Jánoshalma Város Önkormányzat évi. Közbeszerzési terve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jánoshalma Város Önkormányzat évi. Közbeszerzési terve"

Átírás

1 Jánoshalma Város Önkormányzat évi Közbeszerzési terve

2 Jánoshalma Város Önkormányzatának évi közbeszerzési tervéhez: A Közbeszerzési törvény 5. (1) bekezdés értelmében az önkormányzatnak, mint ajánlattevőnek a költségvetési év elején, lehetőség szerint április 15. napjáig éves összesített közbeszerzési tervet köteles készíteni.. Tervünket a évre elfogadott költségvetési rendeletben foglalat beruházásokra szánt előirányzatok figyelembe vételével - és főleg az értékhatárokra való odafigyeléssel állítottuk össze. A terv tételes felsorolásban tartalmazza a tervezett összegeket, a választott eljárástípusokat és a felelősségi rendet. A Közbeszerezési törvény 5 (3) bekezdése szerint: A közbeszerzési terv nem vonja maga után az abban megadott köbeszerzésekre vonatkozó eljárás lefolytatásának kötelezettségét. Az ajánlatkérő(önkormányzat) továbbá a közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésekre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésekre vonatkozó eljárást is lefolytathatja, ha az általa előre nem látható okból előállt közbeszerzési igény vagy egyéb változás merült fel. Ezekben az esetekben a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény vagy egyéb változás felmerülésekor, megadva a módosítás indokát is. A fentieket és a Kbt. egybeszámítási kötelezettséget tartalmazó rendelkezéseit is figyelembe véve még a tervünkben nem szerepel a szennyvízcsatorna beruházásának közbeszerzési eljárása, a DAOP pályázatként szereplő iskolafelújítási munkákra tervezet közbeszerzési eljárás és egyéb év közbeni olyan beszerzés amelyre a törvényi eljárást kell alkalmazni Önkormányzatunk eljárásaira az úgynevezett egyszerű közbeszerzési eljárásrend szerinti alkalmazás a jellemző. Ennek a tételes alkalmazási feltételeit a Közbeszerzési Szabályzat és annak 6. számú melléklete tartalmazza.

3 ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. Érintett költségvetési év: A tervezett közbeszerzés tárgya, mennyisége: Közbeszerzés tárgya Jánoshalmi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Intézet építési-engedélyezési terv és kiviteli tervdokumetáció elkészítése típusa* szolgáltatás mennyiségi egysége Db. Építési-engedélyzési terv és kiviteli tervdok. mennyisége db. CPV kódok: , (* = 1. árubeszerzés; 2. építési beruházás; 3. építési koncesszió; 4. szolgáltatás; 5. szolgáltatási koncesszió) 2. A közbeszerzés várható időpontjai: Hirdetmény feladásának ideje: 2008 év január 18. Teljesítés ideje: 2008 év február A közbeszerzés előzetesen becsült értéke: Ft. + ÁFA Forint 4. Alkalmazandó/választott eljárás-típus: ** (** = megjelölendő a négyzetbe tett X jellel) Értékhatár szerint: Eljárástípus szerint: Egyéb eljárástípus: közösségi értékhatárt elérő nemzeti értékhatárt elérő nemzeti értékhatár alatti nyílt meghívásos tárgyalásos tervpályázati eljárás Keret megállapodásos eljárás: egyszerűsített eljárás X X

4 5. A közbeszerzések fedezetéül szolgáló pénzeszközök eredete (költségvetési normatíva, egyéb támogatás, bevétel vállalkozási tevékenységből, egyéb): Forrás Mérték Jánoshalma Város Saját költségvetési forrása 100 % % % 6. A tervezett közbeszerzésekért felelős személy(ek): Név ÉPINGER Kft. Kecskemét /tisztség Polgármester Kb. eljárás lebonyolítója 7. Hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevétele: igen/nem *** (*** = a megfelelő rész aláhúzandó) 8. Egyéb, a közbeszerzéssel kapcsolatos információ: A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: - Építési engedélyezési terv: Kiviteli tervdokumentáció a Megrendelő kezdési engedélyétől számított 90. nap A kezdési engedély megadásáig a kiviteli terv készítési munka nem végezhető. Az eljárás lezárásaként a Mediplan Kórháztervező és Egészségügyi Kft.-vel szerződés megkötésére került sor: január 31.-én. Készítette: Ádám Tamás közbeszerzési referens Jóváhagyta: polgármester

5 ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV II. számú eleme Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. Érintett költségvetési év: A tervezett közbeszerzés tárgya, mennyisége: Közbeszerzés tárgya Jánoshalma Kistérség járóbeteg rendelőintézet létrehozása és fejlesztése tárgyú projektekkel kapcsolatos vezetési tanácsadási és projektmendzsmentszolgáltatások típusa* mennyiségi egysége mennyisége Szolgáltatás CPV kód: , , (* = 1. árubeszerzés; 2. építési beruházás; 3. építési koncesszió; 4. szolgáltatás; 5. szolgáltatási koncesszió) 2. A közbeszerzés várható időpontjai: Hirdetmény feladásának ideje: március 03. Teljesítés ideje: december A közbeszerzés előzetesen becsült értéke: Számszerűsíthető adat az eljárásban: Projekmenedzsment óradíj (ÁFA nélkül) Ft. 4. Alkalmazandó/választott eljárás-típus: ** (** = megjelölendő a négyzetbe tett X jellel) Értékhatár szerint: Eljárástípus szerint: Egyéb eljárástípus: közösségi értékhatárt elérő nemzeti értékhatárt elérő nemzeti értékhatár alatti nyílt meghívásos tárgyalásos tervpályázati eljárás keret-megállapodásos eljárás egyszerűsített eljárás x x

6 5. A közbeszerzések fedezetéül szolgáló pénzeszközök eredete (költségvetési normatíva, egyéb támogatás, bevétel vállalkozási tevékenységből, egyéb): Forrás Mérték TIOP pályázatból 95,0 % Saját forrás: 5,0 % % 6. A tervezett közbeszerzésekért felelős személy(ek): Név ÉPNIBER Kft. Kecskemét /tisztség polgármester közbeszerzést lebonyolító 7. Hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevétele: igen/nem *** (*** = a megfelelő rész aláhúzandó) 8. Egyéb, a közbeszerzéssel kapcsolatos információ: A közbeszerzési eljárás lefolytatásra került. A nyertes ajánlattevő:medigordiusz Kft. Kiskunhalas Posta u. 1. Készítette: Ádám Tamás közbeszerzési referens Jóváhagyta: polgármester

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme. Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. szolgáltatás

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme. Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. szolgáltatás ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. Érintett költségvetési év: 2009. 1. A tervezett közbeszerzés tárgya, mennyisége: Közbeszerzés

Részletesebben

Határidő: augusztus 31. Felelős: Medvácz Lajos polgármester

Határidő: augusztus 31. Felelős: Medvácz Lajos polgármester Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 196/2009. (VIII.17.) h a t á r o z a t a az önkormányzat 2009. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról szóló 53/2009. (III.26.) határozatának

Részletesebben

Határidő: a határozat mellékletét képező jegyzékek szerinti határidők Felelős: Medvácz Lajos polgármester

Határidő: a határozat mellékletét képező jegyzékek szerinti határidők Felelős: Medvácz Lajos polgármester Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2009. (III.26.) határozata Balassagyarmat Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala 2009. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról 1. Balassagyarmat

Részletesebben

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV Intézmény/költségvetési szerv megnevezése: Dunaföldvár Város Önkormányzata Érintett költségvetési év: 2010 1. A tervezett közbeszerzés tárgya, : Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa településeken

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i ülésére 2960-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi közbeszerzési és közbeszerzési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére 15951/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. március 25i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2015. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti beszerzési

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére 6. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

NÓGRÁDMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2010. (III. 18.) határozatával elfogadott

NÓGRÁDMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2010. (III. 18.) határozatával elfogadott NÓGRÁDMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2010. (III. 18.) határozatával elfogadott éves összesített közbeszerzési terve 2010. év Nógrádmegyer Község Önkormányzata, mint Ajánlatkérő közbeszerzési szabályzatára

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére 7965-2/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2010.évi és értékhatár alatti beszerzési

Részletesebben

16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére

16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére 16. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést

Részletesebben

2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 2012 évi éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe Hivatalos név: Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) Postai

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV 2013. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE AZ ÖNKORMÁNYZAT 1/2013.

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe: Hivatalos név: DERECSKE

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Ország: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett:

Az éves statisztikai összegezés. Ország: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Óbudai

Részletesebben

9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérk vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Az ajánlatkérő neve és címe Hivatalos név: Isaszeg

Részletesebben

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.)

Részletesebben

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Közjogi szervezet Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bek., 241. b) c) pont] Egyéb

Közjogi szervezet Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bek., 241. b) c) pont] Egyéb 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1 Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére Ikt.szám: 56741/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 30i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2016. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés 2011.

Az éves statisztikai összegezés 2011. Az éves statisztikai összegezés 2011. I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Postai cím: Sánc u. 6. Város/Község: Eger Kapcsolattartási

Részletesebben

3 (száma) 682.104.262 (értéke)

3 (száma) 682.104.262 (értéke) 9. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés

11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez. Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.)

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2016. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV 2010 Borsodszirák, 2010. április 15. TARTALOM 1. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK TERVEZÉSE ÉS ELŐKÉSZÍTÉSE...3 1.1. KÖZBESZERZÉSI TERV ELKÉSZÍTÉSE

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név:békés

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

(nemleges tartalmú) 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez

(nemleges tartalmú) 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez (nemleges tartalmú) 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ:

Részletesebben

1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

2013 éves statisztikai összegezés NEMLEGES STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

2013 éves statisztikai összegezés NEMLEGES STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1 2013 éves statisztikai összegezés NEMLEGES STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez 1 Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Központi szintű X Közjogi szervezet. pont] II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

Központi szintű X Közjogi szervezet. pont] II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés év

Az éves statisztikai összegezés év Az éves statisztikai összegezés 2010. év I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Postai cím: Város/Község: Baja

Részletesebben

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása 12. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 287 /2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN. Postai

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN. Postai 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Bv. Szervezet Oktatási Központja Postai

Részletesebben

Legfőbb Ügyészség évi Éves statisztikai összegzése július 01. után indult eljárások

Legfőbb Ügyészség évi Éves statisztikai összegzése július 01. után indult eljárások Legfőbb Ügyészség 2013. évi Éves statisztikai összegzése 2013. július 01. után indult eljárások STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv 2. N a p i r e n d E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 42. -a a következő rendelkezést

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv

ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv 8. Napirend éves összesített közbeszerzési terv 8. Napirend ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME

Részletesebben

Közjogi szervezet III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ

Közjogi szervezet III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének aktualizálására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

2014. éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a klasszikus ajánlatkérők vonatkozásában

2014. éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a klasszikus ajánlatkérők vonatkozásában 2014. éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a klasszikus ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: RUZSA

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása 9. NAPIREND Ügyiratszám: 14/520-8/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Postai irányítószám: 4401

Az éves statisztikai összegezés. Postai irányítószám: 4401 9. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés

Az éves statisztikai összegezés 9. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu