Kirándulás a Pákozdi Katonai Emlékparkba szeptember 29.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kirándulás a Pákozdi Katonai Emlékparkba szeptember 29."

Átírás

1 Kirándulás a Pákozdi Katonai Emlékparkba szeptember 29. Szeretnék köszönetet mondani az iskola és a kollégium vezetésének, hogy bátorításukkal és anyagi támogatásukkal lehetővé tették, hogy részt vegyünk a pákozdi kiránduláson. Külön köszönöm a kollégiumi nevelőknek, hogy távollétemben segítettek ellátni a feladataimat. A kirándulás ötletét egyrészt az adta, hogy kollégiumi nevelőként szakkört tartok Stratégia, tudomány és technika a híresebb csatákban címmel, ezért diákjaim érdeklődnek a hadiparkok iránt. Másrészt a szakköri foglalkozásokat interaktívabbakká szerettem volna tenni. A kirándulásnak további célja volt a nemzeti öntudat és hazafias nevelés, mely a kollégiumi nevelés egyik fontos feladata is. Miért Pákozd? Mert itt megtalálhatóak egy helyben a 19. és 20. századi magyar történelem sorsfordító csatáinak emlékhelyei (1848-Pákozdi-Sukoró csata Emlékmúzeuma, Doni kápolna, 1956-os emlékpont), valamint élményszerű formában találkozhatunk a szabadságharc honvédjei, a világháború bakái, a világ különböző pontján szolgált és szolgáló békefenntartók és napjaink katonai tevékenységével. Kipróbálható és interaktív tárgyi kellékekben is gazdag a zárt és szabadtéri múzeum kiállítási anyaga. Többhetes szervezőmunka után 34 diákkal, két pedagógussal és az egyik kolléganőm férjével indultunk útnak reggel 8 órakor a gimnázium elől. 11 órára megérkeztünk, regisztráltunk és először a pákozdi csatának emléket állító Obeliszkhez sorakoztunk fel, ahol Joó László tanuló elszavalta Petőfi Sándor: Élet vagy halál című költeményét. Vörös László diákunk elhelyezte iskolánk koszorúját, majd 1 perces néma csenddel emlékeztünk 1848 hőseire. A vers aktualitását az adta, hogy a költő szeptember 30-án írta, pedig akkor még nem értesült a csatáról. A költeményt Kutnyánszkyné Bacskai Eszter tanárnő választotta ki a kérésemre.

2 A Mészeg-hegyen található Obeliszket szeptember 29-én avatták fel. Az Obeliszk mellett elterülő domboldalon található a Katonai Emlékpark kilátója, ahonnan festői látványként tárul elénk a Velencei-tó.

3 A Velencei-tótól északra, a Pákozd Sukoró Pátka háromszögben, szeptember 29-én vívott csata az es szabadságharc kiemelkedő jelentőségű összecsapása volt, melyben Móga János altábornagy alakulatai vereséget mértek a Jelačić horvát bán által vezetett seregre. A csata méreteit és veszteségeit tekintve nem tartozik a szabadságharc legnagyobb ütközetei közé; következményei azonban a magyar függetlenségi harc továbbélése szempontjából felbecsülhetetlenek. A győzelem elsősorban erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. Josip Jelačić horvát bán csapatainak szeptember 11-i betörése miatt az országgyűlés szeptember 12-én határozatot hozott a honvédelemről, és a Batthyány-kormány e parlamenti határozat alapján rendelte el szeptember 14-én az újabb honvédtoborzást, majd sorozást. 165 évvel ezelőtt itt - Sukoró, Pákozd és Páka között - született meg a Magyar Honvédség. Az akkor alakuló és formálódó alegységekben nevezték először a hazájukat védő magyar katonákat honvédeknek. A következő helyszín az 1848-as Pákozd Sukorói csata emlékmúzeuma volt. A kiállítás a győztes csata politikai előzményeit, lefolyását, résztvevőit, fegyvereiket, felszerelésüket és egyenruhájukat mutatta be. A tárlatvezető nagyon készséges volt, igyekezett válaszolni a kérdéseinkre, segítségével minden tárgyat kipróbálhattunk, sőt egy bonyhádi honvédleány még egy vaklövést is leadhatott egy korabeli lőkupakos (csappantyús) pisztollyal.

4 Vidám huszár és népfölkelő Megnéztünk egy igényes animációt elhelyezkedő panoptikumban a csatát vezénylő főtiszteket. az ütközetről, és megtekintettük a mögötte

5 Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, Kiss Ernő ezredes, Csányi László kormánybiztos, Móga János altábornagy (A képen balról jobbra) Interaktív játék keretében próbálták a diákok legyőzni Jelačić katonáit (De a császáriak ügyesebbek voltak)

6 A tengerészgyalogos, aki nem fogja vágni a centit A sorkatonai szolgálatot bemutató kiállításon az akkori mindennapok élednek újra: felsorakoznak a felszerelések, az egységes használati tárgyak, a jellegzetes ruhadarabok. Az idősebbek maguk is felidézhetik, a fiatalok pedig megismerhetik a sorállományú katonák legismertebb kifejezéseit és szlengjeit, mint a kantin, a kimenőruha, a centi-vágás, a táposok vagy akár a gyengélkedő A következő helyszín a 2. világháborús lövészárok és az 1. világháborús (Nagy Háború) katonai barakk volt. A második világháborús eredeti, a Margit-vonal (kb. 220 km hosszú) részét képező lövészárok korabeli módon megjelenített szakasza

7 A gyalogsági árokban található tárgyak hűen idézik az egykori árokélet eseményeit, bemutatva a frontkatonák embert próbáló életét. A háttérben az Isonzó folyó kanyarog Az első világháború befejezésének 90. évfordulójára készült el a doberdói fronton használatos tiszti barakk pontos másolata és a frontszakasz harcait bemutató kiállítás. A barakkban látható egy tiszti fedezék mása is, felszerelési tárgyaival és az árokharc során használt eszközökkel. A fedezéktől jobbra egy stilizált temető látható, 1916-os temetést ábrázoló fotókkal.

8 A sírokhoz a köveket a Doberdó- fennsíkról hozták A missziós kiállítás előterében található kődarab a mostari-híd egy darabja, melyet Bosznia-Hercegovina Védelmi Minisztériuma adományozott az Emlékparknak, a Magyar Műszaki Kontingens katonái iránti tisztelete jeléül. A feljegyzések szerint a híd építése 1557 júliusában kezdődött, és kilenc évig tartott. A híd évszázadokon át minden természeti csapásnak és emberi beavatkozásnak ellenállt, egészen 1993 novemberéig, amikor egy horvát harckocsi lerombolta. A háború után a régi híd köveit magyar műszaki katonák emelték ki a Neretvából, mely a híd újjáépítésének első és legfontosabb lépése volt. Az újjáépítés a

9 szolidaritást, a háború végleges lezárásának és az ott élő népek újbóli egymásra találásának ígéretét jelképezi. Emlékek az iraki küldetésből A Magyar Honvédség napjainkban három kontinensen 13 országban közel 1000 fővel vesz részt békeműveletekben. A kiállítás utolsó szakaszában a diákok beülhettek egy MIG-29-es repülőgép fülkéjébe, és kipróbálhatták egy ellenséges repülőgép elfogását. (Persze az ellenség nem hagyta magát.)

10 A hivatalos program utolsó részeként ifjú bonyhádi honvédjeink egy 1848-as mintájú alaki gyakorlatot tanulhattak meg. A feladatot olyan ügyesen teljesítették, hogy dicséretet kaptak. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére

11 A tárlatvezetés után mindenki szemrevételezhette és kipróbálhatta a szabadon álló hadieszközöket. A szakköröseim kiderítették, hogy a T-34-es lőszereivel is működő ZISZ-3, 76 mm-es mintájú szovjet páncéltörő löveg, azért rendelkezik széles csőszájfékkel, hogy tompítsa a kilövéskor keletkező rúgást. Ezt hol kell tekerni?

12 Egy kis lazítás a T-55 mintájú szovjet harckocsin (ebből gyártották a legtöbbet) november 4-e után főleg ezek a harckocsik verték le a magyar forradalmat Rosszabbul bírták a Molotov koktélt, mint a T-34-esek

13 Ezzel a csoportképpel búcsút intettünk az Emlékparknak Irány a Szúnyogszigeti Halászcsárda! Mmmm hammm hamm

14 Ha a tanár úr nem bírja megenni, mi szívesen segítünk Úton hazafelé A csapat 18 óra körül felébredt Néhány gombóc fagyi erejéig megálltunk Kakasdon, majd 19-kor már a vacsora várt minket a kollégiumban. Az ifjú gimnazista honvédek már várják a következő kirándulást! Az utazásban és tárlatvezetésben segített: Stróbl Terézia tanárnő. A kirándulást szervezte és az élményeket megörökítette: Kőrösi Gábor Péter tanár úr

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...

V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:... Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tiszteletére rendezett akadályverseny feladatai (közös játék) 12 fős csapatokkal Az iskolai verseny ideje: 2015. március 10. kedd 9 óra Szervező:

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2009. évre

CSELEKVÉSI TERV 2009. évre HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187. email: htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Az ország egyetlen Honvéd Középiskolája Debrecenben található. Négy évfolyamon, speciálisan kis osztályokban

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom u 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255. e-mail:htbk.szfvár@regiment.hu

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd Sukoró Arborétum XVI. Erdők Hete programjai 2012. október 1-5. Dátum Program megnevezés Helyszín Rendezi Megjegyzés 2012. 10. 01. Erdők hete programsorozat 1. nap: 9:30 Mit csinál az Erdész? Arborétum

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

Általános információ. 1/325-1633; 1/325-1600 44-205 mellék. jakusch.gabriella@m ail.militaria.hu. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

Általános információ. 1/325-1633; 1/325-1600 44-205 mellék. jakusch.gabriella@m ail.militaria.hu. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Budapest MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Budapest 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. www.militaria.hu Jakusch Gabriella Általános információ

Részletesebben

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink

Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Szlovéniában és Olaszországban jártak hetedikeseink Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: május 13. és 16. között Szlovénia és Olaszország

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból 2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének

Részletesebben

Családi Nap 3. tematikája

Családi Nap 3. tematikája Családi Nap 3. tematikája A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma nyertes TÁMOP 3.2.8. B.-12/1. es pályázatának megismerése után Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában VEOL Page 1 of 11 HIRDETÉS 2019. 03. 12. 16:46 E M B E R K Ü Z D J É S B Í Z V A B Í Z Z Á L! MEGOSZTOM Tetszik 96 A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI EMLÉKHELYEK FENNTARTHATÓSÁGÁT ELŐSEGÍTŐ ÉVI TÁMOGATÁSRÓL

BESZÁMOLÓ A NEMZETI EMLÉKHELYEK FENNTARTHATÓSÁGÁT ELŐSEGÍTŐ ÉVI TÁMOGATÁSRÓL BESZÁMOLÓ A NEMZETI EMLÉKHELYEK FENNTARTHATÓSÁGÁT ELŐSEGÍTŐ 2017. ÉVI TÁMOGATÁSRÓL A 302/2011 (XII. 23.) Kormányrendelet (1) bekezdése alapján a kulturális örökségvédelemben érintett objektumok tulajdonosai

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2013. április 26. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Föl a hazáért és szabadságért A Túrkevei Kaszap

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 3507/00097 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó

Részletesebben

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE 1. 1848 szeptember: a szeptemberi fordulat Kettős fordulat: külön-külön leverik az európai forradalmakat a magyar forradalom átfordul szabadságharcba 2. Az udvar első támadása

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Itt kezdődött a reformkor

Itt kezdődött a reformkor Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Program- és feladatterv 2014. évre

Program- és feladatterv 2014. évre HONVÉD BAJTÁRSI EGYESÜLET SÁRBOGÁRD Program- és feladatterv 201 évre Fsz. Központilag szervezett rendezvények: 1. BEOSZ küldöttgyőlés, választmányi ülés 201 április 2. BEOSZ-KDR tagegyesületi ök értekezlete

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában

A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában A tiszafüredi tiszti gyűlés és a tavaszi hadjárat előkészítése, 1849 márciusában Múzeumpedagógiai sorozat 2013/1. Dr. Vadász István, múzeumigazgató Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred Tiszafüred, 2013. március

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV /2017. májustól májusig/

CSELEKVÉSI TERV /2017. májustól májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, htbkszfvar@htbkszfvar.hu, Nyt szám:

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése A programok megvalósulásának helye és ideje Nyíregyháza Budapest, 2014. szeptember 18-19. A programok részletes ismertetése

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

8. oldal Kerecsendi Újság Tisztelt Polgármester Úr! A kerecsendi nyugdíjasok nevében szeretnénk tisztelettel megköszönni azt a törődést és az évenkénti kirándulási lehetőséget, amellyel megörvendeztetnek

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc

HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ. Forradalom és szabadságharc HAZA ÉS HALADÁS MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Forradalom és szabadságharc III. FORDULÓ Név:... Cím:... Iskola, évfolyam:... E-mail cím:... 1. Tedd időrendi sorrendbe

Részletesebben

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról Az utolsó töltényig című vándorkiállítás a második világháború befejezésének 70. évfordulójára rendezett tárlat, mely a muzeológia eszközeivel

Részletesebben

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak 1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során

Részletesebben

A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.

A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8. A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva

Részletesebben

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE

A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE 1. 1848 szeptember: a szeptemberi fordulat Kettős fordulat: külön-külön leverik az európai forradalmakat a magyar forradalom átfordul szabadságharcba 2. Az udvar első támadása

Részletesebben

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012.

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012. Dátum Időpont 14. 1. nap A nyírbátori, tákosi, csarodai református templomok meglátogatása. Annak rögzítése, hogy mi jellemzi ezt a vallást, mi a templomaikat. Megfogalmazzuk, miért ez a vallás az uralkodó

Részletesebben

Az 1956-os szabadságharc fegyverei

Az 1956-os szabadságharc fegyverei Publikálva Alfahír (https://alfahir.hu) Címlap > Az 1956-os szabadságharc fegyverei Az 1956-os szabadságharc fegyverei 58 évvel ezelőtt, néhány ezer magyar hazafi keményen megleckéztette a világ legerősebb

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Megoldókulcs. Várostörténet

Megoldókulcs. Várostörténet Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista

Részletesebben

Kiállítások, bemutatók

Kiállítások, bemutatók Kiállítások, bemutatók 1991 Atomrakéta siló megtekintése veteránokkal - Dad 1993 - Atomrakéta siló megtekintése veteránokkal - Dad 1995. április 22. - Szabadságemlékmű avatás, díszőrség Kecel 1998 Istentisztelet,

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( ) Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Győrvár község önkormányzata 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

A Kubinyi Ferenc Múzeum szolgáltatásai 3170 Szécsény, Ady Endre u. 7. (Forgách-kastély)

A Kubinyi Ferenc Múzeum szolgáltatásai 3170 Szécsény, Ady Endre u. 7. (Forgách-kastély) A Kubinyi Ferenc Múzeum szolgáltatásai 3170 Szécsény, Ady Endre u. 7. (Forgách-kastély) I. Az épület története A mai épület elődjét, a várkastélyt, a Kacsics nemzetségből származó Szécsényi Tamás, vagy

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Hajdúk a Nagy háborúban című időszaki vándorkiállításról Pályázati azonosító: /02026

Szakmai beszámoló a Hajdúk a Nagy háborúban című időszaki vándorkiállításról Pályázati azonosító: /02026 Szakmai beszámoló a Hajdúk a Nagy háborúban című időszaki vándorkiállításról Pályázati azonosító: 204106/02026 I. A kész kiállítás leírása A kiállítás az I. világháború előestéjétől, a Boldog békeidőktől

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben