Tanácsadói. kalauz. Érvényes 2013 szeptemberétől

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tanácsadói. kalauz. Érvényes 2013 szeptemberétől"

Átírás

1 Tanácsadói kalauz Érvényes 2013 szeptemberétől

2 Miért pont az ENERGY? A 90-es években több fórumon, szervezetben szinte kampányszerűen kezdtek el foglalkozni azokkal a lehetőségekkel, melyek az államilag (illetve már magánúton is) szervezett egészségügy mellett alternatív módszerként jelentek meg, és szolgálták kisebbnagyobb eredményekkel egészségünk megőrzését, a betegségek leküzdését. Ezek keretében számos olyan készítmény jelent meg - sok esetben a gyógyszerek konkurenseként -, melyek jól szolgálták a betegségek megelőzését, emellett mivel forgalmazásuk többnyire hálózati rendszerben történt, a hálózati tagok üzleti céljait is. A ma is működő rendszerek, táplálék kiegészítő termékek közül miért válasszuk az Energy-t, miért ebben a hálózatban keressük üzleti céljaink megvalósítását? Ha megvizsgáljuk a rendelkezésre álló lehetőségeket, a következő összefoglaló megállapításokat tehetjük: az Energy készítmények megbízhatóak, hamis utánzatok nem gyárthatók, származásuk garantáltan megállapítható, a termékek hatékonyak és hitelesek, az ígért valódi, terápiás hatások megvalósulnak, minőségük a legmagasabb osztályba sorolható, a gyártó által szavatolt, más termékkel nem helyettesíthetők, így fogyasztói piacuk biztos, a forgalmazást jól képzett szakemberek segítik, az értékesítés kedvező árakon történik, a legtöbb ember számára elérhetők, az értékesítő hálózati rendszer világos, áttekinthető és kizárólag a teljesített forgalomtól függő, megfelelő kifizetéseket biztosít, az Energy Magyarország Kft. gazdaságilag stabil, hosszú távra tervező cég, így a tagok számára is hosszú távú lehetőségeket kínál. A fentiek alapján nem lehet kétséges, hogy bárki bátran bízhatja egészségének gondozását, egyéni üzleti céljainak megvalósítását az Energy Társaságra! 2 3

3 Tartalomjegyzék A TÁRSASÁGRÓL ÜZLETI RENDSZER ÜZLETI FELTÉTELEK HOGYAN IS KEZDJEM? Megalakulás... 6 Külföldi leányvállalatok... 6 Mivel foglalkozunk... 6 A minőség... 7 Karitatív munka, védjegy... 8 Szaktanács... 8 MIT KÍNÁLUNK ÖNNEK? Hova, kihez forduljon Az együttműködés formái Energy klubtag Energy tanácsadó A termékek forgalmazásának módja...11 Az Energy tanácsadó kötelezettségei...11 Nemzetközi kereskedés Segédanyagok Továbbképzések/tanfolyamok Vitae magazin Postai rendelés Árengedmények Az árengedmény érvényesítésének alapvető szabályai. 14 Értesítés az árengedmény mértékéről Közvetlen kifizetés üzleti lehetőség Közvetlen árusításból származó bevételek Üzleti struktúrából származó bevételek a) Saját vásárlások utáni jutalék b) Struktúrából származó bevétel További prémiumok a) Menedzseri jutalékokból származó bevétel A fogalmak magyarázata Jogosultságszerzés a ki nem fizetett menedzseri jutalékokra b) Menedzseri karrier c) Havi prémiumok Energy hálózati tagság A regisztráció érvényessége Regisztráció megújítása A regisztráció átvezetése Többszöri regisztráció Szponzorváltás Díjazás Éves vásárlás A REKLAMÁCIÓKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK Általános rendelkezések Energy árusítóhelyek Postai küldemény vagy vasúti gyorsáru Telefonos reklamáció Mi a siker? Mielőtt elkezdené a munkát Cél felállítása Névlista Meghívás Időbeosztás megtervezése Későbbi felkeresés Prioritások Alapelvek A szponzor szerepe Prezentáció Image Előadás Rendszer A prezentáció levezetése

4 1 MEGALAKULÁS Az Energy céget a 90 -es évek elején alapították. Kizárólag cseh alapítású, nemzetközi tevékenységű társaság. Minőségi termékeinek köszönhetően születésének pillanatától kezdve nem csupán a Cseh Köztársaság területén, de a világ más pontjain is az alternatív orvoslás úttörőjének számít. Rövid időn belül igen nagyra értékelt, a felhasználók és a szakma körében is elismert céggé fejlődött. Fokozatosan biztos pozíciót vív ki magának az európai, illetőleg azon fejlett országok piacain, ahol ismertek az alternatív orvoslás módszerei. KÜLFÖLDI LEÁNYVÁLLALATOK A csehországi anyavállalat néhány év alatt leányvállalatokkal bővült Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon, s így megalkotta az egységes piacot. A szóban forgó piac az Energy Group (röv.: EG) kereskedelmi osztályának irányítása alatt áll, és nemzetközi teret ad üzleti munkatársaink kereskedelmi hálózatának kiépítéséhez. A társaságról A külkereskedelmi osztály felügyelete alá tartozó többi piacot általános importőr státuszú kereskedelmi képviselők reprezentálják (pl. Ausztria, Németország, Lettország, Oroszország, Ukrajna, Spanyolország, Románia ) Valamennyi felsorolt ország saját forgalmazási rendszert alkalmaz. MIVEL FOGLALKOZUNK? Az Energy Társaság alapvető kínálata kizárólag természetes, nagy hatékonyságú, a homeopátia elvén működő táplálék-kiegészítőkből és kozmetikai készítményekből áll. A készítmények összeállítása és gyártása az ősi kínai orvoslás alapelvei szerint történik, ám a szakértők mindemellett felhasználják a fitoterápia, a homeopátia, a kristályterápia és a biorezonancia legújabb ismereteit is. Ezen kívül pedig nagy figyelmet fordítunk azon gyártó-, mérő- és gyógyászati-készülékek valamint technológiák kifejlesztésére, illetve továbbfejlesztésére, melyek segítik készítményeink eredményesebb alkalmazását A MINŐSÉG Gyártórészlegünk valamennyi munkatársa kiemelten foglalkozik minden egyes termékkel. A készítmények mindegyike ezt követően több ellenőrzésen is átesik, mégpedig azért, hogy a világ különböző pontjain élő felhasználók mindenütt olyan minőségben kapják meg őket, amelyért társaságunk garanciát vállal. A készítmények jó minőségét a kiváló és hatékony nyersanyagok is garantálják. A legnagyobb gonddal vizsgáljuk a légkör és víz áramlásait mutató globális műholdtérképeket, hogy megismerhessük a Föld legkevésbé szennyezett területeit, azokat a területeket, ahonnan a gyógynövényeket beszerezni szeretnénk. A mezőgazdasági művelésbe bevont termőföldeket, és az erdős területeket alaposan át kell vizsgálni, és meg kell tudni, hogy a vizsgált talajnak mekkora a potenciálisan kockázatos anyag tartalma. Nem kevésbé szigorúan kell eljárni a nyersanyagok ellenőrzésekor, amelyek során a biológiailag aktív összetevők tartalmát vizsgáljuk meg. Ezen kívül pedig biztosnak kell lennünk abban is, hogy a nyersanyag nem tartalmaz toxikus vagy egyéb módon ártalmas adalékanyagokat. Minőségi termék minőségi csomagolást és megjelenést kíván. A nyersanyag-felhasználásra, valamint a gyártás előkészítésére és magára, a gyártásra vonatkozó egyre szigorúbb kritériumok érvényesítése mellett tisztában vagyunk azzal, hogy nem kevésbé fontos a csomagolás és a megjelenés minősége sem. Csomagoló-anyagainkat igyekszünk olyan újrahasznosítható anyagokból előállítani, amelyek nem károsak a környezetre. Társaságunk többek között arra is jogosult, hogy termékein feltüntesse a Zöld Pont jelet, illetve az EKO-KOM társaság klienseként részt vesz a csomagoló-anyagokból származó hulladék újrahasznosításában. Az Energy Társasággal együttműködő valamennyi feldolgozó, illetőleg gyártó cég jól ismert, professzionális vállalat, amely a legszigorúbb higiéniai előírásoknak is eleget tesz. Az elsődleges gyártók közé tartozik a Vřídlo Társaság, amelynek székhelye Karlovy Varyban van. A cég hatalmas gyárcsarnokában világhírű svájci, olasz és német gyártóktól származó, a legmodernebb berendezések működnek. Nemkülönben fontos beszállítónk továbbá az IVAX Pharmaceuticals cég, vezető cseh gyógyszerészeti társaság, ahol a gyógyszergyártásnak már több mint 120 éves múltja van. Társaságunk megszerezte az ISO 9001 minősítést, amely a fejlesztésre, a gyártásra és az értékesítésre egyaránt vonatkozik. A legszigorúbb nemzetközi normáknak megfelelő tanúsítvány a következő garanciája annak, hogy vevőink kiváló minőségű terméket vásárolnak. Társaságunknál évente végzett ellenőrzés a biztosítéka annak, hogy ez a stabilitás a jövőben is megmarad. 6 7

5 KARITATÍV MUNKA, VÉDJEGY Az Energy Társaság tiszteletbeli tagja a Szolidaritás a Perui Amazóniáért elnevezésű szövetségnek. Célja: a szóban forgó térség gazdag természeti kincseinek védelme, valamint megőrzése a helyi lakossággal együttműködve. Az Energy Társaság valamennyi készítménye szabadalmaztatott és védjeggyel védett. Az új készítmények kifejlesztése a kutatási és fejlesztési osztály, illetve a technológiai osztály feladatai közé tartozik. Csúcsminőségű készítményeket kínálunk kedvező áron. Az Energy Társaság elítéli az állatkísérleteket. SZAKTANÁCS Az Energy Társaság, megalakulásának kezdete óta szorosan együttműködik a különböző szakirányok orvosaival, specialistáival és terapeutáival. Legközelebbi munkatársaink a Szaktanács tagjaivá váltak, s garantálják a cég által kínált készítmények jó minőségét, illetve felelősséget vállaltak a cég szakmai hitelének növeléséért. A Szaktanács felelősségi körébe tartoznak többek között az alábbiak: kutatói és oktatói tevékenység koordinálása gyártási folyamatok és a készítmények összetételének ellenőrzése cég által közzétett szakinformációk ellenőrzése szakvéleményezés az új készítmények gyártásával és továbbfejlesztésével kapcsolatban, beleértve azok csomagolását, valamint a csomagolás mellett található ismertető anyagok szövegének tartalmát. 2 Legyen részese annak a lehetőségnek, amit az Energy Nemzetközi Társaság tud nyújtani Önnek fizikális, mentális és anyagi jólét! Képzeljen el egy céget, amelyben Ön egyetlen aláírással elkezdhet dolgozni, minden előzetes kiválasztás nélkül! Minden tevékenysége egyetlen dolgon múlik: mit szeretne elérni, és ezért mit hajlandó tenni? A továbbiakban kedvezményekről szeretnénk beszélni, és nem kötelező dolgokról. Az Energy termékekkel akkora kedvezményt érhet el, amennyit szeretne, felépítheti saját üzleti vállalkozását teljesen kötelezettségmentesen! Higgye el, ez a vállalkozás automatikusan működni fog! Csak Önön múlik, hogy főállásban szeretné-e ezt a munkát végezni vagy inkább csupán részben köti le magát. Önön múlik, hogy milyen úton indul el a minőségi élet felé. Az Energy Társaság felajánlja, hogy elkíséri és végigvezeti Önt ezen az úton. Mit kínálunk önnek? Az Energy Nemzetközi Társaság és így Magyarországon az Energy Magyarország Kft. egy olyan, hálózati értékesítési rendszerben felépített egészségmegőrző, egészség regeneráló és üzleti programot kínál, amely Magyarországon egyedülálló, és Önnek fizikális és mentális jólétet biztosít, de igényei szerinti jövedelmet is. Az Ön döntésén múlik, hogy csak családja körében alkalmazza az Energy termékeket, vagy szélesebb körben ajánlja, esetleg értékesítő hálózatot épít és felépíti saját üzletét. Mindehhez az Energy Társaság segítséget, biztos pénzügyi és szakmai hátteret biztosít Önnek. Üzleti rendszerét úgy építi: ahogy Ön jónak látja, akkor, amikor erre időt tud fordítani, ott, ahol megítélése szerint a legkedvezőbb, azokkal, akikkel jól tud együttműködni, olyan jövedelemért, ami az elvégzett munkájával arányos. 8 9

6 HOVA, KIHEZ FORDULJON Az Energy Magyarország Kft. Magyarországon Energy Klubok hálózatát hozta létre, és ezt a hálózatot évről-évre fejleszti. A klubok jelentik azokat a területi központokat, ahol az Energy készítmények megvásárolhatók, ahol Klubtagként vagy Tanácsadóként be lehet lépni a rendszerbe, ahol szakmai tanácsokat lehet kérni, ahol előadásokon és egyéb szakmai programokon lehet részt venni, fontos információkhoz lehet jutni és a cég szolgáltatásait igénybe lehet venni. A klubokon kívül számos bizományos értékesítő forgalmazza termékeinket azokon a helyeken, ahol klub még nem működik. A klubok és bizományos értékesítők elérhetőségeit a cég havonta megjelenő Vitae magazinja közli, és a weboldalon is megtalálja. Gyakran látogasson el a saját Energy Klubjába, mert éppen: 1) itt tehet szert készítményeinkre teljes választékban 2) itt juthat ingyenes szakmai tanácsokhoz 3) itt kipróbálhatja a Supertronic készülék segítségével történő diagnosztizálás előnyeit 4) itt szerezhet tanfolyamokról, továbbképzésekről, klubtalálkozókról szóló információkat - nemkülönben 5) a társaság működésével kapcsolatos legújabb információkat 6) itt ismerheti meg az aktuális árengedményeket. 7) itt sok érdekes emberrel találkozhat 8) itt tudhat meg mindent az üzletvitellel és a marketingmunka struktúrájával kapcsolatos részletekről, valamint 9) még sok minden egyébről. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS FORMÁI Az Energy Nemzetközi Társaság a programja iránt érdeklődők számára kétféle tagsági formát kínál, s ki-ki igényei szerint választhat. Mindkét együttműködési forma jelentős előnyökkel jár, a következők szerint: Energy Klubtag: vásárlás nagykereskedelmi áron, vásárlási akciók igénybevétele, ingyenes Vitae magazin előfizetés, ingyenes tanácsadás és szakmai előadások látogatása a klubokban, korlátozás, hogy a klubtag nem jogosult a termékek forgalmazására és így nem jogosult forgalmi jutalékra (bónuszra). A klubtag ha úgy dönt, hogy mégis igénybe akarja venni az Energy által kínált üzleti lehetőséget, az átminősítés díjának megfizetésével átléphet tanácsadó pozícióba. Abban az esetben, ha a klubtagnak sikerül olyan hálózatot szerveznie és regisztráltatnia, amelynek havi forgalma 6%-os szintre emeli őt, és 3 hónapon keresztül ott tartja, akkor a klubtag kérésére az átminősítés díjának megfizetése nélkül léphet át tanácsadói pozícióba. Energy Tanácsadó: vásárlás nagykereskedelmi áron, ingyenes Vitae magazin előfizetés, ingyenes tanácsadás és szakmai előadások látogatása a klubokban, vásárlási akciók igénybevétele, jogosult a termékek forgalmazására, forgalmi jutalékot (bónuszt) kap árengedmény vagy készpénz átutalás formájában (ez utóbbihoz számlaképesnek kell lennie), új tagokat léptethet be a rendszerbe és szponzorálhatja őket, üzleti együttműködés lehetősége, teljes információs szolgáltatás a klubokban, folyamatos továbbképzés lehetősége. A TERMÉKEK FORGALMAZÁSÁNAK MÓDJA Az Energy Nemzetközi Társaság a termékek forgalmazására egy speciális pontgyűjtő rendszert dolgozott ki, a következő célok megvalósítása érdekében: Az Energy filozófiája, a termékek speciális jellege és hatásmechanizmusa olyan értékesítési rendszert kíván, ahol kiemelt szerepe van a személyes kapcsolatoknak és a bizalomnak, ahol lehetőség van tanácsadásra, a termékek egyénre szabott alkalmazására. Fontos, hogy a termékek ajánlása közvetlen személyes kapcsolatok keretében, a saját tapasztalatok átadásával történjen. A fentieken túl az Energy jó üzleti lehetőségeket is kínál a tanácsadók számára, melyek kihasználása már akkor is megéri ha csak annyi jövedelmet szerzünk, hogy az a családunk számára szükséges termékek költségét fedezze. Nem irreális cél azonban az sem, hogy az egészségünk megőrzése, szervezetünk folyamatos regenerációja mellett tisztes jövedelem kiegészítéshez, sőt jövedelemhez jussunk. A hálózati értékesítés sajátos előnyei: minimális tőkebefektetést igényel, kötelezettségek nélkül végezhető, kötetlenül, saját igények szerint szervezhető, munkával arányos a jövedelem, nincs főnök, családi vállalkozássá fejlődhet, mindenki eldöntheti, hogy milyen üzletet szervez, mekkora jövedelem a cél, az Energy cég biztos hátteret jelent, az üzlet feltételeit biztosítja. Minden olyan esetben, amikor a Klubtag vagy a Tanácsadó Energy terméket vásárol, a vásárlás ellenértékének megfelelő pontszám bekerül a kereskedelmi rendszerbe. A pontok havonta összeadódnak, és ennek alapján az arra jogosult Tanácsadó bónuszban részesül. AZ ENERGY TANÁCSADÓ KÖTELEZETTSÉGEI A Tanácsadó üzleti tevékenységét a következők szerint köteles végezni: a) részt kell vennie a cég vagy a klubok által szervezett szakmai előadásokon, tanfolyamokon, törekednie kell szakmai ismereteinek folyamatos fejlesztésére, b) nem terjeszthet olyan ismereteket, melyek a cég által képviselt ismeretektől eltérnek, vagy azokkal ellentétesek, c) munkája során csak a cég által kiadott ismertető anyagokat, nyomtatványokathasználhatja, d) országos vagy helyi médiumokban önálló reklámtevékenységet nem végezhet, bármilyen, az Enegy termékekre vagy a rendszer működésére vonatkozó anyagot csak a cég ügyvezetőjének engedélyével jelentethet meg, 10 11

7 e) Energy márkanév alatt csak az Energy Group cégei által forgalomba hozott termékeket forgalmazhatja, SEGÉDANYAGOK b) a kereskedelmi hálózat fejlődését mutató információk, beleértve a pontokat, jutalékokat és archivált adatokat 1. Szakelőadások, tanfolyamok Az Energy készítmények, a tradicionális kínai orvoslás alapelvei. f) maradéktalanul be kall tartania az Energy Magyarország Kft.-nek a forgalmazásra vonatkozó mindenkori szabályait. Amennyiben a Tanácsadó a fenti szabályokat szándékosan, súlyosan megszegi, a cég vele szemben szankciókat érvényesíthet, melyeket az Energy hálózat Fegyelmi Bizottsága állapít meg. A Fegyelmi Bizottság nem állandóan működő testület, egy-egy konkrét probléma megítélésére az Energy Magyarország Kft. ügyvezetője hívja össze, aki a bizottság elnöki tisztjét is betölti. A Bizottság 3 főből áll, tagjait a cég ügyvezetője a hálózat 21%-ot elért Tanácsadói vagy a legsikeresebb klubok vezetői közül választja. A Fegyelmi Bizottság eljárása során köteles a szabálysértést elkövető tanácsadót is meghallgatni. A Fegyelmi Bizottság a következő szankciókat állapíthatja meg: 1. megrovás, anyagi következményekkel nem jár, 2. szigorú megrovás, 2 4 havi jutalék megvonása, 3. kizárás a hálózatból. A kizárt tanácsadó a hálózatba 2 évig nem léphet vissza. NEMZETKÖZI KERESKEDÉS Az Energy Nemzetközi Társaság jelenleg Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon rendelkezik üzleti rendszerrel, melyek azonos elvek alapján épültek fel, s így valamennyi tanácsadó külföldön is vásárolhat, igénybe veheti a klubtagsági előnyöket. Külföldi vásárlásai alapján azonban bónuszban nem részesül. Minden érdeklődő által elérhetők a internetes oldalak melyek a termékekről szóló információkon túl az egészséges életmódról szóló olvasnivalókat és szaktanácsadást is nyújtanak. A tanácsadók számára a regisztrációs szám beírásával szélesebb kínálat jelenik meg, amelyből elsősorban a Tanácsadó munkahelyét kell kiemelni. Itt a tanácsadók a bizalmas információkat védő hozzáférési jelszó megadása után megnézhetik, hogy milyen nagyobb mértékű árengedmény érvényesítésére van lehetőségük, a tanácsadók nyomon követhetik üzleti hálózatuk fejlődését, annak állapotát. Aktuális információkat kap arról, hogy milyen szintet ért el a bónusz táblázatban, a megszerzett pontokról és jutalékokról. Ugyancsak információt kaphat a legutóbbi havi jutalék egyenlegéről is. Amennyiben az adott országban megoldható, a rendszer lehetővé teszi az Energy szolgáltatás aktiválását is. Ennek segítségével a klubtag naprakész információkat kap az újdonságokról, az előadásokról, stb. A következő segítség az internetes posta, amely csak az Energy társaság keretein belül működik azzal a céllal, hogy megkönnyítse a hálózaton belül dolgozó tanácsadók és a szponzor, az Energy Klub, az egyes piacokon lévő igazgatóságok képviselői, esetleg a Prágában működő cégvezetés között információáramlást és kommunikációt. A Tanácsadó munkahelye az alábbiakat kínálja: a) aktuális információk arról, hogy az illető milyen szintet ért el a bónusz táblázatban c) részletes információk a legutóbbi havi jutalék egyenlegről d) az elmúlt időszakok áttekintése, grafikai nézetekkel egyetemben. TOVÁBBKÉPZÉSEK / TANFOLYAMOK Az Energy Társaság tanácsadói számára elkészítette a továbbképző, illetőleg ismeretbővítő rendezvények komplex programját. Ezen rendezvények a legkiemelkedőbb lehetőségei annak, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az Energy készítményeivel, azok tulajdonságaival, felhasználhatóságukkal és további olyan hasznos ismeretekkel, amelyek szorosan összefüggnek ezzel a kérdéskörrel. Az Energy ben történő vállalkozás szempontjából ezeknek a rendezvényeknek alapvetően fontos szerepük van. A tanfolyamokat szakoktatóink tartják akik a legkülönbözőbb szaktudományok szakemberei. Az Energy Magyarország Kft. központi klubjában évente több alkalommal szervez minden érdeklődő számára továbbképző előadást, egy alkalommal több napos tanfolyamot. Ugyancsak évente több alkalommal / igény szerint / Supertronic tanfolyamot. Az egyes klubok szintén szerveznek évente több alkalommal szakmai előadást központi vagy helyi előadókkal. Az egyes előadások alkalmával az igen fontos alapvető ismeretek megszerzése mellett lehetőség van konzultációra, tapasztalatcserére is. Az előadások helyét, időpontját és témáját az aktuális Vitae magazin közli, illetve a internetes oldalakon is megtalálhatók. 2. Személyes sikerek elérése intuíció, gyógyászat. 3. Kereskedelmi tematikájú előadások üzleti szabályzat, kereskedelmi rendszer, az eladás pszichológiája. VITAE MAGAZIN A cég havonta megjelenő magazinjában teszi közzé az aktuális új információkat, ismerteti az új termékeket, tájékoztat a klubokban folyó szakmai munkáról, ismerteti a termékekkel szerzett új fogyasztói tapasztalatokat. A Vitae magazint a tanácsadók díjmentesen megkapják. POSTAI RENDELÉS Minden regisztrált Energy hálózati tag igénybe veheti a készítmények postai utánvétellel történő házhozszállítását. A készítmények megrendelhetők a internetes oldalon, valamint, levélben, ben, faxon vagy sms-ben. A rendelés részletes feltételeiről olvashat a weboldalainkon vagy a Vitae magazinban

8 3 Üzleti rendszer megjelölésével és 30 nap türelmi időt követően (erre a rendszerbeli módosítás miatt van szükség) lesz lehetősége a készpénzbeli jutalékra. Értesítés az árengedmény mértékéről: Az árengedmény mértékéről a tanácsadóot a cég havi elszámolásban értesíti, amit mindenkor postán küld el a tanácsadó számára (ezért is igen fontos, hogy az adatbázisban mindenkor a helyes cím legyen!) Kivételes esetben az értesítés segítségével, vagy telefonon is lehetséges. esetben a havi elszámolás kézhezvételét követő hónapban, e havi teljesítési időponttal számlát nyújt be a céghez, amit a cég 8 munkanapon belül banki átutalással fizet ki. Jutaléktáblázat jutalék % pontok forgalom Ft-ban (vételárak ÁFA nélkül) A tanácsadó az Energy üzleti rendszerében három forrásból juthat jövedelemhez: a) Közvetlen árusításból származó bevétel. Minden tanácsadónak joga van ahhoz, hogy a nagykereskedelmi áron megvásárolt terméket a cég által javasolt, vagy az általa megállapított fogyasztói áron eladja. Ezáltal közvetlen készpénz bevételhez jut. b) Saját vásárlásai alapján bónuszhoz jut (amit árengedmény vagy közvetlen kifizetés for-májában kap meg). A tanácsadó saját vásárlásai után annak alapján kap visszamenőlegesen jutalékot, hogyaz adott hónapban a bónusz-táblázat melyik szintjén helyezkedik el, amit a tanácsadó és hálózata által elért összes pontszám határoz meg. c) Hálózati csoportjának vásárlásai alapján jut bónuszhoz (amit árengedmény vagy közvetlen kifizetés formájában kap meg). Minden tanácsadót az általa szervezett hálózat összes forgalma alapján 3 21 %-os jutalék illet meg. A jutalék megállapítása az adott tanácsadó és az általa szervezett hálózat első vo-nalában regisztrált munkatársak közti százalékos szintkülönbség alapján történik. ÁRENGEDMÉNY A nem számlaképes tanácsadó (vagy számlaképes, de választása szerint) saját és hálózata havi forgalma alapján árengedményben részesül, melynek kiszámítását a későbbiekben ismertetjük. Az árengedmény érvényesítésének szabályai: a tárgyhót követő második hónap vásárlásainál érvényesíthető, azaz a havi elszámolás (HE) kézhezvételét követő hónapban, az érvényesített árengedmény nem haladhatja meg egy vásárlás értékének 50 %-át, az összeg részekre is bontható (ha meghaladja egy konkrét vásárlás 50 %-át, akkor ez szükséges is), ha az árengedményt az érvényesítésre előírt hónapban nem érvényesíti, jogosultságát el-veszti, az árengedményt nem lehet felhasználni regisztráció megújításának megvásárlására, csak személyesen az árengedményre jogosult tanácsadó érvényesítheti, ha változtatni akar a tanácsadó, és a továbbiakban számla ellenében készpénzben kéri jutalékát, azt írásban kell kérnie számlaszámának pontos Példák az árengedmény érvényesítésére: a tanácsadó az augusztusban kapott havi elszámolással értesül, hogy júliusi forgalma alapján 2000 Ft árengedményben részesül. Ezt szeptember 1 és 30 közötti vásárlásainál érvényesítheti. Szeptember 16-án az egyik Energy klubban bemutatja a kapott havi elszámolását, kérésre erre megfelelő igazolvánnyal igazolja magát, majd 7000 Ft-ért vásárol. Mivel az árengedménye nem haladja meg a vásárlás 50 %-át, az egészet érvényesítheti, és 7000 Ft helyett 5000 Ft-ot fizet, ugyanez a tanácsadó csak 3000 Ft-ért vásárol, ezért a 2000 Ft árengedményéből csak 1500 Ft-ot érvényesíthet, a fennmaradó 500 Ft-ot a szeptember 30-ig történő következő vásárlásánál. KÖZVETLEN KIFIZETÉS A számlaképes tanácsadó a saját és hálózatának forgalma alapján megszerzett bónuszát számla ellenében készpénz átutalással is megkaphatja. Ez és több és több Egy pont értéke jelenleg 130 Ft, ami a piaci helyzet szerint változhat. A tanácsadó elért forgalmának nagyságát (körülbelüli vételárban ÁFA nélkül) a megszerzett pontszám és a pontérték szorzata adja meg. Példa a három forrásból származó együttes bevétel kiszámítására: Egyéni vásárlás: 100 pont Közvetlen tanácsadók az első vonalból (A C tanácsadók) a saját hálózatukkal együtt pontokban számítva eladtak: 14 15

9 A pont 12 %-os szint B pont 9 %-os szint 1.sz. ábra C 500 pont 6 %-os szint Összesen: pont A bevétel kiszámítása: Ön és az Ön hálózata pontért értékesítettek. Ezzel Ön hálózatával együtt olyan pontforgalmat ért el, amely megfelel a 15 % os szintnek. Az Ön díjazása az alábbiakból tevődik össze: Közvetlen árusításból származó bevételek Minden tanácsadónknak joga van ahhoz, hogy az Energy Klubokban, illetve társaságunk többi elosztóhelyén nagykereskedelmi, tagsági áron vásárolhassa meg készítményeinket. A végső felhasználónak ezeket a készítményeket szabott, kiskereskedelmi, ügyfél-áron értékesíti. A két ár közti különbség kb. 30%. A tagsági és az ügyfél-ár közti különbözet adja a tanácsadó azonnali keresetét. Üzleti struktúrából származó bevételek Minden tanácsadó, aki további kereskedőket vagy felhasználókat regisztráltat az Energy Klubban, méghozzá a saját regisztrációs száma alatt működő hálózatba, pozitívan reklámozza a céget, s ezért hálózatának (üzleti struktúrájának) össztermeléséből 3 21% os jutalék illeti meg. A jutalék megállapításakor a pontokban számolt forgalom az irányadó (lásd a jutaléktáblázatot). b) Struktúrából származó bevétel Abban az esetben, ha a tanácsadó hálózatában további regisztrált tanácsadók vagy tanácsadóok dolgoznak, akik vásárolnak vagy saját hálózatukat építgetik, akkor ő további jutalékra is jogosult. Ezt, az adott tanácsadó és az első vonalban regisztrált munkatársai közti százalékos szintkülönbségből számítjuk ki. Példa: a) közvetlen árusításból származó bevétel Ft (100 pont értékű áru) kb. 30 % a Ft b) saját eladásból származó jutalék: Példa (2009. évi árjegyzék szerint): a) Saját vásárlásokból származó jutalék Ön 15 % 100 pont 15 % a, azaz 15 pont, = Ft c) hálózatból származó jutalék: az Ön összes jutaléka és az első vonalban regisztrált közvetlen tanácsadók jutalékai közti különbség összege Ön A, azaz 15 % 12 % = 3 %, vagyis pont 3 % a = 51 pont A készítmény vételára Eladási ára Azonnali bevétel Ft Ft Ft A tanácsadó saját vásárlásai után annak alapján kap visszamenőlegesen jutalékot, hogy az adott naptári hónapban a bónusz-táblázat melyik szintjén helyezkedik el. Hogy hol is van ez, azt a tanácsadó és a hálózata által elért össz-pontszám határozza meg. Példa: A 12 % D E F B 9 % C 6 % Ön B, azaz 15 % 9 % = 6 %, vagyis pont 6 % a = 60 pont Ön C, azaz 15 % 6 % = 9 %, vagyis 500 pont 9 % a = 45 pont Összesen: 156 pont, azaz = Ft Hálózattal nem rendelkező tanácsadó Ft (ÁFA nélkül) értékben vett árut, ami 108 pontértéknek felel meg, vagyis az illetőt 3% os jutalék illeti meg. 108 pont 3% a = 3,24 pont, azaz 421 Ft (ha egy pont értéke 130 Ft) Tehát az Ön összes keresete: = Ft 16 17

10 Egyéni vásárlás: 100 pontért Közvetlen tanácsadók az első vonalból (A C tanácsadók) a saját hálózatukkal együtt pontokban számítva eladtak: A: pont (12% os szint) B: pont (9% os szint) C: 500 pont (6% os szint) ÖSSZESEN pont A díjazás kiszámítása: Ön és az Ön hálózata pontért értékesítettek. Ezzel Ön a hálózatával együtt olyan pontforgalmat ért el, amely megfelel a 15% os szintnek. Az Ön díjazása az alábbiakból tevődik össze: a) az értékesítés során szerzett azonnali nyereség Ft (100 pont értékű áru) kb. 30% a Ft b) saját eladásból származó jutalék: 100 pont 15% a, azaz 15 pont, = Ft c) hálózatból származó jutalék: Az Ön jutalékának teljes összege az Ön össz-jutaléka és az első vonalban regisztrált közvetlen tanácsadók jutalékai közti különbség összege Ön A, azaz 15% 12% = 3% A pontforgalmából, vagyis pont 3% a = 51 pont Ön B, azaz 15% 9% = 6% B pontforgalmából, vagyis pont 6% a = 60 pont Ön C, azaz 15% 6% = 9% C pontforgalmából, vagyis500 pont 9% a = 45 pont Összesen 156 pont 130 Ft pontérték mellett az Ön pénzügyi jutalékának összege = Ft Összesen Ft TOVÁBBI PRÉMIUMOK a) Menedzseri jutalékokból származó bevétel Azon tanácsadók számára, akik a bónusz-táblázatban elérik a 21% os menedzseri szintet, speciális prémiumrendszert dolgoztunk ki. A tanácsadók akkor szerezhetik meg ezeket a prémiumokat, ha teljesítik a megszabott feltételeket. Menedzseri jutalék I. A közvetlenül szponzorált 21% os csoportból (azaz az első vonalból) a tanácsadónak az alábbi jutalék jár: I. 2% os jutalék pontos fennmaradó forgalom mellett II. 5% os jutalék pontos fennmaradó forgalom mellett vagy min. két 21% os csoport létrehozása mellett Menedzseri jutalék II. A nem közvetlenül szponzorált 21% os csoportból (azaz a második vonalból) a tanácsadót 2% jutalék illeti meg, azon feltételezés mellett, hogy teljesíti az I. Menedzseri jutalék kifizethetőségéhez szükséges feltételeket (lásd ai. vagy aii. pont). Menedzseri jutalék III. A nem közvetlenül szponzorált, harmadik vonalbeli 21% os csapat után 1% os jutalék illeti meg a tanácsadót, abban az esetben, ha az alábbi feltételek közül egyet teljesít: 1) 2 db. közvetlenül, az első vonalban szponzorált 21% os csoportot hoz létre, és ezzel egy időben fennmaradó forgalma eléri a pontot. 2) 3 db. közvetlenül az első vonalban szponzorált 21% os csoportot hoz létre. A fogalmak magyarázata A tanácsadó (szponzor) azon tanácsadókkal együtt alkotja a 21% os csoportot, akik még nem érték el a 21% ot. A közvetlenül szponzorált csoport olyan csoport, amelyet az a tanácsadó hozott létre, akit személyesen Ön hozott a társasághoz, és ez a tanácsadó csapata forgalmának köszönhetően elérte a 21% os jutaléki szintet. A nem közvetlenül szponzorált csoport olyan csoport, amely az Ön alatti közvetlenül szponzorált 21% os csoport alatt jött létre, azaz az Ön hálózatában függőlegesen kettő vagy több 21% os csoport található egymás alatt. A fennmaradó forgalom olyan forgalom, amely annak a forgalomnak a levonása után marad, amelyet az Ön által közvetlenül szponzorált 21% os csoportok értek el. Példa 1: A 0 % 40 b M 21 % b O G 21 % b P B 21 % b N H Ön 21 % b C 3 % 150 b D 0 % 80 b Az Ön egyéni vásárlása 12 pontot ér. E 18 % b Az Ön által regisztrált első vonalbeli tanácsadók hálózatukkal együtt az alábbi pontértékben értékesítettek: A: 40 pont, A 0% os jutalomra jogosult B: pont, B 21% os jutalékra jogosult C: 150 pont, C 3% os jutalékra jogosult I J F 9 % b K L 18 19

11 D: 80 pont, D 0% os jutalékra jogosult E: pont, E 18% os jutalékra jogosult F: pont, F 9% os jutalékra jogosult Összesen: pont Ön és az Ön hálózata összesen = pontért értékesített. Ezzel, a hálózatával együtt elérte azt a pontforgalmat, amelynek a 21% os jutalékszint felel meg. Az Ön jutaléka az alábbiakból tevődik össze: a) saját eladásokból származó jutalék 21% az Ön értékesítéséből, azaz 120 pont 21% a = 25,2 pont (= 3.150Ft) b) hálózatból származó jutalék Ön A, azaz 21% 0% = 21% A pontforgalmából, vagyis 40 pont 21% a = 8,4 pont Ön B, azaz 21% 21% = 0% ebben az esetben Önt B teljesítménye után menedzseri jutalék illeti meg Ön C, azaz 21% 3% = 18% C pontforgalmából, vagyis 150 pont 18% a = 27 pont Ön D, azaz 21% 0% = 21% D pontforgalmából, vagyis 80 pont 21% a = 16,8 p. Ön E, azaz 21% 18% = 3% E pontforgalmából, vagyis pont 3% a = 195 p. Ön F, azaz 21% 9% = 12% F pontforgalmából, vagyis pont 12% a = 180p. Összesen 427,2 p. A hálózatból származó jutaléka 125 forintos pontérték mellett 427,2 125 = Ft c) Menedzseri jutalék 1.Menedzseri jutalék I. Tekintettel arra, hogy az Ön B tanácsadójának és hálózatának sikerült elérnie a 21% os szintet (a B Ön által közvetlenül szponzorált csoport) Ön, B fennmaradó forgalmából 5% os jutalékra jogosult, mert Ön teljesítette azt a feltételt, hogy az Ön fennmaradó forgalma nagyobb, mint pont ( (B forgalma) = pont). B fennmaradó forgalma (B G) = pont % a = 200 pont, = Ft Az Ön I menedzseri jutaléka Ft 2.Menedzseri jutalék II. Mivel a G tanácsadó is elérte a 21% os szintet (G az Ön nem közvetlenül szponzorált, második vonalbeli 21% os csoportja) Ön G fennmaradó pontforgalmából 2% ra jogosult. G fennmaradó forgalma (G M) = pont % a = 80 pont, = Ft Az Ön II. menedzseri jutaléka Ft 3.Menedzseri jutalék III. Az M tanácsadó 21% os, nem közvetlenül szponzorált csoportjából (3. vonal) származó 1% os jutalékra Ön nem tarthat igényt, mert nem teljesítette sem az egyik, sem a másik szabott feltételt lásd: 4c pont Menedzseri jutalék III. Az Ön számláján Ft jutalékot írnak jóvá ( =91.550) Jogosultságszerzés a ki nem fizetett menedzseri jutalékokra Abban az esetben, ha olyan tanácsadót szponzorálunk, aki elérte a 21% os szintet, de még nem jogosult az I. Menedzseri jutalékra, az megkapja a ki nem fizetett menedzseri jutalékot, ha hálózata az általa szponzorált, az első vonalban dolgozó tanácsadók egyike eléri a 21% os szintet, illetve a hálózat megfelel az 1., 2. és 3. pontban foglalt követelményeknek. Példa 2: A 21 % z.o b. Ön 21 % z.o b. B 21 % z.o b. D 21 % z.o b. E 21 % z.o b. F 21 % z.o. 100 b. G 21 % z.o b. H 21 % z.o b. I 21 % z.o b. C 21 % z.o b. Ön három 21% os csoportot szponzorál, ezért az alábbiakra jogosult: az első vonalból, azaz az A, B, C-ből 5% ra D-ből 5% ra, mert B nem teljesítette a fennmaradó forgalmat, és D az Ön első vonalába került. E-ből 5% ra, mert D nem teljesítette a fennmaradó forgalmat, és E is az Ön első vonalába került. F-ből 2% ra, F ebben az esetben az Ön második vonalába került. G-ből 2% ra, mert F nem teljesítette a fennmaradó forgalom feltételét, és G szintén az Ön második vonalába került. H-ból 1% ra,h az Ön harmadik vonalába került, mert sem B, sem D, sem pedig F nem teljesítette a fennmaradó forgalmat. B nem teljesíti a fennmaradó forgalmat, ezért nem jogosult a menedzseri jutalékra. D nem teljesíti a fennmaradó forgalmat, ezért nem jogosult a menedzseri jutalékra. E csupán pontos fennmaradó forgalmat teljesít az alábbiakra jogosult: saját első vonalából, azaz F-ből 2% ra G-ből 2% ra, mert F nem teljesítette a fennmaradó forgalom feltételét, és G E első vonalába került. H-ból 2% ra, H ebben az esetben E második vonalába került. F nem teljesíti a fennmaradó forgalmat, ezért nem jogosult a menedzseri jutalékra. G fennmaradó forgalma pont az alábbiakra jogosult: első vonalából, azaz H-ból 5% ra 20 21

12 második vonalából, azaz I-ből 2% ra És így tovább B) Menedzseri karrier Az Energy cég tanácsadói munkájukért az alábbi címeket és díjakat nyerhetik el: Bronz menedzser Ezüst menedzser Arany menedzser Platina menedzser Gyémánt menedzser A címek csak a megszerzésük hónapját követő egy évig érvényesek. Tizenkét hónap elteltével a tanácsadónak az egyes címekre ismét kvalifikáltatnia kell magát. A címmel összefüggő jutalom és díjazás csak az adott szint első alkalommal való elérésekor, egy alkalommal jár. Az adott cím megszerzésének feltételeit nem lehet párhuzamosan teljesíteni! A cím elérésének bejelentését a megszerzéstől számított min. 6 hónapon belül meg kell tenni! Bronz menedzser A bronz menedzseri címet az a tanácsadó szerezheti meg, aki az elérés utáni, három egymást követő hónapban teljesíti az alábbi feltételeket: Közvetlenül szponzorál egy 21% os csoportot. Fennmaradó forgalma eléri a min pontot. Díjazás: Bronz menedzser embléma , Ft díjazás Ezüst menedzser Az a tanácsadó válhat ezüst menedzserré, aki az elérés utáni, három egymást követő hónapon keresztül közvetlenül szponzorál két 21% os csoportot. Díjazás: Ezüst menedzser embléma , Ft díjazás Arany menedzser Az a tanácsadó kaphatja meg az arany menedzseri titulust, aki az elérés utáni, három egymást követő hónapban közvetlenül szponzorál három 21% os csoportot. Díjazás: arany menedzser embléma , Ft díjazás Platina menedzser Az a tanácsadó nyerheti el a platina menedzser titulust, aki az elérés utáni, hat egymást követő hónapon át közvetlenül szponzorál öt 21% os csoportot. Díjazás: Platina menedzser embléma , Ft díjazás Gyémánt menedzser Az a tanácsadó nyerheti el a gyémánt menedzser titulust, aki az elérés utáni, hat egymást követő hónapban közvetlenül szponzorál tíz 21% os csoportot. Díjazás: Gyémánt menedzser embléma , Ft díjazás A menedzseri karrier feltételeinek elérésekor az illető tanácsadónak bejelentési kötelezettsége van. C) Havi prémiumok Havi prémiumokra az a tanácsadó tarthat igényt, aki hálózatával eléri az alábbiakban ismertetett pontforgalmat. A tanácsadó az adott forgalom elérésétől számított 6 hónapon belül bejelentési kötelezettséggel tartozik! Szint Prémium % min. forgalom pontokban Kb. forgalom Ft-ban (ÁFA nélkül) I. 0, II III. 1, IV V. 2, VI A tanácsadó havi prémiumának kiszámítása: az illető tanácsadó prémiuma, illetve az ő hálózatába tartozó tanácsadóknak tulajdonított prémiumok közti különbség. A havi prémium elnyerésének feltétele: minimum Arany menedzser fokozat elérése (a havi prémiumot a tanácsadó azért a hónapért kapja, amelyben közvetlenül három 21% os csoportot szponzorált). Példa: B 21 % G I 21 % Havi forgalom pontokban megadva: 1. A: B: C: D: E: F: G: C 21 % F 21 % J 21 % A 21 % D 21 % H K 21 % E L 21 % 22 23

13 8. H: I: J: K: L: Példa a prémiumok kiszámítására tanácsadók, valamint hálózatuk által elért pontalappal. Pontalap az I tanácsadó prémiumához: pont 0,5 % a, azaz 416,7 pont. Pontalap az L tanácsadó prémiumához: pont 1% a, azaz 416,6 pont. F I L = 4 312,2 416, ,6 = 2 478,9 pont. 4 Üzleti feltételek I. A tanácsadó (elérte a III. szintet) Pontalap az A tanácsadó prémiumához, pont 1,5 % a, azaz 5500,1 pont. F tanácsadó 2 478,9 pontból származó havi prémiumra jogosult, azaz kb Ft-ra. Az F tanácsadó szintén teljesíti a havi prémium kifizetését feltételező kritériumot. Ezért az A tanácsadó pontalapját csökkenteni kell az F tanácsadó és hálózata által elért pontalappal. Pontalap az F tanácsadó prémiumához: pont 1,5 % a, azaz 4 312,2 p. A F = 5 500, ,2 = 1 187,9 pont. A tanácsadó 1 187,9 pontból származó havi prémiumra jogosult, azaz kb Ft-ra. II. C tanácsadó (elérte a III. szintet) C tanácsadó elérte ugyan a III. szintet, de nem teljesítette az Arany menedzser cím megszerzéséhez kellő feltételeket, ezért nem jogosult a havi prémiumra. III.F tanácsadó (elérte a III. Szintet) Pontalap az F tanácsadó prémiumához: pont 1,5 % a, azaz 4 312,2 p. Az I és L tanácsadók szintén teljesítették a havi prémium kifizethetőségét feltételező kritériumot. Ezért az F tanácsadó pontalapját csökkenteni kell az I és L ENERGY HÁLÓZATI TAGSÁG: Az Energy Group termékeit minden országban hálózati rendszerben, a hálózati tagok közreműködésével értékesíti. Az Energy hálózatban kétféle tagság lehetséges: Energy Klubtag lehet minden 18. életévét betöltött személy, aki valamely Energy klubban regisztrál úgy, hogy kitölti és aláírja az együttműködési szerződést, valamint befizeti az egy éves regisztrációs díjat, Ft-ot. A tanácsadó a tagsági kártyán túl kezdőcsomagot kap, mely tartalmazza a Pentagram termékcsalád egy szabadon választott termékét, a Pentagram regeneráció ismertető kiadványt, a Vitae magazin előfizetését és egyéb nyomtatványokat. Az Energy Tanácsadó minden klubban kedvezményesen vásárolhat, részesül az akciós értékesítések kedvezményeiben, és díjmentesen igénybe veheti az Energy klubok hálózati tagok számára nyújtott szolgáltatásait (előadások, rendezvények, tanácsadás). Az Energy Tanácsadó az Energy termékeket nem forgalmazhatja, pontokat nem gyűjt, jutalékban nem részesül. Energy Tanácsadó lehet minden 18. életévét betöltött személy, aki valamely Energy klubban regisztrál úgy, hogy kitölti és aláírja az együttműködési szerződést, valamint befizeti az egy éves regisztrációs díjat, Ft-ot. A Tanácsadó szintén kezdő csomagot kap, mely a tanácsadósági kezdő csomagon túl tartalmazza a választott Pentagram termék krémjét is (azaz 2db termék). Az Energy Tanácsadónak alapos ismereteket kell szereznie a termékekről, azok alkalmazásáról. A Energy Magyarország Kft. ennek érdekében minden évben több szakmai előadást, konzultációt, és egy alkalommal több napos tanfolyamot szervez a tanácsadók részére. A Tanácsadó részesül minden kedvezményben és akcióban, ezen túl forgalmazhatja a termékeket, ezáltal az Energy hálózati szabályai szerint jövedelmet szerezhet, jutalékban részesülhet

14 A regisztráció érvényessége A regisztráció egy naptári évig érvényes, ez fel van tüntetve a havi elszámolásokon, a számlán, a regisztrációs kártyán. Lejártakor azt kölcsönös akarat esetén meg kell újítani. A regisztráció a lejáratot követően 6 hónapig újítható meg, mely időszak alatt a hálózati tag nem veszíti el a hálózatban megszerzett pozícióját, de a megújításig szerződése érvénytelen, kedvezményekre vagy jutalékra nem jogosult. Abban az esetben ha a hálózati tag 6 hónapon belül meghosszabbítja regisztrációját, az új regisztráció az általános regisztrálás végétől számítódik (a 12 hónap lejártától). Amennyiben a hálózati tag a 6 hónapon belül sem hosszabbítja meg regisztrációját, kiesik a rendszerből, az általa szponzorált tanácsadók egy szinttel feljebb kerülnek (az ő szponzora alá). A regisztráció megújítása A regisztráció megújítása a megújítási díj megfizetésével történik, ami tanácsadó esetén Ft, tanácsadó esetén Ft. Ezzel a tagság ismét 12 hónapig érvényes. A díj mindkét esetben tartalmaz 1 db Pentagram alapterméket is. A megújításnak nincs pontértéke. A regisztráció megújításakor az Energy tag eldöntheti, hogy tanácsadóként vagy tanácsadóként újítja meg tagságát. A regisztráció átvezetése Az Energy Társaság nem teszi lehetővé az egyes pozíciók magánszemélyek vagy jogi személyek közti átvezetését. Az egyetlen kivétel: engedélyezhető a csere közvetlen családtagok között (pl. házastársak, apa és fia) olyan esetekben, melyek nem teszik lehetővé a tanácsadó vállalkozói tevékenységét. Az engedélyezés mindenkor írásbeli kérelem (kellő indoklással) és mérlegelés alapján történhet. Többszöri regisztráció Az Energy Társaság tiltja a többszöri regisztrációt, minden tag csak egy szerződést köthet, az információs rendszer meggátolja a tagok kettős (vagy többszöri) regisztrációját. Amennyiben ez valamilyen okból mégis létrejön, a Energy Magyarország Kft. jogosult a később bejegyzett regisztráció/k/ törlésére. Ebben az esetben a vonal minden tanácsadója a szponzorra száll. Szponzorváltás Ha valamely tanácsadó nem tud vagy nem akar együttműködni szponzorával és tevékenységét más szponzor alatt kívánja folytatni, akkor a szponzorváltást a Energy Magyarország Kft. ügyvezetőjétől írásban kell kérni és a kérelmet az egyetértés jeléül mindkét szponzor alá kell hogy írja. A cég ügyvezetője a körülmények alapos vizsgálata után dönt a szponzorváltás engedélyezéséről. A változás csupán az egyént érinti, nem pedig az egész hálózatot. Amennyiben a kérelmező tanácsadó már kiépített hálózattal rendelkezik, úgy az automatikusan az ő szponzorára száll. Díjazás A tanácsadóként regisztrált tag, aki a bónusz táblázat alapján elért valamilyen pontértékelést (3% vagy több) és jogosult a jutalékra, az minden hónapban postán havi elszámolást (HE) kap. A havi elszámolás tartalmazza a saját pontok számát, a hálózatból származó pontok számát, az első vonalból származó pontok lebontását, valamint a jutalék teljes összegét., amit a cég a szabályozott feltételek szerint fizet ki. Ha a tanácsadó jutalékát nem árengedmény formájában kívánja érvényesíteni hanem készpénzben akarja megkapni, feltétlenül szükséges bankszámla számának pontos megadása. Éves vásárlás. A Energy Magyarország Kft. kötelezi magát a pénzbeli bónuszok folyamatos kifizetésére annak a tanácsadónak, aki egy év leforgása alatt legalább 200 pont értékben halmozott módon vásárol

15 5A hibás árukra vonatkozó reklamációkat a cég árucserével rendezi. A nyilvánvaló hibák elismerése (pl. lejárt szavatosság, törött, hibás csomagolás, romlott áru, stb) és cseréje az illetékes (ahol a vásárlás történt) klub vezetőjének feladata. Ha a hiba nem egyértelmű, a klubvezető köteles a cég ügyvezetőjével egyeztetni. Az árucseréről mindenkor Árucsere igazolás nyomtatványt kell kiállítani, és a hibás áruval együtt a cég központjába eljuttatni. Amennyiben a reklamáció cserével nem oldható meg (pl. nincs megfelelő csere áru, vagy a vevő bizalma megrendült és nem kér cserét), az áru ellenértékének visszafizetése a cég ügyvezetőjének engedélyével történhet (ez kérhető telefonon). Ennek módjáról az ügyvezető egyidejűleg dönt. Minden egyéb reklamáció (pénzügyekkel, hálózattal, stb.) megítélését és rendezését a cég ügyvezetője végzi. Ha a megrendelt árut a vevő postai úton kapja meg, és a küldemény nyilvánvalóan a szállítás során megsérült, a vevő ne vegye át. Ha az átvett csomag kibontása után észlel a vevő problémát (a rendeléshez képest hiány vagy többlet, illetve egyéb hiba), A reklamációkra vonatkozó szabályok azt írásban kell reklamálni a küldemény feladójánál és kérni a probléma rendezését. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) Valamennyi reklamációval kapcsolatban kizárólag az Energy Magyarország Kft. igazgatósága (1146 Budapest, Hermina út 55.) intézkedhet, vagyis az Energy Magyarország Kft. árusítóhelyein benyújtott reklamációt azonnal ide kell továbbítani. A vásárló ott reklamál, ahol az árut megvásárolta. A reklamáció továbbküldése az eladó vagy Klubvezető feladata. 2) Telefonon az alábbi számon lehet reklamálni: ) A cég fenntartja magának a jogot az egyes reklamációk egyéni elbírálására, valamint a cég egyedül dönti el, hogy az adott reklamáció jogosságát elismeri-e vagy sem. 4) A készítmény felhasználhatóságát a termékismertetőn és/vagy a csomagoláson feltüntetett dátum jelzi. 5) A számlán szereplő összeget mindig teljes egészében ki kell fizetni! Maga a vevő soha nem von le összegeket az eladási bizonylaton szereplő összegből, amennyiben az eladó nem igazolja azt a reklamációs jegyzőkönyvön. 6) A reklamációs jegyzőkönyv kitöltésekor az adott vásárlási bizonylatból kell kiindulni. 7) A kifogásolt árunak a reklamáció kezeléséig és megoldásáig kéznél kell lennie. 8) A hibás árura vonatkozó reklamációt felesleges időhúzás nélkül be kell jelenteni, közvetlenül az után, hogy a vevő a hibát felfedezte. ENERGY ÁRUSÍTÓHELYEK ENERGY árusítóhelyek: Energy Klubok és azok szatellit központjai, illetve magyarországi kurírszolgálatai. Az említett helyeken történő vásárlások alkalmával a vevőnek kötelessége ellenőrizni az árut. A pénztártól való távozás után a Társaság nem veszi figyelembe az áru darabszámára, illetőleg összecserélésére vonatkozó reklamációt. Azokban az esetekben, amikor az árun szemmel láthatóak a sérülések (sérült csomagolás, sérült biztonsági zár a kupaknál) az eladónak azonnal ki kell cserélnie a készítményt. A készítmény minőségére vonatkozó reklamáció során a vásárlás helyszínén a készítmény, valamint az eredeti vásárlási bizonylat bemutatásával lehet a reklamációt benyújtani. Az eladó a vevővel közösen kitölti a reklamáció jegyzőkönyvét, amelyben a vevő feltünteti a készítménnyel kapcsolatos kifogásait. Az eladó felesleges időhúzás nélkül köteles a kifogásolt készítményt és a reklamáció jegyzőkönyvét elküldeni az Igazgatóságra. Az Igazgatóság munkatársai megvizsgálják a reklamáció jogosságát, és a döntésről felesleges időhúzás nélkül írásban tájékoztatják az eladót vagy közvetlenül a vevőt. POSTAI KÜLDEMÉNY VAGY VASÚTI GYORSÁRU Abban az esetben, ha a küldemény kézhezvételekor bizonyíthatóan látszik, hogy az a szállítás során sérült meg, akkor a küldeményt ne vegye át a kézbesítőtől. Amennyiben a küldemény átvételét követően Ön megállapítja, hogy a küldemény nem a megrendelt mennyiségű, esetleg fajtájú árut tartalmazza, vagy hogy az áru sérült, ám a sérülést biztosan nem a szállító okozta, akkor a sérült árut vagy a meg nem rendelt árut a kísérő levéllel, valamint a vásárlási bizonylat másolatával együtt azonnal el kell küldenie az Igazgatóságra. A kísérő levélben fel kell tüntetni a vevő regisztrációs számát. Az így benyújtott reklamációra adott választ a cég saját költségén küldi el a vevőnek. TELEFONOS REKLAMÁCIÓ A reklamálás ezen módját csak azokban az esetekben lehet használni, ha a vevő nem kapta meg a megrendelt küldeményt, vagy olyan árut számláztak ki neki, amit a küldemény nem tartalmazott (csak a postai vagy vasúti küldeményekre vonatkozik)

16 Hogyan is kezdjem? MIELŐTT ELKEZDENÉ A MUNKÁT Amennyiben eldöntötte, hogy sikeres kereskedővé válik, mi támogatjuk Önt, és ellátjuk néhány jó tanáccsal. 1. A cél felállítása 3. Meghívás Amennyiben sikereket szeretne elérni, meg kell tanulnia a helyes meghívás formáját, mert e nélkül nem találkozhat a potenciális munkatársaival, azaz nem fog tudni üzletet kötni (készítményt eladni vagy a klubba regisztráltatni). 6MI A SIKER Elgondolkozott már valaha azon, hogy mi az alapfeltétele a sikernek, és hogy mi különbözteti meg a sikeres embereket a többi embertől? Csak az képes sikereket elérni, aki lépésről lépésre megvalósítja az értékes elképzeléseit. Az az ember, aki azzá válik, amivé akart. Sikeres az a nő, aki elismert tanárrá szeretne válni, és ezt a vágyát meg is valósítja. Sikeres az a kereskedő, aki a saját hálózatával együtt akar növekedni, aki jó kereskedő szeretne lenni, ezért mindent megtesz, s ezáltal azzá is válik. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a saját gondolataink teremtenek meg minket. Amennyiben kellően fontosnak érzi, hogy eredményeket produkáljon, kétségtelenül képes is lesz rá. Akkor, ha gazdag akar lenni, gazdag lesz. Akkor, ha meg szeretne valamit tanulni, biztosan megtanulja azt. Amennyiben jó ember kíván lenni, jó ember lesz. Már tényleg csak arra van szüksége, hogy merjen kívánni, és kívánságaiért minden nap tegyen is valamit! Állítsa sorrendbe kívánságait, de egyszerre, azonos intenzitással soha ne kívánjon több tíz összeegyeztethetetlen dolgot. Az emberek többsége úgy viselkedik, mint a környezetük. Cselekedeteik így bizonyos módon a többiektől függnek, ezért ők gyakran magukra öltik a sikertelen csoportok viselkedését. Az ilyen emberek abban hisznek, hogy életüket az adott körülmények befolyásolják. Éppen róluk mondta George Bernard Shaw az alábbiakat: Az emberek a körülményeket teszik felelőssé azért, ami velük történt. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik sikeresek ebben a világban, azok a megfelelő körülményeket keresik. Amennyiben nem bukkannak rájuk, saját maguk megteremtik őket. Döntse el, hogy mit is akar valójában. Vésse be célját a tudatába ez életének legfontosabb döntése. Kiváló kereskedő akar lenni? El akar érni valamit a cégében? Az egyetlen dolog, amit meg kell tennie: elültetni a magot az agyában. Dolgozzon kitartóan célja megvalósításáért, és az realizálódik. Nem létezik ok arra, hogy ne így legyen! Álmának megfelelően felállít magának egy célt, amely életének hajtómotorja lesz. Itt egyenes arányosság áll fenn a befektetett idő és a cél nagysága között: akkor, ha kevés időt szánok az üzletre, kis célt érek el => szerezhetek egy biciklit. Akkor, ha intenzíven foglalkozom az üzlettel, nagy célt érek el => vehetek egy luxusautót. Fontos tisztában lenni azzal is, hogy ha segítek elérni munkatársaim (általam szponzorált emberek) céljait, saját céljaimhoz is közelebb jutok. 2. Névlista Ahhoz, hogy vállalkozása jól működjön árura és információra, vagyis kliensekre van szüksége. Írjon egy névlistát, amely vállalkozásának alaptőkéje lesz. Minél hosszabb listája van, annál jobb (legalább név). Kezdje az Önhöz legközelebb állókkal, majd írja össze barátai, ismerősei nevét (ne feledkezzen meg az ismerősei ismerőseiről sem!). Ajánlatát bárkinek elmondhatja. Nincs mit veszítenie, csak nyerhet. Jegyezze fel azok nevét is, akik nem érdeklődnek, hiszen ők is új neveket adhatnak Önnek. A névlistát szisztematikusan, rendszeresen egészítse ki, ne hagyatkozzon csak az emlékezetére! Először hívja fel kapcsolatát telefonon (röviden, minimális információt közöljön vele), és ragaszkodjon a személyes találkozóhoz. Nem árt, ha meghívatja magát az illetőhöz ezzel csökkentheti annak a kockázatát, hogy az adott személy nem megy el a találkozóra. Abban az esetben, ha a meghívott kétszer sem megy el a megbeszélt találkozóra, ne vegye sértésnek, de ne szólítsa meg többet, mert azzal csak értékes idejét pazarolja. Folytassa inkább munkáját a névlistában szereplő következő személlyel. A vállalkozás kezdetekor nem is annyira a szerződések vagy az eladott készítmények száma a fontos, mint inkább a megszólított személyek száma. Ön ezzel tanul. Minden egyes elutasítás közelebb viszi Önt céljához, és minden érdeklődés megerősíti az Ön elhatározását. 4. Időbeosztás megtervezése A hálózati marketing egyik legfontosabb alapelve az információk helyes átadása munkatársainknak. Minél jobban kitanítja csoportjainak munkatársait, annál több ideje marad saját hálózatának bővítésére. Az Ön ideje drága, ezért ne engedje, hogy meglopják, és időbeosztását csoportjaival együtt tervezze. Hasznos legalább egy hétre előre részletes időbeosztási tervet készíteni, illetve legalább egy hónappal előre megtervezni a feladatokat. Itt még inkább érvényes 30 31

17 az az arany mondás, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Időbeosztási tervébe foglaljon bele mindent családot, munkát, hobbit. 5. Későbbi felkeresés A későbbi felkeresés a siker egyik legalapvetőbb szabálya. Fejezze be, amit elkezdett! Ne telefonon, hanem személyesen, minél előbb keresse fel ismét a megszólított illetőt (pl. adjon kölcsön valamit a kliensnek, hogy legyen oka az ismételt látogatásnak). Ön javasolja, hogy mikor kerüljön sor az ismételt találkozóra ne elégedjen meg a kliens azon ígéretével, hogy majd telefonál, mert nem biztos, hogy megteszi. Ennél az üzletkötésnél is érvényes, hogy a kliens kételkedni kezdhet magában vagy az ajánlatban. 6. Prioritások Végig az együttműködésünk ideje alatt képezze tovább magát. Amennyiben ehhez nem hiányzik az akarat, manapság rengeteg alkalmat talál rá. Rendszeresen keressen fel újabb és újabb munkatársakat (hálózatépítés széltében és mélységében), valamint saját munkatársai számára is biztosítsa a továbbképzés lehetőségét. Vegyen részt a szponzorok tanácskozásán, a lektorok előadásain, a klub rendezvényeken. A közösségben erősödik a meggyőződés ereje. 7. Alapelvek Mindent írásban tervezzen meg (javasoljuk a kis kézi naptárak használatát). Legyen mindig pontos, és a többiektől is ezt követelje meg. Őrizze és kényeztesse legjobb munkatársait. Segítsen nekik, támogassa őket, dolgozzon velük, de semmiféleképpen se helyettük. Legyen óvatos az emberekkel ideje elrablóival! Könnyen megismeri őket. Mindig találnak valami problémát vagy kibúvót, s ezzel demotiválják Önt és csapatát. A sikeres profi fő tulajdonsága a kitartás! A SZPONZOR SZEREPE Az Energy Társaság minden olyan tanácsadója szponzorrá válik, aki fogyasztó-üzleti hálózatába további munkatársakat regisztrál. Azért nevezzük őt szponzornak, mert a kiválasztott munkatársába időt és figyelmet fektet be, amivel is jó üzleti kapcsolatokat teremthet, s ezzel egy időben jövőbeni jövedelemforrását is megalapozza. Abban az esetben, ha Ön felhasználót (tanácsadóot) regisztrál a hálózatába, figyelembe kell venni, hogy ő másfajta gondoskodást igényel, mint a kereskedő. A tanácsadóot elsősorban a készítményekkel kapcsolatos előnyös ajánlatok, újdonságok érdeklik, és azáltal, hogy Ön átadja ezeket az információkat növeli az ő vásárlásának valószínűségét. Amennyiben Ön kereskedőt regisztrál a hálózatába aki céltudatosan akarja építeni karrierjét elsősorban üzleti képességeinek fejlesztésére kell figyelmet fordítania, pl. a fent leírt alapelvek segítségével (cél, névlista, meghívás, időbeosztás megtervezése, üzleti beszélgetés, későbbi felkeresése ). Ön lesz hálózatának tanára, csakúgy, mint ahogy Önnek is tanára a saját szponzora. Javaslatok Az Ön által árusított termékeket ismernie és szeretnie kell. Amennyiben céltudatosan, rendszeresen és következetesen használja őket a pozitív változások nem váratnak magukra sokáig, és egyben az ajánlott biokészítmények hatékonyságának legjobb bizonyítékaivá is válnak. Az értékesítés sikerének alapvető feltétele, hogy Ön is meg legyen győződve az ajánlott készítmények kiváló minőségéről. Munkájához használja ki szponzora tapasztalatait: Segítségnyújtás a célkitűzésben (névlista, meghívás stb.) Segítségnyújtás az első üzleti találkozók alkalmával Segítségnyújtás az Ön üzleti hálózatának építésében (amennyiben ez része az Ön céljainak). Ne szégyelljen segítséget kérni! Több ember számára soha ne szervezzen prezentációt, mert az Energy kínálata individuális és körültekintő hozzáállást igényel a prevenció kérdéséhez, valamint a készítményekkel való munkavégzés tárgyához is. Ne pazarolja idejét határozatlan és negatív gondolkodású emberekre, ezzel szemben a legkisebb érdeklődést is tüntesse ki figyelmével. Üzleti hálózatának építésében a bizalom, az együttműködés, valamint a kölcsönös segítségnyújtás játssza a legfontosabb szerepet! Segítse munkatársait céljaik elérésében, mivel Ön is csak így valósíthatja meg sajátjait! PREZENTÁCIÓ Következzék néhány jó tanács a prezentáció sikeres levezetése érdekében. Előadásának sikere 20% ban függ a tartalomtól és 80% ban az előadásmódtól. Image Ismeretlen emberrel való találkozás során az első három percben eldől, hogy Ön milyen benyomást tesz rá. Mi befolyásolja a hallgató véleményét? 1. Külső 2. Fellépés 3. Társadalmi szokások betartása 4. Temperamentum Előadás Jól készüljön fel! Legyen önmaga! Jó benyomást kelthet a lelkesedése is. Rendszer Mondja el találkozásuk okát. Kezdje egy érdekes történettel. Előadását bontsa részekre: a) Mondja el mit szeretne közölni a hallgatóval! Pontokban foglalja össze mi mindent hallanak majd a résztvevők. b) Mondja el a közlendőjét! Részletesen fejtse ki az előadása elején felvázolt pontokat

18 c) Mondja el, mit is közölt az előadása során! Röviden foglalja össze, mi mindenről esett szó. Készítsen grafikai és egyéb (pl. audio) segédanyagokat. Színesítse prezentációját saját, illetve mások tapasztalataival, hasonlatokkal, példákkal. Élje bele magát előadásába, de ne játssza túl. Készüljön fel az esetleges kérdésekre, ellenvetésekre. Előadását felszólítással fejezze be: IGEN vagy NEM. A prezentáció levezetése Bevezetés: (két percnél ne legyen hosszabb) 1. A résztvevők köszöntése (esetleg az előadók bemutatása). 2. A prezentáció maximum 25 percig tartson (kérje meg a résztvevőket, hogy kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat). 3. A kérdésekre a prezentációja után válaszoljon. 4. Az Energy cég termékei gyógynövénytartalmú, bioinformációs készítmények. Érdemes megmutatni, hogyan néznek ki a valóságban. 4. Internet 5. Továbbképzések Befejezés: (Legyen rövid, erélyes, alapos, maximum 3 percig tartson) 1. Energy készítmények széles körben kifejtett hatása. 2. Az Energy Klubok által kínált szolgáltatások. 3. Az értékesítés hálózati marketingen keresztül zajlik, a regisztrált tagokra vonatkozó árak (a Tanácsadó és a Tanácsadó közti különbségek). 4. Köszönje meg a hallgató figyelmét, és ajánlja fel neki a szerződéskötés (üzleti együttműködésről) lehetőségét, illetve ajánlja figyelmébe a vásárlási lehetőségeket. A prezentáció utáni Marketing terv Ez a pont csak abban az esetben lép érvénybe, ha a prezentáción résztvevő személy érdeklődést mutat a jutalmazási rendszer a Társaság marketing terve iránt. Az ENERGY nem csupán egy lehetőség a jövő egészséges megélésére. Az ENERGY megteremti az önmegvalósításhoz és a pénzügyi függetlenséghez vezető utat is azoknak, akik tudják, hogy a sikert nem adják ingyen. Tisztában kell lenni azzal, hogy a siker először ahhoz jön el, aki örömét leli az életben és a munkában, akiből nem hiányzik az egészséges kíváncsiság, sem pedig a kedv, hogy megtanuljon valami érdekeset vagy az átlagostól eltérőt akár a saját maga, akár mások érdekében. Az ENERGY új barátságokat, klubelőnyöket kínál, illetve lehetővé teszi, hogy Ön olyan emberekkel találkozhasson, akikhez közel áll a természethez való visszatérés gondolata, a lelki béke, valamint az emberhez méltó értékrend. Az ENERGY nem cél, hanem kikövezett út, az ENERGY nem a mindennapi fogyasztók, hanem az ínyencek társasága. Legyen üdvözölve körünkben, vegyen és adjon, mert erről szól az élet! Tárgyalás: (Maximum 20 percig tartson) 1. Energy Társaság a) Mi a profilja? 2. Áruválaszték a) A tradicionális kínai orvoslás alapelvei b) Bioinformációk c) Pentagram d) Egyéb készítmények e) Supertronic 3. Energy Klubok a) Tanácsadások b) Szolgáltatások 34 35

19 Energy Magyarország Kft Budapest, Hermina út 55. Tel / fax: / info@energyklub.hu,

E-DiscountGroup Partneri tájékoztató

E-DiscountGroup Partneri tájékoztató E-DiscountGroup Partneri tájékoztató Mi az E-DiscountGroup? Ahhoz, hogy erre választ adhassunk, azt írjuk körül elsőként, hogy mi nem. Ismer nagy kedvezménnyel terméket/szolgáltatást (összességében: ajánlatokat)

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

Ösztönző program 2012 A TIENS bemutatja az Integrált Ösztönző Programot

Ösztönző program 2012 A TIENS bemutatja az Integrált Ösztönző Programot Ösztönző program 2012 A TIENS bemutatja az Integrált Ösztönző Programot Válassza ki, milyen jutalmat akar 2012-ben! Kvalifikációs időszak: 2011. december 26-tól (Magyarországon 2012. januári nyitástól)

Részletesebben

Oldal 1 / 11. Üzletszabályzat:

Oldal 1 / 11. Üzletszabályzat: Oldal 1 / 11 Üzletszabályzat: Köszönjük, hogy megtisztelt minket a bizalmával, és regisztrált a G4 Partner Klubba. Az G4 Üzletszabályzat (továbbiakban Üzletszabályzat) célja, hogy tájékoztatást nyújtson

Részletesebben

Dynamic Start Program (DSP)

Dynamic Start Program (DSP) Áttekintés/ A Dynamic Start Program (DSP) - Különböző DSP csomagok közül lehet választani, melyek különböző termékekkel és eltérő DP, PV és SV értékekkel rendelkeznek. - A DSP csomagok csak és kizárólag

Részletesebben

Dynamic Start Program (DSP)

Dynamic Start Program (DSP) Áttekintés/ A - Különböző DSP csomagok közül lehet választani, melyek különböző termékekkel és eltérő DP, PV és SV értékekkel rendelkeznek. - A DSP csomagok csak és kizárólag új tagok számára elérhető.

Részletesebben

1. Fizetési feltételek

1. Fizetési feltételek Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy

Részletesebben

A legigényesebbek platformja ÁLTALÁNOS PREZENTÁCIÓ

A legigényesebbek platformja ÁLTALÁNOS PREZENTÁCIÓ A legigényesebbek platformja ÁLTALÁNOS PREZENTÁCIÓ EXP ASSET Az EXP ASSET egy olyan professzionális menedzserekbõl, kereskedõkbõl és elemzõkbõl álló csapat, amely tõkepiaci illetve kriptovaluta-kereskedéssel,

Részletesebben

FARMASİ BÓNUSZOK KISZÁMÍTÁSA 2016

FARMASİ BÓNUSZOK KISZÁMÍTÁSA 2016 FARMASİ BÓNUSZOK KISZÁMÍTÁSA 2016 A bónuszrendszerkoncepciója és az alapfogalmak PONTSZÁM 1 pont = 320Ft (a pontszám mindegyik terméknél fel van tüntetve. Teszterek, promóciós anyagok, regisztráció és

Részletesebben

www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik!

www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik! www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik! A Family Business egy 100%-os magyar tulajdonban lévő hálózatos értékesítési rendszer, amely 2001 elején alakult.

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT 3. tavaszi nagykatalógus (kiegyenlítő csomag LCD ajándékkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V.

Részletesebben

AMWAY ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETING TERV A TERV MEGÉRTÉSE AMWAY ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETING TERV

AMWAY ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETING TERV A TERV MEGÉRTÉSE AMWAY ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETING TERV AMWAY ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS MARKETING TERV A TERV MEGÉRTÉSE 1 ÜZLETÜNK ALAPJA Az Amway Értékesítési és marketing terv a mai napig a vállalat alapítói, Rich DeVos és Jay Van Andel által 1959-ben kialakított első

Részletesebben

Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei. 2015. április 1. Amway

Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei. 2015. április 1. Amway Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei 2015. április 1. Amway Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei Ez a irányelv minden olyan európai piacra vonatkozik, ahol az Amway 2015. április 1-én saját leányvállalatai

Részletesebben

AVON COSMETICS HUNGARY Kft. Hitelezési Szabályzata. Érvényes: július 1-jétől visszavonásig

AVON COSMETICS HUNGARY Kft. Hitelezési Szabályzata. Érvényes: július 1-jétől visszavonásig Avon Cosmetics Hungary Kft Levélcím: 2101 Gödöllő 1., Pf. 907 AVON COSMETICS HUNGARY Kft. Hitelezési Szabályzata Érvényes: 2018. július 1-jétől visszavonásig Tartalomjegyzék 1. Fizetések általános szabálya...

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az N.D.- KER Kft. által üzemeltetett webáruházban és honlapon történő rendeléssel a vásárló kijelenti, hogy megértette és elfogadja jelen szerződési

Részletesebben

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Dr Schlégelné dr Békefi Csilla 1 Gyógyhatású készítmények kereskedelmének átalakulása egyenetlen gyógyszerfogyasztás fejlett ipari országokra esik

Részletesebben

MARKETINGTERV KLIENS (K)

MARKETINGTERV KLIENS (K) MARKETINGTERV KLIENS (K) A honlapon való beregisztrálás pillanatától bárki tanulmányozhatja a személyes irodában elhelyezett információkat, megismerkedhet a SkyWay technológiájával, kérdéseket tehet fel

Részletesebben

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

Nemzetközi Szponzorálás Irányelv július 1. Amway

Nemzetközi Szponzorálás Irányelv július 1. Amway Nemzetközi Szponzorálás Irányelv 2018. július 1. Amway Ez a irányelv minden olyan európai piacra vonatkozik, ahol az Amway 2018. július 1-én saját leányvállalatai útján működteti az Amway Értékesítési

Részletesebben

BIOGENIC EGÉSZSÉGKLUB TAGSÁGI RENDSZER

BIOGENIC EGÉSZSÉGKLUB TAGSÁGI RENDSZER BIOGENIC EGÉSZSÉGKLUB TAGSÁGI RENDSZER 1. Csatlakozás az egészségklub tagsági rendszerhez Kettő lehetőség van a juttatás programban való részvételre. a) Klubtag (ingyenes regisztráció) b) Vállalkozói klubtag

Részletesebben

A Alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, közhasznú társaság részére

A Alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, közhasznú társaság részére Belépési sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A Alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, közhasznú társaság részére Tanácsadás telefonon, írásban: Telefon: 237-9826, 237-9800/147 Telefax: 237-9821

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben Készítette: Friedrichné Irmai Tünde A reklamáció intézése - Kis boltokban az eladó feladata - Nagyobb kereskedelmi egységekben a vezető intézi

Részletesebben

BUSINESS CSALÁDI MOBIL A FAMILY BUSINESSTŐL BUSINESS. Ahol a család és az üzlet találkozik!

BUSINESS CSALÁDI MOBIL A FAMILY BUSINESSTŐL BUSINESS. Ahol a család és az üzlet találkozik! w w w.family-business.hu CSALÁDI MOBIL A FAMILY TŐL Ahol a család és az üzlet találkozik! A Family Business egy 100%-os magyar tulajdonban lévő hálózatos értékesítési rendszer, amely 2001 elején alakult.

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

Panaszkezelési kiskáté

Panaszkezelési kiskáté Panaszkezelési kiskáté Milyen jogszabályok vonatkoznak a panaszkezelésre? A kiskereskedelmi egységekben a panaszkezelési tevékenységet elsősorban a fogyasztóvédelemről szóló törvény (1997. évi CLV. törvény)

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker hagymakatalógus (Rendkívüli formátumú csomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében,

Részletesebben

HASZNOS INFORMÁCIÓK. Készítette: e-comers Kft. 2014.

HASZNOS INFORMÁCIÓK. Készítette: e-comers Kft. 2014. HASZNOS INFORMÁCIÓK Online regisztráció Mi kell hozzá? Regisztrálni kívánó jelölt Szponzorlistáról Szponzor Amway száma Szponzor vezetékneve www.fazekas-bt.hu Fazekas Géza honlapja Szponzorlista Használati

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT FISKARS + Nagyértékű tárgyi vagy pénznyeremények 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT FISKARS + Nagyértékű tárgyi vagy pénznyeremények 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT FISKARS + Nagyértékű tárgyi vagy pénznyeremények 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland

Részletesebben

VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet:

VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: Általános tájékoztató, segítség a weboldal használatához (vásárlás, szállítás). VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: - a webes felületen (akár regisztráció nélkül is igénybevehető)

Részletesebben

Vízöntő Gyógyszertár 2085 Pilisvörösvár Fő u. 69/a Vízöntő Patika Kft. 2085 Pilisvörösvár Klapka u. 30. www.vizontogyogyszertar.

Vízöntő Gyógyszertár 2085 Pilisvörösvár Fő u. 69/a Vízöntő Patika Kft. 2085 Pilisvörösvár Klapka u. 30. www.vizontogyogyszertar. VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR HŰSÉGPROGRAM MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Tartalom 1. A működési szabályzat érvényessége... 2 2. Általános feltételek, belépés... 3 3. A Regisztráció igénylése, adattartalma... 3 4. A Törzsvásárló

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Elektromos grill/barbecue sütő + 2.500.000 forintos pénznyereménycsekk + 3 SONY LCD TV

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Elektromos grill/barbecue sütő + 2.500.000 forintos pénznyereménycsekk + 3 SONY LCD TV BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Elektromos grill/barbecue sütő + 2.500.000 forintos pénznyereménycsekk + 3 SONY LCD TV 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Ön a www.tenisztanacsadas.hu internetes áruházában leadott megrendelésével a TENISZ TANÁCSADÓ Kft. vásárlója lesz. Kérjük, tanulmányozza át az alábbi tudnivalókat. Az Általános

Részletesebben

REGISZTRÁLÁSI SZABÁLYZAT

REGISZTRÁLÁSI SZABÁLYZAT REGISZTRÁLÁSI SZABÁLYZAT 1. Cél A TIENS népes családjának bővítése és adatainak rögzítése a Magyarországon mindenkor hatályos jogszabályok és a TIENS saját belső szabályainak figyelembe vételével. 2. Új

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT 3. őszi nagykatalógus (10, 20, 50 vagy akár 100 részes LED értékcsomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom

Részletesebben

Minden egyes embernek befektetési lehetőség. A SkyWay Capital cég Partner Programja

Minden egyes embernek befektetési lehetőség. A SkyWay Capital cég Partner Programja Minden egyes embernek befektetési lehetőség A SkyWay Capital cég Partner Programja A SkyWay Capital cég Partner Programja - a gyors és növekvő jövedelemhez jutást, valamint a bizalmi és a kölcsönösen előnyös

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/lcd ajándékkal)

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/lcd ajándékkal) BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Comfort januári katalógus (lezárt fadoboz audió/lcd ajándékkal) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom

Részletesebben

A Metalubs terjesztői hálózat belső szabályzata

A Metalubs terjesztői hálózat belső szabályzata A Metalubs terjesztői hálózat belső szabályzata (Melléklet a Partner Szerződéshez) Metalubs KFT (továbbiakban Adminisztrátor) koordinálja az MTH és annak tagjainak tevékenységét, továbbá a Metalubs termékek

Részletesebben

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok I. Takarékpont Számlacsomagok Számlacsomagok Nebuló Ugródeszka 14-27-évig Feltétel 14-18 év 18-27 év Számlanyitási díj Havi zárlati díj Számlavezetési díj Számlacsomag havi díja 105 Ft 205 Ft Számlakivonat

Részletesebben

TIENS SAMPON NORMÁL ÉS SZÁRAZ HAJRA JELLEMZŐI:

TIENS SAMPON NORMÁL ÉS SZÁRAZ HAJRA JELLEMZŐI: TIENS MARKETING TERV 43 Termékkatalógus SZÓMAGYARÁZAT 1. : Bármely olyan alkalmas személy, akinek egy szponzor bemutatja a TIENS céget, megveszi a TIENS Kezdőcsomagot, beadja a kitöltött jelentkezési lapot

Részletesebben

Revitalizációs és EgészségTudományi Központ (NPCRIZ)

Revitalizációs és EgészségTudományi Központ (NPCRIZ) Revitalizációs és EgészségTudományi Központ (NPCRIZ) Tudósokból, orvosokból, komoly technikai szakemberekből, profi hálózatépítőkből álló csapat Nagyon komoly tudományos háttér, csúcstechnológia, magas

Részletesebben

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget.

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget. Általános Szerződési Feltételek A cég adatai: Cég neve: Major Légfék Kft. Cégjegyzékszám: 01-09-724623 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Adószám:13227724-2-43 Székhely és telephely: 1214 Budapest, II.

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

I. Számlacsomagok. Takarékpont számlacsomagok

I. Számlacsomagok. Takarékpont számlacsomagok Számlacsomagok 14-27-évig Feltétel I. Számlacsomagok Takarékpont ok Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra 14-18 év és 18-27 év és 14-18 év 2 éves hűség- 18-27 év 2 éves hűségszerződés szerződés Számlanyitási

Részletesebben

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok I. Takarékpont Számlacsomagok Számlacsomagok Nebuló Ugródeszka 14-27-évig Feltétel 14-18 év 18-27 év Számlanyitási díj Havi zárlati díj Számlavezetési díj Számlacsomag havi díja 105 Ft 205 Ft Számlakivonat

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit a jelen

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT 1. tavaszi nagykatalógus (LED értékcsomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében, illetve

Részletesebben

Szolgáltatási szerződés

Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés amely létrejött egyrészről, Név: Smart Track Kft Székhely: Kecel, József Attila u. 2/1 Cégjegyzéket vezető bíróság: Bács-Kiskun Megyei Bíróság Cégbírósága Cégjegyzékszám: 03-09-117427

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hawaii pálma + Ékszercsomag + Pénznyeremény odaítélés + 2 luxus Garden-Lounge-garnitúra

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hawaii pálma + Ékszercsomag + Pénznyeremény odaítélés + 2 luxus Garden-Lounge-garnitúra BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Hawaii pálma + Ékszercsomag + Pénznyeremény odaítélés + 2 luxus Garden-Lounge-garnitúra 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a

Részletesebben

Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató

Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató 2016. február 11-től a CSOK állami kedvezményeket jelent amit lakáscéljaink megvalósításához vehetünk fel meglévő vagy vállalt gyermekek

Részletesebben

2014 A lefordított szöveggel kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések esetén mindig az eredeti, angol nyelvű szöveg tekintendő jogilag mérvadónak.

2014 A lefordított szöveggel kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések esetén mindig az eredeti, angol nyelvű szöveg tekintendő jogilag mérvadónak. KOMPENZÁCIÓSTERV 2014 A lefordított szöveggel kapcsolatosan felmerülő vitás kérdések esetén mindig az eredeti, angol nyelvű szöveg tekintendő jogilag mérvadónak. OPN Kompenzációs Terv Az OPN kompenzációs

Részletesebben

Kertész Áruházak Kft. TÖRZSVÁSÁRLÓI RENDSZER SZABÁLYZATA Érvényes 2012. október 01-t l

Kertész Áruházak Kft. TÖRZSVÁSÁRLÓI RENDSZER SZABÁLYZATA Érvényes 2012. október 01-t l Kertész Áruházak Kft. TÖRZSVÁSÁRLÓI RENDSZER SZABÁLYZATA Érvényes 2012. október 01-t l A Törzsvásárlói Rendszer m ködtetésének célja A Kertész Áruházak Kft. partnerkapcsolatainak b vítése, meglév partnerkapcsolatai

Részletesebben

A Lifestyle Bónusz megszerzéséhez a Terjesztőinknek Zafír vagy magasabb rangot kell elérniük két egymást követő hónapban.

A Lifestyle Bónusz megszerzéséhez a Terjesztőinknek Zafír vagy magasabb rangot kell elérniük két egymást követő hónapban. 2008 óta az ORGANO páratlan, semmilyen más vállalathoz nem hasonlítható előnyöket kínál Terjesztőinek: A Világ Legjobb Életstílusát. Az OG Lifestyle lényege a szabadság, luxus és a célkitűzések elérése.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Megrendelése leadásával Ön a KÉKZORKA Kft. partnere, vásárlója lesz. Kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi információkat, tudnivalókat. A KÉKZORKA KFT. WEBÁRUHÁZÁNAK

Részletesebben

Megbízási szerződés. név: (adószám:. ) cím: (céges kapcsolat tartó:..)

Megbízási szerződés. név: (adószám:. ) cím: (céges kapcsolat tartó:..) Megbízási szerződés A szerződést kötő felek, egyrészről: Név: Metz István ev. Székhely: 7130. Tolna, Deák F. u. 69. Adószám: 74358302-1-37 Nemzetközi adószám: HU74358302 Nyilvántartási szám: 39417096 Bankszámlaszám:

Részletesebben

VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet:

VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: Általános tájékoztató, segítség a weboldal használatához (vásárlás, szállítás). VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: - a webes felületen (akár regisztráció nélkül is igénybe

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Follow up 4 katalógus (Napórás madárfürdő) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében, illetve

Részletesebben

Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft.

Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: a "ÁSZF") határozzák meg a Gabriano Pizzéria Kft. (Adósz:23823981-2-17 Cg.:17-09-009177) kizárólagos tulajdonában álló és a Gabriano Pizzéria Kft.

Részletesebben

Bruttó vagy nettó árat kell az online shopban kínált termék vonatkozásában feltüntetni?

Bruttó vagy nettó árat kell az online shopban kínált termék vonatkozásában feltüntetni? Bruttó vagy nettó árat kell az online shopban kínált termék vonatkozásában feltüntetni? Az általános árfeltüntetési szabályoknak megfelelően a webshopban kínált termékek esetében is a fogyasztó által ténylegesen

Részletesebben

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B

AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B r e z s a d AP-OFFICE Kereskedelmi és Tanácsadó Kft 1056 Budapest, Só u. 2. 1225 Budapest, Bányalég u. 60/B 2120 Dunakeszi, Pallag u. 25/B ri o Telefon: +36 1 999 6346 +36 1 999 6347 +36 1 999 6348 Fax:

Részletesebben

Védekezz AKCIÓ. A ROCKWOOL 2012 őszi akciójának akciószabályzata ADUNK AJÁNDÉKBA!

Védekezz AKCIÓ. A ROCKWOOL 2012 őszi akciójának akciószabályzata ADUNK AJÁNDÉKBA! 2012. szeptember 3. október 31. Védekezz A ROCKWOOL 2012 őszi akciójának akciószabályzata AKCIÓ Legalább 100 m² Frontrock Max E homlokzati hőszigetelő-anyag vásárlása esetén 20 000 Ft értékű üzemanyag

Részletesebben

Rendkívüli innováció Ösztönző programok. Kiváló csapatunka. Európa Régió. Vállalati felelősségvállalás. Érvényes: 2017.

Rendkívüli innováció Ösztönző programok. Kiváló csapatunka. Európa Régió. Vállalati felelősségvállalás. Érvényes: 2017. Rendkívüli innováció Európa Régió Kiváló csapatunka 2017 2018 Ösztönző programok Vállalati felelősségvállalás Érvényes: 2017. július-tól 1 2017-2018 Ösztönző programok 600BV Platina Program Arany és Platina

Részletesebben

HIRDETMÉNY V ÁLLALKOZÓ I SZÁ M L A V E ZE T É S KONDÍCIÓI

HIRDETMÉNY V ÁLLALKOZÓ I SZÁ M L A V E ZE T É S KONDÍCIÓI I. Számlacsomagok I./1. Üzleti Plusz számlacsomag jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára Számlacsomag tartalma MC Electronic Business bankkártya + Netbank + SMS Havi egyenlegértesítő díja

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. A CÉG FONTOSABB ADATAI, ELÉRHETŐSÉGEI Cégnév: Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. E-mail cím: somogyi@somogyi.hu Telefonszám:

Részletesebben

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Ezen szabályzat továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...3

Részletesebben

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI SZÁMLAVEZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI SZÁMLAVEZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok I. Takarékpont Számlacsomagok Számlacsomagok Nebuló Ugródeszka 14-27-évig Feltétel 14-18 év 18-27 év Számlanyitási díj Havi zárlati díj Számlavezetési díj Számlacsomag havi díja 105 Ft 205 Ft Számlakivonat

Részletesebben

One-Line-Online The Green Line. Marketing Terv

One-Line-Online The Green Line. Marketing Terv One-Line-Online The Green Line Marketing Terv Globális Üzlet One-Line-Online Marketing Terv One-Line-Online Marketing Terv Köszöntünk Ebben a füzetben megismerkedhetsz a One-Line-Online The Green Line

Részletesebben

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása 2012. Augusztus 7. Mai témák Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása Szöveges információk Matek A kereskedő

Részletesebben

A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. SZERVEZÉS ÉS LEBONYOLÍTÁS A Nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32., cégjegyzékszám:

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Monogramos óra 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Monogramos óra 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Monogramos óra 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit a

Részletesebben

JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:...

JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... Termék gyártási száma (amennyiben van):... Gyártó neve és

Részletesebben

ÚJ MARKETING TERV TIENS EURÓPA RÉGIÓ ÉRVÉNYES: TŐL

ÚJ MARKETING TERV TIENS EURÓPA RÉGIÓ ÉRVÉNYES: TŐL ÚJ MARKETING TERV TIENS EURÓPA RÉGIÓ ÉRVÉNYES: 2016.07.27-TŐL Megjegyzés: Amennyiben a marketing terv valamely része a nyelvi értelmezés miatt nem egyértelmű, esetleg különbözőséget mutat, az angol nyelvű

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT SAMSUNG értékcsomag 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT SAMSUNG értékcsomag 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT SAMSUNG értékcsomag 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Tartalmas csomag (gyűjtőből való részesedés) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Tartalmas csomag (gyűjtőből való részesedés) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Tartalmas csomag (gyűjtőből való részesedés) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft.

Részletesebben

Üdvözöljük a Dr. Nona International, Ltd. Társaságban

Üdvözöljük a Dr. Nona International, Ltd. Társaságban Üdvözöljük a Dr. Nona International, Ltd. Társaságban Az elején mindig van valaki, aki olyasmit tesz, amit mások megvalósíthatatlannak tartanak... Életünk során mindig abban hittünk, hogy az ember nem

Részletesebben

Tájékoztató a díjtól és költségtől mentes készpénzkifizetés, illetve készpénzfelvétel lehetőségéről

Tájékoztató a díjtól és költségtől mentes készpénzkifizetés, illetve készpénzfelvétel lehetőségéről Tájékoztató a díjtól és költségtől mentes készpénzkifizetés, illetve készpénzfelvétel lehetőségéről Tisztelt Ügyfelünk! A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Vásárlási Feltételek. Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató

Vásárlási Feltételek. Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató Vásárlási Feltételek Az Univerzál Zrt üzleteiben folytat értékesítést fogyasztók és felhasználók részére. A fogyasztók felé történő értékesítés kizárólag

Részletesebben

Válaszd ki a saját bónuszodat!

Válaszd ki a saját bónuszodat! Válaszd ki a saját bónuszodat! A Flavantic Egészségvédő Klub bónuszrendszerének kialakításakor az az elv vezérelt bennünket, hogy Te mindenképpen jól járj, akár alkalmi fogyasztó vagy, akár lelkes ajánló,

Részletesebben

1.10. Adószáma (11 hosszan): - - 1.11. Pénzforgalmi (átutalási) számlaszáma(i) és a számlavezető pénzintézet(ek) megnevezése, fiókja, számlaszáma:

1.10. Adószáma (11 hosszan): - - 1.11. Pénzforgalmi (átutalási) számlaszáma(i) és a számlavezető pénzintézet(ek) megnevezése, fiókja, számlaszáma: Kérelem benyújtásának időpontja: Kérelmet átvevő vámszerv megnevezése, aláírása: KÉRELEM vámhatósági nyilvántartásba vételhez a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszaigénylés érvényesítéséhez Új kérelem

Részletesebben

A Bergner pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata. I. A Program szervezője

A Bergner pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata. I. A Program szervezője A Bergner pontgyűjtő program hivatalos részvételi szabályzata I. A Program szervezője A Bergner pontgyűjtő program (a továbbiakban: Program) szervezője a NAPCSILLAG Kft. (székhely: 8400 Ajka, Hársfa utca

Részletesebben

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA 31 341 01 0010 31 03-2012 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 31 341 01 0010 31 03 Modulok: 0004-06 Az áruforgalom lebonyolítása

Részletesebben

A Rendelet alapján jövedelempótlék kifizetését 2012. december 31-éig lehet teljesíteni.

A Rendelet alapján jövedelempótlék kifizetését 2012. december 31-éig lehet teljesíteni. 2012/3 TÁJÉKOZTATÓ A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KIFIZETŐHELYEK RÉSZÉRE A terhességi-gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülők számára nyújtott jövedelempótlékról A terhességi-gyermekágyi segélyben

Részletesebben

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján 1/2010. (01. 04.) számú ÁOK dékáni utasítás a költségtérítési kedvezmény igénylésének rendjéről és a szigorló évben gyakorlati tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítési díjának megállapításáról

Részletesebben

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045

Részletesebben

Az üzemanyag vételezés szabályai

Az üzemanyag vételezés szabályai Az üzemanyag vételezés szabályai Fenti témakör az Országos Mentőszolgálat(továbbiakban :OMSz)-nál 2006-ban lett kidolgozva Minőségügyi Kézikönyv-ben Az Országos Mentőszolgálat üzemanyag ellátási,üzemanyagkártya-kezelési,valamint

Részletesebben

Miről fogunk ma beszélni? től ig

Miről fogunk ma beszélni? től ig Miről fogunk ma beszélni? Időszak: Milyen okunk van találkozni a vásárlókkal Termék promóció Februárban Platina toborzó program Újra aktiválási program Passion Utazás Super Star program Februári oktatások

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza.

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00191-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal kötelezi a Daniella Kft-t (4031 Debrecen,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker Indoor katalógus (Raktári ajándékcsomag) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében,

Részletesebben

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY KIVÁLTÓ FIX ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi

Részletesebben