Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló."

Átírás

1 Csanádpalota Város Jegyzője Csanádpalota, Kelemen L. tér 10. Telefon /2010. Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról beszámoló. Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete CSANÁDPALOTA Tisztelt Képviselő-testület! Az évi XX. Törvény 138. /3/ g./ pontja alapján az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról behajtások helyzetéről a beszámolót megtárgyalásra beterjesztem. 1.) HELYI IPARŰZÉSI ADÓ Az iparűzési adó megállapítása a helyi adóról szóló többször módosított 10/1999. /IV. 30./ ÖR. számú rendelet alapján történik évben iparűzési adóbevallást 333 adózó nyújtott be, ebből 66 őstermelő. A évi CXVI. tv. szerint január 1-től a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket az APEH gyakorolja. A évről szóló bevallást május 31-ig az önkormányzat felé kellett benyújtani és megfizetni az adót, illetve az első félévi adóelőleget mely március 15-i esedékességgel volt előírva az önkormányzat felé kellett teljesíteni. A helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló évi LVII. Tv. értelmében a helyi adók ügyében június 29-től ismét az önkormányzati adóhatóság jár el. Ennek megfelelően szeptember 15-i fizetési határidővel a második félévi adóelőleget pótlólag elő kellett írni, egyenleg értesítés formájában került kiküldésre az adózóknak. 1

2 Bevételek alakulása: Nyitó Bevallások alapján adófizetési kötelezettség Ft Ft Iparűzési adó évi alakulása Adózók által befizetett adóelőleg Ft során keletkezett túlfizetés miatt még fizetendő adó napján fennálló Ft Ft Ft Adózóknak visszafizetett túlfizetés és más adónemre átvezetett összeg: ,- Ft. Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett tevékenység esetén Fő Teljesítés Ft Jelentős a Kőolajvezetéképítő Zrt. befizetése Adózóknak visszafizetett túlfizetés és más adónemre átvezetett összeg: Iparűzési adó évi alakulása Nyitó ,- Ft. Bevallások alapján adófizetési kötelezettség Ft Ft Adózók által befizetett adóelőleg Ft során keletkezett túlfizetés miatt még fizetendő adó napján fennálló Ft Ft Ft november 29 napján a Polgármester Úr tárgyalásának eredményeként bejelentkezett hivatalunkhoz adóalanyként az FGSZ Földgázszállító ZRT. Nevezett cég december 15-én beérkezett bevallásának megfelelően ,- Ft iparűzési adót számlánkra átutalt. Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett tevékenység esetén Fő Teljesítés Ft Jelentős a PRIMAVILL Kft. befizetése 2

3 2.) GÉPJÁRMŰADÓ január 1-jétől a gépjárműadóról szóló többször módosított évi LXXXII. törvény alapján kerül sor a gépjárművek adóztatására. Az adó alapja a személyszállító gépjármű hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye kilowattban kifejezve. Az adó mértéke az adóalap után háromévenként változik: A gyártás évében és az azt követő 3 évben 345 Ft/kilowatt 4-7 naptári évben 300 Ft/kilowatt 8-11 naptári évben 230 Ft/kilowatt naptári évben 185 Ft/kilowatt A gyártást követő 16. naptári évben és azt követően 140 Ft/kilowatt. A tehergépkocsi és az utánfutó adójának mértéke a következők szerint változott, az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után Ft ben a törvényi változások miatt minden adózót határozattal kellett értesíteni év elején a gépjárműadó éves összegéről. Az idei év folyamán 809 db határozat került kiküldésre változások kapcsán, ezek vásárlások, forgalomból kivonások, illetve fogalomba történő visszahelyezésekből erednek. A mai napig 5 db gépjármű forgalomból való kivonását kezdeményeztük 1 évet meghaladó adótartozás miatt. A kivetett adó összege: Ft (738 db gépjármű után). Ezen felül az adófizetés alól mentes gépjárművek száma 23 db, mindez forintban kifejezve: Ft től szigorodtak a mentességre vonatkozó feltételek. A gépjárműadó fizetési kötelezettsége alól akkor mentes az adóalany, ha: ha az adóalany mozgáskorlátozott (I. fokú orvosi szakvélemény alapján = hétpontos papír ) emellett a tulajdonos és az üzembentartó ugyanaz személy (a három feltételnek együttesen kell teljesülniük!) A bevétel alakulása: Nyitó évi helyesbített előírás Gépjárműadó Befizetés előző évi kal együtt napi Ft Ft Ft Ft 3

4 Nyitó évi helyesbített előírás Gépjárműadó Befizetés előző évi kal együtt napi Ft Ft Ft Ft 3.) KÉSEDELMI PÓTLÉK A késedelmi pótlék a meg nem fizetett adótartozásoknak a mindenkori jegybanki alapkamattal számitott pótléka. A bevétel alakulása: évben Ft ig Ft 4.) ADÓK MÓDJÁRA TÖRTÉNŐ BEHAJTÁSOK Adók módjára történő behajtási ügyek száma minden éven szaporodik. Ezek többsége helyszíni, illetve szabálysértési bírságból állt. Egyre nagyobb problémát jelent ezek behajtása, mivel ide akkor kerül az ügy, amikor a rendőrséghez megadott határidőre nem történt meg a befizetés. Nagyon nehéz az érintett személyeket arra rábírni, hogy mégis fizessen. Ezek a pénzösszegek, amennyiben befizetésre kerülnek, az önkormányzat bevételeit képezik. A bírságolás új formája a közigazgatási bírság, melynek 25%-a marad az önkormányzatnál, vagy bizonyos esetben a teljes összeget el kell utalnunk a bírságot kiszabó hatóság felé. Teljesítés alakulása : évben 59 fő Ft évben 73 fő Ft-ot fizetett meg. A BIO-PANNÓNIA Környzetvédelmi Szolgáltató és Hulladékfeldolgozó Kft. Makó keresett meg bennünket be nem fizetett szemétszállítási díj behajtása érdekében a osok részére küldtünk ki fizetési felszólítást. Azon ügyfelek részére akik Önként nem fizették be a tartozást letiltás útján érvényesitettűk a behajtását. 4

5 Fentieken túl az adók módjára történő behajtás körébe tartoznak még: gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése, földhivatali szolgáltatási díj meg nem fizetése, Vízgazdálkodási Társulatok érdekeltségi hozzájárulása behajtása. Amit tudunk a behajtás érdekében mindent megteszünk, bár ez nekünk csak az időnket veszi el a saját ügyeink intézéséből, mivel a beszedett teljes összeg átutalásra kerül a számlájukra. A behajtással kapcsolatosan költséget nem számolhatok fel. TARTOZÁSOK ALAKULÁSA: Idegen helyről kimutatott köztartozás Jogcím Fő Előírás Teljesítés Szemétdíj Ft Ft TIMA Ft Ft Egyéb Ft Idegen helyről kimutatott köztartozás Jogcím Fő Előírás Teljesítés Szemétdíj Ft A ot megállapító átadta bírósági végrehajtónak TIMA Ft Ft Egyéb Ft A Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat (TIMA) december hónap elején adta át behajtásra a ,- Ft ot, melynek behajtása folyamatban van. 5.) TARTOZÁSOK RENDEZÉSE Az adózók minden évben két alkalommal /február hónapban, illetve augusztusban /kapnak egyenleg értesítést minden adónem vonatkozásában a fizetendő adóikról. A fizetendő adókra vonatkozóan adónemenként névre és összegre kiállított postautalványokat is kézbesitünk. Ebben az évben első félévre 767 db második félévben 751 db összesen db került kézbesitésre. A kint lévő ok behajtása érdekében mindkét félévben végrehajtási értesitéseket küldünk ki évben 412 adózó kapott. 5

6 A nem fizető adózók részére letiltási rendelvényeket adunk ki évben 76 fő adózó részére, inkasszót 2 esetben. Az előző években egy-két esetben jelzálogjog bejegyzés került bejegyzésre az adós ingatlanára től az önkormányzatnak is fizetnie kell ingatlanbejegyzési szolgáltatási díjat, ami 6.600,- Ft esetenként. Mérlegelni kell, hogy érdemes e, mert ebből az eljárásból az önkormányzatnak egyetlen esetben sem sikerült a behajtás. A letiltások levonására általában a kiadást követő hónap 1. napjától kerül sor. A fentiek alapján elmondható, hogy az adófizetési morál jó. A beszámolóval kapcsolatban az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselő-testületet elé.../2010. (..)Kt. h. Tárgy: Adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, a behajtások helyzetéről tájékoztató. HATÁROZATI JAVASLAT Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő testülete határozatával elfogadja az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, a behajtások helyzetéről szóló tájékoztatót. A határozatról értesitést kap: 1./ Kovács Sándor polgármester 2./ Erdélyi Sándorné dr. jegyző 3./ Pénzügyi Csoportvezető Csanádpalota, december 14 Erdélyi Sándorné dr. jegyző Az előterjesztést készítette: Hadobás Marcellné 6

TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetéről a Képviselő-testület november 22-én tartandó ülésére

TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetéről a Képviselő-testület november 22-én tartandó ülésére TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetéről a Képviselő-testület 2011. november 22-én tartandó ülésére 1.) Magánszemélyek kommunális adója A magánszemélyek kommunális

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 11. napjára összehívott ülésére. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetérl a Képvisel-testület november 27-én tartandó ülésére

TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetérl a Képvisel-testület november 27-én tartandó ülésére TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetérl a Képvisel-testület 2012. november 27-én tartandó ülésére 1.) Magánszemélyek kommunális adója A magánszemélyek kommunális

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 27-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 27-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatásról Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Adóigazgatási tevékenység értékelése különös tekintettel a behajtási tevékenységre. Ónodiné Horváth Mariann adóügyi előadó

Adóigazgatási tevékenység értékelése különös tekintettel a behajtási tevékenységre. Ónodiné Horváth Mariann adóügyi előadó E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2011. MÁJUS 17 -ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Tárgy: Adóigazgatási tevékenység értékelése különös tekintettel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-i ülésére Határozathozatal: egyszerű többség / Nyü. Ügyiratszám: / E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 22-i ülésére Tárgy: Beszámoló a helyi adók alakulásáról,

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S 5. napirendi pont E LŐ T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással

Részletesebben

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról

T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról sz. napirend a Képviselő-testület 2014. november 29-i ülésén T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról Tisztelt Képviselő-testület! Rábapatona Község Önkormányzata illetékességi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról

T Á J É K O Z T A T Ó. A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról 2. számú napirend a Képviselő testület 2013. szeptember 25 i ülésén T Á J É K O Z T A T Ó A helyi adókivetések és adóbeszedések állásáról Tisztelt Képviselő testület! A 2013. évi helyi adó kivetések és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 9. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 1. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati

Részletesebben

Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 81/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. április 29-én, 19 órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról behajtások helyzetéről a Képviselő-testület 2010. december 14-én 14 órától tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az elmúlt évben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Alcsútdoboz Település Önkormányzata. Képviselő-testületének. 2013. szeptember hó 25. napjára összehívott ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Alcsútdoboz Település Önkormányzata. Képviselő-testületének. 2013. szeptember hó 25. napjára összehívott ülésére ELŐTERJESZTÉS Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember hó 25. napjára összehívott ülésére 3. napirendi pont Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással kapcsolatos feladatok

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr.

3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr. 3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2013.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete április 28-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2015. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2012. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

- 2014. évben 143 adóalany adózott, a folyó évi kivetés 3.271.320 Ft volt, ezzel szemben 3.082.764 Ft volt a befolyt építményadó.

- 2014. évben 143 adóalany adózott, a folyó évi kivetés 3.271.320 Ft volt, ezzel szemben 3.082.764 Ft volt a befolyt építményadó. 6. NAPIREND Ügyiratszám: 2/162-6/2015. ELŐTERJESZTÉS Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testületnek. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. a Képviselő-testületnek. Tisztelt Képviselő-testület! Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Jegyzőjétől Előterjesztés a Képviselő-testületnek az önkormányzat adórendeleteinek felülvizsgálatára, tájékoztató az adóztatás helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Öcsöd

Részletesebben

SZÁMLAEGYENLEG ÉRTESÍTÉS állapot szerint

SZÁMLAEGYENLEG ÉRTESÍTÉS állapot szerint Mintavárosi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Adó Iroda 9999 Mintaváros, Fő tér 1. Telefon: 06 (99) 111-222 Telefax: 06 (99) 111-333 E-mail: helpdesk@greendoc.hu Honlap: www.greendoc.hu Iratsablon: 300

Részletesebben

Előterjesztés Báta Község Önkormányzatának 2011.02.14.-i ülésére

Előterjesztés Báta Község Önkormányzatának 2011.02.14.-i ülésére Előterjesztés Báta Község Önkormányzatának 2011.02.14.-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a 2010. évi adóbevételek teljesüléséről Készítette: Vargáné Belovicz Melinda adóügyi tanácsos Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 138/2016.

Az előterjesztés száma: 138/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 138/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember

Részletesebben

A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. december 16 - i ülésére

A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. december 16 - i ülésére 10234-2/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. december 16 - i ülésére Tárgy: Helyi iparűzési adóról szóló 15/1996. (XII. 12.) sz. rendelet módosítása

Részletesebben

Előterjesztés Nőtincs Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én tartandó ülésére. Jogszabályok

Előterjesztés Nőtincs Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én tartandó ülésére. Jogszabályok 1 Előterjesztés Nőtincs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 25-én tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló az adóhatóság 2015. évben végzett munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! 11. számú

Részletesebben

MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJA Adótárgyak száma

MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJA Adótárgyak száma ELŐTERJESZTÉS 2016. március 10. 5. napirendi pont: Beszámoló a helyi adóztatási tevékenységről; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak,

Részletesebben

Tájékoztató a 2013. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Tájékoztató a 2013. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 49/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. március 26-án, 18-órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az

Részletesebben

Tárgy: 2014. évi adóbeszámoló megtárgyalása ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 10-i ülésére

Tárgy: 2014. évi adóbeszámoló megtárgyalása ELŐTERJESZTÉS. Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 10-i ülésére Iktatószám: 3/8-22/1/2014. Tárgy: 2014. évi adóbeszámoló megtárgyalása ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 10-i ülésére Előterjesztő: Keller Vendel polgármester

Részletesebben

Beszámoló a helyi adók és egyéb pénzügyi követelések állományáról, behajtásuk helyzetéről. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011. május 20-i ülésére

Beszámoló a helyi adók és egyéb pénzügyi követelések állományáról, behajtásuk helyzetéről. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011. május 20-i ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Az előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita Előterjesztő: aljegyző

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról

BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról KAPUVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Ü.sz.: 03-4608 /2014. Tárgyalja: Gazdasági Bizottság napirendi pont BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról Tisztelt Képviselő-testület! A helyi

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet

Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet (Egységes szerkezetben a 11/2008. (III.21.) a 38/2008.(XII.30.) a 21/2009.(XII.22.), az 1/2010. (I.4.), az 1/2011.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com B E S Z Á M O L Ó

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com B E S Z Á M O L Ó 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 6096/2014. 9. B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez a helyi

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) önkormányzati rendelettel) a helyi adókról szóló a

Részletesebben

a helyi iparűzési adóról

a helyi iparűzési adóról Emőd Város**** Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1998. (III. 26.), 15/1998. (XII. 18.), 15/2000. (XII. 21.), 17/2002. (XII. 12.), 20/2004. (VIII. 13.), 15/2007. (XII. 14.) rendeletével módosított 12/1997.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról TÁJÉKOZTATÓ az adóigazgatási társulás tevékenységéről

BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról TÁJÉKOZTATÓ az adóigazgatási társulás tevékenységéről KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. : 96/596-002, Fax: 96/596-005 E-mail: jegyzo@kapuvar.hu Ü.sz.: 03-6081 /2011. Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 19-i ülésére BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám:./2013 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december

Részletesebben

számú napirendi pont Előterjesztés Nőtincs Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 29- én tartandó ülésére

számú napirendi pont Előterjesztés Nőtincs Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 29- én tartandó ülésére számú napirendi pont Előterjesztés Nőtincs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 29- én tartandó ülésére Tárgy:Tájékoztatás a helyi adók beszedéséről, a kintlévőségek behajtásának alakulásáról

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat 19/1995.(XII. 28.) Kt. számú rendelete A helyi adókról Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg A szöveg hatályos: 2004. január 1-től (Módosították: 12/1997.(VI.

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni.

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni. Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz., az 1/2011.

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi iparűzési adóról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi iparűzési adóról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi iparűzési adóról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (IV. 30.) rendelete a

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u.69. 1308-6/2003. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Iparűzési

Részletesebben

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 13/2003/XII.31./ kt. rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő testület! Mérk Nagyközség Önkormányzata a helyi adókról szóló 2003. évi XCII. Tv. felhatalmazása

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete az iparűzési

Részletesebben

Tájékoztatás helyi adóügyekkel kapcsolatban

Tájékoztatás helyi adóügyekkel kapcsolatban Tájékoztatás helyi adóügyekkel kapcsolatban Az önkormányzati adóhatóság a helyi adók (magánszemélyek kommunális adója, iparűzési adó) valamint a gépjárműadó és talajterhelési díj tekintetében biztosítja

Részletesebben

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya:

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya: Vállaj Község (1) Önkormányzata 3/1994.(VI.08) KT számú 12/2003.(XII.28.) KT számú rendelettel többször módosított egységes szerkezetbe foglalt r e n d e l e t e A helyi iparűzési adóról Vállaj Község

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról. TÁJÉKOZTATÓ az adóigazgatási társulás tevékenységéről

BESZÁMOLÓ a helyi adókból származó bevételek alakulásáról. TÁJÉKOZTATÓ az adóigazgatási társulás tevékenységéről KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. : 96/596-002, Fax: 96/596-005 E-mail: jegyzo@kapuvar.hu Ü.sz.: 03-5975 /2010. napirendi pont Tárgyalja: Gazdasági Bizottság

Részletesebben

Gétye Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 18./ számú.

Gétye Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 18./ számú. Gétye Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 18./ számú r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2005. JANUÁR 1-ÉTŐL. 2 GÉTYE

Részletesebben

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról 1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) és a 31/2015.(XII.29.) önkormányzati rendelettel) a

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évi adóigazgatási tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évi adóigazgatási tevékenységről BESZÁMOLÓ a 2016. évi adóigazgatási tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület! Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény rendelkezik azon adózási eljárás szabályairól, melyet az adóhatóságok -

Részletesebben

Ricse Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének

Ricse Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 1 / 5 2014.12.15. 13:27 Ricse Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/1999 (II.9..) A helyi adókról Ricse Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 6/1999. (II. 09.) sz. Önkormányzati rendelete

Részletesebben

Zalaapáti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 17/2003./XII. 22./ számú.

Zalaapáti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 17/2003./XII. 22./ számú. Zalaapáti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 17/2003./XII. 22./ számú r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2004. JANUÁR 1-ÉTŐL. 2

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a 2014. évi adóbevételek teljesítéséről E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÁPRILIS 29-I RENDES ÜLÉSÉRE

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gazdálkodás biztonsága, az illetékességi

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Lontai Anita, Jánosik Gabriella Előterjeszti:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015.

Részletesebben

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt -

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 12/2004./XII. 18./ önkormányzati r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2005. JANUÁR

Részletesebben

Időarányosan jól alakultak Egerben az első negyedéves adóbevételek

Időarányosan jól alakultak Egerben az első negyedéves adóbevételek 1 Időarányosan jól alakultak Egerben az első negyedéves adóbevételek A 2016. első negyedévi befizetési határidőket követően Eger Megyei Jogú Város adóbevételi adatai továbbra is bizakodásra adhatnak okot.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNYI VÍZIKÖZMŰ TÁRSULAT INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁTÓL BESZÁMOLÓ. a Víziközmű Társulat év I. n.évi gazdálkodásáról

PÜSPÖKLADÁNYI VÍZIKÖZMŰ TÁRSULAT INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁTÓL BESZÁMOLÓ. a Víziközmű Társulat év I. n.évi gazdálkodásáról PÜSPÖKLADÁNYI VÍZIKÖZMŰ TÁRSULAT INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁTÓL BESZÁMOLÓ a Víziközmű Társulat 2014. év I. n.évi gazdálkodásáról A Püspökladányi Viziközmű Társulat 2014.I n. évi gazdálkodásának feladatai 1. Az Ujtelepi

Részletesebben

3. számú előterjesztés. Tárgy: Beszámoló az önkormányzat ¾ éves adóbevételeinek alakulásáról

3. számú előterjesztés. Tárgy: Beszámoló az önkormányzat ¾ éves adóbevételeinek alakulásáról 3. számú előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 1-jén tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló az önkormányzat ¾ éves adóbevételeinek alakulásáról Előterjesztő: Dr. Bonnyai

Részletesebben

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)

Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Lontai Anita, Jánosik Gabriella, Máté

Részletesebben

I. Általános rendelkezések 1.. /1/ Az önkormányzat helyi adót állapít meg az illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység gyakorlására.

I. Általános rendelkezések 1.. /1/ Az önkormányzat helyi adót állapít meg az illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység gyakorlására. Magyarszerdahely község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/1995. (XII.22.) önkormányzati rendelete A 14/2012.( XI. 29.)önkormányzati rendelettel módosított A helyi iparűzési adóról Az Országgyűlés az

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Lontai Anita, Jánosik Gabriella, Máté

Részletesebben

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt -

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 12/2004./XII. 18./ önkormányzati r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2005. JANUÁR

Részletesebben

Előterjesztés Beszámoló az önkormányzat évi adóztatási tevékenységéről

Előterjesztés Beszámoló az önkormányzat évi adóztatási tevékenységéről Előterjesztés Beszámoló az önkormányzat 2016. évi adóztatási tevékenységéről 1. előterjesztés száma: 387/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Fritz Gábor 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

2010. évi LVII. törvény a helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról

2010. évi LVII. törvény a helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról 2010. évi LVII. törvény a helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról 1. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 43. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Jegyzőjétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Jegyzőjétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Jegyzőjétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üi,: 22-150/2014. Tárgy: Tájékoztató a helyi adóbevételek alakulásáról

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti :Vargáné Fodor Rita: TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

SZEMÉLYGÉPKOCSI ÉS MOTORKERÉKPÁR UTÁNI GÉPJÁRMŰADÓ

SZEMÉLYGÉPKOCSI ÉS MOTORKERÉKPÁR UTÁNI GÉPJÁRMŰADÓ SZEMÉLYGÉPKOCSI ÉS MOTORKERÉKPÁR UTÁNI GÉPJÁRMŰADÓ A gépjárműadó célja - a gépjárműadóról szóló többször módosított 1991.évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) preambuluma szerint - a motorizációval

Részletesebben

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző

Az, aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző IPARŰZÉSI ADÓ ( nyomtatvány ) Adókötelezettség: Adóköteles Szerencs Város illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett v állalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).

Részletesebben

VAJTA KŐZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK

VAJTA KŐZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK VAJTA KŐZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2005.(IV. 6.) Ktr., 18/2005.(XII.01.)Ktr., valamint a 16/2009.(XII.15.)Ktr. rendeletekkel módosított egységes szerkezetbe foglalt 19/2004. (XII. 22.)

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat 3/2000/III.10/Ör.sz. rendelete. a helyi iparűzési adóról

Jánoshalma Város Önkormányzat 3/2000/III.10/Ör.sz. rendelete. a helyi iparűzési adóról Jánoshalma Város Önkormányzat 3/2000/III.10/Ör.sz. rendelete (egységes szerkezetben) a helyi iparűzési adóról A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. /1/ bekezdésében biztosított felhatalmazás alapján

Részletesebben

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya.

Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról. A rendelet hatálya. Magyarkeszi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999./XII.14./ sz. rendelete a helyi iparűzési adóról Magyarkeszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat pénzeszközeinek hatékonyabb

Részletesebben

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról A Budapest, VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 15-i ülésére. A méltányossági kérelmek elbírálása adónemenként az alábbiak szerint alakult:

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 15-i ülésére. A méltányossági kérelmek elbírálása adónemenként az alábbiak szerint alakult: BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com Szám: 1/217- /2016 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016.

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított 1/1999. (II. 01.) rendelete a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ. a helyi adózás helyzetéről

ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ. a helyi adózás helyzetéről Csorvás Város Önkormányzatának Jegyzőjétől 5920 Csorvás, Rákóczi u. 17. Tel.: 66/258-001. ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ a helyi adózás helyzetéről Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

ÖNELLENŐRZÉSI LAP ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉKSZÁMÍTÁS

ÖNELLENŐRZÉSI LAP ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉKSZÁMÍTÁS BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/488-597, fax: 34/488-020 ÖNELLENŐRZÉSI LAP a/az évi helyi iparűzési adó helyesbítéséhez Adózó neve: Székhelye: Telephelye: Levelezési címe:

Részletesebben

Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról

Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Hatályos: 2014. január 1. Szőc 2013 A hirdetőtáblára kifüggesztve: 2013. november 29.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 16/2008.(XII.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi iparűzési adóról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

Építményadó. Jogszabályi háttér

Építményadó. Jogszabályi háttér Jogszabályi háttér az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 56/2007. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzati adóhatósági feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségi rendszeréről

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Jegyzőjétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Jegyzőjétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Jegyzőjétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-169/2013. Tárgy: Tájékoztató a helyi adóbevételek alakulásáról

Részletesebben

Baks Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010.(XI. 15.) Ör. rendelete az iparűzési adóról /egységes szerkezetben/

Baks Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010.(XI. 15.) Ör. rendelete az iparűzési adóról /egységes szerkezetben/ Baks Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010.(XI. 15.) Ör. rendelete az iparűzési adóról /egységes szerkezetben/ Baks Község Önkormányzata a helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi

Részletesebben

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete az iparűzési adóról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014.(XII.3.) sz. rendelete a az iparűzési adóról.

Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014.(XII.3.) sz. rendelete a az iparűzési adóról. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2014.(XII.3.) sz. rendelete a az iparűzési adóról. Körösladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

BEJELENT(KEZ)ÉSI, ADÓBEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK:

BEJELENT(KEZ)ÉSI, ADÓBEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK: BEJELENT(KEZ)ÉSI, ADÓBEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK: GÉPJÁRMŰADÓ ("SÚLYADÓ") Befizetési határidők Szüneteltetés, adómentesség, bekövetkezését követő 15 napon belül. A bevallás a gépjármű vásárlását,

Részletesebben

ÖNELLENŐRZÉSI LAP a 2013. év havi Beszedett Idegenforgalmi Adó helyesbítéséhez

ÖNELLENŐRZÉSI LAP a 2013. év havi Beszedett Idegenforgalmi Adó helyesbítéséhez ÖNELLENŐRZÉSI LAP a 2013. év havi Beszedett Idegenforgalmi Adó helyesbítéséhez Adózó neve: Székhelye: Telephelye: Levelezési címe: Adószám: Adóazonosító jel: Statisztikai számjel: Nyilvántartási száma:

Részletesebben

Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1996. (XI.27.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben)

Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1996. (XI.27.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/1996. (XI.27.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben