A tatai Esterházy-kastélyról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tatai Esterházy-kastélyról"

Átírás

1 A tatai Esterházy-kastélyról A tatai Esterházy grófok kastélyának m emléki együttese 1765 és között épült, Fellenthali Fellner Jakab tatai uradalmi épít mester tervei alapján, Esterházy IV. Ferenc megbízásából, kés barokk stílusban. A tatai Öreg-tó partján áll, a tatai vár szomszédságában. A m emlék-együttesb l kiemelkedik a f épület arányosan impozáns tömbje, melyet az ún. kiskastély A kastély tóparti homlokzata és a hozzá kapcsolódó melléképületek karéja ölel körül. Az együttes m vészetileg nagyon értékes része még a kocsiszín kis épülete, mely magán viseli a legjellegzetesebb fellneri építészeti jegyeket, és a m emléki objektum egyik legrégebbi építménye. Fellenthali Fellner Jakab (Nikolsburg 1722 Tata 1780) építész a klasszicizáló kés barokk kiváló hazai m vel je. Galánthai Balogh Ferenc, az Esterházyak tatai jószágkormányzója, valamint Esterházy Károly egri érsek felfedezettje. Munkássága meghatározza Tata városképét (kastélyegyüttes, plébániatemplom, malmok). F m ve az egri Líceum. A kastély jelent s szerepet játszott a történelemben is: 1809-ben I. Ferenc császár és király ( ) itt írta alá a napóleoni háborúkat követ bécsi békét, a XIX sz. végén pedig Ferenc József ( ) és II. Vilmos ( ) német császár látogatott ide egy hadgyakorlat alkalmával, amelyet Tatán rendeztek ben IV. Károly és neje, Zita királyné is megfordult a kastélyban. A kastély a II. világháborút követ államosítás után kórházként, idegszanatóriumként m ködött. (Vagyonkezel : Földm velésügyi Minisztérium, a budapesti Lipótmezei Elme és Ideggyógyintézet egy részlege került a kastélyba, majd a Tata Járási Kórház idegosztálya lett.) Bár a rendkívül értékes bútorzat és a berendezési tárgyak nagy része 1945-ben elt nt, a emlékidegen funkció az épületben nem tett jóvátehetetlen károkat, így annak történetér l, építési periódusairól a jelenleg folyamatban lév kutatás sokat kideríthet majd. A f épület földszintjén, a keleti torony aljában volt az egykori kastélykápolna, ablakmaradványai a padláson nemrég kerültek el. A földszinti helyiségek szolgáltak lakosztályul a gróf számára. Az emeleten található a megtekintésre külön érdemes, ún. márvány fürd szoba, és az ún. hollandi csempés fürd szoba, Neobarokk ajtó a királyi díszebédl ben napjainkban A királyi díszebédl, mint I. Ferenc József szalonja, 1897-ben amelyeket (feltehet leg a XIX. század végén vagy) a XX. század elején alakítottak ki. Szinte teljes épségben megmaradt a kastély egykori könyvtárának bútorzata. Az emelet legfinomabb

2 Alabástrom lámpa az emeleti, volt grófn i írókabinetben díszítéssel ellátott helyiségei szolgáltak a grófn lakosztályaként. A termek falain lév jelenlegi festés feltehet leg korabeli díszít festést takarhat, erre több nyom is utal. Külön meg kell említeni a kastély egyik emeleti dísztermét, a zöld-arany faburkolatos királyi díszebédl t, mint a kastély legimpozánsabb helyiségét. A tóra néz valamikori nagyszalonból nyílt az a toronyszoba, ahol megtörtént az említett békekötési dokumentum aláírása I. Ferenc részér l. Igen értékesek és látványosak továbbá az eredeti épületszerkezeti elemek és díszítések, nyílászárók, zárszerkezetek, lámpatestek, gipszstukkók, kandallók stb. Az épített örökség m vészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori kutatása jelenleg folyamatban van. A kutatások eredményeként megállapítható, hogy a melléképületek karéjában található ún. kiskastély nem a m emlékegyüttes legkorábban épült szárnya, és nem is volt soha Galánthay Balogh József jószágkormányzó rezidenciája, mint azt korábban vélték, így helytelen azt Balogh-kastélynak, vagy Balogh szárnynak nevezni. (A nagykastély 1750 el tt már meglév épületmagja volt megjelölve Baloghkastélyként egy korabeli térképvázlaton.) Az épületszárnynak ugyan valószín leg van egy régebbi magja, ám legnagyobb része a XIX. század elején épült fel. A hálószobák, kisszalonok sora arra enged következtetni, hogy a kastélyegyüttes Kandalló a kastély emeleti szobájában vendégszárnyakét szolgált. Mindez azonban mit sem von le egyedülálló értékeib l, bels építészeti szerkezetei, feltolható szárnyú, kosáríves záródású ablakok, festett ajtók, díszes spaletták, stukkók, valamint a mostani restaurátori kutatás során feltárt többperiódusú, kés barokk díszít festés különlegessé teszik a magyar építészet-történetben. Egyik legszebb terme a sorozatos, nem kezelt beázások következtében majdnem tönkrement, bels udvarra néz szoba, melyet az ajtók feletti, ún. szupraporta-mez ben stukkós keretbe foglalt vadászjelenetek miatt "vadászteremnek" szoktunk nevezni. Az 1943 évben felvett leltárban német ebédl ként szerepel. A vadász-teremb l nyíló ajtók szemöldöke a barokk építészeti stílusra igen jellemz kosáríves záródású, szárnyai, és tokszerkezetének felülete is díszít festést rejt a jelenlegi mázolás alatt. Egy ponton a mázolás lehullott, így el bukkant egy igen míves és színvonalas, sokat ígér részlet. Hollandi csempe az emeleti fürd szobából Az egykori birtokközpont része volt még a szintén az Öreg-tó partján álló, fedett lovarda, és az egykori tehénistállóból ( Schweizerei ) lóistállóvá alakított épületsor is. Ezek ma magántulajdonban vannak. A birtokegyütteshez tartozott továbbá a nyári kastély, mely a Cseke-tavat körülölel Angolparkban áll,

3 ma a Kuny Domonkos Megyei Múzeum székháza. Sokszor ezt említik kiskastélyként. Emellett a Nagykastély közelében és szintén a múzeum használatában álló, és múzeumként is szolgáló tatai Vár is az uradalmi központ épületegyüttesének része volt. A tó partján, a kastély szomszédságában állt az 1913-ban lebontott tatai Várszínház, melyet Esterházy Miklós József ( ), a tatai lovassport, tréning és versenypálya létrehozója építtetett. A tatai parkegyüttes a magyarországi kertm vészet történetének kimagasló jelent ség emléke. Különlegessé teszi, hogy a kiterjedt parkrendszer az egész várost és tájat behálózza, parkosítja. E hatalmas kompozíciónak csak kicsiny, de korántsem jelentéktelen része a kastély mögött elterül zárt kert, amely XVIII. századi eredet. El ször barokk kert volt, majd a 18. század végén átalakították tájképi Parkrészlet kertté, és többször átformálták. E beavatkozások egyike 1830 körül történt, s Karl Ritter kertépítész nevéhez f dik, aki a kert tervét könyvében is megjelentette. A kastélykert területét az Esterházyak a szomszédos telkek megvásárlásával több fázisban fokozatosan növelték, míg végül a XX. század elején, a kastély melletti házak lebontását követ en e kert összeolvadt a tóparti parkkal. (A kórház idején újból elkerítették.) A bels kastélykert hangulatát fokozzák a ma is meglev grották és szobrok. Külön meg kell említeni azt a díszkutat, mely a kiskastély kerti bejáratához vezet, íves kétkarú lépcs tengelyében áll. A kút szobrát feltehet en Schweiger Antal faragta 1785 körül. A közepét díszít k szobor feje hiányzik (jelenleg raktárban), felülete kopott, az egykor vizet lövell nyílások ma már csak sejthet k, de a maga m fajában korának ránk maradt emlékeként hazánkban ma már ritkaságnak számító alkotás. Az eredetileg szell sen elrendezett, id s növényállományból néhány értékes, id s faegyed maradt csupán, a korabeli cserjeállományból azonban semmi nem maradt. A második világháború utáni évtizedekben átgondolatlan fatelepítések történtek, ként örökzöldekkel (tuják, lucfeny k stb.) és ipari nyárfákkal. Ezek jelent sen zavarták a park A bels udvar a két világháború között összképét, idegenek voltak annak stílusától, hangulatától, a nyárfák pedig még az értékes fákat, kerti építményeket is veszélyeztették. Az id s fák az évtizedek alatt közéjük telepített vagy n tt faállomány következtében elvesztették alsó ágaikat, felkopaszodtak. A 2004-ben megkezdett növényszelekció a kerti építmények állagának meg rzését és az eredeti, értékes faállomány megmentését, regenerálódását szolgálta. A történeti kutatás és az engedélyezési terv már elkészült, és annak alapján a kastélykert lassan kezdi visszanyerni azt a formáját, amely közel két évszázados fejl dés révén a XX. század elejére kialakult.

4 A tatai Esterházy-kastély m emlék-együttese 2001 nyarán került a M emlékek Állami Gondnoksága vagyonkezelésébe. A Gondnokság elvégeztette a legfontosabb állagmegóvási munkákat (bádogozás, tet javítás) szén kitakarítottuk a meglehet sen gondozatlan, elvadult kastélyparkot, majd a geodéziai felmérés után hozzáfogtunk a növénykataszter összeállításához, valamint a növényszelekciós 11. Víz, Zene, Virág Fesztivál munkákhoz. Az épületet és a parkját folyamatosan gondozzuk, takarítunk, az épületekben felügyelet mellett gondosan szell ztetünk. Elkészült az épületek tet szerkezetére vonatkozó faanyagvédelmi szakvélemény is, mely megállapította, hogy a kiskastély tet szerkezete és födéme is a legveszélyesebb faszerkezet-károsító könnyez házigombával (Merulius lacrimans) fert zött. Ezért elkészíttettük a tet szerkezet és a födém rekonstrukciós tervdokumentációját. Hozzáfogtunk az épületek tudományos építészettörténeti, m vészettörténeti és restaurátori kutatásához, mivel az építéstörténet és a meg rzend m vészettörténeti értékek pontos ismerete határozza meg a komplexum majdani hasznosítását. Alternatívákat dolgoztunk ki a m emlékegyüttes hasznosítására vonatkozóan, amely munkába a helyi szervezeteket és intézményeket is bevontuk (ECHO Projekt) óta a kastélyépületben különféle kulturális, illetve idegenforgalmi rendezvényeknek, kiállításoknak adunk otthont (VÍZ, ZENE, VIRÁG FESZTIVÁL; Márványhegyi M vésztelep; Tatai Barokk Fesztivál; Öreg-tavi Nagyhalászat; Gyertyafénybál a MÁG szervezésében). A kiskastély egyik szobájában talált díszít festés rekonstrukciós terve Kemény Marianne fest restaurátor Célunk a kastélyegyüttes és parkjának lehet legszakszer bb helyreállítása és a méltó, gazdaságos hasznosítás mellett az adott m vel déstörténeti korszakot szemléletesen bemutató kiállító - és rendezvényi központ felállítása az épület legreprezentatívabb teremsorában. A m emlékegyüttes felújítási programját, és m emléki rekonstrukcióját a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozza. Összeállította: Özvegy Györgyi (Források: Borsodi Zsófia és Herényi Anna diplomadolgozata, Révhelyi-hagyaték, Alföldy Gábor)

5 Korabeli képeslap, 1930 emlékek Állami Gondnoksága Tatai Eszterházy-kastély Gondnoksága cím: 2890 Tata, H sök tere Telefon: emlékek Állami Gondnoksága 1014 Budapest, Dísz tér hunturst@mag.hu

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló

Részletesebben

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,

Részletesebben

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára 4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal

Részletesebben

5/2013. (II.10.) önkormányzati rendelete szerinti tartalommal. Baross utca. 86.

5/2013. (II.10.) önkormányzati rendelete szerinti tartalommal. Baross utca. 86. Budapest, VIII. Baross u. 86. Településképi bejelentési eljárás mellékleteként készült építész homlokzatfelújítási, színezési terv Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés He-e/1. 2683 Iskola tér 2. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete Kisvárda város Önkorm. Kisvárda város Önkorm. Oktatási épület 1919 jó szabadon álló F+3 Összetett tetőidom, kontyolt nyeregtető.

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011)

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011) 1999. Erdő, telek-vásárlás, épület rekonstrukció Foglalkoztató épület létrehozása Fűtéskorszerűsítés Egyesített Szociális Intézmény, Fűtéskorszerűsítés dr. Piróth Endre Mentálhygiénés Otthon, Fűtéskorszerűsítés

Részletesebben

Balatonfüred helyi egyedi védelem alatt álló elemeinek katasztere 5. számú melléklet

Balatonfüred helyi egyedi védelem alatt álló elemeinek katasztere 5. számú melléklet Balatonfüred helyi egyedi védele alatt álló eleeinek katasztere 5. ú elléklet Sor Cí Hrsz. Helyszínrajz, fotó Megállapítások, ajánlások 1. Ady Endre utca 12/a. 2756 Eklektikus holokzatú villa. Az épület

Részletesebben

A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója

A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója Az épület a Piráni Építészeti Napokon a Piranesi díj dicséret fokozatát nyerte el 2007-ben. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben országos, nyilvános

Részletesebben

Az Iparosegylet felújítása. Szatmárnémeti 2013 április 10

Az Iparosegylet felújítása. Szatmárnémeti 2013 április 10 Az Iparosegylet felújítása Szatmárnémeti 2013 április 10 A projekt megnevezése: Ingatlanbefektetés a román-magyar vállalkozások fejlesztése érdekében B HURO-INVEST Projekt azonosítója:huro-1101/105/2.1.1

Részletesebben

Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu.

Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. 21 Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. Előfordul a homlokzat tengelyére illesztett három ablakos változat is, itt vélhetően két helyiség néz az utcára. Mint korábban

Részletesebben

EGY NYOMDAMÛHELY TITKAIBÓL GYOMAI KNER NYOMDA, 1882 2007

EGY NYOMDAMÛHELY TITKAIBÓL GYOMAI KNER NYOMDA, 1882 2007 EGY NYOMDAMÛHELY TITKAIBÓL GYOMAI KNER NYOMDA, 1882 2007 Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban, 2007. május 15. július 14. * Az Egy nyomdamûhely titkaiból Gyomai Kner Nyomda, 1882 2007 címmel az

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1143 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Valdinievole Luxusvilla Valdinievoleban LEIRÁS E csodás

Részletesebben

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0461 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Venezia Luxusvilla golfpályával eladó Velencében LEIRÁS

Részletesebben

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0445 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze KASTÉLY ELADÓ FIRENZÉBEN LEIRÁS A

Részletesebben

TELEKI-TISZA-KASTÉLY

TELEKI-TISZA-KASTÉLY Nagykovácsi teleki-tisza-kastely.hu BENEDICTY A kastély valamikor a 19. század közepén épült, jelenlegi formáját a 20. század húszas éveiben nyerhette el, többek között Benedicty József építész tervei

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (. ) önkormányzati rendelete helyi (kerületi) jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról A Budapest XII. kerület

Részletesebben

Képek a Jászságból 161

Képek a Jászságból 161 Képek a Jászságból 161 Farkas Kristóf Vince Képes tudósítás a jászfényszarui Főtérről A most bemutatott fotók az ÉAOP-5.1.1/D-09-2f-2011-0003 jelű Jászfényszaru Városközpontjának értékmegőrző megújítása

Részletesebben

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL

BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL HACS neve: Déli Napfény LEADER Egyesület Projektlátogatás helyszíne és időpontja: Algyő A projektlátogatást végző személy/ek: Terhes Csaba Az ügyfél képviseletében: Katona

Részletesebben

AZ ISTVÁNMEZŐ REHABILITÁCIÓS PROGRAMJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁROSÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSA (BOK) TERVPÁLYÁZATI MŰLEÍRÁS

AZ ISTVÁNMEZŐ REHABILITÁCIÓS PROGRAMJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁROSÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSA (BOK) TERVPÁLYÁZATI MŰLEÍRÁS AZ ISTVÁNMEZŐ REHABILITÁCIÓS PROGRAMJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁROSÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSA (BOK) TERVPÁLYÁZATI MŰLEÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK MŰLEÍRÁS 1. VÁROSSZERKEZETI ÖSSZEFÜGGÉSEK 1.1 HELYTÖRTÉNET 2. MEGLÉVŐ

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1011 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Mantova ELADÓ LUXUSVILLÁK LOMBARDIÁBAN LEIRÁS Ez a mesés

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Pipiske út 4. = Svájci út 11. (hrsz. 9269/18) Társasház, volt társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 100 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei

MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 100 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei MAGDOLNA NEGYED PROGRAM III. ÜTEM 00 %-ban önkormányzati tulajdonban álló, utcai homlokzat felújítással érintett épületeinek építész tervei Megbízó: Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez

ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez ÉRTÉKVIZSGÁLAT a helyi védelemre méltó értékről, a Kossuth L u. 56. épületen, és a helyi védett építmények kiegészítéséhez Alulírott Körmendy János okl. építészmérnök, Hegykő megbízott főépítésze nyilatkozom,

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez

Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

A megszépült Lukács fürdő

A megszépült Lukács fürdő A megszépült Lukács fürdő (2009. 07. 31. - Ongrádi Melinda) Egyik legrégebbi fürdőnk, a Szent Lukács gyógyfürdő is kezdi visszanyerni régi fényét: a termálrészleg felújítása után újabb épületszárny szépült

Részletesebben

Javaslat a Szabolcspusztai kastély települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Szabolcspusztai kastély települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szabolcspusztai kastély települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Csányi Kálmán (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 20. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Most épült fel a házam! A tulajdonos tapasztalatai egy jól átgondolt építkezésr l. Frey Tímea közgazdász

Most épült fel a házam! A tulajdonos tapasztalatai egy jól átgondolt építkezésr l. Frey Tímea közgazdász Most épült fel a házam! A tulajdonos tapasztalatai egy jól átgondolt építkezésr l Frey Tímea közgazdász 1. Ilyen volt építés el tt 1. Ilyen volt építés alatt 1. Ilyen volt a terasz 1. Ilyen volt a konyha

Részletesebben

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának

GÉCZY NÓRA. Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának GÉCZY NÓRA Lovardából Mûvészeti Galéria: a fertõdi Esterházy-kastély hercegi lovardájának rekonstrukciós terve Az ICOMOS, az UNESCO mûemlékvédelmi világszervezete 2001-ben a legjobb nemzetközi diplomáért

Részletesebben

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Edelény Város Önkormányzata 2010 novemberében támogatói szerződést kötött a NORDA Észak-Magyarországi

Részletesebben

Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa

Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa Hesztis Tüze Lakberendezési és Kandalló Szaküzlet 1212 Budapest Maros u. 32 Uwww.angolkandallo.huU 20/9890-781, 20/8041-708 Viktória kandalló keskeny Viktória korabeli

Részletesebben

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi

Részletesebben

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város

Részletesebben

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG Sásdi kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya A Sásdi kistérség az Észak-Zselic, Baranyai-hegyhát, a Völgység természetföldrajzi kistájak találkozásánál fekszik. A kiválasztott települések a Baranyai-hegyháton

Részletesebben

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.

RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. Az ingatlan bemutatása Győr belvárosának történelmi emlékekben legszebb és leggazdagabb részén, a Káptalandombon, a

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

teljes egészébon elkészíthessék.

teljes egészébon elkészíthessék. MUZEOLÓGIAI FELADATOK A BUDAVÁRI PALOTA TERVEZÉSÉBEN ÚJJÁÉPÍTÉSÉNEK Budapest belterületén, különösen a pesti Duna-parton járva, szinte minden járókelő önkéntelenül is végigfut pillantásával a Várhegy tetején

Részletesebben

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.

TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ. 8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,

Részletesebben

Egy főállás keresztmetszete

Egy főállás keresztmetszete Pápai Nagytemplom Pápa város nevezetességei közé tartozik a Szent István Plébánia Templom. A helyiek által katolikus nagytemplom nevezett templomot 1774-ben gróf Eszterházy Károly egri püspök, pápai földesúr

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0562 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lombardia - Milano GYÖNYÖRŰ KASTÉLY ELADÓ LOMBARDIÁBAN

Részletesebben

ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről

ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről ELŐZETES FESTŐ-RESTAURÁTORI SZAKVÉLEMÉNY Szentendre, Népművészetek háza helyiségeiben lévő festésekről Bevezetés A szentendrei Népművészetek háza Szentendre Város Önkormányzatának tulajdona, az épület

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve

NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak

Részletesebben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat ingatlanok hasznosítására Előterjesztő:

Részletesebben

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák: Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

A 2009. november 3-án a plébános úr kíséretében megtartott helyszíni szemlén a következő tényeket állapítottuk meg:

A 2009. november 3-án a plébános úr kíséretében megtartott helyszíni szemlén a következő tényeket állapítottuk meg: *tu, -< < - «' s \. kerület Kőbányai Budapest Főváros X. kerület ' vi',.' ^tpviseló'-tcsrület ülése. -- Kőbányai Önkormányzat At^l33^30/ 2S)OPí. Polgármestere Budapcsí, Tárgy: A Kőbányai Szent György plébániatemplom

Részletesebben

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

Új lendületet vehet a Petőfi ügye 1. oldal, összesen: 5 oldal Új lendületet vehet a Petőfi ügye Szecessziós "palota" lesz a Petőfiből Megszereztük a terveket! A város főutcáján álló Petőfi Szálló és Tóth József Színház műemlék épületének

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek: HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház

Részletesebben

JAVASLAT A MEDINAI/SIÓ-MENTI

JAVASLAT A MEDINAI/SIÓ-MENTI JAVASLAT A MEDINAI/SIÓ-MENTI APPONYI KISKASTÉLY ÉS KISBOLDOGASSZONY KÁPOLNA TELEPÜLÉSI/TÁJEGYSÉGI ÉRTÉKTÁRBA TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉHEZ Készítette: Sió-menti Értéktár Bizottság dr. Baranyai Eszter Medina,2014.04.16

Részletesebben

2900 Komá rom, Keleme n L. u. 22. Tel./Fax: (36)34 344-697, mobil 06 20 619 1102; emese@ja mk.hu

2900 Komá rom, Keleme n L. u. 22. Tel./Fax: (36)34 344-697, mobil 06 20 619 1102; emese@ja mk.hu KOMÁROMI Klapka György Múzeum 2900 Komá rom, Keleme n L. u. 22. Tel./Fax: (36)34 344-697, mobil 06 20 619 1102; emese@ja mk.hu Ikt. szám: 6/2014 Tárgy: Szakmai beszámoló a 3506/01895 számú pályázat elszámolásához

Részletesebben

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48

ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Virág Endre endre.virag@alfila.hu +36 30/931 05 48 ELADÓ/FOR SALE Az ingatlan eladási ára 2 millió Euro. Lehetôség van közvetlenül csak az ingatlan megvásárlására, illetve az ingatlant birtokló projekt társaság megvásárlására is. Egyeztetés céljából kérjük,

Részletesebben

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház utcai homlokzatáról, felújításáról. MEGBÍZÓ: 1088. Budapest, József krt. 11. Társasház, képviseli: Somogyi Lajosné közös képviselő A szakvéleményt

Részletesebben

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I.

Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások Budafok Belváros megújul I. 1. melléklet Budafok-Belváros megújul program során nyújtott támogatások 2014-2019. Budafok Belváros megújul I. Felújítás összes költsége br. 1. utca 8. utca 11. utca 21. 4. utca 37-39. utca 38. 6. utca

Részletesebben

Szempontok a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztése stratégiai terveinek elkészítéséhez

Szempontok a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztése stratégiai terveinek elkészítéséhez Szempontok a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztése stratégiai terveinek elkészítéséhez 1.) Örökségvédelmi szempontok A terület teljes egésze a budapesti műemléki jelentőségű terület részeként területi

Részletesebben

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna

CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna 5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti

Részletesebben

Tervező: Kovács Ildikó, okl. építészmérnök É01-4220 Bp. 2012. július hó

Tervező: Kovács Ildikó, okl. építészmérnök É01-4220 Bp. 2012. július hó Budapest, VIII. Horánszky u 9. hrsz: 36617 az UTcai homlokzat felújítása Tornyai János:Felhők az Alföld felett Engedélyezési tervdokumentáció Megbízó: Társasház. Horánszky u. 9. Közös képviselő: Halász

Részletesebben

Rendezvények királyi környezetben

Rendezvények királyi környezetben A gödöllôi kastély Magyarország legnagyobb beépített alapterületû barokk kastélyegyüttese, amely páratlanul gazdag történelmi múltjáról és stílustô építészeti értékeirôl nevezetes. Építtetôje Grassalkovich

Részletesebben

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'

1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' 1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,

Részletesebben

MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése

MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése MAGYAR TELEKOM NYRT. Eger, Fellner Jakab utca 1. (hrsz.: 4951) beépített ingatlan értékelése 2010. március 3. JELENTŐSEBB ADATOK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS VÉGKÖVETKEZTETÉS #6 Az értékelt vagyontárgy Az értékelt

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1101 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lake Maggiore Magnificent Luxury Villa Lake Maggiore

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 4/a (hrsz. 9227/1) Társasház, volt Svábhegyi Társas Szálló, majd Majestic öröklakásos társasház Budapest,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.

TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006. TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan

Részletesebben

ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY

ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY ZICHY FERENC LÁTOGATÓKÖZPONT GYÔR SZAKRÁLIS KINCSEK ÉS TORONY KILÁTÓ MÚZEUMHÁZ IHLET ÉS MÛVÉSZET SZENT JAKAB LÁTOGATÓKÖZPONT LÉBÉNY KAPUK A KÁPTALANDOMBRA Megnyílt Magyarország legnagyobb területû egyházi

Részletesebben

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei 3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei A B C D E 1. törzsszám helyrajzi szám cím védelem megnevezés

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0128 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Assisi Értékes ingatlan eladó Umbriában LEIRÁS Umbria

Részletesebben

A pásztói Szent Lőrinc Plébániatemplom

A pásztói Szent Lőrinc Plébániatemplom A pásztói Szent Lőrinc Plébániatemplom kőanyagának restaurálása 12. kép: A kőszilárdítás eredménye Történelmi előzmények A templom XII. századi alapokon áll, és már az 1200-as évek végén bővítették. Később,

Részletesebben

F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó

F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó 1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 15. Hrsz.: 36623, A jelű főépület műemléki törzsszám: 15613 UDVARI B ÉS C JELŰ ÉPÜLETSZÁRNYAK, A TELKEN ÁLLÓ KISZOLGÁLÓ ÉPÜLETEK, VALAMINT

Részletesebben

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G

B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G B Á T A A P Á T I K Ö Z S É G É R T É K L E L T Á R A BELSŐ EGYEZTETÉSRE 2017. KÉSZÜLT BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSÁBÓL a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. (IX.5.) Kt. számú rendelete a helyi építészeti örökség értékeinek helyi védetté nyilvánításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi

Részletesebben

Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap.

Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör 004 MS WC. greslap. 5,26 m 2 3,00 70 12 2,00 3,00 2,50 2,10. greslap. ,0 0,0 0,0,0,00,00 0,00,0,,,6,0, db I kiváltó acél gerenda rabichálós vakolattal, as.:,m Tervezett konkáv mosdó Tervezett dönthető tükör Tervezett vészjelző Tervezett normál WC, MS. kiegészítő ülőkével

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben

Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének. a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló rendelet elfogadásával összefüggésben Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere H 89 Öreghegyi u.5 1227/3 védelem jellege: helyi védelem nem javasolt! érték jellege : Megsemmisült, a telken épület nem található tömegstruktúra: homlokzat nyílászárók melléképület az adatfelvétel időponja:

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT 1. sz. melléklet ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT Az Eger, Dobó utca páros és páratlan oldalának (HT) helyi területi védelem alá, valamint a az utca épületeinek (H1; H2) egyedi helyi védelem alá helyezéséhez

Részletesebben

Leírás. Jellege: Zártsorú beépítésben álló kétemeletes magastet s vasbetonvázas modern

Leírás. Jellege: Zártsorú beépítésben álló kétemeletes magastet s vasbetonvázas modern 3 Leírás Jellege: Zártsorú beépítésben álló kétemeletes magastet s vasbetonvázas modern stílusú üzem- és lakóépület, két lépcs házzal, részben 19. század eleji pincével. Az udvar a telekhatáron álló három

Részletesebben

TEMPLOMOK TETŐSZERKEZETÉNEK MEGERŐSÍTÉSE

TEMPLOMOK TETŐSZERKEZETÉNEK MEGERŐSÍTÉSE TEMPLOMOK TETŐSZERKEZETÉNEK MEGERŐSÍTÉSE - ESETTANULMÁNYOK - (Gyoma, Miskolc, Somlószőlős) Laczkovics János okl. építészmérnök FLAT-NET LINE Építészeti és Ingatlanforgalmazó Bt. TÖRTÉNETI TARTÓSZERKEZETEK

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület. Gschwindt-kastély kertje

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület. Gschwindt-kastély kertje Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/6 határozatszám alatt a Gschwindt kastély kertjét Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat

Részletesebben

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55.

VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55. SZÁNTÓ ZSÓFIA architect & design STUDIO VÁCHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2164 Váchartyán, Fő utca 55. Önkormányzati épületek energiahatékonysági felújítása Váchartyán Községben Műszaki Leírása 2017 NOVEMBER

Részletesebben

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén 2009. május 11. és 2009. május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Kertm vészeti tanszéke szisztematikus

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

Palóc Ízek Háza Kozárdon

Palóc Ízek Háza Kozárdon Palóc Ízek Háza Kozárdon HUSK/1101/1.3.1/0072 Négy Kapu Turisztikai fejlesztések és együttműködések a magyar-szlovák határrégióban / Štyri brány Rozvoj v oblasti turizmu a spolupráca v maďarsko-slovenskom

Részletesebben

Csapody kastély Ádánd

Csapody kastély Ádánd Csapody kastély Ádánd Az épület a Perneszi család XVII. századi kastélya helyén épült 1820 és 1827 között, klasszicizáló későbarokk (copf) stílusban. Építtetője, Csapody Pál volt a község utolsó (jobbágyfelszabadítás

Részletesebben

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció

Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Református parókia épület utcai homlokzatának felújítása Településképi eljárási tervdokumentáció Helyszín: Felelős tervező: Szajki Mátyás okleveles építész, eng. szám: É 01-0295 8251 Zánka, Naplemente

Részletesebben