette a másik bakot, a kezét a fejére helyezte az átruházás jeléül. Majd az állatot a pusztába küldték. Mindkét bak áldozata magától értetődően utal a Messiás működésére. Mindez így értendő: A levágott bak áldozat volt a nép elkövetett bűneiért. A másik az eljövendő évek bűneit hordozta, és a vég természetesen sivatagban érte utol. A Messiás mindkettőért megfizetett: a múlt bűneiért, és eljövendő minden bűnéért is. És még többért: nemcsak Izrael vétkéért volt engesztelés, hanem ez az egész világon minden ember számára nyitva áll.

10 Mielőtt ezt az oly fontos témát lezárjuk, még egyszer szeretnénk hangsúlyozni: Isten egyrészt megmutatta igazságosságát, amely megköveteli a bűn megbüntetését, és másrészt végeérhetetlen szeretetét. Sőt mindezt a bűnösök felé még a Sínai hegy előtt: a bűnbeesésénél, Káinnál, az özönvíznél stb. Ám Ábrahám utódainak Egyiptomból való szabadulása után megérett az idő arra, hogy Izrael megkapja a számára hagyományozott törvényt. Isten ki akarta nyilvánítani akaratát az emberi magatartásra vonatkozólag, könnyen érthetővé tenni. Ő mindennek ellenére keresi a közösséget az emberekkel. A szokatlan, mondhatnánk forradalmi, mindebben az a lehetőség volt, hogy az ember megérdemelt büntetésének végrehajtását maga akadályozhatja meg. Valaki más elszenvedhette a büntetést. Így egy helyettes áldozatot teremtett Isten. Ennél fogva ez teljesen egyedülálló. Ilyen módon Isten igazsága is sértetlenül fennmaradhatott, és a szeretete is. A bűnök megtoroltattak, de a bűnös életben maradt, a vele való közösség lehetőségével. Az áldozati rendszer ellenére mindennek csak egy átmeneti funkciója volt, és így csak egy központi szentélyre volt szükség. Ennek előfutára a találkozás sátora, majd megépült a Templom. Először a szövetség sátora volt ez, majd a Templom. Ebből eredendően az egész eljárás csak Izrael népe számára rendeltetett el. Azonban Isten soha nem hagyott kétséget afelől, hogy minden emberről gondoskodik. Ezen kívül az áldozatok állandó bemutatásának szükségessége a lakosság számának folyamatos növekedése miatt gyakorlatilag lehetetlen feladattá vált. Ezért jött el aztán később a Messiás a világba. Ő a Sínai törvényeknek megfelelően egy tökéletes, egyszeri, univerzális bűnért való áldozat volt. Ezért szolgálta Sínai és a Golgota ugyanazt az isteni célt, ezek az üdvösségért való isteni cselekvés különböző időszakaihoz tartoznak, melyet Ő az emberekért tett. Térjünk vissza a történelmi eseményekhez. A törvény átadása nem volt mentes a bonyodalmaktól. Amikor Mózes első alkalommal fenn volt a hegyen, és Istentől megkapta az útmutatásokat, a nép számára túl hosszúnak tűnt, türelmetlenné váltak, elvesztették a hitüket, és Árontól követeltek egy aranyborjút, amit imádhatnak. Isten elborzadt a Tőle való ilyen fokú elhajlástól. Büntetésül az egész népet el akarta törölni. Csak Mózes kérésének köszönhetően elégedett meg 3000 ezer áldozattal. A történtek miatti dühében Mózes összetörte mindkét kőtáblát, amelyeken a Tízparancsolat állt. Ezért még egyszer fel kellett mennie a hegyre, hogy újra megkapja őket (II. Móz. 32; 34).