A magyar mezőgazdaság környezetvédelmi és agronómiai megközelítésű NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A magyar mezőgazdaság környezetvédelmi és agronómiai megközelítésű NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között"

Átírás

1 AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 54 (2005) A magyar mezőgazdaság környezetvédelmi és agronómiai megközelítésű NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között Az elemmérlegek segítségével tájékozódhatunk egy ország, ill. régió földművelésének állapotáról. A tápelemmérlegeknek nemzetgazdasági kihatásai is vannak, ezért ismeretük és alakításuk a céltudatos agrárpolitika fontos része. Többen említik, például BOCZ (1962), GYŐRFFY (1965), SARKADI (1975), KÁDÁR (1979), hogy a századfordulótól az 1950-es évek derekáig a termésátlagok nem emelkedtek Magyarországon, melynek egyik alapvető oka az erősen mérleghiányos tápanyag-gazdálkodás volt (KÁDÁR, 1992). Magyarország agronómiai NPK-mérlegét, a korábbi mérlegszámítások (ZUKKER, 1938; FARKAS, 1942; TÓTH & KUZMIÁK, 1949; GYŐRFFY, 1965) eredményeit adaptálva, a 20. század jellegzetes időszakaira SARKADI (1979) és KÁDÁR (1982, 1987, 1992) becsülte. Ugyanezzel a metodikával, a tápanyag-gazdálkodásunkban az 1980-as évek végén 1990-es évek elején beállt drasztikus változásokat jelző időszakra CSATHÓ (1994) készítette el az országos NPK-mérlegeket. RAJKAI és munkatársai (1998) az közötti 25 éves időszakra készítettek országos N-mérlegeket. A 90-es évek egészére ismét KÁDÁR (2001) ismerteti a mérlegegyenlegeket. A magyar mezőgazdaság tápelemforgalmát az intenzív nyugatnémet, ill. osztrák mezőgazdaságéval KÁDÁR (1992) hasonlítja össze. Egy-egy régió, megye tápelemmérlegére RÉZHEGYI és DEBRECZENI (1989), MARKÓ (1987), valamint NAGY (1990) munkáiból nyerhetünk betekintést. LÁNG (1960), DEBRECZENI (1978), PUSZTAI (1979) és DEBRECZENI (1987) más szempontok szerint ad tápelemforgalmi értékelést. Példaképpen néhány ismertebb név a tápelemmérlegekkel foglalkozó külföldi irodalomból: COOKE (1958) Anglia; SZOKOLOV (1963) és PETERBURGSZKIJ (1968) Szovjetunió; GISINGER (1964) Svájc; GERICKE (1967) Németország; ICSINHORLOO és CSULTEMSZUREN (1974) Mongólia; WELCH (1972) USA; YATAZAWA (1978) Japán; JACQUARD (1978) Franciaország; BAIER (1998) a Cseh Köztársaság; NIKOLOVA (1995) Bulgária; FOTYMA és KRASOWICZ (1997) valamint SAPEK (1998) Lengyelország; STEÉN (1997) 10 fejlett EU ország stb. (KÁDÁR, 1992; CSATHÓ, 2002). Anyag és módszer Magyarország az OECD tagsággal járó kötelezettségek részeként mezőgazdasági területének környezetvédelmi megközelítésű N-mérlegét 1985-től, P-mérlegét 2004-től évente becsüli és jelenti az OECD-nek (OECD, 1997). Hazánkban ezt a feladatot az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet látja el (CSATHÓ & RADIMSZKY, 2004). Ebből a programból kiindulva célszerűnek láttuk: Az OECD metodika (OECD, 1997) szerinti tápelemmérleg-számításokat az egész 20. századra, 1901-től 2000-ig évről évre kiterjeszteni. A nitrogénen túl a foszfor és kálium elemekre is elvégezni a számításokat. A környezetvédelmi megközelítésen túl az agronómiai megközelítésű NPK-mérlegeket is kiszámítani.

2 218 SZEMLE Az évenkénti mérlegeken túl a teljes 20. századra vonatkozó kumulált NPK-mérlegeket is meghatározni. Ez utóbbi lehetőséget ad annak becslésére, hogy talajaink összes NPKtartalmában milyen változások álltak be a 20. századba lépés és annak magunk mögött hagyása között. Az OECD (1997) metodológia szerinti NPK-mérleg számítása során a nemzeti sajátosságok beépítésre kerülnek a rendszerbe: 1. A rendszer minden input-forrást (műtrágya, szerves trágya, vetőmag, biológiai N-kötés, légköri ülepedés stb.) figyelembe vesz, a kiadás rovatba viszont egyedül a terméssel a területről elvitt NPK szerepel. 2. Az istállótrágyával termelődött, ill. kijuttatott nitrogén és foszfor mennyisége az állatlétszám és az egy állatra jutó éves NPK-kibocsátás alapján kerül megállapításra. 3. A növényekkel felvett NPK a termésmennyiség és az adott növény fajlagos NPK-tartalma szorzatával jellemezhető. 4. Az OECD (1997) metodológia szerint a veszteségek közül a szerves trágyának az istállóbeli, ill. az érlelés során fellépő NPK-vesztesége figyelembe vehető. 5. Nem kerül az NPK-mérleg input rovatába az istállótrágyának ipari hulladékként kezelt része, azaz a területre ki nem juttatott istállótrágya-mennyiség. Az OECD (1997) metodika bár az adott országra jellemző fajlagos tápelemtartalmak figyelembe vételét feltételezi az egyes országok N(P)-mérlegének az eddiginél pontosabb összehasonlítását teszi lehetővé. A metodika hazai viszonyokra való adaptálását, hazai mezőgazdasági területek NP-mérleg számítását CSATHÓ és RADIMSZKY (2004) készítette, ill. készíti el 1985-től, ill től évről évre. Ez a megközelítés a környezeti terhelés veszélyeire hívja fel a figyelmet. A vizsgált időszakra a mezőgazdasági statisztikai évkönyvek, szemlék, zsebkönyvek adatait vettük figyelembe és 1922 között a vetésterületeknek és a termésmennyiségeknek a Trianon előtti Nagy Magyarországról a mai Magyarország területére való konvertálását DOBROVITS (1923) szorzószámait felhasználva végeztük el. Szerencsére a 20. század háborús éveiben is történt statisztikai adatgyűjtés. Egyedül a dicsőséges Tanácsköztársaság évére, 1919-re nem állnak rendelkezésre statisztikai adatok. Az OECD környezetvédelmi megközelítésű tápelemmérlegek alapelvei és módszere Vegyük sorra a bevétel oldal tételeit: A magyar mezőgazdaságban kijuttatott műtrágya N-, P 2 O 5 - és K 2 O-hatóanyag mennyiségeket a statisztikai évkönyv adatai alapján vettük figyelembe. Az állatonként évente megtermelt N-, P 2 O 5 - és K 2 O-hatóanyag mennyiségét állatfajonként a következőképpen becsültük: Szarvasmarha, ló, bivaly ; szamár és öszvér 25 12,5 25; sertés ; juh és kecske 9 4,5 9; baromfi esetén 0,4 0,2 0,4 N P 2 O 5 K 2 O hatóanyag kg/állat/év. Az adott évben megtermelődött istállótrágya mennyiségét az állatonként produkált N-, P 2 O 5 - és K 2 O-mennyiségből 0,6% N, 0,3% P 2 O 5 és 0,6% K 2 O átlagos istállótrágya beltartalmak figyelembe vételével számítottuk. Az OECD metodológia szerint az input-veszteségek közül a szerves trágyának az istállóbeli, ill. az érlelés során fellépő NPK-vesztesége figyelembe vehető. (Ez becslésünk szerint a nitrogénnél mintegy 20%-ra, a foszfornál 5%-ra, és a káliumnál 10%-ra tehető.) Úgy becsültük, hogy 1901 és 1965 között a termelődött szerves trágya 36%-át, 1966 és 1970 között 43%-át, 1971 és 1990 között 50%-át, 1991 és 1995 között 43%-át, 1996 és 2000 között 36%-át nem juttatták ki a területre gazdaságossági okokból, ill. eszköz hiányában, és tekintették mintegy ipari hulladéknak. Ezek az input-veszteségek is figyelembe vehetők az OECD környezetvédelmi megközelítésű tápelemmérlegek becslésében.

3 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között 219 A mezőgazdasági területeken kihelyezett szennyvíziszapokat 3 kg/t N-, 3 kg/t P 2 O 5 - és 0,3 kg/ha K 2 O-tartalmakkal kalkuláltuk. A vetőmaggal kijuttatott NPK-mennyiségeket az agronómiailag indokolt vetőmagmenynyiségek és szaporítóanyag (mag, gumó stb.) NPK-koncentrációjának szorzata adta. A fontosabb szántóföldi és zöldségnövények, szőlő, gyümölcs, ill. gyep fő- és melléktermésének tápelemtartalmát az 1. táblázat szerint vettük figyelembe. Nedves és száraz ülepedéssel becsléseink szerint csak nitrogén jutott a területre, az ipar fejlettsége, a közlekedés volumene függvényében: : 7,0; : 10,5; és : 14,0 kg N/ha (HORVÁTH & BOZÓ, 2005). A pillangósok N-kötése becsléseink szerint az alábbiak szerint alakult: szója: 20; borsó, bab, csillagfürt, lencse: 40; vörös here, fehérhere, korcs here, svéd here: 50; és lucerna: 60 kg N/ha. Szabadon élő N-kötő mikroszervezetek N-gyűjtésével hazánk szárazságra hajló éghajlatán nem számoltunk. A környezetvédelmi megközelítésű NPK-mérlegeknél a felsorolt bevétel oldali tételek szerepeltek. A kiadás oldal tételei között egyedül a megtermett, és a területről lekerülő gazdasági növények fő- és mellékterméseinek NPK-tartalma szerepelt. Ennek a tételnek a kiszámítása viszont nagy körültekintést igényel, és számos módosító tényező figyelembe vételét feltételezi. Az OECD metodikában a fajlagos tápelemtartalmat számos tényező alakítja: a fő-, ill. melléktermés NPK-koncentrációja; a melléktermés/főtermés aránya; a melléktermés sorsa; valamint a talaj tápelem-ellátottsága. A 20. században a növénynemesítés fejlődésével, az intenzív fajták előállításával különösen a kalászosok melléktermés/főtermés aránya csökkent (HAJAS & RÁZSÓ, 1969; SARKADI, 1975; KÁDÁR, 1992 alapján) , ill között gazdasági növényeinknél az alábbi melléktermés/főtermés arányokat becsültük: őszi búza: 1,5 1,1; rizs: 1,0 1,0; őszi, tavaszi árpa: 1,4 1,2; kukorica: 1,4 1,1; köles: 1,2 1,2; zab: 1,5 1,3; rozs: 2,0 1,8; cirok: 1,2 1,2; szója: 1,5 1,5; napraforgó: 2,0 2,0; repce: 1,4 1,4; bab: 1,8 1,8; borsó: 1,8 1,8; burgonya: 0,1 0,1; zöldség: 1,0 0,5; szőlő: 1,0 0,5; gyümölcs: 1,0 0,5; cukorrépa: 0,1 0,1; rostlen: 3,0 3,0; rostkender: 3,0 3,0; takarmányrépa: 0,1 0,1; és dohány: 1,0 1,0. Nyilvánvaló módon a fő- és a melléktermés NPKkoncentrációján túl a melléktermés/főtermés arányának nagysága, annak változása is befolyásolják a fajlagos NPK-tartalmakat. A 20. század során a melléktermék-hasznosításban beállt változásokat az alábbiak szerint becsültük és vettük figyelembe: A kalászos szalma között 100%-ban, között 85%-ban, között 75%-ban lekerült a mezőgazdasági tábláról. A kukoricaés napraforgószár a fenti időszakokban 100%-ban, 50%-ban és 0%-ban került le. Természetesen a melléktermék sorsa is jelentősen befolyásolja az OECD metodika szerinti fajlagos NPK-tartalmakat, különösen a fajlagos K-tartalmakat. A javuló talaj NPK-ellátottsággal először a termésátlagok növekednek. A tovább javuló NPK-kínálat azonban már a növényi NPK-koncentrációkban is eredményez növekedést. Értelemszerűen, a jobb NPK-ellátottságú talajon a fajlagos NPK-tartalmak is növekednek. A talajgazdagító NPK-trágyázás időtartama, valamint a N-, P- és K-utóhatások sajátosságainak megfelelően, 1,1-es szorzót alkalmaztunk a fajlagos N-tartalmaknál között, a fajlagos P-tartalmaknál között, a fajlagos K-tartalmaknál között. A jól ellátott időszak kezdete az 1980-as évekre tehető től drasztikusan lecsökkent a NPK-műtrágya használat hazánkban. A N-, P- és K-utóhatásokban megnyilvánuló különbségek miatt (legrövidebb a nitrogén utóhatása, közepes a káliumé, leghosszabb a foszforé),

4 220 SZEMLE

5 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között 221 becsléseink szerint a jól ellátott időszak vége máskor jelentkezik a három makrotápelemnél. A fentiek is alátámasztják, hogy a 20. század során több tényező miatt, többször is változtak a növények fajlagos tápelemtartalmai (kg N P 2 O 5 K 2 O/t főtermés + a hozzá tartozó melléktermés). Az OECD agronómiai megközelítésű tápelemmérlegek alapelvei és módszere Mint az előbbiekben is láttuk, az OECD környezetvédelmi megközelítésű mérlegében a bevétel oldalon veszteségként csak az istállótrágya keletkezése, érlelése során előállt NPKveszteségek, plusz a megtermett szerves trágyának a területre ki nem juttatott részének veszteségével lehet számolni. Az egyéb tápelemveszteségek (műtrágya-n volatilizációja, lemosódás, denitrifikációs, eróziós veszteségek stb.) az OECD metódus szerint nem szerepelhetnek a környezetvédelmi tápelemmérlegben a bevétel oldalt csökkentő tényezőként, holott ezek a tényezők is mérséklik a növények részére hozzáférhető tápelemek mennyiségét. Szükség van tehát a környezetvédelmi megközelítésű NPK-mérlegeken túl agronómiai megközelítésű NPK-mérlegek becslésére is, melynek során a fenti veszteségeket is figyelembe vesszük. Ily módon az agronómiai megközelítésű mérlegekben a tápelemeknek a növények számára hozzáférhető részét vesszük figyelembe. Az agronómiai megközelítésű tápelemmérlegekben a környezetvédelmi megközelítésű mérlegekből indulunk ki. A környezetvédelmi és az agronómiai megközelítésű mérlegek között a legnagyobb különbségeket a N tápelemnél tapasztalhatunk. Ez érthető is, hiszen a legnagyobb veszteségek a nitrogén tápelemnél lépnek fel. Vegyük sorra ezeket, az agronómiai mérlegeknél figyelembe vett különbségeket: A műtrágyák tárolása, kijuttatása folyamán is számolnunk kell bizonyos veszteségekkel. A talajfelszínre kijuttatott nitrogén egy része például volatilizációs veszteségeket mutathat. Úgy becsültük, hogy amennyiben a magyar mezőgazdaság által felhasznált N-műtrágya mennyisége 300 ezer t alatti volt, akkor 10%-os, amennyiben 301 és 400 ezer t közötti, akkor 15%-os, és amennyiben 400 ezer t feletti, akkor 20%-os műtrágya-n veszteségek léptek fel. Hasonló veszteségekkel számolnak RAJKAI és munkatársai (1998) is. A P- és K- műtrágyáknál a mennyiségtől függetlenül 5% tárolási + kijuttatási veszteségekkel számoltunk az agronómiai mérlegeknél. A nedves + száraz ülepedéssel a területre jutó nitrogén 20%-át tekintettük agronómiai oldalról veszteségnek. Az istállótrágya tárolási + kijuttatási veszteségeinek levonása után megmaradt, valóságosan kijuttatott részét sem vettük teljesen figyelembe, legalábbis az agronómiai N- mérlegeknél. A hazai szabadföldi, a szerves- és műtrágya-hatóanyag azonosság elvével beállított tartamkísérletek eredményei ugyanis kimutatták, hogy az istállótrágyával kijuttatott összes-n csupán 50 70%-a hasznosul, a műtrágyával kiadott nitrogénhez képest (SARKADI, 1993; ÁRENDÁS & CSATHÓ, 1994, 2002). Ily módon az agronómiai N-mérlegben a szerves formában adott nitrogénnek csupán 50%-át vettük figyelembe. Az istállótrágya P- és K- mennyiségek viszont 100%-ban hasznosulnak a műtrágya-pk-val összehasonlítva (SARKADI, 1995, 1996), így a környezetvédelmi és az agronómiai PK-mérlegekben azonos szerves trágyával kijuttatott PK-mennyiségek szerepelnek. A vetőmaggal kijuttatott NPK-mennyiségeket az agronómiai NPK-mérlegekben nem vettük figyelembe a bevétel oldalon, megítélésünk szerint ezek a mennyiségek az egyéb veszteségek részbeni kompenzálására szolgálnak.

6 222 SZEMLE Eredmények és értékelésük Az NPK tápelemmérlegek alakulása Magyarországon a 20. században, hatásuk a talaj termékenységére Az OECD metodika szerint a 20. század minden egyes évére, egységes módszerrel készítettük el az NPK-mérlegeket. Ismert tény, hogy Magyarországon az egységnyi mezőgazdasági területre jutó állatsűrűség csupán 1/6-a, 1/10-e a nagy népsűrűségű ny-európai országokban meglevőnek. A hazai állatállománytól évente keletkezett istállótrágyával gazdasági növényeink NPK tápelemigényének mindössze 5 10%-át tudnánk biztosítani. Ezt a megállapítást erősíti az a tény is, hogy hazánkban a növényekkel felvett NPK mennyisége csak akkor kezdett jelentősen emelkedni, amikor a növekvő műtrágyahasználat eredményeképpen fokozatosan a korábbiaknak 2 3-szorosára nőttek a termésátlagok. Így a csupán szerves eredetű növényi tápelemekre alapozó ún. biológiai, vagy alternatív mezőgazdaság hazánkban nagyobb mértékben növénytáplálási oldalról sem tartható fenn. A 70-es évek második felétől a 80-as évek végéig tartó időszakban talajaink NPK-mérlege erősen pozitívvá vált, és azok javuló NPK-ellátottságát eredményezte. A 80-as évek közepétől végétől felerősödtek a túltrágyázás veszélyeire (pl. P Zn antagonizmus), környezetvédelmi aspektusaira (pl. nitrát-n-lemosódás) a figyelmet felhívó hangok (KÁDÁR, 1988, 1992; NÉMETH et al., ; CSATHÓ et al., 1989; ÁNGYÁN & MENYHÉRT, 1997 stb.). A művelési mód változásai hazánkban a 20. században. A művelési módban bekövetkezett változásokat tekintve elmondhatjuk, hogy az évszázad folyamán folyamatosan csökkent a szántó- és a gyepterület (1 1 millió hektárral), ugyanennyivel nőtt az erdő- és a művelés alól kivont terület nagysága. Az EU-csatlakozással további 1 1,5 millió ha szántónak kötelező gyepesítése, ill. erdősítése várható. Itt jegyezzük meg, hogy számításaink szerint a 20. század során az ugarolt, ill. bevetett, de be nem takarított szántóterület általában 100 ezer ha, vagy az alatti volt, kivéve az I. és II. Világháborús éveket ( ezer ha), a 70-es évek belvizes éveit ( ezer ha), valamint közvetlenül a rendszerváltozás utáni éveket ( ezer ha) (CSATHÓ & RADIMSZKY, 2004). A hazai szerves-, műtrágya- és talajjavítóanyag-használat alakulása a 20. században A hazánkban megtermelődött, ill. a területre kijuttatott szerves trágya mennyisége szorosan összefügg az állatlétszám változásokkal, valamint az istállótrágya ipari hulladékként kezelt, a területre ki nem juttatott részének arányaival (1. ábra). Ez utóbbi becsléseink szerint 36 és 50% között váltakozott az eltérő időszakokban. Az ábrán külön feltüntettük az OECD metodikával becsült és a KSH szerint közölt szervestrágya-felhasználásokat. A különbségeket egyrészt az adhatja, hogy a KSH-kimutatásban egyrészt feltehetően nem szerepelnek a magángazdaságokban kijuttatott szervestrágya-mennyiségek, másrészt a hígtrágyamennyiségek. Ez utóbbi az OECD metodika szerint istállótrágyává lett konvertálva. Elképzelhető, hogy a statisztikákban szerepel a II. Világháború alatt visszacsatolt területek állatlétszáma, és így az ott megtermelődött szerves trágya mennyisége is. Becslésünk szerint az istállótrágya-felhasználás az , , ill. az közötti időszakban volt a legnagyobb volumenű és 1990 között az olcsó műtrágyák használatának felfutásával 50%-ra nőhetett a megtermelődött istállótrágyának a mezőgazdasági területre ki nem juttatott részének aránya. Az 1985-ban kezdődő drasztikus állatlétszám-csökkenés eredmé-

7 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között A Szerves trágya, millió t KSH adatok o OECD állatlétszámból számított 700 B t hatóanyag o N P 2O 5 Δ K 2O 1. ábra Szervestrágya- (A), ill. műtrágya-felhasználás (B) Magyarországon, (KSH adatok alapján CSATHÓ & RADIMSZKY, 2004) nyeképpen jelenleg hazánkban a korábbi maximális szintnek csupán 50%-át juttatjuk ki becslésünk szerint (1A. ábra). A magyar agronómia történetében eddig soha, még világháborúk után sem volt példa a jelenlegihez hasonló nagyságrendű tápelem-felhasználás változásokra, csökkenésekre (1. ábra). Műtrágyahasználatunk a 20. században a 60-as évekig minimális volt, 1960-tól kezdődően viszont meredeken emelkedni kezdett. Az intenzív műtrágyázás időszaka a 70-es, 80-as évekre volt tehető, amikor talajgazdagító NPK-trágyázási gyakorlatot folytattunk. A 80-as évek végén 90-es évek elején a Szovjetunió és a kelet-európai szocialista gazdaság összeomlása eredményeként tapasztalt krízishelyzet a világpiaci műtrágyaárak hazai bevezetéséhez, a műtrágyahasználat drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az intenzív

8 224 SZEMLE hez, a műtrágyahasználat drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az intenzív időszakhoz képest N-műtrágya felhasználásunk 1/3-ára, 1/4-ére, a PK 1/20 1/25-ére (!) esett vissza. Az elmúlt 15 évben PK-műtrágya felhasználásunk a II. Világháború előtti minimális szintre esett viszsza. A legújabb adatok szerint elmozdult a mélypontról a hazai műtrágyahasználat volumene (1B. ábra). A hazai savanyú, szikes és homoktalajok javításának aranykora az ötvenes évekre esett. A talajjavítás programja a 70-es évek elejére kifulladt, érdekes módon éppen akkorra, amikor a műtrágyahasználatunk a legdinamikusabban fejlődött. Nyilvánvaló módon a gazdasági erőforrások egyébként nagyon is indokolt átcsoportosításáról beszélhettünk ebben az időszakban. A 80-as évek közepén a meszezésnek volt még egy rövid, állami támogatással kísért felfutása. A hazai meszezett területnek egyébként mind agronómiai, mind környezetvédelmi oldalról is évente 100 ezer hektár felett kellene lennie. A növénytermelés és az állattenyésztés volumenének változásai a 20. században Hazánkban a növénytermesztés volumene csak akkor kezdett jelentősen emelkedni, amikor a növekvő műtrágyahasználat eredményeképpen fokozatosan a korábbiaknak 2 3- szorosára nőttek a termésátlagok (2. ábra). A hazai alacsony állatsűrűségből következően, az évente keletkezett istállótrágyával gazdasági növényeink NPK tápelemigényének mindössze 5 10 %-át tudjuk biztosítani. Növénytermesztésünk teljesítőképessége tehát jelentős mértékben függ műtrágyahasználatunk mértékétől. Jól mutatja ezt a 90-es évek utáni drasztikus műtrágyahasználat-csökkenést követő terméskiesés. Ez utóbbihoz ugyanakkor a 90-es évek aszályos évei is hozzájárulhattak. A 90-es években a korábban adott műtrágyák jelentős utóhatásai még megakadályozták a nagyobb terméscsökkenéseket. Megjegyezzük, hogy a 70-es, 80-as években növénytermesztésünk volumenének mintegy 1/3-át tette ki az export. A KGST összeomlása, illetve a hazánkra kiszabott EU kvóták eredményeképpen is az export aránya drasztikusan lecsökkent. Legnagyobb létszámú az I. és a II. Világháborút közvetlenül megelőző években, valamint között volt állatállományunk. Az 1985-ban kezdődő drasztikus csökkenés odáig fajult, hogy mára a II. Világháborús pusztítások utáni egy két évben tapasztalt szint- 25 Gabonaegység, millió t ábra A Magyarországon termesztett növények össztermése gabonaegységben, (KSH adatok alapján CSATHÓ & RADIMSZKY, 2004)

9 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között 225 re zuhant állatlétszámuk. A 100 ha mezőgazdasági területre vetített állatsűrűségünk a maximális szinten is csupán a nagy népsűrűségű nyugat-európai országokénak mintegy 1/3-át, 1/5-ét érte el. Mára ez az arány 1/6-ára, 1/10-ére (!) csökkent. Sajnálatos módon a drasztikus állatlétszám-csökkenés a növénytermesztés szerkezetére is kedvezőtlenül hat, hiszen jelentősen csökkentek a takarmánynövény vetésterületek is. Az állattenyésztés ágazat exportja talán még a növénytermesztésnél is nagyobb arányban zuhant le. A szigorú EU kvóták és az új belépőkkel szemben, az EU 15-ök javára tanúsított protekcionista gyakorlat miatt úgy tűnik, hogy a fejlődés lehetőségei is igen korlátozottak. Az OECD metodikájú NPK-mérlegek változásai, A mezőgazdasági területre vonatkozó, negyed évszázados bontásban (1901, 1925, 1950, 1975, 2000) a 20. század jellegzetes éveire elkészített környezetvédelmi megközelítésű NPK-mérlegek bevétel, ill. kiadás oldalának megoszlása a következőképpen alakult: 1950-ig a mintegy 30 kg/ha összes input N 2/3-a szerves trágyából, 1/6-a a légköri száraz és nedves ülepedésből származott. Az intenzív műtrágyázás időszakában 120 kg/ha, a 20. század utolsó évtizedében mintegy 70 kg/ha volt az összes input N mennyisége, és a műtrágya-n részaránya volt a meghatározó (52 58%), a szervestrágya-n aránya 1/4-re csökkent. Továbbra is jelentős volt a légköri ülepedéssel érkező N aránya (10 17%). A kijuttatott P-hatóanyag mennyisége kg/ha P 2 O 5 volt 1901-től 1950-ig, és a 21. századba lépéskor is ben, az intenzív trágyázás idején ennek 5 7-szerese volt a kijuttatott foszfor mennyisége ig a szerves trágyával adott foszfor volt a meghatározó, ben viszont a műtrágya-p ben csaknem azonos volt a szerves- és a műtrágyával adott foszfor mennyisége. A kálium elemet 1901 és 1950 között szinte 100%-ban szerves formában adtuk ki, és 2000-ben is 2/3-os arányban. Mennyisége 20 kg/ha hatóanyag volt 1901 és 1950 között és 2000-ben is, jelezve a drasztikusan lecsökkent input-mennyiséget. Az intenzív tápanyagellátású 1975-ben megfordult az arány: 2/3 arányban a műtrágya-k dominált. Ebben az évben 5-szörös mennyiségben juttattunk ki káliumot a többi, extenzív időszakhoz képest. A kiadás oldalon a betakarított termésekkel elvitt N-mennyiség kg/ha volt 1901 és 1950 között, 50 kg/ha 2000-ben, és 60 kg/ha 1975-ben. A felvett nitrogén mennyiségében a gabonafélék dominanciája az idővel erősödő arányban érvényesült: az 1901-es 52%-ról 2000-re 67%-ra, 2/3-os arányra növekedett. Az olajosok aránya 0%-ról 7%-ra növekedett. A takarmánynövények és a gyep N-felvételi aránya az állatlétszám csökkenése következtében 17 24%-ról 10%-ra, ill. 19%-ról 3%-ra (!) mérséklődött. Viszonylag állandó, és alacsony szintű volt az ipari növények és a hüvelyesek N-felvételi aránya. A felvett foszfor mennyisége kg/ha P 2 O 5 volt 1901 és 1950 között, és kg/ha P 2 O ben és 2000-ben. Az egyes fő növénycsoportok P-felvételi aránya a N-felvétel arányait követte. A felvett kálium mennyisége 30 kg/ha K 2 O-hatóanyagnak felelt meg 1901 és 1950 között, valamint 2000-ben, és 40 kg/ha K 2 O 1975-ben, az intenzív időszakban. A gabonafélék aránya bár az NP elemekhez képest kevésbé, de továbbra is meghatározó (36 51%). A takarmánynövények (13 30%), a gyep (6 21%) és az ipari növények (3 5%) által felvett kálium aránya nagyobb, mint ugyanezen növények NP-felvételi aránya. Az évenkénti N-mérlegek éves átlagos egyenlegét a 2. táblázatban, a P-mérlegét a 3. táblázatban, míg a K-mérlegét a 4. táblázatban tanulmányozhatjuk. A mérlegegyenlegeket négy változatban készítettük el: 1. mezőgazdasági területre vetítve, környezetvédelmi megközelítésű; 2. mezőgazdasági területre vetítve, agronómiai megközelítésű; 3. szántó- + kert- + szőlő- + gyümölcsterületre vetítve, környezetvédelmi megközelítésű; és 4. szántó- + kert-

10 226 SZEMLE

11 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között 227

12 228 SZEMLE

13 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között szőlő- + gyümölcsterületre vetítve, agronómiai megközelítésű. A mérlegegyenlegeket a 100 év ( ) átlagára is meghatároztuk. Leginkább pozitívak a környezetvédelmi megközelítésű, a mezőgazdasági területre vetített mérlegegyenlegek, míg legnegatívabbak az agronómiai megközelítésű, a szántó- + kert- + szőlő- + gyümölcsterületre vetített mérlegegyenlegek voltak. A tíz dekádból általában hétben voltak negatívak, és csak háromban pozitívak az NPKegyenlegek. Megítélésünk szerint a hazai napilapokban (és nem a szaksajtóban) rendkívül sok elmarasztaló cikk jelent meg a 2 3 pozitív NPK-mérlegekkel, a talajgazdagító (N)PKtrágyázási gyakorlattal jellemzett évtizedről és talán egy sem a hét negatív mérlegekkel, talajzsaroló (N)PK-trágyázással jellemzett évtizedről. Holott ez utóbbinak az ország gazdaságára nézve hátrányos következményei halmozottan nagyobbak, mint az előbbié. Agronómiai megközelítésű, a mezőgazdasági területre vetített P-mérleg egyenlegeink a legtöbbször jó egyezőséget mutattak a korábbi munkákban kapottakkal (ZUKKER, 1938; FARKAS, 1942; GYŐRFFY, 1965; KÁDÁR, 1982, 1987, 1992, 2001; CSATHÓ, 1994). Agronómiai megközelítésű, a mezőgazdasági területre vetített NK-mérleg egyenlegeink azonban viszonylag rendszeresen kg/ha mennyiséggel pozitívabb értékeket mutatnak az előbb említetteknél, különösen, ha azokban 50%-os istállótrágya-felhasználást veszünk figyelembe. Az eltérés oka egyfelől az eltérő fajlagos NK-tartalmakban, másrészt a melléktermés sorsának, ill. a N- veszteségek becslésének a két mérlegszámítás megközelítésében meglevő különbségekben keresendő. Ez alól csak az 1980 és 2000 közötti időszak a kivétel, amikor az NK-mérleg egyenlegek is jól egyeznek. A 20. századra vonatkozó évenkénti környezetvédelmi és agronómiai megközelítésű NPK-mérlegekről a 3. ábra tájékoztat. Az évenkénti mérlegekre a dekádonkénti mérlegeknél elmondottak az érvényesek. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a 20. század során a bevétel és kiadás oldalon egyaránt számottevő változások történtek mind az egyes tételek egymáshoz viszonyított arányában, mind az input és az output mennyiségében. Amennyiben az input-tételek továbbra is ilyen alacsony szinten maradnak, a termésátlagok további drasztikus csökkenése elkerülhetetlennek tűnik. Az OECD metodikájú, kumulált NPK-mérlegek tanulságai, A mezőgazdasági területre vetített kumulált, az előbbiek szerint becsült környezetvédelmi, ill. agronómiai NPK-mérlegeket a 4. ábra jelzi. Az egész évszázadra vonatkozó kumulált ( göngyölített ) NPK-mérleg-számítások arra is választ adnak, hogy a 20. századba lépés évéhez, 1901-hez képest mennyire gazdagodtak, illetve szegényedtek talajaink 100 évvel későbbre, 2000-re. A környezetvédelmi és az agronómiai megközelítésű mérlegek között a legnagyobb különbségek a nitrogén tápelemnél lépnek fel, hiszen ezen elemnek a legnagyobbak a veszteségei, különösen intenzív N-műtrágyázás esetén. A mezőgazdasági területre vonatkozó környezetvédelmi megközelítésű kumulált egyenlegek azt jelezték, hogy 100 év elteltével a N-mérlegben mintegy 800 kg/ha pozitívum, (8 kg N/ha/év), a P-mérlegekben 600 kg/ha pozitívum (6 kg P 2 O 5 /ha/év), a K-mérlegekben viszont 200 kg/ha negatívum (-2 kg K 2 O/ha/év) alakult ki (4A. ábra). A 20. század során 1960-ban voltak a mélyponton a kumulált N- (-300 kg N/ha) és P- (-100 kg P 2 O 5 /ha) értékek, 1970-ben a kumulált K- (-800 kg K 2 O/ha) értékek. Ebben a században a N a legnagyobb kumulált értéket 1990 és 2000 között (+800 kg N/ha), a P és K 1990-ben érte el (+800 kg P 2 O 5 /ha; 0 kg K 2 O /ha). Ily módon a évig tartó intenzív időszak elemgyarapítása 1100 kg N/ha, 900 kg P 2 O 5 /ha, ill. 800 kg K 2 O/ha volt (4A. ábra).

14 230 SZEMLE 80 A kg/ha, mezőgazdasági területen B kg/ha, mezőgazdasági területen Év N P 2 O 5 K 2 O 3. ábra Évenkénti környezetvédelmi (A) és agronómiai (B) NPK-mérlegek Magyarországon a mezőgazdasági területen, A hazai N-mérleg pozitívumok talán egy kicsit soknak tűnnek, de meg kell jegyeznünk, hogy az évenkénti denitrifikációs, ill. volatilizációs N-veszteségek a 8 kg/ha-t meghaladó mértékűek lehetnek. Ily módon a veszélyesebb, a N-lemosódásból, illetve a felszíni elfolyásból fakadó N-veszteségek hazánkban a 20. században minimálisak lehettek. Összehasonlításképpen jelezzük, hogy a fejlett nyugat-európai országokban , a Benelux országokban kg N/ha/év pozitívumok a jellemzők. A 600 kg P 2 O 5 /ha-os, 100 évig kumulált P-mérleg gyarapodás a nyugat-európai országokéval összehasonlítva igen szerénynek mondható, és egyáltalán nem tekinthető környezetet terhelőnek. Talajaink P-ellátottsága megítélésünk szerint mára az agronómiailag optimálisnak tekinthető szint alá került. A harmadik tápelem, a környezetre egyébként semmilyen veszélyforrást nem jelentő kálium 100 évig

15 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között 231 A kg/ha, mezőgazdasági területen B É 800 kg/ha, mezőgazdasági területen Év N P 2 O 5 K 2 O 4. ábra Kumulált környezetvédelmi (A) és agronómiai (B) NPK-mérlegek Magyarországon a mezőgazdasági területen, kumulált mérlege pedig éppenséggel 200 kg/ha K 2 O negatívumot mutat, tehát ennyivel szegényedhettek talajaink a 100 év alatt káliummal. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy ezek a becsült egyenlegek az összes elemtartalomra, és nem pedig az oldható elemtartalomra vonatkoznak. Az oldható elemtartalmak vonatkozásában a 2 3 évtizedes talajgazdagító PKtrágyázás 10 éves utóhatásaként feltehetően 2000-ben még mindig jobb volt a helyzet, mint 1901-ben volt. Amennyiben azonban továbbra is fenntartjuk a minimális PK-műtrágyázás jelenlegi gyakorlatát, előbb-utóbb az 1900-as évek elején tapasztalt, kedvezőtlenül alacsony NPK-ellátottságokkal kell számolnunk (4A. ábra).

16 232 SZEMLE A mezőgazdasági területre vonatkozó agronómiai megközelítésű kumulált egyenleg becslések a nitrogén esetén jelentősen, a foszfor és kálium esetében kevésbé csökkentek: a N-mérlegek mintegy -800 kg/ha negatívumot (-8 kg N/ha/év), a P-mérlegek 400 kg/ha pozitívumot (4 kg P 2 O 5 /ha/év), míg a K-mérlegek -400 kg/ha negatívumot (-4 kg K 2 O/ha/év) mutattak (4B. ábra). A 20. század során 1960 és 1970 között voltak a mélyponton a kumulált N- (-1000 kg N/ha), 1960-ban a kumulált P- (-200 kg P 2 O 5 /ha), 1970-ben a kumulált K- (-1000 kg K 2 O/ha) értékek. A 20. század során 1990-ben voltak a legnagyobbak a kumulált N- (-600 kg N/ha), P- (+600 kg P 2 O 5 /ha) és K- (-200 kg K 2 O/ha) értékek. Ily módon a évig tartó intenzív időszak elemgyarapítása 400 kg N/ha, és egyaránt kg P 2 O 5 és K 2 O/ha volt (4B. ábra). A talajok NPK tápelem-ellátottsága Az NPK-mérleg számítások egyenlegét mindig össze kell kapcsolnunk az adott ország talajainak NPK-ellátottságával. A közép-európai országok közöttük a 10, az EU-hoz 2004 májusában csatlakozott ország negatív NPK-mérlege és romló talaj NPK-ellátottsága éles ellentétben áll a jelenleg is EU-tag EU-15 országéval, ahol a pozitív tápelemmérlegek és az NP-túltrágyázás komoly környezeti veszélyt rejt magában. Az Európai Talajtani Iroda becslése szerint Nyugat-Európában 17 millió hektáron (a mezőgazdasági terület 12%-án) kell túlzottan magas talaj NP-ellátottságokkal számolnunk, amely ugrásszerűen megnöveli a felszíni vizekbe kerülő NP kockázatát. Más oldalról, a közép-európai országokban tapasztalt, egyre súlyosabb NPK-alultrágyázás viszont agronómiai problémákban, alacsony termésszintekben, és komoly profitkiesésekben realizálódik. Irodalom ÁNGYÁN J. & MENYHÉRT Z., Alkalmazkodó növénytermesztés, ésszerű környezetgazdálkodás. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó. Budapest. ÁRENDÁS T. & CSATHÓ P., Azonos NPK-hatóanyagú szerves- és műtrágyázás hatása a talajtulajdonságok függvényében. Agrokémia és Talajtan ÁRENDÁS, T. & CSATHÓ, P., Comparison of the effect of equivalent nutrients given in the form of farmyard manure or fertilizers in Hungarian long-term field trials. Commun. Soil Sci. Plant Anal BAIER, J., P fertilizing in the Czech Republic. In: Codes for Good Agricultural Practice and Balanced Fertilization. Proc. Int. Symp. CIEC, PFS and Workshop IMPHOS, IPI, Pulawy, Poland. (Ed.: FOTYMA, M.) Bibliotheca Fragmenta Agronomica BOCZ E., Előtanulmány a 20 éves növénytermesztési célkitűzések elérésének általános feltételeiről. Agrártudományi Főiskola Kiadványa. Debrecen. COOKE, G. W., The nation s plant food larder. J. Sci. Food Agric CSATHÓ P., A magyarországi talajok NPK mérlegei 1990-ben és 1991-ben. Növénytermelés CSATHÓ, P., Phosphorus balance in Hungary and selected European countries. Fertilizers and Fertilization (Nawozy i Nawozenie). 4. (13) CSATHÓ P. & RADIMSZKY L., Magyarország agronómiai és környezetvédelmi megközelítésű NPK mérlegei, MTA TAKI. Kézirat CSATHÓ P., KÁDÁR I. & SARKADI J., A kukorica műtrágyázása meszes csernozjom talajon. Növénytermelés DEBRECZENI B., A magyar mezőgazdaság NPK-mérlege. Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle

17 A magyar mezőgazdaság NPK tápelemmérlege 1901 és 2000 között 233 DEBRECZENI I., Fontosabb szántóföldi növényeink és gyepes területeink nitrogén mérlege. Növénytermelés DOBROVITS S., A háború előtti Magyarország statisztikai adatai a megmaradt és az elveszett területek szerint részletezve. Statisztikai Szemle FARKAS Á., Magyarország talajerőmérlege. Magyar Gazd. Kut. Int. Budapest. FOTYMA, M. & KRASOWICZ, S., Polish Agriculture, the Presence and the Future. IFA Production and International Trade Committee Meeting, Warsaw, Poland. GERICKE, S., Nährstoffbilanzen. Landw. Forsch GISINGER, L., Landwirtschaft und Düngungwirtschaft in Schweiz. V. Weltkongr. f. Düngungsfragen. Actes du Congres GYŐRFFY B., Talajtermékenység és kemizálás. Tudomány és Mezőgazdaság. 3. (1) ICSINHORLOO, SZ. & CSULTEMSZUREN, L., Szosztojanije i perszpektivü primenenija udobrenij v Mongolszkoj Narodnoj Reszpublike. Tag-Ber. Akad. Landw.-Wiss. DDR. Berlin JACQUARD, P., Agro-ecosystems in France. In: In: Cycling of Mineral Nutrients in Agricultural Ecosystems Elsevier Sci. Publ. Co. Amsterdam Oxford New York. KÁDÁR I., Földművelésünk nitrogén-, foszfor- és káliummérlege. Agrokémia és Talajtan KÁDÁR I., Földművelésünk műtrágyaigényét befolyásoló néhány tényező. Növénytermelés KÁDÁR I., Földművelésünk ásványi tápanyagforgalmáról. Növénytermelés KÁDÁR I., Kevesebb műtrágyát! Búvár KÁDÁR I., A növénytáplálás alapelvei és módszerei. MTA TAKI AKAPRINT. Budapest. KÁDÁR I., Tápanyaggazdálkodásunk helyzete és távlatai. In: Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, Nagyigmánd, IKR. Bábolna. LÁNG G., Istállótrágya-gazdálkodás a vetésforgó földművelési rendszerben. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. MARKÓ A., Somogy megye agrárökölógiai tájegységeinek NPK mérlege. Meloráció-, öntözés és tápanyaggazdálkodás Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyvek. KSH. Budapest. NAGY L., Fejér megye NPK mérlege az évekre. Szakmérnöki dolgozat. Pannon Agrártudományi Egyetem. Keszthely. NÉMETH T., KOVÁCS G. & KÁDÁR I., A nitrát, a szulfát és a vízoldható sók bemosódásának vizsgálata műtrágyázási tartamkísérletben. Agrokémia és Talajtan NIKOLOVA, M., Present status of agriculture and fertilizer use in Bulgaria. International Fertilizer Correspondence. 36. (2) 7. OECD, Agri-environmental Indicators: Stocktaking Report. Joint Working Party of the Committee for Agriculture and the Environmental Policy Committee. Paris. OECD, National Soil Surface Nutrient Balances: 1985 to Explanatory Notes. OECD Secretariat. Paris. PETERBURGSZKIJ, A. V., O balansze azota, foszfora i kalija v zemledelii. SzSzSzR Izv. AN SzSzSzR. Szer. Biol PUSZTAI A., Megjegyzések Kádár Imre Földművelésünk nitrogén, foszfor és kálium mérlege című cikkéhez. Agrokémia és Talajtan RAJKAI, K,. GEMMA, M. & NÉMETH, T., Nitrogen balance of agricultural soils of Hungary. In: Soil Pollution. (Ed.: FILEP, GY.) Agricultural University of Debrecen. TEMPUS JEP Debrecen. RÉZHEGYI P. & DEBRECZENI B., Pest megye egyszerű tápanyagmérlege. Agrokémia és Talajtan SAPEK, A., Impact of nitrogen and phosphorus fertilizers on water and atmosphere quality in Poland. In: Codes for Good Agricultural Practice and Balanced Fertilization. Proc. Int.

18 234 SZEMLE Symp. CIEC, PFS and Workshop IMPHOS, IPI, Pulawy, Poland. (Ed.: FOTYMA, M.) Bibliotheca Fragmenta Agronomica SARKADI J., A műtrágya-igény becslésének módszerei. Mezőgazd. Kiadó. Budapest. SARKADI J., Az intenzív tápanyagellátás hatása a talaj termékenységére. In: Az intenzív műtrágyázás hatása a talaj termékenységére. Ankét MTA TAKI. Budapest. SARKADI J., Szerves- és műtrágyák tápelemtartalmának érvényesülése tartamkísérletekben. I. Nitrogénforgalom. Agrokémia és Talajtan SARKADI J., Szerves- és műtrágyák tápelemtartalmának érvényesülése tartamkísérletekben. II. P-forgalom. Agrokémia és Talajtan SARKADI J., Szerves- és műtrágyák tápelemtartalmának érvényesülése tartamkísérletekben. III. K-forgalom. Agrokémia és Talajtan STAGEK, A mezőgazdaság számokban. IV. kötet. Budapest STEÉN, I., A European fertilizer industry view on phosphorus retention and loss from agriculural soils. In: Phosphorus Loss from Soil to Water. (Eds.: TUNNEY, H. et al.) CABI. Wallingford. SZOKOLOV, A. V., Ocserednüe zadacsi izucsenija plodorodija pocsv i putyej ego povüsenija. Pocsvovedenie TÓTH T. & KUZMIÁK M., A magyar talajerőgazdálkodás helyzete és jövője a tervgazdálkodásban. Agrártudomány WELCH, L. F., More nutrients are added to soil than are hauled away in crops. Illinois Res. Illinois Agric. Exp. Sta ZUKKER, F., Mezőgazdaságunk nitrogén, foszfor és kálium mérlege. Mezőgazd. Közlöny YATAZAWA, M., Agro-ecosystems in Japan. In: Cycling of Mineral Nutrients in Agricultural Ecosystems Elsevier Sci. Publ. Co. Amsterdam Oxford New York. Érkezett: január 15. CSATHÓ PÉTER és RADIMSZKY LÁSZLÓ MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Budapest Postai cím: CSATHÓ PÉTER, MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, 1022 Budapest, Herman Ottó út csatho@rissac.hu

KÖRNYEZETKÍMÉLŐ NÖVÉNYTÁPLÁLÁS. Dr. Csathó Péter

KÖRNYEZETKÍMÉLŐ NÖVÉNYTÁPLÁLÁS. Dr. Csathó Péter KÖRNYEZETKÍMÉLŐ NÖVÉNYTÁPLÁLÁS Dr. Csathó Péter KÖRNYEZETKÍMÉLŐ NÖVÉNYTÁPLÁLÁS 1. A talajvizsgálatok alapelvei és módszere 2. A növényvizsgálatok alapelvei és módszere 3. A tápelem-mérleg alapelvei és

Részletesebben

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése 4. A tápanyagmérleg készítés jelentőségei és alapelvei 4.1. A tápanyag-körforgalom jellemzői

Részletesebben

A tápanyag-mérleg készítésének alapelvei. www.agr.unideb.hu/~ratonyi

A tápanyag-mérleg készítésének alapelvei. www.agr.unideb.hu/~ratonyi A tápanyag-mérleg készítésének alapelvei www.agr.unideb.hu/~ratonyi Tápanyagellátási elvek: Tapasztalatok és megfigyelések alapján Oldatkoncentráció beállításával Növényanalízis alapján N min módszer Termésszimulációs

Részletesebben

Csathó Péter, Pirkó Béla. Mezőgazdasági nitrát szennyezés lerágott csont vagy megoldhatatlan probléma?

Csathó Péter, Pirkó Béla. Mezőgazdasági nitrát szennyezés lerágott csont vagy megoldhatatlan probléma? Csathó Péter, Pirkó Béla Mezőgazdasági nitrát szennyezés lerágott csont vagy megoldhatatlan probléma? A nitrogén sorsa a talajban Forrás: Németh (1995) A nitrát irányelv 25 éve Közvetett piacszabályozási

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben

Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben Füleky György Változó kihívások és válaszok a gödöllői műtrágyázási tartamkísérletben Szent István Egyetem, Környezettudományi Intézet, Talajtani és Agrokémiai Tanszék, Gödöllő Kulcsszavak: műtrágyázás,

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK

VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK A műtrágyázás üzemi számításának menete 1. A gazdaság (tábla) talajtípusának meghatározása és szántóföldi termőhelyi kategóriákba sorolása 2. A táblán termesztendő növény termés-mennyiségének mennyiségének

Részletesebben

ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS VOL. 49. NO. 2.

ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS VOL. 49. NO. 2. ACTA AGRONOMICA ÓVÁRIENSIS VOL. 49. NO. 2. 141 MTA TAKI MTA MgKI új trágyázási szaktanácsadási rendszere az NVT agrár-környezetgazdálkodási program eredményes megvalósításáért FODOR NÁNDOR 1 CSATHÓ PÉTER

Részletesebben

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Mérlegelv. Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom

Mérlegelv. Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom Trágyázás Mérlegelv Amennyi tápanyagot elviszek vagy el szándékozok vinni a területről terméssel, azt kell pótolnom Mivel Szerves trágya Műtrágya Növényi maradvány Előző évi maradvány Pillangosok N megkötése

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 26. évi CLV. törvény

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 26. évi CLV. törvény

Részletesebben

Agrártörténeti adatok felhasználása a tápanyag-gazdálkodás oktatásában

Agrártörténeti adatok felhasználása a tápanyag-gazdálkodás oktatásában Agrártörténeti adatok felhasználása a tápanyag-gazdálkodás oktatásában Dr. Lukács Gábor 1 - Prof.Dr. Sárdi Katalin 2 PE Georgikon Kar 1Gazdasági és Társadalomtudományi Tanszék 2 Növénytermesztéstani és

Részletesebben

A legelterjedtebb hazai trágyázási szaktanácsadási rendszerek tesztelése szabadföldi kísérletekben

A legelterjedtebb hazai trágyázási szaktanácsadási rendszerek tesztelése szabadföldi kísérletekben AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 56 (2007) 1 173 190 A legelterjedtebb hazai trágyázási szaktanácsadási rendszerek tesztelése szabadföldi kísérletekben Bevezetés A hazai agrokémiai iskolák által beállított és publikált

Részletesebben

Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai. Gödöllő,

Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai. Gödöllő, Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai Gödöllő, 2018.02.15. Harmónikus és hatékony tápanyag-ellátás feltételei: A növény tápelem-igényének, tápelem-felvételi dinamikájának ismerete A tápelemek

Részletesebben

Tápanyaggazdálkodásszámítás. mkk.szie.hu/dep/ntti

Tápanyaggazdálkodásszámítás. mkk.szie.hu/dep/ntti Tápanyaggazdálkodásszámítás mkk.szie.hu/dep/ntti Mi az a műtrágya? A műtrágyák a talajban keletkezett tápanyaghiányokat pótló anyagok, amelyek segítik a növényzet fejlődését. műtrágya növényvédőszer Műtrágya

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július

I. évfolyam, 6. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA július I. évfolyam, 6. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. július Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. július I. évfolyam, 6.

Részletesebben

Németh Tamás, Szabó József, Fodor Nándor, Koós Sándor, Magyar Marianna, Pásztor László, Radimszky László, Dombos Miklós, László Péter, Bakacsi Zsófia

Németh Tamás, Szabó József, Fodor Nándor, Koós Sándor, Magyar Marianna, Pásztor László, Radimszky László, Dombos Miklós, László Péter, Bakacsi Zsófia Németh Tamás, Szabó József, Fodor Nándor, Koós Sándor, Magyar Marianna, Pásztor László, Radimszky László, Dombos Miklós, László Péter, Bakacsi Zsófia Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, öntözött és nem öntözött viszonyok között

Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, öntözött és nem öntözött viszonyok között Az NPK-trágyázás hatása a kukorica tápelemfelvételének dinamikájára, Kincses Sándorné Filep Tibor Loch Jakab Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági Kémiai Tanszék,

Részletesebben

A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27

A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27 B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték

Részletesebben

Az egyes ágazatok főbb döntési problémái

Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Növénytermesztési ágazatok Egyéves növénytermesztési ágazatok (Kalászos gabonafélék, kukorica, napraforgó stb.) Többéves (évelő) növénytermesztési ágazatok (lucerna,

Részletesebben

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év

VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215

Részletesebben

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar

Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar A szántóföldi tartamkísérletek olyan élő laboratóriumként

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 26. évi CLV. törvény

Részletesebben

XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév

XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május

I. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA május I. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. május Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. május I. évfolyam, 4. szám,

Részletesebben

Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során. Gödöllő, február 16. Tóth Milena

Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során. Gödöllő, február 16. Tóth Milena Főbb szántóföldi növényeink tápanyag- felvételi dinamikája a vegetáció során Gödöllő, 2017. február 16. Tóth Milena Alapok: Növény Talaj Klíma Víz Tápanyag Mikor? Mit? Mennyit? Hogyan? Növények életciklusa

Részletesebben

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA Sulyok Dénes*, sulyok@helios.date.hu Szilágyi Róbert**, szilagyir@date.hu Rátonyi Tamás*, ratonyi@helios.date.hu Huzsvai László*, huzsvai@helios.date.hu

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó

Részletesebben

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése 4. A tápanyagmérleg készítés jelentőségei és alapelvei 4.1. A tápanyag-körforgalom jellemzői

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK VII. évfolyam 2. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK A MEZŐGAZDASÁG 2016. ÉVI TELJESÍTMÉNYE A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye A mezőgazdaság 2016. évi teljesítménye VII. évfolyam 2. szám 2017 Megjelenik

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év

XXIII. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2011. év Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 1. szám, 2012 Megjelenik ente Szerkesztő Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

ALKALMAZOTT TALAJTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

ALKALMAZOTT TALAJTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A ALKALMAZOTT TALAJTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A talaj tápanyag-utánpótlásának aktuális kérdései. A precíziós mezőgazdaság Új növénytermesztési stratégia

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége

2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi

Részletesebben

A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA

A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA Debreczeni Béláné 1, Kuti László 2, Makó András 1, Máté Ferenc 1, Szabóné Kele Gabriella 3, Tóth Gergely 4 és Várallyay György

Részletesebben

A differenciált tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem alkalmazásának lehetőségei

A differenciált tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem alkalmazásának lehetőségei Agrárinformatika 2009 Agrárinformatikai Nyári Egyetem A differenciált tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem alkalmazásának lehetőségei Dr. Sulyok Dénes 2009.09.07. Debrecen, 2009. augusztus 26. PRECÍZIÓS

Részletesebben

AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE ÉS A GYOMOSODÁSRA

AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE ÉS A GYOMOSODÁSRA PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA ISKOLA VEZETŐ DR. GÁBORJÁNYI RICHARD MTA DOKTORA AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE

Részletesebben

A hüvelyes növények szerepe a talaj tápanyag-gazdálkodásában

A hüvelyes növények szerepe a talaj tápanyag-gazdálkodásában A hüvelyes növények szerepe a talaj tápanyag-gazdálkodásában Dr. Berényi Üveges Judit Nemzeti Élelemiszerlánc-biztonsági Hivatal NTAI, Talajvédelmi Hatósági Osztály Szakmai Konferencia a Hüvelyesek Nemzetközi

Részletesebben

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVIII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya-értékesítés Műtrágya-értékesítés XVIII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente augusztus

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVIII. évfolyam, 7. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. november 25-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de

Részletesebben

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE

III. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám, 2013 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2012. ÉVI II. ELŐREJELZÉSE III. évfolyam, 1. szám,

Részletesebben

Kálium. minőség és termésbiztonság a szántóföldi növények termesztésében

Kálium. minőség és termésbiztonság a szántóföldi növények termesztésében Kálium minőség és termésbiztonság a szántóföldi növények termesztésében 1 Kálium minőség és termésbiztonság a szántóföldi növények termesztésében Évről-évre növekszik az a szántóföldi termőfelület, ahol

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

Zöldségfélék tápanyagutánpótlásának

Zöldségfélék tápanyagutánpótlásának Zöldségnövények tápanyagutánpótlása Jegyzet 73. 80. o. Tápanyagutánpótlás, trágyázás: a növények táplálását, illetve a talajtermékenység növelését szolgáló anyagok talajba, levélre vagy légtérbe történő

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 179. szám 37095

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 179. szám 37095 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 201 évi 179. szám 37095 c) A tanyák és gazdasági épületek felújítása során meg kell õrizni azok korábbi tömegi megjelenését, szerkezeti kialakítását és jellegét, törekedni kell

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár

Részletesebben

Búzaszalma felhasználása a denitrifikációs veszteség csökkentésére

Búzaszalma felhasználása a denitrifikációs veszteség csökkentésére Búzaszalma felhasználása a denitrifikációs veszteség csökkentésére Készítette: Farkas Éva Tervezési feladat, biomérnök, BSc Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2012 A búzaszalma A búza (Triticum)

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVII. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK I-IV. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

Magyar mezőgazdasági információk adatbázisának (AIIR) bemutatása és hasznosíthatósága

Magyar mezőgazdasági információk adatbázisának (AIIR) bemutatása és hasznosíthatósága Magyar mezőgazdasági információk adatbázisának (AIIR) bemutatása és hasznosíthatósága 1 Kocsis Mihály 2 Tóth Gergely 3 Makó András 3 Rajkai Kálmán 1 Pannon Egyetem Georgikon Kar, Növénytermesztési és Talajtani

Részletesebben

Alpha-Vet Kft. sajtóanyag

Alpha-Vet Kft. sajtóanyag Alpha-Vet Kft. sajtóanyag Egy organikus alapokon nyugvó talajkondicionáló készítmény, mely csökkenti az öntözővíz felhasználást és az aszály okozta kiszáradást. A termék fenntarthatósága, társadalmi hasznossága

Részletesebben

A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation

A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation Kiss Zoltán Gábor 1 Gulyás Miklós 2 Füleky György 3 A nitrogén- és káliumműtrágyázás hatása vetésforgóban Interaction between nitrogen and potassium fertilization in crop rotation karrallion@gmail.com

Részletesebben

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE

IV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE IV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉNEK II. ELŐREJELZÉSE A MEZŐGAZDASÁG 2013. ÉVI TELJESÍTMÉNYÉ-

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, december

Mezőgazdasági termelői árak, december Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Erőforrások a mezőgazdaságban 22. lecke A mezőgazdasági jellemzői Az agrártermelés

Részletesebben

Tartamkísérletek Martonvásáron: az agroökoszisztéma szabadföldi laboratóriumai Long-term trials in Martonvásár: field laboratories of agro-ecosystems

Tartamkísérletek Martonvásáron: az agroökoszisztéma szabadföldi laboratóriumai Long-term trials in Martonvásár: field laboratories of agro-ecosystems Árendás Tamás 1 Berzsenyi Zoltán 2 Bónis Péter 1 Sugár Eszter 3 Bedő Zoltán 4 Marton L. Csaba 5 Fodor Nándor 5 Tartamkísérletek Martonvásáron: az agroökoszisztéma szabadföldi laboratóriumai Long-term trials

Részletesebben

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN AKI Budapest 2010 AKI Agrárgazdasági Információk Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TÁPANYAGGAZDÁLKODÁS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése 9. A tápanyag-gazdálkodás ökonómiai összefüggései 9.1. A tápanyag-ellátás ráfordítás hozam

Részletesebben

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények

kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények 014-015 kukorica 500-ak Klubja kísérleti eredmények A kukorica számára a 015 a szélsőségek éve volt, nem csak az egyes régiókban, de még táblán belül is jelentős különbségeket láttak a gazdák. Különösen

Részletesebben

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29. A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók

Részletesebben

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon

Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése 1. Jellemezze és csoportosítsa a mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket eredet és hasznosítási lehetőségek szempontjából, illetve vázolja fel talajra, felszíni-, felszín alatti vizekre és levegőre

Részletesebben

500-ak Klubja eredmények őszi búzában

500-ak Klubja eredmények őszi búzában 00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító

Részletesebben

A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ

A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-

Részletesebben

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5 1.) Magyarországi helyzet Piaci információk a gabonáról és az olajnövényekről A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának június 24.-i ülésén elhangzottak szerint a kalászosokból jó termés ígérkezik.

Részletesebben

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants

EEA Grants Norway Grants Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants Dr. Mézes Lili, University of Debrecen, Institute of Water and Environmental Management 28 October 2014 HU09-0015-A1-2013

Részletesebben

Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések. Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft

Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések. Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft Felszín alatti vizek állapota, nitrát-szennyezett területekre vonatkozó becslések Dr. Deák József GWIS Környezetvédelmi és Vízminőségi Kft felszín alatti vizeink nitrát-szennyezettségi állapota, vízkémiai

Részletesebben

A MAGYAR NÖVÉNYNEMESÍTÉSI ÉS FAJTA ELŐÁLLÍTÁSI KUTATÁSOK A DEBRECENI EGYETEMEN. Nagy János, Puskás Árpád, Zsombik László

A MAGYAR NÖVÉNYNEMESÍTÉSI ÉS FAJTA ELŐÁLLÍTÁSI KUTATÁSOK A DEBRECENI EGYETEMEN. Nagy János, Puskás Árpád, Zsombik László A MAGYAR NÖVÉNYNEMESÍTÉSI ÉS FAJTA ELŐÁLLÍTÁSI KUTATÁSOK A DEBRECENI EGYETEMEN Nagy János, Puskás Árpád, Zsombik László 145 ÉVES A DEBRECENI GAZDASÁGI ÉS AGRÁR- FELSŐOKTATÁS Országos Felsőbb Gazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. A fontosabb növények vetésterülete, június augusztus 16. Gabonából többet, ipari növényből kevesebbet vetettek

STATISZTIKAI TÜKÖR. A fontosabb növények vetésterülete, június augusztus 16. Gabonából többet, ipari növényből kevesebbet vetettek STATISZTIKAI TÜKÖR 219. augusztus 16. Kevesebb szántó, több gyümölcsös Gabonából többet, ipari növényből kevesebbet vetettek Hazánkban és Európában egyaránt mérsékelten növekszik a búza termőterülete Ismét

Részletesebben

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei

Részletesebben

Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában

Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában Földminősítés és földhasználati információ a környezetkímélő gazdálkodás versenyképességének javításáért Növénytáplálási stratégiák a modern, költség- és környezetkímélő földhasználat szolgálatában Csathó

Részletesebben

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007

A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél

Részletesebben

DAN konferencia az ésszerű mezőgazdaság érdekében 2013 április 24., szerda 14:18

DAN konferencia az ésszerű mezőgazdaság érdekében 2013 április 24., szerda 14:18 A pétfürdői Nitrogénművek Zrt. és az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége (Fertilizers Europe) a környezetkímélő és produktív mezőgazdaság érdekében DAN-konferenciát szervezett Budapesten, ahol szakmai szempontok

Részletesebben

Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben

Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben Kökény Mónika 1 Tóth Zoltán 2 Hotváth Zoltán 3 - Csitári Gábor 4 Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben Development of microbial biomass and humus quality in a

Részletesebben

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal

Részletesebben

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)

A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013) Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVII. évfolyam, 6. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. október 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban TARTALOM 3 Elôszó 4 6 10 Az agrárgazdaság szereplôi A magyar mezôgazdaság adottságai A mezôgazdaság eredményei 14 Erdôgazdálkodás 15 Vadgazdálkodás és halászat 16 Agrár-vidékfejlesztési intézkedések 20

Részletesebben

Mezőgazdasági termelői árak, március

Mezőgazdasági termelői árak, március Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb

Részletesebben