Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Játszóterek évi felújításáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Játszóterek évi felújításáról"

Átírás

1 Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: Fax: ELŐTERJESZTÉS Játszóterek évi felújításáról január 01-jétől Biatorbágy Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala látja el a köznevelési intézmények játszótereinek karbantartását. A meglévő köztéri játszóterek mellett az intézményi játszóterek karbantartása nagyobb feladatot jelent az Önkormányzat számára. A évi költségvetésben forint került betervezésre a játszóterek felújítására. A játszótereken nem maradhat sérült eszköz, a karbantartási munkákat az éves rendes karbantartás keretében el kell végezni (18 érintett játszótér) márciusában A Polgármesteri Hivatal munkatársai szakemberek bevonásával felmérték valamennyi játszótér állapotát. A helyszíni szemle alapján összességében elmondható, hogy a játszóeszközök állagmegóvó festésére szükség van, illetve az ütéscsillapítók feltöltést illetve cserét igényelnek. A. Köztéri játszóterek: Dózsa György úti játszótér A játszótéri eszközről a csúszdatest hiányzik, pótlása folyamatban van. Fő tér A játszótéren a nyári hónapokban visszatérő problémát jelent a játszóeszközön található fém csúszda felforrósodása, ezért a csúszda lecserélése elengedhetetlenül szükséges ban a játszóeszköz teljes rekonstrukciója megtörtént. Jelenleg a játszóeszköz állapota megfelelő, azonban az ütéscsillapítónak használt mulcs teljesen össze van tömörödve, az alsóbb réteg humuszálódott állapotban van. Már nem elegendő a pótlás, hanem az ütéscsillapító teljes egészben történő cseréje szükséges. A Fő téri játszótér központi szerepet tölt be a családok körében, a délutáni órákban nagyon sok gyermek és szülő tartózkodik a parkkal körül vett játszótéren. Ezért megvizsgáltuk annak lehetőségét, hogy a meglévő játszóeszköz bővítésére milyen megoldások vannak. A Krea-Hidra Kft. a mellékelt (1. melléklet) árajánlatot küldte meg részünkre. A terv szerint a jelenlegi játszóeszköz 3 toronnyal, valamint egy babaházzal bővülne. Az utóbbi blokk kialakítását tekintve mozgáskorlátozott gyermekek számára is hozzáférhető. A bővítéssel a már most is fontos szerepet betöltő játszótér a gyermekes családok részére egy meghatározóbb, kellemesebb időtöltést biztosító közösségi hely lenne. Patak-parti 2013-ban játszótér bővítése megtörtént, ennek eredményeként a játszótér a délutáni és hétvégi időszakban maximális helykihasználással működik. A játszótéren sérült eszközök és a szokásos karbantartási munkák elvégzése szükséges.

2 Azonban a játszótér kerítése nagyon rossz állapotban van, a cseréjét szükséges megoldani. Herbrechtingen téri Az elmúlt időszakban többször került napirendre a játszótér fejlesztése, az eszközpark kibővítése. A játszótéren található teljesen balesetveszélyessé vált faló szobor a Városgondnokság által elbontásra került. A faló szobor megszüntetésével jelentős terület szabadult fel. A Herbrechtingen téri játszótérre való fejlesztési megoldást az AMOENITAS Biatorbágyi Zöld-Sziget Lakópark Egyesület állította össze a nyugati lakóterületen lakók igényeinek maximális figyelembevételével. (a tárgybani fejlesztési javaslat pótanyagként kerül kiosztásra) A meglévő játszóeszközök a szokásos karbantartási munkálatokat igénylik. Géza fejedelem Állagmegőrző munkálatok elvégzése javasolt a játszótéren. Az elmúlt időszakban több lakossági igény is érkezett a játszótér körbekerítésére, mivel többször is előfordult, hogy vandalizmusból eredő üvegtörmelékek kerülnek a játszótérre. A körbekerítéssel az ott élő remélnék, hogy a játszótér használata valóban a kisgyermek számára lenne elérhető. Kodály tér (Meggyfa utca) A csúszdatest elhasználódott, itt egy új csúszda beszerzése vált időszerűvé. Petőfi köz A játszótéren a hiányzó játszóeszközök (laphinta) pótlása szükséges, mászható alkatrészek leszerelése, valamint állagmegőrző munkálatok szükségesek. Gördeszka pálya A pálya állapota megfelelő, néhány rögzítő csavar lazulását kell megszüntetni, mely speciális csavarhúzót igényel. B. Iskolai játszóterek: Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola (2051 Biatorbágy, Karinthy F. u. 4.) A játszóeszköz három alkatrésze 2013-ban ki lett cserélve, jelenleg egy állagmegőrző festést igényel, azonban a telepítése nem szakszerű, a kiálló betonlábazat balesetveszélyt jelent, annak megszüntetését mielőbb meg kell oldani. Biatorbágyi Általános Iskola (Sándor Metternich kastély, 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6.) A területen lévő egyetlen játszóeszköz egy mászó háló, melynek egy része el van szakadva, ez azonnali javítást igényel. C. Óvodai játszóterek: Több óvodában is megegyező problémával találkoztunk. A meglévő játszóeszközök nem felelnek meg a legújabb minősítési szempontoknak. Nagyon sok az ujj- és fejbeszorulási veszély, mászó rámpák mászófokai nem biztonságosak illetve nem rendelkeznek a játszóeszközök megfelelő ütéscsillapítóival. A Benedek Elek Óvoda tagintézményei: VADVIRÁG Óvoda (központi óvoda) Biatorbágy, Fő u. 61.

3 PITYPANG Óvoda Biatorbágy, Szent László u. 48. CSICSERGŐ Óvoda Biatorbágy, Bajcsy -Zs. u. 13. MESERÉT Óvoda Biatorbágy,Dévai Gyula 1. LEGÓVÁR (Sándor-Metternich udvara) Biatorbágy, Szentháromság tér 6. A köztéri játszóterek felújítása mellett a köznevelési, köztük az óvodák játszótereinek felújítására és a szabványoknak való megfeleltetés elvégzésére kértünk árajánlatokat, kérésünkre csak egy darab tételes árajánlat érkezett (2. melléklet) A javítási munkálatok elvégzése elengedhetetlen a minősítés megszerzéséhez. D. Bölcsőde és Családi Napközik: Gólyafészek Bölcsőde Biatorbágy, Szent István utca 2. Manó és Manócska Családi Napközi Biatorbágy, Mester utca 2. Az árajánlat bekérésére szintén egy darab tételes árajánlat érkezett (2. melléklet), mely részletesen tartalmazza a szabványoknak megfelelősséghez való javítási illetve általános munkálatokat. A kért és kapott árajánlatok alapján Biatorbágy Város köztéri illetve a köznevelési intézmények játszótereinek felújítási munkálatai, valamint az esetleges játszótér fejlesztések meghaladják az idei költségvetésben megállapított keretösszeget. Tehát az idei évben nincs lehetőség az összes játszótér szabványosításához, illetve minőségi megfelelőségéhez szükséges munkálatok elvégzésére, illetve a játszóeszközök szakszerű kijavítására. Javasoljuk, hogy a munkálatok elvégzése két ütemben történjen, a második ütem munkálatai 2015 tavaszán történnének, ezért kérjük a Tisztelt Bizottságot határozza meg az első ütemben melyik játszótér javítási illetve a fejlesztési munkálatai történjenek meg. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, az előterjesztésben foglaltak alapján hozza meg döntését. Biatorbágy, március 14. Tarjáni István s.k. polgármester Összeállította: Martonné Kovács Márta Mellékletek: 1. melléklet: Krea-Hidra Kft. árajánlata a Fő téri játszóeszköz funkcióbővítésére 2. melléklet: Krea-Hidra Kft. tételes árajánlata az óvodák és bölcsődék fejlesztési munkálatainak elvégzésére

4 Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének /2014.( ) önkormányzati határozata Játszóterek évi felújításáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete megtárgyalta a játszóterek évi felújításáról szóló előterjesztést. Képviselő-testülete az I. ütemben a következő játszóterek felújítását, valamint munkálatok elvégzését támogatja évi költségvetés terhére:.... Képviselő-testülete felhatalmazza a vonatkozó szerződések megkötésére. Felelős: Polgármester Határidő: augusztus 31.

5

6

7

8

9

10

11 ÁRAJÁNLAT A Csicsergő Óvoda játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

12 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Csicsergő Óvoda játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz Ft Ft Ft 2. eszköz Ft Ft Ft 3. eszköz Ft Ft Ft 4. eszköz Ft Ft Ft 5. eszköz Ft Ft Ft 6. eszköz Ft Ft Ft 7. eszköz Ft Ft Ft 8. eszköz Ft Ft Ft 9. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 10. eszköz Ft Ft Ft 11. eszköz Ft Ft Ft 12. eszköz Ft Ft Ft 13. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 14. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 15. eszköz Ft Ft Ft 16. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 17. eszköz Ft Ft Ft 18. eszköz Ft Ft Ft 19. eszköz Ft Ft Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft

13 1. számú eszköz Fa lovas kocsi Az eszköz biztonsági és esztétikai szempontból is nagyon hiányos. Javítása nem gazdaságos, eltávolítása szükséges. Javaslat: Az eszköz eltávolítása, helyette egy rugós játék (ló) telepítése javasolt. Eltávolítás: Ft Rugós lovacska: Ft Telepítés: Ft 2. számú eszköz Babaház Az eszköz balesetveszélyes, a lécek meg vannak lazulva, korhadtak, a zsindely úgy szintén. A kiálló csavarok beakadást okozhatnak Javaslat: A lécek, valamint zsindely és csavarok cseréje, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

14 3. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft 4. számú eszköz Piramis mászóka Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: Állagmegőrzés szempontjából a játék festése javasolt. Festés: Ft

15 5. számú eszköz Rugós lovacska Az eszköz balesetveszélyes, a lábtartók és kapaszkodók szemsérülést okozhatnak. Javaslat: A lábtartók és kapaszkodók cseréje. Elem csere: Ft 6. számú eszköz Kéttornyos játszóvár A játékeszköz balesetveszélyes, a csúszda nagyon kopott az üvegszálak sérülést okozhatnak, a csúszda melletti résnél fejbeszorulás veszélye áll fenn, a mászórámpához korlát szükséges. Javaslat: A csúszdatest cseréje, a csúszda melletti rés leszűkítése, a mászórámpánál korlát kialakítása végig, festés. Csúszdacsere: Ft Javítás: Ft Festés: Ft

16 7. számú eszköz Homokozó Az eszköz a talajnedvességtől teljesen korhadt, az alsó és a középső rönkök is. Javítása nem gazdaságos. Javaslat: A játék elbontása, és új eszköz telepítése. Elbontás: Ft Új homokozó: Ft Telepítés: Ft 8. számú eszköz Kuckós mászótorony

17 A toronyban a mellvéd alacsony, a mászórámpa elemei közötti rések ujjbeszorulást okozhatnak, a létra felső foka alatt, valamint a mászóháló oldalán fejbeszorulási veszély van, a létrafokok közötti távolság nem biztonságos, az alsó merevítő rúd elhelyezkedése balesetveszélyes, a létra és a rámpa oldala mellvéd nélkül nem biztonságos. Az ütéscsillapító réteg vastagsága nem megfelelő. Javaslat: A mellvéd áthelyezése, a rámpa átalakítása csúszásmentes mászófallá, létrafokok áthelyezése, mászóháló cseréje acélbetétes kötélre, alsó keresztrúd eltávolítása, mellvéd kialakítása a létránál, és mászófalnál, festés, ütéscsillapító réteg feltöltése. Javítás: Ft Mászófal: Ft Hálócsere: Ft Festés: Ft Gyöngykavics feltöltése kb. 3 m3: Ft 9. számú eszköz Polyball Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel.

18 10. számú eszköz Csúszda Fejbeszorulás veszélye áll fenn két helyen, a létra korlát nem biztonságos kialakítású. Javaslat: Rések megszüntetése, korlát eltávolítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

19 11. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: Állagmegőrzés szempontjából a játék festése javasolt. Festés: Ft 12. számú eszköz Hálós mászóka A játék balesetveszélyes, javítása nem gazdaságos. Javaslat: A játék lebontása, új játék telepítése.

20 Lebontás: Ft Új eszköz: Ft Telepítés: Ft 13. számú eszköz Polyball Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel.

21 14. számú eszköz Négyes rugós játék Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 15. számú eszköz Rugós mérleghinta Az eszköz balesetveszélyes, a lábtartók szemsérülést okozhatnak. Javaslat: A lábtartók cseréje, festés. Elem csere: Ft Festés: Ft

22 16. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 17. számú eszköz Kuckós mászótorony

23 A tető elkorhadt, balesetveszélyes, a mászórámpáról hiányzik a felmászó kötél. Javaslat: Tető javítása, festés Javítás: Ft Festés: Ft 18. számú eszköz Kisvonat Az eszköz több helyen elkorhadt, balesetveszélyes. Javaslat: Korhadt részek cseréje, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

24 19. számú eszköz Csúszda A csúszdában megáll a víz, nincs jól telepítve, balesetveszélyes, esztétikai és állagmegőrzés szempontjából is hiányos. Javaslat: A csúszda érkező részének helyes beállítása. Javítás: Ft

25 ÁRAJÁNLAT A Gólyafészek Bölcsőde játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

26 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Gólyafészek Bölcsőde játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 2. eszköz Ft Ft Ft 3. eszköz Ft Ft Ft 4. eszköz Ft Ft Ft 5. eszköz Ft Ft Ft 6. eszköz Ft Ft Ft 7. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 8. eszköz Ft Ft Ft 9. eszköz Ft Ft Ft 10. eszköz Ft Ft Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft

27 1. számú eszköz Rugós elefánt Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 2. számú eszköz Babaház alagúttal Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft

28 3. számú eszköz Csúszda Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft 4. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A homok nem formázható, annak cseréje javasolt. Homok csere, elszállítás kb. 1 m3: Ft

29 5. számú eszköz Babaház Az eszköz balesetveszélyes, a panelek ki vannak lazulva, azok becsípődés veszélyét okozzák. Javaslat: A panelek meghúzása szükséges. Javítás: Ft 6. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A homok nem formázható, annak cseréje javasolt. Homok csere, elszállítás kb. 1 m3: Ft

30 7. számú eszköz Rugós teknős Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 8. számú eszköz Rugós autó A védőtávolságok nem megfelelőek, a játék jobb oldalán nincs meg az 1 méter. Javaslat: A bokrok áthelyezése. Bokrok áthelyezése: Ft

31 9. számú eszköz Kis csúszda mászórámpával Az eszköz balesetveszélyes, a csúszda mellett nem megfelelő szélességű a rés, beszorulás veszélyes, valamint a mászórámpa elemei kopottak, csúszásveszélyt okoznak. Javaslat: A csúszda melletti rések bedeszkázása, mászórámpa fellépőinek cseréje. Javítás: Ft Festés: Ft 10. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A homok nem formázható, annak cseréje javasolt. Homok csere, elszállítás kb. 1 m3: Ft

32 ÁRAJÁNLAT A Legóvár Óvoda játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

33 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Legóvár Óvoda játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz Ft Ft Ft 2. eszköz Ft Ft Ft 3. eszköz Ft Ft Ft 4. eszköz Ft Ft Ft 5. eszköz Ft Ft Ft 6. eszköz Ft Ft Ft 7. eszköz Ft Ft Ft 8. eszköz Ft Ft Ft 9. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft

34 1. számú eszköz Kétállású hintaállvány laphintákkal Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft 2. számú eszköz Kisvonat Az eszköz balesetveszélyes, a védőtávolságok nincsenek megfelelően betartva. A játék elülső része 60 cm-nél magasabb, ezért ott szükség van az ütéscsillapító rétegre 1,5 méteres távolságban. Javaslat: A játékeszköz áthelyezése, amely során hátrább kerülne, festés. Áthelyezés: Ft Festés: Ft

35 3. számú eszköz Rugós teknős Az eszköz balesetveszélyes, a betonlábazat kilazult. Javaslat: A rögzítés javítása, újra betonozás szükséges. Javítás: Ft 4. számú eszköz Rugós halacska Az eszköz balesetveszélyes, a betonlábazat kilazult. Javaslat: A rögzítés javítása, újra betonozás szükséges. Javítás: Ft

36 5. számú eszköz Rugós dínó Az eszköz balesetveszélyes, a betonlábazat kilazult. Javaslat: A rögzítés javítása, újra betonozás szükséges. Javítás: Ft 6. számú eszköz Csúszda Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft

37 7. számú eszköz Háromszög mászóka Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft 8. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: A játék festése az állagmegőrzés szempontjából. Festés: Ft

38 9. számú eszköz Kis játszóvár Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel.

39 ÁRAJÁNLAT A Manó és Manócska Családi Napközi játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

40 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Manó és Manócska Családi Napközi játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz Ft Ft Ft 2. eszköz Ft Ft Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft 1. számú eszköz Homokozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: Fa ülőke kialakítása. Fa ülőke: Ft

41 2. számú eszköz Kuckós torony hintaállvánnyal Az eszközön a mellvéd alatt fejbeszorulás, tetején nyakbeszorulás veszélye áll fenn, a csúszda alja nincs rögzítve, a csúszda fenti rögzítő csavar éle beakadásveszélyes, a létrafokok nem megfelelőek. A hintaállványra nincs igény, mert balesetveszélyes. Javaslat: A balesetveszélyes pontok megszüntetése, csúszda rögzítése, új létra kialakítása, a hintaállvány helyett kis mászófal, valamint rugós játék telepítése, festés. Javítás, bontás: Ft Mászófal: Ft Az elbontott hintaállvány helyére rugós játék: Ft Telepítés: Ft Festés: Ft

42 ÁRAJÁNLAT A Meserét Óvoda játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

43 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Meserét Óvoda játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz Ft Ft Ft 2. eszköz Ft Ft Ft 3. eszköz Ft Ft Ft 4. eszköz Ft Ft Ft 5. eszköz Ft Ft Ft 6. eszköz Ft Ft Ft 7. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 8. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 9. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 10. eszköz Ft Ft Ft 11. eszköz Ft Ft Ft 12. eszköz Ft Ft Ft 13. eszköz Ft Ft Ft 14. eszköz Ft Ft Ft 15. eszköz Ft Ft Ft Kiálló fémoszlopok eltávolítása Ft Ft Ft Falépcső eltávolítása Ft Ft Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft

44 1. számú eszköz Polyball Az eszköz betonlábazata kiálló, balesetveszélyes. Javaslat: a lábazat befedése. Javítás: Ft 2. számú eszköz Láncos egyensúlyozó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: Állagmegőrzés szempontjából a játék festése javasolt. Festés: Ft

45 3. számú eszköz Babaház homokozóval Az eszköz rossz minőségű, több helyen korhadt, mozgó alkatrészek tető, deszkák - balesetveszélyesek. Javasolt: Mozgó alkatrészek cseréje vagy javítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft 4. számú eszköz Babaház homokozóval Az eszköz rossz minőségű, több helyen korhadt, mozgó alkatrészek tető, deszkák - balesetveszélyesek. Javasolt: Mozgó alkatrészek cseréje vagy javítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

46 5. számú eszköz Mérleghinta Az 5-ös és 6-os számú játék között nincsenek meg a kellő védőtávolságok, a tartóoszlopok, ülőkék balesetveszélyesek. Javaslat: a játék javítása nem gazdaságos, áthelyezésére lenne szükség, új játék telepítése javasolt Elbontás: Ft Új eszköz: Ft Telepítése: Ft 6. számú eszköz Mérleghinta Az eszköz balesetveszélyes, korhadtak az elemek, a tartóoszlopok, az ülőkék elhasználtak, a csavarvédő kupakok hiányoznak. Javaslat: A játék javítása nem gazdaságos, új játék telepítése ajánlott. Elbontás: Ft Új eszköz: Ft Telepítés: Ft

47 Új mérleghinta 7. számú eszköz Polyball Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel.

48 8. számú eszköz Rugós kutyus Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 9. számú eszköz Rugós motor Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel.

49 10. számú eszköz Hatoldalú mászóka Az eszközön szerelési hiba található, a kampók nem biztonságosak, valamint hiányzik egy kapaszkodó. Javaslat: A szerelési hiba helyreállítása, kampók cseréje, kapaszkodó pótlása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

50 11. számú eszköz Babaház homokozóval Az eszköz rossz minőségű, több helyen korhadt, mozgó alkatrészek tető, deszkák - balesetveszélyesek. Javasolt: Mozgó alkatrészek cseréje vagy javítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft 12. számú eszköz Babaház homokozóval Az eszköz rossz minőségű, több helyen korhadt, mozgó alkatrészek tető, deszkák - balesetveszélyesek. Javasolt: Mozgó alkatrészek cseréje vagy javítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

51 13. számú eszköz Kombinált játszóvár Az eszközön a csúszdatest el van törve, balesetveszélyes, a mellvéd alatt végig fejbeszorulás veszélye áll fenn, a rámpáról hiányzik a felmászó kötél, a mászóháló felső és oldalsó rögzítései nem biztonságosak, nincs meg a védőtávolság a csúszda érkezésénél. Javaslat: Csúszdatest cseréje, fejbeszorulási pontok megszüntetése, felmászó kötél pótlása, a játék elforgatása javasolt balesetvédelmi okokból, festés. Csúszda csere: Ft Javítás: Ft Áthelyezés: Ft Festés: Ft

52 14. számú eszköz Négyes rugós játék A betonlábazat kiáll, balesetveszélyes. Javaslat: A lábazat befedése. Javítás: Ft 15. számú eszköz Egyensúlyozó A kilazult csavarok, rögzítések balesetveszélyesek. Javasolt: A csavarok utánhúzása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

53 Biztonsági szempontból javasolt még a területen található szabadon álló fém oszlopok eltávolítása. Eltávolítás: Ft Valamint a fa lépcső javítása, botlásveszély miatt. Elbontása javasolt, majd ferde rézsű kialakítása. Elbontás:

54 ÁRAJÁNLAT A Pitypang Óvoda játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

55 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Pitypang Óvoda játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz Ft Ft Ft 2. eszköz Ft Ft Ft 3. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 4. eszköz Ft Ft Ft 5. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 6. eszköz Ft Ft Ft 7. eszköz Ft Ft Ft 8. eszköz Ft Ft Ft 9. eszköz Ft Ft Ft 10. eszköz Ft Ft Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft

56 1. számú eszköz Piramis mászóka Az eszközön elkorhadt elemek találhatóak, melyek balesetveszélyesek. Javaslat: Korhadt elemek cseréje, festés. Javítás: Ft Festés: Ft 2. számú eszköz Rugós mérleghinta A lábtartók szemsérülést okozhatnak, balesetveszélyesek, csavarvédő kupakok hiánya beakadásveszélyes, a két eszköz között nincs meg a kellő védőtávolság. Javaslat: A lábtartók cseréje, a csavarvédő kupakok pótlása, eszköz áthelyezése, festés. Javítás: Ft Áthelyezés: Ft Festés: Ft

57 3. számú eszköz Négyüléses rugós mérleghinta Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 4. számú eszköz Homokozó A beton perem balesetveszélyes. Javaslat: Fa keret kialakítása javasolt. Fa keret: Ft

58 5. számú eszköz Polyball Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 6. számú eszköz Babaház Az eszközön a ferde merevítő rudak nyakbeszorulási pontok, az eszköz balesetveszélyes. Javaslat: A ferde merevítő rudak eltávolítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

59 7. számú eszköz Rönkfa egyensúlyozó Az eszköz kilengése túl nagy, balesetveszélyes, a szabványoknak nem megfelelő. Javaslat: A határoló láncok beállítása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft 8. számú eszköz Kisvonat Csavarvédő kupakok hiánya beakadásveszélyes. Javaslat: Csavarvédő kupakok pótlása, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

60 9. számú eszköz Kuckós mászótorony Az eszközön a létra felső foka alatt, valamint a mászóháló oldalán fejbeszorulási veszély van, a létrafokok közötti távolság nem biztonságos, az alsó merevítő rúd elhelyezkedése balesetveszélyes, a létra és a rámpa oldala mellvéd nélkül nem biztonságos. Az ütéscsillapító réteg vastagsága nem megfelelő. Javaslat: A létrafokok áthelyezése, mászóháló cseréje acélbetétes kötélre, alsó keresztrúd eltávolítása, mellvéd kialakítása a létránál és mászórámpánál, festés. Ütéscsillapító réteg feltöltése. Javítás: Ft Hálócsere: Ft Festés: Ft Homok feltöltése kb. 3 m3: Ft

61 10. számú eszköz Kéttornyos játszóvár Az eszközön mindkét csúszdatest nagyon ki van kopva, az üvegszálak sérülést okozhatnak, a csúszdák melletti rés nem megfelelő, fejbeszorulást okozhat, a tetős toronynál a csúszda feletti korlátnál is fejbeszorulási pont van. Javaslat: Csúszdacsere, csúszdák melletti rések bedeszkázása, korlát áthelyezése, festés. Javítás: Ft Csúszdacsere: Ft (2db) Festés: Ft

62 ÁRAJÁNLAT A Vadvirág Óvoda játszóeszközeinek felújítására március 12. Készítette: Krea-Hidra Kft.

63 KREA-HIDRA KFT Szigethalom, március Szigethalom, Iskola utca 17. Számlaszám: A Vadvirág Óvoda játszóeszközei állapotának felmérése során, a helyszíni bejárás alapján az alább felsorolt felújítási, ill. karbantartási feladatokra teszünk javaslatot valamint árajánlatot. Eszköz Σ nettó Ft ÁFA 27% Σ bruttó Ft 1. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 2. eszköz Ft Ft Ft 3. eszköz Ft Ft Ft 4. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 5. eszköz Ft Ft Ft 6. eszköz Ft Ft Ft 7. eszköz Ft Ft Ft 8. eszköz Ft Ft Ft 9. eszköz Ft Ft Ft 10. eszköz Ft Ft Ft 11. eszköz Ft Ft Ft 12. eszköz Ft Ft Ft 13. eszköz Ft Ft Ft 14. eszköz Ft Ft Ft 15. eszköz 0 Ft 0 Ft 0 Ft 16. eszköz Ft Ft Ft 17. eszköz Ft Ft Ft 18. eszköz Ft Ft Ft 19. eszköz Ft Ft Ft 20. eszköz Ft Ft Ft Engedélyek Ft Ft Ft ÖSSZESEN Ft Ft Ft

64 1. számú eszköz Mókuskerék Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 2. számú eszköz Négyszemélyes rugós játék Az eszköz balesetveszélyes, a lábtartók és kapaszkodók szemsérülést okozhatnak. Javaslat: A lábtartók és kapaszkodók cseréje. Elem csere: Ft

65 3. számú eszköz Kuckós mászótorony A toronyban a mellvéd alacsony, a mászórámpa elemei közötti rések ujjbeszorulást okozhatnak, a létra felső foka alatt, valamint a mászóháló oldalán fejbeszorulási veszély van, a létrafokok közötti távolság nem biztonságos, az alsó merevítő rúd elhelyezkedése balesetveszélyes, a létra és a rámpa oldala mellvéd nélkül nem biztonságos. Az ütéscsillapító réteg nem megfelelő vastagságú. Javaslat: A mellvéd áthelyezése, a rámpa átalakítása csúszásmentes mászófallá, létrafokok áthelyezése, mászóháló cseréje acélbetétes kötélre, alsó keresztrúd eltávolítása, mellvéd kialakítása a létránál, és mászófalnál festés, ütéscsillapító réteg feltöltése. Javítás: Ft Hálócsere: Ft Mászófal: Ft Festés: Ft Homok feltöltése kb. 3 m3: Ft

66 4. számú eszköz Négyszemélyes rugós játék Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. 5. számú eszköz Csúszda A játékon a csavarok meglazultak, amely így balesetveszélyes. Javaslat: Csavarok meghúzása, pótlása Javítás: Ft

67 6. számú eszköz Kisvonat Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: Állagmegőrzés szempontjából a játék festése javasolt. Festés: Ft 7. számú eszköz Homokozó A gumilapok botlásveszélyesek. Javaslat: Fa ülőke kialakítása szükséges, friss homok feltöltése. Fa ülőke: Ft Homok feltöltés kb. 2 m3: Ft

68 8. számú eszköz Rönkfa egyensúlyozó A láncok kilengése nem megfelelő, balesetveszélyes. Javaslat: A láncok beállítása a szabványoknak megfelelően, festés. Javítás: Ft Festés: Ft 9. számú eszköz Lépcsős csúszda A falépcsők elhelyezkedése balesetveszélyes, a csúszda nincs vízszintben, az érkező résznél kiálló faszegély is balesetveszélyes. Javaslat: Lépcső, valamint az érkező résznél lévő faszegély eltávolítása, a csúszda vízszintbe állítása, festés. Bontás: Ft Javítás: Ft

69 10. számú eszköz Polyball Az eszköz törött, balesetveszélyes. Javaslat: Az eszköz cseréje szükséges. Eltávolítás: Ft Új eszköz: Ft Telepítés: Ft 11. számú eszköz Láncos egyensúlyozó A tartóoszlopok és az egyensúlyozók is elkorhadtak, nem biztonságosak. Javaslat: Javítása nem gazdaságos, elbontása, és új eszköz telepítése javasolt. Elbontás: Ft Új eszköz: Ft Telepítés: Ft

70 12. számú eszköz Babaház RÖNKFAJÁTSZÓTÉR Az eszköz túl nagy mértékben elhasználódott, korhadt, ezért balesetveszélyes. Javaslat: Az eszköz elbontása, új eszköz telepítése. Elbontás: Ft Új eszköz: Ft Telepítés: Ft 13. számú eszköz Csúszda A játékon a csavarok meglazultak, amely így balesetveszélyes. Javaslat: Csavarok meghúzása, pótlása. Javítás: Ft

71 14. számú eszköz Kombinált játszóvár A mászórámpánál lévő keresztfa fejbeszorulási pont, a mellvédek magassága nem megfelelő, a mászóháló alsó merevítőjének elhelyezkedése balesetveszélyes, a lajhárcsimpaszkodó nem megfelelő, fejbeszorulás veszélye áll fenn, a felmászó létra balesetveszélyes, a padesz korhadt, nem biztonságos. Az ütéscsillapító réteg nem megfelelő vastagságú. Javaslat: Keresztrúd eltávolítása, mellvédek megemelése, mászóháló alsó merevítőjének eltávolítása, új lajhárcsimpaszkodó kialakítása, felmászó létra megszüntetése, festés, ütéscsillapító réteg feltöltése. Javítás: Ft Új lajhárcsimpaszkodó: Ft Telepítés: Ft Padesz csere: Ft Festés: Ft Homok feltöltés kb. 3 m3: Ft 15. számú eszköz Rugós autó Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel.

72 16. számú eszköz Piramis mászóka Az eszköz nem szorul javításra, a szabványoknak és biztonsági előírásoknak megfelel. Javaslat: Állagmegőrzés szempontjából a játék festése javasolt. Festés: Ft 17. számú eszköz Kisvonat Az eszköz nagymértékben elkorhadt, balesetveszélyes. Javaslat: A korhadt részek cseréje, festés. Javítás: Ft Festés: Ft

73 18. számú eszköz Fa krokodil Az eszköz nincs biztonságosan elhelyezve ill. rögzítve, ezért balesetveszélyes. Javaslat: A játék áthelyezése, rögzítése, festés. Javítás, áthelyezés: Ft Festés: Ft 19. számú eszköz Lovas fa mérleghinta Az eszköz elkorhadt, elhasználódott, tartóoszlopai mozognak, rögzítése nem megfelelő, balesetveszélyes. Javaslat: Az eszköz javítása nem gazdaságos, új eszköz telepítését javasoljuk. Elbontás: Ft Új eszköz: Ft Telepítés: Ft

74 20. számú eszköz Homokozó A gumilapok elhasználódtak, ragasztásuk nem megfelelő. Javaslat: Fa ülőke kialakítása, friss homok feltöltése. Fa ülőke: Ft Homok feltöltés kb. 2 m3: Ft

75 Játszótér 2006 Kft Bezi, Szabadság út.46. Telefon/ Fax : Mobil: Internet: doravili@gmail.com ÁRAJÁNLAT Ajánlatkérő neve, címe: Amoenitas Egyesület Biatorbágy Varga Kálmán Ajánlatkérés tárgya: Játszótéri eszközök gyártása és telepítése. Neve: Játszótér 2006.Kft. Elérhetősége: 9162 Bezi, Szabadság u.46. Adószáma: A játékeszközök megfelelőségi tanúsítvánnyal, műszaki leírással, utasítással rendelkeznek Az eszközök VTSZ jegyzék száma: Az árajánlat pénzneme: HUF (magyar forint) Egységár Összérték Összérték Tétel Mennyis ég (anyag + munkadíj) (anyag + munkadíj) (anyag + munkadíj) Mértéke gység (nettó Ft) (nettó Ft) Áfa 27% (Ft) (Bruttó ár Ft) Tercia mászó vár ( 4 tornyos), mint a képen, de műanyag csővel) 1 db ü.cs: 12*10m Háromszög köteles 3m magas 1 db ü.cs:6.5*6.5m Köteles gerendás lépegető 1 db Mérleghinta 1 db Nyújtó 1 db ü.cs:5,5*4m Napvitorla homokozó fölé 3.6m*3.6m ( borovi fenyő tartólábakon) 1 db Szállítás 1 db Telepítés 1 db Beton 1 db Ütéscsillapító talaj kialakítása ( gyöngykavics: 4-8mm) (60m3) Fa szegéllyel. 1 db Első üzembe helyezés (TÜV) 5 db Összesen Az árajánlat 2014 augusztus 31-ig érvényes. Bezi, 2014.március 17. Dóra Vilmos Ügyvez.

76

77

78

79

80

81

82

83

84

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A köznevelési intézményekben található játszóterek, játékok felújításáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A köznevelési intézményekben található játszóterek, játékok felújításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A köznevelési intézményekben

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztatás A Herbrechtingen téri játszótérrel kapcsolatos együttműködési lehetőségekről

Város Polgármestere. Tájékoztatás A Herbrechtingen téri játszótérrel kapcsolatos együttműködési lehetőségekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztatás A Herbrechtingen

Részletesebben

Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. Biatorbágy játszótereinek állapotáról

Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. Biatorbágy játszótereinek állapotáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Biatorbágy

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Jávorka

Részletesebben

GÓBÉ SPORT Játszótéri eszközök katalógusa

GÓBÉ SPORT Játszótéri eszközök katalógusa GÓBÉ SPORT Játszótéri eszközök katalógusa Játszótéri eszközeink a TÜV SÜD KERMI minősítésével rendelkeznek 4030 Debrecen, Kaskötő u. 7. Tel./fax: 52-454-115 Tel.: 52-454-995 E-mail: gobe.sport@t-online.hu

Részletesebben

játszó Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás Holovits Huba elnök részére! www. jatszo.hu 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1.

játszó Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás Holovits Huba elnök részére! www. jatszo.hu 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. játszó www. jatszo.hu Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás 8623 Balatonföldvár, Petőfi S. u. 1. Holovits Huba elnök részére! Kelt: 2013. március 3. Tárgy: árajánlat Hiv.sz.: TKT: 6-29/2013 Melléklet:

Részletesebben

JAVASLAT. a Mátrakeresztesre telepítendő, új játszótéri eszközök beszerzésére

JAVASLAT. a Mátrakeresztesre telepítendő, új játszótéri eszközök beszerzésére PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Cím: 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám:1-169/2016. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel.

Részletesebben

Szerelési utasítás Kéttornyos eszköz II. Kéttornyos eszköz II. fő egységei:

Szerelési utasítás Kéttornyos eszköz II. Kéttornyos eszköz II. fő egységei: Szerelési utasítás Kéttornyos eszköz II. Kéttornyos eszköz II. fő egységei: - Alacsony torony, - Háromszög torony - Mászófal - Tűzoltó cső - Lecsúszó szerkezet - Emelkedő létra - Térháló - Betonozáshoz

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. november 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. november 28-i ülésére 6647-2/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2012. november 28-i ülésére Tárgy: Intézkedési terv készítése a játszótéri eszközök javítása érdekében Az előterjesztést

Részletesebben

ACER KFT. Biztonságos játszóterek Magyarországról 2017

ACER KFT. Biztonságos játszóterek Magyarországról 2017 . Biztonságos játszóterek Magyarországról 2017 Acer Kft. Rólunk: Cégünk egy, több mint 20 éves múlttal rendelkező családi vállalkozás. Az évek alatti folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára az egyik

Részletesebben

SZV05-002 SZV11-04 SZV05-002 SZV11-04

SZV05-002 SZV11-04 SZV05-002 SZV11-04 Udvari játékok Játszótéri játékaink esztétikus megjelenésűek és megfelelnek az Uniós követelménynek eleget tevő MSZ-EN 1176-os szabványnak. Játékaink minőségi tanúsítvánnyal rendelkező minősített eszközök.

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-128/2017. Megtárgyalás

Részletesebben

Szerelési utasítás RJFH-150 Mini fészekhinta

Szerelési utasítás RJFH-150 Mini fészekhinta Szerelési utasítás RJFH-150 Mini fészekhinta Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Mini fészekhinta fő egységei: - Felületkezelt állványzat - Fészekhinta ülőke szett - 100 Felületkezelt állványzat

Részletesebben

Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei:

Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei: Szerelési utasítás FS-245 Háromszemélyes szarvas rugósjáték BETONOS KIVITEL 3 személyes szarvas rugós játék fő egységei: - Felületkezelt rugós állványzat - UV stabilizált polietilén ülőfelület Felületkezelt

Részletesebben

Szerelési utasítás PG-114 Gólyafészek rugósjáték BETONOS KIVITEL Gólyafészek rugósjáték fő egységei:

Szerelési utasítás PG-114 Gólyafészek rugósjáték BETONOS KIVITEL Gólyafészek rugósjáték fő egységei: Szerelési utasítás PG-114 Gólyafészek rugósjáték BETONOS KIVITEL Gólyafészek rugósjáték fő egységei: - Felületkezelt rugós állványzat - Tartókar - Fészek Felületkezelt rugós állványzat (1db) Gólyafészek

Részletesebben

Szerelési utasítás Mászócsillag Mászócsillag fő egységei:

Szerelési utasítás Mászócsillag Mászócsillag fő egységei: Szerelési utasítás Mászócsillag Mászócsillag fő egységei: - Acélcső D152,4x4,5x2900 - Mászócsillag kötélháló alkatrész - Acélcső D152,4x4,5x2900 Mászócsillag kötélháló alkatrész talajrögzítő elemei - Kötélfeszítő

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Játszótéri játékok Székhely: 1184.Budapest,Aranyeső u.8 adószám: 23272677-2-43 cégjegyzékszám: 01-09-957790 level cím: 5555. Hunya, Rákóczi út 26/1 Tel/fax:+ 36-66-89 90 71 E-mail: info@magyar-jatszoter.hu

Részletesebben

A termék MSZ EN :2008-as TÜV Rheinland játszótéri megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezik.

A termék MSZ EN :2008-as TÜV Rheinland játszótéri megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezik. 2012. február 28. kedd, 16:01 Háromszög mászóka (H1212) Ajánlott: 014 évig Talán az egyik legismertebb formájú mászóka, a megdöntött oldalainak köszönhetően már a legkisebb gyermekek is könnyen felmászhatnak

Részletesebben

Dani vár zsindelytetôvel

Dani vár zsindelytetôvel JÁTSZÓTÉR 2006 KFT. 9162 Bezi, Szabadság utca 46. Tel./fax: 96/277-533 Mobil: 30/364-3010 E-mail: doravili@gmail.com www.jatszoterkft.hu www.jatszoteralkatreszek.hu MÁSZÓVÁRAK Dani vár zsindelytetôvel

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/130 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Oktatásszervezési

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A Játszóterek 2014. évi felújításáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A Játszóterek 2014. évi felújításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Játszóterek 2014. évi felújításáról

Részletesebben

Szerelési utasítás EK-90 Korlát

Szerelési utasítás EK-90 Korlát Szerelési utasítás EK-90 Korlát Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Korlát fő egységei: - Felületkezelt korlát Szereléshez mellékelt tartozékok: Megnevezés Méret Mennyiség Horganyzott fakötésű

Részletesebben

Csúszda rámpával. Terület kijelölés, - szintezés, eszköz beállítás, betonágyba történő rögzítéssel - az ütéscsillapítási zóna kiépítése nélkül

Csúszda rámpával. Terület kijelölés, - szintezés, eszköz beállítás, betonágyba történő rögzítéssel - az ütéscsillapítási zóna kiépítése nélkül jackpot Csúszda rámpával Közterületi játszóterekre, óvodákba, bölcsődékbe, iskolákba egyaránt ajánljuk már 1 éves kortól. Komplett játék: 150 kg Alapterület: 3750x680 mm, Magasság (földtől): 2595 mm Bélmentes

Részletesebben

ACER KFT. Játszótéri eszköz katalógus

ACER KFT. Játszótéri eszköz katalógus ACER KFT. Játszótéri eszköz katalógus Biztonságos játszóterek Magyarországról Kalandvárak Csúszdaház mászóhálóval Cikkszám: B2-02 T: 38,5 m2 K: 24,9 m Legnagyobb szabadesés magasság:1,4 m Ajánlott korosztály:óvodás,

Részletesebben

Min. helyigény (cm) Ø 150 x 100 Ø Ø 41 x 155 Ø Ø 150 x 100 Ø Ø 150 x 200 Ø

Min. helyigény (cm) Ø 150 x 100 Ø Ø 41 x 155 Ø Ø 150 x 100 Ø Ø 150 x 200 Ø KF101 Nyolcszemélyes fém körforgó horganyzott acél talapzattal, csúszásmentes, rétegelt lemez podeszttel, szinterezett acél felépítménnyel Ø 150 x 100 Ø 550 --- KF102 Egyszemélyes álló forgó játék horganyzott

Részletesebben

Szerelési utasítás Hexagon mászóerőd Hexagon mászóerőd fő egységei:

Szerelési utasítás Hexagon mászóerőd Hexagon mászóerőd fő egységei: Szerelési utasítás Hexagon mászóerőd Hexagon mászóerőd fő egységei: - Tartóoszlop D101,6x3x2900 - Hexagon mászóerőd kötélhálós alkatrész - Gumilemez - Műanyag fellépők - Csőbilincs - Összefogató pánt -

Részletesebben

Szerelési utasítás FS-247 Kétszemélyes WIPP rugósjáték Kétszemélyes Wipp rugósjáték fő egységei:

Szerelési utasítás FS-247 Kétszemélyes WIPP rugósjáték Kétszemélyes Wipp rugósjáték fő egységei: Szerelési utasítás FS-247 Kétszemélyes WIPP rugósjáték Kétszemélyes Wipp rugósjáték fő egységei: - Felületkezelt rugós állványzat - UV stabilizált polietilén ülőfelület és konzol Felületkezelt rugós állványzat

Részletesebben

Szerelési és karbantartási utasítás KM-150/210 Kéményseprő mászóka

Szerelési és karbantartási utasítás KM-150/210 Kéményseprő mászóka Szerelési és karbantartási utasítás KM-150/210 Kéményseprő mászóka Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Kéményseprő mászóka fő egységei: - Felületkezelt tartóoszlopok (2db: D101,6x2.3m); - Kötélháló

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006 február 13-i ülésére Tárgy: A Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde udvari játékainak átalakítása, pótlása Előadó: Igmándyné Hebling

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A fogorvosok feladat-ellátási szerződéseinek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS A fogorvosok feladat-ellátási szerződéseinek módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A fogorvosok feladat-ellátási

Részletesebben

SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával

SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával Gyártó: POLYDUCT ZRt. 4181 Nádudvar, Kabai út 62. Piknik asztal lócával fő egységei: Felületkezelt vázszerkezet Felületkezelt fa asztalrész és lócarész Felületkezelt

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2010. évre vonatkozó játszótéri eszközök és dühöngők szabvány szerinti javítási munkáira Készítette: Szenteczky János vezérigazgató CSEVAK

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2017. évi lisztérzékenység

Részletesebben

KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161

KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161 SZERELÉSI- ÉS HASZNÁLATI UTASÍTÁS : KÉT SZEMÉLYES HINTA Termék száma: 1161 HINTAVÁZ HINTA 01/07-1 - READ THIS FIRST!!! Köszönjük, hogy termékünket választotta! Ha törött vagy hiányos a csomag tartalma,

Részletesebben

SZERELÉSI UTASÍTÁS Asztal

SZERELÉSI UTASÍTÁS Asztal SZERELÉSI UTASÍTÁS Asztal Gyártó: POLYDUCT zrt. 4181 Nádudvar, Kabai út 62. Asztal fő egységei: Felületkezelt vázszerkezet Felületkezelt fa tetőrész 1 Felületkezelt vázszerkezet: Porfestés Felületkezelt

Részletesebben

Szerelési utasítás Pókháló Pókháló fő egységei:

Szerelési utasítás Pókháló Pókháló fő egységei: Szerelési utasítás Pókháló Pókháló fő egységei: - Tartóoszlop D101,6x3x2900 - Pókháló kötélhálós alkatrész - Csőbilincs - Alapbetontest - Tartóoszlop D101,6x3x2900 - Csőbilincs - Pókháló kötélhálós alkatrész

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS ÁLTALÁNOS LEÍRÁS

MŰSZAKI LEÍRÁS ÁLTALÁNOS LEÍRÁS MŰSZAKI LEÍRÁS ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A játszótéri eszközökön nincsenek éles élek, kiálló részek, szálkák. A kiálló csavarvégek műanyag csavartakarók mögé vannak rejtve. A játszótéri eszközök fő alapanyaga a

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2019. évi lisztérzékenység

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-ei rendkívüli ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-ei rendkívüli ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

minősített Fajátékok JÁTSZÓTEREK KONDIPARKOK KIEGÉSZÍTŐ ELEMEK t e r m é k

minősített Fajátékok JÁTSZÓTEREK KONDIPARKOK KIEGÉSZÍTŐ ELEMEK  t e r m é k minősített Fajátékok JÁTSZÓTEREK KONDIPARKOK KIEGÉSZÍTŐ ELEMEK magyar t e r m é k www.borsifajatek.hu Bemutatkozunk A fajáték gyártás és kivitelezés területén szerzett több mint 10 éves tapasztalattal,

Részletesebben

MICIMACKÓ ÓVODA (1156, BP. XV. KER. KONTYFA UTCA 1.) UDVARFELÚJÍTÁS

MICIMACKÓ ÓVODA (1156, BP. XV. KER. KONTYFA UTCA 1.) UDVARFELÚJÍTÁS Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ Index: 01 BUDAPEST XV. KERÜLET MICIMACKÓ ÓVODA (1156, BP. XV. KER. KONTYFA UTCA 1.) UDVARFELÚJÍTÁS

Részletesebben

Szerelési utasítás POLYgo egyensúlyozó hullám

Szerelési utasítás POLYgo egyensúlyozó hullám Szerelési utasítás POLYgo egyensúlyozó hullám Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 POLYgo egyensúlyozó hullám fő egységei: - Felületkezelt hullám Szereléshez mellékelt tartozékok: Felületkezelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról A nevelési-oktatási ek működéséről és a köznevelési ek névhasználatáról szóló 0/0. (VIII..) EMMI rendelet -6. -ai alapján

Részletesebben

INTEGRÁLT JÁTSZÓTÉRI ESZÖZÖK

INTEGRÁLT JÁTSZÓTÉRI ESZÖZÖK IJ012 Integrált homokozó lábakon álló homokozó, szinteltolással, 2-2 tároló ládával a gyerekek a felső asztalról át tudják szitálni az alsó edényekbe a különböző szemcse méretű anyagokat. IJ013 Hangállomás

Részletesebben

Szerelési utasítás RJB 185/215/275 POLYBALL (Alapbetontest kivitel)

Szerelési utasítás RJB 185/215/275 POLYBALL (Alapbetontest kivitel) Szerelési utasítás RJB 185/215/275 POLYBALL (Alapbetontest kivitel) Gyártó: POLYBALL fő egységei: POLYDUCT ZRT. Nádudvar Kabai út 62. 4181 - UV stabilizált polietilén POLYBALL elem; - Felületkezelt tartóoszlop;

Részletesebben

www.sulitech.com Ingyenes szállítás az egész országban! Tel.: (22) 33 44 55

www.sulitech.com Ingyenes szállítás az egész országban! Tel.: (22) 33 44 55 JÁTSZÓTÉRI ÁRLISTA 1 Cikkszám KÜLTÉRI FAJÁTÉKOK AKÁCBÓL és KIEGÉSZÍTŐK Nettó ár Bruttó ár Játékaink az TÜV által minősítettek, megfelelnek az MSZ EN 1176 szabványcsaládnak. Az árak tartalmazzák a csúszdalap

Részletesebben

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről

Előterjesztés a évi lisztérzékenység szűréséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2018. évi lisztérzékenység

Részletesebben

Szerelési utasítás RJFT-150 Forgótányér Forgótányér fő egységei:

Szerelési utasítás RJFT-150 Forgótányér Forgótányér fő egységei: Szerelési utasítás RJFT-150 Forgótányér Forgótányér fő egységei: - Forgótányér - Tartóváz - Forgótányér - Tartóváz Szereléshez szükséges alkatrészek: Megnevezés Méret Mennyiség Horganyzott belsőkulcsnyílású

Részletesebben

Szerelési utasítás RJF-150 Speedy forgó Speedy forgó fő egységei:

Szerelési utasítás RJF-150 Speedy forgó Speedy forgó fő egységei: Szerelési utasítás RJF-150 Speedy forgó Speedy forgó fő egységei: - Forgóhinta Forgóhinta Szereléshez szükséges alkatrészek: Megnevezés Méret Mennyiség Horganyzott hatlapfejű menetes csavar M10 X 25 12

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Műfüves futballpálya építésére benyújtandó pályázatról

Város Polgármestere. Előterjesztés. Műfüves futballpálya építésére benyújtandó pályázatról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Műfüves futballpálya építésére

Részletesebben

Játszótéri eszközök. www.sulitech.com Ingyenes szállítás az egész országban! Tel.: (22) 33 44 55. Termékleírás

Játszótéri eszközök. www.sulitech.com Ingyenes szállítás az egész országban! Tel.: (22) 33 44 55. Termékleírás FJR 011225 Mászóka Dolomiti Climb 939 375 Ft Ez egy új stílusú mászóeszköz, melyet akár csoportosan is használhatnak a gyerekek, a fizikai erőnlétüket próbára téve. Megjelenési formáját tekintve egy hegycsúcsra

Részletesebben

Urbanizáció. Közterületi bútorzatok. Cikknév Megnevezés Listaár Ft/db. Virágtartó edényzetek. RPK-320 Virágfüzér 156 700. RPK-115 Virágpiramis 104 500

Urbanizáció. Közterületi bútorzatok. Cikknév Megnevezés Listaár Ft/db. Virágtartó edényzetek. RPK-320 Virágfüzér 156 700. RPK-115 Virágpiramis 104 500 Közterületi bútorzatok Virágtartó edényzetek RPK-320 Virágfüzér 156 700 RPK-115 Virágpiramis 104 500 RKV- 10 10 literes virágtartó 14 030 RKV-25 25 literes virágtartó 18 430 RKV-80 80 literes virágtartó

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Dr. Nemes Nagy Györgyi kérelméről

Város Polgármestere. Előterjesztés. Dr. Nemes Nagy Györgyi kérelméről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Dr. Nemes Nagy Györgyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nemes-Nagy Györgyi kérelme az iskola-egészségügyi feladatok ellátására

ELŐTERJESZTÉS. Nemes-Nagy Györgyi kérelme az iskola-egészségügyi feladatok ellátására Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/242, 260 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Nemes-Nagy Györgyi kérelme

Részletesebben

Tájékoztató. Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi intézmény - felújítási és karbantartási munkáiról

Tájékoztató. Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi intézmény - felújítási és karbantartási munkáiról Tájékoztató Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi intézmény - felújítási és karbantartási munkáiról Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2015. (II. 26.) számú határozatában 15 millió

Részletesebben

Szerelési utasítás HN-150 Háromelemes nyújtó

Szerelési utasítás HN-150 Háromelemes nyújtó Szerelési utasítás HN-150 Háromelemes nyújtó Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Háromelemes nyújtó fő egységei: - Felületkezelt oszlop - Felületkezelt összekötő rész Felületkezelt oszlop Felületkezelt

Részletesebben

Játszóterek tervezési szempontjai a városi közparkokban

Játszóterek tervezési szempontjai a városi közparkokban Játszóterek tervezési szempontjai a városi közparkokban Cél Korszerűség Megfelelő fenntarthatóság Praktikus használat Könnyű, akadálymentes megközelíthetőség Profi kivitelezés Folyamatos karbantartás Korcsoportonként

Részletesebben

A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási szerződés módosításáról

A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási szerződés módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A CÖDIMED Kft-vel kötött megbízási

Részletesebben

Min. helyigény (cm) 500 x m x x 90 x x x m 2

Min. helyigény (cm) 500 x m x x 90 x x x m 2 MA101 Kör mászóka ből, fém szinterezett acélcső mászó rudakkal 104 x 104 x 200 500 x 500 25 m 2 MA102 Háromszög mászóka ből, egyik oldalán fém létrafokokkal, másik oldalán acélbetétes kötélhálóval 183

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda

Részletesebben

Játszótéri eszközök listája Bölcsödék számára

Játszótéri eszközök listája Bölcsödék számára Játszótéri eszközök listája Bölcsödék számára 2019. Sorsz. Rend.sz Név Életkor (év) Méret (sz x h x m) (cm) Bizt.tér (cm) Ütéscsill. ter. (m2) Db. (nettó) Ft (bruttó) Ft 1 2001 Homokozó Maxi 1-7 358 x

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ BUDAPEST XV. KERÜLET

Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ BUDAPEST XV. KERÜLET Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ Index: 01 BUDAPEST XV. KERÜLET XV-12 SZ. BÖLCSŐDE (1156, BP. XV. KER. NÁDASTÓ PARK 1. UDVARFELÚJÍTÁS

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására kiírt pályázatról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására kiírt pályázatról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati étkeztetési

Részletesebben

Szerelési utasítás RJFH-250 fészekhinta

Szerelési utasítás RJFH-250 fészekhinta Szerelési utasítás RJFH-250 fészekhinta Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Fészekhinta fő egységei: - Felületkezelt állványzat - Fészekhinta ülőke szett-120 Felületkezelt állvány Fészekhinta

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról

Tájékoztató a szerződés módosításáról tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/139 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Szily-kastély alagsorának

Részletesebben

3 Funkciós gondolás kerti hinta

3 Funkciós gondolás kerti hinta HASZNÁLATI UTASÍTÁS: 3 Funkciós gondolás kerti hinta Hinta Gondola Lovagló hinta 01/10 1 READ THIS FIRST!!! Köszönjük, hogy termékünket választotta! Ha törött vagy hiányos a csomag tartalma, kérjük forduljon

Részletesebben

Szerelési utasítás ET-250 Egyensúlyozó térháló

Szerelési utasítás ET-250 Egyensúlyozó térháló Szerelési utasítás ET-250 Egyensúlyozó térháló Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Egyensúlyozó térháló fő egységei: - Felületkezelt egyensúlyozó - Felületkezelt egyensúlyozó térhálóval - Felületkezelt

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról (Juhász Ferenc)

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról (Juhász Ferenc) Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Nemzeti Kulturális Alap

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Sándor-Metternich kastélyba

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Mintajátszóterek Székhely: 1184.Budapest,Aranyeső u.8 adószám: 23272677-2-43 cégjegyzékszám: 01-09-957790 level cím: 5555.Hunya,Rákóczi út 26/1 Tel/fax:+ 36-66-89 90 71 E-mail: info@magyar-jatszoter.hu

Részletesebben

MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY

MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY Száma: Z2 09 08 23220 020 Tanúsítvány tulajdonosa: Legnolandia s.r.l. Zona Industriale, Via Trieste 33024 Forni di Sopra Olaszország Tanúsító jel: ek: Játszótéri eszközök (Különféle

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Intézményi nyári karbantartási feladatokról Az önkormányzati vagyonelemek értékének megőrzéséről

ELŐTERJESZTÉS. Intézményi nyári karbantartási feladatokról Az önkormányzati vagyonelemek értékének megőrzéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/213 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Intézményi nyári karbantartási

Részletesebben

új játszótéri eszközök beszerzésére

új játszótéri eszközök beszerzésére PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. TEL.: (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-98/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i ülésére 2670-3/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i ülésére Tárgy: Közegészségügyi hiányosságok megszüntetése érdekében kiadási előirányzat növelése Előterjesztő:

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Környezetvédelmi alap létrehozásáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS Környezetvédelmi alap létrehozásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Környezetvédelmi alap létrehozásáról

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 98.

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 98. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 98. MELLÉKLET: - TÁRGY: Szekszárd város szemétgyűjtő kelyheinek elhelyezése, gyártása, javítása, egyéb lakatos munkák elvégzése tárgyú

Részletesebben

alább néhány játszóvárunk ára, a katalógusunk letölthető a oldalról:

alább néhány játszóvárunk ára, a katalógusunk letölthető a   oldalról: Tisztelt Hölgyem, alább néhány játszóvárunk ára, a katalógusunk letölthető a http://www.ilonamalom.hu/letoltes.html oldalról: Várak: kat. old. azonosító eszköz nettó telepítve nettó 3. Játszóvár "A" IM

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A 1. sz. főúton lévő ötágú körforgalommal összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A 1. sz. főúton lévő ötágú körforgalommal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előzmények ELŐTERJESZTÉS A 1. sz. főúton

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:13/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés a PMAMI tantermeinek kialakításáról

Város Polgármestere. Előterjesztés a PMAMI tantermeinek kialakításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a PMAMI tantermeinek kialakításáról

Részletesebben

Árajánlat és TÜV megfelelőségi nyilatkozat

Árajánlat és TÜV megfelelőségi nyilatkozat Zánka Község Önkormányzata 8251 Zánka, Iskola u. 11. Tel.: 06 70 276-8008 Email: str7104@gmail.com Árajánlat és TÜV megfelelőségi nyilatkozat - Zánka Község Önkormányzata finanszírozásában megépítésre

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Fax:

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Fax: Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy, 2319 hrsz-ú ingatlan hasznosításáról Az ingatlant

Részletesebben

Szerelési utasítás POLYgo készségfejlesztő játék mozgáskorlátozott gyerekek számára

Szerelési utasítás POLYgo készségfejlesztő játék mozgáskorlátozott gyerekek számára Szerelési utasítás POLYgo készségfejlesztő játék mozgáskorlátozott gyerekek számára Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 POLYgo készségfejlesztő játék fő egységei: - Felületkezelt tartószerkezet

Részletesebben

Szerelési utasítás POLYgo őrtorony

Szerelési utasítás POLYgo őrtorony Szerelési utasítás POLYgo őrtorony Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 POLYgo őrtorony fő egységei: - Felületkezelt tartószerkezet - Felületkezelt létra - Felületkezelt ívelt felmászó - UV

Részletesebben

Szerelési utasítás RJMJ-95 Mini játszóvár

Szerelési utasítás RJMJ-95 Mini játszóvár Szerelési utasítás RJMJ-95 Mini játszóvár Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Mini játszóvár fő egységei: - UV stabilizált polietilén egyenes csúszda (96/120) oldalmellvéddel (120/150); - UV

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Útfelújítási igényekről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Útfelújítási igényekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Útfelújítási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Pátyi út-szily Kálmán utca kereszteződésének közvilágításával összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A Pátyi út-szily Kálmán utca kereszteződésének közvilágításával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Pátyi út-szily Kálmán

Részletesebben

Szerelési utasítás Mondo Egyensúlyozó-221

Szerelési utasítás Mondo Egyensúlyozó-221 Szerelési utasítás Mondo Egyensúlyozó-221 Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 Mondo Egyensúlyozó- 221 fő egységei: - Felületkezelt tartóoszlop- Kapu felhőcskékkel (1db); - Felületkezelt oszlop-

Részletesebben

Min. helyigény (cm) 30 x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø

Min. helyigény (cm) 30 x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø x 70 x 80 Ø RJ100C - CICA RJ100D játék- DÍNÓ RJ100EG - EGÉRKE RJ100EL játék- ELEFÁNT RJ100KA játék- KACSA 1 RJ100KA játék- KAKAS RJ100KR játék- KROKODIL RJ100KU - KUTYA 28 x 98 x 98 Ø 300 --- RJ100LO - LOVACSKA 25

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Önkormányzat Képviselő-testületének 01. december -án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Önkormányzata Képviselő-testületének 10/01. (XII..) határozata A Benedek Elek

Részletesebben

NAPOCSKA RUGÓS ÉS FORGÓ ESZKÖZÖK

NAPOCSKA RUGÓS ÉS FORGÓ ESZKÖZÖK NAPOCSKA RUGÓS ÉS FORGÓ ESZKÖZÖK 2015. évi árlista Cégünket, a JÁTSZÓPARK Kft. 2007- ben alapítottuk, azóta foglalkozunk kiváló minőségű játszóeszközök tervezésével, gyártásával, játszóterek építésével.

Részletesebben

Előterjesztés. Biatorbágy Szily kastély területén található tornaterem felújításával összefüggő kérdésekről

Előterjesztés. Biatorbágy Szily kastély területén található tornaterem felújításával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzatának

Részletesebben

Előterjesztés. a Sándor-Metternich kastélyban tantermek és tornaterem tervezésére indított közbeszerzési eljárás elbírálásról

Előterjesztés. a Sándor-Metternich kastélyban tantermek és tornaterem tervezésére indított közbeszerzési eljárás elbírálásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Sándor-Metternich kastélyban tantermek

Részletesebben

Tárgy: Pályázat benyújtása játszótér felújítására az ÚMVP Falumegújítás és fejlesztés keretébıl

Tárgy: Pályázat benyújtása játszótér felújítására az ÚMVP Falumegújítás és fejlesztés keretébıl 5. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2008. november 26-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása játszótér felújítására az ÚMVP Falumegújítás és fejlesztés keretébıl Az elıterjesztést

Részletesebben

Szerelési utasítás RJH-250 Kétszemélyes lengőhinta

Szerelési utasítás RJH-250 Kétszemélyes lengőhinta Szerelési utasítás RJH-250 Kétszemélyes lengőhinta Gyártó: POLYDUCT ZRT Nádudvar Kabai út 62. 4181 2 személyes lengőhinta fő egységei: - Felületkezelt állványzat - Alumíniumbetétes gumiborítású ülőke -

Részletesebben

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék

Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /213 mellék Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu iktatószám: Tárgy: előterjesztés E l

Részletesebben

ÁRLISTA Fém játszótéri eszközök - A termék megnevezése AQUARIUS. Bölcsödei, óvódai felhasználásra: Inkluzív, akadálymentesített eszközök:

ÁRLISTA Fém játszótéri eszközök - A termék megnevezése AQUARIUS. Bölcsödei, óvódai felhasználásra: Inkluzív, akadálymentesített eszközök: ÁRLISTA - 2017.2 Fém játszótéri eszközök - Bölcsödei, óvódai felhasználásra: Inkluzív, akadálymentesített eszközök: Rendelési AQUARIUS 1601 Létrás bástya AQUARIUS Aquarius 3-12 336 600 427 482 1602 Bástya1602

Részletesebben