ÜGYFÉL TÁJÉKOZTATÓ. a közszféra részére a gyűjtőszámla-hitelkerethez igénybe vehető kamattámogatásról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÜGYFÉL TÁJÉKOZTATÓ. a közszféra részére a gyűjtőszámla-hitelkerethez igénybe vehető kamattámogatásról"

Átírás

1 ÜGYFÉL TÁJÉKOZTATÓ a közszféra részére a gyűjtőszámla-hitelkerethez igénybe vehető kamattámogatásról március 1-én hatályba lépett az 57/2012. (III.30.) Kormány rendelet módosítása a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról a továbbiakban: Rendelet -. A következőkben a Rendeletben szabályozott kérdések részletes feltételeit ismerheti meg. Először is fontos tisztázni, hogy Ön a Rendelet értelmében közszférában dolgozónak minősül-e. Közszférában dolgozó az, aki: a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatott, b) a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó közszolgálati tisztviselő, c) a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállaló, d) a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó politikai vezető, e) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos állomány tagja, f) a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses állomány tagja, g) a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatott, h) az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó alkalmazott, i) a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatott, j) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 66/G. -a szerinti hivatásos nevelőszülő, k) a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény hatálya alá tartozó főállású polgármester, l) az állam többségi befolyása alatt álló gazdasági társaságnál munkavégzésre irányuló jogviszonyban foglalkoztatott személy. Milyen kedvezmények járnak a közszféra dolgozóinak? - a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó jogszabály értelmében a hatályba lépést követő első két hónapban (2012. április 1-től) csak ők igényelhetnek gyűjtőszámla-hitelt, - jogosultak kamattámogatásra a gyűjtőszámla-hitel ügyleti kamatához a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt, - valamint jogosultak egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra (2012. szeptember 30. után már nem igényelhető). 1

2 A kamattámogatás igénylési feltételei A közszférában dolgozók a gyűjtőszámla-hitel ügyleti kamatainak megfizetéséhez kamattámogatást igényelhetnek a rögzített árfolyam alkalmazási időszak idejére. Az igénylés feltétele, hogy ugyanazon lakóingatlanhoz kapcsolódó gyűjtőszámla-hitelek vonatkozásában egy közszférában dolgozó jogosult igénybe venni a kamattámogatást, egy gyűjtőszámla-hitelre vonatkozóan. A kamattámogatás mértéke - Amennyiben az ügyfél nem nevel gyermeket 1, évente 3%, - ha gyermeket nevel, akkor ezen felül további 1% gyermekenként. A fenti mértékek az igénylés benyújtásának időpontjában fennálló állapot szerint kerülnek megállapításra, a mértéke később, a gyermekek számának változása esetén sem módosul. A kamattámogatás összege nem haladhatja meg a gyűjtőszámla-hitel ügyleti kamatának mértékét. A közszférában dolgozó támogatott gyűjtőszámláján a fenti kamattámogatással csökkentett mértékű kamat kerül tőkésítésre, a kamattámogatás legkésőbb a gyűjtőszámla-hitel záró időpontjáig vehető igénybe. A kamattámogatott személy egyéb kötelezettségei A törvény rendelkezései értelmében Önnek a gyűjtőszámla-hitel szerződés megkötését követő 5 napon belül tájékoztatnia kell munkáltatóját arról, hogy mely pénzügyi intézménnyel kötött gyűjtőszámla-hitel szerződést (a pénzügyi intézmény nevét és címét), valamint a rögzített árfolyam időszakának várható záró időpontját és a kamattámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontját is közölnie kell a munkáltatójával. Ezen adatok változásáról a szerződés időtartama alatt is minden esetben 5 napon belül tájékoztatnia kell a munkáltatóját. A kamattámogatás megszűnése Az Ön közszféra munkáltatója munkaviszonyának megszűnése esetén 8 napon belül köteles értesíteni a pénzügyi intézményt a foglalkoztatási jogviszony megszűnéséről. Az Állam a közszférában való foglalkoztatási jogviszony megszűnésétől számított 60 napos határidő lejártát követő első törlesztési esedékesség napjától nem nyújt kamattámogatást, kivéve, ha a közszférában való foglalkoztatási jogviszonya megszűnésétől számított 60 napon belül a támogatott az UCB Ingatlanhitel Zrt. részére a) az újabb, közszférában való foglalkoztatási jogviszony létesítését igazolja, és b) a munkáltató adatait (név, cím, adószám) bejelenti. Amennyiben tehát a támogatott személy közszférában való foglalkoztatási jogviszonya megszűnik, de 60 napon belül új közszférás jogviszonyt létesít, és eleget tesz a fenti igazolási és bejelentési kötelezettségének, akkor a kamattámogatás folyamatos marad. Amennyiben azonban a 60 nap alatt nem sikerül új közszférás jogviszonyt létesítenie, de később sor kerül rá, és eleget tesz a fenti igazolási és bejelentési 1 Gyermek: a közszférában dolgozóval közös háztartásban élő, általa eltartott vér szerinti, örökbe fogadott vagy gyámsága alatt álló és legalább egy éve vele együtt élő gyermek, ha - a 16. életévét még nem töltötte be, - a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be, - vagy a 16. életévét már betöltötte, de olyan munkaképességű személy, akinek ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előre láthatóan nem szűnik meg 2

3 kötelezettségének, akkor az Állam az újabb foglalkoztatási jogviszony bejelentését követő második törlesztő részlete esedékessége napjától ismételten nyújt kamattámogatást. A fentiek alól kivételt képeznek az alábbi esetek, azaz nem szűnik meg a kamattámogatás, amennyiben: - a támogatott megváltozott munkaképességű személynek 2 minősül és közszférában való foglalkoztatási jogviszonya a megváltozott munkaképessége miatt szűnt meg, - részére a társadalombiztosítási szabályok alapján öregségi nyugdíjat állapítottak meg, - vagy munkáltatója jogutód nélkül megszűnt. Amennyiben a foglalkoztatási jogviszony a közszférában dolgozó halála miatt szűnik meg, a kamattámogatásra az elhunyt közszférában dolgozó olyan örökösei lesznek jogosultak, akik a devizakölcsön fedezetét szolgáló ingatlant megöröklik, és a devizakölcsönért helytállnak. További megszűnési indok, ha Ön a devizakölcsön szerződésben rögzített törlesztési kötelezettségeinek 180 napot meghaladóan nem tesz eleget, és ezáltal kikerül az árfolyam-rögzítési programból. Ezt követően kamattámogatás nem nyújtható, amelyről munkáltatóját is kötelesek vagyunk értesíteni. A kamattámogatás igénylési feltételei Ön akkor jogosult kamattámogatásra, ha az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelel: a) a munkáltatói igazolás kiállításának időpontjában fennálló foglalkoztatási jogviszonnyal rendelkezik és nem áll felmentés, lemondás vagy felmondás hatálya alatt, b) Ön az eredeti devizakölcsön és a gyűjtőszámla-hitel adósa vagy adóstársa, c) a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanban Ön december 1-én és a kérelem benyújtásának időpontjáig bejelentett lakóhellyel rendelkezik, valamint életvitelszerűen ott lakik, d) a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanban legalább 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik, e) Ön és az Önnel közös háztartásban élő közeli hozzátartozói december 1-én és azt követően a kérelem benyújtásának időpontjáig a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanon kívül más lakás- és lakóingatlanban nem rendelkezik tulajdoni hányaddal, kivéve, ha Önnek és az Önnel közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának: - együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaduk van egy olyan lakóingatlanban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, - a tulajdonukban lévő lakóingatlan lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte, - a lakóingatlan több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező bent lakik. f) Ön és adóstársa írásban hozzájárul ahhoz, hogy a Rendeletben meghatározott adatait (születési név, születési hely, idő, anyja neve, lakcím, postacím, személyazonosító igazolvány/úti okmány/ vagy kártyaformátumú vezetői engedély száma, adóazonosító jel, továbbá a támogatásra vonatkozó információk), valamint a munkáltatójának nevét, címét és adószámát, illetve a kamattámogatás szempontjából figyelembe vett gyermek adóazonosító jelét a pénzügyi intézmény a Kincstár részére átadhassa, valamint ahhoz, hogy a hitelező nevét és címét, a rögzített árfolyam alkalmazási időszakának várható záró időpontját és a kamattámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontját a munkáltató kezelhesse. 2 Megváltozott munkaképességű személy: aki a munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, aki legalább 50%-os mértékű egészségkárosodást szenvedett, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján nem haladja meg az 50%-os mértéket. 3

4 Felhívjuk figyelmét, hogy az igényléshez mindenképp szerezze be gyermeké(ei)nek adó azonosító számát, e nélkül nem lesz jogosult a kamattámogatásra 3! A kamattámogatás feltételeinek igazolásához benyújtandó dokumentumok A kamattámogatásra való jogosultság feltételeinek meglétét a gyűjtőszámla-hitel igényléséhez szükséges dokumentumokon felül további dokumentumok benyújtásával kell igazolnia. Ezen dokumentumok listáját a jelen tájékoztató 3. sz. mellékletében szereplő Benyújtandó dokumentumok listája tartalmazza. A kamattámogatás igénylése és bírálata A kamattámogatás igénylését a gyűjtőszámla-hitel igénylésével egyidejűleg kell benyújtani a pénzügyi intézmény részére. Ön a kérelem átvételéről postai úton átvételi elismervényt fog kapni az UCB Ingatlanhitel Zrt-től a továbbiakban: UCB -. A kérelmét az UCB 30 napon belül bírálja el abban az esetben, ha minden szükséges dokumentumot hiánytalanul benyújtott hozzánk (hiánypótlás esetén a hiánypótlásra szánt idővel ez az időpont meghosszabbodik). Az UCB a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül értesíti Önt, ha hiánypótlásra van szükség, és ezt követően Önnek 8 napja van arra, hogy ezeket a hiányokat pótolja. Amennyiben ezen határidőn belül nem történik meg a hiánypótlás, az UCB a kérelmet elutasítja. Az esetleges elutasítás tényéről és indokáról Ön írásban kap tájékoztatást. Amennyiben Ön nem ért egyet az elutasítással, jogorvoslatért fordulhat a Kincstárhoz az írásbeli elutasítás kézhezvételét követő 15 napon belül. Amennyiben a Kincstár megállapítja, hogy az elutasításra került kérelem benyújtásakor az igénybe vételi feltételeknek megfelelt, az UCB az igénylést jóváhagyja. Az UCB a közszférában dolgozók kamattámogatására való jogosultságát a kérelem benyújtásának időpontjában fennálló körülmények alapján ellenőrzi. Jelen tájékoztató szerves részét képezi a gyűjtőszámla-hitelkeretre vonatkozó ügyfél tájékoztató anyagnak, ezért kérjük, hogy a gyűjtőszámla-hitel feltételeiről és folyamatáról abból tájékozódjon. Amennyiben további kérdései lennének, keresse kollégáinkat az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Személyesen: a címen Nyitva tartási rend: Hétfő - Péntek: 8:00 16:00. Amennyiben személyesen szeretne felkeresni bennünket, kérjük, telefonon egyeztessen időpontot kollégáinkkal. Telefonon a számon, hétfőtől - péntekig 8:00 16:00 óra között en: az info@ingatlanhitel.hu címen. 3 A Rendelet értelmében az alábbi személyek adóazonosító jelét át kell adni a Magyar Államkincstár részére: a kamattámogatást igénylő személy, valamint a kamattámogatás szempontjából figyelembe vett gyermeke, illetve a közszférában dolgozó igénylővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozó, aki december 1-jén és a kérelem benyújtásának időpontjáig életvitelszerűen a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanban lakik. Az adóazonosító jelet adóigazolvánnyal kell igazolni, illetve az adóhatóság által kiállított igazolás is elfogadható, de mindenképpen hivatalos igazolás szükséges tehát ahhoz, hogy ne kerüljön sor elutasításra. 4

5 1. sz. melléklet Nyilatkozat 1. A közszférában dolgozó igénylő természetes személy azonosító adatai: Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési családi és utóneve: Születési hely és idő (év, hó, nap): Adóazonosító jel: Lakcíme: irányítószám... település... közterület neve, jellege... házszám... épület... lépcsőház... emelet... ajtó 2. A közszférában dolgozó igénylővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozók azonosító adatai és nyilatkozata: A táblázatban fel kell tüntetni minden, a közszférában dolgozó igénylővel közös háztartásban élő közeli hozzátartozót, aki december 1-jén és a kérelem benyújtásának időpontjáig életvitelszerűen a devizakölcsön fedezetét vagy a lízing tárgyát képező lakóingatlanban lakik Születési családi és utónév Anyja születési családi és utóneve Születési hely Születési idő Adóazonosító jel Aláírás A táblázat vonatkozó sorát a beírt adatok valódiságának és annak igazolására, hogy december 1-jén és a kérelem benyújtásának időpontjáig a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról szóló 57/2012. (III.30.) Korm. rendelet 8. (2) bekezdése szerinti eseteket kivéve devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanon kívül nem rendelkezik más lakóingatlannal vagy pénzügyi lízingszerződés esetén lakás- vagy lakóingatlan-tulajdonnal nem rendelkezik minden személynek aláírásával kell ellátnia; cselekvőképtelen személy esetén a törvényes képviselő aláírása, korlátozottan cselekvőképes személy esetén a törvényes képviselő aláírása is szükséges. 3. A nyilatkozat aláírásával a közszférában dolgozó igénylő kijelenti, hogy december 1-jén és a kérelem benyújtásának időpontjáig - a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról szóló 57/2012. (III.30.) Korm. rendelet 8. (2) bekezdése szerinti eseteket kivéve a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanon kívül nem rendelkezik más lakóingatlannal vagy pénzügyi lízingszerződés esetén lakás- vagy lakóingatlan-tulajdonnal nem rendelkezik, valamint - életvitelszerűen a devizakölcsön fedezetét vagy a lízing tárgyát képező lakóingatlanban lakik. 4. A nyilatkozat aláírásával a közszférában dolgozó igénylő büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a nyilatkozatban feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Kelt:. aláírás 5

6 Kérelem és nyilatkozat a gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó, közszféra dolgozói részére nyújtandó kamattámogatáshoz 2. sz. melléklet Az igénylő közszolga adatai: Név: Születési név: Anyja neve: Születési hely és idő (év, hó, nap): Adóazonosító jel: Állandó lakcím: Levelezési cím: Lakcímkártya száma: Személyi igazolvány (vagy kártyaformátumú vezetői engedély) száma: Telefonszám: cím: Szerződésben betöltött szerepe (adós/adóstárs): A kérelem tárgya: Kamattámogatás Kamattámogatás igénylése esetén kötelező kitölteni: Gyermekek száma (akik után a kamattámogatást igénybe kívánja venni): Gyermekek adatai: Gyermek neve Anyja neve Születési helye és ideje Lakcíme Gyermek adóazonosító jele 6

7 Kapcsolódó nyilatkozatok Tájékoztatásra vonatkozó nyilatkozat Ezúton kijelentem, hogy a kamattámogatás Rendeletben rögzített feltételeiről és a konstrukció részleteiről szóló ügyfél tájékoztatót, valamint a gyűjtőszámla-hitelről szóló ügyfél tájékoztatót és szóbeli tájékoztatásokat az UCB Ingatlanhitel Zrt-től megkaptam, a konstrukciók lényegét és feltételeit megismertem és tudomásul vettem. Adós aláírása Adóstárs aláírása Magyar Államkincstár részére történő adatátadáshoz hozzájáruló nyilatkozat Hozzájárulok ahhoz, hogy a Rendeletben meghatározott adatainkat (születési név, születési hely, idő, anyja neve, lakcím, postacím, személyazonosító igazolvány/úti okmány/ vagy kártyaformátumú vezetői engedély száma, adóazonosító jel, továbbá a támogatásra vonatkozó információk), valamint a munkáltató nevét, címét és adószámát, illetve a kamattámogatás szempontjából figyelembe vett gyermek adóazonosító jelét az UCB Ingatlanhitel Zrt. a Magyar Államkincstár részére átadhassa. Adós aláírása Adóstárs aláírása Munkáltató részére történő adatátadáshoz hozzájáruló nyilatkozat Tudomásul veszem, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójának köteles vagyok bejelenteni a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó hitelkeret szerződés megkötését követő 5 napon belül a pénzügyi intézmény nevét és címét, a rögzített árfolyam alkalmazási időszak várható záró időpontját és a kamattámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontját. Tudomásul veszem, hogy az adatokban bekövetkezett változásokról szintén 5 napon belül tájékoztatnom kell a munkáltatót, valamint hozzájárulok, hogy a munkáltatóm ezen adatokat kezelje.... Közszférában dolgozó igénylő aláírása Közszférában dolgozó egyéb nyilatkozatai Kijelentem, hogy a fedezetet képező ugyanazon lakóingatlanhoz kapcsolódóan más gyűjtőszámla-hitel ügyleti kamatainak megfizetéséhez a közszférában dolgozók számára nyújtható kamattámogatást nem vettem igénybe. Kijelentem, hogy a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanban legalább 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkezem, és ezen ingatlanban bejelentett lakóhellyel rendelkezem valamint életvitelszerűen lakom. Tudomásul veszem, hogy amennyiben valótlan adatokat tüntettem fel a kérelemben, és ez alapján jutottam támogatáshoz, úgy a folyósított összeget az igénybevétel napjától felszámított, a Ptk (1) bekezdése szerint számított késedelmi kamattal növelt összegben vagyok kötelesek a pénzügyi intézményen keresztül visszafizetni.... Közszférában dolgozó igénylő aláírása 7

8 Közszférában dolgozó Adóstárs nyilatkozata (csak akkor kell kitölteni, ha az Adós nem a közszférában dolgozik) Kijelentem, hogy a devizakölcsön Adósának közeli hozzátartozója vagyok és a devizakölcsön fedezetét képező lakóingatlanban az Adóssal közös háztartásban élek.... Közszférában dolgozó Adóstárs aláírása Alulírottak büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy a fenti nyilatkozatok a valóságnak megfelelnek. Kelt:... Adós Adóstárs Előttünk, mint tanúk előtt: Tanú 1. Tanú 2. Név:... Lakcím:... Szem. ig. szám:... Aláírás:... Név:... Lakcím:... Szem. ig. szám:... Aláírás:... 8

9 Benyújtandó dokumentumok listája A közszférában dolgozók kamattámogatásának igényléséhez Hatályos március 1-től 3. sz. melléklet Igénylő neve: Kölcsönszerződés száma: BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUM NEVE ÁRFOLYAM RÖGZÍTÉS IGÉNYLÉSÉHEZ Teljes körűen kitöltött és aláírt kérelem a gyűjtőszámla-hitel igénylésére vonatkozóan (KHR nyilatkozattal együtt) KAMATTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ Teljes körűen kitöltött és aláírt Igénylőlap és nyilatkozat a gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó közszféra dolgozói részére nyújtandó kamattámogatáshoz (1. és 2. sz. melléklet) Munkáltatói igazolás A munkáltatói jogkör gyakorlója által kiállított, a kamattámogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában 10 napnál nem régebbi igazolás (4. sz. melléklet) A kapcsolódó deviza kölcsönszerződés igénylőinek illetve zálogkötelezettjeinek személyi igazolvány (vagy úti okmány vagy kártyaformátumú vezetői engedély) a A kapcsolódó deviza kölcsönszerződés igénylőinek illetve zálogkötelezettjeinek lakcím kártya a A kapcsolódó deviza kölcsönszerződés igénylőinek adóigazolvány a (vagy az adóazonosító jelre vonatkozó, adóhatóság által kiállított hivatalos igazolás a) A kapcsolódó deviza alapú kölcsönszerződésben fedezetként szereplő lakóingatlan 3 hónapnál nem régebbi, hiteles tulajdoni lap a Amennyiben gyermek(ek) jogán is kerül igénylésre kamattámogatás, akkor: A gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának a A gyermek(ek) adóigazolvány a (vagy az adóazonosító jelre vonatkozó, adóhatóság által kiállított hivatalos igazolás a) Elvált szülők esetén kiskorú gyermek(ek) elhelyezéséről szóló jogerős ítélet a Örökbefogadás esetén a gyámhatóság engedélyező határozatának a Gyámság esetén a gyámságot kirendelő gyámhatóság határozatának a 16 évet betöltött gyermek(ek) esetén az oktatási intézmény által kiállított iskolalátogatási igazolás Megváltozott munkaképességű személlyé válás esetén az orvos szakértői szerv igazolása típusa UCB formanyomtatvány UCB formanyomtatvány UCB formanyomtatvány Eredeti eredeti A fenti dokumentumokat 4 az UCB részére benyújtottam. Kelt: Igénylő aláírása 4 Kérjük, a megfelelő dokumentum mellé tegyen egy X-et. 9

10 4. sz. melléklet M U N K Á L T A T Ó I I G A Z O L Á S Alulírott.... (név), mint a -nál/-nél (a munkáltató megnevezése) a munkáltatói jogkör gyakorlója, ezen feladatkörömben eljárva ezúton i g a z o l o m, hogy..... (a gyűjtőszámla-hitelt igénylő / igénybe vevő közszférában dolgozó neve) születéskori neve: , született: év. hó napján, anyja neve:....., állandó lakcíme:...., akinek tekintetében munkáltatói jogokat gyakorolok, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló évi LXXV. törvény 1. (1) bekezdés 7. a) pontja szerint közszférában dolgozónak minősül. Egyúttal igazolom, hogy a fent nevezett közszférában dolgozó foglalkoztatási jogviszonya a... (a munkáltató megnevezése) val/-vel.. (munkáltató székhelye / címe)..(munkáltató adószáma)..-tól (a foglalkoztatás kezdő időpontja) kezdődően a mai napig folyamatosan fennáll és a dolgozó jelenleg nem áll felmentés, felmondás vagy lemondás hatálya alatt. Jelen igazolást a fent nevezett közszférában dolgozó részére a évi LXXV. törvényben, illetve a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról szóló 57/2012. (III.30.) Kormányrendeletben, a közszférában dolgozók részére biztosított jogosultságok gyakorlása céljából állítottam ki. Kelt,... név, beosztás 10

Nyilatkozat. 1. sz. melléklet

Nyilatkozat. 1. sz. melléklet 1. sz. melléklet Nyilatkozat 1. A közszférában dolgozó igénylő természetes személy azonosító adatai: Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési családi és utóneve: Születési hely és

Részletesebben

Tájékoztató a közszférában dolgozó. ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére

Tájékoztató a közszférában dolgozó. ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére Tájékoztató a közszférában dolgozó ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére Hasznos kiegészítő információk közszférában dolgozó ügyfeleink számára a rögzített árfolyamon történő törlesztéshez

Részletesebben

Tájékoztató a közszférában dolgozók gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó támogatásáról

Tájékoztató a közszférában dolgozók gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó támogatásáról Tájékoztató a közszférában dolgozók gyűjtőszámla-hitelhez kapcsolódó támogatásáról A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítési rendjéről szóló 2011.

Részletesebben

a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállaló,

a közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállaló, Tájékoztató a közszférában dolgozó ingatlanfedezetű devizahiteles ügyfeleink részére Hasznos kiegészítő információk közszférában dolgozó ügyfeleink számára a rögzített árfolyamon történő törlesztéshez

Részletesebben

Tájékoztató a közszférában dolgozók számára nyújtható támogatásokról. Hatályos 2013. január 7-étől a hivatalosan közzétett változtatásig

Tájékoztató a közszférában dolgozók számára nyújtható támogatásokról. Hatályos 2013. január 7-étől a hivatalosan közzétett változtatásig Tájékoztató a közszférában dolgozók számára nyújtható támogatásokról Hatályos 2013. január 7-étől a hivatalosan közzétett változtatásig AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe az AXA Bank Europe SA

Részletesebben

Kérelem és nyilatkozat a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséhez, valamint közszférában dolgozók kamattámogatásához 1

Kérelem és nyilatkozat a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséhez, valamint közszférában dolgozók kamattámogatásához 1 Kérelem és nyilatkozat a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséhez, valamint közszférában dolgozók kamattámogatásához 1 Telefonos elérhetőségem: Ügyfélszám Hitelszám Hitel típusa, célja Hitel

Részletesebben

Tisztelt Ügyfeleink! Az alábbiakban olvashatják ismertetőnket a gyűjtőszámlahitelről.

Tisztelt Ügyfeleink! Az alábbiakban olvashatják ismertetőnket a gyűjtőszámlahitelről. Tájékoztató a jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek számára elérhető, jogszabály által biztosított Gyűjtőszámlahitel lehetőségről /Gyűjtőszámlahitel III. konstrukció/ Tisztelt Ügyfeleink! A Bank annak érdekében,

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT.

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Tájékoztató a jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek számára elérhető, jogszabály által biztosított Gyűjtőszámlahitel lehetőségről /Gyűjtőszámlahitel II. konstrukció/ A. Tájékoztató a Gyűjtőszámlahitel II

Részletesebben

egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatása átmenetileg tompítható, illetve devizakölcsönnel rendelkezők helyzete kiszámíthatóbbá válik.

egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatása átmenetileg tompítható, illetve devizakölcsönnel rendelkezők helyzete kiszámíthatóbbá válik. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvénynek megfelelve az OTP Bank az ingatlan

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A DEVIZAKÖLCSÖNÖK TÖRLESZTÉSI ÁRFOLYAMA RÖGZÍTÉSÉNEK MEGVÁLTOZOTT SZABÁLYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A DEVIZAKÖLCSÖNÖK TÖRLESZTÉSI ÁRFOLYAMA RÖGZÍTÉSÉNEK MEGVÁLTOZOTT SZABÁLYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A DEVIZAKÖLCSÖNÖK TÖRLESZTÉSI ÁRFOLYAMA RÖGZÍTÉSÉNEK MEGVÁLTOZOTT SZABÁLYAIRÓL Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok

Részletesebben

Fedezet tulajdonosa (zálogkötelezett) Fedezet haszonélvezője. Állandó lakcím: irsz. település irsz. település

Fedezet tulajdonosa (zálogkötelezett) Fedezet haszonélvezője. Állandó lakcím: irsz. település irsz. település OTP Bank Nyrt. OTP Áthidaló hitel - Személyi adatlap Érdeklődési kód: Ezt az adatlapot a hitelkérelemmel érintett személyekről kell egy példányban kitölteni. Így: A hiteligénylőről, aki a hitel adósa lesz

Részletesebben

57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet

57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról A Kormány a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának

Részletesebben

Igénylőlap. (Ezt az adatlapot azon személynek kell kitölteni egy példányban, aki közszférában dolgozik.) Név: Személyi ig. szám:

Igénylőlap. (Ezt az adatlapot azon személynek kell kitölteni egy példányban, aki közszférában dolgozik.) Név: Személyi ig. szám: Igénylőlap Gyűjtőszámlahitel és közszférában dolgozók támogatására (Ezt az adatlapot azon személynek kell kitölteni egy példányban, aki közszférában dolgozik.) I. Személyi adatok: Név: Személyi ig. szám:

Részletesebben

A) Név:... születési név:... születési hely, idő:... anyja születési neve:... állandó lakcím:... levelezési cím:... adóazonosító jel:...

A) Név:... születési név:... születési hely, idő:... anyja születési neve:... állandó lakcím:... levelezési cím:... adóazonosító jel:... KÉRELEM ÉS NYILATKOZAT 1 az adósságrendezésben részt vevő természetes személyek lakhatási feltételeinek megtartása céljából nyújtott törlesztési támogatás igénylése céljából I. KÉRELEM Alulírott(ak) A)

Részletesebben

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról 1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról Bank

Részletesebben

57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet

57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 57/2012. (III. 30.) Korm. rendelet a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítését érintő megtérítésről és a közszférában dolgozók támogatásáról A Kormány a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának

Részletesebben

egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatása átmenetileg tompítható, illetve devizakölcsönnel rendelkezők helyzete kiszámíthatóbbá válik.

egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatása átmenetileg tompítható, illetve devizakölcsönnel rendelkezők helyzete kiszámíthatóbbá válik. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvénynek megfelelve a Takarékszövetkezet az

Részletesebben

Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámla-hitel szabályozás részleteiről

Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámla-hitel szabályozás részleteiről Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámla-hitel szabályozás részleteiről Mit jelent és hogyan működik az árfolyamrögzítés? Azon lakóingatlan fedezete mellett nyújtott devizakölcsönnel rendelkező

Részletesebben

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról 1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról LAKÁS

Részletesebben

Kölcsönkérelmi nyomtatvány Állami kamattámogatott lakáscélú kölcsön igényléséhez

Kölcsönkérelmi nyomtatvány Állami kamattámogatott lakáscélú kölcsön igényléséhez Kölcsönszám:... Átvétel dátuma: Ügyintéző: Kölcsönkérelmi nyomtatvány Állami kamattámogatott lakáscélú kölcsön igényléséhez 1. A kölcsön adatai A kölcsön célja: vásárlás építés korszerűsítés Igényelt kölcsön

Részletesebben

Előzetes ügyféltájékoztató

Előzetes ügyféltájékoztató Előzetes ügyféltájékoztató 1. A termék megnevezése Állami Otthonvédelmi program Gyűjtőszámlahitel 1. A hitel célja: A Magyar Köztársaság területén lévő természetes személy részére nyújtott, a PARTISCUM

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL (Érvényes 2013. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő! Az otthonteremtési

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (IV.13.) számú önkormányzati rendelete a letelepedési támogatásról

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (IV.13.) számú önkormányzati rendelete a letelepedési támogatásról Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011. (IV.13.) számú önkormányzati rendelete a letelepedési támogatásról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Hitelszerződés típusa. Indulás dátuma. Nyilatkozom róla, hogy a kombinált megtakarítást/biztosítást meg kívánom tartani 2

Hitelszerződés típusa. Indulás dátuma. Nyilatkozom róla, hogy a kombinált megtakarítást/biztosítást meg kívánom tartani 2 Kapcsolattartó MKB fiók: KÉRELEM 1 Devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséhez, valamint a közszférában dolgozók devizakölcsönének gyűjtőszámla-hitel támogatásához (a 2011. évi LXXV. törvény

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2016. (X.5.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2016. (X.5.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2016. (X.5.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2016. (X.5.) önkormányzati

Részletesebben

Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámlahitel szabályozás részleteiről

Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámlahitel szabályozás részleteiről Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámlahitel szabályozás részleteiről Az Országgyűlés 2013. november 9-ei hatállyal módosította a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok

Részletesebben

Kérelem a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelek fix kamatozásra történő váltásához

Kérelem a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelek fix kamatozásra történő váltásához Kérelem célja: Kérelem adatai Szerződésmódosítással érintett szerződés(ek) azonosítója: Hitel törlesztésére szolgáló bankszámla száma: Az Ön által választott, szerződésmódosítást követő 5 éves kamatperiódus

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes Az UniCredit Bank Zrt. a fennálló hitel-, illetve kölcsönszerződések kapcsán az alábbi lehetőségeket

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2014.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes A Pénzügyminisztérium és a deviza alapú hitelezésben meghatározó súlyt képviselő hitelintézetek között,

Részletesebben

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról 1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról Bank

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Borszörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLY IGÉNYBEJELENTÉS

GYERMEKGONDOZÁSI SEGÉLY IGÉNYBEJELENTÉS I. Igénylőre vonatkozó adatok: I.1. Igénylés jogcíme:* vér szerinti szülő örökbe fogadó szülő szülővel együtt élő házastárs az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni

Részletesebben

KÉRELEM SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEK IRÁNTI MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 9090 Pannonhalma, Dózsa Gy. u. 10. Tel: 96/554-214, Fax: 96/554-219 Email: igazgatas@pannonhalma.hu Ügyintéző:

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA

KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes A Pénzügyminisztérium és a deviza alapú hitelezésben meghatározó súlyt képviselő hitelintézetek között,

Részletesebben

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 A D A T L A P a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 Ügyszám: Iktatószám:. A személyi adatok hitelességét a számú.. (dokumentum típusa) alapján igazolom. A hatósági bizonyítvány kiállítását kérő

Részletesebben

T/5842. számú. törvényjavaslat

T/5842. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/5842. számú törvényjavaslat a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól

Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól Balatonakarattya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (XI.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa helyi szabályairól Balatonakarattya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete A települési adóról

Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete A települési adóról Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete A települési adóról Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1

A D A T L A P. a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 A D A T L A P a kivételes rokkantsági ellátás igényléséhez 1 Ügyszám: Iktatószám: I. A KÉRELMEZŐ ADATAI A személyi adatok hitelesítésére jogosult szerv/személy tölti ki! A személyi adatok hitelességét

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL (Érvényes 2012. április 14-től) Tisztelt Érdeklődő! Az otthonteremtési

Részletesebben

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM A kérelmező adatai: SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM a) Neve: b) Születési neve: c) Születési hely, idő: d) Anyja neve: e) Bejelentett lakóhelye: (érvényes személyi igazolvány, lakcím kártya szerinti lakcím)

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelete az újszülöttek életkezdési támogatásáról

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelete az újszülöttek életkezdési támogatásáról Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelete az újszülöttek életkezdési támogatásáról Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, idő (év, hó, nap):... Lakóhelye:...

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési

Részletesebben

BA310ka Kérelem a Kormányzati Árfolyam-rögzítési Program igénybevételéhez

BA310ka Kérelem a Kormányzati Árfolyam-rögzítési Program igénybevételéhez BA310ka / 20120711 IKTATÁSI SZÁM BA310ka Kérelem a Kormányzati Árfolyam-rögzítési Program igénybevételéhez 1. Azonosító adatok 2. Adós státusza 1.1 2.1 Szerepel az ügyletben közszférában dolgozó Adós/Adóstárs?

Részletesebben

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén 1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról ÚJ

Részletesebben

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához 1 K É R E L E M Beiskolázási segély megállapításához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) beiskolázási segélyre való jogosultságot megállapítani szíveskedjenek.

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Kérelem benyújtásának helye: Sellyei Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata. Sellye Város Önkormányzat Képviselő-testülete

F E L H Í V Á S. Kérelem benyújtásának helye: Sellyei Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálata. Sellye Város Önkormányzat Képviselő-testülete F E L H Í V Á S Értesítjük a lakosságot, hogy Sellye Város Önkormányzat képviselő-testülete a Belügyminisztérium téli rezsicsökkentés kiterjesztése érdekében a települési önkormányzatok 2017. évi szociális

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2014 (XI.17) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Báránd Község Önkormányzat

Részletesebben

Az I. (c) pont alatt megadott együttköltöző gyermek(ek) után...ft összegű támogatást. 5

Az I. (c) pont alatt megadott együttköltöző gyermek(ek) után...ft összegű támogatást. 5 K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu LAKÁSÉPÍTÉSI TÁMOGATÁS / OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE I.

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2016.(.)önkormányzati rendelete. a helyi lakáscélú támogatásról.

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2016.(.)önkormányzati rendelete. a helyi lakáscélú támogatásról. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2016.(.)önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról (tervezet) 2 Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Tarnaméra Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. A támogatás feltételei

1. Általános rendelkezések. 2. A támogatás feltételei Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete A szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelete (L0)

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelete (L0) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelete (L0) a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 6/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

I G É N Y L Ő L A P szerződésmódosítás kezdeményezéséhez

I G É N Y L Ő L A P szerződésmódosítás kezdeményezéséhez I G É N Y L Ő L A P szerződésmódosítás kezdeményezéséhez Amennyiben a BG Magyarország Lízing Zrt.-nél vagy a BG Finance Zrt.-nél (továbbiakban: Társaság) fennálló kölcsönszerződését/lízingszerződését módosítani

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő testületének 17/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő testületének 17/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő testületének 17/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Összefoglaló az árfolyamrögzítés új lehetőségével. kapcsolatos fontosabb tudnivalókról

Összefoglaló az árfolyamrögzítés új lehetőségével. kapcsolatos fontosabb tudnivalókról Összefoglaló az árfolyamrögzítés új lehetőségével kapcsolatos fontosabb tudnivalókról Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú devizahitellel

Részletesebben

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési

Részletesebben

KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására

KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó, nap): - - Lakóhely: Lakóhely létesítésének

Részletesebben

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Bővebben az árfolyam rögzítéséről Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú

Bővebben az árfolyam rögzítéséről Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú Bővebben az árfolyam rögzítéséről Egy 2012. április 1-től hatályba lépő törvénymódosítás alapján újra nyitva áll a lehetőség az ingatlancélú devizahitellel és a deviza alapú ingatlanlízinggel rendelkező

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

Gyűjtőszámlahitel Közszférában dolgozók támogatása iránti igény Személyi adatlap

Gyűjtőszámlahitel Közszférában dolgozók támogatása iránti igény Személyi adatlap Gyűjtőszámlahitel Közszférában dolgozók támogatása iránti igény Személyi adatlap Ezt az adatlapot azon személyről kell kitölteni egy példányban, aki közszférában dolgozik, és aki jogán a közszférában dolgozók

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt

Részletesebben

Jobbágyi Község Önkormányzata 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról

Jobbágyi Község Önkormányzata 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról Jobbágyi Község Önkormányzata 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról Jobbágyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésben

Részletesebben

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (II. 26.) önkormányzati rendelete egyéb önkormányzati támogatásokról (Egységes szerkezetben a 3/2018. (V.02.) önkormányzati rendelettel) Ózd Város

Részletesebben

( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések

( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések 1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai

Részletesebben

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1993.

Részletesebben

Érvényben: március 15-től

Érvényben: március 15-től TÁJÉKOZTATÓ CIB Árfolyamrögzítő Hitel II. termékről Érvényben: 2014. március 15-től A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011.

Részletesebben

IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK

IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK IGÉNYLÉSHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK 3. sz. melléklet CSALÁDI OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNY, ADÓ-VISSZATÉRÍTÉSI TÁMOGATÁS ÉS HÁROM VAGY TÖBB GYERMEKES CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS ESETÉN IGÉNYLŐK

Részletesebben

KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez

KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez KÉRELEM a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás - szociális étkeztetés - igénybevételéhez 1. Az ellátást kérelmező adatai: Név:. Születési név: Anyja neve:. Születési helye, időpontja:.. Lakóhelye:..

Részletesebben

Bálványos Község Polgármesterétől 8614 Bálványos, Kossuth L.u.68 Tel.: 84/365-031 e-mail: balvanos@enternet.hu Bálványos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 24. napján tartandó ülésére

Részletesebben

KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához. 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születés helye, ideje:...

KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához. 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születés helye, ideje:... Beleg Község Önkormányzata 7543 Beleg, Kossuth u. 97. Tel.: 82/385-454 E-mail: hivatal@beleg.hu rendelethez 1. melléklet a 14/2013. (XII. 23.) önkormányzati KÉRELEM önkormányzati segély megállapításához

Részletesebben

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K É R E L E M INGATLANVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁS (benyújtása tárgy év szeptember 15. napjáig)

K É R E L E M INGATLANVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁS (benyújtása tárgy év szeptember 15. napjáig) 8. melléklet a 3/2016. (II.23.) önkormányzati rendelethez 1. A kérelmező adatai: K É R E L E M INGATLANVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁS (benyújtása tárgy év szeptember 15. napjáig) Neve:... Születéskori neve:.... Anyja

Részletesebben

KÉRELEM. Települési gyógyszertámogatás megállapítására. Név:.. születési név:... Születési hely:...születési idő:

KÉRELEM. Települési gyógyszertámogatás megállapítására. Név:.. születési név:... Születési hely:...születési idő: melléklet a /2018.( ) önk-i rendelethez (3. melléklet a 4/2015.(II.18.) önk-i rendelethez) Decsi Polgármesteri Hivatal 7144 Decs, Fő u. 23. Tel: 74/595-911 Iktatóbélyegző helye: Ügyfélfogadási idő: Hétfő,

Részletesebben

SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITELEK (ÉRVÉNYES: 2015.12.07-TŐL) 6.1. Szabad felhasználású jelzáloghitel

SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITELEK (ÉRVÉNYES: 2015.12.07-TŐL) 6.1. Szabad felhasználású jelzáloghitel SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITELEK (ÉRVÉNYES: 2015.12.07-TŐL) A jelen Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott szabad felhasználású jelzáloghitelekre vonatkozó kamat, kezelési költség és egyéb

Részletesebben

Az eltartott gyermekek száma: Sorszám Név Születési hely Személyi szám

Az eltartott gyermekek száma: Sorszám Név Születési hely Személyi szám KÉRELEM ÉS NYILATKOZAT Fészekrakó kölcsönt kérelmező magánszemély részére nyújtható állami készfizető kezességvállalás igénylése céljából lakás építéséhez, vásárlásához FHB azonosító: * / / / Ügynök kódja:*

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. ./2015. (X. 22.) önkormányzati rendelet-tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. ./2015. (X. 22.) önkormányzati rendelet-tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (X. 22.) önkormányzati rendelet-tervezete A természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Szajol Községi Önkormányzat

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ. Állami Otthonvédelmi Program Gyűjtőszámla hitel

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ. Állami Otthonvédelmi Program Gyűjtőszámla hitel TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ Állami Otthonvédelmi Program Gyűjtőszámla hitel 1). A hitel célja: A Magyar Köztársaság területén lévő természetes személy részére nyújtott, az Örkényi Takarékszövetkezet nevére szóló,

Részletesebben

NOBILIS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ

NOBILIS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ NOBILIS HUMÁN SZOLGÁLTATÓ gyermekek napközbeni ellátását biztosító szakmai egység( bölcsőde) BÖLCSŐDEI FELVÉTELI SZABÁLYZATA Készítette: Horváth Katalin Jóváhagyta: Fáki László polgármester 42/2015(III.24...Kt.

Részletesebben

KÉRELEM. Települési támogatás megállapításához. Születési helye:...anyja neve:... Nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány törzsszáma:...

KÉRELEM. Települési támogatás megállapításához. Születési helye:...anyja neve:... Nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány törzsszáma:... 1. melléklet a 8/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM Települési támogatás megállapításához I. Az igénylő adatai: 1.) Kérelmező neve /születési név is /... /Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/

Részletesebben

2. (1) Az Önkormányzat a kérelmet előterjesztő személyek részére szociális célú tűzifa támogatást biztosíthat a következők szerint.

2. (1) Az Önkormányzat a kérelmet előterjesztő személyek részére szociális célú tűzifa támogatást biztosíthat a következők szerint. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése. Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok

Részletesebben

Igényelt kölcsön adatai Ezy azonosítója Célja Összege Kamatperiódusa

Igényelt kölcsön adatai Ezy azonosítója Célja Összege Kamatperiódusa Adatlap és nyilatkozat Otthonteremtő hitel igényléséhez készítendő 2 példányban - egyik példány ügyfélé, másik példány a banké BANK TÖLTI KI! Igényelt kölcsön adatai Ezy azonosítója Célja Összege Kamatperiódusa

Részletesebben

házas elvált (jogerős bírósági ítélettel igazoltan) Családi állapota: özvegy élettársi viszony egyedülálló személyazonosító igazolvány útlevél házas

házas elvált (jogerős bírósági ítélettel igazoltan) Családi állapota: özvegy élettársi viszony egyedülálló személyazonosító igazolvány útlevél házas TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSI NYOMTATVÁNY IGÉNYLŐK RÉSZÉRE 2019. 07.01-től A három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghiteltartozásainak csökkentése céljából a 337/2017. (XI. 14.) Korm. rendelet alapján

Részletesebben

iktatószámú értékpapír-kölcsön. szerződés 1. sz. melléklete

iktatószámú értékpapír-kölcsön. szerződés 1. sz. melléklete iktatószámú értékpapír-kölcsön. szerződés 1. sz. melléklete Alulírott név:.. születési név: szül. helye, ideje:..,..év..hónap nap anyja születési neve:... lakcíme:. levelezési címe: személyazonosító okmányának

Részletesebben

Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015.(XI.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015.(XI.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015.(XI.13.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni. Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. Energiatámogatás megállapításához. Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek.

FORMANYOMTATVÁNY. Energiatámogatás megállapításához. Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek. 1. melléklet a 4./2015. (II.16.) önkormányzati rendelethez FORMANYOMTATVÁNY Energiatámogatás megállapításához Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek. I) Személyi

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben