Romantikus regények. Elizabeth Hoyt SZENVEDÉLY. General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN. Csak Könyvek -

Átírás

1 Romantikus regények Elizabeth Hoyt SZENVEDÉLY General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN Csak Könyvek -

2 A mű eredeti címe To Beguile A Beast Copyright 2OO9 by Nancy M. Finney This edition published by arrangement with Grand Central Publishing, New York, New York, USA. All rights reserved. Hungarian translation Nagy Nikoletta GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította NAGY NIKOLETTA Szerkesztette SARUDI ÁGNES A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN Készítette ISSN ISBN O Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca fszt. 2. Telefon: , 27O-92O1 Fax: 359-2O26 generalpress@generalpress.hu Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető KISS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN

3 Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA Készült 19 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 341O-12 Nyomdai előkészítés TORDAS ÉS TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató ELIZABETH HOYT 3 SZENVEDÉLY

4 Férjemnek, Frednek, az együtt töltött húsz csodálatos évért annak ellenére, hogy mindig átrendezi a lakást.

5 Köszönetnyilvánítás Köszönet Eileen Dreyernek, aki a legvéresebb és legbizarrabb orvosi kérdéseket is a legnagyobb nyugalommal válaszolja meg; ügynökömnek, Susannah Taylornak, akinek kötélidegzetét még a nagyon szoros határidő sem kezdi ki; szerkesztőmnek, Amy Pierpontnak, akinek a javaslatai mindig helytállóak; csodálatos asszisztensének, Alex Logannek; a Grand Central Kiadó lenyűgöző értékesítési csoportjának s benne Bob Levine-nek; a Grand Central Kiadó nagyszerű marketingosztályának és Melissa Bullocknak; Renee Suprianónak és Tanisha Christie-nek; a Grand Central Kiadó kiváló művészeti osztályának, különösképpen Diane Lugernek az amerikai kiadás csodás és szexi borítóiért; és végül, de semmiképpen sem utolsósorban kéziratszerkesztőmnek, Carrie Andrewsnak, aki ismét lenyesegette nyelvtani vadhajtásaimat. Köszönöm mindannyiótoknak! ELIZABETH HOYT 5 SZENVEDÉLY

6 Prológus Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy katona, aki hazafelé tartott egy idegen ország hegyein át. Az út meredek és sziklás volt, s görbe, fekete fák szegélyezték. Hideg szél vágott a katona arcába. Ő azonban ment rendületlenül. Járt már ennél félelmetesebb és különösebb helyeken is, és nem nagyon maradt olyasmi, amitől még megborzongott volna. Hősünk bátran harcolt a háborúban, ahogy sok más katona is. Öregek és fiatalok, jóképűek és nyomorultak, mind úgy küzdenek, ahogy csak tudnak. Gyakorta inkább a szerencse, semmint az érdem dönti el, ki marad életben, ki nem. Így aztán bátorság, becsület és erény dolgában a mi katonánk talán nem volt különb ezernyi társánál. Egy tekintetben azonban nagyon is kitűnt a többiek közül. Képtelen volt hazudni. Ezért nevezték Igazmondónak * szerk. * Igazmondó meséje a regény történetével párhuzamosan folytatódik. A ELIZABETH HOYT 6 SZENVEDÉLY

7 Első fejezet Mire Igazmondó felért a hegytetőre, alkonyodni kezdett. Pompás kastélyt pillantott meg, amely sötét volt, mint a bűn Skócia Július Amikor a hintó átzötykölődött egy kanyaron, és a rozzant kastély felderengett az alkonyi fényben, Helen Fitzwilliam először és igencsak megkésve döbbent rá, hogy ezzel az egész utazással talán szörnyű hibát követett el. Ez az? kérdezte Jamie, az asszony ötéves fia, aki a hintó dohos üléspárnáján térdelt, és kifelé kukucskált. Azt hittem, kastély. De hát az, te buta felelte kilencéves nővére, Abigail. Ott a tornya, nem látod? Attól, hogy tornya van, még nem biztos, hogy kastély ellenkezett Jamie, és homlokát ráncolva tanulmányozta az állítólagos kastélyt. Nincsen körülötte árok. Nem is igazi. Gyerekek! szólt rájuk Helen meglehetősen ingerülten. Ami érthető is, hiszen csaknem két hete utaztak már az egyik zsúfolt hintóból a másikba ülve. Ne civakodjatok! A csemeték természetesen mintha meg sem hallották volna. Rózsaszínű folytatta Jamie. Orrát az ablakhoz nyomta, és lehelete bepárásította az üveget. Megfordult, és szemrehányón szólt oda a nővérének. Szerinted egy rendes kastélynak rózsaszínűnek kell lennie? Helen elfojtott egy sóhajt, és megdörgölte a jobb halántékát. Hosszú kilométerek óta érezte a kezdődő fejfájást, és tudta, hogy ELIZABETH HOYT 7 SZENVEDÉLY

8 pont akkor tör majd rá, amikor a leginkább észnél kellene lennie. Nem igazán gondolta végig ezt a vállalkozást. Igaz, soha semmit nem gondolt végig kellő alapossággal. Az impulzivitás jellemezte egész életét olyan döntések, melyeket sietősen hozott, de ráérősen bánt meg. Ezért is alakulhatott úgy, hogy harmincegy évesen egy idegen országon utazik keresztül, és arra készül, hogy egy idegen kezébe helyezze saját és gyermekei sorsát. Micsoda bolond! De akármilyen bolond is, most össze kell szednie magát, mert a hintó már begördült az impozáns fakapu elé. Gyerekek! sziszegte. A hangra mindkét gyerek felkapta a fejét. Jamie tágra nyitotta barna szemét, Abigail arca pedig megnyúlt, és félve pillantott anyjára. A korához képest a kislány túl sok mindent észrevett; nagyon érzékeny volt a felnőttek hangulatváltozásaira. Helen mély lélegzetet vett, és kicsikart magából egy mosolyt. Nagy kalandban lesz részünk, édeseim, de ne feledjétek, mire tanítottalak titeket. Jamie-re nézett. Mi a nevünk? Halifax vágta rá Jamie. De azért én Jamie maradok, Abigail pedig Abigail. Igen, kicsim. Mindez a Londonból északra vezető úton dőlt el, amikor is fájdalmasan egyértelművé vált, hogy Jamie képtelen lesz a nővérét más néven szólítani. Helen felsóhajtott. Reménykedett, hogy a gyerekek keresztneve elég gyakori ahhoz, hogy ne árulja el a kilétüket. Eddig Londonban laktunk tette hozzá Abigail figyelmesen. Ezt nem lesz nehéz megjegyezni dörmögte Jamie, mert tényleg ott laktunk. Abigail egy pillantással csendre intette az öccsét, majd így folytatta: A mama az özvegy Vale vikomtessz szolgálatában állt. Az apánk pedig meghalt, és nem Jamie riadtan elhallgatott. Nem tudom, miért kell azt mondanunk, hogy meghalt törte meg a csendet Abigail. ELIZABETH HOYT 8 SZENVEDÉLY

9 Mert nem szabad, hogy ránk találjon, édesem. Helen nyelt egyet, majd előredőlt, és megveregette a kislány térdét. Minden rendben lesz. Ha meg tudjuk A hintó ajtaja kivágódott, és a kocsis rosszalló arca jelent meg a nyílásban. Most kiszállnak vagy nem? Lóg az eső lába, és vissza akarok érni a fogadóba, mielőtt bőrig áznék. Természetesen felelte Helen királynői fejbólintással. Messze a legmogorvább kocsis az összes közül, akikkel ezen a nyomorúságos úton dolguk volt. Legyen szíves, vegye le a csomagjainkat! A férfi felhorkant. Réges-régen levettem már. Gyertek, gyerekek! Helen remélte, hogy nem pirul el ez előtt a szörnyű ember előtt. Igazság szerint csak két táskájuk volt egy a saját holmijának, egy pedig a gyerekeknek. A kocsis bizonyára azt gondolta, hogy magukra maradtak. És tulajdonképpen igaza is volt. Helen elhessegette a komor gondolatot. Az időpont nem alkalmas a kesergésre. Most észnél kell lennie, és meggyőzőképességének legjavát kell nyújtania. Lelépett a bérhintóról, és körülnézett. Az ősi kastély szilárdan és némán tornyosult előttük. A téglalap alakú főépület zömök volt, és régi, halványrózsaszín kőből épült. A sarkain körtornyok nyúltak az ég felé. A kastélyhoz vezető feljárót valaha szép kavics borította, de most göröngyös volt a sártól és a gaztól. A felhajtó körüli néhány fa nekifeszült a feltámadó szélnek. A távolban fekete dombok lágy hullámai tűntek el a növekvő sötétségben. No, jól van mondta a kocsis, és fellódult a bakra anélkül, hogy akár egy pillantást vetett volna rájuk. Én már itt sem vagyok. Legalább egy lámpást hagyjon itt nekünk! kiáltotta utána Helen, de a hintó zörgése elnyomta a hangját. Megütközve nézett a kocsis után. Sötét van állapította meg Jamie, szemét a kastélyon tartva. Mama, nincs semmi fény tette hozzá Abigail. ELIZABETH HOYT 9 SZENVEDÉLY

10 Rémültnek tűnt, és Helen maga is megreszketett. Mostanáig fel sem tűnt neki, hogy sehol sincs világítás. Mihez kezdenek, ha senki nincs itthon? A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk. Ő a felnőtt. Egy anyának biztonságot kell adnia a gyermekeinek. Helen felszegte az állát, és Abigailre mosolygott. Lehet, hogy hátul égnek a lámpák, csak mi nem látjuk őket. Abigailt nem igazán győzte meg ez a válasz, de engedelmesen bólintott. Helen megmarkolta a táskákat, és felmasírozott a hatalmas kapuhoz vezető kőlépcsőn. A vaspántos, megfeketedett faajtót gótikus boltív fogta körül. Az asszony felemelte a kopogtatót, és bezörgetett. A kopogás reménytelenül visszhangzott odabenn. Helen az ajtóra meredt, és nem volt hajlandó elhinni, hogy senki sem fogja kinyitni. A szél belekapott a szoknyájába. Jamie a kőlépcsőn csoszogott a csizmájával, Abigail pedig némán sóhajtott. Helen megnyalta az ajkát. Lehet, hogy nem hallják, mert a toronyban vannak. Újra bekopogott. Most már teljesen sötét volt, és a nap fényével együtt a nappali meleg is eltűnt. A nyár közepén jártak, és bár Londonban elég nagy volt a hőség, az út során megtapasztalhatták, hogy Skóciában az éjszakák még nyáron is igencsak hűvösek. Távoli villámlás fénye lobbant fel. Micsoda elhagyatott hely! Helen el sem tudta képzelni, miért akar bárki is önként ide költözni. Nem jönnek mondta Abigail a messzi mennydörgés halk robajától kísérve. Szerintem nincs itthon senki. Helen nyelt egyet, ahogy az első kövér esőcseppek az arcára hullottak. A legközelebbi falu, amin áthaladtak, tizenhat kilométernyire van innen. Menedéket kell találnia a gyermekei számára. Abigailnek igaza van. Senki nincs itthon. Hiába jöttek. Ismét csalódniuk kellett benne. Helen ajka megremegett erre a gondolatra. Nem omolhat össze a gyerekek előtt. ELIZABETH HOYT 10 SZENVEDÉLY

11 Talán van valahol egy pajta vagy más melléképület, ahol kezdte, amikor a hatalmas faajtó egyik szárnya, Helen legnagyobb ijedségére, kivágódott. Az asszony hátralépett, és csaknem leesett a lépcsőn. Az ajtónyílás elsőre hátborzongatóan sötétnek látszott, mintha csak egy kísértet nyitott volna ajtót. De azután valami megmozdult, és alakot öltött. Egy férfi állt az ajtóban, magas, szikár és nagyon, nagyon félelmetes. Egyetlen szál, haloványan világító gyertyát tartott a kezében. Mellette egy akkora négylábú állat tornyosult, amekkorát Helen kutyában még sohasem látott. Mit akar? recsegett a hang, olyan halkan és rekedten, mintha már jó ideje nem használták volna. A férfi kiejtése művelt egyénre vallott, ám a hangnem korántsem volt szívélyes. Helen kinyitotta a száját, és kereste a megfelelő szavakat. Egyáltalán nem ilyen házigazdára számított. Te jó ég, vajon mi lehet az az állat ott mellette? Ebben a pillanatban villám hasított át az égen olyan közel, hogy szinte nappali világosság támadt. Színpadias fény világította meg a férfit és társát. A hatalmas, sovány, szürke állat szeme feketén izzott. A férfi még ennél is rosszabb volt. Egyenes, fekete haj omlott kócosan a vállára. Régi térdnadrágot, kamáslit és egy szemétdombra való, rossz felöltőt viselt. Borostás arcának egyik felét vörös forradások torzították el. Egyetlen, világosbarna szemében ördögien csillant meg a villám fénye. A legborzalmasabb az volt, hogy a bal szeme helyén üres szemgödör tátongott. Abigail felsikoltott. Mindig sikítanak. Sir Alistair Munroe rosszallóan nézett az ajtaja előtt álló nőre és a gyerekekre. Mögöttük egyszer csak egybefüggő esőfüggöny keletkezett, és a kicsik az anyjuk szoknyájához simultak. A gyerekek, főleg a kisebbek, szinte mindig sikítani kezdtek, és elszaladtak, ha meglátták. Sőt, ez néha felnőtt nőkkel is előfordult. ELIZABETH HOYT 11 SZENVEDÉLY

12 Tavaly például egy érzelgős fiatal hölgy Edinburghban elájult a láttán. Alistair legszívesebben lekevert volna egy pofont az ostoba kölyöknek. Ám ehelyett inkább meghátrált, mint egy beteg patkány, s háromszögletű kalapjával és felhúzott köpenyével megpróbálta a lehető legjobban elrejteni arcának megcsonkított felét. A városban számított az ilyesféle reakciókra. Ezért sem szeretett emberek közé járni. Azt azonban nem várta, hogy a saját ajtaja előtt kezd majd sivalkodni egy lánygyermek. Hagyd abba! mordult a lánykára, aki azonnal elhallgatott. Két gyerek volt, egy fiú és egy lány. A fiú barna, madárszerű kis teremtés, korban valahol a három és nyolc év között. Alistair nem tudta megítélni, hiszen amennyire tehette, kerülte a gyerekek társaságát. A kislány idősebb volt. A bőre fehér, a haja szőke, kék szeme pedig, amellyel a férfira bámult, hatalmasnak tűnt sovány arcához képest. Lehet a vérvonal hibája gyakran kísérik ilyesfajta külső jegyek az értelmi fogyatékosságot. Az anyának ugyanilyen színű a szeme, állapította meg Alistair, amikor végül vonakodva ránézett. Gyönyörű nő. Természetesen. Csakis egy ragyogó szépség jelenhet meg az ajtaja előtt a vihar kellős közepén. A szeme akár a frissen nyílt harangvirág, a haja aranyszőke, a keble pedig olyan pompás, hogy azt bármely férfi, még egy magafajta sebhelyes, embergyűlölő remete is izgatónak találná. Végül is, bárhogy is tiltakozott ellene, egy férfi természetes reakciója volt ez egy szemmel láthatóan élete virágában lévő nő látványára. Mit akar? kérdezte ismét az asszonytól. Lehet, hogy az egész család értelmi fogyatékos, mert csak némán bámultak rá. A nő tekintete Alistair szemgödrére tapadt. Hát persze. Megint elhagyta valahol a szemkötőjét, ami az agyára ment, úgyhogy a nőnek bizonyára rémálmai lesznek tőle. Alistair felsóhajtott. Már leülni készült a zabkásából és főtt kolbászból álló vacsorája elé, amikor meghallotta a kopogtatást. Amúgy sem volt túl ínycsiklandó az étel, de hidegen még kevésbé. ELIZABETH HOYT 12 SZENVEDÉLY

13 A Carlyle Manor jó három kilométernyire van, arrafelé intett a fejével nyugati irányba. A látogatók nyilván a szomszédba tartanak, csak eltévedtek. Becsukta az ajtót. Pontosabban szólva, megpróbálta becsukni. Az asszony bedugta a lábát a nyílásba, és nem engedte. Alistairnek egy pillanatra megfordult a fejében, hogy a nő lábát is odacsukja, de maradék udvariassága végül felülkerekedett. Összehúzott szemmel, magyarázatot várva nézett a nőre. Az felszegett állal közölte: Én vagyok a házvezetőnője. Most már biztos, hogy értelmi fogyatékos. Bizonyára az arisztokraták egymás közötti házasodásának eredménye, hiszen zavart viselkedésük ellenére az asszony és a gyerekek is drága ruhákat viseltek. Annál nagyobb képtelenség, amit a nő állít. Alistair felsóhajtott. Nekem nincs házvezetőnőm. De higgye el, asszonyom, a Carlyle Manor itt van a domb túloldalán A nő vakmerően félbeszakította. Nem, félreérti. Én az új házvezetőnője vagyok. Ismétlem, nekem nincs házvezetőnőm. A férfi lassan, tagoltan beszélt, hátha az asszony zavart elméje így felfogja a szavak értelmét. És nem is szeretnék. Én Ez Castle Greaves? Igen. És ön Sir Alistair Munroe? A férfi összevonta a szemöldökét. Igen, de A nő rá sem pillantott, csak lehajolt, és kotorászni kezdett a lábánál levő egyik táskában. Alistair ingerülten, zavartan és enyhe izgalommal figyelte, mivel ebben a pózban remek kilátás nyílt az asszony dekoltázsára. Ha vallásos lenne, azt gondolná, jelenést lát. A nő elégedett hangot hallatott, és üdvözült mosollyal az arcán felegyenesedett. ELIZABETH HOYT 13 SZENVEDÉLY

14 Tessék, egy levél Vale vikomtessztől. Ő küldött ide, hogy a házvezetőnője legyek. Azzal egy meglehetősen gyűrött papírlapot nyújtott át. A férfi, mielőtt átvette volna, egy pillanatig meredten bámulta a levelet. Kissé megemelte a gyertyát, hogy a fényénél elolvashassa az üzenetet. Mellette Lady Grey, a skót szarvasagár szemmel láthatóan rájött, hogy ebből belátható időn belül nem lesz kolbászevés, úgyhogy mélyet sóhajtott, és elterült az előtér kövezetén. Alistair befejezte a levél olvasását. Az eső ütemesen kopogott a kocsibehajtón. A férfi felnézett. Csak egyszer találkozott Lady Valelel. A férjével, Jasper Renshaw-val, Vale vikomtjával úgy egy hónapja jártak nála. Akkor nem keltette azt a benyomást, mintha minden lében kanál nőszemély volna, de a levélben valóban az állt, hogy új házvezetőnőt küldött. Őrület. Mégis mit gondolt Vale felesége? Igaz, a nők gondolkodásmódja kifürkészhetetlen. Reggel majd el kell küldenie ezt a túlságosan szép és jól öltözött nőt a gyerekeivel együtt. Az éjszaka közepén sajnos mégsem rakhatja ki őket, ha másért nem, mert Lady Vale pártfogoltjai. Alistair tekintete találkozott az asszony kék szemével. Mit is mondott, mi a neve? A nő arcát olyan gyönyörű pír lepte el, mint tavasszal a mező felett ragyogó hajnali napfény. Még nem mondtam. A nevem Helen Halifax. Mrs. Halifax. Lassan bőrig ázunk idekint, ugye tudja? Az éles hang hallatán a férfi szája félmosolyra húzódott. Úgy tűnik, mégsem értelmi fogyatékos. Nos, ez esetben jobban teszik, ha beljebb kerülnek, Mrs. Halifax. A Sir Alistair szája sarkában játszó apró mosoly meglepte Helent. Felhívta a figyelmét a férfi széles és határozott, mozgékony és férfias ajkára. Ez a mosoly elárulta, hogy Sir Alistair nem az az érzéketlen szörny, akinek hitte. ELIZABETH HOYT 14 SZENVEDÉLY

15 A mosolynak egy pillanattal később persze már nyoma sem volt, amikor a férfi észrevette, hogy Helen figyeli. Az arckifejezése azonnal merevvé és enyhén cinikussá vált. Ha nem jön be, tovább ázik, asszonyom. Köszönöm. Helen nyelt egyet, és belépett a félhomályos előtérbe. Ön annyira kedves, Sir Alistair. Ha maga mondja. A férfi vállat vont, és elfordult. Micsoda szörnyeteg! Még csak fel sem vetette, hogy viszi a poggyászukat. Persze az úriemberek többnyire nem cipelik a házvezetőnőjük táskáját, de legalább felajánlhatta volna. Helen mindkét kezébe fogott egy-egy táskát. Gyertek, gyerekek! Gyorsan kellett lépkedniük, majdhogynem futottak, hogy le ne maradjanak Sir Alistairtől és a ház feltehetően egyetlen fényforrásától. A hatalmas kutya a gazdája mellett ügetett, szikáran és sötéten. Valójában nagyon is hasonlítottak egymásra. Elhaladtak egy nagy terem mellett, és egy félhomályos folyosóra értek. Elöl pislákolt a gyertyafény, és baljós árnyékokat vetett a piszkos falra és a magas, pókhálós mennyezetre. Jamie és Abigail közrefogták anyjukat. Jamie olyan fáradt volt, hogy alig vonszolta magát, de Abigail kíváncsian pillantgatott körül. Borzasztó nagy itt a kosz, nem? súgta oda az anyjának. Sir Alistair hátrafordult, és Helen először azt hitte, meghallotta. Ettek már? A férfi olyan hirtelen torpant meg, hogy Helen kis híján rálépett a lábára. Így aztán túlságosan közel került hozzá. Hátra kellett hajtania a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen, az pedig a mellkasa előtt tartotta a gyertyát, amely ördögi fényt varázsolt az arcára. Teáztunk a fogadóban, de kezdte kifulladva Helen. Akkor jó vágta rá Alistair, és újra elfordult. Mielőtt befordult volna egy sarkon, a válla fölött hátraszólt. Megalhatnak az egyik vendégszobában. Reggel hívok egy kocsit, ami visszaviszi magukat Londonba. Helen magasabbra emelte a táskákat, és sietett, hogy utolérje a férfit. ELIZABETH HOYT 15 SZENVEDÉLY

16 De én tényleg nem Sir Alistair már megindult felfelé egy keskeny kőlépcsőn. Az útiköltség miatt ne fájjon a feje! Helen egy pillanatra megtorpant a lépcső alján, és a felettük távolodó erős hátra meredt. Sajnálatos módon a fény is távolodott. Siess, mama! nógatta Abigail. Jó nővérhez illően a kisöccse kezét fogta, és már elindult a lépcsőn. A szörnyű ember megállt a lépcsőfordulóban. Jön, Mrs. Halifax? Igen, Sir Alistair szűrte Helen a fogai között. De úgy vélem, ha legalább megfontolná Lady Vale javaslatát Nem akarok házvezetőnőt recsegte a férfi, és folytatta útját felfelé. Ezt nehezen tudom elhinni lihegte mögötte Helen az alapján, amit eddig a kastélyból láttam. Én azonban így érzem jól magam az otthonomban. Helen szeme összeszűkült. Nem volt hajlandó elhinni, hogy bárki, még egy ilyen szörnyű ember is, tényleg jól érezné magát egy koszos házban. Lady Vale kifejezett kérése volt, hogy Lady Vale téved, ha azt hiszi, hogy házvezetőnőt szeretnék. Végre felértek a lépcső tetejére. Sir Alistair megállt, és kinyitott egy keskeny ajtót. Belépett a szobába, és meggyújtott egy gyertyát. Helen is megállt, és kintről figyelte a férfit. Amikor az kijött, elszántan nézett a szemébe. Lehet, hogy nem szeretne házvezetőnőt, de a napnál is világosabb, hogy szüksége van rá. Sir Alistair szája sarka ismét mosolyra húzódott. Akármit mond is, asszonyom, a tényeken nem változtat. Nincs szükségem házvezetőnőre, és nem is lesz. A szoba felé intett. A gyerekek előreszaladtak. Sir Alistair-nek esze ágában sem volt arrébb állni az ajtóból, úgyhogy Helen kénytelen volt oldalazva elhaladni mellette, és a keble szinte súrolta a férfi mellkasát. Menet közben felnézett rá. ELIZABETH HOYT 16 SZENVEDÉLY

17 Figyelmeztetem, feltett szándékom rávenni, hogy meggondolja magát, Sir Alistair. A férfi félrebillentette a fejét, ép szemében megcsillant a gyertyafény. Jó éjt, Mrs. Halifax! Azzal halkan behúzta maga mögött az ajtót. Helen egy pillanatig a csukott ajtóra meredt, aztán körülpillantott. A szoba, amelybe Sir Alistair vezette őket, nagy volt és zsúfolt. Az egyik falat hosszú és förtelmes drapéria borította, középen pedig egy vastag, faragott lábú, hatalmas ágy terpeszkedett. Az egyik sarokban kis kandalló állt. A szoba másik fele homályba borult, de az összetolt bútorok körvonalaiból Helen arra következtetett, hogy raktárnak használják. Abigail és Jamie levetették magukat a hatalmas ágyra. Két héttel ezelőtt Helen még azt sem engedte volna, hogy hozzáérjenek bármihez is, ami ennyire poros. De hát két héttel ezelőtt még Lister hercegének szeretője volt. Második fejezet Igazmondó megállt a sötét kastély előtt. Minden sarkán egy-egy torony nyújtózott baljósan az éjszakai égbolt felé. Igazmondó már továbbindult volna, amikor a hatalmas fakapu nyikorogva feltárult. Aranyba és fehérbe öltözött szépséges fiatalember állt az ajtóban. A mutatóujján tejfehér kővel ékesített gyűrűt viselt. Jó estét, utazó! szólt a fiatalember. Nem óhajt bejönni a hideg és a szél elől? Bár a kastély vészjósló volt, Igazmondó körül kavargott a hó, így a tűz melegének gondolata csábítóan hatott rá. Bólintott, és belépett a fekete kastélyba Sötét volt. Nagyon, nagyon sötét. ELIZABETH HOYT 17 SZENVEDÉLY

18 Abigail a hatalmas ágyban feküdt, és a kastély csendjét hallgatta. Mellette Jamie hortyogott. A kisfiú szorosan hozzábújt, feje a vállán nyugodott, meleg lehelete a nyakát érte. Abigail szinte teljesen az ágy szélére szorult. A mama nyugodtan lélegzett az ágy másik oldalán. Az eső már elállt, de az ereszről folyamatosan csepegett a víz. Olyan volt a hangja, mintha ütemes léptekkel egy kis emberke közeledett volna felfelé a falon. Abigail megborzongott. Pisilnie kellett. Talán ha mozdulatlanul fekszik, sikerül visszaaludnia. De mi lesz, ha álmában bepisil? Nagyon régóta nem történt már meg vele, de még most is érezte azt a szégyent, amit az utolsó ilyen alkalommal. Miss Cummings, a dajkájuk ragaszkodott hozzá, hogy elmondja a mamának. Abigail majdnem kiadta a reggelijét, mire végre bemerte vallani. A mama végül nem volt mérges, de aggodalommal és sajnálkozással tekintett rá, ami majdhogynem rosszabb. Abigail sosem akart csalódást okozni a mamának. A mama néha szomorúan nézett rá, és Abigail tudta: valami nincs rendjén vele. Nem nevetett úgy, mint a többi kislány, nem babázott, és nem nagyon voltak barátai. Szeretett egyedül lenni. Szeretett gondolkodni. És néha aggasztotta, mik járnak a fejében. De nem tudott tenni ellene, bármennyire is csalódást okozott ezzel a mamának. Felsóhajtott. Hiába, kénytelen lesz elővenni az éjjeliedényt. Óvatosan megfordult, és átkukucskált az ágy szélén, de túl sötét volt ahhoz, hogy le lehessen látni a padlóra. Kidugta a lábát a takaró alól, és lassan lecsusszant az ágyról, míg végül az egyik lábujját leérintette. Semmi nem történt. A fapadló hideg volt, de nem voltak sem egerek, sem pókok, sem rémséges rovarok. Legalábbis a közelben nem. Abigail vett egy mély levegőt, és kiszállt az ágyból. A hálóinge fennakadt, és így a lába csupaszon maradt a hidegben. Jamie motyogott valamit, és a mama felé fordult. ELIZABETH HOYT 18 SZENVEDÉLY

19 Abigail lerázta a hálóinget, majd lehajolt, és előhúzta az éjjeliedényt az ágy alól. Felemelte a ruháját, és az éjjeli fölé guggolt. A hang betöltötte a néma szobát, és elnyomta a kinti, csepegő zajt. Megkönnyebbülten felsóhajtott. A hálószoba ajtaja előtt valami megnyikordult. Abigail megdermedt, bár a csordogálás még nem állt el. Az ajtó alatti résben pislákoló fény támadt. Valaki volt az előtérben. Abigailnek eszébe jutott Sir Alistair rettenetes, sebhelyes arca. Nagyon magas férfi, még a hercegnél is magasabb. Mi lesz, ha úgy dönt, kihajítja őket a kastélyból? Vagy még rosszabb? A kislány visszafojtott lélegzettel várt, a combizmaiban égő fájdalmat érzett a guggolástól, és a feneke kezdett kihűlni az éjszakai levegőn. Az ajtó előtt valaki krákogni kezdett olyan reszelős, bugyborékoló hangon, hogy Abigailnek felfordult a gyomra, majd kiköpött. Aztán csizmák távolodó csoszogása hallatszott. Abigail várt, amíg már nem hallotta a lépések zaját, majd felpattant az éjjeliedényről. Arrébb tolta, majd bemászott az ágyba, és a takarót a saját és Jamie fejére húzta. Mi az? mormolta Jamie, majd ismét a nővéréhez nyomakodott. Pszt! sziszegte Abigail. Visszatartotta a lélegzetét, de csak a hüvelykujját szopogató Jamie cuppogását hallotta. A kisfiúnak már nem lett volna szabad ezt tennie, de Miss Cummings nem volt ott, hogy megszidja. Abigail szorosan átölelte a kisöccsét. A mama azt mondta, el kell jönniük Londonból. Hogy nem maradhatnak ott, abban a magas, városi házban Miss Cummingsszal meg az összes többi cseléddel, akiket születése óta ismert. Hogy ott kell hagyniuk a szép ruhákat, a képeskönyveket és a citromkrémes piskótát. Valójában mindent, amije Abigailnek csak volt. De a mama biztosan nem tudta, mennyire rémes lesz ez a kastély. Milyen sötétek és piszkosak a szobák, és mennyire ijesztő a ház ura. Vajon ha a herceg tudná, milyen szörnyű ez a hely, nem engedné haza őket? ELIZABETH HOYT 19 SZENVEDÉLY

20 Abigail feküdt a sötétben, hallgatta, ahogy a kis ember mászkál a falon, és arra gondolt, bárcsak otthon lehetne, Londonban. Helen másnap reggel arra ébredt, hogy a nap sápadt fénye besüt az ablakon. Előző este széthúzta a függönyöket, hogy a hajnali világosság felébressze őket. Már ha egyáltalán világosságnak lehet nevezni a koszos ablakon átszűrődő egyetlen, gyenge kis napsugarat. Helen felsóhajtott, és a függöny sarkával megdörzsölte az ablakot, de csak annyit ért el, hogy a por zsírosan szétkenődött az üvegen. Ez a legpiszkosabb hely, amit életemben láttam jelentette ki Abigail, és az öccsét figyelte. A szoba túlsó végébe egy rakás párnázott széket zsúfoltak, mintha a ház néhai úrnője ott tárolta, majd elfelejtette volna őket. Jamie egyik székről a másikra ugrált. Valahányszor leérkezett, kis porfelhő szállt fel a székpárnából. A kisfiú arcát máris egyenletes porréteg borította. Te jó ég, hát tényleg ezt kell tennie? A kastély mocskos, a ház ura egy goromba szörnyeteg, neki pedig fogalma sincs, mihez is kezdjen most. Nem mintha lenne választása. Helen tudta, miféle ember Lister hercege. Olyan, aki nem ad fel semmit, ami az övé. Lehet, hogy évek óta nem hált vele, és ez idő alatt más ágyasokat fogadott, de mégis a szeretőjének tekintette Helent. A tulajdonának. A gyerekek pedig szintén az ő tulajdonai voltak. Ő volt az apjuk. Igaz, jó, ha két szót szólt hozzájuk az elmúlt évek során, és hivatalosan sosem ismerte el őket. Lister megtartja, ami az övé. Ha csak sejti is, hogy Helen a gyerekekkel együtt el akar szökni tőle, elvette volna őket. Efelől Helennek semmi kétsége nem volt. Egyszer, csaknem nyolc évvel ezelőtt, amikor Abigail még csecsemő volt, Helen megemlítette, hogy elhagyja. Amikor a délutáni vásárlásból hazatért, a dadát könnyek között találta, és Abigail nem volt sehol. Lister másnap reggelig magánál tartotta a kislányt. Ez az éjszaka azóta is kísértett Helen rémálmaiban. Mire másnap reggel a herceg megjelent, Helen ELIZABETH HOYT 20 SZENVEDÉLY

21 szinte belebetegedett az aggodalomba. Lister pedig? Egyszerűen besétált, karján a gyermekkel, és világosan elmagyarázta, hogy ha Helen maga mellett akarja tudni Abigailt, vele kell maradnia. Helen az övé, és ezen senki és semmi nem változtathat. Ezért aztán amikor eldöntötte, hogy elhagyja Listert, tudta, hogy ezzel feléget maga mögött minden hidat. Ha azt akarja, hogy Abigail és Jamie biztonságban legyenek, Lister soha nem találhat rá. Lady Vale segítségével, egy bérelt hintón hagyta el Londont. Az északra vezető úton, az első fogadónál hintót váltott, és később is, amilyen gyakran csak lehetett, új kocsit bérelt. A kevésbé forgalmas utakat választotta, és megpróbált észrevétlen maradni. Lady Vale ötlete volt, hogy Sir Alistair új házvezetőnőjeként mutatkozzon be. A Castle Greaves eléggé távol van mindentől, és Lady Vale biztos volt benne, hogy Listernek eszébe sem jut majd ott keresni. Ebből a szempontból Sir Alistair birodalma a legjobb búvóhely. De vajon tudta-e Lady Vale, milyen nyomorúságos hely ez a kastély? És hogy mennyire makacs a tulajdonosa? Mindent a maga idejében. Amúgy sincs hová mennie. Elindult ezen az úton, és ha törik, ha szakad, végig kell mennie rajta. Egy esetleges kudarc beláthatatlan következményekkel járna. Jamie rosszul lépett, és porlavina kíséretében lecsúszott az egyik székről. Hagyd már abba, kérlek! csattant fel Helen. Mindkét gyerek rápillantott. Ritkán emelte fel a hangját. Igaz, egy héttel ezelőttig még dada gondoskodott a gyerekeiről. Ő a saját kedve szerint töltött velük időt az esti lefekvésnél, a délutáni teánál és amikor sétálni mentek a parkba. Olyan időpontokban, amikor ő és a gyerekek egyaránt jó hangulatban voltak. Ha Abigail vagy Jamie elfáradt, mérges vagy rosszkedvű lett, mindig megvolt a lehetősége, hogy visszaküldje őket Miss Cummingshoz. Miss Cummings azonban sajnos Londonban maradt. Helen vett egy mély lélegzetet, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Ideje munkához látnunk. ELIZABETH HOYT 21 SZENVEDÉLY

22 Milyen munkához? kérdezte Jamie. Felkelt, és rugdosni kezdett egy székpárnát, ami vele együtt lecsúszott a földre. Sir Alistair azt mondta, ma reggel el kell mennünk közölte Abigail. Tudom, de majd meggyőzzük, hogy hadd maradjunk. Én haza akarok menni. Nem lehet, édesem, mondtam már. Helen meggyőzően mosolygott. Nem árulta el a gyerekeknek, mit tenne Lister, ha rájuk találna. Nem akarta megijeszteni őket. Sir Alistairnek szüksége van valakire, aki rendbe rakja a kastélyát, nem gondoljátok? I-igen felelte Abigail. De ő azt mondta, tetszik neki a kastély ilyen koszosan. Ugyan már! Szerintem csak túlságosan szerény ahhoz, hogy segítséget kérjen. Különben is, keresztényi kötelességünk segíteni a rászorulókon, és Sir Alistair szerintem nagyon is az. Abigail olyan arcot vágott, mint akinek kételyei vannak. Helen gyorsan összecsapta a tenyerét, mielőtt túlságosan is figyelmes lánya további kifogásokat emelhetett volna. Menjünk le, rendeljünk egy pompás reggelit Sir Alistair számára, és valamit magunknak is. Azután pedig megbeszélem a szakácsnővel és a cselédlányokkal, hogyan fogjunk hozzá a kastély rendbehozatalához. A reggeli gondolatára még Jamie is felélénkült. Helen kinyitotta az ajtót, és mindannyian kitódultak a keskeny folyosóra. Azt hiszem, erről jöttünk tegnap este mondta Helen, és jobbra indult. Mint kiderült, nem arról jöttek, amikor Sir Alistair vezette őket, de néhány további ellenkező irányba tett kanyar után a kastély földszintjén találták magukat. Helen észrevette, hogy Abigail egyre kelletlenebb lett, ahogy a kastély túlsó vége felé tartottak, ahol a konyhát sejtették. A kislány hirtelen megtorpant. Köszönnöm kell neki? Kinek, kicsim? kérdezte Helen, bár pontosan tudta, kire gondol Abigail. ELIZABETH HOYT 22 SZENVEDÉLY

23 Sir Alistairnek. Abigail fél Sir Alistairtől! kántálta Jamie. Nem félek! vágta rá elszántan Abigail. Legalábbis nem annyira. Csak Megijesztett, és sikítottál segítette ki Helen. Tekintetét körüljáratta az elhanyagolt falakon, és kereste a megfelelő szavakat. Abigail olyan érzékeny tud lenni! A legkisebb kritikán is képes napokig rágódni. Tudom, hogy szörnyen érzed magad, édesem, de Sir Alistair érzéseire is gondolnod kell. Neki sem lehet kellemes, hogy egy fiatal hölgy sikítani kezd, amint meglátja. Biztosan utál suttogta Abigail. Helen szíve összeszorult. Néha annyira nehéz anyának lenni. Az ember szeretné megvédeni a gyermekeit a külvilágtól és a saját gyengeségeiktől, ugyanakkor beléjük kell nevelni a becsületet és a helyes viselkedést is. Nem hiszem, hogy ennyire komoly a dolog felelte Helen gyengéden. De szerintem bocsánatot kellene kérned tőle. Mit gondolsz? Abigail nem szólt, de biccentett. Sovány, sápadt arcán aggodalom tükröződött. Helen sóhajtott, és továbbindult a konyha felé. Véleménye szerint a reggeli sok mindenre megoldást jelent. Sajnos, mint azt hamarosan megtudták, Castle Greavesben nem nagyon volt mit enni. A konyha hatalmas, ódon helyiség volt. A falat és a bordázott mennyezetet valaha fehérre meszelték, de most piszkosszürke volt. A tűzhelyre, amely egy egész falat elfoglalt, igencsak ráfért egy tisztítás. A szekrényben felhalmozott edényeken lévő porrétegből ítélve nemigen főztek ebben a konyhában. Helen kétségbeesetten pillantott körül. Az egyik asztalon felfedezett egy piszkos tányért, amely bizonyítékul szolgált rá, hogy valaki nemrégiben étkezett itt. Valahol lennie kell egy éléskamrának Pánikszerűen nyitogatni kezdte a szekrények ajtaját, és fiókokat húzogatott ki. Tizenöt perccel később megvizsgálta a zsákmányt: egy zsák liszt, egy kis zab, tea, cukor és egy marék só. Ezenkívül talált még egy kis darab összeszáradt, húsos szalonnát, ELIZABETH HOYT 23 SZENVEDÉLY

24 ami a kamrában lógott. Helen a hozzávalókra meredt, és azon tűnődött, mit lehetne ezekből összehozni reggelire. Ekkor döbbent rá, mennyire súlyos is a helyzet valójában. Nincs szakácsnő. Sőt, egyetlen cselédet sem látott ma reggel. Egyetlen mosogatólányt vagy inast sem. Sem cipőpucoló fiút, sem szobalányt. Vannak egyáltalán szolgálói Sir Alistairnek? Éhes vagyok, mama nyafogta Jamie. Helen egy pillanatig üres tekintettel bámult rá, még mindig kábán a rá váró feladat súlyától. Valahol a fejében egy hang azt kiáltotta: Nekem ez nem megy! Nekem ez nem megy! De nincs más lehetőség. Mennie kell. Nyelt egyet, elhallgattatta a belül kiabáló hangot, és felgyűrte a ruhaujját. Akkor legjobb lesz, ha munkához látunk! Alistair felvett egy régi konyhakést, és feltörte vele a pecsétet egy vastag borítékon, amely aznap reggel érkezett a postával. A címzést nagy, kacskaringós, szinte olvashatatlan betűkkel írták, és Alistair rögtön tudta, ki a feladó. Vale bizonyára megint megpróbálja rávenni egy londoni utazásra, vagy más ehhez hasonló képtelenségre. A vikomt kitartó ember, még ha nem is kap semmilyen bátorítást. Alistair a kastély legnagyobb tornyában tartózkodott. A falban négy hatalmas ablak helyezkedett el egymástól egyenlő távolságra, így a rengeteg beáramló fény tökéletes dolgozószobává tette ezt a helyiséget. A szobát három széles asztal uralta. Rajtuk nyitott könyvek, térképek, preparált állatok, nagyítók, ecsetek, levél- és virágprések, különleges kövek, fakérgek, madárfészkek és ceruzavázlatok. Az ablakok közötti falak mentén, üvegvitrinekben és polcokon további könyvek, térképek, illetve különböző tudományos újságok és folyóiratok hevertek. Az ajtó mellett kis kandalló állt, amelyben a meleg idő ellenére is égett a tűz. Lady Grey felett eljárt az idő, és szívesen melegedett a tűz elé terített kis szőnyegen. Most is ott hevert, és reggeli pihenőjét ELIZABETH HOYT 24 SZENVEDÉLY

25 töltötte, míg Alistair a legnagyobb asztalnál dolgozott. A reggeli sétát már korábban letudták. Nem mentek már olyan messzire, mint régebben, és Alistairnek az elmúlt hetekben le kellett lassítania a lépteit, hogy Lady Grey le ne maradjon. Hamarosan egyáltalán nem viheti magával az öreglányt. De ezzel majd később foglalkozik. Alistair széthajtogatta a levelet, és a ropogó fahasábok mellett gondosan elolvasta. Kora reggel volt, s úgy vélte, tegnap esti váratlan vendégei még alszanak. Annak ellenére, hogy Mrs. Halifax házvezetőnőnek vallotta magát, inkább társasági hölgy benyomását keltette. Lehet, hogy valami fogadás miatt jött. Talán egy másik előkelő hölgy vette rá, hogy bemerészkedjen a visszataszítóan sebhelyes arcú Sir Alistair barlangjába. Szörnyű volt még csak elgondolni is. Szégyen és harag öntötte el egyszerre. De aztán eszébe jutott, hogy az asszony szemmel láthatóan valóban megütközött, amikor meglátta őt. Szóval ez legalább nem valami játék része volt. Lady Vale különben sem az a fajta frivol nő, aki ilyesmivel szórakozik. Alistair felsóhajtott, és az asztalra dobta a levelet. Egy szó sem állt benne a házvezetőnőről, akit Vale felesége küldött hozzá. Vale csak a Spinner s Falls-i árulóval kapcsolatos hírekről számolt be, illetve Matthew Horn haláláról, amellyel hirtelen eltűnt egy hamis nyom. Alistair finoman körbetapogatta a szemkötője szélét, miközben kibámult a torony ablakán. Hat évvel ezelőtt, az amerikai gyarmatokon, Spinner s Fallsnál csalták tőrbe a Huszonnyolcadik Gyalogezredet. A huron indiánok, a franciák szövetségesei szinte az egész ezredet lemészárolták. A néhány túlélőt köztük Sir Alistairt elfogták, és keresztülhajtották New England erdein. Amikor pedig elérték az indián tábort Alistair egyik keze lehanyatlott, és megérintette a levél sarkát. Ő még csak nem is tartozott a Huszonnyolcadik Gyalogezredhez. Civilként volt jelen. Azzal bízták meg, hogy térképezze fel New England állat- és növényvilágát. Már csak három hónapja volt hátra a küldetésből, amikor legnagyobb szerencsétlenségére Spinner s Fallsnál kötött ki. Három hónap. Ha az eredeti terv szerint ELIZABETH HOYT 25 SZENVEDÉLY

26 Québecben marad a brit hadsereg maradékával, ott sem lett volna Spinner s Fallsnál. Gondosan összehajtogatta a levelet. Most Vale és egy másik túlélő, a gyarmatokon élő Samuel Hartley bizonyítékot talált rá, hogy az ezredet elárulták. Az áruló tájékoztatta a franciákat és huron indián szövetségeseiket, hogy mikor fognak Spinner s Fallsnál áthaladni. Vale és Hartley meg volt győződve róla, hogy megtalálhatnák és az igazságszolgáltatás kezére adhatnák ezt az árulót. Alistair finoman megkocogtatta a levéllel az asztal lapját. Vale látogatása óta az áruló gondolata gyökeret vert a fejében. Hogy egy ilyen ember szabadon élhet, míg annyi jó ember lelte halálát Három héttel ezelőtt végül cselekvésre szánta el magát. Ha valóban volt egy áruló, szinte biztos, hogy a franciákkal tárgyalt. Ki segíthetne hát, ha nem egy francia? Volt egy kollégája Franciaországban, egy bizonyos Etienne LeFabvre. Írt neki, és megkérdezte, hallott-e bármiféle szóbeszédet Spinner s Fallsról. Azóta is türelmetlenül várja Etienne válaszát. Összevonta a szemöldökét. Az összeköttetés Franciaországgal szörnyű, mint mindig, de azért A gondolatmenetet az ajtó nyitódása szakította félbe. Mrs. Halifax lépett be, tálcával a kezében. Mi a fenét művel? reccsent rá Alistair, a meglepődéstől valamivel élesebben, mint szerette volna. A nő megállt, szép, széles szája csalódottan legörbült. Felhoztam a reggelijét, Sir Alistair. Alistair alig tudta megállni, hogy meg ne kérdezze, ugyan miféle reggelit tudott készíteni. Hacsak nem fogdosott össze néhány egeret, és nem sütötte meg őket, nem nagyon találhatott ennivalót a kastélyban. Alistair előző este az utolsó néhány kolbászt is elfogyasztotta vacsorára. Mrs. Halifax közelebb libbent, és már éppen azon volt, hogy a tálcát egy meglehetősen értékes olasz szakkönyvre tegye. Ne oda! Az asszony erre félig lehajolva megmerevedett. ELIZABETH HOYT 26 SZENVEDÉLY

27 Egy pillanat! Alistair sietve megtisztított egy kis helyet úgy, hogy a papírokat letette a széke mellé, a padlóra. Itt jó lesz. Mrs. Halifax letette a tálcát, és az egyik tálról levette a fedőt. Két megtépázott szelet sült szalonna és három apró, kemény kétszersült vált láthatóvá. A tányér mellett egy nagy adag zabkása és egy csésze éjfekete tea állt. Felhoztam volna egy egész kanna teát mondta Mrs. Halifax, miközben megterített az íróasztalon, de úgy látszik, nincs. Mármint teáskanna. Kénytelen voltam egy fazékban felforralni a teavizet. A múlt hónapban törött el mormogta Alistair. Mi folyik itt? És neki most el kellene fogyasztania ezt a szemetet? Az asszony felnézett. Az arca rózsás, a szeme szikrázóan kék, hogy a fene vinné el. Micsoda? A teáskanna. Ma reggel hál istennek feltette a szemkötőjét. Ez igazán ööö kedves öntől, Mrs. Halifax, de nem kellett volna fáradnia. Nem fáradság hazudta az asszony szemrebbenés nélkül. Alistair azonban pontosan tisztában volt a konyhájában uralkodó állapotokkal. Gondolom mondta összehúzott szemmel, ma reggel el akarnak indulni Hát, akkor vennem kell egy másikat, nem igaz? Mármint teáskannát folytatta Mrs. Halifax, mintha meg se hallotta volna. Nem ugyanolyan a tea íze, ha fazékban főzi az ember. Szerintem a kerámia teáskannák a legjobbak. Hívok egy kocsit Vannak, akik a fémet jobban kedvelik A faluból Az ezüst persze elég drága, de egy szép kis bádog teáskanna Hogy végre békén hagyjon! Utolsó szavai hangosan csattantak. Lady Grey felemelte a fejét a szőnyegről. Mrs. Halifax egy pillanatig rászegezte nagy, harangvirágkék szemét. Azután szóra nyitotta buja ajkát: ELIZABETH HOYT 27 SZENVEDÉLY

28 Gondolom, megengedhet magának egy bádog teáskannát, igaz? Lady Grey szusszant egyet, és újra a tűz melege felé fordult. Igen, megengedhetek magamnak! Alistair behunyta a szemét, és ingerülten vette tudomásul, hogy az asszonynak sikerült bevonnia őt a fecsegésbe. Azután ránézett, és vett egy mély lélegzetet. De azután elmennek, amint sikerül Badarság. Mit mondott? mormolta Alistair alig hallhatóan. Az asszony arcátlanul felszegte az állát. Azt mondtam, hogy badarság. Egyértelmű, hogy szüksége van rám. Tudta, hogy szinte semmi ennivaló nincs a kastélyban? Nyilván tudja, de ez így nem fog menni. Egyáltalán nem. Be is vásárolok, amikor bemegyek a faluba teáskannáért. De nekem nincs szükségem Nagyon remélem, nem várja tőlünk, hogy zabon és szalonnán éljünk! Mrs. Halifax csípőre tett kézzel, hetykén méregette a férfit. Alistair a homlokát ráncolta. Persze hogy A gyerekeknek pedig szükségük van friss zöldségre. Gondolom, magának is. Nem tudna Ma délután bemegyek a faluba, rendben? Mrs. Halifax Egyébként kerámia vagy bádog teáskannát szeretne? Kerámiát, de De nem volt kihez beszélnie. A nő már finoman behúzta maga mögött az ajtót. Alistair az ajtóra meredt. Még soha életében nem futamították meg így. Pláne egy ilyen csinos nőszemély, akit előző este még félkegyelműnek vélt. Mrs. Halifax távozásakor Lady Grey felemelte a fejét. Most újra a mancsára fektette, és mintha lesajnáló pillantást vetett volna a gazdájára. De legalább a teáskannát kiválaszthattam hozta fel Alistair a mentségére. ELIZABETH HOYT 28 SZENVEDÉLY

29 Lady Grey felnyögött, és elfordult. Helen becsukta maga mögött a torony ajtaját, és nem tudta megállni, hogy kissé el ne mosolyodjon. Hah! Ezt a menetet határozottan megnyerte a Szörnyeteg úr ellen. Lesietett a torony lépcsőjén, mielőtt a férfi utánaszólhatott volna. Az ódon, kopott lépcső puszta kőfalak között vezetett. Az alján nyíló ajtó egy szűk folyosóra vitt, amely ugyan sötét és dohos volt, de legalább faburkolat és szőnyeg borította. Helen remélte, hogy Sir Alistair reggelije nem hűlt ki túlságosan, ha pedig mégis, arról csakis a férfi tehet. Beletelt egy kis időbe, mire Helen megtalálta. Már az összes emeleti szobát bejárta, amikor végül eszébe jutott, hogy a tornyokat is megnézze. Gondolhatta volna, hogy a férfi a toronyban bujkál, mint valami mesebeli szörny. Mielőtt benyitott, összeszedte magát, nehogy megütközzön a férfi külsején. Szerencsére aznap reggel Sir Alistair szemkötőt viselt. De fekete haja ugyanúgy szabadon omlott a vállára, és legalább egy hete nem borotválkozhatott. Az arcát sűrű borosta fedte. Helent nem lepte volna meg, ha a férfi kifejezetten azzal a céllal járkál ilyen külsővel, hogy megfélemlítse az embereket. És ott volt még a keze is. Helen előző este nem vette észre, de amikor reggel benyitott a toronyba, Sir Alistair a középső két ujja és a hüvelykujja között tartott egy papírlapot. A jobb kezén hiányzott a mutatóujja és a kisujja. Vajon mi csonkíthatta meg így? Talán egy balesetben sérült meg? És ugyanabban a szörnyű balesetben veszítette el az egyik szemét és szerezte a forradásokat is? Ha így van, bizonyára nem venné szívesen, ha az asszony sajnálná, vagy akár csak együttérezne vele. Helen az ajkába harapott. Lelkifurdalás hasított belé, ahogy most Sir Alistairre gondolt. Igaz, a férfi goromba volt és ápolatlan. Tetejébe udvariatlan és gunyoros. Ahogyan arra az előző esti találkozás után számított is. De volt még valami. Ott ült annál a ELIZABETH HOYT 29 SZENVEDÉLY

30 hatalmas asztalnál, könyv- és papírhalmokkal körülbástyázva, és olyan Magányosnak tűnt. Helen pislogott egyet, és körülpillantott a félhomályos folyosón. Micsoda butaság! Sir Alistairnek biztos volna valami gúnyos megjegyzése, ha megtudná, milyen benyomást keltett benne. Még sosem találkozott olyasvalakivel, aki kevésbé fogadná szívesen egy másik emberi lény jó szándékú közeledését. És mégis: ő úgy látta, a férfi magányos. Egyedül él, elzárva a civilizációtól, ebben a hatalmas, elhanyagolt kastélyban, és egyetlen társasága egy nagy kutya. Elképzelhető-e, hogy bárki, még ha ilyen szemmel láthatóan emberkerülő is, boldog lehet ilyen körülmények között? Helen megrázta a fejét, és folytatta útját a konyha irányába. Jelenleg nincs helye az életében efféle szentimentális gondolatoknak. Nem engedheti meg magának, hogy gyengéd érzelmek ragadják el. Egyszer már megtörtént, és meg lehet nézni, mi lett a vége menekülőben van, a gyermekeivel együtt. Nem, jobb lesz, ha gyakorlatiasan közelít a kastélyhoz és annak urához. Abigailre és Jamie-re is gondolnia kell. Helen bekanyarodott, és kiabálást hallott a konyhából. Te jó ég! Mi van, ha egy csavargó vagy más efféle tört be oda? A gyerekek maguk vannak! Megemelte a szoknyáját, és futásnak eredt. Kifulladva toppant be a helyiségbe. A szeme elé táruló látvány nem nyugtatta meg. A konyha közepén egy köpcös kis ember hadonászott, és kiabált az előtte felsorakozó gyerekekkel. Abigail mindkét kezében egy-egy vasserpenyőt tartott, és sápadt arca elszántságot tükrözött. A nővére mögött Jamie egyik lábáról a másikra állt, és tágra nyitott szemmel, izgatottan figyelt. mindannyian! Tolvajok, gyilkosok, besurranok! Lógni fogtok mind! Kifelé! ordította Helen, és közelebb lépett a gyerekeinek szónokoló férfihoz. Azt mondtam, hogy kifelé! Az alacsony fickó megugrott, és hátrafordult a hangra. Túlméretezett térdnadrágja és foltozott harisnyája fölött zsíros ELIZABETH HOYT 30 SZENVEDÉLY

31 mellényt viselt. Vörös haja már őszült, és a feje mindkét oldalán kócosan meredezett szerteszét. Dülledt szemét Helen láttán összehúzta. Maga kicsoda? Helen kihúzta magát. Mrs. Halifax vagyok, Sir Alistair házvezetőnője. Most pedig távozzon ebből a konyhából, különben kénytelen leszek idehívni Sir Alistairt. A kis ember szájtátva bámult rá. Maga azt se tudja, mit beszél! Sir Alistairnek nincs házvezetőnője. Én vagyok az inasa. Én aztán tudnám, ha lenne! Helen egy pillanatig zavartan meredt a visszataszító alakra. Már azt gondolta, Sir Alistairnek egyáltalán nem volt személyzete. És ez, noha cseppet sem megnyugtató, még mindig elviselhetőbb dolog, mint az előtte álldogáló otromba inas. Mi a neve? kérdezte végül. A kis fickó kidüllesztette sovány mellkasát. Wiggins. Helen biccentett, és összefonta a karját a mellén. A Londonban töltött évek során egyvalamit megtanult: erőszakos ember előtt sose mutass félelmet. Nos, Mr. Wiggins, lehet, hogy Sir Alistairnek azelőtt nem volt házvezetőnője, de most van, és én vagyok az. Ugyan, menjen már! Biztosíthatom, hogy úgy van, ahogy mondom, és jobb lesz, ha megbarátkozik a gondolattal. Wiggins elgondolkodva vakarta a hátsóját. Hát, ha ez igaz, jó nagy rakás tennivalója lesz. Így van felelte Helen megenyhülve. A kis ember nyilván megijedt, amikor idegeneket talált a konyhában. Remélem, számíthatok a segítségére, Mr. Wiggins. Öhm dünnyögte a férfi tartózkodón. Helen egyelőre ráhagyta. Kér egy kis reggelit? ELIZABETH HOYT 31 SZENVEDÉLY

32 Nem felelte Wiggins. Az uraság már biztos látni akar, hogy megmondja, mi lesz ma a dolgom. Azzal kicsoszogott a konyhából. Abigail letette a vasserpenyőt az asztalra. Ez az ember büdös. Valóban ismerte el Helen. De ezt nem szabad felrónunk neki. Azért szeretném, ha nem kerülnétek az útjába, amikor én nem vagyok ott. Jamie hevesen bólogatott, Abigail pedig csak aggodalmas arcot vágott. No, de elég ebből! szólt Helen élénken. Mosogassunk el, aztán a konyhával kezdjük. Mi fogjuk kitakarítani ezt a konyhát?! Jamie szájtátva bámulta a mennyezetről lógó pókhálókat. Hát persze vágta rá Helen magabiztosan, és nem vett tudomást a gyomrát szorongató idegességről. A konyha nagyon mocskos volt. Rajta, hozzunk egy kis vizet a felmosáshoz! Aznap reggel fedezték fel a régi kutat az istállóudvar sarkában. Helen akkor vett egy vödör vizet, de mind elhasználta a reggeli készítéshez. Jamie fogta a bádogvödröt, és mindannyian kimasíroztak az istállóudvarba. Helen megragadta a kút karját, és bátorítóan rámosolygott a gyerekekre, mielőtt két kézzel felhúzta volna. A kút sajnos meglehetősen rozsdás volt, és igen nagy erőfeszítésbe tellett működésbe hozni. Tíz perccel később Helen hátrasimított a homlokából néhány izzadságtól nedves hajtincset, és szemügyre vette a félig telt vizesvödröt. Nem valami sok jegyezte meg Abigail bizonytalanul. Hát nem, de egyelőre elég lesz lihegte Helen. Felemelte a vödröt, és a gyerekekkel a nyomában visszaindult a konyhába. Letette a vödröt, és az ajkába harapott. A vizet fel kell melegíteni, hogy el tudjon mosogatni, de a reggeli után hagyta kialudni a tüzet, amely már alig parázslott. Mr. Wiggins lépett be, és ott találta Helent, amint csüggedten mered a tűzhelyre. A kis ember Helenről a vödörben lévő szánalmas mennyiségű vízre pillantott, és felmordult. ELIZABETH HOYT 32 SZENVEDÉLY

33 Na, szépen haladunk, mi? Dejszen úgy ragyog ez a konyha, hogy majd megvakulok belé! No, de egyet se féljen! Már nem marad itt sokáig. Az uraság elküldött, hogy hozzak egy kocsit a faluból. Helen kihúzta magát. Azt hiszem, erre semmi szükség, Mr. Wiggins. A fickó csak horkantott egyet, és távozott. Mama szólt csendesen Abigail, ha Sir Alistair elküldött egy kocsiért, hogy hazamenjünk, lehet, hogy nem is kell kitakarítanunk a konyhát. Helen hirtelen úgy érezte, úrrá lesz rajta a kétségbeesés. Ő nem házvezetőnő. Nem tudja, hogyan kell rendbe tenni egy konyhát, sőt úgy látszik, ahhoz sem tud eleget, hogy ne aludjon ki a tűz a kandallóban. Mégis hogyan akar egy ekkora feladattal megbirkózni? Lehet, hogy Sir Alistairnek igaza van. Lehet, hogy el kellene ismernie a vereséget, és beülni a hintóba, amely elviszi ebből a kastélyból. Harmadik fejezet A fekete kastély komor és zegzugos volt, egyik kanyargós folyosó nyílt a másikra. Igazmondó követte a szép ifjút, és bár hosszú percekig mentek, egy teremtett lelket sem láttak. Végül a fiatalember bevezette Igazmondót egy hatalmas ebédlőbe, és sült húst, friss kenyeret és mindenféle egzotikus gyümölcsöt tett elé. A katona mindent hálásan elfogyasztott, hiszen évek óta nem került az asztalára ilyen finom étel. Amíg evett, a fiatalember csak ült, és mosolyogva figyelte Helen feje tehetetlenül himbálózott, ahogy a kocsi átsuhant egy kanyaron, és a kastély eltűnt mögöttük. Nagyon koszos kastély volt szólt Abigail a szemközti ülésről. ELIZABETH HOYT 33 SZENVEDÉLY