ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG"

Átírás

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u Levélcím: 9002 Győr, Pf Telefon: Központi: 96/ , Ügyfélszolgálat: 96/ Fax: 96/ web: Ügyfélfogadás: Hétfő: Szerda: ,13-16 Péntek: óráig Beadványában ügyiratszámunkra szíveskedjék hivatkozni! év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2014. Hiv. szám: Előadó: Varga Lajosné /Tarjányi István Melléklet: Tárgy: Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók előzetes vizsgálata Határozat I. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) megbízásából a TURA-TERV Mérnökiroda Kft. (1145 Budapest, Gyarmat u. 30.) által benyújtott Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók létesítésének környezeti hatásaira vonatkozó előzetes vizsgálati dokumentációt elfogadja, az előzetes vizsgálati eljárást lezárja és megállapítja a következőket: 1.) A vizsgált tevékenység jellemző adatai: Az engedélyes: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Tevékenység: Tata-Tóvároskert vasúti megállóhely, és a hozzá kapcsolódó P+R parkolók létesítése. Érintett területek: a jelű összekötő út 0+153,7 km szelvénye. A tervezett tevékenység célja: A vasúti fővonal új nyomvonalra helyezése miatt Tata-Tóvároskert jelenlegi vasúti megállóhely megszűnik, az új nyomvonal mellé kerül. A Tata-Baj közötti jelű összekötő úton a szintbeni vasúti kereszteződés megszűnik, a vasút felett felüljárón vezet át. Tata-Tóvároskert megállóhelyen korszerű buszforduló és P+R parkoló kerül kialakításra. A kialakításra kerülő létesítmények: 435 méter hosszban új burkolat építése a jelű összekötő úton, az útburkolat szintjének megemelése, valamint 60 méter hosszú vasúti felüljáró építése. Az útépítés során gyalogos járda valamint az út teljes tervezési szakaszán a kerékpárút továbbra is megmarad. A csapadékvíz elszikkasztására szikkasztóárkok létesülnek. 2.) Az engedélyezési eljárás menete: 2.1. A hatóság megállapítja, hogy a tervezett tevékenység megvalósítása során nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért nem tartja indokoltnak környezeti hatásvizsgálat végzését. A beruházással kapcsolatban kizáró ok nem merült fel Az előzetes vizsgálatot lezáró jogerős határozat birtokában építési engedélyezési eljárást kell lefolytatni, melyben a Felügyelőség szakhatóságként vesz részt. 3.) Jelen határozat más hatóságok által kiadandó engedélyek beszerzése alól nem mentesít. II. Az eljárásban részt vett szakhatóságok az alábbi állásfoglalásokat adták: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a KER/067/ /2014 számon a következő állásfoglalást adta: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (továbbiakban: Intézet) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók előzetes vizsgálata környezeti hatásvizsgálati eljáráshoz közegészségügyi szempontból hozzájárul. G:\Levego\2014\VargaLa\ doc 1

2 Az állásfoglalás ellen jogorvoslatnak helye nincs, az a határozat, illetve az eljárást megszűntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatal Járási Földhivatala a 10003/2014. számon a következő állásfoglalást adta: Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 798-2/2014. számú megkeresése alapján a Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest Váci út 45/AB Porta ) megbízásából a TURA Terv Mérnökiroda Kft. ( 1145 Budapest Gyarmati utca 30 } által benyújtott kérelmére a tárgybani engedélyezési eljárásban a http: \edkvt.zoldhatosag.hu\kozerdeku\2014\melleklet\798-l.zip helyről letöltött dokumentáció munkarész alapján megállapítottam, hogy a Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók, párologtató és szikkasztó árkok létesítése során termőföld terület igénybevételére nem kerül sor. Azonban a dokumentációból megállapítottam, hogy a nyomvonal korrekció termőföld területeket is érint. (Baj külterület 026/2, 028/2, 028/3), így a termőföld védelméről szóló évi CXLI. törvény 7-8. alapján 0földvédelmi szakhatósági hozzájárulást adunk az alábbi feltételek közlése mellett: A termőföld, védelméről szóló évi CXXIX. törvény 8. (2) bekezdése alapján a tervezett tevékenység a szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység, nem akadályozhatja. A termőföld védelmének érvényesítése érdekében törekedni kell a lehető legkisebb mértékű termőföld terület igénybevételére. A CXL. törvény 44. (4) bekezdés illetve a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 18. (1) bekezdés szerinti szakhatósági eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került. Döntés ellen önálló fellebbezésnek nincs helye. Döntésünkkel szemben az ügyfél az eljáró hatóság érdemi döntésével szemben gyakorolhatja fellebbezési jogát. Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője a VII-40-7/2014. számon a következő állásfoglalást adta: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 798-2/2014. számú megkeresésére, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) megbízásából a TURA- Terv Mérnökiroda Kft. (1145 Budapest, Gyarmat utca 30.) által benyújtott, Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók előzetes vizsgálata tárgyában az előzetes vizsgálati eljáráshoz feltétel nélkül hozzájárulok, mivel a tervezett tevékenység Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a természeti értékek védelméről és a természetvédelem helyi szabályairól megalkotott 1/2012. (1.30.) Önkormányzati Rendelet melléklete alapján helyi jelentőségű természetvédelmi területet nem érint, a rendeletben foglalt követelményeknek megfelel. A szakhatósági eljárás kapcsán eljárási költség nem merült fel. Állásfoglalásom ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat, illetve az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága KEF/20.2/128-6/2014. számon a következő szakhatósági állásfoglalást adta: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (továbbiakban: Felügyelőség) fenti számú megkeresése, valamint a 27/2011. tervszámú, /2013. októberi keltezésű Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók című Előzetes vizsgálati dokumentációja (készítette: GERECSE Konzorcium, 1139 Budapest, Petneházy u. 56, 5. em, 113/114.) alapján az elsőfokú talajvédelmi hatóság talajvédelmi szakhatósági állásfoglalása a következő: Az Előzetes vizsgálati dokumentációban foglaltak talajvédelmi szempontból elfogadhatóak. Jelen állásfoglalásunkkal szemben az eljáró hatóság elsőfokú határozata, vagy eljárást megszüntető végzése ellen benyújtott fellebbezéssel lehet élni. Az eljárás során költség nem merült fel. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala a KE-06D/EP/223-1/2014. számon a következő állásfoglalást adta: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u ) január 17-én érkezett megkeresésére a Tata - Tóvároskert vasúti megállóhely P+R parkolók előzetes vizsgálata ügyében indított szakhatósági eljárásomat megszüntetem. Felhívom a figyelmet, hogy a tervezett beruházás a kulturális örökség védelméről szóló, többször módosított évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) pontja szerint nagyberuházásnak minősül. A Kötv. 20/A. (1) bekezdése értelmében a külön jogszabályban meghatározott nagyberuházás esetén előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. Az előzetes régészeti dokumentáció elkészítésére a Magyar Nemzeti Múzeum Örökségvédelmi Központja (1113 Budapest, Daróci u. 1-3,) jogosult a területileg illetékes Kuny Domokos Múzeummal (2892 Tata, Pf.: 224.). 2

3 Jelen végzés ellen önálló fellebbezésnek nincs helye. Jelen végzés csak a határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés elleni fellebbezésben támadható meg. III. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) a kérelem elbírálásáért járó ,- Ft. összegű igazgatási szolgáltatási díjat megfizette. Az eljárás során egyéb eljárási költség nem merült fel. IV. A határozat ellen a kézbesítésétől számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez címzett, de az elsőfokú hatóságnál két példányban benyújtandó fellebbezést lehet előterjeszteni. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja ,-Ft, melyet készpénzátutalási megbízáson vagy a Felügyelőség sz. számlájára kell befizetni. Az eljárásba bevont szakhatóságok szakhatósági állásfoglalásai jelen határozat elleni jogorvoslat keretében támadatóak meg. Indokolás A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45. továbbiakban: Zrt.) megbízásából a TURA-TERV Mérnökiroda Kft. (1145 Budapest, Gyarmat u. 30.) kérelmet nyújtott be a hatósághoz a Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók létesítésének előzetes vizsgálata ügyében. Kérelméhez csatolta az előzetes vizsgálati dokumentációt, és befizette a ,-Ft összegű igazgatási szolgáltatási díjat. A hatóság az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapította, hogy a tervezett létesítmény megfelel a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (R.) 3. sz. melléklet 87.a) pontjának országos közút építése -, előzetes vizsgálat köteles tevékenység. A hatóság az előzetes vizsgálati eljárást a R szakaszai alapján folytatta le. Az eljárás során a hatóság a következőket állapította meg: A Zrt.a Biatorbágy (bez) Tata (kiz) vasútvonal korszerűsítése tárgyú 2011/S projekthez kapcsolódóan a jelű összekötő út 0+153,7 km szelvényében az út és vasút különszintű kereszteződésében felüljáró elkészítését tervezi. A jelű Tata-Baj összekötő út és a Budapest-Hegyeshalom vasúti fővonal szintbeni kereszteződése a tervezett új vasúti nyomvonal miatt különszintű felüljáróval készül. A vasút felett vezetett felüljáró közvetlen környezetében kerül kialakításra az új Tata-Tóvároskert vasúti megállóhely a hozzá kapcsolódó P+R parkolókkal, buszfordulóval. A vasúti fővonal új nyomvonalra helyezése miatt a Tata-Tóvároskert jelenlegi vasúti megállóhely megszűnik, az új nyomvonal mellé kerül. A Tata-Baj közötti jelű összekötő úton a szintbeni vasúti kereszteződés megszűnik, a vasút felett felüljárón vezet át. A tervezett út összekötő útként, ennek megfelelő paraméterekkel készül, az ÚT :2008 Közutak tervezése című Útügyi Műszaki Előírás alapján az alábbiak szerint: 435 méter hosszban új burkolat építése a jelű összekötő úton, az útburkolat szintjének megemelése, valamint 60 méter hosszú vasúti felüljáró építése, vasúti megállóhely kialakítása. Az útépítés során gyalogos járda valamint az út teljes tervezési szakaszán kerékpárút tervezett. A csapadékvíz elszikkasztására szikkasztóárkok létesülnek A vasúti megállóhelyhez kapcsolódóan autóbuszforduló és 80 db személygépkocsi parkoló épül. A létesítmények külön építési eljárás keretében valósulnak meg. A létesítmények építése kötődik a Biatorbágy (bez) Tata (kiz) vasútvonal korszerűsítése tárgyú 2011/S projekthez, melynek kapcsolódó létesítményeiként valósulnak meg. A műszaki megvalósítás ütemezése a következő: Engedélyezés: 2014 évben Kivitelezés között, forgalombahelyezés várhatóan 2018-ban történik Környezeti igénybevételek: Hulladékgazdálkodási szempontból: 3

4 A létesítés során várhatóan- 08-as, 13-as, 15-ös, 16-os és 17-es főcsoport alá sorolt veszélyes, ill. a 08-as, 15-ös, 17-es és a 20-as főcsoport alá tartozó nem veszélyes hulladékok keletkezésével számolnak, melyek jogszabály szerinti gyűjtéséről és kezelőnek történő átadásáról a kivitelező fog gondoskodni. Normál üzemmenet mellett a fenntartási, karbantartási munkák során pályatest-, út-útfelület javítása, karbantartása, ill. az utat szegélyező zöldfelület gondozása, csapadékvíz elvezetésére szolgáló árkok, csatornák víznyelők tisztítása- keletkezhetnek veszélyes- és nem veszélyes hulladékok, amelyek a keletkezés ütemében kerülnek elszállításra, hasznosításra vagy ártalmatlanításra. Havária esemény bekövetkezhet az építés során, a szállított áruk helytelen csomagolásából, kezeléséből adódóan, ill. közlekedési balesetekből kifolyólag, amikor is a kárelhárítást a lehető legrövidebb időn belül megkezdik. Talajszennyezés esetén a szennyezett földtani közeg in situ, ill. ex situ módszerekkel tervezett. A felhagyás lehet részleges vagy teljes, amikor is a keletkező hulladékok köre megegyezik a létesítés során keletkező hulladékokéval. A hatóság felhívja a figyelmet, hogy az építési engedélyezési eljárás során- a benyújtandó dokumentáció elkészítésekor - az alábbi követelményeket és feltételeket kell figyelembe venni: - A keletkező hulladékokat a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII.27.) VM rendelet alapján, a hulladékképződést eredményező tevékenységnek megfelelő főcsoport, ill. alcsoport alá kell besorolni (EWC kódszám). - A hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Ht.) 31. értelmében a hulladékbirtokosnak a Ht. 12. (1) bekezdése szerint- elkülönítetten gyűjtött hulladék kezeléséről- a hulladék kezelőnek/közvetítőnek/kereskedőnek/ közszolgáltatónak vagy a hulladék átvételi helyen, ill. az átvételre kötelezettnek történő átadás útján kell gondoskodni. - A Ht. 1. (3) e) pontja alapján a törvény hatálya abban az esetben nem terjed ki a szennyezetlen talajra és más természetes állapotában meglévő olyan anyagra, amelyet az építési tevékenység során termelnek ki, amennyiben azt, a kitermelés helyén természetes állapotában az építési tevékenységhez használják fel. Vízgazdálkodási és vízminőség-védelmi szempontból: A tervezett felüljáró és a kapcsolódó 80 férőhelyes parkoló létesítése, üzemeltetése, esetleges felhagyása során a területen a lefolyó csapadékvizeket nem felszíni vízfolyásba vezetik, hanem helyben szikkasztó és párologtató árkokba kerülnek, így a beruházás felszíni vizeket nem érinti. Levegőtisztaság-védelmi szempontból: A tervezési terület - Tata - a mód. 4/2002.(X.7.) KvVM rend. 2. sz. melléklete alapján a 3. sz légszennyezettségi Komárom- Tatabánya- Esztergom nevű légszennyezettségi zónába tartozik. A létesítés során a munkagépek és szállítójárművek légszennyezésével, a földmunkálatok porzásával lehet számolni, melyek az építési, kivitelezési időszak elteltével megszűnnek. Az építőanyagok közúti szállításából, munkagépek üzemeléséből származó levegő emisszió terhelés elsősorban nitrogén-oxidok, szállópor, korom esetén meghatározó. A földmunkák által okozott kiporzás kb. 80 m-es távolságban lehatárolható. Az építőanyagok szállítása Baj területén meglevő bányákból tervezett, mely a meglevő úthálózaton nem okoz jelentős forgalmat, így emisszió növekedést sem. Az építőanyag szállító járműveket lefedik, a deponált földet kiporzás elleni védelem érdekében rendszeres időszakonként locsolják. Az érintett útszakaszon a jelenlegi és a 2030-ra várható gépjármű forgalmat összevetve 10-15% -os növekedés látszik reálisnak. A külön szintű kereszteződés kialakításával a forgalom egyenletessége javulni fog, mely a levegőterhelés csökkenését eredményezi. Légszennyező pontforrás a beruházás keretében nem létesül. A gépjármű forgalom növekedés miatt keletkező szállópor, nitrogén-oxidok mennyisége nem jelentős- az útpadkától számított 5-10 m-en túl - a 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 1. melléklet pontja szerinti határértékeket meghaladó immisszió nem lép fel. Az építés és a működés során jelentős levegőterhelés nem várható. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból: A jelű Tata-Baj összekötő út átépítése, ezen belül vasúti felüljáró építése tervezett. Az út nyomvonala, forgalmi terhelése, sebességviszonyai nem változnak. Csatlakozó létesítmény a Tata- Tóvároskert vasúti megállóhely. Az építési munkák során változó helyszíneken a szokásos építő illetve útépítő eszközök használata történik. Az építéssel érintett útszakasz közvetlen közelében zajtól védendő terület nincs, építésre vonatkozó zajterhelési határértékek túllépésére nem kell számítani. A szokásos forgalomból eredő közlekedési zaj megváltozását a felüljáró építése nem eredményezi, a területen többlet forgalom megjelenésével nem jár. A megvalósítást követően a Tata-Tóvároskerti 4

5 megállóhely és szintbeni kereszteződés megszűnik, a forgalom egyenletes lefolyásúvá válik. Ezzel az érintett lakóterület közúti eredetű zajterhelése, parkolással való igénybevétele csökken. A jelű út átépítése és üzemeltetése során a környezeti zajkibocsátás tekintetében nem várható jelentős környezeti hatás. Természet- és tájvédelmi szempontból: Az érintett ingatlanok nem részei országos jelentőségű védett természeti területnek, nem részei a Natura 2000 hálózatnak, sem az Országos Ökológiai Hálózatnak. A tárgyi közúti felüljáró létesítése- az előzetes vizsgálati dokumentációban ismertetett megvalósulás mellett természetvédelmi szempontból -várhatóan nem okoz káros környezeti hatásokat. A hatóság a R. 3. (3) és (4) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően közleményt tett közzé, melyre sem a telepítés helye szerinti önkormányzat, sem annak lakossága részéről nem érkezett észrevétel. A hatóság a fentiek alapján megállapította, hogy a tevékenység levegőtisztaság-védelmi, zaj- és rezgésvédelmi, természetvédelmi, vízminőség és vízgazdálkodási, hulladékgazdálkodási szempontból jelentős környezeti hatást várhatóan nem gyakorol. A hatóság a R. 4. (1) bekezdése értelmében az előzetes vizsgálati dokumentáció megküldésével megkereste az eljárásban hatáskörrel rendelkező szakhatóságokat: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve a KER/067/ /2014 számú szakhatósági állásfoglalásának az indokolása a következőket tartalmazza: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség a fenti számú megkeresésében, a Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő Zrt. Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók előzetes vizsgálata környezeti hatásvizsgálati eljárás tárgyában - szakhatósági állásfoglalás kialakítása céljából kereste meg az Intézetet. A honlapra feltöltött ( /kozerdeku/2014/melleklet/798-l.zip) dokumentációban foglaltak alapján, a jelenlegi Tóvároskert vasúti megállóhely a vasúti pálya rekonstrukciója következtében áthelyezésre kerül. A jelenlegi vasúti pálya szintben keresztezi a j. összekötő utat. A jelenlegi megállóhely Tata közigazgatási területén fekszik. Megközelíthető gépjárművel a j. útról, valamint a Vértes Volán Zrt. helyi és helyközi járataival. A j. út egy szakasza jelenleg mintegy 6-7 m magas töltésen halad. A körülötte lévő korábbi természetes terepet lefejtették (agyagbányaként hasznosított területek voltak). A 1135 j. út északi oldalán gyalogos járda, a déli oldalán kerékpáros út üzemel. Mindkét funkció a jelenlegi vasúti megállóhelyig, megállóhelyhez vezet. A j. úton a vasúti keresztezéshez közel, öböl nélküli, forgalmi sávon megálló buszmegálló pár üzemel. A vasúti megállóhely Tata és Baj települések utazói igényeit látja el. A tervezett megállóhely és P+R parkolók helye jelenleg rendezetlen magántulajdon. A Tóvároskert és P+R parkoló létesítési terve érinti j. országos közút, összekötő utat is, melyen a 0+157,3 km szelvényben különszintű vasúti keresztezés számára közúti felüljáró létesül. A dokumentáció áttanulmányozása után az abban foglaltakat figyelembe véve megállapítható, hogy a tevékenység környezetvédelmi engedélyezésénél közegészségügyi szempontból kizáró ok nem merült fel, így a rendelkező részben foglaltak szerint döntött az Intézet. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. (9) értelmében zárta ki a jogorvoslati lehetőséget és adott tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről. A hatóság hatáskörét a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdése és 4. számú melléklete, illetékességét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. (1) és 2. (3) bekezdése, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 4. (2) bekezdése állapítja meg. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatal Járási Földhivatala a 10003/2014. számú szakhatósági állásfoglalásának az indokolása a következőket tartalmazza: Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 798-2/2014. számú végzésével megkereste hatóságunkat a tárgybani beruházás előzetes vizsgálata ügyében a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. illetve a 4. számú melléklet szerint a szakhatósági állásfoglalása kiadása érdekében. Megállapítottam, hogy a vasút nyomvonal korrekció esetében a beruházás során termőföld területek igénybevételére kerül sor, ezért a rendelkező rész szerinti szakhatósági hozzájárulást adtam meg. 5

6 A szakhatósági megkeresésre indult eljárásban a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény 7-8. az ingatlanügyi hatóság hatásköréről, illetékességéről, a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben l a. } illetékességéről a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelölésesről szóló 149/2012. (XII.28. ) VM rendelet és 1. számú melléklet 12.3 pontja rendelkezik. A végzésünk a fent idézett jogszabályi előírásokon túl a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Két.) 44. (2) bekezdésén alapul. A fellebbezési jog gyakorlásáról Két. 98. (1)-(4) bekezdése rendelkezik. A Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője a VII-40-7/2014. számú szakhatósági állásfoglalásának az indokolása a következőket tartalmazza: A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a TURA-Terv Mérnökiroda Kft. Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók előzetes vizsgálata tárgyában eljárást kezdeményezett az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnél (továbbiakban: Felügyelőség). A Felügyelőség 798-2/2014. számon szakhatósági megkeresést nyújtott be hatóságomhoz. A dokumentáció áttanulmányozása után megállapítottam, hogy a beruházás Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a természeti értékek védelméről és a természetvédelem helyi szabályairól megalkotott 1/2012. (1.30.) Önkormányzati Rendelet alapján helyi jelentőségű természetvédelmi területet nem érint, a rendeletben foglalt követelményeknek megfelel. Döntésemet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Két.) 44. -a, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 481/2013. (XÍI. 17.) Korm. rendelet 33. (1) bekezdése, illetőleg az 5. melléklet alapján hoztam meg. Hatóságom hatáskörét a Két a, illetékességét a Két. 21. (1) bekezdés c) állapítja meg A fellebbezés lehetőségéről a Két. 98. (1) bekezdése, valamint a 99. (1) bekezdése alapján adtam tájékoztatást. Jelen szakhatósági állásfoglalás nem mentesít más hatósági engedélyek és előírások megkérése alól. A kiadmányozási jog Tata Város Jegyzőjének a kiadmányozás rendjéről szóló 1/2014. számú utasítása 6. pontján alapul. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága KEF/20.2/128-6/2014. s számú szakhatósági állásfoglalásának az indokolása a következőket tartalmazza: A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45.) beruházásában tervezett Tata, Tóvároskert vasúti megállóhely, P+R parkolók előzetes vizsgálata kapcsán a Tisztelt Cím 798-2/2014. számú levelében megkereste Igazgatóságunkat, mint elsőfokú talajvédelmi szakhatóságot, hogy a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 32/A. -a és 4. számú melléklete alapján fenti tárgyban adja ki szakhatósági állásfoglalását. Az EKV-ben ismertetett megoldás esetén a beruházás megvalósítása, üzemeltetése az érintett, illetve környező mezőgazdasági művelésű területeket talajvédelmi szempontból nem veszélyezteti, a gazdálkodás feltételeit nem rontja. A tárgyi munka engedélyezési eljárásában kiadott talajvédelmi szakhatósági hozzájárulásunkban leírt részletes előírások megtartásával a beruházónak a talajvédelmi követelményeknek eleget kell tennie, így az érintett, illetve a szomszédos termőterületek minősége megóvható. A talajvédelmi szakhatósági eljárás január 13-án indult, a 63/2012, (VII.3.) VM rendelet (továbbiakban R.) 1. sz. melléklet pontjában meghatározott a talajvédelmi szakhatóság közreműködéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat az Ügyfél megfizette. A szakhatósági hozzájárulás kiadására nyitva álló határidő 15 nap, eljárásunk során határidő túllépés nem történt. Az ügyintézési határidőbe nem számít bele a hiánypótlás kiadásától annak teljesítéséig eltelt idő. Szakhatósági hozzájárulásunk a fent idézett jogszabályi előíráson túl a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL törvény 44. -án alapul. A fellebbezési jog gyakorlásának lehetőségéről és feltételeiről a Két. 98. (l)-(4) bekezdése rendelkezik. Igazgatóságunk a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 328/2010. (XII.27.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése alapján járt el. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala a KE-06D/EP/223-1/2014. számú szakhatósági állásfoglalásának az indokolása a következőket tartalmazza: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (9002 Győr Pf.: 471) megkeresésére a Tata - Tóvároskert vasúti megállóhely P+R parkolók előzetes vizsgálata ügyében szakhatósági eljárás indult Hivatalomnál. 6

7 A tervezett tárgyi beruházás hatóságom jelenlegi adatai szerint kulturális örökségi elemeket nem érint, így - figyelemmel a régészeti Örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. (3) bekezdésére - nincs hatásköröm szakhatósági állásfoglalást kiadni, és a további hatósági eljárásokban nem veszünk részt. Hatóságom hatáskörét a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 2., (1) bek. a) pontja, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 33.. (1) bekezdés, illetékességét a Kr. 2. (3) bekezdése, és 1. melléklete határozza meg. A fentiek miatt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Két.) 45/A. (3) bekezdése alapján döntöttem a szakhatósági eljárásom megszüntetéséről. Állásfoglalásomat a Két. 44, (6) bekezdésére és 71. (1) bekezdésére figyelemmel végzés formájában hoztam meg. A jogorvoslat módjáról a Két. 44. (9) bekezdése rendelkezik. A fentiek alapján a Felügyelőség környezetvédelmi hatásvizsgálat elvégzését nem tartotta indokoltnak, ezért a R.5. (2) bekezdés ac) pontjában foglaltaknak megfelelően a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. A határozat a fentiekben hivatkozott jogszabályokon alapul. A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság által nem ismert tények, adatok alapján a tevékenység végzéséhez további hatósági engedélyek is szükségesek lehetnek. A hatóság hatáskörét és illetékességét a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. -a és az 1. számú mellékletének IV/1/A pontja határozza meg. A határozattal szembeni fellebbezési jogot a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL törvény (Ket) 98. (1) és 99. (1) bekezdései biztosítják, a fellebbezési illeték mértékéről a módosított 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet 2. (4) bekezdése, eljárási költségről a Ket 72. (1) bekezdése rendelkezik. A szakhatóságok szakhatósági állásfoglalása elleni jogorvoslat a Ket 44. (9) bekezdésén alapul. Győr, április 14. Dr. Buday Zsolt igazgató Dr. Jagadics Zoltán sk. mb. igazgató helyettes 7

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - H A T Á R O Z A T

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - H A T Á R O Z A T A határozat jogerős: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: 12274-19/2010. Hiv. szám: - Előadók: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Tárgy: Melléklet: - előzetes vizsgálat - H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Tárgy: Melléklet: - előzetes vizsgálat - H A T Á R O Z A T A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 102 259 006 Iktatószám: 6696-16/2011. Hiv. szám: Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Hiv. szám: Melléklet: Tárgy: H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Hiv. szám: Melléklet: Tárgy: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 101 290 682 Iktatószám: 3291-16/2011. Hiv. szám: Tárgy: Hédervár, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Részletesebben

Melléklet: - H A T Á R O Z A T

Melléklet: - H A T Á R O Z A T A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: jogerős: Iktatószám: 6957-19/2010. Hiv. szám: - Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

év: 2011. hó: 10. nap: 17. KÜJ: 100299935 KTJ: 100484602 KTJ: 101605369

év: 2011. hó: 10. nap: 17. KÜJ: 100299935 KTJ: 100484602 KTJ: 101605369 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: JOGERŐS:

A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: JOGERŐS: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: (96) 524-000; Fax: (96) 328-031 Beadványában ügyiratszámunkra szíveskedjék hivatkozni! Ügyfélfogadás:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - HATÁROZAT

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Melléklet: - HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

Melléklet: - H a t á r o z a t

Melléklet: - H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím:

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048702 Iratazonosító: IR-000219468/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01022-10/2013.

Részletesebben

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: : 835-2/18/2012.II.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 102 243 647 H A T Á R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100 170 656 KTJ: 102 243 647 H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

H a t á r o z a t II.

H a t á r o z a t II. A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 102277054 KTJ: 102186562 Iktatószám: 12673-14/2010. Hiv. szám: Tárgy: Újkér, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint

Részletesebben

Tárgy: - - H A T Á R O Z A T

Tárgy: - - H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 921 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 92 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-, Ügyfélszolgálat: 96/524-1 Fax: 96/524-24 web: http://edktvf.zoldhatosag.hu

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2013. Hiv. szám: - Tárgy: Ágfalva, E.ON Észa-dunántúli Előadó: Vargáné/

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2013. Hiv. szám: - Tárgy: Ágfalva, E.ON Észa-dunántúli Előadó: Vargáné/ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet-és Természetvédelmi Iroda Levegő-és Zajvédelmi

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Melléklet: - H a t á r o z a t

Melléklet: - H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5450-2/3/2013.II.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG II.

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG II. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 5843-1/1/2013. II.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/1803-9/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 08.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 778-2/9/2013. Paksa

Részletesebben

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3234-2/1/2012.II. Tárgy:

Részletesebben

Melléklet: - H A T Á R O Z A T

Melléklet: - H A T Á R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 701-8/2016. Tárgy: Győr, RÁBA energiaszolgáltató Kft. Energiatermelő tevékenységének egységes környezethasználati engedélye Ügyintéző: dr. Király Bernadett

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 425-1/2/2014/II. Paksa Tibor

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048690 Iratazonosító: IR-000331355/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01021-15/2013.

Részletesebben

A határozat jogerős: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2012 Hiv. szám: - dr. Kovács Bernadett/ Kelemenné Szalóky Tímea

A határozat jogerős: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2012 Hiv. szám: - dr. Kovács Bernadett/ Kelemenné Szalóky Tímea ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL SÉG 9021 Gyÿr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Gyÿr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve HATÁROZAT

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve HATÁROZAT Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Iktatószám: 1314-9/2011. Ügyintéző: Dr. Gazdig Mária Tárgy: Látóképi Tófürdő fürdővíz profiljának megállapítása HATÁROZAT A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság Szám: 74847-1-12/2010. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó El adó: dr. Séra Judit (jogi) Kft.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 72.224-1-4/2010. Ea.: Dr. Kiss Renáta Bánfi Szabolcs (táj- és természetvéd.) Tóth Lajos (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/586-11/2014. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. május 27. Tárgy: Csanádpalota I.-agyag védnevű

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 3036-1/6/2013.II.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 2810-4/1/2013. Törkenczi

Részletesebben

JÁRÁSI FÖLDHIVATALA. Melléklet:- HATÁROZAT

JÁRÁSI FÖLDHIVATALA. Melléklet:- HATÁROZAT Ku n s z e n t m á r t o n i já r á s i H ivatal JÁRÁSI FÖLDHIVATALA Ügyiratszám:10.172/12/2014. Ügyintéző: László Zoltán Telefon:56/461082 Tárgy: Termőföld időleges más célú hasznosításának engedélyezése

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. elfogadja, az előzetes vizsgálati eljárást lezárja és megállapítja a következőket: II.

H A T Á R O Z A T. elfogadja, az előzetes vizsgálati eljárást lezárja és megállapítja a következőket: II. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben